SÜLE FERENC
Kézikönyv a Második daloskönyvem 2. tanításához
dalos_2_kk.indd 1
6/2/14 8:45 AM
Szerző Süle Ferenc Szerkesztette Benkőné Nyírő Judit Kapcsolódó kerettanterv EMMI kerettanterv 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet AP–022031 ISBN 978-963-328-292-2 © Süle Ferenc, 2014 1. kiadás, 2014 A kiadó a kiadói jogot fenntartja. A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmiféle formában nem sokszorosítható.
Kiadja az APÁCZAI KIADÓ Kft. 9500 Celldömölk, Széchenyi u. 18. Tel.: 95/525-000, fax: 95/525-014 E-mail:
[email protected] Internet: www.apaczai.hu Felelős kiadó: Esztergályos Jenő ügyvezető igazgató Terjedelem: 4,64 A/5 ív Tömeg: 83,5 g
dalos_2_kk.indd 2
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
ÉNEK-ZENE KERETTANTERV „A” VÁLTOZAT Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb célja megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsot adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez. Ezeknek a céloknak az elérését segíti a kiválasztott repertoár. Az iskolai ének-zene tanulás várt eredménye: a zenei gyakorlat és a zenehallgatás során a tanulók széles körű élményeket szereznek, amelyek segíti őket eligazodni a körülöttük lévő sokszínű zenei világban. Az iskolai zenepedagógiai munka Kodály Zoltán alapelveire épül, az aktív éneklést és zenélést szorgalmazza, tradicionális népzenén és igényes műzenén alapul. A zenei hallásfejlesztés a relatív szolmizáció segítségével történik. A klasszikus remekművek értő befogadása fejleszti az érzelmi intelligenciát. A kerettantervben feltüntetett anyagon keresztül a tanulók megismerik népzenénk és más népek zenéjének, nemzeti zenei kultúránk és a klasszikus zene, a jazz, valamint a populáris műfajok igényes szemelvényeit. A zenepedagógiai munka a tanulók részben az iskolában, részben az iskolán kívül szerzett zenei tapasztalataira, zenei élményeire, illetve adott esetben zenei gyakorlatára épül, s ezáltal ösztönzi őket énekkarokban és házi zenélésben való aktív részvételre. Az iskolai ének-zene óra elsősorban nem ismeretszerzésre való, hanem a pozitív zenei élmények és gyakorlati tapasztalatok megszerzésére. Az ének-zene tanítása során a fejlesztési célok nem válnak szét élesen órakeretre, tananyagegységekre. A megjelölt órakeretek a tevékenységek egymáshoz viszonyított arányát jelölik. Minden órán sor kerül éneklésre, folyik a növendékek zenei generatív készségének fejlesztése, zenét hallgatnak. Ezt segíti a minden órán megjelenő felismerő kottaolvasás és a befogadói kompetenciák fejlesztése. A fejlesztési célok a tanítás során mindig az előző ismeretanyagra, elért fejlesztésre építve, komplex módon jelennek meg. A tantárgy fejlesztési céljai a következők: Zenei reprodukció Éneklés – Az iskolai ének-zenei nevelés elsődleges élményforrása a közös éneklés és az elmélyült zenehallgatás. Az ének-zene órán tanult zenei anyag egy részét énekléssel és kreatív zenei gyakorlatokkal készítik elő, illetve sajátítják el. – Az énekórai műhelymunkát kórus egészíti ki, amely közösségformáló erőt képvisel. Cél, hogy a kóruséneklés örömét a tanulók a hétköznapok számos
területén megoszthassák másokkal. (Pl. közös éneklés a kirándulásokon, baráti összejöveteleken, közösségi alkalmakon, saját koncertek szervezése hozzátartozóknak, ismerősöknek.) – Az énekes anyag egy része mindvégig a magyar népdal marad, a 3. osztálytól kezdve a klasszikus zenei szemelvények száma növekszik, s a 7. osztálytól kezdve kiegészül a jazz és az igényes populáris zene válogatott szemelvényeivel – elsősorban a befogadói hozzáállás különbségeinek érzékeltetése és a zenei minőség iránti érzékenység fejlesztése céljából, amely műfaji határoktól függetlenül értelmezhető. Generatív és kreatív készségek fejlesztése – A generatív – létrehozó, alkotó – készségek és képességek fejlesztésének célja, hogy a tanulók a megszerzett zenei tapasztalatokat alkalmazni tudják, és azokkal képesek legyenek újat alkotni. A generatív tevékenységek, amelyek a kreativitás fejlesztése szempontjából nélkülözhetetlenek, fejlesztik a tanulók zenei érzékét, zeneértését és összpontosító képességét. Segítik őket a zene elemeinek önálló és magabiztos használatában, fejlesztik a tanulók önkifejező képességét, ötletgazdagságát, kreativitását és zenei fantáziáját. – A generatív zenei tevékenységek a tanítás legkülönbözőbb témáihoz és fázisaihoz kapcsolódhatnak, s bennük a játékos alkotói munka öröme érvényesül. A generatív tevékenységet mindenkor megelőzi a zenei alkotóelemek (pl. ritmus, dallam, polifónia, harmónia, forma) vagy egy adott zenei stílushoz kapcsolódó zenei jelenségek (pl. a klasszika formaérzéke) megismerése az aktív zenélésen keresztül. Felismerő kottaolvasás – A kottaolvasás a zene értésének eszköze, általa olyan kódrendszer kulcsát kaphatják meg a tanulók, amely segíti őket abban, hogy eligazodjanak a zenei tartalmakban. A zenével való ismerkedés kezdeti szakaszában a felismerő kottaolvasás képessége a zeneértés mélységeihez is jelentősen hozzájárulhat. Az önálló zenélésben nélkülözhetetlen eszközzé válik. – Az ötvonalas kottaképet a gyerekek látják már akkor is, amikor a jelrendszereket még nem tudják megfejteni. A tanulók a felismerő kottaolvasás segítségével egyre több zenei jelenséget képesek jelrendszerről felismerni. A kottaolvasás nem cél, hanem eszköz az iskolai zenetanulás folyamatában. – A felismerő kottaolvasáshoz kapcsolódó zenei ismeretek tanítása soha nem elvontan, hanem az énekes és hangzó zenei anyaghoz kapcsolódóan történik. 3
dalos_2_kk.indd 3
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
A népdalokból vett zenei fordulatokat felhasználják a ritmikai, metrikai és dallami elemek tudatosítására, formájuk megismerése pedig segít a formaérzék fejlesztésében. Az elemző megközelítés helyett válasszák a műfaji meghatározást, találják meg az élethelyzet, az érzelmi kifejezés, az esztétikai szépség személyes kapcsolódási pontjait. A népdalok szövegének értelmezése rávilágít a népdalok gazdag szimbolikájára, megvilágítja a magyar szókincs gazdagságát. A népdalok nem a felismerő kottaolvasás gyakorlópéldái. Csak akkor kell szolmizáltatni, ha az a szebb, tisztább megszólaltatást segíti. Zenei befogadás Befogadói kompetenciák fejlesztése – A befogadói kompetenciák fejlesztése a zenehallgatás anyagának mélyreható megismerését segíti elő. A befogadói kompetenciák fejlesztése során az érzelmi és intellektuális befogadás egyensúlyának kell érvényesülnie. A befogadói kompetenciák fejlesztésével megalapozható a tanulók zenehallgatói magatartása, akik a zenehallgatás során olyan élményeket – minél többféle és valóságos zenei tapasztalatokat – szereznek a hallgatott zenéről, amelyek hatására egyre inkább különbséget tudnak tenni az elmélyült zenehallgatás (vagyis a zene befogadása) és a háttérzene fogyasztása között. – Csend és teljes figyelem nélkül nem jön létre élményt adó zenei befogadás. A művészi értékű zene befogadójává csak az a tanuló válik, aki teljes figyelmét képes a hallott zene felé irányítani. A befogadói kompetencia fejlesztése éppen ezért részben a figyelem készségének kialakítása és folyamatos erősítése felé irányul. Az alsó tagozatban a gyermek a játékos tevékenység során képes leginkább az elmélyült figyelemre. Az alsóbb osztályokban a mozgás és az éneklés szorosan összekapcsolódik. A zeneérzés fejlesztése mellett a mozgás is lehetőséget ad a zenei jelenségek megéreztetésére és megértésére, a zenei készségek elmélyítésére is. – Rendszeres zenehallgatás. A zeneművek zenei és zenén kívüli tartalmának, üzenetének megértéséhez szükség van a zenei élmények rendszeres biztosítására: minden órán legyen zenehallgatás, amely az élmény (örömszerző) funkción túl alapját adja a generatív készségek formálódásának, hiszen a generativitás a sokrétű zenei élményből fejlődik ki. – Adekvát befogadói attitűd. A zenehallgatási anyag értő befogadását segíti az adekvát befogadói attitűd kialakítása, azaz a hallgatott zene funkciójához, stílusához és műfajához megfelelő közelítés. Lényeges, hogy a tanulók úgy hallgassanak zenét, hogy a zene különböző megnyilvánulásaihoz a zenéhez leginkább illeszkedő befogadói magatartással forduljanak.
– A befogadói kompetencia fejlesztését segíti elő elsősorban a zenében rejlő gesztusok, karakterek, érzelmek, hangulatok érzékelésének és átérzésének képessége, másodsorban pedig a biztos és differenciált hallási képesség (ritmus-, dallam- és hangszínérzék) és a zenei memória. Ezeket rendszeres és nagy mennyiségű énekléssel és a generatív készségek más fejlesztő gyakorlataival lehet kialakítani. – A zeneelméleti és zenetörténeti alapismeretek minden esetben a zenei befogadást segítik, az elméleti és a lexikális adatok közül elsősorban a kiválasztott művel kapcsolódókkal kell foglalkozni. A lényegláttatásnak és az életszerűségnek minden esetben kulcsszerepet kell kapnia, ezért teljes mértékben mellőzendő az öncélú adatközlés és a nagy mennyiségű memorizálás. Egy szerzői életrajz ismertetésében például nem az önmagukban semmitmondó dátumok és a tartózkodási helyek felsorolása és visszakérdezése, hanem a szerző személyiségének bemutatása, művészi és emberi élethelyzeteinek, a környezetével való kölcsönhatásának, problémáinak, sorsfordulatainak átéreztetése és mindennek művészetére gyakorolt hatása az elsődleges tartalom. Ezt helyenként megtámogathatják a jól megválasztott tényadatok (dátumok, helyszínek) mindenkor kisegítő, tájékozódást könnyítő jelleggel. Ugyanez érvényes az elméleti ismeretekre: a formatan, az összhangzattan vagy a szolmizáció alapinformációi csak akkor válnak hasznossá, ha zenei érzetekhez kapcsolódnak, ha segítenek a gyerekeknek átérezni azokat a zenei jelenségeket, amelyekről szólnak. Zenehallgatás – A rendszeres és figyelmes zenehallgatás a tanulók zene iránti fogékonyságát és zenei ízlését formálja. – A zenehallgatási anyag kiválasztásakor a zenei teljességre kell törekedni. Lehetőleg teljes műveket hallgassanak meg, hiszen a tanulók befogadói kompetenciáját, s elsősorban zenei formaérzékét a teljes kompozíciók bemutatása fejleszti. A műalkotás egészéről kell benyomást szerezniük, mielőtt a részletekre irányítják a figyelmüket. Miközben a figyelem irányítása bizonyos jelentéstartalmak megvilágítása érdekében fontos, fokozottan kell figyelni arra, hogy a szempontok ne tereljék el a tanulók figyelmét a mű egészének élményszerű befogadásáról. – Az első 6 osztályban nem kronológiai rendbe szervezve ismertetjük meg a tanulókat a zeneművekkel, hanem az életkori sajátosságok gondos figyelembevételével a kétéves ciklusok mindegyikében a zeneirodalom, a zenei stílusok és műfajok teljes spektrumából válogatunk. Az általános iskola utolsó két osztályában sor kerülhet kronologikus rendszerezésre, de csak az ismeretközlés szintjén. A 6 és 8 osztályos gimnáziumban a
4
dalos_2_kk.indd 4
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
zenei stíluskorszakok tudatosítása csak a 9–10. osztály tantervének feladata. – Zenehallgatásnál – figyelve a ma felnövő generációk vizuális igényére – törekedjünk DVD-n elérhető koncertfelvételek bemutatására is. – Az iskolai zenehallgatás célja nem lehet minden remekmű s az összes zenei műfaj megismertetése, sokkal fontosabb a befogadói kompetenciák fejlesztése és a zenehallgatás igényének kialakítása, amely biztosítja az egész életen át tartó zenei érdeklődést. Bízniuk kell abban, hogy a meg nem ismert műveket a tanulók életük folyamán megismerik, amennyiben kialakították bennük az igényt az értékes művek hallgatására. – Az iskolai zenehallgatás mellett keresni kell a lehetőséget az élő zenehallgatásra, a rendszeres hangverseny-látogatásra, és ösztönözni a tanulókat a zenei információk gyűjtésére. Fontos szempont, hogy a hangversenyek kifejezetten az adott korcsoporthoz szóljanak. Rendkívül fontos, hogy a hangverseny legyen előkészített, az órákon a tanulók ismerjenek meg néhány zenei témát, a művek kontextusát, majd az azt követő alkalommal beszélgetéssel segítsük az élmények feldolgozását. Tárgyi feltételek – szaktanterem pianínóval vagy zongorával; – megfelelő nagyságú tér a mozgáshoz, énekes játékokhoz; – megfelelő terem a kórusmunkához; – ötvonalas tábla; – mágneses tábla; – ritmushangszerek; – jó minőségű CD- és DVD-lejátszó, erősítő, hangszórók; – számítógép internetkapcsolattal; – hangtár, hozzáférhető hanganyag.
