1
Blagoveszt Nyjagulov1 Romák (cigányok) Bulgáriában, mint társadalmi és kisebbségi probléma A 2007 áprilisában szervezett Romapolitika Bulgáriában címő tudományos fórumon Szergej Sztanisev miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a romák2 integrációjának problémája egy „szociális bomba”, amely évek múlva robbanást okozhat a bolgár társadalomban.3 Az események ilyetén nem kívánt fejlıdésére utaló tünetek és figyelmeztetı jelek valóban megvoltak, de a „robbanás” nem váratott magára évekig, hiszen már ez év augusztus 13-án és 14-én az egyik szófiai negyedben kitörı zavargások megmutatták, hogy milyen megrázó következményekkel jár a bulgáriai roma kisebbség társadalmi marginalizációjának erısödése. Augusztus 13-án este körülbelül 150–200 roma személy megtámadott és megrongált egy kávéházat Szófia Kraszna Poljana nevő negyedében. A kávéház négy vendége megsebesült. Az egyik verzió szerint az események azért következtek be, mert az elızı napon skinheadek roma fiatalokat bántalmaztak. A médiában az a vélemény alakult ki, hogy a romák reakciója összefüggésben állt a küszöbönálló helyhatósági választásokkal, és a zavargásokat az Euroroma Politikai Mozgalom nevő párt vezetıjének, Cvetelin Kâncsevnek a politikai szereplése váltotta ki. A politikus a maga részérıl visszautasított mindenfajta feltételezést arra vonatkozólag, hogy ı állna a zavargások hátterében, és kijelentette, hogy a fennálló feszültség a drogterjesztık miatt eszkalálódott. A következı nap este körülbelül 300 feldühödött és fahusángokkal, lapátokkal és baltákkal felfegyverkezett roma személy vonult ki a negyed utcáira, azok után, hogy újabb skinhead támadásokra vonatkozó híresztelések terjedtek el a városban. Rátámadtak a rendırökre, autókat rongáltak meg és megfenyegették a helyi bolgárokat (olyan kiáltásokat lehetett hallani például, hogy „halál a bolgárokra!”), sıt, a negyed házainak felgyújtására buzdították egymást. A szemtanúk beszámolói szerint a rendırök megpróbálták lecsendesíteni a tömeget, de alig voltak 30-an vagy 40-en, és a csendırséget is csak éjfélre hívták ki. A következı napon a Belügyminisztérium fıtitkára, 1
A szerzı a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos fımunkatársa. A kommunista rezsim végéig a közösség megjelölésére Bulgáriában a „cigány” etnoním volt elfogadott, amely gyakran még manapság is használatos a tudományos szakmunkákban. A „roma” etnoním, amelyet az elsı Cigány Világkongresszus ajánlott 1971-ben általánosan használható kifejezésként, a bolgár közvélemény körében csak 1989 után kezdett elterjedni. Ez összhangban volt a közösség elitjének akaratával és azzal a törekvéssel is, hogy leküzdjék a cigányokkal szembeni negatív sztereotípiákat. Az összes bulgáriai cigány a „roma” néven nevezett etnikai alcsoporthoz tartozik (Európában más elnevezéső etnikai alcsoportok is vannak, mint például a „szinto”, a „manush” vagy a „káló”), bár nem mindannyian nevezik magukat „romának”. Tanulmányunkban a „cigány” és a „roma” terminust szinonimaként használjuk. 3 http://dnes.dir.bg/2007/04/15/news1576673.html http://www.europe.bg/htmls/page.php?id=7912&category=314 2
