S Z E R E L E M T Ő L

SZERELEMTŐL a

HÁZASSÁGI G 0-99 éveseknek

2

A könyvet írta, szerkesztette, a fotókat készítette:

Mester Ildikó 1959-ben Gyulán születtem, ott érettségiztem. 13-éves koromtól írok verseket, novellákat, meséket. 1990-ben Budapestre költöztem. 1994-ben tagja lettem a Krúdy Gyula Irodalmi körnek. Antológiákban jelentek meg verseim, írásaim. Újságokban rendszeresen publikálok. 1996-ban megjelent első könyvem: Lányoknak, fiúknak egymásról címmel. Később rájöttem, hogy számomra nem fontos nyomtatott formában kiadni a könyveimet, hiszen a XXI. században már elektronikus formában is közzé tehetem. A lényeg: aki nyitott rá, bármikor elolvashatja. Időközben négy gyermekes anya lettem, megszereztem az egészségügyi szakoktató diplomámat, és kedvenc időtöltésemről, az írásról sem feledkeztem meg, csak egyéb elfoglaltság miatt átmenetileg szüneteltettem. Irodalmi pályázatokon I. és II. helyezést értem el. Miért írok? Mert szeretem átadni a gondolataimat. Amíg élek, írni fogok. Senki nem tanított rá, de úgy érzem írnom, szólnom kell…Hiszem, hogy a szép gondolatok nem hullanak a porba. Hiszem Isten megbocsátó kegyelmét, és csodatévő erejét, mely ott van tőlünk egy karnyújtásnyira. Hiszem, hogy a megbocsátó szeretet az emberek életét bearanyozza. E-gondolat tükrében nyújtom át a könyvemet.

Fotók: Mester Ildikó

3

Bevezetés

Az élet kezdete a fogamzás pillanata, melynek folytatása ezen a földi világon, a megszületés. A megszületés, amikor egy parányi emberke a szülőcsatornán keresztül (általában ezen a módon) a világra jön: először levegőt vesz, fölsír, érzékel, lát, hall, egyszóval Él.

Minél több szeretetet kap a gyermek a szüleitől, annál több szeretet lesz a szívében, annál többet tud adni. És minél több szeretetet adunk mások felé, annál több terem bennünk: mert a szeretet forrása soha nem apad ki.

Ahány ember, annyi egyéniség, különbözőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, a rossz és a jó tulajdonságaival együtt. Nekünk is van számtalan hibánk, a földre még nem született olyan ember, aki hibátlan, és tökéletes. Szeressünk úgy, ahogyan Isten megteremtett!

Szólok hozzátok kedves fiatalok, és önökhöz tisztelt idősebbek! A szülőkhöz, a gyerekekhez, a nőkhöz, a férfiakhoz, mindenkihez. De nézzük, mit tartogat/hat számunkra az élet?

Ön, kedves olvasó hogyan látja, mit gondol erről a témáról? Elmesélek néhány történetet, fűszerezem csipetnyi javaslattal, ízesítem parányi tapasztalattal, s átnyújtom szeretettel.


4

Megszülettél... Kislány lettem nem titok, állandóan mosolygok. Sokat alszom, sokat eszem, gyarapodok is szépen. Oly izgalmas-e földi világ, mi ez a sok furcsaság? Fények, árnyak és homály, minden a fejetetejére áll... Zajok, hangok, illatok, érdekes gondolatok. Mondom, mondom, mondanám, formázom is pici szám, Mégsem értik nyelvemet, édesanyám nézeget. Ő megoldja-e rejtélyt, addig ölel, addig becéz, Megérti édes hangomat, s kitalálja óhajomat. (1991.12.08. Boglárk a)

Megszületett Ádámka, megszületett Évike. Jelenkor Kisfiú, kisleány majdan 16-20 év múlva férfivé, nővé cseperednek. A szülők boldogok, dédelgetik, gyámolítják, tanítják, szeretgetik egyetlen pici gyermeküket. Olyan drága, olyan aranyos parányi teste, törékeny és kiszolgáltatott. És imádnivaló, a család kedvence. Néhány hónap elteltével gőgicsél, ránk mosolyog, megismer, játszik, kacag, nevet boldog, hiszen mindene megvan az ő kis boldogságához. Megtanítjuk járni, tipegni, topogni, sok-sok tilos és nem melyet eleinte türelmesen mondogatunk, de ahogyan növekszik, a felnőttek türelme egyre fogytán. Elvárjuk mindent tudjon, amit mi, legyen ügyes, okos, értelmes, a többi vele egykorúhoz viszonyítva a leg, leg, leg. Oviban járatjuk külön nyelvekre, tornára, úszásra, táncra, pszichológushoz. Iskolában folytatjuk, sport, nyelvek, tánc, zene, szolfézs, matek, magyar és amit még az iskola gondol, e versenyeken mérettetjük össze egyetlen gyermekünk tudását a többiével. Mellesleg persze nem árt, ha egyetlenünk jeles, vagy netán kitűnő tanuló, hiszen másképp nem boldogulhat az életben. Egyre magasabb mércét állítunk gyermekeink számára, egyre okosabbnak kell lennie, mert elvárják tőle mind az iskolában, mind otthon, mind az életben. Napi nyolc-tizenkét órát aktívan tanulnak, sportolnak, szünet-, az ebéd elfogyasztása. Valóban erre van szüksége a gyerekünknek?


5

Élet recept Végy egy újszülöttet: Meleg öledben ringasd, Kezed kelyhével simogasd, Gerle hangoddal nyugtasd, Kristály könnyedben mosdasd, Kebled tejével tápláld S lassan cseperedni kezd. Tégy hozzá: Szívből áradó szeretetet, Lelkedből fakadó hitet, Kedves jóságot, Csipet okosságot, Türelemmel gondozd, Éjjel-nappal óvd, figyeld, Sugározz felé becsületet, Néha kis szabadságot engedj... S ha így teszen, évek múlva gyermeked: E m b e r lészen!

Folytatom gondolataimat. Gyerekeink három éves koruktól kezdve szoros napi beosztásban élik életüket, mindenkor mások elvárásainak kell megfelelniük. Mikor játszhatnak? Mikor tehetik azt, amihez kedvük van? Mikor pihenhetnek? Mikor lehetnek igazán gyerekek, mikor élhetik a gyerekkor örömeit? Mert húsz éves korban már nincs gyerekkor! És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a serdülőkor befejeztéig szervezetük rendkívül nagy változásokon megy keresztül, mely mind belsőleg, mind külsőleg fokozottan igénybe veszi őket. Gyakorlatilag a születés kezdetétől a kamaszkor végéig állandóan változnak. Egyik gyerek fáradtabb másik kevésbé, egyénenként változik. Csak egyben nem különböznek: mindig szeretetéhesek!


6

Ezt pedig, csak mi szülők tudjuk számukra nyújtani, ezért fontos a szülő-gyermek kötelék, hogy úgy mondjam: a köldökzsinórt ugyan elvágták, de a szeretet szálait elszakítani nem szabad soha! A gyerek, aki megszületett mindig a szülőké, bármi is történik, a szülőnek mindig a gyereke marad. Ha már fölnézünk rájuk, mert a fejünkre nőttek, akkor is a mienk. Szükségük van a szülőre, talán ebben a korban még inkább, mint máskor. Fiam Milyen nagy vagy, milyen más-, pici emberből lett óriás! Nem jössz sírva, ha bántanak, megoldod önmagad. Nem fogod már két kezem, kamasz lettél: szégyelled... Hol van apró lábacskád? Mely futott a parkon át! Pityeregtél keservesen, követtelek szüntelen. Gyermekhangod elveszett, tested férfiasabb lett. Babaarcnak vége már, serken rajta a szakáll. Milyen nagy lett gyermekem, végig pereg életem...(1999.)

Elég nehéz a serdülők dolga, már nem kisgyerek, de még nem felnőtt! Ez az átmeneti állapot kifordítja az addigi nyugodt, kiegyensúlyozott, csöndes gyereket is önmagából. De nem is csoda. Senki nem törődik igazán a gyerekek véleményével, senki nem kérdezi meg őket, szerintetek jó ez így nektek? Ti hogyan gondoljátok? Mert ha napi nyolc órát aktívan tanulnak (de ennél többet, hiszen csak az iskolában 6-8 órát tanulással töltenek), akkor felnőttel egyenrangúnak kell velük bánni, hiszen ők is annyit dolgoznak, mint mi! Nekik a tanulás a munka. Naponta osztályozzák őket, feleltetik, dolgozatot, felmérőt írnak, állandóan készenlétben kell lenniük. Ha, minket felnőtteket is naponta osztályoznának, korántsem biztos, hogy mindig jeleskednénk napi nyolc órán keresztül! Mi is sokszor bal lábbak ébredünk, fáradtak vagyunk, nincs jó kedvünk, ugyanez gyerekeinkre is vonatkozik. Nekik nehezebb, mint a felnőtteknek. Mi szülők egyre kevesebbet foglalkozunk velük, dolgozunk, pénzt keresünk, hogy eltartsuk a családot, és finanszírozni tudjuk gyermekünk jövőjét, mely nem kis anyagi teherrel jár.


7

Ádámka, Évike felnő, vagy sikerül nekik teljesíteniük szüleik elvárásait, vagy nem. Mindenféle szakember foglalkozik gyermekünkkel, amiért mi fizetünk keményen, csak a szülőnek nincs ideje még beszélgetni sem egyetlenével. Elhidegül, eltávolodik tőlünk. Széthullnak a családok, mint a kőre ejtett porcelán darabjaira törik. Ádámka, Évike másutt keres beszélgetőtársat, barátokat, ahol van idő őt meghallgatni, ahol talán leülnek vele társasjátékozni, kártyázni, emberközelivé tenni kapcsolatukat. Ahol egymásra néznek, szólnak egymáshoz, nemcsak papíron üzennek, ahol az ember: ember az emberhez. Mi szülők azért igyekszünk haladni a korral, TV, video, számítógép és kinek mire futja, megadjuk gyermekünknek. És ezzel be is zárult a kör. Elértük, hogy gyermekünk ne zavarjon,

ne

szóljon,

ne

beszélgessen,

ne

olvasson,

ne

folytasson

aktív

játéktevékenységet. Mert sem a video nézése, sem a számítógépen való játszás nem aktív játéktevékenység. Ha pedig egy gyerek, gyerekkorban nem végez aktív játéktevékenységet, idegbeteg, agresszív, indulatos, pozitív érzelmekben szegény felnőtté válik. Olyan: haragszom az elég világra típus lesz. Nem tud örülni semminek, nem látja meg szépet, jót. Csakis unalmas, sivár, egyhangú, örömtelen életet tud élni, márpedig ha így van, nem képes olyan kapcsolatot kialakítani, mely a boldogság alapköve lenne. Amikor megszületik egy emberke, minden esélye megadatott, hogy boldog legyen haláláig! Rajtunk szülőkön, felnőtteken múlik, mennyire tudja ezt az előnyt kamatoztatni az életben, vagy mennyire kallódik el az élet adta nehézségek között. Gyermekem - Gyere, te is játssz velem, szólt kislányom csöndesen. Megfogta a két kezem, s húzott magával sebesen, - Csücsülj mellém! Hozta Csilla babáját, levette a ruháját, Játékból megfürdette, tiszta ruhába öltöztette, Hosszú haját megfésülte. Ott ültem a szőnyegen, néztem kedves gyermekem. Órákon át játszadoztunk, énekeltünk, tapsoltunk, Istenem! Mennyire boldogok voltunk! Dolgomat félre tettem, kislányommal jót nevettem, S akkor, ott, egy kis időre- a játéktól elbűvölve-, Megállt az óra kereke: Két kisleány játszott egyszerre, Édesanya és Gyermeke! Fotók: Mester Ildikó

8

- A gyerek napokig játszik a számítógépen, el sem lehet onnan vonszolni - hangoztatják boldogan. - Képzeld két éves kislányom egésznap elül a video előtt, hangját sem hallani, csodálatosan jó gyerek! - De jó neked, bezzeg az enyém folyton a nyomomban van, lépni sem lehet tőle! Nem tudom mi lesz vele majd az iskolában, biztosan lemarad a többi gyerektől... - e mondatok ragadták meg figyelmemet két édesanya beszélgetéséből.

Altató Álmodj szépet gyermekem, álmod ne zavarja semmi sem. Mesét mondok most neked, nyisd ki füled s szívedet: Volt egyszer egy kisleány, hunyd be szemed s látod ám. Aranyhaja földig ér, égkék szeme reád néz. Puha karját feléd nyújtja, felröpít álomországba. Ott tündérek táncot járnak, fejedre virágkoszorút adnak, Tarka lepkék hozzád szállnak, kézen fognak s körbe állnak. Szivárványból hintát szőnek, téged arra ráültetnek, S tündér hangon énekelnek. Odaröppen két angyalka, liliompalástot terít válladra. Megfognak, fölemelnek, csodavárba el is visznek. Tündérország királynője, kívánságod teljesíti egy-kettőre. Néked adja a csodaalmát, mely reád vigyáz egy életen át. Csodaország csodavára, tündérország tündérlánya, Álomszellő paripáján visszaröpít kiságyadba. Mesét mondtam csöndesen, álmodj szépet gyermekem...


9

- Mit szeretsz játszani? - tettem föl a kérdést néhány óvodásnak: - Fogom a pisztolyomat, amit karácsonyra kaptam az anyuéktól, és ratatatam! Rohanok, szaladok, elbújok, majd lelövöm az ellenséget! Tök jó játék! Zolival, meg az Ádámmal, meg a Péterrel szoktuk játszani, lent a játszótéren. Anyuék addig ülnek a padon, és olvasnak, vagy az ő anyuja, meg az én anyum beszélget... - Szoktunk számítógépezni is! - kiált közbe Zolika. - Tudod mit szeretek a legjobban? - néz reám cinkosan. - Azt, amikor bejutok a titkos várba és jönnek az ellenségek, majd kardozunk és én győzök, csak úgy folyik a vér mindenfelé... - És a lányok, velük nem játszatok? - De szoktunk, olyat is játszani, hogy én vagyok a vőlegény, Noémi a menyasszony és kézen fogva sétálunk. De akkor senki nem szólhat bele a játékba, mert mi szerelmesek vagyunk egymásba, de csak játékból. - Igen, de a Noémi nyavalygós...- löki arrébb Péter. - Tudod, - nézz rám kék szemeivel- a lányok nem olyanok, mint mi fiúk, velük nem lehet annyit harcolni...

Elgondolkodom... Hol maradnak a szép, tanulságos, kedves, nem ijesztő, nem agresszív mesék, mesekönyvek, melyet elalvás előtt, odakucorogva gyermekünk ágyára, türelmesen elmesélünk? Hová tűntek az édesanya és gyermeke közös játszásai? Együtt leülni a szőnyegre, kirakózni, legózni, babát öltöztetni, nevetni önfeledten, boldogan kacagva, feledve dolgunkat, gondunkat, bajunkat, mert a gyermekkor minden ember életében csak egyszer létezik! A szeretet melyet a szülő adhat gyermekének, nem ismer mértéket, nincsenek határai, gátjai. De a szeretetet nem szabad összetéveszteni az anyagiakkal. Nem biztos, hogy az a gyermek boldog igazán, akiinek a szülei mindent meg tudnak vásárolni. Az együtt töltött boldog pillanatokat semmi más nem pótolhatja.


10

A szeretet olyan, melyet nem mondani, nem kérni, nem követelni, csak önzetlenül, minden érdek nélkül adni lehet! Érezze gyermekünk örök szeretetünket, melyet soha, semmilyen körülmények között nem von kétségbe. Minél többet vagyunk együtt, annál szorosabb ez láthatatlan szülő-gyermek kötelék. A szeretetről senki nem írt oly szépen és hitelesen, mint, ahogy az a Bibliában olvasható. Itt a szeretet értéke szépségével együtt emeli ki az önzetlenséget:

Pál I. levele a Korintusbeliekhez 13. (1 – 12) „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én benem, semmi vagyok. É, ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeret pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irIgykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek, vagy akár nyelvek, megszűnnek, vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: de mikor eljő a teljesség a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre, most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Képesek vagyunk így szeretni, vagy csak önző módon tulajdonunknak tekintjük a szeretteinket? Visszatérve a csecsemőkorhoz. Csecsemő és kisdedkorban (0-3. év) rendkívüli gondosságot igényel gyermekünk. Még sokat van ölben, sokat szeret az édesanyjával lenni, sok-sok mindenre meg kell tanítani. Nos, nem mindegy ki, hogyan, mikor és mire tanítja.


11

Három éves korig a legtöbbet az édesanyának kell a gyermekével foglalkoznia, hozzá is kötődik érzelmileg a leginkább. Ez természetes, hiszen az anya hordta kilenc hónapon keresztül a szíve alatt magzatát, megszülte, szoptatta és ezek olyan belső, láthatatlan szeretet szálak, amelyeket nem lehet és nem szabad eltépni. Már az anyaméhen belül kapcsolatunk van a születendő magzattal. Az anya érzi, ahogyan megmozdul, ahogyan rúg, érzi, ha csuklik, mindent érezhet, ha nagyon odafigyel magzatára. De ugyanez vonatkozik a magzat érzelmeire is. A magzat is érzi az anyával történő változásokat. Ha szomorú, ha örül, ha jó kedvű mindezt megérzi magzata. Egymást meg tudják nyugtatni kölcsönösen. Hogyan? Ha a magzat nyugtalanul izeg-mozog, erősen rúg, akkor az édesanya kényelembe helyezi magát, hasát tenyerével simogatja, és közben magzatához énekel. Nyugtalan magzata megnyugszik, sőt méhen belül elalszik. Pihen. De ez vonatkozik a negatív cselekedetekre is. Magyarul-, ha az anya sok kávét, alkoholt fogyaszt, vagy netán dohányzik, drogozik (betép) a terhesség alatt, ezek a méreganyagok a méhlepényen keresztül bekerülnek magzata vérébe, testébe. Károsítják a magzatot méhen belül, és vagy maradandó károsodás alakul ki, melyet megszületés után látunk meg, vagy nem! Fölépíteném Fölépíteném a szeretet várát, elültetném a jóság fáját, Égig emelném a hit tornyát. Pompás kert virítana, Minden élőt odacsalna, A boldogság ajtaja megnyílna: Ez lenne az emberek otthona!

Az anyát hogyan nyugtatja meg magzata? Egyszerű: amikor az anya fáradt, ingerlékeny, vagy csak rosszkedvű, ha magzata megmozdul, mocorog, vagy bármit csinál ott belül az anyaméhben, az anya ösztönösen azonnal rá figyel. Ezért problémái rögtön feledésbe kerülnek, és máris magzata elterelte figyelmét a gondjairól.


12

Beszélhetünk magzatunkhoz, hiszen az élet a fogamzás pillanatában megkezdődött. Csak mi nem látjuk azt a hatalmas belső változást, melyen jövendő gyermekünk keresztülmegy, de azért még létezik, van, és minden úgy történik, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. Amikor megszüljük gyermekünket, neki is ugyanúgy fájdalmas, gyötrelmes, nehéz a megszületés. Gondoljunk csak bele! Az anyaméhből, a viszonylagosan szűkebb hüvelyen keresztül kell átvergődnie a kis jövevénynek magát.

Ez csak közös

erőfeszítéssel megy, vagyis fáj az anyának, és fáj az újszülöttnek is. Nagyon jól érezte magát a méhen belül a magzatvízben, ahol mindentől védve volt. A születés pillanatában egy lényegesen más világba kerül-, folyadékból levegőbe, 36-34 fokból 20-22 fokú hőmérsékletre, számára erős, durva kezek, szintén erős, durva beavatkozást végeznek. Tehát megijed, fél, fázik, reszket. Csak egy valakit ismer meg az illatáról, a hangjáról, az érintéséről-, az pedig a saját szülőanyja! Amikor a síró, reszkető mezítelen újszülöttet születés után odafektetik édesanyja karjába, azonnal megnyugszik, majd kis idő multán keresgetni kezd, és szopni szeretne. Ez a pillanat a legszebb, a legemlékezetesebb gyermekünk születésekor. Ez az a pillanat, amelyet nem szabad elszalasztani /kivétel, ha valamelyiküknél rendellenesség lép föl, mert ez soha vissza nem térő, és soha nem pótolható! Ugyanis gyermekünk csak egyszer kisded az életben, fokozatosan, folyamatosan fejlődik, növekszik. Ugyanígy kell gondolnunk a többi időszakra is, minden elmúlik, csak a szeretet örök. Nem lehet elintézni azzal, hogy már nagy, értelmes, megoldja a problémáit egyedül gyermekünk. Hiszen nekünk felnőtteknek is jólesik néha, ha elmondhatjuk édes, jó szüleinknek gondjainkat. Pedig mi már felnőttünk. Mégis ha csak kibeszéljük magunkból, ami bánt, ami nehéz, ami szívünket nyomja, máris megkönnyebbülünk. Akkor adjuk meg saját gyermekünknek is ezt a lehetőséget, és ne akarjunk belőlük holmi kóros divatőrület miatt időnap előtt koravén felnőttet kreálni. Az anya a család összetartó ereje. Az anya a családi fészek melege. Az anya a családi szeretet forrása, amely forrás soha ki nem apad.


