Szalagavató bál 2009

Óperencia

„Hegyi” élet, „hegyi” hírek

2009. március

Szalagavató bál 2009 Utólag visszanézve tökéletes volt. Persze minden szervezésbe becsúszhatnak kisebb-nagyobb hibák, de ez a lényegen nem változtat… Fantasztikus este volt! A szervezést már harmadikban megpróbáltuk elkezdeni, sajnos egykét biológia- vagy kémiaóra kárára… de csak a nemesebb cél érdekében! Néhány apró dologban sikerült akkor megegyezni, például néhány párocska már kialakulóban volt. Aztán csakhamar rá kellett jönnünk, hogy a két osztályban a fiúhiány drasztikus méreteket öltött. Így hát a nagy kérdés az volt: külsős vagy alsós legyen-e? Az igazgató úr pedig átvállalta tőlünk az óriási feladatot és döntött: alsósok. Akkor kezdődött a vadászat. Mindenre kész tárgyalókat (például a kegyelmet és visszautasítást nem tűrő Lindát) küldtük ki az „ellenséges vonalak mögé” – és győzelmet arattunk! Azért persze akadtak összetűzések a két osztály között a lefoglalások, megtartások, illetve elcserélések terén. De szerencsére mindent lejegyzeteltünk, szóval akkora gond mégsem alakult ki.

Örömtánc a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, tanárokkal 22

Óperencia


2009. március

A következő probléma a táncpróbák kérdésében adódott. Persze okvetlenül élni akartunk azzal a lehetőséggel, hogy a testnevelés órák helyett legyen a táncpróba. De mivel a lányok háromnegyedének a párja alsóbb évfolyamos volt, ezért ezt a megoldást mellőznünk kellett. Később persze ezek az órák jól jöttek az osztálytánc gyakorlásánál... már ha bent volt valaki. Miután sikerült megállapodni egy pénteki vagy vasárnapi táncpróbában, és ráadásul a fiatalokat is rá tudtuk venni a megjelenésre, belevethettük magunkat a tényleges készülődésbe. A táncpróbák aztán hamar elteltek, talán túlságosan is hamar… A végére mindenki tudta, kit kell figyelnie (mert biztosan viccesen fogja csinálni), ki miatt nem sikerül éppen a „kalács”, és persze eddig számunkra látásból (vagy még onnan sem) ismert embereknek a nevét vagy legalább az osztályát sikerült megtanulnunk. Amire az osztálytáncig eljutottunk, mindenkinek benne volt a boogie a lábában! Szóval nem is volt kérdés, a táncot mindenki élvezte. Wolf tanárnő is lelkesen osztotta meg velünk tapasztalatait, és próbált minket „megkoreografálni”, de szerencsére keményen ellenálltunk…

A harmadikosok meglepetéstánca Kocsis Árpi koreografálásában

23

Óperencia


2009. március

Maga a szalagavató is tartogatott számunkra meglepetéseket. Rájöttünk például, hogy a fotósokat nem tántorítja el négy lépcsőfok a céltól, és töretlen erővel (lábbal és kézzel) vetik bele magukat a feladatukba. A tanárokról pedig megtudtuk, hogy ők is emberek bizonyos értelemben és mértékben… legalábbis az alkoholra hasonlóképpen reagálnak. A megérkezés és a pár órás készülődés után fellelkesülve álltunk be a főpróbára. Egy- két ember hiánya ellenére sikerült teljesítenünk az elégséges szintet, így tovább tudtunk lépni a fotózásra. A csodás beállítások és műmosolyok ellenére az idő gyorsan eltelt, és már érkeztek is a vendégek. Mindenki önfeledten örült a családjának és barátainak. A táncot különösebb bakik nélkül sikerült abszolválni, csak a szalagtűzés alatti várakozás volt kínzás értékű. Miután túlestünk a procedúrán, egy kis pihenés következett, átöltözéssel, vacsorával, kis ünnepléssel. A nagy „bárrobbantás” majd csak az osztálytáncok után következett. Ez alkalommal is szeretnénk a harmadikosoknak köszönetet mondani az előadásért! De mindkét osztálytánc is nagy siker volt, főleg a fiúk műsorának köszönhetően. Miután a szülő, nagyszülők eltűntek, szabadon lehetett garázdálkodni a táncparketten és a bár környékén. A „kemény mag” hajnali 4-ig ropta, ami ebben az esetben villanygyújtást (zeneleállítást és azonnali kitessékelést) és nem villanyoltást jelentett. Szerintem ezt a szalagavatót nem csak az érettségizők, hanem az össze többi alsóbb évfolyamos osztály is ugyanúgy élvezni tudta. Minden táncos lábú fiúnak még egyszer köszönjük a részvételt!!! Solti Barbara

