Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 194-11/2013. Jegyzőkönyv Készült:
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának 2013. augusztus 28-án megtartott üléséről.
Jelen vannak:
Káposztás Tibor polgármester, Kerner Erzsébet alpolgármester, Gulyásné Horváth Tünde Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő Szabó Árpád, Szabó Gáborné képviselők (6 fő képviselő)
Képviselő-testülete
Tóth Ferenc jegyző Meghívott:
Dr. Kelő Johanna járási hivatalvezető Szekeresné Pinczés Györgyi intézményvezető Szarvas Jánosné
Bejelentéssel távol: Pálinkás Gyuláné képviselő Jegyzőkönyvvezető: Langóné Béki Katalin Káposztás Tibor polgármester köszönti Dr. Kelő Johanna Járási Hivatalvezető Asszonyt, a megjelent képviselőket és a meghívottakat. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel 7 fő képviselőből 6 fő jelen van.
Napirend 1. Előterjesztés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között tett intézkedésekről Előadó: Káposztás Tibor polgármester 2. Előterjesztés Szalkszentmárton Község Önkormányzata és Intézményei 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet módosítására Előadó: Káposztás Tibor polgármester 3. Előterjesztés az Önkormányzat és intézményeinek 2013. I. félévi pénzügyi helyzetéről Előadó: Káposztás Tibor polgármester
2 4. Előterjesztés Szalkszentmártoni Bóbita Óvoda Alapító Okirat módosítására Előadó: Káposztás Tibor polgármester 5. Előterjesztés Fogorvosi álláspályázatról Előadó: Káposztás Tibor polgármester 6. Előterjesztés Gyermekorvosi álláspályázatról Előadó: Káposztás Tibor polgármester 7. Előterjesztés Temetőrendelet I. számú függelékének módosítására Előadó Káposztás Tibor polgármester 8. Előterjesztés Szarvas Jánosné kérelméről Előadó: Káposztás Tibor polgármester 9. Egyéb ügyek, bejelentések 10. Zárt ülés - támogatások - segélyek Káposztás Tibor polgármester napirend előtt átadja a szót Dr. Kelő Johanna Hivatalvezető Asszonynak. Dr. Kelő Johanna Hivatalvezető Asszony köszöni a meghívást. Elmondja, hogy azért szeretett volna részt venni az ülésen, hogy személyesen megismerje a képviselőket. Ismerteti, hogy a Kunszentmiklósi Járási Hivatal 9 település fölött január 01-től működik. A hatósági ügyeket a törzshivatal végzi. Ügysegéd jár ki a településekre hetente egyszer, próbál több időt itt lenni és iparkodik a kérelmeket megfelelően ellátni. A gyámhivatal és az okmányirodák működnek. Ciklus végén fog kormányablak működni, de ehhez hatalmas ügyanyagot kell átvenni az ügyintézőknek. Hogy helyileg hol lesz, az a Minisztériumtól függ, jelenleg több verzió is van. Ez hatalmas beruházás és változás az elérhető ügyekben is. A Földhivatal és a Munkaügyi Központ nem változott, a földhivatali bejegyzések folynak most. Ismerteti, hogy hatósági ügyekkel 7 ember foglalkozik, ezek az állampolgársági és szociális ügyek, az ügyfél-elégedettség kiváló. A járási hivatal épülete félkész, a szobák száma ez marad, tipikus rendőrségi kis szobák. A gyámhivatal 5 fővel működik, az okmányiroda is eredeti létszámmal működik. A települési ügysegéd hetente egyszer tud jönni, az ügyfeleket biztosítja, hogy az ügyük el fog készülni a jogszabályoknak megfelelően. A közeljövőben személyi változás lesz nyugdíjazás miatt. Tóth Ferenc jegyző jelzi és kéri az ügysegédi ügyfélfogadás bővítését, jelenleg szerdánként is sokat szünetel az ügyfélfogadás a belső értekezletek miatt. Igyekszünk az ügysegédnek másik irodát biztosítani fedett előtérrel a várakozások miatt. Kéri, hogy az értekezletek ne mindig szerda délelőtt legyenek, mert községünkben szerdán van az ügyfélfogadás. Megszokták az ügyfelek a konkrét napot és aki szabadságot vesz ki és az ügyfélfogadás
3 szünetel – annak kellemetlen. Kérése, hogyha szerdai napra esik az értekezlet azt lehetőleg már előző szerdán tudjuk közölni az ügyfelekkel. Dr. Kelő Johanna Járási Hivatalvezető Asszony ígéri, hogy ezek változtatni fognak, csak nem egyszerű, mert 5 települést lát el egy ügysegéd és Kunszentmiklóson kizárólag szerda, amikor nincs ügyfélfogadás, azért tartják az állománygyűlést szerdán, de megpróbálja átszervezni. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy ügyfélfogadásra lehetőség van-e bejelentkezni? Dr. Kelő Johanna Járási Hivatalvezető Asszony elmondja, hogy az ügysegéd bármely településen elérhető mobilon és bármely településen fogadja a más település ügyfeleit is. Elmondja, hogy nagyon jó a kapcsolata a Polgármester Úrral, Jegyző Úrral, ügyintézőkkel, nagyon segítőkészek. Ez a szervezet más felépítést, gondolkodást igényel az ügyintézőktől és ezzel nehéz szembesülni. Fél a Kormányablakok széles nyitásától, viszont megnyugtató, hogy csak az 50-60 főt foglalkoztató Okmányirodáknál fognak nyitni Kormányablakot. Amennyiben több kérdés, hozzászólás nincs, megköszöni a meghívást, 1630-kor távozik a Képviselő-testületi ülésről. 1. napirend Káposztás Tibor polgármester ismerteti az elmúlt időszak eseményeit: a tervezett nyári karbantartási munkák vége felé tartanak, festés-mázolás, óvodatető javítás, parlagfű mentesítés havonta rendszeresen folyik, augusztus 22-24-ig igazgatási szünet volt, járdaépítést folyamatosan csinálják, jelenleg a Petőfi utcában, augusztus 01-én Nyárádszentbenedekiek léptek fel a szalki táncosokkal. Megvendégelték őket, nagy volt az érdeklődés, igaz a házasságkötő előtti rész meszelése pont akkor folyt, a térfigyelő pályázatot elutasították, a pályázati anyag viszont megmaradt, a műhelyünkre telepítettünk egy kamerát, mert ott vannak a gépeink. a kátyúzás az Arany János utcában megvan, folytatódik tovább a jövő héten a Munkás utcában és a Bacsó Béla utcában, konyhapályázat miatt folynak a munkálatok két hét csúszással kezdődött, addig a tsz. ebédlőben van a főzés, várhatóan szeptember 2. felére beindul és ünnepélyes átadás lesz, szeptember 01-től két konyhalányt veszünk fel, az új ételhordó autó a pályázat keretében 4 millió 160 eFt volt, eladtuk a SEAT-ot, az ártézi kút át lett festve, a belseje algásodik, augusztus 20-i műsor jól sikerült, tartalmas műsor volt, ennek keretében az országzászló avatása megtörtént, aminek előkészítéséhez köszöni a segítséget, kunszentmiklósi szolgálati helyű rendőr fog költözni a szolgálati lakásunkba, addig felújítás van, hétfőn költözik. Kerner Erzsébet alpolgármester köszöni, hogy az iskola egyes helyiségeit kimeszeltette az önkormányzat.
