Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 194-6/2013. Jegyzőkönyv Készült:
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának 2013. április 24-én megtartott üléséről.
Jelen vannak:
Káposztás Tibor polgármester, Kerner Erzsébet alpolgármester, Gulyásné Horváth Tünde, Pálinkás Gyuláné, Szabó Árpád, Szabó Gáborné képviselők (6 fő képviselő)
Képviselő-testülete
Tóth Ferenc jegyző Meghívott:
Farkas Lajos intézményvezető Rizmanné Ágoston Zsuzsanna óvodavezető
Bejelentéssel távol: Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő Jegyzőkönyvvezető: Langóné Béki Katalin Káposztás Tibor polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 7 fő képviselőből 6 fő jelen van. Javasolja a meghívóban szereplő napirendet annyiban módosítani, hogy a 12. és 14. pont azonossága miatt a 14. napirend törlésre kerül. Napirend
1. Előterjesztés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között tett intézkedésekről Előadó: Káposztás Tibor polgármester 2. Beszámoló az FKDMTKT KESZI Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi munkájáról Előadó: Vizi Istvánné ágazatvezető 3. Beszámoló a szakrendelő és orvosi ügyelet 2012. évi munkájáról Előadó: Dr. Pándi Ottó főorvos 4. Előterjesztés közterületek névviselésének változtatására
2 Előadó: Káposztás Tibor polgármester 5. Előterjesztés Szalkszentmárton Településszerkezeti tervének módosítására, helyi építési szabályzata és szabályozási tervére Előadó: Káposztás Tibor polgármester 6. Előterjesztés az Önkormányzat és intézményeinek 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról (zárszámadás) Előadó: Káposztás Tibor polgármester 7. Előterjesztés a 2012. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentésre Előadó: Káposztás Tibor polgármester 8. Előterjesztés a 2014. évi költségvetési koncepcióra Előadó: Káposztás Tibor polgármester 9. Előterjesztés Szent Márton Római katolikus plébánia kérelmére Előadó: Káposztás Tibor polgármester 10. Előterjesztés a 2013. évi költségvetési rendelet I. számú módosítására Előadó: Káposztás Tibor polgármester 11. Előterjesztés a 2013. évi közbeszerzési tervre Előadó: Káposztás Tibor polgármester 12. Előterjesztés civil szervezetek támogatására Előadó: Káposztás Tibor polgármester 13. Előterjesztés Bajcsy Zsilinszki utcai új forgalmi rendre Előadó: Káposztás Tibor polgármester 14. Előterjesztés civil szervezetek támogatására Előadó: Káposztás Tibor polgármester 15. Előterjesztés a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósításának támogatására Előadó: Káposztás Tibor polgármester
3
16. Egyéb ügyek, bejelentések 17. Zárt ülés 15/1. segélyek, támogatások
1. napirend Káposztás Tibor polgármester ismerteti az elmúlt időszak eseményeit: - Faluközpontban az átereszek takarítása, árkok ásása elkezdődött, a KÖSZI parknál, hogy a Vadas csatorna felé folyjék a víz, a Fagolyóval szemben a nagy fatuskó kiásása megtörtént, - A Vadas csatorna szivattyúzása folyamatos volt, hogy a Vadasból a Fűzvölgyi csatornába kerüljön a csapadék. - Az utcanevek változtatására a listák kiküldésre kerültek az érintettek részére, - A hulladékszállítással kapcsolatban március 05-én volt Mezőfalván egyeztetés, Rosta Gyula ügyvezető maradt, a másik két vezetőt elbocsátották, a 2013. április 14-i árszint a mérvadó a rezsicsökkentés folytán 90 %-ra le kell csökkenteni a szolgáltatás díját, - Április 12-én a konyhai pályázathoz önerőre lehetett pályázni, ez 1,5 m.Ft-ot jelent, - A házasságkötő teremnél kiderült, hogy beázott a tető, gerendákat, léceket ki kellett cserélni, le lett fóliázva, új cserép került rá, kb. 100 e. forintunkba került, - A vasbolt előtti parkolóba 10 db gömbakác fa és örökzöld sövény lett telepítve. - 23-án megkaptuk az elutasítást az energetikai pályázatra, ez 240 e.Ft-ba került kértük, hogy úgy dolgozzák újra, hogy felhasználható legyen, - Balogh József országgyűlési képviselő úr kéréssel fog fordulni a fejlesztési Miniszter Asszonyhoz a Szalkszentmárton-Szabadszállás út miatt. Gulyásné Horváth Tünde képviselő kérdése, hogy a szemétszállítás számlázása mikor fog megtörténni? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a Dunanett Kft-t is hatja, hogy megoldódjon ez a kérdés, mert öt hónapja nincs, illetve minimális a cég bevétele. Társulati Tanácsnak össze kell ülnie, mert a vezetők feje hullott sorba, ők is érdekeltek, hogy megoldódjon a javított számlázás. 2. napirend Beszámoló az FKDMTKT KESZI Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi munkájáról (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester felkéri Vizi Istvánné ágazatvezető a beszámoló ismertetésére. Vizi Istvánné ágazatvezető köszönti a megjelenteket. A beszámolót kiegészíti, hogy január 01-gyel felállt a Járási Hivatal. Helyileg Kunszentmiklóson a Damjanich út 10-ből a 17-be költöztek. A védelembe vételt Kunszentmiklós fogja intézni. Itt helyben az ügyintézők
4 naponta itt vannak. Sok a védelembe vett gyermek száma, de ezentúl a 16 éven felettieket nem kell védelembe venni, amiatt a szám csökkenni fog. Kerner Erzsébet alpolgármester kérdése, hogy pszichológus van-e és tábor lesz-e, volt-e, A beszámoló szerint Szalkszentmártonban 17 családban láttak el családsegítő feladatot volt-e eredménye? Vizi Istvánné ágazatvezető elmondja, hogy 17 család, aki rendszeres szociális segélyes, együttműködési kötelezettsége van a szolgálattal és az 55 év feletti munkaképességcsökkentek. Ezen kívül 27 család van, aki bejár ügyet intézni pl. időpontfoglalás, részletfizetési kérelmek, egészségügyi szolgáltatási kérelmek. Írásban kapjuk a jelzéseket és írásban válaszolunk rá és ahány jelzés jön, annyiszor kell kimenni a családhoz. A legtöbb jelzés az iskolából jön 10-2050 óra hiányzást már jelezni kell. Tavaly 20 gyermek volt táborban, idén is mennek Fonyódra 20-an. A táborozás ideje alatt Kunszentmiklós fog helyettesíteni. A KESZI-ben nincs pszichológus, mert nincs rá pénz, de iskolapszichológushoz mehetnek. Dr. Gergely Sándor jogi tanácsadása április 01-től megszűnt, még nincs helyette tanácsadó, reméli, hogy újra be fog indulni. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy informatika terén nincs fejlesztés? Esetleg pályázati lehetőség? Vizi Istvánné ágazatvezető elmondja, hogy sajnos semmilyen fejlesztés nem volt és pályázati lehetőség sem. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a Felső-Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás KESZI 2012. évi beszámolóját. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 81/2013.(IV.24.) FKDM TKT KESZI beszámoló
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete az FKDM TKT KESZI 2012. évi beszámolóját az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: azonnal
3. napirend Beszámoló a dunavecsei Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Egészségügyi Centrum és orvosi ügyelet 2012. évi munkájáról (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva)
5 Káposztás Tibor polgármester felkéri Dr. Pándi Ottó Főorvost az előterjesztés ismertetésére. Dr. Pándi Ottó főorvos köszönti a megjelenteket, köszöni a meghívást, bemutatja Barta Melindát, aki a személyi asszisztense. Elmondja, hogy Dunavecse Önkormányzat honlapján látható a beszámoló. Az intézményben a szakrendelések beindultak, az urológián is 200 a finanszírozott óraszám. Átlagban 230-240 a szakorvosi óraszám. A bőrgyógyászaton és a reumatológián sok a várakozás idő 2012-ben önfenntartó volt a rendelő. A klimatizálást Dunavecse Város Önkormányzata finanszírozta, néhány helyiségé még nem megoldott. Súlyosabb probléma nem volt. Az on-line bejelentkezést még nem sikerült beindítani, a honlapot most sikerült átvenni. A baj, hogy a bejelentkezettek 50 %-a jelenik meg a rendelésen és nem jelentkezik ki előtte, de elvárás, hogy el legyen látva. A honlapot frissítik, aktualizálják. A nyugdíjazások nem veszélyeztetik az intézmény működését. Az ambuláns ellátásnál plusz finanszírozásra nincs lehetőség. Az ügyelettel kapcsolatban ÁNTSZ ellenőrzés volt, kifogás nincs, feljelentés nem jött, panasz volt a telefon miatt. Az automata telefon átirányítja az ügyeletre a hívást, ami hétvégén jó, ünnepnapon nem mindig. Új telefonszámra gondolt, de a jelenlegit sokan ismerik, lehet hogy párhuzamos lenne jó. Az egészségügyben béremelés nem volt, kellene emelni, mert probléma lesz belőle. Orvost nehéz találni, mert alacsony a bérezésük. Az Államtitkár azt nyilatkozta, hogy változtatásokat akar az ügyeleti rendszerbe, de ez a nagyobb városokat fogja csak érinteni. Javasolta, hogy béreket emeljenek, de a pénzügyi beszámoló túllépést mutat. A dolgozókat, de a lakosokat is figyelembe kell venni. Próbál más források után nézni, de még nem aktuális. Kéri az ügyelet működésének támogatását. Káposztás Tibor polgármester kérdése, hogy miből adódhat, hogy az ügyeleti betegellátás Tasson 500, Szalkszentmártonban 600 fő volt? Dr. Pándi Ottó főorvos elmondja, hogy nem lélekszámfüggő, ezek nem olyan számok, ami gondot okozna. Tóth Ferenc jegyző ismerteti hogy az ügyeleti elszámolásnak Szalkszentmártonra eső része 2012-ben 3.127.035,- Ft volt az elszámolás alapján, kiegészítésként még 268.083,- Ft kerül átutalásra. Dr. Pándi Ottó főorvos elmondja, hogy a MEP finanszírozás csökken a lakosságszám csökkenése miatt, viszont a gépjármű gázüzeműre váltása megtérült. Gulyásné Horváth Tünde képviselő kérdése, hogy a bőrgyógyász helyet van valaki? Kerner Erzsébet alpolgármester elmondja, hogy örül annak, hogy Dunaújvároshoz tartozunk, de nehéz munkaidőn kívül orvosi vizsgálatra menni. Olyan terveik, hogy nappali kórház van-e? Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy mekkorák az órabérek? Dr. Pándi Ottó főorvos elmondja, hogy sok esetben kevés az óraszám. Próbálják úgy osztani, hogy jó legyen pl. 8 órás óraszámnál hétfőn és pénteken, de heti 4 órában a kis finanszírozás miatt nem fog jönni bruttó 1.300,- Ft-ért. Nem kérheti azt, hogy teljesen ő ossza
6 be az időt, mert az orvosoknak is van időbeosztásuk. Szakorvosi óraszám-bővítésre 2 pályázat van beadva. Nappali kórháznál a finanszírozás kétséges, ez egy komplex rehabilitáció – engedélyük van rá, ez kúraszerű ellátás, gyógyszeres, mozgást igénylő szakember ellátásával, de nem igényel befekvést, reggel 8-tól délutánig. Az a baj, hogy nem gyűlik össze az a beteganyag, amit az ÁNTSZ elfogad és az összes beavatkozás nem fedezi az anyagköltséget, sokkal többe kerül, mint amit az OEP fedez. Ez nem egynapos sebészet, de nem befekvés. A sofőrök és nővérek órabére bruttó 720,- Ft, az orvosoké 1.900,- Ft. Tóth Ferenc jegyző javaslata, hogy a Képviselő-testület hatalmazza fel Polgármester Urat, hogy az előterjesztésben szereplő béremelés ügyében a polgármesterekkel együtt döntsenek, de tudniuk kell, hogy ez az ügyeleti finanszírozást megemeli. Dr. Pándi Ottó főorvos elmondja, hogy 5-10 %-os emelést szeretne és örülne, ha júniusra sikerülne bért emelni. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a szakrendelő és orvosi ügyelet 2012. évi munkájáról készült beszámolót. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: Határozat
82/2013.(IV.24.) Beszámoló a Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Egészségügyi Centrum és orvos ügyelet 2012. évi munkájáról
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Egészségügyi Centrum és orvosi ügyelet 2012. évi munkájáról készült beszámolót elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Káposztás Tibor polgármestert, hogy döntsön az orvosi ügyeletben a sofőrök, nővérek és orvosok órabér emeléséről az ügyeleti finanszírozás emelésével. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. április 24. 4. napirend Előterjesztés közterületek névviselésének változtatására (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Pálinkás Gyuláné ügyrendi bizottság elnöke ismerteti, hogy az ügyrendi bizottság hétfői ülésén elfogadta a lakók által többségben elfogadott javaslatokat.
