2.29.
SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 724 01 FOGTECHNIKUS GYAKORNOK SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a II. Egészségügyi technika ÁGAZATHOZ
A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra azaz a 9-12. középiskolai évfolyamokra, kétévfolyamos szakképzésben az első évfolyamra , előírt tartalom) az Egészségügyi technika ágazat alábbi szakképesítéseire egységesen vonatkozik: 54 724 01 54 726 02 I.
Fogtechnikus gyakornok Ortopédiai műszerész
A szakképzés jogi háttere
A szakképzési kerettanterv – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, – a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint – az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, – az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, – az 54 724 01 Fogtechnikus gyakornok szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó rendelet alapján készült.
II.
A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: 54 724 01
A szakképesítés megnevezése: Fogtechnikus gyakornok A szakmacsoport száma és megnevezése: 1. Egészségügy Ágazati besorolás száma és megnevezése: II. Egészségügyi technika Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év Elméleti képzési idő aránya: 30 % Gyakorlati képzési idő aránya: 70 % Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra
III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: érettségi végzettség
Bemeneti kompetenciák: Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: -
IV.
A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. 1
Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható:
Tantárgy Egészségügyi ellátórendszer Egészségügyi ellátás
Szakmai és anatómiai ismeretek
Anyagismeret
Szakrajz
Gyógyászati segédeszköz gyártás gyakorlat Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek Jogi, kereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek Rögzített fogpótlás Rögzített fogpótlás készítés gyakorlata
Szakképesítés/Szakképzettség egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár, egészségügyi szakoktató egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár, egészségügyi szakoktató egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár, orvos, műszaki szaktanár, mérnök szaktanár, rehabilitációs szakmérnök, fogtechnikus mester, ortopédiai műszerész mester műszaki szaktanár, mérnök szaktanár, mérnök, rehabilitációs szakmérnök, fogtechnikus mester, ortopédiai műszerész mester műszaki szaktanár, mérnök szaktanár, mérnök, rehabilitációs szakmérnök, fogtechnikus mester fogtechnikus mester, ortopédiai műszerész mester, műszaki szakoktató, rehabilitációs szakmérnök, szakirányú végzettséggel rendelkező oktató szaktanár, szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező előadó Szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező oktató, szakirányú középfokú végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező oktató felsőfokú végzettséggel rendelkező fogtechnikus fogtechnikus mester, szakirányú végzettséggel rendelkező szakoktató
Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: nincs Ajánlás a szakmai képzés lebonyolításához szükséges további eszközökre és felszerelésekre: CAD-CAM tervező program és tartozékai 2
Ultrahangos hegesztőgép V.
A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A szakközépiskolai képzésben a kétévfolyamos képzés második évfolyamának (2/14.) szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés érettségi utáni évfolyamának szakmai tartalmával, tantárgyi rendszerével, órakeretével. A kétévfolyamos képzés első szakképzési évfolyamának (1/13.) ágazati szakközépiskolai szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, összes órakerete megegyezik a 4+1 évfolyamos képzés 9-12. középiskolai évfolyamokra jutó ágazati szakközépiskolai szakmai tantárgyainak tartalmával, összes óraszámával.
Szakközépiskolai képzés esetén a heti és éves szakmai óraszámok:
évfolyam 9. évfolyam Ögy. 10. évfolyam Ögy. 11. évfolyam Ögy. 12. évfolyam 5/13. évfolyam Összesen:
évfolyam 1/13. évfolyam Ögy 2/14. évfolyam Összesen:
heti óraszám szabadsáv nélkül 5 óra/hét 6 óra/hét 7 óra/hét 10 óra/hét 31 óra/hét
éves óraszám szabadsáv nélkül 180 óra/év 70 óra 216 óra/év 105 óra 252 óra/év 140 óra 320 óra/év 992 óra/év 2275 óra
heti óraszám szabadsáv nélkül 31 óra/hét 31 óra/hét
heti óraszám szabadsávval 6 óra/hét 7 óra/hét 8 óra/hét 11 óra/hét 35 óra/hét
éves óraszám szabadsáv nélkül 1116 óra/év 160 óra 992 óra/év 2268 óra
éves óraszám szabadsávval 216 óra/év 70 óra 252 óra/év 105 óra 288 óra/év 140 óra 352 óra/év 1120 óra/év 2543 óra
heti óraszám szabadsávval
éves óraszám szabadsávval
35 óra/hét
1260 óra/év 160 óra 1120 óra/év 2540 óra
35 óra/hét
(A kizárólag 13-14. évfolyamon megszervezett képzésben, illetve a szakközépiskola 9-12., és ezt követő 13. évfolyamán megszervezett képzésben az azonos tantárgyakra meghatározott óraszámok közötti csekély eltérés a szorgalmi időszak heteinek eltérő száma, és az óraszámok oszthatósága miatt keletkezik!) 3
1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként
Ágazati szakképzés a közismereti oktatással párhuzamosan Szakmai követelménymodulok
Tantárgyak
9.
10.
11.
heti heti heti óraszám ögy óraszám ögy óraszám e gy e gy e gy 11500-12 Munkahelyi egészség és Munkahelyi egészség és biztonság biztonság
0,5
Ágazati szakképzés közismeret nélkül
Szakképesítésspecifikus utolsó évf.
1/13
5/13 és 2/14.
12. ögy
heti óraszám e gy
heti óraszám e gy
ögy
heti óraszám e gy
0,5
11499-12 Foglalkoztatás II.
Foglalkoztatás II.
0,5
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
Foglalkoztatás I.
2
4
Ágazati szakképzés
Ágazati szakképzés a közismereti oktatással párhuzamosan Szakmai követelménymodulok
11115-12 Alapismeretek az egészségügyi ellátásban
11211-12 Egészségügyitechnikai alapismeretek
11210-12 Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
11148-12 Rögzített fogpótlás készítése
Tantárgyak
Egészségügyi ellátórendszer Egészségügyi ellátás Szakmai és anatómiai ismeretek Anyagismeret Szakrajz Gyógyászati segédeszköz gyártás gyakorlat Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek Jogi, kereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek Szakmai ismeret II. Anyagismeret II.
9. heti óraszám e gy
ögy
10. heti óraszám e gy
11. heti óraszám e gy
ögy
ögy
közismeret nélkül
12. heti óraszám e gy
1/13 heti óraszám e gy
0,5
0,5
0,5
0,5
1,5 1
70
1
1
1
4,5
0,5
ögy
Szakképesítésspecifikus utolsó évf. 5/13 és 2/14. heti óraszám e gy
70
1,5
1
1
3,5
105
6
140
9
21,5
0,5
0,5
0,5
0,5
90
2,5 2
5
Funkcionális anatómia
1,5
Szakrajz II.
1
Rögzített fogpótlás készítés gyakorlata összes óra összes óra
0
5 5
70
2,5
3,5 6
1
105
6 7
140
1
9 10
9,5
21,5 31
160
21,5 21,5
9,5 31
A kerettanterv szakmai tartalma -a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8. § (5) bekezdésének megfelelően- a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie.
6
Szakmai követelménymodul
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással párhuzamosan
Tantárgyak, témakörök
9.
10.
11.
12.
Ágazati Ágazati szakközépiskolai szakközépSzakképesítésiskolai képzés óraszáma specifikus a közismeret képzés szakképzés nélkül óraszáma összes 5/13. és óraszáma 9-12. 2/14. 1/13. évfolyam
11498-12 Foglalkoztatás I. 11499-12 11500-12 Munkahelyi (érettségire épülő Foglalkoztatás II. egészség és biztonság képzések esetén)
e gy ögy e gy ögy e gy ögy e gy
e
gy
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
gy
Munkahelyi egészség és biztonság
18
18
18
18
Munkavédelmi alapismeretek
4
4
4
4
Munkahelyek kialakítása
4
4
4
4
Munkavégzés személyi feltételei
2
2
2
2
Munkaeszközök biztonsága
2
2
2
2
Munkakörnyezeti hatások
2
2
2
2
Munkavédelmi jogi ismeretek
4
4
4
4
Foglalkoztatás II.
16
16
Munkajogi alapismeretek
4
4
Munkaviszony létesítése
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
Nyelvtani rendszerzés 1
8
8
Nyelvtani rendszerezés 2
8
8
Nyelvi készségfejlesztés
24
24
Munkavállalói szókincs
24
24
7
8
Ágazati Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással párhuzamosan
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
9. e
xxxxx-12 Egészségüg yi-technikai alapismeret ek
11115-12 Alapismeretek az egészségügyi ellátásban
Egészségügyi ellátórendszer
gy
10. ögy
e
gy
11. ögy
e
gy
szakközépiskolai Ágazati képzés óraszáma a szakközépiskolai közismeret nélkül képzés összes óraszáma 1/13. 9-12. évfolyam
12. ögy
e
gy
e
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 5/13. és 2/14. e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
18
18
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
18
18
18
18
3
3
3
3
3
3
3
3
9
9
9
9
Aszepszis, antiszepszis
3
3
3
3
Szakmai és anatómiai ismeretek
54
228
162
Gyógyászati
18
18
18
Az egészségügyi szakmák világa Az egészségügyi rendszer szabályozása Az egészségügy etikai kérdései Egészségügyi ellátás
Az egészségügy kommunikációja Az ellátás lélektana Elsősegélynyújtás
70
36
36
32
9
70
232 18
segédeszközök Anatómiai ismeretek Gyógyászati segédeszköz ellátás Gyártási alapismeretek Anyagismeret
Fémipari anyagismeret Műanyagok
36
36
36
36
36
36
36
68
72
72
54
54
54
18
18
18
18
18
18
18
18
18
18
18
36
36
36
36
8
8
8
8
8
8
8
8
12
12
12
12
8
8
8
8
36 36 36
Segédanyagok Szakrajz
A műszaki ábrázolások módszerei A különféle jelölések Szabadkézi rajz Protézisek ábrázolása Gyógyászati segédeszköz gyártás gyakorlat Gyártási alapműveletek elsajátítása és
32
18
18
126
105
216 140
288
126
10
875
774
126
126
90
864
126
elvégzése
11148-12 Rögzített fogpótlás készítése
11210-12 Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
Egyszerű gyógyászati segédeszközök elkészítése Fémlemez és sínezet készítése Jogikereskedelmi és vállalkozási ismeretek
Jogi alapismeretek Kereskedelmi alapismeretek Vállalkozási alapismeretek Jogikereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek
Kereskedelmi folyamatok Kereskedelmi dokumentáció készítése Szakmai ismeret II. Rögzített fogpótláshoz
216
288
216
288
288
288
360
360
18
18
18
18
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
6
18
18
18
18
6
6
6
6
12
12
12
12
11
80
80
8
8
készíthető szekcionált gipszminta típusok Rögzített fogpótlások öntés technikája Korona készítés technológiája Híd készítés technológiája Inlay/onlay készítés technológiája Ideiglenes hídkészítés technológiája Leplezéstechnikai eljárások Anyagismeret II. Öntéstechnikai alapismeret II Nemesfémek a fogtechnikában Nem nemesfémek a fogtechnikában Nemesfém ötvözetek Fémmentes 12
8
8
16
16
16
16
8
8
8
8
16
16
64
64
8
8
8
8
8
8
8
8
8
8
pótlások anyagtana Nem nemesfém ötvözetek Leplező anyagok Funkcionális anatómia Rágószervi anatómia Szakirányú funkcionális anatómia Szakrajz II. Fog szabadkézi rajza emlékezetből Rögzített pótlás szabadkézi rajza Rögzített fogpótlás készítés gyakorlata Szekcionált minta készítése Korona készítés Híd, hídváz készítés Inlay/onlay készítés
13
8
8
16
16
48
48
24
24
24
24
32
32
16
16
16
16
688
688
64
64
64
64
216
216
32
32
Ideiglenes korona, híd készítés Leplezések Összesen
180
Összesen
180
Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
0
70
90
126 216
105
36
216 252
32
140
288 320
1283 1283
342
774
1116
160
304
64
64
248
248
688
2268
992
öt évfolyamos képzésben: 642 óra / 28,2%; két évfolyamos képzésben: 646 óra / 28,5% öt évfolyamos képzésben: 1633 óra / 71,8%; két évfolyamos képzésben: 1622 óra / 71.5%
Jelmagyarázat: e/elmélet; gy/gyakorlat; ögy/összefüggő szakmai gyakorlat
A táblázatban aranysárga háttérrel kiemelt szakmai követelménymodulok az ágazati közös tartalmakat jelölik. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 8. § (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás.
