Storm & Stone was originally published in English in 2014

’Storm & Stone’ was originally published in English in 2014. This translation is published by arrangement with Oxford University Press. First published in 2014 by Oxford University Press Copyright © Joss Stirling, 2014 Hungarian translation © Kiss Enikő Hajna Kiadta a Manó Könyvek Kiadó Kft., 1086 Budapest, Dankó utca 4–8. www.manokonyvek.hu Felelős kiadó: Kolosi Beáta ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva. Fordította: Kiss Enikő Hajna Szerkesztette: Csapody Kinga Műszaki vezető: Rácz Julianna Elektronikus verzió: Takács Gábor ISBN 978-615-5385-55-1

1. fejezet Monokli. Nagyszerű. Raven Stone a tükörben vizsgálgatta a sötétedő foltot a szeme körül. Óvatosan megtapogatta. Auu! A neon csak pislákolt a mosdó felett, ami miatt az arca is úgy villogott a tükörben, mint egy régi filmhíradó vége. A csap tiltakozóan felcsikordult, amikor a hideg vizet megnyitotta, hogy benedvesítse a borogatást. – Olyan vagy, mint egy hétéves – mondta a tükörbeli másának. Az iskolaudvaron beszerzett horzsolásokkal a térden és a kisebb zúzódások tízéves történetével a háta mögött Raven számára ez a sérülés inkább megalázó volt, mint fájdalmas. Az arcába húzott egy göndör fürtöt spirálokba rendeződő fekete hajából, de az rögtön visszaugrott, ellenszegülve annak, hogy elrejtse vele a bal szeme körül éktelenkedő ütésnyomot. Vajon a szobájában hova tudna elrejtőzni addig, amíg el nem halványul…? Sehová. Minden tanulónak részt kell vennie az új félévet köszöntő vacsorán, ha hiányozna, az biztosan feltűnne. Különben is, dobta bele a törülközőt a csapba, miért adja meg az ellenségeinek azt az örömöt, hogy ilyen könnyen kiütötték? A gyávaság nem illett a hírnevéhez. Sokkal büszkébb volt annál, hogy ezt megengedje magának. Raven kibújt a teniszruhájából és belebújt a fürdőköpenyébe. Ahogy a koszos ruhákat bedobta az ajtó melletti szennyestartóba, a fedél félrecsapódott. Nehéz volt kitartani az önmagának tett fogadalma mellett, hogy erős lesz, könnyebb lett volna, ha van valaki, aki mellette áll. A szobájában lévő másik ágy azonban üres volt – nem tornyozódtak rajta se koszos cuccok, se bőröndök, mint ahogy azt várta. Vajon miért késik Gina? Ő volt az egyetlen, akinek elmondta volna a történteket. Raven leroskadt az ágyára. Hogyan fajulhattak el idáig a dolgok, mindössze néhány óra alatt? A monokliig könnyedén siklott az itteni életben, ami a nyugalom szigete volt a számára a nehéz évek után. A Westron Gimnáziumnak az igazgatónő, Mrs. Bain irányítása alatt, megvoltak a maga jellegzetességei, például, hogy túl nagy hangsúlyt helyezett a pénzre és a szülőkre, a hírességek gyerekeire és a magánéletre, de Gina és Raven jókat tudott nevetni ezeken a furcsaságokon. Tulajdonképpen eddig senki sem akart neki rosszat ebben az iskolában. Bár csak azért tanulhatott itt, mert itt dolgozott a nagyapja, a kiváltságosabb társai nem emlékeztették őt a rangsorban elfoglalt helyére. Most azonban már kellőképp tisztába került azzal, hol a helye. A szembesülés hirtelen, csak úgy a semmiből csapott le rá, akárcsak az a tornádó, ami Óz birodalmáig röpítette Dorothy házát. Amikor Raven kinyitotta az öltöző ajtaját, mintha minden elindult volna vele a sárga köves úton Smaragd helyett Bizarrvárosba. Hedda kérdése teljesen normálisnak tűnt. – Hé, hol van a Chloé táskám? A teniszversenyre készülődő lányok gyorsan körbenéztek a cuccaik között. Ravent nem izgatta a dolog: egy légitársaság kicsi, sokat gúnyolt repiajándékát használta sporttáskaként, amibe nem fér bele az a terjedelmes, galambszürke, bőr válltáska. Hedda úgy kérkedett azzal a táskával minden reggel, mint egy horgász a legnagyobb fogásáért kapott díjával. Hajlított, fényes felülete úgy csillant meg a manikűrözött körmein, mint egy pisztráng: olyan sok zsebe van, és el sem hinnéd, mennyibe került! Bár Hedda alkalmi vételnek gondolta, a rajta lógó árcédulán egy olyan összeg virított, ami jóval több volt annál, mint amennyit Raven nagyapja az iskola gondnokaként keresett. Ami ilyen értelmetlenül drága, az csak lehúzás lehet. – Hé, hozzád beszélek, Stone!

Raven érezte, hogy a könyökét valaki hirtelen erősen megrántja. Mivel éppen egy lábon állva fűzte a teniszcipőjét, kibillent az egyensúlyából. Miért hívta őt Hedda a vezetéknevén? – Hú, Hedda, óvatosan! – Raven megtámasztotta magát az öltözőket elválasztó dróthálón, majd gyorsan megkötötte a cipőjét. – Majdnem fellöktél. Hedda pálcikavékony alkatával és vörösborszínű hajzuhatagával Ravent egy ír szetterre emlékeztette, aki az örökösen szimatoló orrával mindig a következő alkalmi vétel irányába áll, és akinek az arcát az állán lévő határozott kis metszés tette karakteressé. Hedda csípőre tette a kezét. – Hova dugtad? – Mit? – Raven túlságosan meglepett volt ahhoz, hogy rájöjjön arra, hogy mivel is vádolja Hedda. – Én? – Igen, te. Nem vagyok hülye. Láttam, hogy nézted. A telefonom, a sminkcuccaim, a pénzem, mindenem abban a táskában van. Raven próbálta megőrizni a hidegvérét, hogy túl tudja tenni magát azon a sértésen, hogy minden bizonyíték nélkül lopással vádolják. Éppen elég ehhez hasonló élményben volt része az előző iskolájában, mielőtt még az Egyesült Királyságba jött volna. Megpróbált józanul gondolkodni. – Semmit sem csináltam vele. Hol láttad utoljára? – Az ebédlőasztalnál – ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Az öltözőre csend ereszkedett, a többi lány is rájuk figyelt. Szégyenpír öntötte el Raven arcát, hiába tudta, hogy teljesen ártatlan. Újra elárasztották azok az emlékei, ahogy a régi iskolájában az igazgatónő előtt áll. Ettől a déjà vu érzéstől pedig felkavarodott a gyomra. – Már elnézést, te tényleg azt hiszed, hogy én loptam el? Hedda felkapta a fejét, és a hosszú orrán keresztül nézett le Ravenre. – Nem csak hiszem, tudom is. Raven visszarántotta a gondolatait a múltról, hogy a vádlójára koncentrálhasson. Mi a fene történhetett Heddával? Sokat hiányzott az előző félévben, és úgy jött vissza, mintha egy személyiség-átültetésen esett volna át. Egy tapadós, nyafogó, irritáló kislányból egy feltűnősködő, nagypályás ribanc lett. Raven arra biztatta magát, hogy ne hátráljon meg; vádolták már hamisan korábban is, de ő már nem az a traumatizált kicsi lány többé. Végül is mi a legrosszabb, amit Hedda tehet vele? Meglengeti előtte a szempillaspirálját? – Szóval azt hiszed, hogy én vettem el? És mégis, mire alapozod? Arra, hogy ránéztem? A ránézés még nem lopás. Raven a többi lány felé fordult, abban a reményben, hátha támogatóra talál, és az egyikük segítségével lerázhatja magáról ezt a képtelen vádat, de csak figyelő, vagy óvatosan semleges tekintetekkel találkozott. Na, köszi, csajok. Hedda barátja, Toni viszont beállt az ujjal mutogatásba. – Nincs értelme tagadnod. A múlt félévben is már tünedeztek el dolgok. – Semmi közöm ehhez. Tőlem is elloptak néhány cuccot. Toni elengedte ezt a füle mellett. – Mindannyian észrevettük, hogy kis dolgok kezdtek eltünedezni, de nem akartuk… Úgy értem, hogy mi rád gondoltunk, de sajnáltunk téged, szóval… – Toni legyintett egyet a kezével, mintha csak azt mondaná, hogy az a múlt félév volt, most meg most van. – Engem sajnáltatok? – Raven dühösen felnevetett. Egy dolgot soha nem akart: azt, hogy sajnálják őt. Még az élete legrosszabb pillanataiban, a szülei elvesztésekor sem kért belőle. Hedda teljesen belehajolt Raven arcába. – De hogy még a vadonatúj Chloémat is elvetted, azzal most túl messzire mentél. Add vissza, Stone!

Nevetséges. Raven hátat fordított Heddának. – Na és mit gondoltok, mit csinálok azokkal a dolgokkal, amiket ellopok? – A nagyapádnak új kocsija van. Már ha egyáltalán új kocsinak hívhatunk egy Skodát. Toni felhorkant. Ravent heves düh öntötte el: őt kóstolgatni egy dolog, de Hedda jobban teszi, ha a nagyapját kihagyja ebből az egészből, különben tényleg baj lesz! – Szóval hogy mit is csinálok én? Lopok a gazdagoktól, hogy aztán odaadjam a szegényeknek? Miért is nem gondoltam eddig erre? Raven iróniáját azonban nem értette a világot csak a betűk szintjén felfogó Hedda. – Ne tagadj tovább! A táskámat akarom! Most! Raven azt remélte, hogy ha figyelmen kívül hagyja ezt a színpadias felszólítást, akkor Hedda vissza fog vonulni. Így csak megrázta a fejét, majd az ujjaival a farmerzsebébe nyúlt egy hajgumiért. – Ne nézz levegőnek! Hedda dühös morgás kíséretében belelökte Ravent a drótfalba, aki a szeme sarkával éppen egy akasztónak esett. Bár a rajta lógó ruhák enyhítettek a kampó élén, Raven így is csillagokat látott. Az egyik kezét az arcához kapta, majd megfordult. A helyzet már odaáig fajult, hogy félő volt, hogy a benne felgyülemlett haragot már nem tudja visszatartani. – Figyelj, Hedda, nincs nálam az a hülye táskád! Raven védekező állásba helyezkedett. Óvatosnak kellett lennie, hiszen tudta jól, hogy milyen komoly sérülést tud okozni azzal az önvédelmi technikával, aminek az elsajátításához az apja annyira ragaszkodott. Ez már bevált Amerikában is, ahol le tudta vele szerelni az állami iskola folyosóin korzózó ragadozókat, de attól tartott, hogy itt, a kifinomult Westronban rosszul venné ki magát, és könnyen afféle bűnözőnek titulálnák. – Igen. Te! Gyerünk! – Hedda minden szónál mellbe lökte Ravent, aki ettől a hátával újra és újra nekiütközött a drótfalnak. Valaki idegesen felröhögött, miközben két lány kirohant az öltözőből, hogy előkerítsék a tornatanárt. Ez már több volt, mint elég. Eljött az ideje, hogy Hedda is megtanulja: van egy lány az iskolában, akit nem lehet terrorizálni. – Már elegem van az idióta – lökte meg ő is támadóját – vádjaidból! Raven még egyszer taszított egyet Heddán, éppen olyan erővel, mint amilyet a másik vetett be ellene. Erre Hedda meg akarta ragadni Raven haját. Öreg hiba volt. Raven megfogta a lány csuklóját, és egy kemény csavaró-hajlító mozdulattal kivédte a támadást. De a harc nem volt igazságos: Toni ugyanis közben hátulról belemarkolt Raven hajába, jó erősen meghúzta, miközben a körmeivel végigszántotta a nyakát. Raven erre ellökte Heddát, majd egy Toni könyökére mért csapással lebénította a karját, amitől kiszabadult a kezei közül. Ezután felkapta a teniszütőjét és kendo kardként megforgatta maga előtt, így védve magát a két támadójától. – Csak még egyszer nyúljatok hozzám, és meg fogjátok bánni! Toni a kezeit rázogatva hátralépett. – Hagyd őt, Hedda, komolyan gondolja! Hedda azonban nem hagyott fel az eddig félresikerült bosszújával. Mivel már nem mert közvetlenül Ravenre támadni, a holmijait vette célba. – Hát azt hiszed, hogy tőlem lophatsz? Hedda felkapta Raven táskáját, a feje felé emelve lefelé fordította, és kirázott belőle mindent, amit csak tudott. Raven telefonja is a padlóra esett, a darabjai szanaszét repültek a csempéken. – Nesze! Ezt kapd ki, te mocsok!

– Mi? Ne! – Raven eldobta az ütőjét, majd térdre ereszkedett, hogy összeszedje a telefonja darabjait, mielőtt bárki is rájuk lépne. Menthetőnek kell lennie – annak kell lennie! – fohászkodott magában. Hedda zárásképpen nekivágta az üres táskát Ravennek, a szíj nyakon csapta a lányt. – Ez majd megtanít lopni! És én még mindig vissza akarom kapni a táskámat! Ekkor kivágódott az ajtó. – Mi folyik itt? Miss Peel, a vezető tornatanár érkezett meg és állt meg az ajtóban, a kezeit a mellén összekulcsolva. A lányok azonnal nagyon elfoglaltak lettek, és mintha egy flash mob ért volna véget, a szereplők újra beleolvadtak a tömegbe. – Tanárnő, az történt, hogy Raven leejtette a telefonját – mondta Toni aljasan. – Ez nem igaz! Mindannyian láttátok, hogy Hedda tette! – tiltakozott Raven. De senki sem szólalt meg a védelmében. Ez nagy arculcsapás volt a számára, de ennek csak később engedhette át magát, akkor, amikor már senki sem látja a fájdalmát. – Kidobálta a cuccaim a padlóra, mert azt hiszi, hogy én loptam el a táskáját. – Nem érdekelnek se a táskák, se a telefonok. – Miss Peel összekulcsolta a karjait. – Azt jelentették nekem, hogy itt verekedés zajlik. Hedda odaadott Tinának egy teniszütőt. – Nem igazán. Csak Raven feltűnősködik már megint – mondta Hedda a szemeit forgatva, ezzel is jelezve, hogy ez bizony gyakran megesik. Miss Peel ellenségesen méregette Ravent, aki óvón tartotta a kezeiben a tönkrement telefonja darabjait. – Már százezerszer elmondták nektek, hogy az iskola nem vállal felelősséget a személyes tulajdonotokért. Esküszöm, ezek a telefonok isten csapásai, és mindenkinek jobb lenne, ha betiltanák őket. A lányok gyorsan kivonultak az öltözőből, magára hagyva Ravent, aki majd felrobbant a benne ragadt dühtől. Raven reménye, hogy szövetségesre leljen, teljes mértékben szertefoszlott, amikor Gina még vacsoraidőre sem jött meg. Persze lehet, hogy a barátnője sms-ezett neki, amiben megmagyarázta, hogy miért késik, de működő telefon nélkül ezt honnan is tudhatná? Raven a telefonja darabjait beletette a neszesszerébe, majd ráhúzta a cipzárt, akár egy halottkém, aki zsákba teszi az áldozatot. Mit is tehetne azért, hogy pótolni tudja? A nagyapja nemrég tette le az előleget a kocsira, különben is a fizetéséből épphogy futotta a rezsire; figyelmeztette is, hogy most egy ideig nem lesz semmilyen extra pénze. Azt is tudta, hogy a nagyapja csakis az ő kedvéért vette az új kocsit, hogy megtaníthassa vezetni, mivel a régi kocsi szerinte túl temperamentumos volt egy tanuló vezető számára. Ezek után tényleg nem terhelheti ezzel a problémával. A halott mobilt elrejtette a fiókja mélyére, nem biztosította baleseti kárra. Az élet szinte elképzelhetetlen volt telefon nélkül; jobban kiesett a világ körforgásából, mint bármikor annak előtte. Azoknak a lányoknak pedig, akik a társas háló szélére sodródtak a Westronban, nem kellett sok idő ahhoz, hogy ott hagyják az iskolát; ez nem az a fajta hely volt, ahol kedvesek lettek volna a kívülállókkal. Oké. Valahogy ki kell találnia, hogyan szerezhet pénzt a javításra, hacsak Hedda nem gondolja meg magát, és elismerve a vandalizmust, nem téríti meg a kárát. Na, igen: csak álmodozhat arról, hogy ez így legyen. Raven káromkodott egyet, és dühében belerúgott a szemetesbe. Ez olyan igazságtalan! Azzal sem járna jól, ha szólna az osztályfőnökének, hiszen ő sosem fogná egy ösztöndíjas pártját egy fizetős tanulóval szemben.

Lélegezz mélyen, Stone! Raven a két karja közé ejtette a fejét, ahogy az ablakmélyedésben rádőlt a széles párkányra. Egy madár – éppen a névrokona\'7b1\'7d – károgott, miközben összevissza ugrált és csapdosott az iskolának otthont adó régi kastély lőrései között. A holló hangja elérte a fülét, és kihúzta a dühnek és a fájdalomnak abból az örvényéből, ami a lelkében uralkodott. Nem nagy ügy. Meg fog birkózni vele, ahogy mindig is. Ez csak egy bolhacsípés ahhoz képest, hogy elvesztette az anyukáját rákban, az apukáját pedig Afganisztánban. Fogadd őszinte részvétem, nagy veszteség ért téged, mondogatták neki az emberek, mintha csak valahol elhagyta volna a szüleit. Persze azért fogalmaznak így, mert nincsenek megfelelő szavak, és a társadalom ezekben állapodott meg, de azért időnként azt szerette volna, hogy valaki úgy mondja neki, hogy sajnálom, hogy az anyukád és az apukád meghalt. Hogy azt mondják, ami történt. Szörnyű. Összefacsarodott a gyomra. A lelke legmélyén nem egy veszteség, hanem egy nagy űr tátongott. Az anyukája ment el elsőként. Miután az apukája is meghalt, Raven régi élete szertefoszlott, és egy elmondhatatlanul komor időszak következett, ami alatt a hatóságok a sorsával ügyetlenkedtek. A nagyapa akkor még nem jöhetett számításba, mivel éppen egy kórházban lábadozott a szívrohama után, így a vele foglalkozó szociális munkás a szülei katona barátainál helyezte őt el, mivel nem vette észre, hogy a házaspár éppen egy viharos házassági krízisen megy keresztül. Érzelmeikben nem maradt hely egy gyásztól sújtott tizenhárom éves lány számára, akit így csak kiszolgáltattak a tizenöt éves fiuk terrorjának. Jimmy Boltonnak ártatlan képe volt és mindenkit lehengerlő sármja, ám az arca mögött gonosz természet rejlett. Raven itt tanult meg gyorsan futni, vagy ha már nem menekülhetett, akkor azt, hogy hogyan kell visszaütni úgy, hogy mégis egérutat nyerjen. A régi önvédelmi órái mindennapos túlélő gyakorlatokká váltak. Még a nap folyamán sem tudott megszabadulni Jimmytől, mivel ugyanabba az iskolába jártak, csak a fiú egy felsőbb osztályba. Az az iskola szöges ellentéte volt Westronnak: alulfinanszírozott, túlterhelt tanárokkal és alulmotivált tanulókkal. Amikor a nagyapja felépült annyira, hogy a gyámja lehessen, Raven azt hitte, hogy ha Westronba jön, a paradicsomba kerül – gyep, kert, menő régi épület: minden tökéletesnek látszott. De végül is, még az édenkertben is van kígyó, nem? Na, elég a siránkozásból. Ledobta magáról a fürdőköpenyt, és belebújt abba a nyári ruhába, amit a városban vett egy ötösért, az Oxfam jótékonysági boltban valamikor húsvét után. Kisimította magán a ruhát, élvezte, ahogy a lágy pamut hozzáér a lábához a térde felett. Egyik osztálytársáról sem feltételezte volna, hogy annyira vadászik a leértékelésekre, mint ő. Az élénk narancssárga jól illett sötét bronzszínű bőréhez. Kiegészítőként egy zöld és narancssárga gyöngyökből álló nyakláncot tett fel, amit szintén abban a boltban vett, csak a fair trade holmikat árusító részlegben. Letépte azt a cédulát, amin arról a bangladesi női szövetkezetről olvashatott, ahol ezt a láncot készítették, miközben a képzelete szélsebesen átrepülte a világot, egészen egy forró fabódéig, ami egy hetekig áradó folyó partján áll. Elég nagy ostobaságnak tűnt haldokolni egy összetört telefon miatt, ha azt egy ilyen szintű nyomorral vetjük össze. Szedd össze magad, Raven! Kintről felhangzott a vacsorára hívó csengőhang. Már éppen elhagyta volna a szobáját, amikor csaknem rálépett arra a borítékra, amit az ajtaja alatt csúsztattak be. Felnyitotta, gondolta, biztos valami szórólap a félév szabadidős tevékenységeiről. Ám a fényképe esett ki belőle. Az arcát filctollal összefirkálták, a nyakába pedig egy tőrt rajzoltak, ahogy az éppen kiontja a vérét. Nem volt vicces. Dühösen összegyűrte, majd bedobta a fürdőszobai kukába, nem akarta, hogy a szobájában maradjon. A fénykép a félelem ízét hagyta a szájában és egy remegő érzést a gyomrában. Valahol mélyen még mindig az a megrettent kislány volt, aki a szüleivel együtt elvesztette a biztonságát is, hiába küzdött oly keményen az ellen, hogy ez a rejtett oldala a felszínre törjön. A régi iskolája

megtanította neki, hogy ne mutassa ki a gyengeségét, mert az olyan, mint a vér a vízben, csak vonzza a köröző cápákat. Csak a nagyapja látta az igazi énjét, de még előtte sem mutatott ki mindent, nehogy megijessze őt. Miért őt szemelte ki valaki ilyen kicsinyes gyűlölködésre? Bár nem számított valami nagy fogadtatásra lent, emberek között akart lenni, hogy megszabaduljon a levél keltette rossz érzésektől. Miután átküzdötte magát a nehéz tűzajtón, lefelé vette az irányt a szűk lépcsőn. Ginával közös szobája az emeleten volt, azon a részen, ahol egykor a cselédszobák voltak. Az iskola főépülete négyemeletes volt, kettéosztva egy fiú és egy lány szárnyra: a tetőtéri zegzugos negyediken alakították ki a kollégiumot, a másodikon és harmadikon helyezték el az osztálytermeket, na és ott volt az elegáns, nagy belmagasságú földszint, ami eredetileg egy középkori földesúri udvarház volt, innen nőtte ki magát kastéllyá a Tudorok alatt. Az iskola összesen 300 bentlakó diák otthona volt. A Westron Kastély az exkluzív Nemzetközi Iskolák Szövetségének volt az angol tagiskolája. Ha beleszámoljuk a többi 25 iskolát is és az öregdiákszervezeteket a világ minden tájáról, akkor a Szövetség jelenlegi és valaha volt tanulóinak száma több tízezer, akik egy erős és összetartó elithálózat tagjai. A nagyapja nagyon elégedett volt, amikor felvették; úgy gondolta, hogy ez az iskola felkészíti őt az életre. És ki hitte volna, hogy ennyire igaza lesz. Az előtérből felhangzott a gongütés. Elkésett. Gyorsan rákapcsolt, ajtók sorát hagyta lengve maga mögött. Az utolsó néhány lépést már szökellve tette meg, de így is csak egy másodperccel előbb ért a hallba, mielőtt bezárták volna az étkező ajtaját. A szabály az volt, hogy ha késel, és már bezárták az ajtót, és nincs valami elfogadható kifogásod, akkor buktad a vacsorát. Szerencsére épp a nagyapja volt aznap az ajtófelelős, aki, ahogy megpillantotta, felemelte a dús szemöldökét, de nyitva tartotta az ajtót, így becsusszanhatott. – Köszi – suttogta Raven. A nagyapja megpaskolta a vállát, majd a konyhákon keresztül visszaindult az irodájába. Alacsony, hajlott alakját kis idő múlva egy újabb tűzajtó nyelte el. A kastély eredeti szerkezetét durván megerőszakolták, hogy betartsák a tűzvédelmi előírásokat, a lengőajtókat és a menekülési útvonalakat. Raven szerette volna, ha a nagyapja vele marad, hogy társasága legyen, de ő, mint általában, elkerülte azt a hercehurcát, amit a diákokkal való közös étkezés jelent; a kollégiumi tanárok nem voltak ilyen szerencsések, nekik kötelező volt jelen lenniük. Raven beslisszolt a terembe és bezárta maga mögött az ajtót. Sérülékenynek érezte magát Gina nélkül. Úgy volt, ahogy várta: ő érkezett utolsóként, így a legtöbb hely már foglalt volt. Az étkező nem egy főúri stílusú étkezőszalon volt súlyos tölgyfa asztalokkal, mint ahogy azt a díszítésből várná az ember, hanem egy étterem olyan kör alakú asztalokkal, amiket össze lehet csukni, ha éppen másra kell a hely. Az étkezések alatt a diákok tízes csoportokban az udvarias társalgási formákat sajátítják el. A tanárok a cél érdekében szétszóródnak a teremben, hogy a jelenlétükkel bátorítsák a jó modort és az intelligens beszédet. Legalábbis ezt ígérték a szülőknek a prospektusokban. A valóságban azonban az asztalok a hatalom szigorúan őrzött befolyásövezetei voltak, ahol pontosan meg volt szabva, hogy ki tartozik a társasághoz, és ki nem. A tanárok magára hagyták a diákokat, és inkább a közös asztalukhoz ültek le pletykálkodni, így bírók nélkül kellett megvívni a társasági harcokat. Raven körbepásztázta a termet. Bár még az árnyékban állt, késői érkezésével magára vonta a lányok figyelmét. Sokan közülük rápillantottak, majd sugdolózni kezdtek. El tudta képzelni, hogy miket mondhatnak egymásnak: itt a tolvaj. Mindig is tudtuk, hogy ő az. Vajon melyikük csúsztatta be hozzá azt a fényképet? Szörnyű volt arra gondolnia, hogy valaki azzal töltötte a délutánt, hogy kitalálja, hogyan borítsa ki. Alapvetően Heddára és a bandájára fogadott volna, de most, hogy tudta, a lányok mit gondolnak róla – hogy ő az iskola

csövese –, már mindenkiben ellenséget kezdett látni. Senki sem állt ki érte, ezt sosem fogja elfelejteni. A fiúk, hál istennek, nem észlelték a felszín alatti indulatokat a teremben. Amikor Raven elkapta egy nigériai évfolyamtársa, Adewale tekintetét, az csak rávigyorgott, majd folytatta a beszélgetést. Sajnos az ő asztalánál már nem volt hely. Mivel nem akart több harcot, végül egyik lány mellé sem ült le. A szokott helyét is elfoglalták már a kiszolgálópultnál lévő asztalnál, így a jobb szélre csusszant le az egyetlen üresen maradt székre. Ez jó hely volt, hiszen innét jól megfigyelhette az egész termet, és még azzal az előnnyel is járt, hogy nem ismerte a vele egy asztalnál ülő két fiút, így ők legalább nem voltak tisztában az eseményekkel. – Sziasztok! Újak vagytok itt? – kérdezte széles mosollyal, mintha nem aggasztaná az étkezőben uralkodó légkör. Ki volt élezve a veszélyre, köszönhetően a régi iskolában szerzett kemény tapasztalatainak, és valahogy a helyzet csak egy hajszálnyit változott. Többé már itt sem volt biztos abban, hogy biztonságban van. Itt ugyan nem a drogárusító felsőbbévesektől kell félnie a folyosókon, hanem valamitől… nos… a lényeg, hogy vége a Westronban töltött mézesheteknek. De erről később kéne gondolkodnia, a figyelmét inkább az újoncokra fordította. A jobbján ülő borzas hajú láthatóan teljesen elmerült a Sudokuban. Legfelső szint. Nagyszerű. Egy ultrastréber mellé vetette a sors – bár az is igaz, hogy egy jóképű ultrastréber mellé. Abban a reményben, hogy megmenekül, a másik fiúra nézett, aki a sudokus túloldalán ült. – Szia, Raven vagyok. Ez alkalommal a köszönése nem süket fülekre talált. – Helló, Raven. Joe Masters vagyok. Joe-nak nemcsak hogy kellemes, mély hangja volt, de olyan keleti parti akcentusa, mint neki, és a mosolyától Raven úgy érezte, mintha előbújt volna a nap, hogy megvilágítsa a borús délelőttjét. A fiú haja szinte a fejbőréig volt leborotválva, a bőrszíne pedig csak egypár árnyalattal volt sötétebb, mint neki. Tökéletes összhatás. Ravent teljesen lenyűgözte. Joe káprázatosan nézett ki. – Szóval te… öö… csak most csatlakoztál hozzánk, Joe? – Igen. Ma kezdtünk. Többes szám? Ez azt jelenti, hogy kapcsolt áru a sudokussal? – Ó, klassz! Remélem, a beköltözés rendben volt. Úgy értem, hogy fura dolog a tanév közben jönni, ilyen későn. Joe a bal keze ujjaival finoman kopogtatott az asztalon, úgy, mint egy zongorista, aki a basszust gyakorolja. – Nem tehettünk mást, Raven. Kirúgtak az előző sulinkból. Raven azon tűnődött, vajon viccel-e; olyan vidáman tálalta ezt a tényt. – Hogy mi? – Ez a professzor itt melletted felrobbantotta a labort. Én csak egy ártatlan szemlélődő voltam, bírónő, kérem. Látva Raven arckifejezését, Joe rámosolygott a lányra. – Ó, igen... ö, értem. Hát persze hogy az voltál. Teljesen. A fiú arckifejezéséből Raven leolvashatta, hogy értékeli az iróniáját. – Mindig őt hibáztatom. És ő sosem veszi a fáradságot, hogy megvédje magát. Ugye, Kieran? – lökte oldalba a barátját. – Hmmm. A fiú fénysebességgel töltötte ki a négyzetrácsot. Raven emiatt azt gyanította, hogy csak hasraütésre írja be a számokat, de amikor titokban odasandított, az első sorozatban nem talált

hibát. A felszolgálók megjelentek az első fogással, ami azt jelentette, hogy a veszélyes, forró levessel teli merőkanál manővert hajtanak végre a diákok vállán keresztül. Mivel a legtöbbjük csak alkalmi, gyengén képzett helybeli volt, a régebbi diákok tudták, hogy jól hátra kell hajolniuk. A sudoku fiú nem hajtott végre ilyen elkerülő hadműveletet, viszont olyan gyorsan kapta fel a szalvétát, hogy a rácsöppenő levescseppek alá tartsa, anélkül, hogy megszakította volna a koncentrációját, hogy lenyűgözte Ravent. – Mindig ilyen? – kérdezte Raven. Joe elnézően mosolygott. – Nehéz elhinni, de igen. – Kettétört közben egy zsemlét. – Azt hiszed, hogy észre se vett, pedig tévedsz. – Aha, persze. – Nem, ez tényleg igaz. Hé, Key, hagyd abba, és mondj egy sziát ennek a kedves lánynak, ott a jobb oldaladon. – Szánalmasan egyszerű. Nem is tudom, miért vesződök ezzel. A fiú a földre dobta a papírt a két szék közötti résen keresztül. – Mert ha a szegény agyad nem tud valamivel foglalkozni, akkor puszta unalomból elkezdi felfalni a saját sejtjeit. – Hmm. Nem túl tudományos, de van benne valami. Sudoku kihúzta magát a széken, most látszott csak, milyen magas. Irigylésre méltó, laza gesztenyebarna fürtökkel, angyali arccal, valamint olyan testfelépítéssel rendelkezett, mintha csak egy szobrász faragta volna a „brit arisztokrácia csontszerkezete”témára, túlhangsúlyozva a sajátosságokat. Ravent egy telivérre emlékeztette, a féktelen energiájával és dévajságával együtt. Ezek ketten elhalványítják majd a vele egy évfolyamra járó fiúkat. Azt gondolta, hogy vagy nagyon népszerűek lesznek a fiúk körében, akik azt remélve lógnak majd velük, hogy az első vonalból meríthetnek a felgyülemlő lánytöbbletből, vagy pedig – és ez tűnt a valószínűbbnek – irigylik majd őket a menőségükért. – Szóval fordítsd csak azt a rettentő nagy agyad a vacsorapartnered felé, Key. Mivel Kieran megért még egy próbát, Raven elhatározta, hogy segít neki azzal, hogy újra bemutatkozik. – Szia! Raven vagyok. Kinyújtotta a kezét. A fiú ránézett a felé nyújtott kézre, de nem Raven kezét, hanem a kanalát fogta meg. – Tudom, ki vagy. Raven az ölébe ejtette a kezét. Rendben, légy csak ilyen, Mr. Arrogáns. A fiú minden bizonnyal már be is sorolta a felesleges emberek kategóriájába. Ez fájt. Nagyon. – Értem. Megmondom a nevem, és te máris mindent tudsz rólam, amit csak lehet! Hűha, még arra sincs szükséged, hogy visszaköszönj, vagy kérdezz tőlem valamit. Azt a mindenit, a fene egye meg, te aztán tényleg nagyon okos lehetsz! Hallván a lány szarkazmusát, Joe kuncogott. – Ez Kieran Storm. Hidd el, tudja, ki vagy, mi a magasságod, súlyod, élettörténeted. Talán még felbecsülte a ööö… cipőméretedet is – azzal rákacsintott Ravenre. Ez azért nem tűnt valószínűnek. A fiú még a szemébe se nézett, nem is beszélve arról, hogy sem a lábát, sem egyéb testrészét sem méltatta eddig figyelemre. – Azt hiszem, hogy pontos benyomást szerezhettem a barátodról, Joe. 192-195 cm magas. Fehér, brit. Túl intelligens számunkra, puszta halandók számára. Flancos oktatás azokban az angol iskolákban, amiket államinak hívnak, pedig magániskolák – Eton, Harrow vagy ehhez

hasonló –, addig, amíg ki nem rúgták. Ezt az utóbbit élvezettel mondta. Bárcsak láthatta volna. Joe-t mindez nagyon mulattatta. Körözött egyet a kanalával a paradicsom és piros paprika levesében, hogy belekeverje a tejfölt. – Folytasd! Raven tippelt egyet. – Te szoktad öltöztetni. – Telitalálat – ujjongott fel Joe. – Az inasa vagyok. Honnan tudtad? – Egy Ralph Lauren öltönyt viselsz… – Egy használt Ralph Laurent – vetette közbe Joe. – És a barátodon is ilyen van… – Ismerek egy nagyon ügyes srácot. – De a pólóját az apja vagy az öccse szekrényéből nyúlhatta le, mivel a méret nem jó, túl rövid az ujja. Szerintem csak bedobta reggel a cuccai közé, mielőtt ide jött volna, és mivel azóta is keményen dolgozik a sudokun, te erőltetted rá, mint az egyetlen normális öltönyét. Azzal azonban veled ellentétben már nem törődött, hogy egy hozzá illőpólót vegyen fel, de úgy döntöttél, hogy ezt a csatát nem érdemes megvívni. Eltaláltam? – Hé, Key, akadt egy riválisod. Hány pontot adsz neki? Kieran először nézett bele Raven szemébe. Rejtelmes, világos, jáde zöld szeme volt és olyan mélyreható tekintete, mintha csak földönkívüli lett volna. Raven szíve az ijedségtől erősen dobbant egyet, ahogy érezte, hogy az a zsigeri vonzalom, amit az elejétől fogva érzett a fiú iránt, tízszer erősebb lett. Ő az éjjeli lepke, a fiú a láng, a találkozásuk eredménye pedig a megperzselt szárnyak. – Nem rossz. A hangja nem volt hideg, inkább mély és távoli, mintha csak küzdenie kellett volna azért, hogy ne felejtsen el kapcsolódni az olyan kis földlakókhoz, mint ő. – És ez pedig, Raven, nagy elismerés a haveromtól. Gratulálok! Joe kezet rázott a lánnyal Kieran tányérja felett. – Köszi! – Raven hörpintett egyet a leveséből, megpróbálva visszaszerezni a nyugalmát. – Miben tévedtem? Kieran a hosszú ujjaival elmorzsolt egy darab kenyeret, a morzsákat pedig szétszórta a levese tetején. Vetett még egy tekintetet Ravenre, majd a tányérjára koncentrált. – Ez az én pólóm. Kinőttem. Joe bólintott. – Ja, sosem megy el ruhát vásárolni. Addig hord valamit, amíg az szét nem szakad, vagy el nem dugjuk előle. – Ki az a mi? – kérdezte Raven. Joe egy pillanatra zavarba jött. – Haverok a régi sulinkból. – De te szerezted neki az öltönyt? – Én kaptam. Mindkettőnknek van egy nagylelkű… – Kieran kereste a megfelelő szót – keresztapja. – Nem bánnám, ha nekem is lenne egy ilyen – mondta Raven, a telefonjára gondolva. – Szóval, én csak egész jól teljesítettem. Lássuk csak azt is, hogy te mit tudsz rólam! Nagyon kíváncsi volt, hogy miket fog Kieran felhozni, mivel meg volt győződve arról, hogy ő nem az a lány, akit Kieran lányként detektált volna. Kieran befejezte a levesét, mielőtt válaszolt volna.

– Mondd már, megöl a bizonytalanság! – Ahogy kívánod. Kieran félretolta a tányérját, majd hátradőlt a székében, hogy jól megnézze a lányt – hogy valóban megnézze. Raven úgy érezte, hogy még soha senki sem figyelte őt meg ilyen alaposan. Olyan volt, mintha csak egy MRI készülék emberi verziója lett volna, és belelátna az ember legmélyebb rétegeibe. – Ki vele! A lány összefonta a karjait, egy kicsit aggódva amiatt, hogy mit is szabadított magára. – Raven Stone. Tizenhét. Az iskola gondnokának, Robert Batesnek az unokája. Három éve jár ebbe az iskolába, ami megmagyarázza azt, hogy miért használ egyszerre brit és amerikai kifejezéseket. A szülők elhaláloztak. Az egyikük az amerikai hadsereg tisztje volt, valószínűleg az apa. Igen, igen, persze hogy az apa, hiszen az anya brit volt… idióta. – Kieran a homlokára csapott. – Az apa afroamerikai volt, és büszke a polgárjogi mozgalomhoz kötődő örökségére, de ez olyan nyilvánvaló, hogy elnézésedet kérem, hogy egyáltalán megemlítem. – Honnan tudtad, hogy…? Joe nemet intett a fejével, figyelmeztetve őt, hogy hagyja Kierant tovább beszélni. – Öt három magas, de szeretne magasabb lenni. A ruhamérete nyolcas, vagy az amerikai méretben kifejezve hatos, bár az átváltási szorzó nem pontos. Nincs sok pénze, az Oxfamban vásárol, fairtrade termékeket vesz, és inkább nyomtatott könyvet olvas, mint e-könyvet. Folytassam? Jó volt a srác, ezt el kell ismernie, bár Ravent irritálta a szokásainak és a személyiségének ez a hűvös élveboncolása. – Honnan tudod ezeket? Voltál a szobámban vagy valami ilyesmi? – Nem. Minden, amit tudnom kell, itt van előttem. – Gondolom, tudod a cipőméretemet is, Storm nyomozó. Kieran felvonta a szemöldökét a lány szarkazmusára. – Ötös méret. Más méreteidet is meg tudom becsülni, ha kívánod. Joe elnyomott magában egy nevetést. – Nem, köszönöm – mondta gyorsan Raven. – Verekedtél továbbá azzal a vörös hajú lánnyal ott, mégpedig… – Kieran a hosszú mutatóujjával megérintette az orrnyergét – a nevetségesen nagy táskája miatt. Ravent ez már egyáltalán nem szórakoztatta. – Azt hiszem, hogy jobb, ha abbahagyod, mielőtt kikotyognád az összes piszkos titkom. – Ó, te nem az a fajta vagy, akinek piszkos titkai lennének. Egy nyitott könyv vagy: általában őszinte, és inkább egyenes és őszinte, mint finomkodó és fondorlatos, de az erőt mutató felszín alatt szégyenlős és sérülékeny vagy, ami például megmutatkozik most is, hiszen nem nézel a szemembe. Természetesen ez azt jelentette, hogy Raven rákényszerítette magát arra, hogy állja a tekintetét. Rögtön meg is bánta ezt, mivel a fiú szemei úgy bevonzották, mintha ő csak egy kicsi hajó lett volna, aki fennakadt a Star Trek vonósugarán, és félt, hogy a kicsi hajót behúzza magához a fiú Enterprise-a. Joe befogta a kezével Kieran száját. – Jobb, ha abbahagyod, haver, mielőtt az öklét az arcodba nyomja. Raven lenézett az asztalon lévő morzsákra. – Honnan tudsz te a verekedésről és minden egyébről? Nem tűnt úgy, hogy Kieran tisztában lett volna azzal, hogy mennyire zavarba hozta. Élvezte ragyogó okosságát.

– Egyszerű volt: a ruháid önmagukért beszélnek. A címke ki van vágva a ruha hátulján, egy cédula vége azonban még mindig ott lóg, szóval ez egy nemrég vásárolt second hand áru. Egy gyöngy kézimunka Bangladesből. Alapos a gyanú, hogy együtt vásárolták őket, mivel összeillenek, és ez inkább az Oxfamot feltételezi, mint más hazai segélyszervezeti boltot. Van is egy üzletük a városban. Ami pedig a verekedést illeti, azok a lányok folyamatosan téged néznek, mióta csak beléptél. A legtöbb megjegyzést a vörös hajúnak címezik, aki egész este olyan erősen szorítja az oldalához azt a táskát, mintha csak azt várná, hogy mikor ragadod el tőle. Kierannak igaza volt: megvolt a táska. Ennyi hűhó egy olyan dolog miatt, amit el se loptak! – A gyökér, nem is vesztette el! – Elhagyta – folytatta Kieran. – A nagyapád vitte el, miután megtalálta az asztal alatt az ebéd utáni takarítás során. Leadta a titkárnőnél, akit megkért arra, hogy szóljon annak a lánynak, akihez tartozik. Hallottam, ahogy a titkárnő behívta a vöröshajút, miközben bejöttem. Tehát ezért hibáztatják őt még mindig. Minden bizonnyal azt gondolják, hogy a nagyapja a cinkosa, és csak falaz neki, miután rajtakapták. A neheztelés és a kíváncsiság küzdött benne egymással, amiből a kíváncsiság került ki győztesen. – Honnan tudtad, hogy verekedtünk? Kieran nem válaszolt azonnal, megvárta, amíg elviszik előle a mélytányért, és elébe helyezik a második fogást, bárányt új krumplival. – Van egy kis karcolás oldalt a nyakadon, ami lányharcra utal – mondta, miközben a jól ápolt körmeivel tett egy karmoló mozdulatot –, és van egy jó kis monoklid a bal szemednél. De most, hogy jobban belegondolok, valójában nem ketten voltak? De, ketten voltak. Te és két lány. Valószínűleg ebéd után, a monoklid színe alapján ítélve. Raven elbűvölve nézte Kierant, ahogy az sebészi pontossággal vágta szét a húst. – Van még valami más is? – A telefonod. Eltört vagy ellopták. Kieran egymás után rágta meg a gondosan feldarabolt bárányát. Raven letette a villáját. – Ezt meg honnan a francból tudod? – Abból, hogy az a lány ott illegeti feléd az iPhone-ját. Ezzel a gesztussal pedig azt jelzi, hogy valami olyasmije van, ami neked nincs. – Azta, ez aztán a jó munka – mondta Raven tompán. – Ki vagy te? Sherlock Holmes szerelemgyereke? – Ez lehetetlen lenne. Ő egy képzeletbeli személy, akit egy edinburghi orvostanhallgató, Joseph Bell valós élete alapján alkottak meg, aki úttörő volt abban, hogy… – Elég az információkból, Kieran. Csak viccelt – mondta Joe gyengéden. – Köszi, most már visszamehetsz a rácsaid közé. – Raven abbahagyta az étkezést. Ha a viselkedését mikroszkóp alatt elemzik ki, akkor jobban szerette volna, ha azt egy barát teszi, négyszemközt. – Örülök, hogy találkoztunk, Joe! Joe elkapta a ruhája ujját. – Mielőtt elmennél, Raven, igaza volt a polgárjogi mozgalom kapcsán? Kieran felhorkant, és még egy teáskanál mentaszószt tett az ételére. – Igen, igaza volt. – Karkötő – mormogta Kieran. Raven úgy fordította a karkötőjét, hogy Joe is el tudja olvasni a beírást. Van egy álmom. – Egyértelmű, hogy ez egy amerikai darab a hatvanas évekből, Martin Luther King

beszédét idézve. A dátum alapján pedig az feltételezhető, hogy ez egy családi örökség. Ez volt az utolsó ajándék, amit az apja adott neki, mielőtt külföldre vezényelték volna, és egy út melletti bomba lett volna a végzete. Raven féltőn rátette a kezét. – Szép darab – mondta Joe. Kieran lenyelte a szájában lévő falatot, az étvágyát csak fokozta, hogy megcsillogtathatta az elméjét. – Valójában ez csak egy ezüstlemez, ami nem ér sokat. – Valójában ez mindennél többet jelent nekem. Raven hátat fordított Kierannak, és kisétált az étkezőből.

2. fejezet – Na ezt jól megcsináltad! – Joe gúnyosan megtapsolta Kierant. – Így kell elüldözni valakit. Kieran még mindig annak a mély ütésnek a hatása alatt volt, ami akkor érte, amikor először megpillantotta Ravent. Úgy érezte magát, mint egy kiütött bokszoló, aki körül már forog a világ, de még nem nyúlt ki a szőnyegen. Annak érdekében, hogy visszanyerje a lelki egyensúlyát, arra késztette az agyát, hogy megfigyelje és lajstromba vegye a körülötte lévő részleteket. A pincér elkezdte letakarítani az asztalt. A jobb kezén hosszúak voltak a körmei, a balon rövidek. Egy amatőr gitáros. – Figyelsz rám, Key? – Hmm? Kieran Ravent követte a szemével, és meg kellett állapítania, hogy igencsak jól van összerakva. Vajon milyen lehet megérinteni a haját? Persze csakis tudományos szempontból… Kortyolt egy kis vizet, majd hátradőlt, ahogy elé tették a desszertet. Ásott egy lyukat az almás pitén; a tésztát növényi zsírból és margarinból csinálták, nem vajból. Joe oldalba bökte. – Néha azért kétségbe ejtesz. – Miért? Most mit csináltam? Az asztalt Svédországban gyártották. Az evőeszközöket Sheffieldben. A tányér nem ezüst, akárcsak a karkötő. – Key, kiakasztottad vagy nem akasztottad ki teljesen azt a nőt, aki először szóba állt itt velünk? Kieran a barátjára pillantott. Küzdenie kellett azért, hogy megértse. Adjanak neki bármilyen bonyolult algebrai egyenletet, megoldja, de ami az emberi matematikát illeti, ott mindig hiba csúszik a számításba. – Ő kérte, hogy mondjam el, amit tudok róla, és én elmondtam. Joe behúzott egyet Kieran bordái közé. – Sosem szűröd meg azt, amit mondasz? Nem gondolod át a szavaid, hogy megbánthatode velük a másikat? Kieran megdörzsölte a sajgó oldalát. – Ezt most magyarázd meg! – Gyakorlatilag azt mondtad a lánynak, hogy ő egy verekedős, jótékonyságra szoruló valaki, aki mások levetett ruháit hordja, és akinek a legféltettebb kincse szart sem ér! – De hát ez az igazság! Nem értem, hogy az emberek miért nem bírnak szembesülni vele. Különben pedig nem is így mondtam. Joe félretolta az üres tányérját, majd a felszolgálólánytól egy szellemes bók kíséretében átvette a desszertjét. A bók a lányt mosolyra fakasztotta. Joe ezután a figyelmét újra a barátjára fordította. – Nézd, Key, van különbség igazság és igazság között. Van, amit nyugodtan kimondhatsz, például, hű, de tetszik a ruhád, vagy te aztán jó bőr vagy. Más dolgokat azonban inkább tarts meg magadnak: az olyanokat, mint, hé, te lány, te aztán piszkosul szegény, vagy egy ronda bányarém vagy. Érted? Az étkező ajtaja becsukódott Raven mögött.

– Nem volt ronda. Joe a kezével megtámasztotta az állát, majd felsóhajtott. – Nem, tényleg nem volt az. Elméleti példákat hoztam fel. Ravent nagyon is helyesnek mondanám. – Több mint helyes. Igazán… jól néz ki. De még ezzel sem adta vissza a valóságot a lánnyal kapcsolatban. Az igazság ugyanis az volt, hogy még sosem vonzotta magához ilyen erősen senki, azon nyomban, hogy először meglátta. – Kár, hogy már tiszta szívből utál téged. – Joe önelégülten elmosolyodott. – Engem viszont kedvel. Kierant elöntötte a düh. Tudta jól, hogy a barátja nem kispályás, ami a flörtölést illeti. – Joe, el a kezekkel Raven Stone-tól! – Azta, hirtelen bevédjünk a területünket? – Joe elképedten nézett a barátjára. – Mi lesz a következő lépés, a mellkasod is döngetni fogod hozzá? – Ne légy idióta! Kieran Joe arcába dobta a szalvétáját. Joe arca megrándult, ahogy a szalvéta egyik sarka alig egy milliméterrel suhant el az orra előtt. Nagyon jól tudta, hogy Kieran ezt meg tudja csinálni karikás ostorral is, amivel még nagyobb hatást ér el. Már elvárhatná magától, hogy meg se rezdüljön az arca, hiszen Kieran párja volt a tavaly nyári cirkusztanfolyamon. – Szóval mi folyik itt? Te, a világtól elvonult Kieran Storm, aki maga a megtestesült titokzatosság köztünk, Yoda fiúk között, méltóztatsz végre észrevenni egy lányt, és bejelented, hogy a tiéd? Joe egy púpozott kanál jégkrémet tett a szájába, majd elismerősen csettintet. – Nem. – Pedig de. – Csak nem akarom, hogy megzavard a küldetésünket azzal, hogy itt is azt csinálod, amit mindig. – Miért? Mit csinálok? – Reményt keltesz a lányokban a személyes varázsoddal, majd összetört szíveket hagysz magad után. Tudod, hogy ezt csinálod, Joe, mivel sehol sem maradunk sokáig. – Nem tehetek róla, hogy csak úgy ragadnak rám a csajok. – Várjanak egy percet, tisztelt hölgyeim és uraim, várjanak, amíg kilépek eme férfiú egójának árnyékából. – Az én egóm sehol sincs a tiédhez képest. Kieran önelégülten mosolygott. – De nekem minden okom megvan hozzá. – Csak mondogasd magadnak. De jusson eszedbe, drága barátom, hogy a végzeted felé tartasz: egyszer találkozni fogsz valakivel, aki leszállít majd a magas lóról. – Ez nem fog megtörténni. Küldetés alatt nincs ismerkedés. – Meglátjuk. Egyszer majd rájössz, hogy nem védhetsz ki mindent, amit az élet dob feléd. – Joe ördögien vigyorgott a barátjára. A Fiatal Detektívek Ügynökség (FDÜ) újoncait, vagyis a Yodákat, ahogy önmagukat hívják, közösen képzik ki, így elég jól megismerik egymás erősségeit és gyengeségeit. Szükségük is volt erre, hiszen ahhoz, hogy párban vegyenek részt egy küldetésen, egymásból is felkészültnek kellett lenniük. Kieran is tudta jól, hogy gyanakodnia kell, ha Joe önelégültnek látszik. – Mi jár a fejedben, Joe? – Semmi, csak a küldetésünk. – Joe ártatlannak látszott. Túl ártatlannak. – Mint az A csapat tagja, te a briliáns elmédet veted be, hogy kiderítsd, mi is köti az egész világot érintő korrupciósorozatot ehhez a nagyon is jóindulatúnak látszó iskolához. A C csapatban játszva

azonban – Joe úgy tett, mintha egy baseballütővel ütne egyet – én vagyok az, aki közeli és személyes viszonyt alakít ki az információforrásokkal. Kieran inkább nem gondolt bele abba, hogyan is tudna Joe közeli és személyes viszonyba kerülni Raven Stone-nal. Az nem érdekelte, hogy Joe mit csinál a többi diákkal, de valahogy Raven a páncélja alá férkőzött. Talán amiatt tudta ezt megtenni, mert Kieran megérezte, hogy ez a lány nem olyan kemény, mint amilyennek mutatja magát; a kemény külső és a lágy belső kettősségét pedig elbűvölőnek találta. – És ez minden, amit csinálsz? – Kételkedsz bennem? Az a feladatom, hogy kiderítsem, miért tértek le az itteni diákok szülei közül többen is ilyen látványosan és hirtelen az egyenes útról. A C csoportba, vagyis a Macskák közé azokat az ügynököket válogatták be, akikben Joehoz hasonlóan megvolt az elvegyülés, a beépülés képessége. Ez azt jelentette, hogy sosem szűkölködtek barátokban vagy barátnőkben, köszönhetően a személyes bájuknak. Kieran A csoportjába tartoztak a Baglyok, legalábbis így nevezték azokat, akik az intelligenciateszten magas, a társas képességek skáláján azonban alacsony pontszámokat értek el. Ez utóbbi miatt ugratták is őket. A bájosak és az okosok: így látták őket az FDÜ-nél. Kieran beleszúrta villáját az almás pitéjébe. Mint minden valamennyire is értelmes ember, sokkal szívesebben beszélt a neki tetsző lánnyal öt percet egyenesen, mint hogy órákon keresztül ügyeskedjen és hízelegjen, mint Joe. De vajon Raven értelmes? – kalandoztak el ismét a gondolatai. Na de félre kell ezt tennie, hiszen egy küldetés miatt van itt, nem pedig egy irracionális fellángolás miatt. Nem bízott az érzelmekben. Egy barátnő volt az utolsó dolog, amit Westronban akart, hiszen munka közben tilos volt komoly kapcsolatba keveredniük. A küldetésre kell koncentrálnia, ezt kívánja tőle a helyzet. – Oké, hogy álljunk neki? Változtatnunk kell valamit a stratégiánkon a helyszín ismeretében? – Nem hiszem. Úgy haladunk majd, ahogy Isaac mondta. Én foglalkozom azokkal, akiknek a szülein megfigyelhető a kérdéses minta, hátha valamit kikotyognak arról, hogy mi köti a szüleiket össze azonkívül, hogy ők egy iskolába járnak. Te pedig betörsz az iskola adatbázisába, hogy kiderítsd, van-e bármi nyoma annak, hogy a Westron tudatosan vesz részt ebben az egészben. – Az a vörös hajú lány, Hedda Lindberg, aki kinézte magának Ravent. – Máris memorizáltad a névsort? – Természetesen. Az első dolgom volt, mihelyst megérkeztem. Joe egy kétségbeesett pillantást vetett Kieranra. – Hát persze. Mi van vele? – Kezdhetnéd vele is. A drágakövekkel törvényesen kereskedő apjából egy éjszaka leforgása alatt gyémántcsempész lett. A gyémántokhoz ráadásul vér tapad, mert háborús övezetekben bányásszák őket. – Érdekes. Oké, ellenőrzöm, hátha tud valamit. – Sok szerencsét hozzá! Eléggé mérgezőnek tűnik. – Óvatos leszek! – Joe felállt. – Elleszel egyedül? Kieran szabályos négyzet alakúra hajtogatta a szalvétáját. – Ezt kérdezned kell? – Ó, igen, Egyedüliszigetatengeren úr elvan a maga társaságában. Hogy is felejthettem el? Találkozunk akkor a szobánkban! – Addigra már kész leszek az email-forgalom előzetes ellenőrzésével.

– Nagyszerű! De ne felejtsd el, hogy holnap már óráink lesznek, délben pedig be kell jelentkeznünk Isaacnél! Kieran máris lefuttatott néhány tesztet a táblagépével a Westron hálózatán. – Azok az órák kábé olyan nehezek lesznek nekem, mint ezek a tesztek. – Tudom, hogy a tudás majd kicsordul a fejedből, ezért inkább drámára, művészetre, angolra és táncra írattalak be. – Hogy hova? Nem fogom magam balettruhában riszálni. – Ugye, hogy nem kellett volna rám bíznod a beiratkozási lapod kitöltését? – Joe az alkarjával fogta fel Kieran lendülő öklét. – Ugyan már, Key, jó móka lesz! – Kinek? Kierant nagyon csábította az a gondolat, hogy belenyomja Joe arcát a desszertjébe. Ugyanakkor milyen nehezek lehetnek ezek a művészeti tárgyak? Biztos, hogy a nyomába sem érnek a tiszta matematikának, és mindenféle megerőltetés nélkül helyt tud majd állni bennük. Felállt. – Ezért még kinyírlak, Joe, és senki sem fogja megtalálni a tested. Több módját is ismerem annak, hogyan kell megszabadulni egy hullától anélkül, hogy azt bárki is észrevenné. Joe-t egy pillanatra aggodalom töltötte el, mivel tudta, hogy Kieran igazat beszél. – Fogd fel kihívásnak! Úgyis panaszkodtál, hogy nem tetted még magad igazán próbára. – És azt hiszed, ez próbatétel lesz nekem? – Kieran összevonta a szemöldökét. – Ezt gondold át még egyszer, barátom, gondold át! Raven a megfigyelési helyéről, az iroda melletti szófáról jól láthatta az étkezőből kijövő diákokat, miközben úgy tett, mintha újságot olvasna. Eredetileg vissza akart menni a szobájába, de az új fiúk iránti kíváncsisága ott tartotta az előcsarnokban. – Ó, istenem, egyszerűen mesések! – mondta Mairi, egy szeplőkkel teletűzdelt, gesztenyebarna hajú lány, akivel Raven egy táncórára járt. – Láttad őket? – A dögös szexist és a tüzes szeműt? Nem lehet nem észrevenni őket. Mit is mondhatnék, azta! – felelte a barátnője, Liza nevetve. Ezzel én is így vagyok, tesó! – Csak most jöttek a Westronba. Hedda azt mondta, hogy kirúgták őket a régi sulijukból. Mairi elvigyorodott. – Még jobb, szeretem a rosszfiúkat. – Én is! Nem lenne ellenemre, ha segíthetnék nekik beilleszkedni! Már, ha érted, mire gondolok. Liza kuncogva megbillegtette a szempilláját. – Raven már hozzá is látott. – Gyorsabban kapcsolt bármelyikünknél. – Bár úgy néz ki, hogy csak felsült és leégette magát. A két lány lassan már kiért Raven hallótávolságából. Szerencsére nem vették észre, hogy a cserepes növény mögül épp kihallgatja őket. – Ezzel pedig szabadon hagyta a terepet nekünk, nem? Egyébként mit gondolsz a róla szóló pletykákról? Igazak? Raven már nem hallhatta a választ. Szörnyű volt szembesülni vele, hogy még ezek a lányok is, akiket egykor a barátainak gondolt, megkérdőjelezik a jellemét. Nem mélyedhetett el azonban sokáig a gondolataiba, mert a két fiú közben kilépett a hallból. Igen, az első benyomásai igaznak bizonyultak: mindketten lenyűgözően néztek ki. Bár kettejük közül talán Joe volt a feltűnőbb jelenség, ő mégis inkább Kieranról nem tudta levenni a szemét. Magasabbra emelte az újságot maga előtt. – Szóval hogy fogod csinálni? – kérdezte Joe. – Megszabadulsz a bizonyítéktól?

– Ez nehezebb, mint gondolnád. – El tudom képzelni. – És csak akkor fogsz rájönni, amikor úgy döntök, hogy tudnod kell. – Mint amikor rajtam használod? – Pontosan. Szóval bánj velem óvatosan, barátom. Joe megrázta a fejét. – Azt hiszem, hogy ehhez már túl késő. Inkább végrendeletet írok. Különös beszélgetés. Raven letette az újságot, és utánuk nézett. A látvány lehengerlő volt. Mintha két nagy macskát figyelt volna meg a dzsungelben portyázás közben, ahogy kígyózva haladnak előre az aljnövényzetben. Oké, oké, Raven, most már elég abból, hogy bámulod az új fiúkat. Kieran nyilvánvalóvá tette, hogy csak csak azért kegyeskedik ránézni, hogy kielemezze a személyiségét és a szokásait, ráadásul ezt eléggé sértő módon tette. Jobban tenné tehát, ha ahelyett, hogy utána epekedik, inkább azon törné a fejét, hogyan cáfolhatja meg a tolvajságáról szóló pletykákat. A múltja miatt szégyenlős volt a fiúkkal; általában ha valaki megtetszett neki, azt úgy védte ki, hogy a rá amúgy is jellemző szemtelenséget a végsőkig fokozta. Most is akkor jár a legjobban, ha távol marad Kierantól, és nem zavartatja magát miatta. Azt gondolta, ez nem is lesz olyan nehéz; ugyanis nem tudta elképzelni, hogy bármilyen közös órájuk lenne. Kieran egyáltalán nem tűnt olyan típusnak, mint aki szeretné a művészetet. – Mint ahogy azt már tudjátok, a legtöbb jegyetek beleszámít majd az évvégi táncbemutatótok értékelésébe és az írásos véleményezésetekbe is. Miss Hollis, a tánctanár, a feje felett behajlította a karjait, majd a nyakával körzött egyet, hogy kilazítsa az izmait. Raven nem hitt a szemének: Kieran is ott volt a teremben. Késve érkezett, és éppen a közelében ült le a földre. Kinyújtotta hosszú lábait, a bokáit keresztezte egymáson. Látványosan úgy tett, mintha nem hallaná a körülötte lévő lányok izgatott sustorgásait, és látszott rajta, hogy bárhol szívesebben lenne, mint ott. – Gyorsan eljön a vizsgák ideje, és van egy új tagunk, akinek be kell illeszkednie. Lányok, ez itt Kieran Storm. Az előző iskolájában is táncolt. Szóval át kell alakítanunk a csoportjainkat. Kieran, melyik stílust kedveled? A balettet, a jazzt vagy a modern táncot? Vajon tényleg azt mormogta, hogy inkább hegyes tárgyakat szúrna a szemgolyójába? Raven kérdő tekintettel nézett rá. Mi a fenét csinál ez itt? Nem látott még olyan embert, aki kevesebb affinitást mutatott volna a tánchoz. – Kieran? – kérdezte újra Miss Hollis. – A modernet. – Rendben, két csoportunk is ebben a stílusban táncol. Liza, Miari és Rachel, illetve Gina és Raven. – A tanárnő körbepillantott a teremben elöl összegyűlt húsz lányon. – Raven, hol van Gina? – Még nem jött meg, tanárnő. Fú, sikerült kitérnie a golyó útjából. Nem fogják Kierant rálőcsölni. Miss Hollis a másik csoport felé fordult. – És ti hol tartotok a koreográfiában? Be tudjátok fogadni? – Ó, igen, tanárnő! – mondta gyorsan Mairi. – Nagy örömmel befogadnám… úgy értem, a csoportunkba. A többi lány felvihogott, Mairi pedig rettentően elvörösödött. Liza ráadásul belesúgta a fülébe, hogy milyen szexi, amitől csak még inkább zavarva jött. Ekkor azonban a tanárnő újra Ravenhez fordult. Menekülj, menekülj! – De ha Gina hiányzik, talán mégis veled kéne összeraknunk ezt a fiút, Raven.

Kieran kristályzöld szeme Ravenre vetült, amitől ismét az a borzongás futott végig a gerincén, mint előző este. Nem, nem, hiszen elhatározta, hogy távol tartja magát tőle, és ez most romba dönti a terveit. – Gina nélkül nehéz lenne kitalálni, hogy mit csináljak vele, tanárnő. – Én pontosan tudom, hogy mit csinálnék vele – súgta Liza. Miss Hollis rosszalló pillantást lövellt Liza felé, majd hosszasan nézte Ravent. – De te vagy az egyik legtapasztaltabb táncosom, Raven. Biztos vagyok benne, hogy jobban tudsz alkalmazkodni ahhoz, hogy egy fiú lesz a csoportodban, mint a legtöbben. Nem volt menekvés, a tanárnő elvárása egyértelmű volt. – Azt hiszem, megoldjuk valahogy. – Köszönöm, Raven. És ha Gina nem jönne vissza valamiért, akkor Kieran simán beugorhat a helyére. – Az nehéz lenne, mivel a születés témáját dolgoztuk fel, egy anya és egy gyerek párosát. Gina volt az anya. Néhány lány felvihogott. Kieran a homlokát ráncolva a plafont nézte. Miss Hollis keresztbe tett karjain dobolt az ujjaival. – Nos, vannak olyan táncok, amelyek éppen azáltal lesznek a legjobbak, hogy rákényszerülünk átgondolni az eredeti koncepciónkat. – Ha ön mondja… Hogyan fuccsolt be az elkerülési taktikája ilyen hamar? Miután a dolog a kedve szerint rendeződött el, Miss Hollis tapsolt egyet. – Rendben, lányok, és persze Kieran, kezdjünk bemelegíteni! Átmozgatjuk először a nyakunkat, aztán körzünk a csípőnkkel. Kieran a csoporttól egy kicsit hátrébb állt meg, éppen Raven mögött. Ravennek nem volt ínyére, hogy ilyen közel van hozzá, hiszen ettől az a határozott érzése támadt, hogy Kieran az ő mozdulatait utánozza, és nem a tanárét vagy a többiekét, és ez meglehetősen kényelmetlenné tette számára az egyébként ártatlan gyakorlatokat. Azt kívánta magában, hogy bárcsak melegítőt vett volna fel tornadressz és leggings helyett. Miss Hollis egy jelzéssel véget vetett a belemelegítésnek. – Rendben, most pedig dolgozzatok csoportokban. Kezdjétek a bizalompróbával. Én közben körbejárok, és külön-külön megnézek minden csoportot. Raven megfordult. Kieran ott állt vele szemben, a keze a csípőjén, magabiztos félmosoly az arcán, mintha az övé lenne az egész világ. Láthatóan nem rázta meg az a tény, hogy ő az egyedüli férfi a teremben. Először álltak szemtől szemben egymással. Ravent meglepte, hogy Kieran milyen magas. Koboldnak vagy hobbitnak érezte magát a fiú mellett. A szokásos szemtelenségét vetette be, hogy legyőzze a magasságbeli különbségből adódó zavarát. – Na, Sudoku, hogy szeretnéd csinálni? Kieran hátrasimított egy hajtincset az arcából. – Bizalompróba. Mi az? Raven kérdőn nézett rá. – Nem tudod? – Nyilvánvalóan nem, hiszen ezért kérdeztem. – Hátra kell dőlni, és meg kell bízni a társadban, hogy elkap. Ez egy ilyenfajta dolog. – Mi ennek az értelme? Már most is tudom, hogy én elkaplak téged, míg ha te próbálsz meg engem, akkor mindketten a padlón kötünk ki. Raven a szemeit forgatta.

– Úgy gondolod? – Tudom. – Oké, Sudoku, tégy egy próbát! – Nem akarok rád esni. – Látod, nem bízol bennem. – Hát nem. Raven közelebb hajolt Kieranhoz, és az ujjával megbökte a mellkasát. – Ez pedig a gyakorlat lényege. Megbuktál! A kihívás elhangzott. – Rendben van, Miss Stone, kapj el! Kieran gyorsan megfordult, és hátradőlt. Raven megpróbálta esés közben elkapni, de a gravitáció nyert, és mindketten a padlóra kerültek, ő meg beszorult a fiú alá. – Jézusmária, legközelebb azért előre szólj, hogy dőlsz! – dühöngött Raven, miközben letolta magáról a fiút. Nem akarta, hogy Kieran észrevegye, milyen nagy hatással van rá, hogy a teste a gerincének nyomódik. Kieran megköszörülte a torkát, és felült. – Látod, túl nagy vagyok neked, így nem tudod megtartani a súlyom. Raven kifordult Kieran alól, majd talpra ugrott. – Próbáljuk meg még egyszer, Mr. Nagymenő, de ezúttal figyelmeztess! Kieran nem felelt, mereven Raven haját nézte. Raven gyorsan beletúrt a kezével. Szokás szerint a haja most is kezelhetetlen volt, összevissza hullámzott a feje körül. – Figyelsz rám, Kieran? – Valószínűleg nem. Tudsz valami olyat is mondani, aminek értelme van? Raven a legszívesebben megdobta volna Kierant valamivel, de mivel semmi sem volt a keze ügyében, beérte egy megbántott sóhajjal. – Ginával sosem volt ilyen bajom. Már alig várom, hogy visszajöjjön. – Talán ketten együtt meg tudtok majd tartani. – Kieran is talpra állt. – Tudsz arról valamit, hogy mikor jön vissza? Kieran körzött egyet a vállával. – Fogalmam sincs. Már itt kéne lennie. Olyan ez az egész, mint ami Johnnyval és Siobhannal történt, csak ők már több hónapja eltűntek, vagy ott van Hedda, aki kihagyta a múlt félévet, és nem is tudom, még voltak így néhányan. Kieran figyelme hirtelen felélénkült, a mosolya eltűnt. – Mit értesz az alatt, hogy még voltak így néhányan? Raven megvonta a vállát. Nem értette, hogy miért érdekli ez az egész Kierant. – Tudod, azt beszélték, hogy majd jönnek, de aztán egy csomó időre eltűntek, már ha visszajöttek egyáltalán. Gina tök lelkes volt az új félév miatt, amikor utoljára láttam húsvét előtt. Csak arra tudok gondolni, hogy lekéste a gépét vagy valami ilyesmi. – De tudni nem tudod? – Talán sms-ezett nekem. – Csakhogy a telefonod nem működik. Raven keresztbe fonta a karjait, nem szívesen gondolt vissza a verekedésre. – Mint ahogy azt tegnap este kikövetkeztetted. Kieran belenyúlt a sporttáskájába. – Ha akarod, használd az enyémet. Ez az ajánlat meglepte Ravent. Végül is idegenek voltak. – Tényleg?

Kieran átnyújtotta a telefonját. Raven egy gyors pillantást vetett Miss Hollisra, aki szerencsére éppen az egyik dzsesszcsoporttal volt elfoglalva. Kikereste a számot a noteszében, majd beütötte. Amikor végzett az sms-sel, visszaadta a telefont Kierannak. Már sokkal boldogabb volt. – Köszi. Utálok valamit nem tudni. – Oké, srácok, kitaláltátok már, hogy mivel álltok elő? Miss Hollis hirtelen tűnt fel mellettük. Nem véletlenül, hiszen ő is egy olyan tanár volt, aki kitűnő érzékkel csap le lesből a lazsálókra. Kieran gyorsan a zsebébe csúsztatta a telefont. – Csak járatjuk magunk között az ötleteinket. – Jobban teszitek, ha nem pazaroltok erre sok időt. Csak néhány hetünk van arra, hogy mindent összerakjunk. – Minden rendben lesz, tanárnő, készen leszünk – mondta Raven. – És milyen megközelítést választottatok? – Éppen azon dolgozunk, hogy kibogozzuk a csomókat a bizalmi ügyeken – mondta Kieran hízelgő hangon. – Azt hiszem, Raven még nem biztos bennem. Raven gyilkos pillantásokat lövellt felé. – Csakugyan? Segíthetek benne? – Miss Hollis várakozóan nézett egyikről a másikra. – Ó, nem, tanárnő – mondta Raven, majd fogta magát és szélesre tárta a karját, belezuhant Kieran ölébe, miközben az egyik lábát felemelte spiccben. Be kellett látnia, hogy Kierannak jók a reflexei: azonnal elkapta. Raven Kieran tartásából lendületet merítve újra felegyenesedett, forgott egyet, a végén pedig megállt, és hajlított karjaival a fiú felé mutatott, hogy nagyobbat domborítson. – Kitűnő! – tapsolta meg Miss Hollis. – Látom, hogy a férfipartnered erejét ugródeszkaként használod fel a természetes gimnasztikai képességeidhez. – Mi? – kérdezte Kieran mogorva tekintettel. Raven megértette, hogy senki ugródeszkájának sem szeretné érezni magát. – A táncban a férfitól azt várjuk, hogy vezesse, segítse és támogassa a partnerét. – Miss Hollis megveregette Kieran hátát. – Remélem, jó célokra fogod használni ezeket az izmokat, Kieran. Folytassátok csak!

3. fejezet – És te még a barátomnak nevezed magad? – Kieran az ajtón belépve Joe fejének dobta az izzadt tornacuccát. Joe a szobájuk íróasztalánál ülve felegyenesedett a számítógéptől, és leseperte magáról a melegítőt. – Na, hogy megy a plié? Kieran néhány keresetlen szóval kifejtette, mit is csináljon Joe magával. – Ó, megfontolom kedves szavait! – ironizált Joe. – Bár az is igaz, hogy nem volt teljesen elfecsérelt idő. Kieran ledobta az ágyára a művészeti mappáját, majd az ablakpárkányhoz lépett, ahol a kísérleti növényei sorakoztak. Több helyre volt már szükségük. Egy mozdulattal a földre seperte a polcról Joe könyveit. – Ezt most muszáj csinálnod? – kérdezte Joe panaszos hangon, amikor Kieran elkezdte szétrakosgatni a szobában a kancsókát, a bogárfogót, a légycsapót és a léprekerítőt, miközben a földre hajított mindent, ami csak az útjába került. – Ez fontos. Joe az éjjeliszekrényéhez lépett, hogy levegye róla a rárakott cserepes növényt. – Hozzá ne érj! – csattant fel dühösen Kieran. – De miért? – Mert egy pontosan kiszámított pozícióban van. Most pedig kieresztem a dongólegyeket. Kivette a fiókjából a légytároló dobozát, amit egy kisállatkereskedésben szerzett be. Bár eredetileg gyíkeledelnek szánták a benne lévő legyeket, az ő céljára is megfeleltek. – Nem engedheted ki őket, amíg itt vagyok! Undorítóak. Joe felkapott néhány narancsot a számítógép melletti tálból, és zsonglőrködni kezdett. Edzésben akarta tartani magát, hogy ne tompuljanak el a cirkuszi képességei. – Nem undorító. Tudományos. Meg akarom nézni, hogy melyik húsevő növény a legsikeresebb ragadozó, és mennyi időbe telik, amíg megemésztenek egy legyet. – Nem tudsz utánanézni ennek egy könyvben? Joe visszadobálta a narancsokat a tálba, az utolsót a háta mögül ívelte be. – Hát úgy nézek én ki, mint aki megbízik egy másodkézből származó információban? – pillantott Kieran Joe-ra. Joe türelmet erőltetve magára a plafonra nézett. – És lennél szíves megmagyarázni, hogy miért csinálsz a hálószobánkból húsevőnövényparadicsomot? – Mert fontos információkkal szolgálhat egy régi ügyhöz. Kieran az ujjaival megütögette a dobozt, hogy felkeltse a legyeket. Joe kivette a kezéből a légytartót. – Ezt később is csinálhatod. Most inkább a jelenlegi üggyel foglalkozzunk. Miért nem volt tiszta időpocséklás a tánc? – Raven Stone volt a párom. Joe visszaült a székébe és elgördült vele az asztal elől, hogy Kieran ne tudja elérni a legyekkel teli dobozt. – Meg kéne köszönnöd nekem, haver! – Na jó, egy dologgal tartozom neked: visszaszívom minden gúnyos megjegyzésemet, amit valaha is a tornaruhákról mondtam. De igazából mást szeretnék elmondani. Raven

szobatársa még most sem jött meg a tavaszi szünetről. Sőt Raven szerint más diákok is eltűntek jó hosszú időkre, és éppen azokat említette, akik szülei után nyomozunk. Hedda, Johnny… azt hiszem, hogy a vezetékneve Minter, mivelhogy két Johnny van a suliban, aztán Shioban Green, és mások is, akiket Raven nem nevezett meg. – Hogy hívják a szobatársát? – Gina Carr. Joe beírta Gina nevét a nyomozati adatfájlba. – Egy Londonba akkreditált amerikai diplomata lánya. Katonai attasé. – Szóval ő is egy nagymenő. – Igen, mint a legtöbb itteni diák szülei, de tény, hogy beleillik a mintába. Még semmi infónk sincs róla. – Akkor utána kéne néznünk ennek a Carrnak. Hátha találunk valami olyasmit, ami arra utal, hogy megzsarolták vagy váltságdíjat követelnek tőle, vagy bizonyos szívességeket kérnek tőle a lánya biztonsága fejében. – Elképzelhető. De ha ez így van, akkor miért hozzák vissza a szülők a gyerekeiket ebbe az iskolába, miután visszakapták őket? Ráadásul Hedda reggeltől estig fel-alá parádézik az iskolában, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy valaha is elrabolták és váltságdíjat követeltek volna érte. Az ember mégiscsak azt gondolná, hogy az első dolog, amit egy szülő a gyereke elrablása után tesz, hogy fogja a gyerekét, miután kiszabadult, és olyan messzire viszi, amennyire csak lehet. Kierannak el kellett ismernie, hogy Joe-nak igaza van. Ez így nem áll össze, és túl is nyúlik a küldetésük határain. Egy nagyon magas rangú kormányzati tisztviselő kereste meg ezzel az üggyel a FDÜ-t, aki elmondta Isaacnek, az ügynökség vezetőjének, hogy nagyon aggódik amiatt, hogy valami komoly dolog folyhat a színfalak mögött. Feltűnt neki ugyanis, hogy az utóbbi időben sorozatban hoznak megmagyarázhatatlan döntéseket a legfelsőbb szinteken. Egy szibériai gázvezeték nyomvonalát például hirtelen megváltoztatták, és az új nyomvonal egyáltalán nem esett egybe az előzetes várakozásokkal. Egy közel-keleti ország magas rangú kormányzati tisztviselőjét úgy nevezték ki a nemzeti bank elnökének, hogy előzőleg semmi sem mutatott arra, hogy egyáltalán esélyes lenne erre a pozícióra. Különböző telekommunikációs szerződéseket a piaci ár alatt kötöttek meg. Csak egyetlenegy dolog szúrt szemet neki, ami ezeket a döntéseket összekötötte: azok, akik meghozták őket és kimondták az utolsó szót, mindannyian a Nemzetközi Iskolák Szövetségébe járatják a gyerekeiket. Kieran és Joe tehát beiratkozott a Westronba, hátha a helyszínen fényt tudnak deríteni egy titkos hálózatra, amit a szülők működtetnek, mégpedig úgy, hogy találkoznak egymással az iskolai rendezvényeken és a szülőknek szervezett eseményeken, esetleg a hátsó szobákban kötnek üzleteket például az iskolai sportnapon. Nem számítottak azonban arra, hogy az események még baljóslatúbb fordulatot vesznek, és maguk a gyerekek is érintettekké válnak. – Hadd nézzek rá még egyszer a névsorra! Kiszűröm azokat, akik kimaradtak az iskolából a nyilvántartás alapján. Azokat sem hagyom ki, akik már visszajöttek, őket is megjelölöm. Joe tudta jól, hogy ha Kieran egyszer nekilát egy rejtély megoldásának, akkor nem ildomos hátráltatni. – Mindjárt kinyomtatom. – Összevetem a kimaradt diákok neveit azokkal a szülőkkel, akik belekeveredtek a korrupciós ügyletekbe. Biztos vagyok benne, hogy a rejtély kulcsa valahol itt van. Isaacnek pedig megírom, hogy tartsa szemmel Carrt, hátha kiderül róla is valami. – Íme. – Joe az asztalra dobta a kinyomtatott névsort. – Itt hagylak most ezzel, nekem biológiára kell mennem.

