Sajtóvilág. Mindig nálam a kamerám mondja Németh András Péter, a Sajtószakszervezet különdíjasa. Kollektív szerződés az ASM-mel

Sajtóvilág „Az igazság tisztelete, a nyilvánosság igazsághoz való jogának biztosítása az újságíró legfőbb kötelezettsége.” (IFJ etikai kódex) újságírók, szerkesztŐségi alkalmazottak, hírügynökségi, kiadói dolgozók érdekvédelmi szervezetének lapja I XXii. évfolyam, 1. szám, 2010. február

Sajtó, jog, nyilvánosság A Sajtószakszervezet az idén is központi ünnepségen köszönti a magyar sajtó napját. 2010-ben szerényebb körülmények között, de a hagyományos kereteket megőrizve kerül sor a megemlékezésre szakszervezetünk székhelyén, a Magyar Távirati Iroda épületében március 11-én délelőtt. Az ünnepségen meghívott előadóként Péterfalvi Attila, a Magyar Országgyűlés biztosi hivatalának vezetője, az Országgyűlés volt adatvédelmi ombudsmanja tart előadást Sajtó, jog, nyilvánosság címmel, és sor kerül a szakszervezeti kitüntetések átadására is. A Sajtószakszervezet a baráti találkozóval záródó megemlékezésre szeretettel meghívja az alapszervezeti tisztségviselőket, a szakmai társszervezetek, valamint a lapkiadók és szerkesztőségek vezető képviselőit. I

Húszéves a „Vasvári” I A Vasvári Pál Önsegélyező Sajtóalapítványt húsz esztendővel ezelőtt, 1990. március 13-án alapította a Sajtószakszervezet. Lapunk 5. oldalán ebből az alkalomból összeállítást közlünk. Egyúttal felhívjuk minden alapszervezetünket, tagjainkat, kollégáinkat: személyi jövedelemadójuk 1 százalékát az idén is ajánlják fel a munkanélkülivé váló, szociálisan rászoruló, sokgyermekes szakmabeliek és a nyugdíjasok támogatására. Az alapítvány adószáma: 19639903-1-42

További részletek az 5. oldalon.

Ülést tartott az elnökség A Sajtószakszervezet elnöksége február 18-án megtartotta idei első tanácskozását. Az ülésen beszámoltunk a 2009 októbere óta végzett munkáról, kiemelten a szakszervezet gazdasági helyzetéről és az Axel Springer-Magyarország Kft. menedzsmentjével a kollektív szerződés módosításáról folytatott tárgyalások eredményes befejezéséről, továbbá a jászszentandrási üdülőépítkezés állásáról. A Népszabadság szakszervezeti bizottságának titkára tájékoztatta a résztvevőket az új kollektív szerződés megkötésére irányuló erőfeszítéseikről. Az elnökség megtárgyalta a magyar sajtó napja idei megünneplésével összefüggő feladatokat, döntött a kitüntetésekről, valamint arról, hogy szakszervezetünk képviselteti magát az IFJ májusi kongresszusán.

I

A tanácskozásról részletes beszámoló a 3. oldalon.

Mindig nálam a kamerám – mondja Németh András Péter, a Sajtószakszervezet különdíjasa Legszívesebben riportsorozatokat és divatfotókat készít Németh András Péter, a Szabad Föld fotóriportere, aki 2010 januárjában egy első és egy második díjat nyert a Magyar Sajtófotó-pályázaton. – Egy fotóriporternek sok műfajban kell helytállnia – összegzi tapasztalatait a fiatal fotográfus, aki az egyedi sport- és egyedi portréfotó kategóriában elért előkelő helyezései mellé a Sajtószakszervezet különdíját is megkapta mint a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti sajtófotós. szobolits andrea – A díjakkal járó presztízsbe és sikerbe most kóstolok bele, bár 2007-ben már kaptam egy nívódíjat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól az árvízi védekezésről és erdőtüzekről készített korábbi fotóriportjaimért – mondja Németh András Péter. – Évek óta rendszeresen részt veszek a sajtófotó-pályázaton, de most nyertem először díjat. Sokan gratulálnak e-mailben vagy telefonon, köztük olyan kollégáim is, akik más lapoknál, szerkesztőségekben dolgoznak, és ez rendkívül jólesik. A legfontosabb azonban, hogy édesanyámat és a menyasszonyomat büszkévé tettem – teszi hozzá mosolyogva. Díjnyertes képeiről mesélve elmondja: a Szávay Ágnes teniszezőről készített felvételhez érzelmileg nem kötődik, ám a Németh Vilmos, világtalan aikidomesterről készített portréfotó közel áll hozzá: – Szávay Ági ott volt előttem, a győztes ütés megtörtént, és nekem úgymond csak el kellett kapnom a pillanatot. A portréfotó viszont belülről jött, tudatosan szerettem volna vele valamit létrehozni.

A laptop képernyőjén az egyik díjazott fotó: Németh Vilmos, a világtalan aikido-harcművész Fotó: Várai Mihály A Németh Vilmost ábrázoló kép a Szabad Föld Kalendáriuma számára készült a lapzárta előtti utolsó pillanatban. A sietség ellenére Németh András Pétert megihlette riportalanyának története, egyénisége. – Megtudtam róla például – meséli –, hogy 16 éves korában veszítette el a látását, ám ezt még a sporttársai közül sem mindenki tudja róla. Egy alkalommal az őt vizsgáztató aikidomester is csupán akkor vette észre, hogy Vilmos nem lát, amikor a vizsga után átadta neki az oklevelét, és ő a kézfogáskor mellényúlt. – Ő volt az első ember – magyarázza –,

akit úgy fényképeztem le, hogy nem tudtam neki megmutatni a fotót, csak elmondtam, mi van rajta. Vilmosnak a hallottak alapján egyébként annyira tetszik a kép – folytatja –, hogy szeretne belőle egy nagyméretű nyomatot kitenni az otthona falára, és a Magyar Sajtófotó-kiállításra is mindenképpen eljön majd márciusban. Éppen ezért a szervezők az ő kedvéért megpróbálják majd Braille-írással is kiírni a kép címét. Pályája alakulásáról mesélve Németh András Péter elmondja: hat éve kezdett el fotóriporter-gyakornok-

ként dolgozni az akkori Magyar Hírlap szerkesztőségében, miután elvégezte a Práter utcai fotósiskolát és rövid ideig „igazi inasként” dolgozott egy újpesti fényképészműhelyben. – A Hírlapnál kezdettől fogva Habik Csaba, a fotórovat vezetője volt a mentorom – mondja. – A szakmáról tőle és Szigetváry Zsolttól, az MTI fotóriporterétől tanultam a legtöbbet. Zsolt keresztelt el egyébként a nevem kezdőbetűi alapján Napocskának, és azóta a szakmában a legtöbben így szólítanak. Folytatás a 10. oldalon

Kollektív szerződés az ASM-mel Kollektív szerződést írtak alá januárban Budapesten a Sajtószakszervezet és az Axel-Springer Magyarország Kft. vezetői. Érdekvédő szervezetünk és a médiacég 1996 óta szabályozza a munkavállalók és a munkáltató kapcsolatait évente módosított ilyen megállapodással; a mostani dokumentum 2010. február 1-jétől érvényes, és határozatlan időre szól. A 33 oldalas dokumentum és mellékletei szabályozzák a munkaviszony és a munkavégzés kérdéseit, rendelkeznek a munkaidőről, a pihenőidőről és a szabadságról, a javadalmazásról, a szociális juttatásokról stb. A központi szerződés az ASM helyi lapjainál és irodáinál kimunkált, a helyi adottságokat figyelembe vevő kollektív megállapodásokkal egészül ki. Az ASM és a Sajtószakszervezet központi kollektív szerződését évente áttekintik és módosítják. I

Képünkön az aláírást követően készült„családi fotó” a tárgyalás résztvevőivel. Balról jobbra: Tripolszky László, F. Kováts Éva, Bayer József, Király Mária, Baktai György, Gégöl Gazsó, Nemes Péter Fotó: ASM

2

Sajtóvilág

„Az újságírónak mindenkor védenie, őriznie kell a szabadság alapjait, a pártatlan kommentár és kritika jogát.”

„Az újságíró csak olyan tényeket közölhet, melyeknek pontosan ismeri az eredetét.”

Sajtóvilág

2010. február

2010. február

Két lábon I fotósok(k). úgy adódott, hogy

tettamanti béla rajza

ebben a sajtóvilág-számban három fotóriporter kollégánk is szerepel. ráadásul a lap különböző oldalain. mi ez, ha nem a szerkesztő figyelmetlensége? koncepciótlansága? bizony, az olvasó joggal vonhat le ilyen következtetést. szeretném megmagyarázni mégis a bizonyítványt (szakmai lapban ez talán megengedhető, még inkább kötelező). a sajtószakszervezet második éve ajánl fel díjat a hazai fotósok éves nagy seregszemléjén. tavaly sopronyi gyula nyerte különdíjunkat egy vietnamban

készített képriportjáért, az idei díjat pedig németh andrás péternek ítélte oda a szakmai zsűri. Ő lett a sajtófotó 2009 pályázaton a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti fotográfus. n.a.p. egy nekünk adott interjúval mutatkozik be lapunk első és utolsó oldalán, és a vele folytatott beszélgetést a pályázatra beküldött képeivel illusztráltuk (helyszűke miatt, sajnos, mindegyik képe nem fért bele az oldalakba). életműinterjút készített vas megyei kolléganőnk, treiber mária egy másik kiváló fotóssal: benkő sándorral. ezt olvashatják a lap nyolcadik oldalán. benkő sándor, aki 1984 óta a vas népe munkatársa, s immár hosszú évek óta a megyei lap fotórovatának vezetője, 2003-ban a társadalomábrázolás kategória díjnyertese lett a sajtófotó-pályázaton. médiakalendárium 2008 című évkönyvünkben (azóta is bánt minket a tévedés!) nem az ő fotóját adtuk közre a neve mellett abban az összeállításban, amelyet 25 év legjobb sajtófotóiból válogattunk. (megjegyzendő: benkő a körmendi cipőgyár bezárásának utolsó napját örökítette meg nagydíjas drámai képsorozatában). amolyan megkésett helyreigazítás tehát a mostani beszélgetés vele. és végül a harmadik tétel.„nem bírtuk ki”, hogy ne adjuk közre ritzel zoltán violinkulcs című fotóját a 9. oldalon. de róla és a képről most több szó ne essék – lapozzanak oda, nézzék meg, s olvassák el a mellékelt pár sort. mintegy előlegként: a sajtóvilág egyik következő számában a tolna megyei lap fotóriporterét bővebben is be kívánjuk mutatni. a bizonyítvány magyarázata után még valamiről. a magyar sajtófotó – nem az én felfedezésem – évek óta egyenletesen magas színvonalon teljesít. gyakran – ezt már az egyéni elfogultságom mondatja velem – sokkal többet és mélyebben mutat meg a valóságból, mint az újságírói szöveg. és a nemzedéki folyamatosság is mintha sokkal szervesebb lenne, mint az író újságíróknál. egyaránt találunk a pályán nagy öregeket és kirobbanó tehetségű fiatalokat. figyelnek egymásra, tanulnak egymástól. ez nagyszerű dolog. de valamire azért ügyelni kell. hogy nehogy! kapóra jön nekem most n. a. p. interjújának egy részlete:„nem szerencsés, hogy az utóbbi időkben nagyon megnőtt az emberek vizuális ingerküszöbe. manapság egy fotón szinte már vérnek kell folynia, de sokszor ez is kevés, mert már olyat is sokan láttak.” igen, a vér, az extremitás hajszolása, az öncélú„fotós truváj” , a„csinálmányok”, amire van hajlam fotósokban, lapveze-

Aki feltalálta a tisztességet tőkben és (már bocsánat!) fotós zsűrikben is, olyan veszély, amit kerülni kell. és nyugodt szívvel kikerülhetjük. vannak olyan jók a mi fotósaink, hogy nincs szükség a valóságot fölturbózni. Csak fölös sokkolás nélkül tovább!