13

Azért hangsúlyozom ennyire, mert a rossz erkölcsi morál, az értékrendek negatív irányba történő változása lerombolta a családokat. A divat tönkretette a családi életet, átalakultak az értékrendek. Szétszakadt a családok belső nyugalma, békéje, biztonsága, szeretete. Már kisgyermekkorban arra ösztönzik a szülőket: járjanak a csemetéik karate edzésre, és még ki tudja milyen harcművészetre. Miért? Egy 4-6 éves gyereknek nem az erőszakra, agresszivitásra, verekedésre, durvaságra, kemény küzdő sportra van szüksége. Hiszen némi agresszivitás minden gyerekben szunnyad, és mi felnőttek vagyunk azért a felelősek, hogy ez elfajul a későbbiekben, vagy nem. Csakis és kizárólag a szeretetre, kedvességre, jóságra, finomságra, szép szavakra, okos mesékre, még okosabb játékokra, amely nem az emberi élet kioltását tartja a legérdekesebbnek-, és még egyszer hangsúlyozom szeretetre. Persze egyszerűbb megvásárolni a játékot, vagy CDt, és a kezébe adni, itt van, játsszál, amit akarsz! Addig is nyugodtan végezheti a szülő a dolgát. De nem ez a megoldás. A gyerekkel szeretettel, okosan, szépen kell törődni, mert másképp mit sem ér az egész szülői gondoskodás, avagy nem gondoskodás! Ha nem ragaszkodunk körömszakadtig az igazi családi élethez, akkor mindezt gyerekünk sínyli meg. Ilyenkor lép be az életébe a dohányzás, a rossz társaság, az alkohol, a kábítószer, heccből, buliból vaktában lövöldözni, netán valakit megijeszteni. Jó buli volt, és sorolhatnám. Bajba keveredtem, az öregek majd elintézik! Pénzzel mindent el tudnak intézni nekem! Eddig is ezt tették, ezután is ezt teszik...És ha mégsem, majd megyek a haverokhoz, ott senki nem mondja meg, mit kell csináljak, a magam ura vagyok... Biztosan??? Az emberekhez... Az emberekhez a béke galambját küldeném, szívükbe a jóság magját ültetném: Zöld hajtásából szeretet válna, Terméséből boldogság sugározna. Elmondanám: az élet szép, Nem kell csodákra várni, nézd: apró örömök vidítják föl lelkedet-, Tiszta szeretettel gazdagítják szegénységedet!


14

Nem vagyok semmi jónak elrontója, de azt hiszem az a sokat hangoztatott egyenjogúság nagy szerepet játszott a családi harmónia szétszakadásában. Egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni minden nőnek, lánynak, hölgynek-, a nők és a férfiak közötti különbségek a nemiségből adódnak. Így lettünk teremtve. Akár tetszik, akár nem. A nők maradjanak meg nőknek, a férfiak férfiaknak és mindkét nem tisztelje a másikat, ne akarjuk összekavarni a tényeket. És itt nem a fakanálra gondolok. De egy férfiban sincs meg az, ami egy nőben, és a nőből hiányzik az, ami megvan a férfiban. Tehát a kettő pontosan kiegészíti egymást, szüksége van a másikra, és ne akarjuk ezt megváltoztatni különböző hangzatos, divatos téveszmékkel. Gondoljunk a jin-jang egyensúlyra (állandóan változik, egymásba átalakul, létrehozva az egyensúlyt) A csodálatos álom (mese) Egyik délután a teraszon Hajnalka szappanbuborékokat fújt. Szép, átlátszó, csillogó gömböket. Egyszer csak a legszikrázóbb buborék hatalmasra növekedett. Olyan nagy lett, már nem fért be az ablakon. Csodák csodája, a buborék megszólalt: - Én vagyok a Buborék király! Szeretnél velem fölrepülni a magasba? - kérdezte öblös hangon. - Igen! - tapsolt a kislány. - Azért jöttem el hozzád, hogy megmutassam neked, mi van az ég kékje mögött. Akarod? - Igen, igen, nagyon szeretném! - Rendben, tedd azt, amit mondok, ne félj senkitől és semmitől! Fölrepülünk olyan magasra, ahol még a madár sem jár. Te ártatlan, tiszta, őszinte gyermek vagy. Odafönt ilyeneké a világ, senki nem fog bántani. Figyelj rám jól, és tedd azt, amit mondok. Ebben a pillanatban a Buborék középen kettényílt. Üregéből egy szivárványhíd növekedett, amely megállt Hajnalka lába előtt. - Lépj rá a hídra!


15

Hajnalka

elindult a

Buborék

hasába. Amikor már bent volt, a Buborék

összecsukódott, és lassan kezdett fölfelé emelkedni. Hajnalka látta a magasból a fákat, a virágokat, a házakat, állatokat, embereket, melyek egyre kisebbnek tűntek. Találkozott a madarakkal, azok körbe repdesték, csodálkozva kémlelték őt a Buborékon kívülről. Lassan-lassan a felhők fölé kerültek, alattuk úsztak a bárányfelhők, és barátságosan integettek a kislánynak. Találkoztak a Napkirállyal, aki tüzesen izzó, forró, szikrázó sugarait éppen rendre utasította, mert azok hol elbújtak, hol nem. Sötétedéskor feljött a Hold és a Csillagok. Ekkor megszólalt a Buborék. - Most pedig megpihenünk az esthajnal Csillagon. Elértünk a fele úthoz. Korán hajnalban folytatjuk. Addigra ki kell pihenned magad. - Miért, mi lesz holnap? - kíváncsiskodott a kislány. - Holnap, amikor pirkad, elindulunk egy olyan országba, ahol élő ember még nem járt. Az a feladatom, hogy odaröpítselek. De most nekem is pihennem kell, aludj te is. Hajnalka a sok nézelődésben elfáradt. Kényelmesen végignyújtózott a Buborék aljában és pillanat alatt mély álomba zuhant. Nem félt, teljesen biztonságban érezte magát, tudta, hogy a Buborék király vigyáz reá. Álmában bárányfelhőkön ugrándozott föl-le. A puha-pihe felhők között elsüppedt, mintha dunyhában játszadozna. Vidáman kacagott, a bárányfelhők huncutul, pajkosan viszonozták játékát. Reggel arra ébredt, hogy a Buborék király nagyot nyújtózik. - Jó reggelt kisleány! Remélem kipihented az út fáradalmait, mert én nagyon jól szunyókáltam ebben a csöndben. Néha-néha csiklandozott belülről a talpacskád, de nem kacagtam, féltem megijedsz és fölébresztelek. - Jó reggelt kedves Buborék király, olyan szépet álmodtam, vagy nem is álmodtam? - Egészen biztosan álmodtál, csak itt fönn az Esthajnal csillagon minden álom úgy tűnik, mintha valóság lenne. De most már indulnunk kell, várnak ránk. - Jól van kedves Buborék király, vigyél oda, ahova vinned kell. A Buborék még mindig fölfelé emelkedett. Olyan magasra kerültek, már a csillagok és a Hold is eltűnt. Nem láttak semmit, csak a nagy ürességet. Hajnalka hiába kerekítette nagyra szemeit, hiába akart látni valamit, csak a sűrű sötétség minden felé.


16

Egyszer csak megszűnt a semmi látványa és hatalmas, erős fényt pillantottak meg. A fény sugárban ívelt szerte-szét. Ahogy közelebb értek, hófehér liliomból virágkapu nyílt. A Buborék király leszállt a kapu előtt, szétnyitotta gömb testét és leeresztette a szivárvány hidat. - Lépj ki Hajnalka! Menj nyugodtan! - És Hajnalka óvatosan, kissé bátortalanul, lassan elindult lefelé a hídon. Amikor odaért a liliomkapuhoz, színes virágszőnyeg feküdt a lába előtt. Rálépett a szőnyegre, hosszú-hosszú, véget nem érő útnak tűnt. Feje fölött kedves angyalkák röpködtek. Ismét egy kapuhoz ért. Ez a kapu gyöngyvirágból növekedett, és ahogy belépett rajta csodálatos virágillat áradt. Mindenfelé amerre a szem ellátott, színes gyönyörűbbnél gyönyörűbb, káprázatosnál-káprázatosabb virágok mosolyogtak. Volt szemük, orruk, szájuk. Ilyet még nem látott emberfia! Az angyalkák piros rózsaszirmot szórtak a kislány lábai elé, ezzel mutatták az utat. Megérkezett a harmadik kapuhoz. Ez a kapu kimondhatatlanul szép volt! Körbe ívelt, napsugárból font, szikrázó, ragyogó, szemet vakító, hatalmas. Belépett rajta a gyermek. Egy nagy teremben találta magát, de ennek a teremnek nem építettek sem tetejét, sem oldalát, mégis olyannak tűnt, mintha zárt épület lenne. Középen hófehér ruhában egy idős, szakállas férfi ült. Körülötte minden és mindenki fehér. Az angyalok most az idős férfi feje fölé repültek. - Jöjj közelebb gyermekem! - nyújtotta Hajnalka felé kezeit. A kislány elindult felé, és ahogy közelebb ért, egyre nagyobbnak látta azt, aki megszólította. Olyan szép, olyan hatalmas volt, hogy Hajnalka letérdelt előtte és csak ennyit mondott gyermeki hangján: - Istenem, milyen szép... - Jöjj hozzám gyermekem, beszédem van veled! Fölállt az Úr, magához emelte a gyermeket és megáldotta. - Ugye, te vagy a Mindenható? - bátorodott föl a kislány. - Sokat hallottam rólad, de azt hittem, hogy csak a mesében létezel. - Gyermekem. Látod, körülötted itt minden tiszta és jó! - Mutatott körbe egyik kezével az Úr.


17

- Azért hozattalak ide, mert feladatot adok neked. Megáldalak. Erőt és egészséget bocsátok reád, hogy mindennel és mindenkivel szemben erős és ellenálló legyél. Nem támadhat meg sem a gonosz, sem a betegség. - Amikor betöltöd a tizennyolcadik évedet, elmondod a Földön élő embereknek, hogy térjenek meg Istenhez! Veled leszek minden lépésednél, megnyitom az emberek szívét feléd, hogy befogadják mindazt a jót, amit te elmondasz nekik. - Énekelni fogsz. Híres énekesnő leszel, aki dalba formálja az élet borzalmait. Elénekled a bajokat, a fájdalmakat, a szenvedéseket, a nyomort, a hazugságot, a kapzsiságot, az irigységet, a betegséget és mindazt, amiből megérthetik az emberek, hogy valójában milyenek. Megteremtettem a Földet, vizet, levegőt, növényeket, állatokat, embereket. Minden szépet és jót az embereknek ajándékoztam! Szeretem őket, hiszen gyermekeim mind! De a szeretetet, mit az embernek adtam, elfeledték. Rossz útra tértek, fényévekre eltávolodtak tőlem. Nem hisznek, nem szeretnek, nem segítenek egymáson. A bűnök halmozódnak, látom nap, mint nap kínzó fájdalmukat. Eladják a saját lelküket, becsületüket, nincs igazság a Földön! - Meghalt a szeretet az emberek szívében! Én nem erre tanítottam őket! Az elvakult gyűlölet elpusztítja az embereket, saját maguk pusztítják el magukat. - Hajnalka - néz az Úr komolyan a kislányra, és két tenyerében gyengéden megfogja a gyermek arcát. - Előre küldelek téged, mentsd meg azokat, akik még tudnak szeretni! Mentsd meg a rosszakat, hogy tudjanak szeretni! Aki megtér, megmenekül a világvége elől, s ki semmibe veszi dalodat, elpusztul mindennel együtt! - Most pedig gyermekem, mindez úgy tűnik neked, mintha csak álmodtad volna. De ezt az álmot soha nem fogod elfeledni. Ettől a pillanattól az áldásom alá tartozol. Elbocsátlak téged, járj szerencsével hosszú és nehéz utadon! Az Úr föláll a trónjáról, magasba emeli mindkét kezét és erős, hangon mondja: - Ez a kisleány az én oltalmam alatt áll! Nem érheti semmi baj, két őrangyalom gondoskodik róla, hogy útját-melyet számára kijelöltem-, végig járja! Hajnalka elindult arra, amerről jött. A kapuban már várta a Buborék király. A kislány beszállt a Buborék hasába és csöndesen hazasuhantak.


18

Reggel édesanyja költögette. Hajnalka kinyitotta szemeit és hangosan fölkiáltott: - Anyukám! Anyukám! Csoda szépet álmodtam! - ugrott ki szélsebesen az ágyából. - Képzeld, angyalok között jártam és megáldott a Mindenható! - Hát persze, hogy angyalok között jártál-mosolygott édesanyja. - Hiszen te magad is, egy kis angyalka vagy!

Valóban, azt hiszem minden olvasó egyet ért velem abban, hogy a kisgyerekek igazi kis angyalok. Angyalok addig, amíg a külső, idegtépő, agresszív környezet ezt a természetes, veleszületett ártatlanságot le nem rombolja. Ki a felelős ezért? Nem az a lényeg, kit hibáztassunk. A lényeg, megóvjuk gyermekünket az állandóan körülvevő rossztól, megtanítsuk őket arra, mitől óvakodjanak, és megértessük velük, hogy bármikor, bármilyen problémával őszintén fordulhatnak a szülőhöz segítségért. Mert a szülő az egyetlen biztos pont az életükben, aki minden érdek nélkül, önzetlenül segít a gyermekének.

Ha minden édesanya a gyermekével otthon maradhatna, nem lenne annyi idegbeteg,

torz

érzelemvilágú

serdülő,

akiket

pszichológushoz

hordanak

kétségbeesetten a szülei, és mégsem tudják megoldani problémáikat. Nem lélekgyógyászra van szüksége gyermekünknek. A szülei-, az édesanya és az édesapa az, aki minden jót, avagy minden rosszat átadhat gyermekének. Gyerekünk azt viszi tovább az életben, amit otthonról kap. Ahogyan nevelik, úgy fog viselkedni. Mi a jó, és mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen? Igen nehéz ebben a pénzhajszoló, gépiesen embertelen világban pontosan meghatározni Azt gondolom, ha szeretettel, odaadással foglalkozunk gyermekünkkel, és ha az anyai-apai ösztönünkre hallgatunk kevésbé követhetünk el hibákat.

Természetesen

a

szülők

mindig, mindenkor a

legjobbat akarják

gyermeküknek, de nem mindig sikerül tökéletesen ez sem. Recept erre nincs, nem is lehet, hiszen ahány ember annyiféle, ahány gyerek más és más egyéniség. Bármit is teszünk, egyet ne tévesszünk szem elől: szeretet nélkül még a virág sem nő, nem illatozik, nem pompázik Igazán!


19

Szeretet, oly sokat hangoztatott szó. Szerelem-szeretet, melyik mit is jelent, van-e közte különbség, és ha igen mi? Ki iránt és mikor érzünk szerelemet, avagy szeretetet? Szeretem a szüleimet, a testvéremet, szeretem a felebarátomat, szeretem az állatokat, a természet ezernyi szépségét! Szeretem az életet, szeretem a süteményt, és sok-sok ezernyi dolgot szeretek az életben. Mi mindenre lehet mondani, hogy szeretem? De másképp szeretem a szüleimet és másképp a barátomat. Minden viszonylagos, fokozható aszerint, hogy kiről, vagy miről esik szó. No, és akkor mi a szerelem, mikor leszek először szerelmes, korhoz van kötve? Mi a szerelem? - Forró csókot adok Kovács Zolinak! kiáltja boldogan az ovis Évike. - Kiss Zoliba szerelmes vagyok, de ő Noémiba szerelmes. Azt mondta nekem Ádám, hogy nagyon szerelmes belém! Én pedig nem vagyok beléd szerelmes! És elszaladtam a mászókától. Ezek a mondatok az ötéves Évike szájából hangzottak. Lehet szerelem ovis korban is? Igen, vagy legalábbis hozzá hasonló, kis érzelmi kezdemények, föllángolások, sőt már korábban is bölcsődés korban tehát három éves korig is. Ezek a szerelmek nem veszélyesek, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanunk nekünk szülőknek, de nem szabad kinevetni, vagy figyelmen kívül hagyni. Nem szabad gúnyos megjegyzésekkel megbántani kisgyermekünk érzelmi világát. Számukra ez az érzés legalább annyira komoly és fontos, mint nekünk felnőtteknek a szerelem érzése. Ők akkor úgy gondolják, és úgy is érzik ez a szerelem. Ez a vonzalom már kisgyermekkorban kezdődik, a nemiségből adódó természetes különbségek miatt. Eleinte inkább kíváncsiság, később igenis lehet szerelem érzése, de ez még messze áll az igazi szerelemtől. Okosan, türelmesen meg kell beszélnünk négyszemközt gyermekünkkel, hogy mit lehet és mit nem. Elmagyarázzuk, hogy ne szájon csókolják egymást, mert rengeteg bacilus kerül ilyen úton a szervezetbe, amely megbetegítheti. Lehet úgy is szerelmesnek lenni, ha nem csókolják meg egymást. Elmeséljük, hogy majdan a férje, vagy a felesége lesz a nagy ő, akibe igazán szerelmesek lesznek, de addig várni kell egy kicsit.


20

- Anya, láttam a metrón egy szerelmest! - csillogó szemmel újságolja Klaudia. - Tudtad, hogy minden szerelmes összebújik és csókolózik? Olyan sokat, és nem akarják abbahagyni. Meg olyan szorosan fogják egymást. Igen láttam a metrón is... Érdekes módon már három-négy éves korban tudják, hogyan kell csókolózni. Tudják a puszi és a csók közötti különbséget. A mostani gyermekek mindenütt csak a fokozott, túlfűtött érzelmeket látják. Akár a televízióban, akár az újságban, akár az utcán. Bármerre néznek, sajnos ott tartunk, hogy a szerelmet lealacsonyították utcai szintre. Vagyis: akinek nem tetszik, ne nézzen oda. Bár korántsem vagyok benne biztos, hogy ez valóban az igazi, nemes szerelmet takarja. Ez csupán a divat, a kíváncsiság, az ismeretlen iránti fölfedezés komoly érzelmi alapok nélkül.

Két 16-17 éves diáklány beszélget: - Te férjhez akarsz menni? - Nem tudom, talán majd harminc éves koromban, és csak akkor, ha megtaláltam az igazit. - Hogy érted, hogy az igazit, és mikor tudod, ki az igazi? - Nem tudom, de azt mondják, azt azonnal meg fogom érezni. - Kik mondják ezt a baromságot? - Hát a szüleim. Ők már sok mindent megtapasztaltak, csak jobban tudják, mint én. - Ugyan, te mindent elhiszel az ősöknek? Ők sem tudnak semmit sem, csak jár a szájuk, nehogy kipróbáld azt, amit ők ebben a korban nem mertek megtenni mert féltek a szüleiktől! Te mindig, mindent elhiszel nekik? - Általában igen, mert nekem még soha nem hazudtak, legyen az bármi. Én szeretem és tisztelem a szüleimet. Engem ilyennek neveltek. És te, te férjhez akarsz menni? - Soha! Majd ha bolond lennék! Anyám hajnaltól késő éjszakáig gürizik, a család cselédje, apám rabszolgája. Mégis állandóan veszekednek. Soha egy perc nyugalma nincsen. Szült öt gyereket, köztük én vagyok a legidősebb, és akármi baj van, mindent neki kell egyedül megoldania. Apám meg igaz, hogy dolgozik, de amikor hazajön, csak olvas, mered a képernyőre, vagy horkol.


21

Anyám meg azt sem tudja hol áll a feje! Mindig ideges, apám meg mindenbe beleköt, semmi nem jó, amit az anyám csinál. Pedig otthon, a családban, a háztartásban mindent ő végez el. Apám még a karóba is beleköt. Ilyen a természete. Hát ezek után bolond lennék férjhez menni. Inkább minden férfit kihasználok, ahogy csak lehet és élem az életemet, ahogy nekem tetszik. Én soha nem megyek férjhez, és soha nem fogok gyereket szülni, mert a gyerek csak gond... Ez szerelem? Döntse el ön! Pelyhedző Bajuszka meglát egy Miniszoknyát. Torkában ver a szíve, tüstént utána iramodik. Miniszoknya észreveszi, amint a metrón állhatatosan figyeli Bajuszka. Tetszik neki. Miniszoknya leszáll, Bajuszka követi, majd megszólítja. Beszélgetnek, sétálnak, délután együtt ülnek a moziban. Este hazakíséri Bajuszka Miniszoknyát, átöleli, megcsókolja. Kapcsolatuk egyre forr, két hónap elteltével szexuális vonzalmuk tetőfokára hág, valahol együtt töltik az éjszakát. Ez megismétlődik négyszer - ötször, majd Miniszoknya rájön, eléggé unalmas ez a kapcsolat, és nem illenek egymáshoz, hiszen Bajuszka intelligenciában mélyen alatta van. Ez persze eleinte nem érződött, de társaságban szembetűnő, és igen lealacsonyító. Miniszoknya jól érzi magát Bajuszkával az ágyban, de ez nem elég számára. Nem tudja, hogyan is mondja meg Bajuszkának, hogy vége. Legyenek jó barátok. Közben Miniszoknya más fiúval is találkozik titokban, akivel még egymás kezét sem fogták meg. Bajuszka esténként fölhívja telefonon Miniszoknyát, aki nincs otthon. Bajuszkának

kezd

gyanús

lenni,

felelőségrevonja

Miniszoknyát.

