Iromány száma: T/11900 . Benyújtás dátuma: 2016 . november 2 . Az Országgy ű lés Igazságügyi bizottsága
Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Rubovszky György, elnök
Országgy űlés Hivatal a irományszám : Érkezett : 2016
O ,o ] (4 ' NOV O 2,
Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014 . (II. 24.) OGY határozat 40 . § (1) bekezdése alapján a polgári perrendtartásró l szóló T/11900. számú törvényjavaslathoz a következ ő részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot terjeszti elő:
Módosítópont sorszáma : 1 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 4. § alcím Módosítás jellege : módosítás 4. § [Afelek [eljárás-támogatási] ejárástámogatási és igazmondási kötelezettsége]
Módosítópont sorszáma : 2 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 5. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A bíróság azt a felet[,] vagy más perbeli személyt, aki a jóhiszeműség követelményéve l ellentétes magatartást tanúsít, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvénybe n meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja .
Módosítópont sorszáma : 3 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 7. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 7 . § (1) E törvény alkalmazásában : 1 .anyagi jogi kifogás :a keresettel – ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is – érvényesített jog érvényesíthet őségét kizáró, megszüntet ő vagy gátló anyagi jogi rendelkezésre történő hivatkozás ; [1 .]2. azonosító adatok nem természetes személy esetén : székhely, kézbesítési cím (ha székhelytől eltér), nyilvántartó hatóság és nyilvántartási szám, adószám, perben eljár ó törvényes vagy szervezeti képviselőjének neve és kézbesítési címe ; [2.]3 . azonosító adatok természetes személy esetén : lakóhely (lakóhely hiányában tartózkodási hely), kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helyt ő l eltér), születés i hely és id ő , anyja neve, perbeli cselekv őképesség hiányában törvényes képvisel ő neve é s kézbesítési címe; [3 .]4. ellenkérelem-változtatás : ha a fél az ellenkérelmével – ideértve a viszontkeresette l és beszámítással szembeni ellenkérelmét is – összefüggésben el őadott korábbi a) tényállításához képest eltérő vagy további tényre hivatkozik , b) jogállításához, illetve jogi érveléséhez képest eltér ő vagy további[, a vele szembeni igény érvényesíthet őségét kizáró, megszüntet ő vagy gátló] anyagi jogi kifogásra, illetvejogi érvelésre hivatkozik, vag y c) tényállítást, jogállítást, kérelmet részben vagy egészben elismer ő, illetve azokat nem vitató nyilatkozatát visszavonja, ideértve azt is, ha a nem vitatottnak, illetve ne m ellenzettnek tekintendő tény-, illetve jogállítást vagy kérelmet utóbb vitatja ; [4.]5 . fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 . évi V . törvény (a továbbiakban : Ptk.) szerinti fogyasztó ; [5.]6 . gazdálkodó szervezet : a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi társulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erd őbirtokossági társulat, a külföldi székhelyű vállalat magyarországi fióktelepe, az állami vállalat, az egyé b állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda , a közjegyző i iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyviv ői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó, emellet t gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataiban az állam, a hely i önkormányzat, a költségvetési szerv, [a] jogszabály alapján a költségvetési szerve k gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány ; [6.]7. hozzátartozó: a Ptk. szerinti hozzátartozó ; [7.]8. jogalap: az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogo t közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztásár a feljogosít ; [8.]9. jogi személyek alapításával és törvényes m űködésével kapcsolatos perek: a) a kérelemnek helyt adó cégbírósági bejegyz ő vagy változásbejegyző végzé s hatályon kívül helyezése iránti per , b) a cégalapítás érvénytelenségének megállapítása iránti per , c) a létesítő okirat módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti per , d) a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata iránti per , e) a gazdasági társaság és a szövetkezet tagjainak kizárása iránti per , fi a gazdasági társaságban történ ő befolyásszerzéssel kapcsolatos per , 2
g) a társaság tartozásaiért korlátozott felelősséggel tartozó tag vagy részvénye s sségének korlátlanná minősítése iránti per, felelő h) a cégnek nem min ősülő szervezetek ellen a törvényességi felügyeletet , törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv által indított per ; [9.110. keresetkiterjesztés : a felperes más által indított perbe történ ő belépése vag y további alperes perbevonása, ide nem értve, ha a perbelépés vagy perbevonás jogutódlás miatt következik be ; [10.] 11 . keresettel érvényesített jog : az az alanyi jog, amelynek érvényesítését anyag i jogi jogszabály biztosítja ; [11.] 12 . keresetváltoztatás : ha a fél a keresetével – ideértve a viszontkeresetet é s beszámítást is – összefüggésben el őadott korábbi a) tényállításához képest eltér ő vagy további tényre hivatkozik , b) jogállításához, illetve jogi érveléséhez képest eltérő vagy tovább i érvényesíteni kívánt jog[ra]ot állít, [igényének anyagi jogi jogalapjára vagy]illetve jogi érvelésre hivatkozik, vag y c) kérelméhez képest a kérelem, illetve annak valamely része összegszer űségét vagy tartalmát megváltoztatja, vagy további kérelmet terjeszt elő; [12 .] 13 . médiaszolgáltató: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvet ő szabályairól szóló törvény szerinti médiaszolgáltató ; [13 .] 14. médiatartalom-szolgáltató : a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerinti médiatartalom-szolgáltató ; [14 .] 15 . nem természetes személy : a jogi személy, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkez ő szervezet, amely jogszabályi rendelkezés alapján perbeli jogképességge l rendelkezik ; [15.] 16. perfelvételi irat: az írásbeli ellenkérelem, a válaszirat, a viszontválasz, a z előkészítő irat, a viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat ; [16.]17. személyi állapot: az ember személyi minőségét, személyi jellegű és család i kapcsolatait meghatározó tényez ők összessége ; [17.] 18. vagyonjogi per : az a per, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul vagy értéke pénzösszegben kifejezhet ő; [18.] 19. vállalkozás : a Ptk. szerinti vállalkozás .