1–4. évfolyam Az iskolába kerülő gyerekek zenei adottságai, ismeretei, élményei jelentősen különbözhetnek, ezért elengedhetetlen a tanulók folyamatos motiválása, amely a sok sikerélménnyel járó játékos módszerekkel érhető el. A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, vagyis a teljes személyiség sokoldalú fejlesztése. Ennek megalapozása az alsó tagozatban kezdődik, ahol a Nemzeti Alaptantervben meghatározott fejlesztési területek-nevelési célok közül öt kiemelten fontos. 1. Az erkölcsi nevelés (elfogadják, és cselekvéseik mércéjévé teszik az emberi kapcsolatok elfogadott normáit és szabályait); 2. nemzeti öntudat, hazafias nevelés
(hagyományok, ünnepek, szokások ismerete, különböző kultúrákkal való ismerkedés és azok tisztelete); 3. állampolgárságra és demokráciára nevelés (képesek társaikkal a kooperációra, el tudják magukat helyezni a közösségben, megértik a szabályok fontosságát); 4. az önismeret és társas kultúra fejlesztése (kommunikációs képességük, a társaikkal való együttműködés képessége és a mások iránt érzett empátia továbbfejlődik); 5. testi és lelki egészségre nevelés (kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség fejlesztése, a mozgással erősített testtudat, érzelmi intelligencia). Legfontosabb kulcskompetenciák: esztétikai és művészeti tudatosság és kifejezőképesség, anyanyelvi kommunikáció, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia. Fejlesztési célok Reprodukció (éneklés, generatív készségek, felismerő kottaolvasás). – Az éneklésre épülő tanítás első lépése az éneklés örömének és az éneklés helyes szokásainak kialakítása, amelynek elemei az értelmes frazeálás, kifejező artikuláció és a megfelelő hangterjedelem. Az éneklést sok mozgás, néptánc és szabad mozgásos improvizáció kíséri. A helyes testtartás, az egyszerű mozgáselemek és lépések elsajátítására a népi gyermekjátékok és a néptánc kiváló lehetőséget nyújtanak. – Dalkincsbővítés. A népdalokat és gyermekdalokat a tanulók elsősorban hallás után tanulják, és csokorba szedve is énekeljék. Az összeállítás mind a zenei, mind a tartalmi szempontokat figyelembe veszi. – Zenei ismeretszerzés. A tanulók az énekelt dalok meghatározott zenei elemeit megfigyelik, tanári rávezetéssel tudatosítják, s felismerik kottaképről, esetleg tanári segítséggel reprodukálják. A zenei elemeket, a dallami, ritmikai, hallási és többszólamú készségeket improvizációs és kreatív játékos feladatokkal gyakorolják. – A zenei tevékenységek élményszerűek, játékosak, mozgásosak legyenek, jellemezze azokat a tapasztalásés tevékenységközpontúság. Zenehallgatás (zenei befogadás, zenehallgatás) Ebben az életkorban alapozható meg az adekvát zenehallgatói magatartás, a gyerekek tapasztalatokat szereznek a tudatos zenehallgatói tevékenységről. A zenehallgatás során a tanulók spontán és tudatos élményeket gyűjtenek a hangzó világról, a hangszínekről, hangszerekről, hangszercsoportokról, előadó-együttesekről, tempóról, dinamikáról és zenei formákról, valamint megismerkednek hosszabb lélegzetű zeneművekkel is. A kiválasztott anyag egy része kapcsolódik az órai énekes anyaghoz. 5
dalos_2_kk.indd 5
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ÓRASZÁMOK AZ 1–2. ÉVFOLYAMON Kerettantervi óraszám az 1-2. évfolyamon
Javasolt óraszám az 1. évfolyamon
Javasolt óraszám a 2. évfolyamon
Zenei reprodukció – éneklés
78
39 óra
39 óra
Zenei reprodukció – Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység
13
6 óra
7 óra
Zenei reprodukció – Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek
13
7 óra
6 óra
Zenei befogadás – Befogadói kompetenciák fejlesztése
13
7 óra
6 óra
Zenei befogadás – Zenehallgatás
13
6 óra
7 óra
65 óra
65 óra
+ 7 óra szabad órakeret
+ 7 óra szabad órakeret
Összesen 72 óra
Összesen 72 óra
Tematikai egység/Fejlesztési cél
A kerettanterv szerint az ének-zene heti óraszáma: 2, ami 72 óra évi óraszámot jelent. Ebből a kerttanterv 65 órát tölt meg kötelezően előírt tananyagtartalommal, a szabadon felhasználható (10%) órakeret 7 óra. Az általunk közölt plusz óraszám csak javaslat. Ezt az osztály összetétele, a tanulók képessége alapján illesztheti a pedagógus egy-egy tematikai egységhez.
2. évfolyam Tematikai egység/ fejlesztési cél
Órakeret
Zenei reprodukció – éneklés
40 óra (39+1)*
Zenei reprodukció – Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység
8 óra (7+1)*
Zenei reprodukció – Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek
8 óra (6+2)*
Zenei befogadás – Befogadói kompetenciák fejlesztése
8 óra (6+2)*
Zenei befogadás – Zenehallgatás
8 óra (7+1)*
összes óraszám
72 óra
*a + órák a szabad órakeretet jelölik
6
dalos_2_kk.indd 6
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Zenei reprodukció – Éneklés
Órakeret 40 óra
Iskolaérettség. Dalkincs bővítése gyermekdalok játszásával, hallás utáni daltanítással. Az éneklés helyes szokásainak kialakítása: – helyes testtartás, – helyes légzés, – életkornak megfelelő hangerő, – helyes hangképzés (diszfóniás gyermekek szűrése), – érthető szövegejtés, – kifejező artikuláció, – helyes frazeálás. Dalkezdés megadott hangról c’–d” hangterjedelemben, megadott tempóban, helyes ritmusban, törekedve a tiszta intonációra.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Népi gyermekjátékok, mondókák elsajátítása: csujogatók, sétálók, szerepváltó és párcserélő körjátékok, leánykérő játékok, hidas játékok, különféle vonulások (biton, triton, tetraton, pentachord, pentaton hangkészlettel). Magyar népdalok megtanulása: névnapköszöntők, csúfolódók (pentaton, hexachord hangkészlettel). Más népek dalainak megismerése (környező népek, nemzetiségek dalai). Művészi értékű komponált gyermekdalok és megzenésített versek tiszta éneklése (Bárdos Lajos, Járdányi Pál). Felelgető éneklés, kérdés-felelet játékok, hangutánzó dallamosztinátó dalhoz. Egyszerű népdalkánonok játékos megszólaltatása csoportokban. Dallamvonal szemléltetése nagytesti mozgással.
Magyar nyelv és irodalom: szókincsbővítés, érthető szövegejtés, kifejező artikuláció. Matematika: számfogalom erősítése. Erkölcstan: szabálytudat erősítése. Környezetismeret: természeti képek, évszakok, állatok. Dráma és tánc: népi gyermekjátékok drámai történései, népdal és néptánc kapcsolata. Vizuális kultúra: a népi tárgykultúra. Testnevelés és sport: mozgás, helyes légzés, testtartás.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Légzés, hangerő, egyenletes mérő, gyors, lassú, halk, hangos, magas, mély, kezdőhang, záróhang, dallamsor, mondóka, gyermekdal, népdal, népi játék, népszokás, stafétaéneklés, kérdés-felelet, kánon, egyszerű többszólamúság.
7
dalos_2_kk.indd 7
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Zenei reprodukció – Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység
Órakeret 8 óra
Kisgyermekkori zenei élményanyag. Népi mondókák, gyermekjátékok, gyermekversek. Ehhez kapcsolódó nagytesti mozgások, hangutánzó dallam és ritmusmotívumok. Koordinált ritmikus mozgás, térérzékelés, metrikus egységek és kisebb formai egységek érzete, játékos feladatok megoldása alap ritmusokkal és hangokkal.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Ritmikai készség fejlesztése: – Félérték. – Ritmus osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmusmemoriter. – A ritmus változatos megszólaltatással (kéz és láb által).
Magyar nyelv és irodalom: íráskészség fejlesztése
4/4-es ütemmutató. Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Motorikus képességek változatos mozgással és ütemezéssel. Hallásfejlesztés: – Hangrelációk érzékeltetése nagymozgással, reláció térbeli mutatásával, kézjellel. – Énekes rögtönzés hangokkal, ellentétpárok: csend és hang, beszéd és énekhang, hangutánzás, hangos és halk, mély és magas, rövid és hos�szú, énekbeszéd. – A tanult dalokból a dallam kiemelésének képessége. – dallamfordulatok: rdl, mrdl, – ötfokú hangsorok dallamfordulatai: a lá pentaton hangsor (smrdl,), dó pentaton (lsmrd) és lefutó lá pentachord (mrdtl,) dó pentakord (sfmrd). – Tanult mondókák éneklése rögtönzött dallammal a tanult dalok hangkészletének felhasználásával, tanult dalok átköltése más befejezéssel, énekes párbeszéd. – Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok: dallambújtatás, dallamelvonás.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tempó, ritmus, ritmusérték, fél, ismétlés, ritmus, osztinátó, hangmagasság, dallamfordulat, dallamsor, kíséret, variáció, énekbeszéd.
8
dalos_2_kk.indd 8
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei reprodukció – Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti alapismeretek
Órakeret 8 óra
Előzetes tudás
Mondókák, gyermekdalok éneklése. Életkornak megfelelő ütem- és ritmusérzék, zenei hallás.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A hallás utáni daltanulás és a fejlődő zenei készségek és megszerzett zenei ismeretek alapján ismerkedés a zenei notáció alapjaival; a zene jelrendszerének felismerése kézjelről, betűkottáról és hangjegyről.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Zeneelméleti alapismeretek megszerzése az előkészítés – tudatosítás – gyakorlás/alkalmazás hármas egységében.
Magyar nyelv és irodalom: jelek és jelrendszerek ismerete.
Ritmikai elemek, metrum: – A tanult dalokból, dalrészletekből, versekből a tanulandó ritmus kiemelése. – Ritmikai elemek megnevezése gyakorlónévvel: táá (félérték) és szüün (félérték szünete). – Ritmikai elemek jele. – Ritmikai elemek értéke (viszonyítva a korábban megtanult elemekhez). – A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemrész megkülönböztetése ütemmutatók, ütemfajták: 4/4.
Vizuális kultúra: jelek, jelzések értelmezése. Testnevelés és sport: mozgáskultúra fejlesztése: nagytesti mozgásoktól az apró mozgásokig. Környezetismeret: tájékozódás térben, irányok.
Dallami elemek: – Tanult dalokból dallamfordulat új hangjának kiemelése, megnevezése szolmizációval: ré- alsó lá. – Az új szolmizációs hang kézjele és betűjele: r-l. – A vonalrendszer megismertetése: öt vonal, négy vonalköz, alsó pótvonal. – Az új szolmizációs hang helye a vonalrendszerben, hangjegy. Hangszár irányának megfigyeltetése. Hangközlépés, hangközugrás megfigyeltetése.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Négyes ütem, záróvonal, ismétlőjel, hangsúlyjel, hangjegy, hangszár, hangközlépés, hangközugrás.
9
dalos_2_kk.indd 9
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei befogadás – Befogadói kompetenciák fejlesztése
Órakeret 8 óra
Előzetes tudás
Éneklési készség, akusztikus tapasztalatok környezetünk zörejeiről, hangjairól, emberi hangokról. Hallás utáni tájékozódás a térben, irány és távolság megnevezése. Első zenehallgatási élmények kisgyermekkorból.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
A zenehallgatásra irányuló teljes figyelem képességének kialakítása az éneklés, az örömteli zenei játékok, a tánc és szabad mozgás improvizációja során. Képességfejlesztés a különböző műfajú, stílusú és karakterű zeneművek befogadásához a rendszeres zenehallgatás által. A hangszínhallás, a többszólamú hallási készség és a formaérzék fejlesztése.
