Sámánok, varázslók, látók különleges képességû emberek az obi-ugoroknál

STUDIA CAROLIENSIA

2006. 3-4.

Sámánok, varázslók, látók különleges képességû emberek az obi-ugoroknál

KEREZSI ÁGNES

Az, amit sámánizmus szóval szoktunk jelölni, ôsi és egyetemesen elterjedt vallási jelenség, melynek megléte az ôskôkor óta bizonyított. Ôsi meglétérôl leginkább barlangok sziklarajzai tanúskodnak, melyek Szibériától egészen az Atlanti óceánig megtalálhatók.1 A sámánizmus még ma is uralja sok vadász- és pásztornép ideológiáját, többek között a hagyományos életformát folytató tajgai vadász obi-ugor közösségek eszmerendszerét is. Egy generációval ezelôtt a sámánizmust vagy pszihopata jelenségnek, vagy egy primitív gyógymódnak, vagy a fekete mágia archaikus típusának tartották. A kortárs tudomány viszont meggyôzôen bizonyította a sámánizmus összetettségét, melyben a különleges képességek, a más tudatállapot akaratlagos elôidézése, a szigorúan betartott hagyományok és egy gazdag spirituális réteg egyaránt jelen vannak. A hantik sámánizmusával kisebb-nagyobb mértékben már a XVIII. század óta foglalkoztak kutatók. Az ô eredményeiknek, munkásságuknak van szentelve Z. P. Szokolova egyik összefoglaló munkája, mely az obi-ugor sámánizmus kutatásának problémáiról szól.2 A Szokolova által ismertetett szerzôk között mindössze kettô akad, aki a hantikon belül a keleti-hantik sámánizmusának problámájával foglalkozott, M. B. Satyilov3 és V. M. Kulemzin.4 A keleti-hantik egy csoportjának, a szurguti hantik sámánizmusát azonban jelen szerzôn kívül külön eddig még egyetlen kutató sem

1. A témáról könyvtárnyi szakirodalom jelent meg. Pl. OKLADNYIKOV, A.P. – MARTINOV, A.I.: Szibériai sziklarajzok. Budapest 1983; BROBY JOHANSEN, R.: Északi sziklarajzok. Budapest 1979; POWELL, T.G.E.: Prehistoric Art. London 1977. 2. SZOKOLOVA 1991. 225-241. 3. SATYILOV 1931, 1976. 4. KULEMZIN 1976.

419

KEREZSI ÁGNES

tanulmányozta.5 Megpróbálom összegezni a legfontosabb tényeket, melyeket sikerült az évek során errôl a témáról adatközlôimtôl a helyszínen összegyûjteni. 1990 és 2002 között hét alkalommal töltöttem hosszú heteket az obi-ugorok egy csoportjánál, a keleti-hantiknál, ahol a hagyományos vadász-halász életformát folytató közösségekben éltem. Több alkalommal részese voltam szigorúan titkolt szertartásaiknak, pl. állatáldozataiknak, halotti emlékünnepeiknek és sámánszertartásaiknak. A szurguti hantik, akik között megfigyeléseimet végeztem, földrajzi, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt a hantik ún. agani-vaszjugani néprajzi csoportjához tartoznak. Ezen a területen az oroszok megjelenéséig elsôsorban ketek és szamojéd népek éltek, ahol a hantik csak kis számban fordultak elô. Betelepülésük évszázadokig tartott és a XVII. század végén fejezôdött be.6 A szurguti hantik egyik etnikai sajátossága, hogy többek között a viszonylagos izoláltságuk következtében kultúrájuk számos archaikus elemet ôrzött meg.7 Ez pl. megfigyelhetô abban, hogy náluk viszonylag nagyobb számban találhatók olyan vallási vezetôk, akik a kultuszokban betöltött feladatokon túlmenôen kiválóan ismerik a régi hagyományokat, népköltészetük archaikus elemeit, mitológiájukat és szellemeik, isteneik panteonját. Mivel a sámán szó nem finnugor, hanem tunguz eredetû és varázslót jelent, a szurguti hantiknál természetesen nem így hívják a különleges képességû, a három világszférát összekötô embereket. A Tromagán folyónál élô családok a maguk sámánját tyertte-ko-nak hívják, ha férfi és tyertte ne-nek, ha nô az illetô. A Nagy-Jugannál a neve kirta-koh, ami tulajdonkébben mindkét nyelvjárásban varázslót jelent. A keleti-hantiknál a sámánná válásnak többféle változatai is ismeretesek, kaphatja az ôsöktôl, azaz örökletesen, megtanulhatja egy tapasztalt sámántól a mesterséget, vagy kiválasztják rá az istenek.8 Saját adataim azonban, akárcsak Kulemzin adatai a Vah és Vaszjugani hantiktól, a sámánná válás kiválasztás útján történô elsôdlegességét támasztják alá. Sámánok azok az emberek lehetnek, akiket erre – hitük szerint – kiválasztottak az istenek. A kiválasztottság egyik külsô jele a vadászatban, ill. halászatban való szerencse. A sámánná válásnak a keleti-hantiknál nincsenek semmilyen fizikai elôfeltételei, hogy foggal, burokban, vagy hat ujjal kell a világra jönniük. Akárcsak a vaszjugani hantiknál,9 a tromaganiaknál is a szellemek által kiválasztott ember álmában, hallucinációk útján tanulja meg, mikor mit kell csinálnia, melyik szellemhez milyen énekkel, hogyan kell fordulnia. A több évig, általában 3-7 évig tartó sámánbetegség során ismerkedik meg a leendô sámán minden szellemmel, istennel és a többi ember számára láthatatlan lénnyel, akik a három kozmikus régiót benépesítik. Bármilyen legyen is azonban a kiválasztás módja, a sámánt közössége – a hantiknál

5. KEREZSI 1994, 1995, 1997 6. MARTYNOVA 1998. 203-209 7. Ld. bôvebben KEREZSI 1997. 8. SATYILOV 1931. 121. 9. KARJALAINEN 1927. 251.

