...összegyűjti őket, mint a kévét a szérűre.
Kéve
(Mik 4,12)
Székely-Mezőség-i református gyülekezetek hetilapja 4. évfolyam – 2. szám (116.) – 2008. január 13. Id. Balogh Károly
Mi van a házadban? (Olvasd: II. Királyok 4:1-7) Évezredekkel ezelőtt egy asszony Elizeus prófétához kiáltott. Ez a kiáltás a kétségbeesés jajjszava volt. Azért volt kétségbe esve, mert a férje meghalt, a család adóssággal maradt, s a hitelező követelte a pénzt, mondván: hogyha nem fizet elveszi a gyermekeit. Akkor olyan volt a törvény, hogy ezt lehetővé tette. Azonban, az ilyen elvett gyermekeket rabszolgává tették. Mindezek tudatában megértjük az asszony kétségbeesett kiáltását, segítségkérését. Abban az időben nagy híre volt Isten emberének, Elizeus prófétának. Sokan felkeresték, segítségét kérték, így tett ez az asszony is. A próféta megszánta az asszonyt, segíteni akart, de előzőleg úgynevezett „környezettanulmányt” készített. Ezért kérdezte meg az asszonyt: „mi van a te házadban?” – Egy korsó olaj – felelte őszintén az asszony. Erre a válaszra egy különös utasítást adott a próféta: – Menj haza, szedd össze minden edényedet, kérjél a szomszédoktól is, de ne keveset s töltsd meg azokat az olajadból. Az asszony szót fogadott, úgy cselekedett,amint Isten embere mondta. Isten csodát tett a korsóbeli olajat megsokasította, amit az asszony eladott és kifizette adósságát, megmentvén ezzel gyermekeit. A hitelező ma is szerte jár, a mi világunkban is jelen van. Ma, talán korszellemnek nevezik. Jár a falvakban, a városokban, jár a házakban a szívekben, s azt mondja az embereknek: vasárnap ne menj templomba, vedd a kocsidat s menj kirándulni. A másikhoz így szól szerzek neked privát munkát, amiért kétszeres fizetést kapsz, hagyd az istentiszteletet. A
gyermekeknek ajánl egy szép TV filmet, mondván, hogy ne menjenek vallásórára. A fájdalmas csontú öregeknek azt ajánlja, hogy maradjanak ágyban, pihenjenek, ne menjenek a templomba. Mindenkit megszólítva elmegy egy időre, de aztán visszatér és követeli, hogy fizessenek. – Ha nem fizetsz, elviszem a családod békességét, hitvesed hűségét, gyermeked, unokád szeretetét. Elviszem hitedet és elviszem az üdvösségedet! A hitelező kegyetlen rabszolgaságba akar juttatni mindenkit. Elviszi egyházunk, népünk egyetértését, gyönyörködik a széthúzásban, elviszi az öszszefogást. Aztán, amikor észreveszik az emberek a bajt, a nagy ürességet, elkezdenek kiáltani, jajgatni. Csak, az a baj, hogy egymáshoz kiáltanak, pedig írja a Biblia, hogy „emberekben lehetetlen a mi reménységünk.” Testvérek kiáltsunk emberek helyett Istenhez. Isten emberré lett Jézusban, hogy megtalálhassuk Öt. És, ha az Istenember megkérdezi, hogy mi van a te házadban, feleljünk őszintén. Mondjuk el, hogy van imádság, hit, békesség, szeretet. Életünk minden napja egy istentisztelet, templom a mi házunk. Vagy, valami mást kell mondanunk – azt, hogy az én házamban káromkodás van, rohanás van, idegeskedés, veszekedés van. A házam nem otthon, hanem csak lakás, ahol sokszor megfagy az élet. A bibliai asszony azt mondta, csak egy korsó olajom van. Abban az időben az olaj valóságos kincs volt. Táplálék volt, gyógyszer volt és világító anyag. Egy régi cserép korsóban tartotta ezt a kincset. Ezen a régi korsón rajta lehetett egy nagyanya, egy édesanya keze nyoma, féltve őrizte minden nemzedék. (Folytatás a 2. oldalon)
BZs
tág u ló id ő b e n ki számolta meg a homokóra homokszemeit ki hallgatta meg az öreg falióra ingacsendjét a tükörsima időt a Szó csobbanása tágítja-teríti partra mond ki
Közgyűlés Bergenyében Hozzávetőleg 100-an voltunk jelen a gyülekezet tagjai közül január 6-án, a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében tartott közgyűlésen. Lelkipásztor a 2008-as esztendő igéjével köszöntötte a megjelenteket: „minden gondotokat őreá vessétek, néki gondja van reátok” (I. Pt. 5,7) , és röviden beszélt arról, hogy voltak és lesznek gondjaink, nehézségeink, de tudjuk, hogy azokat nem egyedül, magunkra hagyatva kell hordoznunk. Hisszük, Isten kegyelme fog kísérni minket az új esztendő napjaiban is, az üdvösség fel irányítva lépteinket. Egy ismert „bölcselet” is elhangzott: Isten nem szélmentes hajózást, hanem biztos célbaérkezést ígér. Az Úr adjon nekünk békességet, örömet, Lelket és lelkesedést az új esztendőben!. A gyülekezetünk lélekszáma 2007 december 31-én 656 volt (azóta két egyháztagunk hunyt el). Egy év alatt 8 lélekkel apadtunk tehát. A 4 keresztelés mellett 7 temetésünk volt (az Úr vigasztalja a gyászolókat az élet beszédével!), az 1 bejelentkezéshez képest 6 kijelentkezést iktattunk. 8 ifjú testvérünk konfirmált, 6 házasságkötést áldottunk meg. Érdekes adalék ennél a bekezdésnél: 10 nem-református testvérünk fizet évek óta rendszeresen (Folytatás a 3. oldalon)
