Сsejtéi István. Csokonai József debreceni kirurgus receptkönyve. (Részlet)

Сsejtéi István Csokonai József debreceni kirurgus receptkönyve (Részlet) Életrajzi adatok szerint (1,2, 3) a Csokonai család a Dunántúlról származott Debrecen­ be. Csokonai József, a kirurgus, 1747-ben Győrben született. Apja Csokonai László refor­ mátus prédikátor volt. Édes szülőanyja Angyal Susanna. A hétgyermekes papi család leg­ kisebb fia, József, Nagyszombatban (ma Trnava, Csehszlovákia), az „Orvosi Oskolában" folytatott kirurgusi tanulmányokat. Majd mivel látni és tapasztalni vágyott — a kor szoká­ sának megfelelően —, a nyakába vette tarisznyáját, és az ország különböző híres borbély­ sebész mestereinél legényeskedett (4). Az egyik szerinte igen kiváló hatású, „Balsamum vulnerarium" (sebre való balzsam)-ot tartalmazó receptjénél erről így emlékezik meg: „Mikor Sopronban legénykedtem, 1770-ben Chirurgus Goldner Uramnál, tehát láttam, hogy ezen Balzsamussal gyógyított igen szépen" (5—86. számú rp.). 1 Minden valószínűség szerint az ambiciózus fiatalembernek Sopronban a mesterségbéli ismeretek gyarapításán kívül alkalma volt magát a német nyelvben is művelni. Innen vándorolt aztán tovább Debrecenbe, ahol is Hollósy András borbély-sebész uram műhelyében igyekezett a szakma fortélyaiban tovább elmélyülni (4). Debrecenben akkor már nagy múltja volt a borbély-sebész szakmának. A XVI. és XVII. században az orvosi munka a városban főleg a kirurgusok kezében van. Fennmaradt egy „Debreceni sebészi-céh szabályzat" 1583-ból, amelyet későbben Báthory Zsigmond is meg­ erősített. Valószínűleg ez a legrégibb borbély-seborvosi céhlevelünk, amelyet Magyarorszá­ gon ismerünk. E szabályzat szerint 3 évig kellett a mesterséget tanulni, majd a céh mesterei­ ből és a városi tanács képviselőiből álló bizottság előtt vizsgát kellett tenni (6). Debrecenben régtől fogva 8—9 volt a borbély-sebészek száma. Ez onnan is kitűnik, hogy midőn Csokonai József 1772-ben a debreceni polgárok közé és a borbély-sebész céh­ be való bevétetéséért folyamodott, a városi tanács a céhmesterek meghallgatása után azt végezte, „hogy miután a tanács által kiadott rendszabály 9-re szabta a borbélyok számát, ez maradjon és várjon az instáns, míg valamelyik borbély meghal" (7). Az elutasítás nem veszi el a kedvét Csokonainak. Tovább dolgozik, nem mozdul Deb­ recenből. Megkedveli a várost és lakóit. Végül is szerencséje volt. Nem is kellett olyan sokat várnia. Beleszeretett és rövidesen házasságot is kötött Diószegi Sárával, egy jómódú deb­ receni szűrszabómester lányával (4). Diószegi Mihály, az após, tekintélyes polgár, fontos sze­ mélyiség a városban. Többek között tanácsbéli esküdt ember és vásári felügyelő (8), aki tá­ mogatja vejét, és így a dunántúli fiatalember Debrecenben ragadt. 1773-ban már önálló mű­ helyt nyitott a Piac utca és Csapó utca sarkán, és legényeket is tartott (4). Nemsokára Hat­ vani István orvosprofesszor javaslatára a Református Kollégium sebésze lett, későbben pedig megválasztották a debreceni borbély-sebész céh atyamesterének. A házasságából 5 fiúgyer­ mek született. Kettő korán meghalt, hármat, köztük Mihályt — a felvilágosodás korának legnagyobb magyar költőjét — felnevelték (1, 2, 4). 1 A receptek sorszáma az olvasatokon, tőlem. 489

Az intelligens, jól képzett, a korabeli borbély-sebészek átlagszínvonalát felülmúló mű­ veltségű, a latin nyelvben is verzátus kirurgus kiemelkedő szakmai ténykedésével a városban és környékén nagy elismerést vívott ki magának. A debreceni cívis-, kereskedő- és kézműves­ körökben, a hivatalnoki karban, valamint a kollégiumi diákok között széles körű pacientúrával rendelkezett. Jellemző a város XVIII. századi európai színvonalú szellemiségére, hogy abban az idő­ ben, amikor az egészségügy igen siralmas helyzetben volt, és az országban olyan ritka volt az orvos, mint a fehér holló, Debrecenben olyan kiváló képességű és nagy tudású orvosdokto­ rok működtek, mint Hatvani István, a Református Kollégium legendás hírű professzora — a magyar Faust —, aki Baselben és Leydenben tanult, továbbá Weszprémi István városi fizi­ kus, aki Utrechtben végzett, és számos felbecsülhetetlen értékű tudományos művet írt, vala­ mint Csapó József, aki Baselben és Buzinkai György, aki az észak-hollandiai Franekerben szerezte az orvosi diplomát. A rendkívüli mértékben igénybe vett orvosoknak nem volt ideje arra, hogy a betegek hosszadalmas kezelgetésével foglalkozzanak. Hiszen az igen gyakran alkalmazott beöntések, a rengeteg különféle pépes, nedves vagy hólyaghúzó borogatás (cataplasma, epithema, fomentatio, epispasticum, sinapismus) 2 , a sokféle flastrom (emplastrum), kenőcsök, balzsa­ mok applikálása, sebek fecskendezése (injectio ad vulnera) hosszadalmas eljárást igényeltek, nem is szólva az érvágásokról, köpölyözésekről, foghúzásokról stb. Mindezeknek a beavat­ kozásoknak a végzését az orvosok nem is tartották magukhoz méltónak. A híres debreceni orvosok szívesen bízták Csokonai kirurgusra betegeik kezelését, és igen gyakran sebészi konzultánsként is igénybe vették (1, 2). Abban az időben, amikor az országban sokszor többnapi járásra sem lehetett patikát találni, Debrecenben már két gyógyszertár működött. Előbb csak az 1670 vagy 1680 körül létesített Városi Patika (Apotheca Liberae Regiaque Civitatis Debreczinensis) vagy későbbi nevén Arany Angyal gyógyszertár (9). Ennek előbb provizora (kinevezett vezetője), majd 1773-tól tulajdonosa Kazai Sámuel volt, az országszerte híres érem-, régipénz- és könyv­ gyűjtő. A másik patikát, az Arany Egyszarvút 1772-ben Zeininger Antal állította fel (10, 11). Ez utóbbi patika berendezésének és eszközeinek egyes darabjai a Déri Múzeumban láthatók. Hazánkban a polgári alapítású, XVIII. századi gyógyszertárak közül ennek az egyetlennek maradtak meg egyes relikviái (12). Csokonai nagyon jó viszonyban lehetett Kazai Sámuel patikáriussal is, akinek készített orvosságait eredményesen alkalmazta betegei körében. Előiratait megőrizte és feljegyezte receptkönyvében. Szoros kapcsolatban kellett állniuk gazdasági téren is egymással. Erre abból is lehet következtetni, hogy a páciensek többször együttesen fizették a gyógyszer árát és a kezelés díját. Ez a receptek mellett található következő feljegyzésből is kitűnik: „Ezen 4 rendbeli orvosságokkal gyógyítottam meg Szabó püspök Úr leányát, Földvárinét, ex raucedine és 6 hetekre szépen gyógyult. Fizetett mindösszve Paticáriusnak és Chirurgusnak 10 Rhénes forintokat" (5—81., 82., 83., 84. számú rp.). Szakmai kapcsolatban állott, és rendszeresen levelezett, a híres, tudós nagyszombati, budai, majd bécsi orvosprofesszorral—több korabeli kitűnő orvosi szakkönyv szerzőjével —, Josef Jacob Plenckkel is (13). Egy ízben Csokonai levélben kéri tőle legújabb sebészeti és gyógyszertani könyveit. Plenck Budáról keltezett, latin nyelvű levélben válaszolt: „Amice charissime, Vir dexterrime" (Kedves barátom, tudós férfiú) szavakkal kezdve és „Vale et ne amore pergas" (Jó egészséget és tarts meg szeretetedben) szavakkal fejezve be a levelét, meg-

2 Cataplasma: lenmaglisztből vagy rozslisztből, gyógyszerek hozzáadásával, vízzel, tejjel készített sűrű pép, melyet melegen alkalmaztak borogatásként a beteg testrészre. Epithema: borogatás. Fomentatio: különböző gyógyszereket tartalmazó, nedves, meleg borogatás. Epispasticum: helyi vérbőséget okozó borogatás. Sinapismus: mustármaglisztből vízzel frissen készített borogatás. 490

köszönve egyben Debrecen híres termékét, a Csokonaitól ajándékba küldött jóféle „debrece­ ni szappant" (3). A gyorsan felfelé ívelő pályáját azonban az egészségét lassan felőrlő szárazbetegség csakhamar félbeszakította. Csokonai József korán, 38 éves korában tüdőbajban, 1786-ban elhunyt (4). Halála a városban nagy részvétet keltett. A Református Kollégium részéről Ko­ vács József, a poétái osztálynak preceptora versben búcsúztatta. Későbben a Magyar Hír­ mondó 1794. április 4-én kelt tudósításában — feltételezések szerint Kazinczy tollából — ez áll: „ . . .Városunk egy párja nélkül való tudós Chirurgust, s mindenek egy emberszerető kedvest vesztettek el benne" (3—25.—28. és 185. oldal). A debreceni Déri Múzeumban őriznek egy kéziratos könyvecskét, amelybe Csokonai József bejegyezgette azoknak az orvosságoknak a receptjeit, amelyeket borbély-sebészi tevé­ kenysége során használt, és ahogy maga — korának nyelvén — írja: „Amellyekkel magam is hasznosan éltem A Patienseim körül és azért is íme Rezervátába írtam ez könyvbe" (5). Csokonai József rendszeresen naplót is vezetett, amelybe leírta a városban történt fontosabb eseményeket is. Az ebben lévő színes rajzokból vált ismertté az 1700-as évek kollégiumi diák­ jainak a ruhaviselete, és itt található Debrecen város főnixmadaras, szép, színes kivitelű cí­ merrajza is. Ez a kis receptkönyv valószínűleg ennek a több füzetből álló kéziratos naplónak egyik darabja (3, 14). Csokonai halála után a füzet Szilágyi Lajos karcagi gyógyszerész tulajdonába került. 1821-ben már Székelyhídon (ma Sácueni, Románia), dr. Gombos Dánielnek, Bihar vármegye fizikusának (15) és egy bizonyos dr. Beregszászi nevű orvosnak jegyzik bele néhány recept­ jét. A füzetről csak egy rövid ismertetés jelent meg eddig a Debreceni Képes Kalendárium 1942-es kötetében (3).Erről Vargha Balázs a következőket írja: „Az ismertetés, amelyet való­ színűleg Sőregi János múzeumigazgató írt, így számol be a kéziratos kötet provenienciájáról: . . .az első ismert tulajdonosa id. Szakáll Jánosné szül. Vargha Julianna... igen művelt debreceni cívislány volt. Tőle került a könyv fia, ifj. Szakáll János birtokába, aki intéző volt gróf Dégenfeld Józsefesomaközi, homoki b i r t o k á n . . . " . Végül is a könyvecskét a Déri Mú­ zeum vásárolta meg 1941-ben Szakáll Jánostól, és 1976-ban Kilián István a Hajdú-bihari Naplóban a könyvecske szakmai feldolgozására hívta fel az érdeklődőket. A most 200 éves receptkönyv kemény fedelű, zöldesbarna színű, nagyon megviselt bőrkötésű, 8-ad ív méretű (13 x20 cm), merített, szürkés tónusú papírlapokból áll. Jelenlegi terjedelme 78 oldal. Sok oldala elveszett. A lapszámozása sem folyamatos. Csokonai saját készítésű címlapokkal részekre osztotta (1. ábra). A lapszámozás sokszor újrakezdődik. A füzet végén található bejegyzések nem Csokonaitól származnak. A fedőlap belsején található kéziratos szövegtöredékben jól láthatók az „Anno 1776" és a „Joseph Csokonai (ma)gistri chirurgi" szavak. Az „lis qui val..." szimbólumtöredék latin idézetdarab Máté evangéliumából (IX. rész, 12. vers), melynek teljes szövege így szól: „lis qui valent non est opus medico, sed iis qui male se habent." Magyarul: „Nem az egész­ ségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek" (16, 17). Ez a mottó Csokonai más kéziratos könyvében is megtalálható (3). A receptkönyvben összesen 153 recept (143 teljes, 8 töredék és 2 olvashatatlan) van be­ jegyezve. A füzet nagyjából 5 részre tagozódik. Az I. rész 61 teljes, 5 töredék és 1 olvashatatlan receptet tartalmaz. Ezeknek jelentős részét Hatvani István, a Református Kollégium tudós professzora, a XVIII. század magyar szellemi életének kimagasló egyénisége, a korabeli Magyarország egyik legképzettebb orvosa írta a pácienseinek. De vannak köztük olyanok is, amelyeket Debrecen akkori nagy tudású, országszerte ismert orvosai, illetve „városi fizikusai", Weszprémi István és Csapó József'ren­ deltek a betegeiknek 1773 és 1785 között. A I I . rész Kazai Sámuelnek, a debreceni tudós patikáriusnak és messze földön híres mű­ gyűjtőnek, a Városi Patika tulajdonosának, ahogy a maga készítette címlapon Csokonai fel491

