SB 2005 I SB 2405 I SB 2805
Kezelési utasítás “Eredeti utasítások”
HU Edition: I Ausgabe: Edition: I Udgave:
X03
ELŐSZÓ TISZTELT VÁSÁRLÓ! Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy megtisztelte bizalmával cégünket az által, hogy egy KONGSKILDE terméket vásárolt, illetve gratulálni az új gépéhez. Természetesen azt kívánjuk, hogy ezen beruházása teljes megelégedéssel töltse el Önt. Ezen kezelési utasítás információkkal látja el a gép helyes és biztonságos használatával kapcsolatban. A gép megvásárlásakor információkat kap a használatáról, beállításáról és karbantartásáról. Azonban ez a bevezető nem helyettesíti a különböző feladatok és funkciók részletes megismerését és a gép helyes műszaki üzemeltetését. Ezért ezt a kezelési utasítást nagyon figyelmesen olvassa el a gép használata előtt. Különösen figyeljen oda a biztonsági utasításokra! Ez a kezelési utasítás úgy készült, hogy az információk olyan sorrendben kerülnek említésre, amilyen sorrendben Önnek szüksége lesz rájuk, vagyis a szükséges üzemeltetési feltételektől indulva a használattal és a karbantartással folytatva. Az utasítások megértését ábrák is segítik. A "Jobb" és "Bal" oldalak fogalma a gép mögött állva a menetirányba fordulva értendő. Az ezen kezelési utasításban foglalt információk, illusztrációk és műszaki adatok a megjelenés időpontjában legfrissebb változatnak felenek meg. A Kongskilde Industries A/S fenntartja a jogot az alkatrészek kialakításának és konstrukciójának megváltoztatására és fejlesztésére anélkül, hogy a már leszállított gépeken ezen változtatásokat kötelező lenne utólag elvégezni.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
3
TARTALOM ELŐSZÓ .............................................................................................................................. 3 TARTALOM ........................................................................................................................ 4 1. BEVEZETÉS ................................................................................................................... 6 RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT ............................................................... 6 BIZTONSÁG ....................................................................................................... 7 Fogalmak ............................................................................................... 7 Általános biztonsági utasítások .............................................................. 8 Speciális biztonsági utasítások ............................................................ 10 A traktor megválasztása....................................................................... 11 Felkapcsolás és lekapcsolás ................................................................ 12 Beállítás ............................................................................................... 13 Szállítás ............................................................................................... 13 Munka .................................................................................................. 14 Kenés ................................................................................................... 14 Karbantartás ........................................................................................ 15 A gép biztonsága ................................................................................. 15 BIZTONSÁGI MATRICÁK ................................................................................ 17 MŰSZAKI ADATOK .......................................................................................... 18 2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM............................................................................ 19 FELKAPCSOLÁS A TRAKTORRA ................................................................... 19 Oldalirányú eltolás ............................................................................... 19 Csatlakoztatás ..................................................................................... 19 Hidraulikus csatlakoztatás.................................................................... 19 Támasztóláb ........................................................................................ 20 A határoló ütköző beállítása a függesztő karokon ................................ 20 Tartólánc .............................................................................................. 21 Szállítási retesz .................................................................................... 21 A KARDÁNTENGELY BEÁLLÍTÁSA ................................................................ 22 PRÓBAÜZEM ................................................................................................... 25 Próbaüzem ellőtti ellenőrzés ................................................................ 25 A tényleges próbaüzem ....................................................................... 26
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
4
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS ............................................................................ 27 FELÉPÍTÉS ÉS FUNKCIÓ ............................................................................... 27 A gép legfontosabb részei .................................................................... 27 Kések ................................................................................................... 27 Áramlásjavító ....................................................................................... 27 ÜZEMI BEÁLLÍTÁSOK ..................................................................................... 28 Easy Lift ............................................................................................... 28 Biztonsági kioldó .................................................................................. 30 A vágási magasság beállítása ............................................................. 30 Leparkolás ........................................................................................... 32 A GÉP ÜZEMELTETÉSE ................................................................................. 33 Kezdés ................................................................................................. 33 Munka táblán ....................................................................................... 33 Kaszálás lejtőn ..................................................................................... 35 Fordulás ............................................................................................... 35 Szállítás ............................................................................................... 35 4. KENÉS .......................................................................................................................... 37 KENŐANYAG ................................................................................................... 37 KASZAEGYSÉG OLAJ ..................................................................................... 37 Kaszaegység ....................................................................................... 37 Olajtöltet ............................................................................................... 38 SZÖGHAJTÓMŰ OLAJ .................................................................................... 40 5. KARBANTARTÁS ........................................................................................................ 41 ÁLTALÁNOSSÁGBAN...................................................................................... 41 A csavarok meghúzása ........................................................................ 41 KIEGYENSÚLYOZÁS....................................................................................... 42 ÉKSZÍJAK ......................................................................................................... 42 Szíjhajtás ............................................................................................. 42 TÁRCSÁK ÉS KÉSEK ...................................................................................... 44 Kések ................................................................................................... 44 A kések cseréje .................................................................................... 46 TÁRCSÁK ÉS KASZAEGYSÉG ....................................................................... 49 A tárcsák cseréje ................................................................................. 49 Az agyak cseréje .................................................................................. 50 6. EGYÉB .......................................................................................................................... 52 HASZNÁLATI TANÁCSOK ÉS HIBAKERESÉS ............................................... 52 TÁROLÁS ......................................................................................................... 53 ALKATRÉSZRENDELÉS ................................................................................. 53 OPCIONÁLIS FELSZERELÉSEK ..................................................................... 54 Magasító felszerelés ............................................................................ 54 Áramlásjavító ....................................................................................... 55 Tartólánc .............................................................................................. 55 HULLADÉKKEZELÉS....................................................................................... 55
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
5
1. BEVEZETÉS
1. BEVEZETÉS RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT Az SB 2005 / 2405 / 2805 tárcsás kasza csak olyan mezőgazdasági munkára használható, melyre tervezve lett, például: olyan táblák és mezők kaszálására, ahol természetesen növő vagy mesterségesen vetett fűféléket vagy zöldnövényeket kaszálnak le takarmányozási célból. A levágott anyag rendre kerül, ami lehetővé teszi a későbbi felszedését. Természetesen a gépet csak olyan traktorra szabad csatlakoztatni, amely megfelel a termék műszaki adatainál megadott értékeknek és azok alapján szabályos a használata. Bármely ezektől eltérő használat kívűl esik a rendeltetésszerű használat fogalmán. A Kongskilde Industries A/S nem felel semmilyen ilyen jellegű használatból eredő károkért, azok a használó felelősségét terhelik. A gép teljesítménye a kaszált anyagtól függ, vagyis a növénytől, a tábla állapotától, a talajtól és végül az időjárástól. Azt feltételezzük, hogy a munkavégzés a megfelelő körülmények között történik, vagyis megfelelő mezőgazdasági ismeretek tudatában rendeltetésszerű használattal. A rendeltetésszerű használat magába foglalja azt is, hogy a kezelési utasításban foglalt beállítási, üzemeltetési és karbantartási előírásokat be kell tartani. A SB tárcsás kaszát csak olyan személyek üzemeltethetik, tarthatják karban és javíthatják, akik ismerik a gép használatát és tisztában vannak a veszélyekkel. A következő részben számos olyan általános és speciális biztonsági rendszabály van, melyeket együttesen be kell tartani. Amennyiben a gépen és annak konstrukcióján a Kongskilde Industries A/S beleegyezése nélkül módosítást hajtanak végre, akkor a Kongskilde Industries A/S nem felel az ebből eredő bármilyen kárért.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
6
1. BEVEZETÉS
BIZTONSÁG A személyek és a gépek biztonsága a Kongskilde Industries A/S fejlesztői munkájának szerves része. Azonban a nem megfelelő használat és az ismeretek hiánya miatt kár keletkezhet. A lehető legnagyobb mértékben biztosítani kívánjuk az Ön, és munkatársainak biztonságát, de ehhez szükség van az Önök együttműködésére is. Egy tárcsás kaszát nem lehet úgy megtervezni, hogy egyszerre nyújtson teljes körű biztonságot a személyeknek, és ugyanakkor hatékony legyen a munkája. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontos az, hogy Ön, mint a gép kezelője figyelmesen dolgozzon és a gépet megfelelően használja, ezáltal elkerülve azt, hogy önmagát és más személyeket felesleges veszélynek tegyen ki. A gép szakszerű használatot igényel, ami azt jelenti, hogy Önnek el kell olvasnia a kezelési utasítást, mielőtt a munkagépet a traktorra csatlakoztatja. Még akkor is, ha megelőzően hasonló gépet üzemeltetett, el kell olvasnia a kezelési utasítást – a saját biztonsága érdekében! Soha ne adja át a gépet másoknak addig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy elegendő ismerettel rendelkeznek a gép biztonságos üzemeltetéséhez. FOGALMAK A biztonsági címkék és a kezelési utasítás tartalmaz egy biztonsági megjegyzés sort. A biztonsági megjegyzések olyan intézkedéseket említenek, melyeket javaslunk Önnek és munkatársainak betartani, a lehető legnagyobb személyi biztonság elérése érdekében. Azt javasoljuk, hogy fordítson elegendő időt a biztonsági utasítások elolvasására, és hívja fel erre a munkatársai figyelmét is.
Ezen kezelési utasításban ezt a jelet használjuk a gép karbantartása révén a személyek biztonságát közvetett vagy közvetlen módon érintő hivatkozásoknál.
VIGYÁZAT:
A VIGYÁZAT szó használatos akkor, amikor a kezelőnek követnie kell az általános biztonsági utasításokat vagy a kezelési utasításban említett óvintézkedéseket a kezelő és mások sérüléseinek megelőzése érdekében.
FIGYELEM:
A FIGYELEM szó használatos akkor, amikor látható vagy rejtett veszélyekre kell felhívni a figyelmet, ami súlyos személyi sérülésekhez vezethet.