Vasárnap Az ünnepek alatt sok kedves, szellemes üzenetet, sms-t kaptam. Jól esne, ha az év minden napján ilyen szívélyesek lennének az emberek! Az ünnep elmúlik, az ünneplés viszont rajtunk múlik. Minden nap örülhetünk (az Úrban), hálásak lehetünk, szerezhetünk másoknak ünnepi pillanatokat. Például barátainknak naponta elküldhetnénk egy-egy igeverset (tudom nem divatos, menőbb a horoszkóp, de hiszem, Krisztus szava hasonlíthatatlanul igazabb). Ilyeneket: „ne dobjátok el bizodalmatokat”, „boldogok az irgalmasok”, „legyetek erősek az Úrban”. Hétfő Egy megkésett karácsonyi üdvözletet kaptam a napokban. Egy végtelenül meleg lelkű, nagyon idős (87 éves) ismerősöm küldte. A levél tele volt hálálkodással, Isten kegyelmének emlegetésével. Tudom, nem üres kegyeskedésből, hanem őszinte szívből fakadtak a mondatok. Egy gazdag, áldott évet zártam, írja a levél szerzője, igaz, volt három balesetem (lábtörés, autóbaleset, fürdőszobai esés), de Isten megsegített, felerősített, és csodálatosan boldog vagyok népes családom körében… Bámulatos ez a belső derű, lelki erő, őszinte hála! Úgy látszik, tényleg ez az örvendező (hosszú?) élet titka: „minde-nekben hálákat adjatok”. Kedd A karácsonyi börtönlátogatás „folyományaként” az újév első napjaiban váratlan telefonhívás lepett meg. Egyik fogvatartott atyánkfia keresett, megköszönve ünnepi szolgálatunkat, a kórus szívet megható, „könnyet fakasztó” énekeit (tényleg így mondta), és Isten áldását kérve az egész gyülekezetre. Egy emberben, egy lélekben megmozdult valami, és nem restellett visszajelzést adni, köszönetet mondani. Kevés ez? Udvariaskodó, valamilyen kegyért folyamodó gesztus csupán? Mi szeretünk min-
dent meg- is kimagyarázni, legtöbbször sikerrel. Igazunk van, de higgyük el, van a miénknél egy sokkal magasabb, mélyebb, csodálatosabb igazság: az Istené. Az, hogy ő munkálkodik, „ feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk”. Szerda Régi, visszajáró (a szó szoros értelmében, nem a faluban lakik) „kliensem” keresett fel nemrégiben. Pénzt kért, bombabiztos indoklással, és nyomatékosan megerősített ígérettel: visszahozom. Eddig még soha nem sikerült visszaadnia egyetlen banit sem. Vajon miért hiteget mégis minden alkalommal engem, miért ámítja önmagát? Szóvá is teszem neki észrevételemet, aztán utólag megbánom. Ugyanígy állunk mi is Istennel szemben: de, Uram, ezután másként lesz, többet nem, máskor jobban, stb. Aztán ismerjük a fejleményeket… És Isten újból és újból bizalmat szavaz nekünk, bocsánatában részesít. Mert tudja, és milyen jó lenne nekünk is belátnunk: kegyelemből élünk. Szó szerint: „kegyelemből tartattatok meg.” Csütörtök Több napos késéssel villámpostámat olvasom. Jó pár újévi üdvözlet, igevers, biztatás, kérdéseket is megfogalmazó írások, és … újabb divat egyházunkban: lelkipásztorok terhelt múltját leleplező közlemények. Az előbbi kifejezés („terhelt múlt”) egyetlen bűnt ismer: a kommunista rendszerrel való együttműködést. Súlyos vád. Én mégis egyoldalúnak érzem, éppen, mint egyházfegyelmezésünkben a „vadházasság” tételét. Mintha más nem lenne. Új év, megújulás: de milyen irányba, milyen módon? Minden bűn ellen (elsősorban önmagunkban) frontot kellene nyitni. Mert „aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek”. Voltak, akik a régi rezsimet szolgálták (ki), voltak/vannak, akik anyagiasságukat, önző érdekeiket, saját elképzeléseiket. Milyen jó lenne végre az Úrnak szolgálni! Péntek „Hosszabb távon” autózom, elég hideg van kint, egy vékonydongájú
„pali” integet kéts égbees ve, megállok, nagyon hálálkodik, mondja, egy jó órája áll, egészen átfázott, örülök, hogy szükséghelyzetet oldotDomahidi Béla tam meg, és annak is, lesz kivel társalogni, aztán emberem (tényleg!) szó nélkül előveszi mobiltelefonját, egy darabig elbíbelődik vele, gondolom, meggémberedtek ujjai, szidja a készüléket, végül sikerül kapcsolatba lépnie „a hívott számmal”, hangosan beszél, befejezi, újabb számot pötyögtet be, újabb tíz perc, növekvő hangerő, családi sztorik, intim ügyek tanúja leszek, barátom rám se hederít, még felhív néhány embert, közel másfél óra telik így el, egyetlen hangot sem szól hozzám, nem kér elnézést, megérkezünk a célvárosba, leengedi szája elől a mobilkütyüt, odasúgja, itt leszállna, megállok, széles gesztussal jelzi, hogy köszöni, hajtok tovább. „Ímé, mily jó, amikor együtt lakoznak az atyafiak”. Szombat Olvasom interneten, via sky, hogy az idei imahét témája az imádság lészen. Az imádság a párbeszéd egy formája. Tegyük hozzá: mostoha sorsú, kiszorulóban levő. A fenti sms-ekben is jelzett okok miatt abban az illúzióban élünk, hogy a különböző szolgáltatók biztosította széles lehetőségeknek köszönhetően „ e földi téreken” mindent le tudunk beszélni és rendezni. Ez a nem sejteni merre és meddig fejlődő világ pedig csak megerősíti ezt bennünk. Tehát, vonjuk le sokan a konzekvenciát, nincs szükségünk imádságra. Úgy leszünk a kommunikáció rabjai, hogy elveszítjük kapcsolatunkat minden igazi (tulajdonképpeni) párbeszéd forrásával Istennel, és az ő világával. Nagyon evilági kötődésű, gondolkozású emberekké lettünk! Pedig ismerjük az ige intését: „az odafelvalókkal törődjetek.” Igen, imádság által is.
Mi van a házadban?
tott, és szép istentiszteletek emlékei, és az Úr Jézus szeretete. Ha nem fogyott el még a te olajod, adj hálát érette Istennek! Nézz szét a rokonságodban, a szomszédságban, a gyülekezetedben. Vedd észre az üres edényeket, töltsd meg ezeket a hitnek drága olajával. Fizessétek ki a hitelezőt, hadd menjen el, ne tegyen rabszolgává senkit. Ne rabolja el a gyermekeket.
Sok a kiáltás ma is. Az Úr hallja és lehet, hogy téged akar felhasználni, hogy adj az olajodból, segíts ott, ahol szükség van. Ütött, kopott korsó szíveddel indulj el. Kend be a sebeket olajjal, hogy gyógyuljanak, tápláld az éhezőket, gyújts világosságot ott ahol sötétség van. Vigyázz a korsodra, add tovább utódaidnak, mert ennél drágább kincset nem hagyhatsz hátra, ha elmúlik életed.