14
2268
A 11500-12 azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
15
A 11500-12 azonosító számú, Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
Munkakörnyezeti hatások
Munkavédelmi jogi ismeretek
Munkaeszközök biztonsága
Munkavégzés személyi feltételei
Munkahelyek kialakítása
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
Munkavédelmi alapismeretek
Munkahelyi egészség és biztonság
x
x
FELADATOK Tudatosítja a munkahelyi egészség és biztonság jelentőségét
x
Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
x
Betartja és betartatja a munkavégzés személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
x
Betartja és betartatja a munkavégzés tárgyi feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
x
A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában
x
x
x
SZAKMAI ISMERETEK A munkahelyi egészség és biztonság, mint érték
x
A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei
x
x
A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása
x
x
Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai
x
A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei
x
Munkaeszközök a munkahelyeken
x
Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken
x
Munkavédelmi szakemberek és feladataik a munkahelyeken
x
A munkahelyi munkavédelmi érdekképviselet
x
SZAKMAI KÉSZSÉGEK Információforrások kezelése
x
Biztonsági szín- és alakjelek
x
x x Olvasott szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK
x
Felelősségtudat
x
16
x
x
x
x
x
x
x
x
Szabálykövetés
x x
Döntésképesség Visszacsatolási készség
TÁRSAS KOMPETENCIÁK x
x
Irányíthatóság
x
x
Irányítási készség
x
x
MÓDSZERKOMPETENCIÁK x Rendszerező képesség x Körültekintés, elővigyázatosság x
Helyzetfelismerés
17
x x x
x
x
1. Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy
18 óra/18 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
1.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, a biztonságos munkavállalói magatartáshoz szükséges kompetenciák elsajátíttatása. Nincsen előtanulmányi követelmény. 1.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak
1.3. Témakörök 1.3.1. Munkavédelmi alapismeretek 4 óra/4 óra A munkahelyi egészség és biztonság jelentősége Történeti áttekintés. A szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények, továbbá ennek megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési, intézményi előírások jelentősége. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek értelmezése. A munkakörnyezet és a munkavégzés hatása a munkát végző ember egészségére és testi épségére A munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatok, a munkakörülmények hatásai, a munkavégzésből eredő megterhelések, munkakörnyezet kóroki tényezők. A megelőzés fontossága és lehetőségei A munkavállalók egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása érdekében szükséges előírások jelentősége a munkabalesetek és a foglalkozással összefüggő megbetegedések megelőzésének érdekében. A műszaki megelőzés, zárt technológia, a biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök és szervezési intézkedések fogalma, fajtái, és rendeltetésük. Munkavédelem, mint komplex fogalom (munkabiztonság-munkaegészségügy) Veszélyes és ártalmas termelési tényezők A munkavédelem fogalomrendszere, források A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII törvény fogalom meghatározásai.
1.3.2. Munkahelyek kialakítása 4 óra/4 óra Munkahelyek kialakításának általános szabályai A létesítés általános követelményei, a hatásos védelem módjai, prioritások.
18
Szociális létesítmények Öltözőhelyiségek, pihenőhelyek, tisztálkodó- és mellékhelyiségek biztosítása, megfelelősége. Közlekedési útvonalak, menekülési utak, jelölések Közlekedési útvonalak, menekülési utak, , helyiségek padlózata, ajtók és kapuk, lépcsők, veszélyes területek, akadálymentes közlekedés, jelölések. Alapvető feladatok a tűzmegelőzés érdekében Tűzmegelőzés, tervezés, létesítés, üzemeltetés, karbantartás, javítás és felülvizsgálat. Tűzoltó készülékek, tűzoltó technika, beépített tűzjelző berendezés vagy tűzoltó berendezések. Tűzjelzés adása, fogadása, tűzjelző vagy tűzoltó központok, valamint távfelügyelet. Termékfelelősség, forgalomba hozatal kritériumai. Anyagmozgatás Anyagmozgatás a munkahelyeken. Kézi és gépi anyagmozgatás fajtái. A kézi anyagmozgatás szabályai, hátsérülések megelőzése Raktározás Áruk fajtái, raktározás típusai Munkahelyi rend és hulladékkezelés Jelzések, feliratok, biztonsági szín-és alakjelek. Hulladékgazdálkodás, környezetvédelem célja, eszközei. 1.3.3. Munkavégzés személyi feltételei 2 óra/2 óra A munkavégzés személyi feltételei: jogszerű foglalkoztatás, munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, foglalkoztatási tilalmak, szakmai ismeretek, munkavédelmi ismeretek A munkavégzés alapvető szervezési feltételei: egyedül végzett munka tilalma, irányítás szükségessége. Egyéni védőeszközök juttatásának szabályai. 1.3.4. Munkaeszközök biztonsága Munkaeszközök halmazai Szerszám, készülék, gép, berendezés fogalom meghatározása. Munkaeszközök dokumentációi Munkaeszköz üzembe helyezésének,
használatba
vételének
2 óra/2 óra
dokumentációs
követelményei és a munkaeszközre (mint termékre) meghatározott EK-megfelelőségi nyilatkozat, valamint a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentumok. Munkaeszközök veszélyessége, eljárások Biztonságtechnika alapelvei, veszélyforrások típusai, megbízhatóság, meghibásodás, biztonság. A biztonságtechnika jellemzői, kialakítás követelményei. Veszélyes munkaeszközök, üzembe helyezési eljárás. Munkaeszközök üzemeltetésének, használatának feltételei 19
Feltétlenül és feltételesen ható biztonságtechnika, konstrukciós, üzemviteli és emberi tényezők szerepe. Általános üzemeltetési követelmények. Kezelőelemek,
védőberendezések kialakítása, a biztonságos működés ellenőrzése, ergonómiai követelmények. 1.3.5. Munkakörnyezeti hatások 2 óra/2 óra Veszélyforrások, veszélyek a munkahelyeken (pl. zaj, rezgés, veszélyes anyagok és keverékek, stressz) Fizikai, biológiai és kémiai hatások a dolgozókra, főbb veszélyforrások valamint a veszélyforrások felismerésének módszerei és a védekezés a lehetőségei. A stressz, munkahelyi stressz fogalma és az ellene való védekezés jelentősége a munkahelyen. A kockázat fogalma, felmérése és kezelése A kockázatok azonosításának, értékelésének és kezelésének célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításában, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésben. A munkavállalók részvételének jelentősége 1.3.6. Munkavédelmi jogi ismeretek 4 óra/4 óra A munkavédelem szabályrendszere, jogok és kötelezettségek Az Alaptörvényben biztosított jogok az egészséget, biztonságot és méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a testi és lelki egészségének megőrzéséhez. A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben meghatározottak szerint a munkavédelem alapvető szabályai, a követelmények normarendszere és az érintett szereplők (állam, munkáltatók, munkavállalók) főbb feladatai. A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény, illetve a Kormány és az ágazati miniszterek rendeleteinek szabályozási területei a további részletes követelményekről. A szabványok, illetve a munkáltatók helyi előírásainak szerepe. Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken A munkáltatók alapvető feladatai az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása érdekében. Tervezés, létesítés, üzemeltetés. Munkavállalók feladatai a munkavégzés során. Munkavédelmi szakemberek feladatai a munkahelyeken Munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység keretében ellátandó feladatok. Foglalkozás-egészségügyi feladatok Balesetek és foglalkozási megbetegedések Balesetek és munkabalesetek, valamint a foglalkozási megbetegedések fogalma. Feladatok munkabaleset esetén. A kivizsgálás, mint a megelőzés eszköze Munkavédelmi érdekképviselet a munkahelyen A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseletének jelentősége és lehetőségei. A választott képviselők szerepe, feladatai, jogai.
20
1.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem 1.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) 1.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Egyéni
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma
Osztálykeret
Sorszám
Információ feldolgozó tevékenységek Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok
1. 1.1. 2.
x
Szöveges előadás egyéni felkészüléssel
2.1.
Alkalmazandó eszközök és felszerelések
x
A tanult (vagy egy választott) szakma szabályainak veszélyei, ártalmai
x
1.5.2.A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám
Alkalmazott oktatási módszer neve
1.1
magyarázat
1.2.
megbeszélés
1.3. 1.4. 1.5.
szemléltetés házi feladat teszt
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály x x x
Alkalmazandó eszközök és felszerelések Szakkönyvek, munkavédelmi tárgyú jogszabályok Munkabaleset, foglalkozási megbetegedés elemzése Oktatófilmek (pl. NAPO)
x x
1.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
21
A 11499-12 azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű
szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
22
A 11499-12 azonosító számú, Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
x
Munkanélküliség
x
Álláskeresés
Munkaviszony létesítése
11499-12 Foglalkoztatás II.
Munkajogi alapismeretek
Foglalkoztatás II.
FELADATOK Munkaviszonyt létesít Alkalmazza a munkaerőpiaci technikákat
x
Feltérképezi a karrierlehetőségeket
x
Vállalkozást hoz létre és működtet
x
Motivációs levelet és önéletrajzot készít
x
Diákmunkát végez
x SZAKMAI ISMERETEK
Munkavállaló jogai, munkavállaló kötelezettségei, munkavállaló felelőssége
x
x
Munkajogi alapok, foglalkoztatási formák
x
x
Speciális jogviszonyok (önkéntes munka, diákmunka)
x
x
Álláskeresési módszerek
x
Vállalkozások létrehozása és működtetése
x
Munkaügyi szervezetek
x
Munkavállaláshoz szükséges iratok
x
Munkaviszony létrejötte
x
A munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései
x
x
A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei
x
x
A munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és pályaválasztási tanácsadás)
x
x
SZAKMAI KÉSZSÉGEK Köznyelvi olvasott szöveg megértése
x
x
x
x
Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
x
x
x
x
Elemi szintű számítógéphasználat
x
x
x
x
Információforrások kezelése
x
x
x
x
Köznyelvi beszédkészség
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Önfejlesztés
x
Szervezőkészség TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő készség Határozottság
x
23
MÓDSZERKOMPETENCIÁK Logikus gondolkodás
x
x
x
x
Információgyűjtés
x
x
x
x
24
2. Foglalkoztatás II. tantárgy
16 óra
2.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint a munkavállaláshoz, munkaviszony létesítéséhez szükséges alapismeretek elsajátítására.