7 Tóth Ferenc jegyző ismerteti, hogy a Képviselő-testület a változásokra állást foglalt a márciusi ülésén. Az Úttörő közből - javaslatra Kis köz, a Ságvári utcából Nádor utca, a Marx utca Malom utca és a Néphadsereg és Felszabadulás útból összevontan Fő út lenne. Minden érintett kapott tájékoztatást, az országgyűlés által elfogadott törvény alapján kell a Képviselő-testületnek döntenie, viszont ennek költségkihatása van. Hivatalból történő feladatellátás és költségek átvállalása pl. a Földhivatalnál szolgáltatási díj 6.600,- Ft hrszonként. A közterület és házszám változás a Felszabadulás úton minden házat érint, a Néphadsereg úton 50-60 %, a másik utcákban nem sok, de erre a működési költségvetési tartalék fedezetet nyújt. Plusz költség a közterület jelzőtáblák cseréje is. A Fő úton célszerű lenne egységesen az új házszámokat elkészíttetni és felszereltetni, ez mintegy 160 ingatlant érint. A Képviselő-testület bevállalhatja a kis utcákra is, mi olcsóbban meg tudnánk csináltatni, mint egyenként és a tartalékunk fedezetet biztosít rá. A technikai végrehajtásra egy hónapunk van. Az elkövetkező időben a köztisztviselők alap és szakvizsgáznak 4-en, utána két hét alatt lebonyolítjuk a lakossági kiértesítéseket. Cégeknek a módosítások költségmentesek, de nem kevés anyagi vonzata lesz. Vállalkozóknál az igazolvány átírás térítésmentes. Kerner Erzsébet alpolgármester elmondja, hogy a Marx utcánál félreértések voltak, nem volt egyértelmű a lakossági értesítés. Az utcából 13 ház 23 lakója kéri, hogy ne legyen változtatás. Pálinkás Gyuláné képviselő véleménye, hogy ha újabb rendelet születik, hogy meg kell szüntetni, akkor újra plusz pénzt jelent. Kerner Erzsébet alpolgármester elmondja, hogy kérik az utca lakói, hogy ne legyen változtatás, ezt írásban is beadták. Véleménye, hogy nem kaptak elegendő felvilágosítást arra, hogy nem kötelező megváltoztatni. Nem ért vele egyet, hogy nem kötelező és mégis megváltoztatjuk. Gulyásné Horváth Tünde képviselő véleménye, hogy nem volt kötelező kiküldeni a tájékoztatást, ha nem küldtük volna ki, akkor nem lenne ellenvélemény. Pinczel Mártonné pénzügyi bizottsági tag elmondja, hogy mivel ennyien kérik, hogy ne legyen megváltoztatva, akkor miért nem lehet, hogy maradjon? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy március 23-án az aggályosság alapján az érintett lakosságot megszólítottuk. A Képviselő-testület tisztában volt vele, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása mit tartalmaz, technikai utcanév változás is lehetett volna, pl. Marx Károlyból Marx György lehetne. Ez bejelentési kötelezettséget jelent, csak 24.400,- Ft lenne a földhivatali pontosítás, mivel házszámváltozást nem érint. Káposztás Tibor polgármester jelzi, hogy a módosítást márciusban javasolta a Képviselőtestület. Kerner Erzsébet alpolgármester véleménye, hogy azért került ide a kérelem, mert 14 ház szeretné, hogy maradjon az utcanév és a hat ház között is van, aki félreértette a tájékoztatást. Káposztás Tibor polgármester utcánként szavazásra bocsájtja a változást.
8 Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 83/2013.(IV.24.) Ságvári utca közterület névváltozása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 14. §. (2) bekezdés a) pontja alapján a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez köthető Ságvári utca (295, 318 hrsz.) közterület nevét Nádor utcára változtatja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31.
Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 84/2013.(IV.24.) Úttörő köz közterület névváltozása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt hogy, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 14. §. (2) bekezdés b) pontja alapján a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez köthető Úttörő köz (433 hrsz.) közterület nevét Kis közre változtatja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31.
Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 85/2013.(IV.24.) Néphadsereg út és Felszabadulás út közterület névváltozása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 14. §. (2) bekezdés b) pontja alapján a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez köthető Néphadsereg út és Felszabadulás út közterületek nevét összevontan (465/1, 485/2, 1348. hrsz.) Fő útra változtatja.
9 A Képviselő-testület az új házszámozással érintett Dózsa György utca, Munkás utca és Zrínyi út közterületek felülvizsgálatát is elvégzi és szükség esetén a házszámokat módosítja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot. 86/2013.(IV.24.) Marx utca közterület névváltozása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 14. §. (2) bekezdés b) pontja alapján a XX. századi önkényuralmi rendszerhez köthető Marx utca közterület nevét (373. és 545. hrsz.) Malom utcára változtatja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31.
5. napirend Előterjesztés Szalkszentmárton Településszerkezeti tervének módosítására, helyi építési szabályzata és szabályozási tervére (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy a márciusi döntésnek megfelelően a terv készítője Szilberhorn Erzsébet, Kopasz Gábor építésügyi főmunkatárs, és Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselővel egyeztetett a felmerülő kérdésekről és a kifogásolt részek módosításra kerültek. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy március 27-i ülésen és a bizottsági ülésen az egyeztetések alapján az igényeknek megfelelően pontosítva lett az előterjesztés. Most nem kell ismételten az ügymeneten végigmenni, a településszerkezeti terv határozat, a Településrendezési terv rendelet. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a Szalkszentmárton településszerkezeti tervének módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
10 87/2013.(IV.24.) Településszerkezeti terv módosítása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szalkszentmárton településszerkezeti tervét az alábbiak szerint módosítja: 1.)
A településfejlesztést érintő 203/2010.(IX.22.) és 204/2010.(IX.22.) számú határozatokkal és a megyei területrendezési tervvel összhangban:
a)
091/42 hrsz-ú telek beépítésre szánt területi kijelölésére vonatkozó kezdeményezés a terület NATURA 2000. területi érintettsége miatt visszavonja.
b)
Mezőgazdasági üzemi területet jelöl ki
aa) tervezett elkerülőút és a tervezett beépítésre szánt terület között a belterülettől délre ab) 0278/9 hrsz-ú telken c) Új beépítésű kereskedelmi szolgáltató területet jelöl ki a Felszabadulás utca déli végében. d)
Falusias lakóterületi kijelöléseket
da) kereskedelmi szolgáltató területre módosítja a 033/1-2 hrsz-ú telkeken db) ülönleges beépítésre nem szánt területre módosítja a 0316/84 hrsz-ú útig dc) kereskedelmi szolgáltató területre módosítja a Béke u. északi oldalán. területre dd) általános mezőgazdasági módosítja a Dankó utcától délre de) belterülettől keletre a tervezett elkerülő útig olyan általános mezőgazdasági területre módosítja, ahol nagytávlatban gazdasági beépítésre nyílik lehetőség.
11 df) mezőgazdasági területre Vecsei út déli oldalán
módosítja
a
e)
Tervezett erdőterületet kereskedelmi szolgáltató területre módosítja a Zrínyi utcától délre
f)
A 3 ha hétvégiházas területet különleges horgásztanyás területre módosítja a Kiskunsági Főcsatorna mentén
g)
Kereskedelmi szolgáltató területi kijelöléseket falusias lakóterületre változtatja a 046/3 és 048/3,6 hrsz-ú telkeken
i)
A 790 hrsz-ú tervezett zöldterületet falusias lakóterületbe sorolja.
j)
51. főút és az 5312. jelű út közötti összekötőút mentén javasolt ipari területet általános mezőgazdasági területbe sorolja.
2.) A hatályos jogszabályok átvezetéseként a hullámteret vízgazdálkodási területbe-, a mezőgazdasági majorokat különleges mezőgazdasági üzemi területbe sorolja. 3.) Az 1-2.) pontban foglaltak átvezetését tartalmazó (TSZT) jelű tervet, annak (TSZT-B) belterületi részlettervét és a településszerkezeti tervi leírást és mellékleteit jóváhagyja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: azonnal: 1.df) pont 2013. XI.29. 1.j) pont 2013. XI.29. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a Helyi Építési szabályzat és szabályozási tervet. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet: Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013.(IV.24.) számú önkormányzati rendelete Szalkszentmárton helyi építési szabályzata és szabályozási terve
12 Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) a) pontja és 32. cikk (2) bekezdése szerint jogalkotói hatáskörében eljárva Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében az illetékes állami főépítész, az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, az illetékes megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelősége , a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Hivatala, az illetékes megyei kulturális örökségvédelmi iroda, az illetékes nemzeti park igazgatóság, az illetékes megyei kormányhivatal földhivatala, az illetékes megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága, az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi Igazgatósága, a Honvéd Vezérkar főnöke, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal illetékes bányakapitánysága, a Nemzeti Média-, és Hírközlési Hatóság illetékes igazgatósága és az elsőfokú építésügyi hatóság véleményének kikérésével a következőket rendeli el. A RENDELET HATÁLYA 1.§.
(1) E rendelet Szalkszentmárton közigazgatási területére terjed ki. (2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni (a továbbiakban együtt: építési munka) valamint zöldfelületet alakítani és ezekre hatósági engedélyt adni e rendelet és a) b) c)
Igazgatási terület 1:16 000 méretarányú szabályozási terve (SZ-1 jelű terv) Belterületi térség átnézeti lapból és 27 db szelvényből, álló 1:2000 méretarányú szabályozási terve (SZ-2 jelű terv) Üdülőterületi térség átnézeti lapból és 15 db szelvényből, álló 1:2000 méretarányú szabályozási terve (SZ-3 jelű terv) szerinti mellékletek szerint lehet.
(3) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK), valamint egyéb jogszabályok és a hatósági előírások az érvényesek. SZABÁLYOZÁSI ELEMEK 2.§.
13
(1) A kötelező szabályozási elemek: a) beépítésre szánt területek lehatárolása és azok építési övezeti besorolása, b) beépítésre nem szánt területek lehatárolása és azok övezeti besorolása, c) közterületek (utak) szabályozása, csak a szabályozási tervek felülvizsgálatával és módosításával változhatnak. (2)
A meglévő telkek méretei (hossz, szélesség, terület) és beépítése (beépítettségi % és telepítési távolság) a már kialakult helyzetben eltérhetnek az egyes övezetekre ill. építési övezetekre előírtaktól, de (új) telket alakítani, (telket megosztani) csak az övezetre ill. építési övezetre előírt telekméretnek megfelelően lehet és új beépítés is csak az övezeti ill. építési övezeti előírások szerint engedhető.
(3)
A korábbi szabályok szerint kialakított illetve fennmaradási engedéllyel rendelkező épület szerkezetei és nyílásai adottságnak tekinthetők, amelyeket új építési munkánál figyelembe kell venni amennyiben az nem jár rendeltetésváltozással.
(4)
A szabályozási vonalak, melyek útszélesítést, útvonal korrekciót jelölnek, nem kötelezik az építési telek tulajdonosát és az út tulajdonosát azonnali bontásra, telekalakításra, kisajátításra.