(Folytatás az 1. oldalról)
Boldog lehetsz ha Jézus kérdésére elmondhatod: van a házamban gond és fájdalom, bűnbánat és nyomorúság, de Uram, van még egy korsó olaj, egy ütött-kopott, összekarcolt, régi korsó-szívem. Benne még a te olajad van. Igék vannak, imádságok, melyekre még édesanyám taní2
Közgyűlés Bergenyében egyházfenntartói járulékot (köszönet ezért a nagylelkű gesztusért), és 54 egyháztagunknak nem állandó lakhelye Bergenye. Itthon tehát csak mintegy 600 református él. A lelki életre egyfajta stagnálás, lassú visszaesés jellemző. Vas de. átlag 94 –en vettünk részt az istentiszteleteken ( néhány találkozó, rendkívüli alakalom is hozzájárult ehhez a magasabb részvételi arányhoz), vas.du. alig 20 volt az átlag, az úrvacsoránál 80 a középérték (ez valamivel több, mint az elmúlt esztendőben, a vallásórákon részt vevő gyerekek aránya is jobb volt a tavalyiénál). Sokféle magyarázatot fogalmazhatunk meg (pl. az idősebb templomba-járó nemzedék sorai megritkultak, stb.), tény az, hogy kórosan terjed a gyülekezet közösségétől való elidegenedés. A zsoltárost idézve, „ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben, mert nagy csoportban vonultam ezelőtt”. Ezelőtt 10 évvel például a vas.du. átlag duplája volt a mainak, a bibliaóráé pedig háromszorosa. Szorongatja szívünket az üresen maradó templom és a hibavaló szolgálat réme. Lelkipásztor elmondja, külső okok miatt soha nem menne el a gyülekezetből, egyetlen szó panasza sem lehet, úgy érzi, a gyülekezet tenyerén hordja, segíti, tényleg biztosítja a békesség légkörét, de úgy tűnik, sokszor nem tart igényt szolgálataira. Idézi Jeremiás prófétát, a csontokba rekesztett tűz hasonlatát. Az sem vigasztalhat, hogy más gyülekezetek is hasonló (adott esetben még nagyobb) gonddal küzdenek, hogy az egész keresztyén Európa nagy vívódása ez ( kontinensünk nemcsak demográfiailag öregszik, hanem hitében is), mi mégis azt szeretnénk, ha nálunk másként lenne, az árral szembe sikerülne megállni, megőrizni a krisztusi közösség összetartó erejét. Vannak kiveszőben levő gyülekezeti alkalmaink, pl. a szombat esti, amelyen nemritkán csak a szolgálattevők teszik tiszteletüket. A bibliaórákat is mindig ugyanaz a maroknyi csoport látogatja, pedig áldott eseményei lehetnének a gyülekezet épülésének. Az anyagi élet területén sikeres évet zártunk. Hálásak vagyunk ezért Istennek. Azt szokták mondani, ha lelkileg rendben van egy gyülekezet, ott az anyagiak is rendeződnek. Mi szeretnénk, ha ennek fordítottja is igaz lenne. Lelkipásztort, gondnokot, presbitereket is meglepte az évvégi
számadásnál a pénztármaradvány értéke. Bevételeink, kerek számokban, a következők voltak: pénztármaradvány (2006) - 8.000 RON, egyházfenntartás - 13.900 RON, perselypénz 14.100 RON, adomány - 4.000 RON, bérjövedelem - 4.300 RON, kamat - 400 RON, egyéb - 200 RON (pl. harangoztatás), holland segélyszállítmány adomány-bevételei: 11.100, összesen: 56.000 RON. Kiadásaink: lp. fiz. - 12.200 RON, közköltség - 3.900 RON, leltári tárgyak - 3.700 RON (ebből 2.600 RON a ravatalozó területe), központi
A mezőbergenyi ref. templom – fotó: Domahidi Béla
járulék - 2.400 RON egyháztagok segélyezése - 900 RON, más egyházak s. - 1.800 RON, erdőőrzés - 500 RON, irodaszerek, könyvek - 150 RON, karbantartási kiadások- 150 RON, más kiad. – 300 RON, egyházi szolgálatot végzők honoráriuma - 5.500 RON, munkálatok (udvar, vízszerelés) 2.500RON, KÉVE – előfizetés 1.140 RON, a két imahét útiköltsége - 700 RON, különböző segélyek 680 RON, rendezvények támogatása - 400 RON, átiratási kiadások 500 RON, egyéb (pl. honorárium lp.-nak) 300 RON, összesen: 37.100 RON. Egyenleg: 18.900 RON. A két szeretetszolgálati csoportunk (Kuratórium és Diakóniai Bizottság) bő 5.000 RON értékben támogatott személyeket, családokat, rendezvényeket, készített csomagokat, az utóbbi december hó folyamán hétvégi szeretetkonyhát működtetett. Örvendetes, hogy bevételeik egyrésze
helyi forrásból származott. Köszönet mindkét csoport tagjainak áldozatos, égető szükségekre felelő, áldásos munkájukért. Egy dolgot különös hangsúllyal értékel a lelkipásztor: a perselypénz öszszege meghaladta az egyházfenntartói járulékét („a gyülekezet mellényzsebéből állja a lp. fizetését”). Lassan eljutunk addig az ideális helyzetig, amikor nem kell hivatalos egyházfenntartói járulékot megszabni, mindenki önként, lelkiismerete szerint adakozik a perselybe, s az bőven elég lesz a kiadások fedezésére… Ezzel együtt megköszöni az adakozók jókedvű, bőkezű hozzáállását, és a nem regisztrált adományokat is, közmunkában, egyéb szolgálatban nyújtott áldozatot. Megköszöni a személyesen kapott, messzemenő, jóindulatú támogatást is. A közgyűlés egyhangúlag jóváhagyja a presbitérium által javasolt személyenkénti 35 RON egyházfenntartói járulékot (18 és 70 év közötti egyháztagok esetén, 70 éven felülieknek ez összeg 10%-ának befizetését ajánlja), megszabja az egyházi szolgálatot végzők honoráriumának összegét, a temetői díjakat (sajnos, a temetőgondozói szolgálatra senki nem jelentkezett, a kérdés – több indítvány alapján egyelőre a presbitérium vállát nyomva – függőben maradt), és elfogadja a 2008-as év gyülekezeti terveit: egykori református iskola felújítása, ravatalozó építésének megkezdése, holland ifjúsági csoport fogadása, falutalálkozó megszervezése. Lelkipásztor fontosnak tartaná a missziós tervek átgondolását is. Nem annyira kézzelfogható, de rendkívül fontos ügyről van szó: a gyülekezetünk tagjainak élőbb, aktívabb bevonását a közösség tevékenységeibe/ szolgálatába, találkozók szervezését, az istentiszteletek megreformálását, a szeretetmunka kiszélesítését. Végül gondnok atyánkfia köszönti a gyülekezetet, áldott új évet kíván minden családnak, megköszöni mindazok hozzájárulását, akik valamilyen módon egyházunk ügyének előmozdulásán fáradoztak, megköszöni a gyülekezetnek az egyházfenntartói járulék hűséges fizetését (csak 8 hátrálékosunk van), az adományokat, a konfirmandusok praktikus ajándékát is (ülőszivacsok a padokra), a közmunkákban nyújtott segítséget, a szeretetszolgálati csoportok tevékenységét, a kórus szolgálatait és a lelkipásztor munkáját, a továbbiakra is sok erőt, áldást kívánva Istentől mindenkinek.
