Sárospataki Református. Lapok

S L R

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Lapja

Sárospataki Református Lapok LVII. évf. 4. szám 2004. december

„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát...” Riport - Egy az „ötszázból” Fórum - A megszólítottság okán

Képzelgés Európában

M

ár itt vagyunk Európában. Állítólag… Hiszen mikor még csak jövőfélben voltunk, azt bizonygattuk, hogy 1100 éve mindig is itt voltunk. De ez persze csak amolyan jobboldali szöveg. Tény, hogy most már balliberális alapon is itt vagyunk. Mármint Európában. Annak is a gazdagabb felében. Amire mindig is vágytunk. Bár némelyeknek jobb volt Egyiptomban – akarom mondani a gulyáskommunizmusban. De ne kalandozzunk el a lényegtől! Kalandoztunk eleget annak idején. Most itt vagyunk – mondom – Európában. Magam elé képzelem az öreg kontinenst, annak is a gazdagabb felét, mondjuk Dániát, Hollandiát. Esetleg még a norvégokat is, bár ők nincsenek Európában – illetve mégiscsak ott vannak – vagy hogy is van ez… Lényeg, hogy ők is jól élnek. Azért gondolok rájuk, mert ezek az országok hozzánk hasonlóan nem nagyok, és nincsenek oly sokan, mint a németek, franciák vagy britek. Szóval összehasonlíthatók velünk, meg amúgy mi is olyan jól akarunk élni, mint ők. Szóval elképzelem, hogy a hollandok, a dánok, meg esetleg a norvégok elkezdenek vitatkozni azon – persze külön-külön – hogy hollandok-e a hollandok, ha hollandul beszélnek, dánok-e a dánok, ha dán az anyanyelvük, norvégok-e a norvégok, ha ilyen anya szülte őket – éljenek bárhol a földkerekén. De hát ez csak képzelgés… Ott ugyanis – bár jól élnek – ilyen kérdés fel sem vetődhet. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – ők jól élnek.

Kedves Olvasóink! Lapunk előfizethető az alábbi elérhetőségeken: 3525 Miskolc, Kossuth u. 17.; Tel: 46-346-906; [email protected] Helyesbítések: A 2004. évfolyam 2. számában technikai hiba miatt lemaradt a Visszaemlékezés rovatunk „Patak Regőseire emlékezem” című cikk szerzőjének neve: Bertalan Imre. Ezúton is elnézést kérünk a szerzőtől és az olvasóktól is. Előző számunkban az alacskai gyülekezet ifjúságának felvidéki táborozásáról szóló híradást tévesen az Abaúji Egyházmegyéről szóló rovatban jelentettük meg. Ezúton kérünk elnézést, hogy egy gyülekezettel megrövidítettük a Borsod-Gömöri Egyházmegyét. A szerkesztőség. A címlapon: Bertha Zoltán: „A Kollégium télen” című festményének részlete

Tartalom Gyönyörködöm a Te beszédedben - Karácsony öröme Egyházmegyéink, gyülekezeteink – Abaúji Egyházmegye „hitetek mellé ragasszatok...tudományt” Gyülekezeti gyakorlat Abaújban Énekkari találkozó Abaújban Egyházmegyéink, gyülekezeteink – Borsod-Gömöri Egyházmegye Lelkészbeiktatás Mezőcsáton Hálaadó istentisztelet Tiszaújvárosban „Laus viventi Deo - Dicsőség az élő Istennek!” A nők szerepe a család egészségének megőrzésében „Konfliktus-konferencia” - Lelkészi csendesnap Berekfürdőn Jákfalva ünnepe Egyházmegyéink, gyülekezeteink – Egervölgyi Egyházmegye Bullingertől Móriczig - Protestáns napok Egerben Templombővítés Egerben Egyházmegyei Ifjúsági Konferencia Tibolddarócon Egervölgyi kórustalálkozó Egerlövőn Egyházmegyéink, gyülekezeteink – Zempléni Egyházmegye A nyíri gyülekezet ünnepe Cigánymissziós konferencia Szerencsen Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből Intézményeink A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből Alapítványok, díjak a gimnázium tanulóinak támogatására Az egész iskolának kötelező Szüreti mulatság a Sárospataki Református Általános Iskolában Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből Élményeim a Máon szeretetotthonban Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből Tengerentúli testvériskolai kapcsolat A Diákotthon a családot igyekszik pótolni Újra a régi felirat gimnáziumunk homlokzatán Új zászlót kapott cserkészcsapatunk Kárpát-medencei Református Cserediákprogram Misszió „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy te miattad nem látta meg Őt.” A kórházmisszió jelene Egyetemi ifjúság Egyházkerületünk Rádióstúdiójának fejlődése Fórum - A megszólítottság okán Húsz éves a tiszáninneni és a missouri egyházkerületek kapcsolata Az igazat mondd, ne csak a valódit - „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát” Riport - egy az „ötszázból” Gyerekekről és gyerekeknek Gondolatok az ajándékozásról Hallgatag, álmodozó gyerek Mese Zeneajánló

S RL

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Lapja

3 4 4 5 6 6 6 7 8 9 10 11 12 12 13 13 14 14 14 16 17 18 18 18 19 19 20 21 22 22 23 24 24 25 26 26 26 27 28 30 31 32 34 36 36 37 38 39

Gyönyörködöm a te beszédedben

ÚTBAN KARÁCSONY ÖRÖMÉHEZ

Ú

„Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd születésének.” (Lukács 1,14)

tban vagyunk karácsony felé. Már elkezdődtek az előkészületek: az utcákon, tereken szerelik a karácsonyi égőket, csillogó reklámok csalogatnak, s kínálják a szebbnél szebb ajándékokat, díszítik a kirakatokat. Útban vagyunk, ha árnyak vetődnek is a készülődésre: sikerül-e igazi meglepetést, örömöt szerezni? Mire futja időből, erőből, pénzünkből? Ám mégis útban vagyunk, s ilyenkor egy kicsit magunk is megváltozunk, valahogy mássá leszünk: türelmesebbek, megértőbbek, megbocsátóbbak vagyunk, több simogatásra, több mosolyra és szeretetre telik. Útban vagyunk, de megérkezünk-e? S ha megérkezünk is karácsonyhoz, a karácsonyi örömökhöz – hiszen minden nappal közelebb vagyunk hozzá –, megérkezünk-e karácsony Öröméhez? Vagy csak az örömökhöz jutunk el, amelyek kialszanak mint a fények, megkopnak, szemétbe kerülnek mint a lemeztelenített, elszáradt karácsonyfák? Útban vagyunk, s ez az út Isten ajándéka, s ezen az úton mindenki eljuthat karácsony Öröméhez, azok is, akiknek nem lesz részük karácsonyi örömökben, akik körül senki sem szorgoskodik, akiknek senki sem szerez örömöt: karácsony Öröme kopoghat be hozzájuk, töltheti be szívüket, ölelheti át szelíden, csendesen őket. Igénkben Keresztelő János példája van előttünk, aki eljutott karácsony Öröméhez, sőt nemcsak eljutott, hanem be is telt vele. Keresztelő János hosszú utat tett meg, míg eljutott karácsony Öröméhez. Az út a születésével kezdődött. Életének értelme, feladata az volt, hogy mások öröme legyen, másoknak örömöt szerezzen. „Feleséged, Erzsébet fiút szül neked… Örülni fogsz, boldog leszel” – mondta Gábriel angyal Zakariásnak. S örültek nagy örömmel, hiszen már lemondtak arról, hogy gyermekáldásban részesülhetnek. De nem csak arra született, hogy öröme legyen szüleinek, hanem arra is, hogy majd sokan örüljenek születésének, sőt hogy az angyalok is örüljenek, s maga Isten is örüljön születésének. De sokkal többről van szó, mint amit a „karácsonyi örömök” jelentenek. Úgy lett öröme

szüleinek, hogy Isten hatalma és szeretete lett nyilvánvaló születése által. Azért örültek sokan születésének, mert Isten ígérete beteljesüléséről tett bizonyságot: az ÚR Krisztus eljöveteléről, aki az egész nép, sőt minden nép öröme lesz, aki maga karácsony Öröme. S örömére lett minden mennyei seregnek, s magának Istennek, mert sokakat megtérített, a mennyben pedig már egyetlen bűnös megtérése fölött is nagy öröm van. Arra születtünk, hogy örömöt szerezzünk másoknak. De valami egészen másról van szó, mint a karácsonyi hangulat, a karácsonyi örömök. Arra születtünk, hogy Isten nagy és hatalmas dolgai nyilvánvalókká legyenek bennünk és általunk, hogy bizonyságot tegyünk karácsony Öröméről: Megváltó született ma nektek! Bizonnyal megszületett! Ez az Öröm mindenek feletti öröm, nem halványul el soha, sőt egyre szebben, egyre nagyobb fénnyel ragyog! Így lett Keresztelő János öröme másoknak, ezért örültek sokan születésének. S miközben öröme lett másoknak, maga is eljutott az Örömhöz. Hosszú utat tett meg, kérdésekkel, kételyekkel küszködött, mégis úgy, hogy a kétségek felett diadalmaskodott a Valóság, s nemcsak eljutott karácsony Öröméhez, hanem betelt vele: „Akinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömöm immár betelt.” (János 3,29) Úton vagyunk karácsony Öröme felé. Keresztelő János számára hosszú volt ez az út, mintegy harminchárom éven át tartott. Mi is vándorolhatunk karácsonyról karácsonyra, akár egy életen át is úgy, hogy csak karácsonyi örömeink vannak, karácsony Öröme nélkül. De mi már egyetlen pillanatban is eljuthatunk karácsony Öröméhez, mert valóban megszületett, valóban jelen van, minden pillanatban kész átölelni, aki leborul előtte, átadja magát Neki. Ne csak útban legyünk karácsony Öröme felé, hanem érkezzünk is meg Hozzá, s ez az öröm ragyogja be karácsonyi örömeinket is! Dr. Nagy Antalné Sárospatak

Sárospataki Református Lapok

3

„hitetek mellé ragasszatok … tudományt”

ABAÚJI EgyházmegyE

T

4

(2Pt 1,5)

iszáninnenről, Abaújból, Sárospatakról, Abaújszántóról többen voltunk november 6-án Kolozsváron. Enghy Sándor lelkipásztor-professzor szolgatársunk és barátunk szakította le 1996-ban elkezdett munkájának beért gyümölcsét. Doktorrá avatták. Vele örültünk együtt. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Díszterme adott otthont az ünnepségnek, melyet a 25. zsoltár kezdő versének eléneklése után dr. Kovács László Attila nyitott meg igeolvasással (2Tim 2,1kk) és imádsággal. Utána elsőképpen dr. Juhász Tamás rektor szavai hangzottak el. Hangsúlyozta a két teológia, a kolozsvári és a sárospataki jó kapcsolatát. Megemlítette, hogy a Kolozsvári Teológia dr. Újszászy Kálmánnak és dr. Frank Sawyernek díszdoktori, Börzsönyi Józsefnek pedig doktori címet adományozott. Mindezek mellett erősíti a két intézmény kapcsolatát a kölcsönös cserediákság is. Szintén ő ismertette Enghy Sándor eddigi életének mérföldköveit. Történelmi időkben, 1956. október 21-én született lelkészcsalád gyermekeként. Mind gimnáziumi, mind teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. A második lelkészképesítő vizsga követelményeinek 1981-ben tett eleget, melyet hajdúböszörményi exmissziója és pácini segédlelkészsége előzött meg, azóta pedig hitvesével együtt az abaújszántói gyülekezet lelkipásztora. A Sárospataki Teológiai Akadémián az újraindulás óta több félévben is óraadó tanár volt, jelenleg pedig a Missziói- és Bibliai Teológiai Tanszék vezetője. Közben 198384-ben Wuppertalban, 1999-2000-ben Lipcsében folytatott tanulmányokat. A doktori programban való részvétele (a már fentebb tett utalás szerint) 1996-ban kezdődött. A disszertációt, melynek címe „Halál, feltámadás és örökélet az Ószövetségben” és melynek megvédésére 2003. október 2-án került sor, dr. Molnár János témavezető professzor mutatta be.


Értékeléséből hadd emeljünk ki néhány dolgot: alapos, tudományos, objektív, ismertet, értékel, ütköztet, gondos, illetve két sokat mondó számadatot: 1138 lábjegyzet, valamint 64 oldal felhasznált irodalom. Ezt követte a fogadalomtétel, majd az intézeti tanács jelenlévő tagjainak kézfogása és egyenegyenként a „doktorrá fogadom” kijelentés. A „doktorrá fogadott” röviden és tartalmasan köszöntött. Kiemelte: köszönetet mond. Köszönetet mondott a Mindenható Istennek, szüleinek, családjának, feleségének, az általuk pásztorolt gyülekezetnek, az egyházmegyének, az egyházkerületnek, a teológiának, valamint Csomós Jánosnak, dr. Börzsönyi Józsefnek, dr. Kustár Péternek és dr. Molnár Jánosnak. Szavait így summázta: „A fogadalomnál többet mondani nem tudok.” Kívánjuk és kérjük, hogy szemléletes, élő, magával ragadó előadásmódjával és példaértékű tudásával erősítse mindenkori tanítványainak és az őt körülvevőknek a Szentháromság egy Istenbe vetett hitét. Sipos-Vizaknai Gergely Vizsoly Doktori fogadalomtétel szövege: „Én, Enghy Sándor, mint Isten szolgája, Isten és a jelenlévők színe előtt kijelentem, hogy a Protestáns Teológiai Intézet doktori címét elfogadom, és örömmel viselem. Fogadom, hogy szóban és írásban a kijelentett keresztyéni igazságot fogom hirdetni, és róla tanúságot tenni. Ígérem és fogadom, hogy ez iránt a Teológia iránt tiszteletet fogok tanúsítani, igyekezni fogok munkámmal is erősíteni az Intézet ökumenikus közösségét és jó hírnevét, és a doktori címhez méltóan fogok viselkedni. Isten engem úgy segéljen!”

Gyülekezeti gyakorlat Abaújban

K

eskeny, tekergőző utak, dombra fel, völgybe le, csörgedező patakok mentén… Ezen az úton jutottam el Abaúj szívébe: Abaújvárra. Számomra legalábbis úgy tűnik, mintha egész Abaúj szíve lenne. Ez volt ugyanis tíz napig az otthonom, gyülekezeti gyakornoki helyem. Alföldi lányként nem sok fogalmam volt arról, hogy hogyan folyik a gyülekezeti élet ezen a környéken. Azelőtt csupán egyetlen egyszer jártam az abaúji egyházmegyében, amikor egy évfolyam kirándulás során ellátogattunk Göncre és Vizsolyba. Akkor azonban nem volt elegendő időnk arra, hogy bármit is megtudjunk az itt élő gyülekezetek életéről. Most azonban, negyedévesként végre lehetőségem nyílhatott arra, hogy tíz napot eltöltsek néhány gyülekezetben megfigyelőként. A Gondviselés végül így hozott engem az abaújvári, pányoki, zsujtai és kékedi gyülekezetekbe. Már annak is nagyon örültem, hogy fiatal lelkészcsaládhoz kerülök, hiszen ők nemrég kerültek ki ezekbe a gyülekezetekbe, így pontosan tudják, mi mindenre kell felkészülnöm, ha kikerülök. Már első este nagyon kedvesen fogadtak, s ez az oldott, testvéries hangulat mindvégig megmaradt a hét során. Rengeteget kaptam tőlük. Mindjárt az első vasárnap képet kaphattam a gyülekezetekről, hiszen mind a négy gyülekezetben részt vettem az istentiszteleteken. Először az lepett meg nagyon, hogy bár kis lélekszámú gyülekezetekről van szó, mégis igen sokan vettek részt ezeken az alkalmakon. Mint ké-

sőbb megtudtam, ez nem csak ezen a napon volt így, hiszen előtte egy héttel a közel háromszáz egyháztagból százan vettek úrvacsorát. Különösen tetszett Kékeden a háziistentisztelet, melyen úrvacsorai közösségben lehettünk együtt a testvérekkel. Ilyen alkalmon még soha nem voltam, és bár ott voltunk a legkevesebben, mégis igen kedves volt számomra az a csendes óra. Hétfőn egy egészen különleges dologban vehettem részt, Budapestre utaztunk a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszióhoz, akik bábelőadásokkal járják az országot, és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az országban minél több bábcsoportot hozzanak létre, melyek elviszik az evangéliumot a gyermekek közé. Így kerültünk mi is oda, hiszen a gyülekezetek úgy döntöttek, szeretnének maguk is megtanulni bábozni, és rendszeresen előadni bábdarabokat. Nem egyszerű bábok voltak ezek, gyermekkorom kedvenc műsorában, a Muppet Showban tűntek fel hasonlóak. S bár nagy fizikai erőt igényel velük a munka, mégis felejthetetlen élmény volt az a nap, hiszen rengeteget nevettünk, miközben próbáltuk elsajátítani a bábozás alapjait. Nagyon örülök, hogy ezen a héten került sor erre, így én is bepillantást nyerhettem ebbe a rendkívüli szolgálatba. A hét további részében kamatoztathattuk is ezt a tudásunkat a hittanórákon. A gyerekek nagyon élvezték, hogy így ismer-

kedhettek meg a bibliai történetekkel. Négy év alatt sok helyen jártam, sok gyülekezet életébe pillanthattam bele egyegy legáció alkalmával, de ilyen alapos képet két vagy három nap alatt nem kaphat az ember egy gyülekezetről. Most sem állítom, hogy mindent tudok ezekről a gyülekezetekről, annyit azonban mégis csak tudok, hogy szomjazó gyülekezetek. Szomjaznak Isten és az Ő életet adó szava után. Vágynak minél többet tudni róla, vágynak közelebb kerülni Hozzá. Ez óriási nagy dolog – számomra.

Sokszor hallottam már ez alatt a négy év alatt azt, hogy az egyház lassan elöregedik, haldoklik, de ezt most teljes egészében eltörölte bennem ez a néhány nap. Ez az egyház igenis él, és élni is akar. Ott, ahol még szükség van hittanórákra, mert a gyerekek szívében vágy van iránta, ahol emberek nyitják meg otthonaikat a gyülekezet tagjai előtt, hogy Isten Igéje köré összegyűlhessenek, ahol egy bibliaórán az a legfontosabb, hogy megszólaljon az Ige, ott élet van, ott hit van, ott Isten van. Hálás vagyok Istennek ezért a néhány napért, mert jó volt látni, hogy bármilyen kis gyülekezetekbe is rendeli az Úr az ő szolgáját, Neki gondja van rá. Benedek Aliz teológiai hallgató Sárospataki Református Lapok

5

Lelkészbei

„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!” (Zsolt. 96, 1) A 96. zsoltár verseivel köszöntötte Szilágyi Gábor szendrői lelkipásztor, ének-zeneügyi előadó az abaúji egyházmegye által szervezett énekkari találkozó mintegy 150 résztvevőjét. Immár hagyomány, hogy egy-két évente összehívjuk az egyházmegye működő gyülekezeti kórusait egy közös éneklésre, ahol mindenki bemutathatja, hogy mennyit fejlődött az „egyházzenei művészete”, és hogy ki milyen lelkesen tudja magasztalni az ő Teremtő, Megváltó Istenét a vox humana, az emberi hang segítségével. Így történt ez 2004. október 30-án is a szikszói református templomban, ahová hat gyülekezeti kórus és jó néhány érdeklődő is érkezett. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke is megtisztelt minket jelenlétével, aki mint régi kórustag szólt az egybegyűltekhez. A közös beéneklést Ordasi Péter szegedi főiskolai tanár vezette, aki egyben a kórustalálkozó szakmai értékelője, zsűrizője is volt. Ezután meghallgathattuk az énekkarok produkcióit, melyek elsősorban egyházzenei műveket vonultattak fel, különös tekintettel a reformáció ünnepére. Gönc, Szuhogy, Abaújszántó, Gagybátor, Szikszó és Encs gyülekezeteinek elkötelezett dalosai mind-mind értékes előadásokkal tették emlékezetessé ezt a napot, mindenki a maga tudása szerint, hiszen jelen volt az egyszólamú népének, a háromszólamú női kar, a négyszólamú vegyeskari mű és a sokszólamú kánon orgonakísérettel. Ordasi Péter tanár úr értékelő szavai után az összkari mű következett, melyet meghívott szegedi vendégünk dirigált. A jól sikerült találkozó zárszavát Baksy Mária esperes asszony fogalmazta meg, bízván abban, hogy jövőre is folytatjuk a közös éneklést, az Úr magasztalását, Istentől kapott csodálatos adományunkkal, a saját emberi hangunkkal. Szilágyi Gábor, lelkipásztor Szendrő 6


Borsod-Gömöri EgyházmegyE

Énekkari találkozó Abaújban

A

Mezőcsáti Református Egyházközségnek 1802től 1975-ig két önálló lelkészi állása volt. Közel harminc évnek kellett eltelnie, hogy a második önálló lelkészi állást is újra be lehessen tölteni. 2004. november 7-én ünnepélyes keretek között iktathatták be a segédlelkészi évét is itt töltő Alexa Gábor lelkipásztort a második önálló lelkészi helyre a Mezőcsáti Református Egyházközségbe. A hűvös novemberi délutánon az ünnepi istentiszteleten megjelent gyülekezetet Alexa Gábor lelkipásztor köszöntötte. A gyülekezet éneke után nagytiszteletű Gazda István a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese, mezőcsáti lelkipásztor a 2Móz 34,1-5a, 29-33 és a 2Kor 3,7b,18 alapján hirdette az igét. A napi ószövetségi igék üzenetéből kiemelte: eljött az idő új kőtáblák készítésére, amikor Mózes átéli a kegyelembe való újra befogadás örömét, ez meglátszik rajta. Mózes arca sugárzik, az Istennel kapcsolatban lévő szolga arca sugárzik, és ezt a sugárzást, fényt adja aztán tovább a népnek, a rá bízottaknak. Jézus Krisztus által Isten dicsőségét fedetlen arccal szemléljük, és ezt tovább kell sugároznunk. Az igehirdetés és beiktatás, valamint a templom kulcsának és az egyházközség pecsétjének átadása után a beiktatott lelkipásztort előbb a református óvoda gyermekei, majd a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola tanulói, majd a gyülekezet énekkara köszöntötte. Elhangzott: „a Mindörökké hű az Úr” kezdetű ének orgona- és gitárkísé-

ktatás Mezőcsáton retes feldolgozása, és Ádám Jenő 134. zsoltára, amelynek ismételt 3. versébe a gyülekezet is bekapcsolódott. A beiktatott lelkipásztor a Józs. 1,59 és 24, 14-15 alapján hirdette az igét, kiemelve Isten ígéretét: Ő nem hagyja el övéit. Ahogyan vele volt Mózessel, vele lesz Józsuéval is, a megbízatáshoz pedig erőt ad, bíztat: Légy bátor és erős. Az Úr így bátorította és erősítette Józsuét, és kötött vele szövetséget az ígéret földjének határánál.