420

SÁMÁNOK,

VARÁZSLÓK, LÁTÓK

–

KÜLÖNLEGES KÉPESSÉGÛ EMBEREK AZ OBI-UGOROKNÁL

általában a nemzetsége – csak akkor ismeri el, ha a sámán birtokában van annak a két féle tudásnak, amelyek elengedhetetlenek sikeres tevékenykedéséhez. Ebbôl az egyik különleges, más tudatállapothoz kapcsolódó természetû (álmok, látomások, transzok), a másik hagyományos módon megszerezhetô ismerethalmaz (sámántechnikák, a szellemek nevei és funkciói, a nemzetség mitológiája és leszármazási rendje, titkos nyelv). Ugyanakkor a keleti-hanti sámánizmus egyik sajátossága, hogy ezen kettôs tudáshoz, ismerethez nem egy öreg sámán oktatása révén jut a leendô sámán, hanem autodidaktikusan. A jövendô sámán elhivatásának tünetcsoportja könnyen felismerhetô. Álmodozóvá válik, keresi a magányt, látomásai vannak, álmában énekel. Nyilvános beavatási szertartás nincs a keleti-hantiknál, ami természetesen nem jelenti annak hiányát. Ez bekövetkezhet a sámán álmában vagy önkívületi élménye során. A sámán fôszerepet játszik a közösség vallási életében. Pótolhatatlan minden olyan szertartáson, ami az emberi léleknek mint olyannak élményeit érinti. Ilyenek pl. a betegségek, amikor a betegség szelleme elrabolja, vagy megszállja az ember lelkét, vagy a halál, amikor a sámán átvezeti a lelket a másvilágra. De a zsákmányoló kultuszokban is vezetô szerepet tölt be a sámán, akit akkor hívnak, ha gyérül a vadászzsákmány, vagy Eliade szavaival élve extatikus technikai ismeretei miatt, azaz jövendômondáshoz és látnoki képességei felhasználásához.10 Ugyanakkor egyre többször felvetôdik a kérdés, hogy helytálló-e minden esetben, minden tevékenység leírásakor a sámán terminust használni a szertartást végzô személyre. A saman szó a szakirodalomban univerzális terminussá vált a világ legkülönbözôbb népeinél elôforduló, kultuszokkal foglalkozó személyekre, akiknél természetszerûleg jelentôs különbségek vannak a sámánnak nevezett emberek tevékenysége, módszerei, hatásköre és feladatai között. Hajlamosak vagyunk sámánnak nevezni az egykori látót, garabonciást, jóst, varázslót, nézôt, vajákost, kuruzslót vagy táltost. Ahogy ezek a magyar nyelvben fennmaradt, ôsi hitvilágunkat tükrözô szavak más-más típusú személyt, cselekvést és tevékenységi kört jelöltek11, úgy a világ többi népénél, így az obi-ugoroknál is léteztek különbözô kategóriájú kultikus tevékenységet végzô személyek. Az elsôk között, még a XIX. században, a finn Karjalainen írt arról, hogy a hantiknál nem csak sámánok vannak, hanem más, kultikus tevékenységet végzô személyek is, pl. jósok és kuruzslók.12 Ugyancsak ô használt elôször hanti terminust egy, a Demjanka folyó mellett élô hanti varázsló megnevezésére: tyerteng-hoj.13 Az obiugorok vallásával foglalkozó többkötetes monográfiájában is ír a sámánok (Zauberer) különbözô elnevezéseirôl, de úgy véli, hogy ezek inkább nyelvjárásbeli és nem funkcióbeli különbségeket takarnak.14 10. ELIADE, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története. III. Budapest 2002. 18. 11. PAIS Dezsô: A magyar ôsvallás nyelvi emlékeibôl. Budapest 1975. 12. KARJALAINEN 1911. 31-32. 13. A hanti terminusokat magyar átírással és nem a nyelvészetben használatos jelölésekkel ellátva fogom közölni. 14. KARJALAINEN 1927. III.

421

KEREZSI ÁGNES

Nagyon érdekesek Zoja Szokolovának, az obi-ugorok különbözô csoportjait több évtizede kutató tudósnak a manysikra, vagy más néven vogulokra vonatkozó adatai. Ô a sámánok három kategóriáját különbözteti meg: 1.) a zeneszerszámokkal kultikus tevékenységet folytatókét (potertan-pupi – mivel vogulul a sámán szó nyajt, a pupi pedig bálványt jelent, fordítása beszélô bálvány); 2.) a dobbal kultikus tevékenységet folytatókét (kojpeng nyajt – dobos sámán); 3.) és a baltával jóslókét (penge hum – varázsló férfi; pengi=varázsol).15 A keleti-hantik egyik lokális csoportjának, a Vaszjugan és a Vah folyók mellett élôknek a sámánizmusával Kulemzin foglalkozott részletesen, aki külön monográfiát is szentelt a témának.16 A könyvben a szerzô már öt különbözô kategóriába sorolta a különleges képességû, kultikus tevékenységet folytató embereket. Az 1. kategóriába azon személyek tartoznak, akik ének segítségével, zeneszerszámot használva gyógyítanak. Nevük arehta-ku. A 2. kategóriába a jósok, jövendômondók, az ún. nyukulta-ku-k sorolhatók. Utána jönnek azok az emberek (3), akik álomfejtôk ill. az álmok segítségével gyógyítanak. Nevük ulom-verta-ku. 4. A jiszilta-ku az az ember, aki olyan képességekkel rendelkezik, hogy baj nélkül megvághatja magát és másokat. Így gyógyít. Végül az 5. a dobbal és dobverôvel szertartást végzôk kategóriája, nevük jolta-ku, ôket szokták a mai szóhasználatban sámánoknak nevezni. Saját gyûjtéseim és a szakirodalom alapján megkísérlem felvázolni azokat a különbözô kategóriájú kultikus tevékenységet végzô személyeket, akik a szurguti hantiknál a XX. század végén még léteztek. Teszem ezt természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen idegenként és ráadásul nôként csak korlátozott információ birtokába juthattam. A mesemondó, azaz montye-ko vagy mantyö-ko („mesélô férfi”) olyan személy, aki mesemondással képes gyógyítani. Nagyon sok mesét ismer és fôleg olyanokat, amelyek „a múltból jöttek hozzánk”17 (Szopocsin I.Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március) Ha egy mesemondó vendégségbe érkezett valahova, a sötétség beálltakor a környezô sátrakból az emberek összegyûltek a házigazda sátrában és a tûz fényénél hallgatták a mesélôt.18 A mesélés egész éjszaka tartott és a vendégek csak reggel széledtek szét. A mesemondónál nem csak a mesék nagyszámú ismerete számított, külön értékelték a jó elôadásmódot. A régi, elsôsorban a szakrális meséknek külön nyelvezete volt, amely olyan archaizmusokkal és speciális terminusokkal volt tele, hogy a hallgatók csak nehezen értették meg azokat. A mesék egy részét, különösen az istenek viselt dolgairól szólókat, vagy a teremtésre vonatkozókat nôk nem hallhatták. Ilyenkor kiküldték ôket. Hallottam olyan történeteket, hogy a titokban hallgatózó asszonyok, amikor tovább akarták adni a tiltott mesét, abban a pillanatban meghaltak. (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június) Az 1950-60-as években még sok mesemondó 15. SZOKOLOVA 1971. 16. KULEMZIN 1976. 17. Az adatközlô nevét, a helyszínt és a közlés idejét a tôle kapott információ után zárójelben fogom közölni. 18. Gyûjtéseim alapján a szurguti hantiknál napjainkig él az a hiedelem, hogy mesét csak este, napnyugta után lehet mondani, ellenkezô esetben a mesélô megkopaszodik.

