Sant Rajinder Singh Ji Maharaj
Benső béke meditációval Az emberek szerte a világon sokféle módon fejezik ki békevágyukat. Ismert szófordulat: „Béke legyen veled!” A keresztények üdvözlőkártyáin és dalaiban ott a kívánság: „Békét a Földnek!” A két feltartott ujjból formált „V” is a békét jelképezi. Halálesetkor így imádkozunk: „Nyugodjék békében!” A nemzetek is folytonosan keresik a békés együttélés lehetőségeit. Sok szervezet kötelezte el magát a béke szolgálata mellett. A harmónia utáni vágy egyetemes. Az emberek mindig és minden országban a nyugalmat keresték a környezetükben, a közösségükben és a világban. Milyen különös, hogy ennyi sóvárgás és igyekezet ellenére a béke illúzió maradt. Kevés az önmagában nyugvó, kiegyensúlyozott ember. A napi életünk sodrában úgy tűnik, ezen a világon semmi sem nyújthat igazi és örökké tartó békességet. Miért ennyire nehéz kérdés ez? Mindenekelőtt elemezzük a fogalmat! A szótár szerint a béke megszabadulás a küzdelemtől, a viszálytól; a derű és a nyugalom állapota. Ebben rejlik a béke megtalálásának minden akadálya. Az élet együtt jár a küzdelemmel. Ezt mindannyian megtapasztaljuk. A boldogság gyakran rövid életű, és könnyen lehet, hogy hirtelen a szomorúság állapotában találjuk magunkat. Az életünk minden szakaszában ott a nyugtalanság, a feszültség. A létezés e világban zaklatottsággal telített. Ha a béke jelentése „megszabadulás a küzdelemtől”, akkor ezt nem könnyű elérni. A gazdagot és szegényt, a királyt és a földművest egyformán gondok, problémák szorongatják; egyik jön a másik után. Találóan szemlélteti mindezt a következő, Buddhával kapcsolatos történet. Egyszer egy asszony kereste fel, akinek meghalt a fia. Záporként ontotta a bánat könnyeit. Könyörgött Buddhához, hozza vissza a fiát, és könnyítsen a szíve elviselhetetlen fájdalmán. A nagy szent bölcsen azt válaszolta, segít neki, de előbb szerezzen az asszony mustármagot egy olyan családtól, ahol még soha nem halt meg senki. Az anya elindult, és egyik otthon után a másikban kutatott, de mindenütt ugyanazt a választ kapta. Rá kellett jönnie, 1
egyetlen olyan család sincs, amely ne vesztette volna el legalább egy tagját. Így Buddha megtanította neki, hogy a halál az élet elkerülhetetlen ténye. A halandó emberi lény földi léte egy napon véget ér. A saját életünk a bizonyíték: a létezés velejárója a balsors, a szerencsétlenség, valamint az egészség hiánya. Az orvosi könyveket megtöltik az emberi fajt kínzó kórok. Az élet „hintajában” ülve sok rossz dolog megesik velünk. A halál vagy a betegség bármikor lecsaphat ránk. Így nem könnyű megőrizni a benső nyugalmunkat. Egészséges fizikai testtel is csak kevesen kerülik el a sorscsapásokat. Számos esemény kelt feszültséget bennünk. A család néhány tagjának baja, boldogtalansága vagy balszerencséje elszomorítja, aggodalommal tölti el a többieket. Két ember együttélésében vagy a közös munkájukban feszültséget kelthet az eltérő nézőpontjuk vagy a gondolkodásmódjuk. Egész sereg egyéb problémát találunk még a mindennapjainkban. A külvilágban keresett béke legfeljebb „szállóvendég” az életünkben. Élvezzük a szerelem melegítő tüzét, boldoggá tesz bennünket a megszerzett vagyontárgy vagy az elért eredmény. Mindez azonban hamar elröppen. Elkerülhetetlenül újra megérkeznek a vágyak, és velük a gondok is. A nagy