SZAKDOLGOZAT
Pekár Éva Zsuzsánna
MISKOLC 2014
MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
NŐK MAGÁNJOGI HELYZETE A 20. SZÁZADIG MAGYARORSZÁGON
Szerző: Pekár Éva Zsuzsánna Munkaügyi kapcsolatok tanácsadó Konzulens: Dr. Koncz Ibolya Katalin egyetemi docens
MISKOLC 2014 2
UNIVERSITY OF MISKOLC FACULTY OF LAW DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY
Civil law position of women to the 20th Century in Hungary
Author: Pekár Éva Zsuzsánna Munkaügyi kapcsolatok tanácsadó Consultant: Dr. Koncz Ibolya Katalin egyetemi docens
MISKOLC 2014 3
Tartalomjegyzék BEVEZETÉS ........................................................................................................... 5
I. 1. 2.
BEMUTATÁS............................................................................................................ 5 RÁKÓCZI ERZSÉBET ÖZVEGYSÉGE .......................................................................... 6
II. A NŐK STÁTUSZJOGAI A RENDI TÁRSADALOMBAN .............................. 8 A NŐK SZEMÉLYI JOGAI........................................................................................... 8 1.1. Nemi gyámság ................................................................................................ 8 1.2. Fiúsítás............................................................................................................ 8 1.3. Házasság ......................................................................................................... 9 2. A NŐK KÜLÖNJOGAI .............................................................................................. 10 2.1. Hitbér ............................................................................................................ 10 2.2. Hozomány..................................................................................................... 11 2.3. Jegyajándék .................................................................................................. 11 2.4. Közszerzemény............................................................................................. 12 2.5. Leánynegyed................................................................................................. 13 2.6. Hajadoni jog ................................................................................................. 14 2.7. Özvegyi jog .................................................................................................. 14 1.
III. AZ ÖZVEGYEK KIVÉTELES POLITIKAI HELYZETE .............................. 17 IV. 1. 2. 3. 4.
VÁLTOZÁSOK A POLGÁRI TÁRSADALOM IDEJÉN ............................ 20 TÖRVÉNYES ÖRÖKLÉS ........................................................................................... 20 HITVESTÁRSI ÖRÖKLÉS ......................................................................................... 22 ÖZVEGYI ÖRÖKLÉS ............................................................................................... 23 ÖZVEGYI JOG ........................................................................................................ 23 4.1. Az özvegyi jog eredete ................................................................................. 24 4.2. Az özvegyi jog tárgya ................................................................................... 24 4.3. Az özvegyi jog korlátozása .......................................................................... 25 4.4. Az özvegyi jog köteles részhez való viszonya ............................................. 26 4.5. Az özvegyi jog megszűnése ......................................................................... 27
V. AZ ÖZVEGYI JOG INTÉZMÉNYE AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYVBEN ............................................................................................. 29 VI.
ÖSSZEGZÉS ...................................................................................................... 32 HIVATKOZOTT IRODALOM ........................................................................... 34 FELHASZNÁLT IRODALOM ........................................................................... 35 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ............................................................................... 36
4
I. Bevezetés 1. Bemutatás Jelen dolgozatomban, ahogyan az a címből is kiderül, szeretném nagy vonalakban ismertetni a nőkre vonatkozó külön jogokat, főként az öröklési jog tükrében, különös tekintettel az özvegyek sajátos helyzetére. Ezt leginkább olyan esetek által kívánom megtenni, melyekben, bár hasonlóan női jogokról beszélünk, azonos helyzetben eltérő jogok és kötelezettségek vonatkoznak a hajadonokra és férjes asszonyokra, mint az özvegyekre. Dolgozatom második részében áttekintem az öröklési jog és özvegyi jog kapcsolatát, valamint az özvegyi jog eredetét, tárgyát, korlátozását és megszűnését a 20. századig Magyarországon. Mindenekelőtt szeretném dolgozatom elején tisztázni, hogy a 16-18. század sajátosan előnyös jogi helyzetet teremtett a nők szempontjából az élet majdnem minden területén. A későbbiekben láthatóvá válik, hogy sajnálatos módon ez nem vált maradandóvá, a polgári társadalomban ez részben vagy egészen megváltozott. A későbbi időszakokban is végigkövetem az özvegyi jog és a nők státuszjogainak változását. Dolgozatom végén pedig egy kis kitekintéssel élek a jövő irányába, melynek indoka az, hogy az özvegyi jog intézményében olyan korszakos változások következtek be, amit egy, a jelen dolgozathoz hasonló tárgyú értekezés sem mellőzhet – még ha jogtörténeti szintetizálás az alapvető célja is. Kiinduló pontom tehát a 16. századi Magyarország, melyben a nő rendi minősítése férjéét követte. Amennyiben nem nemes nő ment feleségül nemeshez, úgy a nő is nemesi rangot kapott, jogilag is nemessé vált. Ha nemes nő - a családja beleegyezésével, vagy özvegyként ment hozzá nem nemes férfihoz - úgy a férfi státusa is emelkedett, bár jogilag nem lett nemes. 1
1
GÁSPÁR Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomtól a Horthy-korszak végéig. In: PALASIK Mária (szerk.): A nő és a politikum. Napvilág Kiadó, Bp. 2007. (a továbbiakban: Gáspár, 2007.) 65-79. o
5
2. Rákóczi Erzsébet özvegysége Dolgozatomban részletesen kívánom bemutatni Rákóczi Erzsébet rövid özvegységének történetét, mivel részben ezen keresztül szeretném ismertetni a kor nőkre vonatkozó jogrendszerét a fentebb említett módon, így töltve meg élettel a jogi szabályozás rendjét. Rákóczi Erzsébet életének történeti áttekintésére Berta Borbála művét választottam forrásul.2 Rákóczi Erzsébet 1654-ben született, Rákóczi László és Bánffy Erzsébet első gyermekeként (két évvel később született lánytestvére csecsemőkorában meghalt). Kilenc éves korában elveszítette édesanyját, majd egy évvel később édesapját, így tíz éves korára árva maradt, gyámja Báthory Zsófia lett. Négy év múlva feleségül ment Erdődy Ádámhoz, aki azonban néhány héttel később egy török elleni hadjáratban meghalt, így Erzsébet özvegy maradt, alig tizennégy évesen. Rákóczi Erzsébet számos jól jövedelmező birtok egyetlen örököse volt, főként Észak- Kelet-Magyarországon. Mivel esküvője napján még nem volt nagykorú (a korban ez a lányoknál a 16. életév betöltését jelentette), pusztán serdült, mivel 12. évét betöltötte, s így gyámja csak gondnokként tevékenykedett tovább. Mivel árvaként férjhez ment, így valamennyi birtokát ki kellett adni.3 Az esküvő előtt I. Rákóczi Ferenc elfoglalta Makovica, Szerencs és Ónod Erzsébetre eső részét. Az esküvő, a tanúk szerint, Erzsébet rangjához méltó volt, azonban a vőlegénynek annyi pénze sem volt, hogy saját öltözetét maga állja, így annak egy részét is Erzsébet vásárolta. Mivel az esküvő után néhány héttel férje elesett egy török ellen vívott csatában, így temetés következett, melynek költségeit, az esküvőhöz hasonlóan, szintén Erzsébet viselte. Apósa, fia adósságainak fejében elfoglalta Erzsébet egy birtokát, Jászkát, melyet fia kötött le feleségének házassági szerződésükben. Férje halála után kizárólag anyósa, Forgách Éva állt az akkor 14 éves özvegy mellett, aki elsőként rokonaitól kívánta visszaszerezni birtokait. I. Rákóczi Ferenc azzal az indokkal foglalta el a Rákóczi László által örökül hagyott birtokokat, hogy a családban, Ő az egyetlen férfi örökös, és leányként Erzsébet nem örökölhet. A kor szokása szerint viszont leány örökölhetett pénzért vett vagy szerzett birtokjogot, illetve ha fiúsították mint fiú minden birtok jogát megkaphatta. Mivel a fent BERTA Borbála: Rákóczi Erzsébet rövid özvegysége. In: DR. LÁCZAY Magdolna (szerk.): Nők és férfiak… avagy a nemek története. Nyíregyházi Főiskola - Gazdaságtudományi Kar, Nyíregyháza. 2003. 241-247. o. 3 lsd még: HORN Ildikó: Nemesi árvák. In: PÉTER Katalin (szerk.): Gyermek a kora újkori Magyarországon: "adott Isten hozzánk való szeretetéből... egy kis fraucimmerecskét nekünk". Bp. 1996. 52.p. 2
6
említett birtokokat a Rákóczi család vásárolta, így Erzsébet is örökölhette azokat; királyi határozat alapján tehát Rákóczi Ferencnek vissza kellett adni a birtokokat unokahúgának. Nehezebb dolga volt apósával, aki Erzsébet hitbérként adott birtokát nem adta vissza, illetve nem fizette ki. A hitbér „vagyonigény, amely a férj vagyonát a feleség javára zálogjogilag terheli.”4 Eszerint a férj a házassági szerződésben egy meghatározott értékben lekötött a felesége számára egy birtokot, mely értéket a férj családja a feleség özvegyülése esetén köteles volt kifizetni a feleségnek vagy a birtok a nő tulajdonába került. Erdődy Imre tehát elfoglalta az 50 ezer forint értékű hitbérként adott Jászkát, de nem fizette ki Erzsébetet. Anyósa segítette ugyan, de Forgách Éva sem kívánt férje ellenében jogi úton megoldást találni, így – bár azt nem lehet tudni kinek az javaslata volt – 1670-ben Erzsébetet hozzáadták Erdődy Györgyhöz, korábbi férje unokatestvéréhez. A kor szokásai szerint be kellett szerezniük a király, a pápa és mindkét rokonság engedélyét. Az ügynek azonban itt még nem volt vége, Erzsébet ugyanis benyújtotta apósával szembeni vagyoni követelését, melynek tisztázása 1687-ig tartott, amikor is visszakapja birtokát és ötezer forintot. Ebben az időszakban nem volt ritka, hogy úgy oldották meg a vitás vagyoni kérdéseket, hogy az özvegyet összeházasították elhunyt férje testvérével, rokonával, így a vagyon a családban maradt. Rákóczi Erzsébet sorsa azért különleges, mert nagyon fiatalon lett árva, és korán, csupán néhány hetes házasság után, gyermek nélkül maradt özvegy. Mindkét állapot nagy kiszolgáltatottságot jelentett mind társadalmi, mind jogi értelemben a korban, főként mivel rokonai támogatását sem élvezhette, azonban ezért sosem neheztelt rájuk, mivel a kor emberének a vagyon megszerezése, illetve megtartása mindennél fontosabb volt – státuszát, társadalmi helyzetét ez karakterizálta.