422

SÁMÁNOK,


–


élt a szurguti hantik között, akik betegeket is gyógyítottak. (Szmirnova, F. I. Kogalim, 1998) Gyógyításuk módszerérôl azonban csak a szakirodalom alapján tudok képet festeni. A beteg és a mesemondó egymással szemben, de háttal a tûznek leülnek. A mesemondó olyan mesét mond, amelyben a különbözô betegségek szerepelnek. Amelyik betegség említésekor a beteg jobban érzi magát, az a betegség okozója.19 Ha ezt sikerült kideríteni, a mesemondó tanáccsal látja el a beteget, hogy milyen szertartást kell tartania, milyen áldozati ajándékot és kinek kell adnia, hogy meggyógyuljon. Az énekesek (areh arehta-ko=éneket éneklô ember) elsôsorban szakrális énekeket, ill. különféle legendákat és mondákat adtak elô énekes formában, és általában ôk adták elô a medveünnepi énekeket is. Énekesek csak férfiak lehettek, akik emellett gyógyítani is tudtak. Az obi-ugoroknak háromféle húros hangszerük volt, a lábra helyezett citeraszerû, csónakformára emlékeztetô zenélô-fa (1. kép), a hárfaszerû, madárnyakformára kifaragott darufa és egy hosszúnyakú hegedûféle hangszer. Az agani-vaszjugani régióban inkább a citeraszerû panang-juh volt elterjedve. Este a tûz mellett játszottak rajtuk. A hangszer segítségével hívták elô segítôszellemeiket és amikor azok megjelentek, egy dobverôhöz hasonló, egyik oldalán prémmel borított, másik oldalán rajzzal ellátott falapáttal jósolni kezdtek. Háromszor dobták maguk elé a lapátot. Ha a segítôszellemet ábrázoló rajz fölfelé esett, az gyógyulást jelentett, ha viszont prémmel felfelé ért földet a lapát, az negatív elôjelnek számított.20 A vaszjugani hantiknál a XIX. század végén a finn kutató, Karjalainen is találkozott énekes sámánokkal, akik citeraszerû hangszerük segítségével estek révületbe. Leírja, hogy a beteg lelkét a sámán (az énekes-zenész) egy segítôszelleme segítségével úgy szerzi vissza az alvilágból, hogy a szellem egy medveformájú segítôvel ráijeszt a beteg lelkét elrabló halottra, az elejti a beteg lelkét, amit a segítôszellem elkap és visszavisz gazdájához a földre. „Mindeközben a sámán egy citeraszerû hangszeren játszik, és meséli küldönce kalandjait.”21 Ugyancsak a vaszjuganiaktól jegyezte fel Karjalainen, hogy a citerán való játszás mellett a sámán bal kezében egy kanálfélét tart, ami jóseszközül szolgál. Nem von le a feljegyzés forrásértékébôl, hogy a szerzô ezt a fajta szertartást csupán a samanizálás egyik módjának tartotta, s nem vette észre, hogy leírása egy merôben más kategóriájú kultikus tevékenységet folytató személyre, az énekes-zenészre vonatkozik. A szurguti hantiktól kevés adatot tudtam csak gyûjteni az énekes gyógyítókról. Élénken emlékeznek még a hangszerekre, amelyeken a be nem avatottak és különösen a nôk nem játszhattak. Az ilyen hangszerek helye, csakúgy, mint egyéb rituális tárgyaké a sátor mögött álló szent szánon, vagy a rituális tárgyak számára épített lábasházban volt, az idegenek elôl gondosan elrejtve. (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1992. július) A következô típusú gyógyító magyarra talán vágónak fordítható, neve a Tromagan mentén jiszlete-ko, és adatközlôim magát megsebezni tudó emberként magyarázták. (Szopocsin, J. I. – Voki-rap-jagun folyó, 1992. június) Ezzel a képességgel az ember

19. KULEMZIN 1976. 20. KULEMZIN 1976. 21. KARJALAINEN 1927. III. 315.

423

KEREZSI ÁGNES

nem születése óta rendelkezik, hanem késôbb kapja meg azt. Általában álmában kap hírt arról, hogy különleges képessége birtokába jutott. Maga a fôisten választja ki az embert, vagy annak legkisebb fiúgyermeke, a Világügyelô Férfiú. Az, hogy valaki vágó gyógyítóvá vált, abból derül ki számára, hogy belsô szükségét érzi annak, hogy megvágja magát és eközben pontosan tudja, semmi baja nem eshet. (Szopocsin, J. I. – Voki-rapjagun folyó, 1992. június) A vágással gyógyítók legfontosabb feladata a gonosz, betegséget okozó szellem eltávolítása a beteg testébôl. Ez történhetett úgy is, hogy a gyógyító segítôszelleme felfalta az ártó szellemet, de kézrátéttel is. Adatközlôm hallott egy olyan történetet, hogy „egyszer egy gyerek késsel szaladgált, elesett, bele a késbe. Szerencse, hogy az apja a közelben volt, aki maga is vágó ember volt. Fogta, kihúzta a kést és minden rendben lett. Megsimította a sebet és a gyereknél minden elmúlt.” (Szopocsin, J. I. – Voki-rap-jagun folyó, 1992. június) A vaszjugani hantiknál Kulemzin feljegyezte, hogy az ottani nyelvjárásban jiszilta-ku-nak („síró, megríkató férfi”-nak) nevezett személy még a halottakat is életre tudta kelteni. Az itt élôk hite szerint, ha valaki idô elôtt távozott az élôk sorából, a jiszilta-ku kapcsolatba lépett a holtak birodalmával és visszahozta onnan az elhunyt lelkét, aki fokozatosan ébredezett és beszélni kezdett. Ehhez a jiszilta-ku lefeküdt az elhunyt mellé, betakarta magát a halotti lepellel, mindenkit kiküldött a sátorból és három napig transz állapotban a

