Kincsek határok nélkül Poklady bez hraníc Treasures without Borders
KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT
KIÁLLÍTÁSVEZETŐ „Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...” Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt a XVI-XVII. században
SPRIEVODCA K VÝSTAVE
„Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...” Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí
Guide to the Exhibition
”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…” Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries
ISBN 978-80-970364-0-9
STUDIO
Kés és villa, csont- és agancsnyéllel XVI-XVII. század Nôž a vidlička, s kostenou a parohovou rukoväťou, 16.-17. storočie Knife and fork, with bone and antler handles, 16th-17th century
Pisztoly, XVI-XVII. század Pištoľ, 16.-17. storočie Flintlock gun, 16-17th century
Izniki fajansz tálka. XVI. század első fele Fajansová misa z Izniku. Prvá polovica 16. storočia Glazed earthenware from Iznik,Turkey. First half of 16th century
Egyélű kard, faborítású markolattal, XVI-XVII. század Jednoostrý meč s drevenou rukoväťou, 16.-17. storočie One-edged sword with a wood covered handle, 16th-17th century
A borító elején - Na prednej strane obalu - Front cover: Visegrád látképe. Színezett rézkarc. Gaspar Bouttats, XVII. század második fele Pohľad na Vyšehrad. Farebná medirytina. Gaspar Bouttats, 2. pol. 17. storočia View of Visegrád. Hand-coloured etching by Gaspar Bouttats, second half of 17th century A borító hátulján - Na zadnej strane obalu - Back cover: A visegrádi kettős várrendszer látképe napjainkban Pohľad na dvojitý hradný systém Vyšehradu v súčasnosti View of the double castle system of Visegrád
Szablya, XVI-XVII. század Šabľa, 16.-17. storočie Sabre, 16th-17th century
A visegrádi kettős várrendszer alaprajza a XV. században Pôdorys vyšehradského dvojitého hradného systému v 15. storočí Plan of the double castle system of Visegrád in the 15th century
Kincsek határok nélkül Poklady bez hraníc Treasures Without Borders
Szlovák-magyar határokon átívelő partnerségi program Program cezhraničnej slovensko-maďarskej spolupráce Slovak - Hungarian partnership program across boundaries
KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT
KIÁLLÍTÁSVEZETŐ „Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...” Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt a XVI–XVII. században
SPRIEVODCA K VÝSTAVE „Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...” Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí
Guide to the Exhibition ”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…” Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries
Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma 2010
Mázas török kerámia, XVI-XVII. század Glazovaná turecká keramika, 16.-17. storočie Glazed Turkish pottery, 16th-17th century
Mázas korsók, XVI-XVII. század Glazované krčahy, 16.-17. storočie Glazed jugs, 16th-17th century
Bevezetés A XIII. század közepén egy kis népcsoport telepedett le Kisázsiában, a bizánci birodalom határán. Az akkor még oguz-törököknek nevezett törzs mintegy két évszázad alatt egy három kontinensre kiterjedő birodalmat hozott létre. Utódaik 1526-ban a mohácsi mezőn megsemmisítették a magyar hadsereget. A XVI. század első felében az oszmán szultánok uralták a Balkán-félszigetet, Magyarország közepét, Kisázsiát, a Közel-Keletet, Észak-Afrikát és Egyiptomot. Flottájuk ütőképes haderő volt a Földközi-tengeren és az égei szigetvilágban. Terjeszkedésük nyomán Magyarország középső harmada mintegy 150 évre egy idegen kultúra része lett. A törökökkel együtt érkező balkáni népek – főleg bosnyákok és szerbek – adták elsősorban a magyarországi területeken állomásozó katonaság utánpótlását etnikai és kulturális értelemben egyaránt. A tartomány kiemelten fontos volt katonai szempontból; a Hódoltság peremterületén erős végvárrendszer épült ki. Egyrészt a meglevő magyar várakat vették használatba, a középkori épületeket alakították át, másrészt új erősségeket, illetve egyes városokon belül új épületeket is emeltek. Így az egykori középkori keresztény városok (Buda, Esztergom, Fehérvár, Pécs, stb.) alapjain részben muszlim városok születtek a maguk jellegzetes építményeivel: vallási épületekkel (dzsámi, minaret), fürdőkkel (hamam, ilidzse), iskolákkal (medresze), sírboltokkal és mauzóleumokkal (türbe). Buda török kézre kerülése után kezdődött el a fentebb már említett végvárrendszer kiépítése. Ennek ellenében hasonló erődítésrendszer épült ki a magyar oldalon is. Az oszmán hódítók várhálózata részben felhasználta az elfoglalt területeken már álló középkori, többnyire nagyobb méretű kővárakat, majd ezeket alakította és bővítette – nemegyszer komoly védművekkel, rondellákkal, ágyútornyokkal (Buda, Esztergom, Szigetvár). Török és magyar részen egyaránt elterjedtté vált a XVI–XVII. században a palánkvárak (egysoros, kívülről agyaggal tapasztott cölöpkerítés, vagy összetettebb szerkezetű palánkok) építése is. Ilyenek emelkedtek például, Szolnokon és Gyulán is. Cölöpkerítések és föld felhasználásával gyakran erősítettek meg középkori várakat, kastélyokat, kolostorokat vagy templomokat (Ozora, Jászberény, Bátaszék). Az oszmán hatalom berendezkedésével, a török és balkáni népek tartós letelepedésével párhuzamosan egy új anyagi kultúra is megjelent Magyarországon. Ez elsősorban a kézművesség és iparművesség addig nagyrészt idegen tárgyainak képében (cserép-, fajansz- és rézedények, ötvösművek, stb.) vált kézzel foghatóvá. A Hódoltságon kívül eső magyar területek és a tartomány magyar lakosságának megszokott használati eszközei is jelentős változásokon mentek keresztül az időszakban: a késő középkori formakincset és kézműves-technikákat – különösen az edények tekintetében – fokozatosan felváltották a népi kézműipar technikái és formái. A török kerámia- és fémművesség általánosságban nem gyakorolt hosszan tartó hatást a XVI–XVII. századi magyarországi anyagi kultúrára, bár a hódítókkal megjelent tárgyak közül a lapos sütőedény, a tepsi és a rézbogrács egyaránt meghonosodtak; nevük a magyar nyelvbe is beépült.
