Az alábbi regényrészletszerzőjét, Kari Hotakainent (1959-) az utóbbi idők legegyénibb hangú írófaként tartják számon Finnországban. Pályája kezdetét verseskötetek fémjelzik, de ezek megjelenését követően elég hamar . átnyergelt a regényírásra: Buster Keaton - eliimii ja teot (1991), Bronks (1993), Syntisiikki (1995), Klassikko (1997). Alefordított regényrészlet a Szívbajok (Sydankohtauksia) címet viseli, a teljes cím azonban Sydiinkohtauksia, eli Kuinka tehtiin Kummisetii (Szívbajok, azaz Hogyan készült a Keresztapa). Helsinki egy városrészében, Maunulában él Raimo Kytöniemi, a 35 éves munkanélküli két kisgyermekével és feleségével, aki eladó egy bútorüzletben. Raimo az akciófilmek megszállottja, melyek megtekintése után, véleménye szerint, az ember frissnek és könnyűnek érzi magát. Ilona, a feleség próbálja valahogyan kézben tartani a család dolgait, miközben folyamatosan noszogatja Raimót, hogyafilmnézés helyett keressen inkább munkát, hiszen Ilonának is kijárna már néhány gondtalanabb esztendő. Eközben az Atlanti-óceán túlsó partján a Paramount Pictures kényszerhelyzetben úgy határoz, hogya Keresztapa című film forgatását Szicíliából Finnországba, Helsinkibe helyezik át. Eljött Raimo ideje, ez olyan esemény, amelyből nem maradhat ki semmiképp. Hogy hogyan hat ez Raimo amúgy sem éppen problémamentes családi életére, erről (is) szól a Szívbajok. A regényből színdarab is készült. Hotakainent eddigi munkái a legnépszerűbb írók egyikévé avatták. A hivatalos elismerést szárnos díja igazolja: 2002-ben Finlandia-díjat kapott a Juoksuhaudantie című regényéért, 2004 óta pedig a Skandináv országok irodalmi díja a Pohjoismaiden kirjallisuuspalkinto tulajdonosa. A fordításkötetben szereplő részlet a család egy hétköznapját mutatja be, nem nélkülözve az iróniát, mely Hotakainen állandó "munkaeszköze". Derűs perceket kívánok az ünnepeltnek, Domokos Péternek, és minden olvasónak.
Ilona hétkor kelt, felébresztette a gyerekeket, feltette a kását, asztalhoz imádkozta a csemetéit, miközben igazított egyet a frizuráján, igyekezett ellenőrizni a tükörben az összhatást, majd visszaszáguldott a konyhába, hogy lefejtse Petteri ujjait Annukka hajfür~eiről, megvigasztalta a kislányt, megszidta Petterit, és kávét töltött a csészébe. Óvatosan szürcsölte a forró kávét, de nem volt türelme ahhoz, hogy egyen is valamit, a nyüzsgés elvette az étvágyát. A rohanós és veszekedésekkel terhes reggelek után Ilona egész nap csúfnak érezte magát, pedig szép volt. A reggeleket több mint fél éve egyedül irányította, azóta volt Raimo munkanélküli. Raimo nem is szívesen kelt fel az ágyból tíz előtt. Szerinte a reggeli rohanás tönkreteszi az egész nap hangulatát. Ilona méltányolta Raimo véleményét. A gyerekek kritikáját a kása minőségéről ő is szívesebben hallgatta volna az ágyban fekve, a párnát a fülére húzva. Petteri az asztalt püfölte a kanállal újabb pohár gyümölcslevet követelve. Ilona töltött neki. Annukka Petteri szörpös pohara felé nyújtotta a kezét. A tejét még nem itta meg, de a hangulat kiegyensúlyozottsága érdekében Ilona ráhagyta, és egy másik pohárba neki is tö~tött a gyümölcsléből. Ilona az órájára pillantott. Huszonnyolc percük volt még. Noszogatni kezdte a gyerekeket, hogy egyenek már. Petteri erre azt mondta, hogy anya sem evett még semmit. Ilona elmagyarázta, hogy ő felnőtt, bár ez ígyezredszerre elsütve egy kicsit vérszegény érvelésnek tűnt. Petteri szerint a helyzet igazságtalan. Ilona ezt a megállapítást nem cáfolta ugyan, de sürgetni kezdte a fiát, mondván, hogy Mika és üssi talán már várják. "Mika hülye, a múltkor is ledöntötte a tornyot" - jegyezte meg Petteri. Annukka ráborította a gyümölcslét a telefonszámlára, a számlán a számok olvashatatlanná áztak. Ilona ekkor olyan arckifejezést öltött, amitől Annukka rögtön bőgni kezdett. Petteri csak nevetett, és beletenyerelt a gyümölcsléből képződött kis tócsába. Ilona megragad ta Petteri kezét, és jól megszorongatta. A gyermek bömbölni kezdett. A legszívesebben Ilona is rákezdett volna, de hát ő felnőtt, idő is alig
van már, a gyerekeket még fel sem öltöztette, nem adott el ma még egyetlen ülőgarnitúrát sem, és ha most ő is sírva fakadna, a szemfesték végigfolyna az arcán. A konyhát teljesen betöltötték a hangok, melyeket a visszhang megkettőzve pattintott szerteszét a konyha falai közt. Ilona úgy látta, nincs más választása. Elkezdett énekelni. Nem tud ta, mi ez a darab, sem a címét, sem a szerzőjét nem ismerte. Talán valami operarészlet volt, a szövege legalábbis olasz, mást nem is tudott róla. A dallama azonban olyan gyönyörű volt, hogy amikor először hallotta e zeneszámot a munka helyén központilag beállított rádióadón, kénytelen volt valami ürüggyel meg szakítani az egyébként biztatóan induló bútoreladási tranzakciót, és bemenekült a személyzet számára fenntartott pihenőszobába meghatódni. Attól kezdve Ilona mindig rázendített erre a számra, amikor úgy tűnt, hogy nem tud úrrá lenni a helyzeten. Úgy érezte, e dal a perpatvar fölé röpíti. Petteri és Annukka abbahagyta a sírást. Fel sem tudták fogni, miért állt fel anya és kezdett el énekelni valami furcsa nyelven. Ilona szeme sarkából észlelte az ária hatását, és folytatta, amíg csak tudta. A kezeit is bevonta az előadásba: a plafon felé emelte őket. A plafon egyszeriben égbolt lett, ahonnan langyos eső permetezett, mely a konyhalámpánál szivárvánnyá vált. Ilona megemelkedett kissé a dal vége felé, bár a hangja sehogyan sem akarta bevenni a dalban előírt magasságot. Petteri az erőlködéstől kivörösödött anyját nézte, amint az kukorékolva kitartotta az utolsó hangot. Annukka félni kezdett, bár rájött, hogy ez a vörös fejű süvöltő hamarosan ismét anyává változik. Ilona befejezte és meghajolt. A gyerekek egy szót sem szóltak. - Gyönyörű dal volt, az bizony. Most gyorsan felöltözünk, aztán indulás. A gyerekek biccentettek, és lekászálódtak a székükről. Ilona segített Annukkának. Petteri felvette a kezeslábasát, és bár az alatta lévő macskanadrág felgyűrődött, a kisfiú nem kezdett nyafogni. Annukka hanyatt feküdt az előszobaszőnyegen, és szó nélkül hagyta, hogy anyja ráadja az összes macerás ruhadarabot.
