Katonanóták
32-es baka vagyok én, kék parolin mosolyog a módom tetején, nincs még sarzsim, de holnapra lesz, a hadnagy a galléromra csillagokat tesz. Ferenc Jóska adta ezt a mundért rám, nincsen lovam, de víg vagyok mindig én, mert: 32-es baka vagyok én, recece, gyalog masírozok én! Nagyváradi kikötőben áll egy hadihajó, közepiben, négy sarkában nemzeti szín zászló. Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja, 32-es öreg bakák mennek szabadságra. Fiumei kikötőben áll egy hadihajó, közepében, négy sarkában nemzeti lobogó. Fújja a szél, fújja, hazafelé fújja, szegény rongyos magyar bakák mennek szabadságra. Sárgán virágzik a repce, rajtam a nagyvilág nyelve, I: száradjon el a repce levele, hej, csak ne legyen rajtam a világ nyelve :I Nem hiszed el, babám, hogy katona vagyok, majd elhiszed, babám, ha rukkolni fogok, kék attila a mellemen, rezes csákó a fejemen, nem nyomja fejemet a bú! Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta, most akartam hozzád menni rajta, I: most akartam véled beszélgetni, itt van az idő, el kell masírozni.:I Azért, hogy én bé vagyok sorozva, ne félj, babám, nem leszek katona, I: Ölég nagy a bihari határ, magam leszek benne a betyár, még sem leszek császár katonája. :I Hajnalodik, közeledik a reggel, indul Horthy a magyar sereggel, I: A zászlója piros-fehér-zöld,
1/7
Katonanóták
a hazája drága magyar föld, ezt védi a Horthy katonája. :I Rózsa, rózsa, bazsarózsa, szól a régi bakanóta, mintha újra béke volna, aranynapfény sütne a víg aratókra. Még remélem, hogy megérem, búza nő a csatatéren, s újra fürdünk tejben-vajban, majd ha szüret lesz Tokajban. Látod-e, babám, látod-e, babám, amott azt a nagy hegyet? Még azt mondják, még azt mondják, hogy a tied nem leszek! I: Aztat a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkával is elhordom, mégiscsak a tied, mégiscsak a tied leszek édes galambom! :I Hideg szél fúj, édesanyám, adja ki a kendőt, még az éjjel fölkeresem a régi szeretőm. I: Kiállok a kapujába, kibeszélgetem magamat végre utoljára. :I Esik eső, szép csendesen esik, tavasz akar lenni, de szeretnék babám ablakában piros rózsa lenni. I: Nem lehetek én rózsa, elhervaszt Ferenc Jóska budapesti háromemeletes huszárkaszárnyában. :I Ha szemedbe nézek, boldog vagyok, nem ragyognak szebben a csillagok. Hű szemed, a fényes, csak így felel: mégoly csalfaságért harcolni kell?! Katókám édes, Katókám drága, menj ki minden nap az állomásra! Valakit szánnak majd a magyar fellegek, s visszahozzák majd a szép honvédeket. Katókám édes, Katókám drága, menj ki minden nap az állomásra! Jönnek újra szép ünnepnapok, orgonavirágos gyorsvonatok, minden ablakában honvédgyerek, ezek lesznek aztán az ünnepek. Katókám édes, Katókám drága,
2/7
Katonanóták
menj ki minden nap az állomásra! Akár a posta akármit hozna, ne gondolj te soha senki másra. Valakit szánnak majd a magyar fellegek, s visszahozzák majd a szép honvédeket. Katókám édes, Katókám drága, menj ki minden nap az állomásra! (1943) Honvéd banda szól a Stefáni-, szól a Stefánián. Itt a konflis, jó lesz beszállni, jó lesz beszállni ám. Nyáron nem szitál a hó és a Pest Bahó azt játsza, recece: Honvéd banda szól a Stefáni-, szól a Stefánián. Katonazubbonyodra gombot varrtam éjjel, azt álmodtam, itthon voltál újra. Katonazubbonyod a régi szenvedéllyel átölelt és vallomásod súgta: Szeretlek és te is szeretsz, teérted élni érdemes. Szerelmesem teérted élni érdemes. Katonazubbonyodba varrtam egy kis láncot, jóanyámtól kaptam egyszer régen. Ez a kis lánc énrám hűséggel vigyázott, óvjon most már téged szépen. Szeretlek és te is szeretsz... Katonazubbonyodba vattaszívet varrtam, érted dobban ott a nagy csatákban. Katonazubbonyodra minden hősi érem rákerül, csak harcolj mindig bátran. Szeretlek és te is szeretsz...