Módosítópont sorszáma : 4. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 12. § Módosítás jellege : módosítás 12 . § [A bíró kizárása] A per elintézéséb ő l ki van zárva, és abban, mint bíró nem vehet részt : a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy akinek jogaira, illetve kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet , b) az a) pont szerinti személy képvisel ője, támogatója vagy olyan volt képvisel ője, vol t támogatója, aki az ügyben eljárt, c) az a) vagy b) pont szerinti személy hozzátartozója , d) az, akinek tanúként történ ő meghallgatását a bíróság a perben elrendelte, az, akit a perben a bíróság szakért ő ként rendelt ki, vagy aki a perrel összefügg ő szakvéleményt adott, 3
e) a perrel összefügg ő közvetít ői eljárást lefolytató személy, vagy f) az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható .
Módosítópont sorszáma : 5. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 14. § Módosítás jellege : módosítás 14. § [A bíróság kizárása] (1) A perben az a járásbíróság, közigazgatási és munkaügyi bíróság, törvényszék, illetv e ítélőtábla sem járhat el , a) amely a perben fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az , amely a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy amelynek jogaira , illetve kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet i[és] vag y b) amelynek elnöke, illetve elnökhelyettese a 12 . § a), b) vagy c) pontja értelmében k i van zárva . (2) Az (1) bekezdésben [a) és b) pontjában] meghatározott kizárási okok arra a jogi személyiséggel nem rendelkező bíróságra is vonatkoz[ik]nak, amelynek bírái fölött a perbe n érintett bíróság elnöke gyakorolja az általános munkáltatói jogokat . (3) Az eljáró bírósággal szemben kizárási ok fennállását önmagában nem alapozza meg, h a a)a fél és az eljáró bíróság között más eljárás van folyamatban , b a ser els ő- illetve másodfokú elintézésében érintett bírósá erbevonása esetén a
keresetkiterjesztés iránti kérelem visszautasításának van helye, vag y c) a per jogszabály alapján a munkáltató helytállási kötelezettségébe tartozó , személyiségi jogot sért ő tevékenység, illetve károkozás miatt a közigazgatási, bírósági vag y ügyészségi jogkörben eljáró személy ellen indul meg, abban az esetben sem, ha a bíróság i jogkörben eljáró személy az eljáró bíróságon járt el .
Módosítópont sorszáma : 6. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 19. § Módosítás jellege : módosítás 19. § [Kizárás a fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben indult perben] A fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben indult per elintézéséb ől ki van zárva é s abban, mint bíró nem vehet részt az ügyben korábban eljáró közjegyző[,] és az őt alkalmazó közjegyző nevében eljáró közjegyzőhelyettes, valamint ezek hozzátartozója.
4
Módosítópont sorszáma : 7. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 20. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítá s (2) A közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak az e törvény hatálya alá tartoz ó perek közül a munkaügyi perek.
Módosítópont sorszáma : 8 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 21. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A követelés vagy más jog érték e a) szerződés létrejöttének [vagy ]létre nem jöttének, hatályosságának, [vagy]hatálytalanságának, [illetve ]érvényességének vagy érvénytelenségének a megállapítás a iránti kereseti kérelem esetén a szerz ődésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatá s értékével, b) szerző dés létrehozása vagy megszüntetése iránti kereseti kérelem esetén a kikötött szolgáltatásért járó, még nem teljesített ellenszolgáltatás értékével, c) dologi jogi perben a vitás dolog vagy dologrész, illetve dologi jog értékével , d) követelés biztosítása iránti perben a biztosított követelés értékével, vagyha [azonban ]a biztosíték értéke ennél kisebb, ez utóbbi értékkel , e) fedezetelvonó szerződés hatálytalanságának a megállapítása iránti kereseti kérele m esetén a követelés értékével, vagy ha a fedezet értéke ennél kisebb, ez utóbbi értékkel[, ] [fi végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben a végrehajtás i összeggel vagy annak azon részével, amelyre a végrehajtási jog megsz űnését állítják, g) végrehajtási igényperben a végrehajtani kívánt követelés értékével, vagy ha a foglalás alól feloldani kívánt vagyontárgy értéke kisebb, ez utóbbi értékkel ] egyezik meg.
Módosítópont sorszáma : 9. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 21. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) A per tárgyának az értéke — az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltér ően — a) előre meg nem határozható ideig, időközönként visszatér ően teljesítend ő , le nem járt szolgáltatás iránti kereseti kérelem esetén az [egy évi ]egyévi szolgáltatás értékével , b) a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti kereseti kérelem esetén, ha a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatást el őre meg nem határozható ideig, id őközönként visszatérően kell teljesíteni, annak [egy évi ]egyévi értékével egyezik meg .