Ilona fütyörészte még az iménti ének dallamfoszlányait, és gyorsan lesöpörte kiskabátja hátáról a hajszálakat. A gyerekek már felöltözve álltak az ajtóban, Petteri keze a kilincsen, Ilona még benézett gyorsan a konyhába, aztán kiléptek az ajtón. Az énekszó felébresztette Raimót. Az ágyból azért nem kelt fel, inkább figyelni kezdett. A dalt hallotta már korábban is, de az az újrahallgatással sem veszített semmit a hatásából, mely hatást tekintve Raimo e művet valahol a kellemes szeretkezés és a megalapozott tűzharc között helyezte el. Főleg most, hogya dal alászállt az idegtépő zajba és civakodásba. Raimo felkelt az ágyból, és kinyújtóztatta tagjait. Hosszú éjszakai álmának a kiabálás vetett véget, márpedig ha éles hangra ébred, a hangulata rögtön a mélypontra süllyed. Szerencsére hallotta a dalt. Kisétált a konyhába. Az összképet a rendetlenség uralta, kiömlött gyümölcslé az asztalon, kétszersült-törmelék mindenfelé, kásapaca legalább öt, holott Raimo számtalanszor felhív ta már a család figyelmét azokra a kráterekre, melyeket a frissességét veszített kása képes száradás közben kialakítani, s amelyek eltávolítás ával Raimónak gyakran fél órákat is kellett vesződnie, értékes tévénéző időt veszítve ezzel. Raimo letakarította az asztalt, persze nem teljesen, hisz nem ő ette le, csak annyira csinált rendet, hogy a napilapot kényelmesen szétteríthesse. A tévéműsort ismertető oldalon nyitotta ki, és megnézte a különböző csatornák aznapi kínálatát. Semmi. A "semmi" az ő értelmezésében annyit jelentett, hogy semmi olyan film nem látható, mely üldözésseI, vérbosszúval, tűzharccaI vagy egyéb konfliktusmegoldássallenne kapcsolatos. Az esti kínálatban csak egy svéd film szerepelt. A történet egy középkorú házaspárról szólt, akik a téli napforduló idején egy szigeten próbálják megoldani kapcsolatuk problémás kérdéseit. A beharangozó szöveg a filmet a családi pokol pőre ábrázolásaként hirdette dicsérő szavakkal. Raimo dühösen továbbIapozott. Nem hitt már az újságírónak, aki oly sok esetben csábította őt a tévé elé, hogy megnézzen valami unalmas másfélórást, melyben a konfliktusokat sohasem oldották meg végérvényesen, csak ott gatyáztak komoly képpel a szauna és a tornác között. A kamera időnként az
őszi viharra svenkelt, ábrázolva mintegy az emberpár lelki viharait. Az őszi vihar a svédek felfogásában: az udvaron álló nyírfa két törött ágát a skoonei szél bánatosan csapkodja a gazda mahagóni csónakjához. Raimo szórakozottan végigfutotta a politika és a sportvilág főbb híreit, miközben langyos kávét kortyolt. Majd fogat mosott, cigarettát sodort, az elsőt aznap, és kiment az erkélyre. Egészen összekuporodott a széken, nehogy a szemben lévő ház valamelyik lakója meglássa. A cigarettát tövig szívta, majd a lehető legalacsonyabbra görnyedve beosont a hálószobába. Leült a telefon mellé, és megkezdte mindennapi munkáját. Már négy hónapja csinálta. Minden reggel betelefonált az Yleisradio közszolgálati tévécsatornájának műsorügyeletére, és bizonyos filmek ismétlését kérte. Okulva az ügyeleti munkatársak közömbösségén Raimo újabban mindig más néven mutatkozott be. Kinézte a telefonkönyvből a leggyakoribb vezetékneveket, persze nem a Virtanent, azt csak kezdők használják. Ma reggel úgy döntött/ Kortelahti lesz. Ezt a munkát nem csupán a maga érdekében végezte, úgy érezte/ az összes filmbarát nevében tevékenykedik. Épp ezért fáradhatatlanul viselte el a megpróbáltatásokat és a hivatalnokok monoton válaszait. Öt hónap alatt sokat tapasztalt, de nem panaszkodott/ mert ha véletlenül sikerült valami, tudta: optimális esetben az erőszak és izgalom több mint kétszázezer barátjának szerez örömet. Raimo tárcsázott, fülére helyezte a kagylót, és belekezdett. - Kortelahti vagyok innen Maunulából, szép jó reggelt kívánok! - J ó reggelt. - Tegnap az egyes csatornán bemutattak egy igen kiváló filmet, most nem is jut eszembe a címe ... A zu't ve' ge . - Pontosan! Ez az. Érdeklődni szeretnék, nem csupán a magam nevében, hogy lehetséges volna-e a műsor megismétlése? - Hát, ~gy ideig még aligha, frissen játszott filmről van szó. - A helyzet az, hogy én és sok más munkatársam is akadályoztatva volt/ és nem láttuk a filmet a maga egészében, mert például nálunk otthon az a helyzet állt elő, hogy a filmnek csak egy részét II
-
II