Unglaublich!… (Laczik Zsolt szalagavatói búcsúbeszéde) Tisztelt Vendégeink, Tanáraink, Diáktársaim! Bármilyen hihetetlen, de végre eljött ez a nap is. Néhány hónappal ezelőtt még elképzelni sem tudtuk volna. Mára viszont valósággá vált. Fantasztikus volt átélni a szervezés folyamatát. Mit szeretnék ebből kiemelni? Egy dolgot mindenképpen: az igazságos munkamegosztást. Ami valamennyi fiú számára megadta a kötetlen alkotás lehetőségét. Azért persze a lányok is jól dolgoztak… Komolyra fordítva a szót: főszervezőink elképesztő munkabírásról tettek tanúbizonyságot. Eddig tehát nem volt egyszerű ez a tanév. És a java állítólag csak most jön! Ebben a beszédben össze kellene foglalnom 4 és fél évet. Azokat az éveket, melyeket az ÖSB falai között eddig eltöltöttünk. Ez majdnem 24

Óperencia


2009. március

lehetetlen. Viszont mellékesen megjegyezném, hogy nem csak melegedni jártunk be. Néhány tanárunk ugyanis ezt vetette a szemünkre. Mégpedig többször is. Most azonban már elárulhatom, hogy az osztályunkban végig komoly munka folyt. Minden egyes nap, minden hét újabb kihívást jelentett. Hiszen nagyon nehéz kiemelkedőt nyújtani az amőba-, a sakk- és kártyacsatákban! Pad alatt és pad felett egyaránt. Ráadásul úgy, hogy a tanárok nem átallották szánt szándékkal megzavarni a tökéletes koncentrációt. Egyszerűen unglaublich!… Akarom mondani hihetetlen. Valahonnan a mélyből csak a felszínre tört ez a szó. Lehet, hogy mégsem volt hiábavaló az a sok német nyelvű óra? 2004 napsugaraktól aranyra festett szeptemberében még nem tudhattuk, mi vár itt ránk. És természetesen azt sem, hogy kik várnak. Idegenek voltunk egymásnak, akik ugyanabba a terembe tévedtünk be. Akkor még csupa megszeppent gyerek lépte át az iskola küszöbét, lelkében kis rőzsedalokkal. Mintha a Holdon jártunk volna. Kis lépések voltak ezek nekünk, hát még az emberiségnek! Most viszont már nővé, férfivá vagy mindkettővé serdült, ifjú hölgyeket és fiatalembereket látok. Régen volt, de feldereng egy halovány emlék a kezdeti időkből. Engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy igazi hőseposzt. Nem az Íliászra vagy az Odüsszeiára gondolok. Bár mindkettő klasszikus, legalábbis írtunk belőlük dolgozatot. A történet főszereplője hét mindenre elszánt lovag, akik között hatalmas pusztítást végeztek az elmúlt évek. Heten vették fel a harcot, ám végül csak négyen maradtak. Kitartottak a végsőkig, de végül elbuktak. Győzött a mindent elsöprő feminizmus. A totális nőuralom beköltözött a mindennapokba. Bármiféle lázadozás eredménytelen volt. Egyikőjüket, természetesen a legjóképűbbet, még egy beszéd elmondására is kényszerítették… Szerencsére a történet nagy része a képzelet szüleménye. Persze alakulhattak volna így is a dolgok. De szerintem négyünk közül egyikünk sem bánja, hogy nem így történt. Mit is érnénk mi, a fiúk, a lányok nélkül? Ezt nyugodtan tekinthetjük költői kérdésnek. Meg szeretném ragadni az alkalmat, és köszönetet mondanék nektek az elmúlt évekért. Sikerült szebbé és elviselhetőbbé tennetek az iskolában töltött napokat. (Tehát akárhol is ültök most a teremben, köszönöm nektek mind a négyünk nevében.) Most a tanárokat kellene említenem. Olyanokat, akik most is velünk vannak, és olyanokat is, akik korábban tanítottak bennünket. Csakhogy közülük egyetlen olyat sem tudnék megemlíteni, aki bármely formában is nehezítette volna az életünket. Bölcs magisztereink voltak azok, akik megpróbálták megértetni velünk, hogy a tankönyvet olvasni kell, és nem porfogónak használni. Nekik mindig is hálásak voltunk, vagyunk és leszünk. Egyébként – állítólag –, a fekete-fehér képek sem azért vannak egy könyvben, hogy kiszínezzük őket. (Bár ebben azért nem vagyok biztos.) 25