(1943) Ukrajnában járőrnek kiküldtek Császár Jánost és Közlegény Mihályt. Dolguk végén, búzatábla szélén megpihentek, hogy a nap leszállt. Megszólal Mihály: Ez a sok kövér szellő lágy kenyeret ad. Legyint egyet János: Otthon, te bomog! Hallgat, összenéz két magyar vitéz, nem is értik, hogy belül a szívük mért nem ég. Heverésznek, beszélgetnek, néznek, gyors vadászraj száll a légben fönn. Nóta zendül lent a gyalogúton, parasztlány dalol, ring, erre jön. Megszólal Mihály: Hej te jó a száj, jó a nóta is. Legyint egyet János: Emlékszel, a Julis?! Hallgat, összenéz két magyar vitéz, nem is értik belül a szívük mért nem ég. Éjféltájban hazaér a járőr, hadnagyával ül a kapitány:
3/7
Katonanóták
Mondjatok el mindent, amit tudtok, Császár János és Közlegény Mihály! A két honvéd felel: Ha virágok, ha búza, ha leány, ha dal, csak úgy szép, csak úgy jó, csak úgy, ha magyar. Semmi sem néz, négy magyar vitéz, büszkén, bátran csak előre a jövőben él. (1942)
A szellő ma messzire száll, száll, mint a sólyom madár. Puszta földön egy honvéd áll, bizodalmam ma hozzád száll. I: Majd ha visszajöttök megint, még az égbolt is csókot hint, fenn a zászló leng, még a föld is reng, hogyha visszatér a regiment. Várlak én is, várlak nagyon, visszavár a két karom, száz lány énekli e dalt, hogyha visszajöttök majd. Harsog a kürt, ágyú szól, messze földön, a felhők alól. Bár a szívem úgy fáj, úgy sír, biztatón így zenél az ég: I: Majd ha… Küzdjél ma győzelmesen, Pesten árkusvirágszőnyegen. Ott hull majd a csókom rád, újra vár ránk a boldogság. I: Majd ha… (1943)
I: Talpra magyar, harson a trombitaszó, hí a haza, pendül a csendül a szó. Ősi földön hősök lelke jár, utat mutat a turul madár. Fegyveres sereg, mint a vihar tavaszán, száz a veszély, mégsem kaszál a halál. Rajta magyar, hajra hát, bármi legyen földön egen, védjük a hazát.:I Árpád ősi földje az országunk, ennél szebbet sosem találunk, itt van a földi mennyország,
4/7
Katonanóták
rajta csupa boldogság. Drága fűje fája virágja, áldott minden búzakalásza, jókedvében adta az Isten, hogy legyen, ahová tekintsek. I: Talpra magyar… (1942) Megy a nap lefelé, jön a hold felfelé, I: rukkolnak a székelyek, a huszonegy évesek vén Románia felé. :I Istenem, Istenem, mit kellett megérnem, I: bocskor van a lábamon, sarkantyú a bocskoron, sirathatsz már (kökényszemű)galambom. :I Bémegy a szobába, leül a vaságyra, I: búra hajtja a fejlét, hullajtja a könnyeit, a komisz, de komisz bakaruhára. :I Rigómadár ne szállj fel a fára, inkább szállj a babám ablakára, I: fütyüld el a szomorú nótámat, elvitték a, elvitték a babám katonának. A gőzösnek hat kereke de fényes, de fényes, de fényes, ez a kilenc nyalka huszár de kényes, de kényes, de kényes. I: Most fújják az én marsomat, itt kell hagyni a (kedves) galambomat, angyalom, ragyogóm, csillagom. :I Semmit sem vétettem Gyarmat városában, mégis, mégis