2 Ilija Ilijev, úgy kommentálta az eseményeket, hogy a rendırök nem tudták, hogy milyen erıkkel lépjenek fel a romákkal szemben, mert attól féltek, hogy diszkriminációval fogják megvádolni ıket. Az események után garázda cselekmények miatt négy fiatallal szemben emeltek vádat, azért, mert a romákra támadtak, ami valószínőleg kiváltotta az utcai zavargásokat. Az elsı nyomozati eredmények nem találtak bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy ezek a fiatalok szélsıséges csoportokhoz tartoztak volna. Ezalatt a szófiai kerületi ügyészség garázdaság miatt vádat emelt négy roma fiatal ellen is, akiket a zavargások kirobbantásával gyanúsítottak. A rendırség fıigazgatóságának vezetıje, Valentin Petrov fımegbízott úgy vélte, hogy a Szófia és más városok romák által lakott negyedeiben elıforduló incidenseket a politikusok és a média félremagyarázzák, és ez nem etnikai, hanem szociális és bőnügyi kérdés. A bemutatott tények arra utalnak, hogy Bulgáriában ismét napirendre kell tőzni a romák társadalmi integrációjának megoldatlan problémáját, amely még a múltban gyökerezik, de éppen a bulgáriai rendszerváltás idején, 1989 után tört a felszínre.4 A cigányok elsı tömeges megtelepedését a középkori bolgár állam területén a XIII– XIV. századra datálják. Az oszmán török hódítás idején, a XIV. század végétıl, a törökökkel újabb cigány csoportok érkeztek és telepedtek meg. Az oszmán uralom elsı évszázadaiban a keresztény cigányok többségben voltak a muzulmán cigányokhoz viszonyítva, de a XVI– XVII. században a keresztény cigányok nagy része felvette az iszlámot, és a muzulmánok kerültek többségbe. A cigány lakosságot az oszmán uralom idején nem üldözték, mint a nyugat-európai államokban, és nem voltak rabszolga státuszban sem, mint az Oszmán Birodalom vazallus államaiban, Moldvában és Havasalföldön, igaz, ismertek olyan esetek, amikor rabszolgának adták el ıket, mert nem fizették rendesen az adókat. A XIX. században felgyorsult a cigányok letelepülésének folyamata a falvakban, ezért földmővesekként igyekeztek igénybe venni a munkaerejüket. A XIX. század második felében zajló tömeges migráció idején újabb cigány csoportok telepedtek le bolgár területeken, s ezt az eseményt a 4
A bulgáriai romák történelmére és kultúrájára részletesebben lásd: Пампоров, А.: Ромското всекидневие в България. София, IMIR, 2006; Мизов, Б.: Българските цигани. Бит, душевност, култура. Т. 1–2. София, Авангард Прима, 2006; Иванова, Е. И. – Кръстев, В.: По дългия път...Живот с другите. История, етносоциална структура и култура на циганите от Старозагорския регион. Стара Загора, Кота, 2006; Карахасан-Чанър, И.: Етническите малцинства в Българиял История, култура, религия, обреден календар. София, Лик, 2005; Мизов, М.: Ромите в социалното пространство. София, 2003; Марушиакова, Е. – Попов В.: Циганите в Османската империя. [София], 2000; Марушиакова, Е. – Попов В.: Циганите в България. София, Клуб’90, 1993; Томова, И.: Роми. In: Общности и идентичности в България. София, 1998. 329–355. (Tomova. I.: Roma. In: Communities and Identities in Bulgaria. Ed. by A. Krasteva. Ravenna, Longo Editore, 1998. 255–274); Томова, И.: Циганите в преходния период. София, 1995; Томова, М.: Ромският периодичен печат в България от Освобождението до наши дни. In: Периодичният печат на малцинствата в България (1878–1997). София, Фондация “Междуетническа инициатива за човешки права”, 1998.