4
ECKHART Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 2000. (a továbbiakban: Ekchart, 2000.) 306.o
7
II. A nők státuszjogai a rendi társadalomban
1. A nők személyi jogai A továbbiakban a nők személyi jogait mutatom be röviden, sorvezetőnek Gáspár Gabriella művét választottam; ez alapján végzek összehasonlítást a különböző státusú nők személyi jogait illetően. 5
1.1.
Nemi gyámság6
Más országokhoz hasonlóan Magyarországon is létezett a nemi gyámság – tutelle du sex – intézménye, azonban nálunk a férjezett, özvegy vagy elvált asszonyokra nem terjedt ki, csak a hajadonok voltak nemi gyámság alá vetve, és ők is csak 12 éves korukig voltak cselekvésképtelenek, azután törvényes korúak lettek, 14 éves koruktól pedig intézkedhettek zálogos javaikról, ingóságaikról. 16 évesen érték el a lányok a nagykorúságot, ami azt jelentette, hogy rendelkezhettek teljes vagyonukkal és jogaikkal. Mivel önjogúvá a házassággal váltak, így 16 éves koruk és férjhezmenetelük között tett, kényszerrel elért vállalásaikat a házasság után visszavonhatták.7
1.2.
Fiúsítás
Másik fontos magyar személyiségi jogi intézkedés a király által végzett fiúsítás – praefectio regiae – volt. Ennek lényege, hogy ha egy nemesembernek csak leánygyermeke volt, akkor a király a leányt megfiúsíthatta, így az a fiújogok örököse lett. A fiúsított nő egy új nemesi család alapítójává vált. A leány csak a végrendeletileg ráhagyott szerzett birtokot örökölhette, illetve olyan adománybirtokot, mellyel kapcsolatban az adományozónak semmilyen kikötése nem volt. Ezt az esetet mutatja be a fent említett, Rákóczi Erzsébetről szóló példa is. Nemzetségi birtokot azért nem örökölhetett, mert házasodása esetén a birtokot kivitte volna a nemzetségből, mivel a nők vagyona átszállt a férjük nemzetségéhez, így csak kivételes esetben örököltek ilyen birtokrészt. Két kivételes eset volt, az egyik a fiúsítás, a másik, ha a leány nem
Gáspár, 2007. 65-79. o 1874-es eltörléséig érvényben volt a nemi gyámság intézménye, vagyis a leányok férjhezmenetelükig apjuk vagy fiútestvérük gyámsága alatt éltek. 7 WERBŐCZY István: Tripartitum. (a továbbiakban: Trip.) I. könyv. 111. cím. lsd: http://www.staff.uszeged.hu/~capitul/analecta/trip_hung.htm letöltve: 2014. 03. 28. 5 6
8
nemeshez ment férjhez, mivel ebben az esetben férje nem tartozott nemesi nemzetséghez, az utód birtok hiányában kiesett volna a nemességből. Történelmi emlékeink szerint, először I. Károly fiúsította 1332-ben Gersei Margitot, aki ezáltal az ország szokásjoga ellenére atyja, s annak fivére birtokaiban örökös lett családja legyilkolása után. Abban az esetben, ha egy családban több leány volt, a király mindegyiket fiúsíthatta, de egyet is kiválaszthatott közülük. A 14. század utolsó évtizedeiben kialakult az a joggyakorlat, mely szerint, ha a magszakadottnak negyedízigleni osztályos örököse volt, a király nem fiúsított, vagy a már kiadott fiúsítási oklevelet peres úton érvényteleníthették. A 14-15. században, Zsigmond idejében, ezt az ötödik ízig terjesztették ki. Fontos még kihangsúlyozni a jogintézmény ismertetése során, hogy ha a fiúsított leány nem nemeshez ment is férjhez, gyermekei nemesek lettek.8
1.3.
Házasság
A nő a házasságkötéssel kikerült apja hatalma alól és férje hatalma alá került. Az idők folyamán a nők önállósága egyre nőtt, és a férj hatalma védelmi jellegűvé változott. A régi jog szerint, ha valaki elhagyta hitvesét, mind a nőt, mind a férfit visszavezettették házastársához, azonban a férfi ezen felül elveszítette vagyonát és újranősülési jogát. Az asszonyokat a házasságban megillették olyan jogok, melyek kizárólag a nőknek volt joga. Ilyen volt például a férj nevének viselése, a tartásjog, amely szerint a férj köteles volt vagyoni és társadalmi státusához képest eltartani feleségét, lakásról, ruházatról gondoskodni, mindezt saját vagyonából. A nőt megillette a kiházasítás joga, melyet atyjától vagy attól kérhette, akinek családatyai oltalma alatt állt. Ez rendszerint ruhákból és a háztartáshoz szükséges ingóságokból állt. A kiházasításhoz tartozó dolgok a házasság fennállása alatt beleolvadtak a férj vagyonába, kivéve, ha azok a nő kizárólagos használatára szolgáltak. A házasság megszűnésekor a férjnek vagy az örökösöknek kötelessége volt kiadni az ingóságokat, vagy értékét megtéríteni.
8
Ekchart, 2000. 329. o, 359. o.
9
2. A nők különjogai 2.1.
Hitbér
Mint azt már Rákóczi Erzsébet esetében láthattuk, a nők különjogai közé tartozott a hitbér – dos − a nő részére rendelt vagyon, melyet férjétől kapott. Hazánkban a nővásárlás szokásából, a nő vételárából alakult ki a hitbér. A hitbért tehát a férj adta a házasság megkötését követően feleségének, és a házasság fennállása alatt a férj tulajdona volt, a férfi rendelkezett vele. Werbőczy Hármaskönyvében olvasható, hogy a hitbér a szüzessége elvesztéséért, az elhálásért járt a nőnek a férj vagyonából.9 Ebből következően a hitbér teljes összege csak az első házasságban illette meg a nőt, a másodikban felére, a harmadikban negyedére volt jogosult. A hitbért a feleség csak férje természetes vagy jogi halála után kapta meg az örökösöktől. Hitbérigényét elveszítette, ha házasságtörést követett el, és férje nem bocsátott meg neki, ha vérfertőző házasságot kötött, ha a neki felajánlott hitbért nem fogadta el az örökösöktől, hogy továbbra is férje birtokában maradhasson, ha önként, szerződésben lemondott a hitbérről, illetve, ha tudatosan károsította az örökösöket.10 A
törvényes,
szokásjogon
alapuló
hitbéren
–
dos
legalis
−
kívül
megkülönböztették a szerződéses hitbért – dos contractualis –. Utóbbiról a (leendő) férj a (leendő) feleséggel a házasság megkötése előtt szerződött. A szerződéses hitbér is csak a férj halála után járt a nőnek, azonban sohasem volt az ősi, csak a szerzett vagyonból kifizethető, tekintet nélkül arra, hogy a házasságot elhálták-e. Abban az esetben, ha a nő megkapta a szerződéses hitbért, törvényes hitbért nem követelhetett. A kor jogszabályainak megfelelően a törvényes hitbér iránti igény nem évült el, ezzel szemben a szerződéses hitbér érvényesítésére vonatkozó igény elévülhetett. A törvényes hitbér továbbá zálogjoggal terhelte a férj vagyonát, amely zálogjog valamennyi hitelezői igényt megelőzött. Mind a törvényes, mind a szerződéses hitbérről végrendelkezhetett a nő, ha e nélkül halt meg, hitbérét gyermekei örökölték. Ha nem voltak gyermekei, a törvényes hitbér a nő oldalági örököseire szállt, míg a szerződéses visszaszállt a férjre.11
Trip. I. könyv. 93. cím. Trip. I. könyv. 105-107. cím. 11 Ekchart, 2000. 369. o. 9
10
10
2.2.
Hozomány
A kiházasításból fejlődött ki a hozomány – allatura −, „[mely] olyan ingó vagy ingatlan vagyon, amelyet a menyasszony atyja vagy fitestvérei, de általában a leendő férj kivételével bárki más ad a házassági vagyon terheinek megkönnyítése céljából.”12 A házasság fennállása alatt a hozomány a nő tulajdona volt ugyan, de arról férje rendelkezett, a házasság megszűnésével, azonban mint atyai vagyon a nőre vagy annak törvényes örököseire szállt vissza. (A mai értelemben kvázi különvagyon szerepet töltött be; az öröklési jogban a jogirodalom egyes szerzői alapján, az ági öröklés szabályai között él tovább.) Ha a házasság ideje alatt a házastársak a hozományba kapott vagyont felélték, akkor a szerzett vagyonból kellett pótolni a nő, illetve örökösei részére. Az ősi vagyonból csak abban az esetben kellett visszaadni, ha bizonyíthatóan az ősi vagyonba ruházták be. Ha sem szerzett vagyon nem volt, sem az ősi vagyonba nem ruházták be, a hozományt elfogyasztottnak nyilvánították, és nem kellett kiadni, ilyenkor a pótlásra kötelezettség nem keletkezett. A nő csak abban az esetben veszítette el hozományra való igényét, ha bár felszólították, nem akarta a hozományt átvenni, férje jószágait kiadni, illetve ha jószágvesztésre ítélték. A nőnek a hozományt illetően visszatartási joga volt férjének birtokain, vagyis nem volt köteles az örökösöknek elhunyt férje birtokait mindaddig kiadni, amíg a hozományát ki nem fizették. Ha nem volt pénz az özvegyet kifizetni, úgy a férj birtokainak egy részét zálogba adták. A hozományt, a további hagyatéki tartozásokat megelőzően, a férj hagyatékából elsőként kellett kiadni, a többi hagyatéki tartozást megelőzően.
