SHIRL HENKE SZENVEDÉLYEK SZIGETE

SHIRL HENKE

SZENVEDÉLYEK SZIGETE

A mű eredeti címe: Return to paradise A magyar kiadás a Rights Unlimited Inc. New York és az Esély Kiadó Kft. Budapest között kötött szerződésen alapul. Fordította: Molnár Gabriella Copyright © 1992 by Shirl Henke Hungarian translation copyright © by Molnár Gabriella 1993 Hungarian edition copyright © by Esély Kiadó Kft. 1993 Ali rights reserved! / Minden jog fenntartva!

A sorozat főszerkesztője: Varga Lászlóné ISSN 1217 2847 ISBN 963 7709 65 7

Esély Kiadó és Kereskedelmi Kft. 1993 Felelős kiadó: Varga László igazgató Felelős szerkesztő: Dr. Szigethy Ágnes Szedés, tipográfia: SZŰCS BT. Dunakeszi Nyomta és kötötte: Alföldi Nyomda Rt., Debrecen Munkaszám: 8971.66-14-1 Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

2

A kiadó előszava Shirl Henke nagyszabású és lenyűgöző regénye az Újkor küszöbén, a felfedezések korában játszódik, s mint az amerikai bestsellerek legjobb hagyományainak folytatója, sikeresen ötvözi a történelmi események közé ágyazott kalandos történetet és egy nagy szerelem hiteles ábrázolását. A mai olvasó fellapozva a könyvet azonnal a XVI. század háborúi közé csöppen, amelyek szövevényes világához, előzményeihez szeretne a kiadó néhány sort fűzni. A középkor Európájának fejlődésére a dinasztikus gondolatok szívós tovább élése volt a jellemző, s így a szerzett jogoknak generációkon át való öröklésére rendezkedett be. Az Újkor kezdetén szinte a tetőpontjára jutott az ilyen jogok érvényesítésére való törekvés. A XV. század közepétől a német birodalom urai a Habsburgok. 900 körül a történelem színpadjára lépő kis svájci család fantasztikus hatalomra tett szert - elsősorban házasodással. I. Miksa az utolsó burgund herceg lányának kezével megszerzi a Burgundi Ház német-francia birtokait. Halála után a fiai öröklik a spanyol trónt, és az osztrák birtokokat. I. Habsburg Károly, V. Károly néven német-római császár lesz, míg a fivére Ferdinánd, a Jagelló Máriával kötött frigy értelmében az osztrák és elszászi birtokokat örökli. (1526 után ennek alapján formál igényt a magyar trónra is.) 1521-ben Károly háborút indít Franciaország ellen a burgundi örökség miatt. Ezzel Franciaország veszélyes helyzetbe került, mert a spanyolok Bourbon Károly segítségével a francia központosított államhatalommal szemben, arra készültek, hogy egy feudális dinasztia önálló fejedelemségévé tegyék birtokait. A terv végül is nem sikerült, Bourbon Károlynak menekülnie kellett, de 1526-ban V. Károly Páviánál tönkreverte az ostromló francia sereget, s magát I. Ferencet is foglyul vitte Madridba és súlyos feltételekkel kényszerítette békekötésre Franciaországot. A regény ezzel a háborúval indít, míg a történet további része a mai Dominikai Köztársaság területén játszódik, amelyet „Indiának” neveznek a regényben, s amelyet a szerző feltehetőleg Kolumbusz iránti hűségből használ, hiszen - mint tudjuk - Kolumbusz abban a hitben halt meg, hogy Ázsiában járt. A közelebbi színhely Santo Domingó és az „indiai birtokok”, amely ebben az időben spanyol fennhatóság alatt állt. Az első admirálist Kolumbusz Kristóf érdemei elismerése nyomán örökébe fia Diego Kolumbusz lépett, mint Spanyolország alkirálya. Felesége Maria Alvarez de Toledo hét gyermekével Santo Domingó-ban él. A regénybeli 3

Maria alakjában a szerző az erőteljes, reneszánsz hercegi családból származó nő alakját formálta meg. Ugyancsak élő modellje volt a dominikánus szerzetesnek - Bartolome de La Casasnak. Bartolome apja Pedro második utazásán, amelyet Kolumbusszal tett, magával hozott Spanyolországba egy taino fiút. Ezt az alakot újraformálva lett a regény főhőse Rigo. A másik főszereplő személyére bár nem volt élő minta, de az író hiteles források alapján írta meg a fiatal orvosnő alakját. Ugyancsak hitelt érdemlő bizonyítékok maradtak fenn arra nézve, hogy a XVI. századi legprogresszívebb egyetemek egyike volt a padovai egyetem, az első olyan intézmény, ahol az orvosi tudományok között a sebészet is szerepelt - s ahol nőket is képeztek. Szintén mértékadó irodalom alapján született a regény másik szerelmespárjának, nő alakjában megformált cigánylány karaktere is. a Kiadó

4

Prológus La Château Dublieux, 1524. augusztus A grófnő felemelte tejfehér karját, és hosszú, vékony ujjaival végigsimított a férfi kardütötte sebhelyén. Rigo már megszokta ezt az unalomig ismert, kecses mozdulatot, de most megérezte benne a kíváncsiságot is. Sűrű, fekete szemöldökét gúnyosan felvonta, miközben bőrüknek egymástól eltérő színét vizsgálta - az asszonyé finoman áttetszőnek, az övé egzotikusan sötétnek hatott. - Még most is a származásomon töröd a fejed - jelentette ki enyhe keserűséggel fűszerezett hangon. Louise, Saint Gilles grófnéja a franciákra jellemző elutasítással vállat vont, miközben tudta, hogy a mozdulat kihívóan megemeli telt, ragyogóan fehér mellét. - Az még nem lenne baj, hogy kasztíliaiként sötét a bőröd színe, de hogy az ereidben mór vér csörgedezik, mely Franciaország ellenségévé tesz, az már annál inkább. Rodrigo de Las Casas harsányan felnevetett. - Mióta aggódik egy provanszal Franciaország hűségesei iránt? Bourbon Károly eladta magát a császáromnak, de hogy megédesítse az alkut, most kijelenti, hogy ő Provansz grófja. Louise elhúzta a száját. - Sosem lehet tudni, mikor fordul meg a politika szele. Ma a te spanyol császárod uralkodik, holnap talán Ferenc király kerül vissza a trónra. Csak a biztonságodért aggódom, kedvesem - suttogta a nő, és telt, gyöngyházszínű combját sóvárgóan átvetette a férfi karcsú, barna csípőjén. Louise hívogató mozdulatára Rigo állatias hangon felmordult, majd egymásba gabalyodva hemperegni kezdtek az ágyon, a férfi pedig újjáéledt vággyal merült el a nő nedves, mohó testében, mely iránt már csak csömört érzett. Az asszony éhesen hozzásimult, hosszú körmeit a hátába vájta. Louise szenvedélytől csillogó szemmel Rigo sötét arcát kutatta. Bőrüknek eltérő színezete minduntalan fellázította a vérét. Mikor a férfi először vetkőztette le, és simított végig barna kezével fehér testén, úgy érezte, majd elájul a gyönyörtől, mellyel ez a veszélyes ember ajándékozta meg. Rigo ugyanis ellenség volt, a spanyol Károly király zsoldosa, de egyszersmind a legfeltűnőbb és legegzotikusabb férfi is, akivel valaha találkozott. Louise-t teljesen elbűvölték a férfi klasszikusan faragott vonásai, melyet vállig érő, kékes-fekete haj keretezett. Magas és karcsú volt, mintha lovaglásra és fegyverviselésre termett volna.

5

Sebesülései, melyek küzdelmes és veszélyes életéről tanúskodtak, s mely annyira különbözött a Henriétől, rabul ejtették az asszonyt. Szegény drága Henri, az ő sápadt, kövér kis férje, éppen a győztes Császári Hadsereget ünnepelte Aixban. Louise megdicsérte magát, hogy milyen előrelátó volt, majd elmosolyodott, miközben Rigo sűrű, egyenes szájú hajába túrt, és odahúzta magához, hogy ajkát forró csókkal zárja le. Én is megünneplem a győzelmet, gondolta magában. Később, mikor a nő még aludt. Rigo kibontakozott nedves hajlatából, és felkelt, hogy felöltözzön. Türelmetlenül elhúzta a súlyos, vörös ágyfüggönyt, majd csupasz talpával magabiztosan a vastag, török szőnyegre lépett. Saint Gilles nagyvonalúan gondoskodik úrnőjéről, tűnődött keserű ámulattal. A pazar drapériák, a tekervényesen faragott tölgyfa asztalok és az ékszerberakásos fali gyertyatartók nemcsak a gróf gazdagságát dicsérték, hanem Provansz észak-afrikai mohamedánokkal folytatott kereskedelmét is. Miután Rigo csillapította hosszú ideje hiányt szenvedő testi vágyait, öltözni kezdett, és már semmi egzotikus vonzerőt nem talált Louise sápadt testében. Az évek során túl sok gyönyörű nemes asszonyt bújtatott ágyba, franciákat és flamandokat, angolokat és spanyolokat, akik abban azonban mind megegyeztek, hogy fehérnek születtek, és szembetűnően hiányzott belőlük bármiféle erkölcs. Rigo tizennégy éves, tapasztalatlan fiúcska volt, mikor egy argonesei herceg felesége elcsábította. Az élet megtanította rá, hogy ugyanaz az idegen vér, mely örök időkre elzárta a politikai és gazdasági felemelkedés útját, a nők hálószobáinak ajtaját kitárta előtte. A hercegné kétszer olyan idős volt, és meglehetősen leleményesnek bizonyult a szerelem művészetében. A férfi éveken át gyors felfogású tanítványa volt. Rigo felvette a zubbonyát. Louise pedig felébredt a finom vászon suhogó hangjára, és álmos szemmel a férfira tekintett. A szatén takarót, melyet Rigo ledobott magáról, ártatlanul hagyta a derekára csúszni, mikor felült. - Nem kell máris menned - szólt leplezetlen ingerültséggel. - Henri még legalább három napig nem tér vissza. - Nem Henri az egyedüli férfi, akire szükség van Aixben. Pescara a jelentésemet várja, és különben is, eleget enyelegtem már a vidéken, Louise - nyugtatta Rigo. Mindig gyűlölte a búcsúzást. Minden nő ilyen ingerlékeny, ha maradásra akarja bírni a férfit, akit végül úgyis elenged? - Ah, igen, Pescara, az olasz kis piperkőc, akinek kémkedsz - ingerelte a nő negédesen. Mikor Rigo tovább öltözött, s a megjegyzés haragjának legcsekélyebb jelét sem váltotta ki, Louise taktikát változtatott. - Kérlek, a márkinek nincs szüksége rád, míg a sereg el nem hagyja Aixet. Bourbon élvezi a tömeg hízelgését, de ő parancsol és nem Pescara.

6

Rigo felháborodottan csattant fel. - Annál rosszabb. Az az olasz kis piperkőc, ahogy te előszeretettel nevezni szoktad, tízszer olyan jó katona, mint amilyen a te felfuvalkodott franciád valaha is lesz. Louise érezte, hogy nem tudja visszatartani a férfit, mégsem tudta egyszerűen elengedni. Rigo olyan nagyszerű vadember volt. - Nem akarok katonai ügyekről társalogni, vagy politikáról, vagy azokról az emberektől, akik az ilyen dolgokban döntenek. Tudod, milyen magányosnak éreztem magam az utóbbi hónapok alatt, mióta Nápolyban elváltunk. Azt hittem már soha nem látlak viszont, és akkor te, mint valami vakmerő mór megjelensz a küszöbömön. A férfi ajka mosolyra húzódott, a szeme azonban hideg maradt. - Sosem mondtam neked, hogy az őseim mórok lettek volna. Csak te emlegeted mindig. Louise az ágy szélére térdelt, fehér kezével megsimogatta a férfi barna arcát, körmeit lágyan végighúzta a nyakán, majd ujjaival Rigo sűrű, fekete szőrzetébe túrt, mely előbukkant a nyitott vászon ingből. - Hisz mi más juthatna egy magadfajta fekete spanyolnak? A férfi szeme elsötétült a fájdalomtól, de uralkodott magán. - Igen, mi más juthatna egy magamfajta spanyolnak? - visszhangozta kifejezéstelenül. - Hát ennyire bánt a dolog? - Félvér származásom akkor is elzárná előlem a felemelkedés útját, ha törvénytelen születésem nem akadályozna. Sok tehetséges katona emelkedik magasabb rangba, kap földet, és nyer címeket, mégha az érem másik oldalán is jöttek világra. De csak akkor, ha szüleiknek limpieza de sangre-juk volt. Rigo franciául beszélt, de a „vér tisztaságá”-t spanyolul ejtette ki. - A spanyol barbár népség - turbékolta Louise, miközben csillapítani próbálta a férfit. - Én már elmondtam az életem szomorú történetét arról, hogy hozzámentem egy kövér, ostoba fiúhoz, mikor még csak tizenkét éves voltam. Te viszont eddig szinte semmit sem árultál el magadról. - Karját a férfi nyaka köré fonta, telt kebleit pedig kihívóan Rigo mellkasához dörzsölte. A férfi határozottan kibontakozott az ölelésből, aztán így szólt: - Sok mindent nem mondhatok. Olyannak látsz, amilyen vagyok. Egy zsoldos a Császári Hadseregből. Andalúzia fennsíkjain cseperedtem fel, és az öreg Ferenc király szolgálatában sebesültem meg először, Navarre meghódításánál. Tizennyolc éves koromra megtanultam, hogy nincs más reményem, mint a kardommal megkeresni a kenyeremet. Istenfélő családban nevelkedtem, amelynek idősebb fia a lelkészi hivatást választotta, amelyet tőlem megtagadott a törvénytelen származásom, ahogy félvér születésem eltiltott az ügyvédi és a doktori pályától is.

7

Louise kurtán felkacagott. - Te, mint pap! Vagy orvos. - Az asszony úgy látszott egy pillanatra elgondolkodik. - Ügyvéd az talán igen, de csak ha nők ülhetnek majd a bírói székbe! - Mivel te gazdagnak és nemesnek születtél, könnyen gúnyolódsz ilyesmin - vágott vissza a férfi keményen, majd elfordult, és befejezte az öltözködést. - Nem akartalak megbántani, Rodrigo. Szépen és szomorúan beszéltél törvénytelen és félvér születésedről, de akkor is az ördög lelke van benned. Forró, mór vér, igen - dorombolta Louise. - Mór nem lehet, azok ugyanis civilizáltak, csak az európaiak nem képesek ezt megérteni. Vadember vagyok, akit még a barbár spanyolok is megvetnek. Anyám műveletlen indián asszony volt, túl egyszerű és jelentéktelen ahhoz, hogy az apám, egy büszke kasztíliai feleségül vegye. Isten megátkozta a lelkét, bárki is legyen! Louise egy pillanatra olyasmit tett, amit kifinomult grófnők nem szoktak: megdöbbent, összehúzott szeme elkerekedett, arca kipirult az újjáéledt vágytól. Szőke hajának kusza sörényét átvetette a vállán, és egy tincset idegesen az ujja köré csavart. Figyelte, ahogy a férfi gyakorlottan magára ölti a könnyű páncélt, és felsóhajtott: - Most jól magamra haragítottalak. Fütyülök rá, hogy az anyád egy bagdadi kalifa első felesége-e, vagy indián rabszolga az Új Világból. Én téged akarlak, Rigo. Nem válhatunk el gyűlölködéssel egymástól. Mikor térsz vissza? Rodrigo de Las Casas megfordult, hogy a gyönyörű szőke nő szemébe nézzen, aki olyan esdeklően térdelt az ágyon. Az asszonynak igaza volt. Ha nem férfiak, hanem nők tartanák kezükben a társasági előmenetel gyeplőjét, az ő élete valóban felvirágozna, de ettől a gyalázatos gondolattól még egyáltalán nem derült jobb kedvre. Ha nem tud bizonyítani a harctéren, nem sürgölődhet többé hűtlen asszonyok szoknyája körül, s a jövője bizonytalanná válik. Aztán gúnyosan elmosolyodott: - A hadsereg délre vonul, hogy megostromolja Marseille-t. Mikor már minden provanszál a Császárság igájába hajtotta fejét, talán visszatérek, Louise... ha még mindig úgy gondolod, hogy a vad vérem nem jelent számodra veszélyt. - Megfenyegethetsz százszor is, Rigo, de ez a fajta félelem az, amit imádnak a nők... mint ritka csemegét forró, idegen tájakról - tette hozzá gyöngyöző kacagással, mire a férfi tekintete elsötétült. Benjamin Torres hosszú aranyszínű hajába túrt, mely a nyári felhőszakadásban a fejére tapadt, aztán gyorsan a vízhatlan bőrbe csomagolt könyvkötetek után kapott, nehogy 8

kiessenek a hánykolódó csónakból. Két izmos tengerész evezett szemben a könyörtelen széllel, mely egyre beljebb sodorta őket Golfe du Lion felé, távol a provansz partokon homályosan derengő fényektől. - Micsoda kegyetlen küldetés - morogta a férfi az üvöltő szél és a tomboló hullámok közepette, melyek a csöpp hajót ide-oda dobálták. A testes karavella, mely Genovából Marseille felé tartott, látszólag órákkal ezelőtt tönkrement, és minden nélkülözhetetlenül szükséges élelmiszer-, puskapor- és fegyverszállítmánya az éhes tenger martalékává vált. Csupán néhány orvosi műszert, és azt a felszerelést sikerült megmenteni, amelyet a fiatal zsidó doktor maga cipelt fel a fedélzetre. Most viszont úgy tűnt, mind a megmaradt szállítmány, mind pedig saját csomagja is a tengerbe vesznek. - Tűz, tábortűz a parton! - hallatszott a fedélzetmester kiáltása a lármán túl. - Biztosan a császáriak - mondta egy genovai, mire a többi tengerész szitkozódni kezdett. Arra várnak, hogy elvágják a torkunkat. Túlságosan északra sodródtunk Marseillestől, hogy francia partokat érjünk. - Arra szárazföld van és tűz. Nem érdekel melyik hadsereg tartja uralma alatt - felelte egy másik, miközben újult erővel evezett tovább. - Hé, doktor, beszél valami más nyelvet is, vagy csak a latint meg a görögöt, amelyeken a könyveit bújja? - tudakolta a genovai fedélzetmester liguriai dialektusban. Benjamin bár dühös volt, mégis elmosolyodott. - Sevillei családból származom. Talán ha nem tenne említést zsidó származásomról, el tudnám hitetni a spanyol katonákkal, hogy mint Károly király hűséges alattvalója hazafelé tartottam Malagába, mikor a vihar eltérített az útiránytól. A hajó végre a part felé fordult, és elkapott egy erőteljes hullámot, mely közelebb sodorta a szárazföldhöz. Bárcsak keresztül juthatnának a csipkézett sziklákon, melyek úgy meredeztek az égnek, mint Posszeidón hatalmas, szürke ujjai. Benjamin imádkozott, hogy megtalálják a kiutat a tenger sziklái között éppúgy, mint a Császári Hadseregen át. Orvosi könyveire a felirat a sephardimok ladino nyelvjárásában íródott, akiket zsidók lévén 1492-ben Károly király nagyszülei kiüldöztek Spanyolországból. Forrón remélte, hogy ezek a katonák a többséghez híven írástudatlanok, és nem olyan műveltek, mint apja, Aaron volt. A sziklák közelebbről derengtek fel, aztán egy gigantikus hullám szabályszerűen átdobta a hajót a köveken. A fedélzetmester néhány tengerésszel együtt a tajtékzó tengerbe esett. Benjamin szorosan magához fogta értékes orvosi felszerelését, mikor egy újabb erőteljes hullám ledöntötte a lábáról. Aztán minden elsötétült... 9

Benjamin hasogató fejfájásra és arra a kitartó lökdösésre ébredt, amellyel horzsolásokkal teli testét rázták. Egy alacsony, sovány, borzas vörös szakállú férfi igyekezett életre kelteni, miközben Benjamin számára ismeretlen nyelven hadart valamit. A férfi arra gondolt, talán megpróbálhatna szót érteni vele franciául vagy spanyolul. A fejében uralkodó kábulat ellenére Torres rájött, hogy az idegen szavak valamilyen germán nyelvből származnak. Az ismeretlen férfi vastag gyapjúnadrágot és olyan bélelt páncélt viselt, melyet általában a gyalogosok hordtak, feltehetően a tüzérek. Benjamin Torres hirtelen rádöbbent, hogy V. Károly Császári Hadseregének vendégszeretetét élvezi, így a spanyol mellett döntött: - Hol vagyok? Más is megmenekült a hajótörésből? A kis ember ugyan rossz kiejtéssel, de spanyolul válaszolt. - Néhányan - gagyogta, és felmutatta három ujját. - Nem esett bajuk. Azt mondták, te orvos vagy. Van egy sebesültünk. Gyere, segíts! - A táskám... a műszereim, az orvosságok... megmaradtak? - kérdezte Benjamin, majd felült és körülnézett. Vízhatlan nyersbőrrel borított sátorban szállásolták el, és egy göröngyös szalmazsákra fektették, mely penészes, dohos szagot árasztott, s valószínűleg hemzsegtek benne a tetvek. Miután gyorsan leltárba vette végtagjait és úgy találta, nincs komoly sérülése, megpróbált felállni. Mielőtt a kis német emberke válaszolhatott volna a kérdésre, egy másik férfi fellebbentette a sátor lapját, melyen keresztül erős, sós szagú óceáni levegő áramlott be. - A táskája, doktor, ha az egyáltalán - szólt a zömök idősebb katona, és Benjamin felé nyújtotta az értékes felszerelését. A férfinak az argonesei-ekre jellemző sötét szeme, kerek arca volt, és sokkal tisztábban beszélt spanyolul. Benjamin hálásan vette magához az épségben maradt táskát. - Igen, orvos vagyok, ki sebesült meg? Vezessenek hozzá! - Pescara tábornok legkiválóbb főtisztjét kell megvizsgálnia. Don Fransisco szerint lövés érte az oldalát, és erősen vérzik - világosította fel Benjamint a veterán katona, miközben elhagyták a sátrat. A parton számos hevenyészett toldaléképület és egyéb építmény állott. Az alkony ködös fényében tábortűz lángja lobogott. A tenger ismét élettelenül csendesen ringatózott, mintha az előző éjszaka vihara soha meg sem történt volna. Benjamin elhaladt a tűz mellé kuporodott, barátságtalan emberek csoportja mellett, akik csekély élelmiszer adagjukat, a száraz kétszersültet és savanyú bort lakmároztak reggeli gyanánt. A férfi gyomra megkordult, de ügyet sem vetett rá. A Balti-tenger vidékéről elvándorolt, rideg, szőkehajú luteránusok 10

társaságában nyugtalan, fekete szicíliaiak üldögéltek. A fehérbőrű kasztíliai hidalgó gőgösen keresztülnézett a falatozó, császári szövetségeseken. - Hol vagyunk? - kérdezte egyszerre. - Nézzen végig a parton - válaszolt a spanyol katona. - Az alacsony sziklák mögött Marseille hatalmas kikötője fekszik. Ostrom alá vettük a várost, és ágyúinkkal sikerült is áttörnünk a falakat, de amíg utánpótlás érkezik a tengeren, Marseille bevehetetlen - tette hozzá keserűen. Benjamin tisztában volt vele, ha a császári csapatok rájönnek arra, hogy ő is utánpótlást szállított volna a városnak a semleges Genovából, búcsút mondhat az életének. Jobbnak látta, ha hallgat. A helyzetet csak súlyosbította, hogy családja az ostromlott város lakója volt. Kétségtelen, hogy mostanra már magukon kívül voltak az aggodalomtól, ahogy Benjamin is halálra izgulta magát értük. - Malagába tartottunk. Igazán messze elsodort a vihar - mondta zordan. Olyan közel volt, s mégis oly távolinak tűnt számára a megmenekülés. - Hol van az a parancsnok? Úgy látom mások is megsebesültek. - Benjamin végre elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy kérdezzen, miközben az enyhén emelkedő hegyoldalon egy fából készült kis kunyhó felé tartottak, melyet néhány katona őrzött. A morózus tekintetű spanyolok utat nyitottak az argonesei előtt, aki bevezette az orvost. Miközben

Benjamin

szeme hozzászokott

a félhomályhoz, folyamatos

kasztíliai

káromkodások fültanúja volt. Eszébe jutott apjának néhány híres szitkozódása, amiből arra következtetett, hogy a kapitánynak szintén sevillai származásúnak kell lennie, ha ugyanazokat a páratlan kifejezéseket ismeri. - Hozzanak égő fáklyát - parancsolta Benjamin. - Semmit sem látok így. - Az alacsony priccshez lépett, és egy fekvő alakot pillantott meg, zubbonyán hatalmas, vörös folt éktelenkedett. Páncélját levették róla, a sebet pedig durván átkötötték. A férfi nyugodtan feküdt, és lélegzett. Benjamint valami tudatalatti ösztön egy pillanatra tétovázásra késztette, mielőtt hangos csattanással kinyitotta volna táskáját. A sebesültnek barna bőre volt, akár az argoneseinek, talán még sötétebb is, de vonásai - vékony, egyenes orr, magas homlok és széles áll klasszikus származásról árulkodtak. S a férfi valahogy olyan nyugtalanítóan ismerősnek tűnt. Az argoneseinek, aki eddig nyilvánvalóan nem ismerte Pescara kedvenc főtisztjét, most leesett az álla a csodálkozástól, és felváltva pislogott hol a sebesült katonára, hol a mellette térdelő orvosra. Az ismeretlen ajkát éppen ekkor újabb szitok hagyta el, s kinyitotta a szemét. Két azonos, brilliáns kék szempár kapcsolódott egymásba. - Mintha egy tükröt tartanának elém, amely fényben fürdik... míg én magam sötétben maradok - szólalt meg Rodrigo érdes hangon. 11

A fekvő férfi úgy hasonlított Benjaminra, mint egyik tojás a másikra! Minden megegyezett: a magasan ívelt szemöldökük, a széles, érzéki ajkuk, a szögletes álluk a sebhellyel, de leginkább a szemük, a ragyogóan kék torresi szemük! - A te bőröd színe arany, az enyém fekete. Gondolod, hogy ez jellemünkre... a sorsunkra utal? - kérdezte Rigo, miközben megvonaglott a fájdalomtól, mikor Benjamin remegő kézzel a véres kötés lefejtésébe kezdett. - Nem ismerem sem a jellemedet, még a sorsunkban sem tudok olvasni, de tudom a nevedet. - Benjamin érezte, hogy a sebesült férfi megdermed, miközben sötétben világító, nyugtain, fénylő szeme némán az arcát fürkészi. - Navaro Torres vagy, a testvérem!

12

Első fejezet

A sebesült férfi káromkodott egyet, és hihetetlen erővel Benjamin zekéjébe kapaszkodott. Navaro? - kérdezte remegő hangon. - Miért szólítasz így? - Ezt a nevet adta neked az anyád - biztosította Benjamin. - Nem hiszem, hogy apánk beszélt volna a fattyjáról a feleségének vagy a törvényes fiának. - Tévedsz - mondta Benjamin olyan nyugodtan, amennyire csak telt tőle, mikor megérezte a félvér zsoldosban támadt keserűséget, akinek a szorítása önkéntelenül engedett, mikor fivére a sebét kezdte vizsgálni. A francia tüzérség által használt éles fémlövedékek egy darabja hosszan, csúnyán megsebezte a férfit. - ”Kérlek, Istenem, ne engedd, hogy meghaljon, mielőtt apa viszont nem látta” - imádkozott magában Benjamin. Miközben tiszta vászon után kutatott a táskájában, így folytatta: - Apánk azóta keres, amióta eltűntél a gyarmatokról. Mindig azt hittük, hogy egy távoli taino faluba kerültél. Guacanagari bácsikád ezért követeket küldött szét az egész szigeten, még Kubába, sőt a távoli, kisebb szigetekre is. Benjamin látta, hogy a férfi arcára gúnyos hitetlenség kúszik, de higgadtan tűrte a kínzó fájdalmat Benjamin megvizsgálta a sebet, és kitapogatta a vasdarabot. - Navarónak szólítottál. Ez egy barbár név? Annyi biztos, hogy nem spanyol. - Taino, melyet az anyád adott neked, a tainok pedig nem barbárok. Sokkal több büszkeség és méltóság van bennük, mint a legtöbb kasztíliaiban, akivel valaha találkoztam - felelte Benjamin, miközben újabb éles vasdarabot húzott ki a sebből. - Úgy tűröd a fájdalmat mintha már hozzáedződtél volna. Mióta vagy katona? - Tizenegy éves voltam, mikor először besoroztak - válaszolt Rigo, és újabb szitkokat zúdított Benjaminra, mikor az folytatta a műtétet. Aztán úrrá lett fájdalmán, és így folytatta: - Úgy beszélsz az indiánokról, mintha közöttük nőttél volna fel. Él még a mama? Az orvos szeme egy pillanatra Navaro arcát fürkészte. - Sajnálom. Csak néhány hónapos voltál, mikor meghalt, te Xaragua-ban, egy délnyugati, gyarmati provincián éltél. Aliyah Guacanagarinak, a legnagyobb tiszteletnek örvendő caciques-nak a nővére volt, és egy híres hadvezérhez ment férjhez. Királyi családban születtél - tette hozzá Benjamin, miközben Navaro arcát vizsgálta.

13

A férfi szája ismét gúnyos mosolyra húzódott, majd arca eltorzult a fájdalomtól. Tekintete elhomályosult, és az ájulás ellen küzdött. - Taino - mormolta, mintha próbálgatná a szót, amitől végül megkeseredett a szájíze. - Az akcentusod sevilles-ira vall. Hogy kerültél oda? - kíváncsiskodott Benjamin, hogy elkerülje a további kérdéseket, melyek felzaklathatják testvérét. A férfinak nyilvánvalóan nem volt ínyére indián származása. - Mióta az eszemet tudom Sevilla-ban éltem, jó családban. Ysabel és Pedro de Las Casas nyomorúságos körülmények között neveltek, de jól bántak velem, ahogy mostohatestvérem, Bartolome is. Még kisgyerek voltam, az utcán játszottam, mikor megtanultam, mit jelent pogánynak lenni. Csupán ismeretlen apám kék szeme mentett meg attól, hogy eladjanak rabszolgának, mint a többi primitív indiánt. Benjaminnak nevetnie kellett a sorsnak e keserű fintorán, mely ugyanoda vezérelte vissza fivérét, ahonnan apját elűzték. - Apánk is Sevillában született. - Az egy hatalmas város. Nem lep meg, hogy soha nem futottam össze senkivel a családból. Én a nyomornegyedben nőttem fel. Te viszont, doktor, úgy nézem gazdagabb környékről származol. - Seville-ban már senkink sem lakik. A szüleim Indiába költöztek a Colon családdal. Engem Padovába, Velence államba küldtek, hogy doktort faragjanak belőlem. De hamarosan én is hazatérek. A gyarmatokon olyan, mintha igazi paradicsomban járna az ember, Navaro. Majd meglátod - ígérte Benjamin, mikor eszébe jutott gyermekkori lakóhelyének, Karibiának buja növényzete. - Csak ne légy annyira biztos benne, hogy veled megyek. A nevem pedig Rigo. Rodrigo de Las Casas, Pescara ezredes Császári Hadseregének kapitánya. Mikor Benjamin, hogy elállítsa a vérzést egy gyolcsot szorított a megtisztított sebre, a sebesült férfi elájult. Káromkodott egyet, és észrevette, hogy a vér átüt a vásznon. Még erősebben rászorította a kötést, és kurtán utasította az argonesei katonát, hogy tépjen hasítékokat a táskájában található felesleges gyolcsból. Benjamin látta, hogy a férfi lassan és ügyetlenül lát hozzá, türelmetlenül kitépte hát kezéből a vásznat, és hosszú csíkokat hasított le belőle, hogy átkösse vele Navaro derekát. Azaz Rigo derekát, helyesbített Benjamin. Rigo de Las Casas, akit spanyol kereszténynek neveltek fel. Vajon mit fog szólni hozzá, ha megtudja, hogy nagyszülei az inkvizíció máglyáján égtek el, ahogy az áruló júdeaiak, töprengett Benjamin komoran.

14

- Miféle sebész maga? - kérdezte egyszer csak az argonesei katona bosszúsan. - Hiszen be sem borogatta a lövés helyét tehéntrágyával vagy tollpihével. Ne hozzanak az embereim forró olajat, hogy kiégessék a sebet? Benjamin dühösen felsóhajtott. - A világ legjobb orvosánál és sebészénél tanultam a paduai egyetemen. A piszkos trágyától csak elgennyesedik a nyílt seb, és az nem segíti a gyógyulást. Ami pedig a forró olajjal való kiégetést illeti, több ember belehalt már, mint ahány megmenekült. A testvéremről van szó, nem engedem, hogy meghaljon. - Legnagyobb örömömre szolgál ezt hallani, mivel igen sokra becsülöm a kapitányt szólalt meg egyszercsak egy műveltnek látszó, nápolyi férfi. - Fernando Franciso de Avalos, Pescara márki, szolgálatára, doktor. Benjamin megfordult, hogy szemügyre vegye az alacsony, jófelépítésű, harci díszbe öltözött férfit. Az ezredes kesztyűjét és sisakját szárnysegédje cipelte utána. A szigorú, szögletes arcú Pescara átható tekintete feszülten vizsgálta Benjamint, majd pillantását az eszméletlen tisztre emelte. - A kapitány súlyosan megsebesült. Van valami rendesebb szálláshelyük is, mint ez a mocskos disznóól? - háborgott Benjamin. - Az egy hónapi eredménytelen ostrom alatt a franciáknak szinte minden a rendelkezésükre állt, de a Császári Hadseregnek nem volt szerencséje más menedéket találni, mint a csillagos eget - felelte Pescara keserűen. - Amióta Provansz kivállósága, Bourbon hercege elindította ezt az ostobaságot, Rigo én a szabad ég alatt háltunk. - Úgy érti most abbahagyják az ostromot? - kérdezte Benjamin reménykedve. Elég ha csak Rigot

eljuttatja

Marseille

nagybátyjuk

otthonába,

s

esélyei

a

túlélésre

máris

megsokszorozódnak. Pescara vállat vont. - Elegem van a felelőtlen vérontásból. Nem nyerünk vele semmit. De majd meglátjuk Bourbon is így gondolja-e. Akárhogy is van, nincs egynapi járóföldre bizton ságos város, ahová Rigot elvihetnénk. - A márki ravasz tekintete Benjamint kémlelte. - Mit jelentsen ez a szembetűnő hasonlóság maguk között? - A fivérem - közölte egyszerűen Benjamin, miközben azon tűnődött, vajon mennyit kockáztatna azzal, ha felfedné magát a spanyol-olasz nemes előtt. - Értem. Ez egyenes beszéd. Mégis fogadni mernék, hogy nem egy anya hozta magukat világra. Rigo az Új Világban született, egy kitaszított, pogány szajha gyermekeként. Maga viszont tiszta vérűnek látszik. Benjamin majdnem elnevette magát ezen a komor irónián. Méghogy tiszta vér egy spanyol zsidóban! - Az apám családja sevillai származású, de a gyarmatokon él anyámmal. Az öcsém 15

a húgom és én már az Új Világban születtünk. Rigo is visszakaphatja a születésénél fogva megillető jogait. Ha sikerül megmentenem az életét. Magának mennyit ér? - Együtt harcoltunk Itália széltében hosszában. Olyanok vagyunk, mint két testvér. - A márkinak e szavaknál szeme sem rebbent. Benjamin kockázatos lépésre szánta el magát - Mit szólna, ha azt mondanám, barátaim vannak a kőfalon túl, akik hazavárnak engem és a testvéremet is? - Még a lélegzetét is visszatartotta, miközben a nyugtalanító fekete szemek végigmustrálták. Pescara hirtelen harsányan felnevetett. - Tehát az ellenséges oldalon szenvedett hajótörést! Mégis úgy beszéli a kasztíliait mint a sevillait. - Gyorsan az argoneseihez fordult és így szólt: - Várj odakint és senkinek egy szót se arról, amit az imént hallottál, különben az életedbe kerül, Alonso. A katona kötelességtudóan bólintott, és engedelmeskedett. Pescara egy ideig Benjamint fürkészte, aztán gyengéden így szólt: - Zsidó. Ugye maga zsidó? - Apám szerint a számkivetett előnyösebb kifejezés. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy betegyem ide a lábam. Pescara bólintott. - Mivel más módon nem tudom megmenteni Rigo életét, bízom benne, hogy jó emberismerő vagyok, és engedélyt adok, hogy Marseillebe vigye a testvérét. Bánjon vele jól, doktor. Mi a neve? Csak hogy tudjam, ha esetleg megbetegednék, mikor legközelebb Provanszban járok - tette hozzá száraz humorral. - Torres. Benjamin Torres, Spanyolország császári fenségének családjából - felelte a férfi. Az ezredes bólintott. - Mondja meg Rigonak, hogy minden jót kívánok az új életéhez. De ha beleunna, segíthet kiverni a franciákat Itáliából. - Gyorsan tintáért és tollszárért kiáltott, aztán megírta a menetlevelet Rigo és Benjamin számára. Miután átadta, elhagyta a kunyhót, majd parancsot adott az őrjáratnak, hogy kísérjék el de Las Casas kapitányt, és engedelmeskedjenek az orvos utasításainak. Benjamin óvatosan irányítgatta a betegszállító hordárokat, akik Navarot keresztül cipelték a császári csapatokon. Ahogy lassan elvonultak mellettük, a férfi szemügyre vette a mocskos, rongyos ostromlókat, a szőke hajú német zsoldosokat, a fiatal argonesei dobos fiúkat, a dölyfös kasztíliai nemesurakat. Mindenki feszült figyelemmel hallgatta Pescarának a meleg, őszi levegőben szárnyaló szavait. - Gyermekeim, a marseilleiek finom lakomával várták látogatóikat az elmúlt hetekben. Ha arra fáj a fogatok, hogy ma a paradicsomban vacsorázzatok, kövessétek a Bourbonokat. Ha nem vágytok ilyesmire, ahogy én sem, térjetek velem vissza Lombardia fennsíkjaira, mely

16

megérett arra, hogy leszakítsák! - A helyeslő mormogás elnyomta a provanszál Bourbonok sóvárgó hangjait. Isaac Torres, ahogy a rémület és a csodálkozás vegyes érzésevel az öntudatlan férfi fölött állt, tisztán érezte életének mind a hetvenkilenc évét. - Mintha tükörképet látnék a félhomály. - Biztos, hogy ő az - szólt Benjamin gyengéden. - Majd ha magához tér, megláthatod, hogy kék a szeme, mint a Torreseké. - Ha magához tér. Láza van. De talán jobb is lenne, ha nem élné túl. - Benjamin elszörnyedt, mire az öregember vigasztalóan a vállára tette bütykös kezét. - Biztos vagyok benne, hogy Aaron fia. De te magad mondtad, hogy spanyol keresztények nevelték fel, egy primitív család, nyilvánvalóan babonások, írástudatlanok... - Navaro művelt, könyveket találtam a táskájában. Nem civilizálatlan és tudatlan - fakadt ki hevesen Benjamin. - A neveléséből adódóan nem kétséges, hogy buzgó gyűlöletet érez a zsidók iránt próbálta meggyőzni Isaac unoka öccsét. - Az ő ereiben is zsidó vér folyik. Ha majd megtudja, majd nem fog gyűlölni - ellenkezett Benjamin. Isaac a fejét rázta. Korábbi sűrű, fémszürke haja mostanra hófehérré vált és megritkult, de ráncos arca erélyes, ravasz és rideg ember benyomását keltette. Átható kék szeme, az egyedüli vonás, melyet fivére jóképű fia is örökölt, könyörületesen szegeződött Benjaminra. - A nagyapádra ütöttél, legyen áldott az emléke, akiről a nevedet kaptad. Mindig hajlott az optimizmusra. Én azonban, mivel hosszú ideig foglalkoztam politikával, realista vagyok. Navaro nem fogja kitörő örömmel fogadni a hírt, miszerint egy zsidó örököse. Ő zsoldos, egy felbérelt orgyilkos, a csőcselék közül, akik letarolták egész Provanszt. Most pedig úgy özönlik el Itáliát, mint a sáskák. - Apánk is katona volt a mór háborúban, ő is a spanyol monarchiáért harcolt. - És nézd meg, mi lett a jutalma! Szülei, fivére és a húga a Szentszék máglyáján égtek el, a család többi tagjának szerencsére sikerült elmenekülnie Kasztíliából, és bizonytalan menedéket találnia Marseille-ben. Ez az ember átkon nevelkedett, a keresztény átkon. Jól vigyázz, Benjanin, nehogy ellened fordítsa! - Tudom, hogy el van keseredve. Azt hiszi, apa eltaszította magától, de én meg tudnám győzni arról, hogy az igazság az, hogy kereste, és soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer majd megtalálja. Tudod mit jelent most ez apám számára, Isaac bácsi? Megszakadna a szíve, ha Navaro meghalna, mikor végre egymásra találtunk. 17

Isaac türelmetlen mozdulatot tett a kezével. - Csak annyit tehetek, hogy figyelmeztetlek, kell, hogy... A hatalmas hálószoba ajtaján hangos kopogás hallatszott, mely félbeszakította a férfit. Isaac kérette a szolgát. A férfi fejet hajtott urának mielőtt megszólalt. - Szolgálatára, Judah Toulon és Miriam kisasszony lent várakoznak. Benjamin szeme felragyogott az örömtől. - Miriam! Már hónapok óta nem láttam. Több hete, hogy az utolsó levelét megkaptam. Isaac felnevetett. - Üzentem nekik, hogy épségben megérkeztél, mihelyt a nap első sugarai feljöttek. Tudtam, mennyire aggódnak a hajótörés miatt. Kész csoda, hogy nem fulladtál meg. Menj, nyugtasd meg kedvesed, hogy semmi bajod. Benjamin aggodalmas pillantást vetett Navarora. - Talán kikérem Miriam tanácsát a sebbel és a lázzal kapcsolatban. Olvasott néhány régi arab és héber feljegyzést a sebesültek ápolásáról, ami ellent mond a gall módszernek. Vigyázzon a fivéremre, Paul - intézte végül szavait a szolgához. - Szóljon, ha magához tért. Azonnal jövök. - Ha nem pihensz le, nem fogod már sokáig bírni, és akkor nem lesz kit ápolnod. Menj, mondd meg Miriamnak, hogy tényleg ép és egészséges vagy, aztán aludj egy kicsit. A te helyedben én a jegyesedre bíznám a fivéred ápolását, ő is szakember - tanácsolta Isaac, miközben a süppedős, török szőnyegen a kitárt ajtó felé igyekeztek. Benjamin elgyötört arca jókedvre derült. - Én pedig tudom, milyen sokra tartod a női doktorokat - mondta tettetett komolysággal. - Sohasem fogom megérteni, hogy egy olyan értelmes ember, mint Toulon, hogy engedhette a lányát Padovába az orvosi egyetemre - csóválta a fejét Isaac értetlenül. Talán mert az egyetlen gyermekéről volt szó, akit ő is olyan őrülten szeret, mint én - felelte Benjamin, miközben lefelé menet a széles lépcsősoron, néhány fokkal megelőzte idős nagybácsikáját. Isaac csak nevetett a fiatalság hevességén, és higgadtan követte a férfit. Miriam széles metszésű szürke szeme kedvese sovány, borostás arcát vizsgálta, majd a karjába vetette magát. Apja a háttérbe húzódott, és Isaachoz sietett. - Oh, Benjamin, már azt hittük vízbe fulladtál, mikor meg hallottuk, hogy a hajó elsüllyedt a viharban. Hogy tudtál egyáltalán keresztüljutni a Császári Hadsereg vonalain? - kérdezte Miriam, miközben gyorsan megvizsgálta a férfi külsejét. Bár zord időjárás szemmel láthatóan kimerítette és megtépázta Benjamin sértetlennek tűnt.

18

- Hosszú lenne most elmesélni, de igazán lebilincselő a történet, ugyanis maga Pescara ezredes adott kíséretet mellénk dicsekedett Benjamin. - A hadsereg útban van Itália felé. Az ostromnak vége. - Hála Istennek! - fohászkodott Judah. Isaac keresztülvágott a hatalmas, üres előtér fényes, rózsaszínű márványán, és előírásosan üdvözölte Judah Toulont. A két férfi, aki régebben üzleti riválisa volt egymásnak, egyre gyakrabban találta magát közös vállalkozásokban most, hogy a családok egyesülni látszottak Benjamin és Miriam házassága révén. - Gyere, Judah! Hagyjuk a fiatalokat magukra, biztosan meg akarják beszélni, hogyan élték túl ezt a pár hónapot egymás nélkül. Éppen tegnap kaptam üzenetet arról, hogy az a hajód, amelyik Sublime Porte-ból indult, szerencsésen megérkezett a kikötőbe. - Hogy értesülsz te mindig mindenről ilyen hamar? Igen, igen - sóhajtotta Judah, választ sem várva szónoki kérdésére, miközben egy óriási nyitott helyiségbe sétáltak, ahol egy szolga gyümölccsel és borral kínálta őket. - Van egy vég arany szövetem a legkitűnőbb fajtából, sőt néhány ritka fűszerem is, édes sáfrány és zamatos paprika... Amint a két öreg hangja elhalt, Miriam kinyújtotta a karját, és hosszú, vékony ujjaival végigsimított kedvese arcán. - Oh, Benjamin, annyira aggódtam. - Neked semmitől sem kell félned az életben - nyugtatta a férfi, aztán a karjába vette, és alaposan megcsókolta. Miriam gyengéden, de határozottan kiszabadította magát. Kimerült vagy, és pihenésre van szükséged. - Ez a hely pedig túl népes. Gyere - biztatta Benjamin nőt, és húzni kezdte a kezénél fogva. A könyvtárba mentek, mely számukra azt a különleges helyet jelentette, ahol kettesben mindent megbeszélhettek. Benjamin két serlegbe vizezett bort töltött, s az egyiket Miriamnak nyújtotta. - Mondanom kell valamit - szólt komoly, s egyszersmind diadalittas hangon. Miriam telt, kifejező ajka felfelé görbült, mikor finoman hörpintett a borból. - Miért van az az érzésem, hogy te és Isaac bácsi eltitkoltok valamit apám elől? - Megtaláltam a fivéremet, Navarot! Miriam szeme elkerekedett a csodálkozástól. - Azt... azt a félvér fiút, aki eltűnt Indiából, mielőtt te megszülettél? Itt? - A Császári Hadseregben szolgál. - Benjamin gyorsan elmesélte hajótörésük történetét, aztán, hogy hogyan kezelte Pescara kapitányát, végül pedig előző esti megérkezésüket a Torres házba. - Csoda, hogy az éjjeli őrjárat le nem puffantott benneteket - mondta ijedten Miriam, elszörnyedve a gondolattól, hogy Benjamin milyen közel járt a halálhoz. 19

- A legjobb provanszi kiejtésemet használtam, elhiheted, mégis az egész császári csapat visszavonuló szárnyának utasítása kellett ahhoz, hogy kaput nyissanak. Rigo súlyosan megsebesült, Miriam - tette hozzá bánatosan. - Félek, hogy nem éli túl. - Hogy lehetsz benne ennyire biztos, hogy Rodrigo de Las Casas, egy spanyol a te testvéred? - hitetlenkedett a lány. - Gyere - parancsolta a férfi, és letette a serleget, majd megragadta Miriam kezét. Megmutatom. Mikor beléptek a betegszobába, amely a második szint hosszú folyosójának végében állt, Benjamin elküldte Pault, majd az ajtó melletti tartóból kiemelt egy súlyos ezüst gyertyatartót. Az ágyhoz lépett, ahol Rigo kábultan feküdt, és visszahajtotta a takarót. Miriam sikolya visszhangzott a hideg szoba csendjében, és hol Rigora, hol pedig Benjaminra bámult. - Most már látod, miért voltam ennyire biztos benne - szólt lágyan. - Még a szeme is torresi, Miriam, tündöklő kék barna arcán. Navaro ekkor felnyögött álmában. Miriam kinyújtotta a karját, s kezét szakszerűen a férfi homlokára tette, majd ujjaival ki tapintotta érverését a nyakán. - Láza van. Adtál neki valami nyugtatót? - Mákoldatot, többet is, mint amennyit használni szoktam, de a seb még mindig nem zárult össze, és féltem, ha forgolódi kezd, a vérzés újra megindul. Szükségem van a segítségedre, Miriam - könyörgött Benjamin. - Te ápoltad azt az asszonyt, akit tavaly egy vadászat alkalmával megsebesített a vadkan. - De Blois grófnőről beszélsz? A várostól egy mérföldre állt a kastélya, ahová elhívtak. Kész csoda, hogy kibírta addig. Elég sokáig tartott, míg megtaláltak. - Azt mondtad, jobban összevarrtad a sebét, mint más a széthasadt zubbonyt, pontosan emlékszem a szavaidra? - Igen, de ő az én betegem volt, egy asszony, aki balesetet szenvedett egy vadászaton. Semmit sem tudok a harctéri sebesülésekről azonkívül, amit Hippocratestől és az araboktól olvastam. A súlyos vágások kiégetésének általános módja, hogy forró olajjal állítják el a vérzést. - Amibe több ember belehal, mint ahány megmenekül - felelte Benjamin erélyesen. - Túl sokat beszélgettél azzal az elmebeteg svájcival, Theophrastus de Hohenheimmel, mikor Bázelben jártál - dorgálta Miriam. - Jobban szereti, ha Paracelsusnak hívják - javította ki a férfi. - Viszont nem rendelkezem az övéhez hasonló gyakorlattal a harctéri sebesülések terén. Azt tanácsolta használjál nedves, 20

hideg nyomókötést, és hagyjam a seb egy területét szabadon lecsapolódni, így a test önmagát tisztítja és gyógyítja. Ez azonban csak akkor célravezető, ha a nyílás szoros. A mi sebünk viszont olyan nagy, mint a tenyerem, és... - Csak nem azt akarod, hogy én varrjam össze, ahogy a grófnő sebét? Nem tudom megtenni, Benjamin - mondta bizonytalan hangon Miriam. - Tisztában vagyok vele, hogy ilyet még nem csináltál.. - Főleg nem nő egy férfin! - kiabálta a lány szenvedélyesen. Miriam gyakorlata eddig kizárólag nőnemű páciensekre korlátozódott, annak ellenére, hogy Padovában ugyanazokat az előadásokat hallgatta, és ugyanazokat az anatómiai boncolásakat tanulmányozta a férfi és női tetemeken, mint hímnemű iskolatársai. - Ugye a grófnő teljesen felépült? - Benjamin a lány hallgatását beleegyezésének vette, és folytatta. - Kérlek, Miriam, a testvéremről van szó, szükségem van a segítségedre. Kiváló orvos vagy, és tapasztaltabb sebész, mint én. - De csak azért, mert nőnek születtem, és kiskoromban sokat kellett kézimunkáznom ellenkezett a lány. - Hajlandó vagy legalább megnézni a sebet? - kötötte az ebet a karóhoz a férfi, miközben meg volt róla győződve, hogy a nő úgyis bele fog egyezni. Miriam bólintott, mire Benjamin visszahajtotta az ágytakarót, láthatóvá téve Rigo sebesült testét a gyertyák imbolygó fényében. - Hadd húzzam el a függönyöket. A nap teljes erővel tűz odakint - mondta Miriam, és sietősen megrántotta a zsineget, mire azonnal vakító, fehér fény öntötte el a szobát. Aztán visszament az ágyhoz, melyben egy ismeretlen férfi feküdt, akinek olyan volt az arca, mint Benjaminé. De míg kedvese haja aranyló színű, és bőre fakó, addig a Rigoé hollófekete, bőre pedig sötét. Kidolgozott mellizmait sűrű, ébenfekete szőrzet borította, mely aztán fokozatosan megritkult, és eltűnt a takaró alatt, amit Benjamin a férfi lapos, izmos hasa elé tartott. A seb szaggatottan húzódott éppen a köldök fölött, körülölelve Rigo oldalát. Miriam szemöldöke összeráncolódott az összpontosítástól. - Elég csúnya. Sok lövedéket szedtél ki? - Igen. Csak azon imádkozom, hogy minden darabot megtaláltam. Ágyúlövedéknek minden elképzelhető fajta éles fémet felhasználnak manapság. - A spanyolok megrohanták Franciaországot. Nem mi indítottunk ostromot a városaik ellen. Biztos vagyok benne, hogy védőinknek nem volt más választásuk, mint azt használni, ami a kezük ügyébe akadt - felelte keserűen Miriam, és nem kívánta megérinteni másodszor is az eszméletlen férfit. 21

A Habsburgok és a Valois-k között nincs szó jóról vagy rosszról ebben a háborúban, csupán dinasztikus törekvésekről, helyek mindkét oldalon ártatlan emberi életeket követelnek magyarázta gyengéden a férfi, s nem kerülte el figyelmét Miriam szokatlan idegessége. - Ez itt egyáltalán nem úgy néz ki, mintha ártatlan volna, s sebesülései számából ítélve fogadni mernék, hogy sok francia katona megkapta érte a jutalmát. - Miriam kényszerítette magát, hogy megvizsgálja a seb széleit. - Nem látok gennyesedést, de igazad van, össze kell varrni, különben soha nem fog begyógyulni, mielőtt ki nem tisztul. - Egy pillanatig tétovázott, aztán Benjaminra nézett. - Összeszedem a tűt meg a cérnát, amivel a grófnő sebeit összeöltöttem, te pedig addig... Benjamin türelmetlenül megrázta a fejét. - Én hozom ide Ruth néni varródobozát. Te már varrtál sebet, én még nem. Kérlek. A testvérem. Miriam lemondóan sóhajtott, és mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. - Ha apám megtudja, hogy egy férfit kezeltem, ráadásul összevarrtam a meztelen bőrét... Le kell kötnöd valamivel apa és a bácsikád figyelmét. - Te mindig mindenre gondolsz - sóhajtott megkönnyebbülten Benjamin. - Szólok Paulnak, hogy őrködjön, aztán hozom a táskát, mielőtt a nénikém felébredne. Tegnap este sokáig feltartottuk - tette hozzá a férfi, és kacsintott egyet, mikor elhagyta a szobát. Ekkor Rigo halkan felnyögött, és megpróbálta felemelni a kezét. Miriam kiszabadította a sebesült öklét az összegabalyodott ágytakaró alól, és a tenyerébe fogta. Egyáltalán nem hasonlított egy kegyetlen zsoldos eldurvult kezére. Tenyere kissé kérges volt, de körmeit tisztán tartotta, és olyan finom vonalúra vágta, mint Benjamin. Miriam ismét elcsodálkozott a két testvér testfelépítésének és arckifejezésének hasonlatosságán. Sőt, úgy tűnt, a provansziak magas termete is illik rájuk. A spanyol mégis valahogy teljesen különbözött Benjamintól, de nem a sötét arcbőre, vagy a haja színe volt az, ami mássá tette. Félig taino indián volt, Aaron Torres elátkozott fia, akit apja megszállottan keresett. Ahogy Miriam a férfi arcát tanulmányozta, azon töprengett, vajon milyen dühös lenne ő Magdalena Torres helyében, ha olyan férje lenne, aki fattyú gyermeke után kesereg. Magdalena öt gyönyörű gyermekkel ajándékozta meg Aaront. - Miért pont te kellesz neki? kérdezte hangosan a lány, miközben Rigo iránti érzelmei egyre jobban felzaklatták. Mintha félt volna ettől a tehetetlen, sebesült férfitól. - „De valójában attól félek, hogy választanom kell: vagy Benjaminnal maradok és elmegyek vele a gyarmatokra, vagy elveszítem őt.” Miriam gondolatait visszatérő kedvese szakította félbe.

22

- Itt a táska - közölte Benjamin, és figyelte, ahogy a nő óvatosan, elmerengve visszahelyezi Rigo kezét a takaró alá. Miriam az ablaknál álló asztalhoz lépett, és egy gazdagon megmunkált, ezüst kancsóból vizet töltött a mosdótálba. Jó alaposan megmosta a kezét, majd egy tiszta kendőbe törölte. Mutasd a tűket - parancsolta mély, nyugodt hangon. Benjamin elbűvölten figyelte, ahogy Miriam kecsesen, mintha tényleg egy szép kézimunkát készítene, összevarrja a sebet. A férfi letörölte a friss vért, mely az öltések nyomán kiszivárgott a hasadékból. - Nem kellene egy kis részt nyitva hagyni a gennynek? Miriam abbahagyta a munkát, és Benjaminra nézett. - Ez megint a barátod, Paracelsus módszere? Én azt hiszem a test kidobja a szennyeződéseket, amelyek olyan külső sérülésekből származnak, mint az ágyúlövés. - Nekem a svájci azt mondta, ő tiszta, üreges nádszálat használ, hogy a genny eltávozzon a sebből. Miriam furcsán nézett, aztán így szólt: - Nyitva hagyok egy kis részt. Lássuk működik-e nálunk is Paracelsus módszere. Mialatt a sebet varrták, Rigo forgolódni kezdett, de az ópium tartalmú altatószer megtette a hatását, és a férfi nem nyerte vissza az eszméletét. Mikor kész voltak, Miriam visszahajtotta a takarót, aztán felegyenesedett, miközben a hátát dörzsölte. - Biztosan elzsibbadt és fáj - sajnálkozott Benjamin. - Jól vagyok. Tegnap sokat aludtam. Te viszont úgy nézel ki, mint aki majd elájul a kimerültségtől. Már gondoskodtál a fivéredről. Most én mondom meg, neked mi használ. Az ágyba, Benjamin Torres. Pihenésre van szükséged, előtte azonban forró, tápláló ételre... - itt megállt, elfintorította az orrát - ...és fürdőre. Fogadni mernék, hogy napok óta csak a kezedet mostad meg. - Igazad van, és azt is csak azért, hogy Rigo sebét megvizsgáljam. Fürdők és eszem, de aztán mellette maradok. Láza van, s a patikusért is el kell küldetnem... - Láz ellen ugyanúgy írhatok receptet én is, ahogy te. Vigyázni fogok rá egész nap Benjamin. Neked pihenned kell. - Mi lesz apáddal? Nem fog megharagudni rád, hogy e férfit ápolsz? - kérdezte Benjamin, mert jól tudta, mennyire félti Judah a lányát. - Nem kell megmondani neki, hogy láttam a sebet, ráadásul össze is varrtam, elég ha annyit tud, hogy vigyázok rá, amíg alszol. Különben is - tette hozzá tettetett komolysággal most lemész, és szót emelsz a fivéred érdekében. Isaac-kal biztosan meg tudjátok lágyítani az apai szigort. 23

Benjamin arca egy pillanatra elkomorult. - Nem vagy túlságosan elfogódott Isaac bácsi támogatását illetően? Ugyanazt az idegenkedést érzi Rigo spanyol származásával szemben, mint te. Keresztény családban nevelkedett. - És fogalma sincs róla, hogy mi zsidók vagyunk - tette hozzá Miriam már nem olyan megértően. - Igazán izgalmas lesz, ha megtudja - mondta, és pajkos fény csillant a tekintetében, amelytől e szeme ezüstszínűre változott. - Ez úgy hangzott, mintha biztos lennél benne, hogy túléli - felelte Benjamin reményteljesen. - Adja Isten, hogy igazad legyen. - Azzal segítesz neki a legtöbbet, ha magaddal törődsz, így hát most kifelé! - adta ki az utasítást, és az ajtó felé taszigálta a férfit. Miután Benjamin elhagyta a szobát, Miriam türelmesen várakozott, ugyanis biztos volt benne, hogy apja fel fog mászni a hosszú, széles lépcsősoron csak azért, hogy meggyőződjön róla, szeretett gyermeke valóban egy mozdulni sem képes, súlyos sérültet ápol. Megérzése néhány perc múlva beigazolódott. Judah Toulon a sok lépcsőtől levegő után kapkodva beviharzott a szobába. Megigazította súlyos bársony köntösét, majd a lányra szegezte tekintetét. Isaac mögötte állt, és tehetetlenül megvonta széles vállát. - Isaac már beszélt róla, Miriam - szólt az öreg, és az ágyra mutatott. - Nem tetszik ez nekem. Civilizálatlan és spanyol. - De Benjamin testvére is, tehát zsidó - felelte a lány csendesen. - Az anyja nem a mi vérünkből való - makacskodott Judah. - Ahogy Benjamin anyja sem, te mégis áldásodat adtad rá, hogy hozzámenjek - válaszolta Miriam, jól tudva, apjának mennyire ínyére van a Torres Házzal kötött frigy. Isaac Torres és családja 1492-ben hagyta el Kasztíliát, és magukkal hozták a Torresek évszázadokon át felhalmozott vagyonának nagy részét is. Mihelyst Don Isaac letelepedett Marseilles-ben, és létrehozta első üzleti megállapodását a törökökkel, Judah Toulon érdemleges versenytársra akadt. Az elmúlt harminc év alatt a két férfi és a családja összebarátkozott, mint hittestvérek, abban a városban, mely gyakran viseltetett ellenséges érzülettel a nem keresztényekkel szemben. Most pedig ez a két leggazdagabb levantei kereskedő család készül egyesülni Marseille-ben a házasság révén. Judah ezt nem veszélyeztethette. - Rendben van - mondta legyőzötten. - Ha már egyszer rávettél a boszorkányságoddal, hogy gyógyítást tanulhass, azt hiszem nem akadályozhatom meg, hogy ezt alkalmazd is Benjamin testvérén. De legyen mindig egy szolga a közeledben - intette Miriamot, és végigsimított hosszú, gondosan ápolt szakállán. 24

25

Második fejezet

Rigo lassan eszmélni kezdett, mintha feneketlen mélységbe merült volna, és most kezdené felküzdeni magát a felszínre. Mikor mély levegőt vett, és megrázta a fejét, hogy magához térjen, fájdalom hasított a gyomrába. Aztán minden eszébe jutott: az ágyúlövés, aztán Pescara elkapta, orvosért kiáltott... és az öccse! Fájdalmában összeszorította a fogát, és erősen pislogott. Egy tágas szobában volt, mely sokkal nagyobbnak tűnt, mint Louise vidéki birtoka. A széles, félig nyitott üvegablakok mellett, melyeken keresztül meleg szellő áramlott a helyiségbe, súlyos bársony függönyök lógtak. A délutáni ragyogó napsugarak bearanyozták a vörös és kék színekben pompázó, bonyolult mintás, török szőnyeget. Az ágyat körbevevő drapéria, amit most széjjel húztak, a legfinomabb bársonyból készült, az ágy maga pedig puhább volt, mint az összes eddigi, amiben Rigo feküdt. Keze még a hófehér vásznat is olyan simogatónak érezte, mint a selymet. A bútorokat vastagon lakkozták és tekervényesen faragták, pontosan úgy, ahogy azt a gazdag provanszálok kedvelték. Egy teljes hónapig el tudnám látni az embereimet egy ezüst kandelláber árából, gondolta Rigo lenyűgözve. Az apja családja valóban gazdag, ha az ő otthonában van egyáltalán. De homályosan mintha úgy emlékezett volna, hogy Benjamin azt mondta Indiában élnek. Akkor hol a pokolban van most? Ilyen soká biztos nem volt eszméletlen. Aztán megérezte, hogy nézik. Ragyogó kék és tiszta szürke szempár kapcsolódott össze. Kétségtelen, hogy nő volt az illető az egyszerű, barna ruha ellenére is, amit viselt. Nemes, magabiztos vonások jellemezték, nem pedig a finom, hagyományos szépség. A vékonyan ívelt szemöldök és a magas homlok kiemelte széles metszésű szemét. Ahogy a napsugár a hajára vetődött, leírhatatlanul ragyogó, bronz izzással kelt életre a barna hajzuhatag. A tincsek kibomlottak, de ez csak fokozta a nő hajának selymes szépségét. Miriam nem mosolygott, még a szeme sem rebbent, mikor viszonozta a férfi alapos vizsgálódását, csupán minden kacérság és ravaszság nélkül végigmustrálta. Volt valami sebezhetőség és félénkség a lányban, amit igyekezett minél jobban elrejteni. - „Honnan ismerem ezt” - tűnődött magában Rigo, mikor a nő felemelkedett az ablak mellett álló Faldestol fotelból, és lassan, kényelmesen az ágyhoz sétált. Karcsú, s nő létére meglehetősen magas volt. - Kicsoda maga? - A férfi hangja olyan száraz volt, akár torka.

26

Miriam válaszra sem méltatta, hanem fogta az ágy melletti kancsót, és vizezett bort töltött egy ezüst serlegbe. Az Isten szerelmére, ezek aztán igazán gazdagok. Csak nem minden ezüstből van ebben a házban? - Igya ki! - parancsolta a nő, és egyik kezével a férfi szájához emelte a poharat, míg a másikkal a párnát a fejéhez emelte, hogy felültethesse. Franciául beszélt, bár a férfi spanyolul szólt hozzá. Rigo mohón ivott. Mikor Miriam elvette tőle a serleget, nehogy túlzásba vigye, a férfi is franciára váltott. - Még mindig Franciaországban vagyok? Hol van ez a hely, hölgyem? - Rigo elégedettséget érzett, mikor a bájos szemöldökök felhúzódtak a csodálkozástól, gondosan formált kiejtése hallatán. - Maga beszéli a nyelvünket? Örülök neki, mivel az én spanyol tudásom nem kielégítő. Ami pedig a kérdését illeti, ez Marseille. - Miriamnak titokban nevetnie kellett a férfi arcán átsuhanó rémület láttán. - Úgy bizony, spanyol, az ellenség táborában van - vetette oda könnyedén. - Nagyon elegáns börtön, messze jobb, mint amit valaha láttam. Hogy kerültem ide? kérdezte, aztán még hozzátette, miközben tüzetesen végigmérte a nőt -, és maga a legelragadóbb börtönőr, akihez valaha is szerencsém volt. Mi a neve? Miriam szoknyája redőibe rejtette ökölbe szorította kezét, és uralkodott magán. Milyen gyorsan forgatja a lapokat ez a gazember! Olyan hidegen válaszolt, amennyire csak telt tőle. Túl sokat kérdez. A nevem Miriam Toulon, az öccse, Benjamin jegyese vagyok, ő mentette meg az életét, és ő is hozta ide. Rigo egy pillanatra eltöprengett, miközben a nyugtalanító, fiatal nőn járatta a szemét. Úgy becsülte, Miriam elmúlt már húsz éves, noha csak most jegyezte el magát a fivérével. Talán özvegy. De rögtön el is hessegette ezt az ötletet. Valami csendes önuralom lengte körül a lányt, igen, és az a fajta ártatlanság, melyet Rigo olyan gyorsan felfedezett a nőkben, legyenek azok parasztlányok vagy jómódú asszonyok. - A bátyám spanyol, és Indiából származik. Hogy találhatott menedéket abban a városban, amelyet a Császári Hadsereg ostromol? Megint az a csalóka, szinte keserű mosoly, mely alig érintette a nő ajkát. - A Torres család tagjai spanyol születésűek évszázadok óta. Hosszú időn át, mielőtt a maga Károly királyának birodalma felépült volna, ezen a földön éltek egészen 1492-ig, mikor is száműzték őket, már ha le nem gyilkolták. Isaac bácsi, ide menekítette a családját, Marseille-be. A maga nagyapjának és a családjának már nem volt ilyen szerencséje. Amíg az apja Indiába utazott a Colónokkal, a Szentszék mindenkit elégetett, mint júdeaiakat. - Miriam szürke tekintete elködösült, hideg lett, mint a kő. 27

- Júdeaiak - visszhangozta a férfi, mikor a burkolt célzás cégre elhatolt ópium-gőzös agyába. Isaac, Benjamin, Miriam... - Zsidók. Az apám családja zsidó? - sziszegte. A sors keserű iróniája villámcsapásként érte, végül felnevetett. Pedig nem szabad lett volna. Az oldala mintha tűzben égett volna, mégsem tudta abbahagyni, csak hahotázott egyre. - Az indián vérem miatt is már majdnem eladtak rabszolgának. Az esélyeim most megkétszereződtek. Már az inkvizíció is elégethet! Micsoda szerencsém van ezzel a családdal! - Az édesanyja családjáról semmit sem tudok, de az apjáét jól ismerem. Bárki büszke lenne rá, ha Torresnek hívnák - mondta Miriam hűvösen, megdühödve erre a nyers, faragatlan barbárra. Rigo végre lecsillapodott, és az oldalába hasító fájdalomtól elgyengült. Homlokán izzadság gyöngyözött. Miriam gyorsan föléhajolt, lerántotta a takarót, hogy megvizsgálja a sebet, miközben hideg tenyerét erélyesen a férfi izmos mellkasára szorította, hogy leszorítsa az ágyra, míg megnézi, nem szakadtak-e fel az öltések Rigo heves mozdulatára. A férfi bár gyenge volt, igyekezett ellenállni. A Szűz Mariára, hiszen itt meztelenül fekszik, az öccse ártatlan jegyese pedig le akarja húzni róla a takarót! - Súlyosan megsebesültem. Szóljon Benjaminnak, hogy segítsen! Ő orvos - kiabálta csikorgó foggal. - Én is az vagyok. Benjamin három napja nem aludt, hajótörést szenvedett, aztán magát cipelte. Most pedig maradjon csendben és nyugton, hogy ellenőrizhessem, tönkretette-e a munkámat. - A nő hideg, tiszta kiejtése hamar meggyőzte Rigo-t, hogy feladja az egyenlőtlen küzdelmet. Miközben Miriam ujjai ügyesen kitapogatták égő fájdalmát az oldalában, a férfi némán, megigézve bámulta. - A munkáját? Maga operált meg? Akkor nem csodálkozom, hogy úgy érzem magam, mint aki hamarosan tiszteletét teszi Szent Péternél és az angyaloknál! - Én pedig azon csodálkozom, hogy aki olyan életet él, mint maga, mitől biztos benne, hogy nyitva állnak előtte a mennyország kapui - vágott oda csípősen a lány. - Csak annyit mondtam, hogy meglátogatom őket, nem pedig azt, hogy be is fogadnak válaszolta a férfi növekvő csodálattal. Miriam hideg vizes borogatást tett Rigo lázas oldalára, s a fájdalom valóban enyhült. - Mi van a vízben? - Szeme kíváncsian kutatta az apró üvegcsét, melynek tartalmával a nő megnedvesítette a ruhát. - Aloé, kámfor és néhány más vadvirágpor, amit magam szedtem és szárítottam meg a nyáron - felelte. - Feküdjön nyugodtan! Meglazította az egyik öltést. - Öltést? Maga összevarrt engem, mint egy átkozott ruhadarabot? - hitetlenkedett a férfi. Mikor Miriam elvette a kezét a sebről, hogy friss borogatást rakjon rá, Rigo odakapott, és 28

félredobta az átforrósodott gyolcsot. Aztán felemelte a fejét, hogy megvizsgálja a sérülést. Néhány figyelemreméltó káromkodást ejtett az apostolok szerelmi életéről, majd visszahanyatlott a párnára. - Hívja ide Benjamint! Ember vagyok, nem pedig holmi kézimunka. Szét kell vágni az öltéseket, és kiégetni a sebet! - Éppen Benjamin volt az, aki meggyőzött arról, hogy a legszokatlanabb hímzést próbáljam ki magán - ellenkezett Miriam elharapva a szavakat, miközben friss borogatást szorított a sebre. - Ő asszisztált, amíg én varrtam. - Zsidók! Mind őrültek! A Szentszéknek talán mégis igaza volt, hogy kikergette magukat Spanyolországból! Miriam erős késztetést érzett, hogy eleget tegyen a férfi parancsának, és kitépje az összes öltést, de Rigo erőfeszítése önmagában is megtette a hatást, és a férfi kimerülten, zihálva hanyatlott a párnára. Testében a láz emelkedett. Mikor ismét elvesztette az eszméletét, a lány még egyszer nedves ruhát tett a sebre. Uramisten, a vérzés megszűnt azon a kis helyen, ahová Benjamin ösztökélésére egy nádszáldarabot helyeztek. Mégiscsak ő a felelős a testvéréért. Maga aligha tudja lefogni Rigo de Las Casast, ha hánykolódni kezd a láztól. Az égbolt színéről ítélve esteledett, Benjamin átaludta a napot. Miriam szeme a spanyol sebesült oldaláról fekete szőrrel borított mellkasára, izmos karjára, majd onnan az arcára vándorolt. Hálás volt érte, hogy azok a nyugtalanító pillantások nem gúnyolják és vádolják tovább. Ha Benjaminnak a jóság és a fény szerepét osztották, fekete türkörképe csak Hades leszármazottja lehetett! Gyorsan betakarta, és az ajtóhoz sietett, hogy hívja a szolgát. Miriam kurta utasításokat adott Paulnak. A szolga nemsokára puha, de erős kötéllel tért vissza. A nő egy pillanatra azt fontolgatta, hogy igénybe veszi Paul segítségét, de aztán lemondott róla. Még csak az kéne, hogy apja fülébe jusson, hogy egy lázas, meztelen férfit az ágyhoz kötözött! Megrázta a fejét, és eltökélten nekilátott. Rigo karját az ágy szélére húzni, és csuklóját a kötéllel az oldaltámasztékhoz rögzíteni viszonylag egyszerű feladatnak látszott. Miriam a férfi széles karját méricskélte. Hatalmas izmai ellenére, teste olyan karcsú volt, mint Benjaminé. Csuklója meglepően hasonlított az öccséhez, eltekintve a csúnya, fehér kis sebektől. És az egész felső teste arról árulkodott, hogy milyen gyakran adódnak különböző súlyosságú sérülések a katonai pályán. Minden karcsúsága ellenére, Rigo bizonyára a flamandok hatalmas ekevonó lovaira jellemző szervezettel rendelkezett Miután a kezeit kikötötte, a lábát vette szemügyre. Sóhajtva vette tudomásul, hogy ide a fél munka nem elég. Mintegy megerősítve Miriam megállapítását, a férfi előbb a csuklójára 29

erőstített kötelet rángatta meg, majd rúgkapálni kezdett. A takaró nyomban a földre hullott, és a leány szeme elé tárult Rigo egész teste. Miriam még sohasem látott meztelen férfit, legalábbis élőt nem. A padovai anatómiai előadásokon felboncolt, víztelenített tetemek valahogy nem készítették fel erre a látványra. Ez az ember a leghatározottabban élt. Hosszú lábai úgy jártak, mint a cséphadaró, lapos csípője pedig megfeszült, ahogy a szabadulásért küzdött. Miriam gyorsan elkapta és megkötözte az egyik bokáját, aztán sietve az ágy túlsó oldalára futott, s ott az előzőekhez hasonlóan rögzítette a másikat is. Csak a kötél kitartson. Lehajolt, és visszahelyezte a takarót az ágyra. Rigonak ki kell izzadnia a lázt. Minden ismert orvosi bölcsesség, egyetértett ebben. Bélelt, súlyos gyapjú szövetet terített a testre, miközben hiába próbálta pillantását elfordítani. Az anatómia órák alanyaihoz hasonlóan a férfi nem volt körülmetélve. Néhány zsidó kisfiú kivételével, akiket kezelt, Miriam még nem látott körülmetélt hímvesszőt, és Rigo de las Casas nem is volt kisfiú! Bár öntudatlan és láztól elgyötörten feküdt, nyers, férfias életerőről tett tanúbizonyságot, mely rendkívül kellemetlenül érintette a lányt. Miriam ezt Rigo alacsonyabb osztálybéli, spanyol származásának tulajdonította. Mégha folyamatosan beszélt is franciául. Benjamin említette, hogy könyveket talált fivére holmija között. Kizárt dolog, hogy egy barbár zsoldos írástudó egyen. Aztán vágott egy grimaszt saját előítéletén. Hát nem róla és nő társairól tételezte fel a legtöbb férfi, akivel találkozott, hogy képtelen könyveket olvasni, s még inkább a tartalmukat felfogni? Miriam az ablakhoz lépett, hogy bezárja a nyirkos, esti pára elől, majd szorosan összehúzta a bársonydrapériát. Bár az őszi levegőt enyhének érezte, azt fontolgatta, mégis tüzet kellett volna raknia a kandallóba, hogy a szoba átmelegedjen. De abban a néhány esetben, amikor követte a professzorának utasításait, túlzás volt azt állítani, hogy meg volt elégedve az eredménnyel. Persze ritkán kezelt lázas beteget, s ha igen, akkor is csak nőket egy-egy nehéz szülés után. Harctéren megsebesült férfit még soha. Benjamin kinyitotta az ajtót, és egy pillanatig csendben figyelte, ahogy Miriam feszülten bámulja fivérét. A nő ábrándozását különösen nyugtalanítónak tartotta. Aztán kizökkentette az álmodozásból. - Paul mondta, hogy kötelet hozattál vele. Navaro talán hánykolódni kezdett a láztól? Miriam azonnal megfordult, és végtelen megkönnyebbülést érzett, hogy átháríthatja a döntést problémás betegének öccsére. - Igen. Tüzel a homloka. Lekötöztem, nehogy újabb öltéseket szakítson fel a kézimunkámból - felelte komolyan. Benjamin aranyszőke szemöldöke a magasba szaladt. - Kézimunka? 30

- Ő mondta így. Az igazat megvallva, egyáltalán nem repesett az örömtől, hogy egy nő látta el a sebet, és még finom voltam - mondta zordan. Benjamin fintorgott. - Spanyol keresztények között nőtt fel, akik aligha nevezhetők a legelnézőbb népségnek. - Sőt, nem volt elragadtatva attól az újságtól sem, hogy apja családja zsidó. - Isaac bácsi figyelmeztetett, hogy a nevelése nem fogja megkönnyíteni az egymásra találásunkat. - Megkönnyíteni? Ez az ember egyszerűen lehetetlen. Ha úgy van, ahogy mondtad, és a tainok érzékeny lelkűek, akkor az ő ereiben nem az anyja vére folyik, csupán a bőre színét örökölte tőle. Nem tudom a spanyol katonákon kívül kire üthetett még a természete. - Ilyen volt apám is. - Úgy tűnt Benjamin egy pillanatra elgondolkodott, miközben ujjaival a lány selymes, barna hajába túrt. - Anyám persze állandóan megjegyzéseket tett a makacsságára. Gyere, nézzük meg, hogy van a betegünk. A férfi az ágyhoz sétált, és fölhajtotta a takarót. - A hőség már fullasztó a szobában, a teste meg tűzforró. - De nekünk azt tanították, hogy... - Akkor is azt csináltad, amit tanítottak neked, mikor a grófné sebét varrtad össze? tudakolta Benjamin ravaszul. - Nem találkoztam még olyan beteggel, akinek a lázát izzadással akarták volna lehúzni. Néhány élővel persze igen, de ezek a kezelés ellenére maradtak életben, nem pedig miatta. - Mit javasol hát, doktor? Használjuk az ellenkező oldal teóriáját, és alkalmazzunk hideget a láz ellen? - kérdezte félig kötekedve, félig kíváncsian a lány, ami eddig nem volt jellemző rá. - Spanyolországban a tainok olyan füveket használtak, ami nekünk itt nem áll rendelkezésünkre, de ennél talán fontosabb az, hogy hidegvizes ruhával lemosdatták az egész testet, úgy ahogy te a seb környéket. - Aloéval és kámforral? - hüledezett Miriam. - A bennszülöttek az aloé növény származékát használták, de azt hiszem a hideg víz volt az, ami segített a lázat letörni. Nem merek több ópiumot adni neki, amíg ilyen forró a teste és gyenge. Jól tetted, hogy megkötözted - tette hozzá Benjamin, mikor Rigo lázas dühöngésében ismét dobálni kezdte magát, ide-oda vetette a fejét. Miriam érezte, ahogy kigyúl a bőre, mintha őt is láz égetné, de Benjamin a bátyjával volt elfoglalva, s úgy tűnt semmit nem vett észre. Mikor a férfi arra kérte, hogy küldessen hideg, 31

tiszta vízért és még több gyolcsért, a lány úgy engedelmeskedett, mint egy hű kutya, és hálás volt azért az egy pillanatért is, melyet távol tölthetett a betegszobától és annak nyugtalanító vendégétől. Isaac feljött, hogy ellenőrizze őket, éppen mikor hideg borogatást tettek Rigo izzadságtól gyöngyöző testére. Ha meg is botránkozott rajta, hogy Miriam is segítkezik a feladatban, egy szót sem szólt. A lány azon imádkozott, hogy a férfi ugyanilyen szűkszavú maradjon akkor is, ha Judah-val beszél. Sötétedés után Miriam apja futárt küldött, hogy megtudja, mikor ér haza gyermeke. Mikor az egyszerű esti étket, a sült báránycombot Isaac és Ruth társaságában elfogyasztotta, Miriam üzenetet küldött a fiúval apja számára: megnyugtatta, hogy jól van, és Benjaminnak szüksége van a segítségére, nehogy túlerőltesse magát. A levél végére utóiratot írt. A szombat másnap kezdődött naplementekor. Természetesen akkorra hazatér, hogy együtt töltsék az ünnepet, Benjamint pedig vasárnap estig magára hagyja ápolásra szoruló fivérével. Most azonban fel kell váltania, hogy kedvese pihenni tudjon. - Tessék, ettől majd megnyugszik apa - mondta, miközben aláírta a levelet, és átnyújtotta a futárnak. Isaac Miriamra mosolygott, miközben megtörölte a kezét, és felállt az asztaltól. - Apád csak a biztonságodért aggódik. Azért kérdezősködik. A lány sóhajtott, és megpiszkálta a tányérján levő, pikáns hússzeletet. - Apám túl sokat aggódik, Isaac bácsi. - Bár nem volt a vér szerinti nagybátyja, Miriamnak mindig jólesett a férfi törődése. Ez az őszinte ragaszkodás volt az oka annak, hogy bácsikámnak, a kedves Ruth-ot pedig nénikémnek szólította. - És milyen jól teszi. Te vagy az egyetlen gyermeke, mégis beleegyezett, hogy Padovába menj az egyetemre, aztán gyógyíthass. Veszélyes és szokatlan élet ez egy nő számára mondta Ruth, és gondterhelt, barna szemével Miriamot fürkészte. - Judah, Isaac és én leszünk a legboldogabbak, ha feleségül mész Benjaminhoz. Talán egy vagy két gyermek majd el tud téríteni medikusi rögeszmédtől... legalábbis egy időre - tette hozzá mosolyogva. - Észhez tért már az a fiatal bolond a gyarmatokra való visszatérésével kapcsolatban? tudakolta Isaac. Miriam hirtelen úgy érezte, hogy csapdába csalták. Úgy szerette ezeket az embereket, mint a saját családját, és tudta, hogy jót akarnak. - Nem egészen. Ez az egyik oka annak, hogy még nem tartottuk meg a szokásos eljegyzési ünnepséget. Benjamint nem lehet eltéríteni attól a szándékától, hogy Indiában éljen, közel a családjához, gyógyítsa a tainokat és az ország

32

belsejében letelepedő szegényeket, ahol Aaron és Magdalena lakik. Megértem, hogy annyi idő után látni szeretné a szüleit, a testvéreit, de... - Tehetetlenül megvonta a vállát. - De nem akarsz vad indiánok és spanyolok között élni - fejezte be Ruth megértően, és eres tenyerével megpaskolta Miriam halvány, finom kezét, hogy megnyugtassa. - Az indiánoktól kell a legkevésbé félned - jegyezte meg Isaac savanyúan. - Ez a spanyol keresztény és az inkvizíció jelentik számodra a legnagyobb veszélyt. Aaron, csakúgy, mint az apja - Isten nyugosztalja szegényt - megtért, őt és a családját szakadatlanul visszaeséssel vádolják. Nem tartják be Mózes törvényeit, de én igen - makacskodott Miriam csendesen. - Egyetlen spanyol sem tud az ellenkezőjére kényszeríteni. - Annál nyomósabb okod van arra, hogy maradj. A zsidókat szigorúan kitiltották minden spanyol kolóniából. Az a bolond Benjamin nem képes megérteni, hogy micsoda veszély leselkedik ott rád - háborgott Isaac. - Arra nevelték, hogy betartsa a keresztény hitet, Isaac. Benjamin mindkét hagyományt tiszteletben tartja, ahogy az apja és a nagyapja is annak idején - tiltakozott Ruth, úgy érezte, hogy meg kell védenie kedvenc unokaöccsét. - És nézd meg, hova jutottak! A bátyám halott, a fia a dzsungelban él - kiabálta felháborodva. - Az lesz a legjobb, ha ezt a spanyol hazafit visszaküldjük a gyarmatokra, hogy vigasztalja Aaront - mondta Isaac felfelé mutogatva, ahol Rigo feküdt. - Miriam és Benjamin pedig éljenek csak itt biztonságban. Rigo nevének említésére Miriam különös, szorongó félelmet érzett. - Én már nem tudok több érvet felhozni, Isaac bácsi, Benjamin pedig hajthatatlan. Azt szeremé, ha mi vinnénk vissza a fivérét a gyarmatokra. De talán ha elmennénk, ott rádöbbenne, hogy mégsem odatartozunk, és soha többé nem fogunk már tartozni oda - győzködte a lány inkább magát, mint a többieket. Isaac felmordult, hogy jelezze, mi a véleménye Miriam tervéről, Ruth pedig felállt, és hívatta a szolgálólányt, hogy leszedesse az asztalt. Miriam elindult, hogy felváltsa Benjamint, és úgy érezte, hogy a széles kőlépcsőn tett minden egyes lépéstől egyre nehezebbek lesznek a lábai. Az esti beszélgetés meglehetősen felizgatta. Judah még mindig abban az álomvilágban élt, hogy Benjamin soha nem fogja elhagyni gazdag, biztonságos, kényelmesotthonát a spanyoloktól hemzsegő dzsungel kedvéért, de Miriam jobban ismerte ennél. Miriam és Benjamin csaknem hét évvel ezelőtt ismerkedett meg Padovában. A férfi jó tanuló volt, megigéző, professzorának kedvence, míg a lány zsidó és női volta kettős terhet 33

rakott a vállára. Még csak tizenhét éves volt, és életében először szakadt el az apjától. Benjamin megérezte, hogy az egyszerű, félénk külső alatt intelligens, határozott jellem rejlik, és védőszárnyai alá vette Miriamot, hogy egyengesse az útját. A lányban örök hála ébredt a férfi iránt, aki türelmesen várta, hogy befejezze tanulmányait. De meddig várna egy ilyen ember? Benjamin beutazta Itáliát, új gyógyítási módszereket ismert meg különböző egyetemeken, tapasztalatokat szerzett a híres, praktizáló doktorok mellett. Még annak a különös, legendás Paracelsusnak a kalandos utazásában is részt vett. Most pedig feleségül akarja venni, és hazavinni. Miriam nem csapta be magát, mikor a tükörbe nézett. Határozott, szögletes arcot látott, amelyet jelentéktelen, barna hajkorona keretezett. Alakja túlságosan is vékony, magassága, akár a legtöbb férfié. Álmodni sem merte volna, hogy egy olyan szőke és jóvágású férfi, mint Benjamin Torres egyszer majd feleségül kéri. A férfi kedves volt és gyöngéd, de mindenekelőtt tisztelte benne azt az éleselméjű nőt, aki ezt ki is akarta használni. Együtt szentelhették életüket az orvostudománynak. De hol? Indiában azok az elmaradott spanyol kolóniák vajon adnának ilyen jogot egy nő kezébe? Tudta, hogy Benjamin édesanyja, Magdalena gyógyításokat végzett a dzsungel ültetvényeken, vagy ahogy a bennszülöttek nevezik a hatok taino lakossága és a letelepedők körében. De Miriamnak hiányozna az apja és Marseille, nem különben gyűlölné azt az álszenteskedést, hogy úgy kell tennie, mintha keresztény volna, főleg ha még néhány besúgó pap is van az országban. - „Még csak huszonnégy éves vagyok, és még ártatlan. Szerethetnék, lehetne saját családom” - gondolta. De választ nem kapott sehonnan. Nagyot sóhajtott, aztán kinyitotta az ajtót, és belépett a betegszobába. Benjamin ott bóbiskolt az ágy mellett álló, magashátú fotelban. Szőke szakálla meg-megcsillant a lobogó gyertyafényben. Szeme beesettnek látszott. Még sokat kell pihennie. Azután Miriam pillantása Benjamin szeretett arcáról önkéntelenül az ágyon fekvő, sötét idegenre siklott. Rigo most békésen aludt, de Miriam tudta, hogy a láz még nem ment le, bár valamelyest csökkent Benjamin különleges, indián kezelésének köszönhetően. Miriam csendben keresztülvágott a szobán, letérdelt Benjamin mellett, és gyengéden megfogta a kezét. - Menj le, és vacsorázz meg. Ruth nénikéd megvárt az étellel. Aztán menj vissza a szobádba, ott nyugodtan pihenhetsz. Miriarn komoly könyörgése kikergette az álmot a férfi szebből. Bizonyára elszendergett. - Már korogni is kezdett a gyomrom, nem, dübörögni. - A lányra mosolygott, és ásított. - Menj, kérlek. Majd én vigyázok a testvéredre az éjszaka, holnap pedig pihenhetek a szombat előtt. - Addig rángatta Benjamin ruhájának az ujját, míg a férfi fel nem emelkedett. 34

- Pontosan úgy beszélsz, mint mikor Ruth néni le akarja venni a lábáról Isaac bácsit, pedig ők már ötven éve házások - Mikor Miriam megpróbálta kitaszigálni a férfit, Benjamin fürgén átölelte, és egyik kezével a lány álla alá nyúlt, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Ha nem sietünk, még a végén nem marad ötven évünk, amit együtt töltsünk. - A férfi lehajtotta a fejét, majd könnyű csókot lehelt Miriam ajkára, de mielőtt belemelegedett volna, a lány nevetve elfordult. - Ez a rövid alvás nyilvánvalóan fellelkesített. - Mikor jelenthetjük be a menyegzőt? - makacskodott a férfi, és még mindig nem eresztette el a lányt. - Éppen erről beszéltünk a bácsikáddal és a nénikéddel. Ők is azt szeretnék, hogy minél hamarabb, de... - De mind a hárman azt szeretnétek, ha nem térnék vissza a gyarmatokra - fejezte be lemondóan Benjamin. – Miriam, a hazám, az a paradicsom olyan ritka és olyan csodálatos, hogy a lélegzeted is el fog állni tőle. - Ahogy a spanyol inkvizícióé is, ha rámtalál - felel lány csípősen. - Nem Santo Domingóban élünk. A családom hatoja messze bent helyezkedik el az országban, elszigetelve. Száz mérföldön belül egyetlen papot sem lehet találni. Kanyargós, őserdei utak, lépcsős hegyhátak veszik körül, ugyanolyan biztonságban leszünk, mint máshol. Gondolod, hogy a zsidókat nem fogják kikergetni Marseilleből, ha Ferenc király úgy dönt, hogy figyelmét itáliai kalandozásairól Provanszra fordítja? - Évszázadok óta itt él a családom - kötötte az ebet a karóhoz Miriam. A férfi leejtette a karját, és elengedte a lányt. - Az enyémek pedig évezredek óta a gyarmatokon. A régi világ elmúlt. Gyere velem Indiába, Miriam. - Ezzel sarkon fordult, és elhagyta a szobát, de szavai ott visszhangoztak a nő fülében még akkor is, mikor elgyengülve az ágy melletti székbe rogyott Miriam magával hozta Gasparo Torella doktori tanulmányát a lues venerea-ról, erről a rettegett vérbajról, mely szexuális érintkezéssel terjedt és végigsöpört egész Európán. Amint Rigóra pillantott, azon tűnődött, vajon a Császári Hadsereggel való utazgatása során találkozott-e a férfi a félelmetes betegséggel. De amint maga elé idézte Rigo izmos, barna testét, ahogy meztelenül feküdt az ágyban, tudta, hogy nem. Bár a testét harcütötte sebek ékesítették, a bőre sima és egészséges maradt. Miután Miriam úgy döntött, hogy nem tanácsos ilyen gondolatokat forgatni a fejében, nekilátott a latin szövegnek. Rigo éjfél felé felébredt, rángatni kezdte a köteleket, és vízért kiáltozott. Miriam akit közben elnyomott az álom, rögvest felpattant, megtöltötte a serleget, aztán megpróbálta 35

felemelni a férfi fejét hogy megitassa néhány korttyal. Hamar rájött, hogy Rigo nincs tudatában annak, hol van, ugyanis lázas képzelgések gyötörték. Néhány vaskos, durva szót mormolt spanyolul, mikor a lány el akarta venni a poharat kiszáradt szájától. A víz javarészt Rigo mellkasára ömlött. Miriam félretette a serleget és felitatta a nedvességet egy darab fehér, tiszta ronggyal, amiből aztán a férfi szájába csavarta a vizet. Hosszú, türelmes küzdelem után sikerült enyhíteni Rigo szomjúságát, aki ismét teljes óntudatlanságba merült. Miriam csak ült, és a férfi lázban égő bőrét figyelte. Talán újra le kéne fürdetnie hideg vízzel?

36

Harmadik fejezet

Egy órával azután, hogy Rigo forgolódni és kiáltozni kezdett fájdalmában, Miriam összeszedte bátorságát, és nekilátott annak a megerőltető és nyugtalanító feladatnak, hogy a férfit hideg, nedves ruhával lemosdassa. Miután felhajtotta a nehéz ágytakarót, először is óvatosan megvizsgálta a „dréncsövet”, melyet Benjamin a sebbe helyezett. Már régóta nem gennyesedért, de az összevarrott terület vörösnek és elgyötörtnek látszott. A lány nyugtalankodni kezdett, hiszen összes professzora a dicséretre méltó gennyben hitt, mely kitisztította a sebet. Ennek ellenére azonban a páciens néha belehalt sérülésébe. - Hiszen annyi szabályt megszegtünk már, miközben ápoltunk, spanyol, mit számít még egy? - mormolta Miriam maga elé, és egy hatalmas, réz mosdótálban megnedvesítette a vásznakat, majd azokat a férfi mellkasára, karjára és lábára helyezte. Aztán igyekezve oda se nézni egy nedves rongydarabot pottyantott Rigo altestére is. Miközben a lány a borogatást cserélte, a férfi spanyolul kezdett motyogni. Miriam nem beszélte jól a nyelvet, de Benjamin csökönyös nógatására megtanulta megérteni a szavakat. Nem sokkal később azt kívánta, bárcsak ne tette volna. - Anyám... anyám? Ki vagy te? Királyi hercegnő, hah! Meghaltál, és elhagytál engem. Indiánok... feketebőrű bennszülöttek, gyávák... Bartolome azt mondta, meztelen hasukat kínálja fel a spanyol kardoknak... gyávák. Én nem vagyok gyáva. Én harcolok. Lekaszabolom az ellenséget, még a rabszolgakereskedőket is. Nem fognak vasra verten elhurcolni. Apám... egy átkozott! Légy átkozott amiatt az indián szajha miatt... Miriam megpróbálta lecsillapítani a férfit. Rigo időről-időre szünetet tartott, kimerülten zihált, majd ismét szidni kezdte Aaron Torrest. Újra átélte az öreg katonák mocskolódását a hadsereghez való csatlakozása idejéből, az első sebesülését, melyet a Pireneusok dermesztő hegyei között egy hátborzongató ütközetben kapott. Mindez akkor történt, mikor Rigo olyan idős volt, mint a lány, mikor Padovába ment. - „S még azt hittem, milyen bátor vagyok, csak mert nem apám közelében élek” - gondolta Miriam, és halk, megnyugtató szavakat suttogott a férfinak, hogy enyhítse szenvedését. Bármilyen megaláztatások zúdultak is Rigora, ott nőtt fel a Császári Hadsereg soraiban. Mostohatestvére, Bartolome pártfogásba vette a kisfiút, és maga tanítgatta. Miriam megtudta, hogyan tanult meg a férfi olvasni. A harcokban tanúsított halálmegvető bátorsága írástudással

37

párosult, mely igen ritka tudománynak számított a katonák között, így nem csoda, ha felkeltette Károly király egyik legkiválóbb ezredesének, a nápolyi Pescara-nak a figyelmét. Rigo szerető, csodáló szavakkal beszélt Pescara-ról. Úgy tűnt a férfi valaki mással töltötte be apja helyét, akit soha nem ismert. Rigo asszonyokat is talált magának. Miriam arca elpirult a férfi újra átélt szerelmi csatáinak hallatára. Nedves ruhát csúsztatott Rigo foga közé, s kis híján belefojtotta a szót felháborító, botrányos kalandjainak kellős közepén, melyek arról szóltak, hogyan vitt ágyba parasztlányokat és gazdag úrhölgyeket. Aztán Rigo hirtelen papért kiáltott, majd ismét felidézte a pillanatot, mikor az ágyúlövés érte, és sebesülten Pescara karjába rogyott. - Inkább gyónásra lenne szükséged, spanyol, nem mintha az megmenthetné fekete lelkedet - suttogta Miriam, és ahogy néhány rongydarabot a vízbe dobott, lefröcskölte a köntösét. Aztán Rigo egy nőről kezdett hencegni, akit Louise-nek hívnak. - Louise, gyere, szeress, engedd, hogy... - Miriam a fülére szorította a kezét, mikor a férfi féktelen részletességgel mesélni kezdte, mit csinálna Louise kéjsóvár testének különböző részeivel. Romlott barbár! A lány a vízzel teli, hatalmas mosdótálra pillantott, de ellenállt a kísértésnek, hogy az egészet a férfira zúdítsa, hogy letörje a lázát. - Ez is megteszi, hogy lehűtsem a beképzelt férfiasságodat, te bőgő vadállat! - Rigo férfiassága vigyázzba állt a nedves vászon alatt, amely hozzátapadt. A férfi már órák óta rángatta a csuklójára és a lábára rögzít kötelet. Váratlanul sikerült kiszabadítania az egyik kezét, és felült. Miriam gyorsan Rigo vállára vetette magát, és igyekezett visszabilincselni a kiszabadult öklöt, mielőtt a férfi újra ártana sebesülésének. A férfi Miriam nyakába temette arcát, forró ajka a lány meztelen bőrét égette a köntös széle fölött. Aztán harapdálni kezdte a hajlatot, mintha egy darab sült szárnyast eszegetne. Miriam a puha párnára taszította Rigot, de ehhez le kellett ülnie az ágyra, és a férfi meztelen testéhez simulna. A szabaddá vált kéz ekkor felé nyúlt, és elkapta a derekát, miközben Rigo azt mormolta: - Louise, drágám. - Mielőtt Miriam lecsillapíthatta volna kalapáló szívét, és úrrá lehetett volna magán, a férfi fürge ujjai az oldalára majd a mellére siklottak, és bátran simogatni kezdték, ajka pedig ismét a lány nyakára tapadt. Miriamot, mintha villámcsapás érte volna. Mozdulatlanul feküdt a férfi meztelen, izmos testén. - Olyan kicsi, híznod kéne - búgta Rigo, ahogy a lány mellét becézte a vékony pamutköntösön át. Miriam mellbimbója lázban égett, ahogy a meghitt és tiltott cirógatás nyers élvezete megfosztotta akaratától és józan eszétől. Benjamint soha nem engedte ilyen messzire jutni,

38

noha a férfi kísérletezett. Huszonnégy éve alatt férfi szája és keze még nem érintette így Miriamot! Aztán Rigo szavai kezdtek áthatolni az újonnan felébresztett testi öröm ködén át. - Olyan kicsi! Hízzál! - Miriam tudta magáról, hogy magas, csontos és nem különösebben telt, de mikor a férfi korábbi sértéseit, miszerint Louise-nak nevezte azzal tetézte, hogy megragadta a mellét, és úgy találta, a lány is kívánja őt, Miriam végre észhez tért. Dühkitörésében erőteljesen Rigo mellkasára szorította a tenyerét, rá se hederítve az ujjai között kunkorodó, rugalmas, fekete szőrszálak kellemes érintésére. Teljes erejéből a férfinak feszült, kiszabadította magát, majd lecsusszant az ágyról, és úgy lihegett, mint egy nyúl, melyet a földre tepert egy farkas. A köntöse teljesen átnedvesedett a férfi testére borított vizes vászontól. Mérgesen lesimítgatta ruháját, majd az ágy másik oldalára szaladt, hogy újra kikösse Rigo csuklóját. Mikor végzett, a szoba túlsó végében álló márványborítású asztalhoz sietett, és egy csepp ópiumot csurgatott a serlegbe. - Most ezt megiszod, és nyugton maradsz az éjszaka hátralévő részében, spanyol, különben a libatollal kitömött párnával hallgattatlak el! - bizonygatta, és egy kis vízzel öntötte fel az ópiumot. Mikor a férfi ismét beszélni kezdett, Miriam szétfeszítette az állát, és egyenesen a torkára zúdította az oldatot. Rigo köhögött, míg a lány meg nem masszírozta a nyakát, aztán nyelt egyet, majd megnyugodva egy pillanatra, visszafeküdt. Férfiassága nem különben, állapította meg a lány elégedetten. Miután Miriam széthúzta a függönyöket, a hajnal bágyadt, aranyló ujjai lassan tapogatózni kezdtek a szobában, és meleg sugárral árasztották el. A lány a sötétkék tengert bámulta a távolban. Az ő házuk bár közel épült a dokkokhoz, ahonnan a család jövedelme származott, mégsem nyújtott olyan kedvező kilátást a forgalmas kikötőre, mint Isaac palotája, mely a magas hegyen állt. - Gyönyörű napunk lesz - suttogta álmosan, miközben elgémberedett hátát tornáztatta. Mint előző nap Benjamin, ő is elszundított a magashátú, diófaszékben. A fotel gyalázatosan kényelmetlennek bizonyult, még a bársony tömések ellenére is. Forró, illatos fürdő és puha ágy képe lebegett Miriam szeme előtt. Az ágytakaró suhogó hangjai azonnal felriasztották álmodozásából. Megfordult, és látta, hogy Rigo a kötelékeivel küzd, melyek a matracra szorították. A lány az ágyhoz lépett, és hűvösen a férfi homlokára simította a tenyerét, miközben igyekezett, leplezni kalapáló szívverését. - A láza teljesen elmúlt. Helyes - mondta kimérten, és kényszerítette magát, hogy az átható kék szempárba nézzen. Miért van olyan érzése, hogy mégis teljesen más, mint a Benjaminé? Végtére is egyformák.

39

- Miért vagyok kikötözve, mint egy lemészárolandó disznó? - kérdezte a férfi mérgesen, szája kiszáradt, a feje pedig pont olyan erősen lüktetett, mint az oldala. Nekifeszült a köteléknek, és azon dühöngött, hogy ilyen legyengült állapotban kell mutatkoznia ezelőtt a hűvösen parancsolgató asszony előtt. - Huszonnégy órán át magas láza volt. Mit akart volna, mit csináljunk? Tartottunk volna talán öt szolgát maga mellett, hogy lefogják? - kérdezte bölcsen Miriam, miközben kioldozta a férfi bal kezét gúzsba kötő csomót. Mikor az ágy végébe lépett, hogy kiszabadítsa a bokáit is, Rigo megdermedt, és feltűnően csendessé vált. Kérlek, Jákob Istene, add, hogy ne emlékezzen az elmúlt éjszakára, fohászkodott Miriam. - Maga kötözött ki kezemet-lábamat szétfeszítve, asszonyom? - tudakolta Rigo halk, vészjósló hangon, mely arra késztette Miriam-ot, hogy felnézzen. A férfi egyik kezét és lábát már kiszabadította, de Rigo a sérülése következtében mégis olyan gyenge volt, mint egy báb. - Benjamin határozott így, ugyanis ez volt az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzuk, hogy ártson magának. - A lány hangja hihetetlenül nyugodt volt, de arcát enyhe pír öntötte el. Mikor az utolsó csomót is kioldotta, alig tudta visszafogni kezének remegését. Rigo figyelte a nőt, és észrevette... Nem, több volt ez annál, megérezte Miriam zavarát, aki jobban tudott uralkodni az érzelmein, mint bármelyik más nő, akit eddig ismert. Rigo megpróbálta felidézni, mi történt az este. Magas láza volt, és hánykolódott. Miután az évek hosszú során át több, mint száz ütközetben vett részt, hajszál pontosan tudta, miket beszél össze egy lázban égő, sebesült férfi. - Beszél spanyolul? - kérdezte Rigo, s a tekintete Miriam szemébe fúródott. - Nem eléggé, de megértem. Benjamin tanított meg - magyarázta, és tudta, hogy fölösleges hazudnia egy olyan embernek, aki ilyen könnyedén olvas az igazságban. - Miről beszéltem megkötözve, Miriam kisasszony, talán segítségéért könyörögtem az éjszaka magányos óráiban? - kérdezte keserűen Rigo, a legrosszabbtól rettegve. Miriam sóhajtott: - Többnyire össze-vissza fecsegett. Rigo keze meglepő fürgeséggel és erővel kapott a lány felé, és vasmarokba szorította a csuklóját. - Mit fecsegtem összevissza? - Rigo a fogát csikorgatta, és a szédülés fekete hullámai ellen küzdött, miközben a lány kezét szorongatta, és erőtlen izmait szidalmazta. Miriam megpróbálta kiszabadítani magát, és nyomban átértékelte a férfi legyengült állapotáról kialakított diagnózisát. - Engedjen el! Ez fáj, igazán nem mondható hálásnak, amiért egy egész álló éjszaka borogattam a testét, hogy lemenjen a láza!

40

Rigo úgy engedte el, mint akit leforráztak. Miriam pedig visszakapta a kezét, és gyorsan hátralépett az ágytól. A férfi tekintete perzselt, homloka összeráncolódott, miközben a lányra meredt. - Ki takart, ki kötözött meztelenül az ágyhoz, és... - elakadt a szava, mikor visszaidézte az elmúlt éjszaka ködös foszlányait. - Lázas volt. Tegnap délután Benjamin elrendelte, hogy nedves ruhával hűtsük a testét, ahogy a tainok teszik a lázas betegekkel a gyarmatokon. Ő fürdette le magát. - Hirtelen elhallgatott, túlságosan is hirtelen, amiből a férfi rögtön kitalálta, hogy Miriam is segített neki, s ezzel a lány is tisztában volt. - Hol volt a bátyám egész este? Ugye egyedül vigyázott rám, kisasszony? - Mikor félrebeszélt, és a láza újból felszökött, nem tudtam semmi mást kitalálni, hogy megnyugtassam és véget vessek a szenvedéseinek! - Miriam viszonozta Rigo pillantását, és hozzátette: - Természetesen, ha nem így teszek, kétségtelenül sokkal nagyobb kínokat állna ki az elkövetkező életében, maga nőcsábász, erkölcstelen pogány! Rigo megérezte a nő kellemes rózsaillatának gyenge fuvallatát. Haragos tekintete megszelídült, mikor eszébe jutott, hogyan becézte Miriam mellét, és biztos volt benne, hogy a lánynak soha még nem volt ilyen élményben része. A férfi hűvösen elmosolyodott. - Louiseről álmodtam... nagyon is élénken... - Szemtelen tekintete Miriam arcáról testének karcsú vonalára siklott, és szándékosan elidőzött a mellén. - Valahogy kiszabadíthattam az egyik kezem - tűnődött. - Az én bájaim a maga ízlésének túl soványak, nem úgy, mint a kövér Louise. Nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint holmi tábori cafkával a hadseregben, spanyol. - Ezért öltözik ilyen szűk rongyokba és szürke színekbe, vagy apácának készül, mint a mi szent nővéreink - kérdezte a férfi, és maga is meglepődött kíváncsiságán. - Miriam talán nem tudja magáról, milyen vonzó? A lány mérgesen felcsattant. - Azért nem járok rikító ruhákban, vagy abban az esetlen krinolinban, mert akadályoz a munkámban. Orvos vagyok, így közölhetem magával, hogy az állapota javul. Mihelyst Benjamin megreggelizett, felküldöm, hogy megvizsgálja. - Sarkon fordult, és merev, egyenes háttal az ajtóhoz sétált. A felkelő nap sugara Miriam selymes hajára vetődött, és újra halvány bronzzá festette. Rigo határozottan ismerős szorítást érzett az ágyékában, miközben azon csodálkozott, hogy ez a hideg, gonosz nő hogy képes ilyen érzéseket kiváltani benne. A férfi mindig is a sóvár, gömbölyded asszonyokat szerette, nem pedig a soványakat és a csontosakat. Aztán eszébe jutott, miket mondott Miriamnak, mikor azt hitte, hogy Louise-t tartja a karjában, és

41

felnevetett. - Jobban tenné, ha alaposan bereggelizne, és meghízna, Lady Miriam - kiáltotta utána, a nő pedig bevágta a nehéz diófa ajtót. Isaac kifizette a futárt, és leült az asztalhoz, miközben Rigo levelén töprengett. A küldemény hosszú, szövevényes utat tett meg, mióta Indiában feladták, és Seville-n át megérkezett Pescara seregéhez. Az ezredes maga bérelt fel egy küldöncöt Itáliában, hogy felkutassa Rigot Marseille-ben. A levél a férfi mostohatestvérétől, Bartolome de Las Casastól jött, egy dominikánustól, akiről Benjamin már beszélt Isaacnak. Miközben összeráncolta a homlokát, az öreg azon töprengett, vajon Bartolome tagja-e a Szentszéknek. A dominikánusok közül sokan elszegődtek az inkvizíció zászlaja alá, akiket Európában csak úgy emlegettek, mint „Isten kopóit”. Isaac nagyot sóhajtva felállt, és a súlyos, pecsétes levelet az asztalra dobta. - Most hogy Miriam és Benjamin biztosítottak róla, hogy életben marad, beszélek az unokaöcsémmel, és tisztába jövök a szándékaival - mormolta maga elé az idős ember, és hosszú, céltudatos léptekkel átvágott a szobán. Rigo a hatalmas, puha ágyban feküdt, miközben párnáját egy takaros szolgálólány rázogatta, kinek szeme elkerekedett a félelemtől és a csodálkozástól, mikor meglátta a Torres család legújabb és legegzotikusabb tagját. A férfi már megengedhette magának azt a fényűzést is, hogy megfürödjön és megborotválkozzon. Hosszú haját ismét vállig érőre nyírták, s bár fájdalmai voltak, és még mindig gyengének érezte magát, egyre inkább javult az állapota. Az elmúlt két napban a beteg színét sem látta doktornőjének, Miriamnak. Benjamin volt az, aki ápolta, és tartotta benne a lelket, hogy csodálatos ereje hamarosan újjáéledjen. A férfi még nem volt biztos benne, mit érez Benjamin iránt, noha testvére őszinte szeretettel bánt vele. Rigonak nehéz lett volna nem kedvelni aranyhajú tükörképét, annak ellenére, hogy a hasonlóság apjára emlékeztette. Bár Benjamin kitartott amellett, hogy apjuk nem hagyta el legidősebb fiát, Rigo nem tudta elfelejteni gyűlöletteljes életét. Minden amit eddig tanult, kezdve Seville utcáitól Itália harcmezejéig arra ösztönözte, hogy ne higgyen Benjaminnak. Rigo törvénytelen gyermekként született, de ami még ennél is rosszabb, hogy egy civilizálatlan faj asszonyának és államának a szellemében nevelkedett, amely nagyszülei halálát, s apja száműzetését okozta. Neki nem volt jövője. Rigot rövid kopogtatás zökkentette ki gondolataiból. Benjamin nem ragaszkodott volna az ilyen formaságokhoz, így egy pillanatig azt gondolta, hogy Miriam az, de aztán elhessegette az ötletet. A lánynak bizonyára

42

elege lett durva, spanyol arcátlanságából, tűnődött szárazon a férfi. Spanyolul kiáltott az ajtó előtt állónak, hogy lépjen be. Isaac Torres hatásos megjelenésű ember volt, kicsit magasabb a középtermetűeknél, domború mellkas hátát meglett kora, ellenére egyenesen tartotta. Hófehér haja már megritkult, de átható, kék szeme még nem homályosult el, bár az idő vasfoga barázdákat szántott az arcán. Egyszerű, kényelmes talárt viselj a spanyol udvarnál töltött évei leszoktatták arról, hogy mórnak tettesse magát. Rigo nagybátyja felé bólintott, nem mosolygott, pillantása az idős Torres fürkésző tekintetét tükrözte vissza. Nem riadt meg a vizsgálódástól. Ez a merészség úgy tűnt, ámulatba ejtette. Isaac-ot, aki a lábához ütögette a vastag, pecséttel ellátott levelet. Az öregember így szólt, miközben halványan elmosolyodott, de metsző tekintete hideg maradt: - Benjamin nem túlzott. Teljesen gyógyultnak látszol. - Megmentette az életemet. Magának is köszönettel tartozom, Don Isaac, amiért befogadott a házába egy ellenséget. - Rigo szeme Isaac kezére tévedt, melyben a levelet tartotta, aztán visszatért az arcára. - Különös módja, hogy az ember megismerkedjen egyetlen testvére fiával. Az én vérem vagy. Nem tehetek ellene semmit - felelte Isaac, miközben a süppedős szőnyegen keresztül az ágyhoz ment. - Az ember nem válogathatja meg a rokonait, de semmi oka rá, hogy befogadjon, miután az ellenség oldalán harcoltam, és újonnan felépített otthonát ostromoltam - mondta Rigo egykedvűén. Meglepődött, mikor Isaac felkapta a fejét, és harsányan, szomorúan elnevette magát. - Semmi okom rá, valóban! Figyelmeztettem az idealista öcsédet, hogy téged az egyházhoz való hűségre és a spanyol monarchia alattvalójának neveltek. - Elhallgatott, arca komollyá vált. - Fütyülök rá, hogy ki a király Franciaországban, vagy Spanyolországban. A franciák gyűlölik a zsidókat éppúgy, mint Károlyt, de a családom itt biztonságban volt. És ez így is lesz. - Azt hiszi talán, hogy bajt hozok Benjaminra? Vagy a családjára? - Akcentus nélkül beszélsz franciául, sokkal folyamatosabban, mint én, aki itt élek már harminc éve. Nem éltem volna túl Fernando Trastámara bíróságát, ha nem vagyok elővigyázatos. - Isaac megvárta, míg Rigo viszonozza a tekintetét. Aztán de Las Casas ajkára lassan gúnyos mosoly húzódott.

43

- Csodálom az őszinteségét, és a ravaszságát. A törvények arra kényszerítik, hogy befogadjon, de nem bízik bennem. Örülök, hogy egymásra találtunk, Don Isaac - köszöntötte Rigo, és csúfondárosan tisztelgett. - Ami pedig a francia tudásomat illeti, az a véletlen műve, melyet Pescara kihasznált, mikor rájött, hogy információkat tudok szerezni. A kéme voltam. A férfi dacosan vállat vont. - Úgy tűnik, egész eddigi életem nem más, mint véletlenek összejátszása, kezdve a fogantatásommal. Maga nem bízik bennem. Én pedig nem hiszem, hogy az öcsém az igazat mondja az apámról, de maga nem emiatt akar kifaggatni engem. Rigo várt, és tudta, hogy a minden hájjal megkent öregúr úgyis felfedi jövetele valódi okát, ha úgy gondolja eljött az ideje. - Úgy látom, egy hajóban evezünk, mégha nem is szívleljük egymást - felelte Isaac maró gúnnyal. - Mindketten a ravaszságunknak köszönhetjük az életünket. Most én parancsolok. De mielőtt elengednélek Benjaminnal a gyarmatokra, tudakozódni fogok dominikánus mostohatestvéredről. - Azzal átnyújtotta a levelet Rigonak. A férfi gyorsan megvizsgálta a pecsétet, és mikor felfedezte rajta a Santo Domingo-i dominikánus kolostor lenyomatát, kitört belőle a nevetés. - Az isten szerelmére, micsoda utat kell megtennie ennek a küldeménynek, míg ideért, maga meg azt hiszi, hogy Bartolome a Szentszék kopója! - kezét égő oldalához szorította, úgy nevetett, miközben maga elé képzelte a nemeslelkű Bartolomét, mint inkvizítort. - Mostohatestvérem az utolsó, aki az emberi nyomorúsággal kereskedne. Úgy élte le az életét, hogy a szánalmas, primitív indiánokat védelmezte. Bartolome de Las Casas még kevésbé tudta elfogadni, hogy katona lettem, mint maga. - Aztán a férfinak eszébe jutott még valami, és kis híján ismét elnevette magát. Vajon mit szól majd hozzá az ájtatos pap, ha megtudja, hogy mostohaöccse zsidó családból származik? Felsóhajtott, mikor megjelent előtte az imádságban térdeplő Bartolome képe, aztán feltörte a pecsétet, és olvasni kezdett. 1523. július 2. Drága Rodrigóm! Legutoljára akkor írtam neked, mikor a dominikánus rendhez csatlakoztam, hogy megbékítsem lelkem nyugtalanságát. Évekig tanúja voltam annak a véres kegyetlenségnek, melyet hazánk fiai a szigetek bennszülött lakosságára mértek, méltatlankodtam emiatt a határtalan igazságtalanság miatt, kérelemmel fordultam a kolónia hatóságaihoz, és Spanyolországba utaztam, hogy ügyemet az udvar elé terjesszem. A rendben valamicske nyugalomra találtam, de a szívem még mindig békétlen.

44

Még a kápolna csendjében, s kertünk kőfalain át is hallom a szegény haldokló emberek kiáltásait. Úgy látszik, az Úrnak van még feladata a számomra, jóllehet az utóbbi időben sokszor elhagytam őt és gyermekeit. A kormányzót, öreg barátom Christóbal fiát minden oldalról ostromolja az ellenség, még Károly király udvartartása is. Úgy hírlik másodszorra is visszahívják Spanyolországba Diego Colónt. Kéri a tanácsomat, és nem tudom elutasítani annak ellenére, hogy bosszant, képtelen vagyok többet tenni azért, hogy megvédjem a hivatalát és az indiánokat. A rabszolga-kereskedők addig irtják őket, míg ki nem halnak, őexellenciájának pedig nincs elég hatalma, hogy megakadályozza. Újra át kell gondolnod, hogy a Császári Hadsereggel maradsz-e, Rodrigo? A gyarmatokon nagyobb szükség van a derék emberekre, mint az ezredesnek. Tudom, mit érzel indián származásoddal kapcsolatban. Ha eljönnél, és találkoznál ezekkel a nemeslelkű emberekkel, mielőtt teljesen eltűnnek a föld színéről, megváltozna a véleményed. Az erőd, Rodrigo, szükségük van az erődre. Ahogy nekem is. Imádkozz értünk, én is azt teszem érted. Az Úr és Miasszonyunk vigyázza lelkedet, míg nem találkozunk itt, a gyarmatokon... Rigo átfutotta a levél záró sorait, amelyben testvére elmarasztalja amiatt, milyen ritkán ír. Bartolome soha nem adta fel a reményt, hogy mostohatestvére visszatér az Új Világba. Miközben Rigo a levelet olvasta, Isaac a férfi arcát elöntő érzelmek játékát figyelte, melyek őszinte melegséget sugároztak kemény vonásokkal teli ábrázatán. - Te tényleg szereted ezt a dominikánust - jelentette ki Isaac lágyan. - Bartolome két éve újította meg Santo Domingóban a rendnek tett fogadalmát, de 1512ben őt szentelték pappá először. Most ötven éves. Velem ellentétben annak szentelte az életét, hogy másokat megmentsen. - A testüket vagy a lelküket? - kérdezte Isaac kétkedve. - Elsősorban a testüket. A lelküket Isten könyörületességére bízta. Bartolome alatt már tucatnyi hajó tönkrement, mellyel Spanyolországba utazott, hogy anyám népének érdekében közbenjárjon. Időpocsékolás az egész, de ő nem így gondolja. Bartolome túl jó erre a világra mondta Rigo szomorúan. - Te megveted anyád népét - jött rá hirtelen az igazságra Isaac. Rigo arcvonásai megkeményedtek. - Lemeztelenítik a hasukat a spanyol kardok előtt, és meg nem hátrálnának. De hagyják, hogy egy olyan szeretetteljes ember, mint a mostohatestvérem feláldozza értük az életét és az egészségét.

45

- Gyűlölöd az apádat, mert elhagyott téged. Ez a könnyebb megoldás most, hogy tudomást szereztél Aaron Torres zsidó származásáról. - Isaac türelmesen várta Rigo válaszát. A férfi túlságosan is közömbösen vont vállat. - Mikor őrző-angyalom, a doktornő először beszélt arról, hogy spanyol vérem zsidóval keveredett, úgy éreztem az egész csak jó tréfa, de az élet már sokszor bolonddá tett, és én még mindig élek. Fütyülök rá, hogy Aaron Torres keresztény-e vagy zsidó, de nemzett egy fattyút, és magára hagyta a vadonban. Isaac megérezte a fájdalmat a hideg szavak mögött. Bólintott, és megnyugodott, hogy a Szentszék nem fenyegeti családja biztonságát. Ami pedig azt a nyugtalanító érzést illeti, amit ez az elkeseredett ember váltott ki benne... - Jól tettem, mikor arra figyelmeztettem Benjamint, hogy vigyázzon veled. Viszályt keltesz, amerre jársz. Jobb lett volna, ha Miriam és Benjamin nem tudja megmenteni az életedet.

46

Negyedik fejezet

Judah Toulon a dolgozószobájában ült, ahol magánvendégeit is fogadni szokta. A messzi Kínából érkezett, misztikus sárkányokkal és kígyókkal gazdagon díszített sötét bútorok betöltötték a hatalmas helyiséget és fenyegető, meghökkentő, lenyűgöző hangulattal árasztották el. A bíbor, indigó és vérvörös színekben pompázó faliszőnyegek és függönyök szintén keletről származtak, javarészt Törökországból. A tömör bronzgyertyatartók szikrázó fényt vetettek az esti fényben, miközben a kereskedő fiatal vendégét tanulmányozta. Richard DuBay fulladozott a tömjén édes illatától. Judah összehúzott, fekete szeme pont olyan kifürkészhetetlenül tapadt rá, mint a muzulmánoké, s a férfi kezdte kényelmetlenül érezni magát. De ellenállt a kísértésnek, hogy fészkelődjön a széken, így jobb híján pazarul felékszerezett kezét bámulta. Végül aztán, mikor Toulon keresztény szolgája borral kínálta, majd visszavonult, megtörte a csendet. - Nem titok, hogy évek óta vágyom erre a frigyre. Miriam viszont már majdnem huszonnégy éves, és leánykori fiatalságának virága elröppent, mert maga megengedte neki azt az őrültséget, hogy medicinát tanuljon. Tudja, hogy én ezt nem helyeslem. Miriam már épp eleget elvesztegetett drága gyermekéveiből. Ha meg tudunk egyezni, azt akarom, hogy a menyegzőt gyorsan nyélbe üssük, Miriam pedig szentelje életét az otthonomnak és a családomnak. Judah egyre csak mosolygott. - Jól beszéltél. Már megbántam, hogy elengedtem Miriamot Padovába. Nem azért mert orvos lett belőle, hanem hogy a dolgok ilyen fordulatot vettek Benjamin Torres-zal. Richardnak borsózott a háta. - Nagy hibát követett el, hogy beleegyezett egy Marrano fiával kötendő házasságba De miért gondolta meg most magát? - DuBay várt, miközben egyre inkább bosszantotta az, ahogy Judah játszott vele, de nem akarta túlfeszíteni a húrt. - Nem gondoltam meg magam. Azzal, hogy Isaac megtért Marseille-ben, Benjamin ugyanolyan zsidónak számít, mint maga vagy én. Hanem ez az átkozott rögeszméje a gyarmatokról, megváltoztatta az elhatározásomat. Nem fogom elnézni, ahogy a lányom veszélybe kerüljön, mert sem ő, sem pedig én nem tudjuk eltéríteni Benjamint a szándékától. Cselekednem kell. Ön minden szempontból megfelel Miriamnak. - Judah jövendőbeli vejét fürkészte, és igyekezett leplezni ellenszenvét a kapzsi DuBay iránt, kinek vagyona az utóbbi időben jelentősen megcsappant.

