www.ozdikorkep.hu
2010. november 19.
a város lapja – II. évfolyam, 21. szám
Riz Gábor a megyei közgyűlés alelnöke Részletesen: 3. oldal
Aláírták a szerződést
Nem pénz kérdése
Több mint nyolcmillió svájci frank értékű beruházás kezdődik Ózdon a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával, amelynek megállapodási szerződését november 10-én írták alá.
A média háborog a többségi társadalom által elvárt intézkedések ellen, holott végre ki kell mondani, hogy lopni nem szabad – fogalmazott Ózdon dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke.
A termelő szférát kell preferálni
Egyedülálló program
Fontos, hogy a bizonyítványhoz jó tudásszint tartozzon – jelentette ki Czomba Sándor államtitkár a Bolyaiban kialakított CNC labor átadásán.
A kismamák munkába való visszatérésének megkönnyítése áll a fókuszában annak a programnak, amelyre az ÓMI közel harmincmillió forintos támogatást nyert.
4. oldal
6. oldal
5. oldal
7. oldal
2
2010. november 19.
Jövő májusra megújulhat a Városközpont Az MR-ÉP Ózd Konzorcium nyerte a városközpont rehabilitációja önkormányzati beruházásainak kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, így ez a cég irányítja a munkákat, amelyek még az idén elkezdődnek. Mint arról többször is beszámoltunk, az önkormányzat sikeresen pályázatott az Új Magyarország Fejlesztési Program keretein belül az ÉMOP-2007-3.1.2 funkcióbővítő településrehabilitáció intézkedésre. Az Ózd városában nívós településközpont kialakítása projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával mintegy 900 millió forintból valósul meg, ebből 680 millió forint a támogatás. A pályazatban konzorciumi partnerként résztvevő három vállalkozás közül kettő már megkezdte a munkát. Jó ütemben halad a Fó-
Közmeghallgatás, testületi ülés
Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 25-én, csütörtökön délután 1 órától közmeghallgatást tart a Városháza nagy tanácstermében. Hozzászólásra jelentkezni a jogi, képviselő-testületi és kistérségi osztályon lehet, november 22-től az ülés napján 12 óráig. A közmeghallgatáson hozzászólni kívánó állampolgárnak a hozzászólásra jelentkezéskor meg kell adnia nevét és meg kell jelölnie a közérdekű témát. A közmeghallgatást követően ülésezik a képviselő-testület.
Munkarendváltozás A szociális és munkaügyi miniszter 20/2009.(IX.28.) SZMM rendeletének 2. §-a alapján 2010. december 11. (szombat) munkanap, december 24. (péntek) pihenőnap. Fentiekre tekintettel az Ózd Városi Polgármesteri Hivatalban a munka- és ügyfélfogadási rend a következők szerint alakul: December 10., péntek: Munkarend: 7.30-tól 13.30-ig Ügyfélfogadás: 8.00-tól 12.00-ig December 11., szombat: Munkarend: 7.30-tól 13.30-ig Ügyfélfogadás: 8.00-tól 12.00-ig December 24. péntek: pihenőnap
A piaccsarnokban csak az év végi ünnepek után kezdődik a munka
rum Vendéglátó- és Üzletház épületének átalakítása, a Koós Familie Kft. két ütemben hajtja végre a fejlesztést, az első már be is fejeződött. Az önkormányzati munkák azonban csak a közbeszerzési eljárás lefolytatása után kezdődhetnek. A pályázatot az MR-ÉP Ózd konzor-
cium nyerte, melynek vezetője a budapesti és debreceni telephellyel is rendelkező Mester-Építő, Fővállalkozó és Kivitelező Kft. – Jelenleg az alvállalkozók kiválasztása zajlik, majd a terület előkészítése, az egészen biztos, hogy még az idén elkezdődnek a mun-
kák – mondta el érdeklődésünkre Barna Gábor, a kft. ügyvezetője. – A feladat nem könnyű, hiszen a meteorológusok szerint az idei tél nagyon hidegnek ígérkezik. Mi viszont igyekszünk úgy megszervezni a teendőket, hogy ez a legkevésbé akadályozzon bennünket. A lakosságot legnagyobb mértékben a piaccsarnok érinti, itt csak január második felében kezdünk, tehát az év végi csúcsforgalom után. A szerződés szerint május végére kell befejeznünk a rekonstrukciót. A lassan húszéves vásárcsarnoknál tetőt cserélnek, a repedezett, balesetveszélyes betonpadlót a tervek szerint műgyanta padlózat váltja fel, és a minimálisan szükséges villamos felújítást is elvégzik. A Vasvár út 56. számú épületet tehetséggondozó központtá alakítják, új aszfaltréteggel látnak el több parkolót, járdákat, tereket újítanak meg és bővítik a zöldterületet is. L. O. E.
65 éves az ózdi gimnázium A József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fennállásának 65. évfordulóját ünnepelték az iskola pedagógusai, valamint egykori és mai diákjai. A JAG falai közül nagyon sok olyan tanuló indult el különböző pályán, akik aztán országos, sőt nemzetközi tekintélyt vívtak ki maguknak. Tuza Ottó igazgató az Olvasó színháztermében megtartott rendezvényen visszatekintett a kezdetekre, amikor a II. világháború befejezése után néhány hónappal pár elszánt pedagógus véghezvitte tervét: megszervezték Ózdon a gimnáziumi oktatást. Dr. Peja Győző, Kunt Ernő, Takács István és a többiek munkája révén 1945. november 5-én indult el a tanítás, és már az első végzős évfolyamból több későbbi sikeres ember került ki. Ennek előzménye a pedagógusok elkötelezett, gerinces munkája volt, akik átadták diákjaiknak a tőlük telhető maximumot és beléjük ültették a nemzeti öntudatot. A tanulók pedig ha kellett, harcoltak a szabadságért, ahogyan tették azt 1956-ban. – Máig ható igazság – mondta az igazgató –, hogy ahol az iskolát elveszti egy település, ahogyan az utóbbi néhány évben gyakori volt, ott elsorvad a falu. Az egykori diákok közül is megemlített néhány jól ismert nevet, mint
A vendégek az évfordulóra készült kiadványt tanulmányozzák
dr. Roska Tamás, Paládi Kovács Attila vagy Stefanek Gertrúd, de ott ült a nézőtéren Peták István és sok-sok pedagógus, akik egykor a JAG-ban végeztek. Tuza Ottó a tantestület munkáját is jellemezte, amelynek tagjai végzik a dolgukat, és igyekeznek a múltat is megismertetni diákjaikkal, de a történelem hullámait nem tudják teljesen kivédeni. Riz Gábor országgyűlési képviselő kifejtette: a gimnáziumban szerzett érettségit abban a korban, amikor a Szelíd motorosok című amerikai film felnyitotta a diákok szemét és elindult egy lázadás. A fiatalok hosszú hajat növesztettek, amit nem vettek jó néven az akkori vezetők, de megjelentek az első farmernadrágok és a kék pólók is. Megemlékezett egykori pe-
dagógusairól, Dóbisz, Szentjóbi és Zengő tanár úrról, akik megfelelő munícióval látták el. Zengő József testnevelő tanár a csapatjátékra tanította, aminek politikusként is hasznát veszi. Dóbisz István az utolsó osztályfőnöki órán azzal búcsúzott tőlük: mindig maradjatok meg embernek. Ebben a mondatban minden benne volt. Ózd polgármestere az iskolával kapcsolatban azt emelte ki, hogy ott életre szóló alapokat lehet szerezni. A megfelelő tudásszint elérése sok munkával jár, de mindenkinek lesz olyan szakasza az életében, amikor jó érzéssel gondol vissza erre a küzdelemre – mondta Fürjes Pál, majd megköszönte a szervezőknek, hogy megrendezték ezt a jubileumi ünnepséget. – kovács –
3
2010. november 19.
Ózd súlyának megfelelő képviselet a megyei közgyűlésben Dr. Mengyi Roland, a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke egy főállású és egy társadalmi megbízatású alelnök megválasztását kérte november 5-én a képviselő-testülettől. Javaslatára Ózd országgyűlési képviselőjét, Riz Gábort választotta főállású alelnökévé a megyei közgyűlés. A rendszerváltozás óta csak 1994-1998 között volt ilyen magas szintű képviselete városunknak, akkor dr. Fónagy János volt a megyei alelnök. – Két választási ciklus után Ózd vis�szanyerte megyei tekintélyét, legalábbis ami a kiosztott pozíciókat illeti. Mit lehet majd a kistérség javára kamatoztatni ebből a funkcióból? – A jövő évtől induló közigazgatási reformon belül újraosztásra kerül jó néhány feladat. Létrejönnek, vagy regionális szintről visszatérnek a megyei szintű államigazgatási szakmai szervezetek. Úgy gondolom, hogy a megye súlya határozottan növekedni fog. A szociálliberális kormány az elmúlt nyolc évben igyekezett mindent kiszervezni a megyékből, mint közigazgatási egységekből és regionális, valamint kistérségi szintre helyezte ki a pénzt és a feladatok egy kis részét. E mellett a pénzügyi források java részét elvonta a megyék működéséből, valamint elzárta azokat a külön forrásokat is, amelyeket pályázat formájában a települések számára korábban biztosítottak, melyben a megyék is részt vehettek. A magyar polgárok még most sem ismerik azt a fogalmat, hogy észak-magyarországi régió. Hallottak róla, de nem tudják beazonosítani. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye egy-egy közösséget képvisel, a közigazgatási feladatok ellátása során a megye önmagában egy kerek, zárt, történelmileg, területileg lehatárolt egység. – Biztosan jobb gazdasági helyzetben veszik át a vezetést, mint például a Heves megyeiek, ahol a szocialista vezetésű önkormányzat Horváth László elnök szerint egy csődtömeget hagyott hátra. – A megyei önkormányzatokat igyekeztek ellehetetleníteni az elmúlt években, és nem volt véletlen, hogy kizárták őket az ÖNHIKI-s pályázatokból. Az ország 19 megyéjéből egyedül Heves megye kapott nagyobb összeget kompenzálásra, ami sokak számára érthetetlennek tűnhet. Csakhogy ott volt az egyedüli
Alelnöki eskü (jobbra: Riz Gábor, mellette: Csiger Lajos társadalmi alelnök) Fotó: Mocsári László szocialista vezetéssel működő megyei grémium, Sós Tamás elnök pedig az MSZP padsoraiban ült a Parlamentben, így kiérdemelték a kormányzat bizalmát. Emiatt aránytalan és igazságtalan volt a megyék közötti forráselosztás. A megyéket szinte teljesen kizárták az adótípusú bevételi forrásokból, az illetékbevételeket is elvették innen. Most ebben az évben – mivel ez pénzügyileg már kötött év – a túlélés, a törvényes feladatellátás biztosítása a cél. Ahhoz, hogy a mindennapi üzemszerű működésünk biztosított legyen – itt több mint hatvan intézményről van szó – pénz kell. Ennek egy részét – igaz egyre csökkentve a fejkvótát –, normatíva alapján biztosította az állam, de emellett szükség volt uniós forrásokra is. Csakhogy az uniós pályázatok önrészének fedezetére kötvényt kellett kibocsátani, aminek segítségével lehetett csak a beruházásokat finanszírozni. Ez a probléma akkor jelentkezik igazán, amikor a törlesztést el kell kezdeni. Tudjuk, hogy ez a kormányzat erősíteni szándékozik a megyék szerepét, és az ehhez szükséges forrásokat is biztosítja. – Vannak sürgős feladatok, mint például a folyók gátjainak megerősítése. Több kritikus szakaszon még el sem kezdődött a munka. – A Vásárhelyi Terv az első Orbán-kormány időszakában készült el, de már nem valósult meg. Ezt a programot kell aktualizálni és végrehajtani. Amíg ez nem történik meg, addig megyénk több térségében élnek továbbra is veszélyeztetett helyzetben az emberek. – Ezen kívül melyek a legsürgetőbb feladatok a megyében? – A több mint hatvan intézmény működtetése a legfontosabb, amihez munkabérek, dologi kiadások
kellenek. Ha fejlesztési forrásokra is pályáznak, akkor ahhoz önrészt kell biztosítani. Egy intézmény csak ritkán tudja előteremteni saját költségvetési keretéből ezt a pénzt, ezért a megyei önkormányzathoz fordulnak, ahonnan egyszeri vagy ütemezett támogatást kapnak. Csak megismétlem, hogy a megye egy nagyon fontos közigazgatási egység, ennek a súlyát, értékét biztosítani kell. – A közbiztonság ez évtől nagyobb publicitást kap. Ön szerint elért már megyénkbe a három csapás törvény? – Több visszajelzés érkezett hozzám, ami bizonyítja, hogy a FideszKDNP kormányra kerülése óta sok pozitív változás indult ezen a területen. Továbbra is mintegy háromezer rendőr hiányzik az állományból. A szakképzés erősítése és a rendőri pálya kiszámíthatóságának biztosítása jelenthet nagyobb vonzerőt a létszámfeltöltéshez. Addig is – mint Ózd esetében – az országon belül a rendőri állomány egy részének vezénylése a megoldás a kritikus helyekre. Érezhető továbbá – a kisértékre elkövetett szabálysértések esetében – a kiszabható azonnali elzárás elrettentő hatása is. – Miskolcon láthatóan szépen halad a Bosch beruházás. Várható-e néhány hasonló fejlesztés Borsodban? – Az egyik legfontosabb feladat úgy a kormányzat, mint a megye számára a befektetői bizalom helyreállítása. Az a fajta politika, ami az elmúlt nyolc évet jellemezte, hol erősítette, hol gyengítette Magyarország megítélését. Egyértelművé kell tenni, hogy az idetelepülő vállalkozónak vannak a közösségek felé is feladatai, mi viszont kiszámítható adópolitikát, valamint jó működési hátteret kínálunk cserébe. Tudom, hogy a vállalkozók
egy része felkapja a fejét a különadók hallatán, de ezzel azt a szférát céloztuk meg, amely az elmúlt időszak gazdasági válsága során is jelentős eredményeket tudott elérni. Különösen külföldről kaptunk ezért támadásokat, csakhogy időközben több európai ország, köztük az Európa gazdaságát meghatározó Németország is fontolgatja az ilyen típusú adó bevezetését. Kiemelt kormányzati célkitűzés a KKV szektor megerősítése, hiszen a hazai vállalkozók foglalkoztatják a munkavállalók kétharmadát, ezért indul január elején az új Széchenyiprogram, mely számukra biztosít fejlesztő és munkahelymegtartó támogatást. De segíti a szükséges pályázati önrésznél az átmeneti pénzügyi zavaruk elhárítását is. – A kistérségi társulás és a városi alakuló képviselő-testületi ülésen is részt vett, megfogalmazott néhány elvárást és támogatásáról, együttműködésről biztosította a képviselőket. A kistérség helyzetéről milyen szinten tudott tájékozódni? – Szerintem nem a képviselő-testületi ülések a legfontosabbak, hanem az, hogy az intézményvezetőkkel és a polgármesterrel rendszeres legyen a kapcsolattartás. A választások után a kötelező udvariassági kapcsolatfelvétel részben személyesen, részben telefonon keresztül megtörtént. Most jött el az az időszak, amikor a tavasszal felvázolt négyéves fejlesztési programot a települések vezetőivel szinkronba tudjuk hozni. Ezek egyeztetése napjaink feladata. Szerencsére ebben a kérdésben jól állunk. Pénteken az Ózdon járt Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár úr asztalára le tudtuk tenni térségi programunkat a foglalkoztatási, valamint a környezetvédelmi és energetikai megoldások egy lehetséges projektjére vonatkozóan. Kovács István
A közgyűlés ózdi tagjai Vitális István (FIDESZ-KDNP) – egészségügyi, ügyrendi bizottság., Kiskergely András (Jobbik) – kisebbségi, ügyrendi bizottság. Külsősként: Fazekas Zoltán (FIDESZ-KDNP) – egészségügy bizottság, Obbágy Csaba (FIDESZ-KDNP) – oktatási és sport bizottság, Zsigray Árpád (Arló polgármestere) – pénzügyi és gazdasági bizottság.