(5)
A szabályozással érintett telkeken a kubatúrán belüli építési munka kivételével semmilyen telekalakítási-, építési engedély nem adható ki, csak a tervezett szabályozás figyelembevételével. BEÉPÍTÉSRE SZÁNT ÉS BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Általános előírások
3.§. (1)
Építési övezeti határ és telekhatár beépítésre szánt területen új beépítésben nem különbözhet.
(2)
Építési övezeti határ meglévő tömbön belül a mindenkori telekhatárral megegyezik.
(3)
A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határaitól, közterület felőli élősövény kerítés kivételével: a) 1 méternél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 0,80 m, b) 2 méternél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 1,2m c) szőlő, valamint 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 1,00 m, d) 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs és egyéb fa esetében 3,00 m, e) 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 5,00 m f) gyümölcsfaiskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke- és málnabokor esetében 0,80 m, g) minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró stb.) esetében 2,00 m h) birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,50 méter
14 i) j) k) l) m)
(4)
törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,50 m, vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszifa esetében 4,00 m, cseresznyefa esetében 5,00 m dió- és gesztenyefa továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,00 m. erdei fafaj esetében 8,00 m lehet.
Sövénykerítést a telek közterülettel határos részére úgy lehet telepíteni, hogy az a közterületre ne nyúljon át, és a közlekedést ne zavarja. BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK 4.§.
(1) A beépítésre szánt területek építési használatuk általános jellege valamint sajátos építési használatuk szerint a) b) c) d) da) db) e) ea) eb) cc)
Lakóterület, amely falusias lakóterület Üdülőterület, amely hétvégiházas terület településközpont vegyes terület Gazdasági terület, amely: Kereskedelmi szolgáltató terület Ipari terület Különleges terület temető sport és rekreációs terület hétvégi házas terület egységekbe soroltak.
(2)
Ha meglévő épületek esetében az egymással szemben fekvő homlokzatok közötti távolság az OTÉK-ban és az e rendeletben meghatározottaknál kisebb, úgy az érintett épületszakaszon új homlokzati nyílás nem létesíthető.
(3)
Beépítettség mértékére és az építési telek méretére vonatkozó értékek eltérhetnek az övezetre megadottaktól telekalakítással nem járó vagy a telek méretét nem csökkentő telekalakítás esetében a beépítettség növelésével nem járó átalakításnál, kubatúrán belüli építési munkánál.
(4)
Építmény elhelyezésének feltétele a közüzemi gázszolgáltatás kivételével a teljes közművesítettség. A közüzemű ivóvízhálózat kiépítéséig ideiglenesen a fúrt kutas ivóvízellátás, a szennyvízhálózat kiépítéséig ideiglenesen szigetelt, zárt medencés gyűjtés megengedett. 5.§.
(1)
Terepszint alatti önálló létesítmény az építési helyen belül helyezhető el és a gazdasági terület kivételével csak földtakarásban növényzettel fedve valósítható meg.
(2)
Megengedett igénybevételi, kibocsátási, szennyezettségi határértékként a területfelhasználásra előírt általános előírások tartandók.
15 Falusias lakóterület általános előírásai
6.§ (1) Falusias lakóterületen az építési övezeti előírások figyelembevételével a) b) c) d) e) f) g) h)
lakóépület és háztartással kapcsolatos építmények kereskedelmi , szolgáltató és vendéglátó épület, szálláshely szolgáltató épület, kézműipari építmény, helyi igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület sportépítmény mező és erdőgazdasági -a terület alaprendeltetését nem zavaró- üzemi és tároló építmény, a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb -nem nagyüzemigazdasági tevékenység céljára szolgáló építmény elhelyezhető
(2)
Az építményfajták elhelyezésének általános előírásai a következők: a) Telkenként csak egy lakóépület építhető legfeljebb 2 lakással b) Állattartó építményekre vonatkozó előírások: ba) önálló rendeltetési egységként lakótelken nem helyezhető el. bb) utcafronton nem helyezhető el. bc) lakópülettől való távolsága: min 6m.
(4)
Falusias lakóterület a) (Lf-1) Kistelkes, halmazos beépítés b) (Lf-2) Fésűs, oldalhatáros beépítés c) Lf-3) Mérnöki osztású beépítés d) Lf-4) Kertekkel vegyes beépítés építési övezetbe tartozik. Falusias lakóterület építési övezeti előírásai 7.§
(1)
(Lf-1) Kistelkes, halmazos beépítés előírásai a) Kialakítható telek: min 300 m2 b) Beépítés mód mód: oldalhatáron álló, tömboldal hosszúságú szakaszon kialakult építési vonalon Hátsókert: 0, a szomszédos telek felé tűzfalas vagy a telepítési távolsággal való kapcsolat egyidejű biztosításával. c) Beépítettség: max 30% d) Építménymagasság: max 4,5m e) Zöldfelület: min 40%
(2) (Lf-2) Fésűs, oldalhatáros beépítés előírásai a) Kialakítható telek: aa) ab) b) c) d)
szélessége: min 12 m, erülete: min 720 m2 Beépítési mód oldalhatáron álló, tömboldal hosszúságú szakaszon kialakult építési vonalon Beépítettség: max. 30%, Építménymagasság: max 4,5 m
16 e)
Zöldfelület min 40%.
f)
Az (Lf-2*) építési övezetben a beépítettség a beültetési kötelezettségű telekrész figyelmen kívül hagyásával számítandó.
(3) (Lf-3) Mérnöki osztású beépítés előírásai a) Kialakítható telek: min 550 m2 b) Beépítési mód: oldalhatáron álló, előkert 5m, illetve a kialakult helyzet. c) Beépítettség: max. 30%, d) Építménymagasság: max 4,5 m e) Zöldfelület min 60% f) Az (Lf-3*) építési övezet beépítésének feltétele a víz-, és tereprendezés elvégzése. (4) (Lf-4) Kertekkel vegyes beépítés előírásai a) Kialakítható telek: aa) szélessége: min 14 m, ab) területe: min 900 m2 ac) mélysége: min 50m b) Beépítési mód: oldalhatáron álló, előkert 5m, illetve kialakult helyzet c) Beépítettség: max. 30%, d) Építménymagasság: max 4,5 m e) Zöldfelület min 60% f) A tömbbelsőben kertművelésű telek és magánút alakítható.
Üdülőterületek 8.§ (1)
Az üdülőterület hétvégi házas terület.
(2)
Hétvégi házas terület (Üh-1) építési övezetbe tartozik.
(3)
(Üh-1) építési övezet előírásai a) Elhelyezhető: 1 egységes üdülőépület és kiszolgáló helyiségei, kerti építmények b) Kialakítható telek: min: 600 m2 c) Beépítés módja: ba) oldalhatáros építési hely szerint bb) hátsókert: 6 m bc) előkert: 5m d) Beépítettség: max. 20 %. e) Építménymagasság: max 4,5 m, f) Zöldfelület: min 60%
Településközpont vegyes terület 9.§ (1)
Településközpont vegyes terület a község meghatározó beépítéseinek területe.
(2)
A településközpont vegyes terület
17 a) b) c) (3)
(Vt-1) központi beépítés előírásai
a)
Elhelyezhető:
aa) ab) ac) ad) ae) b) c) d) e)
iroda egyházi, oktatási, egészségügyi , szociális épület sportépítmény lakás kereskedelmi, szolgáltató építmény Kialakítható telek min 14m széles, területe: min 300m2 A beépítés módja: oldalhatáron álló Beépítettség max. 40% Építménymagasság: max:3,6 m, de a szomszédos épületek közötti Homlokzatmagasságok különbsége max 1,5m. Zöldfelület min 30 %
f) (4)
(5)
(Vt-1) központi beépítés (Vt-2) településkapu beépítés (Vt-3) intézményi beépítés
(Vt-2) településkapu beépítés előírásai
a)
Elhelyezhető:
aa) ab) ac) ad) ae) b) c) d) e) f)
iroda egyházi, oktatási, egészségügyi , szociális épület sportépítmény kereskedelmi építmény lakás Kialakítható területe: min 720 m2 A beépítés módja: oldalhatáros Beépítettség max. 40% Építménymagasság: max:4,5 m Zöldfelület min 30 %
(Vt-3) Intézményi beépítés előírásai
a)
Elhelyezhető:
aa) ab) ac) ad) ae) ae) b) c) d) e) f)
iroda egyházi, oktatási, egészségügyi , szociális épület sportépítmény kereskedelmi építmény a terület alaprendeltetését nem zavaró gazdasági tevékenységi célú építmény szolgálati lakás Kialakítható területe: min 720m2 A beépítés módja: szabadonálló Beépítettség max. 40% Építménymagasság: max:7,5 m Zöldfelület min 30 % Gazdasági területek
10.§
18 (1)
Gazdasági területbe a gazdasági célú építmények elhelyezésére szolgáló területek soroltak.
(2)
A gazdasági terület :kereskedelmi, szolgáltató terület és ipari terület.
(3)
A területen belül külön szabályozás nélkül min. 14,0 m-es szabályozási szélességű, min 12m-es fordulási sugarú útburkolattal magánút kialakítható. Kereskedelmi, szolgáltató terület
11.§ (1) Kereskedelmi, szolgáltató terület a község nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületekkel beépített illetve beépíthető területe. (2)
A területen az övezeti előírások figyelembevételével a) mindenfajta nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület és az azokhoz kapcsolódó szociális ellátás és szórakoztatás építményei b) a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás c) iroda elhelyezhető:
(3)
A kereskedelmi, szolgáltató terület a) (Gksz-1) általános beépítés b) (Gksz-2) lakóterülettel határos beépítés c) (Gksz-3) feltétellel beépíthető építési övezetbe tartozik.
(4) (Gksz-1) általános beépítés előírásai a) Kialakítható telek: min 1500 m2 b) c) d) e)
Beépítés szabadon álló: legalább az adott oldal szerinti homlokzatmagasság1 szerinti oldal-, elő-, és hátsó kerttel. Beépítettség max 50%. Építménymagasság: max 7,5m, ami a technológia függvényében változhat Zöldfelület: min 20%.
(5) (Gksz-2) lakóterülettel határos beépítés előírásai a) Kialakítható telek: min 1500 m2 b) c) d) e)
Beépítés szabadon álló: legalább az adott oldal szerinti homlokzatmagasság2 szerinti oldal-, elő-, és hátsó kerttel. Beépítettség max 40%. Építménymagasság: max 7,5m, ami a technológia függvényében változhat Zöldfelület: min 20%.
(6) (Gksz-3) feltétellel beépíthető építési övezet előírásai a) Kialakítható telek: min 1500 m2 b)
1 2
Beépítés szabadon álló: legalább az adott oldal szerinti homlokzatmagasság3 szerinti oldal-, elő-, és hátsó kerttel.
Ld fogalommagyarázat Ld fogalommagyarázat
19 c) d) e) f)
Beépítettség max 50%. Építménymagasság: max 7,5 m, ami a technológia függvényében változhat Zöldfelület: min 20%. Az építési övezet 97 mBf alatti átlagos magasságú telkei nem építhetők be.
Ipari terület
12.§ (1) Az ipari terület termelő gazdasági tevékenységi célú építmények elhelyezésére szolgál. (2)
Az ipari terület (Gip-1) építési övezetbe tartozik.
(3)
(Gip-1) építési övezet előírásai a) Elhelyezhető: aa) a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakás ab) iroda ac) üzemanyagtöltő ad) mindenfajta gazdasági tevékenységi célú épület b) Kialakítható telek: min 2000m2 c) Beépítés módja: szabadon álló d) Beépítettség: max 50% e) Építménymagasság max 7,5m, ami technológiai szükségszerűségből változhat. f) Zöldfelület: min 40%, a telekhatár mentén az ültetési távolságok figyelembevételével kötelező fásítással Különleges területek 13.§
Különleges terület:
a) temető b) sport-, és rekreációs terület c) hétvégi házas terület d) mezőgazdasági üzemi területbe sorolt. Temető
14.§ (1) (Kt) Temető a szabályozási tervben lehatárolt (2) A területen ravatalozó, kápolna, urnafal és síremlék helyezhető el. (3) (4) (5) 3
Beépítési mód: szabadon álló beépítettség: max 2% Fásítás szükséges a sírsorokat feltáró utak mentén.