4 2. napirend Előterjesztés Szalkszentmárton Község Önkormányzata és Intézményei 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet módosítására (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző megválaszolja a bizottsági ülésen felvetődött kérdéseket, pontosításokat a 9. sz. melléklettel kapcsolatban: - immateriális javakhoz kell sorolni, ami zsűrizve van, - az orvosi rendelő 2003-ban volt utoljára felújítva, - az említett játszótér a Kresz park helyrajzi számán van, - az Emlékmű + Krónika 1996-ban lett átadva, mely a Turul madár alapköve, - 6 laptop + táska és projektor az iskola pályázati programokból származó bevételek értéke 10,5 mFt a nyilvántartás szerint 1 készlet. - Petőfi kép a Múzeumban van, majd kiderítjük, hogy kinek a tulajdona, mert a képet az iskola is szokta használni. Előfordulhat, hogy egy készlet több helyen van nyilvántartva, a múzeum leltárát meg kell vizsgálnunk. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő javasolja, hogy a művelődési házhoz kellene átrakni a múzeumot, mert a Baráti Kör dolgai is ott vannak nyilvántartva. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság minden kérdésére választ kapott, javasolja a Képviselőtestületnek elfogadásra az előterjesztést. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a törvényességi felhívást. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 147/2013.(VIII.28.) Törvényességi felhívás
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal BKB/001/4625-1/2013. számú képviselő-testület hatáskörébe és illetékességébe tartozó Szalkszentmárton Község Önkormányzata és intézményeinek 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló 4/2013.(IV.24.) önkormányzati rendeletének egyes rendelkezéseivel kapcsolatban tett „törvényességi felhívással” egyetért. A Képviselő-testület intézkedik jogszabálysértő rendelet módosításáról. Felelős: Káposztás Tibor Polgármester Határidő: 2013. szeptember 10. és azonnal
a
5 Sóbujtó Klára, Alföldy-Boruss Dániel és Borbély Zoltán 1700-kor meghívottként megjelent a Képviselő-testületi ülésen. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet: Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. ( IX.06.) önkormányzati rendelete A Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013. (IV.24.) számú önkormányzati rendelete Szalkszentmárton Község Önkormányzata és intézményeinek 2012. évi költségvetés végrehajtásáról (zárszámadás) szóló önkormányzati rendelet módosításáról Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás, valamint az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 91.§.-ban meghatározottak alapján, Szalkszentmárton Község Önkormányzata és intézményeinek 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.23.). Önkormányzati rendelet végrehajtásáról (zárszámadás) szóló 4/2013. (IV.24.) számú önkormányzati rendelet módosítására az alábbi rendeletet alkotja: 1.§. A 4/2013.(IV.24.) Ör. rendelet (továbbiakban R.)11.§–a (6) és (7) bekezdéssel egészül ki: (6)
A költségvetési év fejlesztési céljainak megvalósításához a Stabilitási tv. 3.§. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése nem vált szükségessé.
(7)
Évközi többletigény, valamint általános tartalék és céltartalék képzése nem vált szükségessé. 2.§.
A R. 1-9. számú mellékletekkel egészül ki 3.§. Az önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Tóth Ferenc jegyző
Káposztás Tibor polgármester
6 1. sz. melléklet
Szalkszentmárton Község Önkormányzata Normatív hozzájárulások és normatív kötött felhasználási támogatások Ft-ban 2012. évre adatok Ft-ban
Sorszám
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Teljesítés
3.
Települési Önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatai Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális támogatásból elmaradott települési önkormányzati feladatok
4.
Pénzbeni szociális juttatások
15 701 862
15 701 862
5.
Közoktatási alap-hozzájárulás
46 921 666
47 313 333
6.
Közoktatás kiegészítő hozzájárulás
3 397 333
3 554 134
7.
Szociális juttatás, egyéb támogatások
11 392 317
11 634 567
8.
Egyes szociális feladatok támogatása
24 880 009
9.
Vis maior támogatás
56 646 000
10.
Központosított előirányzatok
11 332 995
1. 2.
11. Egyéb központi támogatás Helyi Önkormányzatok költségvetési támogatása összesen (1-17) Helyi Önkormányzatot megillető személyi jövedelemadó Helyi önkormányzatok költségvetési támogatás összesen
11 969 412
11 969 412
269 036
269 036
0
18 888 905 89 651 626
202 190 253
73 890 138
73 890 138
163 541 764
276 080 391
A képviselő-testület elfogadja a normatív költségvetési hozzájárulásoknak a költségvetési törvény előírása szerinti elszámolását.
7
2. sz. melléklet
Részesedések alakulása 2012. adatok eFtban
Bácsvíz Zrt. Részvény Öko-Juh Kft. Részvény Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Zrt. Részvény Részesedések 2012. XII.31.
23 552 1 000 47 24 599
8 3. számú melléklet
2012. évi Költségvetési mérleg közgazdasági tagolásban adatok e Ft-ban BEVÉTELEK Megnevezés 1. Intézményi működési bevételek 2. Közhatalmi bevételek 3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 4. Támogatások, véglegesen átvett pénzeszközök 5. Hitel felvétel
Teljesítés 33 655 202 420 4 244
KIADÁSOK Megnevezés 1. Személyi juttatások 2. Munkaadót terhelő járulékok 3. Dologi és egyéb folyó kiadások
2. Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek A / TÁRGYÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
4.Segélyek, támogatások 262 888 10 411 5. Felújítás 6. Felhalmozási kiadások 7. Hitelek, kölcsönök kiadásai 513 618 I. Pénzforgalmi kiadások 1. Pénzforgalom nélküli 0 kiadások 2. Kiegyenlítő, függő, átfutó 0 kiadások A / TÁRGYÉVI KÖLTSÉGVETÉSI 513 618 KIADÁSOK
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
513 618 KIADÁSOK ÖSSZESEN
I. Pénzforgalmi bevételek 1. Pénzforgalom nélküli bevételek
Teljesítés 181 759 45 097 111 602 41 223 67 057 16 901 21 811 485 450 0 -6 499
478 951
478 951
9 4. sz. melléklet
Pénzeszköz változás 2012. adatok eFtban
2011. évi pénzmaradvány Bevételek Kiadások Pénzkészlet 2012. XII.31. Pénzeszköz változása
13 690 513 618 478 951 48 357 34 667
10 5.sz. melléklet
2012. évi mérlegek és kimutatások szöveges indoklása -
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi költségvetését az irányadó jogszabályok és a helyi lehetősségek maximális figyelembe vételével állította össze és hagyta jóvá. Elsődlegesen az alap, illetve kötelezően ellátandó közszolgáltatási feladatok ellátására futotta kereteinkből. Önkormányzatunk – mint az elmúlt években is – feladatait az átlagos szinten tudta teljesíteni, ezért a saját forrásokból többel kellett kiegészíteni a normatív támogatásokat. Fejlesztésre kevés jutott. Költségvetésünket terhelte a 2010. és 2011. telén fennálló kritikus belvízhelyzet miatt szükségessé vált helyreállítási vis maior támogatáshoz hitel felvétele, melynek visszafizetése a 2012-es költségvetési évben történt, 10.411. eFt értékben. A többcélú kistérségi társulások keretében ellátott közszolgáltatások mind szakmailag, mind gazdálkodási lehetőségeit kimerítve eredményesen teljesültek, társulási feladat-ellátásunk évről-évre bővül.