Ismeretek/fejlesztési követelmények A teljes figyelem kialakításának fejlesztése: – tánccal és/vagy szabad mozgás improvizációval: leginkább gyors tempójú, táncos, klasszikus zenei idézetekhez kapcsolódóan teljes zeneművek vagy zenei részletek többszöri meghallgatásával (ismétlődő lejátszásával); – kezdés és befejezés megfigyeltetése, és kifejezése a szabad mozgás elkezdésével és befejezésével; – zenei eszközök megfigyeltetésével dinamikai ellentétpárok megkülönböztetése (halk-hangos), fokozatos dinamikai erősödés és halkítás megfigyeltetése és reprodukálása játékos feladatokkal, hirtelen hangerőváltás megfigyelése és reprodukciója; – alapvető tempókülönbségek és tempóváltások megfigyelése, összehasonlítása és reprodukciója.
Kapcsolódási pontok Dráma és tánc: dalszövegekhez kapcsolódó dramatizált előadás, szabad mozgásos improvizáció. Vizuális kultúra: zenével kapcsolatos élmények vizuális megjelenítése
A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése: – természetünk és környezetünk hangjai, – emberi hangszínek (magas, mély-, gyerek-, férfi és női hang), – a hangszerek hangszínének megtapasztalása gyakorlati úton, azok megkülönböztetése és azonosítása a hangszer kezelése szerint, – szóló és kórus, szólóhangszer és zenekar, dalok felismerése különböző hangszerekről. Formaérzék fejlesztése a helyesen tagolt éneklésen és mozgáson keresztül. Absztrakció: a dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb), valamint a zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás).
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Kezdés, befejezés, hangerő, hangerőváltozás, tempó, tempóváltás, férfi és női hang, szóló, kórus, hangszer, zenekar, hangszín
10
dalos_2_kk.indd 10
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Zenei befogadás – Zenehallgatás
Órakeret 8 óra
Előzetes tudás
Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően.
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Esztétikai és érzelmi kompetencia fejlesztése a tanult énekes anyaghoz kapcsolódó műzenei anyag vokális és hangszeres feldolgozásainak megismerésével. Az életkornak megfelelő zeneművek meghallgatása élményszerű előadásban, figyelve a műfaji és stílusbeli sokszínűségre.
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Zenehallgatás tanári bemutatással vagy felvételről (audio, video) az évfolyam énekes és generatív tevékenységeihez, valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan válogatva a zeneirodalom különböző korszakaiból, beleértve a 20. század és korunk zeneirodalmát is különösen a következő témakörökben: csend és hang, hangszerek, természet a zenében, szólóhang-kórus, szóló hangszerzenekar, ellentétpárok (beszéd-ének, gyors-lassú, hangos-halk, magas-mély). Cselekményes és programzene hallgatása (pl. mesebalett) a cselekmény megfigyelésével, a szereplők karakterének zenei eszközökkel történő azonosításával (pl. tündér, boszorkány, királylány, királyfi, udvari bolond és „varázserejű” hangszerek). Absztrakció: a dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb), valamint a zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás).
Magyar nyelv és irodalom: zeneművek tartalma, irodalmi kapcsolatok.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén
Dráma és tánc: cselekményes programzenék, mese, meseszereplők, dramatizált megjelenítés, pl. bábozás, pantomim. Vizuális kultúra: zenével kapcsolatos élmények vizuális megjelenítése
Énekes és hangszeres zene, vonós, fúvós, ütős, pengetős, billentyűs hangszer, zenei karakter, népdalfeldolgozás.
– A tanulók 60 népdalt és gyermekdalt elő tudnak adni a kapcsolódó játékokkal emlékezetből c’–d” hangterjedelemben. Csoportosan bátran, zengő hangon jó hangmagasságban énekelnek, képesek az új dalokat rövid előkészítést követően hallás után könnyedén megtanulni. – Kreatívan részt vesznek a generatív játékokban és feladatokban. Érzik az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A 2/4-es és 4/4-es metrumot helyesen hangsúlyozzák. – A tanult zenei elemeket (ritmus, dallam) felismerik kottaképről (kézjel, betűkotta, ötvonalas kotta). A megismert ritmikai elemeket tartalmazó ritmusgyakorlatot pontosan, folyamatosan szólaltatják meg csoportosan és egyénileg is. A tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról és hangjegyről szolmizálva éneklik. Megfelelő előkészítés után ilyeneket kiegészítenek, rögtönöznek. – Képesek csendben, társaikkal együtt a zenét hallgatni, megfigyelésekkel tapasztalatokat szereznek, melyek esztétikai és egyszerű zenei elemzés alapjául szolgálnak. Fejlődik hangszínhallásuk és formaérzékük. Ismereteket szereznek a hangszerekről. Szívesen és örömmel hallgatják újra a meghallgatott zeneműveket. 11
dalos_2_kk.indd 11
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Zenehallgatási anyag Az alábbi felsorolás ajánlásokat tartalmaz, és minimális követelményeket határoz meg. A zeneművek megadott listája a tanár egyéni választása szerint módosítható, a megadott művek azonos stílusú és műfajú művekkel kiválthatók. A megadott művek egy része olyan terjedelmű, hogy az ének-zene óra keretei között csak részletek meghallgatására van mód (pl. szimfóniatétel, daljáték, opera). A megfelelő részletek kiválasztásához a fejlesztési céloknál meghatározott tartalmak adnak iránymutatást. Benyomások zenéről: csend és hang, beszéd és ének, szóló és tutti, gyors-lassú, hangos-halk, magas-mély. A tanult magyar népdalok eredeti felvételekről, illetve kortárs népzenészek előadásában, népzene gyermekek előadásában (pl. regölés, galgamácsai gyermeklakodalmas), más népek zenéi. Néptánc-dialektusok, hangszeres népi tánczene. Népdalok feldolgozásai (ajánlott: Bartók Béla: Gyer mekeknek, Kodály Zoltán gyermekkarai, Bicinia Hun garica, Járdányi Pál, Bárdos Lajos gyermekkarai). Cselekményes zenék, programzene, mesék, mesebalett, mesebeli szereplők (ajánlott: Henry Purcell: A tün dérkirálynő [The Fairy Queen], Pjotr Iljics Csajkovszkij:
Diótörő [Scselkuncsik] op. 71, Szergej Prokofjev: Péter és a farkas [Petya i volk] op. 67.) – DVD-felvételekről. Különböző stíluskorszakokból válogatott művek: Adriano Banchieri: Az állatok rögtönzött ellenpontja [Contrapunto alla Bestiale] Jean Philippe Rameau: A tyúk [La poule] Georg Philipp Telemann: Békák [Les Rainettes], TWV 51: A4 Johann Sebastian Bach: 18 kis prelúdium zongorára: válogatás a Notenbüchlein für Anna Magdalena Bach kötetekből Leopold Mozart: Gyermekszimfónia [Berchtesgadener Musik] Wolfgang Amadeus Mozart: Cdúr variáció [Ah, vous dirai-je, Maman], K. 265, Gioachino Rossini: A tolvaj szarka [La gazza ladra] – nyitány Georges Bizet: Az arlesi lány [L’Arlesienne Suite] (szvit) Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov: A dongó (részlet a Mese Szaltán cárról c. operából) Maurice Ravel: Lúdanyó meséi [Ma mère l’oye] – Tündérkert Bartók Béla: Mikrokosmos, BB 105 – részletek (pl. No. 142. Mese a kislégyről) Kurtág György: Játékok – részletek
12
dalos_2_kk.indd 12
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
13
dalos_2_kk.indd 13
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
ÚTMUTATÓ A MÁSODIK DALOSKÖNYVEM TANÍTÁSÁHOZ Szeretnénk felhívni a kézikönyvet használó pedagógusok figyelmét, hogy a tankönyv dal- és ismeretanyaga megfelel mind a NAT, mind a kerettantervi követelményeknek. A leírt módszertani javaslatokat mindig az adott osztály képességeinek megfelelően alkalmazzák. A 2. osztályos ének-zene órák anyaga szervesen kapcsolódik az első osztályos anyaghoz, a két évfolyamot egy fejlesztési szakasznak tekintjük. A kerettanterv ezen az évfolyamon is 72 órában határozza meg az ének-zene órák számát. A második évfolyam zenehallgatási anyaga is hozzájárul a gyermekek zenei műveltségének megalapozásához, ezeket az első osztályossal együtt egy CD tartalmazza. A második osztályban elsősorban az eddigi zenehallgatási anyag bővítésére kerül sor. A négy évszak zenei ábrázolásának a lefordítása azért könnyebb feladat, mert az évszakok váltakozása, azok különbségei elképzelhetőek a gyerekek számára, és ez már egy újabb lépcsőfokot jelent az elvonatkoztatás felé. Fontos a ritmikai elemek kidomborítása, a természeti ritmus, a munka és mozgás ritmusával való szembesülés. A második osztályban megjelennek azok a zenék is, amelyek már csak érzetükben adják a természeti zajokat. A 2. osztályos daloskönyv bő válogatási lehetőséget ad a nevelőknek. A kerettanterv a második osztályban előírja a népi gyermekjátékok, mondókák (csujogatók, sétálók, szerepváltó és párcserélő körjátékok, leánykérő játékok, hidas játékok, különféle vonulások) elsajátítását, melyek eljátszásához a dalok után a gyerekek és a pedagógusok egyaránt megtalálják játékok leírását is. Kerettantervi előírás magyar népdalok és más népek dalainak megismerése, megtanulása (környező népek, nemzetiségek dalai). Ezért a daloskönyvben a magyar népdalok mellett lengyel, svéd, finn, osztrák, német és horvát gyerekdalok is találhatók. Művészi értékű – Kodály Zoltán, Ádám Jenő, Járdányi Pál – által komponált gyermekdalok és megzenésített versek teremtenek alkalmat a tiszta éneklésre. A kézikönyv tankönyvi oldalanként tanácsot, egyfajta használati utasítást, majd órákra lebontott részletes tanmenetjavaslatot is ad a 2. osztályban ének-zenét tanító pedagógus kollégáknak. 4. oldal Kezdődik az iskola A tankönyvben közölt ritmus a következő három első osztályos dal: 1. a) Fehér liliomszál 1. b) Én kis kertet kerteltem 1. c) Cicuskám kelj fel
Amelyikhez játékot tanultak a tanulók az elmúlt év ben, azt játsszuk is el! Emlékeztessük a tanulókat arra, hogy egy neg yed = kettő nyolcaddal, egy neg yed = egy neg yed szünettel. 5. oldal Mit tanultatok az 1. osztályban? Játsszunk az 1. osztályban tanult szolmizációs hangokkal! A könyvben látható kotta az az alábbi dalokból való: a) Hold,hold, fényes lánc b) Süss fel nap c) Én kis kertet kerteltem Az óra nagy részét vidám játék töltse ki! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:05 Page 5
Mit tanultatok az első osztályban? 1. Milyen szolmizációs hangokat tanultatok az első osztályban? Mondjátok el! írjátok le őket a füzetbe a legmélyebbtől a legmagasabb hangig! Figyeljétek a kézjelek sorrendjét!
2. Szolmizáljátok el a következő dallamrészleteket! Ismerjétek fel a részletek alapján a dalokat! Énekeljétek és játsszátok el őket!
a)
b)
c)
3. Mely dalok jutnak eszedbe a dallamrészletről? Énekeljétek el őket!
4. Alakítsatok ritmuszenekart! Használjátok a dobot és a fémháromszöget! Kísérjétek vele az éneket!
5. írd le az egyik dallamrészlet ritmuskottáját a füzetedbe! 5
6. oldal Hol jársz, hová mész Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral, majd tanítsuk meg hallás után a Hol jársz, hová mész című dalt, és játsszuk el a tankönyvben található leírás alapján! Ismételjük a lá szó mi dó hangok írását kétféle hely zetben! A ritmusírás a következő leg yen:
14
dalos_2_kk.indd 14
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Az első osztályban általában egy órán négy ütem rit must írtunk, második osztályban már nyolc ütemet írattathatunk, de először csak kétütemenként diktál junk a tanulóknak. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:05 Page 6
Hol jársz, hová mész Hívogat az iskola
Kék selyemkendő
Süss fel, nap
Nyuszi Gyuszi
Tanítsuk meg a dalt hallás után, de először beszélgessünk a lengyel – magyar barátságról! Énekeljük mind a 4 versszakkal, és tapsoljunk hozzá egyenletes tá-kat és tá-szün ritmust! Mondjuk el ritmikusan a mondókát! A vers mind a 4 sora ti-ti ti-ti / tá-tá ritmusú. Érdekessé tehetjük az órát, ha a három jó baráttal (szó-mi-dó) megzenésítjük a verset. 10. oldal Sírjunk, ríjunk Kezdjük az órát a tankönyvben található dalokkal! Tanítsuk meg a dalt hallás után, és fig yeltessük meg az új hangot a dó és mi hang között! Tanuljuk meg be tűjelét és kézjelét! Énekeltessük le a dalt betűs kottáról és az 5 vonalról! Gyakoroljuk az új hangot a tankönyv feladatai segítségével! A tankönyvben lévő hanglétrák szemléletesen ér zékeltetik, hogy az új hang hol helyezkedik el. Ennek segítségével a tanulók könnyen elhelyezik azt a vonal rendszerben.
