Összefoglaló a közigazgatási informatika terén végzett tevékenységekrıl és eredményekrıl (2009. szeptemberig bezárólag) Szervezeti és szabályozási keretek Az informatika és az infokommunikáció tekintetében a 2006-2007. évi kormányzati szerkezetátalakítást követıen 2008-ban újabb hatásköri módosításra és feladatátcsoportosításra került sor. A közigazgatási informatika és az elektronikus kormányzás feladatait a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet határozza meg, amely a terület irányítását a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszterhez, mint a közigazgatási informatikáért felelıs miniszterhez telepíti. A Kormány az 1026/2008. (IV.29.) Korm. határozatban az információs társadalommal összefüggı kormányzati tevékenység irányítására kétéves idıtartamra kormánybiztost nevezett ki, amelynek értelmében a miniszter a közigazgatási informatikával kapcsolatos feladatok ellátásának irányítását az informatikáért felelıs kormánybiztos útján látja el. Az elektronikus hírközlés tekintetében a 2008. decemberében történt jogszabályi változások eredményeként a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatáskörébıl a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter feladat- és hatáskörébe került a terület szabályozása. Az egyes, a miniszteri feladat- és hatáskörök ellátását érintı kormányrendeletek módosításáról szóló 285/2008. (XI. 28.) Korm. rendelettel, valamint 306/2008. (XII. 20.) Korm. rendelettel módosított a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter a Kormány elektronikus hírközlésért felelıs tagja. 2008. májusában a Miniszterelnöki Hivatal Szervezeti és Mőködési Szabályzata is módosításra került, a kiadásáról szóló 4/2008. (MK 74.) ME utasítás létrehozta a MeH infokommunikációért és e-közigazgatásért felelıs szakállamtitkár posztját, így a korábbi Elektronikuskormányzat-központ elnevezés megszőnt. Az utasítás szerint az informatikáért felelıs kormánybiztos, mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára irányítja az infokommunikációért és e-közigazgatásért felelıs szakállamtitkár tevékenységét, aki akadályoztatása esetén helyettesíti az államtitkárt. Az egységes kormányzati informatikai irányítás kialakítása érdekében a korábban Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feladatkörébe tartozó információs társadalommal és e-gazdasággal összefüggı infokommunikációs feladatok is a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerültek. A Kormány 1075/2008. (XI. 28.) határozatával tovább bıvítette a kormánybiztos hatáskörét az elektronikus hírközléssel összefüggı kormányzati tevékenység irányításával, és december 1tıl – mint infokommunikációért felelıs kormánybiztos – Dr. Baja Ferenc mandátumát kétéves idıtartammal meghosszabbította. Az infokommunikációért felelıs kormánybiztos, mint a MeH államtitkára a miniszter által átruházott jogkörben irányítja a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetet, átruházott hatáskörben gyakorolja a miniszter hatásköreit a KOPINT-DATORG Infokommunikációs Zrt., a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. és a Puskás Tivadar Közalapítvány tekintetében. Az informatikai feltételek biztosításával, illetve az informatikai
2 szolgáltatások nyújtásával összefüggésben gyakorol irányítás-felügyeleti részjogosítványokat a Központi Szolgáltatási Fıigazgatóság tekintetében. Az infokommunikációért és e-közigazgatásért felelıs szakállamtitkár irányítja az Eközigazgatási Fıosztály, a Hálózati és Rendszerfelügyeleti Fıosztály és az Infokommunikációs Fıosztály vezetıjének tevékenységét.
E-közigazgatás Stratégia 2008. július 2-án a Kormány jelentés formájában tudomásul vette az E-közigazgatás 2010 Stratégiát, amely az EU i2010 programjához kapcsolódóan, az Új Magyarország Fejlesztési Terv /ÚMFT és az EKOP célkitőzéseivel összhangban az elkövetkezendı évek közigazgatási informatikai fejlesztési céljait és irányait határozza meg, nevesítve a Stratégiában bemutatott jövıkép eléréséhez megvalósításra tervezett akciókat, programokat és kiemelt projekteket. Az E-közigazgatás 2010 Stratégia négy fı terület tekintetében határoz meg átfogó iránymutatást: - a közszolgáltatások átalakítása az állampolgárok, a vállalkozások és a velük közvetlen kapcsolatban dolgozó köztisztviselık érdekében; - a közigazgatás szervezetei és a közszolgáltatások háttérrendszerei számára integrált szolgáltatások bevezetése a közigazgatás átlátható és hatékony mőködése érdekében; - a közszféra szakmai hozzáértésének (technológiai felkészültségének, technológia-befogadó képességének) növelése a vezetés és a megvalósítás szintjein a közszolgáltatások hatékony nyújtása érdekében; - a vállalkozások, az állampolgárok és kiemelten az információs társadalom szempontjából hátrányos helyzetőek e-közigazgatás alkalmazási képességének fejlesztése. A szolgáltatásoknak az állampolgárok és a vállalkozások igényei köré kell szervezıdniük, ennek érdekében a stratégia 5 horizontális és 1 ágazati részcélt és ezekhez rendelt programot határoz meg. A felhasználói érdekek fókuszáltabb elıtérbe helyezése valamint a rendszeren belüli valódi hatékonyság megteremtése intézményi érdekeken és mőködési körön túlnyúló, horizontális megközelítést igényel. A horizontális programok megadják az iránymutatást és azokat az egységes kereteket az intézményi szolgáltatások számára, melyek mentén azok mind a szolgáltatás tartalmát, folyamatait és informatikai megvalósítását illetıen egységes keretek figyelembe vételével fejleszthetık tovább. A vertikális programok a fı ágazati területek szerinti csoportosításban az EU 20 szolgáltatás továbbfejlesztését célozzák meg. Magyarországon elsı ízben, az eKormányzat 2005 Stratégia és Programterv vezette be az integrált szolgáltatás fogalmát, a központi rendszer (KR) kialakításával. Az E-közigazgatás 2010 Stratégia elkövetkezendı évek feladatául ezen tapasztalatok alapján az integrált,megosztott szolgáltató filozófia a közigazgatásban történı kiterjesztését jelöli meg. A stratégia kitér az interoperabilitási keretrendszer, az együttmőködési képesség érdekében
3 létrehozott szervezeti, szemantikai és technikai szabványok, elıírások, ajánlások, módszerek és más eszközök keretrendszerének kidolgozásának szükségességére. A stratégia, a teljes közigazgatásra kiterjedı komplex technológiai fejlesztési programot indít el. Felismeri, hogy a technikai fejlesztések sikere nagy mértékben múlik azon, hogy ezzel a folyamattal párhuzamosan az e-közigazgatási kultúra, képességek és tudás mennyiben tud a szervezetek és a köztisztviselık napi gyakorlatába beépülni, amit az IT Tudásmenedzsment révén kíván biztosítani. A stratégia sikeres megvalósítását 5 komponensbıl álló professzionális keretrendszer biztosítja, amely a stratégiai irányítástól a megvalósításon keresztül az ellenırzésig átfogja a stratégiai programtervet. A Stratégia megvalósítását biztosító E-közigazgatás 2007-2010 Program(terv) gördülı tervezés során, évente történı aktualizálással jelöli ki az e-közigazgatási fejlesztéseket. A Programterv elsı verziója 2007. májusában készült el, amelyet 2007. novemberében egyeztetésre is bocsátottunk. 2008. júliusában a Stratégiával ellentétben a programterv nem került beterjesztésre a Kormány elé, tekintettel arra, hogy felülvizsgálata, a program-készítés és a kapcsolódó monitoring rendszer kialakítása folyamatban volt. Az eredeti terveknek megfelelıen 2008. szeptember végére elkészültek az E-közigazgatás 2010 Programterv felülvizsgálatának eredményeirıl, valamint az „E-közigazgatás 2008-2010 Program fejlesztéseirıl szóló tájékoztatók, melyek mellékletét képezi az E-közigazgatás 2010 Program. Szintén a fenti határidıre készültek el a stratégiai monitoring rendszerét megalapozó, annak hátteréül szolgáló „Tájékoztató az E-közigazgatás 2010 Stratégia és Programterv Indikátor rendszerének kialakításáról és monitoringjáról”, valamint a „E-közigazgatás 2010 Stratégia és Programterv Indikátor rendszere” címő dokumentumok. A stratégiai monitoring rendszer kidolgozását továbbá a 2008. áprilisára elkészült, „Eközigazgatás 2010 Programterv indikátor rendszer” tárgyú tanulmány alapozta meg a nemzetközi példák áttekintésével és a hazai környezet alapos felmérésével. A stratégiai monitoring rendszer megalapozásaként a fenti dokumentumok 12 hatásindikátort választottak ki az EU-s eGeP palettájáról, amelyek hazai szintő definiálása megtörtént.
Informatikai Átfogó Stratégia Az „Informatikai Átfogó Stratégia” megalkotását az infokommunikáció és az eközigazgatás egységes intézményi, koordináció alá helyezése indokolta. A 2008. októberére elkészült Informatikai Átfogó Stratégia (IÁS) a különbözı, már létezı, eltérı elfogadottsággal bíró informatikai jellegő fejlesztéseket érintı stratégiai dokumentumok (E-közigazgatás 2010 Stratégia és Programterv, Digitális Írástudás Akcióprogram 2008-2010, Szélessáv Akcióterv, eGazdaság Akcióterv) által meghatározott irányok egységes rendszerbe helyezését végezte el. Az e-közigazgatási fejlesztések az Informatikai Átfogó Stratégia alábbi programjaiban jelennek meg: Integrált szolgáltatások Ügyfélorientált szolgáltatások
4 Elektronikus ügyintézés Állampolgári bevonás Vállalkozások IKT fejlesztése Az IÁS fı küldetése, hogy áttekinthetı módon priorizálja a 2010-ig tervezett informatikai fejlesztéseket.
Közigazgatási Informatikai Bizottság A közigazgatási informatika hatékony koordinálására a korábbi két tárcaközi bizottság Kormányzati Informatikai Egyeztetı Tárcaközi Bizottság (KIETB) és E-kormányzat Operatív Bizottság (EKOB) - valamint az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság Elektronikus Közigazgatási Albizottsága, illetve a közigazgatási reformot koordináló bizottság helyett a Kormány az 1026/2007. (IV. 11.) Korm. határozattal létrehozta a Közigazgatási Informatikai Bizottságot (KIB). A KIB az önkormányzati informatikai feladatokkal kiegészítve viszi tovább a korábbi két tárcaközi bizottság feladatait. A KIB alapvetı feladata - az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) közigazgatási operatív programjaival (EKOP, ÁROP) összhangban - a közigazgatási informatika koordinációjának megújítása, az elektronikus közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztésének összehangolása, a közszolgáltatások színvonalának javítását szolgáló együttmőködési képesség javítása, az elektronikus kultúra terjesztése, ügyfélbarát rendszerek kiépítésének elısegítése, a háttérrendszerek fejlesztésének összehangolása. Ebben a szervezési, illetve jogi és mőszaki szabályozások, szabványok, ajánlások elkészíttetése, aktualizálása meghatározó szerepet játszik. A közigazgatási informatika terén a hatékony központi koordináció feltételei az új bizottsággal teljes mértékben biztosítottak. A bizottságon belül olyan albizottságok jöttek létre, amelyek lehetıséget biztosítanak az érdemi informatikai szakmai párbeszéd fórumának létrehozására a közigazgatási intézményekkel, valamint az országos önkormányzati érdekszövetségekkel. A Közigazgatási Informatikai Bizottság (KIB) albizottságai: 1. Elektronikus Közszolgáltatások Albizottság 2. E-önkormányzati Albizottság 3. Hálózati és Távközlési Albizottság 4. Jogi és Mőszaki Szabályozási Albizottság 5. IDA Szakértıi Albizottság 2008. február 1-jétıl a bizottsági és albizottsági munka elektronikus kommunikációjának elısegítése céljából bevezettük a CIRCA belsı kommunikációs rendszer használatát. Ennek segítségével a Bizottság tagjai naprakészen nyomon követhetik az albizottsági munkák alakulását. A KIB ajánlásai a http://www.ekk.gov.hu/hu/kib/ajanlasok címen, míg jogelıdjeinek (ITB, KIETB) ajánlásai a http://www.meh.hu/szervezet/hivatalok/ekk/kietb/ajanlasok címen érhetık el.
5
E-önkormányzat Az NFT I. Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) 4.3 e-közigazgatás fejlesztését célzó intézkedése keretében a korábbi években összesen 40 települési önkormányzat, illetve kistérségi társulás számára ítéltek meg több mint 12 milliárd értékő pályázati támogatást, társfinanszírozást. Az intézkedés célja az volt, hogy az önkormányzatok nagyobb funkcionalitású és integráltságú rendszereket vezessenek be, és így magasabb szintő közigazgatási szolgáltatásokat nyújtsanak az állampolgárok, illetve a vállalkozások számára. 2008-ban a pályázatok szakmai kiértékelésére sor került. A tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az önkormányzatok magas száma nem teszi lehetıvé, hogy egyedi támogatások útján épüljön ki minden polgármesteri hivatalban és körjegyzıségben a munkát támogató korszerő infokommunikációs infrastruktúra. Ennek megfelelıen a mőszaki integráció, a szabványosítás és az interoperabilitás feltételei, valamint a szolgáltató önkormányzat megteremtéséhez szükséges alapvetı alkalmazások - a rendelkezésre álló keretek között - leghatékonyabban az önkormányzati alkalmazásszolgáltató (ASP) központoksegítségével valósíthatóak meg. Az önkormányzati ASP központok az egyedi önkormányzati fejlesztések üzemeltetési díjainál alacsonyabb szolgáltatási díj ellenében nagyszámú önkormányzatot tudnak ellátni e-önkormányzati szolgáltatások nyújtását támogató alkalmazásokkal. A 7 ASP központ megvalósulását (régiónként 1-1) biztosító pályázati konstrukció keretei között az új önkormányzati ASP központok létrehozása mellett a települési önkormányzatok ASP központokhoz való csatlakoztatása kerül támogatásra. A széles körő egyeztetéseket követıen a kapcsolódó pályázati kiírás megjelentetésére 2009. szeptemberében kerül sor a regionális operatív programok társfinanszírozásával.