bésorozott engem katonának. Huszárnak soroztak, bakancsosnak vittek. I: Édesanyám, kedves édesanyám, sej de bolonddá tettek. :I Fiatalkoromban bésoroztak katonának, meglásd kisangyalom, visznek, visznek nemsokára. I: Te vagy 19, én meg a 21-et járom, magyar gyerek vagyok, elbírom a nehéz harcot. :I Fütyül a masina, viszi a bús regrutákat, sír a kisangyalom, majd megöli a búbánat. I: Ne sírj, kisangyalom, visszajövök nemsokára, hogyha meg nem halok valahol a nagyvilágban. :I Keresik a, nem lelik a keresztelőlevelemet. Sem a bíró, sem a jegyző nem találja a nevemet. I: Majd megtalálja azt első Ferenc Jóska, ki elvitet a harctérre, nem is hozat onnan vissza. :I
5/7
Katonanóták
Részegesnek, csavargónak tart engem az egész világ, pedig az én kalapomnál sosem hervad el a virág. I: Szervusz, kutyavilág, vedd le róla a szádat, én elmegyek katonának, más öleli a babámat. :I Csuhaj, ha felülök a fekete gőzösre, Isten tudja, hol szállok ki belőle. I: Majd kiszállok októbernek, csuhaj, derekán, csuhaj, szól az ágyú Galícia határán. :I Csuhaj, jaj Istenem, hol fogok én meghalni, ki fog az én koporsómra borulni. I: Majd ráborul az én kedves, csuhaj, barátom, csuhaj, akivel a csatamezőt bejárom. :I Kimegyek a doberdói harctérre, feltekintek a csillagos nagy égre. I: Csillagos ég, merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám? :I Jaj Istenem, hol fogok én meghalni, hol fog az én piros vérem kifolyni? I: Doberdói temetőben lesz a sírom, arra kérem, édesanyám, ne sírjon. :I Mikor mentem Galícia felé, még a fák is sírtak. Rezgőnyárfa hullajtja levelét, az is engem sirat. I: Sirass, sirass, rezgőnyárfa, borulj rá a babám vállára. Súgd meg néki bele a fülébe, hogy I: fáj, fáj fáj a szívem érted babám. :I :I Fehér galamb szállott a vasútra, Isten véled babám utoljára, Isten véled, nem fogsz többet látni, tudom, fog a gyenge szíved fájni. Ha csak ugyan így kell annak lenni, Túrkeviből el kell masírozni, olyan könnyen kimegyek belőle, sosem volt egy szép szeretőm benne. Két lába van a gólyának, mégsem viszik katonának. Az áldóját a világnak, mért nem születtem gólyának?! Erdő, erdő, de magos vagy, kedves rózsám, de messze vagy.
6/7
Katonanóták
Én is messze, te is messze, nem lehetünk együtt este. Kis pejlovam a fedeles vajcsúrba, nem jól ugrott be a rövid vágtába. Napos káplár, azt a huszárt raportra, raport után az egyes áristomba! Raportra vagyok rendelve reggelre, azt is tudom, hogy meg leszek büntetve. Tíz nap egyes, húsz kaszárnya áristom, harminc napig nem lelhetsz, galambom. Kis pejlovam nem szereti a zabot, csikó korában az árpára kapott. Barna kislyány, kapattal az árpával, engemet meg maga melé az ágyba. A pokrócomnak a négy sarkába varrom bele a nevemet. Átadom a szerelvényem a húszéveseknek. I: Hadd olvassa, sejhaj, az újonc regruta, kinek van még a kaszárnyában 36 hónapja (1095 napja). :I Süvegemen nemzetiszín rózsa, ajakamon kedves babám csókja. I: Ne félj, babám, nem megyek világba, nemzetemnek vagyok katonája. :I Nem kerestek engemet kötéllel, zászló alá magam álltam én be. I: Szülőhazám, te szép Magyarország, hogy ne lennék holtig igaz hozzád?! :I A szép fényes katonának gyöngyarany élete, csillog-villog mindenfelől jóvitéz fegyvere. I. Szép élet, víg élet, soha jobb-soha jobb nem lehet, hopp, hát jöjjön katonának, ilyet ki szeret. :I
7/7
