SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. MEGHÍVÓ Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága 2015. november 12-én (csütörtökön) 16:10 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 218-as tárgyalójában ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. N A P I R E N D: Zárt ülésen kerül tárgyalásra: A képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó rendes ülésének előkészítése: 1. Tájékoztató a Sárvári Gyógyfürdő Kft. pénzügyi helyzetéről. Később kerül fel a honlapra. A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 2. „Sárvár város közigazgatási területén az élő sövény gondozási munkák elvégzése 2016. évben” tárgyú egyszerű beszerzési eljárásban az eljárás eredményének a megállapítása 3. „Sárvár város közigazgatási területén a virágágyások talaj előkészítési és ültetési munkái, a virágágyások és a kandelábereken elhelyezett edényzetek gondozása, a cserjék és rózsaágyások gondozása 2016. évben" tárgyú közbeszerzési eljárásban a közbenső döntés meghozatala. 4. „Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 2016. évben” tárgyú közbeszerzési eljárásban a közbenső döntés meghozatala Nyílt ülésen kerül tárgyalásra: A képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó rendes ülésének előkészítése: 1. Beszámoló az önkormányzat 2015. háromnegyedévi gazdálkodásáról Később kerül fel a honlapra. 2. Önkormányzati rendeletalkotás az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 3. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. folyószámlahitel szerződésének megkötéséhez történő hozzájárulás és kezességvállalás. 4. Beszámoló Sárvár város környezeti állapotáról 5. Önkormányzati rendeletalkotás a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 6. A Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztása, és ezzel összefüggő egyéb döntések 7. Előterjesztés a Sárvár 0262/1 hrsz-ú, Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatról 8. Előterjesztés a Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező, Sárvár 1492/2 hrsz-ú ingatlan földrészletének értékesítéséről Később kerül fel a honlapra. 9. Sárvár Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének 2. számú módosítása 10. Előterjesztés a Sárvár, 4562 hrsz-ú magánút megvásárlásával kapcsolatban 11. A Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezetőjének és felügyelőbizottsága tagjainak megválasztása, és ezzel összefüggő egyéb döntések A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 12. Fanyesési kérelmek elbírálása 13. Sárvár, Arad u. 15. számú ingatlanhoz 2 db új kapubejáró készítése iránti kérelem elbírálása
14. Fakivágási kérelem elbírálása a Rábasömjéni utca 123. szám alatti lakóingatlan előtt 15. Városgazdálkodás Sárvár kérelme a Laktanya u. 50. szám alatt található kettő garázs bérbe adásáról
Sárvár, 2015. november 6. Kampel Oszkár s.k. A bizottság elnöke
A képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó rendes ülésének előkészítése: 1. Beszámoló az önkormányzat 2015. háromnegyedévi gazdálkodásáról Később kerül fel a honlapra.
2. Önkormányzati rendeletalkotás az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról
Az előterjesztés melléklete külön állományként került feltöltésre. ELŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetését a Képviselő-testület 2015. február 12-i ülésén a 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendeletével jóváhagyta. A folyamatos gazdálkodás, a kapott támogatások miatt szükségessé vált a költségvetésről szóló rendelet módosítása. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34.§-a alapján az alábbi előterjesztést nyújtom be a Tisztelt Képviselő-testületnek. A 2015. évi költségvetési rendelet módosítására harmadik alkalommal kerül sor, amely főbb csoportosításban a következő módosításokat tartalmazza:
1. Központi költségvetésből származó bevételek 1.1.B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről 1.1.1. B11. Önkormányzatok működési támogatása 1.1.1.1. B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása a.) A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatásról szóló 263/2015. (IX.14.) Korm. Rendelet 1.§-a határozza meg a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 2. melléklet II. 4. alpont szerinti támogatásban részesíthetők körét. A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás annak a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (4) bekezdése alapján működtetési kötelezettséggel rendelkező önkormányzatnak jár, amely a működtetést maga végzi, vagy ahhoz az Nkt. 74. § (6) bekezdése alapján hozzájárulást fizet. Az egy tanulóra jutó éves támogatás összegének meghatározása az adóerő-képesség függvényében történt, mely alapján önkormányzatunkhoz 1.469.000 Ft hozzájárulás érkezett a köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás jogcímén. Ennek alapján a Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K5. Egyéb működési célú kiadások, ezen belül a K513. Tartalékok előirányzata - köznevelési intézmények működetési költségei címén Összesen:
1.469 e Ft-tal 1.469 e Ft-tal
megemelkedik, az önkormányzat B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása előirányzata azonos összegű növekedése mellett. b.) A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 2. melléklet, kiegészítő szabályok 2.b.) pontja alapján az önkormányzatok által 2015. május 15-éig beküldött 2015. évi megalapozó adatok módosítására vonatkozó felmérés adatait a Belügyminisztérium BMÖGF/48/191/2015. sz. intézkedésében elfogadta, mely alapján a települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatására kapott összeg 3.083.600 Ft-tal, a szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatására kapott összeg 6.097.918 e Ft-tal csökkent. Ennek alapján a Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása: - Óvodapedagógusok bértámogatása – 8 hónapra - Óvodaműködtetési támogatás 4 hónapra megemelkedik, - Óvodapedagógusok bértámogatása – 4 hónapra - Óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert pótlólagos összege - Segítők bértámogatása - 4 hónapra - Óvodaműködtetési támogatás - 4 hónapra B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása: - gyermekek napközbeni ellátása - finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása - gyermekétkeztetés intézmény-üzemeltetési támogatása csökken, ezzel egyidejűleg csökken a K5. Egyéb működési célú kiadások, Tartalékok előirányzata 9.182 e Ft összegben.
277 eFt-tal 23 e Ft-tal
2.215 e Ft-tal 56 e Ft-tal 600 e Ft-tal 513 e Ft-tal
1.976 e Ft-tal 2.383 e Ft-tal 1.739 e Ft-tal ezen belül a K513.
1.1.1.2. B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása a.) Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 2. melléklet III. 6. pontjában előírt szociális ágazati pótlék kifizetéséhez 2015. IV. negyedévére 1.419.081 Ft támogatást kaptunk. Ennek alapján a Városi Bölcsőde 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata
K2.
- 2015. IV. negyedévi ágazati pótlék címén Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. IV. negyedévi ágazati pótlék címén Összesen:
Gondozási és Családsegítő Központ 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. IV. negyedévi ágazati pótlék címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. IV. negyedévi ágazati pótlék címén Összesen:
595 e Ft-tal
161 e Ft-tal 756 e Ft-tal
522 e Ft-tal
141 e Ft-tal 663 e Ft-tal
megemelkedik, az önkormányzat B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása előirányzat 1.419 e Ft növekedése mellett. b.) A Szociális ágazati pótlék kiegészítő támogatása 2.674 e Ft összegben átvezetésre kerül a B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatai támogatása bevételi előirányzatról a B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások bevételi előirányzatra. c.) Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 2. melléklet III. 1. Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján folyósított lakásfenntartási támogatásra kifizetett összegek 90%-ának visszaigénylését teszi lehetővé. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K4. Ellátottak juttatásai, ezen belül K46. - Lakásfenntartási támogatás kiadásai előirányzata 403 e Ft-tal Összesen: 403 e Ft-tal megemelkedik, mellyel egyidejűleg a B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása bevételi előirányzata, Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése címén 403 e Ft-tal növekszik. d.) A B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről bevételi soron megtervezett gyermekvédelmi támogatások előirányzatból 20 e Ft Óvodáztatási támogatás átvezetésre kerül a B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása bevételi előirányzata.
1.1.1.3. B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II.7.a) pontja szerinti közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra kiírt pályázaton önkormányzatunk 168 e Ft támogatást nyert. A támogatáshoz szükséges önrészt a költségvetési rendelet 5. melléklet 2. Közművelődési pályázat önrésze soron biztosítottuk. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K6. Beruházási kiadások előirányzata - közművelődési intézmény műszaki technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása címén 768 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása előirányzata 168 e Ft összegű növekedése, a K5. Egyéb működési célú kiadások, közművelődési pályázat önrész 600 e Ft összegű csökkenése mellett. 1.1.1.4. B115. Működési célú költségvetési és kiegészítő támogatások a.) A költségvetési szervek és az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2015. évi kompenzációjáról szóló 349/2014.(XII.29.) Kormányrendelet alapján 2015. szeptember október hónapjaira 2.059.559 Ft bérkompenzációs támogatást kaptunk. Ennek alapján a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén 263 e Ft-tal K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén 71 e Ft-tal Összesen: 334 e Ft-tal Városgazdálkodás 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen: Városi Bölcsőde 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata
261 e Ft-tal
71 e Ft-tal 332 e Ft-tal
240 e Ft-tal
- 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen: Gondozási és Családsegítő Központ 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen: Sárvári Vármelléki Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen: Sárvári Csicsergő Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen:
65 e Ft-tal 305 e Ft-tal
288 e Ft-tal
77 e Ft-tal 365 e Ft-tal
106 e Ft-tal
28 e Ft-tal 134 e Ft-tal
126 e Ft-tal
34 e Ft-tal 160 e Ft-tal
Nádasdy-Vár Művelődési Központ és Könyvtár 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén 261 e Ft-tal K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén 70 e Ft-tal Összesen: 331 e Ft-tal Nádasdy Ferenc Múzeum 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - 2015. évi bérkompenzáció címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata
77 e Ft-tal
- 2015. évi bérkompenzáció címén Összesen:
21 e Ft-tal 98 e Ft-tal
megemelkedik, az önkormányzat B115. Működési célú költségvetési és kiegészítő támogatások előirányzata 2.059 e Ft összegű növekedése mellett. 1.2. B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1.2.1. B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai II. Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatása 1. pont Lakossági közműfejlesztés támogatása jogcímen önkormányzatunk 9.253 Ft támogatásban részesült. E támogatás keretében a központi költségvetés a jogosult magánszemélyek részére a közműfejlesztés megfizetett összegének a magánszemélyek közműfejlesztési támogatásáról szóló 262/2004. (IX.23.) Korm. rendeletben meghatározott hányadát támogatásként a települési önkormányzatokon keresztül biztosítja. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások K89. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre előirányzata - Lakossági közműfejlesztés hozzájárulás megfizetésének támogatása címén
9 e Ft-tal
megemelkedik, az önkormányzat B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások előirányzata 9 e Ft összegű növekedése mellett.
2. Képviselő-testületi döntések: 2.1. 152/2015. /X.21./ számú határozatában a képviselő-testület a sárvári 3136/5/A/54 hrsz-ú, természetben Sárvár, Petőfi u. 35. III. 12. sz. alatt található „lakás” megnevezésű ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatot elfogadva, az ingatlan 7.900.000.- Ft összegben történő megvásárlásáról döntött. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K6. Beruházási kiadások előirányzata sárvári 3136/5/A/54 hrsz-ú, természetben Sárvár, Petőfi S.u. 35. III. 12. sz. alatt található „lakás” megnevezésű ingatlan megvásárlása címén 7.900 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat K513. Tartalékok előirányzata azonos összegű csökkentése mellett. 2.2. 153/2015. /X.21./ számú határozatában a képviselő-testület a sárvári 4622 hrsz-ú, természetben Sárvár, Hegyközségben található „kivett magánút”megnevezésű ingatlanra
vonatkozó eladási ajánlatot elfogadva, az ingatlan megvásárlásáról döntött.
150.000.- Ft összegben történő
Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K6. Beruházási kiadások előirányzata a sárvári 4622 hrsz-ú, természetben Sárvár, Hegyközségben található „kivett magánút”megnevezésű ingatlan megvásárlása címén 150 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat K513. Tartalékok előirányzata azonos összegű csökkentése mellett.
2.3. 154/2015. /X.21./ számú határozatában a képviselő-testület a sárvári 3204 hrsz-ú ingatlan szennyvíz bekötését lehetővé tevő szennyvízvezeték kiépítése tárgyú beruházás kivitelezéshez bruttó 16.764 e Ft összegű forrást biztosított, melynek forrásául a szennyvíz-közmű használati díjból képződött tartalékot jelölte meg. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K6. Beruházási kiadások előirányzata Sárvári 3204 hrsz-ú ingatlan szennyvízbekötését lehetővé tevő szennyvízvezeték kiépítése címén 16.764 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat K513. Tartalékok előirányzata azonos összegű csökkentése mellett. 3. Átruházott hatáskörben hozott döntések 3.1.1. Az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) rendelet 16.§ (1) bekezdése értelmében a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra esetenként és intézményenként vagy feladatonként 10.000 e Ft összeg erejéig. E hatáskörben a polgármester 2015. október 31-ig összességében módosításról döntött. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata, az alábbi jogcímeken: - szakvélemény készítése – világítástechnikai mérések - fűnyírás, fűkaszálás Hegyközségi új köztemető - fűnyírás, fűkaszálás – Sárvár, Zsidó temető - Alkotmány u. 3. IV.2. önkormányzati bérlakás távhődíj tartozás kifizetése - költségbecslés készítése csapadékvíz-elvezető rendszer átépítéséhez - Sárvári Csicsergő Óvoda lapostető szigetelés javítása - Sárvár, Árpád u. Széchenyi u. sarokház homlokzat és
31.234 e Ft előirányzat-
311 e Ft-tal 991 e Ft-tal 406 e Ft-tal 375 e Ft-tal 127 e Ft-tal 362 e Ft-tal
lábazat renoválása - Fekete-híd u. 13-15. sz. felszíni csapadékvíz elvezetés tervezése - Lánkapuszta bekötő-út rézsű kaszálása - Villamosenergia vásárlás Sárvár közvilágítása és intézményei energiafogyasztása biztosítása tárgyában közbeszerzési eljárás lebonyolítása 2016. év - Bartók Béla u. 28. sz. mellett 2 db fa nyesése - Adventi rendezvények, koncertek szolgáltatási díja - jelzőtáblák, tájékoztató táblák kihelyezése, 2 db lefolyórács pótlása - Köztemető járdaszegély felújítása - műfüves és élőfüves focipálya elhelyezésének helyszínrajza - talajmechanikai vizsgálat elvégzése a sárvári 3210 hrszú ingatlanon - útszóró só, sikostop vásárlása - Vas megye településeinek címerei és zászlai kiadvány - Posta tér őrzése Simon Júdás Vásár idejére - Utca névtáblák legyártása, kihelyezése - sárvári 3210 hrsz-ú ingatlanos történő beruházáshoz pályázati biztosíték fizetése - tetőfedési munkálatok ( önkormányzati épületek ) - új telepítésű fák öntözése
Összesen: K6.
K7.
K5.
Beruházási kiadások előirányzata, az alábbi jogcímeken - Kodály Zoltán u. védőháló zajmentesítése - Sárvár, Vadkert körút útcsatlakozás és Rába-híd közötti gyalog-és kerékpárút tervezése Összesen: Felújítási kiadások előirányzata - Sárvári 6012 hrsz-ú önkormányzati út burkolat javítása címén Összesen: Egyéb működési célú kiadások előirányzata - egyéb civil szervezetek, egyéb feladatok támogatása Mindösszesen:
210 e Ft-tal 89 e Ft-tal 69 e Ft-tal
1.004 e Ft-tal 58 e Ft-tal 1.555 e Ft-tal 93 e Ft-tal 429 e Ft-tal 51 e Ft-tal 610 3.745 84 114 887
e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal
400 e Ft-tal 80 e Ft-tal 272 e Ft-tal
12.322 e Ft-tal
182 e Ft-tal 826 e Ft-tal 1.008 e Ft-tal
1.512 e Ft-tal 1.512 e Ft-tal
250 e Ft-tal 15.092 e Ft-tal
A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata 4.097 e Ft-tal K2. Munkáltatót terhelő járulékok előirányzata 1.052 e Ft-tal Összesen: 5.149 e Ft-tal A Városi Bölcsőde 2015. évi költségvetésében a
K1. K2. K3.
Személyi juttatások előirányzata Munkáltatót terhelő járulékok előirányzata Dologi kiadások előirányzata Összesen: megemelkedik, B4. Működési bevételek előirányzata / Térítési díj várható alakulása miatt / csökken. A Nádasdy Ferenc Múzeum 2015. évi költségvetésében K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok előirányzata K3. Dologi kiadások előirányzata K6. Beruházási kiadások előirányzata Összesen:
262 e Ft-tal 71 e Ft-tal 353 e Ft-tal 686 e Ft-tal
1.165
e Ft-tal
180 49 7.134 1.779 9.142
e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal
megemelkedik, a K513.Tartalékok előirányzata egyidejű 31.234 e Ft összegű csökkenése mellett.
Kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítások: 3.1.2. Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3.
K6.
Dologi kiadások előirányzata - Megyei Vadásznap sátor bérlés - Sárvár, Malom u. 8-10. ingatlan elbontási munkái Összesen: Beruházási kiadások előirányzata - sárvári 31/A/2 Árpád u. 8. fsz. 2. ingatlan-illetőség megvásárlása - buszmegálló készítése Sárvár, Hegyközségben - sárvári 1193 hrsz-ú ingatlan megvásárlása - pulpitus vásárlása Összesen:
1.016 e Ft-tal 2.580 e Ft-tal 3.596 e Ft-tal
265 1.715 1.380 203 3.563
e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal e Ft-tal
megemelkedik, melynek forrása az önkormányzat költségvetésében a beruházások között Skate park létesítése címén jóváhagyott kiadási előirányzat, s ezzel egyidejűleg a K6. Beruházási kiadások előirányzata 7.159 e Ft-tal csökken. 3.1.3. Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3.
Dologi kiadások előirányzata - Sárvár, Kodály Z. u. 693 hrsz. Fekete-híd u. 659 hrsz. telekhatár rendezése - Ikervári Nőikar története kiadvány vásárlása - Karácsonyi 3D LED dekoráció felszereléséhez
200 e Ft-tal 200 e Ft-tal
tartóbilincsek - Dózsa György u. burkolatsüllyedések javítása - fűnyírási feladatok Sárvár közigazgatási területén - Sárvár, Soproni u. szennyvízbekötés bekötővezeték kiviteli terve készítése - Önkormányzatiság 25.éves évfordulója alkalmából emléklap készítése K7.
Felújítási kiadások előirányzata - Kinizsi P. u. 13. sz. orvosi rendelő kapu felújítása
188 e Ft-tal 160 e Ft-tal 534 e Ft-tal 165 e Ft-tal 181 e Ft-tal 1.628 e Ft-tal 284
e Ft-tal
megemelkedik, mellyel egyidejűleg az önkormányzat költségvetésében a dologi kiadások között szúnyoggyérítés címén jóváhagyott kiadási előirányzat maradványa 1.378 e Ft-tal, közlekedést zavaró növényzet nyesése előirányzat 534 e Ft-tal csökken. 3.1.4. A Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata -üzemanyag vásárlása címén
960 e Ft-tal
megemelkedik, s ezzel egyidejűleg az önkormányzat költségvetésében a dologi kiadások, üzemanyag beszerzésre jóváhagyott előirányzata 960 e Ft-tal csökken. 3.1.5. A Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata - Révfülöpi nyaraló épület karbantartás címén K6. Beruházási kiadások előirányzata - tárgyi eszközök beszerzése címén K7. Felújítási kiadások előirányzata - Révfülöpi nyaraló ablakcsere címén
238
e Ft-tal
428 e Ft-tal 334 e Ft-tal
megemelkedik, s ezzel egyidejűleg a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésében a dologi kiadások, egyéb különféle dologi kiadások soron jóváhagyott előirányzat 1.000 e Fttal csökken. 3.1.6. Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K4.