Regionális koordináció A Kormány általános hatáskörő területi államigazgatási szervérıl szóló 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § szerint „a regionális államigazgatási hivatal - a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenırzése kivételével - a regionális közigazgatási hivatal általános jogutódja az állománytábla szerinti létszám érintetlenül hagyásával.” A regionális államigazgatási hivatalok e-közigazgatási és informatikai tevékenységének koordinációja a Miniszterelnöki Hivatalról, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter feladat- és hatáskörérıl szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet értelmében a Miniszterelnöki Hivatal feladata. A regionális államigazgatási hivatalok közremőködnek a kormányhivataloknak és központi hivataloknak a hivatal illetékességi területén székhellyel rendelkezı területi és helyi szervei informatikai tevékenységének összehangolásában. Közös feladatunk a területi államigazgatási szervek informatikai stratégiáinak és fejlesztéseinek koordinációja, melyre a kapcsolódó kormányhatározatok is felhívták a figyelmet. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez a MeH Informatikai Államtitkársága szakmai iránymutatást, valamint ellenırzési szempontrendszert készített a regionális közigazgatási hivatalok számára. Az ellenırzési szempontrendszer egyrészrıl eszköz az államigazgatási hivatalok számára az átfogó- és célellenırzések lebonyolításához, másrészt ez alapozza meg az országos monitoring rendszer kiépítését, amely nélkülözhetetlen információkat nyújt a központi döntéshozatal számára.
6 A MeH által összeállított ellenırzési program alapján a hivatalok 2008 végén megszervezték az illetékességi területükhöz tartozó dekoncentrált államigazgatási szervek pilot jellegő eközigazgatási-informatikai adatszolgáltatását. Az így létrejött adatbázis és az ellenırzés tapasztalatai alapján folyamatban van a monitoring-rendszer finomhangolása.
Új Magyarország Fejlesztési Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) és Államreform Operatív Program (ÁROP) Az elektronikus közszolgáltatások kialakítására irányuló fejlesztések tervezése és megvalósítása során jelentıs mértékben kívánunk támaszkodni az EU által biztosított forrásokra. Ennek érdekében a MeH Infokommunikációért és E-közigazgatásért felelıs Szakállamtitkársága a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága koordinációja mellett, a közigazgatási, illetve a társadalmi partnerek széleskörő bevonásával, a - szintén a szakállamtitkárság keretein belül készült - „E-közigazgatás 2010 Stratégia és Programterv" legfıbb stratégiai irányaira is tekintettel részt vett az EKOP kidolgozásában, melyet a Bizottság a többi, Magyarország által benyújtott operatív programmal együtt 2007. nyarán elfogadott. Az EKOP tervezése mellett a MeH Infokommunikációért és E-közigazgatásért felelıs Szakállamtitkársága az EKOP 2007-2008 évi, illetve 2009-2010 évi akcióterveinek - mely dokumentumok egyrészt 2 éves idıtartamra vonatkozóan rögzítik az operatív program részletesebb szakmai tartalmát, másrészt meghatározzák a végrehajtás konkrét lépéseit, a programok és a pályázati kiírások szakmai tartalmát - elıkészítésében is aktív szerepet játszott. Ennek részeként a 2007-2013 programozási idıszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvetı szabályairól és felelıs intézményeirıl szóló 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendeletben rögzítetteknek megfelelıen 2007, 2008, illetve 2009. év folyamán is elvégezte a más szervezetek által az EKOP akciótervében nevesíteni javasolt kiemelt projekt javaslatok szakmai értékelését. A Szakállamtitkárság szakmai értékelık, illetve bíráló bizottsági tag delegálása révén az EKOP pályázati konstrukcióinak támogatásával megvalósuló projektek szakmai véleményezésében, illetve bírálatában is aktív szerepet játszott. A MeH Infokommunikációért és E-közigazgatásért felelıs Szakállamtitkársága a szakmai koordináció mellett konkrét projektek elıkészítésében is szerepet vállalt. Így a szakállamtitkárság, valamint a szintén az infokommunikációért felelıs kormánybiztos irányítása alatt álló szervezetek az EKOP, illetve az Államreform Operatív Program akcióterveiben történı nevesítés céljából több kiemelt projekt javaslatot is elıkészítettek. Ezen projekt javaslatok közül a több lépcsıs értékelési folyamatot követıen a Kormány az alábbiak 2007-2008 évi akciótervi nevesítését támogatta: • • •
A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer bıvítése és a közmővesített közszolgáltatások kialakítása, valamint szolgáltatásfejlesztése - Kopint-Datorg Zrt. – EKOP 2007-2008 évi akcióterv Elektronikus levéltár - Kopint-Datorg zRt. – EKOP 2007-2008 évi akcióterv A jogügyletek biztonsága – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - EKOP 2007/2008 akciótervi nevesítés, projekt lezárult
7 Az EKOP 2009-2010 évi akciótervéhez benyújtott projekt javaslatok közül a Kormány az alábbiak akciótervi nevesítésérıl döntött. • • • • •
• • • •
Közigazgatási informatikai közmő - elektronikus azonosító rendszer bevezetése Kopint - Datorg zRt. - EKOP 2009-2010 évi akcióterv Nyilvántartások interoperabilitásának megalapozása - MeH - EKOP 2009-2010 évi akcióterv Belsı piaci szolgáltatások nyújtásáról szóló irányelv átültetése - MeH - EKOP 20092010 évi akcióterv Magyarország.hu portál tartalomfejlesztése - MeH - EKOP 2009-2010 évi akcióterv A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren mőködı elektronikus szolgáltatások informatikai biztonsági auditja és szervezetszintő technológiai értékelése – EKOP 2009-2010 évi akcióterv (A konstrukció indításának feltétele, hogy az informatikai biztonságról szóló törvény elfogadására és kihirdetésére sor kerüljön.) Elektronikus Anyakönyv megvalósítása - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - EKOP 2009-2010 évi akcióterv A központi szabálysértési nyilvántartás kialakítása - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - EKOP 2009-2010 évi akcióterv Második generációs e-útlevél és SZIG, LIG kiadása – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - EKOP 2009/2010 akciótervi nevesítés A Bőnügyi Nyilvántartás felkészítése az új jogszabályi környezetre – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala - EKOP 2009/2010 akciótervi nevesítés
A Kormány a „Multicsatornás – elektronikus és telefonos – ügyfélkiszolgálási rendszer, Contact Center (CC) integrációs és harmonizációs program” c. projekt tekintetében annak továbbfejlesztését indítványozta, hogy annak eredményeként a 2009-2010 évi akcióterv felülvizsgálatakor kiemelt projektként akciótervi nevesítésre kerülhessen: A projektjavaslat továbbfejlesztését, részletes szakmai, mőszaki tartalmának kidolgozását a Szakállamtitkárság az EKOP keretében, elıkészítési tevékenységek támogatására rendelkezésre álló források terhére elvégezte. Az elıkészítési tevékenységek alapján elıállt, és az akciótervi nevesítés feltételeként támasztott dokumentációt - az idıközben lezajlott feladat átcsoportosítok nyomán az érintett terület gazdájává elılépett - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a Közremőködı Szervezet felé benyújtotta.. Fenti kiemelt, illetve elıkészítı projekteken túl a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az alábbi, az EKOP pályázatos konstrukciója keretében támogatást nyert projekteket készítette elı, illetve valósítja meg. • •
Hatósági erkölcsi bizonyítvány elektronikus kérelmezéséhez és kiállításához szükséges feltételek kialakítása – EKOP- 1.A.1 Egyes kiemelt közszolgáltatások elektronikus ügyintézési lehetıségének kiterjesztése, back office mőködés átalakítása.
8 Államreform Operatív Programból (ÁROP) megvalósult fejlesztés: E-közigazgatási keretrendszer kialakítása (Magyar Nemzeti Interoperabilitási Keretrendszer) Az ÚMFT ÁROP keretében 2008. december 31-ig megvalósult Magyar Nemzeti Interoperabilitási Keretrendszer létrehozásának elsıdleges célja azoknak a szabványoknak, követelményeknek és elıírásoknak a meghatározása, amelyek biztosítják az elektronikus közigazgatás teljes fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez az egységes technikai, szemantikai, IT biztonsági, alkalmazásfejlesztés-módszertani, valamint projektmenedzselési és monitoring platformot. Ennek a célkitőzésnek a megvalósulása és következetes érvényesítésének biztosítása megfelelı garanciát jelent ahhoz, hogy az önállóan megvalósuló szakágazati, illetve önkormányzati alrendszerek fejlesztése, továbbfejlesztése eredményeként interoperábilis, biztonságos és korszerő elektronikus közigazgatási rendszer jöjjön létre. A Keretrendszer egyes részei együttesen biztosítják azt a szakmai, technológiai, módszertani tudáshátteret és kompetenciát, amely az e-közigazgatási szolgáltatások egységes platformjának létrehozásához, valamint az egységes platform elıírásainak, szabványainak és követelményeinek a központi, szakágazati és önkormányzati alrendszerekben történı érvényre juttatásához szükséges. A fentiek érdekében a Magyar Nemzeti Interoperabilitási Keretrendszer az alábbi fıbb fejezeteket tartalmazza:
Folyamatleíró módszertan és eszközrendszer kidolgozása Technikai és szemantikai interoperabilitási követelmények meghatározása Alkalmazásfüggı IT biztonsági követelmények meghatározása Fejlesztési módszertan és alkalmazásfejlesztési keretrendszer Szabványtár mőködtetési és gondozási rendszerének kialakítása Projektmenedzsment módszertan és szakmai monitoring kialakítása
A Keretrendszer kialakítása során elkészült dokumentumokat a Közigazgatási Informatikai Bizottság Jogi- és Mőszaki Szabályozási Albizottsága véleményezése után a KIB fogadja el, várhatóan 2009. I. negyedévében.
E-közigazgatási Tudásportál A támogatási szerzıdés szeptemberi aláírása után, az ÚMFT Államreform Operatív Program támogatási forrásainak felhasználásával megkezdıdött az E-közigazgatási Tudásportál projekt végrehajtása. Az Elektronikus Közigazgatási Tudásportál hiánypótló funkciót kíván betölteni a hazai közigazgatási tudásmenedzsment eszköztárában. Az elektronikus közigazgatási fejlesztési projektek tapasztalatainak publikálása mellett, a fejlesztések sikeres véghezviteléhez szükséges technikai, formai, tervezési ajánlások is publikálásra kerülnek, a kötelezıen elıírt szabványokkal együtt. A szakmai anyagok rendszerezett, kereshetı adatbázisa nagyban hozzájárul majd az e-közigazgatási döntéshozók, projektvezetık, köztisztviselık sikeres munkájához. A Tudásportál továbbá ügy- és folyamatleírásokkal és e-oktatási anyagok bemutatásával fogja támogatni az okmányirodai ügyintézésben dolgozók gyorsabb, hatékonyabb munkavégzését.
9 A portál lehetıséget fog biztosítani az egyéni tanulásnak és a közösségi, interaktív tapasztalatcserének is, elsısorban G2G relációban.
Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) és Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) IKT konstrukciói: GOP 2.2.1. és KMOP 1.2.5 – Vállalati folyamatmenedzsment támogatása és GOP 2.2.3. (és KMOP 1.2.7) – E-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások támogatása A konstrukciók célja a hazai kis- és középvállalkozások belsı és külsı folyamatainak informatizáltságának növelése. Státusz: A konstrukciók 2008-as kiírásainak eredményeképpen 4,5 Mrd Ft forrással összesen 570 db KKV kapott támogatást. A 2009-es kiírások (felülvizsgálat, átdolgozás után) június végén jelentek meg, Elindultak az egész ország területére kiterjedıen, pályázónként alacsony támogatási összeg elérését lehetıvé tevı, automatikus eljárásrendő (GOP 2.2.1 és KMOP 1.2.5) konstrukciók (2,62 milliárd Ft-os összkerettel) és a vidéki régiókban 5 és 25 millió Ftos támogatási összeg elérését lehetıvé tevı továbbra is pontozásos (Bíráló Bizottságos) eljárásrendő (GOP 2.2.3) konstrukció (2 milliárd Ft-os kerettel). A pályázatok év végéig adhatók be.