3 történettudományban „khelderás inváziónak” is nevezik, amely azok után indult meg, hogy 1856-ban eltörölték a cigány rabszolgaságot Havasalföldön és Moldvában. A bolgárok és a cigányok közötti kapcsolatok a bolgár újjászületés idıszakában nem voltak egyirányúak. Ismertek olyan esetek, amikor a keresztény cigányok részt vettek a bolgár nemzeti felszabadítási mozgalomban, és az orosz csapatok oldalán vettek részt az 1877–1878. évi orosz–török háborúban, bár ugyanígy, voltak példák arra is, amikor muzulmán cigányok együttmőködtek az oszmán hatóságokkal, sıt, az 1876. évi áprilisi felkelés idején részt vettek a felkelı bolgárok oldalán harcoló cigányok elleni megtorlásokban. Az 1878 utáni bolgár állam határain belül kialakuló cigány etnikumon belül a kutatók több csoportot és alcsoportot különböztetnek meg. Az életmód tekintetében elkülönítik a letelepült cigányokat (jerlija) és a vándorcigányokat (csergar). Elıbbiek, akik többségben is vannak, azoknak a cigányoknak a leszármazottai, akik az oszmán hódítás idején telepedtek le a Balkánon, igaz, egyesek közülük megırizték a félig vándorló életmódot a független bolgár államban is. A vándorcigányok, akikhez a khelderások és más csoportok tartoznak, azoknak a leszármazottai, akik Havasalföldrıl, Moldvából és Erdélybıl vándoroltak be a XIX. század második felében, és egészen 1958-ig vándorló életmódot folytattak. Egy különleges csoport a teknıvájóké (rudar), akik szintén az úgynevezett „khelderás invázió” idején telepedtek be Bulgáriába, de a többiektıl eltérıen a román nyelv egyik dialektusát beszélik. Annak függvényében, hogy az adott etnikai csoport melyik valláshoz tartozik, megkülönböztetnek keresztény vagy úgynevezett „bolgár cigányokat” (daszikane roma) és muzulmán, vagy úgynevezett „török cigányokat” (horohane roma). Az egyes alcsoportok hagyományos foglalkozási sajátosságai szerint megkülönböztetnek fésőkészítıket (grebenar), lókupeceket (dzsambaz),
bádogosokat
(kalajdzsija),
szegkovácsokat
(burgudzsija
vagy
kovacs),
kosárfonókat (kosnicsar), kanalasokat (lingurár, lâzsicsar vagy kopanar), medvetáncoltatókat (urszar) és egyebeket. A vagyoni helyzet alapján is kialakulhattak elnevezések az egyes csoportokon belül, így például zlatar (aranymőves), lóvári vagy egyebek. A földrajzi eredet szerint ugyancsak megkülönböztetnek vlah (román), szerb, német, magyar vagy osztrák cigányokat. A romák anyanyelve bolgár földön a cigány (roma) dialektusok sokasága, a bolgár, a török, vagy a vlah (román) nyelv egyik dialektusa. Különböznek a felekezeti hovatartozás szerint is, a legelterjedtebb keleti kereszténység (ortodoxia) és az iszlám mellett egyesek a protestáns felekezetek, sıt, a zsidó egyház hívei is, de széles körben elterjedt körükben a vallási szinkretizmus is. Rendkívül sokszínő a cigány lakosság hagyományos kultúrája, szokásai és folklórja. A cigányok öntudatában meghatározó szerepet játszik az adott
4 alcsoporthoz való tartozás érzése, gyakran más identitások is megjelennek, melyek közül a leginkább preferált a bolgár, a török vagy a vlah (román), és nagyon ritkán megjelenik a teljes cigány közösséghez való tartozás tudata is. A cigányság szétszórtan él az egész országban, és mint letelepedett lakosság, a leggyakrabban a falvak vagy városok külterületein él kompakt tömbökben. A cigány lakosság hagyományos foglalkozásai a fémmegmunkálás, fa háztartási eszközök készítése, a „szolgáltató mővészetek” (zene, tánc, állatok táncoltatása, jóslás), haszonállatokkal való kereskedelem (a leggyakrabban csempészet), húsfeldolgozás, de ugyanígy a koldulás és a lopás (ami különösen a