SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK TANÁR – PEDAGÓGIATANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐSZERVEZŐ TANÁR mesterszak 5 félév – 150 kredit 2015/2016. tanév
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron
I. TANÁR - PEDAGÓGIATANÁR tanári mesterszak Kari koordinátor: Dr. Varga László egyetemi docens
I/1. A szak általános jellemzői TANÁR - PEDAGÓGIATANÁR MESTERKÉPZÉSI SZAK A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: - magyar nyelvű megjelölése: okleveles pedagógiatanár - angol nyelvű megjelölése: teacher of educational science Képzési terület: Pedagógusképzés Műveltségi terület: Ember és társadalom Képzési idő félévekben: 2-5 félév (előképzettségtől függően) A képzés célja: Az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, illetőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben az oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés. A szakterület felvehető: - a tanári végzettség alapfokozatra épülő megszerzésekor: kétszakos képzésen belül: - első szakként - második szakként egyszakos képzésben: - nem tanári mesterszakkal párhuzamosan - nem tanári (mesterszakkal azonos tanári szakképzettség választása esetén) mesterszak megszerzését követően - pedagógus szakképzettséget nyújtó alapképzési szakot követően - korábbi főiskolai vagy egyetemi diploma birtokában újabb tanári végzettség megszerzésekor: - kétszakos képzésen belül: - korábbi főiskolai tanári diploma birtokában - egyszakos képzésen belül: - korábbi főiskolai vagy egyetemi diploma birtokában Nyelvi követelmények: a mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú C típusú, illetve ezzel egyenértékű nyelvvizsga letétele szükséges. PEDAGÓGIATANÁR MA BEMETETI KÖVETELMÉNYEK BA SZAKON VÉGZETTEK ESETÉBEN: I. KÉTSZAKOS KÉPZÉS ESETÉBEN: A) A BEMENETHEZ SZÜKSÉGES ELŐFELTÉTELEK: A tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai jellegű tantárgyak követelményeinek teljesítésével legalább 10 kredit teljesítése alól mentesülnek azok, akik tanító, gyógypedagógia alapképzési szakokon, illetve más, szintén pedagógus2
munkakörre felkészítő, pedagógiai jellegű szakképzettséget nyújtó (szakoktatói, szociálpedagógia, pedagógia) szakokon oklevelet szereztek. az alapfokozat megszerzését követő - a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló - képzés első két félévében is teljesíthető a 10 kredit Pedagógiatanár MA mint első tanári szak választásához: a belépés feltétele az alábbi alapképzési szakok egyikének eredményes elvégzése: - pedagógia, - andragógia, - pszichológia, - szociálpedagógia alapképzési szakok vagy - szabad bölcsészet alapképzési szak filozófia szakiránya, - tanító, - óvodapedagógus, - gyógypedagógia. A felsorolt alapképzési szakokon (a szabadbölcsészet filozófia szakirányának kivételével) szerzett pedagógiai-pszichológiai ismeretek tekintetében legalább 25 kredit teljesítését el kell ismerni. Pedagógiatanár MA mint második tanári szak választásához: az adott tanári szakképzettségnek megfelelő alapképzési szak ismereteiből legalább 50 kredit értékű - tantervben meghatározott - szakterületi ismeret elsajátítása: - pedagógia, - andragógia, - szociálpedagógia, - pszichológia - gyógypedagógia, tanító alapképzési szakon szerzett pedagógiai ismereteket legalább 25 kredit értékben be kell számítani. A tanári szak felvételéhez szükséges 10 kredites orientációs modult, illetve a második szakképzettség 50 kredites megalapozását a jövőben az alapképzést követően még a mesterképzésre jelentkezést megelőzően ún. résztanulmányok formájában is elvégezhető. B) KÉPZÉSI IDŐ: A két tanári szakképzettség párhuzamos megszerzésekor: 5 félév, 150 kredit (a tanári szakképzettségi, a pedagógiai, pszichológiai és az összefüggő szakmai gyakorlati elemek kreditértéke rendre 80 (az első tanári szakképzettséghez legalább 30 kreditet kell, a második tanári szakképzettséghez legfeljebb 50 kreditet lehet szerezni), 40, illetve 30 kredit) II. EGYSZAKOS KÉPZÉS ESETÉBEN: II.1. Egy tanári szakképesítés szerezhető - pedagógus szakképzettséget nyújtó alapképzési szakot követő tanári mesterszakon (A pedagógiatanár szakképzettség újabb pedagógusi szakképzettséget nyújtó képzésként is felvehető, amennyiben a felvétel feltétele valamely pedagógusi (tanító, szociálpedagógia, gyógypedagógia, pedagógia, szakoktató) alapképzési szak is lehet.) A) A BEMENETHEZ SZÜKSÉGES ELŐFELTÉTELEK: A tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai jellegű tantárgyak követelményeinek teljesítésével legalább 10 kredit teljesítése alól mentesülnek azok, akik tanító, gyógypedagógia alapképzési szakokon, illetve más, szintén pedagógus-
3