Miniszoknya

megsértődik, nem vagyunk házasok, mindketten szabadok vagyunk, megegyeztünk nem? Bajuszka elnézést kér, jobban kötődik Miniszoknyához, mint ő hozzá. Egyik este discóba mennek, ahol Miniszoknya már nem a régi, tartózkodó Bajuszkával szemben.

Amikor

Bajuszka

hazakíséri,

Miniszoknya

bejelenti:

fejezzük

be

kapcsolatunkat, másba lettem szerelmes, nem tehetek róla, de a szívnek nem lehet parancsolni. Ugye nincs harag, megérted? Mindössze három hónapig tartott. Természetesen történhet fordítva is, milliónyi bonyodalommal színezve.


22

És az idősek? - Hihetetlen, mi mindent tartogat az élet nekem is, aki már betöltöttem a hetvenet! Mosolyog boldogan egy őszülő, kedves idős úr. - Eltemettem 14. éve a feleségemet, azóta egyedül élek. Bejárok naponta az öregek otthonába, mint rajtam kívül nagyon sok velem egykorú. Persze vannak gyerekeim két lányom egy fiam, de ők élik a saját életüket, állandóan rohannak, még arra sincs idejük, hogy leüljenek velem beszélgetni. Az unokák, azok csak tanulnak, tanulnak, szórakoznak. Én már nem tartozok ebbe a körbe, kívülálló lettem, amikor a feleségem elhunyt. Hiába mondják, menjek, költözzek oda, az nem az én világom. Nem érzem ott jól magam. Ők sem költöznének hozzám, akkor miért várják el tőlem, hogy ahol én ötven kerek évet leéltem, csak azért ott hagyjam, mert nekik így kényelmesebb? Hát nincs igazam? Szegezi rám kék szemeit. - Hát igen, járok az öregek otthonába, ott is ebédelek, és megismertem Marikát. Ő is egyedül él, mint én. Beszélgettünk, megmutattuk egymásnak a régi családi fotókat, mígnem azon kaptuk magunkat, hogy amikor egymásra nézünk, hevesen kalapál a szívünk. Egyre jobban hiányoztunk egymásnak, már minden gondolatom csak Marika lett. Most pedig kézen fogva sétálgatunk a parkban, leülünk a padra, és boldogok vagyunk. Jegyben járunk, és két hónap múlva lesz az esküvőnk. A gyerekek majdnem kitagadtak, féltették a vagyont. De megnyugodtak, mert a végrendeletben mindent rájuk hagytam, Marika meg az ő gyerekeire. Így most már szent a béke, élhetjük nyugalomban, boldogságban őszülő szerelmünket. Ki gondolta volna... Sorsdal Megszülették, gyermek lettél, Évek múlva felnőtté cseperedtél. Gőgicsélve tipegtél-topogtál, Bajodban jó anyádhoz szaladtál. Megtanultál írni, olvasni, számolni Kezdtél magadért aggódni. Külsőd-belsőd megváltozott, Szívedben valami új dobogott.


23

Arcod hevül, véred forr, torkod kiszárad, Lüktető agyad őt akarja. Szerelem ez: mely gyötör, fáj, boldogít, S mégis: minden embert felüdít. Együtt élni jóban, rosszban, Kitartani a bajban, Nem becsapni, nem hazudni, Egy élettel hinni, bízni S a másikat önmagad elé helyezni. Szeretni akkor is, ha valaki bántott, Kedvesen szólni, ha lelked megtépázott. Egy életen át kéz a kézben, Menni, vezetni, együtt, egyszerre lépni, Őt el nem engedni! S esztendők múlva eggyé válni, Az élet csodás titkát megalkotni, Hogy, a reszkető, öreg kezek Akkor is össze tudjanak fogódzni! Kis kitérő után folytatom: Tehát kezdődik már az ovisoknál, mondhatom majdhogynem pelenkás korban, a másik nem iránti érdeklődés.

Folytatódik a kisiskolásoknál, tehát tíz éves korig, majd a

serdülőkor következik mely 16-18. éves korig tart. Itt is jelentkezik a szerelem, legalábbis azt gondolják ez az igazi nagy, annyit emlegetett szerelem. Nem tagadható, fellángolások, érzelmek, heves, összevisszaságok, álmatlan éjszakák jelentkeznek. De ez még nem igazi szerelem. Vannak néha kivételek. Ismerek olyan házaspárt, akik a házasságkötés előtt tizenöt évig csak látták egymást. A szerelem kialakulásában, hogyan és mikor jön létre az igazi nagy szerelem? Nos, ebben a szülőknek fontos szerepük van, a neveléstől függ, ki, mit, hogyan fog megélni, hogyan gondolkozik. Ha mi szülők, kisgyermekkortól arra neveljük gyermekünket, hogy a szerelem célja a házasság, majdan a családalapítás, akkor más szemszögből tárul elé, és bontakozik ki a tiszta szerelmi érzés. Tiszta, őszinte mély érzés, mely nem a szexuális vágyak alkalmi kielégítésére szolgál. Ez nem szerelem. A szerelem egy életre szóljon, ne pillanatnyi föllángolások halmaza legyen. Tudjon élni, lángolni, izzani, parazsa soha ki ne aludjon. Ne váljon hamuvá. Legyen értéke, hiszen az értékét a másik ember értékei

alkotják.

Adjunk

lehetőséget a

leggyönyörűbb emberi érzés a világon!


szerelem kibontakozására, amely a

24

A szerelmet ápolni, gondozni, óvni kell, mint a legpompásabb virágoskertet. A szerelem sérülékeny, könnyen átcsaphat öncélú érzésekbe, negatív viselkedésbe, és ez megkeserítheti a szerelmesek életét. Se veled, se nélküled… Mi ketten... Mi ketten tudjuk, mit rejt gondolatunk, Mi ketten egymáshoz láncolva: Szív-lélek összetartozunk. Mi ketten akarjuk a jót s szépet, Mi ketten hisszük az Isteni csodát, Mi ketten elindulunk, félúton Megállni nem fogunk. Mi ketten elmondjuk az élet fohászát, Mi ketten fényt sugárzunk a szívekbe, Mi ketten beköltözünk az emberek lelkébe, S hisszük mi ketten: Szeretettel, őszinte segítséggel A gonoszok elejtik bárdjukat Kezükben a hervadó rózsa Örök életre kap... Mi ketten: míg világ a világ összetartozunk, Mi ketten: szív-lélek egyek vagyunk.

A szerelem az egész embert hatalmába keríti, gondolatainkat vezérli, betölti életünket. Mivel a szerelem egy életre szól, rendkívül fontos a jövendőbeli kiválasztása. Azt mondják sokan, lutri. Egy életre szóló boldogságról, vagy boldogtalanságról van szó! Amikor a szerelem a tetőfokon lángol, valamilyen szinten megváltozik az emberelmeállapota, vagyis nem lát reálisan, rózsaszínben tárul elé a világ. Ezért ebben az állapotban nem szabad életre szóló döntéseket hozni. Később, amikor a szerelem lángja parázslik, dönthetünk!


25

Ki legyen a nagy Ő? Két egyforma ember nem létezik sem nőben, sem férfiban, de még az ikertestvérek között sem. Hasonlóak, de nem egyformák. Minden ember személyiség, önálló érzésekkel, gondolkodással, viselkedéssel, és természetesen mindez bizonyos külső formába, testbe van csomagolva. Első látásra általában a külső a szembeötlő, a belső értékek, csak később kerülnek felszínre. A belső értékek rejtettek, bizonyos szituációk során lehet felfedezni a másik belső értékeit, vagy értéktelenségét. Ezért soha ne ítéljünk első látásra, vagyis felületes, látszat alapján elhamarkodott lehet a véleményünk a másik emberről.

Ehhez némi tapasztalatra, érettségre van szükség. Mivel a lányok korábban érnek, mint a fiúk, ezért ajánlatos, ha a fiúk idősebbek 3-4 évvel a lányoknál. A korkülönbség tekintetében, nem lehet szabályt felállítani. Néha a lány idősebb, vagy egykorú a fiúval, de előfordul, hogy a férfi apja lehetne a lánynak. Ennek ellenére boldog, szerelmesek. Hát akad ilyen is. De nem ezek az ideálisak egy párkapcsolatban. Bár nem vagyok benne biztos, hogy lehet-e egyáltalán a szerelemről, házasságról ideális szót használni? Mert ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek hisszük. A műveltség (tanulással megszerezhető) és az intelligencia (veleszületett) már egykét találkozás alkalmával megmutatkozik. Általában hasonló iskolai végzettségűek azonos körökben mozognak, így nem fenyeget az a veszély, hogy a két szerelmes között túl nagy különbség lenne az iskolai végzettség tekintetében. A gyakorlatban nem szerencsés, ha nagy eltérések mutatkoznak. De, lehetséges, hogy az a fél, akinek nincs meg a párjához mérten a megfelelő iskolája, a házasságkötés után tanulni fog tovább levelezőin, vagy estin. Minden elképzelhető. Az is előfordulhat, hogy nem végez iskolát, nem akar, vagy nem tud a párja tudásszintjére emelkedni. Szeret fölnézni okos szerelmére, és e különbségek ellenére nagyon boldogan élnek. De ha homlokegyenest más a felfogásuk, a gondolkodásuk, akkor ez nemigen fog megváltozni, ez már az ismeretség elején kiütközik. Tehát ez nem zsákbamacska.


26

Kedves fiatalok! Szerettek táncolni, sportolni, úszni, kirándulni, olvasni, netán főzni (lányoknál és a fiúknál nem utolsó szempont), vagyis a semmittevésen kívül nem árt, ha valamiben kitűntök, és netán elkápráztatjátok a másikat! Természetesen nem önteltséggel vegyítve. Mint említettem könyvem elején, az ember jó és rossz tulajdonsággal rendelkeznek. Szerelmes vagyok a másikba, mindent megtennék, hogy a kedvében járjak. Ez természetes. Az igazi szerelemben nem a magam örömét keresem, hanem a másikat szeretném boldoggá tenni. Ez oda-vissza hat, hiszen a másik is szerelmes, és ő is ugyanezt szeretné nyújtani nekem. A szerelem kölcsönös bizalom a másik felé. Nézzük meg, mit jelent ez a gyakorlatban: igazat mondunk, bármilyen kellemetlen dologról van szó, nem hallgatunk el semmit, őszinték vagyunk egymáshoz. Ha probléma adódik, meg kell beszélni a félreértéseket, lehetőséget kell adni, hogy elmondjuk egymásnak a véleményünket, és tiszteletben kell tartani szerelmünk nézeteit, véleményét és, gondolkodását. Veszekedéssel nem lehet a problémákat megoldani, csak halmozódik a probléma. Oda kell figyelni egymásra, és tudjuk meghallgatni a másikat. A nagy szerelem mellett, nem árt, ha mindketten biztos munkahellyel rendelkeznek. Bár ez a mai világban eléggé hadilábon áll. Csak egészségünk legyen, a többit megteremtjük magunknak, és nem kell senkitől semmi. Mondogatják néha. Nem is tudják, mennyire fontos dolgot kérnek, hiszen egészség nélkül nem lehet semmit sem kezdeni az életben. Férfi és nő kiegészíti egymást. Ezért a jó házasság egyik fontos tényezője, hogy közös céljuk a házasság fenntartása, megmaradása, ápolása legyen. Bármi is történik, akár betegség, akár anyagi nehézségek, akár érzelmi megingások, a másik átvegye ideiglenesen az összetartó szerepét. A válságos nehéz időkben soha nem szabad föladni, együtt kerültek a bajba, és azt kettőjüknek kell végig vinni. Ketten együtt legyőzik az akadályokat, ahogy Jézus mondta a tanítványaiknak: hegyeket mozdíthattok el.


27

Alkalmazkodunk? Különböző vérmérsékletű emberek vannak. Egyik ember hirtelen természetű, pillanat alatt tud dönteni fontos dolgokról, ég a keze alatt a munka, szereti a kihívásokat, kreatív, rendkívül célratörő, minden helyzetben feltalálja magát. A másik ember lassú, megfontolt, néha már unalmasan egyhangú, nem szereti a változásokat, csak a maga kis nyugodt, kiegyensúlyozott életét tartja szem előtt, nem mer kockáztatni. Lehet, hogy nagyon jól kiegészítik egymást, az is lehetséges, hogy idővel megszokják a másikat, sőt közösen segítik a házasság megmaradását. De van olyan eset is ahol, ha valami gond, probléma, netán vita, veszekedés üti fel a fejét, akkor azonnal kijelentik, hogy elválunk, szinte zsaroló módon fenyegetőznek a válás lehetőségével. A válás nem más, mint a gondok, a problémák, a bajok elöli megfutamodás. Nem vállalni fel a problémákat, kilépni a kapcsolatból, egyedül új életet kezdeni. Lehet így is, de lehet együtt is. Ha mégis bekövetkezik a válás, akkor nagyon súlyos ok lehet a háttérben: vagy nem volt igazi szerelem, vagy a társ viselkedése, magatartása olyan szinten elviselhetetlenné vált, hogy csak a válás volt rá gyógyír. Például: agresszivitás, alkoholizmus, testi fenyítés stb. Nem a házasság intézménye a rossz, az emberek gondolkodása, felfogása romlott el a házassággal kapcsolatban. Ezért van az, hogy a gyermek jövője mindig a családtól, a házasságban élő felek életvitelétől, intelligenciájától, szeretetétől függ. A házasság nagyon jó, ennél jobbat még nem találtak ki, de csak akkor, ha a felek közösen akarják boldoggá, egy életre szólóvá tenni. Ha így gondolkozunk a házasságról, akkor nem fordul elő évek múlva, hogy valamelyikük családon belül kirekesztetett, magányos lesz, majd megunja a házasságot és hivatkozva - a szerelem elmúlt, vagy elhidegültünk, vagy mást találtam és egyebekre - bármi áron, de válni akar. Úgy kell gondolkozni a házasságról, hogy egyszer legyen egy ember életében, élete végéig tartson, és mindkét fél számára éljen, virágozzon, új és új egészséges hajtást hozzon, mely megszépíti közös életüket.


28

Nem elég Nem elég, ha némán átölelsz Mindig mond: igazán szeretsz. Nem elég, ha forrón csókolsz Mindig mond: utánam vágyódsz. Nem elég, ha szemembe nézel Mindig, mond: szenvedélyt érzel. Nem elég, ha testünk összesimul Mindig, mond: szíved soha nem csitul. Nem elég, ha fogod a kezem Mindig, mond: itt maradsz velem. Nem elég, ha mindent megfogadsz De elég: ha őszinte SZERELMET adsz!

A fa gyökere százfelé ágazik, ágai évente újabb hajtást hoznak, mégis erős törzse egy életre összetartja. És minden tavasszal virágzik, megújul, megszépül, az idő viszontagságait, nehézségeit bátran kiállja. Olykor a tomboló viharos szél, kicsavarná gyökerestül, és mégis kibírja. A házasság gyönyörű lehet, ha azzá akarjuk tenni tudatosan, és lehet pokol, ha a vadhajtást hagyják szabadon nőni. Nos, úgy tűnik nagyot ugrottam előre, mert máris a házasságról beszélek. Gondoljunk csak vissza, honnan is indultam el? A szerelem célja a házasság (általában). Tehát nem lehet mereven elhatárolni a kettőt egymástól, sőt a jegyesség sem elhanyagolható (bár ez műr lehet, hogy kiment a divatból?), de erről majd később szólok.

Mi a helyzet a bizalommal? A szerelem alapja a másik iránti fenntartás nélküli bizalom. Nem kételkedek szavaiban, tetteiben, tudom, érzem szerelmét, őszinteségét. Ha velem van ismerem gondolatait, ha távol tőlem, érzem jelenlétét.


29

Nincsenek aggályaim, nem ülök föl holmi vicces, vagy rosszindulatú beszédnek, nem hiszek másnak, csak neki. Ha azt mondta, akkor az úgy is van. Mondhat bárki bármit. Természetesen a szerelemmel együtt jár a másik iránti féltés. De nem szabad összekeverni a féltékenységgel. A féltés pozitív érzelem, mely a szerelmet táplálja, élteti. A féltékenység negatív, kóros, szinte beteges érzelem, mely a szerelmet tönkre teszi, megöli. Uralkodni vágyik a másik fölött, zsarnoki módon korlátozza szabadságában, márpedig ha valakit féltékenységgel veszünk körül, ebből a kapcsolatból, előbb-utóbb menekülni fog. Elveszítjük örökre. A féltékenység egyenlő a rabsággal, a szerelem pedig nem ezt képviseli! Fiatalok! Ne ijedjetek meg ennyi minden leírása után, hiszen ez maga az élet. Az élet, úgy ahogy van gyönyörű, és még szebbé lehet tenni, de csak akkor, ha ti magatok is úgy akarjátok! Soha nem szabad az élettől sokat várni, és akkor nem ér csalódás! Soha nem szabad csodákra várni, és akkor mindent megteremtesz önmagadnak, az önmagad szintjén. Soha nem szabad kétségbe esni, mert idővel minden megoldódik, vagy általad, vagy a másik által. Soha ne engedjétek, hogy a negatív érzelmek hatalmukba kerítsenek. Ne legyen időtök az unatkozásra, mert akkor jönnek az önsajnáló gondolatok, amivel semmi nem oldódik meg, sőt csak rosszabbodik! Még egy: ha valami, vagy valaki miatt nagyon magatok alatt vagytok, vagy nagyon földobódtatok, ilyenkor ne hozzatok komoly döntéseket. A komoly életre szóló döntéseket, mindig higgadt, kiegyensúlyozott, nem pedig túlfűtött, vagy eljegesedett érzelmi hangulatban kell hozni. Ugyanis egyik hangulati állapotban sem tudtok reálisan dönteni. Ha mégis: az élet keményen osztogatja a maga kisebb-nagyobb pofonjait! Levél Hozzád! Írok. Látod, ismét én a nő, papírra vetem soraim, kimondatlan gondolataim. S én nem szégyellem, hiszen mi szívemben lángol: igaz, tiszta, őszinte szerelem. Szerelem, mely fölment minden illemszabálytól. S ha tehetném, reggeltől-estig, estétől-reggelig ajkamról igazgyöngyként záporozna minden szó, minden kimondatlan szó! Lágy szellőként simogatnálak, hajad borzolnám, tested hűsíteném.


30

Izmos, erős ölelő karjaidban - mint csillag az égbolton- ragyognék, boldogan megpihennék. Hozzád forrnék, mind szívhez a lélek, ahogy esőcsepp egybeolvad a sebesen folyóvíz tükrével. S hagynám, vigyél magaddal, árkon, bokron, hegyen, völgyön át. Nem bánnám mi vár reánk, csak téged érezzelek egy életen át. Hiányzol... A messzi távolság elszakít, s most érzem csak igazán, mit jelent szerelemmel szeretni valakit. Várlak. Számolom a napokat, úgy tűnik, mintha megállna az idő kereke. Én mégsem szomorkodom, hiszen minden egyes nappal közeledsz felém. Szemem behunyom: mély kedves hangod fülemben muzsikál, tengerkék szemed két ragyogó gyémánt. Szabályos arcod, magas homlokod, szőke hajad, mindezt ékesíti varázslatos mosolyod. Mint zenész a hangszerén játszol rajtam. Hangszered én vagyok, gyengéden hozzád simulok, odaadóan azt a dallamot zengem, melyet szerez szerelmem. Óh, ha tudnád, mennyire szeretlek! Őrjítő, szenvedélyes, forró szerelemmel. Mily szép a férfi test. Izmos, erős, ölelő, tüzes. Erős, mégis gyengéd, vakmerő, mégis gyámoltalan, tüzes, mégis hűvös. Szomjat olt, mámorít, felüdít, frissít, engem, nőt így boldogít. Szeretlek. Nincs rá szó, nincs rá hang, nincs rá dallam, nincs rá semmi-semmi mely e tomboló érzést, ki tudná fejezni. Hazavárlak. Őszinte szerelemmel imádlak. Csókjaimmal, ölelő meleg karjaimmal, testemből sugárzó boldogsággal várlak. Szerelmem erős, hatalmas, rendíthetetlen, tomboló, véget nem érő, kimeríthetetlen. Én nem ígérek, csodát nem képzelek. Én nem esküdözök, szavam szent. Én nem láncollak magamhoz, szabaddá teszlek. Én igazán-, én szerető hitvesed: halálomig szeretlek! Szerelmem! Immár nyolcvanöt napja elmentél. Sokat gondolkoztam, míg végül is rászántam magam a levélírásra. Tudom, azért hagytál el, mert meguntál, érdekesebb, izgalmasabb életre vágytál. Én megértem. Nem haragszom, nem vádollak, hiszen még mindig szeretlek. Szeretlek az életemnél jobban. Nem akarok tőled semmit. Nem akarok könyörögni, hagyom szárnyalj, mint a madár, fedezd föl a világot. Úgy érzem, független attól, hogy te húsz évvel idősebb vagy nálam, én komolyabban gondolkodom az életről.