1. ábra. Címlap a receptkönyvből

jegyezte: „Külömb-külömbféle Belső és Külső Nyavalyák ellen v a l ó . . . " 21-féle (19 teljes, 2 töredék), „ . . .próbált és hasznos Praescriptiói"-t tartalmazza az 1775—1785 közötti évek­ ből (2. ábra). A III. részben 52 teljes, 1 töredék és 1 olvashatatlan recept található. Ezek olyanok, írja Csokonai, „Amellyekkel hasznosan éltem egyszer és másszor is a Patienseim körül. Amióta Debreceni Borbély Vagyok". A receptek keltezése az 1779—1785 közötti évekből való. A IV. részbe Laky Ádámnak, az egyik borbély-sebész kollégájának 5 darab, főleg 1775ből való receptjét jegyezte be. 492

2. ábra. Kazay Sámuel patikárius előirata

493

CSOKONAI RECEPTKÖNYVÉNEK ALKIMISTA JELEI

=HYDRARGYRUM (MERCURIUS)

=ACIDUM

x=SAL AMMONIACUS

=AQUA = NITRUM

^=SPIRITUS

=AURUM =OLEUM x

L=SP!RITUSVINI

=AURANTIUM =PRAEPARATUM

=SULPHUR

=CANCER =PULVIS

=TARTARUS

=CORNUCERVI =PLUMBUM

P = SAL TARTARI

=HORA = RECIPE

=TINCTURA

=HERBA =SAL

=VITRUM

, = LIBRA

=

420,01 g

= UNCIA

=

35,00 g

=DRACHMA

=

4,38 g

=SCRUPULUS

=

1,46 g

=

0,07 g

=MANIPULUS

=

maréknyi

=SEMIS

=

fél

- = GRANUM

3. ábra. A recepteken használt alkimista jelek és súly rendszer. A dátumjelölése a vényen úgy történt a kor latin nyelvhasználata szerint, hogy elsőnek a napot sorszámmal, majd a hónapot és az évszámot írták. A hónapokat birtokos esetben és szeptembertől latin számnevekből képezve írták ki 494

Az V. részbe vezették bejóval később mások — az 1815 és 1821 közötti években — a füzet vándorútján, főleg Székelyhídon, dr. Gombos Dánielnek, Bihar vármegye egykori tisztifőorvosának és egy Beregszászi nevű orvosnak 6 receptjét. A receptek szerkezete a maitól sokban eltér. A kor szokása szerint a vényeket az orvos­ gyógyszerészi gyakorlatba is átvett alkimistajelek és a korabeli súlyrendszer szerint írták, így a gyógyszerek mennyiségének a megjelölésére a libra, uncia, drachma, scrupulus, granum, manipulus jele szolgált; a görög béta mindig fél egységet jelentett (pl. drachma semis). A folyadékmértékek a pint (1,414 liter), az icce (0,845 liter) és a mensura (kb. 1,3 liter) vol­ tak (18,19, 20) (3. ábra). Magyarországon abban az időben, amikor Csokonai a receptgyűjteményét összeállí­ totta, egységesen kötelező érvényű magyar gyógyszerkönyv nem volt. A recepteken előfor­ duló gyógyszerek elnevezéséből arra lehet következtetni, hogy azok az 1729-ben kiadott Dispensatorium Pharmaceuticum Austriaco-Viennense és az 1745-ös Torkos Justus János-féle Taxa Pharmaceutica Posoniensis nómenklatúráját és előírásait követik. Vannak azonban a receptekben olyan „compositák" is, amelyeknek az előirata az 1739-ben kiadott Dispensato­ rium Medico-Pharmaceuticum Prágense vagy az 1774-es Pharmacopoea Austriaco-Provincialis cikkelyei között találhatók. A bécsi Dispensatoriumok ugyanis a Magyar Királyi Helytartótanács létrehozása (1723) után Magyarországon is kötelező érvényűek voltak. Egyes adatok szerint azonban — amire a Csokonai-receptkönyv is példa — az orvosok és a patikák használhatták a prágai Dispensatoriumot is. A Torkos-féle Pozsonyi taksát pedig, amely nemcsak árszabásnak tekinthető, hiszen gyógyszerkészítési utasításokat és -eltartási szabályokat is tartalmaz, megjelenése után uralkodói rendelet tette kötelezővé hazánkban (21). Ezen szakkönyvek mindegyike megvolt a debreceni Városi Patikának a korabeli viszonyokhoz képest igen gazdag könyv­ tárában, amely később Kazai Sámuel tulajdonába ment át (11), és innen került és ma is megtalálható a Református Kollégium Nagy könyvtárában. A recepteken előforduló „materia medica" a korabeli gyógyszerek igen széles skáláját öleli fel. Összesen 326 gyógyszerféleség neve fordul elő a 153 vényen. Ezek közül 134 növényi, de szép számmal találhatók köztük állati és ásványi eredetű egyszerű drogok: „simplicia", és 192-féle összetett készítmény: „composita", a mai értelembe vett ún. „galenicum". A receptkönyvben szereplő gyógyszerek megoszlása a Taxa Posoniensis szerint a kö­ vetkező (22): /. Rész Simplicia (egyszerű drogok) Ex Regno Vegetabili (növényi drogok) Aromata (fűszerek): Cortices (kérgek): Flores (virágok): Fructus (termések, gyümölcsök): Gummi, Gummi-Resinae, Balsama, Succi Concreti (gumik, gumigyanták, termé szetes balzsamok, nedvek): Herbae (et Folia) (gyógyfüvek és levelek): Ligna (fák): Radices (gyökerek, gyökértörzsek, gumók, hagymák): Semina (magvak, kaszat- és toktermések): Ex Regno Animali (állati eredetű drogok): Ex Regno Minerali (ásványok): Ex Regno Marina (tengerből való szerek):

3 3 14 4 23 36 1 22 7 7

11 3 495

//. Rész Composita (összetett, készített gyógyszerek) Aceta (ecetek): 3 Aquae compositae (összetett vizek): 7 Aquae simplices (egyszerű vizek): 17 Balsami (gyógyszeres balzsamok): 4 Chymica Sicca (kemikáliák): 20 Conservae (cukorral vagy mézzel összezúzott, friss növényi részek): 2 Eleosacchara (olajos cukrok): 1 Electuaria, Confectiones, Theriaca (növényi, állati, ásványi és drágakőporoknak mézzel, gyümölcsízekkel és nedvekkel, kivonatokkal főzéssel készített keveré­ ke): 5 Elyxiria (növényi drogokból szesszel vagy borral készült folyékony gyógyszerek): 3 Emplastra (tapaszok): 13 Essentiae (áztatással készített szeszes kivonatok): 10 Extracta (kivonatok): 7 Liquores (sóoldatok, hígított savak és szeszek keveréke): 2 Mella et Oxymella (gyógyszeres és ecetes mézek): 4 Olea Cocta (főzött olajok): 3 Olea Destillata (lepárolt olajok): 8 Olea Expressa (préselt olajok): 5 Praeparata (készített gyógyszerek): 9 Pulpae (gyümölcsízek): 1 Pulveres Compositi (összetett porok): 10 Pulveres Simplices (egyszerű porok): 9 Roob (sűrített, cukros növényi nedvek): 2 Species (finom növényi porok): 6 Spiritus (szeszes folyadékok): 8 Succi (friss növényi nedvek): 17 Tincturae (tinktúrák): 8 Unguenta (kenőcsök): 6 A receptkönyvben a következő gyógyszeralakok fordulnak elő: belsőleges gyógyszer 79 (és 6 töredék) vényen szerepel. Ezek: decoctum 7, electuarium 9, elyxirium 2, emulsio 5, gutta 1, haustus 1, infusum 1, linctus 1, mixtúra 25, pilula 5, pulvis 7, species 16, syrup 2, tinctura 1, trochiscus 1, unguentum 1. Külsőleg alkalmazott gyógyszert 64 teljes és 2 töredék vény tartalmaz. Ezek: balsamum vulnerarium 2, cataplasma 3, clysma 4, collyrium 1, de­ coctum pro fomento et injectione 3, emplastrum 5, epithema 1, fomentatio 3, gutta 2, in­ fusum pro inhalatione 2, litus 1, linimentum 2, liquor 12, oleum 3, pulvis 3, species pro fo­ mento, gargarismo et injectione 8, spiritus 1, synapismus 1, syrup pro injectione 2, tinctura 1, unguentum 6 (2 vény olvashatatlan). 3 3 Haustus: folyékony gyógyszer, melyet egyszerre kellett meginni. Linctus: folyékony, édes ízű gyógyszeres keverék, melyet tetszés szerint lehetett iszogatni. Litus: gyógyszeres folyadék, mellyel ecset vagy szivacs segítségével kenegették a sebeket és nyálkahártyákat. Liquor: minden folyékony gyógyszerre vonatkoztatható. Szorosan véve sóoldatok, hígított savak, szeszek stb. keveréke. De­ coctum et Infusum pro fomento, injectione et gargarismo: borogatásra, sebfecskendezésre és torok­ öblítésre alkalmazott főzet vagy forrázat. Species: növényi alkatrészek finom porai, melyekből a patikában vagy otthon is lehetett teaitalt készíteni. Trochiscus: lepénykék, korong, szögletes vagy egyéb tetszetős formájú, cukor- vagy kakaómasszából készült és különböző gyógyszereket tartal­ mazó készítmények. 496

A receptekből, azok használati utasításaiból, valamint a felsorolt betegségekből arra lehet következtetni, hogy Csokonai József nemcsak a sebészet terén jeleskedett, hanem ered­ ményesen gyógyítgatott, ahogy maga is bevallja, „külömb-külömbféle belső nyavalyákat" is. Habár a borbély-sebész mesterséget szigorú előírások szabályozták, Csokonai „tudásban odáig eljut, hogy a nagy tekintélyű debreceni orvosdoktorok megegyezésével sokszor dok­ tori szolgálatot is tehet" (1, 2). Receptkönyvében így az igen gyakori hashajtók, emésztést elősegítő, vértisztító, hányás, vérköpés, vérhas, nehéz forróbetegségek, himlő, petécs, náthaszeplő, nehéz nyavalyatörés, búsulás, rettegés, álmatlanság, gilisztaellenes, vízhajtó, izzasztó és szíverősítő gyógyszerek mellett szekérgázolás, bikaszarv okozta nagy balesetek következtében előálló belső vérzé­ sek kezelgetése is szerepel, vagy éppen a morbus gallicus (frantzuly), gonorrhoea (kankó), fehér folyás stb. elleni orvosságok applikálása. 4 A külsőleg alkalmazott gyógyszereket legtöbbször lőtt, vágott, kutyaharapott, vérző, bűzös, gennyes, üszkös sebek, sipolyok és fekélyek, különböző gyulladások, baleseti sérü­ lések, ficamok, törések, daganatok, orbánc, fekélyes fül, gennyes torok-, fog- és szemgyul­ ladások, vérbaj okozta fekély, fene, rühesség, varas, korpás, tetves fej, lapostetű stb. ellen használta. Csokonai magabiztosan és néha elég harsányan el is dicsekszik sikereivel. így egyik or­ vosságáról (5—57. számú rp.) ezt írja: „Fojó orbántzos csecsre való por, amelyből napjában 2-szer kell bé hinteni a sebeket. N B : De még jobb, ha csak magát a Camphort á seb lyukába amely foly belé teszi az asszony. (Mint a feleségem midőn 1773-ban a kis Mihály fiam szop­ tatása alkalmatosságával nyomorgott a csecseivel, ki orbántzosodván, sem Hatvani, sem Weszprémi, sem Kazai Uraimék esztendeig meg nem tudták gyógyítani. S ez 3-ad napra szé­ pen meggyógyította)." A mai ember számára hihetetlen gyógyításról számol be egy másik receptjénél is (5—76. számú rp.). Egy 28 alkatrészből álló olajból 5 és a hód nemi mirigyeiből készült eszencia ke­ verékéből álló fülcseppről ezt írja: „A fájdalmas fülbe 3-4-5-6 cseppeket kell tölteni. Egy Jurista pápista, Gyarmati Györgyöt, Szoboszlai Fő Nótárius Úrnak deákját, aki születésé­ től fogva siket volt meggyógyítottam, 1780. Memsis: Junii, J. Aug. 7bris, 8bris, xbris. Sokáig élt véle. NB: Mindazáltal á kéz fején lévő ér vágást és gyakori Laxativát el nem kell hagyni, míg ezekkel él (amint a nálam lévő levelei is bizonyítják és á Hat Hajdú Városok Fő Nótáriusa Jablonczai Uram, 19-a 8bris, 1780. Hogy használt tehát á Recipét is kiadtam 51 krajcárért)." Minden vény mellett „5"' (signetur) jelzéssel használati utasítás található, gyakran la­ tin nyelven. Zárójelben vagy „NB" (nóta bene) jelzés alatt feljegyzés szól arról, hogy milyen betegségben, milyen eredménnyel, kinek és mikor alkalmazta az orvosságot. Sok esetben megjelöli azt is, hogy melyik orvos rendelete vagy előirata szerint végezte a kezelést. Pl. így: „Ezt rendelte T(iszteletes) Hatvani István Uram..." A gyógyuláshoz szükségesnek tartott étrendi vagy egyéb utasítások, esetenként a kezelésért kapott honorárium feljegyzésével fe­ jeződik be a vény. így pl. az egyik recepten, melyet Mihály fiacskájának — a későbbi nagy magyar költőnek kétéves korában —-rendeltek, ilyen feljegyzés található: „S. Mixtúra contra vomitum, ex qua quotidie bis cochlear 1 debet dare. Mane et vesperi. (Meo filio Michaele ordinatum, cum laboraret vomitu. Et sedatus est vomitus. Laus Deo.) Ordinat. 14. Junii 1775." (5—49. számú rp.) Magyarul: „Hányás ellen való keverék, melyből naponta kétszer A Petécs: kiütéses tífusz. Náthaszeplő: különböző kiütések a testen (himlő, pestis, kanyaró stb.) Morbus gallicus: franculy, francus, luesz. Fene: a legkülönbözőbb fekélyek a testen. 5 OLEUM ACOUSTICUM AMBRATUM, Dispensatorium Pharmaceuticum Viennense (1729) 128. old. (továbbiakban DP. V.). Tartalmaz egyebek között Millepedes Vivi: élő, összezúzott pince­ bogár levét; Feli Caprionum Recens: friss pontyepét; Ambra Grysea: a Physeter macrocephalus nevű cethal bélürülékében található illatos anyagot stb. 497

