Richard Wiseman
PARANORMALITÁS Miért látjuk azt, ami nincs is ott?
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST
A fordítás a Richard Wiseman: Paranormality. Why We See What Isn’t There (Macmillan, 2011) kiadás alapján készült. Fordította Kult Katalin
ISBN 978 963 05 9223 9 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35. www.akademiaikiado.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2012 © Richard Wiseman, 2012 Hungarian translation © Kult Katalin, 2012 © Akadémiai Kiadó, 2012 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádióés televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Nagy Mónika Zsuzsanna Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Eredeti Bt.
Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben a nyomda alapításának 130. esztendejében Felelős vezető: Fazekas Péter vezérigazgató Gyomaendrőd, 2012 Kiadványszám: TK110068 Megjelent 15,5 (A/5) ív terjedelemben Printed in Hungary
Tartalom
Gyorsteszt, elöljáróban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Amelyben megtudjuk, mi történt, amikor próbára tettünk egy állítólagosan a jövőbe látó kutyát, és amelyben megkezdjük kalandozásunkat egy olyan világban, ahol úgy tűnik, minden lehetséges, és ahol semmi sem olyan, mint amilyennek látszik.
1. fejezet: Jövendölés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Amelyben megismerkedünk a titokzatos D. úrral, ellátogatunk Lake Wobegon nem létező városába, megtudjuk, hogyan győzhetünk meg vadidegeneket arról, hogy mindent tudunk róluk, és hogyan tudhatjuk meg, kik is vagyunk valójában.
2. fejezet: Testen kívüli élmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51 Amelyben megismerjük a kutatókat, akik megpróbálták lefényképezni a lelket, amelyben kiderül, mit mond az asztrálutazás titkairól egy gumikéz, és megtanuljuk, hogyan lépjünk ki a testünkből, valamint azt is megtudjuk, miképpen dönti el az agyunk, hogy éppen hol tartózkodunk.
3. fejezet: Az elme a test felett . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 Amelyben megtudjuk, hogyan verte át egyetlen ember az egész világot, megtanuljuk, hogyan hajlíthatunk meg fémeket az elménk erejével, indiai gurukat vizsgálunk, és megtudjuk, hogy olykor miért nem látjuk azt, ami a saját szemünk előtt történik.
7
Paranormalitás
4. fejezet: Halottakkal beszélők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103 Amelyben találkozunk két fiatal lánnyal, akik vallást alapítottak, meglátjuk, mi történt, amikor a világ legnagyobb tudósa szembeszállt a Gonosszal, megtudjuk, hogyan társaloghatunk nem létező szellemekkel, továbbá elszabadítjuk a tudatalattinkat.
Egy kis pihenő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 Ahol szünetet tartunk az úton, megismerjük a nevezetes Harry Price-t, elutazunk a Man-szigetre, hogy megvizsgáljuk a beszélő mongúzt, majd a legfelsőbb bíróság előtt végezzük.
5. fejezet: Szellemvadászat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141 Ahol egy vén banyával töltünk el némi időt, meglátjuk, hogyan zúztak porrá egy házat a kopogószellem-kutatók, találkozunk Ratcliffe Wharf nem létező fantomjával, megtudjuk, hogyan láthatunk szellemet, és megismerjük a szuggerálás pszichológiáját.
6. fejezet: Tudatkontroll . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167 Amelyben belemászunk a világ legnagyobb gondolatolvasójának a fejébe, megtudjuk, hogy valóban hipnotizálhatnak-e arra, amit mi magunk nem akarnánk megtenni, szektákba épülünk be, megtudjuk, hogyan kerülhetjük el az agymosást, és megismerjük a meggyőzés pszichológiáját.
7. fejezet: Jövendölés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 195 Ahol megtudhatjuk, hogy Abraham Lincoln valóban előre látta-e a saját halálát, megtanuljuk, hogyan befolyásolhatjuk az álmainkat, és leásunk az alvástudományok lenyűgöző világának a mélyére.
Zárszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 217 Melyben megtudjuk, miért vonzódunk a furcsaságokhoz, és hogy miért töprengünk el a csodák természetén.
Instant szuperhőskészlet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 223 Búcsúajándékul álljon itt hat pszichológiai mutatvány, családunk és barátaink örömére.
Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233 Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235
8
Bevezetés Amelyben megtudjuk, mi történt, amikor próbára tettünk egy állítólagosan a jövőbe látó kutyát, és amelyben megkezdjük kalandozásunkat egy olyan világban, ahol úgy tűnik, minden lehetséges, és ahol semmi sem olyan, mint amilyennek látszik.
