Szabó Imre kitüntetéseket adott át a Víz Világnapja alkalmából Miközben világszerte mintegy 1,2 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, Magyarország szerencsésnek mondhatja magát. Hazánk ugyanis rendkívül gazdag édesvizekben, ám a vízkészleteket óvni és becsülni kell – mondta el Szabó Imre a Víz Világnapja alkalmából tartott ünnepségen Nyíregyházán. A miniszter a világnap alkalmából átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteteket, és miniszteri elismerı okleveleket is adományozott a vízügy érdekében kimagasló tevékenységet végzı szakembereknek. Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, a nemzetközi szervezet az idei világnap mottójaként a „Határokkal osztott vizek - Határtalan lehetıségek” gondolatot választotta. A világnap alkalmából tartott ünnepségen a miniszter hangsúlyozta: hazánk gazdag felszíni és felszín alatti vizekben, ezt a vízvagyont azonban óvni és becsülni kell. A fenntartható vízgazdálkodást szolgálja az Európai Unió Víz Keretirányelve alapján végzett vízgyőjtı-gazdálkodási tervezés, ami jelenleg is folyik – tette hozzá Szabó Imre. A Víz Keretirányelv kimondja, hogy a tagországoknak 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és ezt a jó állapotot fenn kell tartani, ennek érdekében 2009 végéig minden tagállamnak el kell készítenie az elsı vízgyőjtı-gazdálkodási tervét. Ezek a tervek tartalmazni fogják mindazokat az intézkedéseket, amelyek eredményeként a jó állapot elérhetı. Magyarországon, az országos terven kívül a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton részvízgyőjtıire, valamint azokon belül 42 tervezési alegységre készül egységes szemlélető terv az érintettek széleskörő bevonásával. Ezek összhangban lesznek az egész Dunamedencére készülı tervvel, melyet a Duna Védelmi Egyezmény Nemzetközi Bizottságának titkársága koordinál. 2002 és 2008 között a csatornaellátottság országos szinten 70%-ra nıtt, mintegy 700 ezer lakást kötöttek rá a szennyvízcsatorna-hálózatra. Az uniós irányelvnek megfelelı országos szennyvízprogram szerint 2015-re a hálózattal összegyőjtött szennyvíz kizárólag biológiai tisztítás után kerül csak a befogadóba, és a csatornaellátottság országos szinten a jelenlegi 70%-ról közel 90%-ra fog nıni. Az ivóvízminıség-javító program eredményeképp a poharakba kerülı vezetékes ivóvíz minden szempontból meg fog felelni az uniós határértékeknek. Az év végéig 81 településen több mint 260 ezer lakos ivóvizének minısége javul, és elıkészítés alatt van több száz település uniós pályázata. A hazai vezetékes ivóvíz több mint 90%-a felszín alatti vizekbıl származik, ezért kiemelten fontos feladat a sérülékeny ivóvízbázisok biztonságba helyezése, ami jelenleg is folyamatban van. Az elmúlt évekhez hasonlóan a KvVM és a Duna Múzeum az idén is pályázatot hirdetett iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából. Az érdeklıdık összemérhették tudásukat az internetes versenyen, írhattak mesét, verset, készíthettek rajzokat, egyéb alkotásokat és tésztából hidat is építhettek, ez utóbbi kategóriában felnıttek is indulhattak. Évrıl-évre egyre többen kapcsolódnak be a versenybe, az idén is nagy volt az érdeklıdés. A képzımővészeti kiírásra több mint ezer alkotás érkezett az ország minden tájáról, az irodalmi pályázatra is nagyon szép mesék és versek érkeztek, a legfiatalabb beküldı második osztályos. A nyerteseknek a díjakat Szabó Imre miniszter adta át a nyíregyházi ünnepségen. A legjobb alkotásokról készült fotók a www.vizvilagnap.hu oldalon is megtekinthetık lesznek. 1
A miniszter az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is átadta a Vásárhelyi Pál díjakat, a Sajó Elemér és a Lampl Hugó emlékplaketteket és miniszteri elismerı okleveleket is adományozott. A Víz Világnapja alkalmából Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Vásárhelyi Pál díjat adományoz Birck Ernınek, a KvVM Víz- és környezeti kárelhárítási fıosztály szakmai tanácsadójának, a folyó- és tószabályozás, hajózás, vízi energia hasznosítás területén végzett megbízható, magas színvonalú munkájáért, a vízügy 40 éves szolgálatáért, Fejér Lászlónak, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Közgyőjteményi Iroda irodavezetıjének, a magyar vízügytörténet emlékeinek felkutatása és megırzése terén kifejtett három és fél évtizedes szervezıi-vezetıi