Ronald Harwood : The Guests

Ronald Harwood : The Guests

Vendégség

Lakás Londonban, az Olympia1 közelében. A színpad három nagy részre van osztva. A legnagyobb rész egy nappali/ebédlı, benne két karosszék és egy kanapé, egy kisebb ebédlıasztal, öt terítékkel, és egy tálaló. A nappali mellett egy hálószoba ággyal és éjjeliszekrénnyel, végül az utolsó és legkisebb egy konyha, gáztőzhellyel és egy roskatag székkel. Könyvek hevernek szanaszét, kivéve a nappalit. Látszik a bejárati ajtó is. Tél van és hideg. Sötét. Fény az asszony arcán: az ágyon ül, a kezében tartott tükörben bámulja magát, dermedt. Aztán púderezni kezdi az arcát egy mocskos pamutronggyal; a fény erısödik. 45-50 éves. Mőselyem blúzt és kombinét visel. Noha látszólag igyekszik gondot fordítani a külsejére, ez mégsem sikerül neki igazán. Gondolatokba merülve nyúl egy nyakláncért és felteszi. Felkel, és már épp ki akar menni, amikor lenéz és észreveszi, hogy kombinéban van. Elfojt egy sóhajt, majd ideges, bizonytalan kézzel matatni kezd a győrött anyagok között. Enyhe pánikban kutat a szoknyája után, könyveket tesz arrébb a vetetlen ágyon, az ágynemő között kotorászik, megtalálja a szoknyát és sietve belebújik. Gyorsan kimegy a hálószobából, ahol elhalványul a fény. Fény esik az ebédlıasztalra, öt személyre van terítve. Az asszony belép a fénybe és az öt terítékre mered. Aztán felkap négy ültetıkártyát és egyet-egyet tesz négy terítékhez, úgy, mintha ez a tevékenység erıs koncentrációt és fizikai erıkifejtést igényelne. Mikor végzett, arrébb megy, a fény pedig felerısödik, és láthatóvá válik a nappali többi része is. Az asszony megmelegíti a kezét egy elektromos kandallónál, ahol mőszénen mesterséges láng táncol. Lassan, nagyon lassan halálosan mozdulatlanná dermed. Csend. Aztán hirtelen, mintha meghallana valamit, életre kel, de nyugtalan, egy kicsit ijedt. Összeszedi a bátorságát, átvág a bejárati ajtóhoz, és résnyire nyitja, amennyire az ajtólánc engedi. Kikukkant a résen. Felragyog az arca.

Az asszony:

Hát itt vagytok! (Becsukja az ajtót, kiakasztja a láncot, majd szélesre tárja az ajtót.) Agnes! Tom! Milyen jó újra látni benneteket. Gyertek be... (Elırehajol, csücsöríti az ajkait, mintha csókot adna. De nincs ott senki. A levegıbe csókol.) Hadd segítsem le a kabátotokat. (Úgy tesz, mintha lesegítené a kabátokat.) Esik. (Úgy tesz, mintha felakasztaná a kabátokat.) Tényleg? Jaj, szegénykéim. És milyen hideg van! (Nevet. Abbahagyja. Meglepett örömöt játszik.) Ó, nem kellett volna, igazán, nem kellett volna. (Úgy tesz, mintha ajándékot venne át.) De én fogyókúrázom... jaj, dehogy baj... nem, persze, hogy nem... annyira finomak... fel fogok szedni egy csomót, de egyszerően nem érdekel. (Figyel.) Badarság! Úgy dagadok, mint a tüdı a fazékból, nézzétek csak!

(Megmutatja az alakját, aztán nevet, mintha valaki elsütött volna egy viccet, és becsukja az ajtót.)

1

Kiállítási központ, épült 1886-ban, eredeti neve Nemzeti Agrárkulturális Csarnok.

márton róza krisztina fordítása


(Míg az ajtót zárja.) Pesze, hogy láttátok már korábban is, ebben jártam templomba. (Megfordul.) De ne ácsorogjunk itt az elıszobában. (Megy, mintha bevezetné a vendégeket.) Hát nem jellemzı? Ti vidéki népek, mindig elsınek érkeztek, míg Brenda és Colin, akik szemben laknak, az utca túloldalán, ık késnek, majd meglátjátok. (Nevet.) Igen, igen, mint mindig, milyen igazad van.

(Belép a nappali szobába.)

Tom, gondoskodnál az italokról, kérlek? Engem mindig azzal vádolnak, hogy túl sokat töltök. Ülj le, Agnes, szolgáld ki magad földimogyoróval. (Figyel Agnesre.) Nem, nem, ülj oda, ahová akarsz, nekem nincs kedvenc székem, már igazán megjegyezhetted volna. (Tomra figyel, a tálaló irányába.) Nekem ugyanazt, köszönöm, Tom, és ne túl sok tonikot. (Nevet.) Használd a jó poharakat. (Ágnesre figyel.) Csak mi öten, ahogy szoktuk. (Figyel.) Annyira örülök, hogy itt vagytok. Elképzelni sem tudod, hogy micsoda várakozással... (Figyel.) Nem, semmi különös. Elrepült a hét, apró cseprı dolgokkal... megmostam a hajam... olvasgattam... semmi különös... (Felnéz, és úgy tesz, mintha átvenne egy pohár italt.) Köszönöm. Csirió. Ránk. (Felnéz Tomra.) Azt kell mondanom, rémületesen jól nézel ki... (Figyel Agnesre.) ... De nem! Micsoda képtelenség. (Tomnak.) De minek? Egy gramm felesleg sincs rajtad. (Figyel Tomra.) Orvosok! Nahát, ık aztán tudják. Nem kellene hallgatnod rájuk – és, nagyon szigorú diéta? ... Mert én... (Elhallgat, mintha félbeszakították volna.) ...hát, akkor hagyd, amit nem szabad... (Szünet.) Peterre emlékeztetsz. Emlékszel, milyen komolyan vette az evést? Éhkoppon tartott, mert dagadam volna, mint a tüdı... (Nevet.) ...nem, nem szamárság... mint a tüdı a fazékból, kidagadok én. (Mosolyog.) Jaj annyira örülök, hogy itt vagytok. Hová mész, Agnes? (Zavarba jön, nevet.) Jaj, azt hiszem, nem tettem ki friss törölközıt a vendégeknek... légy olyan jó, tudod, hol van a szekrény... (Szünet, mintha nézné Agnest, ahogy kimegy. Aztán gyorsan Tom felé fordul.) Tom, amíg Agnes nincs itt, beszélnem kell veled arról a... (Félbehagyja.) ...én egyszerően nem tudom, mit tegyek, a Bank azt állítja, hogy nem kapták

