Szakmai gyakorlat (Erasmus) Készítette: Cseh Tímea Szak: Gyógy-és Sportmasszőr
Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájának köszönhetően a nyári szakmai gyakorlatomat otthonomtól távol egy másik országban, Németországban, azon belül is az északi részén, tengerpart
egy melletti
városban Rostockban tölthettem. Az első héten még Sanitzban voltunk
ahol
tanárunknál Dr. Edda Henze-nél lakhattunk és tanulhattunk. Ő volt az, aki megmutatta nekünk Rostock látványosságait, szépségeit és megmutatta, hogy hol lesz a munkahelyünk. Ő mutatott be minket a munkaadóinknak is. Nagyon sokat köszönhetünk neki.
A második héttől már Rostockban laktunk egy Hostelben, mely a város középpontjában helyezkedik el. Csodálatos volt ahogy kiléptünk a bejáraton, a Rostocki városkapura nyílt kilátásunk. Rostock egy csodálatos kikötőváros, mely helyet biztosított a 2015. 3 napos Hansa Sail-nek és a gyönyörű tűzijátéknak. Feledhetetlen élmény marad az a sok kalózhajó, a sirályok, a sült halak illata, az óriáskerék és még különböző játékok melyek az izgalomra vágyókat szolgálta.
Az
én
gyakorlati
helyemet
az
AWO-Sozialdienst;
Ambulanter Pflegedienst nevű szervezet biztosította. 5 héten keresztül kellett nekik dolgoznom. A feladatom az volt, hogy segítsek
az
időseknek
az
öltözködésben,
mosdatásban,
étkeztetésekben, beszélgessek velük, elmenjek velük sétálni. Ezen kívül a takarítás, mosogatás, mosás, söprés. stb. AWO-Ambulanter Pflegedienst nevű szervezet vezetője Manuela Granzow, egy igen kedves és segítőkész nő. Mindenben segített nekünk, amit esetleg nem tudtunk, az utolsó napokban még ajándékot is kaptunk tőle, nála jobb főnököt nem is kívánhatna az ember.
A munkával kapcsolatban mivel elméletileg én mint egy Ambulanter dolgoztam volna az lett volna a feladatom hogy különböző gondozóházakhoz mennyek ki és segítsek a gyógyszerelésben, ennek ellenére 5 héten keresztül egy lakóközösségnél voltam és ott láttam el a mindennapi teendőket.
A munkahely egy lakóépület alját foglalta el. Felépítését tekintve nagyon egyszerű volt. Egy előszobát, két folyosót, 3 fürdőszobát melyet közül az egyik a ott dolgozók használatára van, egy konyha, étkező és egy nagy nappali ami helyet ad egyben az ápolók irodájának is. Maga az épület minden szinten akadály mentesítve van. Mindenhol kapaszkodók vannak elhelyezve a falon, a fürdőszobákban is a wck mellett, kézmosó mellett csúszásmentes kapaszkodók vannak. Azoknak a betegeknek akik tolószékbe kényszerültek és emiatt
nem tudnak a lépcsőn közlekedve lejutni az udvarra azoknak ott van a direkt erre a célra kifejlesztett lift.
Maga a munkahely nagyon
barátságos
volt
összesen 8 idős emberre kellett
figyelnünk
segítenünk
és
nekik
a
mindennapi teendőikben.
2
műszakban dolgoztam, a délelőttös műszak reggel 7-től délután fél négyig, a délutános műszak pedig 11:30-tól este nyolc óráig tartott. Összesen egyszerre maximum 4 gondozó volt az idősekkel a gyakornokokkal együtt. Délutánonként ez két főre szokott lecsökkenni, mert általában délutánonként kevesebb teendő volt, és amíg az egyik csinálta a dolgát addig a másik ott tudott maradni az idősekkel beszélgetni, vagy egyszerűen csak figyelni rájuk. A szervezeten belül ahol én voltam nem igazán volt munkamegosztás, nem volt szigorúan leírva hogy ki mit csináljon, valahogy mindenki tudta, hogy mit kell csinálniuk, ha valaki elfáradt vagy már nem bírta, akkor ment egy másik és ő megcsinálta a másik munkáját, amíg az pihen. Harmonikus volt az egész munkamenet, senkinek nem kellett mondani, hogy mit
csináljon
egyszerűen
tudták,
mindenki
folyamatosan csinált valamit. Persze így is akadtak néha félreértések, ha valami nem volt kész időben, vagy éppen már kész volt csak erről senki nem szólt a másiknak, de ezek csak nagyon ritkán fordultak elő.