ÓZDI KÖRKÉP – a város lapja | kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. | Tel.: 48/572-114, 476-438, 20/903-0270, fax: 48/472-347 | e-mail:
[email protected] | ISSN: 2060-6729 | kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. | felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója | főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (
[email protected]) | felelős szerkesztő: L. Ország Erzsébet (
[email protected]) | tördelő: Dolezsár Zoltán | nyomda: Litoplan Kft. 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. , tel.: 48/512-234, felelős vezető: Tóth Zoltán ügyvezető igazgató | terjesztés: ABC-k, üzletek, posták , újságárusok.
4 Megalakult az új társulási tanács Ózd polgármesterét, Fürjes Pált választották meg az Ózd Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanács elnökének. A három bizottság öt fővel működik, ezek elnökeit és tagjait ugyancsak megszavazta a testület. Az alakuló ülés előtt Riz Gábor országgyűlési képviselő kifejtette: térségünk még mindig hátrányos, ugyanakkor szép környezetben fekszik, bőven van errefelé látnivaló. Kérte, hogy alakuljanak olyan szoros munkakapcsolatok, amelyek a kistérséget előbbre viszik. Legfontosabb teendők között említette a közbiztonságba vetett hit javítását, az élhetőbb környezet megteremtését és a biztos munkahelyeket. Dr. Varga László ózdi rendőrkapitány arról számolt be, hogy fokozott ellenőrzéseket tartanak a kistelepüléseken, amihez pluszlétszámot kaptak. A térséget bűnügyi rendőrszakmai szempontok alapján három kategóriába sorolták, így Arló, Farkaslyuk, Ózd és Putnok érdemel kiemelt figyelmet. A kapitány javasolta: heti rendszerességgel tájékoztassák egymást a közbiztonság helyzetéről. Ismét szóba került a Dubicsány térségébe tervezett vízi erőmű építése. Ezt a javaslatot korábban a környezetvédelmi hatóságok olyan indokkal utasították el, hogy a Sajóban élő két halfajta élőhelye veszélyeztetve lenne az erőművel, ezért a halaknak mintegy ötszáz méterrel arrébb kellene költözniük. A testület Tamás Barnabás országgyűlési képviselőt és Susányi Gábor polgármestert bízta meg azzal, hogy kezdjenek tárgyalásokat az Aggteleki Nemzeti Park új vezetésével a megoldási lehetőségekről. A térség kiemelt beruházása lenne a vízi erőmű, ami alternatív energiaforrásként működne és munkahelyeket teremtene. Ózd Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa: Elnök: Fürjes Pál – Ózd, elnökhelyettesek: Tamás Barnabás – Putnok, Zsigray Árpád – Arló, Kormos Krisztián – Borsodnádasd, elnökségi tagok: Hajdú Gábor – Bánréve, Gábor Dezső – Farkaslyuk, Hangonyi László – Hangony, Varga Béla – Nekézseny Pénzügyi bizottság, elnök: Vincze Tamás – Csernely, tagok: Németh Gyula – Borsodszentgyörgy, Elek István – Domaháza, Paál Katalin – Sajóvelezd, Szerna Csaba – Serényfalva Közbeszerzési bíráló bizottság, elnök: Bende György – Hét, tagok: Gulyás János – Borsodbóta, Susányi Gábor – Dubicsány, Bakos Péter– Sáta, Balogh Béla – Uppony Humán bizottság, elnök: Kocsik László – Kissikátor, tagok: É. Kovács Judit – Gömörszőlős, Kovács Gábor – Járdánháza, Széles Annamária – Sajónémeti, Varga Zoltánné – Sajópüspöki
2010. november 19.
Svájci tőke Ózd ivóvízellátásnak javítására Több mint nyolcmillió svájci frank értékű beruházás kezdődik hamarosan városunkban. a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával, amelynek megállapodási szerződését november 10-én írták alá. Ebből az összegből kicserélik a 150 mm-nél nagyobb átmérőjű, azbesztcementből készült ivóvízcsöveket. Ezekből 35 km van Ózdon, de kiépítik a még hiányzó mintegy öt kilométeres szakaszt is, ami után száz százalékos lesz az ivóvízellátás. Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián vehette át Fürjes Pál polgármester a SvájciMagyar Együttműködési Program keretében megvalósuló Ózd városi ivóvíz-ellátási infrastruktúra és elosztási rendszer fejlesztése és fenntartható irányítása program támogatási szerződését. A svájci fél ez év augusztusában hozta meg végső döntését a benyújtott pályázatokról, a projektek megvalósítóit szeptemberben értesítették az eredményről. Négy pályázó közel 25 millió svájci frank támogatást nyert vízellátási infrastruktúra fejlesztésére, Ózd 7,6 milliót.
Christian Mühlethalertől, a Svájci Államszövetség nagykövete gratulál Fürjes Pál polgármesternek
Bíró Ferenc, az Ózdi Vízmű Kft. ügyvezetője többször is hangsúlyozta: a társaság bevételei ma a szinten tartásra sem elegendők, fejlesztésre egy forintot sem tudnak fordítani. A most elnyert összegnek köszönhetően biztonságosabb lesz a város vízellátása és megszűnnek a vezetékek gyakori töréséből adódó veszteségek is. A kisebb átmérőjű polietilén csövek beépítésével javul az ivóvíz minősége, elmarad
a túlméretezésből adódó pangó víz okozta kellemetlen íz. A projekt keretében megépítenek egy ezer köbméteres magaslati víztárolót, korszerűsítik a gépházakat, a gépészeti és villamos berendezéseket, modern üzemirányítást alakítanak ki és beszerzik a biztonságos üzemeltetéshez szükséges gépeket is. A közbeszerzési eljárások után jövő év tavaszán kezdődhetnek a munkák. A teljes beruházás három évig tart.
Napenergiából nyerne áramot a kórház Az infláció arányában emelkednek januártól az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérleti díjai, jóváhagyták a képviselők a víziközmű vagyonon jövő évben elvégzendő felújításokat és hozzájárultak a kórház energetikai pályázatának támogatásához. November 4-én tartotta a választások utáni első ülését Ózd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, ahol első napirendi pontként Varga Gábor bizottsági tag tette le az esküt. Ezt követően a vagyongazdálkodás főbb szabályairól szóló önkormányzati rendeletet módosították, majd megszavazták az önkormányzati bérlemények 5 százalékos emelését. A víziközmű vagyonban történő felújításokkal kapcsolatban Bíró Ferenc, az Ózdi Vízmű Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az amortizáció értékével, vagyis 15 millió forintból gazdálkodnak, ezért a Béke utcában végzett beruházás miatt a somsályi vezetékcserét a jövő évre kellett átütemezniük.
A vagyonkezelésbe adott, nem lakáscélú helyiségeken – Vasvár út 60. és Október 23. tér – nyílászárók cseréjét tervezi az Ózdinvest Kft., amit megszavaztak a képviselők. Ugyanez történt az Almási Balogh Pál kórház esetében, az intézmény 175 millió forintra pályázik egy energetikai programba. Napenergiát alakítanak át egy rendszeren keresztül villamos energiává, a megtermelt árammennyiséget pedig a kórház energiarendszerébe táplálják. Dr. Eszenyi Géza cégvezető-főigazgató elmondta: a befektetett önrész hat éven belül megtérül. Az idei árvízkárok helyreállítására négy pályázatot adott be az önkormányzat, amiből kettő nyert, összesen 4,2 millió forintot. Most újabb pályázat benyújtására nyílt lehetőség, amit támogatott a grémium. Zárt ülésen tárgyalták meg az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok felügyelő bizottsági tagjainak visszahívását, illetve az újak megválasztását, majd rábólintottak az Ózdszolg Kft. 2010-2011. évi téli felkészü-
lési programjára, ahol számoltak az esetleges szélsőséges időjárási tényezőkkel is. Egyebek napirendben Márton Ferenc képviselő az elmúlt nyolc év önkormányzati gazdálkodásának elszámoltatásáról érdeklődött, amire a kormányzó párt ígéretet tett. Vitális István a Fidesz helyi elnökeként válaszolt: vannak folyamatban lévő ügyek, több feljelentésben nyomoz a rendőrség, de még nem zárult le az adatgyűjtés időszaka sem. Fürjes Pál polgármester hozzátette: az átadás-átvétel folytonosságot kíván, ezért az intézkedéseket átgondoltan kell megtenni, és nem lenne szerencsés, ha néhány dolgot idő előtt nyilvánosságra hoznának. Végezetül Fazekas Zoltán alpolgármester elmondta: az önkormányzat által az ajka környéki iszapkatasztrófa károsultjai számára nyitott számlára csütörtök délig 1 millió 42 ezer 730 forint támogatási összeg gyűlt össze, amit átutalnak a Nemzeti Kármentő Alap számlájára. Kovács I.
5
2010. november 19.
