Szakmai terv-irányelvek
Készítette:
Lehmann Tibor Dr. Szakály Zsolt Borbély Miklós
Bevezetı, helyzetelemzés
Az elızı idıszakok szakmai vezetésével (Szövetségi Kapitány) szemben jelen pozícióval lehetıség nyílik a magyarországi triatlonsport minden szegmensét összhangba hozni. Míg a korábbi programok tulajdonképpen egyfajta válogatási illetve finanszírozási feladatot láttak el (elsısorban a felnıtt versenyzık esetében), addig világos szakmai irányvonalat nem mutattak. Így történhetett, hogy bár válogatottság kritériumai ki voltak dolgozva, és világosak voltak, nem állt mögöttük megfelelı teljesítmény, ami végsı soron nemzetközi eredménytelenségbe torkollott. A következı idıszak legjelentısebb feladata szakmai irányt és lehetıséget biztosítani a versenyzık és csapataik részére, mely teljesítménynövekedéshez vezet. A központi szakmai irányvonalnak meg kell jelennie minden korosztályban és programban, a korosztályra jellemzı feladatokkal. Ahogy 2007. év decemberében
az
MTSZ
számára
készített
írásban
(Lehmann-Szakály:
Javaslat
sportágfejlesztésre) rámutattunk, a magyar triatlonversenyzık nemzetközi szinttıl való lemaradásának elsıdleges oka a gyenge aerob teljesítmény, és az ennek hátterében álló szakmai hibák állnak. A szakmai vezetés legfontosabb feladata a következı években e lemaradás kiküszöbölése, az ehhez szükséges koncepció bevezetése.
1. Szakmai stratégiai tervek
1.1. Központi irányvonal-rendszerben történı felkészülés A Magyarországi triatlonsportban mőködı összes programot egy központi gondolat köré kell szervezni. A különbözı korosztályos programok edzıinek és anyagi forrásainak az alább felvázolt feladatokat kell szolgálnia. A szakmai program végrehajtásában, a felnıtt versenyzık esetében, elsı 3 évben lehetıséget kell adni az egyesületeknek a csatlakozás mellett saját felkészülés folytatására, finanszírozni viszont csak a központi felkészülést szabad.
Az
egyéni
felkészüléssel
eredményt
elérı
versenyzık
számára utólagos
eredményességi alapot kell létrehozni, de csak az elsı 3 évben.
2
1.1.1. A központi felkészülés mellett szóló érvek: Központi project
Területek
Klub/egyéni project
Szövetségi célok
Edzıi, technikai segítség
Klub/szponzori célok
Világversenyek a központban
Versenyterv
Egyéni érdekek
Közös munka – nagyobb hatékonyság
Egyéni munka – alacsonyabb
Felkészülés
hatékonyság
(versenyzık, edzık) Olimpiai, világverseny eredményesség
1.2. Hosszú távú fejlesztési terv idıszakai és fı feladatai (6 év): Bevezetés: edzéselméleti alaptézis, hogy az eredményes versenyzéshez (akár hazai, akár külföldi) rendelkezni kell két alapvetıen fontos teljesítménykomponenssel: •
meg kell közelíteni, illetve el kell érni a nemzetközi élmezıny élettani paramétereit (teljesítıképesség),
•
birtokolni kell a sportág technikai és taktikai ismereteit,
•
stabil alapokon nyugvó motivációval, önbizalommal, egyszóval szükséges pszichés komponensekkel kell rendelkezni (teljesítıkészség). E
három
összetevı
szorosan
összefügg,
egymástól
elválaszthatatlan.