Ellátottak juttatásai kiadási előirányzat az alábbi címeken - Tanévkezdési támogatás - Karácsonyi utalványok - Önkormányzati segélyek - önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátások kiadásai megemelkedik, a települési támogatás egyidejű csökkentésével.
552 e Ft-tal 4.913 e Ft-tal 177 e Ft-tal 500 e Ft-tal
A 3. pont Átruházott hatáskörben hozott döntések tételes bemutatásával az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) rendelet 16.§ (2) bekezdésében foglalt …”előirányzat-módosításról és átcsoportosításról a Rendelet módosításával egyidejűleg a képviselő-testületnek be kell számolni…” kötelezettségünknek eleget teszünk.
4. Saját hatáskörben történő intézményi előirányzat-módosítások Az önkormányzat a 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) számú rendelet 15.§. (1)(6) bekezdése tartalmazza a költségvetési szervek 2015. évi költségvetési előirányzatainak saját hatáskörű módosítására vonatkozó szabályozást. E rendelet 15. §.(7) bekezdése szerint a saját hatáskörben hozott átcsoportosításról az intézmények a felügyeleti szervet kötelesek 60 napon belül értesíteni és erről a polgármester a képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatja. E rendelettel a 2015. év szeptember 1-e és október 31-e között hozott döntések kerülnek jóváhagyásra. Ennek alapján a Városgazdálkodás 2015. évi költségvetésében a 6.927 e Ft-tal K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális 1.277 e Ft-tal hozzájárulási adó előirányzata 500 e Ft-tal K6. Beruházási kiadások előirányzata Összesen: 8.704 e Ft-tal megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 4.988 e Ft összegű, B4. Működési bevételek előirányzata 3.216 e Ft összegű növekedése, valamint a K3. Dologi kiadások előirányzatának 500 e Ft összegű csökkentése mellett. Városi Bölcsőde 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata Összesen:
177 e Ft-tal 24 e Ft-tal 201 e Ft-tal
megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 201 e Ft összegű növekedése mellett. Gondozási és Családsegítő Központ 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata Összesen: megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások előirányzata 359 e Ft összegű növekedése mellett. Vármelléki Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata
316 e Ft-tal 43 e Ft-tal 359 e Ft-tal
államháztartáson belülről bevételi
465 e Ft-tal 62 e Ft-tal
Összesen:
527 e Ft-tal
megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 527 e Ft összegű növekedése mellett. Sárvári Csicsergő Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata K6. Beruházási kiadások előirányzata Összesen:
624 e Ft-tal 84 e Ft-tal 100 e Ft-tal 808 e Ft-tal
megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 708 e Ft összegű növekedése, valamint a K3. Dologi kiadások előirányzatának 100 e Ft összegű csökkentése mellett. Nádasdy-Vár Művelődési Központ és Könyvtár 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata 563 e Ft-tal 76 e Ft-tal K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szoc.hj. előir. K3. Dologi kiadások előirányzata 5.000 e Ft-tal Összesen: 5.639 e Ft-tal megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 2.639 e Ft összegű növekedése, valamint a K1. Személyi juttatások előirányzatának 3.000 e Ft összegű csökkentése mellett. Nádasdy Ferenc Múzeum 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata 1.080 e Ft-tal K2. Munkáltatót terhelő járulékok és szociális 168 e Ft-tal hozzájárulási adó előirányzata K6. Beruházási kiadások előirányzata 2.450 e Ft-tal Összesen: 3.698 e Ft-tal megemelkedik, a B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről bevételi előirányzata 1.698 e Ft összegű növekedése, valamint a K3. Dologi kiadások előirányzatának 2.000 e Ft összegű csökkentése mellett. A 4. pont Saját hatáskörben történő intézményi előirányzat-módosítások tételes bemutatásával az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) rendelet 15.§ (7) bekezdésében foglalt …”A költségvetési szervek a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításokat, valamint a többletbevételek felhasználásához kapcsolódó módosításokat kötelesek a felügyeleti szervnek 60 napon belül beterjeszteni, melyről a polgármester a képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatja…” kötelezettségünknek eleget teszünk.
5. Céltartalék felhasználása Az önkormányzat 2015. évi költségvetése a jubileumi jutalmak fedezetére a működési célú céltartalékok között 14.555 e Ft módosított előirányzatot tartalmaz. Ebből 8.355 e Ft került felhasználásra.
Ennek alapján a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén 2.025 e Ft-tal K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén 547 e Ft-tal Összesen: 2.572 e Ft-tal Sárvári Vármelléki Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén Összesen: Sárvári Csicsergő Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - jubileumi jutalmak fedezete címén Összesen:
3.634 e Ft-tal
981 e Ft-tal 4.615 e Ft-tal
920 e Ft-tal
248 e Ft-tal 1.168 e Ft-tal
megemelkedik, az önkormányzat K5. Egyéb működési célú kiadások, ezen belül a K513. Tartalékok előirányzatának 8.355 e Ft összegű csökkentése mellett.
6. Egyéb, költségvetést érintő módosítások, átcsoportosítások 6.1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendeletének 5. mellékletében egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre előirányzatok között ”városi nagyrendezvények támogatása” címen belül a Diákírók, diákköltők Találkozójára a 38. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat táborához 600 e Ft előirányzat állt rendelkezésre, melynek az adott célra történő felhasználása megtörtént. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata, ezen belül K12. Külső személyi juttatások előirányzata
- diákírók, diákköltők országos találkozójának költségei címén 600 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat K5. Egyéb működési kiadások előirányzatának azonos összegű csökkenése mellett. 6.2 . Az önkormányzat 2015. évi költségvetése „Mi vagyunk a Huszárok” állandó kiállítás tárgyi feltételeinek megteremtése, kiállító tér felújítása céljából beruházások, felújítások és dologi kiadások előirányzaton - 21.000 e Ft pályázati támogatás, 2.100 e Ft önrész –összesen 23.200 e Ft forrást tartalmaz. A Képviselő-testület az előirányzatok között az alábbi átcsoportosítást hagyja jóvá. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata, ezen belül - karbantartási anyagok előirányzata 326 e Ft-tal - épület karbantartás előirányzata 2.446 e Ft-tal K6.
Beruházási kiadások, ezen belül - állandó kiállítás tárgyi feltételeinek megteremtése címén
311 e Ft-tal
K7.
Felújítási kiadások előirányzata - kiállítótér felújítása címén 2.074 e Ft-tal megemelkedik, az önkormányzat K3. Dologi kiadások Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások csökkentése mellett. 6.3. Városgazdálkodás Sárvár kérelemmel fordult az önkormányzathoz, melyben a 2015. évi költségvetésében nem szereplő soron kívül elvégzendő feladatok ( Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola számítástechnika terem kábelezése, önkormányzati bérlakásnál gázszivárgás elhárítása, önkormányzati lakások rendbetétele, közös költség fizetése) ellátásához szükséges forrás biztosítását kérte.
Ennek alapján a Városgazdálkodás 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata K5. Egyéb működési célú kiadások előirányzata Összesen:
5.509 e Ft-tal 1.295 e Ft-tal 6.804 e Ft-tal
megemelkedik, a K513. Tartalékok előirányzata azonos összegű csökkentésével egyidejűleg. 6.4. Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésében K1. Személyi juttatások előirányzatán belül a K512. Felmentett munkavállaló egyéb juttatásainak kiadásai ei. 850 e Ft-tal megemelkedik, a K51101. Alapilletmények kiadásai előirányzat egyidejű csökkentésével.
6.5. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése 5. sz. melléklete 6. sor Kiállítások, kiadványok támogatására 1.900 e Ft összegű forrást biztosít. Felhasználása a dologi kiadások között
könyvbeszerzés kiadásai főkönyvi számlán történik. Ennek megfelelően a K3. Dologi kiadások előirányzata 1900 e Ft-tal megemelkedik, a K512. Kiadványok támogatása előirányzat egyidejű csökkentésével. 6.6. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése 5. sz. melléklete 5. sor Egyéb civil szervezetek, egyéb feladatok támogatására 1.500 e Ft összegű forrást biztosít. E keretösszeg felhasználásának számviteli elszámolása a dologi kiadások, külső személyi juttatások, működési támogatások, iskolai diáksport támogatása kiadásai között történik. Ennek alapján Sárvár város 2015. évi költségvetésébe a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K12. Külső személyi juttatások előirányzata - reprezentáció címén 1.080 e Ft-tal K5. Egyéb működési célú kiadások - iskolai diáksport támogatása 70 e Ft-tal K6. Beruházási kiadások előirányzata - defibrillátor riasztós szekrény beszerzése 91 e Ft-tal Összesen: 1.241 e Ft-tal megemelkedik, a K5. Egyéb működési célú kiadások, Egyéb civil szervezetek, egyéb feladatatok támogatása előirányzat egyidejű csökkentése mellett. 6.7. Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata az alábbi jogcímek kiegészítésre kerül, - igazgatás szolgáltatási díj 550 e Ft-tal - közvilágítási szolgáltatás 4.800 e Ft-tal - Adventi ünnepek kapcsolódó kiadásai 6.000 e Ft-tal - vízdíj 800 e Ft-tal - önkormányzati bérlakások működési célú közös ktsg-e 2.100 e Ft-tal K5. Egyéb működési kiadások előirányzata - szociális kölcsön nyújtása 35 e Ft-tal K6. Beruházási kiadások előirányzata - kisértékű tárgyi eszköz beszerzése 55 e Ft-tal megemelkedik, a K5. Működési célú végleges pénzeszközátadások között jóváhagyott önkormányzati bérlakások működési célú közös költségei 300 e Ft, a K513. Tartalék előirányzata 14.040 e Ft összegű csökkentésével egyidejűleg. 6.8. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a MED-OXYPED Egészségügyi Kft-vel Sárvár város III. számú házi gyermekorvosi körzetének ellátására kötött feladat-ellátási szerződés, továbbá „Dr. H. Magdolna és Társa” Bt-vel területi házi-gyermekorvosi ellátást biztosító tevékenység folytatására kötött megállapodás 1. számú kiegészítését jóváhagyta, melynek értelmében az önkormányzat havi 50.000.- Ft működési támogatást nyújt a vállalkozások részére. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K5. Egyéb működési kiadások előirányzata, ezen belül 500 e Ft-tal K5512. Egyéb vállalkozások egyéb működési célú támogatásai
megemelkedik, az önkormányzat K513 Tartalékok csökkenése mellett.
előirányzatának azonos összegű
6.9. Sárvár város Önkormányzata és a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltsége között létrejött hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatás hatósági szerződése alapján a közfoglalkoztatottak munkabérének, járulékának támogatására az elszámolások alapján 777.258 e Ft-ot kaptunk. Ennek alapján a Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások, ezen belül a K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai előirányzata - közfoglalkoztatottak bérének támogatása K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata - közfoglalkoztatottak bérének támogatása Összesen:
612 e Ft-tal
165 e Ft-tal 777 e Ft-tal
megemelkedik, a B1. Működési bevételek államháztartáson belülről, B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről bevételi előirányzat azonos összegű növekedése mellett. 6.10. A költségvetés összeállításakor még nem ismert, hogy a tervezett beruházások és felújítások, karbantartások előirányzatai milyen összegben tartalmaznak fordított általános forgalmi adót. A fordított általános forgalmi adót a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell befizetni, ami dologi kiadásnak minősül. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. K352.
Dologi kiadások, ezen belül a Fizetendő általános forgalmi adó kiadások előirányzata - fordított általános forgalmi adó befizetése címén 118.288 e Ft-tal megemelkedik a K6. Beruházások előirányzatának azonos összegű csökkenése mellett.
6.11. Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013.(I.11.) Korm. rendelet tételesen meghatározza beruházások, felújítások aktiválása során a bekerülési értékbe beszámítható kiadási jogcímeket. Ezek alapján a közbeszerzési eljárás lebonyolítása, PR nyilvánosság biztosítása, projektmenedzsment nem része a bekerülési értéknek, elszámolásuk a költségvetési számvitelben dologi kiadásként történik. Ennek alapján Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata, ezen belül a K33. Szolgáltatási kiadások előirányzata -Vármelléki Óvoda felújítása 2014. évről áthúzódó projektmendzsment feladatok, könyvvizsgálat 1.149 e Ft-tal
K35.
- közvilágítás energetikai korszerűsítése- záró audit készítése - közvilágítás energetikai korszerűsítése- projekt nyilvánosság - közvilágítás energetikai korszerűsítése projektmenedzsment - Sárvár belterület csapadékvíz elvezetése beruházási program készítése - közbeszerzési eljárások lebonyolítása címén Előzetesen felszámított áfa előirányzata
Összesen:
190 e Ft-tal 1.969 e Ft-tal 2.717 e Ft-tal 700 e Ft-tal 2.500 e Ft-tal 2.491 e Ft-tal
11.716 e Ft-tal
megemelkedik, a K6. Beruházási kiadások előirányzata 889 e Ft összegű, K7. Felújítási kiadások előirányzata 7.652 e Ft összegű, K513. Tartalékok előirányzata 3.175 e Ft összegű csökkentésével egyidejűleg. 6.12. Nádasdy-Vár Művelődési Központ és Könyvtár kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, melyben a 2015. évi költségvetése pénzügyi gazdálkodási kereteinek kiegészítését, a biztonságos működéshez további 4.000 e Ft intézményfinanszírozás jóváhagyását kérte. A Belső ellenőr a kérelmet felülvizsgálta, az intézmény várható kiadásai és bevételei elemzéséből az igény megalapozottságát állapította meg, s javasolta a támogatás odaítélését. Ennek alapján Nádasdy-Vár Művelődési Központ és Könyvtár 2015. évi költségvetésében a K3. Dologi kiadások előirányzata 4.000 e Ft-tal Összesen: 4000 e Ft-tal megemelkedik, a K.513. Tartalékok előirányzata azonos összegű csökkentésével egyidejűleg.
6.13. Sárvári Csicsergő Óvoda és Könyvtár kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, melyben a 2015. évi költségvetése pénzügyi gazdálkodási kereteinek kiegészítését, a biztonságos működéshez további 5.429 e Ft intézményfinanszírozás jóváhagyását kérte. A Belső ellenőr a kérelmet felülvizsgálta, az intézmény várható kiadásai és bevételei elemzéséből az igény megalapozottságát állapította meg, s javasolta a támogatás odaítélését. Ennek alapján Sárvári Csicsergő Óvoda 2015. évi költségvetésében a K1. Személyi juttatások előirányzata 274 e Ft-tal K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális 1.446 e Ft-tal hozzájárulási adó előirányzata K3. Dologi kiadások előirányzata 1.467 e Ft-tal összesen: 3.187 e Ft-tal megemelkedik, B4. Működési bevételek előirányzata 2.242 e Ft-tal /Térítési díj várható alakulása miatt / csökken.
megemelkedik, a K.513. Tartalékok előirányzata 5.429 e Ft összegű csökkentésével egyidejűleg. Az előterjesztésben foglalt indokok alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést és a rendelet-tervezetet tárgyalja meg és fogadja el.
Sárvár, 2015. 11.06.
(: Kondora István :)
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének …./2015. (XI. …) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendeletének módosításáról TERVEZET
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 1§.(1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „1.§ (1) A képviselő-testület a 2015. évi költségvetése költségvetési működési bevételeit költségvetési működési kiadásait működési egyenlegét költségvetési felhalmozási bevételeit költségvetési felhalmozási kiadásait felhalmozási egyenlegét finanszírozási bevételeit finanszírozási kiadásait költségvetési bevételeit költségvetési kiadásait
2.311.092 2.325.314 -14.222 870.322 2.048.945 - 1.178.623 1.213.617 20.772 4.395.031 4.395.031
e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban, e Ft-ban
állapítja meg. (2) A képviselő-testület az (1) bekezdés szerinti működési egyenlegét, -14.222 e Ft-ban állapítja meg, melyet költségvetési maradvány igénybevételével finanszírozza.
(3) A képviselő-testület a felhalmozási egyenlegét, hiányát – 1.178.623 e Ft-ban állapítja meg, melyet költségvetési maradvány igénybevételével finanszírozza.
2.§ Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 2.§ (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „2.§ (2) A képviselő-testület a működési bevételek összegét 2.311.092 e Ft-ban, a felhalmozási bevételek összegét 870.322 e Ft-ban, a finanszírozási bevételek összegét 1.213.617 e Ft-ban állapítja meg.”
3.§
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 3.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „3.§ (1) Az önkormányzat 2015. évi működési költségvetési előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg: működési kiadások előirányzata összesen:
2.325.314 e Ft,
ebből: - személyi kiadások: - munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: - dologi kiadások: - ellátottak pénzbeni juttatásai: - egyéb működési kiadások:
798.937 e Ft, 215.779 1.131.268 52.192 127.138
e Ft, e Ft, e Ft, e Ft”
4.§
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 4.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „4.§ (1) Az önkormányzat 2015. évi felhalmozási költségvetési előirányzatait a képviselőtestület a következők szerint határozza meg: felhalmozási kiadások előirányzata összesen:
2.048.945 e Ft,
ebből: - beruházások előirányzata: - felújítások előirányzata: - egyéb felhalmozási kiadások:
716.224 e Ft, 714.302 e Ft, 618.419 e Ft.”
5.§ Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 6.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „ 6.§ (1) A képviselő-testület a 2015. évi költségvetésében 567.004 e Ft általános tartalékot, 7.700 e Ft működési, valamint 16.347 e Ft összegű felhalmozási céltartalékot állapít meg. A céltartalék feladatonkénti részletezését a költségvetési rendelet 9. mellékletében, az általános tartalék összegét a 19. mellékletben foglaltak szerint határozza meg.
6.§
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 1-5. melléklete helyébe e rendelet 1-8, a 7-11. mellékletei helyébe e rendelet 9-13, a 6. melléklet helyébe e rendelet 14. mellékletei lépnek.
7.§ Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete 26.§ b) pontjának „kisértékű” és a 26.§ c) pontjának „kisösszegű” szövegrészei hatályukat vesztik.
8.§ Ezen önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
Sárvár, 2015. november …
(:Kondora István :) s.k. polgármester
(:Dr. Szijártó Valéria:) s.k. jegyző
Általános indokolás
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján módosítja a 2015. évi költségvetési rendeletét. A költségvetés módosítását a 2015. évi gazdálkodási folyamatok, meghozott képviselőtestületi döntések, kapott állami támogatások indokolják. Részletes indokolás
Az 1.§ az önkormányzat összes bevételének és kiadásának változását mutatja be. A 2.§ az önkormányzati bevételek működési és felhalmozási bevétel szerinti alakulását, a 3.-4.§-ai az önkormányzati kiadások működési és felhalmozási kiadások szerinti megoszlását tükrözik. Az 5.§ az önkormányzati általános és céltartalék összegét mutatja be. A 6.§ a rendelet mellékleteinek változását mutatja be. A 7.§ a kiadások készpénzben történő kifizetésének eseteit módosítja. A 8.§ a rendelet hatálybalépéséről és hatályon kívül helyezéséről rendelkezik. Sárvár, 2015. november ….