„Így erősített minket az Isten országa határánál, ezen az istentiszteleten. És velünk is szövetséget köt. Szövetséget köt velem, hogy legyek neki mindenkor hűséges szolgája itt e gyülekezetben ,és rám bízza, hogy tegyelek titeket az ő országának örököseivé.” Az ünnepélyes Egyházközségi Közgyűlés megnyitása után a beiktatott lelkipásztort köszöntötte Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző, dr. Molnár Pál egyházmegyei gondnok, Arnóth János polgármester Mezőcsát város nevében, Csernaburczky Ferenc iskolaigazgató az egyházközség és a presbitérium nevében: „…Ahol az ég harmatot hint” (5 Móz 33,28) – a kegyelem meglátogat. Aki veszi a fáradtságot, és felidézi magában az elmúlt időknek történéseit, az érezheti igazán, hogy mennyire igaz ez, mert volt szárazság nem is kevés ideig. A második lelkészi állás visszaállítása a növekedés, a helyreállítódás maga. Az Isteni kegyelem. „Ezt mondja az Úr: csináljatok sok gödröt ebben a patakmederben, mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megte-

lik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, meg a jószágaitok, az állataitok is.” (2Kir 3, 16-17) Mindenki értheti, mit jelent a száraz patakmederben gödröket ásni, de lett új parókia, lett református iskola, és lett óvoda is. Lett helye, hol kereshetjük az Ő országát és igazságát, és lett feladat, hirdethetjük tetteit, és szolgálhatunk szeretetben. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt 37, 4) Így a Mezőcsáti Református Egyházközség presbitériumának sem dönteni kellett, hanem kérnie - és az Úr megadta azt. Igen, kaptuk, és áldás van benne. A második lelkészi állás az Úr ajándéka, a megtartás azon eszközök egyike, mellyel megsegíti hűséges szolgáit a szószéken, de a világban is - mondta köszöntésében Csernaburczky Ferenc. A gyülekezet ajándékát a két gondnok adta át. A köszöntések sorát Gazdáné Lengyel Erika esperesné asszony folytatta a Mezőcsáti Református Nőszövetség nevében, majd Szőnyi Tamás bőcsi lelkipásztor a szülőfalu gyülekezete nevében. Ezt követte a megjelent közel 30 palástos lelkipásztornak, mint szolgatársnak, volt évfolyamtársnak egy–egy igével, énekverssel való köszöntése. A beiktatott lelkipásztor a köszöntéseket, ajándékokat és bíztató szavakat meghatódva köszönte meg. A záró ének és áldás előtt a gyülekezet minden tagját meghívták szeretetvendégségre a református iskola tornatermébe, ahol 300 személyre terített asztal várta az ünneplőket, az örvendezőket. Tiszatarján, 2004. november hava Harkai Erzsébet lelkipásztor

Hálaadó istentisztelet Tiszaújvárosban

Az egykori Leninváros lakói hosszú évtizedeken keresztül éltek úgy, hogy településükön a templomok tornyai helyett csak gyárkéményeket láthattak. Így a város reformátusai a környező településeken (Tiszaszederkény, Tiszapalkonya, Tiszatarján, Kesznyéten) vettek részt istentiszteleti alkalmakon, majd a rendszerváltás után a városi Házasságkötő Teremben. A város lelkes reformátusai elhatározták, hogy Isten Igéjének hallgatásához és a hitélet gyakorlásához méltó hajlékot építenek. A templom terveit Hoór Kálmán egri építész készítette, majd az 1992-es alapozás után elkezdődött az építkezés. 1994. október 17-én szentelték fel Isten kegyelméből a Református Templomot, ennek 10. évfordulóját ünnepelhettük 2004. október 24-én. Az ünnepi istentiszteletet, ahová több mint 300 fő jött el hálát adni az elmúlt évtizedért, a Református Énekkar szolgálata nyitotta meg, majd nagytiszteletű Gazda István esperes úr hirdette az Igét. Ezt követően dr. Varga István, a közösség lelkipásztora beszámolt az elmúlt tíz esztendő eseményeiről és eredményeiről, a gyülekezet életéről. Az ünneplő gyülekezetet Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző, dr. Molnár Pál egyházmegyei jegyző és Földesiné Kántor Mária lelkipásztor köszöntötte. Az istentiszteletet még emlékezetesebbé tette a Jerikó Református Fúvósegyüttes rövid koncertje. Az ünnepség az októberben felépült Nikodémus Idősek Otthonában folytatódott, ahol a gyülekezet segítőkész tagjai vendégül látták a megjelenteket. Uzsoki Aranka lelkipásztor Sárospataki Református Lapok

7

„Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek!”

H

álaadó istentiszteletre hívogattak a harangok a dédesi református templomban 2004. október 17-én, vasárnap délután. Volt ok a hálaadásra, hiszen az 1801-ben épült templom teljes belső műemléki rekonstrukciója valósult meg Oltai Péter szentendrei építész tervei alapján. Az 1930-ban megsemmisült festett kazettás mennyezet, festett fakarzatok és a teljes bútorzat újonnan készült el korhű megjelenítésben, igényes kivitelben. A hálaadó istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az Igét, Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok köszöntőt mondtak. Gazda István esperes vezetésével Lukács László polgármester, a németországi NeukirchenVluyn-i testvérgyülekezet képviselői valamint a jelenlévő lelkipásztorok áldáskívánásai hangzottak el. A 25 éves helybeli szolgálatban jubiláló Szűcs Endre lelkipásztor, lelkészi főjegyző számára a dédesi és bántapolcsányi gyülekezet tagjai új palásttal szereztek örömet. Az alábbiakban a lelkipásztor beszámolójának szerkesztett változatát adjuk közre.

8


Amikor ez a vallomás elhangzik, önkéntelenül is hátratekintünk. Keressük azt, ami a hátterében van ennek a mondatnak. Biztosak vagyunk benne, hogy van ennek a három szónak – „Laus viventi Deo”– tegnapja. Van története, múltja ennek a jelenben megfogalmazódott, szívbéli vallomásnak. Olyan összegzés ez, amely számsorok, címszavak, tételek hosszú sora alá kerül, mint sajátos számtani feladvány végeredménye: „Dicsőség az élő Istennek!” Egy nagy érzés, egy meghatározó bizonyosság a szívünkben, arról a fölöttünk levő, minket célba vevő – ha olykor engedjük –, minket, magunkat is elárasztó erőről, amelynek legfontosabb jellemvonása, hogy él. Nem valamiféle zárolt, lefojtott, tartalék energia, hanem mozgásban levő, úton levő, növekedést mutató és megsokszorozódni képes JÓ. Valami, ami alig önthető szavakba, és ha beszélni kell róla, bajban vagyunk, mert érzékeljük, mérhetetlenségéhez képest milyen kevés az, amit el tudunk mondani róla. Talán inkább egy ének, egy dallam, egy sóhajtás, egy imádság… S ezen a mai napon, jóllehet e falak között itt vannak ezek is mind, mégis a hálaadás, a dicsőítés tegnapját, történetét keresőknek is igazat kell adnunk. Miért is, mire nézve dicsőítjük ma az élő Istent? A zsoltárfordító Szenci Molnár Albert száz napra tekintett vissza, amikor 1606. szeptemberében –elvégezve a zsoltárok magyar nyelvre fordításának nagy munkáját – naplójába beírta e szavakat. Mi ma azért dicsőítjük az élő Istent, mert egy fehér templom belül is ünneplőbe öltözött. Azért, mert ez az átöltözés ugyan a tervezgetés idején valami nagyon távoli lehetőségnek látszott, mégis négy év alatt valóra válhatott. Dicsőítjük az élő Istent, mert cselekvő szeretetével körülvett és hordozott minket. Megterhelt feladatokkal, de önmagát ajándé-

kozva nekünk tanácsolt, minket erősített, emelt naponként. S dicsőítjük Őt azért, mert a dédesi és bántapolcsányi gyülekezet legutóbbi 25 évéhez mi is –mint lelkipásztorcsalád– hozzátartozhatunk, szívünk, életünk összefonódott itt életekkel, ügyekkel a közös szolgálatban. Idekerülve, megismerkedve a két gyülekezet történetével kezdettől foglalkoztatott az a kérdés: milyen lehetett ez a szent hajlék 1801. adventjében, amikor húsz hónapi építés után birtokba vette a dédesi gyülekezet? Az 1930-ban végbement felújítás nem az ősi tárgyak értékét szem előtt tartva kívánt változtatni, hanem a praktikusság igénye szerint: legyen több ülőhely, és legyen minden új, a kor divatja szerint. Ennek az elvnek esett áldozatul a festett kazettás mennyezet, a két festett, díszített fakarzat és a teljes – ugyancsak díszített – bútorzat is. Ha csupán a meglevő állapotot kívántuk volna konzerválni egy általános belső renoválással, annak eredményeként nem tárulna elénk e mostani látvány. Úgy gondoltuk azonban, hogy az épület veszendőbe ment értékeinek visszaállításával, korhű enteriőr megjelenítésével, a külső műemléki szempontok szerinti megújítással 2000 őszén, Oltai Péter építész – aki többek között a sonkádi „EUROPA NOSTRA” díjas református templom tervezője vállalta a nem mindennapi tervezői feladatot. Ennek alapján vált lehetővé – reális építési ütemezéssel – az eredeti templombelső feltételezett állapotának megjelenítése, s építészeti értékeinek újrateremtése.

2001 januárjában indult el a tervezés előkészítése. A tervdokumentáció költségéhez szükséges fedezetet a NKÖM 2001-ben elnyert pályázata biztosította. A 2002 tavaszán, az építészeti felújításra, valamint a restaurátori helyreállításra elkészült terveket benyújtottuk műemléki jóváhagyásra és engedélyezésre. Ugyancsak 2002 öröme volt a NÖP által kiírt pályázat elnyerése, amely elindította az elkészített és jóváhagyott terveket a megvalósítás felé. A belső rekonstrukció eddigi kiadásainak összege meghaladja a 22 millió forintot, amelynek fedezete számunkra elsődlegesen Isten irántunk való kegyelmes szeretete. Ez a kegyelem azonban mindig hordoz kezén másokat is, akik kapott erejükből, elnyert áldásokból képesek és készek továbbadni másoknak. „Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek!” Bevezetőmben azt mondtam: érezzük, ennek a vallomásnak van tegnapja. De vajon van-e holnapja is? Egy karácsonyi Ige csendül meg válaszul erre a kérdésre:

„És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2, 13-14.)

Az istendicsőítés tegnapja, a hozzánk lehajló kegyelmes Isten jóságának megtapasztalása mindenképpen folytatást igényel, kiteljesedésre vár. A jelen ünnepi pillanatában történő visszatekintés, és a fellelkesült továbbindulás adja azt a három „dimenziót”, amely a hiánytalanul megvalósuló istendicsőítést jelenti. E karácsonyi Ige alapján azt mondhatjuk, az istendicsőítés holnapja az emberszeretet. Olyan folytatás, amely elválaszthatatlanul és elengedhetetlenül, élő és éltető módon indul el és bontakozik ki az istenközelség élményéből. A karácsonyi angyalének egy megszületett emberarc felé küldi, segíti azokat, akik átélik a megnyílt ég, az isteni világ közelségét. Ennek az emberarcnak a keresésében segítsen bennünket ez a megszépült

templom, hogy egyszerre ismerjük fel és találjuk meg a békességet hozó, az Atya jóságát hordozó Krisztus arcát, és a békesség s jóakarat nélkül élni nem tudó embernek, mint felebarátnak a reánk váró tekintetét. Legyen ez a megújult templom gyülekezetünk életében az istenélményre vágyó emberhez vezető gyógyító utak kiindulópontja, és tanuljunk meg s merjünk járni rajta egyre többen oda és vissza embertársaink üdvösségére, Isten dicsőségére! Úgy legyen! Ámen. Áldás legyen rajtunk, békesség közöttünk ! Szűcs Endre, lelkipásztor Dédestapolcsány

A nők szerepe a család egészségének megőrzésében A fenti címmel került sor a Tiszáninneni Református Egyházkerület női lelkészeinek és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Női Tagozatának közös rendezvényére az Egyházkerületi Székház zsúfolásig megtelt nagytermében, november 17-én. Az előadó dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő volt. Steinerné Vasvári Éva képviselő asszony bevezető szavai után, Földesiné Kántor Mária a Péld 3,1-8. igeversek felolvasásával köszöntötte a megjelenteket. Először a nők családban betöltött szerepéről esett szó. Steinerné Vasvári Éva, Földesiné Kántor Mária és Nagy hangsúlyt kapott a család fontossága, mint amely elfogadja az emdr. Horváth Zsolt (balról-jobbra) bert olyannak amilyen. Ezen belül az anyák és feleségek a család életmódjában és egészséges működésében meghatározó szerepe került szóba. A polgári kormány alatt beindult népegészségügyi programból megmaradt szűrővizsgálatokkal való élés fontos, amiatt hogy az esetleges betegségek minél korábbi stádiumban felismerhetők legyenek. Ezekkel sajnos nem mindenki él. Ugyanakkor tudni kell, hogy az egészségért az egészségügy tíz százalékban felelős. Továbbra is három jelentős tényező rontja az általános egészségi állapotot: a dohányzás, az elhízás és az alkoholizmus. A közelgő népszavazás kapcsán szóba került a kórházprivatizáció kérdése. Az előadó nyilvánvalóvá tette, hogy ez nem jelentene újabb forrásokat a világszerte egyre dráguló egészségügyben. Viszont kialakulhatna egy dél-amerikai típusú rendszer, külön kórházak szegényeknek és külön a gazdagoknak. A kórházakat továbbra is az államnak, az önkormányzatoknak és a történelmi egyházaknak kell működtetni. Földesiné Kántor Mária kérdésének bevezetésben a család szeretetközösségét hangsúlyozta. A családon belüli szeretetközösségnek jelentős szerepe van a testi és lelki egészség megőrzésében. Hasonlóan fontos a nagyobb közösséghez, a nemzethez való tartozás erősítése. Ez a kérdés átvezet a népszavazás másik kérdésére, a kettős állampolgárságra. Ebben nagyon fontos feladat, hogy törekedjünk arra, hogy az irigység el ne vegye egyesek józan látását. A szimbolikusan összekapcsolódó nemzet lelkierőforrásunk lehetne. Hernádnémeti, 2004. november 19. Földesiné Kántor Mária, lelkipásztor (Megjegyzés: a cikk a népszavazás előtt íródott, melynek azóta már tudjuk, mi lett az eredménye. Mondanivalója azonban ettől függetlenül is aktuális. Szerk.) Sárospataki Református Lapok

9

B

„Konfliktus-konferencia” LELKÉSZI CSENDESNAP BEREKFÜRDŐN

orsod-gömöri lelkészek megyei szervezésben már harmadszor találkoztunk Berekfürdőn azért, hogy Hézser Gábor vezetésével és segítségével aktuális és égető kérdéseinkről gondolkodjunk el közösen. Amit nagyon sokra tarthattunk az, hogy ezek az alkalmak nem akartak kész és minden helyzetre alkalmazható válaszokat adni, hanem csak továbbgondolkodásra serkentettek, és meghagyták a szabadságunkat arra nézve, hogy mit tartunk hasznosnak az elhangzottakból és mit fogunk felhasználni. A megoldásokat nekünk magunknak kell megtalálnunk, úgy mint a mindennapi életben és a munkánkban. Számomra ezért életszerű, ami Berekfürdőn történt. Abban a néhány órában, amikor együtt lehettünk, azt hiszem, hogy lelkészi létünk egyik legégetőbb kérdésével foglalkoztunk, a konfliktusokkal és azok kezelésével. A segítő foglalkozásokban dolgozók számára a konfliktuskezelés az egyik legproblematikusabb terület, hangzott el az első mondat. Esetenként nehéz eldönteni, hogy partnerközpontú (egyenrangú), vagy direktív (parancsoló) utat válasszon az ember. Nekünk nagy kérdésünk az is, hogy megfeddhetünk-e valakit és számon kérhetünk-e másoktól dolgokat? Általában számunkra a konfliktus megléte is nagyobb problémát jelent, mint másoknak, és nagyobb probléma a megoldás felvállalása is. Az egyik fontos tudnivalónk az, hogy nem kell mindent a saját számlánkra írni. Konfliktusok voltak, vannak és lesznek, és ezeket mindig használni fogja a környezetünk a saját céljainak az elérésére. Megeshet, hogy a személyiségünkkel ellentétes reakciókat vár el tőlünk a környezetünk. < Az egyik fontos alapszabály így hangzik: a konfliktusokkal tudatosan kell bánni! < A másik fontos alapszabály, hogy látnunk kell azt, hogy különbség van a probléma kezelése és a terrorizálás kö-

10


zött. Mi elég jól értünk a pszichikai terror alkalmazásához. Ilyenkor nem vagyunk kongruensek önmagunkkal, mert mást mondunk, és mást érzünk. < A megoldáskeresés egyik fontos alapja, hogy vállalnunk kell a töredékes voltunkat, hiszen ez a reformátori teológia egyik legfontosabb megállapítása az emberről. Amíg itt a földön élünk, addig körülvesz bennünket a tökéletlenség és mi magunk sem lehetünk tökéletesek. < Kérdésünk, létezik-e igazi megoldás, és megoldás-e az, amit én akarok? Legtöbbször nem az az igazi megoldás, amit én akarok elérni. A másik kérdés az, hogy a vállalható konfliktusmegoldás nem egy középút-e? (vagyis nem az amit én, és nem az amit a másik akar) < Néhány fontos igazság: a konfliktus összeköt (a helyzet ambivalens: törököt fogtam, és nem ereszt), és van jó oldala is. Ha nem találok más megoldást a kapcsolatba kerülésre és maradásra, akkor ezt az utat is járhatom. Konfliktusom csak azzal van, aki fontos a számomra. A konfliktusok nagyon intenzíven kapcsolnak össze. Ez az összekapcsolás tragikomikus, mert ellentmondásokkal terhelt, mint minden a földi életünk során. A konfliktus úgy kapcsol össze, hogy közben távolságot is tart. Amikor a megoldáson gondolkozunk, azt is végig kell gondolnunk, hogy akarom-e, és kibírnám-e, ha másképpen lenne? Erre az ellentmondásokkal terhelt helyzetre

egyik jó példa helyenként az önkormányzatok és a gyülekezetek kapcsolata. < Konfliktuskezelésben megnehezíti helyzetünket az is, hogy nem élünk dialogikus kultúrában és nem tudunk disputálni. A diktatúrás időszakok sem szolgálták ennek a képességnek kifejlődését és alkalmazását (ma Nyugat-Európában nagy keletje van a disputációtanulásnak, végigjátsszák a disputáció történetét: görög, római, óegyházi, reformáció kori technikákat). < Tapasztalatból tudjuk általában nagy hiba, a kesztyűt akkor felvenni, amikor azt odavágják. A folyamatot meg kell szakítani, interpunktálni kell, mert ez felel meg az emberi természetnek. A dolgokat csak akkor lehet végigcsinálni, ha közben megszakítjuk ezt a munkát. Életünknek ezzel a nehéz oldalával kapcsolatosan van olyan magyarázat, hogy azért van ezekre szükségünk, mert az életenergia alapvetően két forrásból nyerhető: a konfliktusból és az erotikából. Ez utóbbi ebben az összefüggésben azt jelent, hogy a másikat valamiért izgalmasnak tartom. Ha az erotikaforrás blokkolódik, akkor marad a konfliktus önmagában, kihegyezve a feszültségre, a stresszre. < A bölcs kérése így hangzik: segíts Uram megváltoztatni a megváltoztathatót és elfogadni a megváltozhatatlant! A mi válaszunk ettől is több lehet, a repudiáció (elutasítás, eltaszítás) helyett nem csu-

pán az elfogadás, hiszen áldást is közvetíthetünk. Ha valamit tehetünk, az annyi, hogy közvetítjük azt, hogy a testvéreink az áldatlan állapot ellenére sem estek ki a megváltottság és a kegyelem állapotából. Ennek az áldástközvetítésnek nem akkor van az alkalma, az ideje, amikor nekünk jó, hanem amikor eljön, de azt viszont nem szalaszthatjuk el. A gyülekezetben élve lehet kivárni és észrevenni ezt az alkalmas időt. A konfliktuskezelésnél ez az időfaktor nagyon jelentős tényező. Az áldást saját személyiségtípusunknak megfelelő formában kell közvetíteni. A mi feladatunk megtalálni azt, hogy mi illik hozzánk. Természetünk ellen nem dolgozhatunk. Ha rituális, liturgi-

F

kus személyek vagyunk, akkor abban a formában, ha racionálisak, akkor abban. < Ha az a célom, hogy megbékélés legyen, akkor azt is tudnom kell, hogy az igazi megbékéltetés nincs a kezünkbe adva. Mi valamit tudunk fabrikálni, de az igazi békességet csak Isten adhatja és ajándékozhatja. Ha ezt munkáljuk, azt is tudnunk kell, hogy igen komoly lelki munkát kívánó útra hívjuk meg embertársunkat, mert az igazi megbékélés emberi oldalról nézve gyászfolyamat. Kezdődik a tagadással: nem lehet hogy bármi rossz történt, folytatódik a kontraverzióval, nem lehet semmit sem tenni, végigmegy a regresszión, a bánkódáson, hogy

megérkezzen az adverzióhoz, a feldolgozáshoz. Ezen az úton való segítésnél általános szabály, hogy a legkevesebb a legtöbb, és a legjobb. Jó, ha keveset mondunk és azt is tőmondatokban. Minél kisebbek a lépések, annál nagyobb a hatás. És mindenben tartsuk szemünk előtt a krisztológiai differenciát is: Én nem vagyok Jézus. Ezekről a kérdésekről volt szó a Csendesnapunkon. Szeretettel ajánlom ezt a néhány gondolatot továbbgondolásra mindenkinek. Vannak emberek, akiknek szinte éltető eleme a gyűlölködés. Megértettem, hogy életerőt merítenek a konfliktusokból és erre pedig nekik is szükségük, sőt jo-

guk is van, csupán az sajnálatraméltó, hogy mindezt úgy teszik, hogy közben felélik a környezetüket és önmagukat is. Talán nem is ők tehetnek minderről. A legfontosabb, ha a mindenható Istenről van szó, de valami miatt blokkolva van előttük az odavezető út. Kérdésem: nem lehetséges-e, hogy ezt a forrást, ezt az utat én, mi, az egyház mindennapi élete zárta el előlük? Mindenesetre én már többször hallgattam ilyen vádakat, s nem tudtam azzal a meggyőződéssel visszautasítani, hogy semmi igazság nincs benne. Borbély János, lelkipásztor Zubogy