Ahogyan mélyen belenéztem Jaytee szemébe, számtalan gondolat futott át az agyamon. Valóban médium lenne ez a jópofa kis terrier? Ha nem, akkor hogyan került mégis világszerte a címlapokra? Ha előre látja a jövőt, akkor azt is tudja, sikeres lesz-e a kísérletünk? És ebben a pillanatban Jaytee elköhintette magát, előre hajtotta a fejét, és lehányta a cipőmet. A Jaytee-vel töltött meghitt percek óta már egy évtized is eltelt. A harmincas éveim elején jártam, és kísérletemben azt próbáltam kideríteni, hogy az állítólagosan jövőbe látó terrier valóban képes-e előre jelezni, amikor a gazdái hazatérnek. Addigra már több mint tíz éve vizsgáltam különféle, természetfelettinek mondott jelenségeket, szellemjárta házakban töltöttem álmatlan éjszakákat, médiumokat és jósokat figyeltem meg, laboratóriumi kísérleteket végeztem a telepátiával kapcsolatban. A lehetetlen e formája azóta nyűgöz le, hogy nyolcévesen először voltam tanúja bűvésztrükknek. A nagyapám egy pénzérmére íratta velem a monogramomat, eltüntette az érmét, majd megmutatta, hogy az érme csodálatos módon egy lezárt dobozba került. Néhány héttel később fölfedte a titkot és a bűvészet rabja lettem. Az elkövetkező években, amit csak lehetett, megtanultam a mágia és a félrevezetés sötét művészetéről. Antikváriumokat kutattam végig a bűvésztrükkök obskúrus kötetei után, tagja lettem egy helyi bűvészklubnak, és felléptem a család és a barátok előtt. Tizenéves koromra már pár száz előadással büszkélkedhettem, és a nagynevű Máguskör egyik legfiatalabb tagja lehettem. Hogy sikeresen félrevezethesse közönségét, a bűvésznek tisztában kell lennie a gondolkodásunkkal és a viselkedésünkkel. Pontosabban azt kell 13
Paranormalitás
jól tudnia, hogyan zavarhatja meg az érzékelésünket – akár olyasmiben is, ami éppen csak centikre az orrunk előtt történik –, hogyan akadályozhatja meg, hogy megfejtsük a trükköket, és hogyan tudjon meggyőzni arról, hogy tévesen emlékezzünk mindarra, ami a saját szemünk előtt történt. Éveken keresztül minden este kétszer is bolondot csináltam az emberekből, annyira, hogy végül az emberi viselkedésnek ezek a vonásai egészen lenyűgöztek, ezért úgy határoztam, a College London pszichológia szakán tanulok tovább. Mint a legtöbb bűvész, magam is erősen kételkedtem a természetfeletti létezésében, el is zártam egy olyan mentális fiókba, amelyet talán a „nem igaz ugyan, de jó társalgási téma” felirattal látnék el. Pszichológiai tanulmányaimban még épp csak az első év vége felé jártam, amikor egy véletlen egyszerre mindent megváltoztatott. Történt, hogy egy nap az albérletemben bekapcsoltam a televíziót, és éppen elcsíptem egy műsor végét, amely a tudományról és a természetfelettiről szólt. A képernyőn egy fiatal pszichológus, Sue Blackmore jelent meg, és arról beszélt, hogy mennyire lenyűgözik őt is az éjszakához kapcsolódó félelmek és tévképzetek. Ezután valami olyat mondott, ami óriási hatással volt a karrieremre. Hogy ugyanis nem azt kell vizsgálni, vajon az ilyen félelmeknek és képzetek van-e valós alapjuk, hanem inkább azt, vajon az emberek miért is tapasztalják ezeket a furcsaságokat. Miért hiszik azt anyák, hogy telepatikus kommunikációs kapcsolatban állnak a gyermekeikkel? Miért hiszik az emberek, hogy szellemet látnak? Miért olyan biztosak benne az emberek, hogy a sorsuk a csillagokba van írva? És akkor hirtelen leesett, miről van szó. Egészen addig nem gondoltam arra komolyan, hogy a természetfeletti jelenségek kutatásával foglalkozzam. Végtére is, miért vesztegetném az időmet olyan dolgok lehetséges realitásának megfigyelésére, amelyek azért valószínűleg nem is léteznek? Sue megjegyzései viszont ráébresztettek arra, hogy az ilyen munka értékes lehet, ha elmozdulunk magától a jelenségtől, és helyette az emberek hit- és tapasztalatrendszere mögött rejlő mély és lenyűgöző pszichológiára fókuszálunk. Ahogy mélyebbre ástam, felfedeztem, hogy nem Sue az egyetlen kutató, aki így közelíti meg a természetfeletti területét. A történelem során akadt már néhány tudós, aki annak szentelte az életét, hogy kiderítse, mit is árulnak el a viselkedésünkről, a hiedelmeinkről és az agyműkö14
Bevezetés
désünkről az állítólagos természetfeletti jelenségek. Ezek a furcsaságok partjain bátran járó független úttörők a valaha volt legkülönösebb kutatásokat végezték. Eltávolították a világ legnevesebb gondolatolvasójának a fejét, beépültek számos szektába, megkísérelték lemérni a haldoklók lelkét, és vizsgálatnak vetettek alá egy beszélő mongúzt. Ahogyan Ózról, a csodák csodájáról is kiderült, hogy csupán függöny mögött gombokat nyomogató, karokat húzogató ember, úgy vezetett el az ő munkásságuk is a mindennapi élet pszichológiájával és az emberi pszichével kapcsolatos fontos és meglepő tapasztalatokhoz. A Jaytee-vel, az állítólagos jövőlátó kutyával kapcsolatos kutatásaim jó példával szolgálnak erre a megközelítésre. Paul McKenna, mielőtt az önsegítés rendkívül sikeres gurujává lett volna, akinek ma ismerjük, televíziós műsort vezetett, amelynek a paranormális volt a témája. A műsor egyik állandó tudós szakértője voltam, és az volt a dolgom, hogy a megannyi rendkívüli performanszról, kísérletről és eseményről véleményt alkossak. Az összkép meglehetősen vegyes volt. Egyik héten egy férfi szikrákat próbált csiholni az ujjhegyein, egy másik alkalommal pedig Paul nézők millióit szólította fel arra, hogy a sorsolás alatt megadott hét számra koncentrálva pszichéjük közös erejével befolyásolják a nemzeti lottó eredményeit. (A számokból hármat kihúztak.) Az egyik epizódban egy különösen érdekes filmet mutatott be egy Jaytee nevű terrierről. A film szerint Jaytee azzal a természetfeletti képességgel rendelkezett, hogy előre tudta jelezni, amikor a gazdája, Pam hazaér. Pam a szüleivel élt, akik felfigyeltek arra, hogy azzal, hogy Jaytee az ablakba ül, úgy tűnik, megbízhatóan jelzi Pam hazatérését. Egy országos hírlap cikket közölt Jaytee bámulatos képességéről, egy osztrák tévétársaság pedig elvégezte vele az első kísérletet. Paul McKenna műsorában bemutatták a vizsgálatot, amelyben az egyik filmes Pamet követte a helyi városközpontba tett sétáján, míg egy másik Jaytee-t vette folyamatosan a szülők házában. Amikor Pam elhatározta, hogy hazaindul, Jaytee az ablakhoz ment, és ott is maradt, amíg a gazdája meg nem érkezett. Pam, Jaytee és én mindnyájan ott voltunk a műsorban, és a filmről beszélgettünk. Elmondtam, hogy nagyon különösnek találom, mire Pam szívélyesen meghívott, hogy elvégezhessek egy szabályosabb vizsgálatot a nyilvánvalóan telepatikus képességekkel rendelkező kutyáról. 15
Paranormalitás
Pár hónappal később a kutatóasszisztensemmel, Matthew Smithszel fel is kerekedtünk az észak-angliai Ramsbottomba, hogy próbára tegyük Jaytee-t. Amikor mindannyian együtt voltunk, úgy tűnt, minden rendben: Pam nagyon barátságos volt, Jaytee-t azonnal megkedveltük, és úgy tűnt, ő is megkedvelt bennünket. Az első teszt alkalmával Matthew és Pam egy nyolc mérföldre levő pubba mentek, és amikor odaértek, véletlenszám-generátorral választották ki a hazatérés időpontját, az este kilenc órát. Ezalatt én Jaytee kedvenc ablakát filmeztem, hogy rögzítsem a teljes ottani viselkedésmintáját. Amikor Pam és Mat visszatért a bárból, visszatekertük a filmet, és izgatottan figyeltük, mit csinál Jaytee. Érdekes módon a kutya a megfelelő időben az ablaknál volt. Ez eddig rendben is volna. Amikor azonban a film fennmaradó részét is végignéztük, kezdett derengeni, miben áll Jaytee csodálatosnak vélt képessége. Mint kiderült, meglehetősen rajongott az ablakért, a kísérlet alatt tizenháromszor ment oda, másnap pedig, a második próba alkalmával, tizenkétszer. Az ablaknál töltött ideje hirtelen nem kezdett olyan egyértelmű jelnek tűnni, mint amilyennek az osztrák televízió beállította. Pam elmagyarázta, hogy a sok zavaró tényező – így a tüzelő szomszéd kutya vagy a halárus érkezése – miatt a nyár talán nem a legalkalmasabb idő a kísérlet elvégzésére.