4. ábra. Hányás elleni kanalas orvosság (többek között viola gyökértörzs, hámozott uborka-, tök-, görög- és sárgadinnye mag, rákszem por, káliumszulfát, salétrom és szirupok) a 2 éves Csokonai Vitéz Mihály részére kell 1 kanállal beadni. Reggel és este. (Mihály fiamnak rendelték, amikor a hányás kínozta. És meggyógyult a hányás. Hála Istennek.) Rendelték 1775. június 14-én (4. ábra). Hatvani Istvánnak, a Református Kollégium professzorának a megbízásából Csokonai a diákokat is kezelgette. Az egyik diáknak rendelt orvossággal kapcsolatban erről így emlé­ kezik meg: „Minden fertályórán adjanak bé 1 kalánnal, az üveget jól felrázva. NB. Contra Haemophtysis: Vérhányás ellen igen hasznos, mint ezt 17. 9bris, 1780. Egy Alumnus 15 esz­ tendős ifjúnak rendelte T(iszteletes) Dctr. Hatvani István úr és használt és érvágást is ren­ delt Ű Kelme" (5—23. számú rp.). Mivel azonban nem volt teljes a gyógyulás, újabb orvos­ sággal kezelte tovább a beteget (5—-24. számú r p . ) , és ezzel kapcsolatban megjegyzi: „NB. 22. 9bris, 1780. Meggyógyult az ifjú Alumnus Tatai. Ételét rendelte T. Hatvani úr: Meggycziberét, száraz laskát, sültet, száraz kenyeret, ezenkívül megtiltotta nagy Exercitiumát á Testnek, indulatokat ( . . .olvashatatlan) satöbbi. Fizetett érte a N(emes) Collegium 1 Rhf (rénes forint), 40xr-t (krajcárt)." 6 A XVIII. század orvosai az „Electuarium"-ok gyógyhatásának igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezek majdnem mindig valamilyen formában ópiumot is tartalmaztak, és ennélfogva a betegségek szimptomatikus kezelésében némi eredménnyel is kecsegtettek. Ezért súlyos megbetegedésekben, mint amilyenek a pestis, kolera, vérhas, himlő stb. vagy a „mor6 A vérhányásban szenvedő alumnus (kollégiumi diák) gyógyszerei tartalmaztak egyebek között vö rös korallt: Corallium Rubrum, mely a tengeri virágállatok csoportjába tartozó poliptelepek szilárd, fa alakú vázának a pora. A nemes korall szép piros színű, de vannak fehér és fekete színűek is. Tengeri gyöngyházkagylóból álló: Mater Perlarum port. A görög Lemnos szigetről való vörös agyagot, Bolus Armena vagy Terra Lemnia. 498

bus gallicus" gyűjtőnév alatt összefoglalt nemi betegségek kezelésére kiterjedten alkalmazták is azokat. Hatvani István is Diószegi Mihály Uramnak, Csokonai apósának, aki vérhasban szenvedett 1871-ben, Girolamo Fracastorio1 nagy hírű páduai orvosprofesszor által kommendált „Electuariwn Diascordium" (23) tartalmú orvosságot rendel, a terápiát bélbevonó szer­ rel, étvágyjavító cseppekkel és savanykás főtt vízzel kiegészítve. Az eredmény: „ . . .meg­ állott á Vérhas és taknyos materia, tekerés és facsarás és á végbél keserves fájdalma", je­ gyezte fel a kirurgus. De ennek dacára a betegség miatt legyengült idős emberen már ez sem tud segíteni, Diószegi Mihály 71 éves korában elhunyt (5—28., 29., 30., 31. számú rp.). Electuariumot rendel az orvos a betegének egy másik recepten is. Erről a következőket írja Csokonai: „Napjában négyszer végyen bé egy kisded szerecsendiónyit. NB. Dr. Weszprémi István úr rendelése fene ellen: mint 26-a Maji, 1785-ben, Csizmadia Kardos Istvánnak rendelt, á kinek partes genitaliaját (nemi szervét) megette a fene" (5—42. számú rp.). Az 1729-es Dispensatorium Viennensében és a Pozsonyi taksában is az electuariumok csoportjában találjuk a „Confectio", valamint a „Theriaca" elnevezésű gyógyszerkészítmé­ nyeket. A confectio (készítmény), hasonlóan az electuariumokhoz, sűrű pép- vagy kenőcs(lekvár-) állományú, belsőleges használatra készült gyógyszerforma, melynek nagy gyógyhatást tulajdonítottak. Nagyszámú, különböző eredetű finom poroknak és folyékony vagy félsűrű anyagoknak, mint pl. cukros gyümölcslevek, szörpök, mézek, sűrű kivonatok, nyá­ kok, ritkábban olajok vagy balzsamok összekeverésével és rendszerint főzéssel készültek. A theriaca (térjék) ugyancsak az electuarium egyik, de annál jóval hatásosabbnak tartott változata, ősrégi, már az ókorban is ismert, későbben is kiterjedten alkalmazott, igen ked­ velt gyógyszer volt. Valószínűleg Mithrídates (i. e. 131—61.) kis-ázsiai pontusi király védel­ mére készített és későbben Néró testőrorvosa, Andromachus által továbbfejlesztett, csodás hatással felruházott, képzeleti szupergyógyszer, alexipharmacon (minden mérgek ellenmér­ ge), antidotum universale (24). A korabeli feltételezések szerint a mérges és veszett vadálla­ tok harapását is meggyógyította, innen a görög neve: therion=vadállat. Évszázadokon át nagyra értékelték és becsülték. Misztikus és babonás hiedelmekkel vették körül, és ez a külsőségekben is megnyilvánult. A világ majdnem minden gyógyszerkönyvében hivatalosak voltak. Gyakran 60—70-féle szerből készültek (pl. a „Theriaca Andromachi") (23), melyek között a gyakrabban előforduló szerek az ópium, különféle drágakövek porai, szárított és porított vipera pora stb. voltak. Készítésük nyilvánosan, nagy ünnepélyességgel történt, rendszerint orvosok és a városi magisztrátus jelenléte és felügyeletemellett (25). A készítés nyilvánosságát és ellenőrzését hazánkban az 1644. évi Lex Sanitaria Ferdinanda törvényesen is előírta (26). Nem is tudta minden patika előállítani. Velencéből, Firenzéből, későbben Nürnbergből vagy Bécsből szerezték be. A patikákban a terjékek standedényei díszhelyen állottak (27).

7 Fracastoro Girolamo (1483—1553) olasz orvos, fizikus, csillagász. A páduai egyetem tanára. Az első jelentős epidemiológus. Tőle származik a vérbajnak syphilis neve. Az általa összeállított Electuarium Diascordium (DP. V. 63. old.) egyebek között tartalmazott: krétai ezerjófüvet (Herba Dictamni Creteci), amelynek varázserejű gyógyhatást tulajdonítottak. Semen Acetosae-t, a sóska (Rumex acetosa) magját, amelynek főzetében antibiotikus anyagokat mutattak ki (Melius J. Péter: Herbari­ um). Ópiumot stb. 499

5. ábra. Hatvani István által a 3 éves Csokonai szemére rendelt háromféle orvosság (1. liliom hagy­ mája, somkóró- és bodza virág főzetéből, sáfrányból, szalmiáksóból, rozsliszttel készített borogatás. 2. Vörös rózsaszirom, gránátalmavirág és bojtorján vörösborral készített borogató főzet, 3. ólom és zink vegyületekből, kámforból, tömjénből és rózsa olajból álló kenőcs) 500

501

Csokonai „Mixtúra Cordialis"-пак nevezi, és igen jó szíverősítőként tartja számon a „Confectio Alkermes Completa" és a „Theriaca Smaragdina"^ keverékéből készített orvos­ ságot, melyből „Egy s 1 Szerecsendiónit kell gyakran bé venni" (5—113. számú rp.). Mihályka, a kirurgus kisfiacskája a szemével is sokat betegeskedett. Hatvani István volt az orvosa, aki először pépes borogatást rendelt, melyet „Mindennap 4-szer kell kötni a fojó s csipás szemre, két ruha között. Midőn a kis Mihály fiacskám nagy szemfojásban volna és nyomorogna — in aegylope vei fistula lacrymale — ez nem használván... ezen fomentatiot rendelte T(iszteletes) Hatvani u r a m . . . de ez sem használt, ezután pedig... kenőcsöt ren­ delt a szemére... 27. Xbris, 1776. és ez szépen használt a szeme fojása és fájása ellen" (5—4., 5., 6. számú rp.), számol be róla Csokonai (5. ábra). Az „Emplastrum"-ok (flastromok, tapaszok) a régi orvosi gyakorlat igen kedvelt gyógy­ szerei voltak. A legkülönbözőbb súlyos, lázas megbetegedésekben, máj- és lépdaganatok, gyulladások, kólikák, bélgörcsök, krónikus obstipatio, törések, ficamok, zúzódások stb. esetén, rendszerint ruhára kenve és a megfelelő testrészre vagy szervre helyezve, előszere­ tettel alkalmazták azokat. Mindezekből is világosan kitűnik, hogy az akkori orvosi felfogás és gyakorlat szerint az emplastrumok a tüneti kezelés tipikus gyógyszerei voltak. Az 1729-es Dispensatorium Viennensében 58 emplastrum előirata található. Az egyes flastromok igen sokféle anyagból készültek. A túlnyomó többségben lévő növényi drogon kívül sokféle gyantát, balzsamot, zsírokat, olajokat, viaszt és különböző kémiai (ásványi) szert is tartal­ maztak. Az orvos sokszor többféle flastromot is rendelt együtt, egy recepten. Ebben az eset­ ben a patikában az egyes tapaszféleségeket külön-külön 30—40 fokos vízbe rakták, és mi­ után megpuhultak, összegyúrták azokat (27). Csokonai könyvecskéjében 13-féle emplastrum található. Az egyik vényen ötfélét ren­ deltek,9 ezek Emplastrum Divinum, E. Opodeldoch, E. Diachylon, E. Oxycroceum és E. Spleneticum, amelyek összesen 58-féle alkatrészből, körülményes és bonyolult eljárással készültek. Ezt az igen hosszadalmas és nagyon is tapasztalt és szakszerű munkát igénylő orvosságot alkalmazták egy Bíró nevű, feltehetően tüdőbajban szenvedő diáknál 1779-ben. „Ruhára vonván, igen vastagon, s azt a lépdagadásra kell tenni, kívül a féloldali csontok alá, bal részen . . .phtysisben applicáltam s használt; megkenvén kívül a daganatot először Oleum Lini és Oleum Chamomillae keverékével", szól a beszámoló (5—101. számú rp.). A debreceni kirurgusok 1735-ben kiadott céhszabálya szerint: „Aki magát ebben a tár­ saságban bé akarja avattani, tartozzék... remekflastrominak meg főzéséhez előkészül-