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt!
MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:05 Page 10
A gyermekek egy körív mentén haladnak. egyikük a körön kívül jár, a többiekkel ellentétes irányban. A „Cupp, édes rózsám”-ra megérint a körből valakit, aki hozzá csatlakozik (kezét, szoknyáját vagy derekát fogva). Másodszorra már ketten járnak a körön kívül, majd hárman, s így tovább, amíg a kör el nem fogy.
sírjunk, ríjunk
2. Helyezd el a hangjegyfüzetben a szó-lá-szó-mi-dó hangokat! A szó a harmadik vonalközben legyen.
3. Alkoss 2-es ütemeket a , a
és a
felhasználásával a hangjegyfüzetedbe!
4. Milyen katonai rangokat ismertek? nézzetek utána az interneten!
Hajlik a meggyfa
Tüzet viszek
Ti csak esztek, isztok
Szomszédasszony
1 kapitán (kapitány): századosi rangban lévő katona 2 zsandár: a rendet fenntartó katona
6
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
7. oldal Anyám, édesanyám Kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után, majd tapsoljunk a dalhoz egyen letes neg yedeket, a dal ritmusát és tá-szün kíséretet. Énekeljük le a tankönyv 3. sz. gyakorlatát betűkottáról! 8. oldal Ti csak esztek, isztok Kezdjük az órát az első osztályban tanult dalokkal, majd tanuljuk meg hallás után a dalt! Emeljük ki külön az Ez nem szép ritmusát énekkel együtt, és fig yeltessük meg az utolsó hang hosszúságát! Tudatosítsuk az új rit musértéket, melynek neve táá = két tá-val! Gyakoroljuk ennek írását felfelé húzott szárral, lefelé húzott szárral! Fig yeltessük meg, hogy a táá két negye det ér, és a kettes ütemben önállóan fordul elő. Az újfajta zenehallgatási anyagban a természeti rit mus megfig yeltetésével kezdjünk. Fig yeltessük meg a CD-n: reggel az erdőben, verebek, cinegék. 9. oldal Szomszédasszony Kezdjük az órát a könyvben található vidám dalcsokorral. Játsszuk el a dalokat!
Lakodalmi szokást utánzó gyermekjáték. A gyermekek körbejárnak és énekelnek. egyikük a körön belül sétál. A „Mindjárt rám kerül a sor”-nál kiválaszt valakit, utána már ő megy a körben.
2. írj a hangjegyfüzetedbe 4 ütem ritmust, és tapsold el! 3. Énekeljétek el a Sírjunk, ríjunk kezdetű dalt szolmizálva kézjelekről, majd a kottából
4. Énekeljétek el a betűkottát! Mutassátok kézjelekkel is!
1 csupor: nagyobb cserépbögre
10
11. oldal Ess eső, ess Kezdjük az órát a tankönyvben lévő dalcsokorral, majd tanuljuk meg a dalt hallás után! Szolmizáltassuk a dalt, illetve a 2. számú feladatot a tankönyvben! Énekeljük el szöveggel is! 15
dalos_2_kk.indd 15
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Zenehallgatás során folytatjuk a természeti ritmus megf ig yelését Kodály Zoltán Hajnövesztő című karművének egy részletében. 12. oldal Katalinka, szállj el Az órát kezdjük a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után, majd énekeltessük be tűs kottáról, illetve 5-vonalas kottáról. Énekeltessük a dalt mindkét versszakkal! Zenehallgatás: Kodály Z.: Katalinka MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:06 Page 12
katalinka, szállj el Sírjunk, ríjunk
Gólya, gólya, gilice
Ess, eső, ess
Szomszédasszony
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
15. oldal Megy a kocsi A dalcsokor a tankönyvben található, majd tanítsuk meg a dalt hallás után! Próbáljuk meg a tankönyvben található ritmuskíséretet a dalhoz! A tankönyv 3. feladatát énekeljük közösen, és kopogjunk hozzá egyenletesen tá-kat! Zenehallgatás során hallgassuk meg Orff Carmina Burana c. művének részét. Figyeltessük meg az énekes és hangszeres hangszínek együtt hangzását! 16. oldal Méz, méz, méz Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral. Ta nuljuk meg hallás után és játsszuk el a Méz, méz, méz című gyerekjátékot. A játék leírása a tankönyvben található. Fig yeltessük meg újra: a 3. „méz” szó ugyanolyan hosszú, mint az első és a második együtt. Gyakoroltassuk a táá, félértékű hangjegy tapsolását és írását a tankönyvben megadott példák alapján! Zenehallgatás során folytatjuk a természeti ritmus megfig yelését: varjú, mátyásmadár, erdei hangzavar. Hallgassuk meg Kodály Zoltán Méz, méz, méz című kó rusművét. Fig yeltessük meg a gyermekkar hangszínét! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:06 Page 16
Méz, méz, méz A gyerekek körbejárnak, és a karjukkal repülést utánoznak. A „Sós kútba tesznek” sorra leguggolnak, majd két karjukat előrenyújtva lassan felállnak, mintha kivennék a katicabogarat a kútból. A „Kerék alá tesznek” sorra egy helyben lassan megfordulnak. Az „Ihol jönnek”-re a kör közepe felé haladnak, visszafelé dobbantó lépésekkel mennek. A „lőnek” szóra megállnak, és egyszerre tapsolnak.
2. Énekeljétek el a dalt kézjel után szolmizálva!
Hol jársz, hová mész
Recse, recse pogácsa
Ti csak esztek, isztok
Tüzet viszek az úrnak
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt!
3. tapsoljátok el a Katalinka, szállj el ritmusát, és közben énekeljétek a dalt! Játsszátok is el!
12
13. oldal Dó-ré hang gyakorlása Kezdjük az órát a mi-ré-dó hangokból álló dalcsokor ral, ami a tankönyvben található! A Zsong, bong a határ és a Zajgás, nevetés című daloknak először tapsoltassuk le a ritmusát, és csak utána énekeltessük szolmizálva, illetve szöveggel. Ezt a két dó-ré hangkészletű dalt pró báljuk meg kottáról tanítani! Készségfejlesztés során gyakoroljuk a tankönyv 2. feladatát!
A gyerekek kézfogással kört alakítanak. egyikük a körön belül, másikuk a körön kívül egymás mellé áll. Az egymás felé eső kezüket a fejük fölött összekulcsolják, és a kör mentén haladnak. Az ének végén szembefordulnak, és a belső megkérdi: –Mit kerülöd, mit fordulod az én házam tájékát? A külső így válaszol: – Azt kerülöm, azt fordulom a te házad tájékát, mert szeretném elvenni a lányodat, Mariskát. A külső kézen fogja azt, akinek a háta mögött áll, s ez vele együtt járja a következő kört. Minden alkalommal újabb gyereket visznek el a körből, míg a kör el nem fogy.
2. Miért egészséges a méz? Hányféle mézet ismertek?
14. oldal Tüzet viszek az úrnak Énekeljük és játsszuk el a dalcsokor dalait, majd tanítsuk meg hallás után a Tüzet viszek az úrnak kezdetű magyar népdalt. A dal játékának leírása a tankönyvben található. A könyv 2. feladata nagyon jó ritmusgyakorlat, a 3. feladatot ügyesebb osztályoknak ajánlom.
3. Hallgassátok meg Kodály zoltán Méz, méz, méz című gyermekkari művét! Milyen a mű hangulata?
16
17. oldal Nézzél rám! Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral, és játsszuk el vidáman! Tanítsuk meg a dalt hallás után,
16
dalos_2_kk.indd 16
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
majd énekeltessük el az osztállyal a tankönyvben található betűkottáról és kézjelről! Tapsoltassuk le a ritmusfelelgetőst csoportosan és egyénileg is! 18. oldal Hervad már a lombnak A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után mind a négy versszakával! Tu datosítsuk ezen az órán a tanulókkal a félértékű szü netjelet, és gyakoroltassuk annak írását a tankönyvben megadott példák alapján! Figyelem! A félértékű szünetet a kottában a 3. vonalra írjuk! Zenehallgatás során A. Vivaldi: A négy évszak – Ősz – I. tétel részletét hallgassuk meg. Fig yeltessük meg a vo nószenekar és a hegedű hangszínét! 19. oldal Elvesztettem zsebkendőmet Kezdjük az órát dalcsokorral, énekeljük és játsszuk el a dalt! Ritmusdiktálás a következő leg yen: Próbáljuk meg elénekeltetni és eltapsoltatni a tan könyv 3. számú felelgetős gyakorlatát! A 4. számú feladatban a szó mi dó hangok – a három jó barát – kotta írását gyakoroltassuk vonalközben! Fig yeltessük meg, hog yan ábrázolja a zene a vadásza tot!
20. oldal Cifra palota Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanuljuk meg a dalt hallás után! Fig yeltessük meg a tankönyv 3. számú feladatában, hogy a dó az első pótvonalon helyezkedik el! Gyakorol juk ennek írását! A tankönyv 2. feladatában írassuk le az ütempárok visszhangját. Zenehallgatás alkalmával idézzük fel az elmúlt óra hangulatát a szürettel kapcsolatban, és hallgassuk meg újra a Vivaldi-mű I–III. tételét. Zenehallgatás: J. Haydn: Évszakok c. ora tó rium – Szüreti kórus (részlet) 21. oldal A part alatt Figyeltessük meg a gyermekkar hangszínét, és hogyan utánozza a zene a mozgást és az állatokat. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:07 Page 21
a part alatt Hajlik a meggyfa
Esik az eső
Én kis kertet kerteltem
Cifra palota
1. tanuljátok meg hallás után a dalt!
MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:07 Page 19
elvesztettem zsebkendőmet Aki nem lép egyszerre
2. Róka gyűjti, Róka gyűjti, Szúnyog kévét1 köti, Szúnyog kévét köti.
Hold, hold, fényes lánc
3. bolha ugrik, bolha ugrik, Hányja a szekérre, Hányja a szekérre.
4. Mén2 a szekér, Mén a szekér, Majd a malomba ér, Majd a malomba ér.
2. Játsszátok el és énekeljétek el a dalt szerepek szerint! 3. Soroljátok fel, hányféle állat dolgozik a dalban! Számoljátok ki, összesen hány állat Éliás, Tóbiás
végzi a munkát!
Nézzél rám!
4. nézz utána a dal további versszakainak! tanuld meg ezeket is!
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt!
5. Kottázd le a füzetbe a dallamot! A szó a 2. vonalon legyen! Énekeljétek el együtt a füzetből!
6. Hallgassátok
meg bartók béla Cipósütés című kórusművét! Hogyan utánozza a zene a mozgást és az állatokat?
2. Szabad péntek, szabad szombat, Szabad szappanozni. Szabad az én galambomnak egy pár csókot adni.
1 kéve: a levágott gabonából összekötött nyaláb 2 mén: megy
21
3. Énekeljétek el a dallamfelelgetőst! Fiúk
?
Lányok
!
4. Kottázd le a betűkottát a füzetbe! A szó a 3. vonalközben legyen!
5. Énekeljétek el a lekottázott dalt! Kopogjatok hozzá egyenletes I mérőütést! 19
22. oldal Kiugrott a gombóc Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral, majd tanítsuk meg a dalt hallás után! A készségfejlesztés során tapsoltassuk le a mondóka ritmusát, amely a következő: tá ti-ti /tá tá / ti-ti ti-ti /tá tá / ti-ti ti-ti /tá tá / ti-ti ti-ti /tá tá / 17
dalos_2_kk.indd 17
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
tá ti-ti /tá ti-ti / tá tá /ti-ti tá // A tankönyv 3. és 4. feladatát ügyesebb osztályoknak ajánlom. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.30. 12:21 Page 22
Kiugrott a gombóc
25. oldal Hull a hó is A dalcsokor eléneklése után tanítsuk meg a dalt hallás után! A készségfejlesztés során tapsoltassuk le a tankönyv 3. feladatát, és írassuk le a hangjegyfüzetbe. Erre a ritmusra alkossanak a tanulók dallamot a szó-mi-dóhangokkal! A zenehallgatás során hallgassuk meg újra Vivaldi A négy évszak – Tél II. tételét és figyeltessük meg, milyen hangszereket ismernek fel a tanulók! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:07 Page 25
Cifra palota
Elvesztettem zsebkendőmet
Hull a hó is A part alatt
Nézzél rám!