Videófelvétel a Jaytee-vel folytatott kísérletről www.richardwiseman.com/paranormality/Jaytee.html
Decemberben visszatértünk Ramsbottomba, két további próbát tenni. Első alkalommal Jaytee négyszer ment az ablakhoz, ebből egyszer tíz perccel Matthew és Pam hazaindulása előtt. Majdnem talált. Az utolsó 16
Bevezetés
kísérlet alkalmával Jaytee nyolcszor ment az ablakhoz. Egyszer akkor, amikor Matthew és Pam éppen visszaindultak, de akkor is csak néhány másodpercet töltött ott, aztán kirohant a kertbe és lehányta a cipőmet. Mindez összességében nem bizonyítja meggyőzően az állati mágia létezését.1 Viszont nem is az az érdekes, hogy rendelkeznek-e az állatok jóstehetséggel – hanem az, hogy vajon miért hisznek abban az emberek, hogy telepatikus kapcsolatban állnak a házikedvenceikkel. A válasz sokat elárul arról, hogy alapvetően hogyan gondolkodunk a világról. 1967-ben a wisconsini egyetem pszichológus férj-feleség párosa, Loren és Jean Chapman elvégzett egy napjainkra már klasszikussá vált kísérletet.2 A vizsgálat egy a hatvanas években népszerű pszichiátriai teszttel, az emberrajz-teszttel foglalkozott.* Akkoriban a klinikusok úgy gondolták, számos lehetséges problémára – úgy mint paranoiára, szexuális elfojtásra és depresszióra – fény derülhet abból, ahogyan egy adott személy egy-egy jellemző emberalakról rajzot készít. Chapmanék viszont nem voltak biztosak abban, hogy a teszt kiállná egy alaposabb vizsgálat próbáját. Végtére is, sok állítólagos összefüggés – mint például az, hogy a paranoid emberek nagy szemeket rajzolnak – meglepően jól megfelel az általánosan elfogadott sztereotípiáknak, ezért a Chapman házaspár arra kereste a választ, hogy az állítólagos mintázatok tulajdonképpen nem a klinikusok fejében léteznek-e. Az elgondolás tesztelésére pszichiátriai betegek által készített képeket mutattak egy csoport diáknak, és mellette egy rövid leírást a beteg tüneteiről, mint például „a beteg gyanakvó”, „a beteget aggasztja, hogy nem elég férfias”, „a beteg potenciazavartól fél”. Az önkéntesektől – miután végignézték a képek és a tünetek leírását – megkérdezték, észrevettek-e valamiféle mintázatot az adatokban. Érdekes módon az önkéntesek ugyanolyan típusú mintázatokról számoltak be, mint amilyeneket a hivatásos pszichiáterek használtak évek óta. Úgy gondolták például, hogy a paranoid személy atipikus szemet fog rajzolni, a férfiassággal kapcsolatos problémákkal küzdő ember széles vállú alakokat, és hogy a kisméretű nemi szervek rajzolása impotenciazavarokra utal. Csupán az volt a bökkenő, hogy Chapmanék véletlenszerűen párosították össze a rajzokat a szimptómákkal, így az adatokban nem volt semmiféle valódi mintázat. Az önkéntesek olyasmit láttak meg, ami nem volt * Draw A Person Test, DAP test (a ford. megj.).