Új E-gazdaság konstrukció: GOP 3.4.1 – Vállati SaaS központok létrehozásának és fejlesztésének támogatása A konstrukció célja a kis- és középvállalkozásoknak komplex informatikai szolgáltatásokat nyújtó Alkalmazásszolgáltató (SaaS-ASP) Központok kialakítása révén, azok segítségével az elért KKV-k belsı és külsı folyamatainak informatizáltságának növelése. Státusz: A pályázati kiírás, 1,5 milliárd Ft-os forráskerettel 2009. június végén jelent meg, amelyre a pályázatok augusztus végétıl október 31-igadhatók be. Az Informatikai Átfogó Stratégia megvalósításához kapcsolódó projektek KÖZPONTI ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÓ RENDSZER A lakosság és a vállalkozások számára nyújtott elektronikus közszolgáltatások egységes, hatékony és költségtakarékos biztosítása érdekében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendelkezései alapján létrejött a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (Központi Rendszer), amely magába foglalja az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózatot, a Kormányzati Portált, az elektronikus ügyintézéshez szükséges ügyfélkaput, a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központot, valamint az ezeken elérhetı szolgáltatások összességét. A Központi Rendszer mőködését a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs és E-közigazgatási Szakállamtitkárság felügyeli.
10 2007-ben kiadásra került a központi rendszer biztonsági követelményeire vonatkozó 84/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet, valamint a központi rendszer szolgáltatásainak szabályozására vonatkozó 182/2007. (VII. 10.) Korm. rendelet. A Központi Rendszer (KR) konszolidált változata éles üzembe állt. Teljes és egységes rendszertervvel rendelkezünk, egységes felelıse van az üzemeltetésnek a Kopint Datorg Zrt. személyében. A KR konszolidációjának felügyelete és koordinációja folyamatos volt. Elkezdıdött a KR proaktív ügyintézési lehetıséget biztosító átalakítása. A 225/2008 Korm. rendelet végrehajtásaként elkészült a Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal KR-en keresztül történı dokumentumküldési rendszer megoldása. A KR terhelésének optimalizálása érdekében elkészült egy rendszerterv, amelynek 2009-es megvalósítása esetén a dokumentumforgalom terhelése elkülönül a Portál egyéb használatból eredı terhelésektıl. Szintén a terhelés optimalizálása érdekében folyamatban van a Portál architekturális átalakítása. Elkészült a Ket. 80§ (4) szerint elıírt hirdetményi megjelenítéshez az automatizmust biztosító rendszer terve. Az elektronikus ügyintézés részeként kialakításra kerül az e-Fizetés (amelynek elıkészítı munkái folyamatban vannak), valamint 2009-2010-ben a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer néhány új, további funkcionalitással bıvül. A kialakított rendszer képes lesz a hivatal-hivatal kommunikációra, azaz a közeljövıben hivatalok egymás közötti dokumentumküldésére is lehetıség lesz, nemcsak az állampolgár-hivatal kapcsolatban. Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) A Központi Rendszer infrastruktúráját, alap- és emelt szintő szolgáltatásait az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) biztosítja, amelyhez folyamatosan kapcsolódnak a közigazgatási intézmények. Az EKG fejlıdése az elmúlt idıszakban egyenletes volt, mára elmondható, hogy lényegében minden nagyobb intézmény csatlakozott. Az EKG-ba bekötött intézményi telephelyek száma: 1700, az EKG-ba integrált telefonszámok száma: mintegy 50 000. A nemzetközi sávszélességet a megnövekedett forgalom miatt duplájára emeltük. Kialakítottuk az EKG és a NIIF hálózat peering (voluntary interconnection of administratively separate Internet networks for the purpose of exchanging traffic between the customers of each network) kapcsolatát, amelynek eredményeként a két rendszer közvetlen adatcseréje lehetıvé vált. Jelentıs elırelépés történt az EKG biztonságának növelése területén. A 2007-ben elindított PAJZS projekt beruházások eredményeként lehetıvé vált a levelek központi spam és vírus jelölése. A projekt 2008-ban befejezett üteme tovább növelte a hálózat biztonságát. Beindítottuk az idıpecsét szolgáltatást, ezzel az EKG eleget tud tenni az elektronikus hírközlésrıl szóló (2003. évi C.) törvény (Eht.) által a hálózatgazda számára elıírt adatszolgáltatás kötelezettségnek. A 2009-es év elejére lehetıvé válik a szimmetrikus két központos üzemeltetés megkezdése. Az EKG biztosítja a kapcsolatot az EU TESTA (Trans European Services for Telematics between Administrations) hálózatán keresztül az EU intézményrendszeréhez. Az EKG szerves részét képezı HSNet (Hungarian Security Network) titkosított hálózat szolgál az EU
11 döntéshozatali tevékenységéhez kapcsolódó kormányzati koordináció informatikai hátteréül. E rendszer kialakítását a 2329/2003. (XII. 16.) Korm. határozat írja elı. Kormányzati Portál Az elektronikus ügyintézés, valamint más elektronikusan elérhetı szolgáltatások induló felületét biztosító, emellett a Kormány és a kormányzati szervek tevékenységérıl tájékoztatást, közérdekő információkat nyújtó - www.magyarorszag.hu internetes oldalon elérhetı - Kormányzati Portál látogatottsága 2006. május 1. óta meghaladta a 457 milliót, ebbıl a látogatók több mint 38 millió alkalommal valamely szakhatóság elektronikus szolgáltatását vettek igénybe. Beindult a Magyar Közlöny hiteles elektronikus verziójának publikálása a Kormányzati Portálon Ügyfélkapu Az azonosítást igénylı elektronikus szolgáltatások igénybevételét biztosító Ügyfélkapunak jelenleg már több, mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, (amely több mint 100 ezer új regisztrációt jelent ebben az évben). Ez a szám jelenleg is folyamatosan nı, hetente körülbelül 1000 fıvel. A Kormányzati Portálon keresztül, az Ügyfélkapu igénybevételével érhetı el többek között az EU által kiválasztott azon 20 elektronikus kormányzati szolgáltatás is, amely a nemzeti közigazgatási ügyintézés mintegy 80-85%-át fedi le. Ezek közül a legjelentısebbek: az APEH adó- és járulékbevallással kapcsolatos szolgáltatásai, Vám és Pénzügyırség, Országos Nyugdíjbiztosítási Fıigazgatóság, Országos Egészségbiztosítási Pénztár valamint az okmányirodai szolgáltatások, és a cégeljáráshoz kapcsolódó ügyintézések. 2008 január 1-tıl elindult a jogügyletek biztonságát támogató szolgáltatás. Ennek felhasználói ügyvédek, közjegyzık és bírósági végrehajtók. Az ügyfélkapuval rendelkezı állampolgárok részére proaktív szolgáltatásként elindult a személyi okmányok érvényességi idejének lejártát jelzı szolgáltatás. A szolgáltatásba bevont okmányok: személyigazolvány, vezetıi engedély, útlevél. Ugyancsak 2008. januárban indult el az APEH elektronikus árverési szolgáltatása. Elkezdıdött a szolgáltatási irányelvbıl adódó feladatok Ügyfélkaput érintı részeinek elıkészítése. Az ügyfélkapun keresztül jelenleg az alábbi szolgáltatások érhetık el: Központi Rendszer szolgáltatásai: • Értesítési tárhely (2005.04.01) Okmányirodai ügyek: • Adatszolgáltatás letiltása és visszavonása (2006.04) • Vezetıi engedéllyel kapcsolatos ügyintézés (2006.06) • Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés (2006.06) • Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának kérelme (2006.06) • Egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés (2006.06)
12 Önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások: 2009 • Építményadó; telekadó • Építéshatósági Rendszer (építési engedély, bontási engedély, használatbavételi engedély) • Közterület foglalási engedély kérelem • Telephelyengedély igénylése • Idıpontfoglalás • Kereskedelmi igazgatás • Szabálysértési, bitrokvédelmi és állatvédelmi rendszer • Szociális ügyek, gyámügyek • Átmeneti segély • Fakivágási kérelem • Közterület gondozás, bontás • Iparőzési adó • Mőködési engedély • Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás • Telephelyengedély Adózással kapcsolatos szolgáltatások: • Adó- és járulékbevallás (2005.04.01) • Adóigazolás kérése elektronikusan (2008.02) • EBEV-szolgáltatások (2005.04.01) • Adónaptár (2008.09) • APEH e-Aukció • Környezetvédelmi termékdíj bejelentése, bevallása (2008.01) • Elektronikus ingóárverés (2008.01) Vám- és Pénzügyırség szolgáltatásai: • Jövedéki- és energiaadó bevallás (2007.07) • Szılıbor elszámolás (2007.07) • Egyéb adatszolgáltatások (2007.07) Felvételi: • Elektronikus felvételi (2006.04) • Felsıoktatási Információs Rendszer (2007.07) Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Fıfelügyelıség szolgáltatásai • Foglalkoztatási jogviszony lekérdezése (2008.02) • Foglalkoztatottak biztosított adatainak bejelentése (régebben: EMMA) (2007.01) • Munkaviszony létesítésének és megszőnésének bejelentése (2007.01) Országos Atomenergia Hivatal: 2009 • Radioaktív anyagnyilvántartás lekérdezése és az adatok feltöltése Országos Rendırfıkapitányság: 2009 • Bejelentések
13 Nyugdíj ügyek: • Nyugdíj e-ügyintézés (2005.11) • e-NYENYI adatszolgáltatás (2007.03) • NYugdíjbiztosítás Magyar Államkincstár: 2009 • Családtámogatás • Energiaár-támogatás • Pályázatos támogatások • Babakötvény • Lakástámogatás Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt.: 2009 - Vagyonkezelıi jelentések kezelése TAJ-nyilvántartással összefüggı szolgáltatások: • Jogviszony-lekérdezés (2006.04) • Betegéletút-lekérdezés (2006.04) • TAJ-szám érvényességének ellenırzése (2006.04) Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szolgáltatása: • Agrártámogatási kérelmek benyújtása (2008.04) • e-Kérelem portál Magyar Szabadalmi Hivatal szolgáltatása: • Védjegybejelentési-kérelem elektronikusan (2007.02) Vám- és Pénzügyırség: 2009 • Elektronikus Vám Portál (EVP) Egyéb szolgáltatások • Önkormányzati szolgáltatások (2007-2008 folyamatos csatlakozások) • Jogügyletek Biztonságát Erısítı Adatszolgáltatási Keretrendszer (JÜB) (2007.12) 2009. évben indított szolgáltatások: -
Önkormányzati szolgáltatások (2009. évi csatlakozások) MÁK, VPOP, MNV, OAH, ORFK
Az elmúlt idıszakban több új szervezet csatlakozott új szolgáltatással az ügyfélkapuhoz és a hivatali kapuhoz OKM; NHH; NKH; OKM; OH; OAH; OEP; PSZÁF; PMISZK; HMIIF¿ IH; IRM; MKEH; MEH; MSZH; KEKKH; KHEM; MBFH; Bányakapitányságok; OMMF; Bevándorlási Hivatal; MgSZH; SZMM; Fıvárosi Bíróság; Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás; Szikszói Többcélú Kistérségi Társulás). Folyamatban lévı Ügyfélkapu/ Hivatali kapu csatlakozások: • Tömeges Önkormányzati Csatlakozások: eddig közel 2500 hivatal csatlakozott a Hivatali kapuhoz. • Államigazgatási hivatalok csatlakoztatása (lásd. melléklet).