munkakörre felkészítő, pedagógiai jellegű szakképzettséget nyújtó (szakoktatói, szociálpedagógia, pedagógia) szakokon oklevelet szereztek. - az alapfokozat megszerzését követő - a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzés első két félévében is teljesíthető a 10 kredit az adott tanári szakképzettségnek megfelelő alapképzési szak ismereteiből legalább 50 kredit értékű - tantervben meghatározott - szakterületi ismeret elsajátítása: - a tanító és a gyógypedagógia alapképzési szakokon szerzett pedagógiai ismereteket legalább 25 kredit értékben be kell számítani - ehhez kreditelismerést kell kérni az intézménytől! - az 50 kredites előtanulmányi követelmény alól mentesülnek azok, akik szociálpedagógia, pedagógia alapképzési szakon alapfokozatot és szakképzettséget szereztek B) KÉPZÉSI IDŐ: Alapképzésben vagy főiskolai képzésben szerzett pedagógus szakképzettség esetén 3 félév, 90 kredit (a tanári szakképzettségi, a pedagógiai, pszichológiai és az összefüggő szakmai gyakorlati elemek kreditértéke rendre 50, 20, illetve 20 kredit) II.2. Mesterfokozatot adó szakon nem tanári (mesterszakkal azonos tanári szakképzettség megszerzése) szakképzettség megszerzését követően vagy valamely mesterszakkal párhuzamosan felvett tanári szak A) A BEMENETHEZ SZÜKSÉGES ELŐFELTÉTELEK: A tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő pedagógiai, pszichológiai jellegű tantárgyak követelményeinek teljesítésével legalább 10 kredit teljesítése alól mentesülnek azok, akik tanító, gyógypedagógia alapképzési szakokon, illetve más, szintén pedagógusmunkakörre felkészítő, pedagógiai jellegű szakképzettséget nyújtó (szakoktatói, szociálpedagógia, pedagógia) szakokon oklevelet szereztek. - az alapfokozat megszerzését követő - a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzés első két félévében is teljesíthető a 10 kredit a belépés feltétele az alábbi alapképzési szakok egyikének eredményes elvégzése, amelyen az alapképzési szakon szerezhető szakképzettséghez az általánosan kötelező és a szakspecifikus ismeretkörökből legalább 110 kreditet kellett összegyűjteni: - pedagógia, - andragógia, - pszichológia, - szociálpedagógia alapképzési szakok vagy - szabad bölcsészet alapképzési szak filozófia szakiránya, - tanító, - óvodapedagógus, - gyógypedagógia. - A felsorolt alapképzési szakokon (a szabadbölcsészet filozófia szakirányának kivételével) szerzett pedagógiai-pszichológiai ismeretek tekintetében legalább 25 kredit teljesítését el kell ismerni. B) KÉPZÉSI IDŐ: Egy tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzés esetén: 3 félév, 90 kredit (a tanári szakképzettségi elem kreditértéke 30 kredit, ha a mesterfokozatot adó, de tanári szakképzettséget nem eredményező szakon megszerzett kreditekből legalább 10 kredit kreditátvitellel elismerhető, a pedagógiai, pszichológiai és az összefüggő szakmai gyakorlati elemek értéke 40, illetve 20 kredit)
4
KORÁBBI EGYETEMI VAGY FŐISKOLAI SZINTŰ TANÁRI VÉGZETTSÉGGEL PEDAGÓGIATANÁR MA VÉGZETTSÉG MEGSZERZÉSE EGY SZAKON A) BEMENETI KÖVETELMÉNYEK: 1. TANÁRI OKLEVÉLLEL RENDELKEZŐK KÖZÜL AZ ALÁBBI VÉGZETTSÉGŰEK JELENTKEZHETNEK: 1.1. A főiskolai szintű tanári szakképzettség birtokában a tanári mesterfokozat és a korábbi egy szakképzettségnek megfeleltethető tanári szakképzettség megszerzése esetén: a) pedagógiatanári (nevelőtanári), tanár-szociálpedagógus, tanár-művelődésszervező végzettségűek: - 2 féléves, 60 kredites képzésbe (30 kredit: szakterület, 10 kredit: pedagógia, pszichológia, 20 kredit: összefüggő szakmai gyakorlat) - az 50 kredites előtanulmányi kötelezettség alóli mentességgel b) tanító és gyógypedagógia szakon végzettek: - 3 féléves, 90 kredites képzésbe (50 kredit: szakterület, 20 kredit: pedagógia, pszichológia, 20 kredit: összefüggő szakmai gyakorlat) - a felvételi beadása előtt előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményezniük az NYME BPK-nál - a pedagógusképzési (tanító, gyógypedagógia) szakon szerzett pedagógiai ismereteket legalább 25 kredit értékben be kell számítani - ha 50-nél kevesebb kredit ismertethető el, akkor a jelentkező felvehető ugyan, de többletkreditek teljesítését írja elő az intézmény, melyet a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, általában a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni - a kreditelismerési határozatot mellékelni kell a jelentkezéshez! 1.2. Egyetemi vagy főiskolai szintű tanári szakképzettségtől eltérő tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben: a) bármely szakon végzett egyetemi vagy főiskolai szintű tanári oklevéllel és pedagógusi szakvizsgával/vagy 50 kredites előtanulmánnyal rendelkezők - 2 féléves, 60 kredites képzésbe (40 kredit: szakterület, 20 kredit: összefüggő szakmai gyakorlat) - a felvételi beadása előtt előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményezniük az NYME-BPK-nál - amennyiben a jelentkező korábbi tanulmányai alapján nem ismertethető el a pedagógiai alapképzési szak ismereteiből legalább 50 kredit értékű szakterületi ismeret, a jelentkező nem vehető fel - a kreditelismerési határozatot mellékelni kell a jelentkezéshez!
