Szabó Imre kitüntetéseket adott át a Víz Világnapja alkalmából A hazai vizek állapota nem rossz, de hosszú utat kell még megtennünk ahhoz, hogy elmondhassuk, vizeink minden szempontból megfelelnek az uniós Víz Keretirányelv elvárásainak – mondta el Szabó Imre a Víz Világnapja alkalmából tartott ünnepségen, Pécsen. A miniszter a világnap alkalmából átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteket, és miniszteri elismerı okleveleket is adományozott a vízügy érdekében kimagasló tevékenységet végzı szakembereknek. Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, a nemzetközi szervezet az idei világnap mottójaként a „Tiszta vizet az egészséges világért” gondolatot választotta. A vizek védelmérıl és a velük való fenntartható vízgazdálkodásról szól az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagországoknak 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és ezt a jó állapotot fenn kell tartani. Az ehhez szükséges intézkedéseket a vízgyőjtı-gazdálkodási tervek foglalják össze, az elsıt a tagállamoknak 2009 év végéig kellett elkészíteniük. Sok száz szakember munkájának eredményeként, a társadalom különbözı érdekeltjeinek több ezer véleményét figyelembe véve, egy hosszú tervezési folyamat végén határidıre, 2009. december 22-re elkészült Magyarország elsı vízgyőjtı-gazdálkodási terve is. A több mint ezer oldalas dokumentum tartalmazza a felszíni és felszín alatti vizek jellemzését, az azokat érı terhelések és hatások elemzését, a monitoring eredményeket, a védett területek és a víztestek állapotértékelését, a vízhasználatok gazdasági elemzését, valamint a környezeti célkitőzések eléréséhez szükséges intézkedések programját. (www.vizeink.hu) Az országos vízgyőjtı-gazdálkodási terv összefoglaló változatát a környezetvédelmi és vízügyi miniszter rendeletben hirdeti majd ki. A tárca az év második felében elıkészíti majd azt a kormányhatározatot is, amely a terv 2015 végéig történı végrehajtásával kapcsolatos feltételeket, kormányzati és tárca szintő feladatokat fogja tartalmazni. A Víz Keretirányelv célkitőzéseinek megvalósítása, vizeink, környezetünk megóvása érdekében jelenleg is sokmilliárdos vízminıség-javítási, szennyvízkezelési programok zajlanak szerte Magyarországon. A miniszter kiemelte: a csatornázottság országos szinten az elmúlt 8 évben 56%-ról 71,3%-ra nıtt, mintegy 700 ezer lakást kötöttek rá a szennyvízcsatorna-hálózatra. Az uniós irányelvnek megfelelı Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és Tisztítási Megvalósítási Program szerint hazánkban 2015-ig a hálózattal összegyőjtött szennyvizek legalább biológiai tisztítás után kerülnek a befogadóba, a csatornaellátottság pedig országos szinten a jelenlegi 71,3%-ról 90%-ra fog nıni - tette hozzá Szabó Imre. A KvVM és Duna Múzeum az idén is több pályázatot hirdetett iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából. Az érdeklıdık tervezhettek óriásplakátot, összemérhették tudásukat az internetes versenyen, készíthettek riportfilmet vagy épp számítógépes grafika segítségével mondhatták el, hogy milyen veszélyek fenyegetik az ökológiai rendszereket. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy volt az érdeklıdés, sok kiváló pályamunka érkezett. A nyerteseknek a díjakat Szabó Imre miniszter adta át a pécsi ünnepségen. A pályázatokról bıvebben www.vizvilagnap.hu oldalon olvashatnak. A miniszter az idén is átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteket és miniszteri elismerı okleveleket is adományozott. 1