tevékenységéért, elıadói és publikációs tevékenységéért, a Magyar Hidrológiai Társaságban végzett munkájáért, Hamza Istvánnak, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Monitoring és vízgyőjtı-gazdálkodási csoportvezetıjének, a vízügy szolgálatában 35 éven át végzett kiváló szakmai munkájáért, a vízrajzi mérések tervezésében, szakmai irányításában, árvízvédekezésben és a felsıoktatás utánpótlás képzésében kifejtett tevékenységéért, Ift Miklósnak, a Kaposvári Vízmővek Kft. ügyvezetı igazgatójának, Somogy megye és Kaposvár vízellátása érdekében kifejtett több évtizedes szakmai tevékenységéért, a Magyar Hidrológiai Társaság és a Magyar Víziközmő Szövetség elnökségében végzett sokrétő szervezı munkájáért, Kovács Gábornak, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakszolgálat vezetıjének, az igazgatóság munkatársaként, a tiszalöki duzzasztómő és hajózsilip üzemeltetése és fenntartása érdekében végzett több évtizedes kimagasló szakmai munkássága elismeréseként, Dr. Orlóci Istvánnak, a VITUKI tudományos tanácsadójának, a vízgazdálkodási tervezés fejlesztésében végzett önzetlen szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként, közelgı 80. születésnapja alkalmából, Tolcsvai Rózsa Ilonának, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség mőszaki igazgatóhelyettesének, több mint négy évtizedes szakmai munkája, különösen a vízvédelmi feladatok ellátásában hosszú idın át kifejtett kiemelkedı tevékenysége elismeréseként,
2
Sajó Elemér Emlékplakettet adományoz Bagdány Bélának, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területi felügyelıjének, vízügyi szakterületen, az Igazgatóság munkatársaként közel 42 éven át végzett magas színvonalú munkája elismeréseként, Boda Jánosnak, a MÉLYÉPTERV KOMPLEX Zrt. technológus fımérnökének számos hazai és külföldi szennyvíztisztító mő megvalósításában, szabványok, irányelvek, EUs pályázatok kidolgozásában végzett munkájáért; a Szennyvíztechnikai Szövetségben kifejtett tevékenységéért, Borzákné Kréti Györgyinek, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség vezetı fıtanácsosának, a vízgazdálkodás területén végzett közel három évtizedes magas színvonalú munkájáért, Galambos Sándornak, a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamő Zrt. minıség és környezetirányítási vezetıjének, mőszaki osztályvezetınek, a Zrt. minıség- és környezetirányítási, integrált informatikai, vállalatirányítási rendszere felépítésében végzett magas szintő munkájáért, Katona Józsefnek, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csoportvezetıjének, a vízrajz, a vízkészlet-gazdálkodás, a hidrológiai elırejelzés, valamint a magyar-szlovák vízügyi szervek közti együttmőködés érdekében végzett tevékenységéért, Kovács D. Zoltánnak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetıjének, a regionális vízellátás és csatornázás fejlesztése terén végzett több évtizedes szakmai tevékenységéért, Nagyné Varga Editnek, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség hatósági elıadójának, vízügyi igazgatási és környezetvédelmi területen végzett fáradhatatlan szakmai munkájáért, Pecze Jánosnak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetıjének, az igazgatóság vízkárelhárítási tevékenységének irányításában, a védekezési munkák körültekintı megszervezésében nyújtott kiemelkedı munkájáért, Sziebert János fıiskolai docensnek, az Eötvös József Fıiskola Mőszaki és Gazdálkodási Fakultás munkatársának, a fıiskolai vízügyi mérnökképzésben végzett munkájáért, az informatikai alkalmazások bevezetése, a hidrometriai gyakorlati képzések szervezése terén kifejtett tevékenységéért, Takács Istvánnénak, a KvVM Víz- és környezeti kárelhárítási fıosztály vezetı fıtanácsosának, 3