költő-szent, Sant Darshan Singh gyönyörűen fejezte ezt ki következő soraival: Amikor a boldogság egy pillanatát élvezem, az élet újabb pohár gonddal lep meg. Az örökké tartó béke tehát látszólag elérhetetlen. Az élet ingája az öröm és a szomorúság között leng. Hogyan lelhetjük meg az örök békét? Ezt az akadályok ellenére még ebben az életben elérhetjük. Ehhez az szükséges, hogy kövessünk a korábbiaktól alapvetően eltérő magatartásmintát! Változtassunk a szemléletünkön! Az élet mulandó dolgaitól, a javainktól, a pozíciótól és a kapcsolatainktól reméljük a boldogságot. Ezek elvesztése azonnal izgalmat és zavart kelt bennünk, és az elménk nyugalma eltűnik. Az igazi békéhez más út vezet. Ennek megértésében segíthet egy anekdota, amely a mogul király, Akbár életéből való. Akbárt tekintik 2
India egyik legvilágosabban gondolkodó uralkodójának. Számos tanácsadó segítette a kormányzásban. Közülük a legbölcsebb Birbál volt, aki a különféle problémákra úgy találta meg a megoldást, hogy a szokásostól teljesen eltérő látásmóddal kezelte azokat. Egy napon Akbár tesztelni akarta a tanácsadóit, ezért egy fejtörő feladatot adott nekik. Egy bottal vonalat húzott a homokba. Arra kérte a minisztereit, hogy rövidítsék meg a vonalat anélkül, hogy letörölnének belőle. Mindegyikük sorra került, de egyikük sem talált megoldást. Elképzelésük sem volt arról, hogyan rövidítsék meg a vonalat. Végül Birbálra került a sor, aki fogta a botot, és egy hosszabb vonalat húzott az első mellé. Így rövidítette meg a király által húzott vonalat. A békét úgy találhatjuk meg, ha új szemszögből tekintünk a problémáinkra. A világ természetén és gondjain nem változtathatunk, az életünkhöz viszont hozzátehetünk egy békét hozó új dimenziót. A tartós béke bennünk lakozik. Sokak számára a külvilág az egyetlen valóság. A megvilágosodott lelkek azonban minden korban misztikus tapasztalatokkal erősítették meg a benső spirituális birodalmak létezését. Buddha is a befelé fordulás után világosodott meg. Krisztus azt mondta: „A mennyeknek országa bennetek vagyon.” A mohamedán és a keresztény szentírások egyaránt szólnak a próféták Istennel való személyes kapcsolatáról. A különböző vallások misztikusai leírták a benső spirituális tapasztalataikat. Ezek a magasztos benső birodalmak a fizikai világunkkal egyidejűleg léteznek. Bennük örök béke és üdvösség honol. Nem cserélhetjük ki a jelenlegi létezésünk színterét, sem annak alapvető természetét nem vagyunk képesek megváltoztatni, de ráhangolódhatunk a bennünk rejlő világokra. Ahhoz, hogy békére leljünk a világban, azt először önmagunkban kell megtalálnunk. Ezt csak megváltozott életszemlélettel érhetjük el. A spirituális régiókat a meditáció segítségével tapasztalhatjuk meg. Ennek során lelkünket a testtudat fölé emeljük, hogy befelé utazhassunk. E tudomány Mesterei, a spirituális Tanítók, a misztikusok minket is megtaníthatnak erre. Először elmagyarázzák az elméletet, hogy megértsük az egész folyamatot, majd a meditáció révén gyakorlati tapasztalatot szerezhetünk a benső Fényről és 3