Nem pénz kérdése a jó közbiztonság A kormány és a belügyminiszter kiemelt hangsúlyt helyez a közbiztonság, de főként a kistelepülések közrendjének javítására. Ezért kezdődött el a rendőrségen a körzeti megbízott rendszer kiépítése, ami minden települést érint, és ezért születtek meg a közbiztonság javítását szolgáló új jogszabályok. Utóbbi alkalmazásának tapasztalatairól tartottak fórumot péntek délután Ózdon, a Kaszinó tükörtermében, amelyre három megye – B.-A.-Z., Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg – rendőr- és polgárőrvezetői, valamint a jegyzői szervezetek képviselői érkeztek. Örül annak, hogy a kormány és belügyminiszter nagy figyelmet fordít Ózd és a kistérség közbiztonságának javítására – fogalmazott Fürjes Pál polgármester, miután házigazdaként köszöntötte a vendégeket, majd kifejtette: látványosnak ítélte meg az ide vezényelt rendőri erők munkáját, mert a rendfenntartók errefelé gyakran találkozhatnak kisebb fajsúlyú szabálysértések elkövetőivel. A B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Csóra György elmondta, hogy a közbiztonság kérdése mára nemzeti üggyé, nemzeti érdekké vált, rendet pedig csak a zavarosban halászók nem akarnak. Borsod megye nyolcezer polgárőre 24 órában lát el szolgálatot, nagymértékben segítik a folyamatos rendőri munkát. Horváth Attila rendőr ezredes (ORFK) visszatekintett a pártállami
Csóra György, a Megyei, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Fürjes Pál polgármester
rendőrség 20 évvel ezelőtti átalakulására, a szervezet demokratikus keretek közé helyezésére. Ebben a folyamatban sok olyan kérdőjel maradt, amire mostanában akar választ adni a politika. Az ezredes hangsúlyozta: nem a felderítési adatok nyugtatják meg az állampolgárokat, hanem a szubjektív biztonságérzet. Bűnügyi fertőzöttség alapján három kategóriába sorolták a településeket, és annak megfelelő rendőri erők teljesítenek szolgálatot. A közbiztonság javítására hozott új jogszabályok lehetővé teszik a kis értékű lopások elkövetőivel szembeni eljárást is, és ennek köszönhetően országosan több tízezer ilyen ügyben intézkedtek a rendőrök. Folytatódik a körzeti megbízotti – KMB-s – program, minden településen lesz rendőri jelenlét, amit át lehet csoportosítani. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke – egykori ózdi rendőrkapitány – kijelentette: Pintér Sándor belügymi-
niszter felkérésének tesznek eleget, aki három fórum megrendezését kérte tőlük. Ennek első állomása volt Ózd. A bevezetett törvényi változások óta azt tapasztalja, hogy a média háborog a többségi társadalom által elvárt intézkedések ellen, holott végre ki kell mondani, hogy lopni nem szabad. Nem tartja szerencsésnek, hogy az önkormányzatok vagyonvédelmi csoportokat alkalmaznak a közrend biztosítására, amikor az országban 90 ezer polgárőr dolgozik. Céljuk, hogy minden településen legyen szervezetük, ami Szolnok megyében már megvalósult. Az elnök szólt a roma lakosságról is, akiket szerinte meggyőzéssel szükséges nevelni, vagy más szóval: integrálni, aki pedig alkalmas a polgárőr feladatok ellátására, állományba kell venni. Szervezetük 2011-ben 400-450 millió forint támogatásra számít, amit a működési költségek fedezetére kell felhasználni. K. I.
támogatást a létszámnöveléses látszattevékenység sem. A kormány olyan programot dolgozott ki, ami az értékteremtést szolgálja. Krokavecz Györgyné, a szociális és egészségügyi osztály vezetője előadása elején visszautalt Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkárnak a közelmúltban Szolnokon tartott tájékoztatójára, ahol az új program részletei váltak ismertté. Ott elhangzott: aki a jövőben az államtól kér támogatást, annak teljesítményt is fel kell mutatni. A korábbiakban futó Út a munkához program célja sem valósult meg, mert az oda bekerülők mindössze egy százaléka tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Januártól nem lesz választási lehetőség, mindenkinek el
kell fogadni képzettségi korlátozás nélkül a felkínált közmunkát, mert másképpen nem kap majd támogatást. A szervezésben és lebonyolításban kiemelt feladatot kapnak a munkaügyi szervek. A pályázatok jogosultsági feltétele közé tartozik a rendezett lakókörnyezet, a romákat pedig fokozottabban akarják bevonni a közmunka programokba. Újdonság az is, hogy a programokat mindenütt helyben kell elkészíteni, a finanszírozás pedig térségi besorolástól függ. A 70-100 százalék közötti támogatásnál biztosra vehető, hogy Ózd és a hozzá hasonló hátrányos helyzetű települések előnyt fognak élvezni. A részmunkaidős, 4 órás foglalkoztatásban részt vevőknek 60-120 nap munkavállalásra nyílik majd
Látni és látszani Elsősorban a kerékpárosok és a gyalogosok védelmére koncentrált az a közlekedésrendészeti akció, amely megyénkben 10 rendőrkapitányságot érintett. A hétvégén az ózdi rendőrök 45 személyt ellenőriztek, közülük egy gépjárművezető és három kerékpáros volt ittas. Mivel az egyik legfontosabb intelem, hogy a rossz látási körülmények között mindenki jól látható legyen a közúti közlekedés során, a rend őrei a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Biztosság jóvoltából láthatósági mellényeket, lámpaszetteket és fényvisszaverő eszközöket osztottak ki a közlekedők számára. Az őszi évszakváltozás kapcsán nemcsak az időjárási, hanem a látási viszonyok is nagymértékben változnak. A korai sötétedés, az évszakra jellemző esőzések, ködösödés, párásodás jelentősen befolyásolják a láthatóságot is. Éjszaka, korlátozott látási viszonyok között eltűnnek a színek, az árnyalatok, összemosódnak az alakok, nehezebb felmérni a távolságokat, észrevenni az úton, vagy az út szélén közlekedőket. Borsodban január elsejétől október végéig 682 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ebből gyalogosok hibájából 50, míg 69 eseménynél a kerékpáros felelőssége volt megállapítható. Az elmúlt év ugyanezen időszakában a 749 személyi sérüléssel járó közlekedési balesetből 53 gyalogos, 80 pedig kerékpáros hibára vezethető vissza.
Változások a közfoglalkoztatásban Aki 2011 végén nem tud 30 nap munkaviszonyt igazolni, 2012-ben mindenféle támogatási formától elesik. A közmunkában lesz 8 órás munkavégzés, valamint négyórás részfoglalkoztatás, de elsődleges cél mindenképpen a hatékonyság növelése – hangzott el a Városháza üléstermében megtartott tájékoztatón. Fazekas Zoltán alpolgármester elmondta: elkészült a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program, amely új alapokra helyezi és egységesíti a közfoglalkoztatást. Nem lesz a továbbiakban közcélú, közhasznú vagy egyéb elnevezésű munkavégzés, csak közmunka, és nem kap
A munkáltatókat tájékoztatták a közfoglalkoztatásról
lehetőségük, amihez 95 százalék állami támogatás társul. A vállalkozói közmunkát 60-70 százalékban támogatják. Elhangzott, hogy január elsejétől a rendelkezésre állási támogatás (RÁT) megszűnik, és helyébe bérpótló juttatás lép. – kovács –
6 Közel négymilliárd forint Közel négymilliárd forintos beruházás valósulhat meg az előttünk álló években a SajóBódva völgyében. A hulladékgazdálkodási társulás pályázati forrásból fejlesztheti a szilárd hulladék elhelyezésével és újrahasznosításával kapcsolatos rendszerét. Erről tartottak lakossági fórumot a Városházán. A pályázatot elfogadták, ami most az előkészítő fázisban tart – mondta dr. Szabó Attila projektmenedzser a megjelent érdeklődők előtt. A 3,8 milliárd forintos beruházás valamennyi települést érinti, amely tagja a társulásnak. Gócza Lászlóné kommunikációs vezető szavaiból kiderült: a pályázat céljai közé tartozik, hogy a társulás 127 településén, így Ózdon is hulladékgyűjtő udvarokat, újrahasznosító központokat telepítenek, átrakóállomásokat építenek, korszerűsítenek, bővítik a komposztálóművet. A lakossági fórumon többen érdeklődtek a jelenlegi szemétszállításról, hiszen most már jó ideje Ózdról is a sajókazai centrumba szállítják a szilárd hulladékot. Suszter Sándor, az ÓHG Kft. ügyvezetője elmondta: közúton, zárt formában viszik a szemetet, mert a vasút jelenleg költségesebb lenne. Ugyanakkor a lakosság folyamatos szemléletváltozására is szükség van, elsősorban a szelektív gyűjtéssel kapcsolatban. M. E.
2010. november 19.
A termelő szférát kell preferálni Jelenleg az a helyzet, hogy nehéz lenne néhány száz jól képzett szakembert találni egy-egy munkahelyre, ezért is fontos, hogy a bizonyítványhoz jó tudásszint tartozzon – fogalmazott Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Bolyai Farkas Szakképző Iskolában kialakított új CNC labor átadásán. Tóth Béla iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, hogy ezer tanulója van a 120 éves múltra visszatekintő Bolyai Szakképzőnek. Az elkészült beruházás – amelyet a Sajó-menti Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) nyert uniós pályázaton – két részből áll, a 100 millió forint értékű épületfelújításból és a 120 milliós gépbeszerzésből. Ezzel olyan oktatási bázis jött létre az intézményben, amely piacképes ismereteket ad a tanulóknak, a végzősök pedig megfelelő szinten elsajátíthatják a CNC technológiát. Érkeztek új, szintén nagy értékű hegesztő szimulátorok is a tanműhelybe, amelyek segítségével a legmodernebb oktatási módszerrel tanulhatnak a hegesztőtanulók. Riz Gábor országgyűlési képviselő, a TISZK igazgatója kifejtette, hogy a 18 intézményt magába foglaló szakképző központ egymilliárd forintot meghaladó összeget nyert a pályázatokon, amiből Edelényben, Kazincbarcikán és Ózdon hajtottak végre nagyobb fejlesztést. Kitért a szakképzés megújítására is, amit a Kereskedelmi Iparkamarával karöltve hajt végre a kormány. A beruházás
pedig elmondása szerint azért áll közel hozzá, mert Ózd tradicionálisan acélipari város, a CNC megmunkáló központokon pedig fémalkatrészeket lehet gyártani. CNC mérnök diplomát szerzett a Miskolci Egyetemen Czomba Sándor, így érthető, hogy otthon érzi magát az ilyen gépek között. Beszélt arról, hogy az észak-keleti térségnek kitörési pontokat kell biztosítani, és éppen ezért fontosak az ilyen beruházások. Addig viszont örülni kell annak, hogy német autókonszernek nagy értékű fejlesztésekbe kezdtek az országban, ami egyben azt is jelenti, kezd helyreállni a hazánk iránti bizalom. – Azért is jók ezek a fejlesztések, mert a szakemberek a német duális oktatást szeretnék adoptálni, pedig jó néhány éve még büszkék lehettünk a magyar szakmunkásképzésre. A kormány hároméves oktatást vezet be a leg-
több szakmában – hangsúlyozta az államtitkár –, mert ennyi idő elég a szakmai alapok elsajátítására. Ebben a folyamatban jelentős szerepük lesz a vállalkozóknak, akik sokat kritizálták a szakmai utánpótlás hiányát, de most segíthetik a képzés menetét. Utóbbi azért fontos, hogy a bizonyítványhoz jó tudásszint tartozzon. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy nehéz lenne néhány száz jól képzett szakembert találni egy-egy munkahelyre. A CNC oktatás Czomba Sándor szerint azért is jó dolog, mert azzal a termelő szférát erősítik. Az országban most 3 millió 800 ezer ember dolgozik, és ebből csak félmillión végeznek termelőmunkát. Alaposan át kell tehát rendezni ezt a szerkezeti struktúrát – mondta az államtitkár, majd részt vett az új CNC gépek bemutatóján. K. I.
óta nem találtak munkát. Az Ózd térségi projekthez 240 tartós munkanélküli közül válogattunk, így sikerült megtalálni azt a 80 embert – köztük ózdiakat is –, akik vállalták a beiskolázást – nyilatkozta Gulyás János projektmenedzser. Az Első lépés az integráció felé – lépésről lépésre Ózd kistérségében programra a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó-, Településszépítő-, Környezetvédő-, és Foglalkoztatást elősegítő Egyesület (ÖTTE) az ózdi Kézenfogva Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálattal közösen pályázott. Utóbbi a pályázatkészítés szakmai hátterét adta és biztosított hat diplomás családgondozót a rászorulók istápolására. A teljesen képzetlenek részére a kulcskompetenciák oktatásával
kezdődött a felkészítés, ők az írás, olvasás és mondatképzés elemeit vették át újra – sok-sok év kihagyás és felejtés után. A személyiségfejlesztő tréningek és az alapismeretek oktatása után magyar és matematika órákon, majd informatikai oktatáson vett részt a 20 fős csoportokra bontott hallgatóság. A 2010. december 31-ig tartó program a finiséhez érkezett, és ami korábban egyetlen hasonló projektnél sem fordult elő: egyetlen kimaradó sincs, ami talán a napi 1500 forint ösztöndíjnak is köszönhető. Mostanában olyan hangzatos nevű tananyagokkal kellett megbirkózniuk a résztvevőknek, mint a drámapedagógia vagy a My Fair Lady program. Ezek lényege: az
álláskereséskor ajánlott öltözködési formák és egyáltalán a magabiztos, megnyerő megjelenés elsajátítása. Ebben a részben tanulhatták meg a kozmetika és a fodrászat alapjait is, miközben az előadók az igényesség fontosságát hangsúlyozták. Nem mindegy ugyanis, hogyan jelenik meg egy munkát kereső ember egy állásbörzén, mert az első benyomás sokat számít. A program lebonyolítására, a 80 fő másfél éves oktatására 68 millió forintot nyertek a pályázók, ám a mentorok azt szeretnék, ha itt nem érne véget. Segíteni fogják a végzősöket a munkahelykeresésben, az önkormányzatoknál megüresedett állások betöltésénél előnyt élveznek majd az arra alkalmas emberek. Kovács I.