khelderásokra és a lovárikra jellemzı) is. Ez a sokszínőség és a másik, „presztízsesebb” etnikai identitáshoz való viszonyulásuk megnehezíti, hogy pontos képet alakítsunk ki a romák etnodemográfiai helyzetérıl. Ez egyúttal egy nehezen leküzdhetı akadály a cigányság mint egységes kisebbségi közösség megszervezésében és legitimációjában is. 1878-tól, a modern bolgár állam létrehozását követıen, a bulgáriai cigányok kevés kivételtıl eltekintve megrekedtek a legalacsonyabb társadalmi szinten az életminıséget, a gazdasági státuszt, az oktatási helyzetet és a társadalmi-politikai életben való részvételt tekintve. Ez komoly problémákat szült a társadalmi integrációjuk vagy a bolgár állam által felépíteni kívánt modern társadalomba való beilleszkedésük elıtt. A bolgárok és más kisebbségi közösségek részérıl megmaradt a felsıbbség tudata és a negatív viszonyulás a cigány lakossághoz, igaz, ez egyelıre nem vezetett etnikumközi konfliktusokhoz. Az elsı önszervezıdési kísérleteket, mindenek elıtt a muzulmán cigányoknál, a XX. század elsı évtizedeiben a velük szembeni diszkriminatív intézkedések ösztönözték, vagy a társadalmi integrációra irányuló törekvések szülték meg. Ezek a kísérletek, amelyek összefüggésben álltak kívülrıl érkezı politikai, vallási és etnikai hatásokkal is, a „nemzeti szervezıdés” meglévı tendenciáira utalnak az 1930-as évek elején, de végsı soron nem voltak idıtállóak és eredménytelenek maradtak. Anélkül, hogy céltudatos politikát folytattak volna ez irányba, a bolgár kormányok diszkriminatív intézkedéseket is lehetıvé tettek a roma lakossággal szemben, nem tettek erıfeszítéseket a társadalomba való integrálása érdekében, és gyanakodva viszonyultak azon ritka kísérleteihez, hogy kisebbségként definiálja önmagát. A választások elıtti törvénytelenségek és manipulációk folytán, 1901-ben a „nem keresztény cigányokat”, vagyis muzulmánokat, törvényekkel fosztották meg a választójoguktól. Ez a jogfosztottság egészen 1923-ig tartott. A második világháború idején, a náci fajelmélet hatására és a Németországgal fennálló szövetségesi kapcsolatoknak köszönhetıen, a hatóságok diszkriminatív intézkedéseket foganatosítottak a cigány lakossággal szemben, annak ellenére, hogy a cigányokat kimondottan nem említették meg az 1941. évi, a nemzet
5 védelmérıl szóló diszkriminatív törvényben. A bulgáriai romák nem lettek a Holocaust áldozatai sem. A muzulmán cigányokat sokkal inkább a törökök diszkriminálták a muzulmán közösségen belül. 1944-tıl, a politikai rezsim változását követı elsı években a cigánypolitika liberalizálódott a kommunista ideológia és politikai gyakorlat határain belül. Deklarálták az egyenjogúságukat a társadalmi élet minden területén, létrehoztak egy „összcigány” szervezetet, színházat alapítottak, cigány sajtótermékeket kezdtek kiadni, oktatási intézményeket építettek számukra. A modernizációs erıfeszítések a munkanélküliség csökkentését, az életkörülmények javítását, az oktatási lehetıségek bıvítését és a cigány kisebbség társadalmi státuszának emelését célozták. Az 1950-es évek közepétıl a kisebbségpolitika és ezzel együtt a cigánypolitika megváltozott, és a kényszerő integráció, illetve a kulturális asszimiláció irányába hatott. 