8 CONFECTIO ALKERMES COMPLETA (DP. V. 59. old.) tartalmazza egyebek között A Kermes vagy Karmoisin nevű pajzstetű levét (Succus Grana Kermes). Ezen állatkák szárított porából ké­ szül a „kármin" vörös festék. A Lapis Lazuli kék színű féldrágakő (kéntartalmú nátrium-alumíni­ um-szilikát) porát. Elporított és aromás vizekkel kezelt igazgyöngyöt: Margaritae. Mosuszt, a Hi­ malája környékén élő pézsmakecske nemi mirigyeinek illatos anyagát. Aranyfüst lemezkékből 60 db-ot. És ha azt akarták, hogy ragyogó vörös színű legyen, Coccionellát, a Coccus cacti nevű bíbortetű szárított porát adták hozzá. Theriaca Smaragdina (DP. V. 73. old.). Készült többek között a smaragd (zöld színű berillium-aluminatum), a hiacintus (vörös színű circon) nevű drágakövek előkezelt porából. Az Északi-tengerben élő narval (Monodon Monoceron) nevű hal hímjének 2 méter hosszúra is megnövő szemfogának reszelékéből: Rasura Unicornu. Elefántagyar (Rasura eboris) reszelékéből, és innen sem hiányzott az antibiotikus hatású vadsóskamag stb. 9 Az Emplastrum Divinum (DP. V. 108. old.) 14-féle; az Empl. Opodeldoch (DP. V. 113. old.) 19féle; az Empl. Diachylon Simplex (DP. V. 107. old.) 5-féle; az Empl. Oxycroceum (DP. V. 114. old.) 10-féle; az Empl. Spleneticum (DP. V. 117. old.) 8-féle szerből áll. Sokféle gumigyantából, töm­ jénből, mirhából, masztixból, különböző ásványi és kémiai anyagból készülnek. 502

n i . . . " A céhmesterek jelenlétében a vizsgázónak négyféle emplastrumot, köztük a 24 al­ katrészből álló Emplastrum de Melüotói és kétféle kenőcsöt kellett remekelni, és csak ha ez kifogástalanul sikerült, vették fel a céhbe. A vizsgázónak ezenkívül aranyban megállapított díjat kellett a céhládába befizetni, és a céhmesterek részére „ott való várakozásukért és fá­ radságukért tisztességes étellel, itallal gazdálkodni...". A debreceni mesterek meg is álla­ pították, mi légyen a tisztességes enni- és innivaló. A Nemzeti Múzeumban lévő menükártya szerint hét tál eledelt kívántak a jelölttől (borjú, sertés, tyúk, nyúl, fogoly, hurka, kolbász, kappan, káposztás hús, végül gyümölcs, kalács, perec, mogyoró, dió, sajt legyen r a j t a . . . ) . Ivásra „Floribus-pohárból (3 icce tartalmú, 5 láb hosszú cinedény) jó zamatú érmelléki bo­ rocska". Mindezek után a delikvens „a nemes magistrátustúl concivitási just szerezvén és nyervén medenczéjét (réztányér rúdon, a műhely bejárata felett) a céhmester hírével kitehetetheti" (28). A kirurgusokat a helytartótanács 1761-től felmentette a tapaszok készítése alól, csak szóbeli vizsgát kellett tenniök. A vizsgákat követő lakmározast és italozást pedig Mária Terézia 1776-ban rendeletben megtiltotta (29). Csokonaira mindezek a rendelkezések már nem vonatkoztak, mert a kirurgusi céhbe való felvételére csak 1772-ben került sor, amikor az országban az egészségügyi viszonyok már kezdtek rendeződni. A Mária Terézia által kiadott és 1770-től érvényes Generale Normativum in Re Sanitatis többek között részletesen szabályozta az orvosok, gyógyszerészek, sebészek és bábák működési körét. A gyógyszerek készítésének és forgalomba hozatalának feladatát teljes mértékben a gyógyszerészek vették át. A füzetben szereplő gyógyszereket zömmel a Kazai Sámuel tulajdonában lévő gyógy­ szertárban készítették. Ez kitűnik Csokonainak az egyes receptek árára vonatkozó és majd­ nem minden vény mellett megtalálható feljegyzéséből is, mely rendszerint így szól: „Taxa apud Dominum Kazai", vagy egy-két esetben „pretium apud Dominum Zeininger". Az egyes szerek ára külön-külön nincs felsorolva, csupán a végösszeg van feltüntetve a vényeken. A gyógyszerek ára rhénes (Rhf), azaz rajnai forintban és krajcárban (xr) van megad­ va. Egy rajnai forint megfelelt 60 krajcárnak, illetve 20 garasnak (gr.) Egy garas 3 krajcárral volt egyenlő (30). Az egy-két recepten szereplő Mrj., azaz a „máriás" is fizetőeszköz volt abban az időben. Egy máriás egyenlő volt 17 krajcárral. A legolcsóbb recept ára 4 krajcár. Ez a lavandula spicából előállított 1 drachma súlyú Oleum Spicae ára. A szert „Napjában 2-szer kell kenni a szemérem test körül, akin lapostetű van", olvasható a vényen (5—96. számú rp.). A legdrágább orvosság 7 rhénes forintba ke­ rült. Ez a „Balsamum Vulnerarium in omnibus vulneribus paestantissimum", azaz a min­ denféle sebet csodálatosan gyógyító balzsamnak az ára volt, amelyet „Mikor Sopronban legénykedtem, 1770-ben, Chirurgus Goldner Uramnál láttam, hogy ezen Balzsammal igen szépen gyógyított..." A készítmény 15-féle szerből hosszadalmas és bonyolult eljárással készült (5—86. számú rp.). Sokszor igénybe vette Csokonai Kazai Sámuel patikárius országszerte híres és gazdag szakkönyvtárát, valamint a kitűnő debreceni orvosok által is elismert, nagy tekintélyű szak­ embernek a tanácsait, készített orvosságait, és ezeket bizalommal alkalmazta betegeinél. A könyvecske külön fejezetét képező Kazai-féle „Praescriptiók" között találjuk pl. azt a négyrendbeli orvosságot is, amelyekkel a közúti balesetet szenvedett Szappanos Kovács János páciensét kezelte, akit 1778. december 12-én szekerével elütött egy Csapó nevezetű cívis. A négy recepten szereplő gyógyszer hatásáról Csokonai ezeket írja: „ . . .Hét hetek múlva a casus után hozták hozzám.. .a Patienst, á ki is oly kínokban volt már akkor, sem nem állhatott, se nem ülhetett; se nem fekhetett a szörnyű köhögés és nyilaiások miatt: mert a szekér keresztül ment á melyén. És én hozzá fogván ezen orvosságokkal szépen meg­ gyógyítottam 3. hetekre egészen. Fizetett Csapó mindösszve Barbélynak, Patikáriusnak: 21 Rhf. 11 xr-t. A Patiensnek pedig fizetett Csapó 30 Mf-kat (magyar forintot) (5—66., 67., 68., 69. számú rp.). 503

Az első (66. számú) recepten szereplő „Pulvis contra (ad) Casum" 10 tulajdonképpen az egész alkalmazott terápia fő hatóanyagának fogható fel. Ez a szer igen kedvelt és kiterjed­ ten alkalmazott orvosság volt a régi borbély-sebészi mesterség gyakorlatában. Főleg belső és külső vérzések csillapítására adták. Előirata mind a bécsi (158. old.), mind a prágai Dispensatoriumokban megtalálható. A készítményben lévő és alakos elemeket tartalmazó, szárított kecskebakvérnek, a nedvszívó növényi gyanta és a vasoxidot tartalmazó vörös agyag porának, valamint a sejtes elemekből álló múmiapornak állítólag szárító, felszívó és bevonó hatást tulajdonítottak. Régente a luesz (vérbaj) kezelése is a kirurgusok feladata volt (31). A „morbus gallicus", vagy korabeli magyarsággal a „franczus" betegség leghatásosabb gyógyszerének a higanyt tartották. A higanyt Memphis papjai már 1300 évvel időszámításunk előtt ismerték. Gyógyszerként először a hinduk alkalmazták különböző bőrbántalmak esetén (32). Későb­ ben a higany vegyületeit is kezdik alkalmazni. így pl. Paracelsus (1493—1541) rendkívül bonyolult és misztikus eljárással előállított, különböző higanyvegyületeket tartalmazó or­ vossággal kezelte II. Lajos magyar király özvegyének, Mária királynőnek lueszét (33). A fémhiganyt igen finom eloszlásban rendszeresen alkalmazták a szifilisz kezelésére. Belsőleg főleg 0,05 g-ot tartalmazó pirulák formájában (pl. Mercurius gummosus Plencki). Külsőleg pedig az egész testfelület bedörzsölésére ún. osztott kenőcs alakjában, naponta 1,00—3,00 g-ot, 10—12 napon keresztül (inunctio, Schmierkur) (34). A legdrasztikusabb kezelési mód a higanygőzökkel való füstölés volt (35), amit úgy haj­ tottak végre, hogy a meztelenre vetkőztetett beteget, az arcát szabadon hagyva, egy hordó­ ba vagy vastag posztóval nyakig letakarva egy lyukas székre ültették. Ez alatt egy edényben vizet melegítettek, amelyben egy kis tálkában fémhiganyt helyeztek el. A melegítés következ­ tében a higanyból gőzök fejlődtek, és azok bejárták az egész test felületét. Ezt a tortúrának is beillő füstölőkúrát annak rendkívüli veszélyessége miatt korán rendeletileg betiltották. Csokonai 3 fémhiganytartalmú pirula receptjét jegyezte be könyvecskéjébe — feltehe­ tően mesterének, a nagy tekintélyű Jakob Josef Pleck professzornak a tanítása nyomán, ame­ lyekkel lueszes betegeit kezelte (5—90., 93., 97. számú rp.). A fő hatóanyagú higanyt analepticus- (picrotoxin-) szerű hatással rendelkező Extractum Cicutae-val (36), illetve fájda­ lomcsillapító hatású Extractum Aconitivel kombinálta. A kor orvosi gyakorlatának megfelelően a higanykúrát ivókúrával kombinálták: „ . . .igyék Decoctum Lignorum teát. In morbo gallico valet...", vagy „ . . .Igyék Sarsaparilla gyökeret reá. Ezzel gyógyult meg Bíró T. Domokos Lajosné Asszonyom" (5—93. és 97. számú rp.). A Decoctum Lignorum fő hatóanyagának a Lignum Guajaci raspatumot (az orvosi guajakfa reszelékét) tartották. „Igen jó a fa gyalult forgácsának főzete a francusnak" (37). A guajakfát és gyantáját (resina guajaci) „ . . .régente a bujakór (luesz) ellen sa­ játszernek tekintették... ami tévedés volt, m e r t . . . csak annyiban lehet hasznos, amennyi­ ben a táplálkozás... javítása által az erélyesebb és megfelelő szerek hatását megkönnyít­ heti" (38). Hasonló hatással rendelkezett a Radix Sarsaparilla (a honduraszi szárcsagyökér) főzete is. Elsősorban „az étvágyat javítja... befolyása a bujakóros bántalmakra... megálla­ pítva nincs (39)". Az I., a II. és a III. kiadású Magyar Gyógyszerkönyvekben hivatalos 10 Pulvis contra (ad) Casum (DP. V. 158. old.). Az 5-féle összetevő közül legfontosabb a szárított kecskebakvér és a múmiapor. Az előbbi, a Sanguis Hirci (DP. V. 269. old.), úgy készül, hogy a kö­ zepes életkorú kecskebakot egy hónapig ánizzsal, zellerrel, petrezselyemmel, mályvával, lestyánnal és fűszeres barabollyal etetik. Kánikula idején levágják, és az ütőeréből kifolyó vérét felfogják. Ezt hagyni kell megalvadni, majd a folyékony részt leöntve róla, a vérlepényt kemencében ki kell szárítani és porítani. A Múmia Vera: a régmúlt századokban az ókori egyiptomiak által aromás gyantákkal, különböző balzsamokkal és a cédrusfa termékeivel impregnált és konzervált holttete­ mek porát kiváló vérzéscsillapítónak tartották. Az igazi múmiapor, rendkívüli drágasága miatt igen ritka volt. A kereskedelembe rendszerint hamisítások kerültek, csont- és vászoncafatokkal szennyezett barna por alakjában. 504