5
I/2. A szakképzettség képzési és kimeneti követelményeit tartalmazó leírás 4. számú melléklet a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelethez [...] 8. A mesterfokozat és a tanári szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök [...] 8.3. A tanári szak szakterületi moduljához kapcsolódó általános ismeretek: A szakterülethez kapcsolódó elméleti és gyakorlati képzés, valamint a szakmai gyakorlatok folyamán elsajátítandó ismeretek: –
–
–
–
–
A közoktatás, illetve a szakképzés tartalmi szabályozásában és az adott tanári szakképzettségnek megfelelő érettségi tárgyak követelményeiben, illetve a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott ismeretek körének szaktudományos mélységű ismerete. A speciális pedagógiai jellegű szakképesítések esetén az adott szakterület szakismeretei. Az adott szakképzettséghez kapcsolódó tantárgy (műveltségi terület, nevelési, pedagógiai szakterület) által közvetített tudás sajátosságai, az abban rejlő általános és specifikus képességfejlesztés lehetőségei. Az oktatott tantárgy (műveltségterület) más műveltségterületekhez való kapcsolata, az általános műveltséghez való hozzájárulása. A tudáselemek rendszerbe szervezésének, a különböző forrásokból származó tudás integrálásának módjai. A tantárgy (műveltségterület) tanításának nemzetközi tendenciái. A műveltségterülethez kapcsolódó alaptantervek, kerettantervek ismerete, helyi tantervek, oktatási programok készítése. A tantárgy (műveltségi terület) által közvetített fogalmak, tartalmak fejlődési sajátosságai, a tanulók fogalomrendszerének fejlesztésében játszott szerepe, az azokkal kapcsolatos naiv előfogalmak, tapasztalati fogalmak és tévképzetek problémái, a fogalmi váltás nehézségei. A tantárgy (műveltségi terület) eredményes tanulásához szükséges készség- és képességbeli előfeltételek, a tananyag által fejlesztendő specifikus készségek és képességek, attitűdök és elkötelezettségek sajátosságai. A tantárgyban elsajátított tudás alkalmazásának módjai, speciális lehetőségei a problémamegoldó képesség fejlesztésében. A hatékony tanulási környezet megteremtésének módjai. A tantárgyhoz, műveltségi területhez kapcsolódó mérési-értékelési módok. A tantárgy (műveltségi terület) tanításában alkalmazható módszerek széles körének ismerete, a megfelelő módszerek kiválasztásának szempontjai, különös tekintettel a differenciált, a tanulók személyére szabott oktatásra, az integrált oktatás és tehetségfejlesztés igényeire. A tanulási idő differenciált kezelése. A tantárgy és a tananyag sajátosságainak megfelelő, változatos tananyag-elrendezési (koncentrikus, lineáris) és időszervezési (folyamatos, epochális) megoldások alkalmazásának szempontjai. A tantárgyhoz kapcsolódó tankönyvek, taneszközök, oktatást segítő médiumok szakszerű értékelése, azokból a tanulók egyéni sajátosságainak, előzetes felkészültségének, összetételének megfelelő ismeretforrások kiválasztása. A szakmai, szakmódszertani tudás fejlesztésére vonatkozó követelmények: önállóan vagy kutató, képző intézményekhez kapcsolódóan folyamatos tanulási tevékenység; fejlesztő programokban, kísérleti munkákban, hazai és nemzetközi
6
felmérésekben gyakorlati szakemberként, partnerként való részvétel; az eredmények értelmezéséhez, az új ismereteknek a tanítási-nevelési gyakorlatban való felhasználásához szükséges tudás folyamatos fejlesztése. [...] 11. Tanári szakképzettségenként az általános képzési és kimeneti követelményektől eltérő, sajátos követelmények és ismeretkörök, valamint a tanári szakképzettség megszerzésére irányuló szakterületi modul megválasztásának, illetve társításának előfeltételei 11.1.1. Az első tanári szakképzettségként választható szakképzettségek szakterületi ismeretei [...] PEDAGÓGIATANÁR 1. A szakképzettség oklevélben szereplő, – –
magyar nyelvű megjelölése: okleveles pedagógiatanár; angol nyelvű megjelölése: teacher of educational science.
2. A 7. pontban foglaltak figyelembevételével a képzés célja A képzés célja az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképesítésre, illetőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben az oktatási, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés. 3. A rendelet 7. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint az általános képzési és kimeneti követelményektől eltérő sajátos követelmények és ismeretkörök 3.1. A modul keretében összegyűjtendő kreditek megoszlása: – – – –
szakterületi ismeretkörök szakmódszertan iskolai gyakorlat szabadon választható
19–37 kredit legalább 7 kredit legalább 3 kredit 1–3 kredit (a modul összkreditszámának 5 %-a).
3.2. A 8.3. pontban foglalt szakterületi általános ismereteken túli, sajátos ismeretkörök: Szakterületi ismeretek: – A pedagógiaoktatás nevelésfilozófiai, társadalomelméleti, társadalompedagógiai alapjai, iskolapedagógiai vonatkozásai. – A pedagógiaoktatás jelentősége a hazai iskolarendszer fejlesztése szempontjából, a bolognai folyamat hatása a pedagógiaoktatás színtereire. A felnőttoktatás sajátosságainak szerepe a pedagógia tárgyak oktatásában. – Pedagógusképzési, tanárképzési modellek, koncepciók a nemzetközi és a hazai gyakorlatban. A pedagógia tárgyak oktatásnak módszertani kérdései. – A pedagógus szakma pályaképének formálási lehetőségei. A mesterségbeli tudás és a speciális pedagógiai képességek fejlesztésnek módszerei. A pedagógiai
7
–
előfeltevések, nézetek megismerése, alakításuk lehetőségei és technikái. A hatékony pedagógia kommunikáció és együttműködés. Pedagógusszerepek, -feladatok az iskolai szervezeten belül és kívül. A pedagógiai innováció lehetséges terepei, formái, gyakorlata.