A
teljesítıképesség hiánya még kiváló pszichés képességek mellett sem hozza meg a várt eredményt,
illetve
a
kiváló
teljesítıkészség
optimális
pszichés
funkciók
nélkül
mőködésképtelen. Tapasztalataink és egzakt (tudományos) vizsgálatok alapján kijelenthetı, hogy versenyzıink nem rendelkeznek, vagy csak részben az eredményes versenyzéshez szükséges tulajdonságokkal. Pl: a nıi Héraklész keret versenyzıinek élettani paramétereit (különösen a teljesítıképesség szempontjából szerepet játszó relatív oxigénfelvevı képességet) tekintettük át a 2003-2008 közötti idıszakban. A nemzetközi élmezıny paraméteri a következık: 65-70 (ml × kg-1 × min-1). A hazai korosztályos (ifjúsági-junior-
3
U23) 55-59 (ml × kg-1 × min-1)!!!!!! Az ilyen és hasonló élettani mutatók mellett cask a jelenlegi teljesítményszint a reális. Az elıbb említett tények a legfontosabb feladatot is kijelölik egyben. AZ AEROB KAPACITÁS FEJLESZTÉSE! Figyelembe véve a fent említett képesség fejleszthetıségét (évente 2-3 %, valamint genetikai tényezık), csak a hosszú távú, szeisztematikus munka hozza meg a várt eredményt.
1.2.1. A hosszú távú fejlesztési terv szakaszai 1.2.1.1. Teljesítıképesség növelése - edzésrendszer: 2010-2012. •
Junior és U23 korú versenyzık, illetve azon felnıtt versenyzık, akik hajlandóak és képesek két évet a teljesítményszint növelésére áldozni.
•
E program következetes végrehajtása kulcskérdés a késıbbi eredményesség tekintetében.
•
Az idıszakban alkalmazni kell a blokkokban történı edzést az egyes versenyszámok fejlesztése érdekében, illetve a magaslati felkészülést évi több alkalommal.
•
Az idıszakban a versenyeket is a hosszú távú céloknak kell alárendelni.
•
A programot legalább kétévente újra kell indítani, új versenyzıkkel, kezelhetı létszámmal.
•
Az idıszakban történı fejlıdés nyomon követéséhez használható módszereket a „Triatlon Sportági Felmérések” c. melléklet tartalmazza.
•
Annak ellenére, hogy az idıszak célja a felépítés, a tapasztalatok szerint, különösen a második évben jelentıs teljesítménynövekedés várható a versenyeken is.
•
Az alábbiakban ismertetésre kerülı szakmai teamnek rendelkezésére áll az adott éghajlati és gazdasági viszonyok között, korszerő edzéselméleti alapokon nyugvó edzésrendszer, mely a fent ismertetett célok megvalósítására alkalmas. (Az edzésrendszer
bemutatása
terjedelmi
korlátok
miatt
az
esetleges
szóbeli
meghallgatáson lehetséges.)
1.2.1.2. Nemzetközi versenyzés: 2012-2014. •
A nemzetközi versenyeken (EK, VK, késıbb Super Series) történı szervezett megjelenés, versenyzés.
4
•
Versenyzés több szintő válogatási szisztéma alapján, mely magában foglalja a szinteket, versenyteljesítményt, teljesítményfejlıdési mutatókat (lsd. Válogatási elvek c. melléklet).
•
A nemzetközi versenyeztetés csak megfelelı teljesítményszint elérése után, kis létszámú csapattal képzelhetı el.
•
A felépítı edzés állomásainak következetes végrehajtása közben is jelentıs eredményességi javulás következik be, így az olimpiai kvalifikáció és szereplés is garantáltan sikeresebb lesz, mint az elızı ciklusokban.
1.2.1.3. Eredményes Olimpiai és nemzetközi szereplés: 2014•
Nemzetközi versenyeztetés, szők létszámú, eredményes csapattal, melynek fı versenyei az Európa Bajnokság, Világbajnoki sorozat és legfıképpen az Olimpia.
•
A nemzetközileg sikeres válogatottak további felkészülését olimpiai ciklusokhoz kell igazítani. A fent vázolt feladatokon és idıszakokon az összes kiválasztásra került versenyzınek
át kell esni a folyamatos eredményesség érdekében. A rendelkezésre álló versenyzıi létszám figyelembe vételével átlagosan két évente kell a felépítı programot indítani új versenyzıkkel (6-8 fıvel). A kiválasztásnak a Héraklész Bajnokprogramban kell megtörténnie az alábbi szempontok alapján: •
teljesítményszintek meghatározása (Szinttáblázat c. melléklet),
•
antropometria mutatók: biológiai fejlettség, várható testi felépítés jellemzése,
•
eddigi teljesítményfejlıdés vizsgálata,
•
pszichológiai teszt (külsı- és belsı motiváció, szükségletek, beállítódások stb),
•
környezettanulmány a családi háttér, az edzı, az edzésfeltételek, lehetséges szponzorációs feltételek feltárása céljából.