Decoctum Zittmannin fortius és mitius készítéséhez is használták, és a luesz kezelésére alkal­ mazták. A főzet higany vegyületeket: calomelt (hydrargyrum chloratum mite) és cinóbert (hydrargyrum sulfuratum rubrum) is tartalmazott. Csokonai füzetecskéjében két olyan recept található, mely nemcsak szakmai, hanem nemzeti szempontból is érdeklődésre tarthat számot. Talán nem is annyira az összetételüket alkotó egyes szerek — mai felfogásunk szerinti — rendkívülisége és a nekik tulajdonított „csodás" hatásuk miatt, hanem inkább azért, mert köztudottan mint magyar eredetű or­ vosságok kerültek felhasználásra Európa-szerte a korabeli orvosi gyakorlatban. Ezek közül az egyik Kazai Sámuel patikárius előiratai között található, és amelyről Csokonai azt írja, hogy „közönségesen Mixtúra Pannonica, híjják", és melyből ha 3 órán­ ként vesznek be „Mindenféle veszedelmes forró betegségben lévő embernek használ, á hol izzadság által kell ki hajtani, mint Nátha-Szeplő, Petécs és más efféle" (5—74. számú rp.). A kanalas orvosságban a fő hatóanyagnak a vörös pannóniai pornak nevezett készít­ ményt tartották. A „Pulvis Pannonicus Ruber" a Torkos-féle Pozsonyi taksa szerint: „Ma­ gyar Országi Veres Por" (40), melynek összetétele és előállítási módja a korabeli Dispensatoriumokban megtalálható (41, 42). A port 20-féle komponensből készítették. A Dispensatoriumok szerint a készítmény: „Pestisben, rosszindulatú, fertőző és mindenféle járványos betegségben, himlőben és kanyaróban stb. kitűnő hatású." Már Paracelsus is küzdött a korában dívó, hosszú, öles, sokszor 30-40-féle szerből öszszehordott receptek ellen, és azokat tanításai során módfelett el is ítélte. Állítólag tőle szár­ mazik az a mondás is, hogy: „Recepta longa — sapientia parva" (hosszú vény — rövid ész) (43). Ennek dacára még a XVIII. században is szokássá vált, hogy egyes orvosok azért, hogy anyagi helyzetükön javítsanak — rendszerint igen sok szerből álló —, újabb és újabb gyógyszereket kreáltak. Külön nevet is adtak nekik, és összetételüket titokban tartották. Ezek voltak a ún. „secretum"-ok (titkos szerek), amelyekkel csak akkor voltak hajlandók a betegeket kezelni, ha ezért külön anyagi juttatásban részesültek. „Majdnem minden híres orvosnak megvolt a maga jól fizető titkos gyógyszere... Ilyen volt pl. az állítólag Spindler Pál pozsonyi orvostól származó, messze földön ismert Pulvis Pannonicus Ruber is, egy iga­ zán fejedelmi orvosság" (44). A prágai Dispensatorium a készítményt „Fucker Pulver" né­ ven is említi, nyilván a gyógyszer összeállítójára való utalás céljából (42). A „fejedelmi" orvosság megjegyzés feltehetően nem annyira a készítmény hatására vo­ natkoztatható, mint inkább arra, hogy a pannóniai vörös por ötféle drágakő (smaragd, ru­ bin, zafír, jácint és igazgyöngy) porát tartalmazta, melyhez legvégül még 50 db színarany fólia porát is hozzákeverték (6. ábra). A korabeli Dispensatoriumokban és egyéb orvosi könyvekben a drágakövek „Lapides pretiosi vagy Medicamenta gemmata" címszó alatt szerepeltek. Az említetteken kívül ebbe a csoportba tartozott még a gránát, a lazúrkő és a sárda is. A drágaköveket ősidőktől fogva belsőleg, por alakban alkalmazták szívbajok, pestis, vérhas és egyéb fertőző betegségekben, epilepsziában és különböző idegrendszeri megbetegedésekben. Beszerzésük nem volt könnyű feladat. Sokszor maga az orvos vagy a beteg hozzátartozója vitte be a patikába az ékszerek­ ből kivett drágakövet. Az igazgyöngyöt csak akkor tartották hatásosnak, ha nem volt át­ fúrva. A drágaköveket porrá törték, különböző aromás vizekkel kezelgették, majd kiszá­ rítva készítették belőlük az orvosságokat. Kész drágakőport a hamisítások elkerülése végett nem volt szabad a gyógyszerésznek beszerezni vagy készletben tartani (26). A másik ugyancsak Európa-szerte ismert és kiterjedten alkalmazott magyar orvosság az „Aqua Regináé Hungáriáé" (a Magyar királyné vize) volt. Ez az aromás gyógyszer egy boro­ gatásra való orvosság egyik alkatrészeként található Csokonai feljegyzései között (5—125. számú rp.) (7. ábra). 11 Zittmann a németországi szász fejedelemségben, mint testőr főtörzsorvos, az 1700-as évek végén „.. .még csodákat művelt 2 féle decoctumával a vérbaj (luesz) kezelésében". 505

6. ábra. A „Mixtúra Pannonica" receptje. A második alkatrész a „Pulvis Pannonicus Ruber" (Ma­ gyar Országi Veres Por)

7. ábra. Az első alkatrész az „Aqua Regináé Hungáriáé" (Magyar Királyné Vize). Emellett rózsa­ szirom szeszt és ecetet, ruta ecetet, tisztított salétromot és tojássárgában oldott kámfort tartalmazott. 506

A XVIII. században alkalmazott gyógyszerkincsnek igen jelentős részét képezték a gyógyszeres vagy aromás vizek. A korabeli gyógyszerkönyvekben két nagy csoportra osztva találhatók. „Aquae Compositae" néven az összetett — gyakran igen sokféle szerből készí­ tett —- vizek és az „Aquae Simplices", az egyszerű vizek. Az 1729-es kiadású bécsi Dispensatoriumban 76-féle összetett víz, azok alkatrészei és készítési módja van felsorolva, és 151féle egyszerű víz neve található. Az 1745-ben megjelent Pozsonyi taksában 70 összetett és 101 egyszerű víz szerepel. Csokonai 7 összetett és 17 egyszerű aromás vizet jegyzett be köny­ vecskéjébe. Az aromás vizeket általában lepárlással készítették, amit abban az időben „vízégetés­ nek" is neveztek (45). A lepárlást még abban az esetben is előszeretettel alkalmazták, amikor annak — mai ismereteink szerint — nem sok értelme lehetett. így pl. desztillálással készült az „Aqua Bufonum" (varangyosbéka-víz); az „Aqua de Corda Cervi" (szarvasszív-víz) vagy az „Aqua Lumbricorum Terrestrim" (földigiliszta-víz) stb. Az „Aqua Regina Hungáriáé" nevű aromás víz Weszprémi Istvánnak, Debrecen város nagy tudású orvosának, a természettudományos és nemzeti felvilágosodás egyik vezéralak­ jának, a lipcsei és göttingai tudóstársaságok tagjának az érdeklődését is felkeltette. „Minthogy ez a magyar királyné vize minden nemzetek között elannyira nevezetessé lett, hogy ritka az a patika egész Európában, amelyben az ne találtatnék; Franciaországban kivált Lyon és Montpellier nevű fővárosaiban oly bőven szokott készíttetni, hogy azzal még a hátas kalmárok is széllyel országszerte közönségesen kereskedést indítottanak; azért nagy kívánság származott régtől fogva bennem annak megtudása iránt, melyik magyarországi királyné lett légyen az, akiről akképpen kezdett az neveztetni és minemű különös dolog szol­ gáltatott erre alkalmatosságot, hogy oly becses magyar nevét mind a mai napiglan a világon fenttarthatta?", írja a Pozsonyban, 1795-ben megjelent Magyarországi Öt Különös Elmél­ kedések című munkájában a magyar királyné vizéről. Aqua Regináé Hungáriáé. L'eau de la reine d'Hongrie címmel kezdődő II. fejezetben (46). Szorgos kutatásai során Weszprémi a következő adatok birtokába jut. Feburé Miklós, a XVIII. század közepe táján élő, francia királyi főpatikárius Traite de la chymie című mun­ kájában a patikaszerek között leírja a magyar királyné vizének készítési módját, és meg­ jegyzi, hogy „annak feltalálója Szent Erzsébet magyar királyné asszony volna". Blumentrost nevű híres orvosnak Lipcsében 1716-ban kiadott Haus und Reise Apotheke című munkájá­ ban pedig arról olvas, hogy „Erzsébet királyné mi módon készítette volt légyen azt a becses vizet, maga tulajdon kezével, aranybetűkkel leírta és azon írás a recipével együtt Bécsben, a császári főbibliothecaban megtalálható". Weszprémi érdeklődő levelére azonban Bécs­ ből nemleges válasz érkezik: nincs ilyen adat a császári főkönyvtárban. Ezután a vele leve­ lezésben álló, Pozsonyban élő Pray György főhisztorikushoz mint a kor legautentikusabb fó­ rumához fordul. Nemsokára meg is jön a válasz, mely szerint eme gyógyszer elkészítésének módja Praevotius János páduai orvosprofesszor 1666-ban megjelent művében található meg. „ . . .ezen régi orvosikönyvnek közöttünk lévő ritkasága miatt" annak megszerzése igen nehéz, szinte kilátástalannak látszó feladatnak tűnt. Weszprémi azonban nem adta fel a harcot, és kitartó kutatását végül is siker koronázta. A szakmai kapcsolatokon túl, jó barát­ ságban volt Kazai Sámuel patikáriussal (10), és gyakran bejárogatott hozzá. A rendkívül művelt, a latinon kívül több nyugat-európai nyelvet is értő orvostörténészt ugyanis nemcsak az orvosságok érdekelték, hanem az az országszerte közismert igen gazdag könyv-, régiség-, érem- és egyéb gyűjtemény is, amivel Kazai patikárius rendelkezett (47, 48). Egy ilyen bön­ gészgetés alkalmával talált rá „az idevaló patikárius Kazzay Sámuelnek sok szép drága köny­ vekkel, római, görög és magyarországi régi pénzekkel és egyéb ritkaságú gyűjteményekkel megrakodott bibliothékájában" a keresett könyvre, számol be erről Weszprémi. A megtalált könyvben Praevotius János „Ad podagram et chirargam" (A köszvényről és a kézfájdalmakról) című fejezetben leírja, hogy 1606-ban egy Podacathar Ferenc nevű 507

ciprusi főnemes barátjának könyvtárában látott egy igen régi és nagy becsben tartott bre­ viáriumot, mely a családi hagyomány szerint Szent Erzsébet magyar királynétól származott. Ebbe a imádságoskönyvbe a királyné saját keze írásával az alábbiakat írta be: „Én Erzsébet, a Magyarok királynéja, midőn 72 esztendős koromban a kínos köszvényben fetrengenék és ezzel az alább megírt orvossággal esztendeig éldegélnék, a melyre engemet egy remete barát tanított volt, akit sem azelőtt, sem annak utánna soha többé nem láttam; csakhamarjában jobbulásomat érzettem, úgy hogy minden tetemeimben megvidultam és mintegy egészen megifjadtam, ábrázatomban megszépültem elannyira, hogy még a lengyel király is megkéretett engemet feleségének, midőn mindketten özvegységben élnénk; de azt cselekednem az én Uram Jézus Krisztushoz való buzgó szeretetem nem engedte, a kinek an­ gyalától, úgy hiszem vettem én ezt az orvosságot: Rp. Végy lombikon négyszer leeresztett és megtisztított égett bort (aqua vitae-t) háromannyit Rozmarint levelestől és virágostól együtt kétannyit tedd valamely edénybe, felül zárd be jól és tartsd meleg helyen 50 órákig, azután lombikon által bocsásd le; ebből minden héten egyszer reggelenként ételben vagy italban végy bé egy drachmányit avagy köntinget, reggel pedig orczádat és sérelmes tetemeidet mosd meg jól minden napon. Ez testednek ellankadt erejét visszaadja, elmédet megélesíti, gondolkodásidat és érzékenységeidet megeleveníti, szemed világát megtisztítja és megtartja, életedet hosszabbítja." — Eddig a királyné írása, latinból Weszprémi fordítása szerint. Most már csak a z a kérdés adja itt elő magát", írja Weszprémi, hogy „ . . .a sok Erzsébet nevű magyar királynéink k ö z ü l . . . melyik volt ennek az orvosi víznek az eszköz­ lője ? . . . Az említett orvosdoktorok... ugyan azt szentnek írják lenni; d e . . . nagyon eltévelyedtenek, mert Erzsébet királynéink közül egy sem volt soha is, aki szentnek hívatott volna". Végül is arra a következtetésre jut, hogy a számos Erzsébet nevű magyar királynék közül egyik sem érte meg életének 60. esztendejét az egy Róbert Károly (1288—1342) király hitvesén kívül, aki Wladislaus Loeticus lengyel királynak volt a lánya és egyszersmind Nagy Lajos (1326—1382) királyunknak az édesanyja, tehát minden valószínűség szerint ez az Er­ zsébet királyné az, aki a híres magyar aromás vizet megálmodta. Életrajzírói szerint még 80 éves korában is olyan friss egészségnek örvendett, hogy „ . . .a nyájas mulatságokban muzsika szó alatt szapora ugrós lengyel tánczot vígan járt". Ennek a feltevésnek a valószínűségét támasztja alá — Weszprémi szerint — Pray Györgynek a magyar királyok viselt dolgairól (História Regum Hungáriáé) szóló króniká­ jából való az az adat is, mely szerint Erzsébet királyné 1380-ban Budán tett testamentumá­ ban két breviáriumról tesz említést. Ezeknek egyikét a menyének, Nagy Lajos király felesé­ gének, a másikat egy udvari dámának, név szerint Pukuz Klárának hagyta azzal, hogy amíg él, imádkozzék érte Klára asszony ebből; halála után pedig adassa át az Óbudán lévő Bol­ dogságos Szűz tiszteletére szentelt klastromnak. „Nyilván azok közül való volt az az egyik breviárium, amelybe tulajdon kezével az öreg Erzsébet királyné a maga angyali orvossá­ gát . . . belé írta. Ez akadhatott valamely úton-módon Podacathar Ferenc eleinek kezökbe; ezt láthatta Praevotius János orvosdoktor is, amelyből . . . kiírván a magyar királyné vize készítésének módját és recipéjét, közönségessé tette azt", írja Weszprémi. „A mi vizünknek csodálatos nagy orvosló erőt tulajdonítottanak sok doktoraink", mondja a szer hatásáról Weszprémi, majd többek között Zapata híres római orvosdoktor Secreta Medico-Chirurgica című munkájából idéz, miszerint a tudós orvos „ . . .azt állítja a maga önön tapasztalásából, hogy azzal csaknem mindenféle nyavalyákat meggyógyított és ezért mintegy panacea, ezerjó orvosság gyanánt tartathatik". 508