Visegrád a XVI–XVII. században
Mázas tál, XVI-XVII. század Glazovaná misa, 16.-17. storočie Glazed plate, 16th-17th century
Üvegkupa, XVI-XVII. század Sklenená čaša, 16.-17. storočie Glass cup, 16th-17th century
Szapolyai János király halálával (1540), majd Buda (1541), Esztergom és Székesfehérvár (1543) török kézre kerülésével a középkori magyar királyság közepe, az egykor Medium Regniként hívott terület lényegében megszűnt. A Medium Regni utolsó jelentős városa, a XIV. században a magyar királyok székhelye, Visegrád 1544 tavaszán esett el. A Mehmed, budai pasa vezette oszmán hadak előbb az Alsóvárat, majd a Fellegvárat foglalták el tüzérség és aknászok bevetésével. Az Amade Péter parancsnoksága alatt álló magyar csapatok a reménytelen helyzetben letették a fegyvert. Ettől az időponttól kezdve Visegrád 10 év megszakítással (1595–1605 között, a tizenötéves háborúban keresztény vár volt) mintegy 140 évre török uralom alá került. Minden jel arra mutat, hogy ekkortól a középkori város területén megszűnt az élet. Bár az első összeíró 1546-ban még 24 magyar családot talált itt, tényleges létezésük már ekkor kétséges; 1562-től többé nem is jegyeztek fel adófizető keresztény lakosokat. A török helyőrség muszlim és délszláv eredetű keresztény lakossága a Salamon-torony körül ebben az időszakban kialakult településen élt; ezt a régészeti feltárások eredményein túl az ismertebb XVI–XVII. századi metszetek, valamint történeti források is megerősítik: ezek egyaránt az alsóvári lakótorony környékét jelölik meg lakott helyként, a középkori város és a királyi palota romokban álló épületeit nem. A török-kori település csak jóval később az 1684–85-ös háború egymást követő hadieseményeinek következtében pusztult el. A Visegrádon mintegy másfél évszázadra megtelepülő török-kori lakosság anyagi kultúráját és mindennapi életét a régészeti feltárások illetve a rendelkezésre álló írásos források (összeírások, zsoldlisták, utazók beszámolói) alapján rekonstruálhatjuk. A visegrádi vár török őrségét elsősorban martalóc katonaság adta, közöttük jelentékeny számban találhatók balkáni származású keresztények is. Rajtuk kívül nagyobb számú kiszolgáló személyzetet, iparosokat (ácsokat, kovácsokat) valamint írnokokat és vallási tisztségviselőket (imám, müezzin) is állomásoztattak a hely-
őrségben. Közülük többeket név szerint is említenek. Kezdetben az Alsóvárban hajójavító műhelyt is fenntartottak, és az is valószínű, hogy a foglalást követő első években Visegrád a török dunai flotta egyik állomáshelye volt. A XVI–XVII. századi település külső kinézetére nézve fontos forrás Evlia Cselebi török utazó leírása 1664-ből, amely ugyan számos vonatkozásban erősen túlzó, néhány figyelemreméltó részletet azonban mégis tartalmaz. Többek között deszkával és zsindellyel borított lakóházakat, hadszertárakat, ciszternákat, gyümölcsösöket és veteményeseket említ. Házak valószínűleg a Fellegvárban is álltak, de ezeknek – akár a szintén Cselebi által leírt dzsáminak, minaretnek és derviskolostoroknak – a régészeti kutatások eddig semmilyen nyomát nem találták. A török-kori település a Salamon-torony várfalakkal körbevett védett övezetében jött létre. A középkori várfalak egy részét kijavították és megerősítették; a kaputorony bejáratát részben elfalazták. A falak által körbezárt teraszos kialakítású területen 1959–1969 között folyt régészeti kutatások során lakóházak, gabonatároló vermek, külső kemencék egyaránt előkerültek. Az egyszerű kialakítású, 1–2 helyiséges, agyagba rakott kőfalú lakóházak sűrűn egymás mellett helyezkedtek el. Előkerült félig földbe mélyített, részben faszerkezetű ház maradványa is. A házak többségét lakóik balkáni jellegű kályhákkal fűtötték. Ezek agyagból épített fűtőberendezések voltak, amelyekbe jellegzetes, a balkáni területekre jellemző kályhaszemeket építettek be a fűtés hatékonyságának növelése érdekében. A házak körül igen nagy számban ástak gabonatároló vermeket. A 4–6 méter mély, lefelé szűkülő, kiégetett falú, termények tárolására szolgáló gödrök többségét az idők során szeméttel, háztartási- és ételhulladékkal töltötték fel. Az ezekből előkerült leletanyag (kerámia, vas-, bronz-, csont- és bőrtárgyak, pénzérmék, állatcsontok, növényi magvak) számos lényeges információt tartalmaznak a török korban itt élt lakosság hétköznapi életéről. A letelepült katonaság magával hozta saját étkezési kultúráját és ennek megfelelően sajátos edényeit is. Megjelentek új, korábban nem ismert típusok, pl. a Boszniában különösen népszerű sü-