A vendégek érdeklődve figyelték a bemutatót (balról: Tóth Béla igazgató, Riz Gábor országgyűlési képviselő, Czomba Sándor államtitkár)
Felkészítő program az elhelyezkedéshez Nyolcvan hátrányos helyzetű álláskereső ül rendszeresen az iskolapadba Borsodbótán, ahol megtanulják azt is: hogyan öltözködjenek, és hogyan viselkedjenek egy állásbörzén, hogy újra esélyük legyen az elhelyezkedésre. A programba bevontak közül az elmúlt másfél év alatt senki sem maradt ki, ami a jelenlegi viszonyok között talán egyedülálló. Térségünkben az országos átlagot meghaladja az álláskeresők száma. A problémák enyhítésére Borsodbóta polgármestere, Gulyás János helyi és kistérségi pályázatokba kapaszkodott. – Az alacsony iskolai végzettségűek most zajló integrációs programjába olyan embereket igyekeztünk megnyerni, akik hosszú évek
7
2010. november 19.
Egyedülálló program az ózdi nőkért A GYES-en, GYED-en lévő kismamák munkába való visszatérésének megkönnyítése áll a fókuszában annak a programnak, amelyre az Ózdi Művelődési Intézmények (ÓMI) közel harmincmillió forintos támogatást nyert. Az Ózdi Nők-MunkaCsalád elnevezésú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Babákkal, anyukákkal, apukákkal telt meg az Olvasó november 8-án a Baba-mama Napon, amely a térségben egyedülálló program nyitórendezvénye volt. Lehetőség nyílt ezen a napon közös játékra a szülőkkel éppúgy, mint reform ételek kóstolására, zenehallgatásra, különböző eszközök megismerésére. A táncteremben Pappné Szalka Magdolna, az ÓMI igazgatója ismertette a közel kétéves munka tartalmát és menetét, amelynek szavai szerint végső célja az, hogy az ÓMI akkreditált felnőttképző intézmén�nyé váljon és a 90-90 órás szociális,
A gyerekek is élvezték a programot
valamint a mentálhigénés képzésen keresztül segítse a kismamák munkaerőpiaci reintegrációját. Ennek eredményeképpen pedig nyíljon ki a világ a résztevők számára, találják meg Ózdon a tartalmas és örömteli életet. Az igazgatónő hangsúlyozta: szeretnék ösztönözni a nőket arra, hogy munkavállalóként, de akár leendő vállalkozóként is éljenek a piacgazdaság adta lehetőségekkel. Igyekeznek meggyőzni a munkavállalókat olyan foglalkoztatási formák bevezetéséről, amelyek figyelembe veszik a női munkavállalók sajátos érdekeit. Ez esetben azt, hogy egy kisgyermekes édesanya általában maximum heti 20 órában foglalható le, és erre az időre a kicsi elhelyezéséről is gondoskodni kell. Éppen ezért az ÓMI a tanfolyam ideje alatt gyermekfelügyeletet is biztosít egy speciálisan arra kialakított teremben, képzett gyermekfelügyelő segítségével. A szakmai megvalósítás során a tanulmányi igények felmérését és a Az Olvasó folyosója vásári forga- tananyagfejlesztést a kistérségi közművelődési szakemberek képzése, tagot idézett
majd motivációs tréning követi. Aztán a kismamák heti 2 órában tanulhatnak és vehetik igénybe a tanulást segítő szolgáltatást, valamint a személyes tanácsadást. Mindezek mellett eszközök beszerzésére is lehetősége nyílik az intézménynek, a galéria részbe például 28 darab bőrfotelt vásárolnak. A délelőtt folyamán Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség alelnöke azt fejtegette, hogy a női érdek társadalmi érdek. Bizonyított tény ugyanis, hogy azok az országok, ahol a nők kevésbé indulnak eséllyel, gazdaságilag is hátul kullognak. Dr. Kósné Dargai Rita a védőnők munkájáról beszélt, majd megérkezett Szandi, aki háromgyermekes édesanyaként osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal. Ezen a napon hirdették ki a Mosoly 2010 babafotó pályázat eredményét is. A legtöbb voksot Éliás Lilla kapta. A program keretében még lesznek további toborzó, népszerűsítő, közösségi akciók, fesztiválok. L. O. E.
Fotók, szobrok, mézeskalácsok Fotókon az ózdi gyár, ajándék- és propaganda tárgyak bemutatója, Kucs Béla-kiállítás megnyitója, mézeskalács készítés. Dióhéjban ez volt a programja a Múzeumok Őszi Fesztiválja ózdi rendezvényének, amelynek elsődleges célja: nyitni a közönség felé. A Dobosy László fotóművész, múzeumvezető munkáiból rendezett kiállítás megnyitása után Farkas Péter Barnabás muzeológus, etnográfus tartott bemutatót az ipari tájon élők életmódjára jellemző, illetve ajándékba, propaganda célokkal készült tárgyakból. Sokan nosztalgiáztak a dróttal befont korsó, a rézből készül tányér, a síkcsa págy hengeréből alkotott váza vagy a faragott feszület láttán. Mint a
néprajzkutató mondta, igyekszik a vidékről addig összegyűjteni minél több tárgyat és információt, amíg még élnek azok az emberek, akik ezeket készítették. Dr. Faggyas István festményeivel egy helyiségben kaptak helyet Kucs Béla Munkácsy-díjas szobrászművész szülővárosának ajándékozott alkotásai. Németh Lászlóné könyvtáros megnyitójában hangsúlyozta: reméli, a nemes és szép hagyaték végállomásához érkezett, korábban ugyanis a bemutató a Gábor Áron Kollégiumba, aztán a Brassói úti ÁMK-ba került, ahonnan az épület rossz állapota miatt szállították át a múzeumba. Mivel a vándorlás során több darab megsérült, ezért jelenleg nem a teljes kollekció látható.
Végállomásához érkezett Kucs Béla szobrászművész hagyatéka
A fesztivál záró részében a gömörszőlősi „Életért Műhely” Alapítvány két mestere, Barczikay Ildikó és Barczikay Tanara vezette be az érdeklődőket a mézeskalács és -báb készítésének, illetve díszítésének rejtelmeibe.
Tárlaton egy élet munkája A komor Don Quijote, a vidám, napernyős Sissi, a szirénekkel küzdő Odüsszeusz, Mátyás vakon is bölcs hollója, a naptól perzselten szárnyaló Ikarosz, Kobrával harcoló kígyászölyv – sorolhatnánk még hosszan azoknak az alkotásoknak a nevét, amelyek Demes Ferenc minden várakozást felülmúló életmű-kiállításán láthatók. A Farkaslyukban élő Demes Ferenc ha nem képzőművész, akkor aranykezű ezermester lett volna. Most keramikus, fafaragó, grafikus, festő, bútorkészítő és szobrász. Szakmunkásként megtanult a szerszámokkal bánni, a fémeket úgy ismeri, mint a tenyerét. Az elmúlt évtizedekben számtalan megyei és országos kiállításon szerepelt, hazai és nemzetközi elismerések, díjak sorát érdemelte ki. A formabontó tárlat megnyitóján Borsos István Csokonaidíjas szobrászművész, a Bak Képzőművészeti Egyesület elnöke méltatta a művész munkásságát. – Csodálom a szakmai felkészültségét és az igényességét Ferencnek, aki az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb vasszobrásza – fogalmazott az elnök, majd hozzátette: ezen a kiállításon a sokoldalú Demes Ferencet is megismerhetjük, aki a gondolataihoz keresi az anyagot, és sokszor műfaji kereteket is átlép. Demes Ferenc egy-egy alkotással ajándékozta meg a bemutatónak helyet adó intézményt és Ózd városát. Bánfalvi Lászlóné könyvtárvezető a Kohász című grafikát, Fazekas Zoltán alpolgármester pedig a kohászatot ábrázoló festményt vehette át.
8
2010. november 19.
Dicső múlt, lehangoló jelen, alakuló jövőkép Sajóvárkonyon Lepusztult vályogházak, rendezetlen udvarok állnak tömegével a városrész néhány utcájában, míg a Mekcsey út elején, az Istenmezőn, a Honvéd úton és a Kistóban láthatóan mások az igények. A változó kép azt mutatja, hogy eltérő mentalitású családok birtokolják, vagy éppen bitorolják az ingatlanokat, ami komoly akadálya a peremterület rehabilitációjának. A Sajóvárkonyt, Bánszállást és Centert magába foglaló választókörzetben azonban valami megmozdulni látszik. Várkonyi anzix A Mekcsey út elején a földben hagyott vasúti sínpár darabjai emlékeztetnek arra, hogy ott valamikor vasúti átjáró volt. Onnan kezdődik Ózd egykori harmadik kerülete, vagyis Sajóvárkony. Az út jobb oldalán jókora polgári házak állnak, szemben velük vasúti sínpálya. Efölött felüljáró állt, amit éppen riportunk készítésekor kezdtek el lebontani, mára pedig csak a hűlt helye maradt. Talán ez az objektum jelentette a választóvonalat, mert odáig kertváros benyomását kelti a városrész. Onnantól viszont már nagyon vegyes a kép, egyre több a romos, lelakott, ablak nélküli ház, amiben valamikor tisztes családok laktak, amelyek tagjai a ’90-es években még többnyire a gyárhoz kötődtek. Azután beleszólt a térség
Komfort nélküli, régi vályogházakat vásároltak a jogosultak az állami támogatásból, majd azokat rendre lelakták, romossá tették
életébe az elvtelenül osztogatott szociálpolitikai támogatás, amit a Fészekrakó program tetőzött be, és ami Várkonyon csapódott le a legjobban. Komfort nélküli, régi vályogházakat vásároltak a jogosultak az állami támogatásból, majd azokat rendre lelakták, romossá tették. Ezek az épületmaradványok most torzóként állnak a városrész több utcájában. Feladatok, elképzelések
– Ebben az évben fel kellene mérni a térségben üresen vagy romos állapotban álló házakat, amivel előkészítenénk a városrehabilitáció jövő évi folytatását. A jelzáloggal terhelt, pénzintézetek által lefoglalt épületekben gyakran önkényes lakásfoglalók élnek, ezért fel kell szólítani a bankokat kötelezettségeik teljesítésére. Ha nem tudják kezelni a vagyonukat, ajánlják fel jelképes összegért az önkormányzatnak, mert azokból kis ráfordítással szociális bérlakásokat lehet kialakítani – teszi hozzá a látottakhoz Obbágy Csaba önkormányzati képviselő. Egyébként a Mekcsey úton 13 épületnek csak a falai állnak, a Dobó úton tucatnyi a romos ingatlan, Kistóban pedig a salakos házak bontása körüli rendezetlenség ad majd munkát. A rehabilitációt viszont nem csak lakott területen képzeli el a 16 tagból álló lakóterületi bizott- képviselő, ezért Mindenszentekre ság segíti Obbágy Csaba munká- az Ózdszolg Kft.-től megrendelte ját (mellette: Juhászné Fehér Éva a Dobó úti temető kitisztítását. A munka befejezése óta több köbizottsági tag)
szönőlevelet kapott, amelyben leírják, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen tiszta és ennyire járható a sírkert. A területet bejárva észrevehető, hogy néhány utcában alig lehet közlekedni, de Obbágy Csabának erre is van válasza. A napokban salakot szállít az Ózdszolg a Forrás és a Kovács-Hagyó Gyula útra, amit az ott élők segítségével elterítenek. Ennek szervezése már megtörtént. Ugyancsak van előrelépés a feltöltődött árkok, az eldugult átereszek rendbetételére. Közmunkában 20 foglalkoztatott takarítja ki a vízfolyásokat, de lesz, ahol gépi munkát is igénybe kell venni. Így előzhető meg, hogy a területet nagyobb esőzések után víz borítsa. Legelőrébb az Istenmező úton tartanak, ahol már végrehajtottak egy kisebb szabású tereprendezést és az árkok jelentős részét is kipucolták. Az idei keret azonban korábban elfogyott, ezért a jövő évi költségvetést már az igények szerint tervezik majd meg. Polgármesterhez juttatott tervek Obbágy Csaba 17 pontban foglalta össze a választókerületben megoldásra váró legfontosabb feladatokat, de kidolgozott egy hosszabb távú tervet is, amit eljuttatott Fürjes Pál polgármesterhez. Ebben szerepel az állattartási szabályok betartatása, a balesetveszélyes fák metszése,
járdaépítés a Dobó úton, vagy a Kistó Gyógyszertár megóvása a vandáloktól. Az Ózd-Alsó vasútállomáshoz tartozó aluljáró évek óta okoz gondot, hol a rablók adnak munkát a rendőrségnek, máskor a víz önti el. Tény, hogy aki teheti, kikerüli és átmegy a vasúti töltésen, ami balesetveszélyes. A képviselő kéri a megszüntetését, amihez támogatást kapott Riz Gábortól. Az országgyűlési képviselő közbenjárására a kérvény már dr. Fónagy János asztalára került és várható, hogy az államtitkár intézkedik egy gyalogos vasúti átjáró megépítésére. A Bánszállás felé vezető út egy része kritikán aluli, pedig ott járnak az autóbuszok és a szociális ellátást biztosító járművek is. Sürgős aszfaltozásra van szükség egy néhány száz méteres szakaszon. A közbiztonság és az oktatás is szerepel az észrevételek között. A településőröket Obbágy Csaba beintegrálná a Közterület-felügyelethez, és szervezne számukra éjszakai műszakot is. A magatartászavaros tanulók rendbontó viselkedése jelenleg nehezen kezelhető, és így osztályközösségek munkáját lehetetlenítik el. A pedagógusok érdekében úgy érzi, folytatni kell a közoktatásban elindult pozitív változásokat. Végül a legnagyobb falat: több évtizedes jogos kérés a korszerűtlen várkonyi iskola „lecserélése”. A tervek 2002-ben elkészültek, 2005-ben felülvizsgálták, ebben a ciklusban pedig