17
Paranormalitás
látható. Chapmanék munkája teljesen lejáratta az emberrajzolástesztet, és ami még fontosabb, fontos bepillantást nyújtott az emberi pszichébe. A hiedelmeink nem passzívan ülnek az agyunkban, arra várva, hogy a beérkező információ megerősítse vagy megcáfolja őket, hanem kulcsszerepet játszanak a világról alkotott képünk alakításában. Különösen igaz ez a véletlen egybeesésekkel kapcsolatban. Meglepően odafigyelünk az egybeesésekre, különösen ha azok a hiedelmeinket erősítik meg. A Chapman-kísérletben az önkéntesek eleve hittek abban, hogy a paranoiás emberek nagy szemeket rajzolnak, így feltűnt nekik minden olyan eset, amikor a paranoid személy rajzán valóban nagy szemeket láttak, és elsiklottak azon rajzaik felett, ahol a szem tökéletesen normális volt. Ugyanez érvényes a természetfelettivel kapcsolatban is. Mindnyájan szeretjük azt képzelni, hogy kiaknázatlan természetfeletti képességek birtokában vagyunk, és mindnyájunkat izgalomba hoz, ha éppen amikor egy bizonyos barátunkra gondolunk, csörög a telefon, és pont ő van a vonal túlsó végén. Ugyanakkor elfeledkezünk mindazokról az alkalmakról, amikor éppen a barátunkra gondoltunk, megcsörrent a telefon, de csak egy ügynök volt az, aki a nyakunkba akart valamit sózni. És arról a rengeteg alkalomról, amikor nem gondoltunk a barátunkra, és váratlanul ránk telefonált. Hasonlóképpen, amikor olyasvalamit álmodunk, ami a következő nap eseményeit tükrözi, elhamarkodottan máris próféciának ítéljük, de ezzel rögtön figyelmen kívül is hagyjuk azokat az alkalmakat, amikor az álmaink nem váltak valóra. Ugyanez a helyzet az állatokkal kapcsolatos természetfeletti jelenségekkel is. Ha hiszünk abban, hogy a házikedvencek és gazdáik természetfeletti kapcsolatban állnak egymással, feltűnik, ha az állat látszólag előre jelzi gazdája hazaérkezését, ugyanakkor elfeledkezünk arról, amikor az állat téves előrejelzést adott, vagy arról, amikor nem tudta megjósolni a hazaérkezést. Ennél talán fontosabb, hogy az egészségünkkel kapcsolatban is ugyanez a mechanizmus vezethet tévútra. Az 1990-es évek közepe táján két kutató, Donald Redelmeier és Amos Tversky elhatározta, hogy megvizsgálja az ízületi fájdalmak és az időjárás közötti lehetséges kapcsolatot.3 Az emberek évezredeken keresztül elhitték, hogy az ízületi gyulladásuk bizonyos hőmérsékleti és légnyomásváltozások, illetve a páratartalom hatására lobban be. Hogy megtudják, ez valóban így van-e, Redelmeier és Tversky reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegeket kért arra, hogy 18
Bevezetés
egy éven keresztül kétszer egy hónapban értékeljék a fájdalomszintjüket. A kutatócsoport ezután részletes időjárás-, légnyomás- és páratartalomjelentéseket szerzett be ugyanerről az időszakról. A betegek mindegyike meg volt győződve arról, hogy a fájdalmaik kapcsolatban állnak az időjárással. Az adatok viszont arra utaltak, hogy az állapotuk teljes mértékben független volt az időjárás változásától. Ismételten csak arra fókuszáltak, amikor a magas fájdalom mellé különleges időjárási körülmények társultak, és elfeledkeztek azokról az alkalmakról, amikor ilyen körülmény nem állt fenn, majd pedig tévesen arra a következtetésre jutottak, hogy a két dolog összefügg. Hasonlóképpen, ha olyasvalakiről hallunk, akit az imádkozás varázslatos módon kigyógyított a betegségéből, és elfelejtjük azokat, akik imádkozás nélkül is meggyógyultak, vagy akiken nem segített az imádság, helytelenül arra következtetünk, hogy az imádság működik. Vagy ha olvasunk valakiről, aki rengeteg narancsot megevett, és kigyógyult a rákból, és elfeledkezünk azokról, akik narancs nélkül is meggyógyultak, illetve azokról, akiken nem segített a narancs, arra a téves elképzelésre jutunk, hogy a narancs segít kigyógyulni a rákból. Ez a hatás még a rasszizmus terjedésében is szerepet játszhat. Akkor ugyanis, amikor etnikai kisebbségekhez tartozó embereket látunk erőszakos cselekedetekbe keveredni, és elfeledkezünk az etnikai kisebbségek törvénytisztelő polgárairól, valamint a nem kisebbségi származású erőszakos emberekről, és arra következtetünk, hogy aki kisebbségi származású, az különösen nagy eséllyel válik bűnelkövetővé. A Jaytee-vel kapcsolatos kutatásom egy állítólagosan jóstehetséggel rendelkező kutya vizsgálatával kezdődött, azonban végül azokra az alapvető gondolkodási mechanizmusokra fókuszálódott át, amelyek révén félreértelmezzük a világot. Mindez jól illusztrálja, hogy miért is nyűgöz le annyira a természetfeletti tudománya. Minden út az ismeretlenbe vezet, és elképzelésünk sem lehet arról, hogy kikkel találkozunk majd, vagy hogy mire bukkanunk. Expedícióra indulunk e mindeddig rejtett birodalom, a természetfeletti tudományok világának a mélyére. Fantasztikus mesék sorozatában színpompás szereplőgárdát ismerünk majd meg, profi illuzionisták kíséretében ellátogatunk a színfalak mögé, karizmatikus szektavezéreket figyelünk meg működésük közben, és elképesztő szeánszokon veszünk 19
Paranormalitás
majd részt. Minden egyes kaland egyedülálló és meglepő betekintést nyújt a mindennapjaink mögött rejlő pszichológiába, így például abba is, hogy miként is kezdünk rettegni az éjszaka sötét árnyaitól, abba, hogy a tudatalatti hatalmasabb, mint képzeltük volna, és abba is, hogy mások hogyan képesek kontrollálni az elménket. Az utazás jóval több lesz holmi passzív városnéző körútnál. Az út során arra biztatom az olvasót, hogy gyűrje fel az ingujját, és hogy vegyen részt egy sor kísérletben. E tesztek mindegyike a psziché rejtélyesebb oldalának felderítésére nyújt majd lehetőséget. A tesztek többek között az intuíciós képesség felbecsülésére, a befolyásolhatóság felmérésére adnak lehetőséget, valamint azt is kiderítheti az olvasó, vajon született hazudozó-e. Lassan indulnunk is kellene. Egy olyan világba készülünk belépni, ahol látszólag minden lehetséges, és semmi sem teljesen az, aminek látszik. Egy olyan világba, ahol a valóság valóban furcsább a fikciónál is. Egy olyan világba, amelyet húsz éven keresztül az otthonomnak nevezhettem. Siessünk hát, vihar van készülőben, és mi megkezdjük fantasztikus utazásunkat egy világba, mely még Óz világánál is csodálatosabb.
20
1. fejezet
Jövendölés Amelyben megismerkedünk a titokzatos D. úrral, ellátogatunk Lake Wobegon nem létező városába, megtudjuk, hogyan győzhetünk meg vadidegeneket arról, hogy mindent tudunk róluk, és hogyan tudhatjuk meg, kik is vagyunk valójában.