Szakmódszertani ismeretek: – A reflektív pedagógiai gondolkodás és tevékenység fejlesztésének lehetőségei, módszerei. Korszerű tanulásszervezési, irányítási és értékelési technikák a pedagógia tárgyak oktatásban. – A pedagógiaórák tervezésének kérdései. A pedagógiai megfigyelések, gyakorlatok szervezésnek, irányításának és értékelésnek kérdései formális és nemformális keretek közt. – Pedagógiai projektek tervezésének, szervezésnek módszertana. Kutató, fejlesztő munka a pedagógia tárgyak oktatása kapcsán. 3.3. Sajátos kompetenciák: – A pedagógiatanár képes a közoktatásban, a szakképzésben és a felsőoktatásban is a pedagógia korszerű tartalmait egy újszerű didaktikai megközelítésben tanítani, a pedagógiai tárgyak oktatása során az ismeretközlésen túl speciális pedagógiai képességeket fejleszteni és a pálya gyakorláshoz nélkülözhetetlen attitűdöket alakítani, végső soron egy kompetenciaalapú oktatási folyamatot tervezni, irányítani és értékelni. 11.2. Az egy vagy két tanári szakképzettség megszerzésére irányuló szakterületi elem megválasztásának, illetve társításának előfeltételei [...] A tanári szakra történő belépésnek a 6.2.1. pontban meghatározott, a tanári felkészítést megalapozó, pályaorientációt segítő 10 kredit értékű ismeretek követelménye alól mentesülnek a pedagógusképzési területhez tartozó alapképzési szakokon, illetve más, szintén pedagógusmunkakörre felkészítő, pedagógiai jellegű szakképzettséget nyújtó (szakoktatói, szociálpedagógia, pedagógia) szakokon oklevelet szerzettek. 11.2.1. A kormányrendelet szerinti első tanári szakképzettség megválasztására vonatkozó követelmények: [...] A korábbi főiskolai és egyetemi szintű szakok megfeleltetését a kormányrendelet 4. számú melléklete tartalmazza. Ha a megfelelőség e szerint nem állapítható meg, a megfelelő szakterületen szerzett 110 kredit értékű tanulmányok teljesítése az adott tanári szakképzettség megválasztásának feltétele, melynek megfeleltethetőségét a felsőoktatási intézmény saját hatáskörben ítéli meg. Az első tanári szakképzettség megválasztásához megfelelőnek tekintendő alapképzési szakok, szakirányok szakképzettségenként: [...] – pedagógiatanár: pedagógia, andragógia, pszichológia, szociálpedagógia alapképzési szakok vagy szabad bölcsészet alapképzési szak filozófia szakiránya.
8
11.2.3. A kormányrendelet szerinti kizárólag második tanári szakképzettségként felvehető szakképzettség nyújtására vonatkozó követelmények: [...] a) Az 50 kredit értékű szakterületi ismeret teljesítése az előfeltétele az alábbi tanári szakképzettségek felvételének: [...] – pedagógiatanár: pedagógia, andragógia, pszichológia, szociálpedagógia alapképzési szak; legalább 25 kredit értékben be kell számítani a pszichológia, tanító, gyógypedagógia alapképzési szakon szerzett pedagógiai ismereteket.
9
II. TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ TANÁR mesterszak Szakfelelős: Dr. Molnár Katalin egyetemi docens
II/1. A szak általános jellemzői A mesterszak képzési célja: olyan ismeretek közvetítése, készségek és képességek fejlesztése, amelynek eredményeként a pedagógusjelölt képes a játék különböző formáit motiváló, személyiségfejlesztő eszközként használni, valamint felmérni a csoport, az emberek igényét, a hely és időtartam adta lehetőségeket, illetve különböző játék- és szabadidős tevékenységeket kezdeményezni, megszervezni és vezetni. A képzés felkészít a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására. A képzés szerkezete: Képzési terület: pedagógia Képzési ág: tanárképzés Képzési idő: A félévek, valamint az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 4.1.a. A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülő tanári szakon, a két tanári szakképzettség párhuzamos megszerzésekor: - második tanári szakképzettség (B) esetén: 5 félév, 50 kredit 4.4.a. A tanári szakon szerzett mesterfokozat birtokában: 2 félév, 40 kredit 4.4.c. Az egyetemi vagy főiskolai szintű tanári szakképzettség birtokában: 3 félév, 50 kredit A felkínált tanórák (kontaktórák) száma: a. Teljes idejű képzésben (szakmai modul): 4.1.a. A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülő tanári szakon a két tanári szakképzettség párhuzamos megszerzésekor: - második tanári szakképzettség esetén: 5 félév, 645 óra 4.4.a. A tanári szakon szerzett mesterfokozat birtokában: 2 félév, 525 óra 4.4.b. Az egyetemi vagy főiskolai szintű tanári szakképzettség birtokában: 3 félév, 645 óra b. Részidejű képzésben (szakmai modul): A részidejű, levelező tagozatos képzési forma féléveinek száma nem tér el a nappali tagozat féléveinek számától, a kontaktórák száma a nappali tagozat kontaktóraszámának harmada. A szakmai gyakorlat időtartama és jellege: Mind a három tervezett képzési formában 4 kreditpont értékű és 60 órás, vezetőtanár és szakmódszertanos tanár (tereptanár) által irányított játék- és szabadidő-szervezés gyakorlatot szervezünk, amely magában foglalja az intézményi hospitálást, a foglalkozások megbeszélését és legalább 15 önállóan megtartott szabadidős órát. A játék- és szabadidő-szervező gyakorlatot az öt féléves képzések esetén a negyedik félévre, a két féléves képzések esetén a második (utolsó) félévre tervezzük. A megszerzendő kreditek száma: 4.1.a. A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülő tanári szakon, a két tanári szakképzettség párhuzamos megszerzésekor: - második tanári szakképzettség (B) esetén: 5 félév, 50 kredit 4.4.a. A tanári szakon szerzett mesterfokozat birtokában: 2 félév, 40 kredit
10
4.4.c. Az egyetemi vagy főiskolai szintű tanári szakképzettség birtokában: 3 félév, 50 kredit A diploma megnevezése: okleveles játék- és szabadidő-szervező tanár A végzettségi szint: mesterfokozat (MA) A képzés formái: nappali, levelező
II/2. A tanár szak általános képzési és kimeneti követelményeitől eltérő sajátos követelmények 1. A szak megnevezése: Okleveles játék- és szabadidő-szervező tanár 2. A mesterszakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: okleveles játék- és szabadidő-szervező tanár 3. Képzési terület: pedagógia 4. Képzési ág: tanárképzés 5. Képzési idő: A modultanterv alapján 2; 3; 5 félév A mesterszak képzési célja és a játék- és szabadidő-szervező tanár szak sajátos kompetenciái: A képzés célja: - olyan ismeretek közvetítése, készségek és képességek fejlesztése, amelynek eredményeként a pedagógusjelölt képes a játék különböző formáit motiváló, személyiségfejlesztő eszközként használni, valamint felmérni a csoport, az emberek igényét, a hely és időtartam adta lehetőségeket, illetve különböző játék- és szabadidős tevékenységeket kezdeményezni, megszervezni és vezetni. A képzés felkészít a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására, - a bemeneti képzésekre alapozva az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli, valamint az akkreditált szakképzésben az elméletigényes tantárgyak tanítására, a játékés szabadidő-szervezés területén a pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra való felkészítés, továbbá a szakképzési irányultságú tudományos minősítés megszerzésének megalapozása.