– Dörgöld csak az orrom alá! – Kieran egy neheztelő pillantást lövellt Joe felé. – Nem tudsz különben valami jó információforrást a táncról? Egy kézikönyvet vagy valami ilyesmit? – De, hiszen a tánc szakértője vagyok, bár igazából az utcai tánc az én műfajom. Milyen táncról van szó, Key? Akkor miért nem Joe iratkozott be táncra? Ja, igen, ez az egész csak az ő megalázásáról szól. – A tanár úgy hívta, hogy modern. Kieran a számítógépe billentyűzetén gépelt, hogy bemérje Gina telefonját. Most, hogy ilyen sok dolga volt, az agya lubickolt az örömtől. Végre egy hozzá méltó kihívás! – Gondoltam, hogy segítségre lesz majd szükséged, ezért is hoztam magammal ezeket. Joe Kieran felé dobott néhány nemrégiben megjelent táncos DVD-t. Kieran anélkül kapta el őket a levegőben, hogy felnézett volna. – Nézz és tanulj, barátom! A mai nap kész csőd. Azzal kezdődött, hogy egy újabb borítékot csúsztattak be az ajtaja alatt, amiben ugyanaz a kép volt róla, mint először, csak most kötelet rajzoltak a nyaka köré. Az, hogy Kieran lett a párja, olyan volt számára, mint egy gusztusos cseresznye egy reggeltől fonnyadó töltött puffancson, ami éppen úgy ketté van vágva, mint ő: az egyik fele vonzódott Kieranhoz, a másik nem bírta elviselni. Hogy csökkentse a szorongását, bement a titkárságra, hátha tudnak valamit Gináról vagy a szüleiről. A nagyapja is éppen ott volt, a titkárnővel beszélgetett. – Szia, nagyapa, milyen a napod? Olyan nagyon szerette a nagyapját. Minden alkalommal, amikor csak meglátta a viseltes kék munkaruhájában, ahogy végigcsoszog az iskolában, melegség töltötte el belül. Egyáltalán nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak a nagyapja munkájáról. És akkor mi van? A nagyapja volt az egyetlen életben lévő közeli családtagja, ezért elhatározta, hogy kiélvezi a társasága minden percét. A nagyapja persze meg volt győződve arról, hogy inkább az iskolai barátaival szeretne lenni, ezért kínosan ügyelt arra, hogy ne legyen az útjában, bármennyiszer is mondta Raven, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. – Jól vagyok, szívem. És te? Megszoktad már az új órarendet? Raven megvonta a vállát. Nem akarta a nagyapját terhelni azzal, hogy milyen hülye helyzet alakult ki közte és a többi lány között, mint ahogy a jegyeivel sem. Tisztában volt vele, hogy alapból is mennyire aggódik érte, ráadásul az egészsége is törékeny. Így is feltűnt neki a monokli, hiába próbálta sminkkel elfedni. Közelebb hajolt Ravenhez, hogy jobban szemügyre vegye a kék foltot. – Mi történt a szemeddel, Raven? – Semmi különös, csak egy kis baleset. Gina azonban még mindig nem jött meg. Arra gondoltam, hogy talán Mrs. Marshallnál hagyott nekem üzenetet. – Biztos hiányzik a kis bajtársad. Legalább a nagyapja megérti. – Igen, nagyon. A titkárnő átlapozta a telefonüzeneteket. – Nincs semmi, drágám, de ne aggódj, hamarosan megjön. – Felhívták a szüleit? – Attól tartok, hogy ezt az információt nem oszthatom meg veled. A titkárnő rideg mosolyától megszólalt a riasztócsengő Ravenben. – Úgy érti, hogy valami baj történt velük? Más diákokkal ellentétben, Raven fel volt készülve a rossz hírekre. A hajnali kettőkor

megszólaló telefonra. A kocsira, ami csak egy emberrel tért vissza a kórházból. Mrs. Marshall elfordult, hogy átrakja egy másik táblára a késők nevét. – Ne vonj le minden alapot nélkülöző következtetéseket, Raven! – Mrs. Marshall, én vagyok Gina legjobb barátja. Biztos nem bánná, ha megmondaná. A kétségbeeséstől akadozott a hangja. – Az iskola szabályzata ezt nem engedi. Különben nem kéne már órán lenned? A nagyapja rátette a kezét Raven karjára. – Raven. A nyugtató hangszín megtette hatását. Raven tudta magáról, hogy hamar felkapja a vizet, de a nagyapja mindig le tudta csendesíteni. – Elnézést. – Mély levegő. – De igen, franciaórám lesz. Viszlát! Raven elsietett az órára. Nem tudott azonban úrrá lenni az egyre nyomasztóbb szorongásán, hogy valami történhetett Ginával. Utolsóként lépett be a franciaterembe. Kieran barátja mellett még volt egy szabad hely, oda ült le. – Szia, Joe, hogy vagy? Raven egy dongólegyet sepert le az asztaláról. – Most már sokkal jobban, hogy itt vagy – kacsintott rá Joe. Raven érezte, hogy csak megszokásból flörtöl vele, nincs benne semmi személyes. Ezt pedig egy okos lány csak kiélvezi, de nem vesz túl komolyan. – Hát, köszi. Raven elővette a mappáját. – Hallottam, hogy Kierannal raktak párba ma reggel. – Aha. – Na és hogy ment neki? Joe sejtelmesen mosolygott, mint aki olyasmit tud, amit a másik nem. Raven nem szerette, ha valaki gúnyt űz a táncból, az idei volt a legprofibb, legkeményebb csoport, amibe valaha is járt. – Jól. – Tényleg? – Miért, te nem tudod, hogy Kieran jól táncol? A régi iskolátokban is járt erre az órára, nem? Várjunk csak! Joe azt mondta, hogy azért rúgták ki őket, mert felrobbantották a kémialabort. Ha azonban Kieran már ott is művészeti tárgyakra járt, akkor hogy került a vegyi anyagok közelébe? Csak úgy cikáztak a gondolatok Raven fejében. – Mert járt táncra, igaz? Vagy valamit kavartok a háttérben? Joe összeráncolta a homlokát. – Hogy mi? Nem! Miért kavarnánk? Igen, Kieran jó táncos, mint minden másban, ebben is jó. – Hát tudod, nem igazán leszek feldobva attól, ha kiderül, hogy csak meg akartok viccelni. – Nem vicc, bízz bennem! Joe ezzel átfordult Adewale felé, aki a másik oldalán ült. – Szia, hogy vagy? Joe vagyok. Nézz csak levegőnek, miért is ne, de ne feledd, én is a játékban vagyok! Raven elhatározta, hogy keményebben elő fogja venni Kierant annak kapcsán, hogy milyen eredményeket is ért el a táncban. Ha már ez a félév a társasági élet terén totál szívás lesz, legalább az iskolai dolgai

menjenek rendben. Raven kihallgatta, hogy mit is beszél Joe a szomszédjával. – Na és mit csinálnak a szüleid, Adewale? – Az apám a Cityben dolgozik. Bankár. A tieid? – Az anyum rehabon, az apum börtönben. Joe egy macska fejét rajzolta le az üres jegyzettömbje szélére. Adewale felnevetett. – Viccelsz velem, ugye? – Nem. Adewale gyorsan elnyelte a kuncogását. – Fú, sajnálom, haver. – Semmi probléma. Nevetnem kell nekem is, hogy ne kezdjek el sírni. A keresztapám azonban kimentett, ezért vagyok itt. – És ki a keresztapád? – Ezredes a brit védelmi minisztériumban. – Joe nagyobb fordulatszámra kapcsolta a mosolyát. – De legalább a jóapám nem egy bankár. Nem túl népszerű szakma. A nigériai fiú visszavigyorgott, megkönnyebbült Joe viccelődését hallván. – Nehezen is heverem ki, mondhatom. De az anyám ápolónő. Ez így milyen? – Hű, akkor büszkén, emelt fővel járhatsz ebben a világban. – Joe Ravenhez fordult. – Látod, igazán jó srác. – Én ezt már tudtam. Szia Adewale, jó volt a szüneted? – kérdezte Raven. – Köszi, nem volt rossz. Az órám, gondolom, nem került elő, ugye? A nagyapád azt mondta, hogy majd körbenéz. – Nem mondott róla egy szót sem, szóval azt hiszem, nem. Sajnálom. – Szólnom kéne az apámnak róla, hogy vegye fel a kapcsolatot a biztosítóval. Nem lesz tőle túl boldog. Egy Cartier volt. Úgy tűnik, inkább ellopták, és nem csak egyszerűen elveszett. – Ez kemény. – Joe arca együttérzést sugárzott. – Akkor jobban teszem, ha elzárva tartom a Rolexemet. A tanár a figyelmüket kérte, mielőtt elindította volna a Képzelt beteg filmváltozatát. Raven jegyzetelni kezdett, de nem tudta kiverni a fejéből azt a beszélgetést, amit hallott. Joe apja börtönben? Tényleg? És hogy került a brit keresztapához, aki fizeti a taníttatását? És mi a helyzet Kieran szüleivel? Vajon ők is bajba kerültek? Ez hozta össze a fiúkat? A közös sors? Aligha kérdezhette meg Joe-t azonban ezekről, mivel nem neki mondta el őket. Nem akart udvariatlan lenni. – Nincs gond – mondta halkan Joe. – Ezt hogy érted? Joe testet és farkat is rajzolt a macskának, majd belekezdett egy bagolyba. – Tudom, hogy hallottad, amit mondtam. Nem probléma. Már nem számít, hogy mit tettek a szüleim. És a keresztapám valóban csodálatos. – Mikor szabadul? – Apa? Raven bólintott. – Remélem, sosem. Ezek szerint valami nagyon rosszat csinálhatott. – Sajnálom. – Ne tedd! Jó, hogy elkapták. Az NYPD-nek köszönhetem az életem. New York-i Rendőrség.

– Mégis sajnálom. Kemény lehetett. – Kösz. – És a keresztapádnak az a szívügye, hogy olyan fiúkat támogasson, akiknek nincsenek szülei? Joe a bagolynak gyászos ábrázatot rajzolt. Az egy hangszóró, amin gubbaszt? – Időnként igen. Így talált rám is. De Kieran családjának is jó barátja. – Kieran családjának? – Ó, igen. Már találkoztam velük. Nagy ház, előkelő felmenők, minden, ami az angol felsőosztályhoz hozzátartozik. Kieran azonban utálja ezt. Ő abban hisz, hogy a szürkeállomány segítségével kell érvényesülni, nem pedig a származással. – Hű, és van valami címe is? – Mondjuk úgy, hogy a szülei mindig szívesen látott vendégek az ascoti királyi derbin, de ha ezt megemlíted neki, akkor a fejedhez vágja az egyik kritikai élű munkáját az ország osztályrendszeréről, és kirekeszt az életéből mindörökre. Raven nem igazán értette Kieran hozzáállását, mivel úgy gondolta, hogy ha az ő családja lenne ilyen előkelő, akkor könnyen arra csábulna, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a kivételezett helyzetéből. – Oké, értem. Joe egy kört rajzolt a bagoly köré, amit aztán várárokká fejlesztett tovább. – A vicces az egészben az, hogy Kieran jobban szégyelli a kiváltságos helyzetét, mint én azt, hogy ilyen keményen indult az életem. – Önök ketten már befejezték? – kérdezte Mrs. Gordenstone, eléjük hajítva a dráma egy példányát. – Vagy tartsak szünetet, hogy jobban megismerkedhessenek? – Elnézést! – Joe elárasztotta a tanárnőt a mosolyával, akinek a szúrós tekintete ettől rögtön megenyhült. – Raven csak segített felzárkózni. – Ez rendben van, Mr. Masters, de most a mai órára kellene koncentrálnia. – Bien sur, madame. Miután a dorgálást sikeresen elhárította, Joe hátradőlt a székében. Ránézett az órájára. – Késésben egy randiról? – cukkolta Joe-t Raven, amikor egy perccel később újra csekkolta az időt. – De édes, még el sem hívtalak. Raven nevetett a macsós stílusán. – Csak egy telefonra várok – magyarázta Joe. – Kicsit előbb kell elmennem az óráról. Fedezel? – És mit mondjak? – Leterített egy képzelt betegség? – Ja, ez be is jönne a mai órán. – Migrén. A migrén jó lesz. Lehetetlen megcáfolni. – Szakértő vagy ebben? Rendben, fedezlek majd. Joe becsúsztatta a könyveit a táskájába, majd felállt a székéből és nagyon meggyőzően előadta a panaszát a tanárnak. Két perccel dél előtt már kint is volt a teremből. Raven elgondolkozott. Ahhoz képest, hogy Kieran és Joe minden bizonnyal jó tanulók és csak most jöttek ide, nem igazán érdekli őket a tanulás. Ha belegondol, végül is azért kerültek ide, mert kirúgták őket az előző iskolájukból. Úgy néz ki, mintha most is ezen az úton haladnának. Isaac arca megjelent a Skype ablakban. Tüsire vágott szőke haja és lézerkék szeme volt. Kemény férfi benyomását keltette, egy olyanét, aki már jó ideje járja az utakat, sőt száz

mérföldes sebességgel száguld rajtuk, és csikorogva fékez le, amikor megáll, hogy leterítsen néhány szemétládát. – Üdv, srácok, hogy vagytok? Isaac anyatigrisként óvta a tanítványait. Ha valamit elrontottak, kiabált velük, de aztán mindig tartotta a hátát miattuk. Semmi politikusi hajlam nem volt benne: ő hozta a döntéseket és ő is vállalta a felelősséget értük. – Jól, köszönjük, Isaac. Joe leült a monitor elé, miután a Vénusz légycsapóját letette a székről a földre. Kieran gyorsan keresett számára egy hasonló adottságú helyet, hogy a kísérlete ne menjen tönkre. – Key felfedezett valami különös kapcsolódást: egyes diákok mindenféle magyarázat nélkül kimaradnak egy időre az iskolából, ráadásul pont azok, akik szülei után nyomozunk. – Ez több mint kapcsolódás, a korreláció kilencvenöt százalék – tette hozzá Kieran. – Az egyetlen ellentmondás egy agyhártyagyulladásos eset, szóval úgy gondolom, hogy az egy valódi kivétel. – A legutóbbi hiányzó Gina Carr, az apja a londoni amerikai nagykövetségen dolgozik. Key már írt erről egy jelentést. Utánanézhetne ennek a Carrnak, hogy nem dolgozik-e esetleg a hazája érdekeivel szemben. – Rendben, megteszem a szükséges lépéseket. Addig is alig várom már, hogy olvashassam a jelentést. Szép munka! Gondolom, a nyilvánvaló magyarázatok után kutattok, zsarolás és hasonlók. – Természetesen, de eddig még semmit sem találtunk – ismerte el Joe. – Még csak néhány napja vagytok ott. Így is többet tártatok fel, mint vártam. Isaac elnézett balra Joe válla felett, ahol Kieran állt a szék mögött. – És te hogy vagy? Isaac tudta, hogy Kieran, mint a legtöbb Bagoly, nem szenvedheti a hülyéket, és Joe-nál sokkal kevésbé tud beilleszkedni egy új környezetbe. – Jól vagyok, uram. – Kieran úgy döntött, hogy nem mártja be a barátját a tánc dolog miatt. – Hozzájutottunk még egy nyomhoz. Megszereztük Gina Carr telefonszámát. Betápláltam a részleteket a jelkövető programunkba, ami a kérdéses telefont itt mérte be a közvetlen közelünkben, a NISZ egyik flancos melléképületében. Isaac az asztalán dobolt az ujjaival. – Az udvarházra gondolsz? – Igen. Sport és Szabadidő Házának hívják, mivel itt szállásolják el azokat a diákokat, akik nem mennek haza a vakáció ideje alatt, amikor az iskola zárva. – Érdekes. Érdemes lenne közelebbről is megnézni azt a helyet. – Iskolaidőben a diákok nem mehetnek oda, mivel konferenciákat rendeznek ott. A nyári szünetben azonban tanfolyamokat szerveznek az itt tanulóknak. Kb. öt mérföldre van innen, tulajdonképpen a farm másik végén, az is a NISZ tulajdona. A weboldaluk alapján ez inkább egy exkluzív hotel, mint egy iskolai tábor. Megnéztem a műholdfelvételeket is, és tényleg minden a lazulásról szól: úszómedencék, golfpálya, teniszpályák, vagyis semmi olyasmi, ami gyanút kelthetne. Színtiszta luxus. – Ja, nem várhatjuk el a gazdagok és kiváltságosok kicsi drágaságaitól, hogy nyomorogjanak a játszóidejükben – mondta Joe vontatott hangon. – Gina talán otthagyta a telefonját, de az is lehet, hogy még mindig ott van. Persze lehet, hogy csak beteg vagy csak kiengedi a gőzt a vizsgák után, és a hiányzásának semmi köze a nyomozásunkhoz. De még ha ez így is van, az iskolának tudnia kell, hol van, mégsem árulják el még a lány legjobb barátjának sem.

Kieran szándékosan nem árulta el Raven nevét, bár maga sem tudta biztosan, hogy miért. Az ösztönei azt súgták, hogy jobban teszi, ha kihagyja őt ebből az egészből. Isaac összeráncolta a homlokát, a száját pedig összeszorította. – Rendben, oda fogok küldeni egy csapatot, hátha találnak valamit. Az udvarház alkalmazottai is tudhatnak valamit arról, hogy mi folyik ott. Mindenesetre ha a lány még a helyszínen van, arról biztosan tudnak. – Azt hiszem, uram, hogy nekünk is jelentkeznünk kéne az udvarházba, hogy mi is ott töltsük a nyarat a többiekkel együtt. Ha kiderül, hogy zsákutca, eljövünk onnét, de szeretném látni a saját szememmel. Isaac egy pillanatra mérlegelte ezt a lehetőséget. – Oké, csináljátok. De persze csakis a tények feltárásáig terjed a hatókörötök, Kieran. – Természetesen, uram. – Felírom akkor a nevünket a listára. – Joe azzal fel is jegyezte magának a feladatot. – Van valami más tennivalónk is, uram? – A nyomozásnak ebben a fázisában nem. Csak vigyázzatok magatokra, és ne kerüljetek bajba! Továbbá ne csináljatok semmi olyasmit, ami ráébreszthet másokat arra, hogy valójában a szülők után szaglásztok! – Isaac megdörzsölte az orrán lévő puklit. Egy régi törés maradványa. – És ne kockáztassatok! Arra vannak más embereim, akiket erre képeztem ki. – Persze! – Joe vigyorgott, mint egy fakutya. – A Macskák és a Baglyok csak a bizonyítékok gyűjtésével vannak elfoglalva. – Így van. Oké, akkor vissza a munkához! Hamarosan újra jelentkezem. – Vége. – Joe bontotta a kapcsolatot. – Szerinted meg volt elégedve az eddigi eredményeinkkel? – Nehéz ezt megmondani Isaacnél. Hamarabb megmondja, ha nem vagyunk nyomon. Joe kikapcsolta a gépét. – El akartam neked mondani, hogy Raven csak úgy falta azokat az információkat, amit a hátterünkről adtam neki. Láthatóan még a tegnap esti partitrükköd után is meg akar ismerni. – Az nem trükk volt, hanem következtetés. – Mindegy. A lényeg, hogy kérdezett rólad és a családodról. Kieran elhűlt. – És mit mondtál neki? – A szokásos fedősztorit. – Joe a kukába hajított egy papírgalacsint. – Semmi olyat, aminek bármi köze lenne az igazsághoz. – Akkor jó. De nem színeztél ki semmit, ugye? Joe ugyanis hajlamos volt arra, hogy eltúlozza a sztorijait. – Csak egy kicsit. De homályos voltam. Azt mondtam, hogy a felső tízezerből származol, és a szüleid jó barátai a királyi családnak. Kieran felnyögött. – Muszáj volt ezt mondanod? – Az igazat úgyse hitte volna el, és ez amúgy is illik rád. Te vagy a legarisztokratikusabb szegény fiú, akivel valaha is találkoztam. – Rossz híremet kelted, és ezt tudod nagyon jól. És mit mondtál magadról? – Egy kicsit feltuningoltam a sztorimat a legutolsó munkánk óta. Azt sugalltam, hogy az apám egy gyilkos, az anyám meg drogos. – Joe, Isaac meg fog ölni, ha csak a neszét is veszi ennek. Kieran imádta Joe szüleit, a legkedvesebb emberek voltak a világon. Be is s fogadták Kierant a családba, miután megtudták, hogy az anyjának milyen rossz híre van.

– Miért kockáztatsz ezekkel a fedősztorikkal? Joe egy kissé maflán nézett rá. – Szeretem nézni, hogy reagálnak, és kíváncsi vagyok, hogy el tudom-e nekik adni a sztorit. Kieran megrázta a fejét. Joe annyira élvezte a szerepjátékot a küldetések során, hogy gyakran túlságosan is szabadjára engedte a fantáziáját. Ez volt a gyenge oldala, nem tudott neki ellenállni. – Nézd, Key, azt mondom az embereknek, amit hallani akarnak, mert így hamarabb hisznek nekem. Az, hogy börtönviselt apám van, beleillik abba a képbe, amit a média sugall egy afroamerikai fiatalról. Túl késő volt már visszafogni Joe-t. A sztorik már kint vannak, és egyre nagyobb körben terjednek majd el. – Oké, már mindegy. Hagyjuk. – Mi legyen a következő lépés, Key? Kieran felkapott egy DVD-t. – Neked köszönhetően, most át kell ezt tanulmányoznom. Te pedig indulhatsz bájcsevegni azzal a vörös hajú lánnyal, az elegendő büntetés lesz neked azért, mert ezt tetted velem. Kieran meglengette a táncos DVD-t a barátja orra előtt. – Értem. Megyek is bűnbánatot gyakorolni az ebédlőasztalhoz. Később majd találkozunk!

4. fejezet A hét vége felé, miután az egyik reggel arra ébredt, hogy azt álmodta, Gina és Kieran foxtrottot táncol abban a temetőben, ahol a szülei nyugszanak, Raven elhatározta, hogy végre akcióba lép. – Itt az amerikai nagykövetség. Miben segíthetek? – Ó, jó napot! Beszélhetnék Mr. Carr katonai attaséval? Raven kényelmetlenül érezte magát, miközben a kezében tartotta a kagylót. Bár csak néhányszor találkozott Gina apjával, ezen alkalmakkor mindig úgy érezte, hogy Mr. Carr nem nézi jó szemmel, hogy a lánya vele barátkozik. De még ha ez így is van, inkább megkockáztatja ezt a telefont, főleg miután Kieran biztosította őt afelől, hogy Gina nem válaszolt az sms-ére. – Ki keresi? – Raven Stone vagyok. Ginának, a lányának a barátja. – Megnézem, hogy tudja-e fogadni a hívását, Miss Stone. Raven az iskola előterében lévő fizetős telefon zsinórját babrálta, miközben a várakoztatási dallamot hallgatta. A telefonzsinór csúszkált az ujjai között. Egy rakás húszpennyst sorakoztatott fel a kis asztalkán, de ez a hívás úgy falta egymás után az érméket, mint kacsa a nokedlit. Gyerünk már, gyerünk már! Egy újabb érmét dobott be a nyílásba. „Nyár van és élni könnyű”, énekelte Ella Fitzgerald bádoghangon. Nem, nem könnyű. Nem, amikor a legjobb barátodról semmi hír, pedig már egy hét is eltelt az iskolából. – Köszönöm a türelmét, Miss Stone. Sajnos Mr. Carr most nem tudja fogadni a hívását, de ha üzenetet szeretne hagyni a számára, mindenképpen átadom neki. – Rendben, köszönöm. Megmondaná, hogy Raven kereste, és csak azt szerette volna megkérdezni, hogy jól van-e Gina. Nem jött ugyanis még vissza az iskolába, és nagyon aggódom miatta. – Megadná a telefonszámát, ahol el tudja önt érni? – Vissza tud hívni az iskola telefonszámán. Raven leolvasta a számot a telefonról. – Rendben, felírtam. – A recepciós visszaolvasta Ravennek a számot. – Segíthetek még valamiben? Mondjuk abban, hogy megoldja az életét? Vagy a pénzügyi problémáját? – Nem, köszönöm. – További szép napot! Nem valószínű, hogy az lesz. – Köszönöm. Raven visszaakasztotta a kagylót. Hallotta, hogy a telefon elnyeli a pénzt, semmit nem adott vissza. A hívás három fontnál is többe került, annak köszönhetően, hogy ilyen hosszan várakoztatták. – Mit csinál itt, Raven, miért nincs órán? Az igazgatónő állt meg mellette az előtérben, jövendőbeli diákok szüleivel szorosan a nyomában. – Épp lyukasórám van, így felhívtam Gina apukáját, Mrs. Bain. Aznap reggel egy újabb borítékot kapott. Ez alkalommal egy sírkőre írták a nevét, és Raven kétségbeesetten szerette volna megkérdezni Ginát, hogy mit is csináljon. Emiatt volt a rémálma is. Utálta, hogy félnie kell azon a helyen, ami eddig tökéletes menedék volt a számára.

Az igazgatónő ezt hallván nem repesett az örömtől, de idegen emberek előtt nem rendezhetett jelenetet. Feléjük fordult, és rámutatott Ravenre, mint egy védőügyvéd az „A” jelű bizonyítékra. – Szeretjük, ha a tanulóink szoros kapcsolatot tartanak fent a családdal és a barátokkal. A mobiltelefonok használata természetesen megengedett az iskola területén, de ez a vonalas telefon is a rendelkezésükre áll. Az egyik apa kivált a tömegből. Vidám embernek tűnt, szalmakazalszerű hajjal. – Hogy tetszik neked ez az iskola, már ha meg szabad kérdeznem? Raven Mrs. Bain kőkemény arcára pillantott. Abban a pillanatban szívből gyűlölte a Westront, de öngyilkos akció lenne, ha ezt az igazgatónő füle hallatára mondaná. – Tetszik. Már ha nem bánod, hogy megtámadnak az öltözőben és fenyegető leveleket írogatnak neked – tette hozzá magában. – És barátságos? Az én Georginám egy kicsit szégyenlős. Egy olyan iskolát keresek ezért neki, ahol könnyen be tud illeszkedni. – Ahogy a prospektusunkban láthatta, vannak személyiségfejlesztő kurzusaink, amelyek éppen az ilyen problémákon hívatottak segíteni – mondta Mrs. Bain, feltartva fényes mappáját. – Szerintem a szégyenlősség nem egy probléma – mondta az apa hűvösen. – Csak azt akarom tudni, vajon boldog lesz-e itt. Raven legszívesebben megéljenezte volna a férfit. – Szóval mit gondolsz, jól érzi majd itt magát? – Igen, meglesz itt. Raven nem tudott olyasmit mondani, amiben nem hitt. Utált hazudni. Ránézett az igazgatónőre, és várta az engedélyt, hogy elmehessen. Mrs. Bain haragos tekintetet vetett Ravenre, amiért csak ilyen lagymatagon állt ki az iskola mellett. – Most már sietnie kell, Raven, mindjárt becsengetnek a következő órára. Mrs. Bain ezzel hátat fordított neki, de továbbra is olyan hangosan beszélt, hogy ő is hallja. – Raven az egyik ösztöndíjas tanulónk. Van néhány ösztöndíjas helyünk a különleges esetekre. Ez egyfajta lehetőség a számunkra, hogy visszaadjunk a társadalomnak valamit abból, amit kaptunk. A tanulóink túlnyomó többsége azonban nagyon jó családból származik. Úgy gondoljuk, hogy sok szülőnek ez elsődleges fontosságú, amikor az iskolánk mellett döntenek. Önöknek is garantáljuk, hogy a gyerekeik olyan gyerekekkel kerülnek össze az iskolánk falai között, akik a társadalom legfelsőbb rétegéből származnak. Micsoda sznob! Raven gyorsan végigment a folyosón, hogy minél hamarabb eltűnjön az igazgatónő szeme elől. Megnézte az órarendjét. Táncóra következik. Vajon milyen kifogással fog Kieran előállni, hogy miért nem táncol? Le fogja rontani az értékelését, pedig azt remélte, hogy ötöst kap. Ennek véget kell vetnie. Amilyen hangulatban volt, Kieran vagy előáll azzal, amit tud, vagy inkább köszöni szépen, és szólót táncol. Mivel fontos dologról volt szó, Raven már az óra elején nekilátott a terve végrehajtásához. – Miss Hollis, Gina még mindig nem jött meg. Azt hiszem, hogy Kierannak és nekem egy új koreográfiát kell kitalálnunk. Használhatjuk az egyik szabad próbatermet? A zenerészlegnek számos tágas, hangszigetelt terme volt, ezekben próbáltak a zenekarok. Raven eltökélte, hogy sarokba szorítja Kierant, de szívesebben tette volna ezt valahol kettesben. – Jó ötlet, Raven. Megvan a zenétek?

Raven elővett egy CD-t. – Akkor mehettek is. Tizenöt perc múlva átugrom, hogy megnézzem, hogy haladtok. – Gyere, Sudoku! Raven kinyitotta az ajtót Kieran előtt. – Nagyon magabiztos vagy ma. Kieran felvette a táskáját. A táska teljesen nyitva volt, így Raven láthatta, hogy tele van vastag könyvekkel. Elolvasta a címeket. Számelmélet, csillagászat, na és egy gyöngybetűkkel teleírt jegyzetfüzet. Az ő macskakaparása nevetséges lenne Kieran gyönyörű kézírása mellett. – Azt hittem, nekem kell vezetnem a táncban. Nem, ha vakvágányra vezeti őt. – Nem látom értelmét az időpocséklásnak, úgyhogy vágjunk bele a dolgok közepébe! – Raven bekukkantott a zenerészleg egyik ajtaján. – Jó, ez üres. Bekapcsolta a CD-lejátszót, becsúsztatta a lemezt. Ideges volt amiatt, amire készült, de a pillanat elérkezett. Kieran már így is tudta róla, hogy a felszíni magabiztosságán repedések vannak, többek között emiatt is érezte zavarban magát mellette. – Jó, akkor most játsszunk nyílt lapokkal! Tudnom kell, hogy tényleg tudsz-e táncolni, vagy csak a bolondját járatod velem, mióta csak megjöttél. Kieran az ajtót kereste a tekintetével. – Na-na, nem menekülhetsz. Ma nem. – Vajon tényleg ilyen bátor? – Jó jegyet kell szereznem ezen a vizsgán, hogy fel tudjam venni ezt a kurzust a jövő évben is. Ha beleköpsz a levesembe, nem leszek boldog. – A levesedbe? Nem fogok meghátrálni, nem fogok meghátrálni. – A levesünkbe, amennyiben te is kiveszed a részed. – Nem értem, hogy ez miért probléma. Ez csak tánc. Kieran csinált néhány nyújtást, majd megropogtatta a gerincét. Ravennek emlékeztetnie kellett magát arra, hogy ne hagyja magát eltéríteni a céljától. – Úgy csinálsz, Raven, mintha asztrofizika lenne. Raven látta a csapdát, mielőtt még beleesett volna. Kieran arra akarta rávenni, hogy mondja azt, a tánc nem asztrofizika, hogy aztán fölényesen nézhessen rá. – Jó, ha nem akarsz itt lenni, akkor el is mehetsz. – Raven az ajtó felé intett. – Ezt nem mondtam. – Nem, csak úgy viselkedsz, mintha a tánc méltóságodon aluli lenne. Baromira felhúzol ezzel! – Ó, ezt észre se vettem. – Kieran önelégülten vigyorgott. Raven hátrasimította a haját, mint mindig, amikor ideges volt. Kieran tekintete a maga nyugtalanító módján követte Raven mozdulatát. – Mit tudsz, te nagymenő? Az biztos, hogy újra kell kezdenünk a koreográfiát. Építhetnénk az erősségeidre. – Az erősségeimre? – Miért, vannak erősségeid, nem? Láttam, hogy másodpercek alatt kitöltöd a sudokut, szóval agyad az van. A táncosoknak gyorsan kell gondolkodniuk, gyorsan fel kell fogniuk a sémákat, tehát ez jó. – Örülök, ha te is úgy látod, hogy vannak erősségeim. Kieran olyan felsőbbrendűnek tűnt, hogy Ravennek kedve támadt volna belerúgni egyet. – Mivel ilyen nagy zseni vagy, biztos vagyok benne, hogy már feltűnt neked is, hogy a tánc olyan, mint a matek.

– Igen, sok tekintetben. – Játszol valamilyen hangszeren? – Zongorán. Ravennek ezt nem volt nehéz elképzelnie, látván Kieran művészien hosszú ujjait. Mindig is hihetetlenül vonzódott a zenei tehetségekhez, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegette magától. – Az jó. A szám címe Shake it up. Ismered? Kieran odament a zongorához a terem másik végébe, leült elé és eljátszott egy darabot. Valamit Mozarttól, de Raven a címét már nem tudta. – Nem hallgatok túl sok kortárs zenét. Miért nem lep meg ez, gondolta Raven. – Nagyon jó szövege van. Hallgassuk meg, hátha téged is megfog! Kieran csukott szemmel hallgatta végig a számot. Úgy nézett ki, mintha mélyen meditálna. Raven nem szólalt meg addig, amíg a zene véget nem ért. – Na, mit gondolsz? Kieran belekezdett egy kimerítő elemzésbe a szám fő jellegzetességeiről, a struktúrájáról és a hangkeveréséről. Raven a két keze közé fogta a fejét. – És mit gondolsz a bátor éneklésről, a hangrobbanásra épülő balladáról, a szám érzelmi tartalmáról? Kieran megvonta a vállát. – Számodra milyen érzelmet közvetít? Ha nem érintette volna személyesen, Raven lenyűgözőnek találta volna, hogy Kieran minden érzelmet érintő beszélgetés alól kibújik. – Rendben, nézd, arról énekel, hogy milyen egy rossz párkapcsolatban lenni. Amikor a szerelem összetör téged, és nincs más megoldás, mint hogy lerázd magadról azt a kapcsolatot, hogy újra szabad legyél. Ez egyfajta újjászületés. – Raven végigvette magában a lehetőségeket. – Igen, ez jó lesz. Te leszel az érzelmileg elfojtott srác, én pedig az a lány, aki elmenekül. – Hogy mi leszek? Kieran nem tűnt túl boldognak a szerepétől. – Az a férfi, aki olyan, mint az ördög, állandóan a lány sarkában van, és ezzel nyomasztja a lányt. Most pedig találjunk ki néhány olyan tánclépést, amelyekkel kifejezhetjük ezt a motívumot. Raven megrázta a kezét és a lábát, hogy ellazítsa az izmait. – Mit szólsz ehhez? Raven dúdolni kezdte a refrént, majd hátrafelé ívelte a testét, aztán néhány lassú lépés után kézen állt, végül pedig egy piruettel fejezte be a mozdulatsort. Kieran szemében valami olyasmi csillogott, ami lehetett akár elismerés is. – Nagyon atlétikus vagy. – Kicsi korom óta szeretek tornázni. Raven bőre bizsergett Kieran közelségében. El kellett ismernie, hogy Kierannak egy zsenihez képest meglepően jó felépítésű teste volt. A bicepsze, a tricepsze és a kockás hasa is kirajzolódott a szűk fekete pólója alatt. Nem, nem fogja bámulni azokat a guszta izomcsoportokat. – Talán ezért szeretek táncolni is. Miért, problémád van ezzel? Lássunk neki! – Rendben. Elég könnyűnek látszik. Egy beletörődő sóhajjal Kieran felugrott, pörgött egyet, de csak erősen billegve tudott megállni. Meglepődött, amiért nem sikerült kiviteleznie az előre eltervezett mozdulatot. Raven keresztbe fonta a karját.

– Na, ne mondd nekem, nagyfiú, hogy nincs egyensúlyérzéked! – Értem az egyensúlyt. – Kieran csípőre tette a kezét, és fejben újra végigvette a mozdulatokat egymás után. – Ennek könnyűnek kéne lennie. – Könnyűnek? Raven még nem látott ilyen ügyetlen táncost. Nyilvánvaló volt, hogy Kierannak még az alapjai sincsenek meg. Csak viccből vette fel a táncot, és ezzel tönkreteszi a jövőjét. Raven annyira dühös lett, hogy elfelejtett szégyenlős lenni Kierannal. – Semmit sem tudsz arról, hogyan kell mozogni, ugye? Hazudtál nekem! – Egyértelmű, hogy még nem értem a táncot. Legalábbis a te táncodat nem. – Miért, mi a te táncod? Kieran idegesen keresztbefonta a karját. Elnézett Raven feje felett, és egy zenekari posztert bámult mereven. – Hé! Figyelsz rám egyáltalán? Raven tudta, hogy túlságosan támadólag lépett fel Kierannal szemben, de a fiú olyan bosszantóan távolinak, közömbösnek tűnt. – Valamivel mégiscsak elő kell állnunk. Nem lehetsz mindenben ilyen béna, csak tudsz mozogni egy kicsit. Kieran a könyökére kulcsolta az ujjait. Már olyan távolinak tűnt, mint a Mars. – Légyszi, adj valami támpontot, hogy merre menjünk tovább. Keringő például? Az valami olyasmi, amit a magadfajta elit gyerekek tanulnak. Vagy latin tánc? A francba, az nem lehet. Kieranban nincs elég szenvedély hozzá. – Hiphop? Ez utóbbi is olyan nevetségesnek tűnt, ha Kieranra gondolt, hogy Raven elkövette azt a végzetes hibát, hogy elnevette magát. Kieran arca még kifejezéstelenebbé vált. – Táncolj akkor egymagad, Raven! Mondd meg a tanárnak, hogy kiszálltam! Kieran a táskája után nyúlt. Ne! Raven nem akart egyedüliként szólót táncolni. – Mi? Csak így feladod? Kieran válaszképpen kisétált a teremből. – Aargh! Raven az üres terem közepén állt, és a legszívesebben Kieran után dobott volna valamit. De mivel semmi sem volt a keze ügyében, felrúgta inkább a zongoraszéket. Tényleg nem kellett volna ennyire kijönni a sodrából, egyszerre nagyon kicsinek érezte magát. A legidegesítőbb ráadásul az volt, hogy tudta jól, bocsánatkéréssel tartozik Arrogáns úrnak. Ez azonban körülbelül olyan vonzó volt a számára, mintha egy savanyú citromba kellene beleharapnia. Egy dolog mindazonáltal kiderült Kieranról: nem viseli jól, ha valami nem megy neki. Nem kellett volna ezt még a fejére is olvasnia. Raven újra elindította a zenét a távirányítóval, hogy kitáncolja magából az indulatait. Joe berohant a szobába. – Jól vagy, Key? Raven azt mondta a tanárnak, hogy nem érzed jól magad, és még az óráról is ki kellett jönnöd. A társalgóban mindenki tőlem kérdezte, hogy mi bajod. Joe a képernyőre pillantott, ami előtt Kieran ült. – Mi ez? Hozzáférsz az összes diák jegyeihez? Találtál valamit? Kieran rendületlenül ütötte tovább a billentyűzetet. Joe érezte rajta, hogy feszítik az indulatai. – Key, aggódom miattad. Mondj valamit, testvér!

– Van egy visszatérő ismétlődés. – Kieran igyekezett hűvösnek és racionálisnak látszani. Ha beszél, talán nem kell szembesülnie a kudarccal. – A kimaradt diákok iskolai teljesítménye javult, miután visszajöttek. – És ez mit jelent? Bármi is történik velük, amikor nincsenek itt, az nemcsak hogy nem árt, de még segít is nekik? Különórára járnak vagy valami ilyesmi? – Most még nem tudom se megerősíteni, se megcáfolni ezt a feltételezést. Egyelőre csak magát a tényt mondtam el. Denzil Hardcastle, aki megbukott a kisérettségin, annak köszönhetően, hogy a tanulás helyett is bulizott, végül színötösre érettségizett. A tehetséges, de indulatos focista, Mohammed Khan, akit a rendőrség korábban erőszakos viselkedésért állított elő, a visszatérése után az iskolai focicsapat kapitánya lett. A dühproblémái hirtelen megoldódtak, végül a Chelsea csapott le rá, így most az ő junior csapatukban játszik. Jenny-May Parker, akit drogbirtoklásért kaptak el, teljesen tisztán jött vissza, és most a Harvardon tanul jogot. Kieran gyors egymásutánban jelenítette meg a képernyőn a profilokat, a nyughatatlan ujjaival fáradhatatlanul verte a billentyűzetet. – Ők csak a legnyilvánvalóbb példák, de minden diák teljesítménye javult valamennyit egy vagy több tantárgyban is. A szüleik pedig kivétel nélkül szerepelnek a listánkon. – Ez érdekes! Joe különös tekintetet vetett Kieranra, mintha Kieran egy fel nem robbant bomba lenne, és ő éppen azon gondolkozna, hogyan hatástalanítsa. – Amikor összevetettem a szülők neveit az adatbázisunkkal, kiderült, hogy mindannyian belekeveredtek valamilyen korrupciós ügyletbe. Például előnyösebb helyzetben lévők elől happoltak el szerződéseket, vagy olyan politikai döntést hoztak, ami szembement az elvárásokkal, vagy olyan pozícióra léptették őket elő, ami nem illett az addigi pályafutásukba. – Szóval a diákok elkezdenek normálisan viselkedni, és a szüleik azok, akik megőrülnek? – Még tovább kell kutatnom, de nem hiszem, hogy bárki is a szokásos módján viselkedne. – Egyetértek. Joe Kieran mellett álldogált, és kérdőn nézte az arcát. – Key, mi az? – Semmi. – Ez nem igaz, testvér. – Csak eljöttem a táncról, oké? Nem vagyok beteg. – Eljöttél? De te semmit nem szoktál feladni! – Akkor a vicced balul sült el. – Kieran kitörölte a keresési előzményeket, és kikapcsolta a számítógépet. – Nem vagyok egy táncoló medve, akit a kedved szerint idomíthatsz. – Key, sosem gondoltuk így. Azt hittük, hogy… vicces lesz. Mindig olyan tökéletes vagy, és olyan biztos vagy magadban, és azt gondoltuk, hogy most majd botladozol, és úgy nézel majd ki…. – Joe megvonta a vállát. – Tudod. – Mint egy seggfej. Mert úgy néztem ki, szóval haha. Ti aztán jól megnevettettek, micsoda humorérzék. Úgy viselkedett, mint egy idióta, és éppen Raven előtt. A düh olyan erősen forrt benne, hogy szétfeszítette a szokásos önkontrollját. – Most elmegyek. Ne kövess! Joe feltartotta a kezét. – Oké, oké. Hova mész? – Semmi közöd hozzá. – És mikor jössz vissza? – Ki mondta, hogy visszajövök?

Kierannak jólesett rácsapni az ajtót Joe-ra. Bár semmi racionális nem volt benne, élvezte a pillanat hevében kitört drámai jelenetet. Az iskola parkja felé indult el, ahol gyors, hosszú léptekkel haladt a tiszafák övezte úton. Oké, oké, elég volt most már. Szüksége volt az önuralmára, hiszen nélküle nem tud tisztán gondolkodni. Vissza kell szereznie a hatalmat maga felett, és ki kell törölni magából Ravent, aki a bőre alá férkőzött. Hogy egy kicsit lenyugodjon, azokon az egyenleteken kezdett el gondolkozni, amiket nemrégiben fedezett fel a cambridge-i egyetem honlapján. Azon nyomban jobban érezte magát. Ha majd teljesen lenyugszik, végiggondolhatja, hogyan történhetett meg, hogy életében először valamiben kudarcot vallott. Raven kopogott Kieran ajtaján. Bár az iskola szabályzata szerint nem tartózkodhatott volna ilyen későn a fiúk folyosóján, nem akarta a dolgok elintézését másnapra hagyni. Egy rongy embernek érezte magát amiatt, hogy ilyen keményen nekitámadt Kierannak a táncon. Nagyon jól tudta, milyen érzés, ha pikkelnek rád és mindig arra emlékeztetnek, hogy kész csőd vagy, hiszen a táncórákon kívül szinte mindig így érezte magát ő is. Még egyszer kopogott, amire az ajtó kinyílt. – Raven? Valami baj van? Joe jelent meg az ajtóban, eltakarva a lány elől a szoba belsejét. – Szia! Itt van Kieran? Joe hátralépett, hogy Raven is láthassa az üres szobát. – Nincs. Elment, és még nem jött vissza. Egy képernyőn épp egy képernyőkímélő örvénylett. A DNS-molekulák kötése és szétválása. A számítógép mellett vastag könyvek tornyosultak, körülöttük gémkapocshegyek. Ez biztos Kierané, gondolta Raven. Vajon a könyvek tetején tényleg egy táncos DVD van? A másik asztalon lévő képernyőn egy Mikiegér fül forgott, ennek minden bizonnyal Joe volt a tulajdonosa. A szobában az összes polc növényekkel volt telezsúfolva. Mindegyik cserépre egy négyzet alakú papír volt odaerősítve, amin egy grafikon kígyózott végig a négyzetrácson. Joe biológiai kísérletet végez a szobában? Tehát nem csak Kieran itt az egyetlen különc. Raven visszanézett Joe-ra. – Kieran jól volt? Joe vágott egy grimaszt. – Nem igazán. Raven összekulcsolta az ujjait. – Az én hibám. Nem lett rosszul az órán, más volt a baj. Túl nagy nyomást helyeztem rá a tánc miatt. Zavarba hoztam, azt hiszem. Miután végignézett a folyosón, Joe megfogta Raven karját, és finoman behúzta a szobába. – Ez nem a te hibád volt. Engem kíván a pokolba, nem téged. – Miből gondolod? Én kiabáltam vele, amiért elrontotta az első tánclépését. Mondd meg neki, hogy sajnálom, jó? – Megmondom, mihelyst visszajön. – Mikor ment el? – Hat órája. – Mi? – Kieran nem borul ki túl gyakran, de ha egyszer igen, akkor időbe telik, amíg lenyugszik, és ez nagy dolog volt a számára. Eddig még sosem vallott kudarcot. Épp azon voltam, hogy elindulok megkeresni. – Segíthetek? Én is felelősnek érzem magam. – Persze. Azt hiszem, a kertbe ment. Joe elővett egy zseblámpát a táskájából. Kivett aztán egy almát a gyümölcsös tálból,

lefelé görgette az alkarján, a könyökével felütötte, majd elkapta. – Kihagyta a vacsorát, így biztos, hogy éhes lesz. Akinek olyan agya van, mint neki, nagyon sok kalóriára van szüksége. Raven összehúzta magán a kardigánját. – Borzasztóan okos, ugye? – A legintelligensebb srác, akit ismerek. – De akkor miért a táncot és a többi művészeti tárgyat vette fel, amikor haladó matekot és más reál tantárgyakat kellett volna? Hiszen a tudomány az ő terepe. Joe becsukta az ajtót maguk mögött. – Azért, mert már leérettségizett belőlük. A keresztapánk azt akarta, hogy tágítsa a látókörét, mielőtt egyetemre menne, és hát ugye nála van a kasszakulcs. Joe és Raven lesietett a lépcsőn a legközelebbi kijáratig. – Nem szívesen mondom, de Kieran nem igazán érzi jól magát a bőrében emiatt. – Igen, igazad van. Azt reméltem, hogy egy jó élmény lesz a számára, de már nem vagyok benne ilyen biztos. A kert sötétedés után még Joe-val és a zseblámpa fénye mellett is kísérteties hely volt Raven számára. Sütött a hold, de a méretre vágott sövény végig árnyékot vetett az úton. A sötétben a jól ismert helyszín idegenszerűnek hatott. A lehullott levelek dohos szaga még erősebben érződött, ahogy a lépteikkel felkavarták őket. Ez a sötétben gomolygó illat Ravent a hervadó temetőkre emlékeztette. A kastély maga is baljóslatúbb lett a megvilágított ablakaival, a fekete falába vésett bemélyedéseivel és az égbe nyomuló várfokaival. A háborúkkal teletűzdelt történelme, a falai között szőtt ármánykodások és kitervelt gyilkosságok mind-mind előbújtak a csillogó táblák és a fényes tantervek mögül, ahol nappal rejtőztek. Raven reszketett, és olyan gyorsan túl akart lenni ezen az egészen, amennyire csak lehetett. – Van valami ötleted, hogy merre ment? Van már valami kedvenc helye? – Nem tudom, hogy volt-e már egyáltalán kint. Akár te is találgathatsz, hogy merre, nem tévedhetsz nagyobbat, mint én. – És mi lenne, ha felhívnánk? – Már hívtam. Ki van kapcsolva. – Jól van, akkor a régimódi technikával keressük. Raven tölcsért formálva a szája elé tette a kezét. – Kieran! Hol vagy? Várt, de semmi válasz. Aztán Joe is Kieran nevét kiabálta, de szintén semmi. – Nem gondolod, hogy kiment? Mármint igazából ki az iskolából? Raven megdörzsölte a karját, eléggé fázott már. – Kierannál minden lehetséges. De először itt nézzünk körül! A szokásos keresési paradigmát használjuk. Felosztjuk négyfelé a területet, és egymás után átnézzük őket. Tizenkét óránál kezdünk. Joe az elemlámpájával előremutatott, aztán kilencven fokkal körbefordult. Raven meglepődött Joe katonai stílusa miatt. – Szokásos keresési paradigma? Sokszor csinálsz ilyet? – Cserkészet. Joe magyarázata egy kicsit túl gyorsan jött. – Valahogy nem tudlak elképzelni cserkészként. Azt hittem, hogy egy problémás családban nőttél fel. – Éppen ezért volt a cserkészet megváltás a számomra.

– Most viccelsz? – Lehet. A maga módján Joe éppen olyan idegesítően kiismerhetetlen volt, mint a barátja. Bár ő többet beszélt, valójában keveset mondott, és Raven semmit sem utált jobban, mint ha valaki rejtegeti előle az igazságot. A tiszafasétányt elhagyva a krikettpályára értek, amit egy narancsliget határolt. Ravennek feltűnt egy fekete árnyalak. – Mi az ott a gyepen? – Már megint azt csinálja – nyögött fel Joe, miközben ráirányította a zseblámpáját Kieranra. Raven és Joe Kieranhoz sietett, aki a hátán feküdt a fűben, éppen annál a táblánál, ahol gyülekezni kellett tűz esetén. A csillagokat nézte a feje felett. – Mit csinál? A szabad ég alatt alszik? – Nem. Számolja a csillagállásokat az égen. Ez egy kis agytornája. Órákig tudja csinálni. Nagyon jól lát a sötétben. – Jesszus, többet kéne bent lennie. Joe kuncogott. – Bocsi, de ő különben egy bent ülő típus. Joe lehajolt, és megrázta a barátja vállát. – Ideje abbahagyni, Key. Kieran kecsesen lábra állt, olyan könnyedén, akárcsak egy köteg selyem oldódott volna ki. Miért nem tudott így mozogni a táncon? Kieran elvette azt az almát, amit Joe nyújtott felé. – Szia! – Jobb már? Kieran bólintott, majd összeráncolta a homlokát, amikor észrevette Ravent. – Miért van Raven veled, Joe? – Kerestünk téged. Aggódtunk. Kieran arckifejezése megenyhült, de még mindig zavartnak látszott. – Mi miatt aggódtatok? – Miattad. – Miért? Joe a szemeit forgatta. – Mert veszekedtünk, emlékszel? Raven úgy érezte, hogy most kell bocsánatot kérnie, mielőtt a két fiú túlságosan eltérne a tárgytól. – Kieran, csak azt akartam mondani, hogy bocsáss meg, amiért olyan erőszakos voltam veled a táncon, és rosszul érezted magad miattam. – Erőszakos? Kieran meglepetten fogadta Raven vallomását. A saját világában élő Kieran talán észre sem vette a kiborulását, villant át Raven agyán. – Ott hagytál. – Igen. De végiggondoltam mindent, amíg itt feküdtem a füvön. Kieran szép nyugodtan lement hídba, majd hátrafelé átfordult a tengelye körül. – Valami ilyesmire gondoltál? Joe felnevetett. – Ez szép volt, Key.

Raven nem tudta, hogy mi lelte Kierant. Az izgatottság úgy nőtt a mellkasában, akárcsak egy felfúvódó buborék. Talán mégis tudnak majd Kierannal együtt dolgozni? – Igen, valami ilyesmire. De hogy tudtad ezt ilyen gyorsan megtanulni? – A matematika segítségével. Kieran mosolygott. Raven nem volt abban biztos, hogy most viccel vagy sem. Joe átadta Ravennek a zseblámpát. – Nesze, akkor ti most ketten meg tudjátok beszélni ezt a tánc dolgot, rám pedig még vár egy esszé, hogy befejezzem. – Mi sem maradunk hosszan. – Kieran felvette a földről a kabátját, és lerázta róla a füvet. – Használjatok fel annyi időt, amennyi szükséges. Szia, Raven! Köszi, hogy eljöttél velem. Joe ezzel visszakocogott a kastélyba. Raven ekkor rádöbbent arra, hogy kettesben maradt Kierannal a sötétben, és most már tényleg senki sem zavarta őket. Reszketett. – Tessék. – Kieran Raven vállára tette a kabátját, ami olyan nagy volt, hogy teljesen beburkolta a lányt. – Jobb így? – Igen. Ez már eldöntetett: épp most zúgott bele egy hatalmas bőrdzsekibe, gondolta Raven. Nem akarta többé levenni: olyan csodálatos illata volt, és úgy vette körbe, mint egy ölelés. – Egy kicsit nagy rád. – Azt hiszem, arra tökéletes, hogy felmelegítsen. Vibrált a levegő kettejük között, és Raven azt gyanította, hogy ez nem csak azért van, mert kölcsönösen irritálják egymást. – Jól áll neked. Kieran Ravenre mosolygott, amire a lány szíve majd kiugrott a helyéről. Raven egymásba fonta karjait, és azon morfondírozott, hogy ne kapcsolja-e le a zseblámpát. Sötétben könnyebb lenne, ugyanis a sötétbe burkolózva jobban el tudná rejteni azokat a jeleket, amelyekkel a teste Kieranra reagált. – Szóval jóban vagyunk megint, Kieran? Kieran közelebb lépett a lányhoz. – Igen, jóban. – Le vagyok nyűgözve a fejlődésedtől. Raven arra a helyre mutatott, ahol Kieran bemutatta a tornagyakorlatát. Hol van a szokásos pimasz énje? Úgy tűnt, hogy visszament a kastélyba Joe-val. – Nem volt olyan nehéz, miután alkotóelemeire bontottam. Legközelebb majd megtaníthatod nekem a forgást is. – Ez azt jelenti, hogy ha lesz időd rá, akkor összerakhatjuk lépésről lépésre a koreográfiánkat? – Szerintem igen. Végül is, nem olyan nehéz. – Egy mozgás még nem tánc, Kieran. – Raven összeráncolta a homlokát, ahogy Kieranra nézett. Nem kellett neki sok idő ahhoz, hogy visszanyerje az önbizalmát. – Messze több annál. – Több? Kieran már nagyon közel állt Ravenhez. Raven hangja rekedtes lett. Szégyellte azt a tehetetlen gyengeséget, ami Kieran közelében elfogta, ezért úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Ne feledd, hogy nem vette benned észre a lányt. Ne égesd magad! – Nem hagyod abba akkor a táncot? – Nem.

Raven nagyon megkönnyebbült. Nem akart ugyanis egyedüliként szólót táncolni. – Na, ez jó hír! Én pedig ígérem, hogy megpróbálok felülemelkedni a rossz szokásomon, és nem fogok többet kiabálni veled. – Valószínűleg fogsz. – Raven még a zseblámpa gyenge fényében is látta, hogy Kieran fanyaran elmosolyodik. – Azt hiszem, hogy valamivel kiprovokálom ezt az emberekből. Még Joe-ból is, pedig ő a legnagyobb tűrőképességgel rendelkező ember, akit csak ismerek. – De én nem fogok. Anélkül, hogy tudatosan akarta volna, Kieran felé dőlt egy kicsit, így olyan közel került hozzá, hogy megérezte a fiú illatát, ami egy kis aftershave és a nedves gyapjúpulcsi szagának keveréke volt. Ravennek nagyon tetszett ez az illatkombináció. Kieran ekkor kinyújtotta a kezét, és gyengéden megérintette Raven arcát az ujjbegyével. A fiú érintése olyan volt, mintha csak egy éjjeli lepke röppent volna rá a lány arcára, hogy egy kicsit megpihenjen. Bár csak egy leheletnyi érintés volt, mégis felkavaróan bensőséges volt ez Raven számára. Forróság öntötte el, és ezzel egy időben egyfajta belső béke is elárasztotta. Kieran érintése a lelke mélyén ugyanis kioldott néhány fájó csomót, amiket egyre szorosabbra kötött a szorongás, ami a félév minden egyes napjával egyre jobban erősödött benne. Raven becsukta a szemét, és átadta magát a varázsnak. Kieran ujjai lecsúsztak a nyakára, és megérintették azt az érzékeny bemélyedést a torka felett. Aztán olyan hirtelen, ahogy jött, meg is tört a varázslat. Kieran ujjai felemelkedtek, és leszedtek valamit Raven nyakáról. – Rád ragadt egy fűszál a kabátomról. Gyere, visszakísérlek a kastélyba! Raven kinyitotta a szemét. Megalázva érezte magát, amiért csak neki jelentett valamit az elmúlt pillanat. Kieran arcán semmi sem látszott. – Ó, köszi. – Vihetem a zseblámpát? – Persze. Összezavarodva az imént átélt érzéseitől, Raven hagyta, hogy Kieran visszakísérje a kastélyba.

5. fejezet Már majdnem tizenegy óra volt, amikor Raven visszatért a szobájába. Mivel éppen felidézte magában Kieran érintését, beletelt egy kis időbe, amíg eljutott a tudatáig, hogy valami megváltozott. A másik ágyon feküdt valaki. – Gina? Raven gyorsan lekapcsolta a villanyt, nehogy a barátnőjét felébressze a hirtelen fény. Inkább a sötétben tapogatózott az ágya melletti kislámpája után. Gina átfordult a másik oldalára, sötétszőke haja alig látszott ki a takarója alól. Raven nem tudta rávenni magát arra, hogy felébressze. Mi van akkor, ha azért jött később, mert beteg volt? A kíváncsisága még nem elegendő ok arra, hogy felkeltse, amikor ilyen mélyen alszik. Ahogy körbenézett a szobában, észrevett más változásokat is. Gina dolgai szép rendben sorakoztak az öltözőasztalán, az ékszerei egy díszes tartóra voltak felakasztva, semmi sem volt összegabalyodva vagy egymás hegyére hányva. Raven kiszúrta a bokaláncát Gina aranyláncai között. Azt hitte, hogy elvesztette, de ezek szerint Gina még a szünet előtt kölcsönvette. Reggel cikizni is fogja majd emiatt. Amikor kinyitotta a szekrényt, hogy elrakja a kardigánját, feltűnt neki az is, hogy a szekrény belsejében is rend van. Gina ruhái szépen összehajtva a polcokon vagy gondosan felakasztva pihentek. A cipői szabályosan sorakoztak az ágya alatt. Valaki más pakolhatott ki Gina helyett, hiszen a barátnője alkatilag volt rendetlen. Ez pedig azt támasztja alá, hogy beteg volt és még lábadozik, így még sok gondoskodó szeretetre van szüksége. Raven alig várta már, hogy reggel legyen, és végre beszélhessen Ginával. Lerúgta magáról a tornacipőjét, a ruháit rádobálta a székére, aztán magára rántotta a kedvenc pizsamáját. Egy elhalványult rénszarvasfigura volt rajta, még az anyukájáé volt egykoron. – Olyan jó, hogy újra itt vagy, Gina – suttogta Raven bele a sötétbe. Boldog volt, hogy újra hallhatja Gina szabályos lélegzését a szomszéd ágy felől. – Mesélnem kell majd neked egy elképesztő, de lehetetlen fiúról, aki most jött a sulinkba. Kékvérű és túlságosan is jóképű, szóval nem kéne odalennem érte, ugye? Raven az ujjaival önkéntelenül végigsimította az arcán azt a helyet, ahol Kieran megérintette. – Biztos vagyok benne, hogy majd sok mondanivalód lesz Kieran Storm kapcsán. Nem tudom, hogy megpofozni vagy megcsókolni akarom-e igazán. Ugye milyen bonyolult? Ismersz engem, tudod, milyen bizonytalan vagyok a fiúkkal. Nos, ha róla van szó, még százszor jobban az vagyok. Gina mormogott valamit, majd álmában a másik oldalára fordult. – Jó, majd reggel beszélünk. Raven magára húzta a paplanját. A dolgok elkezdtek jóra fordulni, biztos volt benne. A fény az ablakon keresztül beömlött a szobába, mivel a függönyt már félrehúzták. Egy madár károgott. Raven álomittasan nyitotta ki a szemét. Egy alakot látott mozogni a fénysugarak között. – Gina? Hány óra? – 6:30. – Jesszus, ez a bosszúd azért, mert tegnap este felzavartalak? – Ne légy hülye, Raven! Csak ideje felkelni. Ilyen korán? Raven feltápászkodott a párnájáról. Gina már felöltözött, a haját felkontyolta

és már ki is sminkelte magát. Fura módon egy olyan kosztüm volt rajta, amit Raven a józanok öltözetének hívott. Gina ugyanis úgy nézett ki, mintha egy igazgató személyes asszisztense lenne, és egyáltalán nem hasonlított a lezser öltözetű önmagára. – Interjúra mész? – cukkolta Raven. – Még sosem láttalak ennyire jól öltözöttnek. Gina hűvösen ránézett, majd lehajolt, hogy beágyazzon. Raven a feje alá tette a kezét, a könyökét széttárta a párnáján, és így vigyorgott a barátnőjére. – Hol voltál, Gina? Nagyon aggódtam miattad. – A szünetben részt vettem egy tanfolyamon, ami tovább tartott. Az igazgatónő tudott róla. Szóval egy semmiség miatt izgatta magát halálra. – De miért nem mondták ezt el nekem? – Már miért kellett volna? Gina kerülte Raven tekintetét. – Azért, mert én vagyok a legjobb barátod. Nekünk, elcseszetteknek össze kell tartanunk. Emlékszel a fogadalmunkra, ugye? Gina felállt, a hátát mereven, egyenesen tartotta. – Értem. De attól félek, hogy már nem lehetünk ilyen viszonyban. Gina a nyakában lévő vékony aranylánccal babrált, a csepp formájú gyöngymedált fel-alá húzogatta a láncon. Raven gyomra összeszűkült, mintha egy mázsás súlyt tettek volna rá. – Hogy milyen viszonyban nem lehetünk? – Sajnálom, de nem lehetek többé a barátod. Legalábbis nem úgy, ahogy eddig voltunk. Már szóltam, hogy még ma átköltözöl egy másik szobába. Raven felült. – Hogy mi? De Gina! Most csak viccelsz, ugye? Kirúgsz a szobánkból? – Meg kell értened. Nem hunyhatok szemet a kis problémád felett, és nem tudok ezzel a stresszel együtt élni, nem tenne jót nekem. – A kis problémám előtt? Mégis mi a francról beszélsz? – Tudod, hogy mit szoktál csinálni. Toni tegnap este elmondta, hogy mi történt az öltözőben. Ha így folytatod, egyszer a rendőrséggel fog meggyűlni a bajod. Nem akarom kivárni, amíg ez megtörténik. – Hogy mi? Csak nem hiszed el a pletykákat!? Arról nem is beszélve, hogy inkább a te szokásod, hogy kérés nélkül kölcsönveszel dolgokat! Gina összeráncolta a homlokát, de a megjegyzés nem érte el a célját. Úgy tűnt, mintha nem tudná, hogy Raven miről beszél, és még sosem csinált volna ilyesmit. – Keményen dolgoztam a tanfolyamon azért, hogy jó helyzetbe hozzam magam. Nem akarlak megbántani, Raven, de a tanfolyamvezetőm felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen rossz hatással vagy rám. Márpedig csak pozitív figurákkal vehetem körbe magam, ha sikeres akarok lenni. Mrs. Bain is egyetért velem. Ki kell tartanom az új céljaim mellett, hogy az eddig elvégzett munka ne menjen kárba. – Te milyen negatív hatásról beszélsz? Raven úgy érezte, hogy mindjárt rosszul lesz. Már megint ez történik: az élete építőkövei szétmorzsolódnak alatta. – Ahhoz, hogy sikeres légy az életben, a legjobbat kell kitűzni célul, utol kell érni a legnagyobb példaképeket, és törekedni kell a kiválóságra. – Mi ez a szar? Ki hitette el veled a rólam szóló hazugságokat? – És kerülni kell minden alpári viselkedést, mint például a káromkodást.

Gina begombolta a kabátját. – Tudom, hogy ez nehéz. Ez mindkettőnknek nehéz, hiszen olyan szoros viszonyban voltunk. De ha feltűnés nélkül összepakolsz, a nagyapád még a reggeli órák alatt átviszi a cuccod az új szobádba. Mrs. Bain szerint az lesz a legjobb neked, ha külön szobád lesz. Ő döntötte el azt is, hogy Hedda lesz az új szobatársam. – Te egyáltalán hallod, amit mondasz? Hiszen Heddát még csak nem is szereted! – Raven lelökte magáról a takaróját, felemelkedett, majd megrázta Gina karját. – Én vagyok az, Raven. A barátod vagyok, te pedig a barátom vagy. Ez mégiscsak jelent valamit, nem? Gina tekintete átsiklott Raven felett. Számára sem volt kellemes ez a beszélgetés, de elhatározta, hogy most már végigcsinálja. Ravent elöntötte a félelem, amikor megértette, hogy semmivel sem tudja Ginát megállítani abban, hogy véglegesen tönkretegye a barátságukat. – Nem emlékszel, hogy mennyire melletted álltam, amikor szakítottál Nathaniellel? – Buta dolog volt tőlem, hogy annyira kiborultam. Minden olyan kapcsolat hiba, ami elvonja az energiát a személyes céloktól. – Hagyd már abba ezt a dumát! Akkor nem hibaként élted meg, hanem úgy érezted, hogy itt a világ vége. Sírtál is. És én is sírtam miattad. – Apró kamaszkori drámák miatt hisztériázni önző dolog, ami akadályozza azt a pozitív erőt, ami előrevisz az életben. – Remélem, hogy ez csak valami hülye vicc. Mert ha az, Gina, seggbe rúglak még ezért! Raven szavai keménynek hangzottak, de belül nagyon meg volt bántva. – Ha bármilyen fizikai bántalmazást alkalmazol, rögtön jelentelek az illetékesnél. Most pedig egy megbeszélésre kell mennem. Remélem, össze tudsz pakolni még reggeli előtt. – Megbeszélés? Ilyenkor? Gina válasz nélkül hagyta el a szobát. Raven hosszan bámult utána, teljes kábulatban. Fázott. Ez most valóságos volt, vagy csak álmodta? Hogyan tud egy barátság ilyen látványosan tönkremenni? Halkan kopogtattak az ajtaján. Talán Gina az. Visszajön és a szemébe nevet, hogy „Jól átvertelek!” Ő pedig majd addig üti a párnájával, amíg bocsánatot nem kér. És utána minden olyan lesz, mint régen. – Igen? A nagyapja feje bukkant fel az ajtó résében. – Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, Raven, de megkértek arra, hogy vigyem át a cuccod a D szárnyba. Össze tudsz csomagolni? Raven szemét könnyek öntötték el. Gyorsan letörölte őket. Inkább dühösnek kéne lennie, hiszen akkor könnyebben vészelné át ezt a helyzetet. Ezek szerint nem vicc volt. Valaki ellene fordította Ginát. – Nagyapa, mi a francot rontottam el? Nem értem, miért nem szeret már Gina? A nagyapja lesütötte a szemét. – Biztos vagyok benne, hogy ez nem a te hibád, édesem. Hogyan is gondolhatná bárki, hogy te nem vagy csodálatos? Raven nem akart több aggodalmat okozni a nagyapjának, hiszen kerülnie kellett az izgalmakat, nehogy újra szívrohamot kapjon. – De te elfogult vagy. Raven keserűen elmosolyodott. – Így igaz. Gyere ide! Szükségem van egy ölelésre, még ha neked nem is. Raven kiszállt az ágyból, és belevetette magát a nagyapja menedéket nyújtó ölelő

karjaiba. A nagyapja vigasztalóan megveregette a hátát. – Tudod, Raven, a te korodban lévő lányoknak gyakran vannak hangulatingadozásai, meg hajlamosak vagytok összekapni mindenféle kis apróságon, de ezek csak a felnőtté válás részei. Gina most egy kicsit rögeszmés lett, ezért Mrs. Bain szerint az lesz a legjobb mindkettőtöknek, ha különváltok egy időre. Ez most biztos hatalmas dolognak látszik, de egy év múlva már csak nevetni fogsz rajta. Segítsek pakolni? Raven emlékeztette magát arra, hogy milyen nehéz helyzetben van a nagyapja, hiszen egyrészt egy szerető nagyapa, másrészt meg egy utasításokat végrehajtó alkalmazott. Raven ugyanakkor tudta, hogy a szíve mélyén az ő oldalán áll. Kibontakozott a nagyapja öleléséből, megveregette a mellkasát, hogy így jelezze neki, hogy már jól van, és már elengedheti őt. – Már jól vagyok. Nem kell sok idő ahhoz, hogy összepakoljak. Ha Gina nem akar többet velem lenni, akkor én sem akarok vele. Viselkedj bátran, és talán egyszer az érzéseid is követnek majd – ez volt a mottója. A nagyapja bólintott. – Ez már beszéd! Az a bolond lány pedig majd hamar észhez tér. Talán már holnap bocsánatot kér. Raven visszanyerte a pimaszságát. – Megalázkodik, és letérdel előttem? Hogy is hiheti Gina azt, hogy tolvaj? – Mi az hogy! – Szeretlek, nagyapa! – Én is, drágám! – A nagyapja előrenyújtotta az öklét, és hozzáütögette Ravenéhez. – Ne hagyd, hogy a gondok lehúzzanak! Raven szája sarka felfelé görbült. – Köszi, nem fogom. – Már túl késő. Hedda Raven hátába nyomta a tálcáját, amikor mindketten sorban álltak gabonapehelyért. Raven vett egy mély lélegzetet, és úgy döntött, inkább nem vesz róla tudomást. Kukoricapelyhet kérjen vagy müzlit? Dönteni, dönteni. – Mindannyian tudjuk, hogy te loptad el őket. Jól van, ezt azért már mégsem hagyhatja elmenni a füle mellett. – És most mit loptam el? Úgy imádom a kis kitalációidat! Hedda lerakta a tálcáját, majd a kezeit parancsolóan a csípőjére tette. Mielőtt beszélni kezdett volna, körbenézett, hogy megbizonyosodjon arról, a hallótávolságon belül mindenki rá figyel. – És mi van azokkal a dolgokkal, amiket a múlt félévben loptál? Ma reggelre lerakták őket a recepcióra az üzeneteddel együtt, hogy sajnálod, hogy elvetted őket, és vissza akarsz adni mindent a tulajdonosoknak. Ahogy Adewale elment Raven mellett, meglökte őt. Raven kibillent az egyensúlyából. – Azt hittem, hogy rendes lány vagy, Raven, de kiderült, hogy csak egy piszkos kis tolvaj. Tudtad jól, milyen sokat jelent nekem az az óra. – Hé! – kiáltott utána Raven. Adewale-lel eddig barátok voltak. Ez egy rémálom, minden bizonnyal nem tud felébredni egy nappali rémálomból. – Én nem loptam el semmit! Hedda gonosz elégedettséggel mosolygott. – Látod, már mindenki tudja, hogy te loptál! – Ez lehetetlen, mivel semmit nem vettem el senkitől! Teljesen rosszul következtetsz, Hedda.

– Hiába tagadsz, mindannyian tudjuk az igazságot! – Hedda felkapta a tálcáját, és büszkén elviharzott. – Nem csoda, hogy még Gina sem hajlandó egy szobában lenni veled. – Nem én voltam! – kiáltott Raven Hedda után. A körülötte összegyűlt kisebb tömeg hamar feloszlott, mindenki kerülte a tekintetét. Raven csak állt egymagában a gabonapelyheket bámulva, teljesen lebénulva Adewale sértő vádjától. Szörnyen egyedül érezte magát. Hasonló érzések öntötték el, mint amikor az apukája halála után új iskolába került, ahol a mostohabátyja által terjesztett pletykával kellett megküzdenie, amely szerint olyan erkölcsökkel rendelkezik, mint egy drogos prosti. Hónapokba került, amíg sikerült elfojtania ezt a szóbeszédet. Most újra ilyen hónapok állnak előtte? – Szerintem a müzli egészségesebb. – Kieran kirakott egy adagot Raven tálcájára, majd a következő pulthoz irányította őt. – Mi volt ez az egész? Kieran elnézett Raven válla felett Hedda asztala felé, ahova Joe éppen lerakta a tálcáját. Adewale Ginával ült. – A barátod átállt a sötét oldalra? – kérdezte Raven keserűen. – Nem, Joe csak szeret mindenkivel jóban lenni. – Sok szerencsét akkor hozzájuk. Raven körbenézett az étkezőben, hátha talál egy olyan asztalt, ahol szívesen fogadják. – Szimpatikus ez a hely. – Kieran egy kis asztal felé tuszkolta Ravent, amit félig eltakart az evőeszközállvány. Miután leültek, Kieran Raven érintetlen tálcájára nézett. – Nem vagy éhes? – Nem. Rosszul érezte magát, belebetegedett ebbe az egészbe. – Enned kell valamit. Kieran felnyitotta Raven müzlijét, és kiöntötte a tálkájába. Raven nem állította meg őt, így Kieran félbevágta a banánját, az egyik felét rátette Raven müzlijére, majd tejet öntött rá. A jádezöld szemeivel közben többször is futólag Ravenre nézett. – Íme: a tökéletes reggeli, minden tápanyag megvan benne, ami csak kell. Egyél! – A barátnőm, Gina visszajött – tört ki hirtelen Ravenből, nagy meglepetésére. Talán az, hogy Kieran nem kérdezősködött, segített neki abban, hogy meg tudjon nyílni. – És hogy van? Egy tincs Kieran gesztenyebarna hajából a homlokára hullott, ahogy a teáját kavargatva előre biccentette a fejét. Idegesen visszasimította a rakoncátlan tincset, miközben olyan elmélyült arckifejezéssel figyelte a teáját, mintha éppen az univerzum titkát olvasná le a felszínéről. – Teljesen jól van, már ha ebbe belefér az is, hogy egy hülye, sótlan liba lett belőle. Alighogy visszajött, máris kirakott a közös szobánkból. – Értem. Kieran kivette a teájából a kiskanalát, és a nyele végét a két ujja között tartva, két pontosan kivitelezett ütéssel lerázta róla a teacseppeket. Olyan gondosan bánt mindennel az étkezőasztalnál, akárcsak egy tudós munka közben: minden mozdulatát előre megtervezte. – Lehet, hogy te érted, de én nem. Talán Hedda hitette el Ginával azt a hülyeséget, hogy lopok. Emiatt volt az a kis jelenet az előbb. Kieran lerakta a banánhéjat a tálcájára, de a széleit olyan pontosan helyezte egymásra, hogy olyan volt, mintha még fel sem nyitották volna. Ez a precizitás más körülmények esetén idegesítette volna Ravent, de most különös módon megnyugtatta őt. Az az őrült ötlete támadt, hogy ha elég sok időt tölt el Kierannal, akkor a fiú mindent megold, és rendbe teszi az életének az összekuszálódott részeit. Bár egyelőre azt sem tudta, hogy Kieran egyáltalán miért figyel rá. Talán egy olyan rejtvényt lát benne, amit szeretne megoldani?

– Én nem vagyok az. Nem vagyok tolvaj. – Persze hogy nem. – Kieran nyugodtsága és elfogadása hatalmas segítség volt Raven számára. – Mit mondott különben Gina? – Muszáj elmondanom? Kieran megvonta a vállát. – Csak ha akarod. – Egyáltalán nem volt a régi önmaga. Olyan volt, mintha egy gonosz ikertestvére jött volna vissza helyette, aki minden rosszat elhisz rólam. – Raven összeráncolta a homlokát, miközben visszagondolt a reggel történtekre. – De ő az, nem? – Nem tudom, még nem találkoztam vele. – Ő az, legalábbis a fizikai valójában. De olyan, mintha az egész személyiségét kicserélték volna. Egy karót nyelt báb lett belőle, aki olyan szavakat használ, amiket valaki más adott a szájába. Reggel mindenféle hülyeséget összehordott arról, hogy el kell magát különítenie a negatív hatásoktól, ami én vagyok. – És sosem viselkedett így korábban? – Nem, soha. Mindig vicces volt. A Westron Gimi elcseszettjei – így neveztük magunkat, tudod, mindenki egyért, egy mindenkiért, az elcseszett muskétások. Még egy olyan ékszerdobozt is kaptam tőle, amibe ez volt belevésve. Kieran elmosolyodott. Ez felbátorította Ravent, így folytatta. – Ha bajba kerültünk, Gina mindig csak nevetett rajta. Valójában a legtöbb esetben ő volt a bajok forrása. Mindig rendetlen és szórakozott volt, és úgy káromkodott, akárcsak mi, többiek. De ma reggel olyan hűvös volt és merev, hogy a levegő is megfagyott körülötte. – Miért neked kell kiköltöznöd a szobából, amikor ő nem akart veled lakni tovább? – Jó kérdés, de a válasz egyszerű. Mrs. Bain sosem szeretett, emellett pedig ha az egyik fizetős diákjának valami problémája van, akkor az ösztöndíjasnak kell elállni az útból. – Hát ez érdekes. Raven telepakolta a kanalát müzlivel, majd végre összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy megkérdezze. – Lóghatok ma veled, Kieran? Mármint veled és Joe-val? – Miért akarnál? Hát ez nem túl hízelgő válasz. Kieran láthatólag meghökkent ezen a kérésen, pedig fordított esetben Raven kapva kapott volna rajta, ha Kieran kérdezte volna ugyanezt. Rögtön megbánta, hogy megkérdezte, mivel ezzel elárulta, hogy szüksége van valakire. A gyengeség pedig egy olyan seb, ami szinte kéri, hogy oda rúgjanak. – Felejtsd el! – Nem, magyarázd meg! Kieran a nagy tenyerét rátette Raven kezére. A hosszú ujjaival megakadályozta, hogy a lány felemelje a kezét az asztalról, aztán hirtelen mégis ő húzta vissza a sajátját. Raven karján bizsergés futott végig, olyan volt, mintha egy elektromos kerítéshez ért volna hozzá. – Arról van szó, hogy… úgy tűnik, hogy pillanatnyilag kifogytam a szövetségesekből. – Értem. És fontos, hogy legyenek szövetségeseid? Raven majdnem elmosolyodott. – Kieran, a legtöbb ember szereti, ha vannak barátai. Tudod, Woody és Buzz, Frodo és Sam, Batman és Robin. Miért epekedik egy olyan fiú után, aki nem érti, hogy az embereknek alapvető igénye van a kapcsolatokra? Mintha egy hal epekedne egy zsiráf után; az ilyen kapcsolatok már az elejétől fogva kudarcra vannak ítélve.

– Én az embereket mindig nagyon megbízhatatlannak találtam. – Egyetértek, nagymenő, de kockáztatni kell. – Ha velünk is kockáztatnál, akkor természetesen lóghatsz velünk, bár ez a kifejezés egy kicsit szerencsétlen. Úgy hangzik, mintha együtt akasztanának fel minket, mint bűntársakat. Kieran szemei csillogtak a jókedvtől. – Ne egyezz bele, ha szerinted unalmas lennék a számodra. – Egyáltalán nem vagy unalmas. Inkább úgy mondanám, hogy ha velünk lógsz, az a legnagyobb örömünkre szolgál. Nekem is, gondolta Raven. Reggeli után Kieran félrehúzta Joe-t, mielőtt még szétváltak volna az órákra. Nagyvonalakban felvázolta neki, hogy mit mondott neki Raven. Joe megdörzsölte frissen nyírt haját, amit akkor vágatott, amikor Isaac egyik emberével a város egyik fodrászánál találkozott, hogy átvegyen tőle egy kocsikulcsot. Még meg kellett szoknia az új haját. – Szóval Raven szerint a barátnője úgy viselkedik, mintha valaki más lenne. – Igen, ez a lány is feltűnően megváltozott, csakúgy, mint azok az esetek, amikről már beszéltünk. Gina rendetlen volt, de rendmániásan jött vissza, és hirtelen a legjobb barátnője ellen fordult. Gondolom, tanulni is jobban fog. Csak azt nem tudom, hogyan változtatják meg őket. Na és persze hogy miért. Kieran megnézte a haját az ablak tükröződésében. Talán meg kéne kérdeznie Joe-t, hogy szüksége van-e neki is egy hajvágásra. Nem igazán szokott ilyeneken gondolkozni, de nem akarta, hogy Raven elhanyagoltnak lássa. – Keressünk egy csendes zugot, nem akarom, hogy kihallgassanak – mondta. – Gyere, tudok egy helyet! Joe egy kis mellékajtón vezette ki Kierant a kertbe. Régen ez lehetett a személyzeti bejárat. Leültek egymás mellé egy padra. Két kacsa totyogott előttük a murván, egy fekete kerti csap körüli kis tócsa felé tartva. – Megtudtál valamit Heddától? – Azon kívül, hogy milyen hasfájást kapni valakitől már kora reggel? Kieran elmosolyodott. Igen, minden értelmes lény, aki együtt eszik azzal a lánnyal, hasfájást kap tőle. – Valamiféle személyes bosszúhadjáratot folytat Raven ellen. Olyan neki Raven, mint bikának a vörös posztó. A többiek pedig csatlakoztak hozzá, például Adewale is, akit különben jó embernek ismertem meg. Azt hiszem, Raven fő bűne az, hogy nem közülük való. – De miért? Hiszen előítéletről nem lehet szó, hiszen majdnem mindenki máshonnan jött. Hedda svéd, Toni angolai, Adewale nigériai, és van legalább egy kínai, ketten vannak Indiából, na és a csoportban van még egy amerikai is. – Mert a társadalmi státusz az, ami számít. A társadalmi osztály és a pénz; ez az, ami mind közös bennük. Én a dúsgazdag keresztapámnak köszönhetően mentem át a vizsgán, aki Rolexekkel halmoz el engem, és fizeti a taníttatásom. Ez pedig komoly kapcsolatokat jelent. Valójában Joe az óráját egy svájci ékszerésztől kapta két hónapja hálából azért, mert megakadályozták, hogy kirabolják a páncéltermét. Kieran is kapott egyet. Az neki is feltűnt, hogy sokan néznek rá a csuklójára, de eddig még nem gondolt arra, hogy csak az óráját vették szemügyre, mint a jó származás bizonyítékát. – Ők tehát olyanok, mint amilyennek téged gondolnak, köszönhetően a kis híresztelésemnek az osztályon felüli csalálodról. – Bárcsak ne terjesztetted volna ezt el!

– Olyan nehezen mondtad el nekünk is az igazat magadról, szóval biztos nem lesz probléma, hogy titkolózz egy kívülálló előtt. Ez igaz. Nem sok embert avatott be a magánéletébe, csak az FDÜ-s társainak mesélt magáról, hiszen nekik tudniuk kellett. Még Joe-nak mondta el a legtöbbet, de ő sem ismeri a teljes nyomasztó történetet. – Ez a származás dolog csak még bonyolultabbá teszi a helyzetet Ravennel. – Ne cuppanj rá túlságosan erre a lányra, Key! Valószínűleg néhány hónap múlva már úgyis egy másik küldetésen leszünk. Szóval ez a kapcsolat nem vezet sehová, és azt se felejtsd el, hogy nem lehet komoly kapcsolatunk, amikor dolgozunk. A flört teljesen rendben van, de a szerelem az csak bajt hoz ránk. – Csak azt mondtam neki, hogy lehet velünk. – És ez hogy illik bele a küldetésünkbe? Kieran tudta jól, hogy nem úgy viselkedik, mint ahogy szokott, nem kellett ehhez belenéznie Joe csodálkozó tekintetébe. – Nyilván nem kell erről beszámolnunk Isaacnek. De Ravenből áldozat lett, és ezt nem szeretem. Ez ugyanis sértette az igazságérzetét, és ez volt egyben az egyetlen indok is, amit hajlandó volt elismerni. – Kieran Storm, a kereszteslovag, aki rohan, hogy megmentsen egy hajadont. – Joe megveregette a mellkasát, kigúnyolva Kieran hősiességét. – Ki kell ezt tennem a Yodák üzenőfalára! – Nem, nem kell. Bárki más is ezt mondta volna neki. – De te nem. Mármint azelőtt, hogy találkoztál volna Ravennel. Hiszen azelőtt csak ránéztél volna az ezt kérő lányra, és elküldted volna azzal a tanáccsal, hogy erősödjön meg. A lányok közötti népszerűséged az egekbe fog emelkedni, ha kitudódik, hogy gyengéd érzéseid vannak az egyikük iránt. Kieran elutasítóan fújtatott egyet. – Nézz szembe vele, Kieran! Vonzódsz ehhez a lányhoz, és előbb-utóbb ezt be kell látnod. De ne feledd, drága barátom, mint ahogy arra te is rámutattál, minden, amit tud rólad, hamis. Ha erre rájön, talán sose bocsát meg. Ez az egyik oka annak, ami miatt nem lehet komoly kapcsolatunk a küldetések alatt. Túl sok kárt okozna. – Nem fogom összekutyulni a dolgokat. Az egyik rekeszben tartom majd a… Ravennel való kapcsolatomat, egy másikban pedig a küldetésünket. Amúgy se lesz ez az egész komoly. Joe megvonta a vállát. – A te dolgod, haver. De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Joe ezzel elindult az órájára, ott hagyva Kierant egyedül a padon. Kieran becsukta a szemét, hogy teljesen át tudja magát adni az egyedüllétnek a napsütésben. Az elmúlt években, mióta a randizás komolyan beindult a barátai körében, sokszor láthatta, ahogy a barátai kifordulnak magukból és komplett idiótákká válnak a nekik tetsző lányok miatt. Ezeket a történéseket egy kicsit önelégülten figyelte, hiszen úgy hitte, hogy ő felette áll az ilyen ésszerűtlen cselekedeteknek. Sosem veszett össze azokkal a lányokkal, akikkel randizott, és sosem érezte még azt az égető vágyat, amit Raven közelében érez. Ravennel minden beszélgetése vagy úgy végződik, hogy véresen összevesznek, vagy úgy, hogy elönti a vágy, hogy megcsókolja. Ez a lány elvonja a figyelmét mindentől. Pedig az ügyön kéne gondolkoznia, a visszatérő mintákon, nem pedig azon, hogy egy lépést tegyen vele az ismeretlenbe. Koncentrálj a küldetésre, Storm, koncentrálj!