láttam, és hát bizonyára ön is tudja, hogy eszi a fene a magamfajta filmbarátot, ha csak töredékét látha~a az alkotásnak. .. - A helyzet jelenleg az, hogy "Az út vége" ismétlése legkorábban jövő tavasszal várható. Sajnálom. - Ön valószínűleg nem értette kristály tisztán, miről van itt szó. Én és a munkatársaim meg lettünk fosztva e kiváló film megtekintésétől, és egy ilyen veszteség következményei végzetesek lehetnek ... - Ahogy már említettem, semmit nem ígérhetek. Ugyanis nem én döntök ezekben az ügyekben. - Mindenki maga dönt a maga ügyeiben. - De ez nem az én dolgom. - De bizony ez a maga dolga, hiszen maga dolgozik az Yleisradiónál. - Igen, de ... - Van egy mai napilapja? -Minek az? - Van? -Van. - Na, nézze csak meg! Nézze meg a ma esti filmeket! Mit lát? Egy svéd filmet. És miről szól? Valami házaspár problémáiról, amiket egy fényűző kúriában próbálnak megoldani valahol StockhoIm környékén, egy szigeten. Na, mit szól hozzá? -Mihez? - Hát ahhoz, hogy maguk ezt kínálják nekünk, finn embereknek a mai estére. Akarja a fene látni, hogy hogy fogunk élni, ha végre kikecmergünk ebből a gazdasági gödörből! Hát ez a jutalom azért, hogy félmillió honfitársunk keményen dolgozik Svédországban??? Hát ki gyár~a a Volvójukat, he? És mi a hála? Nyavalygás egy szélfútta szigeten! - De hát nem én válogatom a műsorszámokat ... - De hatást gyakorolhat rájuk. Mondja meg a főnökének, hogy ha így megy tovább, széles néptömegek fogják kandallóban eltüzelni a tévéelőfizetési számlájukat. - Átadom az üdvözletét. - Dehogy fogja átadni! - Hogyne adnám! Ez a műsorügyelet egyik feladata.
- Na jó. Bízom benne, hogy az üdvözletem célba ér. Pontosabban: az üdvözletünk. Ahogy említettem, nem vagyok egyedül. További kellemes napot kívánok! Ön igen értékes munkát végez. - Megteszem, amit tudok. Viszonthallásra! - Viszonthallásra. Raimo letette a kagylót. Meglehetősen elégedett volt az intézkedéséveI. Véleménye szerint a jó telefonos véleménynyilvánítás lényege, hogy a felháborodott és a békülékeny hangnem oly gyorsan váltsák egymást, hogy az ügyintézőnek ne legyen ideje megszokni egyiket sem. Így biztosan emlékszik majd a telefonbeszélgetésre. Nincs értelme jámboran, szerényen cincogni, hogy ismételjék meg a kérdéses filmet, az ilyen telefonbeszélgetés nem hagy nyomot az ügyintéző emlékezetében, pedig ez igen fontos dolog. Raimo biztosan tudta, hogy az iménti tévésnek még este otthon is eszébe fog jutni, hogy "Az út vége" című filmet előbb-utóbb meg kell ismételni, és hogy a svéd szigetvilág lakóinak konfliktushelyzeteit Észak-Helsinkiben nem túl szívesen nézik. Az első telefonbeszélgetéstől Raimo igen friss és jókedvű lett. Fogta a cigaretta sodró felszerelését, és elkezdte sodorni az aznapi másodikat. Gondolatban végigszaladt a néhány tucat ismétlésre érdemes film listáján, és kettőt-hármat kiválasztott a következő telefonbeszélgetéshez. Nem vezetett katalógust minden olyan filmről, amit látott, de számításai szerint az élete során mintegy ötszáz filmet nézett meg, s ezek közül körülbelül százötvennek az ismét1ésére igen nyomós indokokat volt képes felsorakoztatni. Raimo görnyedten kuporgott az erkélyen. Filmek százai mint forgószél kavarogtak a fejében, üldözések, megfigyelés, fenyegetések, zsarolás, emberrablás és bántalmazás keveredett egymással és állt össze hirtelen egyetlen filmmé. Elnyomta a csikket a virágcserépben, majd visszasomfordált a szobába. Mivel a filmkavalkádból elméjében nem szűrődött ki egyetlenegy ehhez az alkalomhoz illő film sem, úgy döntött, a szerencsésen kezdődött munkanap ot egy ismert klasszikussal teszi ünnepélyesebbé. Ezt a filmet többnyire csak péntekenként kérte, pontot téve vele a munkahét végére. Kinézett a telefonkönyvből egy újabb nevet, és fejből tárcsázta a számot. Most Laaksolahti néven jelentkezett be. A műsorügye-
leten már egy másik ügyintéző vette fel a kagylót, szerencsére, így Raimónak nem kellett elváltoztatnia a hangját ceruzát dugva a szájába. Egy hónappal ezelőtt enyhe gyulladással küszködött, amit a Bic márkájú golyóstoll tartós szopogatása okozott. - Laaksolahti vagyok Maunulából, szép jó reggelt kívánok! - Jó reggelt! - Az Országos Filmbarát Egyesület nevében hívom önt. Volna egy kis problémánk. - Hallgatom. - A "Nyolc halálos golyó" című filmről lenne szó. Bizonyára tudja, milyen sokat jelentett nekünk ez az alkotás. - Valóban? - Talán ön is látta. - Láttam. - Nos, akkor bizonyára nem kell előadást tartanom róla. Egyesületünk a film ismétlését szeretné kérni. - Tartok tőle, hogy ez nem lehetséges. Ezt a filmet ugyanis alig fél éve sugároztuk. - Egyesületünk széles tömegeket képvisel, és e néptömeg csak lézeng a világban mindenféle kapaszkodó nélkül. Szeretnék rámutatni arra a tényre, hogy az Országos Filmbarát Egyesület taglétszámát tekintve a Finn Kisgazdapárthoz hasonlítható. Ezt semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ők választási győzelmükkel annakidején történelmet írtak. - Értem én, de sajnos nem tehetek semmit. - Dehogynem tehet, ha akar. A politika akarat kérdése. És a film IS.