2

Elizabeth Wordsworth Sic! 4 Sic! 5 Gloria in excelsis Deo. Dicsıség a magasságban Istennek. 6 Olyasmi, mint a Közlönykiadó 7 Ann Purser könyve, nyálas ponyva, egy békebeli falu életérıl. Olyan könyv kellene, ami angol, és mindenki ismeri. És vénlány van a címében 3



meg múlt hónapban a csekket a Vállalattól. (Figyel.) Pontosan ezt mondtam én is. Hogy lenne lehetséges, hogy elveszett? Ez volt, pontosan... pontosan... (Figyel, hevesen bólogat egyetértése jeléül.) ...pontosan... tudtam, hogy segíteni fogsz... (Szünet, úgy tőnik, elveszti a fonalat, csendben áll, aztán kitör.) Igen, igen, igen, igen. (Türelmetlenül.) És nem lehetne felbontani az életjáradék-szerzıdést? Ez szinte megbéklyóz. (Figyel.) Te ügyvéd vagy, Tom, találj ki valamit. (Figyel.) De minden egyre csak emelkedik, a bevételeimet kivéve. Beszélj velük Tom, az érdekemben, kérlek... (Figyel.) ...Ne! Ne... prédikálj nekem. (Figyel.) Én nem vagyok pazarló! (Figyel.) Én értem, hogy az életjáradék-szerzıdést nem azért kötik, hogy fölbontsák... Tudom, tudom, tudom, jól van már! (Egy gesztussal zárja le a beszélgetést.) Bocsáss meg, ha esetleg úgy tőnt, mintha én... (Figyel.) Ezt nem mondhatod komolyan. (Figyel.) El tudsz engem képzelni, mint házinénit? Albérlıkkel? (Figyel.) Nem, nem, nem, nem, az lehetetlen, ezt nem tudnám elviselni. Nem fogadhatok be idegeneket... nem... ha lenne egy fiatal unokaöcsém vagy unokahúgom... diákok, az egészen más lenne, az a család lenne... a család az megbízható... de idegeneket, nem, azt nem. Fárasztó vagyok? Csak panaszkodom, de nem tenném meg... (Szünet.) ...Engem úgy neveltek, hogy fizessem ki a számláimat, tudod?... ne éljek hitelbıl... ezért nem bírom ezeket a pénzgondokat tovább... nem bírom... mindenkinek meg kell állnia a saját lábán... (Szünet, megborzong.) ...Albérlık... (Szünet.) Az apám nagyon megbízható ember volt... tıle örököltem... nem szerette a hiteleket... nem úgy, mint a mami... ı aztán szörnyen pazarló volt... de végül ı kapta a pénzt... Brenda is pazarló... (Figyel.) Lehet, amikor még nagyon fiatal voltam, de késıbb már nem, amikor már láttam dolgokat, akkor már nem tartottam a mamival... ı nem volt korrekt... Brenda tıle örökölte. Brenda anyára hasonlít. Én apára hasonlítok. (Szünet, dühösen.) Ez anyira jellemzı rá, ennyit késni! Nem bízhatsz Brendában. (Szünet, összeszőkül a szeme.) Tom... kettınk közt... ıszintén... Agnes mondta... vagy csak célzott-e arra valaha... hogy Brendának... viszonya volt Peterrel? (Figyel, aztán sokkal hevesebben.) Hogy ágyba bújtak-e egymással, ezt kérdem! (Szünet.) Egészen mélyen van egy ilyen érzésem... (Figyel.) Nem lehet, hogy Agnes csak lojális, lojális Peterhez, mert hát mégse akarta hírbe hozni a tulajdon bátyját. Tudod, annyira kiborult, amikor Peter elhagyott... természetellenesen ki volt borulva... arra gondoltam... biztosan tud valamit... Brendáról és Peterrıl... (Figyel.) Agnes megérdemli, hogy ilyen férje legyen, mint te. Te olyan jó vagy. (Hirtelen megfordul.) Agnes, épp flörtölök a férjeddel. Tudom, hogy nem bánod. Tudod, hogy bízhatsz bennem. Én nem vagyok az a fajta, aki a



más férjét jobban szereti... mint Brenda... Töltenél nekem még egy gint, Tom, én... én kiborítottam az enyémet.

(Hirtelen a kandallóhoz lép és melegíteni kezdi a kezét. A mozdulatsor elég bonyolult, körülményes és öntudatlan. Aztán átvág a szobán a székhez és leül.)

Szégyen és gyalázat! Már nyolc is elmúlt, és ık csak a túloldalon laknak... nézd csak meg az órát... tudjátok, mit mondott nekem Brenda a minap? Tom, figyelj csak, hallgasd csak meg, mit mondott nekem Brenda a minap... (Félbehagyja, úgy tesz, mintha átvenne egy pohár italt.) ...jaj, köszönöm. Jaj, ne a sajátodat szívd, van abban a dobozban ... mit is akartam mondani? (Figyel Agnesre.) Ja, igen. Brenda mondta nekem a minap, hogy majdnem mindig, amikor készülnek valahova és öltöznek, Colin akkor találja ıt a legvonzóbbnak, és megérinti és... (Szemérmesen.) ...akkor történnek a dolgok... hiszen tudjátok... az egyik érintés a másikhoz vezet... furcsa egy idıpont, akkor élvezni a házasság áldásait, amikor épp készülıdnek valahova... és Colin orvos, neki igazán tudnia kellene... (Figyel Tomra, aztán nevetésben tör ki, és úgy mondja a következı sort, mintha Tom viccét ismételné meg.) „Nem csoda, hogy ilyen sőrőn élnek társadalmi életet.” (Tovább nevet, aztán hirtelen abbahagyja.) Igen. Folyton eljárnak. (Felkel.) A hálószoba ablakából látom a bejárati ajtót. Szinte minden

este...

(Nevet.)

...”Ilyen

sőrőn

élnek

társadalmi

életet”.

(Összehúzott szemmel, gyanakodva, őzötten.) Miért néztek így egymásra, ti ketten? (Szünet.) Már megint sántikáltok valamiben? (Kétségbeesetten.) Megígértétek, hogy nem fogtok... (Óvatosan.) Ti tartjátok a kapcsolatot Brendával, ugye? Brendával és Colinnal, beszéltetek velük, beszéltetek velük, ugye, ugye? (Szünet, nagyon halkan, esedezve.) Csak most az egyszer, jaj, könyörgöm, csak most az egyszer legyen egy nyugodt esténk... (Elkalandozik, hosszú szünet, aztán hirtelen visszatér.) Tom, kinyitnád nekem a bort, kérlek, kint van a konyhában... két palack öt embernek? (Kikiabál Tomnak.) A dugóhúzó a jobb felsı fiókban van... A jobb felsı fiókban, a mosogató mellett. (Agneshez.) A férfiak olyan tehetetlenek. (Szünet.) Tehetetlenek. (Türelmetlenül.) Agnes, ugye igaz... hogy nem beszéltél Brendával és Colinnal, ugye igaz, hogy semmi... én képtelen vagyok kimondani a szót, de te tudod, mire gondolok. (Figyel.) Képtelen vagyok kimondani, de te tudod, mire gondolok! (Figyel.) De igen, tudod, tudod, tudod. Jól van, akkor kimondom... összeesküvés! Ne nézz már olyan ijedten, ez egy teljesen hétköznapi szó, összeesküvés, összejönni a