Nem fűződnek a nevéhez korszakos találmányok, mégis az innovációi révén lett világhírű nyomdász és könyvkiadó Kner Izidor. A 150 éve született zseniális könyvész forgatókönyvbe illő élettörténete – könyvkötősegédből lett nyomda- és kiadótulajdonos, önképzéssel jutott fel a szakma legmagasabb csúcsaira – eleven cáfolata mindannak, amit a karrierről, a meggazdagodásról, a munka és a siker kapcsolatáról manapság gondolni illik.

I rossz sejtés. vagy két éve télvíz idején leégett egy kiserdő a budapesti városszélen. persze az összeesküvés-elmélet hívei másnapra már terjesztették a pletykát: a területet megkaparintó vállalkozó gyújtotta fel az erdőt, mert lakóparkot kíván oda építeni. minden helyi és magasabb szintű hivatalosság szemenszedett rágalomnak minősítette az„egyszerű nép” körében terjedő szóbeszédet. el is csitult a dolog, annál is inkább, mert tavasszal faültetők jöttek, s hamarosan gyors növésű csemeték emelkedtek az ég felé. arra jártam a napokban: a tavalyi csemetéknek se hírük, se hamvuk, földgyalukkal van egyenesre simítva a hatalmas térség. bizony, épül itt hamarost valami. ha nem lakópark, akkor bevásárlóközpont. megint ellopunk egy kis éltető zöldet a várostól. másként fogalmazva: ellopjuk az életet az utánunk következőktől. talán az újságíró utánaered a galádságnak. de aligha: van neki elég gondja a napi nagypolitikával meg a megemelt flekkmennyiség keserves teljesítésével. ami egyébként folyamatosan és hoszszú távon természetesen nem teljesíthető, akármit számolnak ki a lapok mai normásai. az a sejtésem, hogy az újságíró pedig logikusan gondolkodik: inkább ma öt flekk könnyen leadható politikai zanza, mint öt nap múlva összeszedett-összehelyszínelt egyflekkes tényfeltárás. de azért rossz ez a sejtés… I hét nap. „szabadkán, életének 91. évében elhunyt balla lászló építészmérnök, tanár, egykori élsportoló, politikus, diplomata, a vajdasági magyarság egyik legkiemelkedőbb személyisége…” a szabadkai vajdasági magyar kalendáriumból másoltam ide egy emlékező írás pár sorát. nem ismertem balla lászlót, nyilván nem is ismerhettem, de a vajdasági évkönyv jóvoltából ismereteim egy hiányát legalább pótolni tudom most. a vajdasági magyar kalendárium 1998 óta évente ilyen hiányokat (is) pótol. otthonában, a délvidéken, és nálunk, magyarországon is, már azok körében, akik egyáltalán hozzájuthatnak ehhez a mívesen összeállított gazdag kötethez. persze szó sincs róla, hogy csak szomorúságot kiváltó információkkal ajándékozná meg olvasóját. igazi kalendárium, amely az élet sokszínűségét mutatja be. Csak irigykedhetünk rá mi, akik szintén készítünk ilyen évkönyvet. trIPOLSzKy LáSzLó [email protected]

Szokás például hangoztatni, hogy „nem mindegy, hova születünk”. Nos, Kner Izidor egy könyvkötő apa és egy cipész felmenőkkel büszkélkedő anya gyermekeként Gyomán született. 1860-ban. Tizenhárom évre rá egy kötészeti műhelyben kezdett tanoncként, majd könyvkötők és nyomdászok keze alatt inasként, segédként és nyomdai munkásként végigjárta a fél országot. 1882-ben saját nyomdát nyitott (tőke nélkül, 75 forintnyi takarékpénztári kölcsönből), az egyszemélyes vállalkozás főleg könyveket készített. Bár csak egyetlen ócska nyomdagépe volt, kiadványai – elsősorban tipográfiai igényességükkel – már akkor is kimagaslottak a mezőnyből. Az ennek ellenére csak lassan fejlődő cégecske a tulajdonos házasságakor jutott először némi készpénzinjekcióhoz, és rögtön terjeszkedni kezdett: Kner vásárolt egy nagy teljesítményű nyomdagépet és belevágott a nyomtatványüzletbe. A közigazgatás már akkor is rengeteg űrlapot és formanyomtatványt használt – ezek kis, rosszul felszerelt műhelyekben készültek, gyenge minőségű papírra, egyenetlen színvonalon. Kner Izidor első „találmánya” a szabványosítás és a minőségbiztosítás volt: 1892-ben még csak 170, néhány év múlva viszont már több mint ezer különféle nyomtatványt gyártott, 265 oldalas Közigazgatási Mintatárat adott ki, és gyakorlatilag az összes megyével, illetve a hazai települések mintegy felével szerződéses kapcsolatban állt. Műhelyében olyan közigazgatási tudás halmozódott fel, amellyel nemcsak a konkurencia, hanem az államigazgatás sem tudott versenyezni, így aztán piaci alapon került kvázi monopolhelyzetbe. Bár egyszerű iparos volt, pontosan felmérte saját szakmája helyzetét – I

így azt is, hogy a könyvnyomtatásban hatalmas lehetőségek vannak, de csak akkor, ha a tömegtermelés olyan minőséggel párosul, ami Magyarországon akkoriban ismeretlen volt. Ő volt az első nyomdatulajdonos, aki tudatosan alkalmazott grafikusokat, kalligráfusokat, kiadványtervezőket, és ezzel valóságos tipográfiai forradalmat indított el az országban. Abban is új utat mutatott, hogy a Móricz Zsigmond-féle Rokonok korában a kreatív munkatársakat mindig pályázaton választotta ki – azaz nem unokaöcsök vagy a szeretők pereputtyai kapták a megbízásokat, hanem azok, akik a legjobb próbamunkát küldték (olykor unatkozó háziasszonyokra vagy végzettség nélküli, de tehetséges diákokra esett a választás). Ezzel a pályáztatós módszerrel sikerült villámgyorsan felfuttatnia egy másik üzletágat, a meghívók és üdvözlőlapok gyártását is. Egy másik Kner-újítás a dolgozók megbecsülése volt. Aki egyszer bekerült a céghez, az – ha a minőségi elvárásoknak megfelelt – gyakorlatilag holtig tartó állásra számíthatott. Kner Izidor gyomai műhelye volt az első vidéki cég és az első nyomda Magyarországon, ahol kollektív szerződést kötöttek az alkalmazottakkal – méghozzá olyan bérrel, amely a szokásosnál két bérosztállyal feljebb pozicionálta őket (ennek az lett az előnye, hogy a nyomda folyamatosan a legjobb szakemberek közül válogathatott). Az országban az elsők között vezették be a 9, majd a 8 és fél órás munkaidőt meg a nyári fizetett szabadságot. De a furfangos nyomdász más területeken is úttörő volt: az iparágban ő alkalmazott először fizetett reklámot. A fenti „találmányok” révén – amelyek persze legfeljebb Európa keleti

A szabadság ünnepe

Napirenden: pénzügyek, Népszabadság, ASM, IFJ-kongresszus

I kérdés ninCs? hallgatom a politi-

kust a rádióban. elképesztő, mondja, hogy milyen alpári módon beszél, mocskol az ellenoldal. elképesztő, folytatja, hogy milyen megengedhetetlenül aljas módszerekhez folyamodik a kampányban. persze érthető, teszi hozzá, ha ilyen, mert hát nézzük csak, s lássuk egyértelműen (de jó szó ez!), hogy ő maga, vagyis az ellenoldal ilyen alpári, mocskos-aljas indulatú és így „szocializálódott” (ez is remek szó!) egyedekből tevődik össze. sóhajtás és mondatvég. várom a sajtómunkás, a minket, a közt képviselő újságíró kolléga közbevetését. közbekérdezését. hogy nem gondolja-e a megszólaló politikus, hogy esetleg ő is elköveti mondataival a másik oldalnak tulajdonított vétket. helyette egyetértő sóhajtás: úgy bizony, úgy ám, ez tényleg szörnyű. pedig nem is politikai hirdetést játszottak be felvételről.

A kollektív szerződés mindkét felet védi

Kner izidor – az első tulajdonos volt, aki kollektív szerződést kötött nyomdai alkalmazottaival felében számítottak újdonságnak – 1914-re az akkor már 150 fős Knernyomda a kontinens egyik legjobbjává vált, amit a lipcsei világkiállításon kapott aranyérem is elismert. Közben Kner Izidor szakmai és önéletrajzi könyveket írt, rendszeresen jelentek meg írásai a nyomdászati szaklapokban (nem csak Magyarországon), meg az Üstökös és a Borsszem Jankó című újságokban. Még egyszer hangsúlyozzuk: egy iparosról, végzettsége alapján (mai meghatározással élve) szakmunkásról van szó – aki azonban egyrészt kifejezetten jól fogalmazott, másrészt a véleményét szakmai sikerei tették hangsúlyossá. Folyamatosan bírálta a tisztességtelen versenyt, a korrupciót, az ügyfelek becsapását és az inasok kiszolgáltatott helyzetével történő viszszaélést, az egykor saját bőrén is megtapasztalt ún. inasnyúzást. „Az iparos tevékenységének fő törvénye a becsület, a vállalt kötelezettségek minden nehézség és akadály dacára való feltétlen teljesítése” – fia, az első magyar könyvművészként emlegetett Kner Imre szerint ez volt a nyomda- és dinasztiaalapító Kner Izidor ars poeticája. Talán ezért vitte ilyen sokra – talán ennek ellenére. HArgItAI MIKLóS népszabadság, 2010. február 5.