-
A bevételi forrásaink 2012. évben időarányosan a költségvetési tervezésnek megfelelően teljesültek, és ez garanciát jelentett a gazdálkodás kiszámíthatóságára. A helyi adó bevételek prognózisunk és várakozásaink ellenére terven felül teljesültek, így adóerőképességünk növekedett. Kiemelve az iparűzési adónemet, ahol az adóalanyok a vártnál nagyobb bevallásai miatt 22.419 eFt, a gépjárműadónál a kintlévőségek hatékonyabb behajtása miatt 3.862 eFt többletbevétel keletkezett. Egyéb sajátos bevételeink növekedésének mértékében egyre nagyobb értéket képvisel a helyszíni és szabálysértési, közigazgatási bírságok behajtásához kapcsolódó tételek. Az államháztartás más alrendszereitől is folyamatosan érkeztek bevételeink a felvállalt feladatok végrehajtásához (közfoglalkoztatás, OEP). Jelentős fejlesztési lehetőségeket biztosított az Önkormányzat által felvállalt 4 START közmunka program. Ennek keretében 32.576 eFt-ot fordítottunk bérre és járulékokra, 8.513 eFtot dologi kiadásokra, és 5.690 eFt-ot beruházási kiadásokra, melyből gépek kerültek beszerzésre. A programokon keresztül 43 fő részére biztosítottunk munka lehetőséget a településen. 2012. szeptemberétől a gyermekorvosi ellátás a korábbi vállalkozási feladatellátásból visszakerült az önkormányzati feladatok közé, mivel a vállalkozó praxisát visszaadta. Az EU-ból származó bevételünk 2012-ben a TIOP 1.2.3. számú projektre 2 millió forint előleget kaptunk. A program zárására 2013-ban fog sor kerülni. Az 5/2012. (III.1.) BM rendelet alapján Önkormányzatunk 5,5 millió forint támogatást nyert el jármű beszerzésre.
-
A működési kiadásainkat a megszorításoknak megfelelően racionálisan sikerült tartani, az eredeti előirányzattól eltérően működési hitel felvétele nem vált szükségessé. A személyi juttatások, a járulékok, valamint a dologi kiadások a módosított előirányzat keretei szerint teljesültek. A demográfiai csökkenés folyamatos a településen.
- Címzett támogatásból beruházásra nem került sor.
11
-
Pénzmaradványunk jelentősen változott, így 48.357 eFt-ra nőtt, mely a szigorú gazdálkodásnak, valamint a Kormány adósságkonszolidáció keretében a településünk részére biztosított mintegy 10,7 millió forint fejlesztési hitelállomány átvállalásának is köszönhető. Működési célú hitel felvétele nem vált szükségessé.
-
Önkormányzatunk részesedést nem vásárolt, kötvényt nem bocsátott ki. Fejlesztési célú beruházásokhoz tartalmazott a költségvetés hitel felvételi előirányzatot, melynek visszafizetése meg is történt a 2012-es évben. Hiteltörlesztés mintegy 21.811 eFt volt, mely az előző évek fejlesztési beruházásai miatt vált szükségessé. Folyószámla /bér/ hitel felvételére a gazdálkodás zavartalanságának biztosítása érdekében nem vált szükségessé év közben. Éven túli kötelezettségünk az adósságkonszolidációval megszűnt.
-
Az Önkormányzat vagyona 2011-hez képest nem változott, a csekély csökkenést az értékcsökkenés elszámolásának különbsége okozza. Az Önkormányzat és Intézményei vagyona három forgalomképes ingatlan kivételével /35.000 eFt keretbiztosítéki jelzálog/ tehermentes.
-
Az Önkormányzat 2012. évi kiadása 478.951 eFlt, a bevétele 513.618 eFt volt. A pénzváltozás 34.667 eFt, mely a 13.690 eFt-os 2011. évi pénzmaradvánnyal együtt adja az Önkormányzat 2012. december 31-i 48.357 eFt pénzmaradványát.
12 6. sz. melléklet
Többéves kihatással járó visszafizetési kötelezettségek 2012. adatok eFt-ban Tőke Beruházás
2012
2013
2014
Önkormányzat által visszafizetett - 2012. november 30-ig Páskomi út 1 017 0 Tároló 519 0 Kertész utca 257 0 Vis maior Útjavítás 9 465 0 Összesen Önkormányzat 11 258 0 Adósságkonszolidáció keretében törlesztett Óvoda felújítás 1 673 Játszótér 7 935 Vis maior Útjavítás 946 Összesen Adósságkonszolidáció 10 554 Összesen
-
21 812
Összesen
0 0 0 0 0
1 017 519 257 9 465 11 258
2012. december 0 0 0 0 0 0
1 673 7 935 946
0
0
10 554
0
0
21 812
Kamat Beruházás
2012
2013
2014
Önkormányzat által visszafizetett - 2012. november 30-ig Páskomi út + Tároló + Kertész 236 0 Vis maior Útjavítás 404 0 Óvoda felújítás és Játszótér 105 Összesen Önkormányzat 745 0 Adósságkonszolidáció keretében törlesztett Óvoda felújítás és Játszótér 91 Vis maior Útjavítás 47 Összesen Adósságkonszolidáció 138 Összesen
883
-
Összesen
0 0 0
2012. december 0 0 0 0
236 404 105 745
91 47
0
0
138
0
0
883
13
7. számú melléklet Szalkszentmárton Község Önkormányzata 2012. évi közvetett támogatások
adatok Ft-ban
Megnevezés
Kedvezmény összege (Ft)
Eltartottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege
-
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege
-
Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként összesen Ebből: - Kommunális adó Helységek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege összesen Ebből: - Háziorvosi rendelő bérleti díja - Fogorvosi rendelő bérleti díja Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege Összesen:
1 500 000 1 500 000
259 773 259 773 1 759 773
14 8. számú melléklet
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek 2012.
