Rubin Eszter. Barhesz

Rubin Eszter Barhesz

Rubin Eszter

Barhesz

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2012

Copyright © Rubin Eszter, 2012 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012 ISBN 978 963 254 619 3

Nathannak

Fehér-fekete

Mint egy rózsadombi erkélyen nevelt szobanövényt. A magamfajta budai zsidó lányokat körülrajongja a család, óvják széltől, tűző naptól, vihar közeleg, tető alá kerül. A család lehet a gond. Hogy az pont nincs. Biztos ezért maradok ki mindig a zsidó világ-összeesküvésből, pedig imádnék benne lenni. Igaz, múltkor Lév megszerezte a 80C-s sportmelltartót, eladók sorfala közt vonulhattam a próbafülkébe, kint aggódva várták az eredményt. Ezen kívül semmi. Reggel fölkelek, ágyat bevetem, leülök a géphez, dolgozom. Főzök. Este megágyazok, lefekszem. És megint. Fölkelek, lefekszem. Mint egy zombi. Nagy mellű zombi – Nátán így viccel. Mostanában nem viccel, le van szedálva. Vagy csak úgy tesz, nem tudom, a lélek legsötétebb bugy­ rai­ba nem vagyok bejáratos. Bejárattal rendelke7

ző. Most csak egy van használatban, totális libi­­ dó­­vesztésben szenved az antidepresszáns miatt. Szegény még az utcán sem nézi meg a nőket. Pedig részletekbe menően, előre kikérdeztem a gyerekkori barátját, Áront, nála volt-e bármi mellékhatás, különös tekintettel a potenciára. Egy férfi az ilyet nem vallja be. Talán tényleg nem volt, mert igazgyöngy nyakláncot hozott a Karib-tengerről, de nem az asszonynak. Egy barátomnak – így mondta. Potencia nyomokban még fellelhető. Ha mélyen becsúsztatom a torkomba. Ennyire még soha. Persze, mert máskor nem ilyen alkalmazkodóan flexibilis. És akkor volt ó, édesem, meg úristen. Ilyeneket én szoktam sikoltozni, de az már régen volt. Minden régen volt, most zombi vagyok. Kár, hogy nem drogozok. Nem dohányzom, nem füvezek, pedig építészkaron végzetteknél elengedhetetlen követelmény. Ezért megy mindenhol nehezen a beilleszkedés, legjobb azt mondani, hogy leszoktam. Inkább kényszeresen főzök, járom a piacot, öblös fazék töltött káposzták, nagy vekni kenyerek kerülnek ki a sütőmből. Megnyugtat a kelt tészta gyúrása, de már az sem a régi.

8

Gasztromániám fertőző, elkapták a szomszé­ dok, karácsony előtt együtt sütöttünk bejglit, huszonnyolc rúd, tizenkettő rendelésre. Szép nap volt, megtelt a konyhám élettel, ilyen jiddise máme érzés. Zsidó karácsonyi jiddise máme. Legszívesebben mindenkit etetnék, szívem belefőzöm a maceszgombóclevesbe, abból lesz a csirkeszív. Inkább tyúk. Húslevesben minden benne van, nevetés, kön�nyek, születés, gyász, az élet esszenciája. Kellő érettség nélkül nem lehet jót főzni, sok tapasztalás szükséges, hogy kialakuljon a specifikus, adott alanyra jellemző, egyéni húsleves. Tovább lehet ágaztatni ludas- vagy kacsás kásának, ha épp kacsaszárnyból készül a leves. Kerül bele kacsamáj, pillanatok alatt megfő a forró levesben. Könnyedén leomlik a hús a csontról, kis dara­ bokra vágom májjal együtt, zöldségeket kiveszem, levest leszűröm. Kacsatepertőből frissen kisült zsírt hevítek, rizst beleszórom, kevergetve pirítom, fehérborral felöntöm, forró leves megy utána, só, bors, puhára főzöm. Kockára vágott sárgarépa, gyökér, zeller, hús, máj, nagy csokor apróra metélt petrezselyem, párolódik saját gőzében. Egy kg lisztből négy rúd bejgli lesz, huszonnyolc rúdhoz hét kg-ból gyúrtam omlós élesztős tésztát. 9

Negyven dkg vaj megy a kilónyi liszthez, tíz dkg cukor, három dl tej, két tojássárgája, két dkg élesztő, két dkg só. Rita az adagokat négy részre osztotta, gombóccá formálva pihentettük fél órát. Bellával téglalapra nyújtottam, ápolgattam, dédelgettem, friss szénával megetettem. Némelyik széna helyett mákot kapott, töltelék pont olyan súlyú, mint a tészta. Dió egy részét nem daráltam, nagyobb darabokra vágtam, ahogy Edit nagyanyámtól tanultam. Lehet előre karamellizálni, száraz serpenyőben illatosra pirítani kevés nádcukorral, hogy még jobban kijöjjön a dió zamata. Tészta két szélét gondosan behajtogatom, azután tekerem, hajtás alulra kerül. Szigorú rituálé szerint kenem a bejgli tetejét. Márványozás titka, először hosszában, majd keresztben húzom a tojásos ecsetet, két kenés közt hideg helyen húsz percet pihen. Zsiráfnyakak fekszenek szép nyugodtan egymás mellett. Míg kevertük a mákos és diós tölteléket, Hanna­ lányom a gyerekkori szánkómmal lehorzsolta lábát a dombon. Épp volt itt egy dramaturg a szomszéd házból, hozott jódot meg kötszert. Rita a szomszéd színésznő, múltkori alakítását rólam mintázta, ordítozott a gyerekkel, aztán riszált tovább, mintha mi sem történt volna. Vékonyak a falak, de tagadja. 10

Ő varázsolt minket ide, Ilonka nagymama halála után minden lakás üres lett, egyedül lakott a házban. Pont ilyen szomszédokat álmodott magának. Belláékkal egyszerre költöztünk be, felújítottuk a lakásokat, kertet, felállítottuk a pingpongasz­ talt. Zsázsát ültettünk, spenótot, kaprot, paradicsomot, kerítéshez csicsókasövény, jó magasra nő, szomszéd házat eltakarja. Kertet felástuk, csicsókafa árnyékában gyömbéres limonádét ittunk a hőségben. Friss gyömbérből főztem hozzá szirupot, citrommal és jéghideg ásványvízzel hígítottam. Nátán fenyődeszkából ácsolt ládát a komposztnak, mellette tíz szemet hozott első évben a málnabokor. Fűmagot vetettünk, a parányi tóba megint aranyhalak kerültek, százéves kőlépcsőhöz fügefát telepítettünk. Nagymama fehér rózsái mögött fűszerkert, menta, rozmaring, bazsalikom, snidling, petrezselyem. Borostyán és vörös futórózsa kúszik fel a tetőre, teraszokon végig, évtizedek alatt belenőtt a vakolatba. Mégis letépte az orkán, szeles a hegyoldal, kétemeletnyi növény feküdt szomorúan a víztől tépázott füvön. Felkötöztük a menthető ágakat, vis�szametszettük, amit muszáj volt. Májusban jóval kisebb bokron, de nyíltak a bimbók, megerősödve várják a következő pusztító erejű szélvihart. 11

Lépcsőházban lekapartuk a hatvanas évek eleje óta zöldellő, repedezett festéket, együtt meszeltük hófehérre. Ebédre héjában sült krumplit ettünk kéksajttal és házi tejfellel, aztán hengereltük tovább a falat éjszakáig. Szajna-parti képeimet kiakasztottam, vendégek odavannak a lépcsőházképtárért. Edgár egy év után került elő, alig ismertünk rá, fogyott vagy öt kilót. Nagymama idejében jókora, hulló szőrű hízott macska volt, fotelből nemigen kelt fel. Karcsún oson a teraszon, gyerekszobába óvatosan les be. Elegáns fitt, hosszúra nyúlt böjt jót tett neki, rászokott a vadászatra. Hívom, tekintete bizalmatlan, pár szelet szalámiért nagy nehezen hajlandó bejönni. Konyhába megy, megszokott fal melletti tányérjához, tányér sehol, a fal sincs meg. Ezt már nem hiszem el – mondja döbbent tekintettel. Szukkotkor1 sátrat építettünk, Lévvel gondosan megterveztük, lerajzoltam, statikai számításokat végeztünk a tartóoszlopok vastagságára. Lév a legmegbízhatóbb fickó, akit ismerek. Ráadásul krav magázik2. Edzés előtt egy-két órát lenyom a teniszpályán, annyira rendben van, szinte már gyanús. 1 A sátrak ünnepe. 2 Önvédelmi sport (héberül: közelharc).

12

Csak annyit tud felhozni, kényszeresen szereti a rendet, távirányítók párhuzamosan az asztalon, meg ilyenek. Persze fiatal, még lehet bármi. Ebben az évben mediterrán volt az október, húsz fokot mértünk éjjel a sátorban. Piknikeztünk, rozmaringos krumplit ettünk retekbefőttel, kecskesaj­ tos-­gránátalmás tölgylevél salátát. Krumplit na­ gyobb­darabokra vágtam, vajjal és olívaolajjal for­ gattam össze, friss rozmaringot téptem hozzá, fok­ hagy­ma­gerezdek krémesre sültek saját héjukban. Almát mézes dióval töltöttem, magházát kiszedtem, diót ledaráltam, pálinkával kevertem, magház helyére töltöttem. Tetejére kis kocka vaj, sütés előtt egyesével alufólia kosarakba csomagoltam, hogy a sűrű, édes szaftot lehessen kanalazni. Etrogot szagoltunk, az összes pasi lelkesen lengette a lulávot1, legtöbben most láttak ilyet először. Etrog2, luláv3, hádász4, árává5, csokorba kötve egé1 Szukkoti ünnepi csokor: citrus, pálmaág, mirtuszág, fűzfaág. 2 Jó íz, jó illat, mint az olyan zsidó, aki a Tóra szerint él. 3 ó íz, nincs illat, mint az olyan zsidó, aki ismeri a Tórát, mégsem a parancsolatok szerint él. 4 Nincs íz, jó illat, mint az olyan zsidó, aki nem tanult Tórát, de jó cselekedeteiről ismert. 5 Se íz, se illat, olyan zsidó, aki sem a tudásával, sem a cselekedeteivel nem tűnik ki.

13

szítik ki a másikat, engesztelést nyernek egymás vétkeiért. Minden irányba kell lengetni négy égtáj felé fel és le, I-ten mindenütt jelen van. Két kiló etrogot kaptam a rabbitól, befőztem mentás szirupban. Rücskös, vastag héjú citrus, kétszáznegyvennyolc mag mindegyikben, mire kimagozom, alig marad valami. Karikákra vágom a szent gyümölcsöt, négy napig hideg vízben áztatom, vizét naponta cserélem. Tiszta vízben felforralom, cukrot belezúdítom, kis lángon kevergetem a gyöngyöző szirupot, végül friss mentalevelet adok hozzá. Kifőzött üvegekbe töltöm, pár percre fejtetőre állítom, nagy kosárban párnák között szárazdunsztba teszem, mint Cili dédanyám a cseresznyebefőttjét. Álmodozunk, Bellával éttermet nyitunk, kertünkben vendégek ülnek, csak pár asztal, előre be kell jelentkezni, annyira exkluzív. Ez jó modoros. Lakásétterem. Online pékség. Sütöm a barheszt1, beavatott vevők állnak sorban, terjed a suttogó propaganda. Már három állandó kuncsaftom van, kettesével veszik. Száz százalék zsidó kéz gyúrja, mind az összes felmenők kollektív tudattalanja benne van a barheszemben. 1 Kelt fonott ünnepi kalács.

14

Dédanyáim Fuchs Janka, Weisz Cecília. Cili monogramja belehímezve a stafírung összes darabjába. Ágynemű, lepedő, konyharuha, törülköző mind megjelölve az abszurd W. C. betűkkel. Első osztályban frissen vasalt asztalkendőben vittem uzsonnámat iskolába, vajas kiflit hajszálvékonyra szeletelt trappista sajttal és zöldpaprikával, míg osztálytársaim meg nem tanultak olvasni, és kiröhögték a monogramot. Akkor áttértem papírszalvétára. Frissen vasalt abroszok, tükrös paplanhuzat katonás rendben, tárt ajtókon dől a levendulaillat nagyszüleim Lenin körúti lakásának cselédszobájában. Fehérre mázolt szekrények tetején kis tálkákban birsalmasajt szárad, hűtőszekrény zakatol, ezerszer betűzöm a feliratot: C-a-p-a-t-o-b. Nagy fémkilinccsel nyílik, porcelán vajtartóban kocka alakú sárga vaj, jénai tálkában Nusi nagyanyám körözöttje, libatepertő fedeles műanyag dobozban. A doboz párja a kamrában sós teasüteménnyel teletömve, lekvárok, savanyúság, konyhaablakból sárga keramitkockákkal kirakott udvarra látok. Minden rendben, kerek a világ, a dolgoknak helyük van, biztonságos, megszokott illatuk. Szerdán grenadírmarsot főz nagyapám, paprikás-hagymás alapra megy a kockákra vágott krumpli, tésztát főz 15

külön lábosban. Összekeveri, kivajazza a hosszúkás, szögletes jénait. Tetejére zsemlemorzsát szór, sütőben pirítja, az égett szélét kérem. Csütörtökön szilvás gombócot gyúrunk, saját kis gyúródeszkám van, kapok egy adag tésztát, fura, hogy mindig szürkébb lesz, mint a felnőtteké. Legjobban a zsemlemorzsát szeretem ebben is. Péntek délelőtt dédanyám barheszt süt, így szokta meg, estére elkészül a sólet. Ennek semmi köze a sabathoz, véletlen egybeesés. Cili ifjú lány korában megmondta, esze ágában sincs Szőlősgyörökön maradni a szatócsboltban, csak Pestre hajlandó férjhez menni. Be lehetett adni az igényt, akkoriban nagyobb volt a választék, volt sok zsidó. Lengyel Jenőt a sadchen1 ajánlotta, igaz, alacsonyabb volt Cilinél, de okleveles építész és építési vállalkozó. Ha volt munka, látástól vakulásig, ami építészek esetében szó szerint értendő. Rajzasztal fölött görnyedni éjszakánként. Amikor nem akadt, Cili gyémántgyűrűjét betették a zaciba. Nem valami nagy gyémántról van szó, pár kicsi kő, virágot formázó fehérarany foglalatban dédanyám egyetlen gyűrűjén. Mindig sikerült kiváltani, Nusi nagyanyám is viselte. Hangver1 Házasságközvetítő.

16

senybérlet, levendulakölni illata, drapp kosztüm selyemharisnyával, csak ilyenkor használatos retikül, benne izgalmas színházi látcső. Ha beteg voltam, elővették, nézhettem, ahogy közelebb jönnek a Lingel-polcokon sorakozó könyvek. Anyám vaskazettában tartotta a gyűrűt, míg el nem vitték a betörők. Néhány születési anyakönyvi kivonat volt csak mellette, nagyot nem kaszáltak, vittek magukkal még pár bizsu fülbevalót, zöldalma-szappant. Volt idő, amikor mindent megért az árja származás bizonyítása, manapság fordítva van. Szerezhettem be a papírokat újra, a névadónk előtt. Ezt valahogy elmulasztotta a család, amikor születtem. Akkoriban nem volt divat. Perah bat1 Perl lettem, Gyöngy anyám után. Hanna Mirjamot választotta héber névnek, Mirjam bat Perah. A rabbi áldása, feledhetetlen pillanat belépni Sára ősanyánk szövetségébe. Hanna bat micváján2 igyekeztem nem nagyon sírni, hogy el tudjam mondani az áldást. Jesziméh Elohim k’Szárá, Rivká, Ráhél v’Léa. Is-

1 Lánya valakinek. 2 A kötelesség lánya. A lányok felnőtté avatása.

17

ten tegyen téged olyanná, mint Sára, Rebeka, Ráhel és Lea. Kóser töltött húsos szendvics, libatepertő tormával, saláta, zöld és fekete olajbogyó. Hummusz, tahini,1 padlizsánkrém, barhesz, flódni, sütemény, gyümölcsök, hajnalig buliztunk a zsinagóga kertjében. Padlizsánkrém nem nagy ügy, lényeg a füstös íz. Legjobb grillen sütni, ha kihűlt, villával összenyomom, úgy jó, ha darabos marad. Sült fokhagymával, olívaolajjal, kevés házi majonézzel keverem, hűtőben érlelem egy napig. Frissen sült rozskenyérre kenjük, fekete olívabogyóval esszük. Éjszakára beáztatott csicseriborsót főzök a hummuszhoz, olívaolajjal, áttört fokhagymával, tahinipasztával, citrom kifacsart levével, frissen őrölt borssal, kevés chilivel turmixolom, krémmé darálom, adok hozzá a csicseri főzővizéből, ha kell, sózom, kóstolgatom. Tahinit szezámmagból csinálok, ledarálom, még egy kis olívaolajat öntök rá, tetejét paprikával szórom, pitával mártogatjuk.

1 Szezámkrém.

18

Fuchs Janka dédanyám, miután Széfer Sándortól elvált, a Pista gyereket – nagyapámat – leadta a nagymamának, és elment Svájcba orvosi egyetemre. Nem jött be az egyetem, próbálkozott mással. Taxivállalatot gründolt. Autót vett, a sofőr velük ebédelt a konyhában, aztán az egész csődbe ment. Később Pistát akarta benyomni az orvosira, akkor meg jött a numerus clausus. Nátán viszont meg sem született volna a numerus clausus nélkül, a nagyszülei emiatt mentek Prágába egyetemre, ott ismerkedett meg Stier nagypapa Ilonka nagymamával. Vörösök voltak mindketten, nagymama jobban. Retiküljében revolvert hordott, le is kapcsolták hamar, legalább nem zsidóként vitték el, így úszta meg. Amikor Nátán bemutatott neki, kilencvenhárom éves volt, vastag fekete kabát lógott a konyhaajtón. – Hát, szervusz, úgy örülök, hogy megismertelek. Képzeld, ebben a kabátban jöttem haza Dachauból – fogadott lelkesen. Nagymama falán kép, Nátán vonatozik rajta háromévesen. Imádom őt gyerekkorában meg kamaszkorában, a hetvenes években, őrülten szexi, beleborzongok, ha rágondolok. Basszusgitáros, csíkos pólóban.

19

Nátán megkérte, szkennelje be a fotót, és küldje el nekem e-mailben. – Nagymama, de ne olyan ferdén szkenneld, mint a múltkor! Kilencven fölött tanult meg skype-­ olni, épp a következő külföldi útját szervezte a Svédországban élő rokonokhoz. A nagyszülők hamar elváltak, Stier nagypapa elvette Verust, aki kilenc évvel volt fiatalabb, pont, mint én Nátánnál. Ezt is revelációként imádta Nátán. Kedvenc szava volt a reveláció. Meg a szeretlek. Sokáig tartott ez a csodás időszak. Az elfogadás általam sosem tapasztalt kegyelmi állapota. Schwarcz Cecília, Nátán dédanyja, fekete és fehér, a nevek pandanja újabb bizonyosság, az Örökkévaló egymásnak baserolt1 minket. Mindkettejük kézzel írt receptes füzetét örököltem. Töltőtollal teleírt megsárgult lapok, Schwarcz Cilié spirálfüzet, csinos kötényviseletről és ajánlott heti étrendről szóló beragasztott újságcikkekkel. Weisz Cili dédanyámé kis alakú fekete könyvecske, gondosan címkézett vignettáján dőlt betűs felirat: Sütemények. Weisz Cili gyakran sütött londoni szeletet, húsz dkg lisztet tizennégy dkg vajjal, egy tojássárgájá1 Az embernek rendelt másik fele.

20

val, hét dkg cukorral gyúrt össze, a feljegyzés szerint pikáns lekvárral kente. Hét dkg darált diót kevert tíz dkg olvasztott csokoládéval, húsz dkg cukorral, három tojásfehérje felvert habjával. Tetejére öt dkg gorombára vágott diót szórt, legszívesebben az összes megpirult diót leettem volna az akkurátus téglalapokra vágott szeletekről.

Ilonka, Nátán nagymamája, a hatodik kerületi ifikkel járta be a Dunakanyart. Széfer Pista nagyapám és Nusi nagyanyám együtt kirándult velük a harmincas években. Apáink ugyanazokat a lépcsőfokokat járták be, műszaki technikum, majd az egyetem, néhány év eltéréssel. Még a zsidó nevük is egyforma, Ne­ hemia. És az orosz vidéken töltött évszakok mind egymás felé fordították utunkat. Hasonló élmények, elektricskaállomások, nyírfaerdők a gyorsan száguldó hűs patakok partján. Volga parti fagylaltozások, marozsennoje két ostya közt szalvétában, gyorsan kell enni, kézmelegtől hamar olvad. Nátán mániákusan kutatja az ilyen bizonyosságokat, ahogy a Kohav és a Stier család sorsa, mint a barhesz fonatai, összekapcsolódnak az időben. 21

A Bika csillagkép szarvai közt felragyogó legfényesebb csillag, a nap lemenő sugarainál láttuk meg egymást először. A zsidó negyed egyik romkocsmájának lerobbant pingpongasztala mellett. Kibelezett Trabanton futottak végig az utolsó fénypászmák, damillal mennyezetről belógatott plasztikszék alumíniumlábán, kiszuperált rádióroncson, használaton kívüli tornaszeren, melyen egy vendég épp zajos ovációtól kísért lólengést mutatott be. Rasztahajú fiú kezében korsó, egyenként csillantak meg a sörben rejlő aranyszín buborékok. Szokásos vasárnap délutáni meccset játszottuk, amikor Nátán megjelent a graffitik keretezte ajtónyílásban. Szótlanul figyelt egy darabig, az új játszmánál beállt. – Virág meg én már összeszokott páros vagyunk – tiltakozott játékostársam. – Nem érdekes – felelte Nátán –, most én akarok összeszokni vele. Nem kellett az összeszokáshoz sok idő, négy hét múlva együtt éltünk. – Jó apja leszek a lányodnak, hozzám jössz, virágszálam? Rólad álmodtam gyerekkorom óta. És a versek, amiket egymásnak írtunk.

22

Mélyen letüdőzök minden pillanatot, mi veled kéz a kézben megadatott – ilyeneket írt. És tényleg. Letüdőztük. Egymás lélegzetét ittuk, szürcsöltük. Orrból orrba, szájból szájba. Egy évig nem keltünk fel az ágyból. Néha arról ábrándoztam, felöltözöm, kisminkelem magam, aztán borzas hajjal osontam az utcán, fal mellett. Ilyesmire nem volt időm két szerelmeskedés között. Sosem voltunk kettő között, végtelen szerelmeskedés volt az egész. Megszűntek a határok, spirituális egyesülésben lényegültünk át egymássá. A szerelmeskedés mi? Leküzdeni az erekciót.­ Ágaskodik közöttünk, nem lehet kényelmesen összebújni, valamit csinálni kell vele. Permanens erekció, kilátástalan harc. Sikertelen minden elszántság, alulmaradok, maga alá gyűr, ágyhoz szögez. Süt az agya, új ablakot nyit számomra a világra. Nátán mindent tud – mondom a szohnutos csoportnak, amikor bejárjuk az Ígéret Földjét. Ő mutatja meg a látnivalókat az alkalmatlan idegenvezető helyett. Mindig meg tud nevettetni, mindig tettre kész, túlzásba is viszi. Mint mindent. 23

Orgazmusmérnök. Végtelenített orgazmusokat szerkeszt, ő tervezi, tudatalattim a stylist. Filmet vetít az agyam, váltakozó képek hosszú sora, egymásba mosódó szürreális vonalrajzok. Égig érő vörös virágok árnyékában apró mexikói vályogházak, sivatag szélén forrón remeg a levegő. Szélben keleti szőnyegek lengenek, falon buja minták, egyik szobából úszom a másikba, sosincs vége, törtfehér márványszobrok, lila tollak, színek ismétlődése, mintha albumot lapoznék, és megint. Hímzett szőttesek, amerre nézek, végtelen, tengerkék hullámzás. Selyemkendők, arany ragyogás, napfényben üvegek százai, ezrei csillognak, karcsú formák különös, utánozhatatlan játéka. Óriási, csillámló ablaktáblákon jégvirág nyílik, zúzmara fénylik fehéren. Orosz erdőség sűrű aljnövényzetében gázolok, ezüstfák filigrán ágain türkiz és mélyzöld drágakövek csilingelnek. Félek, a következőnél nem térek vissza a malachiterdőből, a túloldalon ragadok örökre. – Üdvözlöm a stúdióban Kohav Virág kreatív orgazmusdesignert. Hadd kérdezzem már meg, mivel foglalkozik az önök alternatív filmes csoportja? – A team mozigépész tagja az erre rendszeresített szervvel elvégzi a célfeladatot, mely a csukott 24

szemhéjak belső felére vetítve, színes szélesvásznú látványként képződik le az agyban. Minden általunk készített film megismételhetetlen, egyedi formavilágú, lenyűgöző alkotás. Jelenleg kísérleti fázisban van a módszer, mellyel agyhullámok által sugárzott mozgóképünk megtekintése a nagyközönség számára is elérhetővé válik. Felhívjuk azonban kedves nézőink figyelmét, hogy az orgskála szerinti 8-as erősségű földrengés túléléséhez megfelelő felkészültség és ellenőrzött körülmények szükségesek. E feltételek nélkül semmiképp ne próbálják ki, különben könnyen elülső hüvelyfali infarktus lehet a vége, az agysejtek száma pedig egészségügyi határérték alá csökkenhet, mely súlyos memóriazavarokkal jár. Ellenben látogassák meg weblapunkat, az orgfilm.org címen hasznos szaktanácsokkal látjuk el az érdeklődőket.

25

Elektricska

Stierék akkoriban költöztek ki a Szovjetunió­ ba, amikor születtem, és kilenc évvel később ugyan­ azon az elektricskavonalon utaztunk, mikor apámat, Kohav Robit látogattam meg Kalinyin­ban, ahol az atomot kutatta. Nátán így szeretett belém, mondtam a pingpongasztalnál: elektricska1. Lába alól a talaj kifutott hirtelen, érezte, abban a percben elveszett örökre. – Te honnan tudsz ilyeneket? – kérdezte döbben­ ten. Meg ahogy szájról szájra járt az üvegpohár a kvaszos2 kocsi előtt sorakozó, tekintélyes fenekű 1 Oroszországban néhány 100 km-es távon közlekedő helyiérdekű vasút. 2 Tradicionális szláv ital, erjesztett rozskenyérből készül.

26

orosz asszonyok között. Lajtos kocsiból mérték az erjedt italt, európai gyomor az ilyet nem bírja, jó, ha van nálad saját műanyag pohár. Almakvaszt készítettem Nátán születésnapjára, meg gravlaxot, házilag pácoltam a lazacot vodkával, kaporral és citrommal. Volt zsidótojás­ és meggyes máktorta. Kvaszhoz élesztőt, pirított rozskenyeret, almát, cukrot, citromot napokig kell rohasztani szoba-hőmérsékletű vízben, nagy fazékban az íróasztal alatt. Vagy máshol, lényeg, hogy az ünnepelt ne vegye észre. Úgyis árulkodó­ a szag. Méretes darab ez a torta, van súlya. Átmérője harminc centiméter. Tizenkét tojásból készült a piskóta, liszt egy részét mákra cseréltem. Miért imádja minden pasi a mákot? Cukor, vanília, egy kanál puha vaj, sütőpor és rum kerül a tésztába. Szétválasztás nélkül sűrű sárga habbá verem a tojásokat, többi hozzávalót beleforgatom. Sütés után pihentetem a tortalapot, kettévágom, pálinkával kevert meggylével locsolom, meggyzselét ráhalmozom. Zsíros tejszínből habot verek, mascarpone sajt, cukor, löttyintés pálinka, vaníliamagok, mák. Krémet vastagon kenem a meggyzselé tetejére, jön rá a másik lap, krémmel körbekenem, koktélcseresznyével jó giccsesen díszítem. 27

Jó volt Kalinyin, nyaralni jó. Szép sztálinbarokk épületek, a Volga-parton sokat fürödtünk, ugráltunk a nagyobb hajók keltette hullámverésben. Ártalmatlannak tűnő lomha uszály után éktelen hullámzás kerekedett, homokpadot letarolta, strandolók sikítottak. Törülközőt, összegyűjtött békát, fél pár papucsot, könyvet és nagyobbik öcsémet sodorta el az ár. Mind a mélybe veszett, de Benedek végül meglett, karcolás nélkül úszta meg, csak a füle dugult be, két napig nem hallott. Takarókba burkolózva fekszünk apámmal az augusztusi ég alatt, három gyereknek magyarázza a galaxisok keletkezését, fény útját, mely a Naptól pontosan nyolc perc alatt ér le hozzánk. Fehér és egy barna törpe ballagnak a Tejúton, szeszélyes pulzáló kis neutroncsillag pattog köztük. Szerintem a barna törpe tejcsokiból van, a másik fehér csokiból, az út meg tejberizs. Szupernova-robbanás atomjaiból születtünk újjá a neutroncsillag keletkezésénél, csillagporból vagyunk mind. Tetszik ez a gondolat. Nevünk is erre utal: Kohav, papi törzs leszármazottai, kohénok1 a család férfi tagjai. Apámig bezárólag. Elsőszülött fia, Benedek nem örökölte a ki1 Kohén, papi törzs.

28

váltságot, hogy elsőként hívják fel a tórához, mert anyámat Robi új, nem zsidó feleségre cserélte. Benedekkel békát fogtunk Lipnya szigetén, a lavórban gyűlő zsákmányt Ria mostohámra bíztuk. Nem kellett volna, odaengedte a másfél éves Marcit, gyere, most játszhatsz velük, míg vissza nem jönnek. Marci azonnal bekapta a legnagyobbat. Csak évekkel később vallották be, mitől nyúlt ki a legszebb példányunk, mire a vadászatból vissza­ értünk. Áfonyát szedtünk az erdőben meg rókagombát, szúnyogok rajokban támadtak. Áfonyát árulnak a piacon is, pohár a mértékegység. Lehet venni egy szem epret. Húsz kopek, igaz, elég nagy. Délután arra járunk, még mindig árulja a bácsi, nem ülhet ott örökké az eperrel, muszáj megvenni. Meg kocka alakú tömör fekete kenyeret, üveges savanykás joghurttal. Frissen szedett rókagombát Ria vajon párolja, krumplipüré tetejére halmozza. Isteni krumplis pogácsát süt a maradék krumplipüréből, lisztet ad hozzá, zsírt, sót, cukros tejben futtatott élesztőt. Lágy tésztát gyúr, keleszti, lisztbe mártott pohárral szaggatja ki. Csirkemellszeleteket kiklopfolja, csirkéhez nagyon ritkán lehet hozzájutni, kéthetente szállíta29

nak a külföldiek számára fenntartott boltba, előre fel kell iratkozni. Oroszoknak meg marad az üresen tátongó polcú, mindig penetráns halszagot árasztó helyi üzlet. Honnan vették a szagot, fogalmam sincs, hal sosem volt benne, csak néhány üveg műméz, varénje1 és marmelád. Darabos áfonya- vagy szederlekvárt kevernek a teába, csészéből kistányérra öntik, úgy kell kortyolni. Nincs szükség a dúsan cizellált, megfeketedett ezüst pohártartókra, nyugodtan porosodhatnak a polcon. Forró pohár csak akkor kerül elő, ha beteg hátára kell tapasztani, elmúlik tőle a tüdőgyulladás, az antibiotikum úgyis hiánycikk. Szamovárban készül a csája, tetején kis porcelánkannában zavarka, az erős teaeszencia. Forró vízzel hígítják, szürcsölés nagyon fontos, csak úgy autentikus. A halszagot meg biztos teherautóval szállítják valahonnan. Ria a kiklopfolt csirkét jéghidegre hűtött fűszervajjal tölti. Fokhagymát vág apróra, csípős orosz mustárt, gorcsicát kever a vajba, sót, borsot, valami kéznél levő zöld fűszert tép. Zsírpapírba csomagolja, lefagyasztja, hogy sütés közben ne olvadjon meg túl hamar. Feltekeri a megtöltött szeleteket, 1

Híg lekvár bogyós gyümölcsökből.

30

sózza, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatja, forró olajban hirtelen kisüti. Paradicsomsalátát eszünk a kijevi kotletthez, újhagyma zöldjével és sűrű orosz tejfellel leöntve. Főzés közben Ria operaáriákat énekel, számtalan története van az alföldi faluról, ahol felnőtt, lenyűgözve hallgatom. Nem volt mit enni, krumplin éltek, de ha mégis jutott, tizennégy évesen csirkét vágott, forró vízben kopasztotta, máját kisütötte, bőre alá vízbe áztatott zsemlét töltött, tojás­sal, petrezselyemmel, vöröshagymával sütötte ropogósra. A Piroska és a farkast meséli, drámai átéléssel el is játssza, éjjel sírva riadok álmomból. Farkasok üldöznek, fekete kutyák nyomomban csaholnak, fák közt rohanok, máskor megy, most nem tudok repülni. Pedig úgy kell, nagy léptekkel rugaszkodom a földtől, szél felkap, úszom a levegőben. Mindig kirándulni kell, Benedek egész úton nyekergi: mindig elmenni, mindig elmenni. Ülne inkább tévé előtt, de nem lehet folyton karatefilmet nézni. Rettegek én is az erdőben, Robi és Ria rátesznek egy lapáttal, mindjárt jön a farkas, Virágot odaadjuk. Folyton hátranézek, vigyázok, le ne maradjak.