Többszínű mázas korsó töredéke, XVI-XVII. század Fragment viacfarebného glazovaného krčahu, 16.-17. storočie Fragment of a polychrome-glazed jug, 16th-17th century
Cseréppipa, XVI-XVII. század Hlinená fajka, 16.-17. storočie Clay pipe, 16th-17th century
tőharang (puplika), amelynek segítségével forró köveken lepényt sütöttek. Főzésre balkáni és magyar eredetű cserépfazekak és gömbtestű, vödörfüles rézüstök szolgáltak. Jellegzetes asztali edényük volt a hengeres vagy kúpos talpú, változatos formájú, ún. „talpastál”, amelyek különböző formáiból leveses és darabosabb ételeket egyaránt fogyasztottak. A kiöntőcsöves korsók (ibrik) mellett vörös anyagú mázas cserépkorsók is jellemzőek voltak. Értékes import kerámia csak igen kis számban került elő. Ezek között perzsa fajansz és kínai porcelán fületlen csésze (findzsa) is megtalálható. Még a török hódítás előtti időből származik egy kisázsiai eredetű kék-fehér színezésű fajansz tálka. A török betelepülők által meghonosított pipázás tárgyi emlékei – díszített cseréppipa-töredékek – szintén nagyobb számban kerültek elő. A terület katonai jellegét az előkerült fegyverleletek is bizonyítják. A török helyőrség elsősorban könnyűgyalogosokból és tüzérekből állt; elsődleges feladatuk a vár védelme volt, hadjáratokban kevéssé vettek részt. A leggyakoribb leletek közé tartoznak a főként vasból, ritkábban ólomból készült puska- és muskétalövedékek, valamint vas ágyúgolyók. A helyben készített golyók előállításához nyeles golyóöntő-formákat használtak. Az ún. sulyom egy négyhegyű, vasból kovácsolt eszköz volt, amelyet nagy mennyiségben lovas és gyalogos támadók megállítására használtak. Előkerültek kardszerelékek és más szúró- és vágófegyverek töredékei. A korszakban széles körben elterjedt tűzfegyverek maradványai (puskák keréklakatos és kovás elsütőszerkezetének maradványai, muskéta- és szakállaspuska-csövek) is jellemző leletnek számítanak. Az ételhulladékban talált állatcsontok alapján képet alkothatunk a lakosság állattartásáról és táplálkozásáról, de legalábbis húsfogyasztási szokásairól. Elsősorban a juhok, kecskék és szarvasmarhák húsát ették. A falakkal körbevett területen baromfikat és a balkáni származású keresztény katonák sertéseket is tartottak. Életükben egy-egy vadállat elejtése (szarvas, őz) inkább alkalomszerű lehetett. Állatcsontokból és az erdőben gyűjtögetett agancsokból különféle eszközöket (ruhadíszeket, késnyeleket, íjászgyűrűket, fésűket stb.) készítettek.
Vassisak, XVI-XVII. század Železná prilba, 16.-17. storočie Iron helmet, 16th-17th century
Vassisak, XVI-XVII. század Železná prilba, 16.-17. storočie Iron helmet, 16th-17th century
Réztál, XVI-XVII. század Medená misa, 16.-17. storočie Copper bowl, 16th-17th century
Buzogány, XVI-XVII. század Buzogáň, 16.-17. storočie Mace, 16th-17th century
Visegrád hódoltságkori emlékei között megemlítendők az itt 1595–1605 között állomásozott császári katonasághoz köthető tárgyak. A bibliai alakokat és jeleneteket ábrázoló kályhacsempék a Fellegvárban felállított kályhákhoz tartozhattak. A tisztek asztalára osztrák műhelyekből származó kerámiaedények kerültek; közülük kiemelkedik egy barokkos, spanyol jellegű ruhát hordó figurát ábrázoló medalionnal díszített kancsó töredéke. Előkerültek üveg- és ón borospoharak és söröskupák töredékei is. A nyugati típusú fegyverzet emlékei között a páncélzat darabjait (sisakok), szúró- és szálfegyvereket (alabárd, pika), és tűzfegyverek maradványait találjuk. Visegrád a történelem folyamán többször is fontos szerepet játszott a Dunakanyar évezredes történetében. Nem volt ez másképp a török hódítás korában sem. Bárkinek, aki ellenőrizni akarta a Dunát, mint szállítási–közlekedési útvonalat, uralnia kellett a visegrádi várat is. Ezért mind a török, mind a keresztény seregek törekedtek a megszerzésére: a XVI–XVII. század folyamán az előbbiek öt, míg az utóbbiak hat alkalommal ostromolták meg az erődítményrendszert. Az ostromok alatt a vár állapota fokozatosan romlott, a javításra nemigen törekedtek. Az épületek pusztulása a XVII. század végére olyan mértékű volt, hogy a törökök 1685-ben kivonták csapataikat. 1686-ban a keresztény hadmérnökök mint használatra alkalmatlan erősséget írták le. Buda felszabadítása után a visegrádi kettős várrendszer végleg elnéptelenedett. Falai a természeti erők rombolásának kitéve folyamatosan pusztultak, köveit a XVIII. században betelepedő lakosság építkezésekhez használta fel. A XIX. századi romantika és historizmus időszakában fedezték fel újra az erősséget és több-kevesebb kihagyással azóta kutatják.