JÁKFALVA ÜNNEPE

elemelő ünnep résztvevői lehettek Jákfalva és a környező települések lakosai november 20-án: felszentelték a község újonnan épült ökumenikus templomát. Jákfalva ősi település. Az első feljegyzések a XIII. századba vezetnek vissza. A reformáció korában a község lakosai az ágostai (evangélikus) hitvallás követői lettek. A következő századokban a gyakran ismétlődő járványok, pusztító háborúk következtében szinte teljesen elnéptelenedett a település. A szuhavölgyi szénbányászat indulásakor a Felvidékről érkeztek nagyobb számban német és szlovák származású, főleg evangélikus vallású bányászok. A XX. században a beköltözések következtében a település evangélikus, református, római katolikus vallású lett. Jákfalva község lakosságának több évtizedes reménysége valósult meg templomának felépülésével. A Szuhavölgyének eddig, egyetlen templom nélküli települése hálaadó istentiszteleten

vehette használatba a hajdani evangélikus elemi iskola teljesen újjáépített, átalakított ökumenikus templomát. Szebik Imre evangélikus püspök elnök, Csomós József református püspök és Seregély István egri érsek szentelte fel az új ökumenikus templomot. Igehirdetéseikben hangsúlyozták (2Krónika 6,40-42) „a jelen időben látható és átélhető isteni kegyelem teljességét. A templom felszentelése áldott esemény, a teljesség azonban a szív és lélek újjászületése, megszentelődése által következhet el…” Gazda István református esperes, Balázs Tibor evangélikus, Fejér István református, Árvai Zoltán római katolikus lelkipásztorok mint a szórványgyülekezet pásztorai, imádsággal mondottak hálát Istennek a templom megépüléséért. Vlicsek Ernő polgármester köszönetét fejezte ki a „Jákfalva Községért Közalapítvány” vezetőségének nevében mindazoknak, akik önzetlen adományaikkal hozzájárultak a templom fel-

építéséhez. Molnár Oszkár országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy Jákfalva lakossága templomot szentelhetett. „Áradjon erről a helyről mindenkor a hitnek fénye, szeretet és békesség.” Az ünnepi istentisztelet a Himnusz éneklésével ért véget. A gazdagon megterített asztaloknál, püspökök, lelkipásztorok, polgármesterek, evangélikus, református, római katolikus hívek lehettek együtt testvéri szeretettel, örvendezéssel, Isten iránti hálaadással. Adja a Mindenható Isten, hogy Salamon király templomszentelési imádsága minden időben teljesedjen be a jákfalviökumenikus templom híveinek az életében: „Most azért Istenem, legyen nyitva szemed, és füleddel figyelj az imádságra ezen a helyen. Papjaidat, Úristen, vedd körül szabadításoddal, híveid pedig örvendezzenek a jónak.” (2Krónika 6,40-41) Kocsis Attila ny. lelkipásztor


11

Egervölgyi EgyházmegyE

BULLINGERTŐL MÓRICZIG

12

O

PROTESTÁNS NAPOK EGERBEN

któber utolsó hetében, az Országos Protestáns Napok programsorozatába bekapcsolódva az egri Kálvin Ház adott otthont több jelentős tudományos, irodalmi, zenei és képzőművészeti eseménynek. A városban ez év őszén nagyszabású ünnepségeken emlékeztek meg az egri püspökség ezer éves fennállásáról, a méltán jelentős egyháztörténeti, várostörténeti évfordulóról. A katolikus többség hatalmas aránya az évszázadok során érthető módon mindig meghatározta a protestáns minoritás magatartását. Ez minden esetben a hitvalló cselekvés és megszólalás bátorságát, a protestáns értékek közelhozását, bemutatását jelentette. Így érthető, hogy napjainkban is különös jelentősége van a protestáns napok programjának, az egri reformátusság kulturális missziójának. E munkának tapasztalhatóan igen kedvező a fogadtatása nemcsak a helyi és környékbeli reformátusok, hanem más egyházakhoz tartozók körében is. Az évfordulók jegyében összeállított programsorozat első napján teológiai, egyháztörténeti konferenciára került sor az 500 évvel ezelőtt született svájci reformátorra, a II. Helvét Hitvallás szerzőjére, Heinrich Bullingerre emlékezve. A magyarországi ősi kollégiumok és egyházkerületek képviseletében megszólaló előadók, dr. Bogárdi Szabó István pápai teológiai tanár, dunamelléki püspök, dr. Fekete Csaba, a debreceni Kollégium Nagykönyvtárának tudományos főmunkatársa és Kiss Endre József, a sárospataki Kollégium Nagykönyvtárának főkönyvtárosa Bullinger teológiai jelentőségéről, személyes hitvallásának hatásáról, egyházszervező munkájáról, valamint magyarországi kapcsolatai-


ról szóltak. A konferenciát követően dr. Bogárdi Szabó István püspök és dr. Kádár Zsolt esperes – sokak zsoltáréneke által kisérve – a Kálvin Ház földszinti falánál leleplezte Bullinger reliefjét, Debreceni Zsóka-Pelcz Zoltán művészházaspár alkotását. Irodalmi, zenei és képzőművészeti estek követték egymást a protestáns hét egri rendezvényeinek többi napján. A helyben élő alkotók bemutatkozásának is helyet adó Kálvin Házat zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők azon a költői esten, melyen a helyi Gonda Kiadó gondozásában megjelenő új verseskötetét mutatta be H. Barbócz Ildikó költőnő. A fotóművészként is elismert alkotó legújabb írásait Lisztóczky László irodalomtörténész méltatta. Ezt követően szép sikere volt annak a négykezes zongorakoncertnek, melyet az Eszterházy Főiskola ének-zene tanszékének két kiváló művésztanára Marik Erzsébet és Várady Krisztina adott. A klasszikus művek interpretálása során műsorukon szerepelt Mendelssohn Reformáció szimfóniájának átirata is. Kálvin olajképével ajándékozta meg az egrieket Simon M Veronika festőművész, akinek a Kálvin Ház Nagytermében megrendezett tárlatán a sokoldalú művész csendéletei mellett ott szerepeltek a magyar történelem legnagyobbjairól készült portrésorozata másolatai is. Simon M Veronika képeit, melyet híres magyarjainkról festett féltett kincsként őrzik a világ számos nagyvárosában. Nemes felajánlása nyomán többek között New York állam kormányzója, Torinó polgármestere irodájának falán függenek az eredeti Kossuth képek. A magyar prózaírás egyik legnagyobb alakja, a református Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulójára emlékező irodalmi est

Dr. B. Szabó István

Dr. Fekete Csaba

Kiss Endre József

Dr. Kádár Zsolt

zárta a sort a protestáns napok egri rendezvényein. dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor mellett Gál Elemér író, szerkesztő tartott előadást Móricz máig ható irodalmi jelentőségéről, a magyarsághoz, az egyházhoz való viszonyáról. Az est vendége volt az író unokája dr. Móricz Imre, aki az íróval kapcsolatos gyermekkori személyes élményeit felelevenítve tett nagy hatást a hall-

gatóságra. Két kiváló színész Réti Árpád és Györvári János megszólalása nagyszerű keretbe foglalta a megemlékezést. A protestáns napok zárásaként a reformáció emlékünnepén az egri református templomban tartott istentiszteleten együtt szolgáltak a helybeli evangélikus, baptista és református énekkarok és lelkipásztorok. kzs

TEMPLOMBŐVÍTÉS EGERBEN Az egri református gyülekezetet kétszer alapították. A reformáció századában a XVI. század második felében a katolikus püspöki székhelyen evangélikusok, reformátusok és unitáriusok vitatkoztak a hit igazságairól a katolikusokkal és egymással. Az újabb török invázió azonban gátat vetett annak, hogy bármelyik protestáns felekezet szilárd alapokat vetve tovább épülhessen. Sőt 1596-tól a városban megszűnt a keresztyénség is. Amikor a XVII. század ’80-as éveiben ismét keresztyén kézbe került a város, a barokk katolikus restauráció nem engedett teret a protestánsoknak. Temploma nem is volt az egri reformátusoknak, hanem 1862-től egy imaház adott otthont az istentiszteleteknek. Ebben a házban működött a református elemi iskola is, és ez a ház szolgált parókiaként is. Az Egerben élő reformátusok, evangélikusok és unitáriusok közös erővel építették meg azt a templomot, amelyet 1930 decemberében Ravasz László püspök szentelt fel. A maga nemében modern technikával, szép orgonával ellátott templom azonban távol volt a belvárosban lévő imaháztól és az időközben megörökölt lakóháztól, mely a múlt század 30-as éveitől parókiaként és lelkészi hivatalként szolgált. Az egri gyülekezet presbitériuma hosszú évek óta fontolgatta már, hogy a templom közelében, a templom kertjében szükséges volna egy olyan épületrészt létrehozni, mely sajátos gyülekezeti igényeket elégíthetne ki. Nevezetesen az égre nyíló egyhajós templom udvari részében gyülekezeti termet, kicsiny irodát, egyéb szolgáltatást nyújtó helyiségeket magába foglaló épület létrehozását határozták el a közelmúltban. November első vasárnapján az istentiszteletet követően rövid ünnepség keretében helyezték el a megépítendő új templomrész falába azokat az iratokat, melyek befalazva üzenhetnek majd a jövő embereinek az egriek templombővítési szándékáról. Ezen a vasárnapon a gyülekezet vendége volt dr. Pásztor János teológiai professzor és felesége dr. Pásztor Jánosné, a Magyar Református Nőszövetség elnöke. Az alapkőletétel helyett az épülő falak tövében dr. Kádár Zsolt esperes hirdette az Igét, és szólt a létesítendő építmény céljáról és az építés tervezetmenetéről. Dr. Pásztor János professzor imádságát követően sokak ajkáról csendült fel a hálaadó zsoltár, az Isten segítségében hittel bízó dicséret. A gyülekezet szeretné, ha jövőre megvalósulna a templomrész bővítése mellett a 75 éves templom teljes felújítása is. k.zs. dr. Pásztor János, Ferenc József, dr. Kádár Zsolt

és Hajdu László (balról-jobbra)

Egyházmegyei Ifjúsági Konferencia Tibolddarócon Az Egervölgyi Református Egyházmegye fiatal lelkészei nyár végén úgy határoztak, hogy év végéig legalább két alkalommal próbálják meg összegyűjteni az egyházmegye ifjúságát, hogy velük Krisztusról beszélgessenek. Az egyik jó alkalomnak bizonyult a Regionális Csillagpont ifjúsági találkozó Miskolcon, ahol az egyházkerület ifjúságával lehettünk együtt. Ifjúságunknak pozitív élményei voltak a találkozóval kapcsolatban. A másik alkalmat Tibolddarócra terveztük az egyházmegyén belül, ahol az Általános Művelődési Központ /iskola/ alkalmas hely ilyen találkozó megszervezéséhez. Lehetőség van a közös együttlétre és a kiscsoportos beszélgetésekre külön tantermekben. November 13-án reggel, amikor kitekintettünk az ablakon, szomorúan vettük tudomásul: esik az eső. Az ifjúság megérkezése láttán azonban örömmel vettük tudomásul, hogy ez őket egyáltalán nem zavarja. Megfelelő előkészületek után 15 gyülekezet ifjúsága, kb. 90 ember lelkesen mutatkozott be egymásnak és énekelt együtt. Nagy segítségünkre volt az énektanulásban az a három budapesti teológus, akik közül egyik noszvaji származású. Két rövid előadást hallhattunk, az egyiknek a címe: Rátalálás. Szemléletes példákon keresztül hallhattuk, hogyan lehet rátalálni az igazi kincsre, Jézus Krisztusra, aki életünket sok örömmel ajándékozza meg. A másik címe: Követés. Követni Jézust sokkal nehezebb, mint rátalálni, mert a követés erőt, kitartást, odafigyelést igényel, de érdemes, mert ha valaki előttünk megy, az vigyáz ránk. A hallottakat kiscsoportos beszélgetések követték. Ebéd után az egyházmegye ifjúsága vetélkedett egymással. Jó volt látni, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, mert győzni akar. Bárcsak így lenne keresztyén életünk során is, s az a gondolat lenne bennünk: GYŐZNI AKAROK JÉZUSSAL! A találkozó végén összegeztük a hallottakat, és közös imádsággal, énekléssel köszöntünk el egymástól. Hazafelé menet arról beszélgettek egymással lelkészek és fiatalok, hogy jó volt együtt lenni, várnák a következő találkozást. Ígérjük, Kedves egyházmegyei Fiatalok, a jövő év elején találkozunk! Isten áldása legyen életünkön! Papp Zsolt, lelkipásztor Sály Sárospataki Református Lapok

13

A

A

z Országos Protestáns napok rendezvénysorozatához kapcsolódott az egervölgyi egyházmegye is, amikor – a rendezvénysorozat megyei nyitányaként – megrendezte az egervölgyi egyházmegye kórusainak I. kórustalálkozóját Egerlövőn. A találkozó elején a helybeli lelkipásztor a 2Mózes 20:1 alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan Istenünk van, aki megismerteti magát, szövetséget kötött Izrael népével, majd elküldte fiát, és az ő vére árán újabb szövetséget ajánlott az embernek, mert szeret minket. A mi válaszunk e szeretetre: imádság, hála, magasztalás és dicsőítés. Sajnos a mi imádságaink inkább kérnek és remélnek, semmint magasztalnak. Ez az alkalom tehát ne kérés, ne csak történelmi reformációi emlékezés legyen, hanem Isten szeretetének, jóságának magasztalása. Énekelve elmondott imádságaink legyenek magasztaló, dicsőítő válaszok Isten szeretetére! A kebelbeli gyülekezetek közül hét kórus vett részt a találkozón. Sály, Eger, Nagyvisnyó, Noszvaj, Mezőnagymihály, Mezőkövesd, Egerlövő sorrendben léptek fel az énekkarok. Csodálatos élményt nyújtottak a jól felkészült kórusok, a sályiak tiszta, többszólamú éneke, az egriek veretes protestáns dallamai, 14

a nagyvisnyóiak szívből jövő istenszeretete, a noszvajiak templomot betöltő, igényes éneke, a nagymihályiak őszinte, szép hangja, a mezőkövesdiek nehéz, de jól megoldott darabjai, az egerlövőiek modern dallamai. Mind olyan élmény, amire nem is számítottunk. A zsúfolásig telt templomban csillogó, néhol könnyes szemek köszönték Istennek, hogy megengedte ezt a hálaadó napot. A templom után a falu kultúrháza adott otthont a spontán énekléseknek és a szeretetvendégségnek. Itt a helyiek készítette finomságokon mellett, a kórusok által hozott süteményekből is fogyaszthattak a vendégek. Az áldásokon kívül két fontos gyakorlati tanulsága volt ennek a napnak: (Mindkettő igaz a tibolddaróci ifjúsági csendesnapra is.) 1. A mai református találkozóinktól, eseményeinktől eltérően nem volt polgármesteri, képviselői, püspöki vagy esperesi köszöntés, sőt a méltóságok nevében sem szólottak. Ez az akaratlan momentum nagyban emelte az ünnep belső méltóságát. 2. Az egervölgyi egyházmegyében kialakulóban van egy 10-15 fős fiatalokból és középkorúakból álló lelkészi és „laikus” közösség, amelyik képes arra, hogy munkájával valóban kovásza lehessen az egyház három mérce lisztjének. Összefoglalva: Isten megajándékozott bennünket egy igazán áldott délutánnal, amikor a környéken élő reformátusok megtapasztalhatták: az Úr segítségével mi is képesek vagyunk egymásnak értékeket átadni, közvetíteni. Hála és dicsőség érte az Úrnak! Gordos Attila, lelkipásztor Egerlövő


Zempléni EgyházmegyE

Egervölgyi kórustalálkozó Egerlövőn

Nyíri Református Egyházközség november 28-án emlékezett meg Hörcsik Lajos egykori lelkipásztoráról, születésének 100. évfordulóján. A templom falán míves emléktábla őrzi a neves lelkész emlékét, melyet fiai – Hörcsik Lajos és dr. Hörcsik Richárd – lepleztek le a család és az emlékező gyülekezet közösségében. Az ünnepi istentiszteleten Csomós József püspök hirdette Isten igéjét. Dienes Dénes teológiai tanár és Fehér József múzeumigazgató mondott emlékbeszédet. Hörcsik Lajos 1904. július 14-én született Vilmányban, ahol édesapja lelkipásztor volt. Anyai ágon ősei az anyaszentegyház iránt elkötelezett magyar református nemesi középosztály tagjai közül kerültek ki. Ez a sajátos családi háttér egy életre meghatározta szemléletét, személyes küldetéstudatát. 1915-ben került Sárospatakra a Kollégiumba, melynek falai között 12 esztendőt töltött, itt végezvén a gimnáziumot és a teológiát is. A pataki Kollégium a családi háttér mellett a másik meghatározó bázisa volt életének. Újszászy Kálmán a pataki diák lelki arcát megrajzoló esszéjében az iskolavárost körülvevő hegyekhez hasonlította az iskola szellemének hatása alá került diákot. Olyan a pataki diák, mint a csúcsban végződő környékbeli hegyek, amelyek talán egy egyszerű szerszámhoz hasonlíthatók. Ez a szerszám az ék, szerepe a feszítés. Ilyen szerepet játszottak a magyar történelemben mindig a jeles pataki diákok. Hörcsik Lajos lelkében is ott munkált ez a feszítő erő: nem belenyugodni az adott helyzetbe, hanem tel-

A nyíri gyülekezet ünnepe jes erővel azon munkálkodni, hogy jobbá, szebbé tegyük a világot. A családi háttérnek és Pataknak egyaránt öröksége volt pályafutásában az irodalmi igényű írás. Bibliai jelenetek, drámák, novellák kerültek ki tolla alól, de prédikációi is ilyen igényes formában születtek meg. Naplója is ilyen karaktert hordoz. Végzős diákként vetette papírra a következő sorokat: „1927. június 12. Ma este jöttem be Patakra. Ma este érzem utoljára a diák emlékek felsóhajtó hazai üzenetét. Lelkem a múltba repül vissza. Nem is olyan régen ezelőtt két nappal künn a kertek alatt néztem a hold járását. Titokzatosan tekingetett elő az öreg hold a nesztelenül álló, figyelő búzatengerre…Aztán eltűnt minden. A hold egy felhő mögé bújt. Tovább vizsgáltam az alvó tájat. A hegyek felől félelmetes zúgás támadt. Ma egy éve, hogy hallottam ezt a félelmes zúgást. Aztán újra csend. Valami nesz ütötte meg a fülem. Hallgatni kezdtem. Halkan erősödő zúgás ütötte meg a fülemet…Tetszett nekem a titokzatosság.” Lelkipásztori szolgálatát 1927-ben Ózdon kezdte meg segédlelkészként, igen nehéz terepen, mert a bányatelep lelkigondozása volt elsősorban a feladata. Itteni első élményéről szóló feljegyzése betekintést enged személyiségének rejtett zugaiba is. Kiviláglik belőle az, ami végigkísérte egész pályáját: az együttérző szeretet. „Alig, hogy megérkeztem új helyemre, halálos beteghez hívtak. Csak magam voltam idehaza, a lelkészem szabadságra ment. Pár pillanatig gondolkoztam, aztán megindultunk. Kissé elfogódva léptem be a szobába. Két ágy egymás mellett állott, s az egyiken feküdt a beteg, egy fiatalasszony. Szép barna arcába túlvilági fényt varázsolt a fájdalom. Sötét szemében ott csillogott a halálfélelem, omló, fekete fürtjei gyászfátyolt látszottak vonni esdő tekintete körül. Az ágy mellett ott sírt két kis lányka. 6-7 évesek lehettek. Siránkozva emelték felém könnyes szemüket, fájdalmas tekintetüket…” 1928-ban Hernádszurdokra került, majd 1929-ben Szikszóra. 1930-ban választották meg lelkipásztornak Nyíribe. A választás körülményeiről szóló feljegyzése betekintést enged a korabeli református világba, s nyugodtan mondhatjuk,

hogy akár Hörcsik Lajos is főhőse lehetett volna Móricz Zsigmond Fáklya című regényének. „Én a nyíri gyülekezetet csak a választás után láttam meg. Addig nem akartam idejönni. Az Úr nagy szent eklézsiáját nem akartam lélekgyilkos marakodások szintjére tenni…A szikszói helyettes papságból jöttem ide, ebbe a választási harcoktól felzaklatott lelkű gyülekezetbe… dr. Hörcsik Richárd és Hörcsik Lajos A választási harcokról nem az emléktábla előtt tudtam semmit. Csak akkor meredt szemembe a gyilkos valóság, amiben. A személyes üdvösség munkálása kor egy szép május vasárnap az állásomat és a rá, mint lelkipásztorra bízott közöselfoglaltam. Akkor mondták meg, hogy ség boldogulása ugyanazon a fundamenígy történt a választás, harcok a választás tumon, az Isten Igéjén építhető fel. A máalatt…A nép két pártra oszlott…Az egyik sik jellemző karaktere lelkipásztori szemépárt a gazdák, a másik a zselléreké volt… lyiségének az evangéliumi bátorság. Egyik Gazdák és zsellérek küzdöttek egymás el- igehirdetésének jellemző részlete világolen. Közben – jó magyar szokás szerint – san beszél erről. Az igehirdetés témája a folyt a bor…(az én számlám, amit az én béke, a szocializmus éveiben sztereotip kontómra vertek: 260 pengő volt).” téma volt a közéletben is. Hörcsik Lajos A történtek ellenére alázattal és oda- úgy beszélt a kérdésről, hogy semmiféle adással végezte lelkipásztori szolgálatát engedményt nem tett a hivatalos ideológiNyíriben. Iskolát épített, sőt minőségi ának. Sőt, annak világos kritikáját adta. kertészeti munkát végzett, mintát adva eb„Miért beszélünk a békéről? Mert ami ben is gyülekezetének. Viszonylag későn, van, arról nem szoktunk beszélni, vagy 44 éves korában alapított családot, amikor feleségül vette Czinege Johanna reformálegalábbis keveset. Mostanában a békét tus diakonisszát. 1956-ban tevékeny szeazonban állandóan hangoztatjuk. Kelerepet vállalt feleségével együtt a forradaten, Nyugaton, gyűléseken, iskolákban, lomban. A megtorlás során meghurcolták, katonaságnál. Ennek érdekében készítesúlyosan bántalmazták, s 30 év után 1960nek gyilkos fegyvereket, atombombákat, ban, büntetésként Fonyba, mint kisebb hogy megőrizzék a békét. Miért is beszéjövedelmű helyre helyezték. 1974-ben lünk erről annyit? Mert ami van, arról Tállyára, 1978-ban Taktabájra helyezték nem igen szoktunk beszélni. Béke pedig át. Elhunyt 1986-ban. Felesége 1999-ben távozott el ebből a világból, együtt nyug- nincs. Enni van, ruha van, mozi, színház, mulatság, kirándulás, vetélkedő – szószanak a sárospataki temetőben. val minden van, ami a békéhez kell, csak Irodalmi és prédikációs hagyatékának áttekintése nyomán lelkipásztori szolgálabéke nincs. Mi kell még a békéhez? Hogy tát jellemezve két megállapítást tehetünk autóm legyen? Mi kell még hozzá? Pénz? Hörcsik Lajossal kapcsolatban. Először a … A békéhez hit kell! prófétai felelősség hangsúlyos megjelenéÍgy van a világ teremtve.” se ragadható meg hivatásának gyakorlásáHörcsik Lajos nem karrierépítő, hanem ban. Tudatosan vállalt reformátori örökség ez az ő pályafutásában. Egyén és kö- a reformátori örökséget hordozó, életét zösség nem választható ketté Hörcsik La- szolgálatban elégető lelkipásztor volt. jos szolgáló életében. A személyes evanDienes Dénes gélium és a magyar nép sorsa egyszerre jelenik meg lelkipásztori szemléletéSárospataki Református Lapok