2.3.
Jegyajándék
A jegyajándék – res paraphernales – a nő különvagyonának speciális formája volt. „Jegyajándék alatt értették mindazon ingóságokat, tipikusan ékszereket, ruházati tárgyakat, amelyeket az eljegyzés alkalmával, illetve a házasságkötés előtt a vőlegény vagy bárki más a menyasszony számára adott (Hármaskönyv I. 93., 100.).”13 A jegyajándékról elsőként Könyves Kálmán törvényei között olvashatunk: „[…] hogy minden házasságkötés az egyház szine előtt, pap jelenlétében, alkalmas tanuk szeme
12
lsd még: MEZEY Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. (a továbbiakban: Mezey 2007.) Osiris Kiadó, Bp. 2007. 139. o. 13 Mezey 2007. 139. o.
11
láttára, az eljegyzésnek valami jelével és mind a két fél megegyezésével menjen végbe […]”14 A jegyajándék a nő tulajdonában állt, a rendelkezési jog is őt illette meg, akkor sem veszíthette el, ha házasságtörést követett el vagy vérfertőző házasságot kötött. Ha a házasság a nő hibáján kívül nem jött létre, a vőlegény nem követelhette vissza a jegyajándékot. Csakúgy, mint a hitbér esetében, a nőnek a jegyajándék felett szabad végrendelkezési joga volt, amennyiben nem élt ezen jogával és gyermekei sem voltak, a házasság megszűnésével a jegyajándék visszaszállt a férjre. Törvényes öröklés esetén a lányok örökölték édesanyjuk jegyajándékát.
2.4.
Közszerzemény
A közszerzemény − coacquisita coniugum – a házassági vagyonjog 15. század körül keletkezett intézménye. „A közszerzemény az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállta alatt visszterhesen szereztek.”15 A közszerzemény a nemesi jogban csak ritkán fordult elő, mivel a főszerző a férj volt, így a házasság alatt szerzett vagyont a férjnek minősítették, kivéve, ha a szerzőlevélbe szerzőtársként az asszony nevét is beírták. Mivel ingóságokat nem szereztek oklevéllel, ez csak az ingatlanokra vonatkozott. A közszerzemény tehát főként a jobbágyok és polgárok körében volt meghatározó. A közszerzemény mindkét felet, illetve jogutódjaikat ugyanolyan mértékben illette meg. A jobbágyokra vonatkozó szabályokat a szokásjogon kívül az 1840: 8. tc. szabályozta: „A házasság alatti közszerzemények a jobbágyok között mindenik házastársat egyformán illetvén, azokról egyik úgy, mint másik, fele részben szabadon rendelkezhetik, s ezen fele részből a férj feleségét végrendelet által sem zárhatja ki; ha pedig egyik házastárs mag nélkül és végrendelet nélkül hal meg, minden közszerzemény az életben maradott házastársra száll.”16 A magyar öröklési rend alapintézménye az ősiség volt, mely szerint az „ős”-től örökölt vagyon családi vagyon, melyet elidegeníteni, megterhelni nem lehetett, így végrendelkezni sem lehetett róla. Az ősiség célja a családi vagyon egyben tartása volt. Werbőczy Hármaskönyve szintén sok öröklési szabályt határoz meg, melyek közül néhány fennmaradt: özvegyi jog, törvényes öröklés alapja.17 A korban más-más öröklési rend vonatkozott a férfiakra és a nőkre, nem volt ismeretes az egységes hagyaték 14
Kálmán Király Dekrétomainak Második Könyve. 15. fejezet. lsd.: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=503 letöltve: 2014. 03. 28. 15 Mezey 2007. 141. o. 16 1840. évi VIII. tc. 8.§ lsd.: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5204 letöltve: 2014. 03. 28. 17 JOBBÁGYI Gábor: Öröklési jog. Szent István Társulat. Bp. 2010.
12
fogalma, így minden vagyontárgyra más öröklési rend vonatkozott. A főszabály a törvényes öröklés volt: előbb a lemenők, majd a felmenők, végül az oldalági rokonok örököltek. Törvényes örökös hiánya esetén a birtok a királyra háramlott. Mivel a nemzetség arra törekedett, hogy a vagyont egyben tartsa, a nők és férfiak, az egyház tanításának ellenére, más elbírálás alá estek. A jobbágyok esetében a fiúk és lányok egyenlően örököltek, melyet az 1840:8. tc. végérvényesen biztosított. „A jobbágyoknak minden ősi javaikban, s végrendelet nélkül hátrahagyott szerzeményeikben törvényes házasságból származott fiú és leány maradékaik; olly világos megjegyzéssel azonban, hogy mind az, mit a mind két nemü magzatok kiházasításukkor vagy azután is szüléiktől kaptak, osztálybeli részükbe tudassék be - teljesen egyenlő mértékben örökösödnek, - s minden e részben eddig fenállott ellenkező szokások, szőlőhegyi vagy más helybeli szabályok, ezennel jövendőre megsemmisittetnek.”18 A nemzetségi rendelkezés alá tartozó birtokok örökléséből kiestek a nők, de kárpótlásul a régi magyar jog három jogintézményt dolgozott ki vagyoni biztonságuk védelmére: fiúsítás, leánynegyed, hajadoni jog. A fiúsítás jogintézményt a korábbiakban már kifejtettem, így a továbbiakban a leánynegyedről és hajadoni jogról szeretnék részletesebben szót ejteni.
2.5.
Leánynegyed
A leánynegyed – quarta puellaris – intézménye először az Aranybullában jelenik meg: „Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.”19 A leánynegyedet az apai ősi birtokból kellett kiadni és a lányokat együttesen illette meg, akárhányan voltak. Werbőczynél már a leánynegyed a lányokat külön-külön illeti meg, nem együttesen.20 Később, a hajadon lányok férjhezmenetelükig birtokolhatták az apai ingatlan negyedrészét, amikor pedig férjhez mentek, pénzzel vagy egyéb ingókkal a közbecsű értékben elégítették ki őket. Csak az a lány igényelhette negyedének ingatlanban való kielégítését, aki apja halála után jobbágyhoz vagy birtoktalan nemeshez ment feleségül.21 Mivel a leánynegyed örökrész volt, a lányok apjuk életében nem követelhették annak kiadását, valamint, mivel nem volt terhelhető, így apjuk halála után 1840. évi VIII. tc. 2.§ 1222. évi IV. tc. lsd:http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=508 letöltve: 2014. 03.28. 20 Trip. I. könyv. 89. cím 21 1435. évi II. decretum XIX. és XX. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=640 továbbá http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=641 letöltve: 2014. 03. 28. 18 19
13
nem voltak kötelesek az apa adósságát a leánynegyedből kifizetni, tehát mentesül a hagyatéki terhek alól. A leánynegyed követelésének joga nem évült el, így ha az első generáció lányai nem érvényesítették, az örökösök igényüket per útján érvényesíthették.
2.6.
Hajadoni jog
„A hajadoni jog – ius capillare – az apátlan, árva leánynak az a joga, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást, illetve férjhezmenetele esetére hozományt, kiházasítást igényelhet. (Hármaskönyv I. 67.)22 (Az elnevezés, ius capillare, onnan ered, hogy a hajadon lányok férjhezmenetelükig nem fedték be kendővel a fejüket, fedetlen fővel jártak.) Amennyiben az apa után a fiútestvér örökölt, úgy a lányoknak csak az apai ház használatára, és a leánynegyednek megfelelő birtokrész haszonélvezetére volt joguk. Kizárólag a fiú örökösök vehették igénybe azonnal a birtokot az apa halála után, és a lányoknak csak ellátással és kiházasítással tartoztak. A lányoknak minden esetben kijárt a rangjukhoz méltó ellátás és kiházasítás, mely utóbbi az apa ingó vagyonában való részesítést jelentett. Ha a lány az apa halála után egyenlő részt kapott az ingóságokból, úgy a továbbiakban nem követelhette a kiházasítást. Ebből következően, abban az esetben, ha a lányt apja vagy fivérei már kiházasították, az örökhagyó ingó hagyatékának a lányra eső részének értékéhez hozzá kellett számítani a kiházasításkor kapott vagyon értékét, az így keletkezett örökrész a lány örökrésze. Ez a kiházasításkor kapott vagyon osztályrabocsátása. Fontos különbség a hajadoni jog és a leánynegyed között, hogy a hajadoni jog csak a fiágat illető vagyont, vagyis az ősi és az apai szerzett vagyont terhelte, ezzel szemben a leánynegyed csak az ősi vagyont.
2.7.
Özvegyi jog
A korai jogrendszerekben az özvegyasszony nem volt más, mint egy, a család számára megőrzendő vagyontárgy, a férj hagyatékához tartozott. Ezzel magyarázható a széles körben elterjedt levirátus intézménye, mely azt jelentett, hogy az özvegy nő férje testvérére szállt mint asszony, ha a férfi nőtlen volt, illetve az adott országban elfogadott volt a többnejűség. (A levirátus intézményére, bár nem törvényesen, csak szokásként maradt fenn, is például szolgál a bevezetésként bemutatott történet Rákóczi Erzsébetről.) Szent István törvényeiből kiderül, hogy a kereszténység felvétele előtt 22
Mezey 2007. 138. o.