2. kép Szopocsin, I. Sz. szent ládája, egy piros anyaggal, melyben a Szopocsin nagycsalád tûzistene él, aki a sámán segítôszelleme is egyben. 1991. augusztus

1. kép Jarkin, Vaszilij Nyikolajevics mansi férfi Szoszva faluból, a maga által készített citeraszerû húros hangszerrel. 1991. március

424

SÁMÁNOK,


–


halott mellett feküdt. A vaszjuganiak szerint erre a hosszú idôre azért volt a gyógyítónak szüksége, mert a túlvilág elérése másfél napig tartott oda és ugyanennyit vissza. A szurgutiaknál már nem emlékeznek hasonló esetre. Náluk alvilágjárásra csak a dobbal sámánkodó tyertte-ko képes, akit maguk sem tudónak, sem varázslónak, hanem sámánnak fordítanak. Érdekes módon náluk egy személyben lehetett valaki vágással gyógyító és dobbal rendelkezô sámán is. Ilyen volt Iván Szopocsin, a Tromagan folyó egyik mellékfolyójánál, a Voki-rap-jagunnál élô nemzetségi sámán is fiatal korában. Ô maga kérte az isteneket, hogy ne kelljen „vágó” embernek is lennie. Rénszarvas áldozatot tartott a Világügyelô Fériú tiszteletére, arra kérve ôt, hogy szüntesse meg a magát megvágni, megsebezni tudó képességét. „Értünk, a gyerekeiért kérte ezt. Észrevesszük, hogy mit csinál és mi is ki akarjuk próbálni. Ha egy egyszerû ember vágja meg magát, nem bírja ki, meghal. A rénszarvasáldozat után elvesztette ezt a képességét. Már nem húzza semmi afelé, hogy ezt csinálja. (Szopocsin, J. I. – Voki-rap-jagun folyó, 1992. június) Az eddigi különleges képességû személyekkel ellentétben a következô kategóriájú gyógyítók csak nôk lehettek. Nevük joseng joh („kezes ember”) és kézzel gyógyítónak nevezhetjük ôket. Erre a típusú gyógyítóra nem szurguti, hanem kazimi hanti adatközlôktôl sikerült csak anyagot gyûjtenem. Adatközlôm, aki maga is ebbe a típusba sorolható, így számolt be érzéseirôl: „Amikor húzod végig a kezed (a test mentén), érzed, hol fáj a betegnek. Nagyon jól érezni, hol fáj neki. Ahol erôs bizsergést érzel a kezedben, ott a fájdalom. Néha hideg áramlik a kezedbe és tudod, hogy ezt a beteget nem lehet, nem tudod meggyógyítani. Ha csak bizsergést érzel, tudod, hogy meg tudod gyógyítani a beteget. Ha valakinek fáj a foga a kezemmel meggyógyítom, elmulasztom a fájdalmat. A nagymamám is joseng joh volt. Emlékszem, gyerekkoromban (50-es évek vége 60-as évek) sokszor hívták beteghez, még a daganatokat is elmulasztotta.” (Moldanova, T. – Hanti-Manszijszk, 1990 december) Az álomlátó, vagy álomfejtô – neve ulom-verta-ko/ne („álom csináló férfi/nô”) -, nô és férfi egyaránt lehetett. A Vaszjugannál és a Kazim folyónál a nôi álomfejtôk voltak túlsúlyban. Természetesen nem olyan álmokat kellett megfejteniük, amelyek jelentése általánosan ismert volt. Ilyen pl., ha valaki szánnal álmodott, lehûlést jelentett, ha csónakkal, felmelegedést. Ezek az álomfejtôk a különleges álmok megfejtésére voltak képesek, vagy álmukban olyan információk birtokába jutottak, amilyenekre kiváncsiak voltak. Így pl. egy Jugan folyó melletti álomlátó férfi álmában azt látta, hogy a helyi védôszellem haragszik, mert nincs elég rénszarvasa. Miután az álmát többeknek elmesélte, haladéktalanul kitûztek egy nagy közösségi rénszarvas áldozatot az adott védôszellem tiszteletére. (Ljantyin, V. – Jugan folyó, 1993. július) Az ilyen képességû emberek másik fontos feladata az elveszett tárgyak megtalálása. A kazimi hantiknál, mint adatközlôim elmondták, vannak olyan idôs asszonyok, akik gyerekek segítségével találják meg az elveszett dolgokat. „Én magam is ilyen gyermek voltam. Emlékszem, amikor még a karóra nagy kincsnek számított, édesapám elvesztette az óráját. A nagymamám azt modta: Aludj, aludj, gyorsan aludj el és nézd meg, hol van apád órája! Elaludtam és amikor reggel felébredtem, pontosan láttam azt a kerítést, azt a helyet, ahol az óra van. Még azt is láttam álmomban, milyen módon fekszik az óra. Az órát 425