47

Richard felállt, és hátratolta a vörös brokáthuzattal borított fotelt. Alig volt magasabb, mint Miriam, Judah-nál pedig alacsonyabbnak látszott. Mindketten meghajoltak, azután a fiatalabbik így szólt: - Helyes. Mikor jelenthetjük be az eljegyzést? Judah kitért a válasz elől. - Először Isaac Torres-zel kell beszélnem. Mivel Miriam és Benjamin olyan hosszú ideje jegyesek már, az udvariasság azt kívánja, hogy előbb a régi egyezséget bontsuk fel. Majd értesítem, Richard, nincs mitől tartania. Miután Richard DuBay elment, Judah tovább üldögélt egyedül a dolgozószobájában, miközben a gyertyák egyre halványabban pislákoltak. Az asztalon gondosan összetekercselt pergamenek és számokkal teli főkönyvek hevertek. A férfi annak szentelte az életét, hogy salamoni nagyságú vagyont halmozzon fel. Mennyire áhítoztak Rachellel egy gyermek után, hogy legyen kinek örökölnie ezt a hatalmas birodalmat. Isten ajándékaként lányuk született, aki a Miriam nevet kapta, s mint olyan, alkalmatlannak bizonyult apja kereskedelmi vállalkozásának örökébe lépnie, ráadásul fejébe vette, hogy orvos lesz belőle. Judah mégsem tudott megtagadni tőle semmit, most azonban megfogadta, hogy akkor is az lesz, amit ő akar. Mindene, amije csak van megfejelve a Torres ház vagyonával egy szép napon majd Miriamra és Benjaminra száll. De előbb meg kell győznie azt a fiatal bohót, hogy ne dobjon el mindent magától. - Visszaküldheted fekete fivéredet a gyarmatokra, de el fogod venni a lányomat, én pedig itt tartalak benneteket. Végigsimított palaszürke szakállán, és a hajózási számlák alatt roskadozó polcra pillantott, miközben a sötétség egyre sűrűsödött körülötte. Benjamin elsápadt, miközben Isaacot hallgatta. - Ezt nem teheti! Miriam soha nem egyezne bele! - Úgy tűnik, neki nem sok beleszólása van ebbe az ügybe - felelte Isaac, és maga is eltűnődött azon, hogy ez igaz-e, de továbbra is a tengert bámulta. - Ez lehetetlen! Ha Judah megengedte, hogy átkeljen az Alpokon, és Európa legjobb orvosi egyetemén tanuljon, aligha fogja akarata ellenére összeházasítani. DuBay olyan öreg, hogy akár az apja is lehetne, ráadásul egy hozományvadász, öntelt alak - fakadt ki Benjamin megvetően. - Richard DuBay régi jó családból származik, csak negyvenkét éves, és a rabbi igazán kedveli. Mikor Miriam eladósorba került, ő kérte meg először a kezét - ingerelte Isaac a férfit. - Aztán mikor kosarat kapott, elvett egy gazdag özvegyet. Most, hogy az asszony meghalt, DuBay ismét Judah nyakára kezdett járni - dühöngött Benjamin.

48

- Mert Miriammal nem tudtok dűlőre jutni az eljegyzés időpontjában. Huszonnyolc éves vagy, Miriam alig négy évvel fiatalabb. Már rég össze kellett volna házasodnotok, de ti inkább azon civakodtok, elhagyjátok-e a biztonságos Provanszt, hogy átkeljetek a veszélyes óceánon, és belerohanjatok a spanyol inkvizítorok kitárt karjaiba. Miért nem gyújtasz inkább magad halotti máglyát? - csattant fel Isaac és idegei pattanásig feszültek. Benjamin végigszántott göndör, szőke haján, és megrázta a fejét. - Nem úgy van, ahogy gondoljátok. Állandóan tartom a kapcsolatot a szüleimmel. Ha veszélyes volna odavinni Miriamot nem kértek volna erre. Miriam boldog lesz ott. Ha itt marad, csak szenvedés vár rá, mert az a kígyólelkű DuBay soha nem fogja megengedni neki, hogy gyógyítson. - Akkor beszéld rá Miriamot. Vagy egyezségre juttok, vagy Judah cselekedni fog úgy, ahogy szerinte az a lánya érdekeit a legjobban szolgálja. Toulon hosszú pórázra engedte Miriamot. Talán most túl drágának találja azt az árat, amit a lánya vágyainak beteljesüléséért fizetett. - Ma délután beszélek vele. Ha nem tudom meggyőzni arról, hogy a gyarmatokon éljen, legalább a fivéremet hazaviszem, aztán visszajövök, és vele maradok - ígérte szomorúan Benjamin. - Ha így van, két héten belül bejelenthetjük az esküvőt - felelte Isaac, és ellenállt a kísértésnek, hogy jókedvűen összedörzsölje a tenyerét. - „Judah, te vén cselszövő, ezt jól kifőzted” - gondolta magában. Rigo a medence szélén ült, lábát egy halom párnára rakta, aztán kettétört egy almát, és beleharapott. Benjamin ledobta a kabátját, majd kilépett a cipőjéből és a nadrágjából. Mikor áthúzta a fején a bő, fehér inget, és a földre dobta a többi ruhájához, Rigo ismét elámult. A bőrük színének kivételével még testük szőrzetének mintája, csontozatuk és izomzatuk is egyforma volt. Nos, minden talán mégsem, javította ki magát Rigo kaján vigyorral, ő nem volt körülmetélve. Rigo az elmúlt hónapok alatt szemmel láthatóan sokat javult, a két szétszakított testvér pedig összebarátkozott, és annyi időt töltöttek együtt, amennyit Benjamin zsúfolt rendelési ideje és Rigo fizikai teljesítményére vonatkozó megkötések engedték. Mikor Benjamin hazatért a betegektől, gyakran fürdőzött a Torres palota második emeletén levő hatalmas, csempézett medencében. A húsz láb átmérőjű, pazar, köralakú fürdő, mór stílusban épült. Benjamin gyermekkorában sokat lubickolt apjával és fivéreivel a gyarmatok patakjaiban. Marseille-ben bácsikája és unokatestvérei alkották általában a társaságát. Benjamin most

49

Rigot is magával hívta, hogy válthassanak néhány szót kettesben, mielőtt a család összegyűlik a vacsorához. - Mit vigyorogsz, te beképzelt alak? - kérdezte Benjamin szeretetteljesen. - Ez a... ő... változtatás rajtad nagyon fájt? - kíváncsiskodott Rigo nevetve, miközben a zsidók öncsonkításáról hallott történeteken hüledezett. Mikor először látta Benjamint meztelenül, elszörnyedt. Most már nem érezte kellemetlenül magát, hogy ezt megkérdezte. - Egy hetes lehettem, vagy valahogy így, nem tudom - felelte Benjamin, és a kék-zöld sima csempék végéhez siklott, aztán alámerült a meleg vízben. Rigo miután végzett az almával, gyorsan kibújt a köntöséből, és az oldalát tapogatva követte Benjamint a vízbe. - Anyád keresztény, te meg a vad dzsungelben születtél, miért tettek akkor ki ekkora barbárságnak? - Ez vallási parancs, de a nagyapám és más tanult doktorok évszázadok alatt felfedezték, hogy számos zsidó előírás egészségügyi megfontolásokat is szolgál. A hatonk egyik lakója megtért ember, aki kitanulta, hogyan kell végrehajtani a körülmetélést. Anyám nem kifogásolta. Disznóhúst például sosem fogyasztunk, nem vallási okokból, hanem mert a melegben meggilisztásodik, és betegséget okoz. Aztán itt vannak a rákfélék, ha nem eszik meg őket rögtön, ahogy kihalászták és megfőzték, olyan halálosak lehetnek, mint bármelyik méreg. - A férfi megvonta a vállát. - Nem tudom, hogy ez valami kedvezmény-e Isten részéről, amiben a zsidó törvényhozókat részesítette, vagy egyszerűen csak a józan ész és az emberi test iránti tisztelet jele. - A fürdést, az étkezés előtti kézmosást, még a diétás előírásokat is megértem, de hogy körülmetéljenek! - Rigot már a gondolatra is kirázta a hideg. A férfi fürdő boltozatos mennyezete visszaverte Benjamin nevetését. - Ha majd egyszer megfertőzöd magad, és a drága bőröd kitüremkedik a váladéktól, biztosíthatlak, hogy megváltoztatod a véleményed. - Igyekszem nagyon-nagyon tisztán tartani magam - esküdözött Rigo komolyan. - Ah, milyen megnyugtatóan hat a meleg víz a seb környékére! - A férfi a medence peremére hajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Benjamin a bátyját fürkészte. - „Mindenről beszélsz, csak arról nem ami a legfontosabb lenne, az apádról” - gondolta a fiatalabb testvér. - Mikor rádtaláltam, írtam apámnak. Ha az időjárás vagy a kalózok nem szóltak közbe, már biztosan megkapta. Rigo arca elfelhősödött. - Gondolom majd kiugrik a bőréből örömében, hogy esetleg visszatérek, és elsőszülötti jogaimat követelem - mondta keserűen.

50

- Igen, nagyon boldog lesz. Anyám és a testvéreink szintén. Már sokat hallottak Navaróról, elveszett bátyjukról. Te mégis feltételes módban beszélsz. A szívük szakadna meg, ha visszautasítanád. Mi tart vissza? Nem tartozol állampolgári hűséggel Károly királynak, én sem Ferenc királynak. - De Pescarának igen. Érte harcolok és magamért. A zsákmányból és rangból egyaránt bőkezűen megjutalmazott engem, a félvér fattyút. Már megszoktam, hogy a kardomból jól élhetek, Benjamin. - Az látszik a sebesüléseidből. Nagyon közel voltál ahhoz, hogy egyáltalán ne is élj, és valószínűleg így is lenne, ha Miriam nem ápolt volna úgy, ahogy tette - felelte Benjamin, és még mindig nyugtalanította, ahogy kedvese az öccsével bánt. Hogy elterelje a szót apjáról és a gyarmatokról, Rigo két kézzel kapaszkodott Miriam nevének említésébe. - Napok óta nem láttam a doktornőt. Hogy meggyógyított, most talán fél tőlem? - kérdezte, de sejtette, hogy a lány inkább kerüli. - Miriam senkitől, még tőled sem tart, Rigo. - Benjamin arca óvatos kifejezést öltött, szeme pedig boldogtalanságról árulkodott. - A hazatérésről veszekedtünk megint. Akárcsak te, ő is vonakodik az utazástól. Csak ma reggel tudtam meg Isaac bácsitól, hogy Toulon fel akarja bontani az eljegyzésünket, és egy másik marseille-i kereskedővel kívánja összeházasítani Miriamot. Rigo áthatóan Benjaminra szegezte a tekintetét. - Mit szól hozzá ő? Nehezen tudom elképzelni, hogy fejet hajtson bárki akarata előtt is, és egy olyan emberhez menjen feleségül, akit nem ő választott. Benjamin felsóhajtott, majd alámerült a vízbe, hogy leöblítse a haját. Mikor felemelkedett, megrázta a fejét, és a vízcseppek szanaszét repültek. - Fogalmam sincs mit akar. Az az érzésem, hogy még önmaga sincs tisztában vele. Én... én pedig ostoba voltam, hogy választás elé állítottam: vagy velem jön a gyarmatokra, vagy nélküle hajózok el - A férfi szomorúan elmosolyodott. - Talán még egyedül is hazamegyek, ha te úgy döntesz, visszatérsz Itáliába. - A gyarmatok bizonyára a paradicsomot jelentik számodra, ha lemondasz érte minden vagyonodtól, kiváltságodról, és elhagyod Miriamot, akit annyira szeretsz - tűnődött Rigo, és próbálta megérteni a rejtélyt, amelyet testvére jelentett a számára - Már a praxisod is megvan. - Igen, de a gyarmatokon sokkal nagyobb szükség van a szaktudásomra és a Miriaméra is. A tainokat a leghétköznapibb betegségek tizedelik. Az Új Világban kevés az orvos és a sebész, az indiánokkal, de még apám hatójának fehér lakóival sem törődik senki. A hato kicsike királyság, Rigo. A mi családunkból, Guacanagari népéből és más kolóniákból is összeverődtek az emberek, hogy az ország szívében, a harcoktól távol éljenek. 51

- Hallottam, hogy lázadás tört ki a Colón család igazságtalan uralkodása miatt - pletykált Rigo, amit a sevillei tengerparton hallott. - A Colónok nem igazságtalanok. A kasztíliaiak azért gyűlölik, mert genovaiak. Kemény gondokkal kell megküzdeniük, a spanyol klikkek pedig - a castilei hidalgók, Katalónia tengerészei, még a gőgös argonesei udvaroncok is mind azt forgatják a fejükben, hogy aranyat szereznek, és dicsőségesen térnek vissza a gyarmatokra. - Mos Mexikó a legkedveltebb hely, Hernandez Cortez pedig gazdaggá teszi őket. Már nekem is megfordult a fejemben, hogy felkutassam az azték aranyvárosokat - felelte Rigo, miközben új ötlet villant át az agyán. Mintha megérezte volna, Benjamin lágyan így szólt: - Visszajöhetnél a gyarmatokra, hogy megismerd a családodat. Aztán ha mégsem jönnél ki apánkkal... felszállhatnál egy Havannába tartó hajóra, onnan pedig már nem lenne messze Mexikó. Rigo vállatvont, elhessegette az ötletet, azután Benjaminhoz fordult, akit egyre jobban megkedvelt. - Nosza. Mit fogsz tenni, hogy meggyőzd a doktornőt? Szemmel láthatóan teljesen odavagy érte, bár fel nem foghatom, hogy miért. Benjamin belesétált a csapdába. - Miriam kedves, nem éppen mindennapi lány. - Egyetértek. Egyszerű és szürke, mint egy apáca. Azt mondta, ha krinolint hordana, akadályozná a munkájában. - A szeme viszont akár az ezüst, a haja pedig bronz - lelkendezett Benjamin. - Túl magas. - Hozzám ugyan nem. A Torres férfiakat mind magas termettel áldotta meg az ég. - Túlságosan szókimondó, és nem úgy viselkedik, ahogy egy nőhöz illik. - Ezt becsülöm benne a legtöbbre. Az eszét, az elevenségét a lelkesedését és a könyörületességet. - Jobban szeretem, ha egy nőben gyönyör, s nem könyörület van - közölte Rigo zordan. - Az egyszeri ágyasoknál talán igen, de nem egy feleség esetében. Hallottam, hogy a keresztény házasságok esküjét gyakran megszegik a szeretőket tartó férjek. A zsidóknál ez nem szokás, ők csak a feleségükhöz ragaszkodnak. Sokkal jobb, ha olyan valakije van az embernek, akinek a társaságát az ágy után is élvezni tudja. Miriamnak és nekem közös a munkánk. Azonos az érdeklődési körünk. Rigo az égre fordította tekintetét. - Akkor azt hiszem, jobb ha minél hamarabb megkéred ennek az eszményi nőnek a kezét, mielőtt méltóztatna apja másik érdemtelem választottjának igent mondani.

52

Benjamin kecsesen kimászott a medencéből, és egy hosszú törölköző után nyúlt. Miután szárazra törölte magát, így szólt: - Nincs igazad. Tudom, elvárják tőlünk, hogy összeházasodjunk. Megígértem Isaac bácsinak, hogy ma délután beszélek Miriammal. - Azzal fütyörészve elhagyta a fürdőt. Rigo újra a hideg csempének támasztotta a fejét, és gondolatban visszapörgette az elmúlt hét eseményeit, ahogy az ember nyelve tér vissza mindig az érzékeny foghoz. Amit Benjaminnak mondott Miriamról, hogy megtudja, mit érez a lány iránt, nem volt igaz. Rigo egyszercsak azon kapta magát, hogy vonzódik testvére kedveséhez, és ez a tény meglehetősen aggasztotta. Imádkozott, hogy Benjamin ne sejtsen meg semmit. Újra megjelent a szeme előtt, ami a kerti szökőkútnál történt. A férfi éppen első szabadtéri sétáinak egyikét rótta, majd leült az udvar egyik viharvert olajfája alá, melynek hiányos ágain átszűrődött a délutáni napsugár, és megnyugtatta sajgó oldalát. Bóbiskolásából suhogó hangok riasztották fel, aztán úgy hallotta, mintha valaki felszisszent volna a fájdalmában. A beleivódott túlélési ösztön azonnal kiűzte szeméből az álmot, és felemelkedett, hogy a fa szegényes menedékéből kifigyelje a betolakodót. Arcát halvány mosoly öntötte el, mikor megpillantotta Miriam bronzszínű haját, mely palástként borult a vállára. A lány a hatalmas rózsabokrok között, a virágágy közepén térdelt, mellette egy kosárban skarlát és rózsaszínű szirmok virítottak. Ujját lágy, rózsás ajkai között tartotta. Aztán nyelve hegyével finoman lenyalta a kiserkenő vért. Rigo érezte, hogy teste kigyúl, és tudta, hogy ehhez semmi köze a délutáni napnak. Vállát óvatosan a fatörzsnek támasztotta. - Micsoda szerencsétlenség egy sebész számára, hogy egy rózsatüske megszúrta azokat a fürge ujjait. Jobban teszi, ha vigyáz, különben majd nem tudja összevarrni a betegeit. Miriam megpördült a gúnyos szavakra, de közben beleütközött a kosárba, így a virágok szanaszét szóródtak. Felnézett a magas, karcsú férfira, akinek alakja kirajzolódott a napsütésben, és határozottan kellemetlenül érintette, hogy porosan és ziláltan kell mutatkoznia ezelőtt az ember előtt, aki a sors büntetése volt a számára. Ujját elvette a szájától, aztán csípősen válaszolt: - Egy rózsatüske aligha tehet kárt sebészi képességeimben. Maga viszont úgy látom, nagyon is meggyógyult. Mit képzel magáról, hogy kémkedik utánam, és mit csinál Benjamin ruhájában? - A pazar, azúr-öltéses burgundy-i kabát úgy illett Rigo karcsú, férfias alakjára, mintha ráöntötték volna. A nadrág nem különben. Miriam érezte, hogy arca lángba borult, mikor azon kapta magát, hogy szemét önkéntelenül a férfi gatyapőcén felejtette egy pillanatra, mely nem kerülte el Rigo figyelmét.

53

A férfi nevetett a nő zavarán. Miriam az egyik pillanatban olyan tartózkodó és savanyú tudott lenni, a másikban pedig elragadóan sebezhetővé vált. - Egy a méretünk, és ez nagyon is szembetűnő nem igaz? Benjamin kölcsönadta nekem egy pár holmiját, ugyanis a durva egyenruhán és páncélon kívül én semmi mást nem hoztam magammal a hadjáratra. - Úgy látszott egy darabig gondolkodik valamin, aztán hozzátette: habár a páncél azt hiszem most elkelne. Úgy néz rám, mintha le akarna szúrni a metszőollóval, kisasszony. - Rigo ellépett a fától, és a lány mellé térdelt, aki a kosárba hajította a szerszámot. Óvvatosan, nehogy hozzáérjen a tövisükhöz, Rigo ügyesen visszarakta a virágokat, aztán egyik kezében a zsákmányt tartva, másikat Miriam felé nyújtva felállt. A lány úgy érezte magát, mint egy kétbalkezes vidéki fruska. A fölé magasodó férfi szemtelen ábrázata feldühítette, de aztán elfogadta a segítő kezet. Ahogy Rigo bőrkeményedéses ujjai Miriam puha tenyeréhez értek, mindkettőjüknek elállt a lélegzete. A lány visszarántotta a kezét, mintha áramütés érte volna. - Megint megszúrta valami, doktornő? - ugratta Rigo. Miriam pedig barátságtalanul kitépte kezéből a kosarat. - Kicsi voltam, mikor először itt jártam, még jóval azelőtt, hogy Benjaminnal megismerkedtem volna, s azóta én nevelem Ruth néni rózsáit. Azt mondják jó kertész vagyok, mégha néhány csepp véremmel táplálom is a talajt. - Mihez kezd velük? - érdeklődött a férfi, miközben egy mélyen lelógó, csipkézett lombú fűzfa mellett elsétáltak. - Egy-két szálat Ruth néni asztalára teszek. A többiből otthon szappant és parfümöt készítek. A naplementével megkezdődik a szombat. Utána már tilos dolgozni - magyarázta Miriam. - Tartom magam a ház szabályaihoz. Tudom, hogy maguknál a szombat valamiféle szertartásnak felel meg. - Maga keresztény. Hogyan is érthetné meg, vagy csatlakozhatna a rítusainkhoz. Pogánynak tart bennünket? - kérdezte a lány, s tiszta, szürke szemében meglepődés tükröződött. Mikor a széles kőlépcsők alatt elhaladtak, Rigo a nő kezéért nyúlt, és tiszteletteljesen a szájához emelte. Érezte, hogy Miriam megremeg, leeresztette a karját, de nem engedte el. Tekintete a lány szemébe fúródott, mikor azt mondta: - Ami közöttünk történik, kisasszony, annak semmi köze a teológiához. Miriam kitépte magát, és bemenekült a házba, Rigo pedig csak állt, és azon tűnődött, mi az ami ennyire vonzza ebben a nőben. Éppen az kergette az őrületbe, hogy maga sem tudta, mi 54

történik vele. Miriam szöges ellentéte volt Louise-nak és minden más nőnek, akiket Rigo telt idomaikért és csábító bőrük színe miatt kedvelt. Abban biztos volt, hogy nem az éles nyelve és az egyetemi végzettsége az, ami Miriamban elbájolta. De akkor mi? A férfi kinyitotta a szemét, és körbenézett a kihalt fürdőben. - Az öcsém jegyese - mormolta maga elé, miközben kimászott a medencéből, és hanyagul megtörölközött. Mégha keresztény volna is, akkor is egy olyan lányról volt szó, aki szűzies, és örökre tiltott gyümölcs a számára. Egyetlen nemesasszony sem kívánna magának félvér zsoldos férjet, legkevésbé egy ájtatos zsidó! Aztán újra maga előtt látta Benjamin komoly arcát, és hallotta Miriamot védelmező, szerelmes szavait. Feleségül fogja venni, és ezzel vége! - Ha Pescarához nem is térek vissza, még mindig ott van Cortez és Mexikó - győzködte magát, miközben elhagyta a fürdőt. Léptei olyan üresen csengtek, mint a fülében visszhangzó szavak.

55

Ötödik fejezet

Rigo a lépcső tetején állt, mindkét kezével az erkélyen körbefutó széles márványkorlátnak támaszkodva, és a földszinti „előadást” bámulta. Mióta Károly király udvarába először ellátogatott, nem volt része ilyen pazar látványban. A férfiak bársony-kaftánt viseltek, nyakukba súlyos drágakő berakásos láncot akasztottak, ujjaikon gyűrűk szikráztak, csevegtek, s közben bort iszogattak. Mások méltóságteljes pavánt táncoltak a hölgyekkel, akik még előkelőbben voltak öltözve a szivárvány minden színében pompázó, csillogó brokát és selyemruhákban. Hatalmas krinolinjukkal kifeszített szoknyájuk, mint a harang hullámzott tánc közben. Mellük domborulatát alig leplezték a hosszan lelógó, szögletesre alakított nyakkivágások. Isaac semmit sem sajnált az ünnepi báltól, melyet három nappal azután rendeztek meg, hogy Judah Toulon törvényesen is bejelentette egyetlen lányának és örökösének, valamint Benjamin Torresnek az eljegyzését. Rigo nem jelent meg a szertartáson, úgy érezte nem kívánatos személy Toulon házában ezen a zártkörű, szigorúan zsidókból álló összejövetelen. Erről a hatalmas ünnepségről azonban már nem tudta ilyen könnyen kimenteni magát. Isaac, mint a város legvagyonosabb kereskedője magas rangú zsidókat és keresztényeket egyaránt meghívott, hogy vele örvendezzenek. Rigo elég erőt érzett ahhoz, hogy nekivágjon az útnak, csak még nem tudta rászánni magát. Miriam és Benjamin az eljegyzés után a gyarmatokra hajóznak, hogy meglátogassák Aaront, Magdalenát, és a család összes többi tagját. Aztán ismét visszatérnek Franciaországba. Rigo elképzelni sem tudta, hogyan bírtak megegyezni, hiszen tudomása szerint Benjamin a gyarmatokon akart maradni. Azon tűnődött elkísérje-e őket, és annyi idő után végre megismerje-e az apját. Indiából aztán már nem nehéz eljutni Mexikóba. Az a gondolat viszont, hogy heteket töltsön annak a hajónak a fedélzetén, amellyel öccse Miriammal utazik, egyáltalán nem csábította. Szemét végigjártatta a vendégeken, majd tekintete megállapodott egy idősebb, véznatermetű, de pazarul öltözött férfin. Savanyú képéből a jókedv közepette arra lehetett következtetni, hogy ő Richard DuBay, a kikosarazott kérő, akit az öreg ravasz Judah

56

csalétekként használt, hogy végre döntésre bírja Miriarnot és Benjamint. DuBay nyilvánvaló ellenségeskedéssel méregette a táncoló fiatal párt. Akarata ellenére Rigo szeme is rájuk szegeződött. Ragyogó kettős voltak. Benjamin magas, szőke, csak úgy tündökölt a sötétkék bársonykaftánban, mely tökéletesen illett torresi szeméhez. A végig nyitott kabát ujját ezüsthímzés és zafírberakás díszítette. Miriam csak fél fejjel volt alacsonyabb nála, és kecsesen követte a férfi tánclépéseit. Karcsú teste elegánsan mutatott a vörösbarna, aranyszállal átszőtt selyemruhában. Színe kitűnően illett sápadt arcához, és kiemelte a barna hajában csillogó bronzszálakat, amelyeket gyöngyházzal és topázzal átfűzött bonyolult, hurokká és csavarokká rendeztek. Rigo Miriam Benjaminra szegeződött tekintetét fürkészte. Vajon boldog-e? Hát az öccse? Kortyolt egyet a borból, és úgy döntött, hogy a válasz: nem. Figyelmét újra a lent sürgölődő tömeg vonta magára, melyben egy szolga boroskancsót hordozott körbe. Pillanatnyilag az vonzotta leginkább, hogy jól leigya magát. - „Nem illek én ezek közé az idegen, gazdag zsidók közé” - Rigo újra és újra elhessegette magától azt az ötletet, hogy rossz kedvének más okát is firtassa, a csillogó bronz hajkorona és a szürke szemek látványától azonban nem tudott szabadulni. Miután elfogyasztott még néhány pohárral Isaac kitűnő borából szeme újra meg újra visszatért a teljes díszben pompázó Miriamra, aki kecsesen mozgott a vendégseregben. Egyszercsak azonban elhagyták Benjaminnal a mulatságot az udvarra vezető ajtón át. Rigo nem akart azon tépelődni, vajon mit csinálhatnak vagy beszélhetnek távol a meghívottak fürkésző tekintetétől. Rajta kívül azonban más is észrevette a fiatal pár távozását. DuBay mintha sétálni indulna, egy másik ajtóhoz surrant, és elrejtőzött az előcsarnok egyik szegletében álló hatalmas oszlop árnyékában, hogy hallgatózhasson. Miriam érezte, hogy a hideg esti levegő meglegyinti az arcát, és felsóhajtott. - Végre, egy szusszanásnyi idő. - Benjaminra pillantott, akinek éles, szögletes vonásai zordan tükröződtek a holdfényben. - Egy pillanatra levehetjük az álarcot, nem igaz? - kérdezte lágyan. Benjamin kedvesére bámult, és egy pillanatra keserű, tétova mosoly jelent meg az ajkán. Nincs semmiféle álarc, Miriam. Alkut kötöttünk az apáddal. - Most már egész életedet száműzöttként kell leélned. Ezt látod, amikor az otthonomra nézel, ugye, száműzetést? Messze a szüleidtől, barátaidtól, az élettől, amit mindig akartál. - Egyikünknek engednie kellett, Miriam. Különben férjhez adtak volna DuBayhoz - felelte a férfi tompán, belefáradva a vitába. - Soha! Megmondtam, hogy visszautasítottam volna, bármivel is fenyegetőzzön az apám tiltakozott Miriam hevesen. - DuBay egy... 57

- Tudom micsoda! - csattant fel Benjamin. - Azt is tudom, mit érzett Judah, mikor beleegyezett, hogy a szeme fénye átkeljen az Atlanti óceánon. Soha nem tudtad volna eltéríteni a szándékától, Miriam. - Nem kell feláldoznod az életedet, Benjamin azért, hogy ne maradjak vénlány - felelte hűvösen a lány, miközben igyekezett úrrá lenni növekvő dühén, és megvédeni sértett büszkeségét. - Ne játszd az ostobát! Csak nem képzeled azzal az éles eszeddel, hogy Judah unokák nélkül akar meghalni. Élt a lehetőséggel, és kikényszerítette DuBay-jal ezt a harcot. Mindketten tudjuk, hogy így van, fejezzük hát be ezt az értelmetlen vitát. - Benjamin ujja hegyével letörölte, és gyöngéden felszárította a lány arcán lecsorgó könnyeket. - Mosolyogj, és menjünk vissza a vendégekhez. Ki tudja talán még bele is szeretsz a gyarmatokba, és megírod apádnak, hogy mentse át minden vagyonát, aztán jöjjön utánunk ő is. Miriam kiolvasta a férfi szeméből a keserű tréfát, és sikerült egy remegő mosolyt erőltetnie magára. Mikor Benjamin lehajtotta a fejét, és könnyű csókot lehelt az ajkára, Miriam olyan ürességet érzett, mint még soha. Luc Brienne ezen a napon nem örvendezett a kikötésnek, bár mindig szívesen nézte Marseille magas mészkő szikláit, ahogy parthoz közeledtek. A Szent Victor Bazilika határozottan kivehető körvonalait lehetett először felfedezni, miután behajóztak a Lacydon dokkjaiba. A kikötő centrumából láthatóvá váltak a hegyoldalon felfelé futó pislákoló fények. A rakparton álló halászkunyhókban vékony faggyúgyertyák lobogtak, míg a hegyfokon épült gazdag kereskedők palotáiban ezüst gyertyatartók ragyogó lángjai ontották a világosságot. Mikor Luc felért a hegyre, és belépett Isaac Torres szentélyébe, nyugtalanság tört rá. Brienne egy sikeres kereskedő fiatalabb fiaként papnak tanult, míg idősebb testvére a családi vállalkozás örökségének várományosa volt. Luc azonban inkább a kikötőben csellengett, nézte a vitorlás hajókat, ahogy a tuniszi és isztambuli árukat hozták-vitték. Bebarangolta a rakpartot és a raktárépületeket, beszívta a sáfrány pikáns illatát, bámulta az aranyrögök tompa fényét, és álmodozott. De nem szerzetesi cellákról és kezdetleges paplakról. Hanem arról, hogy egy nap majd gazdag lesz. Azután a rövid szerelmi viszony után, amit egy idős nemesember feleségével folytatott, családja kitagadta, s a férfi száműzöttként menekült el Marseille-ből. A szerencse, fortély és végül a könyörtelenség hozzásegítették, hogy egy saját kis gyors vitorláshoz jusson, mellyel tuniszi kalózoktól zsákmányolt luxus cikkeket csempészett Marseille-be. Miután a tiltott kereskedelemből elegendő haszonra tett szert, vásárolt egy nagyobb portugál naot, egy 58

sodrony kötélzettel ellátott hajót, mellyel az Atlanti-óceánon keresztül hajózgatott. Az volt a szándéka, hogy a lassú, kincsekkel megrakott spanyol gályákról megszerezze India vagyonát. Hébe-hóba sikerrel járt, de az évek múltak, és Károly király rájött, hogy jobban teszi, ha jól fegyverzett flotta kíséri aranyszállítmányait az óceánon át. Brienne ekkor találkozott egy marseille- i franciával, aki spanyolnak adta ki magát. Reynardnak volt egy hatoja, ahogy az ültetvényes gazdálkodással foglalkozó birtokokat hívták a szigeten, amely kiváló vagyoni fedezetet nyújtott számára, s amit felhasználhatott a szomszédos telepesek kikémlelésére, és kifosztására. Etienne mindig tudta, amikor indulnak a nagyobb szállítmányok a földrész belsejéből: brazil fa, lónyergek, gyapjú, bőr, sőt arany is. A haszonból való részesedésért információkat szolgáltatott Lucnak, aki könnyein zsákmányul ejtette ezeket a gyengén felfegyverzett kisebb konvojokat. Mindent egybevetve Luc Brienne nem élt rosszul a kalózkodásból. Ha minden a terv szerint megy, hamarosan visszavonulhat veszélyes hivatásától, és olyan palotát építhet egy trópusi szigeten, mint ami előtte állt. Most azonban találkoznia kellett Reynard megbízójával, egy kereskedővel, aki az illegális szállítmányokat megvásárolta. - Ez alkalommal mit hozott a számomra? - kérdezte egy hang az egyik zömök oszlop árnyékából. Luc megfordult, és mint mindig, most is elcsodálkozott a férfi óvatosságán. - Magának inkább kalóznak kellene lennie, amilyen ügyesen tud settenkedni - mondta Luc ellenségesen. Aztán mikor észrevette patrónusa ingerültségét, hozzátette: - Egy fiatal pár volt idekint néhány perccel ezelőtt. Nem szeretném, ha kihallgatnának... - Már visszamentek, nincs mitől félnie. Egyedül vagyunk - felelte az árnyékba burkolózott férfi. - Rabszolga szállítmányt hoztam, gályákra való, erős bennszülötteket. Jó árat érnek majd az árverésen. - Nem akarok több vézna bennszülöttet az Új Világból. Olyan hamar megbetegednek és kimúlnak, hogy egyetlen hajóskapitánynak sem kellenének még ingyen sem! - Ezeket a szigetek partjainál horgonyzó portugál hajókról szöktették meg, spanyol telepeseknek akarták eladni őket a nádföldekre - bizonygatta Luc. - Rendben. Mi van még? - kérdezte az ismeretlen férfi már előre dörzsölgetve a tenyerét. Egy rakomány brazil fa és egy kis arany. Ha az éjszaka nem lesz holdvilágos, mindent a szokott helyen rakodok ki három napon belül. Amint megnézte az árut, üzenje meg az árat. A Ghost fedélzetén leszek, a dokk északi oldalán. - Van valami hír Etienne-től? 59

A kalóz tétovázott, aztán pontosan átadta Reynard üzenetét. - A szomszéd elleni tervet pontosan végrehajtották. - Vállat vont, nem értette, de nem is akarta megérteni, mi folyik a két férfi között, akiknek az alkalmazásában állt. - Mennem kell, mielőtt valakinek feltűnnék ebben a csődületben. Nem tartozom már az előkelő társaságba. - Azzal az alacsony, izmos francia egy bánatos mosoly kíséretében eltűnt. Fényes kopasz fejét dacosan feltartotta, miközben akár egy macska keresztülosont a kerten a kapu felé. Rigo a távozó vendég fején megcsillanó holdfényt bámulta, aztán egy pillanatra a másik férfira nézett. Különös, mintha egy titkos találka szemtanúja lett volna, de aztán gyorsan elhessegette ezt az ötletet, hisz túl távol volt ahhoz, hogy hallhassa, miről beszélnek és túlságosan sokat ivott ahhoz, hogy érdekelje. - Amire nekem most szükségem van, az egy buja parasztlány, hogy könnyítsen rajtam - mormolta, és belekortyolt a borba. Azt azonban tudta, hogy egy kikötőbeli szajha egyáltalán nem lenne ínyére. Ágyasait illetően Rigo mindig válogatós volt, látta a vérbaj pusztítását a hadseregben évek alatt. Fiatalabb korában gondosan megválogatta a tiszta, takaros parasztlányokat. Ahogy azonban feljebb emelkedett a ranglétrán, és utazgatott Pescara társaságában, rájött, hogy barna bőre és veszélyes életmódja francia és az itáliai nemeshölgyeket is elbűvöli. Mivel volt füle a dialektusokhoz és az idegen nyelvekhez, és avatottnak bizonyult a szerelem művészetében is, született kém lett belőle. S a női test műértője. Ma este azonban nem olcsó szajha után vágyakozott, de nem is a Louise Saint Gilles-félék után. Miriam megborzongott a sötétben, ahogy a holdsütötte kertben a távolba merengő, magányos alakot figyelte. A lány friss levegőre vágyott, hogy Benjaminnal folytatott nyugtalanító szóváltása után összeszedje szétszórt gondolatait és érzelmeit. A legkevésbé sem vágyott most Rigo de Las Casas társaságára. Különös, hogy Miriam nem úgy tekintett a férfira, mint egy Torresre, akit senki sem mert Navarónak szólítani múlt heti dühkitörése óta. Mikor Benjamin kitartott amellett, hogy ez az igazi neve, a férfi indulatosan visszautasította, így mindenki, beleértve fivérét is, jobbnak látta, ha áttér a Rigora. Vajon miért gyűlöli ennyire az indiánokat? Milyen érzés számára Torresnek lenni? Miriam érezte, hogy valami egyre közelebb húzza a férfihoz, ahogy ilyen és ehhez hasonló kusza gondolatok forogtak a fejében. - Miért nem bent táncol? Sok fiatal hölgy szívesen sürgölődne Benjamin titokzatos testvére körül - szólította meg Miriam gúnyosan a férfit, és a kemény, döngölt földre lépett. A lányt jóleső érzés járta át, hogy ugyanazon a helyen lephette meg Rigot, ahol a férfi őt egy héttel ezelőtt.

60

- Nem vagyok jártas az udvari táncokban, kisasszony. Hogy is várhatná el ezt egy faragatlan zsoldostól? - felelte Rigo, és az utolsó kortyot is kiitta a poharából, majd úgy megszorította, hogy ujjai elfehéredtek a súlyos serlegen, mikor megérezte Miriam parfümjének illatát. - Egy durva, írástudatlan katona, aki latin történelmi könyveket hurcol magával, és olyan gördülékenyen beszél franciául, mint bárki a teremben - csipkelődött a lány, és egy lépéssel még közelebb húzódott a férfihoz, akár az éjjeli lepke a fényhez. Rigo szomorúan felnevetett. - Nem én vagyok az egyetlen, aki több, mint aminek látszik. Maga, kis szürke doktornőm, a bál tündöklő szépségévé változott. A krinolin és a pazar selyemruha úgy tűnik nem zavarja a táncban. Miriam vállat vont, furcsa módon tetszett neki a kétértelmű bók. - Más a munka, és más a szórakozás. Szokott maga szórakozni, Rigo? Vagy egész életében még csak a kötelességét teljesítette? - Maga ennyire semmibe veszi a társadalom íratlan szabályait? Nyilvánvalóan, hiszen nő létére férfi hivatást választott. Hadd magyarázzam meg, mit jelent félvér fattyúnak lenni. A származásomon esett szennyfolt már elegendő ahhoz, hogy kizárjanak a nemeshölgyek társaságából. Ha megtáncoltatnám valamelyik sóvár dámát, gondolja, hogy az apja jó szemmel nézné? A maga köréből származó finom hölgyek meghívhatnak magukhoz az éj leple alatt, de nem fogják a világ szeme láttára eltűrni a társaságomat. - Rigo gúnyosan, az italtól meginogva fejet hajtott, aztán hozzátette: - Én, Miriam kisasszony, éjszaka szórakozom. Ez illik a természetemhez, nem gondolja? Miriam úgy érezte magát, mint akit leforráztak. Hálás volt, hogy a félhomály eltakarta égő arcát. - Hát ezért gyűlöli úgy az anyja népét, hogy még taino nevét is megtagadja. Ha az anyja fehérnek születik, Aaron Torres feleségül vette volna, s akkor a maga élete teljesen másként alakul. Rigo mindig úgy tekintett Bartolome becses tainoira, mint gyáva, hitvány népségre, akik arra is méltatlanok, hogy védelmezzék őket. Még senki sem magyarázta ilyen formán rokonaival szemben táplált ellenszenvét, s a férfinak nem volt ínyére a Miriam szavaiból sütő igazság. - Vagyok, aki vagyok, s ezen nem lehet változtatni, ahogy a társadalmat irányító szabályok sem lesznek mások - mondta keserűen. - Mint maga, aki egy gyönyörű nő, egyedül az éjszakában, akit ebben a pillanatban nem óv az apja vagy jegyese féltő tekintete. Bölcs dolog az ördöggel játszani hölgyem? - A férfi közelebb lépett, és beszívta a lány tömény rózsaillatát.

61

- Nem félek magától - hazudta Miriam, és ellenállt a kísértésnek, hogy hátrálni kezdjen a közeledő férfi előtt. - Nincs szükségem akkor védelemre, hogy sétáljak egyet a holdfényes kertben. - Micsoda őrültség ez az egész. Rigo káromkodott, boros kupáját a bokorba hajította, aztán egyetlen ugrással a lány mellett termett, és megragadta a karját. Miriam érezte a férfiből áradó borszagot. - Maga részeg, Rigo. Ha van egy kis tisztelet magában a testvére iránt, most elenged - próbálta a lány jobb belátásra bírni a férfit, s bár fizikai ellenállást nem tanúsított, igyekezett, hogy hangja nyugodt maradjon. - Ha érez egy kis tiszteletet Benjamin iránt, mit keres itt, és miért gyötör engem? - kiáltotta Rigo, majd egyik kezével magához rántotta a lányt, a másikkal pedig gondosan fésült frizurájába túrt, és szanaszét repítette a gyöngyház és topáz ékszereket - Olyan a hajad, mikor a napfény rávetődik, mint a megolvadt bronz, de én a sötétség vagyok, Miriam, a sötétség suttogta a férfi, és lecsapott a lány ajkára. Benjamin mindig gyengéden, visszafogottan csókolta. Miriam álmodni sem mert, hogy létezik ilyen szenvedély, amellyel Rigo az ajkát becézte, és magához szorította. A lány egy pillanatra eltolta magától a férfit, hogy a szorongató ölelésben egy kis lélegzethez jusson. Mikor levegő után kapkodva kinyitotta a száját, Rigo rögvest bedugta a nyelvét, hogy gyors felderítő utat tegyen, majd visszavonuljon, Miriam pedig úgy érezte, forog vele a világ. A férfi körberajzolta a nő telt ajkait aztán puhán beleharapott. Egy újabb lélegzet vétel alkalmával Rigo ismét Miriam száját vette ostrom alá, ezúttal időt engedve arra, hogy nyelvük összecsaphasson, mielőtt meghátrált. Rigonak az volt az érzése, hogy még senki sem csókolta meg igazán a lányt, és anélkül, hogy tovább tűnődött volna azon, milyen fényt vet ez a fivérére, azzal folytatta a beavatást hogy forró ajkával végigsimított az arcán, mígnem bőre meztelenül és védtelenül tárult elé, ahogy mellének lágy domborulata is. Rigo egyszerre harapott és simogatott a szájával egyre lejjebb, míg meg nem érezte a lány kalapáló érverését. Ekkor még lejjebb merészkedett. Miriam szíve majd kiugrott a helyéből, mikor a férfi perzselő lehelete a melle közti völgyet cirógatta. Rigo keze a lány hajáról ruhájának nyakkivágásához vándorolt, és rángatni kezdte a szoros szegélyt. A selymet azonban szorosan összevarrták aranyszállal, és topázköves berakással díszítették. Mikor a felfelé meredező mellbimbókat nem sikerült kiszabadítania, Rigo közéjük simította az orrát majd mégegyszer csókokkal borította a lány testét egészen a szájáig. Miriam a férfi vállába kapaszkodott ujjai vastag fekete bársonykabátjába fogódzkodtak. Én a sötétség vagyok. Érezte Rigo remegését, s több rétegű ruhája alatt feszülő férfiasságát. 62

Mikor Rigo szája a lányéra tapadt Miriam ezúttal azonnal szétnyitotta ajkait fiatal tapasztalatlan teste arra éhezett, hogy ostromolják. A férfi egy emésztő csata erejéig a lány kedvére tett. Miriam ajka égett, haja, ruhája rendetlenné vált, de neki fogalma sem volt semmiről, csak az érdekelte, hogy a férfi ilyen hevesen öleli. Rigoban olthatatlan tűz lobogott, és soha nem tapasztalt vágy kerítette hatalmába, miközben Miriamot az alsó testéhez szorította. Érezte, hogy a krinolin merev fémabroncsai a lábához nyomódnak. Lassan azonban kijózanodott, és tudatára ébredt tolt művel. - „Úgy viselkedek, akár egy civilizálatlan fattyú. Hiszen az öcsém felesége lesz.” - A gondolat úgy hasított bele, mint egy ágyúlövés, és durván ellökte magától a lányt. Miriam hátratántorodott, még mindig szédült és levegő után kapkodott, érzései úgy összekavarodtak, hogy azt sem tudta, mit csinál, csak ösztönösen a férfi felé kapott, hogy megkapaszkodjon benne. Az ösvény mellett álló citromfa mentette meg attól, hogy térdre roskadjon Rigo előtt. Miriam látta, hogy a férfi hátrál, hatalmas kortyokban szűrte fogai között a levegőt, mintha több mérföldet futott volna egyvégtében, vagy kemény csatát vívott volna. - Legyen hálás, kisasszony, hogy nem mindennapi életében egyszer azt tette, amit a divat diktál, és ezt az átkozott ruhát viselte, összes sallangjával együtt! - Azzal sarkon fordult, és az olajfák árnyékos sötétjébe vetette magát. Miriam keresztülvágott az udvaron, felbotorkált a külső lépcsőn egy félreeső szobába, ahol egy hatalmas tükör előtt a fotelbe rogyott. Némán, döbbenten nézett szembe tükörképével. Haja összekuszálódott, szája a csókoktól elgyötörté és duzzadta vált. Egy szobalány lépett be csendesen, és udvariasan fejet hajtott. - Segíthetek, kisasszony? Miriam felemelte a kezét, mely azonnal remegni kezdett, s meghúzta a gyöngyház és topáz meglazult szálait. A szobalány minden további bátorítás nélkül mögéje lépett, és amennyire csak tudta elrendezte a csiszolt drágaköveket. - Nem vagyok fodrász, kisasszony, de így már sokkal jobb - közölte a lány, majd megfésülte, és hurkokba csavarta. - Rendben van. Köszönöm. Most pedig ha hoznál tiszta vizet, megmosnám az arcomat. Le kell mosnom magamról ezt a mocskot! De Miriam tudta, hogy a Földközi-tenger sem lenne elegendő ahhoz, hogy tisztára mossa a lelkét. Miután rendbe szedte magát, egy belső lépcsőn át visszatért az ünneplőkhöz, és remélte, hogy senki sem hiányolta. Benjamin miközben a gratulációkat fogadta, észrevette a közeledő Miriamot. A lány olyan sápadt volt, mint a pergamen. Valami történhetett. Észrevette a szétzilált frizuráját, melyet épphogy csak rendbe szedtek. Benjamin gyorsan kimentette magát, keresztülvágott a termen, 63

és mikor Miriam a lépcső aljához ért, megragadta jéghideg kezét. - Mi történt? Csak nem az a disznó DuBay...? - Nem! Nincs semmi baj, Benjamin. Csak szokatlan ez a kényelmetlen ruha. Fennakadtam egy rózsatövisben, és megbotlottam a kerti ösvényen. Még szerencse, hogy egyedül voltam, és senki nem látta, milyen ostobán viselkedtem. - „Ebben az utóbbiban legalább nem hazudtam!” Benjamin Miriam sápadt arcát fürkészte, miközben a lány körbehordozta tekintetét a zsúfolt termen, keresztülnézett DuBayon, de egy pillanatra megállapodott Rigon. Benjaminnak még a lélegzete is elakadt, mintha gyomorlövést kapott volna. Nem, ez nem lehet! Miriam megérezte, hogy a férfi szorítása megerősödött a karján. Elfordította tekintetét Rigoról, és mentegetőzve jegyeséhez fordult. - Benjamin, kérlek, semmi bajom! Csak a női hiúságom szenvedett csorbát. Ne firtassuk, könyörgöm. Semmi értelme. - Értem. Ebben igazad van. - A férfi a terem közepére, a táncolók közé vezette a lányt. „Miriam biztosan az igazat mondja. Az én sejtéseim csalhatnak, de a bátyám soha nem szarvazna fel. Nem járatná velem így a bolondját.” Judah Toulon nyugtalankodni kezdett. Figyelte, ahogy Miriam és Benjamin táncolnak, olyan élettelenül és zordan, mint az a gipsz bálvány, melyet a keresztények hordoznak a körmenetben a szent napon. Annyira örült, hogy DuBay megjelenése észre térítette a fiatalokat. Nem engedheti meg, hogy egy ostoba szerelmes civakodás miatt minden kútba essen. Mikor a tánc végetért, keresztülverekedte magát a tömegen, miközben innen is, onnan is keresztények és zsidók gratulációkkal halmozták el, ő pedig udvariasan bólogatott, és megköszönte a jókívánságokat. Miközben éppen a városi kormányzótanács néhány tagjával beszélgetett, megakadt a szeme Miriamon. A lány ziláltnak látszott és furcsamód sápadtnak. Judah rosszat sejtve elnézést kért a társaságtól, és Miriamhoz sietett, majd karonfogta. - Olyan sápadtnak látszol, kislányom, és késő is van már. Talán haza kéne mennünk. Benjamin hol van? - Ahol az ételeket szolgálják fel. Én... nem voltam éhes - dadogta Miriam. Aztán gyorsan hozzátette: - Nem mehetünk el az ünnepségről a többiek előtt. Isaac bácsi és Ruth néni megsértődne. A férfi morgott valamit, aztán egy félreeső fülkébe vezette Miriamot, amelyet csupán kisebb párnázott fotelokkal bútoroztak be, ott hellyel kínálta a lányt. - Veszekedtetek Benjaminnal? 64

Miriam a könnyeivel küszködött, és bólintott. - A szokásos. Zokon vette, hogy DuBay-jal fenyegetted, apa. - Az a bolond pedig még mindig Indiáról ábrándozik - tért ki Judah a Richarddal folytatott mesterkedésére tett megjegyzés elől, és elnézően megpaskolta a lány kezét. - Hamarosan megnyugszik, Miriam, mihelyt összeházasodtok. Itt fogtok élni - mondta gyengéden, és figyelmét nem kerülte el lánya zavarodottsága. Észrevette, hogy Miriam körülnéz az ünneplő seregen, aztán pillantása megállapodik a gyűlöletes, vad spanyolon. Mikor Rigo viszonozta pillantását, a lány gyorsan lesütötte a tekintetét. Judaht jeges, baljós sejtelem kerítette hatalmába. - Az előbb kint jártál a kertben. - Benjaminnal veszekedtünk - vágta rá Miriam túlságosan is gyorsan. - Aztán mégegyszer kimentél egyedül. Magam láttam, hogy elhagytad a termet azon az ajtón át - vádolta Judah szigorúan a lányt. - Nem tudtam, hogy úgy őrzöl, mint valami mór nőt, akit a hárembe szánnak - védekezett Miriam, s egyszerre érzett bűntudatot és haragot. - Addig nem is, amíg nem adsz rá okot, hogy ne bízzam a józan eszedben, Miriam. Történt ilyesmi ma este? - Judah még a lélegzetét is visszatartotta. A lány odáig követte a férfi gondterhelt pillantását, ahol Rigo állt. - Szóváltásba keveredtünk a kertben. Rigo megtestesíti mindazt, amit én gyűlölök, apa! Tökéletes ellentéte Benjaminnak, úgy bánik a nőkkel, mint az állatokkal, mintha buták és lelketlenek volnánk. Mikor Benjamin arra kért, segítsek őt ápolni a kelleténél többet is megtudtam Rigo Torresről. - Keresztény vadember, mégha Aaron Torres elég esztelen volt is ahhoz, hogy a nevét adja neki. Mi történt köztetek a kertben? - kérdezte a férfi tompán. Miriam arca megrándult, de ragaszkodott ahhoz az elhatározásához, hogy ezt a mocskos ügyet megtartsa magának. - Semmi olyasmi, ami miatt jelenetet kéne rendeznünk a családban. Részeg volt, én pedig ostoba, hogy szócsatába keveredtem ezzel a faragatlan gazemberrel. De most már vége, nem ártott nekem... sem a jó híremnek. - „Kérlek hidd el, apa, még ha nem is így történt .” Rigo egy hatalmas kancsó mellett állt, mely csordultig tele volt friss borral, és kétségbeesetten igyekezett annyit inni belőle, hogy el tudjon aludni. A Miriammal történt szóváltás a kertben siralmasan kijózanító volt. Ha most lefekszik, hajnalig csak hánykolódni fog, és a nő után vágyakozni. Miközben az italt kortyolgatta, Miriamot figyelte a távolban. A lány és Judah eszmecserét folytattak valamiről, és a férfi tartott tőle, hogy ő játssza benne a főszerepet. - Ugye maga Benjamin testvére, az a spanyol? - érdeklődött egy rekedt női hang. 65

Rigo pillantását a terem túlsó felében játszódó jelenetről egy alacsony, érzéki barna nőre szegeződött, akinek hatalmas zöld szeme és vékony, lebiggyedt ajka volt. Az asszony rózsaszín nyelvével lassan megnedvesítette rúzsos száját, mint az a macska, amelyik már annyit evett, hogy csak lustán nyalogatja a szája szélét, mikor meglát egy egeret. - Igen, Benjamin bátyja vagyok - válaszolta Rigo megfontoltan. - Rodrigo de Las Ca-sas a nevem, amelyet mostoha szüleim adtak. - Többet nem mondott, várta, hogy a nő folytassa a beszélgetést. - „Még a nevedet nem tudom, de a magadfajtát már nagyon is jól ismerem.” - Én Patrice Farrier vagyok. - A nő szemei úgy ragyogtak, mint a smaragd. - Hogy érzi magát Marseille-ben, az ellenség táborában? A férfi nevetett, és kortyolt egyet a borból. - Jobban teszi, ha vigyáz, különben azon kapja magát, hogy veszélybe került, mert az ellenséggel társalog. Az asszony Rigo arcát bámulta, aztán olyan sokatmondóan hordozta végig tekintetét magas, karcsú alakján, mintha levetkőztetné a szemével. - Szeretem a veszélyt, Rodrigo. Maga veszélyes? - kérdezte, s kihívóan felvonta a szemöldökét. Nyelvével ismét megnyalta szája szélét. Rigo mosolygott, és az asszonyra emelte poharát. - Én nagyon veszélyes vagyok, asszonyom. Hát maga? Patrice nevetése jól begyakorolt, könnyed és gyöngyöző volt, mint egy porcelán harang csengése. - Én nem, de a férjem igen. Persze nem annyira, mint maga... a kardjával - mondta kétértelműen. - Ő másokkal végezteti el a munkát. Rigo azon tűnődött, vajon az asszony is lefizet-e férfiakat, hogy legyeskedjenek körülötte. Itáliában a gazdag feleségek így szórakoztak. - Nekem senki más nem parancsol, csak én. - Szeretem az ilyen férfiakat. Most nagyon merész leszek, Rodrigo... - Már eddig is az volt, Madam Ferrier, hogy szóbaállt egy olyan földönfutóval, mint én. Rigot kezdte mulattatni a játék, ugyanis már tudta, mi lesz a végeredménye. - „Miért utasítsam el, amit felkínál, ha úgyis erre vágyom?” - Már mondtam, hogy kedvelem a veszélyt. Magából pedig árad! Nézze meg azt a kövér, iszákos embert, akihez hozzámentem - mondta a nő, és egy pocakos, pazar rubinvörös bársony-kaftánt viselő férfira mutatott. Rigo a kormányzótanács egyik tagjára pillantott, aki súlyos ékszerberakásos láncot hordott. - Valóban félelmetesen részeg - mormolta Rigo. A kihívás, hogy felszarvazza annak a városnak az egyik vezetőjét, amely meghátrálásra késztette Pescarát, felvillanyozta, Patrice pedig élvezetes falatnak ígérkezett, bár már túl volt a harmincon.

66

- Az eszméletlenségig le fogja inni magát, mielőtt elmegyünk. Ha elalszik... - A nő függőben hagyta a mondatot, és növekvő érdeklődéssel fürkészte az átható kék szempárt. - Amint maga is megjegyezte, asszonyom, ön nagyon merész. De én nem vagyok teljesen hülye. Nem szokásom betörni más emberek otthonába, hogy elcsábítsam a feleségüket. - A férfi már számos más lehetőséget is átgondolt. - Könnyen elszabadulhatok otthonról. A szolgáim diszkrétek, és csak egy kőhajításnyira lakunk innen - válaszolta. Rigonak támadt egy ötlete. - Van egy kis nyári konyha az udvar elülső részében, most üresen áll. A meleg évszakokban a szakácsok használják, ott is alszanak. Külön bejárata van az utca felől. - Amit maga ma éjszaka nyitva hagy - fejezte be Patrice, és imádkozott, hogy Claudenak gyorsan fejében szálljon az ital. - Nyitva hagyom az ajtót, asszonyom, ha van mersze belépni a búvóhelyemre - provokálta Rigo a nőt. - Van elég merszem. Ha csak Claude meg nem hiúsítja tervünket azzal, hogy józan marad, és eltalál az ágyamig - suttogta Patrice. - Ha mégis, reggel küldök egy szolgát, és választhatunk egy másik éjszakát. - Maga aztán tényleg elszánt, asszonyom - felelte Rigo, és kezet csókolt Patricenek, mely bárki külső szemlélőnek felületes udvariasságnak tűnhetett. Maga pedig egy nőcsábász, ráadásul valóban veszélyes. Miriam egyre dühödtebben és növekvő undorral figyelte a jelenetet Rigo és Claude Farrier felesége között. - „Igaza volt ennek a szemtelen fajankónak. Úrihölgyek vetik magukat a lába elé” - A lány Benjamint kereste a szemével, s meg is találta bácsikája, nénikéje és a családtagok társaságában. Miriam szíve összeszorult a bűntudattól. Benjamin túl jó volt hozzá, támasza és egyetlen üdvössége egy olyan gyenge teremtésnek, mint ő. Ezzel a házassággal elszakítja a férfit szüleitől, és áthidalhatatlan szakadékot teremt a családban. Benjamin szíve a spanyol birodalomért dobog. De ha tényleg szereti őt, nem az lenne a helyes, ha mindenről lemondana, és követné a gyarmatokra? -„Ez a legkevesebb, amit tehetek.” Fürgén keresztülverekedte magát a tömegen, és kisurrant a bálteremből a folyosóra, mely Isaac bácsi könyvtárszobájába vezetett. Ott majd talál íróeszközt, a hűséges Paullal pedig üzenetet küld Benjaminnak. Addig nem vitathatja meg terveit a férfival, míg apja és Benjamin családja nem tudnak dönteni az utazás időpontjáról. 67

A könyvtárban korom sötétség uralkodott, a polcon sorakozó friss nyomtatások és a régi, kézzel írott kódexek dohos könyvszagot árasztottak. Miriam jól ismerte a szoba berendezését, óvatosan eltakarta a gyertya gyenge fényét, és a középen álló hatalmas asztalhoz lépett. Meggyújtott egy vastagabb, hosszú szálú gyertyát, a kisebbiket pedig eloltotta. Keze, mely ezt az egyszerű feladatot nyugodtan végrehajtotta, azonnal remegni kezdett, mikor a tollat a papírhoz érintette. Hogyan öntse szavakba, amit a szívében érez? Miriam negyedóráig is eltöprengett kusza érzelmein. - „Rövidesen hiányolni fognak, azonnal át kell adnom a levelet Paulnak, mihelyt kész” - Nagy levegőt vett, és róni kezdte a sorokat. Drága Benjamin! Bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit okoztam neked. Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy a magam érdekeit önző módon a tied fölébe helyeztem. Örömmel fogok a gyarmatokon élni. Esküdjünk meg, hogy soha többé nem veszekszünk. Szeretném, ha megpecsételnénk ezt az ígéretet. Kérlek, légy a régi nyári konyhában késő este. Ha apa elalszik, könnyedén kisurranhatok a házból. Ne félj, két izmos teherhordó fog vigyázni rám. Szeretettel: Miriam, leendő feleséged Mikor aláírta a levelet, Miriam kezében megremegett a toll, és a tinta elmaszatolódott. Vajon Benjamin megérti-e, mit ajánl fel neki? Visszautasítja-e majd? Rigonak ez soha nem okozna fejfájást. Miriam elhessegette magától hűtlen gondolatait, beszórta porral a finom papírt, aztán néhányszor összehajtotta, és a gyertyáról lecsöpögő viasszal lepecsételte. - Nincs visszaút - suttogta, miközben a sötét folyosón át Benjamin inasának keresésére indult a melléhez szorított levéllel.

68

Hatodik fejezet

Valaki megrángatta az elülső ajtón a súlyos réz-kopogtatót, ami tompa visszhangot vert a földszinti előcsarnokban, de amióta a doktor, a házigazda fiatal unokaöccse tavaly beköltözött a házba, ez nem számított váratlan eseménynek. Margaret, az ünnepség után takarító szobalány ért oda elsőnek az ajtóhoz. A zár ellenállt, így Benjaminnak kellett a segítségére sietnie. - Le Bruge tanácselnök egész héten súlyos vérzésre panaszkodott. Biztosan a szolgája lesz az. Már számítottam rá, hogy nem fogok aludni ma éjjel - mondta szárazon, és feltevése beigazolódott, mikor megpillantotta a késői látogatója libériáját. - Mondja meg az úrnőjének, hogy máris indulok, csak összeszedek néhány gyógyszert a férje számára - utasította Benjamin az inast. Ruth a csigalépcső aljánál állt, és a már jól ismert jelenetet figyelte. - Legalább volt a vén bolondban annyi jóindulat, hogy az ünnepség végét megvárta - mondta Benjaminnak. - Szedd össze, amire szükséged van. Szólok Paulnak, hogy valószínűleg nem érsz haza hajnal előtt. Rigo meggyújtott egy viaszgyertyát, és szemezett a kicsiny dohos helyiségekben. A ház egész ősszel üresen állt, de Ruth néni éles szeme szorgalmassá tette a szolgákat. Még az ágynemű is frissen mosott volt. A férfi kinyitotta a spalettát, hogy a hideg, esti levegő kiszellőztesse a szobát. A kikötő felől enyhe sós illat szállt, de a halbűz szerencsére nem ért el idáig. Rigo magával hozott egy tiszta takarót, melyet az egyszerű parasztágyra terített. Megpróbálta felidézni Patrice telt idomait és fekete haját az aranyszínű szöveten, de nem sikerült. Helyette egy magas, karcsú alak jelent meg előtte, bronzszínű hajával és védekező, szürke tekintetével, amint feléje nyújtja a karját. Rigo káromkodott, és újabb pohárral töltött a boroskancsóból, melyet egy szolgálólány bocsátott készségesen rendelkezésére. A férfi látta, amint fivére orvosi táskával a kezében nyakába veszi a várost, hogy valamelyik betegét sürgős ellátásba részesítse. - Már akkor tudtam, amikor először beszéltem vele. Benne testesült meg minden ami jó, bennem pedig az ördög - mormolta maga elé, aztán nagyot kortyolt a borból. Végre már kezdte érezni az ital hatását. Kicsatolta cipőjét, levetette, majd kibújt a kabátjából is, mozdulatain látszott, hogy maga szokott öltözködni. Csupán az utóbbi időkben, mikor feljebb

69

emelkedett a ranglétrán, engedhette meg magának, hogy szolgát tartson. Még maga Pescara is egyedül öltözködött, kivéve ha hadjáraton voltak. Rigo lefeküdt az ágyra, feje alá néhány párnát tömött, és azon tűnődött csatlakozzon-e ismét ezredeséhez Itáliában, vagy inkább szedje össze a bátorságát, és utazzon el az Új Világba. Választ azonban nem talált töprengésére. Remélte, hogy Patrice el tud szabadulni a férjétől. Az álom hamarosan elnyomta, a gyertya pedig kialudt, mikor a kikötő felől áradó éjszakai szellő meglebbentette a lángot. A város csendesen terült el, amint Miriam a hordszék vastag bársonyfüggönyén át kikukucskált a kikötő pislákoló fényeire. A Torres-palota csak egy kőhajításnyira derengett fel tőle. A lány figyelmeztette hűséges szolgáit, hogy maradjanak csendben, nehogy felriasszanak valakit a házból. Mi lesz, ha Benjamin nem lesz ott, tűnődött magában. Vagy ami még rosszabb, leszidja amiért ilyen merész ajánlatot tett neki. Ismét lelkiismeret-furdalása támadt a veszélyes és titkos találka miatt annak ellenére, hogy már eljegyezték egymást, és aláírták a dokumentumokat. Nem akarta firtatni, miért tette meg ezt a meggondolatlan lépést. - „Istenem, add, hogy ott legyen” - imádkozott magában. Amint kiszállt a hordszékből, hatalmas, csuklyás selyemköpenye meglebbent az enyhe szélben. Ha lett is volna valaki a nyirkos, szűk ösvényen, akkor sem ismerhette volna fel. Néhány szolga eltakarította a szemetet az útból, miközben a hatalmas fűzfa susogó ágai árnyékot vontak Miriam köré a baljóslatú sötétségben. Nem helyes, amit teszel, korholta egy belső hang. A lány ügyet sem vetett rá, fellépett az ajtóhoz, mely kissé rozzant és keskeny volt, de szilárdan tartotta magát. Miriam elfordította a reteszt, és megemelte. Az ajtó halkan megnyikordult, és kinyílt. A szolgák követték a parancsot, és távoztak, miután úrnőjüket biztonságban tudták. - Milyen ijesztő sötétség van itt - suttogta Benjaminnak. Biztos volt benne, hogy a férfi már bement, hiszen az ajtó nyitva volt. Miriam szeme lassan hozzászokott a sötéthez. Egy halvány fénysugár bevilágított a nyitott ablakon. A lány remegő kézzel becsukta az ajtót, és levetette a köpenyét. Hallotta a férfi egyenletes szuszogását, és megpillantotta homályosan felderengő alakját a sötét sarokban. Miriam torka hirtelen kiszáradt, s egy hangot sem tudott kinyögni. Rigo a bor hatása ellenére is felébredt. Felült az ágyban, és megdermedt a döbbenettől, mikor megérezte a nő illatát. Még mielőtt a lány suttogása elhatolt volna a füléig, s a karcsú alakot ki tudta volna venni a homályban, már biztos volt benne, hogy nem Patrice az, hanem Miriam. De miért? Hogy az ördögbe került ide? Rigo borgőzös agya eszeveszetten száguldott. Biztosan álmodik. De amint Miriam levetette köpenyét, s láthatóvá vált egyszerű, leheletfinom ruhába bújtatott alakja, tudta, hogy valóság minden. Rigo beszívta a finom 70

rózsaillatot. Még soha nem vágyott ilyen kétségbeesetten egy asszonyra sem. Korábban mindig megelégedett az egészséges, vonzó nőkkel, de ez most más volt, olyan különös... és félelmetes. A férfi észrevette a lány tétovázását, mintha idegen területre tévedt volna. Rigo szíve kalapált, amint átvetette lábát az ágy végén, és elakadó lélegzettel azt suttogta: - Gyere! Miriam tétován előrelépett. Vajon Benjamin is olyan bizonytalan és megilletődött, mint én, töprengett. A férfi könyörgően kitárta felé a karját. Milyen gyönyörű a keze. A lány sietve átvágott a simára döngölt padlón, és a kényelmetlen szalmazsák mellé térdelt a sötétben. Beszélnünk kell - sikerült kipréselje magából. A férfi a karjába vonta, és egy puha csókkal belefojtotta a szót, miközben kezével az állát tartotta. Rigo szája a nő ajkát becézte, lágyan simogatta, majd feljebb siklott a szemére, szemöldökére, majd a homlokára és az arcára, mintha minden egyes részletet meg akarna ízlelni, és az emlékezetébe vésni. Miriam félénken felemelte a kezét, megsimogatta a férfi arcot, és érezte, hogy a szakálla enyhén szúr. Érintésére Rigo megremegett, mintha a hideg rázta volna ki. Lélegzete felgyorsult. Miriam megérezte az alkohol szagot, ami nem vallott Benjaminra. Vajon ő kergette az italba? A bűntudat újabb hullámai árasztották el. Aztán mintha többé nem tudna uralkodni szenvedélyein, a férfi kéjesen felmordult, ujjaival a lány hajába túrt, aztán magához szorította, majd felemelte az ágyra, és maga mellé fektette a sötétben. A férfi meztelen mellkasán göndörödő szőrszálak Miriam finom bőrét ingerelték a mélyen kivágott ruha fölött. A lány szégyellt volna levetkőzni Benjamin előtt, ezért laza paszományt, és elöl oldható fűzőt vett fel, melyen a férfi ujjai máris nagy szakértelemmel babráltak. Mikor Rigo megérintette a merev mellbimbókat, majd kitakarta a hűvös, esti levegőben, Miriam lélegzete felgyorsult. Hamarosan mindkét melle meztelenné vált, a férfi pedig simogatta, cirógatta és ingerelte őket, míg a lány Rigo izmos mellkasát masszírozta, és érezte kalapáló szívverését. Ahogy a gyönyör hullámai elárasztották, Miriam tudta, hogy vadul dobogó szíve hasonló élvezetről árulkodik. Rigo a visszafojtott indulat ellenére is gyengéden és óvatosan bánt a nővel, ajkai ismét rátaláltak Miriam szájára, végigsimították, majd a nyakára vándoroltak és még lejjebb. Nyelve körberajzolta a lány törékeny kulcscsontját, aztán izgatóan a mellére siklott, és ágaskodó bimbójára tapadt. Mikor Rigo szájának forró nedvessége beborította bőrét, és szívni kezdte, Miriam összefüggéstelenül felkiáltott, és a férfi duzzadó vállizmaiba mélyesztette körmét. Rigo folytatta az édes kínzást először az egyik majd a másik puha domborulaton, a lány pedig szorosan hozzásimult. Rigo egyik lábát átvetette a lány combján és magához szorította. Miriam egyre jobban felbátorodott, kezével bejárta a férfi erős karját aztán feljebb merészkedett. Miriam ruhája vékony rétegén át Rigo duzzadó férfiasságát érezte a lába között. 71

A nő ujjai a férfi hajába túrtak, selymes, egyenesszálú hajába, pedig a Benjaminé göndör volt és szőke. Miriam azonnal tudta, hogy amit ő simogat, az fekete, mint a holló szárnya. - Rigo! - kiáltotta, mielőtt a férfi ajka szenvedélyes, égető csókkal el nem hallgattatta. A férfi neve, mint mennydörgés visszhangzott Miriam fülében. Rigo elvesztette a fejét csókja követelőzővé vált és vad erővel hatolt még mélyebbre a lány szájába, mintha ez az egyetlen szó elszabadította volna szenvedélyét. Akkor sem tudott megálljt parancsolni magának, mikor a lány megmerevedett, és eltolta magától. Rigo olyan izgatott volt, hogy alig kapott levegőt, keze Miriam karcsú testén csapongott, majd maga alá teperte. Miriam tudta, hogy meg kellene állítani ezt az őrültséget, kiszúrni a szemét, megcibálni a haját, sikítani. De egyiket sem tette. Csupán szétnyitotta ajkait a férfi benyomuló, ingerlő nyelve előtt. Rigo az ajkát csókolta, megharapta és beszívta, aztán körberajzolta a nyelve hegyével. Miriam érezte a borszagot, és azt az erős, részegítő illatot, melyről tudta, hogy a testi vágy szülötte. A férfi keze lejjebb siklott a csípőjére, hogy lehúzza a szoknyáját. A finom szövet könnyedén a földre hullott, és a lány vékony lábát hideg levegő csapta meg. Aztán Rigo perzselő leheletét érezte. A férfi teste reszketett és vonaglott a combja között, és azzal, ami józan eszéből megmaradt tudta, hogy mozdulatai mit sejtetnek. Mégsem tiltakozott. Rigo keze tovább simogatta a csípőjét, és egyre feljebb húzta ruháját a derekára. Rigo lágyan végigsimított Miriam combjának belső felületén, majd elszakadva a szájától, a mellét kezdte szívni és kínozni. A szenvedély szaggatott sikolyai, halk, esdeklő nyögései hagyták el a nő száját. De még mindig nem állította meg. Rigo teste megfeszült, mintha mindjárt felrobbanna, ha nem fogja vissza magát, de megérezvén a Miriamban növekvő izgatottságot, vágya ismét felkorbácsolódott. A lány szűzies, tapasztalatlan teste érte kiáltott, mintha biztatná, és nevesen a vágyát zihálná. Mellét felkínálta a férfi simogatásának, bimbói azonnal megmerevedtek az érintésére. Rigo most a szájával folytatta az ostromot, míg egyik kezével a lány selymes puhaságát simogatta a lába között, közelítve vágya középpontja felé. A férfi felnyögött, mikor megérintette a simogató nedvességet, s őstől örökölt szenvedélyes kiáltása Miriam lázas sikolyaiba vegyült. Miriam néhányszor hallotta, amint betegei a házastársi örömökről beszélnek. Vágytól égő, kielégülést szomjazó fiatal teste végre megértette, mit jelent ez. Önkéntelenül és szemérmetlenül megvonaglott Rigo érintésétől. Egész teste lángokban állt. Mikor a férfi lehemperedett róla, és melle meztelenné vált, szoknyája pedig a dereka köré csavarodott, Miriam nem tudta elfojtani csalódásának hangját, melyet Rigo testmelegének hiánya okozott. Hallotta, amint a férfi lerántja a nadrágját. S egy pillanattal később már ismét föléhajolt. Miriam érezte, ahogy férfiassága felkutatja testének legrejtettebb zugait. 72

- Tárulj ki előttem - suttogta rekedten, lélegzete a lány nyakát perzselte, ahogy mégegyszer csókokkal borította a bőrét, mielőtt ajkát Miriam szájára tapasztotta. Rigo érezte, ahogy a forró nedvesség megnyílik előtte, a lány csípője pedig megemelkedik, enyhén, ösztönösen, hogy befogadja őt. A férfi lassan, körkörösen mozgatva irányította ágaskodó hímvesszőjét, hogy a lányhoz simítva előbb megnedvesítse. Aztán erőteljesen megcsókolta, majd mielőtt józan esze megállíthatta volna belehatolt, és szétválasztotta a finom hártyát. Miriam testébe, mely az eddig ismeretlen, őrült vágytól égett, most éles fájdalom hasított, aztán valamiféle teljességet érzett, amint a férfi elmerült benne. A nő erőteljes nyomást érzett. Rigo mozdulatlanul feküdt, csak a mellkasa emelkedett. Úgy zihált, mintha versenyt futott volna. Miriam tudta, hogy vívódik magával, nem akarván újabb fájdalmakat okozni neki. De aztán valami arra késztette őket, hogy ne hagyják abba. A lány próbaképpen Rigo férfiasságához szorította a csípőjét, és csodálkozva vette észre, hogy a fájdalom elmúlt. A férfi Miriam vállgödrébe temette arcát, fogait pedig igyekezvén uralkodni magán, összeszorította. Nem fogom ilyen gyorsan elintézni, ha már annyit vártam és vágyakoztam, gondolta magában. Lassan visszavonult, majd ismét elmerült a lányban. A szűk sikamlósság nagyobb boldogságot okozott neki, mint amiről álmodni mert volt. Fojtottan káromkodott, és csípője mozgása felgyorsult, döfései erőteljesebbekké válnak, és egyre beljebb vezették a lány szűzies forróságába. Aztán csatát vesztve, diadalt aratott. Miriam most ugyanazt az izzást érezte, mint korábban, mikor Rigo először simogatta meg. A férfi hatalmas, kemény szerszáma sikamlósán mozgott benne ki, és be, szenvedélye újjáéledt. A lány ösztönösen megemelte csípőjét. Hirtelen érezte, hogyan növekszik meg Rigo a bensejében, aztán egész teste megremeg, mikor utoljára mélyen belehatolt, és szorosan magához ölelve elernyedt a teste. A csak néhány másodperccel ezelőtti gyönyör most kielégítetlen fájdalommá vált Miriam szamára. Bizonyára nem így kellett volna végződnie. Egyetlen orvosi könyv sem taglalta ezt a témát, és a lány túlságosan kába volt ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon. Semmi mást nem érzett, csak csalódást. Türelmetlenül fészkelődni kezdett. Rigo érzékei a mennyországban tett utazás után kezdtek visszatérni. Mikor elhúzódott a lánytól, Miriam felnyögött fájdalmában. A férfinak volt már dolga szüzekkel, sok fiatal parasztlányt vitt ágyba, akik égtek a vágytól, hogy megszabaduljanak ártatlanságuktól, de úri módon nevelkedettel még sosem. Bűntudat ragadta magával. Miért is jött ide Miriam, tépelődött. Miért csalta meg Benjamint? Kérdések kavarogtak a fejében. Mikor Rigo lehemperedett róla, és a csípős esti levegő megérintette izzadságtól gyöngyöző, meztelen bőrét, Miriam megborzongott a hidegtől. Mocskosnak és fájdalmasan sebezhetőnek 73

érezte magát, miközben a férfi könnyedén lecsusszant a pricsről, és felvette a nadrágját. Most, hogy a nő szeme hozzászokott a sötétséghez, nagyon is jól látott mindent. Rigo már azelőtt levetette az ingét és a cipőjét mielőtt Miriam megérkezett. Bizonyára az ágyban várt rá, mintha ő, és nem Benjamin kapta volna meg az üzenetet Benjamin! - „Úristen, mit tettem” gondolta. Hogy történhetett ez? Miriam felült és eltakarta felső testét aztán ügyetlenül babrálni kezdett ruhája fűzőjével, és megpróbálta összefüggő kérdésekbe önteni gondolatait Mikor Rigo megszólalt nagy levegőt vett, és lelépett az ágyról. - Az ég összes szentjére, mi vitte rá, hogy az éjszaka kellős közepén bejöjjön hozzám? - A férfi nézte, ahogy Miriam összeszedi a ruháit - Magához? - visszhangozta a lány döbbenten. - Én Benjaminhoz jöttem. - Még nevének említésére is nyomorúságosan megrándult az arca. - Nem keverhetett össze a testvéremmel. A nevemen szólított Miriam - mondta megvetően a férfi. - Mielőtt elindultam, üzenetet küldtem Benjaminnak Paul-lal, hogy itt találkozzunk. Maga hogy kerül ide? Miért csapta be így a tulajdon fivérét? - kérdezte kétségbeesetten, a bűntudattól gyötrődve. - „Rigo” - gondolta - „Kimondtam a nevét. És Ő tudja ezt!” - Benjamin házon kívül van, egy betegét ment ápolni, miután az ünnepség véget ért válaszolta Rigo mérgesen. Nem kapott semmilyen üzenetet, ahogy én sem. Maga volt az, aki becsapta a kedvesét, kisasszony én csupán egy szajhára vártam egy alkalmasnak látszó búvóhelyen. - Hangja dühösen és gúnyosan zengett. - Maga tehát az öcsémet várta, és velem feküdt le helyette. A sötétben teljesen egyformák vagyunk. Jól helyettesítettem? gonoszkodott a férfi. Miriam érezte, hogy elszorul a torka, és a könnyeivel küszködött. - Benjamin mindig gyengéd és szemérmes volt velem. Egyáltalán nem olyan, mint maga! - Mégis beengedett az ágyába. Nem kényszerítettem rá, hogy megcsalja - szólt Rigo, miközben egyre jobban feldühítette a nő visszautasítsa. Miriam könnyei potyogni kezdtek, mintha ki tudnák mosni a szégyent remegő testéből. De hangja nyugodt volt, mikor megszólalt. - Igen, spanyol, megengedtem, hogy meggyalázzon, és örökre bemocskoljon. - Nincs semmilyen francia vérbajom, ha ettől a mocsoktól fél - mondta Rigo, és kis híján letépte kabátja ujját, mikor felvette. Ez volt azon ritka alkalmak egyike, mikor Miriam Toulon szabadjára engedte indulatait. Ez a férfi kihozta a béketűrésből. Keresztülviharzott a szobán, megállt előtte, és hatalmas ütést

74

mért szemtelen, gyűlöletes arcára. - Nem francia, hanem spanyol vérbaj, amit az indián vadonból hozott magával! Rigo megragadta a nő kezét, és vasmarokként szorította össze törékeny csontjait. Egyetlen erőteljes mozdulattal eltörhette volna. - Most, hogy a vágya kihunyt, úgy látom visszatért a rólam alkotott eredeti képhez. Nemcsak átkozott spanyol és fattyú vagyok, de erkölcstelen vadember is! Rigo fájdalmasan megszorította a lány kezét, de Miriam nem nyafogott, hanem egyenesen a szemébe nézett. - Bárcsak Isten úgy akarta volna, hogy Benjamin hagyja elpusztulni a harcmezőn. A férfi szorítása megenyhült, majd megfordította a lány tenyerét, hogy megvizsgálja finoman formált ujjait. - Maga ugyanúgy hozzájárult ahhoz, hogy megmenekültem, mint Benjamin. Köszönje magának úgy, amígy mint neki, hölgyem. - Őszintén tettem, biztosíthatom - mondta, és elrántotta a kezét a férfi gyöngéd érintése elöl. Már akkor a hatása alá kerültem, mikor sebesülten ápoltam, ismerte el magában. Rigo szemébe nézett, és zavarba jött a férfi megváltozott kedélyállapotától. Rigo a könnyek nyomát figyelte a lány arcán. Miriamnak lelkiismeret-furdalása támadt most, mikor már késő volt. Káromkodott, aztán megfordult, és megsemmisülten a hajába túrt. - Becsaptunk egy embert, aki jobbat érdemelt volna - mondta keserűen. - „És mégis kívánlak” - tette hozzá magában. Patrice Farrier azonnal meghallotta a visszafojtott, dühös hangokat, mihelyt az ajtóhoz ért. Az egyik minden kétséget kizáróan nőé volt. Először mérgesen sarkon fordult, de a művelt kiejtés felkeltette a kíváncsiságát. Nem vallott egy tanulatlan parasztlányra, akit Rigo helyette szedhetett fel, mikor elkésett a randevúról. Intett a teherhordó szolgáknak, hogy várjanak, aztán lenyomta a kilincset, és belépett. Szeme majd kiugrott a helyéről, mikor megpillantotta Judah Toulon lányát, a gőgös zsidó doktornőt. Szája gúnyos mosolyra húzódott. - Rodrigo, talán belebetegedtél a várakozásba? dorombolta. Aztán Miriamhoz fordult. - Nekem azt mondták maga csak nőket és kisfiúkat gyógyít. - Biztosíthatom, hogy ez az ember nem szorul orvosi ellátásra. Nem akarja maga kipróbálni a tudományát rajta? Biztos vagyok benne, hogy magának határozottan nagyobb gyakorlata van az ilyesmiben, mint nekem - mondta Miriam megvetően, és a vállára terítette a köpenyét füle botját sem mozdítva Rigo mocskos, spanyol káromkodására. A férfi felé fordult, és

75

hűvösen így szólt: - Nem kell aggódnia a testvére becsületéért, holnap felbontom az eljegyzésünket. Most pedig jó szórakozást a szajhával. - Azzal az ajtó felé indult. Rigo ügyet sem vetve Patrice szórakozott nevetésére, félresöpörte az útból, és tenyerét az ajtófélfának támasztotta, hogy elzárja Miriam menekülésének útját. - Ne legyen ostoba! Nem sétálhat ki egyedül az utcára éjnek idején. - Elég ostobaságot csináltam már úgyis - felelte Miriam olyn nyugodtan, amennyire csak telt tőle. Hűséges szolgái szerencsére pontosan végrehajtották az utasításait, és érte jöttek. Van aki vigyázzon rám. Kérem, Rigo, engedjen. - Mit fog mondani, Benjaminnak? - kérdezte a férfi tompán. - Az nem tartozik magára. Az a vágya, hogy visszatérjen Indiába. Most már megteheti, és ott is maradhat. Menjen vele maga is, spanyol. Többé látni sem bírom. - Azzal ellépett mellette, és csuklyáját a fejére húzta, miközben a hordszékhez sétált, és eltűnt a bársonyfüggönyök mögött. Patrice súlyos, finom műves gyűrűkkel teleaggatott kezét Rigo vállára tette, majd felemelte, hogy megsimogassa borostás állát. - Gyere, ez a tapasztalatlan lány biztosan nem tudott kielégíteni egy olyan csődört, mint te... ugye? - Hangja egyszerre volt gúnyos és csábító. A férfi lenézett rá, és megpróbálta leplezni ellenszenvét, mely úgy tört fel belőle, mint a savanyú bor a torkán. - Ha férfiúi hiúságomnak akar hízelegni, ne tegye. Másodszorra is sikerülne, de nem fogom ezt a lehetőséget választani csak azért, hogy bebizonyítsam magának. - Rigo látta, hogy a nő teherhordó szolgái türelmesen várakoznak lent az úton. Intett nekik, és finoman kitessékelte az asszonyt. - Még sokat kell gondolkodnom, asszonyom. Aztán komolyan kezet csókolt neki. Patrice sóhajtott. - Talán majd máskor - suttogta, miközben a férfi felsegítette a hordszékre, és tudta, hogy nem lesz legközelebb. Egész úton hazafelé hájas, ostoba férjét szidta, akiben eddigi nyomorult életében először nem volt annyi tisztesség, hogy elég gyorsan leigya magát. Judah Toulon palotájának tágas ebédlőjében ült a lakkozott ébenfa asztalnál, és a semmibe bámult. Rá se nézett a sajtra és a friss narancsra, ami a reggelije volt. Üres tekintettel pillantott egyetlen lányára. - Neked teljesen elment az eszed. Figyelmeztettelek, hogy agyondolgozod magad azok között a szegény asszonyok és gyerekek között. Miriam mereven ült a szék szélén, hozzá se nyúlt, a tányérig levő ételhez. - Nem, apa, nem ment el az eszem a sok munkától, csak fel akarom bontani az eljegyzést Benjaminnal. Tegnap este veszekedtünk. Arra kényszerítettük, hogy itt éljen, s ez a keserűség mindig közöttünk fog

76

állni. Sehol máshol nem lesz boldog csak a gyarmatokon. - Miriam nagyon óvatosan mondta a betanult szöveget. - Szavát adta, hogy itt marad, Benjamin pedig úriember. - Én is szavamat adtam a házassági szerződésben. A rabbi egy hónapon belül megszervezi az esküvőt. Nem fogod hírbe hozni a házunkat azzal, hogy most visszalépsz a házasságtól. - Szavai olyan kemények voltak, mint sötét pillantása. Miriam viszonozta a tekintetét. - Sokkal nagyobb becsületsértés lesz, ha hozzámegyek, és egész életére boldogtalanságra ítélem. - Judah felemelkedett, és türelmetlenül járkálni kezdett fel-alá. - Benjamin nem lesz boldogtalan. Tudom, hogy hiba volt Richard DuBayt felhasználni a cselszövéshez, de ez is csak azt bizonyítja Benjamin mennyire szeret téged. Nem fogja eltűrni, hogy valaki máshoz menj feleségül. - De igenis boldogtalan lesz. Hát nem érted, apa? Csak azért döntött így, mert meg akarta akadályozni, hogy belekényszeríts egy házasságba. Ha hozzámegyek, keservesen meg fogja bánni. - Azt akarod mondani, hogy megszegné a szavát és akaratod ellenére Indiában tartana? hitetlenkedett Judah. Miriam felemelte a kezét, és visszautasító mozdulatot tett. - Nem, persze, hogy nem. Vissza fog térni, miután bemutatott a szüleinek, de ha egyszer ott lesz, ahova a szíve húzza, minden sokkal fájdalmasabb lesz a számára. - Nem akarok erről többet beszélni. A vita le van zárva. Mindig megengedtem, Miriam, hogy azt tedd, amit jónak látsz, de ez alkalommal túl messzire mentél. - Nem megyek hozzá Benjaminhoz. - Miriam felállt, farkasszemet nézett az apjával, hangja nyugodt arckifejezése pedig olyan rideg volt, mint a férfié. - Ma felbontom az eljegyzést. Be fogod látni, hogy így a legjobb. - Azzal kisétált a szobából. Juhad hangja a széles ajtóban állította meg. - Ha felbontod a frigyet a Torres házzal, megint megfenyegetlek Richard DuBay-jal. Még mindig ég a vágytól, hogy elvegyen. Felelőseggel tartozol nekem és a családunknak. Keményen dolgoztam hosszú éveken át, hogy hatalmas vagyont gyűjtsek össze. Nem fogom tűrni, hogy a város szegény zsidójai között herdálják szét, örökös hiányában. Miriam egy pillanatra magábaroskadt. - DuBay pont azt a vagyont akarja, amit emlegetsz, és ha az eljegyzés felbontása után is úgy érzed, hogy hozzá kell mennem, legyen ahogy akarod. - Azzal megfordult, kiment, és imádkozott, hogy az idő a helyes döntésre vezérelje Judah Toulont. S ha mégsem, inkább annak a dölyfös, önző DuBaynak gázoljon a becsületébe, mint egy olyan nemes barátnak, mint Benjamin Torres.

77

Hetedik fejezet

Miriamnak nem volt ideje átgondolni, mit fog mondani Benjaminnak, s mégcsak a várost sem kellett átutaznia ahhoz, hogy beszéljen vele. Alig ért véget az a szörnyű szóváltás Judahval, mikor a hallban máris bejelentették vőlegénye érkezését. Mint a bűnös, aki a hóhér fejszéje alá hajtja a fejét, Miriam úgy hagyta el emeleti szobáját, és indult lefelé a lépcsőn, hogy üdvözölje. A férfi fáradtnak és kimerültnek látszott. A beteg, akit az éjszaka ápolt, nyilvánvalóan súlyos állapotban volt. Aztán Miriam megpillantotta Benjamin kezében a levelet, s még a lélegzete is elállt. A férfi aggódást és gyöngédséget sugárzó tiszta kék tekintete a lányra szegeződött. Istenem, segíts, fohászkodott magában Miriam. Mondd meg, mint csináljak! - Miriam, beszélnünk kell. Kijönnél velem a kertbe - szólította meg Benjamin. A lány némán bólintott, úgy érezte lábai ólomból vannak, mikor az utolsó lépcsőfokra lépett. Aztán a hosszú folyosón át kisétáltak a kertbe. Mikor leültek a lombos fenyőfa alatt álló kőpadra, Benjamin előrehajolt, és széthajtogatta a levelet. - Mikor hazaértem, Paul ezt nyomta a kezembe. Azonnal ide siettem. Tegnap este, mikor mindenki elment, üzentek értem, hogy vizsgáljam meg az öreg Jean Le Bruge-t, aki gyomor bántalmakra panaszkodott. Egész éjjel ápoltam. - Miriamhoz fordult, és pajkosan elmosolyodott. - Szívesebben töltöttem volna veted az éjszakát. Meg tudsz bocsátani? Lehajtotta a fejét, és mielőtt Miriam védekezni tudott volna, megcsókolta. Benjamin ajka szenvedélyes volt, merész és valahogyan ismerős. - „A sötétben nagyon egyformák vagyunk” - hallotta Rigo szavait a fülében. A lány megdermedt a rémülettől mozdulni sem tudott, egy hang sem jött ki a torkán, csak hagyta, hogy Benjamin megcsókolja. - Annyira aggódtam, hogy egyedül kimerészkedtél éjszaka és csak a szolgák voltak veled, hogy megvédjenek. - Hirtelen elhallgatott, mikor észrevette a lány csendességét. Megbántottalak. Miriam kinyújtotta a kezét, és gyengéden megsimogatta a férfi arcát. - Nem, Benjamin, én vagyok az, aki téged bántottalak. Nézd, miután a tegnap esti találka füstbement, elég sokat gondolkodtam a házasságunkról. - „Ez legalább igaz is.” - És a nézeteltérésünkről. Kibontakozott a férfi öleléséből és karba tett kézzel beszélni kezdett. - Ez a levél óriási baklövés volt. - Sokkal több annál, vallotta be magának keserűen. - Csupán egy kétségbeesett

78

lépést próbáltam tenni, hogy megmentsem házasságunkat azt remélve, hogy ezzel majd hozzád és a te világodhoz láncolhatom magam. Ha... ha eljöttél volna, és megtörténik amire kértelek, semmi nem oldódott volna meg, csak a gondunk szaporodik. - Miriam tudta, hogy arca kipirult e szavaknál. Elképzelhetetlennek tűnt a számára, hogy Benjaminnal megtörténjen ugyanaz, ami Rigoval. Hirtelen megvilágosodott előtte, hogy Benjamint a barátjának, a kollégájának tekinti, aki szárnyai alá vette Padovában, akire felnézett, de aki sohasem volt a szerelmese. - Nem vagyok benne biztos, hogy ez a férfiúi csáberőmet dicsérné - felelte Benjamin, és egyre kellemetlenebből érezte magát. Figyelte, ahogy Miriam feláll, és növekvő nyugtalansággal járkálni kezd. - Egyáltalán nem úgy értettem. Csak... - A szavak cserben hagyták Miriamot. Most hogy magyarázza meg? - Tehát átgondoltad a dolgokat, és mégis úgy döntöttél, hogy Marseille-ben maradsz. Benjamin tudta, hogy hangjában harag bujkál, miközben felállt, és a lányhoz lépett. - Még soha nem változtattad meg a döntésedet, Miriam. Ilyen későn kell kiderülnie, hogy már a természeted sem ugyanaz, ami volt? Miriam a férfira kapta tekintetét. - „Rájött volna?” – Igen, elbizonytalanodtam. Amint kiderült, hogy ezt a házasságot apám előre megfontolt manipulációja kényszerítette ki, egészen más szemmel kezdtem nézni egymás iránti érzelmeinket. „Miután a spanyol mindent tönkretett” -, tette hozzá magában. - Mit jelentsen ez? - kérdezte Benjamin, hangjába éles felhanggal. - Eljegyeztük egymást, Miriam. - A férfi szeme lány tekintetébe fúródott, arca olyan merev volt, mint a testtartása. Miriam nagy levegőt vett, és a szemébe nézett. - Nem megyek hozzád feleségül, Benjamin. Te boldogtalan lennél Marseille-ben. Én boldogtalan lennék Indiában. Ebből a zsákutcából nincs kiút. - Azt akarod elhitetni velem, hogy erre az éjszaka magányában jöttél rá? - Benjamin a hajába túrt, ellépett a lány mellől, aztán ismét visszafordult. - Azt akarod mondani, hogy már nem szeretsz? - Hangja halk volt, és elakadt a visszafojtott indulattól. - Dehogyis nem szeretlek, Benjamin... de mint egy barátot, egy kedves, jó, igaz barátot tette hozzá megtörten. - A legtöbb házasság a barátságnál sokkal gyengébb alapra épül - érvelt a férfi. De Miriam már döntött, Benjamin pedig tudta, hogy nem képes lebeszélni róla. - „De tudni akarom-e, hogy miért?” - töprengett magában.

79

Miriam leolvasta a férfi arcáról a zavart és a fájdalmat, ahogy a jogos haragot is. - Annyira sajnálom, Benjamin. Egyszer majd rájössz, hogy így volt a legjobb. - A szüleimnek már megírtam, hogy összeházasodunk. Arra számítanak, hogy velem jössz. - Ne haragudj. De írtál Rigoról is. Vidd magaddal őt, Benjamin. Találd meg a boldogságot Indiában, és talán néha még visszatérsz majd ide. A fivérére tett megjegyzés, a düh perzselő tekintete, amit váltottak, a szidalmazó szavak, amelyekkel a lány Rigoról beszélt, aztán a rendetlen öltözék, amit a bálon viselt, a pillantás, amellyel Rigora nézett, és a visszautasító szavak, mindez Benjamin szeme előtt lebegett, és megszédült vele. - Rigo miatt, Miriam? - kérdezte, s Miriam válaszát leste. Ha a férfi megütötte volna, a lány akkor sem döbbent volna jobban. De igyekezett kordában tartani érzelmeit. Csak meg ne bántsam még jobban, fohászkodott magában. - Nem gondolod komolyan, hogy... szerelmes vagyok abba a spanyolba! Összetörné a lelkemet, megtagadná tőlem a hivatásomat, rosszabbul bánna velem, mint a tulajdon lovával. Benjamin észrevette a fájdalom és a düh csillogását Miriam szemében, melytől pillantása elsötétült - Ha ez mind igaz is volna, attól még szerelmes lehetsz belé - mondta csendesen a férfi. Aztán mosolyt erőltetett magára. - De igazad van, ez valószínűleg lehetetlen. Azzal Benjamin magára hagyta a kertben a lányt, és visszaidézte korábbi szavait: így lesz a legjobb. Vajon a lány a legjobb megoldást választotta-e, vagy csak a kevésbé rosszat? Rigo egész reggel a lovakkal foglalkozott, míg oldala tompán lüktetni nem kezdett, s úgy érezte, menten összeesik a kimerültségtől. De a féktelen állatok csutakolása ismerős, s megnyugtató feladatnak bizonyult a számára. Volt ideje gondolkodni, kiszellőztetni a fejét. Sevillában töltött nyomorúságos gyermekkora óta, mikor a hidalgók gyönyörű telivéreken lovagoltak, arról álmodott, hogy legyen egy ilyen hátaslova. Az elsőt hadizsákmányként, a Navarre kopár sziklái között folytatott harcban szerezte meg, még zöldfülű korában. A vén pettyes szürke alig állt a lábán, Rigo úgy tett szert jobbnál jobb csikókra, ahogy emelkedett a katonai pályafutása. Az ágyúlövés, melyért Marseilles városfalain kívül csaknem az életével fizetett, legjobb lovának halálát okozta. Isaac Torres nem tartott harci állatokat istállójában, de néhány gyors versenylovat, melyet szórakozásra és üzleti utakra használt, igen. A pompás pej, amit Rigo csutakolt, az öccséé volt. - Vezeklés? - kérdezte magától a férfi zordan, ahogy a csillogó szőrt sikálta. Még maga előtt látta Miriam alakját a holdfényben, s hallotta a kegyetlen szavakat: „Bárcsak hagyta volna meghalni magát Benjamin a harcmezőn!” - Miféle őrültség vitte rá, hogy elvegye a lány szüzességét? A testvére leendő feleségéét. Benjamin nem ezt érdemelte, messze nem ezt. S mégis a marcangoló bűntudat ellenére Miriam parfümjének illata után 80

vágyakozott, látni akarta szürke szemét, érezni bőrének puhaságát, és ártatlan mozdulataiból, melyet az érintése váltott ki tudni, hogy a lánynak ugyanúgy nincs ereje megálljt parancsolni tetteinek, mint neki. Miriam most felbontja az eljegyzését Benjaminnal, a legnagyszerűbb emberrel, akivel Rigo valaha is találkozott, a férfival, aki tökéletesen illett hozzá, és úgy szerette, ahogy az megérdemelte. Mindketten csalódást okoztak Benjaminnak, és most mindkettőjüknek fizetniük kellett hitszegésükért. Rigo elkeseredést érzett Aaronnal szemben, aki elhagyta, s óvatosságot Isaac-kal szemben, akinek megértette gyűlöletét. A férfi idegennek számított a zsidó házban, ahol Benjamin otthon érezte magát. Rigo azonban megkedvelte fivérét, mégha némi bizonytalansággal és gyanakvással tekintett is újonnan felfedezett családjára. Amíg lábadozott, Benjamin mindent megtett, hogy Rigot Indiába csábítsa. Bartolome Santo Domingóban élt, és a férfit Mexikó aranya is vonzotta. De nem akart szemtől szembe találkozni a tainokkal, anyja fekete népével. Bartolome szenvedélyes hangú levele, a tehetetlen bennszülöttek mészárlásáról szóló beszámolója csak fokozta Rigo megvetését. Aztán itt volt még a másik öröksége, megtért apja, aki feleségül vett egy kasztíliai nemesasszonyt, őt pedig árván s egyedül hagyta. Benjamin minden erőfeszítése, mellyel Rigot Aaron Torres érte indított kutatásairól akarta meggyőzni, kudarcot vallott. Helyesebben teszi, ha visszatér Pescarához Itáliába, és elfelejti az indiánok csábító aranyát. - Mást sem teszek, csak becsapom magam, őmiatta van minden - mormolta Rigo maga elé fogcsikorgatva, és mégegyszer utoljára megpaskolta a lovat. Nem utazhat el Benjaminnal azok után, hogy elvette tőle a menyasszonyát. Előbb vagy utóbb az igazság kiderül, elég egy nyelvbotlás, vagy egy alkoholtól mámoros vallomás... - „Két testvér ugyanabba a nőbe szerelmes” - gondolta keserűen, aztán földbe gyökerezett a lába, és az istálló szilánkos palánkjának támaszkodott. - „Szerelmes” - ismételte. Miriam elbűvölte, vágyott rá, különleges és dühítő volt... de, hogy szerelmes lenne belé? Azt nem! Éppen ekkor lépett az istállóba Benjamin, és felriasztotta Rigot gondterhelt ábrándozásából. - Ruth néni mondta, hogy itt talállak. - A férfi Rigo izzadságtól gyöngyöző testét nézte, melyen csak egy nadrág és lovagló csizma volt. A fehér ing és a fekete kabát az egyik palánkon lógott, ahová a férfi ledobta. - Ez nálunk a szolgák dolga - jegyezte meg Benjamin, de rögvest eszébe jutott, mennyire szerette apjuk is csutakolni a lovakat otthon. - Szükségem van a mozgásra. Az elmúlt hetekben legyengültek és elernyedtek az izmaim mondta Rigo, és kifésülte haját a szeméből.

81

A keménykötésű, erős alakot nézve maga előtt, Benjamin tudta, hogy ez messze nem igaz. Nem kell ellenszolgáltatást fizetned azért, amiért itt laksz, Rigo. Te családtag vagy - mondta Benjamin csendesen. Rigo vállat vont, és az ingéért nyúlt. Új ruhatárát, melyet Marseille legjobb szabója készített számára, a legfinomabb úriemberek is megirigyelhették volna. Itáliába azonban csak a töredékét fogja magával vinni. - Miriam és én már nem vagyunk jegyesek - jelentette be Benjamin, mire Rigo háta alig észrevehetőén megmerevedett, miközben áthúzta fején az inget. - Hogyhogy - kérdezte Rigo lélegzet visszafojtva, és megfordult, hogy szembenézzen a kék szempárral. - Azt mondta, képtelen lenne a gyarmatokon élni, én pedig boldogtalan volnék itt... és azt is mondta, hogy nem úgy szeret engem, mint feleség a férjet, hanem mint barátot. - Benjamin szünetet tartott, és tovább fürkészte Rigot. Rodrigo de Las Casas egy életen át azt a képességet gyakorolta, hogy elrejtse érzéseit, legyőzze a fájdalmát, és minden olyan gyengeséget, amely az életében kerülhet, s ez most jó szolgálatot tett neki. Benjamin kérdő tekintetébe nézett, és azt mondta: - Sajnálom. Tudom, hogy szereted. - „És te. Te is szereted-e?” - tűnődött magában Benjamin. A férfi észrevette Rigo zárkózottságát. Már látta ezt a tekintetet... apja arcán. - Igen, szeretem, de talán igaza van. Nem vagyunk szerelmesek. - Előbbre hozod az utazást most, hogy az esküvő elmarad? - érdeklődött Rigo. - Nincs akadálya, hogy néhány héten belül megszerezzük a papírokat. Befejezem a rendelést... - Nem megyek veled - közölte gyengéden Rigo. Benjamin szeme most megtelt azzal a fájdalommal, amit az előbb még leplezni tudott. - Miért Rigo? - Kérlek, ne hagyd, hogy Miriam közénk álljon, imádkozott magában. Elég baj az is, hogy vonzódtak egymáshoz. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie... Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. Sajnálom mindhármunk fájdalmát. Hadd mentsem meg legalább a testvéremet, ha a feleségemet elveszítettem. - Azt hiszem jobb ha visszatérek az én világomba. Pescaránál már felépítettem a karrierem. Itália megérett arra, hogy leszakítsák, és én ki akarom venni belőle a részem. Hiányozni fogsz, Benjamin - mondta, és hagyta, hogy a védőfal egy pillanatra lehulljon. Benjamin tudta, hogy Rigo nem fog meglágyulni. - Te is nekem. Tartanunk kell a kapcsolatot. Tudom, kételkedsz benne, hogy apa viszont akar látni, de tévedsz, Rigo. Ha nem 82

jössz velem a gyarmatokra, kutatni fog utánad, hogy a születésedtől megillető jogot visszakaphasd. Fogsz legalább írni, és tudatni velem, merre jársz? Rigo érezte, hogy elszorul a torka. Nem akarta elveszíteni a testvérét, de nem volt más választása. - Írok, Benjamin, írok - ígérte. Nem lehetett tudni melyikük mozdult hamarabb, egyszercsak kinyújtották a karjukat, és szorosan megölelték egymást.

A gyarmatok, 1524. október Magdalena Torres figyelte, ahogy férje, Aaron keresztülvágtat a hegy lábánál elterülő széles tisztáson. Az alacsony marha karámon körbe, buja zöld növényzet nyújtogatta könyörtelenül indáit, melyet egész éven át metszeni kellett, hogy a kapukat ki lehessen nyitni. Az asszony éppen visszatért az új narancs- és citromültetvényről, amikor gyermekei izgatottan fogadták egy Santo Domingóból érkezett levéllel. - Benjamin írt, mama - sivította felvillanyozva Violante, a legfiatalabb kislány. - Nem tudnád felbontani, és felolvasni nekünk? Biztos vagyok benne, hogy engem külön üdvözöl mondta akaratosan. - Nem, kicsim, nem tehetem. Apának címezte. Neki kell először olvasnia - felelte Magdalena elgondolkodva, és nézte, hogy Aaron bevágtat az udvar kapuján. - „Miért az apádnak, és nem nekem írtál, Benjamin?” - tette fel magának a kérdést. Aaron látta, hogy vörösbarna hajú felesége a gyerekekkel beszélget. - Violante mindig hízeleg - mormolta bánatosan maga elé a férfi, miközben jól tudta, mindannyiuk keze benne van, hogy elkényeztették a gyönyörű gyermeket. Mikor a házhoz vezető alacsony lépcsőn lépdelt felfelé, már látta Magdalenán, hogy valami nyomja a szívét - Megint elloptak egy marhát vagy lovat, amíg a cimarrone-okat tereltem össze? - kérdezte fáradtan. - Nem, a fosztogatók úgy tűnik elkotródtak, legalábbis egy időre - felelte az asszony. - Levél jött Benjamintól, papa. Nyisd ki, kérlek. Kérlek - csiripelte Violante, és apja karjába vetette magát. - Miért nem bontottad fel? - csodálkozott a férfi Magdalenára. - Egyedül neked szól. Talán jobb lenne, ha a könyvtárban olvasnád el - mondta, és kivette a gyereket Aaron kezéből, majd átnyújtotta a levelet. - Gyere, kislányom, hozzunk a papának Luisa finom limonádéjából.

83

Aaron aggodalmasan vállat vont, elvette a küldeményt, és már sietett is a hűvös, árnyékos házba. Mire a könyvtár könyvekkel borított falai közé ért, már feltörte a pecsétet, és széthajtogatta a papírlapot. Mikor Magdalena néhány pillanattal később megjelent az ajtóban, férjét az ablak előtt ülve, gondolataiba merülve találta - Olyan furcsa vagy, Aaron. Rosszul érzed magad? Csak nem Benja... - Nem, nem, Benjamin jól van. Minden olyan csodálatos! Vagy legalábbis az lesz - vágott a szavába, majd felállt, és kitárt karral Magadelnához sietett. A nőnek alig maradt rá ideje, hogy letegye a limonádés poharat, mielőtt Aaron átölelte, és a fülébe suttogta: - Benjamin megtalálta Navarót! A fiam, Magdalena, az elsőszülött fiam végre hazatér! - Azzal az asszony kezébe nyomta a levelet Magdalena gyorsan átfutotta Benjamin ismerős macskakaparását. - Egész idő alatt Sevillában volt! - Aaron és az asszony elmenekültek szülővárosukból, és megfogadták, hogy soha nem térnek oda vissza. A sevillai inkvizíció Magdalena apját használta fel eszközül, hogy a Torres családot csapdába csalja. Egyikükben sem hordozott magában kedves emlékeket Spanyolországról. - Nyomorban nőtt fel... keresztény családban-a Császári Hadsereg zsoldosa... - Magdalena kiejtette remegő kezéből a levelet, amely a mögötte álló íróasztalra hullott. - Nehéz élete volt - mondta Aaron büszkén, és újraélte magában a mór háborúban töltött éveit Téged hibáztat törvénytelen születéséért és romlott indián vejéért - suttogta Magdalena megtörten. - Oh, Aaron, micsoda kegyetlenség volt Aliyah-tól, hogy egy tengerészre bízta a gyermeket, és becsapott téged. - Sok mindent jóvá kell tennem, Magdalena. De ha Aliyah-t okolod, még nem old meg semmit. Benjamin azt írja: Navaro megveti indián származását. El kell érnünk, hogy büszke legyen rá. Az asszony félve elmosolyodott és megsimogatta Aaron szőke szakállát - Büszke lesz rád. A bácsikája, Guacanagari pedig megmutatja neki, hogy a tainok jó és nemes emberek. Magdalena a férfi karjába vetette magát fejét széles vállára hajtotta. Aaron nem láthatta az asszony szemében tükröződő aggodalmat. - Legalább azt tudnánk, mikor érkeznek. A levelet egy hónappal ezelőtt adták fel, de Navaro súlyos sérüléséből ítélve, egy ideig még eltart, hogy hajóra szálljanak.

84

- Elfelejted azt az apróságot, hogy Benjamin megnősül. Magával hozza Miriamot is. Várniuk kell, míg a lány apjával egyezségre jutnak. - Magdalena bosszankodva az ajkába harapott. - Remélem Miriam beleegyezik, hogy itt éljen. - Én pedig azt kívánnám, bárcsak azonnal elhajózhatnánk Marseille-be - mérgelődött Aaron. - De amíg lopják a marháinkat a tolvajok, a fosztogatók pedig felégetik a földünket és a raktárunkat meg van kötve a kezünk. Magdalena megérezte a férfi szavaiban a tehetetlenséget és a beletörődést. - Érkezett üzenet a virreinatól azzal a bőr- és arany szállítmánnyal kapcsolatban, amit a francia kalózok megkaparintottak? - Maria minden elérhető spanyol hajót útnak indított, ami a parancsnoksága alá tartozik, hogy átkutassák a tengert Indiáig, de eredménytelenül. Honnan a csudából tudják azok az átkozott kalózok, hogy melyek a legértékesebb szállítmányaink? A múlt hónapban két vitorlást indítottunk faggyúval és bőrökkel megrakottan. Hozzá sem nyúltak. A nehezen megszerzett aranyat és a kiválóan cserzett bőrt pedig azonnal lecsapták a kezünkről. - Kell lennie egy francia kémnek Santo Domingóban - hajtogatta Magdalena. - Colónék miért nem segítenek nekünk? Hosszú ideig hűségesen szolgáltad őket, először Cristóbalt most pedig Diegót és Mariát. - Diego azért küzd, hogy megtarthassa hatalmát Spanyolországban, Maria pedig, hogy megőrizze az alkirályi címet Santo Domingóban. Tudod mennyire tolerálják a spanyolok a betolakodókat, legyenek azok zsidók vagy genovaiak - felelte a férfi keserűen. - De Diego Colon a spanyol udvarnál nevelkedett. A felesége Alva, a királyság leghatalmasabb hercegének unokahúga - kötötte az ebet a karóhoz Magdalena. - A házassága révén nyert összeköttetések aligha biztosítják számára a kormányzást a gyarmatokon. Spanyolországban Carlos talpnyalói még az örökletes alkirályi címet is megtagadják tőle. Körül van véve ellenségekkel, ahogy bizonyára a tengernagy és fivére, Bartolome is. - Csakúgy, mint mi - sóhajtott Magdalena. - Sajnálom, Aaron. Nem a Colónok hibája, még csak nem is a tiéd. Valaki el akar üldözni bennünket. Nem nehéz kitalálni miért. Együtt élünk, dolgozunk a tainokkal, és közös családot alapítunk. A hatonk egyre gazdaságosabban működik a völgyben, és távol tartunk minden kapzsi spanyolt, aki a tainok kifosztására vagy leigázására tör. - Sok ellenséget szereztünk magunknak az elmúlt évek alatt. Szöget ütött a fejembe, hogy talán a Colónokkal való kapcsolatunk az egyik oka az elmúlt években kirobbant erőszaknak.

85

Semmi mással nem lehet magyarázni, hogy a harmincéves megvetés és szidalmazás miért csapott át hirtelen fosztogatásba, szabotázsba, még gyilkosságba is. Magdalena eltöprengett. - Gondolod, hogy azok az emberek támadnak bennünket, akik visszahívták az alkirályt, csak azért, mert a barátai vagyunk? A férfi vállt vont. - Tudom, hogy ez egy kicsit túlzásnak hangzik. De ha csak az indiángyűlölő spanyolok akarnának tönkretenni bennünket, már megszorongattak volna, amikor az első magokat elvetettük. Békében és egyre jobban éltünk az idők folyamán elszigetelt paradicsomunkban, csaknem észrevétlenül... mostanáig. Magdalena látta, hogy Aaron arca töprengővé válik. – Ne emészd magad! Örömteli hírt kaptunk, amit ma este meg kell osztanunk a gyerekekkel... és Guacanagarival. Üzenj neki, hogy Navaro hamarosan hazatér. - Benjamin azt írja, úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, csak Navaro bőre sötétebb. Alig tudom elképzelni. Olyan szembetűnő volt a hasonlóság, hogy azonnal felismerték egymást - mormolta Aaron. Magdalena felnevetett, amint a férfi átható kék szemébe nézett - Figyelembe véve, hogy Benjamin mennyire hasonlít rád, most olyan lehet, mint te voltál huszonnyolc évvel ezelőtt. Sötét bőre és fekete haja ellenére Navaro is bizonyára pont úgy néz ki. Benjamin szerint olyan a szeme, mint a Torreseké. Az ördög kék szeme - suttogta vidáman, és elhessegette a gyanúját, miközben átölelte Aaront, és megcsókolta. - Luisa még órákig nem szolgálja fel a vacsorát... A férfi a karjába kapta Magdalena-t, és a szoba távoli sarkában álló, hatalmas bársony kerevethez vitte. - Legalább az ajtót hadd zárjam be, nehogy meglepjenek bennünket - mondta rekedt hangon a férfi, miközben az ágyra fektette Magdalena-t.

Marseille, 1524. október Miriam a szobájában ült a tükör előtt, és vigasztalhatatlant bámulta a tükörképét. Szeme alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlanságtól. Minden egyes alkalommal, mikor lehunyta a szemét, az a sötét, piszkos szoba jelent meg előtte, ahol elvesztette a lányságát... és a lelkét. Nem tudok nem gondolni rá. Maga a megtestesült ördög. Soha többé nem gúnyolom a keresztényeket és démonjaikat - suttogta maga elé az üres szobában. Miután a szobalány megfésülte a haját, elbocsátotta.

86

- Soha többé nem gondolhatok arra, hogy elnyerjem egy férfi szerelmét - kesergett, és egy utolsó pillantást vetett tükörképére. Miriam úgy érezte, elveszítette a becsületét, senki nem fogja feleségül venni. Ha Judah továbbra is erőlteti a frigyet DuBay-jal... kirázta a hideg a gondolattól, hogy elhagyja szeretett apját, s még inkább attól, hogy Richarddal éljen egy kicsike hűbérbirtokon, amit az ő betegei fizetségéből tartanak fenn. Még vizeleteket is vizsgálhatok. - Ezt a haszontalan kórmegállapító módszert számos tanult doktor alkalmazta óriási parádéval, és hatalmas hűhót csapott körülötte. A padovai professzorok azonban ellenezték ezt a vizsgálatot, mert kuruzslásnak tartották, és Miriam tudta bármilyen elkeseredetté is válna nem fogja szégyenbe hozni tanítóit. Most, hogy meggyalázták, mint nőt, semmi más nem maradt számára, mint szakmai becsülete. Egy fekete hunyorral telt fiolát a táskájába tett, majd bezárta. Ma ki kellett lovagolnia a városból, hogy egy Sophie Mirade nevű betegét megvizsgálja. A Mirade villa a tengerre néző hegyoldalra épült. A sziklák kiszögelésein viharvert fenyőfák álltak. Lent a tenger az éles köveket mosta. Gyönyörű napos idő volt, amely csillámló zöldre festette a Golfe du Lion vizét. Miriam rendszerint élvezte ezt a békés tájat, átgondolta napi teendőit, számba vette, hogy az út során miféle gyógynövényeket kell gyűjtenie, amelyek még magukba szívhatták az őszi nap utolsó meleg sugarát. Ma azonban nem így volt. Élettelenül bámulta a szélkorbácsolta öblöt, miközben az egyik lovászinas arra figyelmeztette, ne merészkedjen olyan közel a meredek ösvény széléhez. A jövő úgy derengett fel előtte, mint egy hatalmas kérdőjel. Sophie ma is bogaras és nyafogós volt, mint mindig, köszörülte a nyelvét a zsidó doktornőn, mégis égett a vágytól, hogy magára vonja ritka látogatói egyikének figyelmét. Az asszony hétről hétre egyre jobban legyengült, bőre áttetszővé vált és kiszáradt, csontjai törékenyek lettek. Figyelte, ahogy Miriam fekete hunyort csepegtet a lobogó vízbe. - Valami új boszorkánysággal kísérletezik rajtam? Mi az? - kérdezte érces hangon, és bütykös ujjaival idegesen simogatta a római dívány bársony takaróját. - Hát nem az élet vize - akarta kiáltani Miriam. - Túl sok kilót szedett fel magára, asszonyom, mióta az ostrom miatt nem találkoztunk. - Azok a barbár császáriak teljesen a zsarnokságuk alá vontak minket. A Szűzanyának hála, hogy nem gyújtották fel a házamat úgy, ahogy a környékbeliekkel tették - suttogta jámborul. - Mi egyebet tehettem volna, mint benn maradtam a házban, és ettem, amim volt. - Ráadásul túl sok vörös bort ivott - korholta Miriam. - Már megmondtam, hogy az árt az egészségének.

87

- Szükségem volt egy kis erősítőre, hogy ne féljek - méltatlankodott Sophie. - Most gondolom az következik, hogy ne egyek több disznóhúst, és csak tiszta vizet igyak. - Az asszony beleborzongott a gondolatba. - Előbb iggya meg ezt. Tisztítja a vért - mondta Miriam. A vén szipirtyónak, mintha falra hányt borsó lett volna a lány figyelmeztetése. Tekintve, hogy páciense mennyit romlott az ostrom ideje alatt, Miriam csodálkozott, hogy Sophie Mirade megérte a nyolcvan évet! - Undorító ez a moslék - recsegte Sophie, mikor fintorgó ábrázattal felhajtotta az orvosságot. - Méreg ez, én mondom magának! - Meghagyom a szolgálónak, hogyan kell adagolni. Meg kell innia belőle minden nap egy csészével, és azokat az ételeket szabad csak fogyasztania, amit felírok. Miriam mihelyt megkapta a hálapénzt, magára hagyta az idős hölgyet, és pattanásig feszült idegekkel távozott. Mikor kilépett a szabadba, Sophie dühös kiáltását hallotta visszhangozni az üres házban. - Te zsidó boszorkány! Ki akarsz éheztetni? Méreg, megmérgeztél, mert jó keresztény vagyok! - Méghogy jó keresztény! - háborgott a lány, és az öreg nemesasszony szeretőjére gondolt. Alig volt tíz éve annak, hogy azért pénzelt egy férfit, hogy az ágyasa legyen. Miriam ügyet sem vetett Sophie szolgája, Harve ellenséges pillantására, akiről a lány feltételezte, hogy borral és disznóhússal traktálja a megvesztegethető öregasszonyt, hogy kicsikarja tőle a végrendeletét. Talán azt reméli, hogy részesedhet a gyerektelen özvegy vagyonából. Jean, az istállómester elszalasztott egy szolgát a lovászokért. - Nagyon udvariatlanul bánt a madammal, zsidó - gorombáskodott a férfi, mikor magukra maradtak. S ugyanakkor megpróbálta megfogni a lány kezét. Miriam kikapta a táskájából a szikét, és megsebezte vele Jeant annyira, hogy elriassza szerelmes közeledését. Miriam rá se hederített a féregre, ekkor azonban megjelent az ajtóban Harve és néhány konyhainas. - Maga megmérgezte az úrnőt - mondta egy kövér asszony. A többiek gúnyosan kiáltoztak: - Zsidó vipera! A vénasszonynak bizonyára elment az esze, hogy magával kezelteti magát. - Tűnjön innen, és vissza se jöjjön. Felfogadunk egy keresztény orvost, egy férfit, aki érti a dolgát - mondta szigorúan Harve. - Ha gyógyítani tudja az öregséget és az elhízottságot, szívesen megismerkednék vele felelte Miriam hűvösen, és a lovászai felé pillantott. Lassan egy egész sereg szolga verődött össze még a szomszédos földekről és gyümölcsligetekről is, akik hálásak voltak, hogy egy

88

időre elszakadhattak lapátjaiktól, és elüldözhették ezt a nem mindennapi teremtményt, egy doktornőt, aki ráadásul még zsidó is volt. - A lovászai kereket oldottak, őlédisége - mondta az egyik istállófiú, és közben alattomosan hunyorgott. Pocakos, kegyetlen ábrázatú férfi volt, elfeketedett, rothadt fogakkal. Szeme összevillant Jeannal, amitől Miriam hátán a hideg futkározott. De a sarkára állt, és nem mutatta, hogy fél. - „Ha menekülni, vagy könyörögni kezdek, rám vetik magukat, mint nyáladzó vadászkutyák a sebzett szarvasra!” - gondolta magában. - Nagy ostobaságot követtek el azzal, ha bántották az embereimet. - Nem bántottuk őket nagyon. Csak egy kicsit a fejükre koppintottunk. - Az apám a városi tanács vezetőinek bizalmát élvezi. Iszonyatos büntetés vár magukra, ha csak egy ujjal is hozzám nyúlnak - fenyegetőzött Miriam, és remélte, hogy a férfiakban a józan ész fog győzedelmeskedni. De Jean és Harve már hosszú idő óta fenték rá a fogukat. Látta, hogy a múlt héten összesúgtak, mikor kihívták Sophie-hoz. Most pedig a lány itt állt egyedül, kitéve a könyörületességüknek. - „Ostoba, ostoba voltam, hogy eljöttem” - átkozta magát.