Hangról. A kapcsolat erősödésével egyre több boldogságban és békében részesülünk. A lelkünk átéli a tiszta örömöt, és a létezés minden pillanata nyugalommal, megelégedettséggel tölti el. A szentírások szerint Isten a mindentudás, az üdvösség és a boldogság áldott Óceánjaként egyedül létezett. Egyből több akart lenni. Ez a gondolat vibrációt keltett, amely Fényként és Hangként nyilatkozott meg. A megnyilvánuló Istenerő a szent Ige vagy Naam a létezés különböző szintjeit teremtette meg. Az első: a tiszta spirituális birodalom, amelyet más szóval Sach Khandnak nevezünk. E szinten a Fény oly ragyogó, hogy trillió meg trillió külső Nap fénye sem közelíti meg. Tudományos korunkban ezt nagyon nehezen tudjuk elhinni. De a fizikai univerzum tudósai már felfedeztek kvazárokat és csillagszerű anyagokat, amelyek fénye több millió galaxis fényével ér fel. Ezek annyira ragyogók, hogy bár sokmillió fényévre vannak tőlünk, a tudósok modern műszereivel észlelni tudják őket. Ahogy az Isteni Fény- és Hangáradat folyamatosan távolodott a forrásától, a létezés újabb szintje jött létre, a spirituális-anyagi jellegű szuprakauzális szint, ezt követte az egyre inkább anyagi jellegű kauzális szint, amelynek anyagából teremtődött meg az univerzális elme. A következő az asztrális szint, majd létrejött a fizikai univerzum is a csillagokkal, a bolygókkal, a Földdel, az emberiséggel és sok más életformával együtt. Amellett, hogy Isten megteremtette a létezés különféle régióit, elküldte ezekbe a világokba az Ő tudatos részeit, cseppeket Őbelőle, amelyeket lelkeknek nevezünk, hogy ezekben a régiókban éljenek. A lelkek egylényegűek Istennel, tökéletesen tudatosak. Az üdvösség, a boldogság, az öröm isteni cseppjei. Amikor a lelkek az egyes régiókba kerültek, annak anyagából köntöst, testet kaptak. Így borította be a lelket először a szinte teljesen tudatosságból és nagyon kevés anyagból álló, leheletszerűen vékony szuprakauzális test. Majd kauzális, asztrális és fizikai test, takaró fedte be, amikor ezekre a szintekre került. A lélek a kauzális, az asztrális vagy a fizikai szinten mindig az adott szint anyagából való testben létezik, működik. E három alsó szinten elmét is kapott a lélek, hogy be tudja fogadni a benyomásokat és kommunikálni tudjon. 4
A fizikai univerzumban a lelket tehát négy testtakaró burkolja be, amelyek közül a legvaskosabb a fizikai. A takarók miatt a lélek megfeledkezett magáról, és a testekkel azonosítja magát, amelyekben éppen tartózkodik. Elfeledte az igazi természetét és a tisztán spirituális szinten lévő eredeti Otthonát. Ez a feledékenység okozza az összes boldogtalanságot, és azt, hogy nincs tudatában az élet titkainak. A teremtésre vonatkozó összes tudás, annak ismerete, hogy ki ő, ki Isten – ez mind ott van a lélekben. A lélek örökké tudatos, de a takarói oly vastagok hogy az Isteni Fény egyáltalán nem képes átragyogni rajtuk. Annak érdekében, hogy ez megtörténjen, egyenként le kell vetnie a lelket befedő takarókat. A meditáció folyamán válunk képessé arra, hogy sorban megváljunk ezektől a burkoktól, míg végül elő fog tűnni a tiszta lélek. A létezés különféle szintjei nem a mi univerzumunkban helyezkednek el valamilyen fizikailag meghatározható helyen. Nincsenek se fent, se lent a térben. Ezek mind bennünk vannak. Külső utazással, űrhajóval semmiféle módon nem érhetjük el őket, még akkor sem, ha az fénysebességnél is gyorsabb. Befelé fordulva juthatunk el ezekbe a régiókba. A Sant Mat meditációs módszere, amelyet az élő Mester tanít meg nekünk, a testi tudatosság fölé emelkedés és a benső utazás egyszerű módja. A figyelmünket