14
nálunk is élt a levirátus. Az özvegyekről már István király is rendelkezett, mely szerint amennyiben az özvegy gyermekeivel kívánt élni élete végéig, úgy azt a király engedélyével megtehette, valamint senki sem kényszeríthette új házasságra. Ha az özvegy a gyerekeket elhagyva újból férjhez akart menni, a gyerekek javaiból nem részesülhetett, csupán rangjához méltó ruhát kaphatott. Abban az esetben, ha az özvegy megígérte, hogy élete végéig özvegységben marad, birtokában maradhattak férje javai, halála után pedig azok a férje rokonaira szálltak vissza, rokonok hiányában a királyra.23 Szent István tehát, az egyházi felfogásnak megfelelően, védte az özvegyeket a levirátustól, valamint biztosította számukra az elhunyt férjük birtokain való eltartást, illetve újbóli férjhezmenetelük esetén a kiházasítást is. A későbbi özvegyi jog – ius videale – is ezt jelentette, melyet később Werbőczy is rögzített.24 Eszerint, amíg az özvegy férje nevét viselte, addig annak házában maradhatott, rangjának megfelelő ellátást kellett kapnia, ha pedig újból férjhez ment, kiházasítást követelhetett. Ha az örökösök az elhunyt férj birtokaiba akartak jutni, megegyezéssel ki lehetett elégíteni az özvegyet, illetve bírói ítélettel az özvegy jogát a férj vagyonának megfelelő részére lehetett korlátozni. A megfelelő rész Werbőczy korában a hitbér közbecsű értékének megfelelő nagyságú birtokot jelentett.25 A nem főrangú, közepes vagyoni helyzetű nemesasszonyok ténylegesen nem voltak kitehetők a férj birtokából, legalábbis első házasságukban. Ha az özvegyet, aki férje birtokát vagy annak egy részét özvegyi jog címén használta, a birtokból erőszakkal kitették, az özvegy per útján visszahelyeztethette magát a birtokba. Az özvegy nő a haszonélvezetében lévő birtokot a jó gazda gondosságával kellett kezelje, a birtokot meg nem terhelhette, a szándékosan vagy gondatlanul okozott kárt az örökösöknek köteles volt megtéríteni, ezalól a vis maior károk
kivételek
voltak.
A
szükséges
és
hasznos
beruházásai
költségeit
visszakövetelhette. A birtokra vonatkozó okleveleket az örökösöknek tartozott kiadni, máskülönben férje jószágaiból kiűzhetővé vált, és elveszítette özvegyi jogát. Az özvegyi jog abban az esetben enyészett el, ha a férj halála után kiderült, hogy az asszony hűtlen volt, és a Szentszék ezért elmarasztalta, ha tudva vérfertőző házasságot követett el, illetve, ha önként lemondott özvegyi jogáról. 23
Szent István Király Decretuma II. Könyv. 24. fejezet lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=282 letöltve: 2013. 12. 14. 24 Trip. I. könyv. 67. cím 25 Trip. I. könyv. 98. cím
15
Ha az özvegynek kiskorú gyerekei voltak a férjtől, az özvegyi jog nem volt korlátozható, mivel a gyerekek nem kezelhették a birtokot. Az özvegy, férje halálától számított egy éven belül nem volt köteles perbe állni, még akkor sem, ha férjéről rámaradt perről volt szó. Az özvegyi jogtól meg kell különböztetni az özvegyi öröklést – successio vidualis −, mely szerint az özvegy anya is részesült az ingó vagyonból, az ingatlanokból azonban nem. Az ingókból az özvegy egy gyermekrészt kapott, ezen kívül megillette férje hintaja, kocsilovai, ünneplő ruhája és jegygyűrűje.26 Özvegyi öröklés esetén az özvegy állagörökös, tehát az örökölt vagyonnak a tulajdoni triász mindhárom elemével bír, birtokol, szedheti hasznait, és rendelkezhet a vagyonnal. Özvegyi jog esetében csupán a hasznosítás joga illeti meg, és ez is korlátozott ideig, versengő özvegyi jogok esetében pedig a későbbi csak akkor érvényesülhet, ha a korábbi már megszűnt. Az 1840:8. tc. értelmében a jobbágyok szabad rendelkezési jogot kaptak mind ingó, mind ingatlan szerzeményeikre. Amennyiben az örökhagyó gyermektelen, özvegye életében, vagy amíg férje nevét viseli, az ősi javait birtokolhatja, hasznait szedheti, ezalól kivételt jelentett, ha az elhunyt férj végrendelet által rendelkezett özvegyének tartásáról. Ha az ősi javak között jobbágytelek is szerepelt, és az özvegy annak művelésére, terheinek viselésére nem volt alkalmas, a törvényes örökös átvehette, vagy alkalmas jobbágynak eladhatta. Ebben az esetben is gondoskodnia kellett az özvegy házassága alatt meglévő életszínvonalának megfelelő tartásáról. Abban az esetben, ha közös gyermeket és özvegyet hagyott maga után az elhunyt férj, és végrendeletben nem intézkedett az özvegy tartásáról, akkor gyermekei csak úgy osztozhattak a hagyatékon, ha a fentiekben említett módon meghatározott tartásban részesítették édesanyjukat, az örökhagyó özvegyét. Az özvegyi tartás abban az esetben, ha a túlélő gyerekek között volt olyan, aki az örökhagyó előző házasságából származott, akkor az előző házasság alatt szerzett vagyon nem volt tekinthető az örökhagyó halálakor fennálló házasság alatt szerzett közszerzeménynek, így az özvegyi tartás alapjául nem szolgálhatott. Ekkor az özvegyi tartás alapja csak egy gyermeki rész volt, melynek évenkénti hasznára jogosult. Az özvegyi tartás alapjául szolgáló gyermekrész 26
Trip. I. könyv. 99. cím
16
állagának felügyeletét a földesúr és a községi elöljáró látta el, abban az esetben, ha az özvegy meghalt, vagy már nem viselte férje nevét, a gyermekrész az örökhagyó örököseire szállt vissza.27 A korabeli magyar öröklési jogról elmondható, mely az özvegyi jog vizsgálatánál is látszik, hogy a halál esetére szóló önrendelkezés, a végrendeleti jog, megelőzi a törvényes öröklés rendjét, bár a teljes végintézkedési szabadság csak a feudális kötöttségek megszűnése után az 1848:9. és 15. tc. hatályba lépése után valósult meg.
III.
Az özvegyek kivételes politikai helyzete
Néhány gondolat erejéig szeretném bemutatni a nők közjogi státusát a magyar rendi társadalomban. A magyar rendi alkotmány szerint a politikai jogok három csoportra oszthatók: választójog, személyes törvényhozói jog, és politikai jellegű tisztségek. Politikai jogaikat illetően 1848-ig a nemes nők egyáltalán nem voltak jogfosztott helyzetben. Az özvegy birtokos asszonyok, a magyar szokásjog szerint, részt vettek a megyei közgyűlésen és gyakorolták választójogukat, mind a megyei tisztviselők választásában, mind az országos követválasztásban. A régi jog szerint nem lehetett megfosztani az özvegyeket a megyében gyakorolt választójoguktól, mivel mintegy elhunyt férjük helyett és kiskorú gyermekeik képviseletében, szülőként gyakorolták ezt a jogot. Hasonló elv érvényesült a személyes törvényhozói jog gyakorlásának esetében is, mikor az özvegy főnemesasszonyok egy-egy követet küldtek az országgyűlésbe. Az özvegyek tehát a törvényhozási jogot csak közvetve, követek útján gyakorolhatták. Az özvegyek kivételes esetben aktív módon, személyesen is betölthettek politikai jellegű tisztségeket, ilyen volt a kinevezésen alapuló főispánság, melyhez adminisztratív-politikai szerepkör társult. Az özvegy főnemesasszonyok a főispáni székre váró fiaik helyett, gyámjaikként kerültek a főispáni hivatalba.28 A rendi alkotmány tehát nem zárta ki a nőket a politikai jogok gyakorlásából pusztán nemi alapon, ellentétben az 1848:5. tc.-ben foglaltakkal, mely kirekeszti a nőket 27 28
1840. évi VIII. tc. 16-18. § Gáspár 2007. 65-79. o.