Domahidi Béla 3
Közgyűlés Kövesden és Harcón Vasárnap beszámoló közgyűlést tartottunk a harcói és kövesdi gyülekezetekben is. Bevallom, rég az ideje már, hogy ilyen idejekorán, az év elején sikerült volna megtartani a beszámolót. Legutóbb, a tavalyi évben, csak a késő decemberben került sor az elmúlt évi beszámolóra és az egyházfenntartói járulék megállapítására…, s ezzel a hanyagsággal bizony alaposan próbára tettem a kövesdi közösséget. Ehhez a lazasághoz képest, azt gondolom, mindenki örömmel nyugtázta, hogy egyházunk anyagilag, de morálisan sem látta kárát ennek a szokatlan adminisztrációs hanyagságnak, mivel, amint a beszámolóból is kiderült, hogy a gyülekezet, kis létszáma és viszonylag mérsékelt szintű egyház fenntartási díjai minden fizetési kötelezettségének eleget tett, papját, kántorát eltartotta, a templom és a Gyülekezeti Otthon közköltségeit különösebb megerőltetés nélkül fedezni tudta, sőt a nyereség nélküli erdőgazdálkodásból sem származott túlzott anyagi vesztesége. A mintegy 15.637 lejt kitevő kiadások a következőkből tevődnek össze (kerekítve): 200 lej irodai költség, 800 lej erdőgazdálkodási kiadás, 2.400 lej gázfogyasztás (imaház és templom), 1.500 lej kántori díj, 2.700 lej központi járulék (2005-2006-ra), 500 lej villanyszámla (imaház és templom), 7.700 lej lelkészi fizetésre. A harangozó állami fizetéstámogatásból havi minimálbérnek megfelelő összeggel van javadalmazva. Mindent összevetve, a gyülekezet önerejéből még egy 6.000 lejes pénztármaradványt is sikerült átmenteni az idei esztendőre. A saját bevételei mellett a hollandiai Vriezenveen Hulp Oost Europa alapítványtól még jelentős támogatást is kaptunk, amelyből a presbitérium elvégezte a templom belső felújítását és kicseréltette a parókia nyílászáróit hőszigetelt ablakokra. A pénzügyletekkel kapcsolatosan még annyit fontosnak tartok megemlíteni, hogy a templomos gyülekezet – a teljes gyülekezet mintegy 1315%-a – perselypénz gyanánt a „kepének” mintegy jó egyharmadát még rááldozta az egyházközség fenntartási költségeire. Némelyek, látván lelkészük tavalyi adminisztrációs lazaságát, fenntartásokat fogalmaztak meg, attól tartva, hogy a gyülekezetnek anyagi kára származik a hanyagságból… – tegyük hozzá: jogosan. Azonban, most elégedetten nyugtázhatja minden4 ki, hogy anyagi válság mégsem
fenyegeti a kövesdi egyházat! Az új esztendőt úgy kezdhették, hogy az egyházközség saját költségvetésében van mintegy 6.000 lej maradvány, s a segély-kasszában is hasonló mértékű összeg. A harcói leányegyházközségben már nem volt ennyire rózsás a helyzet, de gondok itt sincsenek! Mindkét gyülekezetben a közgyűlés 2008-ra 18-70 év közöttiek számára 40 lej/fő egyházfenntartói járulékot szabott ki, míg a 70 év fölöttiek Kövesden 5 lejt, Harcón pedig 15 lejt. Kövesden 281, Harcón 100 fő 18-70 közötti, valamint Kövesden 50, Harcón 27 fő 70 fölötti van nyilvántartva. A két egyházközségben összesen 458 egyházfenntartó van nyilvántartva. Úgynevezett hátralékosok alig vannak. A jövő évi költségvetés az ideihez hasonló, az infláció mértékében emelt összegekkel – a lelkész javadalmazását évi 9.000 lejre tervezik. A kövesdi gondnok hívta fel a figyelmet arra, hogy a gyülekezet a perselypénzből tulajdonképpen ki tudja fizetni az ingatlanok közköltségeit. Ehhez, én hozzáteszem, hogy ez, az én olvasatomban azt jelenti, hogy amennyiben nem kellene az egyházkerület fele központi járulékot fizetni, valmint a lelkészt és a kántort díjazni, tulajdonképpen nem is kellene kötelező egyházfenntartói járulékot kiszabjon. Lehet, hogy lassan ideje lenne kipróbálni a kötelező „egyházi adó” eltörlését, és önkéntessé tenni az egyházfenntartás felelősségvállalását. A lelki élet terén megállapítást nyert, hogy a templomlátogatás nem csökkent és nem is növekedett az elmúlt
egy esztendőben, azonban változatosabb szolgálati alkalmak kínáltak az Istenkeresőknek. Az elmúlt esztendőben különösen a gyermekszolgálatra fordítottunk fokozott figyelmet, valamint a szeretetszolgálat fontosságára próbáltuk a gyülekezet figyelmét jobban felhívni. Ugyanakkor, újdonságnak, és némileg „sikeresnek” is mondható a kövesdi gyülekezetben működő fiatal házasok klubja. Harcón hetente 3-4 szolgálatot tartottunk, míg Kövesden 6-7 szolgálatot. A házi istentiszteltek és a kórusszolgálat tekintetében kell hiányosságokat elkönyveljünk, ugyanis a házi istentiszteletek szervezése az utóbbi időben, ajánlkozók hiányában megtorpant; valamint első karácsony múlt el úgy, hogy a kövesdi gyülekezet kórusa nem szolgált ünnepi műsorral. Reméljük, hogy ezek a szolgálatok is hamarosan újraindulnak. Egy másik nagy fogyatékosságunk a fiatalok missziójában tapasztalható. Harcón sikerült kezdeményezni, s jó néhány új hangvételű ifjúsági istentiszteletet meg is tartottunk, Kövesden azonban mindezidáig semmivel sem sikerült megmozdítani az ifjakat – csupán a Mezőbándon szervezett labdarugó bajnokságon vettek részt. Itt van még tennivalónk bőven, s a kihívás is komoly fejtörést okoz nekünk. A nőszövetség méltán büszkélkedhet azzal, hogy az idén Kövesden szervezeték meg az egyik regionális nőszövetségi találkozót, valamint a Kéve adventi nőszövetségi délutánját is ugyancsak a kövesdi nőszövetség szervezésében rendezték meg. Eg y e d ül Iste né a d ic ső sé g ! Urunk, lé g y se g ítsé g ünkre az id é n is!
Brassai Zsombor
A prédikátor Huckabee esélyes Mike Huckabee baptista prédikátor pillanatok alatt vált ismeretlen provinciális politikusból a republikánusok előválasztása győztesévé Iowa államban. Jó kétharmados szavazat többséggel jutott az élre. Úgy mutatta be magát, mint a hit emberét és a kisemberek védelmezőjét. " Cs alád , hit é s szab ad s ág " - ezek azok az alapértékek, amiket választási jelszavává tett. "Elnökként nem az uralkodó osztályhoz, hanem a szolgáló osztályhoz fogok tartozni". Ami pénzben és politikai tapasztalatban hiányzik neki, azt istenbizalommal ellensúlyozza ki. "A hit nem csak befolyása alatt tart, hanem meghatá-
rozója életemnek" - jelentette ki a választási küzdelemben. Talán jó jel, hogy a Hope (az angol szó jelentése: remény) nevű kisvárosból származik, ahonnan a korábbi elnök, Bill Clinton is származott. Mike Huckabee meggyőző többséggel szerezte meg az első helyet Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó előtt. A baptista lelkész aznap úgy nyilatkozott, hogy "Iowában az üzenet számít, nem lehet szavazatokat vásárolni". Mint a CNN felhívta a figyelmet, Huckabee könnyedén túlszárnyalta gazdag üzletember vetélytársát, Romney-t, aki nála nagyságrendekkel több pénzt költött kampányára.
