SIVA VÁKKIJAR „Az, ami az Én; az, ami gonosz; Az, ami ezek között van; Az, ami meggyötört; az, aki a Guru – Ó, ostobák mondjátok meg nekem! Az, ami a teremtés; Az, ami a pusztítás; Az, ami minden észlelésen túli, A Név, melyből minden megszületett, Az Ráma, Ráma, Ráma!” Siva Vákkijar költeményei, 13. vers
Siva Vákkijar gurukulájának tanárától már fiatal korától kezdve tanult a Védantáról és a szertartások jelentőségéről, de a legbensőbb keresése továbbra is kielégítetlen maradt. Ezért mihelyst kicsit idősebb lett, mindent hátrahagyva guruja keresésére indult. Elérte Benáreszt, ahol egy furcsa képességgel rendelkező cipészvargáról szerzett tudomást. A varga pusztán szemre el tudta készíteni a megfelelő lábbeliket. Nem volt szüksége semmiféle méricskélésre. Siva Vákkijar találkozni szeretett volna ezzel az emberrel. Amint meglátta a vargát, Siva Vákkijar azt érezte, mintha valami húzná felé, és leült a közelében. A varga feléje fordult és megkérdezte tőle, mit akar. Siva Vákkijar kifejezte kívánságát, amely a dnyána útjának megismerése volt. A varga szó nélkül nézte Siva Vákkijart, majd úgy döntött, hogy először is próbára teszi azt a lángot, ami a keresésében hajtja. A varga néhány pénzérmét vett elő a táskájából és Siva Vákkijar felé nyújtotta, majd arra kérte, hogy ajánlja fel Gangának, a nővérének. Aztán a varga nagyon furcsa dologgal állt elő. Egy keserű uborkát átnyújtva arra szólította fel Siva Vákkijart, hogy addig mossa, amíg le nem mossa róla a keserűséget. Siva Vákkijar kérdezősködés nélkül beleegyezett a két dolog véghezvitelébe. Úgy gondolta, először lemossa a keserű ízt a közeli Gangeszban az uborkáról. Ahogy mosta, két kéz emelkedett ki a folyóból. Ő pedig mintha mi sem lenne ennél természetesebb, belehelyezte a kinyitott tenyerekbe a pénzérméket. Siva Vákkijar visszatért a vargához.
A varga pajkosan azt mondta: – Nővérem, Ganga, nagyon diplomatikus és semmi esetre sem tartaná meg a pénzt. Majd egy bőr kulacsocskát nyújtott át Siva Vákkijarnak, amelyből miután az kinyitotta, két aprócska kéz emelkedett ki és átnyújtotta neki az érméket. Siva Vákkijar azonnal a vargának adta a pénzt. Siva Vákkijaron soha nem látszódtak a megdöbbenés vagy a meglepetés legkisebb jelei sem, hiába történtek sorra furcsábbnál furcsább dolgok a közelében. A természetét megismerve a varga úgy döntött, megosztja vele az Igazság titkát. Jógikus látomása megmutatta a varga számára, hogy amikor az apró női kezek megérintették Siva Vákkijart, ő kissé beleremegett. Ezért bár upadésában részesítette őt a varga, instrukciókkal is ellátta. Egy keserű uborkát és egy zsák homokot nyújtva át neki úgy rendelkezett, hogy addig kell vándorolnia, amíg egy olyan nőre nem akad, aki ezeket megfőzné számára. Ezt a nőt aztán feleségül kell vennie, hogy a maradék vászanái is megsemmisüljenek. Siva Vákkijar elfogadta ezt, és útnak indult, mely során vezeklését végezte. Bárhová is ment, vonzotta magához az embereket. Voltak olyanok, akik leborultak előtte, de olyan is előfordult, hogy a nők vonzódni kezdtek hozzá, de minden esetben először arra kérte őket, hogy főzzék meg neki a keserű uborkát és a homokot. Erre a nők őrültnek gondolták, és faképnél hagyták. Egy napon vándorlása közben nagyon megéhezett. Egy közelben tartózkodó törzsre lett figyelmes. Az egyik kunyhóból kinézett egy nő és megkérdezte tőle, hogy akar-e valamit. Siva Vákkijar elmondta, hogy nagyon éhes, majd megkérdezte a lányt, hol vannak a szülei. Erre a lány azt felelte, hogy a szülei az erdőbe mentek bambuszt vágni. Majd felajánlotta, hogy bármire is legyen szüksége a vándornak, kérje bátran. Siva Vákkijar erre átnyújtotta neki a keserű uborkát és a homokot és arra kérte a lányt, hogy készítsen ezekből ételt a számára. A lány mit sem sejtve beleegyezett. Amikor a homokot a forró vízbe zúdította, az átváltozott rizzsé, és ahogy ehhez hozzákeverte a keserű uborkát, abból hirtelen curry lett. Amikor a lány feltálalta az így elkészített ebédet, Siva Vákkijar rögtön felismerte, hogy ő az, akit feleségül rendeltek számára. Ekkor megérkeztek a szülők is, és tiszteletteljesen köszöntötték kunyhójukban a jógit. Siva Vákkijar feleségül kérte a lányukat, mivel kedvesnek találta és alkalmasnak arra, hogy társa legyen, míg ő a vezeklését végzi. A szülők hálásan beleegyezésüket adták. Ezután a fiatalok boldogan egybekeltek.