89

Nyolcadik fejezet

Rigo már egy órája lovagolt a városon kívüli sziklás ösvényen. Érezte bőrén a nap és a szellő ismerős, pezsdítő érintését. Már teljesen felépült, és elég erős volt hozzá, hogy nekivágjon az itáliai utazásnak. Megzabolázta a hatalmas, fekete pejt, és megpaskolta a nyakát. - Téged veszlek meg Isaac Torrestől - mormolta. Rigo féltucat lovat kipróbált a Torres istállóból, hogy megtalálja a megfelelőt az utazáshoz, és végül a fekete mellett döntött. Újdonsült családja minden bizonnyal kézzel-lábbal fog tiltakozni az ellen, hogy fizessen a telivérért, hiszen ő is Torres. Rigo azonban még mindig Las Casasnak tekintette magát. Idegennek érezte a hitüket és a provanszi életstílust. Ő spanyolnak született, és katonáskodásra termett. Ideje volt, hogy visszatérjen a maga világába, és véget vessen ennek az édes semmittevésnek. Lépésre fogta a lovat, és a szemével körbepásztázta a tisztán kivehető, gyönyörű tengerpartot, melyen itt is, ott is gazdag marseillesiek pazar villái tarkálottak. Aztán meghallotta a csőcselék üvöltését. Megfordított a lovat, s az ismerős goromba bivaly irányába vette útját. Mikor körbelovagolta az enyhe emelkedőt és lenézett, mocskos munkaruhába öltözött embereket pillantott meg, nőket és férfiakat, akik öklüket rázták, és vasvillával fenyegettek egy csapdába zárt magányos alakot. A csőcselék azt kiabálta szajha, boszorkány, zsidó. Mikor Rigo felismerte a magas, karcsú, barna hajú teremtést, megsarkantyúzta lovát lefelé a sziklán. Miriam! Az ég összes szentjére, mi a csudát csinálhat itt egyedül, kitéve magát a kastélybeli szolgák jóindulatúnak? Rigo kivont karddal közeledett a tömeg felé, melyben tucatnyi férfit és három nőt számlált meg. Miriam a csoportosulás közepén állt, és azon töprengett, kinyissa-e a műszeres táskáját, hogy elővegye a szikét. Mielőtt végiggondolhatta volna tervét, Jean durván kirántotta kezéből a bőrtáskáját, és odadobta Harve-nak. - Nem, nem. Mégegyszer nem. A boszorkányságának és a késnek ez alkalommal nem veszi hasznát, zsidó - mondta megvetően a férfi. - Mocskos gyilkos, pogány! - Két asszony gyarló jelzőkkel illette a lányt, mire rákezdték a férfiak is, akiket még jobban dühített, hogy Miriam az ő helyüket bitorolja.

90

A lány Harve bordáiba mártotta könyökét, és érezte, hogy a férfi oldala megreccsen, amikor Jean megragadta a hajánál fogva, és kitépett belőle egy maroknyit. A lány kapálózott, majd lovagló csizmájával sípcsonton rúgta kínzóját, aki úgy megszorította a derekát, mintha ki akarná szorítani belőle a szuszt. Miriam kiszabadította az egyik kezét, és körmével vörös barázdát szántott Jean mocskos, szakállas pofájára. A férfi pofon ütötte, mire a nézőközönség közül többen is a lány boszorkányos erejére figyelmeztették. Aztán mikor meghallották a lódobogást, a tömeg magától szétnyílt. A férfiak káromkodtak, a nők sikítoztak, mikor egy hatalmas fekete állaton lovagoló sötét alak egyenesen közéjük vágtatott. - Maga a sátán! - kiáltotta egy szakácsnő, és ájultan rogyott a földre. Az egyik istállófiú vasvillát emelt rá, de Rigo kiütötte a kezéből, majd kardjával egy késsel hadonászó parasztra sújtott, aki ordítva, lógó karral térdre esett. A kiáltozás azonnal elült, mikor Rigo körbefordította lovát. Kardja szikrázott a napfényben, a férfi pedig fél szemmel Miriamot vigyázta, aki még mindig a rongyos, tenyerestalpas emberrel küzdött. - Eresszen el, maga őrölt, különben ez az ember levágja a fejét – zihálta. Jean megpróbálta maga elé tartani a lányt, min egy pajzsot. Miriam észrevette, hogy a férfi a kastély felé sandít, ahová Rigo csak úgy követhette volna, ha leszáll a nyeregből, és azonnal cselekedett. Jean hirtelen azt érezte, hogy a karjában szorongatott test ernyed. A teher, melynek a súlya váratlanul akkorára nőtt, mint egy halotté, kibillentette az egyensúlyából. Abban a pillanatban, ahogy a szorítás engedett, Miriam kitépte magát, Rigo pedig előre lendült, és kardját Jean hatalmas, barna mellkasába döfte, majd gyorsan kihúzta. Rigo a nő felé nyújtotta karját, és felrántotta a nyeregbe. Senki sem próbálta megállítani őket. Elvágtattak az ösvényen, és eltűntek a sziklák között. Rigo még a ló heves vágtája ellenére is érezte Miriam remegését. Néhány perc múlva visszafogta az állatot. - Nem üldöz senki. Biztonságban vagyunk - szólt csendesen. A lány meg-megrándult, aztán arra eszmélt, hogy a férfiba kapaszkodik, karjával a derekát öleli, arcát pedig a hátához simítja. Rigo, mint általában, most is feketébe öltözött. Miriam lazított a szorításon, majd kifésülte arcából elszabadult, összekuszálódott hajszálait. - Fogadja legmélyebb hálámat, Don Rodrigo - mondta szertartásosan. A férfi összevonta a szemöldökét, és a lány még mindig sápadt arcára pillantott. - Maga már semmitől nem ijed meg, csak ha felakasztják? A csőcselék majdnem megölte. Mi a fészkes fenét keres egyedül a városon kívül? - Nem egyedül voltam. A lovászokkal lovagoltam ki... hogy megvizsgáljam az úrnőt. A betegem volt. 91

- Megölte talán? Különben miért akarta volna a háznép feldarabolni? Miriam arca megkeményedett, és érthetetlen düh támadt benne. - Azért a megbocsáthatatlan bűnért estek nekem, mert zsidó vagyok... és mert nő, aki gyógyítani merészel. Madám Mirade mindennek lehordott, mikor elhagytam a szobáját. Ami pedig azt a hitvány Jeant illeti - a lány lehunyta a szemét, és újra megjelent előtte a vérfoltos ing -, egy évvel ezelőtt már megpróbált letámadni. Akkor csak megvágtam. Maga most befejezte a műtétet. - Nők nem lovagolhatnak ki a város falán túlra megfelelő kíséret nélkül. Két gyáva lovászfiú nem jelent védelmet - felelte Rigo, említést sem téve a férfiről, akit megölt. - Hát nem érti? Marseille-ben, a nyílt utcán is megtámadjak. S maga azt mondja, a nők ne mászkáljanak őrizet nélkül?

Az apámra, de még a maga bácsikájára is követ dobott a

csőcselék. Zsidók vagyunk, spanyol! Ezért üldöznek minket. Nem fogok otthon ülni, és tűrni, hogy az ilyen tányérnyalók irányítsák az utcát. A férfi érezte a mérhetetlen, keserű dühöt, amely Miriam mélyéből tört fel, és megértette. Rigo így élte le az életét. - Ezt az arcátlanságot én pedig csak tetéztem rabszolga véremmel, mintha sötét indián arcom még nem bélyegzett volna meg eléggé! - A személyiségéhez illően öltözik, tetőtől talpig feketébe és egy hatalmas ébenfekete lovon vágtat. Nem csoda, hogy az a tudatlan paraszt az ördögnek nézte. Szeret gyilkolni, ugye, Rodrigo? - Miriam hangjában már nyoma sem volt a haragnak. Érezte a fájdalmat, melyet a férfi megpróbált eltitkolni. - Az egyetlen utat válaszoltam, amely nyitva állt a magamfajta előtt, és ezt jól csinálom szabadkozott Rigo. - Nem kell többé a kardjával keresnie a kenyerét, kivéve, ha Itáliát választja ahelyett, hogy Benjaminnal tartson. - Miriam hallotta, mikor Judah és Isaac néhány nappal ezelőtt arról beszéltek, hogy ő ugrasztotta egymásnak a két testvért. - Nem kívánom látni az apámat, még kevésbé vágyom arra, hogy az ölebe legyek - mondta hevesen a férfi. - Az apja az elsőszülöttnek kijáró jogot akarja megadni magának, nem pedig mint holmi mintapéldányt mutogatni, ahogy Kolumbus indiánjaival tették a spanyol udvarban - mondta Miriam elcsodálkozva a férfi csökönyösségén. - Ezt mondja az öcsém is. De én másképp gondolom. Ne firtassuk, Miriam. Néhány percig csendben lovagoltak, mindketten elmerülve gondolataikban, keserűen, magányosan. Ahogy közeledtek a városhoz, és megpillantották az ágyúlövegekkel lyuggatott falat, Rigo letért az útról, majd az enyhe emelkedőn egy csalitos felé vette az irányt. Mikor

92

felértek a dombtetőre, és belovagoltak az árnyékos, füves tisztásra, Miriam egy elhagyott pásztorkunyhót vett észre, amely mellett patakocska csörgedezett. - Bizonyára nem ebben az állapotban akar mutatkozni otthon, ahogy az istállómester megtámadta - szólt Rigo, és lecsusszant a lóról, majd Miriamot is lesegítette. A lány megdermedt, mikor a férfi közvetlenül maga elé könnyedén letette a földre. Rigo keze túlságosan is tisztán emlékeztette arra a végzetes éjszakára, mikor az élete örökre megváltozott. A férfi érezte, hogy Miriam visszahúzódik, és elátkozta magában azt az éhes vágyat, mely felforrósította a vérét. Patrice ajánlatára nem is válaszolt. Most azt kívánta, bárcsak megtette volna. - Nincs szándékomban megerőszakolni, kisasszony - jelentette ki lágyan. - Nem félek magától, Rodrigo - biztosította a lány, miközben tudta, hogy hazudik, és azt is, hogy ezzel Rigo is tisztában van. Megfordult, és remegő térdekkel a patakhoz indult, hogy megmossa az arcát, és amennyire tudja, rendbe szedje magát. A férfi nézte, ahogy Miriam egyenes tartással, magasra tartott fejjel elvonul. A nő most is egyszerű ruhát viselt a munkájához, ezúttal sötétzöld színűt és magas nyakút. A lágy szövet hosszú lábához tapadt az erős szélben, csodás haja pedig úgy lobogott, mint egy zászló. Rigo szeretett volna beletúrni, beletemetni az arcát, beszívni kellemes illatát, és megérinteni a lány selymes bőrét. Átkozta a gyengeségét, miközben követte Miriamot a vadvirágos mezőn, a hajladozó fűben. Miriam a patak mellé térdelt, hűs, tiszta vizet loccsantott arcára, majd megtörölközött a szoknyájában, és a haját kezdte rendbe szedni, melyet a szél csak még jobban összekócolt. - A kunyhóban talán nincs ekkora szél - javasolta a férfi bölcsen. Miriamban megszólalt egy figyelmeztető hang, mégis felállt, és követte Rigot, óvakodott, hogy meg ne érintse. Mikor beértek a házikóba, Rigo maga felé fordította lányt, és a hajához nyúlt. Összegubancolódott. Hadd bontsam ki - kérte lágyan. Miriam úgy érezte magát, mint a csapdába esett nyúl, mikor a férfi barna ujjai ügyesen bontogatni kezdték a copfot. Hogy elterelje a gondolatait, azt kérdezte: - Miért lovagolt ki ilyen messzire a várostól? Honnan tudott a patakról és a kunyhóról? - Aztán magában még hozzátette: újabb találkahely Patrice Farrier-vel? - A múlt héten belovagoltam a Torres lovakat, hogy eldöntsem, melyiket vegyem meg. Ami pedig ezt a helyet illeti - vont vállat a férfi -, véletlenül bukkantam rá. - Mikor indul Itáliába? - kérdezte a lány, mikor Rigo az utolsó gubancot is kiszabadította, majd ujjaival átfésülte, és Miriam vállára terítette a haját. - Kérem, Rigo, ne... - Most megint Rigo, nem pedig Don Rodrigo? Vonzódik hozzám, Miriam? 93

- Nem! A férfi a nő mögött állt, és bronzbarna kezét Miriam vállára tette. - Hazudik - suttogta. - Menjen, és randevúzzon csak azzal a szajhával, Patrice Farrierrel! Egyikükre sem vagyok kíváncsi. Már így is eléggé tönkretette az életemet. - És maga mit tett az enyémmel? - kérdezte Rigo hevesen, aztán szembe fordította a lányt, és magához húzta. - Felszarvaztam a saját testvéremet, de mégis kívánom magát. - Magának mindegy, csak egy olyan nőt akar, aki hajlandó rá. Magának nem én kellek suttogta a lány megtörten. - Hogy a pokolba ne - szitkozódott Rigo, majd megfogta a lány leszegett állát, és felemelte. Érezte, hogy Miriam a mellkasára teszi a tenyerét, de mégsem tolja el magától. - Ne ellenkezz! - mondta Rigo lágyan. Fejét lassan lehajtotta, hogy birtokba vegye a nő ajkát. Miriam a finom metszésű szájat nézte, és az érintésére vágyott, pedig tudta, hogy a férfi csókja olyan tüzet gyújt benne, amelyen nem képes uralkodni. - Nemsokára elmész... suttogta, és csókra nyújtotta a száját. Karját felemelte, és Rigo fekete hajába túrt. A férfi vadul lecsapott Miriam ajkára, nyelvével a szájába hatolt, hogy eljátszadozzon vele, hogy megérintse, felizgassa, megrészegítse, és maga is megrészegüljön. Magához szorította, és érezte, ahogy a lány melle a mellkasához simul. A háznak dögönyözött, hideg, mocskos padlója volt. Rigo az ölébe kapta Miriamot, kivitte a napmelegre, ahol a szél a férfi arcába fújta a lány haját, és mindkettőjüket bronzpalástba borította. Néhány lépés után Rigo a puha, meleg fűre térdelt, de egy pillanatra sem szakította meg a csókot. Miriam a férfiba kapaszkodott, érezni akarta az erejét, és a bizonyosságot, amelyet kemény teste ígért ezután a halálos ütközet után. Miriam habzsolni vágyta az életet, Rigo pedig életet adni. Mikor a férfi keze kibontotta hátul a lány ruháját, és lehúzta a válláról, Miriam Rigo kabátját kezdte gombolni. A férfi néhány gyors, durva mozdulattal letépte magáról a zubbonyt és az inget, miközben csókokkal bontotta a lány nyakát és meztelen mellét. Miriam Rigo mellszőrzetébe fúrta ujjait, érezte szívének vad kalapálását, ahogyan a ragyogó, szélkorbácsolta mezőn térdeltek. Mikor Rigo az illatos fűpárnára fektette, Miriam felé nyújtotta a karját, és magára húzta. Ébenfekete haj árnyékolta be az arcát, majd Rigo elszakadt ágaskodó mellbimbóitól, és felemelte a fejét. Szenvedélytől elhomályosult szemmel pillantott le rá. A férfi kétségbeesetten vágyott erre a karcsú, zsarnoki, éles nyelvű idegenre. - „Hajmeresztő, hajmeresztő” - gondolta magában. Miriam szavai visszhangoztak a fülében: Nemsokára elmész. - Ez a búcsúnk, Miriam, nem pedig keserű ismétlése az első éjszakának. Ezúttal boldoggá teszlek - suttogta, két tenyerébe fogta a lány arcát, és megcsókolta. 94

Miriam halkan felsóhajtott, átölelte a férfit, érezte hátán a kemény kötésű izmok feszülését, ahogy Rigo ajkával, forró testével, és vad, nyugtalan lelkének minden poklával felette mozgott. A lány segített neki felhúzni a szoknyáját, aztán szájával végigsimított mellkasán, majd a férfi vállgödrébe temette arcát. Rigo feltépte nadrágját, aztán magához vonta Miriam kezét, hogy segítsen levetni a szűk ruhát. Rigo felnyögött, mikor feszülő férfiassága a lány selymes belső combjához ért. Miriam kitárulkozott előtte, még jobban hozzásimult, Rigo pedig érezte, hogy a nedves, kiéhezett test vágyik rá. Az a lány, aki olyan izgatott és kielégítetlen maradt első együttlétük alkalmával, most vak, ösztönös makacssággal áhítozott a beteljesülés után. Rigo lassan a forró, szűk nyílásba hatolt, megacélozva magát, nehogy ez alkalommal is elsiesse a dolgot. Kezével lecsillapította a nő heves hánykolódását, és olyan ritmust diktált, melytől Miriamnak még a lélegzete is elakadt, majd felkiáltott, és zihálva várta a megkönnyebbülést, amelyről eddig álmodni sem mert. Rigo levegő után kapkodott. Finoman káromkodott, majd a lány nevét kiáltotta, mikor érezte, Miriam milyen féktelenül reagál az érintésére. Az őszi nap arany áldást küldött rájuk, a szél pedig a testükön gyöngyöző izzadságot szárítgatta, miközben egymást átölelve mozogtak a szerelem ősi ritmusára. Miriam legvadabb álmaiban - melyek az utóbbi időben igen csak megélénkültek - sem tudott ilyen vad megdicsőülést elképzelni. Az ég szédítő gyorsasággal forgott felette, a füle zúgott, szíve a férfi minden egyes behatolására és visszahúzódásáig, majd kiugrott a helyéből. Miriam úgy karmolta Rigo hátát, mint egy nőstény oroszlán, és mélyebb, gyorsabb, keményebb mozgásra buzdította. Hirtelen rekedt kiáltás tört fel belőle, mikor önkívületben megvonaglott, és minden elsötétült a szeme előtt. Rigo a nőre figyelt, és bár századszorra osztotta meg az örömöt, ilyen döbbenetes élményben még nem volt része. A lány szűk, reszkető benseje újra meg újra tűzbe hozta, Rigo férfiassága pedig megnövekedett, kirobbant, és élettel töltötte be Miriam testét. Mikor ismét lélegzethez jutott, nem húzódott vissza a lánytól, hanem szorosan átölelte, és magára húzta, hogy a nő föléje került. Miriam haja lángoló felhőként úszott felette, miközben selymes hátát simogatta, és érezte, hogy lélegzete lassan visszaáll a normálisra. A józan ész, az idő és a tér kezdett visszatérni tudatukba, de Miriam még nem akarta megtörni a pillanat varázsát. Arcát a férfi mellkasára hajtotta, és elernyedt. Rigo szíve egyenletes ritmusban kalapált. Ez tehát a búcsúnk, hallotta a lány Rigo szavait. Ez alkalommal boldoggá teszlek. Nem hazudott. Csodálatos volt, túl csodálatos. Most pedig vége. A férfi 95

beavatta a szerelem titkaiba, elérte, hogy Miriam vak, végtelen szenvedéllyel sóvárogjon utána, mely veszélybe sodorta hűvös józanságát. - Semmi más nem a miénk, csak ez, ugye, Rigo? - Miriam csak akkor döbbent rá, hogy hangosan gondolkodott, mikor a férfi felemelte magáról, és elhúzódott. - Néhány pillanattal ezelőtt ez - hangsúlyozta a szót -, még nagyon is elégnek tűnt. Arckifejezése megfejthetetlenné vált, amikor felállt, és visszavette a nadrágját, majd gépiesen lesimította. Mire számítottál? Házassági ajánlatra? - kérdezte magától a lány. A hideg szél meztelen mellét simogatta, miközben rendetlen ruhájába igyekezett belebújni. Szomorúan arra gondolt, milyen szerencse, hogy ma éppen zöldbe öltözött. A fűszálak nem fogják elárulni, ha hazatér. Haza az apjához, aki soha nem feltételezné, hogy bűnbe esett ezzel a spanyollal. - Be kell mennem, hogy megigazítsam a hajam. Kérem várjon meg itt - suttogta Miriam anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a férfira. Rigo a házba menekülő nőt figyelte. Mikor Miriam néhány perc múlva megjelent, haja szorosan a tarkójára volt csavarva, arca hamuszürkének, de nyugodtnak látszott. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha visszavisz Isaac bácsi istállójához, ahonnan majd kölcsönveszek egy lovat - javasolta a lány hűvösen. - Az apja sohasem tudhatja meg, hogy egy pogány fattyú megbecstelenítette drága gyermekét - felelte a férfi keserűen, ahogy a várakozó csődörhöz vezette a lányt. - Én becstelenítettem meg magamat, Rigo, és soha nem fogom megalázni az apámat azzal, hogy elárulom neki ezt a szégyent - jelentette ki Miriam kertelés nélkül. Rigo egy szót sem szólt, csak követte az asszonyt a lóhoz. A hideg, novemberi eső Isaac Torres könyvtárszobájának ablakait verdeste. Az öregember kinézett az udvarra anélkül, hogy látta is volna a vizes fákat és bokrokat. - Nem tudom örüljek-e, vagy bűntudatot érezzék, barátom - mormolta. Judah kortyolt egyet a bortól. - Én a te helyedben örülnék. A spanyol veszélyes ember. Nem közülünk való, Isaac. Boldog lehetsz, hogy te és a családod megszabadultatok tőle. - Talán. De tudom, hogy Aaron mégis bánkódni fog, ha elolvassa Benjamin levelét, amit épp az imént adott fel. Mióta az eljegyzést felbontották, Benjamin kétségbeesett és boldogtalan. Most pedig le kell mondania a testvéréről is. Egész életében másról sem hallott, csak Navaróról. S néhány röpke hónap leforgása alatt megtalálta, és el is veszítette. - A férfi tanácstalanul megrázta a fejét.

96

- Mindketten őrültek vagytok! Aaron a Szentszék spanyol talpnyalói elől ide menekíthetné a családját, Benjamin pedig elvehetné Miriamot. Megpróbáltam beszélni azzal a csökönyös fejével. Kényszeríthetném Miriamot a frigyre, de Benjamin csak akkor akarja elvenni, ha Miriam is hajlandó hozzámenni. - Judah tehetetlenül legyintett. - Egyetértek abban, hogy az lenne a leghelyesebb, ha itt egyesülne ismét a család. De én nem kényszeríteném Miriamot és Benjamint. Tapasztalatból tudom, hogy ez hiba lenne. Adj egy kis időt Miriamnak, hogy tisztába jöjjön az érzéseivel. Ha Benjamin elutazik a gyarmatokra, és rádöbben, mennyire hiányzik neki, talán rászánja magát, hogy írjon neki, és hazahívja, ami pedig Aaront és a többieket illeti - Isaac lassan elmosolyodott -, nem kizárt, hogy ők is vele jönnek. Ki tudná kiszámítani a Mindenható akaratát? Vámunk kell, míg kiderül. Miriam a kandalló előtt ült, és a narancssárga, lobogó lángokat nézte, miközben azt kívánta, bárcsak belevethetné magát a tűzbe, és a füsttel együtt eltűnhetne a hideg, esti levegőben „Orvos vagyok. Többet tudok azoknál a tudatlan parasztlányoknál, akik minden jött-ment katonának felemelik a szoknyájukat.” Szemét könnyek lepték el, ahogy a fiolát szorongatta a kézében. Ujjai elfehéredtek és megmerevedtek a rettenetes tartalmú, sötétkék üvegcse falán. Miriam engedett a szorításon. Csak három csepp kell belőle egy csésze forró vízben. Persze megölheti magát is, de tudta, hogy ha gondosan adagolja a szert, erre nincs sok esély. A bába, aki tavaly beavatta a titokba, két nemesasszonyon is sikerrel kipróbálta a hatást. Miriam később személyesen is ellátogatott hozzájuk, és mikor visszaemlékezett az eredményre, azokra a halott kis csecsemőkre, akik épen, de véresen és mozdulatlanul jöttek világra, már tudta, hogy ő erre képtelen lenne. - Arra esküdtem, hogy életeket mentsek, nem pedig elvegyek. Miriam megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy orvos volta tiltja számára az ampulla használatát, de tisztában volt vele, hogy az igazság a lelke mélyén lakozik. A tűzbe bámult, majd maga elé képzelte Judah fájdalmas, megalázott tekintetét. El tudná-e viselni, hogy összetörje apja belevetett hitét és bizalmát? Megszakadna a szíve. El kell innen mennie, és Franciaország valamelyik vidékén, mint idegen újrakezdeni az életét. Talán Bordeaux-ban. A városban szerveződött egy zsidó kommuna. Valahogy majd csak sikerül. - Rigo gyermeke, akit elhagyott az apja anélkül, hogy tudomást szerzett volna a létezéséről, pontosan úgy, ahogy őt választották el Aaron Torrestől. Szeretni fogom a gyereket kettőnk helyett is.

97

Miriam felállt, és a tűzbe vetette a fiolát. Az üveg széttört a vasrácsokon, a tartalma pedig sisteregve elpárolgott a füstben, mely a kandallón át a hideg éjszakába távozott.

98

Kilencedik fejezet

Benjamin két francia verseskötetet helyezett utazóládájába, aztán újra rendezte a halom poggyászt. - Ettől a ládától valószínűleg el fog süllyedni az egész hajó - mormolta hangosan, pedig ez csak egyike volt a könyvekkel és orvosi tanulmányokkal megrakott útiládáinak. Ott voltak még az orvosi felszerelései és azok a ritka európai és keleti gyógyszerek, amelyeket haza, a gyarmatokra akart magával vinni. Mikor arra gondolt, hogy egyedül kell utaznia a menyasszonya és a testvére nélkül, csillapíthatatlan fájdalom járta át a szívét, de aztán úrrá lett búskomorságán. Hosszú idő után végre hazatér, és remélnie kell, hogy a sors, amely egyszer már elvezette Rigohoz, ismét összehozza vele. Mikor a földszinti mérges kiáltások hangjait meghallotta, gyorsan az ajtóhoz sietett, hogy megtudja, mi a baj. Lenézett az előcsarnokba, és látta, hogy Judah Toulon éles szóváltásba keveredett a bácsikájával. Miriam csendesen, sápadtan és zavarodottan állt a két öregember között. Mintha megérezte

volna

Benjamin

tekintetét,

felnézett

a

magas

kő

lépcsősor

tetejére.

Kétségbeesetten, de alig észrevehetően intett a férfinak, hogy ne avatkozzon közbe, Benjamin azonban rá se hederített, hanem már jött is lefelé. - Azt akarom, hogy az a pogány barbár megbűnhődjön azért, amit tett! Szégyenbe hozta egy nemesi család becsületét Aaron nem fogadhatja fiává azután, amit tett. - Judah rekedtre kiabálta magát mérhetetlen dühében. - Jobb lenne, ha ezt négyszemközt vitamánk meg, öreg bájtom - szólt Isaac mogorván. Menjünk a szobámba! A lányod nagyon elfáradt, pihenésre van szüksége... - Miről van szó? - kérdezte Benjamin. Judah azonnal megfordult, és farkasszemet nézett Benjaminnal. - Azt akarom, hogy megvizsgáld... - Ne, apa, ne, könyörgök! - tiltakozott Miriam hevesen. Haját ezüst fátyolszövet fogta össze, a szeme száraz volt, de hamuszürke arcán könnyek nyomai csillogtak. Isaac karon fogta Miriamot, aztán Benjaminhoz és Judah-hoz vezette. - Gyertek, menjünk a szobámba, semmi szükség rá, hogy a szolgák füle hallatára folytassuk ezt a vitát - jelentette ki határozottan.

99

Amikor a tágas helyiségbe értek, Isaac leültette Miriamot egy alacsony, sötét bársonybontású háttámlával ellátott pamlagra, majd hellyel kínálta Judah-t és Benjamint az ágy közvetlen közelében álló kerek rézasztalnál. Judah Toulon minden további bevezető nélkül Benjaminhoz fordult. - Az a félvér spanyol korcs megerőszakolta a lányomat, és elvette az ártatlanságát. Miriam ráadásul teherbe esett. Te hoztad ide közénk ezt az idegent, te vagy érte a felelős, hogy... - Nem! - kiáltotta Miriam. - Nem tűröm, hogy Rigo de Las Casas vagy az öccse szenvedjen a bűnömért. Nem erőszakolt meg. Az én... én... ellenállásom omlott össze. Isten bocsássa meg nekem! - Fejét elfordította, nem bírta nézni, hogy Benjamin arcát rémület és fájdalom önti el. - Ugye azon az éjszakán történt, mikor értem üzentél? - kérdezte a férfi elcsukló hangon. - Igen. - Miriam erőt vett magán, és a vádló kék szemekbe nézett. - Azon az estén a nyárikonyhában, és még egyszer a város falain kívül, mikor megmentette az életemet Madame Mirade szolgáitól. Isaac csak ült, kifejezéstelen ábrázattal bámulta az úrilánynak nevelt fiatal nőt, akiről mindig azt hitte, hogy helyén van az esze. Aztán unokaöccsére pillantott. Benjamin Miriam őszinte, fájdalommal teli vallomásán töprengett. - Kérlek, csillapodj, gyermekem - törte meg Isaac a csendet. - Ülj le és beszéljük meg, mit tegyünk. - Ez teljesen nyilvánvaló. Azonnal férjhez kell adni! Mivel a gyermek ereiben Torres-vér folyik - még ha mocskos is -, a te feladatod, Isaac, hogy férjet találj neki, különben negyvennyolc órán belül Richard DuBay felesége lesz! - fenyegetőzött Judah, de mindnyájan tudták, hogy Benjaminhoz akarja adni a lányát. - Judah, Isaac bácsi, szeretnék Miriammal négyszemközt beszélni - szólt a férfi csendesen. A lányhoz fordult, és a karját nyújtotta. - Gyere, menjünk ki a kertbe - kérte udvarias, de hűvös hangon. Miriam felállt, és mereven a férfiba karolt. Benjamin meleg tenyerébe zárta a lány jéghideg ujjait, majd a dühös Judah és a gondolataiba merült Isaac felé bólintott. Mikor kiértek az előcsarnokból, Miriam elengedte a férfi kezét, és szembefordult vele a szürke holdfényben. Benjamin arca még sohasem volt ilyen kifejezéstelen, amilyennek Miriam most látta. Mikor felbontottad az eljegyzésünket, szöget ütött a fejembe, hogy Rigo miatt tetted, de azt soha nem hittem volna, hogy megcsalsz vele. Te, aki olyan szemérmesen és kimérten viselkedtél velem, a vőlegényeddel, könnyedén odadobtad magad a bátyámnak!

100

Miriamnak könnybe lábadt a szeme. - Bárcsak meghaltam volna, mint hogy ilyen fájdalmat okozzak neked, és szégyent hozzak az apám fejére. Véget akartam vetni az életemnek, de a gyermek... - Ilyet még csak ki se merj ejteni a szádon! - parancsolta a férfi erélyesen. Miriam arca megrándult, aztán elfordult, hogy összeszedje magát. - Bárcsak ne úgy rendelte volna a sors, hogy neked azon az estén egy beteg mellett kellett virrasztanod, és nem velem mondta a lány szenvedélyesen. - Ez nem igaz, csak azért üzentél nekem, mert kétségbeejtett, amit Rigo iránt éreztél felelte keserűen a férfi. - Tudom, hogy abban a pillanatban elbolondított, ahogy megpillantottad, de arra még gondolni sem mertem, hogy hagyod magad elcsábítani, és kétszer is összefekszel vele. - Már megmondtam apámnak és Isaac bácsinak is, hogy nem Rigo csábított el. Megakadályozhattam volna... de elvesztettem a fejemet. Akkor eszembe se jutott, hogy Rigo egy spanyol keresztény katona, aki tönkretenne engem és a népemet is. Nem keresek kifogást, és nem kérlek rá, hogy bocsáss meg. Amit tettem, azon már nem lehet változtatni. - Ugye tudod, hogy Judah akaratod ellenére is férjhez fog adni? - Nyugalom, Benjamin. Nem te leszel az. Már elég fájdalmat okoztam neked. - Nem engedem, hogy ahhoz a gazemberhez, DuBayhoz kényszerítsen. Apádnak igaza van, a gyermek a mi vérünk, mi vagyunk érte a felelősek - mondta beletörődve a férfi. - Rigo testvére vagyok. Én foglak feleségül venni. - Szomorúan, keserűen megrázta a fejét, majd kinyújtotta a karját, és megsimogatta a lány arcát. - Ki tudja? Talán idővel még belém is szeretsz. - Én szeretlek, Benjamin. Akkor is mondtam, amikor felbontottam az eljegyzésünket. Olyan vagy nekem, mint a testvérem, de tönkretennéd az életed. Hibát követnél el, és meggyűlölnél, ha elsőszülöttedként kellene felnevelned Rigo fekete gyermekét. Nem, inkább Bordeaux-ba megyek, és új életet kezdek. - Ne légy ostoba... - Egyszer már az voltam. Most okosnak kell lennem. Nem engedem, hogy feláldozd értem az életedet és a boldogságodat - jelentette ki határozottan Miriam. - Gondolod, Judah Toulon, aki azt sem bírta elviselni, hogy elhagyd Marseille-t, még úgy sem, hogy a feleségem vagy, beleegyezne abba, hogy távol telepedjél le, egyedül egy gyermekkel? - hitetlenkedett Benjamin. - Tudok gondoskodni magamról, jó orvos vagyok - makacskodott a lány.

101

- Hiába vagy jó orvos, ha a gyermek születése után néhány hétig nem dolgozhatsz. Egyedül nem tudsz boldogulni, Miriam. - Nem vagyok áru, amit Richard DuBayjal cserélgethettek! - A harmadikról nem is beszélve - szólt gyengéden a férfi. - Szereted a bátyámat, Miriam? - Rigo keresztény. Ha hozzámennék, apám kitagadna. Különben sem vehetne el, hiszen elment, de akkor sem vállalná a felelősséget, ha itt lenne. - Akkor bezzeg nem érdekelt, mit szól az apád egy más hitűvel való házassághoz, mikor odaadtad magad Rigonak - vádolta Benjamin epésen. - A kérdésemre viszont nem válaszoltál, de pontosan a hallgatásoddal árultad el magadat. - Nem szeretem Rigot! - kiabálta Miriam, mintha önmagát is meg akarná győzni. Benjamin arcán kétely és undor tükröződött, mikor a lányra nézett. - Nem szereted a férfit, aki mellesleg a halálos ellenséged, mégis kétszer vele voltál, és hagytad, hogy teherbe ejtsen? - Az első éjszaka késő volt és sötét... arra számítottam, hogy te leszel ott - suttogta Miriam, és képtelen volt állni a férfi megvető pillantását - És másodjára? - A csőcselék rám támadt. Jean és Harve a Mirade-birtokról ellenem lázította a szolgákat. Rigo éppen arrafelé lovagolt, meghallotta az ordítozást... - Te pedig ellenszolgáltatásként megjutalmaztad a testeddel - fejezte be a férfi. - Könyörgök, Benjamin, már megtörtént. Nincs mit tenni. Torres legyőzötten, kimerülten vállat vont. - Igazad van. Nincs értelme felszítani a parazsat, hogy újra megégessük magunkat. - Benjamin karon fogta a lányt, és az oszlopcsarnokon keresztül Isaac szobájának ajtajához vezette. - Nos? - kérdezte Judah, amikor beléptek. - Sikerült megegyeznetek? Isaac gondterhelt ábrázattal fürkészte Benjamint és Miriamot, de megőrizte lélekjelenlétét. - Igen. Itáliába utazom, és közlöm a bátyámmal, hogy hamarosan apai örömök elé néz. Feleségül kell vennie Miriamot - jelentette ki Benjamin. Judah korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott fel. - Megtiltom! - Nem megyek hozzá, Benjamin - tiltakozott Miriam is. - Akkor hozzám jössz! - hördült fel a férfi. - Te is tudod, hogy nem - felelte a lány, és érezte, hogy három égető szempár szegeződik rá. - Bordeaux-ba költözöm, mint újdonsült özvegy. Senki sem sejti majd az igazat.

102

Isaac végre megtörte a hallgatását. - Nemes terv, Miriam, de a leghaszontalanabb. Benjamin már valószínűleg elmondta ezt neked. Miért nem akarsz hozzámenni, ha hajlandó feleségül venni? - Mert a bátyámat szereti - válaszolta csendesen Benjamin. - Elmegyek érte... Judah durván megragadta Miriam karját. - Ha nem tértek észhez, beszélni fogok Richarddal. A lányom soha nem lesz egy keresztény felesége. - Judah, ha Benjaminnak sikerülne Rigot jobb belátásra bírnia, mégiscsak az ő gyermeke... - Isaac nem fejezte be a mondatot, hanem így folytatta. - Las Casas Aaron szülötte, a mi vérünk, bármilyen nevelést is kapott. Még az is előfordulhat, hogy megtér. - Megtiltom, hogy egy félvér barbár, akiben szemernyi tisztesség sincsen, egy ujjal is hozzányúljon a lányomhoz! - Judah az ajtóhoz viharzott. - Taino vére tehát ugyanolyan visszataszító a maga számára, mint keresztény hite gúnyolódott Benjamin. - Te mit szólsz hozzá, Miriam? Mégiscsak neked kell döntened. A lány a férfi szemébe nézett. - Hallottad, mit mondott apám, Benjamin. A választás soha nem is volt kétséges, nem mehetek hozzá Rigohoz. - Akkor ezt közöld vele magad - válaszolt Benjamin zordan -, ugyanis idehozom, hogy a szemedbe nézzen.

Lombardia fennsíkjai, 1524. december A tágas, kényelmes és biztonságot nyújtó kastély egy alacsony hegyen épült, amelynek lábánál csodás folyó kanyargott. A hatalmas ebédlő ablakain át Fernando Francisco de Avalos Pescara márki elmerengve szemlélte emberei békés táborhelyét - Jöjjön, Fernando, kihűl az étel - csalogatta Bertrice a férfit. Pescara ügyet sem vetett az asszonyra, helyette inkább fiatal kapitányához fordult. Hamarosan megütközünk. Ferenc király nem menekülhet el Paviából De Leyva kezében. Bourbon a germán lutheránusokkal szövetkezik, akik bármire kaphatók. Azt írja, tizenkétezer zsoldossal érkezik. - A germánok bátor harcosok, a vallásuk pedig hidegen hagy - felelte Rigo szárazon. Farkasordító hideg van a háborúzáshoz. - Ez egy ostoba, fiatal király, aki teljesen el van telve magával, ráadásul az Alpokon át vezeti a franciáit, hogy megtámadjon minket - gúnyolódott Pescara. - Ha Bourbon idejében érkezik, legyőzhetjük. 103

- Azt hallottam, tulajdon öszvéreiket eszik, még a patkányokat és a város szemetét is mondta Rigo, és a vászonterítővel borított asztal pazar csemegéire pillantott. Lianne megborzongott és fintorgott. Fehér, telt karjával átölelte Rigo nyakát a füléhez hajolt és azt búgta: - Felejtsd el a háborút. Engedd el magad, és ünnepelj. Csak egyél, igyál, aztán... - A fiatal, vörös hajú lány valami találó léhaságot suttogott, Bertrice nénikéje pedig arcán szórakozott mosollyal figyelte. - Igaza van, Fernando. Hamarosan menniük kell, és fagyoskodhatnak a harcmezőn. Addig szórakozzanak, amíg megtehetik - mondta az idősebb asszony, az alacsony, fekete ezredes pedig követte az asztalhoz. Pescara és Rigo már hosszú ideje harcolt a véget nem érő háborúban, amely a spanyol Károly és a francia Ferenc király között dúlt. Megtanulták kihasználni azon ritka pillanatokat, amelyek tápláló ételeket puha ágyat és még puhább asszonyokat kínáltak számukra. - Megint bölcsen szólt kegyencem, mint mindig - mondta Pescara, és leült az asztalhoz, miközben Lianne sült szárnyasfalatokkal kezdte etetni Rigot. Jó étvággyal ettek, zamatos vörösbort ittak, és a haditervről tanácskoztak. - Milyen kár, hogy nem sikerült többet is megtudnod a francia monarchia szándékairól, amíg Marseille-ben voltál - jegyezte meg Fernando látszólag mellékesen, és Rigo válaszát leste. Pescara fiatal kapitánya, mióta csodával határos módon ismét csatlakozott a sereghez, a lehető legszűkszavúbban számolt be családjáról, és csak annyit árult el, hogy testvére visszatér Indiába az apjukhoz, zsidó származásáról azonban nem tett említést. Pescara tudta, a félvér milyen megrögzötten marcangolja magát civilizálatlan indián születése miatt és nem akart még több fájdalmat okozni neki azzal, hogy faggatja. Mégis biztos volt benne, hogy történt valami Marseille-ben, miközben kapitánya súlyos sebesüléséből lábadozott. - Nem tudok többet, mint amit már elmondtam. A francia hajóhad jól felszerelt, a tengerpart pedig erős fegyveres védetem alatt áll. Marseille züllötten gazdag város, és nem tartozik hűséggel senkinek, csak magának. A városlakók nem Ferenc királyért küzdenek, csak hogy távol tartsák a fosztogató császáriakat. Pescara vállat vont, és ivott a borból. A provance-i öntevékenységről már sokat hallott. Elég jól vagy ahhoz, hogy elindulj a téli hadjáraton? A testvéred kiváló orvosnak bizonyult. Azt hittem, többé nem látlak viszont, csak a pokol valamelyik bugyrában. Rigo köszöntésre emelte poharát. - Ott legalább meleg lesz, ha harcra kerül a sor. - Ennyire biztos vagy az elhatározásodban, barátom? Rigo arca elkomorodott. - Még soha annyira, mint most. Na és te, minden hájjal megkent gazember? 104

Mikor Pescara válaszra nyitotta száját, az előtérben dühös kiabálás hangzott fel. - Biztosan az átkozott germánok és a spanyolok keveredtek szóváltásba - mormogta a férfi, és kiszólt az ajtón kopogtató őrnek. - Egy férfi akar beszélni önnel, ezredes úr. Menetlevél van nála az ön aláírásával, legalábbis azt ismertem fel rajta - jelentette a fiatal katona. Pescara cikornyás aláírását nem volt könnyű elfelejteni, bár csak kevesen tudtak olvasni a seregben. - Küldje be azt az embert! - parancsolta az ezredes, majd Rigora és a mellette ülő Lianne-ra pillantott, aki szárított barackkal etette a férfit. Benjamin berontott a meleg, fényűzően berendezett helyiségbe, tekintete elsiklott a fekete, izmos kis nápolyi ezredes mellett, és testvérére szegeződött. - Ezt nevezem hadviselésnek! köszöntötte a férfi megvetően. Valami megpattant benne, dühösen kirántotta a kardját, és a tivornya maradéka fölött suhogtatva kettéhasított egy kacsát, majd egyik felét nyársra húzta, és Rigo meg Lianne közé dobta. - Engedje meg, hogy szeljek magának, kisasszony. A bátyám túl mohó, ha gyümölcsdarabkákat lát. A zsíros étel Lianne ruhájára csöpögött, aki elképedve söpörte a földre a húst. Rigohoz bújt, és tátott szájjal pislogott hol az egyik, hol a másik kék szemű hasonmásra. - Most már tudom, miért választottad Itáliát a veszélyes Atlanti-óceán helyett - tette hozzá Benjamin, majd haragos csattanással visszadugta hüvelyébe a kardot. Rigo meg se moccant. - Ezzel az úttal tartoztál az ördögnek. Benjamin. Végeztem a Torres családdal, hál' Istennek. Benjamin magán érezte Lianne tekintetét, jóllehet a lány még mindig Rigo karjába csimpaszkodott. A férfi csupán egy pillantásra méltatta a csinos, fiatal, vörös hajú teremtést. Négyszemközt kell veled beszélnem, Rigo. Rigo lefejtette Lianne kezét magáról, és felállt. - Ki vagy te? - dadogta a lány elbűvölten kedvese szőke tükörképétől. - Hadd mutassam be a kapitány úr öccsét, Benjamin Torrest Indiából - mondta Pescara Lianne-nak. Rigo marseille-i szelleme tehát visszatért, hogy tovább kísértsen. Fernando megnyugodott, amikor a fiatal orvos visszadugta hüvelyébe a kardját. Kézen fogta Bertrice-t, és azt mondta: - Gyertek, drágáim, hagyjuk magára a két testvért. - Az ajtó felé terelte őket, aztán összevont szemöldökkel még egyszer visszanézett Rigora és Benjaminra. - Tudom, hogy nektek közös az apátok, de kérlek benneteket, ti ne legyetek Káin és Ábel. Lianne, akinek szája tátva maradt a csodálkozástól, kimért lassúsággal hagyta el a helyiséget. Mikor az ajtó becsukódott, Benjamin Rigohoz fodult. - Hadizsákmány? - kérdezte keserűen. 105

- Magára maradt, és védtelenné vált a nénikéjével, mikor délen a család férfi tagjait támadás érte. Mi csak kihasználjuk az alkalmat - felelte Rigo. - Miért jöttél utánam, Benjamin? - Nem szalasztod el az alkalmat. Igen, azt hiszem, ez illik rád. Ő is azt mondta, hogy nem kényszerítetted. Ha egy percre is felmerülne bennem az ellenkezője, a puszta kezemmel ölnélek meg. Rigo barna bőre alatt elsápadt. Ő? - kérdezte óvatosan, és halkan káromkodott. - Jobban tennéd, ha nem játszanál velem, Rigo. Átkeltem az Alpokon a dermesztő télben, a fagyott földön aludtam, és két napja nem ettem mást, csak avas birkahúst meg penészes sajtot, hogy megtaláljalak és visszavigyelek Miriamhoz. Rigo tüdeje sípoló hangot adott, mintha a férfi különös csalódottságot érzett volna. - Azt hittem, erősebb, mint a többi nő. A szavát adta, hogy nem fájdítja a szíved azzal, ami közöttünk történt. - Nem szegte meg a szavát, amíg fény nem derült gaztettedre. Miriam a gyermekedet hordja, Rigo. - Benjamin a férfi arcát leste, hogy leolvassa róla az érzelmeit vagy közömbösségét. - Igazán lenyűgöző módon tudsz uralkodni magadon, mint apánk. Nehogy elárulj valamit is! Kíváncsi lennék, mit érzel a szíved mélyén... vagy van neked egyáltalán szíved? - Talán a Torresek születési rendellenessége, hogy nincs nekik. Nem tudom. Mi a szentért küldött el értem? Azt akarta, tűnjek el, és elég világosan tudtomra adta, mit gondol felőlem, mint kérőről. - „Magamat becstelenítettem meg... Soha nem fogom megalázni az apámat ezzel a szégyennel...” - Rigo megborzongott, mikor visszaidézte a lány utolsó hideg mondatát azután, hogy egy szenvedélyes, meleg délutánt töltöttek együtt. - Inkább hozzád kéne feleségül mennie, egy olyan férfihoz, akit az apja is elfogad. Tisztában vagyok vele, mit gondol rólam Judah - tette hozzá keserűen. - A lényeg az, hogy a lányáról mit gondol. Miriam nem akar összeházasodni senkivel, inkább elmegy egy idegen városba, ahol özvegyként felnevelheti a gyermeket. Judah természetesen nem egyezik bele ilyen kockázatos vállalkozásba. Miriam velem sem akar házasságot kötni, azt pedig nem tűröm, hogy Judah ahhoz a csirkefogó DuBayhoz kényszerítse. - El akartad venni? - Igen, de Miriam attól fél, meggyűlölném őt is és a gyermeket is. Te csábítottad el, a te kötelességed gondoskodni róla.

106

- A hölgy azonban nem osztja a véleményedet. Egyetlen porcikám sem kell neki. Csak megkeserítenénk egymás életét, Benjamin - mondta Rigo, majd elfordult, és felmarkolt egy borosserleget az asztalról. Benjamin elkapta Rigo karját, a bor pedig az ingére fröccsent. - Azzal keserítetted meg az életét, hogy teherbe ejtetted - tört ki Benjamin. Rigo nagyot sóhajtott, és az egyik Dante-fotelbe rogyott majd intett Benjaminnak is, hogy foglaljon helyet a zsúfolásig megrakott asztal másik oldalán. - Az Istenre és a Szűzanyára esküszöm, nem csábítottam el, Benjamin. - Rigo behunyta a szemét, és maga elé idézte a lidércnyomásos estét. - Véletlenül egymásba botlottunk, és olyasmi történt, amire egyikünk sem számított. - Az első, nyári konyhai esetet, mikor nem kaptam meg az üzenetet, még meg tudom érteni, de másodszorra, a városon kívül miért? Az sem volt szándékos? - Benjamin várt, torka elszorult a keserű fájdalomtól. - Nem akarok mentegetőzni. Még kevésbé akartalak megbántani. Hitvány fizetség cserébe azért, hogy megmentetted az életemet. - Felejtsd el, amit én érzek! Gondolj Miriamra! Vissza kell térned hozzá, Rigo. - Semmit sem tudok nyújtani neki. Nézz körül! - mutatott körbe a férfi a termen. Hadizsákmányok, de ez csak illúzió. Egy kis kárpótlás, amiért a köves földön alszunk, és reggel fülsiketítő ágyúdörgésre ébredünk. A kardommal keresem a kenyeremet, Benjamin. A páncélomon és a lovamon kívül nincs semmim. Hogy az istenbe vehetnék el egy olyan nőt, akit kényeztettek és fényűzően neveltek?! Valaki mást kell választania. Benjamin arcvonásai megkeményedtek. - Tehát ugyanazt akarod tenni, ami miatt elítéled az apánkat, életet adsz valakinek, aztán elhagyod őt is meg az anyját is. A rosszindulatú összehasonlításra Rigo felugrott, és járkálni kezdett. - Ez nem tisztességes tőled, és ezt te is tudod. Hiszen képtelen vagyok róluk gondoskodni - kiabálta a férfi. - Apánk nem tagadott meg. Visszavár a gyarmatokra, és gazdag örökséget hagy rád. Csak zsebre kell tenned a mérhetetlen spanyol büszkeségedet, eltemetned a gyűlöletet magadban, és bízni, hogy igazat mondok. Rigo arcán őszinte csodálkozás ömlött el, és még valami. Remény? Merje-e hinni, hogy Benjamin nem hazudik Aaron Torresről? Azt azonban teljes bizonyossággal tudta, hogy testvére Miriamot illetően téved. - Ha Miriam nem volt hajlandó veled a gyarmatokra menni, miből gondolod, hogy velem majd eljön? - Miért mondott le a tisztességéről, a józan eszéről, az örökségéről, mindenről, ami az élete értelmét jelentette? Miattad. Levetted a lábáról, Rigo. Attól a naptól fogva tudom, hogy 107

találkoztatok. Mikor a halállal viaskodtál... - Benjamin hangja elakadt, képtelen volt szavakba önteni, amit a szíve mélyén érzett. - „Szeretlek, Benjamin, mint a barátomat... nem pedig mint a férjemet” - hallotta a lány szavait. - Miriam szeret téged, Rigo, ahogy az apánk is. Rigo keserűen mosolygott. - Úgy tűnik, nem maradt más választásom, mint megkockáztatni a lehetetlent. Feleségül veszem, és elviszem Aaron Torreshez. - A családunk szívesen fog látni. De Rigo, nagyon vigyáz a feleségedre! Judah Toulon ki fogja tagadni. Zsidó törvények szerint nem házasodhattok össze. - Te mégis azt hiszed mindennek ellenére, hogy Miriam megtér, és elfogad engem férjéül? - Az események túl gyorsan történtek Rigo számára. Gondolatai szédítő gyorsasággal forogtak. - Menj vissza Isaac bácsihoz, és hagyd, hogy közvetítsen. Már nagy gyakorlatot szerzett az idős Ferenc király szolgálatában, mielőtt a zsidókat kiűzték volna Spanyolországból. Meg fogja mutatni számodra az utat Miriamhoz. Rigo Benjamin kezét nézte. Egyikkel az asztal szélét szorította, másikkal pedig doktorátusi díszköntösének sűrű szőrméjébe kapaszkodott. - Veled mi lesz, Benjamin? - kérdezte Rigo lágyan, átérezve testvére fájdalmát. - Itt maradok. Úgy látom, hamarosan nagy csatára kerül a sor a császáriak és a franciák között. A történelmet Pavia kisvárosaiban írják, de itt ontják érte a vért. Fütyülök rá, hogy francia, spanyol vagy germán. Orvos vagyok. A sebesülteknek szükségük lesz rám. Rigo megkerülte az asztalt, kezét a szék támlájára tette, és éppen úgy óvakodott megérinteni a testvérét, ahogy a megvetésétől félt, mert tudta, hogy kiérdemelte. - Helyet cserélünk hát. Én megyek Indiába, te pedig Itáliában maradsz. Vigyázz magadra, Benjamin, és egy nap... egy nap majd térj vissza a gyarmatokra. Másnap reggel Benjamin figyelte, ahogy Rigo Pescara néhány emberének kíséretében ellovagol. A hó esett, és ébenfekete haját ezüstcsillámokkal szórta teli. Könnyű lovassági páncélt viselt, hozzá kardot és lándzsát, minden porcikája egy vérbeli zsoldosról árulkodott. Az utolsó búcsúszó, amit váltottak, olyan fagyos volt, mint maga az idő. - „Apa, elsőszülött fiad végre hazatér hozzád. Imádkozom, hogy veled tisztességesebben bánjon, mint velem.” - Szóval elveszítettem a kapitányomat, és nyertem egy sebészt. Maga szerint jó üzletet csináltam, doktor? - kérdezte Pescara, és még egyszer utoljára tisztelgett Rigonak. - Jó orvos vagyok - felelte Benjamin kertelés nélkül, de gondolatai máshol jártak.

108

- Elhiszem, hiszen Rigo összetört testét is meg tudta gyógyítani. Már csak az a kérdés: megbánta-e azt az elhamarkodott lépést, hogy megmentette annak a férfinak az életét, aki a maga szerelméhez vágtat? Benjamin megfordult, és az apró termetű ezredes ravasz, fekete szemébe nézett. - Honnan veszi, hogy szeretem Miriamot? - Elhallgatott, és a fagyott földet bámulta. - Az arcomra van talán írva, maga meg gúnyolódik rajtam? - Én nem gúnyolódom, csupán figyelek és értelmezek. Minden férfi számára teremtődött nő. Talán ez a Miriam nem az volt, akit magának rendelt a sors. - Pescara Benjamin vállára tette a kezét, és elindult vele a kastély felé. - Jöjjön, meglátjuk, mit tartogat magának a sors, doktor!

109

Tizedik fejezet

- Farkasordító hideg van, az már igaz! - méltatlankodott Django Janos, és toporogni kezdett, hogy ne fázzon. Viseletes bőrcsizmája tompán csillogott Agata tábortüzének pislákoló fényében. A férfi megállt a táborhely szélén, ahova az öreg phuri dai főztje csalogatta. Az egész napos, fárasztó lovaglásban egészen megéhezett. A sült sündisznó illatára összefutott a szájában a nyál. - Egy kortyot sem iszom ez után az étel után - mondta a zömök boszorkány, mintha olvasott volna Django gondolataiban. - Küld ide a húgodat. Beszélnem kell vele. Django mérgesen dobbantott a lábával, de uralkodott magán. Az öregasszonyban phuri dait kellett tisztelnie, vagyis a bölcset, akinek csupán az öreg bandor szeghette meg a parancsait, mert őt választották meg a törzs voivodénak, azaz főnökének. A vénasszony feketén csillogó tekintetet egy pillanatra Django szemébe fúródott. A férfi gyorsan félrekapta pillantását a fekete mélységből, mely szinte kiszívta az erejét. - Elküldöm Ranit - bólintott, és gyorsan nyeregbe pattant. A vén szipirtyó kotkodácsoló nevetése még sokáig kísérte. Djnago a szétszórtan felállított sátrak és szekerek közé vágtatott, melyek mindegyikét letakarták a téli szél, vagy ahogy a cigányok nevezték, az ördög tüsszentése elől. Vidám tábortüzek lobogtak mindenfelé, a nők pedig többrétegű gyapjúruhába bugyoláltan vasüstökkel a kezükben sürgölődtek a lángok körül, hogy vacsorát főzzenek. A levegő fokhagyma- és rozmaringszagot árasztott. Django az egyik tűz közelében leszállt a lóról. A lángok mellett egy kicsiny lány kuporgott. Rani fölé tornyosuló bátyjára pillantott. A férfi érkezését morgó hang üdvözölte. - Hallgattasd el azt az vadállatot, vagy megölöm - fenyegetőzött Django. Vero lágyan ismét felmordult a fából eszkábált, zárt szekér alóli vackából. - Nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzik, testvérkém - feleselt a lány, majd felállt, és félelmet nem ismerve nyers, szigorú ábrázatú bátyjára nézett. Rani egy egész lábbal alacsonyabb volt Djangónál. - Milyen savanyú képet vágsz. Talán citromba haraptál? Nem lopott eleget az a kis szőke a gádzsótól, amíg nem voltam ott? Mikor a férfi ütésre emelte a karját, Vero ismét felmordult. - Csönd, ostoba állatja! - kiáltott rá Rani.

110

A férfi leeresztette kezét. - Agata beszélni akar veled. Ha sokáig maradsz, hozz abból a sünből, amit készített - szólt Django a lány után. - Már hányingerem van ettől a nyomorult, fokhagymás pörkölttől. - Akkor fogjál egy kövér sünt, hogy megsüthessem neked - replikázott Rani, és eliramodott. A szekér alól hatalmas szürke farkas bukkant elő, és mint egy kölyökkutya, a sarkában loholt. - Mit csinálsz? - kérdezte a lány a vénasszonytól, amikor belépett a nyirkos, rendetlen sátorba. A vándorlással töltött évek emlékei halomba rakva hevertek körülöttük - macska szobor Egyiptomból, díszes szövet Szíriából, zsírfoltos, tömött párna Törökországból és csillogó aranypénzek Európa minden országából. Az asztalon cirádás, faragott nyelű kés feküdt, pengéje megcsillant a gyertyafényben. Agata sötét, csípős illatú gyógynövényt őrölt egy kopott márványmozsárban. - Egy amulettet készítek neked - válaszolta, miközben tovább szorgoskodott. Bütykös, fekete kezének minden ujján több gyűrűt is viselt. Gyorsan és ügyesen mozgott, meghazudtolva korát és szemmel látható gyengeségét. A mozsárból négycsipetnyi fekete port tett egy kis bőrerszénybe. - Ha a szíved fölött hordod, megvéd. - Az erszényt ügyesen egy aranyláncon függő szelencébe gyömöszölte, majd Rani nyaka elé tartotta, hogy megszemlélje, hogy mutat a lányon. - Mit kezdjek én egy amulettel? Nem vagyok veszélyben - tiltakozott Rani magabiztosan. - Magam előtt látom a jövődet, hamarosan nagy veszélybe kerülsz! - csattant fel Agata. Rani nevetett. - Ne titokzatoskodj, Agata! Tudod, hogy csak a gádzsóknak jósolunk. Egyik cigány nem csaphatja be a másikat. - Én nem járatom a bolondját veled. Ha úgy akarom, belelátok a jövőbe - mondta a boszorkány ravaszul. - Te különleges lány vagy. Azt szeretném, ha te lennél az utódom, és megtanulnál mindent, amit én tudok. - Az asszony fekete szeme Rani aranyló tekintetébe fúródott. Örömmel töltötte el, hogy a lány nem fordította el a fejét úgy, mint Django. - Megtisztelsz, Agata. Mint phuri dai hatalmas tudással rendelkezel, de saját lányaid is vannak, ők bizonyára... - Ők szóba sem jöhetnek. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy te megfelelsz majd. Csak az idő tudja rá a választ, de fenyegető látomásaim miatt nem várhatok. Egy aranyhajú férfival fogsz találkozni, aki nagyon messziről jön, és megváltoztatja az életedet. Nem tudom, hogy jó... vagy gonosz irányba-e. Amíg rá nem jövök, ezt viselned kell! - Az asszony hangja parancsolóan pattogott, miközben a láncot Rani nyakába akasztotta.

111

A lány kicsi, szív alakú arca zavart kifejezést öltött. - Egy arany férfi? Egy sárga hajú gádzsó? Mit akar az tőlem? - Aztán vidám fény gyulladt a szemében. - Legfeljebb ellopom a lovát és elemelem az erszényét! - Egyáltalán nem erről van szó - felelte Agata. - Látlak benneteket együtt... - nem fejezte be a mondatot, hanem áthatóan méregetni kezdte a még ártatlan lányt. - Mint szerelmeseket tette hozzá. Rani olyan hevesen tiltakozott, hogy Vero veszélyt érezve talpra ugrott. - Ez lehetetlen. Egy cigány soha nem mehet hozzá egy gádzsóhoz - méltatlankodott a lány, miközben megnyugtatóan simogatta az állat fényes, szürke szőrét. - Nem azt mondtam, hogy feleségül vesz, hanem hogy az övé leszel. Még nem tudom, hogy a jó vagy az ördög cimborája-e. - Agata az anyajegyéből kinőtt hosszú, szürke szálat rángatta az állán. - Ha kiderül, hogy gonosz, meg tudsz tőle védeni? Egy gádzsónak nem adom oda magam mondta Rani, és makacsul felszegte az állát. - Oh, hát ennyire vágyakozol Michel után? - kérdezte a phuri dai, pedig jól tudta a választ. Rani dobbantott a lábával, és még szorosabbra húzta karcsú testén a gyapjúköpenyt. Fenét! Az után a suhanc után? Django és Rasvan választották nekem. De én megvetem a nyafogó tacskókat. - A lány idegesen az ujja köré csavart egy fekete tincset, aztán folytatta: Vézna, a fogai meg rothadtak! Agata tettetett komolysággal rendre utasította Ranit. - Django és Rasvan a testvéred. Kötelességük, hogy férjhez adjanak. Nemsokára tizenhét éves leszel, már rég az első gyermekedet kellene szoptatnod. Rani maga elé képzelt egy beteges, fekete hajú gyermeket, görbe, fekete fogakkal, és beleborzongott. - Soha nem megyek Michelhez. - Talán igen, talán nem - felelte kurtán a phuri dai. Mirabello katonai tábor, Pavia falain kívül, 1524. február 24. A francia hadsereg 1524 októberében kezdte meg Pavia, a lombardiai-fennsíkon elterülő kisváros ostromát, amely rendhagyó módon egész ősszel elhúzódott, majd átnyúlt a télbe is. A szent római császár nem sok sikerrel dicsekedhető francia szövetségese, Bourbon herceg, miután nem tudta bevenni Marseille-t, lutheránus zsoldosokat toborzott, hogy harcba vigye Spanyolország legkatolikusabb uralkodója ellen.

112

Benjamin, amíg Marseille-ben biztonságban élt, pártatlanul és csekély érdeklődéssel hallgatta a Paviába befutó katonai jelentéseket. Megváltozott azonban a hozzáállása, mikor bátyja csatlakozott Pescarához ebben a véget nem érő háborúban. Marseille-ben mindenki Ferenc király győzelmét várta, de miután Benjamin találkozott a minden hájjal megkent spanyol-itáliai származású Pescarával, már nem volt biztos benne, hogy a császári hadsereg könnyű prédának bizonyul. A férfi pontosan 1525 fordulóján érkezett Paviába Pescarával. Benjamin elcsodálkozott, milyen kevés csatában vesznek részt, ugyanis arra számított, hogy a franciák és a császáriak oldaláról is bőven el lesz látva sebesültekkel. Ehelyett azonban a dühöngő francia szifilisz és a pestis áldozataival találkozott. A tomboló tél különösen azokat a bakákat sújtotta, akik híjával voltak az eleségnek és a takaróknak. Olyan sorvasztó betegség pusztított közöttük, amely ellen nem volt orvosság. Benjamin közel két hónapig kezelte őket, amennyire tudta, de szegényes gyógyszer ellátmánya hamar kimerült. Átkutatta a vidéket és a kastélyokat, hogy a gazdaasszonyoktól és a kuruzslóktól gyógynövényeket vásároljon. A sebfű, a lázcsillapító, és a kamilla ritkaságnak számított. Pescara erszénye pedig lesoványodott. Károly király nem küldött pénzt a messzi Spanyolországból, Benjaminnak pedig nem nyílt lehetősége pénzt vagy gyógyszereket szerezni Marseille-ből Isaac bácsitól. A franciák, akik hónapokig uralmuk alatt tartották a vidéket, teljesen kifosztották, és az éhező Pávián kívüli tábort zsibvásárrá változtatták, ahol lombard kereskedők ezrei kopogtattak kappanokkal és zamatos borral a francia udvaroncoknál. Szajhák kínálták testüket, Ferenc pedig minden kényelmet biztosított a maga számára, beleértve egy csapat párizsi utcalányt is. De a tél folytatódott, és a császári csapatok mindjobban megerősödtek, miközben a franciák elherdálták a vagyonukat, és képtelennek bizonyultak kiűzni Paviából De Leyva császári hadseregét, jóllehet a várost elvágták a francia táborhely mögött gyülekező szövetségesektől. Aztán felvirradt a döntés utolsó napja. Jeges szél zúdult alá az Alpokból a hajnali nyüzsgésben, mikor a császáriak utászai Mirabellót, a francia tábort kezdték ostromolni. Az utolsó csata kezdetét napfelkeltére tűzték ki. Pescara egy reszkető, a kimerültségtől haldokló dobos fiú mellett talált rá Benjaminra. Jöjjön, doktor. Hamarosan sokkal súlyosabb sebesülteket kell kezelnie. A lövészek és a lándzsások mögött akarom tudni magát. Ha eldördül az első ágyú, ez a hely vérben tocsogó hadszíntérré válik. Benjamin fáradtan felemelkedett, összeszedte a gyógyszereket és a felszerelését. - Soha nincs elege a mészárlásból? - kérdezte az ezredestől, mikor elhagyták a sátort. 113

Pescara felnevetett, hangját azonnal messze vitte egy széllökés. - A vérontást, azt igen, de a győzelem édes mámorát soha. Alacsony termete ellenére a szívós, izmos ezredes tekintélyt vívott ki magának emberei között. Katonái köré sereglettek, egyikük megtartotta a lovat, míg Pescara nyeregbe szállt, aztán a férfi végigpásztázta tekintetével a hajnali fényben halványan csillogó lándzsákat. Zord ábrázatú nehézpuskások és viharedzett lovasok gyülekezek flamand parancsnokaik mögött. Sebhelyes arcú német zsoldosok várakoztak az ágyúk mellett. Mindnyájan a vérontásból éltek. Benjamin az arcokat figyelte, V. Károly királynak ezt a soknemzetiségű seregét, és érezni vélte rajtuk a vér szagát. Benjamin borús ábrándozását Pescara embereihez intézett szavai szakították félbe, melyek most is, mint mindig szellemességről és vitézségről tanúskodtak. - Nem tudlak etetni benneteket, fiaim, de előttetek egy olyan tábor fekszik, ahol a katonák dúskálnak a kenyérben, húsban és borban. Benjaminnak káromkodni támadt kedve, mikor a sereg földrengető üvöltésben tört ki és örömujjongás hullámzott végig rajta, a kis spanyol-itáliai pedig kacsintott egyet. A katonák teljesítették a parancsot, és felsorakoztak. A terv készen állt, a harc félelmetesnek ígérkezett. Több mint ötvenezer katona állt csatasorba a két oldalon. Orvos pedig csak elvétve akadt. Benjamin a sötétben várakozott. Amint a téli égbolt első bágyadt rózsaszín fényei felderengtek, a spanyol tüzérek, ládzsások és a könnyűlovasság nekilódult a sima, egyenletes síkságon, hogy bekerítse a francia erőket, és De Leyvát felakassza a városban. A germán ágyúlövészek a fák menedékében várták, mit lép az ellenség. A franciák szinte azonnal megfordították tapasztalt tüzéreiket. Benjamin Paracelsustól már hallott a háborús szörnyűségekről és a vérontásról, de erre nem készült fel. A lövészárok fedezékéből figyelte az elképesztő iszonyatot, és felidézte apja tömör beszámolóit saját tapasztalatairól, melyeket a mór háborúban és a gyarmatokon kitört indián lázadásban szerzett. Ez azonban rosszabb volt, és felülmúlta minden eddigi várakozását. Gyeplőikből lógó spanyolokat látott mindenfelé, szerteszét heverő kezeket és lábakat a fagyott földön, miután egy lövedék feldarabolta őket. Kibelezett katonák üvöltöttek, fejetlen testek rángatóztak, míg a lovasság saját gyalogsági embereit hasította ketté és taposta a földbe, miközben a franciák fülsiketítő sortüzet nyitottak - egyiket a másik után. Benjamin kimászott a fedezékből, és a szanitécek felé kiáltott, hogy segítségükkel egy fa mögé húzhasson és megvizsgálhasson egy sebesült lovassági tisztet. - Az Isten szerelmére, hogy tudta apa és Rigo ezt az életet választani? - hitetlenkedett Benjamin, miközben 114

cickafarkkórót hintett a sebbe. Mikor a vér valamelyest megalvadt, bekötözte a sérült kart, és máris egy másik katona felé kúszott, aki súlyosabb sérülést szenvedett. A francia gyalogság maga mögött hagyta a lövészárkok menedékébe húzódó császáriakat. A fiatal, bátor király harcedzett lovasságának élén a megfutamodó spanyolok után vágtatott egyenesen a csata sűrűjébe. Úgy tűnt, hamarosan vége a támadásnak, mely ismét a franciák diadalát hozza el, ez alkalommal még a marignanói győzelemnél is fényesebbet. A nap már teljes erővel tűzött, sugarai tompán csillogtak a király ezüstpáncélján, melyet ruhája fölött viselt. Hatalmas harci ménje büszkén felágaskodott. Aztán Benjamin arra lett figyelmes, hogy a fegyverek elhallgattak. Annyira belemerült a sebesültek és a haldoklók ápolásába, hogy nem tudta követni a csatát de most felegyenesedett, és kimászott a lövészárokból. - Miért hallgattak el az ágyúk? - kérdezte egy lándzsástól. - A francia szifiliszkirály a tulajdon tüzéreit álcázza! Közöttünk és a saját ágyúi között lovagol legjobb embereivel. Nem tudnak ránk lőni anélkül, hogy el ne találják őt is! - Azzal a fiatal katona csatlakozott az osztaghoz, mely keresztülvágtatott a harcmezőn. Minden a feje tetejére állt mikor a germánok bekerítették a franciákat és megbénították a seregnek ezt a szárnyát. Pescara lándzsásai és könnyű lovassága Ferenc király közvetlen közeléből szedték áldozataikat a francai lovasok soraiból. A korábbi győzelem, úgy tűnt, vereségbe fordul. - Őrület, ez őrület - suttogta Benjamin, miközben a bátor és meggyengült franciákat bámulta, akik ostoba, fiatal királyukkal együtt zabláikat rángatták. Benjaminnak a töméntelen sebesülttel kellett törődnie, így nem maradt rá ideje, hogy megfigyelje, hogyan fogja el Pescara a francia királyt és mi lesz a csata kimenetele. Csak annyit hallott hogy a harcmező teljes hosszában harsány örömkiáltások hangzanak fel. - Győzelem! Éljen Spanyolország! Éljen Spanyolország! - Még nem volt kilenc óra. Több mint tízezer ember meghalt, sokan halálos sebet kaptak és lázban égtek. Benjamin Torres Pavia ostroma után közel két napig le sem hunyta a szemét. Pescara nem hazudott a francia táborban található zsákmányt illetően. A császári katonák bort vedelő és kövér szajhákat fogdosó társaik között sétáltak mindenfelé. Mások egész sült csirkéket, rágós csontokat és húst majszoltak egyszerre, zsíros és véres kezüket azokba a selyem- és bársonyszövetekbe törölték, melyeket a szerencsétlenül járt és élelem nélkül maradt, vesztes itáliai kereskedőktől kaparintottak meg. A kapzsi és erkölcstelen győztes katonák ugyanúgy felfordították Benjamin gyomrát, mint az értelmetlen mészárlás. A férfi betakart egy lefűrészelt lábú nehézpuskást, aki a műtét közben belehalt a sérülésébe. - A következő csatában bárki ugyanígy végezheti, mint ez a szegény ördög. 115

- Ezért érthető, ha úgy szórakoznak, ahogy - felelte Pescara csendesen. Arcát zord álarc fedte, miközben körbepillantott a piszkos, rogyadozó vendégfogadón, amelyet ideiglenesen kórházzá alakítottak át. - Minden katona tisztában van vele, hogy a következő ágyúlövést talán nem éli túl. Rigo jól tette, hogy hátat fordított ennek az életnek. Talán magának is ezt kellene tennie, bár esküszöm, hogy hiányozni fog a segítsége. Benjamin üres tekintettel nézett a férfira. - Még soha életemben nem éreztem magam ilyen tehetetlennek, orvosnak pedig még kevésbé. Szinte mind meghalnak, én pedig semmit sem tehetek, hogy megmentsem őket. - Napokon át megszakítás nélkül dolgozott. A kimerültség beszél magából. Itt már nem sok tennivaló van, ami pedig maradt, azt kevésbé képzett emberek is el tudják látni. Menjen, pihenjen le, Benjamin, megérdemli! A nap melegen és ragyogóan sütött, a pezsdítő, márciusi levegőben már a tavasz illatát lehetett érezni. Lombardia erdőségeiben és síkságain az alpesi tél jeges szorítása felengedett. Benjamin lépésre fogta lovát, és mélyet lélegzett. - Milyen tiszta itt a levegő, távol a sebesültek és a vérhas bűzétől. Egyre kevésbé van ínyemre a katonai élet - ismerte el hangosan, és megveregette fényes hátaslovának nyakát. - Őszintén szólva, esz a fene a gyarmatokért. Éppen visszafordult Pavia felé, mikor egy nő sikolya hasított a levegőbe. Benjamin gyorsan megfordította a hatalmas pejt, és a hegy lábánál elterülő fűzfacsalitos felé vette az irányt. Kardját kirántotta hüvelyéből és a sűrűbe vetette magát, majd megkerült egy hatalmas sziklatömböt. A kicsike tisztáson két, pocakos embert pillantott meg, spanyol tüzéreket, akik kinézetre valószínűleg dezertőrök voltak. Megtámadtak egy parasztlányt, aki a földön fekve olyan vadul harapdálta és rugdalta kínzóit, mely meghazudtolta apró termetét. Az egyik férfi durván a földhöz szegezte a vonagló és hánykolódó lány karját, míg társa rikító színekben pompázó szoknyáját próbálta felhúzni. A férfi levetette a nadrágját, férfiassága lüktetett, és készen állt, hogy befejezze azt a szeméremsértő cselekedetet, amit elkezdett. - Szoknyapecér gazemberek, azt sem érdemlitek meg, hogy egy kutya levizeljen benneteket! - sikoltozta a lány spanyolul, mielőtt fehér fogát a karját vasmarokként szorító férfi vastag kezébe mélyesztette. Támadója felüvöltött fájdalmában, majd elengedte a lányt, de abban a pillanatban már fel is emelte másik öklét, hogy lesújtson vele. A két katona annyira elmerült kicsinyes győzelmi mámorában, hogy egyikük sem hallotta meg Benjamin közeledtét. A férfi megállította lovát egyikük mellett, majd lehajolt a

116

nyeregből, és a katona torkához nyomta a hideg acélt. - A helyedben nem tenném, ha még használni akarod a karodat. Társa azonnal megperdült, és elengedte a lányt, aki karcsú lábával egyenesen a férfi legérzékenyebb testrészét megcélozva hatalmasat rúgott ellenfelébe. A gazember felüvöltött fájdalmában, kezét ágyékára szorítva a földre esett, és labdává gömbölyödött össze. - Mássz le rólam, te szemét kéjenc, te disznószar, te keselyűhányadék! - A lány taszított egyet az eszméletlen férfin, másik támadója pedig felállt, és hátrálni kezdett a torkának szegezett kard elől. - Dobd el a késedet, aztán nyalábold fel ezt a rakás férget, és vonszold vissza Paviába, különben meggondolom magam, és elvágom a gigádat... vagy ez a parasztlány azt teszi veled is, mint a barátoddal. - A férfi elsápadt, bólintott, és azt tette, amit parancsoltak. Benjamin figyelte, ahogy a katona vállára veszi ájult társát, azzal sem törődve, hogy legalább a nadrágját visszahúzza. A férfi hatalmas hátsófele fehéren világított a délutáni napsütésen, míg hordárja sietős léptekkel el nem tűnt a hegy mögött. - Vero! - A lány a tisztáson át a télen megbarnult fűben mozdulatlanul heverő hatalmas, szürke állathoz futott. Letérdelt, és vizsgálni kezdte a bundáját. Benjamin leszállt a nyeregből, közelebb ment, aztán hirtelen földbe gyökerezett a lába. Vissza! Ez egy farkas! - kiáltotta, és újra kivonta a kardját. A lány átvetette a vállán ébenfekete hajának derékig érő, rendetlen sörényét, majd megfordult, és szikrázó, aranyérmékhez hasonló tekintettel a férfi szemébe nézett. - Vero az én farkasom - csattant fel dühösen, majd visszafordult a fenevadhoz, és egy idegen nyelven, amit Benjamin még sose hallott, dúdolni kezdett. - A maga farkasa mint háziállat? - csodálkozott Benjamin, mikor a hatalmas állat kinyitotta aranyló szemeit, mely hátborzongatóan hasonlított gazdája tekintetéhez. - Még szopós kölyök korában vettem magamhoz, amikor a falkája elhagyta - válaszolta a lány, ismét spanyolra váltva. - Jól van, Vero, jól van, minden rendben lesz. Bárcsak lenne nálam cickafarkkóró, hogy elállítsam a vérzést - suttogta. - Ismeri a füvekkel való gyógyítást? - kérdezte a férfi, és a lovához lépett, hogy levegye a nyergéből orvosi táskáját. Egy lépést sem tett a felszerelése vagy a fegyvere nélkül. - Még a gyerekek is tudják, hogy a cickafarkkóró elállítja a vérzést - válaszolta a lány türelmetlenül, és egy rongydarabot, melyet az alsószoknyájából tépett le, az állat fején körbefutó, piszkos, véres sebre szorított. - Széttépte volna mind a kettőt, ha az a kövér disznó le nem lövi.

117

- Itt van, engedjen oda... jó lenne, ha meg tudná győzni Verot, hogy a barátja vagyok. Benjamin kinyitotta a táskáját, és egy sárga porral teli üvegcsét vett elő. - Maga orvos? - hitetlenkedett a lány, szeme egyenesen a férfira szegeződött, miközben most először úgy istenigazából végigmustrálta. Benjamin olyan tapasztaltan hintette be a sebet a sárga porral, mintha mindig ezt csinálta volna. Mikor a farkas fölé hajolt, egy göndör tincs a homlokába hullott. - „Egy aranyhajú férfival fogsz találkozni” - jutott Rani eszébe a boszorkány jóslata. - Igen, orvos vagyok - biztosította Benjamin a lányt, és a bokorba dobta a véres gyolcsot, majd előhalászott a táskájából egy hófehér vásznat -, de soha nem tartozott a betegeim közé egy sebesült farkas. Lovak már igen, de ez az első eset, hogy farkast gyógyítok. - Rendbe... rendbe fog jönni? - aggódott Rani szelíd hangon. A férfi olyan gyönyörű volt, mint azok az aranyszobrok, amiket a keresztény templomokban látott. Mikor Benjamin rámosolygott, és kivillantotta vakítóan fehér fogait, Rani úgy érezte, menten elájul. - Igen. Eltalálta egy golyó, de a seb nem mély. - Mintha a férfi igazát bizonyítaná, a farkas kábultan megnyalta Benjamin kezét, és megrázta a fejét. - Vero még soha nem barátkozott senkivel. Ez jó jel - tette hozzá Rani bizonytalanul, miközben fülében csengett a phuri dai figyelmeztetése. A férfi pazar, finom gyapjúnadrágot viselt, hozzá puha bőrcsizmát és hermelinnyakú köpönyeget, amit gondosan széles vállára terített. - Köszönöm a segítségét - hálálkodott a lány. - Ha egy pillanattal később érkezik, azok a svábbogarak megerőszakoltak és megöltek volna. - Mit keres itt egyedül, ráadásul gyalog? - kérdezte Benjamin. - Nem vagyok egyedül. Vero rendszerint elegendő védelmet jelent. A népem különben sincs messze innen. - Rani meglepően kicsiny, finom ujjaival megigazította a nyaka körül összegubancolódott láncot az amulettel. - Spanyolul beszélsz, ami igazán meglepő Itáliának ezen az északi részén - jelentette ki a férfi, miközben nem kerülték el a figyelmét a lány finom, nemesi vonásai a megkeményedett sárrétegek alatt. - Azok a szoknyapecérek is spanyolul beszéltek, akik megtámadtak, nem? Máskülönben hogyan értettünk volna szót egymással? De beszélek toszkánul is - dicsekedett Rani, és minden nehézség nélkül átváltott az észak-itáliai dialektusra. Benjamin kétkedve rázta meg a fejét. - Hogy hívnak és hol laksz? - Rani Janos vagyok, ami pedig a lakóhelyemet illeti, pont rajta állunk, én ezen a síkságon élek, de...

118

A lányt lódobogás zaja és a nevét kiáltozó férfihangok szakították félbe, melyek ugyanazon a nyelven hangzottak, amelyen Rani Verohoz beszélt. - Most menjen! A bátyámék azok, engem keresnek. Ha magát itt találják, megölik, mielőtt elmagyarázhatnám nekik, mi történt. - A lány szétszakadt ruhájára és a sebzett állatra mutatott, majd felráncigálta a férfit. - Meg tudom védeni magam - ellenkezett Benjamin szárazon. - Biztos benne, hogy nem lesz semmi baj? - Persze, persze, csak siessen már, mielőtt ideérnek! - Rani figyelte, ahogy a férfi hatalmas hátaslovához megy, és könnyedén nyeregbe száll. - Viszlát, Rani Janos! - köszönt el Benjamin, és zavartan intett. A lány apró ajka pajkos vigyorra húzódott. - Még találkozunk, Arany Férfi. - Látta, hogy Benjamin eltűnik a fák mögött, mielőtt Django és Rasvan a tisztásra rontottak.

119

Tizenegyedik fejezet Marseille, 1525. január Miriam az ablaknál állt, és a kerti szökőkutat verdeső szürke esőfüggönyt bámulta. Még mindig maga előtt látta Richard DuBay aggodalmasnak mutatott tekintetét, mikor előző este megállapodott apjával az esküvőről. Miriam hátán a hideg futkározott, és imádkozott, hogy a kapzsi kereskedőt kielégítse a hozomány, s ne kelljen még az ágyába is bebújnia. Ha hozzám ér, belepusztulok, gondolta magában. Megalázónak érezte volna, ha DuBay ugyanolyan meghitten simogatná a testét, mint Rigo. Miriam tudta, hogy a férfi udvarias álarca mögött gyűlölet rejtőzik, és zokon veszi, hogy egy spanyol félvér fattyú gyermekét kell a sajátjaként felnevelnie, kapzsisága azonban legyőzte ellenszenvét. Judah megvásárolt egy férjet, hogy megmentse lányát a szégyentől. Judah nem is sejtette, hogy Benjamin közben felkereste Rigot. Az átkozott barbár, ahogy Judah előszeretettel nevezte a férfit, mint kérő soha szóba se került - Bárcsak Benjamin mégis meg tudná győzni, hogy visszajöjjön értem - mormolta keserűen Miriam a dermesztő csendben. Keze önkéntelenül domborodó hasára tévedt. Újból megesküdött, hogy védelmezni fogja

a

gyermekét.

Miután

visszaidézte

Rigo

lázálmait

melyben

nyomorúságos

gyermekkoráról mesélt megfogadta: - Hozzámegyek Richard DuBayhoz, hogy téged senki se bántson és ne csúfoljon. Gondterhelt töprengéséből hangos kiabálás zökkentette ki, mely a földszinti lépcső felől jött. Valaki bevágta a tömör bejárati kaput mire a szolgák tiltakoztak, s azonnal bábeli hangzavar alakult ki. Miriam hallotta apja visszafojtott hangját, mely mindenkit elhallgattatott egyvalaki kivételével. Miriam, mint egy alvajáró vágott keresztül szobájának süppedős, török szőnyegén, és kinyitotta az ajtót. Torka kiszáradt, tenyere a nehéz rézkilincsen megizzadt. Mikor felismerte a hangot, mely félbeszakította Judah-t, bizonytalan léptekkel a hallba sietett. - Látnom kell Miriam kisasszonyt, most - mondta Rigo, és kardját a pocakos ajtónálló torkának szegezte. Judah már éppen kiadta volna a parancsot, hogy dobják ki. - Nem kaszabolhatod le az összes szolgámat, te barbár. Addig feszítelek a kínpadra, míg spanyol csontjaid össze nem roppannak, ha azonnal el nem hagyod a házamat - fenyegetőzött az öreg, és haragjában az erek kidagadtak a homlokán.

120

- Egy gyönyörű paripa majdnem kilehelte a lelkét, amíg Itáliából eljutottam ide a jeges, téli hófúvásban. Ezután a kegyetlen út után nem fogok csak úgy meghátrálni. - Az apja vagyok, és megtiltom, hogy beszélj vele. Jogom van hozzá. - Jogokról beszél? Akkor mondja meg a lánya a szemembe, mit döntött. Vagy vitatkozzunk inkább az egész háznép füle hallatára? - Rigo kardja az inas torkáról az előcsarnokra mutatott, ahová mostanra összecsődültek a szolgák. - A lányom Richard DuBay felesége lesz! - Judah elsápadt abbéli aggodalmában, hogy Miriam szégyenteljes titkára fény derülhet. - Már mindent elrendeztünk. - Semmi sincs elrendezve, amíg nem beszéltem vele - felelte Rigo, kardja ismét visszatért az ajtónállóra, aki egy fenyegető lépést tett előre, de rögvest visszahúzódott, mikor a hideg penge megszúrta. - Folytassuk ezt a beszélgetést inkább a könyvtárban, apa. Nem engedhetem, hogy a nevemet szájára vegye a köznép - mondta Miriam a lépcső tetejéről. Miközben lefelé jött, Rigot tanulmányozta. A férfi tényleg úgy festett, mint aki egy teljes hétig lovagolt egyvégtében.

Nehéz

köpönyege

csuromvizes

lett

az

esőben,

arca

nyúzottá

és

kifürkészhetetlenné vált a sűrű, fekete borostától. Fáradtnak, elgyötörtnek és félelmetesnek látszott. Mikor Miriam a folyosóra ért, Judah elzavarta a szolgákat, és mintha puszta jelenlétével akarná a fiatalokat távol tartani egymástól, Rigo elé lépett. A lány lenyomta a kilincset, a tölgyfa ajtó pedig könnyedén kitárult olajozott forgópántjain. - „A szemébe kell néznem” biztatta magát Miriam. De lélegzeni is alig bírt, mikor megállt a hatalmas szoba közepén. Az ablakon át hideg, szürke fény világított be, mely még élesebben kirajzolta Rigo nyers vonásait. A férfi tekintete viharosan elsötétült, miközben a lányt méregette, aztán szemtelen pillantását az arcáról domborodó hasára szegezte. Miriam szemrebbenés nélkül viszonozta a férfi vizsgálódását, amely a lelkét marcangolta. Végül Judah törte meg a csendet. - Semmi keresnivalód ebben a házban, spanyol. Nincs semmi megbeszélnivalótok egymással. Rigo még mindig a kezében tartotta kivont kardját, aztán a lakkozott, kemény fapadlóba szúrta, és ügyet sem vetve Judah-ra, nyersen Miriamhoz fordult. - Terhes vagy? - Nem kellene inkább azt kérdezned, tőled-e? - válaszolta a lány kertelés nélkül. - Mindketten tudjuk az igazat. A gyermek az enyém - mondta Rigo fogcsikorgatva. Kezével hosszú, szélfútta hajába túrt. - Nem számít, hogy terhes. Hozzá fog menni Richard DuBayhoz - tombolt Judah.

121

- Senki sem fogja elvenni tőlem a fiamat. - Rigo hangja jéghidegen csengett. - Maga azt hiszi rólam, hogy hitvány bennszülött vagyok, de az élet jó tanítómesterem volt. Nem fogok ugyanabba a hibába esni, mint Aaron Torres. Feleségül veszem Miriamot. - Rigo arca megvonaglott, mikor Toulonra nézett. - De lehet, hogy én nem akarok hozzád menni - közölte a lány mérgesen, szeme apjáról Rigora villant. - Nem szolgáltathatod ki a gyermekemet megvetés tárgyává! Semmi kétségem afelől, hogyan bánna az a minden hájjal megkent kereskedő egy fattyú fattyával. - Saját alantas erkölcseidet fogod rá egy nemesemberre - replikázta Judah megvetően, ugyanis Miriam visszautasítása felbátorította. - Méghogy nemesember? - visszhangozta Rigo. - Maga is úgy gondolja, kisasszony? Feláldozná a gyermeke boldogságát azért, hogy biztonságban élhessen Marseille-ben egy gazdag ember házában? - Tudna olyan eszményi apaképet állítani a gyermeke elé, amely nagyobb boldogságot biztosít a számára? - „Miért csak a gyerekről beszélsz, és rólam egy szót sem?” - kiáltozta belül Miriam szíve. De uralkodott magán. - A gyermeknek indián vére van. Ha a Torres-hatoban fog felnevelkedni, bizonyára jobb élete lesz, függetlenül attól, hogy én érdemes vagyok-e az apaszerepre. Judah keresztülviharzott a szobán, védelmezően Miriam elé állt, és dühtől tajtékozó szemmel a félvérre nézett. - Soha nem leszel az apja ennek a szerencsétlen gyereknek. Semmi keresnivalód a házamban. Hallhattad Miriam válaszát, Most pedig távozz! DuBay veszi el, aki közülünk való. Miriam arca megrándult apja kegyetlen szavaira, de semmit nem szólt. Szerencsétlen gyerek. Miriam megszégyenítette és bemocskolta Judah nevét. Nem érdemel mást... de hogy egy ártatlan gyermek szenvedjen az ő bűne miatt? Rigo mintha olvasna a gondolataiban, átható kék szemét Judah válla fölött a lány sápadt arcára szegezte. - Kikosarazol? Azért lovagoltam ilyen sokat, hogy megszerezzem, ami az enyém. Még ha engem gyűlölsz is, a magasztos Torres név védelmet jelentene számodra. Nagyrabecsült apám családja hatalmas vagyonra tett szert Indiában, Benjamin legalábbis ezt mondta. Tisztelni fognak, a gyermeket pedig szeretni, Miriam. - Rigo érezte, hogy a lány ellenállása meggyengül. Judah Touloné azonban nem. - Aaron Torres megtért, és keresztény nőt vett feleségül. Abban a civilizálatlan vadonban te idegen leszel, Miriam. Ezt megtiltom!

122

A lány úgy érezte, megszakad a szíve. Megteheti-e, hogy örökre elhagyja azt, ami olyan kedves volt neki, Marseille-t és a családját? De most a gyermekére kellett gondolnia, és belátta, hogy Rigonak igaza van. DuBayt megvesztegették, ezért úgy bánhatott volna a gyerekkel, ahogy neki tetszik. Ha a csecsemő olyan barna bőrű lesz, mint az apja... Megint eszébe jutott Rigo lázas hánykolódása, és amit a gyermekkoráról mondott. Apja kőkemény arcát bámulta, amely egyszerre tükrözött mérhetetlen dühöt és esdeklő fenyegetést. - „Soha többé nem látjuk egymást, apa” - gondolta Miriam magában. - „Bocsáss meg!” - Hozzámegyek Rigohoz - jelentette ki Miriam halk, elfúló hangon, de kihúzta magát és felszegte az állát. Judah sötét pillantása megkeményedett, és szikrákat szórt. Miriam pedig szemrebbenés nélkül viszonozta tekintetét. A férfi felismerte a lányban a rendíthetetlen elhatározást, és úgy érezte, valami megszakad benne. Köpenyének ujjához nyúlt, és módszeresen tépkedni kezdte a nehéz bársonyt. - A lányom meghalt a számomra - mondta, majd megismételte héberül is. Judah szeme élettelenül csillogott, még azt sem vette észre, hogy Miriam ellép mellőle, és remegve, de száraz szemmel Rigo elé áll. - Kész vagyok. Ebben a házban már semmi nem az enyém. Hozomány nélkül kell elvenned, így, ahogy itt állok. - Gondolod, hogy a pénzedért akarlak elvenni? - gúnyolódott Rigo. A férfi Miriam ernyedt, jéghideg kezéért nyúlt, majd magára hagyva az ismeretlen nyelven motyogó Judah-t, kivezette a szobából. Úgy tűnt, az öregember észre sem vette távozásukat. - Ennyire felkavarta, hogy egy félvérhez mész feleségül, hogy megbolondult? - kérdezte Rigo, mikor kiértek az előcsarnokba vezető folyosóra. - Judah Toulon nem bolondult meg. A haláláért imádkozik héberül. Ha egy zsidó más hitűvel köt házasságot, Mózes törvénye azt diktálja a szülőknek, hogy sirassák meg gyermeküket, aki örökre meghalt a számukra. - Miriam hallotta a férfi halk szitkozódását, és érezte, hogy Rigo szorítása megkeményedik a karján. A spanyol egy fenyegető pillantására a szolgák, de még a félelmetes ajtónálló is a sarokba menekült. Miriam maga sem mert a dühtől villogó szempárba nézni. A levegő izzott körülöttük még akkor is, mikor Rigo kitárta a bejárati ajtót, és a januári, jeges eső arcul csapta őket. - Terítsd ezt magad köré, amíg felszállok a nyeregbe - parancsolta a férfi, és hatalmas köpenyét a lányra borította. Miriam lehunyta a szemét, arcát a vastag gyapjúba fúrta, mely annak a férfinak az illatát árasztotta, aki visszafordíthatatlanul megváltoztatta az életét. Rigo, jóllehet nemsokára a férje lesz, idegen volt a számára, mégis... mégis illatának, érintésének, mozdulatának minden egyes árnyalata fájdalmasan ismerősnek tűnt. Hányszor fürkészte már a

123

férfit azóta az este óta, mikor lefürdette meztelen, lázban égő testét? S mennyiszer álmodozott róla! - „Teljesen lenyűgözött!” Rigo felpattant a lóra, majd maga elé ültette a lányt a nyeregbe, aztán a hatalmas fekete állathoz szólt: - Nyugalom, Peligro, nyugalom. - Apám embereitől már nem kell tartanunk. Visszadughatod a kardodat - mondta Miriam. - Ha nem vontam volna ki a kardomat, kisasszony, soha nem indultunk volna el ezen a szomorú úton - felelte a férfi, és megsarkantyúzta a lovat a Torres-palotához vezető, kanyargós utcán. Miriam válaszra sem méltatta a kétértelmű célzást, az eső szerencsére elrejtette könnyeit. - Üzentem öreg barátomnak, Francois Moreaunak, hogy szervezze meg az esküvőt jelentette ki Isaac, miközben a hatalmas hálószobában fel-alá járkált. Ruth a kezét tördelte, majd ujjait a falhoz támasztott kerevet szélébe mélyesztette. - Biztos vagy benne, hogy ez a házasság a legjobb megoldás? Miriam olyan kétségbeesetten boldogtalan. Tartok tőle, hogy ez az eset az apjával nem tesz jót neki. - Ő döntött úgy, hogy hozzámegy az unokaöcsém félvér fiához, nem pedig mi, még csak nem is Judah - felelte Isaac ingerülten. - Az a gazember legalább visszajött, hogy feleségül vegye. Megmondtam Benjáminnak, amikor idehozta, hogy ez rossz vért fog szülni. Benjamin nevének említésére Ruth szemét könnyek lepték el. - Benjamin lakodalmára kellene készülődnünk, nem pedig Rigoéra. - Miriam mindig erős akaratú egyéniség volt, és idáig józanul határozott. A kereszténységet választotta. El kell fogadnia a tanításokat és a papot, aki összeadja őket. Már szóltam a hajóm kapitányának, hogy szervezze meg az indulást a gyarmatokra, amilyen hamar csak lehet. Miriamnak biztonságban kell utaznia, mielőtt eljönne az ideje. - Az majd csak június végén lesz. Még ráér, Isaac - mondta Ruth gyengéden. - Már az is elég megerőltető, hogy az esküvőig el kell tűrnöm ezt az alávaló csábítót! felelte Isaac zordan. A férfi az asztalhoz sétált, és egy kupa bort töltött magának. Bár az ital a legjobb provence-i szőlőbirtokról származott, az íze mégis olyan keserű volt, mint a rakparti moslék. Mióta Isaac tudomást szerzett Miriam megszégyenítéséről, önvád marcangolta, amiért nem ismerte fel a közöttük járkáló veszélyt a spanyol személyében. Meg kellett volna tagadni Benjamin kérését, és mihelyt a számkivetett testvér felépült sebesüléséből, el kellett volna küldenie a házából, hogy lakjon a maga fajtájával. Meg kellett volna...

124

- Magadat hibáztatod - fedte meg a férfit Ruth, aki az együtt töltött évek alatt már kitapasztalta férje esze járását. - Rosszul teszed, Isaac. Nem dobhattad ki egyszerűen az utcára Aaron fiát. Azonkívül - sóhajtotta - Miriamnak tudnia kellett volna, hogy nem szabad bíznia abban a nagyon is elbűvölő arcában. Már nem tapasztalatlan kislány. A férfi felhorkant a szeretetteljes csúfolódáson, majd az asszonyhoz sétált, és a vállára tette a kezét. - Miriam nem olyan anyagias, hogy rájöjjön a spanyol ravaszságára. Ne firtassuk. Nincs beleszólásunk a dologba. Hamarosan összeházasodnak, és elhajóznak Indiába. - Sokkal jobb lenne, ha Aaron költözne ide a családjával - javasolta Ruth szomorú vágyakozással a hangjában. - Egy napon talán majd így lesz, de nem most - felelte Isaac, és megpaskolta felesége vállát, miközben a gyertyafénybe bámult. Rigo a következő néhány napot a Torres-palotán kívül töltötte, és kétségbeesetten igyekezett tisztába jönni zavaros érzelmeivel. Nyilvánvaló volt, hogy a dölyfös Torres család őt okolta Miriam szégyenbe hozásáért. Ahhoz sem fért semmi kétség, hogy mint férjet alantas választásnak tartották. Ezt azonban nem kötötték az orrára. Miriam hidegen és tartózkodóan viselkedett, már ha nem fújt rá, mint egy sarokba szorított nőstény macska. - Mit vártál? Hogy a karjaidba omlik, és szerelmet vall? - kérdezte magától a férfi. Rigo de Las Casas már megszokta, hogy megvédje magát a visszautasítás keserűségétől, és nem akarta kihívni maga ellen a sorsot. Bűntudata hallgatásra ítélte. Még ha Rigo érezte is, hogy Miriam a fellobbanó vágy mögött, amely ehhez a nevetséges ügyhöz vezetett, tisztelettel tekint rá, akkor is gondolnia kellett volna Benjaminra. Becsapta az egyetlen embert ebben az átkozott Torres családban, akit őszintén szeretett. A téli eső pontosan kifejezte Rigo hangulatát, miközben leszállt a nyeregből, és Peligro gyeplőjét átadta a lovászfiúnak. Már mindent elrendezett az utazással kapcsolatban, és felhasználta azt a hitellevelet, melyet apja annak idején elsőszülött fiának, Benjaminnak és a menyasszonyának szánt. Az apám, töprengett Rigo magában, vajon milyen lehet? A családban mindenki azt állította, hogy Benjamin kiköpött mása Aaron Torresnek. Rigo szája keserűen megrándult. Tehát sötét hajának és bőrének ellenére ő is tükörképe az apjának. - Túl későn döbbenünk rá törvénytelen nemzéseink következményeire - mormolta Rigo, aztán gondolatban helyesbített Miriam gyermeke nem lesz fattyú. Az anyja fehér úrinő, akinek az erényét meg kell védenie. Még a lelke árán is.

125

Átvágott az eső áztatta udvaron, pillantást sem vetett a nyárikonyha felé, majd belépett a házba. Ma lesz az esküvője, este pedig elhajóznak. Az időjárást baljós előjelnek tekintette. Miriam a Szent Victor Bazilikán kívül még sohasem járt keresztény templomban. A szentély félelmetes, zord benyomást keltett benne. A pap, aki a szertartás lefolytatására várt, alig mutatkozott barátságosabbnak, és úgy nézett a kényszerhelyzetben megtért lányra, mintha egyenesen romlott, zsidó lelkébe látott volna. Francois Moreau, a városi tanács tagja vezette Miriamot a templomba, aki az esküvőt is intézte. A pocakos, kopasz férfi megnyerőnek mutatkozott, akárcsak a felesége. A lány kettejük oldalán haladt a padsorok között, léptei visszhangoztak az üres, hatalmas, sötét épületben. Rigo a magas oltár egyik oldalán egy kisebb kiszögellés mögül bukkant fel. A háta mögött levő alacsonyabb oltáron égő gyertyák fénye kirajzolta elegáns ruhát viselő teste körvonalait Mint mindig, most is tiszta feketében volt, vastag bársonymentéjének ujjaszélét ezüstszálak díszítették. Hosszú, izmos lábát fekete, puha gyapjúnadrág fedte. Széles vállán súlyos ezüstlánc lógott, amelynek csillogó fémszemeit hajának sötét tincsei súrolták. Miriam nem látta tisztán az arckifejezését, mégis tudta, hogy vonásai szigorúságot és komolyságot tükröznek. A menyasszony törékenynek és elhagyatottnak látszott, mintha idegen volna a hatalmas, sötét épületben, amelynek szobrai és díszes oltárai félelmet ébresztettek benne. Rigo tekintete a lány sápadt arcáról ruhájának pazar, melegséget sugárzó borostyánkövére siklott. Isaac és Ruth nem fukarkodtak, mikor Miriam számára kárpótlásként a Judah Toulon házában hagyott ruháiért pazar öltözetet készíttettek. A bonyolult szabásmintát követő, mézszínű brokáton csak úgy csillogott a gyertyák fénye. A lány jól választotta meg a ruha színét, amely kitűnően illett a finom selyemfátyollal fedett bronzbarna hajához, tetejére pedig egy egyszerű topázberakásos fejdíszt helyezett. Pillantásuk találkozott, és a korábbi rémületnek, amit Miriam érzett, nyoma sem maradt. Szemrebbenés nélkül viszonozta a férfi átható, kék tekintetét. Rigo a lány kezéért nyúlt, miközben elátkozta Miriam önuralmát. A nő mereven Rigo mellé térdelt a pap elé, a férfi pedig kétségbeesetten kívánta, hogy bárcsak olvashatna a gondolataiban. Talán éppen most bánja meg a döntését és szívesebben térdelne DuBayjal egy zsinagógában, emésztette magát Rigo. Miriam a pap kérdésére válaszolt, míg Moreauék zavarodottan pislogtak. Mikor a lelkész az utolsó áldást is rájuk osztotta, majd felállította őket, Miriam Rigo arcát kutatta az érzelem bármilyen apró jele után, de nyomát sem találta. 126

Miriam és Rigo a Galiante fedélzetén álltak, és a rakparton álló, egyre zsugorodó alakokat nézték, Isaacot, Ruthot és unokáikat. Rebecah volt az egyetlen kislány a gyermekseregben, és búcsúzásnál édesen megölelve Miriamot, egy törékeny láncon lógó, apró aranykeresztet nyomott a markába, miközben azt suttogta: - Mostantól új élet kezdődik a számodra. Kövesd, és légy boldog, ahogy Aaron az ő keresztény feleségével. Mindenki jó kívánságokkal halmozta el Rigot és menyasszonyát, akik a Torres családnak írott levelek kíséretében útnak indultak az Atlanti-óceánon. Az eső alábbhagyott, a tenger pedig már-már üvegszerűnek hatott, mikor a hajó elérte Lacydon szűk torkolatát és a Golfe de Lion elszórt szigetei felé vette az irányt. - Legalább az első útszakaszt kellemes időben tesszük meg - mondta Rigo, és megfogta Miriam karját, hogy Marseille távolodó, szomorú látványától elfordítsa. - Előre nézz, ne hátra! - Azzal a Földközi-tenger csillogó, kékeszöld vizére mutatott. Miriam szófogadóan megfordult, de nem szólt semmit. Rebecah ajándéka égette a bőrét, melyet egy kis bársonyerszénybe rejtett és a derekához csatolt. - Mit kaptál Rebecah-tól? - kérdezte Rigo, mikor véletlenül megérintette a szelencét. - Egyszerű búcsúajándék, és sok boldogságot kívánt - felelte Miriam közömbösen. A férfi felvonta fekete szemöldökét, és gúnyosan fürkészni kezdte a nő hibátlan arcélét. - El tudom képzelni, mekkora esélyt adsz ennek. - Pedig te mindent megtettél, hogy meggyőzz róla! - Miriam kötélből való idegei felmondták a szolgálatot. - Nem te vagy az egyetlen, Miriam, aki áldozatot hozol. Feladtam a seregben kivívott karrieremet, és elveszítettem Benjamin szeretetét, ahogy te is. És én is azt az egyedüli otthont hagyom el, amit ismerek, hogy egy távoli földrészre utazzak. - Te azért utazol, hogy megismerd az apádat, míg én örökre elveszítettem az enyémet felelte Miriam az ellen a gyűlöletes gyengeség ellen küzdött, mely könnyeket csalt a szemébe. Gondolni sem bírt Judah-ra vagy Benjaminra. Rigo megdermedt. - Azzal az emberrel találkozom, aki elhagyta törvényen kívül született gyermekét, és a bennszülötteknek adta. Bocsáss meg, ha nem tudok kiugrani a bőrömből örömömben, hogy újra egyesül a család. De az apámmal ellentétben, én tudtam, mi a kötelességem, Miriam. Te végül is fehér vagy, jobb bánásmódot érdemelsz, mint egy bennszülött.

127

- Mégis hozzámentem egyhez! - A lány gondolkodás nélkül válaszolt a férfi kegyetlen szavaira, de azonnal meg is bánta. Az Isten szerelmére, Rigo úgy bámult rá, mintha Miriam keresztülgázolt volna rajta. - Igen, hozzámentél egyhez - suttogta. Arca dühös kifejezést öltött, mikor a lányt ölbe kapta, és kabinjuk felé vitte. - Most pedig a férjed látni akarja, jó vásárt csinált-e. A kicsi kabin egyetlen fekvőhelye egy magasított fapárkányra helyezett keskeny ágybetét volt. Az ablaktalan, csupasz falú, kis faszékkel és asztallal berendezett helyiség leginkább egy börtönre hasonlított, penész és emberi izzadtság szagát árasztotta. Rigo nem túl finoman letette Miriamot az ágy mellé, majd meggyújtotta az asztalon álló viaszgyertyát. A lány csak állt, és bámult rá. A férfi minden mozdulata ingerültségről árulkodott, miközben megfontoltan becsukta a kabin ajtaját, majd rázárta, és megfordult. A pislákoló gyertyafény még sötétebbre színezte ábrázatát. - „Én a sötétség vagyok” - jutott Miriam eszébe Rigo korábbi kijelentése. A férfi fekete ruhája jól illett arcához. Levetette nyakából a súlyos ezüstláncot, és az asztalra dobta. Ezt követte a hímzett kabát, majd a selyeming. Leült az ágy szélére, hogy lehúzza a csizmáját, aztán közvetlenül a lány előtt felemelkedett. Miriam érezte a Rigoból áradó, izgatott hímszagot. A lány furcsa módon ösztönösen vágyott rá, hogy megérinthesse izmos, sötét mellkasát, ujjaival fekete, göndör szőrzetébe túrjon, és tekervényes mintázatukat kövesse le egészen... Arca kigyúlt, miközben vágyai ellen küzdve ökölbe szorított kezét ruhája redőibe rejtette. A sötétség vagyok, visszhangzottak fülében. Rigo szavai és teste elbűvölte. Körmét fájdalmasan a tenyerébe mélyesztette. Miriam arca olyan fehér volt, mint az alpesi hó, és reszketett. Vajon a vágytól vagy az undortól? Talán mindkettőtől. Rigo kinyújtotta a karját, és Miriam hajának egy lágy fürtjével kezdett játszani, amely kiszabadult a fátyol alól. - Azt mondtad, vadember vagyok, de a férjed is. Látni akarom a testedet, mindent. - Miriam hátrált, de Rigo a hajánál fogva visszahúzta. Korábbi találkozásaink túl gyorsak és vágyakozóak voltak ahhoz, hogy levetkőzzünk. Miriam ártatlanul elpirult, de viszonozta a férfi pillantását, és várta, hogy mi következik. - Ne veszíts az érzékiségedből azzal, hogy nekem kelljen leszaggatnom rólad a ruhát - kezdte Rigo mély, végzetes hangon -, ne kényszeríts rá, hogy odáig jussak! Vedd le magadtól! - Terhes vagyok, Rigo. Meghíztam és elcsúnyultam. - Azt majd magam döntöm el, csúnya vagy-e. - A férfi ajkára halvány mosoly húzódott, de kék tekintete jeges volt. Miriam érezte, hogy Rigo egyre türelmetlenebb. Remegő kézzel kezdte levenni a selyemfátylat és a drágakövekkel kirakott fejdíszt. Mikor sikerült kibontania, a fátyol 128

simogatóan hullott a férfi halomba rakott, fekete ruhájára. A lány könnyedén meglazította a fűzőt, de maga a brokát súlyos volt. Ahogy a ruhát ráncigálta, egyszer csak Rigo meleg, erős kezének segítő érintését érezte. A férfi egy szögre akasztotta a csodás kreációt, míg Miriam hosszú, fehér alsóneműjében moccanni sem bírt, és túlságosan meg volt illetődve ahhoz, hogy az utolsó, megmaradt darabokat levesse. Rigo zihálva lélegzett, miközben megfordult, hogy a gyertya világító fényében szemügyre vegye a lány testét. Az alsóruha áttetsző, fehér anyaga láthatóvá tette Miriam karcsú vonalait Haja sötéten csillogott és selymes zuhatagként omlott le a derekáig. Rigo szétvetett lábakkal állt és ellenállt a kísértésnek, hogy odarohanjon, és a karjába kapja. - Patrice megirigyelné ezt a telt fiatalos mellet - mondta. - Kétlem, hogy a domborodó hasammal is ugyanígy lenne - csattant fel a lány, és elfordította a fejét a buja kacsintás elől. - Mert egy félvér csecsemőt hordoz? Legalább tudni fogom, hogy tényleg az enyém. Patrice esetében a gyermek bárki fattya lehetne. - Bárki, aki jó társaságba jár, spanyol - felelte Miriam, és mardosó féltékenységet érzett a férfi majdnem lett szeretőjére. - Ha Patrice pontos azon a végzetes éjszakán, mi most nem volnánk házasok. - Biztosítlak róla, hogy megbánod, hogy azok lettünk... ha most azonnal nem fejezed be, amit elkezdtél. - Hangja simogatóan, de dühtől visszafojtottan csengett. Miriamnak egy pillanatra megfordult a fejében, hogy nem engedelmeskedik. De csak egy pillanatra. Aztán felemelte az egyik lábát és a matracra helyezte, hogy lehúzza a brokátcipőjét és selyemzokniját. Ugyanezt tette a másik lábával is, majd felegyenesedett anélkül, hogy megigazította volna alsóruhája kötését Mikor végül kibújt belőle, képtelen volt elereszteni, csak tartotta maga előtt, hogy eltakarja mellét és hasát. Rigo nem mozdult. - Engedd el! Mindenedet látni akarom. - A férfi észrevette, hogy Miriam tétovázik, miközben ujjaival a vékony anyagot babrálta. Végül a ruha a földre hullott, s mint egy elsöprő tengeráradat a lány vékony bokája köré csavarodott. Rigo kényszerítette magát, hogy lassan körbesétálja Miriamot és uralkodjon a szenvedélyén. A lány kihúzta magát és rá se hederített a férfira, aki úgy mustrálta végig, mint egy állatot. Miriam tisztában volt vele, hogy a dereka megvastagodott, hasa kigömbölyödött, melle teltebbé vált. Nem fogok megalázkodni, határozta el magában. Mikor Rigo már nem tudta tovább nézni anélkül, hogy meg ne érintse, kinyújtotta a karját, és kezét a lány feszes mellére simította. Mikor Miriam mellbimbói megkeményedtek, a férfi

129

lejjebb merészkedett gömbölyű hasára, és egy pillanatra enyhén rászorította tenyerét a köldökére. - A gyermekem fejlődik odabent - suttogta maga elé kábultan. Miriam olyan mérhetetlen fájdalmat érzett, hogy legszívesebben azt kiáltotta volna: - „Hát csak a gyereked érdekel? És velem mi lesz?” - De nem szólt, a férfi pedig tovább folytatta őrjítőén lassú vizsgálódását, miközben kérges ujjai rendkívül kellemesen járták be Miriam csípőjét, majd a karját. Végül Rigo felemelte a lány állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - A tested még reagál az érintésemre. Emlékszik. - Rigo magához szorította Miriamot, aki érezte a hasán a férfi lüktető izgatottságát. - Ahogy az én testem is. - Azzal ujjaival Miriam hajába túrt, és megcsókolta. A lány elgyengült, belefáradt a hosszú nap fájdalmas eseményeibe, Rigo hideg vizslatása, mellyel eltorzult testét bámulta, megalázta. Mégis, mikor a férfi ajka az övét érintette, és nyelve bebocsátásért könyörgött, a lány korábbi kínzó éhsége legyőzte büszkeségét és félelmét, az ismerős szenvedély forró örvénye pedig magával ragadta. Miriam felemelte a karját, és erősen magához szorította Rigot, miközben ajkait kitárta betolakodó nyelve előtt, körmét pedig a férfi vállába mélyesztette, miközben viszonozta csókját. Rigo Miriam ajkát becézte, majd lágy, nedves csókokkal borította a nyakát és finoman formált állát. Érezte, hogy a lány ellenállása megtörik, majd vágyai féktelenné válnak, miközben hozzásimul, és mint egy csapdába esett apró vad, halkan felnyög. Rigo a karjába vette, és a keskeny ágyhoz vitte, majd felegyenesedett, hogy levegye a nadrágját. Egy pillanatra sem vette le szemét a lányról, miközben meztelenre vetkőzött előtte.

130

Tizenkettedik fejezet

Miriam nézte, ahogy a férfi lehúzza szűk gyapjú nadrágját és félrerúgja. Barna teste a gyertyák aranyfényében fürdött, s úgy állt ott, mint valami pogány, egyszerre ragyogó és barbár isten. A lány szeme önkéntelenül siklott le Rigo csillogó hajáról széles, izmos mellkasára, aztán lejjebb, lüktető izgatottságára, mely mereven várakozott vágyuk egyesülésére. Most már értem, miért áldoztak őseink a termékenység istenének, gondolta magában Miriam, miközben a férfi a matracra heveredett és testével beborította a lányt. Rigo megfogta Miriam vékony csuklóját, a feje fölé szorította, és nyelvével apró köröket rajzolt mellére, míg a lány vonaglani és dobálni nem kezdte magát a gyönyörtől. Mikor bimbói megkeményedtek, a férfi a másik mellét kezdte becézni, a szájába vette és érezte, hogy Miriam szíve, lépést tartva az övével, felgyorsul. Rigo felemelkedett, a lány kitárt combjai közé térdelt, majd lejjebb ereszkedett, és elmerült benne. Mikor Miriam a férfi dereka köré fonta lábát, és megemelte csípőjét, Rigo spanyol szitkok közepette felkiáltott az élvezettől. Mielőtt az önkívület homályos, vörös köde túlrepítette volna azon a határon, ahol most sikerült megállnia, azt suttogta a lány fülébe: - Maradj nyugton, különben nélküled fejezem be. Miriam remegve mélyet sóhajtott, majd engedelmeskedett a férfi parancsának, aki most lassúbb ütemet diktált, és bágyadtan szította a lányban a kínzó éhséget, míg az a nap sugarainál ragyogóbb lángra lobbant. Mikor Miriam tisztába jött vele, hogy tovább egy pillanatig sem búja elviselni ezt a tüzes fájdalomgyönyört, a vágy fehér fénnyel robbant ki benne. Rigoba kapaszkodott, és összefüggéstelenül a nevét kiáltozta. Érezte, hogy a férfi megnövekszik benne, és egyre mélyebbre hatol, majd teste remegve kielégült. Rigo abbéli félelmében, hogy kárt tehet Miriamban vagy a gyermekben, most nem ernyedt el, hanem az alkarjára támaszkodott, és a lány rózsaillatú hajába temette arcát. - Miféle boszorkányságot művelsz velem? - mormolta. - Gyönyörű vagy. - Sose voltam gyönyörű, csak magas, sovány és... lapos... De hamarosan kövér leszek... és túl sokat is beszélek, hiszen nő vagyok, legalábbis ezt mondják. - Miriam érezte, hogy a férfi kis híján elneveti magát, és hogy valami elolvad a bensejében. - Tényleg sokat beszélsz, de ami a többit illeti... - Hangja elakadt, amint érezte, hogy vágya ismét megkeményedik a lányban. Miriam halkan felkiáltott a meglepetéstől, és Rigohoz igazította mozdulatait, aki még egyszer lángra lobbantotta szenvedélyük tüzét. 131

Miriam a hajó ringatózására ébredt, és arra, hogy a férfi teste már nem melegíti. Megfordult, és megérintette maga mellett az ágyat. Még meleg volt. Rigo épp most hagyhatta el a kabint. Az ajtó rése alatt sápadt, sárga fény hatolt a szobába. A lány kibújt a takaró alól, a padlóra lépett, s ekkor felfedezte, hogy meztelen. Amint gyertyát gyújtott, és sietve öltözni kezdett, az elmúlt éjszaka vad, szilaj szeretkezése járt a fejében. - Mit mondjak neki? Hogyan nézzek a szemébe? - A kettejük között lángoló örökös düh és szenvedély ismét elragadta Miriamot, ahogy a férfi tegnap este gyalázatosan és módszeresen végigmustrálta a testét. A kötelességtudat arra kényszerítette Rigot, hogy feleségül vegye, de úgy tűnt, szörnyű árat követel azért: a lány büszkeségét. Istenem, segíts, fohászkodott Miriam, nem vagyok már ura önmagamnak. Elég volt, ha csak ránéz a férfi vagy megérinti, ő pedig megvadult. Drágán megfizetett érte, elveszítette az apját, a családját, Benjámin szeretetét és tiszteletét, hogyan tud hát mégis mindenről megfeledkezni, ha Rigo de Las Casas közelébe kerül? Nem, nem Las Casas, helyesbített, hanem Torres. A férfi Rodrigo Angel Torres néven írta alá a házassági szerződést. Santo Domingóba tartottak, hogy megismerkedjenek a férfi családjával, amelytől elszakították, és új életet kezdjenek a gyarmatok pusztaságában. Mikor Benjámin megkérte a kezét, Miriam kijelentette, hogy nem hagyja el Marseille-t azért, hogy a félelmetes spanyolok lakta Indiába költözzön, a sötét bőrű, primitív bennszülöttek közé. Most mégis arra kényszerült, hogy megtegye. Ahhoz a bennszülötthöz kellett feleségül mennie, akitől a legjobban félt, s véglegesen hátat fordított a múltjának. Miért nem DuBayt választottam? - kérdezte magától, miközben tükörképét bámulta. Kezében megremegett a kefe, amellyel kócos haját fésülte. - Apám kétségbeesett tiltakozása ellenére is Rigo mellett döntöttem. - Mikor ráeszmélt, milyen jellemtelen érzelmek irányították az elmúlt időszakban az életét, sírva fakadt. - A gyerek az oka mindennek - próbált mentséget keresni. Rigo gyermeke. A kapocs, mely összekovácsolta ezt a nem kívánt házasságot. DuBay helyett mégis a spanyolt választotta. Miriam befejezte a fésülködést, hideg vízzel leöblítette könnyáztatta arcát, majd egy utolsó pillantást vetett a tükörbe. - Előbb vagy utóbb szembe kell néznem vele. - Kinyitotta az ajtót, és kilépett a kora reggeli fénybe. A tenger felől élénk szél fújdogált. Néhány, rongyos nadrágba öltözött, mezítlábas tengerész ücsörgött a fedélzeten, s a kirojtosodott kenderkötelet javítgatta. Egyikük Miriamra kacsintott, majd a társához hajolt, és valami műveletlen itáliai kiejtéssel azt suttogta: - Ez az a menyasszony, aki tegnap este szállt a hajóra. - A lány gyorsan keresztülvágott a zsúfolt fedélzeten, hogy ne is hallja a másik matróz válaszát, de a tengerészek kacagását utánavitte a sós szél. Te jó Isten, hát mindenki tudja a fedélzeten, 132

rémüldözött Miriam. Összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy megreggelizik, nem fog éhesen a szűk kabinban rostokolni néhány faragatlan idióta miatt. A főfedélzet közepén megpillantotta a konyhát. Bár a tűzhelyet csak egyszer gyújtották be egy nap, a legénység és az utasok itt fogyasztották ebédjüket és vacsorájukat, a kétszersültet, a szárított gyümölcsöt és más hideg élelmet. Miriam bátran közeledett a helyiség körül csoportosulok felé, hogy csillapítsa korgó gyomrát. Ekkor megpillantotta férjét a tatfedélezet korlátjánál. Miriam megkapaszkodott egyik kezével, miközben a férfit figyelte. Az elénk szél Rigo arcába fújta hollófekete haját, ami az oldalára kötött kardnál és tőrnél is jobban kiemelte nyers vonásait. Barna kezét hanyagul a kard markolatán nyugtatta, miközben a kapitánnyal beszélgetett. Hosszú lábát szétterpesztette, hogy ellensúlyozza a hajó ringását, mintha a tengerre született volna. - Biztosan taino örökség - mormolta Miriam zordan maga elé, mikor eszébe jutott Benjamin története arról, milyen szörnyű tengeribetegséget kapott Aaron Torres, valahányszor betette a lábát egy hajóra. Benjamin. Mindketten megbántották és becsapták. Vajon most már örökre közöttük fog állni? De hirtelen rájött, hogy nem. Miriam és Benjamin soha nem voltak szerelmesek, csak kedves barátok. Valahányszor Benjamin szenvedéllyel közeledett felé, Miriam valami tréfás megjegyzéssel hárította el, és soha nem érzett mást, mint erőtlen vonzalmat, amellyel a férfi vágyakozását viszonozta. Rigoval szemben viszont soha nem tudott volna ilyen fegyelmezett lenni. Most is elég volt, hogy ránézett messziről, és a szíve máris hevesebben kezdett verni, a torka pedig kiszáradt. De talán minden megváltozik, ha letelepednek a szárazföld belsejében, és kiderül, hogy Rigo jól kijön az apjával. Miriam csak arra vágyott, hogy maga mögött tudja hagyni a múltat, és ne érezzen többé bűntudatot régi jegyese és a férje miatt. A lelke mélyén tudta, hogy Benjámin meg fogja találni a boldogságát. Rigo megérezte, hogy nézik, és lepillantott a főfedélzetre, ahol Miriam állt a korlátnak támaszkodva. A lány megfésülködött, és meleg szőrmeköpenybe bújt, mely eltakarta hajlékony testét. A férfi pillantása addig tartotta fogva Miriamét, míg a lány arcán rózsafoltok nem nyíltak. - Gyönyörű a felesége, Don Rodrigo, igazi hölgy - hízelgett a kapitány, mikor követte a férfi tekintetét. - Az embereim sajnálni fogják, hogy Genovában másik hajóra szállnak. Többnyire nem szállítunk utasokat, legkevésbé elbűvölő asszonyokat. - Igen, gyönyörű - felelte Rigo, miközben egy pillanatra sem vette le szemét a lányról. „Gazdag és nemes, olyan, akit soha nem kaphattam volna meg, ha a sors közbe nem szól.” Ha megbocsát, elé megyek. 133

Miriam figyelte azt a könnyed eleganciát, mellyel a férfi a tatfedélzetről lefelé vezető falépcsőn közeledett. - Nem érzed jól magad? - kérdezte Rigo. - Olyan sápadtnak látszol. - Csak egy kis gyengeség. Azt gondoltam, a friss levegő és egy reggeli segíteni fog, de attól, ahogy itt esznek, azt hiszem, elment az étvágyam. - Miriam egy fogatlan tengerészt bámult, aki addig rágcsált egy kétszersültet, míg fel nem puhította a nyálával, aztán lenyelte a ragacsos, szürke masszát, és enyhén sós bort ivott rá. - Jobban teszed, ha addig eszel friss gyümölcsöt és diót, míg a Földközi-tengeren hajózunk. Az Atlanti-óceánon csak kétszersült és penészes sajt közül választhatsz majd. - Meddig tart az átkelés? - kérdezte Miriam, mikor a férfi megfogta a kezét. - Az évnek nem ez a legalkalmasabb időszaka az utazásra. A legjobb idő júniusban és augusztusban van. Ha figyelembe vesszük a hideg januári szelet, két hónapig is eltarthat, míg Santo Domingóba érünk. Miriam elsápadt. - Két hónap? - Maradhattál volna Marseille-ben is - felelte a férfi kifejezéstelen ábrázattal. - De másként döntöttem. - A lány elfordult, és a végtelen tenger horizontját bámulta a nyugati láthatáron. Az éjszaka már régen leszállt, mikor Miriam még mindig egyedül üldögélt a kabinban, és századszor fordult meg a fejében, hogy Rigo keresésére indul. A férfi, miután megvacsoráztak, meghagyta, hogy maradjon a kabinban, nehogy megerőltesse magát, és kárt tegyen a csecsemőben. - „Az első gondolata mindig a gyermek. Velem soha nem törődik” kesergett magában a lány. Igaz, az elmúlt néhány napban rájött, hogy Rigo vágyakozik utána, de csak este, amikor testük szenvedélyesen egyesült. Ahogy a nap felkelt, a férfi hűvös idegenné vált, aki mások előtt a gondos és udvarias férjet játszotta, de áttörhetetlen falba burkolózott. - Felőlem akár egész éjszaka is a fedélzeten mászkálhat a kísértetekkel mérgelődött Miriam. - Nem fogok olyasmiért könyörögni, amit nem akar magától megadni. Éppen levetkőzött, és belebújt sűrű vászonból varrott meleg hálóruhájába, mikor kiáltozást hallott odakintről. - Egy ember a vízben! - Miriam gyorsan magára kapta köpenyét, és kirohant a kabinból. Kétségbeesetten nézett szét a fedélzeten, és megpillantotta a csődületet. A tömeg szétnyílt Rigo előtt, aki tőrrel a kezében közeledett. Miriam a sápadt holdfény ellenére is ki tudta venni, hogy elszakadt az inge. Egyik meztelen válla mintha vérzett volna. Miriam felsikoltott, majd a férfi elé sietett. Mikor közelebbről is megvizsgálta a sebet, látta, 134

hogy csak egy karcolás az egész. - Mi történt? - A lány szeme Rigo válláról a hosszú, csillogó tőrre siklott, melyet a férfi gondosan visszadugott az övébe. - Egy tengerész rám vetette magát a sötétben - felelte Rigo nyugodtan. - Meg akart ölni? Rigo a sebre pillantott, és vállat vont. - Ha nem csavarom ki a kezéből a tőrt, biztosan elvágja a torkomat, s akkor most én etetném a halakat, nem pedig ő. - Ki volt az? - kérdezte a kapitány. - Egy hajósinas. Tudomásom szerint nem ártottam neki, hacsak nem valamikor nagyon régen. Kíváncsi lettem volna rá, miért akart megölni, de nem sikerült élve lefegyvereznem. - Hadd nézzem meg a sebet, mielőtt elvérzel, és mégis megeteted a halakat - mondta Miriam palástolva félelmét, és már minél hamarabb a kabin biztonságában akarta tudni a férfit. Miután becsukta és gondosan bezárta az ajtót, a sarokban álló kis poggyászából elővette orvosi táskáját, és cickafarkkóróról meg tiszta kötszert keresett benne. - Miért akart megölni az az ember? - Tényleg nem tudom. Egyszerű tengerész volt, és biztos vagyok benne, hogy nem ismert. Talán összetévesztett valakivel. Rigo felszisszent, amikor a lány csípős, pépes borogatást tett az alvadt vérre. - Mindketten tudjuk, hogy ez lehetetlen. Aligha hasonlítasz valakire a matrózok közül ebben az úri öltözetben. - Sötét volt. - Rigo, a kapitány kivételével mindenkitől legalább egy fejjel magasabb vagy, de ő háromszor olyan kövér, mint te. Az az ember téged akart megölni! - Miriam hirtelen reszketni kezdett. A férfi gúnyosan felvonta a szemöldökét. - Na és ha megölt volna, megsiratnál? Miriam egy darab vászonnal a sebet kenegette. - Biztosan elcsábítottad a feleségét vagy a lányát, megérdemelted volna, hogy megleckéztessen. Rigo a lány kezéért nyúlt, és az ajkához emelte. A hajón az a szokás járta, hogy a férfiak nem borotválkoztak, így Rigo fekete szakálla is megnőtt. A szúrós borosta érzékien simogatta Miriam tenyerét, mikor a férfi belecsókolt. - Nem válaszoltál a kérdésemre, kedves feleségem. - Rigo érezte, hogy a lány vasmarokba szorított csuklóján az ér vadul lüktetni kezd. - Mit akarsz hallani, Rigo? Hogy sírnék utánad? Hogy aztán gúnyolódhass rajtam, és hazugnak nevezz? 135

- Nem tudom, minek nevezzelek, Miriam - suttogta Rigo elmerengve, majd ahogy az alacsony széken ült, maga elé vonta a térdeplő Miriamot. Mikor lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja, a lány kinyújtotta a karját, és átölelte a nyakát. Genovában és a Kanári-szigeteken gond nélkül ment az átszállás. Végre elhagyták a négyszögletes vitorlázatú spanyol hajót, melyet kivételesen vettek igénybe, hogy az Atlantióceánon keresztül Indiába, a spanyol gyarmatra jussanak. Ugyanis csupán bejegyzett spanyol hajók vethettek horgonyt Santo Domingóban. Ez alkalommal tágas, ablakos kabint kaptak, amelyben puhább és szélesebb ágy volt. A hajó magasabb komfortfoka ellenére Miriam nem élvezte az utazást. A viszonylag csendes Földközi-tengerrel ellentétben az Atlanti-óceánon viharos időjárás uralkodott. Miriam keservesen szenvedett a tengeribetegségtől. Terhessége első három hónapjában a legcsekélyebb jelét sem tapasztalta azoknak a panaszoknak, amelyekről pácienseitől hallott. Reggelente nem ébredt hányingerre, nem fáradt el, még a bokája sem dagadt be. De két nappal azután, hogy elhagyták Tenerifét, a háborgó tenger hirtelen minden nyomorúságos tünetet előidézett. Miriam az ágyból figyelte, hogy Rigo felöltözik, miközben kecsesen alkalmazkodik a hajó minden egyes megingásához. Mikor a lányhoz fordult, Miriam alvást színlelt, de Rigot nem lehetett becsapni. - Hozok neked valami reggelit - mondta, azzal már indult is. - Kérlek, ne! Egyáltalán nem vagyok éhes, csak fáradt. - Nem szabad legyengülnöd. Van friss gyümölcs, még kenyér is, a bor pedig zamatos. Hamarosan nem lesz mit ennünk, csak sós húst és zsizsikes kétszersültet. Addig élvezd, amíg van mit. Miriam lenyelte a haragját hátat fordított a férfinak, magára húzta a takarót és azon imádkozott, hogy az édes álom magával ragadja. Rigo hamarosan ropogós almával, sajttal és friss kenyérrel tért vissza. - Ülj fel, és egyél! - parancsolta, és a nyalánkságokkal teli kendőt az asztalra terítette. Aztán felmegyünk a fedélzetre, hogy egy kicsit felfrissülj. - A férfi segített Miriamnak felülni, majd késével felszeletelte az almát és a lánynak nyújtotta. Miriam nem akarta, hogy Rigo erőtlennek lássa, így leerőltetett két szelet almát, és kortyolt a borból is, amit a férfi töltött neki. Mikor azonban Rigo egy nagy darab csípős sajtot tett eléje, felfordult a gyomra. Azért bátran megrágta, és megpróbálta lenyelni. De a falat fennakadt a torkán. 136

Rigo aggódva figyelte. Hallotta ugyan, mikor néhány főtiszt várandós feleségük szenvedéseiről beszélt, de nemigen törődött velük. Miriam az elmúlt napig majd kicsattant az egészségtől. Mikor a lány úgy elsápadt, mint a pergamen, és a torkához kapott, a férfi lefektette az ágy szélére, és tartotta, míg Miriam megszabadult mindattól, amit megevett. A lány legszívesebben elsüllyedt volna a szégyentől, de még ehhez is túl gyenge volt Érezte, hogy Rigo kisimítja arcából a haját, miközben megnyugtató szavakat mormolt spanyolul. Mikor a roham alább hagyott, a férfi gyengéden visszafektette ágyba. - Hozok vizet és szalmát, hogy feltakarítsam. Feküdj nyugodtan - parancsolta. Mihelyt a férfi elhagyta a kabint Miriam kiugrott az ágyból, hogy egy darab vászonnal, amit a táskájából szedett elő, feltakarítsa az orrfacsaró szennyt. Éppen végzett vele, és a moslékos vödörbe csavarta a rongyot, mikor Rigo belépett az ajtón. A férfi káromkodott egyet, majd ölbe kapta a lányt és visszavitte az ágyba. - Feküdj vissza! Majd én megcsinálom. Te beteg vagy. - Orvos vagyok. Sokkal jobban hozzá vagyok szokva az ilyesmihez, mint te - védekezett Miriam. Rigo megfordult és haragos tekintettel nézett vissza rá. - Voltál már valaha harcmezőn, drága hölgy? A lány hanyatt dőlt és nem ellenkezett tovább. - Van rozmaring a táskámban, amivel beillatosíthatod a levegőt. Az elkövetkező héten Miriam a tengeribetegség ellen küzdött, de újra és újra kihányta az ételeket. Rigo csodálatosan gyengéden és türelmesen viselkedett, ragaszkodott hozzá, hogy a lány tiszta vizet igyon és üres kenyeret egyen, hogy el ne hagyja az ereje. Minden este lemosdatta nyirkos bőrét és tiszta hálóruhát adott rá. Egyik éjjel, mikor Miriam úgy érezte, már elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy felkeljen és elrágcsáljon egy darab száraz kenyeret látta, hogy a férfi vízzel teli mosdótálat és vásznat készített az ágy mellé. - Jó orvos lenne belőled - dicsérte Miriam kedvesen. - Csak viszonzom, amit értem tettél. Én sokkal betegebb voltam, te pedig megmentetted az életemet, ezt Benjamin mondta. - Rigo, beszélnünk kell Benjaminról. - Miriam látta, hogy a férfi összerándul a dühtől. - Nem! - De igen. Nagy fájdalmat okoztunk neki, én még jobban, mint te. De azt is tudom, hogy képes lesz új életet kezdeni. Benjamin tisztességes ember... és nem akarná, hogy tönkretegye az életedet a bűntudat.