31

Moszkvai elektricskaállomás-vécé. Nagy terem, két szélén ijesztő lyukak fölött felhúzott szoknyás terebélyes asszonyok guggolnak. Nyolcéves szemem befogta a látványt, értelmezni azonban nem tudta. De hol a vécé? Anyám nem engedte, hogy apám kivigyen magukkal, így nem kellett vastag fekete harisnyanadrágban, barna iskolai egyenruhában, két szorosra font copffal átvészelni a kamaszkoromat. Úgyis fiúnak néztek, épp akkor vágattam le a hajam, mielőtt kimentem látogatóba. Egyetlen rövid hajú lány az egész Szovjetunióban, ilyet még nem láttak. Nem számít a piros klipsz, a többi lány hosszú fonatokat viselt lepkeszerű, pettyes nejlonmasnival. Erről lehetett felismerni őket. Mégis mindegyik farmert akart venni, ennyit tudtak magyarul: „farmervan?” és „rágó?” – unos-untalan leszólítottak. Galjával barátkoztam a szomszédból, felnéztem rá, szép nagylány volt, míg nemrég előkerült a kék papírba kötött, ötödikes nyári élmények füzetem, beragasztott fotókkal. Nem is vettem észre, hogy kövér, és egyik szemén leragasztott SZTK-szemüveget hord. Az orosz SZTK. Szovjet közoktatás helyett menő Adidas cipőben rúgattam ki magam gimnáziumból, mentem 32

el dolgozni tizenhét évesen. Nemrég volt érettségi találkozó. Nem mintha érettségiztem volna. Legalábbis nem ott. Levelezőn. Felhőtlen gimnáziumi évek kimaradtak, bepótoltam az egyetemen. Földszinti büfében folyt a társalgás, sokszor úgy elment az idő, délutánig nem jutottunk fel órára. Visszatérő álmomban kiderül, nincs is érettségim, rádöbbenek, diplomám nem érvényes, újra gimnáziumba kell járnom, ülök az iskolapadban felnőtt fejjel, nem értem a matekot. Tegnapig értettem, mától már nem. Reszketve ébredek, sosem leszek képes leérettségizni. Matekórán mellém akartak ülni. Amikor még okos voltam. – Csak a Virágnak lett ötös a geometriadolgozat – osztálytársaim ezzel védekeztek otthon. Nem tudom, mi történt velem nyolcadik után. Nagyanyám meghalt, apám ösztöndíjjal Nyugatra távozott két évtizedre. Eladta a ráckevei telket, ahol embermagasságú paradicsomültetvény nőtt, keszeget sütöttünk paprikás lisztbe forgatva, nyársra tűzött főtt kukoricát. Kürtőskalács tésztáját kerti asztalon gyúrtuk, napfényben kelt meg. Dédanyám vasból készült régi derelyeszaggatójával vágtuk hosszú csíkokra, olajozott sütőformára tekertük fel, tojásfehérjével 33

kentük, fahéjas cukorba forgatva sütöttük tűz fölött. Fahéj és karamell illata szállt a Duna felett, szomszédok jöttek az orruk után, téptük együtt a forró, édes tésztát. Hirtelen eltűnt körülöttem a család. Megszűntek a boldog nyarak, hétvégék a Keszeg soron, parti faház, horgászás, stégről ugrálás a holtágba. Nem maradt semmi. Vagy tényleg hülye lettem a matekhoz. Pós tanár úr szerint igen, ezt fontosnak tartotta közölni, rögtön az első órán. Ő ránézésre megmondja az ilyet. Végül el is hittem. Kémiát sem értettem, szegény tankönyvíró Ervin tanár urat teljesen kikészítettem. Ilyen gyereket még nem látott egész tanári pályafutása alatt, fájó szívvel volt kénytelen megbuktatni. Meg utáltam bejárni. Nem is jártam.

És tényleg. Az álom. Megint iskolás vagyok. Kiterjedt, három utcára néző iskolaépület lépcsőit koptatom. Megyek fel, velem szemben ordító, viháncoló tömeg zúdul lefelé. Menzaszag, pörkölt, tarhonyás hús. Angyalföld, cukrász szakközép és szakiskola. Imádom a kémiát. Ha ezt Ervin tanár úr megérte volna. Peptidek, kovalens kötések –

34

nem tudom, mi van velem, tizenöt év után rám tört a tudásszomj. Már éppen ideje volt. Megyek fel a lépcsőn, szívem majd kiugrik, lépcsőfordulóban megállok. Minek kellett idejönni, rettegek az épülettől, folyosón képtelen leszek végigmenni. Elvergődöm a teremig valahogy, ott vannak a volt osztálytársak, mindenki ugyanolyan, mint volt, kivéve a fiúk, kopaszok, és van, aki képes volt bajuszt növeszteni. Hé, tudjátok, milyen évet írunk?! Mindenki elmondja, mi az ábra vele – arra azért nem számítottunk, Bús tanár úr is eljön, elmesélni, vele mi történt az elmúlt hetven évben, mióta befejezte az elemit. Mint anyám idejében, még mindig ő volt az igazgatóhelyettes, amikor beiratkoztam. Emlékezett, anyámék egyszer meglógtak a csepeli gyári munkáról. A lányok kitalálták, ínhüvelygyulladásuk van, nem tudnak szerelni. Kaptak helyette nagy vájdling csavart meg anyát, ízlésesen elkeverve gépzsírral. Azt kellett válogatni. Mi a Franklinba jártunk délutánonként dolgozni, papírkötegeket hurcoltunk a nyomdában, de attól még meglegyen a napi öt óra tanulás. Aki a belváros legerősebb gyakorló gimnáziumába akar járni, annak bírni kell. Annyira nem akartam. Mint egy önismereti csoport, sorban mindenki felfedi összes, ezen falak közt szerzett, soha nem 35

múló kamaszkori szorongását. Azt hittem, csak én voltam szerencsétlen, többiek oly magabiztosnak tűntek. Sz. előadja, lépcsőn idefelé kis híján infarktust kapott, G. meséli, milyen elégtétel volt, amikor felvették művtöri szakra – ugye hogy nem vagyok hülye gyerek? Gimnáziumból eltanácsoltak, kutatóintézetben kezdtem dolgozni. Szakkönyvtári kisegítő. Döbbentem fedeztem fel nyolcvanötben, vége a szocializmusnak, nekem erről otthon senki nem szólt. Biztos, mert ők sem tudták. Utolsó ember voltam, aki KISZ-tagságért folyamodott. Csak négyen voltak az alapszervben, sienai ösztöndíj alatt dis�szidált a KISZ-titkár is, alapszerv feloszlott. Nem vettek fel. Pedig irtóra készültem, öntudatos kék nyakkendős mozgalmár voltam tízévesen. Napköziben, az iskola ebédlőjében paradicsomos káposzta fölött áthajolva, Ági megkérdezte, szerintünk milyen lenne az élet, ha most élne Mátyás király. A Mátyás király egyáltalán nem engedné, hogy kisdobosok legyünk, mert akkor királyság lenne, és nem szocializmus – vélekedtem. Lilla és Ági letromfolt, de igenis engedné, mert a Mátyás király igazságos! Akár igazságos, akár nem, ti ezt nem értitek, pe36

dig Ági apja párttitkár. Csak én értettem. Pár év múlva persze kiderült, hogy rosszul. Nyári táborok Királyréten. Sátortábor, 2367es számú Vasvári Pál úttörőcsapat, vigyázz! Fogadás jobbról, zászlónak tiszteeelegj! Alkonyatkor levélosztás a zászlócinca után. Zászlócincát szigorúan tilos mondani, Janó bácsi meg ne hallja, irtó vonalas. Régen cserkész volt, onnan nyúlta le az úttörősdit, de azért nem szabad retrográd módon gubacsot fűzni a nyakkendőre. Patakban mosdunk, éjszakai ügyelet Lillával. Bátorságpróba. Zseblámpát nem vihetünk, sötét éjben, erdő mélyén egymás kezét fogva megy az őrs. Megállunk, egyedül tovább a távolban pislákoló petróleumlámpáig. Odaérek, aláírom. Fogunk vacog, aztán hősködünk. Kirándulunk lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet, akadályverseny, gitár, éneklés. Még mindig tudom az összes mozgalmi dalt, nincs olyan helyzet, amelyről ne jutna eszembe megfelelő. Guantana­ mera. Amúri partizánok a börtön ablakában, a lábam alatt meg sóder, sóder, és aki itt a legszebb, tőlem csókot kap. Esténként körjáték a vietnami őserdőnek mélyében, aztán eljött a hajnal, elébe mentem, és azt hittem, egy mintamókus van fent a fán. Milyen a mintamókus? Biztos cuki. 37

Előkelőek nem vagyunk, és pénzünk sincs elég, de új világot alkotunk mi éhgyomorra még, és rólunk a Hanság énekli, hogy oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao. Emberek, hát nem értitek, hogy menjenek haza az amerikaiak, amy go home! Emberek, hát ébredjetek, szegény néger nyújork aszfaltján megy, súlyos terhet cipel a vállán, tizenhat tonnát rak, és mennyi a bér, nagyon éhes szegény, mi sem lakhatunk jól, habár ez illenék, de ez a legszebb mesterség, hogy szétosztom sorsom a földnek. Vagy mindegyik szegénynek. Csajkából eszünk. Gulyáslevest meg somlói galuskát, vacsorára kedvencem a zsírban sült fokhagymás pirítós, forró citromos tea, nagy kondérból méri Janó bácsi, bádogbögrémbe merőkanállal. Zuhog az eső, nagy katonai sátrakban forgószínpad. Dagasztjuk a sarat, vasárnap a szülők jönnek látogatni, sajnálnak minket nagyon. Gyerekek sírnak – ne vigyetek haza! Gumicsizmát kajtat Pesten az összes szülő, postán küldik utánunk. Lillával őzkoponyát találunk, avarban elrejtjük, koordinátákat jól megjegyezzük. Megfogadjuk, senkinek nem szólunk, majd tábor után eljövünk érte. Elfelejtettem szólni neki, mikor a

38

családi házukat terveztem Máriaremetén, hogy már elmehetnénk érte. Ági lett felsőben az osztály szexbombája, ő döntötte el, ki a soros, kit kell kiközösíteni. Amikor legközelebb láttam, gigantikus melleket növesztett, ezt úgy érte el, hogy két és fél év alatt három gyereket szült. Imádott iskolánkat vissza kellett adni az evangélikus egyháznak, ezért gyűlt össze a valaha volt összes diák a belváros szívében álló épületben. Ági később lefogyott, megint meghízott, újra férjhez ment, elvált, beteg lett, csodával határos módon meggyógyult. Hannát írattam be a zsidó iskolába, akkor találkoztam vele újra, az ő gyerekei is oda jártak. A többi osztálytárs meg belvárosi úri gyerek, titokban jártak hittanra. Suttogva kellett mondani, hogy megnézték a Ben Hurt, szüleiket igazoltatták a templomlépcsőn, senkinek nem volt könnyű. – Miért nem mondtad, hogy P.-ék is zsidók? – kérdem anyámat. Tíz évvel később döbbentem rá, amikor P. nagymamájával beszélgettem ebédfőzés közben. A mág­ lyarakás előtt pont maceszgombócleves készült náluk, gömbölygettük együtt a pászkát. R. nevét egy zsidó közösségi portálon láttam meg. S. persze hogy zsidó, nagyanyja Kohav nagy39

papa főkönyvelője volt a korcsolyagyárban, egy járókában nőttünk fel, bár S. igazán mindent megtett, hogy kiessek. Lehetőség szerint mindenhonnan lelökött, elgáncsolt, húzta a hajam. Valamiért a fiúk szeretik az ilyesmit. Aztán nyálas puszit adott. Utáltam. P,-nek csak a nagyszülei voltak zsidók, meg az anyja és az apja. Ő már nem. Időközben elmúlt, mint a nátha. Ez csak olyan kultúrtörténeti érdekesség. P. egyébként Lilla barátnőmet vette el, hétéves koruk óta szerették egymást. Igazi biocsalád, szülők alternatív iskolában tanítanak, oda jár a négy gyerek, úgy is vannak öltözve. Bioemberek, kertjükben biozöldség terem, igazi bio-kolorá­ dóbogár falja fel a krumplit. Nem csüggednek, P.-né órákig guggol a veteményben, lárvákat egyesével szedi le. Vérbeli pedagógus, el is magyarázza nekik, leveleket megenni nem szabad. Anyám összejárt P.-ékkel, R.-ékkel meg S.-ékkel, mégis azt állítja, fogalma sem volt. Anyám ah­­ hoz képest, hogy milyen okos nő, sosem tud sem­ miről. Szép lassan mindenkiről kiderült utólag, hogy zsidó, kár volt annyit szorongani. De muszáj szorongani, ha az ember azt hiszi, egyetlen zsidó gyerek a világon. 40

Zöldséges libamell, rakott tészta

Széfer Pista magas, hosszú léptű, mint az elefánt – a kedvencem az állatkertben. Zsebkendőbe pont úgy trombitál, horkolásától rezegnek a falak. Éjszaka közepén ki kell hozni ágyamat a nagyszülők szobájából, nem tudok aludni, irtó hangos. Nagyapa végigalussza a költözködést. Harminc éve minden reggel úszik a Lukácsban, próbálom vele tartani a tempót. Nagyapát szeretem legjobban, imádok úszni, mint ő, előző életemben delfin voltam, emlékszem. Hazafelé mindig kapok egy pöttyös Túró Rudit. Akkor is kapok, ha elaludtam, ha marasztalt az ágy hajnalban. Egér, egér ki az ágyból, most jöttem a kávéházból, a párnán majszolom, uszoda után jobban esik. Cirkuszba jártunk kettesben, míg egyikünk ki nem nőtt belőle – nem Nagyapa. Kirándultunk a Természetbarát Szövetséggel. Turistadoboz. Alu41

míniumdobozban vittük a körözöttes kenyeret, kapribogyóval, szardellapasztával, pirospaprikával, vajjal, kanálnyi sörrel keverte ki Nusi nagyanyám a juhtúrót. Ezzel, és a maceszgombóccal ki is merült összes konyhai tevékenysége. Weisz Cili főzött, míg ereje teljében volt, nem túl jól, de soha ki nem adta volna kezéből a faka­nalat. Minden rendes jiddise máménak van specialitása, amiért kötelezően rajong a család, dédanyám messze földön híres zöldséges libamel­léért. És a rakott tészta. Metéltet kifőzte, megszórta darált dióval, lekvárral rétegezte, újabb sor tészta, dió, lekvár, ment a sütőbe. Jó volt második fogásnak hamis halleves után. Cili libazsíron rengeteg hagymát fonnyasztott a leveshez, megszórta pirospaprikával, staubolta liszttel, felöntötte vízzel, kockára vágott krumplit adott hozzá, néha kockatésztát, tejföllel tálalta. – Mert a főtt hagymának halíze van – állította dédanyám. Amikor beteg lett, rövid ideig Nusi próbálkozott a főzéssel. Reménykedve kérdezte anyját, ízlik-e. – Látod, hogy megeszem – jött a Cilitől telhető legnagyobb dicséret. Nagyapa vette át a konyhát. Házastársi alkalmazott – olyan szeretettel tudta mondani. 42

Széfer Pista kereskedelmit végzett, itthon nem kapott munkát, kiment dolgozni Berlinbe. Szép emlékeket őrzött a naturista Frei Körper Kultur strandokról, harmincháromban mégis jobbnak látta hazajönni. Lengyel Jenő és Weisz Cili csinos leánya, Nusi, gyors- és gépíró iskolában tanult. Sok fiatalember rajongott érte, fényképek százain pózol fehérben teniszütővel és izmos fiúval, múzeumlépcsőn szemüveges entellektüel mellett, kiránduláson, kajaktúrán, réten, pikniken, zsúron, szilveszterkor, barátnőkkel, fürdőruhában, tornadresszben, nyaraláson. Mátrában, Balatonnál, Kismaroson, Dobogókőn, Tátrában – Jenő dédpapa munkájától függően. Hogy épp volt, vagy nem. Zebegényi kiránduláson ismerkedtek meg Szé­ fer Pistával, fotók tanúsága szerint Nátán nagy­ mamája, Ilonka is velük túrázott a Dunakanyarban. Nagyapám rögtön elújságolta otthon anyjának, Fuchs Jankának, képzeld, olyan vicces lánnyal ismerkedtem meg, ő lesz a feleségem. Olyan nagy szerelem volt, sokáig észre sem vették, mi történik körülöttük. Negyvenháromban összeházasodtak, amikor a vőlegény megkapta munkaszolgálatos behívóját. Szomorú esküvő volt két tanúval, 43

de Cili azért megfőzte ebédre a zöldséges libamellet és a rakott tésztát. Sasvári István és Irimiás Anna néven bujkáltak, Nusi írógépén készült, házilagos gyártású hamis papírokkal mentek a front felé. Persze csak azután, hogy Pista nem tért vissza szabadságról az Esztergom-tábornál állomásozó századához.

Pista nagyapa kopasz, könnyen barátkozó, kedélyes ember. Vacsora után almaszeletek sajttal a tévé előtt, két perc múlva hortyogás. Ebéd után kávé, azonnal álomba merül. Fontos feladatom átmenni a szomszédba – Erzsi néni, tessék jönni, kész a kávé. Kávézáshoz vehettem sütit a szemközti Béke Szálló cukrászdájában, két fő kedvencem, indiáner és kávéfánk mindig került a papírtálcámra. Odavagyok a barnára színezett csillogó fondant-bevonatért, magasba törő, habosan rezgő, mégis stabil felépítmény, minden harapásnál előbukkanó baracklekvár a zselatinozott tejszínhab alól. Éjsötét kesernyés trüffelkrémmel töltött ragacsos diómacaron, csokoládéhabos eklerfánk, csábító dominószeletek, mint az igazi a fadobozomban. Rengeteg édes teasütemény, néró, linzi sakk, 44

plezír, narancsgalett, kókuszcsók, rózsaszín tetejű cukrozott tünemény. Minyonszínekben kapható, puncs, citrom, gesztenye, a régi iskola remek termékei. Böske néniék jöttek vendégségbe a Visegrádi utcából, vaníliás eklert hoztam, meg kávéfánkot a vacsorához. Nagyapa kinyitotta a Lingel könyvespolcok melletti asztalt a nagyszobában, Nusi fehér damaszttal terített. Perzsaszőnyeg, gyertyát utánzó sárgaréz csillár politúros szekrényekkel, és zöldséges libamell. Cili lehúzta a hájat, apróra vágta, bőrével együtt kisütötte a tepertőt. Vékony szeletekre vágta a húst, sózta, borsozta, mindkét oldalát kevés libazsíron pirította, tányérra szedte. Nagy fej apróra vágott vöröshagymát, reszelt sárgarépát, gyökeret párolt, libamellhez adta, vízzel, vörösborral engedte fel, lassú tűzön puhára főzte. Hagymamintás kék-fehér meisseni porcelánban, zsemlegombóccal tálalta. Letört már a szószöntő füle, de a nagy ovális tálak, Cili stafírungjának utolsó ép darabjai jól szolgálnak a konyhámban. Anyám miniszendvicseket halmozott rájuk a születésnapomon, óriáskiflit karikákra vágta, vaj, sajt, szalámi, kemény tojás, piros arany, a hetvenes évek divatja szerint. Akkoriban az óriáskifli beszerzése körültekintő utánajárást 45

igényelt, jöttek a telefonok zsúr után a többi szülőtől, hogy csinálta. Retekből borsszemű egereket faragott, cincogtak a lyukacsos sajtszeleten. Anna találta fel a gyümölcsfondüt, asztal közepén fortyogó csokoládészószba mártogattuk a fondüvillákra tűzött epret, almát, babapiskótát. Egy adott pillanatban beállítottak Kohav nagyszülők, kertjükből hozták az első epret, mindig a születésnapomra érett meg. Emeletes csokoládétortát marcipánfigurákkal, belül borzalmas gejl vajkrémmel, melyet a gyerekek kivétel nélkül szétkentek a tányérjukon. Anyám éjsötét, főzött krémmel töltött meggyes csokoládétortája viszont mind elfogyott.

Horányban nyaraltunk a Vörös Meteor-telep vendégházában. Dunában fürödtünk, sorra látogattuk a nagyszülők barátait, az egész társaság ott épített nyaralót a szocdem kirándulások emlékének adózva. Kerítés nem volt a házak közt, mint egy igazi miniatűr kibuc. Nagyapa mégsem akart saját faházat. – Ha üdülni akarok, majd kérek SZOT-beutalót – érvelt. Ezért az egész Miksa bácsi-féle amerikai örök46

séget elutazgatták nagyanyámmal, a maradékból padlókefélő gépet vettek, centrifugát meg tévét. Cili azonban megálljt parancsolt a költekezésnek, egyszer csak kijelentette: – Ezt az összeget félretesszük Annának lakásra. Döbbenten néztek rá. – Minek a gimnazista Annának lakás? Ha majd kell, kiutal a tanács. Előbb kellett, mint gondolták. Anyám másodéves egyetemista volt, amikor terhes lett. Jártam a jogra anyám hasában. Folyton ilyesmit hallgattam, házastársi vagyonközösség megszüntetése, meg családjogi törvénykönyv. Messzire költöztünk anyámmal, mindentől távol, át a túlpartra, az ismeretlen, egzotikus Budára, ahol fák vannak, dombok, növények és félelmetes csend. Teraszról kinézek, sehol egy ember, csak a sok fura zöld lomb meg fű. Honnan tudjuk meg, milyen idő van, ha nem látjuk, hogyan öltöznek a járókelők? Félelmetes elszigeteltség, siralmas magány. – Ne menjünk az új lakásba! – Kérlelem anyámat, maradjunk itthon nagyapával a körúton. Csak akkor tudok aludni, ha a villamos ismerős csengetését hallgatom. Berendezni a lakást már nem volt miből, anyám 47

kreatív asszony, a Do It Yourself 1 mozgalom korát megelőző pionírja. Enyves festékkel festi a szobákat, falat mosószeres szivaccsal tisztítja, málló részeket spatulával szedi le. Csiszol, glettel, barátok segítenek. Narancssárga a konyha, gyerekszoba égszínkék, nagyszülők szörnyülködnek. – Hol a jó öreg hengerelt minta? Kivágott fatörzset fűrészeltet darabokra széknek. Két felfújható strandfotel, kék és piros posztmodern. Vastagabb fatörzsből arts & crafts asztal, abrosz helyett évgyűrűk jelölik a teríték helyét. Körül lehet ülni, tábortűzhangulattal ünnepeljük a befejezetlenségben rejlő szépséget. Fatörzs asztalunknál rakottkáposzta-konzervet kanalazunk kettesben, NDK evőeszközzel, Weisz Cili kék mintás meisseni porcelánjából. Barheszt harapunk hozzá, boltban vettük, száraz, sápadt bélű, levegős pékáru, csak a tetején árválkodó néhány szem mák emlékeztet dédanyám kalácsára. Lefűrészelt aljú szódásüvegből kék lámpabura, Széfer Anna nem elégszik meg a nagyszoba mennyezetének mértani közepén levő elektromos kiállással. Helyi világítást tervez az asztal fölé, kétágú létrán áll, kezében fogó. Villanyt szerel, ve1 Csináld magad.

48

zetéket hosszabbít, fázist köt fázishoz, nullvezetőt nullvezetőhöz. Kéket kékhez, feketéhez feketét. Vagy fordítva. Biztosítékot lecsapja az egész házban, elsötétül a környék. A legközelebbi áramszünetnél automatikusan hozzánk jönnek a szomszédok ordítozni. – Anyád mit csinált már megint!? – Nincs is itthon – felelem megszeppenve. Elmés szerkezetet vásárol narancshámozáshoz, hagymaaprításhoz, és lágy tojás tetejéhez tojástartóba épített kis fűrészt. Kiürült gyógyszeres fiolákban ezerféle fűszert tart, parafa dugót farag hozzá. Piros aranyhoz, majonézhez, tubusra szerelhető tekerő, ne maradjon a végében kinyomhatatlan kence. Ria mostohám az ilyesmit egyetlen ollónyisszantással elintézi, tubust kettévág, fogkrémet fogkefével kikapar. Anna kelimszőnyeget sző, subát készít, faliképet hímez, függönyt varr, norvég mintás pulóvereket köt hozzá illő sapkával. Teljes szett a Burda magazinból. Kiterített szabásmintákat ugrálunk át, konyhába mocsárjárással jutok ki, nehezített pálya, állandósult akadályverseny a második emeleten. Ismerős gyerekeknek textil leporelló képeskönyv, színes flanel babatakaró. Iskolatáska kord49

bársonyból, pántját szivaccsal béleli, sok nehéz könyv ne húzza a vállat. Kidobásra ítélt harisnyákat hármas fonással fonja, mint a barheszt, végét összevarrja, körkörösen tekeri, kerek DIY szőnyegek készülnek az összes barátnak. Anna az újrahasznosítás mestere, keze alatt még egy esélyt kapnak a tárgyak, új célt, új életet. Felújítja a régi tonettfogast, lecsiszolja, pirosra festi, hogy passzoljon az előszobafalra ragasztott virágokhoz. Konyhaszekrényt öntapadó tapétával vonja be, konyhapultot lecsempézi. Anyám a punk. Olyan nő, akinek saját fúrógépe és forrasztópákája van.

Éjjel kimentem pisilni, gomolygó füst, idegen arcok. Minden asztalnál ifjú jogászok bridzseztek, le sem feküdtek, reggel együtt vittek óvodába. Este értem jöttek, párizsikosárkát csináltak, meg krumplipürét. Vékony szeletekre kell vágni a párizsit, műanyag héjával együtt olajban kisütni. Kosárszerűen felkunkorodik a széle, meg lehet tölteni rántottával. Elképesztő gasztronómiai újítás volt akkoriban. Vacsora után végeláthatatlan bridzsparti. – Két pikk, három treff! – Behallatszik. 50

Kikiabálok a szobámból: – Aki asztal, jöjjön be, és meséljeeeen! Művészi torna Berczik Sári néninél, keresztcsont, központ, mellkas, nyak. Karikagyakorlattal léptünk fel a Budai Táncklubban, tornaruhámra aranyszín karikát varrt anyám. – Anna, hozzá ne merj nyúlni a Singer varrógéphez! – figyelmeztette Cili nagymami, amikor a piacra indult. Olyan ügyetlen kamasz lány, úgyis csak elrontja. Amint nagymami kitette lábát a házból, Anna azonnal leült a lábbal hajtós géphez, így tanult meg varrni. Cseresznye volt a jelem az óvodában, tornazsákomra két piros műanyag gyöngyöt varrt zöld szalaggal. Falvédőt készített, sok zseb, mindegyiken más figura színes filcből kivágva, Iparművészeti Alap által zsűrizve. Mézeskalács házikó, nevető hold, hosszú fülű kutya. Piros oroszlán a kedvencem, vigyázza gyermeki álmomat. Afrikai nő fűszoknyában, fülében fémkarika, jó lesz gyűrűnek, falvédőről leoperálom. Cérna kilógó végét feszegetem, estéről estére egyre erősebben rángatom, míg végül enged. Lefejtem az egészet, jön vele a vágyott gyűrű, anyu nem vesz nekem, pedig az oviban minden lánynak van. Irtó jól áll, ezzel remekül el lehet ütni az időt alvás helyett. Nem tudom 51

lehúzni, a másik fele éles, éjjel felkeltem anyut, bedagadt az ujjam. Tiszta kék. Ügyeletre taxival, Margit hídnál sofőr kérdi, mi a baj. Három gyereke van, kisollót vesz elő, gyűrűmet szakszerűen levágja. Éles kanyar, mehetünk haza.

Bostonba egyedül kellett kiutaznia Cilinek az örökségért, Nagyapa nem kapott vízumot, csak Párizsig kísérhette. Dédanyám nem volt már fiatal, nyelvet nem beszélt semmilyet, de öntudat az volt. Buktuk az állampapírokat – kommunista országba nem adták ki –, így is nagy volt az összeg, megérte ápolni itthon Miksa bácsi mamáját. Nagyszüleimnek volt először tévéjük a házban, hozzájuk járt nézni az egész harmadik, negyedik emelet, vitték a sámlit magukkal. Csörömpölő 6-os villamos zajára nippek rezegtek a vitrinben. Minden ajtó előtt hasas ibrikben napozó uborka kovászolódik a napon, körfolyosón borsót pucoló szomszédasszonyok. Mindenkiről tudtak mindent. Akár egy nagy család. Megnyíltak a börtönök ötvenhatban, hazajöttek a házban lakó nyilasok. Első dolguk volt megnyugtatni a zsidókat. – Először a kommunistákat visszük el, csak 52

aztán jönnek a zsidók! – ordították az udvaron. Nagyszüleim annyira nem nyugodtak meg, mindenesetre nem mentek le az óvóhelyre a többiekkel. Náluk gyűlt össze az összes negyedik emeleti zsidó, latolgatták, mi lesz. Nagyapa ment volna az amerikai rokonsághoz, Nusi maradni akart. Mindig ő volt a makacsabb. Nyár elején Budán vendégeskedett a körúti família, lehetett szedni friss ropogós cseresznyét a kertben. Anna négyéves volt, tetszett neki. – Nagyon jó ötlet, máskor is akasszatok cseresznyét a fára! – mondta búcsúzásnál. Vidékre küldték cseregyereknek, felhizlalni a szerencsétlen pestieket. Indulás előtt családi tanács, mit mondjon a gyerek, ha vasárnap templomba mennek, és megkérdik, milyen vallású. – Mondd azt, kislányom, hogy felekezeten kívüli vagy – döntöttek Széferék. Erre vidéken vakarták nagyon a fejüket. Ilyet még nem hallottak. – Jó, gyere velünk, de úrfelmutatáskor nem kell letérdelned – okoskodták ki végül. Egyedül Anna maradt állva az egész templomban, jobbnak látta sürgősen letérdepelni. Egész héten nem evett, ehetetlen dolgokat adtak falun. El voltak keseredve a vendéglátók. 53

– Hát mit szeretsz? – Teát – felelte Anna. A teába meg ecetet tettek, rémes volt. Álmomban visz felfelé a Lenin körúti lift. Nem merek beszállni, tudom, le fog szakadni, lépcsőn indulok a negyedikre. Lépcsőfokok leomlanak, beugrok a liftbe, gombot nyomom, nehezen indul, tudtam, hogy nem áll meg az utolsó emeleten, fölrepül az égbe, vízszintesen halad tovább, cseresznyefák közt landolunk. Zöld szalagon temérdek piros gyöngyöt hintáztat lágy fuvallat. Micsoda badarság, inkább felébredek.

54

Mit esztek ti otthon, mannát?

Bölcsődés éveim leggyakrabban hallott mondata. Ezt a rafináltan burkolt zsidózást. Biztosan ugyanott képezték az óvó néniket, ez ment az óvodában is. Zúgolódtak őseim a pusztában, nincs mit enni, minek kellett kivonulni, maradtunk volna inkább Egyiptomban. Mózes közbenjárt az Úrnál, hullott az égi harmat. Szívesen megkóstolnám az édes gömbölyegeket, de anyám rakottkáposztakonzervet nyit vacsorára. Minden este betérünk a Batthyány téri ABC-be, választhatok, sóletkonzerv legyen vagy üveges rakott káposzta. Mindig az utóbbit választom, néha bélszínrolót. Anna később ananászos melegszendvicsre cserélte a bélszínrolót, a rakottkáposzta-konzervet pasta asciuttára, amely kifőtt tésztát jelent. Nálunk azonban pasztasuta volt a legkedveltebb ven55

dégváró fogás, paradicsomos, darált húsos, fűszeres sugóval, jénaiba rétegezve, tejföllel összesütve. A szendvicshez konzervet bontott, ananászszeleteket vajas kenyérre fektette, trappista sajttal betakarva NDK melegszendvicssütőben készítette el. Nyúlós volt a sajt, sosem elég sötétre sült, hogy kedvem legyen megkóstolni. Főzeléket ki nem állhattam, nyers zöldség jöhet, rántásban úszó fonnyadt ázalékról szó sem lehet. Legfelháborítóbb a finomfőzelék. – Finom? Ki nevezte el így, jelentkezzen! Sárgarépa-főzelék szagától sírva fakadtam, mócsingtól gyomrom felkavarodott, spenóttól rettegtem, gyalult tök látványa megdöbbentett. Ízetlen, rágós főtt marhahús, pirított gríz, sűrű, édeskés, rózsaszín szószban néhány meggy úszkál. A gyerekek örülnek, ha tejbegríz van ebédre, én a tejberizst szeretem, azt is hidegen. Lehetőleg ne cukrozott kakaóporral szórják, legyen benne sok gyümölcs. Utálom a csoki-Mikulást, macskanyelvet kérek. Senki nem eszik rajtam kívül étcsokoládét, az hülyeség, nem is merem bevallani. Fűrészporízű háztartási keksz émelyítőn édes napközis teával, karamellás tej megbőrösödött teteje, langyos kakaó. Nagyapa jéghideg tejet kever nekem sötét ka56

kaóporral, kevés cukorral, a kakaóport isteni keserű csomókban érezni minden kortynál. Gyanúsan homályos műanyag pohárban borzalmas ivólé, kenyérszeleteken dermedő margarin, jó vastagon. Mindenki tudja, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. Borzongok, fel vagyok háborodva, többiek csakis azért eszik meg, hogy engem bosszantsanak. Epertől és tojástól karomon csalánkiütés, tejtől minden szál hajam égnek áll. Alkalmazkodásra való képesség és túlzásba vitt kulináris nyitottság teljes hiánya volt jellemzőnek mondható. Pozitívumként kiemelendő páratlan monotóniatűrés, bármely koszt megfelel, feltéve, ha krumpliból készült, és lehetőleg piros színű. De leginkább növényeknek megfelelő fotoszintézis. Óvodai délutánjaimat, míg kis társaim alvás után játszottak, asztalhoz visszaültetve töltöttem. Hátha mégis megkívánom érintetlenül hagyott ebédemet. – Ne merészelj öklendezni, mindjárt jön Jolika néni, és megtöm! – nem törtem meg a fenyegetés súlya alatt. Anyámnak meghagyták, táplálékot tagadja meg tőlem otthon, majd ráfanyalodom a közétkeztetésre. Nem használt. Koplaltam örömmel két nap, két éjjel. 57

– Nem mannát eszünk otthon, hanem levest – feleltem határozottan. Próbálkoztak fondorlattal, a teli tányér zöld borzalom: – Leves – hitegettek. Igazán fogékony, naiv gyermek voltam, de mindent nekem sem lehetett beadni. Főleg nem sóskát. Ehhez azóta is tartom magam. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, de Hanna azt kívánja, tojáslevest főzzek, és a forralt tej fölét kanalazzam neki külön csészébe, meg akarja enni. A sóska mellett ez a két dolog, amit soha.