Bár nagy erőfeszítésébe került, rávette magát arra, hogy végiggondolja a nyomozásuk eddigi eredményeit. Mit is tudnak eddig? Egyes itteni diákok szülei nemzetközi jelentőségű korrupcióban vesznek részt. Ha nem állítják meg őket, akkor előbb-utóbb az egyik ilyen korrupt döntésnek katasztrofális következményei lesznek. Az FDÜ ügynökeiként az a feladatuk, hogy még a forrásnál fojtsák el ezt az egészet. Ez az egyetlen reményük arra, hogy megakadályozzák a közeledő katasztrófát. További pont. Ezeknek a fontos pozícióban lévő embereknek a gyerekei kivétel nélkül a NISZ-be járnak, és ezeknek a gyerekeknek a viselkedése feltűnően megváltozik, miután egy hosszabb hiányzás után visszatérnek az iskolába. Minden bizonnyal ennek a viselkedésváltozásnak valami köze van ahhoz a tanfolyamhoz, amire az udvarházban jártak. Valamilyen szélsőségesen erős hatás érhette ott őket, hiszen nagyon gyors személyiségváltozáson estek át. Kierannak az agymosás szó járt a fejében. De miért? Mivel a szülők is és a gyerekek is megváltoznak, jóval többről lehet szó, mint az iskolának arról az érdekéről, hogy minél több engedelmes és jó tanulója legyen. Kell lennie még valaminek, ami összeköti az iskolát a szülők cselekedeteivel, valami fizetség. Nem minden hiányzó diák tért még vissza, de a szülők nem keresték őket, nem hívták fel az iskolát, mint ahogy emailt sem írtak. Mire következtethetünk ebből? Arra, hogy a szülők vagy nem tudják az igazságot arról, hogy mi történik a csemetéjükkel, és megelégednek azokkal a magyarázatokkal, amiket adnak nekik, vagy ők is részt vesznek bűntársként ebben az egészben. Mit mondtak vajon a többi diáknak? Meg kell kérdeznie Ravent. Bár Gina esetében ő is a sötétben tapogatózott, nem lehet kizárni, hogy a többiek kapcsán kaptak valamilyen magyarázatot, hogy hova is tűntek el a társaik ilyen hosszú időre. Miközben ömlött rá a napfény, Kieran egy pillanatig kiélvezte azt az érzést is, hogy használhatja az agyát, ahogy pontról pontra összerakja az ügyet. Ez a nyomozás elég bonyolult volt ahhoz, hogy számára is kihívás legyen. Ha túl egyszerű lett volna megtalálni a válaszokat, akkor csak elfecsérelte volna a tehetségét. Megvizsgálta a szülők döntéseit is, de semmilyen kapcsolatot nem talált közöttük, mint ahogy nem emelkedett ki egyetlen személy vagy társaság sem, aki mindig hasznot húzott volna ezekből a korrupciós ügyletekből. Hogyan kapcsolódik össze például az, hogy egy esélytelenebb bányászati vállalat nyerte meg a sokkal elismertebb ellenfeleivel szemben a gyémánt koncessziót Sierra Leonén, azzal, hogy egy állami köztisztviselőt magasabb pozícióba léptettek elő? És mi van az amerikai hadsereg számára nemrégiben tervezett, tenyérlenyomat által aktiválódó lőfegyver tervrajzaival, amiket megszereztek a kínaiak? Kik között jött létre ez az üzlet? Korrupciótól bűzlött az egész, kölcsönös előnyben részesítés, ami anélkül valósul meg, hogy egyértelműen kirajzolódna a kapcsolat a felek között: megteszed az X dolgot, amiért cserébe megkapod az Y dolgot, aztán Z megteszi az A-t. Kieran átpörgette az agyán ezt a gondolatot, éppen úgy, mintha egy egyenlet lenne, de az eredményt nem lehetett értelmezni matematikai fogalmak segítségével. Egy ismeretlennek is kell lennie az egyenletben, ami az egészet összerendezi. Egy elszámolóház. Úgy működhet ez az egész, mint egy elszámolóház, ami a vevő és az eladó között áll, és biztosítja, hogy mindkét fél megkapja azt, ami jár neki. Ez a megoldás akkor ugrott be Kierannak, amikor valutaként gondolt a kölcsönös szívességekre. Ez az iskola, illetve nem is csak ez, hanem az egész NISZ, úgy menedzselheti a szívességek adásvételét, mint egy központi bank. Ha pedig ez így van, akkor az egész egy nagyon okosan kiépített rendszer, hiszen a felek közötti kapcsolatok olyan gyengék, hogy senki sem gyaníthatja, hogy A diplomatának vagy B üzletembernek bármi oka lenne arra, hogy a másikat előnyben részesítse, hiszen semmi jele sincs annak, hogy egyáltalán ismernék egymást. Szinte semmi esély nem lenne arra, hogy a

nemzetközi antikorrupciós törvény nevében megvádolják őket, mivel kenőpénznek vagy bármilyen más megvesztegetési formának a történetben nincs látható nyoma. Az elszámolóház egy jó munkahipotézis volt. Maradtak azonban fehér területek. Kieran továbbra sem értette, hogy jönnek a képbe a tudatmódosított diákok, illetve milyen haszna származik ebből azoknak az embereknek, akik az iskola mögött állnak. Ezek a rejtély újabb kirakódarabjai, amiket még meg kell fejtenie.

6. fejezet Ebéd után Joe és Kieran visszamentek a szobájukba, hogy megcsinálják a házi feladataikat. Kieran közben végigfuttatott egy kémprogramot a Westron levelezőrendszerében, hogy kiszűrje azokat a fontosabb témákat, amikről a szülők leveleztek az iskolával, illetve egy másikat, amellyel kapcsolatot keresett a gyémántbányászás és az iskolatanács ülései között. Ezenkívül még két személyes dolognak is utánanézett: az egyik a NASA Mars programja volt, a másik pedig a CERN kutatása a Higgs részecske után. Az agykapacitásának maradék részét pedig arra fordította, hogy megírjon egy esszét a Büszkeség és balítéletből. Joe kinyomtatta a francia háziját. – Tudod, Key, még el sem mondtad, mit akartál azokkal a dongókkal. Milyen ügyről van szó? – Egy viktoriánus ügyről, amiről egy régi újságban olvastam. Gyilkosság az üvegházban. A megoldás attól függ, hogy mennyi ideig feküdt a holttest a húsevő növények mellett. – Rémesen hangzik, de tetszik. – Az üvegházban lévő húsevőkben ugyanis bomló dongólegyeket találtak, annak ellenére, hogy az ajtó le volt pecsételve, és szén-monoxidot pumpáltak a belsejébe. Így tehát megnéztem, hogy a különböző fajtájú húsevő növények mennyi idő alatt vonzzák magukhoz zárt térben a legyeket. Minden faj idejét külön lejegyeztem, aztán megmértem azt is, hogy mennyi idő alatt bontják le a légytetemeket. Utánanéztem annak is, hogy egy viktoriánus brit gyűjtő milyen húsevő növényekhez juthatott hozzá, és az előzetes számításaim szerint rossz embert akasztottak fel. A gyilkos ugyanis nem lehetett a kertész. Az adatok alapján később másvalaki is járt az üvegházban, és ez egybeesik a halál legvalószínűbb idejével, már amennyire ezt meg tudták akkoriban állapítani. Szerintem az áldozat bátyja volt a tettes, ő volt az örökös is. – De még mindig nem értem, hogy tulajdonképpen miért is érdekelt ez az egész téged? – Joe segélykérően a plafonra emelte a tekintetét. – Mert senki mást nem érdekel. És ez egy megoldásra váró rejtély. Egy igazságtalanság, amit helyre kell hozni. És egy viszkető dolog, amit meg kell vakarni, de ezt már nem tette hozzá. Joe úgyis tudta róla, hogy úgy vonzódik a rejtélyekhez, mint maci a mézhez. A számítógép hangadással jelezte, hogy Isaac hívja őket. Joe ráklikkelt a válasz gombra. – Jó napot, Isaac! Nem számítottunk arra, hogy ma is hív. Minden oké? A válasz Isaac jeges arcára volt írva. – Ott van Kieran? – Igen. Kieran előrelépett, hogy mutassa őt is a webkamera. – Jól vagy? – Öö, igen, azt hiszem. – Kieran Joe-ra pillantott. – Kieran, az iskola felhívott ma. – O-ó – mormogta Joe. – Azt mondták, hogy tegnap tanári engedély nélkül eljöttél egy óráról, és nem mentél el az iskolaorvoshoz, hiába kértek erre téged. Ezért azt hiszik, hogy vagy lógtál, amiről én tudom, hogy elképzelhetetlen, ha rólad és a tanulásról van szó, vagy pedig titkolod a tüneteidet. Mindenesetre aggódnak, hogy ez amiatt van, mert még új vagy az iskolában. Kieran arca megrándult. Bárcsak már az elintézett ügyek mappájába kerülhetne ez a rá

nem jellemző eset! – Már jól vagyok, teljes mértékben újra a pályán. – Mondtak azonban még egy érdekes dolgot: azt, hogy a szóban forgó óra tánc volt. Azt hittem először, hogy csak viccelnek. Nem tudták mire vélni, amikor elnevettem magam. Fogalmam sincs róla, hogy milyen órákat vett fel a keresztfiam? El kellett ismernem, hogy ez így van, és ez roppant kínos volt a számomra. És elképzelheted, hogy köpni-nyelni nem tudtam, amikor azt is elmondták, hogy a tánc mellett művészetet, drámát és angol irodalmat tanulsz. – Ez nekem is sokk volt. Isaac nem reagált Kieran fanyar vicces megjegyzésére. – Aztán megnéztem a papírokat, és rájöttem, hogy valaki a barátaid közül iratkozott be helyetted. Joe, van ehhez bármi hozzáfűznivalód? – A francba – mondta halkan Joe. – Bocsánat, Isaac. – Azt akarom hallani, hogy miért! – mondta Isaac kimérten. Akkor szokott így beszélni, amikor nagyon dühös. Isaac dühe felért egy homokviharral: perzselő volt, és mindent beborított, ami az útjába került. Mindenki, akinek megvan a magához való esze, ilyenkor fedezéket keres. – Csak viccből csináltuk. Tudod, hogy Kieran mindig mindenben mennyire jó. Ez a küldetés pedig rövidnek és alacsony kockázatúnak volt becsülve. Én meg úgy gondoltam, hogy egy néhány hetes művészeti képzés legalább új élmény lesz neki. – Ha attól el is tekintek, hogy a társadat ezzel milyen helyzetbe hoztad, azt továbbra sem értem, miért kockáztattad a küldetést csak azért, hogy Kierant megtréfálhasd? – Isaac, tényleg sajnálom. Hülyék voltunk. Isacc előrehajolt. – Több mint hülyék. Amatőrök. Úgy látom, még most sem fogod fel a tetted súlyát. A küldetést és a személyes biztonságotokat sodortad veszélybe azáltal, hogy bedobtál egy bizonytalansági tényezőt. Ezt pedig nem tudom elfogadni. Kieran tiltakozni akart, hogy ő nem egy bizonytalansági tényező, de Isaac szavába nem lehetett belevágni. – Ennek lesznek fegyelmi következményei, Masters. Ha tényleg szeretnél végezni az FDÜ-n és ösztöndíjat nyerni az egyetemre, nem engedheted meg magadnak, hogy ilyen feljegyzések legyenek a rólad szóló jelentésben. Ezt kellőképp elmagyarázták neked, amikor aláírtál. Kieran a telefonjával babrált, nem szívesen hallgatta végig Joe rendreutasítását. Bár ő se volt oda ezért a viccért, azt azért nem hitte volna, hogy ez a hülyeség beárnyékolhatja Joe jövőjét. – Kierannak is be kell tudni illeszkedni. Ha tudományos órákra írattad volna be, semmi mást nem láttak volna benne, mint egy nagyon tehetséges diákot. Ehelyett azonban olyan helyzetbe dobtad be őt, ahol lehetett tudni, hogy nagy valószínűséggel valami kieránosat fog csinálni. Érthetően fejeztem ki magam? Mióta lett a kierános egy önálló kifejezés? – Igen, Isaac – mondta Joe megzabolázva. – Gondolom, nem fogod elmondani, hogy kik voltak még benne ebben a viccben? Joe nemet intett a fejével. – Legalább nem tetézed a hülyeséget spicliséggel. Így sincs nehéz dolgom. Beszédem lesz majd Nattel és Damonnal is. Szerintem mind a hárman számíthattok rá, hogy visszahívunk titeket, és újra próbaidőn lesztek. Kieran besokallt. Azt végképp nem akarta, hogy a legjobb barátja az FDÜ-nél éppen egy olyan jelentésen vérezzen el, amit csak azért írnak róla, mert ő nem reagált jól a viccére. Mielőtt azonban ezt elmondhatta volna, Isaac hozzá fordult.

– Kieran, tényleg nem gond neked, hogy táncra jársz? Mert megkérhetem az iskolát, hogy változtassanak a választott óráidon, ha úgy gondolod, hogy az idióta barátaid olyan csavart labdát ütöttek neked, amit nem tudsz visszaütni. – Nem kell, Isaac, tényleg jól vagyok. – Tényleg? Kieran összeráncolta a szemöldökét. – Kételkedik bennem?’ – Természetesen nem. Rendben, akkor odaküldök melléd valaki mást, aki segíti a küldetést és nem pedig hátráltatja. Masters, kezdj el pakolni! A webcamera látószögén kívül Joe belerúgott a szemetesbe. Nem, nem, nem, ez nem történhet meg, Joe-val! Nem! Rossz eredmény. Kieran tisztában volt vele, hogy valamit csinálnia kell, de ez azt jelentette, hogy fel kell adnia a büszkeségét. Még sosem beszélt se Isaackel, se a többi mentorával olyan dolgokról, amelyek nem tartoztak szorosan a küldetésekhez. Nem szokása érzelmesen könyörögni. – Isaac, közbeszólhatok? – Be akarsz számolni a nyomozás eredményeiről? – Igen, de először nem erről akarok önnel beszélni. Azt szeretném öntől kérni, hogy hagyja a terepen Joe-t. Kieran hallotta, hogy a barátja hirtelen megáll. Senki sem tudta még Isaacet rávenni arra, hogy meggondolja magát, a tanítványairól hozott könyörtelen ítéleteit nem lehetett megfellebbezni. Kemény szeretés, Isaac ezt így hívta, mondván, hogy még mindig jobb, ha még az elején megbuktatja őket, mintha elkezdetne velük egy olyan karriert, ami nem nekik való. Látván Isaac megkövült arckifejezését, Kieran sem bizakodhatott. Nincs mese, tennie kell egy próbát. A gondolataiban már feláldozta a büszkeségét a barátság oltárán. – Először én is dühös voltam Joe-a, amikor megtudtam, hogy milyen órákat is vett fel a nevemben, de miután átgondoltam a képességeim, rájöttem, hogy van igazság Joe választásában. – Igazság? Micsoda? Kieran lenézett a farmerja kikopott foltjára. – A tudományok mellett járatosnak kell lennem a művészetekben is ahhoz, hogy igazán jó nyomozó legyek. A legnagyobb tisztelettel, de ön és a többi mentor túlságosan engedékenyek voltak, amikor hagyták, hogy elblicceljem ezt a területet. – Te most tényleg művészetet szeretnél tanulni? – Isaac hangja hitetlenül csengett. – Megkeresem benne a saját utam. Az angol irodalom könnyen megy, mivel nagyon olvasott vagyok. Isaac fanyarul elmosolyodott. – Tudom, emiatt nem is aggódtam. Kicsináltad a csapatom a Dickens kvízen. Kieran tovább folytatta, felsorakoztatva a bizonyítékokat a védelem érdekében. – A képzőművészet-órán a tanár nagyon ígéretesnek találta a kézműveskedésem és a visszafogott kifejezőkészségem. Azt mondta, hogy úgy rajzolok, mint Leonardo da Vinci. – Ez azért nem volt meglepő, hiszen Kieran mélyen tanulmányozta a mester munkásságát. – Ami a drámát illeti, amikor csak lehetséges, én vagyok a világosító vagy a hangmérnök. Mivel a legtöbben szerepelni akarnak, a tanár örömmel fogadja, ha valaki háttérmunkát szeretne végezni. Már ki is küszöböltem a hangosítás hibáját a nézőtéren. – Igen, tudom, olvastam Mr. Parlington jegyzeteit arról, hogy az osztály javára válsz. De mi a helyzet a tánccal? Kieran szándékosan nem nézett Joe-ra, amúgy is tudta, hogy csüng minden szaván. – Bevallom, hogy ez a legnagyobb kihívás a számomra. – Legnagyobb kihívás? Hiszen

csak 161 centi. – De ebben is megtalálom az utam. – És mi lesz az? – Az egyik osztálytársa nagyon segítőkész – szólt bele Joe, visszanyerve valamelyest a szokásos élénkségét. – Egy bizonyos Miss Raven Stone viseli gondját az órákon. – Hát… szóval… igen – mormolta Kieran, miközben zavarában egy újabb gémkapcsot tűzött a tornyához. – Kieran, te zavarban vagy? – Isaac hangja egy kissé hűvössé vált. Kieran elengedte a füle mellett Isaac kérdését. – A táncpartnerem nagy segítségemre van a táncban is, és a nyomozásban is. – Értem. – Isaac összeérintette az ujjait. – És úgy gondolod, hogy az FDÜ-s tanáraid elhanyagolták a képzésednek ezt az oldalát? – Őszintén szólva, igen. – Értem. Ez most egy kicsit sok egyszerre. – Isaac elnézett a kamerából. Kieran ebből rájött arra, hogy a főnökük nincs egyedül a szobában. – Mit gondolsz? Kieran nem hallotta, mit válaszolt a nem látott személy. Arra következtetett, hogy az A csoport mentorát, Dr. Waterburnt hívta be magához Isaac, hogy legyen jelen, amikor ebben a sürgős ügyben felhívja őket. – Igen, egyetértek. Kierannak jobban megy a beilleszkedés, mint vártam. A művészet meg nem fogja megölni. – Isaac visszafordult a fiúkhoz. – Rendben, Joe, azért, mert helyben nem hagyott változtatásokat hajtottál végre a küldetésben, vesztettél egy életet, de folytathatod. Nincs azonban második esély. – Tulajdonképpen, Isaac, ennek így nincs értelme, mivel logikailag még egy esély már a harmadik lenne, nem? – érvelt Kieran. Mindig ki kellett javítania a tudománytalanságokat mások beszédében, mivel azok kihozták a sodrából. Joe az összegöngyölt esszéjével nyakon ütötte. Isaac Joe-ra nézett, a jeges hangulata már múlóban volt. – Rendben, értjük, hogy miért tetted, Joe. Joe felhorkant. – Éppen arról akarom leszoktatni, hogy ilyeneket mondjon, de ez kemény meló. – Ennek nem lesz hatása a munkánkra, ígérem – mondta Kieran. – Nem kell kitűnnöd, csak vegyülj el, hogy ne kérdezősködjenek rólad. – Értem. – Kierannal eddig még sosem fordult elő, hogy ne tűnt volna ki, és valójában most sem volt szándéka ezen változtatni. – Van egy új elméletem, Isaac. Isaac összedörzsölte a kezeit. – Kitűnő. Tudtam, hogy nem okozol csalódást, Kieran. – Ez csak egy elmélet – hűtötte le a kedélyeket Kieran. – Arról, hogy hogyan kapcsolódik az iskola a nyomozásunk fő vonalához. – Értem, de ha te állsz elő egy elmélettel, az minden kincset megér nekem. Joe, vedd úgy, hogy jól seggbe voltál rúgva, aztán lépjünk túl a dolgon, megegyeztünk? Joe leült Kieran mellé. – Köszönöm, Isaac. – De ez az utolsó figyelmeztetés. Még egy ilyen, és kívül találod magad az FDÜ-n. – Megértettem. – Találkozzunk akkor a kimenős hétvégéteken. Küldök majd egy kocsit, ami hazahoz titeket. Vége. A kapcsolatot ezzel Isaac megbontotta. – Hűű! – Joe Kieran vállának dőlt. – Köszi. Sokkal tartozom.

Kieran újra a kezébe vette a Büszkeség és balítéletet. – Igen, sokkal. De ne várd tőlem, hogy most már mindig megmentselek. Joe kiragadta a könyvet a kezéből, majd hátraugrott, nehogy Kieran visszaszerezze. – Ez egy egyetemes igazság… – Joe átvetette magát az ágyon, amivel kibillentette a kancsóvirágot a helyéről. Kieran odaugrott, és az utolsó pillanatban megmentette a leeséstől. – Egy szingli pasi, akinek veszélyes humorérzéke van… – Kieran kicselezte Joe-t, majd egy lábfogással a földhöz szorította. Joe a szoba túlsó végébe dobta a könyvet, éppen bele a szemetesbe, hangos csattanással vágódott bele. – De egy olyan barátot keres magának, aki mindig kihúzza a bajból. Itt a vége. Kieran legurult Joe-ról. Egymás mellett feküdtek a hátukon. Kieran nevetni kezdett, hiszen minden sokkal vidámabbnak tűnt azóta, hogy Isaac mégsem szakította el Joe-tól. A jókedve ragályosnak bizonyult, hamarosan Joe is rázkódott a nevetéstől. – Hagyd abba! – Kieran levegőért kapkodott. – Nem tudom. Egy halk kopogás jött az ajtó felől. Raven bekukucskált. – Jól vagytok...? Zajokat hallottam. – Nem, én nem vagyok jól – nyögött fel panaszosan Joe. – Kieran halálra akar nevettetni. Tartóztasd le! Raven halványan elmosolyodott. – Értem. Raven zaklatottnak látszott, és ez hamar kijózanította Kierant. Felült. – Gyere be, Raven! Mi a baj? – Ó, semmi! – Raven belépett a szobába, miközben gondterhelten csavargatta a kabátja zsinórját. – Csak gondoltam, bedobom neked azt a zenét, amire táncolnánk, hogy újra meghallgathasd. Raven hátranézett a válla felett, ki a folyosóra. – Ezt nem vesszük be. Valami kiborított. – Csakúgy, mint Kieran, Joe is rögtön látta, hogy valami nincs rendjén. Joe felállt, és bezárta az ajtót a lány mögött. – Nekünk nyugodtan elmondhatod. Raven ökölbe szorította a kezeit, majd kétségbeesetten oldalra ejtette őket. – Mrs. Bain magához rendelt. Már ő is azzal vádol, hogy lopok. Még nagyapát is behívta. Az nem érdekel, hogy velem mi lesz, hisz még csak nem is szeretek itt lenni, de azt hiszem, hogy megpróbálja a nagyapámat kirúgatni. Kieran legszívesebben megölelte volna a lányt, de nem mozdult a lába. Joe jelentőségteljesen ránézett, amivel mintha biztatni akarta volna, de aztán, amikor látta, hogy a barátja nem mozdul, ő lépett akcióba. – Hé, hé! – Kieran látta, hogy Joe milyen könnyedén karolja át Ravent. Miért nem megy ez neki? – Nem fogják kirúgni, mint ahogy téged sem. Nincs bizonyítékuk. – Ez nem így van. Gina azt mondta, hogy akkor este, amikor visszajött, látta a szobánkban az aranyórát. Azt, amelyik Adewale-é. És mivel ez az óra is ott volt a többi tárgy között, amiket leraktak a recepción, most mindegyiket rám fogják. De én egyiket sem vettem el. Egyiket sem. Nem lopok. De hiába mondom ezt mindenkinek, olyan mintha… mintha meg se hallanának. És szörnyű leveleket kapok, csak hogy megforgassák bennem a kést. Olyan dühös vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Ez már Kierannak is sok volt. Nem engedheti, hogy a barátja csinálja azt, amit neki kéne. Megütögette Joe vállát, majd a szemével jelezte neki, hogy lépjen hátrébb. Ó, máris jobban érezte magát! A karjaiba vett Raven a mellkasához simult. Olyan volt, mint egy kis batyu tele fájó

érzésekkel. Az elején még mereven tartotta a karjait a lány körül, aztán sikerült ellazulnia és gyengéden ringatnia Ravent. – Megoldjuk, Raven – ígérte Kieran. Az arcát Raven fejtetőjére engedte, beszíva azt az illatot, ami egyesegyedül a lányé. – Mindenki utál. Raven hangja szinte elveszett Kieran inggombjai között. Nem egészen, gondolta Kieran. Amit érez Raven iránt, az még csak a közelében sincs az érzelmi skála negatív végének. – Mi nem utálunk. És biztos vagyok benne, hogy sok más barátod is így van ezzel. – Ez így van, Raven, csak azért, mert Gina felültetett, még nem jelenti azt, hogy úgy is alakulnak majd a dolgok, ahogy ő gondolja – tette hozzá Joe. – Felültetett? – nyögött fel Raven. – Joe-nak igaza van. Az órát valaki más lopta el. És mivel tudná ez a valaki a legjobban takargatni azt, hogy ő volt a tolvaj? Hát azzal, hogy valaki mást vádol meg! – Ó, jesszusom, igazatok van! – Raven ellökte magát Kieran mellkasától, és hosszasan Kieranra nézett. – Olyan hülye vagyok! Hogy tehette ezt velem? A düh jobb a könnyeknél, még ha ez azt is jelentette, hogy már nem tarthatja őt a karjaiban. – Ne csinálj semmi drasztikusat! – Kieran már eléggé ismerte a lányt ahhoz, hogy tudja, hajlamos meggondolatlanul cselekedni. – Miért ne? Megölöm! – Nem, hanem túljársz az eszén. – Mi? – Hallgass a barátomra, Raven! – mondta Joe. – Csak még nagyobb bajba kerülsz, ha most közéjük rontasz, és megvádolod Ginát. Úgyis csak azt mondaná, hogy azért akarod rákenni, hogy mentsd magad. – De ez nem igaz! Már csak azért is vissza kell tartaniuk Ravent a meggondolatlan cselekvésektől, hogy ne borítsa fel a nyomozást. Ha a végére járnak a dolgoknak, Raven úgyis megkapja a személyes elégtételt, és a neve tisztázódik. – Nem, nem az. De nem hallottad még azt a mondást, hogy a bosszú egy olyan fogás, amit a legjobb hidegen tálalni? Úgyhogy tedd be a tiédet a mélyhűtőbe! – Azt várod, hogy uralkodjak magamon? Nincs túl sok önkontrollom – mondta Raven zsémbeskedve. – Úgy tűnik, mindannyiunknak az van mára megírva, hogy valami újat tanuljunk. – Joe Kieranra vigyorgott. – Hát nem? Lopások, vádak. Raven megfelelő alany volt arra, hogy bűnbakot csináljanak belőle, hiszen nem volt se hatalma, se befolyása. Kieran tisztában volt vele, hogy még csak az elején tartanak annak a folyamatnak, amelyben felgöngyölítik Gina kapcsolatait. Joe-val együtt mindketten alig várták már, hogy rájöjjenek arra, hogyan is változtatják meg az embereket, hiszen ezzel is többet értenek majd meg abból a mintázatból, ami után nyomoznak. Miután Raven visszament a gyengélkedő részlegben lévő szobájába, a két fiú útnak indult, hogy megkeresse a volt legjobb barátnőt, akit meg is találtak abban a tömegben, ami Hedda és Toni körül keringett. Egy alázatos, új kisbolygó volt a kettős naprendszerben. A banda a hatodik évfolyam társalgójában mulatta az időt, a legjobb kanapékat foglalták el a hatalmas Tudor kandalló mellett. A kandalló belsejében az évnek ebben a szakában nem égett tűz, a gótikus öntött vasrács csak a fahasábokat tartotta.

– Hogyan csináljuk? – kérdezte Kieran, ahogy közeledtek Gináék felé. – Jó zsaru, rossz zsaru. Te felpiszkálod, hogy megnézd, mit tudsz kihúzni belőle… – Hát ezt szívesen megteszem. – Aztán jövök én, és együtt érzően megvédem tőled. Így biztosra veszik majd, hogy én az ő oldalukon állok. – Joe! – kiáltotta Hedda olyan hangon, mintha az ő hangjára termett volna elő a fiú. Felé nyújtotta a kezét, és a gyöngyházfényű rózsaszín körmeivel közelebb hívta. – Éppen a végzős bálról beszélünk. Te jössz? – Azt hiszem, igen. Sziasztok, mizujs, srácok? – Joe körbenézett a csoportosuláson, hogy mindenki úgy érezze, őt kérdezte. – Gina, ugye? Jó, hogy újra itt vagy! Joe leült Gina mellé. Gina rögtön bevetette magát, ha már Joe felfigyelt rá. – Köszi, te biztos Joe Masters vagy. – Szóval a hírem megelőzött engem. Ne higgy ám el mindent, amit rólam mondanak, mert akármi is volt az, ott se voltam, és ha mégis, akkor nem én tettem. Gina nevetett, miközben végigsimította az elegáns frizuráját, amiben minden egyes hajszál a helyén volt. Kieran csak annyit tudott a divatról, amennyit a divatmagazinokat átlapozva látott, de Gina éppen olyan trendi designer ruhát viselt, amiket a harmincas üzletvezetők szoktak, és nem a hatodikosok. Most, hogy ez feltűnt neki, azt is észrevette, hogy a Hedda és Toni körül álló összes lánynak ilyen az ízlése. – Még nem találkoztatok a barátommal, Kierannal. – Joe Kieranra mutatott. – Őt rakták össze Raven Stone-nal a táncon – mondta Hedda. – Szegény fiú, legyetek kedvesek vele! Gina Kieran felé biccentett. – Szia, Kieran! Hallottam, hogy ott hagytad az órán. Nem hibáztatunk, én is elmenekültem tőle. – Valójában Raven nagyszerű volt, és még mindig együtt táncolunk. – Hát nem édes? Túl aranyos ahhoz, hogy bárkiről is rosszat mondjon, még ha meg is érdemli! – Hedda megveregette a maga mellett lévő üres helyet a kanapén. – Gyere és ülj mellém, Kieran! Hallanod kell a legutóbbi híreket a varjúról, és ez meg fogja változtatni a véleményed róla. – Kétlem – mondta Kieran, de azért leült. Hedda rárakta az egyik ujját Kieran csuklójára. Kieran azonnal elhúzta a kezét. – Tudod, Ravennek van egy kis problémája a lopással. – Nem, nem tudom. Ha csak mindenféle bizonyíték nélkül gyanúsítgatsz, akkor az nem fogja megállni a helyét a bíróságon. Kieran határozott hangja meglepte és zavarba hozta Heddát, hiszen nem erre a reakcióra számított. Kieran azt gyanította, hogy Hedda túlságosan hozzá van szokva ahhoz, hogy ő határozza meg a beszélgetések fonalát. – Ó, nos, pedig Raven lop. Mindenki tudja. Egyébként – fordult Joe felé, azt gondolván, hogy ő hálásabb közönség lesz –, Mrs. Bain végre akcióba lendült. Nem lepne meg, ha Ravent felfüggesztenék a nap végére. – Igen, igen, szállj csak el, varjú! – tette hozzá élvezettel Toni. – De hogy jöttetek rá arra, hogy lop? – kérdezte Joe, ügyelve arra, hogy ne érezzék ki a szavaiból, hogy nem ért egyet velük. Nem hiába volt az övé mindig a jó zsaru szerep. – Mindannyian rá gyanakodtunk, mivel Raven mindig is irigyelt minket a pénzünkért, de Gina be is tudta ezt bizonyítani. – Hedda Kieranra villantotta barna szemeit. – Olyan

bizonyítékkal állt elő, amit még egy bíróság sem kérdőjelezhet meg. – Ezt rosszul tudod. A bíróságnak épp az a feladata, hogy megvizsgálja a bizonyítékokat. – A rossz zsaru előlépett, hogy az erejét fitogtassa. – Gina tett egy állítást. Miért hisztek neki jobban, mint Ravennek? Megbízható tanú? Ginának elakadt a lélegzete. – Hát persze hogy az vagyok, esküszöm! Ott találtam az órát a szobánkban! Még ahhoz is volt képe, hogy a holmijaim között rejtse el! Teljesen kiakadtam, azt hittem, barátok vagyunk! Különös. Kieran a hazugság szokásos testi jelei közül egyet sem látott Ginán, még a szeme se rebbent meg. Bárcsak megnézhetné a pulzusát vagy a bőrhőmérsékletét, hogy tesztelhesse, mi zajlik akkor, amikor beszél. Vagy még jobb lenne egy hazugságvizsgálóra kötni! – Szóval ebből következtettél arra, hogy ő volt. Miért? – Hát mert ő a szobatársam! Vagyis volt. Már kértem, hogy költöztessék el. – Gina összefonta a karjait. – Segítségre van szüksége. Remélem, az iskola tesz valamit. – És mi a helyzet veled? Te nem tehetted oda? Gina feszülten felnevetett. – És aztán mi? Elfelejtkeztem róla? – Mondd meg te! Joe megrázta a fejét. – Figyi, Kieran, nyugi, vegyél vissza! Gina biztos nem tett volna ilyet a barátnőjével. Mert ez azért több lenne, mint kegyetlen. Gina buzgón bólogatott. – Ez így van, soha nem tennék ilyet. És én… én csak most jöttem vissza, és Hedda táskája akkor tűnt el, amikor itt se voltam! – De a táska szinte azonnal meglett. Mert azt nem lopták el, ugye? – Kieran foglyul ejtette Gina tekintetét. – Legalábbis ezt mondta Raven – vetette közbe gunyorosan Hedda. A jó zsaru újra színre lépett, hogy oldja a feszültséget. – De legalább minden visszakerült a tulajdonosához, és ez jó. Ne veszekedjünk emiatt, hiszen csak most ismertük meg Ginát. Kieran megvonta a vállát, mintha nem érdekelné különösebben a dolog. – Csak beszélgetünk. – Szóval, Gina, egy kicsit későn jöttél vissza a suliba. – Joe melegen rámosolygott. – Mi miatt nem ismerhettelek meg korábban? – Egy tanfolyamon voltam, ami egy kicsit tovább tartott. – Örülök, hogy végre itt vagy. Milyen tanfolyamra jártál? – Egy személyiségtréningre. Gina nem volt valami bőbeszédű, hiába vetette rá Joe a sugárzóan flörtölő tekintetét. – Hűha, talán nekem is szükségem lenne egy ilyenre. Mit gondolsz? Tetszene nekem? – Joe rátette a bokáját a térdére, a karját pedig könnyedén Gina mögé ejtette. Gina megvonta a vállát. – Azt hiszem. Számomra nagyon hasznos volt. – És hol tartották? És mi jót csináltatok? – Az udvarházban. És mindenfélét csináltunk. – Az jó. Például micsodát? – Joe még egyszer megpróbálta Ginát szóra bírni, de érezte, hogy falba ütközik. Hedda megköszörülte a torkát. – Biztos csak a szokásos unalmas dolgokat. De azt hiszem, most már órára kéne

mennünk. Jössz, Gina? Viszlát később, Joe! – Sziasztok, akkor később! Joe is felállt a többiekkel együtt, majd véletlenül, valójában szándékosan, beleütközött Ginába, és elejtette a tolltartóját és a könyveit. – De béna vagyok, bocsi. Mindenki segített neki összeszedni a földre került cuccait. Kieran látta, hogy Gina vette fel a műanyag tolltartót. Kitűnő. Megvan Gina ujjlenyomata, amit be akartak szerezni. Így már összevethetik azzal az ujjlenyomattal, amit arról az ékszerdobozról vesznek majd le, amit Gina Ravennek adott ajándékba még azelőtt, hogy megváltozott volna a személyisége. Bár erőltetett volt arra gondolniuk, hogy valaki más tért vissza Gina helyett, valaki, akit Raven egyszerűen a gonosz ikernek hívott, de így legalább kizárhatják ennek a lehetőségét. – Akkor majd később beszélünk! – kiáltotta Joe Heddának és Ginának. – Jó, de ne felejtsd: tartsd magad távol Raventől! – kiáltott vissza Hedda. – Rossz híre van. – Ha együtt látnak vele, az nem fog tetszeni senkinek – tette hozzá Toni. A lányok elsétáltak, a magassarkú cipőik kopogása még hosszan hallatszott. – Ez fenyegetés volt? – mormolta Kieran, miközben Joe egy zacskóba rakta bele a tolltartóját, amit aztán berakott a hátizsákja aljára, hogy épségben megőrizze az ujjlenyomatokat. – Igen, Key, azt hiszem, az volt. – Kitűnő. Szeretem a fenyegetéseket. Ez azt jelenti, hogy közelebb kerültünk valamihez, amitől távol akarnak minket tartani.

7. fejezet Az új szobájában Raven nekiállt kirakosgatni a holmijait a polcokra. Ezt a helyiséget eddig elkülönítőnek használták, ide hozták a gyengélkedőről a fertőző betegeket. Raven nem tudott nem arra gondolni, hogy úgy bánnak vele, mintha ő is egy betegség lenne. Olyan igazságtalan ez az egész! Minél többet gondolkozott rajta, annál jobban erősödött benne a gyanú, hogy Gina áll a lopások mögött már az elejétől fogva, és már akkor is lopott, amikor még barátok voltak. Ha visszagondolt az elmúlt félévre, eszébe jutott, hogy Gina többször célzott arra, hogy egyre nehezebben viseli el az örökké parancsolgató apját, akinek soha semmi nem volt elég jó. A félév vége felé pedig hanyag és nemtörődöm lett. Ravennek azt mondta, hogy ha már sohasem tud örömet szerezni az apjának, akkor bosszantani fogja. A hangulata erősen ingadozott, az egyik percben még jókedvű volt, a másikban szomorú, és rendszeresen „kölcsönzött” dolgokat Raventől anélkül, hogy elkérte volna, de Raven azt hitte, ez csak olyan legjobb barátnős dolog, és nem csinált nagy ügyet belőle, nehogy felizgassa vele Ginát. Nem telt el sok idő, amíg rájött arra, hogy valójában sosem értette igazán a barátnőjét, és nem ismerte fel időben, hogy ez a furcsa viselkedése egyfajta segélykiáltás volt. És most már túl késő. Gina rátalált egy másik útra. Eltaszította magától a régi énjét, és minden olyasmit, ami hozzá tartozott, beleértve őt is. De miért fordult ilyen megátalkodottan ellene? És nem csak Gináról van szó. Egy újabb gyűlölködő levél várta az új szobájában. Az volt az első, amit észrevett, ahogy belépett az ajtón. Nem bajlódott azzal, hogy felbontsa, bedobta a szemetesbe. Úgy tűnt, sajátos tehetséget fejlesztett ki arra, hogy ellenségeket gyűjtsön maga köré. Raven szétterítette a paplanját az ágyon, majd ráfeküdt a vékony matracra, hogy kipróbálja. A szoba olyan volt, akár egy börtöncella. Még rácsok is voltak az ablakon, maradványként abból a korból, amikor még féltek attól, hogy a lázas diákok kivetik magukat az ablakon. A szobában minden lehangoló volt. Egyszer csak valaki finoman kopogott az ajtaján. Kieran feje tűnt fel az ajtónyílásban. Istenem, egyszerűen felüdülés ez a fiú a szomjas szemnek: komoly, jádezöld szemek, borzas haj és azok az erős karok, amelyek olyan gyengéden fonták körbe korábban. Még a mozgása is tetszik neki, pedig nem kéne, de kezeket fel, elő az igazsággal, alig tudja levenni róla a szemét. Még szerencse, hogy Kieran nem hallja a gondolatait. – Berendezkedtél? Kieran körbenézett a szobában, majd összeráncolta a homlokát. – Igen, tudom, úgy néz ki, mint egy tizenkilencedik századi őrültek háza. Kieran belépett a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. – Valójában a viktoriánus elmegyógyintézetek meglehetősen progresszív intézetek voltak, és a korábban általános kínzások helyett kiegyensúlyozott étrenddel, friss levegővel és kíméletes gyakorlatokkal gyógyították a betegeket. – Jó tudni. – Raven máris jobban érezte magát attól, hogy Kieran ott volt vele. Neki ő volt a friss levegő terápia. – Majd kiteszek néhány posztert, és akkor talán elviselhető lesz. De miért jöttél, szükséged van valamire? – Csak szeretnék szólni, hogy nem gyakorolhatunk a hétvégén, mert Joe és én hazamegyünk. – Ó. Értem. – Vasárnap este jövünk meg. – Érezd jól magad!

Raven nézte, ahogy Kieran szeme végigfut a polcokon sorakozó holmijain. A szüleit és őt ábrázoló fotónál megállt. – Szép kép. – Az egyik kedvencem. Az utolsó nyaralásunkkor készült, mielőtt még… Ekkor voltunk együtt utoljára. – Hadd találjam ki! A Cape Cod-félsziget. – Így van. Honnan tudtad? – Nem voltam még ott, de felismertem a világítótornyáról. Egyszer írtam egy tanulmányt Amerika világítótornyairól. Raven elnevette magát Kieran stréberségén. – Csak ahogy kell! Apu imádta az óceánpartot. Gondolom, te a családoddal magán karibi szigeteken szoktál nyaralni. Kieran szája lefelé görbült. Bárhova is mentek, ő nem igazán élvezte. – Valami olyasmi. – Van testvéred? Kieran keze megállt annak a képnek a kereténél, amin Raven a nagyapjával együtt volt látható. Raven visszagondolt arra, hogy ő nem látott családi fotókat Kieran cuccai közt. Sem ő, sem Joe nem raktak ki egy képet sem a családjukról, ami meglehetősen szokatlan volt, hiszen csaknem mindenki kirakott a szobájában egy képet valakiről. – Igen, van egy nővérem. Vagyis volt. Hét évvel ezelőtt meghalt. – Ó, Kieran, nagyon sajnálom. Talán ezért nincsenek családi fotói: fájdalmas emlékek. – Én is. Mármint én is sajnálom, ami a szüleiddel történt. – Hogy halt meg a nővéred? Raven örült annak, hogy Kieran végre megnyílik neki, még ha egy ilyen szomorú dolog kapcsán is. – Egy szívbetegségben, tizenöt évesen. – Ilyen fiatalon? Szörnyű! – Down szindrómája volt, de az ezzel járó szívproblémát csak akkor vették észre, amikor már túl késő volt. – Kieran arckifejezése megkeményedett. Ez azért botrányos! Kieran kőgazdag szüleinek az ország legjobb orvosai állhattak volna a rendelkezésükre, de ez túl nyilvánvaló volt ahhoz, hogy kimondja. El tudta képzelni a bűntudatukat, amikor azzal kellett szembesülniük, hogy valami életbe vágót mulasztottak el, és nem tettek meg mindent a lányuk életéért. Kieran megfordult. – Kedvelted volna Hannah-t. Mindenki szerette, nem lehetett nem szeretni. – Hát akkor még jobban sajnálom, hogy nem találkozhattam vele! Kieran érezhetően küzdött azzal, hogy elterelje a gondolatait a veszteségről. – És neked? Ugye nincsenek testvéreid? – Nincsenek, egyke vagyok. Az anyukámnak nem lehetett több gyereke, bár én szívesen vettem volna, ha nagyobb a családunk. Már csak én és a nagyapám maradtunk, és ez nem valami sok. – Senki másod sincs? – Nincs. Sosem hittem volna, hogy egyszer ez így lesz. A szüleim nem mondtak semmit. Úgy tettek, mintha minden rendben lett volna, mintha anya csak valami kis mindennapos dolog miatt kapna kezelést. Én meg túl kicsi voltam ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy ez nem igaz. Aztán egyszer csak meghalt, és csak én nem tudtam előre, hogy meg fog halni, csak én nem

készülhettem fel rá. – Csak azért hazudtak, mert azt gondolták, hogy így lesz a legjobb neked. – Tudom, de tévedtek. Nincs rosszabb egy hazugságokra alapozott életnél. – Raven megdörzsölte a karját, így próbálva elűzni a jéghideg emlékeket. – Aztán apa elment Afganisztánba. Azt mondta, hogy nem lesz baja, de akkor már tudtam, hogy nem bízhatom az ilyen ígéretekben. És végül nem is tudta betartani. Aztán egy baráti házaspárhoz raktak engem, Boltonékhoz, amíg ki nem találták, hogy mihez kezdjenek velem. Ott… nem volt valami jó. Ezzel jócskán finomított az ott történteken. – Kemény lehetett – elveszíteni egyszerre minden ismerős dolgot. – Igen, az volt. De a Boltonékkal való élet is maga volt a pokol. Volt egy fiuk, aki utált engem, és mindenféléket terjesztett rólam a suliban, olyan nevetséges hazugságokat, hogy drogos vagyok. – Ami nem voltál. – Egyáltalán nem. Az a fiú viszont igen, a végén persze kiderült. Aztán eljött értem nagyapa, hogy megmentsen. – Raven kirakott néhány újabb piperecuccot az öltözőasztalra. – Fura arra gondolni, hogy alig maradt valami a szüleimtől. Raven keserűen elmosolyodott. – Biztos ez neked mind furán hangzik, ha figyelembe vesszük, hogy te hogyan élsz. – Hidd el, egyáltalán nem hangzik furán. – Kieran az ékszerdoboz felé mutatott. – Kölcsönvehetem? Raven hirtelen bánni kezdte, hogy kiöntötte a szívét Kierannak. Nem fog a keserű múltja miatt eltávolodni tőle? – Persze. De minek kell ez neked? – Egy csendéletet szeretnék festeni művészetórára. És szeretem a kagylódíszítéseket. – Vidd csak! – Raven kivette a füléből a fülbevalóit. – Számomra már úgyis vesztett a szépségéből azután, hogy kiderült arról, aki adta, hogy egy szívtelen hazudozó. Kieran előretartotta a táskáját. – Belerakod, kérlek? Nem akarom letörni egyik kagylót sem. Raven bedobta a táskába. – Annyira azért nem különleges. Az se érdekelne, ha az összeset letörnéd. – Köszönöm, Raven. Már várom, hogy újra találkozzunk, miután visszajöttem. – Csak ne változtasd meg közben a véleményed rólam, jó? Most, hogy Kieran is elmegy, aggódni kezdett emiatt, látva azt, hogy mi történt Ginával. Kieran azonban a rá jellemző magabiztossággal elmosolyodott. – Nem fogom. A gyenge zár egy kattanással megadta magát. Raven felriadt álmából, és mivel még kába volt, csak nehezen jutott el a tudatáig, hogy behatoltak a szobájába. – Mi a fenét csináltok? Raven gyorsan az oldalára fordult, és védekező pozícióba húzta magát össze az ágyon. Hat feketébe öltözött alak vette körbe. Nem tudta, kik azok, mert a fejükre párnahuzatot húztak. Utoljára akkor látott ilyet, amikor ide került. Ez az újoncok egyik beavató szertartása volt. A riadalma kissé csillapodott. – Jesszusom, srácok, húzzatok a francba, és szórakozzatok egy első évessel! Bár az iskola elítélte a beavatási szertartásokat, mégis fennmaradtak, de értelemszerűen csak az elsősök voltak veszélyben. Raven a lámpája felé nyúlt, hogy a fénnyel elűzze őket, de mielőtt elérte volna, az egyikük megragadta a bokáját. Raven egy ügyesen kivitelezett hasbarúgással kiszabadította magát. A támadója előregörnyedt, a kezeit magához kapta, és a fogai

között kapkodni kezdte a levegőt. Upsz, nem a hasát találta el ezek szerint. – Kapjátok el – zihálta az a fiú, akit épp az imént kasztrált. Ekkor három másik fiú ugrott neki, és nekik sikerült lefogni a kezeit és a lábait. Raven hiába próbált kiszabadulni, felemelték az ágyáról. – Tegyetek le, ti idióták! Dühösebb volt annál, hogy féljen. A múlt hét anélkül is elég rossz volt, hogy ezek az idióták ezzel a szombat esti akcióval rátegyék a koronát. – Raven Stone, nem akarjuk, hogy itt legyél – mondta a vezetőjük rekedt hangon. A hangja alapján Raven nem ismerte fel, így csak azt tudta, hogy egy fiú, aki vagy azért beszél rekedten, hogy elváltoztassa a hangját, vagy azért, mert tényleg rekedt. A sziluettek alapján úgy látta, hogy bár vannak a csapatban lányok is, a többség fiú. Közben Ravent kicipelték a szobából a folyosóra. – Hagyjátok már abba, egyáltalán nem vicces! Raven küzdött, ahogy tudott, és egyszer csak ki is tudta szabadítani az egyik kezét, amivel belekönyökölt a legközelebbi párnahuzat arcba, majd rögtön utána a tenyere élével orron vágott egy másikat. Elejtették. Raven felugrott, és rohanni kezdett a folyosón, a meztelen talpa tompán verődött a linóleumon. – Elmenekül! – kiáltotta egy fiú hang. A szíve majd kiugrott a helyéről, úgy rohant a kertre nyíló ajtó felé. Az villant át az agyán, hogy elfut egészen a kert másik oldaláig, egészen a nagyapja házáig, ott majd menedéket talál. Bár csupasz talppal futott, ráadásul a lábai rövidebbek voltak, mint az üldözőié, mégis egyre nagyobb előnyre tett szert. Jimmy Boltonnak hála, nagyon jól tudott futni. Egyre jobban reménykedett abban, hogy megmenekül. A vészkijárat már csak méterekre volt tőle az előcsarnokban. Már csak annyit kellett tennie, hogy kinyújtsa a kezét, lenyomja a rudat, és máris kint lesz. Valaki azonban hirtelen rárontott az egyik ajtó melletti szobából és legáncsolta a csempékre. – Nem menekülsz! Raven egyre hangosabban hallotta a felé trappoló lábakat. – Elkaptad? – Igen. Olyan sokan voltak, sokkal többen, mint amennyien bejöttek a szobájába. – Ne hagyd, hogy lássa az arcunkat! Miközben egy kéz a földre szegezte őt, egy másik egy párnahuzatot húzott a fejére. Mielőtt még bármit tudott volna tenni annak érdekében, hogy kiszabadítsa magát, a háta mögött valami rugalmas anyaggal összekötözték a kezeit és a bokáit. Úgy érezte, hogy gézzel, amit az orvosi szobából vehettek el. – A rab biztosítva van. Az a fiú, aki leterítette, hangosan lélegzett a háta mögött. – Eresszetek el! Ekkor egy rongyot gyömöszöltek a szájába. Most már félt. Nemcsak hogy nem látott semmit, de lélegezni is alig tudott. A klausztrofóbia egy titkolt félelme volt, ami miatt minden idegszála megfeszült. Valaki felemelte, a vállára tette, majd kisietett vele az ajtón. Raven hallotta, hogy a többiek jönnek utánuk, de már fogalma se volt arról, hogy mennyien vannak, mint ahogy arról sem, hogy hova viszik. Hideg volt kint, különösen egy szál pizsamában. Meg fogja ölni őket, egyiket a másik után, ha egyszer kiszabadul. Mármint ha ők nem ölik meg előbb véletlenül ebben a mutatványban. Hülye barmok.

Miután legalább öt percig cipelték fejjel lefelé, egy épületbe mentek be vele, majd egy hideg betonpadlóra dobták, ami miatt Ravel jól beütötte a farkcsontját. Most már legalább volt sejtése arról, hol lehetnek: a régi krikettpavilonban a pálya szélén. Senki sem használja már ezt az épületet, legfeljebb akkor, amikor testnevelésórákon menedéket keresnek az eső elől. – Húzz el innen, Stone! – kántálta az első hang. Majd csatlakozott hozzá a többi is: húzz el innen, Stone, húzz el innen, Stone! Raven összegömbölyödött, a fejét a térdéhez húzta. Megpróbálta kiszabadítani magát, hátha a laza kötést tovább tudja tágítani úgy, hogy kihúzhassa a kezét. Csak most ne jöjjön rá a pánikroham! Raven hallotta, hogy egy kerék megnyikordul, majd hideg víz zúdul a hátára. Az ősrégi zuhany alá tehették. Nem tudott visszatartani egy fojtott sikoltást. A vízsugár hirtelen abbamaradt. – Utáljuk a tolvajokat! A vizet újra megnyitották. Raven megpróbált kicsúszni a zuhany alól, de egy seprőnyéllel visszalökték. A kínzói nyilván nem akarták megkockáztatni, hogy vizesek legyenek. Ravenben forrt az irántuk való gyűlölet, de nem tudta pontosan, hogy kik is vesznek ebben részt, az összekötözött kezeivel nem tudta megérinteni őket. A vizet újra elzárták. – Te nem tartozol ide. A vizet újra megnyitották. Raven ekkor még inkább szorult helyzetbe került. Az átnedvesedett párnahuzat a szájára és az orrára tapadt. Raven megpróbálta kiköpni a szájpecket, de meg se tudta mozdítani. Ó, istenem, meg fog fulladni! Hogy mentse magát, a térdeivel elkezdte dörzsölni a huzat szegélyét, amit sikerült úgy feltolnia, hogy az álla és az orra kiszabadult. A vizet elzárták. – Nem figyelmeztetünk többet. Menj el az iskolából! Ezúttal Raven egy lány hangját hallotta. Csak nem Gina? Biztos, hogy nem ő az? – Igen, nem akarunk itt ilyen ribancokat – mondta egy másik lányhang. A vizet újra megnyitották. Raven már majd megfagyott, de ki kellett tartania. Nem akart se hozzájuk szólni, se előttük remegni. A vizet ki-be kapcsolták. Raven nem tudta, mennyi ideig, de úgy érezte, hogy órák telnek el. Játszottak vele: csak azért hagyták abba, hogy azt higgye, vége van, hogy aztán újra rányithassák. – Azt hiszem, már eleget kapott – mondta egy fiú hang. A vízsugárból csöpögés lett, majd teljesen abbamaradt. Ez alkalommal tényleg vége volt. Raven hallotta a távolodó lépteket és az ajtócsapódást. Elmentek. Most már remeghetett. A térdével addig ügyködött, amíg fel nem tudta tűrni a párnahuzatot és ki nem tudta venni a szájpecket. Nem számított sokat, hogy nem volt már a szeme előtt semmi, a zuhanyzóban ugyanis vaksötét volt. A falnak támaszkodva felállt, de aztán rájött, hogy az összekötözött lába miatt könnyebb lesz a földön kúszva elmennie az ajtóig. Nem szívesen, de visszaereszkedett a vizes földre, majd átgurult a jeges víztócsán, ami még nem folyt le a lefolyó vasrácsán. Közben azt mondogatta magának, hogy ne gondoljon a pókokra és a csótányokra, amelyek átveszik az uralmat azokon a helyeken, amelyeket az emberek elhagynak. A közösségi zuhanyzóba vezető ajtó zárva volt, de Raven átgurult az alatta lévő résen. Most már az öltözőknél tartott. Egy halomnyi falevél gyűlt össze az egyik sarokban. A levegőben a penész és az elhagyottság szaga áradt. Annyira fázott már, hogy voltaképpen már csak a színtiszta düh mozgatta, ami úgy járta át az ereit, mintha üzemanyag lenne. Ahogy továbbment, egyszer csak mindenfelé padok állták útját, úgyhogy feltápászkodott és átugrált közöttük a termen. Nem volt más segítsége, csak a vastag üvegablakon beszüremkedő halvány holdfény. Az ajtó meg sem moccant. Kívülről elreteszelhették.

Tehát még nem végeztek vele. A kínzói azt akarják, hogy maradjon itt megkötözve egész éjszaka. Legszívesebben ordított volna dühében. De nem. Nem akarta megadni nekik ezt az örömöt. Csesszék meg! Kihasználva a hajlékonyságát, Raven átlépett a hátul összekötözött kezein, amiket így maga elé hozott. Azonnal érezte a vállaiban a megkönnyebbülést. Leült a száraz falevelekre, a fogához emelte a kezeit, és elkezdte harapdálni a csomót.

8. fejezet A Fiatal Detektívek Ügynökségének a Clink utcában volt a londoni főhadiszállása, a Temze déli partján. Ez az utca egy hírhedt börtönről kapta a nevét, és a Globe Színház és Sir Francis Drake híres kalózhajója, a Golden Hind között helyezkedett el. Az a környék tehát, ahol az FDÜ átalakított egy raktárat magának, évszázadokon át a város legrosszabb hírű negyede volt. Bár a városfejlesztés során a környék új arculatot kapott, a sötét múltja nem merült feledésbe, és ez teljesen megfelelt az ifjú ügynököknek. Bár kívülről a történelem levegője vette körbe az épületet, a belsejében semmi sem volt elavult. Egy elit nemzetközi kiképzőközpontot alakították ki benne olyan fiatalok számára, akik alkalmasnak bizonyultak arra, hogy bűncselekményeket derítsenek fel. Körülbelül nyolcvan diákot szállásoltak el itt. A hálószobák és a kollégiumi részek az épületkomplexum nyugati végében helyezkedtek el, a munkaterületek pedig a keletiben. A laboratóriumok és a szemináriumi szobák a legmagasabb igényeknek megfelelően voltak felszerelve, akárcsak az FBI-nál vagy a Scotland Yardon. Maga Kieran gondoskodott erről, miután a legutóbbi átalakítás alkalmával Isaac őt bízta meg a felszerelés beszerzésével. Kieran a kedvenc munkaasztala laborszékén ült a bűnügyi laborban, rálátással a Szent Pál-katedrálisra a folyó túlsó partján. Éppen a tolltartóról és az ékszerdobozról levett ujjlenyomatokat vizsgálta. Mivel a nedvesség már szinte teljesen elpárolgott az ékszerdoboz felületéről, az egyszerű beporzás már nem volt elegendő, ezért egy floureszkáló anyaggal rögzítette az ujjlenyomatokat. Raven ujjlenyomatán kívül egy másik emberét is kimutatta a dobozon, amiket összevetett azokkal, amiket Joe tolltartójáról vett le. Rögtön látta, hogy a mintázatok között elegendő hasonlóság van ahhoz, hogy egy embertől származzanak. Joe jött be a laborba, a kezében egy Earl Grey tea Kierannak és egy négyes csomagolású dobozos kóla magának. – Na, mi a helyzet? – Gina ugyanaz a lány. Semmi kétség. Köszi. Kieran belekortyolt a teájába. Csak most érezte meg, hogy milyen szomjas. Annyira elmerült a munkában, hogy elfelejtett enni, inni. Felállt az asztaltól, nyújtózott egyet, majd elővette a karikás ostorát és néhányszor pattintott vele, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból. A cirkusztanfolyam volt az egyik legjobb dolog, amire a múlt évben járt az FDÜ-nél. Bár csak egy laza nyári időtöltésnek indult, sokkal többet kaptak, mint amennyit vártak. Joe-ból egy képzett zsonglőr lett, Kieran pedig élvezte a karikás ostor által nyújtott távolságot és precizitást. – Azt hiszem, ez leegyszerűsíti a dolgokat. Már kezdtem arra gyanakodni, hogy az ufók rabolták el. – Joe gúnyolódásképp úgy mozgatta a kezeit, mintha varázsolna. – Ez nem egy Scooby-Doo-epizód. Joe kihúzta magát a laborszékén. – Csak nem egy ötvenes évek popkultúrájára utaló szarkasztikus megjegyzést tettél? Ki vagy te, és mit tettél Kieran Stormmal? Kieran próbált nem elmosolyodni. – Raven igazán jó hatással van rád. A legszívesebben megcsókolnám érte, de ezt inkább meghagyom neked. Kieran az ostorával megcélozta azokat a tárgyakat, amiket korábban sorakoztatott fel az ablakpárkányon. A papírvirág két részben esett le a földre. Nem szívesen beszélgetett Joe-val olyan dolgokról, amelyek valami személyesről lebbentenék fel a fátylat.

– Micsoda? – Joe hátrahajolt a székén. – Ne mondd azt, hogy még meg sem csókoltad! Ember, a legjobb helyzetben hagytalak ott titeket múltkor este. Ne mondd azt, hogy eltoltad! – Nem toltam el. Egy legyintés, és a második papírtárgy hullt le a földre. – Szóval megcsókoltad? – És ez mennyiben tartozik rád, Joe? Joe elvigyorodott. – Semennyire sem. Csak kíváncsi vagyok arra a lányra, aki képes volt megolvasztani egy jégember szívét. De tudom, hogy kockáztatom az életem, amikor Indiana Jones-osat játszol. – Nem játszom. Azok az erők, amelyek irányítják a karikás ostor végét, egyszerűen lenyűgözőek. Az ostor ilyenkor eléri a hangsebességet, és egy kis hangrobbanást csinál. – Mondogasd csak magadnak, hogy a tudomány miatt csinálod, de mindannyian tudjuk, hogy valójában azért, mert menő. A labor ajtaja kivágódott, egy kézikocsit toltak be rajta. – Joe, te egy babszem vagy a seggemben, tudtad? – Kieran letette az ostorát, hogy üdvözölje a belépő barátait, Natet és Daimont. – Gondoltam, hogy már itt vagytok. – Key! – Nat, a két fiú közül a szőke, megszorongatta Kierant. – Te vagy a mi emberünk! – Igen! – csapott bele Daimon Kieran tenyerébe. – Megmentettél minket attól, hogy letépjék a golyóinkat. Jövünk neked eggyel! Nat üdvözölte Joe-t is, majd leült. – De komolyan, Key, ha nem csillapítottad volna le Isaac harci kedvét, mi már nem lennénk itt, úgyhogy tényleg köszi! Jelen pillanatban úgysem mi vagyunk a kedvenc diákjai. – Ó-ó, mi egyebet csináltatok még? – kérdezte Joe. Daimont mosolyra fakasztották az emlékei. – Mondjuk úgy, hogy kell egy kis idő, míg a lányok megbocsátanak. – Ez jól hangzik. – Emlékszel még arra az álcázó bőrfestékre, amit Key talált fel? Tudod, amelyik normális tusfürdőnek látszik, így nyugodtan magunkkal vihetjük a küldetésekre anélkül, hogy bárkinek feltűnne. – Ja, ja, emlékszem. – Az egyik legérdekesebb kísérletem, de még csak az alapszínekig jutottam el – jegyezte meg Kieran. – A többi színt nem volt időm kikeverni, mert mennünk kellett erre a küldetésre. – Pontosan. Ezért is teszteltük. – De miért? Biztos vagyok benne, hogy biztonságos. Sosem követne el ilyen alapvető hibát. – Nem a biztonságra teszteltük, hanem arra, hogy elkerüli-e a földkerekség leggyanakvóbb elméinek éberségét. – És? – kérdezte Joe. – A tapasztalataink szerint, ha beraksz egy üveget a fürdőszobába, úgy működik, mint egy álom. Kieran pontosan tudta, hogy mit jelent ez, hiszen ő maga állította elő a formulát. – De…. – Úgy van, csini kék lányok lettek, és nem a szemük színéről beszélek. – Daimon kacsintott. – Sőt a szemük inkább vöröslött. Még sosem láttam Gretát ilyen dühösnek – mondta Nat a kezeit dörzsölgetve. – De ez nem arra való, hogy… – Mindazonáltal, a kék lányok képe még Kierannak is

ellenállhatatlan volt. Bárcsak ott lehetett volna! – Nagyon tetszett nekem a kék hajával – tette hozzá Daimon. – És bőrrel. A bőrszín volt a legjobb, mint egy hupikék törpikék. Joe nevetni kezdett. – A legviccesebb meg az volt, hogy mialatt Gina elment, hogy jelentse, Samira is zuhanyozni ment. – És Izzie és Nel is. Sajnos azonban nekik feltűnt, hogy babráltak a tusfürdővel, így nem mosakodtak vele tovább. – Remélem, csináltál fotókat. Joe büszkén nézett a barátaira. Az FDÜ fiú és lány nyomozói között folyamatos vetélkedés folyt, hogy ki tud túljárni a másik eszén. E jóindulatú hadviselés keretében verték át egymást, ez is egyfajta lehetőség volt arra, hogy tökéletesítsék a képességeiket. – Sosem vettük volna a bátorságot arra, hogy megsértsük a magánszférájukat a fürdőszobában – mondta Net angyalian. Daimon gonoszul elvigyorodott. – Még nekünk is vannak gátlásaink. – Ezért aztán Isaac irodája előtt fényképeztük le őket a fürdőköpenyeikben, amikor arra vártak, hogy panaszt tegyenek. – És elkaptak titeket? – kérdezte Kieran. – Ünnepeltek minket – javította ki Nat –, legalábbis a fiúk. – Aztán kaptunk egy alapos fejmosást Isaactől. Egy hónapig nekünk kell takarítani a fürdőszobákat. A lányok persze mindig jönnek és kárörvendenek, amikor meglátnak minket gumikesztyűben – emelte fel Daimon a kezét. – Mégis megérte – sóhajtott Nat drámaian. – Most pedig arra várunk, hogy mivel torolják meg. Biztos csúnya lesz. Vannak olyan lányok, akik mindenféle aljas dolgot ki tudnak találni, és azt hiszem, Isaac szabad kezet adott nekik a bosszúra. – Azt hittem, hogy a Kobrák élnek-halnak a veszélyért – mondta Kieran. Daimon a B csoportba tartozott, ahova azokat az ügynököket sorolták be, akik különösen jól tudják kezelni a nagy kockázatokat. – Éppen ezért tudom, hogy mikor kell visszavonulni. Ez a fiú meg itt – csapott Daimon Net hátára – nem szereti, ha a hozzá hasonlóak vadásznak rá. Tudod, hogy milyenek, ha szabadjára engedik őket. A D csoport tagjai, vagyis a Farkasok, könyörtelen vadászok voltak, különösen a lány farkasok. Joe megdörzsölte a tarkóját. – Örülök, hogy kimaradtunk belőle. Küldök majd virágot a temetésedre. Nat Kieran válla fölött az ujjlenyomat eredményekre pillantott. – Különben Key, tudják, hogy te állítottad elő a szappant. Bocs. Kieran összevonta a szemöldökét. – Úgy érted, azt hiszik, hogy én is részt vettem ebben? – Talán. Daimon megvonta a vállát, majd felbontotta az egyik kólát. – Valószínűleg. – Nat bűnbánó arcot vágott. – El kell akkor hagynom az országot. – Kieran csak részben viccelt. – Attól még levadásznak. Yoda lányokról beszélünk. Elfuthatsz, de nem menekülhetsz. Joe megbökte Kierant.

– Vegyél nekik csokit és virágot, ezzel elkülönítheted magad ezektől az idiótáktól. – Az talán segíthet – helyeselt Nat. Kieran megnyitott egy új böngésző ablakot, és egy hatalmas csokrot rendelt a Fortnum és Masontől. – Ezt a te számládra terhelem – mondta Daimonnak. – Ez így korrekt. – Daimon a havi apanázsát úgyis megtöbbszörözte azáltal, hogy pókerezni tanította a társait. Aztán valami szöget ütött a fejébe. – De Key, honnan tudod a számlám adatait? Nat fejbe ütögette. – Key-ről beszélünk, aki még a Pentagonba is be tud törni. Nem hiszem, hogy a bankszámlád túl nagy kihívás lenne. Egyébként, srácok, hogy áll a küldetésetek? Nat közelebb tolta a kézikocsit Kieranékhoz, hogy tudjanak venni a harapnivalókból. – Lassan összeáll. – Joe kivett egy szendvicset, majd hátradőlt a székében. – Kapcsolatot találtunk a szülők és a diákok között. A gyerekeket egy személyiségépítő kurzusra küldik, amiről teljesen megváltozva jönnek vissza. Kieran szerint valamit csinálnak ott velük. Vagy átmossák az agyukat, vagy megzsarolják őket, vagy megfenyegetik azért, hogy megváltozzanak. – Vagy mind a hármat egyszerre – tette hozzá Kieran. – Kizsarolják belőlük, hogy jó gyerekek legyenek? – kérdezte Nat. – Nem vagyok biztos benne, hogy arról van szó, hogy jók legyenek. Az egyikük teljesen gonoszan jött vissza. – Biztos vagy benne, hogy ilyen könnyen és gyorsan szétmorzsolódik a személyiségük? – Daimon erősen hitt a saját lelkierejében, és azt gondolta, hogy ezzel mindenki más is így van. – Az emberi elme nem gyémánt, hanem agyag, Daimon. Daimon arckifejezése megkeményedett. – Szóval, nem ismerve a részleteket, úgy gondolod, hogy a diákokat manipulálják? – Valami hasonlót csinálnak velük, igen. De több bizonyítékra van szükségünk ahhoz, hogy biztosak legyünk. – Mivel semmi ilyesmi nem folyik az iskolában, az udvarházban kell csinálniuk – mondta Joe. – Az udvarház? – kérdezte Nat. – Az iskolának van egy luxus minőségű melléképülete, ami egyfajta egészségközpontként működik. Tréningeket és nyári táborokat rendeznek benne. – Már gyanús. Luxus és iskola furán hangzik együtt – mondta Daimon. Joe bólintott. – Igen, igazad van. Tanítási időben a NISZ régi diákjai tartanak ott konferenciákat, ők hozzák a pénzt és a kollégáikat. Először azt hittem, hogy ez csak egyfajta támogatásszerző dolog, amihez a régi diákok felhasználják a kapcsolataikat, de ennél jóval többről lehet szó. Az összes olyan diák itt járt, akinek megváltozott a személyisége. – És még nem tért mindenki vissza – mutatott rá Kieran. –Néhányan még mindig ott lehetnek. – És valahol itt lehet a rejtély kulcsa. Ezért kell majd nekünk is bejutnunk oda. – Az viszont már kevésbé nyilvánvaló, hogy az, ami az udvarházban folyik, hogyan kapcsolódik ahhoz a korrupciósorozathoz, ami miatt megkaptuk ezt az ügyet. Próbálok rátalálni valamilyen mintára, de még semmi sem ugrott ki. De azt hiszem, a végén úgyis az fog kiderülni, hogy ez is csak a pénzről szól. – Mármint ők adnak pénzt a szülőknek a szívességekért cserébe, vagy a szülők fizetnek azért, hogy átmossák a gyerekeik agyát? – kérdezte Nat éleslátóan.

– Még nem tudom, de azt hiszem, hogy a dolog kétirányú. Az azonban biztos, hogy minden a Nemzetközi Iskolák Szövetségén keresztül zajlik, és szinte lehetetlen felgöngyölíteni a szálakat. – De nem Kieran Storm számára. – Nem, számomra nem. Ha van valami nyom, én megtalálom. – Fasza! – Daimon egy pakli kártyát vett elő a zsebéből. – Játszunk? – Befejezted, Key? – kérdezte Joe, a munkaasztal felé mutatva. – Igen, már el is küldtem a jelentést. Daimon megkeverte a kártyákat, átívelve őket egyik kezéből a másikba. Ő a varázslást és a bűvészetet sajátította el a cirkuszi készségek közül; nem mintha olyan nagy szüksége lett volna rá, hiszen a vérében volt az ámítás. – Akkor már mindannyian szolgálaton kívül vagyunk. Tökéletes. – Joe bezárta a küldetésről szóló fájlt a gépen. – Hol játszunk? – A közösségi szoba nem biztonságos terep most – vallotta be Nat, hátrapislantva a válla fölött. – Azt hiszem, itt jó lesz. – Daimon kettészedte a kártyacsomagot. – Ezért is hoztunk kaját. – Ne mondd már, hogy a lányok kiűztek titeket?! Daimon bólintott. – Rendesen rátok hozták a szívbajt, ugye? – Joe nyújtózott egyet a karjával. Láthatóan mulattatta a barátai feszengése. – Oké, maradjunk itt. Kíváncsi vagyok, most meg tudod-e verni Kierant, Daimon. – Összesítve körülbelül döntetlenre állunk. Ő a kemények legkeményebbike. Az ő számítógépagya szemben az én ravasz és csaló észjárásommal. Daimon szétterítette a lapokat a pulton. Joe Natre nézett. – És mi pedig az ágyutöltelékek leszünk ebben a csatában. Nat összedörzsölte a kezeit. – Én viszont abban reménykedek, hogy valahogy átcsúszhatok kettejük között, amíg leköti őket a titánok harca. – Hé, Nat, ez aztán a jó terv! – Joe elismerően megütötte Nat karját. – Ossz! Az FDÜ sofőrje vasárnap késő délután tette ki a fiúkat a recepciónál. Joe felnézett a kastélyra, aztán Kieranra. – Mehetünk? Kieran válaszképp besétált az épületbe. Mindketten energiával telve tértek vissza a hétvégéről. Sok időt töltöttek Isaackel, miközben átbeszélték vele az eddigi eredményeiket, és finomították a további céljaikat az elkövetkező napokra. Kieran alig várta már, hogy belevághasson a dolgokba, de először valami mást kellett megtennie. – Megyek, megnézek valakit. – Véletlenül nem Ravent? – Joe elvigyorodott. Kieran fagyosan nézett rá. – Csak visszaadom neki az ékszerdobozt. – Hát persze, persze. Tagadd csak a nyilvánvalót, tesó, de annyira el vagy már veszve. Nagyon óvatosnak kell lenned, hogy ne hágd át a küldetés szabályait. Na, add ide a táskád, felviszem a szobánkba! – Joe észrevette a karikás ostort. – És ez most mi célt szolgál? Elűzöd vele az ellenséget, vagy közelebb húzod vele Ravent? Joe ízlelgette magában ezt a képet. – Nesze, fogd a táskám!

– Igenis. Máris meghajlok, és megemelem a kalapom, uram. – Joe aztán egy kevésbé tiszteletteljes kézmozdulatot mutatott be. Kieran elvigyorodott, és kivette a táskájából az ékszerdobozt. Amikor Kieran elérte a gyengélkedő szárnyat, meglepetten látva, hogy Raven ajtaja tárvanyitva van. – Raven? Kieran besietett, de a lányt nem találta a szobában. Megállt a folyosón és fülelt, hátha csak kiment a fürdőszobába vagy a konyhába, de minden csendes volt. Ösztönösen visszament a szobába. Végigpillantott a helyszínen. Valami történt. Az ágynemű lerángatva az ágyról a földre, a szemetes feldöntve. Megszámolta a cipőket: tudta, hogy négy cipője van Ravennek, és egy sem hiányzott, beleértve a papucsát is, és mindegyik úgy volt, ahogy akkor, amikor elbúcsúzott tőle. Raven tehát mezítláb hagyta el a szobát, és nem önként. Több lehetőség is átvillant az agyán. A nagyapja. Ő talán tudja, hol van Raven. Kieran félrelökött néhány diákot a lépcsőn, kirohant a kertbe, a hosszú lépteivel gyorsan haladt az ösvényen. Nagyon remélte, hogy Mr. Bates otthon van. Szerencsére, ahogy kopogott a kisház ajtaján, Raven nagyapja rögtön ajtót nyitott. A háttérben ment a tévé, az illatokból pedig érezte Kieran, hogy húsos pite van a sütőben. – Igen. Ó, Kieran, ugye? – Igen, Mr. Bates. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem látta Ravent? – Nem. Azt hittem, hogy veled van, és ezért nem láttam egész nap. – Velem? Mr. Bates zavartan a földre nézett. – Azt mondta nekem, hogy sok időt tölt veled, és azt gondoltam, hogy talán…. – Nem voltam itt a hétvégén. És Raven nincs a szobájában. – Értem. Nos, biztos nem hagyta el az iskola területét, mert ahhoz tőlem kell engedélyt kérnie, de tegnap vacsora óta nem láttam. – Rendben, köszönöm. Akkor megkeresem. Kieran aggodalma, hogy valami történhetett Ravennel, befészkelte magát Mr. Bates fejébe is. – Értesíts azonnal, ha megtalálod, mert ha nem, én is elindulok keresni. – Természetesen. A nyomára akadok, ne aggódjon, uram! Kieran visszasprintelt a szobájába. Joe éppen az ágyon feküdt és teljesen belemerült a Forbes magazinba, amiben arról a négy gazdag emberről olvasott, akik az iskola felügyelő bizottságának a tagjai voltak. – Joe, van egy problémánk. Joe eldobta a kezéből a magazint, azonnal készen állt mindenre. – Mi az? – Nincs meg Raven. Küzdelem nyomai láthatóak a szobájában. Egy cipője sem hiányzik, tehát nem önként ment. Az alvajárás lehetőségét kizárom, mert akkor már visszajött volna. A szétszórt ágyneműi és a felcsavarodott szőnyeg alapján azt gondolom, hogy legalább négy ember vitte el őt. Egy ilyen rablást nem lehet nappal végrehajtani, így valószínűleg éjszaka történt. – Mikor látták utoljára? Kieran fel-alá járkált a szobában, és idegesen beletúrt a hajába. – A nagyapja azt mondta, hogy szombat vacsorakor még látta. Azt hitte, hogy velem van, ezért nem gondolt semmi rosszra, amikor ebédre sem került elő. – A francba! – Joe belebújtatta a lábait az edzőcipőjébe. – Gondolhattuk volna, hogy valami történni fog, olyan csúnyán alakultak a dolgok a múlt héten.

– Ráadásul Raven említette, hogy fenyegető leveleket kap. Jobban kellett volna figyelnem rá. Joe megnézte, hogy nála vannak-e az álkulcsai, míg Kieran elővette a táskájából a zseblámpáját. – Merre keressük először? – A külső épületekben. Azok nincsenek az iskola hallótávolságában, és nem igazán valószínű, hogy a tanárok feltűnnek ott, különösen hétvégén nem. Joe felmarkolt egy takarót az ágyról. Kieran kivett egy vastag zoknit a fiókjából. – Nagyon rossz érzésem van – vallotta be Kieran. – Menjünk!

9. fejezet Annyira fázott. Raven a faleveleken kuporgott, és nem tudta elhinni, hogy ilyen sokáig magára hagyták. Már nem tudott tisztán gondolkodni, teljesen eluralkodott rajta a rémület. Miért nem jön már végre valaki? Nem vették észre, hogy eltűnt? Bár sikerült kioldania a csomókat a kezén lévő átnedvesedett kötésen, még ha ezzel fel is áldozta a csuklóján a bőrt, tovább nem jutott. A kiáltásait és a dörömböléseit nem hallották, vagy ha mégis, akkor nem törődtek vele. Néhányszor elnyomta az álom, de a kihűléstől való félelme mindig felriasztotta. Eddig csak azért kerülhette el ezt a sorsot, mert a tavaszi nap átmelegítette a hideg öltözőt. Rettegett azonban attól, hogy mi lesz éjszaka, ha még akkor is itt hagyják. A kötéseiből egy zászlót csinált, amit kicsúsztatott az ablak rácsán, hátha feltűnik valakinek az, ahogy mozgatja a szél, és akkor megmenekül, de egyelőre senki sem akadt horogra. – Raven? Valami kaparászást hallott az ajtó felől. Beletelt egy kis időbe, amíg felfogta, hogy valaki a nevén szólítja. Megpróbált válaszolni, de nem jött ki hang a száján. Ne menj el, kérlek, ne add fel! – Az ajtót belakatolták. Ki tudod nyitni, Joe? Kieran. – Azon vagyok. – Raven, ha bent vagy, tudd, hogy jövünk. Láttuk a jeled. Órákkal rövidítetted le ezzel a keresést. Sosem volt még hálásabb azért, hogy hallhatja Kieran hangját. Remegni kezdett. Na ez tökéletes – éppen most esik szét, miután ilyen sokáig tartotta magát. Egyszer csak fény áradt be az öltözőbe. – Még itt van? Egy zseblámpa fénye pásztázta végig a termet. Először átsiklott Ravenen, majd visszatért rá. – Igen. – Kieran átvágott a termen, az arca villámokat vetett. – Takarót! Raven kinyújtotta felé a kezét. Kieran megfogta, és erőteljesen dörzsölni kezdte. – Teljesen átfagyott. Szemetek! Miután Joe a válla köré tekerte a takarót, Kieran felemelte. – Annyira sajnálom, Raven. Csodálatos érzés volt egy kicsit felmelegedni, a végtagjai viszont fájni kezdtek, ahogy a vér újra áramlani kezdett bennük. Kieran ölbe vette, és úgy ringatta Ravent. – Sajnálod? – Raven tüsszentett egyet. – De mit sajnálsz? – Sajnálom, hogy ezt tették veled. Megfizetnek érte. Raven Kieran mellkasára ejtette a fejét. – Nem tudom, kik voltak. – Melegedj fel, ez az első feladatod. A második pedig az, hogy jelented ezt – mondta Joe tömören, miközben szorosabbra vonta a vacogó lány köré a takarót. A két fiú annyira elszánt arcot vágott, hogy az félelmetes volt. Az ő két bosszúálló angyala. – Mi a leghatékonyabb kezelési módja a feltételezett hipotermiának? Be kell vinnünk a kórházba? – kérdezte Joe Kierantól. – Jól vagyok. A fiúk azonban nem figyeltek rá.