I Érdekes, tanulságos és hozzátehetjük: izgalmas viták után jutottak közös nevezőre a Sajtószakszervezet tisztségviselői az év első elnökségi ülésén. Az ügyvezető társelnöki beszámolót követően két kollektív szerződésről is sok szó esett. Mint az előző számban is foglalkozott vele lapunk – közölve az elnökség nyilatkozatát – október 2-án április l-jei hatállyal a Népszabadság Zrt. igazgatósága felmondta a két évtizedes kollektív szerződést. Hargitai Miklós, az alapszervezet titkára most arról tájékoztatta a kollégákat, hogy néhány hónapos huzavona után végre tárgyalóasztalhoz ülhettek az igazgatóság képviselőivel, s témáról témára vitatják meg a menedzsment módosítási javaslatait. Ez sajnos azt is jelenti, hogy összképük nincs a szándékról, de az biztosnak látszik, hogy a szociális juttatások erőteljes megkurtítását kell jó indokokkal kivédeniük. Beszámolt viszont arról is, hogy megkezdődött egy átvilágítás is, amelynek folyamán több kolléga elküldéséről is véleményt kellett nyilvánítani. A szakszervezeti bizottság – együttműködve az üzemi tanáccsal – azt elérte, hogy a felmondásokra még április 1-je előtt kerüljön sor, és így azok a kollégák, akiktől kénytelenek megválni, még a jelenleg hatályos kollektív szerződés kedvezőbb feltételei szerint kapják meg a juttatásokat. F. Kováts Éva, a Sajtószakszervezet elnöke részletesen beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket az Axel Springer-Magyarország Kft. igazgatóságával folytatott a szakszervezet vezetése. Az idei megbeszélések sok tekintetben új kérdéseket vetetettek fel. Most került sor arra, hogy a cég az áprilistól áprilisig terjedő évet megváltoztatva, szerette volna januártól érvénybe léptetni a módosításokat, s ezentúl a naptári és gazdasági évet „egyesíteni”. A tartalmi kérdé-

sekben kialakult nézetkülönbségek miatt erre nem kerülhetett sor, a kollektív szerződés módosítását február 1-jével fogadtuk el. Külön téma volt – és ez tételesen nem is szerepel az aláírt kollektív szerződésben –, hogy a cégnél áttérnek egy határozottabb teljesítménybérezésre. Elhangzott, hogy általában a havi 75 flekkes írásés a 110 oldal tördelési kötelezettséget tennék a teljesítménybér alapjává. Delegációnk hosszas vita után abban állapodott meg a menedzsmenttel, hogy fél év tapasztalatai után visszatérünk a témára, addig pedig nem alkalmaznak szankciókat a „nem teljesítőkkel” szemben. Végül bejelentette, hogy az AS-M. február 25-én az alapszervezeti bizottságok és az üzemi tanácsok megbízottai részére tájékoztatást tart, amelyen a belső gondokról minden kérdésre a vállalat vezetői a helyszínen adnak választ a meghívott szakszervezeti és üzemi tanácsi vezetőknek. (Azóta ez a megbeszélés megtörtént.) Tripolszky László ügyvezető társelnök beszámolóból tájékozódhatott az elnökség, hogy valamennyi tervezett munkára, tárgyalásra sor került,

csupán – de ezt nem szabad könnyedén felfogni – az alapszervezetek „lelátogatása” maradt el. A szakszervezet gazdasági helyzetéről összefoglalóan az hangzott el, hogy mivel a tagdíjakból messze nem lehet finanszírozni a működést, a beruházási számlánkon képződött eddigi kamatot teljes mértékben fel kellett használnunk. A következő elnökségi, majd az éves költségvetés elfogadására hivatott választmányi ülésre olyan költségvetés készül, amely a költségek jelentős csökkentésével számol annak elérésére, hogy a továbbiakban csak a kamatok felhasználásával számoljunk. A következőkben megvitatta és elfogadta az elnökség azt a javaslatot, hogy az idei sajtónapi ünnepségre szerényebb keretek között, a székhelyen, az MTI nagytermében kerüljön sor. Döntöttek a kitüntetések kérdésében is. Ugyancsak döntés született arról, hogy az IFJ (Nemzetközi Újságiró Szövetség) cadizi (Spanyolország) májusi kongresszusán M. Lengyel László társelnök és Gyöngyösi Árpád elnökségi tag képviselje szakszervezetünket. (B. GY.)

3

n

incs nekünk szerencsénk ezzel a szakmai ünneppel. a korábbival, azzal a vörös újságos-sal nehéz volt azonosulni, főleg a mondvacsináltsága okán, nem is ideológiai megfontolásokból. nem is tudom, mikor volt pontosan, segítséggel annyit sikerült felidéznem, hogy decemberben valamikor. most meg itt van egy társbérletes ünnepünk. és még félreértett is. ha valamit büszkén vállalnunk kell, az nem a két nyomdagép lefoglalása (legyen áldott, aki tette), hanem táncsics kiszabadítása. nem a hordozóeszköznek, a profittermelő vállalatnak kell a szabadság (ha jól működik, megszerzi magának), hanem a gondolat megszülőjének, gazdájának kell szabadnak lennie. szabadnak minden korlátozástól, csak a felelősségtől nem. felelősség a nyelv, a stílus, a gondolat tisztasága iránt, a tények valódiságáért – ez a lényeg. szerethető, nagyon szerethető szakma ez a mienk. aki műveli, az szereti is nagyon – olyikunk jobban, mint amennyire szabadna szeretnie. mutathatná ki azzal, hogy békén hagyja. de még az érdemtelen is szereti. Csak az olvasó, a befogadó nem szereti mostanság. azok nem szeretik, akiket szolgálnunk volna kötelességünk. meddig lehet hát parancsra, profitérdekből, kenyérféltésből a politikát szolgálnunk elsődlegesen – azok ellenében, akikért vagyunk. lehet, hogy mégiscsak szerencsénk van ezzel az ünneppel. nincs másik, amelyik ennyire szerethető volna. amelyik ennyire fiatalság, ennyire ígéret, ennyire tavasz. amelyik ennyire a szabadságról szólna. igaz, ez elsősorban nem a mi szabadságunk, hanem a demokratikus társadalomé, de nekünk is szükségünk van rá. szolgáljuk! M. LENgyEL LáSzLó

Márciusi idézetek Szakszervezetünk sajtónapi ünnepségeit csaknem két évtizede mindig valamelyik közjogi méltóság tisztelte meg jelenlétével és beszédével, üzenetével. Ezekből idézünk – figyelemmel az áprilisban esedékes országgyűlési választásokra.

„az 1993-as év felkészülés lesz a választásokra. közös érdekünk, hogy ebből a választásból ne egyes pártok, hanem a magyar nép kerüljön ki győztesként. ebben nagy szerepe van a sajtónak is. az újságírók egyik legfontosabb feladata, hogy meggyőzzék az embereket: választani kell! aki nem vesz részt a szavazáson, később már nem okolhat senkit, hogy nem arra megy az ország, amerre ő szeretné… ne engedjék – pártállásuktól, nézeteiktől függetlenül – felforrósodni a hangulatot, ne engedjék bárkinek, egyénnek, pártnak, hogy az ország fazeka alól kisisteregjen a gőz. a sajtó elsődleges feladata, hogy a különböző nézeteket ismertesse, bemutassa a választható utakat és távolságtartóan mérlegeljen. a többit bízzuk a nép bölcsességére!”

F. Kováts Éva, M. Lengyel László és Gyöngyösi Árpád Fotó: Jánosi János

MúLTidÉző

göNcz árPád KöztárSASágI ELNöK, 1993.

Az Operettben kezdtem, a focipályán folytattam I – Milyen fiatal újságírók. Még csak gyerekek – álmélkodott Honthy Hanna, amikor társammal együtt meglátott bennünket. Nos, a gyermekkorból már kinőttünk, mégis nagyon fiatalon, 16 évesen érkeztünk 1943-ban riportra az Operettszínházba. Nem csak beszélgettünk, fényképet is készítettünk a jeles primadonnáról. Sajnos a fotó nem sikerült. A következő látogatásra már szakembert is vittünk magunkkal a Vígszínházba, ahol nagy sikerrel játszották a Fekete Péter című zenés darabot. Mestyán Tibor, a tévé későbbi jeles operatőre volt a társunk. A két főszereplő társaságában, riportkészítés közben kapott lencsevégre bennünket. Sajnos e két cikk, más anyagok társaságában, fiókban maradt. A Gyors Film Hírek diák filmhetilap ugyanis nem kapott megjelenési engedélyt. A nehéz, háborús helyzetet átvészelve, 1947 nyarán különös körülmények között kaptam zöld utat. – Ki menjen a csehekhez váratlanul megbetegedett külsős kollégánk helyett? – tanakodott a folyosón a Népsport vezérkara. Akkor nem volt külön főszerkesztő, a pártok által delegált öt újságíró alkotta a szerkesztőbizottságot.

– Majd a Reitter – hangzott a meglepő javaslat. – Ő új tudósító, együtt voltam vele a diákújságnál – magyarázta patrónusom, egykori osztálytársam. – Fiam, te tudsz csehül? – szegezte nekem a kérdést Tavasz doktor, s igenlő válaszom után arra kért: menjek el a Park szállóba, írjak egy kis riportot. Bár én valójában nem értettem csehül, északi szomszédaink közül többen értettek magyarul. Így különösebb gond nélkül beszélgettem a Vasutas Európa Bajnokságon szereplő csehszlovák labdarúgócsapat vezetőivel. Másnap, 1947. július 20-án jelent meg névvel ellátott írásom a Népsport harmadik oldalán. Így, nem a szokványos módon kezdődött tehát alig húszévesen zsurnalisztapályám. Hétköznap délelőttönként a jogi egyetemre, hét végeken meccsekre, versenyekre jártam. A foci dominált, s akkor még nagypályás kézilabda is volt. A tudósításokat mihamarabb el kellett juttatni a szerkesztőségbe. Gyakran a telefonfülke padlóján ülve diktáltam a szöveget. Az egyetemet 1951-ben végeztem el, de csak öt év múlva kaptam doktori címet. A Rákosi-érában ugyanis nem járt automatikusan ez a titulus. Nagy örömömre 1955-ben a Pest Megyei Hírlap stábjába kerültem, ahol széles műfaji változatosságot, majd belső munkatársi státust biztosítottak. Sportriporterként még verseket is írtam. Nem kellett sokat jegyzetelnem 1956 nyarán a magyar válogatott szentendrei edzőmeccse után. Amikor Puskás Ferenc véleményét

kértem, az aranycsapat játékosa csak ennyit mondott: „Írj, amit akarsz, csak ne legyen benne becsületsértés”. Pályafutásom első külföldi útja az ötvenes évek második felében Lengyelországba vezetett. Varsóban jutott eszembe, hogy elfelejtettem otthon bedobni a lottószelvényemet. A Pest megyei asztalitenisz válogatott szerepléséről az Esti Hírlapnak telefonon küldött információmat öt számmal „toldottam meg.” Azóta is ezt az ötöst használom, s a távlottózás rekorderének tekintem magam. Fortuna istenasszony, sajnos, nem méltányolja hűségemet. Csúcstartónak számítok abban is, hogy a Somogyi Béla utca 6-ban közel ötven évet töltöttem. Itt rajtoltam 1947ben. Itt volt 1957 májusától a kilencvenes évek derekáig a Pest Megyei Hírlap szerkesztősége, két emelet választotta el a Népsporttól. A zöld színű ház, amelyet annak idején öszszekapcsoltak a Blaha Lujza téri sajtópalotával, még ma is áll, a Közlönykiadó otthona. A Hírlapkiadó lebontott székháza helyén modern épület terpeszkedik. A rendszerváltozás után néhány évvel megszűnt a Pest

A Sziszifusz-cikk a Pest Megyei Hírlap 1977. április 3-i számában

Megyei Hírlap. Feladatát 1994 második felében a Népszava, majd a Népszabadság vette át. A Bécsi úti szerkesztőségbe 2003 tavaszáig jártam. Ekkor megszüntették a mellékletet, s az ország legnépesebb megyéje napilap nélkül maradt. A hetente kétszer megjelenő Sportszelet jóvoltából én nem váltam munkanélkülivé. Nemcsak ide írok. A megyei focimúltról az 1951 óta eltelt időszakról gyűjtöm az anyagokat. Oly sok az eredmény, az esemény, hogy a bőség zavarával küzdök a könyvkészítés során. A Szabó Ervin és a Széchényi könyvtárban furcsa érzés a régi lapokat forgatni, régi cikkeimmel találkozni. A számok szorosan hozzátartoztak a munkámhoz. Mégsem tudnék pontos statisztikát készíteni az évtizedek során megjelent cikkmennyiségről. Több ezerig jutottam. „Sziszifusz a levegőben” címmel a repülőmodellezőkről írt cikkem például díjat is nyert az Magyar Honvédelmi Sportszövetség pályázatán. Két legyet egy csapásra – ezzel a mottóval ösztönöztek arra, hogy vidéki útjaimon fotózzak, s fényképpel tarkítsam a cikkeimet. Felszerelést nem kaptam, saját géppel dolgoztam, s a szerkesztőségi laborban hívták elő a fotókat, portrékat, csapatképeket, verseny- és meccsjeleneteket. A hatvanas években FED 2-vel kezdtem, s a szovjet gép kitűnő társam volt. Hosszú „hirlapkiadós” múltamat bizonyítja: már a vállalat első, balatonlellei üdülőjében ott voltam ötven évvel ezelőtt. A széplaki folytatás sem maradt el. Most is odajárok, a régi épület szomszédságába. A sportújsággal nem szakadt meg a kapcsolatom. Ők sem feledkeztek meg rólam. A Nemzeti Sport legrégebbi tudósítójaként 2007-ben aranygyűrűvel jutalmaztak. Egy másik köszöntés: hatvanéves szakszervezeti tagságomért 2009 decemberében kaptam elismerést. Messze jutottam az Operettszínháztól… rEIttEr LáSzLó