Párosával vonultunk az iskola ebédlőjébe, ajtóban vártak a másodikosok. – Itt jönnek az elsősök, itt jönnek az elsősök! – Mindennap ezt skandálták. Arcom szégyentől égett, alig vártam, hogy elteljen végre egy év. És akkor: – Itt jönnek a másodikosok, itt jönnek a másodikosok! – Erre nem számítottam. Anyámnak be kellett írnia az ellenőrzőmbe, hogy a langyos tejet nem bírom meginni, különben leöntötték volna torkomon a napköziben. Vártam, mikor mondják már a mannát, de úgy 58

látszik, errefelé nem hallottak róla. Első osztályban már az első héten megismertek a konyhás nénik, ez az a gyerek, aki nem eszik semmit. Nem igaz, ettem bélszínrolót, héjában főtt krumplit, virslit és rántott párizsit. Ezzel el voltam pár évig. Ha étterembe mentünk, rántott gomba, rizs. Tartárt felejtsék el, nem kell semmi, ami meghatározhatatlan állagú, színű, ne keveredjen semmi semmivel, bablevesbe a tejfölt külön kanalazom. Édesbe vegyüljön leheletnyi keserű, legyen mindennek purista lényemnek megfelelő, jól körülhatárolható alakja, friss, ropogós szubsztanciája. – Inkább ne kelljen étterembe menni, maradjunk itthon – kérleltem nagyapát. – Nem készültünk ebéddel, de rendben, legyen, ahogy akarod, akkor te főzöl, Virágom – felelte Széfer Pista. Életem első, sorsdöntő paprikás krumplijához láttam hozzá azon a vasárnapon a Lenin körúti konyhában. Piros szín rendben, fő alapanyag rendben, más nem is lehetne. Krumplit kiskéssel hámoztam, farigcsáltam a viaszosvászonnal letakart asztalnál, vízzel telt zománcos piros vájdlingba tettük. Vöröshagyma felett könnyeim maszatoltam, tartottam a sercegő olajtól, Nagyapa segített az apróra vágott hagymát, felkarikázott 59

kolbászt belezúdítani. Kevergettük, tűzről félrehúztuk, meg ne keseredjen, pirospaprikával bőven szórtuk. Ment rá a kockákra vágott krumpli, hideg víz, só, zöldpaprika, paradicsom. És végül tényleg. Pont úgy néz ki, mint az igazi paprikás krumpli, sűrű, enyhén csípős szaftját nagy karéj fehér kenyérrel lehet tunkolni. Körfolyosón érlelt kovászos uborkával a legnagyobb ínyencség. Nagyapa megdicsér: – Nem rossz egy tizenegy évestől. Vasárnapi ebéd Kohav nagyszülőknél, dőzsölés mindenekfelett. Húsleves grízgaluskával, néha kőkemény maceszgombóc. Nusié könnyű a tojáshabtól, de Kohavék szerint Széferék finomkodó kispolgárok. Ezért teszik tönkre vajjal a zsidótojást, a jó libazsír helyett. Leveshússal, tormával meg rémes szétfőtt répával kínoztak, muszáj megenni. Eltelt tíz év is, mire rájöttem, a sárgarépa-fogyasztás nem áll összefüggésben a fütyüléssel. Töltött marha vörösborban sok zöldséggel. Kemény tojást sonkába tekerni, szép szelet, mustárral megkent marhafelsállal körbeölelni, alacsony hőfokon hosszan főzni. Rántott csirkemell, sült krumpli, savanyúság. Rakott krumpli, prézlis karfiol és hremzli köretnek számít. Krumpli lereszel60

ve, tojás, libazsír, fokhagyma, só, bors. Olajban ki­süt. Palacsinta után kávé, csokoládé, mazsola, piló­ takeksz. Kinek a főztjét szereted a legjobban? – kérdi Edit nagyanyám. – Hát apuét – felelem lelkesen Évek óta nem beszéltek egymással. – És mit főz? – Héjában főtt krumplit, fatányéron. – Ennyi? – Van hozzá kemény tojás meg vaj. – És? – Meg só. Hanna óvó nénije kérdi: – Kinek az anyukája főz jól? Lányom élénken jelentkezik. – Mi a specialitása? – Héjában sült krumpli – dicsekszik Hanna.

Gasztrosznobber brunch S.-nél. Dombtetőn idilli kert, pazar kilátás. Hintán cserfes kislány, járókában mosolygó baba, grillnél szorgos férj, barátnői körében a tökéletes konyhatündér. Asztalon őszibarack-kéksajt pohárban, avokádókrém 61

kesudióval és quesadilla. Sültpaprika-tekercsek fetával, petrezselyemolajjal, pestós paradicsomos tartlet, epres rukolasaláta füstölt lazaccal. Csoda finom minden, borjúszűz, bulgur citrommal, aszalt paradicsommal, kókuszos kecskesajt, bazsalikomos fehércsokoládé-krém vörösboros eperrel, canelé narancshabbal. Hősök vagyunk, mindent megettünk, még egy kis gyomorfrissítő epres bodzasörbet… Z. sznobber guru, az alaptörvény megalkotója. – Vérbeli gasztrosznob nem ül be olyan thai étterembe, ahol lime helyett citrommal készül a pad thai – szögezte le. Nem is ültünk be. Csak egyszer. Két cukorfalat kisfiú, franszia pasi, párizsi kilátás a háztetőkre, belvárosi lakás tágas nappalijában piros amerikai konyha. Bagel krémsajttal és gravlax, smoothie, kávé, csodás juharszirupos paszternáktorta mascarponéval, téli gyümölcssaláta. Nálunk barhesz, zsidótojás, pástétom, répasaláta, mentás limonádé. Paradicsomcrumble, spárga, rebarbarakrém. Pástétom családi recept, anyám vadnyúlból csinálta régen, míg volt hozzá vadász. Ennek hiányában maradék marhapörkölt is megteszi, vagy ragu, jó, ha sok zöldség főtt benne. Összeturmixolom a húst, zöldséget. Megy bele kemény tojás, mustár, só, bors, fehérbor. Terrine62

formába baconbélés, rá a massza, közepébe vajon párolt répa egészben, hosszában fektetem a húsra, megsütöm, kihűtöm. Éjjel-nappal főznek a gasztrománok, befőznek, feldolgoznak, blansíroznak, braisingelnek, konfi­ tál­nak, karamellizálnak, posíroznak, szuvidol­nak, kör e-maileznek a nap minden órájában, pletykálnak, és rengeteget nevetnek. Z. végigfőzte Nigella könyvéből a karácsonyi fejezetet egy hétkilós pulyka köré építve, előételnek átvariált egy S.-féle libamájcsodát. Desszertnek fatörzs, szintén Nigella. – Mit mondjak, bombasiker volt, pedig ízre nem nagy durranás, de olyan jó giccsesen feldíszítettem – mondja –, öröm volt nézni. N.-nek szupertitkos fatörzsreceptje van. – A férjem nagymamája hagyta rám, ha kéritek, leírom – ígéri. Diós vizes piskóta, főzött krém vajjal és olvasztott étcsokoládéval, a krémbe tojássárgája kell. – Tegnap Bécsben megnéztük az impresszionistákat – meséli N. – Klassz volt, de fél Európa válla mögül kellett kukucskálni, mindenki imád Bécsben szilveszterezni. Hazajöttünk malacot sütni, bánatomban a helyi Sparban vettem olyan csöveket, amire rá lehet tekercselni a leveles tésztát, és 63

habrolót gyártani. Itthon látom, magyarul van ráírva minden: méd in Szlovákia. O. vargányával készített Wellington bélszínt, abszolút siker, és Casa Moro narancsflant, de az egyik nem jött ki a formából, a másik meg nem dermedt meg. Z. szerint a narancsflan sosem jön ki a ramekin­ ből. – Meg sem próbáltam kiborítani, ezek nekem sosem sikerülnek, viszont a formában szépen mutatott, szórtam rá pisztáciát, és kikanalaztuk, nem volt rossz. Annyira nem is volt hűha, persze valami szuperédes marokkói narancsból, gondolom, más a helyzet. – Tényleg jól nézett ki, a tőled kapott pisztáciát tettem rá én is – feleli O. csak nekem a meg nem kötött darab ehetetlen lett, legalábbis nem kedvelem a tojássárgával kevert híg narancslevet. – Nálunk elég formabontó volt a karácsony – meséli B. – Nem készültem nagyon, a szüleimnél szoktunk enni. Aztán megfáztam, az öcsém gyerekei miatt nem mertünk átmenni, az enyémek nem számítanak, nincs is semmi bajuk. Igazi gasztrosznob, nem jön zavarba, előkap egy fácánt levesnek, báránycombot sznoboktól kapott zatarba forgatja. Barátok fogadására almachutney, sajt, diós kenyér, vörös áfonyás csokitorta. 64

– Volt még gesztenyegolyó, az fogyott el a leghamarabb, karácsonyi koktél, pezsgő saját eperkompóttal. Virág barhesze nem bírta ki a karácsonyi asztalig. – Mi is a te zsidókarácsonyi barheszedet reggeliztük – vág közbe S., hozzá egy kis libamáj, pástétomnak kapribogyóval, ezzel-azzal. Nálunk persze hogy maradéktalanul megvalósult a két kakas köré tervezett menü, úgy kerültek a háztartásba, hogy a férjem kért egy 5 kilósat, a nőnek 4,5 kilós kakasai voltak, így hozott kettőt. Coq au vin polentával, karamelles-almás fatörzs, gyerekeknek arcüreggyulladás. Nincsenek titkaink, mindent megosztunk egymással, mi készül a konyhánkban. Ülünk a bisztróban, S., Z., N., O. és B. Hihetetlen mennyiségű tapas fogy. Báránykofta mentás joghurttal, fokhagymás kagyló, gomba petrezselyemmel, korianderes padlizsánkrém, pirítóssal mártogatunk, rozéfröccs újabb és újabb palackok, jéghideg szóda. – Anyámnak is van narancsos-csokoládés fatörzsreceptje főzött krémből tojássárgájával, minden karácsonykor megsüti. Bár tavaly nem karácsonyoztunk, elutaztunk hanukára – mesélem a többieknek. 65

A karácsony már az agyamra ment, de vidéken sem volt az igazi, ezért idén mégis szarvasragut főztem fekete ribizlivel és knédlivel, meg töltött káposztát. Szomszédokkal sütöttünk bejglit, habcsókot, mézeskalácsot. Anyám hozta a narancsoscsokoládést meg halászlét, ahhoz sütöttem joghurtos bucikat sütőzacskóban. Sütőzacskót nagyon ajánlom ilyesmihez, be kell spriccelni belülről vízzel, finom ropogós héjú péksütemény lesz. Van még püspökkenyér meg a szomszéd Rita töltött káposztája. Közben volt sabat, Lév a két barheszért cserébe hozott echte zsidó kocsonyát, a hal nevét, amelyből készült, nem kérdeztem. Voltunk színházban, Nátán vállára hajtva fejemet kicsit elaludtam az első sorban, kimerültem a sok főzéstől, de igazán csak öt-tíz percet. N. barátnőm szerint, szilveszterkor a félbevágott malac teátrálisan kizuhanó agyveleje láttán, konyhájában felsikoltottam: – Soha többé nem eszem húst! – Asztalánál szintén, amikor kiemelte a szopós malacka tündi-bündi lapockáját, és felmutatta. Ez igaz, a malac látványa óta soha többé nem ettem húst. Savanyú krumplilevest főztem, meg indiai vörös lencsét. Egyedül a tepertős pogácsával tettem kivételt, csak hogy ne vesszen kárba a jó félkilónyi, amit N. csoma66

golt a csokoládéganache-sal töltött kávés habcsók mellé. Az meg nem is hús, hanem zsír. Éjszakára ágyam mellett helyeztem biztonságba a habcsókot, más ne rongálja vele a fogát, és ha felébredek, azonnal tudjak belőle enni. Fogy a sok medvehagyma, lepkeszegmag, kerekrépa, paszternák. Cékla, görögszéna, koriander, sütőtök. Kaffír lime, gránátalma, borjúpofa, malacfül. Zöld spárga, garnéla, hajdina, quinoa, birsalma, maracuja, marsala, malaga, cikória, rukola, articsóka, rebarbara, csicsóka, harissa, ricotta, édesburgonya, bresaola, rizstészta, salotta, madárbegy saláta, vargánya, mungóbabcsíra, shi­take gomba, ratte burgonya, ördögszekér laskagomba, füstölt paprika, sózatlan pisztácia. Gyerekeink maldonsót és szarvasgombás taglia­tellét követelnek az óvodában, Hanna egész nyaralás alatt nem tud 67

egy jót enni az osztálytársmama virsli és majonézes kukorica főztjéből. Vanília kizárólag Madagaszkárról, spárga csakis Tengelicről, barack természetesen Göncről. Belga vaj, szecsuáni bors, cajun fűszer, muscovado cukor, kerek szemű risottorizs, matcha tea, dukkah fűszer, manchego sajt, belugalencse, római kömény, creme fraiche, double cream, fleur de sel. Szent Jakab kagyló, kesudió, csicseriborsó, kapribogyó, chorizo, pecorino, peperoncino, limoncello, olívabogyó, lollo rosso. Tele a kamra balzsamecettel, kókusztejjel, gersli­vel, rizsecettel. Mandulaliszt, halszósz, galangagyökér, csillagánizscider, csalán, zsályalevél. Gyömbér, mangó, tintahal, füge, zsázsa, argánolaj, padlizsán és turbolya, feketegyökér, menta.

68

Vajbab, basmati rizs, lila krumpli súlya alatt roskadoznak a polcok. Mellette angol zeller, roquefort, citromfű, kacsamell, tölgylevél, szőlőlevél, gödölye, olívaolaj, juharszirup, rózsabors, kumquat, licsi, chili, ceruzabab, zöld bors, fekete só, cointreau, cassis, calvados, narancsvirágvíz, rózsaszirup, cukrozott ibolya, kaktuszfüge, szezámolaj, appenzeller, mogyoróvaj, író, orecchiette, mángold, rókagomba, kakukkfű, vörös lencse, édeskömény, kardamom. Tészta mindig al dente, répa julienne, kacsamell rózsaszín, csokoládé magas kakaótartalmú, temperált. Fő az alaplé, készül a lekvár, szörp, savanyúság, sütemény, crumble, cobbler, crisp, pie, scone, cheesecake, brownie, blondie, cupcake, french toast, krokant, konfekt, kuszkusz, hum­musz, barhesz, baba ghanoush, tahini, tabulé, pi­de, pita, muhammara, tortilla, salsa, guacomole, 69

tom kha gai, dim sum, miso leves, satay, rote grütze, short bread, lemon curd, tapas, churros, membrillo, gazpacho, risotto, os­so buco, pesto, sugo, carpaccio, crostata, frittata, focaccia, polenta, panna cotta, panzanella, saltimbocca, caponata, ciabatta, can­tuc­cini, amaretti, zabaglione, bonbon, fagylalt, granita, parfait, semifredo, sorbet, sher­bet, aloo gobi, dahl, naan, raita, ghee, lassi, chutney, curry, sushi, maki, coulis, chermoula, gremolata, coq au vin, gratin, sabayon, paté, amuse bouche, terrine, verrine, vinaigrette, mousse, quiche, ceviche, ratatouille, velouté, concassé, soufflé, financier, flan, éclair, paris brest, croquembouche, mille feuille, chantilly krém, sós karamell, ganache, clafoutis, pavlova, rhum baba, ramequin, canelé, meringue, madeleine, macaron. 70

Mindenkit izgató nagy kérdés. Az egész város suttogja. Villamoson, bárhol emberek összefutnak, csak ezt kérdik: – Mi lesz az új macaron? Őrületes hype, csak a beavatottaknak megy. Misztikus homály fedi a siker titkát, öt napig hűtőben, majd huszonnégy órát szobahőmérsékleten pihentetett tojásfehérje, magas kezdő hőmérséklet pár perc múlva alacsonyabb, fakanállal kitámasztott sütőajtó. A varázslat csak a fanatikus háziasszonyokra vonatkozik. Cukrászdában inaskodom, simán megy a dobozos tojásfehérje, habbá ver, cukorszirup, átszitált mandulaliszt belekever, habzsák, tepsit fémasztalhoz csapkod, hogy terüljön a massza, és mind tökéletes. A lány, aki csinálja, biztos nem hallott a misztikumról. Legegyszerűbb desszert a műhelyben. Macarontanfolyam, francia pastry chef mindent elmagyaráz, megmutat, receptet megkapjuk, tésztát kipróbáljuk. Hétvégén sznobber pajtásokkal megcsináljuk. Mandulaliszt nem volt tökéletes, tészta kissé sűrűbb, enyhén rusztikus maca­ ron. De macaron. Sülés közben talpak kialakultak, csoda finom mandulaíz, kívül roppan, belül puha. És feltaláltam a birsalmacurdot. Még jó, hogy 71

saját birsalmasajtból. Quince curddel töltve, így trendibb. Igazából nem megy nekem ez a kényes frank cucc, bármennyit próbálom, sosem tökéletes, hagyjuk a rideg, beképzelt meringue-t másra. Hólyagosra kelt tésztáért, langyos tapintású, édes, kezembe simuló magzatomért dobog a szívem, az ő szíve is együtt rezeg velem, gondolataimat kitalálja, mindig kedvemben akar járni. Összetartozunk. Nincs lelkiismeret-furdalásom. Elárulom, titkos sznobber világösszesküvés-forrásból tudom, az új macaron a mozzarella lesz. Nem ám sós lébe zacskózott gumigolyók. A bivalytejből készült igazihoz csüdig vízben gázoló bivaly kell, hogy a sajt belseje lédús legyen, és semmivel össze nem hasonlítható aromát hagyjon az ízlelőbimbókon, a bivalytehén forró, csábos leheletét.

72

Szináj-hegy

Nátán svéd unokatestvére vezényel a Bastille Operában. Szünetben macaron és financier. Születésnapomra kaptam az operajegyet, Nátán csak annyit mond: – Holnap legyen nálad útlevél és estélyi ruha. Rég megszakadtak az oldalági kapcsolatok, a Stier család legtöbb tagja asszimilálódott. Nátán megszállottan újracsomózza az elfeledett szálakat, feléleszti a családi kötelékeket, öregeket kérdez, levelez, családfát készít. Nem volt tabu, de nem is beszéltek róla, hagyjuk, már vége, jobb nem bolygatni a szomorú múltat. Ilonka nagymama kereste meg sok év múlva az Izraelbe kivándorolt rokonokat, levelére a Bu­ chen­waldban született unokatestvér elküldte a fiait, nézzék meg, milyen a magyar mispacha. Azonnal viszonozták a látogatást Stierék, döbbenetes 73

új világ tárult ki előttük, a zsidók országa. Családi gazdaság a tengerparthoz közeli moshav­ban1, avokádó- és grapefruitligetek, lédús, édes pomelót lehet a fáról szüretelni. Próbálták agyonhallgatni, Nátán mégis előhúzta a zsidósdit. Teljesen kikészítette szegény Stier nagypapát, aki mindhárom fiánál gondosan ügyelt, keresztény nőt válasszon, a zsidó jövendőbelik hamar kikerültek a képből. Első családi karácsony negyvenötben volt Stie­ réknél. Nátán apja, Gyuszi, gyerekkorában hegedülni tanult, karácsonykor eljátszotta a családnak a Mennyből az angyalt. Ez azért sok volt, soha nem tudták megbocsátani. – Gyuszi, milyen volt a karácsony? – kérdezem. – Szép – feleli. Anyám hazajött Dachauból, a pártközpontban dolgozott, megismerkedett Antival – szobafestőmázoló volt, meg kazánfűtő. Munkásosztállyal kell vegyülni, az dívott akkortájt, hát összeáll­tak. Igaz, kisnyilas volt, de megbánta. Felnézett Ilonkára nagyon, odaköltözött hozzánk a Szív utcába. Lakott nálunk még két gyerek, a szüleik eltűntek, anyám befogadta őket. Anti volt az első goj a csa1 Faluközösség.

74

ládban, kitalálta, legyen karácsony, szerzett fát, de nem volt dísz. – Mi volt a vacsora? – A francba, tudtam, hogy ezt fogod kérdezni! Fogalmam sincs – mondja Stier Gyuszi. Nagyanyám, Schwarcz Cili töltött libanyakat tudott isteni finomat csinálni. Libamellet darált hozzá, reszelt vöröshagymával, fokhagymával, apróra vágott petrezselyemmel összegyúrta. Libanyak bőrének egyik végét összevarrta, lazán betöltötte a masszát, másik végét összekötötte. Megsült a sólet tetején. Negyvenötben inkább a másik specialitása, a krumplileves lehetett karácsonykor. Cili rengeteg kenyérhéjat gyűjtött, ezüstpapírba meg piros krepp-papírba csomagoltuk, anyám szerezte a pártközpontból. Két fogadott testvéremmel buzgón vagdostuk a végét, mint a szaloncukrot. A maradékhasznosítás mestere volt Schwarcz Cili, mindent eltett, azután kotyvasztott belőle valamit. Képes volt paradicsomos káposztából mákos tésztát csinálni. Karácsony után kibontottuk a szaloncukrot, papírjából kiettük a száraz kenyérhéjat. Akkoriban semmit nem lehetett kapni, beállí­ tott egy cigány asszony, nagydarab csirkét hozott, cserébe a fél ruhatárat elvitte. Ilonka rettentő büsz75

ke volt, csirkeaprólék-levest fog főzni, az volt a specialitása, meg a túrós tészta. Rengeteg májat szokott főzni a levesbe, és csipetkét. Ment a csaphoz megmosni, csirke fenekéből kihúzta a dugót, összes víz kifolyt, amivel felduzzasztották az állatot. Összeesett, nem maradt semmi. Tardoson bújtatta a nyolcéves Gyuszit egy keresztény család negyvennégyben. Apja, Stier Gyuri alig találta meg a háború után, fotóval járta a környező falvakat, felismeri-e valaki a gyereket. Első útjuk Gyuri anyjához, Schwarcz Cilihez vitt Pesten, miután rálelt. – Mit ennél Gyuszikám? – kérdezte nagymama. – Három tojást. Egyet laágyan, egyet keményen, egyet raántva – felelte a fiú, a Tardoson felszedett új tót akcentussal. Másnap indultak tovább, Verus, az új feleség Pécsett várta őket. Gyuszi apját vidékre helyezték földet osztani, három napig tartott az út vonattal, vonat tetején, átszállással, hosszú várakozással. Júniusban egyszer csak megjelent Gyuszi anyja, Ilonka. Dachauból jött haza, vastag fekete kabátjában nagyon girhes volt szegény. Régóta nem hallottak már róla, októberben látogatta a fiát utoljára Tardoson. Tartásdíjat kifizette Rézi néninek, aztán eltűnt. Épp moziba készültek Verussal, ifjúsági 76

bérlettel. Örült nagyon az anyjának Gyuszi, futott elé, ahogy meglátta, a nyakába csimpaszkodott. – Akkor most nem is megyünk moziba? – kérdezte az első meglepődés után. Kihagyták a bérletes előadást. Ilonkát Tatabányára vezényelték agitálni. Vitte a gyereket magával, Anti is ment velük, bányában dolgozott, a munkásosztály ott dolgozik. Negyvenöt–negyvenhat telén építették a Kossuth hidat, még nem volt kész, különleges orosz engedéllyel lehetett átkelni teherautóval. Gyuszi fél évet járt iskolába Tatabányán, harcoltak a szülők, kinél legyen a fiú. – Igazi repülő csapódott a házba, ahol lakunk, megnézheted az első emeleten, ha feljössz velem – apja így csábította őt Pestre. Stier Gyurit munkaszolgálatból hazatérve miniszteri osztálytanácsosnak nevezték ki, autó-főosztályvezető lett a Közlekedési Minisztériumban. És méltóságos úr. Ennek megfelelően autóval ment a fiáért. Volt hozzá sofőr, Gyuszi boldogságtól aléltan utazott Pestre a csendőr ezredes volt lakásába. – Patkányok jönnek fel a szétbombázott csatornából! – rohant be Verus sikoltozva. Stier méltóságos úrnak helyén volt az esze, a vécében felejtett csendőrkarddal terelte őket vissza a lefolyóba. 77

Tágas lakás volt, a Köröndre néző nagy, huzatos ablakokkal. Egy szobát fűtöttek a háromból, Verus próbált a vaskályhába begyújtani. Nem akart meggyulladni a tűzifa, benzinnel próbálta életre kelteni a lángokat. Szépen égett viszont a molotovkoktél, eldobta azonnal ijedtében. Feltekert szőnyegek állták a huzat útját az ajtóban, általában ügyetlen volt Verus mindenhez, most pont sikerült eltalálnia. Gyuszi átugrott a tűzön, szaladt hívni a tűzoltókat. Ötvenben eladta Gyuszi a hegedűt, az árából pukkadásig ették magukat pájslival a Palatinuson. Nagy tepsi forró vízben melegítették a konzerveket a készételcsárdában, pájsli volt a kedvencük. Kijött még belőle egy csomó fagylalt, meg a strandbelépő. Ötven forintot adtak érte a Király utcai bizományiban, tokkal-vonóval, ráadásként három gyanta. Személyi igazolványt kértek, Gyuszi nem volt még tizenhat. Unokatestvérével, Péterrel szép levélpapírt vettek a postán, hamisítottak szülői meghatalmazást. Sokat játszottak Péterrel a Szív utcai lakásban, szekrény tetejéről ugráltak le, meg sakkoztak. Ötvenhatban lelépett az unokaöcs, hogy Svédországban legyen inkább sakkbajnok.

78

Tosca-premierre összesereglik a rokonság, ebéddel várnak a rue de Charonne-on. Egyre fontosabbak a gyökerek, ahogy telnek az évek, marokkói zsidó, elzászi és Szudéta-vidéki német zsidó, svéd, francia, budapesti zsidók egy asztalnál. Jéghideg champagne, lazacmousse kapribogyó­ mártással, baguette, családi ezüst, indokínai házvezetőnő. Rózsaszín belsejű, vajpuha marhasült nyársra tűzve, mangós-balzsamecetes saláta. Sajtok, epertorta, kávé, gyümölcs. Nagynéni kilencvenhét éves, tolószékben ül, németül, angolul, franciául társalog. Észak-afrikai sógor Alzheimer-kóros, érdeklődő tekintettel­ kérdi: – Are you jewish? – Yes, I’m jewish – felelem. Arca felderül, hangos dalra fakad: – Hevenu shalom aléchem… – Apuka! – pisszegi le a francia meny. Durcásan súgja, száját félig eltakarva, megvetőn intve a francia siksze felé. – She isn’t jewish. Ebben minden benne van, értünk a szóból. Pár perc múlva érdeklődő arccal fordul felém. – Are you jewish? – Yes, I’m jewish. 79

Arca felderül, hangos dalra fakad: – Hevenu shalom aléchem… – És még harmincszor. Peter nagybácsi irtó kedves, rögtön van közös téma, kovászos kenyérről beszélgetünk. E-mailben megírja, mi volt a vacsora Stockholmban, fotót is küld, tanácsot kér, hogy süssön bejglit. Svéd lányt vett feleségül, nagymamája fel volt háborodva a siksze miatt, de a svéd zsidó lányoknak meg Peter nem volt eléggé zsidó. A nagy közös társasjáték. Minden zsidó azt gondolja a többiről, vagy túl kevéssé zsidó, vagy túlságosan az. – Hogyan tudtam meg, hogy zsidó vagyok? A szokásos módon – mesélem Peternek. A hetvenes évek Magyarországán szokásos módon. Akkoriban így ment, a gyerek nem belenőtt a zsidóságba, egyszer csak megtudta. Nyolcéves koromban egy nap ezzel a mondókával mentem haza – Száz zsidó egy sorba’. Mennek a templomba. Még volt valami, hogy jól megpaprikázza, már nem emlékszem. Arcok elsötétültek. – Kitől tanultad ezt?! – Hát a Gerlétől – feleltem ijedten. Konyhában azonnali válságstáb, nicht vor dem Kind. Valahogy a lelkem mélyén sejtettem, ott80

hon nem lesznek rá vevők. De nem gondoltam, hogy végérvényesen megváltozik az életem. Mert a konyhából megtört arccal kilépő felnőttek érthetetlen, baljós szavakat mondanak. – Mi zsidók vagyunk, igazából nem jelent semmit, csak régen jelentett, és akkor a németek elvittek mindenkit, de nagyapa megszökött a munkaszolgálatból, Nusi meg a pincében hamis papírokat gyártott az írógépén, és Cili dédivel bujkáltak. Könnyed Robin Hood-i sztori, nem kell vele foglalkozni, már elmúlt. Azért ne meséljem el senkinek. Persze Lillának elmesélem a napköziben, ő a legjobb barátnőm, de tényleg nem adja tovább senkinek. Nem ártott volna, ha tudom, a társaságból az összes gyerek zsidó. De akkoriban nem volt szokás zsidónak lenni, mindenki kommunista volt meg úttörő. Már aki itthon maradt. Azt mondja héberórán egy betérni készülő lány: – Persze neked könnyű, nem kell semmit tenned, nem kell tanulnod, hogy zsidó lehess, beleszülettél a jóba. – Ja. Fogalmad sincs. Nem is lehet. A jóba. Gyerekkoromban nem volt Bét El zsinagóga, péntek esti kiddussal meg ünnepekkel, lag bao­ 81

me­ri sasliksütéssel, purimi jelmezbállal és hámán­ táskával. Nem volt semmi. Homályos utalások a Kohav nagyszülőktől csillagos házról, gettóról, meg a munkaszolgálat Borban. Minden rendes zsidó gyerek rémálmodik haláltáborról, a negyedik generáció is tudja a dolgát, teljesíti az előírt szorongásadagot. Hannának csak egyszer kellett megnézni Az élet szépet Szarvason, mindjárt tudta, mire riadjon éjjel. Persze voltak dolgok, purim, hanuka. Szűk körben. Kedvenc mondatomat kiállításmegnyitón csíptem el New Yorkban. – Nahát, mi van veled, utoljára hatvanegyben láttalak, hanukabálon táncoltunk a Goldmark-teremben. Az összes ismerősről kiderül egyszer csak, hogy zsidó. Anyám szerint véletlen. És komolyan gondolja.