5
Módosítópont sorszáma : 10 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 23. § alcím Módosítás jellege : módosítás 23. § [A pertárgy értékének [figyelembe vétele]fQVelembevétele J
Módosítópont sorszáma : 11 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 24. § alcím Módosítás jellege : módosítás 24. § [A hatáskör hiányának [figyelembe vételei fiQVelembevétele J
Módosítópont sorszáma : 12. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 26. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 26 . § (1) A vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból ered ő igény érvényesítése iránt indított perre — törvény, az Európai Unió kötelez ő jogi aktusa, illetv e nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában — az alperes belföldi lakóhelye szerint i bíróság kizárólagosan illetékes . Belföldi lakóhely hiányában e kizárólagos illetékesség a z alperes belföldi tartózkodási helyéhez igazodik ; ha az alperes tartózkodási helye ismeretlen[, ] vagy külföldön van, az utolsó belföldi lakóhely az irányadó . Ha az utolsó belföldi lakóhely ne m állapítható meg, az illetékességet az általános szabályok szerint kell megállapítani .
Módosítópont sorszáma : 13 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 31 . § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítá s (3) Az e törvény hatálya alá tartozó ügyben eljáró bíróság és a közigazgatási ügyben eljár ó bíróság között felmerült hatásköri összeütközés esetén az eljáró bíróság kijelölésére a közigazgatási perrendtartás [e tárgyra] vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 14. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 32. § Módosítás jellege : módosítás 32 .
§ [A kijelölés eljárási szabályai]
(1) Ha az illetékes bíróság nem állapítható meg, a fél a kijelölés iránti kérelmet bármelyi k bíróságnál előterjesztheti ; egyébként a kijelölés iránt a perben eljárt bíróság hivatalból kötele s előterjesztést tenni. 6
(2) A kijelölés tárgyában a bíróság a felek meghallgatása nélkül is határozhat . [(3) Ha az illetékes bíróság kizárás miatt nem járhat el, a kijelölés kérdésében határoz ó bíróság a határozat meghozatala elő tt beszerezheti a kijelölni tervezett bíróság bíráina k — a felmerült kizárási okkal összefügg ő — nyilatkozatait.]
Módosítópont sorszáma : 15 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 34. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 34 . § (1) A perben mint fél személyesen vagy meghatalmazottja útján az járhat el, ak i a) a polgári jog szabályai szerint teljes cselekv őképességgel rendelkezik , b) olyan, cselekv ő képességében részlegesen korlátozott nagykorú, akinek a polgári jo g szabályai szerinti cselekvő képessége a per tárgyára, illetve a perbeli eljárási cselekményekr e kiterjed ő hatállyal nincs korlátozva, vagy c) a per tárgyáról a polgári jog szabályai szerint érvényesen rendelkezhet .
Módosítópont sorszáma : 16. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 40. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha [a bíróság úgy ítéli meg, hogy] a keresethez csatlakozó nyilatkozat megtétele a jóhiszemű joggyakorlás követelményével ellentétes, a bíróság a keresethez csatlakozás iránt i kérelmet elutasítja . Ha az alperes a keresethez csatlakozás engedélyezését követ ően a keresethez csatlakozásra vonatkozó jogát rosszhiszeműen gyakorolja, a bíróság az alperes érintett perbeli cselekményeit mell őzi, illetve a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el . Az e bekezdésen alapuló döntéseit a bíróság legkés őbb az ítéletében köteles megindokolni .
Módosítópont sorszáma : 17 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 43. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) A (3) bekezdés szerinti beavatkozás iránti kérelmet elutasító vagy a beavatkozót a perb ől kizáró határozat ellen el őterjesztett fellebbezést — ha a fellebbezési, illetve észrevételezés i határidő valamennyi féllel szemben lejárt, illetve ha a fellebbezést, észrevételt valamennyi fé l hiánytalanul benyújtotta — az elsőfokú bíróság a szükséges periratokkal együtt legkés őbb nyolc napon belül felterjeszti a másodfokú bírósághoz, [és arról a másodfokú tanács]amely annak érkezésétől számított tizenöt napon belül határoz.
7
Módosítópont sorszáma : 18 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 45 . § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 45 . § (1) Az a fél, aki pervesztessége esetére harmadik személy ellen kíván követelés t érvényesíteni[,] vagy harmadik személy követelésétő l tart, ezt a harmadik személyt perbe hívhatja . Perbehívással a beavatkozó és a perbehívott is élhet .
Módosítópont sorszáma : 19. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 45. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A perbehívás bíróság részére történ ő bejelentésének – a (3) bekezdésben foglalt kivételle l a) az alperes részéről a kereset közlését ő l számított negyvenöt napon belül[,] vagy a bíróság által az ellenkérelem el őterjesztésére meghosszabbított határid őn belül, b) a felperes részér ől a keresettel szembeni írásbeli ellenkérelem, illetve a viszontkereset-levél, keresettel szembeni beszámítás vele történ ő közlésétől számított harminc napon belül, c) a perindítás joghatásainak beállását követ ő en perbe belépett vagy perbe vont személy részéről a perbelépését ől számított harminc napon belül , de legkés őbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig van helye .
Módosítópont sorszáma : 20. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 48. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) Ha a perbelépés vagy perbevonás e törvény rendelkezéseinek megfelel, a bíróság a perbelépést vagy perbevonást engedélyezi, ellenkez ő esetben a kérelmet [elutasítja] visszautasítja .
Módosítópont sorszáma : 21 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 49. § Módosítás jellege : módosítás 49 .
