SAJTÓANYAG MUNKAHELYTEREMTÉS KONTRA VILÁGÖRÖKSÉG Szerencs, 2010. április 8.
TÖRTÉNELMI MÚLT: IPAR ÉS FEJLŐDÉS Szerencs a Nagyalföld és az Eperjes-Tokaji-hegylánc találkozásánál fekszik. A településtől északra-északnyugatra húzódó hegyeken évszázadok óta szőlőt termesztenek a környékbeliek. A XIX. századvégi filoxéra-vész idején, a válság hatására született meg egy Zemplén vármegyei cukorgyár építésének gondolata. Számos elképzelés közül végül a gyár helyének Szerencset választották. Az ipartelepítés indította el Szerencs gyors fejlődését, a lakosság számának folyamatos emelkedését. 1923-ban a Magyar Cukoripari Rt. megépítette csokoládéüzemét, ezt követően a gyárak tisztes megélhetést biztosítottak dolgozóiknak. 1945 után a gyárakat államosították, Szerencs járási székhely lett. A korszerűsített cukorgyár és csokoládéüzem mellett felépült a kenyérgyár, a gépgyár, a vas- és fémipari szövetkezet. Fejlődött a könnyűipar, ruhagyár működött, bővült a szolgáltatórendszer. Megerősödött a Szerencsi Állami Gazdaság. Az ipar Szerencsre koncentrálódott, amelyek megalapozták a város mellett a térségnek a fejlődését, több ezer embernek biztosítottak munkát. A rendszerváltozás után, az 1990-es évek elejétől azonban folyamatos volt a gazdaság leépülése. Az új befektetők azonban elkerülték ezt a vidéket, így nem jöttek létre olyan üzemek, ahol elhelyezkedhetett volna a felszabaduló, illetve az iskolákból kikerülő munkaerő. A súlyos munkanélküliségre a Tokaj-Hegyalján újonnan megalakuló borászati társaságok nem jelentettek gyógyírt. A VILÁGÖRÖKSÉGI CÍM A Tokaji Történelmi Borvidék 2002-ben kultúrtáj kategóriában világörökségi címet kapott. A védelem alapját az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában történő továbbélése indokolta. A borvidék legkiemelkedőbb termelőhelyei, összesen kilenc település képezi a világörökségi terület magját, illetve Sátoraljaújhelyen az Ungvári Pince, Sárospatakon a Rákóczi Pince, és a hercegkúti pincesor, Tolcsván a történelmi pincesor, az Oremus pincéi, valamint a Tokaj Kereskedőház Bormúzeuma. Szerencs kívül esik a magterületen és a világörökség védőzónájába tartozik.
Az értékek megőrzésére létrejött a Tokaj Világörökség Egyesület, azonban a civil szervezet által megalkotott világörökségi kezelési tervet – jogszabályi kötelezettség hiányában – nem minden érintett önkormányzat fogadta el, így az nem is lépett hatályba. Miután az örökségvédelmi törvény csak érintőlegesen szabályozza a világörökségi területek védelmét, így a világörökségi védelem értelmezésében számos ellentmondás mutatkozott. HISZTÉRIAKELTÉS ÉS ÉRTÉKMEGŐRZÉS A Szerencsi Ipari Parkba tervezett szalmatüzelésű erőmű 2007. év végén lezárult engedélyezési eljárásában merült fel, hogy érvényesültek-e a speciális világörökségi értékvédelmi szempontjai. 2010. év elejére bebizonyosodott, hogy bár sem a beruházó, sem a beruházást fogadó önkormányzat, sem pedig az engedélyező hatóságok nem követtek el jogsértést, ennek ellenére a tervezett beruházás megvalósítását a világörökségi értékek megőrzésére hivatkozva egyes borászati cégekhez kapcsolódó civil szervezetek képviselői minden elkövettek, hogy az építkezés meghiúsítsák, a pénzügyi befektetőket a világörökségi cím elvesztésére történő hivatkozással megfélemlítették és elriasztották a beruházás finanszírozásától. Az eltelt időszakban az is egyértelművé vált, hogy a helyzet kialakulását elsősorban a világörökségi értékek védelmére vonatkozó jogi szabályozás hiányosságai okozták. Bár erre a Szerencsre tervezett konkrét fejlesztés irányította rá a figyelmet, azonban az országban kiemelkedően sok, nyolc világörökségi helyszín esetében a levonható a következtetés: a cím elnyerése mellett, annak megőrzése is fontos, így ez általános érvényű problémának tekinthető. A tervezett erőmű építése konfliktusokat hozott felszínre, amelyek kezelésének elmaradása valóban veszélyezteti a világörökségi cím megtartását. Mára egyértelműen kijelenthető, hogy amennyiben az érintett területeken élőknek az egyetemes értékek védelme túlzott, vagy indokolatlan korlátozást jelent, akkor ellenükben a világörökségi cím hosszú távon nem fenntartható. ELVEK ÉS A VALÓSÁG A részes állam, mint a nemzetközi jog alanya számára jelent kötelezettséget az, hogy megalkossa a világörökségi értékek védelmét hatékonyan biztosító jogszabályokat. A Világörökség Bizottság tagjai által 2002 évben kiadott Budapesti Nyilatkozat szerint törekedni
kell a megfelelő és méltányos egyensúly megtartására a megőrzés, a fenntarthatóság, és a fejlesztés között úgy, hogy a világörökségi javak olyan testre szabott tevékenységek segítségével kerüljenek megvédésre, amelyek hozzájárulnak a társadalmi és gazdasági fejlődéshez, valamint a közösségek életminőségének javulásához. A nyilatkozat tartalmazza továbbá, hogy törekedni kell annak biztosítására, hogy a helyi közösségek minden rétege tevékenyen részt vegyen a világörökségi helyszínek kiválasztásában, védelmében és kezelésében. A tokaj-hegyaljai helyszín esetében ezek a követelmények, irányelvek egyike sem teljesül. A problémák felmerülése óta több év eltelt. A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság 2007. év elején megtartott ülésén foglalkozott a világörökség részletes szabályozásának szükségességével, ugyanakkor a tervezett világörökségi törvény a mai napig nem született meg. A 2009-ben egyeztetésre bocsátott koncepcióból, és törvény-tervezetből pedig a végrehajtására vonatkozó jogszabályok ismerete nélkül – melyek többek között az egyes helyszínek védelmét biztosító kezelési tervek készítésének és elfogadásának rendjét, a kezelő szervezetek kiválasztását és jogi státuszát szabályoznák – nem állapítható meg, hogy mennyire szolgálja a közmegegyezésen alapuló, a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő értékmegőrzést. Szerencs Város Önkormányzata, és az erőmű építését tervező gazdasági társaság az eltelt közel három évben kereste a kompromisszumot arra, hogy a rajtuk kívülálló ok – a nem megfelelő jogi szabályozás - miatt felmerült problémákra megoldásokat keressen. Törekvésünk eredménytelen volt, a bizonytalan helyzet már eddig is jelentős anyagi kárt okozott a beruházónak, a városnak pedig a munkahelyteremtés és az elmaradó adóbevételtől is súlyosabb veszteség, hogy a mai napig nem ismert: Milyen mértékű és jellegű korlátozást kellene betartania a jelentős ipari hagyományokkal rendelkező településnek iparának fejlesztése során? EZERÉVES HAGYOMÁNYOK ÉS A JELEN A Tokaji borvidék 1737 óta élvez védettséget, a Világörökségi Listára való felvétel alapja 2002ben „az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége” volt. A borkultúra és a táj kölcsönhatásából kialakult hagyományos területhasználat kimagasló példájaként került a listára
a terület, ahol a szőlőművelés és az ásványbányászat évszázadok óta együtt volt jelen. A közelében Szerencs olyan település volt, amelynek a fejlődését nem a borkultúra, hanem az ipar alapozta meg. A város lakossága a gyárak megépítést követően a 19. század végétől néhány évtized alatt a négyszeresére nőtt. Érthetetlennek tartjuk, hogy ha a világörökségi cím megszerzését nem akadályozta a bányászat okozta tájsebekkel szabdalt szőlőtáblák, a hegyek lábánál évtizedek óta meglévő ásványfeldolgozó és egyéb üzemek, Szerencs ipari létesítményeinek látványa, továbbá a bányászatból, az ásványfeldolgozásból és ipari tevékenységből eredő környezetterhelés, akkor az előbbi tevékenységek körébe tartozó fejlesztések miért veszélyeztetik az értékek megőrzését? Az eltelt három évben a Tokaj Történelmi Borvidék kultúrtájra elkészült két állapot megőrzési jelentés, napvilágított látott a műfajában egyedül álló komplex világörökségi hatástanulmány, de ezekkel sem kaptunk választ a kérdésünkre: milyen fejlesztéseket valósíthatunk meg úgy, hogy a védendő értékeket ne veszélyeztessük? Az állapotfelmérő dokumentumokból az sem derül ki, hogy: Milyen hatással voltak a megőrzendő értékekre a cím elnyerése óta a térségünkben végbement jelentős változások? A borkészítésben az évszázados hagyományok háttérbe szorulnak az utóbbi években elterjedt új borászati technológiák mögött. Átalakulnak a szőlőhegyek. A tőkeerős, zömében területen kívüli befektetők új nagyüzemi ültetvényeket létesítenek. Ezzel egy időben a hegyaljai gazdák által a veszteséges termelés miatt egyre nagyobb területen található műveletlen, elhagyott, parlagosodó területek, gyakoribbá váltak a szőlőkivágások. A világörökségi magterületen belül, a legkiválóbb szőlőültetvények közé ékelődött, a világörökségi cím elnyerését követően száz települést kiszolgáló kommunális regionális hulladéklerakó és építési törmelék feldolgozó létesült. Felmerül a kérdés, hogy a fenti tényekre figyelemmel, nem sérültek világörökségi listára történő felvétel alapjául szolgáló egyetemes értékek? A szabályok még mindig nem tisztázottak, erre a felelős magyar szerveknek kevés volt a cím elnyerése óta eltelt nyolc év, de azt sem tudhatjuk, hogy az utóbbi évek változásai miatt maradéktalanul bír-e még a terület azokkal az értékekkel, amelyek védelme miatt olyan
korlátozásokat kellene megtartanunk, amelyek nem illeszkednek városunk természeti, gazdasági és társadalmi adottságaihoz. A térség fejlődéséhez elengedhetetlen a munkahelyteremtés, és nincsenek további éveink annak kivárására, hogy megszülessen egy olyan kezelési terv, amely széleskörű konszenzuson alapul és az értékek védelmét, valamint a fenntartható fejlődést úgy biztosítja, hogy figyelembe veszi a területen belüli települések eltérő adottságait, és nem kényszeríti azok egyikét sem korábbi – adottságaiból eredő természetes - fejlődési irányának megváltoztatására. Az elmúlt időszakban többször kifejeztük elkötelezettségünket a térség értékeit nem veszélyeztető iparfejlesztés mellett. Az azonban elfogadhatatlan számunkra, hogy egyesek civil szervezetek mögé bújva, vélelmezve a világörökségi cím esetleges elvesztését meghiúsítsanak munkahelyteremtő beruházásokat a városban. Ennek rossz üzenete van minden, a térségben most és a jövőben befektetni szándékozó vállalkozó számára. Ezért menekült el városunkból az a befektető, aki klímaberendezések gyártására kívánt üzemet létesíteni az ipari parkban, nem valósulhat meg a kertészet, amely több mint száz embernek adna munkát. Papírgyár sem települhet az erőmű szomszédságába, hogy a hulladékhőt hasznosítva ötven embert foglalkoztasson, miközben 2008. március 10-én bejelentette a tulajdonos, hogy alapanyag hiányában megszünteti a termelést a 119 éves tradícióval rendelkező Szerencsi Cukorgyárban. Az üzem bezárása közvetlenül 111 munkavállalót érintett, közvetve pedig közel négyszáz ember megélhetését befolyásolta hátrányosan. A város polgármestereként, a szülő- és a lakóhelyéért felelősséget érző helyi politikusként azt mondom: EDDIG ÉS NE TOVÁBB! Az erőmű építését ellenző szervezetek és képviselőik az UNESCO Világörökség Bizottságához fordultak a világörökségi értékek vélt, vagy valós veszélyeztetettsége miatt. Ezt most mi is megtesszük. - Kezdeményezzük a Világörökség Bizottságnál, hogy készíttessen a terület egészére vonatkozó, a jelenlegi helyzetet rögzítő állapotfelmérést, amely nem egyetlen tervezett fejlesztés szempontjából, annak várható hatásaira koncentrálva vizsgálja a védett területet és annak védőzónáját, hanem valóban komplexen, valamennyi környezeti,
gazdasági és társadalmi adottságot, és ezek területen belüli eltéréseit is figyelembe veszi, megalapozva ezzel a még meglévő értékek védelmét biztosító, konszenzuson alapuló szabályozást. Kérjük, hogy a nemzetközi szervezet az állapotjelentés elfogadása előtt ne csupán a magterületen, hanem a védőzóna egészére kiterjedő világörökségi helyszínen ellenőrizze és elemezze az utóbbi években végbement változásokat és a jelenlegi állapotot. - A Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd a városban, és helyi népszavazáson kérdezi meg a város polgárait: „Fontosabbnak tartja-e Szerencs hagyományaira épülő iparfejlesztést és az ehhez kapcsolódó munkahelyteremtést, mint a világörökség védőzónájába történő tartozást?” Kijelentjük, hogy elhivatottak vagyunk értékeink védelme mellett, azonban meggyőződésünk, hogy térségünkben a települések fejlődését nem lehet csak a turizmusra, egyes mezőgazdasági ágazatokra, a kézművességre, valamint a táj- illetve ökogazdálkodásra alapozni. Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakosság megélhetését ezek az ágazatok önmagukban nem tudják biztosítani. Szerencsnek a cukorgyára és a csokoládégyára világhírnevet hozott. A százhúsz évvel ezelőtt megépített, a térségben soha nem látott fejlődést elindító és a 2008-ban bezárt szerencsi cukorgyár igazolja, hogy jelentős ipari létesítmények megléte sem befolyásolta a borvidéknek a mikroklímáját, nem volt gátja a világörökségi címnek. Határozott szándékunk a település történelmi hagyományain alapuló és a térség felzárkóztatására irányuló ipari fejlesztések megvalósítása.
Rónavölgyi Endréné Szerencs város polgármestere
Takács Zoltán Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület elnöke