15

Cigánymissziós konferencia Szerencsen

N

ovember 6-án egy konferencián vettem részt Szerencsen, a református egyházközség gyülekezeti termében, „A cigányság kapcsolata az egyházzal” címmel. A Zempléni Református Egyházmegye által szervezett egynapos konferencián lelkészek, lelkésznők, missziós lelkészek, gyülekezeti tagok és jómagam vettünk részt. Dr. Börzsönyi József esperes áhítata után három előadót hallgathattunk meg: Búzás Irént, a MRE Zsinatának Cigánymissziós vezetőjét, dr. Mezei István szociológust, és Barnóczki Anita református lelkészt. Az előadásokban hallhattunk hazai és külföldi romakultúráról, és szó volt többek között a munkanélküliségről, a szegénységről, a segélyekből élőkről, illetve hogy hogyan éljenek együtt cigányok a nem cigányokkal. Missziós lelkészek feladata lenne, hogy összefogják őket, nagyobb bizalommal lennének irántuk, főleg ha ők is roma származásúak lennének. A cigányság körében, sajnos, nem elterjedt a templomba járás, és a templomi esküvő, hiszen nagyon fiatalon összeköltöznek. Nagycsaládot alapítanak még akkor is, ha egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen tudnak megélni és felnevelni gyermekeiket. Vannak azonban ellentétes példák is, mert akik akarnak, ki is tudnak emelkedni a nehéz környezetből. Ezekkel a fiatalokkal vagy idősekkel fel kell venni a kapcsolatot, és be kell vonni őket is a gyülekezeti munkába.

El kell fogadni másságukat, hogy ne szégyelljék származásukat, hiszen Jézus Krisztus mindannyiunk Megváltója. A cigány kultúrát ápolni és továbbadni kell. Manapság már kevesen vagy egyáltalán nem beszélik a cigány nyelvet, de egyre gyakrabban képzik magukat a zenei területen. Nem csak testünknek, de 16


lelkünknek is szüksége van táplálékra, és ha ezt megszerezzük, nem fogjuk másnak érezni magunkat, hiszen ez is csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk a testvérek segítségét, jó szándékát. Hasznosan és tartalmasan töltöttük el ez a napot a szerencsi gyülekezet vendégszeretetében. Fontosnak éreztem magam, és örülnék, ha több ilyen rendezvényre nyílna alkalmam eljutni.

Álljon itt még egy vers Budai Ildikó, református cigány presbiter versei közül, Abaújszántóról: Azon az úton járok, mely hazámba visz, / Ott majd Atyámat meglátom, szívem csak benne hisz. / Tudom, hogy ő figyel és látja, mit teszek, / Érzem, hogy terelget, bőséggel áraszt el. / Az Ő tulajdona vagyok, Ő már elfogadott, / Köszönöm Uram, hogy mindörökké a tiéd vagyok. Balogh Lászlóné Marosvölgyi Erzsébet református gyülekezeti tag, Szerencs

dr. Börzsönyi József, Búzás Irén, Barnóczki Anita és dr. Mezei István (balról-jobbra)

Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből Kiállítások Októberben a sárospataki templomgalériában 1956 a napilapok tükrében címmel Szigethy Gábor irodalomtörténész egyetemi tanár rendezett kiállítást. A kiállítást a szerző rendhagyó történelemóra keretében mutatta be a Református Gimnázium diákjainak, tárlatvezetést tartott a város hivatalos ünnepi megemlékezésén résztvevőknek, valamint október 24-én, vasárnap a gyülekezet tagjai hallhatták a személyes emlékekkel tűzdelt előadást. A kiállításról tudósítást adott a Zemplén Televízió, a Duna Televízió pedig15 perces műsort készített. A Sárospataki Lorántffy teremben a közelmúltban elhunyt dr. Bertha Zoltán művésztanár válogatott képei láthatók. Reformációi ünnep Nagyrozvágyon Október 31-én délután kettős kulturális-egyházi együttműködés gyümölcse lehetett a nagyrozvágyi református templomban megrendezett reformációi ünnepség. A község pályázaton nyerte a sárospataki Művelődés Háza Kamarakórusának koncertjét. A Csehi Ferenc vezette együttes Gárdonyi Zoltán és Zsolt, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Szokolay Sándor bibliai kórusművei előadásával erősítette a hallgatóság hitét. Igét hirdetett Virágh Sándor. A Kovácsné Éles Edina vezette gyülekezet szeretetteljes vendéglátásban részesítette a hozzájuk látogatókat. Jótékonysági hangverseny Karoson A karosi templom külső felújítása céljára rendezett hangversenyen a sárospataki Református Énekkar szolgált dr. Takács Andrásné vezényletével. Közreműködtek még Sárospatakról a Farkas Ferenc Mű-

vészeti Iskola tanárai: Mazug Péter csellóval, gitárral, Dér Krisztina furulyával, kürttel, Virágh Sándorné szólóénekkel, valamint dr. Mellesné Boros Kinga orgonával. A hangverseny alkalmat adott a Karosról elszármazottak hazahívására, s a környező települések gyülekezetei meghívására is. Végül Vincze Mariann lelkipásztor és a gyülekezet asszonyainak összefogása jóvoltából minden vendéget a terített asztal és a találkozás közösségébe invitáltak a község kultúrházába. Nőszövetségi szomszédolás Bodroghalomban Huszonöt fős küldöttséggel látogatta meg a pataki nőszövetség a bodroghalmi testvéreket, akik gyülekezeti életük építése és elevenítése szolgálatában buzgósággal állnak helyt, s telente előadásokkal erősítik közösségüket. Igehirdetéssel, versekkel, kamarakórus előadásával és a kölcsönös beszámolók mellett sok-sok közös

énekléssel kitöltve az időt, rohantak észrevétlenül percek a terített asztalok mellett. Tanászy Árpád vendéglátó lelkipásztor a nőszövetségi munka jelentőségéről szólt a jelenlévőkhöz, hangot adva a találkozásban megtapasztalt lelki áldásoknak. Sárospataki adventnyitás November 28-án az új borért való hálaadás úrvacsorás Istentiszteletét követően a hagyományos teadélután megtartására került sor. Szolgálatot végzett a teológusok dicsőítő csoportja, Miskolcról a Jerikó Református Fúvósegyüttes, valamint a Szendrőládi Népfőiskola Béres Lászlóné vezette küldöttsége. A nőszövetség tagjai karácsonyi karitatív munkájuk kiadásaira szeretet-bazárt szerveztek. A Református Énekkar adventben két hangversenyen szolgál, december 11-én Csobajon, december 19-én a Művelődés Háza Kamarakórusával együtt Sárospatakon a Lorántffy teremben.

Szobor őrzi Ködöböcz József emlékét Október 31-én a Comenius Tanítóképző Főiskola udvarában került leleplezésre a „tanítók tanítója” Borsos István által készített mellszobra. Dr. Demjén István neveléstörténész, volt tanítvány méltatta Ködöböcz József életművét, énekszolgálattal közreműködött a Református Egyház és a Művelődés Háza egyesített kórusa. A szobor felállítását a hálaadásban gyökerező összefogás tette lehetővé. A volt tanítványok gyűjtése mellé állt a város, hogy díszpolgára, bölcs tanácsosa több évtizedes munkáját elismerje, valamint a gyülekezet, hogy presbitere, alapítványi kurátora és lapszerkesztője szolgáló életformája maradandó példakép lehessen. Ködöböcz József vallomása tárja fel „patakisága” titkát: Engem a Református Kollégium nevelt emberré, a pataki tanítóképző pedagógussá, s rajtuk keresztül lettem a város…s a közösség szolgálatát felelősséggel vállaló sárospatakivá. Emlékezete legyen áldott. Virágh Sándor, lelkipásztor Sárospatak Sárospataki Református Lapok

17

INTÉZMÉNYEINK

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

18

A

Alapítványok, díjak a gimnázium tanulóinak támogatására

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány 1995-től segíti az intézményt. Azért jött létre, hogy fogadja és koordinálja a támogatók felajánlásait. Fő forrását az 1%-os adófelajánlások összege jelenti, a felhasználásról kuratórium dönt. Az alapítvány segítette a kiváló teljesítményt nyújtó csoportok – tornászcsapat, diákszínjátszók, kórus – munkáját, jutalmakat, díjakat kaptak kiváló tanulóink, új fénymásolót vásárolhattunk. 2004-től a megújult tevékenységet az alábbi összetételű kuratórium felügyeli: Búzásné Nagy Gabriella, Bódi Gézáné, Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, dr. Lénárt Attila, Virág Sándor. Az Alma Mater egy-egy végzős tanulónak ad ösztöndíjat a humán és a reáltudományok kiváló képviselői közül. Az alapítvány adószáma: 18421356-1-05 Az 1989 óta működő Sárospataki Református Kollégium Alapítvány célja, hogy szellemi és anyagi alapokat gyűjtsön a Sárospataki Református Kollégium kiemelkedő szintű működéséhez, amivel a közel öt évszázados intézmény továbbra is a magyar reformátusság, az egész magyarság, az európaiság, valamint az egész egyetemes emberiség ügyét szolgálja. 2002-től a stratégiailag fontos támogatandó terület az öregdiák-mozgalom, az informatika fejlesztése és a tanári, nevelői kar megerősítése, helyzetének javítása. Az alapítvány adószáma: SRKA 19070520-1-05 Az 1941/ I.A Ösztöndíj Alapítvány 1993tól működik a tehetséges, rászoruló tanulók támogatására. Több mint 300 kedvezményezettje van ezidáig. A kuratórium pályázat alapján választja ki a az ösztöndíjasokat. 10 hónapon át 7000, ill. 3500 Ft támogatásban részesülnek a sikeres pályázók. 1995-től a Pannónia Keresztény Oktatási Csereprogram közel 30 pataki gimnáziumi tanuló számára tette lehetővé, hogy egy tanévet töltsenek amerikai keresztény családoknál, amerikai keresztény iskolákban, egy-


házközösségekben. A program felelőse Lois Craven tanárnő, aki fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy alkalmas diákok kapják meg ezt a rendkívüli lehetőséget. Olyanok, akik élményekkel hazatérve iskolájuk, gyülekezetük hasznára fordítják tapasztalataikat. Az Amerikában élő Zoltáni család, az angliai Church Fundation a határon túli tanulókat támogatja. A Pető Sarolta Alapítvány SzabolcsSzatmár-Bereg megyei vagy kárpátaljai tanulókat támogat. A Szent István Magyar Kultúra Egyesület anyagilag rászoruló keresztyén tanulókat segít. A Margaret Osterhaven Alapítvány hitüket gyakorló, Abaúj vármegyéből való keresztyén tanulók pártolója. A Czinke Alapítványt a pataki lelkész, zempléni esperes hozta létre kiváló, hitüket gyakorló, lehetőleg Pácin és környékén élő tanulók jutalmazására. A Dr. Orbán István emlékére létrehozott alapítvány a történelemből és földrajzból kiváló tanulókat jutalmazza. Egy kiváló végzős tanuló jutalmazását kezdeményezte 1997-től dr. Rózsa Tibor egyházkerületi főjegyző. 2003-tól a kitüntetés megnevezése „A Tiszáninnen református diákja”, az egyházkerület elismeréseként ítélik oda évenként. A Johannita Lovagrend ösztöndíjjal ismeri el a lovagias viselkedést, az erkölcsös, példa értékű életvitelt. Öregdiákjaink díjakat ajánlottak fel diáktársaiknak. A legjobb magyarost az 1956/ IV. D, a Gyimóthy-díjjal a legjobb biológust az 1953/ A reál, a Jó tanuló, jó sportolót az 1968/ IV. D, a mindenkori IV. A legjobb tanulóját az 1950/ IV. A jutalmazza. A legfrissebb „A magyar kultúra pataki lovagja” cím, melyet a 2004/ 12. H tanulói azzal a szándékkal alapítottak, hogy elősegítsék a magyar kultúra megőrzését, terjesztését a pataki diákok között. Dr. Erdei Pálné igazgatóhelyettes

Az egész iskolának kötelező! Református iskolák találkozója Budapesten

Október 30-a szombat, reggel 5 óra 30. Ekkorra kellett kiérnie a vasútállomásra a gimnázium diákjainak. Sokan kelletlenül kászálódtak fel a vonatra, hiszen már pénteken délután elkezdődött az őszi szünet, nekünk mégis kötelező programunk volt. Ez a szó pedig („kötelező”) nem sok jót ígért. 4 óra vonatozást Pestre, majd egy egész napot a Papp László Sportarénában végeláthatatlan programokkal, majd késői hazaérkezést.

Mégis: egy vonaton utazni az egész iskolával valami különleges dolog volt. Eltűntek a határok az osztályok, évfolyamok közt, eggyé olvadtunk: a pataki gimivé. A Keleti pályaudvarról való átvonulás is nagyszerű volt. Előttem hatalmas tömeg, utánam még nagyobb, mindenkinél sárga zászló. A forgalmas úton több busz haladt el mellettünk, kíváncsi tekintetek nézték az emberfolyamot, majd a zászlókra pillantva felderültek, mutatták a saját sárga vagy kék vagy zöld zászlójukat. Ugyanoda igyekszünk! Az aréna majdnem megtelt, mintegy tízezer főnyi diák és tanár kísérte figyelemmel a programot, amely igazán tartalmas és színvonalas volt különböző tájegységek néptáncától az akrobatika

bemutatóig, az ovisok körjátékától a táncjátékig. A közös zsoltáréneklés megmutatta erőnket. Az egyesített kórus, a zenekar és a résztvevők hangja az égig ért fel. Az ünnepi záró istentisztelet után fáradtan, de boldogan mentünk ki a pályaudvarra. Hazafelé megbeszéltük a látottakat, és mind egyetértettünk abban: nem bántuk meg, hogy ez a rendezvény kötelező volt. Sinkó Zsófia 12. E

Szüreti mulatság a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában 2004. október 12-én rendeztük szüreti mulatságunkat. Első osztályos tanulóink és mi tanítók is izgatottan készültünk a rendezvényre, mert ez volt az első olyan közös összejövetel, amelyre vendégeket is hívtunk: a gimnázium igazgató-

ját és helyetteseit, a gazdasági igazgatót, a testvérosztályunk osztályfőnökét és képviselőit, a gyerekek szüleit, nagyszüleit és testvéreit. Vidám műsorral, meghívók festésével, süteménysütéssel készültünk erre az

alkalomra. Délelőtt a szülők által hozott szőlővel feldíszítettük iskolánk bejáratát és termeit. Délután előadtuk a megtanult verseket, dalokat és népi játékot, aminek nagy sikere volt vendégeink körében. Ezután három helyszínen folytatódott a mulatság. Volt, ahol szőlőt préseltek és mustot ittak, volt, aki kukorica csuhéból babát készített, és volt, aki szőlőfürtöt színezett. Az asztaloknál szívesen segédkeztek a hetedik osztályos lányok és fiúk, tanítók és szülők egyaránt. Vendégeinknek nagyon ízlett a technika órán készített sütemény. Élményekben gazdag napot zárhattunk, hiszen a jelenlévők nagyon jól érezték magukat. Reméljük, a további tervezett közös rendezvényeink is sikeresek lesznek. Timáriné Király Sarolta tagintézmény vezető Mózesné Nagy Mária és Varga Lukácsné tanítók Sárospataki Református Lapok

19

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből Bemutatkozás „Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” Jer 1,7

S

zolnokon egy háromgyermekes lelkészcsalád legidősebb ifjaként születtem 1960-ban. Édesapánk akkor Tiszagyendán volt lelkipásztor. Szolgálati helyeinek szükségszerű változása nyomán innen Baktakékre, majd Zilízre kerültünk. Ez utóbbi települések voltak gyermekkorom színhelyei, s egyben ezek lettek megalapozói a magyar falu, a falusi emberek iránti vonzódásomnak és szeretetemnek. Középiskolai tanulmányaimat a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem, s itt érettségiztem 1979-ben. Ekkorra érlelhette meg Isten bennem azt a vágyat, hogy életemmel, hivatásszerűen végzett munkámmal is őt szolgáljam. A hol és hogyan kérdésében a fenti ige bátorítása indított arra, hogy ezt lelkipásztorként tegyem. Így jelentkeztem a teológiára. Az „ahova csak küldelek” meghatározás azonban először úgy érvényesült az életemben, hogy tanulmányaim elkezdése előtt két afféle próbaévre s gyakorlati előképzésre a marcali katonai laktanyába kaptam kiküldetést. Az ott töltött időszakra valóban úgy tekinthetek vissza, mint az első szolgálati éveimre, s felkészülésem és felkészítésem fontos állomására. Teológiai tanulmányaimat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végeztem 1981 és 1987 között. Itt a 20


gyakorlati tanszéken előbb dr. Czeglédy Sándor, majd nyugállományba vonulása után dr. Pásztor János volt a tanárunk. Nyereség volt számunkra, hogy mindkettőjüktől tanulhattunk, mivel egyikőjük révén inkább elméleti, másikójuktól pedig gyakorlati téren kaphattunk többet. A harmadik év elvégzése után exmit tált teológiai hallgatóként a felsődobszai gyülekezetbe kerültem. Segédlelkészi évemet áthelyezés folytán a Szuhogy - Égerszög – kánói gyülekezetekben töltöttem. Az exmissziós tanulás nehézségeinek kárpótlása volt számomra, hogy 1987/88-ban két szemeszteren át Németországban a wuppertali Kirchliche Hocshschule-n folytathattam posztgraduális tanulmányokat. Ottani tanulmányaim súlypontja a gyakorlati teológián belül a gyülekezetépítés és a lelkigondozás volt. Ezt követően a szuhogyi református gyülekezet választott meg lelkipásztorának, s ebben a körzetben szolgálhattam együttesen 18 esztendőn át. Ezen évek alatt Isten nagyon sok lelki és testi ajándékkal halmozott el, s mindezek mellett megajándékozott házastárssal és négy gyermekkel is. Amikor immár velük együtt búcsúztunk el a gyülekezet tagjaitól, egy majd 20 év előtti istentisztelet képe elevenedett meg bennem. Az, amint tanáraink a teológiai vizsgák letétele után a kibocsátó istentiszteleten körbeálltak bennünket, s áldáskívánásukkal engedtek utunkra. Így láttam ezen az istentiszteleten a gyülekezet kicsinyeiben és nagyjaiban is felkészítő tanáraimat, akiken ke-

resztül Isten az élet és lelkészi szolgálat más-más területén nevelt, formált, tanított. Visszatekintve minden nap, minden istentisztelet vagy éppen hittan óra egyegy továbbképzés, avagy felkészítés volt, nemcsak ottani szolgálataim engedelmesebb ellátására, hanem arra is, amit újra szó szerint kellet értenem: „Menj, ahova csak küldelek …” Ezzel a háttérrel fogadtam el a felkérést 2004. augusztusától a Sárospataki Református Teológiai Akadémián való tanítói szolgálatra. Elköszönésemkor arra tettem ígéretet, hogy a teológián is a gyülekeztet fogom képviselni. Ez a célom. A teológiai oktatásban még friss lelkipásztori tapasztalataimmal a hallgatók előtt képviselni Isten népének, s az Isten fiai megjelenésére váró teremtett világnak a szükségeit. Így szeretnék eszköz lenni a gyakorlati lelkipásztori feladatokra való felkészülésben, illetve felkészítésben. Szeretném ösztönözni, s a tőlem telhető módon segíteni a hallgatókat a valós feladatokra való minél tudatosabb felkészülésre. Mivel meggyőződésem, hogy az engedelmes keresztyén élet, a szolgálat nem a gyülekezetbe kerüléssel, s nem a szószéken kezdődik, hanem mindig ott feladat, ahol vagyunk, szeretném a napi életben együtt harcolni a hit harcát azokkal, akik között Isten új megbízatást adott. Egyúttal kérem őt, hogy ő formáljon együtt bennünket, s adjon ebben a formálódásban naponta közös győzelmeket és közös örömöket. Pásztor Gyula

Élményeim a Máon szeretetotthonban

K

öszönettel tartozom a Máon szeretetotthon vezetőinek, hogy lehetőséget adtak az intézmény megismerésére, és köszönöm az itt dolgozók kedvességét. Első találkozásom volt ez fogyatékkal élőkkel, így nagy lelki terhelést jelentett az első pár nap, amíg közelebb kerültem hozzájuk (…)Teljesen mindegy, hogy hirtelen vagy évek multán alakul ki a betegség, ez az állapot A családnak, a szülőknek mindenképp nehézséget jelent a helyzet feldolgozása. Mindennapos küzdelem az orvosokkal (hozzáállásuktól függően), az egészségügyi állapotokkal, a technika hiányával, saját érzéseikkel, küzdelem az életért, az életminőség javításáért. Nagyon sok feszültség alakul ki akár a szülők között is, és nagyon sok esetben a nők – édesanyák – bizonyulnak erősebbnek ebben a küzdelemben. Mindezek között azonban az a fontos, hogy a sérült gyermeknek, embernek támasza legyen, aki segíti, aki vezeti… (…) Amikor az első nap pár órát együtt tölthettem a sérültekkel, elsősorban megismerni, segíteni akartam őket, ugyanakkor sajnáltam, hogy „így” kell élniük. Zavart az a kettősség, hogy többen közülük egészségesek voltak életük kezdetén, majd egy baleset vagy betegség miatt arra kényszerültek, hogy másként éljék életük további részét. Vajon érzik-e a mostani és a régi életük közötti különbséget? Mennyiben más az életük? Mennyiben változott meg a fontossági sorrend, az életritmus, az életvitel, az életfelfogás az ő és családjuk életében? Hogyan dolgozták fel a családtagok, hogy ez az állapot csak kis mértékben lesz javítható? Az első éjszakán ilyen gondolatok forogtak a fejemben, és azt gondoltam, a holnapi nap még rosszabb lesz, hogy nem fogom kibírni. Kíváncsi voltam, hogy vajon mivel telhetnek napjaik, mitől ilyen vidámak, boldogok, többé-kevésbé nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Ugyanakkor nagyon érdekes volt az ő kíváncsiságuk is: szinte lesték minden mozdulatunkat, arckifejezésünket. Mint megtudtam, nekik ez a mi lelki tükrünk. Ha mi sajnáljuk őket, elszomorodnak. Élveztem az együttrajzolást velük az asztalon, jó volt látni, ahogyan elfoglalták magukat. A rajzokból sok minden kide-

rült: például Klárika szép cseréptetős házikója virágos kerttel, vagy Pisti almái. Érdekes volt látni, ahogyan egyikük sakkozott vagy ahogyan másikuk szőnyeget szőtt.