9
2010. november 19. uniós támogatás felhasználásával akár meg is épülhetne egy új oktatási intézmény. Jó hír, hogy a napokban írják alá az óvodaépítés támogatási szerződését. Az építőanyagot még idei árakon akarja beszerezni a képviselő, így tavasszal indulhat a beruházás. Tizenhatan a közérdekért A kívánságlista azonban még bővülhet, hiszen alakult Sajóvárkonyon egy 16 tagból álló lakóterületi bizottság, akik különböző jobbító szándékú ötletekkel bombázzák a képviselőt. – A térfigyelő kamera nagy ötlet volt és a templomnál, a hármas útkereszteződés környékén érezhetően javult a közbiztonság. Csakhogy a bűnözők emiatt a Kistó felé mozognak, ezért azt kérném, hogy arrafelé bővüljön a megfigyelő rendszer – hangoztatta Juhászné Fehér Éva bizottsági tag. Hozzátette: a kamerával lelepleződnének az illegális szemetelők is, mert környékükön több ilyen lerakat van. Aztán a szamarak mellett egyre több a kecske a térségben, és sokan nem tartják be az állattartás helyben alkotott szabályait. A szomszédoknak ebből sok kellemetlensége származik. A Várkonyi úton a patkányok és csótányok szaporodtak el mostanában az önkényes lakásfoglalók életvitele miatt. Régi probléma a hegyi utakon a téli közlekedés, amire szeretné, ha nagyobb figyelmet fordítana a szolgáltató. Bánszállásra Váradi Józseffel érkezünk. A Kovács-Hagyó út folytatása tényleg háborús állapotokat idéz, mintha szőnyegbombázáson esett volna át az úttest. – Itt sok a probléma, ami főleg az alacsony foglalkoztatásból adódik – mondta az Ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagja. Nyolc emberről tud, akik közfoglalkoztatásban dolgoznak, és akad még néhány állandó munkahellyel rendelkező ember. A döntő többség azonban idáig esélytelen volt az elhelyezkedésre, ezért nagy a szegénység az egykori bányásztelepülésen. Romokban áll 10-15 épület, ezek egykor önkormányzati bérlakások voltak, de lakói lepusztították őket. Váradi „Kuzsu” József sokáig futballozott a Center csapatában és úgy érzi, a sport jelenthetne összetartó erőt a helybelieknek, csakhogy már az egyik kaput ellopták, az öltözőt szétrombolták… Bízik abban, hogy a velencei programhoz hasonlóan a még meglévő házakat fel lehet újítani, és azok az új közbiztonsági törvény alapján már megvédhetők lesznek. Jó ez a törvény, mert a bánszállásiak
már gallyért sem mernek kimenni az erdőbe, mert elzárást kapnak érte. Ezért úgy látja, a szegények isszák meg a levét a változásnak. Egyébként a képviselő hamarosan beköltözik Várkonyra, ahol az egykori erdészházat vásárolta meg és gőzerővel végzi a felújítását. Egy dologról viszont nem mondott véleményt. Uzsorakamatból gazdagodtak? Több helybeli néven nevezte a helyi uzsorásokat, akik miatt sok család adósodott el, és akik láthatóan jó körülményeket teremtettek családjuknak. Váradi József elárulta: hallott ilyen híreket, de amíg valakire nem bizonyítják rá a hatóságok, hogy bűncselekményt követett el, addig nincs miről beszélni. Tudja, hogy néhány feljelentés már történt ilyen ügyben, de azokat sorban visszavonták a feljelentők. Centerbe érve fellélegzünk, hiszen rendezett, tiszta településkép fogad. A közút kiváló minőségű, nem látunk romos épületet. Azt hihetnénk, minden a legnagyobb rendben van, bár korábban többször jelezték az ott élők, hogy Bánszállás közelsége, illetve az azzal járó események irritálják őket. Gyakran történtek kerti és szántóföldi lopások, az udvarokról tűntek el fémtárgyak, vagyis jártak arrafelé hívatlan vendégek. Mióta a gyorsított eljárást alkalmazza a hatóság, ezek a cselekmények kissé talán visszaszorultak. Az utca kihalt, de érkezik egy férfi személygépkocsival és beáll az udvarába. Kiderül, Molnár László ért haza a munkából, aki 13 évig vezette a Centeri Sportegyesületet. Érdeklődésünkre nem várt válasz érkezik. – Azt hiszik az ózdi vezetők, hogy a város csak két kilométer átmérőjű és csak azon belül kell fejleszteni. Tényleg sokat szépült a városközpont, miközben a perem-
kerületek sorra kimaradtak a városfejlesztésből. Igaz, hogy felújították nálunk az utat és rendbe tették az árkokat, de közben megszüntették egyesületünk támogatását. Nincs foci, betelt a pohár – Örült a falu amíg volt futballcsapata – folytatta az elnök –, mert egy-egy mérkőzés komoly hétvégi eseménynek számított nálunk. Most már ez a szórakozási lehetőség sincs, ahogyan megszűnt a kulturális élet is. Idáig helybeli volt a képviselőnk, de úgy láttam, hogy volt köze Bánszállás állapotának alakulásához, ami sokat rontott a centeriek életminőségén. Részese volt ő is annak a hanyag önkormányzati gazdálkodásnak, ahol nem gyakorolták a tulajdonosi jogokat és eltűrték, hogy romhalmazzá tegyék az egykor szebb napokat látott települést. Az ott lakók „kultúráját” naponta tapasztaljuk, főleg a tömegközlekedésben. Többnyire autóbusszal járok a munkahelyemre és látom, hogy az utasok 90 százaléka nem fizet viteldíjat, ha pedig ezt a sofőr szóvá teszi, botrányosan viselkednek. A higiéniájukról is érdemes lenne szót ejteni, de attól semmi sem fog megváltozni. Attól félünk, hogy az elöregedő településünkön a közeli években egyre több lesz az eladó ingatlan, a régi házakba pedig ezek a renitens, kezelhetetlen családok fognak beköltözni. Márpedig a tőlünk idegen életvitel nem hiányzik a centerieknek. Egyetlen reményünk az, hogy a három csapás törvény talán egyszer Centerbe is elér, ennek a kormánynak pedig vélhetően lesz annyi esze, hogy nem osztogatja majd a pénzünket elvtelenül szocpol támogatásokra. Az új ciklusban szeretnénk újra csapatot szervezni, mert szerintem nemcsak az ózdi kluboknak kell támogatást adni, hanem azt Center is megérdemli. Kovács István
Molnár László: a tőlünk idegen életvitel nem hiányzik a centerieknek
Egy kis történelem Sajóvárkony első hiteles említése egy 1281-es oklevélhez kötődik, amikor az egri káptalan megjelölte a település határát. Akkoriban a térségben több nemesnek is volt ott birtoka. A török hódoltság időszakában az adók elől elmenekültek az emberek és csak 1690 után kezdett újra benépesülni a település. Várkony 1770-re a térség legnépesebb és leggazdagabb faluja volt, ahol vízimalom is működött. Itt nyíltak meg az első szénbányák, a Várkonyi Kőszénbánya Társulat már 1837-ben távoli vidékekre szállította a kitermelt energiahordozót, később pedig az ózdi gyárat is ellátták. Várkony 1902ben lett nagyközség, két év múlva pedig felvette a Sajóvárkony nevet. Fejlettségére jellemző, hogy 1928-ban bevezették a villanyt, 1930-ban pedig egy római katolikus és egy bányatelepi iskola, valamint nyári óvoda is működött a faluban. A korábbi külterületen, Bánszállás tárnáiban 1870ben indult meg a termelés, amihez vasútvonal is készült, majd épültek a bányászlakások, a Felső telep és Alsó telep házai, összesen 195 otthont adtak át 1912-ig. Sajóvárkonyt 1940. január 1-jével Bolyok községgel együtt Ózdhoz csatolták, 1948-ban pedig a település városi rangot kapott. Center feltehetően a hunok letelepedése után jött létre, de a török időkben elnéptelenedett. Felvirágzása 1845-ben kezdődött, amikor a Bacsó-hegy oldalában szénbánya nyílt. Egytantermes iskoláját 1925-ben adták át, templom viszont nem épült. 1979. január 1-jétől Centert további négy községgel Ózdhoz csatolták és megszűnt az önállósága.
10 Központi gyermekés felnőtt ügyelet
Ózd, Október 23. tér 1., I. emelet; tel.: 569-272, 569-273, 569-274, 569-275
Ügyeletes gyógyszertár november 22-29.
Alma Gyógyszertár Ózd, Tesco Áruház, tel.: 569-246 november 29-december 6.
Flóra Gyógyszertár Ózd, Ív út 1., tel.: 471-049 Hérvégén is nyitva: szombat 9.00-20.00-ig, vasárnap 9.00-19.00-ig
Alma Gyógyszertár, Ózd, Tesco Áruház, tel.: 569-246
Közterület-felügyelet, Városőrség: 48/471-142
Városőrség
szolgálatvezetők:
06-30/521-3009, 06-30/307-4581
2010. november 19. Az ÓVTV műsora 2010. november 22–december 5-ig november 22., hétfő 00:15 Képújság, 07:00 (keddi ism.), 07:20 Háttér (pénteki ism.), 07:40 EpizÓzd (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sportközvetítés I. 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Sportközvetítés II., 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.)
Háttér, 19:40 Harangszó, 20:10 tér (ism.), 18:30 Dosszié (ism.), 19:00 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, Ózdi Krónika, 19:20 Aréna, 19:40 23:00 Krónika (ism.), 23:20 Háttér Skicc, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), (ism.), 23:40 Harangszó (ism.) 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.)
november 27., szombat
00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni- december 2., csütörtök ka (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:35 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi KróniHarangszó (ism.), 08:15 Képújság, ka (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, Skicc (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 november 23, kedd 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni- 18:10 Háttér (ism.), 18:30 Ózdi Kró- Aréna (ism.), 18:30 Skicc (ism.), ka (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:25 nika (heti válogatás) ism. 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 EpizÓzd, Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, november 28., vasárnap Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 18:10 Mozgósítás, 19:00 Ózdi Kró- 07:00 Ózdi Krónika heti válogatás 23:20 EpizÓzd (ism.) nika, 19:20 Háttér, 19:40 Mozaik, (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Háló20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 zat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, december 3., péntek Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 17:30 Képújság, 18:10 Együtt ha- 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika tárok nélkül 19:00 EpizÓzd (ism.), (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 08:15 23:20 Mozaik (ism.) 19:40 Háttér (keddi ism.), 20:00 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Háttér (pénteki ism.), 20:15 Sze- Képújság, 18:10 EpizÓzd (ism.), november 24., szerda 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika mezgető (ism.) 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér, (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 19:40 Harangszó, 20:10 Ózdi KróniMozaik (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 november 29., hétfő ka (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Hát- 00:15 Képújság, 07:00 Háttér (ked- Krónika (ism.), 23:20 Háttér (ism.), tér (ism.), 18:35 Mozaik (ism.), 19:00 di ism.), 07:20 Háttér (pénteki ism.), 23:40 Harangszó (ism.) 07:40 EpizÓzd (ism.), 08:15 KépújÓzdi Krónika, 19:20 Aréna, 19:45 ság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sportköz- december 4., szombat Más-kép(p), 20:10 Ózdi Krónika vetítés I., 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni(ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Sportközvetítés II., 20:10 Ózdi Kró- ka (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.) nika, 20:30 Hálózat, Harangszó (ism.), 08:15 Képújság,
november 25., csütörtök
00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni- november 30., kedd ka (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 7:50 00:15 Képújság, 07:00 Háttér (ism.), Más-kép(p) (ism.), 08:15 Képújság, 07:30 Hídépítő báró (ism.), 08:00 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 18:10 Aréna (ism.), 18:35 Más- Képújság, 18:10 Táncosok Frankép(p) (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, ciaországban, 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 EpizÓzd, 20:10 Ózdi Krónika 19:20 Háttér, 19:40 Dosszié, 20:10 (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, Krónika (ism.), 23:20 EpizÓzd (ism.) 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Háttér (ism.), 23:50 Dosszié (ism.)