Paranormalitás
Bizonyos okokból kifolyólag – amelyekre hamarosan fény derül – nem lenne korrekt D. urat a valódi nevén neveznünk. Ez a figyelemre méltó személyiség, D. úr, 1943-ban született Észak-Angliában, és élete nagy részét profi látóként élte le, és komoly hírnevet szerzett azzal, hogy igen pontos képet tudott adni a látogatóiról. Amikor az edinburghi egyetem hallgatója voltam, D. úr azzal keresett fel, kíváncsi volnék-e a szeánszaira. Azonnal elfogadtam a felajánlást, és elhívtam D. urat az egyetemre, hogy filmre vehessem, hogyan dolgozik. Pár hét múlva a pszichológia tanszék előcsarnokában találkoztunk. Bevezettem a laboratóriumba, és elmondtam, hogy jó néhány önkéntes már alig várja, hogy részt vegyen a szeánszán. D. úr csendben felállította az asztalát, elővette a tarot-kártyáit és a kristálygömbjét, és aztán várta, hogy betoppanjon az első kísérleti nyúl. Kisvártatva nyílt is az ajtó, és belépett Lisa, egy 43 éves pincérnő. Megnyomtam a videokamera felvétel gombját, és behúzódtam a tükörablak mögé. D. úr a szeánsz előtt semmit sem tudott Lisáról. Azzal kezdte, hogy megkérte, nyújtsa ki a jobb kezét, tenyérrel felfelé. Egy csontnyelű nagyítóval alaposan megvizsgálta a tenyerét, majd elkezdte leírni Lisa jellemét, aki pillanatokon belül mosolyogni és bólogatni kezdett. Ezután D. úr arra kérte őt, hogy keverjen meg egy pakli tarot-kártyát, és tegye az asztal közepére. D. úr egyik kártyát a másik után fordította fel, és sorra mindegyikről beszélt. Néhány perc múlva azt mondta Lisának, hogy egy fiútestvére van, majd pedig figyelemre méltó részletességgel leírta a fiú életútját. Röviddel ezután arról beszélt, hogy szerinte Lisa nemrég szállt ki egy hosszú kapcsolatból. 22
1. Jövendölés
A szeánsz Lisával körülbelül tíz percig tartott. Amikor kísérleti alanyunk elhagyta a labort, kikérdeztem, hogy mi a véleménye a D. úrral töltött időről. Lisa le volt nyűgözve, áradozott, hogy D. úr milyen pontosan leírta a jellemét, az aktuális párkapcsolati nehézségeit és a bátyja életpályáját. Amikor megkértem, hogy értékelje a D. úr által mondottak pontosságát, a legmagasabb pontszámot adta. A délelőtt során több másik látogató is hasonló meggyőződéssel távozott, mindnyájan biztosak voltak abban, hogy D. úr hihetetlen képességek birtokában van. Ebédszünet után D. úr visszanézte a szeánszokról készült felvételeket, és beavatott képességei titkába. Lenyűgöző és megdöbbentő élmény volt. D. úr néhány óra alatt nemcsak a hivatásos látó világába nyújtott bepillantást, de azt is felfedte, hogyan fejleszthet ki magában bárki ilyesfajta képességeket. Amikor végeztünk, D. úr elrakta a kártyáit, és elbúcsúztunk. Sajnos soha többé nem találkoztam vele, mert néhány évvel később hirtelen elvitte egy infarktus. De a vele töltött nap ma is él az emlékezetemben, és még ebben a fejezetben visszatérünk majd a látszólag varázslatos képességei mögött rejlő titokhoz. Évről évre emberek milliói keresnek fel látókat, és azzal az őszinte meggyőződéssel térnek haza, hogy ezek a személyek képesek a lelkük mélyére nézni. Becsapnák magukat? Jól kifundált átverés áldozatai lennének? Vagy valóban valami kísérteties dolog részeseivé válnak? Ennek kiderítésére egy kisebb csoportra való kutató górcső alá vette a látók és médiumok állítólagos paranormális képességeit. A nyomozók között a legnevezetesebb James Randi, aki egy személyben híres illuzionista és bűvész, valamint a szkeptikusok legismertebb alakja is.
D. úr munka közben a laboratóriumban, videofelvétel www.richardwiseman.com/paranormality/MrD.html
23
Paranormalitás
Szeánsz egy meleg szerda délután Randall James Hamilton Zwinge Torontóban született, 1928-ban.4 Tizenkét éves volt, amikor egyszer elcsípte az ismert amerikai bűvész, az idősebb Harry Blackstone egyik matinéelőadását, amely mély nyomokat hagyott benne. Zwinge ezután amit csak tudott, megtanult a mágia titkos világáról. Végül ő maga is rendszeresen kezdett fellépni. Mint oly sok illuzionista, Zwinge is kissé szkeptikus volt a paranormális jelenségekkel kapcsolatban. Tizenöt évesen ellátogatott a helyi spiritualista egyházhoz, és felháborodott a látottakon. A gyülekezet tagjait arra biztatták, hogy lezárt borítékban vigyék magukkal elhunyt szeretteikhez intézett kérdéseiket. A lelkészek azután titokban elolvasták az üzeneteket, és válaszokat hamisítottak a holtak nevében. Zwinge megpróbálta leleplezni a csalást, de a lelkészeket annyira felbőszítette, hogy végül egy darabig a helyi rendőrőrsön kellett időznie. Mindez azonban nem ingatta meg, kecskeszakállat növesztett, hivatalosan Csodálatos James Randire változtatta a nevét, és megkezdte hoszszú, sokszínű pályáját mint bűvész és szabadulóművész. Az évek során időről időre a címlapokra került vállalkozásaival: 104 percet töltött egy lezárt fémkoporsóban, tíz perccel megdöntve Houdini rekordját, huszonkétszer jelent meg Johnny Carson Tonight Showjában, szerepelt a Happy Days egyik epizódjában, a Niagara vízesés felett fejjel lefelé lógva kiszabadította magát egy kényszerzubbonyból, és egy időben minden éjjel lefejezte a rocklegendát, Alice Coopert. Illuzionista karrierjével párhuzamosan tovább folytatta hadjáratát a paranormális ármánykodás ellen. Vizsgálódásai nyomán Randi olyan hírnevet és befolyást szerzett, hogy 1996-ban megalapította a James Randi Oktatási Alapítványt. A weboldal „a paranormalitás, az áltudományosság és a természetfeletti oktatási segédleteként” hirdeti magát, és merész ajánlatot tesz reménybeli látóknak és mindenkinek, aki bevallása szerint paranormális erők birtokában van. Egészen pontosan egymillió dolláros ajánlatot. Az 1960-as évek végén Randi egy rádióbeszélgetésben azt ecsetelte, miért gondolja úgy, hogy mindazok, akik paranormális képességeket tulajdonítanak maguknak, vagy becsapják saját magukat, vagy másokat akarnak megtéveszteni. A vita egyik parapszichológus résztvevője 24
Paranormalitás
az öltözködésük alapján, French megkérte őket, vegyék le a karórájukat, az ékszereiket, és öltsenek magukra egy földig érő, fekete köpenyt, valamint húzzanak a fejükre egy fekete símaszkot.