– Száraz ruhát adunk rá, ágyba tesszük, és testhővel melegítjük fel. Ez a leggyorsabb. – Kieran olyan pattogóan ejtette ki a szavakat, mint egy parancsnok. – Szerezz valahonnan egy forró vizes palackot. Láttam egyet a boltban, de a kora alapján valószínű, hogy Mr. Batesnek is van egy. – Én is itt vagyok. Kieran átdörzsölte Raven karjait. – Tudom, hála istennek! A két fiút nem lehetett megállítani. Joe elrohant a forró vizes palackért. Kieran pedig elindult a szobájába Ravennel a karjában. Az útjuk során elhaladtak a vasárnap estéjüket élvező diákok mellett, akik összesúgtak a hátuk mögött. Kieran úgy nézett rájuk, hogy ha a tekintettel ölni lehetett volna, akkor tömeggyilkosságot követett volna el. Miután elérték a szobát, Kieran segített Ravennek kibújni a nedves ruháiból. Mondani sem kell, természetesen csukva tartotta a szemét a kényes részeknél. Ravennek a térdéig ért az a póló, amit kölcsön adott neki. „A gyakorlatban már működik, de működik az elméletben is?” állt rajta a felirat. Kieran gyorsan ágyba terelte Ravent, aki egy kissé meghökkent akkor, amikor a fiú is a paplan alá bújt és átölelte őt. – Bocs, de nincs más választásod. – Ravenhez hasonlóan Kieran is zavarban volt, amiért hirtelen ilyen közel kerültek egymáshoz, és a testük ilyen szorosan egymáshoz simult. – Gyorsan fel kell melegedned. – Kirúghatnak emiatt – mondta Raven vacogó fogakkal, miközben a kezei rásimultak Kieran bordáira. Hallotta a fiú szívének egyenletes dobogását. – Ne törődj most ezzel! Így lehet a legbiztosabban helyreállítani a testhőmérsékleted. – A lábam a legrosszabb. Kieran kibújt a takaró alól, előhúzott egy pár zoknit a zsebéből és ráhúzta Raven átfagyott lábára. Előbb azonban a talpát és a lábujjait is jól átdörzsölte. Ezután visszafeküdt Raven mellé, hogy a testével melegítse tovább. Ravent szorosan magához ölelte, a hosszú lábait is hozzásimította. – Miért pont én? – kérdezte Raven halkan. Kieran rögtön tudta, hogy érti. – Nem veled van a baj, ők a betegek és a torz lelkűek. Valamilyen őrült okból kiszemeltek téged, és biztosak benne, hogy megússzák. – Nem hagyom, hogy megússzák. Kieran elmosolyodott. – Ez az én Ravenem. Ne légy dühös, légy igazságos! – De átkozottul dühös is vagyok. – Persze hogy az vagy. De most pihenned kell, holnap majd elkaphatod őket. Raven remegése alábbhagyott. Még mélyebben befúrta magát Kieran melegébe. Már évek óta nem érezte magát ilyen biztonságban. Kieran gyengéd simogatását érezve a hátán, kimerülten elaludt. Amikor Joe megjött a forró vizes palackkal, Kieran kibújt az ágyból. Joe már előre körbetekerte a palackot egy pulóverrel, hogy ne legyen túl forró, és így tette be a paplan alá, oda, ahol Kieran feküdt az előbb. – Jól van? – kérdezte halkan Joe. – Fizikailag már jól van, de lelkileg még nem. Ki van borulva. – Ki nem borulna ki ettől? – Mit mondtál a nagyapjának? – Hogy egy diákcsíny eldurvult. Mondtam neki, hogy jelenteni fogjuk. Persze rögtön át

akart jönni, de azt is mondtam neki, hogy várjon inkább reggelig, mert most az a fontos, hogy Raven kialudja magát. Persze egy kicsit erősködnöm kellett, de végül Raven kedvéért beleegyezett. Kieran megigazgatta a paplant, hogy a lány lábai is jól be legyenek bugyolálva. – Lehet, hogy Raven szerette volna látni. – Lehet, de talán nem lett volna annyira jó, mert a nagyapja nagyon bedühödött. Annyira kijött a sodrából, hogy teljesen eltűnt a szokásos kedvessége. – Legalább tudjuk, kitől örökölte Raven a heves természetét. Kieran leült egy székre. Amikor meglátta, hogy az ágya melletti asztalka tele van növényekkel, felállt és levette őket onnét, hogy oda tudjon tenni egy pohár vizet Raven számára. A fenébe az adatgyűjtéssel! Nem akarta, hogy Ravennek bármi kényelmetlenséget is okozzon a kísérlete. Joe egy sokatmondó mosollyal az égre emelte a szemét, de nem szólt egy szót sem. – Azt hiszem, hogy egyiküknek sem tenne jót, ha a nagyapa dühében olyan dolgokat mondana az igazgatónőnek, amit később megbánna. Abból, amit Raven mondott, úgy gondolom, hogy nagyon is szüksége van erre a munkára. – Mit csináljunk vele? Nem hiszem, hogy visszavihetjük a szobájába. Senkiben sem bízom ebben az épületben, csak benned és benne. – Azt mondtam Mr. Batesnek, hogy várjon holnapig, de azt nem mondtam, hogy mi is fogunk. Azt hiszem, hogy most kéne elmennünk Mrs. Bainhez. – Nem hívjuk fel ezzel a figyelmet magunkra? – Talán, de azt hiszem, a reakciója sok mindent elárul majd arról, hogy mi folyik itt. Kierant hirtelen elöntötte a lelkiismeret-furdalás. – Használjuk fel Ravent arra, hogy előrehaladjunk a nyomozásban? Joe arca megkeményedett. – Key, Raven a küldetésünk része, hiszen csak addig leszünk vele, ameddig ez tart. Emlékszel még erre, ugye? Kieran ránézett arra a vadul göndörödő hajzuhatagra, ami szétterült a párnáján. – Tudom. – És azt is tudod, hogy nem lehet komoly kapcsolatunk. Ezt a szabályt maga Isaac véste kőbe Kate Pearl indonéz katasztrófája után. Isaac számára ez egy olyan határ, amit soha senki sem léphet át. Kate miatt ugyanis becsődölt az egész küldetés. – Igen, tudom. Persze tudta, de ez merőben más volt most, hogy ő került ebbe a helyzetbe. Hirtelen mélyen együttérzett Kate Pearllel. – Hagyjuk akkor aludni – javasolta Joe. – Zárjuk be az ajtót, bár kétlem, hogy bárki megpróbálná elkapni itt. – Ha pedig mégis, arról tudni fogunk. A beköltözéskor ugyanis Kieran első dolga az volt, hogy beriasztózza az ajtót és az ablakokat a számítógépeik és a személyes dolgaik védelmében. – Akkor jó. Na gyere, és keressük meg ezt a Mrs. Baint. Nem volt olyan nehéz Mrs. Bainre rátalálni, hiszen az irodájában volt egy megbeszélésen. – Egy megbeszélés vasárnap? Micsoda elhivatottság, nem? – suttogta Joe, amikor belestek az ablakán a bokrokon át. Az igazgatónő a mahagóni asztal asztalfőjén ült, fekete keretes szemüvege lecsúszott az orrán. Négy férfi volt még az irodában, ketten az igazgatónő balján, ketten a jobbján ültek. Eddig csak képeken látták ezeket a férfiakat. Ők voltak a Nemzetközi Iskolák Szövetségének felügyelőbizottságának a tagjai.

– Key, mit tudsz róluk? – kérdezte Joe. Az ablakkal szemben, az igazgatónő mellett egy idősebb férfi ült, hátrafésült hajjal, duplasoros öltönyben. – Látod azt az öreg fickót, aki úgy néz ki, mint egy öltönyös jegesmedve? Ő Anatol Kolnikov, a felügyelőbizottság elnöke, korábbi orosz oktatási miniszter. A nyakkendőjén lévő tőrt és csillagot ábrázoló jelvénye alapján egykor KGB ügynök is volt, bár ez nem szerepel róla a wikipédián. A posztszovjet éra egyik rehabilitált politikusa. Iszik. Dohányos, de szivarokat szív, nem cigarettát. Megcsalja a feleségét. – Szóval tetőtől talpig kedves fickó. – A balján lévő fickó, aki úgy néz ki, mintha most ásták volna ki egy ősi kriptából, na ő Tony Burnham, brit nagyiparos. Keret nélküli szemüveget visel, 171 centi magas, az öltönye kézzel készült a Savile Rownn, a brit konzervatív öltönyök főutcáján. Nem sima nyakkendőt, hanem az öltönye színétől teljesen elütő csokornyakkendőt visel, ami szerintem a rossz ízlésének bizonyítéka, de az is lehet, hogy csak egyszerűen színvak. – Igen, már csak ezekért a kisebb bűneiért is hűvösre lehetne tenni. – Azok közül pedig, akik nekünk háttal ülnek, az a tömzsi, festett fekete hajú, napbarnított férfi Ramon Velazquez, a mexikói telekommunikációs király. Három házasságon van már túl. A legutóbbi feleségének köze van az egyik drogkartellhez, de ezt nem szívesen hangoztatja. Nem látok hátulról sokat belőle, de azt hiszem, valamilyen gondja lehet a szívével. Olyan jeleket látok ugyanis rajta, amelyek arra utalnak, hogy enyhe fájdalmai vannak, például időnként megdörzsöli a mellkasát, és az ujjai vizenyősek. – Majd emlékeztess, hogy tegyem gyorshívásra a mentőket! – Az utolsó emberünk pedig John Paul Garret, az amerikai gáz- és olajmágnás. A jelentősége a jelentéktelenségében rejlik. Olyan könnyen kisiklik bárki figyelméből, hogy azt hiszem, ő így működik a világban. Sok helyen ott van, de soha nem hagy semmi nyomot. De te többet tudsz róla, hiszen olvashattál róla a Forbesban. – Igen, egy multimilliomos mindenféle érzéki öröm nélkül. Nincs róla semmi nagy sztori, de talán éppen a legunalmasabb emberekben rejlenek a legizgalmasabb részletek. Mit gondolsz, miért vannak itt? Kieran gyorsan megvizsgálta az irodában uralkodó dinamikát. Bár látszólag Mrs. Bain elnökölte a találkozót, a tiszteletteljes, túlzottan is megfelelni akaró mosolya elárulta, hogy éppen beszámol a főnökeinek. – Azt hiszem, Mrs. Bain éppen beszámol valamiről. Ő lehet a kapcsolat a gyerekek és a szülők között. Ha hallhatnánk, mit beszélnek, fogadok, hogy jó néhány kérdésünkre választ kapnánk. – Várjunk, vagy zavarjuk meg őket? – Várjunk még egy percet. Bár nem hallhatták, hogy Mrs. Bain miről beszél, azt azonban látták, hogy egy halom mappa van előtte, amiket egyesével fellapozott, a fedőlapjukról felolvasott valamit, majd megjegyzéseket fűzött hozzájuk. – Érdekes, hogy nincs itt a titkárnője – csodálkozott Joe, amikor Mrs. Bain felállt, hogy újratöltse a kávésbögréket. – Biztos nem akarja, hogy megtudja, mi is folyik itt valójában. Ezért is tartja vasárnap ezeket a megbeszéléseket. Most már bemehetnénk, hátha ki tudjuk hallgatni őket! – Menjünk! A fiúk visszamentek az épületbe, az igazgatónő irodája felé véve az irányt. Ami most az igazgatóság minden kényelemmel felszerelt részlege volt, eredetileg a kastély fegyverszobája

volt. A külső szoba, a titkárság sötét volt, de alighogy beléptek, Mrs. Bain kijött az irodájából egy üres kávéskancsóval a kezében. – Mit csinálnak itt, uraim? – kérdezte éles hangon. Joe gyorsan alkalmazkodott a helyzethez. – Mrs. Bain, elnézést a zavarásért. – Egy megbeszélésem van, mint láthatják – mutatott befelé az irodájába. – Elnézést, de egy komoly fegyelemsértést szeretnénk jelenteni, amivel megsértették az iskola szabályzatát. Kierannak nagyon tetszett az, ahogy Joe ezt mondta. Bár nagyon tisztelettudó volt, egy árnyalatnyi megvetés is volt a hangjában, amit csak ő hallott. Mrs. Bain letette a kávéskancsót. Kieran úgy látta, hogy Joe hivatalos kifejezésmódja az iskolai szabályzatról és fegyelemsértésről egy pillanatra úgy meghökkentette, hogy beletelt egy kis időbe, amíg megértette, hogy miről is beszél a diákja. Mrs. Bain ekkor elmosolyodott, és megnyerően oldalra billentette a fejét. A vendégei előtt nem akarta komolyan venni Joe szavait. – Komoly fegyelemsértés? Már elnézését kérem, Mr. Masters, de nem hallom a randalírozó diákok hangját, így fogalmam sincs róla, hogy miről beszél. Az orosz felállt. – Azt hiszem, már mindent megbeszéltünk. Magára hagyjuk most, hogy utána tudjon járni ennek a dolognak. Mrs. Bain zavarba jött, izgatottan sürgölődni kezdett a férfiak körül, odaadta a kabátjukat és a papírjaikat. – Biztos vagyok benne, hogy semmiség. – Minden bizonnyal, Mrs. Bain, minden bizonnyal. Tudjuk, hogy milyen jól kézben tartja ezt az iskolát. – A csontvázszerű ember a teljes fogazatát kimutatva az igazgatónőre mosolyodott. Kieran hozzáadott egy Harley Streeti esztétikai fogorvost is azon tények listájához, amiket tudni lehetett erről az emberről. – Más dolgokat is meg kell vitatnunk, de majd a másik helyen. Mrs. Bain önkéntelenül kipillantott az ablakon, elárulva ezzel, hogy hol is van az a másik hely. Minden bizonnyal az udvarház lesz az, gondolta Kieran. – Igen, természetesen. Érezzék magukat jól nálunk! – búcsúzkodott Mrs. Bain. – Viszlát őszig! – Burnham kezet rázott Mrs. Bainnel, majd a többiekkel együtt kiment az irodából. Mrs. Bain nem tudta elrejteni a bosszúságát amiatt, hogy megzavarták. Kieran arra következtetett, hogy az ilyen megbeszéléseken szokták Mrs. Bain vállát megveregetni, hogy milyen jó munkát végzett, és Joe-val együtt most megakadályozták, hogy megkapja a neki járó dicséretet. Kitűnő. – Szóval, Mr. Masters, milyen nagy krízis hozta önt vasárnap este az irodámba? Kieran Joe-ra hagyta a beszédet, inkább azzal foglalta el magát, hogy jól körülnézzen Mrs. Bain irodájában. Bár egy éjjel már végignéztek itt mindent, kíváncsi volt, hogy azóta megváltozott-e valami. Mrs. Bain előredőlt a székében, a kezeit pedig egy rakás mappán pihentette. Ezeket a mappákat azonban se a fiókokban, se a kandalló feletti festmény mögött lévő széfben nem látták akkor éjjel. Kieran fejjel lefelé elolvasta, hogy Gina Carr neve van a legfelsőre írva. Gina neve alatt pedig az apja nevét látta zárójelben. – Raven Stone-ról van szó – mondta Joe. – Ó. – Mrs. Bain arca elsötétült. – Mit csinált már megint? – Semmit nem csinált, éppen ellenkezőleg, vele csináltak valamit. Raven sorozatos iskolai erőszaknak az áldozata. Ma hajnalban maszkos diákok támadták meg a szobájában, megkötözték, majd kivitték a régi krikettpavilon zuhanyzójába, ahol hosszasan vizet engedtek rá, bőrig áztatták,

majd egy fél napon át otthagyták fagyoskodni. – Aligha fagyoskodhatott. Különösen meleg volt ezen a hétvégén. – Mrs. Bain felvette a mappákat, átült a gépe elé, és ránézett a képernyőjére. – Huszonnégy fok volt átlagosan. – Mrs. Bain, egy diákját hideg vízzel kínozták a társai, és önnek csak annyi a mondanivalója, hogy milyen volt az időjárás? Mrs. Bain előlépett az asztala mögül, elrakta a legfelső fiókba a mappákat, majd intett a fiúknak, hogy üljenek le a szoba másik végén lévő kanapéra. Azáltal, hogy ő állva maradt, egy alapvető pszichológiai trükkel élt: domináns helyzetbe került a fiúkkal szemben. Joe és Kieran azonban ki volt képezve arra, hogy ezt észrevegyék. – Mr. Masters, maga az Egyesült Államokból jött, ugye? Joe bólintott. – Igen, asszonyom. – Azt gondolhatja, hogy túl kemény vagyok, de valószínűleg nincs tisztában az itteni magániskolák szokásaival. Nálunk ugyanis, hogy is fogalmazzak, megengedett egy kis keményebb igazságszolgáltatás, ami sajnálatos, de így van. Miss Stone-t lopáson kapták, de mivel tisztelem a nagyapját, nem rúgtam ki, mint ahogy egy másik diákkal tettem volna. Ezt pedig igazságtalannak gondolhatták az áldozatai, ezért dönthettek úgy, hogy megbüntetik a maguk módján. A dolog jó oldala az, hogy ezzel ki lett húzva a történtek méregfoga. Miss Stone kapott egy kemény leckét, de azután, hogy a számlák kiegyenlítődtek, holnaptól minden visszatérhet a normál kerékvágásba. Ebben a nőben annyi könyörület van, mint Lucretia Borgiában. – Ön áldozatként írja le azokat az embereket, akik megkínozták Ravent, de nem lehet, hogy az igazság az, hogy inkább Raven volt az övéké? – vetette fel Joe ésszerűen. – Raven ellen semmilyen bizonyítékuk sincs, míg ez a támadás az iskola szabályzatának durva megsértése. Nem áll szándékában megbüntetni az elkövetőket? – Ön mondta, hogy álarcban voltak. Természetesen beszélek majd Miss Stone-nal erről, hátha tudja azonosítani őket. És beszélek majd az egész iskolával is, hogy nyilvánvalóvá tegyem, hogy az ilyen viselkedések nem megengedettek itt. Mi egyebet tehetnék? Például indíthatnál egy vizsgálatot. Elbeszélgetésre hívhatnád a Raven elleni hecckampány legfőbb hangadóit. Kiállhatnál azért a diákodért, akit bántottak, ahelyett, hogy ócska kifogásokkal véded az elkövetőket. Kieran csak nehezen állta meg, hogy semmit se vágjon az igazgatónő képébe. Joe-nak igaza volt: az volt az érdekes, hogy mit nem mond, és mit nem tesz. Ez az iskola egy elferdült intézmény. – És arra nem kíváncsi, hogy van Raven? – kérdezte Joe nyugodt hangon, de Kieran látta rajta, hogy őt is feldühítették az igazgatónő válaszai. – Azt feltételezem, hogy jól van, különben már mondta volna – azzal Mrs. Bain az ajtó felé lépett. – A szobánkba vittük, hogy felmelegítsük, ha már volt olyan kedves, és megkérdezte. Ha nem találtunk volna rá időben, akkor be kellett volna vinnünk a sürgősségire. Mrs. Bain abbahagyta a fiúk kiterelését, és keresztbe fonta a karjait. – És még mindig ott van? – Igen. Lehet, hogy az ön számára furának hangzik, de mihelyst jobban lett, nem rúgtuk ki azonnal, és nem küldtük vissza abba a szobába, ahol terrorizálták az elmúlt éjszaka. – De ez nem megengedett. A lányok nem tartózkodhatnak a fiúk hálórészlegében. – Mrs. Bain megnyomta az íróasztalán lévő telefon egyik gombját. – Gillian, át tudnál menni az orvosi szobába? Lenne egy eset a számodra. – Raven ott marad, ahol van – szólalt meg először Kieran.

– Semmi esetre sem maradhat ott, Mr. Storm. Az orvosi szobában majd vigyáznak rá, Mrs. Jones megvizsgálja. Kérem, biztosítsák, hogy Miss Stone eljusson oda. Vagy küldjek valakit érte? – De….! – Kieran elnyelte a tiltakozását, amikor Joe belerúgott egy kicsit a lábába, hogy figyelmeztesse. – Rendben, gondoskodunk róla. – Joe szélesen rámosolygott az igazgatónőre, de abban semmi melegség nem volt. – Köszönjük, nagyon tanulságos beszélgetés volt. – Én köszönöm, hogy jelentették. – Az igazgatónő hangja is épp olyan jegesen csengett, mint Joe-é. Valójában mindketten az ellenkezőjét mondták annak, mint amit gondoltak. – Az ajtóm mindig nyitva áll a diákok előtt. Ravent kivéve, gondolta Kieran. Az azért meglehetősen bizarr, hogy az igazgatónő is részt vesz egy diákja kiközösítésében. Joe egy kézmozdulattal jelezte neki, hogy ne mondjon semmit, de amikor kiértek az irodából, Kieranból kitört a felháborodás. – Micsoda aljas nő! – Kieran – figyelmeztette Joe. Mivel már nem tudta magában tartani az érzéseit, Kieran betuszkolta Joe-t egy üres osztályterembe. – Tudott róla. – Igen, nagyon úgy tűnik. – De nem csak arról van szó, hogy szemet hunyt a támadás felett, valószínű, hogy ő maga szervezte! – Egyetértek, de ennek így semmi értelme. Ha tényleg rosszat akar Ravennek, akkor miért nem rúgta ki, amikor lehetősége volt rá? – Bármi miatt is döntött úgy, hogy Raven maradhat, azt biztos nem szívjóságból tette. Nincs is szíve. Kieran elképzelte, ahogy egy kiszáradt, göcsörtös csomó van a valaha élő szerv helyén. – Szerinted tényleg hisz abban, hogy Raven lopta el azokat a dolgokat? – Számít ez? Az igazgatónőnek elvileg védeni kéne a diákjait, még azokat is, akiket nem szeret, nem pedig egyszerűen a farkasok elé vetni őket. – De mégis, mit gondolsz? Mi tudjuk, hogy Raven ártatlan, de ő? Kieran dühe csillapodni kezdett, ami lehetővé tette, hogy kitisztuljon a feje. Megdörzsölte az állát, és elkezdett kutatni az emlékezetében az ilyen és az ehhez hasonló viselkedések után. – Nagy hagyománya van annak, hogy a különböző társadalmak bűnbakot csinálnak valakiből. Ez nem az egyén hibáival van összefüggésben, hanem a többség működésmódjával. Azt hiszem, Raven azáltal, hogy ő volt Gina legközelebbi barátja, nagyon könnyű célpont lett akkor, amikor úgy döntöttek, beszervezik Ginát. Az, hogy Ravent vádolták meg ezzel a lopássorozattal, egy kézenfekvő megoldás volt arra, hogy Gináról eltereljék a gyanút. Sőt még az is lehet, hogy csak azért adták meg Ravennek az ösztöndíjat, mert azt gondolták, egy nap még jól fog jönni nekik, hogy itt van. Ha mindent rákensz a bűnbakra, akit senki sem szeret, és aztán megszabadulsz tőle a megfelelő időben, akkor mindenki tiszta maradhat. – Azt gondolod, hogy ilyen messzire mentek? – Nincs kizárva a lehetőségek közül. Mindenesetre egyre jobban kezd körvonalazódni előttem az, hogy egyfajta cserekapcsolat lehet a szülők és a felügyelőbizottság között. Valami olyasmi, hogy ha tisztázod a kis drágámat a vádak alól, akkor tartozom neked. Ravent vádolják meg Gina bűnéért. És talán nem csak róla van szó. Azt hiszem, egy kicsit kezdhetünk aggódni azok miatt, akik még nem jöttek vissza.

Joe zsebre vágta a kezét. – Mibe keveredtünk? És hogyan védjük meg Ravent a bántásoktól? Kieran küzdenie kellett azért, hogy racionális maradjon. A tudomásuk szerint eddig senkinek nem esett baja. Még az is lehet, hogy eltúlozta a helyzet komolyságát. Mindazonáltal ez az iskola nem biztonságos egyikük számára sem. – Ha kirúgnák őket, az nagyon rossz lenne. Ravennek és a nagyapjának nincs hova menniük. – Szóval szerinted csak előkészítik Raven bukását? – Igen. És ha nem lenne itt, akkor valaki mást szemelnének ki erre a célra. Ebben nincs semmi személyes. – Átvigyük akkor a gyengélkedőbe vagy ne? – Azt hiszem, muszáj. – Kierannak egyáltalán nem tetszett ez a dolog. – Tudod mit, Key? Te sem vagy valami jó bőrben. – Mi? – Azt hiszem, neked is le kéne menned az orvoshoz, ha már ennyire fáj a hasad, még vakbél is lehet. – És arra van szükségem, hogy megfigyeljenek az éjszaka? – Látom, már kapiskálod, testvér! Ravennek csak ködös emlékei voltak arról, hogy felverik a mély álmából. Nem akart megmozdulni. Az ágynak Kieran illata volt, és a paplana alatt lenni majdnem olyan jó volt, mint a karjaiban. Miközben nagyokat ásított, a fiúk beburkolták a köpenyébe, lesiettek vele az orvosi szobába és átadták őt annak a matrónának, aki hideg lepedők közé fektette. Mivel ennek köszönhetően felébredt, nagy adag riadalom futott át rajta, amikor rájött arra, hogy újra a kastélynak ebben a szárnyában van, de aztán, amikor látta, hogy Kieran vele marad, elfoglalva a mellette lévő ágyat, megnyugodott. Kieran közölte a nővérrel, hogy mit figyeljen, hogy milyen tünetei lehetnek, ha a feltételezett vakbélgyulladása súlyosbodik az éjszaka. Kieran nekidőlt a feldúcolt párnáinak, kezében egy orvosi szótárral. Az arcáról pedig az sugárzott, hogy őt nem vihetik sehova máshova. – Azt akarom, hogy minden negyedik órában mérje meg a lázam – instruálta Mrs. Jonest. – Arra is szükség lesz, hogy lejegyezze, hogy fáj a hasam, ugyanis a betegségtörténet nagyon fontos, ha kórházba kerül az ember. A nővér kiment a szobából, hogy hozzon egy kis fájdalomcsillapítót, miközben mormogott valamit a hipochondriáról. Mihelyst hátat fordított nekik, Raven Kieran felé nyújtotta a kezét. – Ó, Kieran, úgy sajnálom. Nem vettem észre, hogy beteg vagy. És betegen cipeltél engem ilyen sokat. Ez váltotta ki? – Mit? Kieran megérintette az ujjaival az ujjait, és ettől a gyengéd cirógatástól Ravennek borzongás futott végig a karján. – A vakbélgyulladásod. – Nincs is vakbelem. Már két éve kivették. – Ó. – Én vagyok a testőröd. Nyugodtan aludhatsz, nem kell amiatt aggódnod, hogy megismétlődik a múlt éjszaka. Raven tiltakozni akart, hogy nincs szüksége bébiszitterre, de aztán meggondolta magát. Amikor a nővér visszatért a szobába, visszahúzta a kezét a takarója alá. – Köszönöm.

– Tessék, Kieran. – Mrs. Jones átadott a fiúnak egy kis pohár vizet és két tablettát. – Vegye be ezeket, és próbáljon meg aludni. – Azt nem nézi meg, Raven hogy van? – kérdezte Kieran, elrejtve a tenyerébe a tablettákat, hogy a nővér azt higgye, bevette őket. – Miss Stone, hogy érzi magát? Mrs. Jonesnak olyan hatású modora volt a betegekkel szemben, mint egy anakondának. – Jól vagyok, köszönöm. Raven magára húzta a takaróját, és arra az oldalára feküdt, hogy láthassa Kierant. Kieran rákacsintott. – Az irodámban leszek. – A nővérnek volt ott egy ágya, ahol aludhatott az ellenőrzések között. – Csak nyomják meg a csengőt az asztalon, ha bármire szükségük van, vagy ha a fájdalom fokozódik. Figyelmeztetnem kell azonban önöket, hogy egy monitoron keresztül figyelemmel tudom kísérni a pácienseimet kintről is. Szóval csak semmi gyanús ügy! – Csodálatos. – Kieran ártatlanul rámosolygott, elengedve a füle mellett azt a célzást, hogy jobban teszik mindketten, ha a saját ágyukban maradnak. – Senki sem meri Ravent még egyszer zargatni, ha van rá egy digitális tanú. Mrs. Jones szó nélkül hagyta el a szobát. – Azt hiszem, be fogom perelni az iskolát – mormolta Raven. – Elhanyagolás lesz a vád. Kieran megütögette a párnáját, hogy kényelmesebb legyen. – Úgy beszélsz, mint egy igazi amerikai. – Nem tartod helyesnek? – Ó, de! Száz százalékban helyeslem! – Kár, hogy nincs pénzem ügyvédre. – És bizonyítékod sincs. – És bizonyítékom sincs. Ez már igaz, hiszen csak gondolta, hogy az egyik lány Gina volt, de most, hogy újra felidézte az eseményeket, már kételkedett benne. Minden olyan zűrzavaros volt. De miért pazarolja az idejét arra, hogy ilyen embereken gondolkodjon, amikor itt van vele Kieran, aki csak egy pár méterre fekszik tőle, akár a lélegzését is hallhatja, és aki ébren őrködik majd, amikor ő alszik? Kieran jelenléte olyan volt neki, mintha tűznél melegedne meg egy hideg téli éjszaka, kiolvadtak belőle az elmúlt huszonnégy óra fájdalmai. Kieran nem hagyja majd, hogy bántsák. És ez egy olyan ígéret, amire bizton számíthat. – Jó éjszakát, Raven! Kieran Raven felé fordult az ágyban. – Jó éjszakát, Kieran! És köszönöm. Raven a jádezöld szemek kereszttüzében aludt el, amelyek a két ágy közötti résen át figyelték őt.

10. fejezet Az orvosi szobában töltött éjszaka utáni reggelen Raven kiköltözött a nagyapja házikójába, mivel nem akart még egy éjszakát egyedül tölteni a kastélyban. A nagyapja teljes mértékben egyetértett a döntésével, úgyhogy mindennel dacolva farkasszemet nézett Mrs. Bainnel, amikor az igazgatónő arra hivatkozva ellenezte azt, hogy szabályellenes. Raven kipakolta a cuccait a vendégszobában, aminek egyszerű, fehér falait azokkal a poszterekkel díszítette fel, amiket Kieran hozott neki a londoni hétvégéjéről. Egy nagyszerű válogatást kapott a klasszikus táncos filmposzterekből: West Side Story, Ének az esőben, Billy Eliot. Kieran csak úgy mellékesen adta oda őket, mondván, hogy csak beléjük futott valahol, de ezzel Ravent töprengésre és tűnődésre késztette, hiszen ez egy nagyon figyelmes ajándék egy olyan fiútól, aki csak barát. Csütörtök reggel a közös reggelijük közben Raven előhozakodott azzal a témával, ami már egy ideje foglalkoztatta. – Gondolkoztam a szeptemberen. A nagyapja egy csésze erős fekete teát töltött ki magának. – Már csak egy évem van a nyugdíjig, drágám, így eléggé kicsi az esélyem arra, hogy egy másik munkát találjak. – Tudom, nagyapa, te ide vagy kötve. De az évvégi vizsgáim után én át szeretnék menni a helyi iskolába. Már beszereztem a jelentkezési papírokat. Jó lenne, ha segítenél kitölteni. – Természetesen segítek, de biztos vagy benne? Ha a Westronban végzel, akkor biztosra veheted, hogy bejutsz egy jó egyetemre, és ez egy elég jó indulás az életben. Az öregdiák szervezetek pedig nagy segítségedre lehetnek később is. Na és itt van még az ösztöndíjad is, nagyon sok pénznek fordítanál hátat. Raven kavargatta a tejet a müzlistáljában, nézte, ahogy a zabpelyhek megfulladnak a fehérségben. – Utálok itt lenni. – Nem hibáztatlak érte. Én sem rajongok ezért a helyért. A nagyapja vehemensen kérdőre vonta Mrs. Baint a Ravent ért támadás miatt, de az igazgatónő nem csinált semmit. Mindkettőjüket elkeserítette és illúzióvesztetté tette az, hogy semmilyen következménye nem lett a dolognak. – Szerintem is jól teszed, ha más lehetőségeknek is utánanézel. – Azt hiszem, jobban kijövök majd azokkal az átlagos gyerekekkel, akik nem magától értetődően néznek le. Csak azt szeretném, hogy befogadjanak. Most már értem, hogy az ösztöndíjasok miért dobják be egymás után a törülközőt, hiszen nem szívesen látnak itt minket. Azt pedig majd kigondolja, hogyan tud Kierannal a továbbiakban is találkozni, feltéve ha ő is akarja. – Értem. Ebben az esetben megpróbálom rábeszélni őket, hogy megengedjék, hogy továbbra is itt élj velem. – Miért? Ez probléma lehet? – Elméletileg senki sem lakhat itt velem. Mrs. Bain csak azért engedte meg, hogy beköltözz, mert azt mondtam neki, csak akkor maradunk a Westronban, ha itt lehetsz velem, a fene essen a felmondási időbe. – Hű, kösz, nagyapa! – Tudod, kicsim, el nem tudom képzelni, kinek árthatnánk azzal, hogy itt laksz. Van egy

szabad szobám, és én vagyok a családod. Bár a dolog úgy áll, hogy nagyon fontos nekik, hogy a Westronban csak az itt tanulók és a dolgozók tartózkodjanak. Betolakodónak tartanak majd, ha már nem leszel itteni diák. – Miért? Attól félnek, hogy kifecsegem a sötét titkaikat? Az iskolában egyre furcsább légkör uralkodott, a diákok ádáz, csendes harcot folytattak azért, hogy ki kerül a körön belülre, és ki kívülre. – Egy kissé gyanakvóak. Azt hiszem, azért, mert sok híresség gyereke tanul itt. Az iskola pedig teljes titoktartást ígér a prospektusában. – Mondd meg nekik, hogy felesleges miattam aggódniuk. Annyira nem érdekelnek, hogy el sem tudom mondani. Raven felállt, és levette a táncruháját a szárítóról. – Meglátjuk. Mi lesz ma? – Ma lesz az utolsó táncpróbánk. Kieran megígérte, hogy mostanra már tudni fogja a koreográfiát. A nagyapja a térdeit ropogtatva felállt. – Egy kicsit későre hagyta, nem? Az előadás holnap lesz. A nagyapja a kezeivel megdörzsölje a gerince tövét. Raven nem mondta azt, amit mondani akart, hogy pihenjen többet, mert tudta, hogy nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy lóbálja a lábát, ha meg akarja tartani az állását. Inkább adott egy nagy puszit az arcára. – Tudom jól, nem kell mondanod. Szia, nagyapa, később majd találkozunk! Raven a mellkasához ölelte a táskáját, ahogy átvágott a gyepen a házikó és a főépület között. A tornacipőjét hamar átnedvesítette a harmat. Bár elhaladt néhány szintén órára tartó csoport mellett, senki sem köszönt neki. Már hozzászokott ahhoz, hogy a többiek ügyet sem vetnek rá. Jobb is így, mondogatta magának. Megpróbált nem gondolni a régi időkre, amikor ő és Gina egy csapat voltak. Lehetsz egy csapat önmagadban? Ha igen, akkor ő egy egyszemélyes csapat lett. Még a tanárok is, a tánctanár kivételével, a lehető legkevesebb figyelemben részesítették. A beadott munkáira nem kapott jegyet, és ha az órákon csoportokra kellett osztódni, akkor hogy, hogy nem, ő mindig kimaradt, és ez senkit nem érdekelt, hacsak nem Kierannal vagy Joe-val volt közös órája. Kieran azt mondta neki, hogy úgy tekintse ezt, mintha egy szociológiai kísérletet folytatna az egyéniséget feloldó tömeghatásról. Igen, igaza van. Elhatározta, hogy elhatárolja magát az iskolától érzelmileg, és már azt tervezgette, milyen lesz az élete a falakon túl. Minden alkalommal, amikor bunkók voltak vele, egy képzeletbeli fityiszt mutatott nekik, és a valódi gondolatait egy semleges arckifejezés mögé rejtette. Alig várta már, hogy ne kelljen itt lennie. A legrosszabb az volt, hogy úgy érezte, újraéli az apja halála utáni sötét hónapokat. Erről azonban senkinek sem beszélt. Suttogások a háta mögött, kegyetlen megjegyzések a folyosón, az az érzés, hogy sehol sincs biztonságban, ellenségek minden sarkon, és az az érzés, hogy értéktelen. A sebek, amelyek az elmúlt években gyógyulni kezdtek, most újra feltépődtek, és előszivárgott belőlük a szülei halála felett érzett gyász. Ha ők nem halnak meg, ezek a rossz dolgok meg sem történnek vele. Az pedig, hogy a Westron miatt érzi ilyen rosszul magát, csak még jobban fokozta a dühét. Kieran abban a gyakorlóteremben várta, amit előre lefoglaltak. Az ő nevét írták a foglaláshoz, mivel Ravenét mindig áthúzták és egy másik csoport mindig kitúrta. Raven a terem üvegaablaka előtt egy kicsit megállt, és benézett. Kieran egy fénysugárban állva éppen nyújtásokat és vállkörzéseket végzett. A rossz hangulata egy kicsit oldódott. Ez a látvány még akkor is fel tud vidítani egy lányt, amikor arra semmi más nem képes. Kieran úgy mozgott, mint egy álom, de a tánc legfontosabb eleme hiányzott a mozdulataiból. Elő is kell adnod, amit

táncolsz, és nem elég az, ha csak egymás után rakod a tánclépéseket, mondogatta neki Raven, de hiába, nem sikerült ezt vele megértetnie. – Szia, hogy vagy? – köszönt Raven jókedvűen, miközben bejött és a sarokba dobta a táskáját. – Kösz, jól vagyok. – Kieran rámosolygott, míg Raven levette a melegítőjét. – És te? – Én is jól. De ha már mindent tudnál, olyan boldog lennék, mint egy kiskutya. – A kiskutyák boldogok? – Amerikában igen. Szóval tudsz mindent? – Igen. – Ez alatt azt érted, hogy teljesen összerakhatjuk, és nem csak végigrohanunk majd a lépéseken? Kieran bólintott. – És a forgás közbeni biztos pontod megvan? Több alkalommal is próbálta már megtanítani Kierant arra, hogy forgás közben úgy javíthatja az egyensúlyát és védheti ki a szédülést, hogy stabilan egy pontra fókuszál. – Igen. – Szóval Kieran Storm most tényleg táncolni fog? Kieran újra bólintott. – Na, tök jó! Már nagyon várom. Raven összekötötte Kieran IPodját a hangfallal, aztán elindította a zenét. A táncvizsgát reggelre tették. Az előadást úgy állították össze, hogy a csoportok egymás után következtek szünet nélkül. Kieran és Raven idegesen siettek a kiíráshoz, hogy megnézzék, mikor kerülnek sorra. Raven megnézte a listát. – Utolsók vagyunk. – És ez jó? Raven látta, hogy Gina a másik modern táncot táncoló csoportban talált magának helyett. Azok fogadták be, akik Kierant is meg akarták szerezni. Ő járt jobban, még akkor is, ha Kieran még nem volt teljesen kész arra, hogy közönség előtt lépjen fel. – Nem hiszem, hogy bármit is számítana. A vizsgáztató tanár külsős lesz, tehát igazságosan bírálnak majd el. Gyere, üljünk le valahova hátra! A táncstúdióban Kieran leült Raven mellé. Raven látta rajta, hogy fejben újra átpörgeti a tánclépéseket. A vállával megbökte. – Ne gondolkozz rajta túl sokat! Jók leszünk. Két tánc közötti szünetben Joe is bejött, és lehuppant Kieran mellé. – Hogy van? – Joe nem Kierant, hanem Ravent kérdezte. – Úgy fog táncolni, mint egy robot, vagy mint akinek a fogát húznák? Joe viccesen kinyújtotta a kezét és széttárta az ujjait, akár egy táncos. – Azt hiszem, ebben a pillanatban inkább nézne szembe éhes oroszlánokkal. Raven együtt érzően megsimogatta Kieran kezét. – Igen, látom. Joe egy kicsit feszült lett. Kieran hirtelen kiegyenesedett. – Tudjátok mit? Nagyszerűek leszünk! Raven elmosolyodott meglepetésében. – Tudom, ezt mondom már hetek óta. – De én valóban így gondolom. – És én nem?

– Te csak kedves voltál. Felcsendült az utolsó előtti tánc bevezető zenéje. Kieran felvonta a szemöldökét, és úgy nézett Ravenre. – Igen, ideje a backstage-hez menni. Joe meglegyintette Kieran hátát. – Kéz és lábtörést! Kieran erre válaszul gyomron ütötte, persze nem túl erősen. – Kösz, haver! Raven elrángatta Kierant, mielőtt Joe is visszaütött volna. A színpadhoz érve aztán lesimította Kieran fellépőruháját, ott, ahol meggyűrte a rövid ujjú, fekete felsőt. – Kész vagy? – Jók leszünk, Raven. – Ühüm. Raven egy kicsit szkeptikus volt, de édesnek tartotta Kierant, amiért ezt mondja. Úgy gondolta, Kieran ezzel a folytonos bizonygatással csak a vonakodását próbálja palástolni attól, hogy közönség előtt lépjen fel. Ami a gyakorlóteremben történt, ahogy ott táncolt kettesben Ravennel, az egy dolog, de a nagy közönség előtt az más. Kieran mindig tartózkodóan viselkedett mások előtt. – A szereped szerint egy olyan embert játszol, aki el van merülve önmagában, sőt hideg, szóval rendben lesz. – De azt akarod, hogy adjam is elő az érzéseket. – Igen, de a legfontosabb, hogy táncold végig az egészet. – És te pedig egy kicsit bánod majd, hogy elhagysz. – Igen, legalábbis ezt próbálom majd kifejezni. Az előttük lévő produkcióból már csak egy perc volt hátra. Kieran közelebb lépett Ravenhez. – Akkor szeretném, ha tennénk egy kísérletet. Már hetek óta ez jár a fejemben. – És mi az? – Raven nem tudta levenni a tekintetét Kieran szeméről, ami olyan átható volt, mint egy tigrisé. – Ez. Kieran felkapta Ravent, a falnak szorította és ahogy a száját a szájának tapasztotta, teljesen felszámolta a kettejük közti távolságot. Ravent ez teljesen váratlanul érte. Persze tisztában volt vele, hogy valami elindult kettejük között, de Kieran akkor lépett, amikor a legkevésbé számított rá. Ráadásul Kieran nem egyszerűen csak csókolta, hanem falta őt. Mindent belerakott ebbe a csókba: a kettejük között fellobbanó tüzet, ami csak még jobban fellángolt a vitáik, a nevetéseik és a táncpróbáik során. Kieran a combjánál fogva egy kezével tartotta Ravent, miközben a lány lábai a csípője köré fonódtak. A másik kezével ezalatt simogatta, ahol csak érte; a nyakát, a vállát, a haját. Raven először rettentően zavarba jött attól, hogy nyilvános helyen tört elő Kieranból a szenvedély, de aztán már nem tudott gondolkodni, teljesen beleolvadt Kieran karjaiba, és csók csókot követett, simogatás simogatást. Azt sem hallották, hogy valaki zavartan köhintett a hátuk mögött. Miss Hollisnak ezért meg kellett kopogtatnia Kieran vállát ahhoz, hogy szétrebbenjenek. – Remélem, ez csak azért volt, hogy szerencsétek legyen – mondta a tanárnő meglepetten. – Mi… csak… – Raven lázasan kutatott a szavak után. – Csak beleilleszkedtünk a szerepünkbe – fejezte be helyette a mondatot Kieran. – Fellobbantottuk a szikrát kettőnk között. – Csak ezért…?

Raven elpirult. Őszintén remélte, hogy ez a csók azért jóval több volt annál, mint hogy csak egy segédlet legyen a fellépéshez. Legalábbis nagyon úgy érződött, hogy jóval több. – Igen, pontosan. Miss Hollis leellenőrizte, hogy az ő zenéjük következik-e a sorban. – Készen álltok? Nem láttam még egyben az egészet, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mit csináltok. – Senki se látta még – mormolta Raven, miközben visszarakta a kontyába azokat a tincseket, amiket Kieran húzott ki a helyükről csók közben. Kieran végre egyértelművé tette ezzel a dolgot kettejük között, vagy rossz következtetést von le? – Rendben, akkor kérném a kezdő pozíciót! Kieran vele ellentétben egyáltalán nem zavarodott össze, sőt, éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy felvillanyozta a csók. Anélkül sétált be a színpadra, hogy az izgalom legkisebb jelét mutatta volna. Oké, Stone, ezzel majd később foglalkozz, most a show-nak folytatódnia kell! Kieran után ő is a színpadra lépett, és beállt a kezdő helyére.

11. fejezet Raven elképzelni sem tudta, hogy mi lett úrrá Kieranon. Amikor a zene felcsendült, úgy kezdett el mozogni, mintha tetőtől talpig hatalmába kerítette volna a tánc. Bár a próbákon már bebizonyította, hogy technikailag megtanulta a koreográfiát, Raven kételkedett abban, hogy a színpadon is elő tudja majd ezt adni, mint a próbateremben, mivel az érzelmeit sosem mutatta ki mások előtt. Most azonban a mozdulataiban ott volt az a valami, amit nem lehetett másként hívni, mint alfahím-kisugárzásnak. Bár a csókukat megzavarták, a táncban ott folytatták, ahol abbahagyták. A kettejük közötti kezdeti puhatolózó kémia csakhamar teljesen lángra lobbant, ahogy reakcióba léptek egymással. A táncosnő lerázta magáról a rossz kapcsolatot, míg a férfi megpróbálta megtartani. Raven úgy érezte, hogy a saját teljesítménye is átviszi a megemelt lécet, és élete legjobbját nyújtja. Ez volt eddig a leghihetetlenebb táncélménye, és azt kívánta, hogy soha ne érjen véget. Kieran olyan gyengéden, olyan vágyakozva vonta őt a karjaiba, hogy emlékeztetnie kellett magát arra, hogy a koreográfia szerint most ki kell pördülnie az ölelésből, és el kell őt utasítania. A szerep szerinti őrlődést tehát egyáltalán nem kellett megjátszania. A férfi ebből fakadó dühe olyan erőteljes volt, hogy szinte felrobbantotta a színpadot. Kieran uralta a teret, és olyan könnyedén vitte véghez a bonyolultabb lépéseket is, mint egy tornász. Raven teljesen elfelejtkezett a vizsgáztató tanárról és a közönségről, egyedül csak Kierant látta. Amikor elhalt az utolsó akkord is, a közönség csendben ült tovább. Aztán felhangzott a taps; a Raven-ellenes csoport ugyan csak vonakodva, de rajtuk kívül mindenki lelkesen tapsolt. Egy fülsiketítő fütty is felhangzott a hátsó sorokból, minden bizonnyal Joe volt az. Miss Hollis széles mosollyal feljött a színpadra. Előbb megszorongatta Raven kezét, majd megölelte Kierant. – Most már tudom, miért várnak tőled mindig jó jegyeket! Játszott velem, Mr. Storm, hogy ennyire rejtegette a tehetségét! – mondta halkan. Raven erre azt gondolta, hogy nem annyira rejtegetésről van szó, mint inkább arról, hogy meg kellett találni a megfelelő gyufát, ami Kierant lángra tudta gyújtani. – Köszönöm. Kieran láthatóan rettentően meg volt magával elégedve, és ez egyszer teljes joggal. Szó, mi szó, Ravenért jócskán kimozdult a komfortzónájából. Miss Hollis a közönség felé fordult. – És ezzel az üdítő táncmutatvánnyal véget ért az előadásunk. Köszönjük szépen, hogy eljöttek és szurkoltak az évfolyamuk tánccsoportjainak. Most azonban kérek mindenkit, hogy menjenek az óráikra! Raven megpróbált nem odanézni az első sor közepén ülő vizsgáztatóra, aki közben elkezdte véglegesíteni a jegyeket. Ehelyett hagyta, hogy Kieran megfogja a kezét, és vele együtt hagyta el a színpadot. Nem mondott a fiúnak semmit, de talán már úgyis mindent elmondtak egymásnak a tánccal. Kieran aztán elengedte a kezét, de csak azért, hogy átkarolja és teljesen közel húzza magához. Raven eldöntötte, hogy nem veszi komolyan a dolgot, nehogy megalázza magát. – Szóval, nagymenő, ez aztán fantasztikus volt! Raven megállt a lányöltözőnél. Nem akart elválni Kierantól, mint ahogy nem akart bemenni egy olyan öltözőbe se, ahol egy rakás ellenséges lány vár rá. Az öltözők mostanában amúgy sem a kedvenc helyei. Kieran szeme ragyogott a büszkeségtől. A szájához emelte Raven kezét és megcsókolta,

mint egy régi vágású gavallér. – Köszönöm. – Nekem kell köszönetet mondanom, Kieran, alábecsültelek. Te aztán nagyon tudod, hogy akkor vess be mindent, amikor tényleg kell. Még színészkedtél is! – Nagyon jó ösztönzőm volt, és nem kellett színészkednem. Ez volt a válaszom rád, csak végre ki is tudtam fejezni. Kieran pillantása lecsúszott Raven szájára. Raven nem tudta megállni, hogy ne nyálazza meg az ajkait a nyelvével, felkészülve minden eshetőségre. Nagy sajnálatára azonban Kieran nem élt a lehetőséggel, mivel más táncosok is feltűntek a folyosón. Ó, nagyszerű! A volt legjobb barátja közeledett hozzájuk, Gina. Most már a rossz időzítést is hozzáadhatja a gonoszságaihoz. – Kieran, fantasztikus voltál! – áradozott Gina. – Nem is tudtuk, hogy ilyen jól táncolsz! – Köszi, de ez Ravenen múlt. Nagyon jó vele táncolni. Gina elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést. – És milyen magas volt az előreszaltód! Fantasztikus tornász vagy! – Csakúgy, mint Raven. Raven oldalba bökte Kierant. Semmi értelme nem volt, hogy továbbra is kiálljon mellette, amikor Gina és a bandája levegőnek nézi őt, és különben is már menni akart. – És neked hogy tetszett a mi táncunk? – kérdezte Gina bókokra vadászva. – Nem tudok olyan sok mindent a táncról – mondta Kieran fölényes megvetéssel a hangjában, azt sugallva, hogy a táncuk nem igazán keltette fel az érdeklődését. – Nagyszerű volt, nagyon hatásos – szólt közbe Raven, elhatározva, hogy ő lesz a nagyvonalúbb, és elismeri Gináék teljesítményét, ha kell. Gina egy röpke pillanatig ránézett, kétség villant át a szemén. Raven szíve összeszorult; mintha a régi Gina nézett volna rá egy pillanatra. – Köszi! – mondta aztán hűvösen. – Kedves tőled, hogy ezt mondod. De most már jobban tesszük, ha átöltözünk. Ezt a megjegyzést már a többieknek szánta. A lányok egymás után mentek el Raven mellett, egy szóval sem hívták magukkal. – Nem lesz bent gond? – kérdezte Kieran, az ajtó felé biccentve. – Nem, csak felkapom a cuccaim, és átmegyek ebédelni nagyapához. Nála is átöltözhetek. – Jó terv. Egy pillanatig csendben álltak egymással szemben, várakozóan. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a szabályok megváltoztak, de egyikük sem tudta, hogyan viselkedjenek ebben az új helyzetben. Kieran vállalta magára a kezdeményezést. – Raven, mit szólnál hozzá, ha megünnepelnénk? Holnap megint haza kell mennem, de el szeretnélek vinni egy darabra, azt néznénk meg, amit csak akarsz. A múltkori után nem szívesen hagynálak itt megint. Most tényleg egy igazi randira hívta? Kettesben lenni Kierannal, ez volt minden, amire vágyott. – Azt akarod, hogy menjek veled Londonba? Rendben, csak meg kell kérdeznem nagyapát. – Reggel lesz pár elintéznivalóm otthon, de délután már szabad leszek. Arra gondoltam, hogy szerzek jegyeket a Globe-ba, ha van hozzá kedved. – Tök jó, mindig is szerettem volna elmenni oda. – Feljöhetsz velem és Joe-val is, aztán elmehetsz bevásárolni vagy ahova csak szeretnél, vagy utánunk jöhetsz később is, melyiket választod?

Raven egy kis fájdalommal vette tudomásul, hogy nem hívta el a családjához, de mégiscsak ez volt az első randijuk. Az azonban átsuhant a fején, hogy vajon nem szégyelli-e őt a szülei előtt Kieran. Bárhogy is legyen, mégiscsak randira hívta, és ez mindenért kárpótolja. – Megkérem nagyapát, hogy vigyen ki az állomásra, és majd utánatok megyek. – Csak oda vedd meg a jegyet, Joe majd visszahoz minket este. – Joe tud vezetni? – Aha. Felhozta a kocsiját. A személyzeti parkolóban áll, egy olyan helyen, ami nincs annyira szem előtt. Nem teljesen szabályos, de eddig még senki nem vette észre. – Hű, nagyon menő! – Nos, Joe már csak ilyen. Kierant láthatóan egy kicsit bosszantotta Raven lelkesedése a barátja iránt. Raven közelebb hajolt hozzá. – De közel sem olyan menő, mint te, Kieran Storm. Mindenkit lesepertél a táncoddal! – Tényleg? – Kieran megdörzsölte a tarkóját. – Hát igen, tényleg, ugye? – Hű, de önteltek vagyunk! – cukkolta Raven. Kieran vigyorgott. – De mindez csakis a különösen tehetséges partneremnek köszönhető. Köszönöm, Raven. Kieran lehajtotta a fejét, és gyengéden megcsókolta. Közben beletúrt Raven hajába, úgy, mintha soha nem tudná elengedni. A homlokát aztán megpihentette Raven homlokán. – Akkor nemsokára találkozunk! – mondta, de nem eresztette el a lányt. – Nem felejtettél el valamit? – Nem hiszem. – Ez az a rész, amikor el kell engedned. – És miért akarnám ezt megtenni? Most, hogy Kieran ezt kérdezte, rájött, hogy valójában ő maga sem tud kitalálni egyetlenegy okot sem. Az FDÜ Temzére néző tanácstermében Isaac a négy felügyelőbizottsági tag profilját olvasta, amit Kieran és Joe állított össze. Joe a C csoport mentorával, egy korábbi Scotland Yard parancsnokkal, Jan Hardyval csevegett, aki a beépülés valóságos mestere volt. Mindenféle szerepet magára tudott ölteni, az ártalmatlan nyugdíjastól kezdve a feltűnő díváig, bármit, amit csak a nyomozás érdeke megkívánt. Dr. Waterburn, Kieran mentora a számítógépén dolgozott. Ő csak a ténybeli információk cseréjére szorítkozott a mentoráltjaival, és ez neki is, nekik is teljes mértékben megfelelt. Legalábbis abban a hitben volt, hogy Kierannak is megfelel. Kieran azonban ez egyszer nem bánta volna, ha egy kicsit elmozdulnak a munkától és kivételesen átbeszélnek bizonyos bonyolult érzelmi témákat. Elvileg Raven közelébe se mehetne, mégis tizenöt percen keresztül a folyosó közepén csókolta őt, és el sem akarta engedni. Miért van rá ez a lány ilyen hatással? A mentora azonban egyáltalán nem volt a megfelelő alany arra, hogy kiöntse neki a szívét. Ha megtenné, az mindkettőjük számára gyötrelmesen kínos lenne, és csak nagy bajba kerülne miatta. – Szóval, srácok, vázoljátok fel nekem a helyzetet! – Isaac hátrahajolt és eltolta magától a papírokat. – Vannak emberek, akik egymás között kölcsönös szívességeket adnak-vesznek az iskolán keresztül, ami Kieran szerint egyfajta elszámolóházként működik. Ezt értem. Úgy képzelem, hogy minimum a szívességek egy részéből a felügyelőbizottsági tagok húznak hasznot, különben mi másért csinálnák, ha nem ők a kedvezményezettek? – Ez így van. A legközvetlenebb szál, amit eddig találtam, az, hogy Kolnikov legutóbbi gázszerződését egy ide járó angolai diák szülője írta alá – mondta Kieran. – Értem. Vegyük úgy, hogy vannak más példák is. De hogy jött létre ez a rendszer? Van

valami elméletetek? – Van egy érdekes összefüggés: mind a négy felügyelőbizottsági tag gyereke ugyanarra az évfolyamra járt a Westronban. – És ebből mi következik? Kieran összekulcsolta a kezeit. – Ez csak spekuláció. – Mondd csak! – Mi van akkor, ha amikor a fiatal Kolnikov és a többi tag gyereke is ott tanult, az apák meglátták azt, hogy az iskola egy olyan aranybánya, ami csak arra vár, hogy kiaknázzák. Gazdag, befolyásos szülők, szinte fogolyként élő fiatalok, akik felett teljes kontrollt gyakorolnak a kollégiumi rendszernek köszönhetően. – De milyen szerepe van ebben az udvarháznak? Néhány emberem egy konferencia keretében bejutott oda, és szerintük teljesen normális a hely. Bár nem jutottak be mindenhova, semmi sem utalt arra, hogy bárkit az akarata ellenére fogva tartanának ott, semmi sem szólaltatta meg bennük a riasztócsengőt. A személyzet kedves, bár teljes mértékben ragaszkodnak az előírásokhoz. A hely egyetlen hibája éppen az, hogy túl makulátlan. – Ha még így is van, valami biztos folyik ott, és ez a valami okkal történik. Ezek az emberek nem javítják meg a gyerekeket csak úgy – mondta Mrs. Hardy. – Azt hiszem, a gyerekeik zűrös dolgaival tartják a markukban azokat a szülőket, akik részt vettek a szívességek csereberéjében – magyarázta Kieran. – Hiszen mivel is állíthatnák meg őket, ha berezelnek és félő, hogy eljár a szájuk egy kormánynak vagy munkáltatónak? Csak olyan diákok vettek részt ezen a személyiségfejlesztő tanfolyamon, akik viselkedése ilyen vagy olyan okból problémás volt. Indulatkitörések, drogozás, rendőrségi ügyek, lopás, stb. Ahogy közeleg a következő tanfolyam ideje, azon tűnődöm, vajon nem fog-e Mrs. Bain előállni azzal, hogy nekünk is mennünk kéne egy ilyen tanfolyamra, mert valami olyan vétséget követtünk el, amit egy gondos szülő vagy gyám nem engedhet meg, hogy nyilvánosságra kerüljön, és csak így tudják garantálni, hogy titokban maradjon. Az iskola talán még ki is talál problémákat azoknak, akiket be akar vonni ebbe a sémába. – Vicces, hogy ezt mondod. Mrs. Bain már javasolta, hogy írassalak be titeket, és megígérte, hogy egy részletes jellemzést küld majd rólatok. – Isaac mosolygott. – Már alig várom, hogy olvashassam. Joe megrázta a fejét. – És még csak fel sem írtam a nevünket a listára. – Csak le akarja csiszolni a faragatlan részeiteket. – Jesszus, tartsátok távol tőlem! – viccelt Joe. – Azt hiszem, alig várja már, hogy szívességet kérhessen öntől, Isaac. Ön a mi csodálatos keresztapánk, Isaac Hampton ezredes, aki borzasztó magas rangban van a védelmi minisztériumban. – Igen, van egy képzeletbeli asztalom a beszerzési osztályon. Az egyik kollégája intézte el neki, hogy rangot kapjon a minisztériumban, és ezzel pedig egy hivatalos álcát, annak köszönhetően, hogy Isaac korábban katona volt. – Elmehettek erre a tanfolyamra, ha szerintetek előremozdítja a nyomozást, de esküszöm, hogy ha bármelyikőtök egy jottányit is változik, Canberráig rugdosom el a fenekét! Kieran mérlegelte az ajánlatot. – Azt hiszem, hogy ha kapcsolatba kerültek önnel, előbb-utóbb meg fogják zsarolni. A gyereke bajban van. Elintézzük ezt a problémát, azzal a feltétellel, ha a mi oldalunkra áll. Ha elmondja bárki másnak, amit tud, akkor a gyerekével együtt nagyon meg fogja bánni. – Többet tesznek annál, mint egyszerűen csak elintézik a problémát – tette hozzá Joe. –

Ha látványos bűncselekményekről van szó, a vádakból úgy mossák ki a problémás gyerekeket, hogy valaki mást kevernek gyanúba. – Micsoda fondorlatos aljasság! Hogy csinálják? – kérdezte Jan. – Itt van például az a lány, aki lop. Olyan mértékben elharapózott ez a problémája, hogy már a diáktársainak is feltűnt, hogy a dolgok eltünedeznek. Úgy „gyógyították” meg, hogy elhitették vele, nem ő lopott, és adtak neki egy bűnbakot is, akit megvádolhat. Ez esetben ez a legjobb barátnője, Raven Stone volt az, a gondnok unokája. Ez egy teljes körű rehabilitáció. Mindenki, beleértve magát a lányt is, azt gondolja, hogy a lány ártatlan, és az egyetlen, aki megszenvedi a történetet, egy olyasvalaki, aki senkit sem érdekel, hiszen Ravennek se használható kapcsolatai, se befolyásos szülei nincsenek. – Azt hiszem, Ravenből nem csak ebben az esetben csináltak bűnbakot – mondta Kieran, emlékeztetve magát arra, hogy ne legyen dühös, hiszen ez nem az a hely. – Az iskola arra is használja, hogy a megjavított diákok célpontja legyen, ezzel is erősítik a csoportidentitásukat. A közös ellenség egybekovácsol. – Lenyűgöző. – Jan nagyon szerette beleásni magát a bűnözői elme sötét mélységeibe. – Irigykedem rátok, hogy ennyi időt töltötök az intrika melegágyában. – Nem olyan nagy mulatság. Vannak ugyanis áldozatok. – Kieran az ujjai között forgatta a tollát. Jan tekintete elgondolkozva megállt Kieran arcán. – Minden bűncselekménynek vannak áldozatai, Kieran, ezért vagyunk itt. Ha őszinte magához, Kierannak be kellett látnia, hogy Jan tévedett vele kapcsolatban, nem annyira együtt érző. Eddig az vonzotta a bűncselekményekben, hogy rejtvényeket oldhat meg. Csak most kezdte el az áldozatok szempontjából nézni őket. – Mindazonáltal elég undorító végignézni, ahogy történik – mentette meg Joe Kierant attól, hogy reagálnia kelljen. – Az a lány, akit kiszemeltek, a barátunk lett. Biztosak akarunk lenni benne, hogy semmi rossz nem történik vele. Ugye, Kieran? Kieran belerúgott volna Joe-ba az asztal alatt, ha biztos abban, hogy valóban el is éri. – Ne felejtsétek el, hogy elsősorban a küldetésre kell koncentrálnotok, és nem arra, hogy fényes páncélú lovagok legyetek. – Isaac érzékelte a két fiú közötti összjátékot, és Kieran attól félt, hogy a helyes következtetést vonja le belőle. Nem sok minden kerülte el Isaac figyelmét. – Azt hiszem, még nem látjuk a teljes képet, uram. – Kieran visszaterelte a gondolatait a munkára. A fenébe, ez egyre nehezebb! Állandóan aggódik Raven miatt. – Ezt miért mondod? – Bár megláttunk egy rendszert, azt azonban még nem tudjuk, hogy mi tartja egybe ezt az egészet, vagyis hogyan szerveződik egy mintába. – Nos, ha egyszer szívességet kértél a hálózattól, azzal a markukban tudnak tartani. Nagy nyomást gyakorolnak ezzel a szülőkre, hogy húzzák meg magukat és csinálják meg azt, amire kérik őket. – Ez a probléma. Szerintem ez nem így működik. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a szülők csendesen, kelletlenül működnek közre, hanem nagyon is aktívan vesznek részt a dologban. Szóval nem úgy néz ki, hogy a zsarolás lenne a fő eszköz, sokkal inkább az önérdek és valami más. – Igen, Key-nek igaza van. – Joe öntött magának egy pohár vizet, és a szokásos figyelmességéből kifolyólag Jannak is. – A szülők mindenesetre úgy viselkednek, mintha egy titkos társaság tagjai lennének, szabadkőművesek vagy valami ilyesmi. Talán még valami nevetséges titkos kézfogásuk is van. Fogadni mernék, hogy elmennek a végsőkig. – Folytassátok csak a társaság működésének megértését, de ha a végére akarunk járni a

dolgoknak, el kell kezdenünk gyűjteni a bizonyítékokat is. – Isaac az iratok felé mutatott. – Van egy teóriánk, amit szinte lehetetlen lenne a bíróságon is bebizonyítani, mivel könnyen megcáfolható. Jan bólintott. – Mint ahogy Al Caponét sem gyilkosságért, hanem adócsalásért ültették le, a srácainknak is meg kell találni azt a gyenge pontját, amivel letartóztathatjuk őket. – Igen, jó érv. Nem érdekel, hogy mivel vádoljuk meg őket, amíg a vád szilárd alapokon áll. Ezek a fickók veszélyesek, de ha kivesszük a tartógerendákat, a felügyelő bizottsági tagokat, az egész hálózat szétesik. – Isaac dr. Waterburnre nézett. – Van valami hozzáfűznivalód, Naomi? Dr. Waterburn abbahagyta a gépelést, az ujjai megálltak a billentyűzet fölött. – Ez nem olyasfajta munka, amit inkább a B és a D csoportba tartozó diákoknak kéne csinálniuk? Kieran összeráncolta a homlokát, miközben az ujjait nézegette. Az észérvek alapján a mentorának igaza volt, mégsem akarta, hogy Raven jövőjét az egyik behízelgő modorú Kobra, mint például Daimon, vagy az egyik vadászó Farkas, mint például Nat kezébe adja. – Kieran, hogy értékeled a helyzetet? Túlmegy a képességeiden? – kérdezte Isaac. Vajon úgy érti, hogy a nyomozás átkerült-e már a következtetések szakaszából a tettek szakaszába? – Nem, szerintem Joe-nak és nekem még mindig van szerepünk az ügyben. Emellett mi már beépültünk az iskolába. Egy új csapat már nehezen venné át a helyünket. – A veszély szintje tehát még elfogadható a számotokra? – Igen. – Joe? – Nincs problémám a maradással. – Joe Kieranra pillantott. – Még sok elvarratlan szál van ott. – Rendben. Varrjátok akkor el, szerezzetek bizonyítékokat, és gyertek el onnét! Ezek az utasításaim. Én majd intézem a felügyelőbizottsági tagokat, de ha kaphatnék tőletek egy fülest, hogy mikor lesznek legközelebb mindannyian együtt, az hasznos lenne. – Isaac összerakta a papírokat, és levágta őket az asztal tetejére. – Azt hiszem, megvagyunk. Élvezzétek ki a szabad délutánotokat! Joe megfogta Kieran könyökét, amikor kiléptek a tanácsteremből. – Mi az? – Sietsz Ravenhez? – Nem. Igen. – Szeretnék veled beszélni a végzősök báljáról. – Hogy miről? – Kieran néha nem talált logikát Joe gondolatmenetében. – Javíts ki, ha tévedek, de nem egy bonyolult ügy kellős közepén vagyunk? Mi köze a végzősök báljának bármihez is? – Csak úgy tudod fenntartani az álcád, ha nem siklasz át a részleteken, barátom. Biztos feltűnt, hogy szinte mindenki erről beszél. Hedda már sokatmondóan célzott is nekem arra, hogy reméli, hogy elhívom. Kieran elvigyorodott. Joe most visszakapja azt, hogy beíratta a művészetis órákra! – És úgy döntöttél, hogy feláldozod magad és megteszed? Joe ajkai undorodva legörbültek. – Azt hiszem. Ezzel benne maradok a köreiben. De te elhívtad már Ravent? – Nem hiszem, hogy el akarna menni.

Úgy gondolta, hogy a maga részéről passzolja a bált, hiszen Raven is biztos szívesebben maradna otthon aznap este. Majd rendelnek pizzát, üldögélnek a kanapén, filmeket néznek, és eltöltenek egy kis időt egymás társaságában. Joe felsóhajtott. – És még azt gondoltam, hogy nagyon sokat fejlődtél a női lélektan terén, de látom, még mindig kezdő vagy e téren. Igen, biztos utálja a végzősök bálját, de azt még jobban utálná, ha senki sem hívná el. Szerintem nagyon élvezné, ha meglephetne mindenkit, és elképesztő csinosan beléd karolva megjelenne a bálon. Gondolj erre úgy, hogy ezzel Raven fityiszt mutathatna mindazoknak, akik bántották. Ez a női gondolkodás dolog bonyolultabb volt, mint hitte volna. – Szóval bár utálja őket, velük akarná tölteni az egész estét? – Igen. – Velem? – Igen. – Joe bátorítóan bólogatott. – De ez nem logikus. És különben is, épp te mondtad, hogy ne bonyolódjak vele túl komoly kapcsolatba, mert a szabályok szerint távolságot kell tartani. És a végzősök bálja nem egyfajta kinyilvánítása annak, hogy randizunk? – De Key, ti randiztok. Az agyad még mindig nem éri utol a tudattalanod. Nem arra kértelek, hogy vedd komolyan vele, csak hogy tedd lehetővé, hogy jól érezze magát aznap este. Hívd el! Kierant hirtelen aggódni kezdett. – De mi lesz, ha elutasít? – Ez, barátom, a fiúk örökös terhe a kapcsolatokban. Még a nemek közötti egyenlőség korában is nekünk kell kockáztatni és vásárra vinni a bőrünk. – Ez nem igazságos. – Üdvözöllek a világomban, Key. Raven a Globe előtt feltelepedett a falra, és onnan nézte az embereket. Ez volt az egyik kedvenc időtöltése. Eltűnődött, hogy vajon az a csapatnyi kínai turista mennyit fog érteni a darabból, amire jegyet vettek. Néha még neki is meg kell keresni a fordítását Shakespeare óangol szövegeinek, szóval el tudja képzelni, hogy milyen nehéz dolga lehet egy idegen anynyelvűnek. Négy gördeszkás gurult el előtte; majd egy egysorú lovasság, akik előtt szétszéledtek az emberek a téren. Egy nő galambokat és sirályokat etetett, egy üvegekkel teli szatyor volt a lábánál. Amikor elindult, magával vitte a madárrajt is. A madarak körözni kezdtek a Temze fodrozódó szürke vize felett. Egyszer csak valaki hátulról megragadta és befogta a kezeivel a szemét. – Találd ki, ki vagyok! Mintha az erdei illatú aftershave-je nem árulná el rögtön. – Csak nem London polgármestere? – Nem. Még egy próba? – Harry herceg? – Bocs, de nem. Kieran elhúzta Raven szeme elől a kezét, majd zsebre dugta. Kinek kéne egy herceg, ha egyszer Kieran Storm áll előtte? Raven leugrott a fal tetejétől és megállt Kieran előtt. – Akkor biztos Kieran Storm. – Raven lábujjhegyre állt, és egy csókot lehelt Kieran arcára. – És ez nagyon is megteszi. – Meg? – Kieran mosolygott, miközben Raven szemébe nézett. – Akkor jó! Kieran lehajtotta a fejét, gyengéden megcsókolta Raven ajkait. Raven önkéntelenül

becsukta a szemét, ahogy ízlelgette Kieran csókját. Amikor újra kinyitotta, Kieran rámosolygott, a zöld szemei már nem voltak távoliak, már nagyon is jelen voltak. – Szia, Kieran! – Rendben ideértél? Raven elvigyorodott. – Nyilvánvalóan, hiszen épp itt állok előtted. Kieran sötét szemöldökei között egy kis ránc jelent meg. – Igen, azt hiszem, ez egy ostoba kérdés volt. Olyan édes volt, hogy nem a szokásos öntelt énjét hozta. Mindketten esetlenek voltak, hiszen még nem tudták, hogyan is viszonyuljanak a másikhoz, miután már többek lettek egymás számára, mint barátok. Ravent megnyugtatta, hogy Kieran sem túl magabiztos. Ő is bedugta a hüvelykujját a farmerjába, öntudatlanul utánozva Kieran testtartását. – Te sosem vagy ostoba. Az egyszerűen lehetetlen. – Köszi. Örülök, hogy így gondolod. Az ujjaival megcirógatta Raven arcát, majd hátrébb nyúlt, hogy egy hajtincset a füle mögé tegyen. Ez a mozdulat Ravenben felidézte azt, amikor először ért hozzá a kertben. – Tényleg volt rajtam fűszál? Kieran pontosan tudta, hogy Raven miről beszél. Egy pillanatra félrenézett, a tekintete megpihent a Globe szélén csapkodó zászlókon. – Rajtad lehetett volna. – De nem volt, ugye? – Nem. Raven nagyon meg volt elégedve ezzel a válasszal. Belekarolt Kieranba, és a színház felé húzta. – Örülök. – Örülsz? – Igen. Azt hittem, hogy csak én képzeltem be magamnak azt a pillanatot, amikor ott álltam, mint egy hülye, elalélva attól, hogy milyen különleges vonzás van köztünk, miközben neked csak olyan praktikus dolgok jártak a fejedben, mint hogy leszedj rólam egy fűszálat. Kieran kivonta a karját Ravenéből, hogy átkarolja és magához húzza a lányt. – Esküszöm, semmi praktikusra nem gondoltam. Raven felnevetett. Annyira tökéletes volt vele, hogy legszívesebben valami bolondosat csinált volna, például olyan hangosan énekelt volna, ahogy csak tud. Mivel azonban nem akarta zavarba hozni Kierant, megelégedett a beszélgetéssel is. – Milyen volt otthon? – Jó. – Anyud, apud? Kieran tekintete végigsiklott a South Banken sétáló tömegen. Felhúzta a vállát, ahogy újra fellobbant benne az a feszültség, ami tegnap óta halmozódott. – Semmi különös. Kérdezgetnek, hogy mi van velem, hogy sikerültek a vizsgáim, tudod, ilyen dolgokat. Tetszett nekik az a zene, amire táncoltunk. Azt mondták, hogy bárcsak ott lehettek volna. – Miért nem jöttek el? – Ó, szerettek volna, de túl sok munkájuk volt. Szeretnél kölcsönözni egy párnát? – Nem, így is jó lesz nekem. Szóval ülni fogunk és nem állni a földszinten? – Majd legközelebb földszintiek leszünk. De úgy gondoltam, hogy az első randinkon

kényeztetlek. Első randi: csodálatosan hangzott. – Kényeztetned is kell, nagymenő. Hol hagytad különben Joe-t? – Később majd csatlakozik hozzánk. Most pár baráttal találkozik. Elmentek az ajtóban jegyeket ellenőrző hölgy mellett, majd elindultak felfelé a falépcsőn, ami a Globe köralakú falain belül kanyargott. Ez az épület az eredeti Erzsébet korabeli színház alapján épült, ami hajdanán a szomszédságban állt. A Globe egy egyedülálló színjátszó tér volt, kitéve az elemeknek, csakúgy, mint Shakespeare idejében. Raven nagyon izgatott volt, hogy végre láthatta ezt a híres színházat. A neten található képek nem fedték fel a teljes valóságot. – Ó, olyan szép! – Raven kihajolt a korláton. – Nem is tudtam, hogy a mennyezet festett! Azta, csillagok és csilagképek vannak rajta! Na és a nádfedeles tető! Olyan csodálatos! – Olyan hűen építették fel, ahogy csak tudták. Egy kicsit bolondos, ha figyelembe vesszük az esős napok számát Londonban. – De csak a földszintiek lesznek vizesek, és ők meg kit érdekelnek? – viccelt Raven. – Minket nem, ma nem, hiszen mi az előkelő részen ülünk. – Mit nézünk? – A Téli regét. Dühöngő féltékenységről szól, és olyan nőkről, akik szobornak tettetik magukat. És van benne egy nagyszerű medvés jelenet is. – Igen, ez minden idők legjobb színházi rendezése. Annak ellenére, hogy Raven ezt tudta, magát a darabot nem olvasta, így nem tudta előre, hogy mi fog történni. Jó szórakozás volt egy Shakespeare-darabot anélkül nézni, hogy ismerte volna a végét – valahogy üdítőbb. A színészek magával ragadóak voltak, és ez átsegítette őt az unalmasabb részeken. Az O alakú faépület intim tere a közönség minden tagját a történet részévé tette. Csak egyetlen dolog idegesítette, és ez pedig a második rész unalmas hősnője, Perdita volt. A darab jobban járt volna valaki olyannal, akivel nem törlik fel ennyire a padlót. A függöny leereszkedett, a közönség hosszasan tapsolt. Raven és Kieran felálltak, miközben az egész teret betöltötte az a dörgő morajlás, amit a falépcsőn keltett a távozó közönség. – Ítélet? – kérdezte Kieran. – Nagyszerű volt, de azért Perditát jól megráztam volna. – Raven begombolta a kabátját. – Miért? Hiszen édesnek és naivnak kell lennie. – Igen, de elhitte, hogy a fickó egy pásztor, pedig egy herceg volt. Mármint ugyan már, hiszen Florizelnek hívták! Ez azért egy figyelmeztető jel. Egy lány sem szeret bele egy olyan emberbe, akinek ilyen hülye neve van. Kieran elmosolyodott. – Azt hiszem, hogy Shakespeare azért adta neki ezt a nevet, mert Jakab korában szerették az idilli költészetet. Ezek az alakok nem izzadt parasztok voltak, hanem idealizált klasszikus figurák. – De ha lehántjuk a hülye neveket, akkor egy olyan fickót kapunk, aki hazudik egy érzelgős lánynak. – A végén azonban elmondja az igazságot. – Igen, de csak akkor, amikor a lány már beleszeretett. – Nos, én élveztem – mondta Kieran élénken, ahogy kisétáltak a napfénybe. – Ahogy én is, és nem tudtam megállni, hogy ne vonódjak be. Ne is figyelj rám! – Sosem tudnék nem figyelni rád, Raven. A tiéd minden figyelmem. Egy csapatnyi galamb cikázott előttük, a szárnycsapásuk által keltett szél megmozgatta Kieran haját. Sok-sok ember gyűlt össze a járdán a kék, nyári ég alatt. Egy nyelviskola diákjai,

egyen narancssárga hátizsákot viselve, a színházat fényképezték. Elfoglalták az egész South Bankot, így a londoniaknak át kellett vergődniük közöttük. A város harc nélkül adta meg magát a behatolóknak. – A színészek első osztályúak voltak. – Kieran megfogta Raven kezét. – Egyetértek. – Fantasztikus, valamiben egyetértesz velem. – Kieran rákoppintott Raven orrára. – Ez az első alkalom? – Ne ragozd túl, pajti! Nem fogok rendszert csinálni belőle! Kieran sóhajtott és megcsóválta a fejét. – Mihez fogok kezdeni veled? Raven felvonta az egyik szemöldökét. – Talán még egyszer megcsókolsz? Kieran az ujját az álla alá téve megemelte Raven fejét. – Kitűnő javaslat, és már ismét egyetértünk. – Kieran? Kieran? Te vagy az? Raven meglepődve hátralépett egyet. Kieran lefagyott, a szemeit összehúzta. A galambetető nő verekedte át magát az olasz diákok tömegén, majd amikor hozzájuk ért, Kieran lábához dobta le piákkal teli szatyrát. Nem olyan embernek tűnt, akit Kieran ismerhet. Rosszul festett fekete haja előbukott a piros sálja alól, a szeme erősen ki volt húzva, a bőre vastagon be volt kenve alapozóval, így bőven jutott a szeme és a szája körüli ráncokba is. Ami a ruháját illeti, ha a fekete szoknyája akár egy kicsit is rövidebb lett volna, letartóztatták volna közszeméremsértésért. – Szia, bébi, én vagyok. Majd meghaltam, hogy lássalak, de Isaac nem mondta meg, hol vagy. Mindennap eljövök az FDÜ-höz, hátha összefutunk. A hangja rekedtes volt, mintha kavicsokkal gargalizált volna. Kieran a nő és Raven közé állt. – Elnézést, de most nem beszélhetek. Van velem valaki. – Látom, bébi, de nem tartalak fel sokáig. – A nő Kieran háta mögé pislantott. – Nagyon édesnek látszik. Szintén Isaacnek dolgozik, ő is bűnüldöző palánta a sulidban? A nő a kezét nyújtotta Ravennek, mindegyik ujja gyűrűktől roskadozott. – Szia, szivecském. Gloria vagyok, Kieran anyukája. Az anyja? Raven automatikusan megrázta a fejét. – Anya. Légy szíves – mondta Kieran kétségbeesetten. Raven nem tudta, mit gondoljon. Először azt várta, hogy Kieran tagadjon, de úgy nézett ki, hogy a galambos nő az, akinek mondja magát. Hogy lehet ez? Gloria Ravenre mosolygott. Enyhén ingott, ahogy előtte állt. A szájszagából Raven arra következtetett, hogy vagy korán kezdett inni, vagy sosem hagyja abba. – A szegénykém szégyell engem. Nem szereti, ha az anyukájával látják. – A nő szemei könnyel teltek meg. – Pedig ő az egyetlen, aki maradt nekem. Ő az egyetlen, aki szeret, amióta az a szar apja elhagyott minket. A nő olyan hangot hallatott, ami félig csuklás, félig zokogás volt. – Ne fordíts te is hátat nekem, bébi, azt már nem viselném el! Raven Kieranra pillantott. Hidegnek tűnt, mint akit teljesen érintetlenül hagy az anyja könyörgése. Az a nő olyan szánalmas volt. Raven nem tudta, miért nem rohan Kieran, hogy segítsen neki, de úgy gondolta, hogy biztosan megvan ennek az oka. Ez egy elég bonyolult családi ügynek látszott, aminek ő éppen a kellős közepébe került. – Ez nem a megfelelő hely. – Kieran hangja semleges volt, nem engedte, hogy érzelmek

szűrődjenek át rajta. – Figyelj, Kieran, ha vele akarsz lenni egy kicsit, én…ööö….be tudok ülni egy kávéra valahova – ajánlotta fel Raven. – Nem akarok vele lenni. Raven arca megrezzent, Kieran hangja kegyetlenül csengett. Ez nem az a Kieran volt, akit ismer. Kapott egy pofont a valóságtól, hogy mennyire nem tudja, ki is ő. Gloria lepattogzott, sokszínű körmeivel megragadta Kieran karját. – Nem rontom el az estéd. Szórakozz csak, csak azt akartam tudni, hogy jól vagy-e. Az FDÜ a te nagy esélyed, megértem. De… de rövid leszek, bébi. Ki tudsz segíteni az útiköltséggel hazáig? – Most mennyit kérsz? – Kieran elővette a tárcáját. – Tudom, hogy Isaac jól megfizeti azt a munkát, amit neki csinálsz – hízelgett a nő, miközben a bankjegyeken tartotta a szemét. – Ötven font? Kieran kivette az összes pénzét, és odavágta a három darab húszast. Ahogy a nő végigpörgette a pénzt, hogy ellenőrizze az összeget, Kieran sebesen elindult a legközelebbi metróállomás felé, magával húzva Ravent. – Szeretlek, bébi! – kiáltotta utána Gloria. – Mikor láthatlak újra? Mivel Kieran nem válaszolt, Raven megfordult, és bocsánatkérően intett a nőnek, ha már a fia ilyen hirtelen ott hagyta. Gloria Kieran után nézett, az arcára szenvedő vágyakozás ült ki. – Ne! – mordult rá Kieran. – Mit ne? – Ne nézz rá! – De ő az anyád! – Ő semmi nekem. Becsúsztatta a jegyét a beléptető kapuba, olyan kétségbeesetten, mintha egy tűzből menekülne. – Ez biztos nem igaz. – Hagyjuk ezt, Raven, nem akarok róla beszélni. Raven Kieran mellett állt a peronon. A fiú már nem ért hozzá, a dühe mintha meggyújtott volna egy lőporcsíkot, ami egy robbanó érzelmekkel teli hordóhoz vezetett. Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjön, hogy az anyjával való kapcsolata végletesen elromlott, de ez hogyan egyeztethető össze Kieran dumájával, hogy a szülei túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy eljöjjenek a Westronba, vagy Joe állításával, hogy Kieran egy előkelő családból származik? Gloria az akcentusa alapján teljesen londoninak hallatszott, semmi arisztokratikus származás nem látszott rajta, és az sem túl valószínű, hogy egyáltalán dolgozna. És mi van vajon az apjával? Ravennek eszébe jutott Gloria egy másik megjegyzése is. – Kieran, ki az az Isaac? Az apukád? Kieran talán jóváteheti a hibáját azzal, ha tisztázza a helyzetet. Kieran az információs táblán figyelte az órát, ahogy visszaszámolt a következő metró érkezéséig. – Felejtsd el! Felejts el mindent, amit mondott. Nem számít. Dehogynem számított! – Csak azt kérdeztem, hogy az apád-e. – Nem, nem az apám. Egy barát. – Egy barát, akinek dolgozol. És mit csinálsz? Mi az az FDÜ és miért mondta azt, hogy bűnüldözést tanulsz? Semmi válasz. Raven közben szüntelenül próbálta magában összerakni azt, amit eddig

Kieranról megtudott. – Ebből az iskolából rúgtak ki? Kieran felé fordult, a kezei remegtek. – Nem tudod ezt annyiban hagyni, Raven? Muszáj beleütnöd az orrod a magánügyeimbe? Az a nő a vér szerinti anyám, de már régen elveszítette az esélyt arra, hogy több is legyen. Már semmi közöm hozzá. Ha velem akarsz lenni, ne hozd többet szóba őt! Ez fájt. Azt hitte, hogy van joga ahhoz, hogy megismerje Kieran magánügyeit, de úgy tűnt, hogy ő csak egy lány, akivel éppen randizik. Gyakorlatilag egy idegen. – Jó. Tegyünk úgy, mintha nem történt volna meg. Tegyünk úgy, hogy nem randizok egy olyan fiúval, aki hazudott magáról a legalapvetőbb dolgokban. Hazudott magáról, a családjáról, és a munkájáról, amiről nem mondott nekem semmit. – Csak… csak, hagyjuk. Kieran megdörzsölte a fejét, mintha fájt volna. De ha Kieran ennyire bemosott neki és csak így lepattintja a kérdéseit, akkor ő se engedi le a páncélját, a fenébe is! Azt akarja, hogy lépjen hátrább? Akkor egyszer és mindenkorra hátra fog lépni, ha nem válaszol neki egyenesen! – Hagyjuk? – kérdezte Raven, miközben gúnyosan az állára tette az ujjait, mintha erősen gondolkodna. – Ööö, nem, nem hiszem, hogy ezt annyiban tudom hagyni. Nem, mert először is, hazudtál nekem, másodszor pedig… ööö… lássuk csak, hazudtál nekem. Kierant elöntötte a düh, a zöld szemei lángoltak, miközben beszélt. – Jól van. Az igazságot akarod? Nos, most láthattad a saját szemeddel. Nem az a felső tízezerbeli fiú vagyok, akinek Joe mondott, azt csak ő találta ki, oké? Attól a nőtől származom, és talán te is megérted, hogy miért nem akarom hirdetni ezt a tényt. – De heteid voltak arra, hogy legalább nekem elmondd az igazat. Miért nem tetted? – Mert nem akartam! – üvöltötte Kieran. – A francba, Raven, nem tudod ezt megérteni? Raven nem akarta hagyni, hogy az ő hibája legyen ez az egész. – Figyelmeztettelek, hogy utálom a hazugságokat. Azt talán megértem, hogy miért nem Gloria az első dolog, amit elmondasz magadról, de mi van a munkáddal, amit említett? Mi a fenébe keveredtél bele? Kieran erre nem mondott semmit, már túl dühös volt ahhoz, hogy beszéljen. – Nem tudok megbocsátani egy olyan embernek, aki szisztematikusan hazudik nekem. Kieran csendben volt, és ez rosszabb volt, mintha dühösen védekezett volna. Raven ezt az érdektelenség jelének vette, hogy annyit se számít Kierannak, hogy elmondja neki az igazságot. – Te és Joe találtatok ki mindent, ugye? A gazdag családod, a nagy londoni házad, a halott nővéred? Jesszum, ez aztán mindennek az alja, hogy még ezt is bevetettétek, csak hogy rájátsszatok az együttérzésemre. Még az anyádnak is hazudhattál, hiszen eltitkoltad előtte, hogy kirúgtak. Nem csoda, hogy nem talált meg. De én ezt nem vagyok hajlandó elviselni, képtelen vagyok. Úgyhogy vagy elmondod az igazat, vagy már itt sem vagyok. Kieran elővette a zsebéből a tárcáját. Amikor látta, hogy nincs benne pénz, szörnyű ürességgel felnevetett. – Oda akartam neked adni a vonatjegy árát vissza Westronba, de mit ad isten, a vámpír anyám már elszívott tőlem mindent. – Te most vissza akarsz küldeni? Raven úgy érezte magát, mint akinek a szívébe szúrtak egy kést. Ő akart lenni az, aki büszkén elsétál, de Kieran megelőzte, és még meg is forgatja benne a kést azzal, hogy fizetni akar neki. – Most nem tudok veled lenni. – Nem kell, hogy villogj a pénzeddel, Kieran. Teljes mértékben képes vagyok kimenni a

Paddingtonra magam is. – Visszafizetem majd a pénzt. – Nem akarom a nyavalyás pénzed! A szoknyáját felkapta az érkező szerelvény szele. Raven utálta, hogy veszélyesen közel került ahhoz, hogy elsírja magát. Utálta Kierant, amiért ezt teszi vele. – Tudod, mit? Menj a… menj a pokolba, Kieran! Raven felszállt a metróra, hátat fordítva Kierannak mindaddig, amíg nem csukódott be az ajtó. Mélyeket lélegzett, hogy visszatartsa az előtörő zokogását. Jó, akkor most utoljára ránéz, hogy Kieran lássa, hogy milyen erős, és mennyire nem érdekli, ami történt, és nem zúzták porrá a szavai. De amikor hátrafordult, Kierannak már nyoma sem volt.