hátam mögött... a templomban... emlékszem, a múlt héten voltunk templomban? A mögöttem lévı padban sutyorgás, sutyorgás, sutyorgás, de nem az imát mondtad. Nem, csak sutyorgás, sutyorgás a hátam mögött. Mindenki hallott téged, ezért kellett rádszólnom hagyd abba! Nem tudod elképzelni, milyen megalázó, mindenki engem bámul... Ne próbálj meg okoskodni. Te nem az imát mondtad! Ezt hívják összeesküvésnek... a hátam mögött! Igen, igen, igen, igen. Tudom, most mire gondolsz... (Hirtelen élesen felnevet.) ...arra, hogy az összeesküvésrıl beszélni nem csak akkor lehet, ha az ember elképzeli, hanem akkor is, amikor történetesen kiderül, hogy igaz! (Figyel.) Miért nem nézel a szemembe, ha hozzám beszélsz? Mitıl félsz, mit látok meg benne? Mi van közted és Tom között? (Szünet.) Én bízom benned, Agnes. Az összes ember közül, legyenek igazak vagy hamisak, én benned bízom. (Figyel, aztán mintha közbevágna.) Csak kifogásokat keresel... hogy mi a jó nekem? Micsoda képtelenség, ki gondolt arra valaha is, hogy nekem mi a jó, magamat kivéve? Ne leckéztess, Agnes, igen, igen, igen, igen, igen... de én nem! (Felnéz, mintha Tom visszajött volna.) Jaj, hát az asztalra, mindkét végére egyet. (Szünet.) Hol van mindenki? Nahát, mirıl fogunk akkor beszélgetni? (Figyel.) Igen, rémes. (Figyel, aztán elgyötörten.) Jaj, a szokásos. Az egyik nap olyan, mint másik. (Próbál koncentrálni.) Az hiszem, volt valami, amit el akartam mondani... mi is volt az... valami fontos... (Szünet.) ...valami, amit csináltam... (Figyel.) Nem, nem, soha nincs rá idım, mindig annyi minden van, semmi mást nem... Eszembe jutott! Tegnap meglátogattam anya sírját. Persze, milyen buta vagyok, hogy elfelejtettem. Több, mint öt éve ez volt az elsı eset, hogy kimentem a temetıbe. Hirelen rámtört valami... késztetés. Olyan volt, mintha, olyan volt, mintha... olyan hóbortosan hangzik, szóval ne magyarázzátok félre... de mintha hívott volna... hülyeség, tudom. (Szünet.) Olyan különös dolgot láttam, egy öregasszonyt, nyilvánvalóan külföldi, tiszta feketében, tudjátok, hogy a külföldiek milyen gyászruhát hordanak... vicces kis fekete satyakok, vastag gyapjúharisnyák... az anya melletti sírnál tett-vett... megjegyeztem a nevet a sírkövön, Dennis Smith, meghalt 1940-ben, nyolcvanegy éves korában. És ez az asszony, ez kicsi, öreg, tetıtıl talpig feketébe öltözött külföldi asszony, azt hittem, rosszul lett, mert a sírkıre hajolt, de tudjátok, hogy igazából mit csinált? Beszélt, szinte csevegett, majdnem boldogan, tereferélt Dennis Smith-szel, aki meghalt 1940-ben, nyolcvanegy évesen, beszélgetett azon az idegen anyanyelvén, nem angolul, hanem azon az idegen nyelven, Dennis Smith-szel. Hát nem furcsák az emberek? (Figyel.) Hát persze, fizetek egy csekély összeget évente, és ezért ık elég... csinosan



rendben tartják a sírt. (Figyel.) Hmmm? Nem. Semmit. Mintha egy vadidegen lenne ott eltemetve. Lehetetlenség elképzelni, ahogy ott fekszik, elföldelve, és rohad... elrohadt... azt lehetetlen. (Szünet.) Jó lett volna, ha szól, hogy a halálán van. (Szünet.) Csak azért mentem ki, mert volt az a... késztetés, de ott állni, nézni a sódert, én olyan... jaj, ne mondjátok, hogy szörnyő vagyok... de közönyt éreztem.

(Elkezd fel-alá járkálni, peckesen lépdel.)

Peter soha nem engedte volna meg nekem, hogy kimenjek a temetıbe. Azt mondta, hogy ez csak tápot adna a babonás természetemnek. (Könnyezve.) Nem kellett volna kidobnom Petert, soha, nem kellett volna odafigyelnem a... (Szünet.) De egyszerően nem bírtam lépést tartani vele. Én próbáltam, tudjátok, de nem bírtam, egyszerően nem bírtam semmit sem a fejemben tartani. Proust és Lawrence, Rebecca Woolf és Orwell... én nem vagyok okos, és ennyi. (Szünet.) Én olyan szép... (Szünet.) ... olyan szép nagy hülye vagyok, mondta Peter... „Ha minden jó egyben okos volna És minden okos egyben jó, A világ szebb volna, mint hinnénk, Gondoljuk mi, kis bohók. És mégis, hiába a bölcs tanács, E kettı mindig üti egymást, A jót oly pırének látja az okos, Az okost oly gorombának a jó „2 Már csak ezekre a súlytalan dolgokra emlékszem. (Szünet.) Hol van már Brenda és Colin? Tudjátok, mit mondott Brenda a minap telefonon? Azt mondta: Olyan vagyok, amilyennek a Jóisten teremtett. Ugye tudjátok, mit értett ezalatt? (Figyel, nevet.) Jaj, Tom, micsoda egy tréfamester vagy. „Ilyen sőrőn élnek társadalmi életet.” (Hirtelen.) Ez a csengı volt? (Szünet.) Kifejezetten hallottam... te nem hallottad a csengıt, Tom? Na ugye! Megmondtam! Be kell engednem ıket...

(Félúton van a bejárati ajtó felé, amikor megtorpan. Szünet, elkalandozva.) ...

Kinyissam? Olyan szörnyő volt a múlt héten. (Egyre nı benne a feszültség, türelmetlenül Tomnak és Agnesnak.) Agnes, Tom, ígérjétek meg nekem valamit... ne legyünk... komolyak... ma este... kérlek... ne legyünk...



(Kiabál.) Jövök már! (Figyel Tomra.) Micsoda? Igen, milyen okos gondolat, igen, igen, több vizet, mint whiskey-t Colinnak, több vizet, mint... (Menet közben.) ...rengeteget késtek.

(Elindul a bejárati ajtó felé, de megáll, mintha csak hallgatózna, mit beszélget Agnes és Tom. Most elıször tőnik igazán ijedtnek, de összeszedi magát, esetlenül megrázogatja a fejét, leküzdi a félelmét, félresöpör egy hajtincset, aztán kiakasztja a láncot és kinyitja az ajtót.)

(„Csókokat” ad.) Nem, persze, hogy nem, alig múlt nyolc. Adjátok ide a kabátotokat. (Megáll, helytelenitıen.) Micsoda merész ruha. És a hajad! Ez a legújabb árnyalat? Tisztára mint egy divatlap...

(Felakasztja a kabátokat, és már épp becsukná az ajtót, amikor megdermed.)

Van ott valaki.

(Csend. Zavarban van, izgatott, továbbra is bámul kifelé a lépcsıházba. Figyel Brendára. Aztán... Az új vendégnek, akit a férfinak fogunk nevezni.)