14 •
„Hirdetményes” csatlakozások (lásd. melléklet)
A hatósági eljárásokban alkalmazott nyomtatványok elektronikusan le- és kitölthetıvé tétele (Általános nyomtatványkitöltı, ÁNYK) Javaslatunk alapján a Kormány elfogadta a központi államigazgatási szervek eljárásaiban rendszeresített nyomtatványok elektronikusan történı kitölthetıvé tételét célzó intézkedéseirıl szóló 2142/2008 (X.15.) határozatot, amely meghatározta a témához kapcsolódó feladatokat. A Közigazgatási Informatikai Bizottság 27. számú ajánlásaként kiadta az "Útmutató a közigazgatási eljárások során használt nyomtatványok elektronizálásához" ajánlást. Ezzel párhuzamosan folyt a nyomtatványok egységesítését biztosító formai és tartalmi követelményrendszer kidolgozása, valamint a tárcáknál az egységes szempontok alapján a jogszabály alapú hivatal-ügyfél viszonylatban használt nyomtatványok felmérése. A Központi Rendszeren keresztül küldött dokumentumok elkészítésére és kitöltésére megvalósult az általános nyomtatványkitöltı (ÁNYK) szoftver fejlesztése. Elkezdıdtek a tárgyalások az ÁNYK JAVA alapú megoldásának kifejlesztésérıl, amely nagyon elırehaladott állapotban van (2009 elsı felében bevezethetı lesz), így a jövıben Linux rendszerek alatt is használhatóvá válik. A személyi jövedelemadó bevallás programjának JAVA-s változata elkészült, és 2009-ben már csak ez lesz használható. A tárcáknál a kijelölt munkatársak számára oktatást biztosítottunk az Általános Nyomtatványtervezı (ÁNyT) telepítésérıl és használatáról, valamint elérhetıvé tettük a nyomtatványok tervezéséhez szükséges szoftvert. Önkormányzati elektronikus szolgáltatások Az elektronikus szolgáltatások indításának költségigényét jelentıs mértékben csökkentheti a központilag biztosítható szolgáltatások indítása, mint például az Ügyfélkapun keresztül történı azonosítás. (Az elektronikus aláírással nem rendelkezı természetes személy ügyfelek azonosítása kizárólagosan az Ügyfélkapu igénybevételével történhet.) A Kormányzati Portálon is megjelentek az önkormányzatok: az Ügyfélkapuhoz csatlakozott települések szolgáltatásait a linkekre kattintva érhetik el a felhasználók. Ma már lehetısége van bármely települési önkormányzatnak az Ügyfélkapuhoz történı kapcsolódásra. A Kormányzati Portálról jelenleg már mőködı önkormányzati elektronikus szolgáltatások a www.magyarorszag.hu/kozigazgatas/onkormanyzatok címrıl érhetık el. Hivatali kapu és a Biztonságos Elektronikus Dokumentumtovábbító Szolgáltatás (BEDSZ) 2006. II. félévétıl az adó- és járulék nyilvántartási rendszer továbbfejlesztésekor kialakításra került a Hivatali Kapu, valamint a Biztonságos Elektronikus Dokumentumtovábbító Szolgáltatás. (A 182/2007. (VII. 10.) Korm. rendelet alapján a továbbiakban BEDSZ). A BEDSZ használatához Hivatali Kaput kell nyitnia a csatlakozó szervezetnek, amin keresztül fogadni tudja a számára a felhasználóktól érkezett dokumentumokat, valamint
15 válaszdokumentumokat tud küldeni a felhasználók értesítési tárhelyére. A Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer lehetıvé teszi, hogy az Ügyfélkapuval rendelkezı vagy azzal nem rendelkezı, de közigazgatásban használható digitális aláírással rendelkezı felhasználók dokumentumokat küldhessenek a Hivatali Kaput nyitott, és így szervezeti postafiókkal rendelkezı szervezetek részére. Az elektronikus dokumentumok továbbításához kapcsolódó bizonyos feladatokat (pl.: tárolóhely, érkeztetés, idıpecsételés stb.) a Központi Rendszerben a Biztonságos Elektronikus Dokumentumtovábbító Szolgáltatás (BEDSZ) valósítja meg. Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ (KÜK) A lakosságnak a közigazgatással kapcsolatos kérdésire választ adó, a 189-es kék hívószámon, valamint sms-ben, faxon és interneten is elérhetı Kormányzati Ügyféltájékoztató Központhoz (KÜK) 2006. május 1. óta több, mint 2,4 millió hívás futott be. A 2007 évben bevezetett, ügyféltájékoztatással összefüggı elégedettségmérési rendszer keretében folyamatosan monitorozzuk a KÜK tevékenységét, szolgáltatási színvonalát. A szolgáltatási szint átlaga 2008 évben 87 % volt, legalacsonyabb 80,32%, legmagasabb 92,74% volt. A KÜK mőködési tapasztalatai figyelembe vételével megkezdıdött a közigazgatási ügyfélszolgálatok rendszerének, az egységes kormányzati ügyfélszolgálati központok koncepciójának kidolgozása, amelynek segítségével új szemlélettel vizsgálható és modellezhetı az ügyfél és az intézmény-rendszerek közötti kapcsolat, illetve új minıségi szint érhetı el az ügyfelek kiszolgálásában. E-közigazgatási ügyfélszolgálati program Az E-közigazgatás 2010 Stratégia részeként 2008-ban kidolgozásra került E-közigazgatási ügyfélszolgálati program célja, hogy kialakítsa a szolgáltatások többcsatornás elérhetıségének alapfeltételeit. A programhoz tartozó projektek megvalósítását EKOP források igénybevételével, az alábbi kiemelt projektek keretén belül tervezzük megvalósítani: -
Többcsatornás e-ügyfélszolgálat kialakítása (Multicsatornás – elektronikus és telefonos – ügyfélkiszolgálási rendszer, Contact Center Integráció és harmonizáció) Magyaroszag.hu portál tartalomfejlesztése
A projektek célja, hogy az állampolgárok, szervezetek, cégek számára multicsatornán keresztül országos lefedettséggel egységes szolgáltatási feltételeket (elektronikus ügyfélszolgálat), folyamatosan frissülı információs tudásbázist nyújtson telefonon (CC integráció, harmonizáció segítségével), a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ továbbfejlesztésével, személyesen illetve a tanácsadói segítségével (helyi ügyfélpontokon) illetve interneten (magyarorszag.hu) keresztül az elektronikus ügyintézésben. Az ügyfelek elégedettségének növelése érdekében az elektronikus ügyfélszolgálat gyors és hatékony, illetve széles skálájú, az állampolgári igényekre érzékeny szolgáltatást kíván nyújtani, hogy minden állampolgár azonos feltételekkel vehesse igénybe az e-ügyfélszolgálat nyújtotta szolgáltatásokat. Cél, hogy elkerülve a digitális írástudás alapján történı megkülönböztetést, a koncepció mentén teljesüljön az a kormányzati törekvés is, hogy bıvüljön a digitális írástudók tábora.
16 Elvárt eredmények: személyes ügyfélkapcsolatra alapozott országos lefedettségő Ügyfélpontok, amelyek az ügyfelek földrajzi közelségében teszik elérhetıvé az e-szolgáltatásokat. telefonra alapozott, Contact Center megoldások, amelyek egységes struktúrában biztosítják a telefonos ügyfélszolgálatot, ügyindítást és bizonyos esetekben az ügyintézését. webes felületen, kommunikáció a kormányzati portálon és az integrált szerkezetben Az Informatikai Közháló Program Az Informatikai Közháló Program 2003. évben indult melynek keretében országos lefedettségő nagy sebességő infokommunikációs hálózat jött létre. E hálózat, illetve „alhálózatai” 7200 ponton biztosítanak internet-szolgáltatást különbözı közintézmények számára, mellyel a hazai és nemzetközi vérkeringésbe való hatékonyabb bekapcsolódás, a kistérségek, illetve kistelepülések esélyegyenlıségének megteremtése és az Európai Unió szélessávú hozzáférést fejlesztı célkitőzései valósulnak meg. Az informatikai közháló fontos feladata továbbá az eMagyarország Program keretében létesülı eMagyarország pontok megvalósításának támogatása. A program e része – a kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel – lehetıvé teszi az internet-szolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, pl.: ügyfélkapu, postai szolgáltatások, stb. ezzel a kistelepüléseken élık is megfizethetı áron, lakóhelyük közelében juthatnak hozzá az internet használathoz. A program végrehajtásával megvalósuló cél, eredmény: 2002-2006 között a program iparpolitikai szerepet töltött be azzal, hogy a távközlési piacon jelentıs, hosszú távú megrendeléssel jelent meg ezzel erıteljesen meggyorsította a távközlési szolgáltatók szélessávú (ADSL) szolgáltatásának országos bevezetését. A program jelenlegi feladata, hogy az összes alap- és középfokú oktatási intézmény, valamint az Országos Mentıszolgálat minden állomása, az Igazságügyi Hivatalok, a hátrányos távközlési helyzetben lévı önkormányzatok, könyvtárak, mővelıdési intézmények, agrárium bizonyos intézményei (Agrárkamara), internet szolgáltatással foglalkozó civil szervezet (Teleház Szövetség), az eMagyarország pontok szélessávú internet szolgáltatásban részesüljenek. Információs társadalom, digitális írástudás fejlesztése eMagyarország 2.0 program A közösségi hozzáférési pontok kiépítése, fenntartása és fejlesztése a befogadó, a hátrányos helyzető társadalmi rétegeket is magába foglaló információs társadalom egyik fontos alappillére. A program általános célja a szociálisan rászoruló társadalmi csoportok internethozzáférésének javítása, a közösségi internet-hozzáférési helyek fenntartása, szolgáltatásuk fejlesztése. Az eMagyarország program középtávú célja, hogy minden állampolgár hozzáférjen, és szükség esetén személyre szabott segítséget kapjon az elektronikus ügyintézéshez, valamint hogy – a szolgáltató állam gyakorlati megvalósítását támogatva – az
17 állampolgárok számára az e-közszolgáltatásokat helyi szinten, a hét minden napján, felhasználóbarát módon tegye elérhetıvé. eMagyarország pontok fenntartása és fejlesztése A program 2007-ben megújult és eMagyarország 2.0. néven folytatódott. Az új koncepció már nem a technikai eszközök kihelyezését tekinti a legfontosabb támogatási területnek, hanem a szolgáltatásokat megvalósító környezet és feltételi rendszer egységes és központilag támogatott felépítése a cél. A megújított program legfontosabb eleme az internethasználatot segítı eTanácsadói rendszer kialakítása. A 2007 végén az eMagyarország Pontok számítógépparkjának korszerősítésére kiírt pályázat következtében már 1300 eMagyarország Pont mőködikött országszerte (ebben a kiírásban Teleházak is kaphattak támogatást). Magyarországon 2003-2006. év között, országos lefedettséget biztosítva, 3053 eMagyarország Pont került kialakításra, melybıl 2009-ben jelenleg 2150 mőködik. eTanácsadó hálózat kiépítése és mőködtetése 2007-ben megkezdıdött az eTanácsadói rendszer kiépítése, amely a zömében közösségi szolgáltató intézményekben levı e-Magyarország pontok mőködését segíti. 2008. márciusáig 1000 eTanácsadó képzése fejezıdött be. Az eMagyarország program az Európai Bizottság által 2008 nyarán meghirdetett eBefogadás versenyén bekerült a legjobb 5 európai projekt közé a „befogadó közszolgáltatások” kategóriában. A PL-1447 tanfolyam anyagának fejlesztése még az év elején megtörtént, ez alapján május óta folynak a képzések, jelenleg 267 fı lett kiképezve, további 142 fı regisztrált, akiknek a képzése szeptemberben indult. Jelenleg 1091 képzett eTanácsadó van nyilvántartva. Aktuális helyzet: Az eMagyarország program és az annak részét képezı eTanácsadói hálózat szakmai koordinációját 2008. november 1-tıl a MeH-hel kötött közhasznúsági szerzıdés alapján a Nemzetközi Technológiai Nonprofit Kft.. végzi. Az eMagyarország pontok mőködését támogató és az eTanácsadói hálózat kiépítését célzó 2008. évi pályázati kiírás decemberben jelent meg. Az eMagyarország Centrum mőködtetése folyamatos. A Miniszterelnöki Hivatal által 2008. december 29-én meghirdetett KIHOP pályázatok elbírálása április 28-án lezárult, jóváhagyásra került. Ez alapján az 509 beérkezett pályázatból 492 millió forint keretösszegre, 489 nyertes pályázó kezdte meg a velük kötött Támogatási szerzıdésben vállalt teljesítést. A projekt lezárása várhatóan 2009. december.
Netrekész program A Netrekész Program 2007. októberében indult, az eredeti tervek szerint több évre szóló összehangolt állami és piaci motivációs programként. Célja, hogy hozzájáruljon a hazai internethasználat bıvüléséhez, elsısorban a motivációs gátak lebontásán, a tudatosság növelésén, az ismeretterjesztésen, és a tudás és a bizalom erısítésén keresztül. A piaci szereplıkkel közösen létrehozott PPP-alapú Program két részbıl áll: (1.) a piaci szereplık által alapított Netrekész közhasznú Kft menedzselésében lebonyolított, az internethasználattal kapcsolatos motivációhiány leküzdését célzó kampányból, valamint (2.) a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációért Felelıs Kormánybiztossága által koordinált pályázati programból.
18 A Netrekész Közhasznú Kft. menedzselésével a szemléletformáló kommunikációs kampány 2008 ıszén számos országos médium (M1, TV2, Magyar ATV, stb.) bevonásával lezajlott. A megvalósított kampány médiaértéke 200 millió Ft felett alakult. NETre Kész 2007 pályázat: Az elsı pályázati felhívás 250 millió Ft keretösszeggel 2007 októberében jelent meg, amelynek keretében 50 országos és helyi civil program részesült támogatásban, melybıl 40 pályázó kezdte meg a tényleges megvalósítást. A projektek megvalósítása folyamatos, a program befejezésének várható idıpontja 2009. év vége.
Aktuális helyzet: A 2008. évi pályázati kiírás elıkészítését és a pályázat-kezelési feladatokat - közhasznúsági szerzıdés keretében - a Nemzetközi Technológiai Kft. látja el a MeH Infokommunikációs fıosztályának szakmai felügyelete mellett. A NETre Kész-2008. pályázatok kiírása 2008. decemberében jelent meg. Elbírálása 2009. május 22-én lezárult, és a 195 beérkezett pályázatból, 282 millió forint keretösszegre 57 db nyertes pályázat lett kiválasztva. A nyertes pályázókkal megkötött Támogatási szerzıdések alapján, a pályázók megkezdték projektjeik megvalósítását. A projekt befejezésének várható idıpontja 2009. december.
Menet pályázat: A MENET-2008 pályázat 2008. decemberében indult, amelynek keretén belül a kormányzat támogatatja olyan civil szervezetek projektek megvalósítását, amelyek feltárják a közösségi terek közötti együttmőködési lehetıségeket, erısítik a hálózati mőködést, összehangolják a civil és üzleti szféra törekvéseit, minısítik a meglévı e-szolgáltatásokat és új eközszolgáltatások, valamint speciális tudástárak kidolgozására tesznek javaslatot. A Miniszterelnöki Hivatal által 2008. december 29-én meghirdetett MENET-2008. pályázatra összesen 148 pályázatot érkezett be. A 2009. március 16-tól újra megnyitott MENET pályázatok elbírálása április 28-án lezárult, és jóváhagyásra került, melynek során 47 nyertes pályázó lett kiválasztva. A nyertes pályázókkal megkötött Támogatási szerzıdések alapján, a pályázók megkezdték projektjeik megvalósítását. A projekt befejezésének várható idıpontja 2009. december.
A KIHOP, MENET, NETre Kész pályázatok elszámolási szakaszba lépetek, ennek megfelelıen az elılegek kiutalásra kerültek, és a pályázók részérıl történı teljesítések megkezdıdtek.