Grün barátunk is az, mi más lenne, istenien főz, imádom a sütőtökös rizottóját rókagombával. Nála enni ünnep, hétköznap az asszony főz. Grün tengeri sügért tálal mentás zöldborsópürével, blan­sírozott karottával, feketegyökérrel. Laposhalat fokhagymás spenótágyon, füstölt tor82

maszósszal, blansírozott vajretekkel, mini édesköménnyel, kelkáposztával. Blansírozott zöldségeket szűrőkanálban egy-két percre lobogó forró vízbe mártja, mindjárt utána jéghidegbe. Tökéletes krémes állagú a rizottó, fűszeres sütőtök remekül harmonizál a frissen szedett pirított rókagombával. Feltalálja a zsidó halsóletet; szarvasgombás tonhal, mézes lencsével, fürjtojással. Szukkotkor zöldséges báránypiláfot eszünk a sátrukban, a nádból készült falon gyerekrajzok függenek. Nátánhoz hasonlóan Grünnek is számtalan nagyszabású ötlete van. Valamivel több, mint amennyit meg is valósít. Vagy amelyiknek az ellenkezőjét. Kávézóban ülnek Nátánnal, az aktuális projektjükön dolgoznak. Bekapcsol a kávédaráló, Grün pánikrohamot kap. Ezt így kell; hallod a darálót, plexihez csapódik egyenként minden kávészem. Csészékben kiskanalak kocogása, szalvéták zörgése, padlóra sodornak egy villát, szomszéd asztalnál ülő kortyolását hallod. Galériáról felerősödve minden egyes szó a dobhártyádon visszhangzik. Flódnit trancsíroznak, mangómousse szétloccsan, felnyársalnak egy puncsminyont, forró csokoládé asztalra ömlik. Grillázstorta tetején dióbelek, mint megannyi kicsi agyvelő. Rigoletto baritonját hallod az operaszeletből, bohémkocka tetején Mimi 83

táncol, piskótatekercs ragacsos labirintusában eltévedsz, sosem találsz ki a napvilágra. Gesztenyeszívből vér fröcsög, marcipánburgonya méhében halott magzatot lelsz. Megskalpolt indiáner, diplomatapuding mocsarába fulladt képviselőfánk, sarokházból csótány mászik elő. Gyümölcsrizsből szemrehányó kivi zöld szemű szörnye mered rád, utána nyúlsz, nem éred el, tányérodról elröppen a női szeszély. Távolból WC-tartály zubogása, mellékhelyiségben szexelnek, férfi és női hangok, orrfújás, kiömlő tea, nyálas csók, teli szájjal röhögés, gyereksírás, káosz. A zsidó pasik ilyen érzékenyek. Nátán kezeli a helyzetet, gyakorlata van benne. Grünnek nincs kedve valami ócska helyen pánikrohamot kapni, menjünk át Budára, mégis otthonosabb. Sztrádán meg kell állni, leállósávban fekszik az aszfalton, aggódva hajol fölé a család. Nátán nem ilyen válogatós, bárhol képes tüneteket produkálni. Menekülési útvonal kellő időben áttekintve, autó megnyugtató látványa az ablakból. Vérnyomása leesik, hányinger, halálfélelem. Arcizmai elgyengülnek, másodpercek alatt öregszik negyven évet, nem szabad szólni hozzá, megérinteni. Fej lehajt, mint aki bukfencezni készül, ne segítsen senki, egyedül kell lennem, egyik láb 84

a másik után, aggastyán csoszog ki a friss levegőre. Gyorsan egy cigit. Pokolba a papírokkal, sokkal autentikusabb, ha pánikkal kell igazolni az echte zsidó származást. Erősen megnehezítené a betérést, de mindannyi­ unknak menne, akinek lelke ott volt a törvényadás­ kor a Szináj-hegy lábánál1.

1 Az Örökkévaló a Szináj-hegyen adta át a zsidó népnek a Tórát, ahol a valaha volt és leendő összes zsidó lelke jelen volt.

85

Mikve

Kohav ükpapa a Felvidéken, Nagymagyar községben volt rabbi, mint az apja, a nagyapja és a dédapja. Fia letért a családi tradíció útjáról, szabó lett a pesti zsidó negyedben. A dédmama, Tauber Berta Kárpátalján született, feljött hozzá Beregszászból Teréz húga, felkiáltott a körfolyosós házban az emeletre, Berta told le a létrát. Később megszokta Teréz a városi életet, lépcsőzést, fia elintézte, trafikot kapott a Liszt Ferenc téren. Nagyapám, Kohav Laci a Kazinczy utcai ortodox mikve alkalmazottjának lányát, Editet vette feleségül. Robi apám a kohénok utolsó sarja, utána a lánc megszakadt. Gottlieb Edit nagyanyám csak nyomorra, szigorú és értelmetlen szabályokra emlékezett gyerekkorából. Egyetlen vágya volt, menekülni a Ka86

zinczy utcából, a mikve1 és a zsinagóga határolta szűkre szabott létből. Gottlieb dédpapa hét gyerekkel maradt özvegyen. Szerzett új, fiatal feleséget, Spiegel Szerénát vette el, második házasságban is hamar összejött még hét gyerek. Dédanyám a mikvében dolgozott, segített az asszonyoknak a merítkezésben. Ellenőrizte, nem maradt-e egyetlen kihullott, felesleges hajszál, körmük rendesen levágva, tisztán lépnek a medence megszentelt vizébe. Összegyűjtött esővízbe mártóznak az asszonyok, medence falához nem érnek, sem az aljához, tökéletes lebegés, testi, lelki megtisztulás után térnek haza férjükhöz a hitvesi ágyba. Teljesen alámerülni, fejük búbja is eltűnik a vízfelszín alatt, hogy dédanyám kimondhassa: – Kóser. Szeréna sokszor vitte magával munkahelyére kedvenc unokáját. Csempézett falak közt ücsörgött, nagymama sütötte libazsíros pretzelt rágta elmélyülten a kis Kohav Robi. Imádott rágcsálni gyerekkorában, főtt kukoricaszemeket mérnö1 Rituális fürdő, melyben a zsidó asszonyok megmerítkeznek a menstruáció utáni hetedik tiszta napon. A tisztátalan időszakban nem érnek egymáshoz, külön ágyban alszanak a házastársak.

87

ki pontossággal, szigorúan soronként tüntette el, sormintát készített a kukoricacsőre. Kezéből csak olyan őszibarackmagot adott ki, amelyet kitartó, szorgos munkával precízen megtisztított, egyetlen mikron gyümölcshús sem menekülhetett. Erre volt a legbüszkébb. Nyolc év alatt gyűlt össze megfelelő mennyiségű barackmag, amelyből felépítette a parlament épületének pontos mását, csodájára jártak a Klauzál téren. Különösen a sós részeket szerette Robi, gondosan, körültekintően fejtette le a pretzelről. Szeréna ehhez sóból, lisztből, vízből kevert sűrű, tejfelszerű masszát, megkente a kisütött pereceket, öt percre visszatolta a még forró sütőbe. Férje, Gottlieb Jakab esküvőkön csinálta a jó hangulatot, sosem volt otthon, míg a mikvés as�szony hét saját és hét mostohagyerekével, később az unokákkal bajlódott. Jakab közismerten szellemes ember volt, sok jó viccet tudott, kiadta gyűjteményes kötetét saját költségen. Tüzelőre nem kellett többé költeni, évekig fűtöttek Jakab kinyomtatott vicceivel. Robi negyvennégy tavaszán született. Editnek a német megszállás harmadik hetében volt rá gondja, hogy elsőszülött fia belépjen Ábrahám szövet-

88

ségébe. Nem követte ünnepség a briszt1, örömük nem volt felhőtlen. Gondterhelten sietett haza a rokonság, az idegen egyenruháktól hemzsegő, hirtelen fenyegetővé vált utcákon. Szülés közben magára hagyták az orvosok, lerohantak az óvóhelyre, Edit lemászott a szülőágy alá. Megoldotta. Ilyenek a zsidó nők. Volt anyósom szerint mind gazember, aki vis�szajött. Van benne valami, ahelyett, hogy szépen, engedelmesen meghaltak volna. Amikor Edit beteg lett – tíz év után Robi a kórházban látogatta meg újra az anyját –, akkor mesélte, hogy történt. Csecsemővel a karján nem fogadták be Laci szülei, veszélyes volt. Csillagos ház, gettó. Este szólt a házparancsnok, Kohavné, menjen fel a padlásra, holnap elvisznek mindenkit. Később a villamoson szedték össze a zsidókat, sorból állította ki egy csendőr a fiatal anyukát, menjen a kisgyerekkel, gyorsan. Robinak sem volt könnyű, nem szerette az apja, Kohav Laci. Őt meg a munkaszolgálat készítette ki Borban. Ötvenhatban olyan pánikba esett az óvóhelyen, fiai elől felfalta az összes konzervet. Csak nyeltek nagyokat, Edit csitította őket 1 Brisz: körülmetélés.

89

– Nem érthetitek, apátoknak muszáj enni. Robi már megvolt, amikor negyvenötben Laci hazajött. Nem lehetett kétség, Robi akkor fogant, mikor Edit meglátogatta férjét a munkaszolgálatban. Nagyanyámat bújtatta a későbbi nagy hatalmú pártfunkcionárius, de attól még nem kellett volna rosszindulatú pletykákat terjeszteni, Robi igenis nagyon hasonlít Lacira. Nem is volt baj, míg öt év múlva meg nem született az öccse, Peti, onnantól fogva nem volt jó világ. Szülők együtt aludtak a kisebbik fiúval az egyetlen fűtött szobában, Robi meg külön. Mert a Robi mindig önállósodott. Ötéves korától egyedül közlekedett a városban, nem lehetett hatni rá. Kohav Robi már gyerekként elhatározta, mindkét fiával hajszálpontosan egyformán fog bánni. Sosem tesz különbséget két gyerek között. Hogy közben becsúszott egy lány is? Ja, azt el is felejtet­ tem. – Jó lenne, ha fiú lenne, velük tudok bánni – mondta, amikor terhes voltam. – Nekem is öcsém volt, meg ugye fiaim vannak. Ja. Egyetlen kínos pillanat, úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Mint mindig. Nem fogadnak be, nem fogadnak el, kilöknek. Mi mások 90

leszünk, próbálkozunk, gyerekeink ugyanígy fognak gyötrődni, jogos szemrehányásokkal illetni, sosem sikerül elég jól csinálni.

Peti fia ír a Facebookon: „helo virag!!! Ez michael izralbol... (a Perecnak a fia...) Mar tizenot eze nem irtam semmit magyarul de remelem hogy megerted amit irok... Minden yot !!!!! Segítség, magyarul írok?” „Igen, szia, Miki. Egyszer találkoztunk huszonöt éve, mielőtt alijáztatok.” Petinek mikrofonhaja volt a hetvenes években, és gitározott, most meg ortodox. Valamit mindig kitalál. Egyetemistaként Moszkvában elvette Natasát. Öt évvel idősebb a nyeveszta1, dühös volt rá a család, biztos Magyarországra akar jönni, ezért vetette el magát. De Peti alig tudta rávenni, hogy otthagyja a szovjet hazát. Ezzel együtt Peti jó ötletnek gondolta felvenni a pravoszláv hitet, bár 1

Menyasszony.

91

az asszony nem volt vallásos. Született két gyerek, Dávid és Judit. Moszkva mindig meghozta Peti kedvét a csajozásra, tíz év múlva kiküldetésben újabb orosz nővel jött össze, ezúttal zsidóval. Más volt a korszellem. Natasa csinos szláv bárisnya volt, feltűnően jó lábakkal, az új feleség kövér jiddis asszony. Ráját is nehéz volt rávenni, jöjjön vele Pestre, mégis Rita lett belőle itthon. Peti villámsebesen elvált Natasától, két újabb gyerekük született Ritával, aki Rivkaként indult vele tovább Jeruzsálembe. Maradt az ortodoxia, csak nem pravoszláv, hanem zsidó színekben. Petiből erecben Perec lett, mérnökből informatikatanár. Később éjjeliőr, nem ér rá dolgozni, egész nap imádkozik. Fia, Michael, a levél feladója nagy szakállú kipás fickó, egy pillanatig azt hittem, Petit látom a fotón. Natasa, a Moszkvából Pestre hozott és itt hagyott első feleség nemigen boldogult egyedül, magyarul sem tanult meg igazán, nagyvállalatnál volt orosz nyelvű levelező. Ennek a szakmának egy idő után nem volt jövője. Két gyereke kiment Peti után Izraelbe, ő maradt az Örs vezér téri panel földszintjén. A lakás volt a vízválasztó. Hogy a nagyszülők csak Petinek vettek. Gondolták, Robi beköltözik­ 92

Annához, minek kellett elválni. És a második házasság. Peti megint kapott új lakást – a régit otthagyta az orosz asszonynak –, apám meg boldoguljon maga. Robinak ki kellett menni két kisgyerekkel Ka­li­nyinba pénzt keresni, hogy ös�szejöjjön a lakásravaló. Többé nem állt szóba a szüleivel. Legközelebb akkor találkoztak, amikor Edit megbetegedett. A kisebbik unoka is tízéves volt már. Nem ment túl gördülékenyen a társalgás a családi ebéden, volt pedig húsleves grízgalus­kával, leveshús tormával, göngyölt marhahús, hremzli. Próbálták oldani a hangulatot – Marcika, karatézz szépen Laci bácsinak.

Kohav Laci a korcsolyagyár igazgatója volt, hétvégén sofőr vitte kapálni a budaörsi telekre. Editnél termoszban becsinált leves, jénaiban sült krumpli, rántott csirkemell, hremzli. Pilótakeksz van kint, a kisházban az ebédlőasztal fiókjában, gyümölcsöt a fáról szedünk. Eklektikus kert, minden megterem kétszáz négyszögölön, eper, málna ribizli, alma, szilva, diófa, meggy, cseresznye, körte, paradicsom, paprika, kis szőlőlugas, borsó és mandula a kerítésnél. Fiaik kérték, Kohavék akkor sem ültetnek füvet, egész vasárnap dolgozni kell, ásni, ge93

reblyézni, metszeni. Elsárgult leveleket égette Laci, egyedül volt kint, mikor a szomszéd rátalált, in­farktus. Peti rögtön hazautazott, őszi nagyünnepekre való tekintettel az intenzív osztály ablaka alatt fújta a sófárt1. Tkiá, svarim, truá2, szólt a kosszarv, remegett a lélek. Lacit hamarosan átszállították másik kórházba, a Szívkórházban nem bírták a gyűrődést. Lombsátrat építettünk a szabad ég alatt, negyvenéves pusztában való vándorlásunk emlékére. Nagybátyám irányítja az építkezést, három oldala legyen a szukkának, tetejére lombos ágak kerülnek, sűrűn, hogy elég árnyékot vessen, vacsoránál mégis lássuk a csillagokat. Áldást mond, felvágja a barheszt, darabokat töri, mézbe mártja, először a legidősebb férfi, körbeadja a sátorban. Laci temetése Farkasréten. Végakarata szerint a felesége, Edit mellett. Kisebbik fia úgy döntött, a végrendelettel ellentétben a fal másik oldalán, a zsidó temetőben helyezi apját örök nyugalomra. 1 Kos szarvából készült kürt. 2 A sófárt háromféleképpen lehet megszólaltatni, mindegyiknek szimbolikus jelentése van. Tkiá: egyetlen éles hang, svarim: három elcsukló, sóhajtáshoz hasonlatos, truá: kilenc apró, szaggatott.

94

Nátán nagyapjának urnáját cselesen a kettő között, félúton, a zsidó temetővel közös falban helyezték el. Stier nagypapa utolsó kívánsága így teljesült. Peti a hitközségtől szerzett minjent1, fura alakok, honnan bújtak elő? Mint egy háborús film, katonaszökevények a pincéből. Egy szerelem három éjszakája. Rokonság tüntetőleg távol maradt, Peti próbálja megszaggatni a ruháját, nem megy. Van valakinél bicska? Aztán beszédet mond. Nehéz hallgatni, szörnyen kínos. Szertartásra pénzt Kohav Laci élettársától, Jolánkától szerzett. Pár évet éltek együtt Lacival, falusi kocsmárosné, furcsa pár. Huszonhét évvel fiatalabb apám apjánál, jóval magasabb, nagydarab nő. Robi megözvegyült sógornője. Ria mostohaanyám bátyja az Alföldön volt kocs­ máros, fiatalon meghalt, Jolánka és Laci így került össze nagyanyám halála után. Összehozta őket a közös bánat. A vidéki ház, ahol apám felesége felnőtt, Jolánkáé lett, nagyapám lakása is az ő nevére került valahogy, pedig két öcsém volt bejelentve az önkormányzati lakásba. 1 Tíz felnőtt férfi szükséges a közösségi imához.

95

Testvérek. Félédesek. Benedek indiai lányt vett feleségül elefántok hátán. Asha szolgálók hadát utasítja szülei házában, őrjöng, ha valamelyik véletlen vele együtt száll a liftbe. Pesten királynői tartással vonul aranyozott szárijában, busz elé lép, sofőr ordít, aztán döbbenten hallgatja, angolul osztja ki a szemüveges cigány lány. Vancouver szép, de irtó messze van. Könnyűszerkezetes ház a kertvárosban nagy hitellel, szomszédságban fiatal családok. A világ vége. Hazahozni nem lehet egy indiai feleséget. Bombayben királylánynak hitte magát, Vancouverben kiderült, egyszerű háziasszony, itthon cigány lenne. Benedek szívesen lát, jó volna meglátogatni, ha nem lenne ilyen drága a repülőjegy. Hanna imádja félvér unokaöccseit, és a csípős, fűszeres dahlt, amelyet Asha készít. Megfőzöm itthon, feles borsót párolok. Kis lábosban vagy merőkanálban, ahogy Ben csinálja, olívaolajat forrósítok. Öt gerezd áttört fokhagyma megy az olajba, római kömény, chili, kurkuma. Ha megpuhult a borsó, fűszerekkel összekeverem, serpenyőben naan kenyeret sütök hozzá. Méregerős a dahl, lángot lehelünk. – Gyorsan add ide a joghurtos raitát! – közben a rokonokra gondolunk.

96

– Na, Hanna, milyen tininek lenni? – kérdi Ben, amikor hazalátogat. – Jó – feleli a lányom. Nálunk ilyen a beszélgetés. – Milyen érdekes – mondja öcsém –, itthon vannak lakások, ahova hívnak, beengednek és enni adnak. Olyan, mintha lenne családom. Marci még félig sem édes, nem áll velem szóba, mert gyerekkorunkban többet játszottam a bátyjával, mint vele. Közelünkben lakik, ezt Benedektől tudom. Helyes új felesége van – ezt meg a Facebookról. Ben a rá jellemző naivitással, az esküvői ebéden felállt tósztot mondani. Még az előző esküvőn. – Mennyire örülünk, hogy Marci mégis elveszi Mónit. Sokat kellett beszélni a fejével, de megérte. Nászék arcáról lefagyott a mosoly, öcsém észre sem vette magát. Csak utána. Kohavéknál ilyen az esküvő. Én videóztam, igaz, hogy a felvétel valamiért zöld lett, és kilencven fokkal elforgatva mindenki vízszintesen áll, de nem ezért tartott a házasság öt hétig. Benedek tíz évig húzta, a mi biztos pontunk, őt kellett hívni, ha valaki épp összeomlott. Éjjel telefonál Vancouverből, nem bírja tovább az as�97

szonnyal, mit csináljon. Mintha én tudnám, tudnék bármit. Hogy mit kell csinálni.

Kata, a legjobb barátnőm tíz évvel idősebb, könyvtárban együtt dolgoztunk, miután gimnáziumból kirúgtak. Ittam a szavait, tőle tanultam mindent. Imádtak beszélgetni vele az olvasók, mindenki bele volt esve. De Kata a plátói szerelmek specialistája, a mintha életé. Fokozatosan vonult ki az életből, férjével szakított, mégsem váltak el, kisebb lakásba költözött, sosem csomagolt ki, egyre inkább könyvekben élt, mások történeteiben. Húszéves barátság. Hónapokig nem akart találkozni, lemondta, többé nem hívott, telefont nem vette fel. Senkinek. SMS-re nagy nehezen válaszol; kórházban vagyok, ne látogass meg. Egyszer beszéltünk; itthon vagyok, fekszem, nem tudom, mi bajom, húgom ápol, nem tudok felkelni. Ne keress többet. Két hét múlva közös ismerős kérdi: – Igaz, hogy Katának utolsó stádiumos rákja van? – Nem igaz! – vágom rá. Hívom a könyvtárat, volt kolléga sír. Tegnap volt a temetés, nagyma98

ma falujában a nyugati határszélen. Senki nem búcsúzhatott el tőle. Csak a szűk család. Így akarta. Társadalmi temetés. Mint a polgári esküvő. Anya­könyvvezető bársonyos hangja: – Megállapítom, hogy az önök házasságának a családjogi törvény értelmében nincs akadálya, ezért csókolják meg egymást. Miért nem hívnak ilyen celebrálót lakásvásárláshoz is? Pátoszos hang: – Megállapítom, hogy az önök adásvételi szerződésének a Polgári Törvénykönyv értelmében nincs akadálya, csókolják meg egymást. Pista nagyapa szétszóratta magát. Anyám szóratta szét, nagyapa kívánságára. Másfél percig működik a szökőkút, könnyekkel kevert szivárványos cseppek. Két napig parlagon, aztán nyomatják a következő szökőkutat. Kettesben maradtunk anyámmal. Nagyon hiányzik. Pár hét múlva szeretnék nagyapához kimenni a temetőbe. Nincs hova. Nincs semmi. Addig kell törődni az emberrel, amíg él. Tizennégy évesen nem vittek el Nusi temetésére. Családom nem temetőjáró. Én igen. Az lettem.

99

Jew it yourself

Mondom az Amidát1. Szavai külön-külön áradnak szét sejtjeimben. Másképp hat minden egyes szó, mindig másképp. Csend és a közös ima ereje. Halkan mondjuk, állva, összezárt lábak. A „Név”nél meghajlunk. Nem támaszkodunk. Megtámasztanak a szavak. Hálát adunk néked, és hirdetjük dicsőségedet életünkért, melyet kezedben tartasz, lelkünkért, mely nálad van letétbe helyezve. Amikor Nátánnal először léptük át a zsinagóga küszöbét. Hazatértünk. Héberül imádkoznak, fura, röhejes szertartásokat végeznek. Tiszta Kazohínia. Homlokra erősített kocka, bőrszíjak körbetekerve. Csíkos asztal1 Álló imádság, mely alkalmas a lelki elmélyülésre, meditációra.

100

terítőbe burkolózó férfiak, három lépés hátra, térd behajlít, meghajol. Ezek megőrültek. Első alkalommal föld fölött lebegtem a meghatottságtól. Azután rájöttem, egy szót sem értek, fogalmam sincs, mit művelnek az istentiszteleten. Évek teltek, míg képbe kerültem, mire magaménak éreztem a szavakat, imákat, áldásokat. Az ünnepeket.

Anyámnak gyerekkorában nem volt karácsonya, az osztályból csak a zsidó gyerekhez nem jött nyuszi. Jó, kaphat piros csokitojást, de a feltámadást kikérjük magunknak, kapja a tojást május 1-jére, mert mi azt ünneplünk. Karácsonyfa abszurd lenne, de kapjon a gyerek ajándékot, vacsorára áthívjuk az emeletről a barátokat, az összes baloldali hitsorsost. Később megenyhültek szegény karácsonyfa iránt, de ahogy teltek az évek, egyre kevésbé tudtam azonosulni. Hozzámentem egy bigott katolikushoz, anyám afrikai férjhez sem szólt volna semmit. Ő nem szól bele. Mindent elfogad, együtt örül, sajnálkozik. Bármikor lehet rá számítani, segít, szót sem szól, ha kirúgnak a gimnáziumból. Csodálkozik. Pedig általánosban olyan jó tanuló 101

voltál. Ja, de az már régen volt. Bele nem szól semmibe, tanácsot nem ad. A dolgok mindig egyértelműek. Fekete vagy fehér. Agyamra ment az otthoni materializmus, másra vágytam. Azt hittem, rajtunk kívül nincs több zsidó, így kerültem a klerikális reakció karmai­ ba. Férjem huszonnegyedikén este felolvasta a szü­letést a bib­liából – a karácsony végre értelmet nyert –, énekelte a család a pásztorokat, meg minden. Hogy Betlehembe, sietnek medve… – így a rokon gyerekek. Sokat köszönhetek nekik, többet, mint saját családomnak. Ők tereltek az egyetlen igaz útra, ha nem is arra, amelyre gondolták. Idősebb testvéreink – imádták a népemet. Jó messziről. Nem voltak felkészülve egy valódi zsidó látványára. Mint az őskeresztények – úgy képzelték. Szépen megtérnek az egyetlen igaz útra, és akkor rendben. Nem baj, hogy zsidó, feltéve, ha pont olyan, mint mi. Hát nem volt olyan. Nyugtalanítón, dühítőn, felháborítón más voltam. Azért kár volt annyit zsidózni, hamar hiteltelenné vált, ahogy a szeretetről papoltak folyton. Pedig a kereszténység a zsidók innovációja. Egyes tevékenységeket azonban, szűkre szabott létszámunkra való tekintettel, kénytelenek voltunk 102

kihelyezni. Bár alaptevékenységünket, a törvények betartatását mégis outsourcingolni1 kellett, mivel humánerőforrás-oldalon kihívásokkal küzdünk. Ezért tűztünk Dávid-csillagot mindegyik seriff mellére. Emlékeztetőül. Mint a rózsabokrot. Úgy szabja, metszi vissza a félelmetes kertész. Mintha az Örökkévaló így gondoskodna népének fennmaradásáról, rózsakertész a lugasról, időről időre tövig visszametszi az ágakat. Minden felvirágzásunk túlburjánzásnak ítéltetett. Futórózsa fel a tetőre, azt hiszi, elválaszthatatlanul gyökerezik a házfalban, aztán jön a vihar. Mindig jön. Évezredek óta konstans számú vallásos zsidó szükséges, hogy a világ a kőtáblák szerint meghatározott úton járjon. Van némi fluktuáció, betérés, persze a könnyebb ellenállás – reform, konzervatív, neológ – irányából, ezzel egyenesen arányos kihullás, a másik oldalon ultraortodox családokban felnőtt fiatalok menekülnek a világi életbe. A létszám szakrális matematikai állandó.

1 Kiszervezni.

103

Később egyre abszurdabb lett a karácsony. Zsidó gyerek kedvéért szerencsétlen fenyőt vonszolni a lakásba. Ezt a fenyődolgot amúgy sem értem, és a Jézuska szülinapja miatt díszeket kell aggatni rá? Vacsora után Nátánnal lementünk a zsinagógába a hitsorsosokhoz, hogy együtt ne karácsonyozzunk. Hanna nem hajlandó jönni, karácsony van. Na de ebben az évben már zsidó iskolába jár, nem kell szégyenkezni, hogy nem hozott semmit a Jézuska. Elég lesz a nyolc napon át tartó hanukai ajándéközön. Tavaly Debrecenbe utaztunk a hitközség meghívására, töltsük velük a hanukát. Pont karácsonyra esett. Fogalmam sem volt, milyen egy vidéki hitközség, talán volt, de szembesülni más. Üresen tátongó szomorú zsinagógával, néhány kitartó, idős emberrel. Esténként hanukagyertyát gyújtottunk, wellnessben fürödtünk, előadásokat tartottunk a hitközségben. Ahogy közeledett a szenteste, egyre kihaltabb lett a szálloda, végül magunk maradtunk. Egyre furábban nézett ránk a személyzet. Huszonnegyedikén délután meghallgattam a tanítást, majd hazasétáltam. Sötét város, idegen és kihalt, metszőn hideg szél süvít, az utcán senki, de abszolút senki nem jár. Szürreális. Annyira zsidó még sosem 104

voltam életemben. Mint a Hebrew Hammerben, amikor Mordechai hazafelé tart az iskolai karácsonyról. Messziről meglátni az üres szálloda fényeit, maga a megváltás. Jövőre olyan messzire utazom, ahol hírből sem hallottak fenyőünnepről. Közös gyertyagyújtás után anyám hív, menjünk a szobájába. Pici instant karácsonyfát húz elő, alatta szépen becsomagolt ajándékok, gyorsforralón tea, és akkor mégis, valami melegség költözött a szívünkbe. Hannával együtt beszivárogtak Grünék gyerekei, utánuk Grünék, a rasekol és a felesége. Akkor végre normális karácsonyi hangulat lett, ahogy kell. De ebben az évben december huszonnégy sabat­ ra esik, végre mi is méltóképp megünnepelhetjük reb Jézus születésnapját.

Ki akartak irtani, nem sikerült, akkor együnk! Erről szól a legtöbb ünnep. Együk meg a gonosz Hámán fülét, mákkal, dióval, szilvalekvárral töltve. Úgy utáljuk, ha csak meghalljuk a nevét, fülsértő kereplésbe kezdünk.

105

Purimkor 1 ősembernek öltözöm. Ősasszonynak. Rongyos leopárdbőr szerkó, tábortűz hamvaitól koszos arc, só-liszt gyurmából lábszárcsontot sütök, hajamba tűzöm. Nátán kezében husáng, asszonyát könnyedén elejti, barlangba vonszolja. Grün kamionsofőr, Grünné fekete süveges boszorkány, lányuk Hannával együtt két kis véres szájú, hullasápadt vámpírfióka. Elvis napszemüvege mögött Lév rejtőzik, a rebecen2 szőke parókás örömlány, rabbi női ruhát ölt, szoknya, blúz, szalagos kalap, szakáll. Gyúrom a hámántáska tésztáját: két pohár liszt, két tojás, fél pohár cukor, negyed pohár olaj, vanília, narancslé, narancshéj, sütőpor. Mézes sziruppal forrázom a mákot, diót, máktöltelékhez meggyet adok, dióhoz narancsot. Kinyújtom, köröket szaggatok, betöltöm, három sarkát összenyomom. Rugelachot sütök házi málnalekvárral és mandulával töltve, csomagolok schlachmones-t3 a hitsorsosoknak. Meg a flódni. Hát még a sólet! Töltött libanyak1 Zsidó ünnep ádár hónap 14. Ahasvérus király (i. e. 485– 465) nagyvezíre, Hámán a birodalom zsidóságának kiirtását tervezte, de Eszter királyné közbelépése megakadályozta. 2 Rabbifeleség. 3 Ehető ajándék purimkor.

106

kal, Schwarcz Cili módra. Maceszgombóc, Széfe­ rék családi receptje. Maceszlisztet vízzel, tojássárgájával keverem, kap gyömbért, szerecsendiót, petrezselymet, sót, borsot, olajat, felvert tojásfehérjét forgatok bele. Állni hagyom, kis gömböket formázok, külön lábosba szedett, néhány merőkanál húslevesben főzöm meg Nusi nagyanyám habkönnyű gombócait. Peszahkor1 pászkatorta pirított dióval, fehérborral, vajban karamellizált almával. Liszt nélküli diótorta trüffelkrémmel. Vagy mandula. Szédereste az éj leple alatt bárányvérrel jelöljük meg a pesti zsidó negyed lebontásra ítélt házait. Nátán ötlete, ragasszunk vörös festéknyommal jelölt plakátot minden kapura, Lévvel és Grünnel sötét kapualjakba surranunk az elkerülés éjszakáján. Nagy csapat prominens zsidó lép ki a Hanna étterem ajtaján. – Hát ti mit műveltek? – Próbálunk közbenjárni, hogy az Úr angyala, aki Egyiptomban az elsőszülött fiakat megölte, elkerülje a házakat, melyek ajtófélfáját Mózes 1 A kovásztalan kenyér ünnepe, mely a kivonulásra emlékeztet. A zsidók sietve hagyták el Egyiptomot, nem volt idő a tészta kelesztésére.

107

parancsára bárányvérrel jelöltük meg – felelünk készségesen. Néznek értetlenül. Tavasszal felmegyünk a Várba, grandiózus tervünk kiásni a nagyzsinagógát. Igen, van feltárt zsinagóga egy társasház udvarán a Táncsics, valaha Zsidó utcában. De mi találtunk egy másikat, sokkal nagyobbat a föld alatt, bennfentes információ, senki nem tud róla rajtunk kívül. Viszünk ásót, felszedjük a macskakövet. Kimérjük a bima1 helyét, végül megelégszünk azzal, hogy krétával úttestre felrajzoljuk, megsajnáljuk a tizenhatos buszt, tudjon közlekedni. Savuotkor2, a törvényadás ünnepén tejest eszünk, a Tóra, mint a tej, mellyel népét táplálja az Örökkévaló. Hajnalig tanulunk, túrós süteménnyel tartjuk magunkat ébren. Málnás túrótortát sütök, a nagy szemű illatos málnáért Kismarosra utaztunk ki nyáron. Lapos tálcákon tettem mélyhűtőbe, hogy gurulósra fagyjon, azután dobozoltam, a másik tíz kg málnából lekvárt főztem. Piteformát omlós tésztával bélelem, villával szurkálom, így jól átsül. Hideg kézzel gyorsan dolgo1 Tóraolvasó emelvény a zsinagógában. 2 A Tóra átadásának ünnepe, melyen az összes zsidó részt vett a Szináj-hegyen.