a testünk egy különleges pontjára koncentráljuk, amelyen keresztülhaladva beléphetünk a benső világokba. A lelkünk külső kifejeződése a figyelem, amely általában szétárad a testünkben. Az öt érzékünk segítségével vagyunk a tudatában a fizikai testünknek és a külső világnak. Ezek az érzékek: a látás, a hallás, a szaglás, az ízérzékelés és a tapintás, amelyek a szemeken, a füleken, az orrnyílásokon, a szájon és a bőrünkön keresztül működnek. Mivel a lélek nincs tudatában az igazi természetének, a testtel és az elmével azonosítja magát. Ahelyett, hogy a lélek tartaná ellenőrzés alatt az elmét, és az elme felügyelné az érzékeket, a helyzet teljesen megfordult. A lelket magával ragadja az elme, azt pedig az érzékek magukkal hurcolják a külső világba. A figyelmünk belemerül a külső élvezetekbe, és elcsábítják a világi szórakozások. A legtöbbünket vonzzák a szép és kellemes látványok. Van, aki a természetben gyönyörködik, mások az építészeti remekműveket 5
csodálják, vagy a különféle szerkezetek iránt érdeklődnek. Élvezettel hallgatjuk a kellemes hangokat. Van, aki a klasszikus zenét szereti, mások inkább a rock muzsikát kedvelik. Szívesen fogyasztjuk az ízletes ételeket. Magukhoz csalnak a finom illatok, és szeretjük a kellemes, puha tapintású dolgokat. E külső vonzások miatt nehéz visszavonni a figyelmünket a világból. Amíg a figyelmünk a világgal azonosul, problémákkal és szenvedéssel nézünk szembe, mivel ezek a fizikai létezés velejárói. Világi örömök keresésével töltjük az időnket, de ezek csak rövid ideig tartanak. Ha a figyelmünket befelé fordítjuk, és a meditációban a fizikai testtudat fölé emelkedünk, olyan régiókra lelünk, amelyek örökké tartó békességgel áldanak meg bennünket. Van egy bejárat, egy kapu bennünk, amelyen áthaladva a figyelmünk bejuthat a magasabb régiókba. Ez a két szemöldök között és mögött helyezkedik el. Úgy ismert, mint a lélek székhelye, de sok más néven is hivatkoznak rá a különféle szentírások: egyszem, harmadik szem, hatodik csakra, tizedik kapu, shiv netra, divya chakshu, daswan dwar. Ha visszavonjuk ide a figyelmünket a külvilágból, meglátjuk a magasabb régiókból visszatükröződő Fényt. Ha az érzékáramok, a lélekenergia teljesen ide koncentrálódik, a lélek felemelkedik a bensőbe. Ez ugyanaz a hely, amelyen keresztül a lélek a halál idején mindörökre elhagyja a testet. Az utolsó harminc évben az orvosok sok kutatási eredményt dokumentáltak a halálközeli élmények területén. Ezek olyan tapasztalatok, amelyeket az emberek a klinikai halál állapotában éltek át, majd a modern orvoslás csodáiként visszahozták őket az életbe. Ezeknek az embereknek nagyon hasonlóak a tapasztalataik. Úgy érezték, hogy egy alagúton haladtak át, majd hatalmas fényben találták magukat. A legtöbbjük akkora békességet, örömöt és szeretetet élt át, hogy nem akartak visszatérni a földi világba. A gyerekek ugyanolyan típusú dolgokat tapasztaltak, mint a felnőttek. Nekünk viszont nem kell megvárnunk a fizikai halált vagy egy balesetet követő halálközeli élményt ahhoz, hogy utazzunk a bensőben. A meditáció tudományos módszerével megtanulhatjuk, hogyan haladjunk keresztül a bensőbe vezető kapun. Az Istenből kiáradt Fény- és Hangáradat vissza is tér a Forrásába. Ez az Áradat örökké ott zeng bennünk. A harmadik vagy egyszemben 6