2.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 2.3. Témakörök 2.3.1. Munkajogi alapismeretek 4 óra Munkavállaló jogai (megfelelő körülmények közötti foglalkoztatás, bérfizetés, költségtérítés, munkaszerződés módosítás, szabadság), kötelezettségei (megjelenés, rendelkezésre állás, munkavégzés, magatartási szabályok, együttműködés, tájékoztatás), munkavállaló felelőssége (vétkesen okozott kárért való felelősség, megőrzési felelősség, munkavállalói biztosíték). Munkajogi alapok: felek a munkajogviszonyban, munkaviszony létesítése, munkakör, munkaszerződés módosítása, megszűnése, megszüntetése, felmondás, végkielégítés, pihenőidők, szabadság. Foglalkoztatási formák: munkaviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony. Speciális jogviszonyok: egyszerűsített foglalkoztatás: fajtái: atipikus munkavégzési formák az új munka törvénykönyve szerint (távmunka, bedolgozói munkaviszony, munkaerő-kölcsönzés, rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás (mezőgazdasági, turisztikai idénymunka és alkalmi munka), önfoglalkoztatás, őstermelői jogviszony, háztartási munka, iskolaszövetkezet keretében végzett diákmunka, önkéntes munka. 2.3.2. Munkaviszony létesítése 4 óra Munkaviszony létrejötte, fajtái: munkaszerződés, teljes- és részmunkaidő, határozott és határozatlan munkaviszony, minimálbér és garantált bérminimum, képviselet szabályai, elállás szabályai, próbaidő. Munkavállaláshoz szükséges iratok, munkaviszony megszűnésekor a munkáltató által kiadandó dokumentumok. Munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései: munkaadó járulékfizetési kötelezettségei, munkavállaló adó- és járulékfizetési kötelezettségei, biztosítottként egészségbiztosítási ellátások fajtái (pénzbeli és természetbeli), nyugdíj és munkaviszony. 2.3.3. Álláskeresés
4 óra 25
Karrierlehetőségek feltérképezése: önismeret, reális célkitűzések, helyi munkaerőpiac ismerete, mobilitás szerepe, képzések szerepe, foglalkoztatási támogatások ismerete. Motivációs levél és önéletrajz készítése: fontossága, formai és tartalmi kritériumai, szakmai önéletrajz fajtái: hagyományos, Europass, amerikai típusú, önéletrajzban szereplő email cím és fénykép megválasztása, motivációs levél felépítése. Álláskeresési módszerek: újsághirdetés, internetes álláskereső oldalak, személyes kapcsolatok, kapcsolati hálózat fontossága, EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat az Európai Unióban történő álláskeresésben), munkaügyi szervezet segítségével történő álláskeresés, cégek adatbázisába történő jelentkezés, közösségi portálok szerepe. Munkaerőpiaci technikák alkalmazása: Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT), Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP), Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP). Állásinterjú: felkészülés, megjelenés, szereplés az állásinterjún, testbeszéd szerepe. 2.3.4. Munkanélküliség 4 óra A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei: álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel; a munkaügyi szervezettel történő együttműködési kötelezettség főbb kritériumai; együttműködési kötelezettség megszegésének szankciói; nyilvántartás szünetelése, nyilvántartásból való törlés; munkaügyi szervezet által nyújtott szolgáltatások, kiemelten a munkaközvetítés. Álláskeresési ellátások („passzív eszközök”): álláskeresési járadék és nyugdíj előtti álláskeresési segély. Utazási költségtérítés. Foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Közfoglalkoztatás: közfoglalkoztatás célja, közfoglalkozatás célcsoportja, közfoglalkozatás főbb szabályai Munkaügyi szervezet: Nemzeti Foglalkoztatási Szervezet (NFSZ) felépítése, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, munkaügyi központ, kirendeltség feladatai. Az álláskeresők részére nyújtott támogatások („aktív eszközök”): önfoglalkoztatás támogatása, foglalkoztatást elősegítő támogatások (képzések, béralapú támogatások, mobilitási támogatások). Vállalkozások létrehozása és működtetése: társas vállalkozási formák, egyéni vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, nyilvántartásba vétel, működés, vállalkozás megszűnésének, megszüntetésének szabályai. A munkaerőpiac sajátosságai, NFSZ szolgáltatásai: pályaválasztási tanácsadás, munka- és pályatanácsadás, álláskeresési tanácsadás, álláskereső klub, pszichológiai tanácsadás. 2.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) 26
Tanterem 2.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) 2.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Leírás készítése Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 2. 2.2. 2.3. 2.4.
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
Alkalmazandó eszközök és felszerelések
x x x x x x x
x x x
2.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám 1.1 1.4. 1.5. 1.6. 1.10. 1.11.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat megbeszélés vita szemléltetés szerepjáték házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály x x x x x x
2.6. A tantárgy értékelésének módja 27
Alkalmazandó eszközök és felszerelések
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
28
A 11498-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
29
A 11498-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén) megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerzés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs
Foglalkoztatás I.
FELADATOK Idegen nyelven: bemutatkozik (személyes és szakmai vonatkozással) alapadatokat tartalmazó formanyomtatványt kitölt szakmai önéletrajzot és motivációs levelet ír állásinterjún részt vesz munkakörülményekről, karrier lehetőségekről tájékozódik idegen nyelvű szakmai irányítás, együttműködés melletti munkát végez munkával, szabadidővel kapcsolatos kifejezések megértése, használata
x x
x x x
x x x
x x x
x
x
x
x x x
x
x
x
x
SZAKMAI ISMERETEK Idegen nyelven: szakmai önéletrajz és motivációs levél tartalma, felépítése
x
egy szakmai állásinterjú lehetséges kérdései, illetve válaszai
x
x
x
közvetlen szakmájára vonatkozó gyakran használt egyszerű szavak, szókapcsolatok
x
a munkakör alapkifejezései
x
SZAKMAI KÉSZSÉGEK Egyszerű formanyomtatványok kitöltése idegen nyelven Szakmai állásinterjún elhangzó idegen nyelven feltett kérdések megértése, illetve azokra való reagálás értelmező, összetett mondatokban
x x
x x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Fejlődőképesség, önfejlesztés TÁRSAS KOMPETENCIÁK Nyelvi magabiztosság
x
Kapcsolatteremtő készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK Információgyűjtés Analitikus gondolkodás
x
Deduktív gondolkodás
x
30
x
3. Foglalkoztatás I. tantárgy
64 óra
3.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja, hogy a diákok alkalmasak legyenek egy idegen nyelvű állásinterjún eredményesen és hatékonyan részt venni. Ehhez kapcsolódóan tudjanak idegen nyelven személyes és szakmai vonatkozást is beleértve bemutatkozni, a munkavállaláshoz kapcsolódóan pedig egy egyszerű formanyomtatványt kitölteni. Cél, hogy a rendelkezésre álló 64 tanóra egység keretén belül egyrészt egy nyelvtani rendszerezés történjen meg a legalapvetőbb igeidők, segédigék, illetve az állásinterjúhoz kapcsolódóan a legalapvetőbb mondatszerkesztési eljárások elsajátítása révén. Majd erre építve történjen meg az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés és az induktív nyelvtanulási készségfejlesztés 6 alapvető, a mindennapi élethez kapcsolódó társalgási témakörön keresztül. Végül ezekre az ismertekre alapozva valósuljon meg a szakmájához kapcsolódó idegen nyelvi kompetenciafejlesztés.
3.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: idegen nyelvek
3.3. Témakörök 3.3.1. Nyelvtani rendszerzés 1 8 óra A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik, illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő egyeztetést. Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze. A célként megfogalmazott idegen nyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes használata révén fog megvalósulni. 3.3.2. Nyelvtani rendszerezés 2 8 óra A 8 órás témakör során a diák a kérdésszerkesztés, a jelen, jövő és múlt idejű feltételes mód, illetve a módbeli segédigék (lehetőséget, kötelességet, szükségességet, tiltást kifejező) használatát eleveníti fel, amely révén idegen nyelven sokkal egzaktabb módon tud bemutatkozni szakmai és személyes 31
vonatkozásban egyaránt. A segédigék jelentéstartalmának precíz és pontos ismerete alapján alkalmas lesz arra, hogy tudjon tájékozódni a munkahelyi és szabadidő lehetőségekről. Precízen meg tudja majd fogalmazni az állásinterjún idegen nyelven feltett kérdésekre a választ kihasználva a segédigék által biztosított nyelvi precizitás adta kereteket. A kérdésfeltevés alapvető szabályainak elsajátítása révén alkalmassá válik a diák arra, hogy egy munkahelyi állásinterjún megértse a feltett kérdéseket, illetve esetlegesen ő maga is tisztázó kérdéseket tudjon feltenni a munkahelyi meghallgatás során. A szórend, a prepozíciók és a kötőszavak pontos használatának elsajátításával olyan egyszerű mondatszerkesztési eljárások birtokába jut, amely által alkalmassá válik arra, hogy az állásinterjún elhangozott kérdésekre relevánsan tudjon felelni, illetve képes legyen tájékozódni a munkakörülményekről és lehetőségekről.
3.3.3. Nyelvi készségfejlesztés 24 óra /Az induktív nyelvtanulási képesség és az idegen nyelvi asszociatív memória fejlesztése fonetikai készségfejlesztéssel kiegészítve/ A 24 órás nyelvi készségfejlesztő blokk során a diák rendszerezi az idegen nyelvi alapszókincshez kapcsolódó ismereteit. E szókincset alapul véve valósul meg az induktív nyelvtanulási képességfejlesztés és az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés 6 alapvető társalgási témakör szavai, kifejezésein keresztül. Az induktív nyelvtanulási képesség által egy adott idegen nyelv struktúráját meghatározó szabályok kikövetkeztetésére lesz alkalmas a tanuló. Ahhoz, hogy a diák koherensen lássa a nyelvet és ennek szellemében tudjon idegen nyelven reagálni, feltétlenül szükséges ennek a képességnek a minél tudatosabb fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag megtanulásának képessége: képesség arra, hogy létrejöjjön a kapcsolat az ingerek (az anyanyelv szavai, kifejezése) és a válaszok (a célnyelv szavai és kifejezései) között. Mind a két fejlesztés hétköznapi társalgási témakörök elsajátítása során valósul meg. Az elsajátítandó témakörök: - személyes bemutatkozás - a munka világa - napi tevékenységek, aktivitás - lakás, ház - utazás, - étkezés Ezen a témakörön keresztül valósul meg a fonetikai dekódolási képességfejlesztés is, amely során a célnyelv legfontosabb fonetikai szabályaival ismerkedik meg a nyelvtanuló. 32
3.3.4. Munkavállalói szókincs 24 óra /Munkavállalással kapcsolatos alapvető szakszókincs elsajátítása/ A 24 órás szakmai nyelvi készségfejlesztés csak a 40 órás 3 alapozó témakör elsajátítása után lehetséges. Cél, hogy a témakör végére a diák folyékonyan tudjon bemutatkozni kifejezetten szakmai vonatkozással. Képes lesz a munkalehetőségeket feltérképezni a célnyelvi országban. Begyakorolja az alapadatokat tartalmazó formanyomtatvány kitöltését, illetve a szakmai önéletrajz és a motivációs levél megírásához szükséges rutint megszerzi. Elsajátítja azt a szakmai jellegű szókincse,t ami alkalmassá teszi arra, hogy a munkalehetőségekről, munkakörülményekről tájékozódjon. A témakör tanulása során közvetlenül a szakmájára vonatkozó gyakran használt kifejezéseket sajátítja el. A munkaszerződések kulcskifejezéseinek elsajátítása és fordítása révén alkalmas lesz arra, hogy a leendő saját munkaszerződését, illetve munkaköri leírását lefordítsa és értelmezze.