09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér (ism.), 18:30 Ózdi Krónika (heti válogatás ism.), 20:30 Hálózat
december 5., vasárnap
07:00 Ózdi Krónika heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Együtt hanovember 26., péntek tárok nélkül, 19:00 EpizÓzd (ism.), 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Kró- december 1., szerda 19:40 Háttér (keddi ism.), 20:00 nika (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni- Háttér (pénteki ism.), 20:30 Hálózat 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, ka (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 17:30 Képújság, 18:10 EpizÓzd Dosszié (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Az ÓVTV a műsorváltoztatás jogát (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Hát- fenntartja!
2010. november 19.
Bepillantás egy nyitott kapun Városunk talán legbonyolultabb nevű intézménye az ózdi Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, melyet sokan csak 48-as úti iskolaként emlegetnek. Az őszi szünet utolsó napján ültem le beszélgetni Gardáné Forray Henriett oligofrén-, szurdopedagógia és logopédia szakos pedagógussal, aki nem mellékesen az intézményben működő Nyitott Kapu Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Ha egy dió héjában kellene ös�szefoglalni, mit érdemes tudni az alapítványról? – Az Ózdi Nyitott Kapu Alapítvány 2004-ben jött létre. Helyzetünk speciális, hisz értelmileg sérült gyerekekkel foglalkozunk, és nagy részük igen rossz szociokulturális háttérrel bír, így a szülők többsége nem tudja támogatni a szervezetet. Leginkább a tantestület és ismeretségi körük tartja fönn az alapítványt. Pályázatokat írunk, amelyek jóvoltából kiadványokat készítünk az iskoláról, a gyerekeknek kirándulásokat, szabadidős programokat szervezünk. Így jutottak el a budapesti állatkertbe, a miskolci vadasparkba. Az utóbbi három évben némiképp gyarapodtunk, köszönhetően az egy százalékos felajánlásoknak. Az intézményünk 2011 tavaszán nagyszabású rendezvényre készül abból az alkalomból, hogy a gyógypedagógiai oktatás 50 éve kezdődött Ózdon. Ehhez az alapítvány igyekszik segítséget nyújtani, s keresi a lehetséges támogatókat. – Hagyományt is teremtettek az elismerés egy újszerű formájával. – Újpál György keramikus művész által készített plakettel köszönjük meg az iskola dolgozóinak a tanórákon kívül végzett munkát. Kuratóriumunk és a tantestület döntése értelmében júniusban két pedagógus és a gondnokunk kapta a díjat. A tanévzárón egy tanuló és egy szülő is átvehette a plakettet. – Néha magamnak is fölteszem ezt a kérdést: milyen megfontolásból lett pedagógus? – A gimnázium elvégzése után nem igazán tudtam, merre orientálódjak. Egy osztálytársam mesélt a gyógypedagógiai főiskolán szerzett élményeiről. Az akkori kisegítő iskola igazgatónője, Pohánka Elemérné, Böbe néni jóvoltából betekintést nyerhettem
11
Arcok a városból
Lebontották a felüljárót Életveszélyessé vált, ezért lebontották a vasúti felüljárót Ózd és Ózd–Alsó állomás között. A 25-ös főutat is átfogó építmény hasznosítható vaselemeit és lépcsőit korábban ellopták, rendeltetésének már egyáltalán nem felelt meg. A helyi önkormányzat többször is jelezte a problémát a MÁVnak, és a vasúti társaság is támogatta a bontást.
az intézményben folyó munkába, s nekem nagyon megtetszett. A következő évtől képesítés nélküli pedagógusként helyezkedtem el, majd a főiskolát is elvégeztem oligofrén-, szurdopedagógia szakon, ami értelmi fogyatékos és hallássérült gyerekek oktatásátnevelését jelenti. Később logopédus diplomát is szereztem. – Ma már az úgymond normál gyerekekkel való foglalkozás sem egyszerű kenyér, az átlagpolgár számára talán – nem szeretnék senkit megbántani – furcsa érzéseket vált ki az ön munkája. – Engem mindig is jobban érdekelt a sérült gyerekek oktatása, nevelése, én itt érzem jól magam. Húsz éve ezzel foglalkozom, jelenleg a súlyosan-halmozottan fogyatékos tanulók egyik hétfős csoportját vezetem. Sérülésük ös�szetettsége és súlyossága nem teszi lehetővé az úgynevezett hagyományos oktatást, egyéni fejlesztéssel és apró lépésekkel haladunk előre. A gyerekek némelyikét rágni, nyelni kell megtanítani, másokat a stabil járásra, önálló mozgásra, de olyan is van, akinek a beszédét próbáljuk beindítani. A lényeg az: tudják, hogy közösségbe tartoznak, érzékeljék környezetüket és annak változásait, és ezekhez képesek legyenek alkalmazkodni. – Mit tart az eddigi legnagyobb sikerének? – Úgy gondolom, hogy az életemnek egy olyan szakaszában vagyok, ahol kisebb sikerek jelentik azt a szintet, amellyel elégedett vagyok. Hat éven át voltam az iskola helyettes vezetője is, tehát beleláttam a szervezeti munkába is. Az intézményben futó uniós pályázatok menedzsmentjével foglalkozom. Az iskola úgynevezett referencia intézményi státuszra pályázik, ennek a dokumentumait és az ehhez kapcsolódó változ-
tatásokat készítettük elő. A tavalyi tanévben a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jártam, ahol beszédtechnika-tanár képesítést kaptam. Jelenleg szakvizsgát készülök tenni. A munkám során igyekszem kamatoztatni az összegyűjtött ismereteket. – Akár azt is kijelenthetjük, hogy gimnazistaként ilyen életről álmodott? – Igen, teljes mértékben elégedett vagyok a munkámmal és a magánéletemmel is, mostanra teljesedtem ki igazán. Szerencsés vagyok, mert van hol dolgoznom, rendezett a családi életünk, nem utolsósorban pedig sokféle tevékenységet végzek, így nincs időm unatkozni. – Félig-meddig laikusként gondolom, hogy elég sok energiát emészt föl ez a munka. Mit csinál szívesen, ha hazatér? – Mostanában új hobbiként a főzést tudnám megemlíteni, ami csak azért érdekes, mert világ életemben utáltam a konyhában sürögni-forogni. Persze egy családanya nem bújhat ki ez alól. Most jutottam arra a szintre, hogy a különféle recepteket átdolgozom a család szájíze szerint, és élvezem is a főzést. Amikor csak tehetem, szívesen vendégelem meg a barátaimat is. – Ha tíz év múlva újfent az a megtiszteltetés érné, hogy bekerülhet az „Arcok a városból” című sorozatba, mivel lenne elégedett? – Nem tudnám megmondani, hogy mit hoz a jövő. Van elképzelésem erről az évtizedről, de nem szokásom terveket szőni. Hogy mi lesz tíz év múlva…, térjünk erre vissza majd akkor. Farkas Nándor * Következő számunkban Gardáné Forray Henriett javaslatára Ivák László vállalkozóról olvashatnak.
Cipőadomány Közel másfélmillió forint értékű cipőadomány érkezett Ózdra a Gyermekláb Jótékonysági Program keretében. 76 ózdi gyerek vehette át az ortopéd orvosok és a gyógytornászok által is javasolt, sokkelnyelő réteggel rendelkező, tartásjavító lábbelit. Az adományozó pécsi kft. azért indította el országos akcióját, hogy felhívja a figyelmet a mozgásszervi népbetegségek megelőzésére. A négyezer pár gyerekcipőt az Aranyág Alapítványon és 26 helyi cipőbolton keresztül juttatták el a rászoruló és mozgásszegény életmódot élő gyermekek számára. Ózdon a Szuper Kisáruház csatlakozott az akcióhoz. APRÓHIRDETÉS Garázs kiadó! A Brassói úti garázssoron, a Profi parkoló mellett. Érdeklődni: 06-30/580-4714. Eladó Ózdon, a Lehel vezér úton 1 szobás, 1. emeleti, 39 m2-es lakás. Bibó úti 2 szobás, 1. emeleti csere is érdekel. Tel.: 30/240-7967.
12 A reformáció emléknapja Luther Márton (Martin Luther) a szász választófejedelemség bibliamagyarázó profes�szora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Luthert a pápa kiátkozta és kiközösítette. Ezt követően Luther III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem védelme alatt élt Wartburgban, ahol 1522-ben lefordította németre az Újszövetséget. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin), genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. A történelemi protestáns felekezetek a reformáció emléknapján emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott prédikátorokról.
Hitélet – Rejtvény
2010. november 19.
Hallgatni ezüst, imádkozni arany Kálvin János imádságai
én vétkeimet a Te Szent Fiad, s az én Megváltom, az Úr Jézus Krisztus szerelméért! Áraszd ki rám és növeld folyvást rajtam Szent Lelked ajándékait, hogy Annak ereje által mind jobban megismerjem bűneimet és ellene mondva a világ csábításának, tagadjam meg az én ó-emberem. Segíts Szent Lelkeddel, hogy szenvedélyesen igyekezzem a jóra, s teremjem szentségednek és igazságnak gyümölcseit, amiket fogadj el tőlem hálaáldoBűnvalló ima zatom alázatos zsengéjeként. Az Úristen! Örökkévaló és Minden- Úr Jézus Krisztus nevében kérlek, ható Atyám! Megvallom és elis- hallgass meg engem! Ámen. merem szent színed előtt, hogy én nyomorult bűnös vagyok, vé- Közbenjáró ima tekben születtem, rosszra hajlom, képtelen vagyok a magam erejéből Mindenható Isten, mennyei Édesa jóra, szent törvényed nap-nap atyánk, azt ígérted, hogy kéréseinután sokféleképpen áthágtam és ket meghallgatod, ha azokat a Te mindezzel a Te igazságos ítéleted szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus szerint kárhozatot és halált vontam Krisztus nevében terjesztjük Eléd. fejemre. De Uram, íme, szánom és Azt halljuk parancsolatodból, bánom, hogy megsértettelek Té- hogy imádkozzunk azokért, akiket ged. – Égő töredelemmel kárhoz- fölébünk helyeztél, a felsőbbségért tatom vétkeimet és alázatosan me- és kormányzókért, aztán a Te nénekülök a Te irgalmasságodhoz, ped minden szükségéért, és majd könyörögvén Hozzád, légy segítsé- minden emberért. Így kérünk gemre az én nyomorúságomban! Téged minden fejedelemért és Szánj meg engem, jóságos Isten, ir- uraságért, a Te szolgáidért, akikre galomnak Atyja és bocsásd meg az rábíztad a Te igazságosságod gyaOktóber 31-én, a Reformáció ünnepén emlékezünk minden évben őseink, eleink munkájára, a reformáció nagy alakjaira, mindarra, amit Isten általuk elkezdett 1517-ben, és ami azóta is tart, és ily módon is árad közöttünk Isten drága igéje, áldása és szeretete. Kálvin Jánostól két imádságot szeretnénk most megosztani az olvasókkal.