31

Szeretek dolgozni, szeretem a munkám, szeretem a lakásom. Mégis, amióta elhagytál, hatalmas üresség vesz körbe, s rám tört a magány vészjósló, sötét ördöge. Mintha a Nap eltűnt volna az égboltról, nem látok, vakon, egyedül tapogatózok. Erőt kell vennem, hogy ne vegyék észre, akik körülöttem élnek fájdalmamat. Igen, fáj. De annyira szeretlek, hogy nem akarom te is, ugyanezt érezd. Ha téged boldognak tudlak, még ha mással is, megnyugszom, elfogadom. De azt soha ne kívánd tőlem, ami lehetetlen. Én egy férfit szerettem az életemben, és az te vagy. Szerelmem nem múló szalmaláng, nem pillanatnyi fellobbanás, nem átmeneti szeszély. Ez a többéves kapcsolat megnyitotta számomra a boldogság elérhetetlen kapuját. Ismersz. Nem vagyok a szavak embere. Szeretlek olyannak amilyen vagy, ahogy az Isten megteremtett. Szeretem benned a rosszat, a jót, a kedveset, a megbántót. Nem akarlak átformálni, megváltoztatni, nekem így kellesz, ilyennek szeretlek. S ha az élet során csalódnál abban, akit annyira kerestél, hozzám visszatérhetsz. Én ott folytatom, ahol abbahagytuk. Én úgy fogadlak, mintha tegnap este szerelemmel váltunk volna el. Én, kinek nem lehet gyermeke - csodával határos módon - szívem alatt hordozom szerelmünk gyümölcsét. Méhemben él, növekszik közös életünk folytatása. Boldog vagyok. Téged elvesztettelek, de ő velem van. Levelet ezért írok. Ne félj. Semmit nem kérek. Fölnevelem, dédelgetem, szeretem. De úgy éreztem, tudnod kell róla, hiszen apja vagy. Nem foszthatlak meg ettől a boldogságtól, ha te is akarod. Ha nem, akkor is szeretlek. S hogyan mondhattam volna meg másképp? Nem tudom... Csak akkor válaszolj, ha neked jó. Ha mégis mást szeretsz szerelemmel, kívánom legyél olyan boldog, mint amilyen én szerettem volna veled lenni!

Mi a jegyesség? Jegybenjárás… A jegyesség megelőzi a házasságot. Amikor két szerelmes úgy érzi, hogy együtt szeretné leélni az életet, házasságkötés előtt jegyesekké válnak. Az időtartama változó. Lehet néhány hónap, több év, ez két embertől függ. A jegyesek közelebb kerülnek egymáshoz, elkötelezik magukat a másiknak, de még nem házasok.


32

A jegyesség készületi idő. Ilyenkor általában jegyváltás, tehát ünnepélyes gyűrűváltás történik a családtagok előtt. Már a szülők közelebbről megismerik a jövendőbelit, a család elfogadja a választottat. Immár családtagnak tekintik. Amit most leírok, a mai túl modern világban sokan nem értenek a következőkkel egyet, de mindenki önmaga döntse el mi a helyes és mi nem. Mind a lányok, mind a fiúk olyan társat keresnek, aki rendes. Senki nem szeretné, ha a férje csavargó, buta, részeges, bűnöző és egyéb rossz tulajdonságokkal rendelkező ember lenne, aki mellet soha egy nyugodt perce nem volna. A fiúk általában olyan lányokat keresnek, akik nemcsak külsőleg, de belsőleg is megfelelnek az elvárásaiknak. Olyan lányt akarnak feleségül venni, aki ártatlan, érintetlen, nem volt még szexuális kapcsolata senkivel. Ez nyolcvan százalékban érvényes, a fennmaradó húsz százalék azt mondja, nekem mindegy, nem zavar, hiszen annál tapasztaltabb lesz a feleségem. Nagyon fontos a szerelemben, a jegyességben, de legfőképp a házasságban, hogy egy lány, egy nő, egy asszony tudjon időben: hallgatni, meghallgatni, elhallgatni. Bármennyire is furcsának találja kedves olvasó, és akárhogyan is annyit emlegetik a női egyenjogúságot, ez nagyon fontos alapköve egy szerelmi kapcsolatnak is. Tehát a jegyesség nem jogosít föl arra, hogy szexuális kapcsolatot is létesítsenek egymással. Ha igazán szerelmesek egymásba, ha igazán vonzódnak egymáshoz lelkileg és testileg, akkor a jegyesség időszakában ez nem okoz semmiféle nehézséget, hiszen a jegyességet követi a házasság.

Tudom, hogy a XXI. század elején ez nem divatos. Tudom, hogy már a vízcsapból is a tömény szexjelenetek, erotika folyik. Nincs olyan film sehol, amelyben ne a szexet hangsúlyoznák. De minden embernek tudnia kell, a szex nem egyenlő a szerelemmel. Szerelem nélkül nem jöhet létre igazi, harmónikus szexuális kapcsolat. Ahol valóban a két test eggyé válik, ismerik egymás legapróbb rezdüléseit is, egymás lelki társai.


33

Két barátnő beszélget: - Mióta jártok együtt? - Két éve. - Na, és milyen vele? - Milyen, hát jó. - Úgy értem, már gyűrűs menyasszonya vagy, most már lefeküdtetek? - Nem. És nem is fogok, amíg meg nem kötjük a házasságot. - Te nem vagy normális, már a suliban szégyen volt, ha valaki még szűz! Akkor te nem is tudod milyen jó a szex?! - Nem, nem tudom, de én nem a szexet szeretném megismerni, hanem a szerelmet, amely egy életre szól. És ebbe beletartozik majd a szex is. - Akkor te nem is vagy igazán szerelmes, mert akkor nem bírtad volna ki! Tudod én már legalább tízszer voltam szerelmes! - És mind a tízszer másba? - Igen, mert rájöttem az előző mégsem az igazi. - És mind a tízzel volt szex is? - Naná, hát másképp hogyan tudtam volna meg, hogy összeillünk, vagy sem!? Aktuális Tény: az egészséges szexuális kultúra hiánya miatt is jött létre az AIDS, mely ez idáig halálos kór. Egyre több fiatalt betegít és öl meg. Tény: Hazánkban és az egész világon terjedőben van a kábítószer élvezők száma. Ezzel párhuzamosan rohamosan növekszik az AIDS – betegek száma is. Tény: Bár nem emlegetik annyira, mint az AIDS-et, de akkor is jelen van, a nemi betegek száma is szaporodik. Bár ez gyógyítható, de föl kell göngyölíteni mindazokat, akikkel kapcsolata volt az illetőnek. Ez a nehezebb. Tény: Növekszik a hepatitis B fertőzés, amely szintén szexuális úton terjed. Igaz van megelőző védőoltás, de nem sokan oltatják be magukat. Tény: egyre többen, és egyre fiatalabb életkorban nyúlnak a kábítószerekhez (miért is?) Mindezek tudatában, ismeretében döntsétek el ti, kedves fiatalok, mi a helyes és mi a helytelen!


34

Tiltani nem akarok, mások fölött ítélkezni nincs jogom, csak tanácsot adhatok, és vagy megfogadjátok, vagy nem!

Ha valaki eljutott a jegyességhez, világosan át kell gondolnia, hogy a másik iránt érzett vonzódás nemcsak rokonszenv, hanem egy életre szóló, szerelem, szeretet. Végig kell gondolni, hogyan viselkedik jegyesünk a rokonaival, és az én rokonaimmal. Hogyan tud alkalmazkodni, önző-e, mások bajait átérzi-e, segítőkész, lehet-e rá számítani? Mindkettőnek gondolni kell arra is, szeretné-e, hogy közös gyermekük olyan legyen, mint jövendőbelije. Tehát vagy az apára, vagy az anyára hasonlít, vagy kettőjükből egy-egy kicsi hasonlóság lesz a közös gyermekben. Az eljegyzés előtt még vissza lehet lépni, de legkésőbb a házasságkötés előtt is. Mind mondottam: a házasság egy életre szól, a jegyesség várakozási idő. Ha pedig e várakozási idő alatt, mégis rá jövök, hogy nem illünk egymáshoz, még mindig jobb visszamondani a kapcsolatot, mint egy rossznak ígérkező házasságba fejest ugrani, és elsüllyedni, mint a nyeletlen balta a mély vízben.

Fogadásból házasság...avagy szerelem?! (történet) Tizenkilenc évesen férjes asszony voltam. Háromévi ismeretség előzte meg házasságkötésünk napját, mégis két hónap után pontot tettünk együttélésünk végére. Nyaralni mentünk Firenzébe, amikor a férjem Géza kijelentette, hogy jön a barátja Laci is. Kicsit furcsállottam a dolgot, de gondoltam majdcsak talál magának egy nőt, és végre kettesben lehetünk. Nos, elszámítottam magam: ugyanis Laci minden percben a nyakunkon lógott akárhová mentünk. A harmadik este vacsoránál, hirtelen minden bevezetés nélkül közölte Géza: - Ma éjjel hármasban szeretkezünk! Majd kezet csókolt nekem. Nem akartam hinni a fülemnek, azt sem tudtam, mit mondjak. Zavartan rájuk pillantottam: - Tessék???


35

- Igen édesem, ne lepődj meg, hiszen a húszadik század végén az ilyesmi a szerelemben megengedhető. Mosolygott rám a férjem. Sértődötten fölálltam az asztaltól, szó nélkül fölmentem a szobába, ruháimat leszedtem a vállfákról és bepakoltam a bőröndbe. Ekkora férjem és Laci barátja belépett kézen fogva és megértően vették tudomásul, hogy én kilépek ebből a kapcsolatból. Géza még csak magyarázkodni sem kezdett, kinyitotta az ajtót, az pedig örökre becsukódott mögöttem ezzel lezárva az első házasságomat. Ettől kezdve, az összes férfit kétkedve fogadtam. Gyanúsan fürkésztem szavaikat, ki tudja, mit titkolnak előlem, és a szép szavak mögött ki is rejtőzik valójában. Nem mertem komoly ismeretséget kötni, tudtam, ha szerelmes leszek, az esetleges csalódás mélységesen megsebezne ismét. Nem volt gond, hogy észre vegyenek, hiszen húsz évesen kimondottan a csinos és a szép nők közé tartoztam. Felvételiztem az Egészségügyi Főiskola levelező tagozatára, terveimben szerepelt, hogy védőnő legyek. A kórházban, mint asszisztens dolgoztam, a számítástechnikai ismereteim segítségével a legjobb munkaerők közé tartoztam. Dolgoztam -tanultam, tanultamdolgoztam éjt nappallá téve szorgalmasan. Négy év múlva, mint védőnő elhelyezkedtem a megyei védőnői szolgálatnál. Ekkor töltöttem a 24. évemet. Minden édesanyának tudtam tanácsot adni, hogyan és mit tegyen a gyermeke érdekében. Szerettek. Csak a saját életem előtt álltam nagy-nagy kérdőjellel: mi lesz velem? Hát, ahogy mondják, az idő mindent megold. Persze ez sem ment olyan egyszerűen, mint más nőnél, egy kis galiba miért ne történjen velem ismét? Megbetegedett a gyerekgyógyász, ezért egy új orvost küldtek a kórházból. Egy harmincnégy éves, fekete hullámos hajú, kék szemű, hát hogy is mondjam -, szívdobogtató férfit, aki mellesleg gyerekgyógyász szakorvos. Igazi nőcsábász mondták. Valóban. Minden alkalommal más nő. Ekkortájt nyugdíjazták kollégánkat, búcsúztatása alkalmából bulit rendeztek. Eljött Miklós is, az orvos kolléga. Vagy százan is lehettek. Kaja, zene, tánc. Jól éreztem magam, csaj hát magányosan. Az orvosok, köztük Miklós is, nagyokat nevettek, ettek, ittak, majd egyszer csak odajött hozzám Miklós. Beszélgettünk, fölkért táncolni. Torkomban vert a szívem, úgy éreztem ő az a férfi, akire vártam. Repültem vele a parketten, egész hajnalig táncoltunk. Hazavitt, megcsókolt és szerelmet vallott. Elmondta, régóta figyel és végre


36

itt az alkalom, hogy ez a tomboló szerelem beteljesedjen. Kissé elgyengültem, szerettem volna vele lenni, hiszen oly rég töltöttem egy éjszakát férfival...de kibontakoztam öleléséből, és becsuktam magam mögött az ajtót. Másnap fölhívott telefonon a kolléganőm: - Ágnes, ugye nem történt semmi közted és Miklós között? - Semmi közöd hozzá, de ha, már így rákérdeztél, megnyugodhatsz, nem! - Hála Istennek! Tudod, az este borgőzős fejjel fogadtak a dokik rád, saját fülemmel hallottam. A tét: a Londoni Orvoskongresszuson való részvétel. Ha azon az éjjel lefektet, akkor Miklós megy az útra. Ha nem, akkor a másik jelölt. Úgy gondoltam, erről a szennyes játékról tudnod kell, mert te nem tartozol azok közé, akik falják a férfiakat. Ideje lenne már, hogy valaki megleckéztesse ezt a nagyképű, de jóképű dokit, amit egy életre megjegyezne! - Köszönöm, hogy elmondtad. Válaszoltam alig hallhatóan. Hétfőn úgy mentem a munkahelyemre, mint aki semmit nem sejt. Rendelés után Miklós megkérdezte: - Elvihetlek vacsorázni? Sajnálom, de várnak! Kinéztem az ablakon és valóban ott állt a fehér Mercedes, benne egy régi jó barátom, aki megtette nekem ezt a kis szívességet. - Látod? Mutattam ki, ő az. - Ágnes! És holnap, vagy azután? Kiáltott utánam, de nem válaszoltam. A barátom pedig hazavitt, két héten keresztül minden nap eljátszottuk ezt a jelenetet. Gyönyörűre sminkeltem magam, lehelet finoman, csinosan öltözködtem, hogy felkeltsem Miklós figyelmét önmagamra. Sikerült. Reszketett értem. Munka közben csak rám figyelt. Szinte zavaró volt az édesanyák jelenlétében. Én pedig megjátszottam az érzéketlen, hideg nőt. Miklós egyre jobban ostromolt. Még az öltözőbe is utánam jött. Kérte legyek az övé. Éreztem, ez már nem a fogadás szele, valóban szerelmes lett belém. Ezek után leállítottam a barátomat. Eltelt két hónap. Miklós nem adta föl, virágcsokor várt naponta a lakásomon. Közben annyira beleszerettem ebbe a férfiba, hogyha csak rá gondoltam, elolvadtam. Elhatároztam, vagy én leszek a felesége, vagy senki! Egyik hétvégén végre elfogadtam a vacsora meghívását. Hazakísért, beengedtem a lakásomba.


37

Ekkor őszintén elmondta immár sokadik alkalommal, hogy mennyire szerelmes belém, hogy imád, szeret és megkérte a kezem! Nyomatékul elővett egy kis dobozt, benne egy gyönyörű gyűrű! Majd ezek után elmesélte, hogy csupán fogadásból ismerkedett meg velem, fogadásból kísért haza, fogadásból akart akkor feljönni hozzám, és nagyon szégyelli magát emiatt. Most viszont megtörtént vele, ami még az életében soha nem fordult elő: szerelmes lett egy nőbe, és ezzel a nővel szeretné az életét összekötni örökre. Mit is mondhattam volna? Ezt akartam. Boldogan adtam át magam a szerelem mámorító ölelésének. Hogy ki, kinek a csapdájába sétált be, nem is tudom...de a felesége lettem és a Londoni Orvoskongresszuson ketten vettünk részt. A szerelem az egyik legcsodálatosabb és legbonyolultabb emberi érzés a világon, melyet óvni, ápolni, gondozni kell, mint a színpompás virágoskertet. Ha nem ápolják, nem gondozzák, megfakul, elsárgul, elmúlik, mint a virág. A szerelmet megfelelő szexuális viselkedéskultúrával, ismeretekkel tudjuk megóvni és ébren tartani. Miért fontos ez? Hiszen az egész élet-e körül mozog. Szerelemből emberek öltek, emberek haltak, emberek lettek boldogok...

Gyászban fogant szerelmek (történet) Nem értettem miért ver annyira a sors, mit vétettem! Elég volt, föllázadok a saját életem ellen, mert egészen biztos, hogy valami átok szállt reám! Huszonhét évesen harmadszorra lettem özvegy! Három férjet temettem el, három szerelem foszlott semmivé, itt állok ismét magányosan, szomorúan, elkeseredetten, boldogtalanul... Soha többé nem megyek férjhez, mert akit én szerettem, mind meghalt. Tizennyolc éves voltam, amikor Gézával házasságot kötöttünk. Nagy lakodalom, sok ember, sok-sok ajándék. Párizsba utaztunk egy hónapra, nászútra. Fantasztikusan kápráztató szerelem! Imádtuk egymást.


38

Az első férfi volt az életemben, az első igaz szerelem, egyszóval mindenben az első. A nászéjszakán forrón és gyengéden ölelte át a testem és olyan tapintatosan, imádattal szeretett, hogyha rá gondolok, még ma is borzongás fut át minden porcikámon. Ott álltam a kirakat előtt fagylalttal a kezemben, vártam Gézát, mert pénzt vett föl a kártyájával. Csak egy pillanatra engedtük el egymás kezét, át akart szaladni az úttest másik oldaláról hozzám, és elütötte egy autó. Minden csupa-csupa vér, élettelenül feküdt az aszfalton, én pedig sikítottam őrültem, őrjöngve, fájdalommal!!! Azonnal meghalt. Huszonegy évesen, a temetőben, amikor a virágot elhelyeztem Géza sírján, odalépett hozzám egy magas, szőke, kék szemű férfi. Ő is hozott virágot Géza sírjára, majd bemutatkozott. Lászlónak hívták, 32. éves tolmács, elhunyt férjem egykori barátja, aki tíz éve Svájcban élt. Ártatlannak látszó ismeretségünk tomboló szerelembe torkollott. Három hónap után megkérte a kezemet, én boldogan igent mondtam. Kimentünk Svájcba, nekem sem árt egy kis változatosság gondoltam, hiszen nem élhetek egész életemben, mély gyászban. Laci minden széppel-jóval elhalmozott, mintha be akarná tölteni azt az űrt is, melyet barátja hagyott a szívemben. Sokat utaztunk és minden út alkalmával valamilyen meglepetésben volt részem. Amikor Londonban jártunk a szállodai szobában egy szál vörös rózsa hevert az ágyamon. Kezembe vettem, megszagoltam és a virág szirmai között egy arany lánc, szív medállal rejtőzött. Ráírva: Tőlem - Neked. Imádtuk egymást. Két évig boldogan éltem a férjem mellett. Néhány hét alatt hirtelen lefogyott tíz kilót. Orvosok, vizsgálatok sorozata, megállapították májrákja van. Május 29-én temettem el. Visszaköltöztem Budapestre. Pénzem, vagyonom van, anyagi gondjaim nincsenek, soha nem is voltak. Mégis most érzem, valóban igaz, a pénz nem boldogít. Éjszakákon keresztül vergődtem, hol azt első férjemmel, hol a második férjemmel álmodtam. Elhatároztam, megírom könyvben az életemet. Legalább lelkileg kipanaszkodhatom

magamat

anélkül,

hogy

bárki

is

közbe

szólna,

vagy

megkérdőjelezné, amit gondolok. Fél év alatt elkészült a művem. Fekete szív címmel.


39

Elvittem egy kiadóhoz, amit jónak gondoltam a könyvem publikálásához. Személyesen kerestem meg az igazgatót. Elolvasta, majd telefonon felhívott. Kérem, fáradjon be az irodámba, holnap reggel kilenc órára. Én elmentem. Ötven év körüli, őszülő, magas férfias úr mosolygott felém. Nos, kedves asszonyom gratulálok a művéhez! Százezer példányban kiadjuk, rendkívüli, ez sikerkönyv lesz! Megköszöntem, majd amikor távozni akartam Ákos elém lépett. Mélyen a szemembe nézett: - Aki ilyen fiatalon ennyit szenvedett, megérdemli a boldogságot. Kérem, fogadja el a vacsora meghívásomat! Úgy nézett rám, azokkal a fekete szemeivel, eddig föl sem tűnt milyen jóképű férfi. Csak az igazgatót láttam benne. Elmentem vele vacsorázni. Egyre többször találkoztunk, szerelmesek lettünk egymásba, megkérte a kezem, én igent mondtam. Huszonnégy évesen immár harmadszorra mentem férjhez. Arra gondoltam, eddig fiatalok voltak a férjeim mégsem éltek sokáig, talán egy ötvenéves férfinak nem lesz semmi baja. Talán én leszek az, aki hamarabb hal meg, és nem kell többé gyászolnom szeretteimet. Szerelmes voltam Ákosba, még ilyet senki iránt nem éreztem. Olyan szerelmet kaptam tőle, amit nem sok férfi tud nyújtani szerelmének. Biztonságban éreztem magam mellette. Megnyugtatott a jelenléte. A könyvemet újból kellett nyomtatni, ahogyan megjósolta, sikerkönyv lett. Nyaralni utaztunk a francia Riviérára. Ákos imádott búvárkodni, engem is megtanított. Hajóval bementünk a mélyebb részre, majd együtt lemerültünk. Ákos álma: egy természetfilm elkészítése, a víz alatti élővilágról. Már több mint fele anyagot megörökítette, de még hiányzott hozzá egy kevéske. Én őt filmeztem, ő pedig a tenger mélyét. Hirtelen eltorzult az arca, elejtette a kamerát és a mellkasához kapott. Kapkodott össze-vissza. Gyorsan odaúsztam és igyekeztem a felszínre vele. Mire fölértünk elvesztette az eszméletét. Nem tudtam a hajó fedélzetére emelni. Leeresztettem a gumicsónakot, belehúztam a testét, majd a gép fölemelte a csónakkal együtt a hajóba. A rádión S.O.S. jelzést adtam le, és kértem mentőhelikopteren orvost. Tízperc múlva megérkezetett az orvos. Én addig levetkőztettem a férjemet és pléddel betakartam.