3.4. A képzés javasolt helyszíne Az órák kb. 50%-a egyszerű tanteremben történjen, egy másik fele pedig számítógépes tanterem, hiszen az oktatás egy jelentős részben digitális tananyag által támogatott formában zajlik. 3.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák. A tananyag kb. fele digitális tartalmú oktatási anyag, így speciálisak mind a módszerek, mind pedig a tanulói tevékenységformák. 3.5.1. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
x x x x
33
x
Alkalmazandó eszközök és felszerelések
1.5. 1.6. 2. 2.1.
Információk önálló rendszerezése Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok
x
3. 3.1. 4.
Csoportos munkaformák körében
2.3.
4.1. 4.2. 4.3.
x
Levélírás Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról
2.2.
x
x x x
Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Csoportos helyzetgyakorlat
x x x
3.5.2. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szerepjáték házi feladat digitális alapú feladatmegoldás
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály x x x x x x x x x
Alkalmazandó eszközök és felszerelések
x
3.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
34
A 11115-12 azonosító számú Alapismeretek az egészségügyi ellátásban megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
35
A 11115-12 azonosító számú, Alapismeretek az egészségügyi ellátásban megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
Az egészségügy etikai kérdései
Az egészségügy kommunikációja
Az ellátás lélektana
Elsősegélynyújtás
x
x
x x
x x
x x
x x
x
x
x
x
x
x
x
x
x x
x x x
x
x x x
Aszepszis, antiszepszis
Az egészségügy rendszer szabályozása
11115-12 Alapismeretek az egészségügyi ellátásban
Egészségügyi ellátás
Az egészségügyi szakmák világa
Egészségügyi ellátórendszer
FELADATOK Hiteles kommunikációt folytat Szaknyelven kommunikál Informálja a beteget, a hozzátartozót és a munkatársait kompetenciáján belül Segítő kommunikációt alkalmaz, konfliktust kezel, önsegítő technikákat alkalmaz Kapcsolattartás eszközeit használja Etikai normák szerint végzi munkáját Adatvédelmi szabályokat betartja Alkalmazza a szakmai programokat, irányelveket, protokollokat, standardokat Alkalmazza a dokumentálás különböző formáit Pszichés támogatást nyújt tevékenységéhez kapcsolódóan Aszepszis, antiszepszis szabályainak megfelelően használja az eszközöket Bőrfelületet fertőtlenít Fertőtlenítő eljárásokat alkalmaz A figyelemfelhívó panaszokat/tüneteket felismeri Újraélesztést végez (BLS/AED) Eszméletlen betegnél eszközzel és eszköz nélkül légutat biztosít Rándulásokat, ficamokat, töréseket rögzít
x x
x
x
x x
x
x
x
x
x
x
x
x
x x
x
x x
x x x
x
x
x x x
x
x
x
x x
x x
x
x x x
x x
x x x
x
x x x
x x
SZAKMAI ISMERETEK Kommunikáció Szakmai kommunikáció Szaknyelv, latin Informatika Ügyvitel, dokumentáció Szakmai etika Jog Egészségügyre érvényes minőségbiztosítási elvek Szociológia Általános pszichológia
36
x x x x x
x x
x
x
x
x x
x
x
Személyiségfejlesztés Egészségügyi irányítás, szervezés Közegészségtan Higiéné Mikrobiológia Járványtan Fertőtlenítés Sürgősségi orvostan Sebészet Baleseti sebészet Belgyógyászat Elsősegélynyújtás Tünettan Újraélesztés Szakmai nyelvű beszédkészség Kommunikációs eszközök használata Fertőtlenítés eszközeinek használata Elsősegélynyújtás eszközeinek használata, feltöltése, ellenőrzése
x x
x x x x x x x x x x x x x x x x
x x
x x
x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Felelősségtudat
x
x
x
x
x
Önállóság Megbízhatóság
x
x
x
x
x
x
x
x
TÁRSAS KOMPETENCIÁK Kapcsolatteremtő képesség
x
x
x
x
x
Irányítási készség
x
Szervezőkészség
x
x
x
x
x
x
x
x
MÓDSZERKOMPETENCIÁK Módszeres munkavégzés
x
Körültekintés, elővigyázatosság
x
A környezet tisztántartása
37
x
x
4.
Egészségügyi ellátórendszer tantárgy
18 óra/18 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
4.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg az egészségügyi ellátás területét, mint szakképesítésének keretét, rendszerét. Ismerje meg az ellátás szabályozását, etikai normáit. 4.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Ember és társadalom, Életvitel és gyakorlat, Informatika, Idegen nyelv 4.3. Témakörök 4.3.1. Az egészségügyi szakmák világa 6 óra/6 óra Az egészségügyi ellátó intézmények felépítése, illetékességek Munkakörök. Munkakörökkel kapcsolatos általános elvárások Személyes attitűdök Az egészségügyi dolgozók Az egészségügyi dolgozóval szemben elvárt etikai követelmények A munka világára vonatkozó szabályozások 4.3.2. Az egészségügyi rendszer szabályozása 6 óra/6 óra Emberi és állampolgári jogok Egészségügyi törvény. Betegjogok és kötelezettségek. A betegjog érvényesítése Önrendelkezés joga Titoktartás Adatvédelem. Személyes adatok védelme és közérdekű adatok nyilvánossága Az egészségügyi dokumentáció kezelése Felelősségi jogszabályok ismerete Egészségügyi szolgálatokra, szolgáltatókra vonatkozó jogszabályok 4.3.3. Az egészségügy etikai kérdései 6 óra/6 óra Etikai alapfogalmak Az egészségügyi etika alapjai. Etikai értékek az egészségügyben Jogi és etikai szabályozás kapcsolata az egészségügyben A bioetika és alapelvei Az egészségügyi dolgozók tevékenységének etikai elvei és problémái Előítéletesség, másság, esélyegyenlőség Tolerancia, humanitás, empátia, karitativitás, intimitás Multikulturalitás Etikai dilemmák A genetika és géntechnológia etikai kérdései A haldokló és halott ellátás etikai kérdései 38
Eutanázia kérdései A szerv- és szövetátültetés etikai kérdései Az öngyilkosság és etika kérdései Az egészségügyi dolgozók és a sztrájk Vallás szabadsága Etikai kódex 4.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Elméleti oktatásra alkalmas, oktatástechnikai eszközökkel felszerelt tanterem. 4.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 2. 2.1. 2.2. 3. 3.1. 3.2. 4. 4.1. 4.2. 5. 5.1. 6.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk önálló rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Szöveges előadás egyéni felkészüléssel
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
x x x
x x
Komplex információk körében Esetleírás készítése Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Szolgáltatási tevékenységek körében
x x
x x x
39
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés
6.1.
x
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szerepjáték házi feladat
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
x x x x x x x x x x
4.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 5.
Egészségügyi ellátás tantárgy
18 óra/18 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
5.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló tudja alkalmazni munkája során a kommunikációs alternatívákat. Értse a kliens, hozzátartozó viselkedésének motivációit, annak működését. Tudjon alapfokú elsősegélyt nyújtani. 5.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Ember és társadalom Ember és természet Életvitel és gyakorlat 5.3. Témakörök 5.3.1. Az egészségügy kommunikációja Kommunikációs alapok Kommunikáció az egészségügyi dolgozók között Kommunikáció a klienssel, a hozzátartozóval 40
3 óra/ 3 óra
Az empátia szerepe a szakmai munka során A megváltozott képességű klienssel való foglalkozás Segítő beszélgetés Konfliktuskezelés Kommunikációs zavarok Kommunikáció: látás-, hallás-, beszédsérült személlyel A kapcsolattartás és riasztás eszközei, használatuk Hivatalos telefonhasználat alap- és sürgősségi esetekben Az egészségügyi dokumentálás alapjai, alapvető követelmények Egészségügyi és személyazonosító adat. Az adatkezelés alapszabályai Bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettség A klienssel kapcsolatos dokumentumok kezelése Anyagigénylés, -nyilvántartás Statisztikai adatok gyűjtése, szolgáltatása Minőségügyi dokumentáció Adott szakterület speciális, egyedi dokumentációja 5.3.2. Az ellátás lélektana 3 óra/3 óra Pszichológiai alapfogalmak Személyiség. A személyiség összetevői. A személyiséget meghatározó tényezők Az egészségügyi szakdolgozó és a kliens kapcsolatának pszichológiája A betegség hatása a személyiségre. A beteg magatartása Hirtelen fellépő és krónikus egészségkárosodás hatása a személyiségre A haldoklás és halál pszichológiai folyamata Társas kapcsolatok Szerepek. Szerepkonfliktusok Deviáns magatartás fogalma, formái Burn-out szindróma okai, tünetei, megelőzése, feloldása 5.3.3. Elsősegélynyújtás 9 óra/9 óra A sürgősségi ellátás A helyszín és a baleset körülményeinek a felmérése Betegvizsgálat életjelek vizsgálata a beteg és a környezetének a kikérdezése (anamnézis) „tetőtől talpig”-vizsgálat menete halaszthatatlan beavatkozások a beteg pozicionálása figyelemfelhívó és riasztó tünetek felismerése állapotváltozás/állapotrosszabbodás felismerése és értékelése Segélyhívás Újraélesztés (BLS – AED) Eszméletlen beteg elsődleges ellátása 41
Tudat- és eszméletvesztéssel járó állapotok A fájdalommal járó állapotok A nehézlégzéssel járó állapotok Sokk Belgyógyászati balesetek Sebellátás Sérülések A beteg szállítása 5.3.4. Aszepszis, antiszepszis Aszepszis, antiszepszis meghatározása Fertőtlenítés (dezinfekció) Fertőtlenítendő anyagok, eszközök, felületek csoportosítása Fertőtlenítő hatást befolyásoló tényezők Kémiai fertőtlenítő eljárások Oldatok készítése A leggyakrabban alkalmazott fertőtlenítőszer hatóanyagok Fertőtlenítés módszerei Fertőtlenítő takarítás, mint fertőtlenítési eljárás Takarítás dokumentációja Személyi fertőtlenítés Higiénés kézfertőtlenítés Eszközfertőtlenítés Előkészítés sterilizáláshoz Eszközgyűjtés Eszközök fertőtlenítése, tisztítása Fertőtlenítő mosás, mosási technológiák
3 óra/3 óra
5.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Elméleti oktatásra alkalmas, oktatástechnikai és elsősegélynyújtás ellátásához használt eszközökkel felszerelt tanterem. 5.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
Tanulói tevékenységforma
42
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK
1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 3.
Osztálykeret
Csoportbontás
Egyéni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Információk önálló rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban
1.
6. pont lebontása, pontosítása)
x x x x
x x x x
Komplex információk körében
3.1. 3.2.
Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Vizsgálati tevékenységek körében Vegyészeti laboratóriumi alapmérések Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés Szolgáltatási napló vezetése Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett
3.3. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 7. 7.1. 7.2. 7.3.
x x x
x x x x x x x x x x x
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám
Alkalmazott oktatási
A tanulói tevékenység
43
Alkalmazandó eszközök
módszer neve
szervezeti kerete egyéni
1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11.
magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat
csoport
osztály
és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
x x x x x x x x x x x
5.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
44
A 11211-12 azonosító számú Egészségügyi-technikai alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
45
A ………….. azonosító számú, Egészségügyi-technikai alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
X
X
X
X
X
X
X
Protézisek ábrázolása elsajátítása és elvégzése Egyszerű gyse. elkészítése Fémlemez és sínezet készítés
Segédanyagok
Műanyagok
X
Szabadkézi rajz
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
GYSE gyártása gyakorlat
A különféle jelölések
X
Szakrajz A műszaki ábrázolások módszerei
Méret, vagy lenyomat alapján mintát készít és értékel Egyedi eszközt modellez és tervez Kézi szerszámokat és gépi berendezéseket használ Fém- és műanyagipari technológiákat alkalmaz Egyedi eszközt próbára elkészít Próba utáni korrekciós műveleteket végez Elvégzi a gyógyászati segédeszköz befejező műveleteit Ellenőrzi és értékeli a kész eszközt
Fémipari anyagismeret
alapismeretek
Anyagismeret
Gyártási alapismeretek
Egészségügyi-technikai
A gyógyászati segédeszközök
……….
Anatómiai ismeretek A gyógyászati segédeszköz ellátás
Szakmai és anatómia ismeretek
X
X X
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
SZAKMAI ISMERETEK Szakmai és anatómiai ismeretek Általános anatómiai ismeretek Gyógyászati segédeszközök ismerete Fém-anyag- és gyártásismeret Műanyagipari anyag- és gyártásismeret Egyéb segédanyagok és felhasználásuk Szakrajz
X
X
X
X
X
X
X
X
X X X X X
Műszaki és szabadkézi ábrázolás módszerei Jelképes ábrázolások,
X
X
X
X
X 46
X X
X
rajzolvasás Gyógyászati segédeszközök gyártásának folyamata
X
X
X
SZAKMAI KÉSZSÉGEK Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédés íráskészség Információforrások kezelése Komplex jelzésrendszerek értelmezése Szabadkézi ábrázolás készsége
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Pontosság
X
X
X
X
X
X
X
Kézügyesség
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
Önállóság Udvariasság
X
Segítőkészség
X
TÁRSAS KOMPETENCIÁK X X
Rugalmasság Együttműködés
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X MÓDSZERKOMPETENCIÁK
Szervező képesség
X
X
X
X
X
Tervező képesség
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
Áttekintő képesség Ellenőrző képesség
X
X
47
6.
Szakmai és anatómia ismeretek tantárgy
158 óra/162 óra (összefüggő gyakorlat: 70 óra/70 óra)
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
6.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg A gyógyászati segédeszközök alkalmazási területeit és feladatait A gyógyászati segédeszközök különféle típusait A gyógyászati segédeszközök elkészítési folyamatát A gyógyászati segédeszközök gyártástechnológiáját A különféle anyagok alkalmazási lehetőségeit és megmunkálási módjait A gyógyászati segédeszközökkel szembeni minőségi elvárásokat 6.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Általános anatómiai ismeretek, Fizika, Kémia, Matematika, Anyagismeret, Szakrajz, Egészségügyi alapismeretek, Munkavédelmi ismeretek, Gyógyászati segédeszközök gyártása - gyakorlat 6.3. Témakörök 6.3.1. A gyógyászati segédeszközök A gyógyászati segédeszközök fogalma, A gyógyászati segédeszközök típusai, A gyógyászati segédeszközök jellemzői, A gyógyászati segédeszközök funkciója, A gyógyászati segédeszközök alkalmazásának módjai
18 óra/18 óra
6.3.2. Anatómiai ismeretek 36 óra/36 óra Általános anatómiai ismeretek A vérkeringés szervrendszere A légzés szervrendszere Az emésztés szervrendszere A vizelet kiválasztás és elvezetés szervrendszere Az érzékelés szervei A hormonális szabályozás Az idegrendszer A mozgás szervrendszere A koponya és a rágószerv anatómiája 48
Funkcionális anatómiai ismeretek Kórtani alapismeretek 6.3.3. A gyógyászati segédeszköz ellátás 36 óra/36 óra Az egyszerű gyógyászati segédeszköz A gyógyászati segédeszköz ellátás folyamata, A lenyomatvételi és mintavételi eljárás, A méretvételi eljárás, Információ kódolás és dekódolás, Mintakészítési eljárások, Lenyomat, vagy minta alapján az eszköz elkészítése próbára, Az eszköz próba utáni értékelése, Javítás és korrekció lehetőségei Befejező műveletek elvégzése az esztétikai szempontok szerint 6.3.4. Gyártási alapismeretek 68 óra/72 óra Gyártástechnológiai ismeretek A fémipari technológiák Képlékeny alakítások Forrasztás és hegesztés Másolási technológia Technológiai és hibakereső vizsgálatok Kézi szerszámok és eszközök ismerete Fémipari alapműveletek Gépek és berendezések ismerete Gépi technológiák ismerete Műanyagipari technológiák Hőre lágyuló műanyagoknál alkalmazott technológiák Hőre keményedő műanyagoknál alkalmazott technológiák Műanyag technológia berendezései Hőkezelés berendezései Műanyagok és mintakészítő anyagok megmunkáló eszközei Minőségbiztosítási ismeretek A gyógyászati segédeszközökre vonatkozó minőségbiztosítási előírások
5.3.5 Összefüggő gyakorlat Gyógyászati segédeszközök Anatómiai ismeretek Gyógyászati segédeszköz ellátás Gyártási alapismeretek
49
70 óra /70 óra
6.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy szaktanterem. 6.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 3. 3.1. 3.2. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 5.3.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Képi információk körében XY rajz készítés tárgyról XY rajz elemzés, hibakeresés
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
X X X X
X X
X
X X X X
X
X
X
Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat
X X X X X
50
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
6. 6.1.
Gyakorlati munkavégzés körében Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Üzemeltetési tevékenységek körében Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Vizsgálati tevékenységek körében Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással
6.2. 7. 7.1. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 9. 9.1. 9.2. 9.3.
X X
X X X
X X X X X
X X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
X X X X X X X X X X
6.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 7.
Anyagismeret tantárgy
54 óra/54 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
7.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje meg
51
A gyógyászati segédeszközök gyártásánál felhasznált alap- és segédanyagokat A gyógyászati segédeszközök gyártása során alkalmazott fémeket Fémötvözeteket és tulajdonságaikat A műanyagokat és tulajdonságaikat A nemfémes anyagokat és tulajdonságaikat A segédanyagokat és tulajdonságaikat A különféle anyagok felhasználási lehetőségeit az egészségügyben 7.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika Kémia Matematika Szakmai ismeret Gyógyászati segédeszközök gyártása ismeretek 7.3. Témakörök 7.3.1. Fémipari anyagismeret 18 óra/18 óra A fémek szerkezete Az ötvözetek csoportosítása A könnyűfémek és ötvözeteik A színesfémek és ötvözeteik A nemesfémek és ötvözeteik A biokompatibilis fémötvözetek Nem allergén ötvözetek A hőkezelési eljárások A korrózióvédelem A fémek és fémötvözetek alkalmazhatósága a gyógyászati segédeszközök gyártásában 7.3.2. Műanyagok 18 óra/18 óra A szerves kémiai alapfogalmak A természetes alapú műanyagok A mesterséges alapú (szintetikus) műanyagok A műanyagok csoportosítása tulajdonságaik szerint A hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok alkalmazhatósága A biokompatibilis műanyagok és tulajdonságaik Nem allergén (testbarát) műanyagok A műanyagok alkalmazhatósága a gyógyászati segédeszköz ellátásban
52
7.3.3. A segédanyagok 18 óra/18 óra A gipsz A gipsz tulajdonságai, fajtái A különféle gipszek alkalmazási lehetőségei a gyógyászati segédeszközök gyártásánál Lenyomat és mintakészítő anyagok és tulajdonságaik Leplezőanyagok Színező anyagok Izoláló szerek Izoláló szerek tulajdonságai, fajtái Csiszoló anyagok tulajdonságai, fajtái Viaszok tulajdonságai, fajtái Egyéb alkalmazott segédanyagok Ragasztók A ragasztók és csoportosításuk A ragasztók tulajdonságai, fajtái A ragasztás kötési módjai Az oldószerek Az oldószerek tulajdonságai, fajtái Segédanyagok alkalmazhatósága a gyógyászati segédeszközök gyártásában 7.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy szaktanterem. 7.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása
X X
53
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban
1.3. 1.4. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 3.
X X
X
X X
X
X X
Komplex információk körében
3.1.
Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Vizsgálati tevékenységek körében Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással
3.2. 3.3. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 7. 7.1. 7.2.
X
X X
X X X X X X X X
X X X X
X X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4.
Alkalmazott oktatási módszer neve
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés
csoport
osztály X X
X X
54
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
1.5. 1.6. 1.7. 1.8.
vita szemléltetés kooperatív tanulás házi feladat
X X X X
7.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
8. Szakrajz tantárgy
36 óra/36 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
8.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló legyen képes Használni a különféle rajzeszközöket Betartani a szakrajz formai követelményeit Alkalmazni a műszaki ábrázolások módszereit Alkalmazni a jelképes ábrázolásokat Értelmezni a jelképek és a komplex jelzésrendszereket Felismerni a különféle jelöléseket Olvasni az egyszerűbb és összetettebb műszaki rajzokat A gyógyászati segédeszközöket szabadkézzel ábrázolni Az emberi testrészeket szabadkézi rajzzal ábrázolni 8.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Biológia, Rajz, Fizika, Matematika, Szakmai ismeret 8.3. Témakörök 8.3.1. A műszaki ábrázolások módszerei A különféle rajzeszközök A szakrajz formai követelményei A síkmértani szerkesztések A műszaki ábrázolások módszerei A jelképes ábrázolások A szabványok szerepe és jelentősége
55
8 óra/8 óra
8.3.2. A különféle jelölések
8 óra/8 óra
Felületi érdesség jelölése Tűrés és illesztés fogalma és jelölése Protézisen elhelyezett tengelyek ábrázolása Gyógyászati segédeszközök kiterített ábrájának megrajzolása alkatrész és összeállítási rajzok készítése Egyszerűbb és összetettebb rajzok olvasása, 8.3.3. Szabadkézi rajz 12 óra/12 óra Szabadkézi rajzolás Gyógyászati segédeszközök megrajzolása minta után Szabadkézi rajz elkészítése méretarányok figyelembe vételével Anatómiai ábrázolás 8.3.4. Protézisek ábrázolása Protézis ábrázolás anatómiai alapjai Okklúziós érintkezések rajza Statikai szabályok szerinti ábrázolás
8 óra/8 óra
8.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy szaktanterem 8.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
X X X X
56
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Képi információk körében műszaki rajz értelmezése műszaki vagy szabadkézi rajz készítése leírásból műszaki, vagy szabadkézi rajz készítése tárgyról műszaki rajz kiegészítés műszaki rajz elemzés, hibakeresés szabadkézi rajz készítése (anatómiai) műszaki rendszerrajz kiegészítés szabadkézi rajz elemzés, hibakeresés
2. 2.1. 2.2. 2.3. 3. 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6. 3.7. 3.8. 4.
X X
X
X X
X
X
X X X X X X X
X
X
X
X
Komplex információk körében
4.1.
Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Gyakorlati munkavégzés körében Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Vizsgálati tevékenységek körében geometriai mérési gyakorlat Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással
4.2. 4.3. 5. 5.1. 5.2. 6. 6.1. 6.1. 8. 8.1. 8.2. 9. 9.1. 9.2.
X X X X X X X X
X X
X X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám
Alkalmazott oktatási módszer neve
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
57
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6 1.7.
magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés szimuláció szerepjáték házi feladat
X X X X X X
8.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
9.
Gyógyászati segédeszközök gyártása gyakorlat tantárgy 630 óra/774 óra (összefüggő gyakorlat 245 óra /90 óra) * 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
9.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló legyen képes A gyógyászati segédeszközök készítéséhez szükséges gyakorlati készségek és képességek megszerzésére Az elméleti tantárgyak tanulása során elsajátított ismeretek alkalmazására A műveletek elvégzésének alapszintű elsajátítására, Az egyszerű szakmai feladatok végrehajtására Az alapvető fém, műanyagipari és egyéb gyártási műveletek elvégzésére A kéziszerszámok, gépek és berendezések biztonságos használatára Egyszerű gyógyászati segédeszközök irányítás melletti elkészítésére 9.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika Kémia Matematika Szakmai ismeret Anyagismeret Szakrajz Munkavédelmi alapismeretek 9.3. Témakörök 9.3.1. Gyártási alapműveletek elsajátítása és elvégzése Kézi szerszámok használata Gépek és berendezések használata 58
126 óra/126 óra
Fémipari alapműveletek elvégzése Műanyagipari alapműveletek elvégzése Gipsz technológiai műveletek elvégzése Egyéb anyagok alkalmazása 9.3.2. Egyszerű gyógyászati segédeszközök elkészítése 216 óra/288 óra Egyszerű gyógyászati segédeszközök elkészítése Protézis elkészítése Lenyomatvétel, mintavétel, mintakészítés Segédeszköz tervezése Mintakészítés és értékelés Sablonkészítés Fémlemez készítés Gyógyászati segédeszköz minta utáni elkészítése próbára Gyógyászati segédeszköz próba utáni korrekciós műveletei Gyógyászati segédeszköz befejező műveletei Ellenőrző munka és értékelés elkészítése 9.3.3. Fémlemez és sínezet készítése 288 óra/360 óra A fémlemez készítés mintakészítési eljárásai Modell analízis és tervezés Mintázás Precíziós öntés, kidolgozás Csiszolási (polírozási) eljárások Nemesfém - és nemesfémmentes ötvözetek megmunkálása Ellenőrzőmunka és értékelés elkészítés Sínek és körsínek mintakészítési eljárásai Sínek és körsínek elkészítése fémből 9.3.4. Összefüggő gyakorlat Gyártási alapműveletek elsajátítása Egyszerű gyógyászati segédeszközök elkészítése Fémlemez és sínezet készítése
245 óra/90 óra
9.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanműhely, gazdálkodó szervezet által működtetett akkreditált tanműhely, gazdálkodó szervezetnél működtetett ortopédiai műszerész gyártóműhely, fogtechnikai labor, gazdálkodó szervezetnél működtetett fogtechnikai laboratórium, ahol a Szakmai és Vizsgakövetelmények eszköz és felszerelési jegyzéke szerinti tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. 9.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) 59
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 2. 2.1. 2.2. 2.3. 3. 3.1. 3.2. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 5.2. 5.3. 6. 6.1. 6.2. 6.3. 7. 7.1.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban Képi információk körében XY rajz készítés tárgyról XY rajz elemzés, hibakeresés
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
X X X
X X X
X
X X
X
X X
X X
Komplex információk körében Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Árutermelő szakmai munkatevékenység Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Üzemeltetési tevékenységek körében Géprendszer megfigyelése adott
60
X X X X X X
X X X X
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
szempontok alapján Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről Vizsgálati tevékenységek körében Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Geometriai mérési gyakorlat Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással
7.2. 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 8.5. 9. 9.1. 9.2. 9.3.
X
X
X X X
X X X X X
X X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat mérés, értékelés
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
X X X X X X X X
X X X
X
9.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
61
A 11210-12 azonosító számú Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
62
A 11210-12 azonosító számú, Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
FELADATOK Kiválasztja a megfelelő vállalkozási formát, létrehozza a vállalkozást Megtervezi, berendezi az egészségügyi szolgáltatás helyét az előírások szerint Elkészíti-elkészítteti az üzleti tervet Elvégzi a működési engedély kiadásához szükséges feladatokat Biztosítja a szükséges berendezéseket és eszközöket, ellenőrzi működőképességüket Megállapítja a tevékenységhez szükséges munkaköröket és létszámot Alkalmazza a munkajogi szabályokat, megtalálja a jogforrást Munkaszerződést készít Felméri a piaci szükségletet Kialakítja a kereskedés feltételeit Tárgyal, kapcsolatot tart Megrendelést ír Raktárt és készletet kezel Adminisztrációt végez, dokumentál az adatvédelmi és adatkezelési szabályok betartásával Számítógépes célprogramot használ Alkalmazza a segédeszközökre vonatkozó elszámolási szabályokat Gondoskodik a minőségirányítási rendszer üzemeltetéséről Pénztárt és pénztárgépet kezel Elszámolást készít Alkalmazza az adózás szabályait Alkalmazza a fogyasztóvédelmi szabályokat Árat képez Minőségi kifogást kezel Betartja az esélyegyenlőségre vonatkozó jogszabályokat
x
Kereskedelmi dokumentáció készítése
Kereskedelmi folyamatok
x
x
x x
x x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x x x x x x
x x x
x x x x x
x
x x x x
x
x
x x
x x
x x x x
x x
SZAKMAI ISMERETEK
63
Jogi, kereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek
Vállalkozási alapismeretek
Jogi alapismeretek
11210-12 Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
Kereskedelmi alapismeretek
Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
x x x x x x x
x
Vállalkozási formák, jogi szabályozása A vállalkozás létrehozásának és működtetésének gyakorlati feladatai Az üzleti terv tartalma, felépítése A tevékenységhez szükséges személyi és tárgyi feltételek A munkaszerződések létesítésének feltételei, formái, megszüntetésére vonatkozó szabályok Pénzügyi, számviteli alapfogalmak Számlaadási és könyvvezetési kötelezettség A mérlegbeszámoló legfontosabb tartalmi előírásai A mérleg és az eredménykimutatás adatai A vállalkozás megszüntetésének formái, gyakorlati teendői A szervezeti struktúra kialakítása, munkakörök meghatározása Munkaköri leírások elkészítése Vezetési módszerek Az üzleti tárgyalás megtervezésének és lebonyolításának szempontjai Adatvédelem Adózási jogszabályok Társadalombiztosítás Kereskedelmi és áruforgalmi alapok Költségkiadás, költségszámítás Fogyasztóvédelem
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x x x x x
x
x x x x
x
x x x x
x
x x x x
x
SZAKMAI KÉSZSÉGEK Elemi szintű számítógép használat Köznyelvi olvasott szöveg megértése Köznyelvi íráskészség, fogalmazás írásban Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése x Szakmai nyelvű beszédkészség
x x x x x
x x x
x x x
x x x x
x x x x
x
x
x
x
x x x x x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Felelősségtudat, megbízhatóság Önállóság, döntésképesség
x
Szervezőkészség
x
x
x
Kapcsolatteremtő készség
x
x
Irányítási készség, határozottság
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
x
TÁRSAS KOMPETENCIÁK
Közérthetőség, kezdeményezőkészség MÓDSZER KOMPETENCIÁK Ismeretek helyénvaló alkalmazása, emlékezőképesség x (ismeretmegőrzés) Gyakorlatias feladatértelmezés, rendszerben való gondolkodás Körültekintés, elővigyázatosság x
64
x
x
10. Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek tantárgy
18 óra/18 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
10.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje Az üzletvitelhez szükséges jogszabályokat és azok alkalmazását A jogforrás fellelhetőségét Az adatkezelésre vonatkozó szabályokat, és azok érvényesítését A kereskedelmi folyamatokra vonatkozó előírásokat és alkalmazásukat A kereskedés feltételeit és kialakítását A pénzügyi és számviteli előírásokat és alkalmazásukat 10.2.
10.3.
Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Foglalkoztatási alapismeretek, Egészségügyi alapismeretek, Szakmai ismeret. Témakörök
10.3.1. Jogi alapismeretek A jogrendszer ismerete A jogforrások és azok összefüggései A jogszabályok érvényessége és hatálya A polgári jog A polgári törvénykönyv A tulajdonjog A kötelmi jog A szerződés Munkajogi ismeretek, jogforrások Munkajogi szabályok Munkaszerződés Adatkezelésre vonatkozó szabályok
6 óra/6 óra
10.3.2. Kereskedelmi alapismeretek A kereskedelem fogalma A nagykereskedelem fogalma, szerepe, tevékenysége A kiskereskedelem fogalma, szerepe, tevékenysége A kereskedelmi folyamatok Beszerzés, szállítás, értékesítés A készletezés Az értékesítés folyamata Az adminisztráció és dokumentálás előírása A pénztár és pénztárgépkezelés A számlaadás kötelezettsége
6 óra/6 óra
65
Az adózás szabályai A vevő és eladó etikus kapcsolata A minőségi kifogások kezelésének módjai 10.3.3. Vállalkozási alapismeretek A gazdasági társaságok jogi formájának megismertetése A gazdasági társaságok szerződési formáinak megismertetése A gazdasági társaság tevékenységi körének megismertetése A gazdasági cégbejegyzés módjának megismertetése Az üzleti vállalkozás tevékenysége Az üzleti terv Az adózás jogi szabályozása Beszámolási kötelezettség Könyvvezetési kötelezettség Marketing ismeretek 10.4.
6 óra/6 óra
A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, informatikai szaktanterem
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói 10.5. tevékenységformák (ajánlás)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
1. 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
X X
X
X X X
X X
66
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Leírás készítése Válaszolás írásban, mondatszintű kérdésekre Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban
2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 3.
X X X
X
X
X
X X
X X
Komplex információk körében
3.1. 3.2.
Esetleírás készítése Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Vizsgálati tevékenységek körében Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés
3.3. 3.4. 3.5. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 5. 5.1. 6. 6.1. 7 7.1.
X X
X X X
X
X
X
X X X X X
X
X X
X
X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4.
Alkalmazott oktatási módszer neve
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés
csoport
osztály X X
X X
67
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10. 1.11.
vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat
X X X X X X X
A tantárgy értékelésének módja 10.6. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
11. Jogi, kereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek
18 óra/18 óra
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
11.1. A tantárgy tanításának célja A tanuló legyen képes A kereskedelmi folyamatok szakszerű elvégzésére A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó dokumentációk elkészítésére A nagy- és kiskereskedelmi áruforgalom előírásának alkalmazására A szállítási folyamatok szakszerű megszervezésére Az értékesítési folyamat szakszerű elvégzésére A kereskedelem tárgyi feltételeinek szakszerű és biztonságos kialakítására Dokumentumok elkészítésére 11.2.
11.3.
Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Foglalkoztatási alapismeretek Egészségügyi alapismeretek Szakmai ismeret
Témakörök
11.3.1. Kereskedelmi folyamatok Raktározás alapelveinek alkalmazása Anyag- és árubeszerzés dokumentációjának elkészítése Értékesítési terv készítése Készletezési terv készítése Kereskedelmi tevékenység bemutatása
6 óra/6 óra
11.3.2. Kereskedelmi dokumentáció készítése Szerződés Megrendelés Számla és szállítólevél
12 óra/12 óra
68
Bizonylatok Leltári dokumentáció Jogi-kereskedelmi és vállalkozási dokumentációs ismeretek Cégbejegyzés, alapító okirat Beszámoló A vállalkozás dokumentumai 11.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, demonstrációs terem vagy gazdálkodó szervezetnél. (Akkreditált tanműhely vagy üzlet és raktárhelyiség, ahol az SZVK-ban meghatározott tárgyi feltételek rendelkezésre állnak.) 11.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
3.
Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Képi információk körében
4.
Komplex információk körében
1. 1.1. 1.3. 1.5. 1.7. 2. 2.1. 2.4. 2.5. 2.6.
4.1.
Osztálykeret
Csoportbontás
Tanulói tevékenységforma Egyéni
Sorszám
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
X X X X
X X X X
Esetleírás készítése
X
69
X
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
4.2. 4.3. 4.5. 5. 5.2. 5.4. 6. 6.2. 7. 8. 8.6. 9. 9.1.
Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Műveletek gyakorlása Üzemeltetési tevékenységek körében Vizsgálati tevékenységek körében Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés
X
X X
X X X X
X X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés kooperatív tanulás szimuláció szerepjáték házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
X X X X X X X X X X
11.6. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
70
A 11148-12 azonosító számú Rögzített fogpótlás készítése megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei
71
A 11148-12 azonosító számú, Rögzített fogpótlás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
Szakrajz II
Anyagismeret II.
Szakmai ismeret II.
. Funkcionális
Rögzített fogpótlás készítés gyakorlata
Ideiglenes korona, híd készítés
x x
x
Leplezések
Szekcionált minta készítése Koron készítés Híd, hídváz készítés Inlay, onlay készítés
Szakirányú funkcionális anatómia
Korona készítés technológiája Híd készítés technológiája Inlay onlay készítés technológiája ideiglenes híd készítés technológiái Leplezéstechnikai eljárások Rágószervi anatómia
Rögzített pótlások öntés technikája
Rögzített fogpótláshoz készíthető szekcionált gipszminta típusok
Rögzített pótlás szabadkézi rajza
Fog szabadkézi rajza emlékezetből
Rögzített fogpótlás készítése
Öntéstechnikai alapismeret II. Nemesfémek a fogtechnikában Nem nemesfémek a fogtechnikában Nemesfém ötvözetek Fémmentes pótlások anyagtana Nem nemesfém ötvözetek Leplező anyagok
anatómia
FELADATOK Csoportmunkában rögzített fogpótlást tervez Koronát készít Hidat készít Rögzített fogpótlást javít Ideiglenes pótlást készít Allergiamentes rögzített fogpótlást készít
x x x x x
x x x x x x x x x x
x x
x
x
x
x x x
x
x x x
Rögzített fogpótlásoknál segédkezik x Fogszínt meghatároz, kontrollál Leplezést készít Inlay-t, onlay-t készít x x
x x
x
x
x
x x x
x x
x x
x
x
x x x
x x x
x x x
x x x
x
x x
x
x
x x
x x
x
x
x
x
SZAKMAI ISMERETEK A Rögzített fogpótlás készítésének lépései Anyagismeret
x
x
x x x x x
x
x x x x x x x
72
x
x x
x x x
Biokompatibilis fogászati ötvözetek
x x
x x
Fogászati leplező anyagok
x
Fémmentes rögzített pótlások alapanyagai
x
Fogászati segédanyagok
x
x x x
x x x x x x x
x
Fogászati funkcionális anatómia
x
Koponya és a rágószerv anatómiája
x
Gnathológia, artikulátortechnika Szakrajz Az alsó és felső fogazat rajza Okklúziós érintkezések
x
x
x
x
x
x
x x x x x
x
x
Fémmentes pótlások
x x x x x
x
x
x
x
x x
x
x
x
x
x
x
x x x x
x
x
x x x x
x
x x
x
x
x x
x
Leplezés
x x
x x x x x
x
Dokumentáció Fémkorona-híd inlayonlay
x
x x x
x x x x
x
Inlay-onlay Olvasott szakmai szöveg megértése Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban 5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Információforrások kezelése Jelképek értelmezése
x x x x x x x
x
x
x x x x
x x x x x x x
x
x
x x x x
x
x
x x x x x x x x
x
x x x x x x
x
x x x x
x
x x x x x
x
x
x
x x x x
x
x x x x x
x
x x x x x
x
x
Fogászati szerszámok használata Szabadkézi rajzolás
x
x
73
Fogászati megmunkáló eszközök használata Fogtechnikai laboratóriumi berendezések alkalmazása Fogászati kézi eszközök használata
x x x x x
x
x x x x x
x
x x x x x
x
SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK Kézügyesség, stabil kéztartás
x
x
x x x x x
x
Döntésképesség
x
x
x x x x x
x
Precizitás
x
x
x x x x x
x
x x x x x
x
TÁRSAS KOMPETENCIÁK Interperszonális rugalmasság Kompromisszumkészség
x
x
x x x x x
x
Motiválhatóság
x
x
x x x x x
x
MÓDSZERKOMPETENCIÁK Kreativitás, ötletgazdagság
x
x
x x x x x
x
Kontroll (ellenőrző) képesség
x
x
x x x x x
x
Ismeretek helyén való alkalmazása
x
x
x x x x x
x
74
12. Szakmai ismeretek II.
/80 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
12.1.A tantárgy tanításának célja A tanuló ismerje a rögzített fogpótlások alkalmazási területeit és feladatait, a rögzített fogpótlások különféle típusait, a rögzített fogpótlások elkészítési folyamatát, a rögzített fogpótlások gyártástechnológiáját, a különféle anyagok alkalmazási lehetőségeit és megmunkálási módjait, a rögzített fogpótlásokkal szembeni minőségi elvárásokat, a
rögzített
fogpótlás
készítés
során
felhasznált
alap-
és
segédanyagokat, a rögzített fogpótlás készítés során alkalmazott fémeket, ötvözeteket, fémötvözeteket és tulajdonságaikat, a nemfémes anyagokat és tulajdonságaikat, a rögzített fogpótlás készítés során alkalmazott leplező anyagokat. A tanuló tudja a fog több nézetű ábrázolását szabadkézi rajztechnikával emlékezetből elkészíteni, rögzített
fogpótlás
funkcionalitásával
kapcsolatos
szabályokat
kapcsolatos
szabályokat
ábrázolni szemléltető ábra másolása során, rögzített
fogpótlás
funkcionalitásával
ábrázolni emlékezetből 12.2.Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Általános anatómiai ismeretek, Fizika, Kémia, Matematika, Anyagismeret, Szakrajz, Egészségügyi alapismeretek, Egészségügyi-technikai alapismeretek
Munkavédelmi ismeretek, Gyógyászati segédeszközök gyártása – gyakorlat Rögzített fogpótlás gyártása- gyakorlat Témakörök 75
12.2.1. Rögzített fogpótláshoz készíthető szekcionált gipszminta típusok 8 óra Önálló munkavégzés keretei között ismerje és alkalmazza a rögzített pótlások készítési elveinek megfelelő lenyomat előkészítési, és felöntési eljárásokat. Rögzített fogpótláshoz készíthető szekcionált gipszminta típusok ismeretanyagának elsajátítása, ezen technológiai ismeretek alkalmazási lehetőségei. A szekciós mintakészítés témakörön belül a Pin és Pinmentes eljárások elméleti ismereteinek ismertetése, különböző eljárások technológiai sajátosságainak oktatása. 12.2.2. Rögzített fogpótlások öntéstechnikája 8 óra Precíziós öntéstechnika fogalmának kibontása szakmai irányelvek figyelembe vételével. Beágyazás technikai alapelvek ismertetése, ezen belül a beágyazó anyagok helyes felhasználási, valamint a beágyazandó viaszmintázat öntésen belüli elhelyezésének szabályai. Olvasztási eljárások ismertetése, az alkalmazandó olvasztási eljárások előnyei, hátrányai. Öntési eljárások ismertetése. A különböző eljárások előnyei, hátrányai. 12.2.3. Koronakészítés technikája 16 óra A koronakészítés elméleti alapjai konvencionális és CAD-CAM eljárásokkal, gnatológiai elvek szerint. Konvencionális eljárás technológia menetének ismertetése. A CAD-CAM technológiával készítendő fogpótlás technológiai menetének ismertetése, hangsúlyozottan a minta előkészítés, szkennelés, tervezés, vágótömbre helyezés, illetve a marás utómunkálatainak kifejtésével. 12.2.4. Hídkészítés technológiája 16 óra A hídkészítés elméleti alapjai konvencionális és CAD-CAM eljárásokkal, gnatológiai és statikai elvek szerint. Az okklúziós iránytű alkalmazása rágófelszínek kialakításakor Koronák és hidak készítésének anatómiai alapjai. Korona és híd készítése gnatológiai és statikai elvek szerint. Fémötvözetekből készült koronák és hidak leplezésének elméleti alapjai gnatológiai elvek szerint.
A CAD-CAM technológiával készítendő hídpótlás technológiai menetének
ismertetése,
hangsúlyozottan 76
a
minta
előkészítés,
szkennelés,
tervezés,
vágótömbre
helyezés,
illetve
a
marás
utómunkálatainak kifejtésével. 12.2.5. Inlay/onlay készítés technológiája 8óra Az inlay, onlay készítésének elméleti alapjai kerámia mikrokompozitból, kerámiából, nemesfém ötvözetből és CAD-CAM technikával 12.2.6. Ideiglenes hídkészítés technológiája 8 óra Ideiglenes hídkészítés konvencionális és CAD-CAM eljárásokkal, gnatológiai és statikai elvek szerint. Hagyományos eljárás technológiai lehetőségeinek ismertetése, azon belül a tömő-préselő, a blokk technika, illetve a spatula technikai eljárások ismertetésével. A CAD-CAM technológiával készítendő ideiglenes pótlás technológiai menetének ismertetése, hangsúlyozottan a minta előkészítés, szkennelés, tervezés, vágótömbre helyezés, illetve
a marás utómunkálatainak
kifejtésével. 12.2.7. Leplezéstechnikai eljárások 16 óra Műanyag leplezési eljárások, technológiák. Hagyományos keresztkötéses műanyagból készülő leplezések technológia lehetőségei, elkészítésének menete. Pasztaszerű, hőre keményedő leplezési eljárások ismertetése. Mikrokompozit leplezési eljárások, a technológia előnyei, hátrányai. Kerámialeplezési eljárások, szabályok, technológiai eljárások.
12.3. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy demonstrációs szaktanterem, tanműhely. 12.4. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály X X X X X
77
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció házi feladat
X X X X
X
X
X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Tanulói tevékenységforma Egyé ni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló
Cso port bont ás
Osz tály ker et
X X X X
X X X X X
X
X X
X
Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Üzemeltetési tevékenységek körében Vizsgálati tevékenységek körében Anyagminták azonosítása
X X X
X
78
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés
12.5.
X X
A tantárgy értékelésének módja
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
13.
Anyagismeret II
64 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
13.1
A tantárgy tanításának célja a rögzített fogpótlás készítés során felhasznált alap- és segédanyagokat megismertetése, a rögzített fogpótlás készítés során alkalmazott fémek, ötvözetek megismertetése, fémötvözetek és tulajdonságainak megismertetése , a nemfémes anyagok és tulajdonságainak megismertetése, a rögzített fogpótlás készítés során alkalmazott leplező anyagok megismertetése
13.2
Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, Kémia, Matematika, Szakmai ismeret, Gyógyászati segédeszközök gyártási ismeretek.