KEREZSI ÁGNES

nem én, hanem az apám vesztette el, ott, ahol én még soha nem jártam. Mégis pontosan látom a helyet. Reggel gyorsan felpattantam és keresni kezdtem. Odaszaladtam ahhoz a helyhez, pontosan láttam, hogy néz ki, hova menjek. Már leesett a hó, én meg bedugtam a kezem pontosan oda, ahova kellett, a hóba, tudtam, ott lesz a karóra. Máskor meg egy rénszarvasborjút találtam meg hasonló módon. (Moldanova, T. – Hanti-Manszijszk, 1990 december) Akárcsak az elôzô kategóriájú gyógyítók, az álomlátók sem rendelkeztek speciális rituális öltözettel, és szolgálatukért fizetséget nem kérhettek. Ettôl a módtól merôben különbözik a sámánnak fordítható tyertte-ko-k tárgymegtalálási mechanizmusa. Iván Szopocsin pl. nem álmában talált meg dolgokat, hanem tudatosan irányított más tudatállapotban, amit ô úgy fogalmazott meg, hogy a szellemek mondták meg neki, hol van az elveszett dolog, ôk mutatták meg a pontos helyét. „A folyó melyik partján, a folyó alsó vagy felsô folyásánál van, ôk mutatják meg nekem.” Megpróbálta kérésemre azt is elmagyarázni, hogy közben mit érez. Elmondta, hogy nem látja pontosan a helyet, hogy melyik nyírfánál, melyik fenyônél van az eltûnt tárgy, inkább csak azt érzi merre van a helyes irány, amerre keresni kell. Nem tartott semmilyen sámánszertartást azért, hogy megtaláljon valamit, anélkül is érezte belül, merre keresse, merre kell mennie. Pl. gyakran elôfordult vele, hogy a vadászat során elvesztette a kését. „Csak elég volt hátrafordulnom, néznem és máris láttam, hol a késem.” (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március) Látónak lehetne fordítani a hantiknál szem voj-nak nevezett embereket, akik nagyon pontosan meg tudták mondani elôre a jövôt. Adataink ugyancsak a Kazim folyótól származnak. „Nagyon régen, amikor mi még nem éltünk, a dédnagymamám megmondta, hogy a nagymamámnak fia születik, aki, amikor megnôsül gyerekei lesznek és az egyik lányát Marinának fogják hívni. Ez a név a hantik körében annak idején teljesen ismeretlen volt. Mindenki csodálkozott egy ilyen név hallatán. Aztán megszülettem én, nem Marinának neveztek el, megszületett a húgom, Olga, szintén nem Marina. Egyszer azután, amikor az édesapám éppen elutazott, megszületett a harmadik lány a családban és hogy, hogynem Marinának nevezték el.” (Moldanova, T. – HantiManszijszk, 1990 december) A jövendölésnek, jóslásnak más módozatai is ismertek a hantiknál. A kazimi területrôl származó adataim szerint általában idôs asszonyok voltak, akik apró kövek segítségével jósoltak. „Amikor megszületett az öcsém szintén jósoltunk. Tehát eldobtuk a kavicsokat. A nagymamám és én voltunk csak ott. Együtt ültünk. És hirtelen az egyik kô, egy fehér színû, úgy tûnt nekem, hogy nôni kezd. Nô, nô és minden csupa fehér. A nagymamám, miután ezt elmeséltem neki, elmagyarázta, hogy az öcsém nagyon erôs gyermek lesz, aki az Obfôi Öreghez (Asz-iki, minden folyó és víz szelleme, a halak ura) fordította a fejét. (Ô lesz a gyermek védôszellme.22) (Moldanova, T. – Hanti-Manszijszk, 1990. december)

22. A zárójelben lévô szövegek a szerzô magyarázatai.

426

SÁMÁNOK,


–


A leggyakoribb, a szakirodalomban is számos helyen leírt jóslási módszer az emelgetéses módszer volt. Minden elhangzott kérdés után felemeleték az adott tárgyat és ha az könnyûvé, vagy nehézzé vált, abból tudták meg a megkérdezett szellem válaszát. Fel lehetett emelni a szent, vagy a halotti szánt, a szent ládát, egy bölcsôt az újszülöttel, vagy egy fejszét. Az eszköz, amivel a jóslást végezték minden esetben a szertartás céljától és feladatától függôen változott. Azokat az embereket, akik dob nélkül képesek jósolni, a szurguti hantik molekszeto-ko/ne-nak, azaz kézzel érzô embernek nevezték. Kézzel érzô emberek nôk és férfiak egyaránt lehettek, sôt arra is vannak adataim és személyes megfigyeléseim, hogy a sámán, azaz a tyertte-ko könnyebb esetekben maga is ehhez a módszerhez folyamodott. Nem vette elô a dobját, hanem a szent ládájával, baltával, vagy akár egy vödör vízzel jósolt. Különbség van azonban az egyes hanti csoportoknál abban, hogy az emelgetéses módszernél mi számít pozitív, vagy negatív válasznak. Ha nehézzé, vagy ha könnyûvé válik az éppen megemelt tárgy. A kazimi hantiknál ha könnyûvé válik a felemelt tárgy, az számít „igen” válasznak. „Jóslunk, emelgetjük a gyermeket. Felsoroljuk az elhunyt rokonok nevét. (Azt szeretnék megtudni, hogy az újszülöttben melyik ôsük reinkarnálódott.) Ha a gyermek könnyen megemelhetô, annak az ôsnek a lelke szállt bele, akinek a neve elhangzott. Megérkezett, ô emelte meg a gyermeket.” (Moldanova, T. – Hanti-Manszijszk, 1990 december) A szurguti hantiknál éppen ellenkezôleg, ha a tárgy nehézzé válik, mintha odaragadt volna a földhöz, az jelenti az igent. Egy olyan imából idézek részletet,23 melyet a már idôs és beteg Iván Szopocsin mondott egyik ottlétem alkalmával, amikor arra voltam kiváncsi, hogy részt vehetek-e a hamarosan megrendezésre kerülô sámánszertartáson. A szent ládáját emelgette, amelyben egyik legfontosabb istenüknek, a tûznek a szimbólumai voltak. (2. kép) A tûz volt az idôs sámánt segítô istenek egyike. „ …Te drága Tûzanya! Istentôl kapott feladatom életem végéig végezni fogom. Életem végéig fogok a kezemmel imádkozni (megmutatja, hogy emeli meg a ládát). Tartsd (mármint lent a földön), ha valami szót kérdezek majd, ha valami dolgot kérdezek majd. Hogy az ember ne emelhesse meg azt. Hiszen nekik is van szemük, ide néznek (azaz a jelen lévô idegenek). Most ennek a ládának nincsen súlya, hiszen csak egy anyag van benne. Minden, amin utaztok, repültök, a tûz ereje. Mindannyiótokat a tûz visz. Ha abban, amit mondtam isten szava és akarata, a föld szava van, tartsd erôsen, hogy az ember ne emelhesse fel. (próbálja megemelni a ládáját, de nem tudja) (3. kép) Ha más emeli meg, nem lesz súlya. Ha számotokra is el van rendelve hogy ez a dolgotok (jósló képesség), akkor az itt álló ládát megpróbáljátok megemelni, de nem tudjátok felemelni. Ez isten által leeresztett dolog (képesség).” (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március) A különleges képességû emberek egy újabb kategóriája a transzállapot eléréséhez légyölôgalócát használóké, akiknek a neve a Tromagan mentén ponk lite ko/ne („légy-

23. A fordításért köszönet Feoktyiszta Ivanovna Szmirnovának, Iván Szopocsin lányának és a norvég Senter for hoyere studiernek, aki meghívta a sámán lányát, hogy az Oslóban végzett kutatásaimnál fordításaival segítségemre legyen.