11
6. Kompetenciák elsajátíttatása (általános és szakmai kompetenciák) Általános kompetenciák
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár, tanári szakmai felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: Az érintett korosztály személyiségfejlesztésére: az egyéni igényekre és fejlődési feltételekre tekintettel elősegíteni az értelmi, érzelmi, testi, szociális és erkölcsi fejlődést, a demokratikus társadalmi értékek, sajátos nemzeti és népi hagyományok, az európai kulturális és az egyetemes emberi értékek elsajátítását.
Összehasonlító művelődéstörténet
előadás/szeminárium
Az emberismeret lélektana Gyermeki és emberi jogok a szabadidő/rekreáció területén Életmód és mentalitástörténet
előadás/szeminárium
Társadalom, gazdaság, szabadidő Szakmai kompetenciák a KKK szerint
Tantárgy
előadás
szeminárium előadás Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár szakmai (játék- és szabadidő-szervező) felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: Az érintett korosztály egyéni igények szerinti személyiségfejlesztésére és fejlődési feltételeinek megteremtésére, sajátos szükségletek kielégítésére: konkrét értelmi, érzelmi, testi, szociális és erkölcsi fejlődést biztosító tevékenységek szervezésére és vezetésére. Kreatív, érdekes utakon a demokratikus társadalmi értékek, a sajátos nemzeti és népi hagyományok és az európai kulturális és az egyetemes emberi értékek elsajátítását célzó tevékenységek, programok megvalósítására.
Közösség szervezési ismeretek A fogyatékkal élők szabadidő-töltési igényei és lehetőségei A nők családszervező szerepe
előadás előadás/szeminárium előadás/szeminárium
Kompetencia alapú természetbeni tanulás
szeminárium
Kultúratudományok, értékek, szubkultúrák
előadás
Képzőművészet - alkotás
12
szeminárium
Általános kompetenciák
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár, tanári szakmai felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A játék- és szabadidős csoportok, közösségek alakulásának segítésére, fejlesztésére: a közösségekben rejlő pedagógiai lehetőségek kihasználására, az egyének közötti különbségek megértésének elősegítésére, a közösségekben kialakuló konfliktusok kezelésére, az interkulturális és sajátos nevelési programok alkalmazására, az együttműködés készségeinek fejlesztésére az érintettek között. Szakmai kompetenciák a KKK szerint
Az emberismeret lélektana
előadás/szeminárium
Család és gyermekkor történet
előadás
A rekreáció elmélete
előadás
Múzeumpedagógia
előadás
Az olvasásra szoktatás új dimenziói
előadás
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár szakmai (játék- és szabadidő-szervező) felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A játék- és szabadidős csoportok, közösségek alakítására, szervezésére és alakulásának segítésére, fejlesztésére: a közösségekben rejlő pedagógiai és egyéni lehetőségek kihasználására, az egyének közötti különbségek megértésének és fejlesztésének elősegítésére, a közösségekben kialakuló konfliktusok kezelésére, az inter/multikulturális és sajátos nevelési programok alkalmazására, az együttműködés készségeinek fejlesztésére az érintettek és intézményeik között.
Játékpedagógia módszertana A rekreáció elmélete Prevenciós célú szabadidős programok Közösség szervezési ismeretek Játék- és szabadidőszervezési jógyakorlatok az interneten Szabadidőpedagógia, a szabadidő eltöltésének terei Rekreációs gyakorlati technikák Játék- és szabadidőszervezési gyakorlat Az olvasásra szoktatás új dimenziói
13
szeminárium előadás előadás előadás előadás/szeminárium szeminárium szeminárium egyéni gyakorlat előadás
Általános kompetenciák
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár, tanári szakmai felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A pedagógiai folyamat tervezésére: pedagógiai munkáját a feltételek árnyalt elemzése alapján átfogóan és részletekbe menően megtervezni, tapasztalatait reflektív módon elemezni és értékelni.
Játékpedagógia módszertana Szabadidőpedagógia módszertana
előadás/szeminárium
Játék- és szabadidőszervezési gyakorlat
egyéni gyakorlat
Játék- és szabadidőszervezési jógyakorlatok az interneten Szakmai kompetenciák a KKK szerint
szeminárium
Tantárgy
előadás/szeminárium
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár szakmai (játék- és szabadidő-szervező) felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A Játék és szabadidő-szervezési pedagógiai folyamat tervezésére: egyéni és csoport igények szerint, intézmények összefogásával, kompetencia alapon.