§ [A pertárgy igénylése]
(1) Ha a per tárgyát harmadik személy – akár jogutódként, akár más jogcímen – egészen vag y részben a maga részére igényli, az alperes a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig az igényl ő perbeállítását kezdeményezheti . [E határidőt követően tett nyilatkozat hatálytalan.]
8
(2) A perbeállítás kezdeményezését a bíróság részére írásban vagy a tárgyaláson szóban kel l bejelenteni, egyúttal meg kell jelölni a perbeállítás kezdeményezésének okát . (3) Az alperesnek a perbeállítás kezdeményezésének bejelentésével egyidej űleg okirattal kell igazolnia a per tárgyának bírósági letétbe helyezését a visszavétel jogáról való lemondá s mellett. (4) A perbeállítást kezdeményez ő nyilatkozatot közölni kell az igényl ővel és a felperessel is, az igénylőt röviden tájékoztatni kell a per állásáról . Ha a bíróság felhívásának közlését ől számított harminc napon belül az igényl ő a bíróság felé a perbelépésr ől nem nyilatkozik, úgy kel l tekinteni, hogy nem kíván a perbe belépni . A határid őt követő en tett nyilatkozat hatálytalan. (5) Ha az igényl ő a (4) bekezdésben meghatározott határidőben úgy nyilatkozik, hogy perb e kíván lépni, és az alperes a per tárgyát a visszavétel jogáról való lemondás mellett — teljesíté s céljából — bírósági letétbe helyezte, a bíróság engedélyezi az igényl ő perbelépését, egyidejűleg az alperest a perből elbocsátja. A pert a felperes és az igényl ő, mint új alperes között kell továb b folytatni . Ha a perbeállítás kezdeményezése e törvény rendelkezéseinek nem felel meg, a bíróság a perbeállítás iránti kezdeményezést visszautasítja .
Módosítópont sorszáma : 22 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 50. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a harmadik személy elismeri, hogy a vitás jogot az alperes az ő nevében gyakorolja, é s a bíróság felhívásának közlését ől számított harminc napon belül úgy nyilatkozik, hogy perb e kíván lépni, a bíróság a perbelépést engedélyezi, az alperest — kérelmére — a felpere s beleegyezésével a perb ől elbocsátja . A pert a felperes és az alperes helyébe lép ő harmadi k személy között kell tovább folytatni . Ha a perbeállítás kezdeményezése e törvén y rendelkezéseinek nem felel meg, a bíróság a perbeállítás iránti kezdeményezést visszautasítja .
Módosítópont sorszáma : 23. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 51. § Módosítás jellege : módosítás 51 . § [Téves perlés]
Ha a felperes a pert nem az ellen indította meg, akivel szemben az igény érvényesíthet ő, a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig alperesként perbe vonhatja az általa megjelölt mási k személyt. Ha a bíróság a perbevonást engedélyezi, [A bíróság] a felperes által megjelölt személlyel mint alperessel a keresetet közli, és a korábbi alperest a perb ől elbocsátja, feltéve , hogy a perre az új alperessel szemben hatásköre és illetékessége van. Ha a perbevonás iránti kérelem e törvény rendelkezéseinek nem felel meg, a bíróság a kérelmet visszautasítja .
Módosítópont sorszáma : 24. 9
Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 52. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 52 . § (1) Az, akinek igénye érvényesítése céljából [ügyész, illetve ]jogszabályban err e feljogosított személy vagy szervezet (a továbbiakban együtt: perindításra feljogosított személy), illetve az ügyész pert indított, a perbe történő belépése esetén a perben félként vesz részt.
Módosítópont sorszáma : 25 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 54. § Módosítás jellege : módosítás 54 .
§ [[Visszautasítási okok]A keresetkiterjesztés engedélyezése, a keresetkiterjesztés iránt i
kérelem visszautasítása[eseténj ] (1) Ha az 52 . $ (2) bekezdése szerinti perbelépés, illetve az 53 . § szerinti perbevonás e törvény rendelkezéseinek megfelel, a bíróság a perbelépést, illetve a perbevonást engedélyezi, ellenkez ő esetben a kérelmet visszautasítja. (2) A bíróság az 52 . § (2) bekezdése szerinti perbelépés, illetve az 53 . § szerinti perbevonás iránti kérelmet visszautasítja, h a a) a személyváltozás törvény által meg nem engedett pertársaságot eredményezne , b) a személyváltozás bejelentése elkésett, vagy c) a személyváltozást kezdeményez ő személy – bírósági felhívás ellenére – nem terjesz t elő a keresetlevélre vonatkozó szabályoknak megfelel ő, a személyváltozással összefügg ő keresetet.
Módosítópont sorszáma : 26 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 56 . § Módosítás jellege : módosítás 56. § [Perorvoslat [perbelépés, illetve a perbó7 történ őelbocsátás tárgyában hozot t
határozat ellen ]személyváltozás esetén] (1) A 49-51 . § szerinti esetekben a perbelépés, valamint a perb ől történő elbocsátás tárgyában hozott határozat ellen külön fellebbezésnek van helye . (2) A 47. § és a 48 . §, valamint az 54 . § szerinti perbelépés-, perbevonás iránti kérelmet [ visszautasító vagy elutasító], illetve a perből történ ő elbocsátás iránti kérelmet[ elutasító ] visszautasító határozat ellen külön fellebbezésnek van helye .
10
Módosítópont sorszáma : 27. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 59. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Ha az ügyész és a jogosult fél perbeli cselekményei vagy el ő adásai egymástól eltérnekz a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el .