Teltek-múltak az évek. Siva Vákkijar végezte a gyakorlatait, de az erdőbe is kijárt bambuszt vágni, hogy aztán kosarat készítsen belőle. Egy napon azonban, amikor elvágott egy bambuszt, annak szárából arany por szállt fel. Ez Siva Vákkijart igen meglepte, és visszaerősítette a levágott részt a helyére. Majd az Úr Siváért kiáltott, hogy számon kérje rajta, miért a Halál Urát mutatja neki, miközben ő az örök üdv eléréséért vezekel. Hangos kiáltását hallva négy ember is odarohant és körülállva őt megkérdezték, mi történt. Siva Vákkijar elmesélte, hogyan is találkozott a Halál Urával, miközben a bambuszt vágta. A négy ember, amikor abba az irányba nézett, amerre ő mutatott, mindenhol csak aranyat látott. Arról kezdtek maguk között sustorogni, hogy hogyan is nevezheti az aranyat Siva Vákkijar a Halál Urának. Úgy gondolták, hogy Siva Vákkijar őrült és alkalmatlan a világi életre. A négy ember eztán két táskába összegyűjtött mindent és elindult hazafelé. Mivel mindannyian keményen dolgoztak aznap, megéheztek. Ketten felajánlották, hogy elmennek és hoznak négyükre elegendő élelmet, de mielőtt visszatértek volna a többiekhez, titokban eltervezték, hogy megmérgezik az ételt, mert kapzsiságuk miatt nem akartak megosztozni az aranyon, maguknak akarták az egészet megtartani. Úgy, ahogy eltervezték, fel is szolgálták a mérgezett ételt társaiknak. Az evéssel foglalatoskodó két ember pedig arra kérte őket, hogy hozzanak nekik vizet a közeli kútról. Aztán mögéjük lopakodtak, és a kútba lökték őket. De hiába tértek vissza ujjongva, hogy befejezzék az evést, hamarosan ők is meghaltak. Másnap reggel Siva Vákkijar szokott útjára indult bambuszt vágni. Eközben megtalálta a kútban lévő és a földön heverő két-két holttestet, és kijelentette: – Ez csak a Halál Ura lehetett. ∞ Egyszer egy napon Siva Vákkijar a kunyhó előtt üldögélt és egy kosarat készített éppen, amikor fölötte Sziddha Kónganavar repült el az égen. Az égen szálló Sziddha érzékelte, hogy Siva Vákkijarból az Isten iránti odaadás erős rezgései áradtak. Sziddha Kónganavar leszállt. Azonnal felismerték egymást, és szóba elegyedtek. Sziddha Kónganavar magában azon töprengett, miért kell Siva Vákkijarnak hétköznapi munkával vesződnie, amikor az alkímia titkának birtokában van. Siva Vákkijar távozott, hiszen ideje volt már, hogy bambuszért induljon az erdőbe. Ekkor Kónganavar Siva Vákkijar házához ment, és kihívta a feleségét. Néhány
vasdarabot kért tőle, és miután az asszony kihozta ezeket, rájuk dobott valamit, s azok arannyá változtak. E csodás tett véghezvitele után pedig távozott. Miután Siva Vákkijar visszatért, a felesége megmutatta neki az aranyat. Azonnal megparancsolta a feleségének, hogy dobja az aranyrudakat a közeli tavacskába. Majd Siva Vákkijar azon kezdett gondolkodni, hogy a felesége vágyott-e aranyra és ezért aztán megkérte Sziddha Kónganavart, hogy készítsen neki. Elhatározta, hogy utánajár ennek a kérdésnek. Kilépett a kunyhóból, majd rávizelt egy közeli kőre. Amikor a felesége visszatért, megkérte, hogy öntsön vizet a kőre. A feleség így is tett, a kő sisteregni kezdett, és füst emelkedett fel róla. Miután a füst eloszlott, a feleség látta, hogy a kő arannyá változott. Siva Vákkijar biztatta őt, hogy megtarthatja az aranyat, ha szeretné. Az asszonya azonban így válaszolt: – Ahhoz hogy valamit arannyá tudj változtatni, először magadban, bensődben kell aranyra szert tenni. A benned rejlő arany pedig az irántam érzett szerelmed, amelynél többre nekem nincsen szükségem! Siva Vákkijar sokszor szembesült azzal, hogy az emberek mennyire vágyakoznak az arany anyagi szintű birtoklására. Érzékelte korlátolt életükből fakadó szenvedésüket – azt, hogy nem veszik észre, hogy mennyire hiábavaló az arany iránti vágyakozásuk, de még a spirituális tudás elérésére irányuló törekvésük is. Emiatt végül elhatározta, megírja híres ezer versszakból álló művét a Siva Vákkijar Pádalgalt. Szent költeményeiben lázadó lelke forrong a társadalmi feltételek korlátozó természete ellen. Dalaiban azokat az embereket dicséri, akik keményen dolgoznak a megélhetésükért, és nem esnek a mohóság csapdájába. Siva Vákkijar költeményeiben magasztosan ír a jóga titkos dimenzióiról is. Egy másik Nádí Pariksá című művében az emberi test pulzusát mutatja be, amely alapján diagnózis állítható fel a betegségekről. A költeményekből erősen kiérezhető Siva Vákkijar jelenléte, amely inspirál bennünket és az igazság felismerésének Sziddhák által mutatott ösvényére hív. „Nem tudtam, hogy az Egy bennem él, Aztán megtudtam, hogy az Egy bennem van; Ki látja az Egyet, amely bennem él? Magamban időzve, Én felismertem.”
Rejtelmesen énekel a belső alkímiáról… „A tó fenekén, az Alapban nő a nád; Mikor kora reggel felkelsz, vágj ebből négy köteggel, A vének megfiatalodnak, és eggyé válnak a legfelsőbbel, Mindannyian a kéktorkú Siva és párja, a Sakti, áldott lábaihoz borulunk, Ez az Igazság, ez az Igazság, ez az Igazság.” Siva Vákkijar Pádalgal, 155. versszak
Néhány közismert műve: Nádí Pariksá, Siva Vákkijar Pádalgal-1000
∞