TITÁN Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére A Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT), a magyar kormány, a parlamenti pártok, valamint a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány képviselıi 2008. május 19-én együttmőködési megállapodásban rögzítették a TITAN elnevezéső kezdeményezést, amely három pillérre épül: I. DIG-IT-ALL Program – Munkaerıpiaci fókuszú e-befogadás II. DIG-IT Program - Digitális gazdaság és a KKV-szektor megerısítése III. PROTEUS Program - Versenyképesség és élre törés.
19 A program megvalósításának kormányzati koordinációját a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelıs kormánybiztosa látja el. A MeH kezdeményezésére az érintett felek részvételével magas szintő kormányzati munkacsoport alakult. Aktuális helyzet: A TITAN Koordinációs Bizottság (korábban kormányzati munkacsoport) elsıdleges feladata a megvalósítás szervezeti kereteinek véglegesítése, továbbá az érintettek feladatainak meghatározása és lehatárolása. A Bizottság jelenleg a TITAN tervezését és megvalósítását elısegítı szakmai szempontrendszer létrehozásán dolgozik. A TITAN program emellett nevesítésre került a kormány válságkezelési tervében, valamint az NFGM által készíttetett, a Kormány által jóváhagyott IKT ágazati stratégiában is.
Megkezdıdött a Nemzeti Digitális Közmő (NDK) projekt elıkészítése, az EU prenotifikációs eljárás 2009. tavaszán lezajlott. A konstrukció célja: a lefedetlen fehér és szürke területek valódi szélessávval (> 6+ MBps) történı ellátása az egész országra kiterjedı nagykapacitású optikai felhordó (aggregációs) hálózat kiépítésével és a megfelelı csatlakozási pontok (POP) kialakításával. Státusz: a Nemzeti Digitális Közmő Comission-beli státusza prenotifikációról hivatalosan benyújtottra változott, a Bizottság által feltett kérdések többször megválaszolásra kerültek. A Közmőt finanszírozó források allokálása jelenleg folyamatban van,
DIAT, SZAT, eGAT monitoring 2009. I. félévében sor került a Digitális Írástudás Akcióterv (DIAT), valamint a Nemzeti Szélessávú Stratégia Szélessávú Akcióterv (SZAT) és elektronikus Gazdaság Akció Terv (eGAT) tárgy évi monitoringjára. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2007-2010 évre szóló Stratégiája és 2007. évi Intézkedési Terve feladatként határozza meg a számítógép- és internet-használat ösztönzését, a digitális írástudás erısítését. Ezen alapokon tovább haladva 2009-ben is elvégzésre került a DIAT monitoring. A DIAT akcióterv fókuszában a számítógép- és internet-használatot gátló kognitív (motivációs és képzettségi) akadályok feltérképezése illetve ezek enyhítésére javasloható irányok meghatározása áll. A Nemzeti Szélessávú Stratégia (NSZS) monitoring jelentés számot adott az NSZS-ben meghatározott célok teljesülésérıl, a magyarországi háztartások, vállalatok és intézmények infokommunikációs ellátottságáról és internet használatáról, valamint az IKT alkalmazások vállalati és intézményi szektorok általi megítélésérıl. Az ennek keretében elkészült eGAT monitoring jelentés felmérte az elektronikus gazdaság lakossági, vállalati és intézményi szektorokban történı alkalmazását, valamint aktuális képet nyújtott az Ekormányzat szolgáltatások használatáról. Az empirikus felmérések eredményét tartalmazó SZAT és eGAT jelentések javaslatot tesznek a monitoring rendszerek középtávú mőködtetésére.
20 Országos Statisztikai Adatgyőjtés Programja (OSAP) A miniszteri feladat- és hatáskörök ellátásáról szóló Kormány rendelet szerint a MeH feladat és hatáskörébe tartozik az elektronikus hírközléshez kapcsolódó Országos Statisztikai Adatgyőjtéshez kapcsolódó (OSAP) adatszolgáltatási feladatok ellátása és finanszírozása. Az OSAP adatgyőjtésre vonatkozó feladatok ellátásának konszolidálására indított közbeszerzési eljárás eredményeképpen a Delta Zrt. került ki gyıztesként, mellyel 5 évre (2009 január 1 2013 december 31) vállalkozási szerzıdés megkötésére került sor. Elkészült a 206/2006. (X. 16.) fejlesztési adókedvezményrıl szóló kormányrendelet szélessávú infrastruktúra fejlesztési beruházásokra vonatkozó különös szabályainak, nagy átviteli sebességet biztosító hálózatok fejlesztésének ösztönzése érdekében megrendelésre került, rendelet módosítást megalapozó, elıkészítı javaslat. A javaslat a releváns szolgáltatók körében, workshop keretében, megvitatásra került, és az ott elhangzott konstruktív javaslatok az anyagba átvezetésre kerültek. A tárgyban egyeztetések folytak a PM illetékeseivel, akiknek javaslata szerint a rendelet módosítása a Nemzeti Digitális Közmő projekt jóváhagyásával egy idıben ütemezhetı.
A hazai köz és felsıoktatási intézmények licence ellátottsága (Tisztaszoftver program) tárgyban kezdeményeztük a Microsoft School és Campus, valamint a Novell licence szerzıdésekre vonatkozó párbeszéd megnyitását.
Közadat portál - a közadatvagyon másodlagos hasznosítását, valamint a kis- és középvállalkozások kapcsolatépítését és piaci információszerzését támogató informatikai szolgáltatások kialakítása A Közadat Portál egy gazdasági társaságok – különös tekintettel a KKV-k (termelık és kereskedık) - részére kialakított ingyenes online adatbázis és portál, melynek célja a magyar kis- és középvállalkozások segítése a hazai és nemzetközi üzleti kapcsolataik bıvítésében, mőködési hatékonyságuk javításában. A portál a közérdekő adatbázisok összekapcsolásával, mélykeresési és vizualizációs lehetıségekkel kívánja a társadalmi és gazdasági folyamatokról tájékoztatni az érdeklıdıket, így az itt elérhetı információkkal az üzleti döntések megalapozásában nyújt segítséget. Ezzel párhuzamosan integrált marketing megoldások segítségével (kiállítások, újságok, internet) a projekt és az abban résztvevı cégek hazai és külföldi megismertetése, promotálása, az új brand kialakítása, megerısítése a cél. A projekt a fentiek mellett a kormányzati portálon keresztül megkönnyítené a vállalkozások mőködését érintı közérdekő adatokhoz való hozzáférést (pl. vállalkozások mőködésére vonatkozó statisztikai adatok, stb.). A magas minıségő, többrétegő kereshetıséget biztosító állami adatszolgáltatás szervesen kapcsolódna, és részben beépülne a fenti KKV adatbázisportálba. A projekt megvalósítására a Neumann Nonprofit Kft. kapott megbízást. A portál kialakítása és a fıbb adatgazdákkal a tárgyalások megkezdıdtek, a portál a tervek szerint 2010. elején indul élesben.
21 A közadatok hozzáférhetıségével és további hasznosításával kapcsolatos törvénymódosítás elıkészítése
Az Országgyőlés 1992-ben gondoskodott a személyes adatok védelmérıl és a közérdekő adatok nyilvánosságáról. Ezzel európai, illetve világviszonylatban is egyedülálló, modern szabályozásunk született, amely a személyes adatok magas szintő védelmén túl biztosította az állami illetve önkormányzati intézmények mőködése során keletkezett közérdekő információk ingyenes és diszkriminációmentes hozzáférését. Idıközben azonban egyes közérdekő adatok „forgalmazása” jól jövedelmezı vállalkozássá vált: világszerte ismertek olyan példák, amikor az állam (önkormányzat) által elıállított közérdekő adatokra építve nyújt valamilyen vállalkozás sikeres többletszolgáltatást. (pl. térképészeti adatok esetben számos GPS szolgáltató jelent meg a piacon, de meg lehet említeni a céginformációs adatbázisokat létrehozó cégeket, valamint számos meteorológiai vállalkozást.) A kormányzat ezt felismerve – egyúttal követve ez EU-s szabályozást és példákat – megkezdte a közérdekő adatok további hasznosításáról szóló szabályozási környezet kialakításának elıkészítését. A szabályozás révén megvalósulhat a közadatvagyon lehetı legoptimálisabb felhasználása, egyúttal a közérdekő adatokhoz való hozzáférés minısége is sokat javulhat a versenyképes értéknövelt szolgáltatások kialakításával. Az új szabályozás nem érinti a közérdekő adatok ingyenes megismerhetıségének jelenleg is hatályban lévı szabályait. Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításának tervezete 2009. végére elkészül, a 2010-es tavaszi ülésszakban kerülhet az Országgyőlés elé a javaslat. Aktuális helyzet: a törvénymódosítást megalapozó gazdasági és jogi hatástanulmánnyal és elemzéssel kapcsolatos munkálatokat a Neumann Nonprofit Kft. a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából megkezdte, a tanulmány/elemzés 2009. ıszén készül el. Digitális tartalmakkal kapcsolatos programok mőködtetése
A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Neumann Nonprofit Kft. látja el a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) és a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) mőködtetését és fejlesztését. Az NDA a kulturális jellegő, szabadon elérhetı digitális tartalmak metaarchívuma. Az NDA jelenleg több mint 500 000 magyar nyelvő és magyar vonatkozású online digitális tartalom (mősorszám, film, kép, dokumentum, stb.) leíró adatait tartalmazza, és teszi lehetıvé azok keresését. A közös leíró szabvány nem csak a keresést, hanem a tartalmak újrahasznosítását is lehetıvé teszi. Az NDA rendszere az alapja az összes nagy európai közös keresınek, ezáltal tudott csatlakozni olyan uniós kezdeményezéshez, mint pl. az Európai Digitális Könyvtár. A magyar digitális tudástárak másik pillére a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), amely a közszolgálati televíziók és a rádió, illetve a két legnagyobb országos kereskedelmi televízió-csatorna magyar gyártású és magyar vonatkozású mősorszámait tárolja. Havonta 2000-2200 órányi mősorszám kerül feldolgozásra, a NAVA teljes állománya 2009. nyarán meghaladta a 240.000 órányi anyagot, mely folyamatosan bıvül. A mősorszámok online hozzáférhetıségét biztosító NAVA-pontok száma közel 800, melyek majd 60%-a oktatási intézményekben, közel 40%-a pedig könyvtárakban mőködik.
22 Az elektronikus információszabadsággal kapcsolatos feladatok ellátása A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Neumann Nonprofit Kft. vezeti a közérdekő adatok központi elektronikus jegyzékét, mőködteti és fejleszti az egységes közadatkeresı rendszert és ellátja az ezzel kapcsolatos tájékoztatási, gyakorlati segítségnyújtási, kapcsolattartási feladatokat. A közadatkeresıben kereshetı rekordok száma jelenleg közel 28.000 db, mely folyamatosan növekszik. Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény nem csak a közadatkeresı rendszer irányába történı adatszolgáltatást írja elı, de ezt megalapozandó az elektronikus (honlapon) közzététel kötelezettségét is. Már a jogalkotó is számolt azzal, hogy a szerényebb költségvetéső intézményeknek nincs lehetısége saját honlap üzemeltetésére, ezért a kisebb közfeladatot ellátó szervek az elektronikus közzététel kötelezettségének egy erre a célra fenntartott központi honlapon is eleget tehetnek. A Központi honlap üzemeltetésére szintén a Neumann Nonprofit Kft. kapott megbízást. Jelenleg több mint 900 adatgazda veszi igénybe a Központi honlapot. Egységes Digitális Rádiótávközlı Rendszer (EDR) Az EDR országos telepítése részletes auditot követıen 2007. január 31-re fejezıdött be. Az EDR-rel kapcsolatos feladatok a hálózatgazdai tevékenység irányulnak, amelynek szabályozási alapjait a kormány fogadta el. Az Egységes Digitális Rádiótávközlı Rendszerrel kapcsolatos feladatokat, a rendszer éles használatának jogi hátterét, az egyes érintett szervek feladatait, a hálózattal, és annak használatával kapcsolatos egyéb normákat, valamint a hálózatgazda szükséges intézkedéseit az EDR folyamatos mőködéséhez kapcsolódó feladatokról szóló 1032/2007. (V. 15.) Korm. határozat, a 109/2007. (V. 15). Korm. rendelet, és annak módosításaként a 222/2008. (IX. 5.) Korm. rendelet tartalmazza. A rendszer üzemzavarok nélkül mőködik, a felhasználói tapasztalatok egyértelmően kedvezıek, elsısorban az áttérésben élenjáró BRFK részérıl. Az EDR szolgáltatóval kötött szolgáltatási szerzıdés alapján ellátjuk a megrendelı érdekeinek képviseletét az EDR biztonságának folyamatos felügyeletében és a mőködtetés ellenırzését. Mőködetjük az EDR Felhasználói Fórumot, illetve részt veszünk az EDR Irányító Testület (Pro-M vezetése és a Hálózatgazda képviselıi vezetése) munkájában Megkezdıdött az EDR-re alapozott informatikai megoldások alkalmazása, így elsısorban az automatikus jármőkövetı rendszeré. Kísérleti szakaszban van az SMS, illetve WAP alapú lekérdezések alkalmazása (pl. rendszám, körözés). A hálózatgazdai feladatok egy része (jellemzıen az üzemeltetéssel kapcsolatos) átkerült a KEK KH-hoz, amelyet egy feladat-megosztási mátrix rögzít. Megkezdıdtek a 109/2007. (V. 15.) Korm. rendeletben foglalt, felhasználói kör bıvítéssel kapcsolatos konkrét szerzıdés elıkészítések, amely alapján újabb, az EDR szolgáltatásait térítés ellenében igénybevevı, és az állam szempontjából stratégiai feladatot ellátó szervezetek csatlakozhatnak az EDR hálózathoz.