Az egyik önkéntes Patricia Putt vizsgálata alatt.
Minden önkéntest bevezettünk a vizsgálószobába, és megértük őket, hogy arccal a fal felé üljenek egy székre. Ezután bejött Putt, leült az asztalhoz a szoba másik felében, és megpróbált kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Amikor úgy vélte, hogy megvan a közvetlen kapcsolat a holtakkal, megkereste a szellemet, aki ismerte az önkéntest, majd csendben leírta a tőle kapott, az önkéntesre vonatkozó információkat. Nekem az volt a szerepem a vizsgálatban, hogy Puttot a megfelelő időpontokban bevezessem a vizsgálati szobába, illetve kikísérjem onnan, hogy vele legyek, amikor a szellemekkel próbál kapcsolatba lépni, és hogy a nap folyamán általában is a társasága legyek. A szeánszok közötti időben többnyire beszélgettünk. Egyszer megkérdeztem, hogy van-e árnyoldala annak, hogy hivatásos látóként dolgozik. Minden irónia nélkül azt válaszolta, hogy nagyon bosszantó, amikor az emberek időpontot kérnek tőle, aztán nem jelennek meg. A tíz ülés végeztével megkértük az önkénteseket, hogy térjenek vissza a kísérleti szobába. Mindegyiküknek odaadtuk a Putt által aznap készített összes sorselemzés másolatát, és arra kértük őket, nézzék át, és állapítsák meg, melyik illik rájuk. Ha Putt valóban rendelkezik azzal a képességgel, 26
2. fejezet
Testen kívüli élmények Amelyben megismerjük a kutatókat, akik megpróbálták lefényképezni a lelket, amelyben kiderül, mit mond az asztrálutazás titkairól egy gumikéz, és megtanuljuk, hogyan lépjünk ki a testünkből, valamint azt is megtudjuk, miképpen dönti el az agyunk, hogy éppen hol tartózkodunk.
Paranormalitás
Olyan tisztán emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Egy kisebb műtét miatt kórházba kellett mennem, az operáció előtti éjszaka volt. Ahogy álomba merültem, valami nagyon furcsa dolog történt. Éreztem, ahogy lassan kiemelkedem az ágyból, egészen a plafonig, és ahogy megfordultam, megláttam a saját testemet, amint mély álomba merülve fekszik az ágyban. Pár másodperc múlva kirepültem az ajtón, és aztán teljes sebességgel süvítettem a kórház folyosóin, míg végül egy műtőben kötöttem ki. A műtő személyzete nagy erőkkel épp egy ketchupos üveget próbált eltávolítani a… de nem tudom tovább folytatni. Nem mintha különösebben fájdalmas emlék lenne, csak rosszul érzem magam az egész kitaláció miatt. Soha nem volt testen kívüli élményem. Sajnálom, hogy eddig raboltam ezzel az Olvasó idejét – csak hát már annyi éve, hogy türelmesen hallgatom az emberek légből kapott fantáziáit a saját röpködésükről, hogy egészen katartikus érzés volt előállni a sajátommal Jóllehet csak kitaláció, az élményem tartalmazza a „valódi” testen kívüli élmény összes elemét. A hasonló események során az emberek úgy érzik, testükből kilépve repülni képesek, és többségük arról is meg van győződve, hogy olyan információkat tud szerezni, amelyekről másképpen nem értesülhetett volna. Sokan számolnak be arról, hogy az élmény során saját testüket látják, egyesek valamiféle furcsa „ezüstfonalat” is látnak, amely a lebegő és a valódi énjüket köti össze. Felmérések szerint a lakosság tíz-húsz százalékának volt már testen kívüli élménye, gyakran különösen relaxált állapotban, altatás közben 52
2. Testen kívüli élmények
vagy valamilyen ingermegvonás alatt, például izolációs tartályban,* vagy marihuánahasználat során – így mindjárt más értelmet nyer a „repülés” kifejezés is.23 Ha valaki az élményt életveszélyes helyzetben tapasztalja, úgy is érezheti, hogy alagúton sodródik végig, éles fényt lát, és végtelen békességet érez. (Ezeket az érzéseket halálközeli élménynek nevezik.) Az efféle élmények meglepően jótékony hatásúak, ugyanis akik már átéltek testen kívüli és halálközeli élményt, azok döntő többsége azt állítja, hogy ezek a tapasztalatok pozitív hatást gyakoroltak az életére.24 Mivel magyarázhatók ezek a különös érzések? Az ember lelke valóban kiemelkedik a földhöz láncolt testből? Vagy az agyunk űz velünk tréfát ezekben a szédült pillanatokban? Ha pedig erről lenne szó, vajon mit tudunk meg ebből arról, hogy egyébként hol is vagyunk? Az e kérdés megválaszolására tett első kísérletek között volt egy kutatás, amelyet különös tudósok kis csoportja folytatott, és akik bizarr vizsgálódásaik során a Nagy Kaszással szövetkezve igyekeztek rátalálni a lélekre.
* Vagy lebegőkabin, csendkabin. Olyan tartály, amelybe nem jut be fény, sem hang, a sós víz pedig a bőrnek megfelelő hőmérsékletű. Először John C. Lilly használta, 1954-ben, hogy tesztelje az érzékszervek kizárásának hatását (a ford. megj.).
