STAUB MÓRICZ !
kötengerek. A Harsas-lurjfi dk.-i lejtőjén lehet látni a folyási rétegeket, a melyek iránya változó, de körülbelöl K— Ny. irányban csapnak és körülbelöl 1-5° alatt dőlnek délre, de m ásutt hasonló csapás mellett északra való dőlést is észleltem. A Kolbásatól dny.-ra eső kőbányában fejtés által némileg fel vannak tárva a lithoiditok. A folyás iránya itt is változó. A különböző szín által kifejezett folyóssági rétegek nagyon hullámosak, helyenként mereven tö r nek meg. Ezen typusú kőzet is eruptiv sedimentekből emelkedik ki, melyek a hegy aljában több helyütt jól fel vannak tárva, és csaknem egészen körös körül követhetők. A 13ába-hegy dny.-i lejtőjén az erdőszelen 350 m. magasban tömör agyagos sedimentet találtam , a mely a szárm át epocha állati es növényi maradványait tartalm azza. Egészén azon rétegek ezek, a melyek • Filkeházától északra a patak bal partján közel szintes helyzetben találhatók 220 m. magasságban a horzsaköves és pcrlites sedimentek alatt és között. H elyen ként erősen kovásodva vannak ezen sedimentek, sőt tökéletes m a i Hit is for dul elő közöttük. Nagy kár geologiai szempontból, hogy ezen előfordulás szántóföldön van, a hol semmiféle feltárás nincs. Annyi világosan látható, hogy helyzetükből nagyon erősen ki vannak mozdítva ezen rétegek.* H a sonló sedimentet elmállva tovább bent az erdőben, a Vilyba vezető gyalogúton is találtam nyomokban, kis mennyiségben. A biotit-oligoklas-andesin-quarz-rhyolith vulkán tehát a szármát epo cha rhyolitlios sedimentjeit kimozdítván, annál liatalabbnak tartandó. IFolytatjuk.)
SAIiAli MÁJ01! UNC. Sl\ A MÁKOS VÖLOYEliÓI, Dr. S taub Móuicz-tól. (Flöadatott az 1NNÍ). januárius íl-én tartott szakülésen.) I Fyy ábrával).
Noha a mai Europa csak a Földközi tenger partján nyújtja a pálmák gazdag családja egynéhány képviselőjének a megélhetés föltételeit; tu d juk, hogy a mioczeiikorban E urópa földjén ép úgy tenyésztek e díszes fák, m int akármilyen vidéken a mai tropusok közelében. A többé-kevesbbe jó sikerrel meghatározható fosszil maradványok közül különösen két A mennyire egy kis ásásból látni lehetett, a rétegek itt é— d.-i csapás mellett egyenesen lel vannak állítva. (1«>s)
SABAL MAJOR UNG. SP.
a Sabal genushoz tartozó faj az, mely nem csak biztosággal volt m egállapít ható, hanem gyakoriságánál fogva különös figyelmet érdemel. Az egyik a S a b a l Ila e rin p ia n a Uiuf. sp., m elynek részletes leírását a Zsilvölgy aquitankorú flórájáról szóló m unkám ban adtam ;* a másik pedig Sah al m a jo r 1 n<j. sp., melyből most egy a nagyság m éreteit illetőleg kiváló példányt van szerencsém bem utathatni. E ritka példányra akadtam a m últ nyáron a Szé kelyföldön tett utazásom alkalmával, midőn a nagyenyedi Bethleu-főtanoda természetrajzi gyűjtem ényét ennek őre, H erep ey K á ro ly tan ár úr, szívessége folytán Dr. Koch A n ta l barátom társaságában m eglátogathattam . A pálm a lelethelye a Maros jobb partján Alvinczczal szemben. Borberek mellett a Kulcspatak partján az ú. n. Felső Kőbányában van, hol 1887- vagy 88-ban kőfejtés alkalmával találták. A kőzetet kárpáthom okkőnek m ondják és tényleg eszünkbe ju tta tja e homokkő durvasága és kékes-szürke színe am a a kárpáthom okkő csoportozatához tartozó homokkövet, melyet e csoport alsó, tehát a neocomhoz szám ított rétegeiből említenek. S t u r D énes, cs. kir. udv. tanácsos úr, a kinek e kőzetből egy darabot bem utatni szerencsém volt, említi, hogy ugyanazon homokkövet a Go«auból, de a Zsilvölgyből is ism eri; K o m A. (1. c.) pedig azt mondja, hogy «e homokkő a legnagyobb valószínű séggel alsó, legfeljebb közép oligoczénkori». E n n y it m ondhatok a növénym aradvány geologiai korára vonatkozó tájékozás szem pontjából; de hozzá kell még tennem , hogy a példány nem abban a szépségben m utatkozott, midőn reá akadtam , m ert az egész a pálmalevelek halmazából állott. Rossz véső és rossz kalapács segítségével sikerült nekem a levelet abba az állapotba hozni, melyben ezt a kisebbített képben bem utatni szerencsém van.