- Az elmúlt hónapokban e filmmel kapcsolatban sok hívást kaptunk. Egy néző például rendszeresen telefonál, de a vezetőség álláspon~a az, hogy az ismét1ésnek még nem jött el az ideje. - Rendben. Mint tévéelőfizető és mint egyesületünk tagja tiszteletben tartom a hivatalos álláspontot. De talán valamiféle kompromisszumos megoldás lehetne az, hogy én egyénileg megtekinteném a filmet, és ezt követően a frissen szerzett élményt közvetíthetném egyesületünk tavaszi ülésén. - Intézményünk nem szervez egyéni filmvetítéseket. - Ön képtelen felmérni a helyzet súlyát. - Raimo kezdte her-
gelni magát, hogy kiléphessen a békülékeny szerepből. - Én most nem holmi öttusaverseny ismétIéséért rimánkodom itt önnek. A "Nyolc halálos golyó" nem csupán a finn filmes elbeszélő műfaj sarokköve, tartópillére, hanem olyan tett, amely megváltoztatja a néző életét, a kutyaúristenit! Azóta, hogy ezt a filmet országosan közvetítették, egyetlen korhadtagyú sem volt már a régi önmaga, semmihez nem lehetett a régi módon viszonyulni, ez a film megváltoztatta a vidékrőt a családrót a hóbuckárót a házi sörrőt a szorongásrót a bozótrót a feleségrőt a szegénységről alkotott fogalmunkat, nem csak szélben lengedező nyírfákat meg szanaszét kószáló felhőfoszlányokat mutogatott, hanem láttatta velünk a szülőföld anyaarcát náthásan és könnyezve, de valóságosan, a szentségit neki! Miután Raimo elüvöltötte az utolsó szavakat is, rájött, hogy kedvenc filmjéről néhány új dolgot is mondott. Úgy érezte, hogya korábbi hívások alkalmával mindenre kiterjedően foglalta össze a lényeget, de tudatalattijából a felindultság a jellemzés újabb formáit hozta elő. - Miért kiabál velem? - kérdezte emberi hangon az ügyintéző. - A "Nyolc halálos golyó" Mikko Niskanen gigantikus műve, erőfeszítése, ez nem csak egy hatalmas finn filmalkotás, ez lélekvándorlás, újtestamentum, Isten szava és Niskanen képei! kajabált Raimo, miközben bal kezével a telefonzsinórt pödörgette. - De akkor sem tudjuk. .. - De le fogja vetíteni nekem a filmet, mert rajtam keresztül több százezer finn szempár látja majd, hiszen én a népet képviselem, én vagyok a nép! Raimo meghatódott utolsó szavaitól. A kagylót az arca és a válla közé szorítva dohányt kezdett tölteni a cigarettasodróba. - Laaksolahti? - törte meg a csendet az ügyintéző. - Itt vagyok. - felelt Raimo. - Én tiszteletben tartom a véleményét, de a televízió nem szervez privát filmvetítéseket. A "Nyolc halálos golyó" -t előbb-utóbb megismételjük. Ennél többet nem tehetek önért. És most leteszem a kagylót. - Ezt nem teheti ... - próbálkozott még Raimo, de kattanás hallatszott a vonal túlsó végén.
Raimo megsodorta a félig kész cigarettát, és a szemét töröIgette. Aztán kiment a konyhába, levágott magának egy jó vastag szelet rozskenyeret, megkente úgy fél centi vastagon vajjal, és mohón beleharap ott. Mindig ez volt. Az erős érzelmi töltés azonnali éhséget okozott. Raimo a gyönyörtől tobzódva ette a kenyeret, s közben a telefonkönyvet lapozgatta. A névválasztást munkája legunalmasabb részének tartotta. A következő három órában tíz nevet választott, és ezek mögé bújva telefonálgatott, hogy "Az út vége" és a "Nyolc halálos golyó" mellett az "Acélvihar" ismét1ését is kieszközölje. Azt a választ kapta, hogy az utóbbi időben, főleg a két elsőként említett film ügyében annyi hívás érkezett, hogy fontolga~ák a közeljövőben történő ismétlésüket. A hetedik telefon után Raimo nevét mégiscsak felismerték, így nem is tekintették érvényesnek minden hívását. Figyelmeztették, hogy nem valami elmés dolog félrevezetni a műsorügyelet munkatársait, akik a lehető legszélesebb körben igyekeznek figyelembe venni a nézők érdekeit. E hívás után Raimo bekebelezett három szendvicset, és lehajtott öt pohár tejet. Nem volt türelme ahhoz, hogy tisztességes ebédet főzzön. A meleg étel elraktározódik agyomorban, és kimeríti a telefonálót. Fél háromkor Raimo érezni kezdte már a munkanap fáradtságát. Öt óra hosszat jártatta a száját egyhuzamban, a füle már izzadt volt a telefonkagylótól. Mégis úgy érezte, hogya munkanap végére még odakívánkozik egy villám telefon. Az utolsó bejelentkezésnél Raimo a saját nevén mutatkozott be. Nyolc film ismétlését követelte, melyek mindegyikében kifejezetten a finn nézőknek szánt, véleménye szerint elkerülhetetlen erőszak volt jelen. A műsorügyelet munkatársa feljegyezte a Raimo által említett filmeket, majd rövid utánajárást követően közölte vele, hogy egyik film ismét1ésére sem számíthat a közeljövőben. Raimo egy kis szünetet tartott, aztán kijelentette, hogy személyesen jelenik meg a televíziónál, ahol nyilvánvalóan nem képesek felfogni, hogy mire van szüksége a népnek. A műsorügyeletes sietve jegyezte meg, hogy a személyes megjelenés aligha lendíti előbbre az ügyet. Raimo ekkor kissé felemelte a hangját, felidézve az ügyintézőnek, mi mindent kellett a finn népnek kiállnia az
elmúlt évek során, s ezért a nép vérszomjas, és jobb, ha ez a vér inkább a vásznon folyik, mint a parlament lépcsőin. Az ügyintéző azzal védekezett, hogy csak a munkáját végzi. Raimo nem adta fel, és a televízió felelősségét hangoztatta, amiért finnek százezrei kényszerültek autót gyártani a szomszéd országban. A kivándorlást Raimo szerint az is elősegítette, hogy a népet a "Mi, Tammeláék" típusú, álságos családi sorozatokkal etetik, mialatt számos családban véres leszámolás ok zajlanak. Ahelyett, hogy e bajok következményeit ábrázolnák, Tammeláék dagadt Vesa fiának hájfejét kell nézni. A műsorügyeletes szerint etelefonbeszélgetésnek semmi értelme, és csak elveszi az időt más telefonálók elől. Raimo szerint ez nem igaz, és hangját mélyre váltva hozzáfűzte, hogy tudja, hol lakik az ügyintéző, és melyik iskolába járnak a gyerekei, ezért okosabban tenné, ha végighallga~a, mit akar mondani Raimo a társadalmi helyzet és a filmkínálat viszonyáról. A műsorügyeletes megrendülten kérte Raimót, hogy folytassa. És Raimo folytatta. Ötven percen keresztül. Az ügyintéző figyelte az órát. Az esetről később beszámolt a munkatársainak. Azok nyugtatgatták kollégájukat, és elmesélték saját közelmúltbeli tapasztalataikat a nézői telefonokkal kapcsolatban. Az ügyintézőnek támaszt nyújtottak a kollégák tapasztalatai, így a nehezén hamar túljutott.