Rejtvény Vörösmarty Mihály költő és drámaíró 1855. november 19-én halt meg. Hazafias költeményéből idézünk: „... ...; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. „ Vízszintes: 1. A vers első sora. 11. Főnévképző. 12. Élő fa egyed. 13. A magasba. 14. Duplán játékszer. 15. Mindig kéznél lévő mértékegység. 17. A vas vegyjele. 18. Bródy Sándor drámája. 20. Utánzott program a számítástechnikában. 22. Magyar sakkozó, Péter. 23. Aznap közepe! 24. Tétet növel. 25. Érzelgős voltával undorít. 26. Becézett Éva. 27. Kettőzve Colette kisregénye. 28. Belga város, a Standard FC otthona. 30. Tunéziai autók jelzése. 31. A kőpénzek szigete. 33. Pénzcsiga. 34. Klotűr páratlan hangzói. Függőleges: 1. Mulasztás, tévedés. 2. Országos tudományos testülethez tartozó. 3. A Zala partjai! 4. Gríz. 5. Páratlan narval! 6. Ablegatus ..., a távollévők képviselője. 7. Olimpiai bajnok kötöttfogású, nehézsúlyú birkózó (István, 1964, 1968). 8. Vérnyomás röviden (Riva-Rocci). 9. Nagyfrekvencia, röv. 10. Irányváltó berendezés. 15. Svéd uralkodó (Gusztáv 1950-1973). 16. Már előre. 19. Dán filmrendező, .... Sandgren. 21. Mesemondó, Lajos (1886-1963).
22. A vers második sora. 23. Ady Endre egykori iskola városa. 26. Magyar népmese: Az ... érő fa. 29. Időszak, rezsim. 32. Polgárvédelem. 33. Knock out. 34. Kicsinyítő képző.
Készítette: Derencsényi Béla Beküldendő a szerkesztőség címére (3600 Ózd, Brassói út 2., e-mail:
[email protected]), vagy bedobható az épület bejáratánál elhelyezett 1
2
3
Á
11
5
7
8
E 16
20
17
26 28
29
30
33
E
Ü
24
Y
27
10
21
U
23
32
9 13
19
25
H
postaládába a vízszintes 1. és a függőleges 22. sorok megfejtése. Beküldési határidő: november 25., csütörtök, 24 óra. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük ráírni: keresztrejtvény. A helyes megfejtést beküldők egyike 3000 forint értékű könyvutalványt kap, melyet a Brassói út 2. sz. alatt vehet át, munkanapokon 8-16 óráig. Az előző rejtvény megfejtése: „varjú maradt hűséges a lombja-vesztett diófához.” Nyertes: Varga Marianna Ózd.
15
22
31
6
korlását, kiváltképpen pedig ennek a városnak a vezetőiért, add nekik a Te Lelkedet, és naponta erősítsd őket. Kérünk Téged azokért is, akiket pásztorokul rendeltél, s akikre rábíztad a lelkek gondozását és a Te szent evangéliumod terjesztését, irányítsd és vezesd őket a Te Szentlelked által. Aztán kérünk Téged minden emberért, mivel Te az egész világ Üdvözítője vagy. Kiváltképpen könyörgünk azokért, akiket kereszttel vagy üldözéssel látogattál meg, akik szegények, börtönben vannak, betegek, vagy üldözöttek és a testnek vagy a léleknek egyéb próbáit és gyötrelmeit kell kiállniuk. Könyörgünk Hozzád érettük. Ámen. Csikainé Mihalik Éva református lelkipásztor
12
14 18
4
Kálvin János (Simon M. Veronika festménye)
34
Y
L
13 Ember, ember, november, hideg, morcos medve, sűrű ködöt pipálva kiült a hegyekbe. Rímes kukorica 2010. november 19.
A zord novemberi szél kifújta ezt a pár szót a kukoricamondókákból: fogó, cica, Ica, Feri, Katica. Segítsetek visszailleszteni a helyükre a hiányzó szavakat!
Kukoricafosztó Kedves Gyerkőcök! Ezúttal munkára csábítalak benneteket: egy parasztudvarba kukkantunk be. A dolgos kezek (és gépek) ilyenkorra már minden munkát elvégeztek a földeken: minden termés a magtárakban, vermekben nyugszik, felszántották a földeket, a gondos háziasszo nyok telerakták a kamrát a saját maguk készítette finom lekvárokkal, szörpökkel, befőttekkel. Most az utolsó őszi munkával, a kukoricafosztással ismerke-
Ica, rica, kukorica, fogj meg engem, lusta ... Ica-rica, kukorica, megfőtt már a kukorica, eheti a kis K... rágcsálhatja Ica, Vica.
dünk meg, melynek során a letört kukoricacsövekről kell a leveleket, azaz a csuhét lehántani. A letört kukoricát behordják a földekről, s azt halmokba rakják. Faluhelyen még mindig szép szokás, hogy ilyenkor segítők érkeznek. „Sok kéz, hamar kész” – tartja a mondás. A segítőket általában meghívták, de voltak falvak, ahol egyszerűen a kapura kitűzött kukoricaszár jelezte, hogy ott fosztás lesz, s jöhetett minden szorgos kezű.
A régi időkben a falusiak egyik legkellemesebb szórakozási alkalma volt a kukoricafosztás. Munka közben ment a tréfálkozás, mesélés, éneklés. A jó énekest felültették a rakás tetejére, neki nem is kellett egész este dolgoznia, csak szórakoztatta dolgos társait. A háziak kaláccsal, szemes főtt mézesmákos kukoricával kínálták a segítőket. A munka végeztével aztán gyakran táncra is perdültek a jelenlévők.
Kukoricázó válaszolgató
3. Nyáron ilyen színű a kukorica növény. 4. A kukorica népies elnevezése, mely arra utal, hogy ez a növény a tengeren túlról került hozzánk. A kukoricáról feltett kérdésekre írjátok a válaszokat a megfelelő sorba, és a rejtvény fősorában 5. A kukoricaszemek leszedegetésének folyamata a csőről. (szürke oszlop)egy kukoricalisztből készült kásás 6. Tevékenység, mely során szorgos kezek megétel nevét kapjátok megfejtésül. tisztítják a kukoricacsöveket a levéltől. 7. A kukorica csövének leszemezése után fenn1. A kukorica magjaiból melegítéssel előállított maradó rész. Szintén barkácsolhatunk belőle, rágcsálni való csemege. ….kukorica. például lovacskát, babát. 2. A kukoricacső lefosztott héjának elnevezése. 8. A megérett kukorica szemek legtöbbször Ha tudtok gyűjteni belőle, kedves bábok, ilyen színűek. díszek készíthetők felhasználásával.
TT
1. 2. 3.
I
4. 5.
M
Z
6. 7. 8.
S
S
TT
Aranyszemű kukorica, száraz vizet iszik ... Kék szemű tengeri, fákkal beszél a kis ... Kalapács az evőeszköz, írószerszám a fogó, azért mert te nem hiszed el, te vagy Feri a ...!
KITALÁLÓS Sok kis testvéremmel járok, tüzes rostán pergő táncot. Ám egy forró pillanatban sárga bőröm nagyot pattan, és kibontom – mily varázslat! Habfehér tündérruhámat! Még meleg! Van egy egész szakajtóval, egyétek meg gyerekek! Hosszú száron zöld baba, korán nő a bajusza, egyszer aztán szétfeslik, és a babát kiveszik. Mi az? Megfejtésként küldjétek be: 1. a Rímes kukorica-mondókákból hiányzó szavakat a megfelelő sorrendben, 2. a Találósok válaszait, 3. A kukoricázó keresztrejtvény válaszait és fősorát! Megfejtéseiteket az ÓMI Városi Könyvtár Árpád vezér úti Fiókkönyvtárában (vkarpad@freemail. hu), vagy szerkesztőségben adhatjátok le. 3600 Ózd, Brassói út 2. (
[email protected]). Beküldési határidő: 2010. december 1. Az előző rejtvény Sünkérdésére adott helyes válaszok: 2, 2, 1, 2. A hibátlan megfejtést beküldők közül Pécsi Gréta nyert ajándékkönyvet. Jutalmát a szerkesztőségben veheti át. Gratulálunk! Az oldalt összeállította:
Császár Éva
14 Jegyzőkönyv Kézilabda Férfi NB I/B, 8. forduló Ózdi KC – Dabas-Diego KC 24-29 (12-19) Ózd, 400 néző. V.: Tóth I., Ungvári. Ózdi KC: Losonczi – Kocsis R. (1), Harkó (1), Papp G. (2), Panyi (1), Zele (-), Lázár (2). Csere: Nyitrai (k), Mészáros (9), Bidlek (3), Lezák (-), Koscsó (1), Szilágyi Á. (1), SCITOVSZKY R. (3). Edző: Zákányi Zoltán. Zákányi Zoltán: – A csapat nevében is szégyellem magam! Elnézést kérünk a szurkolóktól. A forduló további eredményei: Debrecen – Cegléd 15-20, Csömör – Balmazújváros 29-30, Balassagyarmat – Békés 21-22, Gyöngyös – DKC-Miskolc 30-27, Nyíregyháza – Hajdúböszörmény 35-30, Ferencváros II. – Törökszentmiklós 30-29. Férfi NB I/B, 9. forduló Ózdi KC – Nyíregyházi KSK 35-26 (16-11) Ózd, 250 néző. V.: Nagy, Végert. Ózdi KC: Losonczi – Lezák (-), HARKÓ (8), PAPP (4), PANYI (3), Bidlek (-), MÉSZÁROS (3). Csere: Nyitrai (k), ZELE (8), Szilágyi (2), SCITOVSZKY R. (2), Koscsó (2), Lázár (1), Kocsis (2). Edző: Zákányi Zoltán. Zákányi Zoltán: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játékunk még nem olyan gördülékeny, mint amilyet szeretnék. A forduló további eredményei: Cegléd – Gyöngyös 29-33, Törökszentmiklós – Balassagyarmat 38-26, DKC-Miskolc – Csömör 43-23, Békés – Dabas 21-22, Hajdúböszörmény – Debrecen 28-19. Az élcsoport állása: 1. Gyöngyös 18, 2. Dabas 16, 3. DKC-Miskolc 14, …9. Ózdi KC 6. pont. Női NB II., Északkeleti csoport, forduló Derecske – Ózd VSE 34-27 (18-14) Derecske, 100 néző. V.: Vágó B., Vágó I.
Sport Ózd VSE: Tóth M. – Selmeczi A. (2), Holló (3), Gaskó (9), Kertész (2), Szilágyi O. (6), Bárdos (-). Csere: Gátsik (k) – Gyirászi I. (2), Gyirászi F. (2), Jakab (1). Edző: Ivády Csaba. Ivády Csaba: – Jó erőkből álló csapattal szemben ennyire futotta az erőnkből. Helyenként voltak biztató jelek a játékban. Női NB II, Északkeleti csoport, 9. forduló Ózd VSE – DVSC II. 20-41 (9-20) Ózd, 100 néző. V.: Aczél, Paulovics. Ózd VSE: Tóth M. – Selmeczi, Holló, Biró, Kertész, Szilágyi, Gyirászi I. Csere: Gátsik (k), Gaskó, Bárdos, Jacsó, Gyirászi F. Edző: Ivády Csaba. Ivády Csaba: – Jó csapat ellen ennyire futotta az erőnkből. A forduló további eredményei: Hajdúböszörmény – Nádudvar 3028, Derecske – Füzesabony 42-29, Nyíradony – Kállósemjén 37-26, Jászberény – Mátészalka 31-27. Az élcsoport állása: 1. Nyíradony 18, 2. DVSC II. 14, 3. Mátészalka 13, …9. Ózd VSE 1 pont. Labdarúgás NB III Mátra-csoport, 12. forduló Ózdi FC – Balassagyarmati VSE 3-0 (2-0) Ózd, 100 néző. V.: Kristóf. Ózdi FC: Jakab – Esztergályos, Bakos, Harnócz, Deme, Kovács Sz. (Badalik), Csatlós, Gacsal, Sztraka (Ruszó), AlMohamed, Füleki. Edző: Máriási Zsolt. G.: Kovács Sz., Al-Mohamed, Füleki. Jók: Kovács Sz., Al-Mohamed, Füleki. Máriási Zsolt: – Gratulálok a srácoknak a három pont megszerzéséhez, jelen helyzetünkben ez volt a legfontosabb. Játékban van hová fejlődni. A forduló további eredményei: Salgótarján – Monor 2-2, RAFC – Heves 2-0, Tiszaújváros – Dunakeszi 5-1, Putnok – Rákosmente 1-0, Eger – Gyöngyös 1-1, Tura – Felsőtárkány 2-0, Balmazújváros – Vasas tartalék 3-2. NB III Mátra-csoport, 13. forduló Rákosmenti KSK – Ózdi FC 3-0 (3-0)
Budapest, 200 néző. V.: Takács. Ózdi FC: Jakab – Esztergályos, Bakos, Harnócz, Deme, Kovács Sz. (Badalik), Csatlós, Gacsal, Sztraka (Tankó), Al-Mohamed, Füleki. Edző: Máriási Zsolt. G.: Sztancsek (2), Plókai. Jók: senki. Máriási Zsolt: – Kapusgólok miatt veszítettük el a mérkőzést. A második félidőben már egy más felfogású csapat lépett pályára, meg voltak a lehetőségeink, sajnos nem tudtuk kihasználni helyzeteinket. Úgy érzem, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfélnek. A forduló további eredményei: Heves – Tura 5-3, Felsőtárkány – Salgótarján 0-0, Gyöngyös – Putnok 2-5, Balassagyarmat – Tiszaújváros 2-1, Monor – Eger 1-2, Vasas II. – RAFC 3-0, Dunakeszi – Balmazújváros 0-3. Az élcsoport állása: 1. Eger 35, 2. Balmazújváros 28, 3. Putnok 26, …15. Ózdi FC 11 pont. Teke Férfi Szuperliga, 8. forduló KÖSZOLG SC – Ózd Városi FTC 3-5 (3281-3282) Ózd VFTC: Bóta 571, Bialaszek 554, Rendes/Bartók/Kerschner 507, Stréer 564, Juhász 519, Orosz 567. Bialaszek György, elnök: – Örülök, hogy megszakadt a hetek óta tartó rossz sorozatunk. Szeretnénk megköszönni a megyei önkormányzatnak azt a támogatást, amelyet kaptunk tőlük. A forduló további eredményei: Zalaegerszeg – Szeged 5-3, Ferencváros – Szegvár 2-6, BKV Előre – Közutasok KTK 5.5-2.5, Gravtáció TK – Szolnok 0.5-7.5. Férfi Szuperliga, 9. forduló Gravitáció TK – Ózd VFTC 6-2 (3247-3237) Ózd VFTC: Bóta 544, Stréer 526, Juhász 553, Rendes/Bartók 495, Bialaszek 539, Orosz 580. Bialaszek György, elnök: – Vége az idegenbeli sorozatunknak. Remélem, hazai pályán jóval eredményesebbek leszünk, akár már szombaton is. HIRDETÉS
Erőss-akarat. A világ 14 legmagasabb hegycsúcsából nyolcat már megmászott Erőss Zsolt. Januárban azonban a Tátrában maga alá temette a lavina, az egyik lábát amputálni kellett. A kiváló sportember folytatja a hegymászást, jövőre újfent ostromolni akarja az ázsiai hegycsúcsokat. Azt viszont hozzátette: fél lábbal újra kell tanulni a mászást, és a mindennapi életben felmerülő akadályokkal is meg kell birkóznia. Előadására zsúfolásig megtelt a Városi Könyvtár emeleti terme. M. E.