MENTSÜK MEG KRISZTIÁNT! Az alábbi segélykérő levelet Botos Csaba somosdi lelkészen keresztül Béres László kárpátaljai református lelkész juttatta el, akinek ikertestvére és családja igen súlyos egészségügyi és anyagi gonddal küszködik. Emlékezzetek: EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK! Ke d v e s o lv as ó ! A nevem Béres Ödön. 29 éves vagyok. A feleségem Mónika és 26 éves. 2006-ban kötöttünk házasságot. Kárpátalján élünk, Nagybereg községben. Végzettségem szerint agrármérnök vagyok. A feleségem pedig varrónő. 2007 augusztus 1.-én született meg első gyermekünk, Krisztián János. Azóta teljesen megváltozott az életünk. Az elmúlt közel fél év történéseit szeretném most időrendi sorrendben összefoglalni. Feleségem a beregszászi kórházban szülte meg Krisztiánt. Természetes úton született. Súlya 3,9 kg, testhossza pedig 53cm volt. Az orvos által meghatározott, várható születési időpontot 2 héttel meghaladta. A szülészetet 6 napon belül elhagytuk. A 8-10. nap körül észrevettük, hogy a kisfiú kezd besárgulni. A helyi védőnő is megnyugtatott, hogy újszülötteknél ez természetes és gyorsan átmegy rajta. De nem így történt. A Munkácsi Gyermekklinika infekciós osztályán 10 napig vizsgálták, illetve gyógykezelték a kisfiút. Az osztályvezető orvos szeptember 9-én tájékoztatott bennünket, hogy a gyermek állapota krízises. A komputer-tomográfos vizsgálaton megállapították, hogy Krisztián epehólyag nélkül született, illetve a mája súlyos leromlás alatt áll. A bilirubin szintje ekkor már meghaladta a 300 egységet (20 a maximálisan megengedett). A gyermek mája kétszeresére duzzadt meg, ami a többi szerveit is elnyomta. Az orvosunk azonnali hatállyal továbbirányított bennünket a fővárosba, Kijevbe. Nagyon híres és elismert orvosok és professzorok kezébe kerültünk. Ők egy néhány napos kivizsgálás után megállapították a diagnózist: Biliaris atresia. Ez egy igen ritka, fejlődési rendellenessé g. A májban lévő epe kapillárisok illetve erek elzáródása, valamint az epehólyag részleges vagy teljes hiánya – magyarázta a Danysin professzor. Az esélyét, hogy életben marad mindössze 5-10%-ra becsülték. Sőt, nekünk szülőknek személyesen kellet nyilatkoznunk arról, hogy ennek ellenére is kérjük a gyermek felkészítését a műtétre. Természetesen minden szalmaszálban próbáltunk kapaszkodni, hiszen Krisztián mégis csak a mi kisfi-
unk. Október 1-én megtörtént a műtét. Öt és fél órán keresztül az orvosok megpróbálták a májon belüli, epekapillárisokban lévő dugókat kinyomkodni, illetve egy mű epevezetékkel kötötték össze a májat a patkóbéllel. Október 29-én a professzor elmondta, hogy a műtét nem hozta meg a várt eredményt. A májon belüli utacskák ismét elzáródtak, az epesav továbbra is mérgezi a gyermek szervezetét. A máj nagy hányada elhalt, vagy már nem képes ellátni a feladatát. Egyetlen „sanszunk” van a transzplantáció . Rendkívül megrázott minket már csak a gondolat is. Ki lehet a donor? És még számtalan kérdés. Várólistára kerülni nincs értelme, mert Krisztián nem „ér rá” éveket várni. A megoldás: egyik szülőnek kell vállalni a donációt. Feleségemnek már volt hepatitiszes sárgasága. Így, Ő eleve alkalmatlan. Én hála Istennek még nem voltam sárgaságban. A vércsoportunk is megegyezik: B Rh+. Így potenciálisan én jöhettem számításba. Reménység szerint minden sikerülni fog, hogy a máj részleges átültetésével megmenthetünk egy kis életet. Hisszük, hogy Istennek még terve van a Krisztián életével. Sajnos a beteg gyermekünk születése teljesen kimerítette a családunk anyagi kereteit. Rövid kis élete alatt több fehérruhás nénit és bácsit látott már, mint nagyapáink egész életükben. Az utazás, a szállás, az étkezés, a speciális tápszer, a gyógyszerek, a laborvizsgálatok, a „műtét”, és számtalan egyéb „kórházolással” járó költséget ez ideig saját megtakarításunkból tudtunk fedezni. Sajnos augusztustól én sem dolgozom. A gyermekünk gyógyíttatása minden időnket és energiánkat igénybe vesz. A műtét és az azt követő rehabilitáció előre látható költségvonzata rendkívül magas. Akár meghaladhatja a 10.000 amerikai dollárt (30.000 lej). Ez úton is szeretnénk kérni azokat a magán személyeket, illetve társadalmi szervezeteket, akiknek módjában áll segíteni, hogy lehetőségükhöz mérten járuljanak hozzá a kis Krisztián májtranszplantációjához. A segélyeket a somosdi református egyházközség számlájára lehet befizetni, vagy közvetlenül Botos Csaba somosdi lelkészhez eljuttatni (esetleg a helyi lelkész közvetítésével)! B an ks zám las zám : Parohia Reformata Cornesti, localitatea Cornesti, jud. Mures – RO57PIRB 2800703497001000, Piraeus Bank Romania, Sucursala Tg-Mures.
BOLDOG AKI OLVASSA! 2008 a B ib lia é ve le s z Mag y aro rs zág o n A Magyarországi Református Egyház, több más protestáns egyház valamint a Magyar Katolikus Egyház által is felvállalt kezdeményezésnek természetes módon van egy sajátos egyházi célkitűzése: a szekuláris és politikai szempontok által felépített és vezérelt közéletben megszólaltatni a keresztyén egyház tulajdonképpeni üzenetét, ami azonos a Biblia üzenetével, az evangéliummal. Ezt a sajátos üzenetet kívánja hordozni a "Biblia éve 2008" tervezett mottója: " B o ld o g , aki o lv as s a..." (Jel 1,3) Kedden – január 1.-én – Magyarországon az újévi szentmiséken minden katolikus templomban felolvasták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét a Biblia Évének kezdete alkalmából. A programsorozatban a protestáns egyházak is részt vesznek, amelynek hivatalos ünnepélyes megnyitója január 20-án lesz az ökumenikus imahét megnyitásakor Budapesten a Pozsonyi úti református templomban közölte Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkársága sajtóirodájának vezetője az MTI-vel. Az MKPK titkárságának közlése szerint "közös örökségünk, közös kincsünk a Biblia. Mindenkor tanulmányoznunk és követnünk kell, de ebben az évben különösen is gondoljunk arra, hogy ez az alapja keresztény életünknek, és mekkora nagy érték az egész emberiség számára." A kezdeményezés másik, általánosabb, a szélesebb magyar társadalom együttműködésére is igényt tartó célkitűzése a Biblia mint alapvető irodalmi alkotás, kultúrateremtő erő és egyben egyetemes kulturális örökség bemutatása, megismertetése az emberekkel. Ebben a célkitűzésben a kezdeményezésben résztvevő egyházak természetes módon számítanak a kulturális élet, a művészet és az oktatás szereplőinek figyelmére és együttműködésre. A szervezők bátorítják a magyar egyházak valamennyi gyülekezetét és felelős tisztségviselőjét, hogy lehetőségeikhez mérten kapcsolódjanak be "A Biblia éve 2008" programsorozatába, és erről tájékoztassák a Magyar Bibliatársulat:
[email protected] email címen. A programsorozat honlapja: w w w .b ib liae ve 2008.h u honlapcímen érhető el! 5