Projekt megnevezése : TIOP 1.2.3. Korszerűbb Könyvtárat Szalkszentmártonba is adatok e Ft-ban Sorszám
Megnevezés EU támogatás (támogatási intenzitás 100%) 2012. évi támogatási összeg (előleg) 2013. évi támogatási összeg BEVÉTELEK ÖSSZESEN
Sorszám
Bevételek 2 000 6 000 8 000
Megnevezés Beruházási kiadások Felújítások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
Kiadások 2012. 1 501 1 499 495 120
Dologi és egyéb folyó kiadások
414 4 029
KIADÁSOK ÖSSZESEN
A projekt befejezésének tervezett dátuma : 2013. február 28.
15
9. sz. melléklet Községi Önkormányzat Szalkszentmárton Vagyonleltár 2012. december 31. I. Immateriális javak 111-112 FELGA Roma szoc. földprog. Falikép "Fekete nap" Rendezési terv Taninform 2005 szoftver Taninform szoftver 1134 Egyéb Belvíz védelmi terv elkészítése Képernyő nagyító szoftver (könyvtár) Integrált könyvtári rend. szoftver (könyvtár) Win 7 op. rendszer 10 db (könyvtár) Irodai szoftver 10 db (könyvtár) DAOP útpályázat Immateriális javak összesen Értékcsökkenés összesen Immateriális javak nettó
5.300.000,358.000,3.876.852,354.200,170.240,1.011.776,317.500,165.735,600.000,450.000,285.000,1.410.375,14.299.678,10.408.192,3.891.486,-
II./I. Ingatlanok Polgármesteri Hivatal Általános Iskola Általános Iskola Általános Iskola Műv.Ház Házasságkötő Óvoda Óvoda Óvoda + szolgálati lakás OTP-BANK CKÖ iroda Géptároló szín Közösségi Ház Garzon lakás + 2 lakás Rendőrlakás + KMB iroda Orvosi rendelő+lakás Gyógyszertár+lakás Ravatalozó (temető) Utcák Park Csatorna Zöldterület Játszótér
Jókai út 2. Petőfi tér 12.régi épület Vecsei út 2. Bacsó Béla u.26. Petőfi tér 15. Szabadság u.1. Pósta u.2. Mező u.17. Petőfi tér 17. Petőfi tér 17. Petőfi tér 17. Petőfi tér Vecsei u.21-23 Néphadsereg út 31. Néphadsereg út 62. Néphadsereg út 66.
1 db 1 db 1 db 1 db 2 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 5 db 1 db 1 db 1 db 1 db 131 db 1 db 2 db 5 db 1 db
49.944.000,82.795.840,57.483.000,18.870.000,54.306.952,8.527.000,27.562.334,15.451.000,7.310.000,11.572.052,1.315.963,8.665.900,20.623.000,9.905.718,27.522.953,12.902.000,7.146.795,423.016.000,5.019.000,859.000,14.121.000,1.067.000,-
16 Temető Beépítetlen terület Árok Kert-szántó Gyep-mocsár-legelő Erdő-gyep Vásártér Sporttelep Temető kerítés Beépítetlen terület
3 db 41 db 25 db 13 db 7 db 6 db 1 db 1 db 1 db 1 db Ingatlanok összesen Értékcsökkenés összesen Ingatlanok nettó
5.123.000,16.346.000,2.846.000,2.231.000,2.830.000,1.901.037,279.000,3.083.000,5.195.894,100.000,948.268.494,180.142.136,768.126.358,-
II./II. Egyéb építmény Vízhálózat építés Sportpálya építés Faluközpont, parképítés Temető kialakítás Útépítés, útjavítás Szennyvíz-csatorna építés Egyéb Orvosi rend. kapcs.térb. Játszótér, játszótéri eszközök Egyéb építmények összesen Értékcsökkenés összesen Egyéb építmény nettó
179.690.861,557.500,2.075.480,1.506.000,84.256.876,2.250.137.087,6.673,5.829.389,35.421.342,2.483.152.625,767.011.777,1.716.140.848,-
Bruttó érték összesen Értékcsökkenés összesen Nettó érték összesen
3.431.421.119,947.153.913,2.484.267.206,-
Ingatlanok összesen 121-122
III. Gépek, berendezések, felszerelések 131-132 Szivattyú Nyomtató Fogászati kezelőegység Fogorvosi szék Laborcentrifuga Hematol analizátor Ames minilabor Szűrőaudiométer Laborfelszerelés Hűtőkamra Honda szivattyú Bőr ülőgarnitúra
1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db
42.580,36.900,143.600,65.000,90.000,67.670,137.000,35.680,308.700,82.160,32.800,31.500,-
17 Hűtőszekrény Betonkeverő Szék Hangosító berendezés Drapéria Temetői szék Padok (park) Kandelláber Gázfelszerelés Hőlégsterilizátor Tömőműszer EKG. készülék Mezőőri fegyver SA 50 Szűrőaudiométer TDH 39 Zajvédett fejhallgatóval Baby Dop. FAX Nyomtató Fénymásoló Nőgyógyászati vizsgáló asztal Motoros kasza Számítógép Számítógép CKÖ fénymásoló 1 db, számítógép 2db Számítógép EPSON FX-2190 Nyomtató Számtógép + nyomtató Számítógép Fénymásoló Fűnyíró traktor Fénymásoló II. Számítógép Gázüst Keringető szivattyú Páraelszívó Műszaki berendezés Térképes inform.táblák Robotgép STIHL fűrész Fűnyíró Traktor kasza Bozótirtó Hűtők Főzőzsámoly Faluház berendezés CKÖ berendezés Irodabútor Hivatal Ülőgarnitúra Csöpögtető tálca Irodabútor Motoros kasza
1 db 1 db 3 db 1 db 3 db 20 db 8 db 2 db 1 db 1 db 1 db 1 db 2 db 1 db 1 db 1 db 8 db 2 db 1 db 1 db 13 db 7 db 1 készlet 1 db 2 db 4 db 1 db 1 db 2 db 1 db 10 db 2 db 1 db 1 db 3 db 133 db 1 db 1 db 1 db 1 db 2 db 2 db 1 db 1 készlet 1 készlet 1 készlet 2 db 1 db 1 db 1 db
35.900,43.120,57.216,53.440,86.388,56.000,98.400,40.000,84.900,31.400,28.800,135.804,80.000,98.820,54.000,87.540,467.987,670.865,144.860,64.400,3.433.156,1.071.340,1.201.485,73.500,300.000,581.566,227.880,380.500,801.200,379.475,1.758.446,1.503.078,40.670,49.990,159.987,2.363.875,475.000,137.675,69.900,125.000,213.626,164.000,134.500,3.039.180,1.298.515,742.853,108.000,220.000,666.800,88.320,-
18 Számítógép Számítógép Bútor Harang Emlékmű + krónika Emlékmű Petőfi kép Szent-Márton szobor Főzőzsámoly Egyéb Projector MIMIO Interaktív eszköz Projector (Toshiba) MIMIO Interaktív eszköz Számítógép Epson mátrix nyomtató Fénymásológép /Canon/ Fűnyírómotor Stihl fűrész Laptop+táska Projektor Interaktív eszköz Fénymásoló gép / CANON / Számítógép+monitor Számítógép+monitor /LG/ ASUS számítógép, LG monitor, Samsung nyomtató Gázkazán (óvoda) Projektor, laptop Sószóró Fogászati kezelőegység PC csomagok, interaktív tábla Notebook (4 db) Rázóasztal térkőgyártáshoz (téli közfogl.) Tolólap (közút) Számítógépek Aszfaltvágó (közút) Vibrohenger (közút) CM Starter PC 400 GB HDD Számítógép Projektor IPR Mikrohullámú sütő Nyomtatók (gyermekorvos) Pronar pótkocsi Fénymásológép (könyvtár) 9 db számítógép + monitor (könyvtár) Notebook (könyvtár) Tolólap (piros traktorhoz)