Jöjjön már be, kérem, bocsásson meg a húgomnak... ı olyan szertelen... milyen buta vagyok... Brenda, szólhattál volna, nem, természetesen, jut mindanyiunknak... semmi baj. (Figyel.) A szalonban vannak, menjetek csak be. Tom készít nektek italt, egy perc és én is ott vagyok.

(Egy percig álldogál, arcán merev, dermedt mosollyal, aztán hirtelen feltörne belıle a zokogás, de elfojtja és visszanyeri a lélekjelenlétét. Megigazgatja a haját, helyreállítja a háziasszonyi mosolyt és bemegy a nappali szobába, megáll, és mintha elégedetten szemlélné a vendégeit.)

Milyen

remek

parti!

Bemutattál

mindenkit

mindenkinek,

Brenda?

Bemutattad a barátodat? (Mosolyog.) Remek. A vacsora hamarosan elkészül. (Figyel.) Ne, ne, ne álljon fel, én majd idetelepszem... Colin mellé... (Az egyik fotel karfájára ül, majd mély, sokatmondó, behízelgı hangon.) Tudom, miért késtetek ilyen sokat, Colin drágám. Tudom, hogy



épp mivel foglalatoskodtatok. Elpirultál! (A többiekhez.) Colin elpirult; rettentıen félszeg, ahhoz képest, hogy orvos. (Lenéz Colinra.) Kopaszodsz, Colin. Hullik a hajad, a vacsora elıtti túl sok öltözködés teszi. (Nevet.) Irulpirul, irul-pirul. (Szünet.) Van valami híred Peterrıl? (Szünet. Hirtelen elterelıdik a figyelme.) Jaj, Brenda, szörnyő vagy, ha egy orvos nem tudja... (Félbeszakítja magát, mert zavarba jön.) Fel kell tennem egy új verítéket3... terítéket... terítéket...

(Az étkezıasztalhoz lép, idegesen rakosgatja a késeket és a villákat, a tálalóhoz botorkál újabb evıeszközért, kivesz egy bontott üveg bort is – a felét már megitta valaki – és visszamegy az asztalhoz. Aztán riadtan.)

Agnes... kérlek... boldogulok vele, tényleg, ne fáraszd magad. (Figyel.) Hmm? Nem. İ majd mellém ül. A jobbomra. Te a balomra. Brenda Tom mellett, Colin pedig... jaj, nem megy. Kezdjük elırıl. Hat ember. Én ülök az asztalfın, persze... (Növekvı riadalommal.) Aztán az új barátunk ül a jobbomra, ez rendben van így, ugye? Te a bal oldalamra... idısebb vagy, mint Brenda, ugye? Igen, akkor te a balomra. És akkor marad Colin... de ı nem ülhet a felesége mellé, igaz? Szóval... Tom ül Brenda mellé, Colin pedig... Tom mellé! De a férfiak nem ülhetnek egymás mellett, ugye? Nem. Jaj, csináld te, Agnes, én nem tudom... rendbe hozni. (Rosszindulatúan súgja, Brendáról beszél.) Nézz rá! Csak nézz rá! Hát majdnem kibuggyan a ruhájából! Úgy vonszolja magát, úgy vonaglik, mint egy kígyó... én aztán nem engedném, hogy egy barátom nálunk lakjon, ha én volnék a férje. Figyeld csak, figyeld, hát én mindjárt hányok. (Elhallgat... Messzirıl.) Van egy olyan trükkje, hogy szétvetett lábakkal ül, mint valami hercegnı... (Agnesnek.) ...Papa mondogatta mindig ezt... én mindig sokkal elıkelıbb voltam, mint ı, igazából én sokkal... mások elıtt... sokkal elegánsabb, elıkelıbb voltam, azt hiszem. Nincs a világon megvetendıbb dolog, mint a jó modor. Ezt Peter tanította nekem. Peter szerette volna, ha az ízlésem kicsit

revelánsabb4...

kicsit...

züllöttebb.

(Zavartan

nevet.

Odakiált

Brendának.) Brenda! Gombolyítsd fel magad, drágám és segíts nekem kicsit a konyhában... Nem, Agnes, majd Brenda segít. (Mosolyog, vár.) Gyerünk már, Brenda. (Szünet. Az arcát elfelhızi a rémület. Pánik, de sikerül legyőrnie. Aztán... szigorúan.) Brenda! (Szünet.) Remélem, mindenki szereti a marhasültet. (Kivonul a konyhába, és kinyitja a sütı ajtaját. Motyogva.) Azt hiszem, odaégett.



(Kivesz a sütıbıl egy fagyasztott, tálcás készételt, marhasültet. Kiszáradt, nem túl étvágygerjesztı. A látványa megijeszti. Motyogni kezd, de nem úgy, mintha lenne ott valaki, hanem úgy, ahogy azok szoktak, akik megszokták, hogy egyedül vannak.)

Senki nem fogja észrevenni... mi a baj?... kit érdekel?... mit tehetnék?... csak tedd rá a tálcára... az étel az étel... életben tart... az idı... csak üzemanyag, semmi más, csak üzemanyag... (Talál egy tálcát.) Így. Kit érdekel? Engem nem érdekel. Én csak azt akarom... (Hirtelen felfortyan.) Ki az az ember? (Figyel.) Ne hazudj nekem! Azt hiszed, nem látok a szememtıl? Azt hiszed, nem veszem észre? Már megint megtetted, már megint megtetted, kis kurva! Ismerlek én jól! Mire fáj a fogad, erre a lakásra? Vagy a rongyos heti hat fontomra? Az életjáradék-szerzıdéseket nem azért kötik, hogy fölbontsák ıket, tudd meg, nem azért... (Mintha Brenda félbeszakítaná, a férfiról beszél.) Nem igaz! Nem véletlenül van itt! Nem véletlenül van itt! (Vidáman kiált.) Mindjárt megyünk! Igen, mind farkaséhesek vagyunk! (Hevesen.) Miért győlölsz engem, Brenda? Miért? Hogy lehet valaki ennyire szívtelen?

(Hosszú szünet. Csend. Újra motyogni kezd, mintha a képzelt világa lassan szétzilálódna. A tálcára néz.)

Hát most mit kezdjek vele? Elfelejtettem, hogy betettem... ez még nem bőn... nem kell senkinek sem megennie... csak nekem... nekem meg kell... nem számít... olyan, mint a csizmatalp... (Visszakattan.) Pontosan tudom, ki ez a férfi!

(Visszamegy a nappaliba, megint felveszi a háziasszonyi mosolyt.)

Itt is vagyunk. Mindenki asztalhoz. Agnes majd megmondja, ki hova üljön. (A férfinak.) Nem. Maga mellém... (Szemérmesen mosolyog.) Mindenki álljon neki, ne várjuk meg, míg kihől.