Úvod V polovici 13. storočia sa v Malej Ázii, na hraniciach Byzantskej ríše, usadilo malé etnikum. Kmeň, ktorý sa vtedy ešte volal oguzsko-turecký, v priebehu dvoch storočí založil ríšu rozprestierajúcu sa na troch kontinentoch. Ich potomkovia v roku 1526 v bitke pri Moháči zničili uhorské vojsko. V prvej polovici 16. storočia osmanskí sultáni ovládali Balkánsky polostrov, stred Uhorského kráľovstva, Malú Áziu, Stredný Východ, severnú Afriku a Egypt. Ich flotila bola bojaschopnou vojenskou silou v Stredomorí a na Egejských ostrovoch. Pod vplyvom ich rozpínavosti sa stredná tretina Uhorska stala na 150 rokov súčasťou cudzej kultúry. S Turkami prichádzajúce balkánske etniká – najmä Bosniaci a Srbi, poskytovali prísun nových síl pre vojská pôsobiace na území Uhorska, tak v zmysle etnickom ako i kultúrnom. Provincia bola veľmi dôležitá z vojenského hľadiska a na okraji území pod osmanským záborom bola vybudovaná silná obranná línia. Turci začali využívať jednak už existujúce uhorské hrady, prerábali stredoveké budovy, a jednak dali vybudovať nové pevnosti a v niektorých mestách postavili nové budovy. Na základoch niekdajších stredovekých kresťanských miest (Budín, Ostrihom, Stoličný Belehrad, Pécs, atď.) vznikli čiastočne moslimské mestá, charakteristické svojimi stavbami: náboženskými budovami (džamíja, minaret), kúpeľami (hammam, ilidže), školami (medrese), hrobkami a mauzóleami (türbe). Po obsadení Budína Turkami sa začala výstavba už spomenutej obrannej línie. Oproti tomu bola vybudovaná obdobná pevnostná línia aj na uhorskej strane. Systém pevností osmanských dobyvateľov čiastočne využíval na obsadených územiach už existujúce stredoveké, zväčša kamenné hrady väčších rozmerov, ktoré potom prerábal a neraz rozširoval mohutnými obrannými prvkami, rondelmi, bastiónmi (Budín, Ostrihom, Szigetvár). Na tureckých i uhorských územiach sa rozšírilo v 16.-17. storočí budovanie drevozemných hradov (jednoradové, z vonka hlinou omazané kolové ohrady alebo palánkové opevnenie so zložitejšími konštrukciami). Takéto stavby boli v Szolnoku a v Gyuli. Kolovými ohradami a použitím hliny sa často opevňovali stredoveké hrady, kaštiele, kláštory alebo kostoly (Ozora, Jászberény, Bátaszék). Paralelne s etablovaním osmanskej moci, trvalým usídlením tureckých a balkánskych etník sa v Uhorsku objavila aj nová hmotná kultúra. Tá sa predovšetkým prejavila prevažne v cudzom tvare predmetov remeselníctva a umeleckého remesla (hlinené, fajansové a medené nádoby, zlatnícke diela atď.). Zaužívané úžitkové nástroje, používané na území mimo osmanského záboru a medzi maďarským obyvateľstvom provincie, v tomto období taktiež prešli značnou premenou. Neskorostredoveké tvary a remeselnícke techniky, zvlášť pri nádobách, postupne nahradili techniky a tvary ľudového remesla. Turecké hrnčiarstvo a kovotepectvo vcelku nevplývali dlhodobo na uhorskú materiálnu kultúru 16.-17. storočia, hoci z predmetov, ktoré sa objavili spolu s dobyvateľmi, sa udomácnila plochá nádoba na pečenie – plech a medený kotlík. Ich názvy sa dostali do maďarského jazyka.
Vyšehrad v 16.-17. storočí Smrťou Jána Zápoľského (1540) a obsadením Budína (1541), Ostrihomu a Stoličného Belehradu (1543) Turkami, stredná časť Uhorského kráľovstva, nazvaná Medium Regni prestala fakticky existovať. Posledné významné mesto Media Regni, v 14. storočí sídlo uhorských panovníkov – Vyšehrad, padlo na jar v roku 1544. Osmanské vojská vedené budínskym pašom Mehmedom obsadili najskôr Dolný a neskôr Horný hrad nasadením delostrelectva a mínerov. Uhorské vojská vedené Petrom Amadeom v beznádejnej situácii zložili zbrane. Od tejto chvíle sa Vyšehrad – s výnimkou desiatich rokov (v rokoch 1595–1605 za 15-ročnej vojny kresťanský hrad) – dostal na 140 rokov pod tureckú nadvládu. Fakty svedčia o tom, že od tohto obdobia na území stredovekého mesta prestal existovať život. Hoci prvý zostavovateľ súpisu daní v roku 1546 tu na-
Visegrád látképe 1595-ben. Georg Houfnagel rézkarca (1597–1598). Veduta Vyšehradu z roku 1595. Medirytina Georga Houfnagela (1597–1598) View of Visegrád in 1595. Etching by Georg Houfnagel (1597–1598).