Ilona herasi seitsemalta, her atti lap set, laittoi puuron tul elle, manitteli lap set syömaan, suki samalla tukkaansa, yritti tarkistaa peilista kokonaisvaikutelmaa, syöksyi irrottamaan Petterin kaden Annukan tukasta, lohdutti Annukkaa, haukkui Petterin ja kaatoi mustaa kahvia kuppiinsa. Han hörppasi kuumaa kahvia varovasti, mutta ei malttanut syöda mitaan, hassakka vei ruokahalun. Kiireisten ja riitaisten aamujen jalkeen Ilona tunsi olonsa koko paivan rumaksi, vaikka oli kaunis. Ilona oli hoitanut yksin aamut jo puoli vuotta, sen ajan Raimo oli ollut työttömana eika mielellaan noussut enn en kymmenta. Raimon mukaan aamun kiireet pilasivat koko paivan yleistunnelman. Ilona arvosti Raimon mielipidetta. Hankin olisi mieluummin kuunnellut lasten mielipiteita puuron huonuudesta sangyn pohjalta ja vetanyt tyynyn korviin. Petteri paukutti lusikalla pöytaa ja huusi lisaa mehua. Ilona antoi. Annukka laittoi katensa suoraksi kohti Petterin mehulasia. Annukalla oli viela oma maito kesken, mutta tunnelman tasaannuttamiseksi Ilona antoi periksi ja kaatoi Annukalle mehua toiseen lasiin. Ilona vilkaisi kelloaan. Heilla oli kaksikymmenta kahdeksan minuuttia aikaa. Han hoputti lapsia syömaan nopeammin. Petteri sanoi, etta eihan aitikaan ole syönyt mitaan. Ilona kertoi olevansa aikuinen, se kuulosti tuhannen kerran sanottuna lattealta. Petteri vaitti tilannetta epareiluksi. Ilona ei kiistanyt, mutta kaski poikaa silti kiirehtimaan, koska Mika ja Ossi saattoivat jo odottaa Petteria. Mika on paska, se kaato viimeksi tornin, Petteri sanoi. Annukka kaatoi mehun puhelinlaskun paalle, laskun numerot vettyivat lukukelvottomiksi. Ilona otti ilmeen, jonka nahtyaan Annukka rupesi itkemaan. Petteri nauroi ja lattasi katensa mehulammikkoon. Ilona otti Petteria kadesta kiinni ja puristi. Petteri rupesi itkemaan. Ilonakin olisi ruvennut itkemaan, mutta han oli aikuinen, aikaa oli vahan, lapset oli pukematta, sohvakalustot oli myymatta, ja jos itkuun nyt taittuisi, meikit valuisivat poskille. Keittiö oli taynna aanta. Kaiku heitti aanet kaksin kappalein pitkin keittiön seinia.
Ilona ei nahnyt muuta mahdollisuutta. Han alkoi laulaa. Han ei tiennyt kappaleesta mitaan, ei sen nimea eika saveltajaa. Ehka se oli osa jostain oopperasta, sanat ainakin olivat italiaa, muuta Ilona ei laulusta tiennyt. Mutta savelma oli niin kaunis, etta kun han oli kuullut sen ensimmaisen kerran työpaikan keskusradiosta, hanen oli taytynyt tekosyylla keskeyttaa lupaavasti alkanut myyntipuhe ja karata taukotilaan liikuttumaan. Siita lahtien Ilona oli laulanut kappaletta aina, kun tilanne riistaytyi hallinnasta. Hanesta tuntui, etta laulu heilautti hanet eripuran ylapuolelle. Petteri ja Annukka lopettivat itkunsa. He eivat voineet kasittaa, miksi aiti nousi seisomaan ja alkoi laulaa outoa kielta. Ilona huomasi sivusilmalla laulunsa vaikutukset ja jatkoi niin pitkalle kuin osasi. Han otti kadet mukaan ja nosti ne kohti keittiön kattoa. Katto muuttui taivaaksi, taivaasta tihkui kevytta sadetta, kattolampun kohdalla mu ut tui sateenkaareksi. Ilona nousi kohti laulun loppua, vaikka hanen aanensa ei tahtonut millaan taipua laulun edellyttamaan korkeuteen. Petteri katsoi punaista aitia, joka kiekui viimeista pitkaa vokaalia. Annukkaa pelotti, vaikka han tajusi, etta punainen huutaja muuttui kohta taas aidiksi. Ilona lopetti ja kumarsi. Lapset eivat sanoneet mitaan. - üli ihana laulu, oli se. Nyt laitetaan vaatteet paalle ja mennaan. Lapset nyökkasivat ja romusivat tuoleiltaan. Ilona auttoi Annukkaa kainaloista. Petteri laittoi omat haalarinsa, ja vaikka sisahousut menivat taas myttyyn, han ei kitissyt asiasta. Annukka meni selalleen eteisen lattialle ja antoi laittaa kaikki hankalat vaatteensa venkoilematta. Ilona vihelteli viela askeisen laulun savelkulkuja ja huiskaisi paallystakkinsa hartioilta irtohiuksia. Lapset seisoivat puettuina ovella, Petterin kasi oli ovenkahvalla, Ilona vilkaisi viela keittiöön, ja sitten he menivat ovesta ulos. Laulu oli herattanyt Raimon. Han ei kuitenkaan ollut noussut sangysta, vaan oli keskittynyt kuuntelemaan. Han oli kuullut laulun aikaisemmin, mutta toistojen myöta se ei ollut hukannut mitaan tehostaan. Raimon mielessa laulu löysi paikkansa jostain hyvan rakastelun ja perustellun tulitaistelun valista. Varsinkin nyt, kun se oli laskeutunut keskelle kiusallista metelia ja toraa.