Nincs összehasonlítási alapom, így nem ismerem az állami intézmények lehetőségeit, de ez a családias légkörű otthon megfogott. Biztos vagyok abban, hogy az itt dolgozók szívvel-lélekkel és nem utolsósorban tudással végzik munkájukat. Egy pár nap ittlét után magamon is észrevettem a változásokat: miközben végeztem itthoni munkámat, gondolataim az otthonban jártak. Hogyan tudnék én segíteni, mit tudnék én tenni értük? – ilyen kérdések tömkelege merült fel bennem. Bebizonyosodott, amit eddig sejtettem: függetlenül az ember beállítottságától, adottságaitól, hogy mennyire szociálisan érzékeny, a szakmai tudás nem elhanyagolható. Ahhoz, hogy az itt lakókat bármilyen téren fejleszteni tudják, szakértelem kell. Az itt dolgozók csapata kiváló, nagy az összhang közöttük. Nagyon tetszett, hogy a közös megbeszéléseken feltárják problémáikat és megoldást is keresnek rá. Az is tetszik, hogy sokan még képzik magukat, mert ez azt jelenti, hogy érdekli őket a munkájuk, még nem fásultak bele a mindennapi teendőkbe, és érzik még valamilyen tudásnak a hiányát. Az is megkapó volt számomra, ahogyan együtt tudnak örülni a sérültekkel egy-egy kézműves remekműnek, alkotásnak. Azt kívánom az itt dolgozóknak, hogy legyen még türelmük kivárni a körülmények és lehetőségek további javulását. (… ) Kívánom, hogy minden itt lakó és napközis „kisbeteg” megtalálja itt a boldogságát, és ehhez a munkatársak segítő kezet tudjanak nyújtani. Meggyőződésem, hogy sokkal több hasonló otthonra lenne szükség. (…) Köszönöm, hogy itt lehettem és megismerhettem azt, hogy „így is lehet gondozni”. Ilyen munkahelyet szeretnék magamnak is. Köszönettel: Gáspárné Perencsik Katalin szociális munkás, Miskolc

Otthonunkban a karácsonyra készülve a tavalyihoz hasonlóan újra megszerveztük az adventi mézes sütést, ahol együtt voltunk a szülőkkel, hozzátartozókkal, a fiataljainkkal és a munkatársakkal. Nagyon finomra sikerültek a finomságok, alig tudtunk megmenteni néhányat, hogy a karácsonyfára is jusson. Arról is szó esett, hogy az igazi ünnep nem a mézes sütemény és az ünnepi asztal, hanem az isteni szeretet, ami a hétköznapok szürkeségét teszi színessé számunkra. Erről az igazi ajándékról – mely nem csak karácsonykor kapható és adható – szól az alábbi vers is. Bizalommal kérni és adni Istentől kérni: bizalmi kérdés, Ő nem ad meg mindent, amit kérnénk, Olyat, amit úgy gondolunk nekünk jó, Ami vágyaink szerint való. Akkor kezünkbe vesszük, hajtunk érte, Intézzük, de a végén látjuk: el van veszve. Mert nem azért harcoltunk, ami megérte, És rájövünk: Őrá kell bízni végre. Ő csak azt adja meg, amire igazán szükség van, Mérlegelni fontos Vele ebben a feladatban. Azután én is azt adhatom, amit kapok, Ajándékként, hálából nyújthatok. Az igazi ajándék, Nézd, nem földi érték, De szellemi mérték. Nem egy kusza érzés. Így lehet maradandó kincset adni, Így lehet igazán szeretni, Így lehet tartalmasan élni, Isten áldását magunkra venni. (Mészáros Gyula, Miskolc) Sárospataki Református Lapok

21

Egy keresztyén közösségben, Krisztusra várva, mindig új születik ….

A

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

zt gondolnánk, hogy az iskolát az unalmas „állandóság” jellemzi. Pedig ez koránt sem így van. Már csak azért sem, mert minden évben változnak a diákok: elballagnak a végzősök, újak jönnek. Minden évben meg kell születnie valaminek az iskolában ahhoz, hogy az osztály közösséggé formálódjék, a tanóra ismeretet adjon, az egyes események élménnyé váljanak, és mindez beépüljön maradandó értékként a ránk bízott fiatalok értékrendjébe, személyiségébe. Minden tanórának, eseménynek, történésnek egyik legnagyobb kérdése: Vajon megszületette valami fiataljainkban, vajon sikereült-e növelni bennük valamit a közös foglalkozás, közös élmény által? Így hát az iskolát az jellemzi a legjobban, hogy abban tanévrőltanévre új dolgok születnek. Minden pedagógus hordozója és átadója az újnak. Ezért nagy a felelősségük! Övezze köszönet és megbecsülés őket azért az áldozatos munkáért, amelyet a jövő nemzedék neveléséért végeznek! Mozaikként elevenítsünk fel néhány új eseményt az intézmény életéből: Az énekkar erdélyi útja A tanévkezdést követően a gimnáziumi énekkar Erdélyben tett körutat, a Marosvásárhelyi Bolyai Református Liceum vendégeként. Fiataljaink élvezhették az Erdélyben élő magyar testvéreink szeretetét, rácsodálkozhattak a csodálatos erdélyi tájakra, és átélhették a marosvásárhelyi „Kistemplomban” megtartott hangverseny különleges hangulatát.

A színültig megtelt templomban, Berkesi Sándor Mikor Csíkból elindultam kezdetű népdalfeldolgozása, valamint Vass Lajos Három Kossuth-nóta című kórusműve, amely már szinte himnuszként hangzott, bizony könnyet csalt a hallgatóság szemébe.

A legmegrendítőbb az volt, amikor a gimnáziumi kórus tagjai megálltak az elárasztott Bözödújfalu romjai felett. A víz fölé emelkedő templom-torony és a gazzal benőtt házak romjainak a látványa mindenkit medöbbentett. Fiataljaink maradandó élményekkel gazdagodva térhettek haza. A közel 50 fős küldöttséget Kormány Attila énektanár-karnagy és Kardos Katalin nevelőtanár kisérték el útjukon. Az atléták kiemelkedő sikere A II. Nemzetközi Atlétika Verseny Debrecenben került megrendezésre a Kárpát-medencében élő református diákok részvételével. A versenyre református gimnáziumokból Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról érkeztek csapatok. Intézményünket 25 fős csapat képviselte Szűcs Istvánné, a testnevelési munkaközösség vezetője irányításával. A továbbiakban Kovács Gábor 12.A osztályos tanuló beszámolóját olvashatjuk: „A hangulat nagyon jó volt, mivel a tavalyi csapat nagyjából ugyanaz volt, mint az idén. A stadionnál már várták a különböző csapatokat, és mindenkit pogácsával és üdítővel kínáltak. Már öltözés közben

sok más gimnázium diákjával megismerkedtünk. A szervezők elkeseredésére az eső kezdett szemerkélni, de ettől függetlenül elkezdték a versenyszámokat lebonyolítani. A különböző versenyekre egyénileg kellett nevezni. A szervezés kitűnő volt, mivel a versenybírók is válaszoltak kérdéseinkre, és ha valakinek problémája akadt, a versenybizottság a segítségünkre sietett. Iskolánk csapata minden versenyszámban és minden korcsoportban indított diákokat. Rengeteg dobogósunk lett, és sok diákunk csapatban és egyénileg is pontszerző helyen végzett. A végső összesítésben iskolánk csapata az I. helyen végzett, és már másodszor nyertük el a kupát, ráadásul Madocsai Angéla 9.B osztályos tanulónk egyénileg a legjobb női versenyzőnek bizonyult, és ő is kupát kapott az eredményeiért. Nekem még az esett nagyon jól, mikor Angélával együtt vehettem át a kupát a többi csapat előtt. Nekem ez a kupa szinte a 6 éves versenyekre járásom eredményét is jelentette, és munkám legszebb eredményének tekintettem. Ezért volt számomra fontos, hogy átvehettem. A hazafelé vezető úton nagyon örömteli volt a diákok arca, és büszkén tértünk haza a kupával, amit a Lévaynak nyertünk meg!”

Tengerentúli testvériskolai kapcsolat Intézményünk nyolc éve ápol testvériskolai kapcsolatot az ausztráliai Macarthur Anglican School keresztyén gimnáziummal. A Sydneytől nem messze található Camden városában működő intézménynek az óvodától a gimnáziumig közel 1200 tanulója van. A két intézmény között négy éve szorosabb a kapcsolat. Ennek keretén belül évente két-két cserediák küldésére és fogadására van lehetőség. Eddig összesen 5 tanulónk töltött tíz hónapnyi időt az ausztrál iskolában, nyaranta pedig eddig összesen 7 Lévay pedagógus látogathatott 3-4 hétre testvérintézményünkbe. December 12-16 között az ausztrál iskola közel hetvenfős énekkara és zenekara látogat Miskolcra, 2000 után immár második alkalommal. Az ismerkedés és közös programok között az ittlétük legrangosabb eseménye a december 14-én, kedden 18 órai kezdettel a Miskolci Egyetem díszaulájában sorra kerülő énekkari és zenekari hangverseny, amelyet a Lévay énekkarával közösen adnak. 22


„A kis mustármagból terebélyes fát nevelni” a Diákotthon a családot igyekszik pótolni „A kis mustármagból terebélyes fát nevelni” Egykori tanítványai és tanártársai ilyen eredményesnek látták a Miskolci Református Leánynevelő Intézet egykori igazgatójának, Tóth Pálnak a munkáját. A tudós pedagógusról nevezték el a Lévay József Református Gimnázium Diákotthonát, amely csupán 7 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Az itt megforduló vendégek mondják, hogy az egész országban az egyik legszebb kollégium a miénk. Több, mint 200 fiúnak és leánynak jelenti a második otthonát. Vannak úgynevezett „külsős” diákjaink is, akik nem lévaysok, hanem más miskolci középiskolába járnak. Kétágyastól kezdve a hatágyas szobákig tudjuk elhelyezni a tanulókat. Szilágyi Zoltán lelkész-tanár, a diákotthon vezetője nagyon fontos nevelési célként jelölte meg számunkra, hogy próbáljunk családias légkört teremteni. Ezt szolgálja az is, hogy alsóbb és felsőbb évesek vegyesen laknak egy-egy szobában. A nagyobbak segítsék a kisebbeket, legyenek felelősek egymásért éppúgy, mint egy sokgyerekes családban. Egy intézmény történetében 7 év nagyon rövid idő, mégis elmondhatjuk, hogy már vannak hagyományaink. Ezek közé tartoznak a közösségi hétvégék. Egy tanévben 4 ilyen alkalom van, amikor a péntek, szombat, vasárnapot is a kollégiumban töltik a diákok. Ilyenkor igyekszünk a gyerekek ötleteit is felhasználva minél változatosabb programot kínálni nekik. Év elején már hagyomány, hogy az elsősök egy kis előadással mutatkoznak be. Általában jól megnevettetnek bennünket a humoros jelenetekkel, zenés-táncos műsorokkal, de a komoly gondolatok sem hiányoznak mondanivalójukból. Így volt ez most is, amikor a Ráday család tagjai Wass Albert A láthatatlan lobogó c. versére fűzve tettek hitet nemzeti érzéseikről, hazaszeretetükről. Az együvé tartozásunkat közvetlenül átélhettük, hisz éppen azon az estén ér-

keztek meg hozzánk a marosvásárhelyi Református Líceum diákjai. Az elsőseinknek velük együtt tapsolhattunk, és másnap ugyancsak együtt lehettünk Budapesten az első alkalommal megrendezett Református Iskolák Találkozóján. A színes programban többek köBogár Károly előadás közben zött felléptek a mi Kösöntyű együtteteni. „Illik, nem illik” címmel szituációs sünk táncosai is. A csoport egy évvel gyakorlatokkal egybekötött hangulatos ezelőtt alakult, és a népi hagyományokvetélkedőn is próbára tettük a gyerekeket zene, tánc- megőrzésén, továbbadásán az illemtani szabályokról. A szórakoztafáradoznak Úrhegyi Mária tanárnő vezetó programokon kívül két filmet nézhettésével. A citerások és furulyások az évtek meg. Az egyik A temetetlen halott c. nyitón mutatkoztak be, a táncosok pedig film, amely 1956-ról, Nagy Imréről szól, már táncházat is tartottak nekünk a tora másik a Trianon c. film volt. Egyébként nateremben. az 56-os forradalom évfordulóján megPersze azért a tornaterem a sporttevéhívtuk Bogár Károlyt, a Borsod Megyei kenységek fő helyszíne. Ezt a lehetőséMunkástanács elnökhelyettesét, aki szeget estéről estére kihasználják diákjaink, mélyes vallomásával igen nagy hatással még a lányok is. A labdajátékok házivervolt a gyerekekre. senyének résztvevői jutalmul „vitaminA közösségi hétvégéken minden albombákat”, no és egy kis kalóriát kapkalommal közös istentiszteleten venak csokoládé formájában. A lélek megszünk részt diákjainkkal. Az első alkalerősítésén túl itt a miskolci református mon a marosvásárhelyi diákok énekekdiákotthonban a test építését is fontoskel és versmondással szolgáltak közötnak tartjuk. tünk, s végül együtt énekeltük el a maErre kiváló lehetőséget kapnak azok, gyar Himnuszt. Igazán felemelő érzés akik belépnek a 19.sz. Bükk Cserkészcsavolt. Az iskola cserediák programja – patba, melynek parancsnokai Parajos Tiamikor a kárpátaljai, a felvidéki és az erbor és Majorszki tanár urak. Az őszi 3 délyi diákok itt élnek velünk együtt – órinapos túlélő tábort, jelentem olvasóinkási lehetőséget biztosít a nemzeti és a kenak, túlélték resztény hitbeli összetartozás erősítéséA második közösségi hétvégénk minre. Így még inkább átélhetjük diákotthodenkor a Lévay bálhoz kapcsolódik. A nunk vezető igéjét : „ Uram, Te voltál nétáncmulatságon kívül belekóstolhattak a künk hajlékunk nemzedékről nemzedékdiákok a batikolásba. Majorszki András re!” Zsolt. 90.1. tanár úr vezetésével a református jelkéKardos Katalin pekből állítottak össze egy mozaik képet, diákotthoni nevelőtanár amely ezentúl a diákotthont fogja díszíSárospataki Református Lapok

23

Újra a régi felirat gimnáziumunk homlokzatán! Jelentős állomásához érkezett intézményünk főépületének külső felújítása. Az egyházkerületi tanács döntése értelmében a nyáron elkezdődött külső felújítás során október végére bontották el az állványt a gimnázium főépületének homlokzatáról, ahova visszakerült az eredeti felirat: Lévay József Református Gimnázium. A főépület teljes külső felújítása, az udvar felújítása, sportpálya építésével várhatóan jövő nyárra készül el.

„Eresszed immár zászlónkat kegyelmed szele mentében!” Új zászlót kapott cserkészcsapatunk

A

közelmúltban került sor a Lévay József Református Gimnázium fenntartásában működő 19. Sz. Bükk Cserkészcsapat új csapatzászlajának fel-

szentelésére. „…észt, erőt, szívet adj, lelkeddel el ne hagyj…”(479. ének) A miskolci Kossuth utcai református templomban három kifogástalan öltözékű cserkész vitte az új csapatzászlót az Úr asztala elé. Közben a gyülekezet a 479. számú dicséretet énekelte: „Hinni taníts Uram, kérni taníts!” A zsúfolásig megtelt református templomban a csapatparancsnok, Parajos Tibor köszöntötte az egybegyűlteket: Az, hogy mi magyarok a XXI. században itt lehetünk a Kárpát-medencében, Isten különleges kegyelmén túl annak is köszönhető, hogy hitvalló őseink tiszta szívből tudtak imádkozni. El sem tudjuk képzelni, hogy azokban a nehéz időkben milyen megpróbáltatásokat éltek át, ha ilyen keserves fohász szakadt fel a lelkükből: „Eresszed immár zászlónkat kegyelmed szele mentében!” Szilágyi Zoltán református lelkipásztor és Kovács Endre római katólikus segéd püspök szentelte fel egy-egy igeverssel az új csapatzászlót.

24


„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jó indulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá…” (Zsolt. 90.16-17) „Legyen a derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.” (Luk. 12.35) Zászlószentelés után dr. NagyBozsoky József a II. Cserkészkerület elnöke Áprily Lajos szavaival a cserkészvezetők felelősségére és helytállására hívta fel a figyelmet. „Mi itt keresztre rendeltetve állunk, Minket a hűség Krisztus szege tart, Égő reménység: árva hunjaidból Jövőt nevelni, embert és magyart.” A zászló azért van, hogy lobogjon. Játsszon a széllel és lelkesítsen! Erőt fakasszon és védelmezzen! Emlékeztessen és felemeljen! Mágikus erő van benne, mely esküvésre késztet. A vezénylőtiszt felkérte a 19. sz. Bükk Cserkészcsapat őrsvezetőit és kijelölt cserkészeit, hogy tegyenek hűségesküt a csapat nevében a felszentelt zászló előtt. Az eskü szövegének elmondása után a cserkészek sorban elléptek a zászló előtt, tisztelegtek és megcsókolták azt. „…észt, erőt, szívet adj, lelkeddel el ne hagyj!” – énekelte a gyülekezet meghatódva a

479. ének 2. versszakának sorait, amely a zászlóra hímezve a 19. számú Bükk Cserkészcsapat jelmondata lett. A vezénylőtiszt szavaival ért véget a nagyszerű esemény: Mindenható Isten, eresszed immár zászlónkat kegyelmed szele mentében, hogy a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban a cserkészpedagógia módszerével is „árva hunjaidból jövőt neveljünk, embert, és magyart.” Parajos Tibor tanár, cserkésztiszt

A

Kárpát-medencei Református Cserediákprogram

Lévay két évvel ezelőtt kezdeményezte testvériskolai kapcsolat kialakítását a határon túli 14 református gimnáziummal. Hol is működnek református gimnáziumok határainkon kívül? Álljon itt egy felsorolás az intézményekről: Erdélyi gimnáziumok = Kézdivásárhelyi Református Gimnázium = Kolozsvári Református Gimnázium = Marosvásárhelyi Református Gimnázium = Nagyenyedi Református Gimnázium = Nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium = Sepsiszentgyörgyi Református Gimnázium = Szatmári Református Gimnázium = Székelyudvarhelyi Református Gimnázium = Zilahi Református Gimnázium Kárpátaljai gimnáziumok = Nagydobronyi Református Gimnázium = Nagyberegi Református Gimnázium = Técsői Református Gimnázium = Tivadarfalvai Református Gimnázium Felvidéki gimnáziumok = Rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium

November elején harmadik alkalommal utazhattak 3 hetes időszakra saját diákjaink 7 testvérintézménybe. Mi pedig 10 határon túli gimnáziumból fogadtunk összesen 20 tanulót. A cserediák programnak nagy jelentősége van az iskola életében, hiszen így közvetlen baráti szálak alakulhatnak, az együtt töltött idő pedig megerősítheti az egymásért érzett felelősségünket. Különösen nagy szükség van erre az előttünk álló időszakba. A vendégtanulók miskolci programját, a testvériskolai kapcsolatokat is szervező két régiófelelős pedagógus koordinálta nagy odaadással: Dóka Erzsébet és Hegedűs Gyöngyi tanárnőket köszönet illeti áldozatos munkájukért! A diákok a december 5-ei kettős állampolgárságot érintő népszavazást megelőző időszakban voltak vendégeink. További beszámoló helyett most álljon itt egy erdélyi diák érzéseit is tükröző vallomása: „T isztelt és mélyen szeretett Magyarország!” „Anyu, mit jelent az, hogy bozgor?” Anyám hirtelen rám nézett és üvegesek lettek eddig mosolyra álló szemei. Állt és hallgatott, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a nehézkesen indult magyarázat egyre gyorsabb pörgés-

ben veszti el mondatait és egyben azoknak értelmét és tartalmát, minden érthetetlenné vált, bonyolult lett hirtelen az egész világ előttem és főleg: feszült. Erre emlékszem, mint tizenhat éves, mindenre kíváncsi és mindenben jót kereső gyerek. De ez az egyetlen dolog, amiben még nem találtam meg. Nyolc éve keresem, de örökös kudarcot vallok.