427

KEREZSI ÁGNES

3. kép Szopocsin, I. Sz. a szent ládájával való jóslás közben. 1991. március

4. kép Szopocsin, I. Sz. sámánszertartás közben. 1991. augusztus

ölô evô férfi/nô”), amit maguk csak légyölôgalócásnak fordítanak. Férfi és nô egyaránt lehetett. „Miután egész nap böjtölt, este megfürdik, megeszik három vagy hét gombát, és elalszik. Néhány óra múlva hirtelen felébred, s egész testében reszketve közli, amit a szellemek hirnökük révén föltárták elôtte: melyik szellemnek kell áldozni, melyik ember rontotta el a vadászat sikerét stb. A sámán ezután ismét mély álomba zuhan, másnap reggel pedig elvégzi a kért áldozatokat.”24 Karjalainen, amikor leírja a légyölôgalóca használatát, nem beszél arról, hogy egy más kategóriába tartozó, más feladatokat, más módon ellátó személyrôl van szó, mint a sámán. Sámánnak, varázslónak nevezi a légyölô galócásokat is. Mircea Eliade pedig ismertetve az obi-ugorok sámánizmusát, pusztán extázistechnikabeli különbséget lát a dobbal sámánizálók és a gombával szertartástvégzôk között.25 Valóban vannak hasonlóságok a sámán és a „légyölôgalócások” között, de legalább ugyanennyi különbség is megfigyelhetô közöttük. A szurguti hantiknál a légyölôgalócások legfontosabb feladata a gyógyítás. „A légyölôgalócát az erdôben szeded. Ôsszel, szeptemberben nô. Csak a sapkáját veszed le, a lábakat nem bántod. A hét sapkácskát feltûzöd egy botra és jól megszárítod ôket. Nyírkéregbôl kell készíteni egy edényt, ami bögre formájú és méretre is akkora. Ott

24. KARJALAINEN 1927. III. 306. 25. ELIADE, Mircea: A samanizmus. Budapest 2002. 205.

428

SÁMÁNOK,


–


tárolod a gombát és amikor kell, veszel belôle. A nagymamám így csinálta. Elôfordul, hogy nincs vadászzsákmány, baj van a rénszarvasokkal, egy gyerek beteg, vagy jön egy ember valahonnan, akinek gondjai vannak. Ilyenkor megkérik a nagymamát, hogy egyen egy kis gombát. Ô fogja a galócát egy tányérra teszi és ahogy mi az elôbb, úgy imádkozik. A ház közepén lévô asztalkára ételt tesz és imádkozik. Csak az ima után eszik a gombából, hogy minden rendben legyen, ne kerüljön önkívületbe, hogy tisztán, világosan mutassanak meg neki mindent a szellemek. Megeszi a gombát, ül egy keveset, majd megrészegül a légyölôgalócától. Kb. félóra elteltével beszélgetni és énekelni kezd. Utána mindent elmesél. … Az Isten-anyácskához (Torem-anki) kell menni, aki mindannyiunkat bölcsôben eresztett le a földre, engem is ô küldött le.” (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1992. július) Ha azonban az ember istenek által megszabott ideje lejárt a földön, akkor sem a légyölô galócás, sem a sámán nem segíthet rajta, a beteg menthetetlenül meghal. A szurguti hantik éles különbséget tettek a galócával és dobbal varázslók között. Ahogy Iván Szopocsin, a keleti-hantik egyik legerôsebb sámánja (tyertte-ko) elmondta, a dobbal rendelkezô varázsló, amikor a dobját használja, gombát soha nem eszik Ehet gombát, de akkor a dobját a térdére kell fektetnie, nem használhatja. A galócások és a dobbal sámánkodók között bizonyos feszültség is megfigyelhetô. Pl. Iván Szopocsin családja nem barátkozott a közeli rokon Leontyij Szopocsin családjával éppen amiatt, mert annak nagyanyja galócás gyógyító volt. Iván Szopocsinék nem tartották tiszta ügynek a galóca használatát. Hogy a gomba fogyasztása szélesebb körben is negatív ítéletet váltott ki azzal bizonyítható, hogy, mint Leontyij Szopocsin elmondta, nagyanyja titokban, inkább csak családi körben fogyasztotta a légyölô galócát, idegenek elôtt sokkal kisebb mértékben használta. (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1992. július) A szurguti hanti sámán, azaz tyertte-ko, az összes eddig felsorolt különleges képességû embertôl abban különbözik, hogy egyedül neki van dobja, dobverôje, egyedül ô rendelkezik valamiféle szertartási öltözettel, sokkal elôkelôbb helyet foglal el a társadalmi ranglétrán, mint társai és feladatai is jóval szerteágazóbbak. (4. kép) A terminus magyarra „tudó, érzô ember”-ként fordítható. A vaszjugani-vahi hantik jolta-ku-nak nevezik sámánjaikat, és a már többször emlegetett Kulemzinen kívül Dmitrijev-Szadovnyikov és Satyilov írtak róluk.26 Mint tudjuk, a szurguti hanti sámánok elsôsorban kiválasztás útján kapták meg különleges képességeiket, aminek egyik fontos külsô jele a kiválasztott vadász szerencséje volt. Pl. Iván Szopocsin, amikor – az ô szóhasználatával élve – éleslátóvá lett, álmában látta meg, hogy milyen irányban érdemes vadásznia. „Álmomban látom, hogy melyik irányba menjek vadászni, hogy tehessek valamit a szánomra.” (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun, 1990 január, N. B. Koskarjova gyûjtése) A szurguti hanti sámánok sokrétû feladatait gyûjtéseim alapján négy fô csoportra lehet osztani:

26. DMITRIJEV-SZADOVNYIKOV 1911; SATYILOV 1931.

429

KEREZSI ÁGNES

1. Az ember életútjával kapcsolatos kérdések kiderítése, ilyen pl. a betegség, szülés és halál esetén történô sámánkodás. 2. A munkatevékenység erdményességével kapcsolatos sámánkodás 3. A közösségi szertartások levezetése 4. Jövendölés, jóslás A sámán legfôbb funkciója a gyógyítás. A betegséget a lélek eltévelyedésének, elrablásának, vagy a betegség szellemének testbe való költözésének tulajdonítják. A sámán gyógyító szerepe abból áll, hogy segítôszellemei segítségével kideríti, melyik szellem rabolta el a beteg lelkét, s hogyan lehet azt visszaszerezni. De mivel a szurguti hantik elképzelése szerint az élet és halál kérdése a fôisten Torum kezében volt, elôször a sámánnak ki kellett derítenie a fôisten akaratát, s csak akkor fogott bele a sámánszertartásba, ha annak válasza pozitív volt, azaz nem járt le a beteg ideje a földön. Ezt kiderítve a sámán a lelket megkeresi, visszaszerzi és visszailleszti a beteg testébe. „Amikor sámánkodni kezdek, nem baj, hogy a beteg távol van, én és a segédeim elrepülünk oda... A beteg rögtön jobban kezdi érezni magát, még ha addig haldoklott is. De az sem jó, ha hirtelen gyógyul meg, szép fokozatosan kell, ahogy a fa nô.” (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június) A sámánok másik igen fontos feladatköre a munkatevékenységgel kapcsolatos. A szurguti hantik a mai napi hisznek abban, hogy a halászat és vadászat sikere elsôsorban az ôket körülvevô istenek, szellemek akaratától, segítségétôl függ. Ha valakinek hosszú idôn keresztül nincs szerencséje, a sámánhoz fordul, hogy tudakolja meg melyik szellem haragszik rá és milyen ajándékra van szüksége, hogy kiengesztelôdjék. Ennek a feladatkörnek a betöltéséhez, csakúgy, mint az elôzô esetekben, az adja a sámán erejét, hogy kapcsolatba tud lépni a természetfeletti erôkkel, el tudja mondani nekik az emberek kéréseit, azaz közvetítô az emberek és az istenek között. Az elôzô tevékenységhez szorosan kapcsolódik, de mégis valamivel tágabb annál a sámánok harmadik feladatköre, a nagy közösségi szertartások levezetése. A sámánok közvetítô tevékenysége az emberek és a szellemek között ebben az esetben abból áll, hogy tudják, melyik szellemhez mikor kell fordulni, ha gazdag vadászzsákmányt, vagy bô halfogást szeretnének. Míg egyéni áldozati szertartást bárki végezhet otthon vagy a saját családi szent ligetében, közösségi áldozati szertartások levezetésére csak a sámán alkalmas. A sámánok voltak a közösségi bálványok, szent ligetek ôrzôi is, csak az ô engedélyükkel lehetett odamenni, és áldozati szertartást is csak az ô vezetésükkel lehetett ott tartani. Az ô feladatuk volt a közösség tagjai számára a szent helyrôl egyéni segítôszellemet adni. A szent liget egy fáját kiválasztották, levágták egy ágát és abból faragtak arccal, szemmel és orral rendelkezô antropomorf figurát az újszülötteknek. A segítôszellem ruhát, bundát kapott, és haláláig a gazdájával volt, bárhova is sodorta azt az élet.27

27. Bôvebben KEREZSI 1997.

430

SÁMÁNOK,


–


A sámán ereje adatközlôim elmondása alapján az ôt kiválasztó istenség és a segítôszellemei erejétôl függ, bár általában a férfi sámánok erôsebbek, mint a nôk. A nôk csak a légyölô galóca segítségével tudnak sámánkodni, a férfiak anélkül is. (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június) A sámánok erejüket nem csak a tevékenységük hatékonyságával, hanem egymás közötti harcukkal is le tudják mérni. Leonyid Szopocsin szerint különösen sok a rontó sámán a nôk között. „A sámánnôk rontást vihetnek az emberre. Sokuk lelke lemegy a föld alá, úgy sámánkodik. A rontást csak a jó és erôs sámán tudja megszüntetni. Ô is nehezen. Ilyenkor a sámánok lelkeinek meg kell küzdeniük egymással. Fekete sámánok férfiak is lehetnek. Az ô lelkük is a föld alá megy rontáskor. A sámánok harcába az istenek nem szólnak bele. Aki a gyengébb, bele is pusztulhat a viaskodásba. Nyilakat lôdöznek egymásra. Pl. megy a sámán vadászni, és egyszer csak úgy érzi, mintha átszúrták volna a testét. Ezt a másik sámán nyila okozta. Kivülrôl ez úgy látszik, mintha a sámán vadászat közben hirtelen megbetegedett volna. Nem tudják mitôl. A másik rontotta meg.” (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június) Ellentétben a jó sámánokkal, a rontó sámánok hosszú ideig tartó betegségben, nagy szenvedések közepette halnak meg. (Szopocsin, L. M., ua.) Ellentétben a vaszjugani hantik sámánjaival28, a szurgutiaknak nem volt külön sámánkosztümjük, ugyanabban a ruhában sámánkodtak, mint amiben elôtte voltak, azzal a különbséggel, hogy felülre egy fehér inget vettek magukra, lábukra pedig még nyáron is rénszarvasprém csizmát húztak. Azért kell fehér inget felvenni, mert a fehér az istenek legkedvesebb színe, s csizmát azért, mert az istenek elé nem járulhat mezitláb a sámán. (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március) A sámánok legfontosabb eszköze ma is a dobjuk. Formára kerek, melyre prémjétôl megtisztított rénszarvasbôr van kifeszítve. Csak olyan rénszarvas bôre jó erre a célra, amelyet állatáldozattal öltek meg. (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március) A sámándob kerete, vagy kávája több fajta fából is készülhet, lehet nyírfa, cirbolya-, vagy erdei fenyô. Ez utóbbi a legjobb, ez adja a legjobb hangot. Lényeges, hogy a sámándob fája csak a közösségi szent ligetbôl származhat. A dob belsejében egy Y elágazásu faág látható, ennél fogva tartja a sámán a dobot a bal kezében. A keret belsô lapjára pedig háromszor hét darab pénzérme van erôsítve. Régebben kis csengôket is erôsítettek a dob belsejébe, hogy jobban szóljon, mert azt könnyebben meghallják az istenek. (Szopocsin, I. Sz. – uo.) Rajzot, festést egyetlen sámándobon sem láttam. Bár ez nem csak a tromagani sámándobok sajátossága, mert, mint Karjalainen megállapította a mintanélküliség általában az ugorok dobjainak egyik jellegzetes vonása.29 A dobverôk alapja szintén fából készült, melyet rénszarvas lábszôrrel vontak be. A dobot soha nem a sámán készíti el magának, hanem valakit megkér erre. Érdemes megjegyezni, hogy a tromagani hantiknál, akárcsak a keleti-hantik többi csoportjánál, a dob nem volt a sámán hátasállata, amelyen a sámán eljut Torumhoz, vagy a többi istenséghez. A dob nem is volt különleges tilalmakkal védett tárgy, mint több más szibériai