1957-ben és 1958-ban két kormányrendelet rendezte a vándorcigányok letelepedését, illetve a cigány lakosság oktatásának és munkavállalási feltételeinek kérdését. Körülbelül 20 ezer család kapott földet és lakáshiteleket. Egyúttal az 1960-as évek elsı felében, majd a török lakosság „megújulási folyamatának” nevezett idıszakban, tehát 1984–1985-ben, intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a „török cigányok” muzulmán neveit megváltoztassák. A muzulmán cigányok egy része ekkor Törökországba telepedett. Az 1989 utáni idıszak, vagyis a rendszerváltás, és a piacgazdaságra történı átmenet Bulgáriában, különösen drámaian érintette a roma lakosságot. Ha az úgynevezett „bolgár etnikai modell” politikai sikereit az új feltételek között a török lakossággal szemben használták ki, akkor a rendszerváltás gazdasági nehézségei és kudarcai leginkább a romákat érintették, akiknek nagy része egy egységes „etnikai osztállyá” változott. A cigány kisebbségen belüli növekvı társadalmi marginalizáció és izoláció mindenek elıtt a tömeges munkanélküliséggel magyarázható, amely a roma lakosság 80 %-át érinti, és elszegényedéshez, az egészségügyi helyzet és a lakhatási feltételek romlásához, illetve az oktatási és szakképzési lehetıségek szőküléséhez, majd a bőnözés növekedéséhez vezet. Egy 1994-ben elvégzett kutatás szerint a tanköteles (7-tıl 16 éves korig) roma gyerekek 52 %-a nem jár iskolába, de ez az arány az utóbbi években még növekedett is. A romák jelentıs része különálló negyedekben vagy pontosabban túlzsúfolt gettókban lakik a városokban, olyan helyeken, ahol hiányoznak az elemi higiéniai feltételek. A teljes roma közösség mintegy 15– 20 %-a a társadalom perifériáján él, míg a tehetısebbek aránya mindössze 10 % körüli, amelynek döntı részét a khelderás és lóvári csoportok alkotják. Az eszkalálódó szegénység oda vezet, hogy a roma lakosság egy része elutasítja állampolgári kötelességeinek teljesítését,
6 mint például az adófizetést és a kommunális szolgáltatásokért járó díjak fizetését. A rendkívüli szegénység az elızménye annak a széles körben elterjedt gyakorlatnak is, hogy a választások idején a különbözı politikai erık „megvásárolják” a roma polgárok szavazatait. Ezzel együtt a rendszerváltás idején megerısödtek a romákkal szembeni negatív sztereotípiák és elıítéletek, amelyek megteremtették a feltételeit a diszkriminatív felhangoknak és magatartásnak. Egyre szélesebb körben terjedt el az a vélemény, hogy „a cigányok élısködık, felelıtlenek, fegyelmezetlenek és rendetlenek” vagy társadalmi marginalizációjuk mindenek elıtt annak köszönhetı, hogy nem akarnak alkalmazkodni a makrotársadalomhoz. Ez a kisebbségellenes retorikával radikális megoldásra felszólító pártok és szervezetek legjobb táptalaja. Emellett az olyan nacionalista pártok, mint a VMRO-Bolgár Nemzeti Mozgalom, és az Ataka, vagy a kormányon kívüli Bolgár Nemzeti Szövetség képviselıinek véleménye szerint, amit a bolgár lakosság egy része is oszt, a különleges figyelem vagy tolerancia a roma etnikum iránt privilegizált helyzetet teremt a romák számára, és éppen az ország többi polgárának a diszkriminálását jelenti. Másrészrıl maguk a romák is egyre inkább a reális vagy feltételezett diszkriminációval indokolják az állampolgári kötelességeik semmibevételét vagy passzív magatartásukat és igényüket az állami szociális segélyek iránt. A roma kisebbségen belül megfigyelhetık az önszervezıdés jelei is, annak érdekében, hogy ugyanúgy kivédhessék az ellenük irányuló provokációkat, mint a többségi társadalom elleni agressziót. Így tehát leginkább a romák és a többségi társadalom közötti mélyülı szociális és etnikai szakadékkal magyarázhatók az olyan konfliktusok, amelyek például a Kraszna Poljana negyedben alakultak ki. A romák marginalizációja nem csak, hogy kockáztatja az ország társadalmi békéjét, hanem felerısíti a nyugati államokba irányuló emigráció folyamatát is, amelynek következményei már az érintett kormányok és a nemzetközi szervezetek