(Enni kezd. Az általa elképzelt világ megint szétzilálódik, de most másként, megállás nélkül csicsereg, anélkül, hogy válaszokat vagy reakciókat várna. Ez egyfajta groteszk monológ, mintha egy bábu mondaná,

öntudatlanül,

szaggatottan,

koordinálatlanul,

lélekszakadva, bólogatva, mosolyogva, nevetgélve, mintha egy



gyorsítva lejátszott film lenne, közben végig kapkodja be a falatokat és kortyolja a bort.)

Tényleg? Milyen vicces. Ez rá vall! Komolyan? És miért? Kérem a sót. Töltsetek még bort! És hova ment? Milyen nevetséges! És minek? Mint a paszulykóró! Túl édes! A bolt kellıs közepén, mi jöhet még! Hideg és dohos, micsoda dolog, ilyet mondani egy katonai lelkésznek, mintha lenne bárki, lenne bárki, aki valaha is volt templomban és rangkóros lenne! Nevetséges! Egyszerően nevetséges! Csirió! Gloria in excelsis5, ahogy a papám szokta mondani elalvás elıtt. Lehet a

törvénytelenség családi

vonás? Ki van zárva? Kukacok? Kérlek, eszünk! Drága kicsi férgek, mindenkit felzabálnak, beleértve mamit is! De ez káromkodás! Mi van az angolokkal? Ja, hogy angolosan távoztak, csirió! (Nevet. Abbahagyja. Szünet.)

(Hirtelen felkel és majdnem rohanva a tálalóhoz megy, kinyit egy fiókot, kivesz egy ceruzát, visszamegy az asztalhoz és nagyon gondosan megjelöli a bor szintjét a borospalack cimkéjén. Megint megnyugszik kicsit, de még mindig rágja az utolsó falatot, miközben a semmibe mered. Végül egy mosoly cikázik át az arcán, egy játékos, csalafinta mosoly, míg a jobb oldali üres székhez fordul.)

Szóval véletlenül keveredett ide, igaz? (Figyel.) Igazán? – és azt várja, hogy ezt el is higgyem? (Figyel.) Nem mondom meg. Én nem mondhatok mást magának, csak azt, hogy... tudom, miért van itt. (Szünet. Colinnak.) Colin, szokás szerint már megint túl sokat iszol, és Brenda, ha még jobban elırehajolsz, a köldöködet is látni fogjuk. (A férfinek.) Meséljen magáról, hol találkozott Brendával és Colinnal? (Figyel.) Szóval így. Véletlenül. Azzal, akit a múlt héten hoztak, egy hajóúton ismerkedtek meg... vagy egy hajókiállításon... nem számít. (Figyel.) Ó, hogy maga nem tudott róla? Hmmm. Maga nagyon rosszul hazudik. (Türelmetlenül.) Nem igaz az, hogy Brenda és Colin egyetlen, és csakis egyetlen okból hozta ide magát? Nem igaz az, hogy Agnes és Tom is be vannak avatva? (Szünet.) Lehet, hogy nem vagyok egy lángész, de azt azért észreveszem, amikor hazudnak nekem. Nem akarom, hogy sutyorogjanak, próbálok elkapni egy-két szót. (Szünet.) Látja! Meglátja, két percbe se telik és Colin Agneshez sompolyog, Brenda meg szemezni kezd Tommal. (Mérgesen.) Büdös kis kurva. Mindig csak a szex, szex, szex, szex, más se jár a fejében. (Szünet, aztán csevegve.) Feltételezem, hogy én vagyok az elsı ismerıse, aki Ipswich-ben született!



Az apám volt valami a városban. Mami sem tudta pontosan, mit is csinál. Mi sem. Mami nem mondta el nekünk, mert ı sem tudta... és nem is érdekelte. İ kapta a pénzt. Aztán rám hagyta. Hat font hetente, ha levonjuk az adókat, a gázt, satöbbi, satöbbi, és közben folyamatosan értéktelenedik el a pénz. Maga szerint eljön az az idı, amikor hat font már semmit sem fog érni? Brenda azt mondja, hálásnak kéne lennem. Róla nem emlékezett meg a végrendelet. Nem kapta meg a jussát. (Öldöklı tekintettel.) Nézze, nézze, hát nem megmondtam? Nézze, Brenda és Tom, Colin és Agnes, hát nézzen rájuk, égbekiáltó! (Hosszú szünet.) Arra a gondolatra jutottam, hogy minden egészen más volt, amíg hozzá nem mentem Peterhez. İ elég... elég darabos volt értelmiségi létére. És hogyan magyarázza

ezt?

Milyen

következtetést

von le

belıle?

(Megpördül.)

Hagyjátok már abba, ne tegyetek úgy, mintha táncolnátok. Hát nincs is zene!

(Egyikrıl a másikra néz, olyan benyomást keltve, mintha szorosan köré győltek volna.)

Nézzen rájuk, nézzen csak rájuk... hát csodálja, hogy összeesküvéssel vádolom ıket? (Hátrál, átbukik egy széken, és az ebédlıasztalba kapaszkodva nyeri vissza az egyensúlyát. Megragadja a borosüveget és hadonászik vele, míg beszél a férfihez.) Maga is benne van ebben, jól gondolom? Segédkezet nyújt egy ilyen... obszcén ocsmánysághoz. Tudja, hogy miben sántikálnak, ugye... én is el tudom mondani, Brenda, köszönöm... a rongyos heti hat fontomat akarják, meg ezt a lakást, a tetıt a fejem fölül. És csak egyetlen módon tehetik rá a kezüket, azon kvül persze, hogy megölnek! (Egyre növekvı rémülettel figyeli, mit beszélnek, majdnem eszét veszti.) Egy szavát se higgye! Colin csak egy háziorvos, ı nem tudja, hogy mennek ezek a dolgok! (A férfihez fordul.) Három orvos kell hozzá, három, nem kettı, három! Három! (Rémülten figyel.) Hazudsz, ez egy nagy hazugság!

(Ledobja a borosüveget és a tálalóhoz rohan, nyitogatja a fiókokat, míg megtalálja amit keres, egy könyvecskét, olyan fajta, amit a H.M. Stationery Office6 szokott kiadni. Elkezdi átlapozni.)

Három orvos kell, három. (Hirtelen elhallgat.) Menjetek innen, kérlek. (Folytatja a lapozgatást, dühösen hajtja a lapokat.) Megvan! Megvan! Na,



mit mondtam! Negyedik rész. Nézzétek, be is jelöltem, tintával, bejelöltem, negyedik bekezdés. Kényszerbeutalás. Igazam volt, figyeljetek, negyedik rész,

harmadik

bekezdés.

(Hadarva

olvassa.)

„Beutalható

valaki

kivizsgálásra két gyakorló orvos írásba foglalt szakvéleménye alapján”... két orvos... két... (Dühösen.) Mikori ez? Ez már nem érvényes! 1959-es! Már megváltoztatták, nem változtatták meg? Kettı? Három kell, nem kettı! (Elkínzottan felkiált.) Peter!

(Elszánt tekintettel néz körbe, mintha segítséget keresne, aztán felmarkol egy kést az asztalról, és maga elıtt tartja, mintha védekezne vele.)

Senki, senki nem fog engem elvinni sehova, senki!

(Hirtelen mozdulatlanná dermed. Aztán fokozatosan sírni kezd, eleinte alig hallhatóan pityereg, a végén harsányan, fájdalmasan zokog.)