23 Az egységes európai hívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer (ESR) Kiadásra került a 2031/2007. (III.7.) Korm. határozat, amely egyfelıl elrendeli az ESR megvalósítását, másfelıl kijelöli a felelısöket. A bevezetés elıkészítése érdekében elıterjesztés készült a kormány részére az egységes európai segélyhívó számra (112) alapozott Egységes Segélyhívó Rendszerrıl (ESR), amely a szakmapolitikai egyeztetés után tárcakörözésre került. A tárcák véleményeit összesítettük és feljegyzés készült a lehetséges folytatásról. A kormányhatározat alapján tárcaközi bizottság alakult a MeH EKK vezetésével. A bizottság külsı szakértıi támogatással elkészítette a rendszer logikai, szervezeti, és pénzügyi modelljét, amelyet a Kormány megtárgyalt. A GKM kiadta a 23/2007. (III. 7.) GKM rendeletet az egységes európai segélyhívások támogatása érdekében a nyilvános telefonhálózatra vonatkozó mőszaki követelményekrıl. Így a hívások helymeghatározása lehetıvé vált az ESR üzembe helyezéséig terjedı idıszakban is. Az Európai Unió a hívás-helymeghatározás lehetetlensége miatti, Magyarországgal szemben indított kötelességszegési eljárást megszüntette. A Rendırség, a Katasztrófavédelem, valamint az Országos Mentıszolgálat is uniós pályázatot kezdeményezett a saját, szervezet-specifikus tevékenységirányítás megvalósítására, amely megfelelı alrendszere lehet a késıbbiekben megvalósuló egyságes hívásfogadó és kezelı rendszernek. Védelemszervezési feladatok Az EKK Védelemszervezési Irodája látta el a NATO tagságból eredı informatikai és hírközlési kormányzati feladatokat. Elıkészítette a NATO Befogadó Nemzeti Támogatás feladatainak nemzeti vonatkozásait, biztosította a NATO Válságreagáló Rendszer mőködési feltételeit. Együttmőködött az NHH-val a légiriasztási rendszer fenntartásával kapcsolatos feladatok végrehajtásában. Az Iroda látta el a közigazgatási informatikai és hírközlési rendszer védelmi rendeltetéső tartalékok képzésének és kezelésének feladatát, tervezte a közigazgatási informatikai és hírközlési rendszerek védelmi feladatainak ellátásához szükséges költségvetési fedezetet. Az Iroda feladatai közé tartozott a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Puskás Tivadar Közalapítvány által mőködtetett Országos Informatikai és Hírközlési Fıügyelet keretén belül mőködı CERT Hungary központ kormányzati és magánszférába tartozó szervezetek informatikai biztonsági felügyeletére vonatkozó tevékenység szakmai irányítása. Szakállamtitkári szinten jelenleg is részt veszünk a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB), valamint a Terrorizmus elleni tárcaközi bizottság tevékenységében határozataiban foglalt Nemzeti Kritikus Infrastruktúra védelmi Program (KIV) kidolgozásának munkálataiban. Az Iroda feladatai közé tartozott továbbá az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszer (ONER) alapján az elektronikus hírközlésre háruló katasztrófavédelmi és szervezeti feladatok végzése, illetve válságkezelési gyakorlatokon történı részvétel; a NATO CCPC bizottság által
24 a kormányzat igényeinek megfelelı távközlési háttér kidolgozása, a hazai (tagországonkénti) felhasználásához szükséges feltételek és követelmények kidolgozásának irányítása az illetékes, illetve érintett szervek közremőködıi bevonásával; a NATO Befogadó Nemzeti Támogatási feladatok keretében a közremőködı informatikai és hírközlési szolgáltatókról szükséges adatbázis kialakítása (az NHH-val együttmőködésben), valamint az EU GALILEO Biztonsági Bizottságban való közremőködés. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) létrehozásáról, feladatairól és hatáskörérıl szóló 276/2006. (XII.23.) Korm. rendeletet módosító 278/2008. (XI.28.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a Kormány a KEK KH-t jelölte ki egyes kormányzati elektronikus hírközlési hálózat mőködtetési, valamint közigazgatási informatikai, és ahhoz szorosan kapcsolódó feladatok ellátására. A feladatok átadásának-átvételének részleteit az infokommunikációért felelıs kormánybiztos és a KEK KH elnöke által aláírt Megállapodás tartalmazza. Az átadásra került feladatok körébe tartoznak a védelemszervezési feladatok is. Kijelölési Bizottság A 13/2003. (X. 3.) IHM rendelet alapján mőködı Kijelölési Bizottság javaslata alapján a Kijelölı, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter a Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, Távközlési Vizsgáló Laboratórium (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.) 006/2006. számon kiadott kijelölési okiratba foglalt kijelölt státuszát 2009. március 31-i dátummal 2012. február 28-ig, a Széchenyi István Egyetem Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratórium (9026 Gyır, Egyetem tér 1.) részére 007/2006. számon kiadott kijelölési okiratba foglalt kijelölt státuszát 2009. június 11-i dátummal 2012. május 31-ig, az SGS Hungária Kft. (1124 Budapest, Sirály u. 4.) részére 009/2006. számon kiadott kijelölési okiratba foglalt kijelölt státuszát 2009. július 31-i dátummal 2012. augusztus 15-ig meghosszabbította. Bevált Gyakorlatok Mőhelye (BGYM) és E-közigazgatási Díj A 2006-tól mőködı Bevált Gyakorlatok Mőhelye (BGYM) a hazai elektronikus kormányzathoz kapcsolódó informatikai fejlesztések menedzselését látja el. Elısegíti az ekormányzat és az e-közigazgatás területén fellelhetı „legjobb gyakorlatok" azonosítását és elterjesztését, illetve az egymástól tanulás képességének fejlesztését. Ezen túl abban is segítséget nyújt, hogy elkerülhetıkké váljanak a párhuzamos fejlesztések. Javítja a közigazgatási szolgáltatások minıségét, növeli az állampolgárok elégedettségét, továbbá hatékonyabbá és olcsóbbá teszi mind a közigazgatás, mind az állam mőködését. A 2008-es év folyamán számos hazai és külföldi gyakorlattal bıvült a BGYM. Az eredetileg központi kormányzati szervek számára kialakított rendszerbıl már a helyi önkormányzatok is profitálhatnak: mőködı gyakorlatokat ismerhetnek meg egymástól. A Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter által adományozható kitüntetésekrıl és elismerésekrıl szóló 1/1998. (X. 28.) MeHVM rendelet 4/B. § (1) bekezdése a szolgáltató állam gyakorlati megvalósítása, az elektronikus megoldások és szolgáltatások közigazgatási meghonosításának elismerésére E-közigazgatási Díj létrehozásáról rendelkezik. A Díj két-két államigazgatási és önkormányzati szervnek, szervezeti egységnek adományozható, amelyek az adott évben - a mindenkori elektronikus közigazgatási stratégia prioritásaival összhangban, illetıleg az Európai Unió e tárgykörre vonatkozó irányelveinek és ajánlásainak megfelelıen -
25 az elektronikus szolgáltatásaik és az azt támogató informatikai rendszerük fejlesztése terén a legkiemelkedıbb eredményt érték el. A pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázat anyaga a beadást megelızıen a Bevált Gyakorlatok Mőhelyébe (http://www.magyarorszag.hu/bgym) feltöltésre kerüljön.
Nemzetközi tevékenység Az elektronikus közszolgáltatások kialakítása terén az EU irányelveit és útmutatásait követjük. Az elfogadott E-közigazgatás 2010 Stratégia jelentıs mértékben épít az EU által elfogadott i2010 Akcióprogramra, valamint az Európai Bizottság pán-európai e-kormányzati szolgáltatások programját magába foglaló „Interoperable Delivery of pan-European eGovernment Services to public Administrations, Businesses and Citizens” (IDABC) programra. A nemzetközi irányvonalak, valamint a legjobb nemzetközi gyakorlatok megismerése és átvétele érdekében folyamatosan részt veszünk a pán-európai e-kormányzati szolgáltatások kialakítását és fejlesztését irányító és felügyelı EU bizottság, a Pan-European eGovernment Services Committee (PEGSCO), és az IDABC program több albizottságának munkájában, valamint az Európai Közigazgatási Hálózat (European Public Administration Network, EUPAN) eKormányzat Munkacsoportja (eGovernment Working Group) az i2010 High Level Group és az i2010 eGovernment Subgroup ülésein. Folyamatosan részt veszünk az International Council for Information Technology in Government Administration (ICA), az Európai Bizottság Információs Társadalomért és Médiáért felelıs Fıigazgatóság CIP-ICT Committee, valamint az OECD (Európai Gazdasági Együttmőködés Tanácsa) munkájában, amelyen belül ellátjuk a magyar képviseletet a Working Party on Information Economy, a Committee for Information, Computer and Communications Policy és a Working Party on Communiction and Information Services Policy, Public Governance bizottságokban és a Network of Senior E-Government Officials munkájában. Az IDABC program keretei között kb. 80 különbözı közérdekő projekt mőködik/mőködött. Ezek koordinációja jellemzıen az Európai Bizottság más Fıigazgatóságaihoz tartoznak, de az összehangolt döntéseket igénylı kérdésekben az IDABC program bizottságai, annak tagállami résztvevıi is befolyásolják. Magyarország - számos, jelenleg passzív projekt mellett - 39 projektben vesz részt aktívan, amelyek a következı területekhez kapcsolódnak: bizalmas statisztikai adatok cseréje, állatjárványügy, mezıgazdasági termékek import engedélyezése, vidékfejlesztési monitoring mutatók, európai közúti balesetek, vészhelyzet-kommunikáció, statisztikai adatok győjtése, menedékjogi ügyek, vegyianyagok, földrengés-elırejelzés, biológiai diverzitás, környezeti információk, európai turisztikai portál, közegészségügy, foglalkoztatási szolgáltatások, növényegészségügy, mezıgazdasági számvitel, árvízi elırejelzés, export-import engedélyek kezelése, belsı piaci információk, újfajta élelmiszerösszetevık, veszélyes termékekkel kapcsolatos riasztások, vezetıi engedélyek, tengerhajózás, egészségügy, határátlépési adatok, tachográfok, kereskedelmi ellenırzés és vízuminformációk. eBefogadás (eInclusion) 2008. november 30. és december 2. között került megrendezésre Bécsben az eBefogadás Miniszteri Konferencia az Európai Uniós soros elnöki tisztjét betöltı Franciaország, az
26 Európai Bizottság és az osztrák kormány szervezésében. A miniszteri konferencia a 2006-ban elfogadott Rigai Nyilatkozat, a 2007. évi eBefogadás Kezdeményezés, valamint a 2008-ban megrendezett európai uniós tárgyi kampány záró akkordja volt. A rendezvény keretében számba vették a két év során a területen elért eredményeket, valamint új stratégiai irányvonalakat jelöltek ki a jövı tekintetében. Az Európai Bizottság 2008-ban elsı ízben indította el az ún. „eBefogadás versenyt”, amelynek célja az eBefogadás évének keretében a terület sikeres kezdeményezéseinek elismerése és népszerősítése volt. Magyarországról az eMagyarország 2.0 projekt a „befogadó közszolgáltatások” kategóriában bekerült a legjobb 5 európai projekt közé. A jelölteknek a konferenciával párhuzamosan külön kiállítás keretében kellett bemutatniuk projektjeiket. Az eMagyarország program a konferencia helyszínén külön kiállítói standon jelent meg. Az eBefogadás Munkacsoport 2008. december 31-ig tartó mandátuma a végéhez ért, munkája határozott (2009-2010) idıre meghosszabbításra került az i2010 európai uniós IKT stratégiát követı – 2010 utáni – eBefogadás politika jövıben irányvonalainak elıkészítése és a folyamatos szakmai együttmőködés céljából. 2009. novemberben a svéd elnökség eKormányzat Konferenciát rendez. A rendezvényen hangsúlyos területként lesz jelen többek között az eBefogadás, és eEgészségügy. Magyarország az Európai Bizottság tárgyi Munkacsoportja munkájában aktívan részt vesz. Tovább mélyítettük bilaterális nemzetközi kapcsolatainkat a szingapúri, egyiptomi, német, horvát, japán, koreai, moldáv, mongóliai, holland, szlovén, angol és vietnámi viszonylatban. Az EKG-n keresztül csatlakozunk az EU intézményrendszerének elérését biztosító TESTA, és a magasabb biztonságú adatkapcsolatot biztosító s-TESTA hálózatokhoz. Megvalósult a schengeni csatlakozás informatikai fejlesztése, amely alapvetı feltételként járult hozzá a határok megszüntetéséhez a szomszédos európai uniós országok és hazánk között. Az e-befogadással összefüggı kormányzati feladatok állásáról az Országgyőlés eBefogadásügyi Eseti Bizottsága részére készített jelentést a Bizottság elfogadta. Kritikus infrastruktúra (Hálózati információ biztonság (CIIP NIS) A CIIP NIS (Hálózati információ biztonság / kritikus infrastruktúra) témakörben megkezdtük a felkészülést a magyarországi EU elnökség idejére, mivel a témával kapcsolatos feladatok akkorra csúcsosodnak és a magyar elnökségnek várhatóan munkaanyagot kell készítenie (2010-11-re). Ehhez várjuk a Comission által elıkészített Uniós tervezetet. Nemzeti Euro Koordinációs Bizottság (NEB) A Kormány 1071/2007 (IX.12.) határozatával döntött az euro gyakorlati bevezetésével kapcsolatos munka megkezdésérıl, és létrehozta az eurobevezetés gyakorlati feltételeinek megteremtését koordináló, azzal kapcsolatban javaslattevı, véleményezı és tanácsadó testületet, a Nemzeti Euro Koordinációs Bizottságot (NEB). A NEB 2007. november 28-i ülésén elfogadott ügyrendje szerint az alábbi albizottságokat hozta létre: 1. 2. 3. 4.