(:Dr. Szijártó Valéria:) sk. jegyző
Hatásvizsgálat Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.16.) rendelet módosításához a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § (1) bekezdése alapján A jogszabály előkészítésének hatásvizsgálatával kapcsolatban - a rendelet várható következményeiről - az alábbi tájékoztatást adjuk: 1. Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatások: A költségvetési rendelet módosítása indokolt a 2015. évi gazdálkodási folyamatok, meghozott képviselő-testületi döntések, kapott állami támogatások miatt. A költségvetési rendelet módosítása az eredeti költségvetési főösszeghez képest 8.051 e Ft növekedést eredményez. 2. Környezeti, egészségi hatások: A rendelet-tervezetben foglaltaknak a jelenlegi helyzethez viszonyított számottevő környezeti és egészségügyi következményei, eltérései nincsenek. 3. A jogszabály adminisztratív terheket befolyásoló hatásai: A rendelet-tervezet a jelenlegihez képest jelentős adminisztratív terheket nem keletkeztet. 4. A rendelet megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A rendelet megalkotását az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34.§ (1) bekezdése teszi indokolttá, és az a korábbi szabályozást érintő módosítási igény okán vált szükségessé. A jogalkotás elmaradásának várható következménye az államháztartási törvény, valamint a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak megsértése.
5. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A rendelet-tervezet elfogadása, az új rendelet alkalmazása a jelenlegi szabályozáshoz képest többlet személyi, szervezeti és tárgyi feltételt nem igényel. S á r v á r, 2015. november …. (:Dr. Szijártó Valéria:) sk. jegyző
3. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. folyószámla hitelének igénybevételével kapcsolatos döntés meghozatala.
ELŐTERJESZTÉS a Sárvári Gyógyfürdő Kft. folyószámlahitel szerződésének megkötéséhez történő hozzájárulásról és kezességvállalásról
Tisztelt Képviselő-testület! A Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője az előterjesztéshez mellékelt levélben az önkormányzat hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a társaság a levélben foglalt indokok alapján 2016. január 1. napjától 2016. december 31. napjáig az elmúlt évekhez hasonlóan 150.000.000,-Ft-os folyószámlahitel szerződést köthessen. A hitelszerződéshez az önkormányzat kezességvállalása is szükséges. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Gst.) 10.§ (1) bekezdése értelmében az önkormányzat érvényesen kizárólag a Kormány előzetes hozzájárulásával vállalhat a Polgári Törvénykönyv szerinti kezességet és garanciát, valamint köthet adósságot keletkeztető ügyletet. A Gst. 10.§ (3) bekezdése értelmében nincs szükség a Kormány hozzájárulására az önkormányzat b) naptári éven belül lejáró adósságot keletkeztető ügyletéhez, d) olyan kezesség- és garanciavállalásához, amely a b) …. alpontja szerinti, bármely jogi személy által megkötött ügylethez kapcsolódik. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 96.§ (1): A Polgári Törvénykönyv szerinti kezességet, garanciát a helyi önkormányzat érvényesen hitel, kölcsön visszafizetésére vagy kötvény megfizetésére vállalhat, ha a visszafizetés a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk alapján és a rendelkezésre álló fedezetre tekintettel – a kezesség beváltása, garancia érvényesítése és a kezességet, garanciát vállaló általi egyéb többlettámogatás nélkül – kellően biztosított. A képviselő-testület 30/2015. /III.26./ számú határozatával elfogadta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. 2015. évi üzleti tervét, 70/2015. (V.27.) számú határozatával jóváhagyta a társaság 2014. évi mérlegbeszámolóját, továbbá szeptemberi ülésén áttekintette és 145/2015. /IX.24./ számú határozatával elfogadta a kft. aktuális pénzügyi helyzetéről szóló tájékoztatót. Ugyanezen napirend szerepelt a képviselőtestület jelen ülésén is, amely alapján látható, hogy a Gyógyfürdő Kft., mint kötelezett a folyószámla-hitel visszafizetésére önállóan képes. Tájékoztatom a képviselő-testület, hogy a társaság felügyelőbizottsága 2015. november 3-án megtartott ülésén megtárgyalta a folyószámla-hitel szerződés megkötésével kapcsolatos napirendet, és javasolta a képviselő-testületnek a folyószámlahitel felvételének jóváhagyását. A Gts. 10.§ (5) bekezdése értelmében az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladhatja meg az önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át. Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembe vételével kimutatás készült Sárvár város Önkormányzata saját bevételeiről, valamint az adósságot
keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési és kezességvállalási kötelezettségeiről, amely az előterjesztéshez szintén csatolásra került. Fentiek alapján megállapítható, hogy a Sárvári Gyógyfürdő Kft. kérelmében foglalt feltételek szerinti folyószámlahitel szerződés tekintetében az önkormányzati kezességvállalásra kormányzati hozzájárulás nélkül is sor kerülhet, annak jogszabályi feltételei adottak. Mindezek alapján javasolom a képviselő-testületnek, hogy járuljon hozzá és vállaljon kezességet a Sárvári Gyógyfürdő Kft. folyószámlahitel szerződésének megkötéséhez. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Kft és a Raiffeisen Bank között létrejövő, 2016. január 1-től és 2016. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozó, 150.000.000,-Ft-os azaz egyszázötven-millió forintos folyószámlahitel szerződés megkötéséhez hozzájárul. A képviselő-testület egyidejűleg készfizető kezességet vállal a fentiek szerinti 150.000.000,-Ft összegű folyószámlahitelre. A képviselő-testület felhatalmazza: − Vancsura Miklós ügyvezető igazgatót a hitelszerződés aláírására, − Kondora István polgármestert a hitelszerződés készfizető kezesként történő aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Vancsura Miklós ügyvezető igazgató
Sárvár, 2015. november 5.
/ : Kondora István : / polgármester
Sárvár város Önkormányzata saját bevételeinek, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési és kezességvállalási kötelezettségeinek bemutatása (e Ft-ban) sor-
Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő és kezzesség vállalásból érvényesíthető fizetési kötelezettség összegei megnevezés
1.
helyi adók
2.
önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel
3.
az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel,
4.
a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel
5.
bírság-, pótlék- és díjbevétel
6.
kezesség- illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülések
7.
önkormányzat saját bevételei:
8. 9.
saját bevételek 50 %-a felvett, átvállalt hitel, kölcsön és annak tőketartozása a számvitelről szóló törvény szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 10. forgalomba hozatala
2015. év
2016. év
2017. év
2018. év
Összesen
1 132 000
1 132 000
1 132 000
1 132 000
4 528 000
55 000 5 500
55 000 5 500
30 000 5 500
30 000 5 500
170 000 22 000
1 192 500
1 192 500
1 167 500
1 167 500
4 720 000
596 250
596 250
583 750
583 750
2 360 000
-
-
-
-
-
596 250
596 250
583 750
583 750
2 360 000
11. váltó kibocsátása 12. pénzügyi lízing megkötése 13. visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés 14. háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés 15. az ÁKK Zrt-nél elhelyezett fedezeti betétek, és azok összegei 16. fizetési kötelezettség összesen 17. Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel összege*
az önkormányzat által a korábbi években vállalt esetlegesen 18. érvényesíthető kötelezettségvállalások - Sárvári Gyógyfürdő Kft. 7.100.000 CHF összegű kötvénykibocsátása alapján*
137 762
137 762
137 762
137 762
551 048
- Sárvári Gyógyfürdő Kft. 7.632.000 CHF összegű kötvénykibocsátása alapján*
100 022
100 022
100 042
119 926
420 012
- Sárvár és Rábapaty Környezetéért Önkormányzati Társulás előtörlesztést követően fennálló 54.898.357 Ft összegű fejlesztési hitele alapján
750
750
750
750
3 000
238 534
238 534
238 554
258 438
974 060
357 716
357 716
345 196
325 312
1 385 940
150 000
150 000
150 000
150 000
-
-
300 000
207 716
207 716
345 196
325 312
1 085 940
az önkormányzat által a korábbi években vállalt esetlegesen 19. érvényesíthető kötelezettségvállalások összesen:* a fizetési kötelezettségekkel és az önkormányzat által a korábbi években vállalt esetlegesen érvényesíthető kötelezettségvállalásokkal csökkentett 20. saját bevétel 21. újonnan keletkező kezességvállalások - Sárvári Gyógyfürdő Kft. 150.000.000 Ft összegű éven belüli (folyószámla) hitele 22. újonnan vállalásra kerülő kezességvállalások összesen:
a fizetési kötelezettségekkel és az esetlegesen érvényesíthető 23. kezesség- vállalásokkal csökkentett saját bevétel összege.
300 000
* 1-17. sorok: Sárvár város Önkormányata 2015. évi költségvetési rendelet 13. mellékletében elfogadott Középtávú terv 2016-2018. évekre adatai alapján 18-19. sorok: Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetési rendelet 14. melléklet kezességvállalások államánya adatai alapján
4. Beszámoló Sárvár város környezeti állapotáról Sárvár város környezeti állapotának értékelése
HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdése e) pontjában biztosított hatáskörében eljárva Sárvár város környezeti állapotának értékeléséről szóló 2015. évi beszámolót a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal tudomásul veszi. A Képviselő-testület egyidejűleg elrendeli a beszámolónak Sárvár város hirdetőtábláján és honlapján történő közzétételét.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Felelős közzététel vonatkozásában: Dr. Kulcsár László
Sárvár, 2015. november 5.
Kondora István polgármester
34
Melléklet a ………/2015. (XI.26.) számú képviselő-testületi határozathoz
Sárvár város környezeti állapotának értékelése Bevezetés A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: környezetvédelmi törvény) 38. §-ának g) bekezdése a környezetvédelem állami feladatai között sorolja fel a környezet állapotának, mennyiségi és minőségi jellemzőinek feltárását, terhelhetősége és igénybevétele mértékének meghatározását; míg a 46. § (1) bekezdés e) pontja szerint a környezet védelme érdekében a települési önkormányzat illetékességi területén elemzi, értékeli a környezet állapotát és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot. A törvény előírásainak megfelelve Sárvár város Önkormányzata rendszeresen elkészíti a város környezeti állapotának értékelését. Jelen beszámoló az önkormányzat környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységeinek ismertetésére és az aktuális vizsgálati eredmények értékelésére terjed ki. Sárvár város 2015. évi környezetvédelmi célú beruházásai 2015-ben a Környezet és Energia Operatív Program keretén belül Sárvár Város Önkormányzata 2 db energiahatékonysági pályázaton nyert el támogatást. Sárvár város közvilágítás energiatakarékos átalakítása Projekt azonosító: KEOP-5.5.0/K/14-2014-0002 Beruházási költség: 385.857.677 Ft Elnyert támogatás: 385.857.677 Ft A munkálatok kivitelezése 2015. 05.20 és 2015.06.12. között történt. A beruházás során Sárvár város területén összesen 1932 db közvilágítási lámpatest energiatakarékos LED fényforrásra történő cseréjére került sor. Az előzetes energetikai számítások alapján várhatóan 48,12 %-kal csökkenhető lesz a közvilágítás villamos energiafelhasználása, illetve éves szinten 288,41 tonnával csökken a CO2 kibocsátás. Sárvár Város közvilágítási rendszerének az energiatakarékos korszerűsítéssel kapcsolatos legfontosabb adatai: Korszerűsítendő lámpatestek mennyisége Beépített teljesítmény a korszerűsítést megelőzően Beépített teljesítmény a korszerűsítést követően Energiatakarékos korszerűsítéssel elérhető megtakarítás Üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentése (CO2 eq) Energiahatékonyság növelés révén megtakarított elsődleges energiahordozó mennyisége
1.932db 160,57 kW 83,30kW 48,12 % 288,41 t/év 3.085,27 GJ/év
A Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnokának épületenergetikai felújítása Projekt azonosító: KEOP-5.7.0/15-2015-0003 Beruházási költség: 92.685.877 Ft 35
Elnyert támogatás: 92.685.877 Ft A Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnoka az 1970-es években készült vasbeton szerkezetű lapos tetős kivitelben. A tornacsarnok felújítására forrás hiányában az elmúlt több mint 30 évben nem került sor. Az eredeti nyílászárók elhasználódtak, sem a hőszigetelő, sem a nyílászáró funkciójukat ellátni nem képesek. Az épület sem tető-, sem homlokzati hőszigeteléssel nem rendelkezik. A tulajdonos Sárvár Város Önkormányzata ezért elkészítette a tornacsarnok épületenergetikai korszerűsítésére vonatkozó felújítási terveket. A tervek alapján a projekt keretében az épület nyílászáróinak cseréje, külső homlokzati hőszigetelése, valamint a lapostető szigetelése valósul meg. A kivitelezés 2015. szeptember 21-én kezdődött és 2015. november 30-án fejeződik be. Az előzetes energetikai számítások alapján a felújítás után éves szinten 511,7 GJ-al csökken primer energiafelhasználás (elsősorban a fűtési energia-megtakarítás révén), illetve éves szinten 39,5 tonnával csökken a CO2 kibocsátás. Ivóvíz szolgáltatás A lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátása az önkormányzat alapfeladatai közé tartozik. 2015. január 01-étől Sárvár város vízellátását a VASIVÍZ Zrt. végzi. Ivóvíznyerésre csak a védett, talajvíztároló rétegtől záróréteggel jól elkülöníthető artézi vizet adó réteg alkalmas. Sárváron ezt a funkciót a pannon rétegek töltik be. A porózus szinttájakban gazdag felső-pannóniai rétegsor a felszíntől 20-30 m-től mintegy 600 m mélységig helyezkedik el. Erre a rétegre települtek a Sárvári Vízmű fúrt kútjai. A beszűrőzött rétegek helyét összehasonlítva jellegzetes vízadó szinttájakat különböztethetünk meg. Eszerint a vízadó rétegek nagyjából 50 méterenként jelentkeznek. Sárvár város vízellátását 5 db mélyfúrású kút biztosítja. Mivel ezek kapacitása csúcsidőben nem elégséges, ezért a Sárvárújmajori vízmű telepen lévő 2 db mélyfúrású kútból is vezetnek vizet a sárvári vízmű telepre. Sárváron szolgáltatott ivóvíz mennyiségi adatai (2010-2014) Év 2010 2011 2012 2013 2014
m3/év 1100066 1061039 1016690 1052831 1136785
A közüzemi ivóvízhálózatban szolgáltatott víz minőségét a szolgáltató havi gyakorisággal akkreditált laboratóriumban vizsgáltatja. Az eredményeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat részére negyedévente megküldi. A 2014. IV. negyedévre vonatkozó ivóvíz vizsgálati eredményeket tartalmazó összefoglaló táblázatot a beszámoló 1. sz. melléklete tartalmazza. A vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a sárvári ivóvízhálózatban szolgáltatott víz minősége nem kifogásolható, egyik vizsgált paraméter esetében sem haladja meg az egészségügyi határértéket.
36
Szennyvízcsatorna-ellátottság, szennyvíztisztítás A szennyvízcsatorna hálózat létesítésének ütemezése időben elmaradt ugyan az ivóvízvezeték kiépítésétől, de az elmúlt 10 év csatornázási beruházásainak köszönhetően a város területén és Sárvár-Hegyközségben is befejeződött a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése. A szennyvízcsatorna hálózat kiépítésével együtt kedvezően alakult a lakások csatornahálózatra történő csatlakozása is, amelyre a talajterhelési díj bevezetése is ösztönzően hatott. Sárváron a szennyvíz csatornahál ózatra csatlakozott lakások, tartózkodás céljára szolgáló ingatlanok, gazdasági épületek számát illetve a KSH nyilvántartásban szereplő összes lakás számához viszonyított arányát a következő táblázat mutatja be.
Lakásszám (db) Szennyvízhálózatba bekötött lakások száma (db) Szennyvízhálózatra csatlakozott lakások aránya (%)
2010 6228
2011 6343
2012 6343
2013 6343
6064
6084
6221
6295
97,13
97,48
98,07
99,24
(Forrás: KSH)
Az elvezetett szennyvizek befogadója az érvényes vízjogi engedéllyel rendelkező Sárvár város szennyvíztisztító telep. A sárvári szennyvíztisztító telep látja el Sárvár, Rábasömjén és Rábapaty települések szennyvizének tisztítását. A telepen gépi tisztítású finomrácson történő szűrés, tangenciális homokfogó műtárgyas homokfogás és előülepítés után a mechanikailag tisztított szennyvíz nagyterhelésű eleveniszapos rendszerű biológiai tisztításra kerül. A foszforeltávolítás hatásfokának növelésére a levegőztető medencékbe vas-só adagolás, a tisztított szennyvíz fertőtlenítésére nátrium-hypoklorit adagolás került kiépítésre. A sárvári szennyvíztisztítóban tisztított szennyvíz és a keletkezett szennyvíziszap mennyiségét a következő táblázatban tüntettem fel.
évek 2011 2012 2013 2014
tisztított szennyvíz mennyisége (m3/év) 1715608 1511978 1664130 1775516
keletkezett szennyvíziszap (m3/év) 11480 10835 9560 9060
A keletkező szennyvíziszap teljes mennyisége (előkezelést követően) injektálással kerül mezőgazdasági elhelyezésre. A szennyvíziszapok mezőgazdasági elhelyezése talajvédelmi engedélyhez kötött tevékenység, melynek feltételrendszerét a többször módosított 50/2001. (IV.3.) Korm. rendelet szabályozza. Szennyvíziszap mezőgazdasági területre csak akkor juttatható ki, ha nem tartalmaz a rendelet 5. sz. mellékletében előírt koncentráció felett nehézfémeket illetve toxikus szerves vegyületeket. A sárvári szennyvíztisztítóban keletkező szennyvíziszap vizsgálati eredményeit a következő táblázatban tüntettem fel.
37
A sárvári szennyvíztisztítóban képződött szennyvíziszap vizsgálati eredményei Paraméter PH Összes szárazanyag tartalom Összes szervesanyag tartalom Összes N (%) Összes foszfor ( P2O5 %) Összes kálium ( K2O %) Pb (mg/kg) Cd (mg/kg) Co (mg/kg) Cr (mg/kg) Cu (mg/kg) Mo (mg/kg) Ni (mg/kg) Hg (mg/kg) Se (mg/kg) Zn (mg/kg) As (mg/kg)
2012 7,16 4,09 72,4 6,86 4,59 0,83 <3 < 0,2 2,8 15,61 166 <3 < 7,50 < 1,50 < 3,00 674 < 0,75
2013 7,03 3,04 71,72 7,82 8,13 1,12 31,01 < 0,2 3,48 23,51 223 6,28 20,3 < 1,50 < 3,00 875 < 0,5
2014 7,36 4,03 69,7 8,25 10,17 1,07 30,38 0,36 6,36 31,8 273 6,74 29,5 1,63 < 3,00 1133 3,27
Határérték
750 10 50 1000 1000 20 200 10 100 2500 25
A vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a sárvári szennyvíztisztító telepen keletkező szennyvíziszap toxikus elem tartalma mindegyik vizsgált paraméter esetében határérték alatti. 2014-ben mezőgazdasági elhelyezésre került szennyvíziszap mennyiségi adatait és az elhelyezésre szolgáló szántóföldi területek adatait a következő táblázatban ismertetjük.