VESZÉLY:
A VESZÉLY szó használatos akkor, amikor olyan intézkedéseket kell megemlíteni, amelyet a törvényi előírások szerint követni kell, hogy megóvják a kezelőt és másokat a súlyos sérülésektől.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
7
1. BEVEZETÉS
ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK Használat előtt a kezelőnek meg kell győződnie, hogy a traktor és a munkagép megfelel a munkabiztonsági előírásoknak valamint a KRESZ előírásainak. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azon intézkedéseket, melyeket a kezelőnek ismernie kell. 1.
2.
Mindig kapcsolja ki a TLT hajtását, kapcsolja be a parkféket és állítsa le a traktor motorját, mielőtt - a gép kenését végezné, - a gépet tisztítaná, - a gépnek bármely részét szétszerelné, - a gépen állítást végezne Mindig süllyessze le a gépet a talajra, és használjon megfelelő alátámasztási vagy szállítási biztosító eszközt, mielőtt a gépet leparkolja.
3.
Szállítás során mindig használja a szállítási biztosítást.
4.
Soha ne dolgozzon megemelt gép alatt, ha a traktor függesztőkarjai nincsenek lánccal vagy más mechanikus biztosító eszközzel rögzítve.
5.
Mindig ékelje ki a kerekeket, mielőtt a gép alatt kezd dolgozni.
6. Soha ne indítsa be a gépet, amíg minden személy biztonságos távolságra nem került a traktortól és a munkagéptől. 7.
Ellenőrizze, hogy minden szerszámot elrakott a gépről, mielőtt a traktort beindítja.
8.
Ellenőrizze, hogy az összes védőburkolat megfelelően felszerelték.
9.
Munka közben soha ne viseljen laza ruházatot, amit a gép mozgó alkatrészei bekaphatnak.
10. Ne alakítsa át a védőburkolatokat és ne dolgozzon a géppel, ha valamelyik védőburkolat hiányzik.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
8
1. BEVEZETÉS 11. Éjszaka, vagy közúti haladás során mindig kapcsolja fel a világítást és a vészvillogót. 12. Közúti haladás során ne hajtson 30 km/h sebességnél gyorsabban, hacsak a gépen nem található más korlátozásra utaló jelölés. 13. Munka közben ne álljon a gép mellé. 14. A kardántengely felszerelésekor ellenőrizze, hogy a traktor TLT fordulatszáma megfelel-e a munkagép fordulatszámának. 15. Mindig használjon hallásvédő eszközt, ha a gép zaja zavarja, vagy ha hosszabb ideig dolgozik a géppel olyan traktorral kapcsolva, melynek a fülkéje nincs megfelelően hangszigetelve. 16. A gépnek a traktor függesztőkarokkal történő felemelése és süllyesztése előtt mindig ellenőrizze, hogy senki sem áll a gép mellett vagy ér hozzá a géphez. 17. Ne álljon a kaszaegység burkolatai mellé, és ne emelje fel a burkolatokat, mielőtt minden mozgó alkatrész meg nem állt. 18. Soha ne használja a gépet más célokra, mint amire azt tervezték. 19. Soha ne engedjen gyermekeket közel, amikor a géppel dolgozik. 20. Fel- és lekapcsolás során soha ne álljon a traktor és a munkagép közzé.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
9
1. BEVEZETÉS SPECIÁLIS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK Amikor kaszával dolgozik, az alábbi speciális utasításokat be kell tartani: 1.
Biztonsági üveggel szerelt fülkéjű traktort használjon. Ezen túlmenően ajánlatos a fülke üvegezését polikarbonát lemezekkel vagy sűrű szövésű hálóval kívülről védeni. Munka közben a fülke zárva kell, hogy legyen.
2.
Mindig tartsa magát távol a kaszaegységtől, amikor a gép alkatrészei forognak.
3.
A kések cseréjekor fontos, hogy betartsa a kezelési utasításban leírtakat a biztonsági követelmények teljesítése érdekében. Mindig eredeti pótalkatrészeket használjon.
4.
Használat előtt ellenőrizze a forgó alkatrészeket (kések, a kések csavarjai, tárcsák és terelősapkák). Ha az alkatrészek sérültek (meghajlottak vagy megrepedtek), elkoptak vagy elvesztek, azokat azonnal ki kell cserélni.
5.
A sérült, kopott vagy elveszett késeket készletben kell kicserélni, a gép kiegyensúlyozatlanságának elkerülése érdekében.
6.
A ponyvákat és burkolatokat rendszeresen ellenőrizze. A kopott vagy sérült ponyvákat cserélje ki.
7.
A ponyvák és burkolatok védenek a kövek és egyéb idegen tárgyak kirepülése ellen. Használat előtt a ponyvákat és burkolatokat helyesen kell felszerelni.
8.
A hajtás bekapcsolása előtt a kaszaegységet mindig le kell engedni munkahelyzetbe.
9.
A táblát a lehetőségek szerint kövektől és idegen tárgyaktól mentesen kell tartani.
10. A gép megfelelő beállítása és üzemeltetése esetén is kövek vagy idegen tárgyak repülhetnek ki a táblán a kaszaegységből. Ezért ahol a körülményeket nem ismerjük, senki sem állhat a kaszaegység közelében. Különös elővigyázatossággal dolgozzon közutak és létesítmények (iskolák, parkok, stb.) közelében. 11. Bár lehetséges, mégse tolasson soha, amikor a kaszaegység munkahelyzetben van. A kaszaegység csak előremenetben dolgozik megfelelően, mivel hátramenetben ha a kaszaegység munkahelyzetben van, fennáll a sérülés veszélye. 12. Jóllehet a hajtás már leállt, a forgó alkatrészek tehetetlenséggel rendelkeznek. Ezért mindig várja meg, hogy minden forgó alkatrész teljesen leálljon, mielőtt a kaszaegységet megközelíti. 13. Ha kétségei vannak, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi kereskedővel.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
10
1. BEVEZETÉS
A TRAKTOR MEGVÁLASZTÁSA Mindig kövesse a traktor kezelési utasításának előírásait. Ha az nem lehetséges, műszaki segítséget kell kérni. Olyan traktort válasszon, amely megfelelő teljesítményt tud TLT-n leadni. Ha a traktor teljesítménye jelentősen nagyobb, mint az előírt teljesítmény, vigyázni kell a hosszú távú túlterhelés elkerülése érdekében. Ekkor károsodhat a dörzskuplung a kardántengelyen, ami véd a túlterhelés ellen. Olyan traktort kell választani, amely megfelelő saját tömeggel és nyomtávval rendelkezik a stabil talajfogás érdekében. Arról is meg kell győződni, hogy traktor függesztő rendszere alkalmas az adott tömegű munkagép használatához. Azonban a traktorok műszaki adatai eltérnek az egyes traktor márkák esetén. Ezért a legrosszabb esetben szükség lehet a traktor tömegeloszlásának megváltoztatására a traktorra szerelt pótsúlyok segítségével. A gép 540 1/perc fordulatszámra lett tervezve. Ezért ügyelnie kell arra, hogy véletlenül se használjon más TLT-fordulatszámot. A gép hidraulikus funkcióinak használatához a traktor oldaláról szükség van egy mellső egyszeres működésű hidraulikaszelepre, vagy arra, hogy rá lehessen csatlakozni valamelyik hátsó szelepre. Szükséges továbbá, hogy a mellső hárompontot egyszeres működésűre lehessen állítani. Hasonlóképpen szükséges, hogy a traktor hidraulikus rendszerének 210 bar maximális nyomása legyen. Végül, tárcsás kasza üzemeltetéséhez mindig zárt fülkéjű traktort válasszon.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
11
1. BEVEZETÉS
FELKAPCSOLÁS ÉS LEKAPCSOLÁS Mindig győződjön meg arról, hogy senki se álljon a munkagép és a traktor között a felkapcsolás és a lekapcsolás alatt. Egy, a traktorral végzett véletlen manőver súlyos sérülést okozhat. (Lásd 1-1. ábra)
1-1 ábra
Ellenőrizze, hogy a munkagép megfelelő a traktor TLT fordulatszámához és forgásirányához (Lásd 1-2. ábra) a menetiránynak megfelelően. A hosszú ideig tartó, nem megfelelő fordulatszám használata a gép sérüléséhez, legrosszabb esetben alkatrészek kirepüléséhez vezethet. Ellenőrizze a kardántengely megfelelő felszerelését. A rögzítő csapoknak hálóban kell lenniük, a tartóláncoknak pedig mindkét oldalon rögzítettnek.