A jóság: erő! – II. rész 2. Focşaniban állt meg a vonat leghamarabb. Itt éppen csak „átdáváj-oztak” az orosz vonatra, és azzal tovább süvítettek alattunk a kerekek vészjósló érces hangon. Itt is azzal biztattak, hogy csak a következő városba visznek a parancsnokságra, ahol majd iratokat állítanak ki. Csodás, hogy mindig épp odaérkezésünk előtt pár órával költözött el az iroda és mindig éppen a legközelebbi városba! Már nem hittünk egy szót sem. A késő őszi fagyos szél besüvített minden résen, és csontig metsző fagyfogával fojtotta belénk a lelket. Néha meg-megálltunk, hogy megmozgassuk „vojnápléni” fogolycsontjainkat és azzal irány tovább. Elleptek a tetvek. Nem csoda, hiszen heteken keresztül semmi fertőtlenítés nem volt, csak a zsúfolt vagon. Volt, amikor egy-egy állomáson holtvágányra tolattak, és napokig álltunk utasításra várva. Közben nem engedtek ki, csak éppen valami kevés élelmet meg vizet kaptunk. Végre, amikor ismét maglódultunk, annyira mozgásba jött a szerelvény, hogy úgy tűnt, sosem fog megállni. Eltűntek a városok, eltűntek a falvak. Csak végtelennek tűnő pusztaságok, meg azoknál még nagyobb erdőrengetegek váltogatták egymást. Két-három nap is eltelt, amíg újra láttunk kisebb falvakat. A sugáregyenes pályán veszettül száguldottunk. Megállás nélkül. Már újra napok teltek el, és emberi települést sehol sem észleltünk. Hol lehetünk? Még a térképről is levisznek bennünket – szorongott bennünk az ismeretlenség gondolata. Itteni ember el sem tudja képzelni, mekkora pusztaságok és erdők vannak ott, de ember sehol. Nemsokára fehéredni kezdett a világ. Nőtt a hó és vele együtt a hideg is. Csak a ruhánk maradt a nyári. Tűrtünk némán. Olykor kiszaladt a szánkon egy röpke sóhaj, de az sem melegített. Így megtanultunk nem sóhajtozni. Már a harmadik hét is eltelt az utazásból leszámítva a kezdeti néhány napot kitevő veszteglést, amikor a messze távolban feltűnt valami tanya. Kellett még egy kis idő, mire odaértünk. A mozdony nagy sóhajtással állt meg. Kinyitották az ajtókat. Leszállást parancsoltak. Dáváj… Célba értünk 1944. december közepén egy Sztalicin nevű lágerbe. Különösnek tűnt, hogy reggel pillantottuk meg messziről a tábort, és mire odaértünk, már esteledett. Azt hittük, megbolondultunk, és nem érez6 tük az idő múlását. De később
megtudtuk a valóságot. Nem mi voltunk az elsők, akik Sztalicinbe érkeztünk. Már rengetegen voltak ott. Mind oroszok. Férfiak és nők. Politikai elítéltek. Ők mondták, azért hoztak erre a néptelen vidékre, mert nem akarták, hogy másokat is kommunistaellenes eszméikkel megfertőzzenek. Sztálin ellenségei voltak. Nagy volt ez a bűn, mert a diktátor már istennek hitte magát, és milliószámra küldte kényszermunkára, kényszerhalálba saját népét, csakhogy ezzel megőrizhesse démoni hatalmát. Nézelődtünk szerteszét, hol kapunk majd szállást. Épületet alig láttunk néhányat és azt is deszkából. Bizony úrrá lett rajtunk a szorongás, hogy télnek idején sivár faépületekbe hajtanak. De nem voltak mégsem ennyire embertelenek. Az oroszokkal egyenrangú szállást kaptunk! A föld alá ástak akkora bunkereket, hogy mindenikben elfért ötszáz ember. Az volt a jó, hogy a földbeásott szálláshelyek nem voltak annyira hidegek, mint ahol faépületek voltak. Itt még fűtés sem volt, és kibírtuk. Ezeknek az „épületeknek” csak a teteje volt kinn a földből, de az is úgy nézett ki, mintha a földben lett volna, mert a fatetőre szalmát hordtak, és vastagon leföldelték, hogy védjen a hidegtől. Ablaka sehol, hát koromsötét volt bennük. Amikor mégis valami fény kellett – főleg ételosztáskor –, akkor egy fáklyával világítottak. Kiosztották az élelmet, és azzal újra sötét. Akár a pokol fenekén. Azért mégsem nevezném pokolnak, mert rosszabb is lehetett volna. Másnap már alkalmunk volt megcsodálni ezt a különös tájat. Munkára hajtottak. Az oroszokkal együtt. Befagyott tavak, pusztaságok, erdők mindenfelé. És míg a szem ellát, végtelen fehérség és dermesztő fagy. Ember rajtunk kívül sehol. Egy erdőre vittek favágni. Másokat pedig halászni a lékekhez. Ők fogták a halat, mi vittük a fát. Így közös fáradozással szereztük meg mindennapi eledelünket. Mikor szánkóval, mikor a hátunkon, de hordtuk a fát. A mi érdekünk volt. A régebbiek elmondták, hogy itt már szeptemberben lehullt a hó, és hozta magával a hideget meg a hosszú éjszakákat. Finnország közelében voltunk, északon. Télen rettentő hosszúak voltak az éjszakák: csak délelőtt tízórakor kezdett virradni. Alig láttuk egy-két órát a napot nagy messzeségben, és úgy délután egyóra körül, már le is ment, félóra múlva pedig újra sötétség következett. Nyáron pedig mindez
Nagy Zsigmond (veterán)
fordítva: este tízkor még sütött a nap. Borzalmas tél volt. Itteni ember el sem hiszi, hogy mekkora az a hideg, amelyben valaki lábon állva halálra fagy. A munkahelyen is veszélyes volt a tél, mert amikor már láttuk, hogy valakinek izzad a homloka, és azt mondja, fázik, annak már csak percei voltak hátra az életből. Ha pedig valamelyikünk elbukott és a többiek nem emelték fel, bizony megfagyott. Rengeteg ember pusztult el így. Eltemették őket, ahogy lehetett. Aztán amikor már megapadt a létszám az elhalálozások miatt, hoztak újabb embereket, újra feltöltötték a hiányt. A rengeteg tó, az ihatatlan víz, az egészségtelen vidék kikezdte erőnket, egészségünket. Az egyoldalú és szegényes élelmezés pedig nagy segítőtársa volt a halálnak. A kifogott halat rettenetesen besózták, bedöngölték egy kádba, napokig állni hagyták. Amikor hozzányúltak, már a só teljesen széjjelrágta a húst. Úgy lapátolták a fövő vízbe rétegenként. De azért sok hús nem volt a bőséges lében. És ha úgy adódott, hogy csak forralt víz jutott, hát megfűszerezték egy fél maréknyi korpával. Nyáron csalánnal pótoltuk az élelmet. A nyers ételektől őrizkedtünk, mert egy gyomorrontás ott vérhast és halált okozott. Elég sokan el is pusztultak egy kis könnyelműség miatt. Én vigyáztam magamra: kívántam élni! Könnyű volt az őreinknek, mert tudták, el nem szökhetünk. Egyszer valaki lelépett, de pár nap múlva visszaszökött, mert több napi járóföldnyire sem talált még emberi nyomra. Ha nem akart elpusztulni, vissza kellett jönnie. El kell mondanom, hogy az őrök jól bántak velünk. Nem tettek kivételt orosz és nem orosz között. Tisztessé(Folytatás a 7. oldalon)
(Folytatás a 6. oldalról)
ges emberek voltak és nem rossz szelleműek. Azt mondhatom, hogy németekkel is voltam egy vonalban katona, de velük hamarabb összevesztünk minden semmiért. Főleg az ételosztáskor voltak önzőek. Sokszor úgy összemarakodtunk, mint a kutyák, mert miénket is elvették volna. Az mi orosz őreink nem ilyenek voltak, ők mindig abban jártak, hogy kerüljék a vitát, a konfliktust. Jószívűek voltak. Soha el nem felejtem, hogy néha kaptak mahorkát, hogy füstölhessenek, és adtak nekünk is egy-egy marékkal. Nesze, „mumácska” – mondták, és a markunkba nyomták. Igaz, hogy alig kaptak hozzá papírt, amibe csavarják. Már csak elvétve akadt egy-egy vastag papírlap. Az is végtelenül koszosan, de azért füstölésre megfelelt. Nekem volt egy féltve őrzött bibliám. Sokszor nagy gondot okozott a rejtegetése, de vigyáztam rá. Jól tudtam, hogy ha az olyan ember kezébe kerül, aki nem értékeli, vagy az írástudatlan oroszokéba, azok bizony habozás nélkül elfüstölik az igéket. Az oroszok minket, magyarokat értékeltek a munkánk miatt. Emlékszem, volt egyszer egy orosz ünnep. Akkor nem dolgoztunk. A vezetőink, a magyarok, színdarabot tanítottak nekünk és bemutattuk. Volt pár rendkívül jóhangú fogoly. Ők is