šiel ešte 24 uhorských rodín, ich skutočná existencia je už v tej dobe otázna. Od roku 1562 už viac nebolo zapísané kresťanské obyvateľstvo platiace dane. Obyvateľstvo tureckej vojenskej posádky osmanského a balkánskeho pôvodu obývalo osadu v tej dobe založenú okolo Šalamúnovej veže. Potvrdzujú to okrem známych rytín zo 16.-17. storočia a historických prameňov aj archeologické výskumy realizované na tomto mieste. Tie tak isto označujú za obývané miesto okolie obytnej veže Dolného hradu, nie však ruiny stredovekého mesta a kráľovského paláca. Osada z tureckého obdobia zanikla oveľa neskôr v dôsledku po sebe idúcich vojenských udalostí v rokoch 1684–85. Materiálnu kultúru a každodenný život tu na pol druha storočia usadeného tureckého obyvateľstva môžeme rekonštruovať na základe archeologických výskumov, respektíve písomných prameňov, ktoré sú k dispozícií (zoznamy, súpisy žoldov, správy cestovateľov). Hradnú posádku Vyšehradu tvorilo predovšetkým martalovské vojsko a medzi nimi sa v značnom množstve vyskytli aj kresťania balkánskeho pôvodu. Okrem nich v mestskej posádke vo väčšom počte pôsobil aj pomocný personál, remeselníci (tesári, kováči), ako i pisári a náboženskí úradníci (imám, muezín). Viacerí z nich sú spomínaní aj po mene. Zo začiatku na Dolnom hrade prevádzkovali aj dielňu na opravu lodí a je pravdepodobné, že v prvých rokoch po dobytí hradu tu kotvila aj turecká dunajská flotila. Z hľadiska vonkajšieho výzoru osady zo 16.-17. storočia je dôležitým prameňom popis tureckého cestovateľa Evliya Čelebiho z roku 1664, ktorý síce v mnohých ohľa-
doch veľmi preháňa, avšak popisuje aj niekoľko zaujímavých detailov. Medzi inými spomína doskami a šindľom pokryté domy, vojenské sklady, cisterny, ovocné sady a zeleninové záhrady. Domy stáli pravdepodobne aj na Hornom hrade, ale ich pozostatky, ako i stopy po džamíji, minarete a dervišskom kláštore, ktoré popisuje Čelebi, archeologické výskumy doteraz ešte neodhalili. Turecká osada vznikla v hradbami chránenom pásme Šalamúnovej veže. Časť stredovekých hradieb opravili a spevnili. Vchod vežovej brány čiastočne zamurovali. Na hradbami ohraničenej terasovitej ploche boli v rokoch 1959–1969 realizované archeologické výskumy, ktoré odkryli obytné domy, obilné jamy a vonkajšie pece. Jednoduché, 1–2 izbové, kamenno-hlinené obydlia boli vedľa seba husto postavené. Boli odkryté zvyšky polozemnice s čiastočne drevenou konštrukciou. Väčšinu domov ich majitelia vykurovali balkánskymi kachľami. Boli to hlinené vykurovacie zariadenia, do ktorých boli kvôli zvýšeniu účinnosti vykurovania zabudované kachlice charakteristické pre balkánske oblasti. Okolo obydlí bolo vyhĺbené veľké množstvo obilných jám. 4–6 metrov hlboké, dole postupne sa zužujúce jamy s vypálenými stenami slúžiace na uskladňovanie plodín, sa časom zaplnili smetím, kuchynským odpadom a zvyškami jedál. Nálezy pochádzajúce z týchto odpadových jám (keramika, železné, bronzové, kostené a kožené predmety, mince, zvieracie kosti i semená rastlín) obsahujú množstvo dôležitých informácii o každodennom živote tu žijúceho tureckého obyvateľstva. Tu usadené vojsko priviezlo so sebou vlastnú kultúru stravovania a tomu zodpovedajúci vlastný riad. Objavili sa nové, predtým neznáme typy, napr. v Bosnii zvlášť obľúbený zvon na pečenie (puplika), pomocou ktorého na rozpálených kameňoch piekli koláč. Na varenie slúžili hlinené hrnce, medené kotlíky guľovitého tvaru s uškom balkánskeho a uhorského pôvodu. Charakteristickou stolovou keramikou bola miska na valcovitej alebo kužeľovitej nôžke rôznorodých tvarov, tzv. „miska na nôžke“, z ich rôznych foriem sa dali konzumovať rovnako polievky ako i tuhá strava. Popri krčahoch s výlevkou (ibrik) boli charakteristické aj červeno glazované hlinené krčahy. Hodnotná importovaná keramika sa našla iba v malom množstve. Medzi nimi možno nájsť perzskú fajansovú a čínsku porcelánovú šálku bez uška (findža). Z obdobia pred tureckou okupáciou pochádza modro-biela fajansová miska maloázijského pôvodu. Tureckými osídlencami udomácnené hmotné pamiatky súvisiace s fajčením – úlomky hlinených fajok – sa našli tiež vo väčšom množstve. Vojenský charakter tejto oblasti potvrdzujú aj odkryté nálezy zbraní. Tureckú posádku tvorila predovšetkým ľahká jazda a delostrelectvo, pričom ich prvoradou úlohou bola obrana hradu. Na vojenských výpravách sa zúčastňovali pomenej. Medzi najbežnejšie nálezy patria hlavne železné, menej často olovené guľky do pušiek a muškiet, ako aj delové gule. Na zhotovenie na mieste vyrábaných gúľ sa používali uškaRézbogrács, XVI-XVII. század mi opatrené formy na odlievanie gúľ. Kotvy proti jazMedený kotlík, 16.-17. storočie dectvu boli štvorhrotové, zo železa ukované predmety, Copper stewpot, 16th-17th ktoré vo veľkom množstve používali na zastavenie jazcentury