1-2. ábra
A kardántengely védelme megfelelő kell, hogy legyen. Ha a burkolat megsérült, azonnal ki kell cserélni. A hidraulika rendszer működtetése előtt ellenőrizni kell a hidraulikus csatlakozók megfelelő felszereltségét és rögzítését, valamint azt, hogy minden tömlő és csatlakozóidom sértetlen. Ha a traktor motorját leállítja, győződjön meg arról a traktor hidraulika szelepeinek működtetésével, hogy nem marad nyomás a hidraulika tömlőiben. A nyomás alatt lévő hidraulikaolaj behatolhat a bőr alá és súlyos fertőzést okozhat. Mindig védeni kell a bőrt és a szemeket az olaj kilövellése ellen. Ha véletlenül mégis hidraulikaolaj lövell a kezelőre, azonnal orvoshoz kell fordulni. (Lásd 1-3. ábra). 1-3. ábra A hidraulika munkahenger működtetése előtt ellenőrizze, hogy a kaszaegység akadálymentesen mozog. Győződjön meg arról, hogy senki sem áll a gép közelében indításkor, mivel a hidraulikus rendszerben lévő levegő váratlan elmozdulásokat eredményezhet.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
12
1. BEVEZETÉS
BEÁLLÍTÁS Soha ne végezzen a kaszán beállítást, ha a TLT be van kapcsolva. Kapcsolja ki a TLT hajtását és állítsa le a traktor motorját, mielőtt a gép beállításába kezd. Ne emelje fel a védőburkolatot, amíg az összes forgó alkatrész meg nem állt. Beindítás előtt ellenőrizze, hogy kések nem hiányoznak, nem sérültek és könnyen forognak. Hasonlóképpen ellenőrizze, hogy a késtartók nem lazák és nem sérültek. Cserélje ki a sérült késeket és késtartókat. (Lásd az 5: KARBANTARTÁS fejezetet) A kezelési utasításban foglalt szabályok szerint rendszeresen ellenőrizze a kések és késtartók kopását. (Lásd az 5: KARBANTARTÁS fejezetet) SZÁLLÍTÁS Soha ne vezessen gyorsabban, mint ahogyan azt a körülmények engedik, és maximum 30 km/h sebességgel. Fontos, hogy a gépen a hidraulikus munkahengert rögzítse a mechanikus szállítási retesszel. A hidraulika munkahenger működtető karjának véletlen megmozdítása, a tömlők és csatlakozóidomok hirtelen szivárgása vagy a rendszerben lévő levegő a gép lesüllyedéséhez és esetleg annak talajra zuhanásához vezethet. Ezért, mindig ellenőrizze, hogy a szállítási retesz megfelelően rögzítve legyen szállítás során. (lásd a 3: BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS fejezetet) Annak ellenőrzéséhez, hogy az összes levegőt légtelenítette a rendszerből, a hidraulika csatlakozók traktorra csatlakoztatása után végezzen tesztet az összes funkcióval, főleg közútra hajtás előtt. Egyéb esetben fennáll a veszélye annak, hogy a kaszaegység hirtelen lesüllyed a szállítási retesz oldását követően.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
13
1. BEVEZETÉS
MUNKA A napi munka során nem szabad elfelejteni azt, hogy a talajon lévő laza kövek és idegen tárgyak érintkezésbe kerülhetnek a forgó alkatrészekkel, és nagy sebességgel kirepülhetnek a gépből. Ezért minden burkolatnak mindig megfelelően a helyén és épségben kell lennie amikor a géppel dolgozik. Soha ne engedjen senkit a kasza közelébe állni, főleg gyermekeket ne. Köves talajon állítsa a tarlómagasságot a lehető legmagasabbra, vegye a vágási szöget a lehető legkisebbre és vegye visszább a haladási sebességet. A felfüggesztésen keresztül a gép biztosítva van a haladási irányba eső ütődések ellen. Mindazonáltal nincs védelem a behatások ellen, ha lesüllyesztett kaszaegységgel tolat, és fennáll a gép károsodásának veszélye. Ha a kaszaegység vagy a szársértő eldugul valamilyen idegen tárgy miatt, kapcsolja ki a traktor TLT-t, kapcsolja be a parkféket, és várjon addig, amíg minden forgó alkatrész meg nem áll. Ezt követően próbálja meg eltávolítani az idegen tárgyat. Ha dombos vidéken dolgozik, kapcsoljon alacsonyabb fokozatba. Ha oldalra függesztett kaszával dolgozik, soha ne hajtson túl gyorsan a lejtőkön és a domboldalakon, mivel képesnek kell lennie a nagy kövek, árkok és más akadályok kikerülésére, aminek során a traktor felborulhat. Ne felejtkezzen el a traktor sebességét csökkenteni éles fordulók előtt, amikor dombos területen halad, és amikor a gépet a háromponttal emeli. KENÉS A gép kenése és karbantartása előtt győződjön meg arról, hogy a kaszaegység a talajra lett süllyesztve. Szintén ellenőrizze, hogy a TLT ki lett kapcsolva, a traktor motorja le lett állítva, és a parkfék be van kapcsolva, mielőtt elkezdi a gépet tisztítani, kenni vagy beállítani.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
14
1. BEVEZETÉS
KARBANTARTÁS Mindig ellenőrizze a felhasznált pótalkatrészek megfelelő nyomatékkal történő meghúzását, majd azok rendszeres időközönkénti újbóli meghúzását. (Lásd a karbantartással foglalkozó fejezetet) Soha ne szereljen fel a gyártó előírásaitól eltérő alkatrészt. Amikor a hidraulika rendszerben cserél alkatrészt, mindig győződjön meg arról, hogy a kaszaegység le lett engedve a talajra. A GÉP BIZTONSÁGA A gyárban minden forgó alkatrészt elektronikus szenzorokkal rendelkező gépekkel 100%-ban ellenőriznek és kiegyensúlyoznak. A tárcsák 3000 1/perc fordulatszámmal is foroghatnak, és a legkisebb kiegyensúlyozatlanság is olyan abnormális vibrációt okoz, ami fáradásos töréshez vezet. Ha a gép vibrációja vagy zaja egy időszak alatt fokozatosan nő, akkor abba kell hagyni a munkát és ellenőrizni kell a forgó alkatrészeket sérüléseket keresve. Ne folytassa addig a munkát, míg a hibát ki nem javította. A szezon alatt naponta ellenőrizze, hogy nem hiányzik kés, tartó vagy csavar. Ha ezek valamelyike hiányzik, azonnal szereljen fel új alkatrészeket. A kések cseréjekor a kérdéses tárcsán lévő mindkét kést ki kell cserélni, hogy ne keletkezzen kiegyensúlyozatlanság. Tisztítsa meg a tárcsákat és a föld- és fűterelőket, és rendszeresen ellenőrizze, hogy minden alkatrész ép. Rendszeresen ellenőrizze, hogy a csapos kötések alkatrészei (különböző csapok és gömbfejek) sértetlenek és megfelelően meg vannak kenve.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
15
1. BEVEZETÉS 1
3
11
PR80-0808
2
PR80-0813
4
6
9
10
8
7
PR80-0832
PR80-0812
5
210 bar
PR80-0810
12
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
16
1. BEVEZETÉS
BIZTONSÁGI MATRICÁK Az előző oldalon bemutatott biztonsági matricák a lap alján található rajzon bemutatott helyeken vannak elhelyezve. A gép használata előtt ellenőrizze a matricák meglétét: ha hiányoznak, pótolja azokat. A matricák jelentése a következő: 1
Olvassa el a kezelési utasítást és a biztonsági rendszabályokat. Ez arra emlékezteti, hogy olvassa el a géphez adott kezelési utasítást, hogy a gépet helyesen üzemeltesse, és elkerülje a szükségtelen baleseteket és a gép sérülését.
2
Mielőtt a géphez érne, állítsa le a traktor motorját, és távolítsa el a gyújtáskulcsot. Kenés, beállítás, karbantartás vagy javítás előtt ne felejtse el leállítani a traktor motorját. Ne felejtse el a gyújtáskulcsot kivenni, hogy senki se tudja a gépet beindítani.
3
Üzemeltetés ponyva nélkül. Ne indítsa be a gépet, ha a ponyvák és burkolatok nem épek és nincsenek a megfelelő helyen. A gép munka közben köveket és más idegen tárgyakat dobhat ki. A ponyvák és burkolatok hivatottak ezeknek a veszélyeknek csökkentésére.
4
Forgó kések. Senkit semmilyen körülmények között ne engedjen a gép közelébe menni vagy állni üzem közben. A forgó kések a gépen minden nehézség nélkül súlyos sérülést tudnak bármely testrészen okozni, ha egy ilyen kés eltalálja.
5
Kövek kidobásának veszélye. Hasonló jelentésű, mint a3. sz. matrica. Még ha minden vászon és burkolat megfelelően a helyén van, fennáll a kövek, stb. kirepülésének veszélye. Ezért munka közben senki sem állhat a gép közelében.
6
Gyermekek. Soha ne engedje, hogy üzem közben a gép közelében gyermekek legyenek. Főként kisgyermekeket ne, mert ők hajlamosak kiszámíthatatlan dolgokat csinálni.
7
Forgó alkatrészek. Miután a kardántengely megállt, a kések még körülbelül akár 2 percig is foroghatnak a tehetetlenségük miatt. Várja meg, amíg a kések teljesen megállnak, mielőtt eltávolítja a vásznat vagy burkolatokat szemrevételezés vagy karbantartás végett.
8
A fordulatszám és a forgásirány. Ellenőrizze, hogy a kardántengely a megfelelő fordulatszámmal és a megfelelő irányba forog. A nem megfelelő fordulatszám és/vagy forgásirány miatt a gép károsodhat, aminek személyi sérülés lehet a következménye.
9
Maximum 210 bar. Ellenőrizze, hogy a hidraulikus alkatrészek ne legyenek 210 bar nyomásnál magasabb nyomásnak kitéve, mivel az alkatrészek felrobbanhatnak. Ezáltal Önmagát és másokat súlyos veszélynek tenné ki, mivel a fém alkatrészek nagy sebességgel megüthetik vagy a nyomás alatt lévő olaj kilövellhet.
10
Ne feledkezzen meg a szállítási reteszről. Soha ne felejtse el a szállítási reteszt zárni, mielőtt a gépet közúton szállítja. A hidraulika rendszer meghibásodása esetén vagy váratlan manőverek miatt a gép munkahelyzetbe kerülhet szállítás közben, ami a gép súlyos károsodását vagy személyi sérülést okozhat.
11
Kardántengely. Ez a matrica arra figyelmeztet, hogy milyen veszélyes lehet a kardántengely, ha nem megfelelően van felszerelve és biztosítva.
12
Sérülésveszély csatlakoztatás során. Soha ne hagyja, hogy bárki a traktor és a munkagép közzé felkapcsoláskor. Egy véletlen manőver súlyos sérülést okozhat.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
17
1. BEVEZETÉS
MŰSZAKI ADATOK Type
SB2005
SB 2405
SB2805
2,0 m
2,4 m
2,8 m
5
6
7
30kW/40LE
35kW/48LE
41kW/56LE
2,0 ha/h
2,5 ha/h
3,0 ha/h
TLT, ford.
540 1/perc
540 1/perc
540 1/perc
Tárcsák, ford.