Óperencia


2009. március

Egy szó, mint száz, úgy érzem, hogy művelődtünk. Némi túlzással még azt is ki merném jelenteni, hogy bölcsebbek lettünk. Még ha ez nem is mindig látszik. Szükségünk is lesz az elmúlt években megszerzett tudásra. A Maturaball után menthetetlenül közeledik a következő fontos esemény: a ballagás. Márpedig a Gaudeamus igitur eldalolása csak egyet jelenthet. És most nem a már-már szokásos büféasztalra gondolok. Tényleg nem szeretnék elcsépelt frázisokat puffogtatni. Csakhogy valóban az idei május-június lesz életünk eddigi legfontosabb időszaka. Távolinak tűnhet, mégis elég közel van ahhoz, hogy már felderengjen a messzeségben. Mielőtt azonban bárki is túlságosan elgondolkozna majdani vizsgáinkon, figyelmeztetném az illetőt: egyelőre még itt van a mai este, ami a szórakozásé. A mai este, ami rólunk, végzősökről szól. Létrejöttét szeretném megköszönni mindazoknak, akiknek a segítsége, támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a mai rendezvény. Tehát nekik köszönjük, én pedig köszönöm a figyelmet.

Az Osztrák Gimnáziumból a salzburgi egyetemre (Ausztriai élmények és tapasztalatok) A tavasz első igazi napja, bár már mióta visszajöttem, érezni a levegőben, hogy nemsokára itt van a jó idő. Talán ez vett rá, hogy megint hallassak magamról. Aki nem ismerne: Kovács Dóra vagyok, Frau Konicar osztályába jártam, lassan két éve érettségiztem a gimnáziumban. Ez pedig valami összefoglalószerűség lesz az elmúlt majdnem két évről. J Szóval: két éve nagyban az érettségire készülődtünk. Mármint annyira nem is, de a gondolataink csak e körül a nemes esemény körül jártak, hogy „Úristen, mindjárt, már csak másfél hónap az írásbeliig!!!”. Aztán túl is estünk rajta, és volt az a hosszú szünet, majd a szóbeli napja is eljött, eddigi életem egyik legemlékezetesebb pillanata, az biztos. Őszintén megmondom, így utólag már fogalmam sincs, mivel telt a nyár, egyik legbiztosabb fogózkodó a bulgáriai nyaralás az évfolyam nagy részével, aztán a kiköltözés Salzburgba. Történelmet kezdtem el tanulni, még mindig azt teszem, csak az idei évben kiegészítettem kommunikációval. Nem hiszem, hogy sok értelme lenne részletezni az itteni életemet, igyekszem általánosságokról írni, hátha hasznát veszik páran. Az biztos, hogy állati bátor dolog volt rászánni magamat erre a lépésre, s nem is igazából én voltam az, hanem a szüleim, akik ragaszkodtak ehhez az egészhez. Örök hála nekik, de tényleg! A nyelv volt az egyik legfontosabb érv, de az egyik legérzékenyebb pont is. Keményen megszenvedtem a némettel, mikor elkezdtem tanulni (úgy igazán ötödikben, 26