A szennyvíziszap kijuttatásának helye
Időpont
Helyszín
Hrsz.
2014.07.0915. 2014.07.0915. 2014.07.0915. 2014.07.0915. 2014.08.04. 2014.08.04 2014.10.29. 2014.03.1819. 2014.09.2022.
Rábapaty
2014.09.08.-
0136/7
Terület (ha) 24,94
Terh. dózis m3/ha 47
Rábapaty
0139/6
20,77
47
976
őszi árpa
Rábapaty
0139/1
1,95
72
140
repce
Rábapaty
0139/2
6,41
72
462
repce
Rábapaty Rábapaty Rábapaty Sárvár
0142/1-8 0130/16,17,20,23 0130/16,17,20,23 0139/6-7,9-16
5,37 2,73 4,36 37,33
74 74 74 74
398 202 325 2240
kukorica kukorica kukorica napraforgó
Sárvár
013/17,19,21,23,25, 27,29,31 018/31
28,9
60
1965
őszi búza
17,36
68
1180
őszi búza
Sárvár
Mennyiség Term. m3 növény 1172 őszi árpa
38
10.
Hulladékgazdálkodás Sárvár város területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. látja el. A természetes személy ingatlantulajdonosnak a kötelező közszolgáltatás igénybevétele során részt kell vennie a házhoz menő elkülönített szelektív díjmentes hulladékgyűjtésben, mely során családi házaknál 80 vagy 120 literes edényzetben, vagy gyűjtőzsákban kéthetente egy alkalommal, társasházaknál 120 literes edényzetben vagy 770 vagy 1.100 literes konténerben hetente egy alkalommal történik a papír-, műanyag-, fém-, és a vegyes összetételű kompozit csomagolási hulladék gyűjtése. Az üveg csomagolási hulladék gyűjtése családi házaknál havonta egy alkalommal házhoz menő zsákos rendszerben történik. A fentieken túl a papír-, műanyag-, fém-, vegyes összetételű kompozit-, és az üveg csomagolási hulladékot a hulladékgyűjtő szigetek konténereiben kell elhelyezni. A gyűjtés során az üveg csomagolási hulladékot a papír-, műanyag-, fém-, és vegyes összetétel kompozit csomagolási hulladéktól elkülönítetten kell gyűjteni. A természetes személy ingatlantulajdonos a hulladékká vált gumiabroncsot (azonosító kód: 16 01 03) 6 db/háztartás/év mennyiségben, ólom akkumulátort (azonosító kód: 16 06 01), nikkel-kadmium elemet (azonosító kód: 16 06 02), klór-fluor-szénhidrogént tartalmazó kiselejtezett berendezést (azonosító kód: 20 01 23), veszélyes anyagokat tartalmazó, kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezéseket (azonosító kód: 20 01 35), amelyek különböznek a 20 01 21 azonosító kódú (fénycsövek és egyéb higanytartalmú hulladékok) és a 20 01 23 azonosító kódú (klór-fluor-szénhidrogéneket tartalmazó kiselejtezett berendezések) hulladékoktól, évente egy alkalommal a Szolgáltató által Sárvár város közigazgatási területén meghatározott helyre maga elszállíthatja és ott díjmentesen elhelyezheti. Természetes személy ingatlantulajdonostól származó biológiailag lebomló hulladék gyűjtése házhoz menő biológiailag lebomló hulladékgyűjtés keretében történik Sárvár város családi házas ingatlanai vonatkozásában. A gyűjtés január, február, december hónapban havonta egy alkalommal, márciustól novemberig kéthetente egy alkalommal díjmentesen történik. A gyűjtés igénybevételéhez szükséges 60 literes előnyomott gyűjtőzsák a Szolgáltató ügyfélszolgálatán 21 db/háztartás/év mennyiségben féléves bontásban vehető át, feltéve, hogy az ingatlanhasználó tulajdonosnak hulladékgyűjtéssel összefüggő tartozása nem áll fenn, vagy azt a kérelem előterjesztésekor megfizeti. A kertvárosi városrészben már kihelyezett biokukák továbbra is használatban maradnak, amely ingatlantulajdonos biokukával rendelkezik, díjmentes gyűjtőzsák igénybevételére nem jogosult. A fentieken túl felmerülő biológiailag lebomló hulladék gyűjtésére vonatkozó igény esetén a gyűjtés igénybevételéhez szükséges 60 literes előnyomott gyűjtőzsák a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, minimum 5 db-os kiszerelésben vásárolható meg. Az összekötözött ágnyesedék gyűjtése évente kettő alkalommal (tavasszal és ősszel) ingyenes. Karácsonyfa gyűjtés január hónapban kettő alkalommal, hétköznapi napon gyűjtve díjmentes. A természetes személy ingatlantulajdonos havonta egy alkalommal az építési-bontási hulladékot a Szolgáltató által Sárvár város közigazgatási területén kijelölt helyre maga elszállíthatja és ott díjmentesen elhelyezheti, évente 1 m3/háztartás/év mennyiségben.
39
Természetes személy ingatlantulajdonos számára évente egy alkalommal a szolgáltató által előre meghatározott időpontban a házhoz menő lomtalanítás díjmentes Sárvár város közigazgatási területén. A díjmentes lomtalanításon túl a természetes személy ingatlantulajdonos a lomtalanítás keretébe tartozó lomhulladékot márciustól novemberig tartó időszakban, a havonta egy alkalommal hétköznapi napra meghirdetett házhoz menő díjköteles lomtalanítás keretében is kihelyezheti az ingatlan elé. A díjköteles lomtalanítás minimális mennyisége 1 m3. A lomtalanítás időpontját a szolgáltatóval előzetesen egyeztetnie kell az ingatlantulajdonosnak, társasházak esetén a közös képviselőnek, szövetkezeti kezelésű társasházak esetén a lakásszövetkezetnek. Lomtalanításkor kizárólag a lomhulladék kerül elszállításra. Talajvíz figyelő kutak 2015. évi vizsgálati eredményei A rekultivált hulladéklerakók területen (Sárvár-Hegyközség, Tizenháromváros) Sárvár város Önkormányzata talajvíz figyelő kutakat üzemeltet, amelyek vizsgálatát féléves rendszerességgel el kell végezetni. A vizsgálati eredményeket évente meg kell küldeni a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály részére. A tizenháromvárosi felhagyott hulladéklerakó talajvíz figyelő kutjainak 2015. I. félévi vizsgálati eredményeit a következő táblázatban foglaltam össze. A Sárvár tizenháromvárosi felhagyott hulladéklerakó (1247/2 hrsz.) figyelőkútjainak vízvizsgálati eredményei (2015. I. félév) S-1
S-2
S-3
S-4
S-5
„B” szennyezettségi határérték
pH
7,32
7,15
7,48
7,23
7,38
6,0-9,5
összes oldott anyag (mg/l)
343
2650
376
349
356
ammónium (mg/l)
1,34
55,4
2,76
2,29
1,63
nitrit (mg/l)
<0,05
<0,05
<0,05
<0,05
<0,05
nitrát (mg/l)
<2,50
<2,50
<2,50
<2,50
<2,50
50
szulfát (mg/l)
25,2
55,2
13,1
15,8
22,5
250
foszfát (mg/l)
<0,10
<0,10
<0,10
0,45
<0,10
0,5
B (mg/l)
<0,10
2,98
<0,10
<0,10
<0,10
0,5
Paraméter
0,5
A táblázat adatai alapján megállapítható, hogy a vizsgált kutak vízminősége nem minden vizsgált paraméter esetében megfelelő. Az ammónium-ion koncentrációk túllépik a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről szóló 6/2009. (IV.14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendeletben (a továbbiakban: Együttes rendelet) megállapított határértéket, a bór mennyisége az S-2 kút esetében nem megfelelő. Az adatokat a korábbi évek vizsgálati eredményeivel összehasonlítva jelentős eltérések nem tapasztalhatók. Egyértelműen az S-2 jelű figyelőkút vizének minősége a legrosszabb. A
40
határértékeket esetenként messze túllépő szennyezőanyag koncentrációk azonban inkább a kút kényszerűségből történt nem megfelelő elhelyezésére vezethetők vissza, mintsem a lerakó környezetszennyező voltát igazolnák. A kutak létesítése idején a lerakó közvetlen környezetében uralkodó rendezetlen terepviszonyok és a lerakóval szomszédos területeken jelentkező magas belvíz miatt az S-2 jelű kút a lerakótesten mélyült, így a belőle vett vízminta tulajdonképpen a lerakó feküjén összegyűlő szivárgó- és csurgalékvizek minőségét reprezentálja. A Sárvár-Hegyközségben található felhagyott hulladéklerakó (0314/1-2 hrsz.) figyelőkútjainak vízvizsgálati eredményei (2015. I. félév) Vizsgált paraméter
I/1 ütem I/1 ütem I/1 ütem I/1 ütem III/1 ütem III/1 ütem IV. kút
V. kút
VI. kút VII. kút
pH
6,84
6,5
6,98
vezetőképesség (µS/cm)
2154
1967
1576
Inert
1. kút
2. kút
6,79
6,14
6,46
8,4
1482
1727
2406
2345
1310
1810
1777
4,8
11,6
3,2
B határérték
6-9,5
összes oldott anyag (mg/l) KOIps (mg/l O2) ammónium (mg/l)
49,5
0,17
0,04
0,03
5,7
0,07
<0,03
nitrit (mg/l)
0,86
0,02
<0,02
0,03
0,23
0,2
<0,02
nitrát (mg/l)
1,0
23
2,0
2,4
113
95
<0,1
50
szulfát (mg/l)
152
122
492
250
klorid (mg/l)
308
471
142
0,1
0,1
0,5
0,5
0,9
20
B (mg/l)
<0,1
<0,1
Co (µg/l)
0,5
Cr (µg/l)
2,0
0,6
1,8
1,3
0,4
0,7
0,5
50
Ni (µg/l)
15,6
9,3
2,0
1,0
29,4
7,3
4,0
20
Zn (µg/l)
20,7
44,4
9,5
8,0
15,1
13,5
12,2
200
<20
<20
TPH (µg/l)
100
A táblázat adatai alapján megállapítható, hogy a vizsgált kutak vízminősége nem minden vizsgált paraméter esetében megfelelő. A vizsgált vegyületek közül a nitrát koncentrációja 2 kút, ammónium koncentráció szintén 2 kút, a szulfát koncentrációja 1 kút esetében haladja meg az Együttes rendeletben szereplő határértékeket. Kedvező, hogy a vizsgált toxikus nehézfémek koncentrációja mindegyik kútban határérték alatti. A figyelőkutak közül az inert hulladéklerakó és a III/1 ütem kutjainak a vízminősége a legrosszabb. E tekintetben nem tapasztalható változás az előző évi eredményekhez képest. Tekintettel arra, hogy a felhagyott hulladéklerakók Sárvár város ivóvízbázisával nincsenek kapcsolatban, a lakosság ivóvízellátását nem veszélyeztetik. A megvalósított műszaki
41
rekultivációval a felszíni csapadékvizek hulladéktestbe történő szivárgása megszűnik, így azok további kioldó hatásával a későbbiekben nem kell számolni. A talajvíz figyelő monitoring rendszer üzemeltetése a rekultivált hulladéklerakók utógondozási időszakára 15 illetve 20 évig tartó időszakra terjed ki.
Sárvár, 2015. november 05.
Dr. Kulcsár László sk. Környezetvédelmi referens
42
1. sz. melléklet A sárvári közüzemi ivóvízhálózat vízvizsgálati eredményei (2014. IV. negyedév) Mintavétel helye
Mintavétel időpontja
Sárvár gépház kimenő Hegyközség Gépház kimenő Hegyközség Gépház kimenő Dózsa u. kk Polg.m. Hivatal Polg.m. Hivatal Rákóczi u. kk Sársziget u. kk Damjanich u. lakatosüzem Lánkapuszta vízóraakna
2014.10.14
KOIps Ammónium mg/L mg/L 0,64
0,02
0,56
0,24
2014.10.14
Nitrát mg/L
pH
Klorid mg/L
<0,05 <0,05
1,6
7,6
2
480
<1.0
7,4
2
468
<0,05
2014.11.17. 2014.11.17. 2014.10.14. 2014.12.08. 2014.11.17. 2014.11.17. 2014.11.17.
0,64 0,64 0,60 0,62 0,67 0,69
0,24 0,03 0,02 0,02 0,09 0,03
0,64
0,03
<0,05 <0,05 <0,05 <0,05 <0,05 <0,05
0,64 5,0**
0,03 0,5**
Határérték
0,5*
<16 <16
Fe µg/L
Mn µg/L
Ca mg/L
Mg mg/L
<5 <5
64
22,2
76
19,6
77 63 65 62 78 63
19,7 21,9 22,3 21,8 19,7 22,0
64
22,1
57
18,8
5,8
141
20
5,7
153
<10
<16 <1,0 1,8 1,5 1,7 <1,0 1,9
7,5 7,7 7,5 7,5 7,7 7,7
2 3 2 2 3 3
468 481 482 478 471 487
1,6
7,6
2
484
<0,05 2014.11.17.
"m" EC Szulfát Keménység lúgosság µS/cm mg/L mg/L CaO mmol/l
Nitrit mg/L
<16 <16 <16 <16 <16 <16
<5 5,7 5,8 5,8 5,8 5,8 5,8
154 139 143 137 155 140
<10 10 10 30 <10 35
5,8
141
<10
4,5
124 50-350**
70 200**
<5 <5 <5 <5 <5 <5
<16 1,6 50*
7,6 6,59,5**
2 389 250** 2500** 250**
50 50**
201/2001 (X.25.) Korm. rendelet alapján * Kémiai vízminőségi jellemzők **Indikátor vízminőség jellemzők
43
5. Önkormányzati rendeletalkotás a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Általános indokolás Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 9. pontja alapján a lakás- és helyiséggazdálkodás a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok körébe tartoznak. Az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján a helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között rendeletet alkot. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) egyes rendeletalkotási felhatalmazó rendelkezései: a) 3. § (1) bekezdése: "A helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakásra (a továbbiakban: önkormányzati lakás) a tulajdonos önkormányzat – e törvény keretei között alkotott – rendeletében (a továbbiakban: önkormányzati rendelet) meghatározott feltételekkel lehet szerződést kötni. Az önkormányzati rendeletben meg kell határozni az önkormányzati lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának a lakás bérbeadásakor fennálló jövedelmi és vagyoni körülményekhez igazodó feltételeit. Az önkormányzati rendelet a nem szociális helyzet alapján történő bérbeadás esetén szabályozhatja a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő óvadék kikötésének lehetőségét és feltételeit.”; b) 20. § (1)-(3) bekezdései: „(1) A lakást jogcím nélkül használó, a jogosult részére lakáshasználati díjat (a továbbiakban: használati díj) köteles fizetni. A használati díj a lakásra megállapított lakbérrel azonos összeg. (2) A jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónap elteltével a használati díj emelhető. (…) (3) Önkormányzati lakás esetén a használati díj emelésének mértékét és feltételeit önkormányzati rendelet határozza meg.”; c) 34. § (1) bekezdés a) pontja: „Az önkormányzati lakások lakbérének mértékét a) szociális helyzet alapján, (…) történő bérbeadás figyelembevételével önkormányzati rendelet állapítja meg.”; d) 34. § (2) bekezdése: „A szociális helyzet alapján bérbe adott, illetőleg az állami lakás lakbérének mértékét a lakás alapvető jellemzői, így különösen: a lakás komfortfokozata, (…) figyelembevételével kell meghatározni.” A lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona (a továbbiakban: FHO) fenntartásáról és működéséről jelenleg Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Lr.) rendelkezik. Tájékoztatom a Tisztelt Bizottságot, hogy az Lr. hatályos 4. melléklete alapján a lakbérek és az FHO-szálláshasználati díjak mértékei – havonta, négyzetméterenként, komfortfokozattól függően – Sárváron jelenleg az alábbiak szerint alakulnak. Az Lr. jelenleg hatályos 32. § 44
(3) bekezdése alapján az FHO-szállásért a lakbér mértéke 70%-ának megfelelő összegű szálláshasználati díjat kell fizetni. Lakástípus Bérlakás FHO (Komfortfokozat szerint) Ft/m2 Összkomfortos 254 180 Gázkonvektoros 223 159 Komfortos 180 127 Félkomfortos 127 Komfort nélküli 95 Szükséglakás 53 Tekintettel arra, hogy a fenti lakbér mértékek az elmúlt években olyan mértékben nem követték a piaci folyamatokat, hogy a bérlakások fenntartási költségei elszakadtak az ágazati bevételektől. Az Önkormányzat célja a költségek és a bevételek egyensúlyi állapotának az irányába való elmozdulás. Míg például egy átlagos, 50 négyzetméteres, összkomfortos lakás havi bérleti díja a piacon 40.000 forint, egy ugyanilyen önkormányzati lakás bérleti díja csupán 12.700 forint. A fentiek alapján a lakbérek mértékének emelése javasolt, a rendelettervezet szerint 40%-kal. Az emelés a fentiek alapján a lakbérek 70%-ának megfelelő mértékű szálláshasználati díjakra is vonatkozik. Az Lr. 3. § (1) bekezdése rendelkezik az önkormányzati bérlakások vonatkozásában az igénylő szociális helyzete szerinti jogosultsági feltételeiről. E feltételek mindegyikének a lakás bérbeadásakor fenn kell állnia. Az Lr. 2013. december 17. napjától, jelenleg is hatályos 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján a szociális bérlakásra való jogosultság egyik feltételét az igénylő sárvári lakóhelyének legalább 7 éven át fennálló meglétéhez köti. Az Ör. 29. § (1) bekezdés szintén 2013. december 17. napjától hatályos a) pontja alapján a Fiatal Házasok Otthonában (FHO) való elhelyezésre az igényjogosultság egyik feltétele, hogy a kérelmező házaspár legalább egyik tagja a kérelem elbírálását megelőzően folyamatosan több mint 7 éve sárvári lakóhellyel rendelkezzen. Az Önkormányzat egységesíteni kívánja a szociális bérlakásokra és az FHO-szállásokra való jogosultsági feltételek közül a sárvári állandó lakóhely fennállásának az időtartamára vonatkozó rendelkezését, tekintettel a szociális bérlakások és az FHO-lakások korlátozott számára. Megállapítható, hogy a kiutalható szociális bérlakások és FHO-lakások korlátozott száma, és ehhez képest az igénylők száma indokolttá teszi a hosszabb ideje Sárváron lakóhellyel rendelkező igénylők – a jogosultsági feltételek közül a sárvári lakóhellyel való rendelkezés időtartamának 7 évről 10 évre emelésével, ezáltal a jogosultak számának csökkentésével – előnyösebb helyzethez juttatását.