csatlakozhatunk rá. Ehhez egy tapasztalt vezető, spirituális Mester segítségére van szükségünk. Ő a beavatáskor elmagyarázza, hogyan vonjuk vissza a figyelmünket a harmadik szembe. Tapasztalatot ad a benső Fényről és a Hangáradatról. Saját erőből nehéz a koncentráció elérése, az elménk ugyanis a külső világban akarja tartani a figyelmünket. Ha erről egy kis személyes tapasztalatot akarunk szerezni, akkor csukjuk be a szemünket, és igyekezzünk csendben tartani az elménket. Azt fogjuk tapasztalni, hogy bombázni fognak bennünket a gondolatok. Majd türelmetlenné válunk, mozogni akarunk, nehezen tudunk nyugton maradni. Az elménk közben az egész dolgot kommentálja, majd olyan dolgok jutnak az eszünkbe, amelyek azelőtt talán fel sem merültek bennünk. Minden nyugtalanság, figyelemelterelés távol tart bennünket a koncentrációtól. Így, bár csodálatos régiók vannak a bensőnkben, nem vagyunk képesek felfedezni őket. Szükségünk van egy technikára, amellyel le tudjuk csendesíteni a testünket és az elménket, hogy rátalálhassunk a szeretetre és a szépségre önmagunkban. A Sant Mat élő Mestere a beavatáskor a figyelmével feltöltött öt Istennevet ad át nekünk. Ha ezeket mentálisan ismételjük, az lefoglalja az elménket, és ha az már nem küld gondolatokat, akkor nem tudja eltéríteni a figyelmünket a koncentrációtól. Az elménk olyan, mint a higany, nem képes nyugalomban maradni. Valamit mindig csinálnia kell. Megfigyelhetjük, hogy ha a napi tevékenységeink során nem összpontosítunk a fizikai testünkkel végzett munkára, az írásra, az olvasásra vagy más tevékenységekre, akkor az elménk elkezd kalandozni, és gondolatokat gerjeszt. Az egyik pillanatban még Chicagóban van a figyelmünk, a következőben a Marson vagy bárhol másutt. Az elménk oly gyorsan cselekszik, hogy nehéz csendben tartani, de a mentális ismétléssel munkát kap. Van-e annál jobb, mintha Isten neveinek az ismétlése köti le? Az ismétlés közben csukott szemmel szemmagasságban egyenesen előre figyelünk. Miközben arra koncentrálunk, hogy mi van az előttünk elterülő térség közepén, különféle színű fények jelenhetnek meg előttünk. Ezek a magasabb szintek Fényének 7
visszatükröződései. Ahogy erősödik a koncentrációnk, át tudunk haladni a benső csillagos égen, a benső Holdon, Napon, majd a spirituális Mesterünkkel átutazunk az asztrális szinten. A fizikai testünk a meditációban nyugalomban marad, de a figyelmünk teljesen belemerül az asztrális régióba. Amikor befejezzük a meditációt, és a figyelmünk visszatér a külső világba, az egész lényünk békességgel és boldogsággal telített. A spirituális Mesterünk sugárzó alakja az állandó kísérőnk a benső utazásunkon. Ahogy a lelkünk az egyre magasabb szintekre kerül, sorban hátrahagyja az alacsonyabb szint testburkait, míg végül eléri a tisztán spirituális birodalmat, ahol eredeti fényességében tündököl, és belemerül az üdvösség, béke és boldogság Óceánjába. Tökéletesen tudatossá válunk az igazi valónkra és Istenre. A meditáció gyakorlásának sokféle jótéteménye létezik. A lélek eléri az önfelismerést, és visszatér a Forrásába, ahonnan származik. Mindentudókká válunk. Megismerjük a válaszokat az élet és a halál titkaira. Felismerjük, hogy a halál nem több, mint áthaladás egy ajtón az egyik létezési formából egy másikba. Képessé válunk arra, hogy átjussunk a magasabb szintekhez vezető küszöbön, és bármikor, egy