Módosítópont sorszáma : 28. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 59. § új (7) bekezdés Módosítás jellege : kiegészítés (7) Ha a peres eljárás során a jogi képviselet kötelez ő, a perben félként személyesen részt vev ő jogosult jogi képviseletét az ügyész részvétele pótolja .
Módosítópont sorszáma : 29 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 60. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a fél és az ügyész perbeli cselekményei[,] vagy el őadásai egymástól eltérnek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el .
Módosítópont sorszáma : 30 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 61. § Módosítás jellege : módosítás 61 . § [Tolmács és fordító] (1) A bíróság tolmácsot, jelnyelvi tolmácsot (a továbbiakban együtt : tolmács), illetve fordító t [alkalmaz ]rendel ki, ha a 113 . §-ban foglalt jogok érvényesülése érdekében vagy egyébként e törvénynek a nyelvhasználattal kapcsolatos rendelkezése értelmében szükséges . (2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a kirendelt tolmácsra és [a ]fordítóra e törvény kirendelt szakért őre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 31 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 62. § Módosítás jellege : módosítás 62 .
§ [Fordítás szükségessége a perben]
Fordítás szükségessége esetén – jogszabály, az Európai Unió kötelez ő jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltér ő rendelkezése hiányában – egyszer ű fordítás alkalmazható[, ha egyik fél sem kéri hiteles fordítás elkészítését, vagy a lefordított szöveg eredeti szövegge l 11
való megegyezőségét nem vitatja] . [A] Ha a lefordított szöveg helyesség[ének]e, illetv e teljesség[ének]e tekintetében kétely merül fel i [vitatása esetén, a vitató fél kérelmére] hitele s fordítást kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 32. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 64. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 64. § (1) Ha törvény egyes perbeli cselekményekre másként nem rendelkezik, a fél helyett az általa[,] vagy törvényes képvisel ője által meghatalmazott képvisel ője is eljárhat .
Módosítópont sorszáma : 33 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 69. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) Ha a per megindítását követ ően kerül sor a meghatalmazás rendelkezési nyilvántartásb a vételére[,] vagy a rendelkezési nyilvántartásba vett meghatalmazás módosítására, e jognyilatkozatok a bírósággal szemben a bíróságnak történ ő bejelentést ől, az ellenfélle l szemben pedig a vele történő közléstől hatályosak .
Módosítópont sorszáma : 34 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 73. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Ha az eljárás folyamán perbe belépő , jogi képvisel ő nélkül eljáró felet a bíróság a kötelező jogi képviselet szükségességéről első jelentkezése alkalmával tájékoztatja és a fél részéről később nem pótolható perbeli cselekmény elvégzésére, illetve nyilatkozat megtételére lenn e szükség, a bíróság a félnek megfelel ő határidőt biztosít a jogi képviselet pótlására és ezzel egyidejűleg a perbeli cselekmény elvégzésére, illetve a nyilatkozat megtételére . Szükség eseté n a tárgyalás elhalasztásának, illetve szükséges keretben történő megismétlésének is helye lehet .
Módosítópont sorszáma : 35 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 73. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a bíróság — amelynek eljárása során a jogi képviselet kötelező — az ügyben áttétel[,] vag y kijelölés folytán jár el és a keresetlevelet eredetileg olyan bírósághoz nyújtották be, amelyne k eljárásában a jogi képviselet nem kötelez ő, a bíróság a jogi képvisel ő nélkül eljáró félnek megfelelő határidőt biztosít a jogi képviselet pótlására .
12
Módosítópont sorszáma : 36. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 74. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a felperes a megsz űnt jogi képviseletének pótlásáról felhívás ellenére nem gondoskodik , a bíróság az [pert ]eljárást megszünteti . Ha a viszontkeresetet el őterjesztő alperes megsz űnt jogi képviseletének pótlásáról felhívás ellenére nem gondoskodik, a bíróság az eljárás t részlegesen, a viszontkereset tekintetében megszünteti .
Módosítópont sorszáma : 37. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 75. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 75. § (1) A 72 . § (1) bekezdésének alkalmazásában jogi képviselőnek kell tekinteni: a) az ügyvédet és az ügyvédi irodát, b) a jogtanácsost, azokban a perekben, amelyekben jogszabály a képviseletr e feljogosítja, [c) a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben az ügyvédjelöltet és a jogi előadót,] [d)] cl a jogi személy bíróság képviseletére jogosult bírót , [e)]cl2 a Legfőbb Ügyészség képviseletére jogosult ügyészt, valamin t [f)]el törvényben meghatározott egyéb személyeket .
Módosítópont sorszáma : 38 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 75. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ügyvédjelölt és jogi előadó [– az (1) bekezdés c) pontja szerinti eseten kívül – ]a jogi képviseletre kötelezett fél nevében kizárólag az iratok megtekintése, azokról másolat kérés e vagy készítése érdekében járhat el .
Módosítópont sorszáma : 39. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 76. § alcím Módosítás jellege : módosítás 76 . § [Az [ügygondnok-rendelés] ügygondnokrendelés esetei]
13
Módosítópont sorszáma : 40. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 77. § alcím Módosítás jellege : módosítás 77 . § [Az [ügygondnok-rendelés]ügygondnokrendelés eljárási szabályai]
Módosítópont sorszáma : 41 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 77. § új (7) bekezdé s Módosítás jellege : kiegészítés (7) Az ügygondnok jogszabályban meghatározott díjazásra jogosult . A bíróság az ügygondno k díját legkés őbb felmentésekor, ennek hiányában legkés ő bb az eljárást befejező határozatban határozza meg . Az ügygondnok díjáról rendelkez ő határozat ellen az ügygondnok és a fele k külön fellebbezéssel élhetnek.