137

A férfi szeme csillogott a félhomályban, ragyogóan metszett vonásai megkeményedtek a fájdalomtól. - Hogyne éreznék lelkiismeret-furdalást. Szeretett téged, és én elvettelek tőle. Az ő hazájába tartok az ő asszonyával. A gyermek pedig, akivel teherbe ejtettelek, kis híján megöl ezen a veszélyes utazáson. Én vagyok az oka a szenvedéseiteknek. Miriam szívét a remény hulláma árasztotta el. - Dehogyis öl meg, hogy terhes vagyok, Rigo. Nagyon sok nő küszködik az étellel, ha állapotos, és ez nem fenyegeti sem a gyerek, sem pedig az anya egészségét. A tenger még komplikálja a dolgokat... valószínű, hogy akkor is tengeribeteg lennék, ha nem várnék kisbabát. - Miriam megette a kenyeret, ivott egy korty vizet, aztán folytatta. - Benjamin gyakran beszélt a családodról... az apádról. Aaron is rettenetesen szenvedett a tengertől, mikor mint a flotta vezére Genovából útnak indult. Az egész család rajta köszörülte a nyelvét. Rigo arcáról lehetetlen volt bármit is leolvasni. - Akkor a tenger szeretetét bennszülött anyámtól örököltem. Bartolome megírta, hogy a tainók gyakran hajóztak szigetről szigetre kenuikkal. - Mit fogsz csinálni, ha találkozol velük? - kérdezte Miriam, hogy elterelje a fájdalmas beszélgetést Aaron Torresről. - Nem tudom. Mindig megvetettem ezeket a gyáva, pennyedt embereket, akiknek egy papra van szükségük ahhoz, hogy képviselje az érdekeiket és feláldozza értük az életét. - Benjamin mégis csodálta a tainókat és velük élt. - Igen, mint Aaron Torres csodálatos, aranyhajú fia, aki pont olyan volt, mint az apja. Sose feledd el, Miriam, hogy én fekete vagyok. Születésemnél fogva elátkozott és bemocskolt. Ne beszéljünk többet róla. Kezd a könyökömön kijönni ez a téma, neked pedig fürödnöd kell. - A férfi megfogta a lány vékony csuklóját, és lassan az ágy szélére húzta. „Én fekete vagyok.” Mennyire bántották Miriam lelkét ezek a szavak. Micsoda végtelen fájdalmat és önutálatot érezhetett a férfi a születése és származása iránt. Elátkozott. Bemocskolt. Miriam átérezte Rigo keserűségét, és szeretett volna segíteni rajta. Amilyen váratlanul ébredt rá arra, hogy nem szereti Benjamint, olyan hirtelen jött rá, hogy büszke, magányos testvérébe szerelmes. Az elkövetkező hetekben az időjárás megenyhült, Miriam pedig egyre inkább leküzdötte a betegséget. Visszatért a szín az arcába, s felszedte azt a súlyt, amit leadott. Rigo továbbra is zárkózott és türelmes maradt, rövid sétákra vitte a fedélzeten, és az egyre apadó élelmiszerkészlet legjavát tette elé, hogy visszahozza az étvágyát. Mikor azonban Miriam kijelentette, hogy már teljesen felépült, a férfi semmi jelét nem mutatta annak, hogy szeretkezne is vele. 138

Attól fél, hogy kárt tesz bennem vagy a gyermekben, gondolta Miriam. Hogyan győzhetném meg az ellenkezőjéről, és szíthatnám fel ismét a szenvedélyét? Talán miközben Rigo ápolta és fürdette, megundorodott a testétől. Végül is Miriam meghízott és elformátlanodott, bár a betegség lelassította a folyamatot. - Eddig csont és bőr voltam, most meg olyan kövér lettem, mint egy dinnye - mormolta. Aztán eszébe jutott Rigo zabolátlan szenvedélye, mellyel sovány testét szerette, és gyengédsége, mellyel ápolta. Mielőtt olyan kövér lesz, hogy képtelenné válik a szeretkezésre, a lány elhatározta, hogy cselekedni fog. Nagy bátorság kellett hozzá, de kockáztatnia kellett. - Milyen ostobák vagyunk, hogy büszkeségünkben eltaszítjuk magunktól a boldogságot. Szeretem, de félek, hogy visszautasít. Mi van akkor, ha ő is szeret, csak nem meri kimondani? Miriam megfürdött, és tiszta ruhát vett fel. Nem akarta azzal fogyasztani az értékes ivóvizet, hogy a sót kiöblítse a hajából, ezért addig kefélte fürtjeit, míg ki nem fényesedtek. Kék selyemruhába bújt, és felkötötte a haját. A hasa még nem gömbölyödött túlzottan, ellentétben a mellével. Mikor arra gondolt, hogyan simogatta Rigo ajka és keze, mellbimbói megkeményedtek a vágytól. - Csak kell éreznie valamit irántam, ha ilyen gyengéden bánik velem és aggódik az egészségem miatt. Ma este az ágyamba csalogatom, és megmondom neki, hogy szeretem. Rigo Torrest, Navarót, Aliyah és Aaron fiát. Aki nem igaz, hogy elátkozott és bemocskolt. Miriam nagyot sóhajtott, és az asztalra fordította a tükröt, miután elégedetten megvizsgálta magát benne. Az ajtóhoz lépett, hogy férje keresésére induljon. Rigo a hajómesterrel a korlátnál állt. Késő volt, a csillagok úgy ragyogtak a déli égbolton, mint a gyémántok - mint az ezüstszikrák Miriam szemében, mikor fájdalmas önkívületben Rigo karjaiban feküdt. A férfi szeretett volna visszamenni a kabinba, és ágyba bújni vele. De nem mert. Miriam már eleget szenvedett a terhességétől, nem kívánt házasságától, a viharos Atlantióceánon való téli utazástól. Még baja esne a gyereknek vagy neki. A testvére ellen elkövetett bűn miatt tele lelkiismeret-furdalással, Rigo nem bírta volna elviselni, ha még több fájdalmat okoz a lánynak. Apja népéhez kell vinnie. Aaron Torres gazdag ember volt, családja erőteljes politikai hatalommal bírt a gyarmatokon. Még ha nem is zsidók, hanem keresztények voltak, akkor is Miriam véréből valók. Biztonságos otthont teremthettek a számára, melyről le kellett mondania akkor, mikor engedett a csábításának. Ha hozzáment volna Benjaminhoz, most nem volna kétséges, hogy hol élnének. Minekutána Judah Toulon kitagadta, Rigonak biztonságos otthon után kellett néznie, mely gondot visel Miriamra és gyermekére.

139

Ami pedig önmagát illeti, a férfi nem bírta elviselni a gondolatot, hogy annak az embernek az alamizsnájából éljen, aki eltaszította magától. Ha Miriam végre biztonságra lel a családban, a férfi kénytelen lesz elhagyni. Egy szép napon talán arannyal megrakodva tér vissza, és mindet a lába elé borítja. Rigo a hajómesterhez fordult - Volt már Mexikóban? Látta Cortez aranyvárosait? - Nem, a városokat nem, mivel messze, a szárazföld belsejében épültek, de Kubában már jártam, ahonnan a hajók értékes rakományt szállítanak a földrészről. A gályák dúskálnak az aranyban és a drágakövekben. Én mondom, ez az ország megérett a szüretre. - Katona vagyok. Látta a fedélzet alatt beistállózott lovamat. Gondolja, ha Peligróval és a kardommal nekivágnék Mexikónak, visszatérhetek olyan gazdagon, mint Herman Cortez? A hajómester a keménykötésű zsoldosra nézett. Havannától Hawaii-ig minden kikötőben megfordultak a Rigohoz hasonló férfiak. - Igen. Azt hiszem, vissza tudna térni gazdagon, Don Rodrigo. Egyikük sem vette észre a hátuk mögött kővé dermedt alakot A viharos esti szél ide-oda csapkodta a vitorlákat és elnyomta Miriam lépteinek zaját mikor visszafutott a kabinba.

140

Tizenharmadik fejezet Santo Domingo Rigo a fedélzeten állt, és a reggeli tiszta levegőben szülőföldje partjait fürkészte. Még soha nem érezte magát ilyen egyedül. Miriam az utazás alatt a kedvében járt, és hálás volt a gondoskodásért, mellyel betegsége idején ápolta. Most azonban, hogy teljesen felépült, udvarias hűvösséget erőltetett magára, melyet a férfi képtelen volt áttömi. Talán csak beképzelte, hogy a lány megenyhült irányában. Rigo nem kockáztathatta, hogy felesége újból kikosarazza. Már elég visszautasítást kapott az életben. Még mostohatestvére, Bartolome de Las Casas is elhagyta, hogy az indiánokat istápolja a vadonban. A férfi végigpásztázta a partvonalat, szeme önkéntelenül a tainókat kereste, bár Bartolome leveleiből jól tudta, hogy a bennszülötteknek tilos a tengerparthoz közel szabadon gazdálkodni és halászni, viszont a spanyol betolakodók leigázhatták, földjeiken és bányáikban pedig kényszermunkára kötelezhették őket. Benjamin váltig állította, hogy a tainók értékes emberek, Rigo pedig nemesi családból származik. Hamarosan fény derül az igazságra. A férfi kényszerítette magát, hogy elhessegesse gondolatait Aaron Torresről. A szárazföld gyönyörűen, egzotikusan és pompázatosan derengett fel Rigo előtt, akinek szeme a sziklás Ibériai-fennsík és az Alpok hófedte csúcsainak látványához szokott. Mélyet lélegzett, és rájött, hogy a levegő hihetetlen illatorgiát áraszt, akárcsak egy női illatosítószer. A hajó kapitánya észrevette a férfi ámuló arckifejezését, és odasietett. - „A legédesebb dolog a világon a szárazföld fáinak és virágainak illata.” Ezek voltak az admirális szavai, mikor a gyarmatokra érkezett. „A virágok és fák és még valami. Maga a termékenység.” - Mik ezek a különös madarak? - mutatott Rigo az élénk rózsaszínű, hosszú és különlegesen vékony nyakú állatok rajára. Egzotikus színüktől eltekintve olyanok voltak, mint a daruk. - Tűzmadarak, flamingók, az egész földrészen honosak - felelte a férfi, és elcsodálkozott, hogy a fehérek ruháját viselő indián még nem járt ősei földjén. Rigo szeme a madarakról a folyó torkolatára tévedt, majd onnan fölfelé a magasba nyúló pálmákra és más, vastagabb törzsű fákra, melyeknek lombja olyan sűrű volt, hogy még a nap sem tudott áthatolni rajta. A tömött ágak alá kúszónövények és rikító színekben pompázó virágok fészkelték be magukat. A dzsungel belsejéből a legkülönfélébb madarak károgtak és

141

rikoltoztak, melyek ugyanolyan ismeretlenek voltak Rigo számára, mint a fák. A vidék sötéten zöldellő, ragyogóan és tüzesen sárgálló színekben játszott a vakító, azúrkék égbolt alatt. Messze bent a rejtélyes szigeten a csipkézett hegyormok a bíborból a halvány levendulaés rózsaszínbe olvadtak. A kapitány elmagyarázta, hogy az Ozama folyó torkolata felé közelednek, onnan pedig az éj beállta előtt Santo Domingo fővárosába hajóznak. Ez az egyetlen olyan alkalom, hogy a part közelében haladhattak, és megcsodálhatták ezt a csodálatos, fenyegető és különleges paradicsomot. - Gyönyörű - mondta Miriam, mikor a korlátnál álló férfi mellé lépett. - Benjamin nem említette neked? - Rigo máris azt kívánta, bárcsak ne említette volna testvérét. Miriam arca nem árult el érzelmet, miközben szürke szeme a gyorsan távolodó partot kutatta. A hajó a nyílt víz felé vette az irányt. - Benjamin mindent latba vetett, hogy rábeszéljen a gyarmatokra. Nem túlzott, mikor a szárazföld szépségéről és különlegességéről beszélt. - Miriam elhallgatott, aztán hirtelen témát váltott. - Senkit sem ismerünk Santo Domingóban. Apád messze, a szárazföld belsejében él. Hogyan fogunk üzenni neki? Rigo kiérezte a kérdésből a közömbösséget. - Megkeressük a dominikánus kolostort, ahol mostohatestvérem az elmúlt három évben élt. Ő majd üzen Aaron Torresnek. Miriam már megszokta, hogy Rigo hidegen beszél az apjáról. Lehet, hogy a férfi egyszerűen hazaviszi, majd elindul, hogy aranyat és dicsőséget szerezzen Mexikóban? - Mit fogsz mondani neki? Rigo összehúzott szemmel meredt a távoli hegyekre, mintha azt a termékeny völgyet látná mögöttük, ahol családja él. - Nem tudom. Még ha Benjaminnak igaza is volt abban, hogy hazavár, ez megváltozhat, ha kiderül, hogy elvettelek a testvéremtől. - Soha nem akartam közétek állni, vagy ellened hangolni a családodat - mondta Miriam visszafojtott hangon. Mióta a lány meggyógyult, Rigo most érintette meg először, mikor a vállára tette a kezét, de gyorsan vissza is kapta, mielőtt Miriam viszonozhatta volna érintését. - A bűnös én vagyok, nem pedig te. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy helyesen cselekedtem. Az apám és a felesége könnyen úgy dönthetnek, hogy nem akarnak emlékezni Aaron fiatalkori bohóságára. - Te is tudod, hogy ez nem így van. Te vagy Navaro, és ők mindig arra vártak, hogy egyszer majd hazatérj. Mióta Benjamint ismerem, csak rólad beszél, és arról, mennyire kerestek téged a szülei.

142

- Akkor el kell fogadniuk a feleségemmel együtt, ugye? - Rigo Miriamra nézett megfejthetetlen kék szemével. A lány nem válaszolt, a horizontra szegezte tekintetét A kikötőben számtalan hajó horgonyzott. A part menti kereskedelmet bonyolító kicsiny vitorlások és kétárbócosok mellett hatalmas gályák ringatóztak, amelyek az azték aranyrudakat szállították Sevillába. Rigo felfigyelt a Santo Domingót határoló kőfalra. - Ha nem lámám ezeket a különleges fákat és a távolban a hegyet, azt hinném, Andalúziába érkeztünk meg, egy erődítménnyel felszerelt kasztíliai városba. Az Ozama folyó nyugati partján fekvő település többnyire tiszteletet parancsoló kőépítményekből állt, melyek a főteret fogták közre kör alakban. A kikötővel közvetlenül szemben emelkedett a Tower of Homage, az a katonai erődként és börtönként szolgáló vár, melynek tornyai hidegen és szürkén csillogtak még a ragyogó napsütésben is. Rigo rögvest megérdeklődte, hogyan juthatnak el a dominikánus kolostorba, és intézkedett, hogy csomagjaikat fölpakolják az egyik ökörvontatású kordéra, mely bevett szállítóeszköz volt a gyarmatokon. Peligro, hogy ismét szilárd talajt érzett a lába alatt, megnyugodott, Rigo pedig már fel is pattant a hátára. Maga elé ültette Miriamot és nekivágtak, hogy megkeressék Bartolome de Las Casast. A kordé vezetője nyilvánvalóan félvér születésű volt, aki ismerős, de gyanakvó tekintettel méregette Rigot, hogy a lassan mozgó taliga mellett ügettek, Juan a látnivalókat magyarázta, és válaszolt a kérdéseikre. Miriam egy pillanatra megfeledkezett nyomorúságáról. A szárazföld, a friss gyümölcs és a virágok illata gyógyírként hatottak a lelkére. Benjamin méltánytalanul beszélt a szülőföldjéről. A meleg, aranyló napsugarak a lány bőrét simogatták. Rigo karja pedig óvón ölelte, miközben Peligrót vezette a szűk utcákon. A város nyüzsgött és virágzott. Jóval kisebb volt, mint Marseille, de gyönyörű és tiszta. Miriam szájában összefutott a nyál az egzotikus ételek illatára, melyeket a főtéren felsorakozó bódékból kínáltak az eladók. Juan megmutatta neki a maniókakenyeret, az édesburgonyát, a kókuszdiót, a vaddisznót és végeláthatatlan sorát a friss halaknak. - Éhes vagy? Megállhatunk venni néhány finomságot - ajánlotta Rigo. - Nem, előbb keressük meg a te dominikánusodat. - Miriam érezte, hogy Rigo teste megfeszül, aztán elernyed, és a férfi felnevetett.

143

- Csak nem hiszed, hogy Bartolome inkvizítor? Szelídebb, mint egy galamb, és inkább meghalna, minthogy akár egy légynek is ártson. Ne feledd el, hogy ezen a földön te keresztény vagy - súgta Rigo halkan, bár Juan nem hallhatta szóváltásukat. Miriam nem válaszolt, inkább egy gyönyörű kertet vett szemügyre az út másik oldalán, melyben szökőkút állott, és alacsony, gondosan ápolt bokrok meg virágok hajladoztak. Mögötte hatalmas, széles ablakokkal és két, oszlopos boltívvel díszített, impozáns palota emelkedett. - Mi ez az épület? - kérdezte a lány Juantól tökéletes spanyol kiejtéssel, melyet korábban már begyakorolt. Ezt a kastélyt Don Diego Colon admirális-helyettese építette. Károly király visszahívta Spanyolországba, de a felesége, Dona Maria virreina még itt lakik. Nagyszerű asszony - tette hozzá a férfi elismerően. - Az öreg Ferenc király és Alva herceg unokahúga - mondta Rigo gúnyosan. - Colónék mindig tudták, hová kell nősülni. Juan vállat vont. - Vannak, akik a genovai dinasztiát gyűlölik, mások a vagyonos királyi Pasamontékat, mert közösek az érdekeik. Don Diego talán megerősített hatalommal tér vissza. - Juan hangjából kivehető volt, milyen esélyt ad ennek a lehetőségnek. Miriam csendben hallgatta a szóváltást, és a szerencsétlenül járt virreinára gondolt, aki gyermekeivel a gyarmatokon maradt, míg férje az ábrándjait kergette, és a királyi udvar kegyeiért könyörgött. Juan egy alacsony, szigorú és dísztelen épület előtt állította meg a kordét. - Ez a dominikánus kolostor. Rigo leszállt a nyeregből, majd óvatosan leemelte Miriamot. Utasította Juant, hogy vigyázzon a csomagokra, Miriamot pedig egy kis faajtóhoz vezette, és bekopogott. - A szerzetesek nőket is beengednek a falaik közé? - kérdezte a lány bizonytalanul. Rigo elmosolyodott. - Éjszakára nem, ha más szálláslehetőség is akad a városban, de Bartolome biztosan tudja, hol húzhatjuk meg magunkat. Egy idős szerzetes kaput nyitott, majd a belső udvarra vezette őket. Miriam és Rigo az árnyékos, göröngyös törzsű fenyőfák alatt álló kemény fapadra ült. Egy fiatal, izgatott papnövendék elszaladt, hogy előkerítse Bartolome atyát. Rigo, tényleg te vagy az? - A fövenyen kitárt karokkal reléjük siető, sovány kis emberke egyszerű fehér csuhát és fekete körgallért viselt, ahogy vallása parancsolta. Rigo a hang irányába fordult, majd az idősödő férfi elé lépett, hogy megölelje. Bartolome de Las Casas az ötvenegyedik életévében járt. Nyers, kemény és edzett vonásai sokkal inkább tükrözték jellemét, mint törékeny teste és kopasz feje, melyet rózsásra festett a forró, karibi napsütés. 144

- Igen, Bartolome, én vagyok az. Minden olyan, mint régen, csak én gazdagodtam néhány új sebbel, a te hajad pedig kihullott. Las Casas felnevetett. - Csekély veszteség, ugyanis tonzúrát vágattam, mikor beléptem a rendbe. - Gúnyos, ferde vágású szeme Rigo elegáns ruhájáról a mellette álló, hallgatag nőre villant. - Azt hiszem, sok minden történt veled az utóbbi időben, testvérem, amit meg kell magyaráznod. De talán a feleséged elfáradt a hosszú úttól. - Bartolome Miriamhoz fordult, és udvariasan meghajolt. Rigo érezte, hogy az arca lángba borul, és életében először hálás volt barna bőrének, mely eltitkolta zavarát, miközben bemutatta egymásnak a feleségét és a mostohatestvérét. Bartolome észrevette az ellenséges hangulatot Rigo és bájos francia felesége között, de inkább nem kérdezősködött. A kolostor vendégszobájába vezette őket, és utasította a papnövendéket, hogy hozzon frissítőt számukra. - Mindketten messze kerültetek a hazátoktól, Rigo - mondta. - Mindig esküdöztél, hogy sosem fogod betenni a lábadat anyád népének földjére. Neked is változást szenvedett a szíved? Rigo zavarba jött, miközben leültette Miriamot, és Bartolome ravasz szemébe nézett. Soha nem tudott eltitkolni semmit mostohatestvére elől. - Nem, most is ugyanúgy érzek az indiánok iránt, mint eddig - kezdte Rigo hidegen. - De Marseille ostrománál megsebesültem, és egy fiatal orvos megmentette az életemet, ő volt, a testvérem... - s a férfi röviden elmesélte az elmúlt néhány hónap eseményeit, de kihagyta belőle Miriam és Benjámin felbontott eljegyzését, s egy szóval sem említette, hogy felesége zsidó származású. Mikor befejezte, Bartolome de Las Casas csodálkozva végigsimított csapott állán. - Aaron Torres elveszett fia - visszhangozta döbbenten. - Tudsz valamit? - kérdezte Rigo ellenségesen és vádlón. - Csak 1502-ben jöttem először Santo Domingóba Ovando nevelővel. Sohasem találkoztam az admirális világtól elvonult tengernagyával, de számos hihetetlen történet forgott közszájon róla és taino szeretőjétől született gyermekéről. A csecsemő valószínűleg megegyezett azzal a gyermekkel, akit apám Xaguará-ban vett magához. - A férfi arckifejezése gondterheltté vált. - Az öcsémmel ellentétben én nem hiszem, hogy apám örülne a hazatérésemnek. Te mit gondolsz, Bartolome? - Csak rövid ideig voltam itt, aztán Kubába utaztam, onnan pedig Rómába, így csak néhány régi mendemondát hallottam arról, hogy keresést indított utánad, és jelentős jutalmat ajánlott fel annak, aki a nyomodra akad. - Te is azt mondod, hogy csak mendemonda. 145

- De ha nem így van, miért nevelték volna Benjamint ebben a hitben, és beszéltek volna neki egyáltalán Navaróról? - vetette közbe Miriam. - A feleséged fején találta a szöget, Rigo. - Las Casas Miriam felé bókolt, majd egy kupa vizes borral, egy tányér sajttal és gyümölccsel kínálta, amit egy papnövendék szolgált fel. - Hamarosan megtudom az igazat. Mivel mindenki olyan biztos volt születési jogaimban, magammal hoztam Miriamot, hogy itt jobb életet biztosítsak a számára, mint ami egy zsoldos feleségének járna. - Rigo tőre hegyére húzott egy különleges, leveses dinnyeszeletet, és Bartolome válaszát várta. - Aaron Torres mindenki állítása szerint vagyonos ember. Családjával messze innen, egy magasan fekvő termékeny síkságon él, ahol marhákat és lovakat tartanak. Kereskedői szőrmét, faggyút és némi aranyat szállítanak Sevillába. Ugyanaz az ember vezeti Diego Colon hatóját, aki Torres üzleti képviseletét látja el Santo Domingóban. A Colónok és a Torresek mindig barátok voltak. Don Aaron élelmiszert és lovakat ad el, amit Mexikóba és Elefántcsontpartra szállítanak. Megteheti, hogy gondoskodjon rólad, és azt hiszem, így is fog tenni. - Miért? Hiszen spanyol nemesasszonyt vett feleségül, és az arisztokrata Colon családdal lépett szövetségre. Pontosan olyan jól tudod, mint én, mit tartanak az ilyen emberek az indiánokról. Rigo kortyolt egyet a borból, és a válaszra várt. - Torresek támogatják a tainókat. Rigo gúnyosan, türelmetlenül felhorkant. - Igen, úgy, hogy ágyba viszik az asszonyaikat. Bartolome Miriam meglepett arcára villantotta tekintetét - Rigo heves vérmérsékletéhez mindig is jól illett a keserűség, és dühkitöréseivel gyakran megbántja azokat, akik közel állnak a szívéhez - mentegetőzött Bartolome Miriam előtt, aztán szigorúan a zord ábrázatú férfihoz fordult - A Torres-hato több száz tainónak ad otthont. Indián törzsfőnökük, Guacanagari részt vesz a hato irányításában is. Ez nem encomienda, Rigo, hanem egyenrangú felek közössége. - Ez a Guacanagari törzsfő anyám testvére. Benjamin nem győzte dicsérni. - De te csak a saját szemednek hiszel. Menj hát, és győződj meg róla magad. - Mennyi ideig tart az út a Torres-hatóig? - kérdezte Miriam. Bartolome aggodalmas képet vágott a nő sápadt arca és terhessége miatt, amely mostanra elég nyilvánvalóvá vált, bár Rigo említést sem tett a gyermekről vagy arról, hogy hamarosan apai örömök elé néz. - Néhány napi lovaglásra, ráadásul gyaloghintó számára nincs megfelelő út. Üzenek a virreinának, akiről tudom, hogy szívesen vendégül látja Aaron Torres fiát és 146

feleségét. Amíg nála pihentek és összeszeditek magatokat, a szolgák majd értesítik a családot jöveteletekről. - „Miért nem szóltak vajon már hónapokkal ezelőtt” töprengett magában Bartolome. „Miért nem jött velük Benjamin Torres is? Titokzatos, különös házasság ez.” Miriam tudta, hogy a lelkészt komolyan aggasztja és nyomasztja Rigo házassága. Megnedvesítette az ajkát, összeszedte a bátorságát, és így szólt: - Az admirális tengernagyáról és a hőstetteiről már sokat hallottam. De mit tud Aaron Torres családjáról? A kis ember egy durva nádszékben ült Miriam mellett, és most megfogta a kezét. Arcán gyengéd mosoly jelent meg, amely sápadt bőrét megindító szépségűvé varázsolta. - Azt hallottam, megtért, miután szüleit igazságtalanul lemészároltatta a Szentszék. Nagyrabecsült bácsikája, Isaac Torres inkább Franciaországba menekült, és Ferenc király tanácsadója lett, semhogy keresztény hitre térjen. - Bartolome érezte, hogy Miriam keze megremeg, és bátorítóan megpaskolta. - Nem pont Marseille-ben telepedett le? Nincs mitől félned, gyermekem. Indiában a dominikánusok túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy az ártatlan indiánokat védelmezzék, nem vesztegethetik az idejüket azzal, hogy zsidók után kutassanak. Rigo hidegen Miriamra mosolygott. - Mondtam neked, hogy Bartolome nem inkvizítor. Miriam érezte, hogy elpirul, de viszonozta a ráncos öregember pillantását. - Marseille-ben még zsidó voltam, de Indiában pár keresztény vagyok - felelte. - Pap házasított össze bennünket. - Ez pedig annyit jelent, hogy a Torreseken kívül nincs már senkije - mondta megértően Bartolome. - Szívesen fogják fogadni. Nem kell izgulnia, Miriam! A lány sugárzó mosollyal ajándékozta meg a férfit, aki behívatta a papnövendéket, és utasította, hogy vigyen üzenetet a helyettes admirális palotájába. - Dona Maria Colon és hét gyermeke is örülni fognak. A szigorú kolostor szöges ellentéte volt annak a pazarul berendezett alkirályi palotának, amit Miriam már megcsodált a Santo Domingóba vezető út során. A boltívek széles, alacsony oszlopai között hatalmas térség nyílt. Ahogy keresztülsétáltak az oszlopcsarnokon, a szolga közölte, hogy a virreina azonnal csatlakozik hozzájuk. - Álmodni sem mertem, hogy ilyen civilizált gyönyörűség is létezhet Indiában. Benjamin tehetősnek festette le szülei hatóját, de ez... - Miriam a genovai bársonydrapériát és a spanyol bőrparavánt bámulta. A gondosan megmunkált diófa szekrényt és foteleket ízlésesen helyezték el a helyiségben, középen egy arany díszítésű, tömör diófa asztal állt. Az egyik falra csiszolt acéllemezt erősítettek tükör gyanánt, melyben Miriam azonnal megvizsgálta magát, és egy elkóborolt hajfürtöt a helyére simított. A tükörben látta, hogy Rigo a háta mögött áll, és ragyogóan fest a fekete bársonymentében meg a gyapjúnadrágban. 147

- Ezer bocsánat, hogy megvárakoztattam önöket, de a legkisebb fiam ragaszkodott hozzá, hogy megetessem. Még alig múlt egyéves, de attól tartok, már kész zsarnok - robbant be a szobába Dona Maria Colon magabiztosan, és rózsaszín selyem-szoknyái kecsesen ringatóztak, miközben csókra nyújtotta kezét Rigonak. Az ezüstszálak művészien ékesítették az asszony fekete hajat, amelyet ragyogó, borostyánköves fésűvel összefogva magasan a feje tetejére tornyozott. Orra hosszú és keskeny volt, pofacsontjai magasan álltak, csokoládébarna szemében pedig jókedv s ravaszság csillogott. Magabiztos, nem mindennapi szépség benyomását keltette. Minden férfi felfigyelt volna rá egy bálteremben. - Maga tehát a fia annak a nagyszerű Aaron Torres-nek, akit a férjem olyan sokra becsül. - A nő elragadtatással méregette Rigot. - Hátborzongató a hasonlóság. Isten hozta Navaro, önt és a feleségét. - Miriamhoz fordult, megragadta a kezét, miközben figyelmét nem kerülte el a lány gömbölyödő alakja. - Remélem nagyon hamar összebarátkozunk. - Én is, kegyelmes asszony - udvariaskodott Miriam. - Szólítson Mariának! Mióta Diego visszatért Spanyolországba, a kormányzóság mázsás súlyként nehezedik rám. - Dona Maria, kérhetem, hogy Rodrigonak szólítson? A nevelőszüleim ezt a nevet adták nekem. A virreina a férfi arcát vizsgálta. Rigo ugyanúgy el tudta rejteni érzelmeit, mint Aaron. Természetesen, Rodrigo, ha ön is megfeledkezik a formaságokról, és asszonyom helyett Mariának hív. Maria perceken belül elszállásolta őket a palota második emeleti hatalmas lakosztályában azzal az utasítással, hogy vacsoráig pihenjék ki magukat. Meleg víz és minden más a szolgálatukra áll, csak szólniuk kell. Mikor magukra maradtak a fényűzően berendezett helyiségben, Miriam idegesen az erkélyre sétált, és a boltíves ablakon át az alatta elterülő, forgalmas kikötőt bámulta. - A virreina nagyon kedves. Gondolod, hogy sejt valamit a származásomról? - Okos asszony, a férje azonban gyermekkora óta Aaron Torrest majmolja. Nem hiszem, hogy az admirálishelyettes bárkinek is beszélt volna az ő hősének családjáról. Biztonságban vagy, Miriam. Úgy tűnik, a gyarmatokon mindenki félve tiszteli Aaron Torrest. - Ha Bartolome olyan kedvesen beszélt róla, talán... - Bartolome maga is elismerte, hogy soha nem találkozott vele - vágott közbe a férfi hevesen. Az ajtón finoman kopogtattak, s a beszélgetés félbeszakadt.

148

Két néger rabszolga egy súlyos vörösréz kádat cipelt a szobába, majd egyikük elmagyarázta, hogy Miriamnak csak csöngetnie kell, s máris hozzák a forró vizet is. Mikor elhagyták a szobát, Rigo a lányhoz fordult, és azt mondta: - Miért nem pihensz le? Kimerültél a hosszú, fárasztó úton. Nem akarom, hogy megerőltesd magad. - Állapotos vagyok, Rigo, nem pedig beteg. Kérlek, fejezd be az istápolásomat A férfi Miriam mögé lépett, és kezét a lány ruhája elején található, meglazított fűzőre tette, amely most nagyobb teret engedett gömbölyödő hasának és duzzadt mellének. - Te vagy az orvos. Ha olyan egészségesnek érzed magad, talán szívesen fogadsz ma éjszaka ebben az óriási ágyban. A hatalmas, mennyezetes ágy a szoba közepén állt. Mikor beléptek, Miriam rá se nézett. A férjem vagy. Jogod van hozzá, hogy ágyba vigyél, amikor csak kedved van hozzá - felelte a lány csendesen. - Nem akarom, hogy úgy tedd a kötelességedet, mint egy mártír, Miriam. Ha jól érzed magad, miért viselkedtél olyan elutasítóan velem az utóbbi hetekben? - kérdezte a férfi, miközben azon tűnődött, mi a csodának akar ilyen veszélyes dolgokat tudni. - Csúnya vagyok és kövér. Bizonyára nem kívánod, hogy... - Már megmondtam neked, hogy nem találom visszataszítónak a testedet... csak a viselkedésedet. - Ahogy mindig is tetted - csattant fel Miriam, majd kitépte magát a férfi öleléséből, és szembefordult vele. - Az utálat kölcsönös volt attól a naptól kezdve, mikor megpillantottuk egymást, ha nem csal az emlékezetem. De ez soha nem oltotta ki a közöttünk lobogó szenvedélyt... mostanáig. Azzal sarkon fordult, és jól bevágta maga mögött a súlyos ajtót. Rigo, miután magára hagyta Miriamot, felpattant Peligróra, hogy megnézze a várost. Ló és lovasa egyaránt égett a vágytól, hogy megszabaduljon a felesleges energiától. Elhaladtak a hatalmas katedrális előtt, amelynek az építését két évvel ezelőtt kezdték meg. A tömör kőalapzat már állt, de nyilvánvaló volt, hogy a nagyszabású tervet csak évek múlva tudják befejezni. Miközben a szűk utcákon lovagolt, Rigo szemügyre vette a város csodás, időtálló építményeit, melyek többnyire kőből készültek. A pusztító hurrikán, az a hihetetlen vihar, melyről Benjamin beszélt, lerombolta a folyó túlpartján emelt kezdetleges faépületeket. Mikor Rigo a főtérre ért, megállította lovát egy bódé mellett, ahol egy indián asszony csecsebecséket árult. Bár kevés volt köztük igazán értékes darab, a kagylókból összefűzött nyakláncok és fülbevalók hozzáértő kezek nyomát viselték. Egy szikrázó, vörösessárga színű törékeny lánc felkeltette az érdeklődését, és elképzelte az ékszert Miriam vékony nyakán. 149

Olyan ostobának érezte magát, de azért rámutatott, és megkérdezte az árát, mely igazán szerénynek bizonyult. Miután gondosan Peligro nyeregtáskájába rejtette a kincset, továbbment, és az járt a fejében, vajon miért vesz egyszerű kagylóláncot egy olyan nőnek, aki mindig drágaköveket viselt. Miközben a forgalmas utcán lovagolt, majd megállt a főtéren vásárolni, Rigonak olyan érzése támadt, mintha követnék, de mikor hátranézett, semmi rendelleneset nem vett észre. Eszébe jutott a tengerész orgyilkos, és megfordult a fejében, hogy Santo Domingóban talán egy másik leselkedik rá. Az évek hosszú során át sok ellenséget szerzett magának. A hivatását tekintve ez elkerülhetetlen volt. De melyikük követné még Indiába is? Rigo végiggondolta az elhagyott szeretők, a felszarvazott férjek hosszú listáját, sőt a katonatársaiét is, akiket lefokoztak, mikor őt előléptették. Végül feladta a hiábavaló keresést, és ismét elmerült a termékeny város látványában. A zsúfolt gyümölcs- és iparosstandokon csakúgy, mint az építési negyedben néger rabszolgák dolgoztak, spanyol betolakodók irányítása alatt. Csak néhány indiánt telepítettek a városba, akiket könnyen fel lehetett ismerni egyenes szálú, hosszú hajukról, obszidián szemükről, és arról a formátlan parasztruháról, amit viseltek. Rabszolgaként tartották őket, ahogy a négereket, bár a korona ezt nem engedélyezte, hacsak nem kannibálokról volt szó, amilyenek a tüzes karibiek a déli földrészen. Rigo ezeket a szegény ördögöket nézte, akik a meleg, februári napon dolgoztak, és nevetnie kellett, mikor maga elé képzelte őket, mint harcias emberevőket. A város falain túl a buja vidék integetett felé. - „A véremben volna” - gondolta magában. Átvezette Peligót a kapun, ki a folyópartra, és megsarkantyúzta a gyapotföldek felé. Rigo a gondosan művelt ültetvényeket nézte, melyeket az előrenyomuló dzsungel mindjobban visszaszorított, s amely úgy vonzotta közelebb, mint egy sötét selyemszövet, ami beborítja. Elhessegette maga elől a különös képet, és a gondozott vetést kezdte figyelni. Santo Domingo nyugati részéig a cukornád és a rizs volt a legfontosabb kiviteli termény, de itt maniókát és kukoricát termesztettek. Benjamin már beszélt neki a kenyér természetes alapanyagáról. Rigo elképzelte magát, mint telepest vagy állattenyésztőt. Azt mondták, a Torres-hato hatalmas és virágzó. Kíváncsi volt, mit szólnának a földeken dolgozó tainók, ha egy olyasvalaki irányítaná őket, aki az ő vérükből való. - Elragadtattam magam. Inkább valószínű, hogy Mexikóba megyek, és a régi mesterségemet folytatom. - Megfordította Peligrót a sötét, susogó dzsungel felé, és érezte, hogy a ló enyhén visszariad. Megpaskolta a nyakát, és nyugtató szavakat suttogott neki, 150

miközben továbblovagolt az újonnan felfedezett gyönyörű virágokhoz és a tornyosodó fákhoz. - Olyan, mint egy katedrális, amelyet egy fényes ünnepségre díszítettek fel. Egy kis tisztás bukkant fel előtte, ahol egy maroknyi indián csapat az enyhén vöröses termőföldet kapálta. Egy hatalmas, kérges fatörzs szabadon kiálló gyökerét kicsiny folyócska mosta lustán körbe. A férfi megállította Peligrót, majd leszállt a nyeregből, és a vízhez vezette az állatot, hogy megitassa. A közelben szorgoskodó tainók abbahagyták a munkát, és pusmogni kezdtek egymás között, miközben feléjük sétált, és feltartotta a kezét, remélve, hogy ez a bennszülötteknél is a békés szándék jele. - Beszéltek spanyolul? - kérdezte. Az indiánok közül az egyik, aki nyilvánvalóan merészebbnek mutatkozott társainál, előrelépett és meghajolt. Hollófekete, egyenes haja erősebb szálúnak látszott a Rigoénál, és szépen omlott a vállára. A férfi hátrasöpörte a zuhatagot, és így szólt: - Igen. Az én nevem Ganoa. Miben lehetek szolgálatára lordságodnak? - Másik két idősebb társa helyeslően bólintott, miközben izgatottan figyelték Rigo elegáns öltözetét, és szemmel tartották Peligrót. - Nem kívánok semmi különöset, csak megitatni a lovamat, és magam is megszomjaztam. Az idősebb férfiak egyike rögöst megragadott egy lopótököt, és a folyóba merítette, hogy vizet hozzon. Rigo hálásan elfogadta, és ivott. - Az én nevem pedig Rodrigo de Las Casas, bár azt hiszem, a gyarmatokon az apám neve sokkal ismerősebben cseng. Torres, Navaro Torresnek hívnak... és hogy ki nem mondott kérdésetekre válaszoljak, igen, félvér vagyok. A három ember hitetlenkedve egymásra nézett, majd idegen, lágy dialektusban néhány szót váltottak egymással. Aztán a földre vetették magukat, és úgy hajlongtak előtte, mint valami mór fejedelem előtt!

151

Tizennegyedik fejezet

- De hiszen, akkor ön a hatalmas Guacanagari unokaöccse, s nővérének, Aliyah-nak a fia ámuldozott a fiatalabb férfi tiszteletteljes hangon, miközben Rigo előtt térdelt Las Casas a szánalmasan gágogó gyávákra nézett, és azt sem tudta, kinevesse őket vagy rájuk ordítson hajbókoló szolgalelkűségük miatt. Már éppen elégszer látott ilyet a spanyol Károly király udvarában, akit beszédhibás, szánalmas, lófejű Habsburgnak tartott. Rigo örömtelenül felnevetett. - A testvérem említette ugyan, hogy hercegi családból származom, de ekkora megtiszteltetésre nem számítottam. Álljatok fel! Nem vagyok sem királyotok, sem parancsolótok. - De ön az Arany Férfi, Don Aaron és Aliyah hercegnő fia. Guacanagari az egyetlen caciquse, aki életben maradt a Quis-queyából. Ön pedig az örököse. - Nem vagyok senki örököse - utasította vissza Rigo keserűen a rangot és kinyújtotta a karját, hogy talpra segítse a fiatalembert. Füttyentett Peligrónak, visszaadta a lopótököt a fiúnak, s arra vágyott, hogy minél hamarabb elmeneküljön primitív hízelgésük elől. Nem csoda, ha a spanyolok lemészárolják őket. Anyámasszony katonái. Legyen átkozott, ha úgy érzi, védelmeznie kell őket. A fekete paripa felé fordult, mely engedelmesen közeledett. Az állat hirtelen felhorkant Rigo pedig megpördült pontosan akkor, mikor egy hatalmas szelindek a torkának ugrott. A tainók hátráltak, és rémülten kiáltoztak, miközben Rigo halálos küzdelmet folytatva a fenevaddal, a földre zuhant. A férfi ösztönösen a nyaka elé emelte karját, hogy védekezzen a végzetes harapás elől. A császári hadseregben töltött évei alatt már volt szerencséje harci szelindekekhez, melyeket arra idomítottak be, hogy az ellenségre vessék magukat, és átharapják a torkát. Érezte, ahogy a hatalmas fenevad erőteljes fogait csattogtatva vastag bársonykabátjának ujjába mar, és jókora darabot kiszakít belőle. Azzal már elkésett, hogy kardot rántson. Miközben a földön hemperegtek, Rigonak sikerült kihúznia tőrét az övéből. Aztán teljes erőből az állat védtelen alhasába szúrt. A szelindek felüvöltött fájdalmában, majd engedett a szorításon, és legördült Rigoról. Belei kifordultak, s az állat véres csíkot húzva maga után ismét támadásba lendült, hogy magával rántsa áldozatát a sírba. Rigo felállt, majd abban a pillanatban, ahogy az óriás kutya rárontott,

152

felemelte a kardját, és egy gyors, halálos vágással átmetszette a torkát. Az állat élettelenül a véráztatta földre omlott, és meredt tekintettel bámult a tisztáson túlra. Rigo behajlította a karját, és érezte, hogy izmaiba fájdalom hasít, de szerencsére nem sérült meg komolyan. Felállt, és a három indiánra nézett, akik a vastag fa gyökere mögül kukucskáltak kifelé. A férfi hirtelen lódobogás zaját hallotta, elfordult az indiánoktól, és nyomban kardot rántott. Bosszankodott, hogy már nincs ideje Peligro nyergébe pattannia, és egyenlő feltételekkel felvenni a harcot a szelindek közeledő gazdájával. A magas, elegáns vörös bársonymentét viselő, hordó mellkasi férfi csodálatos szürke telivéren vágtatott felé, mely pont olyan kisportoltnak látszott, akár lovasa. Az idegen arcát szőke hajánál egy árnyalattal sötétebb színű, gondosan nyírott szakáll fedte. Alig vetett egy pillantást a kibelezett szelindekre, s máris Rigohoz fordult. - Bocsásson meg Basco miatt! Remélem, nem okozott maradandó sérülést. Amíg én szomjamat oltottam a fogadóban, ez a fenevad kibújt a láncból. Azóta keresem, mióta felfedeztem, hogy eltűnt. - Ez egy harci szelindek. Mire kell magának ilyen állat a gyarmatokon? - kérdezte Rigo anélkül, hogy visszadugta volna a kardját, ugyanis a nemesúr két csatlósa megfejthetetlen ábrázattal felsorakozott mögötte. A spanyol lovas kivillantotta hatalmas, fehér fogait, és szélesen elmosolyodott. - Bocsássa meg az udvariatlanságomat Don Esteban Elzoro vagyok, telepes, a szelindekeket pedig arra használom, hogy munkára fogja a rabszolgákat. - A férfi gúnyosan a reszkető indiánokra pillantott majd jeges, zöld tekintetét ismét Rigora szegezte. - A kutya nyilván azért támadott meg engem, mert arra van idomítva, hogy kiszimatolja a taino vért, még ha az spanyollal keveredett is. Igen, Don Esteban, félvér vagyok, Aaron Torres törvénytelen fia. Talán ismeri az apámat. - „Miért engem szagolt ki a fenevad, és nem a bennszülötteket, akiknek az ereiben tiszta indián vér csörgedezik?” Elzoro rögvest leszállt a nyeregből, és a férfihoz sietett. - Valóban ezer bocsánatkéréssel tartozom, Don Aaron ugyanis a szomszédom és a barátom. Közös kereskedőink vannak, akik eladják portékáinkat a fővárosban. Ön akkor bizonyára Guacanagari húgának a fia, aki még gyermekkorában eltűnt. - Navarónak hívtak, de Sevilláben a nevelőszüleim a Rodrigo névre kereszteltek. Rodrigo de Las Casas. Talán ismeri a mostohatestvéremet Bartolomét is, aki évekkel ezelőtt igazán nagy felfordulást okozott a királyi udvarban azzal, hogy védelmére kelt a tainkónak a spanyolok kapzsiságával szemben. - Rigo gúnyosan mosolygott.

153

- Igen,

ismerem.

Szerzetestársaival

most

is

nagy

felfordulást

keltenének,

ha

felszabadítanák a bennszülötteket a becsületes munka alól. Aztán következnének a négerek, és nem maradna senki, aki a földeken dolgozzon. - Senki, csak a spanyolok, ugye? - Rigo arca most egykedvűséget tükrözött. Ha Aaron Torresnek ilyen barátai vannak, Bartolome biztosan téved abban, hogy apja félvér fiát akarja megtenni örökösének. - Nekem is elnézést kell kérnem, amiért megöltem a szelindekét. Pescara ezredében harcoltam, és tudom, milyen költséges az idomításuk. Talán kárpótolni tudom valamivel a veszteséget Elzoro legyintett. - Ugyan. Szóra sem érdemes. A birtokomon még legalább egy tucatra való van belőlük. Tudja az apja, hogy visszatért? - A virreina volt olyan kedves, és felajánlotta a vendégszeretetét, amíg érkezésünk hírét eljuttatja apámhoz - felelte Rigo, és kíváncsian leste, milyen pofát vág Elzoro a Colon név említésére. - Ah, igen, a mi illusztris fél-királyfenségünk. Jól hallottam, többen jöttek? A családját is magával hozta Spanyolországból? - Csak a feleségemet és ő francia. - Egy spanyol katona, aki francia nőt vett feleségül. Milyen különös. Már előre várom a napot, amikor megismerhetem. Azzal a férfi felpattant szürkéjére és anélkül, hogy visszanézett volna, a sűrűbe vetette magát. Rigonak visszafelé a városba az járt a fejében, vajon a kutya szándékosan őt támadta-e meg. Miközben a főtéren vásárolt, a fenevad könnyen szimatot kaphatott annak ellenére, hogy a férfi szaga összekeveredett azoknak az áruknak a szagával, amikhez hozzáért. Esteban Elzoro apja barátjának mondta magát, és harci szelindekeket tartott, hogy legyilkolja a szökni próbáló rabszolgákat. Az ilyen könyörtelen emberek nem válogatnának az eszközökben, ha meg akarnák ölni. Azon töprengett, Miriam vajon biztonságban lesz-e a Torreseknél, ha ő elmegy. Minden bizonnyal szívesen fogadják majd Benjamin volt menyasszonyát, aki az ő hitük és vérük szerint való. - „Még ha én be is mocskoltam.” - Úgy érezte, még az őserdő is őt gúnyolja. Miriam meglepően felfrissült a pihenés után. Míg a szolgák forró vizet töltöttek a kádba, a boltíves ablakokon keresztül a folyót bámulta. Maria felküldött hozzá egy kedves, félvér lányt, hogy segítsen neki az öltözködésben. Miriam hálásan merült a vízbe, és megengedte Rosénak, hogy egy egzotikus, édes illatú gyümölcssamponnal megmossa a haját. A szobalány leöblítette fürtjeit, és egy törülközőbe csavarta, aztán Miriam elküldte. - Köszönöm, most már 154

elmehetsz. Egy ideig még áztatom magam. Úgy tűnik, a sós víz a hajón szinte beleivódott a csontjaimba. Később majd csengetek, ha fel akarok öltözni. Miriam behunyta a szemét, fejét a kád peremének támasztotta, és megpróbált pihenni. Rigo már több órája elment. Hirtelen megjelent előtte a férfi izmos, barna teste, amint egy ravasz, gyönyörű utcalánnyal ölelkezik. - Csak a gyermekemet akarja, engem nem. Mit tegyek? Kezét önkéntelenül a hasára tette, mintha a baba választ adhatna kínzó kérdéseire. Miriam felsóhajtott, majd óvatosan kimászott a kádból, és egy hosszú törülközőért nyúlt. Rigo csendesen lépett a szobába, és földbe gyökerezetten bámulta felesége magas, karcsú alakját, amely a délutáni napfényben fürdött. Gömbölyödő hasa és duzzadt mellei a férfiban mohó vágyat ébresztettek. Miriam megtörölközött, leengedte a haját, és addig dörzsölte, amíg ki nem fényesedért, akár a csiszolt bronz. Rigoban fájdalmas vágy lobbant. Miért is ne, gondolta. Még van idő a vacsoráig, a földszinten pedig megmosakodott és lecserélte elszakadt ingét, nehogy megijessze a lányt. Miriam, mintha megérezte volna a jelenlétét, hirtelen megfordult, és a törülközőt szánalmas kis pajzsként maga előtt tartotta, hogy elrejtse meztelenségét. Haja palástként borult vállára, de a vászon csak hasát és a combját takarta el. Hosszú, vékony lába kilátszott a törülköző alól. A férfi Miriam karcsú vonalain és vékony bokáján jártatta a szemét, majd a csábító részekről a lány égő arcára emelte tekintetét. - A törülköző nem elég ahhoz, hogy eltakard a testedet. Mindenedet látni akarom. Ereszd le! - suttogta Rigo rekedten, miközben levette a kabátját, és a székre dobta. Közelebb lopakodott. Miriam egy lépést tett hátra, aztán rádöbbent, milyen ostobán viselkedik. - Megijesztettél. Mióta figyelsz? A férfi halványan elmosolyodott. - Elég régóta - mondta, majd a törülközőért nyúlt, és a kabát tetejére dobta. - Kövér vagyok, ne nézz így rám, Rigo! - Miriam szánt szándékkal egyenesen állt, még ha duzzadt melle és hasa így jobban is domborodott. - Nem találok rajtad semmi kivetnivalót. Mikor először találkoztam veled, a soványságodat szapultad. Most meg az a bajod, hogy kövér vagy. - Nem kellett sokáig várnom, hogy orvosold a panaszomat - csattant fel a lány. A férfi mosolya az arcára fagyott. - Legnagyobb örömömre szolgált, örömömre, amiben régebben te is osztoztál; vagy csak színlelted, Miriam? A lány elpirult, miközben a férfi gúnyos ábrázatát figyelte. - Mindent el akarsz venni, a büszkeségemet, a becsületemet, mindent? 155

Ah, persze, hiszen te úrinő vagy, jó családból való, tiszta véred feljogosít arra, hogy büszkeséged és becsületed legyen. Nekem, mivel bennszülött és félvér vagyok, természetesen egyikhez sincs jogom, de a kardommal kivívhatom magamnak. - Rigo belemarkolt a lány hajába, és magához rántotta. - Most pedig, feleség, rajtad próbálom ki a kardomat. Rigo lehajolt és megcsókolta, Miriam pedig a mellkasára szorította tenyerét. Képtelen volt forgatni a fejét, miközben Rigo fájdalmasan masszírozta a fejbőrét. Önkéntelenül felkiáltott. A férfi azonnal engedett a kínzó szorításon, és finom, heves csókokkal borította a nyakát, szemöldökét homlokát aztán gyengéden a karjába vette, és az ágyhoz vitte. Miriam kábultan nézte, ahogy Rigo leveti csizmáját, kibújik nadrágjából, és egyetlen, hanyag mozdulattal lerántja az ingét. Rigo hátrarázta szeméből a haját, majd a rásütő napsugárhoz hasonló sugárzó arccal a lányra nézett. Miriam némán felült és átölelte. A férfi gyengéden az ágyra fektette, majd egymásba gabalyodva mohón simogatták és csókolták egymás forró testét - Nem akarok fájdalmat okozni neked vagy a gyermeknek - mondta Rigo, miközben magára húzta Miriamot. - Vezess be te... amennyire nem kellemetlen neked. - Azzal megemelte, a lány csípőjét, és lüktető, kemény férfiasságára helyezte. Izzadság gyöngyözött az ajka felett, ahogy vasakarattal uralkodott, magán, miközben Miriam telt rózsás mellét nézte, és sürgető vágyat érzett, hogy elmerüljön édes testében. A lány, engedve Rigo sóvárgásának, lassan, próbaképpen lejjebb ereszkedett és beborította a férfit ebben a különös, új helyzetben. Mámorító érzés tört fel benne, ahogy mélyen és egészen magába fogadta Rigot, miközben önkéntelenül megremegett, mikor a férfi megemelte a csípőjét. Miriam felemelkedett, majd ismét leereszkedett, testük felforrósodott. A tenyerére támaszkodva, melyet a férfi fekete, göndör szőrzettel borított mellkasára helyezett, egyenletes, nyugodt ütemre kezdett mozogni. Mellei Rigo érintésére vágytak. A férfi elengedte a csípőjét, tenyerébe fogta Miriam kerek domborulatát, majd addig simogatta, míg a lány ajkát összefüggéstelen kiáltás nem hagyta el, és nem fokozta a tempót. Miriamot pogány, vad, felfokozott öröm járta át miközben érezte, hogy Rigo testének nedves, sikamlós férfiassága mélyen elmerül benne. Csípője megemelkedett, szinte már eleresztette a férfit majd újra lecsapott rá, hogy börtönébe zárja. Rigo felemelte a fejét majd lehúzta magához a lányt, hogy ajkával becézhesse mellét. Miriam megittasodott a vágy szédítő, szárnyaló magasságaitól, megremegett a félelmetes önkívülettől. A férfi teste ívben megfeszült alatta, és édes, lüktető utóizzással árasztotta el Miriam méhét. A lány Rigo mellkasára omlott, és szorosan hozzásimult, míg a férfi birtoklón magához ölelte. 156

Aztán Rigo lassan és ugyanolyan gyengéden leemelte, és maga mellé fektette Miriamot a széles ágyra. Forró, kemény ajkával a nyakát becézte, majd halkan azt suttogta: - Nem esett bajod... és kielégültél, ugye? Inkább csak kijelentés volt, mint kérdés. Rigo a számtalan szerelmes éjszaka után a nő kiáltásából már tudta, hogy eljutott az önkívületig. - Igen, Rigo - felelte Miriam egyszerűen, aztán nem bírta megállni, hogy hozzá ne tegye -, fogalmam sem volt róla, hogy így is lehet, hogy a nő van felül... Rigo lágyan a haját simogatta. - Végtelen a lehetősége annak, hogy örömet szerezzünk és kapjunk. Amíg neked és a babának biztonságos, sok új csodába avatlak be, Miriam. A lány szeme elkerekedett zavart döbbenetében. Hogyhogy sok lehetőség van? - Egy olyan gonosztevő, mint te, kétségtelenül már végigpróbálta az összeset. - Kétségtelenül - ismételte Rigo. - Megmondanád, mikortól nem ajánlatos, hogy szeretkezzünk? Miriam őszinte aggodalmat érzett a férfi szavaiban, és ez mélyen megindította. „Hogy lehetséges, hogy nyugtalankodik miattam, ha egyszer el akar hagyni, és Mexikóba menni?” Nincs semmiféle akadálya annak, hogy a terhes nő, ha egészsége engedi, együtt legyen a férjével egészen a szülésig, persze csak ha hitvese el bírja viselni kövér testének látványát, és elég leleményes ahhoz, hogy megtalálja az utat a közösüléshez. - Mihelyt kimondta az utolsó szót, legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Ezt az erkölcstelen merészséget! Rigo felnevetett, és lehajolt hogy megcsókolja a lány orra hegyét. - Elég leleményes vagyok hozzá, hitves. - Hitves. Milyen magától értetődőnek hangzott ez a szó. Milyen csodálatos lenne, ha örökre maga mellett tudhatná a lányt. Mint minden gyermekkori álmát Rigotól ezt is elvették. Felkelt, és a kezét nyújtotta Miriamnak. - Késő van, és a virreina már biztosan vár a vacsorával. Miközben öltöztek, Rigonak az járt a fejében, megemlítse-e Elzoro szelindekjének támadását és azt a gyanúját, hogy az apja keze is benne van a dologban. Aztán elvetette az ötletet azzal indokolva, hogy felesleges felizgatnia Miriamot. Nincs bizonyítéka, de az ösztönei, melyeket egy egész élet keserűsége táplált, nem hagyták nyugodni. Mikor megfordult, és megpillantotta a lány halvány rózsaszín brokátruháját, hirtelen eszébe jutott a kagylóból készült nyaklánc. Csak egy csecsebecse volt, mégis olyan jól illett volna a lány karcsú nyakára és a szivárvány minden színében csillogó selyem estélyi ruhához. - Micsoda véletlen egybeesés, hogy pontosan olyan ruhát választottál, amelyhez pompásan fog illeni az ajándék, amit neked vettem. - Átkutatta a székre hajított kabátot, és egy kis csomagot húzott elő belőle. 157

Miriam csak ámult. Ha nem ismerné jobban a gúnyos zsoldost, még azt hitte volna, megszeppent, amiért ajándékot vett neki. A lány szürke szemében a gyertyák fénye ezüstösen verődött vissza, mikor kinyújtotta a tenyerét. - Imádom a meglepetéseket, Rigo. - Csak egy kis semmiség, amit a piacon láttam meg. Bennszülöttek csinálták. - Átadta a csomagot, és figyelte, ahogy Miriam örömujjongásban tör ki, mikor kibontja. - Még sohasem láttam ilyet. Milyen csodálatos színek... Nézd, hogy csillog a ciklámen és a rózsaszín a fényben! Nagyon szép. - Egyszerű kagyló, amit a tengerparton gyűjtöttek. Az Isaac Torrestől kapott kelengyéd ennél jóval értékesebb és színesebb drágaköveket tartalmaz - mondta mogorván a férfi, miközben Miriam nyakához tartotta a láncot, és a tükörképére bámult. - Kapcsold be, kérlek. - Mikor Rigo engedelmeskedett, azt kérdezte: - Zavar téged, hogy az apád családja hozományt adott nekem? Az enyém pedig nem? - Nem a pénzedért vettelek el, Miriam. Az ilyen anyagi és politikai megfontolások alapján kötött házasságok a felső tízezernek valók, nem pedig a magamfajtának, aki ritkán házasodik. - Tehát kötelességből vettél feleségül, és csak azért hozol ide eltaszított családodhoz, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet? - Miriam a szája elé kapta a kezét, mihelyt a szavak elhagyták az ajkát. Nem is akarta tudni a választ. Kérlek, Rigo, kérlek, könyörgött magában. Elfordult, hogy kimeneküljön a szobából. A férfi az ajtónak támasztotta a tenyerét, miközben a lány a zárral küszködött. Kötelességből vettelek feleségül, és azért hoztalak Indiába, hogy felajánljak neked egy otthont, cserébe mindazért a veszteségért, amit okoztam neked. Többet ne is kérdezz, mert úgysem tudom megmagyarázni. Mióta veled találkoztam, minden összezavarodott. Kívánlak, és a gyermekemet akarom. Nem engedem, hogy úgy kelljen felnőnie, mint nekem, nem én, amíg élek. - A szavak gyorsan, megszakítás nélkül buktak ki belőle. Mikor befejezte, nyersnek és sebezhetőnek érezte magát, végtelenül nyomorultnak és reménytelenül összezavartnak. - Nem akartalak megbántani, Miriam. A férfi azonban arra nem adott választ, hogy szereti-e. S ha Miriam rákérdezne, akkor sem felelne. Vágyik rá, és gondoskodni akar a gyermekéről. Talán egyszer majd eljön az a nap is, mikor megszereti őket. - Köszönöm a nyakláncot, Rigo. Gyönyörű. Most pedig menjünk, és üdvözöljük vendéglátónkat. Nem lenne szép tőlünk, ha megvárakoztatnánk. Mikor a hatalmas, üres előtérbe értek, egy nyitott ajtón át gyermekzsivajgás szűrődött ki. Miriam bekukucskált a kicsiny, kényelmes helyiségbe, melynek gyönyörűen csempézett padlóját vastag gyapjúszőnyeg bontotta. Néhány hatalmas szekrény ajtaja tárva-nyitva állt. Egy halom játék hevert szanaszét a szőnyegen csakúgy, mint a szekrényekben. Maria a 158

csatatér közepén állt, és vendégeire mosolygott. - Azt látják, amivel hamarosan személyesen kell megküzdeniük. S ez minden egyes gyerekkel egyre rosszabb lesz - mondta nevetve, miközben két kislány egy faragott fababán veszekedett, míg idősebb testvérük ki nem csavarta a kezükből. - Juana, add vissza a babát a húgaidnak! Ysabel, kísérd ágyba Juanát, és vigyázz, hogy ki ne lopódzon ma éjszaka is a szobából. - A nevelőhöz fordult, aki a csöppségekre vigyázott, és néhány kurta utasítást adott neki, majd sorban végigcsókolta gyermekeit, mielőtt aludni tértek. Miriam érezte, hogy gombóc nőtt a torkában, mikor a virreina nyilvánvaló anyai büszkeségét látta. Lesz neki valaha olyan családja, melyet gyermekkacagás tölt be? Csodálatosak, Dona Maria. - Igen, sok gond van velük, de mióta Diego elment, örülök neki. Most pedig menjünk vacsorázni. Éltem a lehetőséggel, és meghívtam egy régi barátját, Rodrigo - mondta a nő, és kezét nyújtotta mindkettőjüknek. Mikor beléptek az ebédlőben, Bartolome de Las Casas hosszú, lakkozott diófa asztalnál állt, és olyan zavarban volt, mintha csak dísztelen szerzetesi cellákhoz szokott volna. - Ritkán van részem ilyen pompás társaságban, de ha a virreina parancsot ad, egy egyszerű papnak engedelmeskednie kell - mondta a férfi és meghajolt. Maria meleg nevetése töltötte be a helyiséget, majd az ízlésesen megterített vacsora asztalra mutatott, és mindenkit hellyel kínált. Amint a néger rabszolgák kezdték felszolgálni az ételt, Bartolome és Maria beszédbe elegyedtek, melyből kiderült, hogy hosszú, s ha még ellenkező oldalon is álló, de baráti viszony fűzi össze a Colon családot és a dominikánust, akit először szenteltek pappá Santo Domingóban. - Joga van semmibe venni Diego parancsait, ha azok nem felelnek meg az érdekeinek, Bartolome, tehát ne játssza itt engedelmes alattvalót. Tudom, hogy levette a lábáról Károlyt, de még a flamandokat is, akik a spanyol udvarnál tartózkodtak - hízelgett Maria, miközben elvette a szolgától a tányért, melyen sült disznóhús és édesburgonya volt. - Azért, mert kiálltam a tainókért, és megpróbáltam a királyt az indiai telepesek ellen hangolni, még nem jelenti, hogy figyelmen kívül hagyom az alkirály kérését. Mindig támogattam Don Diegót és az apját az ellenséggel szemben. - Többnyire ki is egyeztünk, az igaz, és a férjemmel együtt nagyra értékeljük a Colon család iránti barátságát, Bartolome atya - felelte Maria komolyan. - Tudom, hogy az érdekükben írt levelei nagy hatást gyakorolnak a királyi udvarra. Bartolome összevonta a szemöldökét. - Ha az a vipera - Isten bocsássa meg igazmondásomat - Fonseca püspök alá nem ás mindnyájunkat! Mikor az öreg király 159

haldokolt, és hozzá kellett fordulnom a tainók ügyében, a püspök hatalmas kezével legyintett és gúnyosan azt mondta: „Mi közöm hozzá?" Ó, nagy és örökkévaló Isten! Hát kinek van köze hozzá, ha nem neki? Férfiak, nők és gyermekek tízezreit mészárolják le, és ő rájuk sem hederít. - Mióta a királyi ötöd Fonseca kincsesládájába folyik, semmivel sem törődik - ismerte el Maria keserűen. - Ellenségeket szereztünk magunknak itt is és az udvarnál is, Bartolome. - Talán az Igazság Napján megkapjuk érte a jutalmunkat, de én türelmetlen vagyok ahhoz, hogy addig várjak - mondta gúnyosan a pap, és beleharapott a burgonyába. Maria elmosolyodott, és hörpintett egyet a borból. - A hosszú évek alatt már kitapasztaltam a maga nagyrabecsült papi türelmetlenségét. - Azzal a lelkészre emelte serlegét. Miriam épphogy csak fél füllel figyelt oda a beszélgetésre, teljesen elmerült a tányérján terpeszkedő hatalmas, zsíros, porhanyós sült húsban. Az utazás során csak kétszersültön és száraz gyümölcsön élt, mármint az alatt a pár hét alatt, mikor egyáltalán valami is lement a torkán. De most ez a disznóhús! Idegesen Rigora pillantott, aki éppen Bartoloménak arra a kérdésére válaszolt, hogy tetszik neki a sziget és a lakosság. Fogott egy darab dinnyét, és azon tűnődött, vajon nem fog-e megártani a különleges, narancsszínű zöldség, amit összefőztek a hússal. Legyűrte iszonyatát, és beleharapott az édesburgonyába, melyet aztán egész élvezetesnek talált. Miközben Rigo és Maria tréfás megjegyzéseket tettek a vetésre és a gyarmatok időjárására, Bartolome észrevette Miriam tétovázását. - Nem érzed jól magad, gyermekem? A hús talán túl nehéz neked mostani állapotodban. Miriam magában köszönetet rebegett Bartoloménak. - Igen, iszonyatosan beteg voltam a hajón, és még nem nyertem vissza egészen az étvágyamat. Azt hiszem, most a gyümölcs és a sajt árt a legkevésbé nekem. - A lány bűnbánó arccal vendéglátójára nézett. - Kérem, bocsássa meg, hogy étvágytalan vagyok. Nem az étel miatt van. Maria legyintett. - Egy olyan veteránnal beszél, aki hétszer szült. Mikor az elsővel, Luiszal voltam terhes, csak fügét ettem és forralt tejet ittam. Azt egye, ami jólesik, a többit rakja félre. Rigo nem sokat tudott a zsidó böjtökről, de még emlékezett arra a beszélgetésre, melyben a disznóhúsról és a rákfélékről volt szó. Tett egy elmés megjegyzést, amiből kiderítette, hogy a sziget éléskamrája bővelkedik bárányban, marhában és friss, folyami halakban is. - Milyen messzire van apám hatója? - Taino barátaim azt mondták, négy-öt napnyira, de ők fiatalok és gyorsak - felelte Bartolome.

160

- Várnia kell, míg Aaron kísérete megérkezik - tette hozzá Maria. - Az út fáradságos, és könnyen el lehet keveredni, ha valaki nem ismeri a dzsungelt. - A virreina zavartan nézett. Az öccse miért nem jött magukkal? Diego szerint az apjuk ég a vágytól, hogy viszontlássa és hasznát vehesse doktori képességeinek a hatóban. Miriamnak óriási akaraterejébe került, hogy a serleg ne remegjen meg a kezében. Istenem, add, hogy Aaron nem beszélt az alkirálynak Benjamin menyasszonyáról, imádkozott magában. Rigora pillantott, aki látszólag félvállról vette a kérdést, de Miriam tudta, hogy magában korántsem így érez. - Benjamin úgy határozott, hogy Itáliában, a harcmezőn nagyobb tapasztalatot tud szerezni, amíg a császáriak és a franciák folytatják a háborút. Reméljük, hamarosan újra velünk lesz. Visszatérve az utazáshoz, arra célzott, hogy nincsen kitaposott útvonal. De lovon bizonyára járható az ösvény. - Természetesen. Egy olyan csodálatos paripán, mint az ön Peligrója, kétnapi járóföld. Biztos vagyok benne, hogy Aaron hamarosan megérkezik, hogy megmutassa az utat. - Maria Rigoról Miriamra pillantott, de nem szólt semmit. - Miriam persze nem lovagolhat ilyen állapotban. Amíg várakozunk, bérelek neki egy hordárt - felelte Rigo. - Az állapotom teljesen normális, és nem látom be, miért ne ülhetnék lóra, ha csak lassan megyünk. Kétlem, hogy őrülten száguldoznánk végig a tekervényes dzsungelen, a hordár viszont hetekre lelassíthatja az utazást. - A lány Rigo kőkemény arcába nézett, és tudta, hogy magára haragította. - Nem fogod veszélynek kitenni magadat vagy a gyermekemet azzal, hogy lovagolsz. Hangja véglegesen és megmásíthatatlanul csengett. Bartolome bütykös ujjaival megpaskolta Miriam kezét. - Miért nem várjátok meg Aaront, hogy ő döntsön? Végül is sokkal jobban ismeri a vadonban leselkedő veszélyeket, mint bármelyikünk. Aztán gyilkos pillantást vetett Rigo felé. Maria elcsodálkozott azon, hogy a fiatal Torres arckifejezése azonnal zárkózottá válik, valahányszor apja szóba kerül, de nem kíváncsiskodott. Aaron rövidesen megérkezik, és a saját szemével láthatja ezt a figyelemre méltó családegyesítést.

161

Tizenötödik fejezet A Torres-hato Aaron Magdalena vállára tette a kezét, majd átölelte, de a nő továbbra is vonakodott, és könnyáztatta, fagyos arccal, mereven eltolta magától a férfit. - Biztosan van rá valami magyarázat - próbálta nyugtatni Aaron. - Mire? Arra, hogy Benjamin nem szállt hajóra, sőt elment Itáliába, ahol megölhetik abban a barbár háborúban, ami katonáknak való, nem pedig egy orvosnak? Helyette a zsoldos jön, aki feleségül vette Benjamin menyasszonyát. Aaron elhúzódott, és fürkészően nézett Magdalena arcába. - Én is katona voltam, de engem szerető család támogatott, ahogy Benjamint is. Navaro mögött viszont senki sem állt. Az is csoda, hogy egyáltalán túlélte. - De Benjamin megmentette az életét, és olyan szeretettel és rajongással halmozta el, melyről addig fogalma sem volt. Ez a Rigo pedig hálából elcsábította Miriamot, és teherbe ejtette! - Magdalena kibontakozott az ölelésből, megfordult, és újból az íróasztalon heverő levélre bámult. - Nem tudjuk, miért választotta Miriam Benjamin helyett Navarót. Egyszer azt mondtam Aliyahnak, hogy az érzelmeinket nem tudjuk befolyásolni. Én téged szerettelek, nem pedig őt. Ha Benjaminnal is ez történt, nagyon sajnálom, de ettől a testvére még nem válik bűnössé. Adnunk kell neki egy esélyt. - Benjamin adott neki. Már évek óta tervezték Miriammal, hogy összeházasodnak. Róla ír, róla áradozik, amióta csak megismerte. Most pedig ez... ez a rövid levél arról, hogy elment a háborúba. Minden sora mögül fájdalmat olvasok ki, Aaron. Benjamin és Miriam olyan régóta ismerték már egymást... - Talán épp ez volt a baj. - A férfi tehetetlenül vállat vont. Nem tudom, hogyan magyarázzam meg neked, de mindig volt olyan érzésem, hogy ha igazán szerették volna egymást... A szavak hirtelen cserben hagyták Aaront. - Szóval annak a valaminek már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie... és akkor most nem Navaro gyermekét hordaná Miriam, hanem a Benjaminét! - A férfi arcára lassan ördögi mosoly húzódott.

162

- Emlékezz vissza, te milyen elszánt voltál, mikor elcsábítottál. Ha valami elrendeltetik, az megtörténik, Magdalena. Aaron arca egy pillanatra ellágyult, mikor visszaidézte a heves vérmérsékletű lányt, aki elcsavarta egy vonakodó katona fejét. Aztán ismét a fiukra gondolt, s a hangulat varázsa megtört. - De Benjamin egyedül ment Itáliába, és... - Benjamin már felnőtt férfi, és meg kell tanulnia, hogyan kezdje újra az életét. Tudom, hogy neked ő az elsőszülött fiad, és keserű csalódottságot érzel és félsz, mert azt választotta, hogy a háborúba megy ahelyett, hogy hazatért volna. Én sem örülök neki, de nem tehetünk ellene semmit. Azzal hogy Navarót vagy Miriamot vádoljuk, még nem oldunk meg semmit. Kérlek, ismerjük meg őket, és aztán majd dönthetünk. Idővel pedig Benjamin is megérkezik. Mikor megkaptuk a levelet, azonnal írtam Isaacnak, és mérget vennék rá, hogy az emberei megtalálják a fiunkat, te pedig meggyőződhetsz róla, hogy nem esett semmi baja. Magdalena sóhajtott, és az asztalnál álló diófa székbe rogyott. Aztán félénken elmosolyodott. - Megijedtem, mikor a virreina üzenete megérkezett arról, hogy már itt is vannak. Heteken át úgy forrtam, mint egy pörköltesfazék, és a legrosszabbtól rettegtem. De most majd kiderül, beigazolódik-e a félelmem, A férfi lágyan megsimogatta Magdalena arcát. - Benjamin arról ír levelében, hogy Navaro megkeseredett amiatt, amin keresztül kellett mennie, mert fattyúnak született, szegénységben élt és indián vér csörgedezik az ereiben. Mégis mindennek ellenére sikeres tudott lenni egy embert próbáló hivatásban. Kétségtelen, hogy nincs könnyű természete, de ha az öccse szeretni tudta - annak ellenére is, amit Miriammal tett -, csak kell lenni benne valami jóságnak. Magdalena tenyerébe fogta férje kezét, és az ajkához emelte. - Hiszen a fiad. Hát persze, hogy van benne jóság. Hozd haza a feleségével együtt! Guacanagarival előkészítjük számukra a fogadtatást. A Santo Domingóba vezető út alatt Aaron alig váltott szót fegyveres kíséretével. Az idő nagy részét azzal töltötte, hogy ezen a zűrzavaros helyzeten rágódott, és számtalanszor eljátszotta magában, hogyan fogja üdvözölni elveszett fiát. Magdalena jogosan aggódott Benjamin miatt. Aaron elátkozta azt a percet, mely egymás ellen fordította a két testvért, s Benjamint Itáliába vezérelte. - Ha Isaac emberei ráakadnak erre az ostoba kölyökre, összekötözöm kezét-lábát, és egy boroshordóban hozatom haza!

163

Mikor beértek a városba, Aaron egyenesen Maria Colon palotájához vágtatott. Sose szerette halogatni azt, amivel egyszer úgyis szembe kellett néznie, de a lelke mélyén most el kellett ismernie, hogy fél. Könnyen megeshet, hogy a nehéz élet olyan embert faragott a fiából, aki nem válik majd tetszésére. Hogyan pótolhatnánk be harminc elvesztegetett évet, emésztette magát a férfi. Amint leszállt a lóról, Aliyah gonosz arca jelent meg előtte, mikor gyűlölettől remegve, utolsó leheletével igaztalan titkot bízott rá. Mióta Benjamin első levele hónapokkal ezelőtt megérkezett, Aaront rémálmok gyötörték. Gyönyörű hátaslova gyeplőjét az istállós kezébe nyomta, és a bejárati ajtóhoz sietett. A férfinak hirtelen inába szállt a bátorsága, hogy egyedül kell találkoznia Navaróval, és azt kívánta, bárcsak engedett volna Bartolome és Cristóbal kérésének, akik szívesen elkísérték volna, vagy legalább a bajkeverő Violantét hozta volna magával. Navaro testvérei kereshettek volna kibúvót, hogy elkerüljék a fájdalmas viszontlátást. Így viselkednek a gyávák, a homokba dugják a fejüket, gondolta Aaron. - „Szembe kell nézned vele, és elismerned, hogy hibát követtél el.” - Aaron, milyen régen nem találkoztunk! - köszöntötte Maria, és a csempézett padlón át kecsesen a férfi üdvözlésére sietett. Aaron udvariasan kezet csókolt az asszonynak, aztán elmosolyodott. - Mikor Magdalénával legutóbb itt jártunk, hogy elbúcsúztassuk Diegót, bizony valamivel gömbölyűbbnek látszott. Most viszont ragyogóan néz ki. Hogy van a kis trónörökös, aki az apja nevét örökölte? - Igazi gézengúz! Én megőszültem, a kis Diego viszont egyszerűen csodálatos. Ön viszont nem azért jött, hogy az én fiamat lássa, hanem hogy a magáét. Ugye, Rigo ugyanilyen idős volt, mint Diego, amikor elveszett? - Nem egészen. Fiatalabb. Mondja, Maria, milyen? Egészséges? - Ezt majd hamarosan maga is láthatja. Miriam és Rigo a kertben játszanak a gyerekekkel. - Elhallgatott, és a férfi poros, feszült arcát fürkészte. - Azt hiszem, jobb lenne, ha először négyszemközt beszélne vele. - Maga a leggondosabb és a legfigyelmesebb asszony a világon. Igen, azt hiszem, ez valamelyest megkönnyítené a dolgomat... ha szabad ilyenről egyáltalán beszélni ebben a helyzetben. Tényleg olyan reményvesztett, ahogy Benjamin írta? - Nem fogok hazudni, mint az orvos a betegnek, Aaron. Azt hiszem, Rigo soha nem tért volna vissza a gyarmatokra, ha nem lenne rászorulva, hogy gondoskodjon Miriamról. - Ez esetben köszönettel tartozom a menyemnek. - Aaron komoly arcot vágott.

164

- Menjen az előcsarnokon át a férjem szobájába! Azonnal maga után küldöm a fiát. A szolgák már bekészítették a bort, amivel felfrissítheti magát. - Tartok tőle, hogy szükségem lesz rá - válaszolt Aaron kimérten, majd meghajolt Maria felé, és elindult a hatalmas szoba felé. A helyiségben az óriási, nyitott ablak mellett álló márványasztalon boroskancsót talált. A rubinvörös italból gyorsan jókora adagot töltött egy finom ezüstserlegbe, és a szájához emelte. Rigo az ajtóban állt, és némán figyelte a magas, idős férfit, aki az ablakhoz sétált, miközben bütykös ujjaival szüntelenül egy boroskupát babrált. Benjamin kiköpött mása volt, legalábbis huszonöt évvel ezelőtt az lett volna. A férfi homloka megráncosodott, napbarnította bőre felett eljárt az idő és mély barázdákat szántott rá, mégis megmaradt karcsúnak, jóképűnek és spanyol arisztokratának. - Nem csoda, ha anyám olyan ellenállhatatlannak találta magát. Pont úgy néz ki, mintha a mítoszbeli Arany Férfi bőrébe bújt volna. Rigo hangjára Aaron megpördült, miközben a bor kilöttyent az ablakpárkányra és a csempézett padlóra. Benjamin azt mondta, az első pillantásra felismerte Navarót. Aaron pedig megértette, hogy miért. A durva, gúnyos vonásokkal teli arcot Aliyah ébenfekete hajkoronája keretezte. A férfi hirtelen úgy érezte, hogy torkát gombóc fojtogatja. Szeretett volna a fia elé szaladni és megölelni őt, de ösztönösen tudta, hogy ezzel taktikai hibát követne el. Érezte a Rigoból áradó ellenszenvet, mely úgy borította be, mint egy páncélruha. - Harminc éve várok erre a pillanatra. Ezentúl csak azért élek majd, hogy a tiédet megkönnyítsem. Most már otthon vagy. Talán elölről kezdhetnénk mindent, és bízhatnánk egymásban, Navaro. Rigo, miközben az asztalhoz sétált, szemügyre vette a puha bőrcsizmát, a könnyű nadrágot és a hófehér vászoninget, melyet apja viselt. Tekintete irigykedve állt meg a csodálatos toledói acélból készült kardon és tőrön. Aaron Torres katona volt a javából. A hosszú és kemény lovaglás megizzasztotta és összepiszkította. Rigo kíváncsi lett volna rá, hogy elé sietett-e ilyen lóhalálában. Vagy csak azt akarta látni, hogy él-e még? A férfi töltött a borból, és felhajtotta. - A keresztény vallás szerint a nevem Rodrigo Angel de Las Casas. Indián megszólításomat nem kívánom használni. Drágán meg kellett fizetnem pogány véremért, míg Spanyolországban voltam. - De többé nem vagy már Spanyolországban - felelte Aaron csendesen -, ahogy pogány taino sem. - Arra céloz, hogy itt tisztességesebben bánnának a pogányokkal, mint ott? - kérdezte Rigo, miközben fekete szemöldökét gúnyosan felvonta.

165

- Nem. Mióta 1492-ben az admirálissal idejöttem, a spanyolok megtizedelték a taino nemzetet. Guacanagari bácsikád és a családja egyike azoknak a kis csoportoknak, akik életben maradtak a szigeteken. Akiket a spanyol kardok nem kaszaboltak le, a járványok pusztították el, a szárazföld belsejét, kivéve, ahol mi élünk. Itt a tainók biztonságban vannak és egészségesek. Szeretném, ha találkoznál Guacanagarival és a népével. Meg fog változni a véleményed arról, hogy civilizálatlanok. Rigo arckifejezése óvatossá vált. - Majd elválik, de túl sok megvetésben volt részem ahhoz, hogy egy csapásra elfeledjek mindent. A mostohatestvérem csupa jót mondott magáról, és úgy beszélt, mintha ön lenne az élharcosuk. - Bartolome de Las Casas az igazi élharcos. Kiállt az indiánok mellett, és még a királyt is lehurrogta. Mindig meg akarta ismerni ezt a nagyszerű embert. - Mikor a levelét olvastam, úgy éreztem, az indiánok gyávák, és nem érdemlik meg az életet, ha nem tudnak érte harcolni. - Ahogy neked kellett harcolnod a túlélésért - mondta Aaron gyengéden, és közelebb lépett, hogy szemtől szembe álljon ezzel a szigorú, barátságtalan idegennel, aki az elsőszülött fia volt. - Nem taszítottalak el, Rigo. Mindenütt kerestelek. Rigo az átható tekintetét fürkészte, mely annyira hasonlított a sajátjához. - Benjamin is ezt mondta. De mi a helyzet anyámmal? Ha olyan nagyra tartja a tainókat, miért nem vet feleségül? Aaron egy cifra sevillai káromkodással válaszolt, amit Rigo maga is emlegetni szokott, s mely halvány, önkéntelen mosolyt csalt ajkára. - Huszonegy éves voltam, mikor Aliyah-val megismerkedtem. Nagyon szép volt, a hatalmas törzsfőnök húga. Összetett kultúrával rendelkeztek, szokásaik... annyira különböztek az európaitól. - Fogadni mernék, hogy az európai győztes katonákétól nem sokban - vágott közbe Rigo epésen, majd kiitta a bort, és újratöltött. - Nem tábori szajha volt, hanem hercegnő! Együtt éltünk anélkül, hogy a családja elvárta volna, hogy összeházasodjunk, ha mi nem akarjuk. - És nem akarták? - „A fenébe” - gondolta Aaron, - „ez a fiú nem teszi könnyebbé a dolgát.” - Amikor terhes lett, nem voltam biztos benne, hogy enyém a gyermek. Én elutaztam Kasztíliába, ő pedig összeszűrte a levet egy tainóval. Mikor megszülettél, és visszatértem a gyarmatokra, már ismertem Magdalénát. - Természetesen nem volt nehéz választani egy taino hercegnő és egy spanyol nemesasszony között... 166

- Magdalenának egy fitying hozományt nem adtak! A királyné haragja elől menekült, az apám pedig, aki a te nagyapád volt, tudtomon kívül szervezte meg az esküvőt - ismerte el Aaron ellágyulva az emlékektől. - Maga az admirális kényszerített rá, hogy elvegyem. Lemondóan legyintett, aztán folytatta: - Miután tisztáztuk a félreértéseket, már nem sajnáltam. - Ha újra választanom kellene, ismét Magdalena mellett döntenék. Azt az egyet jegyezd meg, Rigo! Nem azért határoztam így, mert Magdalena kasztíliai volt, Aliyah pedig taino. Ha a rang és a mérhetetlen gazdagság hajtott volna, az anyádat veszem feleségül. Nem irányíthatjuk a szeretetünket, fiam. Egyszerűen csak megtörténik velünk. - Milyen keservesen kellett megtanulnom ezt a leckét - mormolta maga elé Rigo. - Miért Pedro de Las Casasra bízott Aliyah? - Aliyah-t elkényeztették, ahogy Fonseca püspököt is, szemben Guacanagarival és Bartolome atyával. Tudta, milyen kétségbeesetten akartalak, ezért a spanyolnak adott, nekem pedig azt mondta, hogy egy másik taino faluba küldött. Éveken át kutattunk a szigeteken, és meg sem fordult a fejünkben, hogy Sevilláben lehetsz. - Mit szólt hozzá a felesége, hogy magához akarta venni félvér fattyat? - Magdalena velem együtt keresett, és velem együtt búsult, amikor az évekig tartó keresés kudarccal végződött. Most a hatóban vár a bácsikáddal, és ég a vágytól, hogy megismerhessen téged... és a feleséged. Benjamin gyakran írt nekünk, Rigo. Nem csak nekem kell magyarázatot adnom egyes dolgokra. Magaddal hoztad az öcséd menyasszonyát, aki a gyermekedet várja. - Miközben felhajtott egy újabb pohár bort, Aaron arca komolyságot tükrözött, de nem vádolt. - Milyen ügyesen forgatja a lapokat! Istenemre mondom, Pescara imádná magát! Maga úgy gondolkodik, akár egy olasz. - Katona voltam, most viszont állattartással foglalkozom. Soha nem voltam politikus, és nem is leszek. - Aaron kivárta, amíg fia összeszedi gondolatait. Rigo vállat vont. - Önhöz hasonlóan nekem sem volt sok választási lehetőségem a házasságommal kapcsolatban, de magával szemben én elvettem a gyermekem anyját. - Rigo látta, hogy a célzás talált, bár Aaron uralkodott magán. Furcsamód kicsinyesnek és kegyetlennek érezte magát, amiért így bánik az apjával. Gyorsan és hányavetien ecsetelte, mi történt, mióta Benjamin Marseille-be vitte. - Mint említette, az érzelmeinket nem irányíthatjuk. Sose akartam megnősülni... mégis elcsábítottam a testvérem menyasszonyát. Rigo megfordult, és ablakon át a semmibe meredt, kimerültnek érezte magát, és tud hogy Aaron Torres is az.

167

- Szereted Miriamot? Vagy magad sem tudod, mit érzel? Nekem évekig fogalmam sem volt róla, hogy szeretem Magdalenát. - Szűzanyám, segíts! Aaron Torres Rigo keserűsége láttán most merte először megérinteni, és a vállára tette a kezét. - Miriam szeret téged és ez kezdettek nem is olyan rossz. A nők sokkal érzékenyebbek az ilyesmi iránt, mint mi, férfiak. Rigo szeme összeszűkült, mikor Aaronhoz fordult. - Én azért megkérdőjelezném azt, hogy a hölgy szeret engem. Úgy tűnik, ugyanazt érezzük egymást iránt, mint maga és az anyám: Szenvedélyt, semmi mást. - Akkor miért választott téged, annak ellenére, hogy Benjamin is felajánlotta neki, hogy feleségül veszi? - érvelt Aaron. - Jöjjön, ismerje meg a hölgyet, és ítélje meg maga ezt a rejtélyes döntést. - Azzal már indult is. Aaron szeretett volna utána szólni, egy cseppet sem volt megelégedve az első találkozással, de aztán mégsem tette. Csak az idő tudja betemetni azt a szakadékot, ami közöttük tátongott. Miriam magányosan várt a kertben az apósával való találkozásra, szíve a torkában dobogott. Úgy érezte, Rigo és Aaron már egy örökkévalóság óta a palotába zárkóztak. Maria csendespihenőre vitte a kicsiket, hogy ne zavarják a megismerkedést. - Hogyan nézzek a szemébe? Biztosan azt hiszi rólam, hogy a leghitványabb szajha vagyok. Mindig a nőt okolják, nem pedig a férfit, ráadásul még bűnösnek is érzem magam... - Suttogása elhalt, mikor közeledő léptek zaja hangzott fel a kerten át. Aaron Torres a magas, elegáns hölgyet figyelte, akiről Benjamin már annyit áradozott leveleiben. Sápadtnak és ijedtnek látszott, áldott állapota szemmel látható volt. Magas és karcsú termete még inkább kiemelte terhességét. De azért kecsesen térd hajtott, és kinyújtotta a karját, mikor Aaron üdvözlésre emelte a kezét. A férfi lágyan kezet csókolt, és remélve, hogy Miriam zavara felenged, melegen elmosolyodott. - Isten hozott a gyarmatokon és a családunkban, Miriam. A lány úgy érezte, mintha nagy kő esett volna le a szívéről. Tudta, hogy Aaron szavai őszintén hangzanak. - Kísérteties - dadogta, miközben apósára meresztette a szemét, aki éveit leszámítva kiköpött mása volt Benjaminnak. Aaron mintha olvasott volna gondolataiban, így szólt: - Igen, idősebbik fiam rám ütött. Ha találkozik Bartoloméval és Cristóballal, meg fogja látni, hogy bennük sokkal több az anyai vonás.

168

- És a felesége is ilyen szívélyesen fog fogadni? - Miriam Rigo zárkózott arcára nézett, majd ismét vissza Aaronra. - Azok után, amit Benjaminnal tettem, nem csodálkoznék, ha gyűlölne. - Nem, ez nem így van, különben sem ítélne látatlanban. Adjon neki és magának egy esélyt! Azt hiszem, összebarátkoznak. - Nem zavarja, hogy zsidó vagyok? Aaron felnevetett. - Benjamin azt írta magáról, hogy szókimondó és nyílt. Nem túlzott. A hite nem jelent akadályt, Miriam. Magdalenának sajátságos elképzelése van a vallásról. - Ez esetben alig várom, hogy megismerhessem őt is, meg a gyerekeket is - mondta Miriam, és elmosolyodott. Vacsora alatt ismét szóba került a teherhordó ügye, de Miriam Rigo elbűvölő apja kedvéért beadta a derekát, és beleegyezett ebbe a kényelmetlen utazásba. Aaron mosolygott és elmagyarázta, hogy létezik rosszabb megoldás is: a taino nemeseket vállukon cipelik rabszolgáik. Miriam a hordszék mellett döntött. Az utazás egy hétig is el fog húzódni. Hideg, napsütéses, száraz reggelen indultak útnak, a szellő gyengén fújdogált. Mire a nap lement, elérték a hegy lábát, ahol az ösvény leszűkült és meredekké vált. A felszántott földek közelében tábort ütöttek, Miriam pedig izgatottan figyelte, ahogy Aaron szolgáinak egy csoportja hozzálát a vacsorakészítéshez, és mindenféle különleges, meghatározhatatlan ennivalót rak a rotyogó üstbe. Észrevette, hogy hús nem került a fazékba, de a közeli folyóból fogott friss halakat megfőzték. A gyomra megkordult, és megesküdött rá, hogy megkóstolja a borsos kotyvalékot, aztán imádkozni fog, hogy benne is maradjon. Rigo húsz fegyveres férfit számlált meg, akik apját kísérték, többségük hozzá hasonlóan félvér volt. A nap folyamán szerváltak, néhányan előrelovagoltak felderíteni a környéket, mások utat vágtak a sűrű aljnövényzetben, a többiek pedig a kis karaván utóvédjét alkották. A gyalogosok és a lovasok is súlyos fegyvereket hordoztak, kardokat, lándzsákat, számszeríjakat és kis, szakállas puskákat. Aaron elővigyázatosan viselkedett, noha egész idő alatt Miriam hordszéke mellett lovagolt, és a lányt szórakoztatta. Mikor a férfi leszállt a nyeregből, hogy utasításokat adjon az éjszakai őrségre vonatkozóan, Rigo utánaeredt, és megfigyelte, hogyan engedelmeskednek neki emberei. Aaron hol spanyolul beszélt, hol pedig a tainók lágy dialektusában. Amint visszafelé sietett a központi tábortűzhöz, Rigo megállította az úton, ahol a lovakat kötötték ki éjszakára. - Bartolome és a virreina szerint a belső tartományokban nem kell indián lázadástól tartani. Mindenhol béke honol, kivéve a délnyugati félszigetet, ahol Enriquello rebellisei rettegésben tartják a vidéket. Miért utazunk hát ilyen erős fegyveres kísérettel? 169

Aaron, miközben válaszolt, tovább pányvázta hátasát. - Számítottam rá, hogy meg fogod kérdezni, hisz' katona voltál te is egész életedben. A veszélyt nem a taino törzsek jelentik. Egy éve már annak, hogy a hatót pusztítás sújtja. - A férfi vállat vont. - Az első naptól fogva ellenségeket szereztünk magunknak azzal, hogy a bennszülöttek pártjára álltunk a spanyol nemesekkel szemben. Még a Colónokkal való barátságunk sem szolgált a javunkra, mivel genovaiak lévén, őket is pont úgy gyűlölik, mint minket. - A genovaiakat és a zsidókat - ismételte Rigo ironikusan. - Ráadásul az indián szerelemespárokat is. Beszéltem Miriammal ma délután, és óva intelek, hogy valakinek is elárulja vallási hovatartozását. A kormányzat szerint, mely igen gyengén működik az ország belsejében, mi újkeresztények vagyunk és tainkóká váltunk. Rengeteg a besúgó, de az elszigeteltségünk megvéd minket. - Amíg senki sem tudja, hogy zsidó van köztünk, nem adhatják fel Miriamot - mondta Rigo, és megpaskolta Peligrót. - Ha a támadások csak egy évvel ezelőtt kezdődtek, akkor nem a vallás miatt robbantak ki. Mi folyik itt tulajdonképpen? - Felégetik a gyümölcsöskerteket, legyilkolják a védtelen földműveseinket munka közben, fegyveres banditák csapnak le a bőrrel és más árukkal megrakott karavánjainkra. - Aaron arca kővé dermedt. - Legkisebb fiamat, Cristobalt majdnem elrabolták egy ilyen rajtaütés alkalmával. Azóta felfegyvereztük az embereinket, és kiképeztük őket. Diego Colon pedig rendelkezésemre bocsátott egy megbízható emberekből álló testőrgárdát. A legsúlyosabb veszteségek ott érnek, ahol nem tudunk védekezni, a tengeren. - Szőrmét és faggyút szállít Sevillába. Benjamin azt mondta, virágzik a kereskedelem. Ebből arra kell következtetnem, hogy neki nem számolt be ezekről a nehézségekről. - Pontosan. Benjamin Marseille-ben semmit sem tehet. Nem akartam felizgatni. A szállítmányainkat francia kalózok kurtítják meg, de ugyanígy kifosztanak minden más hajót is az India és Spanyolország közötti útvonalon. Az elkeserítő a dologban az, hogy pontos tudomásuk van a legértékesebb rakományaink, az arany és a borostyán indulásáról. Ezeket a hajókat mindig megtámadják, míg a kevésbé értékeseket háborítatlanul hagyják. Rigo elfelhősödött tekintettel tépelődött az újabb fejleményeken. - Úgy tűnik, kémek szaglásznak mind a hatóban, mind pedig Santo Domingóban. - Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy feltegye a következő kérdést: - Mit tud egy Esteban Elzoro nevű telepesről? Aaron Rigo arckifejezését vizsgálta, mielőtt válaszolt. - Egy szomszédos tartományban, Vegában él, ami egy hatalmas, magasan fekvő völgy az ország északi bensejében. Azon ritka alkalmakkor, mikor együtt ünnepeltünk és szüreti mulatságokat tartottunk, Elzoro arról vált híressé, hogy csak testőrei és szelindekjei társaságában volt hajlandó megjelenni. 170

- Nem kedveli az indiánokat - jelentette ki Rigo. - Találkoztál Estebannal? Rigo gúnyosan elmosolyodott, melyre Aaron még oly jól emlékezett gyermekkorából. Mondjuk inkább azt, hogy eggyel kevesebb szelindek miatt kell aggódnia. - Mondd el, mi történt! - kérte Aaron határozottan. Rigo röviden elmesélte az összecsapást, miközben egy pillanatra sem vette le szemét az apjáról, hogy megfejthesse, mi játszódik le benne. Mikor befejezte, Aaron szitkozódni kezdett. - Az a kutya meg is ölhetett volna! - Nem most találkoztam először harci szelindekkel, bár gyalogosan lényegesen előnytelenebb helyzetben voltam. - Ha Elzoro szándékosan téged támadott meg, akkor ezt a figyelmeztetést nekünk szánta. Aaron tépelődve megdörzsölte az állát. Rigo vállat vont. - Talán igen... talán nem. A hordszékben való utazás kimerítette Miriamot. Nyújtózkodott, majd körbe sétált a táborban, és szemügyre vette az egyszerű szalmazsákokat, melyeket Aaron emberei elszórtan helyeztek el a térségben. A szabad ég alatt fognak aludni? Vagy ami ennél is rosszabb, Rigo magára hagyja, és valahol máshol hajtja álomra fejét? Mióta elhagyták Santo Domingót, a civilizációnak ezt az utolsó maradványát, Miriam a vadonban tett minden egyes mérfölddel magányosabbnak és védtelenebbnek érezte magát. Aaron kedvesnek és szívélyesnek mutatkozott, és elragadtatással várta, hogy legkisebb unokája megszülessen. A férfi befogadta, és egyetlen zavarba ejtő vagy vádló kérdést sem tett fel a Benjaminhoz fűződő rideg kapcsolatáról. De mit szól majd hozzá Magdalena, a keresztény feleség? Benjamin az elsőszülöttje volt, és Miriam a hibás, amiért száműzetésbe kellett vonulnia. Mihez kezdjen majd, ha Magdalena kitagadja, Rigo pedig elhagyja? Rigo Miriamot figyelte, ahogy a tűz mellett ül, és kezében egy durva tökhéj tányért tart, amelyet egy pörkölt nevű, borsos taino étellel mertek tele. A lány reményvesztettnek és magányosnak látszott. Rigot a vágy és a gyengédség különös keveréke árasztotta el, miközben Miriamhoz lépett. - Nem hiszem, hogy ez az étel megfelelne a böjti törvényeknek, de meg kell enned, Miriam - parancsolta csendesen. - Ez már egy új világ, s neked feledned kell a múltat. - Feledni a múltat - visszhangozta Miriam. - Az örökségemről azon a napon lemondtam, mikor megpillantottalak téged. Ez lenne a sors, Rigo? - Arca ugyanolyan zárkózott és óvatos 171

kifejezést öltött, mint a férfié. Egy vastag, barna tincs a szemébe hullott, mikor a durva kanalat az ételbe merítette, és gondolataiba merülten enni kezdett. Aaron két embere elrendezte a fekvőhelyüket, és egy molylepte szalmazsákot rakott a földre egy hatalmas mahagónifa törzse mögé, hogy egy kis védettséget élvezzenek a többiek elől. Bár egymás mellett feküdtek, egyikük sem érintette meg a másikat az éjszaka. Mindketten álmatlanul forgolódtak órák hosszat és a rikoltozó éjjeli madarakat meg a susogó kis állatok neszeit hallgatták. Mindketten az emlékek és a félelem fájdalmas köpönyegébe burkolóztak. A völgy tiszteletet parancsoló, mély, tágas és frissességet sugárzó volt, abból a hegyi ösvényből szélesedett ki és nyúlt a távolba, amin át megközelítették a tábort. Rohanó patakok öntözték a termékeny fekete földet és táplálták a magasba szökő fákat. A buja zöld mezőn vadmarhák hatalmas csordája legelészett a disznók és a bégető kecskék társaságában. - A vad állatokon kívül csirkéket tartunk és hizlalunk a húsukért és a tojásaikért, de legfőképpen lovakat tenyésztünk és adunk el úriembereknek, akik Mexikóba mennek büszkélkedett Aaron, és megveregette telivérje nyakát. Mexikó említésére Miriam szíve összeszorult, de Rigo e pillanatban nagyobb érdeklődést mutatott apja lovai, mint a távoli aranymezők iránt. - Nagyszerű ló. Van már kancája? Aaron Peligróra nézett mielőtt válaszolt. - Pároztassam azzal a fekete ördöggel, mi? Rendben. Ez valóban csodálatos kettős lesz. Ahogy lefelé ereszkedtek a völgybe, Miriam és Rigo az öntözött földeket csodálta, melyeken babot, kukoricát, édesburgonyát és a keserű maniókát termesztettek, amiből a tésztalepény készült. Aaron megmutatta a vetést és elmagyarázta, hogyan ültetik és aratják le a termést évente kétszer. - Ott vannak a citrom- és a narancsföldek - mutatta Rigo, miközben elkanyarodtak, és elhaladtak a gyapotültetvény mellett - Andalúzia tele van velük. - Az Indiába való betelepítésük sikeresnek mondható, csakúgy, mint a szigetek délnyugati részén termeszthető rizsnek és cukornádnak, melynek azonban a gondozása, de legfőképpen a nád őrlése kemény munkát igényel. A telepesek rabszolgákat alkalmaznak. Ez egy mocskos üzlet, amiben én nem kívánok részt venni - mondta Aaron nyilvánvaló undorral. Mi a helyi kereskedelem, a saját felhasználóink számára termelünk, szállítunk lovakat, bőröket, faggyút, borostyánt és némi aranyat. Találtunk néhány ígéretes eret, de már nem

172

reménykedhetünk sokáig, hogy jövedelmeznek. Luist és Rudolfot megtámadták bányászat közben az északi hegyekben. - Luist és Rudolfot? - Rigo feje zúgott a sok új névtől, mely a hatalmas Torres-hatót tette ki. - Luis Torres az admirális első utazásán vett részt velem. Vezetéknevünk és zsidó származásunk ellenére nem vagyunk rokonok. Egy taino nőt vett feleségül, a fiuk, Rudolfo pedig Serafinával, legidősebb lányunkkal házasodott össze. Három gyermekük van. - Aaron a titkolni próbált ámulatot figyelte Rigo arcán, és ellenállt a kísértésnek, hogy felnevessen. „Megfoglak nyerni magamnak, Rigo.” A hato főépületét, melyet a hegyek mészkőrétegeiből fáradságos munkával emeltek, csodás citromkert vette körül. A belső építményeket, a díszes kerteket és a magasba nyúló, árnyékos fákat körülbelül tíz láb vastag fal határolta. Ahogy a főépülethez közeledtek, két, szigorú tekintetű félvér őrszem tisztelgett Aaronnak, és kitárta a széles fakapukat. Rigo úgy számította, ahhoz, hogy a falon egy láb vastagságú lyuk keletkezzen, még Pescara ágyúinak is többszöri próbálkozásra lenne szükségük. Kis házikók, terményraktárak, kovácsműhely, tejüzem és más különféle üzletek sorakoztak az utcán, ahol a tiszta spanyol születésű gyerekektől a legsötétebb indiánig mindenki együtt játszott. A kicsiny város közepén állt kecsesen faragott oszlopaival és széles, alacsony ablakaival a kőből épített, kétszintes Torres-palota. A magas, lombos mahagóni- és tölgyfák úgy árnyékolták be, mint a szerelmesek ölelése. Ahogy az utcán végigmasíroztak, Aaron szorgoskodó férfiakat és nőket üdvözölt, nemkülönben a gyerekeket, akik visítoztak a viszontlátás örömében. Egy rendetlen, vászon alsóruhát viselő kislány szinte repült feléjük az úton, vörös haja, mint zászló lobogott utána. Aaron a nyeregbe ültette, aztán gyengéden megölelte. A kislány hatalmas, jade-zöld szeme rajongással telve csillogott apjára, miközben azt sikította: - Ó, papa, úgy hiányoztál! - Aztán egyszer csak elnézett Aaron mellett, és csodálkozástól elkerekedett szemeket meresztett a fekete, elegánsan öltözött idegen lovasra. - Ő Navaro, a testvérem? - Igen, drága szívem, de Rigonak kell szólítanod, mert ezen a néven nevelkedett. - Aaron Rigohoz fordult. - Ez a kis sündisznó Violante, vagy más néven Lani, ahogy mindig is hívtuk, a legkisebb húgod. Rigo mosolyogva bólintott, mire a kis manó szélesen rávigyorgott, és láthatóvá tette hiányzó tejfogait. - Ez a csinos hölgy pedig Miriam? - kérdezte Rigotól, miközben bekukucskált a hordszékbe. - Benjamin mindig arról írt, milyen gyönyörű. Benjamin miért nem jött veletek? Átülhetek a lovadra? 173

Rigo nem volt biztos benne, mit válaszoljon, vagy hogy feleljen-e egyáltalán a kérdések ilyesfajta pergőtüzére, így Aaronra nézett. A férfi szeretettel megpaskolta a kislányt, és így szólt: - Ne kérdezz annyit, és megengedem, hogy átülj. - Azzal Rigo legnagyobb meglepetésére átnyújtotta neki a kacarászó kislányt. Lani kicsiny, pufók karjával átölelte Rigo nyakát, és alaposan végigmérte. - Úgy nézel ki, mint Benjamin, de a hajad olyan, mint a tainóké - állapította meg, és megsimogatta a férfi vállára hulló, fekete haját. - Azt hiszem, összességében egész csinos. A férfi ajkán ferde mosoly jelent meg. - Komolyan? - Közben pedig arra gondolt, hogy ez a kislány a húga. Hirtelen reményteljes boldogság járta át. Talán mégsem lesz olyan rossz a gyarmatokon. Miriamot teljesen elbájolta a kislány közvetlensége, de vajon őt hogyan fogják fogadni, mint a fekete bárány feleségét. Mielőtt belemerült volna a problémába, további két csemete csatlakozott hozzájuk, az egyik vörös hajú és már kész felnőtt, a másik Aaron szőke haját örökölte, és még ifjú volt. Amint Bartolomét és Cristobalt, akik a Colon fiúkhoz hasonló nevet kapták, bemutatták újdonsült bátyjuknak, megállították lovukat egy festői tölgyfa árnyékos lombja alatt, és leszálltak a nyeregből. Rigo kisegítette Miriamot a hordszékből. A lány a szívélyesen várakozó, kíváncsi arcokra mosolygott, piszkosnak, letörtnek és határozottan zavartnak érezte magát újdonsült családja előtt. Aztán egy alacsony, egyszeri halványzöld ruhát viselő, gyönyörű asszony lépett elő az árnyékból. Hosszú vörös haja és zöld macskaszeme azonnal megadta a magyarázatot a fiatal Torres gyerekek vonásaira. Magdalena előbb megölelte férjét, majd Rigohoz és a feleségéhez fordult.

174

Tizenhatodik fejezet Asti, Lombardia fennsíkjain, 1525. április Flamineo Battaglia keresztülverekedte magát a vásári tömegen, és folyamatosan tömte magába a zsíros húspástétomot. - Te miért nem eszel, Benjamin? Nagyon finom - biztatta a testes nápolyi férfi. - Te bármit megennél, ami fel nem falt téged előbb, Mineo. Az a disznóhús alig főtt meg, a széle pedig el van égetve - fintorgott Benjamin. Néhány bűvészhez értek, a férfi pedig megállt, hogy megcsodálja kézügyességüket. - Otthon nálunk is volt ilyen. Gaonu nevű taino barátom szintén értett ezekhez a gumiból vagy valami hasonlóból készült csodás kis golyókhoz. Mikor leejtette, visszapattantak. Battaglia felmordult: - A te indiánod nem lehetett nagy bűvész, ha eldobta a golyóit. - A férfi hahotázni kezdett saját viccén, majd a nyüzsgő főtérre mutatott. - Nézd ezeket az asszonyokat doki, fiatalok, öregek, soványak, kövérek. Nem gondolod, hogy szükségük lenne egy kis gyógyító gondoskodásra vagy valami mágikus elixírre? - Battaglia vidáman megdörzsölte a tenyerét, majd egy terebélyes fehérnép fenekébe csípett, aki a friss vadvirágokkal teli elárusítóasztal fölé görnyedt. A cseléd felháborodást színlelve terjedelmes hátsófeléhez kapott, és felszisszent. - Azért jöttünk, hogy lovat vegyünk neked, ne felejtsd el, Mineo. Hagyd a vászoncselédeket. Hol vannak ezek az alkudozáról híres, legendás kupecek? - Csak ne légy olyan hitetlen! - felelte Battaglia, mikor Benjamin szélesen elvigyorodott. - Az én apám lovakat tenyészt, a tied meg halat árul. Azt hiszem, barátom, jobban teszed, ha rám hallgatsz. - Ekkor egy csinos, fiatal szajha átölelte Benjamin derekát. A férfi nevetve rácsapott a fenekére, és visszautasította az otromba meghívást. - Még soha nem láttam, hogy valakire így ragadtak volna a nők - irigykedett Mineo. - Az efféle nőktől csak fertőzést kaphatsz, csilingelő pénzérméidnek pedig búcsút mondhatsz. - Egyszer talán ellopom a doktori köpenyedet, és bevetem, mint csalétket - tervezgetett hangosan Mineo. Benjamin csak nevetett rajta. - Látod azt a karámot a medve porond mögött? Ott mutatott tegnap a lókereskedő egy feketét. Pontosan olyan volt, mint a bátyádé. Mindig délceg feketét akartam.

175

Benjamin az elmúlt hónapok alatt már hozzászokott, hogy Pescara emberei lépten-nyomon előhozakodnak Rigo hőstetteivel, de ő a csalódásra még mindig keserű szájízzel gondolt, mintha állott bort iszogatna egy fémpalackból. Elhaladtak a földbe döngölt porond mellett, ahol egy cölöphöz láncolt, hatalmas barna medve veszetten küzdött kínzóival, és hatalmas ütéssel leterített egy óriás vadászkutyát. Erre fél tucat vérző és felbőszült eb előrelendült, és a fenevad hatalmas, bozontos szőrű mellkasának esett. - A Mindenhatóra mondom, gyűlölöm ezt az állatkínzást - morogta Benjamin, és bőrzekéjénél fogva elhúzta Mineot, aki elmerülten figyelte a küzdelmet. - Hogy lehet egy orvosnak ilyen finnyás gyomra? - kérdezte ellenségesen a férfi, miközben a különféle színű, tucatnyi lóval teli, hatalmas karámhoz közeledtek. Benjamin megsajnálta a nyomorúságos állatokat, felsóhajtott, aztán szemügyre vette a kapunál üldögélő férfit, aki vevőjével egy himpókos vén gebéről alkudozott. A kupec minden nyelven tudott valami káromkodást. - A te lókereskedőid caraque-k - állapította meg Benjamin. Mineo, mivel nem ismerte franciául a cigány szót, zavartan bámult a férfira. - Micsodák? - Zingarik. - A tuscan szó ugyanolyan semmitmondóan csengett Mineo számára. A férfi vállat vont. - Kiváló lovasok, de ismerem, milyen agyafúrtak és ravaszok, ha üzletről van szó. Ezért hoztalak magammal. Mikor odaértek a karámhoz, egy jól megtermett, barna férfi kötelet erősített egy ágaskodó lő kötőfékjéhez, majd odavezette hozzájuk az állatot a kerítésen kívülre. Nézd meg ezt a feketét! Nos, mi a véleményed? Hát nem csodálatos? Benjamin összevont szemöldökkel méregette az izgatott lovat. - Hát ez az a fekete - felelte szárazon. Közelebb lépett az ijedős állathoz, és kinyújtotta a kezét. - Vagy mégsem. - Vak vagy? Naná, hogy fekete. Benjamin a fejét rázta. - Szagold meg. Bűzlik a diófafestéktől. Azért használják, hogy eltüntessék a megkopott, őszülő szőrzetet. Django Janos egyre dühösebben hallgatta a beszélgetést. - Ez a ló sem nem vén, sem nem szürke! - erősködött Mineo. - Nézd, milyen büszkén tartja a farkát, és milyen jókedvűen ágaskodik. A jól megtermett cigány a katona felé biccentett, miközben végigmérte pazar öltözetű társát, akiről feltételezte, hogy jő árat fizetett szőrmegalléros köpenyéért. - Barosan, örülök, hogy visszajöttél - köszöntötte a férfi Battagliát.