„most választásokra készül az ország, és ez a jeles esemény azt is jelenti, hogy a társadalom elvárásai a sajtóval szemben megnőttek… különbözőek vagyunk, másként vélekedünk a dolgokról. de nem feledhetjük, mindeneknél erősebben köt bennünket egymáshoz az a tény, hogy a jövő, amit néhány hét múlva kijelölünk magunknak, közös jövőnk. a polgároknak alkotmányban biztosított joguk, hogy négyévente meghozzák ezt a döntést. felelősen azonban csak akkor vagyunk képeseket dönteni, ha pontosan tudjuk, hogy miről is döntünk. ebben jelentkezik a média felelőssége, amely birtokosa az információknak, és amelyek hiteles, pontos és objektív közvetítése által hozzájárulhat e komoly döntés meghozatalához.” MádL FErENc KöztárSASágI ELNöK, 2002.

„ma a sajtó informál a politikai életről is. a demokrácia mindig tájékozott polgárokat feltételez, akik az információkhoz minden körülmények között szabadon hozzáférhetnek, hiszen csak általa képesek a közhatalmat ellenőrizni… az egyén, az öntudatos ember igenis foglalkozik politikával, véleményt formál. eldönti, hogy a közélet mely tényezőjének engedi meg, hogy hatást gyakoroljon rá, és melyiknek nem. mert tisztában van vele, hogy ezáltal befolyásolhatja saját sorsát is… a szabad sajtónak tehát óriási szerepe van abban, hogy a polgárok tájékozódhassanak a közösségüket ért kihívásokról… meggyőződésem: ahhoz, hogy a civil kurázsi nyomán civil társadalom és valódi politika formálódjék, független nyilvánosságra is szükség van. ezt óhajtja és ezt kívánja l848 óta minden demokrata. hogy meggyőző lehessen, hihetőnek kell lennie, s hogy hihető legyen, hitelt érdemlőnek kell bizonyulnia… tehát a sajtó feladata, hogy csak az bizonyulhasson hitelt érdemlőnek, aki igazat ír, igazat mond. ahhoz, hogy kis és nagy közösségeink a közjót szolgálják, újra és újra meg kell fogalmazni nemzeti érdekeinket. ehhez kell számunkra a szabad és független sajtó.” SzILI KAtALIN, Az OrSzággyűLéS ELNöKE, 2009.

4

„Az újságíró nem hallgathat el fontos információt, nem hamisíthat meg tényeket, dokumentumokat.”

Sajtóvilág

2010. február

Gelei Józsefnek és L. Murányi Lászlónak, a Szolnokon megjelenő Új Néplap újságíróinak ítélte a zsűri a 2009. decemberi Minőségi Újságírásért-díjat. A szerzők a napilap hasábjain, hónapokon keresztül megjelenő sorozatukban, a JászNagykun-Szolnok megyére is jellemző kamatos pénzek és csicskáztatások hátterét és szereplőit mutatták be. A díj odaítélésével a zsűri nemcsak a decemberi cikket, hanem a sorozat korábbi darabjait is el kívánta ismerni. A januári minőségi díjat a zsűri Szabó Andrásnak, az Origo újságírójának adta a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének eladása körüli zavaros ügyekről szóló cikksorozatáért.

Bővítési Főigazgatósága harmadik alkalommal írt ki az Európai Unió bővítési politikájának témaköréhez kapcsolódóan. A pályázaton 17 és 35 év közötti újságírók vehettek részt a nyomtatott és az elektronikus sajtóból. A 36 nemzeti győztest szakmai zsűri választja ki minden pályázó országban, a pályaművek értékelésénél a beadott cikkekben és rádiós anyagokban megnyilvánuló újságírói tehetséget értékelik. Ezután egy nemzetközi zsűri ítéli oda a díjakat három kategóriában; ezek: „A legeredetibb”, „A legjobb kutatómunka” és „A legjobb újságírói stílus”. A díj nyertesei májusban Isztambulba, a 2010. év egyik kulturális fővárosába tehetnek látogatást.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban. A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben Iványi Balázsnak, a Heti Válasz újságírójának adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A díjat 2010. január 22-én Erdő Péter bíboros adta át ünnepség keretében a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

I Február közepétől Szűcs Péter korábbi televíziós-rádiós újságíró lett a Legfelsőbb Bíróság szóvivője, és egyúttal az is a feladata lesz, hogy koordinálja a bírói szervezet kommunikációját. Szűcs 1971-ben született, 1994-től dolgozik a médiában.

I

I

Február 28-ig lehetett pályázni a 2010. évi Európai Fiatal Újságíró Díjra, amelyet az Európai Bizottság

HIRDETÉS

Sajtóvilág

2010. február

MÉdiAHíreK − röVideN

I

„Nem beszélhetünk sajtószabadságról, ha az újságírók megfélemlítés, szegénység és korrupció közepette dolgoznak.”

I A Politiken című dán napilap bocsánatot kért amiatt, hogy 2008-ban újraközölt egy a Jyllands-Postenben korábban megjelent Mohamed-karikatúrát, megsértve ezzel a muzulmán emberek érzéseit. A Politiken egy szaúd-arábiai ügyvéddel kötött megállapodás nyomán követte meg a muzulmán hívőket. A lap közleményében hangsúlyozta, hogy a karikatúra másodközlésével nem állt szándékában megsérteni az iszlám

fokozódása. A New York-i székhelyű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet folytatja a nyomozást 24 további újságíró halála kapcsán, annak megállapítására, hogy a haláleseteknek volt-e közük a foglalkozásukhoz. A korábbi rekordév 2007 volt, amikor 67 újságírót öltek meg, nagyrészt az iraki helyzettel összefüggésben. 2008-ban 41-re csökkent a meggyilkolt újságírók száma. A CJP szerint 2009-ben nőtt a bebörtönzött újságírók száma is, főként Iránban. 2009. december 1-jén 136 újságíró volt rács mögött világszerte. Irak a korábbi évekhez viszonyítva kevésbé volt veszélyes az újságírók számára, négy újságírót öltek meg itt 2009-ben, Szomáliában pedig kilencre nőtt a meggyilkolt újságírók száma. lehoCzki károly rajza – népszabadság, 2010. február 23.

Az internetes hírportálok korábban soha nem látott forgalmat bonyolítottak tavaly. 2005 óta az online hírszolgáltatók látogatottságainak száma több mint kétszeresére nőtt – közölték a Bitkom német szövetségi információs technológiai, távközlési és új média szakmai szervezet berlini tájékoztatóján.

I

vallású embereket. Mint ismeretes, egy másik dán lap, a Jyllands-Posten 2005 szeptemberében 12 karikatúrát tett közé Mohamedről, ami az egész muzulmán világ mélységes felháborodását váltotta ki, hiszen a prófétát semmilyen, még előnyös formában sem szabad ábrázolni. Mészáros Bálint, a Magyar Narancs újságírója kapta meg idén az Élet és Irodalom Tarnói Gizelladíját. A tavaly alapított díjat az újságíró a Magyar Narancsban megjelent gazdasági tárgyú cikkei elismeréseként kapta meg. A Bokros Lajosból, Losoncz Miklósból és Várhegyi Évából álló kuratórium egyI

hangúlag ítélte oda a díjat a hetilap munkatárásának. I Rekordszámú – legkevesebb 70 – újságírót öltek meg hivatásuk gyakorlása közben 2009-ben a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet jelentése szerint. A 70 haláleset közül legalább 51 emberölés volt, tizenketten háborús övezetekből, heten pedig rendőrségi razziákról és tüntetésekről való tudósítás közben vesztették életüket. A meggyilkolt újságírók nagy számában szerepet játszott 31 újságíró meggyilkolása a Fülöp-szigeteken egy novemberi helyi választással kapcsolatos összetűzésben, valamint a szomáliai erőszak

Hatvanhét éves korában meghalt Horányi Barna, a Somogyi Néplap nyugdíjas rovatvezetője. Kollégánk a Sajtószakszervezet alapító tagja volt, s éveken át titkára a kaposvári alapszervezetnek. Igazi közösségi emberként és kiváló tollú újságíróként őrizzük emlékét. I

forrás: napilapok, e-masa, mti

5

A Vasvári-alapítvány jubileumára Az alapító okirat dátuma: 1990. március 13. – Több mint 32 millió segélyezésre „A Sajtószakszervezet Titkári Tanácsa a sajtóban is fenyegető munkanélküliség rémétől vezérelve…” – ezekkel a drámai szavakkal kezdődött az okirat, amely éppen húsz 20 éve, 1990. március 13-án látott napvilágot. Még egy év sem telt el az önálló Sajtószakszervezet alakuló kongresszusa óta, amikor az akkori vezető testületnek szembe kellett néznie a rendszerváltás időszakának egyik legsúlyosabb kihívásával. Az érdekvédelmi szervezet vezetői úgy gondolták, hogy sok minden más lépés mellett – sőt, előtt – „a kölcsönös támogatásban megnyilvánuló alapelvek felelevenítésével” (ezek is az alapító okirat szavai) alapítványt létesítenek. Félmillió forint törzstőkével kezdtünk, s azóta is (nem csak a törvényi kötelezettség miatt) vigyázunk, hogy ez az összeg mindig érintetlen maradjon, gyarapodjon. Az első időszak jól kezdődött. Akkor még működtek a nagy állami kiadók, amelyeknél nemcsak a „rémtől vezérelt” kollégák, hanem sok vállalati vezető is (még nem hívtuk őket „menedzsmentnek”) fontosnak érezte az alapítvány támogatását. Némely vállalatnál – valljuk be – abból a jól felfogott érdekből is, hogy amikor sor kerül az általuk már ismert leépítésekre, az alapítványi segélyezés is könnyíthessen az elbocsátás miatti gondokon. Csaknem négy év telt el, amikorra kezdett kiürülni a kassza. Az alapítványt létrehozó főtitkár, a kuratóriumban is elnök dr. Lepies György egy nagyszerű szponzor segítségével nagy fába vágta a fejszéjét. Kezdeményezésére az alapító S.O.S. gálát szervezett. A rövidítés a közismert beszédes segélyjelzést zászlóra tűzve, Sajtó Országos Segélygála teljes címmel a Vigadóban rendezett műsoros vacsorát takart, amelynek résztvevői alapítványi támogatásért kaptak asztalt, műsort. Az est teljes haszna – a televíziós közvetítés által nyújtott ismertségen túl – megduplázta a törzstőkét, így hosszabb időre működőképessé tette az alapítványt. A szponzor, a lapkiadó-tulajdonos Elek István tiszteletbeli konzul, az alapítvány kuratóriumának tiszteletbeli elnöke a közhasznú szervezetté válást követően a szakszervezet felkérésére elvállalta a kuratórium elnökségét. A közhasznúsággal egyidejűleg választott új nevet az alapítvány, nem is egyszerű körülmények között. Ügyészi vétót változtatott meg a Legfelsőbb Bíróság, nagy büszkeségünkre szó szerint átvéve indoklásába a mi véleményünket: a nevet „nem sérelmére” változtattuk meg. Így lett a Sajtószakszervezet Tagjainak Önsegélyező Alapítványából a szakszervezeti díjunkhoz is névadóI