Ld fogalommagyarázat
20
Sport-, és rekreációs terület 15.§ (1)
(Ksp) Sportterület a község sport-, szabadidős-, pihenés-, és a testedzés céljára szolgáló területe
(2)
A területen sportépítmény, az alaprendeltetéshez kapcsolódó kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó épület és szolgálati lakás elhelyezhető.
(3)
Beépítési mód: szabadonálló
(4)
Beépítettség: max. 2 %
(5)
Építménymagasság: max. 10,5 m
(6)
A terület az ültetési távolság figyelembevételével őshonos fajtákkal körbefásítandó. Hétvégiházas terület 16.§
(1)
(Khé) különleges hétvégi házas területbe a Kiskunsági főcsatorna mentén kialakult beépítések tartozik
(2)
Az építési övezetben új épület nem helyezhető el, fennmaradási engedély adható: 1 egységes üdülőépületre, kiszolgáló helyiségekre és kerti építményekre. a) b) bb) c) ca) cb) cc) cd)
Telek: min: 150 m2, amely csak kialakult beépítés szerinti építményekhez alakítható Engedélyezhető építési munka: ba) beépített területet nem növelő átépítés komfort javítását szolgáló bővítés Komfort javítását szolgáló bővítés feltételei: szabadon álló építési hely szerint hátsókert: 6 m kialakult helyzet szerinti előkert oldalkert nem változhat Mezőgazdasági üzemi terület 17.§
(1) (2)
Mezőgazdasági üzemi terület (Kmg-1) és (Kmg-2) építési övezetekbe sorolt. (Kmg-1) építési övezet előírásai a) Elhelyezhető: aa) szolgálati lakás ab) iroda ac) üzemanyagtöltő
21 ad) mindenfajta gazdasági tevékenységi célú épület, beleértve a nagy létszámú állattartás építményeit is. b) Kialakítható telek: min 2000m2 c) Beépítés módja: szabadon álló d) Beépítettség: max 40% e) Építménymagasság max 7,5m, ami technológiai szükségszerűségből változhat. f) Zöldfelület: min 40%, a telekhatár mentén az ültetési távolságok figyelembevételével kötelező fásítással (3)
(Kmg-2) építési övezet előírásai a) Az építési övezetben a természetvédelmi kezeléshez, fenntartáshoz kötődő építmények és azok kiegészítő szociális-, és tároló építményei helyezhetők el. b) Kialakítható telek: min 2000m2 c) Beépítés módja: szabadon álló d) Beépítettség: max 40% e) Építménymagasság max 7,5m, ami technológiai szükségszerűségből változhat. f) Zöldfelület: min 40% BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK 18.§
(1)
A beépítésre nem szánt területek a) közlekedési, hírközlési és közmű-elhelyezési területek b) zöldterületek c) erdőterületek d) mezőgazdasági területek e) vízgazdálkodási területek terület-felhasználási egységbe soroltak.
(2)
A beépítésre nem szánt területen elhelyezett épületek esetén az épülethez szükséges közművek kiépítése és a hulladékkezelés megoldása az építtető feladata. Közlekedési -, hírközlési és közmű-elhelyezési területek
19.§ (1) A közlekedési-, hírközlési és közmű-elhelyezési területek az országos és a helyi közutak, kerékpárutak, a közterületi gépjármű várakozóhelyek, a járdák és gyalogutak mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, a közforgalmi vasutak továbbá a közművek építményeinek elhelyezésére szolgálnak. Területen az általános előírásoknak4 megfelelő építmények helyezhetők el. (2)
4
A területek szerepkörük alapján a szabályozási terv szerint a) (KÖu-1) országos fő-. és mellékutak, b) KÖu-2) községi gyűjtő-, és lakóutak, c) (KÖu-3) egyéb utak, d) (Kök) vasúti övezetekre tagolódnak:
OTÉK 26.§
22 (3)
(KÖu-1) országos fő-, és mellékutak előírásai a) Az övezetbe aa) 51.sz. Budapest-Hercegszántó országos főút, ab) 5213.j. Szabadszállás - Szalkszentmárton összekötőút, ac) 51342.j. Szalkszentmártoni rév bekötőút b) Szabályozási szélességük: 30m, szabályozási vonal hiányában a kialakult helyzet.
c)
Bel-, és külterületen forgalmi adatok alapján kerékpárút építendő.
(4)
(KÖu-2) községi lakó-, és gyűjtőutak előírásai a) Szabályozási szélesség. min 12m, szabályozási vonal hiányában a kialakult helyzet b) A településszerkezeti védelme érdekében a községközpontban a közlekedés funkcionális jelentőségén túlmutató esztétikai és történeti értékek megtartandók. Új közművezetékek csak föld alatt helyezhetők el.
(5)
(KÖu-3) egyéb utak övezete előírásai a) Az övezetbe tartozik a (4) és (5) bekezdésen kívüli összes többi út b) Hálózati jelentőségű külterületi út min 12 m
(6)
(Kök) vasúti övezetben a vasúti közlekedés területe tartozik. Zöldterületek általános előírásai
20.§ (1) Zöldterületen az övezeti kizárólagosságok figyelembevételével pihenést és testedzést szolgáló építmény (sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszótér) helyezhetők el. (2)
Közmű és egyéb építmények elhelyezésénél be kell tartani a létesítmény érvényben lévő fákra vonatkozó védőtávolságait. A meglévő növényállományt adottságként kell kezelni.
(3)
Bármely építési munka kapcsán a zöldfelületben keletkezett kárt az okozó helyreállítani köteles. Fakárok esetén a faértékszámítással történő kárbecsléssel meghatározott kárösszeget a károkozó megtéríteni köteles.
(4)
Zöldterületeken a felszíni víz gyűjtését szolgáló tereprendezés végezhető.
(5)
Növénytelepítésnél az őshonos fajták elsődlegességét kell biztosítani.
(6) A zöldterületek jellegük alapján a szabályozási terv szerint (Z-1) községközponti park, (Z-2) lakóterületi zöldterület (Z-3) összetett funkciójú zöldterület övezetekre tagolódik
23 Zöldterületek övezeti előírásai
21.§ (1) (Z-1) községközponti park előírásai a) Községi közpark, amelyet településközponti elhelyezkedés, jelentős településképi érték jellemez. b) Az övezetben közművezeték csak földben vezethető. c) Az övezet kialakítása, rendezése, be- és átépítése csak kertépítészeti terv alapján történhet. d) Az övezetben séta-, pihenőutak, gyalogos térburkolatok és játszótéri ütéscsillapító burkolatok helyezhetők el. e) Közérdekű tájékoztató tábla, egyéb köztéri közjóléti funkciójú berendezés elhelyezhető.
(2) (Z-2) lakóterületi zöldterület előírásai Jellemzően ligetes, erdőszerű növényállománnyal rendelkező zöldterületek, amelyek a zöldfelületi rendszer területi elemei. (3)
(Z-3) összetett funkciójú zöldterület előírásai a) Az övezetbe a Béke utcai kegyeleti park tartozik. b) A terület kerítéssel és cserjesorral körbehatárolandó. c) Az értékes sírjelek megtartása mellett kertépítészeti eszközökkel rendezendő. Erdőterület 22.§
(1)
Az erdő céljára szolgáló terület a szabályozási tervben lehatárolt, amelyekre nézve az erdőtörvény rendelkezéseit is alkalmazni kell.
(2)
Az erdőterület (Eg) gazdasági erdő (Ev) védelmi erdő övezetekre tagolódik.
(3) Az (Eg) gazdasági erdőövezet elsődlegesen az erdőgazdálkodás céljaira szolgáló terület. az övezetben az erdő-, és vadgazdálkodáshoz kapcsolódó üzemviteli épületek az általános előírások szerint helyezhetők el. (4)
a) Az (Ev) védelmi erdőövezetbe természetvédelmi oltalom alatti erdők tartoznak. Az övezetben a természetvédelmi kutatást és ismeretterjesztést szolgáló létesítmények helyezhetők el. Mezőgazdasági terület
23.§ (1) Mezőgazdasági területbe sorolt a község teljes beépítésre nem szánt területe az erdő -, közlekedési, hírközlési és közmű-elhelyezési valamint a vízügyi területek kivételével.
24
(2) Mezőgazdasági terület a táji és beépítési sajátosságok alapján az övezeti terv szerint: általános mezőgazdasági területre és kertes mezőgazdasági területre tagolódik. (3)
Az általános mezőgazdasági terület a) (Má-1) általános b) (Má-2) természet-, és tájvédelmi c) (Má-3) fejlesztési övezetekre tagolódik
(4)
A kertes mezőgazdasági terület (Mk-1) külső kertes övezetre, (Mk-2) belső kertes övezetre tagolódik.
(5)
A terület természetes gyep, legelő, rét, mocsár és nádas művelési ágban nyilvántartott telkein építmények nem helyezhetők el. Kivételt a természeti területi fenntartást és kutatást szolgáló építmények, nyomvonalas létesítmények - a külön előírások szerintiköztárgyak, honvédelmet és belbiztonságot szolgáló építmények képeznek. Általános mezőgazdasági terület előírásai 24.§
(1)
(Má-1) általános övezet előírásai a) Az övezeti előírások figyelembevételével: aa) mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó üzemi jellegű építmények: különböző mezőgazdasági szolgáltatások (javító műhelyek, fafeldolgozók)-, termény-, és állatfelvásárlás-, tejbegyűjtő-, zöldség-, gyümölcsfelvásárlás-, élelmiszeripari feldolgozás építményei , sütöde, savanyítóüzem, pince , hűtőház, vágóhíd, élelmiszeraktárak ab) állattartást és növénytermesztést szolgáló mezőgazdasági építmények ac) lakóépület és háztartással kapcsolatos építmények helyezhetők el. b) Beépítés az általános előírások5 feltételei szerint lehetséges.
(2)
(Má-2) természet-, és tájvédelmi övezet előírása: A vízügyi és természetvédelmi kezeléshez és kutatáshoz kötődő létesítmények helyezhetők el.
(3)
(Má-3) fejlesztési övezet
a) Az övezetbe a szabályozási terven lehatárolt terület sorolt, amelyre a mezőgazdasági területre vonatkozó általános előírások alkalmazhatók azzal a megkötéssel, hogy építmény csak 15 ha-nál nagyobb telekre építhető. b) Az övezet tanyatelkeinek építményei felújíthatók, átépíthetők. Kertes mezőgazdasági terület előírásai 25.§
5
OTÉK 29.§
25 (1) (Mk-1) övezet előírása a) Az övezetben az általános előírások szerinti építmények az általános területi feltételek mellett elhelyezhetők. b) Beépítési mód: szabadonálló c) Építménymagasság: max 3,6 m (2)
(Mk-2) övezet előírása Az övezetben építmény nem helyezhető el. Vízgazdálkodási területek 26.§
(1) Vízgazdálkodási területbe a Duna, a hullámtér és a csatornák tartozik. (2)
A terület az alábbi övezetekre tagolódik: a) (V-1) Vízfelület b) (V-2) Védgát c) (V-3) Hullámtéri erdő d) (V-4) Hullámtéri mezőgazdasági terület e) (V-5) Közösségi sport és rekreációs terület f) (V-6) Bányatelek
(3)
(V-1), (V-2), (V-3) és (V-4) övezetekben kizárólag árvízvédelmi építmény helyezhető el.
(4)
A (V-5) hullámtéri közösségi, szabadidős övezetben az árvízvédelmi -, és a szabadidős és turisztikai tevékenység építményei és az azokhoz kapcsolódó kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó és szociális épületek helyezhetők el. a) Beépítés: oldalhatáron álló b) Beépítettség max 5%. c) Építménymagasság: max 7,5 m d) Zöldfelület min 40%.