Peter, Peter, Peter, PETER!

(A zokogás egy-két pillanatig még folytatódik, aztán hirtelen abbahagyja. Felnéz, tudatosul benne a környezete, és majdnem halálos rémülettel veszi észre a kezében tartott kést, aztán kiejti a kezébıl, mintha a kés szennyes volna. Reszket a hidegtıl, szapora léptekkel beüget a hálószobába, feltúrja az ágyat, talál egy régi kabátot

és

belebújik,

visszamegy

a

nappaliba,

megtorpan,

észreveszi a borosüveget, négykézlábra ereszkedik és felveszi. Közben magában motyog.)

Milyen különös... tényleg elképesztı... nem tört össze. Huhh. Még csak meg sem repedt. (Megvizsgálja a ceruzajelet, amit ı tett a cimkére.) És egy csepp sem... ment ki. (Dallamtalanul énekel. Kicsit még dudorászik, aztán hirtelen abbahagyja.) Késıbb, majd késıbb elmosogatok.

(Már

épp

felkelne,

Mentálhigiénés

amikor

Esetekben

meglátja

1959-es

a

Jogi

példányát.

Szabályozás

Megérinti,

úgy,

mintha a könyv elmozdulhatna, aztán mintha nem bírná elviselni a látványát, feláll és kiront a konyhába, kinyitja a gázsütıt, begyújtja a gázt és leül mellé melegedni. Szünet. Aztán csendesen.)



Sajnálom, ha csúnyán viselkedtem. (Szünet.) Majd csatlakozom hozzátok, ha úgy érzem... mindjárt rendbejövök... csak egy perc... csak hagyjatok most... magamra.

(Sebtében kényelembe helyezi magát, aztán beszélgetni kezd a sütıvel, mintha Brenda benne lenne.)

Mondd meg nekik, hogy egy perc, és megyek, Brenda. (Figyel, aztán határozottan.) Nem. Ne halasszuk késıbbre. Zárjuk le ezt egyszer-smindenkorra. Ne akarom, hogy hazamenjetek. (Szünet.) Ne, ne érj hozzám... köszönöm. (Kicsit dudorászik. Szünet.) Na, elmondtad, amit akartál, próbáltál megnyugtatni, de én egy szavadat sem hiszem. Beszéljek világosan? Beszéljek világosan, mint a nap? Nem hiszek neked. Ez elég... józanul

hangzik

szempontból

neked?

Ez

egy

ellentmondásosnak

olyan

kijelentés,

tartanál?

amit

Van

bármilyen abban

a

meggyızıdésemben bármi megfigyelhetı tünete a... betegségnek, hogy téged egy született hazudozónak tartalak? Egy szavadat sem hiszem, Brenda. Idehoztad azt az embert, azt a villanyszerelıt, és egyetlen okból hoztad ide, csak és kizárólag egyetlenbıl: hogy igazolja, hogy mentálisan beteg vagyok. Ez így elég világos neked, világos, mint a nap? Hogy igazolja, neki és Colinnak, hogy írásba foglalt szakvéleményt állítsanak ki az elırt módon, ık ketten, a két gyakorló orvos. Hát, elárulhatom neked, hogy foggal-körömmel küzdeni fogok kettejük ellen. Harcolni fogok a bíróság elıtt, a legmagasabb bíróság elıtt, és végül találni fogok egy valóban elfogulatlan bírót, aki az én oldalamra áll! Bizony! Ennél egyszerőbben már nem tudom mondani! (Szünet.) És elárulom azt is, hogy nem fogják elfogadni Colin bizonyítékát, nem fogják, és tudod, miért nem? Mert ı a férjed, és nem hagyják, hogy rokonok vitessenek el rokonokat. Nem hagyják, hogy hasznot húzz belıle, érted? Az állam nagyon-nagyon körültekintı az ilyen dolgokban. Az állam nem támogatja a rokonokat abban, hogy bezárassák egymást!

(Feláll, és lendületbıl becsapja a sütı ajtaját. Elindul a nappali felé. Míg megy:)

...élsz, mint egy királynı a férjeddel, a kis doktorkáddal, és én eszedbe sem jutok. Ki az ágyból, be az ágyba, máson se jár az eszed. De az állam az én oldalamon áll...



(Beért a nappaliba.)

...az egész állam. (Megáll. Körülnéz.) Szép kis história, szép kis örvendek, mi?

Az

ember

egész

családja,

minden

rokona,

összebeszélnek,

összeesküvést szınek, nem érdekel, hogy hangzik, összeesküvést szınek! (Közel a síráshoz.) Tom, nem vehetnék ki mégis egy kis tıkét tılük, nem szorongathatnám meg ıket? (Szünet.) És maga, kedves villanyszerelı barátom, alig beszélt magáról, van valami mondanivalója? Nem szégyelli magát, nahát, csak egy kicsit? (Figyel, aztán a többiekhez fordul. Reménytelenül.) Ne törıdjetek vele. Hogy merészeli! İk az én vendégeim! Nem maga fogja megmondani nekik, hogy távozzanak. Én fogom megmondani nekik, hogy mikor távozzanak! İk az én vendégeim! (Pánikban.) Maradjatok, kérlek, Brenda, Tom, Agnes, Colin, maradjatok! Megígérem, hogy jó leszek, bridzselni fogunk, és nem beszélünk rólam, más dolgokról beszélünk majd... ne hagyjatok vele egyedül... csak ti négyen, ahogy mindig is volt... nem vagyok elég jól ahhoz, hogy egyedül maradjak... meggondolatlan voltam. (A bejárati ajtó felé megy.) Ne menjetek! Maradjatok!

(Kinyitja a bejárati ajtót, de úgy, mintha küzdene mások ellen.)

...ne hagyjatok egyedül vele, hiszen tudjátok, mit akar, azt akarja... azt akarja... lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást! Bocsánatot kérek! Visszavonok

mindent,

amit

mondtam!

Nem

mondtam

komolyan!

Mondjátok, hogy lesz legközelebb! (Becsukja az ajtót és megpördül.) Hogy merészelte azt mondani nekik, hogy távozzanak? Hogy merészelte! Idejön, hivatlanul, nem mintha a... a... a... a... (Nagyon zavart és irracionális lesz.) ...bók vagy a meghajlás vagy bármi ilyesmi. Betolakodott ide a kidudorodó elektromos szerszámaival, én nem akarom, hogy itt legyen! Nem akartam magát, egyáltalán nem, világos? Brendát akarom és Tomot meg Colint és Agnest, ıket akarom! (Síráshoz közel.) Hát nem látja, hogy jobban vagyok?

(Bemegy a hálószobába. Az ágyra veti magát.)

Menjen innen! Menjen innen!

(Mozdulatlanul fekszik egy darabig, aztán a fejére szorít egy párnát, hogy ne halljon semmit.)



Oda se figyelek. Oda se figyelek

(Szünet. A hátára fordul, bámulja a plafont.)