Óperencia


2009. március

mikor átkerültem az Europaschuléba), jó két, de inkább három év volt, mire elég magabiztos lettem benne és értettem a hozzám szólókat… A gimnázium alatt nem volt különösebb probléma, segítettünk is egymásnak, meg aztán annyira nem volt szigorú a rendszer (még ha egyeseknek most még így is tűnik). De itt aztán élesben megy minden! Persze még most se százszázalékos a tudás, de hála az osztrák szobatársnőmnek és persze a sok-sok okosító órámnak, valamint az olvasásnak, sikerült nemcsak tökéletesíteni a nyelvet, de még felvettem valami akcentusfélét és a szleng egy tetemes részét is, amit itt persze nem érzek, nem is veszem észre, otthon annál inkább, mikor megdicsér egy-egy extanár vagy kinevet egy bizonyos no name emberke, aki tudja, hogy rá gondolok, mikor ezt olvassa. :D Érezni, hogy külföldi vagyok, ezt nem is akarom tagadni, sőt büszke is vagyok rá, és hasznos is, hogyha a professzor észreveszi. Mivel az itteni egyetem viszonylag kicsi, idővel mindenki ismeri a másikat legalább látásból (legfrissebb és egyetlen értesülésem szerint 800-an tanulunk a szakon, így persze a mindenki főként az „évfolyamtársaimra” és a tanárokra vonatkozik); ha pedig tudják, hogy nem anyanyelvű diák vagy és még mindig bírod az iramot, nagyon meg tudnak becsülni. Elképesztő, mennyire tud örülni egy-két tanár, ha felfedez ismét egy óráján. Nem ugranak persze a nyakamba, de a félév végén mindig kedves és biztató a záróbeszélgetés. A végzős diákoknak általában javaslom: ha megtehetik, mindenképpen külföldön folytassák tanulmányaikat! (Ez persze nem vonatkozik azokra, akik orvosok vagy ne adj Isten, valamiféle mérnökök akarnak lenni. J) Ha valaki „végiggürizi” az osztrák sulit, ne vesztegesse el a megszerzett tudását, hanem fejlessze! Nem ismerem a többi egyetemet, csak a sajátomról tudok mesélni, de érdemes tudni, hogy itt például sokkal nyugisabb a vizsgarendszer: a félév végén vannak a vizsgák (félév: október-január vége, március-június vége), míg otthon előszeretettel alkalmazzák a karácsonyi szünetben megtartott vizsgákat (amennyit én hallottam). Nekem itt sikerült úgy megoldanom, hogy január végén - február elején megcsináltam a vizsgák egy részét, a félévi szünet után, vagyis március elején egy másik nagy adagot, majd pár beszélgetést (van olyan tantárgy, ahol nincs vizsga, csak egy záróbeszélgetés, mert az órai munka, a házik és a dolgozat számítanak) és vizsgát még a hónapban elszórva kellett letennem/megcsinálnom. Így nemcsak rendesen felkészülhettem az összesre, de nem is volt különösen idegölő a stressz. Ha valaki idejönne az országba, javaslom, hogy egy kisebb egyetemet válasszon, Bécs ugyanakkor nagyon frankó. Nem egy ott tanuló ismerős és barát nevezi a saját intézményét „Massenuni”-nak, vagyis tömegegyetemnek, ahol ikszelős feladatlapok a vizsgák, amivel inkább a szerencsédet tesztelik, mint a tudásodat, illetve sose tűnhetsz ki a rengeteg ember közül. Egy szemináriumon, ahol 60-70 ember ül bent, jó, hogyha 27

Óperencia


2009. március

ötperces előadást tarthatsz! Érdemes elgondolkozni, hogy gyors és viszonylag fájdalommentes diplomát szeretnénk-e, vagy pedig olyat, amelyben benne van minden munkád, és ami a legfontosabb: a tanárokkal közösen végzett munkád, hiszen kritikán keresztül tanul az ember, nem elnyomott ásítások által, hiszen tömeg esetében a tanár motivációja sem várható el. Természetesen itt is vannak kivételek, de minden esetben érdemes nagyon utánanézni, hogy mi mellett döntesz. Mindenképpen olyan szakot válassz, ami érdekel, és amit szívesen csinálsz! Hatalmas szerencse, hogy a történelemmel kezdtem, s csak utána vettem fel a kommunikációt, s nem fordítva. Akkor lehet, hogy otthon lennék, az utóbbi szak túl nagy az egyetem méreteihez, túl sokan ülünk a hallgatóteremben (a földön is!), én meg utálom a tömeget. (Mondjuk ennél jobb kommunikációból valószínűleg csak a nagyon fizetős szakokon van!) Itt Ausztriában legalábbis. Ja, és egy fontos információ még: a mostani félévvel eltörölték a legtöbb ausztriai egyetemen a tandíjat! Mi előnyös még? Nem nagyon akarom dicsérni az országot és az embereket, biztos van olyan, aki nem szeretne itt élni, én szeretem nagyon, az ismerőseim nagy részével nagyon-nagyon jóban vagyok, csodálatosan szép a belváros, hihetetlennek tűnik számomra, hogy itt vagyok. Az osztrák konyha nem igazán… kimerítő (ezt meg itt nem hangoztatom), azt hiszem, Knödel meg Schnitzel van… vicc, persze, de hol van itt olyan remek étel, mint a gulyás vagy egy jó halászlé, a pörköltek, a levesek… A tanulság: mindenki tanuljon meg a nyáron főzni, aki még nem tud. Mert nyersanyagból itt is lehet isteni ételeket készíteni, igaz, az élet nem olcsó, ezt aláírom, főleg nem itt. Ugyanakkor egyetemistaként az ennivalón és a könyveken kívül a szállást kell még fizetni, és persze a bulikat. A vad egyetemista partikat… Na persze. Nyugalom, nem áll szándékomban kiábrándítani senkit, volt egy-két éjszaka, ami nem tudom, mikor kezdődött, és főleg nem, hogy mikor ért véget, de a legtöbb este filmet nézünk, és szoktam aludni is. :D Ha bárkinek borzasztóan égető kérdése lenne ezzel a témával vagy bármi mással kapcsolatban, íme az e-mail címem ([email protected]), lehet zaklatni (mármint engem) vagy keressetek meg az iwiw-en. Sok sikert az érettségizőknek!!! Kovács Dóra