40

Az orvos megállapította, hogy infarktust kapott és a halál már beállt. Nem tud segíteni...! Már a víz mélyén meghalt. Ekkor ordítani akartam, de egyetlen hang nem jött ki a számon. Elájultam. Az első férjem mellé temettem. Megálltam a sírok előtt. Végig gondoltam az életemet. Géza, Laci, Ákos és mind halottak. Mindhármat imádtam. Mindhárom imádott. Mégis elmentek. Miért??? Csak bennem lehet a hiba, hiszen akivel házasságot kötöttem, meghalt. Ki így, ki úgy de meghalt. Soha többé nem megyek férjhez, mert akit szeretni merek, az halálra ítélt! És megint minden rám maradt. Enyém a pénz, a vagyon, gyűlölöm a gazdagságot! Gyűlölöm az egész életet, hiszen csak szenvedést hoz. Elhatároztam megszabadulok a sok pénzemtől, csak annyit tartok meg, ami nekem a napi létszükséglethez kell. Létrehoztam

egy

alapítványt a

hajléktalanok

számára. Megszabadultam

a

vagyonomtól. Legalábbis nagy részétől. Elvegyültem az átlagemberek között. Végső bánatomban, elkeseredésemben besétáltam az első utamba kerülő templomba. Leültem és csak azon vettem észre magam, hogy térdelek és imádkozok. Mint tolmács (francia, angol) dolgoztam az egyik cégnél. Fordítottam, ha kellett élőben tolmácsoltam, mindent vállaltam, csak ne legyek egyedül. Érkezett Londonból egy magas beosztású férfi. Mellé helyeztek tolmácsként. Igazi angol úriember, igazi angol hidegvérrel. Kimért, intelligens, művelt, udvarias, m agas vörös hajú, kék szemű. Ha akartam, ha nem ismét szerelmes lettem és Arnold is belém szeretett. Egyik

este,

amikor

feljött hozzám, harminc

szál

vörös

rózsát hozott. a

születésnapomra. És amikor megcsókolt, elővett egy ékszerdobozkát. Kinyitottam, benne egy csodaszép gyűrű. Legyél a feleségem, kérte angolul. - Nem, nem, nem !!! - kiáltottam és elhajítottam a szoba másik sarkába az ajándékot. Arnold nem tudott a múltamról semmit. Nem akartam erről beszélni soha többé. Zokogva zuhantam az ágyra. Majd elmeséltem neki az eddigi borzalmakat. - Értsd meg, én nem mehetek többé férjhez senkihez, mert az mind meghal. Téged is szeretlek nagyon, ezért nem akarlak elveszíteni. Arnold fölemelt, magához ölelt, megcsókolt és mélyen a szemembe nézett: - Már pedig darling, vagy te leszel a feleségem, vagy meghalok, mert nem leszel a feleségem.


41

Én tudom mi a halál. Már volt részem benne a balesetem alkalmával. Nem félek tőle, és nem halok meg könnyen. De ha nemet mondasz nekem, abba belepusztulok! I love, you darling! I love you... Azóta született három gyermekünk, és valahol, valamerre élünk boldogan, míg meg nem halunk. Itt a vége, fuss el véle.

Elérkeztünk a végállomáshoz, a házassághoz.

A házasság titkos birodalma Hófehér menyasszonyi ruhában, arcát hófehér fátyol borítja, uszályát koszorúslányok tartják, szerelme virágcsokrát áhítattal öleli, mosolyogva, könnycseppektől és boldogságtól csillogó szemmel bevezetik a menyasszonyt-, kire izgatottan, szívdobogva vár elegáns öltönyében a jövendőbeli férj! A házasságkötő teremben az anyakönyv-vezető előtt, illetve a templomban a pap által összekötött, mindhalálig szóló emberi kötelék. Ez a házasságkötés. De milyen a jó házasság? Jó kérdés... Ezt a legnehezebb megválaszolni, és egyben a legnehezebb két embernek létrehozni és megtartani. Szerelemmel, önzetlenül, odaadóan szeretni, akkor is, ha szomorú, ha fáradt, ha rosszkedvű vagyok. Akkor is, ha megbántottak, ha megaláztak, meggyötörtek érzelmileg, akkor is tudjak szeretni! Ha Ő szomorú, én felvidítom. Ha Ő fáradt, én felüdítem, ha Ő mérges, megnyugtatom, ha Ő haragszik rám és dühét hangos szavakkal szórja felém-, én akkor is szeretettel megnyugtatom, mosolygok, vagy csöndben maradok. Megvárom, míg dühe alább hagy, és örömmel, szerelemmel átadom neki önmagam... Ilyen a jó házasság? Nem is tudom. De egyet biztosan tudok: a szeretettel bármit elérhet az ember, amíg világ a világ, csak idő kérdése. A szeretetet minden ember magában hordozza, csak nem mindenki tudja kimutatni ott, akkor, és ahol éppen szükséges volna! Nem szabad félni az önzetlen szeretettől, hiszen a szeretet táplálja az ember létét. Ha nincs a szívében szeretet, hamuvá válik az érzelem.


42

Ha szeretet pislákol szívében, megfelelő adott helyzetekben lángra lobbantja a jégszívűeket is. És a legszebb érzés, másoknak örömet, boldogságot nyújtani, minden érdek nélkül... Ez az, amiért érdemes élni. Nem azt kell várni, hogy nekem mit adnak, nekem mi hasznom származik abból, ha engem szeretnek-, nekem kell szeretni a másikat, nekem kell boldoggá tenni a másikat. Ha mindkét fél így gondolkozik a házasságról, a szerelmük, a szeretetük soha el nem apad, önmaguk táplálják egymás szerelmét, mely évek során megsokszorozza a másik iránt érzett érzelmeket. A házasság egy életre szól, a halálig (kellene szólnia…). Itt kibontakozhat minden érzés, értelem, lelkület, boldogság, megértés, megbecsülés, tisztelet, odaadás, önzetlenség, egymás segítése, imádat és mindenben jó, minden beteljesülés! Kezdődött az ismeretlennel, a várakozással, a megfelelő partner kiválasztásával, folytatódott a szerelemmel, szerelmi vágyakozással, majd következett a jegyesség és végződött a házassággal.

Persze tudni kell a mézeshetek egyszer véget érnek, és jönnek a szürke, egyhangú hétköznapok, de csak akkor, ha mi magunk ilyennek akarjuk tenni. Rajtunk múlik, hogy szerelmi házasságunk színes, boldog, szép lesz, vagy unalmas, egyhangú. sivár. Minden embernek a jó házasság kialakítására, megtartására kell törekednie, ugyanis senki nem pottyan bele csak úgy egy jó házasságba. Az nem lesz magától, azt okosan, türelemmel, szerelemmel, szeretettel önmagunknak kell kialakítani és megtartani! A házasságban a felek hűséggel tartoznak egymásnak. A kettő között nincs. A házasélet a legbensőbb testi-lelki kapcsolat, mely két különböző nemű ember között létrejöhet. De a házasságon belül sem lehet erőszakkal szexuális együttlétet kikövetelni, és ez mindkét félre vonatkozik. A szerelem házasságon belül ugyanúgy lángolhat, élhet, ha okosan, előrelátóan gondolkoznak erről a felek. Nem szabad unalmassá, kötelezőszerűvé tenni a szeretkezést. Nem menetrendszerű metrójárat, amely ha időnként kimarad, fennakadást okoz a közlekedésben. A házasélet ennél egyszerűbb, és ennél bonyolultabb.


43

Minden ember a saját bőrén megtapasztalja, milyen is a házasélet buktatója, öröme. Erre nincsenek szabályok, előírások, receptek. Nem is lehet, hiszen akkor szabványházasságok lennének, szabványemberekkel együtt. Egy kaptafára készülne az összes házastársi kapcsolat.

Házzasság kérdései Két ember (férfi és nő) életre szóló, tartós szerelmi érzésére épülő, legbensőségesebb, legbizalmasabb,

legszebb

kapcsolata,

melynek

egyik

legfontosabb

célja

a

gyermekáldás. A házasság két életnek az egybeolvadása, a legmeghittebb közösség a társadalomban, és a legnagyobb felelősségvállalás egymásért és a közös gyermekért. Gyönyörködni a fölcseperedő gyermekben, együtt nevelni, tanítani, dédelgetni, együtt fogni két kezét, és együtt elengedni majdan, hogy tovább vihesse az élet folytatását egy új, fiatal szerelemben, mely ismét édes gyümölcsöt terem...

Mi van akkor, ha nem sikerül a házasság? Ilyen esetben meg kell próbálni a megbocsátást. Főleg ha már egy vagy több gyermek van. Ha másért nem, a gyerekek végett. Legalább meg kell próbálni még egyszer, és talán sikerül. És erre szintén nincs recept, nincs orvosság. De ha egy házasság elromlik, akkor az első perctől kezdve sem volt jó. Ugyanis a jó kapcsolat, a szerelem, a szeretet nem múlik el. Létezik egy takarékláng, amely időnként föl-föl lobban és lángra gyújtja a szíveket. De ehhez sokszor kell pár szál virágot átnyújtani a fáradt, dolgos kezű feleségnek. Figyelmesnek lenni a munkából kimerülten hazatérő férjhez, megértően hallgatni, meghallgatni. Gyakran kell kedvenc ételeket főzni, kedvesen szólni a másikhoz, még ha elcsigázott is mindkettő. A házasok új, sajátos világot alkotnak, melyet önmaguk teremtenek meg önmaguknak. Haraggal soha ne váljanak el, haraggal soha ne aludjanak el. Mindkét fél részéről sok türelem, sok megértés, sok lemondás, sok önzetlenség szükséges az egészséges házastársi kapcsolat megtartásához. Össze kell csiszolódniuk (ez a legnehezebb), megszokni egymást, ez pedig csak a házastársi együttélés során lehetséges.


44

Addig-addig formálják egymást észrevétlenül, amíg két üvegből végül, eggyé csiszolódott drágakő formálódik. A házastársak ismerik egymás gondolatait. Csak ránéz a másikra és tudja, mire gondol. Egy-egy mozdulatból megértik, miről van szó. Mostanában sokan elválnak, sokan újra házasodnak. Hoznak, visznek gyereket a házasságba. Közben születik közös gyermek is. Hogy miért váltak el, miért nem értették meg egymást, nehéz belelátni, megítélni pedig senkinek nincs joga. De ha olyan házasságot tud kötni, ahol mind ő, mind a hozott és közös gyermek boldog, kiegyensúlyozott életet élhet, nem lehet elítélni. Ritkán, de előfordulnak olyan esetek, amikor az egyik fél veszélyezteti házastársa életét, netán a gyermekek életét is. Ezekben az esetekben nem tartható fönn a házasság, hiszen életet veszélyeztető helyzetről van szó. Már pedig egy házasságban ez kizárt! Ezek a kivételek, de sajnos léteznek és előfordulnak. A házasságban a tökéletességre kell törekedni. Ennél alább nem lehet adni. A kölcsönös odaadás, figyelmesség, az egymásnak okozott apró örömök, a család boldogsága, kiegyensúlyozottsága, szeretete-, az, amiért a házasság a legszentebb és a legszebb emberi kapcsolat. Oly rövid az élet, miért ne töltsük el boldogságban, szerelemben, békességben???

Az élet produkál különleges, páratlan dolgokat, melyet kitalálni sem lehetne. Sok buktató, nehézség, akadály, útvesző keresztezi terveinket, céljainkat. De nagyon régen megtanultam és ez igaz örökké: két pont között legrövidebb az egyenes. Ez az életben mindenre igaz. Akár a házasságban, a szerelemben, a munkában, a tanulásban, mindenütt igaz. Ha pedig letérünk az egyenesről, korántsem biztos, hogy visszatalálunk újból. Vonatkozik ez a házasságra is. Sok kísértésnek ki van téve mindkét fél, könnyebb hibázni, mint a jó úton haladni. De nem azért vagyunk a világon, hogy mások megértsenek minket, hanem azért, hogy mi értsünk meg másokat. Ne a magunk örömét keressük a házasságban, társunkat akarjuk boldoggá tenni, és akkor megtaláljuk a saját boldogságunkat is. És itt bezárul a kör. Hogyan viselkedjenek egymással a házastársak? Ismét idézem a Biblia igéit.


45

Pál levele az Efézusbeliekhez (5/22) „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, ás ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek eredőjével az ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörözés, vagy valami afféle, hanem hogy, legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfinak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat. Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. Annakokáért elhagyja az ember atyját, és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”

Nem bánok semmit! (megtörtént) Sétálok le-föl a járdán, még öt percet várok, és ha nem jön Zoltán, akkor megyek egyedül. Bár nem késik soha, egészen biztos valami közbe jöhetett. Kissé nyugtalanít ez a várakozás, szeretnék már visszafelé jönni. Úgy érzem, mint aki a vágóhídra megy. De ezt csak az állatok tudják igazán. - Szia. - ölel át hátulról Zoltán. Ne haragudj, de volt egy koccanásom a kocsival, ezért késtem. Hogy vagy? Megcsókoljuk egymást. - Egészen jól. Legalábbis a körülményekhez képest. Azt hiszem. De reszketek, mint a nyárfalevél.


46

- Ne félj, én mindig, mindenütt veled vagyok. Mehetünk? - Hát persze nyolcra oda kell érnünk. Sietős léptekkel kézen fogva elindulunk. - Hoztál mindent, amire szükséged lesz? - néz rám Zoltán. - Igen, azt hiszem. De nekem, most bátorságra lenne igazán szükségem, azt pedig nem tudtam becsomagolni. Egész éjjel nem jött álom a szememre, most pedig kóválygok, alig látok az álmosságtól. Már itt is vagyunk. A nőgyógyászat várójában sokan ülnek. Fiatalok, idősek. Nővérek szaladgálnak kibe, csapódik az ajtó, műszerek fémes hangja. Útálom ezt a jellegzetes kórházi szagot. Nyílik az ajtó, kilép az ápolónő. Hangosan szól. - Kérem azokat, akik abortuszra jöttek, fáradjanak az 1-es vizsgálóba. Elindulunk. Jól hangzik. Kikiáltási ár: abortusz! - Szíveskedjenek a biztosítási kártyát és a beutalót ide adni. Érkezési sorrendben, az első három jöjjön be. Vetkőzzenek le, és vegyék föl az itteni papucsot. Zoltán kint várakozik, én meg bent. Levetkőzök. Megvizsgál az orvos, bediktálja a kórlapra, ami szükséges. Vérvétel, vizelet, vérnyomás. Úgy érzem magam, mint egy kiszuperált tárgy. Úgy is beszélnek velünk. Eléggé megalázó. Én szétterpesztett lábakkal fekszem, az orvos vizsgál, közben arról mesél az ápolónőnek milyen jót teniszezett a hétvégén. Meg milyen jó svéd asztalról lakomázott. Rám annyi figyelmet szán, hogy közli velem: holnap reggel csinálják. - Mit mondtak? Olyan fehér az arcod, rosszul vagy? - ölel át Zoltán. - Semmit sem mondtak. Holnap reggel, és kész. Itt kell maradnom. Megvárják a labor eredményt, délutánra készen lesz. Holnap műtét és a harmadik napon lehet hazamenni, ha nem lesz komplikáció. Gyere be holnap, most menj dolgozni. Várnak a diákjaid. Hagyj magamra. Olyan megalázó ez az egész. Miért is kellett nekem ide jönnöm? - Anikó, édesem, már ezerszer megbeszéltük. Nem ismerjük egymást csak egy éve, ha összeházasodnánk, hol laknánk? Egy abortusz még mindig olcsóbb, mint egy gyerek fölnevelése. Még nincs itt az ideje. Majd megtervezzük pontosan, akkor, ha minden meglesz. Se lakás, se pénz és a szüleid kitérnének a hitükből. Utolsó éves vagy a főiskolán, nem boríthatsz föl mindent, csak, azért mert terhes lettél. Így helyes, és nyugodj meg.


47

Holnap délben már mulatni fogsz az egészen. Elfelejted, és ha majd eljön az ideje, családot alapítunk. Megcsókol és elmegy. Reggel nem ehetek, nem ihatok, levegőt is alig kapok az izgalomtól. Félek, egyre izgatottabb vagyok. - Jó reggelt mindenkinek! - csapja föl a villanyt az éjszakás nővér. - Anikó hoztam magának egy kis nyugtató injekciót. Az orvos utasítása, hogy a beavatkozás előtt adjam be. Na, melyik oldalra szúrjam, mutassa a popsiját? Elindul felém, magasra tartva a fecskendőt. Én itt gubbasztok az ágyban és reszketek. - Nem engedem!! - kiáltok fel hangosan. - Na, csak nem fél egy kis szuritól? Dehogynem engedi. Még tizenkét hölgynek be kell adjam. Nem érek én rá itt játszadozni. - Nem engedem és kész! Nem kell sem az injekció, sem az abortusz!! - kiáltok még hangosabban. - Nem vetetem el a gyerekemet! - Ezt hamarabb kellett volna meggondolnia, már késő. Már a műtéti rendben benne van, ezt csak a félelem mondatja magával. - jön felém. - Nem engedem...nyomatékul felemelem a széket, ami az ágyam alá van bedugva. - Megbolondult?? - mered rám a nővér. - Maga közveszélyes... Ebben a pillanatban belép az ügyeletes orvos. - Mi ez a kiabálás itt? - néz körbe felháborodva. - Nem engedi, hogy beadjam az injekciót. Annyira fél, hogy már össze-vissza beszél. Az orvos átveszi a fecskendőt. - Majd én beadom. Nos, mi a baj? - Az a baj, hogy itt vagyok. A baj az, hogy hagytam magam rábeszélni a barátomtól is, hogy elvetessem a gyermekemet. Nem akarom megölni a gyerekemet, én úgy döntöttem, megszülöm! Még nem késő. Nem akarok abortuszra menni, nem akarom elvetetni a gyerekemet. Nem tudom, hogyan lesz, de nem ölöm meg. - Jól meggondolta? - teszi le az orvos a fecskendőt. - Mert én a magam részéről csak örülök a döntésének, ha ez végleges. Ön tudja, mi a jó. Illetve én, mint szülész csak pozitívan fogadhatom ezt a kijelentését, bár elég ritka az ilyen.


48

De most akkor mi lesz magával? És mi lesz a fejlődő magzatával? - Nem tudom még doktor úr, de én megszülöm. És most felöltözök és elmegyek innen. Kérem, ne haragudjon rám, de én most hazamegyek. - Igen elmehet, ha aláírja a kórlapot, hogy önmaga döntött így, annak ellenére, miután engedélyezték a művi abortuszt. Ha ezzel megvagyunk, akkor távozhat nyugodtan. A kórház kapujában meglátom Zoltánt, amint egy doboz bonbont hoz. Meglepődik. Anikó, mi történt? Már túl vagy rajta? Ilyen korán? - Nem, nem vagyok és nem is leszek túl rajta. - Nem értem...hogy-hogy? Miért? Valami baj van? - Most már nincs baj. Úgy döntöttem, nem vetetem el a gyermekünket. Megszülöm és kész. - Te megőrültél? Ha apád megtudja, agyon üt! Hiszen te mondtad mennyire erkölcsös életet élnek a szüleid! Azt mesélted, képes lenne kitagadni, ha házasságon kívül világra hoznád a gyermeket! - Vállalmom a felelősséget. De akkor sem ölöm meg a bennem lévő életet. És nem akarok erről többet beszélni. Egyébként a szakmám sem engedélyezi az abortuszt. Nem tudom megtenni! Majd kérek haladékot a vizsgáimhoz. Biztosan engedélyezik. - És mi lesz velünk? Nem terveztünk semmilyen összeköltözést, esküvőt, még csak lakásra sem gyűjtök. Nem dönthetsz egyedül, nem állíthatsz kész tények elé! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? - Én felelőtlen? És az abortusz nem felelőtlenség? 23. éves vagyok és hidd el éppen eleget gondolkoztam az egészen. Én szerintem ez a helyes, és nem hagyom magam még tőled sem befolyásolni. Elvégre az én testemről van szó, nem te viszed a bőröd a vásárra. Megszülöm és kész. - Na jó, és az apád? Ő mit fog mondani? Azonnal megvon tőled minden pénzt, ha megtudja, hogy gyereket vársz. Akkor hogyan fejezed be a főiskolát, hogyan és miből neveled a gyereket? Én vállalom az apaságot, de még nem terveztem az életembe egy gyereket! - Nem is kell gyereket tervezned ezen túl sem.