108

zom a tésztával, fél kg mascarponéból, negyed kg túróból, két dl tejszínből, húsz dkg cukorból, öt tojásból álló krémet ráöntöm. Málnát beleszórom, százhatvan fokon egy óra alatt megsütöm, kifagyasztom, hogy szépen tudjam szeletelni a lágy, remegő krémmel töltött tortámat. Lag baomerkor1 faszénen sül a saslik, csirke, paprika, hagyma, paradicsom, gomba nyársra húzva. Marhapörkölt fő bográcsban a zsinagóga udvarán, és átugorjuk a tüzeket. Vagy nem. Érdekes, ilyenkor mindig sokkal több zsidó van, mint máskor. Tisa beávkor2 és Jom Kipurra3-ra nem kell főzni. Rosh hasanára4 613 magvú gránátalma, mint a mic­vák5 száma. Vacsorára sütőtök krémlevest főzök pirított tökmaggal. Szagolgatom a nyers sütőtök friss, gyümölcsös illatát, színében gyönyör­ködöm. 1 A talmudi tradíció szerint ezen a napon szűnt meg a rabbi Akiva tanítványai között tomboló járvány, és aratott Bar Kochba győzelmet a rómaiak ellen. 2 Áv hónap kilencedike, a második Szentély pusztulása miatti gyásznap és böjt. 3 Engesztelőnap, melyen az Örökkévaló megbocsátja vétkeinket, és új életet kezdhetünk. 4 Zsidó újév, a sófárfúvás napja. Ezen a napon hozott ítélet tíz nap múlva, Jom Kipurkor lesz megpecsételve. Addig a Király a földön jár, a megtérés és bűnbánat kapui nyitva vannak. 5 Parancsolatok.

109

Kétujjnyi vastag karikákra vágom, első szeletet nyersen befalom, többit megsütöm. Levesesfaze­ kamba olívaolajat öntök, rá a sütőtök, felöntöm vízzel, fehérborral, megy bele fokhagyma, chili, só, bors, barna cukor, fokhagyma, zellerzöld. Ha felforrt, pürésítem, joghurtot keverek hozzá, pirított tökmaggal, gouda sajtos pirítóssal tálalom. Kibelezett lazacot kaptam egészben, síkosan, üveges tekintettel figyel minket a nejlon alól. Nátán inkább előremegy, nem bírja a pillantását, Hanna cipeli, ő legbátrabb. – Fogd a fejét erősen, szemét takard le! – elvágom, de nem nézek oda. Elfordulok, nyiszálom, azon veszem észre magam, megnyúztam, kifiléztem, szeletekre vágtam szegény halat. Márványsajtos, fokhagymás-citromos fűszervajat teszek az omlósra sült lazacra, petrezselymes krumplipürével tálalom. Csicseriborsó-saláta is jár a lazachoz, előző este beáztatom a borsót, másnap megfőzöm, lila hagymát adok hozzá, paradicsomot, mentát, római köményt, olívaolajat, balzsamecetet. Máskor fokhagymás vajon fon�nyasztott spenótleveleket, friss juhsajtot. Sült édeskömény, mézes füge, datolya, honigle­ kach, mézbe mártott alma, hogy édes legyen az 110

új évünk. Egy bögre méz kerül a honiglekachba, másfél bögre liszt, fél bögre cukor, fél bögre kávé, három tojás, vaj, rum, kávélikőr, maréknyi mazsola, dió, gyömbér, szegfűszeg, illatozik a kerek formában. Vaníliafagylaltot főzök hozzá, fele-fele tej és tejszín, összesen fél liter. Három tojássárgája, tíz dkg cukor, egy rúd vanília, hőkiegyenlítés, fagylaltgép, mélyhűtő. Tojássárgáját cukorral kissé felverem, egy merőkanál forró tejszín, állandó keverés. Újabb merőkanál, majd az egészet vissza a lábosba, kis lángon besűrítem. Íze, mint a madártejnek, áradoznak, milyen jó, ilyen finom vaníliafagyit még nem ettek. Bele kell tenni, ami bele való, tejszín, tojás, valódi vanília csodát tud tenni.

Újév másnapján ima után lesétálunk a tópartra, áldás kíséretében bűneinket megtestesítő kenyérmorzsát dobálunk a vízbe. És vesd a tenger mélységébe bűneiket, megeszik a halak. Kipát viselő férfiak, szépen öltözve az ünnep tiszteletére. – Esküvőről jönnek? – kérdi anyját egy kisgyerek a parton. Menyasszonyt nem lát a csoportban, gyerekeket igen. 111

– Szerintem inkább keresztelőről – mondja a fia­tal anyuka. Hajléktalan lép oda Lévhez, pénzt kér. Lév magyarázza, rosh hasana van, ilyenkor üres a zsebünk, nem cipelhetünk semmit. – Hát nem érti, hogy zsidók vagyunk, nincs pén­ zünk? Tíz nap múlva az engesztelés napján fehér ruhát öltünk, smink, ékszer, bőrcipő tilos. Fehér len­ ruhám alá szűk vászonnadrágot és futócipőt húzok, Nátán világos zakót vesz, öcsém esküvőjén viselt ing, fehér farmer, ócska tornacipő. Hanna órákig készül, hogy a legtökéletesebb öltözetben jelenjen meg. Szerény, a micváknak és minhágnak1 megfelelő, mégis trendi, jól komponált külső: fodros szoknya, Converse cipővel és a szekrényemből zsákmányolt legújabb harisnyámmal kiegészítve. Kol nidre jelmezbe bújt a család. Mókás sportversenyre készülünk, huszonöt órás koplalás. Inni sem szabad, fahéjjal tűzdelt birsalmát szagolgatni ima közben, az egyetlen kulináris engedmény. Csak úgy kezdj bele, ha végig bírod, aki a szigorú böjtöt megtöri, hiába csinálta. 1 Hagyomány.

112

Női karzatról lenézve látom, ma a legtöbb férfi orvosnak öltözött. Kitlibe1 burkolóznak az ortodox neológusok, halotti lepel, fehér köpönyeg mindenütt. Csipkés köpenyű kóser hentes, fehér kipás Moha és Páfrány, meg borbély narancssárga crocsban. Az egész zsidósdi egy nagy purimi karnevál, csak purimmal ellentétben a többi ünnepen kötött a témaválasztás. Lév egyszemélyes sátrat épít szukkotra, szülei kertjében. Nehogy szukka2 nélkül maradjon hétvégére. Teljesen szabályos, megvan a három oldala, lombos teteje, ücsörög magában, más nem fér be, olvas, elmélkedik, imádkozik, mondja az áldásokat. Akkurátusan elkészített szendvicset visz ki magával. Gondosan keni hummusszal a barheszt, zakuszkaréteg következik, vékonyra szelt paradicsomalapot épít a kóser pulykasonka-emelet alá. Tormafödém, végül lilahagyma-karikákból készült tető koronázza meg kedvenc ünnepi szendvicsét. 1 Fehér köpeny, először esküvője napján viseli a zsidó férfi, utoljára a temetésén. 2 Sátor.

113

– Mit csinál kint Lév? – kérdik a hazalátogató svéd rokonok. – Eszik, iszik, alszik, tanul – ugyanazt, mint mindig, feleli Lév papa. – Na de meztelenül?? – értetlenkednek a svédek. – Nem, miért lenne meztelen? – értetlenkedik az apja. Akkor miért bújik paraván mögé?

Szimhat Torakor1 Tóra-tekercseket körbehordozzuk, és nagyon örülünk. Cukrot dobálunk, szól az ének, a gyerekek minden körnél csokoládét, nyalókát kapnak. Azután gefilte fisht, töltött halat eszünk a Choszen Tora – Tóra vőlegényeinek vacsoráján. „Tud valaki mazltov cukrot2 hozni Izraelből?” – kérdi a rabbi a heti körlevélben. „Az a puha cucc, ami ha ráesik a gyerek fejére, nem töri be. Cukrot fizetjük, repülőjegyet nem.” „Fordítva nem lehet?” – kérdez vissza Grün. 1 A Tóra örömünnepe. 2 Születésnapon, eljegyzésnél, a zsinagógában cukrot dobálnak az ünnepeltre.

114

„Ok, de akkor hatvanezer a cukor” – így a rabbi. „Dob utcában tuti lehet kapni.” „Ott már kerestük, reb grün, de nincs.” „Drága rabbi úr, köszönöm, hogy kisbetűvel írta a nevemet, mint nemecseknek.” Így beszélgetnek a zsidók. Hanukára kardamomkrémmel töltöm a fánkot, churrost sütök égetett tésztából. Vizet forralok vajjal, csipet sóval, kevés cukorral. Lobogva forró víz tetején vajkarikák táncolnak, lisztet szitálok, hullik, mint a hó, tésztát resztelem, kevergetve melegítem, míg elválik az edény falától. Kissé hűlni hagyom, robotgépbe teszem, tojásokat egyenként adom hozzá. Ellenkezik a tészta, az elején mindig, végül nem tehet mást, tojásokat befogadja, új közös szubsztanciát hozva létre, eggyé válik a két különböző anyag. Habzsákba töltöm, serpenyőbe hosszúkás formákat nyomok, így emlékezünk az olaj csodájára, mely nyolc napig égett a Szentélyben. Kóser olajnak és görögök felett aratott győzelemnek spanyol fánkkal, orosz blinivel állítunk emléket. Kis palacsintákat sütök, házi tejfelt, kaprot, kaviárt halmozok a blinire, snidlinggel szórom, ecetes uborkával tálalom. Napokig el kellett zárkózni a Szentélyben a hel115

lenisták miatt, bezzeg a rómaiak nem akarták áttéríteni a zsidókat. Megelégedtek a sanyargatással, minden leigázott népre ráhagyták a saját hülyeségét, hadd gyakorolják fura vallásukat. Csak a lehúzás érdekelte őket, munkaerő, ásványi kincsek. A zsidókkal persze nem lehetett bírni, hol egymást ölték, hol a római katonákat, kénytelenek voltak mégis lerombolni a Szentélyt, hogy megszabaduljanak tőlük. Azok meg utána is csak egymás torkának estek, hogy ki miatt volt. – Örökre összevesztünk a Birnbaummal – meséli drámai átéléssel Áron. És két hét múlva megint. Facebookon visszaveszi a lájkot. Nem érti, mit írtam, de megsértődik. Kommentel, hogy fel vagyok háborodva, többen is fel vagyunk háborodva, megalapítottuk a felháborodott fb-csoportot. Hozzászólást törli, helyette idegen szavakkal és talmudi citátummal spékelt kioktató ellenposztot ír. Azt sem érti, de megsértődik. A másik lájkolja, hogy nem érti. A Birnbaum. Igazából semmi bajunk egymással, összetartunk mind, nem úgy, mint a korrupciótól fertőzött Kolumbiában. El nem fogod hinni, mi megy ott. Európaiak számára elképzelhetetlen módon esnek egymásnak a Kolumbihisz tagjai. 116

Dél-amerikai zsidó keresztapa tartja kezében a szálakat, mindenkiről tud mindent, rettegett páncélszekrényében megfelelő pillanatban előhúzható terhelő bizonyítékok. Leleplezik, hogy származása halachikusan kétséges. Nemhogy kétséges, de egyáltalán nem is zsidó az édesanyja. Levéltárban éjszakákon át kutatott papírokat csak akkor merik nyilvánosságra hozni a fiatal rebellisek, mikor a széf kulcsát szappanba nyomva lemásolták, s bérgyilkos áll készen, hogy közvetlenül a zsidó keresztapa szívébe szúrja a halálos injekciót. Új ügyért harcolnak a lázadók, a nemrég kivégzett elöljáró zsidó nagypapáról írt, szívfacsaró novelláját tűzik zászlajukra. Nem épül a zsinagóga, nincs rá idő, mással vannak elfoglalva. Nem baj, ha mégis elkészül, küszöbét úgysem lépik át soha, majd építenek maguknak másikat. Kolumbiában. Tubisvát 1 a kedvencem. Összeölelkeznek a fák ilyenkor, aki megpillantja őket, kívánsága teljesül. Egyszer jó lenne. Legalább hétféle, Izraelben termő gyümölcsöt teszek az asztalra: dato1 Svát hónap 15. a fák újéve.

117

lyát, mogyorót, narancsot, banánt, gránátalmát, fügét, olajbogyót, narancsot, diót, mandulát, almát, szőlőt. Ezt bírom. Ebben az évben Pavlova-tortát sütöttem bogyós gyümölcsökkel, datolyás bonbonokat, aztán básoztunk Rahelékkel. Hét tojás fehérjét kemény habbá vertem, hozzáadtam harminc dkg cukrot. Sütőt előmelegítettem száznyolcvan fokra. Sütőpapírral bélelt tepsire huszonöt cm átmérőjű kört rajzolok, habot ráterítem. Hőfokot százötven fokra leveszem, ötnegyed órát sütöm, résnyire nyílt sütőajtónál hűl ki. Tálalás előtt óvatosan nagy lapos tálra csúsztatom, Kívül roppan, belül hófehér krémes álom, tetejére tejszínhabot, málnát, szedret, áfonyát halmozok. Diót és datolyát összedarálom a bonbonhoz, kis gombócokat formázok, porcukorba hempergetem, minyonpapírban szervírozom. Lehet nyomatni hozzá mazsolát, fahéjat, kardamomot, kinek mi tetszik. Tu Beáv1 a szerelmesek napja, kivételesen nem az evésé a főszerep. Sabatkor micve a házasélet, 1 Áv hónap 15. ősi örömünnep, a hagyomány szerint ezen a napon engedték meg, hogy a törzsek egymás közt házasodhassanak, biztosítva ezzel a nép egységét.

118

így született végre gyereke a helyes párnak, akikkel együtt voltunk izraeli körutazáson. Péntek este szóltunk nekik, hogy kötelező. Ki tudja, melyik a legnagyobb zsidó ünnep? Nem, nem Jom Kipur. Hát a sabat. Egész héten sabeszre készülök, gondolkodom, mit főzzek, menüterveken agyalok. Pénteken barheszt sütök, megy bele az áldás, kora délután érte jön Lév. Napnyugtakor Hannával gyertyát gyújtunk, gut sabesz!1 A legfontosabb, legigazabb pillanat. Baruch Atah Adonai Eloheinu Melech Ha-olam, asher kidshanu b’mitzvotav v’tzivanu l’hadlik ner shel Shabbat.

Amint kimegy a sabat, Savua tov!2, Nátán szövi tovább a zsidómédia-világösszeesküvést, jewrnalt ír, levelekre válaszol. „Cionista patkányok, nem fogadtátok el a vallásunkat, ezért megérdemlitek, you are the terror itself, where not excepted our religion” – áll az e-mailben. 1 Jó szombatot! 2 Jó hetet!

119

Nátán udvarias mondatot másol ki egy telefontársaság ügyfélszolgálati brosúrájából: Thanks, your feedback is important to us, please stay on the line. Köszönjük, az Ön visszajelzése nagyon fontos számunkra, kérem, maradjon kapcsolatban. Sémita testvérünk szelídült válaszlevélben kérdi véleményünket az egyiptomi helyzetről, barátságosan társalgunk tovább. Majd megbeszélünk egy kedélyes találkát közös ősapánk, Ábrahám/ Ibrahim sírjánál. Nátán globális sófárflashmobot szervez. – A legnagyobb sófárkoncert a Szináj óta – mondja lelkesen, szemében megszállott tűz lobog. – Jössz velünk sófárt fújni? – kérdi gyerekkori barátját. – Most, hogy szóltál, megyek – felel Áron. – Remek, tudod, hogy kell? – Miért, nem csak bámulni kell? – kérdez vis�sza Áron. – Azt kérdeztem, akarsz-e fújni – ismétli Nátán. – Vazze, nekem is fújni kell Lehel kürtjét? Meghallgattam a felvételt, amit küldtél erről a sófár­ fújásról, hát mit mondjak, nem vagyok zeneileg képzett, de borzalmasan hangzik. Nem lehetnék inkább szövegíró? 120

– Nem muszáj fújni – mondja Nátán. – Akkor megyek – ígéri Áron, a szorongását felfokozott csajozással leplező Woody Allen-i asszi­miláns zsidó iskolapéldája. Mindenből viccet csinál, identitásának alapja a Soá, vagy jöhet a politikai zsidósdi, baloldali önazonosság, ilyesmi. Nem tévesztendő össze a zsidó politikussal, van aztán karrierzsidó, meg Dohány utcai zsinagóga előtt bőrcipőben, felékszerezve sorban álló jom kipur zsidó, bejutva négyezer társával smúzol egymás szavába vágva, hangosan az engesztelés napján. Van pénteki zsidó, betért zs., visszatért zs. Zsidó szervezetet gründoló pályázatíró zs., cionista alijazsidó, részhalmaza a jeridazsidó. Mind tudjuk a tutit. Hogyan kell zsidónak lenni, melyik az igazi. Budai és nyúzsélandi zsidók sosem keverednek, csak egyes minősített esetekben. Szervezetek nem vegyülnek, legyen inkább két külön újévi flashmob, egymástól száz méterre, tíz perc különbséggel. Egyik halakhikus fújás, tradíciótudatos férfiakkal, a másik ökologikus fújás környezetvédő biciklicsengőkkel. Többen nem akarják a csengetést, ne zavarja az emelkedett, spirituális hatást. – Láthattad, hogy respektáltam a csengős ötle121

tet – mondja Nátán –, próbáltam a kettő közt valami kapcsolatot építeni, de még annyit sem árultak el, hogy lesz-e valami, hol lesz, mikor lesz, mi lesz egyáltalán, és ki szervezi, viszont figyelmeztettek, ha nem jöhetnek, örökre megbántódnak. Örülünk, hogy lelkesek, de fogalmunk sincs, ki lelkesedik, miért és mit szeretne, eddig annyit tudunk, valaki esetleg közvetett ismeretség útján üzenne a biciklistáknak, csilingeljenek bele a sófárfújásunkba, mert különben megsértődik. Megint.

Férfiak fújják a koskürtöt, megtérésre hívják a népet újév előtt. Egyszerre szól a világ számos pontján, Belarusz–San Francisco–Jeruzsálem– Las Vegas–Salem–Chicago–New York–Budapest. Végre sikerült összehozni a világ-összeesküvést.

122

Barhesz

Grün új ötlete, csináljunk együtt food bizniszt, övé hetven, nekem ad harmincat. De itthon nem hajlandó, ez kis piac, csak New Yorkról lehet szó. – Nátánnal mi van? – kérdi közben Grün, nem éri el sehogy. Telefont fel nem vesz, e-mailre nem válaszol, senkivel nem áll szóba. Kuckójában ül, üresen kong a ház. Ajtót magára zárja, elbújik a hegy felőli szobában, sötét erdő közepén. Egyedülléttől retteg, mások jelenlététől még jobban. Senkit nem akar látni. Már nem akar boldog lenni, nem akar semmit. – Nincs kedvem örülni – mondja Nátán.

Hívom Dora barátnőmet. Így írja, rövid o-val, senki nem hívhatja Dorinak, csak az anyja. 123

– Képzeld, a Grün bevesz az üzletbe!– lelkendezem. – A SilverDuck Kft.-be? – kérdi. – Nem SilverDuck, hanem GoldSpider Zrt., egyébként stimmel. De nem Grün, hanem Lév a melltartós ember – felelem röhögve. Hónapok óta nem nevettem, csak ha Jó barátokat nézek. Kulturális sztereotípia vagyok. Pedig nincs is bérletünk a Katonába. Rita ott játszik, nincs rá szükség. Csak felszólok az erkélyére, estére van-e jegy. Mint Alison Putchnik. Ha leírom ezt a nevet, végképp az vagyok. Mostohaanyám szerint hasonlítok rá. A hajam meg a szemem. Egyszer tényleg ezzel szólított le egy pasi a Szkénében. Hogy hasonlítok. Hanna utálja, ha nyerítve röhögök Chandler viccein, még kevésbé bírja, ha könnyes szemmel, magamba roskadva heverek. Nem akar ilyen szomorú nővel élni. Igaza van, én sem akarok. Földhözragadtságom zavart össze, mániákus ragaszkodás az élő anyaghoz, tűzhelyemhez, benne a világnak közepe. Mellette még Nátán is megkedvelte egy időre az életet, az ízlelés élményét, vajas málnalekváros barheszt szombat reggelenként. Földszinten lakni, kertbe kilépni, panoráma nem vonz, tériszonyom van a magasban. Hiába 124

képzelem magam jiddise máménak, fölösleges barheszt gyártani, senkit nem érdekel. Nem erre van kitalálva. Erdei tündér, fák közt repked. A tavasztündér lánya. Anyák napi ünnepségen legjobb szerepet kaptam az óvodában. Fehér blúz, sötétkék kantáros rakott szoknya, csálé térdzokni, lerugdalt orrú szandál, fejemen koszorú, papírból kivágott rózsabimbók. Ez azután volt, hogy kiscsoportban teljes évig sarokban álltam kukán, egyetlen szót sem ejtve. Meg ugye nem is ettem. Fotoszintézisen kívül semmilyen életjelenséget nem mutattam, mondták családlátogatáson: – Ez a gyerek nagyon buta, egyetlen verset sem tud – sorolta bűneimet az óvó néni. – Hisz mindennap lelkesen mesél, elénekli, milyen dalt tanultak, egyből tudta a Bóbitát, a verseket is könnyen megjegyzi – csodálkozott anyám. Később oldódtam kicsit, de a szigorú böjtöt végig tartottam. Életelixírből mindig van pár cseppje, ereje kifogyhatatlan, közvetlen az égből kapja. A mannát. A megmentő. Nemtő. Nincs tő, a magyar zsidóság elszáradt ág a zsidóság fáján, Herzl megmondta. Ez olyan növény, 125

mely nem tudja, hogyan kell gyökeret ereszteni. Mindig rosszul fog hozzá. Vízkultúrás.

Gyúrunk, dagasztunk, fonunk, sütőkurzust tartok. Rozskenyér készül, fahéjas kalács, töltött kifli. Három részre osztom a bedagasztott, megkelt tésztát, mindet téglalapra nyújtom, fahéjat cukorral keverem, megszórom, feltekerem, végét behajtom. Összefonom a három tekercset, tojással kenem sütés előtt. Kézműves piacon árulunk, vásárlók imádják a barheszt, hatkor keltem, frissen sütöttem tizenkét darab félkilóst. Mire kiértem, asztalunknál ketten toporogtak, hol van már. Egyet benyomtak az arra kerekező triatlonisták, egyet vett Rahel, másikat az apja. Utolsó hármat egyszerre vitték el, délre morzsa sem maradt. Múlt vasárnap rossz idő volt, nem mentünk a piacra. Tizenkét árván maradt gyermekemből négyet örökbe fogadott Lév, rá mindig lehet számítani. Kettőért eljött anyai barátnőm, Zsófi, kaptak a szomszédok, egyet elcseréltem csorbalevesre. Egy kalácsért jelentkeztek a Facebookon, ötöt házhoz szállítottam, a többit hajléktalanoknak adtam. Forró fazekakkal rohangálunk két emelet közt, 126

Bellával főzünk. Rita színházában külföldi vendégek, barhesztésztából brióst csinálok, nyolcvan darab. Kilónyi lisztből dagasztott tésztát negyven egyforma kis darabra vágok, kimérem, megsodrom, csomózom, tojással kenem, mákkal szórom, tepsire sorakoztatom. Frissen sült péksütemény illata leng a völgy felett. Bella olajbogyós kiflit süt, medvehagymás pogácsát hajtogat. Edit nagyanyám zöldséges töltött hústekercse, csirketerrinje, pácolt lazacos, kapros-krémsajtos­ falatok. Rozskenyeret sütök hozzá, kapor terem a kertben, Hanna keni a krémsajtot, mindegyikre egy szelet gravlax, negyed karika citrom. Zelle­resdiós juhtúrógolyókat gömbölygetek százasával. Száraz serpenyőben durvára vágott diót pirítok, fokhagymával, aprított zellerzölddel gyúrom, frissen őrölt borssal ízesítem, olívaolajjal kerekítem. Zsidótojás, bécsi krumplisaláta, fenyőmagosfe­tás zöldbab, gránátalmás kuszkusz. Fél kg kusz­ kuszt leforrázok 1,2 liter vízzel, lefedem, párolódik a gőzben. Bőven sózom, forró kuszkuszban felolvad a vaj. Mustárt adok hozzá, áttört fokhagymát, nem sajnálom az olívaolajat és római köményt. Ha kihűlt, kis kockákra vágott paradicsomot keverek bele, citromlét, aprított mentát, újhagyma zöldjét, 127

uborkát, petrezselymet, fetát, gránátalmát. Behűtöm, másnapra összeér a sokféle íz. Harminc dkg csokoládét huszonöt dkg vajjal összeolvasztom, elkeverem tizenöt dkg liszttel, harminc dkg nádcukorral, három kanál szilvapálinkával, három kanál szilvalekvárral, tizenöt dkg darabokra vágott éjsötét csokoládéval. Három egész tojást magas halványsárga habbá verek, masszába beleforgatom, tortaformába simítom, magozott szilvát nyomkodok bele, szeletelt blansírozott mandulával szórom. Ragacsos remegős csokoládé, a szilvás moelleux közepe, hozzá mascarponehabos eper, gyümölcsnyársak, hurkapálcikára tűzött nagy szemű szőlő, dinnye, narancs, habzsol a belga színtársulat.

Gasztromániákus itt mindenki, az egész ház, szomszédok sosem hagyják abba, korláton fokhagymafüzér lóg, lecsóillat száll, hagymát dinsztelnek, méz csepeg. Végigjárjuk az öreg ház alatti katakombákat, mélyen a hegy belsejébe vezetnek a járatok. Elfér több száz kiló liszt rosszabb időkre, zsákokban rizs, kartonokban áll az ásványvíz. Belláék új éléskamrát alakítanak ki a régi légópincében, ládányi sárgaborsó, bab, száraztészta, répa, 128

zöldség, krumpli, cékla elvermelve, pókhálós palackok, alma mázsaszám. Aszalunk éjjel-nappal, lapos tetőre tűz a délutáni nap, utolsó cseppek is elpárolognak a félbevágott paradicsomokból. Tüllel borított tálcákon szilva és barack, szeletelt eper, mazsolaszőlő. Egy évre elegendő lisztemnek kell lennie, harmadgenerációs szorongásomon csak ez a tudat enyhíthet kicsit, bármi történik, kenyeret sütni biztosan tudok. Élesztőből nem kell éves adagot bespájzolni, ha úgy alakul, megteszi a kovásztalan kenyér is, lángnyelvek melegénél hamar megsül a szabad ég alatt, ki van próbálva. Lépcsőház bepolcozva, dzsem, savanyúság mindenütt, éhen ne haljunk a hosszú tél alatt. Bazsalikomos almalekvár, kínai szilvaszósz, ringlóchutney, barack cointreau-vel, málna és kajszi, szeder pálinkában, rumos meggy, feketeribizli-curd, rózsaborsos eper, fügelikőr, lilahagyma-lekvár, zakuszka, ajvár, zöld paradicsom, sárgadinnyedzsem, ecetes szilva, citromos csillagtök, gesztenyelekvár, bodza, csipkebogyó, áfonya, rebarbara, vilmos körte, narancslekvár szegfűszeggel, szárított paradicsom olajban, cékla balzsamecettel, őszibarackbefőtt, csalamádé, zöld dió, cukrozott gyömbér, birsalmasajt, ribizlizselé, rózsalekvár, kandírozott ibolya, 129

üvegek ezrei, falon hosszú repedések futnak, nem bírja a terhet, vakolat hullik, ránk dől az egész. Estére vendégeket várok, vásárlásból hazatérve konyhámban felfordulás. Hanna mára időzítette, hogy felfedezze a tökéletes buggyantott tojás készítésének titkát. Lábosokban sós, ecetes víz zubog, tojásokat fagylaltos kanállal tartja vízbe, sárgájába zöld spárgát márt, kóstolgatás közben mind elfogy a vacsorára előkészített adag. Posíroz a gyerek. Kénytelen távollétemben csinálni, királyságomban zsarnok vagyok, mint Weisz Cili, tűzhelyemhez senki nem közelíthet. – Nekem te ne posírozz, tűnés a konyhámból! Masszív ötvenes évekbeli, amerikai öntöttvas robotgépemet lakat alatt tartom, uralkodni akarok a gyúródeszkán, minden kedves eszközöm felett csak én rendelkezhetek. Lassan ivaréretté váló fiatal nőstény küzd a tölgyfa pultért, nyakamban liheg a trónkövetelő, centiméterről centiméterre halad, izmos karjával nyújtófát szorítja, homlokunk egymásnak feszül, fogak csikorognak, halántékunkban dübörög a vér. Egyikünk sem engedhet. Menj vissza a kis játék konyhádhoz, süss homoktortát, ez az én birodalmam! Nem nyerhet teret, én vagyok a méhkirálynő. Egyelőre.

130

Az első barheszem. Óriási munka volt, irtóra kimerültem. Ronda is volt szegény, de majd szétvetett a büszkeség a sabati asztalnál. Most tizenkettőt sütök egy óra alatt, még csak el sem fáradok. Nem bírom ki, forrón megvágom, nem lesz szép a szelet, még túl puha. Belseje lyukacsos, hívogató, befúrom magam a bélzetbe, egyre mélyebben, körülölel, gyerekkori dunyha alatt elalszom. Ropogós héjon kopogtatnak, felriadok, indulás sütni. Három kg lisztből begyúrom előző este, szépen megkel magában reggelre, majd kimászik a hűtőből. Kilós adagokat négyfelé osztom, minden részt háromra. Hosszúra sodrom, megfonom. Cili hatfonatút sütött, nekem nem megy. Nyersen szép, na végre jól sikerült, mire megsül, megint nem egyenletes a fonat. Cili kakaóskalács-receptjét is örököltem, minden pénteki kiddus elengedhetetlen tartozéka, barhesztészta nagy téglalapra nyújtva, megkenve jó sok töltelékkel. Puha vaj, kakaópor, cukor. Óvatosan feltekerem, tojással lekenem, sütés előtt újrakelesztem, szeletelésnél kifolyik a töltelék. Imádom a kelő tészta érintését. Él, lélegzik, mint egy kisbaba. Áron mániákusan ültet a kertben, földbe szórja a magvakat. Mindenki szublimál valahogy. 131

Három megfont kalácsot teszek a tepsire, megkenem felvert tojással, mákkal bőven szórom. Lév az egyiket szezámmaggal kéri. Rosh hasanakor kerek barheszt sütök, összetartozás szimbóluma, nincs vége a fonatoknak, benne az áldás, Báruh átá ádonáj elohénu meleh háolám áser kidsánu bmicvotáv vcivánu leháfris hállá min háiszá. Nézem őket a sütő üvegajtaján keresztül, szerelmes vagyok a teremtményeimbe. Persze nem az enyémek. Mint Hanna születése. A legigazabb bizonyosság I-ten létezésére. Egy új élet. Test és lélek. A lélek nem a mi művünk, utólag lehelte bele az Örökkévaló. Látszott rajta. Baruh Hasem.1 Nátán születése voltaképp a numerus claususnak köszönhető, én a szocialista hiánygazdaság gyümölcse vagyok. Pont nem volt a patikában 65ös pesszárium, 60-ast kellett venni, kicsinek bizonyult, hiába a Timidon zselé, létezésem tévedés.

Edgár a ház előtt vár, mindig tudja, mikor jövök. Macskákat nem bírom, Edgár viszont jó arc, kellett hozzá pár év, de megszerettem. Kiderült, hogy

1 Héber: Áldott a Név (Áldott az Örökkévaló).

132

ő is igazi ember. Vörös-fehér foltos, mint egy tehén. Dzsindzsi.1 . Nagymamától örököltük, előbb lakott itt, mint mi, szerzett joga van. És jó humora. Lakásában megtűr minket, persze csak kényszerből, tigrisnek álmodja magát, kardfogát nyakamba mélyeszti, ha még egyszer kizárom a kertbe. Beengedni nem lehet, ajtót kitárom, lustán nyújtózik. – Más dolgom van, nem jövök be. Később vis�szatérhetünk rá – nyávogja. Megtévesztőn dorombol, hogy éberségünket elaltassa, míg kétszáz kilósra nem nő. Résnyire nyílt ajtón fürgén besurranni kihívás, le kell győznie, dühösen morog. Megetetem, Hanna simogat eleget, hozzám ne dörgölőzz, tartsuk tiszteletben egymás határait. Mostohamacska, rokonlélek. Teljesen ártalmatlannak tűnő pillanatban váratlanul hasít belém, pont mi vagyunk a zsidóság elszáradt ága. Ez a család. Fuchs Janka dédanyámnak három nővére: Rebeka, Regina, Sára. Rebeka és Regina Amerikába ment, dinasztiát alapítani. Morrisok, Weinstockok, Rosnerek, Richmanok látogatnak minket, aki épp Kelet-Európában jár, 1 Héber: vörös hajú.