1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 készlet 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 készlet 1 db 1 db 1 készlet 4 db 1 db 1 db 2 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 2 db 1 db 1 db 9 db 1 db 1 db
156.800,290.783,151.105,90.000,228.598,1.141.116,75.000,5.974.921,147.720,865.466,374.160,311.280,324.720,311.280,73.500,153.000,288.996,165.000,209.250,2.040.000,97.400,149.750,210.000,112.500,139.900,139.590,333.063,699.580,122.500,150.000,10.448.568,373.960,749.300,762.000,172.720,400.050,603.250,58.900,99.900,87.989,25.000,45.998,1.714.500,241.808,1.092.150,164.850,241.000,-
19 Számítógép (2. szoba)
1 db Gépek, berendezések összesen Értékcsökkenés összesen Gépek, berendezések nettó
81.788,58.194.256,38.154.424,20.039.832,-
IV. Járművek 141-142 FENG SHOU 254-II.(kistraktor) Tűzoltó autó SUZUKI LIANA 1.6 GLX AC FORD TRANSIT 100 2,4 tip.tgk. SEAT INCA 1-4 MTZ 552 traktor Fűnyírós traktor + tartozékai Pótkocsi Árokásó (belvíz) MTZ Traktor
1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db 1 db Járművek összesen Értékcsökkenés összesen Járművek nettó
Tárgyi eszközök összesen:
3.657.600,200.000,3.599.000,1.100.000,1.524.255,407.895,1.226.860,437.500,3.175.000,3.956.050,19.284.160,12.289.712,6.994.448,-
3.523.199.213,-
Részesedések 171
24.599.000,-
Befektetett eszközök összesen
3.547.798.213,-
V. Anyagok 21. Élelmiszer Anyagok összesen
571.816,571.816,-
3. napirend Előterjesztés az Önkormányzat és intézményeinek 2013. I. félévi pénzügyi helyzetéről (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy alapvető kötelezettségeink közé tartozik, azaz kötelező napirend az I. félévi pénzügyi helyzetről szóló beszámoló. Kihangsúlyozza, hogy a bevételi és kiadási főösszeg sokat sejtet, a bevételi teljesülés 56 %os, a kiadási teljesülés 48,5 %-os. Jelentős változást történt június 30-án az előzőekhez képest. Fontos, hogy bevételeinket időarányosan sikerült teljesíteni. A nyári gyermekétkeztetésnél 98 gyerek evett 45 napon keresztül meleg ételt.
20 A helyi adóknál 8 %-os túlteljesítés volt, a helyi iparűzési adó összege +1,5 %-kal nőtt, mint a többi adónem. A költségvetési intézményi bevételeinknél az élelmezési bevételeink folyamatosan emelkednek az ellátotti létszám emelkedése miatt. A forgalomnövekmény megjelenik többletbevételeinknél. Módosított előirányzat a szociális támogatásoknál 10 mFt, ebből a szerkezetátalakítási projekt 4 mFt és jelentős a bérkompenzáció. A bevételi főösszeg 56 % fölött van. Kiadásainkat sikerült szinten tartani, időarányosan nem teljesültek, jelenlegi pénzkészletünk magasabb, mint a tárgyidőszak elején. Foglalkoztatotti létszámunk változatlan, a takarítói, karbantartói, igazgatási előadói és a két konyhalányi pályázati kiírásunk megtörtént, betöltésre kerül, üres álláshelyünk már csak a közművelődésnél van, közfoglalkoztatásban csak két főt tudunk 6 órában beállítani. Megtakarítási lehetőségünk nincs, a létszámunk növekszik, ha lesz lehetőség, kiegészítjük. Komoly technikai fejlesztésünk van, ezt nem lehet folyton változó létszámmal ellátni. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal használati szerződésünk van a Művelődési Házra, de nem kaptuk vissza a szerződést, eddig mintegy 1,5 mFt bevétel kiesésünk van emiatt. Nagy feladat volt az utcanevek módosítása. 1.355 e.Ft-ba került a földhivatali bejegyzés, táblakészítés és felszerelés. Hatósági igazgatási munka volt 445 db igazolás kiadása, lakcímkártyák cseréje (eddig nálunk 312 db került kicserélésre. 22 db üzletet, vállalkozást is érintett a változás, eddig 17 rendezte kötelezettségét. Negatív visszajelzést eddig nem hallottunk, komoly saját forrás lett hozzátéve, sokat vállalt az Önkormányzat. Pozitív visszajelzése volt az egységes arculatú ház- és utca névtábláknak, lakossági jelzések érkeztek a változással nem érintett utcák névtáblájának cseréjére is. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy a 24-es soron miért 850,9 % a teljesítés? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy az adat módosított előirányzatban fog megjelenni a 3. negyedévben, akkor kerül helyére a költséghely mert a START közmunkaprogram utólag van elszámolva, teljeskörűen december 31-ig fog realizálódni. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő észrevétele, hogy a 35. soron az 5 millióhoz 3 e.Ft mit takar? Egyéb működési kiadások 111 %? miből ered, hogy a személyi juttatások és járulékoknál nem egyforma a teljesítés %-a? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a 3 eFt a könyvtárprojekthez tartozik és a csatornaparti ingatlanok eladásából származó bevétel még nem 100 %-ban folyt be, egy kétéves részletfizetést engedélyeztük annak, akinek nem állt szándékában megvásárolni a területet azért, hogy a többi vevőt ne akadályozza. - Az Államkincstári program még nem kezeli naprakészen a hivatalt és az önkormányzatot, tehát elszámolás különbségekből adódhat. -A közmunkaprojekthez lett vásárolva, a támogatás utólag fog érkezni. Négy START közmunkaprogram el van különítve, plusz a hosszú távú közfoglalkoztatás. Felszereléseket, berendezéseket vásároltunk, amire szükség volt, ez szerepel a teljesítésben. Pénzügyi helyzetünk stabil. 50 mFt betétet sikerült lekötnünk, ebből kb. 800 eFt kamatbevétel lesz. Szabó Árpád képviselő észrevétele, hogy a kiadásoknál a 16. sorban nem lehet 1474 %.