1. Tanuljátok meg hallás után a dalt! Hull a pelyhes
Mikulás, Mikulás
Hull a hó
Kiugrott a gombóc
1. tanuljátok meg a dalt hallás után! 2. Tapsoljátok el a mondóka ritmusát! Ess, eső, essél, buborékot vessél, hogy a búza nőjön, a gyermek örüljön! Lesz kenyér, lesz kalács, fánk is, nagy rakás!
3. Tapsoljatok felelgetve, a lányok a páratlan sorokat, a fiúk pedig a párosakat!
R
4. Alkossatok dallamokat lá-szó-mi-szó-dó hangokkal a mondóka szövegére! A kezdőhang szó legyen!
5. Hallgassátok meg újra Bartók Cipósütés című kórusművét!
Utánozzátok zenehallgatás közben a kezetekkel az állatok és a szekér mozgását!
(Csukás István)
2. Magyarázd meg a cserje szó jelentését! Melyik szóval tudnád helyettesíteni? 22
3. tapsoljátok el a ritmuskottát, és másoljátok le a füzetetekbe!
4. találjatok ki dallamot mi-szó-dó hangokkal a fenti ritmusra!
23. oldal Este van már Az óra eleji dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után, mind az 5 versszak kal! Tapsoljunk a dalhoz egyenletes mérő ütést, a dal rit musát: tá-szün ritmust és ti-ti-tá ritmust! Az 5. feladatban énekeljük le a betűkottát és mutassuk kézjellel is! Ha ügyes osztályunk van, próbáljuk meg, énekeltessük kánonban is! 24. oldal Hull a hó A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt mindhárom versszakkal! Oldjuk meg a tankönyv 4. számú feladatát, a tanulók többsége az óvodában tanulta ezt a dalt: Télapó itt van Az 5. feladat kottáját másoljuk le és énekeljük el! A zenehallgatás kapcsolódik a dalhoz. Hallgassuk meg a Vivaldi A négy évszak – Tél című mű II. tételének egy részletét! Fig yeltessük meg a gyerekekkel, hogy a hegedűk pengetése a hópelyhek hullását utánozza!
5. Hallgassátok meg Vivaldi A négy évszak című művéből A tél II. tételét! Milyen hangszereket hallotok?
25
26. oldal Pásztorok, pásztorok örvendezve Kezdjük az órát karácsonyi dalokkal, majd tanuljuk meg hallás után a Pásztorok, pásztorok című karácsonyi éneket! Kísérjük a dalt fém háromszöggel (triangulummal) a következőképpen: egyenletes neg yedekkel tá-szün, szün-tá kísérettel! Ritmusdiktálás a következő leg yen:
Zenehallgatás: Karácsonyi dalok (Pásztorok, pászto rok; Ó, gyönyörű szép) Énekeljen az osztály az orgonak ísérettel együtt! 27. oldal Szólj, csengő Ezt az órát is karácsonyi dalok éneklésével kezdjük. Tanuljuk meg hallás után a Szólj, csengő karácsonyi dalt!
18
dalos_2_kk.indd 18
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Találjunk ki ritmuskíséretet a dalhoz, és énekeljük el a tanköny 4. feladatának betűkottáját! A zenehallgatás során ismételjük át Vivaldi A négy évszak – Tél című művének részletét és hallgassunk ka rácsonyi dalokat! (Mennyből az angyal, Karácsonyi böl csődal, Dicsőség)
vét, aki sok gyermekdal szövegét írta. Énekeltessük el a tankönyv 2. feladatának betűkottáját, és írassuk le a hangjegyfüzetbe! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:08 Page 29
Pacikám, paripám
MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:08 Page 27
szólj, csengő Kiskarácsony
Pásztorok, pásztorok
Kirje, kirje, kisdedecske
Hull a hó, hull a hó
Szólj, csengő
Este van már
Kiugrott a gombóc
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt!
Hull a hó is
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
2. Ha döcögsz, paripám, zötyögősen megy a szán. Ha szökdelsz, paripám, kiborul a kicsi szán.
Weöres Sándor
2. Énekeld el a betűkottát, majd írd le az első 4 ütemet a füzetedbe! A szó a 3. vonalközben legyen!
2. Készítsetek karácsonyi díszeket, és díszítsétek fel vele a szobátokat!
R 3. találjatok ki ritmuskíséretet a dalhoz! Kísérjétek a dalt fémháromszöggel! 4. Énekeljétek el a következő betűkottát!
Kodály: 333/237.
3. beszéljétek meg, mire kell vigyázni szánkózás, korcsolyázás közben! 29
5. Hallgassátok meg a Mennyből az angyal, a Karácsonyi bölcsődal és a Dicsőség című karácsonyi dalt!
1 prédául: zsákmányul
27
28. oldal Készüljetek a karácsonyra Ismételjük át az óvodában és az 1. osztályban tanult ka rácsonyi dalokat! Ritmusdiktálás a következő leg yen:
Oldjuk meg a tankönyv 3. és 4. feladatát. Helyezzük 5 vonalra az ott található betűs kottát! A zenehallgatás során hallgassunk karácsonyi dalo kat! Vivaldi: A négy évszak – Tél – II. tétel 29. oldal Pacikám, paripám Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! A jókedv és a játék mindig feloldja a gyerekeket. Beszéljünk a gyerekeknek az európai népek gyermekeiről! Tanítsuk meg ezt a svéd gyermekdalt hallás után, de ne feledkezzünk megemlíteni Weöres Sándor ne-
30. oldal Itt a farsang A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után, énekeltessük és tap illetve a oszti soljuk hozzá a dal ritmusát, és a nátó ritmust. Helyezzük el a vonalrendszerbe a betűkottát! Zenehallgatás előtt idézzük fel az udvar hangjait be szélgetés alapján, majd hallgassuk meg Banchieri Álla tok rögtönzött ellenpontja című művét. Fig yeltessük meg a tanulókkal, hogy milyen állatokat utánoz a kórus (kakukk, kuvik, macska, kut ya). 31. oldal A farsangi napokban Játsszuk és énekeljük el a dalcsokor 4. dalát, majd utána tanítsuk meg hallás után az új dalt! Találjunk ki a dal megtanítása után olyan ritmusokat, amelyek vidámabbá, játékosabbá teszik a dal éneklését. 32. oldal Egyszer egy királyfi Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral, majd tanítsuk meg hallás után a dalt! Játsszuk el sze reposztás szerint! 19
dalos_2_kk.indd 19
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
33. oldal Így kell járni Énekeljük el a tankönyv dalcsokrában található dalokat! Tanuljuk meg az új dalt hallás után, majd táncoljuk el! A készségfejlesztés során játsszunk a ritmussal (Tk. 3. feladat), és énekeltessük el az olvasógyakorlatot! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:08 Page 33
Így kell járni
Oldjuk meg a tankönyv 3. és 4. feladatát! Ismételjük és játsszuk el a Túrót vettem, elejtettem… című dalos já tékot! Hívjuk fel a fig yelmet a pótvonal írására! A pót vonalat akkora távolságra írjuk az 1. vonaltól, amekko ra távolság a vonalak között van. A zenehallgatás során új sorozatot indítunk. Meg fig yeltetjük a tanulókkal az udvar hangjait: tehénbő gés, tehénkolomp, távoli kolomp, kecskemekegés, bir kanyáj, disznóröfögés, malacsivítás. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:09 Page 36
Nyisd ki, asszony
A farsangi napokban
Itt a farsang
Pacikám, paripám
egyél, libám 1. tanuljátok meg hallás után a dalt, majd táncoljátok el! Pacikám, paripám
Ti csak esztek, isztok
Túrót vettem
Tallér, tallér
1. tanuljátok meg a dalt hallás után! 2. álljatok párosával körbe! Énekeljétek a dalt, és közben táncoljatok! Lépjetek a dal ritmusára kettőt jobbra, kettőt balra!
3. Játssz a ritmussal! nézd meg figyelmesen a ritmuskottát! takard le a könyvet, és tapsold el fejből!
2. tapsoljátok az Egyél, libám című dalhoz a) az egyenletes tá-kat; b) a
I
kíséretet; c) a dal ritmusát!
3. Alkoss még 4 kettes ütemet az eddig tanult ritmusok felhasználásával a füzetedbe! tapsold is el!
4. Énekeljétek el az olvasógyakorlatot! Kopogjátok hozzá a ritmust!
R
4. Légy ügyes, alkoss a ritmushoz a szó-ré-mi-dó hangokból dallamot! 5. Énekeljétek el a következő betűkottát!
Kodály 333/225.
33
6. Kottázzátok le a betűkottát a füzetbe! A dó az 1. pótvonalon legyen! 7. Figyeljétek meg a falusi udvar hangjait: a tehénbőgést, a távoli kolomphangot,
34. oldal Túrót vettem A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Énekeljük és játsszuk el a Túrót vettem című dalt! A játék leírása a tankönyvben található. Énekeljük el a 2. feladatban található dallamfelelgetőst, majd kottáztassuk le! 35. oldal Tallér, tallér A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után, majd állítsuk az osztályt körbe, és lépjünk kettőt jobbra, kettőt balra! A készségfejlesztés során oldjuk meg a tankönyv 3. feladatát csoportosan és egyénileg is! A 4. feladat dallamalkotás az ügyesebbeknek. 36. oldal Egyél, libám Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után, és tapsoltassunk hozzá egyenletes neg yedeket, tá-szün ritmust, illetve a dal ritmusát!
a kecske mekegését, a birkanyáj bégetését! Hallgassátok meg az udvar lakóinak hangját: a disznók röfögését, a malacok visítását!
36
37. oldal Három kislány a körben (horvát gyermekdal) A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Énekeljük és játsszuk el a Három kislány a körben... kezdetű dalos játékot! A játék leírása a tankönyvben ta lálható. A ritmusdiktálás a következő leg yen: Énekeljük a betűs kottáról a lá-szó-mi-ré-dó hango kat, majd helyezzük öt vonalra! A dó az első vonalközben leg yen. 38. oldal Hová mégy, hová mégy A dalcsokor a tankönyvben található. Tanuljuk meg a dalt hallás után! Énekeljük betűs kot táról, és fig yeltessük meg az új hangot, az alsó lá-t!
20
dalos_2_kk.indd 20
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Gyakoroljuk az alsó lá-t kézjelről, betűs kottáról a tankönyv feladatai alapján! Használjuk és fig yeltessük meg az alsó lá elhelyezkedését a hanglétrán! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:09 Page 38
Hová mégy, hová mégy Anyám, édesanyám
Tüzet viszek
Így kell járni
Tallér, tallér
A játék leírása a könyvben megtalálható. A tankönyv 3., 4. és 5. feladatát oldassuk meg a tanulókkal, mert ezek jól fejlesztik a zenei készségeket. 42. oldal Hatan vannak Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokor ral! Énekeljük és játsszuk el a Hatan vannak a mi ludaink… kezdetű játékot! A játék leírása a tankönyvben található. A ritmusdiktálás a következő leg yen, vagy találjanak ki a tanárok:
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
A dallamdiktálás a következő legyen: MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:09 Page 42
2. Énekeljétek el a következő betűkottát!
Figyeljétek meg az új hangot, az alsó lá-t!
Az alsó lá jele: l,
Hatan vannak
3. Énekeljétek el a következő dallamot betűkottáról!
Méz, méz, méz
Ess, eső, ess
Katalinka, szállj el
Pacikám, paripám
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt!
1 dolog: munka
38
39. oldal Játsszatok az eddig tanult hangokkal! A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. A könyvben található készségfejlesztő feladatok jól fejlesztik a tanulók ritmus és kottaolvasási készségét. Oldjuk meg őket játékosan csoportosan és egyénileg is!
A gyermekek páratlan létszámban kézfogással körben haladnak. A dal végén tapsolnak egyet, és hir telen párt választanak. Akinek nem jutott pár, beáll a kör közepére. Addig marad ott, amíg nem sikerül újra párt fognia. ezután az áll a helyére, aki pár nélkül maradt. A játék másik változatában kezdéskor már egy gyermek a kör közepén van. A „Kinek nincsen párjá”-ra a középen álló párt választ, és a többiek is igyekeznek párhoz jutni. Akinek nem jut pár (hoppon marad), az beáll a kör közepére. Addig marad bent, amíg neki is akad párja.
2. találj
ki 8 ütemnyi ritmust a hangjegyfüzetedbe a , a , a és a felhasználásával! Alkoss dallamot a 8 ütemű ritmushoz a mi-ré-dó hangokkal! A kezdőhang a mi legyen!
40. oldal Fut, szalad a pejkó A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után. Nag yon szeretni fogják a tanulók, ha a következő rit must játsszuk a dalhoz: a) Énekeljük a dalt, és csak a páros ütem ritmusát tap soljuk. b) Énekeljük a dalt, és csak a páratlan ütem ritmusát tapsoljuk. Oldjuk meg a tankönyvben szereplő feladatokat, majd hallgassuk meg Saint-Saëns Állatok farsangja című mű vének egy részletét. Fig yeltessük meg, hogy a hangsze rek melyik állatokat utánozzák! (tyúkok, kakasok)
43. oldal Nyisd ki, asszony Az órát a tankönyvben található dalcsokorral kezdjük. Tanítsuk meg a dalt hallás után, és játsszuk is el! A játékot a könyvben lévő kép szemlélteti. A készségfejlesztést a könyv 2., 3. feladatai alapján végezzük! A zenehallgatás ismét Vivaldi Tél II. tétel.