Raimo nousi sangysta ja ojenteli jaseniaan. Pitka yöuni oli katkennut huutoon, ja aina kun heraa teravaan aaneen, tunnelma laskee. Onneksi Raimo oli kuullut laulun. Raimo kaveli keittiöön. Yleisnakyma oli suttuinen, mehua pöydalla, nakkileivan palasia kaikkialla, puuroklimppeja oli arviolta viisi, vaikka monet kerrat oli ollut puhetta kraatereista, jotka vanhentunut puuro kuivuessaan kehittaa ja joiden irrottamiseen Raimolla oli joskus mennyt helposti puolikin tuntia hyvaa katseluaikaa. Raimo siivosi pöytaa, ei kokonaan, silla han ei ole sita sotkenut, mutta sen verran, etta paivan lehden saattoi levittaa luettavaksi. Han aukaisi televisiosivun ja katsoi kanavien tarjonnan. Ei mitaan. Ei mitaan tarkoitti hanen kielessaan ei mitaan taka-ajoon, kostoon, tulitaisteluun tai muuhun valienselvittelyyn paattyvaa elokuvaa. Illan tarjonnassa oli vain yksi ruotsalainen elokuva. Se kertoi keski-ikaisen pariskunnan talvipaivan seisauksesta saaristossa, jonne he olivat matkustaneet selvittamaan valejaan. Esittelyteksti kehui elokuvaa paljaaksi kuvaukseksi perhehelvetista. Raimo kaan si vihaisesti sivua. Han ei uskonut lehden kirjoittajaan, joka oli niin monet kerrat harhauttanut hanet katsomaan jotain ikavaa puolitoistatuntista, jossa valeja ei koskaan lopullisesti selvitetty, vaan ainoastaan jahkattiin saunan ja kuistin valia kirea ilme kasvoilla. Valilla kamera seurasi syysmyrskya, ku in kuvaten pariskunnan sisaista myllerrysta. Ruotsalaisten kasitys syysmyrskysta oli kaksi pihakoivun katkennutta oksaa, joita skoonelainen tuuli riepotti ikavasti isannan mahonkiveneen paalle. Raimo luki hajamielisesti politiikan ja urheilun paauutiset ja joi haaleaa kahvia. Han pesi hampaansa, ka ari paivan ensimmaisen satkan ja meni parvekkeelle. Han istui tuolilla ja painautui kumaraan etteivat vastakkaisen talon asukkaat nahneet hanta. Han imi satkan luttanaksi ja ujuttautui parvekkeelta mahdollisimman matalana makuuhuoneeseen. Sitten han istui puhelimen viereen ja aloitti jokapaivaisen työnsa. Han oli tehnyt niin jo neljan kuukauden ajan. Joka aamu han oli soittanut Yleisradion ohjelmapaivystykseen ja vaatinut tiettyja elokuvia uusintoina. Virkailijoiden penseydesta viisastuneena han oli
alkanut esiintya eri nimilla. Han oli katsonut puhelinluettelosta yleisimpia helsinkilaisia nimia, ei kuitenkaan Virtasta, sita kayttavat aloittelijat. Tana aamuna han oli paattanyt esiintya Kortelahtena. Han ei tehnyt tata työta itseaan varten, han koki olevansa kaikkien elokuvanystavien asialla. Tasta syysta han ei vasynyt vastoinkaymisiin eika virkailijoiden yksitotisiin vastauksiin. Han oli saanut kokea viiden kuukauden aikana paljon, mutta han ei valittanut, koska onnistuessaan han tiesi tuottavansa iloa parhaimmillaan yli kahdellesadalletuhannelle vakivallan ja jannityksen ystavalle. Raimo pyöritti num eron, laittoi luurin korvalleen ja aloitti. - Kortelahti taalta Maunulasta oikein hyvaa huomenta. - Hyvaa huomenta. - Eilen ykköskanavalla naytettiin ansiokas elokuva, nyt en muista nimea ... - Tien paa. - Aivan, se se oli. Olisin tiedustellut, en pelkastaan itseni puolesta, etta olisiko sita mahdollista nahda uusintana. - Tuskin vahaan aikaan , koska esitys on niin tuore. - Kun nyt on niin, etta mina ja monet minun työkavereistani olivat estyneita katsomaan kyseista elokuvaa kokonaisuudessaan, koska esimerkiksi meilla oli kotona sellainen tilanne, etta mina nain tuosta elokuvasta vain osan, ja tehan tiedatte miten vaillinainen katsomiskokemus nakertaa elokuvanystavaa ... - Nyt on niin, etta Tien paa tulee uusintaan aikaisintaan ensi kevaana. Valitan. - Te ette nyt taida taysin ymmartaa millaisesta asiasta on kyse. Minulta ja monilta yhteisöni jasenilta meni tama merkkiteos ohi, ja tallaisen menetyksen seurannaisvaikutukset voivat olla kohtalokkaat ... - Niin ku in sanoin, en voi luvata mitaan. Minahan en naista asioista paata. - Jokainen paattaa omista asioistaan. - Mutta kun tama ei ole minun asia. - Kylla se on teidan asia, te olette Yleisradiossa töissa. - Niin mutta ...