Hontalanság. Megtudtam később a szó jelentését. És őszintén fájt. Apám mindig arra tanított, hogy mindig tartozni kell valahová. Bennem abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy hontalan vagyok, őrlődni kezdett egy fura érzés. S ez akkor érte csúcsát, amikor rájöttem, hogy nem csak én, de még sok ezren éreznek velem. Nos, ma már eljutott az anyaország addig, hogy ezen segíteni tudna. A sok ezret hivatalosan, iratokkal bizonyított, nem csak emberi önérzet által fönntartott magyar állampolgárrá teheti. Ez kívülről. Belülről pedig, a lélek szintjén, kimondhatatlan megkönnyebbülés, fokozott testvérszeretet és főképp örömteli karácsony okozója lenne és bízom benn, hogy lesz is a magyar nép. Mert képes rá. Miért ne lenne? A mélyből valahonnan tiltakozni akar valaki, és állandó harcban van a magaslattal. Az a baj vele, hogy túlságosan anyagias és alaptalan a mondanivalója, kimaradt a sorból a nemzeti összetartás, a testvériség és úgy általánosan az emberség. Erdély segítségért kiáltozik! Kérem, nyújtsák ki kezüket…” Összeállította: Ábrám Tibor, főgondnok


25

„Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy te miattad nem látta meg Őt.”

MIssZIÓ

K

26

épzeljük el, hogy egy halálos járvány terjeng, mely alattomosan szedi az áldozatait. Az emberek többsége észre sem veszi, hogy az élete veszélyben van. Nem látja, ezért nem is érzékeli a bajt. Éli a mindennapjait, időnként hall róla, de olyan hihetetlennek tűnik, hogy ő is potenciális áldozat. Egyébként is nincs ideje foglalkozni vele, úgy gondolja, míg nem érzem, nem érzem a saját bőrömön, nem veszek róla tudomást, hiszen nem vagyok veszélyben. Akik azonban érzik, hogy baj van – végre szembesülnek vele, mert meglátják életükben a „tüneteket” – zavarba jönnek. A helyzetet kihasználva ugyanis, megjelennek a különböző üzérkedők, kufárok és gyógyítók, akik megoldási javaslataikkal teljesen összezavarják a keresőt. Nem tudja, kinek higgyen, mi a legjobb megoldás. Milyen nehéz helyzetbe kerülnek ilyenkor azok, akik rátaláltak az igazi „gyógymódra”, s a szeretet arra indítja őket, hogy ne hagyjanak másokat elveszni! Az a vágy ég a szívükben, hogy a megtapasztaltakat átadják embertársaiknak: végre lássák meg a veszélyt azok is, akik még nem látják. Bizalmatlanságból befelé forduló társaik esélyt adjanak az igazi megoldásnak. Valahol ezzel a képpel tudnám leírni azt az érzést, indulatot, ami munkálkodik azokban, akik azért gyűltek össze, hogy a lakótelepi emberek felé keressék az utat. Népünknek egy jelentős része ugyanis Istentől összeterelten él a lakótelepeken. Országszerte alakultak lakótelepi gyülekezetek azért, hogy közelebb vigyük az isteni életmentő lehetőséget, minél hitelesebben odaélve embertársaink elé. Hadd lássák az Isten gyógyító hatalma alá vitt életünket. Egy konzultációt tartottak tehát 2004. november 8-án azok, akik szívében ez az elszántság ég. Olyan jó volt látni, hogy nemcsak a miskolci lelkipásztorok jöttek el, hanem az ország legkülönbözőbb városaiból érkeztek szolgatársak. Az együttlét során azon gondolkodtunk közösen, hogy hogyan is tudnánk ezt a küldetést hatékonyabban betölteni. Elmélettől az egészen gyakorlati kérdésekig igyekeztünk átgondolni feladataink stratégiáját. S mindezt úgy, hogy tisztában voltunk azzal: nem találhatunk „szuper” megoldásokat, kész recepteket, de ha csak egy embertársunkat is odaszerethetjük Istenünk gyógyító hatalma alá, megérte a fáradozást. Hisszük azt, hogy Istenünknek kedves ez az indulat, s így, ahogyan igéjében is biztat, nem lesz hiábavaló a fáradozás. „…fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” 1 Kor15,58. Arra szeretném kérni a kedves Olvasókat, hogy segítsük ezt a kezdeményezést először is imádságainkkal, továbbá szívesen fogadunk látásokat, gondolatokat, ötleteket, amelyek segítik e nem könnyű küldetés betöltését. Ezeket eljuttathatják a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központja címére: 3526, Miskolc, Kossuth u.17. Taraczközi Gerzson, lelkipásztor


A kórházmisszió jelene Amíg egészségesek vagyunk, nem is igazán gondolunk arra, hogy mit jelent az ember életében a betegség. Az Isten aztán megállít egy-egy betegséggel, és ez talán az egész életünket megváltoztatja. Egy-egy krónikus betegség terhét hordozni a betegnek és családjának egyaránt nehéz. Egyházunk egyik kevésbé előtérben levő, de talán annál fontosabb missziói ága a kórházban, a különböző egészségügyi intézményekben végzett szolgálat. Sokszor nem könnyű ez a feladat, hiszen olyan betegekkel és betegségekkel lehet találkozni, amelyek próbára teszik a szolgálattevőt. Hosszúra nyúlt betegségek testileg és lelkileg is fárasztóak, megterhelők. A kórházi istentiszteletek és lelkigondozói alkalmak sok segítséget jelentenek a kórházban a gyülekezeti tagoknak, a hitükben botladozóknak és a hitüket meg nem talált embereknek. Fontos, hogy merjünk ott lenni betegeink és az ebből az életből elmenni készülő embertársaink mellett. A Missziói Központ pasztorációs szolgálata a kórházakban folyó lelkipásztori szolgálatok megszervezését és koordinálását feladatának tekinti. A lelkipásztorokat és a gyülekezeteket szeretné a feladatok hordozásában segíteni. Miskolcon jelenleg a következő kórházakban folynak rendszerese istentiszteletek: < Vasgyári Kórház Vasárnap 15.00 < Szent Ferenc Kórház Vasárnap 16.00 < Semmelweis Kórház Szerda 9.30 Pszichiátriai osztály Vasárnap 8.30 Krónikus belgyógy. 9.00 Kápolna < Máltai Ápolási Otthon Csütörtök 15. 00 Kápolna Ezeket az alkalmakat szeretnénk az elkövetkezendő időben bővíteni, a betegek számára rendszeresen szervezett lelkigondozói alkalmakkal, amikor is lelkésszel beszélgethetnek, és egyéni segítséget kaphatnak. Ebben várjuk lelkipásztorok és gyülekezeti tagok segítségét. Gecse Attila, pasztorációs referens

Egyetemi ifjúság

M

a, az egyházi munkában az egyik legfontosabbnak tartott terület az ifjúsági munka. Minden igazságával együtt is, differenciálnám ezt a kijelentést, úgy hogy az egyik oldalon tágítanám a kört, míg a másik oldalon szűkíteném. A tágabb értelemben úgy gondolom, hogy nem véletlen, hogy Pál apostol az egyházat Krisztus testének nevezi, utalva ezzel annak organikus, élő jellegére. Azt jelenti ez, hogy valójában akkor működik jól egy-egy terület, ha a többi is működik. Nem lehet a testet megcsonkítani, hogy majd ez az amputált és feldoppingolt rész fogja a megoldást elhozni. Szűkítő értelemben viszont az ifjúsági területen belül kiemelném a jövő értelmiségének pásztorolását és hitben való nevelését. Nem azért, mert ez fontosabb, mint a többi, hanem azért, mert itt vannak talán a legnagyobb hiányosságaink. A Missziói Központ ifjúsági referenseként két területről szeretnék beszélni. Az egyik a középiskolákban, míg a másik a Miskolci Egyetemen végzett szolgálat. A középiskolákra nézve megszületett és kidolgozásra került az első olyan program, amely alternatív foglalkozásokat nyújt a korosztály számára. Ennek jellegzetessége, hogy havi elosztásban egy-egy témára felfűzve kerülnek megszervezésre a foglalkozások az ezt vezető lelkészek s – majd a jövőben – az ifjúsági vezetők által. Ezek a témák nem elsősorban a hagyományos értelemben vett egyházi témák – bár végső soron mi nem egyházi vagy vallásos, hitbeli téma? –, hanem inkább a fiatalok életé-

ből vett, őket érintő kérdések. Ez kerül feldolgozásra érdekes filmeken, zenéken keresztül, beszélgetés és bibliaóra keretében. Reményeink szerint ezzel megindulhat egy olyan rendszer, amelyben a tradicionális hittanhoz egyáltalán nem kötődő fiatalokat is be lehet vonni az egyház vonzáskörébe. Egy program nem jelent abszolút értelemben megoldást, de amennyiben ezzel elkezdődik valami, amennyiben ezzel sikerül nemcsak a lelkészeket, hanem a gyülekezeti tagokat is megmozgatni, akkor már eredményesnek bizonyul, hiszen a cél: lehetőséget biztosítani, hogy a sokszor állni látszó víz így is megmozduljon. Lehetőséget, amellyel lehet élni. A Miskolci Egyetemen tavaly megalakult az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség, s ennek keretében a Fészek Református Egyetemi Gyülekezet is. Az elmúlt hónapok során nagyon sok minden változott a kezdetekhez képest. Időközben elkészült az egyetemi lelkészségi iroda (B/1-C/1 épület második emeletén) és a lelkigondozói szoba. Legnagyobb örömünkre ezek a helyiségek nem maradnak kihasználatlanul. A Miskolci Egyetem egyik jellegzetessége, hogy egy campus van. Azt jelenti ez, hogy alapvetően az egyetem területén folyik az élet és nem a város különböző pontjain. Ennek nagy előnye, hogy nemegyszer előfordul, hogy csak benéz valaki, hogy ígéri, hogy egyszer majd be is fog nézni a bibliakörre, stb. Ezért nagyon jó, hogy az egyetemen lehet egy szobánk, kaphatunk termet az alkalmaink megtartására. A lelkigondozói szoba sem marad kihasználatlan. Nem csak az ún. üres szék projekt keretében, amit az-

zal a céllal indítottunk, hogy mindenki tudja: máskor is, de ekkor különösen is igaz, hogy nyitva áll az ajtónk, és egy üres szék várja azokat, akik beszélgetni szeretnének az egyetemi lelkészekkel. Ezenkívül a Déli csendesség keretében minden nap 11.4011.55 között van lehetősége a hallgatóknak és az oktatóknak az elcsendesedésre. Az Ökumenikus Lelkészség helyet és lehetőséget biztosít arra, hogy az ökumenikus törekvések ne csak üresen csengő szavak legyenek, hanem valóban megélt valóság. Egység a különbözőségben, ahol nem leépülünk, hanem gazdagodunk egymás hite által. Ennek keretében látszik kibontakozni olyan tevékenység, amelyet jelenleg nem is volna érdemes felekezetenként szervezni, hiszen semmi nem indokolja ezt. Így indult meg az utóbbi hetekben a gospel kórus, folyik a filmklub és meghatározott vasárnaponként a sportolás lehetősége. Reményeink szerint egy zenekar felállásának alapjai is körvonalazódnak. Emellett természetesen folyik a bibliakör, ahol különböző formákban keressük a közösség megélésének és Isten igéje megértésének a lehetőségeit. Ezt célozza meg a képmeditáció, a hagyományosabb bibliaóra, ebben a félévben az apostoli hitvallás tanulmányozása, a most kibontakozó (a jövőben „black and white” névre hallgató és így megjelenő) disputa. Ebben a félévben is voltak Nyitni-kék estéink, ahol ökumenikus fórum keretében beszélgettünk meghatározott témákról (azért nyitni-kék a név, mert a felekezeteknek ’nyitni kék’ egymás felé, hiszen a felekezeti öntudat megerősödése mellett ez a jövő útja). A reformációra egy vacsorával egybekötött „szoSárospataki Református Lapok

27

lid performance”-szal emlékeztünk, ahol korabeli ruhákban próbáltuk meg aktualizálni a reformátorok gondolatait, és tevékenységük társadalmi, egyházi és hitbeli következményeit vizsgálni. A süfő (azaz sütés-főzés) olyan különleges lehetőség, amikor a parókián asztal mellett is megéljük a közösBuday Barnabás evangélikus egyetemi lelkész ség áldásait. A legnagyobb Turcsik Ferenc református egyetemi lelkész szabású programunk ez idáig, a félévkezdő ökumenikus istentisztelet mellett, az Őszi Egyetemi Lelkészségi Est, ahol a miskolci Sentimental Vocal mellett a Bolyki Brothers is fellépett. Izgultunk, hogy milyen lesz az érdeklődés, de Isten áldása volt az alkalmon, hiszen a székek és az asztalok kevésnek bizonyultak. Mintegy 250 ember foglalt helyet az egyetemi aulában, de az álldogálókkal és az átmenőforgalommal együtt kb. 350 résztvevő volt (összehasonlításként: a miskolci Csillagpont Regionális Református Ifjúsági Találkozón kb. 1000 fő vett részt az egész

Egyházkerületünk Rádióstúdiójának fejlődése 2004 februárjában elkezdtünk saját készítésű református műsorokat sugározni az Európa Rádió Miskolc hullámhosszán. Lassan egy év távlatából mondhatom azt, hogy ez a kezdet volt, és lesz még folytatás. Optimizmusom abból adódik, hogy a munkánk során Isten mindig végigkísért bennünket, formálta gondolatainkat, és ide vezette hozzánk azokat az embereket, akik ma is aktív tagjai a műsoraink készítésének. Ezúton szeretnék köszönetet mondani nekik fáradtságos munkájukért, és Isten áldását kívánni további életükre és közös szolgálatunkra. Kezdetben aggodalomra adott okot az, hogy nem érkezett vissza jelzés műsorainkkal kapcsolatban. Az első visszajelzést az Európa Rádió Miskolc munkatársaitól kaptunk. Velük rendszeres kapcsolatban állunk, ők végig segítették munkánkat. Nem egyszer fordult elő az az eset, hogy lelkesen vártak a rádióépületünkben, hogy kifejezzék azt, hogy a reggel elhangzott útravaló milyen erőt adott nekik azon a napon, és várják a folytatást.

28


kerületből). Egyszóval: boldogan állapíthattuk meg, hogy a szervezés jól sikerült és valóban áldott alkalom volt. Így magától értetődik, hogy tavaszra Tavaszi Egyetemi Lelkészségi Estet szeretnénk majd szervezni. Az egyetemi gyülekezet részt vett több csillagponton is, az Európa Rádióban is megszólaltunk (nem csak a lelkész, hanem a diákok is). Emellett már készülünk a következő évi egyetemi és főiskolai gyülekezetek konferenciájára, ahol reménység szerint többen részt tudunk majd venni. Elkészült a honlapunk, amely megtalálható a www.uni-miskolc.hu/lelkesz/Reformatus/reformatus.htm internetes címen. A feltöltés folyamatos, és igyekszünk minden gyülekezetünket érintő dologról itt is híradással lenni. Röviden összegezve a leírtakat, azt mondhatom, hogy folyik az élet az ifjúsági munkában. Hibázunk, de tanulunk hibáinkból és felkelve továbbmegyünk lankadatlanul. Vannak nagyon áldott alkalmaink, melyekért hálát adunk a mi Urunknak és a továbbiakban is kérjük az Ő áldását az életünkre, mert hiszen most már valóban elmondhatjuk: itt élet van. Hívunk és buzdítunk mindenkit, hogy imádsággal, hirdetéssel, a lehetőség meglétének terjesztésével segítsen, a fiatalokat pedig, hogy részvételükkel és személyes segítségükkel legyenek részesei ennek a szolgálatnak.

A legkedvesebb történetem az Egyetemi lelkészséghez kötődik. Az elmúlt tanév végén az egyetemi lelkipásztor, Turcsik Ferenc azzal a hírrel érkezett hozzám, hogy egy egyetemista lány azért kereste fel az egyetemi lelkészséget, mert hallotta a rádiós hirdetésünkben a lelkészség alkalmait. Ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek hozzánk, ezekből építkeztünk tovább és formáltuk, alakítottuk műsorainkat. Az Európa Rádió Miskolccal való kapcsolatunk a nyár közepén tovább bővült. Megkeresett bennünket a Magyar Rádió Miskolci Regionális stúdiója, és megállapodást kötöttünk velük. Így valósult meg az, hogy szeptembertől a református félórában elhangzó áhítatokat a mi stúdiónk készíti el és bocsátja rendelkezésére a Miskolci Regionális Stúdiónak. A fejlődésünk nem áll itt meg. Azon gondolkodtunk, hogy mivel a műsoraink nagy része csak Miskolcon és környékén hallható, ezért kihasználva az internet adta lehetőségeket, saját honlapot hozunk létre a műsoraink számára, hogy bárki meghallgathassa azokat. Így kezdődtek el a tárgyalások a Parókia honlap szerkesztőivel, akik helyet is adtak műsorainknak.

Turcsik Ferenc, egyetemi lelkész Számomra az egyik legkedvesebb útravaló soraival zárom beszámolómat, azt remélve, hogy a jövőben egyházkerületünk minden tagja hallhatja majd ezeket az értékes gondolatokat. „Ó, erre nekem nincs időm! – Sokszor hallani ilyen, s ehhez hasonló felkiáltásokat. S meg is jelenik előttünk a kép: zsúfolt hetek, napok, teleírt határidőnapló… Valószínűleg egy vállalkozó vagy menedzser mondja ezeket a szavakatfűzhetjük tovább gondolatainkat, s bár nem tartozunk az e munkakörben dolgozók közé, mégis számos jellemzővel tudnánk kiegészíteni. … Lehet, hogy gyorsuló világunkban az internet segítségével percek alatt megtudható, mi történik a nagyvilágban, de gyermekeinknek még mindig 18 év szükséges a felnőtté váláshoz, 18 szeretetben, figyelemben eltöltött esztendő. A párkapcsolat sikere sem a munkában eltöltött órák számától, hanem a közös élményektől függ. A magány is könnyebben viselhető, ha magunkra többet figyelve, jobban megismerjük értékeinket és korlátainkat. A „többet figyeléshez” is idő kell. Az idő, mely se nem gyors, se nem lassú. Idő, mely megtelik tartalommal, és épp ezért: elegendő...” Vass Enikő műsorszerkesztő

A Tiszáninneni Református Egyházkerület rádióstúdiójában szerkesztett műsorok meghallgathatók az Európa Rádió Miskolc 90,4 Mhz hullámhosszán. Sugárzott adások: Ú travaló Hétfőtől szombatig reggel 7.20 Vasárnap: 6.50 Mi újság itthon? (református magazin) és Interaktív lelkigondozói óra Péntek 19-20 óra között Isten előtt csendességben Vasárnap délután 15.30 Esti mese Naponta 19.30

FÓRUM

L

30

A megszólítottság okán…

apunk legutóbbi számának „Fórum” rovatában jelent meg Victor János lelkipásztor írása. Ő Zsinatunk „Házasság, család, szexualitás” címen megjelent állásfoglalása miatt egyszerre örül és ugyanakkor szomorkodik. Én az ő írását elolvasva sajnos csak szomorkodom. Azt hiszem, ismerem a sorok mögött tetten érhető indulatot, de ezt itt most nem kívánom részletezni, mert soraim akkor személyeskedésnek tűnnének – az pedig távol áll tőlem, és mindenképp szeretném elkerülni. Erre az írásra is csak az késztetett, hogy a „Tisztelt döntéshozó Elöljáróim” kezdetű mondattal én is megszólított vagyok. Mindezek ellenére ezt a néhány sort nem Victor Jánosnak szánom nyílt levélként, hanem a tisztelt olvasót szeretném megismertetni Victor János valótlan állításaival szemben a tényszerű valósággal. A valóság ugyanis az, hogy a Magyarországi Református Egyházban 2000. május 5. óta törvény rendelkezik az egyházi tisztségviselők, közte a lelkészek válásáról, következésképpen arról is, hogy betölthetnek-e valamilyen tisztséget, végezhetnek-e lelkészi szolgálatot. Idézem a 2000. évi I. törvényből: „30. § Az egyházi tisztségviselő fegyelmi vétségei: a. Isten Igéjével, illetve a Magyarországi Református Egyház Hitvallásaival ellentétes tanok hirdetése és terjesztése, b. hivatali jogaival való visszaélés, kötelezettségeinek megszegése, c. az egyházi szolgálatok el nem végzése, vagy akadályoztatás esetén a megfelelő helyettesről való gondoskodás elmulasztása, d. a hivatali teendők végzésében való mulasztás, e. az egyházi anyagi javak hűtlen kezelése, s minden olyan gondatlanság, amellyel az egyháznak kárt okoz, f. olyan cselekmény vagy mulasztás, amely az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, vagy a viselt egyházi tisztség tekintélyét sérti, az egyház hitelét rontja, és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja, g. ellenszegülés, engedetlenség az egyházi felsőbbségek törvényes rendeleteivel és határozataival szemben, h. egyházi felsőbbségnek, egyházi szolgáknak és egyháztagoknak szóban vagy írásban történő rágalmazása, becsületsértés, az egyházi vagy világi hatóságok, vagy nagy nyilvánosság előtti hamis vádaskodás, i. a törvényes ellenőrzési kötelezettség elmulasztása, j. bűncselekmény elkövetése, k. házassági kötelék felróható felbontása.” Ennek értelmében törvényünk az egyházi tisztségviselő válását olyan vétségnek tartja, mint a tévtanok hirdetését vagy bűncselekmény elkövetését. Ez nem egy elvi állásfoglalás! Ez törvény! Minden „döntéshozó elöljáró” hivatali esküjében benne volt és benne van, hogy „törvényeinket megtartom és megtartatom…” Függetlenül at-


tól, hogy a polgári bíróság hogyan dönt egy házassági kötelék felbontása ügyében, azt az illetékes egyházi bíróságnak is meg kell tárgyalnia és jogerős ítéletet hoznia. Ez lehet természetesen felmentés is, de lehet büntetés kiszabása az alább idézettek közül: 32. § Fegyelmi büntetések egyházi tisztségviselőkkel szemben: (1) Főbüntetések: a. szóbeli feddés, b. írásbeli megrovás, c. pénzbüntetés, d. áthelyezés, e. választhatóságtól megfosztás 1–6 évre, f. tisztségtől való megfosztás, g. áthelyezés vezetői állásból beosztotti állásba, h. hivatalvesztés. (2) Mellékbüntetések: a. a lelkész ellen alkalmazott fegyelmi büntetés mellé mellékbüntetésül a jobb javadalmazású állásra vagy magasabb egyházi tisztség viselésére való választhatóság kizárása is kimondható 1–6 évre, b. egyes részjogosítványok meghatározott időre történő megvonása (pl. utalványozási jog). Ebből világos, hogy már több mint négy éve rendelkezik a törvény arról, hogy elvált lelkészek betölthetnek-e „vezető egyházi tisztséget” ! Szomorú vagyok, ha nem kezdő lelkipásztorok sem ismerik egyházunknak azt a törvényes rendjét, ami rájuk is vonatkozik. Még szomorúbb vagyok, ha egyesek úgy gondolnák, hogy törvények helyett jobb lenne „törvényeskedni”. Azt meg már minősíteni se tudom, ha valaki úgy akarja félrevezetni a nyilvánosságot, hogy nem vesz tudomást általa is ismert tényekről. Ugyanis köztudott a lelkészek körében, hogy 2003 óta egyházkerületünkben három lelkipásztor vált el. Három egyházi bírósági ítélet született: 1 felmentés, 1 tisztségtől való megfosztás (32.§. (1) f.), 1 hivatalvesztés – lelkészi jellegtől való megfosztás (32.§ (1) h.) – amit „palástvesztésként” ismerünk. Az is köztudott, hogy egyházkerületünkben három elvált lelkész is betölt vezető egyházi tisztséget. De őket nem kinevezte valaki, hanem törvényesen a presbitériumok választották meg. Megválaszthatták, mert a bíróság nem alkalmazta a fentebb idézett 32. § (2) a. pontját. Úgy gondolom, azon is el kellene gondolkodni, vajon mi lehetett az oka, hogy a presbitériumok annyi „nem elvált” lelkész mellett mégis őket tartották – életüknek ezzel a terhével együtt – a legalkalmasabbnak, hogy azt a tisztséget betöltsék. Meggyőződésem, hogy az evangélium igen-igen és nem-nem kettős tiszta fényét sokszínű világunkban csak közösen elfogadott törvényeink betartásával lehet megláttatni. Aki pedig ezzel szemben öntörvényűvé válik az előbb-utóbb magára marad, és az a tiszta fény is rejtve lesz előtte. Gönc, 2004. november 29. Csomós József, püspök

Húsz éves a tiszáninneni és missouri egyházkerületek kapcsolata

A

Tiszáninneni Református Egyházkerület küldöttsége 2004 augusztusában részt vett az egyesült államokbeli missouri Presbiteriánus Egyház zsinatán. Az amerikai testvérek részéről azért érkezett meghívó, mert a két egyházkerület kapcsolata éppen 20. esztendejébe lépett. Az elmúlt két évtizedben a missouri testvérek megismerték egyházkerületünket, szinte évenként meglátogattak bennünket, hordoztak imádságaikban és anyagi támogatást is nyújtottak. Egyházkerületünk részéről sem az első küldöttség látogatta meg a missouri presbiteriánusokat. Korábban is járt tiszáninneni küldöttség a tengerentúlon. Most Csomós József püspök, Ábrám Tibor főgondnok, Börzsönyi József esperes és Dienes Dénes kollégiumi közigazgató képviselte egyházkerületünket.