nak választott márciusi ifjú után: Vasvári Pál Önsegélyező Sajtóalapítvány. A névváltoztatás is jelezte, hogy – a közhasznúság előírásának megfelelően – nem csupán egy szervezet tagságának „belterjes” intézménye, hanem a széles sajtó munkatársai is részesülhetnek támogatásából. A következő években azután adómentes tartós támogatások révén mind nagyobb összegű segélyekkel járulhatott hozzá a Vasvári Alapítvány a munkanélkülivé váló, illetőleg a megromlott egészségi állapotuk, anyagi helyzetük miatt nehezebben élő nyugdíjas vagy éppen sokgyermekes kollégák helyzetének javításához, szociális üdüléseik biztosításához. Mi sem természetesebb, mint hogy az alapító is jelentősen hozzájárult a források gyarapításához, s hogy – bár sajnos egyre csökkenő mértékben – a személyi jövedelem-adó felajánlásaiból származó bevételek tervszerű felhasználásáról is évről évre beszámolhat a kuratórium. Becsülettel mondhatjuk, végig kitartottunk az önsegélyezés, a kölcsönös támogatásban megnyilvánuló alapelvek mellett, támogatást csak tagjainktól, szervezeteinktől és a sajtóban működő cégektől kaptunk. Amelyeknek – mint elsősorban a Magyar Távirati Irodának, az Axel Springer Magyarországnak – a jubileumon is külön köszönettel tartozunk. 1990 márciusa óta több mint 32 millió forint segélyt osztottak el az időről időre átalakuló kuratóriumok. Sajnos mind kevesebb lehetőségük maradt a rászorulók támogatására. Ide is „begyűrűzött” a válság, a régi támogatóknak is csökkentek a szponzorálási lehetőségei. A szakszervezet alapszervezeteitől a létszám és a tagdíjak csökkenése miatt mind kisebb összeg került az alapítvány számlájára, és – különösen 2009-ben – azoknak adakozó kedve is megcsappant, akik személyi jövedelemadójuk 1 százalékát szánták erre a nemes célra. Reméljük és kérjük, hogy a kollégák és a rokonszenvezők adományozó kedve az idén nagyobb lesz, legyen. Természetesen minden adományozó személynek és cégnek köszönetet mondunk a jubileumon. Nem különben azoknak a kollégáinknak, akik munkát és felelősséget vállaltak a kuratóriumban. Elek István elnök önzetlen munkáját, támogatókészségét a Vasvári Pál Emlékplakettel ismertük el, és hasonlóképpen emlékplakettet kapott az alapítvány létrehozását elindító és munkáját megalapozó dr. Lepies György, szakszervezetünk korábbi főtitkára is. BAKtAI györgy a vasvári alapítvány kuratóriumának ügyvezetŐ elnöke

s.o.s. gála – 1993 szakszervezetünkben még ma is a legemlékezetesebb események sorában emlegetjük az s.o.s. gála címmel szervezett estélyt, amelyre a vigadóban került sor 1993 tavaszán. amikor az annak idején még a sajtószakszervezet tagjainak önsegélyező alapítványa nevet viselő alapítvány kasszája üresedni kezdett, az alapító „előre menekült”… nem olcsó ötlethez nyúlt. a főváros egyik frekventált helyén fergeteges műsorral és gazdag vacsorával fűszerezett gálát rendezett, amelyre magas hozzájárulási díjak fejében foglalhattak asztalt szervezetek, üzemek, lapkiadók vagy akár magánszemélyek. az ötlet bevált. a„telt házas” rendezvény nemcsak jó hírt szerzett az alapítványnak és alapítójának, hanem jócskán fel is töltötte a kasszát. a több mint egymillió forintos „feltöltéshez” természetesen hozzájárult, hogy igen nagy cégek is a szponzorok közé jelentkeztek, hogy az akkor bimbózó interoperett vezetője, kovács józsef„fél áron”örvendeztette meg műsorával a résztvevőket, hogy a műsorközlők, endrei judit és vágó istván maguk is az alapítványnak„utalták át” fellépti díjukat, hogy szinte valamennyi sajtószerv a legnagyobb (10 személyes) asztalokért harcolt. a bevételt azután az állástalan újságírók, lapkiadói alkalmazottak javára fordíthattuk. most, a huszadik évfordulóra emlékezve, az akkori – még fekete-fehér nyomású – sajtóvilág címlaprészletét közöljük illusztrációul. a gálát a sajtószakszervezet akkori vezetői mellett jens linde, az ifj elnöke és elek istván, a magyar köztársaság monacói tiszteletbeli konzulja, az alapítvány tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. a vendégek – az antall-kormány államtitkárától az mszosz elnökéig, hernádi gyula írótól a legkülönbözőbb irányultságú lapok vezető szerkesztőiig bezárólag – remekül érezték magukat és élvezték a műsort, amelyet – és ez igazi „hab volt a tortán” – amolyan szponzorálásként a magyar televízió teljes terjedelmében közvetített.

vasvári emlékplakett az alapítóknak a sajtószakszervezet titkári tanácsa 2006-ban határozta el, hogy a kollektívák mellett a jövőben egyéneket, egyéni teljesítményeket is jutalmaz, elismerve a szakszervezeti tagoknak, a szakszervezet barátainak, partnereinek az érdekvédelemben kifejtett tevékenységét. a titkári tanács az első kitüntetettről is döntött: a 2006. márciusi sajtónapi ünnepségen az új kitüntetés első példányát elek istvánnak, a vasvári pál önsegélyező sajtóalapítvány kuratóriuma elnökének, a sajtószakszervezet régi barátjának és alapítványa patrónusának adja át, megköszönve hosszú évek óta nyújtott áldozatos támogatását. a szakszervezet azóta is támogatja és elismeréssel figyeli az alapítvány munkáját. amikor a múlt évben a szakszervezet létrehozásának huszadik évfordulóját köszöntve a vasvári pál emlékplakettet megkapta dr. lepies györgy, a sajtószakszervezet alapító főtitkára, érdemeinek méltatásában jeles helyen szerepelt, hogy ő volt az alapítvány létrehozója is. a sajtószakszervezet tagsága érdeklődéssel figyeli az 1998. január 1-jével közhasznú szervezetté minősített alapítvány kuratóriumának tevékenységét. a bíróság a szociális támogatást, a továbbképzési és esélyegyenlőségi tevékenységet ismerte el közhasznú, vagyis állami-társadalmi terheket felvállaló (köznyelven: a munkanélkülieket támogató) munkának.

Képeinken: elek istván átveszi az emlékplakettet szakszervezetünk elnökétől (fent); dr. Lepies György (balról) átveszi a kitüntetést Baktai Györgytől a 2009. évi sajtónapi ünnepségen (lent)

Köszönet az adományozóknak I A Sajtóvilág múlt évi utolsó számában és szakszervezetünk Médiakalendárium 2010 c. évkönyvében – első ízben – felhívást és postai csekket helyeztünk el tavaly decemberben. Ez utóbbin olvasóink a Vasvári-alapítvány számára adakozhattak. A napokban összesítettük a befutott utalásokat, és örömmel számolhatunk be róla, hogy 75 személytől 76 700 forint érkezett. Hálás köszönetet mondunk mindegyiküknek, és külön is nyugdíjasainknak, akik élen jártak az adományozásban.

Adakozóink névsora: Arató Ferenc, Balogh József, Bánhalmi János, Baranyi Ferenc, Barla Anna, Berkó Pál, Bocz Sándor, Cserhalmi Imre, Dávid Éva, Domokos Lajos, Dömötör Béláné, dr. Kovács Dénes, dr. Bálint Gyula György, dr. Bogdány Barnáné, dr. Endrődy Tamásné, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Vernóczi Györgyné, Egervári Fülöpné, Erőss Lászlóné, Farkas József György, Fazekas Ferencné, Fekete Györgyné, Forgács Jánosné, Frank&Frank Bau Kft., Gerencsér Miklós, Gömöri Péterné, Gönczy József, Gróf Józsefné, Herczeg János, Iharosi Imréné, Juhász Judit, Kádas Gézáné, Kamondi Sándorné, Kapitány Rezsőné, Kerecsényi Sándorné, Kisfalvi Frigyesné, Kovács Tibor, Kozma János, La-

dányiné Fényes Mariann, Lengyel László, Marafkó László, Mattné Tóth Emma, Merkl Ottóné, Méry György, M. Lengyel László, Mór Zoltánné, Morvai Levente, Muránszky László, Müller Ferencné, Nádas Gáborné, Nagy Erzsébet, Nóti Éva, Nyúl Ede, Oroszi István, Pajlár Andrásné, Pál Kovács Zsuzsanna, Pünkösti Árpád, Rácz Jánosné, Salgó Tamásné, Schmuck Andor, Serény Péter, Simon Józsefné, Süle Györgyné, Szabó László Róbert, Szabó Magdolna, Szakszik Zoltánné, Robert Wenzel, Szántó Tiborné, Székely Tamás, Takács István, Tóth Ferencné, Tuszinger Károly, Vető Józsefné, Vidáné Kovács Márta, Völgyesi Tiborné, Zubai Zoltánné.

6

Sajtóvilág

„Az újságíró tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy helyreigazítson minden pontatlanul, hibásan vagy félrevezetően megjelent információt.”

„Az újságírónak kötelessége a neki bizalommal kiszolgáltatott, átadott információ eredetét szakmai titokként kezelni.”

2010. február

Sajtóvilág 2010. február

7

HIRDETÉS

Az Electrolux kiállta a gazdasági válság erőpróbáját

Svéd szemmel A svédek szívesen vállalják döntésüket, hogy annak idején Magyarországot választották egyik befektetési célországként. cégeik hosszú távú együttműködésben gondolkodnak – nyilatkozta a Sajtóvilág tudósítójának cecilia Björner. Svédország budapesti nagykövetét a két ország együttműködéséről, a kisebbségi kérdés megítéléséről és a magyarországi sajtóról is kérdeztük. – Milyen távlatok elé néz napjainkban a két ország közötti kapcsolat a gazdaság szférájában? – A két ország ipari, technológiai fejlesztései termékenyen hatnak egymásra, a jövőben is jönnek majd be Magyarországra elsősorban a szolgáltatói szférát erősítő high-tech svéd cégek. A kutatás-fejlesztésben például önálló részlegeket hozott létre az Ericsson az elmúlt év tavaszán, de sorolhatnám az ABB-t, az Electroluxot, ahol ezáltal új munkahelyek jöttek létre. – Az Európai Unión belül svéd és magyar részről közel azonos a kisebbségek helyzetének megítélése. Nemrég a szlovák nyelvtörvény kapcsán történtek ebben egyeztetések. Mi az ön álláspontja?

Takács János, az electrolux kelet-közép-európai holding vezetője Cecilia Björner nagykövet

Az Electrolux csoport a világ vezető háztartási és professzionális készülékeinek gyártója. évente 40 millió terméket – konyhai készülékeket, mosógépeket, porszívókat és egyéb kisháztartási, valamint professzionális termékeket – értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoporthoz tartoznak az olyan világhírű márkák, mint az Electrolux, az AEg-Electrolux, a zanussi, az Eureka és a Frigidaire.

a napokban tartott budapesti sajtótájékoztatón takács jános, az electrolux kelet-közép-európai holding vezetője ismertetőjében elmondta: a vállalat tavaly 177,5 milliárd forintos árbevételt ért el és 4,5 milliárdot költött termékfejlesztésre, illetve a magyarországi gyárak modernizálására. a hazai piacon továbbra is megbízhatóan tartják piacvezető pozíciójukat valamennyi termékcsoportban egyetlen termékkategória, a mosogatógépek kivételével. idén 5,5 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre, elsősorban környezetbarát megoldások alkalmazására. a 2009. évi eredményekről szólva takács jános kitért rá, hogy a válság hatásai különböző mértékben érintették a vállalat hazai gyárait, így kisebbnagyobb százalékban csökkent a termékek előállítása. ugyanakkor a vásárlói igények változásának megfelelően tovább nőtt a prémium kategóriás termékek eladási aránya, ezen belül elsősorban az energiatakarékos, környezetbarát gépeké. 2010-ben jelentősen bővül az a++ energiaosztályú termékek választéka mind a kombinált hűtők, mind pedig a mosógépek termékcsoportjában.

takács jánost, az electrolux kelet- közép-európai holding vezetőjét a sajtótájékoztatót követő beszélgetésben további részletekről kérdeztük. – Mekkora kihívást, felelősséget jelent az Electroluxnak, hogy hosszú távon megfeleljen a vezető szerepéből fakadó folyamatos műszaki-technológia fejlesztéseknek? -a világ vezető háztartási gépgyártója magától értetődően szeretné megtartani ezt az előkelő helyezést a jövőben is. szeretnénk ott maradni az élvonalban a kutatás-fejlesztés területén is, amire – tekintve a cég múltját – minden esélyünk meg is van. folyamatosan gyarapodó vevőtáborunk ezt el is várja tőlünk, és mi az ő elvárásaiknak szeretnénk maradéktalanul megfelelni. ezt pedig csak folyamatos innovációval, állandó termékfejlesztéssel lehet elérni. nagyon fontosnak tartom, hogy az innovációban egyre nagyobb hangsúlyt kapjanak a környezetbarát megoldások. ez a törekvés egyaránt érinti magát a gyártástechnológiát is, hiszen a technológiák környezetbarát működtetése elengedhetetlen a gyártási folyamatokban is. ma már jól érzékelhető, hogy a mi gyáraink ennek megfelelően egyre„zöldebbekké” válnak. általános trend, hogy a vevő előnyben részesíti azokat a termékeket, melyek ismerten, bizonyítottan környezetbarát gyártásból származnak. – Hogyan alakítják ehhez a szellemi, humánerőforrás-hátteret, gondolok itt az utánpótlás biztosítására, a fiatal szakemberek fokozottabb bevonására, ösztöndíjakra? – mostanra már magyarországon is támaszkodhatunk a több évtizedes tapasztalatokra, hiszen a lehel hűtőgyárat 1952-ben alapították és 1991 óta a svéd electrolux Csoport tagja.

az electrolux egyetlen európai fagyasztóládagyára, valamint egyetlen porszívógyára is jászberényben található. így ezeknek a termékeknek a fejlesztése és az ezzel kapcsolatos kutatási munka folyik magyarországon. természetesen a hűtőgépek fejlesztésében is részt vesznek hazai szakemberek mint az electrolux globális fejlesztési csapatának tagjai. ami az utánpótlást illeti, a legszorosabb kapcsolatot a miskolci egyetemmel tartjuk fenn, de a budapesti műszaki egyetem s a Corvinus egyetem is kiváló háttérbázis a számunkra. sajnos magyarországon a munkaerő mobilitása, ideértve a fiatal diplomásokat is, messze elmarad a fejlett nyugati országokban tapasztalhatótól. az electrolux lehel stabil munkahelyet és hosszú távú karrierlehetőséget biztosít mindazok számára, akik jászberényt vagy nyíregyházát választják. vállalatunknál szívesen fogadjuk az érdeklődő diákcsoportokat, a nyári munkára jelentkező fiatalokat és a diplomamunkájukra készülőket is. – Van-e elegendő visszajelzésük a piacra kerülő termékek fogadtatásáról a holnapi, holnaputáni fejlesztésekhez, az energiatakarékosságon, a környezetbarát működésen túl például a designirányokról? – a legfontosabb visszajelzés az értékesítés alakulása, ami meglehetősen pontos képet ad a termékek fogadtatásáról. az electrolux folyamatosan figyelemmel kíséri a trendek változását, méri és követi a fogyasztói igényekben megfogalmazódó elvárásokat, a modernizáció fő irányát, és a legjobb szakemberek segítségével elsősorban ízlésformálóként és nem követőként vesz részt a design alakításában is. n. j.

– A kisebbségek ügye elsősorban az érintett kisebbségre és az adott országra tartozik, ám azzal, hogy mindkét ország tagja az uniónak, figyelembe kell venniük az uniós normákat, a nemzetközi szabályokat, aláírt szerződéseket, mint az EBESZ kisebbségi nyilatkozata. Az uniónak nincs eszköze annak megállapítására, hogy ez a nyelvtörvény megfelel-e az előírásoknak. Az elnökség annál többet, hogy tanácsot ad, nem tud tenni. – Ön immár négy éve dolgozik Magyarországon. Ennyi idő alatt mennyire sikerült megismernie a hazai nyomtatott és elektronikus sajtót? – A magyarországi sajtó által közreadottakkal csak fordításban találkozom, s ez nem teszi lehetővé, hogy igazán árnyalt képet alkossak annak egészéről, de mindennap átnézem az országos, esetleg a szakmai lapokat is – elsősorban a gazdasággal, kereskedelemmel foglalkozókat. A svéd újságokban egy-két oldalt kapnak a szerkesztői, politikai vélemények, vezércikkek. A híreket, eseményeket objektíven adják közre, szemben az itteni gyakorlattal, ahol minden politikai színezetet kap. Az egyik gond, meglátásom szerint, hogy a magyar újságok nem politikai értékeket, hanem politikai pártokat képviselnek. – Hogyan ítéli meg a magyar újságírók tevékenységét? – Nagyon udvariasak és olykor félénkek, nem tesznek fel igazán izgalmas kérdéseket elsősorban a politikusoknak. Keményebben is felléphetnének, aminek hiányát valószínűleg a máig élő „örökölt hagyományok”, a fiatal demokrácia számlájára lehet írni. NAgy JózSEF

Az objektív nem csal Beszélgetés Benkő Sándor fotóriporterrel, aki szerint a képet először fejben kell összerakni Földmérő, fafaragó és irodakukac is volt Benkő Sándor, a MÚOSz Sajtófotó Pályázatának 2003-as nagydíjasa, a Vas Népe fotórovatának vezetője. Humorral és iróniával képes szemlélni a világot és önmagát is. A Bak jegyében született 1954-ben Sárváron, ráadásul pont szilveszter napján. Szombathelyen földmérőnek tanult, hetvenháromban érettségizett. Fölvették a székesfehérvári főiskolára. A szakmai tárgyakkal jól boldogult, de a politikai gazdaságtan tanárával valahogy tengelyt akasztott, el is jutott a rektori vizsgáig, s onnan aztán nem volt tovább… Otthagyta a főiskolát és földmérő technikusként öt évig járta Vas megyét. Közben két hobbit is űzött egyszerre, fafaragást tanult és fotózott. Balogh Tamás sárvári Gránátalma-díjas fafaragótól leste el a népi művészet fortélyait. Használati tárgyak díszítésébe fogott. Olyan sikerrel, hogy fölvették a Velemi Népművészeti Stúdióba, tanítómesterével közösen mutatkoztak be kiállításokon a megyében és több országos népművészeti vásáron. Aprólékos munka volt ez, de nagyon szerette, kikapcsolta s az alkotás örömével ajándékozta meg a faragás, bütykölés, de valami mégis hiányzott. – Szakmai berkekben azt suttogták, tulajdonképpen a felesége tanította meg fotózni. Igaz? –Nem egészen. A feleségemnek volt egy Zorkij gépe, s azt kértem tőle kölcsön, így kezdtem fényképezni. Később aztán kicseréltük ezt a masinát Zenitre, ami már sokkal jobb volt. Nem tudom, mi történt, de én mindig mást láttam, mint mások. Elkezdtem ide-oda küldözgetni a képeimet, pesti újságoknak és a megyei lapnak. Időnként meg is jelentek. Rácsodálkoztam a világra, s azt akartam más is lássa úgy, ahogy én. – Mikor és hogyan került a Vas Népéhez? –1982-ben Pósfai János főszerkesztő-helyettes elment Sárvárra a

I

Baleset

pártbizottságra és megkérdezte, ismerik-e azt a fotóst, aki képeket küldözget a megyei lapnak. Engem akkor alig ismert valaki, viszont azt mondták a pártbizottságiak Pósfainak, ha arra az idiótára gondol, aki minden sárvári rendezvényen ott koslat kamerával a nyakában, akkor csak azt tudják megerősíteni, hogy annak nincs ki a négy kereke. (Az a megszállott helyi fényképész persze nem is Benkő Sándor volt, hanem valaki más). Később bevallotta a főszerkesztő-helyettes, hogy ő meg azt gondolta, aki ilyen képeket tud csinálni, talán mégse lehet annyira ütődött, és eljött hozzánk a lakásunkra. Megállapodtunk, hogy 1984. április elsején belépek a Vas Népe szerkesztőségébe. – Mi várta Szombathelyen? – Az életem átbillent máshová. Kötetlen munkaidő, szabadság, mindennek örültem. Nem zavart, hogy mindig én kaptam a kollégák levetett gépét, szerettem dolgozni. 1992-ben vehettem kézbe először egy vadonatúj Nikont a szerkesztőségben. Azt nagyon sajnálom, hogy nem végeztem el a MÚOSZ fotóstanfolyamát. Beiskoláztak volna 1985-ben, de akkor született a lányom, két pici gyerekkel nem akartam egyedül hagyni a feleségemet. Végül autodidakta módon képeztem magam. Érdekel a műszaki fényképészet, a légi fényképezés, a fotogrammetria, járatom a szaklapokat. Két hazai példaképem Korniss Péter és Keleti Éva. –Rövid kitérőt tett, 1988-tól 90-ig a Tér-Kép című független hetilapnál dolgozott, majd visszatért a Vas Népéhez. Nem öli meg a szakmát a napilapos robot? –Szeretem a napilapot. A gyorsaságot, frissességet, s hogy ami megjelenik, másnap már történelem, múlt. Hátránya, hogy nincs mindig idő elmélyülni egy témában. Akárhogy szorít az idő, addig el nem megyek a helyszínről, amíg nem érzem úgy, megvan a képem. A kép, ami kifejezi az eseményt. Vidéki lapoknál nem lehet szakosodni, kicsit érteni kell a sporthoz, színházhoz, gazdasághoz, riportfotóhoz, portréhoz. Amikor kezdtem a szakmát, elismerésnek számított, ha pesti lapokban megjelentünk, ma már elképzelhetetlen, hogy más szerkesztőségnek dolgozzunk. Nincs rá idő se. A régi megyei lapban jelentek meg ol-

Földember

Arad – temetés dalak képek nélkül, ma ez elképzelhetetlen. Elvárják, hogy legalább három fotó és grafika legyen minden oldalon, de inkább több. Amikor nyolcoldalas volt a lap, harminc-negyven képem jelent meg havonta, most százhatvanszázkilencven. Rovatvezetőként felelek a képekért, jól működő archívumot hoztunk létre, amit a fotósok gondoznak. Büszke vagyok arra, hogy közel harminc éve sok fontos történésénél ott lehettem. Fotóztam a romániai forradalmat 1989-ben, jártam a délszláv háborúban, egyedüli magyar fotósként jelen lehettem a Szlovén

Az utolsó nap a tűzősoron

Köztársaság kikiáltásánál, megörökítettem a pápa szombathelyi látogatását, az Opel-gyár avatását Szentgotthárdon, a körmendi cipőgyár bezárását. –Van olyan, hogy fotós szem? –Inkább azt mondanám, hogy fotós agy. Mielőtt megcsinálom a képet, a fejemben rakom össze, ezután jön a szem. Amikor fényképezek, annyira összpontosítok, hogy arra nincs időm, hogy érzelmileg közelítsek az eseményekhez. Ha így lenne, nem tudnék balesetet fényképezni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ki tudom kapcsolni magam a sokk hatása alól. Este, mikor hazaérek, zakatolnak a fejemben a történések. Az objektív nem csal, embereket nem csaphatok be. Aszerint szoktam válogatni a képeket, hogy elképzelem, mi lenne, ha én lennék a riportalany, s rólam jelenne meg ez vagy az a kép. –Szoktak reklamálni? –A személyiségi jogokat komolyan kell venni. Van, aki csak eltűri a fotóst, van, aki kifejezetten örül neki. Más azért reklamál, miért nincs a képen, a harmadik meg azért, miért van rajta. A vájkálós újságírás és fotózás nem az én műfajom. –Megváltoztatta az életét a MÚOSZ nagydíja? – A körmendi cipőgyár bezárásának utolsó napján készült az a fotósorozat, amivel nyertem 2003-ban. Társadalomábrázolás kategóriában díjaztak. Sokan gratuláltak, több kiállításom is volt. Az életemet nem változtatta meg a díj, továbbra is a Vas Népe rovatvezetője vagyok. Korábban annak örültem, hogy 1992ben és 2001-ben a kollégák titkos szavazással a Vas Népe nívódíjasának választottak. trEIBEr MárIA

8

Sajtóvilág

„Az újságíró kerülje el a faji, szexuális, nyelvi, vallási vagy politikai diszkrimináció megjelenésének elősegítését.”

„Az újságíró kezelje szakmai veszélyként a plagizálás, a tudatos elferdítés, a rágalmazás minden formáját.”

Sajtóvilág

2010. február

2010. február

9

HIRDETÉS

Tavaly is sikeres volt a Paksi Atomerőmű A társaság a Magyar Villamos Művek vállalat csoport tagjaként a hazai villamosenergia-termelés meghatározó résztvevője. Termelő tevékenységünk során elsődleges célunk, hogy a magyar árampiac kiemelkedő szereplőjeként a hazai fogyasztók megbízható és olcsó villamosenergia-ellátását biztosítsuk, mindezt a környezet és Föld légkörének megóvásával a fenntartható fejlődést segítve. Süli János vezérigazgató

Sikeres gazdasági évet tudhat maga mögött a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) A 2009. évet az atomerőmű eddigi történetének legnagyobb termelési eredményével zárta. Tavaly a paksi atomerőmű villamosenergia-termelése 15.427 GWh volt. A teljesítménynövelés tekintetében kiemelkedő évnek számított a tavalyi, hiszen november 13-án a 3-as blokk is elérte a 108 százalékos reaktorteljesítményt, így a négy blokk összteljesítménye már eléri a 2000 MW-ot.

Üzemidő-hosszabbítási programunkra 2009 júniusában az Országos Atomenergiahivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatósága megküldte határozatát, amelyben leszögezi, hogy lehetőséget lát az általa előírt feltételek teljesítésére, ezzel az üzemidőhosszabbítás megvalósítására. Az elmúlt év kiemelkedő sikerének tekinthetjük, hogy az Országgyűlés 95,4%-os többséggel hozzájárult a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőmű blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez.

A paksi atomerőmű továbbra is hazánkban az energiaellátás meghatározó, legolcsóbban termelő egysége: 1 kWh-ra jutó villamosenergia-árbevétel 10,67 forint. A tavalyi évben a vállalat árbevétele 154,1 milliárd forint volt.

A Paksi Atomerőmű Zrt. részesedése a hazai villamosenergia-termelésből 43 százalék, mely közel 6 százalékkal meghaladja a 2008. évit. A Magyarországon felhasznált villamos energiából a nukleáris részarány 37,3 százalék. A biztonságos működés továbbra is elsődleges szempont, ezt szakembergárdánk hozzáértése és a jól szervezett munka garantálja. A blokkok biztonságos és eredményes működtetése alapfeltétele az üzemidő-hosszabbításnak és az új blokkok építésének. Az évente végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság bizalma a korábbi évekhez hasonlóan töretlen: a magyar lakosság több mint háromnegyede (77 százalék) egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik.

BÉLyeGSAroK

oLVASóSzerKeSzTői NAPLó

címletáradat Pécsről

csak a halál biztos

Brüsszelben mesélik, a magyarokat arról lehet megismerni az uniós forgatagban, hogy sosem tudják pontosan, mi lesz holnap. Nem egyszerűen a jövőjükről van szó, hanem arról, hogy csütörtökön nem tudják elmondani a pénteki programjukat, vagy például tudják, hogy négy hónap múlva ők tartanak nemzeti estet, de nemhogy akkor, hanem egy héttel előtte sincs kész a teljes táncrend. Aztán végül nagy kapkodással mégis kipipálják a programot. Ez a lépten-nyomon előbukkanó karakter az oka, hogy a bélyeggyűjtőknek mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk mostanában. A posta ugyanis egyetlen napon, az Európa kulturális fővárosa pécsi megnyitóján huszonöt bélyeget adott ki a baranyai megyeszékhely nevezetességeiről. A címleteket egy ívbe nyomtatták, a tervező Elekes Attilának – némi grafikai bravúrral – Jakováli Hasszán dzsámijától Vasarely Jel-szobráig valamennyi motívumot, Hajdú József fotóit úgy kellett a díszes keretben elhelyeznie, hogy a perforációk ölelte, háromszor három centiméteres bélyegek önállóan is éljenek, levélre ragaszthatók legyenek. Nincs értékjelzés az egyes bélyegeken, pontosabban a megszokott szám helyett – divatos európai mintára – a „BELFÖLD” megjelölés található rajtuk. Ez azt jelenti, hogy most éppen 80 forintot ér a bélyeg, hiszen ennyibe kerül a szabvány levél hazai bérmentesítése. Jövőre bizonyára nagyobb lesz ez az érték, de a bélyeg később is használható az idei postai áron beszerezve is. A filatelistáknak tehát 2000 forintba

I

kerül a kulturális főváros „belépője”, anélkül, hogy Pécsre eljutnának. A Magyar Posta 2007 óta minden évben szerepeltette kibocsátási terveiben Pécset. Mindmáig azonban nem volt lehetősége, hogy bélyeggel köszöntse a kultúra fővárosát. Három éven át tartott az a szerencsétlenke-

dés, amelyben a kormány és a város azon vitatkozott, az országé vagy a városé-e a főszerep. Hétköznapi nyelvre lefordítva: kinél lehet a kassza kulcsa, vagy még közérthetőbben: a felkent budapesti kulturális elit újabb bemutatkozó helye (pénzforrása) lesz-e Pécs ebben az esztendőben avagy a helyieké. Három évig viaskodtak ezen, így aztán az utolsó fél évben megújult városvezetésnek decemberi fagyban kellett térköveket lerakatnia, most bontják a Zsolnayépületeket, amelyek helyén őszre épül valami, holott januárban illett volna az új épületekben vonzó programokat megnyitni. Mostanában még mindig az ádáz telet szidják a város-

ban, nehezen haladnak ugyanis (a megnyitó után) az előkészítő munkákkal. Pécsről persze sokszor adott már ki bélyeget a posta. Egész kiállításra való filatéliai kincs gyűlt már össze a városról és környezetéről, talán akad is majd alkalom arra, hogy a kulturális év során ezt az idesereglő turistáknak bemutassák. A felkészülésben az egyházak állnak a legjobban, különleges értékeik zöme már most megszemlélhető. Az ókeresztény sírkamrák világszínvonalú bemutatója is ezek közé tartozik, erről a nevezetességről az új ív 17. bélyegén kívül a magyarországi világörökségeket bemutató sorozat 2006ban megjelent, 52 forintos címlete is megemlékezik. Ez a bélyeg postán már nem kapható, de a Filapostán és bélyegboltokban magasabb, gyűjtői áron még elérhető. A kakaskodás idején pedig ügyesen megkerülve a politikusokat, személyes bélyegeket (Pécs Bélyegem) is kibocsátottak. Bárki készíttethet magának egy ívnyit – húsz darabot – a hasonlóképpen városképes tavalyi pécsi bélyegekből oly módon, hogy a szelvényre a saját fotóját nyomtattathatja. Ehhez mindössze jelentkeznie kell a Filapostán személyesen vagy e-mailben. Ezek a saját bélyegek alig valamivel kerülnek többe, mint a „csak” postaiak, és ugyanúgy felhasználhatók levélre, mint a hagyományosak. Kedves ajándék lehet az ismerősöknek és barátoknak egy olyan üdvözlőlap Pécsről, ha sikerül az év során oda eljutnunk, amelyiken kedvenc fotónkat is viszi a postás. SOóS KáLMáN

I „Halálom pillanatában egy végső keringő csendül majd föl a fejemben” – szép, nem? Valószínűleg én is idézném, ha napilapi gyorsasággal nekrológot írnék a híres zeneszerzőről, aki ezt mondta. Mindenesetre a The Guardian cikkírója kapott az alkalmon, és meg is jelent ez a mondat a lap tavaly március 30-i számában, amelyben az olvasók Maurice Jarre haláláról értesülhettek. (Mi inkább Jean Michel Jarre apjaként tudunk róla, de saját jogán is híres, mondjuk, mint az Arábiai Lawrence, a Zsivágó doktor vagy a Holt Költők Társasága filmzenéjének alkotója.) Azután meg helyesbíteni kellett a lapnak, mert kiderült, hogy ezt a mondatot egy dublini egyetemista adta Jarre szájába, egy rajongója, aki halála után villámgyorsan átszerkesztette az angol Wikipedia címszavát. Egy csapásra híressé is vált ezzel a jó szándékú csínnyel, így még a nevét is tudjuk: Shane Fitzgeraldnak hívják. Na, ugye megmondtuk! – hallom a mindent tudók kórusát. – Hogyan lehetne megbízni a laikusok szabadon átírható internetes lexikonjában? S minek is, amikor annyi profi enciklopédia van, tessék őket használni! S különben is még létezik az az alapszabály, hogy minden információt legalább két független forrásból ellenőrizni kell! Félve írom ide, hogy ez utóbbit mindig fölösleges kekeckedésnek éreztem, mert tudom, mitől fog félni a szerkesztőm, a slendriánok kapnak rajta. Hja, ha a komoly lapoknál sem komoly az ellenőrzés, akkor én minek fárasszam magam?! Csakhogy én éppen a buzgó ellenőrzésre szeretnék serkenteni: ahhoz kell a tudás és érzék, hogy minek kell utánanézni és mi az, amit elsőre elfogadhat szerző és szerkesztő.

Amennyire tudom, az újságoknak komoly részük van benne, hogy a róla elnevezett budai téren ma ott áll Batthyány Lajos szobra. A kétszázadik születésnapján induló emlékévben kellett volna fölállítani, de a február 10-i megnyitóra még a szoborpályázatot sem írták ki, és ha az újságírók nem feszegetik a dolgot, talán még a következő esztendő áprilisában sem avatják föl. Ez fontos ügy, de nekem legalább annyira emlékezetes, hogy ennek kapcsán ébredtem rá, még olyan egyszerű kérdésben sincs biztos út a sikerhez, ha azt szeretnénk pontosan közölni az olvasóval, mikor született az első magyar miniszterelnök. Amikor először néztem utána, feljött nekem a keresőben az Országos Széchényi Könyvtár honlapja (mek.oszk.hu/20600/02610), amely szerint 1806–1849 között élt. (Talán ez lehetett az oka, hogy a Magyar Nemzeti Bank 1999-ben kibocsátott emlékérméjén is 1806 szerepel!) Azután a Magyar Életrajzi Lexikonban néztem meg, amely szerint 1807. február 14-én született. Mivel az emlékévet 2007-ben rendezték, ez rendben lévőnek tűnt. Nem is tudom miért vetettem egy pillantást a Wikipédiára, de ott azt olvastam: 1807. február 10. Vissza tehát a nemzeti könyvtárhoz, amelynek Jeles napok című a (Neumann-házzal közös) multimédiás oktatóprogramjában szintén a február 10-i dátum szerepel. (Más kérdés, hogy fénykép is van itt a sárvári domborműről, amely megint csak február 14-et ír.) Nem tudok happy enddel szolgálni. Hallottam ugyan azóta előadást, amely szerint egy 1807. február 12-én keltezett levél beszámol az ifjú gróf születéséről, de mi van, ha a levélíró eltévesztette a dátumot? A mártír miniszterelnök halálának napja viszont biztos. És az is, hogy 1849. október 6-i utolsó pillanatát nem keringődallam, hanem puskaropogás kísérte. KELEN KárOLy

MorFoNdírozó

Violinkulcs a természetből

Hangsúlytalan I Erősen közeledik az idő, amikor valamennyi közszolgálati médium (rádió és televízió) valamennyi látható és hallható munkatársát be lehetne íratni egy vonatkozónévmás-tanfolyamra. Hogy az ami és az amely közti különbségtevés nehezükre esik, csak hagyján, de az aki és az ami használatában is egyre nagyobb a trehány felszínesség, a pongyola konyhanyelv kritikátlan átvétele. És akkor a többes és egyes szám – nem túl nagy szellemi erőfeszítést igénylő – egyeztetésének már-már totális elmulasztásáról nem is beszéltünk. „Azok a problémák, amely…” Vagy: „Ismerős az a mozgalom, aki…” Sőt: „Fontos a család, akik…” És így tovább. A nyelvi felelősségtudat mind bántóbb hiányát már-már nem is érzékelő kollégák közt alig akad kivétel. Hogy a kereskedelmi média ilyen „jelentéktelen” ügyekkel nem foglalkozik, öreg hiba, de ők nem a mi pénzünkből teszik, illetve nem teszik. A közszolgálati médiának kötelessége volna példát mutatnia: hogyan szabad és illendő a nyilvánosság előtt megszólalni. Elképesztőnek tartom például, hogy a közszolgálati tévében műsort vezethet

olyan – egyébiránt nagy tapasztalatú – kolléga is, aki képtelen egyetlen ép, pontosan megfogalmazott kérdőmondatot produkálni. Szegény Péchy Blanka forogna a sírjában, ha hallaná, hogy a közszolgálatban milyen irritálóan kínos hangsúlyozással beszélnek néha a legprofibbak is. Van a Kossuthnak olyan hírolvasó-bemondója, aki következetesen a mondatkezdő névelőt hangsúlyozza. Például így: „Aaaa rendőrség illetékese kifejtette”, vagy: „Aaaa híres tudós azt vitatta”. Aggályok nélkül, önkényesen hangsúlyoz mondatokat, tehát „leereszti” a hangsúlyt a mondat közepén is, mintha ott pont lenne, ha éppen kifogyott a levegője. Időnként a hadarást megközelítő nyargalásba kezd, a mondatok közt semmi szünetet sem hagyván, általában mit sem törődve azzal, hogy hallgatói pontosan és folyamatosan legyenek képesek értelmezni a hallottakat. Az m1-en az egyik hírbemondó egyszerűen megszüntette a rövid mássalhangzókat. Csak kórmányról, fórradalomról, kőrnyezetvédelemről, spórtról, póstáról stb. tud, illetve hajlandó beszélni.

Azért nem írok ide neveket, mert részint általam őszintén tisztelt kollégákról van szó, részint mert ezt nem személyi, hanem intézményi problémának tartom. Manapság szenvedélyes hangú – egymással is vitázó – újságcikkekben a szakma jelesei vádolnak és siránkoznak (jogosan!) a borzalmas körülmények miatt, amelyek a politika és a vele teljesen összeforrt gazdaság „jóvoltából” veszélyeztetik, akadályozzák, züllesztik tevékenységüket. Ugyanakkor szó sem esik arról, hogy e katasztrofális folyamatok közepette melyek voltak és maradtak a média bűnei. A szakma legjelesebbjeitől szerény félmondatot sem hallokolvasok arról, hogy a média évtizedek óta mennyi elvtelenséggel, igénytelenséggel, felkészületlenséggel, műveletlenséggel és felelőtlenséggel járult hozzá a mai helyzet kialakulásához. Mert hát azért akad egy-két probléma, amelyre nem okvetlenül az átkos körülmények kényszerítettek bennünket. Amíg a helyzetmegítélésnek ez a része hangsúlytalan marad, addig a nyilvános beszéd hangsúlyhibáira sem juthat elegendő figyelem. cSErHALMI IMrE

I közvetlen munkatársai, akik igazán jól ismerik, minden alkalommal elcsodálkoznak azon, hogyan képes kollégájuk, ritzel zoltán annyi mindennel foglalkozni – méghozzá magas színvonalon – egyidejűleg. státusát tekintve 1998 óta a tolnai népújság munkatársa, fotósként kezdte, jelenleg tördelő. ugyanakkor a közösség bizalmából a szakszervezeti bizottság elnöke, valamint az asm tolna megyei irodájának üzemi megbízottja. de ami a legfontosabb a jelen pillanatban: ritzel kollégánk szenvedélyes természetfotós, évek óta részt vesz helyi és országos pályázatokon, számos alkalommal nyert különböző díjakat. itt látható violinkulcs című képe a sajtófotó 2009 pályázaton kategóriagyőztes lett. gratulálunk!

10

Sajtóvilág

„A legsúlyosabb etikai vétség a csúszópénz elfogadása, akár a megjelentetés, akár az elhallgatás érdekében.”

2010. február

Mindig nála van a kamera Folytatás az 1. oldalról – Amikor a Magyar Hírlapnál néhány évvel ezelőtt tulajdonos- és szemléletváltás volt, Habik Csaba átment a Szabad Földhöz, ahová később engem is áthívott – magyarázza, hogyan került jelenlegi lapjához. A Szabad Föld Németh András Péter szerint ideális munkahely egy fotóriporter számára. Az újság színes és változatos, sok mindent lehet fényképezni, a munkatársak pedig a Geomédia Kiadó többi lapjának is dolgozhatnak. – Én ételfotókat készítek a Vidék Íze gasztronómiai magazinnak, vagy divatfotókat az Amelie kézimunka magazinnak – mondja. – Ezek mellett kedvenceim a bevilágított-beállított portrék és a riportfotók, ahol engem mint fotográfust megmozgat a helyszín, a történés, a téma. Bármit fotózom is azonban, imádok fölmászni valahová és rálátni a dolgokra – jellemzi a különleges nézőpontok iránti vonzódását Németh András Péter, aki készített már címlapfotót helikopterből kihajolva, de mozgó markológép kanalában ülve is. Egy fotóriporternek sok műfajban kell helytállnia, ami nem mindig könynyű – vélekedik. – Nehéz például át-

állni, ha az ember egy sporteseményről érkezik egy tüntetésre fotózni, hiszen mindkét helyen a kulcspillanatokra kell koncentrálni, de ezek teljesen mások, és más a dolgok ritmusa. A szakmájával járó további kihívásokról beszélve megjegyzi: – Nem szerencsés, hogy az utóbbi időkben nagyon megnőtt az emberek vizuális ingerküszöbe. Manapság egy fotón szinte már vérnek kell folynia, de sokszor ez is kevés, mert már olyat is sokan láttak. Véleménye szerint mindez fokozott felelősséget ró a fotóriporterre: – Bizonyos határok között persze mindent le kell fotóznom, de egyáltalán nem mindegy, hogy végül mit adok le a képszerkesztőnek, hogy megjelenjen a lapban. A fotóriporteri munka a legtöbb fotográfus számára egy idő után életformává válik. Németh András Péter esetében sincs ez másként, aki a fotózáshoz való viszonyát a következőképpen jellemzi: – A kamerám olyan a számomra, mint egy palack ivóvíz: bárhová megyek, mindig nálam van. Ha néha mégis nélküle indulok el otthonról, állandóan az jár a fejemben, hogy mi lesz, ha lemaradok egy fontos pillanatról. SzOBOLItS ANdrEA

rendőrök Szécsényben

Budaházy előállítása

Novák Péter

Szávay Ágnes

HIRDETÉS

Kor-képek Az MTI történelmi fotóalbum-sorozata. Keresse a könyvesboltokban vagy közvetlenül a kiadónál! Telefon: 1/441-9050, e-mail: [email protected]

www.mti.hu

A szakszervezet elnöke: f. kováts éva; társelnökök: tripolszky lászló (ügyvezető) és m. lengyel lászló; gazdasági vezető: merza zsuzsa.

a SAJtóVILág a sajtószakszervezet lapja. megjelenik kéthavonta; e-mail: [email protected]; kiadja a sajtószakszervezet. Felelős kiadó: f. kováts éva. Főszerkesztő: tripolszky lászló. Szerkesztők: baktai györgy, m. lengyel lászló. Fotó: várai mihály. Tipográfia: dolinszki réka. Nyomdai előkészítés: dolart bt. Nyomás: passzer nyomda kft. Felelős vezető: bagaméri imre ügyvezető.

A szakszervezet székhelye: 1016 budapest, naphegy tér 8., telefon: 266–0063, fax: 317–1653, e-mail: [email protected].

issn 1586-9814

a sajtószakszervezet 1989. május 31-én alakult, független, demokratikus szakmai szakszervezet. tagjai újságírók, szerkesztőségi alkalmazottak, kiadói, hírügynökségi dolgozók, akik elfogadva az alapszabályt, kérik felvételüket és vállalják a tagdíj (a jövedelem 1 százaléka) befizetését. a sajtószakszervezet tagjainak munkanélkülivé válásuk, illetőleg szociális helyzetük romlása esetén a szakszervezet által alapított vasvári pál önsegélyező sajtóalapítvány nyújt támogatást. a közhasznú alapítvány részt vállal a sajtó minden dolgozójának szociális támogatásában is. a sajtószakszervezet 1991 óta teljes jogú tagja az ifj-nek, a brüsszeli székhelyű nemzetközi újságíró szövetségnek.