176

Benjamin megpaskolta az állatot, majd néhány nyugtató szót suttogott neki először olaszul, aztán spanyolul, még franciául is, de a mén továbbra is a fejét rángatta, és nyugtalanul csapkodta a farkát. - Különös, rendszerint meg tudom nyugtatni a lovakat - mondta Benjamin. - Szagolja meg, milyen friss a lehelete - ajánlotta Django, és rángatni kezdte a hátast. A napfény megcsillant a cigány koromfekete hajtincsén, mely kilógott a fejére kötött, piszkos, vörös kendő alól. Ha az érdekei úgy kívánták, Django nagyon előzékeny tudott lenni. Elmosolyodott, mikor az olasz megszagolta az állat orrát. Benjamin szintén odahajolt, majd udvariasan a cigányhoz fordult: - Megnézhetem a fogait? - Anélkül, hogy megvárta volna a választ, szakértően hátrahúzta a ló pofáját. Mielőtt az állat vagy a gazdája tiltakozhatott volna, Benjamin néhány sötét fenyőtűhöz hasonló valamit húzott elő. - Rozmaring - közölte - Bármelyik orvos felírhatja szájfrissítő gyanánt állatnak és ébernek egyaránt. - Mikor tegnap megállapodtunk erre a gyönyörű paripára, Barosán, nem gondoltam volna, hogy visszatáncolsz – mondta János Battagliának. Obszidián szemét a szőke idegenre villantotta. Benjamin levetette a köpenyét, és Mineonak nyújtotta. Fogd meg, amíg egy utolsó dolgot ellenőrzők. - Azzal lassan a ló hátsófeléhez sétált. - Élénk paripa. Ha levet a hátáról, gádzsó, nem az én hibám lesz - mondta fogcsikorgatva Django. - Élénk? - hitetlenkedett Benjamin, miközben egyik kezével megragadta az állat csapkodó farkát, a másikkal pedig alányúlt. A másodperc egy tört része alatt előrántott egy kicsiny, barnás tárgyat, mely leginkább egy ürülékes sárgarépához hasonlított, és a földre dobta. Az állat farka szinte abban a pillanatban lekonyult, és abbahagyta a rúgkapálást. Mineo káromkodott, mikor a ló a saját szeme láttára kókadt el, mint a perzselő homokba vetett rózsaszál. - Mit csináltál vele? - Megszabadítottam attól, amit a cigány barátod szegény pára hátsófelébe dugott... egy gyömbérgyökértől. Iszonyatosan tud égetni - tette hozzá Benjamin, miközben szeme összeakadt a kegyetlen férfi gyűlöletteljes pillantásával. - Nem kellene így kínoznia az állatait. - Nem kellene olyasmibe avatkoznia, ami nem a maga dolga. Ami a kegyetlenséget illeti, látnia kéne, hogyan idomítom a medvéimet izzított szénnel. Talán uraságod is tehetne rajtuk egy sétát? Bár a magasságuk megegyezett, Django testesebbnek látszott a karcsú, szőke hajú arisztokratánál, aki azonban fegyvert viselt. Valami azt súgta a cigánynak, ne húzzon ezzel az 177

emberrel nyilvánosan ujjat. Ezért még megfizetsz, gádzsó, a köpenyed pedig az asszonyomé lesz. Benjamin egy pillanatig kardjának markolatán nyugtatta hanyagul a kezét. Halálos ellenséget szerzett magának, de nem tehetett ellene semmit. Kurtán a karvalyarcú cigány felé bólintott, és visszavette köpenyét szájtátva hallgató barátjától. Mikor már a zsibongó vásárban sétálgattak, Mineo minduntalan ízletes húspástétommal és egy flaska borral kínálgatta Benjamint hálából, amiért megmentett számára egy rakás kidobott pénzt, amit a lóért fizetett volna. Az orvos visszautasította nem túl étvágygerjesztő falatokat, de egy kupa bort elfogadott, amit meg is ittak egy ráncos arcú árusnál. - Odanézz! - kiáltott fel Battaglia, miközben elhaladtak egy tábortűz mellett. Loboncos, fekete hajú cigánylány táncolt a lángok körül, kezében tramburint csörgetett. Kicsi volt, rövid, testhez simuló fehér gézblúzt és szivárványszínekben játszó alsószoknyákat viselt. Apró, meztelen lába egyszerű, lüktető ritmusban járta a táncot a durva földön, az aranypénzekből összefűzött, csilingelő nyaklánc, karperec és a karika fülbevaló pedig lépést tartott vele. Benjamin tekintetét és agyát kezdte elhomályosítani a bor, miközben az aranyló szemű, halványan ismerősnek tűnő cigánylányt nézte. - Túl sokat ittam - morogta a férfi, mikor a lány közelebb sürgölődött hozzá, keserű, mosdatlan testszaga megcsapta Benjamin orrát. - Sosem szerettem a tisztátalan nőket. - Elbűvölő - suttogta Mineo, és keze fejével megtörölte zsíros szakállát, majd piszkos zekéjébe kente. Rani párszor körbetáncolta a szőke férfit, gyakorlott szeme azonnal megállapította, hogy többet ivott a kelleténél. Bosszantotta, hogy Benjamin nem ismerte fel gyönyörű ruhájában. Lobogó sörénnyel még egyszer körbeforgott, miközben magasra tartotta ragyogó színekben pompázó szoknyája szélét, és kivillantotta vékony bokáját meg karcsú lábikráját. Rani látta, hogy a testes Mineot teljesen magával ragadta a látvány. Talán akad nála egy-két peták az egyenruha ráncai közt, gondolta. Közelebb lejtett, lassan, vontatottan, aztán ügyesen elemelte a férfi erszényét, miközben le sem vette szemét az aranyhajú társáról, aki hanyag szórakozottsággal viszonozta tekintetét. - „Azt hiszi, gyerek vagyok.” - A felfedezés villámkapásként érte a lányt, és forró, sürgető vágyat érzett, hogy elcsábítsa, felingerelje Benjamint, de nem úgy, mint a megkopasztott barátját, hanem mint egy igazi férfit. Számára az ilyesmi azonban tiltott gyümölcsnek számított. Cigánylányok nem szoktak fehérekkel hálni, Raninak ráadásul még nem volt senki az életében.

178

Táncolt, csörgette a tramburint, és eszébe jutott a phuri dai figyelmeztetése. Ez az ember megváltoztathatja az életét jó vagy rossz irányban. Elhatározta, hogy még egyszer beszéli Agatával. Az öregasszony az elmúlt hónapokban talán megtudott valamit erről a fenséges és veszélyes idegenről. A tánc véget ért, a lány egy szempillantás alatt felugrott a levegőbe, majd a piszkos padlóra érkezett, miközben szoknyái, mint valami díszes zászlók lobogtak körülötte. Földig hajolt, aztán megfordult, és eltűnt a lenyűgözötten éljenző és tapsoló nézőseregben. Mikor a vásár zsivaja elhalt, Rani elérte a cigányok táborhelyét. Zsebét lehúzták a súlyos pénzdarabok, melyeket az óvatlan bámészkodóktól csent el a lökdösődő tömegben. Mielőtt felmászott a szekérbe, Vero üdvözlésképpen néhányszor megnyalta. A lány egy kis ütöttkopott bőrládikába tette a zsákmányt, aztán elindult, hogy megkeresse a phuri dait, és elmesélje neki az aranyhajú férfival való találkozást. Azt fontolgatta, megemlítse-e, hogy Benjamin milyen elutasítóan bánt vele, de végül a férfi viselkedését az elfogyasztott bormennyiség hatásának tudta be. Feleslegesnek tartotta, hogy beszéljen róla. Ahogy Agata hatalmas, összefoldozott sátrához közeledett, Rani fivérei hangjára lett figyelmes, akik az öregasszonnyal sutyorogtak. A lánynak borsódzott a háta, amint a farkassal síri csendben közelebb osontak, hogy kihallgassák tanácskozásukat. - „Agatának talán igaza van. Előre érzem a bajt. Arra születtem, hogy én legyek a következő phuri dai?” - Széthasítom a gyomrától a torkáig - hallatszott Django metsző hangja. - Az az átkozott gádzsó nevetségessé tett! - Elestünk egy rakás pénztől, mert a kövér barátja nem vette meg a lovat, ráadásul jól el is áztattak minket. Most híre megy a csalásnak, és senki sem fog tőlünk vásárolni - tette hozzá dühösen Rasvan. - Még az éjjel meg kell ölni. - Ne hamarkodjátok el a dolgot - felelte Agata recsegő hangon. - Jól tettétek, hogy először kikértétek a tanácsomat. Ez a férfi egy Borosan, nagy ember, azonkívül veszélyes is. Ha megölitek, és a vásárban megtalálják a holttestét, a császáriak lemészárolnak bennünket. - Nem fog meglógni a bosszúm elől - kiabálta arcátlan merészséggel Django a vénasszonynak. - Nem azt mondtam, hogy futni hagyjátok, vagy hogy megmeneküljön a sorsa elől. De jobb ötletem van. - Mi az, vénasszony? - kérdezte Django bosszúsan. Van egy szer, amitől elájul, mintha a sárga földig leitta volna magát. Akkor az éj leple alatt a táborba hozhatjátok. Mire felébred, már hetedhét országon túl járunk. Úgyis el kell mennünk, mivel a vásárban tönkretette a hiteleteket. Aztán döntsön róla a kriss.

179

- „A kriss!” - Rani szíve majd kiugrott a helyéből. A cigány igazságszolgáltatás szörnyű és embertelen volt, teljesen más, mint a fehérek törvényei. - Hogyan kábítsuk el? Tőlünk semmit sem fogadna el - mondta epésen Rasvan. Agata vihogott. - Hozzátok ide Michelt! Ő majd beeteti a halat. Rani hallotta, amint bátyjai nevetve elindulnak, hogy teljesítsék a phuri dai részletes utasításait. Gyorsan elfutott a sátortól, Vero pedig némán követte. A lány hanyatt-homlok rohant a tábort körülölelő erdőbe, míg végül keresztülbukfencezett egy szuvasodó fatörzsön, és arccal az iszapos mocsárba zuhant. Felült, magához ölelte az állatot, amely nyalogatni kezdte arcáról a piszkot. - Mit tegyek, Vero? Nem árulhatom el a népemet... de azt sem akarom, hogy az aranyhajút megöljék. Ha figyelmeztetem, katonákat küld a tábor ellen, vagy még valószínűbb, hogy nem is hinne nekem! Sáros barázdákat húzva könnyek csorogtak végig az arcán, s mikor Rani megpróbálta letörölni a keze fejével, csak még jobban elmaszatolta a farkas nyálával keveredett piszkot. Egész életében a cigány törvényekre tanították, és ő soha meg nem szegte azokat. Mindig hűséges volt hozzájuk, még ha nem is szívlelte bátyjai kegyetlenségét. Ugyanakkor hihetetlen vonzódást érzett az aranyhajú idegen iránt, aki megmentette az életét és a tisztaságát. Több volt ez, mint hála de nem merte megnevezni. Ha figyelmezteti a gádzsót, a horda kitaszítja soraiból, és egy cigánylány élete magányosan elképzelhetetlen. - Tennem kell valamit. Agata szerint jóravaló ember, hiszen megmentette az életemet. Hirtelen mentő ötlete támadt. Nem akadályozza meg, hogy a táborba hozzák a férfit. Ha fogságba ejtik, és messze maguk mögött hagyják a hadsereget, valahogy majd csak megtalálja a módját, hogy kiszabadítsa a férfit, és megvédje Django és Rasvan haragjától. - Bárcsak maga mellé tudnám állítani Agatát! - A phuri dai mindig rejtélyesen viselkedett, de soha még annyira, mint Rani és az aranyhajú gádzsó sorsát illetően. Benjamin lassan eszmélni kezdett, homloka fájdalmasan lüktetett. Megpróbálta kinyitni a szemét, de szemhéjai annyira elnehezültek, hogy képtelen volt rá. Istenem, gondolta magában, másnapos vagyok és ráadásul még meg is vakultam? Torka összeszorult, kiszáradt nyelve hihetetlen savanyú és rossz szájízt érzett. Nem tudott rájönni, milyen mérget adtak be neki, amitől elájult, de zúgó fejének nagyon is tudatában volt. Ennyire nem lehetek másnapos, tépelődött. Megint megpróbálta felnyitni a szemét, és ezúttal látott valamit... a sötétséget. Szeme sarkából homályosan pislákoló fényeket pillantott meg, és arrafelé fordította a fejét. Jóságos isten, nem csoda, hogy fáj a feje. A durva, hideg földön feküdt, kezét és lábát gúzsba kötötték, miközben néhány pokolbéli pogány rituális táncot járt pergő dobszóra a tűz körül. 180

Anya, miért nem hallgattam rád, és mentem többször templomba, sajnálkozott Benjamin. Most bizonyára a pokolra jutott, az ugrabugráló, sötét alakok pedig nem lehettek mások, mint az ördögök. Benjamin nagy levegőt vett, és elhatározta, hogy férfiasan szembenéz büntetésével. Megrázta a fejét, agya és tekintete valamelyest kitisztult. Az egyik táncos nő volt, és rikító színű szoknyát viselt. Valahonnan mintha ismerősnek tűnt volna. A férfi fojtottan káromkodott, mikor emlékezete visszatért. Egy csenevész fiúcska jött oda hozzájuk a vásárban, és kínálta meg őket egy flaska kitűnő borral. A túl sok ital akkorra már elhomályosította az ítélőképességét. Mineo már elment, Benjamin azonban még maradt két másik katona társaságában, aztán ostoba módon követte a fiút egy elhagyatott helyre a folyó mellé, ahol az utolsó cseppig kiitta az üveget. A caraque-k fogságba ejtették. Ez a bozontos, éjfekete hajú lány táncolt korábban a vásárban. Megpróbált felülni, és körülnézni anélkül, hogy magára vonná a figyelmüket. Keze és lába elgémberedett a szoros kötéstől. Kíváncsi lett volna, mennyi ideig feküdt eszméletlenül. A sötétben nem látott jól, de a vidék nyugtalanítóan idegenül derengett fel a hátborzongató holdfényben. Már messze járhattak. Mikor megpróbálta megmozdítani a karját, egész testébe fájdalom hasított, felnyögött, majd köhögési roham tört rá. Úgy érezte, égő torka örökre összezárult, mikor levegőt akart venni. Szeme sarkából Rani észrevette az aranyhajú mozgolódását, és rögvest odafutott hozzá. Irgalmas isten, él és végre fölébredt, hálálkodott. Agata azt ígérte, hogy túléli, de Rani három nap után kezdett gyanakodni, hogy Michel bosszúvágytól fűtötten túladagolta a szert. - Hadd segítsek. Ne erőlködjön! Hozok vizet - suttogta Rani, majd a férfit egy szekérkeréknek döntötte. Django észrevette, hogy Rani az eszméletre térő gádzsóhoz szalad. A férfi nyomban követte. Mikor a lány kiegyenesedett, és a megígért vízért indult, a cigány elállta az útját. - Ez a korcs nem kaphat semmit, amíg én parancsot nem adok rá. - Michel ostobasága kis híján megölte. Agata nem lesz megelégedve veled. A kriss fogja meghozni az ítéletet, nem pedig te vagy a talpnyalóid, testvér. - Rani elsurrant a férfi mellett, de Django a hajánál fogva visszarántotta. A lány felsikított fájdalmában. Vero rögvest előkerült a szekér sötétjéből, és a férfira mordult. - Hívd vissza a farkasodat, vagy kinyírom. - Eressz el, különben keresztülharapja a torkodat - feleselt Rani, majd kirántotta magát, és sípcsonton rúgta Djangót a csizmája fölött.

181

A lány elszaladt vízért, a férfi pedig káromkodott, de nem próbálta feltartóztatni. Vero szemmel tartotta, mint egy törött lábú bárányt. Django elfordult a dühös, lesben álló állattól, és Benjaminhoz szólt tuscanul. - Úgy látom felébredtél, lókupec. Most bezzeg feleannyira sem vagy nagyhangú, mint a vásárban voltál, mikor szép kis summától estem el miattad. De drágán megfizetsz érte. - Felemelte a lábát, hogy Benjaminba rúgjon, de Vero morogva közéjük ugrott. Rani egy vízzel teli faragott kupával rohant vissza lélekszakadva. Benjamin mellé térdelt, és az ajkához emelte a csészét. - Csak lassan - parancsolta. Benjamin kis híján összeszorította a száját, mikor megérezte bűzt. A mocskos kupa vizén különös foltok úszkáltak. De mégis folyadék volt, és a férfinak már annyira kiszáradt a torka, hogy egy percig sem tudott volna tovább várni. Lassú kortyokban nyelte az enyhén sós vizet, melytől köhögni kezdett, és levegő után kapkodott. Mikor a lány közelebb hajolt, Benjamin rájött, hogy az orrfacsaró bűz nem a kannából ered. - „Édes Istenem, mit csinál magával ez a nő, hogy ilyen szaga van?” A férfi a kicsiny, szív alakú arcot vizsgálta. A lány vonásai cseppet sem hasonlítottak fivére fölé tornyosuló, kegyetlen alakjára, sőt inkább kecsesnek, szinte már patríciusinak hatott. Széles metszésű, aranyszínű szemét, amelyet most aggodalmasan Benjaminra függesztett, koromfekete szempillák szegélyezték. Bőrét, akárcsak a Djangóét még sötétebbre festették a rakoncátlan, göndör fekete fürtök, amelyek a vállára borultak. A szó legszorosabb értelmében tetőtől talpig ékszerek csüngtek rajta - vékony csuklóján karperecek, nyakán pénzérmék, fülében hatalmas karikák. Még a lábujjait is cifra gyűrűk díszítették. - Elmúlt a köhögés? - kérdezte Rani spanyolul. Ez a hang. Spanyol és nem tuscan. Valami felderengett a férfi az emlékezetében. Köszönöm, hölgyem. Ismernénk egymást? - kérdezte Benjamin alig hallhatóan. A lány elmosolyodott, sötét arcán csak úgy világítottak vakítóan fehér fogai. - Pavia mellett találkoztunk. Megmentette az életemet és a Veroét. A férfi a hatalmas, szürke állatra pillantott, melyről először azt hitte, hogy kutya. - A parasztlány a farkassal. - Maga caraque - vádolta Benjamin. Rani szeme aranyszikrákat szórt, és kevélyen így válaszolt. - Én cigánylány vagyok, maga pedig gádzsó. Legyen hálás, hogy viszonzom korábbi kedvességét, vagy a phralom kettétöri a csontjait. - Terjedne

addig

a

bőkezűsége,

hogy

eloldozza

kötelékeimet,

mielőtt

végleg

hasznavehetetlenné válnak a kezeim? Orvos vagyok, ha emlékszik még rá, és szükségem van rájuk. 182

Rani tanácstalanul vállat vont. - Előbb meg kell keresnem Agatát. Azt mondta azonnal értesítsük, ha felébredt. - Azzal csípősen Djangohoz fordult: - Mindjárt visszajövök. Amíg phuri dai megérkezik, Vero vigyáz rá. - Nem a vén boszorkány, hanem Sandor fog dönteni. Ő a főnök. - Ne felejtsd el, Django, hogy te sem vagy az! - Azzal Rani utasította Verot, hogy őrizze a tehetetlen gádzsót, míg ő elszalad Agatáért. Benjamin a cigány nyelven folytatott kurta és dühös szóváltást hallgatta, és elátkozta magát, hogy így beleesett a csapdájukba. Közülük való az a fiú is, aki a mérgezett bort adta neki. Milyen ostoba volt, hogy nem ismerte fel, vagy nem érezte meg a szagát. Az egész hely bűzlött a fokhagymától és a maró izzadtságtól. Rani a tűz mellett találta Agatát, amint egy főzetet kavargatott lassan, és bele-bele kóstolt egy hatalmas fakanállal. Mielőtt a lány egy szót szólhatott volna, a vénasszony megelőzte. - Felébredt hát a doktorod. - Végigsimított a szőrmegalléros köpenyen, amit Django a feleségének szánt. Jól fogja melegíteni az eljövendő hideg éjszakákon. Az aranyhajú bármikor beszerezhet egy másikat... ha szüksége lesz rá. - Django meg akarja ölni, Agata. Meg kell akadályoznod! Megmentette az életemet és a tisztességemet. Mindent elmondtam neked, mikor először találkoztam vele. A phuri dai kirántott egy szőrszálat az állából, aztán megdörzsölt egy szemölcsöt a szemöldöke felett. - Ugye, tetszik neked ez az aranyhajú szépség? - Az öregasszony félrehajtotta a fejét, szinte már szemérmesen, és a lányt fürkészte. Rani megdermedt, aztán zavartan elszontyolodott. - Én... én nem tudom. Ő gádzsó, én pedig cigány vagyok. Tilos, és mégis... mégis... Nos, tartozom neki az életemmel, és ez minden, amit adhatok - dühöngött. Agata vihogott, és rá se hederítve a lány tiltakozására, intett neki, hogy üljön le. - Olyan szívós és edzett a teste, mint egy oroszláné. Egypár percet még kibír összekötözve. Van valami, amit el kell mondanom. Ez csak rád tartozik, és meg fogod belőle érteni, miért őrlődsz a cigányok és fehérek között. Te nem emlékszel Zankóra, az apádra. Ragyogó férfi volt, sokkal jóképű, mint a fiai. Django vagy Rasvan. Amelyik városba csak elmentünk, a nők megőrültek érte, a parasztlányok és nemeskisasszonyok egyaránt. Fekete szeme ragyogott, mosolya csilingelt. - Anyám hogy viselte? - kérdezte Rani óvatosan. A cigányok között nem volt ritkaság a féltékenység. A lány ugyan nem emlékezett az anyjára, de sajnálta. Agata felhorkant. - Á, levette lábáról az anyádat is, ahogy minden más gádzsót. - A vénasszony a lány válaszára várt. - Gádzsió? Az anyám cigánynő volt. Belehalt a szülésbe mindenki azt mondta, hogy... 183

- Hazudtak. Te és a testvéreid nem egy anyától születtetek. Mikor Sara ágynak esett a harmadik gyermekével terhesen, belehalt a szülésbe, és a baba sem maradt meg. Az apádnak volt az életében egy magyar nemesasszony is, aki akkor szintén gyermeket várt, és férjnél volt. Kétségbeesett, hogy a férje észreveszi a gyermeken, hogy cigány, ezért üzent az apádnak, hogy jöjjön a lányáért, vagy megöleti a bábával. Az apád magára hagyta Sarat a halálos ágyán, és szörnyű viharban vágtatott el a várba. Egy aranyszemű kislánnyal tért vissza. - Velem? - Rani lenyelte a torkát fojtogató gombócot. - Az anyám él? Lemondott rólam? Egy fehér szajha volt! Agata vállat vont. - Az apád őrjítőén jóképű volt. Az anyád hozzáment egy idős, gonosz emberhez, aki önzésében nem tudta örömmel megajándékozni. Így történt... - Miért mondod most ezt el nekem, Agata? Az orvos miatt, az aranyhajú miatt, ugye? Mit határoztál vele kapcsolatban? Az öreg phuri dai végigsimított a köpenyen, s csak aztán válaszolt. - Ezen keresztül érzem őt. Elkeseredett... és hatalmas fájdalom gyötri, de jó ember. Elveszített egy asszonyt, és most szüksége van egy másikra. - Rám? - Te talán meggyógyíthatod, ha elég bátor vagy. - Szünetet tartott, aztán miközben megkavarta a főzetet, így folytatta: - Vagy inkább a cigányokkal akarsz maradni, és a következő phuri dai lenni? - A vérem nem tiszta. Hogy lehetnék az? - Ez nem jelent semmit. Az apád cigány volt, és te a mi törvényeink szerint nőttél fel. Ennyi elég nekem. De kíváncsi lennék, hogy neked elég-e? - A boszorkány le nem vette csipás szemét a lányról. - És az aranyhajú gádzsóval mi lesz? Meghal nélkülem? - Érdekel? - Igen, persze. Nagyon is érdekel. - Milyen különös, hogy ennyi közömbös kijelenés után Rani azonnal tudott ilyen fontos dologban dönteni. Agata felmordult, és a főzetbe pottyantotta a kanalat. Gyere - mondta, és Rani felé nyújtotta a kezét. A lány talpra segítette. - Gyógyítsuk meg a te orvosod szívét!

184

Tizenhetedik fejezet

Benjamin izgatottan figyelte, hogy az incselkedő lány ismét feltűnik egy vén boszorkány mellett, aki ízig-vérig olyan mocskos és felékszerezett volt, mint Rani. Az öregasszony fekete szeme úgy tűnt, hátborzongató erőt sugároz, ugyanis mindenki utat nyitott, és tiszteletteljesen meghajolt előtte, miközben a tábortűz és a Dajangonak nevezett goromba férfi mellett odabicegett hozzá. Djangora, aki karbatett kézzel állt és bámult, ügyet sem vetett. A cigánylány Benjamin mellé térdelt suhogó szoknyáival, és újabb korty vízzel kínálta, amit a férfi hálásan elfogadott átkozott szaga ellenére. Ha el nem vágják a torkomat, ettől a fene löttytől fogok elpusztulni, gondolta magában. - Kényelmetlen helyzetbe hozom, Barason? - kérdezte Agata spanyolul. - Egyáltalán nem jobban, mint ezek a kötelek - felelte a férfi, és az asszony ráncos arcát tanulmányozta, hogy kideríthesse, kicsoda és mit akar. - Oldozd el - parancsolta a boszorkány Raninak. Vékony, ádáz kinézetű tőr került elő a lány szoknyája alól, mellyel gyorsan kiszabadította Benjamin kezét és lábát. A férfi összeszorította fogát fájdalmában, mikor megpróbálta mozgatni végtagjait, majd elgémberedett csuklóját kezdte dörzsölni. - Csak ma reggel kötöztünk meg, mikor valószínűnek látszott, hogy visszanyered az eszméletedet - magyarázta a vénasszony. - Úgy látom, tud olvasni a gondolataimban, s beszéli a nyelvünket is. - Agata vagyok, ennek a cigány törzsnek a „phuri dai”-a. Rani szintén tud spanyolul. Úgy tűnt, Agata egész jól szórakozik, ahogy felváltva pislogott a kis vadócra és Benjaminra. - Rani és én már ismerjük egymást - mondta a férfi. - Az én nevem Benjamin Torres, szolgálatára. Korábban Károly király Császári Hadseregének sebésze. - Mikor Agata bólintott, a férfi állatias őrzőjére pillantott, és hozzátette: - Sajnos már Djangohoz is volt szerencsém. Úgy néz rám, mint aki menten meg akar ölni. Agata elmosolyodott. - Így is van. A kérdés csak az, engedi-e neki? Benjamin ajkán gonosz vigyor jelent meg, melyről remélte, hogy tetszem fog a vén banyának. - Hogyan akadályozhatom meg? - Azt állítod, sebész vagy. Kíváncsi lennék, hogyan bánsz a késsel? Öltél már embert?

185

Benjamin kék szemét az asszonyra függesztette, és maradék jókedve is elpárolgott. - Orvos vagyok, arra esküdtem, hogy életeket mentsek, nem pedig, hogy elvegyek. Agata vállat vont, Rani pedig halk, sziszegő hangon közbevágott: - Ne legyen ostoba! Felajánlja magának a lehetőséget, hogy életben maradhasson. Sándor, a voivode, beleegyezett, hogy megmérkőzzön a „phrallal.” - „Phuri dai, voivode, phral.” Spanyolul beszél, de még sem értem - vakarta meg a fejét Benjamin. A vér kezdett visszatérni a kezébe, hál' Istennek. - Agata a bölcs, Sandor pedig a törzsfőnök. Mindketten nagy befolyással bírnak a törzsi tanácsra a „kriss”, vagyis a cigány törvények szerinti igazságszolgáltatás ügyében. Django pedig a „pharal”, a bátyám. Őt kell megölnie. - A lány hatalmas, aranyszínű szemével feszülten méregette Benjamint. - Maga egy vérszomjas kis nő, ugye? - A férfi a kegyetlen Djangoról a lány bájos arcába nézett, de sötét bőrüket borító, kiadós sárrétegen kívül semmi hasonlóságot nem fedezett fel rajtuk. - Megküzd Djangoval... vagy meghal, mint egy gyáva kutya? - kérdezte Agata. Benjamin tényleg ölt már korábban, nem is egyszer, amikor hatójukat támadás érte a gyarmatokon. Apja megtanította rá, hogyan bánjon a karddal és a számszeríjjal, de a férfinak volt egy olyan érzése, hogy ez a harc valamivel primitívebb eszközökké fog folyni. Zordan elmosolyodott, mielőtt válaszolt. - Ha nincs más megoldás, harcolni fogok, de csak önvédelemből. - Helyes. - Agata Ranihoz fordult. - Hozz pörköltet és sört, hogy visszanyerje az erejét. Beszélek Sandorral a párbajról. - Jobban teszed, ha kiélvezed az ételt, „gádzsó”. Ez lesz az utolsó - mondta Django, és rosszmájúan vigyorgott. - Hogyan fogunk megküzdeni? Van valami szabály? - kérdezte Benjamin, miközben ellenfelét méregette. Egyforma magasak voltak, de Django erősebb csontozatúnak és duzzadó izmaival kövérebbnek látszott. Django hátravetette a fejét, úgy nevetett. - A szabályok olyan egyszerűek, hogy még egy magadfajta „gádzsó” is megértheti. Rani egy tányér sötét, orrfacsaró kotyvalékkal tért vissza, mely bűzlött a fokhagyma szagától. Mikor Benjamin elé rakta, a farkas kíváncsian nézegette az ételt, mintha azt remélné, hogy neki is csurran-cseppen belőle valami. Miután megkóstolta, Benjamin szíve szerint az egészet Veronák adta volna, de tudta, hogy szüksége van az erejére, hogy megnyerje a küzdelmet, ezért legyűrte undorát, és továbbevett. 186

- Sétálnia kell, hogy az élet visszatérjen fájó izmaiba - tanácsolta Rani, mikor a férfi befejezte az evést. - Nem megy sehová - csattant fel Django. - Ne légy még ostobább, mint amilyen eddig voltál. Gyalog nem tud elmenekülni. - Rani talpra segítette Benjamint. A férfi először megszédült, de aztán fokozatosan visszanyerte az egyensúlyát, és kényszerítette megbicsakló lábait, hogy talpon maradjanak. Hirtelen sürgős dolga akadt. A lányra nézett, és úgy döntött az illemet a földbirtokosok házába és a királyi udvarba találták ki, nem pedig egy cigány táborba. - Tudom, hogy a „phralja” legszívesebben már eddig is a hátamba állította volna a kését, de nekem akkor is el kell mennem elvégezni a dolgomat. Mint várta, a lány vállat vont és mosolygott, mintha ez volna világon a legtermészetesebb kérés. Django elkísérte, és szemmel tartotta a sötétben, míg Rani a farkassal a tűznél várakozott. Alig telt el fél óra, s Agata egy csapatra való férfival tért issza. Egyikük, egy magas, zsíros őszhajú, karvaly arcú szerzet kivált a többiek közül, és Benjaminhoz lépett. Piszkos kabátjának arany szegélyéből és magas sarkú csizmájának rojtjaiból Benjamin arra következtetett, hogy ő Sandor, a törzsfőnök. - Készen vagy, „gádzsó” - kérdezte a férfi tuscanul. Benjamin bólintott, voivode pedig mélyen Django szemébe nézett, aki úgy vigyorgott, mint egy kiéhezett ember a húsz fogásos lakomán. „Ne engedd, hogy étvágyad elragadjon, mielőtt le nem ültél az asztalhoz, és fel nem szolgálták az ételt,” gondolta Benjamin zordan, majd követte Sandort a tűzhöz. Rani Agatához fordult, és a fülébe súgta. - Nem tetszik ez nekem. A bátyám kiváló harcos hírében áll. Benjaminnek nem sok esélye van vele szemben a mi törvényeink szerint. - A mi törvényeink pont elegendők lesznek - felelte szűkszavúan az öregasszony. Rani megőrizte nyugalmát, és imádkozott, hogy Agata jövőbe látó képessége most is igazolódjon, az aranyhajú pedig legyőzze Djangot. Sandor a két bajvívót egy hatalmas, sóval körül hintett körhöz vezette, mely fehéren világított a lobogó lángokban. A kör közepére állt, és beszélni kezdett. - Egy kést használhattok mindketten, a kezeteket pedig egy sállal összekötjük. - A férfi előhúzott egy, rikító, vérvörös kendőt, és a magasba emelte. - Enélkül nem hagyhatjátok el a kört. Aki elvágja a sálat, meghal. - Benjaminra, majd Djangora pillantott. A testes férfi bólintott, mint akinek már a könyökén jönnek ki a szabályok, és előrenyújtotta bal karját. - Adj a „gádzsónak” egy kést, „voivode”. Nekem itt van a sajátom. 187

Sandor a négy láb hosszú kendő egyik végét Django vastag csuklójára, a másikat pedig az összevont szemöldökkel figyeli Benjamin bal karjához rögzítette. - Használhatom a saját késemet? Nálam volt azon az estén, mikor elfogtak. Agata átadta a kiváló spanyol tőrt. - Használd az élét úgy, mint egy jó sebész... ha az vagy. Az asszony vihogni kezdett ezen a nyakatekert tréfán, amit csak ő értett. - Jó sebész vagyok. - „Még emlékszem néhány trükkre ifjúkoromból.” Benjamin megfeszítette fájó vállizmait, megragadta a kést, és a Djangohoz erősített sálat vizsgálta. Nem volt lehetőség elugrani a vágás elől, vagy kivédeni anélkül, hogy szét ne hasítsa a kendőt. Kartávolságukat egyenlőre lebecsülte, de arra is rájött, hogy villámgyorsnak kell lennie. Ha ez az óriás egyszer fölékerekedik, úgy beletapossa a földbe, mint ahogy a zsírcseppet szívja magába egy vászonterítő. Sandor egy pillanatra a magasba emelte a vörös sálat a közepénél fogva, a köré gyűlt tömeg pedig izgatottan felmorajlott. Úgy tűnt, mindenki megértette miért folyik a küzdelem, a nők, férfiak egyaránt fogadásokat kötöttek. Számos cigány nő figyelte buzgó érdeklődéssel Benjamin karcsú, aranyszínű testét, miközben megtették tétjeiket. A férfi kíváncsi lett volna, hogy rá, vagy ellene szavaznak-e. - Kezdődhet - adta ki a parancsot Sandor, és elengedte a sálat, mely eddig magasra húzta a két férfi karját. A törzsfőnök gyorsan a körön kívülre húzódott, aztán ő is leadta szavazatát Agata-nál, aki jókedvűen dörzsölte tenyerét. Csak Rani maradt komoly. Benjamin nem tudta tovább figyelni a körön kívül történteket, ugyanis Django, miközben megrántotta a sálat, előredöfött a késével. Benjamin egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, de aztán gyorsan megvetette a lábát, miközben kivédte az ügyetlen támadást. Ezt a játékot ketten játszották. Benjamin a sál feszülését figyelte, miközben a benga cigánnyal egymást méregették, és körbe-körbe táncoltak. A kötelet nyilvánvalóan úgy tervezték, hogy az ellenfelek ne nyerhessenek egérutat a véres küzdelem elől. Hátborzongató barbárság. A férfi érezte, hogy Django hirtelen ismét meghúzza a sálat, hogy egyenesen a pengéjébe rántsa. Benjamin a földre zuhant, megvonta a kötél ellenkező végét, és magával sodorta Djangot. A férfi szitkozódva térdre esett, miközben Benjamin föltápászkodott mellette, és ismét elhárította a cigány szúrását. Még kába volt és gyenge, ráadásul a kicsiny küzdőtér is Djangonak kedvezett. Benjamin ügyessége és gyorsasága nem sokat nyomott a latban ilyen szabályok mellett. Hacsak nem... „Használd a kést úgy, mint egy jó sebész,” jutott eszébe Agata intelme. Benjamin elmosolyodott, és Djangohoz fordult. - Szereted a vöröset? - Miközben beszélt, megrántotta a 188

kötelet, kibillentette a férfit az egyensúlyából. Kése belülről találta el Django csuklóját, melynek nyomán kiserkent a vér. - Csak egy karcolás - felelte a cigány nevetve, majd gyorsan támadást intézett Benjamin ellen, és megsebezte a bal karját. A spanyol fájdalmat színlelt, és a karját tapogatta. Django közelebb merészkedett, s Benjamin pengéje abban a pillanatban ismét lecsapott, ezúttal a férfi combjának belső felén ejtve mély sebet. Django ügyetlen vágással jutalmazta Torrest, mely a vállán érte. - Most már te is vörösödsz, „gádzsó” - mondta a cigány, és ismét körbe táncolták a küzdőteret. Mikor Django újra előrelendült, Benjamin lábát a férfi csizmájának sarka mögé akasztotta, és elgáncsolta. A hatalmas ember a földre zuhant, ülő helyzetbe, Benjamin mellé ugrott, s mielőtt Django küzdhetett volna az életéért, Torres elmetszette a nyakán levő eret. A cigány most rádöbbent, milyen kevés választotta el attól, hogy elvágják a nyakát. Hatalmasat üvöltve felállt, és megrántotta a kötelet, de mivel Benjamin ugyanezt tette, a távolság ugyanaz maradt. A spanyol fiatalkori birkózásaira gondolt a tainokkal. Ügyesen használták a lábukat és kezüket. Igaz, hogy most a kés és a kendő jelentős akadálynak bizonyult, de Benjanim tudta, ha még egy létfontosságú helyen megsebzi a férfit, ahol a vér pumpálva ömlik ki az érből, Djangonak vége. Torres megvizsgálta a vérvesztességet, hogy megbecsülhesse a cigány erejét. Django kábultan rázta meg a fejét. Helyes. Hirtelen azonban támadásba lendült, s ezúttal szemmel tartotta Benjamin lábát is. Torres megragadta Django csuklóját, s ezzel nem csak a döfés irányát térítette el, de fel is vágta az erejét. A cigány karja annyira sikamlóssá vált a vértől, hogy kicsúszott a markából. Djangora vetette magát, de aztán ismét a kötél két végére tántorodtak. A cigány hátrahőkölt. Vér csöpögött a piszkos földre, beleszivárgott, és fekete sárrá változtatta a talajt. Nyúlós, fekete sárrá. Benjamin ide-oda araszolt, előrelendült támadást színlelve, majd visszatáncolt. Gyorsan megismételte a mozdulatot, míg végül már úgy lehetett látni, mintha kötélen rángatná Djangot - Benjamin mégegyszer elgáncsolta a férfit, és mindketten a csúszós sárba zuhantak. Rani ökölbeszorított kézzel figyelte a küzdelmet, még a lélegzetét is visszafojtotta. Mindkét férfit vér és izzadság borította, s úgy ziháltak, mint a partra vetett halak. Djangot még soha nem győzte le senki, de Benjamin fürgébb és gyorsabb volt, a lábával pedig csodálatos trükköket alkalmazott, amivel leterítette a cigányt. - Miért nem használja többet a kését? suttogta alany Agatának. 189

Az öregasszony egy pillanatra nem vette le a szemét a küzdőkről. - Mert ő sebész, Django pedig egy hentes. Várd csak ki a végét. Mikor Django lába alól ismét kicsúszott a talaj, megragadta a kötelet Benjamin csuklójánál, és magával rántotta végzetét is. Azt remélte, hogy a férfi bele fog dőlni a késébe, de a spanyol kiszabadította a sálat, lehemperedett róla, és kirúgta Django kezéből a tőrt a körön kívülre. Az egyetlen probléma az volt, hogy miközben Benjamin elesett, ő is elvesztette fegyverét. A kés a háta mögé esett. Megpróbált érte nyúlni, de a cigány megrántotta a kötelet, a „gádzsó” pedig elterült a földön. Django mivel nem tudta visszaszerezni kését, de Torres fegyverét sem látta sehol, elvigyorodott, majd a férfira vetette magát, és felemelte a sálat. A kötél Benjamin torkára feszült. Django fokozta a szorítást, hatalmas hordó mellkasa karcsú ellenfelére nehezedett. A cigány ereje azonban furcsamód apadni kezdett. Szédülés fogta el. A „gádzsó” nyugodtan feküdt alatta. Az utolsó, amit Django hallott, Rani kiáltása volt. Aztán minden elsötétült előtte. Benjamin érezte, hogy a férfi szorítása enyhül, ahogy a vérveszteségtől elszállt az ereje. Levegő után kapkodva felemelte a karját, nehogy az eszméletlen test súlya agyonnyomja. Letaszította magáról Djangot, majd fölétérdelt, hogy megvizsgálja sebesüléseit. Elsőként Rani érkezett a körbe, s a sáros földön úszkálva a két férfi mellé guggolt. - Megsebesült? Már azt hittem, megfojtja magát. - A lány pillantása a földön heverő késre tévedt. - Most megölhetné. Joga van hozzá. - Már megmondtam a bölcs asszonynak, hogy orvos vagyok, nem gyilkos. Hozza ide a táskámat... azt amelyiket akkor vett magához, mikor a lovamat is elrabolta. - A férfi kék szeme egy pillanatra fogva tartotta a lányét, majd elküldte, hogy teljesítse a parancsot. A feladatra összpontosított, és hasítékokat vágott a selyemsálból, hogy bekötözze Django csuklóját. A nyakán és az ágyékán ejtett sebhez már tűre és cérnára volt szüksége a táskájából. Kételkedett benne, hogy bármilyen asszony is rendelkezett volna ilyen egyszerű eszközzel ebben az egész átkozott táborban. Agata figyelte, ahogy Rani futva érkezik a táskájával. Sandor keserű kifejezéssel az asszony mellé lépett. - Tudtad, hogy győzni fog - jelentette ki a férfi. A cigányok igyekeztek lefizetni a pénzt azon keveseknek, akik Benjaminra fogadtak, hogy miután lebonyolították a fontos pénzügyi üzletet, máris zavartan bámulhassák a gádzsót, aki a legyőzött ellenfelet ápolta. - Kétlem, hogy lenne valami tiszta helyük ebben a mocsokban, de legalább friss vizet hozzon. - Azzal Benjamin egy fém flaskát nyújtott át Raninak. 190

- Folyik egy patak messze a tábortól, de koszos - felelte a lány, és már szaladt is a tartállyal. - Friss vizet - kiáltotta utána Benjamin. Mióta megfigyelte Miriam hogyan varrja össze Rigo sebét, a férfi nagy gyakorlatra tett szert a harctéri sebesülések terén Itáliában. Talán túl jó sebész voltam - mormogta maga elé, mikor kicserélte a kötést Django sebén. Vajon mennyi vért veszíthet az ember anélkül, hogy az végzetes volna? Korábbi tapasztalataiból Benjamin tudta, hogy bármi lehetséges, de többnyire attól függ, milyen szakértően tudja a sebész tamponálni a vérzést. Cicfarkkórót szórt az ártatlannak tűnő sebbe, de számított rá hogy az erek miatt a fű nem lesz elegendő az alvadáshoz. Mikor Rani végre visszaérkezett a tiszta vízzel, Benjamin már előkészítette a tűt, meg a cérnát. A férfi kitisztította a sebet, és hogy jobban lásson, utasította a lányt, hozzon fáklyát a tűztől. Aztán hozzálátott, hogy összevarrja az ereket, melyek a vért szállították. A varrat általában kitartott és begyógyult, de előfordult az ellenkezője is. Benjamin nem tehetett mást, meg kellett próbálnia. - Úgy varrja, mint egy foltozó varga a szakadt ruhát - álmélkodott Rani. A férfi felvonta szőke szemöldökét. - Meg vagyok lepve, hogy már látott ilyet. Végigmérte a lányt gyűrött szoknyájával, melynek széle a piszkos földet súrolta. - Már sok csodás dolgot láttam a vásárban, de ilyet még soha. - Rani túlságosan el volt bűvölve ahhoz, hogy megsértődjön. - Lehet, hogy ez már nem segít rajta. Sajnálom, - közölte a férfi egyszerűen. - Miért sajnálná? Django megölte volna magát - felelte a lány őszintén. - A bátyjáról van szó. Elnézést, ha rosszul feltételeztem, hogy törődik ilyen kicsinyes dolgokkal. - Django megérdemelné, már sok embert megölt. Magának viszont mostantól fogva Rasvanra kell ügyelnie. Az igazság az, hogy egyiküktől sem kaptam semmit, csak bántást tette hozzá Rani, és magas, fenyegető fivérére pillantott, aki heves szóváltást folytatott Sandorral. - Jól van. Ha a varrat megmarad, és nem emelkedik a láz, mely vörös daganatot és gennyesedést okozna, talán életben marad. - Benjamin felnézett, és tekintete Rasvan Janos gyűlöletteli pillantásával találkozott. - Még egy párbaj? - kérdezte Ranitól. - Dehogy. Maga egyértelműen győzött. Sandor nem egyezne bele. De ne veszítse szem elől Rasvant. Megbízhatatlan ember.

191

Benjamin bosszúsan felállt. - Ha Django a tisztességes testvér, Isten irgalmazzon Rasvantól! - Maga is megsebesült. A bátyám néhány helyen eltalálta. Miért kockáztatott ahelyett, hogy jól megszúrta volna? - Megfogadtam a „phuri dai” tanácsát - felelte a férfi rejtélyesen, mikor az öregasszony odasietett hozzá. - Djangonak itt a felesége, hogy ápolja. Engedd, hogy Rani megvizsgálja a sebeidet - szólt a vén boszorkány Benjamin-hoz. - Jól csináltad. - Életben marad? - Benjamin eltűnődött, vajon miért az iszonytól kérdezi ezt. Agata elmosolyodott, mintha meghallotta volna a ki nem mondott kérdését. - Igen, élni fog. - Azzal Ranihoz fordult. - A sátram mellett találsz puha ágyat, a tűz mellett pedig bort és kötéseket. - Jöjjön - parancsolta a lány, Benjaminnak. A férfi követte, túl fáradt volt ahhoz, hogy tiltakozzon, vagy tovább kérdezgesse ezeket a furcsa embereket. Benjamin lassan eszmélt a cigány tábor zsibongó hangjaira. Agata sátra a táborhely szélén állt virágzó bokrok és alacsony fenyőfák mellett. A férfi megdörzsölte a szemét, s tompa fájdalmat érzett a vállában és a karjában, ahol Django kése megsebezte. Miközben felült, összerándult. - Most maga került közel a halálhoz. Már azt hittem, le kell mondanom magamról. Egy győztesnek nem szabadna így viselkednie - csipkelődött Rani. Vero a lány mellett feküdt, arany szemével áthatóan figyelte Benjamint. A férfi zavartan pislogott rájuk. A ragyogó napfényben Rani még ravaszabbnak és piszkosabbnak látszott, mint mikor először találkoztak. Kócos fekete haját hanyagul összekötötte egy narancsszínű selyemsállal. Apró, mocskos kezével megvakarta az orrát, majd ujjait egy csomós pörkölttel teli, ütött-kopott fazékba merítette. Az étel most még gusztustalanabbnak tűnt a napfényben, mint az este. - Hogy van a vesztes? Tartanak az öltések? - kérdezte a férfi rá se hederítve korgó gyomrára. - Django életben marad - felelte Rani hányavetien. - Nem megmondta Agata? Sokan azt hiszik magáról, hogy varázsló... vagy bolond, amiért megmentette az életét. - Vállat vont, és a pörköltre mutatott. - Tessék. Tartson velem. Már biztosan éhes. Benjamin figyelte, ahogy Rani lenyalogatja mocskos ujjait, aztán ismét a kotyvalékba nyúl, és kihalászik belőle egy hatalmas, zsíros húst, melyet aztán Veronak dobott, aki csattogó, sárga fogaival elpusztította. A férfi közelebb húzódott a lányhoz és a kotyvalékhoz, melyet az 192

asztalként szolgáló, viseltes deszkalapra helyeztek. A fazék mellett nyers, barna kenyérszeletek árválkodtak. Benjamin tört belőlük, és nagyon gondosan megrágta, miközben azon töprengett, vajon bogarakat is sütöttek-e bele a gyanúsan fekete liszttel. - Mi az amit eszik? - „Feltehetően disznóhús.” - Sündisznó, még friss, csak tegnap fogtuk - felelte Rani sugárzóan. Benjamint köhögési roham kapta el, kiköpte a kenyeret, majd nyelt egyet, és zihálva lélegzett. - Sündisznót? - Igen. Sündisznót. A többi részét finom, friss csalánnal és vad fokhagymával főztük meg. - Miért is kérdeztem meg. - dünnyögte a férfi szónokian. - Van egy kis sajtjuk? Ha nincs ellenére, inkább a fazékban hagynám ezt a csemegét. - A „gádzsók” tiszta bolondok. Honnan tudja, hogy nem ízlene magának, ha soha nem is próbálta? - Először is, mert bűzlik a fokhagymától, amit nem szeretek... pedig már kóstoltam is. - Megnézem van-e sajt, addig igyon sört! - A lány egy kupa meleg löttyöt töltött a férfinak. Benjamin megtörölte a pohár szélét, kortyolt egyet, aztán egy harapás kenyeret vett a szájába. Rani egy rozoga vesszőkosárhoz ment, és átkutatta. Egy szelet mocskos kendőbe bugyolált penészes sajtot húzott elő. Miközben ásított, a csomagot a deszkára hajította, ahol az tompa puffanással landolt. A farkas éhes szemmel követte. - Úgy néz ki, mint aki egy szemet sem aludt - szólt Benjamin, miközben a lány kicsomagolta a sajtot. - Valakinek őrködnie kellett, különben Rasvan elvágta volna a torkát az éjjel. - Szoknyája alól egy tőrt rántott elő, és jellegzetes mozdulatot tett vele, mielőtt a sajt mellett az asztalba vágta. - Felváltva vigyáztunk Veroval. - Köszönettel tartozom mindkettőjüknek - hálálkodott a férfi, mikor eszébe jutott a vérszomjas Rasvan. Nekilátott, hogy lekaparja a piszkot és a penészt a sajtról, aztán tört belőle egy darabot, és megkóstolta. - Vagy én vagyok éhes, vagy a sajt ínséges - mormolta. Rani arca kivirult. - Különleges recept szerint készült. Egy teljes napig kell a kecske tejet a napon hagyni, aztán mikor megalvadt, hat hónapra lótrágyába ásni. Mikor legközelebb arra járunk, már ehetjük is. Benjaminnak azonnal elment az étvágya, de azért tovább evett abból a megfontolásból, hogy a tisztára kapart sajt még mindig jobb, mint a csalán vagy a sündisznó. Agata jelent meg a sátorban, és leült a fazék mellett. Mozdulatai kis rákokra emlékeztették Benjamint, melyek a gyarmaton futkároztak a sekély tengerparton. Az öregasszony az undorító pörköltbe nyúlt, aztán enni kezdett, ahogy az élőbb Rani. 193

Fénylő, fekete szemével a férfit fürkészte, miközben cuppantott egyet a szájával, és megtörölte a kezével. - A tanács meghozta a döntést. Legyőzted Djangot, és mert megmentetted az életét is, felajánljuk neked a tábor vendégszeretetét. Benjamin habozott, és azon tépelődött, hogyan utasítsa vissza udvariasan a meghívást. - Holnap tábort bontunk, és Franciaország déli része felé vesszük az irányt - magyarázta a vénasszony. - Oda szeretnél menni, nem? - Hogy az ördögbe... Agata vihogása félbeszakította a férfi kérdését. - „Gádzsó” mi várna rád a hadseregnél most, hogy a császár leigázta Itáliát? - Semmi - ismerte el Benjamin kurtán, de ennek ellenére égett a vágytól, hogy maga mögött hagyja a cigányokat. Pavia után búcsút mondott Pescaranak. A ravasz kis nápolyi hazafelé tartott Károly király parancsára, a fogságba ejtett Ferenc királlyal. Battaglia kétségtelenül a fejét borogatja a sok dőzsöléstől, és nem is gondol rá. - Torkig vagyok a vérontással, ha visszakapom a lovamat, amilyen gyorsan csak lehet, útnak indulok Marseillesbe. Agata szemében különös fény villant, mikor a férfira sandított. - Rasvan és Django lefoglalták a lovadat, cserébe a vásárban elpuskázott üzletért. Talán egy ideig hasznosítanád a tudásodat a táborban... közbenjárhatok az érdekedben Sandornál, és visszakaphatod a lovadat. Benjamin felháborodottan csattan fel. - Ez úgy hangzik mintha fogva tartanának, legalábbis addig, amíg Marseilles-be nem érünk. Rani ujjongva csapta össze a tenyerét, Agata pedig bólintott. A vénasszony szoknyájába törölte zsíros mancsát, s hirtelen hangos üvöltés rázkódtatta meg a tábort. - Mi az ördög ez? - ugrott fel Benjamin, s máris a fegyverét kereste. Rani arca vészesen elkomolyodott. - Rasvan egy új medvét idomít ma reggel. Gyűlölöm. Vero lehajtotta a fejét, és morogni kezdett. - Mi a jó istent csinál, amitől egy medve így ordít? - Benjamin hátán felállt a szőr. A halálos sebet kapott katonák kiáltásaihoz már hozzáedződött a harctéren, de ilyen elképesztő bömbölést még nem hallott. - Ahhoz, hogy a medvék táncoljanak a közönség előtt, előbb meg kell tanítani őket a hátsó lábukon járni - magyarázta Agata. - Magának nem lenne ínyére a látvány. - Ő azonban kisurrant a sátorból, és magára hagyta Ranit, Benjamint és a boldogtalan farkast. - Hogy tudnak a medvék úgy járni, mint az ember? - kérdezte a férfi, pedig tudta, hogy a válasz nem fog neki tetszeni.

194

- Jöjjön. Megmutatom. - A lány felállt, és sarkában a farkassal a kínzó hangok irányába sietett. Benjamin követte őket, míg meg nem érkeztek egy izzó szénmezőhöz, melyet hatalmas csoportosulás fogott közre. Rasvan, Michel és egy harmadik cigány férfi egy medvét tartott fogva az orrába akasztott láncnál fogva. Az állat hátsó lábait vastag bőrkötés fedte, hogy megvédje a fehéren izzó széntől. Mellső lábait azonban semmi nem óvta. Égett hús és szőr szaga terjengett a reggeli levegőben, miközben a medve hiába próbált először az egyik, majd a másik lábát felemelve végigfutni a szénágyon, míg végül dühösen felbőgött. Az emberek rángatni kezdték a szörnyű vadállatot az orrába fűzött láncnál fogva, hogy a hátsó lábaira kényszerítsék. Michel a szénkupac mások oldalán állt és egy csupor mézzel csalogatta a medvét. Az állat csak úgy enyhítette fájdalmát, melyet Rasvan egy hegyes lándzsával szított a húsába böködve, ha átszeli a hosszú, égő ösvényt. A medve párszor magasra emelte mellső lábát előrelendült, de aztán visszaesett és a fájdalomtól üvöltve ideoda dülöngélt. - Édes Szűzanyám, semmit sem lehet ez ellen tenni? - kérdezte Benjamin Agata-tól. Rani mellettük állt a piszok rétesek alatt arca hamuszürkévé vált. Az idős „phuri dai” filozofikusan megvonta a vállát - Mondtam neked, hogy nem lesz ínyedre a látvány. A medvéknek csak néhányszor kell átmenniük a tűzön, hogy megtanuljanak járni. Embereink mindig így idomítottak. - De ez túl fiatal még. Nézd meg, be sincs gyógyulva a seb ott, ahonnan a karmait kihúzták! - Rani elszáguldott Benjamin mellett, és kitépte a meghökkent Rasvan kezéből a lándzsát, majd a torkának szegezte. - Engedd el a medvét, testvér. Még nincs itt az ideje. Django sem akarta elkezdeni az idomítást őszig. Egy másik férfi odaugrott, hogy lefegyverezze a lányt, de Vero fenyegető morgása és csupasz, sárga fogai meghátrálásra kényszerítették. - Olyasmibe avatkozol, amihez semmi közöd. Az asszony dolga, hogy lopjon és jósoljon a tenyerekből. A medvéket a férfiak tanítják be. - Engedd el, vagy keresztül hasítalak, hogy még az orvos sem tud mégegyszer összefoltozni. Benjamin ámulva nézte a hatalmas férfi és az aprótemetű nő összecsapását, és arról áhítozott, hogy bárcsak vissza tudta volna szerezni a kardját. Aztán Rani odakiáltott neki. - Benjamin, jöjjön, tartsa szemmel Rasvant, amíg kiszabadítom a medvét! 195

Agata a férfit tanulmányozta, miközben semmi jelét nem adta annak, hogy helyesli-e a parancsot. Benjamin odasietett, és megragadta a hosszú falándzsát, majd Rasvan torkának szegezte. Rani a láncért nyúlt, és különös, sziszegő hangon a bőgő állathoz beszélt. Csodák csodájára az állat abbahagyta a heves rángatózást, és követte a lányt, majd leült mellé, mint egy szelíd háziállat. - Szükségünk van erre a medvére. Djnago öreg Feodorja senkivel sem hajlandó dolgozni, csak vele, és a „gádzsó” gondoskodott róla, hogy Django ne vihesse a medvéjét a vásárra még hónapokig. Ezzel kell kezdenem - mondta Rasvan, és kárörvendő pillantást vetett Benjaminra. Rani rá se hederített, hanem kivette a mézet Michel kezéből, s leült a medve mellé, amely dühöngő fenevadból kezes báránnyá változott, és a lány kezéből nyalogatta a mézet. - Hozd a kenőcsöt, Agata! Csúnyán megégtek a mancsai. Agata felmordult. - Majd az orvos megnézi. A táskájában egy rakás orvosság van. - Azzal Benjaminhoz fordult, és intett neki, hogy eressze le a lándzsát. Mikor Rasvan a férfira akarta vetni magát, a „phuri dai” gyilkos pillantást vetett rá, a cigány pedig káromkodva eloldalgott. - Fél talán, hogy egy sebesült medvét ápoljon? - Agata szeme merészen csillogott. - Farkast már gyógyítottam, miért ne gondoskodnék egy medvéről is? - Benjamin összeszorította a fogát, és a vénasszony után iramodott, hogy elhozza az orvosságait.

196

Tizennyolcadik fejezet

- Igazán csodálatos adomány, hogy maga így ért az állatok nyelvén - mondta Benjamin Raninak. A medvét ápolták, a lány a fájó mancsait simogatta, melytől az állat egészen megnyugodott. Rani elmosolyodott. - Gyermekkorom óta vonzom az állatokat. Agata is azt mondta, hogy ez adomány. Gyakran úgy érzem, hogy jobban megértem a farkasokat és a medvéket, mint az embereket. Bizonyára, mert jobban szeretem őket a testvéreimnél is. - A lány elhúzta a száját, mikor eszébe jutott Django, Rasvan és az a nyugtalanító hír, amit a phuri dai az anyjáról mondott. Rasvan figyelte, ahogy Rani nevetve és szemmel láthatóan tündökölve sétál a magas, aranyhajú gádzsóval. A cigányban forrt a harag. Ezt el kell mondania a bátyjának. Djano majd tudja, hogyan szedjék rendbe bajkeverő húgukat és a férfit, aki mindkettőjüket megalázta. Ha a gádzsót meggyalázta Ranit, elesnek a csinos hozománytól, melyet Michel családja adott volna! Django még mindig szédült és gyengélkedett, felesége éppen felültette, hogy megetesse, és egy hegymagasságnyi rikító párnának támasztotta, mikor Rasvan odaért a szekerükhöz. - Már figyelmeztettelek a medvével kapcsolatban. Nem tehetsz tönkre egy értékes állatot. Nem engedem, hogy fiatalokat idomíts! - mondta Django, és félresöpörte a kanalat, amit a felesége a szájához emelt. Rasvan idegei pattanásig feszültek. - A gádzsó mindkettőnket megszégyenített. Azért kezdtem a boccsal foglalkozni, mert te most nem tudod betanítani az öregebbet! - Hamarosan felkelek, és gondom lesz a medvéimre. Különben is, törődj inkább Agata kedvencével, a sárgahajú ördöggel! - Az idő sürget. Már nem csak Agata kedvence. Rani is odavan érte. Látnod kellett volna őket az előbb. Ez a fehér el fogja venni az ártatlanságát. Django összevonta a szemöldökét és káromkodott. - Rani és Michel, Sandor fia jegyesek. Hatalmas hozományt kapunk, és sógorok lévén bekerülhetünk a tanácsba is. - El kell intézni az orvost minél hamarabb. - Igen, de Sandor kijelentette, hogy szabadon járhat-kelhet a táborban, és Agata, az az átkozott vén banya is megkedvelte, óvatosnak kell lennünk. Talán ha megbetegedne, és

197

meghalna, vagy történne vele egy véletlen baleset. Mondjuk menekülés közben leesne a lóról... Adj egypár óra gondolkodási időt - mondta Django. - Fekete szeme gondolataiba merülten összeszűkült, aztán elbocsátotta Rasvant. - Hívd ide Sandort. Meg akarom vele beszélni Rani és Michel esküvőjét. Amíg a két testvér tervezgetett, Benjamin egy nagyobbacska tó felé sétált. - Ezek az ostoba marhák mi a fenéért hurcolják keresztül az erdőn a vizet főzéshez ahelyett, hogy ezen a gyönyörű helyen táboroztak volna le? - zúgolódott Benjamin. A cigányoknak csak kevés vízre volt szükségük, ugyanis nem fürödtek. - Megőrülök a viszketéstől, ha nem mosakodhatom meg - mormolta maga elé a férfi, és megszemlélte a tavacska erdős partját. Látta, hogy néhány alak egypár perccel ezelőtt állatokat terelt a vízhez, megitattak, és elmentek. Benjamin senkit sem látott a közelben. Rani Agata sátra mellett játszott a farkassal. A férfi végzett a gyors terepszemlével, és levetkőzött, közben átizzadt és vérfoltos ruháinak szaga az orrát facsarta. - Úgy bűzlök, mint azok a hitvány caraque-k. De már nem sokáig. Nadrágját és ingét a patakpartra vitte, majd a vízbe mártotta, és nekilátott, hogy kisikálja azzal a kis darab szappannal, amit orvosi táskájából vett elő. Szomorúan gondolt arra, vajon mit szólnának a nővérei, ha azt lámák, hogy egy mosónő dolgát végzi. - A fenébe, gyötör a honvágy! - De visszatérhet-e valaha is a gyarmatokra most, hogy Rigo és Miriam odaköltöztek? - Csak sorjában. Először vissza kell lopnom Averroest, és elmenekülnöm vendéglátóim szíves marasztalása elől. - Kicsavarta rongyos ruhadarabjait, aztán kiterítette néhány kőre, hogy megszáradjanak a napon. Néhány lépés után Benjamin örömmel fedezte fel, hogy a meder jócskán mélyül, így még úszni is tud. Lemosta a haját és a testét, majd a szappant kidobta a partra, és hogy elüsse az időt, arra gondolt, vajon hogyan mutatna Rani Janos, ha eltűnnének róla a piszok rétegek. Aztán elhessegette az ötletet, és a vízbe merült, hogy leöblítse magát. Rani éppen akkor ért a partra, mikor Benjamin a víz alá bukott. - A lány rémülten felkiáltott, és kétségbeesetten keresni kezdett valamit, amivel kimenthetné a férfit. Milyen őrültség vihette rá, hogy a tóba ugorjon? - Csak egy percre veszem le magáról a szemem, és máris vízbe akar fulladni! A lány előhúzta tőrét, és egy korhadt faágat kezdett csákányozni, mely a tó fölé nyúlt. Ha le tudja vágni, a bot vége szabaddá válik, amivel benyúlhat Benjaminért, és kihúzhatja, ha ismét felbukkan... ha felbukkan egyáltalán.

198

A férfi kidugta fejét a vízből, és egy hosszú, gyors csapásnyit úszott, mikor meghallotta Rani kiabálását. - Kapaszkodjon bele! A faágba. Korhadt, de remélem, kibírja. Itt van, fogja már meg - sürgette a lány, és a súlyos, szálkás törzset elszáradt leveleivel együtt Benjamin felé hajította. Mielőtt a férfi alábukhatott volna, a faág úgy eltalálta az oldalát, hogy a víz alá nyomta. Benjamin lehorzsolva, felsebezve és fulladozva ismét felbukkant néhány lábbal arrébb, mikor ismét áldozatul esett a lecsapó faágnak. - Fogja már meg, maga ostoba gádzsó! - sikoltozta Rani, és bizonytalanul imbolygott a víz szélén. Benjamin káromkodott, amikor a szálkás tölgylevelek felsértették sebesült vállát. - Vigye innen azt az átkozott gallyat! Nem úszhat az ember anélkül, hogy egy bunkósbottal le ne üssék? - Megfullad! Kapaszkodjon az ágba! Benjamin nem akart tovább vitatkozni a hisztérikus lánnyal, kockáztatni, hogy Rani leüsse, mert akkor aztán tényleg megriadna, ezért inkább mindkét kezével megragadta az ágat, és nagyot rántott rajta. Azt remélte, hogy ki tudja húzni a lány kezéből a fegyvert, de elvakultságában Rani erejét megsokszorozta a rémület. Ahelyett, hogy elengedte volna az ágat, belekapaszkodott, és sikoltva, rúgkapálva, fejjel előre a tóba zuhant. A bot súlyos vége a víz alá nyomta Ranit. Benjamin megpróbált félresiklani a leveles gallyvég elől, mely úgy csapódott a víz felszínén, mint egy dühöngő, őrült krokodil. Végül lemerült és elúszott a végzetes csapás elől. A lány után tapogatózott, de Rani olyan sok iszapot kavart fel a tó aljáról, hogy Benjamin semmit sem látott. Végre megérintett egy vékony kart, megragadta, és lefejtette a lány ujjait a fáról. Miután lefegyverezte, Benjaminnak még mindig meggyúlt a baja azzal, hogy a felszínre vigye. Apró termete ellenére Rani meglepően erős volt, éles körmeit és fogait még farkasa is megirigyelte volna. Miután a lány néhányszor mélyen a férfi kezébe és karjába karmolt, Benjaminnak végre sikerült legyőznie. Megfogta és a felszín felé tolta, de Rani ekkor a vállába mélyesztette fogait. Benjamin kidugta a fejét, és hatalmasat ordított, majd a csuromvizes lányt a sekély partra dobta, ahol az kábultan és ziláltan földetért. Rani haja úgy tapadt az arcára, mint egy gyapjúcsuklya, hosszú, fodros szoknyája pedig elfordult, és a combja köré tekeredett, levegő után kapkodott. Édes, még több levegő után. Kinyújtotta a karját, és kisimította szemébe hullott tincseit, aztán megfordult, hogy megkeresse Benjamint. Biztosan megfulladt. Felzokogott, majd rémülten felsikoltott, mikor a

199

tó közepén meglátta a férfit, aki alsó testét megfontoltan a víz alá rejtette, és mérgesen nézett rá. - Nem... nem halt meg? - hebegte a lány. - Nem, a fűzfán fütyülő rézangyalát neki, de maga mindjárt meg fog! Mi az ördögöt művelt? Ha meg akar ölni, inkább hagyta volna, hogy Django és Rasvan elvágják a torkomat első este a tűznél. - Csak meg akartam menteni az életét - felelte sértődötten Rani. Hangja zavarodottan és rémülten csengett egyszerre, miközben a vízben gázoló férfit figyelte. - Hogy esett bele? kérdezte, aztán kimászott a partra, és csavargatni kezdte a szoknyáját. Szivárványszínű festék borította el kezét, karját. Mikor haját hátravetette az arcából, fürtjei hangosan csattantak a hátán. A fenébe! - Nem estem bele. Önként ugrottam bele, hogy megfürödjék és ússzak, jobban tenné, ha maga is élne mindkét időtöltéssel. A lány aranyszeme kitágult, és sárfoltos, kicsiny arcával kétkedve bámult a férfira. Tényleg hallottam már, hogy egyes gádzsók megmossák a testüket. - A gondolattól még a hideg is kirázta. - A kutyák, a lovak és a vadállatok szoktak úszni, ha muszáj nekik, de még nem találkoztam olyan őrülttel, aki ezt szabad akaratából tette volna! A cigányok kerülik a vizet. Szerencsétlenséget hoz. Benjamin kritikusan méregette a lányt. - Akkor magának eddig hihetetlen szerencsés élete lehetett. Rani mélységesen megalázottnak érezte magát. Hogy merészeli ez az ostoba gádzsó sértegetni?! - Az életemet kockáztattam, hogy magát kimentsem, maga hálátlan nyomorult! A lány a délutáni meleg nap ellenére megborzongott, aztán feltápászkodott, és festéknyomot húzva maga után a homokban elviharzott. Mihelyt a szekeréhez ért, rögvest száraz ruhát váltott. Elgondolkodott az orvos különös szokásain, és megfordult a fejében, hogy Agata talán tévedett abban, hogy ehhez a férfihoz kösse a sorsát. Hirtelen Rasvan hangja riasztotta fel, hogy a férfi valakivel beszélgetésbe elegyedve a szekérhez közeledett. - Örülök, hogy tisztáztuk a dolgot. Apád három legjobb lova, egy vörös török szőnyeg és húsz arany. Django mihelyt tudja, kiválasztja a lovakat, de előbb megnézem Sándor ménesét, és figyelmébe ajánlom majd a leggyorsabbat. - Nagyon drága hozományt kérsz Raniért. Meglep, hogy apám beleegyezett - mondta Michel.

200

Rani dermedten hallgatta a voivode fiát. Mennyire gyűlölte ezt az ingerlékeny hangot. Hogy hozzámenjen? A lány hátán a hideg futkározott, mikor Michel szuvas fogaira, szőrtelen, sápadt, csenevész testére gondolt. Rasvan következő szavaira szíve majd kiugrott a helyéről. - A gádzsót hamarosan megöljük. - Nem tetszik ez nekem. Ha apám rájön, hogy... - Django már mindent kitervelt. Amíg a tábortűznél lakmározunk, úgy teszünk, mintha részegek volnánk. A felesége ágyba viszi, te pedig a szekér alá vonszolsz engem. Mikor mindenki nyugovóra tért, szétzúzzuk a doktor koponyáját egy bunkósbottal, az erdőbe cipeljük, és eltemetjük. Ha ellopjuk a lovát, és néhány mérfölddel arrébb kikötjük, mindenki azt fogja hinni, hogy megszökött. - De Rani farkasa vigyáz rá - tétovázott Michel. - Már régóta fenem rá a fogam, hogy megszabaduljak attól az átkozott fenevadtól. Olyan szeme van, mint az ördögnek, és egy szép napon majd mindannyiunkat felfal. Django szerzett mérget a vásárban. Mikor holdfogyatkozás lesz, Vero utoljára fog jóllakni. Rani gyorsan, mielőtt felfedezték volna, kisurrant a szekér másik végén, és szaladt, hogy megkeresse Agatát. Vero, aki vadászni volt a táboron kívül valahol, éppen akkor somfordált oda az öregasszony tűzhelyéhez, mikor Rani belépett a phuri dai sátrába. - Rasvan és Michel két nap múlva meg akarják mérgezni Verot, aztán megölni Benjamint! Mit tegyünk? - suttogta a lány a rémülettől remegve. - Holdfogyatkozáskor - morogta Agata, és az állán nőtt szőrszálakat rángatta. - Vero miatt ne aggódj! Nem fogja megenni Django mérgét. Ami pedig az aranyhajúdat illeti... - A vénasszony valami rosszban sántikált. Rani elpirult az asszony fürkésző tekintetére. - Nem az én aranyhajúm. Tulajdonképpen lehetetlen őt megérteni. Ma délután majdnem belefojtott mindkettőnket a vízbe. Abban a tóban fürdött, ahol mi az állatokat szoktuk itatni! A phuri dai nevetett. - Meg kell tanulnod néhány új szabályt, hogy életben maradj a gádzsók világában. - Még fürdeni is? - Az igazság az volt, hogy Rani ettől a gondolattól éppúgy megrémült, mint Rasvan és Django tervétől. Agata vállat vont. - Gondolkodni fogok, mit tegyünk. Még van két napunk, mielőtt a bátyáid cselekednének. - „Talán éppen te fogod megoldani a helyzetet.”

201

Michel aznap este előírás szerint elhozta a hozományt Djangonak, a ravasz Sandor pedig büszke volt, hogy megmutathatta vagyonát. Rani Janos megérte a befektetést, hiszen Agata őt jelölte ki utódjának. Ami pedig a fiát illette, Sándor nem csapta be magát. Michel gyenge jellem volt. Erős és okos asszony kellett mellé, aki irányítja. Rani figyelte, ahogy Django és Michel megpecsételik az üzletet, ezt a gyűlöletteljes szövetséget, amihez hozzáláncolták. - „Soha nem fekszem le vele.” - A gondolattól, hogy a szikár, ellenszenves férfinak adja a szüzességét, felfordult a gyomra. Aztán, mikor megérezte magán a voivode tekintetét, sötét, sűrű pilláit lesütötte, hogy leplezze idegenkedését. Benjamin a gyülekezet szélén állt, és az idegen nyelven folyó társalgást hallgatta. Django nyilvánvalóan hozzáadta Ranit a voivode fiához, a lány pedig szemmel láthatóan nem volt oda a frigyért. Benjamin Rani tündérarcán és karcsú testén legeltette a szemét, és még egyszer eltűnődött, vajon hogyan nézne ki tökéletesen kimosdatva és felöltöztetve... vagy ruhátlanul. Szomorúan elmosolyodott magán, és azt mormolta maga elé: - Istenem, túl sokáig voltam nő nélkül ahhoz, hogy egyáltalán eszembe jutott volna ilyesmi. El kell innen mennem, de azonnal! Mikor megpróbálta felderíteni a tábor környékét anélkül, hogy magára vonná a figyelmet, Benjamin nem tudott ráakadni, hová rejthették azok az átkozott Janos testvérek Averroest. Rani talán ismeri a helyet. De meg merje-e kérdezni tőle? A férfi úgy döntött, ha másnap estére sem sikerül előkerítenie a lovát, szerencsét próbál a lánynál. A csomós pörköltre gondolt, melybe sündisznókat, mókusokat és más csemegéket tettek, és amit piszkos kezükkel ettek a caraque-k. - El kell szöknöm, mielőtt belehalok a dögvészbe vagy az éhségbe. Elhaladt a tábortűz mellett kuporgó férfiak, nők és gyermekek mellett, akik nagy élvezettel falatoztak durva vasfazekaikból. Közben csontokat és hússzeleteket dobáltak a finomságokra várakozó kutyáknak. Egy kislány egy darab húson küzdött egy állattal, majd azon nyálasan és földesen bekapta. Benjamin sajtot és állott fekete kenyeret evett, amit egy kis borral öblített le. De legalább a kést és a poharat elmoshatta használat előtt. Mikor befejezte, Rani jelent meg Agata sátránál. Hát itt bujkál. A tábor közepén álló tűznél ünnepség van. Miért szomorkodik itt egyedül? - Talán mert elemészt a vágy maga után, aki most már a másé - felelt gúnyosan a férfi, aztán már meg is bánta. A lány levertnek, mégis büszkének látszott. - Bocsásson meg, Rani! Tudom, hogy nem kedveli Michelt, pedig ártalmatlan fiú. Egy olyan ijesztően erős akaratú lány, mint maga, bizonyára mindenre rá tudja venni.

202

- Nem akarok egy ártalmatlan ficsúrhoz menni. - Én igazi férfit akarok férjnek. - Aranyló szemét merészen Benjaminra emelte, ahogy az idősebb asszonyoktól látta. A férfi érezte, hogy lassan nem lesz már ura a helyzetnek. - Kérem, ne haragudjon, Rani, de elfáradtam a ma reggeli életmentésben, miközben majdnem megfulladtam. Inkább aludnék. Miért nem tart az ünneplőkkel? Ez a maga estéje. Rani perzselő tekintettel Benjaminra nézett, és megsuhogtatta szoknyáját, amitől a bokájára csatolt kis aranyharangok lágyan csilingelni kezdtek. - Aludjon jól, Benjamin! - Azzal eltűnt az éjszakában, Vero pedig némán követte. Benjamin keresett egy fekhelyet Sandor hatalmas sátrában. A hitvány kis odút Agata jelölte ki számára. A férfi összehúzta a vastag gyapjúfüggönyt, és leült. Hogy megvédje magát az éjszakai hidegtől, kiválasztotta a legkevésbé piszkos és büdös takarót, majd magára terítette. A sátor belsejét alig világította meg az egyetlen égő gyertya. Huh! Micsoda disznóól, és ráadásul még hideg is van. De a földet legalább puha fű borította. Hamarosan mély álomba merült, különös módon egyáltalán nem félt, tudta, hogy Vero kint őrködik valahol az éjszakában. Álmodott. Egy nő apró keze simogatta a testét, és fedezett fel minden egyes hajlatot rajta a mellkasát borító szőröktől le egészen a lábáig, majd mikor visszaindult, egy pillanatra elidőzött a nadrágja zárjával, ahol feszülő férfiassága szabadulás után áhítozott. Uramisten, mit tesz vele ez az éji tünemény?! Hogy néz ki? Kicsoda? Hova a pokolba kergeti? Benjamin orrlikait fokhagymás szag árasztotta el, mikor a lány közelebb hajolt és megcsókolta. - Rani? - A férfi azonnal felült, ellökte a lány kezét, amely a nadrágjánál matatott. Rani elengedte a férfi megkeményedett vágyát és átölelte a nyakát. - „Sikerülnie kell” gondolta magában. - „Ha elveszi az ártatlanságomat, feleségül kell vennie.” - Hajlékony testével Benjaminhoz simult, újra megcsókolta, miközben mellét a férfi meleg, szőrös mellkasához dörzsölte. Bizsergő fájdalom érintette meg mellbimbóit, és árasztotta el hullámokban testének alsó részét. Csodálatos volt. Benjamin csodálatos volt. A férfi lefejtette Rani kezét a nyakáról, és eltolta magától. Érezte a lány apró, kecses mellének kínzó simogatását. - Úristen, te lány, alig jegyezted el magad egy férfival, s máris egy másik ágyába bújnál ugyanazon az estén? - sziszegte Benjamin. - Azt akarod, hogy maga az öreg Sandor öljön meg? - Sandor nem fog megölni, Michel pedig túl vézna ahhoz, hogy legyőzzön. - Rani azt remélte, hogy Benjamint elragadja természetes ösztöne, míg alszik, s ő el tudja csábítani, még mielőtt igazán felébredne és rádöbbenne, mi történik. Terve, úgy látszott, csődöt mondott. 203

- Nem akarok sem érted, sem más nőért küzdeni soha többé - jelentette ki a férfi. Rani viszolygott attól, hogy Michel nyirkos keze hozzáérjen. Benjaminra vetette magát, meztelen testével hozzásimult és lázasan megvonaglott, miközben a férfi nadrágjával bajlódott. Mivel még soha nem hált senkivel, a lány nem igazán tudta, hogyan fogjon hozzá, de az állatokat már látta párzani, s úgy gondolta az emberek sem csinálhatják sokkal másként. Benjamin megkeményedett férfiassága kevés kétséget hagyott vágyai iránt. Bárcsak az éjszaka ne fordult volna olyan hidegre az évszakhoz képest, s akkor talán a férfi meztelenül aludt volna, az ő dolga most könnyebb lenne. Benjamin érezte, hogy Rani kecsesen ívelt lába ráfonódik. Mikor a lány keze ismét a nadrágjához ért, a férfi kis híján elvesztette a fejét, és elképzelte, hogy Rani barna, illatos teste a vesztébe csábítja. Milyen egyszerű lenne átadnia magát az akaratának. Isten tudja, milyen régen nem szeretkezett. Aztán a lány kócos, ébenfekete tincsei az arcába hullottak. A mosatlan haj és a fokhagyma szaga megölte testének őrült vágyait. Levegő után kapkodott, és eltaszította magától a lányt. - Rani, nem, a fenébe is, ne! Benjamin elhúzódott, s a sátor lapját keresve botorkálni kezdett a sötétben, majd mikor megtalálta, felrántotta, s a helyiséget ragyogó holdfény és áldott friss levegő öntötte el. Rani megborzongott a hidegben, miközben karjait védelmein a melle elé tette, és a sarkára ült. Benjamin elkerekedett szemeket meresztett rá. - Anyaszült meztelen vagy! - felkapta a halom rikító színű ruhát, melyet Rani a sátor bejáratánál halott, és hozzávágta a lányhoz. Öltözz fel, mielőtt halálra fagysz a hidegben, engem meg Sandor megöl. Rani szemét könnyek lepték el, sűrű, fekete szempilláival sűrűn pislogni kezdett, és magához szorította a ruháit. Egy szó nélkül felállt, kirohant Benjamin mellett az éjszakába, s maga után húzva színes szoknyáit és kendőit meg sem állt az erdőig. Vero csendben utánakullogott. Benjamin dühösen káromkodott, miközben figyelte, hogy tűnik el a fák sűrűjében. Ott lehetett a pokol, amellyel ezért a kalandért fizetett. Ha valaki meglátta, hogy Rani meztelenül, sírva rohan ki tőle, a férfi sorsa megpecsételődött. De a lány is furcsán viselkedett. Most, hogy visszautasítottak, elképzelhető, hogy a bátyjaihoz vagy a főnökhöz rohan, hogy Benjamint elképesztő hazugságokkal bemártsa náluk. A férfi csizmát húzott, magához vette a kését, összecsomagolta orvosi táskáját és azt a néhány dolgot, amit fogvatartói nem vettek el tőle. Meg kell keresnie Averrot vagy lopnia egy másik lovat, amivel elmenekülhet. A múlt éjszaka a tábor déli részén csak medvéket, ökröket és kutyákat látott. A lovakat bizonyára északon ponyvázták ki. Felkerekedett, miközben a

204

ragyogó teliholdat szidta, és északi irányban bevetette magát a sűrűbe, mely a sátrakat és a szekereket övezte. Amíg Benjamin kóborolt, Rani igyekezett megnyugodni, öklével megdörzsölte a szemét, hogy letörölje a megalázottság könnyeit. Mikor lecsillapodott, megborzongott az éjszakai hidegtől. Éles gallyak és szúrós, száraz levelek bökdöstek puha fenekét. Vacogva felült, és öltözni kezdett. - Agatához megyek, Vero, és szerelmi bájitalt kérek tőle. - A farkas furcsa szemeket meresztett rá, tekintete világított a sötétben. - Ne nézz így rám! A phuri dai majd segít. Nincs más választásom. Rani a késői óra ellenére is tökéletesen ébren találta Agatát, mintha az asszony várta volna látogatóját. A sátor előtt pislákoló tűz előtt ült, s fejének egy hirtelen mozdulatával intett a lánynak, hogy csatlakozzon hozzá. - Már ágyban lenne a helyed - állapította meg ellentmondást nem tűrő hangon a boszorkány, figyelmét nem kerülte el Rani könnyáztatta arca és rendetlen ruházata. - A többi szoknyádat valaki biztosan megtalálja majd reggel mondta a vénasszony, és megpiszkálta a parazsat. Rani meglepetten sóhajtott fel. - Honnan tudsz mindent. - Megvan a módszerem. A kérdés most az, hogy most mihez kezdesz? - Én... én nem... Benjamin nem... - Szavai elakadtak szégyenében. Rani felszegte a fejét, aranyló szemei szenvedélyese csillogtak. - Csinálsz nekem valami szerelmi bájitalt? - hadarta egy szuszra. Aztán még a lélegzetét is visszatartotta. Agata felnevetett, és rongyos ruhája számtalan zsebének egyikéből egy kis barna fiolát húzott elő. - Ez majd segít. Szórd a borába, és győződj meg róla, hogy kiigya mindet. Rani remegő ujjakkal nyúlt az üvegcséért. - Mi van benne? Agata ismét felnevetett ezúttal hangosan. - Emlékszel, amikor a múlt héten véreztél? Mikor a lány bólintott, a phuri dai folytatta. - Az egyik ruhádról lekapartam a száradt vért, és finom porrá törtem. Az anyaméh vére a legerősebb szerelmi bájital a férfi számára... az igazi férfi számára. Csak akkor használ. - Gondolod, hogy nekem ő az igazi, Agata? Mielőtt az asszony válaszolhatott volna, hangos kiáltás hasított az éjszakába. Aztán néma csend lett. A phuri dai nyugodtan felállt és Ranihoz fordult: - Menj gyorsan az erdőbe a lovakhoz! Benjaminnak szüksége van rád. Tudod, merre találod a lovát. Vidd oda neki! - Rani megölelte Agatát, aztán a sűrűbe szaladt, ahol Django a zsákmányolt lovakat tartotta. Benjamin a cigány eszméletlen arcát nézte. Homlokából a jobb oldalon vér szivárgott. A seb nem volt komoly, de rettenetesen fog fájni, ha az őr magához tér. - Átkozott balszerencse, hogy ez az állat rám ugrott a sötétben - morogta a férfi, miközben a kövér, súlyos testet egy 205

hatalmas kő mögé vonszolta. A riadt sikoltásra senki sem felelt, de Benjamin tudta, hogy sürgősen meg kell találnia Averroest. Hol a pokolban lehetnek a lovak? Úgy tűnt mintha már órák óta bolyongana. Hirtelen egy őr bukkant fel a fenyvesben, Benjamin futásnak eredt aztán mikor meghallotta a fogcsikorgató káromkodást elővette a kését Michel és Rasvan előugrottak az árnyékből. A fiatalabbik ormótlan, rozsdás puskát szegezett rá, Rasvan pedig vigyorogva és ujjongva előrántotta tőrét - Lődd le a gádzsót, ha megmoccan - utasította Rasvan Michelt -, de csak a lábára vagy a karjára célozz! - Vigyázz, nehogy magadat találd el azzal az ősrégi fegyverrel! - felelte Benjamin. Szűzanyám, ha az a monstrum elsül, valószínűleg mindnyájunkat megöl. Rasvan előrelépett és a késéért nyúlt. Benjamin a másodperc egy töredékéig az esélyeit latolgatta, miközben jól tudta, hogy ellenfele feszülten figyeli. Nem fog földbe gyökerezett lábbal állni és hagyni, hogy egy caraque feldarabolja, mint egy sült libát. Leejtette a táskáját a földre, és káromkodva lehajolt éne, aztán rávetette magát Rasvanra, ügyelve arra, hogy a férfit pajzsként maga előtt tartsa Michel puskájával szemben. A fiatal férfi tétovázott. Ketten egymásnak estek, mindegye a másik kést markoló kezét szorongatta. Michel pedig célzott. Ekkor hirtelen lódobogás rázta fel az erdőt. Két hatalmas paripa vágtatott elő, nyomukban Veroval. Rani fehér kancájának véknyába mélyesztette sarkát, feje fölé emelte a tölgyfa fütyköst, meglóbálta és leterítette vele Michelt. A robusztus bunkósbot elégedett csattanással vágódott a férfi koponyájának, Michel pedig a sáros, puha földre zuhant. Rani megfordított a kancát, most Rasvant vette célba, aki éppen Benjamin fölé kerekedett, miközben a két férfi a sárban hempergett. Rasvan kése iszonyatosan közel került Benjamin torkához. - Vero! - adta ki a parancsot Rani. A hatalmas farkas a cigányra vetette magát, és fogait a karjába mélyesztette. A férfi egy pillanatra megdermedt, Rani pedig lecsapott a fejére a bottal, és Rasvan ájultan omlott az aranyhajúra. Vero a férfi karjába csimpaszkodott, és ráncigálni kezdte Benjaminról. - Hagyd ott! Siessünk! Itt a lovad. El kell tűnnünk innen, mielőtt az egész tábor a sarkunkban lesz! - kiáltotta Rani. Benjamin félrelökte a lány eszméletlen bátyját, a táskája után kapott és felállt. Elkapta Averroes gyeplőjét Ranitól, és felpattant a hátára. Őrült vágtába kezdtek az éjszakában, két lovas és egy óriási farkas. A fogyó hold megvilágította az erdő kanyargó ösvényét.

206

207

Tizenkilencedik fejezet

Addig vágtáztak, míg a hold le nem nyugodott, s a koromfekete éjszaka és a kanyargó ösvény veszélyeztetni nem kezdte a lovakat. Akkor megálltak az út mellett. - Nem hiszem, hogy követnének - mondta Benjamin. - A fejemet teszem rá, ugyanis elkötöttem és szélnek eresztettem az összes lovat, mielőtt a keresésedre indultam. Mire újra befogják őket, fogalmuk sem lesz, merre keressenek. - Jó ötlet volt visszafordulni a Marseille-be vezető útról Versilles felé, de honnan az ördögből tudod, hogy a helyes ösvényen vagyunk? Rani elmosolyodott, a férfi azonban ezt nem látta a sötétben. - Azért, mert a cigányok nem tudnak olvasni és írni a fehérek nyelvén, még nem jelenti azt, hogy tudatlanok is. Megvannak a magunk jelzései, melyet Szicíliától a Balti-tengerig minden egyes útkereszteződésnél otthagytunk. Minden cigány törzs megjelöli az útvonalat azok számára, akik követni akarják. - Már hallottam ilyesmiről, de nem hittem benne... mostanáig. - Leszálltak a lóról. Benjamin Averroes gyeplőjével a kezében leült egy kőre, és a lányt meg a farkasát figyelte. A csillagok fénye megvilágította Rani karcsú alakját. Mihez kezdjen vele? - Rátámadtál a testvéredre és a jegyesedre, hogy engem megmentsél. Miért kockáztattál ilyen sokat? Visszamehetsz még hozzájuk? - Nem. A kriss gyors és iszonyú ítéletet hozna ellenem, ha fognának - mondta komolyan a lány, de aztán az arca felragyogott, és hozzátette: - Persze soha nem fognak elkapni. Te és Vero majd vigyáztok rám. - Mikor Benjamin nem felelt, a lány folytatta: - Húzódjunk a kövek mögé, és aludjunk néhány órát. Vero majd őrködik. A férfi mi egyebet tehetett volna, mint beleegyezett. Mielőtt ki nem világosodik, úgysem mehetnek tovább. Csak legalább az este ne lenne ilyen hűvös. Nem volt se takarójuk, de még nyergük sem. Sietségében, hogy lovakat lopjon és szétkergesse a ménest, Raninak arra sem jutott ideje, hogy a legszükségesebbeket összeszedje. Miközben Benjamin a jövőn töprengett, Rani megrángatta a kezét, és lehúzta maga mellé a kövek közötti puha fűre. - Gyere, a testünk majd melegen tart bennünket, ha összebújunk. Akkor el tudunk aludni. Ahhoz a számon kell vennem a levegőt, hogy ne érezzem a szagodat, gondolta Benjamin zordan, de azért lefeküdt, és az oldalára fordult. Mielőtt tiltakozhatott volna, Rani átölelte a sötétben, és hozzásimult. Úgy feküdtek egymás mellett, mint két kanál, miközben a lány

208

hajtincsei Benjamin arcát cirógatták. Rani hamarosan álomba merült, de a férfi csak forgolódott, és természetellenes szögben kicsavarta a fejét, hogy ne érezze a lány kellemetlen szagát. Igyekezett nem becsukni a száját, és megfogadta, hogy reggel akkor is megfürdeti Ranit, ha vízbe kell fullasztania! Benjamin arra ébredt, hogy a tavaszi napsugarak teljes erővel az arcára sütnek. Pislogott néhányat, aztán a hátára fordult és felült. Ranit sehol sem látta. Mikor fejét ide-oda forgatta utána és a farkas után, éles fájdalom hasított a nyakába, mintha satuba szorították volna. Megdörzsölte a tarkóját, felállt, és Averroes-hoz sétált, Rani kancáját és Verot mintha a föld nyelte volna el. Benjamint a megkönnyebbülés és az aggodalom különös keveréke járta át. Mihez kezdjen ezzel a kis bitanggal Marseille-ben? Csak nem kerekedett fel, és hagyta itt? - Hova mehetett egyedül? - Az átkozott farkas mindenhol feltűnést kelt és még a végén bajt hoz rájuk. Aztán szomorúan elvigyorodott, mikor eszébe jutott, hogy Rani önmagában is képes elérni, hogy a legszelídebb emberből is ádáz gyilkos váljon - Benjamin gyomra éhesen megkordult, amiről máris arra gondolt, milyen régen nem evett már semmit. - Uramisten, most még egy hamuba sült sündisznószelet is jólesne. A gyarmatokon a tainók megtanították rá, hogyan kell halászni és vadászni, de most nem volt más nála, mint egy kés, ez a száraz, sík vidék pedig egyáltalán nem hasonlított a buja dzsungelhez, ahol hemzsegtek a vadak, és halakkal teli patakod száguldoztak. Benjaminnak fogalma sem volt róla, hol lehetnek. Talán valahol Versilles közelében... Hirtelen rádöbbent, hogy árva vasuk sincs. Csak az orvosi felszerelések és a gyógyfüvek. Talán el tudja cserélni a táskát kenyérre és sajtra. Töprengését az ugrálva közeledő Vero szakította félbe, akit nem sokkal utána Rani követett. A lány kecsesen leugrott a lóról, aztán magasra emelt egy csirkét és egy zsákot. - Hoztam egy kis elemózsiát, amiből megreggelizhetünk - közölte diadalmasan. Gyorsan letérdelt, és már kopasztotta is az állatot. Benjamin nem tudta, fellélegezzen-e, hogy újra biztonságban látja a lányt, vagy lehordja, amiért elment. - Honnan vetted a csirkét? - Benjamin kicsomagolta a zsákot, amelyben egy flaska bort és egy egész kenyeret talált. Gyorsan leltárba vette a lány feltűnő fülbevalóit, karkötőit és nyakláncait, de nem látta, hogy valami is hiányzott volna. - Odaadtad valamelyik ékszeredet az ételért? Rani gúnyosan felcsattant. - Az ékszer a cigány legértékesebb tulajdona. Soha nem válik meg tőle. Találtam egy parasztházat, ahol a lusta, kövér gazdasszony még szunyókált ahelyett, hogy a tyúkokat etette volna.

209

- Elloptad a tyúkot... egy élő tyúkot? A kotkodácsolásával a nyakadra hozhattad volna az egész házat, és csak a jó ég tudja, hogy még kit! - Ne játszd az ostoba gádzsót. Megfogtam és kitekertem a nyakát, hogy meg se nyikkant vetette oda Rani hetykén. - Hát a kenyér meg a bor? - Benjamin tudta, hogy ez a válasz még kevésbé lesz szívderítő. - A boroskancsó a kútban volt felakasztva. A cipót a konyhából csentem el, amíg a gazdasszony és a férje horkolt. A morzsák odacsalták a tyúkokat. - Rani már meg is kopasztotta a szerencsétlen párát, és hozzálátott, hogy kibelezze a késével. - Hajmeresztőén... gyakorlatias vagy - ismerte el Benjamin kelletlenül. - Ne töröld fel a földről az összes piszkot a szárnyassal! Keresnünk kell vizet, hogy lemossuk róla a vért, belőtt megsütjük. - Mi ez a rögeszme nálad a vízzel? - kérdezte ingerülten a lány. A vér ízesíti a húst. Azt már nem is várom, hogy még tüzet is tudj rakni, mivel gazdag ember házában nevelkedtél, a kandallóban mindig lobogtak a lángok... - Indiában nevelkedtem, a szigeteken. Tudok vadászni és tüzet rakni, mint bármelyik cigány. - A férfi gúnyosan megnyomta az utolsó szót, miközben a csomagjaihoz lépett, és előhúzta belőle a tűzszerszámot. - Keressetek Veroval egy patakot vagy tavat, amíg én megrakom a tüzet. Rani motyogott valamit cigány nyelven, a kibelezett állatot a férfi lába elé dobta, és méltóságteljesen elsétált. Vero félóra múltán rábukkant egy kicsiny patakra egymérföldnyire a táborhelyüktől. A víz lomhán és sekélyen csörgedezett benne, de Rani úgy gondolta, ez is megteszi. Legalább Benjamin nem tudott benne úszni. A lányt kirázta a hideg, mikor eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg a vízzel, aztán elindult, hogy jelentést tegyen a férfinál. Legnagyobb meglepetésére a tűz már égett Benjamin követte Rani útbaigazítását, és a patakhoz vágtatott a csirkével. Mikor visszatért a vértől, belső részektől és egyéb piszoktól gondosan megtisztogatott tetemmel, Rani két, villa alakú faágat tűzött a tűz ellenkező oldalára. A lány az állatért nyújtotta a kezét, hogy egy fűzfa nyársra húzza. - Még csak az kéne, nem akarom, hogy újra összepiszkold vérrel és sárral. Add ide az ágat! - Rani az égre emelte tekintetét, aztán engedelmeskedett. Benjamin megsütötte a húst, aztán nézte, ahogy Rani elveszi a részét, beleharap és mohón rágni kezdi, miközben ujjairól nyalogatja a zsírt. - Huh! Ez a bor förtelmes. A lány vállat vont, a kenyér utolsó darabjaival megtörölte az arcát, aztán bekapta. - Én mindet megittam. Nekem ízlett, nem úgy mint lordságodnak. 210

Benjamin erre nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. - Meglehetősen barátságtalan voltam veled, pedig te az életedet és a karodat kockáztattad, hogy lakomát rendezz nekem. Nagyra értékelem az igyekezetedet, Rani. Milyen messzire vagyunk Versilles-tól? Vagy ezt talán a te cigány térképeid nem tudják megmondani? - De még mennyire, hogy meg tudják! Délutánra odaérünk A főtéri piac hemzseg az árusoktól, tele van gyümölccsel, hússal... - Nincs több lopás - szakította félbe Benjamin. - Ezt megtehetted itt vidéken, de a városban könnyen rajtakaphatnak és levágják a karodat. Van néhány dolog, amit elcserélhetünk ételre, vagy ha nem túl bizalomgerjesztő megjelenésemet visszataszítónak találnák a jó polgárok, az orvosságaimmal még mindig kezelhetem őket néhány fillérért. - Nálam van arzén, megmérgezhetnénk egypár ember, csak egy egész pici adaggal, te pedig utána meggyógyítanád őket. - Nem! - Benjamin dühösen felugrott, és a hajába túrt. - Orvos vagyok. Nem okozok szenvedést az embereknek csak azért, hogy utána hasznot húzzak a gyógyításukból. Rani nyugtalanul harapdálta az ajkát. - Bárcsak fiatalabb lennék, akkor újra megkeresztelkedhetnék. Az mindig hoz egy kis pénzt a konyhára. Benjamin elsápadt, és lerogyott a lány mellé. - Megkeresztelkedni újra? Rani felnevetett, de aztán arcára fagyott a mosoly a férfi nyilvánvaló szörnyülködése láttán. - Trükk az egész. Amikor egy gyereket megkeresztelnek a templomban, a nagyszülők ünnepséget rendeznek, és ajándékot adnak a kicsinek. Kilencéves voltam, mikor utoljára megkereszteltek. Koromhoz képest kisebbnek látszottam és meg tudtam játszani, hogy fiatalabb vagyok - magyarázta Rani büszkén, mintha Benjamint ez érdekelte volna. - Rani, hányszor kereszteltek meg? - A férfi az elhagyatott ösvényt figyelte, és várta, mikor tűnik fel a Szentszék, hogy lecsapjon rájuk. A lány egy pillanatig az ujján számolt, aztán így szólt: - Hétszer, de az első kettőnél még túl fiatal voltam, hogy emlékezzem rá. Benjamin cifra káromkodásban tört ki, mely még egy marseille-i halkereskedő arcára is elismerő mosolyt csalt volna. - Ezt soha, de soha ne ejtsd ki még egyszer a szádon. Még azt se, hogy egyáltalán megkereszteltek! - Ennyire vallásos vagy? Nem hittem volna - mondta meglepetten a lány. - Nem! Ennek semmi köze az én hitemhez. A keresztség főbenjáró bűnt jelent. Az inkvizíció... hallottál egyáltalán a Szentszékről? - Rani tétován bólintott, mire a férfi folytatta - Az inkvizíció eretnekséggel vádolna, és átadna a hatóságotoknak, hogy máglyán égessenek el. 211

- A keresztények igazán nagy feneket kerítenek a vallási ostobaságoknak. - Tudom. A nagyszüleimet áruló júdeaiként égették el, a szüleim pedig Spanyolországból Indiába menekültek. Marseille-ben én zsidónak számítok, de ha hazatérek, ismét keresztény leszek, ha addig el nem vágják a torkomat. Neked pedig abba kell hagynod, hogy ilyen veszélyes és vad dolgokról fecsegj! Ígérd meg, hogy többet nem hozod szóba! - Benjamin szeme Rani tekintetébe fúródott, míg a lány esküjére várt. - Persze, persze. Különben is már túl öreg vagyok hozzá. - A lány újjáéledt érdeklődéssel vizsgálta a férfit. - Tehát zsidó vagy. Hallottam néhány furcsa dolgot... - Elhallgatott, tekintete Benjamin ágyékára vándorolt. - Kíváncsi kis macska vagy, ugye? - nevetett a férfi. - Elgondolkozhatsz rajta, míg Versilles-ba érünk. Én pedig kisütöm, hogyan jussunk pénzhez, hogy tiszta ágyat vehessünk és mosakodhassunk. - Fürödni? - kiáltott fel Rani rémülten, mint aki máris elmenekülne. - Fürödni - felelte Benjamin ellentmondást nem tűrő hangon. - Különben az istállóban alszol a lovakkal. A lovakkal! Hát persze, hogy nem gondoltam erre?! Rani hallgatólagosan beleegyezett. - A fehér kancát el tudjuk adni jó áron. - Benjamin szünetet tartott. - Persze, csak ha nem nőtt úgy a szívedhez, mint egy háziállat. Rani vállat vont. - Azért loptam el Djangotól, mert tudtam, hogy ez a leggyorsabb. - A lány felugrott. - Jobb ötletem van. Versenyezni fogok! Az ostoba gádzsók fogadnak, én meg megkopasztom őket. Nagyon jó lovas vagyok. - Kitörheted a nyakad. Különben sincs rá semmi biztosíték, hogy te nyersz. Nem számít, milyen gyors a kancád, mindig akadhat még egy nálad is gyorsabb, és akkor miből fizetjük ki a fogadókat? Rani elszontyolodva felsóhajtott. - Nem törném ki a nyakam, és nem is veszítenék, de talán igazad van. A ló szép kis summát ér... és bármikor visszalophatom, ha el akarjuk hagyni Versilles-t! Most Benjaminon volt a sor, hogy az égre emelje tekintetét..., káromkodjon... és káromkodjon. Egy forgalmas sörfőzde fölött béreltek szobát. A helyiség sivár volt, szegényesen rendezték be keskeny ággyal, két, hasadozott székkel és egy kis asztallal, de tiszta ágyneműt kaptak, és olcsón hozzájutottak. Óvatosan kellett gazdálkodniuk a pénzből, amit a kancáért kaptak, ha

212

ebből akartak átkelni a Marseille-be vezető hegyeken. De aztán mi lesz Ranival? A koszos kis manó nem tágított Benjamin mellől. Le kell törnie a kedvét, amilyen gyorsan csak lehet. A lány körbesétált a szobában, és végigfuttatta ujjait a szétvagdalt asztaltetőn. Végül megfordult, vágyakozó pillantást vetett az ágy felé, és fellázadva kijelentette: - Nem tudom megtenni. - Vékony karját karcsú csípőjére tette, és várta, hogy a férfi visszatáncoljon. Benjamin egyszerűen vállat vont. - Nem fogod átitatni a tiszta ágyneműt orrfacsaró szagoddal. Nézd, még fésűt is vettem neked. Ha megmostuk a hajadat, talán ki tudjuk bontani ezt a loboncot. Rani a szoba egyik ablakához lépett. A táblák nyitva voltak, a lemenő nap utolsó sugarai bevilágítottak a helyiségbe. - Legalább azt a ruhát add ide, amit nekem vettünk. Végül is az én lovamat adtuk el. - A bátyád lovát, amit te elloptál tőle, azonkívül beleegyeztél. Nem engedem, hogy a koszos kis testeddel bemocskold ezt a csinos holmit. - Benjamin mint valami mézesmadzagot, úgy emelte magasra az egyszerű, fehér parasztinget és a sárga szoknyát. - Jól fog illeni a szemem színéhez és a fekete hajamhoz - kényeskedett a lány. - És a sötét bőrödhöz, ha megfürödtél. - A férfi a szoba közepén terpeszkedő, hatalmas, kör alakú kádra mutatott. Az ágyra terített hosszú törülköző mellett egy szappan mutogatta magát, melyet a vásárban vettek. Benjamin felkapta, és dobálni kezdte egyik kezéből a másikba. Persze nem vagyok benne biztos, hogy egész Versille-ben van elég szappan és víz ahhoz, hogy te tiszta legyél. - Ez esetben ne fáraszd magad! Nem fogok belefeküdni ebbe az ördögi szerkezetbe. Inkább az istállóban alszom Veroval és Averroes-val. - Helyes. Akkor elhasználom az összes vizet, ugyanis én tiszta akarok lenni. - Azzal Benjamin már át is húzta a fején az inget. - Tegnap már fürödtél. Beteg leszel és meghalsz! - Mivel orvos vagyok, megkockáztatom. Menj le a fogadóba, és rendeld meg a vacsoránkat a vendéglős feleségénél. Mindjárt megyek én is. - A férfi megvárta, míg Rani dühösen kiviharzik a szobából, majd levetette a nadrágját is. Miközben beszappanozva feküdt a kádban, a vadóc lányon járt az esze. Rani hegyes, barna bimbójú melle és karcsú csípője jelent meg a szeme előtt. Maga elé képzelte tisztán, ahogy a vízcseppek legördülnek törékeny testén. Benjamin káromkodott, aztán felült, és erőteljesen sikálni kezdte magát. - Mielőtt elérjük Isaac Torres házát, ki kell találnom, hogyan gondoskodjak róla, s hogyan szabaduljak meg ettől a bajkeverőtől!

213

Benjamin úgy érezte, újjászületett, mikor tiszta inget és nadrágot váltott. - Legalább nem néznek többé rongyos csavargónak. - Ahogy a fogadó rozoga lépcsőin ment lefelé, hallotta, hogy Rani élénk vitát folytat a vendéglős feleségével. A lány bozontos haja a vállára omlott, miközben apró öklével a masszív tölgyfa asztalt verte. Az idős asszony terjedelmes hátsó felét mutatva a lánynak, dühösen megfordult, és peckesen elsétált, Rani pedig önelégülten vigyorgott. - Miféle őrültséget csináltál már megint? Rani elengedte a füle mellett a sértést. - Ez az öreg tehén a legízetlenebb pörköltet küldte ki nekem. Megmondtam a fiúnak, hogy vigye vissza. Meghagytam, hogy jól fűszerezzék be fokhagymával. - Nincs fokhagyma, így is eléggé bűzlesz tőle, - Benjamin azonnal a konyhába sietett, és utasította a fogadósnét, hogy fokhagyma nélkül hozza a pörköltet. Mikorra visszaért az asztalhoz, a fiú már ott is volt egy tányér sülttel, sárgarépával és vöröshagymával. Egyszerű étel volt, de tápláló, tiszta és frissen főzött zöldségekből készítették. - Ízetlen - közölte Rani. Benjamin arra a keleti fűszerre gondolt, amit bácsikája szerzett be keletről, és elmosolyodott. - Egy nap talán igazi csemegét adok neked. Úgy hívják, curry. Benjamin állta a szavát, és nem engedte, hogy Rani az ágyban aludjon. De Rani sem hátrált meg, és ígéretéhez híven az istállóban tért nyugovóra Vero és a férfi lova mellett. Benjamin hajnalban Rani keresésére indult, hogy útra keljenek, mielőtt valaki a nyomukra bukkanna Sandor táborából. A lányt azonban nem találta az istállóban, csak Verot. - Hova tűnt már megint az az átkozott kis gazdád? - kérdezte a férfi haragosan a farkastól, majd egy ütött-kopott nyerget, amit a vásárban kialkudott, Averroes hátára rakott, és hozzákötözte orvosi táskáját egyre apadó élelmiszerkészletükkel együtt. Ez bizony nem lesz elég arra, hogy keresztüljussunk az Alpokon, gondolta a férfi. Viszont vett egy erős pallost és egy számszeríjat, hozzá pedig egy tegez nyílvesszőt. Most már tudott apróvadra vadászni. Reméljük, nem felejtettem el a lövész tudományomat, különben éhezni fogunk - mondta bánatosan a lónak. - Nem fogunk éhezni - szólalt meg Rani. Az istállóajtóban állt, és a levegőbe dobott egy csilingelő bőrerszényt, majd ügyesen elkapta. - Meg se kérdem, honnan van. Gyere, hagyjuk el a város, mielőtt mindkettőnket megcsonkítanak az enyves kezed miatt.

214

Benjamin kivezette Averroes-t a karámbol, és felpattant a nyeregbe. Vero utánakoslatott. Ekkor éles kiáltás hallatszott az utcáról. - Ott van, az a piszkos zingar lopta el az erszényemet! Fogják meg! Benjamin felültette Ranit a nyeregbe, és megsarkantyúzta a lovat, amelyet a farkas száguldva követett. Köveket dobáló csőcselék zúdult a szűk, kanyargós utcákba, átkozódtak, és üldözőbe vették őket. - Imádkozz, hogy a reggeli váltás még aludjon a kapuknál, különben zálogba adhatjuk a karjainkat ostoba csínyed miatt - kiáltotta Benjamin a lánynak. A cigányok szerencséje nem hagyta el őket, ugyanis a kapu tényleg nyitva volt, s éppen egy nyers gyapjúval megrakott kordé hajtott át rajta. Averroes könnyedén átugrotta, Vero pedig kikerülte. A meghökkent őr csodálkozva bámulta a csodálatos, repülő paripát, melynek nyomában egy farkas vágtatott. Néhány mérföld után Benjamin visszafogta a lovat, de még mentek egy darabig, mielőtt végleg megbizonyosodott róla, hogy biztonságban vannak. Rani lecsúszott a nyeregből, és fölöttébb izgatottan figyelte a száját összeszorító Benjamint. - Honnan sejthettem volna, hogy az a részeg hájtömeg hiányolni fog egypár aranyat? A zsebéből vettem ki, és még csak a szeme se rebbent, úgy leitta magát. Mikor rájött, hogy nincs meg a pénze, csak azért vádolt engem, mert cigány vagyok. - Ez már nyilvánvalóan elegendő indok - mondta keserűién Benjamin. - Pihenünk, megitatjuk Averroes-t, aztán újra felkerekedünk. - A férfi az ösvény mellett csörgedező patakhoz sétált, vizet mert a kezébe, ivott és hagyta, hogy a ló is csillapítsa szomját. Rani a kis folyam mellett sétált, míg Vero mohón lefetyelt. Körülbelül negyedórát pihentek, mikor Benjamin ismét nyeregbe szállt. - Ideje indulni. Rani fürgén talpra ugrott, és kinyújtotta a karját, hogy felszálljon Averroes-ra, de Benjamin a fejét rázva elhessegette. - Túl meleg van, ahogy mögöttem ülsz, már a szagodat sem bírom elviselni, különben Averroes sem, pedig neki kell vinnie. - Mit akarsz tőlem, hogy gyalogoljak? - Fején találtad a szöget. - Benjamin visszafordította az útra a lovat, és lassan elindult a hegyek felé. Rani köpött egyet, Vero pedig furcsán pislogott. - Te adtad el a lovamat! És nem engedted, hogy visszalopjam! Benjamin, te gádzsó gazember, te szoknyavadász korcs, te... - Fogd be a szád, vagy azt is tisztára mosom, nem csak téged - parancsolta a férfi, mintha csak társalogna. - Gyere, keressünk egy patakot, amelyik elég nagy ahhoz, hogy beszennyezhessük a testeddel. Utána felülhetsz. Raninak megfordult a fejében, hogy felfalatja Veroval ezt a gonosz szörnyeteget. Körülnézett a síkságon. Mögötte feküdt a város, ahol lopásért levágnák a karját. Előtte terült 215

el az Alpok-Marseille, Benjamin otthona. Meztelen lábával a port taposva a ló után kezdett cammogni. A farkas hűtlenül Averroes mellé csapódott. Amikor a lemenő nap a horizonton a hófödte csúcsok fölé ért, Benjamin megállította a lovat egy fenyő- és diófa csalitos árnyékában. Az út mellett egy patakocska torkollott egy nagyobb folyamba, mely a fák mögött kicsiny, hívogató tóvá duzzadt. A férfi visszanézett Ranira, akit izzadtság és por borított. Egész délután a poroszkáló ló után baktatott, berzenkedett ugyan, de kitartott. Benjamin csodálta az állhatatosságát, és azon gondolkodott, hogyan tudná rávenni, hogy megfürödjön. A múlt éjjel a fogadóban attól félt, hogy Rani sikoltozni kezd, és rájuk hozza az őrséget, ezért nem merte kényszeríteni. De most már nem bírt vele egy helyen megmaradni. Marseille-be pedig nem sétálhattak be csak úgy. Lehull az első hó mielőtt átkelnének az Alpokon! Benjamin figyelte, hogy a farkas ösztönösen a vízhez somfordál, a levegőbe szimatol, aztán lehajtja a fejét és inni kezd. A férfi leszállt a nyeregből, és a tópartra vezette a lovat, majd lemálházta, miközben Averroes csillapította a szomját. - Kezdhetsz tüzet rakni - mondta a férfi Raninak, és odadobta neki a nyeregtáskát, amiben a tűzszerszám volt. A lány mormogott valamit cigányul, ami csakis egy durva káromkodás lehetett, aztán munkához látott. Benjamin elővette a bort, egy hatalmas, kérges, fekete cipót, egy kerek sajtot és egy óriási fürt szőlőt, amely kissé megfonnyadt a hosszú utazástól a forró napon. Rani szeme az ételre tapadt, és Benjamin hallotta, hogy a lánynak megkordul a gyomra. Elmosolyodott. - Ha enni akarsz, előbb meg kell fürdened. - Miért akarsz megölni? Úgy hálálod meg, hogy megmentettem a nyomorúságos életedet, hogy meghűtesz? Mindjárt lemegy a nap, és meg fogok fázni - könyörgött Rani, miközben a férfi egyre közelebb jött hozzá. - Ezért rakattam veled tüzet. Még soká sötétedik, és meleg napunk volt. Nem fogsz megfázni. - Akkor megfulladok! Nem tudok úszni. - Én tudok. Nem engedem, hogy elmerülj, Rani. - Benjamin kinyújtotta a karját, hogy felsegítse. A lány csökönyösen a fejét rázta, és hátrálni kezdett, el is szaladt volna, ha Benjamin meg nem állítja. Egyetlen hosszú lépéssel máris mellette termett, átölelte a derekát, és karjába vette - Jézusom, hogy bűzlesz!

216

Rani karmolni és csapkodni kezdett, rugdalt, mint egy cséphadaró, forgolódott, hogy kiszabadítsa magát, majd Veroig szólt, hogy támadja meg a férfit. A hűtlen kutya felütötte a fejét, és csodálkozva figyelte a különös jelenetet. Benjamin gyorsan elkapta a lány karmoló ujjait, majd a vállára vette, és a fenekére csapott. - Ha kikaparod a szemem, hogyan vigyelek el Marseille-be? - kérdezte dühösen, és a tó felé indult. Rani felsikított, mikor Benjamin a sekély vízbe hajította, és megpróbálta megvetni a lábát a süppedős homokon, miközben köhögött és mérgesen csapkodott. A férfi sietve levetette csizmáját, lehúzta nadrágját, és kibújt az ingéből. Rani csuromvizesen és kétségbeesetten állt a derékig érő vízben, mint egy eláztatott kismacska. Aztán elbűvölten jártatta szemét a férfi ismeretlen, ragyogóan karcsú, meztelen testén. Benjamin mellkasának szőke szőrzete nyílegyenesen húzódott lefelé lapos hasáig, hogy aztán férfiassága környékét ismét sűrűn nője be. A lány tekintete kíváncsian itta be a látványt. A mese a zsidókról tehát igaz. Mielőtt egy árva hang is kijöhetett volna a torkán, Benjamin egy szappannal és egy súrolókefével közeledett felé, nyilvánvalóan nem egy szerelmes férfi szándékaival. - Vedd le az ékszereket, ha nem akarod, hogy a tó fenekére süllyedjenek! - Egy cigány soha nem válik meg az ékszereitől - jelentette ki a lány határozottan. A férfi vállat vont. - A te bajod. Ne engem vádolj, ha elveszíted. Rani szitkozódott, aztán gyűrűit, karpereceit és fülbevalóit egymás után a férfihoz vagdosta. Benjamin kecsesen elhajolt előlük, így az ékszerek java része a parton landolt, vagy a sekély meder aljára süllyedt, egy medalion kivételével, amit a lány magán hagyott. A férfi várt, aztán így szólt: - Vagy leveszed, vagy lemondhatsz róla. Rani a markába szorította a nyakéket, és makacsul felszegj az állát. - Ez egy amulett, amit Agatától kaptam... azért, hogy megvédjen tőled! - Szemmel láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugye? - Benjamin belegázolt a vízbe. - Még kutyának is hitvány vagy... - Ne mondj ilyet, különben addig nyomom a fejed a víz alá, míg az a mocskos szád ki nem tisztul. Rani meghunyászkodott, egyre beljebb hátrált a tóba, de az amulettet el nem engedte volna. A tó meredeken mélyült, a lány a víz alá merült, majd köhögve és káromkodva kidugta a fejét. - Bele akarsz fojtani! Most, hogy az amulettet elvesztettem, jó esélyed van rá! - És újra eltűnt a víz alatt.

217

Benjamin lemerült, és megragadta a lányt a hóna alatt. Aztán gyorsan a felszínre tört, és feltartotta a rúgkapáló és sikoltozó Ranit, miközben a part felé indult, ahol csak derékig ért a víz. Ilyen semmiségből ekkora ügyet csinálni. A férfi belemarkolt Rani hajába, és kegyetlenül megrángatta, hogy lecsillapítsa. - Most már nem fulladsz bele, én pedig nem tűrök több dührohamot. - Azzal módszeresen hozzákezdett, hogy a lányt kihámozza rongyos ruháiból, míg teljesen le nem vetkőztette. Benjamin szeméből kék lángok csaptak ki, arcának kemény vonásai meglágyultak, miközben átkozódott, és Rani haját szappanozta. - Legalább egy tucatszor át kell mosni, hogy tiszta legyen. Lehet, hogy ecetbe kellene mártani, hogy a bőrödről is leázzon a piszok. Rani szeme könnybe lábadt, s csak részben a szappanos víztől, mely a hajáról lecsurgott. Benjamin tényleg csúnyának és visszataszítónak találta a lányt, Rani pedig gyönyörűnek a férfit. A lány abbahagyta a hadakozást, és úgy állt ott, mint egy fadarab, fogai vacogtak a meleg víz ellenére is. - Hunyd be a szemed! Meg akarom mosni az arcod, a szappan pedig csíp - mondta Benjamin, mikor észrevette a sűrű, fekete szempillák alól csordogáló könnyeket. Ujjai Rani finom metszésű orrát, majd kecsesen ívelt szemöldökét érintették. Aztán beszappanozta az arcát és az ajkát. A lány nemes vonásai egyáltalán nem emlékeztettek robusztus, goromba testvéreire. Benjaminnak eszébe jutottak azok a történetek, amiket Itáliában hallott arról, hogy a caraque-k gyerekeket lopnak. Talán Ranit is. Rani, emlékszel a szüleidre? Nem hasonlítasz sem Djangora, sem Rasvanra, csak a hajatok egyforma. - A férfi letörölte a lány arcát a kendővel, és elégedetten látta, hogy a kosz tényleg lejött, bár Rani még mindig inkább fekete volt. Mikor a férfi különös gyengédséggel végzett az arcával, a lány kinyitotta a szemét. - Az apámat Zankónak hívták. Rasvan és Django rá hasonlítanak, bár Agata szerint nem olyan jóképűek. Még kicsi voltam, amikor meghalt. - Rani nem tudta eldönteni, hogy beszéljen-e az anyjáról is. De aztán a fájó emléket, hogy egy magyar nemesasszony eldobta magától, annyira csak a magáénak érezte, s a seb még annyira friss volt, hogy inkább hallgatott róla. - Mi a helyzet az anyáddal? - Meghalt, mikor megszülettem. - Amennyire Rani Janos tudta, ez igaz is volt. - Nem lehetett valamelyik szülőd gádzsó? - kérdezte Benjamin, szándékosan ezzel a cigányok szájából megvetően hangzó szóval? A lány megborzongott. - Cigány vagyok. Nyilvánvalóan nem elég neked.