deckých a peších útočníkov. Boli odkryté súčasti mečov a úlomky iných bodných a sečných zbraní. Fragmenty v tom období rozšírených palných zbraní (zvyšky kolieskových a kresadlových zámkov pušiek, hlavne muškiet a hákovníc) patria taktiež k charakteristickým nálezom. Na základe v kuchynskom odpade objavených zvieracích kostí si môžeme vytvoriť obraz o dobytkárstve a stravovaní miestneho obyvateľstva, alebo aspoň o zvyklostiach konzumácie mäsa oviec, kôz a hovädzieho dobytka. Na múrVassulymok, XVI-XVII. század mi ohradených miestach chovali hydinu a kresKotvy proti jazdectvu, ťanskí vojaci balkánskeho pôvodu aj ošípané. 16.-17. storočie V ich živote ulovenie diviny (jeleň, srnka) mohlo Iron caltrops, 16th-17th century byť skôr príležitostné. Zo zvieracích kostí a v lese zozbieraných paroží zhotovovali rozličné nástroje (šatové ozdoby, rukoväte nožov, kostené prstence, hrebene a pod.). Medzi pamiatkami Vyšehradu z obdobia tureckej okupácie môžu byť spomenuté i predmety spojené s pobytom tu pôsobiaceho cisárskeho vojska v rokoch 1595-1605. Kachlice s biblickými postavami a výjavmi mohli patriť ku kachliam postaveným na Hornom hrade. Na stôl dôstojníkov sa dostala keramika pochádzajúca z rakúskych dielní. Medzi nimi vyniká fragment džbánu zdobený medailónom, zobrazujúci postavu v barokovom odeve španielskeho charakteru. Golyóöntő-forma és puskagolyók, Našli sa aj úlomky sklenených a cínových poháXVI-XVII. század rov a pivových krígľov. Medzi pamiatkami zbroje Forma na odlievanie gúľ a guľky západného typu nachádzame časti panciera (prildo pušiek, 16.-17. storočie by), zvyšky bodných a sečných zbraní (halapart- Ball founding mould and bullets, 16thňa, pika) a palné zbrane. 17th century Vyšehrad viackrát zohrával dôležitú úlohu v dejinách Dunajského oblúka. Nebolo tomu inak ani v období tureckej okupácie. Ktokoľvek chcel kontrolovať Dunaj ako prepravnú a dopravnú cestu, musel ovládať aj vyšehradský hrad. Turecké i kresťanské vojská sa ho preto snažili dobyť, a kým v priebehu 16.-17. storočia tí predošlí päťkrát, tí poslední šesť ráz obliehali opevnenie. Počas obliehaní sa stav hradu postupne zhoršoval, pretože sa ho ani nesnažili opraviť. Miera nivočenia budov na konci 17. storočia bola až taká veľká, že Turci v roku 1685 odtiaľ stiahli svoje oddiely. V roku 1686 kresťanskí vojenskí inžinieri popísali hrad ako nevhodný na užívanie. Po oslobodení Budína sa vyšehradský dvojitý hradný systém definitívne vyľudnil. Jeho múry vystavené pustošeniu prírodných síl sa postupne nivočili a jeho kamene v 18. storočí tu usadzujúce obyvateľstvo využívalo pri stavbách. Pevnosť bola znovu objavená v období romantizmu a historizmu 19. storočia a výskumy s väčšími či menšími prestávkami sa tu robia dodnes.
Introduction In the middle of the thirteenth century a small ethnic group settled in Asia Minor, on the border of the Byzantine Empire. Within about two centuries, this people, then called Oghuz Turks, created an empire that extended to three continents. Their descendants annihilated the Hungarian army in 1526 on the battle field of Mohács. In the first half of the sixteenth century, the Ottoman sultans ruled the Balkan peninsula, the central part of Hungary, Asia Minor, the Near East, North Africa and Egypt. Their naval forces were powerful in the Mediterranean sea and in the Aegean islands. As a result of the Ottoman expansion, the central third of Hungary was subjected to a foreign culture for approximately 150 years. The troops stationed in Hungary often included Balkan people – mostly Bosnians and Serbs – who arrived with the Turks and brought their own cultural heritage. From a military point of view, the province had an outstanding importance to the Turks. They constructed a series of castles along the borders of the subjected territory. In part, they made use of already existing Hungarian castles, transforming the medieval buildings to their purposes, but they also raised new fortifications. In some cities they erected new buildings. Thus some medieval Christian cities (Buda, Esztergom, Fehérvár, Pécs) were turned into partly Muslim cities marked by characteristic edifices: the religious buildings (mosques, minarets), baths (hamams, ilidjas), schools (madrasahs), tomb monuments and mausoleums (türbes). The construction of the already mentioned border castles began after the fall of Buda to the Turks (1541). Contemporarily, a similar series of fortifications was constructed on the Hungarian side as well. The Ottoman conquerors incorporated into their network of castles the medieval fortifications standing on the occupied territories, most of which were rather large. They transformed and enlarged them, often with impressive defensive structures, roundels, and cannon towers (for example, in Buda, Esztergom, and Szigetvár). Stockade fortifications (consisting of a single row of palisades with a coating of clay on the outside, or of more complex wooden fences) were often built on both the Turkish and Hungarian territories in the sixteenth and seventeenth centuries, for example in Szolnok and Gyula. It was also frequent practice to reinforce medieval castles, residences, monasteries and churches with palisades and earth (as in Ozora, Jászberény, and Bátaszék). With the establishment of the Ottoman dominion and the permanent settlement of the Turkish and Balkan peoples, a new material culture appeared in Hungary. This was most evident in the appearance of previously not used objects, primarily craftsmen’s products (pottery, faience and copper vessels, goldsmithery). In the Hungarian territories outside the Ottoman-dominated province, and among the Hungarian population within the province, the objects of everyday use went through a significant change in this period: the late medieval forms and techniques were gradually replaced by the forms and techniques of folk handicrafts, especially in the case of vessels. In general, however, Turkish pottery and metalworking did not leave a lasting impression on the material culture of Hungary in the sixteenth and seventeenth centuries, although some objects brought into use by the conquerors, such as the flat baking pan and the copper stewpot, became current, and their names were naturalized in Hungarian.