Általában minden nap ugyanúgy nézett ki mindegy, hogy délelőttre vagy délutánra ment az ember. Ha reggelre mentem, akkor egyből nekiállhattam elkészíteni a reggelit és lefőzni a két adag kávét. Az étkezéseknél mindig nagyon oda kellett figyelni, hogy ki mit kapott, mert volt olyan ember, aki egyedül nem tudott enni, volt egy másik, akinek apró kockákra fel kellett vágni az elkészített kenyeret és volt, aki csak teljes kiőrlésű kenyeret kaphatott. Még arra is figyelni kellett, hogy ki hány szelet kenyeret kap és mindennek pontosnak, és precíznek kellett lennie. Ha valamit elrontottál, akkor az pocsékba ment. A Németek egyszerűen mindent kidobnak. Mivel idősek az ékezéseknél a kenyeret úgy kellett mindig előkészítenem egyeseknek, hogy a héját levágtam a kenyérről és volt egy nő, akinek nem kellett volna, mert ő magának akarta megcsinálni ezt a folyamatot, ezért az egész kenyeret dobhattam ki a kukába, mert így már nem eszik meg. Arra is nagyon kellett figyelni hogy reggel és délután ki iszik kávét, ki Cappuchinot és ki teát. Mivel azok az idősek, akikkel én voltam körülvéve mind demens volt, így néha voltak olyan pillanataim, hogy én ezt nem bírom tovább és inkább hazamegyek, egy két napon tényleg ezt éreztem, de voltak olyan pillanataik amikor éreztem hogy megérte felkelni ma is, amikor láttam a mosolyt az arcukon csak azzal hogy megláttak, vagy hogy velük foglalkoztam, vagy csak egyszerűen leültem hozzájuk. Manuela Granzownak hívják a nagyfőnököt, összesen kétszer beszéltem vele, amikor ellátogatott hozzánk a munkahelyre. Ő általában mindig a központban volt és onnan telefonált hozzánk, hogy megkérdezze minden rendben van-e. Nagyon kedves és segítőkész volt, ha valamit nem tudtam. A lakóközösségben egy Coni nevű nő számított a főnöknek, minden fontosabb dologgal hozzá kellett fordulnunk, és ha ő sem tudta, akkor hívta Manuela Granzowot.
Az egész munkaidő alatt hivatalosan
egyszer
volt
szünetem, de az 30 perces volt, ha nem
több.
Ez
természetesen
mindig ebéd után volt mikor az öregek elmentek pihenni, ilyenkor mindig takarítottunk és elmentünk bevásárolni, beszélgettünk, vagy csak ültünk és próbáltuk elfoglalni magunkat és ez egészen délután 3 óráig tartott, mert ilyenkor kezdődik az uzsonnáztatás. Ez ugyanúgy nézett ki mindig mint a reggeli, csak nem kenyeret kaptak hanem mindig valami finomságot mint pl. gofrit eperrel és tejszínhabban stb. A haza út is fantasztikus volt Berlinen keresztül. Nem jöhettünk úgy haza, hogy ne néztük volna meg pár látványosságát. Ilyen volt a Berlini fal, a Hírességek utcája, Zsidó emlékmű, a Magyar Nagykövetség (zászlója), Brandenburgi kapu…stb.
Ez az egész lehetőség, hogy kint lehettem Németországban 6 hétig igazán sokat jelentett nekem. Megismerhettem Németország kultúráját, ideáljait, zenéit, magát az embereket. Sokat tanultam ebben a 6 hétben, mind a nyelvet mind az egészségügyben egyaránt. Betekinthettem a német egészségügybe és ez sok mindenre ráébresztett, hogy min kéne változtatnunk. Igazán tanulságos volt. Köszönöm ezt a lehetőséget. 2015. 10 01. Cseh Tímea