218

Benjamin nem felelt, inkább folytatta a fáradságos hajmosást. - Most csukd be a szemed, és fogd be az orrod, leöblítelek. - A férfi lenyomta Rani vállát, de a lány meg se moccant. - Nem hagyhatod a szappant a hajadon. Viszketni fog. - Akkor miért kented rá? - förmedt rá Rani. Fájdalma egyre inkább dühvé változott. Cigány volt, Benjamin számára csak egy értéktelen szemét, aki eldobta a születésénél fogva megillető jogot, hogy megmentse az ő nyomorult életét! Mikor a férfi magához ölelte, Rani tiltakozott, de a harc egyenlőtlennek bizonyult, ugyanis Benjamin a lány oldalához szorította a karjait, és egyszerűen lemerült vele. Rani érezte, hogy a férfi ujjával a hajába túr, leöblíti a tizenhét éves piszkot, kibontja a csomókat, és a fejbőrét masszírozza. Mikor Benjamin lemerült vele, Rani köhögve átkozódni kezdett, aztán a férfi szőke szőrrel borított mellkasának esett. Benjamin mintha meg se érezte volna, a sekély vízbe húzta Ranit, aztán beszappanozta a hátát és mindkét karját. A lánynak valahányszor eszébe jutott, hogy megkarmolja vagy belerúgjon, a férfi megérezte, és átható kék szemének egyetlen figyelmeztető villanásával leszerelte a lányt. Benjamin most Rani melleit mosdatta. Még emlékezett rá, hogyan reagáltak ezek a feszes mellbimbók, mikor a lány először simult hozzá. Behabosította őket, és most is ugyanaz történt. Benjamin érezte, hogy nem ura már önmagának. Összeszorította a fogát, és igyekezett a feladatra koncentrálni, s közben kétségbeesetten próbálta csillapítani vágyait. Rani bizonyára megérezte a hasának feszülő férfiasságát, mert alig észrevehetően közelebb simult hozzá. - „A fene vinné el, hogyan keveredhettem ilyesmibe” - zúgolódott a férfi magában. Rani szégyellte, hogy Benjamin érintése így életre kelti a testét, és lehunyta a szemét. Mellbimbója vágyakozva megkeményedett. Úristen, mi fog történni akkor, ha lejjebb ér, és ott érinti meg? Miközben megfordult, érezte, hogy Benjamin vágya hozzásimul a csípőjéhez. Szóval mégsem találja olyan visszataszítónak, hiába bánik vele olyan kegyetlenül. Természetesen Benjamin már régóta úgy élt, mint egy szerzetes. Rani két fajtalan bátyjától tudta, hogy ilyenkor nem nehéz felizgatni a férfiakat. Benjamin hirtelen rádöbbent, hogy Rani is tudja ezt. Megfordította, és kerek fenekét kezdte szappanozni. Mikor keze a lány csípőjéhez ért, Rani, mint egy rossz nő, szégyenletesen tekergőzni kezdett, hogy fellázítsa a vérét. Vajon hányan lehettek a szeretői abban a vad táborban? Igazán olyan tapasztalatlan volt Michel a lány szájízének? - Emeld fel az egyik lábad, és támaszd nekem - mondta rekedten Benjamin, azzal megfordította Ranit, és a lány egyik karját a vállára tette. Sarkát a víz fölé emelte, és kinyújtotta a lábát. Milyen tökéletesen öblösödik ki a lábikrája, milyen vékony a bokája. Egy igazi nő, miniatűrben. Benjamin Rani lábát mosdatta. 219

Most már csak egyvalami volt hátra. A férfi nagy levegőt vett, beszappanozta a kezét, és a lány hasán lefelé az ébenfekete fészekbe túrt. Rani hátravetett a fejét, és ösztönösen megemelte csípőjét, miközben Benjamin a szeméremajkait simogatta. A férfi figyelte, ahogy a lány gyönyörű kicsi teste, mint egy jól begyakorolt táncra, úgy mozog. Benjamin zordan elmosolyodott. Persze még senki sem fürdette meg a szeretői közül. A lány hozzásimult, hintázva és éhesen a nyaldosó hullámokban, a férfi pedig elszánta magát az elkerülhetetlenre. - Most te következel. Azt hiszem, sikerült megtanítani, hogy a fürdés nem olyan szörnyű dolog - mondta ingerlő hangon a férfi, amelyet az ágyékában feszülő vágy csalogatott elő. A lány kezébe nyomta a szappant, és a mellkasára helyezte. Rani hamarosan belejött a játékba. Aranyló szeme kitágult, élvezettel szappanozta és fedezte fel Benjamin karcsú testét. Talán igazad van. - A lány apró kezével a férfi karizmait és széles vállát simogatta, majd áttért a hátára s onnan izmos fenekére. Ahogy Benjamin tette, Rani is utoljára hagyta a legjobbat. Mikor szappantól sikamlós ujjaival megérintette a férfiasságát, Benjamin torkából elfojtott káromkodás tört elő. Rani diadalmámorban úszott, mikor a férfi elvette tőle a szappant, a partra vetette, majd a karjába vette, és bevitte a mély vízbe. - Kapaszkodj a nyakamba! Leöblítelek. - Magamat pedig lehűtöm, mielőtt nélküled jutok önkívületbe, gondolta magában. Rani némán engedelmeskedett, nem félt már sem a víztől, sem a fulladástól. Végtelen biztonságban érezte magát Benjamin karjában. - „Hozzád tartozom, Benjamin Torres. Nincs szükségem többé az amulettre.” - A lány szíve hevesen dobogott, miközben a férfi a partra vitte, és a tűz elé terített gyapjútakaróra térdelt. Benjamin lefektette a lányt, és lenézett rá. - Gyönyörű vagy - suttogta, miközben ujjai a lány mellét cirógatták, majd a derekára és a csípőjére siklottak. Rani felemelte a karját és magához húzta a férfit, Benjamin pedig betakarta az aranyló, csillogó kis testet, és a száját kereste. A férfi addig ingerelte a száját, míg az meg nem nyílt előtte. Aztán nyelvével Rani szájába hatolt, hogy felderítse lágy bensejét, eljátszadozzon a nyelvével, a lány pedig merészen kísérletezett, élvezte a férfi ízét és még többre vágyott. - Milyen sok, gyönyörű, göndör hajad van, - mormolta Benjamin Rani nyakába, míg ujjai a takarón szétterült ébenfekete haját simogatta. A lány kezével bejárta a férfi hátát, érezte, ahogy izmai megfeszülnek és elernyednek, miközben Benjamin a kulcscsontjáról a melle közti völgybe merészkedett, onnan pedig még lejjebb, hogy a köldöke környékét is felfedezze. Rani körbeforgatta csípőjét, ahogy a cigány 220

táncokban, Benjamin pedig felnyögött a vágytól. S amikor felemelte a fejét, hogy szájába vegye a lány ágaskodó mellbimbóját, Ranin volt a sor, hogy felkiáltson. A lány látta már, ahogy a cigányasszonyok a kicsinyeiket szoptatáskor, de arról álmodni sem mert, hogy ezt szerelmesükkel is megtehetik. Micsoda öröm! A lány teste ívben meghajlott, és a férfi szőke hajába túrt, hogy lehúzza magához. Benjamin érezte, hogy ágaskodó férfiassága Rani combjához ér, miközben a lány átölelte, és egymásba fonta lábaikat. Benjamin egyik kezével Rani selymes hasát simogatta. - Most maradj nyugton - parancsolta. Ujjai a fekete göndörségbe vesztek, és megtalálták, amit kerestek. A lány nedves volt a vágytól. Szaggatott kiáltás tört fel belőle, amikor Benjamin a sebész, a szakértő gyakorlott kezével kezdte felfedezni és cirógatni. Rani érezte, hogy a világ megfordul vele, az égbolt pedig zuhanni látszott. Kitárulkozott, hogy a férfi varázslatos érintésével az őrület határára vezethesse. - Kérlek... kérlek nyöszörögte, de azt nem tudta, miért könyörög. Benjamin értett a kiáltásból, a nedves, sóvárgó test fölé emelkedett, hogy egyesüljön vele. Mikor Rani a körmeit a hátába vájta, a férfi a paradicsom bejáratához irányította hímvesszőjét. A lány megemelt csípője és örömteli zihálása majd az önkívületbe kergette. Már nem tudott megálljt parancsolni magának. - Most, Rani, most. - Belehatolt, érezte, hogy a gát felszakad, és tudta azt is, hogy Rani kiáltása már a fájdalom kiáltása volt. A lány megmerevedett alatta, és megpróbálta letaszítani magáról. - Nem, ne, kicsim. Maradj csak nyugton. Már nem bántalak, bízz bennem - suttogta Benjamin, ajka a lány fülcimpáját becézte, és addig simogatta belülről, míg Rani abba nem hagyta a hadakozást, és le nem higgadt a karjában. Bízz bennem. De hiszen fájdalmat okozott neki! Rani valahogy mindannak ellenére, amit a táborban a férjes asszonyoktól hallott, annyira biztos volt Benjaminban, az ő aranyhajú, csodás szerelmesében, hogy nem fog neki fájdalmat okozni. Benjamin mintha megérezte volna a lány döbbenetét, puha csókokkal borította a szemét, az arcát, majd a száját, és addig simogatta, becézte a nyelvével, míg Rani nem válaszolt rá. Miközben csókolta, a férfi egy apró jelre várt hogy a lány kész arra, hogy folytassák. Olyan kicsi volt, Benjamin imádkozott, hogy azon a fájdalmon, ami elkerülhetetlen volt szüzessége elvesztésénél, nehogy még több kínt okozzon neki. Rani hihetetlen teljességet érzett. Teste tüzesebben égett, miközben Benjamin hatalmas, merev férfiassága egyre magasabbra repítette. Még fájt, de különös módon élvezte is egyszerre. Ahogy a férfi csókolta és a felső testét simogatta, Rani tudta, hogy Benjamin óvatosságból maradt mozdulatlan benne. A fájdalom-gyönyör egyre nőtt a lányban, és 221

meggátolhatatlan sürgetést érzett arra, hogy megemelje a csípőjét. Nyelvük egymásba kapcsolódott, elmerült és ölelt, Rani a férfihoz simult, és megforgatta a medencéjét, ahogy az ősi cigány táncosok. Most már értette. Ez volt a végső csábítás, a vágytánc. Benjamin arcán izzadság gyöngyözött, miközben irányíthatatlan akarata ellenére uralkodott a testén. Mikor megérezte a lány csípőjének moccanását, tudta, be kell fejeznie azt, amit elkezdett. - Lassan, lassan, kicsim - zümmögte, és mozogni kezdett. Rani szűk, mégis sikamlós, lágy és tökéletes volt a szerelemre. A férfi spanyolul gyengéd szavakat suttogott a fülébe, megcsókolta, és elveszett kicsiny, szenvedélyes testében. Rani úgy érezte, mindjárt megvadul. Talán ezért szerette úgy mindig a farkasokat, a lovakat, még a medvéket is. Ösztönei olyan vadnak és éhesnek bizonyultak, mint az állatoké. Zihálva és kiáltozva domborította testét, gyorsabbra, mélyebbre és egyre többre sürgette Benjamint. Mikor az önkívület vakító fénye elvarázsolta, úgy érezte, erre várt egész életében, Benjaminra, az aranyhajú szerelmesére, akit neki rendelt a sors. Rani a férfiba kapaszkodott, lábát a hátára kulcsolta, fejét ide-oda dobálta, ahogy a szenvedély hullámokban árasztotta el és morzsolta szét. Aztán érezte, hogy a férfi megmerevedik benne, majd megduzzad, és egy hosszú, kemény döféssel élettel árasztja el, majd levegő után kapkod, és elernyed. Rani beteljesült. Benjamin olyan bővelkedőnek érezte magát, s egyszerre diadalmasnak is, tudta, hogy a lány vele együtt fejezte be a szerelmi játékot. Igyekezett levegőhöz jutni, szándékosan a könyökére támaszkodott, aztán gyengéden elhúzódott Ranitól, és ahogy a hátára gördült, maga mellé vonta a lányt. Rani hozzábújt, sűrű hajkoronája Benjamin mellkasára borult. Tiszta volt és illatozott. A lány egész teste finom parfümillatot árasztott, melyet a férfi egyszerre érzett izgatónak és nőiesnek - Te kis szirén, nem akartam fájdalmat okozni. Fogalmam sem, volt róla, hogy én vagyok az első. - Benjamin érezte, hogy Rani megdermed, és elhúzódik tőle. A lány felült, és megpróbált elmenekülni, de a férfi elkapta a csuklóját és nem eresztette. Rani megrázta fekete sörényét, hogy eltakarja a mellét, fájdalmasan meztelennek és megalázottnak érezte magát, a pillanat varázsa megtört. - Azért mert cigány vagyok, már szajha is, ugye? - Nyeldeste a könnyeit, de nem tudta visszafojtani a sírást. Benjamin is felült, tenyerébe fogta Rani apró arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Sajnálom, hogy rosszul ítéltelek meg, Rani. Soha nem akartam fájdalmat okozni neked. - Pajkos, halvány mosoly jelent meg az arcán. - De mégsem bánom, hogy én tehettem először.

222

A lány Benjamin szemébe nézett, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne simogassa a férfi arcát, melyet mostanra már borosta fedett. - Te vagy az első... és az utolsó jelentette ki egyszerűen, aztán várta, hogy Benjamin is mondjon valamit, ígérjen házasságot, beszéljen a szerelemről. - Mindig vigyázni fogok rád, Rani - fogadkozott a férfi. A lány ugyan nem ezt akarta hallani, még Agata sem ezt jósolta, de egyelőre meg kellett elégednie ennyivel.

223

Huszadik fejezet A gyarmatok, 1525. április Magdalena és Miriam házuk széles tornácán ültek, amely a Torres-királyságra nézett. Ez a hely valóban az volt, aminek látszott, a paradicsom egy önálló darabkája. Nos, csak majdnem olyan, mint egy paradicsom, gondolta szomorúan Miriam, miközben férjét figyelte, aki éppen a kis Violante szívét ostromolta azzal, hogy a sikongató kislányt a levegőbe dobta, majd elkapta, miközben Christobal szintén igyekezett magára vonni imádott bátyja figyelmét. A hatalmas ház udvarának végében álló árnyékos fa alatt játszottak. Milyen hamar belopta magát Rigo testvérei szívébe! A huszonegy éves Bartolome és tizennégy éves Christobal semmire sem vágyott jobban, mint hogy olyanok legyenek, mint a spanyol, ha felnőnek. Még Serafínát, a férjes és háromgyerekes anyát is elbűvölte a férfi. Lanit volt a legkönnyebb meghódítani. Miriam először meglepődött, és örömmel fogadta, milyen szívesen van ez a keményszívű, magányos ember a gyerekekkel. Már-már azt képzelte, hogy Rigo úgy meg fogja szeretni az ő gyermeküket is, hogy többé el sem akar válni tőle, és eszébe sem jut, hogy Mexikóba menjen. De az a tartózkodó, zárkózott viselkedés, amit vele szemben tanúsított, mit sem változott. Az éjszaka szenvedélye a hajnal első sugaraival elhalt. Most, hogy ideje egyre közeledett, és teste minden egyes nappal nehezebbé vált, Miriam félt, csak hetek kérdése, s a férfi elhagyja. Talán azt még kivárja, hogy a kisbaba megszülessen. Biztos volt benne, hogy Rigo szeretni fogja a csecsemőt, jóllehet soha nem bocsátja meg sem magának, sem pedig a lánynak, hogy becsapták Benjamint. A férfi mindig köztük fog állni. Rigo Aaronnak sem kegyelmezett, annak ellenére, hogy távolságtartó, udvarias kapcsolatot épített ki vele az alatt a néhány hónap alatt, mióta a hatóban éltek. Legalább a család ne viselkedne olyan zűrzavarosán a férfival, s akkor az élet elviselhető lenne. Rigo katonai jártassága nagy segítséget jelentett a hatalmas ültetvény irányításában. A férfi született állattenyésztőnek és vezetőnek bizonyult. Aaront boldoggá tette, hogy Rigo beilleszkedett a „hato” életébe.

224

Magdalena már kevésbé volt elragadtatva a mostohafiától, aki Benjamin helyét bitorolta a családban és elvette a menyasszonyát. Miriam a szeme sarkából látta, hogy Magdaléna a gyerekekkel játszadozó Rigot figyeli. - Ugye, azt kívánja, bárcsak Benjamint látná most Rigo helyett? - Miriam maga értette, miért kérdez ilyen butaságot. - Bocsásson meg. Semmi közöm hozzá. A meleg teszi, és a hátam is hasogat. - Megdörzsölte a derekát, aztán egy pohár hideg limonádé után nyúlt, és belekortyolt. Nem régen érkeztek vissza egy taino faluból, ahol fárasztó napot töltöttek az idősebb betegek ápolásával. Magdalena átható szemmel méregette a mellette ülő magas teremtést. - Kíváncsi voltam, meddig fogjuk kerülgetni a forró kását. Mióta februárban megérkeztél, mindig arra vágytam, hogy köntörfalazás nélkül beszélhessünk, de... - Magdalena habozott. - De senkit sem akartam megbántani, és ellenségeskedést szítani a családban. Aaron olyan régóta vágyott erre a visszatérésre, és nem akartam tönkretenni az örömét. - Maga pedig ugyanolyan régóta várja elsőszülött fiának hazaérkezését. Mi tettük tönkre a maga örömét. - Benjamin mindig azt írta, hogy szókimondó vagy. Nem hazudott - mondta Magdalena, és bölcsen mosolygott. Igen, nagyon hiányzik Benjamin, de az utolsó leveléből mintha azt vettem volna ki, hogy szíve kezd begyógyulni. Nem hibáztatlak azért, ami történt. Alig voltam idősebb, mint most Violante, amikor beleszerettem Aaronba. - Aaron bánkódik Rigo miatt - válaszolta gyengéden Miriam. - Nagyon kemény ember, tele egy élet keserűségévél. Nem osztogatja könnyen az olyan egyszerű érzelmeket, mint a szerelem és a bizalom. - Erre már rájöttem. - Magdalena hangja megkeményedett. - De én nem Aaron miatt aggódom. Lassan, de biztosan nyeri meg Rigot magának. Engem az aggaszt, ahogy Rigo a feleségével bánik, nem pedig az apjával. Miriam majdnem félrenyelt. Magdalenára meredt. - Ő is ugyanolyan bűnös abban, mint én, hogy becsaptuk Benjamint. Magdalena megrázta a fejét. - Benjamin, ahogy az apja mindig is mondta, felnőtt ember. A maga útját kell járnia. De te leplezetlenül imádod ezt a csökönyös bolondot, míg ő olyan hidegen bánik veled, mint egy idegennel. Miriam arca lángba borult. Ha Magdalena tudná, mennyire másként viselkedik Rigo az ágyban! - Sok mindenben idegenek vagyunk egymás számára. Ő spanyol, keresztény, aki az utcán nőtt fel, és keservesen kellett küzdenie mindazért, amije volt. Én zsidónak születtem, az apám kényeztetett, és mindennel elhalmozott.

225

- De te mégis feladtál mindent, hogy hozzámenj ehhez a keresztényhez, ő pedig lemondott arról az életről, ahol nyeregben érezte magát, és eljött, hogy megismerje az apját, pedig tudom, hogy ez ellen mindig lázadozott - összegezte Magdalena szárazon. - Rigo kötelességtudatból vett el feleségül. Mindig is meg volt győződve róla, hogy az apja elhagyta, s énjének egy része még ragaszkodik ehhez a téves eszméhez. Soha nem volt rá képes, hogy megismételje ezt a becstelenséget. - Szóval nem bízol benne, hogy viszonozza a szerelmedet. - Soha nem mondtam, hogy szeretem - vágta rá Miriam túl hirtelen. Magdalena elmosolyodott. - Nem is kell mondanod. A tetteid magukért beszélnek. Miriam magába roskadt, és már nem színlelt. - Minden, amit csinálok feldühíti. Valahányszor magával megyek a hatóba a betegekhez, dühöng. Azt akarja, hogy a felesége csak egy dísz legyen, ne pedig orvos. - Talán Rigo maga sem tudja, hogy mit akar, ugyanúgy, mint hosszú ideig az apja - felelte rejtélyesen Magdalena. - Talán mégis, de a kötelesség börtönként tartja fogva - mondta ingerülten Miriam, keze pedig ökölbe szorult - El akar menni? Csak nem vissza Itáliába? - Mexikóba - suttogta Miriam fojtott hangon. - Hallottam, amikor az aranyról kérdezte a hajóskapitányt. Ha nem lenne hozzám és a gyermekhez láncolva, azonnal elmenne. Félek, mihelyt a csecsemő megszületik... - Ha egyszer egy férfi a karjába veszi a saját húsát és vérét nehezen akarja elengedni mondta komolyan Magdalena - Így volt az apjával is. Aaron annyira szerette Rigot, hogy majd megszakadt a szíve, mikor eltűnt. - Nem fogok arra használni egy ártatlan gyermeket, hogy az apját magamhoz kössem. - Te nem vagy Aliyah. Annál jobb - felelte Magdalena szárazon. Szeme összeszűkült, miközben a gyermekeivel játszó barna férfit figyelte. - Várd ki a végét, Miriam. Bármit teszel, egyet ne csinálj, ne próbálj más lenni, mint ami vagy! Azzal nem hódítod meg, ha anyámasszony katonája leszel, aki megtörik a szemtelen spanyol büszkeség alatt. - Mindig is tudtam, ki vagyok és hova tartozom. Ez is közrejátszott abban, hogy Benjaminnal sokat veszekedtünk, mert én úgy döntöttem, hogy nem akarok itt élni. - Most mégis megszeretted a gyarmatokat... ahogy Rigot is. Miriam szeme könnybe lábadt, Magdalena kezéért nyúlt, és megszorította. - Annyira örülök, hogy ezt megbeszéltük.

226

Magdalena bátorítóan megszorította Miriam ujjait. - „Talán oda kéne adnom ennek az ostobának a naplókat...” A tainók a Torres-hato déli részén éltek, ott, ahol számtalan folyam csörgedezett keresztül a termékeny völgyben. Az ültetvényeken Guacanagari népének ügyes földművesei gondozták a vetést és termesztették a maniókát, a babot, az édes burgonyát, a földimogyorót és a kukoricát. Aaron és idős barátja egy gyapotfa árnyékában ültek a folyóparton, és az egyenes sorok között kapáló férfiakat és nőket figyelték. - Ez az évszak nagyon termékenynek ígérkezik szólalt meg a taino muzsikáló nyelven. A törzsfőnök majdnem olyan magas és karcsú volt, mint a spanyol, háta még nem görbült meg az évek súlya alatt. Barna arcát nem érintette redő, éjfekete hajába pedig csak néhány ősz tincs vegyült. Aaron Guacanagari fekete szemébe nézett. - Nem azért hívtál ide, hogy az aratást vitassuk meg. Guacanagari finom metszésű ajkára mosoly húzódott. - Mindig okos fickó voltál. - Aztán arca komollyá vált, mikor folytatta: - Őszintén akarok veled Navaróról beszélni. Aaron várt. Mióta Rigo először találkozott bácsikájával és taino unokatestvéreivel, idegenkedése ezektől a nyílt, érzelmes emberektől fájdalmasan nyilvánvalóvá vált. Jobban kedveli azt a nevet, amit a te néped adott neki. Azt hiszem, ezt csak helyeselni tudom, mivel az első Navaro híres hadvezér volt, és én nem akarom, hogy Rigo ugyanúgy haljon meg, mint az őse. - Rigo, akárcsak én, nagy harcos volt a tengeren túl. Itt pedig kitűnő állattenyésztő lett belőle. - Kiválóan ért a lovakhoz. Láttam, ahogy lasszóval befogott egy tehenet. Nem ijed meg a saját árnyékától, de nem hisz anyja népében. - A fiam rosszul ítéli meg a helyzetet - jelentette ki Aaron. - Sok tekintetben. - Ez igaz, de az én szívemet leginkább az bántja, hogy Rigo szégyell bennünket. A taino nép hamarosan kihal. Csak azok vihetik tovább az örökségüket, akiknek a vére a te néped vérével keveredett. Rigo is ebből a fajtából való. Egy fehér ember betegsége nem végezhet vele, mert ő félvér. Ő és a hozzá hasonlók jelentik számunkra a jövő reményét. Szeretném, ha büszke vért adna tovább a gyermekeinek. Aaron átérezte barátja fájdalmát, és tudta, hogy szavaiban sok igazság van. - Bárcsak meg tudnám győzni róla - mondta a férfi eltűnődve.

227

- Én is pont erre gondoltam. - Aaron kérdő tekintete láttán Gaucanagari így folytatta: Emlékszel arra az ütközetre, amelyben mi és az admirális harcosai egyesültünk, hogy legyőzzük Caonabót? Most új ellenség bukkant fel a láthatáron. Fosztogatja a vetést, az állatainkat meg az embereinket is. - A banditák - felelte zordan Aaron. - Igen. Sok lovunkat elrabolták az elmúlt hónapban, te pedig üldözőbe vetted őket a fiaddal. - A lovak nagy részére rátaláltunk, de a fosztogatók elmenekültek a tengeren. - Aaron szeme összeszűkült. - Rájöttek az embereid, kik a rablók? - Nem, de a virrasztásunk nem volt hiábavaló. Megtudtuk, hová rejtik a zsákmányt. Van a tengerparton egy eldugott öböl a régi falu közelében. A futár azt az üzenetet hozta, hogy épp most érkezett egy hajó, és vár valakire. - Végre! Most elkaphatjuk a rablókat, ha hajóra szállnak! - Helyes. A harcosaim melletted állnak, ahogy már oly régóta. Aaron tisztán emlékezett a harminc évvel ezelőtti vérontásra, mikor Guacanagari emberei puszta kézzel harcoltak Caonabo kegyetlen törzsével. - Rigo most megismerheti a taino harcmodort. - Úgy van. - Gaucanagari arca elégedetten derült fel. - Itt érzem. - Tenyerét a mellkasára tette. - Csak jöjjenek azok a banditák, és vesszenek a gazok! Minden rosszban van valami jó! Rigo figyelte, ahogy Miriam egy sebesült taino kisfiú ágya mellett térdel, és a kötést vizsgálja a lábán. A lány meglepően kecsesen mozgott terhességének még ebben az előrehaladott állapotában is. Rigo megvárta, amíg a lány befejezi, ugyanis nem kívánt a tainkókal a legszükségesebbeknél többet társalogni. Miriam érezte magán a hideg kék pillantásokat, felnézett, aztán megpaskolta és néhány szót mondott a törött lábú taino kisfiúnak, majd dühöngő férjéhez sétált. Rigo elébe ment, és megragadta a karját. - Ez Magdalena munkája, nem a tied. Mondtam már, hogy ne mászkálj egyedül az indiánok között. - A férfi szorítása erősödött, miközben a hatalmas bohióból kivezette a lányt a délutáni napfényre. - Orvos vagyok. Olyan emberek élnek itt, akik túlságosan betegek vagy súlyosan sebesültek ahhoz, hogy Magdalena ellássa őket. - Az indiánok minden elképzelhető fertőzést terjesztenek Te csak másodsorban vagy orvos, elsősorban a feleségem vagy. Azt akarom, hogy ne gyere ide többet. 228

Miriam a férfi kemény, rendíthetetlen arckifejezését vizsgálta. - Nem akarod, hogy a feleségedet megfertőzzék a szokásaikkal, a nyelvükkel, pedig ez nem betegség, hanem ők maguk. Te megveted őket. Miért? Mert nem bírod nézni, ahogy beilleszkedtek. Aaron és Guacanagari népe békében él és dolgozik. Minek kell történnie ahhoz, hogy téged ne hagyjon hidegen? Rigo arca kifejezéstelenné vált. - Milyen kár, hogy nem fogadtad el az öcsém ajánlatát, és jöttél ide vele. Ha annyira szereted ezt a helyet és a bennszülötteket. Miriam legszívesebben pofon ütötte volna a férfit, de ehelyett ökölbe szorította a kezét, mintha meg akarná fojtani orvosi táskáját. - Megkedveltem ezt a helyet és ezeket az embereket, de még annál is jobban a családodat. Miért nem teszed te is ezt? Hát teljesen elvakított a keserűség és a gyűlölet? - Miriam kitépte magát Rigo szorításából, és elviharzott. A férfi üres tekintettel nézett utána. Zavar és düh öntötte el. Ő is szerette a családját, legalábbis a húgait és az öccseit, de az élet óvatosságra tanította. Még mindig nem bízott mostohaanyja barátságos közeledésében. Jobban hitt az asszony hideg tartózkodásában, amivel először fogadta őket. Ami pedig az apját illeti... Kitűnően dolgoztak együtt. Miriam mégis elbűvölte Aaront és Magdalénát. Örültek neki és a szaktudásának, melyre Rigo teljesen alkalmatlannak tartotta a nőket, de legfőképpen várandós feleségét. - Nem csoda, hogy apámék és a tainók szeretik. Nem is tehetnének másként - morogta maga elé. Aztán zűrzavaros gondolatait egy olyan látogató szakította félbe, akit Rigo leginkább a pokolba kívánt. Bácsikája, Guacanagari közeledett feléje a tágas főtéren keresztül. Rigo ismét szemügyre vette anyja testvérének magas, lenyűgöző alakját. Az öregember kiválóan beszélt spanyolul, és tagadhatatlanul rendelkezett valami csendes méltósággal. A bálványozó szolgalelkűségnek a legcsekélyebb árnyalata sem volt meg benne, melyet Rigo oly gyakran fedezett fel a bennszülötteknél. Mégis Aliyah testvére volt az anyjáé, aki dühében és féltékenységében eltaszította fiát Rigot nem érdekelte az igazság gyermekkori eltűnéséről, ő megkeseredett. Az apja és az anyja is elhagyta. Talán azt sem akarták, hogy megszülessen. Guacanagari figyelte, ahogy Rigo kelletlenül várja, hogy odaérjen. Valahogy meg kell találnia az unokaöccséhez vezető utat. - Nálad vannak a fegyvereid. Az jó, ugyanis hosszú útra készülünk a hatalmas, sós vízhez. - Ki? - Rigo a lándzsára és a késre pillantott, amit Guacanagari viselt. Az idős ember bizonyára nem törzsi ellenséggel akar háborúzni. - Apád és a harcosaim már készen állnak. Gyere - válaszolt kurtán Guacanagari.

229

Rigo és Aaron közel húsz felfegyverkezett férfi társaságában lovagolt keresztül a meredek, kanyargó hegyi ösvényeken. A magas gerinceken nem nőttek fák, a levegő pedig meglepően hideg és élénk volt. Rigo a tainkóra gondolt, akik mélyen alattuk mezítláb meneteltek a sötét dzsungelben, amely annyira elburjánzott, hogy lóval lehetetlen volt áthatolni rajta. - Milyen gyorsan kell menniük, hogy a tengerparton találkozzunk? - kérdezte apjától. Aaron visszafogta hatalmas hátaslovát, és tekintetével végigpásztázta a hegyek között nyúló hosszú, szűk hágókat, amelyeket betöltött a zöld tenger. - Előttünk fognak odaérni, mivel a völgyháton gyorsabban haladhatnak. Az az útvonal sokkal egyenesebb, mint amit lóval lehet megtenni. - Miközben továbbporoszkál, a férfi észrevette Rigo arcán az irigységet. - Még az idős főnök is eljön ilyen messzire? Aaron megfigyelte, hogy Rigonak mennyire nem akaródzik bácsikámnak szólítani Guacanagarit, de azért felnevetett. - Kapaszkodj meg! A törzsfőnök egy évvel fiatalabb nálam. A tainók hihetetlenül jó futók és harcosok voltak, mielőtt a betegségek meg nem tizedelték őket. - Erről hamarosan magam is meggyőződhetek... ha a kémek pontosan informáltak bennünket. - Ebben biztos vagyok, már alig várom, hogy megtudjam, ki áll a fosztogatások hátterében. Míg a hadoszlop óvatosan haladt a tenger felé vezető ösvényen, Esteban Elzoro a völgyön átívelő hágó egyik megtépázott fenyőligetében elrejtőzve figyelte az égen kirajzolódott lovasok körvonalait. - Ha jól látom, húszan vannak, állig felfegyverkezve. Vidd ezt az üzenetet sürgősen Brienne kapitánynak! - Elzoro egy pecsétes levelet nyújtott át az egyik néger rabszolgának, aki meghajolt és sietős léptekkel távozott. A férfi arcát lassan elégedett mosoly öntötte el. - Torres, végre a kezembe kerülsz! Micsoda szerencse, hogy a munkavezetőm véletlenül összetalálkozott a kilovagoló, fegyveres csapattal. Brienne-nel most letörjük a szarvadat egyszer és mindenkorra. Rigo már túlélt egy merényletet a hajófedélzeten, s Santo Domingo közelében maga Esteban kutyája sem tudta leteríteni. Brienne Reynard, aki Esteban Elzoro néven, mint telepes élt a gyarmatokon, már előre örült, hogy megszabadulhat a spanyoltól Marseille-i kapcsolata nagyon elégedett lesz, a lehető legelégedettebb. Védelmezői

nélkül

a

Torres-hato

pedig

gyönyörű

prédájává

válik

a

további

fosztogatásoknak. Elzoro visszasétált az embereihez, és kiadta az utasításokat. Ha az ültetvényesek elérik az öbölt, Brienne kalózai igazi meglepetésben részesítik őket. Miközben a francia a Navidad-öböl felé lovagolt, eltűnődött, vajon hogyan juthatott Torres tudomására Brienne rejtekhelye. - Talán valamelyik ostoba rabszolga köpte el Luc hajójának 230

tartózkodási helyét - mormolta, aztán elhessegette alaptalan aggodalmát. - Nem tetszik ez nekem. A francia kalózok úgy ücsörögnek a spanyol tengerparton, mintha az övék volna. Biztosan őröket állítottak - mondta Aaron, miközben a kalózhajó bort vedelő és részegen nevetgélő legénységét fürkészte. Tizenöt embert számolt meg a tűz körül elheveredve. - Egy kissé óvatlannak látszanak, még ebben az elhagyatott öbölben is - ismerte el Rigo. Adtak valami jelet a tainók? - A helyükön vannak. Guacanagari és én már számtalanszor harcoltunk egymás oldalán. - Még egyszer ellenőrzöm a környéket, mielőtt lecsapunk rájuk. - Aaron bólintott, mire Rigo csendben leszállt a lóról és eltűnt a sűrű lombozatban. Hogy tudtak elbújni az indiánok ebben a párálló pokolban, csodálkozott Rigo, miközben apró, csípős szúnyogok hadát csapkodta maga körül. Ruhája a testére tapadt. Minden lépés, minden lélegzetvétel felért egy kínszenvedéssel a dzsungelben. A férfi követte az öblöt körülvevő partvonalat, s közben ügyelt rá, hogy a fák és a kúszónövények rejtekében maradjon. Egy kicsiny, sárga madár mellett haladt el, amely egy csapat orchidea előtt lebegett. Rigo lépteit pedig elnyelte a papagájok rikácsolása és a rovarok zümmögése. Hirtelen éles, süvítő hang hasított a levegőbe. Az évek során kiéleződött ösztön parancsára Rigo a földre vetette magát. Érezte, hogy egy kés hasítja fel az inge ujját, és halálos puffanással annak a mohafedte fatörzsnek az oldalába csapódik, amelynél egy perccel ezelőtt állt. A férfi kiegyenesedett, és mielőtt szembetalálta volna magát támadójával, megpróbálta előrántani a kardját, de elkésett. Ketten lecsaptak rá hátulról, előtte pedig a késdobó tűnt fel. Rigo előrerúgott, és a férfi fájdalmasan összegörnyedt. Aztán hátulról vetették rá magukat, de Torresnek sikerült kiszabadulnia egyik karját, és tőrével megsebeznie támadója vállát. A parton is elkezdődött a küzdelem, s a dzsungelben riadó kiáltások visszhangoztak. A franciák, akik hirtelen kijózanodtak, és abbahagyták a nevetést, előrántották rejtekhelyükről fegyvereiket, és lecsaptak Aaron embereire, de Rigo rá sem hederített, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy mentse az irháját. A késdobó talpra állt, és kivont karddal közeledett áldozata felé. Másik két társa kezében tőr villant. - Készülj a halálodra, félvér fattyú - sziszegte összeszorított foggal a megsebesített férfi. Rigo válaszul megragadta támadóját az ingénél fogva, és pajzsként maga elé rántotta. Így a férfi, aki felgyógyult a gyomorszájára kapott ütéstől, Rigo helyett a társát találta el. Ekkor azonban már a késdobó férfi szúrótávolságon belül ért tőrével. 231

- Hadd öljem meg én, Enrique! Kinyírta Luist - mondta a másik, és kihúzta a szerencsétlen Luis hátából a kést. - Nem! Reynard jutalma az enyém lesz! - Azzal döfésre emelte a tőrét, de szeme meglepődve elkerekedett, ajka pedig kiáltásra nyílt. Aztán lándzsával a hátában előrebukott. Guacanagari előlépett a sűrű bozótból, gyorsan kirántotta fegyverét, aztán megfordult, hogy az újabb támadó késétől megvédje magát. Rigo abban a pillanatban kardot rántott, ahogy Enrique elterült a földön, s rávetette magát a tőrt rántó férfira, aki Luis halálát akarta megbosszulni. A harc rövid volt. Rigo egyetlen vágással lefegyverezte ellenfelét, és kiütötte a kést remegő kezéből. - Most pedig, ki az a Reymard, aki lefizetett, hogy megölj? Francia, ugye? - Rigo a férfi torkának szegezte kardját. - Válaszolj gyorsan, különben mész Luis és Enrique után. - Csak a nevét tudom. Brienne, a kalóz azt mondta, Reynard fizet annak, aki végez magával. - Az orgyilkos egyre magasabbra emelte az állát, hogy elkerülje Rigo tőrének éles hegyét. - Miért engem? Talán jobban megsértettem kalózbarátodat, mint az apám, akinek a lovait lopkodod? A férfi szeme elkerekedett és kidülledt a rémülettől, aztán körülnézett. A hatalmas taino gonosz lándzsájával végzett ellenfelével, és védelmezően Rigo háta mögé állt. A dzsungelen keresztül és lenn a tengerparton is csatazaj dúlt. Mikor Rigo kése bemetszette az állát, a férfi felemelte a kezét. - Van egy másik francia, aki... - A támadó feje Rigo tőrébe hanyatlott. Torres káromkodott, és a dzsungelt fürkészte. Az egyetlen embert, aki felvilágosítást tudott volna adni a merényletekkel kapcsolatban, egy nyílvesszővel a hátában elhallgattatták. - Talán valamelyiket még elkaphatjuk, és kifaggathatjuk a vérdíjról - mondta Guacanagari. - Hálával tartozom, amiért megmentette az életemet, bácsikám. Guacanagari elmosolyodott, hogy végre kiérdemelte ezt a megszólítást, aztán bólintott. Hadd mutassam meg, hogy a tainók nem mindig olyan békés emberek. - Azzal a tengerpart felé indult, ahol emberei ádáz küzdelmet vívtak az ellenséggel. Rigo követte a férfit, de mire az öbölhöz értek, már nagy volt a felfordulás. A kalózok eszeveszetten eveztek a hajójukhoz, míg mások a meglepett banditákat üldözték a dzsungelben. A távolban felhangzó lódobogásról mindenki tudta, hogy mi történt. A fosztogatók fele elmenekült, a többiek pedig vérbe fagyva hevertek szanaszét a tengerparton. Rigo figyelte, ahogy a tainók félelmet nem ismerve harcolnak vállvetve a maguknál sokkal jobban felfegyverzett ellenséggel szemben. Lándzsáik és fúvócsövük igazán hatékonynak 232

bizonyult. Néhány fiatal félvér tőröket és kardokat használt. Mindenki remekül megállta a helyét. Guacanagari látta, hogy két harcosa üldözőbe vesz egy hátramaradt rablót, de alig adott rá esélyt, hogy gyalogszerrel utolérhetik a lovast, még a kanyargó és elburjánzott ösvények ellenére sem. Aaron a pusztítást szemlélte, aztán tekintete megállapodott a sértetlennek látszó Rigon. Fia elébe ment, és visszadugta a kardját. Mikor eltűntél a dzsungelben és a lovasok csapdája bezárult, attól féltem elfogtak - mondta Aaron. - Nem elfogni akartak, hanem megölni. Ráadásul nem ez első alkalom. A hajón rám támadt egy férfi hátulról, késsel a kezében. Aztán itt van az az eset ültetvényes szomszédjával Elzoróval és elszökött kutyájával. - Rigo Aaron meglepem arcát figyelte. - Miért nem mondtad el, mi történt a hajón? Rigo vállat vont. - Már el is felejtettem. Mit tud egy Reynard nevű fickóról? - Francia lehet. Még nem hallottam a gyarmatokon. - Aaron őszintén lesújtottnak látszott. - Bárki legyen is, vérdíjat tűzött ki a fejemre. Csak azt nem értem, miért? - Rigo még nem bízott meg egészen az apjában, de kezdte hinni, hogy Aaronnak semmi köze a támadásokhoz. - Sok ellenséget szereztél magadnak, ahogy én is. Gondolkozz... talán Franciaországból valaki, vagy Itáliából? - Aaron Rigot figyelte, miközben fia sorra vette a lehetőségeket. - Sevillétől Santo Domingóig, azt hiszem, húszan jöhetnek számításba. - Előbb körbenézett, s csak aztán folytatta. - Milyen kár, hogy egyetlen támadónk sem maradt életben. Kifaggathattuk volna őket. - Tervezett akció volt. A kalózokat használták csaléteknek, hogy a lovainkat hátrahagyva, óvatlanul közelebb kússzunk hozzájuk, és a spanyol lovasok letiporjanak bennünket. Ha nincsenek a dzsungelben rejtőző tainók, nem menekültünk volna meg a lemészárlástól. Guacanagari harcosai nélkül a kalózok létszámfölénybe kerülnek, és lekaszabolnak bennünket. - Aarron gondolkodott aztán azt kérdezte Rigotól: - Gondolod, hogy az egész csak arra ment ki, hogy téged megöljenek? - Talán. De a hatót már az elmúlt évben is sok támadás érte. A Brienne és a Reynard is francia név. Mit akar ez jelenteni? Aaron vállal vont. - Mindig gyanítottam, hogy franciák keze van a lopott állatok elszállításában, ahogy tengeri rakományainkat is ők kopaszítják meg. De miért? - Lehet, hogy nincs semmi összefüggés a merényletek és a hato elleni támadások között, amelyeket jóval azelőtt indítottak, hogy Benjamin rám talált volna. - Rigo észrevette, hogy Guacanagari közeledik feléjük, és hozzátette: - A bácsikám megmentette az életemet. Aaronnak sem kerülte el a figyelmét a bizalmas megszólítás. Mosoly öntötte el az arcát. 233

- Az embereim senkit sem tudtak elkapni a menekülők közül - jelentette be a cacique. - Óvatosnak kell lennünk, míg rá nem jövünk a rejtélyre, utána nézek, milyen kapcsolat van Elzoro Santo Domingó-i összecsapása és a többi merénylet között. - Egy telepes, aki rabszolgákat és kutyákat tart. Ha a Torres ház kipusztul, Elzoro jókora hasznot húz az elrabolt földekből, és a leigázott emberekből. Most, hogy az admirálishelyettes barátunk elutazott, ki tudná megakadályozni? - kérdezte Guacanagari. - Valóban, kicsoda? - kérdezte Aaron gondterhelten. Miközben visszafelé lovagoltak a hegyekben, Rigo az elmúlt két hónap eseményein rágódott. Az egész élete, de még a világa is megváltozott. - „Harmincéves koromban tudom meg, hogy ki vagyok?” - A tainók iránti ellenszenve ezen a napon egy csapásra tiszteletté változott. Bartoloménak talán igaza volt velük kapcsolatban. S talán az apja sem hazudott. Mindketten élharcosok voltak. Rigo az élen lovagló, szőke hajú férfit nézte. Az apját. Vajon Aaron Torres iránt is megváltoznak az érzései? Mikor a falu kőfalaihoz értek, Guacanagari megállt a kapuban, olyan nyugodtan és csendesen, mintha nem is hetvenöt mérföldet lovagolt volna a dzsungelben két nap alatt. Rigo ösztönösen megérezte, hogy bácsikája rá vár. Megállította Peligrót és az apjához fordult. - Beszélnem kell a bácsikámmal. Ha Miriam kérdezi, mondd meg neki, hogy jól vagyok. - A férfi leszállt a lóról, és Aaronnak nyújtotta a gyeplőt. Guacanagari helyeslően bólintott, és Rigoval egymás mellett állva figyelték Aaron Torres bevonulását. Aztán a törzsfőnök közvetlenül a falnál nőtt citromfához sétált. Rigo követte, tudta, hogy mi fog következni, de várta, hogy Guacanagari kezdje el. - Aliyah-ról, az anyádról szeretnék veled beszélni. Rigo szíve fájdalmasan összeszorult, de megértette, hogy tudnia kell az igazságot. - Beszélj róla, bácsikám - mondta egyszerűen. - Aliyah a legfiatalabb húgom volt. Mahia mindig azt mondta, hogy elkényeztettem. Gyönyörű volt az esze úgy vágott, mint a borotva. - A férfi tétovázott nem tudta, hogyan mondja el, amit muszáj volt. - De a szíve gonosz volt önteltnek és zordnak született és nem tudott betelni a hatalommal, Mahia, a legidősebb nővér helyét követelte magának, hogy a fia utódom lehessen. - Az apámat akarta felhasználni... és az ő csodálatos fegyverét? - Rigo kezdett rájönni néhány dologra, és megérteni azokat a burkolt megjegyzéseket, amiket indián és spanyol családja tett. - Igen, azt akarta, hogy hadvezér legyen, és a többi cacique ellen vezessen bennünket. Azt hiszem, még ellenem és az admirális ellen is fel akarta használni, bár ez nem lett volna 234

lehetséges. Népünk ősi vezérének a nevét választotta neked, a Navarót. Apádon és rajtad keresztül akart hatalmas királynő lenni, amilyen Anacaoa volt. - Aztán jött Magdalena, és minden füstbe ment. - Bárcsak így lett volna! De nem, egyszerűen csak megváltoztatta a tervét. Mikor apád és a felesége velem együtt könyörögtek azért, hogy adjon nekünk téged, Aliyah a bosszú eszközét látta benned. Hozzáment Behechióhoz, Xaragua törzsfőnökéhez, és eltávolított az apádtól. Aztán odaadott egy spanyolnak, aki a nagy kenuval elvitt a tengeren túlra. Aliyah utolsó leheletével azt hazudta apádnak, hogy egy taino faluba küldött téged. - Hogy halt meg? - Egy felkelésben, délen. Egy Roldan nevű fehér cacique ölte meg, mikor anyád megpróbálta álmában meggyilkolni. - Az idős férfi arca komoly volt, tele fájdalommal. Fekete szemében könnyek csillogtak. Rigo először anyámasszony katonájának tartotta Guacanagarit érzelgőssége miatta, de most rájött, mekkorát tévedett. Egy büszke, bátor, bölcs ember állt előtte, aki megőrizte az emberekbe vetett hitét, miközben körülötte kipusztulás fenyegette a népét. - „Rosszul ítéltem meg Guacanagarit. Lehet, hogy Magdalénával és az apámmal kapcsolatban is tévedtem?” Guacanagari mintha olvasott volna a gondolataiban, azt mondta: - Az apád kutatott utánad. Soha nem adta fel a reményt. De megérte. - Valóban? Nem hiszem, hogy eszményi gyermek lennék, bácsikám. Olyan sokáig el voltam keseredve, hogy könnyebb gyűlölethez ragaszkodni, mint felnyitni a szememet és bízni. - Nehogy újabb fájdalom érjen, ugye? - Guacanagari megértően bólintott. - De vállalni kell a fájdalmat, hogy elnyerjük a szeretetet. Kockáztass, Rigo!

235

Huszonegyedik fejezet

„Vállalni kell a fájdalmat, hogy elnyerjük a szeretetet.” Miközben Rigo a hatalmas kőépület felé közeledett, amelyet most már otthonának érzett, rádöbbent, mennyi igazság van bácsikája szavaiban. - Megvetettem a tainókat, mert azt gondoltam, hogy gyávák, közben pedig én vagyok az, aki félek. - A férfinak eszébe jutott a családja, ez a hatalmas, szerteágazó szövetség. Mindenki befogadta és felajánlotta a szeretetét. Különösen Benjamin. - Én pedig becsaptam. - Nem számított, mi másban hibázott még, a Benjaminnal szemben elkövetett bűn nyilvánvaló volt. - A megszállottja lettem. - Rigo elhessegette gondolatait, mikor a tornác lépcsőjéhez ért. - Nagyon elmerültél a gondolataidban, Rigo. Remélem, jól sikerült a beszélgetés Guacanagari bácsikáddal - szólította meg Magdalena, aki egy vastag oszlop árnyékából lépett ki. Rigo mostohaanyjára pillantott, arcáról eltűnt a korábbi nyílt kifejezés, s helyét zárkózottság foglalta el. „Benjamin anyja.” - Megijesztett, asszonyom. Igen, komolyan beszélgettünk a bácsikámmal, bár a téma nem volt könnyű. - Aliyah-ról mesélt. Rigo arcáról eltűnt a semmitmondó kifejezés, mikor Magdalena megjegyzése célba talált. Az anyád a maga módján szerette Aaront. Mindannyian fiatalok voltunk még, Rigo. De legtöbbünket megtanította az élet arra, hogy egy kis szerencsével élesebbek lehetünk. - Nem vagyok már fiatal, de az élet leckéje belőlem még csak bolondot csinált. - De te bölcs akarsz lenni, ugye? - Magdalena szomorúan elmosolyodott, és Rigoba karolt, aztán elindult vele a házat körbevevő tornácon. - Az anyám bosszú- és hatalomvágyból a tulajdon fattyát használta fel háborúskodásához. - Nem te vagy az egyetlen törvénytelen származású ebben a családban, Rigo - mondta az asszony tompán. A férfi megdöbbent, és csodálkozva pillantott Magdalenára. - Igen, én is törvényen kívül születtem. Oh, persze volt egy törvényes apám, Bernando Valdés, aki fennen hirdette, hogy nem tudja, és nem is érdekli, ki az igazi apám. A szüleim számára én csak egy tárgy voltam, akivel megvásárolhatták maguknak az udvar kegyeit. Az

236

anyám Fernando Trastamara szeretője volt, apám pedig feladta a családomat, a te nagyszüleidet a Szentszéknek. Meglepődtél? - A Torres család történetét már ismertem. Benjamin mesélt róla... de ezt még... Miért mondja most ezt el nekem? Magdalena sokatmondóan elmosolyodott. - Azért, hogy bölcsebb legyél. Én nem jelentettem semmit a szüleimnek, de a te apád szeret téged, Rigo, ahogy mindenki más is, mi és anyád népe. Azt akarjuk, hogy az életünk része légy, ha te is úgy gondolod! - Ma megtanultam tisztelni a bácsikámat és a harcosait. Rosszul ítéltem meg őket - ismerte be a férfi. - Hát a többieket? Tudom, hogy a testvéreidet megszeretted, de megbocsátottál az apádnak is? Olyan régóta vár rád, Rigo. Nem akarom azt látni, hogy még most is szenvedjen. Fogd ezeket, és olvasd el! - Azzal az asszony néhány vaskos bőrkötéses könyvet nyomott Rigo kezébe. A férfi felütötte az elsőt, és látta, hogy egy napló. A lapok megsárgultak, és egy kicsit bepenészedtek. Az első oldalon 1492. augusztus 3. állt. - Ezek apám személyes feljegyzései. Tud róla, hogy a kezembe adta? Magdalena megszorította Rigo kezét. - Nem, de biztos vagyok benne, hogy helyeselni fogja, ha beszélsz vele, miután elolvastad. Éveken át őszintén megírt mindent az apjának, az első Benjamin Torresnek. - A nagyapámnak? De hiszen ő 1492-ben meghalt! - Számunkra nem. Rigo. Ha elolvastad, meg fogod érteni, miért. - És bölcsebb leszek? - A férfi fekete szemöldöke felhúzódott, arcán a gúny és a remény különös keverékével. - Igen, Rigo, azt hiszem. Mikor Rigo a szobába lépett, Miriam éppen a vacsorához öltözködött egy szobalány segítségével. Terhessége utolsó szakarában hasa módfelett kidomborodott, de testének többi része továbbra is karcsú maradt, szinte sovány. Rigo aggódott érte, bár Miriam arról győzködte, hogy minden rendben van. Áldott állapotában a férfi még gyönyörűbbnek találta a lányt. Rigo érezte, hogy feltüzeli a vágy, de uralkodott magán. Miriam túl törékenynek látszott, és olyan közel volt már a szülés, hogy a férfi nem kockáztatta, hogy hozzáérjen. De akarni könnyebb volt, mint megtenni. A lány, mielőtt még megfordult volna, már megérezte, hogy a férje az ajtóból figyeli. Aaron mondta, hogy beszéltél Guacanagarival - szólalt meg Miriam, és mosolyogva

237

elbocsátotta a szolgát. Aztán rögvest visszafordult Rigohoz. - Hál' Istennek, hogy épségben visszatértél a csatából. Rigo az asszony szürke, izgatott tekintetét fürkészte. - A harc sok mindenre felnyitotta a szemem. Méltánytalanul vádoltam gyávasággal a tainókat. Bátor emberek, nem kevésbé a bácsikám. Megmentette az életemet. Miriam halkan felsikoltott és a férfihoz szaladt. - Hol sebesültél meg? - A lány Rigo felületi horzsolásait vizsgálta, és a komolyabb sebeket kereste rajta. - Bánkódnál, ha megsebesültem volna - közölte a férfi. Nem kérdezte, úgyis tudta, hogy Miriam, ha mást nem is érez, vágyik rá. A lány sóbálvánnyá merevedett, és nem tudta eldönteni, hogy Rigo nyakába vesse magát, és kiöntse neki a szívét vagy kegyetlen hidegsége miatt arculcsapja. - A férjem vagy, a gyermekem apja. Igen, Rigo, sajnálnám. A férfi kinyújtotta a karját, és ujjhegyével végigsimított a lány selymes kulcscsontján, amelyet a sziget napsütése halvány aranyszínűre festett. - Micsoda kimért kötelességtudó szavak ezek, asszony. Szinte tökéletes vagy, teszed a kötelességedet, mint feleség és orvos. - Aligha a kötelességre gondoltam, mikor cserbenhagytam Benjamint és az apámat. Rigo azonnal visszakapta a kezét. Elfordult a hosszú mahagóni asztalhoz sétált és letette Aaron naplóit. - Vacsora előtt szeretném lemosni magamról a halál bűzét - mondta hátat fordítva a lánynak. - Hozass vizet! - Aztán válaszra sem várva levetette a fegyverét és a ruháit. Miriam kiment a szobából, és a csukott ajtónak dőlt, hogy összeszedje magát. Aztán elsietett, hogy Gordóval meleg vizet hozasson. - „Miért kellett ismét előhoznom Benjamin szellemét,” - emésztette magát a lány. - „Nem hidegültünk még el eléggé egymástól?” Megvárta, amíg a szolgák behozzák Rigo hatalmas, vízzel teli fakádját. A férfi azzal vádolta Miriamot, hogy kimért és kötelességtudó. Nem tartozott talán a feleség feladatai közé, hogy gondoskodjon a férjéről? Ha segít Rigonak megfürödni, minden lesz, csak éppen nem kimért... tettei pedig nem hideg kötelességből fognak fakadni. Miriam kivette orvosi felszerelését a fal melletti szekrényből, és ellenőrizte, van-e benne elegendő gyolcs és friss gyógyfű, amivel a férfi horzsolásait és sebeit bekötözheti. Mikor Miriam orvosi táskájával a kezében a szobába lépett, Rigo már szárazon állt a helyiség közepén, és egy hosszú törülközőt tartott maga elé. - Ezek a karcolások nem érdemelnek ekkora figyelmet. - Ezt hadd döntsem én el - válaszolta az asszony hidegen, és kényszerítette magát, hogy ne a férfi meztelen testét bámulja. Rigo tetőtől talpig lebarnult bőrének minden egyes 238

négyzetmillimétere a tainók rézszínű árnyalatát viselte. Csupán a mellkasát, karját és lábát borító göndör, fekete szőrzet árulkodott spanyol véréről, ugyanis az indiánok sima, csupasz bőrűek voltak. Miriam letette táskáját az ágyra, és mint egy szigorú orvos, a férfi karcsú, izmos testén található sebeket kezdte vizsgálni. - Ne felejtsd el, hol vagyunk. Ebben a nyirkos, átkos hőségben a legkisebb karcolás is könnyen elfertőződik, ha nem fertőtlenítik. Rigo szomorúan felnevetett. - Már megint ez a zsidó megvetés a mosdatlan keresztények iránt, asszony? - Vannak hibáid, de a fürdéstől való viszolygást aligha lehet közéjük sorolni, spanyol válaszolt Miriam csípősen. A férfi hirtelen felszisszent, mikor a lány egy különösen durva sebet kenegetett az alkarján. Miriam érezte a férfi frissen mosott testének illatát, amely olyan sajátságos volt. Beszippantotta, és valami megmozdult a bensejében. - „Istenem, csak nehogy remegjen a kezem!” Rigo maga elé tartva a törülközőt, nyugodtan tűrte, hogy Miriam cickafarkkórót szórjon számtalan sebére, és valami orrfacsaró balzsammal bekenje. A lány kibontotta a haját, és selyemszalaggal kötötte át a tarkója fölött. A lemenő nap fénye bronzzá varázsolta fürtjeit. Rigo egyetlen fedezéke, mely mögé növekvő vágyát rejthette, a törölköző volt. Ellenállt a kísértésnek, hogy ledobja, és Miriam selymes, barna hajába túrjon. A lány megérezte, hogy Rigo vágyik rá, s ettől benne is fellángolt a szenvedély. Még kövéren és a gyermektől eltorzult testtel is képes volt érzékiséget gyújtani a férfiban. Kenőcsöt tett Rigo vállára az egyik püspöklila horzsolásra, majd egy tiszta vászonnal gondosan bedörzsölte. Mikor felemelte a fejét, pillantásuk találkozott, s a lány úgy érezte, minden ereje elhagyja. A balzsamosüveg kicsúszott remegő ujjai közül. Tenyerét a férfi mellkasára tette, érezte Rigo testének melegét, és kalapáló szívverését. A férfi ledobta a törülközőt, büszkesége és maradék ellenállása is megtört, amikor magához szorította Miriamot, és ujjait a lány tarkójára simította, lehajolt, hogy megcsókolja, Miriam ajka pedig szétnyílt. Felnyögött, átölelte a férfi vállát, aki a karjába vette. Mikor Rigo leültette az ágyra a lányt, Miriam azonnal elkezdte kibontani ruhája elejét. A férfi letérdelt, lehúzta a papucsát, aztán segített neki átbújtatni a fején nehéz viseletét. Keze feszes mellét simogatta a tiszta vászon fehérneműn át, Miriam pedig zihálva lélegzett, és a férfihoz simult. - Kívánlak, de nem akarok kárt tenni benned - mondta Rigo rekedten. Miriam válaszul lehúzta magához a férfi fejét, hogy ajkuk ismét egybeforrjon, és elhallgattassa Rigo tiltakozását. Aztán átölelte, és a puha, széles ágyra vonta a férfit.

239

Rigo félresöpörte a vékony fehérneműt, és addig becézte a lány édesen domború testét, míg Miriam, megfeledkezve eltorzít testéről, hánykolódni nem kezdett a vágytól. A férfi lehajtotta a fejét, hogy nyelve hegyével körberajzolja a lány barna mellbimbóját, majd ajkai közé vette, Miriam pedig szenvedélyein és vágyakozva felkiáltott. Rigo továbbra is a lány selymes estét cirógatta, karcsú hátát és karját, végül meghitten a lány hasára szorította kezét. Tenyere Miriam köldökén egy apró életjelre várt. Valami elemi, tudatalatti ösztön arra késztette a férfi, hogy megbizonyosodjon erről a kötelékről, mely Mirianhez láncolta, feleségét pedig hozzá. A csecsemő rúgott egyet, amit mindketten megérezték. Miután a nyugtalan csöppség tudatta jelenlétét, Rigo, úgy látszott, visszanyerte önuralmát, és megpróbálta eltolni magától az asszonyt. - Kárt teszek benned és a kicsiben. - Nem, nem - válaszolta Miriam alig érthetően, és combjai közé szorította a férfi merev férfiasságát. Rigonak minden ellenállása megtört erre a mozdulatra. Keze folytatta felfedező útját a lány testének puha, titkos hajlata felé. A hátára fordította Miriamot, a lány pedig engedelmesen feküdt, míg Rigo forró ajka csókokat hintett, nyalt és harapott lágy mellére, le a hasáig. Mikor a férfi lejjebb merészkedett a barna bujaságba, Miriam megdermedt a rémülettől. - Ne, Rigo. Ezt nem... A férfi megragadta a lány vékony csuklóját, és az oldalához szorította, miközben Miriam combjai közé feküdt. - Nem bántalak... de kielégítelek - mormolta Rigo, és a lágy rózsaajkakhoz hajolt. Miriamot nyers érzékiség öntötte el, minél inkább meglepődött a kielégülésnek ezen az illetlen módján. Megpróbálta rábeszélni a férfit, megparancsolni, könyörögni neki, hogy hagyja abba. De képtelen volt rá. A szenvedély heves, édes örvénye egyre mélyebbre ragadta a fekete sötétségbe. Lehunyta a szemét, hátát ívben megfeszítette, miközben Rigo ügyesen és lágyan becézte. A férfi érezte Miriam izgatottságát, aztán a vágy kétségbeesett hevességével levetkőzte minden hideg megfontoltságát, amelyet köpönyegként terített magára a külvilággal szemben Az ágyban Miriam azonban Rigohoz tartozott, és teljesen elbűvölték egymást. A férfi elhessegette gondolatait, mikor a lány az önkívületbe ért. Érezte lüktetését, és hallotta az öröm tehetetlen, csodálatos kiáltását. Miriamot a szenvedély hullámai korbácsolták. Rigo forró, éhes ajka rátalált testének legeldugottabb zugára, és addig ingerelte, míg a lány hánykolódni nem kezdett a teljesség elviselő tétlen örömétől. 240

Rigo felült, és figyelte, ahogy Miriam visszatér egy csodálatos utazásról, amelyet a testi szerelem biztosított. Tiszta, szürke tekintete a férfi arcára szegeződött, Rigo pedig kiolvashatta a mélyéről az újfajta sebezhetőséget. - Hogyan? Hogyan lehetséges ez anélkül, hogy...? Miriam hangjának gyermeki hitetlensége megindította Rigot - Számtalan módon lehet szeretet adni, Miriam. Így nem veszélyeztettem sem a kicsit, sem téged. Miriam felült most már újra tudatában volt eltorzult külsejének, és Rigo csodálatos, karcsú testének. A lány szeme a férfi elégedett arcáról kielégülés után sóvárgó, merev férfiasságára tévedt. - Te már csillapítottad a vágyamat, de a magadét nem. Rigo arcát lassan szomorú bosszúság öntötte el. - Így van. Miriam megrémült a gondolattól, hogy a férfi egy szajhához vagy egy szép taino asszonyhoz menjen kielégülésért, kinyújtotta hát a karját, és kezébe vette férfiasságát. A selymes forróság szinte perzselte a lány bőrét, Rigo felnyögött. - Ha te megtehetted... lehetséges volna, hogy én is boldoggá tegyelek ugyanígy? - Igen, nagyon is lehetséges - felelte Rigo összeszorított foggal. - Kérlek, mondd, hogy csináljam - suttogta Miriam, és miközben egy pillanatra sem engedte el, lenyomta a férfit az ágyra, és mellé feküdt. Miriam lehajtotta a fejét, hogy megérintse az ajkával. Aztán néma sürgetését érezte a férfi kezén keresztül, mely a hajában matatott, és a szájába vette. Rigo szavakkal, gyengédséggel, szitkokkal, könyörgéssel és parancsokkal irányította, mikor pedig elakadt a szava, megfogta a lány kezét, és megmutatta, hogyan mozgassa. Miriam érezte Rigo kétségbeesett vágyakozását miközben ezen a számára szokatlan módon szerette a férfit. Bizonyos mértékig úgy érezte, visszafizet mindazért a csábításért és kínzásért mellyel Rigo olyan őrült szenvedélyt váltott ki belőle. Mióta az első éjszakát együtt töltötték a nyárikonyhában, a lány Rigo érzékiségének rabjává vált. A férfi megvonaglott, és szaggatottan felkiáltott. Forró és édes ereje Miriam szájába lövellt a lány pedig mohón itta. Micsoda hatalmat ad ez egy nőnek a férfi felett! Mikor felemelte a fejét és Rigo egy pillanatra döbbent arcába nézett, Miriam úgy méregette zsákmányát, mint egy diadalmas, hatalomittas nőstény oroszlán. Rigo görnyedten hajolt a törékeny, megsárgult papirosok fölé a gyertyák pislákoló fényében. Rögtön a vacsora után kimentette magát hatalmas és zajos családja köréből, és a ház elülső részének egyik használaton kívüli hálószobájába ment, hogy egyedül lehessen. Keleten, a szaggatott hegygerinc fölött már hajnalodott. Egész éjjel olvasott. Aaron Torres 241

diadalmas és hányatott élettörténete lenyűgözte, amely úgy tárult elé, mint a meztelen igazság. Úgy érezte, nemcsak apját ismerte meg, de a nagyapját, Benjamint is, akinek ezek a feljegyzések íródtak. Magdalena Bernando Valdés helyett Benjaminra pazarolta minden apai szeretetét. Milyen különös, hogy egy olyan régi keresztény, mint a mostohaanyja, és egy megtért zsidó, mint a nagyapja, olyan szoros köteléket tudtak alkotni, akár ezek a kötetek. Most, hogy elolvasta, hogyan fogadta apja Navaro születését, Rigo megértette, Aaron tiszta szívéből kívánta, hogy a családhoz tartozzon. Apja fájdalommal teli sorai összefolytak a szeme előtt. - „Rettenetesen hiányzik az elsőszülött fiam... Soha nem adom fel utána a kutatást... Isten könyörületes áldásával meg fogom találni a fiamat...” A lapok szorgalmasan teltek az évek alatt. Átkutatták a falvakat, valahányszor felröppent a híre, hogy a kék szemű Torres fiúcska felbukkant. Nem számított, milyen messze volt az a település, vagy milyen hihetetlen a történet, Aaron ellovagolt, hogy megtalálja Navarót, és mindig csalódás érte... egy napig. Rigo megdörzsölte a szemét, és felütötte az utolsó kötet végső fejezetét. Azzal a nappal kezdődött, mikor Benjamin levele a messzi Marseille-ből megérkezett, és hírül adta, hogy megtalálta Navarót. Rigo bűntudattal olvasta Aaron féktelen, hihetetlen örömét: Hogy lehetséges? Harminc év után Isten igazán a legjobb időben hallgatta meg könyörgésemet. Benjamin megtalálta Navarót és megmentette az életét. Számolom a napokat, amíg hazaérnek. Rigo torkát sírás fojtogatta, és a könnyeit nyeldeste. Több értelmességet fedezett fel magában, mint Guacanagari bácsikájában többet, mint hitte volna. Összeszedte a köteteket és felállt, majd megtornáztatta elgémberedett tagjait. A nap már feljött, a hatóban pedig kezdődött a munka. Ha apja ragaszkodik jól bevált szokásához, már a földszinten reggelizik, aztán indul is az istállókhoz. Aaron a könyvtárszoba ajtajában állt, és némán figyelte fia közeledését. Volt valami Rigo arcán, gúnyos fiának tétova lépteiben, amitől még a hátán is felállt a szőr. Aztán meglátta a naplókat Rigo kezében. Szíve nagyot dobbant, és azt kiáltotta: - Hogy jutottál hozzá? - Beszélhetnénk négyszemközt? - mutatott Rigo Aaron dolgozószobájának félig nyitott ajtajára, aztán besétált apja mellett. 242

Aaron tétován követte, nem tudta, hogyan nézzen szembe elsőszülött fiával, akinek szeretetét olyan kétségbeesetten el akarta nyerni, az idegennel, aki minden barátságos közeledését visszautasította. Volt egy olyan sejtése, hogy a kapcsolatukról lesz szó, de uralkodott magán, és nézte, hogy Rigo a szoba közepén álló hosszú asztalra rakja a dohos köteteket. - Magdalena adta a kezembe, amikor tegnap este visszaérkeztem a Guacanagari bácsikámmal folytatott beszélgetésről. - Rigo valamiféle válaszra várt, nem tudta, hogyan kezdjen bele mondandójába. Aaron arca rendszerint olyan kifejezéstelen és zárkózott szokott lenni, mint Rigoé, de most nem palástolta érzelmeit. Szemöldöke csodálkozva húzódott fel. - És izgalmasnak találtad? - Tudom, hogy nagyon személyes írás, és senki szemének nem való - kezdte tétován Rigo. - Még a feleségem is csak részleteket olvasott belőle. Azért osztottam meg vele, mert olyan különös szeretet fűzte az apámhoz... azt hiszem, megértett valamit ezekből a levelekből, ez indította rá, hogy neked odaadja, és felnyissa a szemed. - Nagyon ostoba voltam, hogy ezek kellettek ahhoz, hogy meggyőződjem az érzéseiről. - Ezzel nem tudok vitatkozni - felelte Aaron szárazon. - Ne hibáztassa a mostohaanyámat azért, mert ideadta nekem! Sajnálom, ha megsértettem. Most már tudom, hogy mindketten mennyit szenvedtek... még ha nem is érzem át a mélységét. Mostanáig senkim sem volt, nem volt családom, akit elveszíthettem volna, csak a mostohabátyám, aki elhagyott, amikor, kicsi voltam. - Mostanáig? - Aaron hangja elhalkult. - Most úgy érzed, ide tartozol? Hogy a családod szeret... hogy szeretlek? Rigo tekintete találkozott az apjáéval a szobán át. - Igen, legfőképpen te - felelte egyszerűen. Egyikük sem volt biztos benne, ki tette meg az első lépést, egyszer csak ott álltak átölelve egymást, némán remegve, elragadtatva az érzelmektől, és megszólalni sem tudtak. Mindketten katonák voltak, született túlélők, akik nem szoktak hozzá, hogy kimutassák a szeretetüket. A vér kötését azonban mégsem lehetett eltagadni harminc év múltán sem. Igyekeztek összeszedni magukat, aztán Aaron szólalt meg elsőnek. - Minden kutatásban felragyogott a remény és kihunyt, de most végre rád találtam, és ráébredtem, milyen csapások értek... Rettenetes bűntudat gyötör mindenért, Rigo. - Nem a te hibád volt. Miután Guacanagari bácsikám beszélt Aliyah-ról, megértettem, hogy mi is történt valójában. Aztán elolvastam mindent a nagyapámhoz írott feljegyzéseidben. Bárcsak ismerhettem volna őt és az egész családot. 243

Aaron ajkán halvány, bölcs mosoly jelent meg. - Még ha az egész család zsidó, akkor is? - Igen. Büszke vagyok a származásomra. Miután egy életen át elátkoztam indián véremet, most rádöbbentem, hogy a tainók bátrak, és meg tudom már érteni a Torres ház nagyszerű férfiait és asszonyait. Büszke vagyok rá, hogy a fiad lehetek - mondta Rigo alázatosan. - Egy apa sem kívánhatna remekebb fiút magának. Hamarosan pedig itt az újabb Torres generáció. - Aaron észrevette, hogy Rigo arca ismét zárkózottá válik, annyi őszinte érzelegés után. - A dolgok nem állhatnak valami rózsásan Miriam és közted. Van valami, ami a szívedet nyomja? Magdalena és én egy nem éppen nyugodt házasság veteránjai vagyunk. - Mindketten olyan nagylelkűen fogadtátok a frigyünket. Pedig rettenetes fájdalmat okoztunk Benjaminnak. - Mégis szereted Miriamot, és ő is téged. A saját szememmel látom. Magdalénának is ez a véleménye. Nem használhatod fel mentségül Benjamint a saját büszkeséged és makacsságod ellen. Rigot mintha arculütötték volna apja szavai, de uralkodott érzelmein. - Szenvedélyesen vonzódunk egymáshoz, a vágyunkból születik a gyermek is. De erre nem épülhet egy házasság. - Szamárság! Ha a szenvedélyetek olyan erős volt, hogy mindketten becsületsértést követtetek el, akkor ez sokkal többet jelent annál. Sok esetben pedig a házasságok ennél jelentéktelenebb dologra épülnek. - Miriam úrilány, aki mindent megkapott, egy önfejű teremtés, aki férfihivatást vállalt és nem hátrál meg. Én pedig csak egy barbár katona vagyok, aki a parancsokhoz és a kötelességteljesítéshez szokott. Nem illünk egymáshoz. Aaron felnevetett. - Hát semmit sem tanultál abból, amit a feljegyzéseimben olvastál? Ha van önfejű nő a világon, akkor az a mostohaanyád! Cristobal Colon kényszerített bele a házasságba, és én nagyon zokon vettem tőle. - Magdalena követett téged a tengeren át... szeretett téged. - Ah, most kibújt végre a szög a zsákból! - kiáltott Aaron, és büszke, magányos fiát fürkészte. - Azt hiszed, Miriam nem szeret téged, csak a gyermek miatt kényszerült hozzád menni. Rigo elfordult, és az ablakhoz sétált, amely Magdalena virágoskertjére nyílott. De nem a burjánzó fuksziákat, a sárga és karmazsinvörös virágokat látta, hanem felesége gyönyörű arcát, tiszta, szürke szemét, büszkén felvetett állát és kecsesen formált ajkát. - Le kellett mondania miattam a vagyonról, a kényelemről, apja szeretetéről, mindenről, lelke emiatt minden egyes eltelt hónappal úgy emésztődik el, mintha üszkösödne.

244

- Hamarosan szülni fog. A nők kevésbé megközelíthetők ebben az állapotban. Hat gyermekem van, elhiheted, hogy szakértő vagyok a dologban. Ez az elzárkózás nem amiatt van, mert Miriam nem szeret téged. - Egyetlenegyszer sem törődött velem a hosszú hónapok alatt. - Te persze halhatatlan rajongásodat fejezted ki iránta - felelte Aaron ésszerűen. Rigo azonnal hátra fordult, és apja szemébe nézett. - Nem dehogy. Világosan a tudtomra adta, mit érez irántam, amikor elhoztam Judah Toulon házából. Egy ideig a hajón... azt reméltem, áthághatjuk a szakadékot, és újrakezdhetünk mindent, de aztán elfordult tőlem. - Mégis azt választotta, hogy hozzád megy feleségül, és tudom, mit jelentett ez a részéről, ugyanis ismerem Isaac bácsinak ezt a Judah Toulon barátját. Mindketten felajánlottátok neki, hogy elveszitek, és Benjamin azt is megírta, ahogy az apja más kérőket is felvonultatott. De Miriam veled ment, Rigo, nem a gyerek miatt vagy kötelességtudatból. Megfigyeltem ez alatt a pár hónap alatt. Szeret téged, te pedig tönkreteszed azzal, hogy nem bontod le a kőfalat, amivel megacéloztad a szíved. Neked kell először kimondanod. Mondd meg neki, hogy szereted, mert tudom, hogy így van. Csak aztán fogod tőle is ugyanezt hallani. Sikerülni fog. - Leegyszerűsíted azt, ami a legbonyolultabb - felelte keserűen Rigo. - A szerelem már csak ilyen ellentmondásos - jelentette ki Aaron derűsen. Rigo egész nap a vad marhákat törte be, aztán kilovagolt Peligróval egy kiadós vágta kedvéért. De mikorra a nap lebukott, és ló meg lovasa egyaránt kimerültek, még semmivel sem jutott közelebb a megoldáshoz Miriammal kapcsolatban, mint reggel volt. Vajon tényleg szereti Miriam? - Egyetlen módja van, hogy kiderítsem. Apának igaza van. Mindent egy lapra kell feltennem, és megmondanom neki. - Ahogy visszafelé baktatott a házhoz, számos lovas csatlakozott hozzá, akik viccelődtek és nevetgéltek örömükben, amiért egész nap a színüket sem látták a fosztogatóknak, és egyéb baj sem történt. - Talán a kardjaink móresre tanították azokat az átkozott korcsokat - mondta Rudolfo. Nem vettem észre, hogy egy marha is hiányozna. - A franciák úgy iszkoltak előlünk a hajóikra, mint a patkányok - vágta rá egy másik lovas. Addig azonban nem biztonságos egyedül kilovagolni, míg ki nem derítettük, ki az a spanyol, aki Brienne-nel szövetkezett - vetette közbe Rigo. A háznál elváltak, ki-ki ment hazafelé, Rigo pedig elhatározta, hogy megkeresi Miriamot. Jobb minél hamarabb tisztázni a dolgot. Mikor az istálló ajtajában leszállt a nyeregből, apját látta közeledni fekete hátasán. Aaron Torres arcán zord kifejezés ült. Rigonak rossz előérzete támadt, és elősietett. 245

- Miriam egy távoli taino faluba ment ma reggel, hogy megvizsgáljon egy fiút, aki beleesett a bányába. Magdalena azt mondja, már itthon kéne lennie, de még a színét sem láttuk. - Egyedül ment? - Rigo keze ökölbe szorult, szívét aggodalom és düh járta át. - Magdalena az egyik ültetvényen volt kint, mikor egy lovas érkezett. Mikorra visszaért, Miriam már elment egy futárral és Guacanagari egy másik emberével. Különben nem engedte volna el ilyen messzire ilyen szegényes kísérettel - felelte Aaron zordan. Rigo nyeregbe szállt, és elszorult torokkal szólt vissza: - Azt gondolod, hogy a fosztogatók elkapták. - Minden esélye megvan rá.

246

Huszonkettedik fejezet

Esteban Elzoro szenvtelenül bámulta Miriam Torrest alig húsz méterről. A nő áldott állapota feltűnő volt. Hogy a férfi elüsse az idejét, maga elé képzelte Miriamot a szülés után. Elzoro a maga ízlése szerint egy kicsit magasnak és vékonynak találta, szürke szemét és bronzvörös haját azonban elragadónak. Miriam gúzsba kötött kézzel és lábbal, bekötött szemmel ült. Elzoro ragaszkodott ehhez az óvintézkedéshez, mikor egyik emberével elraboltatta a lányt. Nem kockáztathatta, hogy Miriam felismerje. Marseille-i kapcsolata rettenetes dühbe jönne, és Elzoro azon kapná magát, hogy egy kötélen lóg. - Micsoda szerencsénk volt, hogy a félvér felesége ilyen könnyen besétált a csapdánkba örvendezett Esteban Vincen-te Yarrosnak, a lovasok vezetőjének. A pocakos férfi megdörzsölte sebhelyes arcát. - Egyáltalán nem volt könnyű elkapni. Ha nem ragaszkodtam volna szigorúan a parancsodhoz, már nem élne. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen törékeny, terhes asszony így tud küzdeni? - A lényeg az, hogy sértetlen, téged pedig vár a jutalom. Hamarosan keresni kezdi a családja, s akkor egyszer s mindenkorra végzünk Rigo Torresszel. Yarros köpött egyet, és megvakarta hájas derekát. - Nem bízom ebben az indián fiúban, akinek csapdába kell csalnia a felvert. - Juan tudja, mi fog történni a testvérével, ha nem azt teszi, amit parancsoltam - mondta Elzoro ellentmondást nem tűrő hangon. Juan világéletében rabszolgaként dolgozott testvéreivel és családjával Elzoro földjén és bányájában. A fiú vigasztalhatatlanul ült a tűznél, és bámult a lángokba, egy falat lepénykenyér sem ment le a torkán. Dona Miriam olyan rendes volt hozzájuk, és helyre rakta Filipe törött csontjait. Igazán nagyszerűen csinálta. Pedig terhes. Hogy csalhatná ezek után halálos csapdába a férjét? De hogyan tagadhatná meg a parancsot, mikor Elzorro Filipe halálával zsarolja? Miram, miközben fogvacogva, nyomorúságosan üldögélt, a tainók halk suttogását és egy harsányabb, spanyol akcentussal beszélő férfit hallgatott. Tudta, hogy fogvatartói egy barlangba hurcolták, messzire a bányától, ahol a sebesült fiút ápolta. Próbálta követni, hogy merre viszik, de a kanyargós, kimerítő utazás a sűrű dzsungelben teljesen megzavarta a tájékozódását. Már éppen hazafelé indult, amikor banditák támadtak rá, és elrabolták. Azt a

247

szerencsétlen fiatal férfit, aki a hatóból elkísérte, megölték. A kis Juannal, aki orvosért szaladt hozzájuk, már nem látta, mi történt. Valószínűleg ő sem menekült meg. Miriam azon tépelődött, vajon mit akarhatnak tőle. A kérdés szüntelenül ott dübörgött a fejében. Nem ölték meg és nem is erőszakolták meg. Az igazat megvallva ezek a kegyetlen tekintetű banditák még attól is tartózkodtak, hogy bántalmazzák, pedig derekasan küzdött ellenük. Bekötötték a szemét, hogy ne lássa a vezérüket. Ez azt jelenti, hogy ismerik egymást. Miriam rájött, hogy nem akarják megölni, de ez a felfedezés ebben a pillanatban egyáltalán nem vigasztalta. Csak Rigo haragos arcát látta maga előtt, amiért veszélybe sodorta magát és a gyermekük életét azzal, hogy megfelelő kíséret nélkül hagyta el a hatót. Most az egyszer pedig igaza volt a férfinak. Miriam megemelkedett, és a derekába hasító fájdalom ellenére megfeszítette a hátát. A barlang kemény kőfala nyomta, a tűz pedig távol volt ahhoz, hogy egy kis melegséget nyújtson a nyirkos, hideg esti levegőben. Mostanra már Rigo, Aaron és az egész hato őt keresheti. Mindenki szörnyen aggódhat. Miriamra pedig a bűntudat megsemmisítő súlya nehezedett, mint egy ázott, nehéz köpönyeg. Szűnni nem akaró hátfájása, amely egyre vadabbul tört rá, teljesen kimerítette. Kis híján felsikoltott fájdalmában, de nem akarta magára vonni a figyelmet. Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a látóhatáron, egy felderítő érkezett a táborba, a barlang bejáratához. A vastag törzsű, illatos frangipániktól és a hatalmas gyapotcserjéktől védve a barlang kitűnő búvóhelynek ígérkezett. Vincente Yarros leszállt a nyeregből, és Elzoro keresésére indult, de a férfit mar ébresztette a lódobogás. - Lovasok vannak a folyónál, Don ESteban. Elzoro elmosolyodott, miközben felállt, és leporolta mocskos hátát. Hamarosan lezárul a nagy mű, és ő lesz ismét az egész völgy leghatalmasabb ura. - Vidd magaddal Juant. Mutasd meg neki, melyik a félvér. Aztán csald el Aaron Torrest és az embereit! Juan majd átadja az üzenetet Rigo Torresnek. - Nem tetszik ez nekem. Mi van, ha Torres fegyveresekkel érkezett? - Vincente arca elsötétült a haragtól. - Ha Juannal jól intézitek a dolgotokat, a félvér bekapja a horgot, te pedig elcsalhatod az apját és kíséretét. Kidolgoztuk a tervet, és minden nekünk kedvez. Ezúttal sikerülni fog. - Ugyanezt mondtad Navidadnál is. - Azzal Yarros elporoszkált, és kiadta az utasítást az embereinek, hogy keljenek fel, és készüljenek a csetepatéra. Aaron felemelte a kezét, és megállította a csapatot a sekély patakmederben a rejtett barlang fölött. Rudolfóra pillantott, aki leszállt a lóról, és szakértő szemmel vizsgálni kezdte a folyó 248

parti mocsaras, sárral borított terepet és a virágzó bokrokat. Lassan lovagoltak a holdfényben, aztán megálltak, míg a hajnal fényei ismét lehetővé tették számukra, hogy kövessék Miriam elrablóinak állítólagos nyomait. Miközben Rudolfo a növényzetet kutatta valami támpont után, amelyen elindulhatnak az emberrablók nyomában, Aaron, fia elgyötört arcát fürkészte. Rigo természetes barna bőre most hamuszürkévé vált, szája egyetlen keskeny vonallá húzódott össze. Az elmúlt napon csak néhány órájuk maradt pihenésre, de Aaron tudta, hogy a férfi le sem hunyta a szemét, mikor sötétedés után megálltak a dzsungelben. Bárcsak jó úton haladnánk. - Közel vagyunk már, Rudolfo? - Aaron aggódott, hogy csak sötétben tapogatóznak, és a fosztogatók meglógnak előlük, mint ahogy eddig is. - Látod ezeket az orchideákat? A száruk meghajlott, azok a frangipániágak pedig eltörtek. Valaki átvágott itt a patakon. Megint be kell menni a dzsungelbe, és újabb nyom után kutatni Rigo azonnal megfordította lovát arrafelé, amerre a férfi mutatott. De amint belépett a fenyők és pálmák ölelkező sűrűjébe, nyílvesszősuhogás és riadókiáltás hasított a levegőbe. Banditák tűntek fel a patak túloldalán, és megtámadták őket. Rigo már majdnem kiért a duzsgelből, hogy csatlakozzon a harchoz, amikor egy fiatal taino fiú toppant elébe, és Peligro útjába állt. Rigo kivonta a kardját, de a suhanc felemelt kézzel hadarni kezdett valamit spanyolul. - Kérem, jöjjön velem! Tudom, hol van a felesége. Egy barlangban rejtették el messze innen, hogy magát megtámadhassák. - Miért mondod el ezt nekem, ha te is a cimborájuk vagy? - A felesége megmentette a testvérem életét. Egy olyan úton vezetem el hozzá, amit a spanyolok nem ismernek. - A fiú várt, a lovas egy pillanatig tétovázott. - Vezess! - parancsolta Rigo -, bár úgy érzem, tőrbe akarsz csalni. Csak néhány száz yardot tettek meg a sűrűben, mikor lekanyarodtak az ösvényről. - Hagyja itt a lovát - ajánlotta a taino fiú, és széthúzta a föld alatti barlang nyílását takaró tüskés bokrokat, amelyen alig fért át egy ember. - Azt hittem, ahhoz a barlanghoz vezetsz, ami fönt van a hegygerincen - mondta Rigo gyanakodva. A fiú ravaszul elmosolyodott. - Ezt az utat nem ismerik. Ha itt felmászik, hátulról lepheti meg őket, nem pedig a barlang bejáratánál, ahol őrséget állítottak. Mihelyt megmutattam az utat, nekem vissza kell fordulnom, és biztonságba helyeznem a testvéremet, különben a megbízónk megöli. - Vezess a feleségemhez - mondta Rigo, kivonta kardját és tőrét, aztán követte Juant a barlangba. 249

A sziklaodúban uralkodó félhomály, és a meredek, fáradtságos mászás azonban hamar arra kényszerítette a férfit, hogy visszadugja fegyverét. Ahogy a bejárathoz közeledtek, és a labirintus kiszélesedett, fokozatosan kivilágosodott. Juan megállt. - Menjen óvatosan a világosság felé, ott megtalálja a feleségét - suttogta. - A bejáratnál fekszik összekötözve, a barlang előtt pedig két férfi várakozik lesben magára. Rigo megragadta Jüan vékony karját. - Ki a megbízód, akit említettél? A fiú barna arca elsápadt rémületében. - Már így is veszélybe sodortam a családomat. Nem mondhatok többet. Mennem kell. - Azzal kirántotta magát Rigo szorításából, és eltűnt a labirintus sötétjében. Rigo még mindig csapdát szimatolt, és attól tartott, hogy taino inkább a sorsát pecsételte meg, mint az életét mentette meg, ezért ismét előhúzta a kardját, és lassan, csendben közelebb lopódzott. Mikor meghallotta a suttogó francia hangokat, megállt, hogy kihallgassa a beszélgetőket. - Nem tetszik ez nekem. Hol lehet a félvér? A bennszülött rászedett minket. - Az út fáradságos, Torres meg bizonyára óvatos. Légy nyugodt - biztatta a társa. A banditák a kanyargós barlang meredek fala mögött lapultak. A sarokban egy nő fájdalmasan felkiáltott. - „Miriam” - Egész este fájásai voltak. A Szűzanyának hála, hogy nem halt bele. Reynard dühös lenne, ha valami történne vele. Miközben a két férfi társalgott, Rigo előkészítette a támadást. A soványabbikat, amelyik háttal állt neki, a társához taszította, aki erre tompán felnyögött. Rigo markolatig döfte hátába a tőrt. Mielőtt a másik rabló letaszíthatta volna magáról a társát, Rigo rávetette magát, kardjával kivédte ütését, és a hátán keresztül felhasította a francia beleit. A férfi kihúzta tőrét, és többé rájuk sem hederített. A barlang bejáratához lopakodott. Miriam az oldalán feküdt megkötözve, szája kipeckelve, szeme letakarva. Nyilvánvalóan nagy fájdalmai voltak, ahogy labdává összegömbölyödve próbálta védeni hasában a gyermeket. Rigo sietve hozzálépett, s közben a barlang nyílását figyelte. Nem látott senkit. Bizonyára azon a szűk ösvényen állnak lesben, ami erre a pokoli helyre vezetett. A férfi letette kardját, a felesége mellé térdelt, gyengéden megszabadította a kendőtől és a szájpecektől, a nő pedig tompán felnyögött. Rigo gyorsan elvágta a köteleit. Miriam felnézett a férfi feszült, vad arcába, és rögtön tudta, hogy Rigonak ölnie kellett, hogy rátaláljon. - Hogy tudtál... - többet nem tudott mondani, mert újabb fájás tört rá. Rigo elsápadt. - Jön a gyerek? 250

Miriam összeszorított foggal bólintott, aztán mikor a fájás elmúlt, folytatta: - Megpróbáltam ellenállni, amikor elkaptak. A férfi a karjába vette, és a barlang mélyébe vitte. - Ne nézz rájuk - mondta Rigo, miközben elhaladtak a két halott francia mellett. - Csak feküdj nyugodtan, amíg összeszedem apám embereit, és míg ide nem érnek, feltartom a banditákat. Miriam a durva kőfalnak dőlt, a csuklóját dörzsölte, és megpróbálta mozgatni a lábát. Legalább szabadon lélegezhet és láthat. Ismét fájdalom hasított belé. Az éjjel már szabályos időközökben jelentkeztek a fájások. - Istennek legyen hála, hogy a lábaim kiszabadultak! - Ez a természetellenes póz megölt volna az anyát és a gyermeket is. Miriam tudta, hogy a hét hónapra született csecsemők többnyire túl gyengék az életben maradásra. Könnyek lepték el a szemét, de letörölte. Ebben a végzetes helyzetben most nem segít magán, ha összeroskad. Hallotta, hogy Rigo kiáltása végig visszhangzik a völgyön a barlangon kívül. A nem sokkal később felhangzó kardcsörgésből pedig rájött, hogy a többi rabló a sziklaodú bejáratához érkezett. Miriam imádkozott, miközben a fájdalom újabb hulláma borította el. Rigo egyetlen vágással leterítette a meglepődött útonállót, majd megragadta a társát, aki, úgy tűnt, jobban felkészült az önvédelemre. A két férfi előre-hátra mozgott a göröngyös talajon, a barlang szakadékának szélén, Esteban Elzoro pedig a lenti ösvényről figyelte őket. Minden porcikája azt kívánta, bárcsak felmászhatna a kanyargós úton, és maga küzdhetne meg a spanyollal, de már hallotta Aaron Torres közelgő erőinek hangját a dzsungelen át. Annak az átkozott félvérnek száz élete is van. Hogyan juthatott a barlangba anélkül, hogy az ösvényen strázsáló őrökbe ne botlott volna? Juan drágán meg fog fizetni ezért az engedetlenségéért! Elzoro intett az embereinek, hogy szálljanak nyeregbe, és rejtőzzenek el a szokásos búvóhelyre, aztán megsarkantyúzta a lovát, és csődöt mondott tervén bosszankodva elvágtatott. Rigo még mindig a vörös hajú banditával küzdött, aki meglehetősen képzettnek mutatkozott a

kardforgatásban.

Inkább

vakmerően,

mint

kétségbeesetten

harcolt,

melynek

eredményességéről Rigo az európai harcmezőkön már meggyőződött. Mihamarabb véget kell vetnie a párviadalnak, különben a felesége miatti aggodalom elhomályosítja ítélőképességét. A szakadék széle felé araszolt, vészesen a széle felé. Mikor ellensége szeme felcsillant sápadt arcán, Rigo kitalálta a szándékát, és egy cselt vetett be, amellyel halálosan közel engedte magához a franciát. Amikor a férfi előredöfött, Rigo mint a villám félreugrott, megragadta a bandita kabátujját, és a mélybe taszította. A vörös hajú férfi kardja a levegőbe csapott, majd a lendülettől és Rigo 251

segítségével a szakadékba zuhant. Eddigi hallgatását rettenetes ordítás törte meg, miközben lefelé száguldott. Rigo visszarohant Miriamhoz. Aaron és egy fél tucat embere pedig megindult a hegygerincen fölfelé. Rigo Miriam mellé térdelt, és felemelte. - Visszaviszlek a hatóba. - Nem. Már nincs rá idő. Vigyél ki a napra. Hogy lássam, mit kell tennem. - Hangja hihetetlenül határozottan csengett, jóllelhet arcán izzadság gyöngyözött, ujjai pedig a férfi karjába fúródtak, mikor megmerevedett a fájdalomtól. - Nem szülhetsz a barlangban! - Félúton a hegyen vagy a dzsungelben még szokatlanabb lesz. Van itt valahol takaró? Tegnap este valamit rám terítettek. Rigo átkutatta a barlangot, és a leégett tűz mellett egy halom pokrócot talált. A bejáratnál leterítette. A nap sütött és felmelegítette a kőpadlót, amire lefektette Miriamot. - Nem tudom, mit kell csinálni. Szükséged van Magdalenára - mondta a férfi, mikor úrrá lett rajta a rémület. - Én tudom, mi a dolgom, te pedig azt teszed, amit a bába szokott. A barlangba beáradt a hegygerincen közeledő férfiak hangja - Legalább apám itt van, hogy segítsen. - Már túl késő. Küld el őket, Rigo, le kell vetkőznöm. Hozass velük friss vizet és tiszta ruhát, ha itt van egyáltalán ilyen. A lány elhallgatott, mikor újabb fájás tört rá, aztán megnyugodott, és ellazította az izmait, ahogy a természet kívánta. Milyen egyszerű volt másoknak tanácsot adni! Most azonban neki tellett azt tennie, amit a terhes nőknek parancsolt. Miközben Miriam figyelte, hogy Rigo hosszú léptekkel elsiet, és röviden tanácskozik az apjával, megoldotta a ruháját. Meg ellett szabadulnia az összes darabtól, amely akadályozta. Rigo visszaszaladt hozzá, áthúzta a fején a vászonruhát Miriamon, így csak a fehér alsónemű és a cipője maradt. - Itt van Rudolfo a vízzel - kiáltotta Aaron kintről. - Ha szükség van rám, tudok segíteni. Ott voltam, mikor Magdalena szült, de a bábaasszonynak mindig mondania kellett, hogy mit kínáljak. - Majd szólok Rigonak. De azért köszönöm az ajánlatát. - Miriam hanyatt dőlt, és a férje kezébe kapaszkodott, mintha belőle akarna erőt meríteni a fájások között. - A csecsemő csak hét hónapos. Túléli? - Abban a pillanatban, hogy kiejtette, Rigo már meg is bánta a kérdést. Nem csak a gyermekét, de a feleségét is elveszítheti! Nem szabad félelmet táplálnia Miriamban!

252

- Sok gyermek születik korábban, mint kellene, és szültek már jobb körülmények között is. Szakíts le darabokat a ruhámból, és sodord össze vékony kötéllé! Ha megszületett a baba, neked kell elvágni a köldökzsinórt, és elkötni. - Istenem, segíts, hogy eszméletemnél maradjak, és mondhassam, mit csináljon, fohászkodott Miriam magában. A nő figyelte, ahogy Rigo a ruhát szaggatja, és gondosan kötelet fon belőle. Annak ellenére, hogy halál és erőszak vette őket körbe, Rigo jelenléte megnyugtatta Miriamot. A férfi még soha nem félt így az életben. Otthagyta a lányt, és Aaronhoz ment, hogy elvegye a vizeskulacsot, amit Rudolfo hozott. Mindkét férfi gyakorlatot szerzett már a szülésben való segédkezésben, de bába és orvos hiányában mégis Rigonak kellett Miriam mellett lennie, hisz' ő volt a férje. - Rigo, nézd! Felszakadt a burok - suttogta a lány a mellette térdeplő férfinak. - Már nincs sok hátra. Mosd meg a kezed a vízben! Rigo követte Miriam utasításait, előbb a kezét, majd véres tőrét tisztította meg. A férfi megfogta a lány kezét, letörölte verítékes homlokát, miközben tudósította Miriamot a szülés előrehaladtáról, a lány pedig, nyilvánvaló fájdalma ellenére is, minden egyes alkalommal rábólintott, mintha minden rendben menne. - Eddig soha nem tartottam erősnek a nőket suttogta Rigo, még mindig rettenetesen aggódva. - Te is nagyon bátor vagy, spanyol. Ezt bóknak veszem - felelte Miriam, mikor fájásai betetőződtek. - Látom a fejét. Most mit csináljak? - Várj még... egy kicsit. Ahogy a piciny, fekete hajjal fedett fej megjelent, Rigo gyengéden a tenyerébe vette. - Túl kicsi - ijedezett a férfi. - A testéhez képest nem. - A nő levegő után kapkodva férje kezébe csúsztatta az újszülöttet. - Fiú! Kicsi, de egészséges, Miriam. - Rigonak elakadt a szava, miközben az apróságot nézte, aki alig takarta be két tenyerét. - Mit csináljak? Nem mozog és nem is sír. - Várj... még van valami... - Miriam hangja elhalt, mikor a méhlepény nedves masszája is megszületett. A lány felsóhajtott, és megkönnyebbült, betegei nagy részével ellentétben pedig nem esett kétségbe vagy eszméletlenségbe. - Kösd a kötelet a hasa fölé! Nem, közelebb. Szorosan. Vágd el! Igen, úgy. Most pedig lélegeztetni kell... add ide. - Karját nyújtotta a csecsemőnek, de ahogy Rigo ringatta, már megtette, amit kellett. A vörös kis baba hirtelen felordított, és egy hatalmas levegővétel után teli torokból sírni kezdett, miközben kezével és lábával rúgkapált. 253

- Kisfiú vagy kislány? - kérdezte Aaron a barlangon kívülről. - Kisfiú - felelte Rigo, s szeme elkerekedett félelmében, miközben ügyetlen gyengédséggel a csecsemőt tartotta. - Add ide, Rigo. Nálam majd megnyugszik - mondta Miriam. A férfi lassan megvált a csecsemőtől, és a lány mellére helyezte. - Melegen kell tartani, különben megfázik. Rigo kettéhasította Miriam szétszaggatott ruháját, és mint egy köpönyeget a lányra és a kis porontyra borította. - Szeretném, ha már biztonságban kikerülnénk erről a végzetes helyről. Azzal felállt, és odament, ahol apja és sógora várakoztak. - Miriam jól van? - Aaron arca komoly volt. Tudta, hogy a gyermek koraszülöttként jött a világra. - Sápadt és gyenge, de igen, azt hiszem, mindennek ellenéje jól van. Hála a Szűzanyának, köszönöm! - tette hozzá Rigo hevesen. Aaron ajkán halvány mosoly jelent meg. - Néha még a keresztény szentek is megsegítik a zsidó híveket. Készíttettem egy hordágyat anya és gyermeke számára. Gyere, Rudolfo, hagyjuk az ifjú szülőket kettesben megélni ezt a csodát. - Felkészítem őket az útra. - Rigo visszatért a barlang bejáratához, ahol a felesége feküdt, mellén a kisfiával. Az én fiam, gondolta a férfi. Aggódás és düh kerítette egyszerre hatalmába. Miriam nézte, ahogy a férfi megtisztítja a szülés helyét. Aztán mikor az emberpalánta elaludt anyja karjában, Rigo egy tiszta ruhát fogott, és megnedvesítette. - Hadd fürdessem meg, amíg a nap melegen süt. Aztán bepólyázhatjuk, hogy hazavihessük a dzsungelen át. Miriam átadta a drága batyut, és nézte, ahogy a férfi lemossa gyermekükről a ragacsos vért és a magzatvizet. - Jó apa lesz belőled - dicsérte gyengéden. Nem is merte remélni, hogy Magdalena jóslata beválik. - Jobb is, mint amilyen anya te vagy, de hát azt nem nehéz túlszárnyalni. Ha Rigo megüti, Miriam akkor sem érzett volna nagyobb fájdalmat vagy döbbenetet. A férfi hátra sem nézett, csak folytatta a fürdetést. - Rigo... - A lány hangja elakadt, mikor derengeni kezdett benne az igazság. - Azért mentem a dzsungelbe, hogy Juan sebesült testvérét megvizsgáljam, egy indiánt, aki csak megfertőz engem. - Csapdába estél, és nem csak engem, de kis híján magadat és a gyermekemet is megölted. Kész csoda, hogy mindketten túléltétek!

254

Miriam elsápadt, mikor maga elé idézte a támadást. - Ezek az emberek veled akartak végezni! Először a hajón, most meg itt! A vezetőjüket valószínűleg ismerem, különben nem kötötték volna be a szemem. Ostoba voltam, hogy eljöttem a hatóból. Kockára tettem az életedet... - Én katona vagyok, már hozzászoktam, hogy az életemmel játszom. Te viszont a feleségem vagy és a gyermekem anyja. Nem kellett volna ilyen ostoba kockázatot vállalnod. Rigo szeme szikrázott, annak ellenére, hogy gyengéden tartotta a csecsemőt. - Gyanítom, ki állhat a dolog háta mögött, de amíg apám és én kapcsolatban állunk Elzoróval, távol kell magad tartanod a veszélyes utaktól. - Elzoro, a telepes! Nem Aaron barátja? Rigo kikerülte a választ. - Megtiltom neked, hogy elhagyd a házat. Nincs több doktorosdi. Mostantól fogva anyaként kell viselkedned! Fogd, töröld meg magad. - Azzal a férfi Miriam kezébe nyomta a nedves rongyot. - Apám és Rudolfo hamarosan visszatérnek a hordággyal, sötétedésre pedig már messze járhatunk. Miriam mereven hallgatta a rendreutasítást, aztán gyorsan engedelmeskedett a férfi parancsának. Rigo szavai semmivel sem voltak kegyetlenebbek, mint amivel a lány önmagát büntette volna, de a férfi hangjában olyan hidegség és mérhetetlen düh lakozott, hogy ha Miriamnak volt is valami reménye házasságuk megmentésére, hát az most elszállt. Rigo kötelességtudó, szerető apa lesz. Meg kell elégednie ennyivel. De Miriam többet akart... sokkal többet! A fiára nézett, és visszanyelte a könnyeit. Ruháját lesimította, és a gyermekért nyúlt. - Hogy szeretnéd hívni, Rigo? - A terhesség alatt alig beszéltek a szóba jöhető nevekről. - Azt... azt hiszem, meg kell keresztelni, és keresztényként nevelni a család mintájára itt a gyarmatokon. Rigo átadta az újszülöttet, és gondosan betakargatta őket a lány megmaradt ruhadarabjaival. - Persze, hogy megkereszteljük. Marseille-ben határoztál valamiről, Miriam. Az apámról szeretném elnevezni, aki a Diego keresztnevet kapta. A lány döbbenten meredt a férfira. - Kibékültél Aaronnal? - Félreismertem... ahogy a bácsikámat és a népét is. - Rigo ajkán halvány mosoly játszadozott, aztán eltűnt róla. - Ha a pap hozzájárul, Diego Guacanagari Torres lesz a neve. - Ha a mostohatestvéred lesz a pap, bele fog egyezni - felelte Miriam újjáéledt reménnyel a hangjában. - Üzenjünk Bartolorne atyának, és kérjük meg, hogy jöjjön el, s tiszteljen meg bennünket Diego Guacanagari megkeresztelésével. Ha a dominikánusok nélkülözni tudják, nagyon örülnék neki - mondta Rigo egyszerűen. Mikor meghallotta a közeledő Aaron és Rudolfo hangját, letérdelt, és a karjába vette Miriamot Diegoval. 255

A lány a férfi vállára hajtotta fejét. Fájdalmak gyötörték és kimerült volt, de még soha nem szállta meg ilyen béke. A hovatartozás békéje.

256

Huszonharmadik fejezet Marseille, 1525. május - Nem közénk való! Mi ütött Benjaminba, hogy a házadba hozta ezt a gyarló kis teremtést? Olyan fekete, mint a gályarabok! - Judah elfordult a kertre néző ablaktól, amely előtt Rani futott el. Isaac sóhajtott, majd szomorúan felnevetett. - Benjamin szerint még ennél is feketébb volt, mielőtt rá nem szoktatta a mosdásra. Judah felhorkant. - Ugyanaz a nap, amelyik kifehéríti a vásznat, befeketíti a caraque-kat. Nem érdemelnek mást, mint gályarabságot. - Ez a nőszemély megmentette az unokaöcsém életét Itáliában. Akármilyen bajkeverő, hálátlanok lennénk, ha az utcára küldenénk most, hogy a törzse elhagyta. - Mihez kezd vele Benjamin? Bizonyára nem szándékozik feleségül venni. - Az öregember hangja rémülten csengett. Isaac legyintett a kezével. - Persze hogy nem. Természetesen tudok az éjjeli látogatásokról Benjamin szobájába, de az unokaöcsém felnőtt férfi, Rani pedig egy született utcalány. Benjamin jobban tenné, ha feleséget keresne magának. - Nem gondoltál még senkire? - kérdezte óvatosan Judah. Isaac felnevetett. - Bárcsak valamire is rá tudnám venni ezt önfejű tacskót! Most megint a fejébe vette, hogy visszatér a gyarmatokra, és orvosi rendelést nyit Santo Domingóban. Azt hiszem, valóságos áldás lenne a számunkra, ha magával vinné a cigánylányt is. - Régebben azt remélted, hogy Aaron visszaköltözik ide a családjával, nem pedig hogy Benjamin utazik el a gyarmatokra. Még mindig háborgatják őket a fosztogatók és a kalózok? Isaac a hatalmas íróasztalon heverő levélre pillantott, és szomorúan elmosolyodott. Tudta, hogy öreg barátja sohasem érdeklődne nyíltan a lánya felől, akit kitagadott. - A rablók eltakarodtak, és mindenki jól van - válaszolta kurtán Isaac, bár legszívesebben hozzátette volna. Nagyapa lettél, Judah. Éppen tegnap kaptam meg a levelet, amiben a kis Diego születéséről írtak. De tisztában volt vele, milyen megingathatatlan Judah elhatározása, így uralkodott magán, és csak annyit mondott: - Bárcsak Aaron elhagyná az ültetvényeket, és visszajönne Marseille-be. Ez egyáltalán nem olyan hideg, nyirkos hely, amire számítottunk, mikor Andalúziából elhajóztunk.

257

- Igen, számos üzleti lehetőség kínálkozik. Bevonhatnánk Aaront is a szállítmányozási vállalkozásunkba. Azt mondtad, megvannak még az összeköttetései a genovai bankházzal? Judah-t azonnal felvillanyozta az ötlet. - Igen, a Colon családon keresztül, akik még mindig tartják a kapcsolatot a spanyol gyarmatokkal. De ne remélj túl sokat! Bármi köti is Aaront és a gyermekeit a szigetekhez, az nagyon erős láncszem. Számukra a paradicsomot jelenti. - Méghogy paradicsom! Egy átkos dzsungel, ami tele van férgekkel, vadállatokkal és bennszülöttekkel. Többet hallani sem akarok a paradicsomról. Beszéljük meg inkább a velencei üzletet, amit Richard DuBay ajánlott. Azt hiszem, érdemes... Az ajtón éles kopogtatás hallatszott, ami félbeszakította Judah-t. Ruth viharzott be sápadtan és zavartan. - Szörnyen sajnálom, de ez most már igazán rettenetes! Benjamin a betegeinél van, ez a nőszemély pedig nem fér a bőrében. Megpróbáltam vele beszélni, de tudod mennyire félek a farkasától. Isaac sóhajtott. - Mit csinált már megint? Ekkor hangos kiáltás harsant az udvaron, amelyből mindenki értesült róla, mi folyik ott. - Rani, mássz ki a szökőkútból, és vegyél fel valamit! Benjamin a kert közepén álló, sekély medencében térdeplő lányt bámulta, aki anyaszült meztelenül fürdött a csillogó vízben. Vero csintalanul játszadozott mellette, és addig fröcskölte Rani sárgásbarna testét, míg az fel nem kacagott, majd haját átvetve a vállán, Benjaminhoz fordult. Ajkát dacosan lebiggyesztette, majd megdermedt, mikor észrevette, hogy Benjamin tényleg dühös rá. - Rajtad nem lehet eligazodni. Először azért szidtál össze, mert nem mosakodtam. Most pedig meg azért veszekszel, mert mosakszom. - Fürödni egyedül szokás. Te meg az udvaron vagy! - Felkapta s lány szoknyáját a kőpadról, ahová Rani a többi ruhájával együtt ledobta. - Öltözz fel, mielőtt valaki meglátna! Rani elvette az egyszínű piros szoknyát és maga köré tekerte, miközben olyan fejedelmien, akár egy királynő, kilépett a medencéből. - A nénikéd már látott, de nem szólt egy szót sem, csak visszament a házba. Benjamin elsápadt. - Kétségtelenül azért, hogy Isaac bácsinak beszámoljon legutóbbi neveletlenségedről! - A férfi felnyalábolta a szoknyába pólyázott lányt, és dühösen a lépcső felé viharzott vele. - Sohasem tudsz már úgy viselkedni, mint egy úrihölgy? Muszáj mindig szégyenbe hoznod?

258

- Tudom, hogy nem vagyok olyan finom dáma, mint Miriam Toulon, de én itt vagyok, hogy felmelegítsem az ágyadat, ő pedig nincs. - Rani érezte, hogy a férfi sóbálvánnyá dermed, és földbe gyökerezetten megáll a lépcső közepén. - Mit derítettél ki pontosan Miriamról? - A férfi szavai hűvösen csengtek. Rani megborzongott a délutáni napmeleg ellenére. - Csak a cselédek pletykáltak. Orvos, mint te, zsidó és a menyasszonyod volt, míg a bátyád feleségül nem vette, és az Újvilágba nem vitte. - Mikor Benjamin nem válaszolt, csak ment tovább, a lány azt kérdezte: - Hiányzik neked ez a doktornő? - Mint kétségtelenül már azt is megtudtad, hogy több mint négy évig voltunk jegyesek, van valami ellenvetésed az ellen, ha hiányzik? - Nincs. - Rani hangja alig hallható volt. A könnyeit nyeldeste. „Miért hoztam fel egyáltalán ezt a témát, bosszankodott magában. Nem elég, hogy álmaiban az őnevét kiáltja?'” Benjamin érezte, hogy Vero gyengéden megböki, amikor egy pillanatra megállt a lány szobájának ajtajában. Aztán kinyitotta, és belépett. Mikor a férfi letette Ranit a földre, Vero elsompolygott mellette. Benjamin megfordult, éppen abban a pillanatban, amikor a farkas megrázta sajátos vadbűzt árasztó nedves bundáját, és lefröcskölte. - Te rühes korcs! Most nézd meg, mit csináltál! - A férfi végignézett vizes ruháján és elfintorította az orrát. - Éppen meg akartam fürdetni Verot, amikor megjöttél mondta Rani, korábbi szomorúságát most komorság váltotta fel. - Mindig úgy fürdeted, hogy először meztelenre vetkőzöl? - Megtanítottál rá, milyen élvezetet jelent a mosdás... többek között. - Ranira mindig jellemzőek voltak a csapongó hangulatváltozások. Hagyta a földre hullani szoknyáját, és vizesen állt a férfi előtt. Benjaminhoz simult, karját a nyaka köré fonta. - Fényes nappal van, a betegeim bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Különben is az egész ház tudja, hogy itthon vagyok. - A férfi lefejtette magáról a lány karját, és az ajtóhoz indult. - Mit számít, ha úgyis az egész ház tudja már, hogy velem alszol? Szégyelsz engem, Benjamin? - Nem, Rani. Nem szégyellek. Fiatal vagy és gyönyörű, de illendőség is van a világon, amit addig be kell tartanom, amíg egy fedél alatt lakom a bácsikámmal. És ha már az illendőségről beszélünk, mostantól fogva a női fürdőben mosakodsz, mint minden más nőnemű lény ebben a házban. Miután Benjamin elment, Rani tehetetlenül füstölgött magában. - Az rendben van neki, hogy éjszaka az ágyába szököm, de az én szegényes szobám már nem felel meg az ízlésének! 259

Rani vigasztalhatatlanul ült az ágyon, majd elnevette magát, és kéjesen kinyújtózott a puha, vastag ágytakarón. Pedig a szoba nem tűnt szerénynek. Az igazat megvallva, ez volt a legtágasabb és a legpazarabb hely, ahol a lány valaha is lakott. De Benjamin nem kívánt rajta osztozni vele. Az illendőségről papol, miközben elvesztett szerelméről álmodik, aki megcsalta a bátyjával. Rani tényleg hallotta az összes vaskos pletykát a spanyol félvér és Benjamin menyasszonyának sietős házasságáról. - Hogy lehet olyan ostoba egy nő, hogy elmeneküljön egy olyan aranyhajú, ragyogó férfitól, mint Benjamin? - kérdezte a lány a farkastól, aki mellette feküdt keresztben az ágyon. - Talán nem is szerették egymást! - A felfedezés villámcsapáskén érte. Milyen buta volt! A zsidókat talán ugyanolyan szigorú törvények irányítják, mint a cigányokat, és ezeket csak Miriam Toulon szegte meg. Ebben az esetben mégis van rá esély, hogy Rani Janos elnyerje Benjamin szívét. Csupán egyszer próbálta ki eddig Agata szerelmi bájitalát, amelyet a férfi akkor ivott, amikor hazafelé jöttek Marseille-be. Az üvegcsében még maradt pár adagra elegendő szer. - Elmegyek a piacra, és szerzek egy kis finom bort, hogy próbára tegyem az ízlését, no meg persze, hogy elvegyem a bájital ízét. Talán egy különleges serleggel hozok. Nem, megkérdezné, honnan szereztem, és dühbe gurulna, ha megtudná, hogy loptam. Rani rántott egyet a vállán, legördült az ágyról, és öltözni kezdett. Még sok dolga van, mielőtt leszáll az este. Benjamin bőkezűen bánt a lánnyal pénz dolgában, és ragyogó, színes szoknyákkal, lágy vászoningekkel halmozta el. Még topánkát is vett a lábára, amihez akkor is ragaszkodott, mikor Rani tiltakozott ellene, mondván, hogy a cigányok mindig mezítláb járnak, s csak akkor húznak cipőt, ha hidegre fordul az idő. A fehéreknek furcsa szokásaik vannak. Benjaminnak nem tetszettek gyönyörű ékszerei sem, amelyeket a lány egy életen át gyűjtött. Azt mondta, sokkal csinosabb, ha csak egypárat visel közülük. Ahogy a fürdésbe, Rani ebbe is belenyugodott, és szobájának egyik faragott széke alá rejtette kincseit. Az összes gyűrűjét nélkülöznie kellett, amit a lábujjain viselt, mivel az ékszereket és a topánt egyszerre nem tudta viselni. Csupán féltucatnyi karperecet, két nyakláncot és egy pár hatalmas fülbevalót tartott meg, amivel felékesíthette magát. Rani addig fésülte a haját, míg az csillogni kezdett, és sűrű, göndör fürtökben omlott alá a derekáig. A tükörbe nézett, és megállapította, hogy szeret tisztának lenni, még ha le is kellett mondania drága ékszereiről. Apró lábát ügyesen belecsúsztatta a gyermekméretű topánba, aztán szoknyájával még egyszer körbefordult a tükör előtt, és kiviharzott a szobából. Marseille víz parti piaca ötvözte mindazt a lenyűgöző látványt, zsibongást és illatözönt, amit Európa összes más vására ontott, ahol Rani tizenhét éve alatt járt. Még Rómáé és Párizsé 260

is eltörpült az összehasonlításban. A legjobban Andalúziáé költette meg. Mindenfelé virágosbódék álltak, mivel Marseille híres volt a rózsáiról. A ragyogó, vérvörös szín kitűnően illet az illathoz, amit árasztottak. Céklaképű, kövér parasztasszonyok kapálgattak a járókelők mellett, izzadságszaguk a viráguk édes illatába keveredett. Hatalmas fehér liliomok és fűszeres szegfűk virultak az eladók asztalain. Ruth kertjét ugyanilyen gyönyörű tavaszi virágok népesítették be, de itt a bőség zavarával küzdött az ember. Rani szerette az ellentétet, amely a csodás, illatos virágosbódék és az orrcsiklandó, keletindiai borsot és kurkumát árusító asztalok között terjengett. És természetesen itt voltak a halkereskedők, akik a viharvert, régi rakparton rakodták ki a tenger adományait. A nap melegétől a tonhal, szardínia és makréla hihetetlen bűze áramlott, amelyet a világ összes rózsájának illata sem tudott volna elnyomni. A durva halkereskedők úgynevezett bandánál viseltek a fejükön. A velencei selyemkereskedők lágy suttogása csodálatos hangzavarrá olvadt össze az arab árusok ritmikus kiejtésével. Rani bekapott egy puha húspástétomot, amit az utcán vásárolt, majd megnyalta az ujjait, amitől, tudta, hogy Benjamin a falra mászna. Micsoda szabadság! A nap sütött, hűvös szellő fújt az óceán felől, a Lacydonon ünnepnap volt. A lány érezte, hogy cigány vére megmozdul, legszívesebben saját jósdát állított volna fel. A Benjaminnal való együttélésének megvoltak az előnyei, de Rani Janos úgy nőtt fel, hogy az eszével kellett megkeresnie a kenyerét. Az életet élvezni kellett. A lány felsóhajtott, kezét a szoknyájába törölte, érezte, hogy tenyere viszketni kezd. Legalább gyakorol egy kicsit, ha ellop valamit. - Semmi értelme, hogy olyan finom és megfontolt legyek, mint egy fehér nő, még ha Benjamin adott is rá pénzt, hogy megvehessem a bort - mormolta maga elé. Kihívóan megriszálta csípőjét, ugyanis észrevette, hogy egy vézna borkereskedő rámereszti kocsányos szemét. Most megtudja, mire képes egy otromba hím vágyakozása. Rani elmosolyodott. Kelepcébe csalja, aztán megrövidíti, mikor megveszi a bort. A férfi soha nem tudja meg, mi is történt valójában. Henri az asztala mellett álló fekete hajú, fiatal lányt nézte. Ringó csípőjéről és merész, csábító tekintetéről először Szajhának hitte, de mikor a nő egy kövér erszényt kezdett csörgetni, és megvizsgálta a portékáit, úgy döntött, hogy inkább egy gazdag férfi kitartott szeretője, aki jó árat fog fizetni a borért. - Ide, kisasszony, ezt szagolja meg! Még a legédesebb arábiai parfüm is elbújhat mellette, nem igaz? - A férfi egy hatalmas kulacsot tartott eléje, és kinyitotta az üveg száját. Rani beleszimatolt. - Savanyú. Biztosan van jobb is. - Sokatmondóan megcsörgette az érméket a derekára kötött erszényben. 261

- Ah, igen. Látom, van érzéke hozzá. Ezt a finom vörösbort meredek hegyoldalon az északi, hideg nyári nap érlelte. - Azzal Rani orra alá dugta a kulacsot, és kivirult, mikor a lány megajándékozta egy remegő mosollyal. Megalkudtak az árban, és Rani hagyta, hogy a kereskedő magasabb összeget érjen el, mint amennyit a bora ért. A lány mosolyogva átnyújtott egy aranypénzt, és figyelte, ahogy a férfi szeme elkerekedik, szürke szája pedig mohón elkeskenyedik. Henri felváltotta az aranyat, és átadta a visszajárót. Mikor elfordult, hogy bedugaszolja a bőrkulacsot, Rani egy szempillantás alatt a nagyobb címletet apróra cserélte, és mérgesen felkiáltott. - Mit jelentsen ez? Egy aranyforintot adtam, és csak apró jár vissza? - Ezüstöt adtam vissza, nem aprót! A tömeg azonnal köréjük sereglett, miközben a fiatal lány és az ösztövér férfi úgy vitatkozott, mint két harci kakas. Rani dobbantott a lábával, néhány csepp műkönnyet ejtett, amellyel meghatott néhány férfit, de még egypár idős asszonyt is, akik szemmel láthatóan nem kedvelték a ravasz borkereskedőt. - Fizesd ki, amivel tartozol, Henri! - kiáltotta fenyegetően egy pocakos halkereskedő. Rani érezte, hogy a tömeg az ő pártjára áll. - Nem kell a nyomorult bora. Itt vannak az aprók! - Azzal megvetően az ütött-kopott pultra hajította az érméket. - Adja vissza az aranyforintomat, és Isten áldja! Henri arca olyan vörös lett, mint Gizelle asszony standján a rózsák. - Soha! - Aztán észrevette a közeledő, robusztus termetű Gerard-t, és meggondolta magát. Káromkodott egyet, majd előhúzta az erszényéből az aranyat, és Rani felé dobta, a lány pedig ügyesen elkapta. A férfi esküdni mert volna, hogy a lány rákacsintott, mielőtt zöldeskék szoknyájában és arany ékszereivel el nem tűnt a forgatagban. Rani szoknyája zsebébe rejtette a csilingelő ezüstöt, aztán továbbment a bódék és elárusítóhelyek útvesztőjében. - Milyen kár, hogy annyi időt elvesztegettem egy helyen. Ezt a trükköt már nem használhatom, mert a szóbeszéd gyorsan terjed. - Felsóhajtott, és számításba vette a lehetőségeket. Kiváló zsebtolvaj volt és okos jósnő. Miután bevásárolt, többek között egy flaska vörösbort, amelyért jóval kevesebbet fizetett Henri ezüstjének a felénél, a Torres-palota felé vette az irányt. Miközben átverekedett a zsúfolt rakparton, egy magas árbocos portugál hajó vonta magára a figyelmét, amely éppen kirakodott. Mindenki tudta, hogy a kálózok értékes spanyol gályákat fosztogatnak. Rani mint szakértő tolvaj csodálta a tengeri fosztogatókat, és az árnyékba húzódott, hogy megfigyelje a karcsú, izmos, parancsoló arckifejezéssel álló férfit, aki kurta utasításokat osztogatott, ő volt minden bizonnyal a kapitány. 262

- Milyen kár. Ha legalább egy kis haj lenne a fején, még jóképűnek is mondanám mormolta Rani maga elé. A parton egy másik alak jelent meg kiáltozva - Brienne kapitány! - Végre! Már vártam magára. A szállítmányt kiraktuk, és már úton van a raktárai felé mondta a kapitány, miközben a férfi elé sietett. - A gyarmatok ismét jövedelmezőnek bizonyultak. - A forgalmas kikötő zaja elnyomta a hangjukat. Rani a nyakát nyújtogatta, hogy a magasra halmozott ládák és hordók mögött rejtőző alakot szemügyre vehesse. A gyarmatok említése felkeltette az érdeklődését, mivel ez volt Benjamin szülőhelye. Kisurrant egy hatalmas ládakeret mögül, hogy kövesse az elhaló hangokat, mikor hirtelen egy hatalmas, húsos mancs ragadta meg a vállánál fogva, és megráncigálta a haját. - Hova ilyen sietősen, kicsikém? Nekem nagyobb szükségem van rád, mint a kapitányomnak. - Engedj el, te idióta! - Rani lesöpörte magáról a férfi kezét, mire az a másikkal ragadta meg a lányt. A korai óra ellenére meglehetősen részegnek látszott. Rani cifra káromkodások pergőtüzet zúdította a férfira, miközben a matróz esetlen szorításában vergődött. Mikor a drága bor kicsúszott a lány kezéből, és összetörött az utcakövön, Rani éktelen haragra gerjedt. Kiszabadította magát a részeg tengerész karmaiból, fogcsikorgatva szembefordult vele, és topánjával olyan helyen rúgta meg, ahol a legjobban fájt a férfinak. Kínzója felüvöltött fájdalmában, és az ágyékát tapogatva a földre omlott. Rani futásnak eredt, de az őrség, mely épp arra árőrözött, az útját állta. A Le Revanantról, Brienne hajójáról a tengerészek földijük segítségére siettek, míg az egyik őr durván megragadta Ranit. - Szigorúan elbánunk azokkal a szajhákkal, akik a matrózainkat bántalmazzák, te fruska mondta a katona. - Nem vagyok szajha! Isaac Torres házában lakom. Csak bort vettem a piacon, mikor ez a részeg fickó megtámadott. - Vásárolni? Kíséret nélkül? - A magasabbik járőr hideg cintányérszemeket meresztett a lányra. - Úgy nézel ki, mint egy cigány. - Láttam, hogy az előbb egy borkereskedővel vitatkozott - mondta valaki a tömegből. - Egy egész erszény ezüstöt csalt ki Henritől. - Azt mondom, vessük tömlöcbe - javasolta az alacsony, köpcös úr, és rángatni kezdte Ranit a karjánál fogva. - Te szemét, még egy kecskének sem kellenél! Még a lepra is elkerülne! Te szoknyapecér gazember! Vedd le a kezed rólam, amíg még megvannak az ujjaid! 263

Benjamin hazafelé tartott egy rakparti fogadóból, ahol egy beteg tengerészt vizsgált meg, mikor megdöbbenve ismerte fel Rani fülsiketítő ordítását. - Mi az ördög történt már megint? A csőcselék zsivaja felé fordította Averroes-t. Ranit két férfi ráncigálta, akik a városi őrség egyenruháját viselték. - Csak a jó ég tudja, mit lopott el megint! - Egy olyan káromkodást ejtett, melyet még Pescara hadseregében tanult. Averroes segítségével utat vágott a tömegben, míg ott nem állt szemközt a két őrszemmel, és ficánkoló, átkozódó foglyukkal. - Mit csinált? - kérdezte Benjamin útjukat állva, mire a magasabb fickó kénytelen volt megállni és felnézni. - Tiszteletem, Sir Doktor, ismeri ezt a lányt? Benjamin felvonta arany szemöldökét, és egyenesen az őr szemébe nézett. - Igen, ismerem, legnagyobb sajnálatomra. Torres háznépe közül való. Mi a vád ellene? Az őr zavartan pislogott, majd hátrálni kezdett. - Caraque-látszik, megtámadott egy tengerészt és súlyosan megsebesítette - hebegte. A hatalmas, durva matrózra mutatott, aki egy ládán ült a rakparton, miközben néhány társa gyámkodott felette. Benjamin dühösen elfordította tekintetét a nagydarab tengerészről, és az aprócska lányra pillantott. - Aligha tűnt egyenlőnek a küzdelem, még ha a lány caraque is. Ennyi az egész? - Hajba kapott a piacon egy borkereskedővel - felelte az őr bizonytalan hangon. Semmi kedve nem volt összetűzésbe keveredni a hatalmas kereskedőcsaláddal, vagy ezzel az előkelő, gazdagon felfegyverzett orvossal. - De igazán egyikünk sem vádolja azzal, hogy ellopta volna a borász ezüstjét. - Azt javaslom, adják át nekem, gondom lesz rá, hogy ne okozzon önöknek több kellemetlenséget. - Benjamin a karját nyújtotta Raninak, aki szabadulni igyekezett fogvatartójától. - Mondtam, hogy a Torres házban lakom - sziszegte Rani a köpcös, himlőhelyes arcú férfinak, mikor az szabadon engedte. - Hallgass! - mennydörögte Benjamin, majd megragadta a lányt a derekánál fogva, és felfektette keresztben a nyergen. - Majd én megtanítom viselkedni - vetette oda a férfi az őröknek, és nekivágott a Torres-palotához vezető, meredek hegyoldalnak. - Aúú! Ez fáj! Engedj felülni! - Rani bőre sajgott, ahogy a kemény, bőr nyeregkápa puha hasába vágott. Benjamin minden teketória nélkül a lábára csúsztatta, és felültette a lányt. - Most talán véget vetsz veszélyes kirándulásaidnak a rakodóparton. Az a tengerész meg is ölhetett volna, miután megerőszakolt. Rani gúnyosan felmordult. - Részeg volt. Könnyedén lelohasztottam a vágyát.