17
a választásra jogosultak köréből, noha meghagyja a választójogok azoknak, akik azt addig is gyakorolták.29 Bár a nemesasszonyok a magyar rendi társadalomban sok esetben a férfiakéhoz hasonló jogokkal rendelkeztek, a polgári társadalomban ezeknek már nyoma sem volt. Így ahelyett, hogy a többi nő jogait terjesztették volna ki, megszüntették azon nőkét, akik addig gyakorolhatták azokat. Az özvegyek helyzete politikailag a polgári társadalomban igencsak átalakult. A rendi társadalomban többletjogokkal rendelkeztek, külön jogosítványokat kaptak, ezzel szemben a polgári korban inkább szociális problémaként kezelték helyzetüket. Az egyes foglalkozások, hivatások művelőinek özvegyei külön illetményeket, ellátásokat, nyugdíjakat kaptak. Az 1848. áprilisi törvények megteremtették a polgári átalakulás lehetőségét, politikai szerephez jutott a polgárság és az értelmiség, a nőket azonban az 1848:5. tc. teljesen kizárta. A törvény szövege szerint a hazaárulók, a gyújtogatók, csempészek, gyilkosok és a nők nem kaptak választójogot.30 A rendi társadalomban a kiváltságos helyzetű asszonyok nem voltak megfosztva a közéleti szerepvállalástól, ezzel szemben minden olyan jog, amely a nőket nemességükre tekintettel megillette, a polgári társadalomban elenyészett. Sajátos, hogy a rendi társadalom jogi értelemben vett megszűnése a női nemre nézve hátrányosabb, mint a nemességre, főnemességre vagy bármely társadalmi rétegre.31 A kiegyezést követően több alkalommal is előkerült az országgyűlésben a nők választójogának kérdése, azonban érdemi előrelépés nem történt. Az azonban előfordult, hogy a nők választójoga mellett érvelő képviselők hozzászólását derültség fogadta: − „A képviselőházi vitában 1871. március 13-án Madocsányi Pál, a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője beadványában a következőket fogalmazta meg. „T. ház! Több özvegy nő által aláírt kérvényt van szerencsém a t. háznak benyújtani, melyben a folyamatban levő megyék és a községek rendezése és a választási törvény alkotásánál, az őket megillető választási jogmegadásáért esedeznek. - Madocsányi előterjesztésének hatásáról csak annyit jegyez fel a képviselőház naplója, hogy „derültséggel” fogadták. 29
1848. évi V. tc. 1- 2. § lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5273 letöltve: 2014. 03. 28. 1848. évi V. tc. 2.§ 31 Gáspár 2007. 65-79. o. 30
18
(Képviselőházi Napló, 1869/72. XV. kötet. (1871. március 13. 5. p.)" 32−. Változást csak az 1918. évi I. néptörvény hozott, mely a nők választójogát 24. életév betöltéséhez, 6 év magyar állampolgársághoz, és írni-olvasni tudáshoz kötötte. 33 A néptörvényt 1919-ben hatályon kívül helyezték, kormányrendelettel új választójogot határoztak meg, melyben 21. életév betöltését, 6 év magyar állampolgárságot, fél évi helyben lakást, írni-olvasni tudást állapítottak meg. Az 1925:26. tc., mely az 1922-ben szigorított választójogot erősítette meg, a 30. életév betöltéséhez, 10 év magyar állampolgársághoz, 2 év helyben lakáshoz, az elemi népiskola 6. osztályának elvégzéséhez kötötte a nők választójogát. Abban az esetben elegendő volt a 4. elemi osztály megléte is, ha három vagy több törvényes gyermeke volt, saját keresetéből tartotta el magát, illetve amennyiben egyetemet vagy főiskolát végzett, életkorra tekintet nélkül megkaphatta a választójogot. 34 Az 1926: 22. tc. megteremtette az elvi lehetőségét annak, hogy a nők is bekerülhessenek a felsőház tagjai közé. Ennek ellenére a 13.§ megszorításai alapján igencsak valószínűtlen volt, hogy nő valaha bekerüljön a felsőházba. Az örökös főrendházi tagsággal felruházott, valamint a családkönyvbe iktatott családok 24. életévet betöltött férfi tagjai jogosultak a választásra, ha egyedül vagy feleségük és kiskorú gyermekeik adóját is beleszámítva ingatlanaik után fizetett évi adójuk legalább kétezer pengő.35 Ezek alapján csupán a fenti családok özvegyen maradt nőtagjai voltak esélyesek a főrendházi tagságra.
32
Rubiconline 2009/4. lsd:http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_nok_parlamenti_valasztojoganak_tortenete_magyarorszago n_1919_1945/ letöltve: 2014. 03. 28. 33 1918. évi I. Néptörvény lsd: http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/Magyar%20JogtorteNET/magyarazatok/1918-1neptorveny.htm letöltve: 2014. 03. 28. 34 1925. évi XXVI. tc. 2.§ lsd:http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7637 letöltve: 2014. 03. 28. 35 1926. évi XXII. tc. 13.§ lsd:http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7682 letöltve: 2014. 03. 28.
19
IV.
Változások a polgári társadalom idején
Ahogyan azt a korábbiakban kifejtettem, az 1848 előtti magyarországi öröklési jog nagyrészt Werbőczy Hármaskönyvén alapul. A hitvestársi öröklés eredetileg csak az özvegyet illette meg férje után (Hármaskönyv I. 98-102.), később lett csak kölcsönös (1687:11. tc.), míg az özvegyi jogon a jogszabály csak a túlélő nő javára biztosított élethosszig tartó haszonélvezetet. A továbbiakban Rácz Barnabás: A Kúria és a magyar öröklési jog a 20. század kezdetén36 című műve alapján mutatom be, hogyan alakult a törvényi szabályozás a hitvestársi és özvegyi örökléssel, illetve az özvegyi joggal kapcsolatban.
1. Törvényes öröklés Néhány mondatban meghatározom a törvényes öröklés fogalmát, jelentőségét, jellemzőit. A tulajdonos vagyonában halála esetén bekövetkező tulajdonváltozás vagyonjogi rendjét a magánjogban az öröklési jog rendezi. Az öröklés, minden további jogcselekmény nélkül, az örökhagyó halálának pillanatában, a törvény erejénél fogva beálló jogutódlás (ipso jure tulajdonátszállás).37 A feudális tulajdonjogi berendezkedés több korlát közé szorította az öröklési jogot, ilyen például az ősiség, úrbériség és a királyi adományrendszer. Az öröklési jog mai elveinek megjelenésére a feudális társadalom hanyatlása után, a polgári átalakulás megvalósulásáig kellett várni. A magyar öröklési jogban szereplő feudális kötöttségeket az 1848. évi XV. és IX. törvénycikkek megszüntették, de több feudális jellemzővel bíró törvény csak a második világháború után került hatályon kívül (például a volt rendi megkülönböztetésekből eredő egyes házassági vagyonjogi és öröklési jogi szabályok). 38 Jelen dolgozat által vizsgált korszak nagy részében, az öröklési jogunk tehát az ősiség intézményén alapult, ezért elsősorban törvényes öröklésre került sor. Ez alól kivételt jelentett, ha volt lehetőség végrendeleti öröklésre, mivel ebben az esetben ez megelőzte a törvényes öröklést. Az ősi és szerezett vagyon más szabályok szerint hárult. 36
RÁCZ Barnabás: A Kúria és a magyar öröklési jog a 20. század kezdetén ( a továbbiakban: Rácz 2004/2.) In: Jogtörténeti Szemle 2004/2. lsd: http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/TanszekiKiadvanyok/doc/JSZ200402.pdf letöltve: 2014. 03. 28. 37 LÁBADY Tamás: A magyar magánjog általános része Dialog Campus Kiadó Budapest-Pécs, 2002. 34. o. 38 VÉKÁS Lajos: Öröklési jog Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 2010. 11-12. o.
20
Végrendelkezni csak szerezett vagyonról lehetett. A nemzetségek gyakorlatából következett, hogy a nemzetség a tulajdonos, így onnan a vagyon sem házasság, sem öröklés esetén nem kerülhetett ki. Az örökhagyó ősi vagyonát fiai fejenként egyenlő arányban, szerzett vagyonát mindig gyermekei, fejenként egyenlő arányban örökölték. Az 1848. évi törvényhozás megszüntette az adományrendszert, az úrbériséget és az ősiséget, ezzel hatályon kívül helyezve a korábbi öröklési jogi szabályokat. Megszűnt az ősi és szerzett birtok közti különbség, valamint a fiú-és leányági öröklés közti különbség. Az osztrák polgári törvénykönyv a tulajdon szabadságából kiindulva a végrendelkezés szabadságát helyezte előtérbe, így a törvényes öröklés csak végrendelet hiányában volt lehetséges, mivel ebben az esetben az örökhagyó vélelmezett akaratának tekintették. 1861-ben Országbíró Értekezlet alkotta meg az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat, mellyel az ősiség eltörléséhez igazodva, de a régi magyar jog alapjainak fenntartásával új törvényes öröklési rendet dolgoztak ki. Leszármazók hiányában megmaradt a különbség a vagyon eredetében. Az ősi vagyon helyébe az ági vagyon lépett, vagyis az illető ágbeli rokonok örökölték a vagyont, a szerzett vagyon pedig a hitvestársat illette. Az ági öröklés tehát a törvényes öröklés egyik neme lett, melynek célja, hogy a gyermektelen örökhagyó olyan vagyona, mely reá életében valamely elődjéről hárult, ugyanezen elődre vagy leszármazóira háruljon vissza, így a földbirtokok a régi családok kezében maradjanak.39 A 19. század végén hatályos jog és joggyakorlat a vegyes rendszert, az ági és szerzeményi vagyont megkülönböztető öröklési szabályokat fenntartotta. Azért is történt így, mert erősen élt a vagyon állagának vagyonszerző vérszerinti családja részére való megtartása, és széles körben érvényesült a házastársi öröklés haszonélvezeti formája.40
39
Mezey 2007. 188-190. o. WEISS Emília: A túlélő házastárs öröklési jogállása – Történeti kialakulásában és fejlődési tendenciájában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1984. 40
21
2. Hitvestársi öröklés A törvényes öröklésen belül szeretném jobban megvizsgálni a házastárs öröklését a Kúria joggyakorlata alapján. Végrendelet hiányában tehát a hitvestársi öröklés − successio conjugalis − akkor lép életbe öröklött javak esetén, ha sem leszármazó, sem felmenő, sem oldalági örökösök nem léteznek, szerzett javakban, ha leszármazó egyenes örökösök nincsenek. Alapvető szabály a kölcsönösség elve, vagyis mind a férj, mind a feleség házastársa után a törvény szerint örököl. A Kúria határozatai alapján láthatjuk, hogy alapvetően védte a házassági közösséget. A joggyakorlat azt tartotta, hogy vélelem alapján minden vagyon szerzeményi mindaddig, míg ellenkezőjét nem bizonyítják. Amennyiben ez a bizonyítás sikere, úgy ági öröklésnek van helye azokra a vagyontárgyakra, melyek a házasság előtt kerültek az örökhagyó vagyonába, a szülők, oldalági rokonok javára. A házassági közösség védelmét jelzik azok a határozatok, melyek alapján, az ági vagyon kivételével általában a házastárs örökli mindazt, amit az örökhagyó a házasság előtt szerzett, de ha elválasztattak, egyikük sem veheti igénybe a házastársi örökséget, helyükbe más örökösök lépnek. Ez is közvetett védelme a fennálló házastársi státusnak.41 A vizsgált időszakra jellemző a legfelső bírósági ítéletek tekintetében egyfajta szociális érzékenység. Főként a vélt házasságok esetében figyelhető meg: a túlélő jóhiszemű házastársat is megilleti a hitvestársi öröklési jog. Abban az esetben viszont, ha a házasság már nem állt fenn, felbontották vagy érvénytelennek nyilvánították, nem állt fenn a hitvestársi öröklési jog. Ha a felek különéltek, tekintet nélkül arra, hogy a túlélő örökös házastárs vétkes volt-e abban, szintén a fent említett módon állt fenn a hitvestársi öröklési jog. A Kúria szerint az öröklési jog szempontjából közömbös a vétkesség kérdése, még az is, hogy a különélés alatt az asszony megszegte-e a hitvestársi hűséget. Az érdemtelenséget a Kúria leszorította az örökhagyó élete, valamint végakaratának érvényesülése ellen irányuló eseményekre. 41
Rácz 2004/2. 8-9. o.