figyelmét is felkeltették. Bulgária 1989 utáni etnikai problémáit az állam és a politikusok alapvetıen liberálisan közelítették meg, s sokáig mellızték, vagy lebecsülték azoknak a folyamatoknak a jelentıségét és destruktív következményeit, amelyek a roma közösségen belül zajlottak. Azok után, hogy 1999-ben Bulgária ratifikálta az Európa Tanács Keretegyezményét a nemzeti kisebbségek védelmérıl, a bolgár állam határozottabban haladt a multikulturális elvek megvalósítása felé, a kisebbségek jogainak biztosítása, a kisebbségi nyelvhasználat és kultúra, a kisebbségek kulturális tevékenységének finanszírozása, illetve ezzel együtt a romák problémáinak megoldása és társadalmi integrációja terén.5 5
Az úgynevezett „bolgár etnikai modellre” és azon belül a roma problematika helyére lásd: Митев, П. Е.: Българският етнически модел – проблематизирано постижение на обединяваща се Европа. In:
7 1999-ben a kormány elfogadta a romák bolgár társadalomba történı egyenjogú integrációjára vonatkozó Keretprogramot, amely magában foglalta a diszkrimináció elleni védelemre, a gazdasági fejlesztésre (foglalkoztatottság, szociális segélyek és földhöz juttatás), az egészségvédelemre, a roma negyedek területi rendezésére, oktatásra, a romák etnikai sajátosságainak és kultúrájának megırzésére, az állami médiában való részvételükre, illetve a roma nık problémáinak megoldására irányuló intézkedéseket. 2004-ben roma képviselık részvételével felállítottak egy önálló roma integrációs bizottságot a Minisztertanács felügyelete mellett tevékenykedı Etnikai és demográfiai nemzeti együttmőködési tanácson belül,6 a Kulturális Minisztérium keretein belül pedig egy roma kulturális tanács mőködik. A bulgáriai etnikai kisebbségekkel foglalkozó általános normatív dokumentumokon kívül kidolgoztak egy nemzeti tervet is a „Cigányság beilleszkedésének tíz éve 2005–2015” címen, illetve elfogadták a roma lakosság lakókörülményeinek javítására vonatkozó nemzeti programot is, szintén a 2005–2015 közötti idıszakra. A megtett erıfeszítések ellenére, intézményi szinten nehézségek mutatkoznak, amelyek az egyes minisztériumok közötti kommunikációval és a különféle romapolitikák közötti koordináció hiányával állnak összefüggésben. Ezzel együtt, komoly kételyek adódnak a tekintetben is, hogy az állam részérıl vagy az európai integrációs programok révén a különféle alapítványok, jogvédı irodák és roma szervezetek rendelkezésére bocsátott anyagi eszközöket kellı hatékonysággal tudják-e szétosztani és felhasználni. Az összes szakértı és politikus véleménye szerint a romakérdés megoldásának kulcsa az oktatásban rejlik. A megoldás feltételeként az 1999. évi Keretprogramban azt fogalmazták meg, hogy fel kell számolni a roma iskolák szegregációját, meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, amelynek során a normálisan fejlett gyerekeket kisegítı iskolákba íratják, ki kell küszöbölni a rasszista megnyilvánulásokat az osztálytermekben, tanítani kell a roma nyelvet az iskolákban, egyetemi képzésben kell részesíteni a roma fiatalokat, és programokat kell indítani a felnıtt romák oktatására és szakképesítésére. A közösség képviselıi különös figyelmet fordítanak arra, hogy a fiatalság oktatása és munkahelyhez jutása között szoros összefüggés van, illetve, hogy az iskolákban roma származású tanárok is oktassanak. 2006ban körülbelül kétezer roma részesült képzésben a Szociális Minisztérium programjának keretében, és országos szinten több mint kétezer roma diák tanul különféle felsıoktatási