Részletes indokolás az 1. §-hoz Az a) pont az önkormányzati bérlakásban fizetendő bérleti díj, illetve a fiatal házasok otthonában fizetendő szálláshasználati díj mértékét tartalmazó 4. melléklet újraszabályozását tartalmazza, a lakbérek jelenlegi mértékének 40 százalékos mértékű emelésével, amelyet a táblázat B oszlopa tartalmaz. Az FHO-szállás használatáért továbbra is a lakbér mértékek 70%-ának megfelelő összegű szálláshasználati díjat kell fizetni, amelynek a mértéke a lakbér 45
mértékek 40%-os növekedése következtében a C oszlopban feltüntetettek szerint növekedne a rendelet-tervezet elfogadásával. A b) pont az FHO-szálláshasználókkal kötendő szálláshasználati szerződésmintát szabályozza újra a használati díj mértékére vonatkozó, módosuló rendelkezéssel összhangban. A rendelet-tervezet 3. § b) pontja szerint hatályon kívül helyezésre kerülne az Lr.-nek az FHO-szállást jogcím nélküliként használók esetében fizetendő használati díj emelésére vonatkozó rendelkezése. Tekintettel arra, hogy ezt a jelenleg hatályos 6. mellékletében a szálláshasználati szerződésminta is tartalmazza, szükséges a 6. melléklet módosítása. a 2. §-hoz Az (1) és a (3) bekezdésekhez: a hosszabb ideje Sárváron lakóhellyel rendelkező igénylők előnyösebb helyzethez juttatása érdekében indokolt a szociális bérlakás és az FHO-szállás jogosultsági feltételéül jelenleg meghatározott, a sárvári lakóhely fennállásának az időtartamát 10 évnyi időtartamban meghatározni. A (2) bekezdéshez: a bérlők bérleti díjfizetési kötelezettsége megfogalmazását pontosító módosító rendelkezéseket tartalmaz. a 3-4. §-hoz Hatályon kívül helyező és hatálybaléptető rendelkezéseket tartalmaz. Hatályon kívül helyezésre kerülnének a jogcím nélküli lakás,- illetve szálláshasználatért fizetendő használati díj emelésére vonatkozó rendelkezések, amelynek következtében a rendelet-tervezet elfogadása esetén az Ltv. fent idézett 20. § (1) bekezdésével összhangban a használati díj mértéke bérlakások esetében megegyezne a bérleti díj, FHO-szállás esetén az alapdíj mértékével. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. § (3) bekezdése alapján a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A fentiekre tekintettel a rendelet-tervezet rendelkezéseit 2016. január 1. napjával indokolt hatálybaléptetni. Határozati javaslat Sárvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a mellékelt rendelet-tervezet Képviselő-testület elé terjesztését és a tervezettel azonos tartalmú önkormányzati rendelet megalkotását. Felelős: Kondora István polgármester Határidő: azonnal Sárvár, 2015. október 27.
Kondora István s. k. Polgármester
46
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének ... / ... (...........) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelet módosításáról rendelet-tervezet Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésében, a 20. § (3) bekezdésében, 34. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következő önkormányzati rendeletet alkotja. 1. § (1) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Lr.) a) 4. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete, b) 6. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 2. § (1) Az Lr. 3. § (1) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: (Szociális helyzete alapján jogosult önkormányzati bérlakásra az 1993. évi III. törvény 3. § (1)-(3) bekezdéseiben meghatározott azon személy (igénylő), akinek a kérelem elbírálását megelőzően) „b) folyamatosan több mint 10 éve Sárváron található a bejelentett lakóhelyének a címe,”. (2) Az Lr. 23. § (1) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: „(1) A bérlő az önkormányzati bérlakás használatáért a 4. mellékletben foglalt táblázat A oszlopa szerinti komfortfokozat alapján négyzetméterenként a B oszlopban forintban meghatározott összegű lakbért köteles fizetni.” (3) Az Lr. 29. § (1) bekezdés a) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: (Az otthonban való elhelyezésre igényjogosultak azok, akik:) „a) közül a házaspár egyik tagjának a kérelem elbírálását megelőzően folyamatosan több mint 10 éve a bejelentett lakóhelyének a címe Sárváron található,”. 3. § Hatályát veszti az Lr. a) 17. §-a, b) 38. § (3) bekezdése, 4. § Ez a rendelet 2016. január 1-én lép hatályba és 2016. január 2-án hatályát veszti. Sárvár, 2015. .............................. hónap ......... nap
Kondora István s. k. Polgármester
Dr. Szijártó Valéria s. k. Jegyző
Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetése 2015. .................... hónap ............. –n megtörtént. Sárvár, 2015. .............................. hónap ......... nap
Dr. Szijártó Valéria s. k. Jegyző
47
1. melléklet a … / … (……) önkormányzati rendelethez „4. melléklet a 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzati bérlakásban fizetendő bérleti díj, a fiatal házasok otthonában fizetendő szálláshasználati díj mértéke A
B
A lakás komfortfokozata
A lakbér mértéke (forint/négyzetméter)
1összkomfortos 2gázkonvektoros 3komfortos 4félkomfortos 5komfort nélküli 6szükséglakás
C A szálláshasználati díj mértéke (forint/négyzetméter) 356 249 312 218 252 176 178 133 74
A lakbér összegének meghatározása a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról 1993. évi LXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdésére figyelemmel került megállapításra. „
48
2. melléklet a … / … (……) önkormányzati rendelethez „6. melléklet a 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelethez Szálláshasználati szerződés 1. A Városgazdálkodás Sárvár (9600 Sárvár, Széchenyi u. 7.), valamint: ____________________________ (név) _____________________________ (születési név) anyja
neve:
___________________________,
születési
hely,
dátum:
_____________________ _____________________________________________________________________ (lakcím) ____________________________ (név) _____________________________ (születési név) anyja
neve:
___________________________,
születési
hely,
dátum:
_____________________ _____________________________________________________________________ (lakcím) (a továbbiakban együtt: fiatal házasok) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelete alapján az alábbi szerződést kötötték. 2. Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda a fiatal házasok részére: ____________ . év ___________________ hónap ___. napjától kezdődően, ____________ . év ___________________ hónap ___. Házasok
Otthonában,
napjáig terjedő időre a Fiatal
a
9600
Sárvár,
________________________________________________ alatt szállást biztosít a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda ____________. számú kijelölésének megfelelően. 3. A fiatal házasok Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1994.(II.08.) önkormányzati rendeletét, mely a Fiatal Házasok Otthona fenntartására és működésére vonatkozik, megismerték, magukra nézve kötelezően elismerik. 4. A szálláshasználati díj összege az alábbiakból tevődik össze: Alapterület után: ___________ m2 X _______________ Ft = _____________ Ft. TV-antenna díj:
_____________ Ft.
Víz- és csatornahasználati díj:
_____________ Ft.
Minden hónap 8. napjáig fizetendő, összesen:
_____________ Ft.
49
5.1. A fiatal házasok előtakarékosságként – a szálláshasználat ideje alatt – havonként, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 60%-ával azonos összeget, jelenleg __________________ Ft-ot kötelesek elhelyezni lakáscélú megtakarításként. 5.2. A szálláshasználati díjat a Képviselő-testület évente felülvizsgálja, az esetleges emelés összegéről, a díj alkalmazásának időpontjáról rendeletet alkot. 5.3. A fiatal házasok az általuk bérelt szállást és a közös használatra szolgáló helyiségeket az épületek házirendjében előírt módon, rendeltetésszerűen kötelesek használni. 5.4. A fiatal házasok a szállásra – a szerződés megkötése után született gyermekük kivételével – más személyt nem fogadhatnak be, a használatot részben vagy egészben nem engedhetik át. A szálláshasználati jogot átruházni, elcserélni nem lehet. 5.5. Ha a fiatal házasok fentieket nem tartják be, az Otthon a szerződést a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal előzetes írásbeli hozzájárulása alapján megszüntetheti. 5.6. A szerződés a megállapított határidő lejártával megszűnik. A szerződés megszűntetését követő 30 napon belül a fiatal házasok kötelesek az Otthont elhagyni, kivéve, ha a szerződésben megállapított határidőre – az építkezés elhúzódása miatt – a fiatal házasok lakáshelyzete véglegesen nem rendezhető, az igényjogosultság szerinti lakás átadásáig a szálláshasználati díj fizetése ellenében a Humán Erőforrás Bizottság egyedi elbírálása alapján engedélyezheti a jogosultak Otthon-használatának meghosszabbítását. Amennyiben a szálláshasználók a kiköltözési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, úgy a jogcím nélküli szálláshasználat kezdetének napjától a mindenkori szálláshasználati díjjal (alapdíj) megegyező összegű használati díjat kötelesek fizetni. 5.7. A határidő lejárta előtt is megszűnik a szerződés: a) ha a fiatal házasok bármilyen jogcímen lakásigényüket kielégítő lakáshoz jutottak, b) a feleknek a szerződés megszűnésére vonatkozó egyező akaratával, c) megegyezés hiányában is, d) ha a fiatal házasok szálláshasználati díjfizetési és az előtakarékossági kötelezettségüknek írásbeli felszólítás ellenére nem tesznek eleget, e) a házasság felbontásával, f) ha a használó házastársak valamelyike az életközösség megszűntetése végett 30 napot meghaladó időre a szállást elhagyta. 5.8. A szálláshasználó a szerződés megszűnésének okát, annak bekövetkeztét követően haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül köteles a bérbeadó részére bejelenteni. A szálláselhagyási kötelezés jogosságát vita esetén a Humán Erőforrás Bizottság állapítja meg. 5.9. Nem szűnik meg a szerződés, ha – a házasság felbontása, a házasfelek egyikének halála esetén – annak fenntartását a gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő szülő vagy új házasságkötés esetén a házastársak együttesen szociális helyzetükre tekintettel kéri(k) és a már befizetett előtakarékossági összeg érintetlenül hagyása mellett a szerződésben foglaltak teljesítését egyedül, illetve együttesen vállalja(ák), és a szerződés fenntartásához a Humán Erőforrás Bizottság hozzájárul. 5.10. Ha a szerződés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1994.(II.08.) önkormányzati rendelet 40. §-a alapján szűnik meg, a használók köteles(ek) az Otthont 30 napon belül elhagyni, és elhelyezésükről maguk kötelesek gondoskodni. 5.11. A bérleti jogviszony előzőek szerinti megszűnésének eseteiben a lakás kiürítésére irányuló polgári eljárás megindítása az ingatlankezelő vezetőjének, mint a bérbeadói feladatokat ellátó szervezet vezetőjének a feladatát képezi. 5.12. A szállás leadása esetén a fiatal házasoknak az alábbi munkákat kell elvégezni: a) lakás egészségügyi meszelése, b) nyílászárók szükség szerinti mázolása, c) bérlemény leltárban szereplő lakásberendezés tárgyak és burkolatok hibátlan állapotban történő visszaadása. 6. A szerződést a fiatal házasok elolvasták, megértették, valamint Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1994.(II.8.) önkormányzati rendeletében szabályozott Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló fejezetét 50
megismerték, és miután a szerződés akaratukkal mindenben megegyezik, azt elfogadták és aláírták, valamint egy példányát átvették. Kelt: Sárvár, ____________________
_________________________ bérbeadó
__________________________ bérlő aláírása __________________________ bérlő aláírása”
51
6. A Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megbízása
ELŐTERJESZTÉS a Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztásáról, és ezzel összefüggő egyéb döntésekről I. Ügyvezető megválasztása A Kft. jelenleg hatályos Alapító Okiratának 19.2. pontja szerint a képviselő-testület az ügyvezetőt határozott időre, maximum öt évre választja. Ma már a társasági jog biztosítja annak lehetőségét, hogy a vezető tisztségviselő – Kft. esetén az ügyvezető – határozatlan időre kerüljön megválasztásra. Erre tekintettel indokoltnak látszik, hogy gazdasági társaságaink esetében az ügyvezetői jogviszony határozatlan idejű jogviszonnyal is ellátható legyen. Amennyiben az adott társaság feltételrendszerébe ez beilleszthető, úgy élni kell ezzel a lehetőséggel. Az Alapító Okirat módosítására az 1. és 2. számú határozati javaslat elfogadása esetén csak a 19.2. pontban van szükség. 1. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának 19.2. pontját 2016.01.01 napi hatállyal a következők szerint módosítja Módosítás előtt:
Módosítás után:
19.2. Az ügyvezetőt az alapító határozott időre, maximum öt évre választja. Az ügyvezető jelenlegi megbízása 2011. január 01. napjától 2015. december 31. napjáig terjedő időre szól.
19.2. Az ügyvezetőt az alapító határozatlan időre választja meg.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert e módosítás átvezetésével egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester A társaság ügyvezetőjének jelenlegi megbízatása 2015. december 31. napjával lejár. Az előzőekben írtakra tekintettel indokolt az ügyvezetőnek újabb, immáron határozatlan időre szóló megbízást adni. 2. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Dr. Fonyó Roberta (an.: Tarczi Irma) 9500 Celldömölk, Rákóczi út 16/A. szám alatti lakost 2016. január 01. napjától kezdődően és határozatlan időre szólóan a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének megválasztja. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kondora István polgármester A társaság ügyvezetője felett a munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorolja. Miután az ügyvezető határozatlan időre került megválasztásra, így a vele kötendő munkaszerződésnek is határozatlan időre szólónak kell lennie, melynek tervezete az előterjesztés 1. számú mellékletét képezi. 3. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete – mint a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője feletti munkáltatói jogok gyakorlója – egyetért azzal, hogy dr. Fonyó Roberta ügyvezetővel a melléklettel megegyező tartalmú munkaszerződés megkötésre kerüljön, melynek a munkáltató képviseletében történő aláírására felhatalmazza a polgármestert. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kondora István polgármester II. Ügyvezetővel kötendő szerződések jóváhagyása A jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve alapján a vezető állású munkavállaló további munkavégzésre irányuló jogviszonyt csak munkáltatói hozzájárulás esetén létesíthet. Az előterjesztés 1. számú mellékletét képező munkaszerződés 14. pontja két esetben ad felmentést az ügyvezető számára. Egyfelől a Sárvári Hírlap felelős szerkesztői tevékenységének ellátása tekintetében, másrészt a Sárvári Televíziónál szerkesztő-riporteri, műsorvezetői, sajtóügynöki tevékenység ellátása tárgyában. A Sárvári Hírlap tekintetében az előterjesztés 2. számú mellékletét képező megbízási szerződés 2011.01.01. – 2015.12.31. közötti időre már megköttetett, mely a határozott idő okán lejárt, azaz az újabb időszakra újabb szerződést kell kötni. Ebben az esetben eredendően az Önkormányzat és a felelős szerkesztő között jön létre a jogviszony. Az előterjesztés 3. számú mellékletét képező esetben (szerkesztő-riporter, stb.) a jogviszony a társaság és dr. Fonyó Roberta között jön létre, viszont ebben az esetben a társaságnak nem lenne képviselője, ennélfogva az ügyvezetővel kötendő szerződés kapcsán a társaság képviseletében az alapítói (tulajdonosi) jogok gyakorlója (tehát a képviselő-testület) jár el, és
akinek felhatalmazása alapján a polgármester írja alá az okiratot. Ez a szerződés szintén a 2015. december 31. napjával lejáró – ugyanilyen tartalmú – szerződés helyébe lépne. 4. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a melléklettel egyező tartalommal jóváhagyja dr. Fonyó Roberta 9500 Celldömölk, Rákóczi u. 16/A. szám alatti lakossal, a Sárvári Hírlap felelősszerkesztői tevékenységének ellátására 2016.01.01.-2021.12.31. közötti időre szóló szerződést, és felhatalmazza a polgármestert ezen megbízási szerződés aláírására. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kondora István polgármester 5. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja dr. Fonyó Roberta 9500 Celldömölk, Rákóczi u. 16/A. szám alatti lakossal, a Sárvári Televízió szerkesztő-riporteri, műsorvezetői, sajtóügynöki tevékenységének ellátására 2016.01.01.-2021.12.31. közötti időre szóló szerződést és felhatalmazza a polgármestert ezen megbízási szerződésnek a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság nevében és képviseletében történő aláírására. Felelős: Kondora István polgármester Határidő: 2015. december 31.
Sárvár, 2015. november 6.
/ : Kondora István : / polgármester
Melléklet a 3. határozati javaslathoz MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4., Cg. 18-09108444) mint munkáltató (a továbbiakban: Munkáltató), akinek képviseletében Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete ..………….. számú határozata alapján eljár Kondora István polgármester és másrészről: Dr. Fonyó Roberta (Celldömölk, 1972.12.18., an.: Tarczi Irma) 9500 Celldömölk, Rákóczi u. 16/A. szám alatti lakos, mint munkavállaló (a továbbiakban: Munkavállaló) között az alábbiak szerint: 1. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének ……………….. számú határozata alapján a Munkavállaló a Munkáltatónál ügyvezetői megbízást kapott és erre figyelemmel a Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Munkáltató a Munkavállalót 2016. év 01. hó 01. napjától kezdődően határozatlan időtartamra létesített munkajogviszony keretében foglalkoztatja a jelen munkaszerződésben foglaltak szerint. 2. A Munkavállaló munkaköre: ügyvezető 3. Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a Munkavállaló mint a Munkáltató vezetője a Munka Törvénykönyve 208. § (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalónak minősül, így munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvétől szóló 2012. évi I. tv. általános rendelkezéseit a XV. fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 4. Szerződő Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a Munkáltató tájékoztatta a Munkavállalót a munkaköri feladatokról, valamint a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről, és a Munka Törvénykönyve 46. § (1) bekezdésében foglalt körülményekről. A Munkáltató ezt a tájékoztatást további tizenöt napon belül írásban is köteles megtenni. 5. A Munkavállaló személyi alapbére: bruttó 311 780 Ft/hó 6. A Munkavállalót személyi alapbérén felül Sárvár Város Önkormányzata Képviselőtestülete 236/2014. (XII.16.) számú határozatával elfogadott - mindenkor hatályos Javadalmazási Szabályzat rendelkezései szerint illeti meg további juttatás. 7. A munkaviszony fennállása alatt a Munkáltató a Munkavállaló számára köteles biztosítani a 06 30 457 5035 kapcsolási számú/1 darab mobiltelefon használatát a munkavégzéshez szükséges mértékben. A Munkáltató viseli a mobiltelefon szolgáltatás előfizetői alapdíját, valamint a forgalom alapján a mobiltelefon-szolgáltató által kiszámlázott havi díjat. 8. A Munkavállaló munkavégzési helye: Sárvár, Móricz Zsigmond u. 4. 9. A Munkavállaló munkába lépésének a napja: 2016.01.01. 10. A Munkavállaló felett a munkáltatói jogkör gyakorlása a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mindenkor hatályos Alapító Okiratában foglaltak szerint történik. A Munkavállaló kijelenti, hogy az Alapító Okirat előírásait ismeri.