53
Paranormalitás
Holtsúly 1861-ben a bostoni William Mumler, ékszerész és lelkes amatőrfotós rendkívüli felfedezést tett.25 Amikor az egyik önarcképe megjelent az előhívó tálcában, döbbenettel látta, hogy egy fiatal nő szellemalakja lebeg mellette kísértetiesen. Mivel biztos volt benne, hogy az alak nem volt ott, amikor a fotót készítette, úgy gondolta, csak egyszerű dupla exponálás lehet, semmi több. Amikor viszont megmutatta a képet a barátainak, ők hívták fel a figyelmét, hogy az alak rejtélyes hasonlóságot mutat egy elhunyt unokatestvérével, és meg voltak győződve arról, hogy Mumlernek valahogyan sikerült rálelnie a halottak fotózásának kulcsára. Mumler fényképe hamarosan a címlapokra került mint az első, szellemről készült felvétel, ami persze jól tükrözi az újságírók sokaságának korántsem szkeptikus álláspontját. Mumler, ráérezve az üzleti lehetőségre, azonnal bezárta az ékszerboltot, és a világ első szellemfotósaként fogott új vállalkozásba. Szeánszról szeánszra minden erejét latba vetette, hogy a szellemek a megfelelő időben megjelenjenek, és nemsokára a magnéziumvaku hangjánál már csak a pénztárfiók csörömpölése volt zajosabb. Volt egy pár sikeres éve, de aztán kezdődtek a gondok. Néhány sasszemű ügyfélnek feltűnt, hogy az állítólagos „szellemek” erősen hasonlítanak a Mumler korábbi fotózásain részt vevő emberekre. Más kritikusok ennél is továbbmentek, és azzal vádolták Mumlert, hogy magánházakba tört be, hogy onnan lopjon képeket az elhunytakról, majd ezeket használta fel a szellemképek elkészítéséhez. Gyűltek a bizonyítékok, és végül Mumlert csalás vádjával bíróság elé állították. A per nagy vihart kavart, számos ismert személyt hallgattak meg tanúként, köztük a híres showmant, Phineas „Minden Pillanatban Születik Egy Balek” Taylor Barnumot, aki azzal vádolta meg Mumlert, hogy kihasználta a rászedhető embereket (de itt azért jusson eszünkbe a bagoly és a veréb esete). Mumlert, bár a csalás vádja alól felmentették, az ügy nagyon lejáratta. A jogi védelmére költött óriási költségek miatt anyagilag soha nem állt talpra, és 1884-ben szegényen halt meg. A sors iróniája, hogy a szellemfényképezés eszméje túlélte Mumler halálát. Az új hóbort egyik lelkes híve, Dr. Hyppolite Baraduc, francia kutató volt, aki meglehetősen szokatlan módon közelített a témához.26 Baraduc tisztában volt azzal, hogy több állítólagos szellem figyelemre 54
5. fejezet
Szellemvadászat Ahol egy vén banyával töltünk el némi időt, meglátjuk, hogyan zúztak porrá egy házat a kopogószellem-kutatók, találkozunk Ratcliffe Wharf nem létező fantomjával, megtudjuk, hogyan láthatunk szellemet, és megismerjük a szuggerálás pszichológiáját.
Paranormalitás
Van egy régi vicc. Az egyetemi professzor megkérdezi a hallgatókat: „Látott-e már valaki kísértetet?” Tizenöt hallgató felteszi a kezét. Az oktató azt mondja: „És ki az, aki érintett is már kísértetet?” Ezúttal már csak öt kéz emelkedik fel. Az oktató kíváncsian folytatja: „Rendben, és volt valaki, aki meg is csókolt már kísértetet?” Az előadó közepén egy fiatalember lassan felemeli a kezét, idegesen körülnéz, és azt kérdezi: „Elnézést, kísértetet vagy kis vérebet mondott?” Szerencsére az országos felmérések ennél egyértelműbb eredményekkel szolgálnak. Az elmúlt harminc év közvélemény-kutatásai egybehangzóan azt mutatják, hogy az emberek harminc százaléka hisz a szellemekben, tizenöt százalék pedig arról számol be, hogy ténylegesen átélt szellemélményt.78 A további kérdések során fény derült arra is, hogy az ilyen találkozások esetében nincs szó falakon átsuhanó, fehér leples alakokról, sem halált és romlást hozó fekete ruhás asszonyokról, sírkerteken áttáncoló csontvázakról vagy láncukat csörgető fej nélküli lovagokról. Noha a rémtörténetek és a horrorfilmek bővelkednek ilyen képekben, a jelenések sokkal hétköznapibbak. Egy kollégám, James Houran számtalan kutatást végzett a kísértetélményekkel kapcsolatban. James érdekes figura. Nappal szelíd statisztikusként egy ismert internetes randioldalnak dolgozik, kompatibilitást segítő matematikai modelleket tervez. Éjjel viszont szellemvadásszá változik, kutatásokat és felméréseket végez: a kísértetjárások rejtélyét akarja megoldani. Néhány évvel ezelőtt majdnem ezer szellemélményt elemzett, hogy megtudja, miről számolnak be azok az emberek, akik úgy vélik, szellemmel találkoztak.79 142
5. Szellemvadászat
Houran kutatásából kiderült, hogy a teljes jelenések igen ritkák. Az észlelések csupán mintegy egy százalékában van szó ilyesmiről, és az alakok általában az ágy láb felőli végénél jelennek meg, amikor az ember ébredezik, vagy amikor éppen álomba merül. A jelenések rejtélyes módon úgy néznek ki, mint egy normális ember, szellem voltuk csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor valami képtelenséget művelnek: hirtelen eltűnnek, vagy átsétálnak a falon. De vajon mit is tapasztalnak az emberek, amikor szellemmel találkoznak, és nem teljes alakos jelenéseket látnak? Houran beszámolóinak egyharmadában meglehetősen futó vizuális jelenségekről van szó, gyors villanásokról, furcsa füstfoszlányokról, vagy a szobában körbeosonó árnyakról. Másik egyharmad különös hangokat tapasztal, lépéseket az üres szobából, megmagyarázhatatlan puffanásokat, kopogásokat. A fennmaradó egyharmad több különböző dolgot észlel vegyesen, így például virágok vagy cigarettafüst különös illatát, szellem jelenlétét, olykor azt, hogy a hideg végigfut a hátán, ajtók nyílnak és csukódnak maguktól, az óra egyszerre túl lassan vagy gyorsan kezd járni, a kutya pedig szokatlanul csendes vagy hangos lesz. Több mint száz éve keresik a magyarázatot a kutatók ezekre a furcsa élményekre. Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy kutatásaik a síron túli élet tagadhatatlan bizonyítékaival szolgálnak. Mások ugyanilyen bizonyosak abban, hogy a látszólag természetfeletti tapasztalatokra nagyon is evilági magyarázat adható. A kísérletek között vannak úttörő álomkutatások, más tudósok kísértetjárta házakba vették be magukat, volt, aki vívótőrrel hadonászott, volt, aki csak ült a sötétben Istenre várva, de akadt olyan is, aki egy egész épületet zúzott porrá, és aki nagyszabású megtévesztő hadjáratot indított útnak. Rejtélyes világba indulunk, utunkat pedig a valószínűleg leggyakoribb kísértetélménynél kezdjük.