Módosítópont sorszáma: 42. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 78. § (3) és (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A bíróság az általa [megállapított]meghatározott költséget a letétbe helyezett összegből kiutalja . Ha a [megállapított]meghatározott költséget az el őzetesen letétbe helyezett összeg nem fedezi[,] vagy meghaladja, a bíróság a költség [megállapításával]meghatározásáva l egyidej űleg a felet a különbözet el őlegezésére kötelezi vagy elrendeli annak visszafizetését . (4) A bíróság az ügygondnoki díj, a kirendelt szakértő díja és a külföldi kézbesítésnek az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi egyezmény szerinti költsége fedezésér e előrelátható[lag] an szükséges összeg letétbe helyezését köteles elrendelni .
Módosítópont sorszáma : 43 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 79. § Módosítás jellege : módosítá s 79 . § [Költségek előlegezésére kötelezettek]
(1) Törvény eltérő rendelkezése hiányában[A] a bizonyítással járó költséget[– e törvény eltérő rendelkezésének a hiányában –] a bizonyító fél el őlegezi . Ha a bizonyító fél ellenfele ne m mentes a költség el őlegezése alól és önként vállalja, a költséget vagy annak egy részét a bizonyító fél ellenfele el ő legezi. (2) Ha jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerz ődés eltérően nem rendelkezik, a kirendelttolmácsnak a bizonyítással nem összefügg ő alkalmazásával járó költséget az a fél el ő legezi, akinek a személye miatt a tolmács alkalmazása szükségessé vált .
14
(3) A kirendeltfordítónak a bizonyítással nem összefüggő alkalmazásával járó költséget a felperes el őlegezi. (4) A bírósági iratnak a bizonyítással nem összefügg ő külföldi kézbesítése az Európai Uni ó kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi egyezmény szerinti költségét a felperes el őlegezi. (5) A perben kirendelt ügygondnok [készkiadását és ]díját az a fél el őlegezi, aki az ügygondnok kirendelését kérte, illetve akinek perbeli cselekménye folytán a kirendelé s szükségessé vált. Ettől eltérően az állam előlegezi annak az ügygondnoknak a díját, aki elle n jogszabály értelmében kell a keresetet megindítani . (6) Az e törvényben megállapított kivételekt ől eltekintve a fél az ellenfél eljárása miatt felmerült költséget nem köteles előlegezni . (7) Az állam el őlegezi a költséget az ügyész, a perindításra feljogosított személy, az alpere s részére kirendelt ügygondnok és azon ügygondnok helyett, aki ellen jogszabály értelmében kel l a keresetet megindítani. (8) Az állam előlegezi a jogszabályban meghatározott és azt a költséget, amelyne k előlegezésére a fél jogszabály, az Európai Unió kötelez ő jogi aktusa[,] vagy nemzetközi szerződés rendelkezése, továbbá költségkedvezmény folytán nem köteles .
Módosítópont sorszáma : 44. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 80. § Módosítás jellege : módosítás 80 . § [A perköltség fogalma]
A perköltség a félnél — a perben vagy azt megelőzően — [a perrel]a jog perbeli érvényesítéséve l okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült minden költség, ideértve a bíróság el őtt történ ő megjelenéssel szükségképpen felmerült keresetkiesést is .
Módosítópont sorszáma : 45. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 81. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A felszámítás során meg kell jelölni az igényelt költség összegét, a felmerülésének lényege s körülményeit, azt, hogy a perbe vitt mely jog érvényesítésével összefüggésben merült fel, é s mindezeket a felszámítással egyidej űleg — szükség szerint — okirattal is igazolni kell. A bíróság által az eljárást befejez ő határozatban meghatározható költség az annak összegét szabályoz ó jogszabályi rendelkezésre utalással is felszámítható .
15
Módosítópont sorszáma: 46 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 81. § (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (4) A fél a felszámítását a tárgyalás berekesztéséig, ennek hiányában az eljárást befejez ő határozat meghozataláig visszavonhatja . A visszavonást követően a visszavonással érintett költség újbóli felszámításának nincs helye .
Módosítópont sorszáma : 47. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 82. § Módosítás jellege : módosítás 82 . § (1) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a bíróság a felszámítottperköltség viseléséről az eljárást befejező határozatban hivatalbóldönt. Ha a bíróság a perköltség viseléséről nem az eljárást befejez ő határozatban dönt, határozatának a perköltségr ől döntő része ellen külön fellebbezésnek van helye . (2) A bíróság meghatározza a perköltség összegét és a megtérítésére köteles személyt anna k megfizetésére kötelezi . Ha a felek egymással szemben perköltség megtérítésére kötelesek, a bíróság csak a különbözet megfizetéséről rendelkezik. (3) A bíróság a perköltség összegét a felszámítás és az ahhoz csatolt okiratok [alapu l vételével] alapulvételével határozza meg. A felszámítani elmulasztott vagy a felszámítottná l magasabb összeg ű költséget a fél javára nem lehet figyelembe venni .