A készítmény előirata az 1729-es bécsi Dispensatoriumban nem található meg. Ezzel szemben az 1739-ben kiadott Dispensatorium Medico-Pharmaceuticum Pragense az 56. és 57. oldalán, nagy részletességgel, négy fejezetben tárgyalja „Aqua Regináé Hungáriáé" cím­ szó alatt ennek az aromás víznek a készítési módját, a történeti és hatástani vonatkozásokkal együtt. A szert a teljes virágzásban lévő rozmaringból, szeszben való 3 napos áztatás után, „cucurbitából" (tök-iveg) történő lepárlással készítteti. Nagyon a lelkére köti a patikárius­ nak, hogy a lepárlókészülék összeköttetéseit sáros agyaggal nagyon gondosan vegye körül, nehogy az értékes illóanyagok és velük együtt a szer ereje veszendőbe menjen. Utasítást ad továbbá a melegítés és hűtés módjára, a lepárlás időtartamára és a felfogandó párlat menynyiségére vonatkozóan is. A készítmény elnevezését illetően a következőket írja: „ . . .nomen adapta est haec aqua a Regina quandam Hungáriáé, nomine Isabella...", azaz ez a víz a nevét Izabella hajdani magyar királynétői kapta. Nos, a két magyar királyné, Erzsébet és Izabella —ez utóbbi Szapolyai János felesége —, mindkettő lengyel királylány volt, akik között azonban időben a távolság kb. 200 esztendő ugyan, de a prágai Dispensatoriumban a legenda leírása ugyanaz, mint amit Weszprémi révén ismerünk. A 72 éves életkorra való utalással, a remetével, a megifjodással, szépülés­ sel és a lengyel király házassági ajánlatával együtt. | A z Izabella királynéra való hivatkozást a prágaiak valószínűleg onnan vehették, hogy annak a bizonyos Nicolas Fevré (Weszprémi szerint Feburé Miklós) francia udvari pati­ káriusnak kémiai könyvében az Erzsébet mellett állítólag az Izabella név is szerepel (49), va­ lamint Madame Fouquet munkájából (50), melyben a szer készítési módjának leírásában meg­ említi, hogy a recept Izabella magyar királynétői származik, aki azt egy remetétől kapta. A prágai Dispensatorium a szer hatására vonatkozóan Moses Charas-пак, a XVII. század vége felé élő, angol királyi főpatikáriusnak az ajánlásait is közli: „Aqua haec spirituosa praestantissima e s t . . . " , vagyis ez a szeszes víz rendkívül jó h a t á s ú . . . , többek között az agyi és idegrendszeri affectusok, arthritisek, reumatizmus, főfájások, szédülés, ájulás, sü­ ketség, fülzúgás, gyomor- és bélpanaszok esetében, ezért mind belsőleg, mind külsőleg ki­ terjedten alkalmazandó. A magyar királyné vize az 1774-es kiadású, Magyarországon is érvényben volt Pharmacopoea Austriaco-Provincialisban „Spiritus Rosmarini sive Aqua Regináé Hungáriáé" néven hivatalos volt. Előirata és a készítés módja benne le van írva (51). Behatóan foglalkozik a témával dr. Magyary-Kossa Gyula, a Budapesti Állatorvosi Főiskola és a Pázmány Péter Tudományegyetem professzora négykötetes orvostörténeti munkájában és a gyógynövények orvosi hatásáról szóló könyvében, ahol a szerről többek között ez áll: „ . . .Hajdanában (a XVII. és XVIII. században) a rozmaringból előállított . . . magyar királyné vize (aqua regináé Hungáriáé, ungarisches Wasser) annak idején valóság­ gal univerzális gyógyszer volt, minden földi baj ellen. Madame de Sevigné azt írja egyik le­ velében (1675), hogy egész bolondja lett a magyar királyné vizének, mindenkor a zsebében hordja, mert kedélye lehangoltságában is igen jó hatását észlelte . . . XIV. Lajos francia ki­ rály is gyakran használta, mikor vállában és karjában a köszvény bántotta... Lille városá­ nak már az 1694. évi gyógyszerkönyvében ott találjuk a szert az »Aquák« között" (49, 50, 59). Nyomát találjuk Nicolas Lemér у (1645—1715) francia orvos-gyógyszerésznek, a párizsi akadémia tagjának Cours de Chymie című könyvében is, bizonyára azért, mert abban az idő­ ben igen gyakran használt gógyszer lehetett (52). Megtalálható a készítmény az 1722-es kiadású brit gyógyszerkönyv mellékletében, az 1717-ben Amsterdamban nyomtatott, Tho­ mas Fuller doktornak vénygyűjteményében mint a Tinctura Odontalgica (fogcsepp) alkat­ része (53). —• A Pharmacopoea Austriaco-Provincialisok 1744-től 1780-ig terjedő időben megjelent öt egymást követő kiadásai Ernyey József kutatásai szerint szinte teljesen válto­ zatlan lenyomatoknak tekinthetők, így azok mindegyikében hivatalos volt a szer (54). — 509

Az „Aqua Regináé Hungáriáé nevű gyógyszert már Erzsébet (f 1380) magyar királyné ide­ jében készítették a Lesina nevű Dalmát szigeten és onnan is hozták forgalomba", írja a köz­ kedvelt Hager-féle gyógyszerészeti manuális (55). — A hivatalos szerek között van felvéve az Aqua Regináé Hungáriáé az 1915-ben kiadott VII. spanyol gyógyszerkönyvben (Pharmacopoea Hispanica VII.) és Spiritus Rosmarini néven a brit, német japán, portugál és orosz gyógyszer­ könyvekben is (56). A magyar gyógyszerkönyvek előfutárjának tekinthető, 1745-ös Taxa Pharnaceutica Posoniensis 44. oldalán „Spiritus Anthos" (Rosmarin Spiritus) néven található. Az 1871-től a mai napig hat kiadást megért Magyar Gyógyszerkönyvek (Pharmacopoea Hungarica) egyi­ kébe sincs azonban felvéve a „magyar királyné vize" (57). Magyary-Kossa Gyula orvostörténész a magyar királyné vizére vonatkozó kutatásaiból az alábbi következtetéseket vonta le: 1. „A Podacatharo-kodexnek ezt a minden történeti alap nélküli falsumát... anachronisztikus botlásaival együtt híven lemásolták a Praevotius munkájának egykorú és későbbi compilátorai" (49). 2. „Az amit Praevotius, páduai tanár a magyar királyné vizéről, illetve annak magyaror­ szági Szent Erzsébet által való felfedezéséről mond: tisztára a mesék országába tartozik... a magyar királyné vize nem magyar találmány. A magyar királyné neve csak azért jött kap­ csolatba a rozmaring szesszel, mert a népies h i t . . . mindig azt tartotta, hogy a királyok rejtel­ mes erővel bírnak bizonyos betegségek gyógyulásában... és a melki krónika а magyar ki­ rályok gyógyító erejéről is megemlékezik"... (58). 3. „ . . .Erzsébet királyné gyógyító vizéről mélységesen hallgat a magyar néphit és a ma­ gyar hagyomány ( 4 9 ) . . . népünk és a régi orvosaink nem ismerték és nem rendelték s Weszprémi is csak a XVIII. század vége felé fedezte f e l . . . " (58). Az első két pontban foglaltak történeti hitelességét ma már eldönteni nem lehet. Nincs kizárva, hogy mindez valóban csak egy szép „legenda". Egy a sok közül, olyan, amely minden nemzet történelmében bőven akad. Úgy látszik azonban, hogy Magyary-Kossa sem volt tel­ jesen biztos a dolgában. Ez kitűnik abból, amit könyvében az „Aqua Regináé Hungáriáé" című fejezetéhez fűzött lábjegyzetben így fogalmazott meg: „Podacathar Ferenc kétségtelenül annak a Podacatharo Fülöp görög írónak a leszármazottja, ki Nagyváradon Vitéz János (kb. 1408—1472) püspök (a Hunyadi fiúk nevelője, későbben esztergomi érsek) udvarában élt egy darabig s ki talán azt a bizonyos breviáriumot is ott szerezte. A család egyik Olaszországi tagja Ludovico Podacatharo (páduai tanár), Vitéz János öccsével, Janus Pannonius-szed állott összeköttetésben (59)". A Weszprémi tanulmányán és a Magyary-Kossa közleményein kívül a magyar királyné vizével még az alábbi magyar irodalmi adatok is foglalkoznak: A Szabó Attila szerkesztésében (Kriterion kiadó, Bukarest, 1979) megjelent Melius Péter: Herbarium című munkában a rozmaringra vonatkozó magyarázó jegyzetekben ez áll: „A rozmaringból készült alkoholos kivonat (Aqua Regináé Hungaricae) volt az első európai desztillált párfőm, erről éppen Melius Juhász Péter (1515?—1572) korából származnak az első írásos adatok" (60). Erzsébet magyar királyné címszó alatt hosszasan és részletesen tárgyalja a magyar királyné vizének történetét, az előállítás és használat módját Budai Ferentz, a Szováti Refor­ mátus Ekklésia prédikátora a „Magyarország Polgári Históriájára Való Lexicon" című, Budai Ézsaiás által kiadott és Nagyváradon 1805-ben nyomtatott háromkötetes munkájában is (I. Darab. 617. old.). Itt többek között ez áll: „ . . .Úgy tartják, hogy Ő róla nevezik azt a híres PANACEÁT, azaz tsak nem minden nyavalyák ellen való orvosságot »Magyar Király­ né Vizének« (L'Eau de la Reine d'Hongrie), mely Európának talán minden patikáiban tartatik" (61). 510