49

Mert úgy látom, te csak az olyan nőket szereted, akik azt csinálják, amit te akaszt, és akiknek előre megmondod mit tegyenek és mit nem. Te mindent megtervezel hosszú évekre és én csak bábuként bólogassak. Hát ebből nem kérek! Én nem akarok úgy élni, hogy másoktól függjek, és parancsoljanak nekem. Te ezt kéred tőlem. Soha többé nem akarlak látni Zoltán, soha többé! Köztünk vége mindennek. Amilyen gyorsan csak tudok, elsietek felugrok a villamosra. Ott hagyom. Utazgatok céltalanul, teljesen mindegy hová, csak most ne szóljon hozzám senki. Három óra tájban hazaérek. Már előre tudom, kitör a botrány. Szinte a levegőben is ez terjeng. A szikra pedig én vagyok, én lobbantom ki. De akkor is el kell mondanom a szüleimnek. Anyától nem, de apától nagyon félek. - Hogy telt a napod a főiskolán? - kérdezi apa vacsora közben. - Ma nem mentem be a főiskolára. - Nem mentél be, hát mi a fenét csináltál akkor? - kiált rám. Leteszem a villát, megtörlöm a számat. - Mondanom kell nektek valamit, valami nagyon fontosat. - kezdem halkan. - Ne haragudjatok rám, de gyereket várok. Döbbenetes csönd néhány pillanatig. Apám kitör. - Jól hallottam, terhes vagy?!! - Igen apa. - És hogyan gondolod művésznő? Ki fogja azt a fattyút fölnevelni? Hogyan fogsz munkát kapni, egyáltalán hogyan vizsgázol le? És ki az apja? Van egyáltalán apja?? - Igen, Zoltán akivel egy éve járok, az a tanár az apja. - És nem tudtatok vigyázni, ha már ennyire viszketetett a feneked? Ki a fene tanított téged ilyen erkölcstelenségre? Hol tanultad ezt a szennyet? Nem óvtalak eléggé? Nem megmondtam, hogy csak házasságkötés után lehet szexuális kapcsolat férfi és nő között? Vagy ezt oktatják az iskolában? Hogy nem tudtál uralkodni a testi vágyaidon? Anyád érintetlenül jött hozzám feleségül! Olyan volt, mint egy angyal! Te már romlott vagy! Akármilyen világot is élünk, egy nőnek minden körülmények között vigyáznia kell a tisztességére!


50

A férfiak nem a cédákat veszik feleségül, igenis az ártatlan lányokat keresik. Mindenki mindenkivel próbálja meg, aztán majdcsak összejön valami. Igaz? Azért mert védőnőnek készülsz, még nem kell gyereket szülnöd! - Hagy abba! - kiált rá anya. Elég legyen. Ha feleségül veszi Zoltán, akkor nincs semmi baj. - Így van! - kap a fejéhez apa. Feleségül mész a gyereked apjához és nincs szégyenfolt, ha már ilyen hülye vagy! Mint egy falusi, buta liba úgy viselkedsz. Nem tudtál vigyázni? Mindig a nőnek kell vigyázni, hogy ne legyen terhes. Ennyi sem maradt meg benned a főiskolán tanultakból? Hogyan akarsz te másoknak tanácsot adni, ha a magad életét sem tudod rendben tartani? - De én nem megyek hozzá feleségül! - fölugrok az asztaltól. - Nem szeretem, kiábrándultam belőle. Ma reggel megtudtam, valójában milyen ember. És nem akarom az életemet összekötni vele. - Nem akarod az életed összekötni vele?! De mást összekötöttél vele. Nahát ide figyelj kisasszony! Engem nem érdekel, hogy mit akarsz-elindul felém apa- engem nem érdekel, mit gondolsz. De jól jegyezd meg: vagy feleségül mész Zoltánhoz, vagy mész abortuszra! Választhatsz. Sírok csöndesen. Anya átölel. - Kislányom, menj feleségül ahhoz a tanárhoz, végül is tőle van a gyereked. Úgy helyes, ha a szülők együtt nevelik a gyereküket. Ebben igaza van apádnak. - Jó anya, de összevesztem vele. Most reggel, mert önző, és nem olyan, mint a terhességem előtt. Egészen megváltozott. - Nem te változtál meg? Megkeres még téged, egészen biztosan megkeres. Másnap reggel enyhén szólva gyűrötten mentem suliba. Zoltán várt a sarkon. - Szia. - Szia. - Fagyosan köszöntöttük egymást. - Elmondtad otthon? - kérdezte. - Igen beszámoltam a szüleimnek. A botrány kitört. Apám azt akarja, hogy menjek hozzád feleségül, mert ha nem, el kell vetetnem a gyereket. Ezt pedig nem akarom. És történjen bármi, nem megyek abortuszra.


51

De feleségül sem akarok hozzád menni. - Miért nem jönnél hozzám feleségül? - Azért mert csalódtam benned. Más az elképzelésünk ugyanarról a dologról, két különböző ember vagyunk, te nem értesz meg engem. És én sem téged. Az ilyen kapcsolatot pedig nem szabad egy életre összekötni. Egy nagy tévedés a mi viszonyunk. Úgy is válással végződne, annak pedig megint nincs értelme. - És leányanyaként gyereket szülni, ennek van értelme? Sem az iskolát nem végezted el, sem munkád nincs, sem pénzed, sem lakásod. Akkor hova, kinek szülöd a gyereket? Anyádnak? Majd ő vigyáz rá, amíg te két szoptatás között beugrasz vizsgázni?

Vagy

hogyan

gondolod?

Beszéljünk

nyíltan, a

valóban

létező

problémákról. Mert nemcsak annyi, hogy megszülöd. Az a legkevesebb. Azt a gyereket föl is kell nevelni. No, az már egy kicsit több mint a szülés. És ha már az én gyerekem, mivel én vagyok az apa, ebbe a nevelésbe nekem is van némi beleszólásom. Vagy te úgy gondolod, mint tenyészkan megtettem a kötelességem, ezzel kizársz az életedből? Eddig jó voltam, de miután nem értek egyet a döntéseddel, egyszerűen kijelented: csalódtál bennem. Ha úgy vesszük, én is csalódtam benned. Nem gondoltam, hogy ennyire felelőtlen vagy, mert ha tetszik, ha nem szerintem felelőtlenség ilyen helyzetben gyereket vállalni. Egyébként, a másik csalódásom és meglepetésem: állítólag szedted a fogamzásgátló tablettát, akkor hogyan lehetséges, hogy terhes vagy? Nem félsz, hogy fejlődési rendellenességgel jön a világra a gyerekünk? Vagy nem is szedtél gyógyszert, csak engem ámítottál ezzel? Tessék, válaszolj, ha tudsz! - Nem, nincs igazad! Te csak vádaskodsz, hogy mentsd magad a felelősség alól! Ti férfiak mind egyformák vagytok. Bármi is történik, csak a nőket hibáztatjátok, csak mi lehetünk bűnösek. Hát látod, ezért nem leszel a férjem, inkább elköltözök otthonról, de akkor is megszülöm a gyerekemet! És csak magamnak. Nem az anyámnak, nem az apámnak, nem neked. Csakis az enyém lesz, mint ahogy csakis én, egyedül döntöttem el, hogy megtartom. És nem érdekel sem a te, sem az apám véleménye! Elegem van, ebből a csodálatos teremtés koronáiból.


52

Nem kell nekem a prédikáció, elvégre felnőtt vagyok, nem tartozok neked elszámolni a tetteimért. Tudod mit? Felejts el örökre. Nincs rád szükségem. Sem mint férfira, sem mint szeretőre, sem mint a gyerekem apjára! A sírást alig bírom visszatartani, bemegyek a főiskolára. Óra után megveszem a hirdetési újságot, böngészek benne, azután eszembe jut, talán apám mégis megenyhül. - Mikor lesz az esküvőtök? - fogad apám hűvösen. - Nem lesz. - Szóval, mikor fekszel be a nőgyógyászatra? - faggat könyörtelenül. - Nem fekszek be. - Nem??? Na, akkor édes kislányom megválunk egymástól. Amíg észhez nem térsz, máris és azonnal fogod a cókmókodat és takarodsz a házamból. Egy fillért nem kapsz a tanuláshoz. Egy fillért nem kapsz semmire. Állítom 48 óra múlva, négykézláb könyörögsz a küszöbön, hogy engedjelek be. Majd meglátjuk ki az úr a házban? Fogsz te még kérni engem, örülnél, ha szót fogadhatnál apádnak. Nem azért kínlódtam veled születésed óta, hogy így elronts mindent. Egy meggondolatlan lépés miatt, az egész életedet tönkre akarod tenni! Azért mert te nem látsz a szemedtől, én még nem vakultam meg! - De apa... elsírom magam. - Elég! - Apa nem lehetsz ilyen könyörtelen... - Pakolj és kifelé! - mutat az ajtóra. - Anya, kérlek benneteket. - Anyád azt teszi, amit én mondok! Nem hozol ránk szégyent! Takarodj! A hátizsákom erősen húzza a két vállam. Leülök a parkban egy padra. Pihenek. Egészen üres tekintettel nézek magam elé. Hát ennyit ér a szerelem? Hát ennyit ér az a híres szülői szeretet? Zoltánnal vége, a szüleimmel vége... Mit tegyek? Pedig én csupán nem akarok egy életet kioltani. Ezt miért nem értik meg azok, akiket szeretek? Óh, édes kicsim, mi lesz most velünk?


53

Azt csak a jó Isten tudja, mert én legszívesebben nyomban meghalnék. Miért is küldtem el Zoltánt? Szeretem, szenvedélyesen szerelemmel, de ez úgy látszik nem elég a boldogsághoz. Azt hittem megérti a gondolataimat, megérti, mit miért teszek. Azt hittem, nem kell magyaráznom semmit. Azt hittem mégiscsak örömet szerzek neki is. De nem így alakult. Valahol, valami kisiklott... - Mi ez a nagy tompa hang: Mintha valaki elesett volna, vagy leesett? Körbe nézek, fölállok. Tőlem négy-ötméternyire egy idős néni fekszik a földön. Odaszaladok. - Rosszul van? - Jaj de jó, hogy erre járt kedveském. Elestem, megbotlottam valamiben és nem tudok lábra állni. A délutáni sétámra indultam és nem láttam ezt a követ. Segítsen, kérem, nem bírok megmozdulni. A lábam nagyon fáj. - Tessék várni. Telefonálok mentőkért, ahogy nézem eléggé duzzadt a bokája, valószínűleg eltörött. Rögtön visszajövök. A kórházban némi várakozás után gipszcsizma kerül Emma néni lábára, aki nyolcvan esztendős. Kiderült senkije nincsen és fölajánlja, hogy maradjak vele, ápolj am, cserébe nála lakhatok. Elfogadom, és most életemben először hálát adok a gondviselésnek, vagy a jó Istennek, hiszen a legkilátástalanabb helyzetben hozott össze minket. A néninek segítség kell, nekem lakás. Naponta járok a főiskolára. Elmondom az igazgatónak, hogy gyereket várok jobb, ha tőlem tudja meg. Gratulál, és még azt is megengedi, hogy tovább folytassam a tanulmányaimat, sőt ha valami egészségi probléma merülne fel, utólag is vizsgázhatok. Már szépen gömbölyödik a hasam. Emma nénivel jól kijövök. Szeret, és én is szeretem. Aranyos, kedves, örül a gyerekem jövetelének. Egyre többet gondolok Zoltánra és a szüleimre. Milyen jó volna, ha most Zoltán karjaiban pihennék. Igazán, egyre jobban hiányzik. Be kell látnom, legalább magamnak ne hazudjak: ostoba vagyok. Zoltán feleségül akart venni, én megjátszottam a sértődöttet. Akárhogy is, a férfiakra is szükség van. Nekem pedig Zoltánra van szükségem, és mit nem adnék érte, ha még egyszer megcsókolna. Ha még egyszer érezném forró ölelését. Egészen beleborzongok. Igen, megfizetek a saját butaságomért.


54

Hiába végzek hamarosan a főiskolán, hiába vagyok tanult, olvasott, az életben elkövetett rossz lépések elkerülését sehol nem tanítják. És amikor elrontom, már nem lehet visszalépni, már nem lehet kijavítani, mint egy rossz osztályzatot. Amit egyszer kimondok meggondolatlanul, annak már súlya van. Megtörtem... Apa, anya! Miért nem vagytok velem? Miért nem osztoztok örömömben, bánatomban? Miért vagytok ti annyira mások? Ha tudnátok, mennyire szeretlek titeket? De nem mehetek vissza. Se férjem, se apám, se anyám...mindez az én hibámból. Zoltán! Miért nem vagy mellettem? Miért nem szeretsz igazán? Jaj, meghasad a szívem, annyira fáj!! Jaj, a hasam... - Emma néni! Tessék telefonálni a mentőkért, azt hiszem megindult a szülés! Az ügyeletes orvos ismerős. Ő az, akinek nem engedtem, hogy beadja az injekciót az abortusz előtt. - Fiú! Hatalmas, gyönyörű, egészséges! Zoltán az apja után, olyan, mint ő... - Szia kicsim. Te vagy az én kisfiam, én vagyok az anyukád. Miért sírsz? A papádat kérdezed? Van papád, csak még azt sem tudja, hogy megszülettél, bár nem is örülne neked. De én, nagyon-nagyon szeretlek, a világon mindenkinél jobban! És ígérem neked, amíg élek, vigyázok rád. És ha majd a szerelmed gyermeket vár tőled, én befogadlak titeket, esküszöm. Mert minden szomorúság és fájdalom ellenére, a legcsodálatosabb életet adni! És most már nem vagyok szomorú. Csak azért sem kesergek. Van az életemnek értelme, egy pici, kedves, aranyos értelme. Téged tartalak a karjaimban, és nem bánok semmit sem! Persze itt minden anyukához naponta jön látogató, szülők, ismerősök, barátok, férjek. Hozzám senki. Ilyenkor jó zuhanyozni, nem tolonganak, és legalább nem kérdez senki semmit. És itt a zuhany alatt naponta zokogok, ott sírok, ahol senki nem lát, ahol senki nem hall. Magamnak kerestem, magamnak kell elviselnem. Picurkám előtt is titokban tartom, észre ne vegye bánatom. Mert vígasztalom én magam, csak úgy látszik mégsem sikerül. Emma néni azért naponta telefonál, érdeklődik, hogy vagyunk. Taxit küld értünk, hozzá megyünk haza a picivel. Mert hová mehetnénk? Mindketten, gyönyörű kisfiam és én is elszenderedünk a kocsiban.


55

Csak a sofőr érces hangja riaszt föl bennünket: - Megérkeztünk, segítek kiszállni fiatalasszony! - De uram, nem jó helyre hozott! - kiáltok föl rémültem. - Az Üllői útra kell mennünk, ott lakik Emma néni. - Nekem ezt a címet adták meg a telefonban. - válaszol nyugodtan. - De hát itt valami tévedés lesz, biztosan véletlen összekeverte a címeket, én itt, soha nem jártam, nem itt lakom, kérem, vigyen az Üllői útra! - ölelem magamhoz kisfiamat remegve. - Azt már nem! - Egyszer az van, amit te akarsz, egyszer az, amit én! Sorrend szerint, most én következek! - lép elém Zoltán. Mögötte anyám és apám, tárt karokkal szaladnak felénk. És azt sem tudom, kit öleljek, kit csókoljak, mit mondjak, sírjak, vagy nevessek?! Emma néni az ajtóban mosolyogva áll...

Ebből a szerelemből gyermek és házasság született, ha a sorrendhez ragaszkodok. Talán megtörtént, talán nem. Talán így volt, talán nem. Az élet produkál hasonlót, vagy még érdekesebbet. Most pedig lássuk a férfiakat, fiúkat az ő szemszögükből, milyen a nő, a szerelemese, az ideálja, mi történhet meg egy férfival, ami nem mindennapos eset!

Madár a kalitkában...(történet) A villódzó disco fényében alig látom. Jéghideg narancslevet kortyolgatva már jó ideje figyelem őt. Derékig érő szőke hajzuhataga néha-néha beborítja arcát. Igazi klassz csaj! Társaságban jókedvűen, hangosan fölkacag. Odalépek. - Sziasztok! Táncolsz velem? Alaposan végigmér tekintetével, hatalmas barna szemei fölragyognak. - Miért ne? Kikászálódik a többiek közül, és elvegyülünk a már táncoló párok tömegében.


56

Csábítóan, kéjesen vonaglik teste a zene ütemére. - Hogy hívnak? Nevet rám. - Zsolt vagyok! válaszolom higgadtan. - És téged? - Találd ki! Közben átöleli a nyakam, így folytatjuk a táncot. - Találjam ki? Hát...mi is illik hozzád? Nézzük csak. Megvan! Kleopátra! Talán ez a név méltó az egyéniségedhez. - Igen! fölkiált. - Te így hívhatsz engem, Kleopátra. Imádok táncolni, rajongok a zenééért. És te? - Én? Szeretek én is táncolni, de ezen kívül még sok mindent csinálok. - Például? - Például, szeretek úszni, sportolni, utazni, hegyet mászni, egyszóval mindent, ami szórakoztat, azt szeretem. - Mond, miért vagy ilyen kimért? Megáll egy pillanatra. - Nem vagyok kimért, ilyen a természetem. - Ilyen fagyos? Más férfi már régen a csípőmet simogatja ennyi idő után. Te csak tartasz a karjaidban és elviseled a testem. Vagy nem szereted a nőket? - De nagyon szeretem a nőket. - Akkor tudod mit? Menjünk föl hozzád! Tetszel nekem, szeretnék veled lenni. - És a barátaid. Nézek feléjük. - Ők jól meg vannak nélkülem! Különben nem is a barátaim, csak látásból ismerjük egymást, innen a discoból. És még mindig jobb velük, mint egyedül. De te kimentettél a magányból, és most már mehetünk is. Na gyere már! Húzza a kezem, elindulunk a kijárat felé. Zsebemből kiveszem a kocsi kulcsot. - Á! Melyik a tiéd? - Ez a fehér Mercedes. - Megőrülök! Nem is gondoltam, hogy ilyen pénzes pali vagy! Kinyitom az ajtót, izgalommal beugrik az első ülésre.


57

- Tudod - kezdi - én egy csóró, szegény lány vagyok. Szüleim idősek, betegek, 21. éves vagyok. Leérettségiztem, kész munkám nincs. De minek, ha így is megélek! Igaz? Van cigid? Szó nélkül megkínálom. Rám fújja a füstöt. - Te nem cigizel? - Nem. - Egyedül laksz? - Igen. - Messze! - Nem. - Akinek ilyen kocsija van, az egészen biztos nem havi harmincezerért gürizik. Az egyik ismerősöm Éva, heti négyszázezer forintot keres kimondottan erotikus munkával. Már amennyiben az ilyesmi munkának számít. Néha én is eljutottam arra a pontra, a sok értelmetlen alkalmi munka után, ahol alig fizetnek, hogy elmegyek két hónapot dolgozni, és a fizetett szexszel megalapozom a jövőmet. Legalább pénzem lesz. De amikor oda került volna a sor, mégsem jelentkeztem. Nem nekem való. Azt hiszem, jó gyomor kell hozzá, mert amit ott meg kell csinálni a vendég kedvéért, kimondottan undorító, visszataszító, állatiasan ocsmány! Sőt, az állat különb, mert nem csinál ilyesmit egymással.

Egyszer általános iskolában a biológia tanárom előadást tartott a veszélyes állatokról. A cápát mutatta, amikor az egyik fiú megszólalt: - azt hiszem, a cápánál nincs gonoszabb élőlény a Földön! Erre a tanár a következőt válaszolta, és ezt soha nem felejtem el: - a leggonoszabb élőlény a Földön az ember, mert a tudását nem a szépre és a jóra használja, hanem a gonoszságra és egymás elpusztítására. - Nem lehetett buta ember. Ebben valóban igaza volt. Megérkeztünk. Na gyere, menjünk fel! Belépünk a szobába, felkapcsolom a villanyt. - Helyezd magad kényelembe. Kérsz inni valamit?


58

- Hű! De pazar! Ki vagy te, milliomos, vagy bűnöző?! Honnan a francból van neked ennyi mindened? Anyámék egy életen át dolgoztak, de hát ehhez képest csak egy kis viskóban tengetik az életüket. - Örököltem. De nem szeretek magamról beszélni senkinek. Ezt jegyezd meg. Ne kérdezz annyit. Ha azt akarom, hogy tudj rólam valamit, majd elmondom magamtól. De csak akkor, ha én helyesnek látom. Érted? - Jó, oké! Bemegyek a fürdőszobába, rendbe hozom magam. Ne izgulj, nem faggatlak, és nem érdekelnek a titkaid. Ja! - lép vissza az ajtóból- egy pohár Martinit kérek! Fölteszek egy lemezt. Azon gondolkozom, miközben végigfekszem az ágyon, miért kell nekem ez az egyszerű lány? Egészen közönséges, de gyönyörű! Hat hónapja, amikor először megláttam a discoban, nem gondoltam, hogy ismeretlenül ennyire magához bilincsel. Első látásra beleszerettem. Nevetséges. 32. évesen így belegabalyodni egy nőbe, pont én, aki falom őket. Minden estére mást kaphatnék, de amióta őt megláttam, egy sem kell. Tíz éve nem voltam szerelmes. Igen. Akkor hirtelen meghalt a feleségem, és ha visszagondolok, még mindig nagyon fáj. Most pedig itt van ez a lány, aki villámként becsapódott az életembe és nem hagy nyugtot nekem. Mert nem tudok nem gondolni rá. Ez a kis...ki nem mondom micsoda. - Figyelem! Kiált ki a fürdőszobából. - Megérkezett a húszadik század Kleopátrája! Tararam!!! Áttetsző, földig érő hófehér hálóingben, illatosan megjelenik. A zenére táncol. Van benne valami titokzatos, megfoghatatlan. Ennek a lánynak varázsa van a férfiak fölött. Odalépek. Átölelem. Hagyja magát. Szenvedélyesen megcsókolom. Visszacsókol. Forr a vérem, érzem hamvas testét. Arra gondolok, túl könnyen megy minden, túl könnyen kapom meg, de a szenvedély erősebb az észnél. Elindulok vele az ágy felé, és ekkor hirtelen...kimerednek a szemei, összeesik, mintha valami görcs szántana végig a testén. Reszketve mutat a táskájára. Odaviszem. Kinyitom.