21
Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy mivel nincs módosított előirányzat, így nincs mihez viszonyítani, a program ezért a 0-hoz viszonyítja az adatot. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja az Önkormányzat és intézményeinek 2013. I. félévi pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 148/2013. (VIII.26.) Szalkszentmárton Község Önkormányzatának 2013. I. félévi gazdálkodásának teljesítéséről
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat és intézményeinek 2013. I. félévi gazdálkodásának teljesítését az előterjesztésnek megfelelően megtárgyalta és elfogadja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. augusztus 31.
4. napirend Előterjesztés Szalkszentmártoni Bóbita Óvoda Alapító Okirat módosítására (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy az Alapító Okirat módosítására a utcanévváltozás, valamint a csoport számok miatt van szükség. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő észrevételezi, hogy a bizottsági ülésen Posta és Szabadság utcákról beszéltek, itt pedig Néphadsereg utca szerepel. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy az intézmény székhelycímeként ez szerepel. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a Szalkszentmártoni Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 149/2013.(VIII.26.) Szalkszentmártoni Bóbita Óvoda Alapító Okirat módosítása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az önkormányzat fenntartásában működő
22 Szalkszentmártoni Bóbita okiratát módosítja: 1.
Óvoda
alapító
Az Alapító Okirat 9. és 10. pontjában a
Központi Óvoda székhely címe helyébe az alábbi szöveg lép: 6086 Szalkszentmárton, Fő út 2. 2.
Az Alapító Okirat 21. pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény által felvehető maximális csoportszám Név
csoportok száma
Központi Óvoda Újtelepi óvoda Összesen
4
Napi 8 órát meghaladó nyitva tartású csoportok száma 2
1 5
2
Az Óvodai maximálisan felvehető gyermeklétszám 100 fő 5 csoportban18- 25 fő 3. Az Alapító Okirat 22. pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény csoportjainak száma: 5 A 3 – 6 éves korcsoport általában egy – egy csoporttal. Az Alapító okiratban történő változások 2013. szeptember 01-től lépnek hatályba.
Felelős: Határidő:
Káposztás Tibor polgármester Tóth Ferenc jegyző 2013. 09. 05.
5. napirend Előterjesztés fogorvosi álláspályázatról (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy igyekeztek az előterjesztésekben kihangsúlyozni az eredménytelenséget. A hasonló nagyságú településeken nincs olyan erő, hogy orvos, vagy orvos vállalkozó letelepedjen, pedig összkomfortos szolgálati lakást is biztosítanánk. Továbbra is javasolja a próbálkozást., hátha a kormányzat felfigyel rá. A fogorvosi már korábban a gyermekorvosi finanszírozás szeptember 1-től 60%-ra lecsökken, ezért a két Önkormányzatnak hozzá kell tenni, kb. háromszoros szorzóval lenne pályázónk, de folyamatosan próbálkozni kell. Azt kellene elérni, hogy az OEP ne
23 finanszírozza alul a feladatot, mivel nem az Önkormányzatok hibája az orvoshiány, mivel kötelező a feladatellátás illene 100 %-ban finanszírozni. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a fogorvosi álláspályázat kiírását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: Határozat
150/2013.(VIII.28.) Fogorvosi álláspályázat kiírása
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. eredménytelennek nyilvánítja a 109/2013.(V.29.) számú felhívásban kiírt fogorvosi pályázatot. 2. Ismételten pályázatot ír ki fogorvos álláshely betöltésére. A feladat Szalkszentmárton község lakossági ellátási kötelezettséggel, valamint óvodai,- és iskolafogászati ellátási kötelezettséggel pályázható vállalkozói formában. Szerződés időtartama: határozatlan idejű Pályázati leadási határidő: 2013. november 21. Pályázati eredmény megállapítása: 2013. november 31. Az álláshely a bírálatot követő 60. napon betölthető. Szolgálati lakás biztosított. A Képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert, hogy teljes körűen eljárjon a pályázat ügyében. Felelős: Polgármester Határidő: 2013. 11. 31.
6. napirend Előterjesztés gyermekorvosi álláspályázatról (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a gyermekorvosi álláspályázat kiírását.
24 Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 151/2013.(VIII.28.) Gyermekorvosi álláspályázat kiírása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. eredménytelennek nyilvánítja a 108/2013.(V.29.) számú felhívásban kiírt gyermekorvosi pályázatot. 2. Ismételten pályázatot ír ki a gyermek háziorvosi és Óvoda, iskola egészségügyi tevékenység betöltésére. A feladat ellátás területe Szalkszentmárton és Tass községek közigazgatási területe. Az ellátási terület gyermek lakossága ellátási és Óvoda és Iskolai-egészségügy ellátási kötelezettséggel pályázható vállalkozói formában. Szerződés időtartama: határozatlan idejű Pályázati leadási határidő: 2013. november 21. Pályázati eredmény megállapítása: 2013. november 31. Az álláshely 2013. december 01-től betölthető. Szolgálati lakás biztosított. A Képviselőtestület felhatalmazza Káposztás Tibor polgármestert, hogy teljes körűen eljárjon gesztorként a pályázat megjelentetése ügyében. Felelős: Polgármester Határidő: 2013. 11. 31.
7. napirend Előterjesztés Temetőrendelet I. számú függelékének módosítására (Előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy az alkalmazott közalkalmazottnak 2013. június 30-ig az Önkormányzat fizette a munkabérét és járulékait. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő kérdése, hogy az egyháznak van gépjárműve?
25 Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a szállítást a temetkezési vállalkozókkal végezteti el az egyház, vagy kiszervezi az ellátást, az Önkormányzat Együttműködési Megállapodás alapján átadta a temetőfenntartást. Alföldy-Boruss Dániel református lelkész elmondja, hogy az egyház ugyanazt a feladatot végzi, amit eddig. Gulyásné Horváth Tünde képviselő kérdése, hogy a ravatalozó takarítását, fertőtlenítését ki végzi? Ugyanaz a személy maradt a gondnok, aki volt, mert nem is volt meghirdetve az állás. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő véleménye, hogy nem szabad olyat vállalni, amit nem tud teljesíteni. Az egyház nem tud gépjárművet biztosítani, így az alkalmazott sem tudja a feladatát teljesíteni, akkor minek fizet az Önkormányzat 49 e.Ft-ot havonta? Alföldy-Boruss Dániel református lelkész elmondja, hogy az ilyen fajta rendelkezésre állást ennyi pénzzel nem lehet kifizetni. A gondnok feladata, hogy harangozik, tisztán tartja a ravatalozót, ha kell a vállalkozónak besegít. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő jelzi, hogy a szerződés szövegében nem ez van. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a Református Egyház azzal a szakmai vállalkozóval, céggel köt szerződést, akivel jónak látja. Nincs sofőrünk, a két vállalkozó vállalta, hogy biztosítja a halott szállítást. A fél költségvetési álláshely költségeit kellene vállalnunk. Az egyház felülvizsgálhatja a szerződéseit, ez az ő ügye. A feladatokat szeretnénk ellátatni amit eddig is, a feladat ellátására nem találtunk alkalmas személyt, ezért kezdődtek meg a tárgyalások a Református Egyházzal. Meg van határozva, hogy kegyeleti közszolgáltatást kik végezhetnek. Úgy szeretnénk átadni a feladatot, hogy a lakosságnak minél kevesebbe kerüljön a temettetés. Célszerű lenne ezt a szolgáltatási oldalt támogatni. Javasolja, hogy ezek alapján minden megállapodást vizsgáljanak meg, és szükség esetén lehet módosítani. Alföldy-Boruss Dániel református lelkész elmondja, hogy hozzá tartozik, hogy lehetne másképp is csinálni. Pl. Fülöpszálláson nagy összegekről van szó sírhely megváltásnál. Lakosságbarát temetőt szeretne, itt is lehetne emelni árakat, de ez nem gazdasági vállalkozás, hogy bevételt szerezzen az egyház. A jelenlegi alkalmazott helyére lehet valaki, majd meglátjuk, hogy hogy áll helyt, de ez már a presbitérium hatásköre. Gulyásné Horváth Tünde képviselő véleménye, hogy mindenképpen kell valaki, akire lehet számítani. Alföldy-Boruss Dániel református lelkész jelzi, hogy máshol a vállalkozó díjat fizet azért az egyháznak, hogy szolgáltatást végezhessen, nálunk a lakosság miatt nem kell fizetni. Tóth Ferenc jegyző megerősíti, hogy nem a személyhez, hanem a feladatellátáshoz ragaszkodik az Önkormányzat. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő javasolja, hogy a 4. pontba vegyék bele, hogy a mindenkori minimálbér 50 %-a + járulékai, hogy ne kelljen évente módosítani.