13.3.
Témakörök
13.3.1.
Öntéstechnikai alapismeret II 8 óra Precíziós öntés fogalmának fizikai, anyagtani alapjai. Beágyazó anyagok fajtái, alapanyagai, felosztása, technológiai felhasználása Fémolvasztási eljárások, az alkalmazandó olvasztási eljárások anyag és eszköz igényének ismertetése. Öntőgép típusok, működi elvük, segédanyag és gépigények ismertetése, ezen öntőgép típusok általános használati szabályai. Forrasztás, hegesztés a fogtechnikában
13.3.2.
Nemesfémek a fogtechnikában 8 óra A fogtechnikában felhasznált nemesfémek fizikai, kémiai tulajdonságainak ismertetése. Előtérbe helyezve a szakma specifikus 79
tulajdonságokat: hővezető képesség, rugalmassági tényező, olvadáspont, keménység, önthetőség. Felhasználásuk előnyei, szabályai a rögzített fogpótlás készítésének szemszögéből. 13.3.3. Nem nemesfémek a fogtechnikában 8 óra A fogtechnikában felhasznált nem nemesfémek fizikai, kémiai tulajdonságainak ismertetése. Előtérbe helyezve a szakma specifikus tulajdonságokat: hővezető képesség, rugalmassági tényező, olvadáspont, keménység, önthetőség. Felhasználásuk előnyei, szabályai a rögzített fogpótlás készítésének szemszögéből. 13.3.4. Nemesfém ötvözetek 8 óra A fogtechnikában felhasznált nemesfémötvözetek fizikai, kémiai tulajdonságainak ismertetése. Előtérbe helyezve a szakma specifikus tulajdonságokat: hővezető képesség, rugalmassági tényező, olvadáspont, keménység, önthetőség. A fogtechnikai nemesfém ötvözetek felosztása, nemesfém tartalmának meghatározási módjai. Felhasználásuk előnyei, szabályai a rögzített fogpótlás készítésének szemszögéből. 13.3.5. Nem nemesfém ötvözetek 8 óra A fogtechnikában felhasznált nem nemesfémötvözetek fizikai, kémiai tulajdonságainak ismertetése. Előtérbe helyezve a szakma specifikus tulajdonságokat: hővezető képesség, rugalmassági tényező, olvadáspont, keménység, önthetőség. A fogtechnikai ötvözetek felosztása, felhasználhatóságuk előnyei, hátrányai. 13.3.6. Fémmentes pótlások anyagtana 8 óra Fémmentes pótlások csoportosítási lehetőségei, készítésének alap- és segédanyag szükségletei. A felhasználható alapanyagok fizikai, kémiai tulajdonságai, előtérbe helyezve a felhasználást befolyásoló tulajdonságokat, tényezőket. Keménység, opacitás, transzparencia, transzlucencia, keménység, rugalmasság. A különböző eljárások technológiai sajátosságai. 13.3.7. Leplező anyagok 16 óra Leplező anyagok anyagtana, csoportosítási lehetőségei, készítésének alap- és segédanyag szükségletei.
80
A felhasználható alapanyagok fizikai, kémiai tulajdonságai, előtérbe helyezve a felhasználást befolyásoló tulajdonságokat, tényezőket. Keménység, opacitás, transzparencia, transzlucencia, keménység, rugalmasság. A különböző leplezési eljárások technológiai sajátosságai. A forgalomban kapható leplező anyagok felhasználást segítő, gyártók által egyedi fogszínskálához készített alap szortiment felosztások, illetve az induvidualitást segítő egyéb segédanyagok, és eljárások ismertetése. 13.4.A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy demonstrációs szaktanterem, tanműhely. 13.5.A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály X X X X X X X X X X X X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás) Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Tanulói tevékenységforma Egyé ni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló
Cso port bont ás
Osz tály ker et
X X X X
81
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tesztfeladat megoldása Szöveges előadás egyéni felkészüléssel Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló
X X X X X
X X
X
Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Üzemeltetési tevékenységek körében Vizsgálati tevékenységek körében Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés
13.6.
X
X X X
X X X
A tantárgy értékelésének módja
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
14. Funkcionális anatómia tantárgy
48 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
14.1.
A tantárgy tanításának célja megtanítsa a rágószerv és kapcsolódó szervek felépítését, anatómiáját megtanítsa a rágószerv mozgásával, funkcionalitásával kapcsolatos szakirányú ismereteket
14.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, Kémia, Biológia Szakmai ismeret, Anatómiai ismeretek 82
14.3. 14.3.1.
Témakörök Rágószervi anatómia 24 óra Rágószerv működése, vérellátása és idegi szabályozása Nyál és nyálmirigyek Nyelv anatómiája A fog szerkezete Nyelés ismertetése
14.3.2. Szakirányú funkcionális anatómia Okklúziós elméletek Rágópályák A fogazat rendellenességei és korrekciós lehetőségei Különböző artikulációs elvek
24 óra
14.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy demonstrációs szaktanterem, tanműhely. 14.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.10.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály X X X X X X X X X X X X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
Tanulói tevékenységforma
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
83
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6.
Egyé ni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat
14.6.
Cso port bont ás
Osz tály ker et
pont lebontása, pontosítása)
X X X X X
X
X X
X X X X
A tantárgy értékelésének módja
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.”
15. Szakrajz II tantárgy
32 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
15.1.
A tantárgy tanításának célja megtanítsa a fog több nézetű ábrázolását szabadkézi rajztechnikával emlékezetből rögzített fogpótlás funkcionalitásával kapcsolatos szabályok ábrázolása szemléltető ábra másolása során rögzített fogpótlás funkcionalitásával kapcsolatos szabályok ábrázolása emlékezetből
15.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, Kémia, Matematika, 84
Szakmai ismeret, Anatómiai ismeretek 15.3.
Témakörök
15.3.1. Fog szabadkézi rajza emlékezetből 16 óra Alsó, felső fogak anatómikus ábrázolása emlékezetből, szabadkézi rajzban 15.3.2. Rögzített pótlás szabadkézi rajza 16 óra A fogak és az okklúziós érintkezések rajza, okklúziós iránytű rajza Rögzített pótlás készítésének szabályait ábrázoló rajzok készítése szemléltető ábra másolása alapján. 15.4. A képzés javasolt helyszíne (ajánlás) Tanterem, vagy demonstrációs szaktanterem, tanműhely. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói 15.5. tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9. 1.11.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés kiselőadás megbeszélés vita szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció házi feladat
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport osztály X X X X X X X X X X X X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás)
Tanulói tevékenységforma
Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok)
85
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK
Egyéni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Képi információk körében XY rajz készítés tárgyról XY rajz elemzés, hibakeresés Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat
15.6.
Csoportbontás
Osztálykeret
6. pont lebontása, pontosítása)
X X X X X X
X
X
X
X
X X X X X
A tantárgy értékelésének módja
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
16.
Rögzített fogpótlás készítés gyakorlata
688 óra*
* 9-13. évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés
16.1.A tantárgy tanításának célja A tanuló legyen képes a rögzített fogpótlás készítéséhez szükséges gyakorlati készségeket és képességek megszerzésére, az elméleti tantárgyak tanulása során elsajátított ismereteket alkalmazására, a műveletek elvégzésének alapszintű elsajátítására, a rögzített fogpótlás készítése során használt kéziszerszámok, gépek és berendezések biztonságos használatára, rögzített fogpótlások irányítás melletti elkészítésére. 86
16.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Fizika, Kémia, Matematika, Szakmai ismeret, Anyagismeret. Szakrajz, Munkavédelmi alapismeretek. 16.3.
Témakörök
16.3.1. Szekcionált minta készítése Pin és Pinmentes eljárásokkal
64 óra
16.3.2. Koronakészítés 64 óra A koronakészítés elméleti alapjai konvencionális és CAD-CAM eljárásokkal, gnatológiai elvek szerint 216 óra 16.3.3. Híd, hídváz készítés A hídkészítés elméleti alapjai konvencionális és CAD-CAM eljárásokkal, gnatológiai és statikai elvek szerint Az okklúziós iránytű alkalmazása rágófelszínek kialakításakor Fémmentes vázak tervezése, kivitelezése gnatológiai és statikai elvek szerint 16.3.4. Inlax/onlay készítés 32 óra Az inlay, onlay készítésének elméleti alapjai kerámia mikrokompozitból, kerámiából, nemesfém ötvözetből és CAD-CAM technikával 16.3.5. Ideiglenes korona, híd készítés Ideiglenes korona, híd készítés
64 óra
16.3.6. Leplezések 248 óra Koronák és hidak leplezésének gyakorlata kerámia mikrokompozitból és kerámiából 16.4.
A képzés javasolt helyszíne (ajánlás)
Tanműhely, gazdálkodó szervezet által működtetett akkreditált tanműhely, gazdálkodó szervezetnél működtetett ortopédiai műszerész gyártóműhely,
87
fogtechnikai laboratórium, gazdálkodó szervezetnél működtetett fogtechnikai laboratórium. A Szakmai és Vizsgakövetelmények felszereltségi jegyzéke szerinti tárgyi feltételek. 16.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák (ajánlás) A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek (ajánlás)
Sorszám 1.1 1.2. 1.4. 1.6. 1.7. 1.8. 1.9.
Alkalmazott oktatási módszer neve magyarázat elbeszélés megbeszélés szemléltetés projekt kooperatív tanulás szimuláció
A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni
csoport
osztály
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
X X X X X X X
X
A tantárgy elsajátítása során alkalmazható tanulói tevékenységformák (ajánlás) Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenciálási módok) Tanulói tevékenységforma Egyé ni Információ feldolgozó tevékenységek Olvasott szöveg önálló feldolgozása Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása Információk feladattal vezetett rendszerezése Ismeretalkalmazási gyakorló tevékenységek, feladatok Írásos elemzések készítése Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban Képi információk körében Műszaki rajz értelmezése Műszaki rajz készítése leírásból
Cso port bont ás
Osz tály ker et
X X X
X X X X
88
X X
X
Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebontása, pontosítása)
Szabadkézi rajz készítés tárgyról Szabadkézi rajz kiegészítés Műszaki rajz elemzés, hibakeresés Szabadkézi rajz készítése (anatómiai) Műszaki rendszerrajz kiegészítés Szabadkézi rajz elemzés, hibakeresés
X X X X X X
X X X X X X
X
X
Komplex információk körében Elemzés készítése tapasztalatokról Esemény helyszíni értékelése szóban felkészülés után Utólagos szóbeli beszámoló Csoportos munkaformák körében Információk rendszerezése mozaikfeladattal Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással Csoportos helyzetgyakorlat Gyakorlati munkavégzés körében Árutermelő szakmai munkatevékenység Műveletek gyakorlása Munkamegfigyelés adott szempontok alapján Üzemeltetési tevékenységek körében Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről Vizsgálati tevékenységek körében Technológiai próbák végzése Technológiai minták elemzése Geometriai mérési gyakorlat Anyagminták azonosítása Tárgyminták azonosítása Szolgáltatási tevékenységek körében Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással
16.6.
X X X X X X X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X X X X X
X X X X X
X
X
X X
A tantárgy értékelésének módja
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 54. § (2) a) pontja szerinti értékeléssel.
89