59

Benne egy doboz gyógyszer. Ráírva: Roham esetén egy szem a szájba. Azonnal beadom. Lefektetem az ágyra. Néhány perc múlva rám néz. - Köszönöm. Azt mondják az orvosok, epilepsziás vagyok, vagy valami hasonló, nem tudják egészen pontosan. Szégyellem. Ritkán jön a roham, most nem tudom miért. Ne haragudj. - Akkor miért nem vigyázol jobban magadra? Miért vagy ilyen könnyelmű? - Minek? Valamiben minden ember meghal. Látod ezt a heget a csuklómon? Egyszer megpróbáltam öngyilkos lenni, hogy ne okozzak több gondot a szüleimnek. De megmentettek az orvosok. Élek. Soha nem tehettem azt, amit a velem egykorú lányok. Soha nem mehettem egyedül sehova. Úgy éltem, mint a kalitkába zárt madár. Mindig azt tettem, amit a szüleim mondtak. Önálló gondolatom sem lehetett. És akkor havonta egyszer biztosan rosszul lettem. Közben apám...de mindegy, ott hagytam a szüleimet. Élek, ahogy élek! Olyan akarok lenni, mint mások. Én azért jöttem ide hozzád, hogy szeretkezzünk. Hát készen vagyok! - Nem. Itt maradsz nálam, és ha szerelmes leszel belém, vagy némi vonzalmat érzel irántam, akkor majd szeretkezünk. Addig nem. Jelentem ki, és most kivételesen cigire gyújtok. Kilépek a teraszra, friss levegőt szívni. Kleopátra alszik. Olyan szép, olyan ártatlan így. De valójában hol van már az ő ártatlansága? Régen szertefoszlott, amikor még az első férfi karjaiban kereste örömét, vagy bánatát, ki tudja? Anyám óva int az ilyen lányoktól. Egyszerűen beleszerettem. Vágyom erre a lányra, de szeretném, ha önmagamért kellenék neki. Nem a pénzemért, csak magamért. Itt vagyok gazdagon, soha nincsenek anyagi gondjaim, mégis boldogtalan az életem. Pedig annyit próbálkoztam már. Úgy érzem, nem tudom miért, ő az a lány, aki boldoggá tudna tenni. De még nem nyúlhatok hozzá, mert összetörik, mint a porcelán. Lefekszem mellé az ágyra. Betakarom, és együtt alszunk. Hajnal ötkor kávé illata terjeng. Kleopátra a konyhában énekel. - Mit csinálsz? - Reggelizek-mosolyog a legegyszerűbb természetességgel. - Ilyenkor? Tudod mennyi az idő?


60

- Igen! De én mindig akkor eszek, amikor megéhezek! Kérsz te is? - nyújtja felém a kaviárt. - Tudod mit? Kérek! - Leülök mellé. Reggelizünk, hajnali ötkor. Együtt. - Hogyan tudsz te ilyen vidám lenni? - nézek rá. - Hogyan tudsz te ilyen komoly lenni? Te egészséges vagy, mégis búskomoran fogod föl az életet! Neked rengeteg a pénzed, mégsem örülsz neki. Te Mercedesen jársz, mégsem értékeled. Te biztosan sokkal több iskolát végeztél, mint én, mégsem tudod hasznát venni. Mert mindent megszoktál! Én ennek a finom kaviárnak is annyira tudok örülni, annyira élvezem az ízét, még soha nem ettem! Én minden apróságnak tudok örülni, mert nem tudhatom meddig élek! Most úgy érzem magam, mint egy királynő. És most azt hiszem, szép is vagyok. Mert elképzelem mindezt. Az ilyen szegény lánynak a legnagyobb gazdagsága a képzelet. Sok mindent elképzeltem már. Akkor nagyon jó. Azután visszazökkenek a valóságba, belegondolok az életembe és kinevetem magam. - Kleopátra... - Nem vagyok Kleopátra! - vág közbe. - Ő gyönyörű volt, szép és okos és gazdag! Én csúnya vagyok, buta, tanulatlan szegény és még epilepsziás is! Mindig terhére voltam a szüleimnek, egész életükben nem haladtak miattam semmire, egy percig nem hagyhattak egyedül. Mindig azt mondták, ha te nem lennél, a mi életünk is másképp alakult volna. Meg, hogy miért ver bennünket az Isten egy ilyen gyerekkel? Én egyszerűen csak Éva vagyok. Ez a nevem. Ez is illik hozzám. - Figyelj rám. - szólok halkan. Felemelem a fejét, mélyen a szemébe nézek. - Nem tudom, honnan veszed, de te gyönyörű és kívánatos vagy. Gyere velem, mutatok neked valamit. - Oda megyünk a tükör elé, mely az egész falat beborítja. - Nézd! A hajad gyönyörű, természetes szőke. Arcod érdekesen szép, egyéni vonásokkal. Szemed hatalmas, tágra nyíló, mély barna. Orrod szép ívelésű. Ajkad érzéki. Bőröd hamvas, hófehér, mint a márvány.


61

Nézd a tested. Szétnyitom a köntöst. Kis híján elborul az agyam a szenvedélytől, komolyan visszafogom magam. Olyan fantasztikusan formás és izgató női test tárul elém, őt elengedem és rohanok a csap alá, lezuhanyoztatom a fejem. Kissé lehűlök. - Ez én vagyok? - Igen te vagy. - válaszolok nyugalmat parancsolva magamnak. - De nekem mindig azt mondták, nagyon utáljam magamat, mert a férfiak elijednek tőlem. És soha ne nézzem a testem a tükörben, mert az nem illik, és rögtön görcsrohamot kapok. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nem láttad még önmagad? - De igen. - fordul felém. - Nálunk otthon, csak egy pici tükör van odaszegezve a falra, éppen csak az arcot látni benne. És ott olyan csúnya, torz, nagy orrom volt, hogy azóta, nem néztem a tükörbe. A szüleim is megtiltották, hogy tükörbe nézzem magam, mert az bűn szerintük. Így neveltek. És én azóta, soha nem néztem magam a tükörben sehol. Itt Pesten mindenütt még a mosdókban is tükrök vannak. De szándékosan elfordítom a fejem, behunyom a szemem. Nem akarom látni magam. - Éva, honnan jöttél tel? - Én...nagyon messziről. Én elszöktem otthonról. Egy kis tanyán nőttem föl., Tehenek, bárányok, pulykák, kacsák, libák, disznók között. Nyáron mezítláb szaladgáltam, télen kosarat fontam anyámmal. Azután iskolába kellett járnom, bár a szüleim nem akarták, mert beteg vagyok. Apám rettentően szigorú. Sokat megvert a nadrágszíjjal. De anyám meggyógyította a sebeket, csodálatosan szépen és forradás sem maradt sehol. Apám a térdére fektetett és elfenekelt a nadrágszíjjal. Nagyon fájt, de azért sem sírtam. Összeszorítottam a fogam, de előtte nem sírtam. Amikor nem látott senki, akkor igen. Magamnak, csöndben, meg a libáknak. Ók a barátaim, nekik elpanaszoltam minden fájdalmamat. Bennük megbíztam, nem mondták el. Elvégeztem a nyolc osztályt. Mást nem. Nincs több iskolám. Nincs érettségim, nincs munkám, nincs senkim. A szüleim kitagadtak, amikor eljöttem tőlük. Soha nem akarnak látni. Alkalmi munkából élek, most ez sincs. Azt mondták a szüleim, soha nem tudok megállni a magam lábán, és utcalányként fogom végezni.


62

Szerettem volna tanulni, okos lenni, de én csak ilyen vagyok, amilyen. Tudod, nem akarom, azt hidd, hogy kihasznállak téged. Te nem vagy olyan, mint a többi férfi, egészen más a viselkedésed. Túl rendes vagy hozzám. Tényleg hány éves lehetsz? - 32. Özvegy, független férfi. - Özvegy?? Ilyen fiatalon? Akkor neked is megvan a magad keresztje. A kék szemeid, olyan szomorúság rejtőzik bennük, úgy tudsz nézni. Veled talán... - Éva, figyelj rám! - közelebb lépek hozzá. - Maradj nálam. Azt csinálsz, amit akarsz. De kérlek, maradj. Dolgozhatsz, tanulhatsz, szükségem van rád! Akármilyen is vagy, bármilyen is múltad, nekem kellesz! - Hogy érted, bármilyen is a múltam? Arra gondolsz, hogy mennyi férfi volt az életemben? Hány férfival feküdtem le előtted? - Ne beszéljünk erről, ami én előttem történt nem érdekel. Szerelmes vagyok beléd, csak ez számít. Szeretnélek boldoggá tenni. Maradj vele. Mit szólsz? Gondterhelten néz maga elé, szemei könnyesek. - Rendben van, maradok. Legalábbis gondolkozom a dolgon. És te, mit csinálsz? - Nekem most el kell mennem, de kora délután hazajövök. Mivel fontos értekezletem lesz, nem maradhatok itthon. Igyekszem vissza. Addig azt csinálsz, amihez kedved van. Olvass, videózz, vagy amit akarsz. Mindent megtalálsz a lakásban. Végig az értekezleten Éva jár az eszemben, alig tudok oda figyelni. Persze jól megy az üzlet, csak jelen pillanatban semmi kedvem itt üldögélni. Átadom a titkárnőmnek az anyagot. - Edit, kérem, készítse el február 20-ig, de ha korábban megcsinálja az sem baj! - Igen uram! Amíg az értekezleten volt, egy hölgy kereste telefonon. - Kicsoda, nem mutatkozott be? - De igen, illetve csak annyit mondott, hogy Éva keresi. Rohanok. Vajon miért hívott? Háromkor érkezek haza, egy csokor vörös rózsával a kezemben. Tudom, hogy nem divat, de gondolom, szereti a virágot. - Szia Éva! Megérkeztem, alig vártam, hogy itt legyek. Belépek a szobába, az ágyon egy levél hever.


63

Kedves Zsolt! Megtaláltam a telefonszámot itt, hívtalak. De talán jobb a levél. Gondolkoztam. Nem illek hozzád. Te mindent tudsz rólam, én rólad semmit. Az a legjobb, ha eltűnök az életedből. Talán az is megesne, hogy végzetesen beléd szeretnék, és akkor minden erőfeszítés hiába. Nem tudom. Te kialakítottál magadban rólam egy képet. Nagylelkű vagy és szemet hunysz a múltam felett. De még nem tudsz mindent. Én betanultam, hogyan kell viselkedni egy pesti lánynak. Ellestem a beszédüket, és mindent. A látszat ellenem szól, de az igazsághoz hozzátartozik: soha, egyetlen férfival szexuálisan nem érintkeztem. Ebben is lemaradtam a többi lánytól, mint annyi másban. Semmi örömöd nem lenne bennem, nincs tapasztalatom. Köszönöm, hogy megpróbáltál Kleopátrának láttatni. Ne keress, nem találsz sehol. Éva. - Nem lehet igaz. Istenem. Hogy nem vettem észre, hiszen csak a félénkségét leplezte! Az egész színjáték, csak álca volt, az ártatlansága miatt! Én marha, megbocsátom azt, ami nincs is! Meg kell találnom, de hol keressem? Telefonálok. - Szia. Kedvesem, most komoly dologról van szó. Segíts nekem. Hová mehet egy 21. éves lány, aki vidékről jött Pestre mondjuk szerencsét próbálni, kitagadták a szülei, és akit egy férfi akaratán kívül nagyon megbántott. Igen, rólam van szó. De nincs pénze! Szegény, semmije nincs. Dehogyis, szűz még! Gondolod? Tűt a kazalban...nincs ötleted...na jó, megyek valamerre. Szia! Elindulok gyalogosan. Végig a hosszú utcákon, a rengeteg ember között. Megállok a hatalmas épület előtt, végigmérem ódon méltóságát, majd kis habozás után belépek a kapun. Kellemesen hűvös fogad. És csend és nyugalom. Egy-két ember térdelve imádkozik. Nem sűrűn járok templomba, de most én is helyet foglalok a sorok között. Csak ülök és nézek magam elé. Nem tudom, mit is kellene mondanom, jól esik ülni. És ülök, és ülök órákon át. Nem tudom, mit is tegyek? Olyan, mint Mátyás király ajándéka az okos lánytól: visz is ajándékot, meg nem is. Érintem is, meg nem is. Azután elszáll, mint a madár. Hol keressem? Olyan fájdalom feszít belülről, hogy hangosan fölsóhajtok. Uram Isten, hogyan tovább? Elmegyek este a discóba. Addig még megnézek sok utcát, hátha ráakadok valahol.


64

Közben nagy ötletem támad. A hirdetésfelvevő utamba esik. - Jó napot kívánok! Kisasszony! Hirdetést szeretnék tenni az összes napilapba, és mindaddig naponta jelenjen meg, amíg én le nem állítom! Van erre lehetőség? - Igen uram, ha ez a kívánsága és kifizeti, természetesen! Adok egy szelvényt, erre írja rá a szöveget, és jelölje be a betűméretet. - Köszönöm. Éva /21/ szeretlek! Várlak minden este ott, ahol megismerkedtünk! Zsolt(32) A madár kirepült a kalitkából! - Kisasszony, egész oldal terjedelemben kérem, hatalmas betűkkel! - De az egy vagyonba kerül ! - Nem számít, csak megtaláljam őt! Rovom az utcákat. Az összes discóba benézek. Oda is, ahol megismertem. Kérek egy narancslevet. - Öreg, nem láttad azt a lányt, akivel elmentem az egyik este? - kérdezem a pultost. - Arra a szőke bombázóra gondolsz? Rábólintok. - Nem, nem járt itt azóta, pedig minden este nálam szokott lenni. De a barátai ott ülnek a hatos asztalnál, kérdezd meg őket! - Kösz. Megpróbálom. - Elindulok feléjük, kezemben a pohárral. - Sziasztok! Leülhetek közétek egy kicsit? - Minek? Te nem vagy közénk való! - szúr le az egyik srác. - Rendben, nem ülök le. De akkor is megkérdezem, nem tudjátok, hol találom Évát? - Évát? Ki az az Éva? Nem ismerjük öreg, jobb, ha lekopsz, amíg szépen mondom. Nem ismerünk semmiféle Évát, és ha tudnám, hol van, neked akkor sem mondanám meg! Gazdagék, gazdagon elkényeztetett fiacskája. Nem szeretem az ilyen pénzes milliomosokat! Érted??? Tűnj el innen! Ne rontsd a levegőt, mert csömört kapok tőled! - Kár, pedig azt hittem ti segítetek nekem. - Miért segítenénk neked? - vészjóslóan fölemelkedik a székről, szembe fordul velem: - Hát te azt hiszed a pénzedért mindenkit megvehetsz?


65

- Ugyan hagyjátok már! - szól közbe az egyik lány. - Igazad van, nem mocskolom be vele a kezem! - Tűnj már el!!! - ordít rám a lány. Elmegyek. De nem adom föl. Keresem tovább. Másnaptól megjelenik az újságban a hirdetésem. Pontosan, úgy ahogyan kértem. Egy hónapon keresztül minden este ott vagyok a discóban. Ülök és várok. - Ide figyelj! - szól a pultos - nejem semmi közöm hozzá, de nem fog idejönni, mert nem akar. És nem éri meg, hogy ilyenre pazarold az idődet... - Hogy érted? - Hát egy ilyen cafatra! Hiszen te is láttad, hogyan táncol, kikkel barátkozik! Jó voltál akkor egyszer és kész. Fizettél neki és kész. Ezeknél így megy. - Hallgass! Nem tudsz te semmit, csak jár a pofád! Mind csak a látszatból ítéltek! Mérgesen odamegyek a barátaihoz. Megfogom a már ismert fenyegető grabancát, fölemelem és a levegőben tartva ordítok rá: - Na ki vele! Hol van Éva?! Te tudod, csak szórakozol velem! Elég volt, vége a türelmemnek! Vagy megmondod, vagy kirázlak a bőrödből és cipőt csináltatok belőle! - Nem tudom! Esküszöm, nem tudom!! - Igazat mond! - ugrik föl a barátnője. - Engedd el! Én tudom csak egyedül, hol van Éva. De soha nem mondom neked, mert ő tiltotta meg! Egyébként miért keresed annyira? Te rakattad az újságba azt a nevetséges szöveget? Szereted? Meg miegymás? Hát azt hiszed, egy lánynak elég ennyi, hogy szeretlek és kész?! Minden megoldódik? Van neki elég baja, ne csinálj még te is többet!! Hagyd békén Évát! - Mondjak le róla? - Igen, ez a legtöbb, amit tehetsz érte! - Soha! Érted? Soha! - Kirohanok a discóból. Egész éjjel járkálok, nem megyek haza. Már azt sem tudom, hol vagyok. Föl sem nézek, a nyitott templom ajtón besétálok észrevétlenul. Világosság. Valami éjszakai mise lehet, mert szerzetesek, papok, apácák vannak jelen. Leülök leghátul.


66

Már nem gondolok semmire. Már csak Éva arca lebeg előttem. Elalszom mélyen. - Uram, uram! - rázza valaki a vállamat. - Rosszul van? Fölnézek, még egy kicsit homályosan látok. Egy apáca tekint rám. - Hol vagyok? Mi történt? - Itt van a templomban, jó helyen. Kicsit elaludt. - mosolyog rám. Közben vonulnak sorban kifelé az apácák. Unottan nézem őket és nem akarok hinni a szememnek, az utolsók között megpillantom Évát!! - Éva! Szeretlek Éva!! Szempillantás alatt mellette termek, megfogom a két kezét. - Hogy jutott ez eszedbe? Miért akarsz te apáca lenni, amikor én szeretném, ha a feleségem lennél? - Éva gyermekem! - szól erélyesen az idős apáca - azonnal lépjen vissza a helyére! Szaladok utána, de az imént erélyes hangú elém áll: - Egy lépést sem! Mindennek megvan a maga helye és ideje! - elmennek. Az orrom előtt kisétálnak, és most rögtön megbolondulok, ez olyan, mint egy rossz álom! 1997-et írunk, és úgy érzem magam mintha a múltszázadból léptek volna elő néhány percre! Odajön hozzám egy nagyon öreg pap. - Éva gyermek?? Ő még nagyon fiatal. - szólal meg rekedt hangján. - Szereti igazán? - Igen. Első látásra beleszerettem. De már hiába minden, úgy látom, nem tehetek semmit. - hajtom le szomorúan a fejem. - És tud a betegségéről is? Akkor is szereti? - Igen , de mit számít mindez? - Nem jól gondolja fiatalember. Éva még nem apáca. Még nincs felszentelve, még nem tett esküt. Nem látta, a ruhája sem olyan, mint a többieké? Ő csak eljött a zárdába, mert nem volt hová mennie. Még nem tudja ő sem, mit akar. Istennél talált menedéket, és várja az ő segítségét. De úgy látom, ön is Istentől várja a megoldást, hiszen akkor nem jön be ide. - Én? Istentől? De én soha nem járok templomba. - nézek rá meghökkenve.