Szabadidőpedagógia, a szabadidő eltöltésének terei Játékpedagógia módszertana Szabadidőpedagógia módszertana Játék- és szabadidőszervezési gyakorlat Rekreációs gyakorlati technikák Médiapedagógia, a mai társadalom kulturális közegei Játék- és szabadidőszervezési jógyakorlatok az interneten Múzeumpedagógia
14
szeminárium szeminárium előadás/szeminárium egyéni gyakorlat szeminárium előadás/szeminárium előadás/szeminárium előadás
Általános kompetenciák
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár, tanári szakmai felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A szaktudományi tudás felhasználásával az érintett korosztály műveltségének, készségeinek és képességeinek fejlesztésére: az adott szakterületen szerzett tudást pedagógiai összefüggésekbe ágyazni. Az egyes tudományterületek szemléletmódját, értékeit és kutatási eljárásait megismerni, az elsajátított tudást közösségeknek átadni. A szakterület egészségneveléssel és környezeti neveléssel való összefüggéseit felismerni és ezzel az érintettek javát szolgálni. Szakmai kompetenciák a KKK szerint
Kultúratudományok, értékek, szubkultúrák
Az emberismeret lélektana
Társadalom, gazdaság, szabadidő
Tantárgy
előadás
előadás/szeminárium
előadás
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár szakmai (játék- és szabadidő-szervező) felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: A játék- és szabadidőpedagógia és szervezési ismeretek tárgykörében szerzett tudást felhasználni az érintett korosztály műveltségének, készségeinek és képességeinek fejlesztésére. Az egyes tudományterületek szemléletmódját, értékeit és kutatási eljárásait alkalmazni és a szakterület egészségneveléssel és környezeti neveléssel való összefüggéseit az érintettek felé önállóan, érdekes (élményszerű módon) közvetíteni. (mint általános és szakmai elvárást egyben)
Prevenciós célú szabadidős programok
előadás
A rekreáció elmélete
előadás
Kultúratudományok, értékek, szubkultúrák
előadás
Kompetencialapú természetbeni tanulás
szeminárium
Rekreációs gyakorlati technikák
szeminárium
Játék- és szabadidőszervezési gyakorlat
egyéni gyakorlat
Múzeumpedagógia
előadás
Játék- és játékszer történet
szeminárium
15
Általános kompetenciák
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár, tanári szakmai felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: Az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák hatékony fejlesztésére, különösen az olvasásaz információfeldolgozás, a hatékony tanulás, a szociális és állampolgári kompetenciák, a kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetenciák, az alapvető gondolkodási műveletek, a problémamegoldó gondolkodás folyamatos fejlesztésére. Az célkorosztály testi-lelki-szellemi egészségének, életének fejlesztésére. Szakmai kompetenciák a KKK szerint
Életmód és mentalitástörténet
szeminárium
Összehasonlító művelődéstörténet
előadás/szeminárium
Médiapedagógia, a mai társadalom kulturális közegei
előadás/szeminárium
Tantárgy
Oktatási módszer, gyakorlat
A Játék- és szabadidő-szervező tanár szakmai (játék- és szabadidő-szervező) felkészültsége birtokában hivatásának gyakorlása során alkalmas: Az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák hatékony fejlesztésére, különösen az aktív és fejlesztő szabadidőtöltésre, az olvasás megszerettetésére és a kreatív, élményalapú tanulás, mint életforma megtapasztaltatására. elsajátított tudásának integrálására, az önálló tanulás képességeinek megalapozására, fejlesztésére, a tanulók testi-lelki-szellemi egészségének fejlesztésére.
Képzőművészet - alkotás
szeminárium
Szabadidőpedagógia, a szabadidő eltöltésének terei Játékpedagógia módszertana
szeminárium
Az olvasásra szoktatás új dimenziói Játék- és szabadidőszervezési gyakorlat
16
szeminárium előadás egyéni gyakorlat
7. A szakmai modulhoz tartozó gyakorlat A szakmai gyakorlat célja: a szakképzettséghez kapcsolódó gyakorlati ismeretek (pl. felkészülés a programra, tervezés, szervezés, vezetés, tanári szerepkörök gyakorlása, pedagógiai mérések és kísérletek, konfliktus-kezelés, fejlesztési lehetőségek stb.) megszerzése. A munkahely világával való ismerkedés (pl. iskolai élet, iskolavezetés, szabadidős intézmények, szülőkkel való kommunikáció, munkacsoport stb.), valamint az, hogy a hallgatók későbbi munkájuk hatékonysága érdekében jártasságot szerezzenek a a szabadidő-szervezés, vezetés és fejlesztés, illetve nevelési folyamatok értékelésében, fejlesztésében és kutatásában. Mind a három tervezett képzési formában 4 kreditpont értékű és 60 órás, vezetőtanár és szakmódszertanos tanár (tereptanár) által irányított játék- és szabadidő-szervezés gyakorlatot szervezünk, amely magában foglalja az intézményi hospitálást, a foglalkozások megbeszélését és legalább 15 önállóan megtartott szabadidős órát. A játék- és szabadidő-szervező gyakorlatot az öt féléves képzések esetén a negyedik félévre, a két féléves képzések esetén a második (utolsó) félévre tervezzük. 8. Nyelvi követelmények A mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú C típusú, illetve ezzel egyenértékű nyelvvizsga letétele szükséges.
III. ZÁRÓVIZSGA A tanári záróvizsga szerkezete, tartalma, értékelése A Tanári Záróvizsga (TZV) szóbeli vizsga, amelynek célja annak feltérképezése, hogy a jelölt rendelkezik-e a szükséges pedagógiai-pszichológiai ismeretekkel, milyen színvonalon tudja kiterjedt szaktárgyi-diszciplináris tudását az iskolai oktatás gyakorlatában alkalmazni. A szóbeli vizsga tematikáját és tételeit az adott intézményben a diszciplináris modulok oktatói és a tantárgypedagógusok közösen dolgozzák ki, törekedve arra, hogy a komplex kérdések a diszciplináris tudás átadásának módszereire, a tanulási folyamat segítésének, a tanulásszervezésnek – az adott témakörhöz és a tanulók életkori sajátosságaihoz jól illeszkedő – módozataira vonatkozzanak. A tételek lehetőséget adnak a jelölt által már elsajátított tanári kompetenciák színvonalára vonatkozó következtetések levonására is. A záró-, képesítő vizsgára bocsátás feltételei: végbizonyítvány (abszolutórium) ami az előírt kreditek teljesítésével együtt tanúsítja a választott szakképzettségenként letett zárószigorlat sikerességét is (Ftv. 147.§ 45.);
benyújtott (és írásban elbírált) szakdolgozat, amely az összefüggő szakmai gyakorlat alapján elkészített portfóliót is tartalmazza (a 2 féléves képzésben résztvevők esetén csak portfólió).