143
6. fejezet
Tudatkontroll Amelyben belemászunk a világ legnagyobb gondolatolvasójának a fejébe, megtudjuk, hogy valóban hipnotizálhatnak-e arra, amit mi magunk nem akarunk megtenni, szektákba épülünk be, megtudjuk, hogyan kerülhetjük el az agymosást, és megismerjük a meggyőzés pszichológiáját.
Paranormalitás
Most arra kérem az Olvasót, gondoljon egy számra egy és száz között. Nyugodtan változtassa meg a döntését akár többször is, mielőtt kiválasztaná a számot. Megvan? Most összpontosítson a számra. Úgy érzem, hogy a szám, amire gondolt, a… hetvenhármas. Kutatások szerint ötven olvasóból egy el is ejtette a könyvet meglepetésében. Sajnos ugyanezen kutatás szerint a nagy többséget viszont nem győztem meg a gondolatolvasó képességemről. Képzeljük el, milyen lett volna, ha eltalálom a számot, amelyre az Olvasó gondolt. Sőt képzeljük el, milyen lenne, ha a lenyűgöző telepatikus képességem nem csupán számokat segítene megnevezni, de ugyanígy működne formák, nevek, helyszínek, színek, esetében is. Végül pedig képzeljük el, hogy nem pusztán az Olvasó agyában tudok turkálni, de a viselkedését is képes vagyok irányítani. Az idők során akadtak olyan emberek, akik azt állították, birtokában vannak ilyen képességnek. Ezek a meglehetősen különös alakok nem nézegetnek kristálygömbbe, nem beszélgetnek a halottakkal, nem olvasnak a csillagokból. Rendelkeznek viszont egy rejtélyes és rendkívüli képességgel: tudnak játszani a mások elméjével. Vajon hogyan lehetséges, hogy úgy tűnik, képesek a lehetetlenre? Élő bizonyítékai lennének a természetfelettinek, vagy csak valamilyen kifinomult, titokzatos pszichológiai eszköztárt alkalmaznak? Hogy ezt megtudjuk, egy rendkívüli telepata világába látogatunk el, találkozunk gondolatolvasó lóval, és eltöltünk egy kis időt a világ legfélelmetesebb agymosás-specialistájával. Az utazás a múltban kezdődik, több mint száz évvel ezelőtt, a világ egyik legelső gondolatolvasójánál. 168
6. Tudatkontroll
Gondolatolvasás Washington Irving Bishop minden mérce szerint rendkívüli ember volt.100 1856-ban született, New Yorkban, és leginkább anyja, a színésznő, operaénekes, részmunkaidős médium, Eleanor nevelte. Eleanor színes egyéniség volt, és gyakran került vitás helyzetek középpontjába. 1867-ben megpróbált elválni a férjétől, Nathanieltől, azzal az indokkal, hogy a férfi meg akarta őt ölni. 1874-ben ott volt Nathaniel temetésén, és ugyan már hét évvel korábban elváltak, ez nem akadályozta meg abban, hogy nagy meghatottságában a földbe eresztett koporsóra vesse magát. Néhány hét múlva azt állította, hogy Nathanielt szándékosan gyilkolta meg egy titokzatos ellensége, és ragaszkodott a holttest kihantolásához. A vizsgálat azonban semmiféle bűncselekményt nem mutatott ki. Bishop iskolai eredményei nem voltak valami fényesek, és – talán az anyja spiritualista kapcsolatai révén – végül egy jól ismert, népszerű médium, Annie Eva Fay menedzsereként kezdett el dolgozni. Fay műsorai során először mindig egy széket és különféle hangszereket helyezett el egy nagy, nyitott szekrényben. Majd a színpadra hívott néhány nézőt, és arra kérte őket, hogy kötözzék a székhez. A szekrény elé függönyt húztak, és Fay megidézte a szellemeket. A szellemek néhány perc múlva jelezték is a jelenlétüket, játszani kezdtek a hangszereken, majd ki is hajították őket a szekrényből. Több pletyka is terjedt arról, hogy Fay vajon hogyan hozza létre a csodálatos jelenségeket. Volt, aki egészen odáig is elment, hogy azt állította, talán a fiát csempészi be a szoknyája alatt a szekrénybe. A valóság még ennél is egyszerűbb volt. Fay ügyes szabadulóművész volt, könnyen eloldotta a kötelet, aztán már csak játszania kellett a hangszereken, és kidobálni őket a szekrényből, majd visszaóvakodni a kötelékbe. Pár hónap múltán Bishop anyagi természetű vitába keveredett Fayjel, és elhatározta, hogy a trükkök leleplezésével debütál a nagyközönség előtt. Kezdetben minden jól is ment, ám a közönség hamarosan ráunt Fay kitálalt titkaira, ezért Bishop úgy döntött, kibővíti a repertoárt, és más ismert médiumok titkos trükkjeit is leleplezi. Máig ismeretlen okok miatt Bishop az anyaggyűjtés szempontjából azt találta a legjobb megoldásnak, ha nőnek öltözve látogatja a szeánszokat. Transzvesztita kalandjairól szóló beszámolója azonban nem ragadta meg a közönség figyelmét, így mást kellett kitalálnia, hogy meglegyen a nézőszám. Miután 169