Етническото многообразие в обединяваща се Европа. София, 2005. 5–25; Кръстева, А.: Българската етническа политика. In: От етничност към миграция. Съст. А. Кръстева. София, Нов български университет, 2005. 30–59. 6 Lásd: http://www.nccedi.government.bg
8 intézményekben.7 A romani (cigány) nyelv oktatásának meghonosítására már 1990-ben történtek kísérletek, igaz, különösebb eredmények nélkül. Itt az alapvetı probléma a nyelv egységesítése volt, hiszen a kisebbségi közösséget rendkívüli nyelvi sokszínőség jellemzi. Kiadtak már különféle oktatási segédanyagokat és egy cigány ABC-s könyvet is. 2004-ben körülbelül 950 tanuló tanulta a nyelvet a közoktatásban. A rendszerváltást követı években egy etnikai megújulási folyamat és politikai mobilizáció indult meg a roma közösség körében. A roma származású értelmiség egy része, amely már integrálódott a bolgár társadalomba, visszatért a roma közegébe abból a célból, hogy munkájával elısegítse a romáknak a társadalmi életbe való beilleszkedését. Több roma szervezetet hoztak étre (2001-re számuk már elérte a 150-et), amelyek a roma kultúra megırzését és fejlesztését, vagy a közösség jogainak és érdekeinek védelmét tőzték ki célul. Egyre több sajtótermék, folklórcsoport stb. alakul meg. A politikai mezın a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért nevő párt példája volt ragadós, amelyet bulgáriai törökök alapították még 1990-ben. Megjelentek a roma politikai pártok is, mint például a Cvetelin Kâncsev nevével fémjelzett, 1997-ben alapított Euroroma Politikai Mozgalom vagy a Roma Párt nevő szervezet, amely 2001-ben alakult Toma Tomov elnökletével. A romáknak sikerült önálló képviselıket bejuttatniuk a helyi hatalmi szervekbe is. Egyúttal az igazsághoz tartozik az is, hogy a roma probléma nem ritkán sikeres etnobiznisszé alakul át, legyen szó akár a romák saját képviselıirıl, akár nem kormányzati szervekrıl, amelyek felhasználják az állam és a nemzetközi szervezetek által biztosított anyagi eszközöket. A 2001. évi hivatalos népszámlálási adatok szerint a romák alkotják az ország második legnépesebb kisebbségi közösségét a törökök után,8 akik 746 ezer 664 fıvel a teljes lakosság 9,4 %-át teszik. A „roma (cigány) etnikai csoporthoz tartozó személyek” 370 ezer 908-an (4,6 %), azok pedig, akik a romát (cigányt) vallották az anyanyelvüknek, 327 ezer 882-en (4,1 %) vannak. Az etnikai kisebbségek arányának növekedése Bulgáriában a két legutóbbi népszámlálás között, éppen a romáknak köszönhetı (1,3 %-ról 4,6 %-ra 1992 és 2001 között). A romaként (cigányként) összeírt személyek az ortodox egyház (180 ezer 326 lélek, azaz 48,6 %), az iszlám (103 ezer 436 lélek, azaz 27,) %), és a protestáns felekezetek ( 24 ezer 651 lélek, azaz 6,6 %) híveinek vallották magukat. Amiatt, hogy a romák jelentıs része más identitás megvallását preferálja, szakértıi becslések szerint a romák valós lélekszáma 2007-ben körülbelül 800 ezer fı lehet.
7 8
http://dnes.dir.bg/2007/08/01news1951344.html http://www.nsi.bg/Census/Census.htm
9 A roma közösség Bulgáriában nem egynemő, de mégis egyedi jellemvonásokkal bíró közösséget alkot, amely egyenlıtlen helyzetbe került a társadalom többi csoportjával szemben, ezért egy adekvát, differenciált, és a problémák megoldására anyagi eszközöket is fordító állami szociális politika alanyává kell válnia, anélkül, hogy félresöpörnék a kérdés megoldásának etnikai dimenzióit. Másrészt ezeknek a problémáknak a megoldása attól is függ, hogy a roma közösség mennyire tudja mozgósítani a saját erıforrásait. Minderre figyelmeztetnek a Kraszna Poljana nevő szófiai negyedben lezajlott 2007. augusztusi zavargások is.
Bolgárról fordította és szerkesztette: Seres Attila