IRODALOM. 1820. Talmaeites flabellatus S c h l o t h . . . . 1820. p l a M l a r i a raphifólia S t e k n b g . . . . 1821. Palmaeites I ,amano>iis B r n g t .
...
1825. H a b e lla ria raphifolia S t e r n b g . . . . 1839. « m axim a U n g . . . . .. 1847.
«<
1847.
« « «
1,X50.
1851.
«
«
...
...
... « « ... . .. »larinui U n g ................... . major U n g .
..
K. F. v. Srhlutheim , Die Petrefactenkunde etc.
pag. 393. K. r. Ütemben !, Versuch e. geogn. b o t. Darut. d. Vor weit. 2. Heft. pag. 32. Taf. XXI. A. linoif/niart , Class. <1. vég. foss. pag. 38, 52. I., III. Fig. 1. K. v. Sternberi/, 1. c. 4. Heft. pag. XXXIVF. IJiu/er, lteisenot. v. .T. 1838. — Steierm. Zeitsch. N. F. 5. Jhrg. pag. 102. F. Uw/er, Chloris prot. pag. 41. Taf. XII. XIII. Fig. I, 2. Taf. XIV. Fig. 1. Ibidem , pag. 42. Taf. XIV. Fig. 2. b . Uni/er, Gen. et spec. plant, foss. pag. 330. ( . (). Weber, Die Tertfl. <1. Niederrhoin.
Magy. kir. Földtani Intézet Évkönyve. VII. köt.
(1H9)
260 staub
£££;
s a '*a l
major
Mó r i c z ;
SABAL MA.IOli UNG. Sl>.
1N5:i. blahentllia niaji» U n g .
lS .r).‘{.
l\trl(tti>rii
«
«
«
«
«
«
«
M ass.
«
((
« ma.eima U n g .
Suttal major H e e r
1855. 18511.
«
«
«
«
1860.
U ng.
«
«
«
«
_
«
«
« Sa hal Lam anonis B r n g t . 1866. Sahal it es major Sap.
«
_
Sahal major H e e u
__
« «
«
<(
1868.
«
«
187o.
«
«<
U n g . sp.
<<
___
___
1870 — 2 Sahal major (U n g .) H e e r 1878. blahellaria eoceniea L e s ^ x .
«
<.
«
»
__
201
1haunkohlenform. — Palaontographica. Bd. II. pag. 158. (■. r. Iútínffshausm,T)ie tort.. Fl. v. Haering etc. Ablidlg. (1. k. k. geol. Reichsanst. Bd. III. 3. Nr. 2. pag. 33. Taf. III. Fig. 3— 7. A. Massalont/o, Emim. d. pl. foss. miocéné etc. pag. 11. A. Massahmijo , Prodr. fl. foss. Senogalliensis. — Giorn. d. Ist. lomb. pag. 7. A. Massalantfo , Plantae foss. novae otc. pag. 12. W. Ph. Sehrmper, Palaoontologica Alsatica I. — Mein, de la Soc. d’liist. nat. de Strasbourg, vol. IV. pag. 3. Taf. I., II.
STAUB MÓRICZ :
1879. Sahal
major
U
no
.
1880.
((
«
1869.
«
«
H
«
U ng. sp. . . .
«
H ee r
«
U n g . ..
1883.
1884.
«
1886. f
1888.
<(
eek.
H
«
U
«
«
U ng.
sp.
F. Sandbenjer ,
Die Brannkohlenform. der Rhön.— Berg- u. Hüttenmänn. Ztg. 1879. ( \ r. Fttinffshausen, Rep. on Phyto-Pal. Invest, of the foss. Fl. of Sheppey. — Proceed. of Roy. Soc. of London, vol. XXIX, pag. : m , 393. AT. B o u la y , Rech, de pal. vég. sur le ter. houille des Vosges. — Bull, de la Soc. d’hist. nat. de Colmar 1879/80. Unger , Die foss. Fl. v. Radoboj etc. — Denkschrftn. d. k. Akad. d. Wiss. Bd. XXIX. pag. 156—7, 160. 1J. Friedrich , Beit. z. Kenntn. der Tertfl. d. Pr. Sachs. — Abhlgn. z. geol. Specialk. v. Preussen etc. Bd. IV. 3. pag. 15, 50. T. I. Fig. 1. A . Andreae , Beitr. z. Kenntn. d. Elsüss. Tert. — Abhdlgn. z. geol. Specialk. v. ElsassLothring. Bd. II. 3. Abtli. 2. pag. 103, 117. M. Staub , A m. kir. földtani intézet évi jelentése 1885-ről, pag. 186. Ibidem , pag. 194. C. r. Fttingshausen , Die foss. Fl. v. Leoben I. — Denkschrftn. d. k. Akad. d. Wiss. Bd. LIX. p. 282. Koch A . Sabal major Ung. sp. Erdély foss. flórájában. — Orv.-Természettud. Érte sítő. XIII. évf. II. pag. 272 — 4. Revue, pag. 302.