26 Szabó Árpád képviselő javasolja, hogy a jelenlegi lelkész úr neve szerepeljen a függelékben. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja a kegyeleti közszolgáltatási szerződés módosítását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: Határozat
152/2013.(VIII.28.) Kegyeleti közszolgáltatási szerződés Módosítása
Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Református Egyházzal kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződést az alábbiak szerint módosítja - Az üzemeltető képviselő személyét aktualizálja: Alföldy-Boruss Dániel - A 3.1. pont d), e) és f) pontjai törlésre kerülnek és beépülnek a 3.3.17 pont a), b) és c) pontjaként, - A 4.1 pont kiegészül a 3.3.17 pontban meghatározott feladatok finanszírozásával, melynek összege a mindenkori minimálbér és járulékainak 50 %-a. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. szeptember 01.
8. napirend Előterjesztés Szarvas Jánosné kérelméről (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy Szarvas Jánosné Rozika néni keresztet szeretne állítani a temetőben saját költségén, ahhoz kéri a Képviselő-testület hozzájárulását, hogy D. Kovács Mihály sírkertjében helyeztethesse el. Szarvas Jánosné elmondja, hogy egy 80 cm x 80 cm x 50 cm-es alapja lenne a keresztnek, maga a kereszt 2,5 méter, ebből fél méter menne az alapba, az anyaga gránitból lenne „Veletek maradok a világ végéig” felirattal. Ha elfogadja a Képviselő-testület, akkor a sírkövet, ami ott van, betenné hátra és a kerítést is lefestenék. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő véleménye, hogy kegyeleti okokból ezt nem sírhoz kellene tenni. Dr. Kovács Mihály ingyenesen átadta a temető területét az önkormányzat
27 számára, csupán egy családi sírhelyet kikötött magának, hogy az örök érvényű. véleménye, hogy egy református személyre nem tehetünk keresztet. Szarvas Jánosné elmondja, hogy a tassi temetőben is megcsinálták és nem érti, hogy egy ilyen nemes célt hogy nem lehet támogatni. Kerner Erzsébet alpolgármester elmondja, hogy a Kossuth Lajos utca felől a ravatalozó felé vezető útkereszteződésnél lehetne alkalmasabb helye a keresztnek. Véleménye, hogy a feszület mindig olyan helyen van, hogy mindenki lássa. Az érvényben lévő határozat köti a Képviselő-testületet, más megoldást kell keresni. Alföldy-Boruss Dániel református lelkész elmondja, hogy D. Kovács Mihály sírhelyen örömükre szolgálna, ha rendbe lenne téve, az alapja megcsinálva, a bejárat lenne máshol, viszont szent helyhez nem lehet hozzá nyúlni. Ha keresztállítás történne, annak örülni kell. Az urnasírhelyek száma megemelkedett, újra célszerű lenne az önkormányzati részt kimérni. A ravatalozó környékére is gondoltak, a bejáratnál a Presbitérium nem engedi. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő véleménye, hogy ha a kereszt funkcióját be fogja tölteni, akkor területileg terjeszkedni fog, előbb-utóbb oda padok és koszorúk kerülnek majd, tehát ez a sírhely eleve kicsi lenne neki. Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy az önkormányzat területén ezen az egy helyen nem lehet megoldani a keresztállítást. Alföldy-Boruss Dániel református lelkész elmondja, hogy a temetői rendezési tervükben lehetőség van a keresztállításra, csak beljebb. Ökomenikus emlékparkot is tervez a Presbitérium. D. Kovács Mihály sírjával szemben van egyes sírhely, de az kicsi, szerinte még a tujákat is ki lehetne venni. Szarvas Jánosné elmondja, hogy a keresztállításra megbízatást kapott, azért tartja kötelességének, de a kút mellé a katolikusok nem engedik állítani. Ragaszkodik a D. Kovács Mihály sírhoz. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja, hogy D. Kovács Mihály sírhelyét átengedje a Képviselő-testület a kereszt felállítására. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 nem szavazattal egyhangúan a kérelmet elutasítja. 153/2013.(VIII.28.) Szarvas Jánosné kérelme D. Kovács Mihály sírhely átengedésére
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Szarvas Jánosné kérelmét (a D. Kovács Mihály síron a keresztállítást) elutasítja, mivel néhai D. Kovács Mihállyal örökérvényű szerződést kötött.
28 A Képviselő-testület a kezdeményezéssel egyetért és azt támogatja, felek egyezsége alapján a kereszt állításához térítésmentesen méltó területet biztosít. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: Azonnal 9/1 napirend Működtetési hozzájárulás igénylése (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város 2013.(IV.25.) közgyűlési határozatával úgy döntött, hogy az általa működtetett iskolai köznevelési intézményekbe járó tanulók lakóhelye szerinti önkormányzattól az intézmények fenntartásához önkormányzati hozzájárulást igényel. Szavazásra bocsájtja a hozzájárulás elfogadását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 nem szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 154/2013.(VIII.28.) Működtetési hozzájárulás igénylése
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata megkeresését - melyben a közigazgatási területén kívülről érkező gyermek, tanuló lakóhelye szerinti önkormányzattól hozzájárulást kér - a 142/2013. (IV.25.) számú határozatához kapcsolódó 1. és 2. számú megállapodás tervezet elfogadását nem támogatja. A Képviselő-testület a városi köznevelési intézmények működtetési költségeihez hozzájárulást forráshiány miatt nem tud biztosítani. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013.09.30.