Módosítópont sorszáma : 48. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 83. § Módosítás jellege : módosítás 83 . § (1) [A]Törvény eltérő rendelkezése hiányában a pernyertes fél perköltségét[— törvény eltérő rendelkezésének hiányában —] a pervesztes fél téríti meg. (2) Részleges pernyertesség esetén a fél az ellenfél perköltségét a pervesztessége arányába n téríti meg . Ha a pernyertesség és a pervesztesség aránya közötti különbség,valamint a fél és az ellenfél javára meghatározott perköltségek összege közötti [nincs jelentős ]különbség nem jelentő s, egyik fél sem köteles perköltség megtérítésére . (3) A (2) bekezdésben foglaltak alkalmazását mell őzni lehet, ha a per kártérítés vagy egyé b olyan követelés iránt folyik, amelynek összegszer ű megítélése bírói mérlegelést ől függ, és a bíróság a követelt összegnél kevesebbet ítélt ugyan meg, de a követelt összeg nem tekinthető nyilvánvalóan túlzottnak . (4) Ha a fél az érdemi tárgyalási szakban az önállóan elbírálható követelése összegé t leszállította, a leszállított rész tekintetében pervesztesnek kell tekinteni, kivéve, ha a leszállításra azért került sor, mert az ellenfél a követelés egy részét utóbb teljesítette vagy a fé l a perfelvétel lezárásáig önhibáján kívüli okbólnem határozhatta meg a követelése mértékét . 16
(5) A megtérítési kötelezettséggel nem érintett perköltség[,] vagy annak hányada annak a félne k a terhén marad, akinél az felmerült .
Módosítópont sorszáma : 49. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 86. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a közvetít ő i eljárásban létrejött megállapodás ellenére a megállapodással rendezet t jogvita tárgyában a megállapodást megköt ő felek bármelyike a bírósághoz fordul, az alpere s perköltségét a felperes téríti meg . A perköltségviselés általános szabályai irányadóak, ha a felperes kizárólag a megállapodásban foglaltak iránt, annak nem teljesítése miatt indít pert .
Módosítópont sorszáma : 50 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 86. § (6) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (6) A (3)[—(5)] bekezdésben foglaltak alkalmazandók, ha[ a fogyasztóvédelemről szóló] törvényben szabályozott békéltet ő testületi eljárásban határozattal jóváhagyott egyezség útjá n rendezett fogyasztói jogvita tárgyában fordul a felek bármelyike utóbb a bírósághoz, kivéve a z egyezségben foglaltak nem teljesítése miatt a határozat végrehajtási záradékkal történ ő ellátása iránt indított eljárást .
Módosítópont sorszáma : 51 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 90. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 90 . § (1) A beavatkozó által támogatott fél pernyertessége esetén a beavatkozó perköltségét a pervesztes fél téríti meg. A beavatkozóra a perköltség fogalmára és felszámítására vonatkoz ó szabályokat kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 52 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 93. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 93 . § (1) A 83—[85. § és a 87—]92 . § alkalmazása során nem lehet figyelembe venni a perköltségnek azt a részét , a) amelyet törvény értelmében tanú, szakért ő vagy a perben nem álló más személy térí t meg, b) amelyet a fél törvény értelmében a per eredményére tekintet nélkül [visel]térít meg, és 17
c) amely a bírósági szervezet érdekkörében felmerült – egyébként elhárítható – o k következtében merült fel.
Módosítópont sorszáma : 53 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 94. § (1) és (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 94 . § (1) A felet – ideértve a beavatkozót is –a perben a [jogérvényesítés]jogai érvényesítésének az elősegítése érdekében az alábbi költségkedvezmények illethetik meg : a) tárgyi és személyes költségmentesség , b) tárgyi és személyes költségfeljegyzési jog , c) tárgyi és személyes illetékmentesség , d) tárgyi illetékfeljegyzési jog , e) mérsékelt illeték, fi pártfogó ügyvédi díj előlegezése vagy megfizetése alóli mentessé g (2) [A]Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a felet a személyes költségmentesség és a személyes költségfeljegyzési jog a jövedelmi- és vagyoni viszonyai alapján kérelemre, míg a személyes illetékmentesség a személye alapján hivatalból illeti meg . A felet a tárgyi kedvezmény az eljárás tárgyánál fogva, a mérsékelt illeték kedvezménye pedig meghatározot t perbeli események bekövetkezése esetén[,] hivatalból illeti meg .
Módosítópont sorszáma : 54. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 95. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 95 . § (1) Költségmentesség esetén a fél mentes a) az illeték el őzetes megfizetése , b – jogszabály eltér ő rendelkezése hiányában – a per során felmerül ő költség elő legezése , c) – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a meg nem fizetett illeték, továbbá a z állam által előlegezett költség megfizetése, é s d) a perköltség-biztosíték letétele alól.
Módosítópont sorszáma : 55 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 95. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A költségmentesség nem mentesíti a felet a szükségtelen perbeli cselekmény meg nem fizetett illetékének és állam által előlegezett költségének a megfizetése alól . 18
Módosítópont sorszáma : 56. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 97. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 97. § (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a költségmentesség, a költségfeljegyzés i jogi[és ]az illetékmentesség és a tárgyi illetékfeljegyzési joghatálya— kérelem esetén a kérele m előterjesztésétől kezdve — a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjed .
Módosítópont sorszáma : 57 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 98. § Módosítás jellege : módosítás 98 . § [A költségkedvezmény engedélyezése és megvonása]
A személyes költségmentesség és a személyes költségfeljegyzési jog engedélyezése és a z engedélyezett költségkedvezmény megvonása tárgyában a bíróság határoz . Az engedélyezé s iránti kérelmet elutasító és az engedélyezett költségkedvezményt megvonó határozat elle n külön fellebbezésnek van helye .