67

- Fiam, nem mond azt, hogy soha...Isten útjai kifürkészhetetlenek...Menj és tedd, amit a szíved diktál. Reggel telefonálok. - Anya, megyek érted! Igen, most rögtön indulok hozzád. Szükségem van a segítségedre! Igen, elég komoly az ügy. Kérlek, úgy készülj, hogy a zárdába megyünk lánykérőbe! Nem, nem beszélek félre! Csók, indulok. Megőrültél fiam? Egy apácát akarsz feleségül venni? - kérdezi anyám ingerülten. - Nem, nem apáca. Csak odament hozzájuk. De én szeretem őt, szükségem van rá, és harmadszorra nem engedem, hogy kirepüljön a kezemből. A feleségem után, Éva az első nő, akit szerelemmel szeretek. És nem akarok prédikációt hallani az iskolai végzettségről, a korkülönbségről és egyebek. 21. éves, fiatal, szép, még tanulhat, nincsenek előítéleteim. Elegem van a sok gazdag, tanult, agyonkényeztetett, unalmas üres nőkből. Érzéketlenek, csak a pénz a csillogás kell nekik. Éva látta a gazdaságom, mégsem kellett neki! És érzem, hogy szeret. Itt belül érzem, szerelmének a jelenlétét. - Dicsértessék a Jézus Krisztus. - köszön anyám illendően, mert mi tagadás, nem vagyok jártas, hogyan is üdvözöljem az apácákat. - Tisztelendő anyám, a fiammal együtt Évát keressük. Szeretnénk beszélni vele, és én szeretném megismerni, mint jövendőbeli menyemet. - Jöjjenek be - mosolyok az erélyes apáca. Végig megyünk a hosszú folyosókon. - Itt várakozzanak, rögtön küldök Éva gyermekemért. Foglaljanak addig helyet. Ülünk és várunk. Telik az idő. Éva sehol. Egy óra múltán megjelenik. Átöltözve, abban a ruhában amiben megismertem, és egy hatalmas köteg újsággal a kezében. - Tudtál az újsághirdetésemről? - szaladok elé. - Csak ma reggel óta. A barátnőm, akivel a discóban beszéltél, megvette, összegyűjtötte, és ma hajnalban behozta nekem. Azt mondta, csináljak, amit akarok, de ő nem nézi tovább mennyire szenvedsz miattam. Elolvastam mindet. Persze itt nem szabad, de kivételt tettek, hiszen magamtól döntöttem úgy, hogy idejövök, és magamtól döntöttem, hogy nem leszek apáca. Ma este találkoztam volna veled ott, ahol megismerkedtünk. Pihennem kellett, magány, csend, nyugalom várt itt.


68

Senki nem kérdezett, senki nem bántott, de ez az élet nem nekem való. Mert régen foglalkoztatott a gondolat, hogy apáca leszek, de amikor megismertelek és fölmentem hozzád, minden megváltozott. Megijedtem tőled. A kedvességedtől, attól hogy tisztelsz, mint egy igazi nőt. Féltem a szerelemtől. - Kedvesem! - szólt közbe anyám - Ha valóban szereted a fiamat, akkor gond egy szál sem! Hiszen azért jöttünk ide testületileg, hogy a fiam számára megkérjem a kezed! Mivel az édesapja pici korában meghalt, így én töltöm be e tisztes szerepet. Anya megfogja mindkettőnk kezét, egymásra teszi, majd ráhelyezi a sajátját. - A szerelem a legszebb érzés a világon, amit férfi és nő adhat egymásnak egy életen át. Legyetek nagyon boldogok, szívemből kívánom, tegyétek egymást örökké boldoggá... - elcsuklik a hangja. Rómába utaztunk nászútra. - Szeretlek, amíg csak élek. Te vagy a legizgalmasabb nő, akit valaha is öleltem. - Szeretlek... Te vagy a legizgalmasabb férfi, aki valaha ölelt...

Lassan a könyvem végére érek, de még szeretném valamiről elmondani a gondolataimat. Egy olyan témáról, amely az élethez hozzátartozik, de nem szeretünk, nem akarunk, és nem is nagyon tudunk róla beszélni. Mind a szerelemben, mind a jegyességben, mind a házasságban elmondtam, hogy örökké tart mindhalálig. Nos, erről a mindhaláligról szeretnék néhány mondatot ejteni.

Születünk, élünk, meghalunk... Aki megszületik az idővel, ki előbb, ki később, de meghal. Minden születés magában hordozza a halált is. Természetes folyamat. Amikor megszületik az újszülött, boldogan várják, sokan körbe veszik, köszöntik őt az életben, a fényben, örmüneppet ülnek. Nem hagyják magára, átsegítik ebbe a világba. Ugyanígy kell tennünk a haldoklóval is, nem magára hagyni, körbe venni, átsegíteni őt az élet legnehezebb időszakán, a haldokláson. Ne kelljen egyedül megküzdenie, tele félelemmel, legyen ködülötte mindi valaki, aki a kezét fogja, aki imátkozik érte, vagy vele.


69

Segítsük át, kísérjük el a kapuig, és adjuk át őt a fénynek…

Fontos számunkra is, akik élünk, hogy el tudjunk búcsúzni. Le tudjuk zárni életünk ezen részét, azzal, hogy az utolsó pillanatig ott voltunk szerettünkkel, és nem hagytuk magára az utolsó órában…

El kell fogadnunk a halált, ahogyan elfogadjuk a születést és az életet.

Ha meghalok... Ha meghalok: ne gyászoljatok. Elhantolnak: síromat vörös rózsákkal borítsátok, Mondjatok el értem egy Mi Atyánk-ot. Éljetek! Szívetekben össze ne törjetek, Hiszen csak a test halt meg, A lelkem örökké él ti-bennetek! S ott, fönn magasan, Vár reám az Úr maga, A titokzatos, ismeretlen Örök élet birodalma... Az életben az a természetes, ha időskorban halnak meg az emberek. Általában így is van, mert ez az élet rendje. De mint annyi minden másban, ebben is vannak kivételek, megrázó események. A következő írásom erről szól. Nem azért, hogy szomorú legyen a könyvem vége. Azért mert, az élet és a halál kiszámíthatatlan.

Az utolsó karácsony (Az elhunyt gyermekek emlékére) - Gyónom a mindenható Istennek, Isten helyett lelkiatyámnak, az utolsó gyónásom óta sok hibát követtem el. Egy hónapja rendkívüli változás állt be az életembe. Hangzik a gyóntatószék felöl. Ott térdel Katalin édesanyja, két kezét imára kulcsolva vár bűnbocsánatot. - Hallgatlak lányom. - Vétkeztem. Akaratomon kívül megbántottam szeretteimet, imát mulasztottam, vétkeztem, elmulasztottam fontos teendőimet.


70

De legnagyobb vétkem: leszidtam egyetlen kislányomat, pedig azt hiszem, nem volt igazam. De akkor még nem tudtam, dehogy is tudtam, hogy halálra van ítélve... Zokog. Arcát eltakarja, zsebkendőjébe temeti, testét rázza a sírás. - Folytasd lányom. - Hogyan is mondjam el végtelen bánatom? Tizenkét éves kislányom halálos betegségben szenved. Az orvosok szerint még egy-két hónapja van hátra, de ezt ő nem tudja. Azt hiszi, meggyógyul a gyógyszerektől, mert nincsenek fájdalmai. Egy hónapja közölték ezt a keserű igazságot velünk. Sehol a Földön meggyógyítani nem tudják! És én hazudtam. Hazudtam Katalin szemébe, ugyanúgy, mint az orvosok, nővérek. Belenéztem kétségbeesett szemeibe, és mosolyogva mondtam: Meggyógyulsz kislányom, hamarosan meggyógyulsz. A szívem megszakad. Fájdalmam végtelen! Nagyot hazudtam, és nem tudom jól cselekedtem-e? Isten előtt bűn a hazugság, ember szemében ez nemes hazugságnak számít. De az én szememben annyit jelent: egy nagyon fontos kérdésben becsaptam egyetlen gyermekemet! - Lányom - suttogja a lelkész. - Nehéz ilyen esetben megítélni, mikor jó valami. Isten lát, hall, ismeri gondolataidat. Én helyette nem szólhatok. El fogja dönteni jól cselekedtél-e? Úgy gondolom nagy feladat elé állított és neked a legjobb belátásod szerint kell mindenben döntened. Egyet tanácsolhatok: a döntéseidben ne önmagadat nézd. Mindig azt vedd figyelembe, mi jó a kislányodnak. Hazafelé menet bevásárol. Amikor belép az ajtón Katalin köszönti. Megpuszilják egymást. - Nézd csak! - emeli föl a szatyrot édesanyja. - Hoztam neked narancsot és banánt. Tudom nagyon szereted! - Igen szeretem. - szegi le fejét szomorúan Katalin. - Kérdezhetek valamit? - Hát persze! Bármit édesem! - Régebben, amikor még nem voltam ilyen beteg, csak karácsonykor ettünk narancsot meg banánt.


71

Most pedig naponta veszel nekem, és én tudom, hogy ez sokba kerül. Most hogy tudod megvenni! Miért veszel mindennap! - Miért? Miért? Átöleli kislányát, az ölébe ülteti, megpuszilja homlokát: - Azért mert beteg vagy! És tudod, mit mondtak az orvosok? Rengeteg vitaminra van szükséged a gyógyuláshoz! Hát ezért édesem. Öleli magához nagyon szorosan. - Nagyon szeretlek, és azt akarom, hogy nagyon gyorsan meggyógyulj! - Igen anya. Én is azt akarom, hogy végre szaladjak már. De ma is olyan gyengének érzem magam, és minden porcikám sajog. - Gyere Katinkám, feküdj vissza az ágyba. Majd megtisztítom a gyümölcsöt és idehozom neked. Együtt odasétálnak az ágyhoz. Katalin lefekszik, édesanyja betakarja. Mire édesanyja elkészül a gyümölcstisztítással, kislánya mély álomba zuhan. - Istenem - sóhajtja - Istenem, kérlek, ne vedd el tőlem! Másnap reggel Katalin sírva ébred. Édesanyja felugrik az ágyból, szalad a lányához. - Mi baj édesem? Miért sírsz? Fáj valamid? Rosszul vagy? Rosszat álmodtál? - Édesanyám! Zokog Katalin. - Édesanyám én mindent tudok! Én most az éjjel megálmodtam mindent. - Hogy-hogy mindent? És Mit álmodtál? Mi történt? Mi van veled kicsim? - Hívjak orvost, rosszul vagy tündérem? Lép a szobába kétségbeesetten Katalin édesapja. Katalin kibontakozik édesanyja öleléséből, fölegyenesedik az ágyában: - Tudom, hogy soha nem gyógyulok meg. Tudom, hogy nagyon kevés ideig élek, tudom, hogy meghalok, mert nem tudnak meggyógyítani az orvosok! Ezt álmodtam. Valaki álmomban elmondta, csak nem tudom ki, mert csak a hangot hallottam. Igaz anya? Igaz apa? De kérlek titeket, ne hazudjatok. Csak az igazat mondjátok nekem. Ugye így van? Ezért változott meg körülöttem minden? Ezért vagyok egyre gyengébb, ezért engedtek haza olyan hirtelen a kórházból? Anya! Apa! Válaszoljatok! Könyörgök...


72

A szülők zavartan egymásra néznek, majd a kislányukra. - Én...én.. - kezdi az édesanyja sírását visszafojtott hangon. - Anya kérlek, mond meg az igazat! - néz rá könyörgően Katalin. - Óh Istenem, miért??? Igen, amit megálmodtál..igaz.. Válaszol édesapja csöndesen, sírva. Letérdel kislánya ágyához, ő nem sír, nem mosolyog, csak ül megkövülten. Mélyet sóhajt. - Szóval az álmom valóság. Köszönöm nektek az őszinteséget. Anya, Apa! - Én nem tudom milyen a halál. Nem félek, de nagyon kérlek titeket, ezt a kevés időt ne sírással töltsük el. Szeretném, ha a karácsonyunk nagyon szép lenne! Ez lesz az utolsó karácsonyom. Azt akarom, azt akarom, hogy boldogan emlékezzetek rám. Sír. Ráborul térdelő édesapjára. Édesapja ölébe veszi. - Mond csak Katinkám, mit szeretnél karácsonyra? - Mit szeretnék? Én csak azt szeretném, ha karácsonykor virágba borulna a fa. Semmi mást nem kérek, csak még egyszer láthassam a legkedvesebb virágomat. A jövő nyárig nem tudok várni... Beköszöntött a csikorgó, hideg tél. Havazott szüntelenül. Karácsony szent estére méteres hó borította tájat. Az ereszeken jégcsapok csillogtak. Katalin erőtlenül feküdt az ágyban. Kifelé nézett az ablakon, szótlanul csodálta a fehérséget. Már nem tudott fölkelni, a betegség annyira belevásott hattyú testébe. Szemei karikásak, ujjai csontosak, árnyéka önmagának. De mosolyog. Arca mindig mosolyog. Hallatszik a kis csengő, mely szentestén szólal meg, jelezve az ünnep kezdetét: - Katinkám, Katinkám! Nyitja ki mosolyogva az ajtót édesanyja. - Nézd csak, mit hozott neked a Jézuska! Katalin édesapja kitárja a szobaajtót, betolja a földíszített karácsonyfát. De nem ám a szokásos csillogó, villogó díszekkel. Az egész fenyőfa égő-élő vörös rózsáktól pompázik! Illata a virágos májust varázsolja a szobába. Katalin fölemeli fejét, nevet. - Köszönöm édesapám, édesanyám. - Boldog karácsonyt, boldog karácsonyt! - mondják egyszerre. - Gyönyörű! Édesapám kérlek, vigyél oda a fához. Szeretném megérinteni a rózsákat!


73

- Kicsikém, nagyon gyönge vagy. - félti édesanyja. - Hagyd...súgja édesapja. Óvatosan, szeretettel ölébe emeli gyermekét, odaviszi a rózsákkal díszített fenyőfához. Katalin mélyen beleszagol a rózsákba, egyet levesz. Kezei reszketnek. Édesanyja meggyújtja a gyertyákat. Katalin vékony hangon, alig hallhatóan énekel. Szülei könnyezve csatlakoznak: Mennyből az angyal... A rózsát két tenyerébe zárja, szívéhez szorítja, fejét édesapja vállára hajtja. Szemeit lassan behunyja. Már nem énekel. Arca mosolyog. Törékeny testét édesapja zokogva öleli, a karácsonyi dal édesanyja ajkán sikolyba fullad.... Angyal volt a Földön, angyalok várták a Mennyben...

Befejezésül egy édesanyáról írok. Aki meghalt, és csak a halála után érte el azt a fiainál, amit az életében kemény erőfeszítések árán sem tudott megvalósítani.

Karácsonyi üzenet Dolgos, öreg ráncos kezei mellén összekulcsolva, szeme behunyva, mintha csak aludna. Kilencvenkilencedik évében érte a halál. Este lefeküdt és örökre elaludt. Álmában szólította magához az Úr. Egész életében kétkezi munkát végzett. Fiatal korában Szilasy grófnál szakácsnőként dolgozott. Apró, törékeny, szorgos-dolgos, bárminemű munkát elvégző asszony volt. Két fia szerette, becsülte. Az idősebb, amikor megnősült, elköltözött otthonról, ezért ritkábban találkozott szüleivel. Felesége nem szerette anyósát. Dédi, amikor meghalt a férje, egészen magára maradt. Csak a munka szeretete éltette. Ásott, kapált, disznót tartott. Piacra járt hetente háromszor. Targoncájára rakta árúját, melynek megszokott zaja már hajnal fél négykor hallatszott a kihalt, néptelen utcákon. Nyolcvan éves koráig megállás nélkül piacolt, eladta, amit megtermelt. Ebből élt egy életen át. Nyugdíjat nem kapott, csak később járadékot a tanácstól. Kis parasztházban lakott. Telente kicsit zsörtölődött.


74

Fejére kötötte vastag kendőjét, csizmát húzott, majd kiment az udvarra. Megállt, körbenézett kertjében: - A nyavalya egye meg ezt a csikorgó hideget - bosszankodott -, igazán jöhetne már a jó idő! A következő telet már nem élte meg. Csöndben, szépen elaludt örökre. Senki sem sejtette, hogy halála a két fivér közötti háború kezdetét jelenti. A kisebbik fia, aki a Dédi melletti házban lakott, családjával együtt sok időt töltött otthon. Ők is termeltek. Igazából Dédi velük élt, csak külön házban. A harc akkor kezdődött a két testvér között, amikor föltették a kérdést: - Mi legyen a szülői házzal? Az idősebb fiú el akarta adni, a kisebb nem: hatvan évet élt ott, nem akarta, hogy idegen kézbe kerüljön. Gondolta, mivel fia építkezni akar, kifizeti a ház felét: így megváltja bátyjától. Ez elvileg meg is felelt, míg hivatalosan föl nem értékelték a házat. Négyszázezer forinttal kevesebbre, mint az idősebb fivér felesége gondolta. Ő már javában osztott-szorzott, elköltötte a még meg sem lévő pénzt. A feleség mit sem törődött férje gyászával. - Nem lehetsz ilyen tutyi-mutyi! - rivallt férjére. - Mit akarsz, mit tegyek? - szólt csendesen. - Mit, mit tegyél? - tette csípőre kezeit az asszony, haragosan férjével szembefordulva. - A drága öcséd meg a felesége már biztosan kikutattak mindent, és röhögnek rajtunk! Értsd meg, pénz nélkül nincs élet! Nekem kell az anyád pénze! Bármi áron, de kell! Ha te nem mész el az öcsédhez, én veszem kezembe az ügyet! - Jó, jó elmegyek, és megbeszéljük a ház eladását, csak hagyj már békében! Elvégre az én anyám halt meg, én gyászolom. Legalább annyi tisztelet legyen benned, hogy halála után nyugtot hagysz a lelkének! - tört ki magából a mindig csöndes férj. Egyébként, ha már itt tartunk, hol voltál te, amikor Anyus lebénult? Hol voltál, amikor pelenkázni, etetni, mosdatni kellett? Te elfekvőbe szállítattad volna, de Erzsi nem engedte! És Istennek hála Anyám meggyógyult, még tizenöt évet egészségben élt! Ezt pedig az öcsém feleségének köszönhetem! - azzal kirohant a szobából, becsapva az ajtót maga mögött. A két fivér megbeszélte: a házat nem adják idegen kézre.


75

Csakhogy így kétszázezer forinttal kevesebb jár az idősebb testvérnek. Ez pedig a feleségnek nem elég! - Ide figyelj, István! - szólt nyájasan a férjéhez. - Eddig nem akartam mondani, de most már csak elmondom az igazat. - Na mit akarsz megint?! - förmedt rá a férje. - Tudod, amikor Anyus beteg volt, Erzsi a ruhásszekrényben talált vagy háromszázezer forintot. Láttam az ablakon keresztül, hogy gyorsan betette a ruhája zsebébe. Ő nem vett észre, én pedig a mai napig megtartottam a titkot. De már nem várhattam tovább, el kellett mondanom! - Nem hiszem el! - dörzsölte homlokát a férj. Nem tudom elhinni, csak te találtad ki, hogy bemocskold őket előttem! - Esküszöm az anyád lelkére, így igaz! - pattant fel az asszony az asztal mellől. - Ne az anyám lelkére esküdj! - kiáltott a férj. - Esküdj a saját életedre! - Esküszöm az életemre, hogy így történt. - reszketett a feleség. - A mindenségit! - ordított a férj. Fölpattant a kerékpárra, s az öccséhez hajtott. - Nem megyek bele, hogy a fiadé legyen Anyus háza! Ha kell, a bíróságra megyek! Befejeztem! - sarkon fordult, választ sem várva elrohant úgy, ahogy jött. Ettől kezdve egyre sötétebben gyülekeztek a viharfelhők a két család feje fölött. Nem beszéltek, nem köszöntek egymásnak. A fiatalabb testvér elment, hogy kibéküljön bátyjával, de az kizavarta a házából. Eltelt már fél év is, beköszöntött a hideg, fagyos, hófehér december. Közeledett a Karácsony, a szeretet ünnepe! Tavaly ilyenkor a két család együtt ünnepelt Dédivel. Most külön-külön készülnek az ünnepre.

December 24-e, Szent Karácsony estéje. A két fivér arca mosolyog, de legbelül mindketten sírnak. A gyerekek, unokák boldogan nézegetik az ajándékokat. Mikor a fa alól már az összes ajándékot szétosztották, ottmaradt egy halványkék boríték.

Mindkét családban ugyanolyan halványkék boríték, ráírva: Fiaimnak!


76

„Kedves Fiaim! Amikor-e sorokat olvassátok, én már nem leszek köztetek. E levelet Dédunokámra bíztam, hogy a halálom utáni első karácsonykor adja át Nektek. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy amikor e levelet olvassátok, ti már összevesztetek a házamon. Tudom, hogy István fiam felesége, csak a pénzt szereti, és ezért mindenre képes. Ez nagyon fáj nekem. Életemben azon munkálkodtam, hogy két olyan fiút neveljek föl, akik mindenben segítik egymást. Szeretlek Titeket! Szeretetem fény a sötétségben, eső a rekkenő melegben, s kit szívből szeretnek, holta után föltámad! Szeretetem: lobogó fáklya, vihar el nem fújhatja, eső el nem olthatja, s ki így érez, Isten megáldja. Az én szeretetem hasson át titeket, fáklyáját ne engedjétek soha kialudni! Szeressétek és segítsétek egymást! Isten áldjon Titeket, drága Szeretteim!”

Ott álltak mind. Csöndben, szótlanul. Sírva. Kabátot öltöttek. Elindultak a temetőbe. A hulló hópelyhek vastagon betakarták a sírt. A kereszten jégkoronák ragyogtak. Csillogó, kristálytiszta fehérség borította a földet. És a sötétség fénnyé változott…

Az élet szép, csak nekünk kell fölfedezni a benne rejlő szépségeket, és van, aki megtalálja, van aki nem. Minden rajtunk, embereken múlik, hogyan élünk, és hogyan szeretünk!

Kedves Olvasó! Emberekről írtam, embereknek! Úgy gondolom, fontos az emberi kapcsolatokról beszélni, mert időhiányra hivatkozva lassan ott tartunk, hogy: A másik ember arcát, észre sem vesszük -, hangját meg sem halljuk -, szólni meg minek, arra ott az Internet... Fotók: Mester Ildikó

S Z E R E L E M T Ő L

Recommend Documents