Egyetemi nyílt nap Bécsben (Hasznos és időszerű lehetőség, vagy csak egy újabb ürügy a lógásra?) Csütörtök, hetedik óra. Matek. Az osztály megint használhatatlan, ezért Frau Cziglar is jobbnak látja abbahagyni a racionális függvények értelmezését és megkérdezni, hogy kinek lenne kedve Bécsbe utazni az 28

Óperencia


2009. március

egyetemi nyílt napra. Ha iskolaidőben van, akkor mindenki. Tipikus. Valaki csak úgy felteszi a kezét, mert mindenki más is ezt teszi, majd amikor már körbejár a névsor, akkor kap észbe és kérdezi meg: ,,- Ez most mi?”. ,,Semmi, semmi. Csak lóghatunk a suliból!”. Nevetés és epés megjegyzések tömkelege követi a választ. Na, nézzenek oda! Mégsem alszik a hátsó padsor? Péntek, reggel hét óra. Mindenki ül a buszon és vár. Egy későt. Három órával később, mikor már többen elhatározták, hogy csak bemennek, gyorsan körülnéznek, majd beülnek valahova, leszálltunk a buszról a Stadthallénál, átverekedtük magunkat a várakozó tömegen, gyors higiéniai kitérő, majd belevetettük magunkat a forgatagba. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek egy óriási játszótéren: tanácstalanok és elveszettek, mindössze annyi különbséggel, hogy nekik csak azt kell eldönteniük, hogy hintázzanake vagy libikókázzanak, nekünk viszont egyetemekről kell döntést hoznunk, ami a hintához hasonlítva felér egy durva kanyarokkal tarkított hullámvasúttal, bár sokaknak tériszonyuk van és még a gyomruk is gyakran felfordul. Talán az évek alatt megedződnének, de sem kedvük, sem motivációjuk nincs hozzá. A másik oldal viszont tele van kedvvel és motivációval, ezért kérdez, érdeklődik, információt és prospektust gyűjt, bolyong, keresi a legjobbat és legmegfelelőbbet, de közben csak elbizonytalanodik, összezavarodik és egyre anyátlanabbul érzi magát, miközben mások a kávézóban szürcsölik a ,,latte macchiato”-jukat. Az egyik meg se próbálta, a másik igen, viszont végeredményben ugyanott vannak. Akik becsületesen végigjárták, csak abban lettek biztosabbak, hogy mit nem akarnak csinálni az életben, velük szemben azok, akiket egyáltalán nem érdekelt ez a lehetőség, ők kirándultak egy jót és még a kezük sem szakadt le a sok ismertető füzettől. Igazság szerint sokan gondolják úgy, hogy messze van még a pályaválasztás, és jövőre így is, úgy is kell még a témával foglalkozni, de ez a távolság relatív, hiszen nem kilométerben mért, fizikai távolságról, hanem egy bizonyos időegységről van szó, ami egyre fogy és a végén mi fogunk naptárt rajzolni a padra, hogy vissza tudjuk számolni a napokat. Amíg mindez nem következik be, mindenki éli az életét, ki a játszótéren hintázva és libikókázva, ki egy hullámvasúton, felfordult gyomorral ordítva vagy a hátsó padsorok egyikében csöndesen, békésen pihenve. Ezeknek az embereknek mindegyikét a jól megszokott csengő fogja visszarántani a valóságba, ami lehet, hogy csak egy kevésbé érdekes földrajzóra végét jelzi, de ami akár életünk első négyórás matek érettségijének az utolsó másodperceit jelzi. Tehát ébredjünk fel és tegyük el az újságot, mert csöngettek… Kocsis Árpád 29

Óperencia


2009. március

Az I.B és a II.A közös sítábora Ott vagyunk már? – hangzott el ez a mondat kb. ötvenhatodszorra a buszon, miközben az Állati fenevad című filmet néztük. Akkor még nem gondoltuk, hogy lesz ez még sokkal rosszabb is… 45 perc után, amikor már lehetett érezni, hogy beindult a fűtés, közkívánatra megállt a busz egy nagyon hangulatos benzinkútnál Győr közelében, ahol terv szerint 15 percet töltöttünk volna. A vagány srácok (és mi J), akik úgy gondolták, hogy egy szál pólóban menőznek majd, jól megszívták. Ugyanis a busz kb. 4 és fél órát állt ott, mivel az indítómotor leállt. Hiába tolták meg a fiúk a buszt, ezzel