28. KULEMZIN 1976. 68. 29. KARJALAINEN 1927. 263-265.

431

KEREZSI ÁGNES

népnél. Sôt, itt dobja nemcsak a sámánnak, hanem bárkinek lehet és saját megkönnyebbülésére játszhat is rajta. (Kecsimov, D. A. – Voki-rap-jagun, 1992. június) A sámánszertartás és a sámánizmus lényege az a hit, hogy a sámán lelke képes kilépni a testébôl, idôben és térben hosszú utazásokat tenni. Mindkét általam jól ismert sámán, Iván és Leonyid Szopocsin is egybehangzóan állították, hogy az embernek egyetlen lelke van, mely halála után reinkarnálódik, s valakibe beköltözik. A sámánnak viszont, mondta Leonyid, három lelke van. Az elsô, mint a többi emberé. „A másodikkal sámánkodsz, ha kell, a föld alá, ha kell, az égbe mégy. A lelked elrepül, mint a szél, száll az égen. Ott jár ahol a felhôk vannak. Onnan mindent látok. A szemeim élessé válnak, mindent látok, mindent észreveszek, pedig be van csukva a szemem. Mindent jobban látok, mert az égbôl nézem. Ezt a lelkemet az alvilágba is le tudom küldeni, megnézni, hogy élnek ott az emberek... A harmadik lelked pedig az, amivel mindent látsz. Ránézel valakire és mindent tudsz róla. Becsukhatod a szemed és messze ellátsz. A lelked megy el oda. Látod, hogy hogyan él ott a távolban az illetô, minden rendben van körülötte, vagy sem. Ahogy most titeket látlak, úgy látom ôket is. Csak el kell mélyülni magamban és elküldeni a lelkemet.” (Szopocsin, L. M. – Jinku-jagun folyó, 1993. június) A szurguti sámánoknak, mint a rendelkezésünkre álló sámánszertartások adatai is bizonyítják, külön vallási-kultikus szókincsük volt. Ezek lehettek szimbólikus jelek, pl. füttyjelek, mint Leonyid Szopocsinnál (5. kép) és a be nem avatottak által érthetetlen, szándékosan elhomályosított értelmû, vagy archaikus szavak, mint Iván Szopocsinnál. Fizetség tevékenységükért a tromagani sámánoknak nem járt. Mégis általában mindenki adott nekik hálából valamit, pl. pénzt, szôrmét, rénszarvast, de ôk maguk nem szabhatták meg ennek mértékét, „különben megharagudtak érte az istenek, s nem segítették a sámánt”. (Szopocsin, I. Sz. – Voki-rap-jagun folyó, 1991. március)

5. kép Szopocsin, L. M. sámánszertartás közben. 1993. június

6. kép Szopocsin, I. Sz. sámán sírja

432

SÁMÁNOK,


–


A tromagani sámánok, akárcsak a Vah mellettiek, az olyan nagy jelentôségû szertartásokon, mint pl. a medveünnep, egyáltalán nem játszottak különleges szerepet. Ugyanolyan jogú és rangú szereplôk voltak, mint a többiek. Életmódjuk semmiben sem tért el családjuk egyéb férfitagjáétól, ugyanolyan halászok és vadászok voltak, mint azok, talán csak szerencsésebbek, hiszen kiválasztottságuk egyik jele éppen gazdasági tevékenységük sikeressége volt. A sámánokat haláluk esetén ugyanoda temették, mint a többieket, ugyanolyan szertartásokat tartottak, mint más halálesetek alkalmával. Igy temették el 1993. májusában Iván Sztyepanovics Szopocsint is. (6. kép) Mint a fenti összeállításból kiderült, a szurguti hantiknál nem voltak a vallási tevékenységet hivatásszerûen végzô, csak abból megélni tudó személyek, és senki nem monopolizálta a vallási élet egészét, hanem az több ember között oszlott meg. A különbözô módszerekkel, különbözô célokért, különbözô vallási szférákban mûködô személyek egymás mellett, egymást kiegészítve, és nem egymással szemben, egymás ellen tevékenykedtek, bár társadalmi rangjuk, megitélésük természetesen nem volt egyforma. A köztudatban leginkább elterjedt értelemben sámánnak csak a tyertte-kokat nevezhetjük, a többi kultikus eljárást végzô személyre érdemes az adott népi terminológiát, a megfelelô magyarázattal alkalmazni.

Rövidítések

433

KEREZSI ÁGNES

ABSTRACT SHAMANS, MAGICIANS, SEERS – PEOPLE WITH EXTRAORDINARY ABILITIES AMONG THE OB-UGRIC PEOPLES Ágnes Kerezsi

Based on my own fieldwork and data from secondary literature I have undertaken to make an outline of the persons performing different categories of cultic activities, still in existence among the Surguti Hanti population at the end of the twentieth century. A specific ethnic characteristic of the Surguti Hanti population is the way in which their culture has preserved a number of archaic elements, in part due to their relatively isolated position. This is also reflected in the existence of relatively higher number of religious leaders among them, who – in addition to performing the roles prescribed to them by the cults – have a thorough knowledge of the old traditions, the archaic elements of their folk-poetry, their mythology, and the pantheon of their spirits and gods. At the same time the question arises with growing frequency, whether use of the term “shaman” indicating the person performing the ritual is indeed suitable in all situations and in describing all activities. The term has become a universal category signifying the person performing cultic activity in all cultures of the world, among whom – obviously – fundamental differences exist concerning their occupation, methods, competence, and responsibilities. People performing cultic activities also exist in the culture of the Ob-ugric peoples, more specifically, among the Surguti Hanti population. These people can be classified into different groups, the most important of which are listed below. 1) The storyteller, is a person capable of healing by telling stories. 2) The singer performs primarily sacred songs, or different legends and myths in the form of a song. Usually, they performed the songs of the Bear-festival. 3) The next type of healer can perhaps best be translated as a cutter, my informers explained this as a person who is capable of injuring himself. 4) In contrast to the people with extraordinary abilities of the previous categories, healers in this group are always women and can be called healers with the hand. 5) The visionary, or dream-reader can be of both sexes. 6) People, who are able to predict the future with great precision, can be called seers. 7) The Surguti Hanti call those who are able to divine without a drum, “those who feel with the hand.” They can be either women or men. 8) The next group of people with extraordinary abilities make use of fly agaric (Amanita muscaria) for reaching a state of trance. They call themselves “those who use fly agaric”, and can be either women or men. 9) Only one group can be identified with the term shaman, in its classical sense, which the Sirguti Hanti call the one who knows, feels. The knower differs from the previously mentioned categories in that he is the only one in possession of a drum and drumstick, and only he wears some kind of ritual clothing. He occupies a much higher position on the social hierarchy than members of the other groups and his tasks are much more diverse. Among the Surguti Hanti one did not find people performing the religious activities on a professional level and earning a livelihood purely from these tasks. Nobody monopolised the religious life in its entirety, the different activities were divided between diverse people. The people using different methods, pursuing different goals, active in different religious spheres complemented one another, functioning parallel to, and not opposed to each other, though, as one would expect, their social rank and position also varied.

434

Sámánok, varázslók, látók különleges képességû emberek az obi-ugoroknál

Recommend Documents