12. fejezet Raven a tizedik hossz után kiemelkedett a medencéből. Ez volt az egyik kedvenc helye a Westronban. A régi pálmaházat az 1920-as években alakították át uszodává, de okosan meghagyták a fakó kőoszlopokat és a nagy üvegablakokat, és ezzel megőrizték a hely eleganciáját. Ez a hely a Nagy Gatsby-féle koktélpartikat juttatta az eszébe, szinte látta maga előtt a medence szélén táncoló bakfisokat, akik a gramofonra táncolnak és Gin Sling koktélt iszogatnak, bármi is legyen az. Ezen az estén különösen könnyű volt elmerülni a fantáziáiban, hiszen a ferdén beeső napsugarak aranyfényben ragyogtatták meg a víz felszínét. Végigsimította a bearanyozott vizet az ujjaival, majd nézte, ahogy a vízcseppek visszahullanak róluk a vízbe. Szüksége volt valami szépre, amivel kárpótolhatja magát a Kierannal való szörnyű szakításért. A kapcsolatuk még azelőtt szenvedett zuhanórepülést, hogy igazából szárnyra kelt volna. Tudhatta volna, hogy Kieran nem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik, hiszen az emberek mindig hazudnak. Van, aki azért, mert azt gondolja, hogy így lesz jobb a másiknak, mint ahogy az apukája tette, amikor nem mondta el az igazat az anyukája állapotáról; mások meg azért, mert eleve rosszindulatúak, mint például Jimmy Bolton, aki hosszú időn keresztül pokollá tette az életét. De ha lehántjuk a motivációkat, végül mindig az történik, hogy átverik egy hazugsággal. Mintha egy sziklaszirthez vezetnék bekötött szemmel, esküdözve, hogy biztonságban van, aztán hirtelen mégis eltűnnek, és ott hagyják a bajban. Az emberi kapcsolataitól semmi mást nem várt el, csak azt, hogy az igazságon alapuljanak, és Kieran nem adta meg neki ezt az egy dolgot sem. Hallotta, hogy a külső ajtó csapódik, amire a szíve összeszorult. A szörnyű hazaút után nem vágyott másra, mint hogy egyedül legyen, és azt gondolta, ezt megteheti az uszodában. A szombat este a buliké volt az iskolában, csak a magányos kívülállók jönnek ilyenkor ide. A menedékhelyére azonban betört valaki. Joe tűnt fel az uszoda túlsó végén, egy törülköző volt a nyaka köré dobva. Mivel csak ketten voltak azon a helyen, aligha tehette meg azt, hogy levegőnek nézze, úgyhogy a fiú felé úszott. – Szia, Joe! – Szia, Raven! – Joe leült a medence szélére, és a lábát belelóbálta a vízbe. – Milyen volt London? – A színdarab jó volt. – És? – És mi? – Kikosaraztad? – Már miért kosaraztam volna ki? Joe a mennyezetre nézett, amin az aranyozott fény táncolt. – Nem hiszem el. Épp az imént találkoztam Kierannal, és nem beszél velem, senkivel sem beszél. Azt gondoltam, hogy te tettél valamit, de akkor azt mondod, hogy meg sem kérdezte? – Mit nem kérdezett meg, Joe? – Hogy elmész-e vele a bálba. Egy ilyen szokványos iskolai ügy nevetségesnek hatott a hatalmas összeveszés fényében. – Ö, nem. Nem hiszem, hogy ez járt volna a fejében. Mi úgy szólván szakítottunk. – Mivel borítottad ki? Már hogy lehetne ez az ő hibája? Kiemelkedett a medencéből, és megragadta a

törülközőjét. – Én? Semmivel. Én semmit nem csináltam. – De Kieran eléggé mélyen van. Valami csak történt. Raven elgondolkozott, hogy mondjon-e valamit, de aztán eszébe jutott, hogy Kieran arra kérte, hogy felejtse el Gloriát. Idegesítő volt, hogy még mindig maradt benne lojalitás felé, amikor egyáltalán nem érdemli meg. Ő legalább megteszi azt, amit megígért. – Miért nem kérdezed meg tőle? – Jó, azt fogom csinálni. Raven kicsavarta a vizet a hajából. Kieran kizárta őt az életéből; Joe talán meg tudja vele értetni, hogy Kierannak miért fontosabbak a titkai, mint a kapcsolatuk. – Ki az az Isaac, Joe? Joe szemei meglepetten kikerekedtek. – Isaac? Senki. Egy senki, nem számít. – Annyira elegem van ebből, mindkettőtökből! – Raven sértve érezte magát, amiért nem adnak neki semmit, se egy egyenes választ, se egy kis bizalmat. – Ő egy különleges ember lehet Kieran számára. Te is neki dolgozol. Ő az a keresztapád, akiről beszéltél? Mivel ő állja a tandíjad, cserébe te is valamilyen munkát végzel neki? Joe arca megkeményedett, és idegességében összeszorította a száját. – Hagyjuk ezt, kérlek! – Te sem árulsz el nekem semmit, ugye? Én ezt egyszerűen nem értem, most mi az a nagy titkolózás? Csak azt kérdeztem tőled, hogy ki az az Isaac, és nem azt, hogy mi a PIN kódod! – Raven belefáradt abba, hogy hiába kérdez és kérdez, nem kap semmilyen választ, semmilyen támogatást. Ismét teljesen egyedül maradt, újra egyszemélyes csapat lett, miután szertefoszlott az álma, hogy olyan társra talált, akihez tartozhat. – Jó kis barátok vagytok ti! Joe a józan pasi/hisztérikus nő megközelítést vette elő. Raven felé nyújtotta a kezét, hogy lenyugtassa. – Raven, gondolkozz reálisan! Ez nagy hiba volt. – Mint ti, úgy érted? Tudod mit, Joe? Az nem reális, hogy azt várjátok tőlem, bízzak meg bennetek, amikor önmagatokról semmi valóságosat nem árultok el. Ez nem barátság. – Ne reagáld túl! Ez is csak olaj volt a tűzre. – Ne merj fölényeskedni velem, Joe Masters! – Az ökölbe szorított kezével összefogta a törülközőjét, miközben a legszívesebben kitekerte volna Joe nyakát. – Azt hittem, hogy minden rendben veletek, de ti csak… csak látszatemberek vagytok, akik a barátaimnak tettetik magukat. Ha bármi olyanra kerülne sor, ami igazán számít, ami megmutatja azt, hogy kik is vagytok, akkor sutty… és már el is tűntetek. Álemberek vesznek körbe. Hányingerem van ettől a helytől. – Raven… – Tudod, mit? Kierannal együtt nyugodtan nekifuthattok egy magas sziklának és leugorhattok róla, ennyire érdekeltek. – Jesszum, Raven… Raven kinyújtotta a kezét, hogy figyelmeztesse Joe-t. – Ki Isaac, Joe? Joe magában káromkodott egyet, aztán semleges arckifejezést felvéve Ravenre nézett. – Senki, Raven. – Jó. Rendben. Akkor tudom, hol a helyem. Raven magára rántotta a melegítőjét és a tornacipőjét, még az sem érdekelte, hogy nem

vette le a vizes úszódresszét. A kezét először a rossz lyukba dugta, ami csak még jobban felidegesítette. Ha nem ez lett volna az egyetlen ruhadarab, amit fel tudott venni, akkor cafatokra szaggatta volna. – A medence a tiéd, Joe. Szolgáld ki magad! Miután becsapta az ajtót maga mögött, visszaindult a házikóba, az egyetlen olyan helyre, ahol az az ember volt, akinek minden szavát elhihette. A szobája biztonságában Kieran a képernyőn áramló adatokra bámult, a sikolyát belefojtotta a számokba. Raven a pokolba küldte őt, de nem volt rá semmi szükség, mivel már ott volt. Úgyis kapott egy ilyen feliratú szar pólót Gloriától, amikor tízéves volt. Mivel tudta, hogy nem teheti meg, hogy elhallgassa a mai eseményeket, Kieran küldött egy emailt Isaacnek, amiben megírta neki, hogy találkozott Gloriával. Isaac rögtön válaszolt neki az FDÜ üzenetküldő rendszerén keresztül. Minden bizonnyal úgy állította be a rendszert, hogy azonnal jelezzen neki, ha üzenet jön tőle, ami azt bizonyította, hogy aggódik érte. Figyelmeztetnem kellett volna téged. Jan szólt nekem, hogy szokta látni Gloriát a South Bankon lődörögni. Ismét beszélni fogok Gloriával, és megpróbálom meggyőzni, hogy hagyjon békén. Már korábban is mondtam neki, hogy csak akkor kap rendszeresen pénzt tőlünk, ha nem megy a közeledbe addig, ameddig ezt kéred tőle. Azt akarod, hogy ne fizessek többet neki? Isaac évek óta pénzeli Gloriát, hogy engedje meg, hogy Kieran megfelelő oktatásban részesüljön és biztonságos otthonra találjon az FDÜ-nél. Ameddig Kieran nem töltötte be a tizenhatodik életévét, Gloria, amikor részegen megjelent a legújabb barátjával, folytonosan azzal fenyegette, hogy kiveszi a fiát. Hála az égnek, Isaacnek mindig sikerült erről lebeszélnie. Amióta Kieran elég idős ahhoz, hogy az ő szava is számítson, könnyebb a helyzet. Gloria felhagyott a fenyegetésekkel, és már csak az maradt neki, hogy több pénzt kuncsorogjon ki tőlük. Mivel rendszeresen feltűnt a környéken, Kierant már attól a gondolattól is a hányinger kerülgette, hogy az egyik FDÜ-s társa megláthatja vele. Isaac biztosította őt arról, hogy neki nem probléma kezelni a hozott családi csomagját. Sőt még azt is mondta, hogy szörnyen sajnálja ezt a nőt, hiszen ő is egy áldozat, akinek sosem volt elég ereje ahhoz, hogy rendbe hozza az életét, annak ellenére, hogy erre számtalan esélye lett volna az évek során. Kieran még ennyit sem tudott megtenni, ha az anyjáról volt szó. Elfordult a képernyőtől, hátradőlt a székében, és segélykérően a plafonra nézett. Amikor Gloriára gondolt, ürességet érzett. Mindenesetre a nyoma sem volt benne annak a szánalomnak, amit Isaac érzett. Úgy gondolta, hogy egy ember csak addig tud újra és újra esélyt adni egy függőnek, amíg ki nem fárad a remény és a csalódás ördögi körében. Végül is valahol Gloria a felelős a tetteiért. Neki kell akarnia megtörni ezt a kört, mert amíg benne van, saját magának is és a gyerekeinek is elmondhatatlan károkat okoz. Az anyja bűnös abban, hogy elhanyagolta Hannaht, ami a húga korai halálához vezetett. Ezt pedig nem tudja megbocsátani. Hannah-nak más volt az apja, mint neki, de az az ember se maradt velük sokáig, miután Hannah megszületett. Azt azért el kell ismernie, hogy Gloriának kemény élete volt. Kieran apját sem érdekelte a fia, ő még a születése előtt elhagyta őket, amikor elment dolgozni egy részecskekutató intézetbe. A Gloriával való futó kapcsolata – a főiskola bárjában találkoztak, ahol Gloria egy ideig dolgozott – a múltja egy szégyellnivaló titka lett, amit maga mögött hagyott, így nem kért a szülői felelősségből, mint ahogy Gloria sem kényszerítette rá. Gloria száz százalékban rossz férfiakat választott. Kieran élete teljes zűrzavar volt – összevissza kapott enni, nem voltak tiszta ruhái és hideg szobában aludt –, amíg Isaac tehetségkutató emberei ki nem szúrták őt egy matematikaversenyen, és Isaac vette magának a fáradságot, hogy megkeresse. Amikor látta, hogy milyen törékeny Kieran helyzete otthon, közbelépett és az apja helyett az apja lett. Kierannak

minden pénzt megért, hogy Gloria mérgező létét távol tartsa az életétől. Tudta, hogy mit válaszoljon. Kapjon továbbra is pénzt, rosszabb lenne, ha nem kapna. Kieran az ujjait végighúzta a billentyűzeten. Eltűnődött, hogy bevalljon-e mást is. Igen, tartozik ezzel Isaacnek. Van még egy probléma. Raven Stone velem volt, és Gloria megemlítette önt, és azt is, hogy bűnüldözést tanulok. Joe fedőtörténete az volt rólam, hogy előkelő családból származom, és én nem cáfoltam ezt meg. Raven tehát tudja, hogy hazudtunk neki. Tudja, hogy valamilyen formában az alkalmazásában állok, és Gloria az anyám. Megnyomta az entert. A számítógép egy ideig hallgatott, majd jött a válasz. Ez nem túl szerencsés, de azok alapján, amit mondtál Miss Stone-ról, valószínűtlen, hogy kárt tudna okozni ezzel az információval, mivel se barátai nincsenek, se hatalmi kapcsolatai. A küldetés az elsődleges. Raven mint károkozó? Épp az ellenkezője történt, hiszen ő bántotta meg Ravent azzal, kőfalként zárkózott el a kérdéseitől. Hogyan is magyarázhatná el Isaacnek? Bár nagyon nagyra becsülte a mentorát, körülbelül annyira akarta vele megosztani az érzéseit, mint meztelenül állni a Piccadilly Circuson. Kieran? Megkaptad az utolsó üzenetem? Isaac látta, hogy még mindig online van. Igen, uram. És? Részben el szeretném neki mondani az igazságot. Nem önről, hanem magamról. Miért? Mert beleszerettem. Mert azt ígértem neki, hogy a barátja leszek, és úgy érzi, hogy átvertem. Te ügynök vagy. Nem lehetsz a barátja. El fogsz jönni arról a helyről, amint véget ér a küldetés, és el kell varrni minden szálat. Ismered a dolgok menetét. Kieran ujjai valami drasztikusat akartak írni, mint például hogy felmond, vagy káromkodott volna egy sort, de visszafogta magát. Az egész élete az FDÜ-től függ, a napi betevője, a ruházkodása, a tető a feje felett, az egyetemi ösztöndíja. Szerette a munkáját és azokat a barátokat, akiket ott szerzett, mint ahogy azt az intellektuális kihívást is, amit a nyomozati munka jelentett. Az ügynökség nélkül egy garzonban találná magát Gloriával. Nem igazán volt választása. Oké. Megnyomta a küldés gombot. Úgy érezte, mintha most számolt volna le azzal a reménnyel, hogy folytatódjon a Ravennel való kapcsolata, már ha adott volna neki egyáltalán még egy lehetőséget. Az FDÜ-t választotta Raven ellenében. Úgy érezte, hogy ezzel rosszat tett, mintha egy érzelmi harakirit követett volna el. De mi van akkor, ha megtalálom annak a módját, hogy találkozzak vele a küldetés után is? Raven megbízható. Szünet, nem jött azonnal válasz. Szinte látta maga előtt, ahogy Isaac ott ül az asztalánál és finoman ütögeti a száját, amit akkor szokott, amikor egy bonyolult döntést kell hoznia. Azt hiszem, hogy igazságosabb veled szemben, ha most nemet mondok. Még egy olyan zseni is, mint te, sem csinálhat a bizalmi körünkből négyzetet, és nem nyithatod azt meg egy barátnő előtt. Minden FDÜ ügynök ugyanazzal a választással szembesül a karrierje bizonyos pontján. Nem változtathatom meg a szabályokat miattad. Ez egy szigorú határvonal, Kieran. A kurzor Kieran szívével egy ritmusban pulzált. Nem tudta, hogy mit válaszoljon. Isaac írt hamarabb.

Kieran, igazán sajnálom. Ha a dolgok megoldódnak, meglátom, mit tehetek, hogy biztosítsam, hogy Raven és a nagyapja jól kerüljenek ki a helyzetből. A szavamat adom. Isaac szava aranyat ért. Köszönöm. Kilépek, vége. Minden engedményt megkapott, amit aznap este Isaactől lehetett. Jó éjt, Kieran! Üdvözlöm Joe-t is. Kieran lekapcsolta a monitort, miután kitörölte az Isaackel való üzenetváltást, és vele együtt a Ravennel való esélyeit is. Olyan erővel gyűlölte magát, mint amilyennel az anyját szokta. Felkapta az egyik kísérleti növényét, és kidobta az ablakon. Nézte, ahogy a levegőben ível, majd széttörik a terasz kövezetén. Ez jólesett. A következőért nyúlt, majd a következőért, amíg az ablaka alatti ösvény tele nem lett haldokló húsevő növények darabjaival. Ki a francot érdekel az ő hű, de okos kísérlete, amiben tisztázni szeretné egy régóta halott kertész nevét? Őt biztos nem. Joe bejött a szobába, a haja még mindig vizes volt az úszás utáni zuhanyzástól. – Jól vagy már? Kieran elég távol volt attól, hogy jól legyen. Meg sem fordult, továbbra is kibámult az ablakon, hevesen lélegzett. Koncentrálj a küldetésre! – Isaac üdvözöl. – Szóval bejelentkeztél. És elmondanád nekem, hogy mit mondtál, mivel eléggé össze vagyok zavarodva per pillanat. – Joe bedobta a nadrágját a szennyestartóba. – Össze vagy zavarodva? – Nem tudta, hogy mit kezdjen Joe-val, ha dühös. Már így is több dolog történt ma, mint amennyit el tudott viselni egy nap. – És mi a franc zavart össze? Joe észrevette a húsevő növény mészárlást az ablak alatt. – Mit csinálsz? Ne, meggondoltam magam, ne válaszolj! El kell valamit mondanom neked. Összefutottam Ravennel az uszodában. Tele van a töke mindkettőnkkel. Kieran nem szólt semmit. Ő is így érezné magát, ha valaki az orránál fogva vezetné bele egy kapcsolatba, akiről aztán kiderül, hogy nem az, akinek hitte. Raven nem akarná, hogy bármi köze legyen Gloria fiához – és igaza lenne. – Raven Isaacről és a bűnüldözésről kérdezett. – Értem. Joe előre-hátra nyugtalanul húzogatta a törülközőjét a nyaka körül. – Miért beszéltél róla Ravennek? Nagy rést ütöttél ezzel a biztonságon, Key. – Azt hiszed, hogy kiszolgáltatnám magunkat? – Kieran nagyon felháborodott. Nem elég, hogy feláldozta a kapcsolatát a küldetés kedvéért, de Joe ennek az ellenkezőjével vádolja! – Már semmit nem tudok. Olyan más vagy, mióta találkoztál vele. – És mi van, ha megtettem? Mit csinálnál vele? Joe megdörzsölte a fejét. – Nem tudom. Azt hiszem, hogy… valahogy kezelnünk kéne. Kárcsökkentés. Nézd, megmagyaráznám Isaacnek. Elmondanám, hogy milyen nagy nyomásnak voltál kitéve… Az, hogy a barátja hajlandó lett volna fedezni őt, egy kicsit csillapított a benne tomboló dühön. – Minden rendben, Joe. Nem tettem ilyet. Csak beszámoltam Isaacnek az eseményekről. Joe arca felragyogott a megkönnyebbüléstől. Legalább nem került abba a lehetetlen helyzetbe, hogy be kelljen köpnie a barátját. – De akkor hogyan… – Gloria. Találkoztunk az anyámmal Londonban. – Hú, Key, nem vagy egy szerencsés fickó. Elég kicsi volt arra az esély, hogy pont vele

fussatok össze. – Nem annyira kicsi. Isaac elfelejtett figyelmeztetni, hogy az utóbbi néhány nap zaklatta őt a főhadiszálláson, hogy megint lehúzhasson némi pénzzel. – De mégis. – Joe együtt érzően megvonta a vállát. – Megmondtam Isaacnek. Beszélni fog vele. – És mi van Ravennel? Ez biztos sokkoló lehetett neki, tudod, hogy Gloria milyen benyomást kelt az emberekben. – Hidd el, tudom… Kieran majd meghalt szégyenében, amikor két évvel ezelőtt Joe együtt látta őt Isaackel és Gloriával. Isaac ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a fiatal ügynökök legalább minden hatodik hónapban találkozzanak a családtagjaikkal, hogy a családi kötelékek ne szakadjanak meg. Joe sosem hozta ezt szóba, miután Kieran vonakodva elmondta neki, hogy ki is volt ez a nő. – Most már értem, miért volt annyira kiborulva, hogy csak hazudunk neki. Túllőttem a célon a gazdag családoddal. Kieran hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. – Nem tehetek semmit. Ő a küldetés járulékos áldozata. – Ez azért kemény. – Isaac szabálya. Szigorú határvonal. Nincsenek személyes kapcsolatok. Azt mondta, gondoskodni fog arról, hogy Ravennek ne essen bántódása. – De te tényleg kedveled azt a lányt, Key. És ő illik is hozzád. Az egyenessége nagyon jól ellensúlyozza a bonyolult észjárásodat. És boldoggá tesz. Kieran a kezeibe temette a fejét. – Azt hiszed, nem tudom? De én nem teszem boldoggá, így véget vetett a kapcsolatunknak. És még csak el sem magyarázhatom neki, hogy miért hazudtam, így sohasem fog megbocsátani. – Soha? Raven nem tűnik egy haragtartó embernek. – De magyarázatot követelt, és tudod, hogy milyen a helyzetem. Nem törhetem fel az álcát, és nem dobhatom fel az FDÜ-t. Nemcsak arról volt szó, hogy néhányszor találkozunk, és ez mindkettőnknek jólesik, hanem a dolog kettőnk között egyre mélyült. Értem Isaac logikáját. Joe leüt az ágyára. – Ez nem jó. Észre se vettem. – De közben azt sem szabad elfelejtenünk, hogy valami veszélyesen beteges dolog történik itt, emberek vannak veszélyben. Nem tehetem kockára mindezt azzal, hogy felfedem magam, még akkor sem, ha tudom, hogy Raven inkább kitépetné a körmeit, mint hogy elmondja valakinek is, hogy ügynök vagyok. – Igen, ő nem az a fajta, akinek eljárna a szája. – Igen, de minket kiképeztek arra, hogy ellenálljunk a nyomásgyakorlásnak. És ki tudja, mit próbálnak meg csinálni vele legközelebb? Egyszer már megkínozták. Ha Isaac szabályaival szemben elmondanám neki ezt a titkot, és ha kihúzzák belőle erőszakkal, akkor mindannyiunknak befellegzett, és ezzel sokkal rosszabbat csinálnék, mint most, hogy hagyom, hogy eltávolodjon tőlem. Joe egyetértően grimaszolt. Kieran egy kicsit jobban érezte magát attól, hogy látta, mennyi alapos oka van arra, hogy miért ne kezdje Ravennel újra, még akkor sem, ha ő benne lenne. – Azt hiszem, bármi is van a séma mögött, az biztos, hogy nagyon rossz emberek mozgatnak nagyon sok pénzt. Meg se kottyanna nekik, ha el kéne tenni minket láb alól. Nem akarom kockáztatni Raven életét. Már így is célpont.

– De az sem lenne jó, ha valakinek beszélne a szakításról, mivel véletlenül egy rossz embernek mondhat valamit. – Kinek is mondhatná, hiszen csak mi voltunk neki? – Igen, ez igaz. – Joe megdörzsölte az állát. – Azt gondolom, továbbra is legyünk barátságosak vele, tartsuk magunk mellett, hogy tudjuk, mit csinál. Kieran szárazon felnevetett. – Sok szerencsét hozzá! Amikor utoljára beszéltem vele, akkor a pokolba küldött. – Ne becsüld le a sármomat és az ő megbocsátó természetét! Kieran számára ez úgy hangzott, hogy Joe csak meg fogja nyújtani a szenvedéseit azzal, hogy mindennap látni fogja Ravent, amikor jól tudja, hogy a saját érdekében nem kéne. Mindazonáltal nem igazán hitt abban, hogy Joe rá tudja beszélni a lányt arra, hogy beletörődjön abba, hogy nem tud semmit. – Felőlem, jó, rendben. Joe ezt úgy vette, hogy Kieran már nem akar többet a szívfájdalmáról beszélni. – Szerinted hogyan érték el azt, hogy a többiek ellene forduljanak?’ Kieran a szekrénye háta mögül elővett hat agymosásról szóló könyvet, amiket azóta olvasott el, hogy érdeklődni kezdett a tudatmódosítás iránt. – Az udvarházban ezt személyiségfejlesztésnek, tanácsadásnak és sikertréningnek hívják, de azt hiszem, csak azt csinálják, amit már évszázadok óta csinálnak az emberek: manipulálják az elmét. – Szerinted ez lehetséges? – Ez nem hit kérdése, ez tény. Olvasd el, mit írt Hunter az agymosásról, vagy Lifton A gondolkodás megreformálása és a…. Joe Kierannak dobott egy párnát. – Ne stéberkedj itt nekem! Van egy erre használható társam, aki ezeket elolvassa! – Ez lennék én? Joe mosolygott. – Nem is tudom. Én vagyok a Watsonod. Mindenesetre azt akarom mondani, hogy elfogadom, hogy valóságos, de hogyan érnek el ilyen gyors sikert a diákokkal? – Ezt csak tapasztalatból fogjuk megtudni. Kieran egy zárható táskában visszatette a könyveket a polcra. Így legalább egyik iskolai alkalmazott se fog érdeklődni az iránt, hogy mit olvas. Becsukta a szekrény ajtaját. – Joe, szerinted Raven jól lesz? Joe egy pillanatra abbahagyta a pólói kiválogatását. – Miért, te jól vagy? – Nem, nem vagyok jól, Joe. – Akkor azt hiszem, ez a válasz a kérdésedre is.

13. fejezet Raven vasárnap a kisházban rejtőzött, és beletemetkezett a tanulásba. Pizsamában maradt egész nap, és úgy tett, mintha a házikón kívüli világ nem létezne. A tanárok amúgy is sok házit adtak fel, úgyhogy volt valami igazság abban, amikor azt mondta a nagyapjának, hogy be kell hoznia a lemaradását. Mivel a következő hetekben egymás után sorakoztak a vizsgák, a nagyapja elfogadta a magyarázatát. Valójában azonban azért vonta ki magát a világból, hogy ne kelljen Kierant látnia. Minden pillantás csak kínszenvedés lett volna, mint a rókának a mesében, akinek savanyú volt a szőlő. Távol akarta tartani magát tőle, még akkor is, ha a lelke mélyén nagyon vágyott rá. De mi értelme lett volna vele lenni, ha az a Kieran, akivel együtt lehetett volna, tulajdonképpen egy idegen? Az sem segített sokat Raven hangulatán, hogy az egyik házija éppen az volt, hogy fogalmazást kellett írnia a közös táncukról. A szobájában ülve felidézte magában a koreográfiájuk minden lépését, a próbákat, a csókot. Mondani sem kell, ez egy cseppet sem csillapította az érzéseit. Hétfő reggel tisztában volt vele, hogy össze kell magát szednie és újra szembe kell néznie az iskolával. Csak holnap lesz közös órája Kierannal, a tánc, amin csak az fog történni, hogy kiosztják az írásos értékeléseket, így legalább nem kellett magát kitennie annak a szenvedésnek, hogy csak ott üljön mellette. Angolból pedig egy másik csoportba volt osztva, tehát biztonságban volt. A mai órái közül egyedül a francia lesz nehéz, mivel eddig mindig Joe mellett ült. Rendben, akkor ez is vár rá. Sosem hátrált meg a nehézségek elől. Nem akart látványosan elkülönülni Joetól azzal, hogy nem ül mellé. Bár azt azért érezteti majd vele, hogy még mindig mérges, hátha Joe megpróbál békülni és tesz valami olyat, ami újra közel hozza őket egymáshoz. Egy bocsánatkérés és egy magyarázat például jó kezdet lenne. Belecsusszant a Joe melletti székbe. – Szia! Joe felnézett. – Szia, Raven! Hogy érezted magad tegnap? Raven elhatározta, hogy udvarias lesz. – Jól. – Na és felkészültél már a vizsgákra? Joe úgy csevegett vele, mintha mi sem történt volna. – Már amennyire fel lehet készülni. Joe várt egy kicsit, valószínűleg arra, hogy Raven kérdezzen valamit róla vagy Kieranról, de a lány kitartott az elhatározása mellett, hogy távolságtartó lesz mindaddig, amíg nem mondják el neki az igazságot. Joe ezt pontosan le tudta olvasni Raven arcáról. – Értem. Még mindig dühös vagy ránk. De gondolnod kéne arra a lehetőségre is, hogy talán ez nem csak a mi hibánk. Raven egy kis bűntudatot érzett, amikor Joe a másik szomszédja felé fordult, és magára hagyta őt abban a burában, amit maga köré emelt. Ez az elhatárolódás csak egy taktika volt a részéről, amivel rá akarta kényszeríteni Joe-t, hogy ő tegye meg az első lépést, de ehelyett az történt, hogy csak még jobban egyedül maradt. Öngól. Sóhajtott. Az állát megtámasztotta a kezével. A fejét olyan nehézzé tette a rosszkedv, hogy a legszívesebben összekuporodott volna és feladta volna. Szakítottál Kierannal, te hülye, akkor mégis mit vártál? Azt, hogy Joe a nyakadba borul? A tanár hangja azonban utat tört magának a lehangoltságán keresztül is.

– Kedves hatodik évfolyam, ma vizsgakörülmények között fognak egy esszétervet írni. Csak semmi beszéd. Micsoda öröm! Ravennek eszébe jutott, hogy egyszer valaki azt mondta neki, ezek lesznek az élete legjobb évei. Bárki is mondta ezt, minden bizonnyal elfelejtette, milyen az, amikor az emberre végeláthatatlan vizsgák várnak, miközben összetörik a szíve. A teszt végén Joe megvárta, amíg Raven bepakolta a táskáját. Raven direkt lassan pakolt be, de Joe-t nem lehetett ilyen könnyen lerázni. – Velünk ebédelsz? Key és én megvédünk majd a többiektől. Ő is biztos látni akar. Raven már napok óta nem járt az étkezőben. – Kösz, de nem. Inkább otthon eszek. – Tudom, hogy szakítottatok, de nem fogja elhinni, hogy jól vagy, ha kerülöd őt. Aggódni fog miattad. Raven azt gondolta, hogy inkább Kieran kerüli őt. Több módja is van annak, hogy valaki ne legyen ott a másik számára. Bár Kieran a testi valójában jelen volt, a valódi önmaga mindig hiányzott. Kivéve akkor, amikor megcsókolta. Az mindenképp valóságos volt. – Nem vagyok igazán éhes, Joe. Joe felkapta Raven táskáját, és nem engedte el. – Akkor gyere és igyál valamit, amíg mi eszünk. Nagyon finom gyümölcs shake-eket szolgálnak fel ebédidőben. Szeretnél egyet, ugye? – Joe… – Raven tiltakozni szeretett volna, de Joe ellentmondást nem tűrően megragadta a kezét, és maga után húzta. – Igen, tudom, hogy mindkettőnkre berágtál, de legalább tegyünk úgy, mintha továbbra is barátok lennénk. Key mindent megtesz, amit csak tud. E félév után úgysem látsz minket többet, úgyhogy addig is legyünk legalább olyan barátfélék. Ez a barátféle fájt, Raven ennél több akart lenni. – Kérlek, Joe, nem tudok. Joe megállt és Raven szemébe nézett. A sármja mögött felsejlett a benne lévő keménység is. – Kérlek, Raven! Nem magam miatt, nem miattad, hanem Key miatt. Nem magyarázhatunk meg mindent neked, de fogadok, hogy már levontál néhány következtetést Kieran családjáról. Kemény hétvégéje volt, és az, hogy tudja, hogy megbántott téged, csak még keményebbé tette. – Igen, megbántott. – Hidd el, tudja, de nem akarattal tette. Gloria mindig felzaklatja. Az a nő olyan, mint egy radioaktív hulladék, a lehető legrövidebb érintkezés is megbetegít. Csak arra kérlek, hogy légy egy kicsit kedves vele. Hát olyan nehéz? Raven legszívesebben belerúgott volna Joe-ba. Ez nem volt igazságos. Őt bántották meg, Joe mégis úgy adta elő, mintha részben az ő hibája lett volna, és ő hagyná cserben Kierant. A vállai leroskadtak. – Én mondom neked, Raven, hogy Key még sosem érzett így egy lány iránt. Nagyon is bejöttél neki. Borzasztóan sajnálom, hogy ez a románc ilyen hamar taccsra ment a bizalmi problémák miatt, de legalább a levezetést könnyebbé tehetnénk Kieran számára, különben örök időkre visszahúzódik a belső jégkorszakába, és sosem fogja még egyszer megkockáztatni azt, hogy bármit is érezzen egy lány iránt. Raven egy pillanatra behunyta a szemét. – Joe, te most arra kérsz, hogy felejtsem el, ami történt, és foltozzam össze Kierant azért,

hogy más lányok után mehessen? – Egyenesen szólva, igen. Raven legszívesebben felsikoltott volna. Kieran az övé volt, csakis az övé, nem holmi más lányoké. Joe túlságosan is sokat kért. – Őrült vagy. – Lehet, de te meg erős. Te is törődsz vele, úgyhogy tudod, hogy igazam van. Csak ne bántsd többet, légy szíves! Már így is eleget kapott. Raven egymásba fonta a karjait. – És én nem? Még ha úgy is érezte, hogy Joe igazságtalan vele szemben, és sokkal többet kér tőle, mint amit meg tudna tenni, azt értékelte benne, hogy a barátja érdekében küzd. Jó lett volna, ha valaki ezt érte is megteszi. Régebben Ginához fordult volna, most azonban senkije sem volt. A lelki szemei előtt megjelent egy ring: Joe hátba veregeti Kierant, jeges vízzel törölgeti a homlokát, és újra lábra állítja, hogy szembenézzen… a mivel is? Ő pedig ott reszket egyedül a másik sarokban. Nem túl kemény ellenfél. Jól van, Raven, szedd össze magad! Nem szerette az önsajnálatot, nem is volt sok értelme. – Rendben, veletek ebédelek. – Köszönöm, Raven, lekötelezel! Kieran már az asztalnál ült, egy szendvics és egy alma hevert érintetlenül a tálcáján. Joe rábeszélte Ravent egy bagettre, gyümölcsös shake-re és gyümölcslére, majd odavitte és letette a lány tálcáját Kieran mellé. – Most pedig megyek az én ebédemért – mormogta, majd visszasietett a pultokhoz. Kieran ránézett Ravenre, majd gyorsan vissza a tálcájára. Ha meg is lepődött amiatt, hogy Raven csatlakozott hozzájuk, ennek semmi jelét nem mutatta. Kieran mozdulatlan maradt. – Szia – köszönt Raven, miközben a dobozos almalevével babrált. Megpróbálta kiszabadítani a szívószálat a csomagolásából, de nem járt sikerrel. A hosszú ujjak ekkor elvették tőle a dobozt, könnyedén felszakították a műanyag borítást, és beleszúrták a szívószálat a nyílásba. Amikor Raven nyúlt felé, Kieran figyelmeztette: – Ne nyomd meg a közepén! Ki fog folyni a szívószálon. Mindig olyan óvatos. Bárcsak ilyen óvatosan bánt volna az érzéseivel is! Raven a tetejénél fogta meg az almalevet. Az ujjai eközben futólag hozzáértek Kieran ujjaihoz. Még mindig beleborzongott az érintésébe. – Kösz. Ha igazságos szeretne lenni Kierannal, akkor törődnie kell vele. Nem felejtette el, hogy milyen kedves volt vele Kieran azon a reggelen, amikor Gina visszajött. Joe-nak igaza volt. Csak nem olyan nehéz most viszonozni azt a kedvességet. – Hogy vagy, Kieran? – Jól vagyok, és te? Raven megvonta a vállát. – Jól. Kieran keze csak néhány centire volt az övétől, de Raven nem hidalhatta át ezt a távolságot. Mi értelme lenne? Úgysem mondja el az igazat, és ő meg nem lesz a hiszékeny nőcskéje. – Csak hogy tudd. Nem hibáztatlak azért, mert utálsz. Én is utálnám magam a helyedben. De azt tudd, hogy Hanna esetében nem hazudtam. Az igaz volt. Azt hiszem, hogy azért mondtam el, mert azt akartam, hogy tudj valami igazat is rólam. Ó, Kieran.

– Lehetek a barátféléd, ahogy azt Joe mondta, de nekem fontos a bizalom. Ezt meg is mondtam neked. Ha valakit nem ismerek, hogyan lehetnék a barátja? Hát még a barátnője, de úgy döntött, hogy inkább nem dobja be ezt a bombát a beszélgetésbe. Kieran a száránál fogva megpörgette az almát a tengelye körül. – Szeretném, ha tudnád, hogy ha másképp csinálhattam volna bármit is, akkor másképp csináltam volna, de olyan… – Kieran a homlokát ráncolva kereste a megfelelő szót – fontos kötelezettségeim vannak, amiket nem szeghetek meg anélkül, hogy még nagyobb kárt okoznék. Raven el nem tudta képzelni, hogy mik lehetnek azok a kötelezettségek, de azok alapján, amit Joe mondott az uszodában, tudta, hogy hiábavaló lenne feszegetnie. A két fiúnak van valami közös dolga ezzel az Isaackel, aki a keresztapjuk, aki veszi nekik a ruhákat és fizeti a tandíjukat. Az interneten is kutatott a válaszok után, de az FDÜ betűkre rákeresve semmi olyan nem jött ki, aminek bármi köze is lenne egy iskolához. Ez egy fal volt kettejük között. Kieran egymás után rakta fel a téglákat és a maltert, és egy cseppet sem segített neki, hogy átmászhasson hozzá. Ő azonban még a fal túlsó oldaláról is hajlandó békét kötni. – Rendben van. Nem értem, de rendben van. Kieran Raven tálcájára mutatott. – Meg fogod enni? Raven lenézett a bagettjára. – Azt hiszem. És te? – Raven a kezébe vette a bagettet. – Eddig nem voltam éhes. – Én sem. Egy röpke pillanatig újra megértették egymást. – Egy falat én, egy falat te? – javasolta Kieran. – Oké. Joe egy dugig rakott, zörgő tálcával tért vissza. Rámosolygott Ravenre, és eltátogott egy köszönömöt neki Kieran háta mögött. – Szóval, srácok, mit akartok csinálni ma este? Raven lenyelte, ami a szájában volt. – Át kell néznem az anyagot a holnapi táncvizsgára. – Ez azt jelenti, hogy Key-nek is. Gyere, tanulj velünk! Nincs több rejtőzködés a házikóban, legalábbis addig nem, amíg itt vagyunk, hogy szemmel tartsunk. – Ti is átjöhettek hozzánk vacsorára. Megfogadtam magamnak, hogy a lehető legkevesebb időt töltök itt. – Van mindened mogyoróvajas és lekváros szendvicshez? – Persze. – Akkor rám számíthasz. Kieran mormogott valamit az undorító amerikai szokásokról. – Nagyapának biztos akad marmite\'7b2\'7d-ja. – Hálistennek, egy civilizált emberrel élsz. – Akkor megbeszéltük. Vacsora és tanulás nálad. Joe arca ragyogott, ahogy kettejükre nézett. Raven látta rajta, hogy valóban boldog attól, hogy félig-meddig újra összehozta az ő kis családját. Bár Kieran nevében kérlelte őt, valójában ő sem érezte jól magát, tudva azt, hogy nincsenek rendben a dolgok kettejük között. Bár Ravennek tennie kellett ezért a békéért, mert nem adták ingyen, el kellett ismernie, hogy jobb egy félbarátság is a semminél. Ahogy Raven elvált tőlük, hogy angolórára menjen, Kieran elkapta Joe-t.

– Hogy az ördögbe tudtad rábeszélni arra, hogy odaüljön hozzánk? Azt hittem, szakított velünk. – Mondtam neked, hogy mivel fogom csinálni: egy kis sármmal és azzal, hogy a megbocsátó természetére hivatkozom. Azok után, amiken ez a lány keresztül ment miattunk, azt hittem, nehezebb lesz, de meggondolta magát, amikor letérdeltem és úgy könyörögtem. Joe az újrahasznosításhoz szétválogatta a szemetét, majd bedobta a tálcáját. – Azt azért nem javaslom, hogy újra összejöjjetek, de folytatnunk kell a küldetést. Raven egy célpont, és nem védhetjük meg, ha nincs a közelünkben. Ráadásul egy fontos információforrás is. – Raven nem csak célpont és információforrás. – Tudom. De Raven szeret minket, és én is a barátja szeretnék lenni, még akkor is, ha ezt nem tehetjük tisztán és szabadon. Túl kedves lány ahhoz, hogy kemény legyen velünk, hiába érdemelnénk meg. Kieran nem volt hozzászokva ahhoz, hogy szeressék. Kidobta a kukába az almacsutkáját. – Értem. – Csak bánj finoman az érzéseivel, jó? Kieszközöltem egy fegyverszünetet, ne kockáztasd semmivel, komoly dolgokkal semmiképpen se! – Jó. Joe-nak fogalma se volt róla, hogy ez milyen nehéz lesz. Kieran nem volt benne biztos, hogy meg tudja ezt csinálni. – Akkor később találkozunk! Joe elballagott az órájára, útközben csatlakozott Heddához és a bandájához, akik hűvösen fogadták, de egy kis idő múlva újra sikerült a kegyeikbe férkőznie. Kieran következő órája angol volt, és csak hogy meg legyen koronázva ez az amúgy is nehéz napja, ott találta Adewale-t és Ginát az osztályterem előtt a falnak támaszkodva, a fejüket összedugva. Hűvösen biccentett feléjük, majd elővette a mappáját, hogy átnézze a jegyzeteit a költészetről. Egyszer csak egy kéz villant át a papírja felett, ami kilökte a kezéből a mappát, így az a földre esett. A kapcsok szétnyíltak, a jegyzetei szanaszét szóródtak a folyosón. – Láttuk, hogy Ravennel egy asztalnál ültél. Adewale ezt úgy vetette a szemére, mintha bűnt követett volna el. Gina támogatólag mögötte állt. Kierant elöntötte a düh. Mivel nem volt kedve Adewale-ék lábainál négykézláb matatni, a papírjait ott hagyta, ahol voltak. Rossz emberbe kötöttek bele, főként azért, mert egyáltalán nem volt ellenére, hogy harcolhat. – Ez így van. – Már tudhatnád, hogy senki sem megy a közelébe. Kieran eltolta magától Adewale kezét. – És mit érdekel engem a véleményed? Azt csinálok, amit akarok. – Nézd, Kieran, személy szerint semmi kifogásom sincs ellened. De rá kéne már ébredned arra, hogy vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lóghatsz együtt. A tolvajokat nem szeretjük. – Raven nem tolvaj. Adewale dühösen belecsapott a levegőbe, ezzel is elütve magától Kieran állítását. – Baromság. Ellopta az órám. – Nem lopta el, csak Gina állította, hogy ő volt. Tehát nincs ügy. Gina meghúzta Adewale ingujját. – Már megmondta, hogy azt hiszi, én voltam.

– Édesem, akkor téved. – Adewale átkarolta Ginát. – Nem ismer úgy, mint én. – Nem értem, miből vonod le ezt a következtetést. – Kieran mogorván nézett, mivel irritálták Adewale logikátlan következtetései. – Gina volt az egyetlen, aki látta azt az órát. – Ezzel azt akarod mondani hogy Gina a tolvaj? – Adewale a háta mögé tolta Ginát, majd fenyegetően közel lépett Kieranhoz. – Végre valamit helyesen látsz. Lépj hátra! Kieran a földre nézett, mivel elvonta a figyelmét az a kár, amit Adewale okozott a cipőjével jegyzetein. Máskülönben észrevette volna az arca felé lendülő öklöt. Így csak egy éles fájdalmat érzett az arccsontján. Nekiesett a falnak, de a verekedésben való jártassága azonnal megmutatkozott. A faltól elrugaszkodva lendületet vett, körbefordult és belekezdett az ellencsapásba. Egy ütés a rekeszizomba, egy rugás a térd mögé, a kezeket hátra, és már semlegesítve is van a támadó. Mint ahogy a tankönyvekben meg van írva. Kieran nem törődött a sikoltozó Ginával. – Mit is akartál mondani, Adewale? – Engedj el! Adewale vöröslő arca a föld felé nézett, a vér a fejébe áramlott. A többiek köréjük gyűltek, hogy mindent lássanak. – Addig nem, amíg meg nem ígéred, hogy leszálltok rólunk és békén hagytok minket! Mondd! – Igen, igen, maradjon csak meg neked a csaj, te őrült! Kieran egy kicsit még feljebb emelte Adewale karjait, de persze csak azért, hogy nyomatékosítsa a szavait, és nem azért, mert ideges volt. Mélyen magába temette a dühét, és inkább a logikára hagyatkozott. – Azt hiszem, most már tudom, ki vett részt Raven megtámadásában. Te is ott voltál, ugye? – De ellopta az órám! – Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Nem lopott el semmit. Ezt csak Gina mondta, de Gina hazudik. Nem mintha ez megbocsáthatóvá tenné azt, amit Ravennel tettél, te kis átkozott gyáva dög! Mostantól fogva azonban békén fogod hagyni Ravent, különben esküszöm neked, hogy azt fogom veled csinálni, amit te tettél vele, és addig nem fogom abbahagyni, amíg nem térden csúszva könyörögsz neki, hogy bocsásson meg neked! Érthető voltam? – Igen, csak engedd már el a karom! Eltöröd! – Ez nem igaz. Csupán nyomást alkalamzok rajta, hogy felkeltsem a figyelmed. Ha el akartam volna törni, akkor arról már tudnál! Kieran megadta a végső döfést Adewale-nek. – Szedjétek össze a papírjaimat! Mindketten – mondta, miközben a padlón heverő jegyzeteire mutatott. Adewale és Gina egymásra néztek, egyikük sem akarta ilyen megalázó helyzetbe hozni magát. – Ti vertétek ki a kezemből, szóval ti is veszitek fel őket! Nagy csönd támadt. – Szedjétek fel! – Kieran egy olyan mosolyt eresztett feléjük, amit látván mindketten letérdeltek és összeszedték az A4-es papírokat. Gina anélkül seperte be őket a mappába, hogy kisimította volna őket. Kieran azonban ebbe már nem kötött bele. – Itt van! – A szempillái eltakarták a kék szemét. – De tévedsz Ravennel kapcsolatban. Kierannak már megint az a különös meggyőződése támadt, hogy Gina tényleg hisz a maga ártatlanságában. Az arcán nyoma sem volt alattomosságnak, mintha az igazságot teljesen

kitörölték volna a fejéből. Egy pillanatig szánalmat érzett iránta. – Nem tévedek, Gina. De te sajnos igen. Kieran ezzel bement az osztályterembe, és leült az egyik székre. Egyáltalán nem lepte meg, hogy senki sem ült mellé. Kieran és Adewale összetűzése volt a nap szenzációja. Bár egyik pletykaláncnak sem volt a tagja, még Raven fülébe is eljutott ez a hír, Heddának köszönhetően, aki jó hangosan ecsetelte a történteket, miközben a társalgóból bejött a könyvtárba. A lányok nem láthatták Ravent, mivel éppen az újságospolc mögött volt, így megállhatott hallgatózni. – Egyszerűen megőrült, elhiszitek? Megtámadta Adewale-t csak azért, mert megmondta az igazságot a Varjúról. Raven kíváncsi volt, hogy kiről beszél. Senkiről sem tudta elképzelni, hogy verekedne érte. – Valójában Ade ütött először – mormogta Gina. – De ő volt az, aki elvesztette az eszét. Majdnem eltörte Adewale karját. Tök veszélyes. – Mit szólt hozzá Joe? – Nevetett. Azt mondta, hogy Adewale ezt csak azért kapta, mert alábecsülte Kierant. Kieran? Hát ő verekedett érte? Tudta, hogy nem szép tőle, de öröm futott át rajta, amikor meghallotta, hogy valaki kiállt érte. A ringben már nincs annyira egyedül. De hogy Kieran? Azt hitte, a szakításuk után hűvös lesz vele, arra végképp nem számított, hogy rohanni fog, hogy megmentse a becsületét. Vajon jól van? – Joe nem veszi komolyan a figyelmeztetésünket – panaszolta Hedda. – Sok lehetőség van benne, de nem látja, hogy milyen ártalmas Raven és a hozzá hasonlók. A hozzá hasonlók? Azok kicsodák? A szegények, akik csak ösztöndíjjal tanulhatnak itt? Akkor elég sok hozzá hasonló van, már ha Hedda így értette. Westron kiváltságos falain kívül Heddának elég nehéz dolga lenne olyanokat találni, akik nem bántanák. Raven bosszúból néha elképzelte, hogy Hedda hogyan tudott volna helytállni az előző iskolájában. Öt perc alatt élve zabálták volna fel a cápák. – Kieran rosszabb. Ő nem közülünk való – mondta Toni. O-ó. Úgy hangzik, hogy a fiúk is mindjárt csatlakoznak hozzá az elutasítottak karanténjában. – Ne aggódj! Mrs. Bain azt mondta, hogy helyreteszi őket. Nekik is meg kell tanítani, hogy helyesen lássák a dolgokat. Alapvetően nincs velük gond, úgyhogy néhány hét az udvarházban megteszi. – Hedda megveregette Gina vállát. – Neked is segítettek rendbe jönni, ugye? – Igen, igazán szerencsés vagyok, hogy lehetőséget kaptam – mondta Gina pihegve, akárcsak egy szépségkirálynő, aki mesterkélten mosolyog bele a kamerába. – Sokkal jobban érzem magam, mióta világosan látom, hogy mik a céljaim. Először tudtam az apukámmal kedvesen beszélgetni. Azt mondja, hogy most már olyan lány vagyok, akit mindig is akart. – Jaj, de édes! – turbékolta a többi lány. Jesszum, de szörnyű, füstölgött magában Raven. Képtelen volt arra, hogy ezt tovább hallgassa, így előbújt a rejtekhelyéről, és odamasírozott a kanapén ülő lányokhoz. – Szia Gina! A volt barátnője óvatos pillantást vetett rá. – Mit akarsz? – Csak azt akartam mondani, hogy mielőtt agyátültetésed lett volna, nagyszerű ember voltál. Persze akadt néhány hülye dolgod, de alapvetően jókat lehetett veled nevetni és jó barát voltál. Érdekes is, és volt saját véleményed. Az apádnak el kellett volna téged fogadnia olyannak,

és nem kellett volna belekényszerítenie az általa jónak tartott skatulyába. Gondolkozz el ezen! Gina idegesen végigsimította a testhezálló szoknyáját, és úgy tett, mintha nem figyelt volna Ravenre. – Mit tudsz te a szülői elvárásokról? – kérdezte megvető gúnnyal Hedda. – Ha jól tudom, neked nincsenek szüleid. Olyan bántó volt ez a megjegyzése, hogy néhány lány illemből megbotránkozott arcot vágott. – Ez nem volt szép, Hedda – mormolta Gina. Raven lenyelte a fájdalmát. A torka összeszorult. – Az apám úgy halt meg, hogy a hazáját szolgálta, szóval tömd be azt az ocsmány szádat, és fogd be! De Hedda nem vonult vissza. – Te egy élősködő vagy. Mások pénzéből élsz. A mi tandíjunkból fizetik az ösztöndíjad. – Az apám az életével fizetett a szabadságodért. Az olyan emberek nélkül, mint ő, nem ülhetnél itt a seggeden és nem nézhetnél le engem. De tudod mit? Nem érdekel, mit gondolsz rólam. Ha vannak élősködők ebben a szobában, akkor az te vagy. Mindenre felhatalmazva érzed magát, egyébként tök hamisan, csak azért, mert, hú,hú, hú, egy vagyont fogsz örökölni. – Raven gúnyosan meglegyintette a kezét. – Jó neked! Ha bárki közületek tett volna valami olyasmit, amivel kivívta volna a tiszteletem, akkor azt megadnám neki. De csak egy rakás hülye gazdag ribit látok magam előtt, akik öt percet sem bírnának ki a valós életben. Úgyhogy kapjátok be! Raven gyorsan odébbállt, hogy az övé lehessen az utolsó szó. Sietős léptekkel ment ki a társalgóból. Már felégette a többi lányhoz vezető hidat maga mögött, de olyan jó volt egy kicsit táncolni a parázsló tűz körül, és rátenni még egy lapáttal. Ami pedig Kierant illeti – a tettek többet mondanak minden szónál, nem?

14. fejezet Sütiillat fogadta Kierant és Joe-t, ahogy bekopogtattak Ravenék kisházának hátsó ajtaján. Amikor Raven ajtót nyitott nekik, látták, hogy egy csíkos kötény van a derekán és egy cseppnyi liszt az orrán. – Sziasztok! Örülök, hogy itt vagytok, srácok! Sütöttem nektek! Joe elvigyorodott. – Jó nyomozóként ezt már ki is szimatoltuk! És mi az alkalom? – Joe megütögette a lány vállát, miközben elment mellette. Kieran étcsokoládé és dió illatát azonosította a levegőben. Raven a kedvenc brownie-ját sütötte. – Hadd köszöntsem a hősöm! – Raven Kieran dereka köré fonta karjait. A fiú egy kicsit hátrahőkölt, és egy pillanatig tétovázott, mielőtt ő is visszaölelt volna. – Köszönöm, Kieran! – De mit? – Miért nem tudja betartani azt a határvonalat, amit kéne? Joe megköszörülte a torkát. – Most megyek, és megnézem, hogy áll a süti – mondta a konyha felé mutatva. – Itthon van a nagyapád? – Még nem, a kastélyban segédkezik a vacsoránál. – Ja igen, persze. Akkor úgy néz ki, senki sem fog félbeszakítani titeket. – Joe biccentett egyet Kieran felé, majd kisietett a konyhába, az ajtót bezárta maga mögött. – Szóval mit is köszönsz? – ismételte meg Kieran a kérdést. Reménykedni kezdett, hogy Raven ad neki egy újabb esélyt, és a tegnapi veszekedésük mégsem jelenti a kapcsolatuk végét, mint ahogy azt gondolta. Bár nem lett volna szabad, mégis ezt akarta mindennél jobban. – Köszönöm, amit értem tettél. Kieran felcsúsztatta a kezét Raven karján, majd a lány arcát a két keze közé fogta, miközben a hüvelykujjával simogatta az arccsontját. – Nem csókolhatlak most meg. Raven összevonta a szemöldökét. – Ki szerint nem? – Azt hittem, hogy szakítottunk, és most csak fegyverszünetet kötöttünk. Márpedig a barátfélék nem csókolják meg egymást. – És mert megígérte Isaacnek, tette hozzá magában. Bár úgy tűnik, hogy az adott szava éppúgy elolvad, mint egy jégszobor egy fűtött szobában. – De azok a hősök, akik megvédik a barátféléiket, megérdemelnek egy csókot. – Raven lábujjhegyre állt, és megérintette az ajkaival Kieran ajkait. Kieran halkan felnyögött, ahogy érezte, az önuralma teljesen elszállt. Raven hátára szorította az egyik kezét, hogy még felemelje, míg a másikkal a lány fejét simogatta. Mindkettőjüknek erre volt szüksége. Arra, hogy az ajkaik gyengéden összeérjenek, a lélegzetük egymásba fonódjon, hogy a fiú gyengéden simogassa a lány gerincét, Raven pedig finom borzongást keltve végigfuttassa az ujjait a fiú mellkasán. Kierant mindez elröpítette a mindennapokból a tiszta, mágikus számok birodalmába, oda, ahol minden egyértelmű, és ahol minden egyenlet és nehézség meg van oldva. Raven a keresett x minden olyan érzelmi egyenletben, amivel csak szembesült. Bolond volt, hogy akár csak egy percig is azt hitte, az FDÜ fontosabb lehet, mint ez. Végül Raven nem bírta tovább, és visszabillent a sarkaira. Nem eresztette el azonban Kierant, inkább befészkelte a fejét a fiú mellkasába. – Túl magas vagy.

Kieran elmosolyodott. – Már elnézést, de nem lehet, hogy te vagy túl alacsony? Raven egy négyzetet rajzolt Kieran szíve felé. – Talán szerzek egy ládát, amire ráállhatok. – A kis praktikus! De az is lehet, hogy az ölembe ülsz. Ez a megoldás még jobban tetszene. – Most már tudom, miért zseniznek le téged. – Raven hátrahajtotta a fejét, hogy Kieran arcába nézhessen. – Megsérültél, amikor Adewale-lel verekedtél? Kieran megérintette az arcán lévő ütésnyomot. – Nem. – Hazug! – Semmiség. Véget vetettem neki, mielőtt még igazán elkezdődött volna. – Teljesen ledöbbentem, amikor hallottam, mi történt, hiszen Adewale mindig is aranyos srác volt. – Valahol legbelül valószínűleg most is az, de az ellenségeid meggyőzték arról, hogy te egy fenyegetés vagy, és ezért úgy mennek utánad, mint a fehérvérsejtek egy vírus után. – Vigyázz, nehogy téged is üldözni kezdjenek! Félő, hogy te és Joe kockára teszitek a népszerűségeteket azzal, hogy lojálisak vagytok hozzám. – Tudunk vigyázni magunkra. – Tudom. De legközelebb hadd legyek én a szárnysegéded! Kieran letörölte a lisztet Raven orráról. – Talán hagyom, hogy tartsd a dzsekimet. – Jó! Szeretem azt a dzsekit. Kieran elmosolyodott. – És a lányokat is rád hagyom. Nem verekszem lányokkal. – Könnyen legyőzöm azokat a libákat, ne izgasd magad miattuk! Semmi érzékük sincs a verekedéshez. Raven imádni való volt, ahogy sütött az arcáról az elhatározás, hogy mindenáron megvédi őt. – Micsoda vadság, kis tigrisem! – Az apukám megtanított nekem néhány hatásos önvédelmi fogást. Megmutatom, ha szeretnéd, arra az esetre, ha Adewale bosszút szeretne rajtad állni. Bár egy tengerésztiszt már alaposan kiképezte az önvédelmi technikákra az FDÜ-nél, Kierannak nagyon tetszett az az ötlet, hogy Raven mutassa meg neki azokat a mozdulatokat. – Jól hangzik. És… ööö, Raven? – Hm? A határvonalat átlépte, megtaposta, szétzúzta. Jó nagy bajba került, de az értelem szabadságra ment. – Mindjárt itt a végzős bál. Akarsz menni? – Már mindjárt itt van? Kieran a plafonra emelte a szemét. – Hadd szenvedjek, ugye? – Még jó hogy! Ha arra készülsz, amire gondolom, hogy készülsz, akkor, ahogy az anyukám mondta, kérj meg rendesen, vagy ne kérj meg egyáltalán. Kieran Raven szemébe nézett. – Raven Stone, megtisztelnél azzal, hogy eljössz velem a végzősök báljára? – kérdezte, miközben puszikat nyomott a lány ujjbegyeire.

– Nagy örömmel, Kieran Storm! – Köszönöm. – De mi lesz utána veled és velem? Elmondod nekem az igazat? Kieran Raven homlokához érintette a homlokát. – Ne aggódj! Dolgozom rajta, hogy elmondhassam. – Tényleg? – Esküszöm. Ekkor egy csattanás hangzott fel a konyhából, ami után Joe káromkodott egyet. Raven kuncogott. – Azt hiszem, Joe rájött arra, hogy a tepsi még forró. – Felfalod a hősiességemért járó brownie-jaimat? – kiáltotta neki Kieran. – Hát persze! – Joe hangja egyáltalán nem volt bűnbánó. – Ha nekem nem örülnek az előszobában, legalább itt kapjak valami jót! Raven kézen fogta Kierant, vékony ujjait a fiú ujjai köré fonta. – Menjünk, mielőtt még megeszi az összeset! – Követlek mindenhová! – mondta Kieran, és csak félig viccelt. Miután magukra hagyták Ravent és a nagyapját, Kieran és Joe visszaértek a kastélyba. Kieran nem követte Joe-t a szobájukba, hanem a másik lépcső felé indult el. – Jól vagy? – kérdezte Joe, amikor észrevette, hogy Kieran nem jön utána. – Igen, jól. Csak körbenézek. – Akkor majd találkozunk a bázison! Addig is beszámolok Isaacnek. – Nagyszerű, köszi! – Nagyon jól viselkedtél Ravennel! Kedves voltál vele. Barátságos, de nem vitted túlzásba. Finoman tartottad távol magadtól. Joe ezek szerint nem tud az előszobai csókról. Kieran arra tippelt, hogy Joe nem lenne túl boldog, ha tudná, hogy mennyi szabályt megszegett, és mennyit fog még a továbbiakban. A karrierjét rögtön sutba dobhatná, ha ez kiderülne. Kieran megvárta, amíg Joe befordul a sarkon, majd a kedvenc helye, a kastély teteje felé vette az irányt, ahol a lőrések mentén sétálhatott. Bár a diákok nem jöhettek fel ide, az FDÜ-nél az elsők között tanultak meg zárakat feltörni, amely tudást most alkalmazott is, hiszen egy olyan helyre szeretett volna menni, ahol zavartalanul tud gondolkozni. Miután átjutott a boltozatos ajtón, felzavarta a palaköveken üldögélő galambokat, akik nagy szárnycsapásokkal röppentek el a feje felett. Kieran tudta, hogy nem kell elhajolnia előlük. A galambok ugyanis másodpercenként körülbelül kétszázötven képet képesek feldolgozni. Egy film tízszer lassabb ennél, így az csak diavetítés lenne nekik. Ebből pedig az következik, hogy a galambok még akkor is kikerülik az embert, amikor úgy látszik, olyan pályán vannak, hogy nekiütköznek. Kihajolt az omladozó mellvéden. Viharvert homokkő. Valamilyen zuzmónak – ha nem téved, akkor a Caloplaca flavenscensnek – legalább kétszáz évébe telt, hogy a narancsszínű foltjaival bevonja a köveket. Kieran egy mélyet lélegzett, és előkészítette az agyát egy jó kis elmélkedésre az alkonyatban. Rendben. A tények lefektetve, úgyhogy most jöjjenek az érzelmek. Az Isaackel való beszélgetése óta tudta, hogy szakmai szempontból rossz irányt vett az élete. Isaac megmondta neki, hogy még ő sem csinálhat a körből négyzetet, és nem szakíthatja meg az FDÜ bizalom körét a Ravenhez való kötődése miatt, de mi értelme lenne olyan aggyal rendelkezni, mint ő, ha egyszer sem használhatja arra, ami igazán lényeges? Ha valaki képes véghezvinni a lehetetlent, akkor ő az. Ezt nem az önteltség mondatta vele, hiszen tudta magáról, hogy az értelmével messzebbre jut másoknál.

Az ujjaival dobolni kezdett a korláton. Átgondolva a problémát arra jutott, hogy a biztonsága érdekében semmit sem árulhat elé Ravennek addig, amíg tart a küldetés. De tényleg mások lesznek a szabályok, ha végeztek ezzel az üggyel? Még van egy éve az FDÜ-nél, aztán ott az egyetem. Az egyetemre került FDÜ-s diákok nagyobb szabadsággal rendelkeznek, mivel az egyetem színes, laza közegében a hallgatók háttere nincs annyira nagyító alatt. Csak meg kell győznie Ravent, hogy tartson ki és várjon rá, amíg oda nem kerül. De egy év túl sok idő. Ha Raven végzős lesz, és előkészítőre jár, valamilyen fiú úgyis lecsapna rá és kiütné őt a ringből. Nem tudná elviselni, ha másnak is joga lenne arra, hogy megcsókolja. Hát persze! Kieran a homlokára csapott, és átkozta magát a lassúságáért. A végkövetkeztetés nyilvánvaló. Nem tudta elhinni, hogy nem jutott eszébe korábban. Csak néhány csodát kell véghezvinnie, na és reménykednie abban, hogy Raven tényleg megbocsátó típus. De ez majd csak később. Most az a feladata, hogy garantálja a biztonságát, hogy el tudjanak jutni odáig. Lesz Isaackel egy nehéz beszélgetése, ezzel fogja kezdeni. Isaac minden bizonnyal mérges lesz, amiért nem tartotta be a szabályokat. Kieran mérlegelte annak a lehetőségét is, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha Isaac a plafonon lesz, de úgy döntött, vállalja a kockázatot. Isaac mindig mondogatta nekik, hogy nem a tulajdonai, nem rendelkezik felettük. Ha megteszi ezt a lépést, ki fog derülni, mennyire gondolta ezt komolyan. Ha valaki kisétál ebből a kapcsolatból, hát az nem ő lesz. De átkozott legyen, ha hagyja, hogy Raven bedobja a törülközőt a hazugságai miatt, és ne tegyen meg mindent azért, hogy meggondolja magát. Kieran számára a vizsgaidőszak legjobb pillanatai azok voltak, amikor Raven önvédelemre tanította. Nagyon élvezte, hogy hülyének tettethette magát, és olyan nagy örömöt okozott Ravennek azzal, hogy hagyta magát instruálni. Ráadásul ez egy rakás lehetőséget adott arra, hogy Raven hozzáérjen, ami mindkettőjüknek jobban esett annál, mint amennyire bevallották maguknak. – Ma este azt mutatom meg neked, hogyan tudod bevetni a testsúlyod. Vacsoraidőben voltak a tornateremben, így csak maguk lehettek. Kiterítették a matracokat, mivel Raven figyelmeztette Kierant, hogy a mai órán már komolyra fordulnak a dolgok, és nem lesz olyan könnyű, mint az előző alkalommal, amikor a sebezhető helyeket, mint a szem, orr, ágyék stb. vették végig. – Aha, szóval ma a cukorszármazékokat felhasználva a befektetési alapok vetik be a súlyukat a nyereség érdekében. – Hogy mi? Ja igen, Raven nem érti az ilyen vicceket. – Semmi. Raven a plafonra emelte a szemét. – Na jó, Mr. Storm, ne tegyen több olyan érthetetlen megjegyzést, ami a földi halandóknak túl magas, inkább húzzon ide! Kieran elvigyorodott. Imádta, amikor a lány parancsolgatott. Raven összeráncolta a szemöldökét, mivel érezte, hogy Kieran komolytalan. – Most pedig támadj meg, ahogy csak akarsz! – De nem akarok fájdalmat okozni neked. – Nem fogsz. Kieran direkt feltűnően próbálta megragadni Raven karját. Raven egy jól kivitelezett jujitsu mozdulattal védte meg magát. Előrelendült, és a könyökével Kieran felé ütött, aki így kénytelen volt elengedni a csuklóját.

– Én most elfutok! – Raven úgy tett, mintha futna. – Most pedig te jössz! Én vagyok Adewale, és most megragadlak! Raven olyan lelkes volt, hogy Kieran bármikor hagyta volna, hogy megragadja. – Csináld olyan erősen, ahogy csak tudod! Raven előretört, és megragadta Kieran csuklóját. – Most pedig végy egy lendületet, és törj ki a fogásomból! Mi lenne ebben a szórakozás? Ehelyett inkább Kieran megragadta Ravent a derekánál fogva, és felemelte. – Feladod? – Tegyél le! Neked most menekülnöd kéne! Semmi esetre sem. Kieran forogni kezdett Ravennel a karjában. – Teljesen uralkodsz rajtam. Raven megütögette a fejét. – Idióta! Te uralkodsz rajtam! – Mondd még egyszer! – Kieran megpuszilta Raven állát. – Nem, soha! – Hű, egy kihívás! Kieran ráejtette Ravent a matracra, és elkezdte csiklandozni. Raven ide-oda dobálta magát. – Hagyd abba, ez nem fair! – Mondd még egyszer! Raven megpróbálkozott volna még egy jujitsu mozdulatsorral, amely szerint egy horogütést mér a csuklóra, megfogja a könyököt, csapdába ejti a lábat, ami az első lépés lett volna arra, hogy megfordítsa az állást és felülkerekedjen, de annyira nevetett, hogy nem tudta végigcsinálni. Kieran csókokkal borította el az arcát. – Mondd! – Jól van, jól van! Uralkodsz rajtam, te Zelefánt! Kieran abbahagyta a csikizést, és mélyen belenézett Raven szemébe, ami szerecsendió színű volt csokoládécsíkokkal. – Te pedig rajtam. Raven mosolya kiszélesedett. – Tényleg? Kieran megfordult, és az ölébe ültette Ravent. – Igen. És azt szeretném, ha elviselnél még egypár hétig. Raven hátrahőkölt. – Nem akarok csupán átmeneti szórakozás lenni, és mivel nem magyarázod meg, mi folyik itt, attól tartok, hogy mi…el vagyunk cseszve. Már arra is gondoltam, hogy a bál lesz a búcsúnk, a kapcsolatunk szép befejezése. Ezt hitte Joe is, de Kieran ezt egyáltalán nem tudta volna elfogadni: megtalálta azt a lányt, aki hozzá tartozik, és esze ágában sincs elengedni őt. – Nem úgy értettem. Arra kérlek, viseld el még egypár hétig, hogy nem vagyok őszinte hozzád. Hogy nem mondom el az igazat. Ha majd találkozunk a nyári szünetben, mindent megmagyarázok. Raven szemei felizzottak a kíváncsiságtól, de a kétséget még nehezebb volt elviselnie. – Úgy érted, mindent elmondasz Isaacről? Kieran bólintott. – És az FDÜ-ről és Gloriáról?

– Igen, elmondom az egész történetet, már ha lesz türelmed végighallgatni. Kieran remélte, hogy Raven nem hagyja faképnél, amikor megismeri majd a katasztrofális családi hátterét. Ugyanakkor biztos volt benne, hogy Ravent nem érdekli a származás. Egy dolgot már most tisztázni akart vele. – Ami pedig az előkelő származást illeti, Joe csak ugratni akart. – Be kell vallanom, hogy Gloria nem is tűnt a felső tízezer tagjának. – Joe-nak élénk a fantáziája. Raven megráncolta az orrát, miközben úgy szimatolt, mint egy patkány. – És mi a helyzet a drogos anyjával és a bebörtönzött apjával? Ezt Joe-nak kell megmagyaráznia. Szegény Mr. és Mrs. Masters! A legaranyosabb pár egész Manhattanben, és Carol nemcsak hogy kokaint nem szed, de még aszpirint sem. A steppelés és a cserépégetés a szakterülete. – Jegelhetjük ezt a témát augusztusig? Raven hosszan nézett Kieranra, alaposan megfigyelve az arckifejezését. Az élete során megtanulta, hogy ne bízzon senkiben, és Kieran akaratlanul is ráerősített erre a hitére. Vett egy mély lélegzetet, amikor döntésre jutott. – Rendben, titokzatos uram, elhalasztom az ítélethirdetést. Ráveszel arra, hogy az ösztöneimmel szemben cselekedjek, ugye tudod? – De értem megéri, nem? – Igen, érted meg. – Raven megpödörte Kieran egyik hajtincsét. – Különben az öledben vagyok. – Igen, ez így van. – Hiszen ez nyilvánvaló, gondolta. – Nem, Kieran, úgy értem, hogy az öledben vagyok. – Ó, igen! – Most már megértette. – És helyesen következtettem: a méretbeli különbségeink eltűnnek ebben a helyzetben. – És mihez kezdesz vele? – Raven a szempilláin keresztül nézett a fiúra. – Megmutatom neked az én önvédelmi technikámat. – Úgy érted, a csiklandozáson kívül? – Igen. Figyelemelterelésnek hívják. Ha még mindig meg akarsz támadni, miután befejeztem, akkor nem végeztem jó munkát. – És valami olyasmi lesz, mint ez? Raven előrehajolt, és megcsókolta. – Hát te is ismered? – kérdezte Kieran meglepetést tettetve. – Igen. De még nem vagyok igazán jó benne. – Á! Nekem más véleményem van. De a szólás szerint a gyakorlat teszi a mestert, szóval legyünk mesterek! Kieran egyre közelebb hajolt Ravenhez, majd végül a szája a szájához ért. Amikor Kieran visszament a szobájukba, Joe éppen keményen tanult. – Hogy ment az önvédelem? – kérdezte Joe. – Tökéletesen. – Kieran belemosolygott a fiókja mélyébe, miközben elrakta a sportcuccát. Nem szívesen titkolta el Joe elől, hogy Ravennel újrakezdték a kapcsolatukat, de ha elmondta volna a barátjának, akkor arra is meg kellett volna kérnie, hogy ne mondja el Isaacnek, ami két tűz közé szorította volna Joe-t, mivel nem tudta volna, kihez legyen lojális. Kieran maga akarta ezt Isaacnek elmondani. A végén. Amikor már véghezvitte a csodát. – Nem akarom elrontani a hangulatod, de Isaac azt mondta, hívjuk vissza, mihelyst megérkezel. Néhány nappal ezelőtt Kieran arra kérte Isaacet, hogy mérlegelje a csodatevő javaslatát.

Isaac azt válaszolta, hogy gondolkozik rajta, majd lerakta a telefont. Kieran eltűnődött, vajon emiatt telefonált-e Isaac ilyen váratlanul. – Legyünk akkor túl rajta! Joe tárcsázott. Isaac arca betöltötte a képernyőt. Kieran tudta magáról, hogy nem értelmezi annyira ügyesen az arckifejezéseket, de még ő is észrevette, hogy a főnöke nagyon mérges. Csak nem megtudta valahogyan, hogy együtt van Ravennel? – Üdv, Isaac, mi vagyunk. Joe arrébb húzta a székét, hogy Kieran is lássa a képernyőt. – Fiúk. – Isaac bólintott. – Kaptam ma egy emailt az igazgatónőtől, amiben elküldte a beígért véleményeket rólatok. Kieranon a megkönnyebbülés hulláma söpört végig. Szóval nem Ravenről van szó, legalábbis még nem. – Na és most mi rosszat csináltunk? – kérdezte Joe rezignált hangon. – Ami engem érint, olyat ti semmit. Az igazgatónő az, aki teljesen felhúzott. Küldött egy levelet arról, hogy be tudlak titeket íratni a hamarosan kezdődő személyiségfejlesztő tanfolyamra. – Isaac előhúzta a kinyomtatott levelet. – Meg akar bizonyosodni róla, hogy úgy lett-e összeállítva, hogy megfeleljen a különleges elvárásaimnak. Ezt követően pedig egy részletes karaktergyilkosság következik – pardon, elemzés – mindkettőtökről. Javaslatokat is tesz arra, hogy miben kéne javulnotok. Felvetettétek a lehetőségét annak, hogy bizonyítékokat kreálnak, amivel később megzsarolhatják a szülőket. Hát talált, süllyedt! – Milyen édes! – Joe megropogtatta az ujjait. – Na és mi a gond velem? Isaac szárazon elmosolyodott. – A személyiséged legtöbb aspektusáról hízelgően beszél. Jó csapatjátékos, vidám alaphangulatú, intelligens, de hiányzik belőled a… hogy őt idézzem a „tekintélynek kijáró méltó tisztelet” és a „sikerorientáltság”. És ami felteszi a koronát: ittasan vezetsz. – De én nem! – Tudom. De csatolt egy gépelt, teljesen hivatalosnak látszó rendőrségi iratot, amiben azt írják le, hogy elvitted egy körre az iskolabuszt. Ha azt gondolnám, hogy ebben egy szemernyi igazság is van, akkor mint a gondoskodó és korrumpálható keresztapád, mindent megtennék azért, hogy ne szerepelj a bűnügyi nyilvántartásban. Isaac félredobta a papírt. – Mondhattam volna, hogy nem tiszteled a tekintélyt. Ezenkívül további javaslatokat kér tőlem, hogy miket vegyenek még be a személyesen neked összeállított fejlesztőprogramba. – Remélem, azt válaszolta neki, hogy a tökéletest már nincs hova javítani. Isaac sötéten felnevetett, majd egy sokkal nagyobb nyomtatványt vett elő. – Kieran, attól tartok, Mrs. Bain nem igazán kedvel téged. Kieran egymásba fonta karjait. – Ezt bóknak veszem. – Szerinte egy hosszabb és intenzívebb kezelésre van szükséged. – Isaac átlapozta azt a hat oldalt, amelyen keresztül Mrs. Bain sorolta Kieran hibáit. – Furcsa. Itt dicséri az iskolai teljesítményedet, különösen a táncban. Ezt meg mire véljem? – Igen. Kiderült, hogy nem vagyok rossz benne. Kieran megdörzsölte a tarkóját, mivel annyira zavarba jött, hogy a bőre lángolt. – Ő a huszonegyedik század Fred Astaire-e, Isaac! – szólt közbe Joe. – Látnia kellett volna! – Azzal a lánnyal táncol, akit kedvel? – Igen, a csinos Miss Stone-nal. Nagyon jó párost alkotnak ők ketten.