Visegrád in the sixteenth and seventeenth centuries With the death of King John of Szapolya (1540) and the fall of Buda (1541), Esztergom (1543) and Székesfehérvár (1543) to the Turks, the central part of the Kingdom of Hungary – a region formerly called Medium Regni – ceased to exist. Visegrád, the fourteenth-century royal seat, was the last important town of the Medium Regni to fall, in the spring of 1544. The Ottoman troops led by Mehmed, pasha of Buda, occupied first the Lower Castle, then the Citadel, by putting their artillery and sappers into action. The Hungarian troops lead by Peter Amade capitulated because of the hopeless situation. From that time on, Visegrád stayed under Turkish dominion for about 140 years, with the exception of a ten-year period (in the Fifteen Years’ War, between 1595 and 1605, it was a Christian castle). It is almost certain that at the beginning of this period life ceased in the territory of the medieval town. Even though the first Turkish census-taker still recorded twenty-four Hungarian families in 1546, it is doubtful whether they really existed, and from 1562 no tax paying Christian families were recorded any more. The Christian population of the Turkish garrison, which was of Muslim and South-Slavic origin, lived in a newly created settlement around the Lower Castle (the Solomon tower). This is confirmed by archaeological excavations, sixteenth- and seventeenth-century prints, and historical sources: all of these indicate only the area around the Lower Castle as inhabited, not the medieval town or the ruinous buildings of the royal palace. This Turkish settlement was destroyed during a series of military events in the war of 1684 and 1685. The material culture and everyday life of the inhabitants who settled in Visegrád for about 150 years in the Turkish period can be reconstructed on the basis of archaeological excavations and written sources (censuses, lists of soldiers’ pay, travellers’ accounts). The Turkish garrison in the Castle of Visegrád consisted primarily of marauder soldiers, among them many Christians originating from the Balkans. Besides them, a large number of service people, craftsmen (carpenters, smiths), scribes and religious functionaries (imams, muezzins) stayed at the garrison. Many of them are known by name. In the beginning, even a dockyard functioned in the Lower Castle to repair ships, and it is likely that Visegrád was one of the stations for the Turkish fleet in the first years of its occupation. An important source for the outward appearance of the settlement in the sixteenth and seventeenth centuries is the 1664 description by the Turkish traveller Evlia Celebi. Although it Bosnyák főzőfazék, XVI-XVII. század exaggerates in several respects, it still contains Bosniansky hrniec na varenie, many details worthy of attention. It mentions, 16.-17. storočie among other things, residential houses covered Bosnian cooking pot, 16th-17th century by planks and shingles, arsenals, cisterns, orchards and vegetable gardens. Residential
houses probably also stood in the Citadel, but no trace of them has been found during excavations. Similarly no trace remains of the mosque, minaret and dervish monastery described by Celebi. The Turkish settlement was thus formed in the surroundings of the Lower Castle (the Solomon tower), within the area protected by the castle walls. The conquerors repaired some of the medieval walls, and partly walled up the entrance of the gate tower. Excavations conducted between 1959 and 1969 unearthed houses, pits for grain storage, and ovens outside the houses on the terraced area enclosed by the walls. The houses were simple, and located close to one another. They had one or two rooms and walls made of stones laid in clay. One house, partly made of timber, was half sunk into the earth. The majority of the houses was heated with Balkan-type stoves. These were structures built of clay into which tiles were inserted in order to enhance the efficacy of the heating. The tiles had shapes typical of the Balkan territories. Pits for grain storage occurred in large number around the houses. They were usually 4 to 6 meters deep, had fired walls and narrowed down at the bottom. In the course of times they were filled with rubbish, food and household waste. The archaeological finds from these pits (iron, bronze, bone and leather objects, pottery, coins, animal bones, plant seeds) offer a lot of information about the everyday life of the Turkish-period inhabitants. The troops that settled in Visegrád brought with them their culinary culture and their characteristic vessels. Thus previously unknown vessel types appeared in the region, for example the baking bell (puplika) especially popular in Bosnia, used when baking flat bread on hot stones. For cooking, pottery of Balkan and Hungarian origin was used, as well as copper stewpots with spherical bodies and arc-shaped hangers. A typical table vessel was the so-called pedestalled bowl, which had various forms and a cylindrical or conical base, and in which both soups and food of harder consistence were served. Besides jugs with a spout (ibriks), also glazed pottery jugs of red clay were widely used. Very few valuable imported pottery came to light during the excavations. Among them was a Persian faience cup and a handleless Chinese porcelain teacup (finjan). Another find, a white and blue-coloured small faience bowl originally from Asia Minor, was brought to this area prior to the Turkish conquest. Decorated clay pipes were also found in large numbers. They attest to the habit of pipe smoking, which was introduced by the Turkish settlers. The weapons excavated on the site confirm the military nature of the territory. The Turkish garrison consisted above all of light infantry and artillerymen. Their primary task was to defend the castle; they did not participate in military Mázas fazék, tojáshéjakkal, XVI-XVII. század campaigns a lot. The most common archeological Glazovaný hrniec so škrupinami finds in this category include iron (sometimes z vajíčok, 16.-17. storočie lead) rifle and musket bullets and iron cannon Glazed pot, full with broken balls. The balls were cast on the site in moulds egg-shells, 16th-17th century
Faragott csontlapok, XVI-XVII. század Vyrezávané kostené platničky, 16.-17. storočie Carved bone plates, 16th-17th century
with handles. Finds also included caltrops, that is, four-pointed iron instruments used in large quantities to stop attacking cavalry and infantry. Remains of equipment to hang swords (strap mounts) and fragments of thrusting and cutting weapons were also unearthed. Frequent finds include, furthermore, remains of firearms widely used in the period (remains the firing mechanisms of flintlock and wheellock rifles; gun barrels of muskets and rifles). The animal bones found in the food waste give us an idea of the kinds of livestock reared by the population, and their dietary habits – or at least the type of meat they ate. This was mostly mutton, goat meat and beef. In the areas delimitated by the walls, also poultry was raised, and the Christian soldiers from the Balkan even reared some pigs. Wild game (deer, roes) was hunted only occasionally. Animal bones and antlers gathered in the woods were used to make various types of tools and objects (knife handles, combs, dress ornaments, archer’s rings). Mention must also be made of those objects that once belonged to the imperial troops that held Visegrád between 1595 and 1605. Some stove tiles that show biblical figures and scenes must have originally formed part of stoves erected in the Citadel. The officers’ tables were furnished with pottery made in Austrian workshops. An exceptional fragment survives from a pitcher once decorated with a medallion that shows a figure in a baroque, Spanish type of dress. Fragments of bear mugs and of glass and tin wineglasses have also been found. Among the discovered Western types of armaments are armour fragments (helmets), firearms, thrusting and pole weapons (halberds, pikes). Visegrád often played an important role in the one-thousand-year old history of the Danube Bend. One of these times was during the Turkish occupation, when anyone who wished to control the Danube, an important trading and travelling route, had to dominate the castle of Visegrád. For this reason, both the Turkish and Christian armies vied for its control: in the course of the sixteenth and seventeenth centuries, the former besieged it five times, the latter, six times. During the sieges the condition of the castle gradually deteriorated, and no one bothered to have it repaired. The decay of the buildings was so advanced by the end of the seventeenth century that the Turks withdrew their troops in 1685. In 1686 Christian military engineers described the castle as unfit for use. After the liberation of Buda (1686), the double castle system of Visegrád was definitively abandoned. Its walls, exposed to the elements, continued to crumble, and its stones were carried away and used for constructions by the new population that settled in the eighteenth century. The stronghold was rediscovered in the nineteenth century, the period of romanticism and historicism, and since then it has been the object of more or less continuous scholarly research.