A záróvizsga bizottság: legalább egy tagja közoktatásban járatos külső szakember, tagja a pedagógiai, pszichológiai stúdium szakembere, tagja(i) a szakmódszertan szakembere(i), elnöke a fentiek közül valamelyik szakember vagy a tanári mesterség, illetve a pedagógiai, pszichológiai stúdiumok elismert szakembere.
17
A Záróvizsga Bizottság legalább egy tagja egyetemi/főiskolai tanár, illetve egyetemi/főiskolai docens legyen, továbbá legalább egy tagja ne álljon foglalkoztatási jogviszonyban az Egyetemmel.
A záróvizsga minősítése: A TZV összesített (átlagolt) érdemjegyét alkotó rész-érdemjegyek (egyenlő súllyal): 1. a tanári szakdolgozat (ezen belül a portfólió) bemutatása és védése (az a hallgató, aki 2 féléves képzésben vesz részt, külön szakdolgozatot nem ír, csak portfóliót készít) (értékelője a konzulens és a TZV Bizottság); 2. a szóbeli vizsga, azaz a TZV során elhangzott szóbeli feleletek értékelése (értékelője a TZV Bizottság); 3. a külső iskolában végzett tanítási gyakorlat érdemjegye (értékelője a külső iskolai vezető tanár); Ha a fenti jegyek közül bármelyik elégtelen, akkor a TZV is elégtelen. Az ismételt TZV során az elégtelennel minősített összetevőt kell megismételni. Az oklevél minősítése: A tanári oklevél minősítését a szaktárgyi-diszciplináris zárószigorlatainak és a TZV érdemjegyének átlaga képezi.
18
IV. MINTATANTERV - levelező tagozat Pedagógiatanár – Játék- és szabadidő-szervező tanár MA 5 féléves Intézet
Tantárgy neve
Pedagógiai-pszichológiai modul: Személyiség- és egészségpszichológia IKT a pedagógiában Iskola és társadalom Az értelmi fejlődés kognitív pszichológiai kontextusban Csoportépítő tréning Kommunikációs és konfliktuskezelő tréning
1. félév Tipus K, KV
Kód
Elmélet/gyakorlat/ számonkérés
Kr.
K
BMAPJPSZ01
10/5/K
2
K K K
BMPJ2AG01 BMAPJPSZ04 BMPJ1AG02
5/102G 5/5G 5/5G
2 2 2
KV KV
A kötelező tárgyak kreditértéke: BMPJ1BG01 0/10G BMAPJPSZ03 0/10G
8 1 1
A kötelezően választható tárgyak javasolt kreditértéke*: 1 Pedagógiai-pszichológiai modul (javasolt) kreditszáma összesen: 9 * A pedagógiai- pszichológiai modul kötelezően választható tanegységei közül a tanulmányok során összesen 7 kreditnyi tárgy felvétele kötelező. Szakmai modul (első tanári szak): K BMPJ2AK01 10/0/K 2 A pedagógia-oktatás
társadalom-tudományi vonatkozásai Tanárképzési modellek és koncepciók Az ifjúkor és a felnőttkor pszichológiája
K
BMPJ1AK13
10/0/K
2
K
BMPJ1AG21
0/10G
3
A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modul (második tanári szak): Szakmai modul: Összehasonlító K BMPJ1AK11 5/5K művelődéstörténet Életmód- és mentalitástörténet K BMPJ1AG19 0/10G Az emberismeret lélektana K BMPJ1AK17 5/5K A fogyatékkal élők szabadidőK BMPJ2AG04 5/5G töltési igényei és lehetőségei Társadalom, gazdaság, szabadidő K BMPJ2AK05 10/0K A nők családszervező szerepe K BMPJ1AG18 5/5G A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: SZV BMPJ1CK01 10/0K Család és gyermekkortörténet* Kompetencia alapú természetbeni SZV BMPJ2CG01 0/10G tanulás, szabadidőtöltés* SZV BMPJ1CK02 10/0K Múzeumpedagógia* SZV BMPJ1CG07 0/10G Játék- és játékszertörténet* Szabadon választható tárgyak kreditértéke: Szakmai modulok kreditszáma összesen: Kötelező kreditek összesen: Szabadon választható tárgyak kreditértéke: ÖSSZES KREDITPONT:
19
7
2 2 2 2 2 2 12 2 2 2 2 2 19 28 2 30
2. félév Intézet
Tipus K, KV
Tantárgy neve
Kód
Elmélet/gyakorlat/ számonkérés
Kr.
Pedagógiai-pszichológiai modul: A pedagógia történeti változásai Pedagógiai folyamat I. Fejlődéspszichológia Közoktatási gyakorlat I.