sajnos nem mentek semmire, meg kellett várni a szerelőt. A két osztály közötti barátság már ekkor kibontakozott: volt időnk megismerni egymást… Balázs előrelátó volt, leült egy villanyoszlop mellé, elővette a szendvicsét és falatozni kezdett. Pillanatokon belül maga köré vonzotta a népet. Tanulva Balázs példájából, mi is enni kezdtünk. Hét zacskó gumicukor se volt elég ahhoz, hogy az életkedvünk elérje legalább a normális szintet. Ekkor meghallottuk Wolf tanárnő csilingelő hangját, hogy a motor megérkezett. Sokan érdeklődtek ismerősöktől telefonon, hogy meddig tarthat egy ilyen motor beszerelése, bár utólag jobb lett volna, ha nem vagyunk ilyen kíváncsiak. További két órát szobroztunk a semmi közepén. Ez idő alatt az összes létező újságot megvettük és elolvastuk. Már minden reményt feladtunk, mikor végre meghallottuk az oly régen várt buszbrummogást. Tanáraink nyugtató szavai, miszerint már csak 6 óra az út, nem igazán 30

Óperencia


2009. március

találtak meghallgatásra. A 6 óra végül is gyorsabban telt el, mint gondoltuk. Mindenkit nagy örömmel töltött el, amikor lábát szilárd talajra helyezhette és megcsapta orrát a friss osztrák trágyaszag. Persze a kilátás is nagyon megható volt, de ez minket abban a pillanatban nem nagyon kötött le. Inkább azzal foglalkoztunk, hogy vigyük fel a csigalépcsőn a húzós bőröndöket, amik a lányok esetében semmiből nem szenvedtek hiányt. A szállás kifogástalan volt: tiszta, szép, kényelmes. Illetve majdnem kifogástalan. A szobák ugyanis három csoportba voltak sorolhatók. 1: first class: összkomfortos kis szoba balkonnal és külön fürdővel. 2: economy class: kis szoba fürdőszobával WC nélkül. 3: nyomorultak class (csak fiúk részére, azon belül is csak a bátrabbaknak): kisebb szoba átlátszó zuhanyzóval, legújabb trend szerint kialakítva, a szoba kellős közepén. Végül is ez nem okoz gondot, ha az ember vállalkozóbb szellemű, de nálunk a fiúk már csak ilyen konzervatívabb

beállítottságúak (szerencsére!). Miután mindenki szembesült a ténnyel, hogy melyik csoportba tartozik, beköltöztünk és mentünk vacsizni. Az étterem egy külön házban volt, három percre a mi szállásunktól. Tipikus osztrák jellegű panzió, népviseletes kiszolgálással és egy csomó kis kiegészítővel, ami semmire nem jó, de nagyon dekoratív. A vacsora meglepően jó volt, nem csak a hangulatot, hanem az étel minőségét illetően is. Este tízig ment a „party”, aztán mindenki visszavonult saját kuckójába és mély álomba szenderült (előbb vagy utóbb). 31

Óperencia


2009. március

Másnap reggel kezdődött az igazi kihívás. Sokakat már Ibi néni JÒ REGGELT!-je is megviselt, de ennek ellenére mindenki pozitívan állt a dolgokhoz. A finom reggeli után a csipet-csapat elindult sífelszerelést bérelni. Ez a vártnál sokkal gyorsabban sikerült: indulhattunk. Elég lelombozó volt, amikor a buszból kitekintve azt láttuk, hogy zuhog az eső, és a hegy teteje nem látszik a ködtől. Miután iskolánk legmotiváltabb tanulói felolvasták a síkreszt, és mindenki eldöntötte, hogy síelési készsége mennyire behatárolt, felcsatoltuk a léceket és indultunk az ismeretlenbe. Először az összes csoport ugyanarra indult, kivéve a kezdőket. A hülyülés már ekkor tetőfokára hágott. Annak ellenére, hogy a két haladó csoport ugyanonnan indult, soha nem láttuk egymást. (Lehet, hogy a köd miatt.) Fél óra síelés után már mindenki csak az ebédre gondolt. Sajnos még ekkor se találkozott a két csoport, de külön-külön is nagyon jól telt az ebédszünet. A nap végére már tényleg nagy önkontrollra volt szükség, hogy elviseljük azt a mértéktelen hülyeséget, ami mindenkiből áradt. Ezt legtöbbünknél az alváshiány, illetve a fáradtság váltotta ki, bár akad olyan is, aki alapjáraton is ezen a szinten van. J A második napon ugyanerre a sípályára mentünk és minden

hasonlóan történt, mint előző nap, bár az esések száma megsokszorozódott. A kezdők számára ez a nap jelentette az áttörést a “semmit-nem-tudok”-ról a “rá-tudok-állni-a-lécre”-szintjére. Meg kell hagyni, hogy tényleg gyorsan fejlődtek! A fáradtság ellenére este sokan új programlehetőségeket kerestek. Volt, aki a csocsóban talált vigaszt, valaki az erkélyen fagyoskodott, és volt, 32