41. oldal Elvesztettem páromat Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után, és játsszuk el!
44. oldal Mély erdőn Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt mindkét versszakkal hallás után!
3. Hallgassátok meg banchieri2 Az állatok rögtönzött ellenpontja című művét! Melyik állat hangját utánozza a kórus?
1 gúnár: hím lúd 2 ejtsd: bankiéri
42
21
dalos_2_kk.indd 21
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Zenehallgatás előtt énekeljük el újra a Mély erdőn ibo lyavirág… kezdetű dalt, mert mondanivalójában, tar talmában kapcsolódik a hallgatott zenéhez! Hallgassuk meg Vivaldi A négy évszak – Tavasz című művéből az I. tételt, J. Haydn Évszakok c. oratóriumá ból a Tavaszkórust. Előtte fig yeltessük meg: a feketeri gó, a kanári és háttérben az utcazaj hangját. 45. oldal Hajdináné rokona Kezdjük az órát a könyvben található dalcsokorral! Énekeljük és játsszuk el mind a négyet! Tanítsuk meg a dalt hallás után, és játsszuk is el! A Moldvai csujogatót tanítsuk meg könyv nélkül és járjunk rá egyenletes járással! Tapsoltassuk el a mondóka ritmusát, és találjunk rá dallamot a mi-ré-dó, vagy a szó-mi-dó hangokkal! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:09 Page 45
Hajdináné rokona
Hallgassuk meg újra Vivaldi A négy évszak – Tavasz című mű I. tételét. Írjunk önállóan ritmust a tankönyv 4. feladatában! 47. oldal Emlékezzetek március 15-re! Esik eső karikára Énekeljük el az óra elején az első osztályban tanult Fényes napsugár című dalt. Tanítsuk meg a dalt hallás után, majd ha már ügye sen éneklik a tanulók, tapsoljunk és doboljunk ritmus kíséreteket a dalhoz! a) Egyenletes neg yedeket, b) tá-szün ritmust, c) szün-tá ritmust, d) ti-ti-tá ritmust. Oldjuk meg a 2. feladatot! Az óra végén hallgassuk meg a Jól van dolga a mosta ni huszárnak című dalt fúvószenekari feldolgozásban. Fig yeltessük meg a fúvószenekar hangszínét! Hangu latosabbá tehetjük az óra befejezését, ha a fúvószenére menetelünk a tanulókkal. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:10 Page 47
Fut, szalad a pejkó
Három kislány
Tallér, tallér
Nyisd ki, asszony
Március 15. – nemzeti ünnepünk esik eső karikára
1. tanuljátok meg hallás után a dalt! Játsszátok is el!
Aki nem lép
Fényes napsugár
Mély erdőn
Így kell járni
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
Kossuth Lajos
2. Hol
van borsosgyőr? nézzetek utána az interneten, vagy keressétek meg Magyarország térképén!
3. Olvassátok el a Moldvai csujogatót1! tanuljátok meg könyv nélkül! 1. Járd ki lábam, járd ki most, nem parancsol senki most! S az én lábam kijárja, mert az szokott a táncra.
2. Ide lábam, ne tova, ne idegen faluba. Mert idegen faluba, nincs ilyen jó muzsika.
2. nézd meg figyelmesen a festményt, mely az 1848. március 15-ei forradalom egyik fontos eseményét ábrázolja! Ki lehet az a költő, aki esküre emelt kézzel szaval? Mi a vers címe?
4. Járjatok egyenletes járással a csujogatóra!
R
a) Mit jelent a festmény címe? Miért ezt a címet választotta a festőművész?
a) tapsoljátok el a mondóka ritmusát! b) találjatok ki dallamot a csujogatóra mi-ré-dó vagy szó-mi-dó vagy szó-lá hangokkal!
1 csujogató: vidám felkiáltások mulatozás közben
45
46. oldal Még azt mondják A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt mindkét versszakkal! Tapsol junk vagy kopogjunk ritmusk íséretet a dalhoz: – egyenletes neg yedeket, – tá-szün ritmust, – szün-tá ritmust, – ti-ti-tá ritmust vagy – tá-szün – ti-ti-tá ritmust.
b) Olvassátok fel a Nemzeti dal című verset! Az ismétlődő sorokat együtt kiáltsátok! c) Rajzoljatok le egy 48-as lovas huszárt!
Thorma János: Talpra magyar!
1 Kossuth Lajos (1802–1894): az 1848-as magyar forradalom egyik vezére
47
48. oldal Három icce Kezdjük az órát a könyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után, majd álljunk körbe párosával, és kettőt jobbra, kettőt balra lépve táncoljunk!
22
dalos_2_kk.indd 22
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
Oldjuk meg a tankönyv 3. és 4. feladatát, ami jól fejleszti a tanulók ritmuskészségét! 49. oldal Sándor napján Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg hallás után a dalt! Énekeltessük el a tankönyv 3. feladatában található betűkottát, és helyeztessük 5 vonalra úgy, hogy a szó a 2. vonalon legyen!
Zenehallgatás során idézzük fel az első és második osztályos anyagból az udvar hangjait! Ha szeretik a ta nulók és szívesen hallgatják, hallgassuk meg Banchieri Az állatok rögtönzött ellenpontja, illetve Saint-Saëns Az állatok farsangja című művek részleteit! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:10 Page 51
Háp, háp, háp
MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:10 Page 49
Cirmos cica
Fut, szalad a pejkó
Szállongó szél
Sándor napján
sándor napján 1. tanuljátok meg a dalt hallás után! Megy a kocsi
Hová mégy, te
Három icce
Hajdináné rokona
1. tanuljátok meg a dalt hallás után! 2. bú, bú, bú, boci szomorú. De hogy feszít tyúkjai közt A kukurikú!
4. Gá, gá, gá, Szalad világgá Liba mama, Ha a csacsi Rábőg, hogy: iá!
3. Röf, röf, röf, Orra sárba döf. Sonka lábán Kucu néni Fürödni döcög.
5. Rút, rút, rút, Föl is, le is út, Mérges pulyka, te szereted Csak a háborút.
6. bú, röf, háp, Sípok, trombiták. Víg zenével így köszönt e Díszes társaság.
(Szabó Lőrinc)
2. Már közhírré szétdoboltatik, Minden kislány férjhez adatik, Szőkék legelébb, aztán feketék, Végül barnák és a maradék.
2. bizonyára láttad már a dalban szereplő háziállatokat.
(Weöres Sándor)
állítsd őket nagyság szerinti sorrendbe a füzetedben!
2. A néphit szerint Sándor, József és benedek hozza el a meleget. Kiket nevezünk
3. Hallgassátok meg banchieri Az állatok rögtönzött ellenpontja című művét és
fagyosszenteknek? Ha nem tudod a választ, nézz utána a könyvtárban vagy az interneten!
Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének részletét! Hogyan utánozza a zene a különböző állatok hangját?
3. Énekeljétek el a következő betűkottát!
51
4. Kottázd le az előző betűkottát a hangjegyfüzetbe! A szó a 2. vonalon legyen! 49
50. oldal Szállongó szél Kezdjük az órát tankönyv dalcsokrával! A dalokat ne csak énekeljük, de játsszuk is el! Tanítsuk meg a dalt hallás után! Énekeltessük az osztályt csoportokban és egyénileg is a könyv 2. feladata alapján! Másoltassuk be az 5-8 ütemet a hangjegyfüzetbe úgy, hogy a szó a 3. vonalközben legyen! A zenehallgatás során ismételjük Haydn: Tavaszkórus c. művét! 51. oldal Háp, háp, háp Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után a tankönyvben találha tó hat versszakkal! Hangulatossá tudjuk tenni óránkat, ha a különféle állatokat más-más tanulók személyesítik meg! Alkalmazzunk ritmuskíséretet a dalhoz!
52. oldal Már tapsoljunk A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt! A ritmusdiktálás a következő leg yen:
Készségfejlesztés során oldják meg a tanulók önál lóan a tankönyv 3. és 4. feladatát! Zenehallgatás: Beethoven: Für Elise. A zongora hang színének és a visszatérésének megf ig yeltetése. 53.oldal Mély kútba tekintek A kezdő dalcsokor a könyvben található. Tanítsuk meg a dalt hallás után, és játsszuk is el a tanulókkal! Tapsoltassuk le a Zelk Zoltán-vers ritmusát, majd írassuk le a munkafüzetbe! Az ügyesebbek komponáljanak hozzá dallamot a szómi-dó hangokkal! A 4. feladat megoldása jól fejleszti a tanulók kottaírását. 23
dalos_2_kk.indd 23
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
54. oldal Virágéknál ég a világ Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt mind a három versszakával hal lás után! Hangulatossá tehetjük az óránkat, ha e tréfás dalhoz a tankönyvben található ritmusk íséreteket hoz zátapsoljuk! Alkossanak a tanulók önállóan 6 ütemnyi ritmust! A 4. feladatban énekeljük el a betűkottát! Zenehallgatás során fig yeltessük meg: – az emberi lépteket, – a ló lépegetését a kövön, – a galoppozó lovak mozgásának ritmusát, – a ló nyerítését, – a vágtató lovat. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:10 Page 54
virágéknál ég a világ Még azt mondják
Sándor napján
Háp, háp, háp
Mély kútba tekintek
57. oldal Csillag Boris Énekeljük és játsszuk el a tankönyvben lévő dalcsokor dalait! Tanuljuk meg hallás után a dalt és játsszuk is el a leírás szerint! A készségfejlesztés során énekeltessük el a 2. feladat betűkottáját, majd ezt kottázzuk le a füzetbe úgy, hogy a dó az első vonalközben legyen! 58. oldal A pünkösdi rózsa A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt, és játsszuk el! Oldjuk meg a tanköny 2., 3., 4. feladatát egyénileg és közösen! Zenehallgatás: Hallgassuk meg Kodály Zoltán Pün kösdölő című kórusművének egy részletét. 59. oldal Mi van ma? Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után mindkét versszakkal! Alkossanak a tanulók 6 ütemnyi ritmust! Gyakoroljuk a szó-mi-ré-dó hangok éneklését a tan könyvben található betűs kotta segítségével! Zenehallgatás: Hallgassuk meg Kodály Zoltán Pün kösdölő című kórusművének azt a részletét, amit az órán tanultunk!
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:11 Page 59
2. bíró Marcsa odakapott, békacombot ropogtatott. zimezum…
3. Puskás Gábor későn futott, neki csak a füle jutott. zimezum…
Mi van ma?
2. Melyik név becézett alakja a Marcsa? Milyen beceneveit ismeritek még a névnek? 3. Kísérjétek a Virágéknál ég a világ című dalt a következő ritmusokkal! a)
b)
c)
4. Énekeljétek el a következő betűkottát!
d)
Mély erdőn
Kinyílt a rózsa
A pünkösdi rózsa
Csillag Boris
Kodály: 333/255.
1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
5. Hasonlítsátok össze az emberi lépteket a vágtató lovak patájának zajával! 54
55. oldal Hidas játék Az óra elején énekeljük és játsszuk el a tankönyv dalcsokrát! Tanítsuk meg a dalt hallás után, és játsszuk el szereposztás szerint! 56. oldal Kinyílt a rózsa A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt! Tapsoljuk hozzá azokat a rit musk íséreteket, amelyek a tankönyvben találhatók! Készségfejlesztés során oldassuk meg a tankönyv 4. felada tát! Ügyel jünk rá, hogy mi nél több ta nu ló munkáját meghallgassuk!
2. Jó legény! Jól megfogd Lovadnak kantárját, Hogy le ne tiporja A pünkösdi rózsát!
R 2. találj ki 8 ütemnyi ritmust és írd le a füzetbe! 3. Énekeljétek el és játsszátok el A pünkösdi rózsa kezdetű dalt! 4. Énekeljétek el a betűkottát!
Kodály: 333/228. (részlet)
59
24
dalos_2_kk.indd 24
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
60. oldal Lánc, lánc, lánc Kezdjük az órát a dalcsokorral! Tanítsuk meg a dalt hallás után és játsszuk is el a leírás alapján! A tankönyv 2. feladatában írassuk le a füzetbe a vers ritmusát, majd alkossanak a tanulók dallamot a szó-mi-ré-dó hangok felhasználásával! Hallgassuk meg újra Kodály Pünkösdölő művének részletét! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:11 Page 60
lánc, lánc, lánc
63. oldal Készüljünk anyák napjára! Fűzzünk, fűzzünk Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Tanítsuk meg a Fűzzünk, fűzzünk rózsaláncot című dalt hallás után! Kísérjük a dalt fém háromszöggel (triangulummal) a tankönyvben található osztinátó rit musok alapján! A tankönyv 3., 4. és 5. feladata jó készségfejlesztő gyakorlat minden tanuló számára. MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:11 Page 63
Fűzzünk, fűzzünk Kinyílt a rózsa
A pünkösdi rózsa
Hidas játék
Mi van ma
Mi van ma?