İk rendszeresen meglátogatnak, ık a vendégeim, az ember nem fordulhat csak úgy oda azokhoz, akiket évek óta ismer, hogy azt mondja, ne gyertek többet, ezt nem lehet, ez nem ilyen egyszerő. Nem illendı megszegni a vendégszeretet

minden

szabályát

egyetlen

este

alatt.

És

ık

csak

segítıkészek akartak lenni, tudja, hogy engem... (Figyel.) Hetente egyszer, ez az igazság. Nem hívom meg ıket minden este. Jóég, hát ki tudna vendégeket mulattatni minden áldott nap? (Figyel.) Nem. Én nem. Magának kell ıket megkérdeznie... (Felül.) ...hívja vissza ıket, és kérdezze meg tılük, hogy miért sértették meg ennyire a vendégszeretetemet. (Figyel. Aztán mintha egyszerre beszélne a férfival.) Ne kezdje megint Peterrel, kérem, ıt hagyja ki ebbıl, mi elváltunk, hát magának már semmi se szent? (Indulatosan.) Ne mondjon rosszat Peterrıl! (Szünet.) İ volt az én erım, az én támaszom. Amikor a magafajta férfiak, az ilyen beijedt kis villanyszerelık el akartak vinni engem, ki volt az, aki távol tartotta ıket, aki megakadályozta ıket, ki harcolt értem foggal-körömmel? Peter, csakis ı! Peter távol tartotta ıket! (Figyel, gúnyosan.) Ó, milyen szépen hangzik a maga szájából. Sétáljak be és adjam fel önmagam, ugye? Ezt tanácsolja, ugye? Zöld falak, aranyhalak, mőanyag ablakpárkányok és lekerekített sarkú, rozsdamentes ágytálak. Láttam, mindent láttam! (Figyel.) Mikor? Hmmm. Át kell gondolnom. (Gyanakodva.) Miért érdekli? Hogy mikor láttam, mikor láttam zöld falakat? (Nagyon szaggatottan.) Véget ért a háború. Nyár volt. Mami meghalt. Ebben a szobában, ebben az ágyban. Egyszem gyerek, én. Apa halott, anya, mindenki halott. Hiányzik. Hiányzik a mami. (Szünet, aztán tárgyszerően.) Ez a csúnya, feltörı fájdalom. (Ingerülten.) Ne ácsorogjon már ott. Ha le akar ülni, tegyen arrébb néhány könyvet.

(Szünet. Felkapja a kézitükröt.)

Peter azt mondta, szép a szemem. Eleinte ez vonzotta hozzám, azt mondta. De nem tudtam lépést tartani vele, tudja. Maga szerint a pénzemért vett el? Azokban az idıkben heti hat font igazán csábító volt. Megéltünk belıle, a mami meg én, és mami még félre is tett. Egész csinos summát. Brenda megkaphatja a lakást, ha majd alulról szagolom az ibolyát, vagy... (Szünet.)



Folyton új szomszédság, lehetetlen ıket kiismerni, egyre elegánsabbak és elegánsabbak, jaj, a szomszédság, egyre-másra bújnak ki a földbıl... (Felnéz a plafonra.) ...és van az a szörnyő alak fölöttem, aki idırıl idıre kihívja a zsarukat, de ık a barátaim, és „kisasszonynak” szólitanak. (Szünet.) Az embernek ragaszkodnia kell ahhoz, amije van. Amije van, annyija van (Figyel.) Maga nagyon kitartó. Peter, Peter, Peter! Én nem akarok bemenni azokba a... ez túlságosan... ez túl... (Figyel.) Ó, maga faggatózik, szakmai ártalom, ugye? Minden villanyszerelı faggatózik, próbálják megtalálni a rövidzárlatot, ugye? (Figyel.) Nem tetszik, ahogy ezt mondja. Mintha burkoltan arra utalna, hogy nem mindig mondok igazat. (Figyel, izgatott.) Azért hívnak „kisasszonynak”, mert... mert... (Felül.) ...mert ez a megfelelı, udvarias megszólítás. (Figyel.) Hát honnan tudjam, hogy miért nem asszonyomnak szólítanak? Milyen nagyon ostoba! Olyan kérdésekre vár tılem választ, amikre lehetetlen lenne... de nem, nem lehet, „kisasszonynak” szólítanak és kész! (Hirtelen rájön valamire. Átmászik az ágyon a férfi felé.) Maga Peterre célozgat, maga azt akarja mondani, hogy bőnben éltünk, magát csak a bőn érdekli, igaz? (Szünet.) Mi volt ez a zaj?

(Az ablakhoz megy, és mint egy leskelıdı szomszéd, kinéz a függönyön át.)

Köd van. Vagy csak az ablak piszkos? Nem kellett volna rávennie, hogy elváljak tıle. (Figyel, megint felizgatja magát.) Jól van na, nem maga volt, valaki más, akit a múlt hónapban, a múlt héten, tegnap, tegnapelıtt hoztak ide, nem tudom, valami férfi, egy másik villanyszerelı. (Sírva.) İ vette rá Petert, hogy hagyjon el. Szörnyő... rettenetes, rettenetes jelenet volt... olyan régen voltunk házasok. (Figyel.) St Clements Dane, 1951-ben egy júniusi napon, én fehérben voltam, fátyolban, és Tom elárult! (Figyel.) Nem tudom, miért szólítanak „kisasszonynak”! (Hosszú szünet.) Igen. Hogyne. Nagyon is jól tudom, miért. (Megfordul, feltartja a bal kezét. Mosolyog.) Az egyházközség vénlányai7. (Szünet.) Hogy miért hívnak engem „kisasszonynak”? – hát azért, mert elváltunk. A múlt héten. A múlt hónapban. Na, most boldog? Hát ezért szólítanak „kisasszonynak”. A hírszerzés mindent tud. (Figyel.) Nem akarom elmondani magának, annyira elegem van már belıle...

(Az éjjeliszekrényhez megy, és kivesz néhány pakli kártyát, teljesen egyformák, mégis hosszasan mérlegeli, melyiket válassza, majd a kiválasztott csomaggal átmegy a nappaliba.



Leül a földre, megkeveri a paklit és elkezd passziánszozni.)

Ez segít, hogy rendet tegyek a fejemben, segít, hogy a világosan gondolkozzam. (A játékra koncentrál.) Hol is tartottunk? (Az arcát elfelhızi az aggodalom.) A treff ász... (Rakosgatja a lapokat.) Ki kell jönnie, ki kell... (Figyel.) Peter. Igen. Mikor is találkoztunk...? (Játszik.) Biokémikus volt, és ez egy elég nehéz ügy: jó magasnak kell lenni hozzá, azt hiszem. (Kitör.) A kır dáma, ki kell jönnie, ki kell! (Izgatottan.) Nyerésben vagyok. Ki fog jönni, meglátja, jól kevertem a lapokat és most ki fog jönni, kevertem, kevertem, kevertem! (Szünet.) Maga is ezt csinálja, ugye, véletlenszerően keveri a kártyát, villannyal! Igen, meteorológus, Peter meteorológus volt, szalmaszıke, telt, érzéki ajkakkal és kivételesen fürge ujjakkal. Lehetett volna zongorista, vagy hegedős, valami, amihez jó kézügyesség kell. (Elmélyült figyelemmel kártyázik, de közben nı benne a pánik.) Vesztésre állsz! Nem fog kijönni! (A férfinak.) Én az igazat mondom. Lakatos volt, ı maga mondta. (Feldobja a levegıbe a kártyákat és nézi, ahogy leesnek.) Ha a

treff

nyolcast

húzom,

akkor

nem

mondok

magának

semmit!