3100 1/perc
3100 1/perc
3100 1/perc
1,4 m
1,8 m
2,2 m
Hidraulikus
Hidraulikus
Hidraulikus
465 kg
490 kg
520 kg
Traktorszél.
Traktorszél.
Traktorszél.
+ 0.25 m
+ 0.25 m
+ 0.25 m
Munkaszélesség Tárcsák száma Teljesítményigény 540ford. esetén Területteljesítmény
Rendszélesség, alapkivitel Kaszaegység emelése Nettó tömeg Szállítási szélesség Gép Ablak felkapcsolva zárva Zajszint a traktor fülkéjében
Gép lekapcsolva
76.5 dB (A)
Ablak nyitva
90 dB (A)
Ablak zárva
76.5 dB (A)
Fenntartjuk a jogot a konstrukció és a műszaki adatok előzetes értesítés nélküli megváltoztatására.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
18
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM FELKAPCSOLÁS A TRAKTORRA OLDALIRÁNYÚ ELTOLÁS
2-1. ábra 2-1. ábra: A gépet három módon lehet a traktor nyomtávjához beállítani. CSATLAKOZTATÁS 1. Állítsa a traktort pontosan a gép hárompont-függesztése elé. 2. A traktor függesztőkarokat úgy állítsa be, hogy egyforma magasak legyenek. 3. Óvatosan tolasson hátra a traktorral, miközben annyira megemeli az emelőkarokat, hogy a gépet fel lehessen kapcsolni a traktorra. Tegye be a csapokat. 4. Szerelje fel a traktor felső függesztőkarját, és állítsa annyira párhuzamosra az emelőkarokkal, amennyire csak lehetséges. 5. Csatlakoztassa az emelő munkahengert a traktor egyszeres működésű hidraulika szelepéhez. 6. Rögzítse a traktor emelőkarokat, hogy azok ne tudjanak oldalirányban elmozdulni. HIDRAULIKUS CSATLAKOZTATÁS A szállításhoz és a táblán történő forduláshoz a gép két emelő munkahengerrel van felszerelve. VESZÉLY:
A hidraulikarendszer alkatrészeit nem szabad 210 bar nyomásnál magasabb nyomásnak kitenni, mivel a magasabb nyomás károsíthatja az alkatrészeket. Ezáltal súlyos személyi sérülés is történhet. Győződjön meg arról, hogy senki sincs a gép közelében, amikor először működteti a hidraulikát.
Megj.: Ne felejtse el lekötni a hidraulika tömlőt a csatlakozóról, amikor a gépet lekapcsolja. PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
19
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
TÁMASZTÓLÁB
2-2. ábra 2-2. ábra: Amikor a gépet lekapcsolva szándékozza leállítani, akkor le kell engedni a támasztólábat a talajra és a speciális csappal biztosítani azt. Amikor a gép fel van kapcsolva a traktorra, a támasztólábat fel kell emelni, hogy a gép szabadon mozoghasson az üzemi területén. Biztosítsa a támasztólábat a speciális csappal. A HATÁROLÓ ÜTKÖZŐ BEÁLLÍTÁSA A FÜGGESZTŐ KAROKON
2-3. ábra 2-3. ábra: A határoló ütközőt a függesztő karokon úgy kell beállítani, hogy egy 2 cm-es hosszúkás furat legyen a csap fölött a tartórendszerben.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
20
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM TARTÓLÁNC
2-4. ábra 2-4. ábra: Egy tartólánc rendelhető a határoló ütköző stabilizálásához, KONGSKILDE cikksz.: lásd a pótalkatrész listát. SZÁLLÍTÁSI RETESZ A gép egy mechanikus szállítási retesszel van felszerelve. Amikor a gép fel van kapcsolva és a kaszaegység fel van emelve az emelő munkahengerrel, akkor a gép szállítása előtt azt biztosítani kell. A szállítási retesz biztosítja, hogy a kaszaegység rögzítve legyen a felső helyzetben és ne tudjon leesni, ha a hidraulikát nem megfelelően használják, vagy a tömlők megsérülnek.
2-5. ábra 2-5. ábra: A gép szállítása előtt oldja ki a rugós szállítási reteszt a tartócsapból, és fordítsa el 90º-al felfelé a csap fölött, majd biztosítsa sasszeggel. FONTOS:
A gép szállítása során a retesznek mindig a 2-5. ábrán bemutatott helyzetben kell lennie.
Szállítást követően, amikor a gépet előkészíti a munkára, távolítsa el a sasszeget, billentse meg a szállítási reteszt és fordítsa el 90º-al a tartócsap fölött, amíg a csap ki nem old.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
21
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
2-6. ábra 2-6. ábra: A gép egy parkolási zárral (sárga) is fel van szerelve, melyet vissza kell billenteni, mielőtt a táblára hajt.
A KARDÁNTENGELY BEÁLLÍTÁSA A hajtás teljessé tételéhez fel kell szerelni traktor és a munkagép közzé a kardántengelyt. A függesztőkarok méretei és elmozdulása az egyes traktor gyártmányok között nincs szabványosítva. Ezért a traktor TLT-csonk valamint a munkagép középső hajtóművének a bemenő tengelye között a távolság traktoronként eltérő lehet. Elképzelhető, hogy a kardántengelyt rövidíteni kell a géppel történő használat előtt, a megfelelő üzembiztonság érdekében.
FONTOS:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
Ne rövidítsen addig az új kardántengelyen, amíg meg nem bizonyosodott a szükségességéről. Gyárilag a TLT-csonk és a munkagép behajtó tengelye közötti távolság úgy van beállítva a kardántengelyen, ami a legtöbb traktor gyártmány esetén szabványos.
22
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM Ha a kardántengelyt rövidíteni szükséges a géphez, a következők szerint járjon el:
2-7. ábra 2-7. ábra: A kardántengely hosszát úgy állítsa be, hogy: - a lehető legnagyobb átfedése legyen - soha semmilyen helyzetben ne legyen kisebb az átfedés, mint 200 mm. (Mivel a TLT-csonk és a hajtómű behajtás távolsága változik, amikor a munkagép felfelé és lefelé mozog a normál munkahelyzeteken belül, meg kell győződni arról, hogy mindkét szélső helyzetben elegendő az átfedés). - nem nyomódik össze jobban, mint az előírt 30 mm, hogy a tengely ne ütközzön fel. FONTOS:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
A kardántengely csöveinek átfedési értékeit a 2-7. ábra szerint kell értelmezni.
23
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
2-8. ábra 2-8. ábra: A rövidítés folyamata: 1) Válassza két félbe a kardántengelyt és szerelje fel azokat a TLT-csonkra és a behajtótengelyre, amikor ugyanabban a vízszintes síkban vannak. Ez felel meg a tengely lehető legrövidebb hosszának a gépen. 2) Tartsa párhuzamosan a tengely végeit mindkét oldalon, és jelölje be a 30 mm-t (minimum) a csöveken. Lásd még a 2-8. ábrát. 3) Mind a 4 csövet egyenlően rövidítse meg. 4) Kerekítse le a profilcsövek végeit és távolítsa el a sorját egy reszelővel, amíg a csövek simák nem lesznek. Fontos a külső cső belsejét és a belső cső külsejét lesorjázni. Ezáltal megóvja a profilcsövek felületeit az éles szélek és egyenetlenségek okozta sérülésektől. 5) Tisztítsa meg a profilcsövek végeit a szennyeződésektől és sorja darabkáktól. VIGYÁZAT:
Újbóli összeszerelés előtt kenje meg a profilcsöveket. Ha a tengely kenése nem elégséges, az magas súrlódáshoz vezethet munka közben, ami a hajtóművet túlterhelheti.
A hidraulika segítségével emelje fel és süllyessze le a gépet, hogy ellenőrizni tudja a megfelelő átfedést minden helyzetben. Végül ellenőrizze, hogy a traktor TLT fordulatszáma 540 1/perc, mivel a munkagépet erre tervezték. A túl magas fordulatszám nagyon veszélyes lehet. A túl alacsony fordulatszám pedig nem megfelelő vágást és fölöslegesen magas nyomatéki terhelést okoz a hajtóműnek.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
24
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
PRÓBAÜZEM PRÓBAÜZEM ELLŐTTI ELLENŐRZÉS Próbaüzem előtt az alábbiakat kell ellenőrizni: 1)
Azt, hogy a hidraulikus rendszer megfelelően csatlakoztatva és meghúzott állapotban van.
2)
Azt, hogy a traktor TLT fordulatszáma megfelelő (540 1/perc).
3)
Azt, hogy a kaszaegységben és a szöghajtóművekben az olajszint megfelelő. Lásd 4. fejezet; KENÉS.
4)
Azt, hogy minden kenési pont meg lett kenve. Lásd 4. fejezet; KENÉS.
5)
Azt, hogy a tárcsákon minden kés ép, és megfelelően meg van húzva.
6)
Azt, hogy a traktor TLT csatlakoztatását talajra lesüllyesztett vágóegységgel és munkahelyzetbe állított géppel végezték el.
7)
Azt, hogy a traktor TLT csatlakoztatása alacsony motorfordulatszám mellett történt.
8)
Azt, hogy a traktor TLT-csonk és a központi hajtómű behajtása között a kardántengely nincs összenyomódva, vagy nem ül le, amikor a traktor függesztőkarokat óvatosan emelik, vagy süllyesztik.
9)
Azt, hogy a kardántengely védőburkolatai nem forognak-e tengelyekkel, és hogy a tartóláncokat megfelelően rögzítették.
együtt
a
10) Azt, hogy védőelemek (burkolatok és ponyvák) a gépen mind megvannak, épek és megfelelően vannak felszerelve, valamint hogy az oldalburkolatok le vannak hajtva. 11) Azt, hogy minden szerszámot eltávolított a gépről 12) Azt, hogy senki sem áll a gép közelében.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
25
2. FELKAPCSOLÁS ÉS PRÓBAÜZEM
A TÉNYLEGES PRÓBAÜZEM Csatlakoztassa óvatosan a kardántengelyt és hagyja a motort alacsony fordulaton járni. Ha nincs szokatlan zaj vagy vibráció, a fordulatszám fokozatosan emelhető a normál fordulatszámra (TLT = 540 1/perc). A traktor kezelőjét kivéve senki sem tartózkodhat a gép közelében. Megj.: Minden gép vibrációját ellenőrzik, mielőtt az elhagyja a gyárat. Ez a cég minőségbiztosítási rendszerének egyik alapvető része. Mindazonáltal rendszeresen ellenőrizni kell, különösen próbaüzem során, hogy nincsenek-e szokatlan vibrációi a gépnek.