9/2 napirend Szalkszentmárton Község Labdarúgó Sportegyesület kérelme (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva)
29
Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy a körtónál be tudnának járni a focisták a Műv.házi öltözőkbe. A földmunkákat és fakivágást saját erőből vállalnák és tudnának indulni a bajnokságon. Borbély Zoltán focisták képviseletében elmondja, hogy a Sportegyesület akkor tud a Megyei Labdarúgó Szövetség tagságába bejutni, ha lenne pálya és öltöző. A pályát befüvesítenék és az iskola hasznára is válna. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő kérdése, hogy a pálya a körtó szélén lenne? Borbély Zoltán focisták képviseletében elmondja, hogy kitűzték a karókat és megjelölték a fákat, amit ki kellene vágni. A pályát szeretnék befüvesíteni és két kaput állítani. Kerner Erzsébet alpolgármester javasolja, hogy a gépkocsival történő áthajtást és parkolást ne támogassa a testület, azt meg lehetne a Kádár utcán oldani, szerinte ne legyen gépjárműforgalom a körtóban. Kérdése, hogy a települési koncepcióba beilleszthető-e? Sóbujtó Klára elmondja, hogy járdaszerű híd lenne, ami a gyalogosforgalmat biztosítja, azonkívül 4-5 kisbusznak kell helyet biztosítani. A szurkolóknak lehetne parkoló a tsz felől. Az a lényeg, hogy egészséges fű és két kapu legyen. Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy ez a terület nem sportcélú a rendezési tervben. Új beruházásnál azt kell figyelembe venni, ami a rendezési tervben szerepel. Javasolja, hogy a Művelődési ház kiszolgáló helyiségeinek használatára irányuljon az engedély kérelem. Sport célra nem lehet átminősíteni a területet. Az a kérdés, hogy az MLSZ-nek milyen előírásai vannak? Borbély Zoltán focisták képviseletében elmondja, hogy az egyesületnek az a lényeg, hogy öltözőhasználatra és parkoló biztosítására legyen egy szerződésük és a fakivágásra legyen engedélyük. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja módosításokkal az előterjesztést, hogy a művelődési házban vizesblokk elkülönítésével öltözőket biztosítson a focistáknak és a kapcsolódó parkhasználatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 155/2013.(VIII.28.) Labdarúgó Sportegyesület kérelme
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szalkszentmártoni Labdarúgó Sportegyesület kérelmére a Művelődési Házban öltözőket, valamint a csapatok szállítására szolgáló járműveknek parkolót biztosít. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. szeptember 9.
30
9/3 napirend Bóvári István kérelme (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva) Tóth Ferenc jegyző ismerteti, hogy a dunavecsei közigazgatási határ melletti a régi meggyesek, a barackos és a vasúttól keletre lévő terület szerepel a kérelemben. Az elvről kellene dönteni, hogy elfogadja-e a Képviselő-testület vagy nem. Nagyon méltányos az ajánlat, mert 4007 m2-ért – ami 0,00 ak. értékű út 400.000,- Ft-ot kínál a vevő. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő kérdése, hogy a többi terület az ő tulajdona? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy egy hrsz-be szeretné vonatni, de csak úgy tudja, ha az is hozzá tartozik. Tóth Ferenc jegyző véleménye, hogy az ingatlanbecslő nem hozná ki ezt az összeget és meg is kellene fizetni a költségeit, a nagyságrend alapján egyszerű eljárásra van lehetőség. Káposztás Tibor polgármester szavazásra bocsájtja az ingatlan eladását. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 156/2013.(VIII.28.) Bóvári István kérelme
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szalkszentmártoni 0287/33 hrsz-ú 1 ha 3122 m2 területű, 0,00 ak. értékű, kivett út telekkönyvi megjelölésű ingatlan 4007/13122ed tulajdoni hányadára Bóvári István 6087 Dunavecse, Fő út 95. szám alatti lakos vételi ajánlatát, mely 400.000,Ft., azaz négyszázezer forint elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közzétételi, valamint adásvételi dokumentumok aláírására. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: 2013. 09.30.
9/4 napirend Komlóska Község Önkormányzata kérelme (Írásos előterjesztés jegyzőkönyvhöz csatolva)
31
Káposztás Tibor polgármester ismerteti, hogy mindenki megkapta az előterjesztést. Szavazásra bocsájtja a nagy magyar engeszteléshez való csatlakozást. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 nem szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot: 157/2013.(VIII.28.) Világ Királynője Engesztelő Mozgalom Céljainak támogatása
Határozat Szalkszentmárton Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom céljainak támogatási kérelmét elutasítja. Felelős: Káposztás Tibor polgármester Határidő: Azonnal
9/5 napirend Egyéb ügyek Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő javasolja, hogy a D. Kovács sírt rakassák rendbe. Elmondja, hogy a Zrínyi utca és Túzok utca kátyúzását meg kellene oldani. Kérdése, hogy mit csinálnak a ligetben? Javasolja, hogy a régi hintát vegyék ki. Káposztás Tibor polgármester elmondja, a Múzeumbaráti Kör állít 5 márványoszlopot az I. világháborúban elhaltak emlékére. Szabó Árpád képviselő kérdése, hogy ehhez nem kellett volna hozzájárulás az önkormányzat részéről? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy nem építési engedélyköteles. Szabó Gáborné képviselő kérdése, hogy a kamerapályázatot ki fogják még írni? Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy Bács megyében nem nyert senki, újabb kiírás csak a jövő évben várható. Szabó Árpád képviselő elmondja, hogy a költségvetésből elcsíptünk 5 mFt-ot a pályázat benyújtása miatt, azzal mi lesz? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy a 2013. évi költségvetési rendelet I. számú módosításával áprilisban a Temető utcai felújításra lett a forrás különbsége átvezetve. Kovácsné dr. Weisz Boglárka képviselő javasolja, hogy a piactér burkolását be kellene tervezni.
32 Tóth Ferenc jegyző ismerteti, hogy a 2014. évi közmunkaprogramba tervezik, le is tudják gyártani és lerakni állami pénzből. Szabó Gáborné képviselő kérdése, hogy az Alkotmány utca közepén lesz-e az árokásás folytatva? Tóth Ferenc jegyző elmondja, hogy csak nyílt csapadékvíz árokásás lesz. Szabó Gáborné képviselő kérdése, hogy iskolakezdési támogatást sokan kérdezik. Káposztás Tibor polgármester elmondja, hogy nincs rá elkülönítve a költségvetésben pénz, felmérésünk szerint 13-14 gyereket érintene a lehetőség az Önkormányzat és intézményeinek dolgozói közül. Mivel több észrevétel, hozzászólás nem volt, Káposztás Tibor polgármester az ülést 1940-kor bezárja, a testületi ülés a továbbiakban zárt ülés keretében folytatódik. k.m.f.
Tóth Ferenc jegyző
Káposztás Tibor polgármester