K K K K
BMAPJPSZ05 10/5K BMAPJPSZ06 10/5K BMAPJPSZ02 5/10G BMPJ1AG04 0/5G A kötelező tárgyak kreditértéke: Pedagógiai-pszichológiai modul (javasolt) kreditszáma összesen:
2 3 3 1 9 9
Szakmai modul (első tanári szak):
Felső- és felnőttoktatáspedagógia Pedagógus-szakma, oktatói kompetenciák Pedagógiai innováció Kompetencia alapú pedagógia
K
BMPJ3AK03
10/0/K
2
K
BMPJ1AG22
0/15/G
3
K SZV
BMPJ1AG23 BMPJ1CG05
0/10/G 0/10G
2 1
Szabadon választható tárgyak (1 kredit teljesítése kötelező) 1
A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen:
8
Szakmai modul (második tanári szak): Közösség szervezési ismeretek K BMPJ2AK07 10/0K Az olvasásra szoktatás új K BMPJ2AK08 10/0K dimenziói Képzőművészet, alkotás K BMPJ3AG01 0/10G Prevenciós célú szabadidős K BMPJ1AK18 10/0K programok Játék- és szabadidőszervezési K BMPJ2AG08 5/5G jógyakorlatok az interneten A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modulok kreditszáma összesen: Kötelező kreditek összesen: ÖSSZES KREDITPONT:
20
3 3 2 3 2 13 21 30 30
3. félév Intézet
Tantárgy neve
Kód
Elmélet/gyakorlat/ számonkérés
Kr.
K
BMPJ1AG05
5/5G
1
K
BMPJ1AG06
5/5G
1
Tipus K, KV
Pedagógiai-pszichológiai modul: A pedagógiai kutatás módszertana (műhelymunka) Szervezet-, vezetés- és munkapszichológia Pedagógiai folyamat II. Oktatási és vizsgarendszerek Közoktatási gyakorlat II.
K K K
BMAPJPSZ07 10/5K BMPJ1AK05 10/0K BMPJ1AG07 0/5G A kötelező tárgyak kreditértéke: Pedagógiai-pszichológiai modul (javasolt) kreditszáma összesen:
3 2 1 8 8
Szakmai modul (első tanári szak): K BMPJ3AG05 A pedagógiai tárgyak oktatásának módszertana BMPJ2AG10 Tanulás-szervezési, irányítási K és értékelési technikák K BMPJ2AK09 A felső- és felnőttoktatás kutatása Kötelezően választható tárgyak (2 kredit teljesítése kötelező) KV BMPJ2BG01 Kognitív pszichológia KV BMPJ2BG02 Neveléselmélet, pedagógiai antropológia
0/20/G
3
0/10/G
2
5/0/K
1
0/10G 0/10G
2 2 2
A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen:
8
Szakmai modul (második tanári szak): Médiapedagógiai, a mai társadalom kulturális közegei Szabadidőpedagógia, a szabadidő eltöltésének terei Gyermeki és emberi jogok a szabadidő/rekreáció területén A rekreáció elmélete
K
BMPJ2AG11
5/5G
2
K
BMPJ2AG12
0/10G
2
K
BMPJ2AK11
10/0K
2
K
BMPJ3AK01
10/0K
3
Szakmódszertani ismeretek: Játékpedagógia módszertana K BMPJ1AG27 0/10G A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modulok kreditszáma összesen: Kötelező kreditek összesen: Szabadon választható tárgyak kreditértéke: ÖSSZES KREDITPONT:
21
3 12 20 28 0 28
Intézet
Tantárgy neve
Pedagógiai-pszichológiai modul: Közoktatási gyakorlat III.
4. félév Tipus K, KV
Kód
Elmélet/gyakorlat/ számonkérés
Kr.
K
BMPJ1AG08 0/5G 1 A kötelező tárgyak kreditértéke: 1 A családi nevelés pszichológiája KV BMPJ1BG03 0/10G 2 Inkluzív iskola KV BMPJ1BG04 0/10G 2 Tanulásmódszertan KV BMPJ1BG05 0/10G 2 A kötelezően választható tárgyak javasolt kreditértéke*: 6 Andragógia és módszertana SV BMPJ1CG01 5/5G 1 Az osztályfőnöki szerep SV BMPJ1CG02 0/10G 1 A szabadon választható tárgyak javasolt kreditértéke**: 2 Pedagógiai-pszichológiai modul (javasolt) kreditszáma összesen: 9 * A pedagógiai- pszichológiai modul kötelezően választható tanegységei közül a tanulmányok során összesen 7 kreditnyi tárgy felvétele kötelező. ** A pedagógiai- pszichológiai modul szabadon választható tanegységei közül a tanulmányok során összesen 2 kreditnyi tárgy felvétele kötelező.
Szakmai modul (első tanári szak):
A pedagógiaórák tervezésének K módszertana K Reflexiók a pedagógia oktatásában K Iskolai gyakorlat
BMPJ3AG06
0/10/G
2
BMPJ1AK14
10/0/K
2
BMPJ1AA01 0/10/Min. ai. A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modul (második tanári szak): Rekreációs gyakorlati technikák BMPJ3AG02 0/10G Kultúratudományok, értékek, K BMPJ2AK13 10/0K szubkultúrák Szakmódszertani ismeretek: Szabadidőpedagógia K BMPJ2AG15 5/10G módszertana Játék- és szabadidőszervezési K BMPJ2AG05 0/20G gyakorlat K BMPJ2AS01 0/0/S Zárószigorlat A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modulok kreditszáma összesen: Kötelező kreditek összesen: ÖSSZES KREDITPONT:
22
3 7 2 2
4 3 0 13 20 29 27
5. félév Intézet
Tipus K, KV
Tantárgy neve
Kód
Elmélet/gyakorlat/ számonkérés
Kr.
Pedagógiai-pszichológiai modul: Összefüggő egyéni gyakorlat K Tanári képesítő vizsga: portfolió, K szakdolgozat
BMPJ2AA01 BMPJ2AZ01
15 min ai Szakdolgozat jegy? A kötelező tárgyak kreditértéke: Pedagógiai-pszichológiai modul kreditszáma összesen:
30 5 35 35
Szakmai modul (első tanári szak): A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen:
0
Szakmai modul (második tanári szak): A szakmai modul (javasolt) kreditszáma összesen: Szakmai modulok kreditszáma összesen: Kötelező kreditek összesen: Szabadon választható tárgyak kreditértéke: ÖSSZES KREDITPONT:
23
0 0 35 0 35