felléptek és magyarul énekeltek. Különös pillanat volt, amikor az egyik énekes kiállt elénk. Rázendített egy csodálatos dalra. Az otthon melegét, a szeretet ízét énekelte. Fölsírt hangjában a vágy az iránt, ami oly távol élt emlékeink mélyén. Nem kellett sok nekünk. Először szégyelltünk egymásra pillantani. De amint láttunk, hogy lopva mindenki elmázolja a szeméből előserkent vágy igazgyöngyét, már senki sem bírt magával. Hagytuk folyni a könnyeinket. Aztán az énekes sem bírta már tovább. Be sem fejezte énekét, ő is a szeméhez nyúlt. Azon az estén az orosz könnyeknek is parancsolt a magyar ének… Így szórakoztunk. Értékeltem, hogy nekünk is szabad volt ünnepelnünk az oroszokkal. Azon a napon valamivel jobb ételt kaptunk. Orosz őreink a vasárnapokat is tiszteletben tartották, sőt azt is megengedték, hogy megünnepeljük a mi ünnepeinket. Még a régi világból való öregebb, tisztességes emberek voltak. Hallottam, hogy máshol sokkal szomorúbb élet is volt. Egyetlenegyszer adódott alkalom, hogy levelet írhattam haza. Reménykedve adtam ki a kezemből a kis lapocskát. A véletlenre bíztam… Sztalicinben minden tizedik nap orvosi vizsgálatot tartottak. Szándékosan nem ettem, hogy legyek gyenge, hátha
hazaküldenek. Persze az orvosi vizsgálat annyiból állt, hogy végigtapogatták az embert, és akin még a csonton kívül volt valami, azt első osztályú munkásnak könyvelték el. Én talán vagy három hónapig is gyengélkedtem. Mindenkinek volt fejlapja. Ez arra szolgált, hogy minden orvosi vizsgálat eredményét abba beleírták. Nekem már öt-hatszor is mind gyengét írtak, ezért kórházba utaltak. Sokan voltunk gyengék, ezért úgy döntöttek, hogy nem mindenkit visznek kórházba. Kitapasztaltam, hogy az oroszok nem tudnak jól számolni, hát igyekeztem a sor közepére kerülni, hogy ha innen, ha onnan kezdik a számlálást, beleessek abba a csoportba, akiket elvisznek ebből az egészségtelen táborból. A szerencsések közé kerültem. Előállítottak egy teherautót és felraktak rá. Valóban már olyan gyengék voltunk, hogy saját erőnkből nem tudtunk volna fölmászni rá csak létrával. Gondoltam, akárhová visznek jobb lesz, mint itt a dró-
tok között. Itt már reszkettünk, féltünk eleget a haláltól, hát máshol sem lehet rosszabb. Elvittek egy másik vonatállomásra, fellökdöstek egy vonatra és hosszú utazás után elkerültünk Moszkvába. Azért volt nagyon hosszú az út, mert a vasúti pályák még nem voltak rendesen helyreállítva, mindig meg kellett várnunk, amíg kijavítják a hibákat. Moszkvában ismét vonatba zártak más rabok közé, és elindítottak. Elég hosszasan jöttünk meg-megállva, vesztegelve. Ekkor már nem hittem az oroszoknak, annyit hazudoztak összevissza. Már a szökésen járt az eszem. Valamiképp éreztem, hogy irtózatos lassúsággal, de azért közeledik az otthon. (folytatjuk) Lejegyezte: Szilágyi Mihály
Szavak m ö g ü l
vetni mondjuk öt jó és öt rossz tulajdonságát. Emberünk azt sem tudná megfogalmazni, mi jut eszébe egy templomi prédikáció után. Emberünk buta lenne? Jaj, dehogy. Emberünk vagy elszokott, vagy soha meg sem szokta a gondolkodást. No nem a napi teendők megtervezéséről van ám itt szó. Gondolkodás kell az alázathoz, a beismeréshez, az elfogadáshoz, a megértéshez. Gondolkodás kell ahhoz, hogy magunkat megismerjük. Az Isten által teremtett ember értelmet kapott, és igen, arra, hogy gondolkodjon. Emberünknek nem nagy újévi fogadalmakkal kellene lelkiismeretét megnyugtatnia, hanem egyszerű magáról való gondolkodásba kellene kezdenie, túllépve a vélt vagy valós fizikai, anyagi nehézségeken. Akkor hátha megérti, amikor azt mondják a templomban, hogy a Biblia tükör, önismereti kalaúz, életmentő, életerős szavak tára. Emberünknek le kellene vetkőznie büszkeségét, beszélgetéskor nem heherészéssel, kerülő és hárító megfogalmazásokkal és kérdésekkel vagy éppen belealvással kellene magát takargatnia, hanem elhagyva a gyermeki dolgokat tegyen próbát a gondolkodásra. Ha fáj, ha nem, ha kellemetlen, ha nem. Emberünknek tornáztatnia kellene nyakizmát, hogy ebben az évben fel tudja emelni fejét a beteg, szerencsétlen énről, a megváltott, Krisztus által szeretett, tisztának mondott énre. B o d ó Elő d Barna 7
Fő e m e lé s Emberünk éli hétköznapi életét. Szokásos teendőibe kezd, minden reggel. Eltelik hat napja úgy, hogy többnyire elvégezte, amit eltervezett. A ház körül, a munkahelyen. És van egy nap, amikor emberünk úgy érzi, jár neki a pihenő. Tanították, vagy csak hallotta, de tudja, hogy vasárnap nem illik dolgozni. Vasárnap pihenni illik, tévétnézni, jókat enni, és lehet, hogy még a templomba is elmegy. Emberünknek nagyon fontos, hogy mit mond környezete. Szavakkal vagy csak nézéssel akár, de hat rá a szomszéd, a jóbarát, a cimbora. Lassan kiismeri az embereket, meglátja hibáikat, tudja ki kinek a rokona, vagy csak annyit, hogy ki miben hibázik. Nincs túl sok információ birtokában, de amit tud, az elég arra, hogy a sztereotípiák, az előítéletes viselkedés, az önzés világában megtalálja a helyét. Érdekes, hogy emberünk ritkán vagy egyáltalán nincs egyedül magával. Rádió, tévé, cimbora mindig akad, aki fülébe zenét, hírt, habzó műsort vagy olcsó csalafintaságot búgjon. És igen, emberünk nem tud saját gondolatokat szülni. Ha beszélni kezd, csak panaszkodik, mert mindenkitől ezt hallja. Hogyhát “ez van, ezt kell szeretni”, “ilyen az élet”, “mit csináljunk”, “kevés a pénz”, s a többi, s a többi. Emberünk képtelen túllátni ezen. Ezt hallja, ezt mondja. Emberünk a múlt évben is így élt. Emberünk egy közösségben, egy csoportban nem tudna megnyílni, magáról beszélni, értékeit felmérni, papírra
Mezőfelei jó hír, hibaigazítással! Gyülekezeti címtár Korábbi lapszámunkban tudósítottuk olvasóinkat, hogy Mezőfelében fedik a parókiát. Sajnálatos módon, hiba csúszott be a hírbe, ugyanis nem a régi, hanem az újonnan épülő lelkészi lak tetőzetét cserepezik! Ezúton is elnézést kérünk az érintett Nagy Sándor lelkésztől, és természetesen a gyülekezettől. Egyébiránt megtudtuk a felei lelkésztől, és örömmel adjuk tudtul olvasóinknak, hogy Mezőfelében tető alá került az új lelkészi lakás, melyhez még 2004-ben fogott hozzá a gyülekezet. A munkálatok költségeit többnyire önerőből fedezték eddig, amihez még hozzájárult a hollandiai Wekerom Frienden Kingi segélyszervezet, valamint a közelmúltban az egyházkerületi elnökség közbenjárásával Gustav Adolf segélyhez is hozzájutott a gyülekezet. Nagy Sándor lapunknak elmondta, hogy Isten gondoskodásának köszönhetően olyan segítőkész társakat talált, akik támogatásával még hóhullás előtt sikerült az új épületet befedni. Nagy Sándor hangsúlyozta, hogy mindezt nem sikerült volna elvégezni, ha nem lettek volna a felei segítő kezek Évforduló Isten iránti hála– az a 80 férfi és 12 asszony –, akik Marosszentkirályon adással ünnepelte házasságkötésének 2007 március 27.-től rendszeresen és 17. évfordulóját Hincs János és Széönkéntesen jelen voltak az építkezési kely Emese. munkálatoknál! Kersztelő
Színházműsor 2008. január 10, csütörtök 19:30 óra – Nemzeti Színház – Kisterem – Spiró György: PRAH – Komédia
2007 december 30-án kereszteltük Nagy Szilvia Antóniát, ifj Nagy Endre és Bodó Erzsébet másadik gyermekét.