a vízügy érdekében végzett több évtizedes szolgálata, különösen a sík- és dombvidéki vízrendezés területén végzett magas színvonalú munkájáért, a szakterület folyamatos fejlesztésére törekvı tevékenységéért, Tomisa Lászlónak, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség-vezetınek, helyettes területi felügyelınek közel négy évtizedes vízügyi szolgálata alatt tanúsított példamutató emberi magatartásáért, magas színvonalú szakmai munkájáért, Vágfalvi Zoltánnak, az Alsó Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság fıenergetikusának, közel négy és fél évtizedes vízügyi szolgálatáért, környezetvédelmi tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából, Lampl Hugó Emlékplakettet adományoz Papanek László mérnöknek, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetı-helyettesének, az „Ökológiai folyosó kialakítása az Ipoly folyón Kiskeszi (Male Kosihy) és Ipolyszakállos (Ipelsky Sokolec) térségében” c. projekt kivitelezéséért felelıs mérnökének. A kivitelezés során hallépcsıt alakítottak ki az Ipoly folyón Ipolytölgyes és Tésa térségében. Lampl Hugó Emléktáblát adományoz A hallépcsık kivitelezıjének, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak. Miniszteri Elismerı Oklevelet adományoz Ásványi Vilmosnak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kitőzımesterének, a vízügyi hajóút-kitőzési szolgálatában eltöltött több évtizedes kimagasló munkája elismeréseként, Bakos Istvánnak, a Heves Megyei Vízmő Zrt. nyugalmazott mőszaki vezérigazgatóhelyettesének, a vízügyi ágazatban, Heves megye víziközmőveinek fejlesztése, üzemeltetése terén négy évtizeden át végzett színvonalas szakmai munkája elismeréseként, Bardóczyné Dr. Székely Emıke egyetemi docensnek, Szent István Egyetem Természetés Tájökológia Tanszék munkatársának, a vízgazdálkodás, a környezet és természetvédelem harmonizációja érdekében végzett oktatókutató munkája, a környezettudományi doktoriskola témavezetıjeként kifejtett tevékenysége elismeréseként, Dancsó Istvánnak, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hírközlési szerelıjének, közel 35 éves vízügyi, környezetvédelmi szolgálata, kiemelkedı szakmai munkája elismeréseként, 4
Farkas Imrének, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízvédelmi felügyelıjének, közel 37 éves megbízható, a vízvédelem területén végzett magas színvonalú munkájáért, Harcsa Ferencnek, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gát- és csatornaırének, a vízügyi szolgálat területén, a Félhalmi gát- és csatorna ırjárás felelıseként végzett magas színvonalú szakmai munkájáért, Hegyesi Ferencnének, a Duna Menti Regionális Vízmő Zrt. osztályvezetı-helyettesének, közel négy évtizedes szakmai életútja, a társaság szolgáltatási színvonalának fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként, Kovács Kálmánnak, a Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gátırének, a vízügyi ágazatban több mint 30 éves hivatástudattal végzett gátıri és vízkár-elhárítási feladatainak kiemelkedı színvonalú ellátásáért, a veszélyhelyzetekben tanúsított helytállásáért, Simsay Istvánnénak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség osztályvezetıjének, a vízügyi és a környezetvédelmi igazgatásban végzett több évtizedes, elkötelezett szakmai munkájáért, az engedélyezési tevékenységek integrációjának megvalósításában végzett tevékenységéért, Siptár Tibornak, a Pécsi Vízmő Zrt. nyugalmazott mőszaki osztályvezetıjének, tervezési és kivitelezési területen hosszú idın át végzett munkája elismeréseként, Solymosi Ernınek, a Békés Megyei Vízmővek Zrt. nyugalmazott vezérigazgatóhelyettesének, a dél-kelet Alföld ivóvízminıségének javítása érdekében hosszú idın át végzett munkája, a MAVÍZ mőszaki bizottságban kifejtett másfél évtizedes tevékenysége elismeréseként, Szántó Évának, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság irodavezetıjének, a vízügyi ágazatban eltöltött 40 éves példamutató, kiemelkedı tevékenysége, az ár- és belvízvédekezések során tanúsított helytállása elismeréséül, Tantos Pálnak, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gátırének, a Sárközben, több mint három évtizeden át végzett lelkiismeretes, kiemelkedı szakmai színvonalú munkája elismeréséül, Török Margitnak, a Magyar Faluszövetség alelnökének, Tenk Község polgármesterének, a Tenk településen megépült természetközeli szennyvíztisztító telep létesítése során kifejtett példaértékő tevékenységéért, a környezetvédelmi szemlélet érvényesítéséért,
5
Ulveczky Istvánnénak, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csoportvezetıjének, az Igazgatóságnál közel 38 éven át végzett megbízható és pontos munkája elismeréseként, Zsíros Sándornak, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége titkárának, a vízügyi érdekegyeztetés terén kifejtett két évtizedes kiemelkedı tevékenysége elismeréseként.
Budapest, 2009. március 24.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Sajtóiroda
6