– Hmm. De ez már a múlté, ugye, Kieran? Kieran a gémkapocstornyát rendezgette. – Tisztában vagyok az ön által felállított határvonallal, Isaac. – Ez igaz, bár nem a teljes igazság, hiszen éppen a határvonal tiltott oldalán táborozik. Isaac az ujjaival a papírokon dobolt. – Ahogy mondtam, Mrs. Bain jóval több dolgot kifogásol benned, mint amennyit dicsér. Azt mondta, azon kaptak, hogy illegálisan videókat és zenéket töltöttél le, ami egy hihető hazugság, de hogy valóban rám ijesszen, azt is hozzátette, hogy meghekkelted az amerikai hadsereg honlapját. Kieran összeráncolta a homlokát. – Meg tudnám csinálni, de nem hiszem, hogy meg is tettem. – Remélem, nem. Beleegyezhetek ebbe az intenzív tanfolyamba, amit ennyire ajánlgat, hogy kiderítsük mi folyik ott, de féltelek titeket. Nagyon erőteljes technikákat vethetnek be ugyanis, ha ilyen gyorsan meg tudják változtatni a gyerekeket. Egyikőtöket sem akarom ilyen veszélynek kitenni. Mit gondolsz, Key? – Mivel mi már azzal a tudással felszerelkezve mennénk oda, hogy megpróbálják átmosni az agyunkat, sem Joe, sem én nem lennénk befolyásolható alanyok. – Illegális, amit csinálnak? – kérdezte Joe. – Hát ez bonyolult. – Kieran éppen ugyanezen gondolkozott. – Ha a diákok szabad elhatározásból vannak ott, és a szüleik íratták be őket, akkor teljesen nyíltan folyhat a dolog, hacsak nem az akaratuk ellenére tartják őket fogva. – De erkölcsileg akkor sincs rendben – mondta Joe. – Igen, de az erkölcstelenség még nem elég ahhoz, hogy elítéljék őket. A szívességek adásvétele viszont már törvénytelen, mivel az a korrupció egyik formája. Na de ott vannak a hiányzó diákok, Johnny Minter és Siobhan Green, akiket talán tényleg az akaratuk ellenére tartanak fogva, mert az ő agyukat nem tudták átmosni. – És azt hiszem, hogy egy bizonyos idő után a felügyelőbizottsági tagok nem fogadják majd el a kudarcot, mivel az kockázatot jelent az egész rendszerre nézve. Isaac, Key-nek igaza van, mint mindig. Meg kell keresnünk azt a két diákot, és ezt csak az udvarházban tehetjük meg. – Rendben van, engedélyt adok rá, hogy megpróbáljátok. Egyre jobban szorul a hurok körülöttük, úgyhogy nehogy elrontsátok! És csak semmi hősködés! Azonnal szóljatok, hogy hozzalak ki titeket, ha a legkisebb veszélybe is kerültök! – Értettük! – Joe rátette a kezét az egérre, arra készülve, hogy befejezze a beszélgetést. Isaac tekintete visszatért Kieranra. – Ó, és Kieran, remélem, nekünk is bemutatsz majd valamit a tánctudásodból, ha visszatérsz a bázisra. – Nem táncolok szólót. – Kieran remélte, hogy Isaac vette az üzenetet. – Azért még nem tettem le róla. Jó éjt! Joe bezárta az ablakot a képernyőn. – Mi volt ez az utolsó mondat? – Javasoltam Isaacnek valamit. – Mit? – Ó, csak annak kapcsán valamit, miként lehetne biztosítani, hogy Raven jól legyen, ha ennek vége. – Milyen kedves! De tudod a szabályokat, nem lehet az életed része! – Nem a szabályok megszegéséről van szó – bár éppen azt tette, kockáztatva ezzel az FDÜ-t, ha kiderül ¬, hanem a kiterjesztésükről.

Joe hozzávágott egy tollat. – Tudod, milyen idegesítő, ha valaki talányosan beszél? – A lehetetlent kísérlem meg, Joe. De ez csak egy újabb szokásos nap Kieran Storm számára. – Mikor lettél ilyen öntelt? Ó, elfelejtettem: te így születtél! Kieran önelégülten elvigyorodott. – Csak remélni tudom, hogy azzal a nagy agyaddal nem becsülted alá azt, amit az udvarházban tesznek majd velünk. A vigyor letörlődött Kieran arcáról. – Igen, igazad van. De áttörést kell elérnünk, és ez a legnagyobb esélyünk. Résen leszünk? Vigyázunk egymásra? – Ezt kérdezned kell? – Nem. Te vigyázol rám, én meg rád! Összeütötték az öklüket. – Hat oldal! – Joe elnevette magát. – Én inkább azon aggódom, hogy Mrs. Bain mennyire szeret téged! Kieran megjegyzése párnacsatát robbantott ki. Miután feldöntötték a kisasztalt, leverték Kieran gémkapocstornyát, szétszakították a párnákat a varrásuknál, így teljes káosz lett úrrá a szobán. Joe kiköpött a szájából néhány tollat, amelyekből bőven volt a fején is, mintha hó esett volna rá. – Remélem, tudsz valami zseniális módot arra is, hogy csináljunk most rendet! – Természetesen. Joe felélénkült. – Egy különlegesen kialakított eszközre gondolok, aminek vákuum van a belsejében. Joe leroskadt az ágyára, és felnyögött. * Raven utolsó vizsgája angol irodalomból volt. Kierannak szintén, aki az ábécének köszönhetően mellette ült. Bár a tanulmányi eredménye sosem volt olyan fényes, úgy érezte, hogy ez most jól sikerült, hiszen Kieran közelsége elmulasztotta a vizsgadrukkját, ráadásul koncentrálni is könnyebben tudott mellette. Talán még egy kis okosságot is küldött neki az éteren keresztül. Jó lenne, ha az intelligenciája fertőző lenne. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy egyszerűen arról volt szó, hogy Kieran boldoggá tette. Miután beadták a papírokat, felállt, hogy együtt menjenek ki Kierannal. A fiú is elindult felé. – Mr. Storm, idejönne kérem? – Mrs. Bain az előtérből intett Kierannak. – O-ó, balszerencse. – Raven összehúzott szemmel nézett az ellenségére. – Azt reméltem, hogy megünnepelhetjük a vizsgák végét. – Kieran egy csókot lehelt Raven arcára. – Majd utánad megyek! – Rendben, a kisházban leszek. Nem kellett sokat várnia. Kieran berobogott, egy hátizsák volt a kezében. – Sajnálom, Raven, de előrehozták azt a tanfolyamot, amire a keresztapám beíratott Joe-t és engem. Már ma elkezdődik. A kisbusz indul… – megnézte az óráját – öt perccel ezelőtt. De szóltam nekik, hogy várjanak. Nem tudtam úgy elmenni, hogy ne búcsúzzak el tőled. – Elmész egy tanfolyamra? – Raven gyomrát egy heves érzés szorította össze: a rémület. Ne őt, kérlek, és ne akkor, amikor éppen kezdenek jól alakulni a dolgok. – Hova? – Az udvarházba. Két hétre.

Raven halkan káromkodott. – Kérlek, ne menj! Gina is odament. Az emberek megváltoznak ott, és nem az előnyükre. Kieran az ujjaival megsimogatta Raven nyakának megfeszülő izmait. – Sssssh, minden rendben! Tényleg. Én nem változom meg. Túlságosan is önfejű vagyok ahhoz. Joe és én vigyázunk egymásra. – Ne, kérlek, hallgass rám! Az a hely nem normális, nem lehet az, ha jó kislányként és zombifiúként tér vissza onnét mindenki. Kieran arcára megvetéssel teli fintor ült ki. – Nem mondanám őket jónak. – Tudod, hogy értem. Jók a szüleik szempontjából. – Na ez már érdekes lenne! Úgy visszajönni, hogy az tetsszen Gloriának. – Kieran fanyarul elmosolyodott. – Ha majd unatkozom, azon fogok gondolkozni, hogy az milyen is lenne. – Kieran, légyszi, hallgass rám! Hercegként mész oda, és békává változtatnak! – Mindig azt gondoltam, hogy a fickó a mesében érdekesebb a békánál. – Nem így értettem, tudod jól! Kérlek, vedd ezt komolyan! – Ne aggódj miattam! – Nem tehetek róla. – Raven beletemette az arcát Kieran dzsekijébe, miközben azt kívánta, hogy bárcsak lenne egy varázspálcája, amivel megállíthatná. – Féltelek. – De semmi szükség sincs rá. Bízz bennem! – Kieran simogatta Raven hátát, hogy megnyugtassa. – Én vagyok a békakirályod, nem? – Talán. – Raven nem akart igent mondani. Nem akarta ugyanis, hogy Kieran elterelje a témát, amikor ő figyelmeztetni akarja. – Érdekes. Ebben az esetben, tudom, hogy ha egy királykisasszony megcsókol engem… De ez már az apró betűs rész. – De… – Nem, nem, először a csókot! Kieran próbálta elhessegetni Raven aggodalmait, és bár bolondozott, a lány nem tudott neki ellenállni. – Egy csókot akarsz? Hova? Az orrodra? Kieran tettetve összeráncolta a szemöldökét. – Nem. A békáknak nincs orra! – Hát akkor az úszóhártyás lábujjadra? Meg kell hogy mondjam, haver, senki lábát nem csókolom meg! – Nem az úszóhártyás lábujjamra. – Kieran a mosolygó szája felé mutatott. – Ide! Raven előrehajolt, majd megállt. – Nem tehetem. – De igen. – Nem, mert mi lesz, ha átváltozol? – Akkor meg kell csókolnod még egyszer, hogy visszaváltoztass. A probléma megoldva! Raven hezitált. – Brek-brek. Raven elmosolyodott. – Brek-brek. – Addig fogsz brekegni, míg meg nem csókollak? Kieran szemei fénylettek. – Brek-brek. – Jó, jó, akkor legyen két csók a biztonság kedvéért! – mondta Raven, majd Kieran

szájához hajolt. A csókok valahogy egymásba folytak. Négy volt vagy tizennégy, senki sem számolta. A viccelődő játék egy forró adok-kapoknak adta át a helyét. Apránként felfedezték egymás száját, először a fiú nyelve cirógatta a lányét, aztán a lányé a fiúét. Egy pillanatra olyan volt, mintha egy test és lélek lettek volna. Végül Kieran elengedte Ravent. Egy percbe is beletelt, míg Raven magához tért. Hogyan lehet visszajönni ebből? A beszólás volt a szokásos reakciója. – Szóval, béka vagy, vagy ember? – Mondd meg te! – Kieran egy csókot nyomott arra az érzékeny helyre a füle alatt, amitől újra borzongás futott végig a gerincén. – Még mindig Kieran vagy. – Az én Kieranom, tette hozzá magában. – Ez így igaz. – Kieran Raven füle mögé simított egy hajtincset. Egymás szemébe néztek, a tekintetük komolyságot sugárzott. – Kérlek, ne aggódj miattam! Ígérem, hogy a bálra visszaérek! Addig is, ha valami rossz történne, itt van ez! Kieran egy kis darab papírt csúsztatott Raven kezébe. – Mi ez? – Ne nyisd ki, amíg nincs szükséged rá! Isaac száma. Vészhelyzet esetére, amíg nem vagyok itt. – Megadod nekem Isaac számát? – Raven a papír köré szorította ujjait. – Te tényleg megbízol bennem, ugye? – Százszázalékosan. És erről soha nem hazudtam neked. Ki kell mondania. Ha mégis megváltozik, akkor most kell kimondania, mielőtt még bárki hatalmába kerítené Kierant. – Szerelmes vagyok beléd, Kieran Storm. Kieran rásimította a tenyerét Raven öklére. – Én is. – Összeráncolta a homlokát. – Mármint én nem Kieranba, Kieran néha hülye, különösen akkor, ha arról a lányról van szó, aki az övé. – Kieran – mondta Raven gyengéden. – Túlságosan tudálékos vagyok? Raven bólintott. – Rendben, akkor még egyszer megpróbálom. Azt akartam mondani, persze hogy én is szerelmes vagyok beléd. Ez így milyen? Hát persze, hogy nem lehetett kihagyni a gondolkodást, nem Kieran lett volna, ha ki lehet. – Sokkal jobb! Hosszasan ölelték egymást, amíg egy dudálás nem zavarta meg az intim pillanatot. – Ezek ők. Meglátod majd, hogy milyen hamar újra itt leszek! A kisház előtt Kieran valami mást is Raven kezébe csúsztatott. – Mi ez? – Ajándék! – kiáltotta, miközben beugrott a kisbuszba és behúzta maga mögött az ajtót. Raven várt addig, amíg a kisbusz el nem tűnt a kanyarban, majd kinyitotta a csomagot. Egy telefon csúszott ki a dobozból a tenyerére. Egy tök jó telefon. Nem túl feltűnő, de a legjobbak közé való. A dobozban volt még egy üzenet is. Semmi értelme sincs megadnom egy számot, ha nincs min felhívnod. Elemi logika, úgyhogy nem utasíthatod vissza. Csókok, Kieran.

15. fejezet A telihold a szarvaspark fái fölé emelkedve megvilágította a szürkés színű gyepet és a tölgyfák árnyait. Kieran ezt a képet pillantotta meg először élőben az udvarházról. Mivel már áttanulmányozta a műholdfelvételeket, ismerte az alaprajzot, de nem gondolta volna, hogy ez a hely ilyen lenyűgöző. Megmutatták a szobáját, Joe-t egy másik emeleten szállásolták el. Az udvarházat a Westront birtokló nemesi család építette, hogy az ódivatú Tudor korabeli kastélyból ideköltözhessenek, és kiélvezhessék mindazt, amit a tizennyolcadik század kínálni tudott. Vanburgh tervei alapján a palladiánus építészet egy ékköve épült fel itt, és a kertet is Anglia akkori legnagyobb kertésze, Lancelot Brown tervezte. Joe beslisszolt a szobába. – Szép szoba. – Nem rossz. Kieran kipakolta a borotválkozócuccait, és berakta őket a szoba sarkában ötletesen kialakított beépített fürdőszobába. Mivel a fürdőszobának nem voltak ablakai, és a páraelszívó is elég hangosan zúgott, nem kellett amiatt aggódniuk, hogy kihallgatják őket. Bólintással jelezte Kieran Joe-nak, hogy biztonságosan beszélhetnek. – Az én szobám alattad van, kettővel arrébb. A lovagterem. Látom, téged a pagodahálóba tettek. Joe leült a fürdőkád szélére. – A tapéta kínai mintáit kézzel festették. Egy vagyonba kerülhetett. A gondnok figyelmeztetett, hogy ne érjek hozzájuk. – Akkor csak semmi darts! Szerinted miért hozták előrébb a tanfolyamot? Azt hittem, iskolaidő alatt itt konferenciákat tartanak. – Talán lemondták a mostanit. – Kieran hangjából egy kis szkepticizmus hallatszódott ki. – Vagy? – Nem nézték jó szemmel, hogy Raven körül sündörgünk. – Nem értem, hogy ez miért érdekelte volna őket. – Szerintem sincs sok értelme, így elgondolkoztam. Talán tévedtünk abban, hogy Raven lenne az elsődleges célpontjuk. Legalábbis, azon tűnődöm, hogy nem célozták-e meg Robert Bates-t is. – Raven nagyapját? De miért? – Azt hiszem, ki akarják rakni. Őt is és a személyzet többi olyan tagját is, akik nem illenek bele a rendszerbe. Amikor Raven elmegy, a nagyapját választás elé állítják majd: az állása vagy az unokája. Szóval mennie kell, és ezért továbbra is zaklatniuk kell Ravent, hogy biztosan el akarjon menni, és ezáltal a nagyapját is rákényszerítsék a távozásra. Miss Hollis, a tánctanárnő is elárulta nekem a vizsgánk után, hogy ez volt az utolsó féléve a Westronban. Nem hosszabbították meg a szerződését. – Oké, így már értem. A gondnoknak mindenhova bejárása van, mindent tud, ami az iskolában történik. Hamarosan észrevenné a mintát, ha sorozatosan azt látná, hogy a gyerekek megváltozva jönnek vissza. – Azt hiszem, a következő lépésük az lesz – hacsak már nem tették meg –, hogy közlik vele, hogy nem lakhat tovább nála Raven. A munkájának pedig előfeltétele, hogy ő az iskola területén lakjon. Ezzel abba a helyzetbe hozzák, hogy választania kelljen a munkája és az unokája között.

– És Ravent fogja választani. – Természetesen. Lehet, hogy felajánlják neki a korai nyugdíjazást, csak hogy megédesítsék ezt a keserű pirulát, és elkerüljék azt a látszatot, hogy kirúgnak egy embert harminc év szolgálat után. Neki kell felmondania. Kieran elővette a hátizsákjából a karikás ostorát, befűzte a farmerja övtartójába, többször is körbetekerve a derekán. Hacsak nem vizsgálja meg valaki közelről, úgy néz ki, mintha egy régi öv lenne. Joe kérdően nézett Kieranra. – Sosem tudhatjuk. – Igaz. Nagy üzlet lehet ebben az egészben. De mit gondolsz, hogyan érik el, amit akarnak? – Ezért vagyunk itt, barátom, hogy ezt megtudjuk. Joe felállt. – Oké. Az eligazító megbeszélés néhány perc múlva kezdődik a zeneteremben. Kész vagy? – Menjünk, és kapjuk el a rosszfiúkat! Kieran nem ismerte azt a párt, akik bemutatták a tanfolyamot a hat diáknak. A férfinek – „hívjatok csak Heathnek” – fiatalos arca volt, és lezseren csak farmert és pólót viselt. Olyan lelkesen adta elő a dolgokat, mintha csak egy gyerekműsor bemondója lett volna. A nő, Namrata Varma, már komolyabb benyomást keltett. Gyönyörűen ápolt hosszú fekete haja volt, és egy makulátlan fehér kosztüm volt rajta. Kieran most már tudta, hogy ki adott divattanácsokat a westroni lányoknak. – A következő néhány hétben, amíg együtt leszünk, nagyon sokat fogunk szórakozni. – Heath fel-alá ugrált a csoport előtt, mintha rugók lettek volna a lábában. – Ennek a tanfolyamnak az a célja, hogy megerősítse a személyiségetekben azokat a jellemvonásokat, amelyek a leginkább segítik a személyes fejlődéseteket, valamint kigyomlálja azokat, amelyek ártanak nektek. Mindennap négyszemközt visszajelzünk nektek az aznapi fejlődésetekről, mindenkinek teljesen személyre szabottan. Hátralépett, és a helyét Namrata vette át. – Mint ahogy azt tudjátok, a szüleitek vagy a gyámotok kérésére kerültetek előre a listán, hogy már most részt vehessetek ezen a tanfolyamon. Biztosak vagyunk benne, hogy nem akartok csalódást okozni nekik, így száztíz százalékosan figyeltek majd ránk. Kieran feltette a kezét. – Igen, Kieran? – Nem lehetséges száztíz százalékot adni egy belső erőforrásból, még ha az a figyelem is. A száz százalék a maximum, ami matematikailag kivitelezhető. – Értem. – Kieran javítása nem tette őt túl boldoggá. - Mivel emlősök vagyunk, a figyelmünk egy részét mindig a túlélésünkre fordítjuk, arra, hogy biztonságban legyünk, hogy ne legyünk éhesek, szomjasak és így tovább. Azt hiszem, hogy a valódi szint, amire eljuttathatunk titeket, az csak hetven százalék, és azt is csak rövid időszakokra. Kieran érezte, hogy a mellette ülő Joe-t a nevetés rázza, így a kezét a szája elé tette. Élvezte, hogy egy kis győzelmet aratott a menedzser típusú szólégvár felett azzal, hogy nekiállt a maga módján lebontani. – Köszönjük, hogy megosztottad velünk a bölcsességedet. – Namrata úgy mondta ezt, mintha citromba harapott volna. – Tőled, kedves Szószerinti Úr, hetvenkilenc százalékot várok el. A többiek, gondolom, értik, hogy mit akarok mondani. Heath újra bekapcsolódott a beszélgetésbe.

– De menjünk is tovább, jó? Szóval, fiúk, az egészséges test is a siker egyik titka, így tehát azt szeretnénk, hogy jól aludjatok, jól egyetek és jól játsszatok! – Megrázta a kezét, egy üvegcse csörrent meg benne. – Van itt egy kis vitaminunk a számotokra. Felkértünk egy táplálkozási szakértőt, hogy személyre szabottan mindenkinek állítson össze egy étrendet, amit kifejezetten a kamaszkori anyagcserét figyelembe véve alakított ki. Vegyétek be ezeket most, a következő adagot majd reggelinél kapjátok meg. Joe kérdő tekintettel nézett Kieranra. Előre megbeszélték, hogy nem vesznek be semmilyen gyanús dolgot. – Ha azok tényleg vitaminok, akkor én vagyok a Mikulás – mormolta Kieran, hiszen már mérlegelte annak a lehetőségét, hogy drogokat használnak arra, hogy a diákokat befolyásolhatóbbá tegyék. Alig várta már, hogy kielemezhesse azokat a bogyókat. A páros tovább fecsegett a terveikről. Kieran csak azért figyelt rájuk, hogy rájöjjön a felszíni hókuszpók mögött rejlő igazságra. Azt szűrte ki a szavaikból, hogy az idő nagy részében elválasztják őket egymástól, de arról, hogy mit csinálnak majd velük azokon az egyszemélyes alkalmakon, csak nagyon kevés részletet árultak el. – Azt gondolom, hogy most már mindannyian alig várjátok, hogy ágyba kerüljetek. Mielőtt elmennétek, gyertek a vitaminjaitokért és a mappátokért, amiben megtalálhatjátok a napirendeteket is! – Heath az asztal felé mutatott, ahol Nemrata már vizet töltött poharakba, és minden névre szóló mappára letett egy kis tálcát, rajta a tablettákkal. – Figyelem elterelés? – javasolta Joe. Kieran bólintott. Joe odament az asztalhoz, felkapta a tablettáit és Heath szeme előtt megrázogatta őket. – Ezek az enyémek? – Igen, Joe, célunk az egészséges test! – Heath egy pohár vizet adott a kezébe. Amíg Joe magára terelte a figyelmet és a tablettákat a tenyerével takarva úgy tett, mintha bevenné őket a vízzel, Kieran kevésbé feltűnően vette magához az adagját. Hátat fordított Nemratának, és csak benedvesítette a vízzel az ajkait. – Minden rendben a napirendeddel? – kérdezte Nemrata, miközben túl közel jött Kieranhoz, legalábbis ő így érezte. A nő közben Kieran poharát nézte, és nem a mappáját. – Igen, köszönöm. – A te esetedben azon kell majd dolgoznunk, hogy ne ragaszkodj túlságosan tényekhez, és ne csak a szavak szintjén értelmezd a világot. Fel kell ismerned, hogy ezek a tulajdonságaid akadályozzák meg, hogy normális kapcsolataid legyenek. Kieran Ravenre gondolt, és arra, hogy ő mennyire nevet, amikor a kis megjegyzéseivel eltér a tárgytól. Raven élvezte a logikai kitérőit. – Én ezt másképp gondolom. – A keresztapád más véleményen van. Meglátjuk, hogyan vélekedsz erről majd néhány nap múlva, rendben? Érdekes. Milyen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy meg kell felelni a szülői elvárásoknak. A gyerekek úgyis mindent megtennének azért, hogy lenyűgözzék a szüleiket. Mivel Kieran híján volt ezeknek az elvárásoknak, és ez a tanfolyam a családi kapcsolatok javulását ígérte, nagy ösztönzést érzett arra, hogy ő is végre megfeleljen valakinek. Még jó, hogy nem tudják, mennyi mindent megtett azért, hogy örömet szerezzen Ravennek, aki rést tudott ütni a páncélján, de ezt nem kívánta felfedni előttük. – Szeretnéd, hogy legyenek barátaid, ugye? Azt írták rólad, hogy nem tudsz beilleszkedni, hogy kényelmetlenül érzed magad a kortársaid között, és hogy mindig valami oda nem illőt mondasz. Nem akarlak megbántani, de azt hiszem, hogy ez utóbbit demonstráltad is ma este.

– Miss Varma? – Kieran bedugta a kezeit a zsebeibe, miközben jó mélyre tolta a tablettákat. – Igen? – Azt mondta, hogy túlságosan szó szerint fogom fel a dolgokat. Ezért arra kérném, hogy valamit magyarázzon el nekem. Miss Varma ostoba módon ezt annak a jelének vette, hogy Kieran kezdi felismerni a problémát. – Mondd csak! – Miért van az, hogy mielőtt valaki valamilyen bántó dolgot mondana a másiknak, akkor mindig azzal kezdi, hogy nem akarja megbántani? Mivel tudta jól, hogy amit mondani fog, azzal meg fog bántani, ez a szófordulat hazugság volt. Miss Varma úgy mosolygott rá, mint egy kígyó az áldozatára. – Látom, hogy jó sok munkánk lesz, Kieran. – A nő ezzel hátat fordított Kierannak, hogy egy könnyebben kezelhető diák után nézzen. Miután visszatért a szobájába, Joe-ra bízta a bejelentkezést, mivel minél hamarabb ki akarta elemezni a tablettákat azzal a kis felszereléssel, amit a tisztálkodócuccai között csempészett be. Kirakta a mini laborját az öltözőasztalára, és bár csak az alapteszteket tudta elvégezni, az elsődleges eredmények meglepték. – Joe, nagyon úgy néz ki, hogy Mikulásra kell változtatnom a nevem, mert ezek tényleg vitaminok, mégpedig a szokásos összeállításban: A, B3, C, D. Bár még nem volt időm az összes tesztet lefuttatni, eddig semmilyen bizonyítékot nem találtam arra, hogy ezeket a tablettákat meghamisították volna. Semmi válasz. Bekukkantott ezért a fürdőszobába, ahol azt látta, hogy Joe félálomban a földön fekszik, miközben a kezében tartja a telefonját. Kieran úgy döntött, hogy az eredmények várhatnak reggelig. – Hé, barátom, ideje visszamenned a szobába. Joe ásított. – Igen, olyan fáradt vagyok. Jól szórakoztunk, ugye? Szórakozás? Már ha szereted beetetni az agymosókat. – Visszakísérjelek a szobádba? – Nem kell, jól vagyok. Kieran felhúzta Joe-t, és segített neki kimenni az ajtón. – Bejelentkeztél? – Hmm? Nem, nem hiszem. – Joe megdörzsölte a szemeit. – Bocsi. Abban a másodpercben elaludtam, hogy nekiálltam. – Oké, majd én telefonálok. Reggel majd beugrok érted, különben még elaludnál. – Köszi, rendes tőled. Olyan jót fogok ma aludni! – Joe elbotorkált. Joe ásítása ragadósnak bizonyult, úgyhogy Kieran gyorsan megmosta hideg vízzel az arcát, hogy felébredjen. Mindketten keményen tanultak a vizsgákra, miközben a küldetés is jó sok energiát elvett tőlük, nem is beszélve az érzelmi viharokról, szóval mindketten két végén égették a gyertyát az utóbbi időben. Tárcsázta Isaac számát. – Minden rendben, Kieran? – Eddig igen. Megérkeztünk, és már túl vagyunk az eligazításon. Már kaptunk tőlük tablettákat. Izgatott, hátha drogot tartalmaznak, de kiderült, hogy tényleg csak vitaminok. – Kár. Jó kis bizonyíték lett volna. Más benyomások? – Eddig tényleg olyan, mint egy tanfolyam. Az oktatók meggyőzőek. – Joe is jól van?

– Igen. Már lefeküdt. Mindketten jó alaposan kihajtottuk magunkat, a vizsgák csak ma értek véget. Isaac kuncogott. – Mindig elfelejtem, hogy azok is vannak. Jól mentek? – Azt hiszem. – Ha ezt mondod, akkor az ötöst jelent. Te aztán egy figyelemreméltó pasas vagy, Kieran. Mindig úgy meg tudsz lepni. Kieran az ablakhoz lépett, és a Westron kastély felé nézett. Bár nem láthatta Ravent, érezte, hogy merre van, akárcsak egy iránytű, ami mindig észak felé fordul. – Átgondolta a javaslatomat? – Még meg kell fontolnom. De be kell vallanom, nem vagyok meggyőzve. – Ígérem, hogy működni fog. Ön nem ismeri őt. – Beszéljünk róla, ha ennek vége lesz. – Ez az a fajta mondat, amit az emberek akkor mondanak, amikor nemet fognak mondani. Isaac egy picit sem engedett, nem mintha Kieran nem ezt várta volna tőle. – A küldetés az első, erről csak később beszélünk. Tartsuk a kapcsolatot, rendben? – Természetesen. Joe vagy én bejelentkezünk holnap. Kieran befejezte a hívást. A telefonja képernyőjén újra megjelent Raven. Egy olyan képet állított be háttérképnek, amit néhány napja csinált. Vajon túl késő van már ahhoz, hogy felhívja? Úgy döntött, hogy inkább sms-t ír, hátha már alszik. Minden rendben itt, még mindig a régi önmagam vagyok. Hiányzol. Találkozunk a bálon, hacsak nem korábban. A békakirály. Nem a legékesszólóbb üzenet, de megteszi. Megnyomta a küldés gombot. A telefon csaknem azonnal felvillant, jelezve, hogy válasz érkezett. Örülök, hogy jól vagy. Nekem is hiányzol. Köszönöm a telefont. Olyan sokat jelent. Szeretlek: Raven. Csók, csók. Szeretlek. És két csók, hogy a békából újra királyfi legyen. Kieran ujjai tétovázva megálltak a telefon felett, hogy ne írjanak-e valami költőibbet, sármosabbat. Joe ezt tenné, szép szavakkal és találó bókokkal venné le a lányt a lábáról. De Raven talán el se hinné, hogy ő ír, ha ennyire másképp viselkedne, mint szokott. Bárcsak valami lenyűgözőbbet írnék, de ennek hiányában csak azt akarom mondani, hogy mindig te jársz a fejemben. Szünet. Még akkor is, ha azzal a rettentő nagy agyaddal épp a Mindenség Elméletét dolgozod ki? ;) Ha az az elmélet nem tartalmaz téged, akkor haszontalan a számomra. Jó éjt! Az üzenetjelző hang szinte azonnal újra megszólalt. Ó, köszi. Jó éjt! Utóirat: Nem teljesítettél olyan rosszul, ami a lenyűgözést illeti. Az üzeneteid elteszem bizonyítéknak. Kieran mosollyal az arcán ment aludni. Raven magához ölelte a telefont. Kieran összezavarta. Szerelmes volt és zavarodott. De legalább meleg érzések voltak a szívében, és nem az a hideg fájdalom és magány, amit a Gloria eset után megtapasztalt. Nem tudta, hogy a két fiú miért ment el, ez nyomasztotta a legjobban. Kieran egy nagy leleplezést ígért a félév végére, de mi lesz, ha ehelyett egyszerűen csak eltűnik a szeme elől? Nincs meg az otthoni címe, nincs semmije, amivel megakadályozhatná, hogy olyan könnyen kisétáljon az életéből, mint ahogy besétált. Ha Kieran vele volt, úgy érezte, hogy úgy illenek egymáshoz, mint két puzzle darab, amik tökéletesen egymásba illeszthetőek, de ha távol

volt tőle, akkor újra megrohanták a régi félelmei, és azon tépelődött, a kapcsolatuk kirakós darabjai nem lesznek-e visszatéve a dobozba, ahol aztán úgy összerázzák őket, hogy a képek csak véletlen töredékekké válnak. Aztán az előbbi boldog érzései részben elillantak. Az apukája a katonai zsákjával a vállán távozott. Az anyukája egy autóba tett bőrönddel. Egyikük sem jött vissza. Amikor a jó szándék találkozik a nyers valósággal, abból mindig az utóbbi kerül ki győztesen. Nem érte meglepetésként ezért az álma sem. Az előző iskolája fehér folyosóján találta magát, szürke fémszekrények mindkét oldalon. Minden nagyobbnak és hosszabbnak látszott, mint ahogy emlékezett. Látta maga előtt a szüleit, akik egymást átkarolva, a fejüket összedugva nevetnek. Ha elég gyorsan futna, talán utolérhetné őket. Egy díler kölyök hirtelen az útjába áll. Szia, kislány! Megrázza a fejét. Ne vegyél róla tudomást! Kerüld ki! Ne fordíts nekem hátat! Van egy különleges ajánlatom a számodra, ha neked is van nekem. Nem ebben az életben. Most futás! A szülei azonban már messze járnak, és hiába fut, a távolság nem csökken, mintha egy mozgójárdán futna az ellenkező irányba. Most az egész iskolai focicsapat áll előtte teljes felszerelésben. Mondtuk neked, hogy lazulj el! Akarsz játszani? – kérdezte a hátvéd. Nem, nem akart. De nem tud beszélni, csak fut tovább anélkül, hogy bármennyit is haladna. Lenéz. A fogadott bátyja, Jimmy Bolton a földön fekszik, önelégült mosoly a kórista fiú arcán, miközben a kezeivel a bokájába kapaszkodik. Mondtam neked, hogy még kapsz. Megpróbálja lerázni, de a szülei alakja már halványodik, ahogy a folyosó végén kilépnek a kapun egy erős, vakító fénybe. Valaki van még ott velük. Kieran? A focisták egyre közelebb jönnek, mintha ő lenne az ellenfél, akit fel akarnak tartóztatni, vagy a labda, amibe bele akarnak rúgni. Egy csapatnyi fiú párnahuzattal a fejükön csatlakozik hozzájuk. Menj el innen, Stone! Víz kezd el spriccelni a tűzvédelmi rendszer öntözőfejeiből. Felkapja a kezét, hogy védje a fejét, de az ujjait beveri a fejtámlába, csak ezt már a valóságban. A valós fájdalom felébresztette a képzeltből. Az adrenalinbombától zakatolt a szíve. Visszafeküdt a párnájára a fájó kezét tapogatva. Sokkal jobb ébren lenni és a kezét fájlalni, mint beleragadni abba a hülye álomba. A múlt árnyait szabadjára engedték a jelen félelmei, igen, ezt érti. Nincs szüksége egy lélekbúvárra, hogy a díványára fektetve ezt elmagyarázza neki. Az ágya melletti asztalhoz nyúlt a telefonjáért, hogy megnézze az időt. 2 óra 28 perc volt. Megnézte Kieran utolsó üzenetét. Jól volt. Ez nem változott. Tudja a telefonszámát, még ha nem is tudja a lakcímét. Nem tud csak úgy eltűnni. Reggel majd ír neki. Most csak annyit tehet, hogy bízik benne, hogy tud vigyázni magára. Miután megszabadult az enyhe fejfájásától, Kieran lesietett a lépcsőn, hogy felébressze Joe-t. Ő is elaludt, így csak öt perce volt még a reggeli előtt. Kopogott. Nincs válasz. Amikor benyitott, a szobát üresen találta. Az ágyban láthatólag aludtak, de Joe ügyesebben ébredt, mint ő. De hát neki nem kellett tovább fenn maradnia azért, hogy sms-ezzen a barátnőjének. Az étkező napfényben fürdött. Csupa egészséges étel sorakozott egy hosszú asztalon. A tojásnak és a szalonnának híre-hamva se volt. Kieran intett Joe-nak, aki már a grépfrútját kanalazta. Felkapott egy adag müzlit, egy banánt, majd elment, hogy megkeresse a helyét. Minden diáknak egy cetlire írták a nevét, így jelezve, hogy hova üljenek. A cetli mellett pedig már ott voltak a vitaminok. Észrevette, hogy neki két tablettával több van, mint a többieknek. Heath bejött a terembe, az ingujjai feltűrve, a hüvelykujját bedugta az övtartójába.

– Sziasztok, srácok! Mindenki jól aludt? – Telitalálat! – kiáltott egy kilencedikes fiú. – Ezek varázstabletták. – Kérlek titeket, étkezés közben vegyétek be a vitaminjaitokat. Nem tesznek jót az üres gyomornak. – Heath ezzel az asztal felé fordult, hogy összeállítsa a reggelijét. Kieran az üres banánhéjba tette a tablettáit, ám észrevette, hogy Joe beveszi az övéit. – Hé, Joe, tudom, hogy valószínűleg csak vitaminok, de legyünk óvatosak, nehogy a végén megbánjuk – mondta gyengéden. Joe lenyelte a szájában lévő kortyot. – Mi az, Key? Joe a kancsó felé nyúlt, hogy újratöltsön magának, de a mozdulatai ügyetlenek voltak. – Még mindig fáradt vagy? – Kieran gyomra összeszorult, nyugtalanság öntötte el. Joe nem úgy viselkedett, mint ahogy szokott. Ahogy végignézett a szobán, látta, hogy minden diák felfokozott állapotban van: túl hangosan beszélnek és nevetnek, a mozgásuk pedig nem eléggé rendezett. – Sose voltam jobban! Olyan relaxáltan ébredtem, haver, hogy el sem hinnéd! Ugye milyen jó ez a hely? Nagyszerű programom van! – Joe úgy meglegyintette a mappáját, hogy kiestek belőle a papírok. – Upsz! Felnevetett, és úgy nézett le a lábaihoz, mintha nem tudná, hogy mit kell csinálni akkor, ha valami a földre esik. – Ma reggel fitneszedzésem van. Súlyzózás, úszás, futógépezés. Igazi erős csávó leszek, mire elmegyünk. Joe előredőlt, hogy felvegye a papírjait, de elmérte a távolságot az ujjai és a padló között. – Láttad? Leitattál? Kieran megrémült. Gyorsan felszedte a leesett papírokat. – Nem vetted be a bogyókat tegnap este, ugye? – Nem, legalábbis nem hiszem – Joe összeráncolta a homlokát. – Minden olyan homályos. De a vizet megitta. A tabletták rendben vannak, de Kieran emlékezett arra, hogy Joe kortyolt abból a vízből, amit a tabletták mellé adtak. Pontosan kimért adagok voltak a poharakban, mint ahogy most is. – Ne idd meg! Kivette a barátja kezéből a poharat. Vajon mennyi idő alatt ürül ki a drog Joe szervezetéből? – Amit csak mondasz, barátom! – Joe zavarodottan mosolygott rá. – Tudod, Key, szeretlek, te vagy a legjobb haverom. – Igen, legjobb haverok vagyunk. – Kieran nem akarta Joe részeg vallomásait hallani. – Nagyon sajnálom, hogy szakítanod kellett Ravennel. Kemény lehetett. Együtt érzek veled, tudod? – Joe-ból ömlöttek az érzelmek. A szemei könyesek voltak, a szájából gondolkozás nélkül törtek elő a szavak. Normál esetben is amolyan „ami a szívén, az a száján”- típusú volt, de sokkal óvatosabb módon. – Igen, tudom, de talán nem kéne most erről beszélnünk. Ki kell józanodnod. – Miért, részeg vagyok? – Joe belebámult a narancslevébe. – Alkoholt öntöttél az italomba? – Nem én. Ezek az emberek voltak. Kieran a tálkájára nézett. Biztonságos vajon bármit is ennie? Talán banánt. Ha rá tudja venni Joe-t arra, hogy egyen valamit, akkor kevesebb drog szívódna fel a szervezetében. A grépfrútnak ellentétes hatása volt, mivel az gyorsítja az anyagcserét. Elvette ezért Joe elől.

– De ezek kedves fickók! Nem gondolod, hogy kedvesek? Épp most beszéltem Nemratával, és ő egy jó ember, tudod? És olyan sok mindent csinálhatunk itt, olyan, mint egy hosszú, hooooszú vakáció! A jelek összetéveszthetetlenek voltak: az amúgy is sokat beszélő Joe még beszédesebb lett, mint egyébként. Úgy tűnt, mintha elfelejtette volna, hogy nem azért vannak itt, hogy együttműködjenek. Nátrium tiopentál? Ez a drog, mint az igazságszérum egyik összetevője, tompítja az egyén védekező mechanizmusait, és így irányíthatóvá és befolyásolhatóvá teszi őt. – Joe, ne egyél, igyál semmit, amit adnak neked! Csak azt edd meg, amit én adok. Valami már van a szervezetedben. Kieran elhatározta, hogy egy figyelmeztető üzenetet fog Isaacnek küldeni, és megkéri, hogy vigye ki innét Joe-t. Nagyon jó lenne, ha mintát is tudna szerezni a vízből, de talán egy vérteszt is kimutathatja a drogot. Nem kellett volna azt mondania a mentoroknak, hogy nincs nagy veszély. Ezt csak azért mondta, mert arra vágyott, hogy Raven mellett maradhasson, és nem a szenvedélyektől mentes helyzetértékelése mondatta vele. Ha csak a küldetés járt volna a fejében, akkor azt javasolta volna, hogy egy másik, tapasztaltabb csapat vegye át a helyüket. Joe előrehajolt, a pupillái tágak voltak. – Key, haver, engedd el magad! A kaja isteni! Kieran kísértést érzett arra, hogy megpofozza, hogy felrázza a kábulatból, de tudta, hogy amíg Joe a drog hatása alatt van, ez semmit sem segítene. – Nagyon figyelj rám most, Joe! Veszélyeztetsz minket. Emlékezned kell arra, hogy miért vagyunk itt. Joe nevetni kezdett. – Ó, igen, már emlékszem! Nyomozók vagyunk, beépített nyomozók. Hé, mindenki, azért vagyunk itt, hogy megfigyeljünk titeket! Néhány fej feléjük fordult. A kilencedikes fiú bekapcsolódott a nevetésbe. – Tök jó! Kierannak gyorsan kellett cselekednie. – Már nem abban a játékban veszünk részt, Joe, emlékszel? Tavaly voltunk a rejtélyes gyilkosságok hétvégéjén, most a „hogyan legyünk sikeresek” tanfolyamon vagyunk. – Áá! Értelek. Ssssssh! – Joe meg akarta ütögetni az orrát, de elvétette a mozdulatot, így az arcát karcolta meg. – Van egy titkom! Kieran Joe szájához hajolt. – Mi az? – Részegnek érzem magam. – Be vagy drogozva, nem részeg vagy. Ki kell ebből jönnöd, Joe! Ez a beszélgetés nem vezet sehová, csak körbe-körbejárnak. Joe összeráncolta a homlokát, majd erősen inogva felállt. – Figyelem, mindenki! Kieran azt hiszi, hogy bedrogoztak minket! – Joe lenézett az üres poharára. – És tudjátok mit? Talán igaza is van. Nagyon okos fickó! Na ezt megcsinálta! Míg a többi diák reggeli vidámkodásnak tudta be Joe hangoskodását, Heath és Nemrata teljes figyelmével Kieran felé fordult. Nemrata elővette a telefonját, és valakit felhívott, míg Heath átjött a termen, és megfogta Kieran könyökét. – Kieran, nagyon csalódott vagyok, hogy már ilyen hamar gondot okozol. Nem erről szól ez a hely. Joe sugárzó tekintettel nézett Heath-re. – Micsoda helyes fickó! – mondta, valójában senkinek sem címkézve a szavait. –

Megkóstoltad már a narancsot? Frissen facsart. Két nagydarab, sötét ruhás férfi jött be a terembe és ment oda Nemratához a parancsért. Nemrata Kieranra mutatott. Heath türelmesen Joe-ra mosolygott. – Igen, már ittam. Nagyon finom, ugye? De attól tartok, hogy ami a barátodat illeti, valami mással kell próbálkoznunk. Egy kicsit módosítanunk kell a menetrendjén. A két sötét ruhás férfi közben átjött a termen, és közrefogták Kierant. – Kérem, uram, jöjjön velünk! – mondta az egyikük. – Köszönöm, de inkább itt maradnék. – Kieran felmérte a menekülési esélyeit. Joe-ra per pillanat nem számíthatott, mint ahogy a többi diákra sem. Nem jó a helyzet. – Nem mondtam, hogy választhat, uram! – Megragadták Kieran csuklóját, és felhúzták a székről. Kieran előrelendült és kitört a fogásból, csakúgy, mint Raven az öltözőben. Hátrálni kezdett. – Abbahagyom a tanfolyamot! – Hé, erre semmi szükség! Ő Key, nagyszerű fickó! – mondta Joe. Próbált felállni, de Heath visszanyomta őt a vállainál fogva, így visszacsuklott a székére. – Nem lehet abbahagyni – mondta Namrata, figyelmen kívül hagyva Joe tiltakozását. – A gyámod a mi gondjainkra bízott. Kérem, vigyék el! A két férfi Kierannak rontott, és a falhoz szorította. Kieran nem számított arra, hogy ilyen gyorsan erőszakra kerül sor. Az egyikük a fejénél fogta, míg a másik megbilincselte hátul a kezét, mielőtt még védekezhetett volna. – Szálljanak le rólam! Joe! Joe zavartan a kezeivel dörzsölte az arcát. – Mi folyik itt? Nem tűnik jónak! Ez a haverom, Kieran! – Joe végre felállt, hogy közbeavatkozzon. – Ne aggódj, Joe, Kierannak csak egy kicsit le kell feküdnie. – Heath határozottan visszaültette Joe-t a helyére. – Ő sem érzi valami túl jól magát. Nem szédülsz? Joe bólintott. – Minden olyan hangos. Nem értem. Heath elővett egy fecskendőt, és beinjekciózott valamit Joe karjába. – Mindketten jól lesztek. Csak egy kis pihenésre van szükségetek. – Joe, ne hallgass rá! Menekülj! – Kierant hátrafelé kirángatták a teremből. Az utolsó pillantásával azt látta, hogy a barátja magába roskadva ül, a fejét a kezeibe hajtva. Csak remélni tudta, hogy Joe emlékezni fog a figyelmeztetésére, amikor eloszlik a fejében a drogos köd. Ha nem, a kilátásaik meglehetősen sötétek a jövőre nézve.

16. fejezet Raven megijedt, amikor a következő két napban sem kapott választ Kierantól. Mivel kísértette az álma, sms-ezett Joe-nak is. Ne aggódj, Raven, minden rózsás – írta vissza Joe. Ez nem úgy hangzik, mintha Joe írta volna. Tudnál neki szólni, hogy hívjon vagy írjon? Egyből jött válasz: Persze. Majd ha találkozom vele. Raven nem értette: Azt hittem, együtt vagytok azon a tanfolyamon. Raven hosszú ideig nem kapott választ. Más napirendünk van. Heath azt mondta, hogy jól van, csak sok a dolga. Raven egyre nyugtalanabb lett: Ki az a Heath? És nem nyugtatta meg a válasz sem: Egy nagyszerű fickó. A mentorunk. Azt mondja, hogy később majd látom Key-t. Westron nagyon csendes hellyé vált a Kieran és Joe távozását követő napokban. A park szépen gondozott gyepe üresen árválkodott, hiába sütött csalogatóan a júniusi nap. Már csak az érettségiző diákok vizsgáztak, a többieknek projektmunkái voltak, kivéve a hatodikosokat, ők már a szabadidejüket tölthették. Kihasználva ezt a helyzetet, az évfolyamtársai vagy tanfolyamokon vagy diákmunkán voltak. Csak ő maradt ki mindebből, miután a helyi táncklub valami rejtélyes okból visszamondta a munkáját, legalábbis Mrs. Bain szerint. Raven azonban nem most jött le a falvédőről. A képzeletbeli hibáiért való büntetése tovább folytatódott. Az előző iskolájában teljesen méltatlanul olyan hírnevet szerzett magának, hogy ő a helyi utcalány, itt pedig úgy tekintenek rá, mint egy tolvajra. Sehol sem kapott igazi esélyt. Raven tudta, hogy nem változtathatja meg, amit mások gondolnak róla, de azt meghatározhatja, hogy ő mit gondol magáról. Nem érdemli meg azt, ahogy bánnak vele, így tehát az a legjobb, ha semmibe veszi a környezetét, már amennyire ez emberileg lehetséges. Tartva magát ehhez az elhatározáshoz, egész héten azzal foglalta le magát, hogy átalakítson egy használt ruhát a bálra, na és persze továbbra is aggódott Kieran miatt. Mert továbbra sem írt, mint ahogy Joe sem. Ha ez így lesz, oda fog menni az udvarházba, és követelni fogja, hogy láthassa őket. Péntek délután a nagyapja meglátta, ahogy felpróbálta a ruhát a tükör előtt. – Azta, azta, azta! – kiáltott fel. – Honnan szerezted? Raven megsuhogtatta a hosszú szoknyát. Egy testhezálló vörös egyvállas taffeta ruha volt rajta. – Egy jótékonysági oldalon vettem használtan. Mit gondolsz, jó lesz a bálra? – Gyönyörű, drágám! – A nagyapja felakasztotta a kabátját az ajtó melletti fogasra. – Ne járuljak hozzá a költségekhez? – Csak huszonöt font volt, mivel volt egy folt a szegélyen, amit levágtam, amikor rövidítettem a szoknyarészét. A spórolt pénzemből vettem, szóval rendben van, köszi. Innál egy csésze teát? Szétterítette a ruhát az egyik szék támláján, majd odament a vízforralóhoz. – Igen, kérek. És mi van a cipővel és az egyebekkel?

Olyan édes volt a nagyapja, ahogy a női holmikról próbált beszélni vele. – Van olyan cipőm és kiegészítőm, ami jó lesz. Meg különben is, ez csak egy iskolabál lesz. – Bár az is igaz, hogy olyan izgatott amiatt, hogy Kierannal fog menni, hogy az már nevetséges. Már annyiszor elképzelte, ahogy belibben az oldalán, és nyugodtan rámosolyog az ellenségeire. – Milyen volt a napod? A nagyapja sóhajtott egyet, miközben leült. – Hogy őszinte legyek, nem valami jó. Volt egy hosszú beszélgetésem Mrs. Bainnel. – És? – Raven keze remegni kezdett, ahogy tejet öntött a két csészébe. – Azt mondta, hogy nem maradhatsz itt, ha véget ér a félév, és ebben hajthatatlan. – Ó, rendben. Én… Rendben, majd valamit kitalálunk. Raven nekidőlt a konyhapultnak. Mit is tehetne? Vegyen ki egy szobát az iskola közelében? Megengedhetik ezt maguknak? Dolgoznia kell. – Így természetesen, nem mondhattam mást, mint hogy felmondok. – Hogy mit mondtál? – A vízforraló kattant egyet, Raven mégsem nyúlt felé, hogy kiöntse a vizet. – Kedvesem, semmi szükség nincs rá, hogy ilyen megbotránkozott legyen a hangod. Te vagy nekem a legfontosabb. Ahol te laksz, ott lakom én is. Biztos vagyok benne, hogy szerzek majd valamilyen munkát, amivel áthidalhatom azt az egy évet, amikor már nyugdíjba mehetek. Végül is csak egy évről van szó. Mrs. Bain azt mondta, meglátja, tud-e segíteni abban, hogy korábban nyugdíjazzanak. Nagyon segítőkész volt. – Már ha eltekintünk attól, hogy minden ok nélkül megtiltotta, hogy itt lakhassak veled. – Nem haraphatunk abba a kézbe, ami enni ad nekünk, kedvesem. – Te nem, de őszintén szólva, én szívesen leharapnám! – Belerakott egy teafiltert a kannába, majd ráöntötte a forralt vizet. – Végül is kinek okozok kárt azzal, ha itt vagyok a másik szobában? – Azt hiszem, hogy úgy veszi ezt, mint egy rossz folyamat első jelét. Ha megengedné, hogy itt maradj velem, akkor a személyzet más tagjai is hasonló szívességeket kérnének tőle, és így az iskola bizalmi légköre veszélybe kerülne. Ha bármit is megszellőztetnének a sajtóban az egyik híresség itt tanuló gyerekéről, az iskola hírneve csorbát szenvedne. Raven kihallotta Mrs. Bain szavait a nagyapja magyarázatából. – De ez teljesen elmebeteg félelem. Te hiszel neki? A nagyapja vágott egy fintort. – Őszintén szólva, én sem hiszem, hogy ennek sok értelme lenne. Túlreagálja a helyzetet. A régi igazgató, Mr. Grimshore alatt ez nem volt így, pedig már akkor is jártak ide VIP gyerekek. Annak a társaságnak, aki átvette az iskolát, meglehetősen furcsa ötletei vannak. Egyáltalán nem vagyok szomorú, hogy itt kell hagynom őket. – De ez a kisház volt az otthonod évtizedeken keresztül. – Nem, szívem. Te vagy az én otthonom. Ez a ház csak tégla és malter. Raven nyelt egyet, mert a sírás fojtogatta a torkát. Kitöltötte a teát, és a csészét a nagyapja elé tette. – Köszönöm. A nagyapja megveregette Raven kezét, amit a vállára tett. – Nem kell megköszönnöd. Olyan sok boldogságot hoztál ennek az öregembernek az életébe. Hiányzik az anyukád és a nagymamád. Ha itt vagy, akkor nemcsak te vagy itt velem, hanem az ő emlékük is. Nagyon büszkék lennének rád. Az anyukád olyan volt, mint te, tudod? A nagyapja nem beszélt túl sokat a lányáról. Keserédes volt hallani a visszaemlékezését. – Miben? Vele is lehetetlen volt együtt élni?

A nagyapja felnevetett. – Nem. De nagyon határozott véleménye volt. Az apukádnak is. Fogadok, hogy izzott a levegő, amikor veszekedtek! Igen, izzott, de a szülei mindig több dologban tudtak egyetérteni, mint amennyiben összekülönböztek. Pont úgy, mint ő és Kieran. – Dolgozni fogok, hogy hozzájáruljak a kiadásokhoz. – Szerezz munkát, ha szeretnél, de csak azért, hogy a kereseted félre tud, tenni az egyetemre. Mindent elérsz majd az életben, és én meg csak szurkolok neked. Raven a nyaka köré fonta a karjait. – Köszönöm, nagyapa! – Nagyon szívesen, Raven! Kieran nem emlékezett rá, hogy mikor aludt utoljára. Minden alkalommal, amikor a szeme lecsukódott a fáradtságtól, felrázták vagy vizet locsoltak az arcába. Nemrata és Heath felváltva őrizte nappal, éjszaka pedig egy névtelen idegen volt szolgálatban. – Senkit sem nyűgözöl le. Azt hiszed, hogy okosabb vagy nálunk, de tévedsz. Kieran megrázta a fejét, így próbálva rendbe szedni a gondolatait. A felvételt folyamatosan játszották le neki azóta, hogy kirángatták az étkezőből. Nem tudta, hogy mióta van itt. A vécészünetek és az étkezések alapján úgy becsülte, hogy legalább negyvennyolc óra telt el azóta. Továbbra is úgy tettek, mintha civilizáltan mennének a dolgok körülötte, így nem egy csupasz cellában volt, vagy valami hasonló barbár helyen, hanem egy kis szemináriumi szobában. A kezeit hátrakötözve odabilincselték egy székhez, szemben egy asztallal és egy képernyővel, amin folyamatosan az ő számára összeállított átváltoztató program ment. A program tizenöt perces volt, és olyan felvételeket vágtak össze benne, amelyeken az évfolyamtársai rámutattak a hibáira. Már ismerte az összes hangot és képet, és rosszul volt attól, hogy mások szemüvegén keresztül kell látnia magát. Mintha valamennyire is érdekelte volna, hogy mások mit gondolnak róla; ez sosem volt rajta a fontos dolgok listáján. Persze nem kellett meggyőzni azzal kapcsolatban sem, hogy sosem fog népszerűségi versenyt nyerni. Mondjanak valami olyasmit, amit még nem tud. – Kieran bámulatosan néz ki mindaddig, amíg ki nem nyitja a száját – mondta Toni a kérdezőnek. – Fejlesztenie kéne a társas készségeit. Nem tudja, hogy kell viselkedni – tette hozzá Hedda. – Meg sem kísérel beilleszkedni. Az első huszonnégy órában Kieran azzal vonta el a figyelmét, hogy az elhangzott véleményeket lefordította az összes olyan nyelvre, amin csak tudott. Utána azon gondolkozott, hányféleképpen tudná lekódolni. Végül túl fáradt lett ahhoz, hogy gondolkodjon, és csak megadással tűrte. A homloka megint koppant az asztalon. Az ajtó kinyílt. Heath lépett be rajta, és kikapcsolta a videófelvételt. Felgyűrte Kieran pólóját, és egy újabb injekciót adott be neki, hogy serkentse az együttműködését. Visszataszító gondossággal törölte le a kibuggyant vércseppet, és egy kis vattadarabot ragasztott a szúrás helyére. Kieran már nem állt ellen. A karján még ott éktelenkedtek azok a foltok, amiket a hiábavaló ellenkezéssel szerzett, hiszen a két nagydarab férfi rögtön bejött, hogy lefogja. – Kész vagy beszélni, Kieran? – Kész vagyok aludni. Az injekció elszédítette az agyát, de ellen akart állni a nyomásnak. Túl makacs vagyok ehhez. – Mindjárt aludhatsz. Először azonban haladjunk valamennyit.

– Hogy van Joe? – Szeretnéd látni a barátod? Kieran óvatosan biccentett. A feje már túl nehéz volt ahhoz, hogy a nyaka meg tudja tartani. – Ő is szeretne találkozni veled. Ha jól viselkedsz, elintézhetem. De előbb ezt ki kell érdemelned. Arra aztán várhatsz! Kieran összeszorította a száját. Tudta, hogy mit akar tőle Heath. Újra és újra ugyanazt a dolgot kérték tőle: azt, hogy ismerje el a hibáit és hogy olyan akarjon lenni, mint mindenki más. Önmagad kiegyenesítéséhez először ismerd fel a problémád, és azt, hogy a megoldás nálunk van. – Csak segíteni próbálok neked, Kirean. Rossz irányba indultál el, és néhány nagyon romboló személyiségvonást fejlesztettél ki magadban. – Romboló személyiségvonást? Nézzen csak meg engem és magát! Nem én vagyok az, aki átmossa a kamaszok agyát! Heath leült az asztal másik oldalán egy székre Kierannal szemben. – Azt hiszed, hogy ez agymosás? – Maguk újraprogramozásnak hívják, de ez csak egy másik neve ugyanannak a dolognak. – Kieran érezte, hogy nem kéne ennyire nyersen őszintének lennie, de a drog megoldotta a nyelvét. Nem annyira, mint Joe-nak, de annyira igen, hogy többet mondjon annál, mint amennyit akart volna. – Tipofentál, ugye? Heath elmosolyodott. – Ó, nagyon jó, Kieran! Te vagy az első, aki azonosította a mi kis segítőnket. – Illegális drogot adni valakinek a beleegyezése nélkül. Kieran megnyalta a száját, szörnyen vágyott egy italra, de tudta, hogy annak is ára van. – Elfelejted, hogy Hampton ezredes jóváhagyott minden olyan szükséges eszközt, amivel elérhetjük, hogy megváltozz. – A keresztapám sosem egyezett volna bele, ha tudta volna, hogy mire bólint rá. – De beleegyezett. Aláírta a papírokat. Ő is azt gondolja, hogy meg kell változnod. És éppen ezért vagyunk itt, bár ez most elég keménynek tűnhet neked. – Mutassa meg azokat a papírokat! – Állj, állj, Kieran, ki itt a főnök? Azt hiszem, hogy az én lennék. Először adnod kell valamit, mielőtt bármilyen engedményt tennék. – Az még nem engedmény, hogy megmutatja nekem a beleegyező nyilatkozatot. Ez csak megkérdőjelezné a törvényességét annak, amit csinál. – Micsoda ékesszólás és micsoda eltévelyedés! Biztos vagyok benne, hogy sokra vihetnéd, ha nem állnál ennyire ellen. Kieran durva szavakkal ecsetelte Heath-nek, hogy mit csináljon magával. – Ó, drágám! Úgy tűnik, hogy egy kicsit még maradnod kell. Milyen kár, hiszen a társaid már kiélvezik a hely lehetőségeit. Teniszpálya, medence, edzőterem, játékterem. Te is szívesen kipróbálnád őket, ugye? Hát nem lennél szívesen a barátaiddal? – Csak aludni szeretnék. És kijutni innen. Isaac már biztos aggódik. – Aludhatsz. Miután elismerted, hogy szükséged van a segítségünkre. – Elismerem, hogy ön egy szociopata. – Én? – Heatht láthatólag meglepte ez a vád. – Igen, ön szélsőséges antiszociális vonásokat mutat, mint például, öööö…, lássuk csak, odabilincsel egy diákot egy asztalhoz. A lelkiismeret teljes hiányáról nem is beszélve.

– Én csak segíteni szeretnék neked. Te mindenki szerint egy intelligens fiatalember vagy, úgyhogy biztos megérted, hogy miért kell ezt csinálnunk. A tapasztalataink szerint az alanyokat először meg kell törnünk ahhoz, hogy újjá tudjuk építeni. Ez hosszú távon sokkal jobb lesz neked is. – Maga tényleg elhiszi, amit mond? – Te is hiszel majd benne, Kieran, mihelyst aláveted magad a folyamatnak. Csak gondolj arra, hogy milyen elégedett lesz Hampton ezredes, ha azt látja, hogy egy tapasztalt pilóta könnyedségével kormányzol a társadalom bonyolult vizein. Foglald el a helyed a NISZ hálózatában, és ígérem, soha nem fogod megbánni. Kieran besokallt. – Nézzen rám! Heath együtt érzően elmosolyodott. – Rád nézek, Kieran. Tiéd minden figyelmem. – Napok óta ehhez az átkozott székhez vagyok bilincselve. Hogy lehet ezt megmagyarázni vagy szükségesnek tartani? – Bízz bennem, meglesz ennek a hatása. Később visszajövök még, hogy megnézzem, hogy haladsz. Még egypár óra, és talán hajlandó leszel engedni azért, hogy az ágyadba mehess. Heath újra elindította a felvételt. Kieran üresjáratba állította az arcizmait. Ha becsukta a szemét, rögtön felrázták, így jobbnak tűnt semleges arcot vágva elmerülni a gondolataiban. – Viszlát később, Kieran! Kieran felhorkant, és a képernyőre emelte a szemét. Ezek a manipulátorok elkövettek egy hibát. Nem vágták meg elég gondosan az anyagát. Igen, itt van. Ez a másodperc tette elviselhetővé az egész felvételt, egy futó pillantás Ravenre, aki a kép hátterében elhaladt. Hányszor is már? Száznyolvankettedszer. Miután az a pillanat elmúlt, leesett a tekintete. Megint tizenöt percet kell várnia ahhoz, hogy újra láthassa. – Ó, te vagy! – Gina szemtől szembe jött Ravennel a tiszafasétányon. Most az egyszer egyedül volt, és nem volt vele a szokásos libafalkája. – Hol hagytad a boszorkányok gyülekezetét? Gina az ajkába harapott, de mivel egy nagy fehér doboz volt a kezében tele virágokkal, nem tudott elsietni. – Ha a barátaimra célzol, már készülődnek a bálra. Épp hozzájuk megyek. Raven megnézte az időt az új telefonján. Még csak délután négy volt. – Váo, jó sok munka lehet rajtatok, ha három órára van szükségetek! – Hedda és Toni hozatott egy masszőrt, egy sminkmestert és egy fodrászt. Alig lesz elég a három óra. És most, ha megbocsátasz… Raven félreállt, a vállaival lesepert egy pókhálót az egyik ágról. – Gina, miért tetted? Gina megállt. – Mit? – Miért hazudtál? Mindent megtettél azért, hogy tönkretedd az életem. Pedig a barátod voltam egykor. – Nem hazudtam! – Gina megfordult, és Ravenre meredt. – Úgyhogy ne mondj ilyet! – Ó, lassíts! Mindketten tudjuk, hogy már húsvét előtt is loptál. Ott van például a bokaláncom. Még mindig nálad van, ha jól tudom. Gina nyelt egyet, a szemeiben látszott, hogy összezavarodik. – Te… te adtad nekem.

– Nem, nem adtam neked. Gondolkozz! Te vetted el, és én nem szóltam semmit, mert… azt hittem, hogy csak barátként veszed kölcsön a dolgaimat. Fájt emlékezni azokra az együtt töltött szép időkre. A késő esti csevejeikre és a közös nevetéseikre. Hiányzott neki az a lány, aki mellette volt. Gina szemei végigsiklottak a kastélyhoz vezető ösvényen. – Vissza fogom adni. – Nem érdekel az a hülye bokalánc! Az viszont érdekel, hogy tönkretetted a hírnevem, csak hogy megvédd a tiéd. Mi az ördög történt veled az udvarházban? És vajon az történik most Kierannal és Joe-val is? Már napok óta nem hallott egyikükről sem. Már majd megőrült az aggodalomtól. Ha úgy tűnnek majd fel a bálon, hogy egy nagyszerű hetük volt, akkor hülyére veri őket. Az udvarház említése visszabillentett valamit Ginában. – Szándékosan össze akarsz zavarni. Tudom, mi az igazság. Lopsz, mert irigykedsz ránk. Már nem vagyunk barátok, így nem kell veled beszélnem. Mennem kell. Raven sóhajtott. Egy rövid ideig azt remélte, hogy jut valamire Ginával, de ez a reménye szertefoszlott. – Jó, rendben, írd csak át a múltat, ha szükséged van rá. Azt hiszem, nincs arra energiám, hogy ez érdekeljen. Nem igazán voltál a barátom, ugye? Gina háta megmerevedett, de nem állt meg. Raven sokkal rövidebb ideig szépítkezett, mint Gináék, egy óra alatt már készen is volt. Megnézte magát a tükörben, és úgy találta, hogy a ruha színe nagyon jól áll neki. Olyan jól nézett ki, amennyire csak tudott. Az egyvállas ruhához nem vehetett fel nyakláncot, így egy nagy arany karikafülbevalót és egy széles karkötőt választott kiegészítőnek. Mindkettő olcsó bizsu. Már csak a partnere hiányzott. Hol van már? A nagyapja egész nap nagyon elfoglalt volt, ő irányította az élelmiszerszállítókat és felügyelte a zenekart, hogy a jó helyre álljanak be. Fél órával a bál kezdete előtt visszasietett a házikóba, hogy átadhassa az ajándékát. Legalább ő nem felejtette el. – Bár a téged kísérő fiatalembernek lenne ehhez joga, de mivel egész héten távol volt és nem tudja, hogy milyen színű a báli ruhád, azt gondoltam, hogy erről én gondoskodom. A nagyapja ezzel átadott neki egy vörösrózsacsokrot, ami egy csillogó fekete szalaggal volt hozzákötve egy arany karperechez. – Ó, istenem, ez aztán az utolsó simítás! Raven buzgón felcsúsztatta a kezére. – És még valami a hajadba. – A nagyapja beletűzött egy pár virágot a fejtetőre fésült kontyába. – Ön milyen gyönyörű, ifjú hölgy! A bál szépe, és higgye el, nem vagyok elfogult! Raven megpuszilta a nagyapja arcát. – Hát persze hogy nem, nagyapa. – Érezd jól magad! Rajtad tartom ám a szemem! – A nagyapja ránézett az órájára. – Nem kéne már a fiatalembernek itt lenni? Már egy órája megjött a kisbusz az udvarházból. Tényleg? – Talán még öltözik. – Lehet. Akkor majd ott találkozunk, drágám! Az előcsarnok fantasztikusan néz ki. Raven nem tudta, hogy mivel üsse el az időt, amíg vár. A türelem sosem volt az erőssége. Már a fürdőszobában is volt, a dolgait is bepakolta a kis csatos kézitáskájába, és a cipőjét is felvette már. Az ablaknál ült és az ösvényt figyelte. De senki sem közeledett a házikóhoz. Megnézte a telefonját, nem jött-e üzenet. Semmi. Próbálta felhívni Kierant, de a telefonja rögtön hangpostára kapcsolt. Megnézte az időt. A vacsora már minden pillanatban elkezdődhet.

– Ez nevetséges! – tört ki belőle. Nem tudott tovább üldögélni. El kell indulnia és ki kell rángatnia Kierant a zuhany alól, vagy abból, amit éppen csinál. Elfelejthette, hogy már idő van. Teljesen lekötheti egy nagyon extrém sudoku rejtvény, és kizökkent az időből. Valószínűleg még mindig farmerben és pólóban ül az ágyán. Ha Joe is elhívta az egyik lányt a bálra, akkor lehet, hogy már nincs vele, így nem tudja kirugdosni a szobából. A csípőjénél megemelve a ruháját, Raven kilépett a házból és a kastély felé vette az irányt. A kastély és a park olyan volt, mintha csak egy meséből léptek volna elő, lámpások lógtak a fák ágain és a kapu felett. Bárhova nézett, andalgó párokat látott, akik élvezték a meleg estét. Könnyedén kiszúrta Joe-t. Az egyik karjába Hedda karolt, a másikba Toni. Hát ez csodálatos! A két kedvence őrzi azt a fiút, aki válaszolni tud a kérdéseire. Raven biztos volt benne, hogy mennyire fel lesznek dobva, ha megtudják, hogy a partnere elfelejtett eljönni érte. Miután leküzdötte a büszkeségét, odament hozzájuk, pont akkor, amikor a vacsorára hívó gong megszólalt. – Szia Joe! Láttad Kierant? Joe-nak beletelt egy kis időbe, míg megfordult. Zavarosan mosolygott Ravenre. – Raven, ugye? – Persze, hogy én! Kierant keresem. Hedda meghúzta Joe kezét. – Gyere, Joe, be kell mennünk! – Joe! – tört ki Ravenből a kétségbeesés. – Kérlek! – Raven, a varjú. Egy pillanat, Hedda. – Joe megbillent. – Nem, nem, Raven barát, nem varjú. Azok a többiek. Egy gyanú futott át Raven fejében. – Részeg vagy? Joe megrázta a fejét. – Nem, csak egy kicsit fáradt. Egyfajta lebegés. A dolgok csak forognak körbe-körbe a fejemben, tudod? Kierant mondtál? – Igen, Kieran, a legjobb barátod. – Ő a kísérőm – mondta Toni gyorsan. – Bent találkozunk. Csak hamarabb bement, hogy italt hozzon nekem. – Ez igaz? – Raven nem tudta elhinni, de miért hazudna Toni Joe előtt, aki ezt azonnal megcáfolhatja? Joe összeráncolta a homlokát. – Nem zavarodott össze valami? Azt hittem, hogy Key Ravennel megy. – Ó, nem, meggondolta magát. – Toni kinyújtotta a kezét, amin egy fehér rózsacsokor volt, ami kitűnően ment a fehér miniruhájához. – Nézd! Ezt kaptam tőle. – Nem hiszek neked! – Raven félretolta Tonit, és elhatározta, hogy megkeresi Kierant. A virágcsokorral túl messzire ment Toni. Addig akár el is hihette volna, hogy Kierant rávették arra, hogy egy másik lányt vigyen el a bálra és hagyja őt cserben, de amikor Toni megmutatta a csokrát, észrevette, hogy Heddának is egy hasonló összeállítású van, és kételkedett abban, hogy Kieran erre is gondolt volna. Az utolsó pénzét is feltette volna arra, hogy ezeket a csokrokat is azok az emberek hozták, akik felkészítették őket a bálra. Valószínű, hogy pont abban a dobozban voltak, ami Gina kezében volt. Toni csak meg akarta bántani az érzéseit. Nem volt túl nehéz dolga, el kell ismernie. – Raven? – kiáltotta utána Joe. Raven megfordult. Úgy tűnt, hogy Joe agya egy pillanatra feltisztult.

– Nem hiszem, hogy ott van. – Mi? Joe kihúzta a karját Heddáéból, és leereszkedett egy kőre. – Nem vagyok túl jól. Össze vagyok zavarodva. Mondott valamit, amikor utoljára láttam, de… Hedda talpra állította Joe-t. – Gyere, Joe! Be kell mennünk. Még nem voltál teljesen kész arra, hogy visszagyere. Épp hogy elkezdted a kezelést, még több segítségre van szükséged. Amikor én voltam a tanfolyamon, emlékszem, hogy milyen boldog voltam és nyugodt, nem olyan, mint te most. – Joe, hol van Kieran? – Ne figyelj rá! Ő csak egy fehér zaj, emlékszel? Ne figyelj rá! Heddának sikerült néhány lépést megtetetnie Joe-val. – Egy perc. Valami nincs rendben. Igen! – Egy emlék futott át az arcán. – Várj, mi… Kieran nincs jól, Raven. – Elég volt, Joe! Túl sokat ittál. Az nehéz lehetett, hiszen alkoholt nem lehetett behozni az iskola területére. – Hagyd őt beszélni, Hedda! – Már eleget mondott. Joe, gyere, bemegyünk! – Lépj hátrébb tőle! – Raven megrántotta Hedda karját, összenyomva ezzel a csokrát. Hedda ráütött Ravenre a táskájával. – Hagyd békén! Miért csinálsz mindig bajt? – Neked lesz tényleg bajod mindjárt, ha nem hagyod, hogy beszéljek vele! – Van valami probléma, hölgyeim? – Mrs. Bain pont akkor érkezett, amikor Raven megragadta Hedda táskáját és bedobta a bokrok közé. – Kérem, valamit csináljon Ravennel, Mrs. Bain! Teljesen megőrült! – Hedda vádlóan Ravenre mutatott. – Épp most lopta el a táskám! – Én csak Joe-val akarok beszélni! – mondta Raven. – Joe nem érzi jól magát. Azt sem tudja, hogy mit beszél. Hedda Joe csuklóját cirógatta. – Figyelj, Joe, támaszkodj rám! Látjuk, hogy nem vagy önmagad. – Nem önmagam – mondta visszhangként Joe. – Vigye be Mr. Masterst, Hedda! Toni megfogta Joe másik kezét, és segített Heddának bevezetni Joe-t. Raven rögtön próbált utánuk menni. – Ó, nem, ön nem! – állt Mrs. Bain az útjába. – Van jegyem. – Most vonom vissza azt a jegyet. Be nem teszi ide a lábát! Ha Raven hitt volna abban, hogy be tudna jutni úgy, ha elgáncsolná az igazgatónőt, nagy örömmel tette volna meg. – Van kísérőm. – És ki az? Szólok neki, hogy nem tud jönni. – Kieran Storm. – Akkor minden rendben. Mr. Storm nincs jól. Nincs itt. – Toni azt mondta, hogy bent van. – Raven a legszívesebben felsikoltott volna. Megpróbált benézni Mrs. Bain válla felett, de sehol sem látta Kierant abban a tömegben, ami a veszekedésükre gyűlt össze. – Akkor tévedett.

– De Joe sincs jól. Nem találja ezt furcsának? – Biztos elkaptak valamit az udvarházban. Raven azt latolgatta magában, hogy el tudna-e futni az igazgatónő mellett, hogy feltehessen Joe-nak még néhány kérdést. Megfeszítette az izmait, felkészülve arra, hogy megpróbálja. Mrs. Bain teljesen elé állt. – Eszébe ne jusson! Menjen vissza a gondnokházba és pakolja össze a cuccait! Nem akarom még egyszer az iskola területén látni, Miss Stone! A viselkedése szégyenletes. Rátámad a lányokra, lop tőlük, a táskáikat eldobja. Rosszul tettem, amikor nagyvonalúan felvettem önt ide, miután az előző iskolája kidobta. – Ez nem így történt, de Mrs. Bainnek sem volt problémája azzal, hogy átírja a múltat. – Szerencséje van, hogy nem hívom a rendőrséget. Raven egymásba fonta a karjait, hogy ne reszkessen tovább. – Én pedig szeretném, ha megtenné. – Mit? – Ha kihívná a rendőrséget. Azt hiszem, valami nagyon beteges dolog történik itt, és ön tudja, hogy mi az. – Holnap reggelig kap időt, hogy elhagyja Westront. Megmondom a nagyapjának, hogy azonnal más helyet kell önnek keresnie. – Milyen jóságos, Mrs. Bain! Biztos vagyok benne, hogy a helyi újság is nagyon szeretne erről hallani. Küldök is nekik egy fotót. Ez a ruha – Raven megemelte a szoknyáját – jól mutatna a képen. A vén banya igazgatónő kidob egy árvát az iskolai bálról. Már látom is, imádni fogják! Mrs. Bain közelebb lépett Ravenhez, és megragadta a karját. – Ha csak egy szót is szólsz valakinek, akkor mindent megteszek azért, hogy tönkretegyelek téged és a nagyapád. Ő elbúcsúzhat a nyugdíjától, te pedig attól, hogy bárhol legyen lehetőséged továbbtanulni. Csak annyit kell tennem, hogy elküldöm az iskolai véleményeket rólad, és akkor véged. Drogozás, illetlen szexuális viselkedés, lopás. Igen, azt hiszem, ezek mindent lefednek. Raven a tenyerébe meresztette a körmeit. – Ezt nem teheti! Egyik se igaz! – Csak figyeljen! És most pedig tűnjön el innen, mielőtt idehívnám a biztonságiakat! – Mrs. Bain határozottan a kisház felé mutatott. – Nem akarom még egyszer látni, se önt, se a szánalmas vörös ruháját!

17. fejezet Raven a hűtőbe tett a csokrát, hogy megőrizze a rózsákat, majd kibújt a vörös ruhájából, és felakasztotta egy vállfára. Egyáltalán nem volt szánalmas ruha, gyönyörűséges volt. De mi értelme volt, ha Kieran nem látja? Mivel kényelmes ruhákra volt szüksége, egy fekete leggingset vett fel és egy hosszú pulóvert. Lehet, hogy Mrs. Bain csak szívességet tett neki azzal, hogy nem engedte be a bálra? Hiszen úgyis csak petrezselymet árult volna egész este a partnere nélkül. Nem mintha ez bármit is számított volna akkor, amikor Joe furcsán viselkedik és Kierannak pedig nyoma sincs. Jól van, Raven, mi legyen most? Fel-alá járkált a konyhában, mivel nem tudta eldönteni, hogy mi a legjobb, amit tehet. Bár megkapta a kilakoltatási parancsot, nem törődött vele. Mrs. Bain majd holnap kirúghatja, terjesztheti a hazugságokat, de ma este utána kell annak járnia, hogy mi történt Kierannal. A jövője nem számít, ha Kieran veszélyben van. Joe nem tudott összefüggően beszélni, és az ellenségei elbarikádozták tőle. Kieran nem válaszol se az sms-ekre, se a hívásokra. Így már csak az a titokzatos Isaac maradt. Kieran azt az utasítást hagyta, hogy csak vészhelyzet esetén hívja fel. Úgy értette, ha ő kerül bajba, de Raven minden probléma nélkül újra értelmezte az utasítást annak érdekében, hogy megfeleljen a jelenlegi helyzetnek. Elővette a telefonját és kiválasztotta a nevet. Az ujja tétovázott. Furcsa volt felhívni egy vadidegent, de mégis… Megnyomta a zöld gombot. – Itt Hampton. Kivel beszélek? – Isaac? – Raven nagyon hülyén érezte magát, az ujjaival megkavarta a kenyérpirító körüli morzsákat. – Igen, Isaac Hampton. Kivel beszélek, és hogyan szerezte meg a számom? – Mr. Hampton, az én nevem Raven Stone. – Hadd találjam ki: Kieran adta meg a számom. – Igen. Raven mintha egy sóhajt hallott volna a telefon másik végén. – Mit tehetek önért, Miss Stone? – Ön valamilyen formában a gyámja Kierannak, ugye? A keresztapja. – Ez így van, de attól tartok, nem oszthatok meg önnel személyes információkat róla, ha ezért hív. – Nem, nem, csak nagyon aggódok miatta… és Joe miatt. – És miért aggódik? Joe rendszeresen bejelentkezett nálam a héten. Ő és Kieran egy tanfolyamon voltak. Azt hittem, hogy ezt tudja, még akkor is, ha Kieran megszakította önnel a kapcsolatot. – Igen, de… de valójában mi nem szakítottunk. Elég zavaros, de tartottuk egymással a kapcsolatot még a hét elején, elég sokat írtunk egymásnak. – Nem szakította meg önnel a kapcsolatot? – Isaac hangja jegesen csengett. – Kibékültünk. Írt nekem sms-eket, aztán semmi. És Joe sincs jól. Ön is ezt mondaná, ha látta volna ma este, uram. Joe nagyon furcsán viselkedik. Olyan, mintha részeg vagy beteg lenne. – Joe Westronban van? – Igen, visszajött a bálra. És úgy volt, hogy Kieran is itt lesz, de nem mutatkozott. Egy szót sem írt, pedig én lettem volna a partnere. – Értem. Raven hallotta, hogy Isaac ki-be kapcsolgatja a tollát. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy

Isaac nem igazán vélekedik róla elismerően. – Joe a közelben van most, Miss Stone? Válthatok vele néhány szót? Nyilvánvaló, hogy nem bízik benne, gondolta Raven. – Attól tartok, hogy nem. Kirúgtak az iskola területéről. Mrs. Bain távol tart a többi diáktól. Nézze, uram, nem tudom, hogy Joe mit mondott önnek, de azt hiszem, hogy már napok óta nem látta Kierant. Izgatott lett, amikor a részletekről kérdeztem, és úgy tűnt, hogy eszébe jutott valami, és azt mondta, hogy Kieran nem volt jól. – Köszönöm, Miss Stone. Nagyon sokat segített. Raven összeszorította az öklét a konyhapulton. – Ennyi? Nem csinál valamit? Azt hiszem, hogy a helyzet elszabadult. – Hallom. – De nem figyel rám! Hát nem érti? Azt próbálom elmondani önnek, hogy azt hiszem, Kieran veszélyben van. Tudom, hogy van valami megállapodás önök között, valamilyen munkát végez önnek. De valami balul sült el, és nagyon aggódom. – Az állításával ellentétben, értem. – Isaac hangja olyan éles volt, mint egy ostorcsapás. Raven számára ez egy figyelmeztető jel volt, hogy túl messzire ment a szemtelenségével. – De az ön részvétele ezzel véget ért. A továbbiakban átveszem az ügyet. – Tisztelettel, uram, de csessze meg! Én most át fogok menni az udvarházba és követelem, hogy láthassam Kierant. Nem fekhetek le abban bízva, hogy ön majd csinál valamit. Nem is ismerem önt, és különben is éppen ön küldte erre a tanfolyamra. Raven ez alkalommal már biztos volt benne, hogy Isaac sóhajtott. – Mindenképpen ragaszkodik ennek a megtételéhez? – Igen. Már indulok is. Csak udvariasságból hívtam fel önt. – És hogyan jut el az udvarházba? – Biciklivel. – Motorbicikli? – Nem, csak sima bicikli. Raven hülyén érezte magát, amiért bejelentette, hogy a mentőakcióra pedálozva fog menni. Elég béna, de hát aligha volt James Bond. – Akkor egy dolgot kérek öntől. Várjon meg engem a bejáratnál. Negyvenöt perc múlva ott tudok lenni. Ez elfogadható az ön számára? – A közelben van? – Egy helikopter áll a rendelkezésemre. Raven szárazon felnevetett. – Hát persze. – Akkor negyvenöt perc múlva találkozunk. Nehogy bemenjen egyedül! Hívom, ha landoltam. A közelben landolok majd, és onnan gyalog megyek. A szavát adja nekem, hogy követi az instrukcióimat? Raven összeráncolta a homlokát. – És ha nem? – Elmondom Mrs. Bainnek, hogy mit tervez. Csak biztosra akarom venni, hogy nem lesz útban, és nem rohan fejvesztve a veszélybe, még ha az igazgatónő is akadályozza meg ebben. – Mr. Hampton, maga nagyon idegesítő. – Ha együtt dolgozunk, szólítson Isaacnek. Vagy Hampton ezredesnek, ha úgy jobban tetszik. Addig nem dönti el, hogy mennyire lesz barátságos vele, amíg nem találkoznak. – A szavamat adom, Hampton ezredes.