133

megnézi, hogy fest az itt maradt rokonság. Hoznak albumot, második világháborúba induló, felnyírt tarkójú tengerészgyalogos Rebeka fia, esküvők, brit mila, purimi bál, hatvan-hetven rokon egy-egy fotón. Richmanék meglátogattak tavaly Szimhat Tora ünnepén, Bécsben töltöttek pár napot, vonattal jöttek, pályaudvarról egyenesen a zsinagógába, azonnal bekapcsolódtak, jobban ismerték a dalokat, mint a legtöbb itthoni neológus. Ez a jó a zsidó világ-összeesküvésben, a zsinagóga nem I-ten háza, bét hakneszet a gyülekezés háza, bárhol jársz, otthonra lelhetsz. Rokonokat körbevittük a zsidó negyedben. Régi városfal mellett, az Erzsébet téren volt a század eleji piac, szomszédságába költöztek a zsidók. Több háztömböt átfogó monumentális épület, az Orczy-ház lett lakhelyük, utcára ki sem kellett lépni, bent jó pár zsinagóga, bolt, néhány kis üzem. Sétálunk a három nagyzsinagóga határolta háromszögben, wow és incredible a Rumbach, unbe­ lievable a Dohány. Soát is nagyon szeretnének látni, abból kimaradtak. Oké. Érdekes a Király utca is, a zsidó negyed egykori jiddis kabarékkal teli főutcája, egyik házának udvarán a gettó falának eredeti darabja. 134

Most már mutass klezmert meg sóletet. Glattkó­ ser étteremben ebédelünk, gefilte fish, gyümölcsleves, töltött káposzta tejföl nélkül, sólet füstölt libamellel, csodálkoznak, Shelley marhaszeggyel főzi. Hangulatos kis instant Soá-múzeum a Dohányzsinagóga mellett, az egyik legfrusztrálóbb, legszomorúbb hely, imádják az amerikaiak. Megyünk fel a külső lifttel, kilátás az udvaron berendezett műgettóra, műtéglából, műszögesdróttal, wow! Bostoni mispachát1 Duna-parti szállodába vis�szük haza, cipőknél megállunk, könnyes szemmel néznek le az örvénylő folyóra, fel a mészkőből épült tornyokra. – Ez a monumentális Csipkerózsika-kastély volna a Parlament? Ilyen kis országnak? – álmélkodnak. Nem véletlenül veszti el józan eszét, lesz romantikus, nagy ívű ábrándok, hagymázas álmok martaléka mind, aki ide bekerül. Elvarázsolt kastély magas ablakából nem nyílik kilátás lefelé, eget fürkészheti csak, bent erősen torzító tükröket. Választhattak volna józanabb, letisztult formát a parlament épületére kiírt pályázatok közül. Lehet1 Család.

135

ne az ország háza a szintén pályázó Földművelési Minisztérium klasszicista épülete, máshogy alakult volna minden. Nem választhattak mást, historizmusért dobog a Kárpát-medencei szív, így kellett lennie.

Nyolcvankilencben jelentkezett az első látogató. Magas, zsiráfszerű vékony fickó szódásüvegszemüveggel. Fürkésszük egymást, nem hasonlítunk. Yehuda Weinstock Budapestre érkezik állt a levélben, találkozzunk, szerinte rokonok vagyunk. Altendorfba utazik, nagymamája, Fuchs Rebeka ezt a falut emlegette. Találgatjuk, hol van Alten­ dorf, Ausztriában? Mi közünk lehet hozzá? Yehuda elvonatozik Mosonmagyaróvárra, Ófaluba, iratokat kutat, temetőt látogat. Kudarc. Vis�szajön, anyám tyúklevessel várja. Yehuda szomorú, nem talált semmit, nemsokára indul haza, Izraelbe. – Hiszen Fuchs Janka nagymama németül beszélt! – kiált fel Széfer Anna a maceszgombóc felett. – Nem is tudott magyarul. Szülőfaluja Szepes­ ófal­va, csak erről lehet szó. Yehuda értetlenkedik, 136

– Jó, elhiszem, de minek mentek volna a nagyszülők Szlovákiába? Odaköltöztek Magyarországról? – Nem érti. Megtalál mindent a Szepességben, hitközségnél anyakönyvek, zsidó temetőben sírkövek. Fotókat mutat, füles sapkában mosolyog boldogan a helységtáblánál. Spišská Stará Ves. Weisz Cili a Balaton-felvidéken született, szüleinek Szőlősgyörökön volt szatócsboltja. Építész dédapám készített festményt a házról, Széfer Anna ágya fölött lóg. Nusi nagymamám gyerekkorában nyaranta unokatestvéreivel játszott az udvaron, ha meglátogatták a vidéki rokonságot. Beszabadultak a gyerekek a boltba, találtak helyes kis lufikat. Nehéz volt felfújni, de megérte. Mire a nagyszülők hazaértek, gyönyörűen feldíszítették az udvart kotonból fújt léggömbökkel. Útban a Balaton felé Nátánnal kitérőt tettünk Szőlősgyörökre. Nincs külön zsidó temető, körülnéztünk a falu egyetlen temetőjében. Utalást sem találtunk, hogy valaha éltek itt zsidók. Nátán mondott értük áldást. Hazafelé útba ejtjük Börgöndöt. Nátán itt járt óvodába, kakaóval hányta le az ovi kerítését. Meglátogatjuk a kerítést. Esténként Gyuszi papa kis trolibuszról mesélt az óvodás Nátánnak. Elcsa137

vargott a szüleitől, hiába kereste villamos anyukája, autóbusz apukája. Közben Hordós Ibolykáról álmodott a szendergő gyermek, a szomszéd kislánnyal meztelen Fekete Pétert játszottak, meg csókolóztak a fák közt hatévesen, sosem volt gyerekkora. A kis trolibusz megkerült mégis, ötödik születésnapjára megkapta Nátán Stier nagypapától ajándékba. Bőgött kétségbeesve, fején a bádog jármű. Börgöndre hazafelé, Pusztaszabolcs átszállásnál a felhúzható és kétpercenként fel is húzott játék végzetesen belegabalyodott a kisfiú hullámos, hosszú hajába. Fekete fürtjeit, melyekre oly büszke volt a család, le kellett vágni, amint hazaértek. De a hátralévő pár megálló alatt feledhetetlen perceket szerzett az utazóközönségnek, azóta is emlegetik azon a vidéken a trolifejű gyermek legendáját. Titkos katonai objektum, nevét nem ejthették ki soha. Annyira titkos, nem is Börgöndnek hívták, ez csak fedőnév. Nyírfaerdő fái közt tiszti klub sztálinbarokk épülete, monumentális színházterem a semmi közepén. Vakolatdarabokon lépkedek, hallom a zenét, nevetnek. Nem tudták, hogy tévedés. Elátkozott táj, félbetört életek. Stalker. Megdöbbentő dús vegetáció, nehezen haladunk 138

a bozótvágóval, útról nem is látszik a ház. Megismerem a lépcsőt, Kalinyin. Ha elindulok felfelé, leomlik. Pánikszerűen hagyták el az otthont. Fürdőkád, kamrapolcon feledett csipkeszegély.

Múlt héten Pesten járt Heidi. A hetvenes években volt itt utoljára. Anyám nagybátyjának, Tominak a felesége, Brünhilda-szerű német nő, nem vérrokon. Szomszéd zsidó gyereket bújtatta Berlinben a háború alatt, negyvenhatban kivitte rokonokhoz Izraelbe. Megismerkedett Tomival, ott ragadt Tel-Avivban, külvárosban éltek lakókocsiban, amikor Széfer Anna meglátogatta őket. Cirkuszosok. Krokodil ketrecben az udvaron, fogait fémkefével tisztították. A másik példány elpusztult, nem ügyeltek a fogmosásra. Heidi most múlt nyolcvan, fénykorában két anakondába öltözve lépett fel. Egyik ruhadarabja elveszett, mindig raktak ki ételt, hátha előbújik, őrizni kellett a kétéves gyereket, míg elő nem került. Tomi nem felejtette el magával vinni a családi ezüstneműt, amikor otthonról távozott. Húga, Lili ápolta anyjukat. Ám Böske néni ügyet sem vetett rá, naponta emlegette könnyes szemmel az ő édes kisfiát. Tomi Bécsben megszöktette a cirkusz139

tulajdonos feleségét az összes állattal együtt. Még ötször nősült, mindvégig somogyi tájszólással beszélte a magyart, a hébert és az arabot. Apja, Ervin bácsi álmát teljesítette be, az öregnek a Szőlősgyörökhöz közeli Enyingen volt nyomdája. De Ervin bácsi igazából artista akart lenni, családi összejöveteleken bűvészmutatványokkal szórakoztatta a mispachát a zöldséges libamell elfogyasztása után, a Lenin körúti Lingel könyvespolcok között. A Fuchs nővérek közül Sára és Janka itthon maradt, Sára lánya Magda, Janka fia pedig a nagyapám. Mindkét nővér elvált, összeköltöztek, testvérként nevelték együtt a két gyereket. Magdának Izraelben egy gyermeke született. A háború után nagyszüleim nem voltak már fiatalok, anyám is egyedül maradt. Ábel nem illett a képbe, mi vagyunk a kiszáradt ág.

Halott barheszek, tizenöt darab. Este bedagasztom, ugyanúgy, mint mindig. Negyvenfős buli, hozzá a szokásos zsidótojás, tökmagos kuszkusz, orosz fokhagymás répasaláta, négy nagy kerek, rozmaringos almatorta. A tortához szétválasztás nélkül, sűrű sárga habbá verek két tojást. Tíz dkg vajat habosítok bögrényi cukorral, lisztet szitá140

lok, csipet szódabikarbónát, egy bögre joghurtot. Óvatosan beleforgatom a tojáshabba, pár kiskanál apróra vágott, friss zöld rozmaringgal együtt. Varázslatos aromát ad a tésztának, jól harmonizál az illatosra sült almával. Almát negyedekre vágom, kimagozom, meghámozom, hosszában vékonyan bevagdosom, körben kirakom a torta tetejét, sütés közben gyönyörűen szétnyílik. Ha elkészült, forró baracklekvárral fényezem. Hatvan kemény tojás, egy üveg mustár, tíz lila hagyma, só, bors, libazsír jócskán. Rahel segít tojást pucolni, hámozza, magozza az almát, olyan nekem, mint megkerült ikertestvérem, ugyanabban a cukrászműhelyben inaskodunk, ugyanúgy rúgtak ki a gimnáziumból. Még óvodában is azonos volt a jelünk, cseresznye. Rahel anyja igazán kiállhatatlan nő, anyósa hiába hívta vacsorára kanadai barátokkal, nem volt kedve. Férje boldogan jött haza, meghívták Vancouverbe, kimegy egész nyárra egyedül. Felvette erre Rahel mama a kék pettyes ruhát, amelyben annyira csinos, Margitszigeten addig táncolt a kanadai ismerőssel, míg őt hívták meg inkább. Ös�szeházasodtak Joe-val, úgy volt, Rahel utánamegy, végül apja nem engedte. Joe előző felesége gyűlölte az új asszonyt, gyere141

keit tiltotta tőle. Esténként száraz vörösbort bontott, a harmadik pohár után felhívta, hogy tájékoztassa, még mindig ócska magyar kurvának tartja. Joe temetésén találkoztak először, ápolták a sírt felváltva, egyre több közös témájuk akadt. Mostanában együtt töltik a hétvégéket, péntek délután Rahel mama átköltözik barátnőjéhez, sabati gyertyát gyújtanak. Vasárnapig együtt főznek, whoopie pie-t sütnek, kirándulnak, filmeket néznek, nevetnek. Mint a jó testvérek. Rahel szerint túlspilázom a családosdit, mindenki túllihegi, mutassak egyet, amelyik jól működik. Amelyik működik. Biztos van, már láttam ilyet, muszáj lennie. Tojásfehérjét robotgéppel aprítom, nagyon kell vigyázni, ne túl kicsire. Sárgája, libazsír, mustár, só, bors elegyítve, hagyma összeforgatva a rusztikus darabokkal. Egy napot érlelem hűtőben, friss barheszre kenve imádják. Nincs friss barhesz, reggelre fura erjedt szaga van a begyúrt tésztának. Várok, hátha elmúlik, fonom a tízediket is rendületlenül, nem akar megsülni, nem barnul, sápadtan, szemrehányón mered rám a sütőből. Megerjedt az élesztő. Most neki higgyek, vagy a szememnek? Barheszt én még el nem rontottam, igaz, hogy büdös, csúf is, de biztos 142

finom lesz, annak kell lennie. Megsütöm mindet, nem lett finom, nagy fekete hullazsákban fekszenek mereven, egymás hegyén-hátán a kamrában, képtelen vagyok szembenézni velük. Élettelen csecsemők, nem tudok megválni tőlük. Majd holnap leviszem. Vagy holnapután.

143

Erec

Kohav Robi addig akarta elvenni Széfer Annát, míg úgy volt, Izraelbe mennek nászútra a tel-avivi nagynénihez, Magdához. Kitört a hatvanhetes háború, nászút füstbe ment, érdeklődés az esküvő iránt megcsappant. Közbejött viszont a 60-as pesszárium, kénytelenek voltak összeházasodni. Magdának butikja volt a Ben Jehudán, minden hónapban küldött csomagot, nagy szám lett volna, ha nekem nem tesz bele hófehér dzsörzé nadrágkosztümöt aranygombokkal. Kimondani is borzasztó, kényszerítettek, hogy felvegyem. Csak egyszer jött össze nekik. Magda rendszeres hívásai nagy eseménynek számítottak, mindenki ugyanazon az utánozhatatlan ideges, feldobott, meghatott, boldog, sírásba hajló hangon vette fel a telefont, így sikoltva fel: – Magda!!? 144

Egyszer találkoztunk, amikor hazalátogatott. Nagy­világi, jó humorú, vörösre festett hajú nő, hat­ vanévesen is áradt belőle a szenvedély, nem hasonlított a pesti családtagokra. Jókora sminktáskával utazott, nercbundáját is hozta magával. Ma­nont megnézni nerc nélkül lehetetlen júliusban. Operaház ruhatárába nem adja be, még baja esik, nem vigyáznak rá. Összekapott egy szomszédasszonnyal a körúti körfolyosón – mind irigyek voltak rá –, zengett tőlük a ház. – Te vén kurva – így a szomszéd. – Kikérem magamnak, mi az, hogy vén?? – oltotta le Magda. Negyvenhatban megjelent Braun Pityu katonai dzsippel, angol egyenruhában. Magda se szó, se beszéd csomagolt, meg sem állt a tel-avivi üzletig. Mi más lett volna a neve, mint Magda butik. Elfogyasztott még három férjet, sokszor hívott, látogassuk meg. – Majd ha vége lesz a háborúnak – felelte mindig anyám. Erre azóta is várunk. Végül Nátán vitt el Izraelbe, mindent ő mutatott meg. Körutazás, júliusi hőség, negyvennyolc fok a Golán-fennsíkon, jéghidegre légkondicio145

nált busz, minden éjjel máshol alszunk. Amint megkapjuk a szobát, beszédülök az ágyba. Nátán meg felhajtja a szoknyámat. Tiberias, Kineret-tó, Akko, Haifán drúz étterem, Cfaton magyar zsidó múzeum, Beer Sheván falafel. Kibucot látogatunk, tanulmányozzuk a csepegtetős öntözés módszerét. Egy-két csepp, és almafák nőnek az évezredek óta parlagon heverő Negev-sivatagban. Hordókban halat nevelnek, lehetetlent is megoldják. Travel kit feliratú, orkán alapanyagú vízhatlan zacskó, minden eshetőségre fel kell készülni, Nátán nem lép ki otthonról 1500 gigabyte winchester és notebooktöltő nélkül. Egy feltöltéssel csak öt órát megy, bármikor szükség lehet rá. Hirtelen kialszik a villany, fejlámpát vesz elő a túlélőcsomagból, szakszerűen felszerelkezve lép ki a szállodafolyosóra hibát elhárítani. Cottage cheese uborkával és kaporral, reggeli mindig tejes, vacsora húsos, cheeseburger nincs. Sokféle zöldség, saláták, padlizsánkrém, hummusz. Piacon falafelt eszünk, frissen facsart narancslét iszunk gránátalmával és maracujával. Masadát megmásszuk, sókristályt hozunk fel a Holt-tenger fenekéről. Eilaton gyógyító delfinekkel úszunk a Vörös-tengerben. Semmihez nem fogható érzés a szemükbe nézni, kacagnak, élet146

örömük végtelen. Befogadnak, ők az igazi családom. Annak idején együtt jöttek ki a vízből az ele­fánttal, látták, milyen macerás a szárazföld, meggondolták magukat, inkább visszamentek. Itt maradok velük, békalábat nem veszem le többé, uszonyt növesztek, pikkelyt, sellőhajat.

Ebben az évben egyedül mentem Erecbe. Egyedül Hannával. És még húsz fiatal építész. Velük a lánybúcsún ismerkedtünk meg, ahova rögtön a reptérről estünk be. Vagyis ki. Ki a tengerpartra, jachtkikötő, nagy hullámok, üvöltő zene, spiccesen sikoltozó bikinis csajok. Ilyen tengerésznek nem rossz lenni. Eldugott öbölbe hajózunk, harmincfokos vízben gumicsónakon heverünk, pezsgőspoharakkal úsznak utánunk a matrózok. Ilyesmit csak partról láttam eddig. Olívabogyó, paradicsom, kecskesajt, uborka, hummusz, bagel, üvölt a zene, folyik az alkohol. Házunkban csótány, ahogy kilépünk, ötven méterre a tenger. Nincs hideg víz, forróságban felmelegszenek a csövek, langyos zuhannyal próbálunk frissülni. Első nap Hannát leterítette a kultúrsokk. Itthon próbáltam magyarázni, a Közel-Keletre megyünk. 147

Mintha ezt felejtenék el a csordultig telt szívvel induló alijázók1. Csak szívből jöhet a döntés, hideg fejjel nem menne. Már első nap jön az e-mail. – Hát semmi magasztos érzés, idióta ügyintézők, nincs rendes barna sör. Ha levegősen állok a sorban, azonnal elém furakodnak. Nem szívesen adnak ki lakást olé hadasnak2, lenézik, ha megkérdi, van-e áldás a mezüzében3. Gyanús, ha vallásos. Először landolni a Ben Gurionon. Elképzeltem, mit fogok érezni. És semmi. Délután első utunk a tengerpartra vezet. Döbbenet. Befejezetlen, félbehagyott strand, szétdobált betongerendák. Oroszországi emlékek úsznak be, nem véletlenül, kétmillió orosz bevándorló nyomai, cirill betűs feliratok mindenütt. Magda idejében egyszerű volt, nem lehetett visszajönni, az ember örült, kijutott, megúszta. Erecben irtóra kell küzdeni, de mind elkényelmesedtünk. Csak kint kezdenek csodálkozni, ez már rég nem az ismerős askenáz úttörőtábor. Ren1 Alija: bevándorlás, felmenetel. hazatérés Izrael Földjére. 2 Új bevándorló. 3 Pergamenre kézzel írt Tórai-idézet, az ajtófélfára ferdén felszerelt tokban. „A zsidó ajtók őrzője.”

148

geteg keleti zsidó, hamis papírokkal bevándorolt oroszok, pravoszláv templomot követelnek az államtól. Sima ügy, jerida1 a jól bevált megszokott Újlipótvárosba. Alija felmenetel, fel Erecbe. Felhívás a Tórához, héber nevükön szólítják szombaton a férfiakat. Jerida lemenetel, Izrael földjéről csak lefelé vezet út. Jeridázni annyit tesz, a másik, rossz oldalra kerülni, szívóágra, az izraeliek szerint nem lehet más a visszatérés nyúzséland asszimiláns állóvizébe. – Nem baj, szeretek gettózsidó lenni – mondja Grün, ismét a Kazinczy utcában. Grünék pár hónapja mentek ki családostul. Egy évet lehúznak, körülnéznek, aztán meglátják, hogyan tovább. Búcsúzásnál kérdi: – Tudod, miért megyünk ki? – Miért? – kérdezek vissza. – Mert mindenki azt mondta, hogy úgysem meritek meglépni – feleli Grün. – Megcsináltuk! – írja az fb-n, amint gépük földet ért a Ben Gurionon. Megcsinálták? Az Ígéret Földjére lépni, ez volt a cél? Vagy megvetni lábukat a megszentelt földön, és beváltani az ígéretet. 1 Izraelből ’lemenő’, kivándorló.

149

– Miért mondta mindenki, hogy Tel-Aviv gyönyörű? – kérdi Hanna döbbenten. – Majd meglátod, holnapra hozzászoksz, holnapután megszereted, egy hét múlva gyönyörűnek látod, haza sem akarsz menni – lelkesítem. Otthon mindenkinek áradozol, hogy gyönyörűnek láttad. Mediterrán ételek, fergeteges hangulat, állandó fenyegetettség árnyékában mindent elsöprő élet­igenlés. Mindenki fiatal, jókedvű, színes gomolygó buli a város. Sosem fekszenek le, este tizenegykor tele vannak a tengerparti játszóterek, szabadtéri konditermek. Rengeteg gyerek, mindenki terhes. A gyerek a legfontosabb. Végtelenül türelmesek velük, soha egy hangos szó. Az élet utat tör magának. Nonstop buli egy hétig, feledhetetlen, megindító hüpés esküvő a parton. Ötvenfős nászéjszaka, mind együtt alszunk, tenger moraja hallatszik a nyitott oldalú sátorban. Alíz, menyasszony a zsinagógánkból, barna bőrű, hosszú fekete copfos lány, kifogyhatatlan életerővel, mint egy sabre1. Mintha örökké idetarto-

1 Született izraeli, a sabre nevű gyümölcsről elnevezve.

150

zott volna, pillanatok alatt elvegyül az Allenby forgatagában. Masadát megmászni a kelő nap sugarainál. Indulás hajnali kettőkor. Előző napra Alíz kön�nyed tel-avivi városnézést szervez. Közös reggeli a Benedict káézóban, bauhaus negyed építészszemmel. Designutca, a Sheinkinen nézelődünk, tovább a keddi művészeti piacra. Lila, metszett üveg mezüzét veszek, frissen facsart gránátalmás mangólét szürcsölünk szívószállal. Carmel Market, avokádó, narancs, mangó, gránátalma mázsaszám, maracuja és sabre, a kívül tüskés, belül édes kaktuszfüge. Zöld fűszer halomba rakva, petrezselyem, kapor, csíkos paradicsom, keleti édesség, péksütemény, friss datolya, őrült forgatag. Szecessziós és minimál kapukat csodálunk a megújult Neve Tzedek városrészben, kóstoljuk Tel-Aviv legjobb fagylaltját, aztán kidőlünk. Alíz biztat, mindjárt bagelezünk Jaffában, bagellel fel a hegyre, éjszakai kilátás. Yafoból hazasétálunk a tengerparton, augusztusban éjjel egykor sem csillapul a hőség. Egy laza nap. Pihenőnapot veszek ki, Masadán már voltam, kihagyom a Holt-tengert. Hanna egy órát aludt, megy a többiekkel, bírja a strapát, sosem fáradt. Új izraeli barátnője van, a lánybúcsún ismerkedtek 151

meg. Bárkivel könnyedén összebarátkozik, csak lehessen kézen fogva fejeseket ugrani a tengerbe, és végkimerülésig nevetni, angolul vagy héberül, egyre megy. Forró homokban gázolok, mágnesként vonz a kékség. Fekszem a parton, hullámtörés zaját hallgatom, tűz a nap, mosolygok. Távolról, merőlegesen közelítenek a repülőgépek az Ígéret Földje felé. Nem tudok betelni a látvánnyal, boldog vagyok. Harminckét fok alatt nem lehet úszni, akkorák a hullámok. Nem adják fel a vakmerő tinik, egész nap szól a hangosbemondó. Jeladim1, azonnal gyertek kijjebb! Rosensteinék Smuelja, ha nem jössz ki azonnal, felhívom anyádat! Tisztára, mint egy Kishont-novella. Persze nem ezt mondja, de annyira nem tudok héberül. Én ezt hallom. Kék ruhát veszek a Sheinkin Streeten, héberül beszél hozzám az eladó. – I dont speak Hebrew – szabadkozom. – Really?? – Nem hiszi el. Ezzel a fejjel? Idetartozunk. És mégsem, nem tartozunk sehova. Menthetetlenül európaiak vagyunk. Pillanatok alatt lehull a kultúrmáz. Negyven fok, száz száza1 Héber: gyerekek.

152

lék páratartalom, nem kedvez a frizuráknak, csinos ruhák csatakosan lógnak, trendi táskákból dől a homok az éjszakába nyúló beach party után. Csuromvizes pólóban megyünk végig a Ben Yehudán hajnalban, holmink többé nem szárad meg. Buszozás Jeruzsálembe. A Fal. Ellenállhatatlan zokogás tört rám első alkalommal. Homlokom hozzásimítom, semmihez nem fogható érzés. Jerushalaim fölött nyitva áll az ég egyik kapuja. Meghallgatásra találnak az imák. Órákig imádkozom. Szerettem volna kérni, de nincs mit, teleírt cetli érvényét veszti. Hálatelt szív, köszönő szavak. Ezerféle arc, zsidó nők a világ minden tájáról. Nem tudok elszakadni. Sokára indulok, tekintetem fogva tartja. Nem fordítunk hátat a Falnak. Anyám érettségi után egy huszárvágással szőkére festette a haját, és kiutazott a vakációra Magdához. Rögtön rácuppant a Smulik nevű, vitte Annát strandra, vidámparkba, táncolni. Nagynénjétől megkérte a kezét, de Magda csak akkor árulta el, miután Anna biztonságban visszarepült Pestre. – Most már szabadon dönthetsz – mondta az interurbán beszélgetésnél unokahúgának a telefonba. Széferék megeskették Magdát, bármi történjék is, mindenképpen hazaküldi a lányukat. 153

Szőke haj, tel-avivi kisugárzás jó párosítás volt, Robi udvarolt, két évig jártak együtt, mire Anna terhes lett. Szegény Robit kényszerítették a Kohav szülők, vegye el az egyetemista lányt. Nem is maradt soká a Lenin körúton. Robi egy év moszkvai tanulmányút után, már a pályaudvaron, a vonatlépcsőről lelépve közölte, nem megy vissza feleségéhez. Anna csak annyit mondott: – Jó. – És hazament a másfél éves gyerekhez, hogy felnevelje.

Achilles. De tényleg így hívták. Csak a vezetékneve volt más akkoriban. Illegalitásban éltek, görög kommunisták. Fekete haj, egzotikus hosszú szempillák, minden lány rajongott érte a gimnáziumban. Huszonöt év múlva találkoztak ismét Annával. Bridzsezni jártak, együtt főztek, Achilles igazi mediterrán emberként szeretett élni: nagyokat enni, inni. Imádott főzni. Vörösbort kortyolt, olívaolajat forrósított, lencsét dobott rá, áttört fokhagymát, sót, borsot, paradicsompürét, és annyi vízzel öntötte fel, hogy épp ellepje a lencsét. Végül oregánóval, ahogy ő mondta, riganival ízesítette. Különös érzéke volt az ízekhez, almát főzött a sóletbe és répát, az is jó volt. 154

Fél év boldog egymásra találás után összeomlott a rendszer, amiért ott kellett hagyni a szülőföldet. Temetésére Annával együtt mentek, aztán a szerb sörözőbe ültek be. Achilles kiment a mosdóba, Anna fél óra múlva szólt a pincérnek, nézzen utána, nincs-e baj. A földön feküdt Achilles, hörgött, nem volt magánál. Háromnegyed óra alatt ért ki a mentő a szomszédos Nagy Ignác utcából, a mentőállomásról. Nem tudták újraéleszteni, elvitte a második infarktus. Nem volt még negyvenöt. Az ő világa azon a napon mindenestül megszűnt létezni.

155

Bonsai

Gyereklegeltetés naponta kétszer, délelőtt tizenegykor, délután öttől kifulladásig. Mind boldog, fiatal anyukák. Legalábbis boldognak tűntek. Szép lassan derültek ki – romlottak el a dolgok, ahogy kell. Dora már nem külső munkatárs, tegnap óta építészszaklap-főszerkesztő. Viszi reggel a legkisebb gyereket iskolába, középsőt indulásra noszogatja, heti táplálékot csomagol a legnagyobbnak, vasárnap megy vissza az egyetemi kollégiumba. Dora minden hétvégén rácsodálkozik; hogyan történhetett, hogy nem neki csomagolnak, ő kénytelen másokról gondoskodni. Mos, takarít, főz, ha nem is nagy kedvvel, leginkább ruhahalmok tetején ül lila csipkés bugyiban és melltartóban. Csellózik. Kodály Csellószonátájának második tételét gya156

korolja, Bachtól a Szólószviteket. Kedvence Brahms e-moll szonátája, másik világba repíti a dallam, szeme könnybe lábad minden vonóhúzásnál. Hócipője tele a családdal, eddig azzal fenyegetőzött, apáca lesz, végül a zene szippantotta be. Ledér fehérneműit úgysem engedélyezték volna a szerzetesrendben. Heti három kamara-zenekari próba, szombat este koncert. Néha vasárnap is. Lakást tervezünk a Várban, boltíves alacsony mennyezet, inox konyhabútor. Budaligeti villa kertjében pergola, elhúzható üvegfelületek, teras�szal egybenyíló nappali, vörös kárpit, shantung­ dra­péria. Kis családias reformzsinagóga felújítása Berlinben, minimal art berendezés, kézzel festett mór motívumok, falmatrica, tölgyfa padok. Havonta kimegyünk busszal, hatezer a jegy, Dora beszél németül, mosolygok és bólogatok. Négy év nyelvtanulás a Monarchiában felnőtt, majd a Lenin körúti házban óraadásból élő Gretl néninél ennyire volt elég.

Építész csellózik, fizikus nagybőgőzik, saját készítésű kandírozott gyümölccsel eteti a műkedvelő zenekar tagjait, mielőtt elkezdik próbálni Ge­ miniani Concertóit. Profi hegedűs konyhastúdiót 157

nyit, fuvolista cukrásziskolába jár. Nem bírja a karmesteri terrort, valami kreatívra vágyik. Kibontakozni végre. Egyesek új melleket szereznek, más új pasikkal kísérletezik. Vagy kombinálja a kettőt, friss mellekhez új pasi jár. Van, aki egzotikus vallásba menekül. Zsidósdi jó megoldás, tökéletesen beszabályozza az élet minden területét, még a pisilésre is áldást kell mondani. Meg a szivárványra. Lehet pakolni külön szekrénybe tejes és húsos edényeket, vagy szambázni két konyha között. Mosogatóban fémkosarat cserélgetni, a különböző edények hozzá ne érjenek a medence inoxfalához. Peszahkor egész űrállomást állítunk fel a konyhában, alufóliába csomagolva csillog-villog konyhaszekrénytől a csapig minden. Lakás eldugott sarkaiba gyertyafénnyel világítunk, nehogy egyetlen morzsa megbújjon valahol, eltréflizze nekünk a peszahot. Eltüntetünk otthonról minden kenyérmorzsát – porszívóban, seprűben elpusztíthatatlanul rejtőzik az ellenség, ezért a takarítószereket is „el kell adni” erre a hétre. Asztal körül ropogós pászkalapok törmeléke gyűlik halmokban, míg ki nem megy az ünnep. Kóser élelem beszerzéséhez turistautat lehet szervezni Bécsbe, Londonba, Tel-Avivba. Nincs üresjárat, valamit mindig 158

csinálni kell, nem engedi elhatalmasodni a pánikot és szorongást. Lehet triatlonozni, úszni, kutyát tenyészteni. Moszkvai őrkutyát vagy bolognesét, annak csak a szőre kifésülése betölt egy életet. Bobtail bundájával is lehet bajlódni, szedegetni egyenként hosszú szálakat a szőnyegről, vagy óránként porszívózni. Frizurát csinálni neki, a bobtail hűséges tekintete csak akkor látszik, ha piros szalaggal fogjuk fel a haját, az viszont hülyén néz ki. Kutya mindig örül, jobb, mint a gyerek, szerelmes imádattal néz fel gazdájára, egész nap várja, érte él. Vicces is, füle irtó hosszú, mindig rálép a basset hound, le kell vinni sétálni, van értelme felkelni. Vizslát akár naponta tízszer le lehet vinni, akkor sem fárad el, sosem kell egyedül lenni, rágódni hiábavalóságokon. Lehet mézeskalácsot írókázni, agyagozni, tányérokat festeni, fát metszeni, nemezelni, vitorlázni, füvet locsolni, lovagolni, orchideát nevelni, szerelmesnek lenni, golfozni, grillezni, ételt fotózni, komposztot gyűjteni, koktélt keverni, túrabiciklizni, pókerezni, kötni, horgolni, hímezni, moziba járni, klasszikusokat hallgatni, bakelitlemezt gyűjteni, kávézóban ülni, beszélni napestig. Lehet parton ülve merengeni, csónakkal be159

evezni, etetni, pecázni. Könyvet írni, olvasni, olvasókörben vitatni meg az okosságot. Terepasztalt építeni, kisvonattal bíbelődni, kicsiben modellezni a valóságot, bonsait gondozni. Bonsait szinte bármiből lehet csinálni. Vegyük például a szerelmet. A módszer titka, hogy ne ültessük túl nagy cserépbe. Akármilyen nagy is a szerelem, legyen bármekkora egymásra találás, másik fél, tökéletes ellendarab, ne adjunk neki elegendő termőföldet. Ha ügyesen gyökerét sorvasztjuk, mesterséges liliputi méretben tartjuk, az ágak nem tudnak nagyra nőni, kis hajtásokat hoz, apró leveleket, lehet üveg alatt tartani, gyönyörködni benne néhanap. Vigyázz a vízzel is, nehogy sokat kapjon, még fejedre nő. Drótozd gondosan a kicsiny ágakat, árnyékot ugyan nem ad, forró nyári délután enyhet nem lelsz alatta, de biztosan arra hajlik, amerre akarod. Már nem emlékszel, mi volt a cél, miért akartad így, itt állsz kezedben a csenevész kóróval, szomszéd kertben diófát ülnek körbe, nevetnek, homlokodról dől a veríték. Pedig olyan szépen feldíszítetted a kaspót. Miniatűr fácska, majdnem olyan, mint az igazi, persze gyümölcsöt nem hoz, nem tudunk szakítani róla, hedonistán beleharapni, hogy 160

a ragacsos, édes lé végigfolyjon a karunkon. De legalább ez is megvolt. A szerelem. Lehet egész bonsaiéletet leélni. Most ebben az átmeneti állapotban, amiben vagyok, míg el nem tudom adni a házat, fel nem nőnek a gyerekek, meg nem döglik a kutya. Csak addig, míg le nem érettségizik a nagyobb, most meg a kisebb; addig nem kezdek bele az üzletbe, míg nem rendeződik a helyzet, nem találok új pasit. Most költöztünk, míg nem lesznek képek a falon, nem jöhetnek vendégek, nem találok elég menő plakátot; tíz éve lakunk itt, míg ez a rémes garnitúra van, senki nem jöhet fel hozzánk. Míg nem tanulok meg énekelni, nem vállalok gyereket. Előbb külföldre kell mennem, hogy éljek, igazi életet, ami teljesen más, mint az itthoni posvány, meg kell ismernem a világot, ami izgalmas, ami világ. Ha nem megyek föld körüli hajóútra, depressziós leszek, muszáj vitorláznom, utána téged is elviszlek, majd egyszer, és akkor majd kialakul. Akkor alijázni fogunk, kimegyünk az Ígéret Földjére, addig ne csináljunk itthon semmit, várom, hogy megérjen rá a helyzet, nem alijázhatok, míg be nem tértem, ahhoz körül kell metéltetni magam, az meg biztos fáj. Előbb megtanulok imádkozni, újabb diplomát kell szereznem, ad161

dig halasszuk el a dolgot, amíg le nem teszem a nyelvvizsgát, meg a diákhitel, most itt ez a munka, határidős, addig kibírod? Én is kibírom valahogy, pokoli nehéz tartani magam, hogy elválaszt az élet, de mégis, annak ellenére. Hogy soha nem látlak, egy szót sem váltunk, nem lehet, de tudod, hogy csak addig. És akkor el fog jönni, majd utána, majd meglátod, majd meglátom.