Sabal major Ung. sp. azon fosszil növények egyike, melyeket már régen ismernek, v. S c h l o t i i e i m (1. c.) leírta ezt már 1820-ban Palmaeites Jlahdlatus név alatt és a maradvány, melyet a Tirolban fekvő Häring fedő jéből kapott, a legszebbek egyike lehetett, mert azt mondja róla, hogy az egyik darab 2 lábnyi hosszú volt és majdnem az egész legyezőt nyelestől őrizte meg, csak a legyező sugarainak hegyei voltak letörve. A példányt a szerző nem rajzoltatta le, de az élő Borassus flabellatus-sál hasonlítja össze és e hasonlatosságának köszöni elnevezését is. Ez idő óta maradványai, mert épen jellegei még kellően megállapítva / nem voltak, a legkülönbözőbb elnevezések alatt lettek leírva. Így említi gróf S t k r n b e u g (1. c .) a Flabdlaria raphifolia-t, F. U n g e r (1. c.) leírja Flahellaria maxima és F. major nevek alatt. A radoboj-i levelet, mely mind két lenyomatában maradt meg, U n g e r akkor az addig ismeretessé lett leg nagyobb töredéknek mondja, de daczára annak, hogy ez saját állítása szerint az elő Sahal innbraculijera-víú a legnagyobb hasonlatosságot mutatja, még nem választotta ennek genus nevét a fosszil maradvány elnevezésére. Ismét I I e e r O. érdeme, hogy az addig irod:ilmilng megismertetett adatokat kviti(172)
SABAL MA.IOH UNG.
SV .
kailag rendezte és ő állapította meg véglegesen a fosszil levelek jellegeit. Szerinte v. S ctilotíietm , gróf S t e r n r e r g levelei; B r o n g n ia r t A. (1. c.) Palmacites Ijamauonis-a, U n g e r Flahellaria-i, M a ssa l o n g o (1. c.) Flahellaria Parlatorii és F. (fiifantum nevű levelei mindazon egy typushoz tar toznak, melyet most Sahal major név alatt ismerünk. Sahal major levelei rendesen nagy legyezők, a lemez eleinte ép és csak a szélén van egyes metszetekre osztva, de a levél haladó korával e metszetek mindinkább mélyebbre, lefelé haladnak és végre a levelet szár nyalttá, sugarassá teszik. Az egyes sugarak be vannak hajtva annyira, hogy alsó lapjukon kiálló orom keletkezik, melynek a felső lapon mély váluidomú bemélyedés felel meg. A sugarakon 12— 14 gyönge hosszeret lehet látni és két-két ilyen hosszér között még 4— 5 fölötte finom, sűrűén álló eret. Az erezet erdélyi példányunkon a kőzet durvaszemüsége következtében nem látható és így kételyünk lehetne a biztos meghatározást illetőleg, ha egyéb jellegeiben nem esnék össze a diagnózissal. E sugarak száma a levél nagy sága szerint igen változó, H e e r az ő lausannei példányán, melyet idézett munkájának XXXY-ik tábláján lerajzolt és a legtökéletesebb addig fölfede zett fosszil pálmalevélnek mond, 40, a végsugárral együtt 41 ; én az erdélyi példányunkon 60, illetőleg G1 sugarat találok. A levél nyele tövistelen, felső lapján lapos, de közepén tompa hosszéi húzódik végig; az alsó lap azonban boltos. A nyél az úgynevezett rhachissal — a levél középső ere — többékevésbbé mélyen bele nyúlik a levéllemezbe; legmélyebben a levél alsó lap ján ; hol egyenletesen elkeskenyedvén, végre vékony vonal gyanánt a vég sugárig fu t; a levél felső lapján a rhachis rövid kúpban végződik. Elég sajátságosán az eddig fölfedezett fosszil maradványok legtöbbje a levél alsó lapját tüntetik föl, ép úgy a mi példányunk is és csekély azoknak a száma, a melyek a felső lapot mutatják. Ezek a következők: Paläontographica VIII. köt. XXI. táb. 1 ábra ; Lesquereux, The Tertiary Flora, XIII. tál). 1. ábra és P. F r i e d r i c h (1. c.) I. t á b la , 1. á b r a . Mindezen fölsorolt jellegek az Antillákon élő Sahal umhracuhferaM ART.-nál is föltalálhatok. Törzse 20— 25 méter magasságot, kerülete 1— 2 métert ér el; legyezői pedig kifejlődve 2 méter szélesség mellett a nyéllel együtt több mint 3 méter hosszúságot is érnek el. A kultura Európába ismét vissza vitte e pálmát és itt a neki már idegen földön is tud a szokatlan éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodni; így legalább azt írja róla V. R ic a s o l i (Bull. d. U. Soc. Tosc. d’Orticultura, V. 18X0 pag. 302),* hogy a Monte Argentalé-n Toscanában kultivált Sabal umbraculifera minden védelem nélkül kiáltotta szabadban az 1870— SO-ik tél — 7°-nyi homérséki minimumát is. ' JBot. .Jahresbericht. VIII. kot. 2. pa**. -Ml.