- Onko teilla taman paivan lehti? - Mita siita? - Onko? - On. - No katsokaa sita. Katsokaa taman illan elokuvat. Mita siella on. Yksi ruotsalainen elokuva. Ja mista se kertoo. Jonkun avioparin ongelmista, joita ne ratkovat kalliissa huvilassa Tukholman saaristossa. Mita siita sanotte? - Mita siita? - Sita vaan, etta sellaista te tarjoatte meille suomalaisille taksi illaksi. Ei me jumalauta haluta katsoa, millaista meilla tulee olemaan jos selviamme taloudellisesta ahdingosta! Tamakö on palkka siita, etta puoli miljoonaa meikalaista tekee raskaat työt Ruotsissa, kuka ne Volvot siella tekee, mita. Ja vastalahjaksi tulee vikinaa tuulisesta saaristosta, mita! - Kun mina en niita ohjelmia valitse. - Te voitte vaikuttaa niihin. Kertokaa lahimmalle esimiehellenne, etta laajat kansanjoukot sytyttavat talla menolla takkaa lupamaksuilla. - Mina valitan terveisenne. - Ette te mitaan valita. - Valitan mina. Se on yksi ohjelmapaivystyksen tehtavista. - Hyva on. Mina luotan, etta terveiseni menevat perille. Tai terveisemme. Kuten sanoin, en ole yksin. Hyvaa paivanjatkoa teille, teette arvokasta työta. - Teen minka voin. Kuulemiin. Raimo sulki puhelimen. Han oli kohtuullisen tyytyvainen suoritukseensa. Hanen mielestaan hyva palautepuhelu on sellainen, jossa kiihtymys ja sovinnollisuus vaihtavat paikkaa niin nopeasti, ettei paivystyksen virkailija ehdi tottua kumpaankaan. Nain puheIu jaa virkailijan mieleen. Ei ole jarkea piipittaa uusintaa nöyrasti, sellainen soittaja ei jata virkailijaa jalkitilaan, joka on aarimmaisen tarkea. Raimo oli varma, etta askeinen virkailija muistaa viela illalla kotonaan, etta Tien paa on uusittava ennen pitkaan ja ettei ruotsalaisten saaristolaiserimielisyyksia katsota Pohjois-Helsingissa hyvalla. Raimo oli ensimmaisen puhelun jaljilta virkea ja hyvantuulinen.
Han otti satkavehkeet ja alkoi rullata paivan toista. Han kertasi mielessaan kymmenien uusintaa kaipaavien elokuvien listaa ja poimi sielta pari kolme seuraavaa puhelua varten. Han ei pitanyt listaa kaikista nakemistaan elokuvista, mutta oman arvionsa mukaan han oli nahnyt elamansa aikana noin viisisataa elokuvaa, joista ehka sataviisikymmenta oli sellaisia, joiden uusintapyyntö oli vankasti perusteltavissa. Raimo istui parvekkeella kumartuneena. Sadat elokuvat pyörivat kuvamyrskyna paassa, taka-ajot, vaijytykset, uhkaukset, kiristykset, kidnappaukset ja pahoinpitelyt sekoittuivat toisiinsa ja olivat akkia yhta ja samaa elokuvaa. Raimo tumppasi satkan kukkapurkkiin ja hivuttautui pois parvekkeelta. Koska mieli ei siilannut kasasta juuri tahan hetkeen sopivaa elokuvaa, han paatti juhlistaa hyvin alkanutta työpaivaa tutulla klassikolla. Yleensa han pyysi sita vasta perjantaina, ku in niitatakseen työviikon kiinni. Raimo katsoi puhelinluettelosta seuraavan nimen ja pyöritti ulkomuistista numeron. Raimo oli nyt Laaksolahti. Ohjelmapaivystyksesta vastasi nyt toinen virkailija, onneksi, silla Raimon ei tarvinnut muuttaa aanta laittamalla kynaa suuhunsa. Han oli kuukausi sitten saanut lievan tulehduksen Bic-merkkisen kynan liiallisesta imeskelysta. - Laaksolahti taalta Maunulasta, oikein hyvaa huomenta. - Hyvaa huomenta. - Edustan Suomen Elokuvakatsojien liittoa ja meilla on plem ongelma. - Niin? - On kyse Kahdeksan surmanluotia -elokuvasta. Te tiedatte, mita se elokuva merkitsi meille kaikille. - Niin? - Kai te nai tte sen? - Kylla. - No sitten minun ei tarvitse pitaa siita mitaan esitelmaa. Liitomme pyytaa siita nyt uusintaa. - Pelkaanpa ettei se ole mahdollista. Sehan tuli ulos puoli vu otta sitten. - Liitomme edustaa laajaa kansanosaa, ja se laaja kansanosa haa-
huilee tuolIa ilman mitaan kiinnekohtaa. Tahdennan, etta Suomen Elokuvakatsojien liitto on jasenmaaraltaan miltei Suomen Maaseudun Puolueen kokoinen. Tama on syyta pitaa mielessa. Vaalivoitto oli historiallinen. - Niin, mutta en mina voi talle asialle mitaan. - Kylla te voitte, jos haluatte. Politiikka on tahtoasia. Ja niin elokuvakin. - Tasta elokuvasta on tullut viime kuukausina paljon soittoja. Eraskin katsoja on soitellut vahan valia, mutta johdon kanta on se, ettei uusinnan aika ole viela. - Hyva on Lupamaksajana ja liittomme edustajana kunnioitan virallista kantaa, mutta eikö eraanlainen kompromissiratkaisu asiaan voisi olla se, etta mina saisin yksityishenkilöna nahda elokuvan, siHa tavoin voisin valittaa tuoreen kokemuksen liittomme kevattapahtumaan? - Yhtiö ei nay ta elokuvia erikseen yksityishenkilöiHe. - Te ette nyt ymmarra tilanteen vakavuutta, Raimo kiihdytti itsensa pois sovinnollisuudesta. - Mina en nyt anele uusintaa nykyaikaisesta viisiottelusta. Kahdeksan surmanluotia ei ole pelkastaan suomalaisen elokuvakerronnan kulmahammas, sen purennan ydin, vaan myös teko, joka muuttaa katsojan elaman, jumalauta! Siita paivasta lahtien kun se esitettiin valtakunnanverkossa, ei yksikaan matapaa ole ollut entisensa, sen jalkeen mihinkaan ei ole