Lehet tervezgetés közben honlapot fejleszte­ni, pingpongozni, kajakozni, raftingolni, barlangászni, siklóernyőzni, maratont futni, nordic walkingozni, teniszezni, bort kóstolni, temperával vászonra festeni Toscanát. Gombászni, sakkozni, bridzsezni, japánokkal gózni a neten. Lukácsban pletykálni, házastársat csalni, sírni, ríni, démonokkal küzdeni, azzal is megy az idő. Bármely csatornát is választ, kézzelfogható formát ölt az energia. Az anyag szubsztanciája. Csinálhatunk bármit, de vigyázzunk erősen, el ne veszítsük kapcsolatunkat az élő anyaggal. Különben hamar nyakunkban a jéghideg lehelet, feketén hörög. Szappanbuborékként pattan szét a szivárvány, pedig épp most akartunk átmenni alatta, belsejéből zavaros füst száll fel. 162

Leránt az örvény rémisztő spirálja, újra és újra pofával a sárba. Akit elvesztettél, szembejön veled, de hiszen őt csak álmodból ismered, hideg veríték, rettentő kísértet, nyelvedet só marja, maga az élet, vért kóstolsz. ízleled a könnyet, sötét eksztázis maga alá temet, nem tudsz visszajönni, nincs, aki vezet. Előkúszik a sötét oldal, réseket kitölti, boka körül gomolyog, mindjárt térdig ér.

Dora főszerkesztői íróasztalán koszos gye­ rek­zoknit, csokipapírt, papír zsebkendők százait, ira­tokat, kottát söpör félre, hogy le tudjon ülni a gép­hez. Szerkeszt, levelez, válaszol, elhessegeti a szá­mítógépre ácsingózó kiskorúakat. Asztal sarkán rajz­táblának szorít helyet, klasszicista villát tervez Bala­ton-felvidéken, verandán kék mázas burkolat. Önkormányzattal tárgyal, tájolás megfelelő legyen, érvényesüljön a szép homlokzat, kilátás a tóra. Építész otthonában tetőtéri hálószoba, száradó ruhák lógnak az ablakról, legalább párásítani nem kell. Hosszúnadrág alá nem egyszerű bemászni az ágyba, férje szóvá teszi, csak ingeket engedélyez. Pianinón halmokban a vasalnivaló. Nem egyszerű a zenekarral sem, csupa érzékeny lélek, mélyben irigység, elfojtott konfliktusok 163

lappangnak. Búvópatakként fel-feltörő rosszindulatú pletykák egymás háta mögött, semmi nem maradhat titokban, éles szemek figyelik, ki kivel kavar. Liszt Orpheusz trió-feldolgozását próbálják, új csellistalány nem vállalja a szólót, nem mintha nehéz volna, de nem könnyű kiszámolni a sok szünetet. Dora szólamvezető, ezt is neki kell csinálni, van baj elég. És a többi nő. Mindegyik házasság megalapozottnak tűnt, eleinte legalábbis jó ötletnek látszott. Húszas éveik végén köttetett, volt lakás, diploma is majdnem mindenhol, gyerekek az első években születtek. Szeretet is volt, mégis időzített bomba mind, előre lehetett volna látni, mi okozza majd a pusztulást. Keserű asszonyok, két férj alkoholista, harmadik pánikbeteg lett. Vagy mindig is azok voltak, házaséletnek hamar befellegzett. Melyik férj hány sört iszik esténként? Egyre gyorsabban nőtt a fogyasztás, egyre több üveg az erkélyen. Villámgyorsan felugrott napi két üvegről nyolcra. Jöttek a kannás borok, felesek. Edit férje nem tud elég korán hazaérni, hogy éjfélig legyen ideje benyomni az adagját. Konyhaablakban könyököl, fújja a füstöt kifelé. Először há­rom/négy/öt feles. Aztán a sörök. Hűtőhideg szoba-hőmérsékletűvel összeöntve. 164

Erkélyen ül Vencel, üveges tekintettel mered maga elé. Cigarettát sodor, fújja a füstöt. Kannás bor, üres demizsonok látszanak az utcáról is, gátlások lehullnak, érkezik a menetrendszerű esti zsidózás. – Ismerd be, hogy a zsidók, kommunisták több embert öltek meg, mint a nácik. Nem baj, ha tegnap, ismerd be ma is. – Más téma? – kérdem. – Nem, nincs más téma, erről kell beszélnünk. Mert ezek fontos történelmi tények. Történelmi tények, érted!!? Tulajdonképpen mind a te családod bűnei, áttételesen a tiéd, ki kellett volna irtani titeket Auschwitzban! Meg a buzik. A buzi zsidók. Állandó jelző. Ordítva. Ez fontos. Jámbor tekintetű, bigott katolikus férjem, mostohám szerint hosszú szempilláival oly szép, mint egy pravoszláv szentkép. Mézeskalácsot süt, gitározik, mesét ír. Bútorokat készít, bontott téglából könyvszekrényt épít, polcokat kékre pácolja. Csehszlovák királyfi a nyolcvanas évek ifjúsági filmjeiből. És a vádlija. Az első volt, ami feltűnt Balatonhenyén. Mindez azonban csak illúzió, épp egy passaui biciklitúráról tért haza felturbózott izmokkal, és komolynak hitt, ám eltitkolt elhatározással, hogy megtér, és nem iszik többé. 165

– A vidéki ügyvéd, az iszik. – Ezt anyámnak mondták, amikor ügyvédjelöltként lement a Pest környéki kisváros ügyvédi irodájába bemutatkozni, mint új hús. De mi nem iszunk, ilyen furák vagyunk, sosem ébredt fel bennünk a szesz iránti olthatatlan vágy. Anyám hősiesen leküldte a vizespohár pálinkát, a nap hátralevő részéről nincsenek emlékei, azon kívül, hogy a nadrágkosztüm vastag fehér garbóval elég meleg volt. Kiállta az első próbát, felvették az ügyvédi munkaközösségbe. Nagyapa hosszúlépést kért a turistaházban, ha kirándulni mentünk, alkohollal más tapasztalatom nem volt, nálunk senki nem ivott. Vencel sem ivott. Előttem nem. Még saját maga­ előtt sem. Fogalmam sem volt, mi történik, ő sem értette, – Velem még ilyen sosem… – kért bocsánatot. – Eszemet vesztettem, nem úgy gondoltam. Skót whisky két nap alatt párolog el a díszdobozból, gesztenyetortát sütök, kamrapolcon rumosüvegért nyúlok, tegnap vettem, teljesen üres. Nézek bután. Reggel frissen facsart narancslé, pirítós, tükörtojás az ágyban, este üvöltözés. Reggel szeret, imád, hajnali piacról rózsacsokor, egyetemre min166

denképp el akar kísérni. Félévi utolsó vizsga, vacsorával vár, asztal gyönyörűen terítve, tányérom mellett levél: – Büszke vagyok rád, kicsi Virág. Sütőben csirkecomb, serpenyőben mallorcape­ csenye készül, csirkemájat hagymás zsírban pirítja, paradicsomlével önti fel, konyak, fokhagyma, reszelt narancshéj. Konyakot kóstolgat, currys rizs lassan párolódik, elfogy az egész üveg. A jól ismert, mindig feledni próbált, semmit nem látó, áthatolhatatlan, sötét tekintet a sült csirkénél jelenik meg. Tányért felborít, narancsos paradicsomszósz folyik le a falon. Idegen ordítja: – A buzi zsidó tanszékvezető miatt kaptál ötöst, mind összetartotok, takarodjatok Auschwitzba!! Hitte, hogy a házasságkötés pillanatában kiárad a szentlélek, egy csapásra megoldódik minden. Történhetett volna úgy is. Szintén remek ötlet volt zsidó lánnyal bosszantani az anyját. Végül visszájára fordult az elképzelés, saját magát bosszantotta. De nagyon. Erre nem számított. – Ne nézz ilyen zsidó pofával! – ordítja. Hát mivel nézzek? Ez van. Ez a lány fog megmenteni az alkoholizmustól – volt a ki nem mondott, önmagának is csak félve, inkább be nem vallott terv. 167

Senkit nem lehet megmenteni. Lehet támogatni, az kitart egy ideig. Főleg, ha az ember tisztában van vele, miben kellene támogatni. Hihetetlen összegeket emészt fel egy alkoholista, még ha a legócskább talponállókban iszik is. Csekkeket viszi postára, sosem érkezik meg. Felszólítások jönnek, végrehajtót várom. Vencel még mindig főnök, intézményvezető. – Elköltöttem a kasszából az összes rám bízott pénzt, kérd meg anyádat, segítsen. Nem tudom, hogy történt. Megbánás, őszinte beszélgetés. Ígéretek, soha többé. Másnap elkölti az egész havi rezsit. Már csak néha látom, reggelenként részegen horkol a nappaliban, mire elviszem Hannát, vis�szaérek az óvodából, eltűnik. Aznap a kádban találtam rá. Telefon csöng, munkahelyén napok óta nem látták. Kádból bizonytalanul száll ki, elvágódik. – Tegnap öngyilkos lettem. Bevettem harminc Xanaxot – mondja kásás hangon. Még él. Mentőket hívom. Erkélyen cigizik Vencel, mentőt észreveszi. Sejti, érte jöttek, pánikszerűen menekül, lába nem engedelmeskedik. Bávatagon néz, szavakat próbál formálni. 168

– Asszonyom, minek hívott minket, ez nem öngyilkos, hanem delíriumos alkoholista. Mutasson róla fényképet, hogy nézett ki régen – mondja a mentőorvos. Mintha tényleg egy hajléktalant szedtem volna össze a híd alól, döbbenten látom. Ül a kanapé­ mon. – Szedje össze magát, ember! Mit művel a családjával!? – hordja le az orvos. Másnaptól nem iszik, hihetetlen gyorsan regenerálódik, három hét múlva ugyanaz a jóképű fiatalember, akit évekkel ezelőtt láttam meg Balatonhenyén. – Van megbeszélnivalónk? – kérdem. Ül az erkélyen, fújja a füstöt. – Nincs – feleli. Pár hét múlva elköltözik. Aztán kezdődik elölről az egész. De ahhoz már nincs közöm.

Tudtam, először nálunk borul minden. De nem sejtettem, hogy pasizni is fogunk, ami remekül felpezsdítette a társalgást. Dehogy tudtam, mindent túl komolyan veszek, szó szerint. Ostobaságig kitartóan. Amikor rájö-

169

vök, nincs értelme, akkor még három évig. Az eskü. Nem tudtam szabadulni. C. volt az első. Bővérű zsidó nő, irdatlan mellek, hosszú fekete göndör lobonc, élénkvörös rúzs, színben harmonizáló körömlakk. Ez azonban csak megtévesztő látszat, anyai ágon rendes katolikus család, enyhén antiszemita budai úrihölgy nagymama. De az apai gének kiütköznek. Operaénekes külsővel gyári munkásnő, kimondani is vicces. Pedig hangja is van, énekelhetne. – Amikor a tejiparban dolgoztam – meséli –, apucival végigmentünk a gyárudvaron, utánunk fordult mindenki. Cecilia Bartoli hajnalban utazik a metrón, buszra száll, utálja a munkahelyét, hazamenni nem akar, útközben is rossz. A második gyerek után apuci szólt, fölösleges tovább szedni a tablettát. Praktikus asszony felhívja régi hódolóját, vigasztalja meg. Azóta is vigasztalja. Aztán B. persze entellektüel pasit újított be, – Szintén régóta talonban tartott udvarló – meséli vacsora közben. Juhtúrós tökmagos pogácsát sütöttem, most vettem ki a sütőből, fantasztikus illata van, nem tudunk várni, melegen faljuk. Nusi nagyanyám körözöttjét kenjük rá, zelleres, tonhalas tésztasalátát 170

csináltam hozzá, B., C., D. és E. nem bírja a sznob kaját. Edit Dániába ment a férjétől megszabadulni. Munkahelyén fizetés nélküli szabadságot kért, farmon élt egy évig, kerti munkával, főzéssel, idős autisták pelenkázásával telt az idő. Első héten haza akart menekülni, aztán remekül bepasizott. Dán fickó, nem nagyon értik egymást, nincs min veszekedni. Itthon a lakásban a férj és a koloniál garnitúra. Ez a két dolog keserítette meg Edit egész életét. Nászajándékba kapta szüleitől a bútorokat, azóta sem merte megmondani, hogy utálja. Titokzatos, boldog mosollyal adta át édesanyja a papírt: – Kislányom, holnap szállítják a bútort, évek óta erre spóroltunk nektek, és most végre. Ti már polgári körülmények között élhettek, lesz rendes szalonotok, nem kell szégyenkeznetek, mint nekünk. Edit esténként, irodából hazaérve sírva omlott a fényes csavart oszlopok közé, ma sem történt csoda, még mindig a dús mintájú bársonnyal kárpitozott, súlyos kanapé uralja a nappalit. Soha nem jöhettek barátok a gyerekhez. – Ide, a koloniálba? – sóhajtott fel drámai hangsúllyal. 171

Idén a szállodaiparra nyergelt át, júniusban a hónap takarítója címet nyerte el a koppenhágai InterContinentalban. Egy szoba/huszonöt perc, külalak tíz pont, szag öt pont, de az úgysem számít. Szobalányok élete kimerítő, E. lakókocsit vesz, hungarikum népszerűsítését tervezi, magyar lángost fog sütni fokhagymával. Kérdés még a tejföl helyettesítése, külföldön nem egyszerű, lehetetlen beszerezni. Cottage cheese legyen, vagy creme fraiche? Esetleg intimtorna-tanfolyamot is vezethetne. Edit élete álma kiakasztani a műszert a klinika szakrendelőjében. Egyetlen mérőeszköz működik az országban, ahányszor bejelentkezett, mindig épp karbantartás alatt. Végre beérne a sok edzés, ráfordított idő, rengeteg gyakorlás, megmutatkozna az eredmény, a szorítás erőssége. Mérhetően. Felirat a campingvogn1 oldalán, Ungarsk langos, ugyanitt intime gym. Ez a harmadik év, nincs hova hazajönni. Barackfa voltam. Ábel halála után csak kiszáradt­ ágak. Sokára kezdtem újra nőnek érezni magam, érzékeimet hibernálták. Tetszhalott nő. Ehhez nagyon elszánt ember kellett. Beszélgetés közben­ 1 Dán: lakókocsi.

172

megfogja a kezem. Érdekes érzés. És akkor megint. Minden éles, sarkos, kápráztatón színes, vége a biztonságos árnyék életnek. Hány év telt el. Csókja őrületes erővel ránt vissza. Halottak közül, a se­ hollétből.

173

Minden tészta titkos hozzávalója

Levelezünk Ritával, falon keresztül is beszélgethetnénk, áthallatszik. Biztos nem örültek a kozmikus orgazmusaimnak, de akkoriban még nem voltunk olyan jóban, hogy megemlítse. Elegánsan vágott vissza egy albérlővel, míg Indiában túrázik, nyárra kiadta a lakást. Isteni lecsót főz az ideiglenes meleg szomszéd, de irtó hangos szex közben. Írom a levelet, egészen a saját hatásom alá kerülök, torkomban fojtogató gombóc. Látom magamat kívülről, valaki figyelmeztet: – Virág, jobb, ha leállítod magad, ez teljesen abszurd – torokszorítás hirtelen eltűnik. Önsajnálat bűzös mocsarában fetrengek, nincs kedvem erős zsidóasszonynak lenni, aki mindent kibír, azt már unom. Jég hátán is megél, meg minden. Nem akarok erősnő lenni, gyengenő akarok lenni, oltalmazva lenni, hisztizni kedvemre. 174

Autógumit cipelem, egyszerre négyet, logisztika kérdése az egész. Kettesével ki a padlásról, be a liftbe, ki a liftből, kettőt le a kapuhoz, vissza a másik kettőért, kocsihoz támasztom, másik párat szemmel tartom. Utastérbe gyömöszölöm, szervizben meg mondja az emberem, hogy királylány. Na persze. Azért jólesik, végre valaki észreveszi. Eddig büszke voltam magamra, hogy így megoldom, de már unooom. Dolog rövidre zárva, gumihotel az önálló nők megoldása. De mégis, hol vannak a férfiak? Nőgyógyász. Tizenöt éve ismerem, Hanna nála született. Utolsó páciens vagyok aznap, vizsgálat után lesmárol. Doktor úr, elment az esze?! Intim viszony a dolog természetéből fakadóan. Meg egyébként is. Beszélgetünk, búcsúzásnál mindig megölel, megpuszil. Múltkor ugyan kissé félrecsú­ szott. Ma rámenősen, félreérthetetlenül lekap. Kiszabadítom magam, elköszönök, mintha mi sem történt volna: – Viszontlátásra. Bőszít a dolog, de magamban mulatok, annyira bizarr. Hívom Zsófi pótanyámat, őrjöngök a telefonba. – Férfi vagy nő az orvos? – kérdi Zsófi. Percekig nem tudjuk abbahagyni a röhögést. 175

Dorától katolikus vélemény begyűjtve – röhög ő is: – Akkor nem mész többet? Rahel túlfűtött zsidó szemszögből: – Ezentúl gyakrabban mész? – kérdi.

Takarókba burkolózva pezsgőzünk Rita ágyán, fekete loboncos, pont, mint Cher, én Susan Sa­ ran­­don, de csak a kibontott hajú. A szőke Bella­ még nem döntött, neki marad Michelle Pfeiffer, megnézzük az Eastwicki boszorkányokat. Pizza margheritát sütöttem, meg citromos-gyömbéres kekszet. Tíz dkg vajat keverek húsz dkg liszttel, nyolc dkg cukor, egy citrom leve és reszelt héja, egy tojás, friss reszelt gyömbér, rudat formázok a tésztából, hűtőben pihentetem. Félcentis szeletekre vágom, cukorba hempergetem, megsütöm a citrom- és gyömbérillatú ropogós omlós kekszet. Pizzatésztát fél kg lisztből gyúrtam, fél kg búbánat, három dl víz, csipet szomorúság, olívaolaj, só, élesztő, fokhagyma, bazsalikom. Tetejére paradicsomszósz, bufala mozzarella, olívaolaj. Kedvtelenség íztelenséggé lényegül a forró sütőben, lányok falják, nem érzik a keserű utóízt, nekem nem kell. Nem ízlik semmi, főleg nem a saját főztöm. 176

Sötét, tömör az éj, sosem lesz vége. Este holtfáradtan dőlök ágyba, azonnal elalszom. Felriadok. Nézek magam elé. Nincs mit látni, megszűnt a világ, halálos csend. Ablakot szélvihar cibálja, hegyoldalon lezúdul, házfalnak ütközik hatalmas robajjal. Hallgatom. Mindig elkerült a nyugodt álom, Nátán karjaiban leltem először békét. Dora mai zöldhomlokzat-előadása jár az eszemben, növény, mint albérlő. Oxigénnel fizet – írta Hundertwassert. Eddig nem rajongtam Hundert­ wasserért, mintha hiányoznék belőle a szellem, csak nem tűnik fel a kispolgári Bécsben. Mondjuk, hogy nagy hatással volt rá Gaudí. Bécsben megkaptam Nátántól Freud szakácskönyvét. Válogatok a lehetetlen ödipite, kacsamáj hystérique módra és a Jung-táp receptek között. Megsütöm az erogénzóna-pogácsákat. Minden tészta titkos hozzávalója az erogén érintés. Sosem felejtem ki.

– Kimenjünk a városból hétvégére? – kérdi Nátán. – De jó lenne! – örülök. – Akkor csomagolj, péntek reggel indulunk! – Hova megyünk? – kíváncsiskodom. 177

– Majd meglátod, útlevelet hozzál– így Nátán. Század eleji kék villamossal megyünk felfelé, százéves vidámpark a Tibidabo-hegy tetején. Propellerhajtású, fából készült repülő, filmbe illő körhinta, fák közt futó hullámvasút, káprázatos panoráma. Végállomáson mór csempék, futurista vetített installáció. Citromos-petrezselymes kagylót eszünk, krumplit fokhagymás aiolival, sangriát iszunk. Karamellkrémmel töltött forró churrost falunk az utcán papírból. Dalí és Miró – ámulunk a barcelónokon. Gaudí maga a csoda, a Park Güell a világ legszebb helye. Nem voltam még mindenhol, de ez tuti. Persze szigorúan csak Nátán medencecsontja és a farka közti tenyérnyi rész után következik. Az a világ legszebb helye. Stier Nátánnal az élet, akár a hullámvasút. Mennyből pokolba és vissza. Sosem tudom, van-e vissza. Házat nézünk Szentendrén. Tervezget, apja, Gyuszi is megnézi, kimegyünk statikussal. Életörömöt démon zabálja fel, tekintete befelé forduló, hangja mintha sírból jönne. Kimászik, ötletei vannak, millió dolgot akar csinálni. Meg is csinálja. Koncertre gyakorol, fejhallgatót hetekig nem veszi le, némán gitározik. Honlapjait fejleszti, költözteti a szervert, huszonnégy órás elfoglaltság. 178

Íróasztaltól három hétig nem mozdul, tálcán bevitt ételt ritkán vesz magához, nem fekszik le, néha elszenderedik. Alaplapot forraszt, tolmácsgépet gyárt. Filmet forgat, interjút készít, cikket ír. Nem éli, rögzíti, dokumentálja a pillanatot. Egész éjjel gép előtt ül, sosem alszik. Csak nappal. Ros�szul van, újra beborul. – Igyekszem összeszedni magam – mondja. Aztán már nem igyekszik. Bezárkózik, nem áll szóba senkivel. – Most már örökké így maradok. Belőlem nem lesz semmi – suttogja görnyedten. Depresszió sötét óceánja. – Azért keltem fel, hogy lejöjjek hozzád a hegyről. És nagyon szeresselek. Hogy szeressük egymást. A szerelem gyógyít. Mintha elfújták volna a fellegeket. Szép lassan süllyedt vissza. Sodródik egyre beljebb. Csodaszép test, kamaszosan vékony. Tökéletes bőr, sehol semmi hiba, idő nem fog rajta. Mellkasa viszont őszül, mikor először szembesültem vele, mintha a halál lehelete csapott volna meg. Övé az első férfimellbimbó, amit szeretek. Férfiaknak minek mellbimbó? Nem passzol. Szexi ajkak, széles váll, lapos has. Kanapén ül egész nap, ölében laptop. 179

– A mozgás a test halála – mondja. Ezek ilyen genetikus izmok. Nátán soha nem izzad, nem horkol, minden porcikáját imádom, medencecsontjánál órákig időzöm, egyszerűen megigéz. Nem tudom, honnan ez a fixációm, medencecsontomat simítja, önkívület. Porcika királyfi. Másfél doboz cigarettát szív naponta. Egyszer sem hallottam köhögni, bőre sima, fehér, mint a hó, nincs füstszaga, erre nagyon vigyáz. Biológiai csoda. Tarkójában gyönyörködöm, míg alszik, átfogom a csípőjét. Álmában átölel, megcsókolja a vállam. Sosem aludtam így, ő vett rá a közös takaróra. Megint eget verő libidó, mióta abbahagyta az antidepresszánst. Egyik napról a másikra hagyta abba, totál összezuhant. Lelkesedése két napig tart, de tüzes, igazi kos. A világ legszebb, legjobb ízű fitymája, érintése selyembársony. Fente rá kését a rabbi, de Nátán elhatározásai, mint a tavaszi szellő. Betér, illetve visszatér, ezeknek dehogy tér be, egyszer zsidómessiás, elege van a zsidóságból, pedig apja után lévita lenne. Pedig az előbőr közügy. A hiánya. Körülmetélés a legfontosabb parancsolat, teljesítése egymagában felér a többi hatszáztizenkettővel. Reggelenként meg kell lenni a közös imához szükséges tíz 180

férfinak, mindenkiről tudjuk, mi az ábra – megalapozza a családias hangulatot. Megteszi. Nem, szó sem lehet róla. – Mások kibírják, de én?! Biztos, hogy belehalnék, látod, milyen vastag ér fut itt, tutira elvérzek. Végül mindenki megteszi, a legszebbtől is meg kell szabadulni. Még a nyolcvankilenc éves J. bácsi is rászánta magát, nem akart így meghalni. Kívül a szövetségen. Igaz, közel egy évszázada elvégezték rajta a circumcisiót, de nem volt érvényes. Hiányzott az áldás. Ahhoz pedig, még ha egy csepp is, vérnek kell hullni a föld porába.

Nátánt frusztrálja a zsinagóga, nem jön velem. Péntek esténként megkérdi, mi történt, ki volt ott, hogy vannak a hitsorsosok. Hétköznapokat utálja, ünnepeket nem bírja. Minden idegesíti. Étteremben rosszul lesz, csokoládétorta-allergia. Tömegiszony. Pánikroham. Mindegy, csak meneküljünk. El se induljunk. Tavaly imádta a Balatont, két napig aludt, kisimult, megnyugodott. Idén nem jön, – Tudod, hogy utálom – mondja. Almádiba egyedül megyek. Egyedül nyaralok. Aztán elviszem Hannát és a barátnőjét, Nátán181

nak már nem is szólok. Két nap múlva hív, hallja a nevetést. „Holnap lejövök”, ígéri, és megjelenik egy vadonatúj grillezővel. Pitát csinálok, kézzel gyúrom, lányok segítenek. Fél kg lisztet, három dl langyos vizet, nagyobb löttyintés olívaolajat két kiskanál sóval, élesztővel összedolgozom, nap melegénél hagyom kelni. Tésztát átgyúrom, levegőbuborékokat kinyomkodom. Elfelezem, mindkét részt négybe vágom. Laposra nyújtom, pihentetem pár percig, faszénen sütöm meg. Nyári almát szedek a fáról, almás palacsintát sütök egylapos villanyrezsón, megszórom fahéjas cukorral. Táplálási ösztön elhatalmasodik rajtam. Úszom az aranyhídban. Meztelen mellkasunk összesimul. Tetőtől talpig minél nagyobb bőrfelület. Lábfejeknek is érintkezniük kell. Szájsarkak villámcsapás, bekapcsol az áramkör. Félájultan sodródom. Gyerekkori álmaiból születtem, szerelmem végtelen iránta.

182

Többé semmi

Évek teltek, míg újra megtaláltam, magamat benned elveszítem. Nem lelem sehol, nincs erőm még egyszer összerakni. Állni a sírnál. Gyerekparcella, gyereksírok, szívem elszorul. Jobbra szemben ismerős gyerek. Kicsi ez a város. Száraz leveleket összeszedem. És? Most mit csináljak? Hoztam birsalmát. Leteszem a sírra. Hanna festette színes kő, játék, kishajó. Sok szál fehér virág. Szukkot végén a sátor virágdísze. Úgyis akkor volt a jahrzeit1. Gyertya. Válás után esküvői csokor. Kiviszem a legszebb macaront. Hanna műanyag szemeket ragaszt rá olvasztott csokoládéval, pislog a borostyán alól. Ha nem hozok semmit, még 1 Halálozási évforduló.