Óperencia


2009. március

aki a Risiko nevű stratégiai társasjátékban találta meg önmagát. Így végül ez a nap is jól eltelt. Mint tudjuk, a síelők szempontjából a harmadik nap a legveszélyesebb, mert ilyenkor már mindenki holtponton van. Erre Ibi néni is többször emlékeztetett minket, és figyelmünkbe ajánlotta délutáni programként az élményfürdőt. Bár Ibi néni lelkességét és a langyos kismedencét nagyon hívogatónak találtuk, sajnos nem túl sok jelentkező akadt. Ez a kis konfliktus heves vitákba torkollott, főleg amikor Gergely kisdiák szóvá tette, hogy neki semmi ilyesmihez nincs kedve, és egy ugratót akar építeni a panzió mellett. Ekkor hallottuk először a mára már szállóigévé vált híres mondást Ibi nénitől, ami úgy hangzik: „Bőr az egér, csont a farka, harapd le!” Ez a mondás belopta magát a szívünkbe csakúgy, mint a „Mária köpjön le!” és a „Majd ha cigánygyerekek potyognak az égből!”. Végül is az

indulatok csillapodtak, mindenki elérte azt, amit akart. Volt, aki otthon maradt, volt, aki uszodába ment, és volt, aki sétálgatott a városban. Este a szokásos elfoglaltságok mellé Herr Kornke egy nagyszabású és nagy alapműveltséget igénylő kvízt is beiktatott. Ezen mindenki nagy lelkesedéssel vett részt. A fiúk és a lányok közötti versengésben természetesen a lányok bizonyultak jobbnak, habár a fiúk is nagyon igyekeztek, de nyomunkba se érhettek… A kvíz után mindenki azzal a tudattal bújhatott ágyba, hogy ma már csinált valami értelmeset is. 33

Óperencia


2009. március

Csütörtök reggel frissen és üdén egy új pályát mentünk felfedezni. Reménykedtünk, hogy szerdához hasonlóan szép, napsütéses idő lesz, de nem volt ekkora szerencsénk (és már ez is túlzás). A pályán 1 méteres körzetben is alig láttuk egymást, így többen eltévedtek, de volt olyan is, hogy az egész csapatnak sífelszereléssel együtt kellett fölfelé másznia a fekete pályán – egészen addig, míg kiderült, hogy mégis jó helyen van. Az ilyen történéseken nevetve túltettük magunkat és síeltünk tovább. A sípályáról visszafelé megálltunk egy bevásárlóközpontnál. Felháborítónak tartottuk, hogy a tanárok fejében megfordult az a gondolat, hogy MI, aranyos, szorgalmas és minden tekintetben rendes diákok nem csak csokit, hanem esetleg alkoholt is vennénk. A tanárok, miután mindenkit végigtapogattak, vissza is vonták ezt a vádat, mivel nem találtak semmit. Sokan elgondolkoznak most azon, hogy vajon mi tényleg ilyen ártatlanok vagyunk-e, vagy csak a tanárok bénák, de ezt mindenki döntse el maga… Miután hazaértünk, az este az előzőekhez hasonlóan telt el, a barátságok egyre szorosabbak lettek… Pénteken mindenki visszavett egy kicsit a tempóból, nehogy utolsó

nap történjen valami baj. A síelés a szokásosnál is sokkal gyorsabban eltelt, és bár a napnak még korántsem volt vége, már mindenki a pakoláson gondolkozott. És az estén. Tanáraink kérésének eleget téve ugyanis minden sícsoport írt egy verset a hétről, beöltöztetett egy fiút lánynak és fordítva, illetve megalkotta a jetit (aki egy felismerhetetlenné beöltöztetett diák). Először semmi kedvünk nem volt ehhez a gyerekes hülyeséghez, de meg kell hagyni, hogy végül nagyon élveztük. A versek nagyon jól sikerültek, és a 34