5
1.3. Programok irányítása
Fı feladatként kell kezelni az együttmőködést a NUPI-NUSI által finanszírozott programokkal. Minden programnak a közös, elfogadásra kerülı szakmai irányvonal mentén kell dolgoznia, a folytonosság és hatékonyság érdekében.
1.3.1. Sport XXI. Program: •
A jelenleg mőködı rendszernek a jól mőködı tömegesítés és saját versenyrendszer mellett
a
felmérésre
és
kiválasztásra
használt/használható
tesztrendszerét
korosztálynak megfelelıen harmonizálni kell a központi szakmai irányvonallal. •
A rendszerbe bekerülı pénzügyi erıforrások hatékonyabb megvalósulását kell elısegíteni, az utánpótlás egyesületekhez közvetlenül visszajutó támogatások arányának növelésével.
1.3.2. Héraklész Bajnokprogram: •
A szakmai programban meghatározott cél (aerob teljesítıképesség javítása) szempontjából programban részvevı korosztályok a szenzitív periódusban vannak, a célok elérése érdekében ez a program rendelkezik a legnagyobb jelentıséggel, az irányvonal érvényesítése kulcskérdés.
•
A nagy létszám megtartása mellett, mely elıfeltétele a jelenlegi összegő támogatásnak, nagyobb differenciálást, és ezzel hatékonyabb hasznosulást, és magasabb szintő eredményeket kell elérni.
•
Szükséges a fent említett szempontok figyelembevételével szők létszámú (kb. 10 fı) „elit team” létrehozása, mely kiemelt lehetıségeket kap.
1.3.3. Csillagprogram: •
Feladata a programban résztvevık számára nemzetközi versenyzés elsajátítása, a mezınybe történı integráció, mely feltételezi a szükséges képességek meglétét.
•
A jelenleg rendelkezésre álló U23-as élmezıny nagy része számára a felépítı edzés kell, hogy a cél legyen.
6
1.3.4. Felnıtt válogatott •
A fenti programok sikeres végrehajtása esetén az eredményes nemzetközi versenyzés a feladat.
•
A realitás ismeretében szisztematikus munka után is kb. 2 év múlva beszélhetünk nemzetközileg eredményes szereplésrıl.
Összegzés: Elsıdleges feladat az elmúlt évtizedben elkövetett szakmai hibák kijavítása, a legjobb versenyzık (aerob) képességeinek nemzetközi szintre emelése egy központi edzésrendszer bevezetésével, majd teljesítmény alapú versenyeztetés, menedzselés. Ezzel párhuzamosan megoldandó feladat az edzık szakmai képzésének (továbbképzésének) rendszerbe foglalása.
2.
A stratégiai terv gyakorlati megvalósítása
A fent vázolt terv megvalósítása egy szakmai konszenzuson, bizalmon és általuk együttmőködésen alapuló szakmai team munkájával valósítható meg. A szakmai team feladata az egész magyar triatlonsport központi szakmai irányvonalának kidolgozása, és képviselete, ennek szolgálatában álló edzésrendszer, ellenırzés-, és kritériumrendszer kidolgozása, és bevezetése minden korosztályban, a folyamatosság és kiszámíthatóság érdekében, amely a hosszú távú fejlıdés elıfeltétele. Az alábbiakban vázolt szakmai teamnek rendelkezésére állnak a fent említett rendszerek (lsd. mellékletek), melyek vázát képezhetik a hosszú távú eredményes sportágfejlesztésnek.
2.1. Szakmai team felépítése 2.1.1.Közvetlen (irányító)team: Szakmai vezetı – Lehmann Tibor : A team vezetıje. A stratégiai terv és az ez alapján kidolgozott operatív terv megvalósításáért és az általa felállított team munkájáért egy
7
személyben felelıs vezetı, akinek megválasztása esetén az Elnökség támogatását kell éveznie. •
Képviseli a meghatározott (fent ismertetett) szakmai irányvonalat, és koordinálja annak megvalósítását.