22
3. Özvegyi öröklés Ahogy arról korábban már szóltam pár szót a házastársi öröklés egyik intézménye az özvegyi öröklés – successio vidualis – nem azonos az özvegyi joggal. Az ősiségen alapult, alanya a nemes férj özvegye, mivel felesége nem volt közszerző. Megillette férje díszruhája, jegygyűrűje, hintaja, az ötven darabnál nem nagyobb ménes fele, a férj szerzett ingóságából és zálogos ingatlanából egy gyermekrész. Mivel az ősiségen alapult a 19. század második felére az intézmény lassan eltűnt, bár a Kúria ritkán még alkalmazta a 20. század legelején is. Azonban az ősiséget leváltó magánjogban a szerzeményi és ági vagyon közti jogi különbség eltért a korábbi szerzett és ősi vagyon közti különbségtől, így az ősiség eltörlésével az özvegyi öröklés is kiesett az örökösödési intézmények sorából, elavulttá vált.
4. Özvegyi jog A korábbiakban már szó esett az özvegyi jogról is nagy vonalakban. Most azonban részletesebben is ismertetem az özvegyi jog intézményét. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, azonban néhány esetben ez elkerülhetetlen lesz, mivel dolgozatom további részében kizárólag ezen jogi intézménnyel kívánok foglalkozni. Szeretném részletesebben ismertetni az özvegyi jog eredetét, tárgyát, korlátozását és megszűnését, valamint néhány szót ejteni annak végrendeleti rendezéséről és a köteles részhez való viszonyáról, majd néhány gondolatban összefoglalni mindezt. A továbbiakban is Rácz Barnabás: A Kúria és a magyar öröklési jog a 20. század kezdetén című művét kívánom alapul venni. A férj halála esetén az özvegyek különleges kedvezményeket élveztek, amint azt a fentiekben említettem. Az özvegyeknek férjük halála után – a hitbéren és a közszerzeményen kívül –, amit tulajdonként vettek át, örökösödési joguk volt özvegyi öröklés és hitvestársi öröklés címén, valamint megillette őket az özvegyi jog.
23
4.1.
Az özvegyi jog eredete
Az özvegyi jog, mint minden házastársi öröklés, alapja a házasság, lényege a gondoskodás. Már Szent István dekrétumában is megtaláljuk az özvegyről való gondoskodás alapját (II. könyv 24. fejezet), Werbőczy Hármaskönyvében a részletes rendelkezéseket, valamint az 1840: VIII. tc.-ben a jobbágyok özvegyére vonatkozó szabályozást. A lényeg tehát, hogy a feleség férje halála után megtarthatta annak nevét, társadalmi helyzetét, javait, hasznait élvezhette, amíg újra férjhez nem ment, akkor pedig illő kiházasítást követelhetett.42 Mivel az özvegyi jog alapja a házasság megléte, így amennyiben nem állt fenn a házasság, nem keletkezhetett özvegyi jog sem. Így, ha a férj halála előtt a házasságot felbontották vagy érvénytelenítették, vétkességre tekintet nélkül, nem keletkezett özvegyi jog. Különélés esetén általános szabály volt, hogy özvegyi jog ne keletkezik, azonban a Kúria etikailag vizsgálta a különélés okait, és ha az a férj hibájából történt, nem vált érdemtelenné az özvegyi jogra a feleség.
4.2.
Az özvegyi jog tárgya
Az özvegyi jog a férj egész hagyatékára kiterjedt és ősi alapja az volt, hogy az özvegy benn marad férje vagyonában. Lényege a haszonélvezeti jog volt. Amíg az özvegy férje nevét viselte, addig annak házában maradhatott, megfelelő ellátásra volt jogosult, ha újra férjhez ment, megfelelő kiházasítást követelhetett. Ha az örökösök az elhunyt birtokaiba akartak jutni, az özvegyet megegyezéssel ki lehetett elégíteni, vagy bírói ítélettel a vagyon megfelelő részére lehetett korlátozni az özvegyi jogot. Az özvegy nő a haszonélvezetében lévő birtokot nem terhelhette meg, szándékos vagy gondatlan károkozását köteles volt az örökösök felé megtéríteni, a szükséges és hasznos beruházások költségei visszakövetelhette. Elveszítette özvegyi jogát, ha a birtok okleveleit az örökösöknek nem adta át. Abban az esetben, ha az elhunyt férjtől kiskorú gyermekei voltak, özvegyi joga nem volt korlátozható, mivel a gyermekek a birtok kezelésére nem voltak képesek.
42GÁSPÁR
Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomban In: JURA 2007/2. szám 45. o. lsd: http://jura.ajk.pte.hu/JURA_2007_2.pdf letöltve: 2014. 13. 19.
24
Végrendelkezés során a férj köteles volt özvegye részére megfelelő ellátást, tartást biztosítani, ez az özvegyi jog törvényes minimális mértéke. Ha a férj végrendeletében foglaltak ezt a mértéket nem érték el, úgy az özvegy kiegészítést kérhetett az örökösöktől. A Kúria joggyakorlata alapján védte az intézményt, ugyanakkor lehetőséget adott a férjnek a szabad végrendelkezés keretében, hogy rendezze az özvegyi jogot. Abban az esetben, ha mellőzte azt, az özvegyet csak a törvényes minimális mértékig illette az özvegyi jog. Ahogy fentebb említettem, általában az özvegyet a férj teljes hagyatékának haszonélvezete illette meg. Érvényes volt ez a különélő nőre is, azonban ebben az esetben neki kellett bizonyítania külön eljárásban, hogy nem állt fenn a vétkessége. Abban az esetben pedig, ha a férj végrendeletben korlátozta vagy kizárt az özvegy jogát az öröklésre, a feleséget a törvényben meghatározott minimális mértékig illette az özvegyi jog, vagyis illő tartásra és lakásra.
4.3.
Az özvegyi jog korlátozása
Az özvegyi jogra vonatkozó megszorítást a Kúria határozata alapján kizárólag a leszármazó egyesen örökösök kérhették – kizárólag nagy vagyon esetében –, az oldalági örökösök még az ági vagyonra vonatkozóan sem. Ebben az esetben az örökösök és az özvegy joga ütközött, és ezzel az özvegyi jog a törvényes mértékig volt visszaszorítható, megfelelő nagyságú vagyon esetén. A korlátozás iránt perrel léphettek fel a törvényes gyermekek, örökbefogadott gyermekek, utólagos házassággal vagy királyi kegyelemmel törvényesített gyermekek, de a törvénytelen gyermekek nem. Az özvegyi jog, mint már korábban kifejtettem, az egész hagyatékra kiterjedt, a főszabály pedig az özvegyi jog teljessége, és kivétel a korlátozása volt. Korlátozás esetén az özvegy szembe kerülhetett gyermekeivel, vagy elhunyt férje gyermekeivel. A korlátozás tehát csak az özvegyi jog törvényes mértékéig terjedhetett és csak abban az esetben, ha a vagyon megfelelő nagyságú volt. Főszabály szerint a hagyatéki vagyonnak akkorának kellett lennie, hogy az az özvegyi jog törvényes mértékének, a lakás és illő tartás, kikerülése után maradnia kellett valaminek. Két özvegyi jog ütközése esetében is hasonló volt a Kúria álláspontja. Abban az esetben, ha a fiú özvegye kérte anyósa özvegyi jogának korlátozását, csak annyiban volt 25
lehetséges, amennyi az ő ellátásra elegendő volt, és az idősebb özvegy ellátására a fennmaradó résznek elégnek kellett lennie. Az özvegyi jog tényleges tartalma egyes esetekben tehát csak korlátozott özvegyi haszonélvezeti jog volt.43
4.4.
Az özvegyi jog köteles részhez való viszonya
Mindenekelőtt érdemesnek találom meghatározni a köteles rész mibenlétét. A köteles rész egy római jogi eredetű jogintézmény, amelynek továbbélése a jogtörténetben – szinte – szakadatlan.44 A köteles rész a végrendelkezési szabadság méltányos korlátozása volt, amely korlátozás a mai napig megjelenik több európai jogrendszerben.