183

rosszabb. Készülődés könnyebb a léleknek, temetőben úgyis értelmetlenné válik minden ajándék. Más dolgok értelmet kapnak, legszívesebben ott maradnék örökre. Imakönyvem előveszem. Mirjam – imádságok zsidó nők számára, írta dr. Kiss Arnold budai főrabbi. Schwartz Ignácz könyvkereskedése, „Király utza 8. sz.”. Cilitől örököltem. Tartalomjegyzék. Gyász. 544. oldalon nyitom rutinosan: Gyermek sírján. „Édes kis gyermekem! Istenem nem engedte meg énnekem, hogy felnevelhesselek! Nem engedte meg, hogy annál több örömet leljek benned, mint amen�nyit rövid életedben szereztél nekem.” Öt nap adatott. Múlandó lehelet volt csupán. „Keserű, bánatos lélekkel kellett tehetetlenül látnom, hogy mint tesznek téged le a földbe, és veled együtt az én érted szenvedő szívemnek sok boldogságát. Éjszaka sokszor fölriadok, azt hiszem, hogy még most is engemet hívsz, és utánam sírsz, de üres mellettem ágyam, és elomlok fájdalmamban, tudva azt, hogy te a hideg sírban fekszel; nappal is sokszor kereslek – sehol sem talállak. Hidd el, én édes gyermekem! Ha nem tartoznék szeretettel és hűséggel többi kedves gyermekemnek, én magam folyton csak azt kérném Istenemtől, hogy vegyen magához 184

engem, hogy viszontláthassalak. El nem feledlek sohasem, szeretni foglak mindig, én édes drága gyermekem, a sírban is mindenem. Utánad jövök egykor, és leszek újra a te édesanyád! Ámen.” Fura reakciók, hirtelen elkapott tekintetek. – Egyetlen gyerek? – kérdik a lányomra nézve. – Igen, ő az egyetlen élő gyerekem. Nem mondom ki hangosan. Csak az első szót. Amíg Hanna kicsi, nem telik el hét, valaki meg ne kérdezze: – És mikor jön a második? Ilyen direkt kérdésre muszáj válaszolni. – A második gyerek, a fiam meghalt ötnapos korában. Orvosi műhiba. Kínos csend, abszurd válaszok. – Nahát, milyen hamar felnőnek a gyerekek. Gyorsan témát váltunk. Társaságban gyerekhalálról esik szó. Nem akarok senkit kellemetlen helyzetbe hozni. Nem szólok. Elég, ha én érzem magam rémesen. Újra és újra előhozzák, mindenki okos, mindenki hallott már ilyen sztorit, van egy ismerőse, akinek az ismerősével megtörtént. Van, aki temetőben távolból látott már gyerekparcellát. Fiatal párt a gyereksíroknál, de igazán jól néztek ki, tisztára alter cuccokban. 185

Nahát, pont, mint az igazi emberek. Sosem felejti el, annyira megható látvány. Pedig ilyesmi csak lúzerekkel történik, biztos vidékiek, kövérek, és lepattant ruhában járnak. Messziről nézve milyen megható. Idegenek fájdalma mindig megindító, könnyű átérezni, megkönnyezni, olvasni egy blogot, ismeretlen családot sajnálni, két napig zokogni, meghalt egy édesanya, gyerek betegen született, leégett a ház. Pár ezer forintot utalni is könnyebb, mint szemébe nézni annak, aki átélte. Tudom, hogy nem lehet mit mondani. Agyamra megy a milyen erős vagy, én nem bírtam volna ki, belehaltam volna. Basszátok meg, én sem bírtam ki! És akkor mi van? Hogy csinál, aki nem bírja ki? Képzeljétek, én is belehaltam. De valamit mondani mégis jobb, mint semmit. Temetőbe vinni valamit. Jobb, mint semmit. Nincs semmi értelme, de minek van? A szeretetnek. Mindenkinek hálás vagyok, aki valaha szólt egy jó szót, legyen bármilyen banális, szívét kicsit is megnyitotta, tekintetét nem fordította el, nem tett úgy, mintha a gyermek soha nem létezett volna. Elárvult anya. Hogy hívják, aki gyerekét vesztette el? Nincs rá szó. 186

Ria hív Svájcból, rá akar venni, szedjek kedélyjavítót. Jó kedélyű gyászoló – bizarr. Minek szednék? Nem depressziós vagyok, gyászolok. Vencel anyja zaklat, hogy képzelem, hogy ilyesmivel terhelem a családot? Bezzeg, amikor neki… Meghalt az apja, csak éjszaka engedte el magát, napközben senki nem látta szomorúnak. Hát nem apámról van szó, nem valami privát bánatról. A mi gyermekünkről. Még két hónap sem telt el. És a sógornő: – Ne ülj otthon, csinálj programo­ kat. Mindenki elfelejtette manapság, mire való a gyász? – Na és feldolgoztad már? – kérdik. Jelent ez a szó bármit is? Feldolgozni a halált. Mint a libát? Hájas tészta, üstben főtt szilvalekvárral, tepertő, gesztenyével töltött sült libamell, kamrában lóg a libakolbász, combok mennek a fagyasztóba, és akkor kész. Túl vagy már rajta? Hogyan tehetném túl magam valaha is egy kisbaba értelmetlen halálán, rövid élete csak szenvedés volt. Neki kellene engem túlélnie. Nem, nem vagyok túl, nem is leszek.­ Eltelik egy év, még rosszabb, kezdek bekattanni. Csecsemők látványa elviselhetetlen. Nem akarom hallani, ha valakinek gyereke születik, leg187

rosszabb, ha második gyerek. Nagyobb lány után kisfiú. Majd eltelik három év. Már nem fogok minden órában rá gondolni, nem mindenről ő jut eszembe. Piacon hentes fütyül utánam, hé, szép kislány. Első gondolatom nem az lesz, nem vagyok szép, főleg nem kislány, fiát vesztett, megtört asszony. Kiszáradt fa. Nem termő. Később a halála évfordulóján sem omlok ös�sze, magától értetődőn megyek a temetőbe, szívem odahúz. El fog jönni az a nap is, mikor a születésnapjára nem készülök egy héttel előre, csak másnap jut eszembe. Az nagyon jó lesz. Halott fiam születésnapjáról megfeledkezni. De túl lenni rajta nem lehet. Soha. Állni a halálos ágynál. Halálos ágy inkubátor. Még nem tudom, hogy halálos ágy. Mindjárt szólnak, maradjunk vele minél tovább, a gyermek nem éri meg a reggelt. Vencel azonnal lelép. Szerinte itt már nincs ránk szükség. Persze tudtam, szívem mélyén napok óta dermedt rémület, jéghideg bizonyosság. Első perctől láttam, nem akar élni. Nem, nem tudtam. Azt mondták, minden rendben. Minden rendben lesz. Egyedül állok tovább, kérek-e széket. Négynapos császársebbel kérek, persze. Aztán feledésbe 188

merül a szék, nem hoz senki, állok végtelenségig. Feledésbe merülünk a fiam meg én. Búcsúzkodom. Órákig búcsúzom a kisbabámtól, a sosem lesz fiútól. Egyetlen mozdulatom sem lesz többé magától értetődő. Semmi sem lesz azonos önmagával, minden egyes pillanatban benne lesz ő. A jövő addig tart, míg életben van. Arcát, szőke haját, minden porcikáját ezerszer emlékezetembe vésem, hogy sose feledjem. Mintha csak aludna, de tudom, szenved. Nem tud vizeletet üríteni, apró lábfeje enyhén fel van puf­fadva. Csöveket már kivették, várják, hogy meghaljon. Arcát simogatom, kezét fogom. Beszélek, beszélek, mindent elmondok neki. Szeretném, ha megbocsátana, de tudom, lehetetlen. Nem álltam ki érte, nem tudtam megvédeni. El kell engednem. Nem, nem lehet. Számtalanszor köszönök el tőle, próbálok elindulni, nem hagyhatom ott. Sosem fogok tudni számot adni magamnak, hogy nem vettem ki az inkubátorból, nem szorítottam magamhoz, nem halhatott meg a karjaimban. Leterít a fájdalom és a bűntudat. Nem mintha döntéseimnek ura lettem volna. Késő éjjel lábaim maguktól vittek kifelé az inku189

bátorok közt. Nem néztem hátra. Néhány anyuka cumisüvegből eteti a nagyobb babákat. Nővérek sietnek. Senki nem néz rám. Nem akarnak látni. Ajtót becsukom magam mögött. Vége. Folyosón megyek végig. Osztályos nővér kérdi, hogy van a baba. Kimondhatatlan szavakat mondok: – Meg… fog… halni. – Kér egy nyugtatót? – Nem kérek. Bemegyek a női klinika tizenhat ágyas kórtermébe, fal melletti utolsó ágy enyém. Ennek azért örülök, ha jelent ez a szó bármit is. Fal felé fordulok. Tudom, hogy minden igaz. De nem velem történik. Én már nem létezem. Reggel fölkelek, felveszem a kék kockás ruhát, amelyben a kórházba jöttem, egy évszázaddal ezelőtt, egy másik világban. Összecsomagolok, ablakmélyedésben várom férjemet a folyosón. Nem kérdezek semmit. Nővér hozzám lép. – A kisfiú reggel nyolckor meghalt, nem szenvedett, részvétem. Egész éjjel haldoklott, uramisten.

Kórház előtt vár anyám, beülünk a kocsiba. – Mi van Ábellel? – kérdi. 190

– Semmi. Több szó nem hagyja el a számat. Ábellel többé semmi nincs. Azóta sem voltam képes megkérdezni, hogyan tudta meg. Hazaérünk, ágyra roskadok, zokogok. Hazahozzák Hannát, el kell kezdenem élni. Ha tudnám, mi az, talán tudnám, hogyan kell csinálni. Nem tudok főzni, nem emlékszem. Hanna ül a földön az új lakásban, vigasztalhatatlanul sír. Többé nincs vigasz számunkra. Nem tudok vele mit kezdeni. Nincs kész a lakás, nem érdekel, minek befejezni. Napi rutint csináljuk gépiesen. Töméntelen sok anyatej. Nincs kinek, nincs miért. Nem akar elapadni. Hogy lehet? Mindent elsöprő vérfolyam. Rohanás kórházba, nem találnak semmit. Éjjel felkelek. Megdöbbentően sok vére van az embernek, egész fürdőszobát el tud önteni sötéten, lucskosan, vastagon. Tenyérnyi alvadt darabok, mintha májam landolt volna a kövön. Soksok máj. Mentővel vissza, vérzés eláll, ügyeletes ásít képembe. – Ne hisztizzen! 191

Mentőorvos magyarázza hiába. – Vérfürdőt láttunk a helyszínen. Vér. Fürdő. Pár napig bent tartanak, gyermekágyas osztály tényleg aljasság volna. Ágy van, gyermek nincs, nem fekszem kismamák közé. Otthon újult erővel, agresszív, félelmetes vérfolyam felgyorsulva ömlik, egyre gyorsabban fogy az erő, az élet. Rosszul vagyok, egyre gyengébb, szédülök, örvénybe kerültem. Rémisztő csattanás valahol belül, azután sötétség. Végre. Ez jó, ez a nyugalom. Világosság. Fülsértő csikorgással áll meg, nagyon szeretném, őrülten vágyom, mégsem ringat tovább. Vörös míniummal mázolt, gyerekeknek való öntöttvas körhintán ülök, rét közepén. Méz illata, hajamban virág. Gyermekláncfű, pár szál, szorítom görcsösen, szárából tej csöppen, nem engedem el. Amíg szorítom, maradhatok. Hanna sír, erőszakosan rángatnak vissza, nem akarok menni, hagyjál. Nem tudom, mi történt, mesés világban jártam, édes álom emléke, nem emlékszem, csak érzem. Visszavágyom.

192

Tükörben idegen sárga arcú hulla. Kórházfolyosó. Hordágyon fekszem. Melyik gyerekemet válasszam? Fiammal menjek, lányommal maradjak? – Ez már megint itt van – hallom. Szemhéjam felhúzza, hirtelen hangosabb, intenzív osztály, infúzió, választott vér. Halott méhlepény darabja, ragaszkodik hozzám erősen, képernyőn látszik. De hát nem is volt láza. Odafelé saját lábon küldtek, lépcsőn felvánszorgok valahogy korlátba kapaszkodva, falnak dőlök, szürreálissá vált világ. Negyedik ultrahangvizsgálat. Fogalmam sincs, hogy jutok vissza. Már nem az én gondom, kerekek gurulnak, lábam felrántják, műtőasztalon fekszem, kóma. Hideg ráz. Fázom. Szédülök, nyakam fáj, elrontott epidurál. Odafigyeltek bármire? Zárójelentésben egyetlen szó nem esik mérgező élettelen szövetről, nem történt semmi. Zöldséges kérdi, sarki cukrászmester: – Hol a baba? Soha többé nem tudom oda betenni a lábam. Kismamákat messze elkerülöm a parkban. Képtelen vagyok beszélgetni, egyetlen értelmes szót váltani bárkivel. Babakocsiban tolom Hannát, alkonyodik, novemberi eső szitál. Látom a többieket, 193

építészkar felé mindjárt befordulnak, együtt mennek, nevetnek. Túloldalra gyorsan átmegyek. Mint egy robot, senki ne közelítsen, ha megszólítanak, fémvázam darabokra hullik, nem tart meg semmi. Úgysem tudok felelni, nincsenek válaszok. Híreket nem olvasok, semmi nem jelent már semmit, tévedésből maradtam életben, ez csak látszat. Ti élők vagytok, én halott. Nem tartozunk egy falkába, ők szerencsések, velük ilyesmi nem történhet. Kifejezett személyes érdemük. Kívülálló nőstény megérdemli. Mindig is tudtuk, alkalmatlan, nem közénk való. Vencel húga kismamaújságban dicshimnuszt zeng közös doktornőnkről. Csodálatos egyedi szülésélményt köszönhet neki. Mi pedig halott gyereket. – Ha eszetekbe jutna jogi lépést tenni drága doktornőmmel szemben, az nem fog használni a családi kapcsolatoknak – figyelmeztet jó előre. Egy igazi összetartó, szerető család. Temetésre senkit nem hívtunk. Talán nem lenne ilyen rémisztő a közöny. Felfognák, mi történt? Nem akartam senkit a koporsó mellett látni. Nem kell, hogy fájdalmunkban osztozzanak. Nem lehet osztozni. Csak mi ismertük, ketten búcsúzunk tőle. Fehér réklit keresem kétségbeesve, húsz darabot kap194

tunk, egynek gallérján hímzett kocsi. Nincs meg, ezredszer nézem át, föld nyelte el. Fehér cérna epret formáz, ezt visszük a hullaházba. Kisautó hetekkel később kerül elő, ott lapult a többi közt. Apró fehér textil a síron. Késő. Semmit nem tudtam adni neki.

195

Hullámzás

Tizenharmadik születésnap. Bar micvo. Októberi eső szitál, milyen elcsépelt. Gyerekparcella felé keskeny földút. Szeretem ezt a helyet, hozzám tartozik. Szeretem? Halott gyermekek nyughelye. Itt lakik az én kisfiam. Föld alatt koporsó, benne egy csecsemő. Odaérek, egészen benőtte a borostyán. Elfog az érzés, betölt. Aztán semmi. Na, húzzunk el gyorsan, semmi keresnivalóm itt. Sietősen távozom. Párizsi utat nyertünk Dorával, fürdőszobatervpályázaton. Macaronnal, borkóstolóval, városnézéssel, és remek éttermekben kényeztetnek minket két napig. Tarte au citront, canelét, foie gras-t kóstolunk, kísérőnk, Adéle bájos magyar lány, a legpárizsiasabb jelenség az egész városban. Előadást hallgatunk üvegmegmunkálásról, megnézzük a cég háromszintes bemutatótermét, burko196

latkönyvekben lapozunk, installációkon ámulunk, este Eiffel-torony. Legtetején Gustave Eiffel gubbaszt, sötétben, világtól elvonulva. Dora felkiált: – Tisztára, mint Stier Nátán!

Az én tengerem kék. Türkizkék. Vagy pink. Vagy bármilyen, ezt a szürke hínárost már nem kérem. Nem arra megyek. Faltól hosszan elrugaszkodom, első tempó mindig eksztázis. Víz alatt oda-vissza siklani. Nézem a kezem, előrenyújt, felszín alatt tükröződik, apró buborékok, falhoz ér, fordul. Hasítom a vizet, Nagyapa helyett is úszom. Amikor a legnagyobb ásznak képzelem magam, hatalmas hullám jön, beledöngöl a part homokjába. Tengerfenékhez fejjel ütközöm, karom kicsavarva, szám sós vízzel tele. Bikinifelsőmet helyére rángatom, kábán nézek körül, előbb itt még csak vállig ért a víz. Víz alól látom, hogy kapálózik a többi úszó, mint hátára fordult bogár. Nehezen haladnak, szinte álló helyzetben, függőleges testtartásban a fejüket feltartva úszók, frizura, smink, fülbevaló, nehéz aranysmukk mélybe húz, hím változatban bajuszszemüveg szett. Prüszkölve csapkodó szőrös hátúak, alamuszin vízbe pisilők, talpukkal medence 197

alján lépkedő, kartempót tettető csalók. Medence királykék üvegmozaikkal burkolt alján közlekedő, delfinfélék virgonc családjába tartozók. Tökéletes stílust bemutató ötven méter után kifulladva távozó, habokból elegánsan előbukkanó snájdigok. Széles vállú valahai versenyzők minden bukófordulónál fél medencehosszal hagynak le, kocaúszók közt nyomukban lihegek hasztalan. Nagy közös húslevesben evickélünk mind, próbálunk felszínen maradni, egyáltalán felszínre jutni, orrunkat egy-két centiméterrel vízpermet fölött tartani. Ott lebeg egy Sehina1, viszi a víz, megpillantom, nyomába eredek. Ezt keressük mindenáron, elérni, belekapaszkodni, gyomortájéki szorítás enyhüljön, elengedjük magunkat a fényben. Bizonyosságra vágynak a tagadók is, megingathatatlan tudományos levezetésre. Kizárólag kézzel fogható, szemmel látható, kísérletekkel és ellenpróbával igazolt tényeket elfogadni. Nem hisznek. Tudják. – Legyen szó bármiről, csakis minden kétséget kizáró tényszerű bizonyítást fogadok el – szögezi le Áron, sabati asztalunknál. 1 Isteni jelenlét.

198

Sörrel kikevert, lila hagymával gazdagított, érlelt camembert sajtot ken a friss barheszre, csicseriborsó-salátából kanalaz, magyarázza a szent tudományt: – Csillagok szétszóródott atomjaiból állt össze ötvenmilliárd agysejtem. Mindegyikkel egyidejűleg tudom, bármely pillanatban új ősrobbanás történhet a semmiből, szemünk előtt újszülött galaxis keletkezhet a vacsoraasztal fölött. – Fortyogó fazék felrobban, hirtelen plazmatévé lesz belőle, így gondolod? – foglalja össze Nátán. – Unatkoztak a molekulák, összeálltak hát. Gondolták, alkossunk hímivarsejteket termelő heréket, melyek igen jó érzés kíséretében távozzanak a szervezetből. Másik különös szerencse, hogy petesejtté is összeálltak, kizárólag a véletlen és a gravitáció következtében. Ugye? Semmiképp nem játszhat ebben szerepet a Teremtő szándéka, szerinted? – érdeklődik Nátán. – Van-e bizonyíték arra, hogy nincs Isten? – kérdezem. – Tudod? Vagy hiszel abban, hogy nincs? Félelmetes hinni a nincsben, megnyugtatóbb, hi­ hetőbb a van. Vízszintesen mászni fel s alá? Bizarr, gépies mozdulatok, medence közepén megállok, mindjárt abbahagyom. De ha a Fennvaló belemegy a vízbe, 199

minden mozdulatnál találkozunk. Mindig benne van, úszószemüveggel már látom. Mindenben benne van, szárazföldön is lebegek.

Hat négyzetméter piskótát kenek olvasztott csokoládéval. Kilencvenöt kis háromszöget szaggatok, ovális formát, hatszöget. Hatvan nagy kerek, háromszög, kilencven négyzet. Három kg cit­ rust filézek – héját lereszelem –, narancs, lime, citrom. Formákat vakszolom, asztalt törlöm, mosogatok. Leszárazok egy kg mentát. Kenem a feke­ teribizli-krémet, ibolyás marshmallow-ból kockákat szúrok, porcukorba hempergetem. Macaronok tetejét jázminnal, ibolyával, mákkal szórom. Licsis málnás alapra fél macaron. Habzsákból mákhab, rá a citrom. Jéghideg, fagyott, szögletes habok formából ki, gémberedett ujjakkal dobozba be, kétszáz darab. Tetejét átkenni, mindegyikre csokoládédísz. Öt kg lisztből omlós tészta streuselhez. Hányan kóstolják majd? Több száz ízlelőbimbó, fogzománc, garat, nyelőcső, gyomornedv. A kézzelfogható, élő anyag. Imádok vele dolgozni. Fekete ribizli csodás illata lengi be a műhelyt. Citromhab készül, főnök odahív. – Hát nem gyönyörű? 200

Gyümölcsökért rajongok, csokoládé nem az én világom, birs, málna, citrom, maracuja, mangóhab, mind jöhet. Sós teasüteményt csinálunk. Vágott sóst. Gyártunk. A sütemény termék. Kétszer két centiméteres kockák, tojássárgájával kenem, tökmaggal díszítem. Egy tökmag haránt fektetve, egy merőlegesen állítva, kétszázhúsz darab. Rombusz formájú süteményre három apró fekete hagymamag. Két nagy tepsi egyesével. Derekam leszakad. Hazaérek, forró vizet folyatok magamra. Sokáig. A műhelyben nem fűtenek. Este nyolckor pizsamába bújok, feltett lábakkal félig fekve bámészkodom, megszólalni nincs erőm. Ha azt képzeltem, fárasztó építkezésre járni, gép előtt ülni, rajzasztalnál görnyedni éjszaka. Burkolatkiosztást tervezni, csempét számolni oda-vis�sza. Nem jön ki. Még egyszer. Milyen a valódi fáradtság. Magamfajta ványadt növénynek fogalma sincs. Első generációs szakmunkás. Most megtudom. Tíz órát talpon lenni. Senki nem áll meg, nagy a hajtás. Este hatkor még mindig ugyanolyan precízen, grammra kimérni, egyenesen vágni. Mindenhol egyenletesen fedje a mák. Vakszpapír nem fekszik jól, csináld újra. Addig keverd, míg száztizennyolc fok lesz. 201

Hat hónap telik el, főnök kérdi: – Mentahabot akarod egyedül csinálni? Azonnal ugrok. – Naná, hogy akarom! És a levendulát.

Hajnali piac, fél kg illatos málna, erdei fekete szeder, fehér húsú őszibarack, pár cső kukorica, zöldség, kacsaszárny levesbe. Két fej fokhagyma, fürtös paradicsom, friss tehéngomolya. Bellával harminc kg kajszit veszünk, befőzzük együtt. Tudományos lekvár készül a második emeleten, nálunk ötletszerű. Héját lehúzza, három kg gyümölcsre hatvan dkg cukor, Bella folytonosan keveri, végén dzsemfix. Pálinkával gondosan kiöblít minden egyes kifőzött üveget. Ma karamellizált baracklekvárt főzök. Felteszem a megtisztított, kimagozott sárgabarackot feleannyi befőzőcukorral nagy lábosban, üvegeket legnagyobb fazékban forralom. Kevergetés helyett a tegnapi filmről ábrándozom, újra és újra megnézem a Never let me go trailert, zenét hallgatom, nem tudok szabadulni. Nem is akarok. Az idő. Van, hogy öt nap, másnak években mérik, de mindünknek szűkre szabott. Valamivel ki kell tölteni. Lehetőleg minél jobban. 202

Lábos alján vastag, erős illatú, kőkemény barna réteg, égetettcukor-aroma elrakva télire. Apámnak nem tetszett Ishiguro új filmje. – Meg vagyok döbbenve, Virág. Azt hittem, mi ketten teljesen egyformák vagyunk, egy az ízlésünk. Meg vagyok döbbenve, azt hittem, mi ég és föld vagyunk, sosem egyezünk. Ringlót szedünk az almádi kertben, nagy üstben keverjük apámmal. Tudtam, csak azt hittem, ő nem tudja. Hát mégis. Készül a Kohav-féle vörösboros-zöldséges töltött marhatekercs, hozzá aloo gobi, mumbayi feleségtől tanult currys-édesköményes karfiol krumplival. Levisszük Balatonra Nátán apját, Stier Gyuszit, egy iskolába járt Robival, jól megértik egymást. Látom Nagyapát is a diófa alatt, Ilonka nagymamával a hatos ifikről beszélget, római-parti csónakházról, kirándulásról, természetbarátokról.

Belláéknak fiuk születik. Madártejet viszek az emeletre, meggylevest, háromhetes babát büfizte­ tek. Meggyet magozok, vízzel felöntöm, egy percig forralom. Leheletnyi fahéj, kevés méz, joghurttal turmixolom, kihűtöm, pink levesben meggyszemek mosolyognak. 203

Megölelni egy újszülöttet. Okos kis feje van, hajas baba, mint az én gyerekeim. Arcára írva minden, amit a világról tudni érdemes. Martin Munkácsi-kiállítás. Hudson-parton futó modell, csodálatos kelet-európai zsidó látásmód, majdnem olyan katartikus, mint Capa. Mint Leibovitz. Capára még Kata barátnőm hívta fel figyelmemet húsz évvel ezelőtt. Senki nem hallott róla akkoriban. Most Kata nincs már sehol. Vernisszázsra megyünk másik anyai barátnőmmel, Zsófival. Férje tíz éve halt meg, nem volt még ötven. Érettségi után házasodtak össze, előtte nem sok tombolni való idő jutott. Epedő udvarlók hamar jelentkeztek, mind erre vártak harminc évig. Családi barát, gimnáziumi osztálytárs örök reménytelen szerelmet ápolt kamaszkora óta. Zsófi hatvanhoz közeledve elképesztő jó nő, hímek rajzanak körötte szüntelen. Kennedy reptéren rózsaszín masnis frottírpapucsot húz elő, biztonságiaknak mutatja: – Oké, leveszem a cipőm, de ebben megyek át a kapu alatt. Igényes nő csak nem fog ebben a koszban mezítláb mászkálni. Egy pillanatig van esély, hogy lelövi a nagydarab fekete biztonsági ember, leg-

204

alábbis kiállítják a sorból testi motozásra. Megússza, sietni kell, mindjárt indul a gép hazafelé. Paradicsomot főzök be, pucolom, darabolom, fűszerezem, konyhám paradicsomlében úszik, üvegeket kifőzöm, olívaolaj, kis cukor, só, fokhagyma, bazsalikom, besűrítem. Merőkanállal tölcsérbe töltöm, üvegek fejre állítva, szárazdunszt. Hagyjam már abba a befőzést! Csomagolni kéne, készülni, holnap reggel indulunk, nem találom a nagyobbik bőröndöt, megvan, de zárva, elfelejtettem a számzár kódját, miért kell mindig így utazni? Zsófi párja művész, photo-based paintings. Azelőtt zsidó volt, de már elmúlt. Szatmári haszid, kóser borkereskedő. Nagyvonalú tablók, lenyűgöző képek. Eleinte mindenen tálesz1, tfilin2. Aztán számok. Vonat. Sötét tónusok, szűrt fény. Tizenkét gyermeke van. Egyik fia meghalt tisa beávkor. Az ember azt hiszi, már túl van rajta, egyszer csak megállíthatatlan zokogás tör rá a zuhany alatt. Vagy bárhol. Tudom, milyen.

1 Vállra terített imalepel. 2 Imaszíj.

205

Megnyitón nagy halmokban sajt és gyümölcs, csokoládéba mártott eper, színes M&M’s drazsé, tiszta Amerika. Mindenféle náció, erdélyi magyar zsidók, oroszok, afrikaiak. – Hol laksz? – kérdi egyik zsidó asszony a másikat. – Az Upper West Side-on! – kiválóan karbantartott festőnő feleli utánozhatatlan hanghordozással. Ezerkilencszázhatvanegyben látta utoljára a kiállító művészt, Smuelt. Hanukabálon táncoltak a Goldmark-teremben. – Akkor biztos ismered Reibsteinéket, ugye? – kérdezősködik tovább a kíváncsi. Times Square-i szálloda, New Jersey-i zsidó család hivalkodó háza, Hudson-parti apartman, lakópark edzőterméből manhattani kilátás. Túlpartról bejárók mindennapjaiba képzelem magam, buszozunk, autózunk, parking, alagút, híd, taxi. Reggelire krémsajtos bagel a Deliben, Starbucksban kávé és lemon cake, sarki kóser fűszeresnél nagy üvegekben csokoládés és lekváros rugelach. Minden ízt érezni akarok, mindenbe belekóstolni, felfalni New Yorkot. Daiquirit kortyolni a Metropolitan Múzeum tetőteraszán, japán étteremben szusizni, Whole Foodsban tobzódni, bevásárolni háromféle mogyoróvajat, vaníliás marshmallow-t, 206

lazackaviárt, fekete és lila rizst, marmite-et, mangó balzsamos ecetet, pisztáciapasztát, kókusztejet, pumpkin buttert, konzervek tömkelege a bőröndömben, jóval túl a megengedett súlyon. Szerencsére nem törődnek vele, a JFK Airport egész hármas terminálja Zsófi papucsával van elfoglalva. Pumpkin buttert itthon is csinálok, nevével ellentétben nincs benne vaj, készítése roppant egyszerű. Kényelmes amerikaiak csak leemelik a szupermarket polcáról. Egy fokkal igényesebbek a Whole Foodsban teszik ezt, nagyon elszántak sütőtökpürét vásárolnak, maguk ízesítik. De csak halált megvető bátorsággal bírók mernek szembenézni egy igazi nyers tökkel. Mi, nehéz körülményekhez szokott kelet-európaiak nyugodtan vágjunk bele. A tököt általában kockákra vágva párolják, de szeletekre szelve sütőben sütve sokkal ízesebb, édesebb, ahogy a benne lévő cukor karamellizálódik. Megsülve, héja nélkül lábosba teszem, botmixerrel pürésítem, fűszerezem, pár percig forralom. Száraz serpenyőben diót pirítok illatosra, kevés nádcukorral átforgatom, tökpürébe keverem, kiforralt üvegekbe töltöm, Hannának reggelire rozskenyérre kenem.

207

Brooklyn híd. Vacsorára megyünk Smuel egyik lányához, a múlt hónapban ment férjhez. Rántott csirkemellet készít a parókás fiatalasszony, csigatésztát francia lecsóval. Hosszan autózunk az Ocean Parkwayn, 254-es szám. Nevek a kapucsengőn: Bachner, Cohen, Saks, Halper, Ben Hirsch, Kolber, Aufrichtig, Abdelghani, Hakakian, Freilich, Berman, Nevryasky, Pelz. Mindenki zsidó. Meg kell erősítsem a hírt, a New York–TelAviv-tengely nem puszta városi legenda, valóban létezik. New York az askenáz világ fővárosa, rögtön otthon érzem magam. Imádni való. Mint a filmeken. Minden az, aminek látszik, mindenki a helyén, teljesítmény, respekt, tradíció lenyűgöző, megingathatatlannak tűnő alapjain áll. Art deco felhőkarcolókat tágra nyílt szemmel csodálom, Upper West Side, szecessziós kapuk látványa szíven talál. Macy’s, Soho, Chelsea. Galériákat járjuk végig, olajfestmények mértani formákkal, fotók szőrös és szőrtelen puncikról, ember nagyságú tányérok toronyba halmozva, tehénbőrrel bevont hat méter magas emberalak, nyakába kapaszkodva kis tehén. Central Parkban vasárnapi séta, Jewish Museum, Guggenheim. Veszek egy Frank Lloyd Wright208

könyvet. Vagy kettőt. MoMA, Andy Warhol, Jackson Pollock, festmények végeláthatatlan sora előtt vonszol végig Smuel, lépcsőfeljáratokat bámulnék helyettük is. Ellis Island, Immigration Musem, fonott utazóládák tömege, fotók orosz pogromokról. Fuchs Janka dédanyám nővéreivel utazunk a kompon, Rebekával és Reginával Szepesófalváról. Szegényes batyujukat szorongatják, szemük csillog, amint a szárazföldre lépnek. Most szeltük át az óceánt, partra szállunk a szabadság hazájában. Száz évvel korábban térek magamhoz, sorompón átengednek, tágas aulában hosszú várakozás után nevemen szólít a hivatalnok. Nem telik el hét, hogy ne gondolnék rá, borzongás fog el, ha bevillan egy filmkocka Manhattan. Születésnapomon jövünk haza, Nátán estére meglepetésbulit szervezett, még általános iskolai osztálytársaimat is felkutatta, eljöttek P.-ék, R. és S. Eljöttek a sznobok, és B., C., D., E., ott van Zsófi is, csak az imént értünk földet.

Kertben grillezünk, sül a piros húsú kápia paprika, füstös ízű padlizsán. Polentát főzök, ujjaim közt apró napsárga grízszemek peregnek. Egy 209

bögre kukoricadara, három bögre víz, kevergetve forralom, besűrítem, sózom, vajjal finomítom, kerek formában dermesztem, szeleteket rácson sütöm. Fokhagymával tűzdelt camembert alufóliába csomagolva, fehérborral locsolva. Rita a teraszon hajat szárít, Bella babát ringat, pasija, Béla, füvet locsol, Nátán jewrnalt ír, Hanna Edgárt üldözi, Edgár a többi macskát. Barhesztésztát begyúrom. Fél kg lisztet keverek két és fél dl langyos vízzel, fél dl olaj, két evőkanál cukor, másfél teáskanál só. Édes is, sós is a kalácsom. Friss élesztőt morzsolok, életre kel, ölelem, csókolom, táncra perdülök vele. Vagy inkább kerekre nyújtom, megszórom kardamommagokkal, tetejére vajdarabok, nádcukor. Látványterveket akvarellel színezem, falat festek, ajtót mázolok. Flow, ezt a pillanatot kell megjegyezni. Felidézni. Diszperzit, selyemfényű zománcfes­ ték, barhesz fonataira tojássárgája, olvasztott cso­ ko­ládé–kakaóvaj, 1:1 arányban kenem a mandulás piskótát. Nemes anyagok semmihez nem fogható minősége koncentrálódik a tésztában. Abban meg az Örökkévaló. Ízekkel telítődve, hangokban feloldódni. Angol zsidó iskola tanulói lépnek fel a zsinagógában, mindenki énekel, együtt a diákokkal. Péntek es210

te a kántorral. Oseh shalom bimromav, hu ya’aseh shalom aleinu, v’al kol yisrael, vimru Amen. Aki békét teremt a magasságban, az hozzon békességet ránk és egész Izraelre. Amen. Kardamomos vajas lepénnyel várom az uramat, konyhámban édes keleti illat. Nátán meggondolta magát, jobb belátásra bírták a mindig nevetésre görbülő szájú, ölelésre tárt uszonyú eilati delfinek. Attól tartott, egy óriás hullámmal végleg kiúsznak a nyílt tengerre, felszín alatt a kapu mindig nyitva áll, ha nem térnek vissza, nincs több esély. Nátán szemébe visszaköltözik az élet, szentendrei házat felújítjuk, kóser pékséget nyitunk a hegytetőn. Vagy tréflit. Weisz és Schwarcz Cecília dédunokái szerpentinen mennek hegynek fel, völgybe le.

211

Ulpius-ház bolthálózat Legyen törzsvásárlónk! 1. Kolosy tér 1036 Budapest, Kolosy tér 1. tel.: 1 240-1976; e-mail: [email protected] 2. Pozsonyi út 1137 Budapest, Pozsonyi út 23. tel.: 1 349-2753; e-mail: [email protected]

3. Váci út (a WestEnddel szemben, a Nyugati térnél) 1132 Budapest, Váci út 6. tel.: 1 330-2670; e-mail: [email protected] 4. Batthyány tér (a vásárcsarnok I. emeletén) 1011 Budapest, Batthyány tér 5–6. tel.: 06 30 350-5466; e-mail: [email protected] 5. Király utca (a Deák térnél) 1075 Budapest, Király u. 1/D tel.: 1 321-2572; e-mail: [email protected] 6. Pólus Center, Sunset Boulevard 138. 1152 Budapest, Szentmihályi út 131. tel.: 06 20 569-7948; e-mail: [email protected] 7. Móricz Zsigmond körtér 1114 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 2. tel.: 1 452-1759; e-mail: [email protected]

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10–19, szombaton 10–14 (a Pozsonyi úton szombaton 14 óráig, a Pólus Centerben mindennap 10–20-ig)

www.ulpiushaz.hu

Elindult webshopunk, ahol teljes kínálatunk megtekinthető és megvásárolható. Ezenkívül interjúkat olvashatnak szerzőinkkel, információkat, ajánlásokat könyveinkről, könyveinkhez. Legalább 20% kedvezmény minden könyvre! Jó vásárlást, jó böngészést kívánunk! Regisztráljon hírlevelünkre, hogy újdonságainkról, dedikálásainkról, akcióinkról az elsők között értesüljön.

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó Kepets András Szerkesztette Loósz Vera Nyomás és kötés Felelős vezető