•
Feladata a magyar triatlonsport szakmai feladatainak irányítása, koordinálás, az ellenırzés, nem napi feladatok elvégzése. A programvezetık (Sport XXI., Héraklész, Csillagprogram) irányítása, a különbözı programok összehangolása a folyamatosság érdekében
•
Szakmai tervek, beszámolók (MOB) készítése, ismertetése.
Tudományos munkatárs – Dr. Szakály Zsolt Ph.D: •
Feladata a tudományos kutatások eredményeinek beépítése a szakmai munkába.
•
Végzettsége, kutatási területe, illetve diagnosztikai gyakorlata felhasználásával, feladata a bevezetésre kerülı sportági tesztek elvégzése a legjobbaknál (ifi, junior, U23, felnıtt elit teamek), azok kiértékelése, a tesztelés edzıknek történı betanítása.
Technikai munkatárs – Borbély Miklós: •
Feladata az edzıtáborok, utazások (szakmai igények felmérése, kielégítése), technikai feltételek szervezése (eszközök, edzéslehetıségek stb.), utazások sportszakmai követelményeknek megfelelı elıkészítése.
•
Feladata az egyesületek közötti munka koordinálása a központi szakmai irányvonal megvalósulása érdekében
•
Feladata az edzıtovábbképzések egymásra épülı rendszerének és tematikájának kidolgozása, irányítása
A fent ismertetett team második éve dolgozik együtt közös szakmai elképzelésük megvalósításán.
8
2.1.2. Kiszolgáló team felépítése 2.1.2.1.Programvezetık: A szakmai vezetés megújulását követıen a legrövidebb idın belül szükséges a programvezetıi pozíciók megpályáztatása, biztosítva ezzel a teljes szakmai megújulást a sportágon belül. a. Sport XXI. b. Héraklész Bajnokprogram c. Csillagprogram Feladatuk a NUSI-NUPI által finanszírozott programok vezetése, adminisztrációja a szakmai vezetés irányításával, a sportágban bevezetésre kerülı szakmai irányelvek alapján, egymással együttmőködve, a programok által korosztályokon keresztül folyamatosságot biztosítva az élversenyzık számára.
2.1.2.2.Sportorvos: •
Feladata: A válogatottakkal kapcsolatban felmerülı egészségügyi problémák megoldása, illetve a megoldás koordinálása.
•
Egészségügyi ellenırzések megszervezése, elvégzése.
•
Világversenyeken való részvétel (az utazó csapat tagja kell, hogy legyen)
2.1.2.3. Sportpszichológus: •
Feladata: A kiválasztás segítése pszichológiai tesztek alkalmazásával az utánpótlás korosztályoknál.
•
A felnıtt és U23 korosztályoknál pszichológiai tanácsadás, a teljesítıkészséget növelı technikák oktatása a minıségi eredmények elérése érdekében.
•
Folyamatos (heti-2 heti rendszerességgel) konzultáció szükséges a versenyzıkkel, illetve együttmőködés edzıikkel.
2.1.2.4. Dietetikus: •
Feladata egy eddig elhanyagolt, de megkerülhetetlen terület, a válogatott versenyzık táplálkozásának optimalizálása, beállítása, tanácsadás.
9
2.1.2.5.Operatív edzık: •
Az elfogadott szakmai irányvonallal azonosulni képes edzık, akik hajlandóak és tudnak együttmőködni a különbözı részfeladatok felelıseivel és egymással.
•
Feladatuk a VB, EB utazások, edzıtáborok, tesztek, és minden olyan feladat lebonyolításában való részvétel, amely nagyobb edzıi létszámot igényel, de csak idıszakos jellegő.
•
Elsısorban azok az edzık jönnek számításba, akiknek a versenyzıi a keretekben dolgoznak.
Összegzés: A következı évek szakmai vezetésének fı feladata egy olyan közös szakmai irányvonal bevezetése, mely közös gondolkodást és felkészülést igényel a hazai edzı-, és versenyzı társadalomtól, és amely teljesítményjavuláshoz vezet. Ez a folyamat nagy valószínőséggel több évet vesz igénybe, sikerességének feltétele a sportág és a szakma vezetésének együttmőködése.
10