Az olyan végintézkedést ugyanis, amely nem volt tekintettel a
családra, a végrendelkezési szabadsággal való visszaélésnek tekintették, mert a végrendelkezőnek kötelessége volt családjáról halála után is gondoskodni – a korabeli közgondolkodás alapján.45 A köteles részre az örökhagyó leszármazóinak, ezek hiányában az örökhagyó életben lévő szüleinek volt jogosultsága a törvényes osztályrészük erejéig. A törvényes osztályrész a fele volt annak, amit az örökhagyó után törvényes öröklés esetében örököltek volna. A köteles rész etikai jelentősége, hogy védi, erősíti a családot, mely a társadalom alapegységeként egyéneknek a puszta magánérdekeknél, racionális döntéseknél magasabb rendű és szorosabb kapcsolata.46 A köteles részt mindig pénzben kellett kiadni, csak kivételesen volt mód annak természetben való teljesítésére. WEISS Emília: A túlélő házastárs öröklési jogállása – Történeti kialakulásában és fejlődési tendenciájában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1984. 44 A Római jogban a köteles rész nem örökségként, örökrészként, hanem hagyatékkal szemben fennálló követelésként került elismerésre. A germán eredetű jogcsaládokban, a jogintézmény továbbélése során kialakult jellemzői a következők: a köteles rész jogosultja nem örökös, a köteles rész a hagyatékkal szembeni igény, az utóbbi igény alapját elvonó végintézkedés részben semmis, nem automatikus, érvényesíteni kell, elévülhet és pénzben igényelhető. Európában a köteles résre vonatkozó szabályozásnak egy másik aspektusa is megjelent, ennek az alapját a francia Code Civil fektette le, mely szerint a köteles rész az örökhagyó rendelkezését csak korlátozza, a köteles rész valóságos örökrész, tehát a jogosultja örökös, az igény alapját elvonó végintézkedés nem ipso jure semmis, csupán csak megtámadható, és az igény első sorban természetben jár. A jelen magyar Polgári Jog követelésként fogadja el a köteles részt. 45 Mezey 2007. 190. o 46 MÁZI András: A kötelesrész megjelenése a magyar magánjog rendszerében (Doktori értekezés) 2-10. o. lsd: http://doktoriiskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Vedes/Mazi_Andras_tezisek_nyilvanos_vitara.pdf letöltve: 2014. 13. 19. 43
26
Főszabály szerint a köteles rész tehermentesen illette meg a jogosultat, viszont az özvegyi jog az egész hagyatékot terhelte. Ebben az esetben két jogszabály ütközött, és a Kúria gyakorlata döntött. A Kúria gyakorlata ebben az esetben is az özvegyi jogot védte még a leszármazók érdeke ellenére is, és a köteles résznek kellett engedni. Vagyis a fentiekhez hasonlóan a köteles rész kiadásának feltétele az volt, hogy előbb az özvegyi jog törvényes mértéke kerüljön levonásra, és csak a fennmaradt vagyonból volt kiadható. Annyiban került korlátozásra a fenti gyakorlat, hogy az özvegyi jog törvényes mértéke csak szükség esetén terhelte a köteles részt. A szociális szempont az özvegy védelmét indokolta. A házastárs köteles része a rászorultság bizonyítása nélkül járt a jogosultnak.47
4.5.
Az özvegyi jog megszűnése
Az özvegyi jog vizsgálatának utolsó részeként tekintsük át megszűnését, megszűnésének eseteit. Az özvegyi jog megszűnt az özvegy halálának, férjhezmenetelének, és az özvegy érdemtelenné válásának napján. Sem a halál esete nem kíván külön magyarázatot, sem az újbóli férjhezmenetel, mivel korábban már említettem, hogy az özvegyet megilleti az özvegyi jog, míg férje nevét viseli. Az érdemtelenség esetét azonban fontosnak tartom részletesen is tárgyalni. Az öröklési jogban az érdemtelenség megakadályozta az öröklést, az özvegyi jog esetében azonban más volt a helyzet. Az özvegyi jogra való érdemtelenség ugyanis utólagos volt, tehát a már megszerzett jog megszűnését eredményezte. A hitvestársi hűség fogalmából eredt az intézmény, vagyis az özvegyet csak addig illette meg az özvegyi jog, míg férje nevét viselte és emlékét durván nem sértette meg. Az érdemtelenség fogalma az 20. század előtt, mint ilyen, nem létezett, a Kúria fejlesztette. A PHT 243. számú határozat fogalmazta meg az érdemtelenség lényegét,
47
WEISS Emília: A túlélő házastárs öröklési jogállása – Történeti kialakulásában és fejlődési tendenciájában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1984.
27
mely szerint, ha a nő özvegysége alatt olyan magaviseletet tanúsított, mely által a férje életében sem tarthatott volna igényt tartásra, az özvegyi jog elenyészett.48 A férj emlékét durván sértette az elhunyt gyermekeivel szembeni bánásmód és a férj halála után rágalmazás. A tiltott szerelmi viszony folytatása, a kocsmában duhajkodás, tánc, amennyiben főúri osztályhoz tartozott, szintén érdemtelenség megállapításához vezetett. A nemi érintkezés kapcsán, az egyszeri nemi érintkezés is érdemtelenséget vont maga után, ebből adódóan a gyermekszülés is. Az sem volt mentesítő körülmény, ha egyéb esetekben az özvegy megfelelő magatartást tanúsított.49 A fentiek kapcsán megállapítható, hogy a Kúria nem alkotott meg pontos fogalmi meghatározást az érdemtelenségre.50 Az özvegyi jog megszüntetésére irányuló keresetet bármelyik örökös megindíthatta, de gyakorolhatta a szigorú szabályokhoz kötött megbocsátást is, mely az özvegyet védő méltányos gyakorlata volt a Kúriának. Megbocsátásról beszélünk, abban az esetben mikor a férj tudott felesége vétkességéről, de a végrendeletében mégis gondoskodott róla, vagy az özvegyi jogot gyakorló özvegy gyermeket szült, az örökösök mégis fizették az özvegyi jogon járó járadékot. Végül az érdemtelenséggel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy az a nő, aki férjét életében elhagyta, és az életközösséget sem állította vissza, azonban erre a férj adott okot, nem vált érdemtelenné, de ennek bizonyítása az özvegyet terhelte. A fentiekből egyértelműen látszik, hogy a Kúria joggyakorlata elsősorban védte az özvegyi jog intézményét, és még inkább a gyengébbnek tartott nőket, az özvegyeket. Erre utal az a gyakorlat is, mely szerit a bíróságnak lehetősége volt az eset körülményei szerint az özvegynek kedvezően magyarázni a végrendeletet.
„Az özvegyi jog az özvegység tartama alatt is elenyészhetik akkor, ha ez időben a nő olyan magaviseletet tanúsított, melynél fogva a férje életében sem tarthatna tartásra igényt” - Polgárjogi Határozatok Tára (PHT) In: SZLADITS Károly (szerk.): Magyar Magánjog VI. Grill Károly Könyvkiadó, Bp. 1939. 49 Rácz 2004/2 13. o. 50 „Az özvegy magatartására, az érdemtelenség megállapítására általános jogszabályt találni nem lehet, mert az az özvegy egyéniségéből, társadalmi állásától és az eset körülményeitől függ” – lsd. Rácz 2004/2. 13. o.. 48
28
V. Az özvegyi jog intézménye az Új Polgári Törvénykönyvben
Tekintettel arra, hogy egy tudományos dolgozat nem szorítkozhat csak az általa megjelölt időszak vizsgálatára, valamint arra, hogy a vizsgált jogintézményekben 2014. március 15. napja után olyan jelentős változások hatályosodtak, amik indokolttá teszik, jelen pontban ismertetni fogom a 2013. évi V. törvény, azaz a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Új Ptk.) túlélő házastársa vonatkozó öröklési jogi rendelkezéseit. Az Új Ptk. a magyar magánjog rendszerében egy paradigmaváltást jelent, az öröklési jog rendszerében új jogintézményeket is bevezet. A nevezett törvény 7:65. §-a alapján a harmadik, dédszülői parentéla is teljes ágon örököl, továbbá az Új Ptk. 7:58. §-a bevezeti a túlélő házastársat megillető gyermekrészt. A törvény leglényegesebb módosításai között szerepel a túlélő házastársak jogi helyzetének változásai. Az alábbiakban Tattay Levente: Az új Ptk. öröklési jogi rendelkezései és a túlélő házastárs jogi helyzete című tanulmánya alapján ismertetném a fent említett változásokat. Az özvegyi haszonélvezet intézménye az Új Ptk-ban is szerepel, esetkörei azonban szűkebbek. Ha a túlélő házastárs mellett az örökhagyó szülei is élnek, haszonélvezet az özvegyet nem illeti meg. Az özvegyi haszonélvezet két vonatkozásban él tovább. Egyik esetben a leszármazók mellett az özvegy haszonélvezete továbbra is fennáll az örökhagyóval közösen lakott ingatlan terhére, másik esetben az ági vagyon mint örökség elemeire is. A túlélő házastárs öröklése esetén, ha vannak leszármazók, a fentebb kifejtett haszonélvezeten túl a hagyaték haszonélvezettel nem terhelt részéből egy gyermekrész illeti meg.51 Az Új Ptk. 7:60. § alapján, ha leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa örökli az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat. Egyebekben a hagyaték többi részének felét az örökhagyó házastársa örökli, másik felét az örökhagyó szülei, fejenként egyenlő arányban. Amennyiben az örökhagyó egyik felmenője kiesik helyén az örökhagyó házastársa örököl. 51
2013. évi V. tv. 7:58. § (1) lsd.: http://ptk2013.hu/wp-content/uploads/2013/03/uj_ptk_szov.html letöltve: 2014. 13. 19.