FIGYELMEZTETÉS: Amikor a tárcsák és a kések 3000 1/perc fordulatszámmal forognak, még a csak kis mértékben sérült alkatrészek (kések, tárcsák és sapkák) is olyan vibrációkat eredményezhetnek, melyek hosszú távon másodlagos károkat eredményeznek, mint a repedések és a törések. Jóllehet a gépet biztosították a behatások és a vibrációs károk ellen, mindig lesz egy kis kockázat, még ha korlátozott mértékű is. A szezon alatt naponta ellenőrizze, hogy nem sérültek-e a kések, tárcsák és sapkák, és szükség esetén cserélje ki azokat.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
26
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS FELÉPÍTÉS ÉS FUNKCIÓ Az SB 2005 / 2405 / 2805 olyan tárcsás kasza, mely a traktor hátsó részére csatlakoztatható, és az összegyűjtött rendet a traktor jobb oldali kerekéhez helyezi. A GÉP LEGFONTOSABB RÉSZEI KÉSEK A gép mindkét oldalán van egy készlet kés. Ezek a kések 4 mm-es edzett, nagy szilárdságú acélból készülnek. NE FELEDJE: A munka megkezdése előtt, ellenőrizze: - azt, hogy minden kés megfelelően van felszerelve. - azt, hogy a kések nem hajlottak vagy repedtek. - azt, hogy minden kés szabadon forog a késcsavar körül. A gép és a kaszaegység egy speciális jellemzője a kések hosszú hatékony vágási hossza.
PR11-1665
ÁRAMLÁSJAVÍTÓ
3-1. ábra 3-1. ábra: Annak biztosítására, hogy a gép egy összegyűjtött rendet képezzen a gép mögött, egy áramlásjavító, úgynevezett sapka van felszerelve az utolsó tárcsára, hogy optimalizálja a növény áramlását a kaszaegységen át. A sapkák arra vannak, hogy biztosítsák a növény helyes áramlását a tárcsa körül (a középső rész felé), és a kaszaegység fölött.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
27
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
ÜZEMI BEÁLLÍTÁSOK Az SB 2005 / 2405 / 2805 funkcióinak optimalizálása érdekében számos részt helyesen be kell állítani. EASY LIFT Az SB 2005 / 2405 /2805 ezen verziói Easy Lift rendszerrel vannak felszerelve. Ez lehetővé teszi a traktor függesztő karok és ezáltal a gép függesztő tornyának beállítását egy rögzített magasságra. A kaszaegységet egyszerűen a traktor valamelyik vezérlőkarjával lehet felemelni és lesüllyeszteni.
3-2. ábra 3-2. ábra: Munkahelyzet Süllyessze le a kaszaegységet, amíg az nem fekszik egyenletes talajon, és állítsa a vezérlőkart úszó helyzetbe. Süllyessze le addig a függesztő karokat / a gép függesztő tornyát, amíg nem lesz egy 2 cm rés a csap fölött (lásd 2-3. ábra). Munka közben a vezérlőkarnak úszó helyzetben kell lennie.
3-3. ábra 3-3. ábra: Megfordulás a táblán Emelje fel a kaszaegységet a vezérlőkarral addig, amíg a munkahenger eléri az ütközőt. Ezt követően elvégezheti a fordulást a géppel.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
28
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
3-4. ábra 3-4. ábra: Szállítás Húzza meg az ütköző zsinórját majd emelje fel a kaszaegységet függőleges helyzetbe a vezérlőkarral. Reteszelje a rugófeszítésű szállítási reteszt a csappal és biztosítsa a rugós csappal. (lásd a 2-5. ábrát).
PR14-0045
Felfüggesztés Munka közben a tarló kímélése, a gép csúszótalpak kopásának csökkentése és az optimális talajkövetés érdekében a gép fel van függesztve egy erős feszítőrugó révén.
3-5. ábra 3-5. ábra: Ha a gép felemelkedik a talajról a traktorhoz közelebbi végénél, akkor a függesztés rugója túlságosan meg van feszítve. Ez kiküszöbölhető az anya néhány fordulatnyit történő meglazításával.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
29
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS BIZTONSÁGI KIOLDÓ
Fig. 3-6 Fig. 3-6: A gép fel van szerelve egy olyan biztonsági kioldóval, ami lehetővé teszi a kaszaegység felhajlását hátra felé, amikor a nyomás a mellső részen túl nagy, például amikor nekimegy olyan akadályoknak, mint egy fa, villanyoszlop, kő vagy hasonló tárgy. Ha a biztonsági kioldórendszer működésbe lépett, a legegyszerűbb visszaállítás a munkahelyzetbe, ha a traktorral rántásszerűen tolatni kezd. Ha a biztonsági kioldó túl könnyen kiold, a rugón feszíteni kell. Azonban nincs biztosítás olyan esetre, amikor lesüllyesztett kaszaegységgel tolat és ilyen fennáll a gép sérülésének veszélye.
FIGYELEM:
Ne feszítse a rugót meg annyira, hogy az blokkolja a biztonsági kioldó rendszer működését, mivel az ütközés esetén a gép sérüléséhez vezet.
PR12-0558b
A VÁGÁSI MAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA
3-7. ábra 3-7. ábra: A vágási magasság a felső függesztő karral állítható be.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
30
PR11-1666
38
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
3-8. ábra
PR11-1668
27
3-8. ábra: A vízszintes helyzetben álló gép elméleti vágási magassága mm.
3-9. ábra 3-9. ábra: Ha a gép körülbelül 3º-ot előre van döntve, akkor az elméleti vágási magasság 27 mm lesz. Ne döntse jobban meg a gépet, mivel a kardántengely károsodhat. A vezetőtalpak, tárcsák és kések túl gyorsan elkopnának, a növényáram pedig talajjal szennyeződne. Ha különösen magas tarlót szeretne, pl. amikor ugaron lévő táblákat kaszál, lehetőség van a kaszaegység helyzetének megemelésére magas vezetőtalpak felszerelése révén. Ezek opciós felszerelésként rendelhetők meg. Lásd a 6: EGYÉB fejezetben.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
31
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
LEPARKOLÁS A gépet talajon nyugvó kaszaegységgel kell leállítani.
PR12-0557
A gépet mindig egyenes és kemény felületen parkolja le. Ha ez nem lehetséges, használjon támaszokat vagy lemezeket.
3-10. ábra 3-10. ábra: -
Kapcsolja be a parkolási reteszt. Engedje le a támasztólábat. Kösse szét a hidraulika csatlakozását. Süllyessze le a függesztő karokat, amíg a gép rátámaszkodik a támasztólábra. Kösse ki a függesztő karokat és a felső kart. Ne felejtse el a kardántengelyt a tartóra tenni, hogy elkerülje a szennyeződést.
FONTOS:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
Nagyon fontos a parkolási reteszt bekapcsolni, hogy reteszelje a tartórugót a gép leállításakor. Ha az nincs reteszelve, akkor megnehezítheti a fel- és lekapcsolást.
32
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
A GÉP ÜZEMELTETÉSE KEZDÉS 1) Süllyessze le a kaszaegységet a talajra anélkül, hogy belehajtana a növényállományba. 2) Csatlakoztassa a kardántengelyt a traktorra alapjáraton üzemelő motor mellett. 2) Fokozatosan növelje a fordulatszámot, amíg el nem éri az 540 1/perc fordulatszámot. 4) Induljon el előre és vezesse bele a kaszaegységet a növényállományba. Megj.:Indításkor normális, hogy a kaszarendszer alkatrészei (kaszahajtás, tárcsák és kések) zajos, a nagy fordulatszám (3000 1/perc) miatt. A zaj csökken, amint a gép elkezd dolgozni a növényállományban. FONTOS:
Munka közben az egyszeres működésű vezérlőkar úszó helyzetben kell legyen, hogy a kaszaegység szabadon tudjon mozogni.
MUNKA TÁBLÁN A gép használata során az alábbiakat figyelembe kell venni: 1) A gépet mindig kis fordulaton járó motorral indítsa. Ez különösen fontos az olyan traktoroknál, amelyek esetén a kardántengely csatlakoztatása elektro-hidraulikus működtetésű. 2) Kezdéskor a gépnek munkahelyzetben kell lennie. 3) A gép fordulatszámának hirtelen emelése, pl. amikor ráhajt a táblára, vagy a táblán fordulás után, mindig munkahelyzethez közeli géppel kell történjen. 1) Hallgassa a traktor fordulatszámát munka közben. HA a fordulatszám lassan esik, vagy hirtelen lecsökken, akkor az a hajtómű túlterhelődésének jele lehet a túl magas munkasebesség vagy a kaszaegységbe került idegen anyag miatt. Ebben az esetben azonnal kösse le a kardántengelyt és hagyja a gépet „pihenni”. Számos fontos körülmény van amire tekintettel kell lenni, amikor a géppel kaszálást végez.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
33
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS Elméletileg, lehetséges 18 km/h sebességgel dolgozni. Azonban a munkasebességet mindig a körülményekhez, vagyis a növényállomány sűrűségéhez és a talajviszonyokhoz kell igazítani. A kezelőnek mindig teljesen irányítása alatt kell tartania a traktort, és kell tudja kerülni a talaj egyenetlenségeit és az idegen tárgyakat a traktor és a munkagép előtt. Csökkentse a haladási sebességet, ha: - ha a talaj egyenetlen vagy dombos - ha a növény megdőlt - ha a növény az átlagostól magasabb és vastagabb Növelje a munkasebességet, ha: - ha a növény alacsony és vékony - ha a növények között pl. borsó van. Ahogy korábban is említésre került, különösen figyeljen oda, amikor dombos terepen dolgozik. Csökkentse a haladási sebességet és legyen tudatában a gép mozgásainak a talajon. Dombos területen nagyobb a veszélye annak, hogy a gép nekiütközik egy partos résznek vagy idegen tárgynak, ezért Önnek, mint a gép kezelőjének minimálisra kell csökkentenie a gép sérülésének veszélyét. NE FELEDJE: Amíg a tarló egyenletes magasságú és a gép egyenletesen és simán halad a területen, addig a haladási sebesség is megfelelő. VESZÉLY:
Amikor a táblák szélén és meredek lejtőkön halad, mindig legyen óvatos, és ne vezessen túl gyorsan, mivel a határokon mindig fennáll annak veszélye, hogy idegen tárgyak vannak a határvonalon vagy gyakran változó felületi viszonyok vannak a lejtők mentén.