Bányatelek 27.§ (1)
Kb Bányatelek a szabályozási terven lehatárolt.
KÖZTERÜLETEK ELŐÍRÁSAI
28.§ (1) A helyi védettségű településszerkezet közterületein új légvezeték nem létesíthető.
26 ÉRTÉKVÉDELEM ELŐÍRÁSAI Régészeti értékek védelme
29.§ (1)
A következő régészeti lelőhelyeket a szabályozási terv lehatárolja és e rendelet 2. függeléke tartalmazza.
(2)
A régészeti lelőhelyekre az általános előírások vonatkoznak. Épített örökség országos védelme 30.§
(1)
Az országos jelentőségű értékvédelem művi egyedi értékeit (műemlékek) és területét (műemléki környezet) e rendelet 3. függeléke tartalmazza.
(2)
Országos értékvédelem művi egyedi értékeit és területeit érintő építési munka az általános előírások szerint végezhető. Épített örökség helyi védelme 31.§
(1)
Településkép-védelmi terület a) Településkép-védelmi területbe a földhivatali nyilvántartás szerinti belterület és az ahhoz kapcsolódó beépítésre szánt terület tartozik. b) A település látványának védelme érdekében az adott területegység (érintett telektömb és azzal határos telektömbök) hagyományos építészeti karakterének megőrzését biztosítani kell. c) Gazdasági területen kívüli építési övezetekben a 300m2-nél nagyobb alapterületű és 3,6 m-nél nagyobb építménymagasságú és 9m-nél nagyobb gerincmagasságú építmény illeszkedését látványtervvel igazolni kell.
(2)
Helyi területi védettség a) A helyi védettségű településszerkezet lehatárolását a szabályozási terv tartalmazza b) Meglévő utcák szabályozási vonala, törései a közterület csökkentésével nem változtathatók meg, legfeljebb egy telekhossznyi zsákutca megszüntethető, ha azt az épület szerkezeti kialakítása lehetővé teszi. c) Nyúlványos telek nem alakítható. d) Új épület és a szomszédos telken álló épületek építménymagasságának különbsége legfeljebb 1,5 m lehet. d) A telkek egy utcavonalán legfeljebb egy gépkocsi és egy gyalogos bejáró létesíthető. e) Az utcai kerítés legalább 1,5m magas tömör kialakítású falazott vagy faszerkezetű lehet.
27 (3)
Helyi egyedi védettség a) Helyi értékvédelemre vonatkozó önálló rendelet megalkotásáig a következők érvényesek: a helyi védett épületeket a szabályozási terv jelöli és e rendelet 4. függeléke tartalmazza a következők szerint: aa) V1 jelű feltétlenül megtartandó ab) V2 jelű megtartandó, csak felmérés után bontható ac) V3 jelű egyes elemei védendők b) A feltétlen megtartandó épületekre vonatkozó előírások ba) az épületek csak műemléki és statikai szakvéleménnyel alátámasztva bonthatók bonthatók bb) a bontás, átalakítás esetén a bontott épület értékei az új épületben felhasználandók. bc) Utcai faanyagú vagy falazott kerítés csak műemléki szakvélemény alapján módosítható bd) Az utcai homlokzat színezése egységesen oldandó meg. Az erős színek kerülendők. be) felújítás csak az eredeti stílusjegyek megtartásával ill. visszaállításával történhet bf) anyaghasználatra vonatkozó előírások: 1. tetőfedés csak pikkelyes lehet: égetett agyagcserép vagy pala 2. nyílászárók: faanyagú 3. bádogszerkezet: horgany, réz, horganyzott acéllemez
VÉDETT ÉS VÉDŐTERÜLETEK ELŐÍRÁSAI
32.§ (1) A védett területek övezeti előírásai az építési korlátozásokat tartalmazzák. (2)
Az egyes vonalas létesítmények védősávjait a szabályozási és övezeti terv „védőterület határa” jellel ábrázolja. A védőterületen belül építés csak az illetékes szakhatóság hozzájárulásával lehetséges:
(3)
Vízügyi közvetlen védőterületek, amelyen belül vízügyi érdekből az építés korlátozott: állami csatornáknál partéltől: 10 m szabadon hagyandó, állandó épület min.15 m-re,
társulati csatornánál partéltől: 4 m szabadon hagyandó, állandó épület min.10 m-re, (4)
Közlekedési védőterület, amelyen belül az adott övezet, építési övezet szerinti beépítés csak közlekedési szakhatósági közreműködéssel lehetséges: országos mellékutak tengelyétől külterületen 50-50 m vasútvonal tengelyétől : 50m
(5)
A közművezetékek védőtávolságai: a) az ivóvíz távvezeték védőtávolsága b) a szennyvíznyomócső védőtávolsága
(6)
2-2 m 2 -2m
Amennyiben a létesítmény védőterületet igényel azt saját telken belül kell biztosítani, védőterület kijelölés érdekében a beépítésre szánt terület értelemszerűen növelhető.
28 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK MEGVALÓSULÁSÁT BIZTOSÍTÓ SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK 33.§ (1)
Jelen rendelethez tartozó szabályozási tervben foglaltak megvalósítása érdekében Szalkszentmárton Község Képviselőtestülete a helyi kiszolgáló út céljára történő lejegyzések, beültetési kötelezettség sajátos jogintézményekkel él.
(2)
Helyi kiszolgáló út céljára lejegyzendők a szabályozási terv szerinti (Köu-2) övezetbe tartozó telekrészek.
(3)
Beültetési kötelezettség vonatkozik a szabályozási terv szerinti telekrészekre
(4)
A beültetési kötelezettséget őshonos növényzettel kell megvalósítani.
ZÁRÓRENDELKEZÉSEK 34. § (1)
Jelen rendelet kihirdetését követő 30. napon lép hatályba és a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazható, amennyiben a kérelmező számára a kérelem kedvezőbb elbírálását teszi lehetővé.
(2)
Jelen rendelet alkalmazása tekintetében: a)
b) c)
d) e) f) g)
h)
háztartással kapcsolatos épület: nyárikonyha, mosókonyha, szárító, barkácsműhely, tárolóépítmények (tüzelőanyag, szerszámkamra, szín, fészer,magtár, góré, csűr, pajta és más tároló) állattartó épületek, jármű tároló (gépkocsi, motorkerékpár, munkagép stb.), műhely homlokzatmagasság: a rendezett terepszinttől a fal és a tetőszerkezet metszéspontja között mért függőleges távolság iroda: Jellemzően információk feldolgozásával közvetítésével, kereskedelmével (hivatal, adminisztráció, kutatás, fejlesztés, tervezés, szolgáltatás stb.) kapcsolatos tevékenység céljára szolgáló helyiség, épület, létesítmény) kerti építmény: hinta, homokozó, növénytámasz, a pihenést és játékot szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1m-nél nem magasabb lefedés nélküli terasz kialakult beépítés: jogerős építési ill. használatbavételi engedéllyel rendelkező ill. több mint 10 éve használatba vett építmények beépítési módja meglévő épület: Jogerős építési ill. használatbavételi engedéllyel rendelkező ill. több mint 10 éve használatba vett építmény szálláshely szolgáltató épület: kizárólag vagy túlnyomórészt átmeneti otthon (szállás) céljára szolgáló szobaegységeket, valamint közös vagy egyéni használatú helyiségeket tartalmazó épület (gyermek, diák, nevelőotthon, szociális otthon, panzió, szálloda…stb) tanyatelek: mezőgazdasági területen az ingatlan nyilvántartásban „lakóház” , „udvar” vagy „kivett” nyilvántartású földrészlet vagy alrészlet
29 i)
üdülőépület kiszolgáló építménye: tárolóépítmények (tüzelőanyag, szerszámkamra, szín, fészer), járműtároló (gépkocsi, motorkerékpár, munkagép stb.)
A rendelet hatályos 2013. május 24-től
Káposztás Tibor Polgármester
Tóth Ferenc Jegyző
6. napirend Önkormányzat és intézményeinek 2012. évi költségvetés végrehajtása (zárszámadás) (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző: Tisztelt Képviselő-testület! Hétfőn tárgyalták a bizottságok, egy módosítással mindkét bizottság elfogadta a rendeletet, a módosításra tett javaslat asztali anyagban ki van osztva. Az Önkormányzat a 2012. évi költségvetési rendeletben megfogalmazott elvárások alapján végezte munkáját, ezt mutatja a pénzmaradvány is. Saját bevételekből adódott a jobb helyzet, a Képviselő-testület működési bevételeit 50 %-ban túlteljesítette (élelmezés, szociális étkeztetés), az intézményi ellátottak létszáma jelentős, cca. 340-350 adagot főznek. Helyi adóbevételek túlteljesültek a helyi vállalkozások teljesítése terven felüli volt, jelentősen túlteljesítették a terveket, ezután az óvatosság elvére jobban oda kell figyelni, de sok esetben a rossz adminisztráció miatt fizettek többet a vállalkozók pl. Petőfi Tsz.. Minden gazdasági változás az önkormányzatot is érinti. Az önkormányzatnak a költségvetésben tervezett működési hitelt nem kellett felvenni-e, fejlesztési hitelt sem. Az adósságkonszolidáció 10,6 mFt-tól szabadította meg önkormányzatunkat. Az idei évi költségvetésünk kötelezettségmentes. Nincs tartozásunk, kötvénykibocsátásunk. A korábbi évekhez kapcsolódóan 3 ingatlanon 35 mFt értékben fennáll jelzálogbejegyzés, ezt javasolja megtartani széljegyben a Földhivatalnál. Múlt évtől 4 önálló költségvetési szervezet könyvelünk. Itt most szerencsés a színes adatok jelölése, megkülönböztetés az előterjesztésben, hogy 4 önálló költségvetési intézményt: Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal, Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézménynél struktúraváltás volt szétválás miatt. A víziközmű szolgáltatásnál a bérleti konstrukció átvezetésre kerül 2013-tól. Azok a hatások, amelyeket a Képviselő-testület meghatározott, teljesültek: - üresen álló státuszhelyek közfoglalkoztatottal vannak átmenetileg ellátva, - többlet feladatok voltak, hogy el kellett ismerni, az üres helyek bértömegének egy része került felhasználásra, ebben nagy szerepe volt a START programnak 50 mFt-tal, - dologi kiadások, beruházások jelentősek voltak, 1,5 mFt-ot fordítottunk átereszre, saját forrásból nem ment volna, - átlagban 45 fő a közfoglalkoztatott - a foglalkoztatásból eredően a közszolgáltatók megtalálták alkalmazottainkat, tömeges letiltások indultak.
30 Sikerült megvalósítani, amit terveztünk, az ABC előtti burkolás többletfeladat volt, az ÁFÉSZ-szel együtt oldottuk meg. Kiemeli, hogy 2012. volt az utolsó év, hogy könyvvizsgálatot kellett tartani, 2013. január 01től nincs szerződés a könyvvizsgálóval. A Pénzügyi bizottság kifogása volt, hogy a pénzmaradvány felhasználása nem lett kimutatva, erre a belső ellenőri cég adott írásos állásfoglalást: a módosított előirányzatnak pénzforgalmi adatokat kell tartalmaznia a zárszámadási rendeletben. Kollegáink számszakilag nem vétettek, de a bizottság kérését figyelembe vettük. A nyitó pénzeszközt nem kell megjeleníteni. Háromszorosa a záró pénzeszközünk, mint a nyitó pénzeszközünk. Likviditási helyzetünk stabil, finanszírozási probléma nincs.
Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a 2012. évi költségvetés végrehajtását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet:
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013. (IV.24.) számú önkormányzati rendelete Szalkszentmárton Község Önkormányzat és intézményeinek 2012. évi költségvetés végrehajtása A Képviselő-testület az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 91. § - ban meghatározottak alapján, Szalkszentmárton Község Önkormányzata és intézményeinek költségvetéséről szóló 3/2012. (II.23.). Önkormányzati rendelet végrehajtásáról (zárszámadás) az alábbi rendeletet alkotja: 1. § (1)
Rendelet hatálya kiterjed a helyi Önkormányzatra, a Polgármesteri Hivatalra és a Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézményre. 2. § Bevételek címrendben Eredeti ei.