(Véletlenszerően kiválaszt egy lapot, feltartja: pikk négyes. Hadarva.) Nagyon

védett

életet

éltünk,

mint

mindenki

akkoriban,

bunkerek

légitámadás esetére, gázmaszkok, védve voltunk mindenféle veszély ellen. Tudja, a háború elıtt a jólnevelt emberek elég hétköznapiak voltak, ha megbocsájtja nekem a szóhasználatot. Egyszerően nem volt a világban semmi rondaság... a háborút kivéve, persze. (Figyel.) Én tanultam akkoriban... mit is tanultam... (Elfelhısödik az arca.) ...minek ebbe belemenni, semmi szükség rá... (Szünet.) Olyan okos voltam. Három nyelven beszéltem. Jó voltam a nyelvekben. De aztán átalakították a... (Szünet.) Nem. Ez a mami halála után volt. (Szünet.) A lelkész sem jelentett segítséget. (Szünet.) Tulajdonképpen úgy talált rám, két héttel a mami halála után, teljesen egyedül voltam. Eleinte azt hitte, gyengeelméjő vagyok, de rosszul hitte. (Nevet.) Hát akkor láttam a zöld falakat és az aranyhalas medencéket. Azt hittem, már túl vagyok rajta, de tévedtem. (Bizalmaskodva.) El tudom rejteni a tablettákat a köldökömben, tudja? (Szünet. Újult erıvel összeszedi a kártyákat.) És akkor találkoztam elıször villanyszerelıkkel. A sokkról beszéltek. (Keveri a paklit.) Keverem, keverem, keverem... hova tőntek az adatok, az a rengeteg, milliónyi külföldi szó? Egy vak hangra sem emlékszem. Az nem járja, jólnevelt embereknek sokkot adni. (Újabb passziánszot rak ki. Szünet.) Aztán kiengedtek, tudja, egyszerően csak kiengedtek. Nem szeretem, amit csináltak, nem akarom, hogy megint megtörténjen. Azt mondtam maganak: ez nem történhet meg



többet! (Kártyázik.) Hol vannak a kettesek? Nincsenek kettesek? (Szünet.) Visszajöttem ide, erre a helyre, ide, egyedül. (Szünet.) Eladtam az összes szótáramat. Már semmi hasznukat nem vettem. Mindet eladtam, az utolsó szálig. (Szünet.) Védelemre van szükségem, arra gondoltam. Valakinek segítenie kell, hogy az ne történhessen meg többet. És akkor találkoztam Peterrel. (Ingerülten.) Sehol egy kettes! (Otthagyja a kártyát és felkel.) Várt rám, amikor visszajöttem a kórházból, ott állt, félig a hálószobában, félig a hálószobán kívül, jellemzı. (Figyel.) Csak figyeljen és ne szakítson félbe. Nem könnyő ez nekem. Megpróbálom olyan világosan, amilyen világosan csak tudom. Kérem. Ne beszéljen.

(Elkezd fel-alá járkálni.)

Kerestem valakit, aki megvéd, aki kedves, mindenütt kerestem. Nehéz, tudja, nagyon nehéz találni ilyet. (Nevet.) Azt hittem, a nyomomban vannak, hogy el akarnak rabolni, érti, jaj, azt hittem, tisztára, tisztára bolond, legalább tizenöt amper veszett kárba. Megmondtam nekik, elmentem a legközelebbi kórházba és megmondtam nekik, hogy el akarnak rabolni. Akkor miért nem a rendırségre megy, kérdezték. Azért, mert a rendırség is benne van, nyakig, válaszoltam. (Leül.) Láttam a tekintetét, ahogy nézett az a fıvillanyszerelı, csak úgy pattogtak a szikrák. Szóval visszajöttem ide, és ı itt volt, engem várt, Peter! Soha eszembe se jutott, hogy itt keressem. Azon nyomban összeházasodtunk, semmi pap, semmi ilyen butaság, ı nem hitt benne, én sem, nem kérek elnézést, igen, Peter és én összeházasodtunk, itt, tíz perccel az elsı találkozásunk után. És utána már nem követtek. És Peter meg én normális és boldog házasságban éltük, ezen a helyen, és én elmentem dolgozni, hogy eltartsam, mert ı túl okos volt ahhoz, hogy dolgozzon, én meg túl hülye lettem ahhoz, hogy bármi mást csináljak. Mr Greenaway recepciósa voltam, nem Greenway, Greenaway, nagyon kényes volt erre. Hogy hogy nézett ki? (Felkel, izgatott.) Hogy hogy nézett ki Peter? Két szeme volt és egy orra meg egy szája, és ennyi elég is, bárki emberfiának. Peter bemutatott mindenkinek, lettek rokonaim, a legközelebbiek a húga, Agnes és a férje, Tom, és az én húgom, Brenda és az orvos-férje, Colin. Fogalmam sem volt róla, hogy van egy húgom, mielıtt találkoztam Peterrel. Nekem Peter volt az egész világ. Mondtam neki, hogy menjen el, hogy nincs már szükségem rá... csak a barátaimat tartottam meg, a rokonaimat, a közvetlen családomat, Agnest, Tomot, Brendát, Colint, és hetente egyszer meghívtam ıket egy kis vacsorára... és maga most eküldte ıket. (Szünet.) Szeretem, amikor



eljönnek. Mindig nagyon várom. (Hosszú szünet. Utána valmiféle litánia.) Tudom, hogy egyedül kell boldogulnom... Talán a jövı héten... De még nem készültem fel rá... hogy elhagyjanak... Jövı héten... (Figyel.) Megígérem, hogy nem hívom ıket vissza. (Szünet.) Brenda a legrosszabbat hozza ki belılem. (Szünet.) Agnes a legjobbat. (Szünet.) Colinról soha nem volt teljesen tiszta képem... Tomnak bajusza van. (Figyel.) Megígérem. Nem hívom meg ıket többet. (Szünet.) Peter talán meghalhatna. (Szünet.) Azt hiszem, boldogulnék egyedül. (Figyel.) Távol tartottak tıle, tudja? Ha ık nem lettek volna, akkor már évekkel ezelıtt visszakerülök. İk... ık védelmeztek engem. (Figyel.) Nem, nem, kitartok az ígéretem mellett, soha többet nem hívom meg ıket, egyiküket sem, soha többet... Tudom, hogy egyedül kell boldogulnom... (A férfihoz fordul.) De maga azért eljön, ugye, a jövı héten, eljön... ugye?

(A fény elhalványul, már csak az arcát világítja meg. Sötét.)

……………………….…………………………….…………………………………..…………………………………………………

http://zaziazajko.hu

[email protected]


Ronald Harwood : The Guests

Recommend Documents