264

- A két őrt azonban már nem tudtad ilyen egyszerűen elintézni. Láttad már a börtön hideg kőfalait? - Igen. Pontosan ilyen a szobám a bácsikád házában - feleselt Rani. - Börtönné tetted számomra. Minden reggel elmész, engem egyedül hagysz a négy fal között, mintha bűnöző volnék. - Bűnöző vagy. Lopsz. Ne is próbáld tagadni. Rani, ha férfi volnál, esküszöm, gályarabságba küldenélek, hogy megszabaduljak tőled. A lány megmerevedett a férfi karjában. - Ha férfi volnék sose vittél volna az ágyadba. Most szabad lennék, vándorolnék a népemmel... te pedig alulról szagolnád az ibolyát - tette hozzá ellenségesen. Benjamin ezt nem vitathatta. Dacos hallgatásba merülten hagyták el a Szent Victor Bazilikát, majd lassan felértek a dombtetőre, ahol a Torres-rezidencia csillogó fehér falai emelkedtek. Benjamin az istállófiúnak dobta Averroes kantárját, leszállt a lóról, és leráncigálta Ranit is. - Ideje, hogy felöltözzem a vacsorához. A bácsikám vendégül látja öreg barátját és egy üzletfelét. - Én pedig természetesen ismét be leszek zárva a konyhába a cselédek közé - szólt Rani mogorván. - Amíg kézzel eszel, és úgy viselkedsz az asztalnál, mint egy éhes disznó, adj hálát a szerencsédnek, hogy a szakácsnő még megtűr. Jócskán próbára tetted a bácsikám vendégszeretetét, Rani, és ezt te is nagyon jól tudod. - Az, hogy nem azokkal az ostoba ágakkal eszem, még nem ok arra, hogy kitagadjon. - Hát az, hogy Verot az asztalhoz viszed? Az első este az ebédlőbe lopódzott, a nénikém kis híján szívrohamot kapott tőle, különösen akkor, mikor te egy egész báránylábat odadobtál neki. - Éhes volt. - A lány vállat vont, aztán kitört belőle olthatatlan kíváncsisága. - Ki az a fontos vendég, aki vacsorázni jön? Benjamin érezte, hogy arcába szökik a vér. Őszintén szólva legszívesebben maga is elmenekült volna a vacsora elől, de nem sérthette meg bácsikáját és nénikéjét azzal, hogy visszautasítja - Judah Toulon és Richard DuBay. - Toulon. A te Miriamod apja? - A lány aranyszínű szeme résnyire húzódott. - Ne is törődj vele! Te a ház elülső részében maradsz, biztonságban, míg a bácsikám a... vendégeit szórakoztatja.

265

- Szórakoztatja a kikosarazott kérőt, ugye ezt akartad mondani? - Rani máris megbánta, mihelyt kiejtette a szavakat. - Igen, DuBayjal mindkettőnket kikosaraztak. - A férfi hangja jéghideg volt. - Őszintén sajnálom. Olyan ostobaságokat beszélek, mikor dühös vagyok. Kérlek, ne gyűlölj érte! - Rani szemében könnyek csillogtak, majd sűrű, fekete szempillájáról végigcsorogtak az arcán. Ahogy ott állt esdeklően és tisztán a férfi a könnycseppek ezüstként ragyogtak orcáján. Benjamin káromkodott, aztán átölelte. - A szívem mindig háborúskodásban áll veled. Mihez kezdjek veled, Rani? Gyűlölöd az itteni életmódunkat. Tudom, hogy bezárva érzed magad a farkasoddal együtt, de nekem rendelésre kell járnom, és nem bóklászhatok veled az utcákon. - Annyira szerettem volna olyan lenni, mint egy fehér úri-hölgy! Még azzal az ostoba villával és kanállal is megpróbáltam enni, csak hogy a kedvedre tegyek. Benjamin felemelte a lány állát, és lecsókolta szeméről a könnyeket. - Sok örömem telik benned. Rani ajkára reszkető, szomorú mosoly húzódott. - Az ágyban. De soha nem leszek olyan, mint a te Miriamod volt. - Ej! Ne aggódj a jövő miatt! Majd kitalálok valamit, hogy kikeveredjünk ebből a zűrzavarból. Este, ahogy Judah Toulon impozáns alakja pazar öltözékben feltűnt az udvaron át ösztövér, fiatalabb barátjának társaságában, Rani egy tiszafa mögé lapulva figyelte őket. - Ez hát a csodálatos Miriam kisasszony apja. Remélem, nem rá hasonlít, hanem az anyjára - suttogta a lány Veronák, akinek átható aranyszeme feszülten tapadt a két férfira. - Ha tetszett neki ez a ravasz DuBay, ugyanolyan rossz ízlése lehet, mint Judah Toulonnak! - Egy gúnyos hang azonban azt suttogta a bensejében, hogy Miriam megbabonázta Benjamint és tükörképét, a bátyját is. Vero halkan felmordult, Rani pedig nyugtatóan megpaskolta a fejét. - Egyik sem nyerte el a tetszésemet, de maradjunk csendben. Benjaminnál már amúgy sem áll jól a szénánk. Nem akarom, hogy észrevegyenek. Az öregnek olyan szeme van, mint az ördögnek. - A lány megborzongott, mikor a két fém elhaladt a rejtekhelye mellett. Rani megérintette a kagylóból készült talizmánt, amit a piacon vásárolt, azt remélve, hogy majd megvédelmezi. Isaac éppen akkor jelent meg az udvaron, és üdvözölte vendégeit kitárt karral, mikor a kert ellenkező sarkában felbukkan egy nagy, narancssárga szőrgombolyag. A szemfüles Vero 266

azonnal észrevette a macskát. Mielőtt Rani megakadályozhatta volna, a farkas előugrott a bokrok mögül, és üldözőbe vette a zsákmányt. Rani utánarohant, és megálljt kiáltozott. Vero egy fejhossznyi előnyre tett szert, fellökte a vékony lábú DuBayt, aki beleesett a krisztustövisbokorba, majd a farkas a cseresznyefa alá vágtázott, ahonnan Ruth kandúrja elégedetten dorombolva figyelte az alatta játszódó kalamajkát. Rani a farkast üldözve megpróbált átsurrani a két férfi között, de DuBay kalimpáló lábaiban megbotlott, és Judah-nak esett. A lány, hogy megőrizze egyensúlyát, a férfi vastag köntösébe kapaszkodott. Judah, akit megrémített, hogy egy caraque hozzá mert érni, ellökte magától. Mindkettőjük lába alól kicsúszott a talaj, és összegabalyodott kézzel, lábbal elestek. Rani az idős emberre esett, aki rekedten Isaac segítségéért kiáltozott. A lány talizmánja Judah erőlködéstől eltorzult arcára pottyant. - Mi ez? - hebegte a férfi, majd felült, és kibogozta a kagyló zsinórját sűrű, hosszú, szürke szakállából. Hozzávágta Ranihoz a nyakláncot, aki buzgón igyekezett szabadulni az öregembertől. - Egy apró tengeri rákból készült amulett, hogy megvédjem magam az ördögtől - felelte a lány, és próbálta megkerülni a férfi tekintetét, mely rászegeződött. - Tengeri rák! A halfélék piszkosak! Bemocskoltál, te caraque boszorkány! - Kérlek, Judah, a szíved. Tudod, hányszor óvott Benjamin attól, hogy felizgasd magad nyugtatta Isaac öreg barátját, miközben talpra segítette. Aztán megfordult, és Ranira meredt, aki ahogy csak bírt, igyekezett négykézláb eliszkolni a két idős ember elől. DuBay, ahogy a krisztustövisek átszúrtak az ingén és nadrágján, fájdalmasan vonyítani kezdett. Elegáns selyemkabátja tönkrement, és mire kiszabadította magát a marasztaló bokorból, számtalan horzsolástól és karcolástól vérzett. Rani felállt, és Vero után szaladt, aki a fa alatt körözött. A farkas nem túl bűnbánóan ránézett, majd ismét a macskára fordította tekintetét. - Ha most rögtön nem jössz velem, hamarosan a macska helyére fogsz kívánkozni. Nem érezted meg az ördög szemét, te ostoba farkas! Vero megvetően a macskára mordult, aztán engedelmesen követte a lányt, mintha azt mondaná: - Csekély eshetőség van rá, hogy ez valaha is megtörténjen. Benjamin a kertre nyúló erkélyről tanúja volt a felfordulásnak, és mielőtt lesietett volna, gyorsan magához vette orvosi táskáját. Mire leért, Rani és a farkas már eltűnt, Ruth néni pedig zavarodottan sürgölődött vendégei és macskája körül. - Ez a vadállat darabokra téphetett volna mindannyiunkat. Nézze meg! Vérzem! rikoltozta DuBay éles hangon, és Isaac elé tartotta a karját. 267

- Isaac, tennünk kell valamit a farkassal. Rettegésben tartja az egész háznépet, mióta itt van. - Vero ártalmatlan, Ruth néni... kivéve a macskákra - szabadkozott Benjamin. - De Ranival együtt... elismerem, nagy felfordulást tudnak okozni. Vacsora után beszélek vele. Most pedig hadd nézzem meg a sebeit, Richard. - Ez a barbár bemocskolt tisztátalan ékszerével. Le kell mosnom magamról a templomban. Rákok! Rákot visel a nyakán! - Isaac a talizmán nyomai után kutatva megdörzsölte a szakállát. - Őszintén sajnálom, öreg barátom. Magát is, Richard. - Isaac átható, kék szemét Benjaminra függesztette. - A farkasnak mennie kell. A lánynak is. Meg kellett volna fékezned. De szomorúan látom, hogy képtelen vagy rá. - Utánanézek Raninak és a farkasnak, ha elláttam a páciensemet, Isaac bácsi - felelte nyugodtan Benjamin. Maga előtt látta, ahogy keze a vékony, aranyszínű nyak köré fonódik, és addig szorítja, míg ki nem préseli belőle a szuszt. A vendégek vacsora nélkül távoztak. Judah ragaszkodott hozzá, hogy meglátogassa a papot, Richard pedig elnyüszítette, hogy olyan súlyosan megsebesült, hogy azonnal ágyba kell feküdnie. Miután Benjamin bekente DuBay felületi karcolásait, megvetette a férfit, amiért hagyta, hogy így babusgassák egy kis semmiség miatt. Valójában, ha nem fújták volna fel ekkorára az ügyet, és bácsikája meg nénikéje nem izgatták volna fel magukat ennyire, a férfi még nevetni is tudott volna a helyzeten. Miután a kapuig kísérték a zavart vendégeket, Ruth tapintatosan visszavonult, hogy férje és unokaöccse megbeszélhessék mit csináljanak Rani Janossal. - Mihez kezdjünk vele? - Isaac először életében úgy érezte, hogy őszintén zavarban van. Tudom, hogy megmentette az életedet, de... ez így nem mehet tovább. Tisztára őrült! Az az átkozott farkas pedig halálos rettegésben tartja a nénikédet. Benjamin az ízletes konyakkal teli serleget babrálta, miközben emésztette magát. - Rani soha nem fog megválni Verotól. Mindig is az őrzőangyala volt. - Úgy tűnik, akkor neked kell megválnod tőlük. Talán el tudjuk helyezni őket valahol a városban. Van egy kis birtok a tengerparton... - Nem, nem. Rani nem bírja az egyedüllétet, a bezártságot. Egy vándorló életmód után még a velem való együttélés is kötöttséget jelent a számára. - Benjamin arca szokatlan színezetet öltött, mikor Isaac ravasz szeme rászegeződött. - Ha továbbra is magad mellett tartod, mint a szeretődet, hamarosan teherbe esik. Tudod, mennyire meggyötörte apádat a bátyád törvénytelen születése, amit Rigo maga is megsínylett. 268

Ezt akarod a saját gyermekeidnek is? Itt az ideje, hogy megházasodj. Nem gondolhatod komolyan, hogy egy olyan nőt vegyél feleségül, mint Rani Janos. Benjamin magába roskadt, és nagyot kortyolt a konyakból. Az ital a torkát égette, miközben összeszedte zavaros gondolatait. - Tudom, hogy a Ranival kötendő házasság szóba sem jöhet... mégis... - Gyönyörű teremtés, és enyhíti a fájdalmat, amit Miriam okozott - fejezte be Isaac gyengéden. - Ez érthető, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy megfeledkezzünk a kötelességünkről, és hogy fennhéjázva kitaszítsuk a fattyainkat, ahogy királyainknak szokása. - Nem feledkezem meg a kötelességemről, Isaac bácsi. Tudom, milyen sokat köszönhetek a Torres háznak. Azt is tudom, milyen elkeseredett a bátyám, és nem akarom, hogy a gyermekeim is átéljék ezt. Rigo azonban a származása ellenére új életet tudott kezdeni az Újvilágban. Azt hiszem, haza... - Csak nem akarod a gyarmatokra vinni Ranit? Benjamin szomorúan Isaacra mosolygott. Nagy terhet vennék le a vállatokról. Nem tudok lemondani róla, de itt sem maradhat. Különben is szerettem volna visszatérni Santo Dongóba. A családom közelében lehetek és gyógyíthatok. - Ráadásul nem kell olyan sűrűn látnod Rigot és Miriam? Fiuk született, aki az apád nevét kapta. - Ruth néni említette. Örülök neki. Apám biztosan nagyon boldog. Úgy tűnik, végre elnyerte Rigo szeretetét. - Apád téged is pont úgy szeret, Benjamin. Mi a helyzet az anyáddal? El lesznek rémülve ettől a cigánylánytól. Írástudatlan és műveletlen, sőt még lop is, Isten bocsássa meg neki! - Santo Domingóban nagyobb szabadságot biztosíthatok neki. Az Újvilág már nem olyan, mint rég. Kevesebb a korlát. Velem fog élni... megvédem őt... és jövendő gyermekeimet. - Törvénytelenek lesznek. Kötelességed, hogy megházasodj, és törvényes utódokat nemzi a Torres család számára. - Isaac hangja szigorú volt. A férfi áthajolt a lakkozott diófa asztal fölött, és megfogta unokaöccse kezét. - Elveszítettem a nagyapádat, áldott legyen az emléke, aztán az apádat. Szeretném, ha biztonságban maradnál, itt, Marseille-ben.

269

Huszonnegyedik fejezet

„Kötelességed, hogy megházasodj, és törvényes utódokat nemzzél a Torres családnak" visszhangoztak Benjamin fülében a szavak a kihalt kertben. Az egész ház nyugovóra tért már, és minden csendes volt körülötte. A holdfényes udvaron ült Ruth néni virágai között, és azon gondolkodott, mit tegyen azzal a valakivel, akiről biztosan tudta, hogy vele együtt virraszt. Rani valószínűleg a szobájában vár rá ágyába bújva, barna kis teste, mint az arany csillog a fehér ágyneműn. Ugyanaz a nap, amelyik kifehéríti a vásznat, befeketíti a caraque-kat. Rani nem való volt feleségnek. Kapcsolatuk egyáltalán nem hasonlított Benjamin szüleinek viszonyára. Isaacnak igaza van. Rani írástudatlan, tolvaj, és alantas származása miatt soha nem fog beleilleni az életébe. A férfi mégis ragaszkodott hozzá. - Tessék, elég csak rágondolnom, a testem máris kívánja. - Halkan káromkodott egyet, melyet még egy marseillei halkereskedő is megirigyelt volna, aztán felállt, és elindult a lépcső felé... Ranihoz. Előbb vagy utóbb el kell döntenie, mit csináljon vele. Csak ne volna olyan magányos, elszakítva az övéitől. Benjamin fejében már megfordult a gondolat, hogy Raninak hozományt ad, így eladósorba kerülhet, és keres egy önkéntes férfit a város ipartestületében, de aztán rájött, hogy ostobaság az egész. Mely épelméjű férfi kívánna magának olyan feleséget, aki a hálószobába viszi a farkasát? Ha azonban Benjamin továbbra is vele alszik, Isaac jóslata minden bizonnyal valóra válik. Fennáll a veszélye, hogy egy olyan gyermeket nemz a világra, akinek ugyanazokkal a kegyetlen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, mint Rigonak. Benjamin ugyan dühös volt a bátyjára, megérezte fájdalmát. Keresztúthoz érkeztem és nem tudom, merre forduljak. - Azt azonban tudta, hogy most, ebben a holdsütésben a lány felé indul, aki az ágyában várja. Benjamin kinyitotta az ajtót, és némán besurrant a szobába. Arra számított, hogy Ranit összegömbölyödve az ágyban találja, a lány ehelyett azonban az erkély mellett álló, alacsony rézasztalnál térdelt, és buzgón kevert valamit. Benjamin meg nem mondta volna, mi az, az egyetlen világító gyertya fénye félhomályba burkolta a helyiséget. - Mit csinálsz? - Rani ijedtében a fényezett mór asztalra szórta a sötét port. Csak hebegni tudott a rémülettől, hogy rajtakapták, aztán kétségbeesetten igyekezett visszaterelni a szemcséket az üvegcsébe. Mintha egy seprűvel próbálná visszakergetni a

270

Földközi-tenger dagályát. Benjamin dühösen és várakozásteljesen állt felette. Rani nagyokat nyelt, úgy érezte, torka kiszáradt, mintha maga itta volna meg a szerelmi bájitalt, csak éppen az édes vörösbor nélkül. - Egy... egy kis frissítőt készítek neked kárpótlásképpen azért, amit délután Veroval okoztunk. - Frissítőt? A bort meg a gyümölcsöket, azt látom, de mi az a förtelmes por? Meg akarsz mérgezni? - A férfi Rani mellé térdelt, és észrevette a lány nyakán vadul lüktető eret, ami nála mindig az izgatottságot... vagy valami gaztettet jelentett. Benjamin a két ujja közé vett a porból egy csipetnyit, és megszagolta. - Ehhez hasonlót még sohasem láttam egyetlen patikában sem, ahol megfordultam. Mi ez, Rani? A borba akartad keverni, ugye? A lány összeroskadt. - Igen - felelte elcsukló hangon. A férfi szeme a lelkéig hatolt, míg Rani összezagyválva el nem mondta az egész történetet. - Agatától kaptam a szerelmi bájitalt. Olyan visszautasító voltál velem, amióta megérkeztünk ide... és mivel az első alkalommal nem használt, gondoltam még egy adag... - Akkor itattad meg velem, mikor azt a förtelmes ízű bort loptad a gazda kútjából! - Te jó Isten, mi lehet benne? Tényleg a boszorkány fekete csodája miatt vágyakozik ilyen meg' szállottan erre a kis vadócra? - Végül is mit akartál elérni ezzel? - Hogy belém szeress. - Rani aranyló szemével a férfi átható, kék tekintetébe nézett. - És mi tenne ekkora csodát? Egy egyszarvú szarva? Nadragulyagyökér? Vagy micsoda? - Egyik sem - felelte Rani hetykén. - A vérzésemből van. Agata megszárította és porrá törte... - A lány Benjamin elképedő arcába nézett. A férfi úgy dobta el az üvegcsét, mintha az megégette volna. - Vér? Menzesz? A te menzeszed! Hogy a fészkes fenébe lehetséges ez?! Azt hiszem, kezdem osztani Judah Toulon véleményét! - Keze önkéntelenül a nyakához kapott. Istenem, add, hogy ne ájuljak el! imádkozott. Rani semmit sem tudott a zsidó törvényekről, de valahogy megérezte, hogy most súlyosan megszegte azokat. Lehajtotta a fejét, és csendesen sírva fakadt. Vero, aki mindig megérezte gazdája hangulatát, előbújt a hatalmas ágy alól, és siralmasan nyöszörögni kezdett, majd Rani arcát nyaldosta. A csendesen, keservesen síró, aprócska, karcsú lány felriasztotta Benjamint révületéből. A karjába vonta és magához szorította, majd hosszú, göndör fürtjeit simogatta, amelyek lágyan és illatosán, omlottak a vállára. - Rani, Rani, ne sírj, kicsim. A szerelmi bájitalod szörnyű, de nem ölt meg. - De nem is szerettél belém - szipogta a lány fojtottan Benjamin vállán. - „Vagy legalább Miriam Toulont elfelejtetted volna” - tette hozzá magában. 271

- Csak azt tudom, hogy megbabonáztál, és nem akarlak sírni látni. - A férfi felemelte Rani állát, és lecsókolta fekete, sűrű szempilláiról a könnyeket. - Még nem tettem bele a port a borba... ha szomjas vagy, vagy van szőlő és dinnye, ha megéheztél. - Én rád vagyok éhes, kicsi nimfa. - Benjamin felállt, Ranit is felemelte, majd a karjába kapta, és óvatosan a puha ágyra fektette. A lány nézte, ahogy a férfi levetkőzik. Az ő gyönyörű, karcsú, izmos, aranyhajú szerelme. A provence-i meleg nap bearanyozta Benjamin bőrét. Mikor lehúzta a nadrágját, izmos lábai sápadtábban csillogtak a pislákoló gyertyafényben. A férfi az ágyra térdelt, Rani pedig felült, kinyújtotta a karját, és a kezébe vette Benjamin kemény, bársonyos férfiasságát. A lány érezte, hogy Benjamin megremeg az érintésére. Simogatta és egy pillanatra a hatalmában tartotta. A férfi ekkor megtörte a varázst, kinyitotta a szemét, és Ranira pillantott. - Vetkőzz! parancsolta rekedten. A lány csupán egy sötét violaszínű selyempongyolát viselt az ametiszt géz hálóruha fölött. A köntöst lehúzta egyik selymes válláról. Benjamin tekintete pedig perzselővé vált. Mint egy hajlékony, napmelengette kismacska, Rani kibújt a pongyolából, egyszerre csupán testének kicsiny részét felfedve, míg a férfi türelmét nem vesztve letépte róla, és az áttetsző hálóingen keresztül simogatni kezdte a mellét, lapos hasát és kerek csípőjét. Benjamin ujjai közé fogta a vékony ruhadarabot és megemelte, amelyből előbukkant Rani lába és combja közének fekete fészke. A lány segített a férfinak megszabadulni az utolsó akadálytól is, majd a hálóinget a pongyola fölé dobta, mely úgy hullott rá, akár a partot elmosó tengeráram. - Egy igazi nő vagy miniatűrben - mormolta Benjamin, miközben végigsimított a lány kulcscsontján, aztán körözni kezdett csokoládébarna mellbimbói körül. Ahogy a vágy elárasztotta, Raninak még a lélegzete is elakadt, és a férfi tenyerébe simította a hetyke kis halmokat. - Rani, te szerelemre születtél. - Benjamin a lány hajába temette az arcát, betakarta a testével, majd a hátára fordult, és magára vonta. A lány pehelysúlyú, sima teste érzékien simult hozzá, ébenfekete haja a vállára borult, és elfátyolozta hosszú csókban összeforrt ajkukat, melyben összekoccantak a fogaik. Rani szája lassan, merészen járta be Benjamin állát, nyakát, majd nyelvével megkeményedett mellbimbóját becézte. A férfi testének aranyló szőrzete akár egy térkép, olyan könnyedén igazította útba Ranit a mellkasától a hasáig, majd onnan falloszához, amely körül a szálak sűrű prémmé dúsultak. Rani a fogával és a nyelvével kezdte ingerelni, lágyan

272

megharapta, majd visszaült a combjára, és onnan figyelte Benjamin vágytól és forróságtól lüktető, vonagló, merev férfiasságát. A férfi káromkodott, ami igazán nem vallott művelt neveltetésére. Rani lehajtotta a fejét, és a szájába vette, finoman és lágyan alkalmazva mindazt az izgató játékot, amit akkortól fogva ismert, hogy Benjamin megtanította rá, férfi és nő így is szeretheti egymást. Rani kínzásaitól Benjamin vonaglani kezdett, majd háta ívben megfeszült, a lány pedig fokozta az ütemet. - Ne, ne... lassabban... várj, kicsim... - zihálta a férfi, és elhúzta a lányt élvezetes játékától, mielőtt fejét vesztette volna a vágytól. Felemelte Ranit, míg a lány szétterpesztett lábai a csípőjére nem fonódtak, aztán lehúzta magához, és belehatolt. A lány úgy vetette hátra a fejét, mint egy pogány istennő, és hagyta, hogy haja addig cirógassa lágyan a férfi combját és a köztük húzódó érzéki bőrt, míg Benjamint ki nem verte a veríték. A férfi vasmarokkal megragadta Rani csípőjét, és igyekezett uralkodni magán, először a lányt akarta boldoggá tenni. - Mohó, vad kislány - mormolta Benjamin, és Ranit puha fenekénél tartva lassan felemelte, majd visszaengedte, aztán lágy ritmusban elmerült forró nedvességében. - Csókolj meg, Rani. - A lány lehajolt, s miközben Benjamin ajkát kereste, melle a férfi mellkasához ért. Rani felkiáltott az örömtől, mikor Benjamin mélyen elmerült benne, s közben hevesen, s furcsa módon mégis gyöngéden szájon csókolta. A lány egyre növekvő izgalommal zihált, a férfi mellkasának dörzsölte ágaskodó mellbimbóit, és keményebb, gyorsabb, mélyebb beteljesülésre ösztönözte. Még a legelhagyatottabb taino nők, akik a serdülő Benjamint a szerelemre tanították, sem voltak ilyen szenvedélyesek, ilyen tüzesek. Ami kettejük között történt, az több volt, mint puszta szenvedély. - „Ez a lélek őrültsége, amely kiszárít és magával ragad” - gondolta a férfi. Érezte, hogy a lány bársonyos forrósága megremeg és elégedetten megvonaglik, melytől maga is a boldog öntudatlanság szakadékába zuhant. Légzésük lassan visszaállt a normálisra, miközben egymást átölelve feküdtek. Benjamin alul, Rani pedig felül. A lány orrát a férfi mellszőrzete csiklandozta. Testükre vékony izzadtságréteg tapadt. Benjamin végigsimított Rani finoman ívelt hátán, érezte a nedvességet és szerelmük illatát. Rani olyan kicsi és könnyű volt, mint a pehely, Benjaminnak az sem jelentett volna terhet, ha a lány egész éjszaka rajta feküdt volna. - Látod már, milyen jól működik a bájitalod, kis boszorkány? - suttogta a fülébe. - Igen, Benjamin. - Rani szerette kimondani a férfi nevét. Csak kívánsz engem, de nem szeretsz. Szorosan lehunyta a szemét, nehogy a férfi megérezze az árulkodó könnyeket. Rani cigánylány volt, Benjamin családja számára nem jelentett többet egy caraque-nál, aki nem való Benjamin Torres feleségének. 273

A férfi fejében zavaros gondolatok kavarogtak. Most sem vigyázott. Ha Rani még nem esett teherbe, ez hamarosan bekövetkezik. Neki adta az ártatlanságát és a szerelmét. Ő pedig tönkreteszi, mert el nem veheti. Végül nagy nehezen elaludt, gyarmatokról, Rigoról, meg Miriamról álmodott. - Olivia, nem tudom, mit tegyek! Olyan furcsa és vad. Azzal a félelmetes farkassal járkál a házban és a kertben. Egyszer levetette az összes ruháját, és a szökőkútban ugrabugrált a fenevaddal! - Ruth a kezét tördelte, és esdeklő tekintettel nézett unokahúgára. Olivia Guzmán Fontaine ellenállt a kísértésnek, hogy hangosan felnevessen a cigánylány bohóságán. Telt ajka széles mosolyra húzódott, szája széle megremegett. - Tudom, mennyire felizgatott a dolog, Ruth néni - felelte. Ana Torres és Lorenzo Guzmán árva gyermeke gyönyörű asszony volt, aki apjától csupán magasságát és karcsú termetét örökölte. Melegsége és előkelő vonásai anyja családjából maradtak rá, ahogy átható, kék Torres-szeme is. Tekintete most vidáman csillogott, amint maga elé képzelte Benjamint, a tökéletes unokatestvért, a komoly doktort és kötelességtudó fiút, akit megbabonázott egy női hálóing, kinek tulajdonosa kevesebb, mint két nap leforgása alatt feje tetejére állította bácsikája egész háznépét. Olivia vidéken lábadozott harmadik gyermekének világrahozatala után, míg családja Marseille-ben ragadt az ostrom alatt. - Talán ha találkoznék ezzel a Rani Janossal, tudnék... kezdeni vele valamit. Ruth szeme először elkerekedett, majd résnyire szűkült, miközben az érzelmek játékát figyelte Olivia arcán. Mióta Anát kivégezte az inkvizíció, Ruth és Isaac Rebecah-val, saját unokájukkal együtt nevelték Oliviát. - Úgy ismerlek, mint a tenyeremet, Olivia. Te szórakoztatónak találod ezt a szerencsétlen kalamajkát. De ha meglátod a lányt és a farkast, nem fogsz így mosolyogni. Megszakadna a szívem, ha özvegyen hagynál egy férjet három gyermekkel, mert Vero felfal, akár a szakácsnő csirkéjét - mondta Ruth félig tréfásan. Olivia felkacagott, és egy puha szőlőt csúsztatott a szájába. - Mit szól ehhez az új helyzethez Rebecah? Ruth legyintett. - Egy hónapja, hogy elment Genovába, meglátogatni Alejandro bácsikádat és a feleségét. Fogalma sincs erről a... teremtésről és teremtményéről. - Mégis, Benjamin mindezek ellenére sem dobja ki - mondta elmerengve Olivia, és egyik ujjával beesett arccsontját ütögette. Ruth felsóhajtott, és rosszindulatúan így válaszolt: - A lány megmentette Benjamin életét, mikor a gyilkosok elrabolták. Úgy érzi, le van kötelezve neki.

274

Olivia ismét felnevetett. - A lekötelezett egyáltalán nem fejezi ki azt, ami a hallottakból kiderült. - Igazán, Olivia, ez nem illendő beszéd. Olivia megpaskolta Ruth törékeny kezét. - Harmincnégy éves vagyok, és már jó ideje élek házasságban. Tudom, miért tartja itt Benjamin a lányt. A kérdés az, mit tegyünk vele. Goromba vagy kéjelgő? Láttam már cigánylányokat vásárokban jósolni és táncolni. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy efféle nőszemély elbűvölje az én tökéletes unokatestvéremet. Ekkor hangos üvöltés hasított a levegőbe az ablakon át, melyet sziszegő nyivákolás követett. - A farkas kétségtelenül megint felkergette a fára Cinnamont. Rani hamarosan utánamegy, most legalább a saját szemeddel láthatod, milyen és hogyan viselkedik. A két nő felállt, és fürgén a kertbe vezető ajtóhoz sietett. Rani a frissen művelt oleander virágágyban térdelt, karját Vero nyaka köré fonta, miközben paskolgatta és nyugtatgatta a farkast, aki mohó szemeket meresztett a fűzfa egyik mélyen lelógó ágán tanyázó Cinnamonra, a narancssárga macskára. - Nem kaphatod el. Az lenne a legnagyobb udvariatlanság, ha felfalnád a vendéglátónk kedvencét, Vero. - Valaki lágyan felnevetett, mire Rani megfordult, és az elbűvölő asszonyra nézett, aki Ruth Torres mellett állt. - Azt hiszem, igazad van. A nénikém teljesen oda van azért a vén gézengúzért, ahogy te is a te kedvencedért. Rani még szorosabban átölelte a farkas nyakát. - Vero több, mint egy háziállat. A barátom és a védelmezőm. Sokszor megmentette már az életemet... és azért, mert üldözi a macskát, még nem akarja bántani. - Különben Cinnamonnak óvatossá kéne válnia öreg korára - mondta ellenségesen Ruth Olivia háta mögül, miközben unokahúga fürkésző tekintettel méregette a lányt. - Szóval te vagy Rani Janos. Én pedig Benjamin unokatestvére, Olivia. - Az asszony közelebb lépett, próbaképpen a farkas felé nyújtotta karját, majd hagyta, hogy az állat megszagolja és eldöntse, megbarátkozik-e vele vagy sem. Vero az előbbit választotta, óvatosan megnyalta Olivia kezét, és megfeledkező a macskáról, leült vele szemben. - Eddig csak egyetlen fehér embert fogadott el. - Rani hangjában tiszteletteljes félelem bujkált, miközben a gyönyörű asszonyt bámulta. - Engedd meg, hogy kitaláljam, ez Benjamin volt. Mindig is értett az állatok nyelvén. Talán a gyógyítás miatt. - Egyszer meggyógyította Verot Italiában, mikor katonák támadtak meg bennünket. - Rani egyszer csak rádöbbent, hogy a piszkos földön térdel, szoknyája összetekeredve, haja pedig kócosan omlik a vállára. Mit fog gondolni róla ez az előkelő hölgy? 275

Olivia mintha kiolvasta volna a cigánylány aranyszínű szeméből a ki nem mondott kérdést, kinyújtotta a karját, és felsegítette Ranit. - Szeretnék veled elbeszélgetni, Rani Janos. Csak egy cigányt ismertem eddig, aki a férjem ménesére vigyázott a birtokunkon. Mesélt egy keveset a nyelvetekről és a szokásaitokról. Rani Olivia előtt állt, és szólni sem tudott. A fehér nő, karcsú alakját mélyzöld brokátruha fedte, amelyet arany hímzéssel díszítettek. Vörösesbarna haját gyöngyházberakásos, csinos párta tartotta, és a leggyönyörűbb smaragd nyakláncot viselte, amit Rani valaha is látott. Olivia Ruthhoz fordult, és mélyen zengő hangon így szólt: - Nénikém, ha nem bánnád, elbeszélgetnék Ranival egy kicsit. Azt hiszem, Cinnamon most már biztonságban van. - A macska mintha egyetértene, zöld szemével fenyegetően pislogott lefelé biztos állásából. Ruth, aki hálás volt minden percért, amit Verotól távol tölthetett, bólintott. - Küldök nektek frissítőt egy szolgával. - Most pedig gyere, üljünk le arra a padra, és beszélgessünk. - Benjaminról? - kérdezte Rani óvatosan. Olivia nevetett. - Igen, természetesen Benjaminról. De először mesélj egy kicsit magadról. Volt valami az idősebb hölgy szikrázó, kék tekintetében, valami melegség és bizalomgerjesztő, amitől Raninak megeredt a nyelve. Mielőtt rádöbbent volna, már el is mesélte élete történetét, irtózását Djangotól, Rasvantól és goromba, brutális viselkedésüktől, arról, hogy Agata a saját gyermekeként nevelte és felajánlotta, hogy megtanítja a phuri dai csodás mesterségére. - Te mégis feladtad ezt a lehetőséget, hogy megmentsd Benjamin életét, és vele jöhess. Olivia észrevette, hogy Rani barna arca elpirul. A lány finom kis teremtés volt, eleven és műveletlen, mégsem hasonlított azokhoz a caraque-khoz, akik minden tavasszal sátrat vertek férje birtokán. - Ugye szereted Benjamint, Rani? Attól, hogy az asszony olyan kedvesen és jelentőségteljesen kérdezett, Raninak összeszorult a szíve. - Igen, de... én cigány vagyok. Ő nem szeret, csak... - Csak az ágyába visz - fejezte be Olivia, és figyelmét nem kerülte el, hogy Rani ismét elpirult. - Elvette az ártatlanságodat - állapította meg végérvényesen az asszony. A lány szeme csillogott az elragadtatástól. - Maga az első Torres, aki elismeri, hogy nekem is lehet védeni való erkölcsöm. Még Benjamin is azt gondolta, hogy szajha vagyok, mikor először... - Igen, ilyen sekélyes feltételezésekre képes az én szemtelen unokaöcsém. - Olivia kíváncsian méregette Rani finom vonásait. - Az apádról és a bátyáidról már beszéltél. Mi a helyzet az anyáddal, Rani? - Olivia agyában lassan felderengett a gyanú. 276

- Nem ismertem azt az asszonyt - válaszolta keserűen a lány, aztán nem tudta, hogyan folytassa. - Ugye, nem cigány volt? Rani, bár nem akarta, mégis elmesélte Agata fájdalmas történetét együttérző beszélgetőtársának, aztán feszült, halk hangon összegezte: - Nem akart engem, és ha az apám nem ragaszkodik hozzám, megölt volna. Soha nem lehetek fehér. Ostoba voltam, hogy elhagytam a tábort és ide jöttem. - Annyira ostoba talán mégsem... ha igazán szereted Benjamint. - Oliviának támadt egy ötlete. - Valószínűtlen az egész, de ismerem az unokaöcsémet. Miriam Toulonnal nem illettek össze, annak ellenére, hogy volt egy közös szerelmük, a gyógyítás. Mindent egybevetve, túl türelmesek voltak egymáshoz. Évek óta jegyben jártak, és Benjamin egy ujjal sem nyúlt hozzá. - De ő úrilány volt, nem pedig cigány. - Rani gyülölte hallani Benjamin szerelmének nevét, Olivia szavai felkavarták. Az asszony gúnyosan válaszolt. - Igen, egy ragyogó teremtés, akit piedesztálra emeltek, míg Rigo Torres le nem rántotta onnan, és ő a legnagyobb örömmel hullott a karjába. - Benjamin nagyon elkeseredett - felelte Rani lágyan, és kerülte Olivia tekintetét. - Így van, de azt hiszem inkább a büszkesége szenvedett csorbát, hiszen évekig várta, hogy Miriam befejezze a tanulmányait és a gyakorlatát. Ez a lány soha nem ment volna el vele a gyarmatokra. Na és te, Rani? A két nő pillantása találkozott. - Én igen, de ő csak úgy akar vinni, mint a... - Hangja elakadt. - Mint a szeretőjét? Majd meglátjuk. Azt hiszem van egy lehetőség, hogy olyan úrilány váljon belőled, aki megfelel az unokaöcsémnek, és még Ruth nénikém is elégedett lesz. Tudod, ő igazán kedves és gyengéd lelkű, csak ostobán retteg Verotól. - Az asszony megveregette a farkast, aki a kezét szagolgatta. - Nem mondok le róla - jelentette ki Ram ellentmondást nem tűrően. Olivia nevetett. - Vero vagy Benjamin? - Aztán, mikor meglátta Rani zavarodott arckifejezését, gyorsan megnyugtatta. - Nem kell választanod, gyermekem. Abból, amit Aaron bácsikám és Magdalena nénikém mesélt az Újvilágról, biztos vagyok benne, hogy ott lesz hely Vero számára is. De néhány dologban meg kell alkudnod. - Mint például? - Rani kíváncsi szemeket meresztett az asszonyra.

277

- Mint például késsel-villával enni, és megtanulni tökéletesen viselkedni a társasági eseményeken. Mérsékelni kell a szókincsedet. A nénikém szerint igen színesen tudod kifejezni, ha nem tetszik neked valami. Rani vállat vont. - Már tudok mosakodni. Ezután a szenvedés után semmi sem lehet nehéz. - Helyes. Először is megfelelő ruhákat szerzünk neked. Úgy kell öltöznöd, mint egy igazi nőnek, és meg kell tanulnod az olyan kellemetlen ruhadarabokban járnod és mozognod, mint a krinolin és a hivatalos alkalmakkor használatos hosszú fátyol. - A cipőt már megszoktam - kockáztatta meg Rani. - Kezdetnek kiváló. Ma délután elviszlek a szabómhoz, hogy mértéket vegyen rólad. Örülni fog neked, mert kicsi vagy. Aztán megkezdjük az illemtanórákat. Jaj, feltételezem, hogy olvasni sem tudsz. - Csak a cigány jeleket. - Az unokaöcsém borzasztóan kényes az írásra meg az olvasásra, bár a felsőbb körökben nem ritka az olyan nemesasszony, aki még a nevét sem tudja leírni. Gyere, kezdjük néhány egyszerű leckével! Ha csak feleannyira tanulsz gyorsan, mint képzelem, Benjamin el fog ájulni tőled! Rani és Olivia megegyeztek, hogy amíg a lány nem készült fel teljesen az úrinőként való bemutatkozóra, továbbra is egyszerű parasztruhában jár, és míg Benjamin délután buzgón gyógyítja a betegeit, ő órákat vesz. A férfi először csodálkozott, milyen elégedetten fogadja a lány minden este, és nem panaszkodik többé, hogy bezárva érzi magát vagy unatkozik. Még Ruth és Isaac sem tudtak beszámolni semmilyen rettenetes csínyéről. Sőt csoda módon több hete lopáson sem kapták raja! Még Vero is jól viselte magát. Nos, Cinnamon ezen talán vitatkozhatott volna, de a félénk, öreg macska és a szemfüles farkas, úgy látszott, többékevésbé fegyverszünetet kötött. Benjamin felfedezte, hogy Oliviának köszönhetően, aki védőszárnyai alá vette a lányt, Rani az asztalnál is kulturáltabban viselkedik. Idősebbik unokanővére, akit Isaac mentett meg apja kegyetlen családjától Spanyolországból, mikor árván maradt, hajlamos volt minden elkóborolt jószágot befogadni, aki az ajtaja elé tévedt. Egy egész állatsereglet lakott náluk, s az asszony nem restellt minden utcagyereket is felszedni, akiről úgy találta, hasznosítani tudja elnéző férje szőlőskertjében, istállójában vagy a ház körül. Benjamin az egyik délután korán hazaért, és éppen leszállt a lováról, mikor a hintóból kilépő Oliviával találkozott össze. A férfi vidáman felhúzta a szemöldökét, kezet fogott az asszonnyal és azt mondta - Alig láttalak, mióta visszajöttél a városba, nővérkém. Rani jól elszórakoztat? - Nagyon kellemes társaság, Benjamin. 278

- Nem kétlem, hogy a nagy kihívást testesíti meg számodra - felelte a férfi szárazon. - Így van, de többet is jelent, olyan ragyogó teremtés, és tanulékony... ha van, ami ösztönözze - tért ki kecsesen Olivia. Benjamin bosszankodott. - Neked kellett volna akkor is ösztökélni, mikor először ismerkedett meg a szappannal meg a vízzel. Az volt ám a prométheuszi kihívás. - Mindketten nevettek, aztán Benjamin arca elfelhősödött. - Nem tudom, mit csináljak vele, Olivia. A bácsikám a házassággal és a köteleséggel pirongat. De Raniért is felelősséggel tartozom. - És vágyakozol utána. - Olivia arcán önelégült kifejezés ömlött el, mikor látta, hogy a férfi elpirul zavarában. - Aligha vehetek feleségül egy írástudatlan cigánylányt. Benjamin szemmel láthatóan gyötrődött, de Olivia nem sajnálta meg. - Az ágyadba egész könnyen bevitted, és le merem fogadni, hogy te voltál az első. - Olivia, nem ez a megfelelő téma, amit meg kell vitatnunk. - Ne játszd nekem a szenteskedőt! Nem áll jól neked. Ami pedig Rani beilleszkedését illeti ebbe a nagy családba, azt hiszem, elég jól fogja csinálni, de meghagyom neked azt az örömet, hogy ezt te magad fedezd fel. - Ezzel a rejtélyes megjegyzéssel Olivia elköszönt a férfitól, és beszállt a hintóba. Benjamin izgatottan és zavarodottan lépett be az udvarra. Mire készülhet ez a két cselszövő, töprengett magában. - A jövő héten Isaac bácsi hatalmas, zenés-táncos ünnepséget ad annak a tiszteletére, hogy kereskedői hajói páratlan áruval megrakodva megérkeznek Levantéból. Azt hiszem, ez kiváló lehetőség arra, hogy bemutatkozz a társasági életben. A ruháid elkészültek, te pedig szerencsésen elsajátítottad az illemet. Miközben Olivia óriási házának könyvtárszobájában ültek, amit ideiglenesen tanteremmé alakították át, Rani gyomra máris liftezett az idegességtől. Megtanulta hitelt érdemlően aláírni a nevét, és ismerte az ábécé alapjait. - Judah Toulon is ott lesz az ünnepségen? - Gondolom, igen. A bácsikám üzleti partnere számos közös vállalkozásban. Nem kell félned Miriam apjától, és Miriamra sem kell úgy gondolnod, mint a vetélytársadra. Rani bizonytalanul pislogott. - Miriamtól egy óceán választ el, de az apja itt van. Nem kedvelem, és azt a kopaszt sem, aki állandóan a sarkában lohol. - Richard DuBayt? Igen, kellemetlen alak. Isaac bácsi megveti, és csak öreg barátjára, Judahra való tekintettel tűri meg - Mind a kettőnek ördögi pillantása van - felelte Rani

279

- Csak nem ragaszkodsz ezekhez a régi babonákhoz? Judah mogorva, hajlíthatatlan vénember, DuBay pedig egy hozományvadász, de mindketten ártalmatlanok. - Csúnyán megsértettem Judah Toulont. Ha meglát a bálon, botrányt csap. - Rani elmesélte a rákból készült amulett történetét Oliviának. - Én mondom, majd megpukkadok a nevetéstől, ha magam elé képzelem a fellengzős vénembert a szakállába gubancolódott kagylóval. Néha még a legnagyobb szenteket és a leghatalmasabbakat is meg lehet alázni. Rani ajkára halvány mosoly húzódott. - Borzasztóan dühbe gurult, és Verora rikácsolt meg rám. Azt hiszem, legalább húsz papra volt szüksége, hogy megtisztuljon. Olivia kitörölte szeméből az öröm könnyeit. - Arra mérget vehetsz. Örülök neki, hogy elfogadtad a törvényeinket, és többé nem hozol tisztátalan dolgokat a házba. A család számára sokkal könnyebb lesz így befogadni téged. - Élvezettel tanultam Mózes törvényeit. - Aztán Rani kicsiny, szív alakú arca összeesküvő kifejezést öltött, mikor azt suttogta: - Miután láttam a bátyáim és más kisfiúk ronda, körülmetéletlen férfiasságát a táborban, a Benjaminé sokkal jobban megtetszett. Már magáért ezért az egyért is szívesen megtértem volna. Olivia kis híján fulladozott a nevetéstől. Aztán lecsillapodott - Mivel én az újszülött fiamon kívül nem láttam még más körülmetéletlen hímvesszőjét, el sem tudom képzelni, milyenek, ha megnőnek, de nem hiszem, hogy ezért kellett megtérned. Benjamin mindig is égett a vágytól, hogy visszatérjen a gyarmatokra, és ha így lesz, nagyobb biztonságot jelent majd számodra, ha keresztényként mész vele, nem pedig zsidóként, feltéve ha nem említed azokat a megkeresztelkedéseket. Mikor elképzelte Benjamin rémületét miután a lány elmesélte neki szentségi túlbuzgóságát, Oliviából ismét kitört a nevetés. Rani, hogy gondolatait elterelje az ellenszenves Judah Toulonról és megfeledkezzen féltékenységéről, amit a lányával kapcsolatban érzett, vele nevetett.

280

Huszonötödik fejezet

Rani Olivia szobájában állt a tükör előtt, miközben a szobalány a haját igazgatta. A lány Rani ébenfekete fürtjeit a feje tetejére tornyozta, és rubinberakásos aranyfésűkkel fogatta meg. A többit művészien elrendezte a válla körül, majd selyemszalaggal és még több rubinnal ékesítette, melyek akár a lángok szikráztak a hajszálak között. - A rubin nagyon jól illik a hajadhoz és a ruhádhoz - mondta Olivia, amikor a szobalány hátralépett, és elismerést várva úrnőjére nézett. Rani a nyakához nyúlt, és idegesen babrálni kezdte a mutatós, arany és rubinköves nyakláncot. - Túl értékes. Nem vehetem fel. - Ne csacsiskodj! A te fekete hajadat jobban feldobja, mint az én gesztenyebarna fürtjeimét. Még egyszer se volt rajtam. Egyike azoknak a hatalmas, gazdátlan kincseknek, amit férjem nagyszerű nénikéje hagyott örökül. Különben is, a rubin illik a ruhádhoz is. Rani csillogó szemmel forgolódott a tükör előtt. Tényleg Rani Janos volna ez a jelenség ebben a rubinvörös brokátruhában? Kezét kecsesen végighúzta az arannyal átszőtt vállkendőn, aztán próbaképpen felemelte a karját, és meglengette a pazar selyemujjakhoz varrott aranyfátyolt. - Ez a leggyönyörűbb ruha, amit valaha is láttam. - Fogadni mernék, hogy tetszeni fog Benjaminnak - mondta Olivia, miközben Rani hosszú, arannyal hímzett vörös selyemfátylának szélét fogva kecsesen körbesétált a szobában. - Úgy megyek, ahogy gyakoroltuk? Félek, hogy rálépek a ruhámra, és felbukok. - Gyönyörűen tartod a fátylat. Igazam volt a krinolinnal kapcsolatban. Túl kicsi vagy hozzá. Elvesztél volna benne. A karcsú szoknya a fátyollal sokkal lenyűgözőbb. Pompásan mutatsz. Rani fintorgott, aztán idegesen az ajkába harapott. - Bárcsak pompásan tudnék táncolni is ebben az estélyi ruhában. Olivia felnevetett. - Légy hálás, hogy ilyen báli ünnepséget csak ritkán rendeznek. Ezután az este után jó ideig nem kell megjelenned ilyen kényelmetlen öltözetben. - Ha túlélem ezt az estét. Mit fog szólni a bácsikád és a nénikéd, ha meglátnak az estélyen? - Csak azzal törődj, amit Benjamin mond. Ruthot és Isaacot bízd rám!

281

Benjamin a hatalmas bálteremben állt, kezében egy borosserleget tartott, hogy felbátorítsa magát erre a hosszú és minden bizonnyal unalmas estére. Már érezte a marha- és a báránysült, a tonhal és a lazac sós illatát, az édes, sült barack és más pikáns gyümölcs aromáját. A vacsora legalább öt fogásból fog állni, melynek mindegyikét bor kíséri. A zenészek lanton és fuvolán játszottak. A hatalmas lakoma előtt és után is a táncé volt a főszerep. Egy pillanatra eltöprengett azon, milyen érzés lenne Ranival táncolni, de aztán csak nevetett, mikor maga elé képzelte a lányt a bonyolult és szertartásos páván lépéseiben. Szeme előtt megjelent, ahogy Rani érzékien táncol a tamburinok és dobok vad ritmusára. Benjamin arra gondolt, szívesebben töltené a lánnyal az estét, mint a rangjabéliekkel. Helyette azonban eladósorba került nők fogják illegetni magukat előtte. Minden egyes eltelt nappal egyre jobban megérett benne az elhatározás, hogy visszatér a gyarmatokra, és magával viszi Ranit. Ha kialakította a praxisát Santo Domingóban, lesz rá ideje, hogy a házassággal törődjön. Provence egyetlen elkényeztetett úrinője sem akarna a spanyol Újvilágban élni. Benjamin tudta, hogy csak elodázza az elkerülhetetlent, mégis honvágy marcangolta. A seb, melyet Rigo és Miriam okozott, gyorsabban begyógyult, mint gondolta volna, és eszébe jutott, hogy a lánynak talán mégis igaza volt. Talán Miriam mégsem szerelme, hanem csak a barátja volt? Lehet, hogy Rigonak fogalma sincs róla, milyen óriási baklövéstől mentette meg őket? - Nagyon elmerültél a gondolataidban, Benjamin. Gyere, élvezd a mulatságot. Számos gyönyörű, ifjú hölgy várja, hogy bemutassalak neki - mondta Isaac szárazon. Benjamin magában felnyögött, de bácsikája kedvéért jó képet vágott a dologhoz. A terem gyorsan megtelt a vendégekkel, akik pazar, a szivárvány minden színében pompázó selyemés bársonyruhát viseltek, és teleaggatták magukat ékszerekkel. A szolgák ügyesen szervírozták a boroskancsókat a tömegben, és osztották szét az italokat. Judah Toulon a terem másik végében állt, de Benjaminnak semmi kedve nem volt beszélni vele. A vénember halottnak tekintette a lányát, és említést sem tűrt róla. Benjamin sajnálta ezt a makacs ostoba öreget, aki megtagadta az unokáját. - „Különös” gondolta Benjamin - „Rigo és Miriam fiának születése szinte boldoggá tesz.” - Aztán elhessegette gondolatait, mikor Isaac bemutatta az egyik városi tanácsos lányának. Éppen akkor, amikor Benjamin udvarias kézcsókra hajolt, jelentették be unokatestvérét, Oliviát, férjét, Noah-t és még valakit. Benjamin szája tátva maradt a csodálkozástól, miközben Olivia Fontaine öntelt ábrázattal bevezette pártfogoltját a zsúfolt terembe. Rani olyan volt, mint egy látomás csillogó-villogó arany kendőjében és vörös brokátruhájában. Benjamin nézte, ahogy térdet hajt, mosolyog és üdvözli Fontaine-ék barátait.

282

- Az égre, mit csinált ez az asszony? Kő kövön nem marad a házból, mire az estének vége! - Isaac rettentő haragját Oliviára zúdította, aztán felváltva kezdte szapulni a két hölgyet, mint aki nem akar hinni a szemének. - Úgy tűnik, mintha Olivia kisebbfajta csodát tett volna - felelte Benjamin megigézve. - Mit gondolsz, a farkast otthon felejtette, vagy hagyja, hogy az a fenevad szórakozásképpen felfalja a zenészeket és a szolgákat? - Megkérdezem tőle, hol van Vero, bácsikám. Kérlek, bocsáss meg. Isaac gyorsan megragadta Benjamin karját, és kék szeme figyelmeztető szikrákat szórt. - Ne hagyd, hogy megbabonázzon, Benjamin. A cicoma alatt is csak egy caraque! - Nagyon bensőségesen ismerem, mi van a cicoma alatt, bácsikám - felelte a férfi hidegen, de rá se hederített. Lassan a Ranit körülvevő csodálok felé sétált, és teljességgel érthetetlen sürgetést érzett, hogy laposra verje a hízelgő tacskókat. Mielőtt odaérhetett volna, Rani egy fiatal udvarlójával elment táncolni. Olivia, olyan hiún, mint Cinnamon, Benjaminhoz surrant. - Tetszik a művem? - Mondtam is Isaac bácsinak, hogy csodát tettél. Szerinte ez inkább az ördög megidézéséhez hasonlít. Olivia szívből, jóízűen felkacagott, és egy percre sem vette le szemét a férfi dühös tekintetéről, mellyel Ranit követte a teremben. - Azt hiszem, ma este jó pár szívet rabul ejt. - Hah! Ha csak a szívekre specializálná magát, és nem a pénztárcákra, még hálás is volnék. - Csak nem vagy féltékeny, Benjamin? - Miféle őrültség vitt rá, hogy ezt tedd? Hajmeresztő! Most majd elvárja, hogy befogadják az elit körökbe, hogy... hogy... - Hogy hozzámenjen egy vagyonos férfihoz? Igen, azt hiszem, válogathat majd a kérők között az elkövetkező hetekben. Noah a kedvemért beleegyezett, hogy hozományt adjunk neki. - Olivia úgy méregette unokatestvérét, mint egy börtönőr a gonosztevőt, akit kínpadra feszített. - Hozományt adni neki? Te jó Isten, hiszen cigánylány! Senki sem veszi feleségül! - Halkabban, Benjamin. Rani apja cigány volt, de az anyja egy magyar nemesasszony. Természetesen törvénytelen gyermek, de ez semmit sem jelent, ha befolyásos család támogatja... mi pedig mögötte állunk. - Olivia mosolygott, és elvett a szolgától egy kupa bort, aztán elmerülten belekortyolt. Benjamint meg hagyta, hadd egye a méreg. - Kérdeztem egyszer az anyjáról. Azt mondta, cigány volt.

283

- Abból ítélve, ahogy te valószínűleg feltetted a kérdést, nem hiszem, hogy bárki is más választ adott volna, aki olyan rátarti, mint Rani. Inkább büszke a cigány vérére, mint a magyar származására. A nővéred félvérhez ment feleségül. A fivéred félvér. - Az a gyarmatok. Rudolfo és Rigo félig tainók. De ez Marseille. Rani pedig félig „caraque”. Ez itt számít és te ezt nagyon jól tudod. Különben is, írástudatlan, társadalmilag... - Rani jobban tud írni és olvasni, mint a legtöbb úrinő ebben a teremben. Ami pedig a társasági viselkedést illeti, miért nem győződsz meg magad róla, milyen jóeszű tanulónak bizonyult? Benjamin kajánul összeráncolta a szemöldökét, és öntelt unokanővérére pillantott. - Te pedig azt hiszed, hogy nekem minden vágyam a helyedbe lépni mint házitanító. - Úgy tudom, néhány területen már a kelleténél többre is kioktattad. - A nő csípős válaszára Benjamin arca elvörösödött. - Rani az én bajom, nem pedig a tiéd, nővérkém. - Azzal a férfi a táncolók felé sietett, akik éppen elhagyták a parkettet, amikor a zene elhallgatott. Rani, mióta a terembe lépett, a szeme sarkából figyelte Benjamint. A férfiban forrt a méreg, bácsikájában nemkülönben. Benjamin éppen felétartott fenyegetően, szép arca szigorú, mogorva kifejezést öltött. - „Nem szabad elfelejtenem, amire Olivia tanított” - győzködte magát Rani. - Úgy kell viselkednem, mint egy úrinő... ha belehalok is! Benjamin megfogta a kezét, könnyed csókot lehelt rá, és elbocsátotta a lány korábbi partnerét, miközben udvariasan figyelmeztette, ne feledkezzen meg bácsikája kitűnő boráról. Úgy látszik, nagy gyakorlatot szereztél a pavánban. De azért biztosan nem olyan üdítő számodra, mint mezítláb táncolni a tábortűz lobogó lángja előtt. - Mikor a zene folytatódott, a férfi méltóságteljesen a táncolók közé vezette Ranit. - Már soha többé nem táncolhatok mezítláb a cigányok tábortüze előtt, Benjamin - felelte kendőzetlenül a lány, és igyekezett lecsendesíteni rémült szívdobogását. - Miért nem mondtad el, mire készül Olivia? - bosszankodna férfi. Mert ugyanúgy nem egyeztél volna bele, mint a bácsikád, aki majd' felfal a szemével a sarokból. - Rani szemrebbenés nélkül viszonozta Isaac szikrázó tekintetét, mikor elhaladtak mellette a táncban. - Miféle játékot űzöl, Rani? Olivia szerint olyan ragyogóan megtanultál írni és olvasni, mint öltözködni. - Sose félj! Nem fogom felülmúlni Miriam Toulont műveltségben, de Noah könyvtárának a könyvei igazán izgalmas olvasmányoknak bizonyultak. A világ végtelen, tele van számtalan lehetőséggel. 284

Benjamin csodálatot olvasott ki a lány szeméből, és különös szorítást érzett a mellkasában. Mikor a tánc véget ért, a férfi a terem közepéről az előcsarnokba vezető széles ajtó mellé, egy félreeső sarokba vezette a lányt. - Rani, nem akarom, hogy fájdalmat okozzanak neked kezdte óvatosan. A lány Benjamin szemébe nézett, tekintetében kihunyt a táncoló aranyszikra. - Nem akarod, hogy fájdalmat okozzanak nekem, mégis eldugnál a szolgák közé, úgy öltöztetnél, mint egy caraque-t, akit csak arra használsz, hogy bemelegítse az ágyad. - Óh, mennyire gyűlölte ezt a szót: caraque. Kifejezte mindazt az irtózatot és megvetést, amit a gádzsók éreztek a cigányok iránt, amit Benjamin érzett iránta, mikor először találkoztak. - Te jöttél hozzám, Rani. Nem vonszoltalak az ágyamba. - Benjamin fülében hamisan csengtek a szavak, éppen úgy, ahogy kiejtette azokat. Rani ellenállt a kísértésnek, hogy megüsse az ő gyönyörű, aranyhajú szerelmét. - „Óh, Agata, tévedtél!” - Nem akarlak tovább hallgatni, sem arra kényszeríteni, hogy elviseld gyűlöletes jelenlétemet, Benjamin. Ma éjszaka egyedül alszol vagy nem, rajtad áll. De engem az ágyadban nem látsz... soha többet! - Rani sarkon fordult, és eltűnt a tömegben, mielőtt a férfi a kezénél fogva visszatarthatta volna. Benjamin figyelte, ahogy néhány ifjú a lány köré gyűlik, frissítővel kínálják és táncra kérik. Érezte, hogy gyomra összerándul a haragtól, melyet Rani flörtölése váltott ki... Csak nem féltékeny? A férfi még soha nem érzett ilyen zavarodottságot, még akkor sem, mikor Miriam felbontotta az eljegyzést. Egy arra járó szolgától elvett egy magas, ezüst boroskancsót, kitöltötte belőle az italt egy hatalmas serlegbe, kiitta, aztán intett a szolgának, hogy töltse újra. Egy pillanatra sem tévesztette szem elől a nevetgélő és vidáman csevegő, csillogó, vörös ruhás nőt. Rani igyekezett úgy tenni, ahogy Olivia parancsolta, flörtölni a végtelenségig, és rá se hederíteni Benjaminra. Az asszony szerint bármi, amit tesz, csak még jobban feldühíti a férfit De makacsul ragaszkodott az elhatározásához, hogy élvezni fogja az estét, legalább Olivia kedvéért. Ekkor a bejárati ajtó előtt, az előcsarnokban feltűnt a Le Revenant mutatós, kopasz kapitánya. Rani hátán a hideg futkosott, mikor visszaemlékezett a rejtélyes beszélgetésre, amelyben a gyarmatokat említették. Mit kereshet ez a férfi Isaac Torres otthonában, a bálon? Aztán a lány felnevetett magában. Miért tartozna rá ez az ügy? De baljós előérzete felkeltette a kíváncsiságát. Ez az ember Benjamin családjának életére tör. Nem tudta biztosan, de megérezte. Agata szerint elég beleérző képességgel rendelkezett ahhoz, hogy phuri dai legyen. Rani most először hitt neki. Elnézést kért a fiatal férfitól, akivel éppen táncolt, és egy másik ajtóhoz lopózott, ami az előcsarnokba vezetett. A kert sarkából 285

egy vastag oszlop mögül halk, suttogó hangokat hallott. Mivel feltűnő ruha volt rajta, nem mert közelebb merészkedni, nehogy meglássák. Rani a fülét hegyezte, és hallgatózott. Azonnal felismerte Brienne hangját. - Rigo Torres született túlélő. Nem sikerült kinyírni. Az apja kiképzett bennszülöttjei majdnem elkaptak az északi tengerparton. A terv csődöt mondott. Ez a sürgöny mindent elmagyaráz részletesen. Ma éjjel elhajózom a gyarmatokra a Reynardnak írott utasításaival. Rani nem tudta kivenni, mit válaszol a kalóz megbízója, aztán Brienne meghajolt elegánsan megfordult, és egyenesen a rejtőzködő lány felé indult. Rani gyorsan besurrant a bálterembe, és figyelte, hogy a férfi elmegy mellette. Brienne nem vette észre, de a lánynak sem sikerült kiderítenie, hogy kivel beszélgetett. Összeesküvést szőttek, hogy megöljék Benjamin testvérét! Rani kétségbeesetten nézett körbe a helyiségben Benjamin után kutatva, de nem találta. Valószínűleg nem is hinne neki. Brienne azt mondta, ma éjjel elhajózik. Rani tudta, hol horgonyoz a hajója. Bárcsak egyszerű cigány ruha lenne rajta, akkor fellopózhatna a fedélzetre, és ellophatná annak a titokzatos embernek szóló levelet, akinek meg kell ölnie Rigo Torrest. Aztán lassan széles mosoly terült el az arcán. - Úgy gondolkodok, mint egy gádzsó - mormolta maga elé, és már sietett is az ajtó felé. Fontainak hordszékében elviteti magát a Lacydonra, miközben a függönyök mögött leveti az estélyi ruhát. Nem lesz nehéz megvesztegetni az egyik teherhordót, hogy adja kölcsön az ingét egy rövid kirándulásra. Rani a legzsarnokibb arckifejezését öltötte magára, és a Torres-palota tömör, faragott bejárati ajtajához sietett, majd utasította az ajtónállókat, hogy kerítsék elő Fontaine teherhordóit. Egy perccel később már a fényűző hordszékben rázkolódott, miközben a szolgák sietősen vitték a rakpartra. A lány kezdte kibontani az ékszereket gondosan elkészített frizurájából, és remélte, hogy Olivia megbocsátja ezt a hirtelen elhatározást. A szolgák váratlanul megálltak. Mielőtt Rani kidughatta volna fejét a bársonyfüggönyök között, a teherhordók letették a hordszéket. Dulakodás hangjai hallatszottak, melyet elfojtott nyögések követtek, aztán a függönyt felrántották, és Luc Brienne karvalyarca meredt rá. - Szóval, vörös ruhás mademoiselle, végre találkoztunk! Még emlékeztem magára a rakpartról. Micsoda kíváncsi kis cicus volt! De caraque marad mindörökre. Képzelheti, mennyire meglepődtem, mikor estélyi ruhában megjelent a Torres-palotában, és megint kihallgatott, aztán követett. - A férfi az állát dörzsölte, aztán megvakarta a fejét, miközben a lányt tanulmányozta. - Én nem követtem magát, és nem is hallgattam ki - felelte Rani olyan gőgösen, ahogy csak tudta. 286

- Igazán választhatott volna kevésbé feltűnő ruhát, ha rejtve akar maradni az árnyékban. A férfi nevetett, aztán abbahagyta. - Akármit is forgat a fejében, meg fogom akadályozni. Túl veszélyes a számomra. - Csettintett az ujjával, mire két goromba matróz bukkant elő, és a hordszékbe nyúltak, hogy kirángassák a lányt. - Nem rabolhatnak el! Isaac Torres ezért nyársra tűzi a fejüket! Brienne komolyan felnevetett, miközben a két férfi a tiltakozó lánnyal viaskodott, és kifelé ráncigálták a hordszékből. - Azt hiszem, Isaac Torres bőkezűen megjutalmazna, amiért megszabadítjuk egy „caraque-tól”, akit unokaöccse az itáliai háborúból hozott haza. - Az egyik tengerészhez fordult, és kurtán azt mondta: - Hozzátok, de csendben. Rani élesen felsikított, mikor Brienne egyik embere mocskos kezével be akarta fogni a száját. Rani addig mélyesztette fogat férfi ujjába, míg az fel nem üvöltött, aztán köpött egyet a matróz bőrének iszonyatos bűzétől és undorító ízétől. A másik tett tengerész fürgén társa helyébe lépett, öklével állon vágta a lányt, aztán felnyalábolta az eszméletlen testet, és a vállára vette. Takarjátok be a köpennyel - mondta Brienne, és lekanyarította válláról fekete lebernyegét. Még azt hinnék, hogy nemesasszony, a ruhája meg az ékszerei láttán. - A férfi belerúgott a földön fekvő teherhordókba, hogy biztosra vegye, halottak. Ahogy embereivel gyorsan ereszkedtek lefelé a Lacydonon, a kalóz azon töprengett, mit csináljon a titokzatos lánnyal. Közben a hatalmas hallban Benjamin hiába kereste Ranit. Végül kénytelen volt felkutatni Oliviát, és elismerni, hogy beszélni akar ezzel a bajkeverő nőszeméllyel. Miközben unokaöccse a termet pásztázta, arcára barázdákat húzott az aggodalom. - Már egy órája nem láttam Ranit, de mivel te is eltűntél, feltételeztem, hogy... - Rosszul feltételezted. A kertben sétáltam egyedül, és megpróbáltam eldönteni, mi legyen Ranival. Mikor utoljára láttam, egy rakás férfi vette körül, mindegyik olyan szerelmes pillantásokat vetett rá, mintha ő lett volna a zamatos édesség az ünnepi asztalon. Olivia arca meglágyult. - Te féltékeny vagy, ostoba kölyök. Ismerd el! - Ő az enyém, Olivia. Nem engedem, hogy a férfiak körbeudvarolják, mintha egy nemesi család eladósorba került szűzlánya volna, aki csak az esküvői szertartás megrendezésére vár. Olivia szeme elkerekedett. - Miért nem? Ha te nem veszed el, majd elveszi más. - De csak mert csábítja a pénzed, ami megédesíti az alkut. Ezek közül az emberek közül egyik sem fog feleségül venni egy nincstelen cigánylányt, különösen, ha kiderül róla, hogy nem is szűz. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzanak neki.

287

- Te már megsebezted, Benjamin. Neked kell begyógyítanod a sebet, mert te vagy az, aki szereti, nem pedig más. Benjamin tekintete jéghidegen tapadt Oliviára. - Olyasmibe avatkozol, amibe nem kéne. Raniért én vagyok a felelős, és úgy gondoskodom róla, ahogy nekem tetszik. Benjamin átkutatta a báltermet, a kertet, aztán felforgattatta a szolgákkal az egész házat. Végül eléhurcolták az ajtónállót. A törékeny öregember csak dadogni tudott. - A Fontainehordszéket kérette, szolgálatára, egy órával ezelőtt. - Hová ment? - Azt nem tudom, de a teherhordók a bazilika felé indultak. - Mivel kétlem, hogy sürgősen gyónni akart volna, csak a kikötőbe mehetett. - Benjamin elküldte a vénembert, aztán üzenetet küldött Noah-nak, unokanővére férjének, hogy Rani és a teherhordók keresésére indult. Az utca csendes volt, csak Averroes patája kopogott a macskakövön. Benjamin megtalálta a hordszéket a kihalt Szent Victor Bazilika mellett. Leszállt a lóról, és miközben megvizsgálta a négy földön fekvő teherhordót, egyre jobban elhatalmasodott rajta a félelem. Úgy tűnt, banditák támadtak rájuk. Szíve majd' kiugrott a helyéből, mikor átkutatta az üres hordszéket. Ranit elrabolták! Aztán az egyik teherhordó nyögdécselése vonta magára a figyelmét. Benjamin letérdelt, a férfi fejét a lábára emelte, és arra gondolt, bárcsak magával hozta volna orvosi felszerelését. - Ki tette ezt? Hol van a kisasszony? - A hordszék egy darabka bársonyát a férfi oldalához nyomta, de a vérzést csak alig sikerült csillapítania. - Azt... azt mondta, vigyük a Lacydonra... Le Revenant... kalózhajó... már vártak ránk... - A férfi hangja elakadt a rátörő köhögéstől, levegő után kapkodott. Benjamin hallotta, hogy Noah emberei közelednek. A teherhordó már halott volt. Mi lehet Ranival? Miért rohant el az estélyről, és követett egy kalózt? Meglátta talán a Torrespalotában? Benjamin felpattant a nyeregbe, és kiadta a parancsot a fegyvereseknek: - A Lacydonhoz! A Le Revenant-nak már csak hűlt helyét találták a dokkban, a hajó, hűen nevéhez, mint a szellem eltűnt a sűrűsödő ködben. Benjamin a rakparton állt, szeme a homályos horizontra meredt. Ranit a kalózhajó fedélzetére hurcolták, a kegyetlen, törvényen kívüliek könyörületességére volt utalva, és csak a jó ég tudja, merre tartottak. Benjamin rémületet és tehetetlenséget érzett, de mindenekelőtt szerelmet. - „Szeretem Ranit” - gondolta magában, - „de most már késő. Talán soha nem meg.” 288

Noah Benjamin vállára tette a kezét. - Megtudjuk, ki ez a Brienne. Már hallottam róla és a hajójáról. Azt beszélik, néger szolgákat ad el illegálisan a gyarmatok ültetvényeire. Benjamin felrebbent révületéből, és Fontainehez fordult. - A gyarmatokra! Rani biztosan meghallotta, hogy valami készül a családom ellen, azért követte a gazembert. Küldd azonnal a legjobb embereidet, Noah! Biztosra kell mennünk, és gyorsan kell cselekednünk! - Meg fogod találni, Benjamin. Olivia mindkettőnket megöl, ha hagyjuk, hogy egy mihaszna kalóz tönkretegye, amit olyan gondosan kitervelt! Rani idegen ágyban ébredt, és hevesen lüktető fájdalmat érzett az állában. Felült, megrázta a fejét, hogy eltompult érzékeit életre keltse, de csak az ágy kezdett el forogni vele. Egy kicsiny ablakon keresztül szürke félhomály hatolt a szobába. Közeledett a hajnal. Milyen különös hely, gondolta a lány inkább kíváncsian, mint félve, aztán lelépett a széles ágyról, és igyekezett hozzászokni, hogy lába alatt ring a padló. A szoba alacsony volt, bútorzata bár fényűző, mégis hiányos. Semmi sem mozdult el, pedig nem kötötték ki a tárgyakat, még a sarokban álló kis kerek fürdőkádat sem. A hajó... a hajó fedélzetén van, jött rá hirtelen Rani. - A Le Revenant-on, Brienne kalóznaoján - Rani visszazuhant a vastag, puha, kék bársony ágytakaróra, szeme fegyver után kutatott a szobában. Semmit sem látott, felállt, és óvatosan a szűk ablaknyílásokhoz ment. Csak a végtelen óceán hullámait látta a szürke horizonton. Brienne a gyarmatokra viszi... vagy megeteti a cápákkal! Igyekezett leküzdeni remegését, melyet a víztől való hajdani félelme váltott ki. Milyen gyorsan lehull a „gádzsó” kultúra látszata, ha a vízbefúlással kell szembenéznie! - Szedd össze magad, te gyáva - mondta magának összeszorított foggal Rani, és eljött az ablaktól. Fiókokat kezdett nyitogatni egy különös, falba épített szekrényből. Teli voltak ruhával, drága vászoningekkel, bársonykabátokkal, finom gyapjúnadrágokkal, melyek mindegyikét alacsony, karcsú emberre szabták... a kapitányra! Brienne a tulajdon kabinjába zárta. A pazar berendezésből, a faragott mahagónibútorokból, a bársonyfüggönyökből azonnal rájöhetett volna. - Viszont, ha meg akarna etetni a halakkal, miért bajlódna azzal, hogy erre a finom helyre zárjon? Egy hosszú asztalban folytatta a keresést, és néhány papírkötegre lelt, melyet gondosan lenyomtattak. Bárcsak több órát vett volna Oliviától. Próbálta kisilabizálni a sorokat, míg az egyik oldalon egy ismerős szó ötlött a szeme elé: Torres. Ezeket az utasításokat küldte Brienne megbízója. A címzett egy bizonyos Reynard volt. Megfordította a lapot, hogy megnézze az aláírást, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó. 289

Luc Brienne a szürke reggeli fényben körvonalazódó gyönyörű asszonyt nézte, ahogy keblére szorítja Reynard papírjait. A lány elkerekedett aranyszemével a kalózt tanulmányozta, mintha ki akarná találni a férfi szándékát. Brienne nyájasan elmosolyodott. - Látom, már otthonosan érzi magát, és felépült Émile ütéséből. Rani visszatette a papírokat az asztalra, de a lapok zörgése elárulta remegését. - Maga meg akarja ölni Rigo Torrest és meglopni a családját. Miért? - Ugye, maga okos kis nőcske? - A férfi egy lépést tett előre, aztán a tengerészekre jellemző szétterpesztett lábbal és karba tett kézzel megállt Rani előtt - Hogy lehet az, hogy egy enyves kezű kis „caraque”, akit az őrség elhurcolt, mert molesztálta egyik szegény matrózomat, egyszercsak úrinőként látok viszont a Torres-palotában? - Ha ilyen sokat tud rólam, akkor a választ is ismeri - felelte Rani csípősen, és nyugalmat erőltetett magára. A férfi az állát dörzsölte, és megérintette az arcán húzódó vékony, fehér sebet. - Maga Benjamin Torres szeretője. - Én Benjamin Torres menyasszonya vagyok! - Rani hirtelen megértette, hogy értékesnek kell látszania Brienne szemében, különben a férfi a szeretőjévé teszi, és ez a legjobb sors, ami várhat rá. A kalóz a félig kibontott rubin- és aranyfésűket figyelte a lány hajában, aztán a többi ékszert és a pazar brokátruhát vette szemügyre. - Valaki csodát tett magával, ez nyilvánvaló. - Benjamin családja elfogadta a kapcsolatunkat. Unokánővére, Olivia Fontaine vett védőszárnyai alá. Veszélyes ellenséget szerez magának, ha bántani merészel, kapitány. A férfi egyik szemöldöke kajánul a magasba szaladt. - Ki mondta, hogy egyáltalán magammal viszem? - Élve és sértetlenül sokkal többet érek magának, mint holtan... Benjamin busásan megfizeti, ha szabadon enged, de csak akkor, ha nem szennyez be az érintésével. - Rani látta, hogy a barna szemek megkeményednek, és attól félt, talán túlfeszítette a húrt. - Sem maga, sem a gyűlöletes legénysége. Helyezzen biztonságba, és hatalmas értékű váltságdíj ütheti a markát. - Talán elfogadom az ajánlatát. Maga pont az a csali, amire nekem szükségem van. Reynard semmi mással nem tudja azt az átkozott spanyolt kézre keríteni. Talán a testvére jegyese majd megteszi hatását. Érdemes megpróbálni... hogy végezzünk Rigo Torresszel. Rani érezte, hogy kiszárad a torka. - Már másodjára említi ezt. Miért akarja megölni Benjamin testvérét? Marseille egyik leghatalmasabb ellenségét szabadítja a fejére. Ráadásul egy zsidó családét. 290

Brienne örömtelenül felnevetett. - Én nem félek a zsidóktól. Nekik dolgozom.

291

Huszonhatodik fejezet A gyarmatok, 1525. június Bartolome de Las Casas atya az utolsó áldást is feladta a teli tüdőből ordító újszülöttre, aztán visszaadta Diego Guacanagari Torrest az anyja karjába. Elmosolyodott, és olyan halkan, hogy csak Miriam hallja, azt suttogta: - Most már éppen olyan keresztény, mint zsidó. A lány meleg tekintettel nézett a kedves, öreg papra, aki tudta, hogy Miriam felvette a Torres család szokását, és beleegyezett fia körülmetélésébe, születése után egy héttel. Most pedig, miután olyan sokáig vártak a dominikánusra, a kis Diego meg is lett keresztelve. A körülmetélés, mint sok minden más, újabb vitát robbantott ki Miriam és Rigo között. Csupán Aaron és Magdalena közbenjárása, akik arra hivatkoztak, hogy a szokás nem vallási, hanem egészségügyi célokat szolgál, győzte meg csökönyös férjét. Miriam addig dúdolt a csecsemőnek, míg az abba nem hagyta a sírást. A lány érezte, hogy Rigo őt nézi, felemelte a fejét, és tekintete Rigo pillantásával találkozott, mintha egyedül volnának a zsúfolt teremben. A hatóban nem volt sem pap, sem templom. Azon ritka alkalmakon, amikor lelkész látogatott hozzájuk, a misét és más szentségeket a Torrespalota báltermében celebrálták. Bartolome atya figyelmét nem kerülte el az a néma, gondterhelt pillantás, amellyel Rigo és a felesége összenéztek. Úgy látszott, még fiuk születése sem tudta megpecsételni házasságukat. Mikor Miriam felvitte a csecsemőt megetetni, a háznép fokozatosan elpárolgott, így Las Casasnak lehetősége nyílt rá, hogy négyszemközt beszélhessen mostohatestvérével. Bartolome Rigo vállára tette a kezét, aztán a termen át kivezette a házat körbefutó, széles kőtornácra. - Annyi év óta most először ismét leülhetünk, és hosszan elbeszélgethetünk egymás közt mondta a dominikánus őszintén, és leült egy alacsony, pálmalevelekből és nádból összefonott székre. Rigo a férfira nézett, mielőtt ő is helyet foglalt. - Beszélgetésre vagy gyóntatásra? Bartolome atya lágyan felnevetett. - Talán válaszd meg te. Már azelőtt is a bátyád és a bizalmasod voltam, mielőtt pappá szenteltek. - A férfi várt, okos, meleg tekintete Rigot fürkészte.

292

Rigo a hajába túrt, és meglazította a bőrszalagot, mellyel összefogatta fürtjeit a tarkóján. Pillantása elsötétült a fájdalomtól, mikor Bartolome szemébe nézett. - Tudod, hogy a dolgok nincsenek rendben Miriam és köztem? - Inkább kijelentés volt, mint kérdés. - Csak tegnap érkeztem késő éjjel, de tagadhatatlan, hogy a feleséged szomorú, te pedig gondterhelt vagy. Mást meglátni nem jutott időm. Miért nem mondod el, mi történt azóta, hogy elmentetek Santo Domingóból? Bartolome figyelmesen hallgatott, míg Rigo elmagyarázza, hogyan csapták be Benjamint, elmesélte házasságuk körülményeit és Miriam elidegenedését az apjától. Elmondta, hogy tőrbe akarták csalni, mert az életére törnek, de helyette Miriam került fogságba, és végül elbeszélte Diego idő előtti születését. - A szülés után kegyetlenül bántam vele, azzal vádoltam, hogy nem való anyának! vallotta be a férfi töredelmesen. - Aztán amikor visszaértünk a házba, Miriam belázasodott, és kis híján az életét vesztette. Csak néhány hete annak, hogy felépült. Mégis mindig veszekszünk. Ragaszkodott ahhoz a szörnyű csonkításhoz is Diegon. - A férfi arca megrándult már a gondolattól is. - Soha nem egyeztem volna bele ekkora barbárságba, ha apám és a mostohaanyám nem ragaszkodik hozzá. Bartolome lágyan felnevetett. - Számos művelt ember, doktorok és mások vallják, hogy a körülmetélésnek egészségügy okai vannak, nem pedig vallási jelkép, de a magam részéről öregkoromra egyetértek veled, hogy irtózol az ilyen dolgoktól. Rigo egy pillanatig Bartolome arcát kutatta. - Nem találod úgy, hogy ez a júdeaizálás aggodalomra ad okot? Bartolome legyintett. - Ezeknek a kicsinyes vitáknak az igazi oka az asszony. Már Benjamin sem áll az utatokban. Miriam hozzád ment feleségül, te mégis félsz szembenézni a feleségeddel, és visszatérni férji kötelességeidhez. Minden, amit elmondtál, a szerelmedről árulkodik. Diego születése utáni haragodat az aggodalom váltotta ki, ahogy bűntudatod támadt, mikor Miriam láztól betegen feküdt. Ismersz, Bartolome, talán mindenkinél jobban. Nem tudok könnyen szeretni. Egy nő számára, egy úrinő számára, amilyen Miriam, művelt és önfejű, egy goromba spanyol katona nem való férjnek. - Félsz a visszautasítástól. Én azt hiszem, a hölgy azért választott téged, mert szeret, de rajtad kívül senki más nem tudja kideríteni, hogy mi az igazság. Ki kell öntened neki a szívedet, ha azt akarod hallani, hogy ő is szeret. Rigo egész délután Bartolome tanácsán töprengett, Aaron is ezt javasolta Diego születése előtt. A férfi elnézte, hogyan haladnak a műveléssel a háztól a folyón fölfelé. Hamarosan haza 293

kell térnie, és az esti vacsora ünnepséghez felkészülnie. Apja mindenkit meghívott a hatalmas Vegából, hogy megüljék legidősebb fia gyermekének születését és keresztségét. Lesz pazar étel, finom bor, zene és tánc. Mindenki árad majd a jókedvtől, az újszülött szülei azonban csak a vendégek iránti tiszteletből. - Meg merjem neki mondani, hogy szeretem? kérdezte a férfi Peligrótól. A ló rejtélyesen felhorkant válaszul. Rigo átkozottul gyötrődött félelmében, hogy felesége meghal a lázban. Egész idő alatt kísértették dühös szavai, melyeket a szülés után vágott Miriam fejéhez. Mikor az asszony felgyógyult, már nem mert közeledni hozzá. Olyan törékenynek látszott! Tanúja volt a fájdalomnak, amelyért világra hozta Diegot, a fájdalomnak, amelyért ő volt a felelős. - Akit szült, az én magom gyümölcse. Rigo komoran arra gondolt, nem csoda, ha a férfiak kimentik jogukat a szülés fájdalmai idejére. Mégis, Miriam szenvedése által támadt bűntudata és félelme ellenére, még mindig kívánta. - Ha most odamegyek hozzá, kötelessége az ágyában fogadnia. - Természetesen választhatta volna azt az utat is, amit Spanyolországban oly sokan, hogy miután felesége örökössel látta el, többet egy ujjal sem nyúl hozzá, és inkább szeretőt tart. De Rigo semmilyen más nőre nem vágyott, bár a szolgálók és a taino lányok közül sokan kéjes pillantásokat vetettek rá. Szerette a feleségét. Talán Bartoloménak igaza van abban, hogy Miriam is szereti őt. - Csak egy módon deríthetem ki - mormolta maga elé a férfi, és megfordította Peligrót. Haza. A hatalmas kőépület széles, rideg tornácát gyapotcserjék és mahagónifák árnyékolták be, mely mögött az apja és a mostohaanyja élt, a húgai és az öccsei... a felesége az újszülött kisfia. Rigo megsarkantyúzta Peligrót. Miriam hallotta, hogy egy magányos lovas közeledik, és ösztönösen tudta, hogy Rigo az. Szobájuk erkélyén állt, és a magasba nyúló mahagónifa lombjain keresztül figyelte, ahogy férje kecsesen leszáll a nyeregből, majd átadja a szolgának hatalmas lova gyeplőjét. A férfi hosszú haját szétfújta a szél. Fehér vászoninge átizzadt, a mellkasára tapadt, és felfedte göndör, fekete szőrzetét. Nadrágját és csizmáját finom, vöröslő por lepte. Miriam végigjártatta tekintetét a férfi magas, karcsú termetén, messziről itta a szemével, és nyelvével megnedvesítette ajkát. - Mindig ugyanazt érzem, mikor meglátom, ezt a kínzó-vágyakozást. Sohasem fogja megbocsátani nekem, hogy veszélynek tettem ki Diegot. A kötelesség a fiához láncolja, rám pedig dühös. - Miriam visszatartotta a könnyeit. Az elmúlt hetekben mennyit sírt, miközben egyedül feküdt a széles, hatalmas ágyban, melyet megosztottak Diego születése előtt. - Aztán

294

csalódottságot éreztem, mert csak a testi vágyaira kellettem neki. Most meg milyen örömmel alkudnék meg vele! Miriam végigsimított a testén, amely ismét karcsú és hajlékony volt, majd a falon függő acéltükörhöz lépett, hogy megvizsgálja az arcát. Még mindig sápadtnak és beesettnek tűnt a láztól. Újból az a sovány, túlságosan is magas nő lett belőle, akiről mindig is azt hitte, hogy nem képes elbűvölni a férfiakat... különösen most, hogy Rigo is elhúzódott tőle. Magdalena kopogtatott, aztán felvillanyozva a szobába lépett, és ott találta Miriamot gondolataiba merülve a tükör előtt, szomorú, lágyan összeráncolt szemöldökkel, mely elcsúfította csínos arcát. - Ma este lesz a nagy ünnepség a fiad tiszteletére. Gyere, készülődnöd kell, hogy mindenkit megigézhess. Miriam zavartan fordult el a tükörtől. - Van véletlenül az orvosi repertoárjában egy kis csoda is? Semmi olyasmivel nem rendelkezem, ami igézővé tesz egy nőt a férfiak szemében. - Te csak arra vágysz, hogy az az egy bizonyos valaki legyen elragadtatva tőled - mondta Magdalena szárazon, és a fejét ingatta a fiatal, szerelmes teremtés csökönyös vakságán. Vajon Aaron és ő is ilyen makacsok voltak? Hát persze, hogy azok. Nevetve Miriamhoz lépett, és a vállára tette a kezét. - Gyönyörű vagy, Miriam, és a férjed ezt nagyon jól tudja, még ha te nem is. Gyere, válasszuk ki a legizgatóbb ruhát az estélyre. Itt az ideje, hogy a férjed visszatérjen az ágyadba. Miriam érezte, hogy a vér az arcába szökik, és hálás volt, hogy Magdalena legalább azt a vágyakozó pillantást nem látta, amivel az előbb Rigot figyelte az erkélyről. - Az ibolyaszínű selyemruhára gondoltam, ametiszt ékszerekkel. - Miriam a Rigoval való kapcsolatáról inkább az öltözködés biztonságos témájára tért át. Magdalena a hosszú, alacsony mahagóni-szekrényhez sétált, melyet az egyik falnak támasztottak, és felnyitotta a fedelét. A selymeket, bársonyokat és a gézruhákat elzárva tartották a trópusokon uralkodó nedvesség miatt, amelyben tönkrementek volna. Az asszony egy mélybíbor színű ruhát húzott ki óvatosan, megrázta, majd az ágyra terítette, és lesimogatta a lágy, csillogó mestermunkát. - Rajtad csodálatosan fog mutatni, kiemeli az ezüstszínű szemedet és a hajad bronz tónusát. Én a vörös hajammal meg a zöld szememmel... - a nő elfintorodott, mikor elképzelte magát a ruhában - úgy néznék ki benne, mint egy papagáj! Miriam együtt nevetett Magdalenával, de aztán megrázta a tejét. - Magán mindegy, hogy mi van, gyönyörű, finom és jó alakú. Én magas vagyok és esetlen...

295

- Te az a nő vagy, akit Rigo szeret, és akit egy rakás más férfi elragadónak talál. Hallgass rám, ma este minden lovag te utánad fog koslatni. Flörtölj velük, és figyeld a hatást... Rigot meg fogja enni a féltékenység. Olyan, mint az apja. Miriam hagyta, hogy a szolga megigazgassa a haját, vastag copfba fonja, és ametisztszálakat meg ezüst láncszemeket fűzzön bele. - Készen van. Gyönyörű lett, asszonyom - jelentette be a lány, miközben széles mosoly terült el barna arcán. - Köszönöm, Teresa. Nagyon ügyes vagy. Szeretnék e percre egyedül lenni, mielőtt lemegyek a vendégekhez. Kérlek, hagyj magamra! Teresa meghajolt és kiment. Miriam pedig a tükörképét bámulta. Vajon Magdalena igazat mondott? Tényleg kívánatosnak tartják a férfiak? De még ha így is van, érdekli ez Rigot? Csak egy módon derítheti ki. Megfogta az uszályát, és kisétált a szobából, hogy szembenézzen a vendégekkel és a férjével. Rigo a terem másik végében állt, és onnan figyelte, ahogy felesége lefelé lépked a széles lépcsőn az elbűvölt férfiak és irigykedő nők koszorúja felé. A férfi megbabonázva bámulta Miriam szépségét, miközben céltudatosan keresztülvágott a tömegen, és hozzásietett, mielőtt a nő éppen lelépett volna az utolsó lépcsőfokról. - Te ezüstboszorkány - suttogta Rigo, hogy csak Miriam hallja, és megfogta a kezét, hogy gyöngéd, mégis birtokló köszöntésre emelje. Betegségének bágyasztó sápadtsága teljesen eltűnt a lányról. Miriam úgy ragyogott, mint a nyakát és a haját díszítő ametiszt ékszerek. Ahogy Rigo csillogó, ébenfekete hajával a keze fölé hajolt, Miriamot forróság árasztotta el. A férfi tiszta feketébe öltözött, pazar fegyvert hordott, mely szikrázott a csillogó fényben. Az egyszerűen szabott kabát és nadrág karcsú, izmos testére feszült, és kiemelte jóképű barnaságát. A teremben, mely zsúfolásig megtelt páváskodó ruhába öltözött férfiakkal, Rigo úgy nézett ki, mint egy fekete, ragadozó sólyom. Egyetlen férfi sem volt hozzá hasonló. Mikor átható, kék szeme Miriam arcára tapadt, a lánynak még a lélegzete is elállt. A nevetgélő és gratuláló család és a vendégek tömegén át Rigo a terem közepére vezette Miriamot, ahol megkezdődött a tánc. Pontosan követték zene ütemét, és amikor közel kerültek egymáshoz, a férfi mosolyogva azt suttogta: - Látom, megint felöltötted a krinolinpáncélt. Miriam elpirult, és úgy érezte magát, mint egy kisiskolás. - Egyszer egy spanyol katona nem ijedt meg a páncéltól - mormolta a lány csábítóan franciául. A férfi arcára nyers vágyakozás ült ki. - Igen, így van. És ma este megint így lesz - felelte Rigo rekedten, szintén franciául.

296

A terem túlsó sarkából Esteban Elzoro Miriam és Rigo közjátékát figyelte. Szolgái és kémei arról pletykáltak, hogy a félvér és felesége elhidegültek egymástól. Ennek azonban a legcsekélyebb jelét sem adták ezen az estén. Szörnyen nehéz volna olyan újabb csapdát felállítani, amelyben Miriam játssza a csalit. Férje valószínűleg hét lakat alatt őrzi a legutóbbi sikertelen támadás óta. Elzorót kirázta a hideg a gondolatra, hogyan fogadták volna a hít, melyet Brienne szokott Marseille-be vinni. A lány most halott lenne, az ő sorsa pedig megpecsételődött volna. Pedig Elzoro tudta, hogy a félvér gyenge pontja Miriam. Muszáj volt a lányt felhasználni arra, hogy tőrbe csalják a férfit, ugyanis Rigo Torres meglehetősen bizalmatlanná vált Elzoróval szemben a szelindektámadás óta. Reynard őszintén meglepődött, mikor Aaron Torres meghívta az ünnepségre. - „Vajon sejtik-e, hogy én is belekeveredtem a kalózok merényletébe?” - gondolta Elzoro. Nem tűnt valószínűnek. Egy másik palimadarat kell találni, akivel tőrbe csalhatja Rigo Torrest. De ha nem a feleségét, akkor kit? Elzoro körbehordozta tekintetét a teremben, aztán megállapodott Cristobal Torresen, a magas, szőke hajú fiún. A férfi szemében gyanús fény lobbant. - „Ha fel tudom használni a fiút, már Torres is a kezemben van”. - Az ifjú majomszeretettel csügg a spanyolon. Elzoro arra ólálkodott, ahol Cristobal, a félszeg serdülő fiú állt, aki túl fiatal volt ahhoz, hogy csatlakozzon a táncolókhoz, de ahhoz már elég öreg, hogy sóvárogva figyelje őket. Miriam és Rigo egy szót sem válthattak kettesben. Rigo után öccse, a húszéves, jóképű, huncut Bartolome vitte táncba a lányt, és tett féltékennyé tucatnyi helyi lánykát azzal, hogy előkelő, gyönyörű sógornőjével táncol. Rigo beszélgetésbe elegyedett néhány földművessel és állattartóval, akik égtek a vágytól, hogy megtudják, hogy megy sora a Torres-hato ifjú örökösének. A nők köréje gyűltek, egymással versengve tetszelegtek a férfi előtt, és szemtelenül célozgattak arra, hogy Rigo kérje fel őket táncolni, míg a férfinak kénytelenkelletlen bele kellett egyeznie. Miriam éppen Rudolfo karján ropta a táncot, és közben mosolygott. - Már soha többé nem mondhatja az uram, hogy taino vére száműzi a báltermekből. Rudolfo karvalyarcán halvány mosoly jelent meg. - Itt nem számítunk száműzöttnek, még ha néhány telepes ezt zokon is veszi tőlünk. Aaron áldását adta a Serafinával kötött házasságomra, Santo Domingo egész lakossága megdöbbent. - Itt Vegában azonban természetesen befogadtak benneteket. A férfi tekintete elfelhősödött, mikor a terem másik végében álló Elzoróra pillantott, aki elmerült beszélgetést folytatott Cristoballal. - A legtöbb spanyol szívesen fogadott, ahogy Rigot is, de mindig lesznek néhányan... 297

Miriam követte a férfi ébenfekete tekintetét, mellyel Elzorot bámulta. - A férjem nem kedveli. - Én sem. Szelindekeket tart, hogy a szökni próbáló rabszolgákat elkapja. Sokan közülük tainók. - De a spanyol törvények tiltják, hogy az indiánokat rabszolgasorba kényszerítsék. Rudolfo megvonta széles vállát azon a csökönyös módon, ahogy a tainók szokták. - Ha egy indiánt, legyen az karibi vagy taino, lázadással vádolnak, eladhatják rabszolgának. Az elszigetelt völgyön kívül nagyon sok helyen előnybe helyezik egy spanyol szavát az indiánéval szemben. - Nem tetszik nekem, ahogy Don Esteban lefoglalja Cristobalt. Még túl fiatal és befolyásolható - mondta Miriam, és az ajkába harapott, mikor eszébe jutott Rigo feltételezése arról, hogy Elzoro összeszűrte a levet a kalózokkal. Rudolfo pillantása megkeményedett. - Ha az a korcs bántani merészeli a fiút... - Kérlek, hadd intézzem el én. Könnyebben utánajárhatok, mi a szándéka vele, mint te vagy akár Rigo. - Légy óvatos, Miriam. Veszélyes fickó - figyelmeztette Rudolfo a lányt, majd a tánc végén meghajolt, és elvezette Miriamot a parkettről. A nő fürgén a félreeső sarokhoz sietett, ahol Elzoro komoly beszélgetésbe merült, félig eltakarva a hatalmas virágcserepe be ültetett pálmáktól. - Akkor megbeszéltük. Holnap találkozunk, Cristobal. - Mi van megbeszélve? Erre a fiatalemberre ház körüli teendők várnak, amiről az apja aligha fogja elengedni - avatkozott közbe Miriam, és legelragadóbb mosolyát Elzoróra villantotta. - Ah, Dona Miriam! Éppen meghívtam fiatal sógorát, hogy nézze meg az új tenyészetemet. A múlt héten néhány kitűnő kancám és egy csodálatos csődöröm érkezett Spanyolországból. - Milyen szerencse, hogy ezt az értékes szállítmányt nem támadták meg a francia kalózok vetette közbe Aaron szívélyesen, aki az egyik hatalmas pálma mögül bukkant elő. Aaron védelmezőén Cristobal karjára tette a kezét, és figyelte, hogyan reagál Elzoro a szavaira. Don Esteban zavarba jött, még egy kicsit el is pirult a francia kalózok említésére. - Igen, Aaron. Isteni szerencse, hogy épségben megérkezett a rakomány, bár azt hiszem, az nagyobb veszélyt jelentene, ha a lovak kitörnének a karámbol, mint a kalózok. Meghívtam a fiadat, hogy nézze meg az új tenyészetet. - Elmehetek, papa? Mindig szerettem volna egy spanyol lovat. Olyan feketét és olyan csodásat, mint Peligro. Don Esteban meghívott magához holnapra. - A kisfiú zöld szeme 298

olyan élénken csillogott, mint az anyjáé. A meghívás annyira felizgatta, hogy szinte már nevetséges szóáradat tört fel belőle. Mikor Aaron tétovázott, Miriam közbelépett. - Talán nélkülözni tudja Cristobalt, hogy megnézhesse a lovakat, ha csak egy rövid időre is. Én is élvezném a kirándulást. - Azzal várakozásteljesen Estebanhoz fordult. - Természetesen, Dona Miriam. Szívesen megmutatom a lovaimat. Aaron, nem tisztelnél meg te is a társaságoddal? - Reynard halkan káromkodott franciául, és nem tudta eldönteni, hogy vajon épp most hozta össze a legnagyobb fogást, vagy önmagát csalta tőrbe. Aaron Torres gyanakodott rá, de nem tudott bizonyítani semmit. Hogyan hajthatná a maga malmára a vizet? Köszönöm, Esteban, de sajnos vissza kell utasítanom, biztos vagyok benne, hogy Miriam és Cristobal élvezné a látomást, de ebben a veszélyes időszakban, mikor útonállók garázsodnak, óvatosnak kell lennünk, nem igaz? Azt hiszem, az a legjobb, ha későbbre halasztjuk a kirándulást. A jövőben még veszek is egy lovat a ménesedből, hogy tenyészthessem. - Nagyon helyes - felelte Elzoro hűvösen. A ravasz keresztény félti az övéit. - „Tehát tudja. Gyorsan kell cselekednem.” - Nem értem, miért ne mehetnénk el Don Esteban hatójába, papa. Azt hiszed, nem tudnám megvédeni Miriamot? - a kisfiú törékeny, kamaszbüszkesége csorbát szenvedett. - Tudom, hogy Rigo megbízna bennem. - Biztos vagyok benne, hogy jobb védelmezőm nem is lehette, Cristobal, ahogy most jobb táncpartnerem sem. - Miriam az ifjúba karolt. Elzoróra és az apósára mosolygott, majd bólintott, és elhúzta a megdöbbent Cristobalt, akit egész idő alatt azzal győzködött, hogy vágjon már vidámabb képet a táncparketten. A terem másik végéből Bartolome atya az Elzoro és a Torres család közötti huzavonát figyelte. Ha Rigo sejtése az ültvényesről beigazolódik, Miriam épp most mentette meg fiatal sógorát egy óriási veszélytől. Felöltötte ragyogó mosolyát, és a zömök, szőke hajú férfihoz közeledett, aki elmerülten vakargatta nyers ábrázatán nőtt szakállát. - Ah, Don Esteban, éppen magát keresem. A földműves udvariasan meghajolt, bár magában a pokolba kívánta a minden lében kanál papot. - Bartolome atya! Már nagyon régen nem láttam, legutoljára akkor, mikor letette az esküt, mely bezárta a Santo Domingo-i dominikánus kolostor szürke falai közé. - Néha azért kiengednek, Don Esteban. - Las Casas hangját enyhe gúny fűszerezte. - Mivel Vegában nincs lelkész, engem hívtak meg, hogy megkereszteljem a Torres-örököst.

299

- És hogy istápolja az indiánok szenvedéseit? - Elzoro nem tudta leplezni hangjának élét annak ellenére, hogy a pap meghallgatásra talált a tanácsban az indiánok ügyével kapcsolatban. Las Casas jóindulatúan nevetett. - A tainkónak itt nincs szükségük élharcosra. Csak egypár napig maradok, meglátogatom őket, összeadok, keresztelek, bármit, amit kérnek, aztán visszatérek a kolostorba. Pontosan ezzel kapcsolatban akartam magával beszélni. A hatója éppen útba esik visszafelé Santo Domingoba. Nagy büntetés lenne, ha azt kérném lásson vendégül egy éjszakára, mielőtt visszamegyek a fővárosba? - Természetesen nem. Megtiszteltetésnek veszem, Bartolome atya. De figyelmeztetnem kell. Én rabszolgákat tartok, akik nem ilyen szelídek, mint a tainók. Meg kell ígérnie, hogy távol tartja magát a szálláshelyeiktől, különben még baja eshet. - „Átkozott bajkeverő, mindenbe beleüti az orrát. Nem fogom fogom, hogy szabadon sétálgass a hatómban, és kikérdezd a rabszolgákat, hogyan tartom őket!” Las Casas kötelességtudóan bólintott, elmosolyodott, és derűsen válaszolt: - Biztosíthatom, Don Esteban, hogy nem fogok megjegyzéseket tenni arra, hogyan bánik a rabszolgáival. - Azt akarom megnézni, ami a házadban van. Rigo kajánul elmosolyodott, amikor látta, hogy Bartolome rátukmálja magát a ravasz Elzorora. Elzoro, vagyis spanyolul róka annyit tesz franciául, mint Reynard. - „Hamarosan véget érnek fosztogató napjaid, ravasz róka.” Aztán Rigo tekintete ellenségéről a feleségére tévedt. Miriam csodálatosan nézett ki, könnyedén háttérbe szorította szépségével az összes többi nőt a teremben. Az ametiszt füstös levendulaszíne kitűnően illett a szeméhez. Rigo figyelte, ahogy táncol, és érezte a szorítást az ágyékában. Ma este. Céltudatosan átvágott a termen, és mikor a tánc véget ért, előírásosan meghajolt a fiatal Cristobal előtt, majd karon fogta a feleségét. - Hát ez igazán váratlanul érte szegény öcsédet, uram - mondta Miriam, de egyáltalán nem bánkódott. - Gyere, hagyjuk itt egy kicsit a táncot és a tömeget. Magamnak akarlak. Mikor a férfi kivezette a hideg esti levegőre, Miriam érezte, hogy libabőrös lesz a karja. De nem a hideg, hanem Rigo perelő tekintete volt az, amitől izgatottan megremegett. A férfi a hatalmas tölgyfák árnyékába vezette, holdfény rángott körülöttük, és megvilágította az arcukat. Átölelte a lányt, és azt suttogta: - A te szemed mellett elbújhat a sápadt hold. - Te mindig szépnek és kívánatosnak tartasz, pedig én csak egy magas, sovány nő vagyok, egyszerű, szürke szemekkel. 300

Rigo keze a nő tejtől duzzadó mellére siklott, és halkan, felvetett. - Szerintem nem sovány mondta, és érezte, hogy mellbimbói megkeményednek. A lány hozzásimult, karját a férfi nyaka köré fonta, fejét hátravetette, Rigo pedig forró, kemény ajkával meztelen nyakát simogatta. Szája és nyelve a tűz nyomát hagyta maga után, ahogy a nő nyakáról a kulcscsontjára, majd onnan a melle közti völgybe ereszkedett. Mikor lehúzta Miriam egyik válláról a ruhát, hogy még jobban felfedje testét, a lány egy másik holdfényes kertre emlékezett vissza Marseille-ben, mikor Rigo ugyanezt tette vele. Azzal a különbséggel, hogy most joga volt hozzá. A férje volt, és Miriam szerette. Halk sikoly tört fel a torkából, mikor a férfi kiszabadította az egyik mellét, és a szájába vette. Rigo érezte, hogy Miriam megremeg, és elolvad a karjában. Mikor a lány a nevét kiáltotta, és a hajába túrt, hogy még többre bátorítsa, a férfin vad birtoklási vágy hatalmasodott el... és szerelem. Mikor éppen elvesztették volna magukat a szenvedély örvényében, és megfeledkeztek volna a külvilágról, egy közeledő állat hangja szakította félbe őket, melyet ismerős hang követett. - Vero, az Isten szerelmére, állj meg! - Egy férfi jelent meg egy farkassal az oldalán, amely kötelességtudóan állt mellette. Benjamin Torres vonásai merevnek és zordnak látszottak a holdfényben, mielőtt meghajolt bátyja és Miriam előtt. A férfi nem is képzelte, hogy olyan gúnyos is tud lenni, mint ahogyan a következő szavakat kiejtette. - Úgy látszik, szokásommá vált félbeszakítani benneteket. - És keserűen elmosolyodott.

301

Huszonhetedik fejezet

Miriam megpróbálta eltakarni magát, miközben majd' elsüllyedt szégyenében, Rigo pedig védelmezőén eléje állt. A férfi a farkasra nézett, és azt mondta: - Elég különös társaságot találtál magadnak az útra, testvérem. - Vero nem bánt - felelte Benjamin hűvösen, zavarban volt és mérges lett, hogy így eltolta a színre lépést. Rigo gyanakodva figyelte a farkast, aki engedelmesen ült Benjamin mellett, és aranyszínű szemével kíváncsian méregette az idegent. - Örülök, hogy végre úgy döntöttél, visszatérsz a gyarmatokra. Apám és Magdalena nagyon boldog lesz. - Öccse arca, mely valamikor nyíltságtól és bizalomtól sugárzott, most olyan szigorúvá és zárkózottá vált, mint a Rigoé. „Én tettem ezt vele.” Benjamin vonásai végre az érzelem egy aprócska jeléről árulkodtak. - Jó újra itthon lenni, de nem azért jöttem, hogy a családom mellére telepedjem. Fontos dologban kell apával beszélnem, ha bent van. - Aaron és az anyád is a bálteremben vannak, Benjamin - szólt közbe Miriam lágyan. Tudta, hogy égő arca a holdfényben is jól kivehető. Benjamin hanyagul meghajolt előtte. - Gratulálok a fiad születéséhez, Miriam! Neked is, Rigo. - Tudta, hogy hangja üresnek és mesterkéltnek hat, de túlságosan össze volt zavarodva ahhoz, hogy ezzel törődjön. A farkashoz fordult, és azt parancsolta: - Vero, itt maradsz! Azzal elment mellettük, és eltűnt a házban. Miriam Verora nézett, és megborzongott, aztán Rigohoz húzódott. A férfi óvón átkarolta, és a bejárathoz vezette. - Most jobban tennéd, ha rendbe hoznád a hajadat és a ruhádat. Én utánanézek, micsoda szerencsétlenség hozta haza az öcsémet. A lány némán követte, és felsurrant az emeletre, mikor Rigo a hatalmas előcsarnokból áradó zsibongás és mulatozás felé vet te az irányt. - „Hogyan hozzam most rendbe a házasságunkat, hogy Benjamin visszatért?” - Rigo látta, hogy Benjamin, Aaron és Magdalena bizalmas beszélgetésre vonultak apja tágas könyvtárszobájába. Benjamin a süppedős török kárpiton járkált fel-alá, miközben beszélt. Kardot és lándzsát hordott, mint egy katona, és doktori köpenyt viselt. Bőre Itáliában és a tengeren lebarnult, majdnem olyan sötétre színeződött, mint Aaroné.

302

- Szóval Isaac bácsi ügynökei kérdezősködtek a rakparton, és kiderítették, hogy a kalóz a gyarmatokra tart. A virreina segítségével átkutattam Santo Domingot. A Le Revenant-nak nyoma sincsen. - Benjamin tehetetlenül vállat vont, és szőke hajába túrt. - Imádkozzatok, hogy Luc Brienne egy ujjal se nyúljon Ranihoz! - Luc Brienne! - vágott közbe Rigo, és összenézett Aaron-nal. - Azt állítod, hogy ezt a marseille-i kalózt Brienne-nek hívják? - Aaron szeme résnyire húzódott. - Talán van egy ötletünk, hol köthetett ki. - La Navidadon - felelte Rigo. - Ez a Brienne... ő volt az, aki tőrbe csalt benneteket az öbölnél, ugye? - Magdalena arca hamuszürkévé

vált.

-

Mi

történik,

Aaron?

Valaki

Franciaországból

irányítja

a

fosztogatásokat? - Úgy tűnik - felelte Aaron a gondolataiba merülve. - Sőt nagyon valószínű, hogy összefüggés van a merényletek és a kalózok között, a szálak pedig az Atlanti-óceánon túlra vezetnek. - Még beletelik néhány napba, míg Bartolome ki tud deríteni valamit Elzoro ültetvényén állapította meg Rigo türelmetlenül. - Ti csak rejtélyes kijelentéseket tesztek, míg Rani a kalózok karmaiban van! Egy órát sem vesztegethetünk, nemhogy napokat! Mindannyian felkapták a fejüket Benjamin kitörésére, Magdalena volt az első, aki szavakat talált rá. - Nagyon aggódsz emiatt a cigánylány miatt, ugye, Benjamin? - Már mondtam, hogy megmentette az életemet. Sokkal tartozom neki. Benjamin megmenekült a további magyarázkodásoktól, mikor a belső udvar felőli bejáratnál éles kaparászás hangzott fele. Aaron a farkas szikrázó szemébe nézett, és a kardja után kapott, de Rigo megfogta a kezét, majd mosolyogva Benjaminhoz fordult. - Úgy látszik, a barátod nem engedelmeskedik a parancsaidnak. - A gazdájának sem engedelmeskedik jobban, mint nekem - felelte a férfi keserűen, és az ajtóhoz sétált. - Nem kell félned Verotól, anya. Rani kedvence, nekem pedig kellemes társaságom volt az óceánon. Úgy látszik, jobb híján most engem tekint gazdájának. Benjamin beengedte a farkast a szobába, aki azonnal leült, a fülét hegyezte, és kíváncsi tekintettel méregette Aaront és Magdalenát. - Azt mondod, Brienne Navidad-ban kötött ki? - Nagyon valószínű, de gondoljuk át, mielőtt az öbölbe rohanunk. Elzoro szintén belekeveredett a dologba. - Most Aaron kezdett el járkálni. - Elzoro, az az északi telepes? De miért? Hogyan... 303

- Elzoro nem az, akinek kiadja magát - felelte Rigo. - Gondolkozz! Nem pofonegyszerű lefordítani a nevét spanyolról franciára? Egy Reynard nevű fickó jutalmat ajánlott fel Brienne kalózainak, hogy megöljenek Navidadnál. Benjamin szeme összeszűkült. - Úgy látom, szereztél magnak néhány ellenséget a Régi- és az Újvilágban. Egy csöppet sem érdekel sem Elzoro, sem Reynard, vagy hogy a fenébe hívják... csak Rani. Megkeresem a Le Revanant-t Navidadnál. Csak reménykedem, hogy még nem bántották. - Ne kövess el ostobaságot, Benjamin! - Rigo hangja hideg és éles volt. - Csapdába akarnak csalni. Brienne és Elzoro rajtad keresztül akarnak elkapni engem, és megzsarolni veled meg a cigánylánnyal. Rám fáj a foguk, tehát én megyek. Kiderítem miért ilyen fontos, hogy megszabaduljanak tőlem. - Én viszont egyikőtöket sem akarom holtan látni - lépett Aaron ellentmondást nem tűrő hangon két, felborzolt idegzetű fia közé. - Tainókat küldünk az öbölbe, hogy kikémleljék Brienne hajóját. Ha magával hozta a lányt, a nyakam rá, hogy nem bántotta, hiszen váltságdíjat akar érte. Mivel tudunk a kapitány és Elzoro kapcsolatáról, előnyben vagyunk, amit nem herdálhatunk el azzal, hogy a dzsungelen át belerohanunk a csapdájukba. - Apátoknak igaza van. - Magdalena a két fiába karolt. Úgy menthetjük meg Rani életét, ha előbb kifürkésszük a terveiket. - Bárcsak Bartolome ki tudna deríteni valamit gyorsan! - mondta Rigo. - De Elzorónak azt mondta, hogy csak azután tér be hozzá, hogy teljesítette a tainók egyházzal kapcsolatos kéréseit. Az pedig beletelik néhány napba. - Talán nem - válaszolta Aaron titokzatosan. Miriam lefektette a kis Diegot a bölcsőbe, és lágyan homlokon csókolta. Miután megetette és tisztába tette, a csecsemő már aludt is. - Milyen kicsi és tökéletes - suttogta a lány, majd felegyenesedett, és összekötötte a bő hálóinget, melyet azért viselt, hogy kényelmesebben tudja szoptatni az újszülöttet. - Jól vigyázz rá, Tanei! - figyelmeztette Miriam a fiatal taino szobalányt. - Azonnal szólj, ha felébred. - Igen, asszonyom. Miriam gyávának érezte magát, amiért Benjamin megérkezése után félt visszamenni az estélyre. Lába megbicsaklott, mikor a gyermekszobával egybenyíló hálóba ment. Diego születése óta Rigo nem aludt vele egy ágyban. Ma este azt remélte, hogy a hosszú önmegtartóztatás véget ér. - Annyi éjjel után miért pont ma este kellett megjönnöd, Benjamin?

304

De mit számít? Mi változott volna, ha Benjamin egy héttel vagy egy évvel később érkezik? Miriam órákon át várt, hogy a vendégek hazamenjenek és az est befejeződjön, közben pedig azon imádkozott, hogy Rigo bejöjjön hozzá, ha másért nem, hogy elmondja, miért tért vissza Benjamin a gyarmatokra. A két testvér legalább egy óráig tanácskozott Aaronnal és Magdalenával. Talán nem tartozik rá, hogy miről beszéltek? Rigo azonban csak nem jött, de még a fiához sem nézett be szokásos esti látogátasra, mielőtt a dada elaltatta volna a kicsit. - Félre kell tennem a büszkeségemet, és megkeresnem - Miriam remegő kézzel a köntöse után nyúlt, és magára terített. Ebben az órában nem kellett a megjelenése miatt aggódnia. Rigonak mindegy volt, hogy estélyi van-e rajta, vagy más. Az egész ház aludt, a folyosón csend uralkodott. Lelopózott a földszintre, majd kilépett a hatalmas házat körülvevő tornácra. Rigo a szakácsok szállása mellett szokott aludni egy kis szobában, Miriam kívülről tudta a legkönnyebben lopva megközelíteni. Az esti levegő a frangipánik tömény virágillatát árasztotta. A távoli őserdőben éjjeli madarak rikoltoztak. Miriam csendben befordult a tornác sarkán, és Benjamin Torres meztelen, szőrös mellkasának puha falába ütközött. A lány ijedten levegő után kapkodott. A férfi kinyújtotta a karját és megragadta Miriam vállát, hogy megnyugtassa. - Miriam, mit keresel itt ilyenkor? - Ezt én is kérdezhetném tőled. - A lány szemügyre vette Benjamint, aki mezítláb állt előtte, és egy nadrágon kívül semmi mást nem viselt. A farkas csendben odakutyagolt melléjük. Benjamin letérdelt, és megpaskolta Verot, aztán hellyel kínálta Miriamot egy alacsony kőpadon vele szemközt. - Nem tudok aludni. Azt hiszem, az itteni éjszakák izzasztó hőségétől van. Amíg vissza nem tértem, nem is tudtam, mennyire hiányzott ez. Nagyon aggódom Rani miatt. - Rani? A férfi most először mosolygott a lányra. Most megint a régi Benjamin volt, akit olyan jól ismert és szeretett Európában. Aztán a férfi szemét ismerős szomorúság járta át. - Rani Janosnak hívják. Egy cigánylány, akivel Itáliában ismerkedtem meg. Veszélyes kalózok rabolták el Marseille-ből, és hurcolták ide, a gyarmatokra. - Te pedig átszelted az egész óceánt, hogy megkeresd ezt a lányt? - Csak nehogy túl későn érkezzem! Ha valami baja esik, soha nem bocsátom meg magamnak. - Benjamin felállt, és járkálni kezdett, miközben elmesélte Miriamnak Ranihoz fűződő viszonyát. Mikor befejezte, megfordult, és a lányra mosolygott a gyönyörű, bölcs, fiús mosolyával. - Ez arra emlékeztet, ami közöttünk történt. Igazad volt. Végre rájöttem. Mint testvérek sokkal jobban megértjük egymást. 305

- Most, hogy szerelmes lettél ebbe a cigánylányba, megérted, miről beszéltem - mondta Miriam gyöngéden, és a férfi elé állt. - Igen, azt hiszem, szeretem, de ez nem ilyen egyszerű. Ez a lány egy tolvaj, egy vad teremtés, egyáltalán nem illik a finom társaságba. Miriam szomorúan mosolygott. - Mikor Rigot először hoztad el Isaac bácsi otthonába, mindenki rossz szemmel nézett rá De tolvaj volt ő is, Benjamin. Ellopta a szívemet. Ha szereted Ranit és ő is téged, ne mondj le róla az illendőség kedvéért. A szerelem túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük. Benjamin a lány komoly, szeretetteljes arcát tanulmányozta. - Igen, ez igaz. A gyarmatokon megszabadul az ember az európai korlátoktól. Talán itt lehetőség van arra, hogy Rani és én együtt éljünk. Ha él még egyáltalán, és meg tudom menteni Brienne karmai közül. - A férfi elhallgatott, aztán félénken így szólt: - Nem akartam olyan kíméletlen lenni veletek az este. A sértett büszkeség szólt belőlem. - Mi voltunk veled kegyetlenek és önzők Marseille-ben. Erre nincs mentség. - Miriam lehajtotta a fejét, mikor szemét könnyek lepték el. - Rigo sohasem fogja megbocsátani magának és nekem sem, ami történt. Benjamin megfogta a lány állát, és felemelte. - Benne még több spanyol büszkeség van, mint bennem. Azt tanácsolom neked, Miriam, amit te nekem. A szerelem túl értékes ahhoz, hogy lemondjunk róla. Állj elé, és rombold le a védőfalat. Neked a fiadra kell gondolnod. Nekem pedig Ranira. Valahogy majd csak kikeveredünk ebből a slamasztikából. Csak a szívedet ne veszítsd el! - Köszönöm, Benjamin. Mindent - mondta Miriam, megsimogatta a férfi arcát, és megcsókolta. Rigo a tornác másik végében állt, a kúszónövények ágas-bogas árnyékában, és a megható jelenetet figyelte. Nem hallotta, miről beszélnek, de amikor Miriam kinyújtotta a kezét, és megcsókolta Benjamint, elöntötte a méreg. Aztán megnyugodott, s a dühöt a fájdalom olyan feneketlen mélysége váltotta fel, amely, úgy tűnt, teljesen magába szívja. El akarta felejteni, amit látott, megfordult, és csendben elsétált a háztól. Mielőtt megvirradt volna, már elindult Guacanagarihoz. A délelőtt közepe felé járt az idő, mikor a távoli vendégek, akik az éjszakát a Torrespalotában töltötték, hazaindultak. Esteban Elzoro Rosario Vasqueszel, egy másik telepessel, aki Vega déli részén élt, a karámokhoz ballagott. Elköszöntek Aarontól és Magdalenától, de a

306

gyűlölt félvért sehol nem látták. Elzoro örült, hogy megmenekült a Rigo Torresszel való érzékeny búcsúzástól. - Mi az ördögöt csinálnak azok a bennszülöttek? - Vasques a tainok kísérete felé intett, akik színes papagájtollakkal, bonyolult hímzésű övekkel, a királyi jelvényekkel, valamint vésett arany és réz ékszerekkel felékesítve teljes szertartási díszben vonultak el előttük. Négy óriási harcos cipelt egy hordszéket, melyet áhítatosan letettek a földre a Torres-palota előtti udvar közepén. Guacanagari fejedelmi méltósággal szállt ki a székből, és spanyolul, tisztán, érthetően megszólalt, hogy mindenki hallja a ház köré gyűlt tömegben. - A szent emberrel akarok beszélni, akit Aaron Torres küldött a népemhez. Bartolome de Las Casas átsétált az udvaron, megállt az indiánokkal szemben, és fejet hajtott a cacique előtt. - Üdvözöllek, Guacanagari. Éppen ma készültem a faludba látogatni. Megtisztelsz a látogatásoddal. Miben lehetek szolgálatodra? - Azzal, hogy nem mocskolod be őseim földjét. Közölték velem nemtetszésüket, és figyelmeztetlek, ne merészeld a keresztény istent a tainók közé hozni. - De Nagy Főnök, ha korábban Isten szolgája Vegába látogatott, a tainók szívesen fogadták! - Többé nem. - Guacanagari arca kérlelhetetlen volt, átható obszidiántekintetét körbehordozta a hatás kedvéért a tömegen. - A te Istened és az ő vándor szelleme sérti az örökségünket. Jeleket láttam, és nem engedem, hogy betedd a lábad az Uradalmamba. Nem ajánlom, hogy ellenszegülj! - Talán majd máskor? Később visszatérek, hogy meglátogassam az unokaöcsédet. Nekem mostohatestvérem, és nagyon közel áll a szívemhez - ellenkezett finoman Las Casas. - A nővérem fiát befogadták az isteneid. Mást azonban nem. Ha megállapodsz Aaron Torres-szel, és ő engedélyezi, ám legyen, de a taniók cacique-ja én vagyok. Hozzájuk nem mehetsz. Guacanagari a közeledő Aaronhoz fordult, és bólintott neki. Aaron tehetetlenül megvonta a vállát. - Attól tartok, Bartolome atya, hogy Guacanagari szavai véglegesek. Tegnap éjjel megöltek egy vaddisznót a faluban. A tainók ezt baljós előjelnek tekintik. Légy türelemmel! A dominikánus nagyot sóhajtott, és fejet hajtott Guacanagari előtt. - Úgy lesz, ahogy parancsolod, Nagy Főnök. - Megfordult, és leverten a karámokhoz sétált, míg Guacanagari és Aaron taino nyelven halk beszélgetésbe elegyedtek. - Szégyen, gyalázat, hogy Isten szolgáját és a szent hitet így megalázzák a pogány bennszülöttek - mormolta Vasques, miközben Las Casas az istállók felé tartott. 307

- Azt hiszem, fel kell ajánlanom neki a megígért vendéglátást - mondta Elzoro vállat vonva, bár pont olyan kevéssé kedvelte a bajkeverő papot, mint az utálatos törzsfőnököt. Nyájas mosollyal követte Las Casast a hatalmas istállóba, ahol csodás hátasa útra készen várta. A dominikánus éppen egy vézna öszvért nyergelt fel, mikor a telepes megszólította. - Sajnálom, hogy kudarcot vallott a bennszülötteknél, de a Torresek mindig is elkényeztették pogányaikat. Még mindig meg kíván pihenni útban hazafelé Santo Domingoba? - Nagyon hálás lennék, Don Esteban, nagyon hálás, valóban - felelte a lelkész békésen.