pystynyt suhtautumaan samalla tavalla, se elokuva muutti kasityksen maaseudusta, perheesta, miehesta, hangesta, kiljusta, ahdistuksesta, risukosta, vaimosta, köyhyydesta, se ei nayttanyt pelkastaan tuulessa heiluvia koivuja tai viulun sahaamia pilvia, se naytti isanmaan aidinkasvot nuhaisina ja itkuisina mutta todellisina perkele! Kun Raimo oli huutanut viimeiset sanat, han tajusi sanoneensa mielielokuvastaan muutaman uuden asian. Han oli edellisilla soittokerroilla mielestaan pystynyt kattavasti kertomaan kaiken olennaisen, mutta raivo nostatti alitajunnasta uusia luonnehdintoja. - Miksi te minulle huudatte ... ? virkailija kysyi ihmisen aanella. - Kahdeksan surmanluotia on Mikko Niskasen suurtyö, voimanponnistus, se ei ole pelkastaan suuri suomalainen elokuva, se on
sielunvaellus, uusi testam~ntti, siina on Jumalan sana ja Niskasen kuva! Raimo huusi ja pyöritti puhelinjohtoa vasemmalIa kadellaan. - Mutta emme me silti ... - Te naytatte sen minulle, koska minun kauttani sen nakevat sadattuhannet suomalaiset silmat, mina edustan kansaa, mina olen kansa. Raimo liikuttui viimeisista sanoistaan. Han puristi luurin posken ja olkapaan valiin ja alkoi latoa satkanpurua koneeseen. - Laaksolahti? virkailija katkaisi hiljaisuuden. - Niin, Raimo vastasi. - Mina arvostan mielipidettanne, mutta yhtiö ei jarjesta yksityiskatseluja. Kahdeksan surmanluotia uusitaan ennen pitkaa. Taman enempaa en voi teita auttaa. Ja nyt mina suljen taman puhelimen. - Ette te voi ... Raimo yritti viela, mutta luurissa naksahti. Raimo kaari satkan valmiiksi ja pyyhkaisi silmiaan. Sitten han meni keittiöön, leikkasi paksun ruisleivan ja levitti sille puoli senttia voita ja haukkasi ahneesti. Nain kavi aina. Voimakas tunnelataus aiheutti akaisen nalantunteen. Raimo massytti leipaa ja selasi puhelinluetteloa. Nimien valitsemista han piti ikavimpana vaiheena työssaan. Kolmen seuraavan tunnin aikana han valitsi kymmenen nimea ja soitti niiden nimissa pyytaen uusintaa Tien paan ja Kahdeksan surmanluodin lisaksi myös Terasmyrsky -elokuvasta.Hanelle ilmoitettiin, etta varsinkin kahdesta ensin mainitusta elokuvasta on viime aikana tullut niin runsaasti uusintapyyntöja, etta niiden esittamista harkitaan lahitulevaisuudessa. Seitsemannen soiton jalkeen hanen nimensa kuitenkin tunnistettiin, eika kaikkia soittoja siten merkitty virallisiksi. Hanelle huomautettiin, ettei ole viisasta yrittaa harhauttaa paivystysta, joka yritti mahdollisimman kattavasti palvella kansalaisia. Tuon soiton jalkeen Raimo söi kolme voileipaa ja joi kolme lasia maitoa. Han ei malttanut valmistaa kunnon ruokaa, koska lammin ru oka varastoituu mahan pohjalle ja vasyttaa soittajaa. Puoli kolmelta Raimo tunsi työpaivan rasitukset. Suu oli kaynyt yhtajaksoisesti viitisen tuntia, ja korva oli luurin jaljilta kostea. Tuntui silta, etta paiva oli yhta reipasta soittoa vajaa. Paivan viimeisella soitolla Raimo esiintyi omalla nimellaan. Han
vaati uusintaa kahdeksasta elokuvasta, joissa kaikissa oli hanen nakemyksensa mukaan valttamatönta vakivaltaa juuri suomalaiselle katsojalle. Ohjelmapaivystyksen virkailija listasi Raimon esittelemat elokuvat ja totesi lyhyen selvityksen jalkeen, ettei yhtakaan naista elokuvista tulla nakemaan lahiaikoina uusintoina. Raimo piti lyhyen tau on, jonka jalkeen han kertoi tulevansa itse paikalle, koska Yleisradiossa ei selvastikaan ymmarreta kansan tarpeita. Virkailija sanoi, ettei paikalle tuleminen edista asiaa. Raimo nosti aanta ja kertasi lyhyesti, mita Suomen kansa on saanut viimeisten vuosien aikana kokea ja siksi kansa janosi verta, ja parempi sen valua valkokankaalla kuin Eduskuntatalon rappusilla. Virkailija sanoi tekevansa vain työtaan. Raimo ei antanut periksi, vaan tivasi Yleisradion vastuuta siita, etta sadattuhannet suomalaiset ovat joutuneet lahtemaan naapurimaan autoja rakentamaan. Maastamuuttoa joudutti Raimon mukaan myös se, etta kans alle naytettiin Me Tammelat -tyyppisia valheellisia perhesarjoja samaan aikaan kun monessa perheessa oli kaynnissa verinen valienselvitys. Sen sijaan etta olisi naytetty kuvauksia ahdingon seurauksista, naytettiin Tammeloiden laskin Vesa-pojan ihraisia poskia. Virkailijan mielesta heidan keskustelunsa oli taysin tarpeetonta ja vie vain aikaa muilta soittajilta. Raimon mielesta se ei sita ollut, ja matalaan aanensavyyn vaihdettuaan Raimo kertoi tietavansa, missa virkailija asuu ja mita koulua hanen lapsensa kayvat, siksi olisi terveellista kuunnella loppuun, mita hanella on sanottavaa yhteiskunnallisen tilante en ja elokuvatarjonnan suhteista. Virkailija jarkyttyi ja pyysi Raimoa jatkamaan. Ja Raimo jatkoi. Viisikymmenta minuuttia. Virkailija katsoi sen kellosta. Myöhemmin virkailija kertoi tapahtuneesta työtovereilleen. He rauhoittelivat virkailijaa ja kertoivat omista viimeaikaisista katsojakontakteistaan. Virkailija sai tukea kollegoiden kokemuksista ja paasi nain pahimman yli.