A Víz Világnapja alkalmából Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Vásárhelyi Pál díjat adományoz 1. Kabay Sándornak, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának, a vízügyi ágazatban végzett négy évtizedes kiemelkedı szakmai munkájáért, igazgatói tevékenysége elismeréseként, 2. dr. Kocsis Gábornénak, a Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség szakmai fıtanácsadójának, a felszíni vizek minıségének védelme területén végzett több évtizedes hazai és nemzetközi tevékenysége elismeréseként, 3. Sütheı Lászlónak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetıjének, a vízgyőjtı-gazdálkodási tervezés területén végzett munkájáért, fıként az országos koncepció kidolgozásában kifejtett tevékenységéért, 4. Dr. Szlávik Lajos fıiskolai tanárnak, az Eötvös József Fıiskola Mőszaki és Gazdálkodási Kar intézetvezetıjének, a fıiskolai vízügyi mérnökképzés szervezéséért, kiemelkedı oktatói, szakmai közéleti tevékenységéért, 5. Varga Lászlónak, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatójának, a vízügyi ágazatban végzett négy évtizedes kiemelkedı szakmai munkájáért, igazgatói tevékenysége elismeréseként, 6. Vogel Csabának, a Duna Menti Regionális Vízmő Zrt. vezérigazgatójának, a társaság tevékenysége, szolgáltatási feladatai ellátásának színvonalasabbá tétele érdekében végzett munkájáért, 7. Wagner Józsefnek, a Vas megyei Víz és Csatornamő Zrt. vezérigazgatójának, a víziközmő szolgáltatás fejlesztése érdekében hosszú idın át végzett munkája elismeréseként. Sajó Elemér Emlékplakettet adományoz 1. Csörgı Gyulának, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnök-helyettesének, negyven éves vízügyi és környezetvédelmi tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából, 2. Dr. Jancsó Árpádnak, a Temesvári Tartományi Út- és Hídigazgatóság osztályvezetıjének, a bánsági víziutakat, különösen a temesvári vízilétesítményeket bemutató irodalmi munkássága elismeréseként, 3. Kis-Benedek Beátának, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség vízügyi felügyelıjének, vízgyőjtı-gazdálkodási, vízvédelmi területen végzett munkája elismeréseként,
2
4. Dr. Konecsny Károlynak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség vezetı fıtanácsosának, a vízgazdálkodás különbözı területen hosszú idın át végzett munkájáért, 5. Kovács Tibornak, a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamő Zrt. Üzemmérnökségvezetıjének, a térség csatornahálózatai és szennyvíztisztító telepei üzemeltetése, fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként, 6. Márk Lászlónak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetıjének, vízgazdálkodási és környezetgazdálkodási területen hosszú idın át végzett tevékenysége elismeréseként, 7. Molnárné Galambos Máriának, a KvVM Nemzetközi kapcsolatok osztálya vezetı fıtanácsosának, a vizek védelme területén végzett több évtizedes kiemelkedı munkájáért, a hazai vízgazdálkodási érdekek nemzetközi képviseletéért, 8. Pénzes Jánosnak, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gátırének, három és fél évtizedes vízügyi szolgálata, különösen a komádi gátırjárásban végzett munkája elismeréseként, 9. Pup Jenınek, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mőszaki fıelıadójának, négy évtizedes vízügyi szolgálata, a magyar-szlovén vízgazdálkodási együttmőködés fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként, 10. Szabó Jánosnak, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetıjének, vízrendezési és vízhasznosítási területen hosszú idın végzett munkája elismerésként, 11. Vadnay Ákosnak, a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamő Zrt. mőszaki vezérigazgató-helyettesének, a víziközmő ágazatban, különösen a vízbiztonsági rendszer kialakítása érdekében végzett kiemelkedı tevékenységéért 12. Zimmer Péternek, a Fıvárosi Vízmővek Zrt. mérnök tanácsadójának, a vízellátás területén végzett közel három évtizedes szakmai munkája, újító tevékenysége elismeréseként. Lampl Hugó Emlékplakettet adományoz a Rába folyón megvalósított „Kenyeri vízerımő létesítése hallépcsıvel” címő pályázat alapján: 1. Dr. Varga István tervezésért felelıs mérnöknek, 2. Fekete Gábor kivitelezésért felelıs mérnöknek, 3. Kapuváry Gusztáv kivitelezésért felelıs mérnöknek.