STAUB MÓRICZ I SABAL MAJOR U N « . SP.
nevezetes pálm a fosszil elődjéből, számos levélmaradványától elte kintve, alig ismerünk egyéb részeket. B. L udwig (1. c. p. 86, Tab. XXI. fig. 3.) a salzhauseni leveles szénből ír le egy virágzatot, mely C. v . E t t i n g s h a u s e n (Sitzgsb. d. k. Akad. d. Wiss. LVII. Bd. 1. Abth. p. 823) szerint ide tarto zik; C o t t a (Dentrolithen p. 52. Taf. X. fig. 1— 3) a csehországi Altsattel h ar m adkori homokkövében talált és általa Perfossus angularis-nsk elnevezett törzsm aradvány A. S c h e n k (A. E n g l e r , Bot. Jahrb. etc. IV. Bd. p. 4 8 4 — 5) szerint talán Sabal törzséhez ta rto z ik ; A. A n d r e a e (1. c.) pedig említi, hogy az elszászi Lobsann melletti barnaszén részben tűlevelűek fájából, részben pedig — és ez az úgynevezett «ttíszén» — tisztán pálmarostokból áll. A növény, a m int az alábbi összeállításból kitetszik, az európai h a r madkorban nagyon el volt terjedve; m ert m á ra z középső eoczénböl ismerjük és m egm aradt egészen a felső mioczénig. Hazánkból a m ár em lített Kadobojtól eltekintve ismerjük még Dorogh és Máriafalva vidékéről. Ez utóbbi levele ket D. S t u r m eghatározta; fölötte nagy levelek lehettek, m ertarhachis hiánya mellett a levéllemez rendkívüli méreteire engednek következtetni; ha pedig az erdélyi levelünk tényleg a neocomhoz számított kárpáthomokkőbe tartozó rétegben találtatott; akkor az is nevezetes módon szaporítaná Sahal major Un<j. sp. geologiai elterjedésére vonatkozó ismereteinket. Egyelőre annyi áll, hogy a nagyenyedi B ethlen-tanoda a legnagyobb példányt őrzi, m ert össze hasonlítva H e r r em lített példányával, ezt m inden tekintetben fölülmúlja. Eszakam erika harm adkori flórájában is szerepelt, legalább P. F r i e d r i c h (1. c.) azt állítja, hogy L . L e s q u e r e u x Flabellaria eocenica-jának (1. c.) 1-ső és 2-ik ábrája elkülönítendők a 3-ik ábrától és U n g e r fajával egyesítendők. Sahal m ajor Untj. sp. elterjedése: Felső Mioczén : Val d ’Arno, Sinigaglia. Középső Mioczén : Montebamboli. — Moskenberg Leoben mellett.* Máriafalva (Vas m .): Kadoboj. A lso Mioczén : Kutschlin, Lausanne, Mt. Calvaire. Felső Olujoczén : liott, Salzhausen, Kaltennordheim . — A rm issan.— Montagny. líichvue (Merlat, Villars). — Priesen. K ö zép ső ( fliifoczén : Lobsann. — Chiavone. — Marseille (uiészmárga). A lsó Olü/oczen : Aix, M assale.— Münzenberg, Schortau, Stedten, H ä ring. — Marosvölgy (?) K ö zép ső Foczen : Sheppey szigetén. — Dorogh (Esztergom m.) A m erika : Black Buttes (első csoport). E
F. L n « kr (Jen. et. s peo. j)l. I’oss. p. .*!.><) czim ü k önyvében e n ö v é n y le le th elye ^ry;in;int Sotzká-t is em líti, ile az ugyanazon évben megjelent és Sotzka Honiját részletesen leiró munkájában er ml :i szerző már nem tesz em lítést.
( 174)