Igen nagy szeretettel fogadtak bennünket, s gondoskodtak 14 napos programunkról, személyes odafigyeléssel, az apró részletekig kidolgozott pontossággal. Tapasztalataink vegyesek voltak. Először is láttuk, hogy sok tekintetben hasonló gondokkal küszködnek, mint mi. Bár Missouri állam a konzervatív amerikai

világhoz tartozik, de ott is gyorsuló ütemben nő az elvilágiasodás. A gyülekezetek lassan-lassan elöregednek és fogynak. Missouri testvéreink ráadásul lelkészhiánnyal is küszködnek, pedig a lelkészeknek nincsenek anyagi gondjaik. Ismerik azt az általunk is megélt nem könnyű gyakorlatot, hogy egy lelkipásztor több gyülekezetben is szolgál. Olyan is van közöttük, aki ha be akarja járni szolgálati területét, akár 100 km-t is kell utaznia. A lelkészhiány problémáján úgy igyekeznek segíteni, hogy felhatalmaznak nem teljes jogú lelkipásztori szolgálatra, bizonyos alapfokú lelkészi képzésben részesített gyülekezeti tagokat. Ők világi foglalkozásuk mellett vállalnak, elsősorban a hétvégéken, lelkészi jellegű szolgálatokat. A gyülekezetek felszereltsége bizony messze meghaladja a miénket. Gondolok

itt elsősorban a sokágú és sokrétű gyülekezeti munka anyagi alapjaira, infrastrukturális feltételeire és a laikus gyülekezeti munkások elkötelezettségére. Rendkívül nagy hangsúlyt helyeznek a gyermekmunkára, a legmodernebb eszközök igénybevételével végzik ezt a szolgálatot. De minden gyülekezeti-missziói munkaágnak feladatát nagyon komolyan vevő bizottsága van. Ezek rendszeres heti munkát végeznek, nem csak léteznek. Gyülekezeti munkásaik nem fizetésért dolgoznak, egyszerűen csak keresztyéni elhivatásból. Életüknek egy bizonyos idejét rendszeresen ajánlják fel Isten szolgálatára. Egészen eltérő a felfogásuk a miénktől az iskola-kérdésben. Nem látják helyesnek és körülményeik között megvalósíthatónak az egyházi iskolarendszer kiépítését. Sőt az iskolai hitoktatás bevezetését sem. Ebben a felfogásban a hagyományaikon túl nagyon erőteljesen érvényesül az a probléma, ami a keresztyén felekezetek kifejezhetetlenül szerteágazó túlburjánzásából adódik. Egy iskolában hihetetlenül sok felekezetnek kellene biztosítani hittanórák sokaságát. A 20.000 lakosú Hannibal városában például nem kevesebb, mint 50 felekezet működik. A főiskolákon és egyetemeken viszont dolgozik ifjúsági lelkész.

St. Louis Missouri testvéreink nem egy pataki diákot támogattak egyesül államokbeli tanulmányaik során. Elsősorban a Saint Louisban működő Eden Szemináriumban. Ezt a kapcsolatot közös akarattal rendszeressé és kétoldalúvá igyekszünk fejleszteni. Reményeink szerint a jövőben Sárospataki Teológiánk is fogad majd itteni diákokat és tanárokat, s a mieink is programszerűen fejleszthetik tudásukat ebben a lelkészképző intézményben. Amerikai testvéreink a kerületi együttműködést úgy óhajtják tovább építeni, hogy az gyülekezetek közötti kapcsolatban erősödjék meg. Körvonalazódik a missouri Mexico és a Miskolc-avasi gyülekezet, valamint Szerencs és Jefferson City testvéri együttműködésének a programja. Nem elsősorban a korábban megszokott pénzbeli segélyek lebegnek a szemünk előtt, hanem sokkal inkább a spirituális, egymás hite általi épülés lehetősége. 2005-ben amerikai testvéreink visszaadják látogatásunkat. Májusban diákoknak egy csoportja, ősszel pedig az egyházkerület küldöttsége érkezik hozzánk. E látogatás során a körvonalazódó további együttműködésünk részleteinek végérvényes tisztázására is sor kerül. DD


31

Az Igazat MONDD, Ne CSAK A VALÓDIT

„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát…”

32

G

ondolatok a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének közoktatási vonatkozásairól, különös tekintettel az egyházi intézményeket érő diszkriminációra. Értékrendünk és gondolkodásunk megmutatkozik mindenekben… Egy közösség költségvetése –legyen az egy család, egy gyülekezet, vagy akár az ország – mindig magán hordozza a készítők és ezáltal a közösség értékrendjének jegyeit. Ebből kiderül, hogy a készítők számára mi fontos és mi nem, miért készek akár anyagi áldozatot is vállalni és miért nem… 2004. október 7-én terjesztette be a Kormány az Országgyűlésnek a 2005. évi költségvetésről szóló törvénytervezetet. A költségvetést az egyházak és az egyházi fenntartású oktatási intézmények is kiemelt figyelemmel kísérik, hiszen itt dől el, hogy a következő évet az oktatási intézmények milyen anyagi feltételek mellett fogják végigdolgozni. Mire jut és mire nem a támogatásból. Ennek az írásnak nem a költségvetés-készítők szándékának keresése a célja, hiszen erről magukat a készítőket kell megkérdezni. De kimondott vagy kimondatlan üzenete van minden számnak, így most a számomra nyilvánvaló


üzenetet kívánom megfogalmazni, közérthető módon közreadni, megosztván így mindenkivel. Nem fontos, vagy nem eléggé fontos a közoktatás… A költségvetés-tervezet egyes normatív támogatásainak összegét tekintve az fogalmazódhat meg az olvasóban, hogy a tervezet készítőinek az iskola nem fontos vagy nem eléggé fontos. Hiszen szép számmal lesznek olyan iskolák (önkormányzatiak is és egyháziak is), amelyek a következő évben számszerűen is kevesebb támogatást kapnak ugyanannyi tanuló után, mint az idén. Pedig be kellene látnunk azt, hogy a társadalmunk egyik legfontosabb tőkeképző tevékenységét sorvasztjuk így el. A társadalom iskolázottsága és egészségi állapota a két legfontosabb társadalmi tőke, így a közoktatás kiemelten támogatandó terület kellene legyen… Nem fontos, vagy nem eléggé fontos a magyar nemzeti kultúra… Európában is csak magyarokként tudunk létezni. Magyarnak születik az ember, de az érzést, a tudatot kulturális értékeinken keresztül lehet és kell is erősíteni. A magyar nyelv ismerete, szeretete és tisztelete, a magyar népzene, néptánc, népművészet megszerettetése egyik módja a magyarságtudat erősítésének. Ezért érthetetlen, hogy a tervezet csökkenti az alapfokú művészeti iskolák támogatását, sok esetben teljesen ellehetetlenítve a működésüket. Az így kieső támogatást meg a szülőkkel fizettetnék meg, egy átlag család számára elviselhetetlen mértékben (7700 Ft/ hónap). Fizessen a szülő, ha kell neki a magyar kultúra! Nem fontosak vagy nem elég fontosak a kis településen lakó gyerekek…

Az elnéptelenedő kis falvak önmagában is nagy áldozatot követelnek az ottmaradóktól. Ezt tetézi a tervezet azzal, hogy a kistelepülések iskoláiba járó tanulók után kevesebb támogatást kapnának az intézmények, ezzel fokozva az iskola-összevonások folyamatát, felgyorsítva a pedagógusmunkanélküliség növekedését. Az eddig leírtak minden iskolát sújtanak, fenntartótól függetlenül. A következők az egyházi intézményekre vonatkoznak.

Diszkrimináció van, csak az a kérdés, hogy milyen irányú. Az egyházi fenntartású intézményekbe járó tanulók után bizonyos támogatások igénylését a tervezet eleve kizárta, így a mi iskoláinkba járó tanulók után eleve kevesebb normatív támogatás és céltámogatás (pl. bejáró tanulók, kedvezményes étkeztetés) igényelhető. A Kormány és a történelmi egyházak közötti megállapodásban rögzített kiegészítő normatív támogatást pedig teljesen eltérő módon számolták az Oktatási Minisztérium és az egyházak képviselői. A minisztérium azt hangoztatta, hogy az egyházi intézmények eddig többet kaptak, mint az önkormányzatiak, ezért kell a kiegészítő támogatást csökkenteni. Egyházi szakembereink szerint viszont a kiegészítő támogatás a tervezetben kisebb, mint a számítások szerinti járó. Érdekes, hogy még az utolsó, november 19-ei tárgyaláson is más adatokból dolgozott az Oktatási Minisztérium, mint a Pénzügyminisztérium által készített kimutatás. Ezt ők is elismerték, de változtatni a tervezeten nem óhajtottak… A megbeszélések során a probléma csak néhány ponton

került orvoslásra, a feszültség és az eltérő vélemény megmaradt. Így nehéz év vár jövőre az iskolákra… A Magyarországi Református Egyház számára – így a Tiszáninneni Református Egyházkerület számára is – fontosak óvodáink, iskoláink, teológiáink, főiskoláink és egyetemünk, hiszen ezekben olyan magvetés történik, amely hisszük, hogy nemzetünk és egyházunk életében, jövőjében is jelentősen megmutatkozik. Ezért harcolunk minden iskolánk működéséért! Reményik Sándorral együtt kérjük: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát…” Ábrám Tibor igazgató, egyházkerületi főgondnok

M

agyarországon alkotmányi rendelkezés folytán az állam és az egyházak egymástól elválasztva működnek. Sok ország alkotmánya rögzíti ezt az alapelvet, és sokféleképpen értelmezi annak tartalmát. Az egyes országokon belül pedig másmás értelmezés kap hangsúlyt, ha politikai váltás történik a kormányzatban. Nincsen ezzel semmi gond – gondolhatnánk. A gazdasági liberalizmus kidolgozta az állam gazdasági folyamatokból történő visszavonulásának az elméletét és azt bizonyos időszakokban sikeresen is működtette. Ha egy gazdaság jól prosperál, az államnak valóban nem kell sok szerepet vállalnia, s ilyen környezetben törvényszerűen felerősödhetnek az állam és a társadalom kapcsolatainak liberalizálását hirdető nézetek, így azok is, amelyek az egyházak önfenntartó működését szorgalmazzák. Szép és

nagyon alaposan kidolgozott nézetek ezek. Gazdag polgárok fölös bevételeikből valóban megtehetik, hogy vallásuk gyakorlása mellett eltarthatják oktatási, egészségügyi, szociális intézményeiket. De sajnos ezek az elméletek válsághelyzetekben sem a gazdaságban, sem a társadalomban nem működnek. Most pedig válsághelyzet van. A gazdaság rosszul működik, a történelmi egyházaknak még nem volt idejük talpra állni, s a rendszerváltás óta nem voltak képesek gazdasági önállóságuk megteremtésére sem. Más kérdés, hogy sajnálatos módon nem is nagyon törekedtek erre. Az erre mutatkozó lehetőségeiket rendre elmulasztották. Az állammal megkötött kétoldalú egyezményekben rögzített megállapodásokban bízva kényelmessé váltak, holott számtalan szakcikk hívta fel a figyelmet arra, hogy ezek a megállapodások bíróság előtt ki nem kényszeríthetők, teljesítésük a mindenkori állam tisztességén és önmérsékletén múlik. Az államnak tehát csak politikai felelőssége van a megállapodások betartására. Kétségtelen tény, hogy a hatályos jogszabályok és azok alkotmánybírósági értelmezése kapcsán jogszerű az egyházak igénye az állami és önkormányzati feladatokat ellátó egyházi oktatási intézményeknek ígért ún. kiegészítő támogatásokra, de józan fejjel számolni kell azzal is, hogy történt már jogtalanság ezer év alatt ebben az országban az egyházakat illetően, s az egyháznak magának is lépéseket kell tennie a kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében. Nem keseregnünk kell tehát, hogy most éppen megint becsapnak bennünket, hogy megint jogtalanságot készülnek elkövetni ellenünk. Egyházi vezetőink a rendelkezésre álló jogi és politikai eszközökkel kezelni tudják ezt az aktuális problémát, az eredmények már megmutatkozni látszanak. Egyházunknak el kell azonban alaposan gondolkodni azon, hogy ennek a kiszolgáltatott helyzetnek a fenntartása mekkora kockázatot jelent. Kováts J. Istvánnal együtt hiszem és vallom, hogy „Egyházunk anyagi életének más rangsorba kell kerülnie az új berendezkedésben, mint eddig volt. Ha egyházunk élni akar, a lelki kérdéseknek elő kell lépniök a háttérből! A hívek önkéntes és fokozottabb mérvű teherviselése csak akkor remélhető, ha megfelelő lelki hatásokat nyernek

egyházunktól. Híveink annyira nyúlnak zsebükbe, amennyi lelki kincset ad nekik egyházunk. A lelki munkák erőteljes fölkarolása nemcsak ebből a szempontból, de a hitvalló egyház rendszerére térésünk előkészítése szempontjából is nagyon fontos.

Csak megfelelő lelki előkészítés után valósíthatjuk meg a legkisebb megrázkódtatás és a legkisebb veszteség mellett a hitvalló egyházat, míg a kötelező egyháztagság megszűnésével a lelkileg kellőképpen meg nem dolgozott egyháztagok nagy tömegei szakadnak le egyházunk testéről.” (Kováts J. István: A református egyházalkotmány alapvető kérdései – A reform-kérdések. Budapest, 1948. 454.o.l) Egy-

háztagság nélkül pedig nincsen egyház! Dr. Szathmáry Béla, adjunktus, Sárospatak

R

Klebelsberg Kuno

ovatunk igyekszik kiegyensúlyozott lenni: különböző hozzáállású embereket kérdezünk egy témáról, megbecsülve ezzel az olvasót, ismerje meg és ítélje meg a különböző véleményeket. Összhangban áll ez Pál apostol tanításával: mindeneket megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok. Az első, nyilatkozni nem kívánó politikus helyett „megkerestük” gróf Klebelsberg Kunót, aki 1922-1931 között volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, és igen jelentőset alkotott, hogy a trianoni tragédia után az ország talpraálljon. Egy kultuszminiszter tehet ezért? Nagyon is Sárospataki Református Lapok

33

sokat, ha van koncepciója. Mai embernek furcsa lehet, hisz nem ehhez szoktunk. Olvassuk hát, hogy ír „A Gróf ” az iskolaügyről, ezen belül az egyházi iskolák szerepéről 1929-ben. „…igyekeztem megmutatni, hogy szívós következetességgel mint sikerült…népoktatásunk szintjét lényegesen felemelni, amivel eleget teszünk minden ésszerű kultúrpolitika amaz első alaptételének, hogy a nemzet tömegeinek minél teljesebb kiműveléséről gondoskodjunk. Ez olyan általános kultúrpolitikai igazság, amely áll minden civilizált országra. Ha most már Magyarországnak a nagy katasztrófa következtében beállott különleges helyzetét szemléljük, akkor további sajátos követelmények, szükségletek merülnek fel. A forradalmak idején lazultak az erkölcsi kapcsok, a háború során meg a nélkülözésekben testileg is megbetegedett népességünk, a nemzeti vagyon túlnyomó része is megsemmisült, elszegényedtünk. Edzenünk kell tehát a nemzet erkölcsi erőit, amely célból tovább kell támogatnunk történeti egyházaink valláserkölcsi munkáját. Gondoskodnunk kell a nemzet fizikai állagának, a népesség egészségének helyreállításáról, amely célt a kultusztárca keretében a testnevelésnek és a kisdedóvásnak felkarolása, egyetemi klinikai telepeink kiépítése és az orvosi továbbképzés ügyének előmozdítása szolgálja különösképpen…Valójában az erkölcsi erők megedzése, a testi erő helyreállítása és a gazdasági termelőképesség biztosítása az, ami koncentrikusan együttműködve, lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy hazánk súlyos helyzetéből kiemelkedhessék.” Végiggondoljuk? Akkor a világháború és Trianon tépázta meg a népet fizikailag, lelkileg, erkölcsileg. Mai összefüggésben negyven év agymosása, forradalmunk leértékelése és nevetségessé tétele talán sejteti népünk erkölcsi állapotát, vagy ha ez kevés, akkor az erkölcsi csőd szimbólumának tekinthetjük, hogy a határon túlra szakított testvéreink úgy jönnek szóba a

kormány részéről, hogy ők pusztán anyagi teher és felesleg, és nem kellenek. A szomorú állapot jellemzéséhez hozzáveszi „a Gróf ” a nemzeti vagyon jelentős részének elvesztését. Akkor egy történelmi csapás miatt, ma másként vesznek el a nemzeti értékek. Az erkölcsi erők megerősödésében nélkülözhetetlen az egyházi iskolák szerepe. Ma úgy tűnik, a politikai irány az, hogy ne legyenek a népnek erkölcsi erői. Mária Terézia híres mondata jut eszembe, csak kissé másként: „beetetjük a birkát, mert nyírni akarjuk”. De térjünk vissza a Gróf gondolataihoz.

„…egészen elhibázott politikának látnám, ha valaki azt a kérdést vetné fel, hogy a kulturális építés munkája az állam vagy a történeti egyházak feladata-e. A ’vagy’ helyett én az ’és’ szócskát teszem…. mert igen sokáig külső nyomás folytán a magyar állam nem is volt abban a helyzetben, hogy számottevő áldozatokat hozzon a magyar iskolák érdekében. És ezekben a nehéz századokban a történeti egyházak képviselték a magyar művelődési és iskolaügyet. Ezért rút hálátlanságot látnék abban, ha a magyar állam, amikor az iskolaszervezésekre most már nagyobb összeget tud fordítani, ma azt mondaná évszázados munkatársainak, hogy én ma már nem kérek a közreműködésükből és nem is támogatom őket…” A nyilatkozat egyszerűen aktuális ma is, azzal a különbséggel, hogy akkor az állam költött a közoktatásra, ma tehát annyival súlyosabb a helyzet, hogy úgy kívánja az egyházi iskolákat leépíteni, hogy maga nem teremt helyettük semmit… Barnóczki Anita

RIPORT

N

Egy az „ötszázból” – beszélgetés Pocsai Vince kárpátaljai lelkipásztorral – ovember végén, december elején ötszáz határontúli magyar lelkipásztor kapott meghívást, hogy hirdessenek igét templomainkban. Sárospatak reformátusai kárpátaljai igehirdető üzenete által lehettek gazdagabbak – őt kérdeztük a kettős állampolgárságról, a határokkal elválasztott magyarok és az anyaországiak kapcsolatáról. Riportunk ádvent első vasárnapján készült, amikor azonban az olvasó kezébe veheti, már túl leszünk a Nagy Megmérettetésen, így az aktuális kérdést igyekszünk általánossá tenni.

– Nagytiszteletű úr a Jánosi, Beregardó, Búcsú, Kígyós gyülekezetek, a kijevi magyarság és a Krím-félsziget szórvány magyarságának pásztora. Miért éppen Sárospatakra jött? – A püspöki irodában kaptunk egy listát, azokról a gyülekezetekről, ahol várnak határon túli szolgálattevőt. Virágh Sándor nagytiszteletű úrral néhány évvel ezelőtt Szerencsen egy nemzetközi presbiteri konferencián ismerkedtünk meg, azóta vágyom arra, hogy egyszer a pataki szó34


székről hirdethessem az igét, külön ajándéknak tartom, hogy ez ebből az alkalomból történhetett meg. – Hány lelkipásztor érkezett Kárpátaljáról? – Az elmúlt hét elején érkezett meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület meghívása, és csak ezen a héten pénteken kaptunk meg a tiszántúliak meghívását. Mi most 19-en jöttünk Tiszáninnenre, jövő hétvégén egy nagyobb csoport érkezik Tiszántúlra.