Megemlékezés
2008. január 11, péntek 19:00 óra – Nemzeti Színház – Nagyterem/Színpad – Witold Gombrowicz: YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ – Tragi-groteszk komédia
Marosszentkirályon, halálának 10. évfordulóján kegyelettel emlékszik Kiss Sándorné Merk Margitra férje, gyerekei és azok családja.
2008. január 13, vasárnap 19:00 óra – Nemzeti Színház – Nagyterem/Színpad – Örkény István: MACSKAJÁTÉK –Tragikomédia
Elhalálozás
2008. január 16, szerda 19:00 óra – Nemzeti Színház – Nagyterem/Színpad – A III. – Andreea Vulpe adaptációja Shakespeare III. Richard című királydrámája alapján 2008. január 19, szombat 19:30 óra – Nemzeti Színház – Kisterem – Reginald Rose: TIZENKÉT DÜHÖS EMBER – Bűnügyi törénet 2008. január 20, vasárnap 19:30 óra – Nemzeti Színház – Kisterem – Spiró György: PRAH – Komédia
Mezőbergenyében 2007. dec. 31-én, 72 éves korában elhunyt Comis szül. Czirjék Rozália testvérünk. Temetése január 2-án volt. Mezőbergenyében 57 éves korában, autóbaleset következtében elhunyt Soós Attila testvérünk. Január 9-én temettük. 2008 jan. 3-án temettük Barabási Gizella nyugalmazott tanítónőt, aki 83 évvel ezelőtt született Mezőménesen.
KÉVE Székely-Mezőségi református gyülekezeti lap – Felelős szerkesztő: Brassai Zsombor, Székelykövesd; Szerkesztő bizottság tagjai: Balogh Károly – Csittszentiván; Domahidi Béla – Mezőbergenye; Jakab István – Galambod; Károly Károly – Mezőbánd; Máthé-Farkas Zoltán – Uzdiszentpéter; Károly Károly – MadarasiFekete; Nagy Sándor – Mezőfele; Pitó Antal – Mezőpanit; Sikó Domokos – Sámsond; Szabó Andor – Mezőmadaras; Veress László – Marosszentkirály; Zöld Imre – Mezőkölpény. – Kiadó: Pro Regio Egyesület, Székelykövesd; Nyomda: Palatino, Marosszentgyörgy; E-mail:
[email protected]; Telefon/Fax: +40-265-322436; Posta: Cuiesd 153, jud. Mures
MADARASI-FEKETE Cím: 547067 Fânaţe; Lelkész: Károly Károly; Gondnok: Borbély Márton; Lélekszám: 120 + Száltelek – 19, Gerebenes – 5, Mezőkapus – 35 MEZŐMADARAS Cím: 547071 – Mădăraş; Telefon: 0265-429247 E-mail:
[email protected] Lelkész: Szabó Andor Gondnok: Borbély Lajos Kántor: Babos Zsolt Lélekszám: 1.319 MEZŐBÁND Cím: 547065 – Band, str. Şcolii Telefon: 0265428442; E-mail:
[email protected] Lelkész: Lukácsi Szilamér Gondnok: Szabó Béla Barnabás fg., Bartha István g. Kántor: Balázs János Zoltán Lélekszám: 2.295 MEZŐBERGENYE Cím: 547451 – Berghia, str. Principală nr. 326 Telefon: 0265-428516 E-mail:
[email protected]; Lelkész: Domahidi Béla Gondnok: Borbély Ferenc Kántor: Lőrinczi Károly Lélekszám: 656 CSITTSZENTIVÁN Cím: 547454 – Sântioana de Mureş, 339 Telefon: 0265-349821 E-mail:
[email protected] Lelkész: Balogh Károly – Balogh Éva Gondnok: Székely Géza Lélekszám: 1004 MALOMFALVA – leányegyh. Lelkész: Balogh Károly – Balogh Éva Gondnok: Nagy András Lélekszám: 211 MEZŐPANIT Cím: 547450 – Pănet, str. Bisericii nr. 671 Telefon: 0265-322012 E-mail:
[email protected] Lelkész: Pitó Antal Gondnok: Nagy György Kántor: Pálfi Lajos Lélekszám: 2057 SZÉKELYKÖVESD Cím: 547452 – Cuieşd, 153 Telefon: 0256-322436 Email:
[email protected] Lelkész: Brassai Zsombor Gondnok: Adorján Zoltán Kántor: Szilágyi Mihály Lélekszám: 401 HARCÓ – leányegyh. Lelkész: Brassai Zsombor Gondnok: Czirjék János Kántor: Szilágyi Mihály Lélekszám: 172 MAROSSZENTKIRÁLY Cím: 547525 – Sâncraiu de Mureş, str. Delurenii nr. 2 Telefon: 0265-316894 E-mail:
[email protected] Lelkész: Veress László Gondnok: Kádár György fg., Varga Ferenc, Gyéresi Árpád g. Kántor: Veress Enikő Lélekszám: 1.567 NÁZNÁNFALVA – leányegyh. Lelkész: Veress László Lélekszám: GALAMBOD Cím: 547146 – Porumbeni nr. 119 Telefon: 0265432143 E-mail:
[email protected] Lelkész: Jakab István Gondnok: Kovács Csaba Lélekszám: 194 MEZŐKÖLPÉNY Cím: 547143 – Culpiu Telefon: 0745-524742 E-mail:
[email protected] Lelkész: Zöld Imre. Gondnok: Kelemen Károly Lélekszám: 208 MEZŐSÁMSOND Cím: 547595 – Şincai nr. 177 Telefon: 0265-427211 E-mail:
[email protected] Lelkész: Sikó Domokos Csaba Gondnok: Kiss János Lélekszám: 525 UZDISZENTPÉTER Cím: 547555 – Sânpetru de Câmpie Telefon: 0265422735 E-mail:
[email protected] Lelkész: Máthé Farkas Zoltán Gondnok: Szőllősi Márton, Tusonban: Borbély Pál, Nagyölyvesen: Szabó István, Mezőpagocsán: Varró Jenő Levente, Pagocsavölgyben: Lénárd Ferenc Lélekszám: 117 - 92 - 70 - 8 -13 MEZŐFELE Cím: 547142 – Câmpeniţa Telefon: 0788-206712; Email:
[email protected] Lelkész: Nagy Sándor Gondnok: Kovács Gyula Kántor: Nagy Irma Lilike Lélekszám: 479