(1) Bevételek mindösszesen Intézményi működési bevételek 20 468 Közhatalmi bevételek 159 793 Tőke jellegű bevételek 6 500 Támogatások, kieg., és véglegesen átvett pe. 153 738 hitelek, kölcsönök felvétele 20 411 pénzforgalom nélküli bev. 13 690 Bevételek összesen
374 600
Módosított ei.
Teljesítés
20 468 174 993 7 874 252 762 20 824 13 690
33 655 202 420 4 244 262 888 10 411 0
490 611
513 618
31 (1.1) Önkormányzat a./ közhatalmi bevételek b./ önk. költségvetési támogatása c./ felhalmozási d./ támogatásértékű bevételek e./ tőkejellegű bevétel f./ intézményi működési bevételek
159 393 89 652 56 646 7 440 6 500 0
174 593 191 499 2 782 57 919 7 874 0
202 249 202 190 2 783 57 141 4 244 7 820
Összesen:
319 631
434 667
476 427
400 0 80 525
400 0 78 635
171 7 73 765
80 925
79 035
73 943
20 468 0 139 026
20 468 562 152 886
25 828 774 145 188
159 494
173 916
171 790
(1.2) Polgármesteri Hivatal - közhatalmi bevételek - intézményi működési bevétel - intézmény finanszírozás Összesen: (1.3) Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézmény - intézményi működési bevételek - támogatásértékű működési bevételek - intézmény finanszírozás Összesen: 3. § Eredeti ei. (1)
Módosított ei.
Teljesítés
Hitel felvétel a./ működési célú b./ fejlesztési célú
10 000 10 411
10 000 10 824
0 10 411
Összesen:
20 411
20 824
10 411
4. §
(1)
Pénzforgalom nélküli bevételek
(2)
Bevételek összesen finanszírozás nélkül):
Eredeti ei. 13 690
Módosított ei.
Teljesítés
13 690
0
490 611
513 618
(intézmény 374 600 5. §
32 Eredeti ei. (1) Kiadások mindösszesen Működési kiadások Felhalmozási célú kiadások Hitel visszafizetési kötelezettség Kiadások összesen
Módosított ei.
Teljesítés
295 339 67 057 12 204
385 633 82 363 22 615
373 182 83 958 21 811
374 600
490 611
478 951
Eredeti ei.
Módosított ei.
Teljesítés
(1.1) Önkormányzat a./ működési kiadások b./ felhalmozási célú kiadások c./ hitel visszafizetési kötelezettség d./ intézmény finanszírozás
54 920 67 057 12 204 219 551
132 770 82 275 22 615 231 521
132 404 83 431 21 811 218 953
Összesen:
353 732
469 181
456 599
80 925 0
79 035 0
69 346 255
80 925
79 035
69 601
159 494 0
173 828 88
171 432 272
159 494
173 916
171 704
374 600
490 611
478 951
(1.2) Polgármesteri Hivatal - működési kiadások - felhalmozási célú kiadások Összesen: (1.3) Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézmény - működési kiadások - felhalmozási célú kiadások Összesen: (1.4) Kiadások összesen
6.§ Eredeti ei. (1)
Módosított ei.
Az Önkormányzat kötelezettsége - rövid lejáratú - hosszú lejáratú
12 204 10 411
12 204 10 411
Összesen:
22 615
22 615
7.§
Teljesítés
11 400 10 411 21 811
33
(1)
Kiegészítő támogatás egyes közoktatási Eredeti ei. feladatok, illetve egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása
Módosított ei.
Teljesítés
Közoktatási feladat Szociális feladat
11 392 3 397
11 635 3 554
11 635 3 554
Összesen:
14 789
15 189
15 189
8.§ Eredeti ei. (1)
Segélyek - rendszeres szociális segély - gyermekvédelmi támogatás - ápolási díj - időskorúak támogatása - köztemetés - lakásfenntartási támogatás - közgyógy.ellátások - egyéb önk.rend.-ben megáll. juttatások Összesen:
Módosított ei.
Teljesítés
5 457 0 2 654 140 400 868 700 960
20 724 1137 5 825 872 400 6 478 700 1 060
18 200 2326 4 148 813 154 6 262 400 961
11 179
37 196
33 264
9.§
Eredeti ei. (1) Bevételek a./ Önkormányzat költségvetési támogatása 89 652 b./ Személyi jövedelemadó 16 990 c./ Intézményi működési bevételek 20 468 d./ Támogatás értékű működési bevétel 7 440 e./ Ökormányzat sajátos működési bevételei 142 803 f./ Felhalmozási célú bevétel 63 146 g./ Hitel felvétel működésre 10 000 h./ Hitel felvétel felhalmozási célra 10 411 (pályázathoz szükséges önerő biztosítása) i./ Kiegyenlítő, függő, átfutó bevétel 0 j./ Pénzforgalom nélküli bevételek 13 690 Bevétel összesen
374 600
Módosított ei.
Teljesítés
191 499 16 990 20 468 58 481 158 003 10 656 10 000 10 824
202 190 16 990 33 655 57 915 185 430 7 027 0 10 411
0 13 690
0 0
490 611
513 618
34 (2) Kiadások a./ Önkormányzat - működési kiadások 54 920 - felhalmozási célú kiadások 67 057 b./ Polgármesteri Hivatal - működési kiadások 80 925 - felhalmozási célú kiadások 0 c./ Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézmény - működési kiadások 159 494 - felhalmozási célú kiadások 0 d./ hitel visszafizetési kötelezettség 12 204 e./ Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadás Kiadás összesen
374 600
132 770 82 275
138 903 83 431
79 035 0
69 346 255
173 828 88 22 615
171 432 272 21 811 -6 499
490 611
478 951
10.§ (1)
Pénzmaradvány
48 357 11.§
Eredeti ei. (1) Kiadások mindösszesen Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Segélyek, támogatások Felújítás Felhalmozási kiadások Hitelek, kölcsönök kiadásai Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
Módosított ei.
Teljesítés
149 186 41 543 93 046 11 564 67 057 0 12 204 0
184 269 50 911 108 798 41 655 68 839 13 524 22 615 0
181 759 45 097 111 602 41 223 67 057 16 901 21 811 -6 499
374 600
490 611
478 951
(2) Önkormányzat - személyi juttatás - munkaadót terhelő járulékok - dologi kiadások - intézmény finanszírozás - támogatás - segély - tervezett maradvány és tartalék ei. - kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
11 427 3 238 29 076 219 551 0 11 179 0 0
39 462 10 721 41 317 231 521 700 37 196 3 374 0
42 110 7 511 55 318 218 953 700 33 264 0 -6 499
Működési kiadások összesen:
274 471
364 291
351 357
Kiadások összesen
35 - felhalmozási kiadások - intézményi beruházási kiadások - pénzeszköz átadás
67 057 0 12 204
68 839 13 436 22 615
67 057 16 374 21 811
353 732
469 181
456 599 33,0
48 577 13 118 18 845 385
49 395 13 339 15 916 385
48 121 12 960 7 940 325
Működési kiadások összesen: - felhalmozási kiadások
80 925 0
79 035 0
69 346 255
Kiadások összesen: Létszámkeret
80 925
79 035
69 601 12,0
89 182 25 187 45 125 0
95 412 26 851 51 565 0
91 528 24 626 48 344 6 934
Működési kiadások összesen: - felhalmozási kiadások
159 494 0
173 828 88
171 432 272
Kiadások összesen: Létszámkeret
159 494
173 916
171 704 45,0
374 600
490 611
478 951
Kiadások összesen: Létszámkeret (3) Polgármesteri Hivatal - személyi juttatás - munkaadót terhelő járulékok - dologi kiadások - támogatások
(4) Petőfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézmény - személyi juttatás - munkaadót terhelő járulékok - dologi kiadások - támogatás
(5)
Kiadások összesen (intézmény finanszírozás nélkül) 12.§
Eredeti ei. (1) Cigány Kisebbségi bevételi összegei
Teljesítés
Önkormányzat
Támogatásértékű működési bevételek Előző évi működési célú pénzmaradvány Összesen: (2) Cigány Kisebbségi kiadási összegei Személyi juttatások
Módosított ei.
215 65
215 65
215 65
280
280
280
0
0
0
Önkormányzat
36 Dologi kiadások Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú kiadások
280 0 0
280 0 0
207 20 0
Összesen:
280
280
227
Pénzmaradvány
53 13.§
Az Önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Tóth Ferenc jegyző
Káposztás Tibor polgármester
7. napirend 2012. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentésre (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy ami a 2012-es évben szerepelt, teljesült. Amit 2011-ben elfogadott a Képviselő-testület a három ellenőrzési terv programból egy teljesült, a testület előtt is ismert, hogy a feladat társulásban ellátott finanszírozás csökkenése miatt csökkentettük a vizsgálatok számát. A helyi iparűzési adós vizsgálatnak volt a legnagyobb súlya. 20 ellenőrzés keretén belül rálátás nyílt a vállalkozások mintegy felére. Az érintettek kiválasztása majdnem minden könyvelőt érintett, a könyvvizsgálókkal egyeztettek. 220 bevallásból 20-at vizsgáltak. Többségében rendben voltak a könyvelések, de pár módosítás is volt, hozott befizetési és visszafizetési kötelezettséget. Pozitív volt a visszajelzés, a vizsgálati téma sikeres volt. Az volt a cél, hogy a Képviselő-testület tudja, hogy a legnagyobb helyi adóbevételünket jól kezelik-e a vállalkozások? Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a 2012. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentést. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 88/2013.(IV.24.) Határozat 2012. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentés Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a 2012. évi belső ellenőrzési összefoglaló
37 jelentést elfogadja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 13. 8. napirend 2014. évi költségvetési koncepció (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy a jelzések szerint vissza fog állni a régi rend, a koncepcióra november lesz a határidő. Az elképzeléseket csinálni kell és csináljuk is. Belvíz valósággá válik majd, START munkaprogramban a térkő gyártásból adódóan többet tudunk leburkolni, nem csak az önkormányzat kiadásai lesznek. Járdaépítés, térburkolás folyamatosan lesz, a település központja, a kresz park, a leendő Fő út, közvilágítás kiépítés van tervben a Fűzvölgyi zsilipnél, terv az orvosi rendelő felújítása pályázati lehetőség alapján, viszont a művelődési ház energetikai pályázata nem nyert. Pinczel Mártonné pénzügyi bizottsági tag kérdése, hogy a belvizes önerő hány %-os? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy 90 %-os + önerőre is lehet pályázni és hozzájárul, hogy két várost is érint, ez nekünk jó. Tóth Ferenc jegyző hozzáteszi, hogy hétfőn a pénzügyi bizottság kiegészítette, hogy a START munkaprogrammal a központi parkoló burkolása 1000 m2, buszmegálló kiépítése a buszöböl kialakításával összekapcsolódik. Pinczel Mártonné pénzügyi bizottsági tag kérdése a domború tükrök beépítése a koncepcióba. A Bacsó-Rákóczi sarkán nem lehetne kötelezni az ingatlantulajdonost, hogy a kereszteződés belátható legyen? Káposztás Tibor polgármester tájékoztatja, hogy a kis műanyag tükrök 6 eFt-ba, a saválló 60-80-90 eFt-ba kerülnek, ez kellene a Marx utcára, a Bacsó-Rákóczi Sarokra, az Arany János utcára és a kínai bolthoz 2 db. Ez már a jövő évi költségvetés terhe lesz. A rendezési tervben benne van, hogy tömör kerítés nem lehet. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a 2014. évi költségvetési koncepció elfogadását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 89/2013.(IV.24.) 2014. évi költségvetési koncepció
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2014. évi költségvetési koncepciót az alábbiak szerint elfogadja.