11. A Munkáltató és a Munkavállaló jogosultak a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésére abban az esetben, ha a másik fél a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. 12. A Munkavállaló további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt kizárólag a Munkáltató előzetes, írásbeli hozzájárulása alapján létesíthet. A Munkáltató engedélyezi a Munkavállaló részére, hogy megbízási jogviszony keretében a Sárvári Hírlap felelős szerkesztői tevékenységét ellássa. A Munkáltató ebbéli engedélye alapján a Munkavállaló jogosult arra, hogy ügyvezetői jogviszonya mellett megbízási jogviszony keretében a Városi Televíziónál szerkesztő-riporteri, műsorvezetői és sajtóügynöki tevékenységet lásson el. 13. A Munkavállaló köteles betartani a Munka Törvénykönyve 211. § (2) bekezdésében rögzített összeférhetetlenségi szabályokat. 14. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló teljes munkaideje napi 8 óra. 15. A Munkavállaló munkaidő beosztását, valamint a pihenőidő és a szabadság igénybevételét saját maga állapítja meg. A szabadság igénybevételét a Munkavállaló köteles legalább öt nappal előre írásban bejelenteni a Sárvár Város Polgármesterének. 16. A Munkavállaló a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért díjazásra nem jogosult. 17. Ha a Munkavállaló a munkaviszonyát jogellenesen szünteti meg, köteles a Munkáltató részére megfizetni tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeget. 18. A jelen munkaszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. rendelkezései az irányadóak. 19. Szerződő Felek a jelen munkaszerződést elolvasást követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag írták alá. 20. Jelen munkaszerződést Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a ………………….. számú határozatával jóváhagyta és az itt rögzített tartalommal jogosította fel Sárvár Város Polgármesterét a Munkáltató részéről történő aláírásra. Kelt, Sárvár, 2015. december …
…………………………….. Kondora István polgármester a Munkáltató képviselője
……………………………… Dr. Fonyó Roberta Munkavállaló
Melléklet a 4. határozati javaslathoz MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Cím:
Sárvár Város Önkormányzata 9600 Sárvár, Várkerület 2. Törzsszám: 733634 Adóigazgatási szám: 15733634-2-18 Bankszámla szám: 11747037-15733634 Képviselője: Kondora István polgármester mint MEGBÍZÓ (a továbbiakban: Megbízó) másrészről: Cím:
Dr. Fonyó Roberta 9500 Celldömölk, Rákóczi u. 16/A. Tarczi Irma Celldömölk, 1972.12.18. ES-300589
Anyja neve: Születési hely, idő: Vállalkozói igazolvány száma: Adóigazgatási szám: Bankszámla szám: mint MEGBÍZOTT (a továbbiakban: Megbízott)
között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek és tartalom szerint: 1./ A jelen szerződéssel a Megbízó a Sárvári Hírlap felelős szerkesztői tevékenységének ellátásával bízza meg a Megbízottat, aki jelen szerződés aláírásával, a megbízást elfogadja. 1.1. A Megbízott az alábbi feladatokat köteles ellátni: a) közreműködik a lap elvárható szakmai színvonalú, minőségi információkat, megfelelő feldolgozásban tartalmazó megjelentetésében, b) kialakítja a lapkoncepciót és folyamatosan korszerűsíti, meghatározza a lapmegjelenések számát, dátumait c) feladata a szerkesztőségi ülések összehívása, témák megtárgyalása és kiadása az újságírók részére, kapcsolattartás a hirdetésszervezőkkel, d) a lap munkatársait irányítja, ellenőrzi, megadja a határidőket és betartatja velük, e) elvégzi az adott lapszám szerkesztését, és határidőre digitális formában továbbítja az anyagot a tördelő számára, f) ellenőrzi a nyomdai munkákat, és a hibákat a korrektorral kijavíttatja, g) összeállítja a számonkénti honorlistát, h) a Megbízott tevékenysége végzésének helye a megbízott birtokában áll, i) a Megbízott tevékenységét a saját tulajdonában lévő eszközökkel és anyagokkal végzi. 2./ Felek jelen szerződést határozott időre, 2016.01.01. – 2021.12.31. napjáig kötik. 3./ Felek a megbízási díjat és a teljesítés módját együttesen az alábbiak szerint állapították meg:
3.1. Megbízottat lapszámonként 70.000 Ft megbízási díj illeti meg az 1.1. pontban foglalt feladatok teljesítése esetén. 3.2. A megbízási díj fizetése számla ellenében történik. A Megbízó kötelezettséget vállal arra, hogy a Megbízott havi teljesítését követően benyújtott számláját 8 napos fizetési határidővel a Megbízott ………… Fiókjában vezetett ………számú számlájára átutalással kiegyenlíti. 4./ Megbízott szakmai ismeretei és legjobb tudás szerint, személyesen köteles eljárni. A megbízás teljesülését a Megbízó képviselője, vagy az általa meghatalmazott személy jogosult ellenőrzi. 5./ Megbízott tudomásul veszi, hogy az általa teljesített megbízáshoz kötődő minden szellemi tulajdonhoz fűződő jogosultság külön jognyilatkozat nélkül a SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot illeti meg. 6./ Megbízott a tudomására jutott információkat üzleti titokként kezeli, azokról harmadik személynek tájékoztatást nem adhat. Megbízott tudomásul veszi, hogy tevékenysége kapcsolódik a Megbízó jó hírnevéhez, ezért nem tanúsíthat a jó hírnév sérelmére irányuló magatartást. 7./ A szerződő felek kijelentik, hogy ez a szerződés nem keletkeztet munkaviszonyt, tartalmára a munkaviszonyra vonatkozó kikötéseket és feltételeket alkalmazni nem lehet. 8./ Megbízott a megbízást a saját javára történő gazdasági előny szerzésére sem közvetetten, sem közvetlenül nem használhatja fel. 9./ Jelen szerződést a felek bármikor, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, 30 nap felmondási idővel felmondhatják. 10./ A szerződés azonnal hatályú felmondásának van helye, ha a Megbízott a Megbízó e szerződés keretein belül tett írásos felszólítására a Megbízó által megszabott feladatokat nem teljesíti, illetve ha megszegi jelen szerződésből eredő kötelezettségeit. 11./ Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., illetve a hatályos jogszabályok előírásait kell megfelelően alkalmazni. Jelen szerződést Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete ………………. számú határozatával jóváhagyta és feljogosította Sárvár Város Polgármesterét annak aláírására.
Sárvár, 2015. december ……
….…….…………………………. Kondora István polgármester a Megbízó képviselője
……………………………….. Dr. Fonyó Roberta Megbízott
Melléklet a 5. határozati javaslathoz MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: SÁRVÁRI MÉDIA Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4., Cg. 18-09108444) mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), akinek képviseletében Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete ……………………. számú határozata alapján eljár Kondora István polgármester és másrészről: Dr. Fonyó Roberta (Vállalkozói ig. száma: ES300589) 9500 Celldömölk, Rákóczi u. 16/A. szám alatti lakos, mint megbízott (a továbbiakban: Megbízott) között az alulírott napon, az alábbi feltételek szerint: 1./ A jelen szerződéssel a Megbízó szerkesztő-riporteri, műsorvezetői, sajtóügynöki tevékenység ellátásával bízza meg a Megbízottat, aki jelen szerződés aláírásával a megbízást elfogadja. A tevékenységek részletes leírása a következő: Szerkesztő-riporter: − a stábértekezleten meghatározott heti beosztás szerint végzi feladatát, a főszerkesztőtől kapott utasítás alapján, − a részére kiadott feladatot kellő előkészítés, háttéranyaggyűjtés után - a műsorkészítés szakmai szabályainak megfelelően - az operatőrrel leforgatja, megszerkeszti, a vágóval a főszerkesztő által megadott határidőre megvágatja. Műsorvezető: − a stábértekezleten meghatározott heti beosztás szerint végzi feladatát, illetve a főszerkesztő utasítása alapján, − az általa vezetett műsor témájára kellő előkészítéssel, háttéranyaggyűjtéssel készül fel, − egyeztet a meghívott vendégekkel, stúdióbeli illetve külső helyszíni megjelenésüket megszervezi, − megszervezi az adás elkészítéséhez szüksége stábot, − az adás helyszínén a műsorhoz illő ruházatban, adásképes állapotban jelenik meg, − az adás lebonyolítása során az adáslebonyolító technikai utasításait betartja. 2./ A szerződést a felek határozott időre 2016. január 01. napjától 2021. december 31. napjáig kötik. 3./ A vállalkozói díjat és a teljesítés módját a felek együttesen az alábbiak szerint állapították meg: A Megbízott feladatainak elvégzéséért a SÁRVÁRI MÉDIA Nonprofit Kft. mindenkor érvényes tarifatáblázata szerinti díjazásban részesül. A Megbízó teljesítésigazolás mellett, számla ellenében teljesíti a megbízási díjat a Megbízottnak. 4./ A megbízás teljesülését a Megbízó képviselője, vagy az általa meghatalmazott személy jogosult ellenőrizni. A megbízást a Megbízott szakmai ismeretei és legjobb tudása szerint köteles teljesíteni. 5./ A Megbízott tudomásul veszi, hogy az általa teljesített megbízáshoz kötődő minden szellemi tulajdonhoz fűződő jogosultság külön jognyilatkozat nélkül korlátlanul a Megbízót illeti meg. A Megbízott tudomásul veszi, hogy foglalkoztatására irányuló polgári vagy
munkajogi jogviszonyt más műsorszolgáltatóval a Megbízó kifejezett jóváhagyása nélkül nem létesíthet. 6./ A Megbízott a tudomására jutott információkat üzleti titokként kezeli, azokról harmadik személyeknek tájékoztatást nem adhat. A Megbízott tudomásul veszi, hogy tevékenysége kapcsolódik a Megbízó jó hírnevéhez, ezért nem tanúsíthat ezt sérteni alkalmas magatartást. A Vállalkozó a megrendelést a saját javára történő gazdasági előny szerzésére sem közvetetten, sem közvetlenül nem használhatja fel. 7./ A szerződést a felek bármikor, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, indoklás nélkül, harminc nap felmondási idővel felmondhatják. A szerződés azonnali hatályú felmondásának van helye, ha a Megbízott a Megbízó e szerződés keretein belül tett írásos felszólítására a Megrendelő utasítását nem teljesíti, illetve ha megszegi az 5. és a 6. pontban foglaltakat. 8./ A szerződő felek kijelentik, hogy ez a szerződés nem keletkeztet munkaviszonyt, tartalmára a munkaviszonyra vonatkozó kikötéseket és feltételeket alkalmazni nem lehet. 9./ A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai és a hatályos jogszabályok az irányadóak. 10./ Ezt a szerződést Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete ……………….. számú határozatával jóváhagyta és feljogosította a polgármestert a megbízó képviseletében történő aláírásra. A felek a szerződést elolvasták, együttesen értelmezték, és mint akaratukkal megegyezőt aláírták.
Sárvár, 2015. december …..
……………………………… Kondora István polgármester a Megbízó képviselője
……………………………… Dr. Fonyó Roberta Megbízott
7. Előterjesztés a Sárvár 0262/1 hrsz-ú, Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatról ELŐTERJESZTÉS a Sárvár 0262/1 hrsz-ú, Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatról Tisztelt Bizottság! Vargáné dr. Elek Éva (9671 Sitke, Vadkert u. 62.) az előterjesztéshez mellékelt kérelemmel fordult hozzám, melyben a külterületi Sárvár 0262/1 hrsz-ú 1 ha 8093 m2 alapterületű „erdő” megnevezésű Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanra tett vételi ajánlatot. A fent nevezett ingatlan vonatkozásában elkészített igazságügyi szakértői vélemény az ingatlan forgalmi értékét 2.450.000,- Ft értéken állapította meg. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: Vagyonrendelet) 6.§ (1) bekezdése alapján versenyeztetés mellőzésével értékesíthető az ingatlan. A Vagyonrendelet 16. § c) pontja alapján az ingatlan értékesítésre történő kijelölése – értékhatártól függetlenül - a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik, míg a Képviselő-testület által értékesítésre kijelölt, 5 millió forint értékhatár alatti vagyon értékesítése a Vagyonrendelet 17. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság hatáskörébe tartozik. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvt.) 14 § (4) bekezdése alapján az államot elővásárlási jog nem illeti meg. A vételi ajánlattal érintett ingatlan a Vagyonrendelet 4. § (2) bekezdése alapján a 2. melléklet szerint Sárvár város Önkormányzata korlátozottan forgalomképes vagyonát képezi. A 0262/1 hrsz-ú ingatlan a Sárvár Város Önkormányzata 16/2005. (V.19.) önkormányzati rendeletével elfogadott Sárvár Város Rendezési Terve, Sárvár Város Építési Szabályzata (Továbbiakban: SÉSZ) 13. § (2) bekezdése szerinti „Ee” jelű egészségügyi-szociális- turisztikai rendeltetésű erdőövezetben található, így a beépíthetősége a SÉSZ által korlátozott (A 100.000 m2-t meghaladó területnagyságú telken legfeljebb 5,0 %-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el). Az ingatlanon jelenleg is 85 m3 kitermelhető faanyag található, mely Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete alapján tűzifában megállapítható természetbeni segély céljára felhasználható. Figyelemmel arra, hogy a külterületi 0262/1 hrsz-ú ingatlan „erdő” megnevezésű, ezért a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Földtörvény) rendelkezései vonatkoznak rá. A Földtörvény 36. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem kell a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyása az önkormányzat tulajdonában álló föld elidegenítéséhez továbbá a Földtörvény 18. § (1) bekezdésében meghatározottak körét - a föld eladása esetén - az ugyanazon bekezdésben meghatározott sorrendben elővásárlási jog illeti meg. Fentiek alapján javasolom a Tisztelt Bizottságnak, hogy a fent nevezett ingatlan értékesítését ne támogassa. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a külterületi Sárvár 0262/1 hrsz-ú 1 ha 8093 m2 alapterületű „erdő” megnevezésű Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező ingatlanra - Vargáné dr. Elek Éva (9671 Sitke, Vadkert u. 62.) által - tett vételi ajánlat elfogadását nem támogatja és nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az ingatlant értékesítésre kijelölje. Határidő: Felelős:
azonnal Kondora István polgármester
Sárvár, 2015. november 2. / : Kondora István : / Polgármester
61
Mellékletek az előterjesztéshez:
62
63
Az alábbiak szerint látható a terület jelenlegi övezeti besorolása, illetve a folyamatban lévő SÉSZ módosítás kapcsán javasolt besorolása I. Hatályos szabályozási terv részlete (jelenlegi övezeti besorolás)
64
II. A SÉSZ módosítása során javasolt övezeti besorolás
65
8. Előterjesztés a Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező, Sárvár 1492/2 hrsz-ú ingatlan földrészletének értékesítéséről Később kerül fel a honlapra.
66
9. Sárvár Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének 2. számú módosítása
ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének 2. számú módosítása
Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár Város Önkormányzata 2015. évre szóló közbeszerzési tervét a Képviselő-testület 21/2015. /II.12./ számú képviselő-testületi határozatával hagyta jóvá. A tervet a Képviselőtestület 105/2015. /VI.30./ számú határozatával módosította. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLlII. törvény (Kbt.) 42. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathat. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is. A közbeszerzési tervet az alábbi okok miatt szükséges módosítani: - Sárvár Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztési támogatás igénylésére járdák javítására. A Belügyminisztérium 2015. augusztus 24-én kelt Támogatói Okirata szerint az Önkormányzat pályázatában foglaltakat figyelembe véve, egyszeri jellegű, vissza nem térítendő központi költségvetési támogatásban részesül. A beruházás becsült költsége bruttó 30.639.022,- Ft. A támogatás intenzitása kb. 50%: a támogatás összege bruttó 15.000.000,- Ft, az önerő mértéke bruttó 15.319.511,- Ft. - A Gyógyhelyfejlesztési program keretében az Önkormányzat további elemeket kíván megvalósítani, melyek vonatkozásában további tervek elkészíttetése szükséges. A beszerzés becsült értéke nettó 3.680.000,- Ft. A szolgáltatás beszerzésének értéke önmagában nem haladja meg a közbeszerzési értékhatárt, de a program keretében korábban már sor került engedélyezési szintű kiviteli tervek elkészíttetésére, így alkalmazni kell a Kbt. 18. § (2) bekezdését. A megelőző beszerzés értéke 21.090.000,- Ft volt. - A fűnyírási és kaszálási szolgáltatás tárgyában kötött vállalkozási szerződés 2015. december 1-jén lejár. A fedezetet Sárvár Város Önkormányzata a 2016. évi költségvetési rendelettervezetében, a dologi kiadások között biztosítja. Az eljárás becsült értéke nettó 18.011.909,Ft összegben került meghatározásra. - A virágágyások talaj előkészítési és ültetési munkái, a virágágyások és a kandelábereken elhelyezett edényzetek gondozása, a cserjék és rózsaágyások gondozása szolgáltatások tárgyában kötött vállalkozási szerződések 2015. december 1-jén lejárnak. A fedezetet Sárvár Város Önkormányzata a 2016. évi költségvetési rendelet-tervezetében, a dologi kiadások között biztosítja. Az eljárás becsült értéke nettó 23.070.786,- Ft összegben került meghatározásra.
67
HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Sárvár Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének 2. számú módosítását a melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Dr. Szijártó Valéria jegyző
Sárvár, 2015. október 30.
Kondora István Polgármester
68
…………/2015. (XI.26.) számú képviselő-testületi határozat melléklete Sárvár Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve 2. számú módosítása
A közbeszerzés tárgya
Tervezett eljárástípus
Eljárás tervezett megindítása
Sárvár város 2016. évi közvilágítás és intézményi energiafogyasztás beszerzése Fűnyírás, kaszálás 2015.
nemzeti nyílt
2015. október
Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos
2015. január
A virágágyások talaj előkészítési és ültetési munkái, a virágágyások és a kandelábereken elhelyezett edényzetek gondozása, a cserjék és rózsaágyások gondozása 2015. évi nem engedélyköteles járda karbantartási feladatok, valamint kátyúzás, burkolati jel festés, padkázás 2015. évi engedélyköteles út, járda és csapadékcsatorna építési, felújítási, karbantartási munkái felújítások Sárvár város Önkormányzata fenntartásában lévő intézményben, továbbá Sárvár város Önkormányzata közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben biztosított közétkeztetés ellátása. Sárvár város közigazgatási területén a közterületfenntartási feladatok ellátása Üzemanyag beszerzés
„Sárvár Város Önkormányzata Gyógyhelyfejlesztési
2015. január
Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos
2015. január
Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos
2015. május
Kbt. 2. része szerinti uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzés
2015. február
Kbt. 122/A § szerinti hirdetmény nélküli eljárás
2015. március
168/2004. (V. 25.) Korm.rendelet szerinti központosított közbeszerzési rendszerből Kbt. 122/A § szerinti hirdetmény nélküli eljárás
2015. március
69
2015. május
program” tárgyban a gyógyhely programhoz kapcsolódó tervezési feladatok ellátása Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnokának épületenergetikai felújítása Önkormányzati fejlesztési támogatásból megvalósuló járdafelújítások A Sárvári Gyógyhely fejlesztési programhoz kapcsolódó engedélyezési tervdokumentációk elkészítése Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 2016. évben Sárvár város közigazgatási területén a virágágyások talaj előkészítési és ültetési munkái, a virágágyások és a kandelábereken elhelyezett edényzetek gondozása, a cserjék és rózsaágyások gondozása 2016. évben
Kbt. 122/A § szerinti hirdetmény nélküli eljárás
2015. június
Kbt. 122/A § szerinti hirdetmény nélküli eljárás
2015. szeptember
Kbt. 122/A § szerinti hirdetmény nélküli eljárás
2015. szeptember
Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos
2015. október
Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos
2015. október
A módosítás indoka: - Sárvár Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztési támogatás igénylésére járdák javítására. A Belügyminisztérium 2015. augusztus 24-én kelt Támogatói Okirata szerint az Önkormányzat pályázatában foglaltakat figyelembe véve, egyszeri jellegű, vissza nem térítendő központi költségvetési támogatásban részesül. A beruházás becsült költsége bruttó 30.639.022,- Ft. A támogatás intenzitása kb. 50%: a támogatás összege bruttó 15.000.000,- Ft, az önerő mértéke bruttó 15.319.511,- Ft. - A Gyógyhelyfejlesztési program keretében az Önkormányzat további elemeket kíván megvalósítani, melyek vonatkozásában további tervek elkészíttetése szükséges. A beszerzés becsült értéke nettó 3.680.000,- Ft. A szolgáltatás beszerzésének értéke önmagában nem haladja meg a közbeszerzési értékhatárt, de a program keretében korábban már sor került engedélyezési szintű kiviteli tervek elkészíttetésére, így alkalmazni kell a Kbt. 18. § (2) bekezdését. A megelőző beszerzés értéke 21.090.000,- Ft volt. - A fűnyírási és kaszálási szolgáltatás tárgyában kötött vállalkozási szerződés 2015. december 1-jén lejár. A fedezetet Sárvár Város Önkormányzata a 2016. évi költségvetési rendelettervezetében, a dologi kiadások között biztosítja.