Mély erdőn
Még azt mondják
Süss, süss, napsugár
1. tanuljátok meg hallás után a dalt, és játsszátok el! 1. tanuljátok meg a dalt hallás után!
2. Édesanyám, gond ne érje, bánat messze elkerülje, ezt kívánom én! (Nádai Katalin)
A gyerekek kézenfogva, apró lépésekben haladnak körben, egy irányban. A negyedenkénti lépéseknél váltakozva, jobbra-balra fordítják felső testüket (hullámzó mozgás). A dal végén a kiénekelt kifordul, de mozgása nem változik.
2. tapsold el a vers ritmusát, majd írd le a füzetedbe! Alkoss dallamot szó-mi-ré-dó
R
hangokból a versre! Dolgozni szaporán, felmossuk a konyhát aki lusta igazán, meghúzzuk a kontyát.
(Weöres Sándor)
3. Hallgassátok meg Kodály zoltán Pünkösdölő című művének részletét! találj ki hozzá táncmozdulatokat, és amikor újra hallgatjátok, mutasd be a többieknek!
2. Kísérjétek a dalt fémháromszöggel (triangulummal)! a)
b)
c)
3. tapsold el a verssor ritmusát! esti virágok csöndbe csukódnak, udvara fényük mézsárga Holdnak.
(Tasnádi Varga Éva)
4. Készüljetek anyák napjára! Készítsetek ajándékot édesanyátoknak!
60
R 5. Alkoss dallamot édesanyádnak a leírt ritmusra lá-szó-mi-ré-dó hangokkal! 63
61. oldal Azt hallottam A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után a dalt! Az ügyesebb osztályokban kéz jelről is megtaníthatjuk. Gyakoroljuk a tankönyv kész ségfejlesztő feladatait! A 3. számú feladat éneklésekor a jobb kezünk a felső sor ritmusát, a bal kezünk az alsó sor ritmusát kopogja. 62. oldal Süss, süss, napsugár Kezdjük az órát a tankönyvben található dalcsokorral! Előtte tapsoltassuk a dal ritmusát, és tanítsuk meg kéz jelről a dalt! Még hangulatosabb lesz az óránk, ha a dal hoz a tankönyvben található ritmuskíséreteket tapsoljuk vagy kopogjuk! A gyakorlás során helyezzük öt vonalra a tankönyvben található betűs kotta első négy ütemét! A zenehallgatási anyag hangulatában kapcsolódik a dalhoz, ezért hallgassuk meg Vivaldi A négy évszak – Nyár – I. tétel részletét.
64. oldal Egy, most érik a meggy A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg hallás után, és játsszuk el a dalt! A játék leírása a tankönyvben található. ritmikai értéAlkossunk önállóan ritmust a kekkel és szünetjelekkel. A kettes ütemek alkotásánál használtassuk fel az ed dig tanult ritmusértékeket! Óra végén hallgassuk meg Vivaldi A négy évszak – Nyár – III. tételének részletét. 65. oldal Hej, gerenda, gerenda A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Énekeljük, és játsszuk el! Tanuljuk meg a dalt hallás után! A játék leírása a könyvben található. A 2. és 3. feladatot már jól ismerik a tanulók. Játsszunk és hallgassunk zenét!
25
dalos_2_kk.indd 25
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
66. oldal Szőjetek, lányok Énekeljük és játsszuk el a dalcsokorban lévő dalokat, majd tanítsuk meg a dalt hallás után! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:12 Page 66
szőjetek, lányok
Európai gyermekdalok: a) Szállongó szél b) Nézzél rám A tankönyv 2. feladata szerint tapsoltassuk le a verssor ritmusát, majd írassuk le a füzetbe. Találjunk ki hozzá dallamot a lá-szó-mi és a ré-dó-lá hangokkal! MasodikDaloskonyvem_ok_8_Layout 1 2013.07.29. 23:12 Page 68
Azt hallottam
Egy, most érik a meggy
Hej, gerenda, gerenda
Csillag Boris
Mit tanultatok a 2. osztályban?
1. Énekeljétek el és játsszátok el a dalt! Nyáron virágzik a rózsa
Már tapsoljunk
Még azt mondják
Azt hallottam
Virágéknál ég a világ
Mély kútba tekintek
Fűzzünk, fűzzünk
Süss, süss, napsugár
1. Szolmizáljátok el a következő dallamokat! találjátok ki a dalok címét! Énekeljétek és játsszátok el őket!
a) Magyar gyermekdalok
2. Játsszatok dalkitalálóst! Valaki mondjon egy keresztnevet (vagy teljes nevet), és akire rámutat, az énekelje el azt a dalt, amelyikben a név szerepel (pl.: a Pistának)!
b) európai gyermekdalok
66
2. tapsold el a verssor ritmusát, majd írd le a füzetedbe! Keskeny út, széles út, kettő közt egy csorba kút.
(Weöres Sándor)
67. oldal Nyáron virágzik a rózsa A kezdő dalcsokor a tankönyvben található. Tanítsuk meg az új dalt hallás után, majd beszélgessünk el a tanulókkal arról, hogy mire kell figyelni a táborozáskor! 68. oldal Mit tanultatok 2. osztályban? Énekeljük és játsszuk el azt a nyolc dalt, ami a tankönyvben a dalcsokorban található. Szolmizáltassuk a dallamrészeket, és találják ki a tanulók a dal címét. Énekeljék és játsszák el! Magyar gyermekdalok: a) Elvesztettem zsebkendőmet b) Egyél libám
3. találj ki hozzá dallamot a lá-szó-mi vagy a ré-dó-lá, hangokkal! 68
69. oldal Zenei kislexikon Használjuk egész évben, és szoktassuk rá a tanulókat arra, ha valamit nem tudnak, keressék azt meg a lexikonban! A munkához sok sikert kívánok!
Süle Ferenc
26
dalos_2_kk.indd 26
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 27
Téma, tananyag
Az 1. osztályban tanult dalok ismétlése a) Iglice b) Recse, recse c) Fehér liliomszál
Az első osztályban tanult dalok ismétlése a) Kis kece lányom b) Bújj, bújj, zöld ág
Hol jársz, hová mész
Anyám, édesanyám
Ti csak esztek, isztok
Szomszédasszony
Óra
1–2.
3.
4.
5.
6.
7.
Ritmustapsolás, dallamírás
A tá-á /félértékű/ hang megfigyeltetése és tudatosítása
Dallamalkotás szó-mi-dó hangokkal
A tá ti-ti és tá-á íratása
Tapsoljunk a dalhoz egyenletes tá-t, a dal ritmusát és tá szün-t
Nyolc ütemes ritmusírás, diktálás két ütemenként
A lá-szó-mi-dó hangok elhelyezése kétféle dó helyzetben A tá ti-ti szün ismétlése, gyakorlása
További dalfelismerés motivumról szó-mi-dó A három jó barát
Egyenletes járás Dalfelismerés motívumról tá =ti-ti tá = szün
Fejlesztendő kompetenciák
Egyenletes lüktetés lá-szó-mi-dó
Egyenletes lüktetés szó-lá-szó-mi (ismétlés)
Ajánlott tevékenységformák
TANMENETJAVASLAT
Ritmusmozdulatok a dalhoz
A dal játéka
A dal játéka
A dalok játékai
Játék
Természeti ritmus: reggel az erdőben, verebek, cinkék
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
27
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 28
Tüzet viszek az úrnak
Megy a kocsi
Méz, méz, méz
14.
15.
16.
Zajgás, nevetés
A tá (negyed) és a tá-á (fél) ritmusérték gyakorlása
Megadott betűskotta leírása 5 vonalra szó=2. vonal
A dal játéka
A dal ritmikus játéka
A tá ti-ti és a dó-ré-mi-szó
Ritmuskíséret a dalhoz kézzel, lábbal
A dal játéka
Kétszólamú ritmusgyakorlat két kézzel Kérdés felelet dó-ré hangokkal
Az előző órai dalok játékai
Ritmusalkotás és tapsolás
A dal ritmusa és kottáról tanulása (dó-ré)
Zsong, bong a határ
13.
A dó-ré-mi hangok éneklése betűs kottáról. Ritmusdiktálás
A dal ritmusa (Katalinka)
A dó-ré gyakorlása
12.
Mozgásrögtönzés a dalhoz
Énekeljük a dalt betűs kottáról és 5 vonalról
A ré hang gyakorlása
Katalinka szállj el
11.
Kísérjük a dalt ritmikus kézmozdulatokkal
Kottaolvasás dó-ré-mi hangokkal Ritmusolvasás
Ess eső, ess
10.
tá ti-ti szün A ré hang gyakorlása
Gyakorlás, készségfejlesztés
9.
Az előző órai dalok játéka
Sírjunk, ríjunk
8.
Ritmus, mozgás a dalhoz
Játék
Éneklés betűs kottáról. Ének és taps két szólamban
Fejlesztendő kompetenciák
A ré további gyakorlása
Ajánlott tevékenységformák A ré hang betűjelének írása és kézjelének gyakorlása
Téma, tananyag Az új hang, a ré bevezetése, tudatosítása
Óra
A természeti ritmus: varjú, mátyásmadár, erdei hangzavar
Orff Carmina Burana c. művének részlete
Kodály: Katalinka
Kodály: Hajnövesztő
Természeti ritmus: varjúkárogás, erdei hangzavar
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
28
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 29
Nézzél rám!
Hervad már a lombnak
Elvesztettem zsebkendőmet
Cifra palota
A part alatt
Kiugrott a gombóc
18.
19.
20.
21.
22.
Téma, tananyag
17.
Óra
Dallamalkotás a lá-szó-mi-dó hangokkal
A t- ti-ti szün tá-á gyakorlása
A pótvonal bevezetése A dal ritmusa
A tá ti-ti és fél értékű hang Kottaírás szó-mi-dó hangokkal
A fél értékű szünetjel tudatosítása szüün (3. vonal)
Éneklés betűskottáról Ritmusfelelgető
Ajánlott tevékenységformák
Ritmusírás diktálás után A szó-mi-dó kottázása dó=1. pótvonal
Írás az első pótvonalon
Mérőütés a dalhoz, és ritmusdiktálás tá ti-ti tá-á értékkel Felelgetős gyakorlat tá-á és fél szünet a 3. vonalon
A fél értékű szünetjel tapsolása és írása
A fél értékű ritmus gyakorlása
Fejlesztendő kompetenciák
A dal eljátszása játékos mozdulatokkal szereposztás szerint
A dal játéka
A dal játéka
Játék
A természeti ritmus Bartók: Cipósütés
Vivaldi: A négy évszak – Ősz Haydn Évszakok c. oratóriumából – Szüreti kórus (részlet)
Vivaldi: A négy évszak – Ősz III. tétel Vadászat
Vivaldi: A négy évszak – Ősz I. tétel (részlet)
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
29
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 30
Este van már
Hull a hó
Hull a hó is
Pásztorok, pásztorok
Szólj csengő
Gyakorlás, készségfejlesztés
Készüljetek karácsonyra!
Gyakorlás, készségfejlesztés
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
Téma, tananyag
23.
Óra
Karácsonyi díszek készítése
Karácsonyi díszek készítése
Ritmuskíséret kitalálása a dalhoz szó-mi-ré-dó gyakorlása
Ritmuskíséret kitalálása a dalhoz szó-mi-ré-dó gyakorlása
Ugyanaz, mint az előző órán
A lassú tempó és a halk hangerő megfigyelése tá-á ismétlése
Próbáljuk meg kánonban énekelni
Ajánlott tevékenységformák
Az előző órai dalok játékai
Ritmusdiktálás és éneklés betűs kottáról
A tankönyvben lévő betűskotta éneklése
A tankönyvben lévő betűskotta éneklése
A tá-á ismétlése, ritmusírás és dallamalkotás
A dal játéka
Játék
Osztinátó taps a dalhoz Egyenletes tá A dallam ritmusa tá szün ti-ti tá
Fejlesztendő kompetenciák
Karácsonyi dalok
Karácsonyi dalok
Karácsonyi dalok
Karácsonyi dalok
Karácsonyi dalok
Vivaldi: A négy évszak – A tél II. tétel (részlet)
A természeti ritmus megfigyelése Smetana Moldva c. művében
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
30
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 31
Pacikám, paripám
Itt a farsang
A farsangi napokban
Egyszer egy királyfi
Így kell járni
Túrót vettem
Tallér, tallér
Egyél, libám
32.
33.
34.
35.
36.
37.
38.
Téma, tananyag
31.