38 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 24.§. (1) és 87.§. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Települési Önkormányzat Képviselő-testülete hatásköre a költségvetési koncepció elfogadása, előzetesen kikérve és figyelembe véve a nemzetiségi önkormányzat véleményét, javaslatait. A költségvetési koncepció az önkormányzat részére helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a szalkszentmártoni társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével – a megyei és kistérségi területfejlesztési koncepcióhoz illeszkedve – az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. Új helyzete teremt a jogszabályi változás mely szerint április 30-ig kell a képviselőtestület részére beterjeszteni a koncepciót, melynek elsődleges célja, hogy legyen kellő idő az előkészítésre. A költségvetési koncepció készítésekor az aktuális, napi információk tekintettel a nemzeti gazdasági és pénzpiaci helyzetképre különösen a 2014. évi választások, valamint az Uniós források II. ciklusának megnyílása óvatosságra és tervezés bizonytalanságára intenek bennünket. A nemzetközi hatásokat elemezve 2014-re nemzetgazdasági szinten a Kormány 1 %-os növekedéssel számol, a megszorítások a finanszírozási előirányzatokban továbbra is érvényesülnek. Ezek a körülmények a jövőben is hátrányos helyzetet teremtenek az önkormányzati szféra számára, mivel a kormányzati megszorítások elsősorban ezt a területet érintik szűkítve az eddig is csekély forrásokat a fejlesztésre, beruházásra a foglalkoztatási mutatók javítására. A 2014. évi költségvetési törvényjavaslat a normatív és normatív kötött felhasználású támogatások esetében a 2013. évi szinten tervezünk.), mely szerint az önkormányzatok bevételei bázis értéken is
39 változatlanok, ezek alapján kiadásainkat sem tervezhetjük magasabb szintre és ez előrevetíti a további költségvetési megszorítások lehetőségét. A 2014-2020. közötti uniós pénzügyi keretterv alapján a strukturális alapokból érkező támogatásokat eredményesen és hatékonyan kell kihasználni és összhangban illeszteni Szalkszentmárton fejlesztési igényeihez. Mivel 2014 az első év a ciklusban így a pozitív, támogatott pályázatok aránya várhatóan növekedik. A gazdálkodás pénzügyi mutatói és a középtávú kötelezettségvállalásokat figyelembe vételével várhatóan fejlesztésre, felhalmozásra és beruházásra csak tartalékból, vagy hitelből lehet a fejlesztési önrész forrásokat biztosítani, melyet több esetben előzetesen egyeztetni, engedélyeztetni kell a minisztériummal az új eljárás rend szerint.. Reméljük, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok az ígéretek alapján további pályázatoknál előnyben részesülhetnek. Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2014. évi költségvetési koncepcióról szóló előterjesztés és a tervező munka menetére vonatkozó elveket az alábbiakban határozza meg: 1.
2.
3.
A 2014. évi bér-fejlesztéshez forrás csak a létszámmozgásból várható, e megtakarítások csak olyan kifizetésekre használható fel, mely nem jár többéves kötelezettségvállalással. Az önkormányzati és hatósági feladat- és hatásköri rendszer lényeges változása már nem várható, mely a gazdálkodás szabályozási feltételrendszerére és finanszírozási alapelvekre is hatással lesz, a pénzügyi feltételek várhatóan nem javulnak. Ennek ismeretében az önként vállalt feladatok minimálisra csökkentésével kell számolni. Nem várható dologi automatizmus, így nem kerül sor az inflációs hatás ellentételezésére sem, 2014-ben is legalább 3 %-kal kell számolnunk.
40
4.
5.
6. 7.
Beszerzéseink jellege miatt nem jelentős a valuta árfolyamok változásának hatása. Az önkormányzati társulás adta feladat,és szolgáltatás ellátási lehetőséget nem lehet figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor mindent meg kell tenni e lehetőségek kihasználására. Az önkormányzati fejlesztések tekintetében elsősorban a különböző pályázati forrásokat nyert beruházásokat, valamint az egyéb 2013-ról áthúzódó fejlesztéseket kell előnyben részesíteni. A Start közmunkaprogramok nyújtotta lehetőségek maximális kihasználása. A Képviselő-testület 2014-re a központi jogszabályokban meghatározott mértékéig tervez helyi adót érintő a 2013. évihez képest.
II. A tervezés során törekedni kell: a) működési hiány nem kerülhet a költségvetésbe, b) a beruházási hitelállomány csak szükség esetére, c) hogy a költségvetés tervezetében működési bevétel a működési kiadásra fordítódjon. d) folyamatban lévő beruházás, felújítás és intézményi működés biztosítása után kerüljön sor a támogatások tervezésére. e) felül kell vizsgálni az önkormányzati kötelező- és nem kötelező feladatokat, az azokra tervezett pénzeszközöket és törekedni kell az egyensúly-közeli állapot megtartására. f) olyan beruházásokat kell támogatni, amelyek közvetlenül vagy közvetve munkahelyet teremtenek a fiatalok községben tartása érdekében, III.
Törekedni kell arra, hogy az évközben jelentkező, előre nem tervezett feladatok kiadásának fedezetére általános tartalékot kell képezni legalább a költségvetési főösszeg 2 %-ában. (min. 1 – 2 m. Ft.)
IV. A 2014. évi költségvetés összeállításához fontos feladat a költségvetést érintő
41 önkormányzati rendeletek felülvizsgálata és – szükség szerinti – módosítása. V.
A Szalkszentmártoni Roma Nemzetiségi Önkormányzat a 2014. évi támogatási lehetőségét a helyi nemzetiségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről szóló 28/2012. (III.6.) számú Kormányrendelet szerint a tárgyévet megelőző évi működése és testületi üléseinek gyakorisága alapján is jogosult.
VI. A koncepcióban meghatározott fejlesztési elképzelések: -
2013-ban megkezdett és áthúzódó pályázatok előkészítése Belvíz elleni védekezés – a konzorciumi pályázat előkészítése
-
Csatorna parti területek rendezése Burkolt utak javítása, kátyúzása szükség szerint a település belterületén.
-
-
-
-
Járdaépítés, térburkolás település központ 100 fm. Kresz park – 51-es közút 700 fm. A jelenlegi Néphadsereg és Felszabadulás út 500 fm, egyéb belterületi utcák 200 fm. Közvilágítás: Homokpusztai beépített terület (Fűzvölgyi zsilip)1 db. - Központi parkoló ( Szent Márton tér) burkolása Buszmegállók - belterületi új buszmegállók rendezése ( 2 db.) Pályázati lehetőségek alapján: - Orvosi rendelő felújítása Műv. Ház energetikai, fűtés rekonstrukció Közlekedés biztonsági domború tükrök elhelyezése: - Arany J – Rákóczi u. - Bacsó B – Rákóczi u. - Petőfi tér – Táncsics u.
Felelős:
Káposztás Tibor polgármester
42 Határidő: 2015. február 28. 9. napirend Szent Márton Római katolikus plébánia kérelme (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy Fehérné Kócsó Ildikó kérelmet nyújtott be, hogy kb 15 szalkszentmártoni gyermeket vinne nyári táborozásra, amihez a családok nem tudnak hozzájárulni. Elmondja, hogy a református egyháznak is adott a Képviselő-testület a harangjavítása, akkor most kellene adni a katolikus egyháznak is. Szavazásra bocsájtja a római katolikus egyház szervezésében tartandó tábor támogatását 50.000,- Ft-tal. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 90/2013.(IV.24.) Szent Márton Római Katolikus Plébánia támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent Márton Római Katolikus Plébánia által 2013. nyarán szervezett táborozást 50.000,- Ft-tal támogatja a költségvetési tartalék terhére. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. 10. napirend 2013. évi költségvetési rendelet I. számú módosítása (Írásos előtermesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy ez a módosítás tartalmazza a Temető utca burkolását. A SOLTÚT KFT. adott árajánlatot 330 m-es útra 9.645.523,- Ft-ért úgy, hogy benne lenne az Alkony utca kátyúmentesítése is. Tóth Ferenc jegyző hozzáteszi, hogy a pénzügyi és ügyrendi bizottság is tárgyalta az előterjesztést és támogatta a rendelet módosítását a belső tartalékok átcsoportosításával úgy, hogy a SOLTÚT ajánlata 9.645.523,- Ft Református egyház támogatása 300.000,- Ft a működési tartalék terhére, Katolikus egyház támogatása 50.000,- Ft a működési tartalék terhére. A kamerarendszerre elkülönített összegből Üveges ház vásárlása meghiúsult
4.000.000,- Ft 2.500.000,- Ft
43 Belvízpályázat programból
3.145.523,- Ft 9.645.523,- Ft
A pénzügyi bizottság kérése két év garancia legyen az útjavítási szerződésben. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a 2013. évi költségvetési rendelet I. számú módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet:
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelete A Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2013. (II.28.) számú önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetés I. módosításáról
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény és az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény alapján az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya 1.§. A rendelet hatálya kiterjed Szalkszentmárton község közigazgatási területén: Szalkszentmárton Község Önkormányzata, Szalkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala és az Önkormányzat által létrehozott intézményekre. Módosított bevételi főösszeg: Módosított kiadási főösszeg: Forráshiány
290.668.000.- Ft 290.668.000.- Ft 0.- Ft. 2.§.
Az önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Tóth Ferenc jegyző
11. napirend 2013. évi közbeszerzési terv
Káposztás Tibor polgármester
44 (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy ez az előterjesztés a konyhafelújítási pályázatra vonatkozik, mivel ebben az évben még nem volt közbeszerzésünk ezért kerül sor most a terv előterjesztésre. Szavazásra bocsájtja a közbeszerzési terv elfogadását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 91/2013.(IV.24.) 2013. évi közbeszerzési terv
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően elfogadja a 2013. évi közbeszerzési tervet. Időbeli ütemezés
A közbeszerzés tárgya és mennyisége
CPV Irányadó kód eljárásrend
Sor kerül-e vagy sor került-e az az eljárás szerződés adott Tervezett megindításának, teljesítésének közbeszerzéssel illetve a várható eljárási közbeszerzés időpontja összefüggésben típus előzetes megvalósításának vagy a összesített tervezett szerződés tájékoztató időpontja időtartama közzétételére?
I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Konyha felújítás
nemzeti
közzétételes tárgyalásos 2013. II. negyedév eljárás
nem
III. Szolgáltatásmegrendelés IV. Építési koncesszió V. Szolgáltatási koncesszió
Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. 12. napirend Civil szervezetek támogatás (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Szabó Árpád képviselő Pénzügyi Bizottság tagja az elnök asszony távolléte okán elmondja, hogy a civil szervezetek ki lettek értesítve a pályázati kiírásról. A beadott pályázatok alapján április 22-én a Pénzügyi bizottság tárgyalta az előterjesztést és javaslatot tett a keret felosztására. Ismerteti a pénzügyi bizottság javaslatát.
45
Kulturált Környezetünkért Szívvel Egyesület támogatása 250.000,- Ft, Petőfi Sándor Emlékmúzeum Baráti Köre 50.000,- Ft, 3143 sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat 100.000,- Ft, Szalkszentmártoni Polgárőrség 300.000,- Ft, Szalkszentmártoni Önkéntes Tűzoltó Egyesület 50.000.-Ft. Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület 100.000,- Ft, Tűzmadarak Túramotoros Egyesület 150.000,- Ft. Káposztás Tibor polgármester, mivel más javaslat nincs szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. Kulturált Környezetünkért Szívvel Egyesület pályázatának megtárgyalása után a Képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 92/2013.(IV.24.) Kulturált Környezetünkért Szívvel Egyesület támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kulturált Környezetünkért Szívvel Egyesület részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 250.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. Petőfi Sándor Emlékmúzeum Baráti Köre pályázatának megtárgyalása után a Képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 93/2013.(IV.24.) Petőfi Sándor Emlékmúzeum Baráti Köre támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Petőfi Sándor Emlékmúzeum Baráti Köre részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 50.000,- Ft
46 működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. 3143. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat pályázatának megtárgyalása után a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot.