Menet közben tartsa a TLT fordulatát állandó szinten (540 1/perc), hogy a gépnek a vágást végző alkatrészei optimálisan tudjanak dolgozni.
VESZÉLY:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
Ha a géppel hosszú ideig dolgozik, a kaszaegység akár 80 fokra is felmelegedhet, ezért vigyáznia kell, hogy meg ne égesse magát, ha késeket vagy más alkatrészeket akar kicserélni.
34
3. BEÁLLÍTÁSOK ÉS ÜZEMELTETÉS
PR11-0766
KASZÁLÁS LEJTŐN
3-11. ábra 3-11. ábra:Amikor árkokban végez kaszálást, a kaszaegységet úgy tolja ki az árokba, hogy a bal oldali vezetőtalp az árok szélén legyen, és a kaszaegység szabadon függjön az árok felett. Süllyessze le a traktor függesztő karjait (a határoló ütközőn túl). Ekkor a kaszaegység lesüllyed az árokba. Az emelő munkahenger továbbra is úszó helyzetben kell legyen. FORDULÁS Amikor a táblán fordulnia kell, emelje fel a kaszaegységet a talajról az emelő munkahengerek segítségével. (lásd 3-3. ábra).. Süllyessze le a kaszaegységet a talajra, mielőtt újra növeli a fordulatszámot. Amikor dombos terepen vagy meredek lejtőkön fordul, ha lehetséges mindig a domb, vagy az emelkedő irányába forduljon, hogy a gép stabilitása elegendő legyen. Fordulás közben mindig csökkentse a haladási sebességet. FONTOS:
A gép kialakítása nem engedi meg a tolatást, amikor a gép munkahelyzetben van. Ezért forduláshoz mindig emelje fel a kaszaegységet a talajról.
FONTOS:
Akadályokkal történt komoly ütközés után mindig vizsgálja meg a gép esetleges sérüléseit. Elsősorban a felfüggesztést és a vágást végző alkatrészeket vizsgálja meg.
SZÁLLÍTÁS Amikor közúton vagy a táblán kívül halad, a gépet fel kell emelni az emelő munkahengerrel, és a szállítási reteszt megfelelő módon reteszelni kell (2-5. ábra).
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
35
4. KENÉS AzSB 2005 / SB 2405 / SB 2805 kasza kenési ábrája. A megjelölt kenési pontokat az előírt karbantartási periódusoknak megfelelően meg kell kenni.
PR11-0738
PR12-a389 PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
36
4. KENÉS
4. KENÉS KENŐANYAG A munka megkezdése előtt mindig ellenőrizze, hogy a gép kenése megfelelő és elegendő mennyiséggel történt. Végezze el a kenést a túloldali kenési ábrának megfelelően. Kenőzsír típusa: Jó minőségű univerzális kenőzsír. A mechanikus forgó csatlakozásokat szükség szerint zsírral vagy olajjal kell megkenni. FONTOS – NE FELEDJE: A kardántengelyt minden 10 üzemóra után meg kell kenni. A kardántengely csúszó profilcsöveire különösen figyeljen oda. Képesnek kell lenniük oda-vissza csúszni, amikor a nyomaték megnő munka közben. . Ha a profilcsövek megfelelő kenését elhanyagolja, annak az nagy súrlódó erőket eredményez (megragadás), ami károsítja a profilcsöveket és idővel az összekötő tengelyeket és a hajtóművet is.
KASZAEGYSÉG OLAJ KASZAEGYSÉG Olajmennyiség:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
SB 2005: SB 2405: SB 2805:
37
3,2 liter 3,6 liter 3,6 liter
4. KENÉS OLAJTÖLTET A kaszaegységben lévő olaj nagyon sűrű, különösen hideg állapotában. Ezért az olaj szintjének ellenőrzése előtt várjon minimum 15 percet, ha az olaj hideg, és minimum 3 percet, ha az olaj meleg, ha azt megelőzően a gép mozgott vagy működött. Javasolt a gépet a megfelelő vízszintes helyzetbe állítani az olajszint ellenőrzéséhez (lásd a lenti leírást) a munkanap végén, hogy a következő reggelre az olaj eloszlása megfelelő legyen, és az olajszint várakozás nélkül ellenőrizhető legyen.
PR11-1573
Olajszint
4-1. ábra
4-1. ábra Az olajszint ellenőrzéséhez állítsa a kaszaegységet vízszintbe, ami egy folyadékos vízmértékkel ellenőrizhető, mind hosszirányban, mind keresztben. Az olaj szintje 7 és 9 mm között kell, hogy legyen, a betöltő furatoknál mérve. Az 2005 és SB 2805 esetén az olajszint ellenőrzésére és betöltésére szolgáló dugó balról a 2. és a 3. tárcsa között helyezkedik el. Az SB 2405 esetén balról a 3. és a 4. tárcsa között helyezkedik el. Az olajszint ellenőrzésének megkönnyítése érdekében javasoljuk, hogy legyen egy állandó “olajszint-ellenőrző talapzata”, amelyre a kaszaegységet ráhelyezve az olajszint ellenőrizhető. Ez azt jelenti, hogy ennek birtokában nem kell mindig megismételni a kaszaegység vízszintezését a 4-1. ábra szerint minden olajszint-ellenőrzés során. Az olajszintet a betakarítási szezonban minden nap ellenőrizni kell a dugók egyikénél.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
38
4. KENÉS
PR12-1667
A
4-2. ábra 4-2. ábra: Emelje meg a kaszaegységet 45º-ban. Az olaj az A dugónál folyik ki. Olajcsere:
Az első olajcserét 50 üzemóra után kell elvégezni. Ezt követően 200 üzemóránként, vagy egy szezonban legalább egy alkalommal.
Az olajcsere legegyszerűbb módja az, hogy hagyni kell a gépet néhány percig üzemelni, amíg az olaj fel nem melegszik. Ez egyidejűleg azt is biztosítja, hogy a szennyeződések elkeverednek az olajjal, és az olajcsere során kiürülnek. NE FELEDJE: visszatenni a leeresztő dugót leeresztés után. A leeresztő dugó mágneses, hogy összegyűjtse a fémes szennyeződéseket. Ezért visszaszerelés előtt mindig tisztítsa meg a dugót. Az olaj cseréje során győződjön meg arról, hogy a megfelelő minőségű olajat használja. Olajminőség:
FIGYELEM:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
SHELL OMALA S2G 320 vagy hasonló minőségű, mint más szállítók. Ne töltsön be soha az előírtnál több, vagy kevesebb olajat. A túl sok vagy túl kevés olaj egyaránt túlmelegedést okoz, ami hosszú távon károsítja a csapágyakat.
39
4. KENÉS
SZÖGHAJTÓMŰ OLAJ
PR12-0737
C
4-3. ábra 4-3. ábra: Ez a szöghajtómű hajtja a kaszaegységet. Emelje a kaszaegységet függőleges helyzetbe az olaj leeresztéséhez. Megfelelő olajtöltet:
0,7 liter
Megfelelő olajminőség:
API GL4 vagy GL5 SAE 80W - 90
Olajcsere:
Az első olajcserét 50 üzemóra után kell elvégezni. Ezt követően 600 üzemóránként, vagy egy szezonban legalább egy alkalommal.
Megfelelő olajszint:
Az olajszint akkor megfelelő, amikor az olaj a C jelölésnél áll a gép vízszintes helyzetében
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
40
5. KARBANTARTÁS
5. KARBANTARTÁS ÁLTALÁNOSSÁGBAN FIGYELEM:
A gép karbantartása és javítása során különösen fontos a megfelelő személyi biztonság biztosítása. Ezért a traktort (ha fel van kapcsolva rá) és a munkagépet mindig az ebben a kezelési utasítás elején lévő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK 1-20 tételeinek megfelelően parkolja le.
A CSAVAROK MEGHÚZÁSA FONTOS:
A gépen lévő anyákat és csavarokat néhány üzemóra megtétele után újra meg kell húzni. Ez arra is vonatkozik, ha javítást végeztek a gépen.
A gépen lévő csavarok megfelelő MA (ha más nincs jelezve) nyomatéki értékei.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
Ma Ø
Osztály: 8.8 MA[Nm]
Osztály: 10.9 MA[Nm]
Osztály: 12.9 MA[Nm]
M8
25
33
40
M 10
48
65
80
M 12
80
120
135
M 12x1,25
90
125
146
M 14
135
180
215
M 14x1,5
145
190
230
M 16
200
280
325
M 16x1,5
215
295
350
M 18
270
380
440
M 20
400
550
650
M 20x1,5
430
615
720
M 24
640
900
1100
M 24x1,5
690
960
1175
M 30
1300
1800
2300
41
5. KARBANTARTÁS
KIEGYENSÚLYOZÁS FIGYELEM:
Amikor a géppel dolgozik, mindig figyelnie kell arra, ha a gép elkezdene vibrálni az átlagosnál jobban, vagy ha csikorgó hangot kezdeni adni. A tárcsák fordulatszáma akár 3000 1/perc is lehet, és egy törött kés a kiegyensúlyozatlanság miatt súlyos személyi sérülést vagy anyagi kárt okozhat. Ha egy modern, zárt fülkéjű traktorral dolgozik, akkor a tüneteket nehéz lehet észrevenni, ezért időnként ki kell szállni, és ellenőrizni a kések épségét. Hosszú távon a kiegyensúlyozatlanság fáradásos törést és komoly károkat okozhat.