Óra
A ti-ti tá ismétlése és a pótvonalra írás gyakorlása
Osztinátó tapsolása a dalhoz
A dal játéka ritmikus mozgás
Tánc, és a dal éneklése
Dallamalkotás a szó-mi-dó hangokkal
A tá-á gyakorlása Ritmusfelelgetős
A dal játéka
Ritmusírás diktálás után Kérdés-felelet játék Dalfelismerés
A szó –lá ismétlése
A dal játéka
A dal előadása szereplők szerint
A dal játéka
Tánc: Kettőt jobbra, kettőt balra
Egyenletes lépés, járás
Osztinátó gyakorlása a dalkísérethez
Az előző órai dalok játékai
A dal játéka
Játék
A tá ti-ti gyakorlása Olvasógyakorlat a tankönyvben
A tá ti-ti gyakorlása
Ismétlés: a tá ti-ti és a szün tapsolása a dalokhoz
Ének és kézjel betűskottáról Ének és taps az alsó lá felhasználásával
Ritmusírás és kottázás a füzetbe A szó a 3. vonalközben legyen
A lá-szó-mi-ré-dó gyakorlása
Ismétlés, a tá ti-ti gyakorlása
Fejlesztendő kompetenciák
Ajánlott tevékenységformák
Az udvar hangjai: tehénbőgés, malac, kolomp
Vivaldi A négy évszak – Tél I. és II. tétel (részlet)
Banchieri: Az állatok rög tönzött ellenpontja (az elsős CD-ről)
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
31
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 32
Játsszatok az eddig tanult hangokkal!
Fut, szalad a pejkó
Elvesztettem páromat
Énekeljünk, játsszunk! Hatan vannak
Énekeljünk, játsszunk!
41.
42.
43.
44.
45.
46.
Hová mégy, hová mégy
40.
Mély erdőn
Nyisd ki asszony
Három kislány a körben
Téma, tananyag
39.
Óra
Dallamírás lallázás után mi-ré-dó hangokkal
Ritmusírás diktálás után Dallamdiktálás a ré-dó-lá hangokkal
Az alsó lá és tá ti-ti szün
Ritmusalkotás és a mi-ré-dó hangokkal dallamalkotás
A tá ti-ti és az alsó lá gyakorlása
A mi-ré-dó ismétlése
Egyenletes lépés, tapsolás Tapsoljuk a páros ütemeket
Ismétlés: tá ti-ti és az alsó lá
Ritmusírás, diktálás
Ritmuskíséret alkotása Kétszólamú éneklés
Az alsó lá és a tá-á gyakorlása
A tanult ritmusértékek gyakorlása
Ritmikus mozgás a dalhoz, előző órai dal
Az alsó lá írása és kézjellel mutatása
Az alsó lá hang megfigyeltetése
Az előző órai és az új dal játéka
A dal játéka
A dal játéka
Ritmikus mozgás a dalhoz
Az előző órai játékok
A dal játéka
Játék
Ritmusírás diktálás után Helyezzük öt vonalra dó=1. vonalköz
Fejlesztendő kompetenciák
A tá-á hangjegy gyakorlása
Ajánlott tevékenységformák
Természeti ritmus: feketerigó, kanári, utcazaj
Vivaldi: A négy évszak – A tél II. tétele Fejezd ki mozgással a zene hangulatát!
Banhieri: Az állatok rögtönzött ellenpontja
Saint-Saens: Az állatok farsangja Tyúkok, kakasok
Választás az eddig hallgatott zeneművek közül
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
32
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 33
Hajdináné rokona
Még azt mondják
Emlékezzetek március 15-re! Esik eső karikára
Három icce
Sándor napján
Szállongó szél
Háp, háp, háp
48.
49.
50.
51.
52.
53.
Téma, tananyag
47.
Óra
Felelgető éneklés és kottázás. A szó a 3. vonalközben legyen Ritmuskíséret a dalhoz -egyenletes, -a dal ritmusa, -tá-tá-tá-szün
A lá-szó-mi-ré-dó hangok ismétlése
Ritmusírás, majd kottázás az 5 vonalra
A lá-szó-mi-ré-dó hangok gyakorlása tá ti-ti tá-á gyakorlása
Ritmusfelelgető és dallamalkotás (mi-ré-dó)
Tapsolás a dalhoz
Tá ti-ti szün
tá ti-ti szün a tanult ritmusok
Osztinátó a dalhoz Egyenletes tá-k, tá szün, szün tá, ti-ti tá, tá szün ti-ti tá
Ritmus és dallamalkotás a mi-ré-dó-ré vagy a szó-mi-dó hangokkal
Fejlesztendő kompetenciák
A tanult ritmusok tá ti-ti szün
A tanult ritmusok tá ti-ti szün alkalmazása a csujogatóra
Ajánlott tevékenységformák
Játsszuk és énekeljük el szerepek szerint!
Előző órai játék
Ritmikus játék a dalhoz
Tánc a dal éneklése alatt
Csárdáslépés a dalhoz
A dal játéka
Játék
Ismétlés: az udvar hangjai Banchieri: Az állatok rög tönzött ellenpontja Saint-Saens: Állatok far sangja
Haydn: Tavaszkórus
Vivaldi: A négy évszak – Tavasz I. tétel Haydn: Tavaszkórus
Az évszakok: Tavasz Vivaldi: A négy évszak – Tavasz I. tétel Haydn: Tavaszkórus
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
33
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 34
Már tapsoljunk
Mély kútba tekintek
Virágéknál ég a világ
Hidas játék
Kinyílt a rózsa
Csillag Boris
A pünkösdi rózsa
Mi van ma?
55.
56.
57.
58.
59.
60.
61.
Téma, tananyag
54.
Óra
A tá ti-ti tá-á ismétlése
A tá ti-ti szün és a lá-szó-mi gyakorlása
A tá ti-ti szün gyakorlása
A tá ti-ti szün ismétlése, gyakorlása
A tá ti-ti tá-á és szün gyakorlása
A tá ti-ti szün ismétlése
A tá ti-ti szün ismétlése
A tá ti-ti szün ismétlése
Ajánlott tevékenységformák
Ritmusdiktálás a tá ti-ti tá-á felhasználásával Énekeljünk betűskottáról!
Tapsolás kottáról, majd emlékezetből Ritmusdiktálás, majd 5 vonalra helyezés
Ritmus és dallamalkotás
Ritmuskíséret a dalhoz -egyenletes tá-k -tá szün/szün tá -tá tá tá szün /tá szün szün
Ritmusalkotás a tanult elemekből
A dal ritmikus játéka
A dal játéka
A dal játéka
A dal játéka
A dal játéka
Kodály: Pünkösdölő (részlet)
Kodály: Pünkösdölő (részlet)
Galoppozó lovak A ló nyerítése Vágtató lovak
A dal játéka
Ritmuskíséret a dalhoz - egyenletes - tá szün/ szün tá/ - ti-ti tá
Beethoven: Für Elise
A dal játéka
Ritmus és dallamalkotás a szómi-dó hangokkal
Beethoven: Für Elise A visszatérés megfigyelése
Egyéb javaslatok a témakörhöz
A dal kísérése ritmikus játékkal
Játék
Ritmusdiktálás két ütemben
Fejlesztendő kompetenciák
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
34
6/2/14 8:45 AM
dalos_2_kk.indd 35
Lánc, lánc, lánc
Azt hallottam
Süss, süss napsugár
Készüljetek anyák napjára! Fűzzünk, fűzzünk
Egy, most érik a meggy
Hej, gerenda, gerenda
Szőjetek lányok
Nyáron virágzik a rózsa
Mit tanultatok a 2. osztályban?
63.
64.
65.
66.
67.
68.
69.
70– 72.
Téma, tananyag
62.
Óra
A tá ti-ti tá-á szün és fél szün
A tá ti-ti gyakorlása
A tá ti-ti tá-á és a fél szün gyakorlása
A tá ti-ti tá-á szün fél szün ismétlése
A tá-á és a fél szün a 3. vonalon ismétlése és írása
A tá ti-ti szün tá-á és fél szün ismétlése
Egyenletes kíséret tá szün ti-ti tá
A tá ti-ti tá-á gyakorlása
Ajánlott tevékenységformák
A tanulók által kiválasztott játékok
Találjanak ki játékot a dalhoz
A lá-szó-mi-ré-dó-lá, játékos ismétlése Ritmusalkotás. -diktálás Dallamírás kétféle dó-val
A dal játéka
A dal játéka
Bújj, bújj zöld ág
A dal játéka
Játék
Játékos ritmus- és dallamkitalálás
Ritmusalkotás a tanult értékekkel
Ritmusdiktálás után kettes ütemek alkotása
Ritmuskíséret a dalhoz - tá tá tá - szün szün tá Ritmusdiktálás
Ritmuskíséret a dalhoz -egyenletes -a dal ritmusa
lá-szó-mi-ré-dó-lá A hanglétra hangjai
Ritmus és dallamírás a szó-mi-ré-dó hangokból
Fejlesztendő kompetenciák
Tetszés szerinti válogatás
Vivaldi: A négy évszak – Nyár III. tétel (részlet)
Vivaldi: A négy évszak – Nyár II. tétel (részlet)
Kodály: Pünkösdölő (részlet)
Egyéb javaslatok a témakörhöz
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
35
6/2/14 8:45 AM
Kézikönyv a Második daloskönyvemhez
ZENEHALLGATÁSI ANYAG Száma a CD-n 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 1. 18. 19. 20. 21.. 22 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42.
Óra 4. 5. 6. 8. 10. 11. 13. 13. 15. 16. 18. 19. 20. 21. 23. 24. 26. 27. 34. 36. 38. 40. 32. 42. 46. 48. 49. 51. 53. 54. 56. 58. 60. 61. 63. 64. 65. 66. 6.
Zenehallgatási anyag a 2. osztályban Hol jársz, hová mész Anyám, édesanyám. Ti csak esztek, isztok Sírjunk, ríjunk Ess, eső, ess Katalinka, szállj el Zsong-bong a határ Zajgás, nevetés Megy a kocsi Méz, méz, méz Hervad már a lombnak Elvesztettem zsebkendőmet Cifra palota A part alatt Este van már Hull a hó Pásztorok, pásztorok örvendezve Szólj, csengő Hatan vannak Egyszer egy királyfi Túrót ettem Egyél, libám Hej, vára, vára Hová mégy Itt a farsang Fut, szalad a pejkó Mély erdőn Még azt mondják Esik eső karikára Sándor napján Háp, háp, háp Már tapsoljunk Virágéknál ég a világ Kinyílt a rózsa A pünkösdi rózsa Mi van ma? Azt hallottam Süss, süss, napsugár Fűzzünk, fűzzünk Egy, most érik a meggy Szállj el A természeti ritmus: Reggel az erdőben verebek cinkék
Száma a CD-n 43. 44.
Óra 10. 15.
Zenehallgatási anyag a 2. osztályban Kodály Zoltán: Hajnövesztő C. Orff: Carmina Burana (részlet) A természeti ritmus: varjú, mátyásmadár, erdei hangzavar Kodály Zoltán: Méz, méz, méz A. Vivaldi: A négy évszak – Ősz A. Vivaldi: A négy évszak – Ősz III. tétel (részlet) J. Haydn: Évszakok – Szüreti kórus (részlet) Bartók: Cipósütés A természeti ritmus megfigyeltetése Smetana: Moldva c. művében A. Vivaldi: A négy évszak – Tél II. tétel (részlet) Pásztorok, pásztorok Ó, gyönyörű szép Mennyből az angyal Karácsonyi bölcsődal Dicsőség A. Vivaldi: A négy évszak – Tél I. tétel (részlet) Az udvar hangjai: tehénbőgés, tehénkolomp, távoli kolomphang Kecskemekegés, birkanyáj A disznóól lakóinak hangja: disznó, malac, A. Banchieri: Az állatok rögtönzött ellenpontja C. Saint-Saens: Az állatok farsangja: tyúkok, kakasok A. Vivaldi: A négy évszak – Tavasz I. tétel J. Haydn: Évszakok – Tavasz-kórus (részlet) Beethoven: Für Elise A lépés ritmusa: emberi léptek, ló lépeget Galoppozó lovak, ló nyerítése, vágtató ló Kodály Zoltán: Pünkösdölő Mi van ma? A. Vivaldi: A négy évszak – Nyár I. tétel (részlet)
45.
16.
46. 47.
16. 18.
48.
19.
49. 50.
20. 21.
51.
23.
52.
24.
53. 54. 55. 56. 57.
26. 27. 28. 29. 30.
58.
34.
59.
38.
60. 61.
38.
62.
32.
63.
42.
64. 65. 66. 67. 68. 69. 70.
51. 51. 55. 56. 60. 61.
71.
66.
72.
67.
A. Vivaldi: A négy évszak – Nyár III. tétel
68– 72.
Válogatás tetszés szerint
36
dalos_2_kk.indd 36
6/2/14 8:45 AM