94/2013.(IV.24.) 3143. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 3143. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 100.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. Szalkszentmártoni Polgárőrség pályázatának megtárgyalása után a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 95/2013.(IV.24.) Szalkszentmártoni Polgárőrség támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szalkszentmártoni Polgárőrség részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 300.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31.
47
Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. Szalkszentmárton Önkéntes Tűzoltó Egyesület pályázatának megtárgyalása után a Képviselőtestület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 96/2013.(IV.24.) Szalkszentmárton Önkéntes Tűzoltó Egyesület támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szalkszentmártoni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 50.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek. Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület pályázatának megtárgyalása után a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 97/2013.(IV.24.) Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szalkszentmártoni Néptánc Egyesület részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 100.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a pénzügyi bizottság által javasolt támogatásokat a civil szervezeteknek.
48 Tűzmadarak Túramotoros Egyesületpályázatának megtárgyalása után a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot. 98/2013.(IV.24.) Tűzmadarak Túramotoros Egyesület támogatása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tűzmadarak Túramotoros Egyesület részére a civil szervezetek 2013. évi pályázatára 150.000,- Ft működési támogatást állapít meg. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 31. 13. napirend Előterjesztés Bajcsy Zsilinszky utcai út forgalmi rendre (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy mint már korábbi testületi ülésen beszéltünk is róla és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselőinek véleményével egyezően a 3,5 tonnánál nagyobb járműveket javasolja kitiltani a Bajcsy Zsilinszky utcából a forgalmat áttéve a Vecsei útra, tehát csak balra tudjanak kanyarodni és az 51-esről ne lehessen bejönni, ez összesen 180 eFt-ba kerülne. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy mikor lépne életbe a szabályozás? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a szükséges jelzőtáblák legyártását és kihelyezését a Magyar Közút Zrt. 15 munkanapos határidőre vállalja, célszerű lenne június 01-től bevezetni a forgalmi rend változását. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja az előterjesztést. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 99/2013.(IV.24.) Bajcsy Zsilinszky utca új forgalmi rend bevezetésére
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajcsy Zsilinszky utcában (52122j. számú út) új forgalmi rendet vezet be. A 3,5 tonnánál nagyobb járműveket kitiltja.
49 A Képviselő-testület vállalja a szükséges forgalomtechnikai eszközök beszerzését és annak költségeit. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. június 01. 15. napirend A közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósításának támogatása (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy ez a pályázat 90 %-os támogatottságú pályázat. A Tsz. tetején van az antennarendszer, amiért 300 eFt-ot fizet ez a cég, ha engednénk, hogy a kmb. udvarára helyezze el, akkor nekünk ingyenes internetet adna. Egy méterszer méteres területet kellene lebetonozni és a kmb. irodába ingyenes internetet biztosítana, hogy visszanézhető legyen a rögzített anyag. Béke utcában, Szalki Fogadónál, Vecsei úton, tsz. Irodánál, Fő utcán a vasúti átjárónál, Amlernál, Homok felőli úton, Túzok utcában, Alkotmány utcában menekülő utakat, faluközpontban a discont, és az iskola előtti rész, valamint Homokpusztán rendszámfigyelő kamera lenne felszerelve, valamint az önkormányzat és intézményei ingyenes internethasználatot kapna. Szélsebesség és csapadékmérést végezne a rendszer. Az önrészt el kell különíteni ha nyer a pályázat. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy ez egy rendeletalapú pályázat, a Belügyminisztérium írta ki a pályázatot közrendvédelemre. 1 m.Ft előirányzatunk van a költségvetésben erre a célra, a főösszeg alapján az önerő biztosított. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a térfigyelő rendszer kialakítása című pályázat benyújtását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 100/2013.(IV.24.) Szalkszentmárton község közterületi térfigyelő rendszer kialakítása
Határozat
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „az egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól” szóló 8/2013.(III.29.) BM rendelet keretében pályázatot nyújt be „Szalkszentmárton község közterületi térfigyelő rendszer kialakítása” címmel. A Képviselő-testület a bruttó 8.850.000,- Ft összköltségű beruházáshoz a pályázat keretében bruttó 7.965.000,- Ft összegű
50 vissza nem térítendő támogatást igényel és a pályázathoz kapcsolódó bruttó 885.000,- Ft önerőt a 2013. évi költségvetésében a beruházási kerete terhére biztosítja. A Képviselő-testület vállalja, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően – a működtetésre vonatkozó hatályos jogszabályok betartásával – hasznosítja és az ingatlanvagyont tíz évig nem idegeníti el. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. május 2. 16. napirend Egyéb ügyek, bejelentések 16/1 Szociális rendelet módosítása (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy az ügyrendi bizottság tárgyalta a rendeletmódosítást. 2013. április 01-től módosultak a jogszabályok, tehát indokolt az aktualizálás, egyes feladatellátások kikerültek, illetve tartalmi összevonásra kerültek. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a szociális rendelet módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet: Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2013. (IV.24.) önkormányzati rendelete a 9/2006. ( XI.29.) számú A szociális igazgatás és szociális ellátás helyi szabályiról szóló rendelet módosításáról
Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő – testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény /a továbbiakban: Sztv./ 1.§.(2) bekezdés, 26.§., 32. §. (1) és (3) bekezdése, 38. §. (1) és (9) bekezdése, 45.§., 46.§. (1) bekezdése az 50.§. (3) bekezdése, a 92.§. (1) és (2) bekezdése, valamint a 115.§. (1) és (3) bekezdésében, valamint Magyarország helyi Önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. kapott felhatalmazása alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról a következő rendeletet alkotja. 1. §.
51 A 9/2006. ( XI.29.) számú rendelet (továbbiakban R.) 3.§. (1), (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Szalkszentmárton Község Önkormányzata által nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások formái: a) Pénzbeli ellátások: ab) foglalkoztatást helyettesítő támogatás ac) rendszeres szociális segély ad) normatív és helyi lakásfenntartási támogatás ae) méltányossági alapon megállapított ápolási díj af) átmeneti segély ag) temetési segély b) természetben nyújtott ellátások ba) átmeneti segély (élelmiszer vagy gyógyszerutalvány) bb) méltányosságból és különös méltányosságból nyújtott igazolvány bc) köztemetés
közgyógyellátási
(2) E rendeletben megállapított szociális feladat és hatásköröket: a)
a 3. §. (1) bekezdés a) pont ae), af), ag) pontjában meghatározott feladatok tekintetében a helyi önkormányzat Képviselő-testülete, 3. § (1) bekezdés b) pont ba) pontja, valamint a 18.§ (2) bekezdésében meghatározott feladatok tekintetében a helyi önkormányzat Képviselő-testülete
b)
a rendelet 3.§ (1) bekezdés b) pont bc) pontja tekintetében – saját hatáskörben – a települési önkormányzat Polgármestere
b)
a rendelet 3.§ (1) bekezdés a) pont ab), ac), ad), valamint az 3.§ (1) bekezdés b) pont bb) pontja tekintetében a települési önkormányzat Jegyzője gyakorolja 2 .§.
A R. 8. §. törölve 3. §. A R. 9. §. (1), (4) bekezdés a.) pontja, (7) és (8) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: (1) Aktív korúak ellátása – ezen belül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segélyre való jogosultságot és a támogatás összegét a Sztv. 37/A. §. – 37/H §-ai, valamint e rendelet alapján kell megállapítani. (4) Az aktív korú nem foglalkoztatott személy a – munkaerőpiacra történő visszatérés, megváltozott helyzethez való igazodás céljából történő - együttműködés keretében köteles:
52 a) Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kunszentmiklósi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségével, valamint Szalkszentmárton Község Önkormányzatával együttműködni, (7)
Az aktív korúak ellátása – ezen belül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély – megállapítására a Sztv. és végrehajtási rendeletében foglalt, valamint e rendeletben meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.
(8)
Az a személy, akinek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás jogerős határozatban megállapították, köteles a közfoglalkoztatásban való alkalmazásához szükséges foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton megjelenni. Amennyiben ezen kötelezettségének önhibáján kívül nem tesz eleget, a mulasztott időponttól számított 8 napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő Szalkszentmárton Község Polgármesterénél. Az igazolási kérelemmel egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot. A második foglalkozás-egészségügyi vizsgálat elmulasztását követően az aktív korúak ellátása megszüntetésre kerül. 4. §.
A R 10. §. (6) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép a (7) bekezdés törölve (6) A normatív lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet évente folyamatosan lehet benyújtani. A támogatást a kérelem benyújtása hónapjának (tárgyhónapnak) az első napjától kell megállapítani. A megállapított lakásfenntartási támogatást havonta kell folyósítani. 5. §. A R 11. §. (5) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: (5)
Az ápolási díj összege független az ápoltak számától, megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének -
A 43/B. §. (1) bekezdésében foglalt esetben legalább 80 %-a. 6. §.
A R. 16. §. törölve 7. §. Az önkormányzati rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba. Tóth Ferenc Jegyző A rendelet kihirdetve: 2013. április „…”
Káposztás Tibor polgármester Tóth Ferenc jegyző
16/2. Közbeszerzési ajánlattétel – konyhapályázat.
53 Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy a Tsz. vállalta a főzéshez a konyha biztosítását 2,5 hónapra és szeptember 01-gyel szeretnénk kezdeni a felújított Konyhában az ellátást. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a Tsz. nincs felkészülve ekkora adagszám és a gyermekélelmezés ellátására, ezért mi szervezünk és hajtunk végre mindent, a bérfőzés nagyságrendjét még nem tudjuk, kb. 40 fő. A hely és a technika a fontos nekünk a projekt zavartalan megvalósításához. Komplett személyzetünk van, adminisztrációt, eszközt, szállítást, mindent mi végzünk, kb. 330 adag főétkezés lesz, az óvodának + tízórait és uzsonnát biztosítunk. Kerner Erzsébet alpolgármester kérdése, hogy miért nem lett bővítve a konyha? Pálinkás Gyuláné képviselő kérdése, hogy modern technikai eszközökkel jobban fog menni a konyha? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy a pályázat ilyen irányú volt, nem a területnövelés az elsődleges. Szavazásra bocsájtja a közbeszerzési ajánlattétel. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 101/2013.(IV.25.) Közbeszerzési ajánlattételi felhívás
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a DAOP-4.1.3/A-11-20120030 „Szalkszentmárton szociális konyhájának infrastruktúrális fejlesztése az étkezési szolgáltatás minőségi színvonalának emelése érdekében” című projekt keretében 1. főzőkonyha felújítása és 2. konyhai eszközök beszerzésére az ajánlattételi felhívást és a közbeszerzési eljárás megindítását a mellékelt dokumentáció tartalma alapján jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a dokumentumok aláírására. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. április 30.
Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy az OTP előtti rész rendbetételét terveztük, de az otp nem járult hozzá anyagilag. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy forgalmi adatok alapján nem tartják indokoltnak a hozzájárulást. A START munkaprogramban terveztük a térrendezést tartalmazza, tehát meg kell csinálnunk, csak jó lett volna, ha ad hozzá támogatást az OTP Bank.
54 Kerner Erzsébet alpolgármester javaslata, hogy szólítsuk fel azt, aki nem tartja tiszteletben a nemzeti zászlót. Kérdése, hogy a kéménydíjat megemelték-e? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy 2013. január 01-től Kecskemét megyei jogú város hatásköre a díjmegállapítás, a rendelet a honlapunkon megtalálható. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy kinek a felelőssége az energetikai pályázat? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy ha már kifizettük a pályázatírást, akkor elvárjuk, hogy legalább megfelelő pályázat legyen, ezért kértük a javítását. Mivel több észrevétel, hozzászólás nem volt, Káposztás Tibor polgármester az ülést 2130-kor bezárja, a testületi ülés a továbbiakban zárt ülés keretében folytatódik. k.m.f.
Tóth Ferenc sk. jegyző
Káposztás Tibor sk. polgármester