29
Ha leszármazó és szülő sincs, vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa egyedüli és egyetemleges örökösként jelenik meg.52 A törvényes öröklési rend során az örökhagyó házastársa kiesik az öröklésből, azaz nem részesül a hagyatékból sem állag örökösi, sem haszonélvezői formában, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állt fent, és nyílván való, hogy az életközösség visszaállítására már nem volt reális lehetőség.53 Az Új Ptk. hasonlóan rendelkezik az életközösség alatt tett végrendeletről, hiszen az hatálytalan, ha az öröklés megnyílásakor nem állt fent és annak visszaállítására nem volt kilátás. Változás továbbá, hogy az özvegy haszonélvezeti joga nem korlátozható és házastárssal szemben a megváltása nem igényelhető az örökösök részéről. A házastárs ellenben bármikor kérheti a haszonélvezeti jog megváltását, a házastárs és örökösök méltányos érdekeinek figyelembe vételével.54 Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az Új Ptk. a haszonélvezet megváltására jogvesztő határidőt nem ír elő. Az Új Ptk. 7:75. §-a alapján a házastárs köteles részre jogosult, ha az örökhagyó törvényes örököse, vagy érvényesülő végintézkedés híján az lenne. Mint állagörökös, az Új Ptk. az özvegy köteles részének mértékét a törvényes örökrész egyharmadában állapítja meg, haszonélvezet öröklése esetén, annak mértéke az özvegy szükségleteinek biztosításáig terjed. Túlélő leszármazó mellett tehát, az özvegyet korlátozott haszonélvezet illeti meg (szükségleteinek mértékéig), valamint a gyermekek számától függő gyermekrész egyharmada is megilleti, mint köteles rész. Abban az esetben, ha az örökhagyó után leszármazó nem örököl, viszont a szülők igen, a túlélő házastárs örökli egyrészt az általa lakott lakást és berendezési tárgyait. Ha az örökhagyó másra hagyja a lakást, úgy a túlélő házastársat egyharmados köteles rész illeti meg, viszont az Új Ptk. a lakásban való maradásról nem rendelkezik. Ezen túlmenően a házastárs örökli a szerzeményi vagyon felét, a másik felét a szülők fele-fele arányban. A túlélő házastársnak ebben az esetben nincs haszonélvezeti joga a
52
2013. évi V. tv. 7:61. § 2013. évi V. tv. 7:61. § 54 2013. évi V. tv. 7:59. § 53
30
szülők mint állagörökösök szerzeményi vagyonának részén. Az egyik szülő kiesése esetén a ráeső részt a túlélő házastárs és a másik szülő egyenlő arányban örökli. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a számos változás mellett néhány rendelkezés a 19. század óta nem változott. Az egyik az 1861. évi Országbírói Értekezlet által megalkotott ági öröklés intézménye, melyet az Új Ptk. nem változtat meg. Az ági öröklés célja, hogy leszármazó hiányában az örökhagyó ági vagyonát a házastárssal szemben a családba juttassa vissza. A törvény értelmében a túlélő házastársat az ági vagyonon haláláig tartó haszonélvezet illeti meg.55 Az ági vagyonhoz kapcsolódóan szintén nem változott, hogy az ági vagyonon fennálló haszonélvezeti jog megváltása esetén a házastársat az ági vagyon egyharmada illeti meg.56 Szintén változatlan a házastárs kitagadására vonatkozó rendelkezés, tehát az örökhagyó a házastársát kitagadhatja, ha házastársi kötelezettségét durván sértő magatartást tanúsít.57 Az Új Ptk. hatályba lépését tizenöt évig tartó kodifikációs tevékenység előzte meg. Összességében látható, hogy a törvénynek nem célja feltétlenül új szabályok meghozatala, sokkal inkább törekszik a hagyományok megőrzésére, és csak annyiban alkot új rendelkezéseket, amennyiben a gazdasági, társadalmi változások megkövetelik azokat.
55
2013. évi V. tv. 7:71. § (1) 2013. évi V. tv. 7:71. § (3) 57 2013. évi V. tv. 7:78. § (3) 56
31
VI.
Összegzés
Végezetül röviden összefoglalom dolgozatom legfontosabb gondolatait. Ahogyan azt többször is megállapítottam, a nők általános helyzete egyáltalán nem volt hátrányos a 16-18. század idején, sőt, sok esetben különösen védett jogi helyzet jellemezte őket. A nemi gyámság, fiúsítás és házasság intézményei a vagyon szempontjából védelmet nyújtottak a nőknek. Szintén vagyoni védelem, a házasság megszűnése utáni anyagi biztonság megteremtése volt a célja azoknak az intézményeknek, melyek kizárólag a nőket illették meg, és amelyeket igyekeztem összefoglalóan
bemutatni:
a
hitbér,
hozomány,
jegyajándék,
közszerzemény,
leánynegyed, hajadoni jog és az özvegyi jog. Dolgozatomban főként az özvegyek kivételes helyzetére összpontosítottam. Érdekes látni, hogy a nők helyzetében is volt eltérés, attól függően, hogy hajadon volt, házasságban élt vagy özvegy volt. Az özvegyek ugyanis különleges helyzetben voltak, nemcsak vagyoni szempontból, hanem jogaik tekintetében is. A rendi korszakban a nők közül kizárólag az özvegyek rendelkeztek politikai joggal, vagyis részt vehettek a megyei közgyűlésen és választójoggal rendelkeztek. A polgári társadalomban már elvesztették politikai szerepüket, és csak szociális kérdésként foglalkoztak az özvegyek helyzetével. A polgári társadalmi változások között rávilágítottam, hogy a törvényes öröklés tekintetében az ősiség megszűnése, és az új törvényes öröklési rend, az ági öröklés megjelenése volt jelentős.
Ezután elkülönítettem a hitvestársi öröklést az özvegyi
örökléstől, hiszen előbbi kölcsönös volt, utóbbi csak az özvegyasszonyt illette meg. Ezek után az özvegyi jogot részleteztem. Megvizsgáltam eredetét, hogy alapja a házasság, lényege pedig a gondoskodás. Tárgya tekintetében láthatóvá vált, hogy az egész hagyatékra kiterjed, és lényegi eleme a túlélő házastárs haszonélvezeti joga. A férj kötelessége volt halála után is gondoskodni feleségéről. Végül jellemeztem korlátozásának és megszűnésének módjait. A dolgozat utolsó részét a 2013. évi V. törvény, azaz a Polgári Törvénykönyv túlélő házastársa vonatkozó öröklési jogi rendelkezéseinek szántam. Fontosnak tartottam elemezni a napjainkban történt változásokat, annál is inkább mivel, a számos változás mellett látható, hogy néhány szabály az elmúlt száz év során sem változott. 32
Ezen túlmenően a hitvestársi öröklésre vonatkozó rendelkezéseken csak igen ritkán változattak ekkora mértékben, és ilyen mélységekben.
33
Hivatkozott irodalom BERTA Borbála: Rákóczi Erzsébet rövid özvegysége. In: DR. LÁCZAY Magdolna (szerk.): Nők és férfiak… avagy a nemek története. Nyíregyházi Főiskola - Gazdaságtudományi Kar, Nyíregyháza. 2003. ECKHART Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 2000. GÁSPÁR Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomtól a Horthy-korszak végéig. In: PALASIK Mária (szerk.): A nő és a politikum. Napvilág Kiadó, Bp. 2007. HORN Ildikó: Nemesi árvák. In: PÉTER Katalin (szerk.): Gyermek a kora újkori Magyarországon: "adott Isten hozzánk való szeretetéből... egy kis fraucimmerecskét nekünk". Bp. 1996. JOBBÁGYI Gábor: Öröklési jog. Szent István Társulat. Bp. 2010. LÁBADY Tamás: A magyar magánjog általános része Dialog Campus Kiadó Budapest-Pécs, 2002. MEZEY Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Osiris Kiadó, Bp. 2007. Polgárjogi Határozatok Tára (PHT) In: SZLADITS Károly (szerk.): Magyar Magánjog VI. Grill Károly Könyvkiadó, Bp. 1939. VÉKÁS Lajos: Öröklési jog Eötvös József Könyvkiadó Budapest, 2010. WEISS Emília: A túlélő házastárs öröklési jogállása – Történeti kialakulásában és fejlődési tendenciájában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1984
Internetes hivatkozások 1222. évi IV. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=508 1435. évi II. decretum XIX. és XX. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=640 továbbá http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=641 1840. évi VIII. tc. lsd.: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5204 1848. évi V. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5273 1918. évi I. Néptörvény lsd: http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/Magyar%20JogtorteNET/magyarazatok/19181neptorveny.htm 1925. évi XXVI. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7637 1926. évi XXII. tc. lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7682 2013. évi V. tv. lsd. : http://ptk2013.hu/wp-content/uploads/2013/03/uj_ptk_szov.html 34
GÁSPÁR Gabriella: A női jogok a magyar rendi társadalomban In: JURA 2007/2. szám 45. o. lsd: http://jura.ajk.pte.hu/JURA_2007_2.pdf Kálmán Király Dekrétomainak Második Könyve. 15. fejezet. lsd.: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=503 MÁZI András: A kötelesrész megjelenése a magyar magánjog rendszerében (Doktori értekezés) 2-10. o. lsd: http://doktoriiskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Vedes/Mazi_Andras_tezisek_nyilvanos_vitara.pdf RÁCZ Barnabás: A Kúria és a magyar öröklési jog a 20. század kezdetén (a továbbiakban: Rácz 2004/2.) In: Jogtörténeti Szemle 2004/2. lsd: http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/TanszekiKiadvanyok/doc/JSZ200402.pdf Rubiconline 2009/4. lsd: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_nok_parlamenti_valasztojoganak_tortenete_m agyarorszagon_1919_1945/ Szent István Király Decretuma II. Könyv. 24. fejezet lsd: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=282 WERBŐCZY István: Tripartitum. I. könyv. 111. cím. lsd: http://www.staff.u-szeged.hu/~capitul/analecta/trip_hung.htm
Felhasznált irodalom Tattay Levente: Az új PTK öröklési jogi rendelkezései és a túlélő házastárs jogi helyzete. lsd.: http://plwp.jak.ppke.hu/hu/muhelytanulmanyok/2013/96-2013-06.html
35
Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki konzulensemnek, Dr. Turkovicsné Dr. Koncz Ibolya Katalin intézeti tanszékvezető asszonynak, hogy munkámat irányította és tudásával nélkülözhetetlen segítséget nyújtott dolgozatom elkészítésében. Külön köszönöm Családomnak és Páromnak, hogy szeretetükkel és türelmükkel segítették munkámat.
36