3
Miniszteri Elismerı Oklevelet adományoz 1. Badacsonyi Lászlóné titkárnınek, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság munkatársának, az elektronikus ügyintézés gyakorlati bevezetése, a kapcsolódó eljárási rend megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként, 2. Bátóczki Lászlónénak, a Fıvárosi Vízmővek Zrt. nyugalmazott laboratóriumi munkatárának, közel öt évtizedes vízminıség-védelmi munkája elismeréseként, 3. Bordásné Gombor Máriának, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség ügyintézıjének, vízkészlet-járulék beszedési munkája, a társszervekkel való kapcsolattartás érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként, 4. Budai Ignácnak, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság raktárvezetıjének, a vízügyi ágazatban eltöltött közel négy évtizedes eredményes munkájáért, 5. Gémes Lászlónak, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csatornaırének, a vízügyi szolgálat területén, fıként az eleki csatornaır-járásban végzett két évtizedes kiemelkedı munkájáért, 6. Dr. Illich Andreának, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Gyulai kirendeltsége kirendeltségvezetı-helyettesének, a víz- és a környezetvédelem területén végzett hatósági munkája elismeréseként, 7. Kálmánchelyi Istvánnénak, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság bér és munkaügyi csoportvezetıjének, közel három és fél évtizedes kiemelkedı munkája elismeréseként, 8. Kálóczy Annának, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség vezetı tanácsosának, a vízgazdálkodás területén végzett munkája elismeréseként, 9. Mosonyi Zoltánnak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyintézıjének, vízkárelhárítási, fıként ár- és belvízvédekezési munkája elismeréseként, 10. Nád Bélának, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csoportvezetıjének, a vízkészlet-gazdálkodás területén kifejtett több évtizedes munkája elismeréseként, 11. Pathó Márta Mónikának, az Észak-dunántúli Vízmő Zrt. pénzügyi vezetıjének, a víziközmő szolgáltatásban hosszú idın át végzett munkája elismeréseként, 12. Patkós Máriának, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség elıadójának, másfél évtizedes hatósági munkája elismeréseként,
4
13. Pellei Jenınének, a Duna Menti Regionális Vízmő Zrt. Irodavezetıjének, a vízügyi szolgálat területén végzett három és fél évtizedes munkája elismeréseként, 14. Szabóné Wiszt Máriának, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetı-helyettesének, több mint három és fél évtizedes vízügyi szolgálata, különösen a víziközmővekkel kapcsolatos tevékenysége elismeréseként, 15. Szanka Józsefnek, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gátbiztosának, közel három évtizedes vízügyi szolgálata, fıként a Szeged-Ballagitói gátırjárás területén végzett munkája elismeréseként, 16. Szekeres Szilviának, a KvVM Fejlesztési Igazgatóság osztályvezetıjének, az árvízvédelmi beruházások érdekében végzett munkájáért, 17. Szeti Lászlónénak, az Érd és Térsége Víziközmő Kft. üzemegységvezetıjének, a térségi települések csatornarendszerének mőködtetése, szennyvíztisztításának üzemeltetése területén végzett munkájáért, 18. Tóth Árpádnénak, a Közép-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság üzemgazdasági csoportvezetıjének, közel négy évtizeden át gazdasági területen végzett munkája elismeréseként, 19. Varga Péternek, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetı-helyettesének, több mint három évtizeden keresztül munkavédelmi és mőszaki koordinációs területen végzett munkája elismeréseként, 20. Veszely Viktornak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség vezetı fıtanácsosának, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem területén végzett több mint négy évtizedes tevékenysége elismeréseként.
Budapest, 2010. március 22.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Sajtóiroda
5