Jogi albizottság Információ-technológiai albizottság Közszféra albizottság Pénzügyi szféra albizottság
27 5. Kommunikációs albizottság 6. Fogyasztóvédelmi albizottság 7. Nem-pénzügyi vállalatok albizottság NEB Információ-technológia albizottság: Az IT albizottság elnöki tisztségét az Infokommunikációért Felelıs Kormánybiztos tölti be, míg az albizottság mőködését elısegítı titkársági feladatokat a szakállamtitkárság látja el. Az Albizottság 2008. április 11-én tartotta alakuló ülését, fı feladata a közszféra, pénzügyi és nem-pénzügyi szektor euro átállás miatt várható informatikai jellegő fejlesztési igényeinek feltérképezése, továbbá javaslat tétel a rendszerfejlesztések menetére. A NEB 2008. éves tevékenységének legfontosabb állomását a Nemzeti Átállási Terv (NÁT) elıkészítése és kormány elé terjesztése jelentette, amelyet több hónapos szakértıi munka elızött meg. Tekintettel arra, hogy az egyes albizottságok szakterületei lefedik a NÁT egyes fejezeteit, így a Terv részkoncepcióit a leginkább hozzáértı fórumok dolgozták ki. A NÁT elsı verzióját a Kormány 2008. július 2.-án fogadta el. A Kormány határozata értelmében a NEB IT Albizottság elsıdleges feladata a közszféra IT rendszereinek felmérése alapján az euro-kompatibilitás fogalmának kidolgozása. Az euroátállás NÁT-ban foglalt ütemezésének megfelelıen a Szakállamtitkárság felmérést készíttetett a hazai információ-technológiai rendszerek átállással kapcsolatos kockázatairól. A felmérés 140 közintézmény és 68 stratégiai vállalat körében 15 témakörben vizsgálta a szervezetek pénzügyi/informatikai környezetét. A NEB 2009. május 20-i ülésén megtárgyalta és elfogadta az IT Albizottság által elıterjesztett, „Az euroátállás kockázatai és kompatibilitási kritériumai az IT- rendszerekben” c. tanulmányt, amely többek között az elvégzett felmérés eredményeit is összegzi. Az euro-kompatibilitás fogalmának kidolgozását célzó ajánlás elkészítésének határideje 2010. június 30.
Szabályozási tevékenység A szóban forgó idıszakban az alábbi szabályozási tevékenységhez kapcsolódó feladatokat hajtottuk végre:
Közigazgatási/közszolgáltatási területen: - Elkészítettük az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot, amelyet az Országgyőlés elfogadott (LX. törvény), hatályba lépésének ideje: 2009. október 1. - Folyamatban van az E-közszolgáltatásról szóló törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek közigazgatási egyeztetése. A rendeletek elsı csomagja 2009. szeptemberben kerül a kormány elé. - Közremőködtünk a hivatalos iratok elektronikus kézbesítésérıl és az elektronikus tértivevényrıl szóló törvény tervezetének elkészítésében.
28 - Részt vettünk a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény módosítására irányuló törvényjavaslat elkészítésében. - Elkészítettük a szakterületünkhöz tartozó törvények módosítását a belsı piaci szolgáltatásokról szóló irányelv átültetésérıl, valamint a közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvénnyel összefüggı törvénymódosításokat tartalmazó – azóta már az OGY által elfogadott – törvényhez. - Ehhez kapcsolódóan elkészítettük a Ket. módosítás miatt szükséges, a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı miniszter elsı helyi feladatkörébe tartozó kormányrendeletek módosításának tervezetét. - Az elızıek harmadik fázisaként elkészítettük és közigazgatási egyeztetésre bocsátottuk a Ket. módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével kapcsolatban szükséges egyes elektronikus hírközlési és informatikai tárgyú miniszteri rendeletek módosításának tervezetét. - Elkészítettük a szakterületünkhöz tartozó törvények módosítását a Polgári Törvénykönyvrıl szóló új törvény hatálybalépésérıl és végrehajtásáról szóló törvény (Ptké.) tervezetéhez. - Benyújtottuk az okmányirodák kijelölésérıl és illetékességi területérıl szóló 256/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló elıterjesztést a Kormánynak. - Elıkészítettük a központi államigazgatási szervek eljárásaiban rendszeresített nyomtatványok elektronikusan történı kitölthetıvé tételét célzó intézkedésekrıl szóló 2142/2008. (X. 15.) Korm. határozatot. - Közremőködtünk a piaci és nem piaci szereplık adminisztratív terheinek csökkentésére, valamint az eljárások egyszerősítésére és gyorsítására irányuló kormányzati programról szóló 1058/2008. (IX. 9.) Korm. határozat elıkészítésében és végrehajtásában. - Elıkészítettük és kiadtuk a nyomtatványok elektronizálása tárgyában készült 27. sz. KIB ajánlást. - Az egységes digitális rádió-távközlı rendszerrıl szóló 109/2007. (V. 15.) Korm. rendelet, illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala létrehozásáról, feladatairól és hatáskörérıl szóló 276/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításának elfogadtatása is kiemelt feladat volt 2008-ban. - Többször szükség volt a szakterületet irányító kormánybiztos Korm. határozatban foglalt statútumának megújítására (a legutóbbi az 1075/2008. (XI. 28.) Korm. határozatban található). - Közremőködtünk az ágazatok által készített, (közigazgatási) informatikát érintı egyéb jogszabályok egyeztetésében (termıföld elıvásárlási joggal kapcsolatos hirdetmények, közoktatási és felsıoktatási diákigazolvány, elektronikus információszabadság, stb.)
29 Az informatikai ágazati szabályozás területén végzett tevékenység 2009. ıszén elindult az az INFOMEDIATOR-MATISZ-OFE-POKLAND-Regulation Consulting által kezdeményezett „Fair Business” minısítı rendszer, amelynek megvalósítását a Miniszterelnöki Hivatal is támogatta. A Fair Business projekt során egy civil szervezetek által üzemeltetett komplex tanúsító és alternatív vitarendezı rendszer jött létre, amely önkéntes alapon az elektronikus boltok jogi, fogyasztóvédelmi és informatikai biztonsági megfelelıségét tanúsítja. Az ilyen módon tanúsított e-boltok a fogyasztói bizalmat növelik, hozzájárulva ezzel az információs társadalomhoz főzıdı szolgáltatások fokozott igénybevételéhez. A Miniszterelnöki Hivatal szakmai és pénzügyi támogatást nyújtott a minısítı rendszer kialakításához, a szervezet honlapjának beindításához, valamint a rendszer népszerősítéséhez. A Fair Business minısítı rendszer a http://www.fairbusiness.hu/ oldalon érhetı el. A Fair Business minısítı rendszer megvalósításának támogatása szorosan kapcsolódik a kormányzat 2002. óta végzett, az elektronikus kereskedelem népszerősítését, és elterjedését célzó tevékenységéhez. (Ilyen volt például az elker.hu elektronikus kereskedelmi tájékoztató oldal beindítása, illetve a az elektronikus kereskedelem terjedését gátló jogszabályi akadályok felszámolása, a fizikai üzlethelyiség fenntartási kötelezettség eltörlése.)
2008. elejétıl hatályos a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények, illetve az elektronikus árlejtés szabályairól szóló 257/2007. Korm. rendelet. A rendelet a közbeszerzési szabályozásban eddig ismeretlen modellt vezetett be, az elektronikus közbeszerzési szolgáltatásokat az ajánlatkérık akár harmadik fél – piaci szolgáltató – segítségével is igénybe vehetik. A rendelet hatálybalépését követı idıszak tapasztalatait felhasználva ezért elkészítettük a rendelet végrehajtását, elsısorban az elektronikus árlejtés alkalmazását elısegítı tájékoztató anyagokat. A tájékoztató anyagok a következıket foglalják magukban: a rendelet részletes szakmai kommentárja, gyakran feltett kérdések és válaszok győjteménye, valamint szemléletes tájékoztató az elektronikus árlejtésrıl az ajánlatkérık illetve az ajánlattevık számára. Az elektronikus számlázás jogszabályi környezetének 2007-ben lezajlott egyszerősítése csak az elsı lépés volt az e-számlázás elterjesztésében. További problémát jelentenek a tágabb jogi és adminisztratív környezetben rejlı, az elektronikus számlázás használatának terjedését akadályozó tényezık, valamint az elektronikus dokumentumokkal, megoldásokkal szembeni bizalmatlanság és ismerethiány. E problémák mélyebb feltárását és elhárítását céljából egy projektet indítottunk, melynek részei: 1. Közérthetı tájékoztató anyagok (brosúrák) elkészítése külön-külön a számlakibocsátói és a számlabefogadói oldal számára az elektronikus számlázás gyakorlati alkalmazásáról, elınyeirıl. Ehhez kapcsolódik egy Gyakran Ismételt Kérdések (GyIK) győjteménye is. 2. További szabályozási vagy adminisztratív akadályok feltérképezése, amelyek nehezítik az e-számlázás, illetve az azt kiegészítı elektronikus üzleti folyamatok szélesebb körő terjedését. 3. Az e-számlázás népszerősítését elısegítı, közérthetı, online megjeleníthetı, interaktív döntéstámogató alkalmazás elkészítése.
30 Elektronikus hírközlés területén végzett szabályozói tevékenység A alábbi jogszabályok kerültek kihirdetésre: Kormányrendeletek: o Az elektronikus hírközlı hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervérıl szóló 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 170/2009. (VIII. 28.) Korm. rendelet (MK. 121.) o Az elektronikus hírközlı hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjérıl szóló 184/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 171/2009. (VIII. 28.) Korm. rendelet (MK. 121.) MeHVM rendeletek: o A nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól és a nem polgári célú frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 29/2005. (VII. 27.) HM rendelet módosításáról szóló 6/2009. (VII. 3.) MeHVM rendelet (MK. 92.) Az alábbi jogszabályok egyeztetési folyamata lezárult, kihirdetésük folyamatban van: MeHVM rendelet: o a piacmeghatározás, a piacelemzés és a jelentıs piaci erıvel rendelkezı szolgáltatók azonosítása, valamint a rájuk vonatkozó kötelezettségek elıírása során alkalmazandó alapelvekrıl szóló 16/2004. (IV. 24.) IHM rendelet módosításáról szóló MeHVM rendelet o az elektronikus hírközlési építmények egyéb nyomvonalas építményfajtákkal való keresztezésérıl, megközelítésérıl és védelmérıl szóló MeHVM rendelet Az alábbi jogszabályok egyeztetési folyamata jelenleg is folyamatban van: Kormányrendeletek: o Elıterjesztés a frekvenciasávok nemzeti felosztásának megállapításáról szóló 346/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról MeHVM rendeletek: o a frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló 35/2004. (XII. 28.) IHM rendelet módosításáról szóló MeHVM. r. o a rádióberendezésekrıl és az elektronikus hírközlı végberendezésekrıl, valamint megfelelıségük kölcsönös elismerésérıl szóló 5/2004. (IV. 13.) IHM rendelet módosításáról szóló MeHVM r. o a polgári frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló 6/2004. (IV. 13.) IHM rendelet módosításáról szóló MeHVM r. o a védelmi feladatokban részt vevı elektronikus hírközlési szolgáltatók kijelölésérıl és felkészülési feladataik meghatározásáról szóló MeHVM rendelet o A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével kapcsolatban egyes elektronikus hírközlési és informatikai tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló MeHVM r. o a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló MeHVM rendelet o a nem polgári célú frekvenciát használó rádióberendezések megfelelıség igazolásáról szóló MeHVM rendelet o a nem polgári célú frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló MeHVM rendelet
31
Új feladatként a nem polgári frekvenciagazdálkodásra vonatkozó szabályozási feladatokat is ellátjuk. Tekintettel a terület tárcánkhoz kerülésére, valamint a hatályos szabályozás kialakulása óta eltelt idıszak során felgyőlt jogalkalmazói tapasztalatokra, felülvizsgálatuk a meglevı miniszteri rendeleteket és új szabályozók elıkészítésébe kezdtünk. Közösségi jogalkotással összefüggı tevékenységünk A tagállami tárgyalási álláspont kialakításának különbözı fázisiban a következı kiemelt témakörökben közremőködtünk, illetve esetenként tagállami képviseleti feladatokat láttunk el: - Hírközlési keretszabályozási csomag felülvizsgálata Az elektronikus hírközlési szektor uniós szabályozását meghatározó, 2002-ben elfogadott irányelvek felülvizsgálati záradékai 3 évenkénti felülvizsgálatot irányoznak elı. Erre hivatkozással a Bizottság 2005 végén két szakaszból álló konzultációt indított. A felülvizsgálati folyamat újabb állomása 2007. november 17-e volt, ekkor tette közzé a Bizottság a szabályozás módosítására vonatkozó konkrét javaslatait és a szlovén elnökség alatt – 2008 januárjától – kezdetét vette a javaslatcsomag tanácsi munkacsoportban zajló vitája, illetve az Európai Parlamenti elsı olvasat. A keretcsomag elsı és második olvasatában annak ellenére nem került elfogadásra a 2008-2009-es év folyamán, hogy a Bizottság 2008. ıszén módosító javaslatokat tett az eredetileg benyújtott javaslatokhoz. A harmadik olvasatra, az egyeztetési eljárásra 2009. második félévében kerül sor. Az uniós tervezetek rövid összefoglalása 1.) A 2002/21/EK irányelv (Keretirányelv), a 2002/19/EK irányelv (Hozzáférési irányelv), és a 2002/20/EK irányelv (Engedélyezési irányelv) módosításáról szóló irányelv tervezet E reformjavaslat célkitőzése a szabályozás hatékonyságának javítása és egyszerősítése a Bizottság jobb szabályozás kialakítására irányuló programjával összhangban. A javasolt módosítások 4 fı irányvonala: 1.) Hatékonyabb frekvenciagazdálkodás, ezáltal az innováció elımozdítása. 2.) Dereguláció ahol szükséges, illetve ahol lehetséges a szabályozás egyszerősítése. 3.) A hálózat biztonság és a hálózat integritás javítása. 4.) A nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségének növelése, a piacelemzéssel kapcsolatos eljárás racionalizálása. 2.) A 2002/22/EK irányelv (Egyetemes szolgáltatási irányelv), a 2002/58/EK irányelv (Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv) és a 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló irányelv tervezet E reformjavaslat célkitőzése a fogyasztóvédelem és a felhasználói jogok megerısítése és javítása, valamint a magánélet és a személyes adatok védelme a biztonsággal kapcsolatos rendelkezések szigorítása és a végrehajtási mechanizmusok javítása. A javaslat nem módosítja az egyetemes szolgáltatás jelenlegi hatályát és fogalmát, ezek 2008 folyamán külön konzultáció tárgyát fogják képezni. 3.) az Európai Parlament és a Tanács rendelete az európai távközlési szabályozók csoportjának létrehozásáról (BEREC) E reformjavaslat célkitőzése egy új, független, európai szervezet létrehozása, amely szorosan együttmőködne, mind a Bizottsággal, mind a nemzeti szabályozó hatóságokkal.