Ajánlott irodalom – Odporúčaná literatúra – Recommended reading Buzás Gergely (szerk.): A visegrádi Fellegvár. (Visegrád Régészeti Monográfiái 6.) Visegrád, 2006. Hegyi Klára – Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában. Budapest, Corvina, 1986. Gerelyes, I. – Kovács, Gy. (eds.): Archaeology of the Ottoman Period in Hungary. Opuscula Hungarica III. Budapest. (Hungarian National Museum), 2003. Iván László: A visegrádi vár története a kezdetektől 1685-ig. Visegrád, 2004. Visy Zs. – Nagy M. (eds.): Hungarian Archeology at the turn of the Millennium. Budapest, 2003, 345-413.
Szíjveretek, XVI-XVII. század Kovania opaska, 16.-17. storočie Strap-mounts, 16th-17th century A Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma megbízásából kiadta: Z poverenia Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzea vydalo: Published on behalf of the Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma ÁSZ STUDIO, Kolárovo, SK (
[email protected]) Felelős kiadó - Zodpovedný vydavateľ - Editor-in-charge: Szőke Mátyás, múzeumigazgató - riaditeľ múzea - museum director Összeállította - Zostavil - Written by : Kováts István – N. Kocsis Edit Grafikai elrendezés - Grafická úprava - Graphic design: Polák Ágnes Fotó - Foto - Photo: Boruzs Katalin Szlovák fordítás - Slovenský preklad - Translated into Slovak and revised by: Eszter Kovácsová Angol fordítás - Anglický preklad - Translated into English and revised by: Sallay Dóra Nyomdai előkészítés - Príprava do tlače - Pre-press: Szabó László Nyomda - Tlač - Printed: NEC ARTE kft., Komárno, SK Megjelent 500 példányban - Náklad 500 ks - Published in 500 copies Első kiadás - Prvé vydanie - First edition
ISBN 978-80-970364-0-9 www.poklady-kincsek.eu
www.husk-cbc.eu
E kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. Obsah tejto publikácie nemusí korešpondovať s oficiálnym stanoviskom Európskej únie. The contents of this publication do not necessarily represent the official position of the European Union.
Kés és villa, csont- és agancsnyéllel XVI-XVII. század Nôž a vidlička, s kostenou a parohovou rukoväťou, 16.-17. storočie Knife and fork, with bone and antler handles, 16th-17th century
Pisztoly, XVI-XVII. század Pištoľ, 16.-17. storočie Flintlock gun, 16-17th century
Izniki fajansz tálka. XVI. század első fele Fajansová misa z Izniku. Prvá polovica 16. storočia Glazed earthenware from Iznik,Turkey. First half of 16th century
Egyélű kard, faborítású markolattal, XVI-XVII. század Jednoostrý meč s drevenou rukoväťou, 16.-17. storočie One-edged sword with a wood covered handle, 16th-17th century
A borító elején - Na prednej strane obalu - Front cover: Visegrád látképe. Színezett rézkarc. Gaspar Bouttats, XVII. század második fele Pohľad na Vyšehrad. Farebná medirytina. Gaspar Bouttats, 2. pol. 17. storočia View of Visegrád. Hand-coloured etching by Gaspar Bouttats, second half of 17th century A borító hátulján - Na zadnej strane obalu - Back cover: A visegrádi kettős várrendszer látképe napjainkban Pohľad na dvojitý hradný systém Vyšehradu v súčasnosti View of the double castle system of Visegrád
Szablya, XVI-XVII. század Šabľa, 16.-17. storočie Sabre, 16th-17th century
A visegrádi kettős várrendszer alaprajza a XV. században Pôdorys vyšehradského dvojitého hradného systému v 15. storočí Plan of the double castle system of Visegrád in the 15th century
Kincsek határok nélkül Poklady bez hraníc Treasures without Borders
KOVÁTS ISTVÁN – N. KOCSIS EDIT
KIÁLLÍTÁSVEZETŐ „Vár a Duna partján, rettenetes szikla tetején...” Visegrád az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt a XVI-XVII. században
SPRIEVODCA K VÝSTAVE
„Hrad na brehu Dunaja, na vrchole hrôzostrašného brala...” Vyšehrad pod nadvládou Osmanskej ríše v 16.-17. storočí
Guide to the Exhibition
”A Castle on the Danube Bank, Built on a Formidable Rock…” Visegrád under Ottoman Dominion in the Sixteenth and Seventeenth Centuries
ISBN 978-80-970364-0-9
STUDIO