„Erzsébet magyar királyné vize egészen a XVIII. század végéig divatozott a patikákban", írta Walter Mátyás Történeti adatok a magyar nép életéből című munkájában (62). A „Magyar királyné vize" előállítási módját és használatát leírja Fáy András, a nagy mesemondó és prózaíró, a magyar népi hagyományokból merített, népszerű háztartási ta­ nácsokat tartalmazó füzetecskéjében (63). Szerepel a szer ismertetése dr. Gombos Dániel „Polgári Élethez Való Lexicon" című, 1837-ben nyomtatott munka 113. oldalán (64). Terjedelmes közlemények jelentek meg — többnyire Weszprémi adataira támaszkodva— a „Magyar királyné vizéről" a XIX. századvégi gyógyszerészeti szaksajtóban (65). „ . . . a középkorban Európa összes államaiban nagy hírnévnek örvendő készítmény", írja róla Spiritus rosmarini, spir. anthos, aqua regináé Hungáriáé... címszó alatt Kazay Endre Gyógyszerészeti Lexiconjaban, és részletesen közli az előállításának módját és az ismert történeti vonatkozásokat is (66). „A királyné vize" címszó alatt külön fejezet foglalkozik a szerrel Baradlay—Bársony A Magyar gyógyszerészet története című munkában. Ebben többek között ez olvasható: „ . . . meg kell emlékeznünk egy igen régi, évszázadokon át divatos, eredeti magyar származású gyógyszerről, amelynek ma hírét sem halljuk..." A szerzők az ismert történeti adatok fel­ sorolása után vitába szállnak Magyary-Kossa kétkedő megállapításaival, és remélik, hogy az általuk felsorolt érvek „ . . .elegendőek lesznek arra, hogy a »Magyar királyné vizének« régi celebritását igazolják..." (67). Dr. Elekes György, a debreceni klinika volt docense, orvostörténész, két közleményében is említést tesz a magyar királyné vizéről. Iskolaorvosi vonatkozású cikkében Hatvani István fennmaradt 198 db eredeti kézírásával írt receptjét tanulmányozva, amelyeket Hatvani a Re­ formátus Kollégium beteg togátus és famulus diákjai részére írt, a különleges gyógyszerek között ott találta az „Aqua Regináé Hungáriáé" nevű szert is (68). A kollégium egészségügyi viszonyaival foglalkozó közleményében pedig Hatvani István orvosi felfogásával kapcsolat­ ban utal arra, hogy az az európai hírű, holland Boerhaave12 professzor koncepcióin alapul és a betegségek gyógyítására alkalmazott és felsorolt gyógyszerek között ismét ott található a „Magyar Királyné Vize" is (69). (8. ábra) A gyógyszerészhallgatók számára Verzárné Petri Gizella, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógynövény- és drogismereti tanszékének professzora által 1982-ben írt, Farmakognozia című egyetemi tankönyvben a Rozmarini Folium címszó alatt, többek között a következő olvasható: „ . . .A gyógyászatban felhasználják fájdalom­ csillapító, reuma elleni bedörzsölőszer alkotórészeként és gyógyfürdőkbe. Sebgyógyító, fer­ tőtlenítő hatását a középkorban is ismerték. Története Árpád-házi Erzsébetig nyúlik vissza: AQUA REGINÁÉ HUNGÁRIÁÉ" (70). Csokonai József receptgyűjteményében az egyik borogatásra való orvosság alkatrésze­ ként szerepel az „Aqua Regináé Hungáriáé" nevű gyógyszer (5—113. számú rp.). Ez arról tanúskodik, hogy Debrecenben ismerték, az orvosok rendszeresen rendelték a szert, és a gyógyszertárak készítették, és állandóan készletben tartották azt. Bizonyíték erre az is, hogy a régi debreceni gyógyszertárak officinái edényzete közül fennmaradt egy csiszolt üvegdugós, szép, aranyozott szegélyű pajzson „SPIR. ROSMARIN." feliratú patikai, ún. „stand­ edény". Az edény felirata az osztrák tartományi gyógyszerkönyvek nómenklatúrája szerint 12 Boerhaave Herman (1668—1738) világhírű holland tudós orvosprofesszor. A kémia, a botanika és a gyógyszertan előadója a leydeni egyetemen. Tudományos munkásságát és számos szakkönyvét az egész világon ismerték, és gyógyítási módszereit alkalmazták. Tanainak számos követője volt hazánkban is (Hatvani, Weszprémi, Buzinkai stb.). Ő hozta létre az első klinikát. Ettől kezdve az orvosi oktatásban mind nagyobb jelentőségre tesz szert a betegágy melletti tanítás. Egyik legtehet­ ségesebb tanítványa Gerhard van Swieten (1700—1772) volt. Mint Mária Terézia orvosa és egész­ ségügyi tanácsadója részes volt a Generale Normativum in Re Sanitatis törvény megalkotásában és a nagyszombati egyetemen az orvosi és gyógyszerészeti fakultások megteremtésében. 511

8. ábra. Hatvani saját kezűleg írt receptje. Vényeit az alfa és ómega szimbólumával jelölte. A szem gyógyítására rendelt keverék 3. alkatrésze az „Aqua Regináé Hungáriáé". Szabó József famulusa Németh Jonatán részére rendelte 1780. július 17-én. Utasította a kollégiumi kurátort, hogy a tanulók­ nak felírt gyógyszerek árát fizesse ki a patikának.

512

íródott. A „Spiritus Rosmarini" elnevezés mint az „Aqua Regináé Hungáriáé" hivatalos szino­ nimája volt használatos a gyógyszerkönyvekben (51, 54). Mindezek után szükségszerűen merül fel a kérdés, hogy ha valóban évszázadokon át Európa-szerte ismert és használt, sőt több külországbeli gyógyszerkönyvben hivatalos szer volt a magyar királyné vize, miért nem vették azt fel egyetlen magyar gyógyszerkönyvünkbe sem? A z I . Magyar Gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica, Editio Prima), nem sokkal a kiegyezés után, 1871-ben készült. Hivatalos bevezetése a magyar szentkorona országainak területén — az eddigi osztrák gyógyszerkönyvek helyébe — nemcsak szakmai szempontból volt döntő előrelépés, hanem nemzeti és politikai szempontból is demonstratív jelleggel bírt. Vajon elképzelhető-e, hogy a gyógyszerkönyv akkori, tudós orvos és gyógyszerész szerkesztői nem ismerték volna a szert és a róla szóló legendát? Vagy jól meggondoltan tudománytalan­ nak és megalapozatlannak tartván a szernek tulajdonított gyógyhatást, szándékosan mellőz­ ték és hagyták feledésbe menni ezt a szép, díszes nevű, magyar történeti vonatkozású gyógy­ szert? Erre ma már magyarázatot adni vajon ki tudna? Mindenesetre Debrecen XVIII. szá­ zadi élenjáró szellemiségére jellemző, hogy a — Magyary-Kossa szerint Magyarországon sehol — csak a külországokban ismert és használt „Aqua Regináé Hungáriáé" nevű gyógyszer sem hiányzott abból a rendkívül gazdag gyógyszerkincsből, amellyel a város nagy műveltségű és felvilágosult szellemű orvosai és gyógyszerészei rendelkeztek. Végül Csokonai József receptkönyvének utolsó lapjain dr. Gombos aláírással és Székely­ híd, 1821 keltezéssel néhány vény van bejegyezve. Azt, hogy azokat ki írta be a füzetbe, meg­ állapítani nem lehet. Dr. Bényei Miklósnak a Hajdú-bihari Naplóban megjelent ide vonatko­ zó közleménye szerint: „Dr. Gombos Dániel, Bihar vármegye második rendes fizikusa, a magyar lexikonirodalom egyik érdekes, méltánytalanul elfelejtett alakja." Megtudjuk továb­ bá a cikkből, hogy Gombos Dániel 1774-ben a Bihar megyei Artándon született, a debreceni Református Kollégiumban tanult, majd orvosi diplomát szerzett, Bihar vármegye tisztiorvo­ sa volt, és Székelyhídon (ma Sacueni, Románia), az Érmellék központjában lakott. Orvosi ténykedése mellett több mint 30 éven át gyűjtötte az anyagot lexikonához. A munkája nyolc kéziratos kötetre terjedt, de nyomtatásban csak egy kötet jelent meg. A „Polgári Élethez Való Lexicon" című munka egyetlen kötetét 1837-ben, Debrecenben nyomták. Ismeretterjesztő szándékkal elsősorban a korabeli nemesi és városi olvasóközönséghez szólt. Ilyen szempont­ ból „ez az első magyar nyelven, magyar szerzőtől megjelent lexikon", állapítja meg Bényei Miklós, majd így folytatja: „Dr. Gombos Dániel és lexikona teljes feledésbe merült, még a korszakkal foglalkozó szakemberek sem ismerik a művet. A lexikon egyetlen kötete ma már könyvészeti ritkaság. Debrecenben is csak két példány található belőle: egy a református kollégiumi és egy a Megyei Könyvtárban" (15). Dr. Elekes Györgynek a magyarországi paracelsismusról szóló munkájában ez a két mondat található róla: „ . . . A XVIII. század végén élt Gombos Dániel (1774—1836) szintén paracelsista. A debreceni kollégiumban ta­ nult, és kapcsolatait Debrecennel megtartotta" (71). Csokonai József kirurgus kéziratos receptkönyve igen értékes —elsősorban egészségügyi vonatkozású —• kor- és helytörténeti dokumentum. Újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a XVIII. századvégi Debrecenben az orvosi és gyógyszerészeti tudományok művelése és fej­ lesztése —• Hatvani, Weszprémi, Csapó és Buzinkay orvosok és Kazai Sámuel patikárius révén — milyen magas szintű és országos viszonylatban élenjáró volt, és nem maradt el a korabeli európai színvonaltól. Ugyanakkor az is kitűnik belőle, hogy ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat az idő tájt — legalábbis a vények mellett található nevekből ítélve — főleg a jó anyagi körülmények között élő debreceni cívisek, kézművesek, kalmárok és a város vezető hivatalbéli és egyházi emberei és családtagjai vehették igénybe, valamint Hatvani István jó­ voltából a Református Kollégium diákjai. — „A parasztság gyakorlatilag orvos nélkül v o l t . . . " (72). A receptkönyv továbbá a benne lévő vényanyagon található több mint 1000-féle gyógy513

szerből álló „materia medica" alapján arról is számot ad, hogy a kb. 25—30 ezer lakosú Deb­ recenben már 200 évvel ezelőtt is — amikor az egész Magyarországon összesen kb. 50 gyógy­ szertár volt —- két jól vezetett és felszerelt, igen tekintélyes készlettel rendelkező patika mű­ ködött. E vonatkozásban különösen a Kazai Sámuel tulajdonában lévő gyógyszertár járt az élen. Ennek leltárértéke — Benkő Ferenc vizsgálatai szerint — több mint 12 000 rénes forin­ tot tett ki, és csak az officinái edényzet száma meghaladta az 1200 darabot (73). Jellemző volt a patikárius tudományos és irodalmi érdeklődésére az is, hogy Debrecenben „ . . .A legna­ gyobb magánkönyvtár, amelynek 1386 tételéről tudunk, de ennél nagyobb lehetett, Kazai Sámuel patikusé volt... főleg kódexekből, könyvritkaságokból és bibliofil kiadványokból á l l t . . . " (74). A receptgyűjteménynek a szakmai vonatkozásokon kívül irodalomtörténeti érdekessége is van. A receptek között ugyanis több olyan van, amit a debreceni kirurgus fiának — a fel­ világosodás legnagyobb magyar költőjének —, Csokonai Vitéz Mihálynak rendeltek, pici korában, amikor hányt, a szeme fájt, vagy nem tudott szopni (4.5.6.54. és 57. számú rp.).

514

IRODALOM 1 Bertók László: így élt Csokonai Vitéz Mihály. (Budapest, 1973.) 2 Julow Viktor: Csokonai Vitéz Mihály. Nagy magyar írók sorozat. (Budapest, 1975.) 3 Vargha Balázs: Csokonai-emlékek. (Budapest, 1960.) 4 Kilián István: Egy 200 éves gyógyszerfüzet=Hajdú-bihari Napló, 1976. 15. sz. 5 Csokonai József: Kéziratos receptgyűjteménye. Déri Múzeum, Debrecen. I. 1941—397. Néprajzi adattár 337. 6 Verzár Frigyes: A természettudományok Debrecenben. Vármegyei Szociográfiák XII. kötet: Debrecen szabad királyi város és Hajdú vármegye. (Budapest, 1940.) 7 Szűcs István: Szabad Királyi Debrecen Város Története. I. (Debrecen, 1870.) 8 Gerencsér Miklós: Kucsmás vendég Debrecenből = Hajdú-bihari Napló, 1980. január 20. 9 Róthschnek V. Emil: A Debreczen-Bihar megyei Gyógyszerész-Testület és az Általános Magyar Országi Gyógyszerész Egylet III. kerület IV. járás gyógyszertárai, testülete, és egyletének története alapításuk óta. (Debreczen, 1882.) 10 Benkő Ferenc: Debrecen gyógyszertárai a XVIII. században. Különlenyomat a Déri Múzeum 1976. évi kötetéből. 11 Benkő Ferenc: A debreceni városi patika könyvtára Kazai Sámuel idejében=Acta Pharmaceutica Hungarica 1976. Aphago 46 (Supplementum). 12 Nékám Lajosné: Régi magyar patikák. (Budapest, 1971.) 32. o. 13 Orvosi Lexikon, 1972. 14 Cs. Nagy Ibolya: A múlt tanúi. Bemutatjuk a Debreceni Irodalmi Múzeumot = Hajdú-bihari Napló, 1981. november 7. 15 Bényei Miklós: Szülőföldünk. A „dr. Gombos nevezetű orvos". Gombos Dániel és lexikona = Hajdú-bihari Napló, 1976. február 29. 16 Testamentum Novum (Biblia) (Amsterdam, 1651.) 17 Biblia. Magyar Bibliatanács Újszövetség (Budapest, 1978.) 14. 18 Szathmáry László: Alkémiai jelképek megfejtéséről = Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, 1934. 4. sz. 323. 19 Ehrmann, Mart. S.: Lehrbuch der Pharmacie. (Wien, 1832.) III. 274. 20 Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja. (Budapest, 1879.) 1139. 21 Rádóczy Gyula: A XVIII. századi Bécsi Dispensatoriumok=Gyógyszerészet, 1981. 10. sz. 22 Torkos Justus, János: TAXA PHARMACEUTICA POSONIENSIS, Cum Instructionibus Pharmacopoerum, Chirurgorum & Obstetricum. (Posonii, 1745.) 23 DISPENSATORIUM PHARMACEUTICUM AUSTRIACO VIENNENSE, 1729. 63. 24 Baranyai Aurél: Az „univerzál" recept=Gyógyszerész-történeti Diárium, 1974. novemberi szám. 25 Realenziklopädie Der Gesamten Pharmazie (1905.) IV. 5930. 26 Baradlai János: A magyarországi gyógyszerészet története. (Budapest, 1930.) I. 191. (Theriaca); 106. (Medicamenta Gemmata) 27 Kazay Endre: Gyógyszerészi Lexicon (Nagybánya, 1900.) IV. 308. Theriaca; II. 298. Emplastrum. 28 Linzbauer Xaver, Ferenc: Codex Sanitario-Medicinalis Hungriae. (1852, Budae.) Tomus II. 55— 61. 29 Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek. (Budapest, 1929.) II. 49—51. Régi magyar se­ bészekről. 30 Rádóczy Gyula: Magyarország területén hivatalos régi gyógyszerészi taxák árai és pénzegységei = Gyógyszerész-történeti Diárium, 1974. áprilisi szám. 31 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. (Budapest, 1929.) Orvosi gyakorlat a régi Magyar­ országon. I. 82. 59. jegyzet. 32 Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja. VI. old.