La Navidad-öböl Rani hallotta, hogy Piero nyitja a kabin ajtaját, és gyorsan ellépett az ablaktól. Hanyagul elvetette magát az ágyon, megvető elutasítással az utálatos fiúra nézett, és egy marék mazsolát tömött a szájába. - Megint kémkedsz utánam, Piero, vagy csak a ruhámat jöttél újra felpróbálni? A fekete hajú fiú elvörösödött, és gonoszul előrebiggyesztette alsó ajkát. - Hamarosan a cápák lakmároznak belőled, és enyém lesz mindened. - Brienne kapitánynak megvan rá a jó oka, hogy életben tartson - mondta a lány könnyed magabiztossággal, pedig távolról sem érezte magát annak. - A kapitányomat hidegen hagyja a te vézna kis női tested „caraque” - felelte a csinos fiú gőgösen. - Oh, azt tudom, hogy úgy te tetszel neki! - vágott vissza Rani utálkozva, aztán nem tudta megállni, hogy ne gyötörje meg a kapitány hiú és kegyetlen putóját. - Viszont észrevettem, hogy Luc több mint futó érdeklődéssel figyel engem. Ha el akarnám csábítani, képtelen lennél megakadályozni. Feltételezem, hogy nőkkel ugyanúgy lefekszik, mint férfiakkal. - Engem jobban kedvel - válaszolta Piero, hangja olyan recsegő és dühös volt, hogy majd elfújta. A tizenötéves fiú, bár alacsony és vékony felépítésű volt, meglepően erősnek látszott, s éppen olyan ravasznak is, melynek tudományát Genova partjain csiszolta, míg Brienne meg nem vásárolta. - Vedd fel azokat a ruhákat, amiket tegnap este hoztam. - Azok a te levetett ruháid. Nem veszem fel. Piero orrlyukai kitágultak, hatalmas barna szeme sátániasan összeszűkült. - Fel fogod venni... ha azt akarod, hogy még egyszer szárazföld legyen a talpad alatt. - Úgy emlékszem, azt mondtad, a cápákkal fognak megetetni, Piero. Most melyik mellett döntesz? 308

- Csak öltözz fel! Indulsz a partra. Remélem a kapitányom elvágja a fekete torkodat, és ott hagy elrohadni a dzsungelben, „caraque” - Azzal megfordult, és kiviharzott a kabinból, majd gondosan bezárta maga mögött. Rani lassan kifújta a visszatartott levegőt, aztán felállt, és újból tanulmányozni kezdte a fenyegető őserdőt a kabin ablakából. Bárcsak tudna úszni, mint Benjamin, átbújna a kis nyíláson, és kimenekülne a partra. Persze Piero említette a cápákat... - Nincs értelme ezen bánkódni. Nem tudok úszni, így meg kell várnom, míg a kapitány lesz olyan szíves, és a partra visz. - Rani vonakodva felvette a vászoninget és a szűk nadrágot, melyet mintha egyenesen az ő karcsú alakjára szabták volna. Piero csizmája azonban túlságosan is nagy volt a lábára. A lány sóhajtott, aztán vászonkendőkkel kitömködte a lábbeli orrát, miközben azon a furcsa utazáson töprengett, amiben a viharos Atlanti-óceánon volt része. Brienne nem szegte meg a szavát, és biztonságban tartotta embereitől... sőt még magától is. Raninak még most is lángba borult az arca, ha maga elé képzelte a forrón ölelkező Pierót, a hajóinast és a zord tekintetű kapitányt. Az első este Piero belopózott Brienne szobájába, és várt, hogy meglephesse a kapitányt, míg Ranit eltakarták az ágyfüggönyök. A férfi ugyanúgy meghökkentette a lányt, mint fordítva. Ezen az estén Brienne egy másik, kisebb kabinba helyezte Ranit. Brienne ferde hajlamú volt, de ezen kívül okos és veszélyes ellenségnek bizonyult, aki marseille-i szövetségesével Benjamin testvérének életére tört, és egész családját száműzni akarta a szigetekről. Most pedig Ranit, mint csalétket akarta felhasználni további terveihez. A lány tudta, ha őmiatta hal meg Rigo, Benjamin sohasem bocsát meg neki. Valahogy el kell szöknie! Talán végül Piero féltékenysége lesz az, ami a maga malmára hajtja a vizet. Bartolome de Las Casas Elzoro palotájának kicsiny kápolnájában térdelt. Mint a többi telepes otthonát, ezt is fényűzőén rendezték be, az oltárfüggönyök a legfinomabb selyemből, a hosszú gyertyatartók pedig gondosan megmunkált aranyból készültek. Mikor előző este keresztüllovagoltak a birtokon, Bartolome lopva megfigyelte a rabszolgák karámjait. Afrikai négerek százait zsúfolták össze és láncolták a mocskos ketrec palánkjaihoz, melyek hasznavehetetlennek bizonyultak Elzoro kitűnő lovai számára. Ez az ember magát az ördögöt testesítette meg, nem menekülhetett az igazságszolgáltatás elől. Elzoro természetesen őröket állított Bartolome mellé, hiszen Rigo mostohatestvéréről volt szó. A hűvös udvariaskodással telt vacsora után az atya elhatározta, hogy túljár házigazdája eszén, és belopózik a könyvtárába. Imádkozott, hogy a rend megbocsássa azt a visszaélést, 309

mellyel a terve járt, de tudta, hogy nincs más választása. Meg kell majd gyónnia, és áhítatos tisztelettel bűnbánatot gyakorolnia. A legrosszabbat érdemli, amit Antonio atya kiszabhat rá, de ha kipuhatolja azt az információt, amire Aaronnak szüksége van, megéri vállalni. Gyorsan befejezte az imádságot, és elzsibbadt térddel felállt. Sietve ellenőrizte, hogy járkál-e valaki a hallban. Az őr egykedvűen állt a kápolna ajtaja előtt. Bartolome meggyújtott egy gyertyát az oltáron, és előkészített mindent a misére. A következő lépésben meg kellett győznie a gyarló, buja tekintetű zsoldost, hogy csatlakozzon hozzá. - Jó reggelt, fiam - szólt az atya, és keresztet vetett az őr elé. A férfi együgyű, de gyanakvó tekintettel nézett rá, majd bólintott. - Még csak éjfél van, aligha lehet összetéveszteni a hajnallal. - Kérlek, bocsáss meg, de én gyakran már hajnal előtt talpon vagyok, hogy elmondjak egy misét, különösen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. - „Nálad jobban pedig kinek lenne?” - Nem akarsz tanúja lenni a szent csodának? Az őr zavartan követte a papot, esetlenül térdet hajtott, majd leereszkedett. A dominikánus gyorsan elhadarta az istentisztelet egy rövidített rendjét, és kiitta a szentelt bor utolsó cseppjét is. Szembe fordult az oltárral, hogy gondosan leplezze a műveletet, melyben tisztára törölt egy vésett kupát, és sima borral töltötte meg, majd azonnal ható indián altatószert kevert bele. Felállt, és az őrhöz fordult. - Fiam, ezt a szentelt vért már nem tudom meginni. Öreg korom és a hosszú utazás hirtelen elgyengített. Tudsz olyan szentelt helyet, ahová az idelátogató pap kiönthetné a felesleges bort? - Kérlek add, Uram, hogy ne legyen túlbuzgó vallásos! Az őr kicsiny, vizenyős tekintete a kehelyre tapadt. - A kápolnán kívül rögtön jobbra. - Túl gyengének érzem magam. Kérlek, légy olyan kedves. - Bartolome felemelte a kezét, megáldotta a férfit, aztán átnyújtotta neki a hatalmas kelyhet. - Itt várok rád, fiam. Imádkozom erőért. - És bocsánatért. Az őr nem tért vissza. Mikor Las Casas a keresésére indult, egy óriási fa alatt talált rá horkolva a kápolna mellett. Finoman kivette a férfi markából a serleget, visszatette az oltárra, és elindult, hogy teljesítse a feladatát. Mikor előző este az ágyába kísérték, a dominikánus felfedezte a könyvtárat. De hátha a tömör diófa ajtó zárva van? Elsurrant a folyosón. Senkivel sem találkozott, puha léptei hátborzongatóan visszhangoztak a csendben, miközben a hall felé igyekezett. A lelkész remegő kézzel lenyomta a kilincset, és közben lázasan imádkozott. Az ajtó olajozott görgőin kinyílt, Bartolome pedig besurrant a könyvekkel és papírosokkal telizsúfolt szobába. Nyomban munkához látott. 310

A ló tajtékzott, a lovas pedig tele volt rovarcsípésekkel és horzsolásokkal, mikor teljesen kimerülten bevágtatott a Torres-udvarra. A Colon család libériáját viselte, sürgős üzenetet hozott Don Aaron és Dona Magdalena számára. Mikor megérkezett, a háziak megitatták egy hatalmas serleg vizes borral. A férfi keze fejével megtörölte a száját, felemelkedett a székből, és kapkodón meghajolt. - A Szűzanyának hála, hogy megtaláltam magukat. Az asszonyom azt mondta, lóhalálában vágtassak ide ezzel. - Kabarjából előhúzott egy súlyos levelet, és átnyújtotta Aaronnak. A férfi feltörte a virreina pecsétjét, és olvasni kezdett, majd elkáromkodta magát. Magdalena megszorította férje karját. - Mi a baj? - Az admirálishelyettes Mariáért küldött, hogy visszavigye Spanyolországba. Diego mindig is ragaszkodott hozzá, hogy felesége maradjon az alkirályi palotában, és tartsa sakkban az ellenséget Santo Domingoban, míg ő a királyt szolgálja Spanyolországban. - Arra gyanakszol, hogy az üzenetet nem Diego küldte? - kérdezte Magdalena. - Nagyon valószínű, hiszen a segítségünket kéri. - Azonnal indulnunk kell, Aaron. A Colon család már hosszú ideje a szövetségesünk. Most sem hagyhatjuk cserben őket. Aaron összegyűrte a levelet a markában. - Pont a legrosszabbkor. Benjamin rémeket lát, mert azt a cigánylányt fogva tartják a kalózok. Elzoro megint megpróbálta eltenni Rigot láb alól. Egész Vega bármelyik pillanatban fellázadhat. - Te emlegeted mindig, Aaron, hogy Benjamin és Rigo felnőtt emberek. Egy szép napon minden az övék lesz, amiért dolgoztunk. - A nő hangja olyan gyöngéd volt, mint az érintése, mellyel megsimogatta a férfi arcát. Aaron sóhajtott, aztán a feleségére mosolygott - Természetesen igazad van. Csak ne lennének olyan csökönyösek, mint két szamár! - El sem tudom képzelni, kitől örökölhették ezt a tulajdonságukat - felelte Magdalena, zöld szeme ártatlanul elkerekedett. - Pimasz teremtés. - Akkor indulunk Santo Domingoba? - Rögvest - vágta rá Aaron. Magdalena az emeletre sietett, hogy összecsomagoljon, de félúton megállt. - Üzensz Rigonak? Még nem jött vissza Guacanagari falujából, Miriam pedig már nagyon aggódik. A fia és a felesége mellett lenne a helye, Aaron.

311

A férfi elátkozta a fiatalság önfejű vakságát, gyorsan firkantott néhány sort Rigonak, és elküldte egy taino futárral. - Imádkozzunk, hogy Bartolome atya megtudjon valamit, míg Esteban Elzoro birtokán tartózkodik. - Nem tetszik ez nekem. Nincs elegendő kíséretük és hosszú az út Santo Domingoig háborgott Benjamin Miriam-nak. Éppen most vettek búcsút Aarontól és Magdalenától, pedig még alig világosodott. Miriam az anyósát és az apósát kísérő fegyvereseket figyelte, aztán azt válaszolta: Biztonságban vannak. Én inkább Rani miatt aggódom. - És persze Rigo miatt. Miért nem tért vissza a bácsikájától? Benjamin mintha olvasott volna a gondolataiban. - Szükségünk van itthon Rigora, Miriam. Talán üzenned kéne neki. - Ha a saját apja hívó szavára nem tér haza, én aligha tehetek bármit is. - Kemény ember. Büszke, és fél attól, hogy kimutassa a gyengeségét. - A gyengeség szerelmet jelent, Benjamin? A férfi szomorúan mosolygott. - Rigo esetében igen. Rettenetesen fél a visszautasítástól. - Mintha valaha is vissza tudnám utasítani! Semmi oka rá, hogy duzzogjon azonkívül, hogy bűntudatot érez a visszatérésed miatt. Mikor Benjamin visszaidézte az esti gyöngéd kibékülést Miriammal, hirtelen rossz előérzete támadt. - Miriam, nem gondod, hogy... Mielőtt végigmondhatta volna, a kapunál támadt mozgolódás félbeszakította. Mióta Benjamin visszatért, szülei pedig elutaztak Santo Domingoba, az őröket megkettőzték a birtok körül, Mindenki feszült volt, mintha a heves huracán kitörését várták volna. Egy taino futár érkezett lélekszakadva a hosszú utazástól, a ház elé botladozott, és térdre esett Benjamin előtt. - A Szent Ember küldte, Don Benjamin - mondta a futár, és egy bőrtáskát nyomott a férfi kezébe. Miriam utasította a szolgákat, hogy gondoskodjanak a taino-ról, majd követte Benjamint a házba. Kiteregették Aaron könyvtárszobájának az asztalára a régen várt papírokat és a kis könyvet. - Nézd, egy számlafőkönyv, ilyet láttam a velencei bankároknál használni - mondta Miriam izgatottan. Benjamin széthajtotta a különböző leveleket, és gyorsan átfutotta azokat. - Brienne és Reynard levelezése egyértelműen lerántja a leplet a telepesről, aki a hatónk fosztogatása

312

mögött áll. Emberei apám lovait és marháit lopkodják, felégetik a földeket és rátámadnak a letelepedőkre. De miért? - El akarják üldözni a családunkat a gyarmatokról? Ha mi visszatérnénk Franciaországba, nem Esteban Elzoro kaparintaná meg egész Vegát? - Miriam letette a főkönyvet, mintha nem akarna többet tudni. - Brienne természetesen kalózkodik. Itt kérkedik azzal, hogy kifosztott apám aranyat szállító karaveljei közül kettőt is. Köszönetet mond Reynard barátjának, amiért kiderítette a hajók indulását - mondta Benjamin haragtól elfúló hangon. Az asztalra csapott. - Elmegyek Elzoro birtokára, és addig sütöm lassú tűzön, míg el nem árulja, hogy mit csinált Brienne Ranival! - Már nem szükséges fárasztanod magad, Benjamin - szólalt meg Bartolome Torres. A fiatal Christobal és Violante elkísérte szüleit Santo Domingoba, de a tizenkilenc éves Bartolome ragaszkodott hozzá, hogy a hatóban maradjon. Egy levelet nyújtott át a bátyjának, zöld szeme sötéten és gondterhelten csillogott. - A kalóztól jött. Rigot akarja tőled Raniért cserébe.

313

Huszonnyolcadik fejezet

- Te bolond! Ez a lány egy mihaszna „caraque”! Még ha Benjamin az ágyasává is emelte, nekem mi közöm hozzá? Rigo Torrest kell megölnöm. A félvér fütyül arra, hogy a bátyja szeretőjének nyoma veszett Franciaországban. Elzoro a mosolygó, vézna kis kalózra nézett, aki letörölte csillogó fejéről az izzadtságot. Nyugalom, Don Esteban - csendesítette Brienne. - A lány tényleg Benjamin szeretője, ami azt jelenti, hogy a kis tacskó követni fogja a gyarmatokra. Ő lesz a csalétek, amivel csapdába csaljuk a bátyját. Üzentem a Torres-hatóba, Benjaminnak címeztem. Amint megérkezik, idejön... ha már el nem indult. - Sokat kockáztattál, Luc. Brienne arcáról a gall humor utolsó nyoma is elpárolgott. - Ez volt a leghelyesebb, amit tehettem, mivel te sorozatosan elkontárkodtad az ügyet, és felbosszantottad zsidó principálisunkat. Mi lehet ilyen nehéz egy félvér zsoldos kinyírásában? Te mégis háromszor elpuskáztad. - Ahogy a te ostoba orgyilkosod is a hajón! Ez az ember túlél mindent. Veszélyes alak, Brienne, ne hibázz! Aaron Torres-nek és az átkozott bennszülöttjeinek több mint száz fegyverese van. Rátaláltak az embereimre a barlangban, nyugatra innen, ahol a félvér feleségét tartottuk fogva. Szerencse, hogy menteni tudtam az irhámat. Ez az utolsó föld alatti erődítményünk. - A hosszú évek alatt ránk talált valaki, beleértve a Torres-tainókat is? A nagydarab telepes az apró termetű kalózra bámult, cintányérszemében ellenséges láng lobogott. - A Torresek tainói Navidadnál kis híján megnyúztak a legénységeddel együtt, abban a kudarcban neked is részed volt. Átkutatták az egész dzsungelt a fosztogatók után. Most visszamegyek az ültetvényre, ahol elrejtettem az embereimet. Ha elkaptad Benjamin Torrest, értesíts! Luc Brienne kecsesen felemelkedett az alacsony asztaltól, és Ranihoz lépett, aki összekötözve, kipeckelt szájjal feküdt a barlang nyirkos, piszkos földjén. - Mi tudjuk, hogy Benjamin Torres eljön, ugye Mademoiselle Janos? Mikor a férfi letérdelt, és megérintette Rani lehorzsolódott, sárfoltos arcát, a lány aranyló szemében bosszúvágy csillant. A dzsungelben megpróbált elszökni, de a ravasz kapitány

314

szintén gyorsnak bizonyult. Leteperte Ranit a földre, aztán mint egy hadizsákmányt, összekötözött kézzel és lábbal egy rúdra húzta, és a partról ebbe a pokolbéli föld alatti labirintusba hurcolta. Vajon látja-e még a napvilágot valaha? Látja-e még Benjamint az életben? Piero éppen ekkor lépett a föld alatti hatalmas, boltozatos helyiségbe. Miután átmászott a barlang szűk nyílásán és felegyenesedett, pillantása elkapta, ahogy Brienne lágyan megsimogatja Rani arcát, és szeme haragosan összeszűkült. - Rani Brienne kezében van. Navidadnál kötöttek ki, ahonnan a tainók egy föld alatti barlangig követték őket. Most, hogy tudjuk, hová rejtette Ranit, megmenthetjük. Canou szerint csak egypáran őrzik. Ugyanis Brienne meg van győződve róla, hogy a rejtekhely biztonságos. - Benjamin arca elgyötörtnek látszott, állát sűrű, sötétszőke borosta fedte. - Legyen eszed, Benjamin! - ellenkezett Miriam. - Engem is azoknak a labirintusoknak az egyikében tartottak fogva. Olyanok, mint a római katakombák, tekervényesek és végeláthatatlanok. Könnyen eltévedhetsz, és soha nem kerülsz elő a föld alól. Nem indulhatsz útnak Canouval és a tainókkal. Üzenj Rigonak! - Vero meg tudja találni Ranit még a barlangban is. Canou harcosaival és a spanyolokkal leszámolunk a kalózzal. Keresd meg Rigot, és tudd meg, mi a szerepe Elzorónak! parancsolta Benjamin. - A telepes jelentős politikai hatalommal rendelkezik. A franciával könnyűszerrel végzünk, de Elzoróval kapcsolatban biztosat kell közölnünk a virreinával Santo Domiongoban. Mikor Benjamin és Canou elindultak a kalózzal való találkára, már Miriam is útban volt Guacanagari faluja felé. Az érkezést már előre közölte, így Guacanagari maga ment ki üdvözölni vendégét a hatalmas „bohio” elébe. Miriam látta rajta, hogy gondterhelt. Leszállt a szürke csikójáról, és félve a férfi elé sietett. - Guacanagari, a férjemért jöttem. Jól van? - A szívem zaklatott. Örülök, hogy itt vagy. Az unokaöcsém bánkódik. Senkinek sem mondja el, mi bántja. Két éjszakája, hogy idejött, azt kérte, tiltsam ki a faluból a Szent Embert, és én megtettem. Aztán elküldtem egy futárt Elzoro birtokára, hogy elhozza Bartolome atya üzenetét. De Rigot nem érdekli, mi történik ezzel a gonosz Elzoróval. - Hol van a férjem? Guacanagari egy kis nádkunyhóhoz vezette a lányt a falu végére. A házat két oldalról dzsungel vette körül. - A férjed odabent van. Azt kérte, senki ne zavarja.

315

- Köszönöm, Nagy Főnök - felelte Miriam, és meghajolt. A férfi megfordult és elsétált. A lány nagy levegőt vett, hogy bátorságot gyűjtsön, beszívta a frangipánik és az orchideák buja illatát. Ez tényleg a paradicsom volt, bárcsak Rigo is szeretné. A kunyhó belseje sötétséget árasztott, bűzlött az áporodott és dohos levegőtől, egyáltalán nem hasonlított a kényes tainók szálláshelyére. Miriam pislogott, hogy szeme hozzászokjon a félhomályhoz, aztán megpillantotta Rigot, aki elnyúlva feküdt a magas ágyon. Ébren volt, de nem állt fel, csupán felemelte egyik könyökét, rátámasztotta a fejét, és összevont szemöldökkel a lányra nézett. - Az egész szoba bűzlik a bortól és a mosdatlan testedtől - mondta Miriam, és elfintorodott, miközben a férfi véreres szemét és borostás állát vizsgálta. Rigo veszélyesnek és barátságtalannak látszott. Az ágy mellett álló boroskancsóért nyúlt, kihúzta a dugót, és nagyot húzott belőle, mielőtt válaszolt. - Bűzlenie kell, ha már kettőt kiürítettem ebből - mondta, mintha nem is ott lenne, aztán megpaskolta a kancsót, és hozzátette: - vagy hármat? - Részeg vagy, Rigo. - Bárcsak részeg lennék! Felejteni akarok. Hagyj magamra Miriam. - Azzal hátat fordított a lánynak, és ismét a pohár fenekére nézett. Miriam átvágott a ledöngölt földön, és kiütötte a férfi kezéből a korsót. - Itt henteregsz az önsajnálatban, amíg az öcséd elment, hogy találkozzon helyetted Brienne-nel! Rigo megfordult, hosszú lábát átlendítette az ágyon, és dühösen felállt. - Na persze, te pedig szívesen feláldoznál engem, hogy őt megmentsd. - A testvéredről van szó, Rigo. - És a te szeretődről! Miriam megkövülten hátralépett a férfi sötét haragja elől. - A szeretőmről? Nevetséges! Hát már mindig közöttünk fog lebegni a Benjaminnal kötött eljegyzésem? Most, hogy visszatért, még mindig nem látod, hogy én úgy szeretem őt, ahogy te... mint a testvéremet? - Ha nem csalt a szemem, kisasszony, tanúja voltam egy gyöngéd jelenetnek az egyik este a tornácon, mely ön és Benjamin között játszódott. Átölelték egymást, aztán ön megcsókolta. Erről a testvéri szeretetről beszél? - A férfi hangja megvető és goromba volt a fájdalomtól. Miriam csodálkozva pislogott. - Láttál az estély után beszélgetni Benjaminnal. Téged kerestelek, téged, uram, aki hosszú hónapok óta azt választottad, hogy eltiltod magad az ágyamtól. Megaláztam magam azzal, hogy aznap éjjel a keresésedre indultam, ahogy most is... és minden hiába.

316

Miriam elfordult, és lehunyta a szemét, nehogy kicsorduljanak azok a gyűlöletes könnyek. Szoknyája ráncai között ökölbe szorította a kezét, és azt suttogta: - Benjamin Ranit szereti, azt a cigány lányt, akit az óceánon át követett. Megbocsátott nekünk, amiért becsaptuk, Rigo... és elismerte, hogy igazam volt, amiért felbontottam az eljegyzést. Soha nem szerettük volna úgy egymást, ahogy feleségnek és egy férjnek szeretnie kell egymást... szörnyű tévedés lett volna. - Megfordult, mikor megérezte a férfi kezét a vállán. - A mi házasságunk is szörnyű tévedés volna? - Miriam Rigo szemébe nézett, és kétségbeesetten próbálta kiolvasni belőle a választ. A férfi lélegezni is alig mert, de ellenállt a kísértésnek, hogy a karjába kapja a lányt. Ujjhegyével Miriam felszegett állat simogatta. - Volt idő, mikor úgy tűnt. Elvesztem, mikor megláttalak. - Én ugyanígy voltam veled, amire bizonyára emlékszel még. Mindent feláldoztam érted, és mégis bármit adtam, neked soha nem volt elég. - Szeretlek, Miriam. Ennyi elég? - A férfi mozdulatlanul állt, mintha azt várta volna, hogy egy széllökés elfújja. Attól fél, hogy én nem szeretem, villant át a felfedezés Miriam agyán. - Rémeket látsz, ha féltékeny vagy, Rigo, mert én nem szeretem Benjamint. A férjembe vagyok szerelmes. Mégis te vagy az, aki el akartál hagyni, én téged viszont soha. A fiunk köteléke nélkül is hozzád lennék láncolva. - Miriam a férfi mellkasára tette a kezét, érezte hogyan dobog a szíve. Rigo a karjába kapta, szúrós, fekete szakállát a lány puha nyakába temette. - Sohasem tudnálak elhagyni, Miriam. Egyszer régen megfordult a fejemben, mikor nem voltam tisztában vele, hogyan fogad a családom. Dúsgazdag zsidók voltak a szememben, akik megtértek, és akikben azt láttam, hogy úgy tudnak gondoskodni rólad, ahogy én nem. Hirtelen felemelte a fejét, és Miriam szemébe nézett. - Mikor gondoltad először azt, hogy el akarlak hagyni? - A hajón. Hallottam, hogy Mexikóról kérdezted a kapitányt. A Miriam hangjából áradó leplezetlen keserűség ostorcsapásként érte a férfit. - Oh, Miriam, szerelmem, milyen ostobák voltunk! Úgy aggódtam amiatt, amit veled tettem. Olyan beteg voltál, mikor a gyermekemmel a méhedben átszelted az óceánt, az ismeretlen jövőbe. Én csak védelmezni akartalak téged, gondoskodni rólad, nem pedig elhagyni, soha. - Ujjaival a lány hajába túrt, és meztelen mellkasához szorította a fejét. Miriam a férfi göndör szőrzetébe temette arcát. - Oh, Rigo, mennyire szeretlek. Attól a pillanattól fogva szeretlek, hogy megláttalak Isaac bácsi otthonában, mikor halálos betegen feküdtél, és Benjamin összehozott bennünket.

317

Rigo megmerevedett, mikor a szörnyű valóság a tudatába hatolt. - Benjamin Brienne-hez ment? - Canou és a harcosai is vele tartottak. Bartolome, Rudolfo és még néhányan spanyol a hatóból szintén. Canou kémei a ható közelében egy barlangféléig követték a kalózt Navidadból. - Miriam gyorsan elmesélte a két nap eseményeit, amiről a férfi lemaradt. Mikor azt közölte, hogy Aaron és Magdalena Santo Domingoba mentek, Rigo a rossz időzítést kezdte szidni. - Szükségem van Guacanagari segítségére. Elzoro ültetvényére kell mennünk, és elfogni a banditát... vagy megölni. - Légy óvatos, Rigo. Veszélyes ember, és feltett szándéka, hogy megöljön. Még nem olvastam végig a számlákat és a leveleket, amiket Bartolome atya visszaküldött, de... - Visszakísérlek a hatóba, míg Guacanagari felsorakoztatja az embereit. Biztonságba kell helyezned ezt a nehezen megszerzett bizonyítékot... és magadat. - Aztán szenvedélyesen, birtoklón megcsókolta az asszonyt. Rigo állott bor- és izzadtságszagot árasztott, de Miriam nem törődött vele. Megragadta a férfi koromsötét haját, hogy lehúzza magához a fejét, és viszonozta a heves csókot, miközben egyszerre kavargott benne öröm, félelem és sajnálat. - Ugye gyűlölsz engem, és szeretnéd már, ha eltűnnék, Piero? - Rani letört egy darabot a penészes kenyérből, és a szájába tömte, majd egy nyelet sós vizet ivott rá. Brienne eloldozta a kezét és a lábát, kivette a szájpecket, és megparancsolta putójá-nak, hogy etesse meg a lányt. A kapitány kegyetlen játékot űzött mindkettőjükkel. Rani azonban azt remélte, hogy előnyt kovácsolhat ebből a helyzetből. - Hamarosan eltakarodsz a kapitány életéből. Meghalsz - felelte Piero megvetően. - Akkor miért törődne azzal, hogy megetessen? Miért nem öl meg egyszerűen, és dob be a cápáknak az öbölben? Nem, még tervei vannak velem azután, hogy a spanyolt megölte. - Összejátszol a félvérrel - jegyezte meg Piero gyanakvóan, ravasz, fekete szeme kárörvendően csillogott. - Még csak nem is találkoztam azzal a vad indiánnal. Mit érdekel engem? Hadd öljék meg egymást a kapitánnyal. Engem hidegen hagy. A kedvesem Marseille-ben van. Meg akarom keresni. - Rani még a lélegzetét is visszatartotta, miközben a féltékeny fiú végigmustrálta, és a szavain töprengett. - Luc nagyon mérges lesz rám, ha megszöksz.

318

A lány vállat vont. - Honnan tudná, hogy te voltál? Csak lazítsd meg a kötelet. Az a disznó fedélzetmester mindjárt visszajön. Ha úgy teszek, mintha még mindig meg lennék kötözve, eszébe sem jut ellenőrizi. Várok, míg iszik egy kis bort, és elalszik, csak aztán szököm meg. - Én pedig azt hiszem, Luc végez veled, ha már hasznodat vette. - Mi van, ha tévedsz? Láttam, hogy néz rám... Kicsi vagyok, fekete és tiszta, pont olyan, mint te, Piero. Viszont én friss hús vagyok. Tudod, hogy a férfiak ezt szeretik. - Rani szigorúan és számítóan méregette a férfit, miközben a válaszát várta. Piero egy pillanatig tétovázott. Aztán felvette a földről a hosszú kötelet, és lassan gúzsba kötötte a lány kezét a háta mögött, de nem olyan erősen. Majd tőrének hegyével kissé meglazította a Rani bokájára erősített csomót. A lány diadalmas elégedettségét hirtelen rémület váltotta fel, mikor a fiú durván visszadugta a szájába a pecket, és lenyomta a torkán. Rani hiába védekezett, nyöszörgése egyre halkult, míg végül Piero el nem némította azzal, hogy szorosabbra és szorosabbra húzta a pecket biztosító vásznat. Miután csomót kötött rá, felállt, és áldozatának rémült tekintetébe nézett. Most Pierót öntötte el diadalmámor. - Te szuka, most kiszabadíthatod a kezed és a lábad, ha nem fulladsz meg előbb. Bárhogy is legyen, én megszabadulok tőled, örökre! Azzal elfordult a riadt lánytól, aki lassan fulladozni kezdett. Piero elsétált, csinos arcát szinte üdvözült mosoly öntötte el. A föld felett ezalatt Benjamin és Canou a fák sűrűjéből figyelte a barlang kicsiny bejárata előtt strázsáló két őrt. Vero csendben ült Benjamin mellett. - Ez az a hely, ahová az embereim szerint a kapitány elrejtette fekete hajú asszonyodat suttogta Canou. Guacanagari öccse még mindig karcsú alakkal és finom vonásokkal rendelkezett, de 1492 óta, hogy a fehérek betelepültek a szigetre, s az indiánnak sok mindenen keresztül kellett mennie, a dúsgazdag fiatalemberből agyafúrt és leleményes férfi vált. - Veroval a hátsó bejárathoz lopódzunk, megpróbáljuk megkeresni Ranit, mielőtt a Brienne-nel megbeszélt helyre ennénk, hogy a cseréről tárgyaljunk. Ha ránk mosolyog a szerencse, Rani még a barlangban van, az őröket pedig nem lesz nehéz lefegyverezni, ugyanis nem számítanak támadásra a bejáratnál. - Kit akarsz magaddal vinni? - kérdezte Canou Benjamintól. Torres figyelte, ahogy öccse a fák között előrelopózik. - Azt hiszem, Bartolome ég a vágytól, hogy bizonyítson. Válassz még ki mellé hat tainót. Aztán menjetek Rudolfóval és a többiekkel a kijelölt helyre, és várjatok. Ott találkozunk. 319

Canou bólintott. - Úgy lesz, ahogy mondod. A tainók mintha láthatatlanná váltak volna, eltűntek a dzsungelben, a spanyolok pedig Rudolfo Torres vezetésével az elburjánzott ösvény felé vették az irányt, hogy találkozzanak a kalózzal. Mindenki azért imádkozott, hogy Benjamin sértetlenül megtalálja Ranit. Benjamin odasúgta Veronák, hogy kövesse, aztán a barlang bejáratához surrant, melyet sűrű gyapotcserjék és mögötte a magasból lenyúló, elburjánzott őserdei liánok takartak. Bartolome követte Benjamint, míg két másik taino a bejárat túlsó oldalára került. Aztán egy megbeszélt jelre Benjamin néhány pénzérmét dobott a földre, hogy elterelje az őrök figyelmét. Az egyik kalóz abbahagyta a járkálást, leemelte a számszeríját, és felhúzta. A társa ugyanígy tett, aztán elindultak, hogy átvizsgáljak a terepet. Mikor újabb zörgést hallottak, azonnal odafordultak. A tainók egy szempillantás alatt az egyik őrre vetették magukat, míg Benjamin és Bartolome a másik védőre ugrottak. Keresztülvágták a torkukat, aztán bevonszolták a két kalózt a sűrű aljnövényzetbe. A barlang mélyén egy kicsiny fáklya lobogott, mely hátborzongatóan és nyugtalanítóan integetett feléjük. Vero Benjanun elé került, miután a férfi kiadta neki a jelszót, hogy keresse meg a gazdáját. Bartolome megragadta a fáklyát, és egyre beljebb ereszkedtek a föld belsejébe. - Biztos vagy benne, hogy a farkas tudja, hová megy? De ami még fontosabb, vissza is tud találni, ha megtaláltuk a lányt? - Bartolome zöld szeme, melyet az anyjától örökölt, majdnem feketévé vált a homályosan pislákoló fényben. - Először csak keresse meg Ranit, aztán ráérünk izgulni a többi miatt - mormolta halkan Benjamin. Vero hirtelen eltűnt egy hatalmas álló cseppkő mögött, Benjamin pedig Bartolome elé lépett, és utána merészkedett a sötétbe. Váratlanul egy elmosódott alak ugrott Benjaminra a csipkézett mészkőképződmény mögül, és a földre teperte a férfit. Bartolome futásnak eredt bátyja után, de Vero hirtelen a férfi és a földön hempergőző pár közé vetette magát. Benjamin felkiáltott a meglepetéstől, amire valaki lágyan felnevetett, a farkas pedig felmordult. - Tedd el a kardodat, testvér! - parancsolta Benjamin. - Megtaláltam a kis csavargót - A férfi felállt, és felhúzta a hajóinasruhát viselő Ranit is. Mikor a lány levetette szurtos sapkáját, koromfekete hajzuhataga a vállára omlott. - Óh, Benjamin, eljöttél értem, tényleg eljöttél! - Hangja érdes volt Piero kegyetlenkedése miatt, de keze ügyesen kiszabadította magát a csomóból. Aranyhajú szerelmese karjába vetette magát, átölelte a nyakát és hevesen szájon csókolta. 320

Benjamin magához szorította, szemét egy pillanatra behunyta, miközben kezével bejárta Rani karcsú testét, mintha arról akarna meggyőződni, hogy valóban él és egészséges. Kételkedtél benne, hogy utánad jövök? Óh, Rani valóságos rémületben éltem, hogy mit tehetett veled az a kalóz. - Még aggódnia kell, barátom - mondta Luc Brienne, mintha csak társalogna. A férfi az útvesztő egy másik cseppköve mögül bukkant elő. Mielőtt Benjamin bármit tehetett volna azon kívül, hogy védekezőn Rani elé áll, a kalóz számszeríjjal és szakállas puskával felszerelt emberei félkör alakban szétszóródtak a barlangban, és fegyvereiket Benjaminra és Bartoloméra fogták. A kapitány elmosolyodott. - Lám, lám, most még nagyobb csali akadt a horgomra, mint amiről álmodni mertem volna, a félvér két testvére. - Meghajolt Rani előtt, aki parázsló tekintettel nézett ki Benjamin válla mögül. - Köszönöm, kis „caraque”. Gondolkodni fogok rajta, hogyan jutalmazzalak meg… és büntessem meg Pierót egy füst alatt. - Brienne ismét elmosolyodott, de felfelé kunkorodó szája egyáltalán nem illett jéghideg tekintetéhez, melyet a reszkető fiúra vetett. - Itt vagyok neked én, Brienne. Ranira és Bartoloméra nincs szükséged - mondta Benjamin, elvonva a kalóz figyelmét kegyetlen macska-egér harcától, melyet a putójával vívott. - „Uram, ne engedd, hogy Ranit felhasználja perverz bosszújához” - imádkozott magában a férfi. Brienne, úgy tűnt, elgondolkodik a dolgon, aztán végzetszerűen vállat vont. - De hiszen ti vagytok nekem a legértékesebb ajándék, te a testvéred és a „caraque” - Brienne megdörzsölte az állát, miközben tanulmányozta őket. - Azt hiszem, megbízóm nagyon hálás lesz, ha lerázom a nyakáról ezt a némbert. Biztosan van rá mód, hogy a kedvére tegyek. - A megbízója? Reynard, a francia kém, aki Elzorónak adja ki magát? - kérdezte Benjamin megvetően. - Vagy a szálak még tovább vezetnek? Vissza Marseille-be? Erre a gúnyos megjegyzésre Brienne arcáról eltűnt a szórakozott kifejezés. - Kötözzétek meg őket jól! Két tengerész erős kötelekkel a kezében előrelépett, de Vero hirtelen előbukkant a sötétségből, és védelmezőn Rani elé állt. Az egyik férfi a farkasra fogta fegyverét, de Benjamin megragadta az őrt, és a földre taszította. Brienne emberei Benjaminra vetették magukat, és leráncigálták társukról. Rani kihasználva a kavarodást, cigányul valamit odakiáltott Veronak, akit mintha puskából lőttek volna ki, eltűnt a barlang kanyargó útvesztőjében. Egy másik őr elsütötte a puskáját, de ha el is találta a farkast, meg nem állította. - Üldözőbe vegyük a vadat, kapitány? 321

Brienne mérgesen felcsattant. - Nem érdekes. Kötözzétek meg, aztán hagyjátok itt őket, egyesítenünk kell erőinket Reynard-ral. Azt hiszem, most már sokkal jobb alapokról kezdhetjük meg a tárgyalást Rigo Torresről. Igen, sokkal jobbakról. Minél hamarabb el kell tűnnünk a dzsungelben, mielőtt az embereik keresni kezdenék ezeket. Guacanagari kitűnő leshelyről, egy hatalmas tölgyfa tetejéről kémlelte Elzoro birtokát. Nem tetszik ez nekem, öcsém. Azokat a fenevadakat arra idomították, hogy gyilkoljanak. Amint belépsz, szagot fognak. Rigo komoran elmosolyodott. - Valakinek be kell mennie, és kinyitnia a kapukat, különben arra kényszerülünk, hogy meg ostromoljuk a birtokot. Muszáj addig elbánnunk Elzoroval, amíg a fosztogatók is bent vannak. Ha meglógnak és szétszóródnak, bebújnak föld alatti vackukba, aztán később újra egyesülnek, hogy tovább garázdálkodhassanak. - Várjunk, amíg Benjamin megérkezik. - Guacanagarit egyáltalán nem tette boldoggá Rigo veszélyes terve. - A kalózokat üldözi, és megszállottan keresi azt a cigánylányt a völgy túloldalán. Nem hagyhatjuk, hogy Elzoro egyesítse az erőit Brienne-nel. - Azzal Rigo lemászott a fa tetejéről. Guacanagari egyik unokája talált egy gyenge pontot a tömör nádfalban, melyet a vad szelindekek kis híján átrágtak. Ez egy körülzárt terület volt a durva, ablaktalan cölöpkerítés mögött, ahol Esteban Elzoro az önfejű rabszolgákat tartotta büntetés alatt. Egyelőre üresen tátongott. Rigo egy egész napig tanulmányozta a birtok tervrajzát, követte a ki-be járó lakókat. Tudta, hogy benn szállásolták el ideiglenesen a fosztogatókat, legalább negyven embert a munkavezetőkön, valamint az ültetvényeken és a ház körül rendszeresen dolgozó munkásokon kívül. - Most megvagy, te sakál, az összes beketrecelt fosztogatóddal együtt - mondta Rigo. Persze a kutyák fölöttébb elrettentették. Elzoro több tucat hatalmas szelindeket tartott és képzett ki arra, hogy átharapják az ellenség torkát. Rigo nem szívesen hatolt be a birtokra, de más nem vállalhatta a kockázatot helyette. A vadállatok különben is meg vannak kötve napközben. Elzoro és Brienne őt akarják, holtan. Ma kiderül az is, hogy miért. Guacanagari harcosai és a hato emberei kisebb erőt képeztek, mint amilyennel a franciák rendelkeztek odabent, de a meglepetésszerű támadás Rigo javára billentette a mérleg nyelvét. Ha ki tudja nyitni a súlyos kaput, a tainók beözönlenek, és elfogják a banditákat. A legelső lépés a kutyák távoltartása. Aztán a többi harcos megtámadja a rozoga kunyhókat, ahová a fosztogatókat bújtatták. Alig világosodott, mikor a munkavezető összeterelte a szelindekeket.

322

Az állatok engedelmesen tűrték, hogy egy hatalmas karámhoz láncolják őket, és megetessék a csekélyke élelmiszeradaggal, ami vérszomjasan és soványan tartotta őket. A hatalmas, pazarul bebútorozott kőpalotában Don Esteban fel-alá járkált, és mérgesen a combjához csapkodta Brienne imént érkezett üzenetét. Előbb az az átkozott pap kábította el az őrt és szerzett egyértelmű bizonyítékot arról, hogy kapcsolatban áll Marseille-jel. Most pedig ez a szemtelen kis rakparti patkány csetlik-botlik keresztül az őserdőn, bizonyára egy sereg taino kémmel a sarkában. Ráadásul Brienne ide akarja hozni a két Torres testvért. Csak Benjamin Torresnek ne essen baja! A férfit kirázta a hideg a gondolatra, hogy mit kapna ezért. Legalább Yarros a birtokra hozta a fosztogatókat. Ki kell találnia valamit, hogy elintézze Rigo Torrest, és visszaszerezze a bizonyítékot a paptól. Az a dühítő, vén bolond lelkész szőrénszálán eltűnt, de Elzoro mérget mert volna rá venni, hogy a dokumentumokat elküldte a Torres-hatoba egy indián futárral. - Itt az ideje, Aaron, öreg ellenségem, hogy elhagyd a gyarmatokat egyszer s mindenkorra! - Elzoro csöngetett az inasnak, és megparancsolta a remegve álló indián rabszolgának, hogy kerítse elő Vincente Yarrost. A banditavezér nem fog repesni a korai gyülekezőtől. - De ha nekem már hajnal előtt talpon kell lennem, keljen fel ő is. - Elzoro az asztalra hajította Brienne üzenetét, majd nagyot kortyolt a vizezett borból, és hátradőlt a széken, hogy gondolkodjon. A szelindekek váratlanul veszett csaholásban törtek ki, mintha szökött rabszolgát üldöznének. A férfi letette a serleget, és a nappaliból a bejárathoz sietett. Yarros közeledett fél tucat fegyveres férfival. Legalább három, köztük Vincente is, vérzett. Ketten egy foglyot ráncigáltak. Rigo Torrest.

323

Huszonkilencedik fejezet

Rudolfo a menetet figyelte, mely a dzsungel tekervényes ösvényén kanyargott. Meglehetősen szétszóródtak, könnyű prédának ígérkeznek a lándzsások számára. Nálad van a karibi méreg? Canou némán bólintott, aztán így szólt: - Egy tucat emberre való muníciót hoztam. A viaszbokroknál és feljebb, a gyapot-cserjéknél lövöm meg őket. Legalább a felét leteríti az őröknek, akik a foglyok előtt és után menetelnek. - Helyes. Felkészítem az embereimet, hogy mihelyt a kalózok átszelték a patakot, támadást indítunk Benjamin, Bartolome és a lány őrzői ellen. - Ez alkalommal nagyon óvatosnak kell lennünk, Rudolfo, különben a sógorod nagy bajba kerül. - Ha megadom a jelet, támadunk. Ne felejtsd el, hogy muszáj azonnal cselekedni. Rudolfo elmosolyodott. - Add le még egyszer a füttyöt Benjaminak és Bartoloménak, hogy biztosak legyenek benne. Canou elmosolyodott. A taino fiúk, ha játszottak vagy vadásztak az őserdőben, már hosszú ideje ezt a madártrillát használták, hogy jelezzenek egymásnak. Benjamin és Bartolome felfigyelt a füttyjelre, és egymásra nézett. Társaik valahogy a nyomukra bukkantak. Benjamin tudta, hogy a tainók sokkal jobban eligazodnak a dzsungelben, mint a tengerészek, mégis szerette volna tudni, mi Rudolfo pontos terve. Mindenekelőtt pedig Ranit akarta biztonságba helyezni. Gyorsan megvizsgálta a sekély patakparton uralkodó növényzet. Aztán felnézett a mögötte húzódó magas fák lombjára. Elmosolyodott, mikor rájött Rudolfo cselszövésére, és taino nyelven suttogva Bartolomehoz fordult. - Légy készen! Mikor a pokol elszabadul a vízben, Ranit a földre nyomom. Az első tiszt Benjamin mögé lépett, és durván megtaszította kardja markolatával. - Ne beszélgessetek ezen a pogány nyelven. Egyáltalán nincs beszéd! Brienne fürgén a csapat elejére ment, de valami meghatározhatatlan okból váratlanul ismét hátra húzódott. Benjamin magában káromkodott, aztán meglátta Pierót a taino foglyok körül ólálkodni. Hirtelen rájött, hogy a puto megpróbálja megölni Ranit féltékeny gyűlöletből!

324

Az első tucat kalóz átgázolt a patakon, az őrök pedig a vízbe lökdöstek a foglyokat. Benjamin megfordult, és intett a szemével a taino raboknak. Mihelyt kiértek a vízből, és az aljnövényzetbe gázoltak, csőpuskák hangjai sivítottak a levegőbe, mint zöld legyek mérges rajai. Kiabálások keveredtek káromkodásokkal, miközben Brienne parancsokat osztogatott embereinek, hogy fogják közre a foglyokat. Az őröket, akik hátulról fedezték a kíséretet, dárdák terítették le, amint a patakba léptek. - A karib méreg! - mondta Benjamin, majd az őrökre vetette magát. Bartolome és Rani a taino rabokkal a földre hasaltak, és fedezékbe húzódtak. A kalózok sorai felbomlottak, és a váratlan halálesőtől rémüldöztek, mely az égből és a körülöttük burjánzó, áthatolhatatlan kúszónövényekből tört rájuk. Rudolfo előbukkant egy hatalmas páfrány mögül, kardja gyorsan aprította a kalózokat. Aztán míg két spanyol feltartóztatta a többieket, gyorsan kiszabadította Benjamint, és egy kardot meg egy tőrt vetett oda neki. Egy másik spanyol Bartolome köteleit oldozta el, majd védőgyűrűt alkottak Rani körül. A fejetlenség olyan hamar szűnt meg, ahogy elkezdődött. A kalózok holtan vagy a mérgezett nyílvesszőtől kábultan hevertek körülöttük. - Szabadítsátok ki Ranit, és vigyázzatok rá! - adta ki az utasítást Benjamin Bartolomenak és Rudolfonak, mikor meglátta, hogy Brienne csillogó kopasz koponyája a sűrűbe veszik. A kapitány után vetette magát. Brienne hallotta, hogy Torres a sarkában van. Elátkozta Reynard-t, amiért szétforgácsolta erőiket. Csak rohant előre vakon, azt sem tudta, milyen irányban szalad az úttalan vadonban. Aztán egy bütykös fa gyökerében felbukott. Mikorra feltápászkodott, Benjamin kivont karddal állt előtte. - Hogy az ördögbe... - Itt nőttem fel a tainkókal. Körbe-körbe rohangáltál. Brienne ajkára keserű mosoly húzódott. - Milyen kár, hogy nem a tengeren vagyunk, ahol jobb a tájékozódó képességem, harcolni azonban itt is tudok. - Azzal előrántotta a kardját. En garde, Monsieur Torres! Az alacsony ember fürgén mozgott, és meglepően erősnek bizonyult, mikor támadásba lendült, és halálos pontossággal szúrt, vágott. - Lássuk, hogy legalább feleannyira jó vívó vagy-e, mint a bátyád, doktor. - Benjamin kivédett egy gonosz szúrást, mely majdnem kibillentette az egyensúlyából, aztán balra lendült, és mély sebet ejtett Brienne karján. A kapitány oda sem nézett, inkább ellenfele pengéjére összpontosított. Torres nem forgatta olyan ügyesen a kardot, mint Brienne. Sokkal kevesebb alkalma kínálkozott, hogy gyakorolja a harcművészeteket, de karja hosszúra nyúlt, és ismert néhány 325

trükköt. Benjamin a francia arcát fürkészte, hideg, egykedvű mozdulatait. „Tudja, hogy az embereim úgyis elkapják és megölik, mégis úgy küzd, mintha ezen az összecsapáson állna vagy bukna minden.” Egy hatalmas tölgyfa emelkedett mögöttük, melynek kanyargós gyökerei, mint csápok álltak ki a földből. Benjamin komoran elmosolyodott, mikor eszébe jutott a fadarab, amelyben Brienne felbukott. Támadásba lendült, és addig táncoltatta a kalózt körbe-körbe, míg a talpa alatt meg nem érezte a gyökeret. Aztán mikor meglátta a diadal fényét felcsillanni a kapitány szemében, úgy tett, mintha belebukott volna és hátra esne. Brienne támadott, hogy megadja Benjaminnak a kegyelemdöfést, Torres azonban nem zuhant el. Mikor a francia előredöfött, Benjamin megpördült a levegőben. A kapitány kardja egy pillanattal később hullott a földre, mint élettelen teste. Benjamin egyenesen mellbe szúrta. A férfi csak állt és levegő után kapkodott, miközben a kapitány holttestét bámulta. - Kiváló ellenfél voltál, tengeri farkas - mormolta Benjamin tiszteletteljesen. Mielőtt megfordulhatott volna, állatias jajveszékelést hallott, aztán azt érezte, hogy a hátának szegezett penge lecsúszik róla. A férfi abban a pillanatban pördült meg, mikor Piero, hátában egy késsel a földre zuhant. Rani a tisztásra szaladt, és Benjamin karjába vetette magát, miközben a puto utolsó leheletével Luc Brienne-hez mászott, és kitekeredett pózban a mellére borult. - Óh, Benjamin, Benjamin! Meg akart ölni - jajgatott a lány, majd arcát a férfi vállgödrébe temette. Benjamin felkapta a lányt, fél kézzel a levegőben tartotta, és a haját simogatta. - Vége van, Rani, már másodszorra mentetted meg az életemet. Hogyan fogom tudni ezt valaha is meghálálni neked, kicsim? Miriam a fejét tenyerébe hajtotta, és sírt. Mit fog szólni Rigo, ha ezt megtudja? És Aaron? Kezét még egyszer végighúzta a levélen, aztán a csukott főkönyvre ejtette. Minden benne volt, a tinta régesrég megszáradt a törékeny lapokon. Búskomorságából a kapunál támadt kiáltozás zökkentette ki. Felállt, a könyvtárszoba ajtajához sétált, mely kivágódott, és Rigo egyik embere borult térdre előtte. - Elnézést, asszonyom, de Don Benjamin farkasa van itt. - A kijelentést bizonyítandó Vero keresztülvágott a hallban álldogáló embereken, és megállt Miriam előtt. A lány letérdelt, és félénken az állat sűrű, fényes bundájába túrt. Aztán visszahúzta vérrel bemocskolt kezét. Gyorsan megvizsgálta a farkast, és egy nem túl mély, de hosszú sebet fedezett fel a jobb oldalán. - Szakállas puskával sebesítették meg. Valami történt Benjaminnal. - Előhúzott egy kendőt a zsebéből, és letörölte a vért. A farkas, úgy tűnt, rá se hederít a kis karcolásra. Most 326

mit tegyen? Rigo és Guacanagari elmentek, hogy elfogják Elzorót. Aaron úton van Santo Domingoba. Benjamin és Bartolome pedig a kalózok könyörületességére van bízva! - Nyergeljétek fel a szürke csikót! A férjemhez vágtatok, és elmondom neki, hogy az öccsét valami baj érte. - „És figyelmeztetem...” Rigo érezte, hogy meleg, büdös vizet loccsantanak az arcára. Egy nagydarab férfi állt felette, akár egy medve, és kaján élvezettel zúdított rá egy vödör sós vizet. - Csakhogy felébredtél. Az agyadat nem akarom kiloccsantani. Don Estebannak más tervei vannak veled - mondta Yarros. - El tudom képzelni. Valahogy kétlem, hogy működni tudna az agyam. - Rigo meg sem próbált talpra állni, csak felült, és az óriás termetű, kegyetlen férfit méregette, akit Yarrosnak szólítottak. Rigo imádkozott, nehogy Guacanagari és emberei valami meggondolatlan lépésre szánják el magukat. Ha megrohaozzák a birtokot, a fosztogatók lemészárolják őket. Yarros a félvérre nézett, aki az elmúlt hónapokban annyiszor kicsúszott a kezéből. Rigot kiverte a veríték, inge véresen tapadt a bőrére, és a Vincente mellett álló vézna férfit méregette. Volt benne valami párduckönnyedség és hajlékonyság, amit Yarros mindig is irigyelni fog. Rigo a kicsiny kunyhót vizsgálta, ahol fogva tartották. Ablaktalan, piszkos, bútorozatlan helyiség volt, csupán egy halom mocskos rongy állt az egyik sarokban fekvőhely gyanánt. Várnia kell a kedvező alkalomra, mikor előveheti a csizmájába rejtett bicskát. Ha el nem sikerül szöknie, legalább megpróbálja megölni a francia banditát, aki Don Esteban Elzorónak nevezte magát. Mintha csak megidézte volna, Reynard a kunyhóba lépett. - Végre olyan körülmények között találkozunk, amiről mindig is álmodtam. Átkozottul nehéz kinyírni téged, félvér. Megkerülte Rigot, mintha egy állatot mustrálna végig. Yarros gyanakodva figyelte, ahogy Rigo lassan feláll. Elzoro szemében vad diadal csillogott. - Tudom, hogy általában megveti az indiánokat, de mire véljem ezt a kifejezetten ellenem irányuló bosszúhadjáratot, Don Esteban? Sokat kockáztat, ha megöl egy hitvány tainót. - Jó okom van rá, hogy a halálodat kívánjam, te félvér korcs, de egy olyannak, mint te, nem tartozom magyarázattal. - Elzoro körbesétálta Rigot és a férfi töretlen, szemtelen testtartását figyelte. - Esküdni mernék rá, hogy nem egyedül jöttél, de a birtok kiválóan megerősített. Aaron Torres és az emberei legfeljebb akkor törhetnek be, majd ha a pokol kihűl. Hiábavaló kísérlet lenne. Ugye, ezért vállalkoztál egyedül erre a haszontalan erőfeszítésre, és surrantál be a táborba? 327

- Azt hiszem mostanra már megtanulta az embere, akit Guacanagari rabszolgái megkorbácsoltak, hogy ne becsülje le őket - mondta Rigo hideg megvetéssel. Elzoro végigvágott Rigo arcán egy kisebbfajta ostorral. Mikor Torres a telepesre vetette magát, Yarros és az emberei leszedték róla, Elzoro pedig felnevetett. - Csak azért nem öllek meg most, te félvér fattyú, mert még terveim vannak veled. Igen, azt hiszem... - elhallgatott, és a Rigo arcán végigcsorgó vért nézte -, te szórakoztatóbb leszel, mint általában a többi fickó. Még a legmakacsabb rabszolgáim is rettegve várják a sorsukat, akárcsak az az ostoba Juan fiú, aki rászedett. Semmi élvezetes nem volt a halálában. Te harcban fogsz elpusztulni. Vigyétek a veremhez! Yarros bólintott. Miközben kihurcolták a kunyhóból és végigvonszolták a tágas udvaron, Rigo az esélyeit latolgatta. Miféle gonosz viadalnak a tervét dédelgetheti magában Elzoro? Mikor a karámhoz értek, ahol a csaholó szelindekeket tartották, a férfi hátán végigfutott a hideg. A kutyákkal akar megetetni. De elhaladtak a fogvicsorgató szelindekek karámja mellett, és befordultak a sarkon, ahol egy hatalmas, nádtetős viskó állt. Elzoro belépett az árnyékos helyiségbe, majd helyet foglalt egy durva faemelvényen, mely az alatta elterülő kör alakú verem simára döngölt agyagpadlójára nézett. A süllyesztett aréna átmérője közel húsz lábra, mélysége pedig tizenöt lábra rúgott. Esteban kinyújtotta maga elé a lábát, és közömbösen méregette Rigot. - Ma korán keltem, és igen rossz hangulatban vagyok. Úgy tűnik, ostoba fivéreid nagyon óvatlanok voltak. - Elzoro elégedetten látta, hogy Rigo arcából kiszaladt a vér. - Igen, Luc Brienne, a kalóz elkapta Benjamint és Bartolomet is. - Ha bántani merészeli őket, nem lesz olyan hely a szigeteken, ahol Aaron Torres haragja utol ne érné. A fosztogatók vezére felnevetett. - Sose félj! A Torres család tagjait nem öljük meg, csak arra kényszerítjük, hogy elhagyják a gyarmatokat, és visszatérjenek Marseille-be. Csak az olyan romlott söpredéket tesszük el láb alól, mint te. - Elzoro kurtán intett a kezével, mire egy alacsony, zömök férfi meghajolt és a kutyák karámja felé szaladt. - Itt idomítom a szelindekeket - mondta Elzoro, és az emelvény előtti veremre mutatott. Szeme feketén és fenyegetően csillogott, mikor hozzátette: - Itt nyerik el méltó büntetésüket a szökött rabszolgák is. A leghatásosabb lecke az, ha végig nézik, hogyan tépik ki a kutyák engedetlen társaik beleit. Néha megengedem nekik, hogy megnézzék. Máskor csak az üvöltéseiket hallják.

328

- Maga olyan kegyetlen, hogy még egy spanyol zsoldos is megirigyelné. Hogy lehet az, hogy egy ilyen elnőiesedett francia élvezetet talál az ilyesmiben? - Miközben beszélt, Rigo hallotta, hogy Yarros embere közeledik a kutyákkal. Elzoro nevetett, aztán szeme elhomályosult az emlékezéstől. - Félig spanyol vagyok. Anyám egy elszegényedett nemesi családban született, Galíciában. - De maga mégis elárulta a spanyolokat ezzel a Brienne nevű kalózzal. - A szelindekek hangja felerősödött, és egyre eszeveszettebbé vált. - Mint említettem, anyám családja koldusbotra jutott. Apám, aki igen nagy tiszteletnek örvendett Lajos király udvarában, kiesett a fiatal Ferenc kegyeiből. A király valamelyik szeretője miatt. A legzűrzavarosabb időszakban egyszer csak azon kaptam magam, hogy földönfutó lettem, és Galícia felé hajózok nagyapám omladozó várához. Azóta abból élek, amit az eszemmel keresek meg. Sem Spanyolországnak, sem Franciaországnak nem tartozom hűséggel, egyedül Reynardnak. Miközben Elzoro mesélt, két embere egy hosszú, keskeny pallót eresztett le a verembe, majd mosolyogva melléje álltak. Hat, vörös tekintetű, vérszomjas szelindeket vezettek be pórázon a viskóba. Elzoro felállt, mosolya láthatóvá tette hatalmas, fehér fogait. A ragadozófogakat. Megvakarta a szakállát, s közben a kutyákat meg a dühítőén nyugodt, szemtelen zsoldost tanulmányozta. - Nagyon izgalmas lesz megtudni, meddig bírod. Talán egyszerre csak egyet, hogy lássuk, milyen bátor vagy. Yarros vigyorgott, majd előhúzta a kardját, és Rigo torkának szegezte. - Sétálj le a pokolba, félvér - sziszegte nyers torokhangon spanyolul. - Jobban szeretnék gyorsan meghalni, és megfosztani pancsolódat az élvezettől - mondta Rigo, miközben szeme se rebbent, és meg se moccant. - Ah, ebben az esetben kénytelen leszek Vincente-tel belöketni a verembe. Veszélyes zuhanás lenne. Kitörheted a lábad, és képtelen lennél mozogni, mikor a kutyák rád rontanak. Elzoro hangja lágy és csábító volt. Rigo némán tűrte, hogy a palánkhoz vezessék. Vajon hány szelindeket kell addig megölnie, míg Elzoro megunja a komédiát, és rászabadítja az egész falkát? Talán ha váratlanul előrántja az eldugott tőrt, lekaszabolhat néhányat, de elég közel tudja-e csalogatni Elzorot, hogy belevágja a kést? Nem volt rá sok esélye, de más választása nem maradt. A pallóra lépett. Az egyik szelindeket elengedték a verem szélén. A kutya tagadhatatlanul erre a cirkuszi szórakoztatásra volt idomítva, ugyanis beugrott az arénába, és a palánk aljához rontott, ahol áldozatára várt. 329

Rigonak egy másodperc töredéke állt a rendelkezésére, hogy előrántsa csizmájából a vékony tőrt, mielőtt a szelindek rávetette magát. A férfi felemelte a karját, hogy kivédje a végzetes, csattogó fogakat, miközben másik kezében megvillant a penge, és felmetszette az állat puha hasát a mellcsontjától az ágyékáig. A fenevad felüvöltött, és a kemény, véráztatta földre zuhant, ahol addig vonaglott, míg Rigo el nem vágta a torkát. Elzoro tapsa hátborzongatóan visszhangzott a csendben. - Mindig tartogatsz valami meglepetést. A találékonyságod elismerést érdemel, félvér. - Aztán kegyetlen tekintettel Vincente-hez fordult, és néhány hangzatos káromkodás után azt mondta: - Minden hülyék atyja! Egy kés van nála, te meg át sem kutattad. Elég közel álltam hozzá, hogy... Olyan hirtelen hagyta abba a szóáradatot, ahogy elkezdte. Aztán megdörzsölte az állát, és ismét fülig szaladt a szája. - Mindegy, most már biztos távolságban vagy a késeddel a pokol mélyén, lássuk, meddig bírod forgatni. Bizonyára élvezetes látvány lesz... a legélvezetesebb. - A férfi bólintott, és újabb szelindeket engedtek el a pórázról, amely lerontott a szűk palánkon, és a vérfröcskölte gladiátorra vetette magát. Miriam Elzoro birtokától néhány száz yardnyira egy nagy tölgyfa lombkoronája alatt rejtőzött Veroval, aki csendben ült mellette. Guacanagari a másik oldalán térdelt, és elmesélte a lánynak, hogy mi történt, mi óta Rigo eltűnt az erődben. - „Nem, nem, nem! Nem lehet halott. Az nem lehet, hogy meghalt.” - A gondolat kalapácsütésként dobolt Miriam fejében, mégis kényszerítette magát, hogy az idős férfira figyeljen. - Az embereim látták, hogy eszméletlenül egy kunyhóba vonszolták a kutyák ketrece mellé. Néhány perccel ezelőtt keresztülvitték az udvaron egy kunyhóba, melynek nádteteje elrejti ami alatta történik. - Elzoro meg fogja ölni - suttogta a lány, aztán kirázta a hideg, mikor egy szelindek halálos üvöltése megremegtette a levegőt. Vero halkan felmordult mellette. Guacanagari felemelkedett, és tainókból, valamint spanyolokból álló csapatára nézett. Megtámadjuk a birtokot. Csak néhány őrszemet állítottak fel. Ha gyorsan tudsz lovagolni, az embereim pedig lopva a falhoz surrannak... - Nem! Mindannyian a nyílvesszőik és a puskagolyóik áldozatává válnánk. - Miriam Manolóról, aki férje barátja és az istálló felelőse volt, Guacanagarira pillantott. - Azok a falak tíz láb magasak és védettek. Maga mondta, hogy több tucat erősen felfegyverzett fosztogató is csatlakozott a hato szokásos védelméhez. Túlerőben vannak velünk szemben. Azzal nem mentjük meg Rigot, ha lemészároltatjuk magunkat.

330

- Nem állhatunk itt tétlenül, amíg a kutyák felfalják a csontjait - felelte Guacanagari. Jó néhányan, akik Rigo oldalán harcoltak és lovagoltak, helyeslően bólintottak. - Először én megyek be. Egyedül. Megtudtam valamit, amit most nincs időm elmagyarázni. Az az ember, akit Reynard-nak hívnak, engem nem fog bántani. - Miriam fürgén a lovához sietett sarkában a farkassal, és leakasztotta orvosi táskáját a nyeregből. Előhúzott egy roppantul éles kis szikét, majd Guacanagarihoz fordult. - Van magánál karib méreg? A férfi gondterhelten méregette a lányt, miközben a birtokról újabb őrült vonítás hallatszott ki. - Hozz egyet a csőpuskákból - parancsolta egyik fiának. Miközben a hatalmas tölgyfa kapuhoz közeledett, Miriam azon imádkozott, hogy még idejében érkezzen. „Ha Rigo halott lenne, tudnám. Tudnám.” Az őr szemügyre vette a magányosan lovagló nőt, aki olyan büszkén ült a nyeregben. Aztán felismerte, hogy a félvér felesége az. Mielőtt bármit tehetett volna azonkívül, hogy eltátotta a száját, Miriam kurtán kiadta az utasítást: - Nyisd ki a kaput! Beszélnem kell Esteban Elzoróval. Mozogj! A gazdád dühös lesz, ha idekint várakoztatsz. Remélte, hogy hangja bátran és ellentmondást nem tűrően cseng. Miriam néhány percen belül, mely egy örökkévalóságnak tűnt számára, bebocsátást nyert a hatalmas erődítménybe. Az őrszem lesegítette a nyeregből, aztán az udvar közepén álló komor épülethez kezdte vezetni. A lány a durván ácsolt, lapos tetejű nádkunyhó felé fordult. - Ne játssz velem! Tudom, hogy a férjem ott van. Azonnal látni akarom! Mondd meg Don Estebannak, jobban teszi, ha imádkozik, hogy Rigot életben találjam. Elzoro az aréna szélén állt, és Miriam Torrest figyelte, aki vitába keveredett az egyik őrrel. - Eddig egyiket sem tudtam elkapni. Most meg itt van az egész család. - Halkan káromkodott, és azon töprengett, hogyan kezelje ezt a kényes helyzetet, aztán kilépett az udvarra. - Micsoda váratlan meglepetés, asszonyom! Feltételezem, hogy olvasta az ellopott főkönyveket köszöntötte a férfi Miriamot franciául. - Nagyon sajnálatos. A lány hűvösen mosolygott, és szintén franciául válaszolt. - Igen, az. Magára nézve legalábbis. Ha bántalmazni mer, vagy engedélyt ad a kalózoknak, hogy megkínozzák Benjamint, tisztában van vele, hogy az életének búcsút mondhat. - Ah, ez a védelem azonban nem terjed ki a férjére - felelte Elzoro, és fejet hajtott Miriam előtt, majd kinyújtotta a karját, hogy kezet csókoljon neki. - Most már igen - sziszegte Miriam, és csókra nyújtott kezével a férfi hajába markolt, a másikkal pedig a torkának szegezte a szikét. - Ha megmoccan, levegőt vesz vagy ellenem

331

támad, elvágom a torkát, ha nem a nyaki ütőerét. Elég egy karcolás, mert mint látja, ez a zöld réteg rajta a karibi méreg. - Vissza! - kiáltotta Elzoro meghökkent embereinek Azok megdermedtek, mintha kővé váltak volna. - Most mi a szándéka? Pillanatnyilag legalábbis a rendelkezésére állok asszonyom. - Vigyen Rigohoz! - Bár elengedte a férfi haját, a pengét továbbra is a torkának szegezte. Miriam megragadta Elzoro karját, és besétált mellette a fedett arénába. - A maga félvére egész sikeres harcos, kedvesem. Megölte három szelindekemet. Még szerencse, hogy maga nem olyan finnyás, mint a legtöbb nő. Nem örülnék, ha az a kis szerszám megcsúszna a kezében. - Képzett sebész vagyok, mint tudja, ha a szükség úgy hozza, még a vért is kiszívom. - A lány kis híján elengedte Elzorót, mikor megpillantotta Rigot a verem alján. A pokolbéli aréna földjét a kimúlott állatok vére és belső szervei áztatták. A férfit is bemocskolta a vér, ruhája foszlányokban lógott rajta. De még állta a sarat. - Hozzák ki onnan! - „Csak el ne akadjon a hangom.” - Könyörgött magában Miriam. Rigo felnézett, szeméből kitörölte a vért és a sós izzadtságot azzal, ami az inge ujjából megmaradt. Miriam eljött, és Elzorónak parancsolgat! Biztosan álmodik vagy meghalt. De tudta, hogy az érdes hang, mely olyan hidegen és tisztán csengett, pont olyan éles is volt, mint sebészkése. Yarros ledobta a pallót, mely maga is csúszott a mészárlásban kifolyt vértől. Rigo az utolsó kutyát a deszkán ölte meg, melyet aztán Yarros nevetve húzott fel, s Torres a fenevaddal együtt a földre hemperedett. Rigo óvatosan mászott, eszeveszetten igyekezett Miriamhoz, mégis minden lépésnél megcsúszott. Az egyik állat beleharapott a bal karjába, egy másik súlyosan megsebesítette a lábán. Már felkészült rá, hogy a következő fenevad leteríti, de ekkor Elzoro megálljt intett, és elhagyta az arénát. Végül Rigo kijutott a veremből, a kését egy pillanatra sem engedte el. Aztán meglátta a telepes torkának szegezett szikrázó szikét, és káromkodni kezdett. - Úristen, asszony, most meghalsz te is, akárcsak én! - Amint látod, uram, mi nagyon is élünk, de Don Esteban már nem fog sokáig, ha meggondolatlanul cselekszik, és a karib méreg felszívódik a vérében. Amilyen gyorsan csak tudott, Rigo az asszony mellé lépett - Mi ütött beléd, hogy egyedül jöttél? Kész csoda, hogy az örök nem erőszakoltak meg vagy gyilkoltak le, ahogy betetted a lábad! - kiáltotta a férfi rekedten, és megragadta Elzoro kardját. - Ez őrület! - Igen, ez őrület - ismételte Miriam lágyan. - De hiszen láthatod, Etienne Reynard nem merészel bántam engem. Az apám alkalmazásában áll. 332

A férfi döbbent hitetlenkedésére a lány bólintott. - Miután Benjaminnal elmentetek, végigolvastam a dokumentumokat amiket Bartolome atya küldött. - A testvéreidet pedig fogva tartják az embereim, félvér. Azt hiszem, itt az ideje, hogy alkut kössünk. Lady Miriamnak igaza van. Az apja fölöttébb mérges lesz, ha a lányával történik valami. Nem az a fajta ember, akinek jó az ellenségének lenni, mint tudod. - Mielőtt bármilyen alkut kötnénk, bandita, azt akarom, hogy a feleségem biztonságban kijusson innét. Miriam, töröld le azt a mérget, mielőtt visszafelé sülhetne el. - Rigo erősebben szorította a zömök Elzorót, kardját a férfi torkához tartotta. Miriam leengedte a szikét, de nem törölte le róla a halálos bevonatot. - A sebészetben még sosem hibáztam - felelte hűvösen. Az elmúlt napok rémülete úgy telepedett rá, mint ahogyan Elzoro kegyetlen, nyugtalan orgyilkosai égtek a vágytól, hogy lecsaphassanak rájuk. Hogyan tudnának kiszabadulni ezek közül a veszélyes emberek közül? A birtok falánál álló őr figyelte, hogy patrónusa katonái az aréna köré gyűlnek. Hallotta a szelindekek üvöltését, és tudta, hogy a látvány igazán szórakoztató lehet. - Átkozott balszerencse, hogy éppen ma reggelre osztottak be őrségbe - mormolta maga elé. Hirtelen meghallotta a felé rohanó léptek tompa zaját. Mielőtt megfordulhatott és felemelhette volna ormótlan szakállas puskáját, egy hatalmas szürke farkas ugrott fel a levegőbe, szelte át könnyedén a tíz láb magas falat, és rontott az őrszemre. Mindketten lezuhantak a széles kőösvényről, de a férfi már nem érzett semmit. Abban a pillanatban kitörte a nyakát, ahogy a farkas ráesett. A birtok körül mindenhonnan puskalövések hallatszottak, férfiak kiabáltak és átkozódtak, pengék csaptak össze, ahogy megindult a támadás a fogolytábor ellen. Egy magas, vörös hajú fiú ugyanazon a falban támadt résen hatolt be, mint korábban Rigo, és a főkapu felé igyekezett karddal a kezében. Két őr észrevette, és üldözőbe vette. A farkas szinte ugyanabban a pillanatban vetette magát az egyikre, mikor Bartolome a másikba mártotta pengéjét. Egy szempillantás múlva már a kapu nehézkes fogantyújával küzdött. Aztán a hatalmas tölgyfa kapu nyikorogva kinyílt, és több tucat Torres-lovas vágtatott be rajta, míg Guacanagari tainói átmásztak a falon. Mikor Rigo meghallotta a támadás hangjait, erősebben megszorította Elzorót. - Úgy tűnik, a bácsikám ostoba lépésre szánta el magát. Gyorsan, Miriam, - mondta, és előrelökte a brigantit. Mielőtt Miriam csatlakozhatott volna hozzájuk, a menekülő őröktől elszabadult két szelindek. Mikor az egyik fenevad előrelendült, Miriam megragadta a szikét, és maga elé tartotta. Mielőtt a fenevad teste rácsaphatott volna, Miriam elhajított kése felmetszette a nyakát. Elvágta az ütőerét, s ez elég volt ahhoz, hogy a lány életét megmentse. Az állat 333

meglepett üvöltéssel Miriamra zuhant, és a földre teperte. A lány félrehemperedett, és látta, hogy Rigo elintézi a másik kutyát. Elzorót sehol sem látták. Miriam kétségbeesetten kereste a szikét, az egyetlen fegyvert, amellyel megvédhette magát. Mikor a kése felé mászott, Elzoro a szelindekek pórázával a kezében felbukkant Rigo háta mögött, készen arra, hogy megfojtsa. Miriam felsikoltott, mire a férfi megfordult, de arra már nem maradt ideje, hogy kardját kirántsa a szelindekből. Elzoro emberei kirohantak az arénából, hogy a behatolókra vessék magukat. Mikor Miriam megpillantotta Benjamin tündöklő fejét az udvaron, megértette, miért indította meg a támadást Guacanagari. A brigantik alulmaradtak a Torres-hato összefogott erőivel szemben. Elzoro és Rigo farkasszemet néztek, a telepes úgy csapkodott a pórázzal, mint egy ostorral, a spanyol pedig elővette tőrét az övéből. Körbe-körbe táncoltak, végre pontot akartak tenni annak a küzdelemnek a végére, mely hosszú hónapokkal ezelőtt kezdődött távol Santo Domingotól, az őserdőben. - Most pedig, Vincente, engedd el a kutyákat! - parancsolta Elzoro. Miriam levegő után kapkodott, a szikéjébe kapaszkodott, miközben Yarros megjelent három szelindekkel, melyek a pórázaikat rángatták. A férfi a palló mellett, a verem szélén állt. - De uram, ha elengedem őket, megölhetik magát is vagy a ladyt. - Engedd el őket! A félvérnek indiánbűze van. Őt fogják megtámadni - mondta Elzoro fogvicsorgatva, aztán elugrott Rigo kése elől, és mint a cséphadaró támadt a férfira a duplára hajtott bőrpórázzal. Yarros elengedte a szelindekeket, de a fenevadakat arra idomították, hogy a küzdőtérre vágtassanak, és azok így is tettek. Az óriás termetű briganti káromkodott és kiabált, miközben a kutyák társaik teteme körül csaholtak, akiket Rigo lekaszabolt, s a mészárlásban

kifolyt

vér

szaga

olyan

őrjöngést

váltott

ki

bennük,

hogy nem

engedelmeskedtek Yarros parancsainak. Rigo látta a szeme sarkából, hogy Miriam a férfi felé közelít, és kirázta a hideg. Elzoro kihasználta a pillanatot, és az ostorral a férfi csuklójára csapott, melyből kiesett a tőr. - Most pedig, te indián korcs, megetetlek a kutyáimmal. Ki vannak éhezve a taino vérre! Elzoro előrelendült, de Rigo megragadta a pórázt, és elrántotta a brigantit. A földre zuhantak, és miközben ütötték-vágták egymást, a verem széle felé gördültek. Yarros kis híján odaért hozzájuk, mikor Miriam megtámadta, és szikéjével felmetszette a férfi nyakának jobb oldalát. Yarros hörgő hangot adott, miközben a lány felé fordult, kezével a torkához kapott, mely azonnal vörössé vált a vértől. Hatalmas, kegyetlen szeme kitágult a rémülettől, kidülledt, elfeketedett, majd üressé vált. Aztán a férfi lassan a földre rogyott, de

334

nem a méregtől, amely már lekopott a késről. Miriam pontosan Yarros ütőerét találta el. Már halott volt, mielőtt földet ért volna. Rigo pillanatnyi kihagyása elég volt Elzorónak ahhoz, hogy kis híján a mélybe taszítsa a férfit. Rigo, miután meggyőződött arról, hogy Miriam biztonságban van, ismét ellenfelére összpontosított. Elgördült, felállt, majd kezét ökölbe szorította, ahogy Sevilla utcáin szokta régen. A francia, aki fényűzésben nevelkedett, és az úri harcművészeteket tanulta ki, nem volt hozzászokva a fegyvertelen küzdelemhez. Súlybeli fölénye, dagadó mellkasa és izmos teste hátrányosnak bizonyult karcsú ellenfelével szemben. Minden egyes ütésére Rigo hárommal válaszolt, hátborzongató pontossággal helyezte el ökölcsapásait, melynek nyomán Elzoro orra betört; tüdejéből a levegő kiszorult, mikor a spanyol csizmás lábával hasba rúgta. - Úgy harcolsz, mint egy csatornapatkány - zihálta dühösen Reynard. - Talán mert a csatornában nőttem fel. - Rigo egyre jobban elfáradt. A túlhajszolt izmok, a szelindekekkel vívott küzdelemben elfolyt vérveszteség megtették hatásukat. Úgy érezte, bal karja és jobb lába felmondják a szolgálatot. Gyorsan végeznem kell vele. Rigo az aréna széléhez lépett, arra csábítva Elzorót, hogy rátámadjon. - Hagyod, hogy egy indián legyőzzön, briganti? Te gyenge, elnőiesedett francia piperkőc! Reynard fogcsikorgató átkok közepette kitárt karral előrelendült, hogy megragadja Rigo torkát és letaszítsa mindkettejüket a mélybe, ahol testének súlya többet nyomna a latban. Mikor a férfira vetette magát, már nem talált a helyén mást, csak Rigo ingének egy foszlányát. A brigantit elsodorta a lendülete, ellenfele csizmája pedig a halál tátongó mélységébe vetette. Miriam rémülten látta, hogy Elzoro Rigora veti magát, és kis híján mindkettőjüket a verembe taszítja. Mikor Rigo az aréna szélén a földre esett, odarohant hozzá. A briganti kiáltása és a kutyák gonosz csaholása töltötte be a levegőt. Rigo átölelte Miriamot és fejét a mellkasához szorította, hogy eltakarja a lány elől a visszataszító látványt. Elzoro haláltusája néhány pillanat múlva véget ért. A szelindekek fogcsikorgatását, mellyel a férfi húsát tépdesték, elnyomta a birtokról beáradó harci zaj. - Miféle őrültség vitt rá, hogy az életedet kockáztasd az enyémért? - Ugyanaz az őrültség, ami Marseille-ben a nyárikonyhába vezetett, és amely ott tartott akkor is, mikor rájöttem, hogy nem az öcsédet, hanem téged ölellek. Nem tudok nélküled élni. Rigo magához rántotta a lányt, és beszívta hajának jázminillatát. - Szeretlek, Miriam. Az asszony Rigora emelte könnyes tekintetét, és megsimogatta vérmaszatos arcát. - Az apám pedig ezért akar holtan látni téged. Valahogy meg kell állítanunk. Félek, hogy elborult az elméje... vagy pedig olyan ember, akit soha nem ismertem. - Azt hiszem, Isaac bácsi pontosan fogja tudni, mit csináljon Judah Toulonnal. 335

336

Harmincadik fejezet

Benjamin lebukott egy kosár elől, mely sértetlenül pattant vissza a falról. - Rani, legyen eszed... - Újabb lövedék sivított el a feje mellett, ezúttal egy kevésbé ártalmatlan agyagkorsó, melynek éles cserépdarabjai szerteszét szóródtak a padlón, és porral lepték be a férfi haját. - A fenébe! Meghallgatsz, vagy a térdemre fektetlek, és elverem azt a kis csinos hátsó feledet?! - Miért nem zársz be inkább a szekrényedbe, ahogy ebbe a szobába? Engedelmesen megfulladnék, ahogy Piero tervezte, és nem kéne azon törnöd a fejed, hogy mihez kezdj velem! Rani a levegőbe emelt egy cserepes páfrányt, hogy Benjaminhoz vágja, de mielőtt eldobhatta volna, a férfi átrohant a törött cserépedényeken, kosarakon és párnákon, amelyek a Torres-ház egyik emeleti kis szobájának a padlóját borították. Benjamin mindkét kezével megragadta a lányt, az ágyra dobta, majd maga is gyorsan utánaugrott, és Rani rúgkapáló, hánykolódó testére feküdt. - Azért zártalak be ide, hogy biztonságban legyél. Nézd meg, hova vezetett, mikor legutoljára elszöktél azután a veszélyes ember után. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, mit művelhetett volna veled Brienne, ha más az ízlése. - Nem voltam veszélyben. Azt mondtam neki, hogy a menyasszonyod vagyok, és jókora váltságdíjat kaphat értem. Hazudtam. - Nem, nem hazudtál, kicsim. Az egész világon csak te kellesz nekem, és te vagy az, akit feleségül veszek - mormolta Benjamin a lány nyakába, ajka forró, lágy és meggyőző volt Rani hirtelen kővé dermedt ujjait a férfi vállába mélyesztette, mikor Benjamin a gyengéd szavakat kimondta. - Te... te feleségül veszel? Mit fog szólni a családod? Biztosan... - Meg fognak szeretni, ahogy én. Ugye, elhiszed, hogy szeretlek, Rani? Átszeltem az egész óceánt, hogy megtaláljalak, és nem akarom, hogy megváltozz. - Oh, Benjamin, milyen régóta várok ezekre a szavakra! - zokogta a lány, és apró csókokkal hintette be a férfi arcát. - Van még valami. Rani megdermedt. - Meg kell ígérned, hogy soha többé nem fogsz lopni. - Szörnyen unalmas lesz - felelte a lány kissé duzzogva.

337

- Megóv attól, hogy veszélybe kerülj, ahogy a vagyonom is biztonságot nyújtott számodra, míg én követtem Rigot és Miriamot a gyarmatokra. - Biztos vagy benne, hogy már nem szereted Miriamot? - kérdezte Rani bizonytalan hangon. Benjamin felült, és a lány kicsiny, szív alakú arcába nézett, akinek aranyszemében sebezhetőség és zavarodottság fénylett. - Úgy szeretem Miriamot, akárcsak Serafinát vagy Lanit. Láttad, hogy viselkednek együtt Rigoval. Hát nem ugyanez játszódik köztünk is? Rani kiengedte az eddig visszafojtott levegőt. - Még akkor is, ha én csak egy cigánylány vagyok, aki farkast tart? - Még akkor is. Vero különben sem csak a te farkasod. A hosszú hajóúton összebarátkoztunk - felelte Benjamin szemtelenül, aztán lehajolt, hogy megcsókolja a lányt. - Majd meglátjuk - mormolta Rani, és forrón viszonozta a csókot. Hirtelen kopogtak az ajtón, s egy szolga tiszteletteljes hangon közölte, hogy készen áll Don Benjamin fürdővize. A férfi kék szeme felcsillant, aztán perzselővé vált, miközben végigsimított a lány karján, és lehúzta barna válláról a piszkos férfiinget. - Mit szólnál egy közös mosakodáshoz? Ha nem csal az emlékezetem, meglehetősen élvezted az első alkalommal. - Igen, Benjamin, valóban élveztem... a végét - felelte Rani, majd felült és visszahúzta az inget a mellére. - Mondd meg a szolgáknak, hogy jó sok vizet hozzanak. - Elfintorította az orrát. - Bűzlesz a vértől, a sártól és az izzadtságtól - tette hozzá, és finnyás grimaszt vágott. A férfi nevetve hívta be a szolgákat. Miután letették a köralakú fakádat a szoba közepére, mely csordultig volt vízzel, a szolgák távoztak, és kettesben hagyták Ranit Benjaminnal. Mindketten mocskosak voltak a hosszú megpróbáltatásoktól, mégis üdítően hatott rájuk, hogy a szörnyű kaland végül szerencsésen ért véget. - Most még jobban hasonlítasz egy talált gyerekre, mint mikor először láttalak, nem pedig arra az elbűvölő úrinőre, akit Olivia csinált belőled. Bár el kell ismernem, hogy részegítően mutattál a rubin- és karmazsinvörös selyemben. - Inkább csak a bőrömben akarok részegítően hatni - felelte Rani csípősen. Benjamin megragadott egy hosszú, fekete tincset, az ujja köré csavarta, majd közelebb húzta a lányt, és levette róla az inget, melynek nyomán meztelenül tárult fel előtte Rani kicsiny, tökéletes melle. - Te vagy az én aranykincsem - mormolta a férfi. Benjamin ajka nedves csíkot húzott a lány nyakától csokoládébarna mellbimbójáig. Nyelve addig ingerelte,

338

míg fel nem ágaskodott, és Rani zihálni nem kezdett, akkor aztán a másikhoz ment, hogy ugyanazt a hatást csalja ki abból is. Benjamin lehúzta Rani derekáig az inget, kezébe vette a lágy domborulatot, és megízlelte perzselő, selymes bőrét. Aztán durván kibontotta Piero nadrágját, és az inggel együtt a földre hajította. - Most pedig indíts a kádba, vízi tündér! - Addig nem, míg le nem vetkőztetlek ilyen érzékien téged is! - felelte a lány, és ügyes kezével bejárta a férfi mellkasát, majd leráncigálta róla a szakadt, mocskos ing foszlányait, aztán félre dobta. - Megsebesültél - mormolta Rani, és ujjhegyével lágyan körülrajzolta a vágásokat és a horzsolásokat. - Csak néhány karcolás az egész. Rani most a nyelvével fedezte fel a hegeket, és csókokat hintett egyiktől a másikig. - Ah, már sokkal jobb ez után a kezelés után - mondta Benjamin, miközben a lány folytatta a gyógyítást, majd kioldotta a férfi nadrágját, és húzni kezdte lefelé. Mikor Benjamin megkeményedett férfiassága kiszabadult fogságából, Rani átfogta, amelytől a férfi levegő után kapkodott. Gyorsan lerúgta magáról a többi ruhát, és várakozásteljesen nézett a lányra, hogy most mit fog csinálni. Rani kaján mosollyal az ajkán, miközben egy pillanatra sem engedte el a férfi falloszát, a kádhoz vezette. - Most pedig itt fogjuk csinálni azt kettesben, amit a bácsikád szökőkútjában akartam. Benjamin szája széle megremegett, mikor elmosolyodott, és engedelmesen beletérdelt a kádba. Rani először az egyik, majd a másik lábát mentette kecsesen a vízbe. Elhelyezkedett a kád peremén, és locsolni kezdte a férfit. - Először én fürdetlek meg. Aztán helyet cserélünk... többé-kevésbé. - Többé-kevésbé? - visszhangozta Benjamin, miközben Rani elvett egy gyümölcsillatú szappant a kád mellett álló asztalról, és érzékien szappanozni kezdte a férfi felsőtestét. Benjamin is megragadott egy másikat, és behabosította vele a kezét. Mikor nedves, sikamlós ujjai a lány melléhez értek, Rani elveszítette az egyensúlyát. A férfi átkarolta karcsú derekát, és magához vonta. - Így időt takaríthatunk meg. Ha hozzám simulsz, ugyanazzal a szappannal mosakodhatunk. - Édes ésszerűség. Rani engedelmeskedett. Mindketten a vízben térdeltek, lábaik egymásba kulcsolódtak, testük összefonódott, miközben kezeikkel egymás testét simogatták és mosdatták. Rani a víz alá nyúlt, és megdörzsölte a férfi izmos combját és fenekét. A lányon buja öröm lett úrrá, mikor Benjamin először az egyik, majd a másik lábát is kiemelte a vízből, és beszappanozta. Mikor feljebb merészkedett, és elérte a lány combhajlatának csúcsát, Rani felsóhajtott: - Azt hiszem, már tiszta vagyok. 339

- Még nem - felelte Benjamin, és egy csókot nyomott az orrára. Játékosan a kád melletti öblítővízért nyúlt, és Rani hajára borította, míg a lány prüszkölni és csapkodni nem kezdett. - Elvégre ezt is meg kell mosni, vagy nem? - kérdezte a férfi ártatlanul. Hamarosan pelyhes szappanhab fehér felhője fedte Rani hollófekete hajkoronáját. A lány behunyta a szemét, a férfi csípőjének támaszkodott, fejét hátravetette, miközben Benjamin a haját mosta. Rani érezte hasán a férfi kitartó merevedését. Kihívóan tekergőzött, melytől Benjamin felnyögött, majd felnevetett, mikor a férfi egy másik, előkészített vizeskancsóért nyúlt, és leöblítette róla a habot. Rani megrázta hosszú, nedves haját, és alaposan lefröcskölte Benjamint. - Pont olyan szörnyű vagy, mint Vero. - De én kárpótolni tudlak olyasmivel, amivel Vero nem. - A lány ismét a férfihoz simult, és lehúzta magához a fejét, hogy szenvedélyesen, mégis különös gyengédséggel megcsókolja. Benjamin forró csókkal válaszolt. Keze a lány derekáról selymes kis fenekére simult, és magához húzta. - Tedd a lábad a csípőmre, vízi tündér - parancsolta rekedten, és nyelvével követte a lány mellén lecsorgó vízcseppek ezüstpatakját Rani gondolkodás nélkül engedelmeskedett lábával átkulcsolta a férfit és megnyílt előtte. Benjamin egészen elmerült benne, de aztán visszafogta magát, nehogy elveszítse az önuralmát. - Olyan kicsi... és szűk vagy. - És nedves - suttogta a lány, tenyerét Benjamin válláról karcsú, izmos hátára simította, és magához szorította. - Ez olyan jó, Benjamin, hogy nem is akarom, hogy vége legyen. - Akkor ne ficánkolj ilyen érzékien azzal a kis finom fenekeddel, különben túl hamar vége lesz - figyelmeztette a férfi, és lassan, lágyan mozogni kezdett. Látta, hogy Rani lehunyja a szemét, sűrű fekete szempillái remegve legyezgetik arccsontját - Rani, szeretlek, szeretlek! mormolta a férfi. Milyen sokat jelent a számára ez az apró tündérlány! Ő volt az élete, és kis híján elveszítette elvakultságában! - Agatának igaza volt. Te vagy a sorsom, Arany Férfi, arra születtem, hogy örökké szeresselek. - Rani körme a férfi vizes, sikamlós vállába mélyedt és belekapaszkodott, miközben a férfi mozgása mélyebb, gyorsabb és keményebb lett, míg a lány megvonaglott az önkívülettől. Benjamin érezte, hogy Rani megremeg, s ettől ő is felrepült a csúcsra. Forgott körülöttük a világ, miközben a dagály hatalmas hullámának tetején lovagoltak... a kádban. Rani néhány néma perc után, mely alatt Benjaminba kapaszkodott, felkacagott. - Benjamin, csúszok.

340

- Az lenne a legjobb, ha a víz alá csúsznál. Elzsibbadt a térdem. Soha többet nem tudok majd járni. - Kinek az ötlete volt hogy itt szeretkezzünk? - kérdezte a lány, majd elengedte a férfit és kecsesen kimászott a kádból. - Ki csábított el a kádban? - ellenkezett Benjamin és elmerevedett tagokkal felállt. Rani gyöngyözően felkacagott. - Olyan a térded, mint a szicíliai aszalt szilva. Benjamin gúnyosan felmordult, aztán egy hosszú törülközőbe csavarta a lányt, és könyörtelenül megcsiklandozta. Rani megszerezte tőle a törülköző végét, és szárítgatni kezdte a férfit. - Nézd, milyen pocsolyát csináltunk! Úszik az egész padló a kád alatt. - A hajad miatt. Úgy megráztad, mint a farkasod a bundáját. - Hah! Azt hittem, már a te farkasod is. Vero ezt a pillanatot használta fel arra, hogy kinyissa az ajtót, és némán besurranjon. Körbeszaglászta a szappanos vizet a kád körül, aztán leült és incselkedve rájuk pillantott. - Gondolod, hogy fürödni szeretne ő is? - kérdezte Benjamin, miközben szemében vidámság csillogott. Rani Verotól hirtelen Benjaminhoz fordult. A szemébe nézett, aztán félénken lesütötte pillantását, és lágyan simogatni kezdte a férfi mellkasát. - Benjamin... az esküvővel kapcsolatban... - Ne is mondd! Azt akarod, hogy Vero is ott legyen. - Benjamin úgy tett, mint aki elgondolkodik a dolgon, pedig tudta, hogy Rani csak arra vágyik kétségbeesetten, hogy megerősítse korábbi házassági ajánlatát. - Ha Rigo mostohatestvére, az a dominikánus csak feleannyira elnéző, ahogy a bátyám mondta, Bartolome atya bele fog egyezni, hogy Vero legyen a tanú. A lány keze lehanyatlott, kicsiny, szép arcát elárasztotta a szerelem. - Azt hiszem, csodálatos lesz - suttogta elakadó hangon. Aaron Santo Domingoban a Colón-palota hatalmas könyvtárszobájában ült, és a leveleket meg a kíséretükben érkezett dokumentumokat vizsgálta. Aztán félretette, és megdörzsölte a szemét. Mikor Magdalena a magas mennyezeti helyiségbe toppant, léptei visszhangoztak a teremben. - Valami baj van? Maria mondta, hogy üzenet érkezett a hatóból. Nem hagyhatjuk, hogy Rigo és Benjamin egyedül birkózzon meg Elzoróval.

341

Aaron megnyugtatóan mosolygott, és kitárta a karját. - Nem, velük minden rendben. Benjamin kiszabadította a cigánylányt a kalózok karmaiból, mindenki ép és egészséges. Feleségül akarja venni. - A férfi várta, hogy az asszony mondjon valamit. - Nos - mondta Magdalena elgondolkodva -, ha a családod hajlandó volt befogadni engem, mit számít még egy kis cigány vér a Torres családnak? Már akkor tudtam, hogy szerelmes belé, mikor azon az estén hazatért, és mesélt róla. De nem Benjamin felesége az, ami téged aggaszt. Elzoróval mi történt? - Meghalt. Mocskos rabszolgabirtoka romba dőlt. A fosztogatókat és a kalózokat megölték vagy vasra verték. Rigo, Benjamin és Bartolome sikerre vitték az ügyet. - Akkor mi a baj? - Emlékszel arra, mikor azt meséltem, hogy Rigora rátámadtak a hajón, és rögtön azután is, hogy ideérkezett? - Elzoro keze volt a dologban, tudom. Francia volt, egy áruló. Vérdíjat tűzött ki Rigo fejére. - Nem, egyszerűen csak eszköz volt annak az embernek a kezében, aki azt akarta, hogy Rigo meghaljon. Magdalena érezte, hogy még a szívverése is elakad, mikor hirtelen rájött az összefüggésre. Egy franciának, aki cnarszite-ben szövetségben állt a kalózzal. - Judah Toulon volt az - felelte Aaron. - De ha ez a gonosztevő fizette Elzorót és Brienne-t, miért kezdődtek a fosztogatások jóval azelőtt, hogy Rigot megtaláltuk volna? - Ezt kell kiderítenie Isaac bácsinak - mondta Aaron zordan. - A következő hajóval elküldöm ezeket a papírokat Marseille-be. Aztán gyorsan indulunk haza. Most, hogy Diego üzent Mariának az álparanccsal kapcsolatban, melyet ellenségei a nevében írtak, már nyugodt vagyok. Intézkedem, hogy Maria az elutazásunk után is biztonságban maradjon Santo Domingoban. A családunknak szüksége van ránk a hatóban. Magdalena bólintott, aztán pillantása az asztalon heverő főkönyvekre vetődött. - Judah Toulonnak lesz mit megmagyaráznia. Marseille, 1525. július Isaac Torres átlépett a Toulon ház tömör diófa kapuján. Mindig szívesen látogatott a tágas előcsarnokba, amelyet szigorúan, de fényűzően rendeztek be. A süppedős török kárpit

342

elnyelte léptei zaját. Nehéz szívvel követte a szolgát Judah dolgozószobájába. Csodálkozott rajta, hogy léptei nem remegtették meg az egész házat. Miután a szolga bejelentette, Isaac belépett a szobába, Judah pedig felállt, félresöpört egy halom iratot, és szívélyesen elmosolyodott. - Isaac, öreg barátom, micsoda kellemes meglepetés! Gyere, azonnal hozatok bort. - Nincs rá szükség. Nem baráti beszélgetésre jöttem, Judah. - Azzal az asztalra bontotta a leveleket és a főkönyvet - Ezeket Aaron küldte a gyarmatokról. - Isaac várt, tekintete Judah szemébe fúródott. - Reynard és a kalózok halottak, Judah. Mindennek vége. Judah tenyerébe temette arcát. - Tönkrementem, és mindez amiatt a bennszülött miatt, legyen átkozott a neve! - Miért, öreg barátom, miért? Tönkre akartál tenni engem és a családomat, még mielőtt Miriam megismerkedett volna Rigoval. Te álltál a ható fosztogatása mögött, a te kezed van a tengeri szállítmányok elrablásában. Két éve próbálod koldusbotra juttatni őket. - Isaac nyugodtan állt, Judah Toulonra bámult, és a válaszra várt. Judah arca először könyörgővé vált. - Nem az volt a szándékom, hogy tönkretegyem Aaront, csak azt akartam, amit te, hogy költözzön vissza a családjával ide. Ha a civilizálatlan vadonban már semmijük sem maradt volna, nem lett volna más választásuk. Miriam leghőbb vágya volt a jegyesség alatt, hogy Benjamin ne térjen vissza a gyarmatokra. Ha sikerült volna a tervem, itt maradt volna Marseille-ben. - De betoppant Miriam életébe a másik unokaöcsém, és feleségül vette. A lányod számodra meghalt, Judah - mondta gyengéden Isaac, hangjában tisztán kivehetően csengett a szomorúság. - Igen, számomra halott, de csak addig, amíg az a vadember életben van! Az én lányom nem lehet egy félvér keresztény felesége. - Judah arca megrándult a leplezetlen gyűlölettől, mikor eszébe jutott, hogy Miriam elhagyta egy spanyol fattyú kedvéért. - Mindent megadtam neki! Mindent! Az egyetlen örökösöm, a Toulon család utolsó sarja. Rajta kívül nincs más életben. Nem fogom hagyni, hogy kihaljon az ág, ahogy azt sem tűröm, hogy a véremet keresztények vagy bennszülöttek mocskolják be. - Azt hitted, ha Rigo meghal, kényszeríteni tudod a lányodat és Benjamint, hogy visszatérjen a családjával - mondta Isaac, mikor kezdte megérteni barátja szándékát. - Tudod, milyen régóta terveztük már családjaink egyesítését. Miriam arra rendeltetett hogy Benjamin felesége legyen. Aaron Torres értékes fiának. - A férfi szemében megszállottság lobogott.

343

- Benjamin egy cigánylányt vett feleségül, Judah, Miriam-nak és Rigonak pedig született egy fia. Nagyapa lettél. - Nekem semmi nem kell, ami a gaj fattyúé! Az az ember egy korcs, egy mocskos, párzó állat! Isaac lemondóan sóhajtott. - A saját életüket élik, Judah. Nem tűröm, hogy tovább folytasd az összeesküvést a családom ellen, amelybe így vagy úgy - tette hozzá keserűen -, beletartozik egy keresztény félvér és egy magyar cigány is. Én védelmezni fogom az enyéimet. Ne toborozz újabb söpredéket a Laydonról őrült terved végrehajtásához! Félelmetes ellenséget szereztél. Fernando Trastmara és Bernando Valdés tanúsíthatnák... de halottak. Isaac Judah zárkózott rideg arckifejezését vizsgálta, és tudta, hogy az idős férfi soha nem fog megbékélni a sorssal. - Át kell adnom ezeket és a többi dokumentumot a Tanácsnak, Judah.

Az

őrséggel

lefoglaltatják

a

hajóidat.

Tudok

a

lopott

rabszolga-

és

aranyszállítmányokról. Mint már említettem, mindennek vége. - Judah elnézett a férfi mellett, mintha őt is halottnak tekintené. Isaac kisétált a szobából, és rácsukta az ajtót egy harmincéves barátságra. A választás elkeserítette, de Isaac Torres mindenekfelett megvédte családját. Másnap hajnalban a városi őrség eljött, hogy letartóztassa Judah Toulont. A férfi elegáns, fekete, címeres kattant viselt és palotájának előcsarnokában, az egyik gerendán átvetett horgon függött törött nyakkal. Az őrség levágta, és a városon kívül, a pestises sírok közé temette.

A gyarmatok, 1525. augusztus Miriam félve lépett be Aaron dolgozószobájába. Valahogy tudta, hogy ez a beszélgetés tragikus híreket fog szolgáltatni számára. Rigo gyöngéden karon fogta a lányt, és egy hatalmas tölgyfa székhez vezette, majd védelmezőn a háta mögé lépett, és a vállára tette a kezét. Miriam apósa zord arcába nézett, és így szólt: - Üzenetet kapott az apámról. Rigo most már biztonságban van? - Igen, Rigo és mindannyian nyugodtan élhetjük az életünket a gyarmatokon - mondta Aaron csendesen. - Meghalt, Miriam. Rigo érezte, hogy a lány testét enyhe borzongás remegteti meg, aztán nagy levegőt vesz. Kivégezte a Tanács? - Nem. Isaac bácsi felkereste, azt remélve, meg tudja győzni, hogy mondjon le tervéről. - De ő meg akarta ölni Rigot, hogy Benjamin felesége lehessek. 344

Aaron döbbenten nézett. - Honnan tudod? - Nem volt nehéz kitalálni. Mikor elolvastam a Reynard-nak írt utasításokat, sok mindenre rájöttem. Ahhoz mindig ragaszkodott, hogy se magának, se Benjaminnak ne essék bántódása. Csak annyit akart, hogy lehetetlenné tegye a megélhetésüket a gyarmatokon. És szüntelenül kísérleteket tett arra, hogy megölesse Rigot. - Miriam elhallgatott. - Apám soha nem adta volna fel, csak akkor, mikor már nem maradt más hátra, mint szembenéznie saját megszégyenülésével. Akkor megölte magát. - A lány büszke volt rá, hogy ilyen nyugodtan tudott beszélni. - Igen, Miriam, annyira sajnálom. Isaac bácsi szíve megszakadt, hogy ő volt az, aki... A lány békítően felemelt a kezét. - Nem. Ő csak magára vállalt egy nehéz és szükséges feladatot. Nekem kell bocsánatot kérnem az egész családtól, amiért akaratlanul is katasztrófát zúdítottam önökre Judah Toulon révén. Örülök neki, hogy véget ért, Aaron. Írni fogok Isaac bácsinak. Nem hibáztathatja magát az apám bűneiért. Miriam felemelte a karját, megszorította Rigo kezét a válllan, és felemelkedett. - Szeretnék néhány percre egyedül maradni, és kisétálni a kertbe. - Apa és fia figyelték, ahogy a lány méltóságteljesen és bátran kisétál a szobából. Rigo késő délután a gyermekszobában talált rá Miriamra, ahogy egy alacsony nádszéken ült, és a kis Diegot szoptatta. Az asszony a gyermek egyenes, fekete haját simogatta, és mérhetetlen béke áradt a szeméből, ahogy kisfiát nézte. Aztán felpillantott Rigora, és elmosolyodott. - Minden rendben, drágám. Itt vagy nekem te és a fiunk. Ha az apám nem is fogta fel, az a régi álma, hogy a Toulon és a Torres család egyesüljön, valóra vált. A gyarmatok, 1526. április Rigo figyelte, ahogy Miriam bekötözi egy taino farmer karját. Egy vaddisznó sebesítette meg, amelyik a szigeten garázdálkodott. Az orvos beavatkozása nélkül, mely elállította a vérzést és összevarrta a szétroncsolódott izmokat, a férfi meghalt volna. Az a neheztelés, melyet Rigo korábban érzett, mikor felesége egy ütött-kopott kunyhóban térdelt, és az indiánok sebeit gyógyította, most büszkeséggel töltötte el. Miriam pedig, minden korábbi félelme ellenére, hogy idegenek között kell élnie a gyarmatokon, tökéletesen elfogadta a hatón való életet, ahogy Benjamin mindig is mondta neki. Viszont soha nem találta volna meg a boldogságot Benjamin mellett, és ő ezt a szíve mélyén a kezdetektől fogva érezte. Rigo elmosolyodott, mikor eszébe jutott az öccse és a vad kis teremtés, akit feleségül vett. Milyen boldogan csüggött Benjaminon Rani és az ő farkasa, aki mindig vele volt! 345

Miriam megérezte Rigo jelenlétét, ahogy mindig is érezte attól a pillanattól fogva, hogy Marseille-ben találkoztak. A férfi türelmesen várt rá a nádkunyhón kívül egy magas pálmafának dőlve, miközben a lányt figyelte. Mint mindig, Miriamot most is elbűvölte a férfi barna, erős teste. Könnyű nadrágot viselt, mely kiemelte minden duzzadó izmát. A lány szeme feljebb vándorolt a férfi hófehér batiszt ingére, melyet Rigo derékig kigombolt, láthatóvá téve mellkasának sűrű szőrzetét. A gúnyos, sokatmondó pillantásától Miriam elvörösödött, de továbbra is bátran állta Rigo tekintetét. A férfi, aki eddig keresztbe tett lábbal állt a fa mellett, most eljött onnan, és karba tett kézzel megállt a lány közelében. - Azért jöttem, hogy meghívjalak lovagolni, ha itt végeztél. Hamarosan esni fog. Miriam mosolygott, finoman és érzékien, melytől szikrázni kezdett körülöttük a levegő. Szóval nem akarod, hogy elolvadjak az esőben. - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy valahol máshol akarom, hogy elolvadj - felelte a férfi izgatottan, amely meghazudtolta hanyag testtartását A lány kurta utasításokat adott betegének és feleségének, aztán felemelkedett, és Rigohoz sétált. Kezét nyújtotta, és azt mondta; - Mehetünk, uram. Rigo megfogta a lány erős, finom kezét az ajkához emelte, aztán a karjára tette, és keresztülvezette az udvaron oda, ahol Peligrót kipányvázta. - Nyűgösködött Diego? - kérdezte Miriam, mert mindig aggódott mióta már nem szoptatta a gyermeket, bár az egyéves kisfiú szépen hízott a szilárd ételektől. - Nem, a nagyanyja megetette, aztán elszundított mielőtt eljöttem otthonról. Te viszont semmit nem ebédeltél. - Nagyon sovány vagyok? Fel akarsz hizlalni, hogy olyan kövér legyek, mint azok a francia kurtizánok? Rigo felült a lóra, majd kezét nyújtotta a lánynak, és könnyedén maga elé emelte a nyeregbe. Miriam átölelte a férfi derekát fejét a vállára hajtotta, és érezte, hogy Rigo mellkasa megremeg, mikor felnevetett. - Úgy akarlak, ahogy vagy, karcsúnak és hajlékonynak. Rájöttem, hogy az utóbbi években a gömbölyded női ideáljaim lesoványodtak. - Szóval a francia nők, amilyen az a töltött galamb Louise Saint Gilles, már nem vonzanak - jelentette ki Miriam önelégülten, és érezte, hogy Rigo Peligro könnyed ügetése ellenére kényelmetlenül fészkelődik. - Honnan tudsz Louise-ról? Vagy talán ismered, hogy tudod, egy kicsit túl... kövér lett?

346

Miriam felkacagott. - A hölgy meglehetősen hírhedt. Olyannyira, hogy Aix-ból még Marseille-be is elért a híre, ahová nemegyszer jött el, hogy selymet és ékszereket vásároljon a keleti kereskedőktől. Meg tudtalak volna ölni, mikor lázálmaidban az ő nevét kiáltoztad. - Az már régen volt, Miriam. Egy világ választ el akkori magamtól. Miriam felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett, miközben Rigo combjának bölcsőjében forgolódott. - Én azt hiszem, hogy te ugyanaz az ember vagy... csak most boldogabb és az enyém. - Öntelt asszony. Látod, megázunk - tette hozzá a férfi, és megsarkantyúzta Peligrót, mikor meleg esőcseppek kezdtek hullani rájuk. Mire félútra értek a birtoktól, bőrig áztak. Ekkor Rigo észrevett egy meredek sziklát, mely egy csipkézett agyagképződménnyel kiemelkedet a mohás földből. - Ez egy alacsony barlang, amit természeténél fogva kézzel vájtak ki. Ide behúzódhatunk az eső elől. Peligrót a menedékhely egyik oldalához kötötték, melyet sűrű burgonyabokor takart el a külvilágtól. Az egyik föld alatti patak, mely behálózta a sziget sziklás partját, átszivárgott a szűk járaton, és puha mohával fedte be lábuk alatt a talajt. - Te idecsaltál engem - mondta Miriam, de egyáltalán nem kedvetlenítette el a hely. Rigo kajánul felvonta a szemöldökét. - Igen, talán. Olyan nagy a nyüzsgés abban a hatalmas házban. A sok szoba ellenére mintha soha nem lehetnénk kettesben, csak este, az ágyban. - De a célnak megfelel - felelte a lány, és ezüstszemében incselkedő szikrák lobogtak, miközben a férfi átázott inge alá nyúlt. Az esőtől a fehér vászon teljesen áttetszővé vált. Miriam a másik kezét is becsúsztatta, és érezte Rigo heves szívdobogását. - Mint orvos, azt tanácsolom neked, hogy vedd le ezeket a nedves ruhadarabokat, különben tüdőgyulladást kapsz. - Ezen a meleg tavaszi levegőn, Miriam? - Rigo sóhajtott, majd áthúzta a fején a nedves inget és kirázta vállig érő hajából a vizet. Miriam a ruhája kioldásával volt elfoglalva, majd szoknyáját a földre hullatta. Miközben a férfi levetette a csizmáját és a nadrágját, Miriam kibújt testére tapadó alsóneműjéből, félrehajította, majd odaállt Rigo elé anyaszült meztelenül, csillogva a nedvességtől. A férfi ránézett és még a lélegzete is elakadt. Miriam haja a víztől sötétbarnává vált kibomlott, és csöpögő hullámokban omlott a hátára. Sápadt bőre perzselt, mikor Rigo kinyújtotta a kezét, és előbb az egyik, majd a másik mellbimbót érintette meg ujja hegyével. A lány melle mintha teltebbé vált volna, mióta nem szoptatta Diegot. Ajka szintén megduzzadt, a férfi számára mégis az a régi, karcsú, előkelő Miriam maradt.

347

- Vakmerően viselkedsz, pedig tudod, hogyan hat rám a tested látványa - mormolta Rigo, majd kezét a lány melléről lapos hasára simította, aztán a csípőjéről a fenekére siklott, és végül forró, nedves testéhez szorította. Miriam átölelte Rigo nyakát, lehúzta magához a fejét, majd hosszan, szomjasan megcsókolta. Nyelvük lassan, édesen, érzékien összecsapott, mintha most tanulnák a szeretkezést. Nyoma sem volt benne a tiltott szenvedély dühös, feneketlen sötétségének, mely oly gyakran leplezte félelmüket és bizonytalanságukat. Most csak a szerelem, az őszinteség és az idő létezett... az örökkévalóság. Lassan a puha mohatakaróra ereszkedtek, nedves bőrük sóvárgó ölelésben simult és siklott egymáshoz. Rigo bejárta kezével, ajkával a lány selymes testét, majd addig kínozta sápadt rózsaszínű mellbimbóit, míg kemény kis kitüremkedéssé nem váltak. Miriam tenyerével és ujjával a férfi mellkasát simogatta, majd sűrű hajába túrt, és egy hosszú, ráérős csók kedvéért lehúzta magához Rigo fejét. A férfi átölelte, majd a hátára fordult. - Nem akarom, hogy a kemény föld nyomokat hagyjon azon a puha hátadon - suttogta, a lány pedig kitárta előtte a combját, és átkulcsolta Rigo csípőjét. Miriam felült, kezébe fogta a férfi vágyát és a testébe vezette, hagyta, hogy Rigo lassan betöltse, miközben lejjebb ereszkedett rá. Szeme becsukódott egy pillanatra, majd ismét kinyílt, mikor a férfi felemelte a csípőjét, és erőteljesen belehatolt. Miriam Rigo mellkasára omlott, közben pedig követte az egyenletes, mélyre ható ritmust. Minden egyes alkalommal, ha közeledtek a csúcshoz, a férfi megállt, egy időre tökéletes ölelésbe záródtak, óvva egyesülésüket, majd ismét meglovagolták a hihetetlen gyönyört. A szerelmesek körül megszűnt az idő és a tér, csak azt tudták, hogy egymást ölelik, szenvedélyük nőttön nő és eggyé kovácsolja őket. Aztán lassan elveszítették önuralmukat, mint mindig, fokozták a tempót, amit mindketten a másiknak ahhoz a leheletfinom jeléhez igazítottak, mely megmutatta a csodálatos tetőpontot. Mikor az eső elállt, és a sűrű fehér felhők mögül kibújt a nap, minden páncél lehullott róluk. Egy hosszan tartó, kemény elmerülésben kitörtek, és az édes, végtelen mélységbe zuhantak, a kielégülés forró, tudattalan örvényébe. Mintha egyesülésük tökéletességét jelképezné, a távoli horizonton pislákoló szivárvány jelent meg. Miriam fokozatosan tudatára ébredt, hogy kisütött a nap, és a hátát melengeti. Rigo végigsimított a lány vállán, majd a hátán, és aztán lustán azt mondta: - Fel kell kelnünk, különben leég a bőröd. - Vagy helyet kell cserélnünk, a tiednek nem árt. 348

- Telhetetlen asszony. - Rigo mégis engedelmeskedett, és ismét felemelkedtek a magasba, ez alkalommal gyorsabban és féktelenebbül, a békének és a jóllakottságnak mégis ugyanazzal az utóhatásával. Végül egymás mellett feküdtek egy hatalmas páfrány árnyékában. Peligro türelmetlenül nyafogott. - Azt hiszem, azt akarja mondani, hogy a ruháink már régen megszáradtak, és ideje volna indulni - szólt Rigo nevetve. - Én is azt hiszem, de van valami, amit előbb el akarok mondani. Igazad volt abban, hogy a ház túl népes és tevékeny ahhoz, hogy kettesben legyünk. A férfi összeráncolta a homlokát, és Miriamot tanulmányozta. - Miriam, valami nincs rendben? A lány mosolygott. - Nem, csak úgy gondoltam, jobb ha most mondom el az újságot. - A férfi szemébe nézett, szerelmet és törődést olvasott ki belőle, és egy kis zavarodottságot. Megint áldott állapotba kerültem. - Miriam Rigo válaszát várta, tudta, mennyire aggódott érte a férfi az első terhesség alatt. Rigo arcán ragyogó mosoly ömlött el. - Te szemmel láthatóan örülsz neki, pedig te viseled a terhet, melyet egy csecsemő kihordása jelent. Én pedig nem is lehetnék boldogabb. - Megint kövér és alaktalan leszek, és az előbb vallottad be, hogy a sovány nőket szereted. - De már azt is észrevettem, hogy kerekebb lettél. Hadd módosítsak úgy, hogy imádom azt a végtelen variációt, ahogy a tested kigömbölyödik majd lefogy, mint egy csodálatos ezüsthold. Miriam arcán gödröcske jelent meg. - És te még katonának álltál! Több van benned Isaac bácsi diplomatikus érzékéből, mint hinnéd. Rigo megragadta a lány kecses állát, és gyengéden megcsókolta. - Se nem politikus, s többé már katona sem, csak egy békés állattartó, aki nyugtalan vándorlása után megállapodott, és visszatért családja ölére, vissza a paradicsomba, veled.

349

Epilógus A Torres-ható, 1526. november Bartolome atya ráadta az utolsó áldást és keresztet vetett a két durcás, tele tüdőből üvöltő újszülöttre. Gyöngéd nógatására és Canou közbenjárására egyszerű kápolnát építettek a birtokon. Itt köttettek a házasságok, folytak a keresztelők tainok és fehér letelepedők számára egyaránt. Bartolome a kicsiny, göndör fürtös, barna hajú Sarah-ra pillantott, ahogy Benjamin büszkén a karjában tartotta, miközben Rani a keresztelőruhával pepecselt. A pap még mindig tartott egy kissé a farkastól, pedig miután látta, milyen szófogadóan engedelmeskedik az állat Benjaminnak és Raninak az esküvőjükön, Verot ártalmatlannak ítélte. A kis Francisco ünnepélyesen tekintett Bartolomere átható, kék szemével, melyet Rigotól örökölt. Ahogy testvérének, Diegonak, úgy Rigo és Miriam második gyermekének is a taino ősökre jellemző egyenes szálú, fekete haja volt. Aaron és Magdalena sugárzó arccal nézte gyermekeit és unokáit. Aztán lassan elhagyták a kápolnát, és a reggeli napfényben a hatalmas házhoz sétáltak, hogy megünnepeljék a keresztelőt. A felcseperedett Violante csak úgy dagadt a büszkeségtől, miközben a kis Diegot tartotta. A huszonegy éves Bartolome Cristobal mellett haladt, aki az utóbbi időben úgy megnőtt, hogy már utolérte bátyját is. Mindenki eljött, aki kedves ismerősnek számított, Serafina és Rudolfo három gyermekükkel, Guacanagari és Canou, és a tainok a „cacique” falujából. - Micsoda áldás, atyám, hogy mégis el tudott jönni a keresztelőre! - mondta Magdalena Rigo tiszteletnek örvendő mostohatestvérének. Aaron a feleségére mosolygott. - Azt hiszem, Bartolome atya csak egy kis kitérőt tett, és már siet is északra, Santo Domingo-i rendfőnökei parancsát követve. - El kell ismernie, hogy a menyeim nagyon figyelmesek voltak, amiért egy napon hozták világra gyermeküket, és így megkönnyítették a dolgát - felelte Magdalena. Bartolome atya nevetett, és kacsintott egyet, mikor válaszolt. - A Jóisten mindig gondoskodik a kényelmünkről. De Aaron-nak igaza van. Puerto Platába sietek, hogy megfelelő helyet keressek a dominikánus misszió számára. - Helyes. Az északi parton közelebb leszel hozzánk, és elvárjuk, hogy rendszeresen ellátogass hozzánk - mondta Rigo, mikor Miriam elvette tőle a kis Franciscót.

350

Bartolome atya Rigoról a családjára pillantott. - Igen, én is ezt remélem. Mindnyájan nagyon a szívemhez nőttek. Guacanagari lépett hozzájuk, és elmosolyodott, miközben szemében vidám fény lobogott. Boldog a szívem, hogy azok a szavaim, amiket tavaly mondtam neked, csak egy előadás részei voltak, hogy tőrbe csaljunk egy gonosz embert. Ahogy Canou, én is a barátod szeretnék lenni, még ha nem is vágyom arra a szentelt vízre, amire ő. Az öreg dominikánus arca, akár egy régi bőr, összeráncolódott, mikor elmosolyodott. Imádkozom érted, hogy megváltoztasd a döntésedet, de ez nem állhat a barátságunk útjába. Amint felépült északon a kolostor, tényleg szeretnék elbeszélgetni veled néped történetéről. - Megtisztel, hogy elmagyarázhatom a tainók ősi életét. - Mit forgatsz a fejedben, Bartolome? - kérdezte Rigo kíváncsian. - Tudom, hogy soha nem adod fel azt a keresztes hadjáratot, hogy megmentsd az indiánokat. - Annyiszor könyörögtem a császárnak és az udvari hivatalnokoknak, annyiszor szeltem át az óceánt, hogy a számát sem tudom. Elhatároztam, hogy taktikát változtatok. Történelmet írok arról, hogyan özönlötték el a spanyolok az Újvilágot, és bántak a bennszülöttekkel. Mindent tudni akarok Guacanagari törzséről és Santo Domingo politikájáról. Mindent le akarok jegyezni a jövő generáció számára. - Én örülnék, ha egy egyszerű levelet meg tudnék írni - szólt közbe Rani csintalanul. - Már eleget tudsz ahhoz, de a történelemírás a férfiak dolga - felelte Benjamin, és szeme vidáman csillogott, mikor a feleselő Ranira nézett. - A férfiak dolga? - kérdezte Miriam mézesmázosan sógorától. - Úgy, mint netán a gyógyítás? Rigo felnevetett, magához húzta Miriamot, és az öccsére tekintett. - Jobb lesz, ha visszahúzod az agyaraidat, testvér, különben nemcsak Miriam és Rani, de anyánk dühét is magadra zúdítod. Magdalenát mélyen megindította, hogy Rigo végre elfogadta anyjának, és úgy is szólította. - A fiamnak igaza van, Benjamin. Az Újvilágban a nők sokat megtanultak a férfiak munkájából. Nincs semmi akadálya, hogy adatokat gyűjtsünk Bartolome atyának könyve megírásához. Hát nem együtt éljük meg a történelmet, asszonyok és férfiak, fehérek és rézbőrűek? - Hálás vagyok minden segítségért, amit India történelmének megírásához adnak. Imádkozzunk, hogy egy napon a ragyogóbb jövő érdekében indiánok és európaiak megtanuljanak békében élni az Újvilágban, mellyel Isten megajándékozott bennünket.

Vége 351

352