32 -
Roaming szabályozás
Az Európai Parlament és a Tanács 544/2009/EK rendelete (2009. június 18.) a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 717/2007/EK rendelet, valamint az elektronikus hírközlı hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv módosításáról A Bizottság 2008. szeptember 23-án elfogadta az Elsı Roaming Rendeletet, a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 717/2007/EK rendelet, valamint az elektronikus hírközlı hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv módosítására irányuló javaslatot. Az Elsı Roaming Rendelet 2010 júniusáig maximalizálta a roaming hangszolgáltatás kiskereskedelmi díját és az átlagosan számlázható nagykereskedelmi díjak felsı mértéke is szabályozott lett. Ezeken felül a fogyasztók tájékozottságát javító intézkedések bevezetését is elıírta. Az Elsı Roaming Rendelet eredetileg 2010. június 30-án hatályát vesztette volna, azonban hatályát a Parlament és a Tanács a Bizottság javaslata alapján a Második Roaming Rendelettel meghosszabbította. Így a roaming hangszolgáltatás kis, és nagykereskedelmi ára, az SMS szolgáltatás ára, valamint a mobil adatszolgáltatás nagykereskedelmi ára 2012. júniusáig maximalizálva lesz. Ezen felül az új szabályozás az ún. számlasokk-effektus elkerülése érdekében a fogyasztók védelmét szolgáló intézkedések bevezetését írta elı. - GSM irányelv módosítás A GSM irányelv módosítását a Parlament 2009. május 6-án módosításokkal, a Tanács 2009. június 27-ei ülésén fogadta el. Az irányelv kihirdetése még nem történt meg a Hivatalos Lapban. A GSM-irányelv módosításával megszőnik a spektrumhasználat GSM kizárólagossága. A technológia semleges szabályozás mellett azonban meg kell ırizni a kialakult harmonizáció eredményeit, ami a GSM sikerének egyik kulcsa volt. Elsı körben az UMTS technológia bevezethetıségérıl rendelkezik az irányelv módosítás. Már elıkészítés alatt van az LTE bevezethetıségének vizsgálata. A GSM irányelv módosításáról szóló javaslat 1. cikk 3. pontja alapján az irányelv hatálybalépésétıl számított hat hónapon belül kell a tagállamoknak megtenniük a jogharmonizációhoz szükséges lépéseket. A javaslat 2. cikke alapján a kihirdetést követı 20. napon lép hatályba az irányelv. Az átültetésre rendelkezésre álló idı alatt kell majd hatásvizsgálatot végeznünk. Az engedélyezési irányelv hivatkozott szakasza alapján a frekvenciahasználati jogosultságokkal összefüggı jogokat, feltételeket és eljárásokat csak tárgyilagos mérce szerint, indokolt esetekben és csak arányos módon lehet módosítani. Megfelelı módon közölni kell az ilyen módosításra irányuló szándékot, és az érdekelt feleknek, köztük a felhasználóknak elegendı idıt – legalább négy hetet, a kivételes körülményektıl eltekintve – kell biztosítani a javasolt módosításokra vonatkozó álláspontjuk kifejtésére. Megkezdtük a kormányzati oldalon a jogharmonizációhoz szükséges lépések elıkészítését, és tekintettel a jogszabály-elıkészítés rendjére, a meglevı mobil koncessziós szerzıdésekre, valamint a még ki nem hirdetett, de elfogadott GSM irányelv módosítás eljárási szabályaira, megfelelı idıben fel fogjuk venni a kapcsolatot valamennyi érintett féllel.
33 - Digitális Hozadék Digitális Hozadék a földfelszíni mősorszórásban az analóg rendszer leállítását követıen azon frekvenciakészlet, ami a digitalizációt megelızıen létezı tartalmak szórásán felül rendelkezésre áll. Európai szinten a 790-862 MHz-es frekvenciasáv került digitális hozadékként azonosításra, ahol várható az azonos felhasználási cél meghatározása. A technológiai és szolgáltatási semlegesség kiemelése mellet, várható a sáv mősorszórástól eltérı szélessávú, illetve mobil felhasználás. Fontosnak látjuk méretgazdaságossági szempontok figyelembe vételét, így támogatjuk a harmonizált európai felhasználási szabályok kidolgozását. Szinte minden Európai fórum foglakozik a témakörrel. Az Európai Bizottság tanulmányt rendelt az Analysys Mason, a DotEcon és a Hogan & Hartson konzorciumtól. A tanulmány elıkészítése az elıre tervezett menetrendben halad elıre. Októberre várható Bizottsági dokumentum, majd novemberben a Miniszterek Tanácsa is tárgyalni fogja a témakört. Magyarországon a digitális átállás céldátuma 2011. december 31. ITU nemzetközi lábjegyzetének módosítását kell kezdeményeznünk 2012-ben a Világértekezleten, amennyiben 2015 elıtt a digitális hozadékot más célra kívánjuk hasznosítani. Ezt szakmailag támogatjuk, természetesen nyomon követjük az átállás menetét. További kötöttséget jelent a mősorszóró sávban jelen levı nem polgári használat. A HM véleményét még nem ismerjük, hogy mikorra tervezik az átállást „akadályozó” rendszereik kivonását. Melléklet: Hirdetményes csatlakozások: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Bács-Kiskun Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság
Baranya Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Békés Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Dél-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Békés Megyei Kirendeltség Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Dél-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Tolna Megyei Kirendeltség Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Barcsi Kirendeltség Dél-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Egészségbiztosítási Felügyelet Egészségbiztosítási Pénztár Egyenlı Bánásmód Hatóság Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Hajdú-Bihar Megyei kirendeltség Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Észak-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
34 Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Észak-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Fejér Megyei Földhivatal Fejér Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Fejér Megyei Rendır-fıkapitányság Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Földhivatal Fıvárosi és Pest Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Gyır-Moson-Sopron Megyei Földhivatal Gyır-Moson-Sopron Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Heves Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-dunántúli Iroda Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Budapesti Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Debreceni Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Gyıri Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Miskolci Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Pécsi Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Szegedi Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Mőszaki Biztonsági Felügyelıség Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság MGSZH Földmővelésügyi Igazgatóság Mosonmagyaróvári Földhivatal Nemzeti Hírközlési Hatóság Nemzeti Közlekedési Hatóság Nógrád Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Nyugat-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Gyır-Moson-Sopron Megyei
35 Kirendeltség Nyugat-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóság Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Országos Egészségbiztosítási Pénztár Somogy Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Somogy Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Mátészalkai kirendeltsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyházi kirendeltsége Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség Tolna Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Vas Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Veszprém Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Veszprém Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földmővelésügyi Igazgatóság Zala Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság Államigazgatási csatlakoztatások: ÁNTSZ Ajkai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Balatonfüredi, Tapolcai, Sümegi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Balmazújvárosi, Derecske-Létavértesi, Hajdúhadházi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Barcsi, Szigetvári, Szentlırinci Kistérségi Intézete ÁNTSZ Békéscsabai, Békési, Szeghalomi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Budaörsi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Budapest I.-II.-XII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest III. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest IV.-XV. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest V.-XIII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest VI.-VII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest X.-XVII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest XI.-XXII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest XIV.-XVI. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest XX.-XXIII. Kerületi Intézete ÁNTSZ Budapest XXI. Kerületi Intézete ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Csornai, Kapuvári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Dabasi -, Gyáli Kistérségi Intézete ÁNTSZ Debreceni Kistérségi Intézete ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézete ÁNTSZ Dombóvári, Tamási Kistérségi Intézete ÁNTSZ Dorogi, Esztergomi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Dunaújvárosi, Adonyi, Ercsi, Sárbogárdi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Edelényi, Kazincbarcikai, Ózdi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Egri, Bélapátfalvai, Pétervásárai Kistérségi Intézete
36 ÁNTSZ Encsi, Abaúj-Hegyközi, Szikszói Kistérségi Intézete ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézete ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete ÁNTSZ Füzesabonyi, Hevesi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Gödöllıi, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Gyıri, Pannonhalmai, Téti Kistérségi Intézete ÁNTSZ Gyulai, Sarkadi, Mezıkovácsházai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Hajdúböszörményi, Polgári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Hajdúszoboszlói, Berettyóújfalui, Püspökladányi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Hatvani, Gyöngyösi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Jászberényi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Kaposvári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Karcagi, Tiszafüredi, Törökszentmiklósi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Kecskeméti, Kunszentmiklósi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Keszthely-Hévízi, Zalaszentgróti Kistérségi Intézete ÁNTSZ Kiskunhalasi, Jánoshalmai, Kiskunfélegyházai, Kiskunmajsai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Kisvárdai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Komáromi, Kisbéri Kistérségi Intézete ÁNTSZ Körmendi, İriszentpéteri, Szentgotthárdi, Vasvári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézete ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete ÁNTSZ Makói, Hódmezıvásárhelyi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Marcali, Csurgói, Fonyódi, Lengyeltóti Nagyatádi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Mátészalkai, Csengeri, Fehérgyarmati, Nyírbátori Kistérségi Intézete ÁNTSZ Mezıtúri, Kunszentmártoni Kistérségi Intézete ÁNTSZ Miskolci Kistérségi Intézete ÁNTSZ Mohácsi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Monori, Nagykátai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Móri, Bicskei Kistérségi Intézete ÁNTSZ Mosonmagyaróvári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Nagykanizsai, Letenyei, Kistérségi Intézete ÁNTSZ Nyíregyházai, Ibrány-Nagyhalászi, Nagykállói, Tiszavasvári, Kistérségi Intézete ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete ÁNTSZ Orosházai, Szarvasi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Pápai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Pécsi, Sellyei, Siklósi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Ráckevei Kistérségi Intézete ÁNTSZ Salgótarjáni, Bátonyterenyei, Pásztói Kistérségi Intézete ÁNTSZ Sárvári, Celldömölki Kistérségi Intézete ÁNTSZ Siófoki, Balatonföldvári, Tabi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Sopron-Fertıdi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szegedi, Mórahalmi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Székesfehérvári, Abai, Enyingi, Gárdonyi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szekszárdi, Bonyhádi, Paksi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szentendrei, Pilisvörösvári Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szentesi, Csongrádi, Kisteleki Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szerencsi, Bodrogközi, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi, Tokaji Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szolnoki Kistérségi Intézete ÁNTSZ Szombathelyi, Csepregi, Kıszegi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézete
37 ÁNTSZ Tiszaújvárosi, Mezıcsáti, Mezıkövesdi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Váci, Szobi, Dunakeszi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Vásárosnaményi, Baktalórántházai Kistérségi Intézete ÁNTSZ Veszprémi, Várpalotai, Zirci Kistérségi Intézete Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet Közép-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Lenti Város Polgármesteri Hivatala Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (GKM) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyíregyházi Regionális Képzı Központ Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet ÁNTSZ Országos Alapellátási Intézet ÁNTSZ Országos Egészségfejlesztési Intézet ÁNTSZ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet ÁNTSZ Országos Kémiai Biztonsági Intézet ÁNTSZ Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ ÁNTSZ Veszprém Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal ÁNTSZ Komlói, Pécsváradi, Sásdi Kistérségi Intézete ÁNTSZ Kalocsai, Kiskırösi Kistérségi Intézete
Módosítva: 2009. szeptember 8. Forrás: EKK