– Köszönöm. Viseljen feketét. Isaac befejezte a hívást. Milyen embernek van helikoptere? Egy befolyásos embernek. Raven előásott egy fekete farmert a szekrénye mélyéről. Miután megtalálta a biciklilámpáját, elindult az udvarházhoz vezető hosszú úton. Toronyiránt sokkal közelebb lett volna, de az út kanyargós és hepehupás volt, amin nem volt túl kellemes tekerni a júniusi alkonyatban. Miközben felküzdötte magát a Windmill hegyre, számtalan lehetősége volt arra, hogy átgondolja, helyes dolgot csinál-e. Egy kicsit már pozitívabban látta a dolgokat, amikor szabadon száguldott lefelé a hegy másik oldalán. Úgy látta, hogy Kieran feltétel nélkül bízik Isaacben. Úgyhogy reménykednie kell abban, hogy ez nem csapda, és Isaac nem vesz részt abban az őrületben, ami az udvarházban és a Westronban folyik. Amikor az utolsó mérföldön belül tekert, Raven arra gondolt, hogy mennyire másképp képzelte ezt az estét. Arról álmodott, hogy a táncparketten keringőzik Kierannal, és mindenkit lenyűgöz az eleganciájával, aki eddig lenézte őt. Ennek az álomnak annyi. Az udvarház kapujánál Raven biztonságba helyezte a biciklijét egy útszéli bokor alatt. Leült, és az utat figyelve várt. Senki sem jött ki vagy ment be az udvarházba, csak néhány autó, amik viszont anélkül húztak el mellette, hogy észrevették volna. Megnézte, hogy mennyi az idő. Harmincöt perc telt el a hívás óta. Egy pár perce mintha hallotta volna egy helikopter hangját, de semmit sem látott, amikor felnézett az égre. Az impulzív énje kiabált, hogy ne üldögéljen tovább, hanem induljon el és keresse meg Kierant. Csak az tartotta vissza, hogy a szavát adta. Amikor hirtelen valaki a vállához ért, a szíve majd kiugrott a helyéről. – Miss Stone? – Isaac néhány lépéssel állt mögötte. Hang nélkül érkezett meg valahonnét a sötétből. – Elnézést, ha megijesztettem. Raven felállt és leporolta a nadrágját. – Nem ijesztett meg. – Raven kezet nyújtott Isaacnek. – Azt hiszem, ez önnek szokása. – Maga aztán kemény lány. – Isaacnek határozott kézfogása volt. – Próbálok az lenni. – Az apja katona? Hát ezt meg honnan tudja? – És az anyám egy vaslady. Isaac elmosolyodott. – Oké, akkor kezdjük. Isaac a kezeire húzott egy pár fekete kesztyűt. – Mit? – Azt hittem, már eldöntötte, hogy betör. – De mivel ön Kieran keresztapja, nem mehetnénk oda egyszerűen az ajtóhoz, hogy kopogjunk? – Egyetértek a helyzetértékelésével, hogy valami baljóslatú folyik itt. Ha felfedjük magunkat, azt hiszem, nem jutunk Kieran közelébe. És én nem akarok kérni. – Önnel tartok. – A hely be van kamerázva, de nem mindenhol, és ezt kihasználhatjuk. A kerítésen fogunk bemászni százméternyire abban az irányban. Azt akarom, hogy jöjjön szorosan mögöttem, és mindig csinálja azt, amit én. Isaac elindult a kaputól. – Ezt honnan tudja? – Már tanulmányoztuk ezt a helyet. – Mi?

– A csapatom. Kieran és Joe azért jöttek ide, mert azt gyanítjuk, hogy bűncselekmény történik itt. A fiúk gyűjtik a bizonyítékokat. – Akkor jól gondoltam. A saját fiaival végezteti el a piszkos munkát? – Raven hirtelen úgy érezte, hogy egyáltalán nem kedveli ezt a férfit. – Miért nem maga csinálja? – Ez a munkájuk, Miss Stone. Nekem dolgoznak. Előzetesen azt hittük, hogy ez a feladat nem jár együtt jelentős veszéllyel. – De ezt rosszul gondolták, ugye? – Teljes mértékben egyetértek önnel, Miss Stone. Elnézést is kérek ezért a fiúktól, miután épségben és biztonságban visszakaptam őket. Persze először Kierannak magyarázatot kell adnia arra, hogy miért nem engedelmeskedett az önt érintő parancsomnak. – Mi volt az a parancs? – Nem lett volna szabad önt is belekeverni ebbe. Emiatt Kieran nagy bajba került az ügynökségnél. Remélem, ha megtaláljuk, nem lesz semmi baja, és akkor rögtön a fegyelmi bizottság elé citálhatom, és ezt meg is mondhatom neki. – Valami olyasmit akar Kierannak mondani, amit nem akar hallani? Hát sok szerencsét hozzá! Eléggé önfejű. – Önnek is feltűnt? Itt is vagyunk. – Isaac megállt a fal mellett, aminek a tetején szögesdrót feszült. – Először én mászom át, aztán felhúzom. Raven nézte Isaacet, ahogy felmászott a falra, majd metszőollóval elvágta a drótot. Rettentően felkészült volt, ami miatt megfogalmazódott Ravenben a kérdés, hogy vajon milyen szervezetet is képvisel. A kormányt? A hadsereget? A jó fiúkhoz tartozik, ugye? – Kész? – Isaac felé nyújtotta a kezét. Raven nekifutott, majd ugrott. A csuklótájékon kapta el a férfi kezét, aki felhasználta Raven lendületét arra, hogy felhúzza. Aztán mindketten leugrottak, és macskaként landoltak az erdős talajon. – Nagyon jó! – mormolta Isaac. – Ne keltsen zajt, és kövessen! Bár nincsenek hangszenzorok, de ha közelebb érünk az épülethez, nincs beszéd. Ha meg kell állnia, akkor rántsa meg a dzsekimet. Kész? Raven különösnek találta, hogy milyen könnyedén beillesztette őt Isaac a terveibe. A férfiból olyan magabiztosság áradt, mint egy jó szakaszparancsnokból. Nem kell szeretned, elég követned, gondolta Raven. – Mutassa az utat! Kieran egy teljesen sötét helyen ébredt. Hol van? A memóriája visszatekert. Végül csak visszaengedték a szobájába, annak ellenére, hogy egy jottányit sem engedett a követeléseiknek. Az ablak előtti sötétítő függöny volt azóta be volt húzva, hogy ágyba tették. A napfénytől elzárva nem tudta megmondani, hogy mennyi idő telt el. Tántorogva feltápászkodott, és tapogatózva elindult a fürdőszoba felé. A személyes dolgait kivitték a szobából, még a fogát sem moshatta meg. Be kellett ezért érnie azzal, hogy vizet paskolt az arcára. Az ajtó kinyílt, és Nemrata jött be két őr társaságában. Valahol a szobájában kell lennie egy infrakamerának vagy egy mozgásérzékelőnek, hiszen mindig csak egypár másodpercet lehetett egyedül. – Jobban érzed magad, Kieran? Kieran megtörölte az arcát a törülközőben, és semmit sem mondott. – Ha már magadnál vagy, akkor talán megmagyarázhatnád ezt – Nemrata feltartotta azt a minilabor-készletet, amit Kieran piperecuccai között talált. Kieran nem vett róla tudomást. Egy tiszta pólót húzott magára, azt, amelyiket Ravennek adott kölcsön, és ami azóta a kedvence volt. Szeretett arra gondolni, hogy a szövetszálak még

őrzik egy kicsit az illatát, ami egyfajta védőfalat vont köré a rosszfiúkkal szemben. Tudta előre, hogy hova fognak vezetni ezek a kérdések is – vajon csak egy újabb menet a személyisége megváltoztatására? – Tudod, miután ezt megtaláltuk nálad, kérdőjelek merültek fel bennünk annak kapcsán, hogy jó szándékkal jöttél-e ide. Őszintén szólva nagyot csalódtunk benned. Eddig a javulás semmilyen jelét nem mutattad, és nem vagy hajlandó meghallani az ajánlatunkat. Ehelyett az elejétől fogva gyanakvó vagy. Miért érezted úgy, hogy ki kell elemezned a vitaminunkat? Jó kérdés. Hol is kezdje? Azért, mert ők egy csapatnyi szadista? Igen, ezt mondaná elsőként, ha válaszolna, de nem fog. – Minden, amit adunk neked, az csak azért van, hogy segítsen neked. Az önfejűséged miatt nem vagy lojális a barátaiddal, az iskoláddal, sőt még a gyámod kívánságával sem. Épp ellenkezőleg. Isaac büszke lenne rá. Felbátorodva ettől a gondolattól, Kieran az ablakhoz sétált. Bár a harmadikon voltak, talán el tudná húzni a függönyöket, hogy legalább azt tudja, milyen napszak van. – Kérlek, ne menj az ablak közelébe, Kieran! Nem érdemelted ki még azt a jogot, hogy kinézz. Kieran megfordult. – Mióta privilégium kinézni az ablakon? – Mióta azt mondtam. Ekkor Heath is belépett a szobába. – Hogy van? – Hajthatatlan – mondta Nemrata tömören. – Adott magyarázatot a laborfelszerelésre? – Még nem. – Szeretem a kémiát. Sehova nem megyek nélküle. – Kieran körbepásztázta a szobát, hátha tudna valamit fegyverként használni. A feje egyre jobban kitisztult, mivel egy ideje már nem kapott injekciót. Talán nem lesz ennél jobb esélye. – Van valami javaslatod, Nemrata? – Úgy látom, semmit sem haladtunk vele. Attól tartok, csak az időnket pocsékoljuk. Kieran észrevette, hogy az ágy melletti lámpának meglehetősen súlyos aljzata van. Ezzel kiüthetné az egyik őrt, ha nem fogják le a kezét dobás közben. A másikat talán elvakíthatná a potpourrival, ami elég szemcsésnek és porosnak tűnt. – Rakjuk össze a másik kettővel? Kieran lámpa felé nyúló keze megállt a levegőben. Lehetősége lenne tehát megtalálni az eltűnt diákokat. Már attól félt, hogy kivitték őket az országból vagy valami még rosszabb történt velük, de ezek szerint itt vannak valahol a közelben. – Igen, jó ötlet. Együtt talán megjön a józan eszük. – Levehetné a kezét már rólunk. Engedjen el minket! – mondta Kieran felegyenesedve. – A szüleik és a keresztapám úgyis látni akarnak majd minket előbb-utóbb. Nem rejtegethetnek minket örökké. – Nincs is ez szándékunkban. – Heath intett az őröknek. – Vigyék le ezt a fiút az alagsorban lévő vendégeinkhez! – Miért nem hívja pincének? Heath elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést. – Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk neked segíteni, Kieran. A módszereink csak ritkán vallanak kudarcot. Elnézést kérek tőled, amiért cserbenhagytunk. Kieran lenyűgözőnek találta volna Heath verzióját a történtekről, ha meglett volna az a

luxusa, hogy biztonságos körülmények között gondolkodjon róla. Miközben óvatosan felmérte a menekülési útvonalakat, hagyta, hogy a két férfi lekísérje a lépcsőn. Isaac tétovázás nélkül vezette át Ravent az erdős részen, aztán egy kilenc lyukú golfpályán, egészen az udvarház egyik szárnyáig. Raven szorosan Isaac nyomában járt; összehúzta magát akkor, amikor ő, kikerülte az akadályokat akkor, amikor ő, és átkúszott a kerítések alatt akkor, amikor ő. Az épületet hason kúszva közelítették meg a bokrokon keresztül. Utoljára a katonai toborzásokon látott ilyet, csak ott háló alatt kellett átkúszni, úgyhogy hajlott arra, hogy azt gondolja, hogy Isaac katona. A katonaság tizenhét évesen szervezi be a fiatalokat, Kieran tizenhét éves, úgyhogy ennek van értelme. Egy dolog azonban nem illett a képbe: semmi jelét nem látta annak, hogy Kierant érdekelné a terepszínű ruhás élet. A virágágyás szélénél Isaac intett neki, hogy kússzon mellé. A könyvtár függönyei el voltak húzva, így láthatták, hogy egy takarító porszívózik, miközben egy nő a kanapék és a karosszékek közötti asztalokra virágdíszeket tesz le. Semmi jele nem volt pániknak. Mint ahogy arra sem utalt semmi, hogy valami rendellenes dolog folyna a falak között. Raven megkocogtatta Isaac vállát, alig várva már, hogy továbbinduljanak. Isaac a kezével intett neki, hogy várjon. A türelme kifizetődő volt, mivel két feketébe öltözött férfi lépett be a könyvtárba és ült le a kandalló melletti karosszékekre. Egy pincér bejött, letett két sört az előttük lévő asztalra, majd kiment a takarítónővel együtt, akit magával hívott. A férfiak hátradőltek és ellazultak, nagyokat kortyolva az üvegből. Vajon kik ők? Kidobófiúknak néztek ki, nem pedig a tanfolyam résztvevőinek. Az egyikük levette a kabátját, felfedve ezzel a pisztolytartóját. Ez volt tehát a válasz a kérdésére. Biztonságiak. De az ilyen dolog nincs engedélyhez kötve Angliában? Amióta eljött az USA-ból, Raven nagyon ritkán látott fegyveres embereket, szóval miért pont itt lát vidéken, ahol a legijesztőbb dolog egy mezőn legelő bika és egy túl lelkes kutya? Miután már eleget láttak ebből a szögből, Isaac intett neki, hogy kövesse. Isaac visszahúzódott a bokrok közé, és az udvarház másik oldalán lévő konyhai bejárat felé vette az irányt. Mihelyst elérték a sövény túlsó oldalát, Isaac felállt és futni kezdett. Ravennek mindent bele kellett adnia, mivel a rövid lábaival nehéz volt Isaackel lépést tartania. Úgy érezte, a férfi simán otthagyná, ha úgy érezné, hogy gyenge láncszem. Isaac addig futott, amíg oda nem ért két nagy szemetesládához. A rothadó étel étel émelyítő szaga gyomorbavágó volt. Raven befogta az orrát, és a száján keresztül lélegzett. Isaac odahajolt a füléhez. – Rendben, a terv a következő. Belopózok az ajtón, és jelzek, ha tiszta a levegő. Várjon itt, amíg nem adom meg a jelet, hogy jöhet! – És mi lesz a jel? – A bejárathoz megyek. Mihelyst meglát, olyan gyorsan fusson át az udvaron, amilyen gyorsan csak tud. Ez a rész be van kamerázva, szóval életbe vágó, hogy gyors legyen. A kamera csak egy másodpercig fogja mutatni, szóval hacsak nem túl balszerencsés, senki sem fogja észrevenni. Ne lepődjön meg, ha a lámpák felgyulladnak, mozgásérzékelősek, de azt hiszem, hogy ezek a kukák a helyi rókák kedvencei, szóval ha felkapcsol a világítás, egyáltalán nem lesz szokatlan. Megjegyezte, hogy mit kell csinálnia? – Itt várni és úgy tenni, mintha róka lennék. Isaac elmosolyodott. – Pontosan. – És ha nem jön vissza? – Fusson. És hívja fel ezt a számot. Beleírom a telefonjába. – Isaac elvette a telefonját, és gyorsan bepötyögte az adatot. – Yoda néven mentettem el. – Rendben. Futok, és felhívom a titkárnőt. Értem.

Isaac megvárta, amíg Raven elteszi a telefont. – Jó. Jól csinálja. De van még egy kérdésem. – Hmmm? – Tudja, hogy rózsák vannak a hajában? Isaac rákacsintott, majd kibújt a rejtekhelyükről. Raven a fejéhez nyúlva rájött arra, hogy elfelejtkezett a frizurájáról és a sminkjéről. Enyhén szólva túl volt öltözve egy betöréshez. Bár tudta, hogy merre megy, Raven csak nehezen tudta követni Isaac mozgását. Isaac nagyon bele tudott olvadni a környezetbe, minden árnyékot felhasznált a rejtőzésre. Mielőtt Raven hatodszorra is levegőt vett volna, Isaac már bent is volt, és becsukta maga mögött az ajtót. Oké, Raven, neked is így kell csinálnod, ha te jössz. Bárcsak kevésbé gyomorforgató helyet választott volna Isaac a várakozásra! Eszébe jutott valami. Az egyik rózsát kihúzta a hajából, és az orra elé tette. Milyen jó szolgálatot tett az amúgy teljesen felesleges báli frizura! Kierant elvezették a bortartó állványok mellett, majd belökték egy gyengén megvilágított pincehelyiségbe. A terjengő karbolsavas szappanszagból arra következtetett, hogy az egykori uradalmi mosodát alakították át az engedetlen vendégek elszállásolására. A helyiségben lévő két ember felállt és a falhoz húzódott, amikor belépett. Csak akkor nyugodtak meg, amikor az ajtó bezáródott Kieran mögött. A fiú a villanykörtére pillantott, a fejbőre kiviláglott tüsire nyírt sötét haja alól. Amikor látta, hogy a villanykörte felkapcsolva marad, rámosolygott a lányra. – Jó. Biztosra vettem, hogy lekapcsolják, hogy csesztessenek. Cinikusan Kieran felé intett. – Szia, Johnny Minter vagyok. Azt hiszem, ki tudom találni, miért vagy itt. Rosszabbra fordult a kis megtörési kísérleted? – Így is mondhatjuk. Kieran Storm. És te pedig biztos Siobhan vagy. Az idegesnek látszó, barna hajú lány bólintott, és közelebb lépett Johnnyhoz. – Látod – suttogta –, feltűnt a hiányunk. Mondtam neked, hogy csak idő kérdése. Johnny az emeletes ágyakra mutatott. – Válassz! Ez az enyém, Siobhané meg az. Még azelőtt találd ki, hol alszol, hogy kialszik a villany. A luxus fürdőszobánk pedig az az ajtó. Kieran azt az ágyat választotta, amelyik a legközelebb volt az ajtóhoz. Ez tűnt ugyanis a legjobb helynek arra, hogy megvédje a többieket, illetve innét lehetett a legnagyobb eséllyel megszökni. Leült az ágyára, majd a falakon kamerák és lehallgató felszerelések nyomait kereste. – Igen, a szoba be van drótozva – mondta Johnny. Lecsúszott a földre, és átkarolta Siobhan vállát. – Mióta vagytok itt? – Hetek óta. Először csak egyedül voltam, aztán lehozták Siobhant, most meg téged. – Kimehettek néha? – Ó, igen. Rendszeresen kivisznek minket mozogni, na és persze korrepetálni, de nem találkozhatunk senki mással. Azt nem tudom, hogy miért engedtek össze. – Azt akarják, hogy az egyikünk megtörjön, és rávegye a többieket is ugyanerre – mondta Siobhan gyengéden. – De én egy West Ham-szurkoló vagyok. Nem lehetek már fafejűbb, hiszen az egyike vagyok azoknak, akik végigszenvedik a távozásokat és a leigazolásokat minden egyes rohadt szezonban. Siobhan pedig ír, nem szükséges erről többet mondanom. – Johnny elismerően a lányra vigyorodott. – Lázadjunk fel, ugye? Na és te? Kiearan megvonta a vállát.

– Van valami bennem, ami kihozta Nemratát a sodrából. Egy hét után már fel is adták. Johnny füttyentett egyet. – Király! Te vagy a csúcstartó! Egy hónapjukba telt, amíg belátták, hogy nem fogok megtörni. Nemrata egy hülye, ugye? De szerintem Heath még rosszabb, mert még mindig úgy csinál, mintha a barátunk lenne. A fény kialudt. – Köszi, Heath! Mi is szeretünk! – kiáltotta Johnny. – Azt hiszem, csak belénk fáradtak. Szét szeretnének már minket morzsolni, hogy végre valami mással foglalkozhassanak – mondta Siobhan beletörődően. – Ne úgy fogd fel, mintha tartoznánk nekik valamivel! Mi verjük a rendszerüket. Minél jobban tele van a tudatuk velünk, annál jobb! Végül úgyis le kell venniük a kezüket rólunk, és el kell engedniük! Ahogy Kieran elnézte ezt a két kimaradt diákot, és összehasonlította őket azokkal, akik visszatértek a Westronba, a rejtély utolsó eleme is a helyére került a fejében. – Itt tanítványokat képeznek. A dolog nemcsak arról szól ugyanis, hogy kiegyenesítsék a rossz viselkedést, hanem sokkal többről. A hálózat jövendőbeli tagjait formálják az udvarházban, akik még jobban alkalmazkodnak a felügyelőbizottsági tagok és más vezetők akaratához, mint a szüleik. A szülők is hasznosak a maguk módján, de a lényeg mégiscsak az, hogy a támogatók egy új körét hozzák létre, akik jól képzettek, és csakis a NISZ-ben végzettekhez lojálisak, és akiket aztán szétszórhatnak a nemzetközi üzleti életben és a különböző kormányokban. Ezért nem kell senkit sem kényszeríteni: mindenki boldogan csatlakozik a klikkhez, és örül annak, hogy bent van, ahol a kiváltságosok, és nem kint, ahol a tömegek. – Ezek szerint mi vagyunk az eretnekek a gyönyörű emberek földjén – mondta Johnny vidáman. Ahogy Kieran szemei hozzászoktak a sötéthez, észrevette, hogy halvány fény dereng a fürdőszobában. – Mi az? – A régi mosodacsúszda. Összeköti a mosodát az ágyneműtárolóval, de be van rácsozva. Ez a hely egy rémálom, egészség és biztonság mindenekelőtt! Siobhan felhorkant. – Mintha ez lenne nekik a legfontosabb! Helló, kedves felügyelő, egy kicsit aggódunk a kínzókamránk menekülési útvonalai miatt, mi lesz, ha tűz lesz? – És mivel ütitek el az időt? – Kieran megvizsgálta az ágykeretet. A padlóhoz volt rögzítve. – Nagyrészt beszélgetünk. Azt hiszem, már halálra untattam Siobhant a meglehetősen depressziós gyerekkori történeteimmel. – Te nem vagy unalmas, Johnny! – Siobhan sok dalt ismer, ami nagyon jó. – Gyógyszereznek titeket? – kérdezte Kieran. Furcsa volt, hogy a feje kitisztult az egyhetes homály után. – Nem, az első két hét után feladták. Azt hiszem, nem igazán tudják, hogy mihez kezdjenek velünk. A többiek hamar megváltoztak. Mintha már eleve készek lettek volna meglátni a hibáikat, és rohantak igába hajtani a fejüket, hogy minél hamarabb jó fiúk és lányok legyenek. Látnod kellett volna őket a gyónáskor, az összes sírt, csak hogy a tökéletes emberek klikkjébe tartozhassanak. De én nem. Az első héten majd felrobbantam a dühtől. A drog, amit adtak, jó mocskos szájúvá tett. Átkoztam az apámat minden módon, amin csak tudtam, amiért nem vagyok

neki elég jó. Kieran ezt érdekesnek találta. Olvasta, hogy az agymosásnak leginkább ellenálló elmék indulatból vagy hitből ellentétesen reagálnak a külső nyomásra. – Mit nem szeret benned az apád? Johnny felnevetett. – Inkább azt kéne kérdezned, hogy mit szeret. Az egy rövidebb beszélgetés lenne. Egy cseppet sem változtam. Legtöbbet a politikai nézeteim miatt zúgolódott. Ő az olajüzletben utazik, és megtudta, hogy csatlakoztam egy környezetvédelmi érdekvédelmi csoporthoz. Nagyon kellemetlen lett volna neki, ha odaláncolom magam az egyik fúrótornyához. Ezt különben meg is fogom csinálni, mihelyst kijutok innen. De csak azután, hogy bepereltem ezeket. Emberi szabadság korlátozása és kínzás, és ez még csak a kezdet. A kártérítési pénzem arra fogom felhasználni, hogy egy ökotábort állítok fel az apám irodájával szemben. – Johnny már most sok időt tölt azzal, hogy megfogalmazza az ügyvédjének írt levelet! – mondta Siobhan meleg, de finoman cikizős hangon. – És mi van veled, Siobhan? Te hogy kötöttél ki itt? – kérdezte Kieran. – Azt hiszem, van bennem egy olyan rész, amit nem érhetnek el, bármit is csináljanak velem. – Ő egy szent. Eddig még nem találkoztam igazi kereszténnyel, és meg kell hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Még értem is imádkozik, ami nagyon kedves tőle, hiszen én nem vagyok beszélő viszonyban az apákkal, még azzal sem, aki egy felhőn van. – Isten nem egy felhőn van, Johnny. Bárcsak elhagynád már ezeket a viktoriánus sztereotípiákat! – Sokszor szokott ilyeneket mondani, de azért tudja, hogy csak ugratom azt a szent lelkét! – Johnny szeretetteljesen kuncogott. – De miért küldtek erre a tanfolyamra? – kérdezte Kieran. El sem tudta képzelni, hogy mit kifogásolna egy szülő a jól viselkedő, elkötelezett lányában. – Gyógyító hittérítő képzésre jelentkeztem. Szülésznő szeretnék lenni. – És mi a gond ezzel? – A szüleim dühöngő ateisták, akik szerint vagy hozzá kéne mennem egy gazdag férfihoz, vagy be kéne szállnom a családi bizniszbe. Úgy gondolják, a hitem csak egy vigasztaló mese a halál utánra. – És mi az a családi üzlet? – Hadfelszerelések. – Az apja Írország legismertebb fegyverkereskedője. Ha van egy piszkos konfliktus a világban valahol, Mr. Green rögtön ott terem, hogy a felszereléseivel még mocskosabbá tegye. És mi van veled, Kieran? Hogy sikerült ilyen gyorsan lebuknod ide? Mivel Kieran tudta, hogy megfigyelik őket, nem fedhette fel az igazi szerepét az udvarházban. Pedig szívesen adott volna nekik egy kis reményt, hogy hamarosan kiszabadulnak, amikor az FDÜ megérkezik, hogy megbuktassa az itteni műveleteket. – Azt hiszem, több riasztócsengőt is megszólaltattam bennük. Mivel szeretem a kémiát, megvizsgáltam azokat a tablettákat, amiket kaptam tőlük. Egyébként tényleg vitaminok voltak, a drog a vízben volt feloldva az első nap, utána pedig az injekciókban. Tiopentál. Arra szolgál, hogy együttműködővé és befolyásolhatóvá tegyen minket. De az is volt, hogy nem értettem velük egyet abban, hogy mi a rossz bennem. Túl sokszor mondtam nekik rossz dolgot. Azt is megmondtam nekik, hogy szerintem agymosást hajtanak végre rajtunk, ami az emberi jogaink sárba tiprása. – Jól tetted. Üdvözöllek az elutasítottak zónájában!

– Köszi! Büszke vagyok, hogy itt lehetek. Ez a legnagyobb elismerés, amit csak adhattak nekem!

18. fejezet Az idő csak vánszorgott várakozás közben. A lába már zsibbadni kezdett a mozdulatlanságtól. Már azt gondolta, hogy valami rossz történt. Majdnem felsikoltott, amikor felgyulladtak a lámpák, de szerencsére csak egy macska ment át az udvaron. Az viszont megnyugtató volt, hogy a biztonsági őrök nem jöttek ki szétnézni. Isaacnek igaza volt: ha az automata lámpák bekapcsolnak, a bentiek nem gyanakodnak rögtön betolakodóra. Egy árnyék jelent meg az ajtóban, és intett. Végre. Isaac visszajött érte. Raven megpróbált vetélkedni Isaac gyorsaságával, ahogy átfutott a kövezeten. Abban a pillanatban a lámpa felkapcsolt, azonban szinte azonnal le is kapcsolódott, ahogy az ajtóhoz ért. Raven azt gondolta, hogy jobb, ha meg se szólal. Az ajtókat figyelhetik, így minél hamarabb el kell hagyniuk a veszélyzónát. Isaac lelapult a pult alá, és a folyosón a konyha felé indult. A konyha üres volt, az asztalokat és a pultokat megtisztították az éjszakára, a kamra felett lévő kékesen floureszkáló villanykörte fénye hamis holdfény ragyogást adott az acélfelületeknek. Egy csap csöpögött. A vízcseppek tompa puffanással estek bele a mély mosogatóba. – Itt már beszélhetünk, biztonságos – szólalt meg Isaac, miközben elővette a telefonját és írni kezdett egy üzenetet. – Ellenőriztem a földszintet, és a két fickón kívül, akit láttunk, a hely csendesnek tűnik. Azt hiszem, a többi biztonsági őr elkísérhette a gyerekeket a bálba. Mikor lesz vége? Raven a földön ült, miközben a térdeit a mellkasához ölelte, a kezeivel pedig a bokáit fogta. – Tizenegykor. – Tehát Joe-nak fél tizenkettőig vissza kell érnie. Mindkettőjüket tisztán akarom kivinni, anélkül, hogy bárki is észrevenné. – Azt reméltem, hogy jól seggbe rúgja a rosszfiúkat, és felírja a nevüket. Isaac elmosolyodott, majd visszadugta a telefonját a zsebébe. – Ezt majd később, ha már a fiaim biztonságban lesznek. – Ön szerint mi folyik itt? Isaac alaposan megfigyelte Raven arcát. Raven úgy érezte, hogy minden reakcióját felméri. – Raven, Kieran egész idő alatt nagyon aggódott amiatt, hogy ha túl sokat fog tudni, veszélybe kerül. Megnyugtató tudni, hogy Kierannak jó oka volt titkolózni, de ennek már véget kell vetni. – Hampton ezredes… – Isaac. Mindenki a keresztnevemen hív, akivel betörök. Ez alkalommal Raven mosolyodott el. – Oké, Isaac. Éppen most törtem be önnel egy házba, és ez még csak a kezdet. Komolyan azt hiszi, hogy egy kis információ nagyobb veszélybe sodorhat ennél? – Jó érv. Rendben, ami itt folyik, szerintünk a következő. Az iskola egy olyan hálózat központja, ahol befolyásos emberek szívességeket tesznek-vesznek egymás között. Ha megteszel nekem valamit, én is megteszek neked valamit, egyszóval korrupció. A szülőket a gyerekeiken keresztül csábítják be a rendszerbe, mégpedig úgy, hogy felhasználják a gyerekük viselkedésproblémáját, gyanúba keverik őket, ezáltal rájuk teszik a kezüket, őket pedig meggyőzik, hogy jobb, ha együttműködnek, és megteszik azt, amit kérnek tőlük, különben tönkreteszik a gyerekeik életét. Viszonzásképp „kiegyenesítik” a csemetéik jellemét, és olyanná teszik őket, amilyenné

csak szeretnék, így a szülők annak ellenére hálásak lesznek nekik, hogy sarokba szorították őket. Kieran szerint ebben a házban valamilyen kemény engedelmesség-tréninggel átmossák a gyerekek agyát, hogy megfeleljenek a szüleik elvárásainak. Elnyomják bennük a lázadást, és a normális kamaszkori viselkedésüket beletuszkolják egy általuk jónak tartott egyenformába. – Nos, ez megmagyarázza Gina viselkedését. De mi történt Joe-val? – Úgy tűnik, hogy valamilyen izgató hatású drogot használnak arra, hogy már az átformálásuk elején megtörjék az áldozataikat. Még nem mehettek túl messzire Joe-val, hiszen csak öt napja van itt. Csak remélni tudom, hogy az ön által látott homály alatt azok a hamis nézetek, amiket belecsepegtettek, nem vertek gyökeret. Mindkét fiú szigorú utasítást kapott, hogy ne vegyenek be ilyen szereket, de úgy látszik, átverhették őket. Raven hitt Isaacnek, de olyan bizarr volt ez az egész, hogy bedrogozzák az egyébként teljesen egészséges fiatalokat. Több mint bizarr, hiszen ez már bűncselekmény. – Azt hiszem, igaza van abban, hogy Joe-n még nem érték el a teljes hatást. – Miből gondolja? – Abból, hogy még mindig kedves volt velem. Eddig ugyanis mindenki, aki elvégezte az itteni gyorstalpalót, úgy jött vissza, hogy én vagyok az ördög ivadéka. Isaac elvigyorodott a lány szarkazmusát hallva. – Ó, igen, az agymosóknak kell egy ellenség, hogy az agymosottak féljenek és egy közösségnek érezzék magukat. Így hozzák létre a bunkermentalitást. – De miért pont én? Milyen veszélyt jelentek én? – Most éppen ön, de voltak mások is ön előtt. Raven rájött arra, hogy Isaacnek igaza van. Néhány felette járó ösztöndíjast már előtte is kitettek az iskolából, akik különben nem csináltak titkot abból, hogy mennyire nem bírják az iskola sznob légkörét. – Az számít, amit képvisel, és nem az, hogy ki ön. Magabiztos, szemtelen, önerőből… – Ne felejtse el azt se, hogy szegény és munkás származású. – Igen, ezek is. Önt és az önhöz hasonló diáktársait használják fel arra, hogy félelmet keltsenek a bizonytalan, gazdag gyerekekben, hogy róluk is kiderülhet, hogy nem megfelelőek, hiszen az előjogaikat csak örökölték és a vagyont sem érdemelték ki. – De ez hülyeség! – Tudom, de az agymosott emberek még ennél is nevetségesebb dolgokat is hajlamosak elhinni, mint például a Mennyek Kapuja közösség tagjai, akik azt hitték, hogy értük jön egy űrhajó, ami a Hale–Bopp-üstököst kíséri. – És mi történt? – Ez 1997-ben volt. A guru és harmincnyolc követője megölte magát, hogy elérjék a fuvart. Raven számára nehezen volt hihető, hogy valakit ilyen mértékben meg lehessen téveszteni. – Őrültek voltak? – Teljes mértékben. De csak azért, mert áldozatul estek egy őrült elme agymosó technikáinak. A valós életben sokszor furcsább dolgok történnek, mint azokban a kitalált történetekben, amiket a könyvekben olvas. Az emberi elme nyomás alatt megtörik. Ha kellően hosszú ideig csinálják, a legtöbb emberrel el lehet hitetni, hogy a fehér fekete. Raven megdörzsölte a lábszárát. – Ön szerint Kieran jól van? Nem változtatták már meg? – A tudomány szerint azok az emberek állnak ellen a legerősebben az agymosásnak, akik mélyen hisznek valamiben. Kieran nagyon erősen hisz a logikában és az értelemben. Szeretném

látni azt az embert, aki valami olyanra tudja rávenni, ami nem felel meg e két mércének! Hát ez igaz, ugyanakkor Kieran mégis megtanult táncolni miatta, pedig ez egyáltalán nem volt ésszerű. Kavicsok csikorgása törte meg kintről a csendet. – Most parkol le hátul a kisbusz. Már kitehették a diákokat az elülső bejáratnál. Várunk még öt percet, hogy kiürüljön az előtér, aztán indulhatunk megkeresni a fiúkat. Joe megmondta nekem a szobáik nevét: Lovagterem és Pagoda, az elsőn, illetve a másodikon. Elsőként Joe-t szedjük össze, aztán felmegyünk Kieranért. – És mi van akkor, ha a fiúk még nem szerezték meg azt a bizonyítékot, ami alapján be lehetne záratni ezt a helyet? – Raven, nem hagyom itt őket. A biztonságuk áll az első helyen. Raven nagyon megkönnyebbült, hogy a fiúk nem lesznek feláldozva a munkájukért. – Hogyan hozzuk ki őket? – Van egy csapatom, akik a kerítésnél várnak. Ha el tudjuk odaáig vinni a fiúkat, akkor az embereim átveszik őket. Vészhelyzet esetén a csapatom rögtön beavatkozik, de először megpróbálom észrevétlenül csinálni. Gondolnunk kell a többi diák biztonságára is, márpedig ha fegyveres emberek rohanják le ezt a helyet, lehetnek véletlen sérültek. Nem akarom veszélybe sodorni az ártatlanokat. Ravennek meg kellett kérdeznie. – Ki maga, Isaac? Isaac elvigyorodott. – Az angyalok oldalán vagyok, Raven. Raven őszintén remélte, hogy ez így van, különben neki annyi. A villany felkapcsolódott. A kezdeti gyenge fény lassan erősödött. A helyzet iróniája, hogy Heath és társai egy energiatakarékos körtét tettek a cellájukba. Kínozz kamaszokat és védd a környezetet egy időben! Kieran felkészült a kínzóik érkezésére, és látta, hogy a másik kettő is kibújt az ágyából és a falhoz hátrál. Az ajtó kinyílt, és Heath jött be rajta Mrs. Bain és az orosz felügyelőbizottsági tag, Kolnikov társaságában. Nem jó jel. Kieran azt hitte, hogy ők ketten biztonságos távolban maradnak, és másokra bízzák a piszkos munkát. Mrs. Bain Kieranra mutatott. – Ő az. Kolnikov úgy állt meg az ajtóban, mint egy olyan ember, aki verekedni készül egy kocsmában, miközben előre-hátra gördült a talpán. – Mi neked Hampton ezredes? – A keresztapám. Kieran megnyalta az ajkait, amiről eszébe jutott, hogy már egy jó ideje nem ivott semmit. Próbált nem félni, de ezzel már elkésett. – Hogy ismerted meg? – Egy matematikaversenyen. Ez igaz volt. – Mit csinálsz neki? – Semmit nem csinálok neki. Ő fizeti a taníttatásom. Kolnikov Kieranhoz lépett, és az egyik izmos karjával Kierant a falhoz szögezte a nyakánál fogva. Szemtől szemben álltak egymással, miközben az orosz mélyen az arcába nézett. – Hazudik. Többet tud annál, mint amennyit elmond. Kolnikov elengedte Kierant, és visszalépett.

Mrs. Bain összefonta a karjait, az ujjaival idegesen dobolt a kezén. – Nagyon sajnálom, uram. A fiút ellenőriztük, mint mindenkit, akit felveszünk. A szponzora, Hampton tisztának tűnt. – Hát persze. Én is annak tűnnék, ha engem is átvilágítana. Csak azért tudom, hogy ez mégsincs így, mert kértem egy szívességet. – Hogy jött rá? Kieran nem vette jó jelnek, hogy mindezt előttük beszélik meg. Ez azt jelenti ugyanis, hogy nem számít, hogy hallják. Kolnikov elővett egy cigarettát a zsebéből, és rágyújtott. – Az új tagunk, Carr, az amerikai katonai attasé a vállalatom nevében tárgyalt ma a védelmi minisztériumban. – Kolnikov Kieran arcába fújt egy füstgomolyagot. – Megkértem arra, hogy derítse ki, mennyire lehet hasznos Hampton a szerződés szempontjából. Ehelyett azt tudta meg a britektől, akiknek a bizalmába férkőzött, hogy Hampton nem is köztisztviselő. – Akkor mi? – A kontaktom nem tudta. Azt mondta, hogy ennek valamilyen különleges alkuszaga van, de senki sem mond többet. – És azt hiszi, hogy ez a fiú része a tervnek, vagy csak véletlen, hogy itt van? Kolnikov megfordult. – Azért voltam sikeres a szakmámban, mert mindig tudtam, hogy nincsenek véletlenek. – Mit ajánl? Térjünk át a B tervre? Kolnikov elnyomta a cigarettáját Kieran ágytámláján. – Éppen ezért neveztünk ki téged, Meryl. Mindig egy lépéssel előrébb jársz. Igen. Lezárjuk itt a műveleteket mindaddig, amíg nem járunk ennek a Hamptonnak utána. – De uram, jelenleg is vannak vendégeink, akik már elkezdték a folyamatot. Még csak az első két héttel végeztünk! – tiltakozott Heath. Kolnikov felemelte az egyik szemöldökét, mire Heath elhallgatott. – Át kell őket tenni egy későbbi időpontra. Önök pedig át lesznek csoportosítva Los Angelesbe. Az ottani program jól működik. Intézkedjen, Meryl! – Igenis, uram! Mihez kezdjünk ezzel a hárommal és a másik fiúval? Kolnikov körzött egyet a vállával. – Kik is a szülők? Hamptont leszámítva. – Green és Minter. – Jó, egyikük miatt se kell túl sokat aggódnunk. Találjanak ki valami hihetőt! Mrs. Bain megköszörülte a torkát. – Felhatalmaz arra, hogy használjam…, hogy megszabaduljak a bizonyítéktól? – Pontosan ez az, amire kérem. Ahogy Raven és Isaac kijöttek a konyhából, érezték, hogy már többen vannak a házban, mint előtte. Nem láttak ugyan senkit, de az épület hangosabb lett. Ajtócsapódásokat és távoli hangfoszlányokat hallottak. Szerencsére senkivel sem találkoztak, és probléma nélkül jutottak el Joe szobájáig. Isaac lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva. Beslusszantak a szobába, és halkan becsukták maguk mögött az ajtót. Joe hason feküdt az ágyon. Nem öltözött át pizsamába, csak a cipőjét, a szmokingját és a nyakkendőjét vette le, úgy aludt. Isaac megrázta a vállát. – Hé, Joe, gyere, ideje mennünk! – Mi?... – mozdult meg Joe. – Keresse meg a cipőjét, Raven!

Miközben Isaac felhúzta Joe-t, Raven négykézláb keresett egy edzőcipőt az ágy alatt. Fogalma sem volt, hogy milyen nehéz ráadni egy lábbelit egy nem együttműködő személyre, míg meg nem próbálta valahogy beleerőltetni Joe lagymatagon lógó lábfejét a cipőbe. – Kiviszünk innen Kierannal együtt. – Isaac átvetette Joe karjait a vállán, és talpra állította őt. – Key… bajban van – motyogta Joe. – Igen, tudjuk. Gyerünk, Joe, ideje felébredni. – Hogyan fogjuk kivinni őket, ha Kieran is ilyen rosszul van? – kérdezte Raven, miközben megtámasztotta Joe-t a másik oldalon. – Ezt a kérdést már nem kell megválaszolnia. – Mrs. Bain tűnt fel az ajtóban, körülvéve négy biztonsági őrrel. – Nos, nos, micsoda meglepetés! Hampton ezredes, ha nem tévedek. Egy ősz hajú, szögletes arcú férfi is belépett az igazgatónő mögött. – Ő az? – A férfi az orosz akcentusra jellemző rotikus magánhangzókkal beszélt. Isaac lassan visszatette Joe-t az ágyra, és felkészült a harcra. – Úgy tűnik, uram! – Mrs. Bain intett az őröknek, hogy vegyék körbe Isaacet. A fegyverét mindenki felé fordította. – És a lány? – Az egyik diákom. Jelentéktelen. – Jó. Fogják el! Kapják el! Isaac tekintete emberről emberre cikázott, keresve a gyenge pontjukat, miközben benyúlt a belső zsebébe. A nagydarab férfi orosz káromkodások közepette félresöpörte maga elől az őröket, és egy pisztolyt húzva elő megragadta Ravent. Raven megpróbált hátrébb ugrani, de egy másodperccel elkésett, mert a férfi már a pisztolyát a halántékának szorította. – Maradj nyugton, különben lövök! Raven lefagyott. – Nem menekülhet, Hampton, láthatja, hogy fölényben vagyunk. Isaac egy pillanatra Ravenre nézett. Raven mozdulatlanul állt, csak a szíve zakatolt a mellkasában. A fegyver csöve úgy nyomódott neki a bőrének, mint egy hideg ujjbegy. Isaac lassan felemelte a kezét. – Motozd meg! – A fogvatartója a legközelebbi őr felé lökte Ravent. Az őr sebesen végigtapogatta, majd elvette a telefonját. Más nem volt nála. Isaac zsebei már nagyobb zsákmányt rejtettek: egy telefont, egy tárcát, egy pisztolyt és egy álkulcsot. A nagydarab férfi végigfuttatta a tekintetét rajtuk, a tárcából kivette a pénzt, majd tovább kutatott valamilyen személyazonossági irat után. Raven próbálta visszafojtani az előtörő pánikját. Ránézett Isaacre, hátha van valami ötlete. Látta, hogy Isaac csak erre várt. Rögtön az ajtó felé nézett, és alig láthatóan bólintott. Raven szintén. Issac újra bólintott. Isaac azt akarta, hogy meneküljön, ha esélye lesz. Senki sem gondolt rá fenyegetésként, a figyelmüket teljesen Isaac kötötte le. Ha ki tud innen szabadulni, segítséget hívhat. – Ki maga, Hampton? – kérdezte a férfi. – Azt hittem, maga KGB-sként mindenkit ismer, Kolnikov. Hát nincs aktája rólam? Az orosz eddig Isaac telefonját vizsgálta, de erre felnézett. – Egy ideje már nem dolgozom a szervezetnek. – Nem, mert inkább a saját pecsenyéjét sütögeti, mint az országa érdekeit védi. Vajon mit szólna ehhez az elnöke? – Az elnököt a barátaim között tudhatom. Az orosz berakta a telefont a zsebébe.

– Azt hiszem, az érzései megváltoznának, ha megtudná, hogy ön piszkált bele a gázvezetékügyletbe. Kolnikov arca elsötétedett. Átvágott a szobán, és az öklével gyomorszájon vágta Isaacet. Isaac összegörnyedt, előretántorgott, majd nekilökte az oroszt a háta mögött álló őrnek. Joe ekkor mindenki meglepetésére felugrott az ágyról, és rávetette magát a két, hozzá legközelebb álló őrre. Magukra tereltek minden figyelmet. A pillanat eljött. Ravennek gyorsan kellett cselekednie. Kiszakította magát a fogvatartója kezei közül és végiggördült a földön. Már csak Mrs. Bain állt közte és az ajtó között. Raven felugrott, és ollózva megrúgta az igazgatónőt. Az igazgatónő nekivágódott a falnak, és ezzel megnyílt előtte az út. Rögtön élt is a lehetőséggel. A golyók az ajtófélfába csapódtak, ahogy kisprintelt a szobából. Rálőttek! Eddig a pontig fel sem fogta, hogy milyen komoly a helyzet. El kell tűnnie a szemük elől. Miután végigszáguldott a folyosón, belökte a lépcsőhöz vezető lengőajtót. Lentről hangokat hallott, úgy tűnt, a lövések hangja másokat is riasztott. De neki úgyis felfelé kellett mennie. Felrohant a lépcsőn. Kieran szobája ezen az emeleten van. Talán ott van. Addig futott a folyosón, amíg meg nem látta a Pagoda szoba feliratot az egyik ajtón. Beslisszolt rajta, majd becsukta maga mögött. Valahol az épületben megszólalt egy riasztó, majd lábdobogást hallott lentről. Raven lihegve az ajtóhoz simult. A szoba üres volt, az ágy lehúzva. De Kieran tényleg itt volt régebben: még mindig lehetett érezni az aftershave-je illatát. Olyan közel volt hozzá, hogy azt kívánta, bárcsak már a karjában tarthatná. Nem eshetett baja. Muszáj, hogy jól legyen! De nincs idő arra, hogy csak álljon és gondolkozzon. Mihez kezdjen? Az elsődleges feladata: ne kapják el! A második pedig: szerezzen segítséget! Mivel elvették a telefonját, nem tudott szólni Isaac csapatának. Isaac nem mondta meg, hogy pontosan hol várakoznak. Nem szívesen botorkált volna a sötétben őket keresve, hiszen az órákba is telhet, és az a határozott érzése volt, hogy Isaacet és Joe-t sokkal kevesebb idő alatt intézik el. Hívja a rendőrséget? A helyi rendőrséget meglehetősen felkészületlenül érné egy ilyen helyzet, ahol a jó fiúk tűnnek rossznak, hiszen betörtek, a rossz fiúk pedig jónak, hiszen a társadalom megbecsült tagjai. Gondolkozz, Raven! Lefagyott, amikor meghallotta, hogy valakik közelednek. Benéztek minden szobába, ahogy haladtak. El kell rejtőznie. A szekrénybe és az ágy alá túl nyilvánvaló lenne, csakúgy, mintha a függöny mögé bújna el. A fürdőszoba. Ha már ilyen kicsi, használja ki előnyére. Kipöckölte a polcot a mosdó alatti szekrényből, hátrarakta, majd összegörnyedve belegyömöszölte magát a szekrény belsejébe és magára zárta az ajtót. A Pagoda szobát abban a pillanatban megrohanták. Félretolták az ágyat, kinyitották a ruhás szekrényt, aztán az egyik ember bejött a fürdőszobába. Raven visszatartotta a lélegzetét. – Tiszta! – kiáltotta a férfi, miután végigfuttatta a szemét a fürdőszobán. A mosdó alatti szekrényke még csak eszébe sem jutott. – Oké, nézzük meg, hogy nem ment-e le, hogy kiszabadítsa a másik hármat! – Szerintem inkább kifutott. – Ha ezt tette, a kutyák úgyis elkapják. Gyere! A lépések egyre inkább elhalkultak. Raven várt még egy pár percet, hátha ez egy csapda, aztán előmászott a rejtekhelyéről. Legalább most már tudja, hogy hol vannak a többiek, mint ahogy azt is, hogy ha megpróbálna segítségért menni, akkor kutyákba ütközne. Jól van, most ad egy kis időt a keresőcsapatnak, hogy nézzék meg lent, aztán ő is lemegy, ha már ilyen kedvesen segítettek neki. Mert még ha ő maga nem is tud segítségért menni, van valaki, aki tudja, hogy mit

kell tenni. Most megy, és megkeresi Kierant!

19. fejezet Kieran tudta, hogy nem maradt sok idejük arra, hogy kieszeljenek valamilyen tervet, hiszen hamarosan visszajönnek értük. Arra tippelt, hogy valahol a birtokon kívül rendezik meg a balesetet, mivel három diák halála nem lenne valami jó reklám az iskolának vagy az udvarháznak. – Jól értettem? Meg fognak minket… – Siobhan megszorította Johnny kezét. – Meg akarnak szabadulni tőlünk – erősítette meg Johnny. – Kitalálják, hogy érjék el, hogy a halálunk balesetnek tűnjön. – Kieran úgy gondolta, hogy már nincs idő arra, hogy finomabban fogalmazzon. Siobhan élesen levegőt vett, és remegni kezdett. – Nem, nem… – De mi ezt nem hagyjuk – tette hozzá Kieran gyorsan. Johnny megveregette Siobhan vállát. – Hallgass csak erre a fickóra, Siobhan! Igaza van. Annyira meg kell nehezítenünk a dolgukat, amennyire csak tudjuk. Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy kiszabaduljunk. – Édes Jézus, segíts rajtunk! Johnny… Johnny hevesen megcsókolta. – Tilos összeomlani! A lány ökölbe szorította a kezeit. – Tudom, bocsáss meg. Mit tegyünk? Johnny átölelte helyeslésképpen. – Ez az én Siobhanom! Érjük el, hogy azt kívánják, bárcsak bele se kezdtek volna! – Teljesen egyetértek! Ekkor három durranást hallottak, majd azt, hogy bekapcsolt a riasztó. – Mi volt ez? – kérdezte Johnny. – Lövések. – Kieran megdörzsölte az arcát. Nagyon megijedt attól, hogy esetleg Joe tett valamit, amivel felbőszítette őket. – Vegyük ezt jó jelnek! Talán már nem vagyunk egyedül. – De senki sem tudja, hol vagyunk – mondta Siobhan. Az arca máris vesztett a nehezen megszerzett elszántságból, és újra elhagyatottságot sugárzott. – Ez nem igaz, Siobhan. Vannak barátaim, akik megfigyelik ezt a helyet. Nem hittem, hogy ilyen hamar rájönnek arra, hogy valami probléma történt, de lehet, hogy valaki szólt nekik. Van valami ötletetek arra, hogy milyen nap van ma? – Azt hiszem, péntek. Miért? Kieran próbálta arrébb húzni az ágyat, de az egy centit sem mozdult. – Nagyszerű, kihagytam a bált. – És ez mitől jó hír? – Cserbenhagytam a barátnőmet, tudni fogja ezért, hogy valami gond van. – És ha csak simán mérges lesz rád? – Nem, az nem Raven lenne. Raven nem lesz mérges rá, ebben biztos volt. A mindentudó ösztönei megsúgják majd neki, hogy valami nagyon rossz történik. Ha szerencséje van, még Isaacet is felhívja. – Te Raven Stone-nal jársz? – Próbálok, már ha eltekintünk attól az apró részlettől, hogy meg akarnak minket ölni. – Kieran bátorítóan rámosolygott Siobahnra. – Nézd, esélyes, hogy már a közelben van a segítség.

Nem kell más tennünk, mint valahogy tudatni velük, hogy baj van, és időt adni nekik, hogy reagáljanak. Tartóztassátok fel a fickókat, csapjatok nagy hűhót, csináljatok bármit, amivel felhívjátok magatokra a figyelmet! Kieran megvizsgálta a cellájukat. Támadt egy ötlete. – Meg fogom próbálni… De nem volt ideje befejezni a mondatot, mivel az ajtó kinyílt, és három férfi jött be rajta. Ketten rájuk fogták a puskájukat, míg a harmadik gorilla, akinek rövid, vörös haja volt, és számos ránc volt a szája körül, odament Johnnyhoz egy bilinccsel. – Ne tedd nehezebbé a szükségesnél, különben lelövöm a lányt – mondta a férfi. Johnny szemeiben düh villant fel, de kinyújtotta a kezét. A bilincs kattant a csuklóján. Kieran megfigyelte, ahogy ellenőrzi a zárat, majd a kulcsot a farzsebébe csúsztatja. A férfi Siobhanhoz fordult. – Te következel, édes. Siobhan olyan szavakkal mondta el neki, hogy kit édesezzen le, amelyek egyáltalán nem illettek egy misszionáriushoz. A férfi azonban nem lett dühös, a lány bátorsága inkább szórakoztatta. – Bocs, édes, de parancsot kaptam. A kezedet! Johnny a könyökével oldalba bökte Siobhant, aki erre előrenyújtotta a kezét, hogy rárakhassák a bilincset. Egy bilincs még lógott a férfi övén. Kieran fejben végigvette azokat a mozdulatokat, amiket tennie kell, majd az ágytámla felé lépett. – Nincs mozgás! – kiáltotta az egyik fegyveres. Kieran épp lépés közben meredt mozdulatlanná, az egyik lába a levegőben állt meg, mintha szoborráválós játékot játszana. – Tedd le a lábad! – förmedt rá megint az őr. – Ön mondta, hogy ne mozogjak! Én csak jó katona vagyok. A bilincses ember elindult felé. – Hagyd, majd lerendezem. Ahogy a nagydarab férfi elérhető közelségbe került, Kieran inogni kezdett, és úgy tett, mintha elvesztené az egyensúlyát. Ráesett a férfira, és ezzel egy időben az egyik kezét a farzsebébe csúsztatta, a másikkal pedig az övön lógó bilincsért nyúlt. Mielőtt az őrnek leesett volna, hogy mit is akar, Kieran odabilincselte saját magát az ágyhoz. Így most már nem tudják olyan könnyen elvinni, hiszen az ágy hozzá van erősítve a padlóhoz. – Azt hiszed, hogy okos vagy? – A férfi a farzsebéhez nyúlt a kulcsért. – Hol a fenében van a kulcs? – Nála van – mondta az egyik fegyveres. – Kivette a zsebedből. Kieran színpadiasan fulladozni kezdett. – Lenyeltem. A férfi arca vörös lett a dühtől. Visszakézből gyomorszájon vágta Kierant. A fájdalom rögtön elárasztotta a zsigereit. Felhasználva azt, hogy az ágyhoz van kötve, Kieran átpördült az ágy másik oldalára, és lecsúszott a földre. Összegömbölyödött, majd becsúsztatta a kulcsot a szájába. – Kutassátok át! – parancsolta az egyik fegyveres. – Lehet, hogy hazudik. A vörös hajú felületesen végigtapogatta Kierant, de túl nagy sietségben volt, vagy túl hülye volt ahhoz, hogy eszébe jusson belenézni a szájába. – Semmi. Tényleg lenyelhette. – Hagyjátok, kifutunk az időből. Hol van a pótkulcs? – Az irodában.

– Oké, akkor vigyük ki a garázsba ezt a kettőt, aztán visszajövünk ezért a vicces fiúért! Jó lesz egy kicsit kettesben lenni vele. Azt hiszem, hogy ott, ahova megy, senki sem fogja észrevenni, ha szerez még néhány lila foltot. Az őrök megadták a kezdő lökést Johnnynak és Siobhannak, és kisiettek velük a cellából, bezárva az ajtót maguk mögött. Idióták. Kieran kiköpte a kulcsot, kinyitotta a bilincset, majd belecsúsztatta a farmerja övrészébe. Talán még jó lesz valamire. Lenyomta a kilincset, hátha voltak olyan hülyék, hogy nyitva hagyják az ajtót. De ahogy gondolta is, kívülről bezárták. Minden alkalommal, amikor kinyitották az ajtót, pittyegést hallott, ahogy beütötték a kódot, úgyhogy teljesen felesleges volt erre próbálkoznia. Csak egy lehetősége maradt. Bement a fürdőszobába, és lehajtotta a WC fedelét. Ráállt. A feje épphogy elérte a régi mosodai csúszda sötét alagútját. Olyan volt, mint egy kémény, csak sokkal tisztább. Innét is látta, hogy felül be van rácsozva, és addig nyolc lábnyit kell mászni. Ha nekitámaszkodik a falnak, vajon mennyi ideig tudja tartani magát? Ameddig szükséges, döntötte el magában mogorván. Kiszedte az övként álcázott ostorát a farmerja övrészéből, bedugta a pólójába, majd fellépett a vécétartályra. Elrugaszkodott, majd elkezdte befúrni magát a szűk nyílásba. Meglehetősen nehéz menet volt. Amikor azonban elérte a tetejét, egy kicsit könnyebb lett, hiszen már meg tudott kapaszkodni a rácsokban, és így egy kicsit megpihentethette az üvöltő izmait. Az ostor vékony végét átdugta a rácson, összekötötte a másik végével, így egy olyan hurok keletkezett, amire rá tudott ülni, mintha csak egy hinta lenne. Azáltal, hogy a rácsba kapaszkodott, ki is egyensúlyozta magát. Most pedig csak annyit kell tennie, hogy vár. Egy fogas mögött lapulva Raven látta, hogy két férfi kikíséri Johnnyt és Siobhant a főbejáraton. Látszott rajtuk, hogy nagyon félnek, ami aligha volt meglepő, hiszen meg voltak bilincselve és fegyvert fogtak rájuk. Siobhan megpróbálkozott azzal, hogy húzni kezdte az egyik lábát, de az egyik őr ezt megoldotta azzal, hogy a hóna alá nyúlva felemelte őt. Kierannak azonban nyoma sem volt. Vajon őt már kivitték, vagy hátrahagyták? Mivel két őrrel most biztos kevesebb volt az épületben, jó esélye nyílt arra, hogy elinduljon megkeresni Kierant, már ha itt van még egyáltalán. Johnny és Siobhan a konyha felőli folyosóról jött, így Raven is arra vette az irányt. Olyan helyet keresett, ahol fogva lehet tartani valakit. Azt már tudta, hogy a konyha tiszta, úgyhogy ott nem pazarolt időt. De nem azt mondta Isaac, hogy ellenőrizte a földszintet? Márpedig biztosra vette, hogy Isaac nagyon alapos ember, így valószínű, hogy az a helyiség egy még alsóbb szinten van, az épület egy elfeledett sarka, amit eddig nem érintettek az útjuk során, például egy pince vagy egy kamra. Kinyitott egy sor szekrényajtót, de mindegyik üres volt, és egyik sem vezet sehova. A folyosó végén aztán rábukkant valamire: egy ágyneműtárolóra, ami nagyobb volt, mint a többi. Bement, és benézett a fogasok mögé további ajtókat keresve. De a falakon nem látott más kijáratot. Ahogy ide-oda lépdelt a tárolóban, egyszer csak valamilyen puhára lépett. Bár nem adott ki semmilyen hangot, érezte, hogy ez valami élő, és fájdalma van. Kényszerítette magát, hogy lenézzen, mivel attól félt, hogy egy szétnyomott egeret fog látni; ehelyett ujjakat látott, amelyek a lába alatt lévő rácsba kapaszkodtak, és a mélyben pedig egy felfelé bámuló szempár villant rá. – Kieran! Ó, istenem, ne haragudj! – Raven hátraugrott, majd leguggolt a rács mellé és átdörzsölte a megtaposott ujjakat. – Sssssh! – figyelmeztette a fiú. Raven megmerevedett és figyelt. Hangokat hallott az alatta lévő teremből. Egy ajtó nekivágódott a falnak. Egy férfi izgatottan felkiáltott. – Nincs itt!

– Az lehetetlen! Kieran ujjpercei megfeszültek. Raven látta az arcán az erőlködést, ahogy a rácson függve tartotta a testét. Az egyetlen dolgot tette, amivel segíthetett neki: az ujjakra figyelve elterült a rácson, hogy elzárja az utat a fény elől, ami elárulhatná Kieran helyzetét. – A lány biztos akkor jött le, amíg kint voltunk. Láthatta a kódot, ahogy beütöttük. – Nézzétek át a földszintet újra! De ez alkalommal alaposan! – Ezt az az orosz mondta, aki pisztolyt tartott a fejéhez. A lépések hangja távolodni kezdett, majd Raven hallotta, hogy az őrök a fokokat kettesével szedve rohannak fel a lépcsőn, egyre közelebb érve a búvóhelyéhez. – Bújj el! – suttogta Kieran. – Na ne mondd, Sherlock! – mormogta Raven, miközben talpra ugrott. – Azt hiszem, nyitva hagyták az ajtót. Érted megyek! Raven hallotta, hogy Kieran könnyedén földet ér. Hol rejtőzhetne el? Az ajtónál volt egy halom zsák, amiben a tiszta ágyneműt tárolták. Az egyikből kivett egy adag keményített és vasalt ágyneműt, amit aztán gondosan az egyik polcra rakott, mivel azt gondolta, hogy minden kis rendetlenség szemet szúrna. Miután elegendő helyet csinált, bemászott a zsákba. Mivel egy meggyűrődött, emberformájú batyu árulkodó jel lenne, egy-egy összehajtott lepedővel kitömte a két oldalát, míg egy harmadikat a feje tetejére rakott. Mindent megtett azért, hogy gondosan bezárja a zsákot, de ez belülről lehetetlen volt. Talán a hepehupát betudják majd annak, hogy valaki már átkutatta ezt a szobát. Abba kéne már hagynom, hogy szűk helyekre préselem be magam, gondolta morcosan. Nem kellett soká várnia arra, hogy a keresőcsapat megérkezzen. Megint hallhatta, hogy a szobákat sorban átvizsgálva közelednek felé. Odaértek az ágyneműtárolóhoz, és csakúgy, mint nem sokkal ezelőtt ő is tette, bejöttek és átvizsgálták a polcokat. – Semmi. Kint lehetnek. Jones, gyere velem! Kutassuk át a szeméttároló környékét! – Két pár csizma a padlót döngölve elment. Raven visszatartotta a lélegzetét. Van egy harmadik ember is, és ő meg se moccan. – Csak még megnézek valamit, uram! – Gyere majd utánunk! – A parancsnok hangja már távolabbról jött. – Itt vagy valahol, ugye? – mormolta a férfi. Raven szíve olyan hangosan vert a mellkasában, hogy attól félt, a férfi meghallja. A férfi elhúzta az egymásra rakott ágyneműket a polcokon, felfordította a mosószertartályt, aztán a figyelmét a zsákokra fordította. Felrúgta a Raven melletti zsákot. Egy puffanással eldőlt. Az ő zsákja oldalra billent, így látszódott, hogy a nyílása ki van fűzve. – Megvagy! – Egy kéz benyomult a zsákba, és a hajánál fogva kihúzta Ravent. Raven himbálózva lógott a kezében. A férfi megragadta a csuklóját. – Uram! El… – A kiáltást azonban beléfojtották, hiszen egy jól irányzott karaterúgást kapott a torkába és egy ütést a halántékára. Összegörnyedt, magával rántva ezzel Ravent. – Jól vagy? – suttogta Kieran, miután legördítette a férfit a lányról. Raven úgy megkönnyebbült, hogy megmenekült, hogy azt el sem tudta mondani. Megdörzsölte a fejbőrét. – Igen. És te? – Én is. Most pedig gyorsan mondd el, hogy mi folyik itt! Kieran kettészakított egy lepedőt, és az egyik végét belerakta a férfi szájába, hogy betömje, mielőtt magához térne. Mialatt Raven beszámolt neki a részletekről, összekötözte a biztonsági őr kezeit és lábait és egy olyan helyre húzta, ahol nem veszik majd azonnal észre. – Szóval van kint egy csapat?

– Igen. De nem tudom, hol. Olyan jó volt újra látni Kierant. A régi, jó Kierannak látszott, és bár egy kicsit megviselt volt, semmi jelét nem mutatta annak, hogy bejutottak volna az agyába. Már önmagában az, hogy megint vele lehetett, egy kicsit megmelegítette a félelemtől megdermedt belsejét. A dolgok szörnyen alakulnak, de legalább együtt vannak. – És az itteniek elfogták Isaacet és Joe-t? Kieran rendet rakott, így már többé nem volt olyan nyilvánvaló, hogy verekedtek itt. Felkapott egy keményítő sprayt, és magyarázat nélkül odaadta Ravennek. – Igen. Joe be van drogozva, de úgy tűnt, hogy kezd magához térni. Legalábbis annyira mindenképp, hogy segítsen elmenekülnöm. Azt akarod, hogy legyen ez nálam? – Raven megbillegtette a sprayt Kieran előtt. – Igen. Arra az esetre, ha találkozunk a kutyákkal. El kell mennünk innen. Siobhant és Johnnyt a garázsba vitték, szóval nagy esély van arra, hogy Isaac és Joe is ott lesz. – Kieran az ajóhoz ment és kikukucskált. – A többi biztonsági a konyha felől ment ki az udvarra. – Jó, akkor mi a könyvárablakon megyünk ki. Kövess! Raven sietett, hogy felzárkózzon, de nekiment Kieran hátának, mivel a fiú hirtelen megállt. – Mi az? Van kint valaki? – kérdezte szorongva. – Nincs. Csak meg kell tennem valamit. Raven egyszer csak Kieran karjai között találta magát. A fiú felemelte a földről, miközben kereste a száját, hogy megcsókolja. A csók kivert minden olyan gondolatot Raven fejéből, hogy esetleg rájuk találhatnak. Kieran két lépést tett meg vele a karjában, odavitte az egyik szekrényhez, felültette a polcra, így az arcuk egy magasságba került. – Köszönöm – mondta Kieran, a csókot abbahagyva. – Köszönöm, hogy megmentettél. Raven egy pillanatig tovább csókolta a fiút, majd kényszerítette magát, hogy elengedje. – Nagyon-nagyon szívesen. Én is köszönöm, hogy megmentettél. De most vissza a tennivalókhoz, Kieran! – Igenis, asszonyom! – Kieran egy olyan mosollyal az arcán visszafordult az ajtóhoz, ami elgyengítette Raven lábait. – Minden tiszta. Raven egy mélyet sóhajtva lecsúszott a polcról, elrakta a zsebébe a sprayt, és elfoglalta a helyét Kieran mögött. Ez a csók elég erőssé tette ahhoz, hogy kimenjen megküzdeni a sárkányokkal, de még mindig forgott körülötte a világ. Kieran hátranyúlt, megfogta a kezét, a hüvelykujjával megsimította a csuklóját. – Kész vagy? Raven megszorította a kezét válaszképp. – Olyan kész vagyok, amennyire csak lehet. Raven egy cseppet sem szerette ezt a bújócskát, ahol a hunyóknak fegyverei vannak és készek ölni. Minden bizalmát Kieranba vetette, hiszen ő biztos tudja, mit csinál. Nyilvánvalóan jóval több volt egy kivételes agynál és egy csókkirálynál: úgy mozgott a sötét folyosókon és szobákban, mint Isaac, kihasznált minden takarást, és különös érzéke volt arra, hogy mikor kell átsuhanni a ház legjobban belátott részein. Látták, hogy még jó néhány biztonsági őr keresi őket, de úgy időzítették a mozgásukat a folyosón, hogy mindig egy lépéssel előrébb járjanak. Raven legalább hat embert számolt meg, akik Mrs. Bainnek és az orosznak dolgoznak, és attól félt, hogy még többen lehetnek. Bár egyet már kiütöttek az ágyneműtárolóban, a kilátásaik így sem voltak rózsásak. Eljutottak addig a fogasig, ami mögött Raven nem sokkal korábban rejtőzött. Kieran az

előtér túlsó oldaláról nyíló ajtó felé mutatott. – A könyvtár – tátogta Raven felé. – Kijárat a kertbe. Raven bólintott. Ez volt a menekülőútjuk legveszélyesebb szakasza, hiszen az épület központi, legforgalmasabb terét kellett keresztezniük. Kieran megütögette a mellkasát. Raven felemelte a szemöldökét. Te mész először? Kieran bólintott, majd az egyik ujját Raven orrához érintette, ezzel jelezve neki, hogy várjon. Újra az ő hős lovagja volt. Raven megrázta a fejét. Kieran összevonta a szemöldökét. Raven előrehajolt, megcsókolta és megfogta kezét. Kieran szemforgatással jelezte Ravennek, hogy felemeli a kezét. Hármat mutatott. Egy. Kettő. Három. Olyan halkan, amennyire csak lehetséges, átrohantak az előtéren és beslisszoltak a könyvtár ajtaján. A szerencse nem pártolt el tőlük. A szoba üres volt. Két félig teli sörösüveg volt a kandalló melletti asztalon, de a fa már hamuvá égett. Az a két őr, akiket Raven még Isaackel együtt látott, már régóta nem voltak itt, túlságosan lefoglalta őket az, hogy halálra rémítsék Johnnyt és Siobhant, így nem tudták befejezni a sörüket. Kieran rá sem nézett az üvegekre, egyenesen a franciaablakokhoz sietett. – Éjszakára bekapcsolják a riasztót, de azt hiszem, hogy a folytonos ki-be járkálás miatt kikapcsolták – mondta, majd kinyitotta az ablak egyik szárnyát, és várt egy kicsit, hátha mégis megszólal a riasztó. Amikor semmi sem törte meg a csendet, megkönnyebbülten sóhajtott egyet. – Jó, igazam volt. Raven kezdte megérteni Kieran működésmódját. Minden, amit csinál, az becslésen, majd esélylatolgatáson alapszik. Ezek jó becslések, hiszen mégiscsak Kieranról van szó, de most már ő sem volt biztosabb magában. Már csak improvizált, bár miatta magabiztosnak mutatta magát. – Olyan jól csinálod – suttogta Raven megerősítően. – Köszi. Csak próbálom magunkat menteni, hogy ne öljenek meg. Megérkeztek oda, ahova Isaac vezette el Ravent alig egy órával ezelőtt. Leguggoltak a sövény mögé. – Merre? – kérdezte Raven. – Szembenézünk a kutyákkal, és megkeressük Isaac csapatát. – Mindketten belenéztek az előttük elterülő sötétségbe. Egyiküknek sem volt kedve a sötétben botladozni örző-védő kutyákkal a sarkukban, akikkel szemben csak egy hajlakkot tudnak bevetni. – Vagy megnézzük, hogy mi folyik a garázsban. Meg akarnak szabadulni a tanúktól, így ha segítségért megyünk, talán már nem tudjuk megmenteni őket. – Vagy odamegyünk, de elrontjuk, és mégsem tudjuk megmenteni őket. – Pontosan. Nem tudom kiszámolni, hogy melyik alternatívának van nagyobb esélye a sikerre. Raven arra gondolt, hogy mindkét lehetőség elég baljósnak látszik. – Oké. – Raven összedörzsölte a kezeit. – Az észérvek itt már nem működnek, szóval hagyatkozzunk a megérzéseinkre. Az enyém azt mondja, hogy menjünk a garázsba. A tiéd? – A megérzéseinkre? – Kieran nem igazán lelkesedett az ötletért. – Ugranunk kell vagy erre, vagy arra. Szóval merre? Kieran arca elfancsalodott, mintha egy keserű gyógyszert kellett volna lenyelnie. – Menjünk a garázsba. – Jó. Két ösztönös megérzés felér egy racionális döntéssel. Tudod, hogy hol van? – Igen. Hátul.

Kieran gyors léptekkel elindult. Nem tudta elnyomni magában azt az érzést, hogy kifut az időből. Mintha csapdába esett volna egy homokórában, és folytonosan szóródna a fejére homok. Hálás volt Ravennek, hogy segített neki gondolkodni. Mellette jobban tudott koncentrálni és döntéseket hozni. Az FDÜ baglyaitól nem várták el, hogy bevetéseken vegyenek részt, így a képzésük során sem készítették fel őket erre. Kieran tisztában volt vele, hogy messze a képességeit meghaladva cselekszik, és csak azért képes erre, mert Raven vele van. Mint amikor kiütötte az őrt. Az, hogy látta, hogy az a férfi kezet emel Ravenre, elég volt ahhoz, hogy elszabaduljon a benne lévő vadállat. Ahogy közeledtek a garázs felé, az első jármű, amit megláttak, az iskola kisbusza volt, amivel a diákokat szállítják a Westron és az udvarház között. A kisbusz mögött egy rendszámnélküli fekete terepjáró parkolt. Az ajtaja nyitva volt, így láthatták, hogy Johnny és Siobhan egymás mellett fekszenek az ülésen, miközben az egyik őr rájuk fogja a fegyverét. Két másik őr éppen betuszkolta Joe-t hozzájuk. Az az őr pedig, akit Kieran magában bilincses fickónak nevezett el, telefonon beszélt. – Igen, beraktuk őket a kocsiba. Nem, ők ketten még nincsenek meg, de rájuk állítottam egy csapatot. Ha elkapjuk őket, úgy rendezzük, hogy végzetes legyen. Kivisszük őket innét, és olyan helyen csináljuk, ahol nem ismerik őket. Nem lehet túl sok hulla egy helyszínen. A Windmill hegyi pihenőben akar velünk találkozni? Rendben, vettem. – A férfi elrakta a telefonját. – Rendben, induljunk! Az egyik őr beült a vezetőülésre, míg a bilincses fickó az anyósülésre. A fegyveres a hátsó ülésre mászott be, nem törődve azzal, hogy közben megtapossa a foglyokat. – Windmill hegy? – suttogta Kieran. – Az iskola és az udvarház között van. Egy jó meredek út, ami egy szakadék mentén kanyarog. Egy erdős részen van. Kieran már emlékezett a helyre a műholdfelvételekről. – Vajon kivel találkoznak? – Talán Mrs. Bainnel. Őt bízták meg a baleset megrendezésével. Az autóbaleset úgyis gyakori azon a környéken. – Oda kell mennünk, hogy megállítsuk őket. A terepjáró már kitolatott a helyéről. Az a férfi, akit hátrahagytak, visszaindult a házba. Vajon hol van Isaac? Kieran az udvarházra pillantott. Kolnikov nem olyan típusnak tűnt, mint aki elengedne egy olyan nagy halat, mint Isaac, legalábbis addig nem, amíg ki nem szed mindent belőle. – Key, követnünk kell őket! Ravennek igaza volt. Isaacet most magára kell hagyniuk. Ha itt lenne, biztos azt mondaná, hogy az a feladatuk, hogy megmentsék a másik hármat. – Jól van! Csináljuk! Kieran átfutott a kövezeten a garázshoz. – De hogyan? – Így – Kieran beszállt a kisbuszba és lehajtotta a napellenzőt. Amikor az udvarházba hozták őket, észrevette, hogy a sofőröknek megvan az a rossz szokása – az ő szerencséjükre –, hogy a kulcsot ott tartják. Odadobta Ravennek a kulcsot. – Te vezetsz. Raven tátott szájjal bámult rá. – Ezt most komolyan mondod? – Láttam a szobádban, hogy van már ideiglenes jogsid. – Igen, nagyapa adott nekem néhány órát. – Akkor szakértő vagy.

– De… – Raven, emlékszel, milyen hosszú időbe telt nekem, amíg rájöttem, hogy kell táncolni? A vezetéssel is ez lenne a helyzet. Most nincs egy hónapunk arra, hogy átnézzem a kézikönyveket, és rájöjjek a matematikájára. A vezetés még nincs a képességeim között. Raven már be is ült a vezetőülésre. – Oké, oké, meg tudom csinálni…. – Köszönöm. – Kieran beszállt Raven mellé. – Olyan gyorsan menjünk, ahogy csak tudunk. – Fogd be! Nem csinálom, ha az anyósülésről beledumálsz. Kieran ráharapott a nyelvére. Raven a gyújtást hamar megtalálta, majd ellenőrizte, hogy a busz üresben van-e. – Ha a motort beindítod, gyorsan ki kell hajtanunk innen, mert az emberek a házban meghallhatják. – Kieran Storm, mindjárt beletömök valamit a szádba! – Bocs. Raven beindította a motort, ami felbúgott, ahogy életre kelt. A kuplung felnyikordult, mivel nem nyomta le eléggé, de aztán teljes erejéből a pedálra lépett, és egyesbe váltott. – Mondj egy imát! Indulunk. A kisbusz egyesben zötyögött addig, amíg nem sikerült kettesbe tennie. Tettek egy kört, majd elhagyták a parkolót a főút irányába. – Hátha látjuk közben a csapatot! – mondta Kieran, de azt nagylelkűen nem kommentálta, hogy a motor túlpörgött és egy nagy rázkódással hármasba kapcsolt. Raven nem válaszolt, az alsó ajkát megharapta koncentráció közben. – Nagyon jól vezetsz. – Nem, béna vagyok. De mi mást várhattál? – Sokkal jobban csinálod, mint én csinálnám – jelentette ki Kieran. Raven erre fojtottan felnevetett, majd gyorsított. – Ha utol akarjuk érni őket, nem végezhetünk félmunkát! A kisbusz kilőtt az útra, gyorsítóként használva a fekvőrendőrt. Kieran belemarkolt a biztonsági övébe. – Nagyszerű vagy, Raven! Biztonságban odajuttatsz minket. Minden hitem benned van. – Bárcsak így lenne! – mormogta Raven.