szempillantás alatt vissza tudunk térni a fizikai tudatosság állapotába. Többé nem félünk a haláltól, mert tudjuk, hogy soha nem halunk meg, csak egy más szintre jutunk, amely sokkal szebb, békésebb, boldogítóbb, mint bármely hely ezen a földön. Minél szorosabb a kapcsolatunk a Fénnyel és a Hanggal, annál több üdvösséget tapasztalunk meg. A béke és az öröm állapotát akkor is megőrizzük, amikor visszatérünk a fizikai világba, a napi tevékenységeinkhez. A spirituális Mesterünk irányításával gyakorlottá válunk a meditációban, és nemcsak a személyes beteljesülést érjük el, hanem a körülöttünk élőkre is kisugárzódik a benső békességünk és örömünk. Amikor belemerülünk a Teremtőnkbe, akkor felismerjük, hogy minden élő forma az egyetlen Atya gyermeke, és Isten Fénye ott van mindenki másban is. Testvérek vagyunk az egy Istenben. Ezen a szinten igazi szeretet fejlődik ki bennünk az embertársaink és az egész teremtés iránt. Isten szeretetének a nagyköveteivé válunk, akik gyöngéd figyelemmel gondoskodnak másokról. Többé nem foglalkozunk a „címkékkel”, amelyeket a társadalmunk 8
ragasztott az emberekre. Nem teszünk különbséget az emberek között vagyon, bőrszín, vallás vagy nemzeti hovatartozás alapján. Sant Kirpal Singh Ji Maharaj gyakran mondta, hogy ha keresztények, zsidók, hinduk, szikhek, muzulmánok vagyunk, akkor váljunk igazi kereszténnyé, zsidóvá, hinduvá, szikhké, muzulmánná! Ez azt jelenti, hogy éljünk az egyes vallások lényege szerint: ismerjük fel a lelkünket, Istent és legyen bennünk szeretet mindenki iránt! Ha mindenki eljut az egyetemes összetartozásunk felismerésére, akkor igazi béke lesz ezen a bolygón. A benső béke elérése tehát elősegíti a külső béke megvalósulását. Vannak, akik tévesen azt gondolják, hogy a meditáció elmenekülés a világból. Úgy érzik, hogy ehhez egy barlangba vagy egy hegytetőre kell visszavonulni. Ám a meditáció nem vezet elmeneküléshez, sőt hatalmas erőt ad az élethez. A Sant Mat útjának a Mesterei arra biztatnak bennünket, hogy éljünk kiegyensúlyozottan: mialatt spirituálisan fejlődünk, folytassunk hatékony életet, ellátva az összes feladatunkat a világban. Dolgozzunk becsületes módon a megélhetésünkért! Gondoskodjunk a családunkról! Törődjünk a szomszédságunk igényeivel is, és tegyük ezt meg a közösségünkért, a nemzetünkért és világszinten is! Ha valamilyen feladatot elvállalunk, azt a legjobb képességeink szerint végezzük el! A spirituális úton előrehaladva elérjük a megvilágosodást és a békességet. Majd használjuk fel a képességeinket és az emberi élet ajándékát arra, hogy jobb, békésebb hellyé váljon ez a világ! Ha valaki orvos, asztalos vagy zenész, legyen ebben a lehető legjobb! A benső és a külső életünk fejlesztésével kiteljesedett emberi lénnyé válunk, és másoknak is segíteni tudunk ennek elérésében. A világ összes problémáját nem vagyunk képesek felszámolni, de meditációval elérhetjük a békességet és a boldogságot. Nyugodt és szeretetteljes lehet a családi életünk. A társadalomnak is a javára tehetünk, amelyben élünk, mert mindenki számára a béke forrásai leszünk. Sant Kirpal Singh Ji Maharaj kiemelte, hogy nem könnyű igaz emberré válni, de ha ezt egyszer elérjük, már nem nehéz Istenre rátalálni. Ez az emberi létezés legmagasztosabb célja.
© Copyright S.K. Publications For more information: www.sos.org
9