70
- A virágágyások talaj előkészítési és ültetési munkái, a virágágyások és a kandelábereken elhelyezett edényzetek gondozása, a cserjék és rózsaágyások gondozása szolgáltatások tárgyában kötött vállalkozási szerződések 2015. december 1-jén lejárnak. A fedezetet Sárvár Város Önkormányzata a 2016. évi költségvetési rendelet-tervezetében, a dologi kiadások között biztosítja.
Sárvár, 2015. november 27. Kondora István polgármester
A közbeszerzési terv módosítását Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete …………../2015. /XI.26./ számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyta.
Sárvár, 2015. november 27.
Dr. Szijártó Valéria jegyző
71
10. Előterjesztés a Sárvár, 4562 hrsz-ú magánút megvásárlásával kapcsolatban ELŐTERJESZTÉS a Sárvár, 4562 hrsz-ú magánút megvásárlásával kapcsolatban Tisztelt Képviselő-testület! Németh Sándor (9600 Sárvár, Sótonyi u. 68. sz.) tulajdonát képezi a Sárvár 4562 hrsz-ú 401 m2 alapterületű, természetben a Hegyközségben található „kivett magánút” megnevezésű ingatlan. A mellékelt helyszínrajzon látható, hogy a Sárvár 4562 hrsz-ú ingatlan közlekedési szempontból a Sárvár 4563 hrsz-ú Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező helyi közút és a Sárvár 0304 hrsz-ú országos közút között helyezkedik el, ezért a közúti közlekedés biztosítása érdekében célszerű lenne az ingatlan megvétele. Az ingatlan tulajdonosa a mellékelt eladási ajánlattal fordult hozzám, melyben az ingatlan lehetséges vételárát 489.220,- Ft-ban – 1.220,- Ft/m2 – határozta meg. Fentiek alapján javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy az eladási ajánlatot megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Németh Sándor (9600 Sárvár, Sótonyi u. 68. sz.) tulajdonos által a Sárvár 4562 hrsz-ú 401 m2 területű, természetben a Hegyközségben található „kivett magánút” megnevezésű ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatot az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendelet 16. § b) pontjában biztosított hatáskörében eljárva elfogadja és az említett ingatlant 489.220,- Ft vételáron megvásárolja, valamint felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. A Képviselő-testület a vételár forrásául az Önkormányzat 2015. évi költségvetésében jóváhagyott tartalékot jelöli meg. A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló rendeletének ezen pótelőirányzattal történő módosításáról gondoskodjon. Határidő:
azonnal a következő költségvetési rendelet-módosítás időpontja
Felelős:
Kondora István polgármester Dr. Szijártó Valéria jegyző
Sárvár, 2015. október 30.
/ : Kondora István : / polgármester
72
Mellékletek az előterjesztéshez:
73
74
75
76
11. A Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezetőjének és felügyelőbizottsága tagjainak megválasztása, és ezzel összefüggő egyéb döntések
ELŐTERJESZTÉS a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezetőjének és felügyelőbizottsága tagjainak megválasztásáról, és ezzel összefüggő döntésekről A. Az ügyvezető megválasztása Takó László ügyvezető megbízatása 2015. december 31. napjával megszűnik. Javaslatom az, hogy Takó László 2016. január 01- 2016. június 30. közötti időre kerüljön újraválasztásra. 1. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Takó László (an.: Magyar Ilona, sz.: 1958.06.23., adóazonosító: …) 9700 Szombathely, Somlai Artúr u. 22. szám alatti lakost 2016. január 01. – 2016. június 30. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. ügyvezetőjének megválasztja. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kondora István polgármester
B. Az ügyvezetővel kötendő szerződés jóváhagyása Az új Ptk. 3:112. § (1) bekezdése alapján a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. Figyelemmel az eddigi gyakorlatra, a jogviszony továbbra is munkaviszony lenne. A munkaszerződést – mint ahogy az már 2014. decemberében is történt – a társasággal kell megkötni. E szerződéskötésnél a társaságot pedig az egyedüli tag törvényes képviselője, tehát a polgármester kell, hogy képviselje. Az ügyvezető díjazásának és további javadalmazásának kérdéseit az előterjesztés mellékletét képező munkaszerződés tartalmazza. 2. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójával kötendő munkaszerződés tervezetet az melléklettel azonos tartalommal jóváhagyja, egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert e szerződésnek a társaság képviseletében történő aláírására. Határidő: 2015. december 31. Felelős: Kondora István polgármester
C. A felügyelőbizottsági tagok megválasztása
A felügyelőbizottság elnökének és tagjainak megbízatása 2015. december 31. napjával lejár. Az új megbízatások a mostani esetben 4 évre, tehát 2016. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig szólnának. Eddig a képviselő-testület közvetlenül választhatta meg a felügyelőbizottság elnökét. Az új Ptk-ra való áttérést követően a törvény 3:112. § (1) bekezdésének előírása – mely szerint a felügyelőbizottság saját tagjai közül választ elnököt – érvényesül. A 2009. évi CXXII. tv. 4. § (2) bekezdése alapján – tekintettel arra, hogy a jegyzett tőke nem haladja a kettőszázmillió forintot – a bizottság tagjainak száma csak 3 fő lehet. 3. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja Vocelka Zoltán (an.: Schmidéliusz Piroska) 9600 Sárvár, Arany János utca 17. szám alatti lakost 2016. január 01. – 2019. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. felügyelőbizottsága tagjának megválasztja. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester 4. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja Kámán-Wittinger Tünde (an.: Tóth Mária Erzsébet) 9608 Sárvár, Rábasömjéni utca 74. szám alatti lakost 2016. január 01. – 2019. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. felügyelőbizottsága tagjának megválasztja. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester 5. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja Tischler Balázs (an.: Bozi Bernadett) 9600 Sárvár, Hársfa utca 36. szám alatti lakost 2016. január 01. – 2019. december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. felügyelőbizottsága tagjának megválasztja. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester A korábbi testületi határozatok személyre szólóan alapították meg a bizottság elnökének, illetve tagjai díjazását. Tekintettel az új szabályozásra, a képviselő-testület most az elnök és a tagok díjazását azzal állapítja meg, hogy az összegszerűség nagyságrendje tekintetében a korábbihoz képest változás nincs. 6. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja a társaság felügyelőbizottsága elnökének díjazását bruttó 19.500 Ft/hó, a tagok díjazását pedig bruttó 13.400 Ft/hó összegben állapítja meg 2016. január 01. napjától kezdődő hatállyal. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester
D. A felügyelőbizottság elnökével/tagjaival kötendő szerződés jóváhagyása Az új Ptk. 3:121. § (3) bekezdése szerint a felügyelőbizottsági tagsági jogviszonyra a megbízási szerződés szabályait kell alkalmazni. A tavalyi évben alakult ki az a gyakorlat, miszerint a Képviselő-testület döntött egy megbízási szerződés-tervezet elfogadásáról. Ezt a gyakorlatot indokolt változatlanul alkalmazni az eddigieknek megfelelően. A szerződés tervezetét az előterjesztés mellékleteként csatolásra került. 7. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. újonnan megválasztott felügyelőbizottsági tagjaival kötendő megbízási szerződés tervezetét jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert, hogy e szerződésben foglalt tartalommal a bizottság tagjaival a szerződést megkösse. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester
E. Alapító Okirat módosítása Az ügyvezető megválasztására tekintettel az Alapító Okirat 14.1. pontja, a felügyelőbizottsági tagok választására tekintettel pedig az Alapító Okirat 15.1. pontja igényel módosítást. 8. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának 14.1. és 15.1. pontját 2016. 01. 01. napi hatállyal a következők szerint módosítja: 14.1. pont Módosítás előtt:
Módosítás után:
A társaság ügyvezetője: Takó László (születési név: Takó László, születési helye és ideje: Zalaegerszeg, 1958.06.23., anyja születési neve: Magyar Ilona, lakóhelye: 9700 Szombathely, Somlai Artúr u. 22., adóazonosító jele: 8334103239, állampolgársága: magyar. Az ügyvezetői megbízatás 2015. év január hó 01. napjától 2015. év december hó 31. napjáig terjedő időre szól. Az ügyvezető a vezető tisztségviselői megbízatását munkaviszonyban látja el a társasággal kötött megállapodás szerint. E megállapodás megkötésénél (módosításánál) a társaságot az alapító polgármestere képviseli.
A társaság ügyvezetője: Takó László (születési név: Takó László, születési helye és ideje: Zalaegerszeg, 1958.06.23., anyja születési neve: Magyar Ilona, lakóhelye: 9700 Szombathely, Somlai Artúr u. 22., adóazonosító jele: 8334103239, állampolgársága: magyar. Az ügyvezetői megbízatás 2016. év január hó 01. napjától 2016. év június hó 30. napjáig terjedő időre szól. Az ügyvezető a vezető tisztségviselői megbízatását munkaviszonyban látja el a társasággal kötött megállapodás szerint. E megállapodás megkötésénél (módosításánál) a társaságot az alapító polgármestere képviseli.
15.1. pont Módosítás előtt:
Módosítás után:
Az alapító az ügyvezető ellenőrzésére 3 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek elnöke: Vocelka Zoltán (a.n.: Schmidéliusz Piroska) 9600 Sárvár, Arany János u. 17. szám alatti, tagjai: Kámán-Wittinger Tünde (a.n.: Tóth Mária Erzsébet) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 74. szám alatti és Tischler Balázs János (a.n.: Bozi Bernadett) 9600 Sárvár, Hársfa u. 18. szám alatti lakosok.
Az alapító az ügyvezető ellenőrzésére 3 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek tagjai: Vocelka Zoltán (a.n.: Schmidéliusz Piroska) 9600 Sárvár, Arany János u. 17. szám alatti, Kámán-Wittinger Tünde (a.n.: Tóth Mária Erzsébet) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 74. szám alatti és Tischler Balázs János (a.n.: Bozi Bernadett) 9600 Sárvár, Hársfa u. 18. szám alatti lakosok.
Az itt említett felügyelőbizottsági tagok megbízatása 2015. január 01. napjától 2015. december 31. napjáig terjedő időre szól.
Az itt említett felügyelőbizottsági tagok megbízatása 2016. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre szól.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert e módosítások átvezetésével egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester
F. Eljárási teendők Képviselő-testület által meghatározott döntések alapján cégeljárást kell lefolytatni, mely ügyvédi közreműködést igénylő, elektronikus formában megvalósuló eljárás. Ennek teendői intézése ügyvezetői kompetenciába tartozó. 9. HATÁROZATI JAVASLAT A Képviselő-testület felkéri a SÁRVÁR TÁVHŐ Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatóját a változásból eredő cégeljárási feladatok intézésére, illetve ügyvédi meghatalmazás kiadására. Határidő: 2016. január 31. Felelős: Kondora István polgármester Sárvár, 2015. november 5.
/ : Kondora István : / polgármester
Melléklet a 2. határozati javaslathoz
MUNKASZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság székhely: 9600 Sárvár, Széchenyi u. 2. cégjegyzéket vezető bíróság: Szombathelyi Törvényszék Cégbírósága cégjegyzékszáma:18-09-101155 adószáma: 11301611-2-18 képviseli: Kondora István polgármester, mint a Kft. egyedüli tagjának, Sárvár Város Önkormányzatának törvényes képviselője, mint munkáltató (a továbbiakban: Munkáltató), másrészről: Takó László anyja neve: Magyar Ilona lakhelye: 9700 Szombathely, Somlai Artúr u. 22. születési hely és idő: Zalaegerszeg, 1958.06.23. TAJ-száma: adóazonosító száma: mint munkáltató (a továbbiakban: Munkavállaló) között alulírott napon és helyen az alábbi feltételek szerint: I. ELŐZMÉNY A SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. egyedüli tagja Sárvár Város Önkormányzata. A Kft. Alapító okirata alapján az ügyvezető megválasztása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik és a 2015. november …. napján …./2015. (XI…..) szám alatt hozott határozatával a Munkavállalót a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft. ügyvezetőjének 2016. január 01. napjától 2016. június 30. napjáig terjedő időre megválasztotta. A Ptk. 3:112. § (1) bekezdése alapján a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. A Felek megállapodása tehát az ügyvezetői jogviszony munkaviszonyban történő ellátására irányul, ezért megkötik a II. fejezet szerinti munkaszerződést. II. MUNKASZERZŐDÉS 1. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Munkáltató a Munkavállalót 2016. év január hónap 01. napjától kezdődően 2016. év június hónap 30. napjáig terjedő határozott időre létesített munkajogviszony keretében foglalkoztatja a jelen munkaszerződésben foglaltak szerint. 2. A Munkavállaló munkaköre: ügyvezető igazgató. Az ügyvezető igazgató munkakörébe tartozó feladatokat a 2013. évi V. törvény (Ptk.), a társaság Alapító okirata, továbbá a mindenkor hatályos jogszabályok tartalmazzák.
3. Szerződő felek egybehangzóan rögzítik, hogy a Munkavállaló mint a Munkáltató vezetője a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 208. § (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalónak minősül, így munkaviszonyára az Mt. általános szabályait – a jelen munkaszerződés eltérő rendelkezése hiányában – a vezető állású munkavállalóra vonatkozó eltérésekkel (Mt. 208-211. §), továbbá a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyra vonatkozó különös szabályok (Mt. 204. § 207. §) figyelembevételével kell alkalmazni. 4. A Munkavállaló alapbére havi bruttó 433.586 Ft. A Munkáltató a Munkavállaló munkabérét az általa megadott számú bankszámlára történő átutalással köteles megfizetni. 5. A Munkavállaló munkahelye: 9600 Sárvár, Széchenyi u. 2., de mellette munkát kell végeznie mindazon helyeken, melyre a Munkáltató tevékenysége kiterjed. 6. A Munkavállalót alapbérén felül azok a rendszeres juttatások illetik meg, amelyek igénybevételére Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete által megalkotott Javadalmazási Szabályzat feljogosítja. A Munkavállaló előtt ismert, hogy ezen Javadalmazási Szabályzat az Mt. 16. § (2) bek. alapján olyan egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalásnak minősül, amely a jogosult terhére módosítható, vagy azonnali hatállyal felmondható, ha a körülményekben olyan változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné vagy aránytalan sérelemmel járna. 7. A Munkáltató biztosítja a Munkavállaló számára egy, a Kft. tulajdonát képező személygépkocsi személyi és magáncélú használatát azzal, hogy a használat költségeit, továbbá a személyi használat után fizetendő, a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti közterheket a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft., mint Munkáltató viseli. 8. A Munkavállaló a SÁRVÁR TÁVHŐ Kft., mint Munkáltató tulajdonát képező mobiltelefon használatára jogosult, amelynek használati díját, valamint a használat után fizetendő, a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti közterheket a Munkáltató viseli. 9.
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Munkavállaló az Mt. 92. § (1) bekezdése alapján általános teljes napi munkaidőben kerül foglalkoztatásra.
10. A Munkavállaló munkarendje kötetlen. Munkaidejének a beosztását, valamint a pihenőidő és a szabadság igénybevételét saját maga állapítja meg. A szabadság igénybevételét a Munkavállaló köteles legalább öt nappal előre írásban bejelenteni a Munkáltató képviseletében járó Sárvár Város Polgármesterének. 11. A munkaviszony megszüntetésére a határozott idő letelte előtt felek közös megegyezéssel, az Mt. 66. § (8) bekezdés, illetve 67. § (2) bekezdés szerinti felmondással, és az Mt. 78. § szerinti azonnali hatályú felmondással jogosultak. 12. A Munkáltató jogosult továbbá a Munkavállaló munkaviszonyának az Mt. 79. § (1) bek. b) pontja szerinti azonnali hatályú felmondással történő megszüntetésre. Ebben az esetben – figyelemmel a jogviszony időtartamára – a munkavállalót a határozott időből hátralévő időre járó távolléti díja illeti meg. 13. A munkaviszony határozott idő eltelte folytán történő megszűnése esetén a Munkavállaló az Mt. szabályai szerint lehet jogosult végkielégítésre. Nem illeti meg végkielégítés a
Munkavállalót abban az esetben, ha munkaviszony a Munkáltató Mt. 78. § (1) bek. szerinti azonnali hatályú felmondása, vagy a Munkavállaló nem egészségügyi okkal összefüggő képességére alapított felmondása következtében szűnik meg. 14. A Munkáltató és a Munkavállaló abban az esetben jogosultak a munkaviszony Mt. 78. § (1) bek. szerinti azonnali hatályú felmondással történő megszüntetésére, ha a másik fél a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. 15. A Munkavállaló akkor létesíthet további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ha erre előtte számára a Munkáltató írásban engedélyt ad. A Munkavállaló akkor nem köteles betartani az Mt. 211. § (2) bekezdésében rögzített összeférhetetlenségi szabályokat, ha azokra nézve előtte a Munkáltatótól írásban felmentést kap. 16. A Munkavállaló a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért díjazásra nem jogosult. 17. A Munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettsége vétkes megszegésével a munkáltatónak okozott kárt teljes mértékben köteles megtéríteni a Munkáltatónak. 18. Ha a Munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a Munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyezteti. 19. A Munkavállaló a munkaidején kívül is köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas a Munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. 20. A Munkavállaló harmadik személlyel nem közölhet a Munkáltatóra vonatkozó olyan véleményt, amely a Munkáltató jó hírnevét, illetőleg jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sérti vagy veszélyezteti. 21. A Munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot időbeli korlátozás nélkül, a munkaviszony megszűnését követően is megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a Munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat. 22. A Munkáltató tájékoztatja a Munkavállalót arról, hogy személyes adatait a munkaviszonyból eredő, illetőleg ahhoz kapcsolódó jogszabályi kötelezettségei teljesítése érdekében, az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló 2011. évi CYXII. tv. rendelkezései szerint kezeli. A Munkáltató a Munkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben, vagy a Munkavállaló hozzájárulása alapján közölhet. A Munkáltató tájékoztatja a Munkavállalót arról, hogy a munkabér-fizetéssel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséhez szükséges személyes adatait az FH-Dinasztia Kft. 8500 Pápa, Korvin u. 3. szám alatti cég részére átadja.