20. fejezet Raven az út szélére húzódott, hogy ne lássák meg őket a pihenőből. – És most? Kieran kiszállt, és kibámult a korláton. – Később még meredekebb lesz? – Igen. – Raven megkerülte a buszt, és megállt a fiú mellett. – Minden bizonnyal ezen a szakadékon akarják lelökni a kocsit. – Hogy állítsuk meg őket? Előzzük meg őket, és zárjuk el az utat a busszal? – Raven rögtön el is indult a busz felé. – Ezzel csak azt érnénk el, hogy tényleg karambolozzunk. Gyere, van egy másik ötletem! – Kieran elkezdett futni az országúton. Raven követte. Meg kellett magát erőltetnie, hogy lépést tudjon tartani. Hamarosan meglátták a pihenőt. Két autó parkolt benne: a terepjáró és… – Joe kocsija – mormogta Kieran. – Ennyit arról, hogy nem veszik észre. Átugrottak a korláton, és a maradék utat úgy tették meg, hogy az aszfaltot szegélyező növényzetben másztak. Mrs. Bain szállt ki Joe kocsijából. Sokkal hihetőbbnek tűnik a baleset, ha az egyik autó az egyik fiatal áldozaté, ismerte el Raven. – Át kell rakniuk őket – suttogta Kieran. – Ez ad nekünk egy kis időt. Mit gondolsz, be tudsz mászni? Kieran azon a férfin tartotta a szemét, aki kihúzta Siobhant a terepjáróból. – Igen. – Joe kocsijának a hátsó ajtaja nyitva állt előttük, és az ülés előtti lábrész elég nagy volt ahhoz, hogy Raven elrejtőzzön. Raven meghúzta Kieran pólóját. – De nem vagyok benne biztos, hogy tudom, hogy mit akarsz tőlem. Az agyad néhány lépéssel előttem jár. – Vedd át a vezetést! Azt hiszem, hogy egy darabon le fogják vontatni a lejtőn, majd elengedik a kötelet, hogy a rögzített kormánnyal nekiszáguldjon a korlátnak és lezuhanjon. Nem lökhetik le csak úgy egyszerűen, mert akkor a baleset kivizsgálásakor kiderülne, hogy a kocsi nem ment elég gyorsan. – Te azt akarod, hogy szálljak be egy olyan kocsiba, ami le fog zuhanni? Kieran megsimogatta Raven arcát. – Azt akarom, hogy akadályozd meg! Meg tudod csinálni? Én is megpróbálnám, de te nagyobb eséllyel tudsz elbújni. – És te mit csinálsz? – Én? Elfogom a rosszfiúkat. – Hogyan? – Később! – Kieran megcsókolta a lányt. – Menj! A Siobhant cipelő őr kinyitotta a túlsó oldali ajtót, és Siobhant a hátsó ülésre szíjazta. A lány tudatánál volt, tágra nyitott szemeiből sütött a félelem. A bilincset levette róla, a kezeit és lábait ruhadarabokkal kötözte össze. Az őr ezután megpaskolta Siobhan fejét, majd rázárta az ajtót. Ravent Siobhan nevében is elöntötte a düh. Már az is éppen elég rossz, hogy előkészítik a halálra, hát még az, ha leereszkedőek is közben! – A fiúkat előre tegyék! – kiáltotta Mrs. Bain. – A magasabb legyen a sofőr! Ravennek csak néhány másodperce volt arra, hogy észrevétlenül bemásszon. Átbújt a korláton, majd gyorsan be a kocsiba. Siobhan meghökkent, de aztán rögtön kapcsolt, hogy ez az utolsó esélyük a megmenekülésre. Felemelte egy kicsit a lábát, hogy Raven

összegömbölyödhessen a sötét résben. Szerencsére az őr, aki Johnnyt a kocsi felé vonszolta, sietett, és előre menet úgy csukta be a hátsó ajtót, hogy oda se nézett. Raven elkezdte kibontani a Siobhan lábán lévő kötést. A kocsi rázkódásaiból és a káromkodásokból úgy tűnt, hogy a fiúk eléggé megnehezítették azoknak a dolgát, akik be akarták őket tuszkolni az első ülésekre. Johnny morgott és kiabált a szájpeckén keresztül. Raven megrezzent, amikor hallotta, ahogy tompán puffant az egyik fiú teste az ülésen. – Kössétek a vezetőt az üléshez! Nem akarom, hogy belezavarjon a kormányzásba! – parancsolta Mrs. Bain. Raven olyan kicsire húzta magát össze, amilyenre csak tudta, amikor egy nejlonkötelet csavartak körbe a vezetőülésen mellmagasságban. Egy másik kötéllel pedig Joe bokáját kötötték ki az ülés emelő fogantyújához. Aztán valamit rájuk fröcsköltek. Az egyik csepp Raven szájába esett. Valami erős szesz. Talán vodka. – Csak utána szedjük ki a köteleket? – kérdezte az egyik őr. Miután mindannyian lezuhantak. – Szerintem a tűz majd eltünteti őket, de úgyis itt maradunk és ellenőrizzük. Itt van a lángszóró? Ha a benzintartály nem robban be magától, akkor rá kell segítenie. – Mrs. Bain hangjából türelmetlenség sugárzott. – Gyerünk, csináljuk meg! Mindjárt hajnalodik. Azok a farmerek, akik használják ezt az utat, egy órán belül már itt lesznek. – Két kötél biztosítva – kiáltotta egy másik őr valahonnét a kocsi elejéről. Az ajtókat becsapták, és bezárták őket a vodka mindent átható szagába. Johnny tiltakozóan felüvöltött. Joe hátborzongatóan csendes volt. Raven azon tűnődött, vajon magánál van-e. A kocsi zökkent egyet, ahogy a vontatókötél megfeszült, és a terepjáró elkezdte húzni őket. Raven már majdnem megmozdult, amikor meglátta, hogy az egyik őr behajol Joe mellé, hogy az útra kormányozza a kocsit. Amikor az úton a lejtőnek lefelé állította a kocsi orrát, felegyenesedett. – Nem fog hosszú ideig tartani. Valószínűleg úgysem éreztek majd semmit – mondta az őr, Siobhan felé pillantva. Az ír lány sikoltott a szájpeckén keresztül. Aztán az őr a terepjáróhoz sietett, a szánalom, ami elfogta irántuk, egy pillanat alatt köddé vált. Abban a pillanatban, hogy ellépett a kocsitól, Raven kimászott Siobhan lábai mögül, és átpréselte magát az első ülések közti résen. A kocsi egyre gyorsabban ment a terepjáró hátsó lámpái mögött. – A francba, a francba és a francba – káromkodott. Nem volt idő arra, hogy Joe-t kiszedje az ülésből. A kocsi huppant egyet, így Raven beütötte a fejét a plafonba. Johnny abbahagyta a morgást, és kétségbeesett reménnyel ránézett. – Átveszem a vezetést. Segítsetek nekem, fiúk! Siobhan és Johnny beleegyezésképpen morgott, míg Joe biccentett egyet. Jó, nem ütötték ki, csak a történtek okozta rettenet némította el. Ravennek nem volt más választása, így beleült Joe ölébe, és elkezdte keresgélni azt a kart, amivel az ülést hátrébb lehet állítani. Joe a sarkával lenyomta, így az ülést már hátrébb tudták tolni annyira, hogy Raven ki tudta nyújtani a lábát. Joe többet nem tudott megkötözve segíteni. Több kötél volt rajta, mint a másik kettőn, ami azt jelentette, hogy a fogvatartóinak meggyűlt vele a bajuk. Raven megfogta a kormányt. Ahogy kinézett a szélvédőn, megrémült a sebességtől. Ismerte ezt az utat, hiszen csak néhány órával ezelőtt biciklizett végig rajta. Mindjárt jön egy kanyar. A lábával megtalálta a féket. Nem léphetett rá addig, amíg vontatják őket, különben a terepjáróban rájönnek, hogy valami nem stimmel. A legnehezebb mégis az volt a számára, hogy

tudta, a többiek rá tették fel az életüket. – Imádkozzatok, fiúk, szoros lehet! A sávjukban ekkor hirtelen feltűnt a kisbusz. Raven Kierant pillantotta meg a kormánynál. Mit csinál? Hisz nem tud vezetni! De nem volt ideje ezen gondolkozni, mert a vontatókötelet elengedte a terepjáró, így Joe kocsija már egyedül száguldott a kanyar felé, elegendő sebességgel ahhoz, hogy áttörjenek a korláton. Raven teljes erejéből rálépett a fékre, és megrántotta a kormányt, hogy bevegyék a kanyart. Johnny közben rá tudta tenni az összekötözött kezét a kézifékre, amit jó erősen meg is húzott. Ez túl sok volt. A kocsi megpördült a hirtelen fékezéstől. Siobhan tompán, Raven élesen felsikoltott. A világ forgott körülöttük, ahogy a kocsi pörgött, majd beleütközött a magas perembe, a szakadékkal ellentétes oldalon. Mivel Raven nem volt bekötve, kiröpült Joe öléből, átesett a sebességváltón és a fejével belevágódott Johnny hasába. Amikor felemelkedett, látta, hogy az őrült pörgésből orral a hegy felé jöttek ki. De túlélték. Mit kell most csinálnia? Ja, igen, a kötelek. Raven leszedte a kötelet Joe kezéről, mellkasáról, aztán Johnny következett. Joe megszabadította magát a maradék kötelektől is, kivergődött Raven alól, és kinyitotta az ajtót. Gyorsan körbement, majd befejezte azt a munkát, amit Raven elkezdett, és kiszabadította Siobhant. – Hol van Kieran? – kérdezte Ravent. – A kisbuszban volt. – Ravennek nagyon rossz érzése lett Kieran terve kapcsán. – Azt mondta, hogy megy és elkapja a rossz fiúkat. Joe káromkodott. – Szálljatok vissza! Mindenki! Ahogy Joe beindította a motort, Raven beült hátra Siobhan mellé. A kocsi nagyon hangosnak tűnt a lefelé tartó néma száguldás után. Joe egy éles Y fordulatot tett, majd üldözőbe vette a kisbuszt. Kieran erősen fogta a kormányt, miközben egyre erősebben megfogalmazódott benne az az érzés, hogy jóval többet markolt annál, mint amennyit fogni tud. Alaposan megfigyelte Ravent vezetés közben, tudta az alapokat a gázpedál és a sebességváltó használatáról, de a buszt nemcsak vezetésre akarta használni, hanem precíziós fegyverként is. Az agyában végigjátszotta a forgatókönyvet. A terepjáró ötven mérföldes sebességgel megy. A fehér kisbusz hatvanig gyorsul. A jobb kanyar ötven fokos, húsz százalékos dőléssel. Csak nekik kell ütődnie a kellő pillanatban, és akkor véglegesen eltéríti őket az útból. Esélyes, hogy magát is megöli közben. Gyorsan felmérte magában az esélyeket. Elfogadható. Ami elfogadhatatlan volt, az az, hogy Raven, Joe és a többiek csak azért ússzanak meg egy előre megtervezett balesetet, hogy aztán a terepjáró visszaforduljon és fegyverrel vessenek véget az életüknek. Kieran rálépett a gázpedálra és összehúzta magát, felkészülve a becsapódásra. Joe-nak nem kellett sokat vezetnie. A következő kanyarban meglátták a hasadékot a korláton. – Ó, istenem! – Raven ereiben meghűlt a vér. Joe félrehúzódott. Rögtön kiugrottak a kocsiból és rohantak a szakadék felé. A töltés alatt meglátták a terepjárót, ami felszakította az aljnövényzetet és összezúzta a facsemetéket addig, amíg útját nem állta egy nagy fa. A terepjáró a tetején feküdt, az egyik lámpája erősen a szemükbe világított. Raven számára azonban volt egy sokkal rémisztőbb látvány is. A kisbusz ott volt nem sokkal alattuk, orral egy szederbokorban. – Lelökte őket az útról. – Joe hangja nagyon távolinak tűnt. Nem halhatsz most meg, ez nem történhet meg, fohászkodott Raven magában.

Raven lecsúszott a lejtőn és kirántotta a kisbusz ajtaját. A légzsák kioldódott. – Kieran, Kieran! – Raven majd megőrült, Kieran nem volt a kisbuszban. Gyorsan körbenézett, hátha ott fekszik valahol. – Kieran! – kiáltotta. – Joe, nem találom. Ó, istenem! Könnyek gördültek végig az arcán, miközben nekiállt kitépni a légzsákot, hátha Kieran alászorult. – Raven, állj! – Joe elhúzta a lányt, és a terepjáró felé fordította. – Nézd! Hosszan tartott, amíg a pánikja lecsökkent annyira, hogy meg tudja látni, amit Joe mutatott. Valaki kapaszkodott felfelé a meredélyen, egyenesen feléjük tartva. Egy nyurga, ismerős alak körvonalazódott a reflektor fényében. – Kieran! Ó, istenem, Kieran! Te élsz! Kieran intett Ravennek. – Raven, minden rendben. Jól vagyok. Raven lerohant a lejtőn, bele a fiú karjaiba. – Ne merd még egyszer ezt csinálni velem! – Raven megkönnyebbülve rávert egyet Kieranra. Kieran átölelte őt és gyengéden magához szorította, kicsit azért, hogy elejét vegye a többi ütésnek, de főleg azért, hogy emlékeztesse magukat arra, hogy mindketten túlélték. – Nem sérültem meg, szerelmem. Csak megnéztem a fickókat a terepjáróban. Raven beletemette a fejét Kieran pólójába. – Meghaltak? – Nem, de elég rossz bőrben vannak. Fejjel lefelé lógnak az üléseikben, csak a biztonsági öv tartja őket, így inkább nem nyúltam hozzájuk, nehogy súlyosbítsam a sérüléseiket. Elvettem Mrs. Bain telefonját, aki az agyrázkódástól egy kicsit sem lett udvariasabb, és hívtam a mentőket. Joe, elhajítottam a fegyvereiket, hogy ne tudjanak hozzájutni. Meg tudnád keresni őket? Valahová a motorháztető mellé dobtam őket. – Persze. Jól vezettél, haver! – Joe hátbaveregette Kierant, amikor elkocogott mellette. Kieran letörölte a könnyeket Raven arcáról. – Egy kicsit elvétettem a számolást. Magamat is belöktem, mint ahogy a fehér golyó is követi a lyukba a feketét a biliárdasztalon. Szerencsére a sebességem nagy részét elnyelte az ütközés, így nem zuhantam sokat. Bár egy kicsit meghúztam a nyakam. – Kieran megnyomkodta hátul a nyakát. Raven még egyszer rá akart verni. Ez az idióta játszott az égiekkel, és majdnem megölte magát! – Nem ülhetsz még egyszer a volán mögé, Kieran Storm! Kieran hozzányomta az orrát Raven fejéhez. – Na és te? Néhány igencsak hatásos manővert kellett megtenned ahhoz, hogy a kocsit az úton tartsd. – Nagyszerű volt! – mondta Siobhan, aki Johnnyval együtt a közelükben állt. Ők is átkarolták egymást. Bár mindannyian fáztak a pirkadat előtti hidegben, legjobban vigasztalásra vágytak. – Igen, Raven nagyon jó volt, én voltam az, aki túlfékezett, bocs, Raven! – mondta Johnny. Raven elhessentette magától a bocsánatkérést. – Végül is működött, nem? Együtt csináltuk. Ne légy túl kemény magaddal! Joe visszajött a puskákkal, és bedobta őket a kisbuszba. – És most?

Raven felé nyújtotta az egyik kezét, hogy őt is megölelhesse. – Gyere ide, Joe! Joe vigyorogva mindkettőjüket megölelte. – Haver, el sem mondhatom, hogy mennyire örülök, hogy élsz és jól vagy. Amikor kijöttem a drogos kábulatból, egyenesen egy rémálom kellős közepébe csöppentem. – Mi történt Isaackel? – Kolnikov magával vitte. Az utolsó, amit hallottam, hogy elviszi a többi felügyelőbiztossági taghoz, hogy eldöntsék, mi legyen vele. – Szóval elhagyták az udvarházat? – Azt hiszem. Szabad terepet akart hagyni az embereinek arra, hogy megszabaduljanak tőlünk, téged pedig megkeressenek. Kieran káromkodott egyet. – A mentők után hívtam a csapatot is. Már keresik is Isaacet az udvarházban, de akkor rossz helyre küldtem őket. – Hova mehetett Kolnikov, miután eljött onnan? – gondolkozott Joe hangosan. – Van valahol repülőgépe vagy helikoptere a közelben? – Kolnikovnak vannak ingatlanjai Londonban – idézte fel Kieran –, de kétlem, hogy bármelyikbe is odavinné Isaacet, hiszen bármit is akarnak vele csinálni, ha azt egy olyan helyen teszik, amit ő birtokol, akkor az egyenesen hozzá kötné a történteket. – És a többi felügyelőbizottsági tag? – Ugyanez a helyzet. Egy sziréna hangzott fel a távolban. – Nem szeretném, ha most magyarázkodással kéne töltenünk az időt – mormolta Joe –, addig nem, amíg Isaac veszélyben van. Johnny a pulóverét Siobhan válla köré tette. – Nézzétek, nyilvánvaló, hogy nektek még dolgotok van ezzel az Isaac nevű fickóval. Vigyétek el a kocsit! Mi Siobhannal itt maradunk, és beszélünk a hatóságokkal. Mindannyian visszamásztak a lejtőn az útra. Kieran felhúzta Ravent az utolsó meredek szakaszon, Johnny Siobhannak segített. – Köszi! Mindketten klasszak vagytok, amiért ezt megteszitek értünk. – Joe beszállt a volán mögé, Kieran és Raven pedig hátra. – Vigyázzatok magatokra! Ha a rendőrség megérkezik, mondjátok meg, hogy lépjenek kapcsolatba a Scotland Yarddal, és említsétek meg Isaac Hampton nevét. Mi is beszélünk velük, mihelyst tudunk. Johnny végignézett az úton. Már látták is a villódzó kék fényeket a hegy lábánál, ahogy egyre közelebb érnek hozzájuk. – Rendben. De most már menjetek! – Köszi, srácok! Örökké hálás leszek! – mondta Siobhan, miközben belekarolt Johnnyba. – Szívesen – mondta Joe, majd sebesen elhajtott. – Merre megyünk pontosan? – kérdezte Kieran, miután ott hagyták az új barátaikat az út mellett. – Az első ötletem csak annyi volt, hogy meneküljünk el a rendőrség elől. – Joe nagy elővigyázatossággal ereszkedett le a hegyről, nehogy okot adjon arra, hogy egy járőrkocsi megállítsa őket. Két rendőrautó szirénázott el mellettük, szorosan mögöttük pedig egy mentőautó. – De most azt gondolom, hogy először a Westronban kéne megpróbálnunk. Ha egy olyan helyen akarják kikérdezni, amit az ellenőrzésük alatt tartanak, akkor az iskola a legközelebbi ilyen hely. – Az biztos, hogy Mrs. Bain onnan jött, hiszen volt olyan kedves, és elhozta neked a kocsidat. Honnan tudták, hogy a tiéd? – kérdezte Kieran.

– A kulcsokról. Elvették mindenemet, a telefonom, kulcsaim, amikor megkötöztek. – Kitalálhattam volna, hiszen a kulcsodon ott van az autómárka emblémája, így csak körbe kellett nézniük a parkolóban. – Igen, le is fogom cserélni, mihelyst kijutunk innen. Hívd fel a csapatot, Key! Kieran elővette Mrs. Bain telefonját, tárcsázott, majd a válaszra várt. – Itt Rivers. Ki az? Kieran még sosem találkozott szemtől szembe a Farkasok mentorával, de nála jobbat el se tudott képzelni, akire jobban támaszkodhatnának ebben a helyzetben. – Uram, Kieran vagyok. Már Joe is velem van. Van valami nyoma a parancsnoknak? – Semmi. Először tűzpárbajba keveredtünk néhány bűnözővel, majd le kellett rendeznünk egy csapatnyi hisztérikus tinédzsert, akiknek nem volt annyi eszük, hogy fedezékben maradjanak. Így túl sok időbe telt, amíg átnéztük az épületet, de nem hiszem, hogy itt van. – Joe szerint Isaacet visszavihették az iskolába. Mi is épp oda tartunk. – Storm, maga nincs felszerelkezve arra, hogy szembeszálljon ezekkel az emberekkel. Csak bizonyosodjon meg arról, hogy a parancsnok ott van, de ne csináljon semmi mást, megértette? Olyan gyorsan ott leszünk mi is, ahogy csak tudunk. – Értettem, uram! – Kieran bontotta a kapcsolatot. – Azt a parancsot kaptam, hogy bizonyosodjunk meg róla, hogy Isaac Westronban van-e. Mintha egy parancs megállíthatná. – És mi az én parancsom? – kérdezte Joe, miközben befordult az iskola kocsifelhajtójára. – Az már rajtad áll, nem?

21. fejezet Miután Joe kocsiját Ravenék kisházánál hagyták, az iskola épületei felé siettek. Hajnali négy óra volt. Már derengett a keleti égbolt, de még túl korán volt ahhoz, hogy bárki is fent legyen, főleg az esti bál után. – Szerinted itt vannak? – kérdezte Joe. Raven az iskola felé mutatott. Egy Bentley parkolt előtte. A sofőr a motorháznak dőlve éppen cigizett. – Van ott valaki. – Ez az autó Tony Burnhamé. Ő az egyetlen, aki elég közel lakik ahhoz, hogy ide jöjjön és segítsen Kolnikovnak megoldani a krízist. – Kieran összevonta a szemöldökét. – De hol van ő? Talán Mrs. Bain irodájában? – Tudom, hogy hagyományosan az igazgatói irodában kapja meg az ember a büntetését – mondta Joe szárazon –, de nem hiszem, hogy oda vitték Isaacet, ahol háromszáz potenciális tanú alszik a közelükben. – Nem vesztegethetjük azzal az időt, hogy átkutatjuk az egész birtokot – mondta Kieran. – Nem is kell – mondta Raven észrevéve a fényeket. – Nézzétek, az uszoda! – Hacsak valaki éppen nem csobban egyet kora reggel, akkor azt hiszem, megtaláltuk a rosszfiúkat. Szép volt, Raven! – Joe elvette a telefont Kierantól, és sms-ben elküldte az információt Riversnek. – Gyertek! A tiszafasétány másik oldaláról kileshetjük, hogy mi történik bent. Ahogy átfutottak a kerten, hogy új megfigyelési pozíciót vegyenek fel, nyomokat hagytak maguk után a harmatos fűben. Az uszodában égtek a lámpák; olyan volt, mintha egy akváriumba néznének bele. Szép, úszkáló halak helyett azonban a feltartott kezű Isaacet látták, ahogy két ember közre fogja, míg egy harmadik megkötözi a kezét. A két felügyelőbizottsági tag, Kolnikov és Burnham a falnál állt, a fejüket összedugták, ahogy beszéltek valakivel telefonon. Bár Isaac háttal állt nekik, nem lehetett valami jó állapotban, látták ugyanis, hogy a vállai milyen mélyen beroskadtak. – Innen semmit sem hallunk – suttogta Joe. – Menjünk közelebb! Odakúsztak az uszoda mélyvíz felőli bejáratához, hogy olyan közel legyenek az épület közepén álló férfiakhoz, amennyire csak lehet. Raven halkan lenyomta a kilincset, résnyire nyitotta az ajtót, majd alul kitámasztotta, hogy ne nyikorogjon vagy csapódjon be. – Igen, igen, egyetértek – mondta Kolnikov dörgedelmesen. – El kell hagynunk Angliát. Túl nagy lett az érdeklődés az itteni dolgaink után. Burnham mogorván nézett maga elé. – Ne hamarkodjunk el semmit! Ez az ember kicsi hozzánk képest. Ráadásul az informátorai vagy meghaltak, vagy hamarosan meghalnak, szóval mi egyéb van még a kezében? Isaac feje lecsuklott. Raven érezte a szenvedés hullámait, ami belőle áradt. Azt hiszi, hogy a fiait megölték. – Jó érv. Ő maradt az egyetlen tanú, és bár nem beszélt sokat, azok alapján, amit mondott, semmi konkrét bizonyítéka sincs ellenünk, csupán feltételezések. Ha megszabadulunk tőle, ki jönne utánunk? – Egy időre át tudom helyezni a főhadiszállásom. Vannak üzleteim a Seychellesszigeteken, amelyeket úgyis szemmel kell tartanom – elmélkedett Burnham. – Én pedig holnap visszatérek Moszkvába. Szóval megállapodtunk? – Kolnikov

megvárta, míg a vonal túlsó végén megerősítik a szavait. – Egyhangú döntés. Sose volt tervben, hogy életben hagyjuk. – Igaza van, mert puszta kézzel tépem szét, mihelyst csak lehetőségem lesz rá! – Isaac halkan beszélt, érezhetően minden szó fájdalmat okozott neki. – Megölte két emberemet. Az embereim nem fognak nyugodni, míg meg nem fizet értük. Élve vagy halva, de maga után megyek, hogy a pokolba vigyem! – Sok szerencsét hozzá! De a szellemének kell véghez vinnie ezt a munkát, attól tartok. – Burnham intett annak az embernek, aki fogta Isaac karját. – Egy egyszerű fulladás legyen. Az ezredes meglátogatta a kis protezsáltjait, de túl sokat ivott, verekedésbe keveredett a kocsmában, aztán pedig betévedt az uszodába. Vízbe vele, és nyomd le a fejét! Kifutottak az időből. A megfigyelés már nem volt elég. Kieran mozdult először. Kirántotta az ostort a nadrágjából, felugrott és berúgta az ajtót. A bentieket meglepte a váratlan megjelenése. Raven biztos volt benne, hogy Kierannak most sincs terve, hiszen úgy viselkedett, ahogy ő szokott: hagyta, hogy az ösztönei vezéreljék. Az egyik ember elindult felé, de Kieran az arcába csapott az ostorral. A férfi felüvöltött, és a szeme elé kapta a kezét. Egy kiütve. – Azt javaslom, Mr. Burnham, hogy változtassa meg a terveit. Semmi sem lesz egyszerű. Kolnikov előhúzta a pisztolyát, és Kieranra fogta. Kieran hátranyúlt a kezével, és betolta Ravent maga mögé, hiába tiltakozott. Joe eltökélten Kieran mellé lépett. – Remélem, még nálad van a spray – mondta Kieran halkan. – Három harapós kutya van előttünk. Raven kutatni kezdett a kabátjában – még megvolt, hálistennek! – Nem lenne túl okos dolog, ha lövöldözi kezdene – mondta Kieran immár hangosan. – Valóban? Hát bocsáss meg, nincs jobb ötletem – kontrázott Kolnikov. – Azt hitték, csak úgy kisétálhat az Egyesült Királyságból? – gúnyolódott Kieran. Raven látta, hogy Joe előveszi a telefont. Vajon mire készülnek a fiúk? – Igen, micsoda nagyszerű ötlet belelőni egy golyót egy tinédzserbe! A repterek és a határok biztos nyitva lesznek ön előtt, és az arca sem lesz ott minden híradásban, vagy mégis? Joe felemelte a telefont, lefotózta Burnhamet, majd a fényképet gyorsan elküldte Isaac csapatának. – Köszönöm, istenem! – mormolta Isaac, miközben egy mosoly jelent meg az összevert arcán. – Azt hittem, hogy mindhárman meghaltatok. – Örömmel jelentem, uram, hogy túl makacsok vagyunk ahhoz! – mondta Joe. – És most már mindenki tudja, hogy kik vannak itt. Burnham lenyomta Kolnikov pisztolyt tartó kezét. – Ne lőj! – mondta, majd intett az őröknek. – Mire vártok? Kapjátok el őket! Magunkkal visszük őket, és majd később szabadulunk meg tőlük. Ha nincs holttest, nincs sztori sem. A három őr közül ketten rohanni kezdtek feléjük. Nem tanulták még meg a leckét, hogy a kis csomagok nagy meglepetést tartogathatnak. – Kutyák! – kiáltott Kieran. Raven előugrott Kieran mögül, és az őrök szemei közé fújta a spray tartalmát. A keményítő megvakította őket, így teljesen felkészületlenül érte őket Kieran és Joe támadása. Egy tökéletesen időzített rúgás a gyomorba, egy ostorcsapás, ami kirántotta alóluk a lábaikat, és már bele is csobbantak mindketten a medencébe. Raven felkapta azt a hálót, amivel a medencét tisztítják, és visszalökte őket, amikor ki akartak úszni a medence szélére. Az egyiknek azonban sikerült megragadnia a hálót, és ezzel majdnem berántotta Ravent a vízbe. Joe rögtön átvette a hálót és erősen megtaszította, amivel a víz alá nyomta a fickót. Az őrök feladták, és elkezdtek kiúszni a medence másik széle felé.

– Azt hiszem, ezt hívják döntetlennek – jelentette ki Burnham, miközben Kieran Raven előtt állva csattogtatta az ostorát. – Gyere az uszodához! Hozz mindenkit magaddal! – mondta ezúttal a telefonba. – Lelőjük őket? – dörmögte Kolnikov. Raven félve összehúzta magát, amikor látta, hogy a medencéből kimászott őrök fegyvert vesznek elő. Bár még dörzsölték a szemüket és alig látták a célpontjaikat, készen álltak arra, hogy lőjenek, ha megkapják a parancsot. Burnham mogorva arcot vágott. – Le kell, attól tartok. Koszos meló, de nem hagytak nekünk más választást. Alibit kell majd nekem adnod a fotó miatt. – Úgyis messze leszünk már, amikor rájönnek arra, hogy itt voltunk. – Kolnikov Isaac elé sétált, és a homlokához emelte a pisztolyát. – Könnyen megcáfolhatod, hiszen nem te leszel az, aki meghúzza a ravaszt. Egy rövid gondolkozási időt követően a két felügyelőbizottsági tag előtt világossá vált, hogy mit kell tenniük. – Én is így gondolom. Nem lesznek tanúk, ha kivisszük őket. Ez adott Ravennek egy ötletet. Egy őrült ötletet, de ez volt az utolsó dobásuk, hiszen Isaac csapatának még semmi nyoma. A falhoz húzódott, oda ahhoz a kis piros dobozhoz, aminek az üvegét be kell törni vészhelyzet esetén. – Hé, bűnöző urak, mielőtt ezt megtennék, valamit megvilágítanék önök előtt. – Óvatosan, Raven! – mormolta Kieran, mivel látta, hogy a fegyverek követik a lányt. – Hallgass el, Kieran, tudom, mit csinálok! Szóval, urak, tanúk nélkül akarnak megölni minket? Nos, szerencsétlenségükre ez egy iskola. Raven felkapott egy fém öntözőkannát, aminek a csövével betörte az üveget. A tűzriasztó azonnal megszólalt az uszodában, és ezzel egy időben a kastély minden egyes folyosóján is, az egységes rendszernek köszönhetően. – Ostoba leány, a tűzoltók nem segíthetnek rajtatok! – gúnyolódott Burnham. – Nem is a tűzoltók fognak. – Lőjünk? – Burnham Kolnikovra nézett, hiszen az ő ujja volt a ravaszon. – Én a helyükben alaposan megfontolnám, mielőtt bármit is tennék, hiszen ebben a pillanatban háromszáz gyerek indult el ide, és a leggyorsabbak már egy percen belül megérkeznek, hogy itt gyülekezzenek. – Raven az uszoda előtti füves térre mutatott. – És ha a leggyorsabb tűzriadó próbánk szerint zajlik minden, akkor a többiek öt percen belül csatlakoznak hozzájuk. Még ha meg is ölnek minket, a holttesteinket nem tudják eltüntetni, a vérünk az önök kezéhez tapad. Nem lesz idejük eltakarítani a nyomokat, és háromszáz tanú jóval több annál, hogy úgy tegyenek el minket láb alól, hogy észrevétlenül el tudják hagyni a helyszínt. – Tudják mit? – mondta Isaac felegyenesedve. – Azt hiszem, az a tervük, hogy tanúk nélkül rendezzék el az ügyet, éppen most vált füstté. Már behallatszott a diákok morajlása. Kolnikov folyékonyan káromkodott az anyanyelvén. Burnham önfenntartó ösztöne bekapcsolt. – Felejtsd el! Felejtsd el őket! – Újra beleszólt a telefonba. – Megyünk. Az emberei már el is indultak a kijárat felé. Kolnikovon látszott, hogy nagyon szívesen lelőné Ravent, de egy rakás orosz káromkodás után mégis a többiek után sietett. Isaac megingott, és a térdére rogyott. Csak a puszta harciasság tartotta eddig talpon, hiszen nagyon nagy verést kapott. Kieran odarohant hozzá.

– Na aggódjon, uram! Megmondtam a csapatnak, hogy kapják el őket! Nem jutnak messzebb a kocsifelhajtónál. Isaac hevesen lélegzett. – Az elsőszülöttemet adom annak, aki megszabadít ezektől a bilincsektől. – Ez esetben uram, elnevezheti utánam Kierannak, vagy Ravennek, ha lány lesz. – Kieran elővette azt a kulcsot, ami azóta nála volt, hogy kiszabadította magát. – Azt hiszem, hogy ez jó az összes bilincsükhöz. Kieran levette Isaac csulkójáról a bilincseket. Isaac nekitámaszkodott. – Valamit meg kell tennem. El kell mondanom, hogy fantasztikusak voltatok! Mindenki jól van? – Igen, a két másik diák is. A rendőrséggel hagytuk őket. – Nagyszerű! Azt hiszem, most elájulok… a többit rátok hagyom… – Tartjuk, uram! – mondta Joe, miközben elkapta Isaacet, amikor dőlni kezdett.

22. fejezet Raven a medence szélén állt, és feleslegesnek érezte magát. Kieran beszállt a mentőbe Isaac mellé, és mindenki más is fel-alá nyüzsgött az uszodában, teljesen elmerülve a krízis körüli teendőkben. – Később majd találkozunk, jó? – kérdezte Kieran, mielőtt még becsukódott volna a mentő ajtaja. Futólag rámosolygott, de látszott rajta, hogy teljesen elemészti a mentora iránt érzett aggodalom. A mentő elindult, keréknyomokat hagyva maga után a fűben. Joe-t éppen kihallgatta egy katonai zubbonyt viselő hatalmas férfi és a nyomozást irányító rendőrtiszt. Ahogy megjósolta, Kolnikov és Burnham nem jutottak ki az iskola területéről. Őrizetbe vették őket, és fegyveres kísérettel útban voltak a legközelebbi rendőrállomásra. Egyetlen sürgős probléma várt még a rendőrségre: mivel letartóztatták az összes tanárt, háromszáz különböző korú kiskorú maradt felügyelet nélkül, arról nem is beszélve, hogy voltak közöttük olyanok is, akik áldozatul estek az udvarházi kezelésnek, és ezért fel kell becsülni az elméjüket ért kárt. A rendőrtisztek folyamatosan próbálták visszaterelni a szobáikba a gyerekeket, és azt mondák nekik, hogy majd reggel mindent elmagyaráznak. Sok szerencsét hozzá, gondolta Raven. Siobhan és Johnny egy rendőrnő kíséretében érkeztek meg az uszodához. – Raven, mindenki biztonságban van? – kérdezte Siobhan szorongva. – Hol van Kieran? – Bement a kórházba a keresztapjával. – Raven felemelte a kezét, hogy megelőzze Siobhan következő kérdését. – Ne aggódj, nem sérült meg. Isaacnek látták el a baját. Kőkemény módszerekkel vallathatták. – De túléli? – Azt hiszem. Johnny ásított. – Bocsi, nem tehetek róla. Ez a zűrzavar, gondolom, még órákig tart. Szerinted visszavonulhatunk a szobánkba, amíg nincs szükség ránk? Ravennek hízelgett, hogy Johnny tőle kért útmutatást, amikor ő maga is össze van zavarodva. – Azt hiszem. Ezt vehetem úgy, hogy titeket már kihallgattak? – Igen, még a baleset helyszínén. – Én is arra várok, hogy kihallgassanak. Egy pillanatra becsukta a szemét, rá is egyre jobban rátört a fáradtság. Azt kívánta, hogy bárcsak nála lenne a telefonja, de az valahol az udvarházban maradt, és nem igazán hitt benne, hogy a közeljövőben visszakapja. – Rendben, akkor reggel majd találkozunk! – Johnny kipillantott a kerbe. A nap már egy órája felkelt. – Úgy értem, hogy délután. – Igen, majd akkor! Siobhan megölelte Ravent. – Tudom, hogy alig ismertük egymás a történtek előtt, de még egyszer meg akarom köszönni neked. Annyiszor fogom még mondani, hogy rosszul leszel tőle! Olyan fantasztikusak voltatok! Te is, Joe is, Kieran is. Barátok vagyunk? – Igen, persze, azok vagyunk. Raven vigyorgott. Legalább van már két szövetségese a Westronban. A pár kéz a kézben elsétált.

Joe odajött hozzá a katonai zubbonyt viselő férfival. – Raven, ő itt Rivers őrnagy. Ő vezette Issac csapatát. Rivers kezet fogott Ravennel. – Örülök, hogy megismerhetem, Miss Stone. Hallottam, hogy a művelet sikere nagymértékben önön múlt. – Azt hiszem, ez inkább egy közös munka volt. – Igen, Storm és Stone, a két megmentő. Jó kis csapatot alkottak, uram! – mondta Joe, megborzolva Raven haját. Rivers a széles mellkasa előtt összefonta a karjait. A bicepszei kidudorodtak a szűk pólója alatt. – Még most sem tudom elhinni, hogy Kieran vezette le azt a kisbuszt az útról. Beszélnem kell vele, hogy nem veszi-e fontolóra, hogy átjöjjön a Farkasokhoz. Szeretjük az olyan újoncokat, akik rögtön kapcsolnak, hogy mit kell tenni és mikor. Joe felnevetett. – Azt hiszem, ő teljes mértékben Bagoly, uram. A legbaglyabb bagoly a bagázsban! Raven összeráncolta a homlokát zavarodottságában. – Miről beszélnek? – A szervezetünkről, Miss Stone – mondta Rivers. – Csoportokra osztjuk az általunk kiképzendő fiatalokat, és ezeknek a csoportoknak becenevei vannak. – Ez egy jó képzés, Raven, nem olyan agymosó cucc, mint az udvarházban – tette hozzá Joe. – Én vagyok a Farkasok vezetője, ők a vadászok. – Az őrnagy megköszörülte a torkát, miután rájött arra, hogy mindezt egy kívülállónak mondja. – De nem untatom tovább a részletekkel. Úgyis pihennie kell. – Egyáltalán nem unalmas – biztosította az őrnagyot Raven, mivel nagyon örült annak, hogy végre valami valós információt hallhat Kieranról és Joe-ról. – Kérdezd majd Kierant erről! – mondta Joe. – Nézd, Raven, búcsúzni jöttem. Visszamegyünk a főhadiszállásra. Még rengeteg teendőnk van ezzel az üggyel. Két felügyelőbizottsági tag még szabadlábon, és nyomoznunk kell az összes olyan iskolában, ami ehhez a hálózathoz tartozik. Kierannal együtt nagyon elfoglaltak leszünk. De azt mindenképp el akartam mondani, hogy megtiszteltetés volt veled dolgozni. – Joe átkarolta Ravent. – Kiragyogtál már az elejétől fogva. – Ó, köszi. – Hát ennyi volt? Nem, az nem lehet. – De látlak még nemsokára, ugye? Joe rápillantott az őrnagy tiltó arcára. – Meglátjuk. Abban azonban biztos vagyok, hogy Kieran majd keresni fog, hogy ő is kifejezhesse a köszönetét. Raven nem köszönetet akart. Csessze meg a köszönetét! – Jelentkezik majd? Biztos? Joe elnézett Raven feje felett. – Csak légy erős, jó? Ó, és elfelejtettem mondani: a többi tanárral együtt letartóztatták a nagyapádat is. – Hogy mi? És csak most mondod! – Ne aggódj! Már szóltam a rendőröknek, hogy azonnal engedjék el. Már biztos úton is van hazafelé. Egy rendőrnő ekkor odalépett Ravenhez, és megérintette a vállát. – Készen áll a kihallgatásra, kisasszony? – Tessék? Ja igen, készen állok.

Joe megveregette Raven vállát, miközben ellépett tőle. – Akkor magadra is hagylak. Viszlát, Raven! – Viszlát, Joe! Raven megfogta Joe karját, amikor a fiú megfordult, hogy elmenjen. – De mielőtt még elmész, árulj el nekem valamit! Voltak a szüleid valaha is börtönben vagy rehabon? Joe szégyenlősen elmosolyodott. – Nem, soha. Az apám legnagyobb bűne az, hogy jobban golfozik, mint én. Az anyám pedig egy igazi csupaszív lélek, aki az egész világnak az anyukája lenne, ha tudna. – Mondtál valami igazat is? – Tényleg New Yorkban élnek. Minden más csak ködösítés volt. – Joe Rivers és a rendőrök felé mutatott. – Emiatt. Raven most már hagyta, hogy Joe elmenjen. Letörte az a tudat, hogy ilyen keveset tud róla és Kieranról. Újra feléledtek benne azok a félelmei, hogy a Kierannal való kapcsolata is csak ámítás volt. – Örülök, hogy ilyen szülők vannak mögötted, Joe. Légy boldog! – kiáltotta Joe után. – Te is! – És most, kisasszony, hol szeretné ezt csinálni? Itt van a gondviselője a közelben, akit megkérhetnénk arra, hogy legyen jelen? – kérdezte a rendőrnő. Igen, épp most tartóztattátok le. – Igen, a nagyapám. Joe azt mondta, hogy épp a kisházunkba tart. – Akkor mi lenne, ha ott beszélgetnénk? Raven úgy döntött, hogy elég volt aznapra az uszodából. Kihúzta az utolsó rózsát is a hajából, és a csempére dobta. A szirmok úgy estek le a padlóra, mint a vércseppek. – Igen, menjünk! Miután a rendőrnő elment, Raven és a nagyapja továbbra is az asztalnál üldögélt. – Nos – szólalt meg a nagyapja. Raven a kezeiben forgatta azt a bögrét, amiből ivott a kihallgatás közben. – Micsoda éjszaka volt! A nagyapja megfogta a kezét. – Tudnod kell, drágám, hogy az állásomnak annyi. Az iskola vezetőségét felfüggesztették, amíg tart a nyomozást. Az a rendőr, aki visszahozott, azt mondta, a szülőket már értesítették, hogy még ma jöjjenek el a gyerekeikért. – Remélem, nem vihetik el őket! A szülők felének a dutyiban lenne a helye, amiért agymosásra küldték a gyerekeiket! – Az udvarházban járt gyerekeket külön kezelik. Szociális munkások jöttek hozzájuk, hogy beszélgessenek velük. A diákok többsége azonban sosem járt ott, így ők hazamehetnek. – Értem. – Raven felhörpintette az utolsó korty hideg teát is. Még nem volt ágyban, és bár már nagyon fáradt volt, nem tudta elképzelni, hogy el tudna aludni ennyi zizegő kérdéssel a fejében, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy vajon fog-e valaha is jelentkezni Kieran. – Van más rossz hírem is. Akarod hallani? – kérdezte a nagyapja. – Nem igazán, de azt hiszem, jobb, ha túlesünk rajta. Jelenleg az egész élete egy hatalmas nagy sóhaj volt. – A nyugdíjamat a szövetség adta volna. Ha a Nemzetközi Iskolák Szövetsége alámerül, egy fillért se látok belőle. Kiderült, hogy az alkalmazottaikat nem biztosították, hiába lett volna törvényes kötelességük. – Szóval nem lesz bevételünk?

– Se otthonunk. Hiszen el kell mennünk innét. – A nagyapja szemei gyanúsan fénylettek. – De ne aggódj! Találok majd valami munkát. Vannak más megtakarításaim is, és elmegyek egy munkaügyi központba holnap és… és beszélek a szociális osztállyal is, hogy lakhassunk valahol. Raven lassan fogta fel az újabb csapást. Már csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy nincstelenek legyenek. – Nagyon sajnálom, drágám. Az én hibám. Rossz embereknek dolgoztam, észre kellett volna vennem. Többet kellett volna kérdeznem. – Ne hibáztasd magad, nagyapa! Honnan is tudhattad volna? – Raven felállt, megkerülte az asztalt, és szorosan megölelte őt. – És te se aggódj, én is keresek majd valami munkát. Már tizenhét vagyok. Biztos találok valamit. – De az egyetem… – Az egyetem várhat még egy évet, amíg lábra nem állunk. A nagyapja rázkódott a visszafojtott zokogástól. Raven beletemette az arcát a nyakába. Nem akart sírni. A nagyapjának most arra van szüksége, hogy ő erős legyen, és az is lesz. – Túl leszünk rajta, bízz bennem! – Nem érdemellek meg, Raven. – Sokkal többet is megérdemelnél, nagyapa! Egy hőn áhított zuhany és alvás után Raven úgy döntött, hogy bemerészkedik az iskolába, hogy megnézze, hogy vannak a többiek. Vacsoraidőben ment át, de az étkezőben csak egy eléggé megcsappant gyülekezetet talált, ugyanis sok diákot már elvittek a szülei. A híres és fontos emberek olyan távol akarták magukat tartani a botránytól, amennyire csak lehet. A média letáborozott az iskola előtt, bent pedig mindent elözönlöttek a rendőrök és a szociális munkások. A Westron egyáltalán nem olyan volt, mint szokott. Az éttermi dolgozók még itt voltak, és ugyanazzal a szégyenteljes, megdöbbent arckifejezéssel engedelmeskedtek a hatóságok kérésének, hogy maradjanak és lássák el a még el nem vitt gyerekeket, mint a nagyapja. Raven felvett egy tálcát, rápakolt egy szendvicset és egy adag burgonyaszirmot. Érezte, hogy sokan figyelik, és azon gondolkozott, vajon mit gondolnak. Furcsa lehet nekik, hogy az iskola gyűlölt alakja végül lerombolta az egész helyet a fejük felett, csakúgy, mint Sámson abban a bibliai történetben, akit egy oszlophoz láncoltak. De az antik hőssel ellentétben ő nem akart a törmelékek alá szorulni. Kihúzta magát, és a bátorságát összegyűjtve belépett az étkezőbe. – Raven, itt vagyunk! – kiáltotta Siobhan, aki Johnnyval a központi, leginkább áhított asztalnál ült. Raven lerakta melléjük a tálcáját. – Sziasztok, hogy aludtatok? – Jól! Miután felébredtem, láttam, hogy a szüleim több üzenetet is hagytak, de nem fogok szóba állni velük. Inlább megkérem a Londonban élő nagynéném, hagy lakhassak nála. – És ez azért is jó, mert így közel leszünk egymáshoz, hiszen a nővérem nem lakik tőle messze. Én ugyanis hozzá megyek – mondta Johnny. – Mindketten elválunk a szüleinktől. – Nem hiszem, hogy a szülőktől el lehetne válni – mormogta Siobhan. – Hát akkor vissza-örökbefogadtalanítjuk őket. Biztos van ennek is valamilyen ceremóniája. A nővérem a plafonon volt, amikor meghallotta, hogy mi történt. – Hát tök érthető, hogy kiakadt – mondta Raven. Hálát érzett a szülei iránt, ami miatt ők teljesen boldogak voltak attól, hogy olyan lányuk van, amilyen. Olyan nagyon hiányoztak neki. Mindennél jobb lenne, ha most itt lennének. – És veled mi lesz? – kérdezte Siobhan, de Raven nem tudott rá válaszolni, mivel Adewale megállt az asztaluknál. Most mi lesz? – tűnődött Raven.

– Raven, beszélhetnénk? – Persze. – Raven eltolta magától a tálcáját. – Gina még a tanácsadóknál van. – Az jó. – Teljesen megtört, amikor a rendőrség megérkezett. De hogy őszinte legyek, már előtte is voltak repedések. – Adewale-nek láthatóan nehezére esett Raven szemébe néznie, de végül összeszedte magát és megtette. – Bevallotta, hogy semmi bizonyítéka sincs arra, hogy te tetted az órám a cuccai közé, sőt lehet, hogy ő tette oda, nem igazán emlékszik. – Nem én loptam el az órád, Adewale. – Igen, már tudom. Egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom neked. Nemcsak azért, mert megvádoltalak, hanem azért is, amit utána csináltam. A krikettpavilon. – Kegyetlen voltál. Nem is tudom, hogy tudtál ilyen lenni bárkihez is. – Tudom – Adewale nyelt egyet. – Megpróbálom kitalálni, hogyan is kárpótolhatnálak. Ez nem elég, tudom, de ezzel elkezdem. Raven nagyon meghökkent, amikor Adewale felállt a mellette levő székre, onnan pedig az asztalra, ahol tapsolt egyet. Az étkező elcsendesedett. A teremben lévő rendőrök egyáltalán nem tűntek boldognak ettől, és felkészültek arra, hogy beavatkoznak, ha valami fenyegetőt tesz. – Figyelnétek rám egy percre? Raven meghúzta a nadrágja szárát. – Komolyan, nem kell ezt csinálnod! – De kell. Mindannyian hallottátok már a Ravennel szembeni vádakat. Én is azok közé tartoztam, akik ezt terjesztették róla. Ki szeretném ezért mindenki előtt jelenteni, mielőtt még szanaszét megyünk, hogy Raven ártatlan volt, és azok az őrültek keverték őt gyanúba, akik átmosták néhány diáktársunk agyát. Ráadásul azt hallottam, hogy Raven nagyon sokat tett azért, hogy lelepleződjenek. Nélküle rajtunk is megcsinálták volna ezt. Adewale szünetet tartott. Raven feszengett. – Ennyi. Ezt akartam elmondani. Ahogy Adewale lelépett az asztalról, valakik összeütötték a tenyerüket a terem túlsó végében. Mairi és Liza volt az a tánccsoportjából. A taps gyorsan elterjedt az étkezőben, és csakhamar mindenki Ravent tapsolta, vagy az asztalt veregette. Johnny és Siobhan el volt ragadtatva. – Látod, szeretnek téged! – Siobhan megszorította Raven kezét. Pár órája ebben a teremben még megtámadták volna. Raven nem tudott ilyen gyorsan váltani, és rögtön visszafogadni ezeket az embereket a bizalmába. Felállt, és feltartotta a kezét. – Köszi, Adewale! Köszönöm, mindenkinek! Nem vagyok haragtartó, és azt is tudom, hogy nézett ki a dolog, szóval sok szerencsét a… nos, ahova mentek! Adewale megvárta, amíg Raven leül. – Ez még nem elég, tudom jól – mondta szomorúan. – Nem tudom, hogy mi lelt akkor engem. Teljesen őrült módjára viselkedtünk veled szemben. Raven megvonta a vállát. Ezzel ki is fejezte, hogy mit érez. – Úgy nézett ki, mintha én lettem volna a bűnös. Az órád és a többi lopott dolog…. – Nincsenek erre mentségek. Most már… rendbe jössz? Jól leszel? Jól lesz? Fogalma se volt róla. – Remélem. És te?

– Az anyukám megpróbál bejuttatni az Etonba vagy a Rugbybe. Vannak kapcsolatai. Azt hiszem, jövőre már ott kezdek. Hát persze hogy Adewale jobban jön ki ebből az egészből, mint ő. Ha van pénzed, akkor nem eshetsz nagyot. – Remélem, hogy jól érzed majd ott magad. – Igen, én is. – Csak ne szemeld ki az ösztöndíjasokat! Adewale-nek megrándult az arca. – Már megtanultam a leckét. Raven, kérlek, tartsd észben, hogy ha a jövőben bármire is szükséged van, bármit is tehetek érted, hívj fel! Tartozom neked egy nagy szíveséggel! – Köszi – mondta Raven, de a lelke mélyén tudta, hogy nincs gusztusa behajtani az ilyen adósságokat. Ez a hely kigyógyította őt ebből. – És hogy van Gina, a barátod? – kérdezte Siobhan, miután Adewale elment. – Nem tudom. Már nem vagyunk barátok. Raven beleharapott a szendvicsébe, de olyan íze volt, mint a fűrészpornak. – De ti elválaszthatatlanok voltatok. – Igen, de kigyógyították belőlem. Siobhan elfintorította az arcát. – Emlékszem, hogy egy tanfolyamon voltunk. Jó nagy nyomást helyeztek rá. Hetekig darabokban volt, amíg össze nem foltozták. Johnny elvett egy burgonyaszirmot Raven tálcájáról. – És azok alapján, amit Ade mondott, megint darabokra eshetett. Talán beszélhetnél vele. – Gondolod? Nem vagyok benne biztos, hogy az segítene. Raven rosszul lett már csak a gondolatától is. – Viszont ártani biztos nem árt. Megfogadva Johnny tanácsát, vacsora után Raven nekiállt megkeresni Ginát. A legrosszabb állapotban lévő diákok az orvosi részlegben voltak pszichiáterek felügyelete alatt. Még mindig volt drog a szervezetükben, hiszen minden reggel újabb adagot kaptak a megerősítő üléseken. Minél többet gondolkozott rajta, annál nyilvánvalóbbak lettek számára a jelek: a kosztüm, a hajnali találkozók, a furcsa nyelvezet, a különös kifejezések és a hangulatingadozások. Gina a befolyásoltság jeleit mutatta, és hiába egy társasági kultusz kebelezte be, olyan erős volt, mint egy vallásos szekta. Gina abban az ágyban ült, amiben Kieran is feküdt nem is olyan rég. A térdét teljesen a mellkasához húzta, az állát rajta pihentette. – Szia! – mondta Raven, miközben megállt Gina lábánál. Gina ránézett. – Nem számítottam rá, hogy meglátogatsz. Nem épp egy lelkes üdvözlés. – Én sem számítottam arra, hogy jövök, de egy barátom arra biztatott, hogy próbáljam meg. Hogy vagy? – Össze vagyok zavarodva. Adewale azt mondta, hogy tartozom neked egy bocsánatkéréssel. – Össze vagy zavarodva, mert összezavartak téged. Rossz dolgot tettek veled, olyanná változtattak, aki nem vagy. Gina mélyet sóhajtott. – Apa végre szeretett így. – Maradjon köztünk, de ő egy idióta!

Gina arcán egy mosoly futott végig. – Anya is ezt mondta róla, mielőtt elköltözött. – Nem mondhatnám, hogy hibáztatom érte. – Holnap értem jön, és visszavisz az Államokba. – Örülök. Ki kell szabadulnod innen. Gina a térdeire hajtotta a fejét. – Nagyon sajnálom, Raven, amit veled tettem. – Tudom. – Nem kellett volna hinnem nekik, de valahogy beférkőztek a fejembe. Gina a lepedőjét gyűrögette az ujjai között. – Tudom. Be is drogoztak titeket, tudod? – És ez mentség? Ami a legjobban zavar engem, az az, hogy azt hiszem, valahol mélyen mindig is lenéztem a származásod, ezért is érhették el ezt a hatást. Kemény volt hallani ezeket a teljesen őszinte szavakat. – Mindannyiunkban vannak rossz dolgok. Én sem rajongtam értetek, a gazdag gyerekekért. – De te sosem verted le ezt rajtam. – De ha én vettem volna részt azon a programon, és az én előítéleteimre játszottak volna rá, akkor lehet, hogy most nekem kéne bocsánatot kérnem. Én is hibáztam abban, hogy egy kalap alá vettelek titeket, ez egy butaság, hiszen az emberek emberek. De azok az agymosók nagyon okosak voltak. Elhitették veled, hogy bűnös vagy, hogy ne állj ellen és add meg magad. Ez a gyerekbántalmazás egyik formája. Nem a normál formája, de attól még elég beteg. Sokszor elhitetik az áldozatokkal, hogy bűnösek. Gina arcán látszott, hogy egy kicsit megkönnyebbült. – Gyerekbántalmazás? Igen, az volt, ugye? Ha így fogom fel, akkor együtt tudok élni magammal. – Akkor jó. – Raven örült, hogy tudott valami olyat mondani Ginának, amivel segíthetett, bár elég szomorú dolog volt az ágyánál állni. Mintha a barátságuk virrasztásán lenne. – Legyen jó életed a továbbiakban! – Megpróbálom úgy csinálni. Neked is! És adj majd hírt magadról, hogy boldogulsz! – Rendben! És ha be akarod bizonyítani, hogy tényleg sajnálod azt, ami történt, akkor tegyél meg nekem egy szívességet. Soha többet ne hallgass arra, amit az a seggfej apád mond! Gina keserűen felnevetett, és megrázta a fejét. – Nem fogok. Raven azonban attól tartott, hogy fog. Az embernek sosincs könnyű dolga a családjával. Raven kisétált az orvosi szobából. Biccentett egyet Hedda felé, amikor elment mellette, de csak egy jeges tekintet volt a válasz. Oké, nem nyerhetsz meg mindenkit. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy Hedda és ő sosem kedvelték egymást, nem kellett ehhez az udvarház. Nem okolhatja az agymosást minden egyes bukkanóért az élet ösvényein.

23. fejezet Isaac sérülései súlyosabbak voltak, mint amilyennek először látszottak. Csak az akaratereje miatt nem vesztette el az eszméletét addig, amíg meg nem tudta, hogy a fiai biztonságban vannak. Kieran az ágya mellett ült a Szent Tamás Kórház intenzív osztályán, és egy sólyom intenzitásával figyelte a monitorokat. Belső vérzés. Agyduzzanat. Repedt bordák. Eltört ujjak. Az egyetlen jó oldala ennek az egésznek az volt, hogy ez alapján vádat emelhettek Kolnikov és Burnham ellen, és nem kellett azonnal bizonyítani a gyenge lábakon álló korrupciós vádat. Ez volt az ő Al Capone perük. Nem lehetett óvadékkal szabadon helyezni őket, hiszen komoly testi sértés követtek el, és fennállt az elmenekülés veszélye. Isaac ujjai megmozdultak. A székébe belesüppedt Kieran azonnal felegyenesedett ültében. A szemhéjjak megrebbentek. – Uram? A kék szemek Kieranra vetültek. – Még itt vagy? – Igen, uram. – Mennyi ideje? – Huszonnégy órája van itt. Szomjas? A nővér azzal a szigorú instrukcióval hagyta itt, hogy kínálja a folyadékot, ha felébred. – Az vagyok. Mint a Szahara. Kieran Isaac szájához tartotta a szívószálat. – Nem hiszem, hogy ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy megemlítsem, de a Szaharának van az egyik legnagyobb föld alatti víztartaléka. Isaac elmosolyodott. – Én sem hiszem. De jó tudni. Kieran visszarakta a poharat a kisszekrényre. Isaac egy ideig szótlanul nézte Kierant, jólesett neki egy kicsit csendben feküdni. – Büszke vagyok rád, Kieran – szólalt meg végül. Érzelmek cikáztak végig Kieranon, többnyire kellemesek, de egy csipetnyi zavarodottság is vegyült közéjük. – Köszönöm. – Nagyon sokat fejlődtél ez alatt a küldetés alatt. – Igen, én is így gondolom. – Tudod, hogy egy kicsit másképp nézek rád, mint a többiekre. Igen, ezt ő is érezte. Isaac neki mindig megmondta, ha büszke volt rá valamiért. – Tudom, hogy okosnak tart. Isaac egy pillanatra becsukta a szemét, ahogy belehasított a fájdalom. – Nemcsak arról van szó, ahogy a munkát végzed, hanem… – köhögött – fiamként tekintek rád, mert annak tartalak. – Mennyi gyógyszert adtak önnek, uram? – Nem eleget. – Isaac elmosolyodott. – Komolyan beszélek. Amióta csak beszerveztelek, azt gondoltam, hogy itt van ez a nagyszerű fiú, akivel senki nem törődik. Elhatároztam, hogy felvállalom ezt a feladatot. – Én, én… – Hogy reagáljon az ember egy ilyen vallomásra? – Köszönöm. Nagyon jó munkát végzett! Mindig mellettem volt.

Issac összevonta a szemöldökét. – De ez nem jelenti azt, hogy könnyedén meg fogsz úszni bármit is, nincs kivételezés. Rád is azok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra. – Eszembe se jutna más, uram. – De megszegted őket azzal, hogy fenntartottad Ravennel a kapcsolatot. – Á, igen. Azt szeretném erről… – Ő mondta nekem. – Értem. Nem mondhatom, hogy sajnálom. – A szabályokat bizonyos célokból hozzuk. Az FDÜ áldozatokat követel. Ezt megmondták neked, amikor beléptél. – Igen, igen, megmondták. Ez most nem a hosszú magyarázkodások és a mentségek keresésének ideje volt, hiszen most csak az számított, hogy Isaac magához tért. – Szüksége van valamire, uram? Szóljak a nővérnek? Megnézem, hátha találok egy csinosat, aki betakargatja. – Na húzz el, Kieran! Pihennem kell. Isaac ajkai mosolyra görbültek, ahogy álomba merült. Kieran szándéka is ez volt. Kieran felállt és nyújtózott egyet. Csak most tudatosult benne, hogy már napok óta ugyanabban a ruhában van, és nem evett, ivott eleget. Odament az ablakhoz, és kinézett. A folyó túlsó oldalán a parlament magaslott. Mrs. Bain telefonját Joe-nál hagyta, így nem tudott kapcsolatba lépni senkivel, és bíznia kellett a legközelebbi FDÜ-s látogatóban, hogy hoz neki tiszta ruhát és némi pénzt. Eltűnődött, hogy vajon mit csinálhat Raven. Valószínűleg bepótolja az alváshiányát, és megpróbálja kideríteni, hogy mi is folyt az iskolájában. Bárcsak tudna neki valahogy üzenni! Még most sem tudta, hogy mihez fog kezdeni vele. Úgy néz ki, hogy választania kell: vagy ő vagy az FDÜ. – Hogy van? – Nat állt az ajtóban egy sporttáskával és egy elviteles pohárral a kezében. – Sokkal jobban, mint tizenkét órája. Volt egy-két ijesztő óra, amikor úgy nézett ki, hogy kómába esik, de most már magánál van, csak alszik. – Átveszem. Azt a parancsot kaptam, hogy küldjelek vissza a főhadiszállásra, hogy pihenj. – Joe megjött már? – Igen, tegnap. Bár alig láttam, mert állandóan megbeszéléseken van a mentorokkal. Azt hiszem, azt a nemzetközi hálózatot próbálják felgöngyölíteni, amit azok az emberek működtettek. Azt mondta, úgy néz ki, hogy néhány bűnös megmenekül, de az jó kezdet volt, hogy összeterelted őket. Kieran megitta a teát, amit Nat hozott neki. – És arról mondott valamit, hogy vannak a diákok? – Azt mondta, a szociális szolgálatok vigyáznak rájuk. – És nem említett egy Raven nevű lányt véletlenül? Nat megrázta a fejét. – Nem. Valójában alig mondott valamit arról, hogy mi történt vele, csendes volt, nem azt a szokásos poénkodós énjét hozta. Azt hiszem, a drogok és a halálközeli élménye jobban megrázta, mint azt bevallja. Különben ki az a Raven? – Ő segített megmenteni Isaacet. Nat leült a székre, hogy ő virrasszon tovább. – Jó néhány hézag van abban, amit mondott. Az lesz a legjobb, ha mész és beszélsz vele. Kieran a tárgyalóban találta Joe-t a négy mentorral együtt. Rivers vezette az ülést azzal a

„térjünk a tárgyra” energikussággal, ami a Farkasok vezetőjétől elvárható. Jan, a Macskák mentora, jegyzetelt, miközben a háttérbe húzódva mérlegelte az elhangzottakat. A mindig elegáns Taylor Flint, a Kobrák vezetője, a táblagépén ellenőrizte, hogy nincs-e rajta valaki a nemzetközi elfogatási listán a felügyelőbizottsági tagok alkalmazottai közül. Dr. Waterburn a szokása szerint a laptopjába temetkezett, miközben a munka nagy részét feltehetőleg ő végezte el, hiszen az ő feladata volt, hogy kielemezze a legfőbb játékosok közötti kapcsolatokat. – Key, jó, hogy megjöttél! – mondta Joe. – Néhány részlet még homályos nekem a történtek kapcsán. Azt hiszem, kihagytam néhány biztonságit is. Kieran leült. – Meglátom, mit tehetek hozzá. Jan Hardy az órájára nézett. – Hogy őszinte legyek, Kieran, szörnyen nézel ki. Talán várhatnánk ezzel holnapig. – Igen, hölgyeim és uraim, akkor ennyit mára. – Rivers felállt, és becsukta a mappáját. – Mindenki jó munkát végzett. Isaac bizonyára már jobban van, ha itt vagy, ugye? – Igen, igen, elég jól ahhoz, hogy azt mondja nekem, hogy húzzak el. A mentorok nevettek. – Jó ezt hallani. – Rivers az ajtó felé lépett. – Uram, csak egy percre még, ha nem bánja. – Mi az? – Az a lány, aki segített nekünk, Raven Stone. Néhány hete már megkérdeztem Isaacet arról, hogy mi lenne, ha ő is csatlakozna hozzánk. Joe arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. – Tök jó ötlet! Miért nem mondtad? Azért, mert Isaac válasza nem volt túl biztató. – És mit mondott? – kérdezte Rivers. – Azt, hogy még gondolkozik rajta, de… – Akkor várjuk meg, mit dönt. Bár van abban a lányban potenciál, az tény. – Ezek szerint felhívhatom, hogy elmondjam neki, mi van? Rivers nemet intett a fejével. – Határozottan nem. Mi lesz, ha Isaac végül a nem mellett dönt? – De nem hagyhatom, hogy fogalma se legyen arról, hogy mi történt velem… velünk. Mrs. Hardy sóhajtott egyet. – Szóval erről van szó. Küldj neki egy kis virágot, hogy kitartson addig, amíg beszélhetsz Isaackel. Mi álljuk. Kieran nem hitt abban, hogy ez elegendő lenne. – Köszönöm, de ki tudom fizetni a saját virágaimat. – Csak tartsa be az utasításokat, Mr. Storm! – mondta Rivers hivatalos hangon. – Nyilván nem akarja azzal kockáztatni az említett hölgy beszervezését, hogy túl hamar megszellőzteti. Abban az esetben pedig ha mégsem kerül be hozzánk, akkor gondolom, nem akarja megszegni a szabályokat, hogy felmondják a szerződését, ugye? Kieran káromkodott egyet magában. – Nem, uram. A gyönyörű liliomcsokor még mindig virágzott, amikor Ravennek és a nagyapjának ki kellett költöznie a kisházból. Ijesztő volt úgy nekiindulni a világnak, hogy nem volt hova menniük. A nagyapja lefoglalt maguknak egy motelszobát reggelivel, hogy átvészeljék valahogy, de nem engedhették meg maguknak, hogy sokáig ott maradjanak. – Mi legyen ezzel? – kérdezte a nagyapja, amikor utoljára körbenézett a konyhában és

kiöntötte a vázából a vizet. Raven szomorúan gondolt a telepakolt kocsijukra. Amikor megkapta a virágot, nagyon izgatott lett, de aztán Kieran továbbra sem jelentkezett. Olyan volt, mintha eltűnt volna a föld színéről. Talán a csokrot búcsúként küldte Kieran, és a fehér kártyára írt „sok szeretettel” üzenettel vett tőle búcsút. Már hozzászokhatott volna ahhoz, hogy az emberek anélkül mennek el, hogy visszajönnének, de minden egyes alkalommal egyre jobban fájt. – Dobd ki a kukába! Nem vihetjük magunkkal. – Be tudom valahova szuszakolni. – Ne, nem kell. Szembe kell néznem azzal, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem vihetek magammal. Mint a Kierannal kapcsolatos reményeit. Lecsippentette az egyik virágot, hogy lepréselje és eltegye emlékbe, de a többit a komposzthalomra tette a kisház oldalában. A nagyapja utoljára zárta be a kisház ajtaját. – Mikor mész munkába holnap? Raven egy fodrásznál talált munkát kisegítőként. Ő fog sepregetni és hajat mosni. A fodrászatnak idős vendégköre volt, egy halom édes öreg néni, de Raven mégis azt érezte, hogy az alacsonyan fizetett munka börtönének ajtaja máris rácsapódik, ahogy közeledett az első munkanapja. – Kilenckor. – Az jó. Sok minden volt, amiről egyikük sem beszélt. Arról például, hogy Robertet eddig sehová sem hívták be interjúra, ahova jelentkezett, és hogy Raven nem fogja tudni megcsinálni az érettségijét belátható időn belül, ha ő lesz a kenyérkereső. – Menni fog, nagyapa – esküdözött. Meg fog valahogy birkózni a jövőjükkel, ha nem akar magától jönni a jó. Miközben kikanyarodtak azonban az útra, nem bánták, hogy egy ilyen boldogtalan helyet hagynak a maguk mögött. * – Mrs. Pritchard, megy valahova vakációzni a nyáron? Raven ezt már az aznapi negyedik vendégétől kérdezte meg. Valami felfordulás volt az üzlet ajtajánál, de a mosdókagylók mellől nem láthatta, hogy mi folyik elöl. A fodrászat tele volt, mivel hétfőnkén a nyugdíjasok különleges kedvezményt kapnak, így a bejáratnál ott sorakoztak a bevásárlókocsik, a járdát pedig két mozgássérült robogó foglalta el. – Már voltam, drágám. Egy nagyon kellemes hetet töltöttem a nővéremmel Bournemouthban. – Jól hangzik. – Nagyon jó táncos mulatságok voltak délutánonként a hotelben. – Az jó! Szeretek táncolni. – Én is. Fénykoromban még szvingbajnok is voltam. – Tényleg? – Raven elismeréssel mosolygott az idős hölgyre. – Fogadok, hogy egy igazi bombanő volt. – Mi az hogy! Körül is dongtak a férfiak. Raven kuncogott. Oké, meg tudja ezt csinálni. Ha ez a munka ilyen meglepetéseket tartogat, mint ez az idős hölgy, akkor nem lesz olyan agyzsibbasztó, mint amitől félt. – Én is jól táncolok. Ilyen irányban szeretnék továbbtanulni. – Sok szerencsét hozzá! Mert az kell hozzá, hisz nehéz bejutni, ugye? Sok fiatal lány

szeretne magának helyet szerezni, de olyan kevésnek sikerül. Hát ez eléggé lehangoló. – Igen, azt hiszem, ez igaz. Egyeseknek mégis összejön. És ha meg se próbálom, akkor nekem biztos nem fog. – Ez a jó hozzáállás! Egy újabb vendég foglalt helyett a mögötte lévő mosdónál. – Raven, ha végeztél Mrs. Pritcharddal, megmosnád az új vendégünk haját? – kiáltotta a tulajdonos. – Persze, Mrs. Ward! – Raven egy törülközőt csavart a valahai szvingbajnok fejére. – Parancsoljon, Mrs. Prichard! Julie már várja önt! – Köszönöm, drágám! – Mrs. Pritchard kis sasszékkal lépdelt el. Raven a következő vendége felé fordult, aki nem volt más, mint Kieran, aki ott ült a székben. – Ó, istenem, hát te mit csinálsz itt? – Raven a nagy meglepetésében véletlenül maguk felé irányította a zuhanyfejet. – Úgy látszik, hogy zuhanyozok egyet. Helló, Raven! – De te nem… azt akarom mondani, hogy dolgozom. – Látom. Én vagyok az új vendéged. Befizettem magam egy hajmosás, vágás és szárítás kombóra. Nem te mosod meg a hajam? Raven magán érezte Mrs. Ward tekintetét. Végül is ez még csak az első munkanapja volt. – Rendben. Hajtsd hátra a fejed! Raven bevizezte Kieran haját. Miért jött ide? Teljes csend, aztán most meg itt van. Ha nem örülne ennyire, hogy láthatja, biztos felháborodna. – Egy ideje már szeretnék hajat vágatni. Tudod, nem vagyok biztos benne, hogy mondjam el neked, de van egy lány, akit le akarok nyűgözni. Nemrég tűnt fel az életemben. Raven a virágillatú sampont egy kicsit túl erősen dörzsölte bele Kieran fejbőrébe. – Ó, tényleg? Máris utálja, bárki is legyen az a lány! Szóval azért jött, hogy közölje vele, hogy továbblépett. Sörtehajjal fog majd kilépni a fodrászatból. Vagy egy bodros dauerral. Vagy teljesen leborotváltatja a haját. Kieran ránézett, és a mosolyával elárulta, hogy csak cukkolja őt. – Csodálatos lány. Az egyik este sok ember életét mentette meg. Raven mozdulatai gyengédebbekké váltak. – Tényleg? Nem hiszem el! Az a lány általában egy katasztrófa. Hogy van Isaac? – Többesélyes volt a dolog egy ideig, de most már átvészeli. – Örülök. – Engedélyt adott, hogy beszélhessek veled. – Engedélyre volt ehhez szükséged? – Igen. Raven ellenőrizte, hogy a víz a megfelelő hőnérsékletű-e, aztán leöblítette Kieran haját. Ahogy Kieran teljesen hátradöntötte a fejét, a tekintetük találkozott. Raven elmosolyodott, és reménykedni kezdett abban, hogy a dolgok végül megoldódnak. – Nincs szükséged egy új frizurára ahhoz, hogy lenyűgözz. Az éppen elég volt, hogy megmentettél minket a rosszfiúktól. Raven elkezdte bebalzsamozni Kieran haját. Kieran behunyta a szemét, és szája körül egy önelégült mosoly jelent meg. – Egész nap itt tudnék feküdni, miközben ezt csinálod.

Raven az ujjaival bebarangolta Kieran fejét. Az a hatalmas agy szó szerint a kezei között volt, de ami még fontosabb, hogy az volt a kezei között, ami Kierant Kieranná tette. – Hát azzal biztos kirúgatnám magam. – Az jó, mert egy ajánlatom van számodra. Számodra és a nagyapád számára. – És milyen ajánlat? – Ha leöblíted a hajam, elmondom. Mivel felelősséggel tartozott a munkáltatójának, és különben is az egész fodrászat őket figyelte, Ravennek meg kellett várnia a munkaideje végét ahhoz, hogy meghallgassa az ajánlatot. Így Kieran is rászánta magát arra, hogy elüljön tőle és lenyírassa a haját. Mrs. Ward nagy hűhót csapott Kieran körül, de az is kiderült róla, hogy nemcsak az ősz hajú idős hölgyeknek tud jó frizurát csinálni, hanem a jóképű fiatalembereknek is. Az idős hölgyek elpirultak, ahogy megosztották a tükröt Raven udvarlójával, ahogy magukban Kierant már el is nevezték. Kieran pedig elbűvölte őket azzal, hogy elmondta nekik, amit a negyvenes-ötvenes évek zenéjéről tud. Raven nem is tudta, hogy ezt is tanulmányozta. De hát nem kéne meglepődnie. Hiszen Kieran mégiscsak Kieran! Mrs. Pritchard sóhajtott, miközben kifizette a számlát. – Fiatalember, maga az én Jimemre emlékeztet. Majd Ravenhez hajolt. – Tartsa meg őt, kedveském! – Remélem, meg tudom – mondta Raven, miközben felsegítette rá a kabátját. Mrs. Pritchard egy sálat kötött a fejére, hogy megvédje a frissen fésült frizuráját. – Ahogy rád néz, szinte felfal a szemével, úgyhogy nem hiszem, hogy ez bármi problémát is jelentene. Miután Kieran végzett a hajvágással, megvárta Ravent az utcán, hogy elkísérje őt a szállására. Mrs. Ward már öt perccel a munkaideje vége előtt kitessékelte Ravent az üzletből, miközben csillogó szemmel kívánt neki kellemes délutánt. – Most már csak az enyém vagy, ugye? – mondta Kieran, miután megcsókolta. – Igen. És tényleg az övé volt. Raven belefúrta az arcát a Kieran illatú kabátba, és tudta, hogy bármit is hozzon a beszélgetésük, ő végtelenül és reménytelenül az övé. Kéz a kézben sétáltak végig a főutcán. – Jó tudni, hogy most senki sem lő ránk – jegyezte meg Raven, ahogy meglátta a tükörképüket a gyógyszertár kirakatában. – Az élet egyszerű dolgai – mondta Kieran olyan komoly hangon, hogy megnevettette Ravent. – Szóval mi az ajánlat? – Tudod, hogy Isaacnek dolgozom. – Igen, erre már magamtól is rájöttem. Kieran a hüvelykujjával megsimogatta Raven csuklóját. – Isaac egy kiképzőközpontot tart fenn Londonban az olyan fiatalok számára, akiknek van valami érzékük a bűnügyi nyomozáshoz. Ez a szervezet finanszírozza a tanulmányainkat. A diploma után vagy maradunk, és továbbra is az FDÜ-nek dolgozunk, vagy pedig az igazságszolgáltatás más ágaiban helyezkedünk el. Az ügynökség ötlete Isaac fejében született meg, miután felismerte, hogy a nyomozóknak nincs saját képzése, mint például a katonáknak vagy a hagyományos rendőrtiszteknek. – És emiatt jöttetek Joe-val együtt Westronba? – Igen, küldetésen voltunk.

– Ezt mondta Isaac is. – Az ügynökségünk megpróbál a háttérben maradni. Nem dolgozik titokban, de nem csap nagy hírverést sem maga körül. Jobban tudunk dolgozni, ha az emberek nem tudják, hogy a helyszínen vagyunk. – És hogyan lehet csatlakozni? – Csak meghívással. Pont ez az. – Mármint mi? – Egy meghívás. Helyesebben kettő. Isaac szerint ugyanis szükségünk lenne egy gondnokra is. Mostanában megbabráltak néhány fürdőszobát, és azt gondolja, egy gondnok jobban elejét tudná venni az ilyen és ehhez hasonló eseteknek, mint a takarítónők. – Kieran, nem csinálod ezt valami jól. – Túl homályosan beszélek. – Igen. – Rendben, akkor megpróbálom még egyszer. Kieran lehajolt és megcsókolta Ravent. – Na most már jobban érzem magam! Bár még mindig nem tudom, hogy mit fogsz szólni az ajánlatomhoz. – Kieran, ne csigázz tovább, mert belehalok! Kieran két szemöldöke között megjelent az ismerős ránc. – Tudod, hogy a csigáztatás nem öl meg senkit, csak akkor, ha a csiga szót a középkori vallatóeszközre érted. – Kieran Storm, nem kérek több értelmező szótár szövegelést! – Bocs. – Tehát valami fontosat akarsz nekem mondani? – Igen. – Akkor halljuk. Kieran elvigyorodott. – Átmentél a felvételi vizsgán. – Nem is tudtam, hogy felvételiztem. – Isaac felmérte a képességeid, amikor megrohamoztátok az udvarházat. Megkérdeztem tőle, hogy nem gondol-e arra, hogy alkalmazzon. Azt mondta, hogy jól teljesítettél. – Azt mondta? – kérdezte örömmel Raven. – Nem egészen. – Kieran pontosságra törekvő elméje újra előtört. – Ó. – Szó szerint úgy fogalmazott, hogy ez a lány felírja a rosszalkodók nevét, és még seggbe is rúgja őket, ami azt jelenti, hogy egy született Farkas. – Vagyis Rivers őrnagy csapata? – Így van. – És milyenek a Farkasok? – Már megmondtam erre a választ. Olyanok, mint te. – Seggberúgósak és névfelírósak? Kieran elvigyorodott. – Igen. Majdnem elcsesztem a felvételedet azzal, hogy folytattam a kapcsolatunkat, mielőtt még Isaac beleegyezett volna, de végül úgy döntött, hogy nem rúg ki engem, és nem törli az ajánlatodat, mint ahogy azt a szabályok diktálták volna, hanem ez egyszer kivételt tesz. – Mert szüksége van az agyadra? Kieran közelebb hajolt.

– Nem, mert azt mondta, hogy kivételesen jó vagy. Kieran egy gyors csókot nyomott az orra hegyére. – És van még valami. A nagyapád is kapott egy meghívást. – Munkát akar neki adni? – Az FDÜ-nek szüksége van egy tapasztalt gondnokra, hogy rajtunk tartsa a szemét. Ehhez az álláshoz jár egy jó fizetés és egy lakás is. Nem kell jövőre nyugdíjba mennie, hanem dolgozhat addig, ameddig megvan az ereje hozzá. Raven megállt a szállójuk bejáratánál. – Kieran, ez mind igaz? – Igen. – És szerinted meg tudom csinálni? – Teljes mértékben. – Kieran Raven füléhez hajolt, és belesúgott. – És azt hiszem, szeretsz seggbe rúgni másokat, ugye? Kieran megpaskolta Raven fenekét. – Te mondtad. Raven visszapaskolta Kieranét. – Szóval elfogadod? – Nem látom teljesen, hogy mire mondanék igent. – Képzést kapnál a számodra kiválasztott tantárgyakból, ami a te esetedben büntetőjog, testnevelés, bizonyítékgyűjtés és esetfelderítés lenne. És az FDÜ-s munka mellett leteheted az érettségidet Londonban. – És táncot is tanulhatok? – Miért is ne, hiszen, amint tudom, pokolian jó táncpartnered van! – Tényleg? – visított fel Raven. – Te is velem csinálnád? – Igen, tényleg. Kieran elkapta Ravent, ahogy a karjaiba vetette magát. Kieran felemelte a lányt, aki apró csókokkal borította el a frissen nyírt haját. – Tudnod kell valamit partner: imádlak! Raven nevetett, arca fürdött a napfényben. – Ez azt jelenti, hogy igen? – Igen arra, hogy Farkas legyek, igen arra, hogy egy évet Londonban tanuljak, és egy nagy igen arra, hogy veled legyek! Kieran lerakta Ravent a földre, és megölelte. – Nagyon szeretném ezt, és nagyon szeretlek, Raven! Ravent Kieran vallomása mámorító örömmel töltötte el. – Mindig azt gondoltam, hogy kivételes ízlésed van. Raven engedte, hogy Kieran az ajtó felé húzza. – Örülök, hogy igent mondtál, mert Isaac szerint jó csapat leszünk. – Igen? Mint te és Joe? – Igen, bár Joe most néhány hónapra szünetel. Az udvarházban történtek eléggé megviselték, így hazament egy hosszabb vakációra. Isaac azt akarja, hogy most veled dolgozzak. – Storm és Stone ügynök. Jól hangzik! Kieran Ravent az üres hallban háttal a korlátnak szorította, az egyik keze a csípőjén, a másik a tarkóján. Ó, igen, felismerte ezt a műveletet! A gyomra összehúzódott az örömteli várakozástól. – Az én logikám és a te ösztöneid. Ez aztán az erős kombináció! – Ha te mondod…

– Szóval elfogadod a kihívást? – Teljes mértékben! – Raven lábujjhegyre állt, míg Kieran lehajolt, hogy az ajkuk csókban forrjon össze. A küldetés teljesítve.

Joss Stirling sikersorozata!

A Lélektársak-trilógia a savantok szövevényes világába kalauzoló akciófilmesen izgalmas, sodró cselekményű regény méltán népszerű a kamaszok körében. A sorozat első része, a Sky. Főhőse egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül. Aztán Sky egy hangot hall a fejében... Az Ő hangját. És Zed is érti a lány még ki sem mondott válaszait. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt... A sorozat második része, a Phoenix, Londonban játszódik, ahol a tizenhét éves főhősnő egy bűnözőkből álló savant banda tagja. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt ,,lefagyasztani”. Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont ... Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs? A trilógia záró részében, a Crystalban, Crystal Brook a család fekete bárányának számított; senki sem vette észre, hogy neki is savant képességei vannak. Amikor nővérével, Diamonddal Denverbe utaznak, egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös és lehengerlő Benedict testvérekkel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan jegygyűrű csillog az ujján. Crystalt azonban nemcsak, hogy nem hatja meg a fiúk sármja, de úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még életben. Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két család. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnak és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni szeretteiket és megfejteni egy rég elfeledett titkot.

\'7b1\'7d a raven hollót jelent angolul \'7b2\'7d A marmite egy jellegzetes ízű, sörélesztőből készülő krém. Az angolszász országokban népszerű.