2010. november 19. A forduló további eredményei: Ferencváros – Zalaegerszeg 0-8, Szeged – Közutasok KTK 8-0, Szolnok – BKV Előre 6-2, Szegvár – Köszolg 6-2. 1. Zalaegerszegi TK-FMVas 18, 2. Szegedi TE 16, Szolnoki MÁV SE 10, …9. Ózdi VFTC 4. Futsal Futsal NB I., 7. forduló Ózd VSE – FTC-6x6 Taxi 3-7 (0-3) Ózd, 400 néző. V.: L.Tóth, Takács, Veres. Ózd VSE: Venczel – Monyók, Gál, Juhász, Sápi. Csere: Tóth K., Szögedi, Horváth I., Füleki. Edző: Féder József. G.: Sápi (2), Tóth K., ill. Scheffer (3), Temesi (2), Kun, Bita. Féder József: - Sajnálom, hogy csak tíz perc elteltével kezdünk el futsalozni. Utána viszont nagyon küzdöttünk, de ekkora előnyt nem szabad adni egy Fradi-szintű csapatnak. Köszönöm a szurkolók biztatását, jó volt látni, hogy Ózdon van létjogosultsága a futsalnak. Dolgozunk tovább, a mai meccs ebből a szempontból ismét erőt adott. Futsal NB I., 8. forduló Huszárok FK – Ózd VSE 1-6 (0-1) Nyíradony, néző. V.: Iványi, (Medovarszki, Viczián) Ózd VSE: Venczel – Gál, Juhász, Monyók, Sápi. Csere: Konyha Sz. (k), Oltyán, Szögedi, Tóth K., Füleki, Odrobéna. Edző: Féder József. G.: Batári, ill. Sápi (2), Monyók, Füleki, Szögedi, Odrobéna. Féder József: – Végig kézben tartottuk a mérkőzés irányítását. Nagyon fontos három pontot szereztünk, ilyen arányban is teljesen megérdemelten. A Huszárok kispadján további sok sikert kívánunk Kozma Mihálynak! A forduló további eredményei: Vasas Fortuna Futsal – Újpest 2-3, Borsod Volán Szabadidőközpont – Rába ETO 3-11, Üllő FC Cső-Montage – Gyöngyös 7-4, Colorspectrum Aramis – Rubeola FC Csömör 3-3, FTC – MVFC Berettyóújfalu 2-3. Az élcsoport állása: 1. Rába ETO 21, 2. MVFC Berettyóújfalu 18, 3. Újpest 14, 8. Ózd VSE 9 pont.
Abszolút siker a SuperCross-kupa Több mint száz bringás vágott neki az idei SuperCross sorozat legutóbbi versenyének. Az ózdi stadionban kialakított 3 kilométeres körpályán kemény csatát vívott a mezőny. A szervezők igyekeztek maximálisan kihasználni a létesítmény adta lehetőségeket, látványos és komoly akadályokkal teletűzdelt útvonal várt a versenyzőkre. Olyanok is elindultak, akik nem erre a szakágra specializálódnak, de kíváncsiak voltak, hogy mire képesek ebben az egyre népszerűbb sorozatban. – Számomra véget ért a szezon, de nagyon szeretek kerékpározni, ezért beneveztem – fogalmazott az országúti versenyekről ismert ózdi Fábián Norbert. – Nem számítottam kimagasló eredményre, hiszen ez nem az én szakágam, de kíváncsi voltam, hogy mire vagyok képes. A kezdeményezés nagyszerű, hiszen kis területen a közönség is nyomon követheti a mezőnyt. Előbb a fiatalok és a masters kategória képviselői vágtak neki a távnak, majd jöttek a felnőttek. Az elit mezőnynek közel 30 kilométer volt az össztáv. A hölgyeknél a balassagyarmati Dósa Eszter nyert, a kazincbarcikai viadal után ezúttal is győzni tudott.
15
Sport
2010. november 19.
vendéglő környékén tekertek. Most a stadionban új távlatok nyíltak, hiszen az a szombati versenyen is látszott, hogy ennek a szakágnak van létjogosultsága. (marosréti) Eredmények:
Fotó: Munkácsi Norbert
– Egy héttel ezelőtt sikerült jól feltérképezni az útvonalat, ennek ellenére minden kanyarban óvatosnak kellett lennem, mert a pályát mindig tisztelni kell. Jól ment a versenyzés, örülök az újabb győzelemnek, remekül éreztem magam az ózdi fordulón – fogalmazott az aranyérmes. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület ismét jól vizsgázott rendezésből. Immár a harmadik helyszínen. Korábban a Farkalyuki Ifjúsági Táborban rendeztek hegyikerékpáros viadalokat, majd a Vadvirág Kis-
Férfiak U15: 1. Perlaki Erik (Vitalitás SE), 2. Bartha Máté (Nagy SE), 3. Kiss Hunor (E-lift). U19: 1. Fenyvesi Péter (X2S-Kona Team), 2. Pelikán János (Merida HCT), 3. Mellau Ádám (Bringabanda SC). U23/Felnőtt hobby: 1. Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE), 2. Csontos László (Salgótarján), 3. Hacsi Ákos (Kazincbarcika). U23/felnőtt elit: 1. Buruczki Szilárd (Kőbánya SC), 2. Szórádi Balázs (Merida HCT), 3. Szabó Péter (Postás SE). Masters 1.: 1. Duzmath Csaba (Guriga-Bringa), 2. Kovács István (Ózdi KE), 3. Lengyel Gábor (Go Fast). Masters 2: 1. Kolb Tamás (Blue Scorpions), 2. Bencz Zoltán (Merida Maraton), 3. Huszár Norbert (Salgótarján). Master 3: 1. Terbe Dezső (Ózdi KE), 2. Szalontay András (Merida Maraton Team), 3. Zsingor Attila (Budapest). Nők, U15: 1. Kapott Szonja (Kazincbarcika). U19: 1. Bódán Zsófia (Ózdi KE), 2. Brogli Réka (X2S-Kona Team). Felnőtt: 1. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 2. Módos Gabriella (Merida Maraton), 3. Sejben Anita (Salgótarján).
Ózdi érmek Újvárosban
Kiváló eredményt értek el az Ózdi SFC fiataljai Tiszaújvárosban, ahol kiemelt országos súlyemelő versenyt rendeztek. Az ózdiak öt medállal zárták a szombati megméretetést. Az ózdiak eredményei: serdülő 50 kg.: 1. Törtei Márton 97 kg, serdülő 69 kg.: 4. Demeter Dániel 105 kg, serdülő +85 kg: 3. Pakócs Richárd 125 kg, ifjúsági 69 kg: 1. Forgács Levente 173 kg, ifjúsági 85 kg: 1. Molnár Patrik 205 kg, junior 62 kg.: 1. Petrohai Balázs 138 kg. A fiatalok edzője: Fekete József.
Lépcsőfutás
Lépcsőfutóversenyt rendez november 21-én, vasárnap délelőtt 10 órától az Ózdi Teknőc Futó Club és a Városi Atlétikai Szakbizottság. Az extrém futást népszerűsítő megmérettetés rajtja a Március 15. út hosszú lépcsősorának aljánál lesz, a cél pedig Ráctag tetőn. Az általános iskolák alsó és felső tagozatosainak 100, a középiskolásoknak, felnőtteknek és szenioroknak (40 év felett) 200 lépcsőfokot kell teljesíteni. Nevezni a helyszínen lehet délelőtt fél 10-től. További információ: Kormos József, 06-30/262-2215.
16
Programajánló
2010. november 19.
Borsod Szépe
ÓMI Olvasó
Első alkalommal rendezik meg a Borsod Szépe megyei gyerek- és babaszépségversenyt. A megmérettetésre november 26-ig, négy hónapnál nem régebbi, csak a gyermeket bemutató fényképpel lehet nevezni. Kategóriák: bébi (0-1 év között), bölcsis (1-3), ovis (3-6), sulis (6-9), tini (9-12), junior (12-16), illetve testvér. A döntőt és díjkiosztó gáláját december 12-én, vasárnap a miskolci Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Díszaulájában tartják. A verseny összdíjazása 500 ezer forint. Idén a döntő helyszínén közel 200 gyerek mutathatja meg magát élőben a zsűrinek, ahol 40 díjat osztanak ki, külön-külön értékelve a fiúkat és a lányokat. A szépségversenyre az ózdiak a Bolyki főút 27. szám alatti Zsebi Baba-Mama Szakáruházban jelentkezhetnek. További információ: 06-20/9681550, www.babaabc.hu.
november 19. és november 26., 17.30
Árpád étterem november 24., 25., 26.
Szlovák gasztronómiai nap HIRDETÉS
Táncház az Olvasóban Házigazdák: Almási Zoltán és Varró Petra néptáncoktató. A zenét a Szöktető zenekar szolgáltatja
november 24., 8.30, 10.30, 14.00
Micimackó Pöttöm színházbérlet előadása
Ózdi alkotók munkái az Olvasóban. Az Ózdi Művelő-
dési Intézmények ebben az évben országos hírű, sőt, világhírű művészek alkotásaiból rendezett kiállításokat. Elég ha csak Szász Endre vagy Józsa Judit tárlatát említjük. November 16-án egyszerre négy bemutatót ajánlott a közönség figyelmébe Obbágy Csaba, az Ózd Városi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke. Dobosy László fotóművész, az ÓMI Városi Múzeum vezetőjének felvételei Ózd régi és új arcát mutatják be. Az ÓMI Bélyeggyűjtők Körének vezetője, Rási Zoltán több mint 40 éve hódol szenvedélyének. A gyűjteményéből több mint félezer látható – reneszánsz és barokk kori festők a világ bélyegein. Az ÓMI Modellező Körének kiállításán repülő-, hajó- és autómodelleket lehet látni. Számadó István, a kör vezetője a modellkészítés fázisait is megismerteti az érdeklődőkkel. Benedek János pedig gyökérből készült alkotásait tárta közönség elé. A kiállítás december 10-ig, munkanapokon délelőtt 10 és délután 6 között tekinthető meg.
november 29., 16.00
A hely, ahol élünk Vendég: dr. Valuch Tibor történész. Előadás címe: Munkás – család – történelem (Ózdi gyári társadalom a XX. században)
KulcsPont
november 30., 14.00
A bűnüldözés mesterei és lovagjai – író-olvasó találkozó dr. Martinkó Károly ny. rendőr alezredes íróval