– Hogyan foglalná össze olvasóink számára igehirdetése üzenetét? – Isten Lelke a Bethesda tavánál zajló események történetét hozta elém. Úgy gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy helyzetünk szinte tükörképe annak, ami ott akkor volt a Bethesda tavánál. Mindenki várt egy csodát: szeretett volna meggyógyulni, szeretett volna egy szebb és boldogabb életet. A másik, ami közös: a fájdalom. Ott mindenkinek fájt valami,

mindenki szenvedett valamitől, minden- merjenek el engem, és ne kelljen nekem ténhetne meg, hogy egyik gyülekezet odakinek volt valamilyen nyomorúság az éle- éppen egy magyartól azt kapnom, hogy áll a másik mellé, és ketten vagy többen tében. Mi ma arra vágyunk, hogy végre itt van a ruszki. Nem én választottam az könnyebb cipelni a közös terheket. Egy egyek legyünk: azok a magyarok, akik év- akkori Szovjetuniót sem hazámnak, ha- másik nagy lehetőség az lenne, hogy könezredeken át egyek voltunk, és egy szomo- nem az a rendszer jött ránk. Én ott szü- nyebbé válna a mi diákjaink számára a Marú Trianon széttépett, szétszaggatott min- lettem, nekünk kárpátaljai magyaroknak gyarországon tanulás, szélesebbre nyílnáket. Elmondtam azonban azt is, hogy baj Kárpátalja a szülőföldünk. Mi csak annak a kapuk arra, hogy anyanyelvükön tavan ott, ahol csodára vár az ember, hogy nyit szeretnénk, hogy ismerjenek el ben- nuljanak, majd az így szerzett tudást, ismemajd angyal száll a vízre, és ott is, ahol pél- nünket magyarnak, ugyanabból a vérből reteket itthon kamatoztathassák. dául a politikai vagy a gazdasági élet ala- valónak. Lelkipásztorként is ugyanezt tu- – Gondolkodott-e már azon, hogy ha nem törtékulásától várjuk a csodát. Advent Kirá- dom elmondani. Mi nem azért várjuk ezt nik meg ez a törvényalkotás, hogyan fogja vigaszlya az, aki elhozhatja azt a boldogságot a döntést, hogy aztán összecsomagoljunk, talni az önre bízott nyájat? is, hogy egyek lehetünk. Az, hogy ország- és senki ne maradjon Kárpátalján. Nem – Sajnos szomorú gyakorlatunk van ebhatárokat emeltek közénk, nem a kinnre- kell attól félni, hogy nem marad lakás vagy ben. Ha az elmúlt 80 évre tekintünk vissza: kedtek bűne, következménye azonban az, telek a magyarországi magyarnak. Nekünk Magyarország feldarabolása óta Kárpátalhogy nekünk így kell várnunk. Épja egy része tartozott már cseh fennpen ezért szerettem volna hangsúhatóság alá, aztán 1938-tól 1945-ig lyozni, hogy addig, amíg meg nem ismét Magyarországhoz, 1945-től mozdult a tó vize, addig egyek volszovjet fennhatóság alá, 1989 után tak az ott lévő emberek, addig el1992-ig egy bizonytalan időszak volt, mondták egymásnak a fájdalmaamíg ki nem nyilvánították Ukrajna ikat, de amikor eljött a pillanat, önállóságát. Voltunk mi már sokféle és a víz megmozdult, az emberi állampolgárok, de sajnos mindig azegyüttérzés is elveszett, mindenki zal a keserű tapasztalattal, hogy a kicsak magával, a maga gyógyulásásebbségi sors jut nekünk. Ha nemval törődött. Sajnálattal veszem tuleges lesz az anyaország döntése, ez domásul, hogy ma vannak olyanok lenne talán a legnehezebb, ez lenne a Magyarországon, akik arra biztatlegkeményebb gombóc, amit le kellenak, hogy „nem”-mel szavazzane nyelnünk: saját népünk, saját fajnak a kettős állampolgárság kértánk tagadott meg bennünket. Ha a désére. Szomorú, hogy csak idátöbbség nemmel szavaz, az azt jeig jutnak el: hangoztatják, hogy a lenti, hogy kitagadtak, kiközösítetmagyarságunk egy, de amikor eltek bennünket. Ez lenne a legfájjön az idő, és mozdulna a víz, eldalmasabb. Ugyanakkor Isten Igéjéjönne a gyógyulás lehetősége, akben minden fájdalomra megvan az Bertha Zoltán: „Kötődések (Egy lélek tájai)” című festménye kor nem érdekli őket, hogy másnak ellenszer, minden keserűségre megmi fáj, nem törődnek a 80 éves kivan a vigasz. Ha saját népünk, nemcsak az kell, hogy ha Magyarországra lárekesztettséggel. Mi senkitől sem azt vár- togatunk, ne nézzenek idegennek bennün- zetünk ki is tagadna minket, Megváltónk juk, hogy a kenyerét vagy a nyugdíját os- ket, ne úgy nézzenek ránk mint megvettek- nem tagad ki. Ez a vigasz: megismerni Jésza meg velünk, azt akarjuk csak, hogy is- re, otthon is így néznek ránk. zus Krisztusban a Szabadítót, a Megválmerjenek el bennünket ugyanúgy ehhez a – Milyen új lehetőségek, feladatok várhatóak a tót, Őbenne a gyógyulást. Ha pedig azt nemzethez tartozónak, mint azokat akik Magyarországi Református Egyház és a Kár- kell tudomásul vennünk, hogy MagyarorBudapesten, Székesfehérváron vagy bár- pátaljai Magyar Református Egyház kapcsola- szág nemmel szavazott, akkor elmondjuk hol is élnek Magyarországon. tában, ha megszületik a kettős állampolgárság- Ezékiás király szavaival: „Áldásul volt né– Mit jelent a kettős állampolgárság nagytisztele- ról szóló törvény? kem a nagy keserűség.” Azt majd úgy vestű úrnak magánemberként és lelkipásztorként? – Eddig is gyakoroltuk az egymásért való szük , hogy Isten így akart megpróbálni – Nekem nem anyagi vágyaim vagy anya- imádkozást. Ezen túl azonban, vannak bennünket, tudjuk, hogy a kitagadottsággi kötődéseim vannak, nem arra vágyom, azért fizikai tehervállalások., átvállalások ban is velünk van és gondunkat viseli. hogy a családommal bárhol Magyarorszá- is. A kettős állampolgársággal talán kön- – Köszönöm lelkipásztor úrnak a beszélgetést, gon letelepedjünk – nagyon félreérti ezt, nyebb lenne testvérgyülekezeti kapcso- köszönjük a közénk hozott adventi üzenetet! aki így gondolja. Én azt szeretném, hogy latokat kialakítani és ápolni, ennek min- – Kívánok áldott adventi várakozást, és ugyanolyan szomszédnak, barátnak, test- denképpen gyümölcse lehetne az egymás boldog karácsonyi beteljesedést, hogy a mi vérnek tekintsenek engem Nyíregyházán, terhének hordozása. Nem a magyar kor- várakozásunk ne legyen hiábavaló. Sárospatakon vagy Röszkén, bárhol Ma- mányt akarjuk terhelni, nem az egyházkegyarországon, ugyanolyan magyarnak is- rületeket akarjuk terhelni, hanem az törRácsok Gabriella Sárospataki Református Lapok

35

Gyerekekről és Gyerekeknek

Gondolatok az ajándékozásról…

36

G

yűlölködő világban élünk. Naponta rettenünk meg a terrorcselekmények hírétől, bosszútól, háborútól, ellenséges indulatok fröcsögésétől. Zajos világban élünk: harsánysággal és indulatokkal. Időnként magunkon is tapasztaljuk, hogy sodródunk az árral, és belőlünk is agresszív indulatok törnek elő. Félelmek, aggodalmaskodások lesznek úrrá rajtunk. Karácsony közeledtével ajándékok özönével igyekszünk didergő szívünket felmelegíteni, hiszen az öröm, boldogság, szeretet belső vágya él valamennyiőnkben. Ajándékozás céljából megrohanjuk a boltokat, számtalan szükséges és felesleges holmit vásárolunk. Vásárolunk, mert adni szokás, mert adni kell, mert úgy érezzük, hogy az adás kifejezi szeretetünket... Életünkben visszatérő momentum az adás-kapás. Az ajándékozást megronthatja egyrészt az, ha az ajándékkal le akarnak kötelezni, vagy ha az ajándékozásban a viszonzás elvárása bújik meg. Egyik középiskolai diák a felnőttségét attól számítja, hogy már nem kapni, hanem adni szeretne csak úgy, szeretetből. Szeretnénk, ha azok, akik fontosak számunkra, örülnének a mi gondoskodásainknak. Milyen jó, ha a szülő örülni látja gyermekét, milyen jó, ha a gyermek a szülőnek szerez örömöt, ha a szerelmi vallomást ajándék is alátámasztja… Jézus ismer minket. Tudja, hogy milyen világban élünk, milyenek vagyunk. Búcsúbeszédében hagyta meg: Új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek, a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást (János 13,3435) Parancsra szeretni? Ez képtelenség! … Parancsszóra lehet fejet, térdet hajtani, de szeretni? Ő mégis ezt a parancsot adja, mert ismeri önzéseinket, árulásainkat és ismeri megbízhatatlanságainkat. A Heidelbergi kátéban tanultuk: természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátaim gyűlöletére. Jézus ismer minket és ezért parancsolja a szeretetet. Tudja, hogy szívünk legmélyén szeretni szeretnénk. A Mindenható ad is ehhez erőt.


Karácsonykor ajándékozásra készülünk, vásárolni igyekszünk. Pedig nem azoktól az ajándékoktól leszünk boldogok, amit az üzletek polcairól leemelünk hanem ha betöltjük a szeretet parancsát. Márpedig a szeretetet nem vehetjük pénzért, s nem vásárolhatjuk meg a legmenőbb szuper vásárcsarnokban sem. A keresztyén ember ajándékozása nem a boltokba való rohanást, nem a hatalmas, gazdag, pazar ajándékhalmazt jelenti, hanem Isten iránti hálából a ’viszonzást’. Az együttlét idejének ajándékát családtagjainkkal, barátainkkal, az időnkből – Istennek adott időt – otthon és a templomokban, gyülekezetekben és a szenvedőkért vállalt cselekedetekben. Szeretetotthonokban, gyermekottho nokban, elfekvőkben, kórházakban, szociális otthonokban is sokan vannak, akik éreznek, szeretnek és várakoznak. Arra, hogy béna kézzel, család nélkül, nagy betegen is megkapják, a szeretet ajándékát – rájuk gondolást, imádságokat, látogatást, beszélgetést, az együttlét örömét. Viszonozhassák a velük törődőknek, a rájuk gondolóknak a jézusi parancsot! Szívünkben készítsük az ajándékot, betöltve a szeretet parancsát. Szívünkben, családjainkban, gyülekezeteinkben. Ha olyan ajándékokat készítünk, ami Istentől van, akkor az ünnep után nem kell visszacserélni, az ünnep elmúltával is gazdagon hordoz áldást… Megtapasztalhatjuk, hogy Isten szeretete minden reménységünket meghaladhatja, megszégyenítheti félelmeinket, ámulva és dicsőítve tapasztalhatjuk, hogy a megfizethetetlen, a legdrágább ajándékból valamennyien elkészíthetjük ünnepi csomagjainkat, amely békességet, örömöt és igazi fényt visz mások és magunk életébe is. Családban élők vagy egyedül maradtak egyaránt készíthetnek Istentől kapott ajándékot, és adhatnak és kaphatnak gazdagon. Nem késő még a bőséget végiggondolni az igazi szívbéli, jézusi parancs szerinti ajándékozás örömét átélni. Örsi Anikó Sárospatak

G

Hallgatag, álmodozó gyerek

yermekkorom egyik legkedvesebb játéka a bújócska volt, melyet különösen házon belül, valamelyik barátom otthonában szerettem játszani. Egyik alkalommal egy ágy alatt kerestem búvóhelyet, azt gondolva, hogy ha becsukom a szemem, láthatatlanná válok, és így még a kereső sem fog megtalálni. Az álmodozó is bújik, láthatatlan szeretne lenni, no nem játékból, hanem hogy ezáltal megvédhesse magát a szülők kiszámíthatatlan reakcióitól. Már az is baj, ha hallgat? – tehetnénk fel joggal a kérdést. Különbség van azonban a csöndes és az álmaiba menekülő gyerek viselkedése és személye között. Míg az előbbi a veleszületett vérmérséklete, kiegyensúlyozottsága miatt ilyen, addig a beteg vagy nem jól működő családok álmodozói azért próbálnak láthatatlannak mutatkozni, mert ily módon képesek függetleníteni magukat a családi feszültségektől, s mert úgy gondolják, hogy igényeik kifejezése csak teher lenne a család számára. Éppen ezért semmiféle, vagy legalábbis nagyon csekély kívánságot vagy igényt támasztanak a szüleikkel szemben, aminek következtében nagyon kevés figyelmet kapnak a családban. Az ilyen gyermekek visszahúzódnak a magányosságba, egyetlen bevételük a naphosszat való álmodozás, talán éppen egy szép családi életről. A külső környezettől kapott kudarcok, a feszültség még inkább arra készteti őket, hogy egyre gyakrabban belemeneküljenek egy álomvilágba, amely odáig is elvezethet, hogy már nem tudnak különbséget tenni a valóság és az álom között. A szakirodalom szerint ők a „könnyen kezelhető” gyerekek, akik állítólag semmi problémát nem okoznak, de valójában „elveszett gyermekek.”

Hittanórákon többnyire nincs gondunk velük, sőt, sokszor megkönnyebbülve tapasztaljuk, hogy ők nem követelnek annyi odafigyelést. Ugyanakkor, tekintetük elárulja, hogy nincsenek jelen az órán, nem kapcsolódnak be az anyagba, s hogy elérhetetlenül messze vannak. Magányosságukban nehezen motiválhatók, saját véleményt nem képviselnek, megfoghatatlanok. „A józan és nyugodt viselkedés mögött nagyon magányosnak érzik magukat, másnak, mint a többiek – egy nullának.” Érzéseiket nehezen mutatják ki, éppen ezért nem könnyen kötnek barátságot. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyerekek egyszer átéljék az Istennel való személyes és valóságos találkozást, nekünk katechétáknak nagyon sok lehetőségünk van. Az egyik legnagyobb kihívás velük kapcsolatban, hogy állandó kezdeményezésünkkel, érdeklődő kérdéseinkkel tudatosítjuk bennük, hogy jelenlétük számít, hiányukat észrevesszük. A különböző motivációs fogások mellett, már a hitoktató puszta jelenléte és személyes kisugárzása is lelkigondozói hatással bírhat. A személyes kötődéseket hiányoló álmodozók közti munka nem más mint támpillérek letétele egy olyan hídnak, amely a jövőben remélhetőleg mennyei és földi pontokat is összeköthet. (Felhasznált irodalom: Winfried Huber: Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében. Debrecen, 1993. 140.o.; Nagyné Drizner Zsuzsanna: Szakdolgozat 17.o.)

Anda Vinnay Judit, lelkipásztor Noszvaj


37

Mese Volt egyszer egy Röfi nevű kismalac. Ez a malac mindig nagyon jókedvű, csak olyankor volt szomorú, amikor fázott. Márpedig télen, amikor fújt a szél és esett a hó, bizony sokszor fázott. Leginkább a két füle fázott meg a kunkori farka. Egyszer, amint mendegélt az úton, felfedezett a hóban valami sárgászöld pamacsot. Közelebb ment, és akkor vette észre, hogy a pamacs nem más, mint egy jó meleg sapka. Röfi el sem tudta képzelni, ki hagyhatta el a sapkát, hiszen még nem látta soha azelőtt, így minden házba bekopogott, megkérdezte, nem hagyott-e el valaki egy sapkát. Már majdnem az egész utcát végigjárta, amikor Pankáék házához ért. Panka édesanyja azt mondta, ő vette a sapkát az unokaöccsének, de most inkább úgy döntött, Röfinek adja, a kisfiúnak majd vesz másikat. Röfi úgy megörült ennek, hogy majd’ kiugrott a bőréből örömében, s vidáman túrta a havat. Elindult hazafelé, büszkén viselte az új sapkáját, amikor szembejött vele kedves barátja, Brumi, a mackó. De Brumi nem volt vidám. A szél telefújta hóval a barlangját, és ő nem tudott hazamenni, nagyon el volt keseredve. Barátját persze nem olyan fából faragták, aki csak úgy tűri ezt. Azon nyomban felajánlotta Bruminak, hogy költözzön hozzá, mert másnap lesz karácsony, és olyankor mégsem alhat a szabad ég alatt még egy jó puha bundás medve sem. A két jóbarát így együtt ment haza. Nagyon éhesek voltak, ezért Röfi egy tál ősszel gyűjtött makkot, Brumi pedig egy kis maradék mézet evett, majd lefeküdtek aludni. Másnap reggel aztán volt nagy csodálkozás! Röfi óljának közepén egy gyönyörű karácsonyfa állt, alatta két kis csomag volt. A két kis állat felbontotta az ajándékokat. Röfi egy lila sálat kapott, Brumi egy csupor mézet (nem akármilyen csupor, hanem sárga színű, piros pöttyökkel). Röfi és Brumi nagyon örült az ajándéknak. Este az ágyuk mellé tették a mézescsuprot, Röfi pedig a nyaka köré tekerte a sálat. Így aludtak el aznap este, biztosan nagyon szépet álmodtak. A mesét a Tiszáninneni Református Egyházkerület Görgey úti Tagóvodájának nagycsoportosai „írták”: Dócs Anna, Dráviczki Eszter, Fekete Blanka, Futó Máté, Jurák Eszter, Kálmán András, Polgárdi Tamás, Szász Ákos (Szivárvány csoport) 38


Zeneajánló „Citerát pengessetek” című hanghordozó különleges zenei anyagot tartalmaz. A változatos magyar népzenei anyag mellett megszólalnak rajta egyházi (református) énekek is egyszerűbb feldolgozott formában. Az énekhangot kísérő citera mellett a koboz is szerepet kap, s az együtt megszólaló két hangszer izgalmas zenei hatást eredményez. Kis Gergely Márton a népművészet ifjú mestere, magas szintű virtuóz játékával, erőteljes énekhangjával, igényes előadásával, értékes dallamaival jó példa lehet minden citerás számára. A hangfelvételen hallható változatos citerahangzások, az egyszerű, de mégis egyéni hangú feldolgozások a hangszer adta lehetőségek szélesítését, s ezáltal a citera magasabb szintre emelését példázzák. Hangfelvétel műsorszámai: szilágysági, Galga menti, alföldi, nagykunsági, délalföldi, Zobor vidéki, moldvai, Maros menti, felvidéki, dél-dunántúli, nyírségi dallamok és református énekek. (Elérhetőség: 06 27 503-210; mobil: 06 30 489-8676)

Berkesi Alex kiugró tehetségű 31 éves basszusgitáros nagy nevű zenész-családból származik, ahol a ZENE a természetes élettér elválaszthatatlan része. Hangszerével bejárta a fél világot. Először Görögország, Törökország, Egyiptom, Izrael, Olaszország, majd egy hosszabb németországi szerződés után Hollandia, Mexikó, végül Észak- és Dél-Amerika. A családi hagyományok és a nyílt gondolkodás kapcsán a református zenei közegben épp olyan otthonosan mozog, mint Bach és a népzene, vagy ahogy ma mondjuk a világzene területén. Berkesi Alex „FEHÉR” című harmadik szólóalbuma a 151. dicséretünk feldolgozásával kezdődik, ezúttal mégis inkább saját kompozícióin van a hangsúly. A különleges hangszerelés, valamint a koncerteken látható látványos koreográfia mellett Berkesi Bea csodálatos hangja és Berkesi Boglárka közreműködése teszi felejthetetlenné a „FEHÉR” című albumot. Berkesi Alex és együttese igyekszik valamennyi koncertfelkérésnek eleget tenni. (Terjesztő: Stereo Kft. Cím: 1114 Budapest Bartók Béla út 59. T/F: 06 1 466-9674, 06 1 385-6343; E-mail: stereoperiferic@mail. datanet.hu; www.perifericrecords.com)

Dzsida Jenő: December A horizont ma ködökbe vesző, s a nagyvilág egyetlen csöndes hómező. Pelyhet kavarva dudorász a szél és nagy titokról halkan meséket mesél. …Merő szemekkel nézek lefele, mert énbennem talán minden fekete, s reszkető térdem csöndben földet ér és megcsókolom a havat csak azért, - mert fehér. Sárospataki Református Lapok

39

A Tiszáninneni Református Egyházkerület oktatási intézményei a keresztyén értékrend szerinti, megbízható, és magas színvonalú nevelést és oktatást nyújtanak. Lévay Jószef Református Gimnázium és Diákotthon 3530, Miskolc Kálvin J. u. 2. Tel.: 46-412-961

Sárospataki Református Teológiai Akadémia 3950, Sárospatak Rákóczi u. 1. Tel.: 47-312-947

Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolája 3950 Sárospatak Rákóczi u. 1. Tel.: 47-311-039

Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Iskola 3643 Dédestapolcsány Hunyadi u. 11. Tel: 48-501-212

Tiszáninneni Református Egyházkerület MiskolcDiósgyőri Óvodája 3535 Miskolc Erdész út 1. Tel: 46-379-326

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma 3950 Sárospatak Rákóczi u. 1. Tel.: 47-311-039

Miskolc-Diósgyőri Óvoda Görgey úti tagóvodája 3526 Miskolc Görgey út 20. Tel: 46-382-356

SL R


Felelős kiadó: A Tiszáninneni Református Egyházkerület Elnöksége Szerkesztőbizottság elnöke: dr. Dienes Dénes Szerkesztőbizottság: Barnóczki Anita, Bilkay Ruth, Füsti-Molnár Szilveszter, Rácsok András, Rácsok Gabriella, Sinkóné Tóth Zsuzsanna Egyházmegyei sajtóreferensek: Gombos Péter, dr. Kádár Zsolt, dr. Sándor Endre, Gazda István Teljes nyomdai előkészítés: Füsti-Molnár Szilveszter, Rácsok András A szerkesztőség címe: 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 1., [email protected] Nyomda: Szász & Társai Nyomda, 3526 Miskolc Szentpéteri kapu 5. Példányonkénti önköltségi ár: 400 Ft; Eladási ár: 200 Ft

Sárospataki Református. Lapok

Recommend Documents