Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szikvízüzem berendezésének vásárlására a Szabadtéri Néprajzi Múzeum számára Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3509/01175 Szakmai felelős: Nagyné dr. Batári Zsuzsanna
Szakmai beszámoló
A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban az elmúlt években egyre fontosabbá vált a jelenkor dokumentálása. Ehhez kapcsolódva OTKA kutatásokat is folytattak az intézmény dolgozói, legutóbb 20. századi épületegyüttes előkészítéséhez kapcsolódó tudományos feladatok - OTKA K82.103. kutatási programja keretében (témavezető: Cseri Miklós – Sári Zsolt). Ennek lezárására 2014-ben került sor. Az alapkutatások mellett elengedhetetlenné vált a tárgygyűjtések elindítása is. Az elmúlt évek tapasztalata alapján kijelenthető, hogy a vidéken dokumentált anyagi kultúra egyes darabjainak beszerzése már manapság is nehézségekbe ütközhet, hiszen a 20. század második felében, a fogyasztói társadalom alakulásával rendkívül gyorssá vált a használati tárgyak cseréje, egészen más mentalitás jellemzi a tárgyakkal kapcsolatban a tulajdonosokat, kevésbé értékes számukra, mint a hagyományos értelemben vett néprajzi tárgy. E mellett a tárgyak minősége, alapanyaga is eltérő (műanyag, gyári termékek stb.), amely a háztartásban/műhelyben való megőrzés idejének hosszát befolyásolja. Ebben az időszakban továbbá egyre nagyobb számban jelennek meg különböző típusú gépek (háztartási gépek, szerszámok), amelyek speciális restaurátori és üzemeltetési kihívások elé állítják egy múzeum munkatársait.
Átalakulnak a műhelyek, keverednek a hagyományos és modern eszközök, ezeknek részletes dokumentálása elengedhetetlen. Ez azért is fontos, mert célunk a jövőben a 20. századi falu épületegyüttes megvalósítása, nagy hangsúlyt fektetve a 20. század második felében jellemző rurális életmód, építészet és tárgykultúra reprezentációjára. Az előkészítési, alapkutatási időszakban megszerzett ismereteket tudományos publikációk, előadások, ismeretterjesztő kiadványok segítségével tesszük hozzáférhetővé szakemberek és laikusok számára egyaránt. Ugyanígy célunk a megszerzett 20. századi tárgyak prezentációja is időszaki kiállítások, tematikus évek lehetőségeinek kiaknázásával. Ez a célunk a kerekegyházi szikvízüzem felszerelésével kapcsolatban is. A kerekegyházi üzemmel kapcsolatban végzett kutatások szerint a tulajdonos (Szeles Imre) 1980-tól űzte az ipart, az 1990-es években átállt üdítőital gyártására, majd saját üdítőmárkát hozott létre, amellyel élelmiszeripari kiállításon díjat is nyert. A szikvízüzemében általában egyszerre több gépet használt, előfordult régebbi gyártású eszköz a két világháború közötti időszakból és modernebb, a 20. század második feléből származó gép is. Ez azért is jó muzeológiai reprezentációs szempontból, mert lehetőséget biztosít arra, hogy egyidejűleg több kor gép- és tárgyállományát be tudjuk mutatni. Ez a tervünk, és ebből a célból felvettük a kapcsolatot az év során más gyűjtőkkel is, hogy korai típusú gépet, üveget tudjunk szerzeményezni a gyűjtemény számára, pályázati forrás függvényében. A kerekegyházi tulajdonos nagyobb mennyiségben állította elő a szikvizet, 3000-4000 palackkal rendelkezett. Kerekegyháza ellátásán túl Fülöpszállásra, Kunadacsra, Kunbaracsra, Heténybe is járt, illetve a környező tanyákra is hordta a szódavizet egy Barkas típusú gépjárművel. Műhelyében egy fő segített a szódavizes palackok tisztításában. Saját gyermekkori élményein túl a munkában szerepet játszott lakatos végzettsége is, ebből kifolyólag saját készítésű tárgyakkal is felszerelte az üzemet: így kiskocsival a rekeszek szállítására és asztallal is, amelyben külön speciális satu segítette a szódavizes palackok fejének letekerését. A műhely sok alapanyagot halmozott fel: fejek, rekeszek készítéséhez szükséges
fapálcák, üvegcsövek, csavarok stb. Ezeket kis tárolókban, régi fűszertartó szekrényben, polcra téve tárolta a tulajdonos. Az üzemnek viszonylag alacsony szerszámállománya volt, a fogók, vagy a fejek szétszereléséhez szükséges eszközök ezek közül a legfontosabbak. A műhely felszereléséhez tartozott tehát a fekvőhengeres szódagép, amely villanymotorral működik és hozzá két töltőfej van kapcsolva, ez utóbbiak egy régebbi gépből maradtak meg. A másik fontos gép a háromfejes körtöltő, amely az 1960-1970-es évekből származik. Mind a két gépnek hatalmas előnye, hogy használható, ezt a tulajdonos a kutatások alatt demonstrálta is. A működtetésről filmet vettünk fel, amelyet elhelyeztünk a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Adattárában. A kutatásokban egyébként szorosan együttműködtünk a Restaurátor osztály dolgozóival, hiszen a gép rendben tartása, működtetése speciális tudást igényel. A nagy gépeken kívül a tulajdonos ballont, farekeszeket és üvegeket is ajánlott fel a Múzeum számára, ezeket a szándéknyilatkozatban jelölt mennyiségben be is szállítottuk az intézménybe. A kutatás során a vállalkozáshoz kapcsolatos, az intézményünk számára átadott dokumentumokat (kézikönyv), promóciós anyagokat (naptár) szintén a múzeumi adattárban helyeztük el. A szikvízüzemekre vonatkozó kutatást ezzel a szerzeményezéssel párhuzamosan kiterjesztettük más üzemre, szakemberre is, illetve a múzeumi könyvtárban elhelyeztünk szikvízesek számára kiadott kézikönyveket másolatban, amelyet egy pilisszentiváni szódástól sikerült megszerezni.
A szikvíz üzem múzeumi megjelenítésének szakmai indoklása A 20. századi falu szerves része volt egészen az 1910-es évektől a szikvízüzem.1 A szikvízesek kutatása ráirányítja a figyelmet a szolgáltatóiparból élő kisiparok dokumentálásának fontosságára. Ennek a megkezdett kutatási
1
Az alábbiakban Nagy Krisztina: „Szódavíz – ami felpezsdíti az életed!” Néprajzi közelítések a szikvizes kisiparhoz című cikke alapján közöljük a szakmai adatokat. (In: Néprajzi Látóhatár XVII. Évf. 2008. 2. szám, 21-57.)
irányvonalnak a része az ugodi fodrászműhely múzeumi megőrzése is. A szikvízesek, fodrászok, fényképészek néprajzi szempontú kutatását egészíti ki a szabadtéri bemutatás, amelynek segítségével a falusi kultúra ezen szegmensét újraalkotott, háromdimenziós környezetben a valós kapcsolódási pontokkal reprezentáljuk a széles látogatóközönség számára. A kisipar fejlettebb a kézműiparnál, a szerszámok egy részét villany- vagy benzinmotor működteti a korábban használt elemi erővel szemben, a falusi lakosság szükségleteinek kielégítése a tevékenység jellemzője.2 A szódásokra jellemző, hogy a házuk átalakított helyiségében, vagy kisebb külön épületben működtették üzemüket, ez több lehetőséget biztosít a múzeumi bemutatásra. Mivel idénymunka-jellegű a foglalkozás, a szódások jövedelmüket földműves, napszámos és egyéb munkákkal is kiegészítették. Egészen a 20. század közepéig dokumentálható az emberi erővel működtetett gépek használata. A szikvizest sokszor a családtagok segítették a munkájában. Előfordult az is, hogy egy üzemben, egy időben többféle gép használata volt jellemző, így életszerű különböző technológiai fejlettségű darabok bemutatása egy időben, ez szintén a széleskörű élményszerzést biztosítja a látogatók számára. Földrajzilag tekintve a szikvízüzemeket, ezek lehettek településenként is, de több településen működhetett több szódás is egyszerre, ez a kereslet mértékétől és a település nagyságától függött. Foglalkozásuk lényeges eleme a házalás, vagyis a termék terítése: ehhez korábban lovaskocsit használtak, később kisteherautót, személyautót. A házaló kereskedelem révén a tevékenység kapcsolatot
biztosított
az
emberekkel.
A
műhelyek
és
a
foglalkozás
működtetéséhez szükséges elemek: víz, szénsav, töltőgép, üvegek, alkatrészek, rekeszek, szállító jármű. Az 1890-es évekig maguk állították elő a szénsavat, majd a
szénsavgyárak
megalakulásával
megjelentek
a
ballonok,
amelyeket
megrendeléssel, ügynökök útján, vagy lerakatokból szereztek meg. A szódagép központi része a műhelynek, típusai az állóhengeres és a fekvőhengeres gép, az utóbbiban lyukacsos pörgő lapátok keverik össze a szénsavat a vízzel. A gépek villamosítására egészen az 1910-es évektől vannak adatok. Az üvegek egészen az 1990-es évekig üvegek, a műanyagpalackok terjedése ezután jellemző. A
2
Domokos Ottó 1974. 18. A kisiparok néprajzi kutatása. In: Ethnographia LXXXV. 18-35.
szórófejek kezdetben ónból, porcelánból, kaucsukból készültek, az alumínium fejek terjedése az 1950 után jellemző. Kezdetben az üvegeken fel kellett tüntetni a cég nevét vagy a telephelyet, később ez már nem volt előírás. Az üvegek száma az üzletmenet nagyságát mutatta.
A gyűjtemény A gyűjtemény tárgyi anyagáról részletes műtárgyleírások készültek, fotódokumentációval. Hatalmas előnye a gyűjteménynek, hogy egy műhelyből, egyben került át a múzeumi raktárba, ami azért fontos, mert teljes műhelyek gyűjtése nagy nehézségekbe ütközik. Az összetartozó tárgyegyüttesek pedig magas hitelességi és muzeológiai értékkel rendelkeznek. Terveink között szerepel a műhely bemutatása a 20. századi falu épületegyüttes megépülése előtt, a 2016-os tematikus Mesterség évében. A korábbi szándékainknak megfelelően a műhelyet üzemeltetni szeretnénk, ezért a tárgyegyüttes egy része demonstrációs eszközként szolgálja a látogatói megismerés és múzeumi interpretáció igényeit. A pályázati követelményeknek megfelelően a tárgyegyüttes listáját, leírását és fotóit az intézmény honlapján nyilvánossá tesszük: a www.skanzen.hu weboldalon, a pályázatok menüpont alatt.
Nagyné dr. Batári Zsuzsanna
Szentendre, 2015. február 27.