A KONGSKILDE által gyártott minden gépet kipróbálnak, és speciális eszközökkel ellenőrzik a vibrációkat. Amikor a gépet először indítja be, akkor figyelje meg a vibrációkat és zajokat, hogy legyen összehasonlítási alapja a későbbiekben. A kőfelverődés elleni védelemnél a csavarokat, valamint a kaszaegység elején lévő nyírópálcákat rendszeres időközönként ellenőrizni szükséges.
ÉKSZÍJAK SZÍJHAJTÁS A gépen egy 4 ékszíjból álló szíjhajtás található, amely a főhajtástól a kaszaegység fölötti szöghajtáshoz hajt. Munkakezdés előtt a szíj feszességét ellenőrizni kell. Amikor a gép új, vagy a szíjat kicserélték, akkor a feszességet 1 óra üzemeltetés után ismét ellenőrizni kell.
5-1. ábra 5-1. ábra: A szíj feszessége az A anyával állítható.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
42
5. KARBANTARTÁS Ha a szíjhajtásból egy szíjat cserélni kell, a megbízhatóság érdekében az összes szíjat ki kell cserélni. Az ékszíjak 4 egyenlő hosszúságú ékszíjból álló készletben kaphatóak.
PR12-0783
F kg
X mm
FONTOS:
5-2. ábra 5-2. ábra: A szíj feszessége akkor megfelelő amikor az F=7.5 daN (kg) erő a szíj közepén X= 30 - 35 mm benyomódást eredményez.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
43
5. KARBANTARTÁS
TÁRCSÁK ÉS KÉSEK Az Ön gépén olyan tárcsák találhatóak, melyekre a kések csavarokkal vannak rögzítve. A tárcsákat, késtartókat és késeket magasan ötvözött, edzett anyagokból készítik. A speciális hőkezelés hatására olyan kemény és hajlékony anyag jön létre, amely a különösen nagy terhelésnek is ellenáll. Ha egy kés vagy tárcsa megsérül, soha ne próbálja az alkatrészeket újra összehegeszteni, mivel a hőtermelés meggyengíti ezen alkatrészek tulajdonságait. A sérült késeket, tárcsákat, késcsavarokat és anyákat eredeti KONGSKILDE alkatrészekre kell kicserélni a biztonságos üzemeltetés érdekében. FIGYELEM:
A kések cseréje során a kérdéses tárcsán mindkét kést ki kell cserélni a kiegyensúlyozatlanság elkerülése érdekében.
VIGYÁZAT:
A kések, késcsavarok, tárcsák és hasonló alkatrészek cseréjekor mindig engedje le a kaszaegységet a talajra.
KÉSEK
5-3. ábra 5-3. ábra A késeket azonnal cserélje ki, ha: 1) 2) 3)
A kések meghajlottak vagy megrepedtek, A kés szélessége kevesebb, mint 33 mm a tárcsa élétől 10 mm-re mérve, A fém vastagsága a furat mögött kevesebb, mint10 mm.
Az elhajlott késeket azonnal ki kell cserélni. A késcsavarokat és anyákat rendszeresen ellenőrizni kell, különösen az anyák meghúzását. Az ellenőrzést mindenképpen el kell végezni idegen tárggyal történt ütközés után, a kések cseréje után és a gép első használata előtt.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
44
5. KARBANTARTÁS
5-4. ábra 5-4. ábra A késcsavarokat ki kell cserélni, ha: a) ha deformálódtak b) egyik oldalukon erősen elkoptak c) ha az átmérőjük kisebb, mint 15 mm.
5-5. ábra A speciális anyát ki kell cserélni, ha: a) 5-nél több alkalommal volt használva b) ha a hatlapfejű rész magassága kisebb, mint az eredeti fele c) ha a rögzítő gyűrű megkopott vagy laza.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
45
5. KARBANTARTÁS A KÉSEK CSERÉJE
PR11-5020
A kielégítő betakarítási eredmény érdekében a késeknek és nyírópálcáknak épnek és élesnek kell lenniük.
5-6. ábra
PR11-5048
5-6. ábra A profilos kések mindkét oldalukon használhatóak a kések áthelyezésével egy másik tárcsára, mely ellenkező irányba forog.
5-7. ábra 5-7. ábra A csavart késeknek mindkét oldala használható a kés megfordításával, de mindig ugyanazon a tárcsán kell maradniuk. Kérjük, hogy vegye figyelembe, hogy a csavart kések balra hajlított és jobbra hajlított kivitelben is kaphatóak, a tárcsák különböző forgásirányához alkalmazkodva. A kés akkor van helyesen felszerelve, ha a kés mellső éle lentebb van a hátsó éltől, amikor a forgási iránynak megfelelően forgatja a tárcsát. Egy nyíl van beütve a késbe a megfelelő irányt mutatva. Ha a kések felszerelése nem megfelelő, vágási problémák állhatnak elő.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
46
PR11-1583
5. KARBANTARTÁS
5-8. ábra 5-8. ábra A kések cseréje A kések cseréje a késcsavar eltávolításával és a tárcsa alóli kihúzásával történik. Ez könnyen elvégezhető, amikor a kés mellső helyzetben van, amikor a csavar ki tud esni a kővédőn lévő furaton keresztül. Egy új kővédőben a furat nem látható, de a furat helye meg van gyengítve, így a furatban lévő anyag egy kalapáccsal kiüthető. Távolítsa el a régi kést és szerelje fel az új kést a csavarral. Ügyeljen arra, hogy a kés csavarja megfelelően üljön a tárcsán lévő négyszögletes furatban. A speciális anyát 95 Nm(9,5 kpm) nyomatékkal kell meghúzni.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
47
5. KARBANTARTÁS
5-9. ábra 5-9. ábra A kések cseréjével összefüggésben rendszeresen ellenőrizze a tárcsákon lévő B késcsavarokat az A mérőeszközzel (a pótalkatrész csomagban keresse). FONTOS:
Amikor az A mérőeszköz rámegy a B késcsavar fejre, akkor azonnal ki KELL cserélni.
Rendszeresen ellenőrizze, hogy a késcsavar, a speciális anya és a tárcsa nem kopott, laza vagy deformált. Ha ezt tapasztalná, az alkatrészeket meg kell húzni, vagy ki kell cserélni.
VESZÉLY:
Nagyon fontos az alkatrészeket ellenőrizni miután: Idegen tárggyal ütközött, vagy Ha egy kés kivételesen hiányzik a kaszaegységről. Az alkatrészek megsérülhetnek, és ki KELL őket cserélni, ha csak a legkisebb kételye is van a sérülésüket illetően, hogy megelőzze az elrepülő alkatrészek okozta veszélyt.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
48
5. KARBANTARTÁS
TÁRCSÁK ÉS KASZAEGYSÉG A TÁRCSÁK CSERÉJE A tárcsa magassága a tárcsa alá, a tárcsa és az agy közzé tett távtartók segítségével állítható. Ez akkor lehet szükséges, amikor a tárcsák cseréjekor a kések nem állnak egy magasságban.
48 Nm (4,8 kpm)
PR12-1578
95 Nm (9,5 kpm)
5-10. ábra 5-10. ábra A tárcsák 6 csavarral vannak rögzítve, melyeket 48 Nm (4,8 kpm) nyomatékkal kell meghúzni. A késcsavarokat 95 Nm (9,5 kpm) nyomatékkal kell meghúzni.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
49
5. KARBANTARTÁS AZ AGYAK CSERÉJE
5-11. ábra 5-11. ábra Olyan kaszaegységet alkalmazunk, melyeken a tárcsák alatti minden egyes C agy könnyen kicserélhető felülről (A kaszaegység felső karbantartása). A csapágyházzal szerelt agyak leszerelése az azokat a kaszaegységhez rögzítő csavarok meglazításával történik.
C B D
PR11-1591
A
5-12. ábra 5-12. ábra Az agy felszerelésekor az A kaszaegység felülete és a B agy alsó része tiszta és egy vékony réteg zsírral bezsírozott kell, hogy legyen. A C anyákat Loctite 243-al rögzíteni kell a D menetes csapokon, és meghúzni 92 Nm (9.2 Kpm) nyomatékkal.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
50
5. KARBANTARTÁS
PR11-1087
90º
5-13. ábra 5-13. ábra Ellenőrizze, hogy a tárcsák egymáshoz képest 90 fokkal elfordítva kerültek felszerelésre.
VIGYÁZAT:
Amikor a felszerelés befejeződött, akkor a tárcsákat kézzel legalább egy fordulatnyit el kell forgatni annak ellenőrzésére, hogy az alkatrészek nem érnek össze.
FIGYELEM:
A kések, késtartók, tárcsák és hasonló alkatrészek cseréje után mindig ellenőrizze, hogy nem maradt szerszám a gépen, és a burkolatok megfelelően visszaszerelésre kerültek.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
51
6. EGYÉB
6. EGYÉB HASZNÁLATI TANÁCSOK ÉS HIBAKERESÉS Probléma Egyenetlen tarló vagy rossz vágáskép
Lehetséges ok Túl kicsi a kaszaegység talajnyomása.
A traktor fordulatszáma túl alacsony.