23. Szerződő felek egybehangzóan rögzítik, hogy a jelen munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a Munkáltató átadta a Munkavállaló részére a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. 46. § (1) bekezdés szerinti írásbeli tájékoztatást. 24. Jelen munkaszerződésben nem szabályozott kérdésekben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. rendelkezései az irányadóak. 25. Szerződő felek a jelen munkaszerződést elolvasást követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag írták alá. Kelt, ……………………………..
………………………………… Kondora István Sárvár Város Polgármestere Munkáltató képviseletében
………………………………… Takó László ügyvezető igazgató Munkavállaló
A munkaszerződés 1 példányát a mai napon átvettem. Kelt, ……………………………..
………………………………… Munkavállaló aláírása
Melléklet a 7. határozati javaslathoz
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI TAGI TISZTSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről: SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 18-09-101155, 9600 Sárvár, Széchenyi u. 2.) egyedüli tagja Sárvár Város Önkormányzata képviseletében eljáró Kondora István polgármester mint megbízó, másrészről: név:……………………………………………………………………………………………… lakcím:…………………………………………………………………………………………... anyja neve:……………………………………………………………………………………… születési ideje:………………………………………………………………………………….. szem. ig. száma:………………………………………………………………………………… adószám: ……………………………………………………………………………………….. mint megbízott felügyelőbizottsági tag között, alulírott napon és helyen, a következő feltételek mellett: 1. A szerződő felek megállapítják, hogy a Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete – mint a megbízó gazdasági társaság egyedüli tagja – ………….… számú határozatával az ügyvezetés ellenőrzése céljából a felügyelőbizottság egyik tagjává a megbízottat választotta, mely tisztséget a megbízott külön nyilatkozattal elfogadta. Mindezek alapján a felek jelen szerződésben rögzítik e megbízás ellátásának feltételeit. 2. A megbízott feladatait a 3 tagból álló felügyelőbizottság keretében látja el, amelynek során köteles személyesen eljárni. 3. A megbízó kijelenti, hogy vele szemben törvényben meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. 4. A megbízás időtartama – a határozatnak megfelelően – négy évre, azaz 2016. január 01-től 2019. december 31-ig terjed, azonban a Képviselő-testület a megbízottat bármikor, indoklás nélkül visszahívhatja, mely a jelen szerződés megszűnését vonja maga után. A megbízott tisztségéről bármikor lemondhat, ha azonban a megbízó működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a közgyűlés az új felügyelőbizottsági tag megválasztásáról e határidő elteltét megelőzően gondoskodott, illetve gondoskodni tudott volna. A lemondás hatályosság válásáig a megbízott a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni. 5. A megbízott tudomásul veszi, hogy a felügyelőbizottsági tagok – a Polgári Törvénykönyvnek a közös károkozására vonatkozó szabályai szerint – korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a gazdasági társasággal szemben a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért. A változat
6. A megbízott a felügyelőbizottsági elnöki tisztség ellátásáért havi 19.500 forint összegű megbízási díjban (tiszteletdíjban) részesül, amely minden tárgyhót követő hónap 10. napjáig került átutalásra a bankszámlájára. B változat 6. A megbízott a felügyelőbizottsági tagi tisztség ellátásáért havi 13.500 forint összegű megbízási díjban (tiszteletdíjban) részesül, amely minden tárgyhót követő hónap 10. napjáig került átutalásra a bankszámlájára. 7. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezései irányadóak.
Kelt: ………………………………….
………………………………….. Kondora István polgármester a Megbízó képviseletében
…………………………………… Megbízott
A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 12. Fanyesési kérelmek elbírálása
ELŐTERJESZTÉS Fanyesési kérelmek elbírálása Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Sulyok Ferencné Sárvár, Nádasdy u. 69. sz. alatti lakos levélben fordult Polgármester Úrhoz amelyben többek között az alábbiakat írta: „ az utcában közel 50 db fa van, juhar és más. A fák koronái a kilombosodás után úgy megnőttek, hogy összeérnek. Emiatt is van sötétség. Ugyancsak a mi szorgalmazásunkra 33 év alatt egy alkalommal igazították ki a fák koronáit szakemberek és nem tuskóra, mint két éve az E-ON dolgozói egyik másik fa koronájából kivágtak egy darabot, amit veszélyesnek találtak. Szeretnénk, ha a fákat egy kicsit rendbe lehetne hozni, persze akkor, amikor annak ideje van.” Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a 197/2015./VI.11./ számú bizottsági határozata alapján úgy döntött, hogy „Sulyok Ferencné Sárvár, Nádasdy u. 69. sz. alatti lakos kérésére a Sárvár, Pálházi Göncz Miklós utca fái nyesésének lehetőségét a vegetációs időszakon kívül újra megvizsgálja. A Bizottság a vegetációs időszakon kívül meg kívánja vizsgálni továbbá a Sárvár, Újsziget utca 16. szám előtt lévő 2 db. lucfenyő, valamint a Hunyadi úton lévő juharfák nyesésének indokoltságát.(…)” A kérelmek bizottság elé terjesztésével egy időben a Sárvár, Hunyadi utca 2-12. számú társasházak tulajdonosai szóbeli bejelentést tettek, hogy a Sárvár, Hunyadi utcai üzletsor előtti juharfák a közlekedést zavarják. Dr. Kulcsár László környezetvédelmi szakreferens véleményei: 1.) Sárvár, Pálházi Göncz M. utcai gömbjuharok metszése A Pálházi Göncz M. utcában lévő gömbjuharok koronája az út szelvényébe belenőttek, mind a kerékpáros, mind a gépjármű forgalmat akadályozzák. A kereszteződéseknél a belátást akadályozzák. Metszésük balesetveszély megelőzése szempontjából indokolt. A koronametszést az oltási helytől számított 1.5 -2 m távolságban olyan módon kellene elvégezni, hogy a gömb korona forma megmaradjon, de a korona átmérője arányosan lecsökkenjen. 2.) Újsziget u. 16. előtt 2 db. lucfenyő nyesése Az Újsziget u. 16. sz. társasház előtt több nagy méretű lucfenyő található. A helyszíni szemle alapján megállapítottam, hogy a fenyők az épülettől megfelelő távolságban helyezkednek el. Kivágásukat nem tartom indokoltnak. A fenyőfák alsó ágainak levágását és a fák törzseinek feltisztítását javaslom elvégeztetni a közfoglalkoztatottakkal. 3.) Hunyadi utcai juharfák metszése A Hunyadi utcában található nagy méretű, piros levelű juharfák egy része a közvilágítást árnyékolja, valamint néhány fa az ingatlanok homlokzatát, illetve tetőzetét eléri. Ezeknek az ágaknak a levágása indokolt. A beavatkozást a tél végi utcai sorfa metszésekkel együtt el lehetne végeztetni. 4.) Hunyadi utcai üzletsor előtti juharfák metszése A társasház kezelőjének bejelentése alapján helyszíni bejárást végeztünk a Hunyadi utcai üzletsor előtti juharfák nyesése kapcsán. Megállapítottuk, hogy a fák koronájának ágai a járda fölé érnek, a gyalogos közlekedést is zavarják. A fák alsó ágainak levágása indokolt. Az ágak nyesését a közfoglalkoztatottak is el tudják végezni. Fentieket Tisztelt Bizottság elé terjesztem megvitatásra és döntésre.
HATÁROZATI JAVASLATOK: 1.) Sárvár, Pálházi Göncz Miklós utcai gömbjuharok metszése: A.) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága Sulyok Ferencné Sárvár Nádasdy u. 69. sz. alatti lakos kérésére a Sárvár, Pálházi Göncz Miklós utcában lévő fák szakember által történő nyeséséhez hozzájárul. A fák szakszerű nyeséséről vegetációs időszakon kívül az önkormányzat gondoskodik. A fanyesés költsége 94 500 Ft + Áfa. B.) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága Sulyok Ferencné Sárvár Nádasdy u. 69. sz. alatti lakos kérését nem támogatja.
2.) Sárvár, Újsziget utca 16. szám előtti lévő 2 db. lucfenyő nyesése Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár, Újsziget utca 16. szám alatti ingatlan előtt található 2 db. lucfenyő alsó ágainak közfoglalkoztatottak által történő levágásához és a fák törzseinek feltisztításához hozzájárul.
3.) Sárvár, Hunyadi úton lévő fák nyesése Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár, Hunyadi úton lévő juharfák nyesését a tél végi sorfa metszésekkel együtt javasolja elvégeztetni.
4.) Sárvár, Hunyadi utcai üzletsor előtti juharfák metszése Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár, Hunyadi utcai üzletsor előtti juharfák metszését a fák alsó ágainak levágásával a közfoglalkoztatottakkal kívánja elvégeztetni.
Határidő: döntés közlésre azonnal Felelős: dr. Bankits László Sárvár, 2015. november 6.
dr. Bankits László irodavezető
13. Sárvár, Arad u. 15. számú ingatlanhoz 2 db új kapubejáró készítése iránti kérelem elbírálása ELŐTERJESZTÉS Sárvár, Arad u. 15. számú (1777 helyrajzi szám) ingatlanhoz 2 db. új kapubejáró készítése iránti kérelem elbírálása Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Márkus Péter, mint a Sárvár, Arad utca 15. szám alatti (1777 helyrajzi szám) ingatlan tulajdonosa, azzal a kéréssel fordult a Tisztelt Bizottsághoz, hogy az ingatlana közútról történő megközelíthetősége érdekében 2 db. új kapubejáró készítéséhez járuljon hozzá. A tárgyi ingatlan rendelkezik behajtóval, melynek helye és műszaki állapota nem megfelelő. A régi bejáró elbontásra kerülne. 2 db. új kapubejáró készülne, egyenként 4,5 méter szélességben. Az egyik behajtó az Arad utca felől a garázs előtt rajzolt helyen kerülne kialakításra, míg a másik a telek északi sarkától 1 méterre a Pálházi Göncz Miklós utcában. Burkolatuk az építés során murvás felületet kapna, később térkő burkolatot. Az Arad utcában a telek előtt töredezett aszfalt burkolatú járda található, amely a munkák után helyreállításra kerül. Az úttest a járda és a telek közel azonos szinten vannak. Rétegrend: - A kapubejárók szélessége maximum 4,5 méter, - Áteresz 30 cm-es átmérőjű tokos előregyártott vasbeton elemekből, homokágyba rakva az árok fenékszintjéhez igazodóan, - 15 cm tömörített kavics (homokos) 95%-os rel. tömörséggel – későbbi térkő burkolás esetén, geotextilia 150 g/m2, - 3 cm bazaltzuzalék, ágyazat, - 6 cm vastagságú térkő burkolat, - a híd kétoldali hídfejjel 10 cm felállással. A helyszíni bejárás alapján megállapítottam, hogy a kérelem teljesítésének akadálya nincs, javaslom, hogy a Sárvár, Arad utca 15. szám (1777 helyrajzi szám) ingatlanhoz 2 db. új kapubejáró készítéséhez a megfelelő műszaki kivitelezés előírása mellet a Sárvár Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2015. (III.30.) önkormányzati rendelet 1. melléklet 1.1.4.10. pontja alapján járuljon hozzá a Bizottság. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága tulajdonosi hozzájárulást ad Márkus Péter, mint a Sárvár, Arad utca 15. számú (1777 helyrajzi számú) ingatlan tulajdonosának az ingatlanához 2 db. új kapubejáró készítéséhez saját költségén az alábbi műszaki feltételekkel: - A kapubejárók szélessége maximum 4,5 méter lehet, - áteresz 30 cm-es átmérőjű tokos előregyártott vasbeton elemekből, homokágyba rakva az árok fenékszintjéhez igazodóan, - 15 cm tömörített kavics (homokos) 95%-os rel. tömörséggel – későbbi térkő burkolás esetén, geotextilia 150 g/m2, - 3 cm bazaltzuzalék, ágyazat, - 6 cm vastagságú térkő burkolat, - a híd kétoldali hídfejjel 10 cm felállással. 1. A hozzájárulás feltétele, hogy kérelmező a munka megkezdése előtt legalább 3 nappal a kivitelezési munkálatokat a Gazdasági és Városfejlesztési Irodánál bejelenti.
2. A térkő típusát kérelmező a Gazdasági és Városfejlesztési Irodánál a kivitelezés előtt köteles egyeztetni. 3. A hozzájárulás feltétele, hogy a kérelmező tudomásul veszi, hogy amennyiben az Önkormányzat által a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítésre kerül az utcában, az engedélyezett kivitelezéstől eltérő és szükséges átalakítással, átépítéssel kapcsolatban semmilyen kártalanítási, megtérítési igénnyel nem léphet fel az Önkormányzat felé. Határidő: döntés közlésére azonnal Felelős: dr. Bankits László
Sárvár, 2015. november 2. Máhr Tivadar alpolgármester
Pálházi Göncz Miklós u. felől
Arad u. felől
14. Fakivágási kérelem elbírálása a Rábasömjéni utca 123. szám alatti lakóingatlan előtt ELŐTERJESZTÉS Hebenstreit Zsanett fakivágási kérelmének elbírálása
Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Hebenstreit Zsanett Sárvár, Ölbői u. 23. szám alatti lakos azzal a kéréssel fordult Sárvár Város Önkormányzatához, hogy engedélyezze a Sárvár, Rábasömjéni utca 123. szám alatti 1/1 részben tulajdonát képező „kivett lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű ingatlan előtt lévő 2 db. lucfenyő kivágását. dr. Kulcsár László környezetvédelmi szakreferens szakvéleménye: „A kérelemben jelzett fák kivágását csak szakember közreműködésével lehet elvégezni. A fák az utcai körülményekhez képest túl méretesek. Kezdeti leszáradás tünetei látszódnak. Erős szélben balesetveszélyes állapotot idéz elő.” Fentieket a Tisztelt Bizottság elé terjesztem megvitatásra és döntésre. HATÁROZATI JAVASLAT: A) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága Hebenstreit Zsanett (Sárvár, Ölbői u. 23.) által előterjesztett kérelemre, a Sárvár, Rábasömjéni utca 123. szám alatti ingatlan előtti 2 db. lucfenyő szakember által történő kivágásához hozzájárul. A fák szakszerű kivágásáról az Önkormányzat gondoskodik. A fakivágás költsége 40 000 Ft + ÁFA.
B) Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága Hebenstreit Zsanett (Sárvár, Ölbői u. 23.) által előterjesztett kérelmet nem támogatja.
Határidő: döntés közlésre azonnal Felelős: dr. Bankits László Sárvár, 2015. november 4. dr. Bankits László irodavezető
15. Városgazdálkodás Sárvár kérelme a Laktanya u. 50. szám alatt található kettő garázs bérbe adásáról ELŐTERJESZTÉS
Városgazdálkodás Sárvár kérelme a Laktanya u. 50. szám alatt található kettő garázs bérbe adásáról Tisztelet Bizottság! I. A Városgazdálkodás Sárvár tájékoztatása szerint a Vajda Ottónéval a Sárvár, Laktanya u. 50. szám alatt található garázsra, 2014. december 9. napjától 2015. december 8. napjáig határozott időre kötött helyiségbérleti szerződés időtartama lejár. Az előterjesztéshez mellékelt kérelemben a Városgazdálkodás Sárvár kéri a Tisztelt Bizottságot, hogy a helyiségbérleti szerződés meghosszabbítása tárgyában álláspontját kialakítani szíveskedjen. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendelete 25/A. § (4) bekezdés d) pontja alapján nem kell pályáztatást lefolytatni a bérleti idő, használati idő meghosszabbításakor, ezért a fennálló bérleti szerződés pályáztatás mellőzésével is meghosszabbítható. A Városgazdálkodás Sárvár tájékoztatása alapján a jelenlegi bérlőnek a bérleti díjjal kapcsolatos tartozása nincsen. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy a kérelem tárgyában álláspontját kialakítani szíveskedjen. I. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: Ör.) 25/A. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva a 25/A. § (4) bekezdés d) pontja alapján pályáztatás mellőzésével a Sárvár, Laktanya u. 50. szám alatti garázsra Vajda Ottóné (9600 Sárvár, Laktanya u. 52. fsz. 1.) jelenlegi bérlő és a Városgazdálkodás Sárvár között fennálló helyiségbérleti szerződést 2015. december 9. napjától 2016. december 8. napjáig 6.879,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 8.737,- Ft/hó bérleti díj fejében a határozat mellékletét képező szerződésmódosításnak megfelelően meghosszabbítja. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága az Ör. 25/A. § (5) bekezdése alapján felhatalmazza a Városgazdálkodás Sárvár igazgatóját a határozat mellékletét képező helyiségbérleti szerződésmódosítás megkötésére.
Határidő : azonnal Felelős: Kondora István II. A Városgazdálkodás Sárvár igazgatója a mellékelt kérelemmel fordult Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési
Bizottságához. A jelenleg üresen álló Sárvár, Laktanya u. 50. szám alatt található Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező 19 m2 alapterületű garázst Kókai József (9600 Sárvár, Laktanya u. 52. fsz. 4.) kívánja 2015. december 1. napjától 2016. november 30. napjáig meghatározott időre bruttó 5.000,- Ft/hó bérleti díj fejében bérbe venni. A megüresedett helyiség a Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendeletének 25/A. § (4) bekezdés a) pontja alapján, mivel a meghatározott nettó havi bérleti díj mértéke nem haladja meg a 20.000,- Ft-ot, pályáztatás mellőzésével is bérbe adható. A Városgazdálkodás Sárvár javaslata alapján a fent nevezett garázsra vonatkozó bérleti díj mértékének (bruttó 5.000,- Ft/hó) megállapításánál a helyiség rendeltetésszerű használatát érintő állapotát (az ingatlan felújításra szorul: a garázskapu rossz állapotban van, a helyiségben omladozik a vakolat) is szükséges figyelembe venni. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy a fent nevezett „garázs” megnevezésű helyiség bérbeadásának kérdésében álláspontját kialakítani és a mellékelt határozati javaslat alternatívái közül választani szíveskedjen. II. HATÁROZATI JAVASLAT A) Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló 2/1994. (II.8.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: Ör.) 25/A. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva a 25/A. § (4) bekezdés a) pontja alapján pályáztatás mellőzésével a Sárvár, Laktanya u. 50. szám alatt található 19 m2 alapterületű Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező „garázs” megnevezésű helyiséget 2015. december 1. napjától 2016. november 30. napjáig meghatározott időre 3.937,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 5.000,- Ft/hó bérleti díj fejében a határozat mellékletét képező helyiségbérleti szerződésnek megfelelően bérbe adja Kókai József (9600 Sárvár, Laktanya u. 52. fsz. 4.) részére. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága az Ör. 25/A. § (5) bekezdése alapján felhatalmazza a Városgazdálkodás Sárvár igazgatóját a határozat mellékletét képező helyiségbérleti szerződés megkötésére. B) Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a Sárvár, Laktanya u. 50. szám alatt található 19 m2 alapterületű Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező „garázs” megnevezésű helyiség 2015. december 1. napjától 2016. november 30. napjáig meghatározott időre történő bérbe adását nem támogatja. Határidő: Felelős:
azonnal Kondora István polgármester
Sárvár, 2015. november 3. / : Kondora István : / Polgármester
Melléklet az előterjesztéshez:
Melléklet az I. Határozati Javaslathoz:
Melléklet az II. Határozati Javaslathoz: