Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazása szerint az egészség a testi, a szellemi és a szociális jólét állapota. Ennek megfelelően az anatómia és élettan könyvekben leírtakon kívül nem beszélhetünk egyetlen egy egészséges emberről sem ezen a világon. 1. Rövid történetem ismertetése, hogy hogyan „taposott” le a cukorbetegség. Az általános tünetek általában mindenki előtt ismertek, én 2002 szeptemberben kerültem be kórházba és eltérő „magyarázatokat” kaptam több orvostól a cukorbetegség létrejöttétől. 2002 szeptemberében egy kereskedelmi fizetési ügyletben hamis váltókat kaptam, amely már csak a banknál derült ki. Érzelmileg nagyon keményen érintett, sajnos egy év alatt a cégem is felszámolásra került. Ez egy nagyon kemény stressz-hatás volt. Három nap után közvetlen kollégáim figyelmeztettek, valami nincs rendben nálam (sápadtság és verejtékezés) bevittek a békéscsabai kórházba, ahol 22,2 vércukorszintet mértek. A kórházban napi ötszöri inzulinra „köteleztek” alternatív megoldásokról szó sem esett, mert azokat az orvostudományi egyetemen nem tanították. Betartottam az orvosi utasításokat és a 22,2 mmol/l vércukorszintem lecsökkent a kórházban nyugodt körülmények között 5,5 és 6,5 közé, ami végül is jó. Ugyanakkor, mint utazó ember (volt külkereskedő) számtalan megalázó helyzetbe kerültem, nemcsak utazásoknál, hanem családi és egyéb elhúzódó tárgyalásokon. (Elnézés kérés, merre van a mosdó ? Valószínűleg többen is arra gondoltam, hogy „belövöm magam” Két alkalommal repülőút előtti vámvizsgálat is okozott kellemetlen szituációt, félreállítottak, mert a röntgen kimutatta az inzulin felszerelést …) Érthetően kerestem a kiutat. A szakirodalmakat forgattam, mi legyen a gyógyulási út. Azt még csak elfogadtam, hogy a cukorbetegség (metabolikus szindróma = össz emésztési rendellenesség) az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de dr. Pogátsa Gábor (MTA akadémikus) tanulmányait olvasva, tünetmentessé tehető. Orvosi vizitek sora. Négyen magyarázták meg a cukorbetegségemet, sajnos mindenki „másképpen” Egyedül a háziorvosomnak hittem ezek után, mert dr. F.Á. az általam elolvasottakat nemcsak megerősítette, hanem kristálytiszta logikával alá is támasztotta, de gyógyítani lehetséges-e csak a fejét ingatta. 2. A cukorbetegség közben „gőzerővel” rombolta a szervezetet, mintha izomlázam lett volna 50-80 m gyaloglás után már meg kellett állni pihenni.. Orvosi diagnózis: érszűkület. Gyula Megyei Kórházban kétszer a bal lábon, egyszer a jobb lábon „bypass” műtétet végeztek vagyis ércsere. Közel voltam egy irreverzibilis cselekedethez, legyen vége mindennek, nem tudok egy igen aktív életet „betegeskedve” vagyis amputált lábbal továbbélni. A végzetes lépés előtt az interneten akadtam rá a Gyógynövényklubra. Telefonáltam és nagyon kedvesen megnyugtattak, van megoldás és ez egy teakeverék. Nem hittem, mert korábban már hónapokig fogyasztottam a „Gyuri bácsi féle teakeveréket” a György teakeveréket, kipróbáltam egyéb dolgokat pl: biotron, infra sugárzás, Vitalion és a Redwellel, amelyek egy kis könnyebbséget ugyan hoztak, de ez átmenetileg bizonyult. A szervezetem egy-két hónap alatt megszokta és ott voltam, ahonnan elindultam. Tehát kételkedtem. Ugyanakkor amit nem próbálunk ki, az biztosan nem is sikerülhet elvet betartva, gondoltam cca. két hónapot kipróbálok. Nálam hamar hatott a tea (valószínűleg a
1/6
Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
korábbi próbálkozások után a szervezet immunrendszere már erősebb is lehetett) három hét után a vércukorszint megindult lefele. Be a kórházba, mert szerettem volna szakemberrel is megbeszélni. Nem sikerült a konzultáció, mert senkit nem érdekelt. dr. H.A. kezelőorvos csökkentette a napi 56 E inzulint 28 E-re és javasolta, hogy ezt jelentsem be a háziorvosnál. Bejelentettem. A háziorvosom megkérdezte (végre az első szakember akit érdekelt !!!) hogy milyen tea ez ? Elmondtam. Erre Ő is rendelt az édesanyjának, aki szintén cukros, és megkért, hogy három hétig írjam az étkezések előtti és utáni vércukor szintet és azokat kéri. Három hét után amikor bevittem az adatokat már Ő is lelkesen mondta: - Tordai úr ez a tea nem jó, ez tea k…a jó!!! Itt eldőlt a sorsom, e-mailt írtam a Gyógynövényklub vezetőjének és kértem, legyen lehetőségem a tea Békés megyében való népszerűsítésére. Ne legyen több levágott végtag, vakulási folyamat, veseelégtelenség, idegrendszeri zavar stb. ha ez tényleg kezelhető. Az eredmény: 2007 év őszére (13 hónap teázás) a cukorbetegségem tünetmentes lett. A reggeli (éhgyomri) cukorszint 4,3 – 5,8 a nappali 4,5 – 6,2 főétkezések után 1,5-2,0 órával sem több, mint 5,5 – 7,8.Hónapok óta ilyen eredményeket mérek és idegrendszerileg is megnyugodtam. Boldog vagyok. 3. Tóth Zsigmond úrral (Gyógynövényklub) meglehetősen elhúzódtak ugyan a tárgyalások (év vége, ünnepnapok tömkelege) ezért 2007 január hónap vége felé öntöttük végleges formába a megállapodásunkat. Vele történt beszélgetések alkalmával kaptam olyan értékes információkat, amelyek nagy kedvet adtak a további tanuláshoz. Az orvostudományt magán alapon 4 éve tanulom, de szelektíven, csak a belső elválasztású mirigyek „összhangzattana” érdekel. Jelenleg már a Gyógynövényklub ügyvezetője segítségével Budapesten tanulok. Tanulásról: Eleinte (2002 ősze óta) szinte válogatás nélkül mindent elolvastam az orvostudományról és ezen belül a cukorbetegségről, ami a kezembe akadt. Rájöttem hamarosan, hogy ez nem jó módszer. Később egy romániai állatorvos üzletfelem (édesapja a Kolozsvári egyetem professzora és dékánja volt) irányította és rendszerezte a tanulnivalókat. Megjegyzem, minél többet tanul az ember annál inkább észreveszi, hogy milyen siralmas a tudásunk az emberi test és annak szervezeti működése vonatkoztatásában. Egyik orvosismerősöm megjegyezte, hogy jelenleg az orvostudomány az összes megszerezhető tudásnak cca. 2 %-át ismeri. Nem akartam elhinni ezt az alacsony számot és más (nagyobb gyakorlatú, tudományos kutatást végző) orvosoknak, professzornak is felvetettem ezt a kérdést, valóban csak 2 % ? A válasz meglepő volt : talán még annyit sem ! Már akkor megfogadtam, hogy engem jobban érdekel a nem ismert 98 % megtanulható része, de arra is rájöttem semmi esélyem arra, hogy ezt valaha is megismerjem, ugyanis ez lehetetlen. Hipotalamus hormontermelési példa. (52! ami = 8.02 * 10 a 72 hatványon) 4. Az emberi test rendkívül bonyolult. A felnőtt emberi test cca. kettő billió sejtet működtet, és minden sejt minden sejtről mindent tud. Minden összefügg mindennel. A belső elválasztású mirigyek bonyolult egymásra utaltsága a legjobb példa Az agy két féltekéje közötti tobozmirigy, és alatta a hypotalamus, a tarkó felső
2/6
Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
részén az agyalapi mirigy a két lebenyével, gégefőnél a pajzsmirigy és alatta a szegycsonton a még felnőttkorra elsorvadó (de működő) csecsemőmirigy, a mell bal középső részén a hasnyálmirigy, és utána a nemi mirigyek (férfiaknál prosztata ill. dülmirigy, nőknél petefészek). Továbbiakban az egyéb más „al” mirigyek, pl: a pajzsmirigy belső oldalán a göbök, a mellékvesék (adrenalin termelés) máj és epe stb. valamint igen sok más egyéb látszatra kevésbé lényeges (pl: zsírmirigy több száz) Csak megjegyzem egy férfi és egy nő egy csókja min 6 féle hormon termelést indít el. A hipotalamus és a hipofizis több, mint 50 hormont termel. Csak gondoljunk bele 50 !. (faktorialis) A mirigyek „összhangzattana” szükséges, de egy meghajszoltság, egy stressz bizony az együttműködést torzítja. mert az növeli az adrenalin és noradrenalin termelést és torzítja a gyomornedvek összetételét, nem is beszélve annak minőségéről. Pl: Az agyalapi mirigy termelteti a szükséges inzulint a hasnyálmiriggyel, de a tobozmirigy és a hipotalamus utasítására ill. jelzésére. A stresszes helyzetek a vegetatív idegrendszer három fő összetevőjének (szimpatikus, paraszimpatikus és transzmitterek) együttműködése torzul, és a szervezetben nem az elvárható idegrendszeri információáramlás történik. Természetesen, mivel legbonyolultabb szerv a máj (közel 400-féle funkció), az emésztésnél „nyomja be” a szervezetünk a vészcsengőt. A hasnyálmirigy nemcsak inzulint termel, ami csökkenti a vércukorszintet, hanem glukagon nevű és somatostatin hormont is ami viszont növeli/stabilizálja a vércukorszintet. Továbbiakban a hasnyálmirigy „termel még” öt fajta enzimet Mennyiben játszhat ebben szerepet egy meghajszolt idegrendszer? Amennyiben elfogadjuk azt tényt, hogy a központi idegrendszer és a vegetatív idegrendszer között szoros kapcsolat van, akkor elgondolkoztató, hogy a tobozmirigy –agyalapi mirigy, hipotalamus, pajzsmirigy és hasnyálmirigy irányítása a vércukorszint normalizálása szorosan összefügg. Ennek elemzése és bizonyítása a jövő biokémikusainak feladata. A hasnyálmirigy egyéb enzimeket is termel, amely nagyon lényeges az emésztési folyamatnak. Az enzimek akkor érvényesülnek jól, ha a vékonybélben kellő mennyiségű a folyadék, ezért jobban oda kellene figyelni a folyékony és szilárd ételek összetételére. (Jav. Napi 2 – 3 liter) A főbb enzimek amelyek nem a vérbe, hanem a bélbe irányulva az emésztési folyamatokat elősegítik (belső szekréciós - exokrin- funkció) Tejoltó enzim (a tej mielőbbi alvadását okozza) Amiláz (a szénhidrátokat glukózzá és maltrózzá alakítja) Tripsin (fehérje feldolgozó, előbb peptonná, majd aminósavakká bvontja) Lipáz (zsírokra és az epeműködésre hat) A legcsodálatosabb a működés automatizmusa, elég az asztalhoz ülni és rátekinteni az ételre, a folyamat beindul (a napi cca. 1,5 liter nyáltermelődés mind enzim) A Langerhans szigetek tevékenysége nagyon függ a stressz-helyzettől, az elhízástól (amelynek nagyon gyakran a pajzsmirigy TSH hormonja felelős, vagyis „alulműködik”), a mozgásszegény életmódtól, alkohol fogyasztástól, a TV nézéstől (gyors robbanás-szerű képváltások) számítógép képernyő sugárzástól (pajzsmirigy) stb. mert csökken az inzulintermelés és így szabadabban érvényesül a glukagon hormon vércukor emelő hatása, vagyis nincs meg az egyensúly. 5. Fermentációs folyamat Pillanatnyilag ezt az elméleti rész abbahagyva a jobb megértés érdekében vizsgáljuk meg az emésztést (ui. minden mindennel összefügg !)
3/6
Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
Amikor elfogyasztunk bármilyen ételt az kismértékben gyomrunkban nagyobb mértékben a vékonybélben fermentálódik (felbomlik) Átalakul zsírokká, olajokká, vitaminokká, fehérjékké, keményítővé, cukrokká, stb. és itt álljunk meg. A szervezetünkben a fermentáció folyamatában négy elemi cukrot különböztetünk meg ha nem fogyasztunk szacharózokat: szőlő cukor ez a legtöbb az ereinkben (glukóz 60-70%) gyümölcscukor (fruktóz) tejcukor (laktóz) malátacukor (maltróz) Az elemi cukrokat másféleképpen is lehetséges osztályozni pl: monoszacharin, diszacharin, poliszacharin, de az eredmény ugyanaz emésztési szempontból. Az elemi cukor nem terheli meg úgy a szervezet háztartását (fermentációkor) az könnyebben lebomlik. Emésztés után a vérben sok egyszerű cukormolekula található. A cukormolekulák 60-70 % szőlőcukor (glukóz) amelyek finoman irritálják az érfalat lekoptatják az idegrendszer érfalba befutó burkolatát (mielyn). A szervezetünk immunrendszere észleli a problémát és a máj az átlagos napi 1000 mg koleszterin termelést „megfejeli” és ezeket a finom „irritációkat megszünteti, betapasztja az érfalat”. Viszont így az érfal még kevésbé tudja átbocsátani a cukormolekulákat, vagyis a vérben sok a cukor, a sejtek viszont „éheznek” Ez a szervezeti probléma is egy autoimmun folyamat, amikor a szervezetünk immunrendszere saját maga ellen dolgozik. Ezért is az elnevezés, miszerint a cukorbetegség egy autoimmun betegség. Szükség van-e ezekre a cukrokra a szervezetnek ? Igen nagy szüksége van. Az agyműködéshez főleg a glükóz, a sejtek regenerálódásához, a munkavégzéshez szükségesek a cukormolekulák, mint szénhidrát, mert ezek nélkül nincs élet. A saját tapasztalatom szerint a Diaherba tea segít a cukormolekuláknak átjutni az érfalon, mert leoldja a lerakódásokat, így csökken az erekben a vércukor és „jóllaknak” és regenerálódnak, ill. újratermelődnek a sejtek. 6. Gyakorlati rész, tünetmentesség A speciális teakeverék tisztítja az érfalakat amely nem egy rövid ideig tartó folyamat. Az orvostudomány szerint (dr. Pogátsa Gábor professzor, MTA akadémikus) a cukorbetegség 5-15 évig (néha tovább is) tünetmentesen lappang, úgy, hogy abból semmit nem veszünk észre. Tünetmentes, de a szervezeten belül gőzerővel történik a rombolás. Amennyiben ilyen hosszú lappangási idővel kell szembenézni, nem várhatjuk el, hogy azt egy-két hónap alatt helyre lehet hozni. Gyakorlatilag ahány év alatt alakult ki a betegség, annyi hónapot kell számítani a kezelésre. Helytelen az a gondolkodásmód, ha valaki egy-két hónap alatt végleges megoldást vár. A legújabb kutatások kimutatták: az osteocalcin nevű fehérje egyaránt serkenti az inzulin kiválasztását és növeli a sejtek inzulinérzékenységét. Ráadásul, úgy tűnik, a vörös csontvelő csontsejtjei által termelt hormon az inzulint kiválasztó sejtek számának gyarapodásához és a zsírraktárak csökkenéséhez is hozzájárul! (dr. Lakatos Béla professzor) Mindenképpen itt érdemes megemlíteni, hogy az egyre gyakoribb gyermekkori cukorbetegség kialakulása. Egyik magyarázata a gyermekkorban kapott IPV (szerencsére 2006 01 01 óta megszűnt) és OPV (hatóanyaga polyomieleitis, a Sabin csepp utódja a gyermekbénulás ellen) legyengített, de élő vírusok aktivizálódásához kapcsolható. Több esetben előfordul, a 10-12 éves gyerekeknél ez a fajta cukorbetegség, amelyet az orvostudomány I. típusúnak minősít (veleszületett)
4/6
Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
7. A gyógyulási idő Hosszadalmasnak tűnik, de ha végiggondoltam azt, hogy a Megyei Kórház érsebészetén a főorvos hümmögött a ballábamra és finoman megjegyezte, hogy garanciát nem tud vállalni a ballábamra. Menjek haza és beszéljem meg a családommal az amputációs helyzetet. Vagyis szokjak hozzá a gondolathoz, amputáció. Napjainkban a ballábamat is jól tudom használni, 67. évemben hármasával tudom a lépcsőket használni, és akkor megérte a két évi teázás. 8. Életvitelre egy-két tanács. Hathatósabb a gyógyulási folyamat a személyre szabott étrend segítségével. Az egy dolog, hogy a cukorbetegek ne fogyasszanak szacharózokat (répa kristálycukor, nádcukor, juharszirupból cukor), de ezenkívül sok más is van. Ha arra gondolok, hogy minden vércukorszintet gyógyító/stimuláló gygyszer gátolja a 127 jód megkötését a pajzsmirigynél, akkor a cukorbetegek jelentős részénél pajzsmirigy probléma is adott. Lehetséges, hogy a pajzsmirigy egészséges, de nem kellő időben nem kellő mennyiségű jódot injektál be a szervezetbe. Jobban oda kellene figyelni, mert sok esetben ez túlsúlyhoz vezet és akkor a „pocakban” képződő zsírmirigyek egy cytokin nevű hormonszerű ellenanyagot termelnek. Azért ellenanyag mert a zsírmirigyek védekeznek a szénhidrát lebontása ellen, amelyet a hasnyálmirigy által létrehozott hormonoknak kellene elvégeznie és a hasnyálmirigy „Béta” sejtjeit ezen tevékenységük miatt idegen betolakodónak tekinti és az ellenanyaggal elpusztítja. Ez is autoimmun probléma. Más esetben a stresszes helyzetekben termelődő adrenalin és noradrenalin is okozója lehet a cukorbetegség kialakulásának. Az adrenalinra más okok miatt szüksége van a szervezetnek, de olyan folyadék, amely kikristályosodhat és lerakódhat. Pl: az adrenalin véd az anafilaxiális sokk ellen, amely adrenalin nélkül könnyen végzetes lehet. A lerakódás (egyéb anyagokkal közösen) gátolhatja vagy erősen korlátozhatja a hasnyálmirigy receptorainak, mint az inzulin áramlásának útját. Mint ahogyan korábban mondtam a szervezetünkben minden összefügg mindennel. 9. Az egészségesebb élet szervezetünkre jó hatással van. A mértéktelenség a munkában, meghajszoltságban a mirigyeink összhangját megbontja. A cukorbetegség az orvostudomány szerint napjainkban nem gyógyítható, de tünetmentessé tehető, ill. visszafordítható. Kerüljük a stresszt, a meghajszoltságot. A napi 20’ séta többet használ, mint fél marék gyógyszer. Változatosan étkezzünk, kerüljük a füstölt húsokat, vörös húsokat, cukros ételeket, vigyázzunk a súlyunkra. Fogyasszunk inkább telítetlen zsírsavas olajokat (növényi olajak) rostos ételeket, és főleg különösen sok zöldséget (előnyösebbek a zöld színű zöldségek) A magas koleszterin szint nem olyan veszélyes, ugyanis a máj a koleszterinből bontja le az epesavakat. Ugyanakkor legyünk tisztában a koleszterin hányadosunkkal. A rossz koleszterin LDL osztva a jó koleszterin HDL és amennyiben a hányados 2,0-4,0 között van úgy nagyon jó a koleszterin hányados. Ebben az esetben közömbös az, hogy az összes koleszterinünk 3,6 vagy 6,3. Figyeljük a hármas zsír (triglicerid- a májban halmozódik) értékét, mert az is rizikófaktor. Stresszes helyzetben bizony elrugaszkodik a normális értéktől felfelé és nem csak idegrendszeri, hanem jódproblémát (pajzsmirigy) is indukálhat. Étkezési és gyógyszeres kezeléssel is nehezen állítható be a jó értékre, sőt találkoztam már inverz esettel is.
5/6
Saját történetem Írta: Tordai Ferenc 2009. szeptember 16. szerda, 07:26
10.Egy kis agrártörténet A cukorbetegség hátteréből. Miért növekszik a diagnosztizált cukorbetegségek száma? A stressz-hatás ennyire megterhelő lenne az utóbbi 30-40 évben ? Többen is vizsgálták előttem ezt a témát (pl: dr. Lenkei Gábor a holland háborús időszakot komoly példákkal támasztotta alá. ) Vitathatatlan, hogy amit fogyasztunk az erősen fehérje, keményítő (glükóz !) és édesség centrikus. Ugyanakkor ez régebben is adott volt, mégsem volt ennyi cukorbeteg. A II. világháború után a hadiipari üzemeket nem bontották le nagyrészüket átalakították műtrágyagyárrá. A robbanóanyagnak és a műtrágyának az alapja azonos: nitrogén és foszfor. Magyarországon 1963-1965-ben intenzívebb lett a műtrágyázás, mint korábban volt. Ez volt az elvárás az ipar részéről, a mennyiség. A minőség nem számított, így a beltartalmi érték sem. Megtermelt gabona, zöldség és gyümölcseink vitamin és ásványi anyag beltartalma drasztikusan csökkent. Magyarázat: Az ásványi anyagokat a talajban található mikroorganizmus és gombák bontják le és kémiai átalakulás folyamán ásványi sók lesznek. A növények csak az ásványi sókat tudják felvenni, hasznosítani. A műtrágya nagyrészt tönkretette a talajt, mivel a mikroorganizmusokat leépítette. Ezért a beltartalmi értékek drasztikusan csökkentek. A feldolgozóipar és a „multik” másképpen tartanak igényt a termékekre és másképpen (kémiai anyagokkal) tartósítanak Sajnos ezt a helyzetet tovább rontja a kemikalizált társadalmak által egyre gyakrabban használt gyomirtó szerek, növényvédő szerek és egyéb kémiai anyagok átgondolatlan használata. Pl: az ivóvízben cca. 400 fajta olyan mikrokémiai elem fordul elő, amely nem jó az emberi szervezetnek. A Vízművek általában 20 káros anyagok tudnak az ivóvízből eltávolítani.
6/6