Óperencia


2009. március

transzvesztiták is rendkívül jól be voltak öltöztetve. Zoli történelmet írt a lila harisnyájával, és belopta magát sok fiú szívébe… Összességében Herr Kornke középhaladó csoportja lett a győztes. Meg kell hagyni, hogy tényleg jól csináltak hülyét magukból!... Miután véget ért ez a közös program, mindenki elvonult újonnan szerzett barátaival és az említett boltban vásárolt csokikkal, hogy csendesen megünnepeljük a sítábort, és azt, hogy senkinek nem esett semmi komolyabb baja. Bár egész héten az iskolára és a tanulás örömeire gondoltunk, nagyon sajnáltuk, hogy véget ért ez a sítábor. A hazaút szombaton megszólalásig hasonlított az odaútra, azzal a különbséggel, hogy most az Erik, a vikinget és a Simpson családot néztük DVD-n. Arról se szabad megfeledkezni, hogy ezúttal nem állt le az indítómotor, és öt órával rövidebb volt az út. Az, hogy tényleg véget ért a sítábor, csak akkor tudatosult bennünk, amikor felkanyarodtunk az Istenhegyi útra és megláttuk a rég nem látott narancssárga üveges épületet, ami mindannyiunkat összeköt. Miután az erős, izmos, Adonisz-testű alfa hímek kipakolták az orbitálisan nehéz síléceket és bőröndöket, mindenki könnyes szemmel búcsúzott és indult haza. A sítáborban kötött barátságok a mai napig tartanak, és reméljük, hogy még sok évig fennmaradnak. Az itt szerzett emlékeket soha nem fogjuk elfelejteni, és reméljük, hogy a kis gondok ellenére tanáraink is jól érezték magukat, mert mi nagyon. Schneider Zsófi – Horváth Hannus 35

Óperencia


Tanárok farsangja 2009

36

2009. március

Óperencia


Fotó: Simon Barbara és Fuxreiter Tibor 37

2009. március

Óperencia


2009. március

Rövid hírek, információk Hibaigazítás: Előző számunkban téves aláírással jelent meg egy cikk. A „Karácsony – máshol, máshogyan” című írás valódi szerzője Baráth Zsuzsi és nem Németh Nóra. Az érintettektől elnézést kérünk! Februárban sikeres matematika érettségi vizsgát tett a tantárggyal ez idáig feszült viszonyban álló Asif Taimur, így a nagyrészt tavaly május-júniusban (illetve szeptember-októberben…) végző IV/A osztály immár valamennyi tagja érettnek mondhatja magát. A március 18-án megrendezett, 3. évfolyamos diákok számára kiírt hagyományos iskolai „Redewettbewerb” (német nyelvű érvelő szónoklat egy előre megadott témában) végeredménye a következő: 1. Kiss Bálint (III/B), 2. Ernyei Dávid (III/A), 3. Barcza Márton (III/B). Március 23-án írták meg iskolánk diákjai a „Känguru der Mathematik” 75 perces feladatlapját. Az egyes osztályok győztesei a következők: Borosnyai Zsófia (Vokl), Galgóczi Dóra (I/A), Baán Júlia (I/B), Braun Dóra (II/A), Müller Zsófia (II/B), Fanton Fábián (III/A), Tichi Áron (III/B), Sass Botond (IV/A), Borosnyai Anna (IV/B). A korcsoportok dobogósainak névsora: Junior kategória: 1. Galgóczi Dóra (107,50), 2. Braun Dóra (104,25), 3. Kopper Klaudia (II/A, 96,75). Student kategória: 1. Fanton Fábián (80,50), 2. Borosnyai Anna (80,25), 3. Kovács Patrick (IV/B, 78,75). A tavaszi szünet április 4-étől 19-éig tart. (Az utolsó tanítási nap április 3., péntek, a szünet utáni első tanítási nap 20., hétfő.) Kellemes kikapcsolódást, jó pihenést, a negyedikeseknek pedig nagy erőgyűjtést kívánunk a május 4-én kezdődő írásbeli érettségi vizsgához! Mivel május elseje idén péntekre esik, így a tavaszi szünet utáni 2. hétvége háromnapos lesz (május 1-3.). Ezért iskolánkban a ballagás április 30-án, csütörtökön lesz. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a Klassensprechereket időben tájékoztatják, illetve a falragaszok révén értesülhettek. Kérjük, minden osztály lelkiismeretesen vegye ki részét ennek e jeles iskolai ünnepnek a sikeres és méltó lebonyolításából. Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából iskolai vers- és prózamondó versenyt rendezünk. (A végleges időpontról még egyeztetünk, erről később adunk hírt.) Nevezni két művel: egy Radnóti-verssel, illetve egy szabadon választott szerző költeményével vagy prózai írásával (műrészlettel) lehet. (Ez a 2. is lehet akár Radnótitól származó.) Osztályonként 2-3 jelentkező indulására számítunk az iskolai döntőn. (Ennél több pályázó esetén osztályselejtezőre is sor kerülhet a magyartanár vezetésével.) Részleteket hamarosan a hirdetményeken találhattok, illetve az iskola honlapján is olvasható lesz a kiírás. 38

Szalagavató bál 2009

Recommend Documents