A kések kopottak
Csíkok a tarlón
Javítás Ellenőrizze a gép alapbeállítását, és ha szükséges csökkentse a rásegítést a rugók feszítésének csökkentésével. Ellenőrizze, hogy a traktor TLT fordulatszáma 540 1/perc legyen, és nem 1000. Ellenőrizze, hogy a fordulatszám állandó legyen. Fordítsa meg/ tegye át a késeket egy másik tárcsára, vagy cserélje ki azokat
A kések rosszul vannak elhelyezve
Helyezze el helyesen a késeket
A tárcsák, a kövek elleni védelem, vagy a továbbító sapkák deformálódtak.
Cserélje ki a deformálódott alkatrészeket.
A vágási szög túl nagy, a fű nem halad a kaszaegységen keresztül
Állítsa a kaszaegységet vízszintesebbre, a felső kar hosszának rövidítésével
Anyag felhalmozódása a kaszaegység előtt a tárcsák között.
Ha lehetséges növelje a haladási sebességet
A kések rosszul vannak elhelyezve
Helyezze el helyesen a késeket. Szereljen fel terelősapkákat.
Reggel, nedves fűben dolgozik A gép vibrál működés
/
egyenetlen
Kések deformálódtak, megsérültek vagy hiányoznak
Cserélje ki a sérült késeket, szereljen fel új alkatrészeket.
Hibásak a kardántengelyek
Ellenőrizze a tengelyek épségét., szükség esetén javítsa meg. Ellenőrizze, hogy a csapágyak nem lazák vagy sérültek. Szükség esetén cserélje ki.
Hibás csapágy a kaszaegységben
A hajtómű vagy a kaszaegység túlmelegszik
Deformált tárcsák
Cserélje ki a tárcsákat
Hibás terelősapkák vagy áramlásjavítók
Cserélje ki a áramlásjavítókat
Föld vagy fű van a terelősapkákban
Tisztítsa ki a terelősapkákat.
Az olajszint nem megfelelő
Ellenőrizze az olajszintet, töltsön után/engedjen le olajat, ha szükséges
terelősapkákat
vagy
Megj.: A hajtóműben a megengedett maximális hőmérséklet 80 °C, a kaszaegység hőmérséklete maximum 90-100 °C Szokatlanul magas teljesítmény felvétel
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
A tárcsák alatt növényi maradvány és por van
Állítsa le a traktor motorját. Szerelje le a tárcsákat és tisztítsa meg a kaszaegységet és a tárcsákat. Ellenőrizze a dörzskuplung épségét.
A tárcsára zsineg vagy drót tekeredett.
Távolítsa el az idegen anyagot.
52
6. EGYÉB
TÁROLÁS Amikor a szezon befejeződik, el kell végezni a felkészítést a téli tárolásra. Először alaposan tisztítsa le a gépet, mivel a por és a szennyeződések magukba szívják a nedvességet és meggyorsítják a rozsdásodást. VIGYÁZAT:
Legyen elővigyázatos, amikor nagynyomású mosóval végzi a tisztítást. Soha ne irányítsa a vízsugarat közvetlenül a csapágyakra.
FONTOS:
A gép tisztítása után kenje meg az összes kenési pontot.
A következő pontok szerint végezze el a felkészítést a téli tárolásra. - Ellenőrizze a gép kopását és más hibáit. Jegyezze le a szükséges kopóalkatrészeket és rendelje meg az alkatrészeket a következő szezon előtt. - Lazítsa meg az ékszíjakat. - Szerelje le, tisztítsa meg és kenje meg a kardántengelyeket. Ne felejtse el a profilcsöveket is megzsírozni. A kardántengelyeket tárolja száraz helyen. - Szórja be a gép felületét egy vékony réteg korrózióvédő olajjal. Ez különösen fontos a használat közben felpolírozódott alkatrészek esetén. - A gépet jól szellőző épületben tárolja.
ALKATRÉSZRENDELÉS Alkatrészek rendelésekor kérjük, hogy adja meg a gép pontos típusát és alvázszámát. Ez az információ rá van nyomtatva a gép típustáblájára, amely az alábbi ábra szerinti helyen található meg a gépen. Kérjük, hogy írja le ezt az információt a géppel szállított alkatrészkatalógus első oldalára amint lehetséges, így alkatrészek rendelése esetén mindig kéznél less az információ.
Type:
Year:
20
Made for Kongskilde Industries A/S DK4180 www.kongskilde.com
Maximum total weight:
kg
Maximum load axle 1:
kg
Maximum load axle 2:
kg
Maximum load axle 3:
kg
Maximum speed:
kg km/h PR11-1121
Maximum drawbar load:
VIN:
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
53
6. EGYÉB
OPCIONÁLIS FELSZERELÉSEK Cikkszámok: lásd a pótalkatrészek listáját. MAGASÍTÓ FELSZERELÉS Parlagok esetén a magasításhoz vezetőtalpak szerelhetők fel, amivel a tarló 7,5 cmrel magasabb lesz. Egy nagy és három kisebb vezetőtalp használható erre.
6-1. ábra
PR12-1669
6-1. ábra: A nagy vezetőtalpat a meglevő vezetőtalp alá kell felszerelni, a hajtómű alatt.
6-2. ábra 6-2. ábra: A kis vezetőtalpakat a meglevő vezetőtalpak alá kell felszerelni, a tárcsák alatt. Egyikük a legkülső tárcsa alá megy, és oda kell felszerelni. A másik 2 vezetőtalpat a megmaradó tárcsák alá kell felszerelni.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
54
6. EGYÉB
ÁRAMLÁSJAVÍTÓ Ha probléma van a növényfolyam áramlásával a kaszaegységnél, a tárcsák mindegyikére áramlásjavító sapka szerelhető fel. Az áramlásjavítók a két szélső tárcsára már eleve fel vannak szerelve. TARTÓLÁNC Egy speciális tartólánc rendelhető az emelőkarok mélységi ütközőjének biztosítására és stabilizálására.
HULLADÉKKEZELÉS Amikor a gép elhasználódott, akkor az előírásoknak megfelelően kell a hulladék kezelését elvégezni. Tartsa be a következőket: - A gépet nem szabad valahol csak úgy leállítani, a hajtóművekből, a munkahengerekből és a kaszaegységből le kell engedni az olajat. Az így leengedett olajat a megfelelő újrahasznosító cégnek kell leadni. - Szerelje szét a gépet és válogassa szét az alkatrészeket, mint pl. kardántengelyek, hidraulikatömlőkre és alkatrészek. - Az újrahasznosítható alkatrészeket adja le egy újrahasznosító cégnél. A nagy bontott alkatrészeket adja le egy bontóban.
PIHU-174X 03 SB 2005-2405-2805 1116
55
GARANCIA A cég Kongskilde Industries A / S az alábbi elérhetőségeken: Bjegyzett iroda: Kongskilde Industries A/S Skælskørvej 64 DK-4180 Sorø Denmark, Tel.: +45 33 68 35 00 http://www.kongskilde.com
[email protected]
Gyár: Kongskilde Polska Sp. Z.o.o 99-300 Kutno Ul. Metalowa 15 Tel.: +48 24 355 96 15
[email protected]
ezt követően "Kongskilde", garanciát nyújt minden hivatalos KONGSKILDE kereskedőtől vásárolt új KONGSKILDE gép vásárlójának.
A garancia az anyaghibák és gyártási hibák kijavítására vonatkozik. Ez a garancia a végfelhasználónak történő eladás dátumától számított egy évig érvényes. A garancia érvénytelen az alábbi esetekben: 1.
A gépet más célra használták, mint ami a kezelési utasításban le van írva.
2.
Nem megfelelő használat.
3.
Külső behatás által okozott kár, mint pl. villámcsapás vagy lehulló tárgyak.
4.
Elégtelen karbantartás.
5.
Szállítási sérülés.
6.
A gépet a Kongskilde írásbeli beleegyezése nélkül átalakították.
7.
A gép nem szakszerű javítása.
8.
Nem eredeti pótalkatrészek kerültek beépítésre.
A Kongskilde nem felel az elmaradt bevételért és olyan jogi követelésekért, mely a tulajdonos vagy harmadik fél hibájából következett be. Szintén nem felel a Kongskilde az érvényben lévő megállapodásokon túlmenő munkabér költségekért, melyek a garanciális alkatrészek cseréjével állnak összefüggésben. A Kongskilde nem felel az alábbi költségekért: 1.
Normál karbantartás, mint pl. kiadások olajra, kenőzsírra vagy kisebb beállításokra.
2.
A gép szállítási költsége a műhelybe és vissza.
3.
A kereskedő utazási kiadása vagy szállítási költsége a felhasználóhoz és vissza.
A garancia nem vonatkozik a kopóalkatrészekre, kivéve ha egyértelműen bizonyítható a Kongskilde hibája. Az alábbiak tekintendőek kopóalkatrésznek: Védőponyvák, kések, késtartók, koptatórudak, vezetőtalpak, kővédelem, tárcsák, rotorpalástok, krimpelések, gumiabroncsok, tömlők, fékpofák, láncfeszítő alkatrészek, védőburkolatok, hidraulikatömlők, szállítószalagok, függőleges csiga felhordó, kerékcsavarok és anyák, roppanógyűrűk, aljzatok, kardántengelyek, kuplungok, tömítések és pakolások, fogasszíjak, ékszíjak, láncok, lánckerekek, továbbító és szállítólánc lécek, rendsodró és felszedő fogak, gumitömítések, gumilapátok, vágókések, kidobó burkolatok és szétterítő platformok, zúzókések beleértve a csavarokat és anyákat, szervestrágyaszóró terítőrotorok és lapátok. Ezen túlmenően a felhasználónak tudatában kell lennie az alábbiaknak: 1.
A garancia csak akkor érvényes, ha a kereskedő végrehajtotta az átadás előtti nullszervizt és utasításokat adott a végfelhasználónak a gép használatát illetően.
2.
A garancia nem ruházható át másokra a Kongskilde írásos beleegyezése nélkül.
3.
A garancia érvényteleníthető, ha a javítást nem végzik el azonnal.
PIHU-174x 03 SB 2005/SB 2405/SB 2805 - 11.2016 You can always find the latest version of the manuals at www.kongskilde.com