515

33 Szathmúry László: Mária királyné és Paracelsus = Magyar Gyógyszertudományi Társaság Érte­ sítője, 1932, 274. 34 Bernatzik W.— Vogl A. E.: Lehrbuch der Arzneimittellehre. (Wien, 1886.) 375—377. 35 Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja. 640. 36 Issekutz Béla—Issekutz Lívia: Gyógyszerrendelés. (Budapest, 1979.) 240. 37 Melius Péter: Herbarium. (Bukarest, 1979.) 163. és 380. 38 Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja. 618. 39 Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja. 975. 40 Torkos Justus, János: Taxa Pharmaceutica Posoniensis. 1745. 40. 41 Dispensatorium Pharmaceuticum Austriaco Viennense. 1729. 116. 42 Dispensatorium Medico-Pharmaceuticum Pragense. 1739. 271—272. 43 Baradlai—Bársony: A magyarországi gyógyszerészet története. I. 76. 44. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek I. Orvosi gyakorlat a régi Magyarországon, 100. 45 Ádám Júlia: Aromás vizek a XVI—XVII. században = Gyógyszerészet, 1979. 144—149. 46 Weszprémi István: Magyar Országi Öt Különös Elmélkedések. (Pozsony, 1795.) II. fejezet, 67— 78. old. 47 Zoltai Lajos: Újabb adatok a könyv-, régiség- és éremgyűjtő debreceni patikárius, Nemes Kazai Sámuel élettörténetéhez=Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, 1931. 3. sz. 48 Takács Béla: Kazai Sámuel, egy debreceni műgyűjtő a XVIII. században = Műgyűjtő, 1975/1. sz. 49 Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek. (Budapest, 1929.) I. 290. 50 Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek. I. 290. 15. sz. lábjegyzet (Madame Fouquet: Recueil de remedes faciles et domestiques (1678). 51 PHARMACOPOEA AUSTRIACO-PRO VINCIALIS, Ml A. 250. 52 Baradlai—Bársony: A magyarországi gyógyszerészet története. I. 141. 53 PHARMACOPOEIA COLLEGII REGALIS MEDICORUM LONDINENSIS. 1722. II. Rész. (Pharmacopoeia Extemporanea Sive Praescriptorum Chilias In Qua Remediorum... Per T H O MAM FULLER M. D. Amsteldami, 1717.) 54 Ernyei József: A Magyar Szent Korona Országainak területén érvényben volt Gyógyszerkönyvek hivatalos jegyzéke. (1774—1904). Elenchus Medicaminum. (Budapest, 1905.) 45., 53., 118. 55 Hager, Herman: Handbuch der Pharmazeutischen Praxis, III. (Berlin, 1891.) 1048. (Zeitschrift der österreichischen Apotheker Verband, 1878. Seite: 530.) 56 Rosenberg, Hugo: Pharmakompendium (Ein Führer durch die offiziellen Arzneibücher.) 1922. 56. 57 Magyar gyógyszerkönyvek: I. kiadás: 1871; II. к.: 1888; III. к.: 1910; IV. к.: 1934; V. к.: 1954; VI. к.: 1967. 58 Magyary-Kossa Gyula: A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata. (Budapest, 153—156.) 59 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. (Budapest, 1929.) I. 290. 14. számú lábjegyzet. 60 Melius Péter: Herbarium. (Bukarest, 1979.) 267—268. és magyarázó jegyzetek 420. 61 Budai Ferentz: Magyarország Polgári Históriájára Való Lexicon. (Nagyvárad, 1805.) I—II—III Darab. I. Darab 617. 62 OsváthPál: (aknasugatagi gyógyszerész közleménye) = Gyógyszerészi Hetilap, 1863. 62. 63 Fáy András: Hasznos Házi Jegyzetek. 1826. 125. 64 Gombos Dániel: Polgári Élethez Való Lexicon. (Debrecen, 1837.) 113. 65 Traxler László: A Magyar Királyné Vizéről = Gyógyszerészi Közlöny, 1887. 48. és 49. sz. Tóth Béla: Gyógyszerészi Értesítő, 1899. 40. sz. 66 Kazay Endre: Gyógyszerészi Lexicon. (Nagybánya, 1900.) IV. 249—250. 67 Baradlay—Bársony: A magyarországi gyógyszerészet története. I. 140. 68. Diósady Elekes György: Iskolaorvostörténeti adatok a XVIII. századból = Iskola és Egészség, 1937. 3. sz. 69 Diósady Elekes György: A Debreceni Kollégium orvostanárai és egészségügye = Budapesti Orvosi Újság. 1942. 13. sz. 145. 70 Verzárné Petri Gizella: Farmakognozia. 1982. 71 Diósady Elekes György: Paracelsus és a paracelsismus sorsa Magyarországon = Orvostudományi Közlemények. 1942. 2. sz. 72 Debrecen története: 1693—1849. 2. k. (Debrecen, 1981.) 429. 73 BenkőFerenc: Debrecen város patikájának leltára 1771-ből. Gyógyszerészeti Krónika (a Magyar Gyógyszerészeti Társaság megyei szervezetének időszakos kiadványa Debrecen, 1976.10. sz. 74 Debrecen története. 1693—1849. 2. k. (Debrecen, 1981.) 406.

516

István Csejtei DAS REZEPTBÜCHLEIN DES DEBRECENER CHIRURGEN JÓZSEF CSOKONAI Die handschriftliche Rezpetsammlung — mit ihren erhalten gebliebenen 78 Seiten — stammt aus den 70er und 80er Jahren des 18. Jahrhunderts und enthält vorwiegend die Rezepte von István Hatvani, István Weszprémi und József Csapó, den bekannten Ärzten, sowie die Vorschriften des Apothekers Sámuel Kazai. Am Schluss des Büchleins hat jemand mit der Unterschrift dr. Gombos in Székelyhíd während der Jahre 1815—1821 einige Rezepte eingetragen. In den 153 Rezepten, die mit alchimistischen Zeichen und nach dem seinerzeit in der ärztlich-apothekerlichen Praxis verwendeten Gewichtssystem zusammengestellt sind, befinden sich 134 „simplicia" und 192 „composita", was insgesamt mehr als 1000 verschiedenen Grundstoffen entspricht. Die Nomenklatur der so reichen „materia medica" und die Vorschriften weisen auf die Anwendung des Dispensatorium Pharmaceuticum Austriaco-Viennense (1729), der Iaxa Pharmaceutica Posoniensis (1745), des Dispensatorium Medico-Pharmaceuticum Pragense (1739) sowie der Pharmacopoea Austraiaco-Provincialis (1774) hin. Ausser der Lesung des —teils ungarischen, teils lateinischen — Textes dieser 153 Rezepte wurden auch eine Studie und eine eingehende Erklärung zu dem 200 Jahre alten Rezeptbüchlein angefertigt. Auf einzelnen Rezepten bemerkte der Chirurg Csokonai — neben den Arzneimitteln — noch: — die die Arznei verordnenden Ärzte (Hatvani, Weszprémi und Csapó, haben in der Schweiz und in Holland studiert, Ärzte — Doktoren von grossem Wissen, hervorragende Persönlichkeiten der ungarischen Geisteswelt im 18. Jahrhundert); — die Krankheit, für welche die Arznei verordnet wurde (Petécs: Typhus mit Ausschlag; Schnupfensprossen: pocken- oder pestartiger Ausschlag; Erysipelas; Phtysis; Morbus gallicus; Ruhr; verschiedene Unfälle usw.); — die Art der Verabreichung bzw. Behandlung (muskatnussgross, ein Löffel, eine Tasse voll, zwischen zwei Tüchern auf die Milzgeschwulst, Aderlass usw.); — den Namen des Patienten (für meinen Sohn Mihály; für meinen Herrn Schwager Mihály Diószegi; für die Frau des Herrn Oberrichters Lajos Domokos; für Pastoren, Handwerker, Händler, Beamte, Schüler usw.); — die Form der Arznei (Balsamum vulnerarium, Cataplasma, Clysma, Epithema, Fomentatio, Synapismus, Haustus, Linctus, Injectio ad vulnera, Liquor usw.); — das Datum der damaligen Sitte gemäss (z. B. 3-a. 9bris, 1776 = tertia novembris, 1776); — den Namen des Apothekers (vor allem Sámuel Kazai, Provisor der „Stadtapotheke", dann ab 1773 deren Besitzer, den im ganzen Land bekannten Buch- und Kunstsammler und Antal Zeininger, den Besitzer der im Jahre 1772 gegründeten Apotheke „Arany Egyszarvú" — dt.: Goldenes Einhorn -); den Preis der Arzneimittel, und zwar nicht stückweise, sondern in einer Summe (z. B. Taxa apud Dominium Kazai 7 Rhf. 40 xr. = 7 rheinische Forint und 40 Kreuzer). Besonderes Interesse haben unter den auf den Rezepten vorkommenden Arzneimitteln zwei ungarische Mittel verdient. Hiervon war das eine das „Pulvis Pannonicus Ruber" nach der Taxa Pharmaceutica Posoniensis laut Torkos das sog. „Ungarisches Rotes Pulver", das einst ein sog. geheimes Mittel, ein „secretum" war und sich bei jeder schweren Krankheit als von ausgezeichneter Wirkung erwies. Das andere war das in ganz Europa bekannte und weit und breit angewendete „Aqua Reginae Hungáriáé" (Wasser der Ungarischen Königin), ein durch Destillation aus Rosmarinblüten gewonnenes, alkoholisches, aromatisches medizinisches Wasser. Einer „Legende" zufolge, die bei den Forschungen zu István Weszprémi bekannt wurde, soll die ungarische Königin Elisabeth, Frau des im 14. Jahrhundert regierenden Karl Robert, Mutter des ungarischen Königs Ludwig d. Gr., dieses eigenhändig in Latein in ihr Brevier eingetragen haben. Das Präparat wurde im Laufe der Zeit in sämtliche ausländischen Arzneibücher aufgenommen. Umso eigentümlicher erscheint es, dass das Wasser der Ungarischen Königin einigen Medizinhistorikern zufolge in Ungarn selbst nicht bekannt gewesen sein soll und auch nicht angewendet wurde. Einzige Ausnahme bildete hier Debrecen, wo 517

es Ende des 18. Jahrhunderts von Ärzten verordnet und in den Apotheken angefertigt wurde, was auch durch das eine im Rezeptbüchlein von Csokonai aufgefundene Rezept sowie durch ein anderes Rezept bewiesen wird, das István Hatvani einem Kollegiumsstudenten verschrieb, und welches heute im Archiv des Reformierten Kollegiums aufbewahrt wird. Diese handschriftlicheRezeptsammlung stellt ein überaus wertvolles zeit-und lokalgeschichtliches wie auch fachliches Dokument dar. Es gestattet uns einen Einblick in die Tätigkeit des Heilens und der Arzneimittelherstellung, welche in Debrecen gegen Ende des 18. Jahrhunderts im Vergleich zum übrigen Land an der Spitze stand und europäisches Niveau hatte. In einer Zeit, als im ganzen Land ein Arzt so selten wie ein weisser Rabe war, wirkten hier in einer Stadt mit rund 25—30 Tausend Einwohnern Ärzte von so grossem Wissen wie Hatvani, Weszprémi und Csapó. Und ein würdevoller Partner war ihnen der Apotheker Sámuel Kazai, der nicht nur, wie dies die literarischen Angaben über ihn tun, als Kunstsammler zu werten war, sondern der auch auf fachlichem Gebiet zu den besten unter den Apothekern des damaligen Ungarn gezählt werden darf. Auch literaturhistorisch ist dieses Rezeptbüchlein von grossem Wert. Unter den hier aufgezählten Arzneien kommen nämlich auch solche vor, mit denen der Chirurg seinen Dichter-Sohn, den „Genius von Debrecen", im Kindesalter heilte. Als bescheidenes Zeichen ihrer Verehrung hat die späte Nachwelt nunmehr eine Apotheke in dem Debrecener Wohngebiet Vénkert im Jahre 1977 nach Sámuel Kazay benannt und der neuen Apotheke im Wohngebiet Újkert den Namen István Hatvani im Jahre 1981 verliehen.

518