Módosítópont sorszáma : 58. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 99. § alcím Módosítás jellege : módosítás 99. § [[A]Döntés a tárgyi költségkedvezményr ől[fennállása])
Módosítópont sorszáma : 59 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 100. § Módosítás jellege : módosítás 100. § [A költségkedvezmények egyéb szabályai]
A költségmentességre,[ és] a költségfeljegyzési jogra[ engedélyezésére, felülvizsgálatára é s megvonására], az illetékmentességre, a tárgyi illetékfeljegyzési jogra, a mérsékelt illetékre, valamint a pártfogó ügyvédi díj el ő legezésére és viselésére vonatkozó egyébrendelkezéseke t jogszabály állapítja meg .
19
Módosítópont sorszáma : 60 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 101 . § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Ha a) a meg nem fizetett illeték és az állam által el ő legezett költség megfizetésére a felet az eljárás folyamán kell kötelezni , b) az eljárás szünetelés folytán megsz űnt, vagy c) az illeték vagy az állam által el őlegezett költség az eljárást befejez ő határozat meghozatala után merült fel , [annak]a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetésér ől a bíróság külön határozatban rendelkezik, amely ellen külön fellebbezésnek van helye .
Módosítópont sorszáma : 61 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 101. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A bíróság [a perköltség viselésér ől döntő]az eljárást befejez ő határozatában — a díj összegének megállapítása nélkül, [a perköltségviselés arányának meghatározásával]a z állam által előlegezett költség megfizetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával — megállapítja, hogy a pártfogó ügyvédi díj viselésére melyik fél köteles . Az els őfokon eljárt bíróság a jogerős határozatról a következ ő — eljárási szakaszonként megállapított — adatok közlésével nyolc napon belül értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálatot : a) a felek neve , b) a per tárgya, c) a pertárgy értéke, ha az megállapítható , d) a pernyertesség felek közötti aránya, é s e) a pártfogó ügyvédi díj viselésére köteles fél megnevezése ésazonosító adatai .
Módosítópont sorszáma : 62 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 102. § Módosítás jellege : módosítás 102. § [A meg nem fizetett illeték és az állam által el őlegezett költség viselése] (1) A megfizetés alól mentességet biztosító költségkedvezmény hiányában a meg nem fizetet t illetéket és az állam által el őlegezett költséget — a (2)—(5) bekezdésekben foglalt kivételekkel— a fél abban az arányban, illetve részben fizeti meg, amelyben e törvény szerint a perköltség vagy perköltségrész megtérítésére is köteles . Ha e törvény szerint egyik fél sem [lenne ]köteles perköltség megtérítésére, a felek a meg nem fizetett illetéket és az állam által el őlegezett költséget egyenl ő arányban fizetik meg.
20
(2) Ha az eljárás szünetelés folytán megsz űnik, a meg nem fizetett illetéket és az állam által előlegezett költséget a megfizetés alól mentességet biztosító költségkedvezmény hiányában a felperes fizeti meg . (3) Az ügyész, valamint a perindításra feljogosított személy a meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség megfizetésére nem köteles[zhet ő]. (4) Ha jogszabály értelmében a keresetet ügygondnok ellen kell megindítani, az ügygondnok a meg nem fizetett illeték és állam által el őlegezett költség megfizetésére, a fél pedig az ügygondnok állam által előlegezett díjának a megfizetésére nem kötelelzhető] . (5) [A felperes pernyertessége esetén az]Az alperes a részére kirendelt ügygondnok eljárás a miatt meg nem fizetett illeték és állam által el ő legezett költség megfizetésére[ az alperes] nem köteles[zhet ő] . (6) Jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerz ődés rendelkezése szerinti költség, a költségkedvezmény folytán, továbbá a (3)—(5) bekezdés szerint meg ne m térülő költség és illetékaz állam terhén marad .
Módosítópont sorszáma : 63 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 103. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítá s (2) Az ideiglenes intézkedés olyan magatartásra kötelezést tartalmazhat, amely magatartá s követelésére a kérelmező jogosult lenne a perben érvényesített jog alapján .
Módosítópont sorszáma : 64. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 103. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (4) Az ideiglenes intézkedés iránti kérelembe n a) meg kell jelölni az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó (1) bekezdés szerint i feltétel fennállását , b) elő kell adni az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó feltétel fennállását megalapozó tényeket, amelyeket valószínűsíteni kell, és c) arra vonatkozó határozott kérelmet kell el őterjeszteni, hogy a kérelmező milye n tartalmú intézkedés elrendelését kéri .
21
Módosítópont sorszáma : 65 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 106. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 106. § (1) A bíróság az ideiglenes intézkedést akkor köti[ elrendelését] biztosítékadáshoz [ kötheti], ha a kérelmez ő ellenfele valószínű síti, hogy a kért intézkedés következtében olya n hátrány érheti, amely pernyertessége esetén a kérelmezőtő l kártérítés vagy sérelemdíj követelésére adna alapot . A biztosítékadás tárgyában való döntéskor a bíróságnak figyelemme l kell lennie a kérelmet megalapozó tények valószín űsítettségének fokára is . Csekély mértékű hátrány esetén a biztosítékadás elrendelését mell ő zni kell.
Módosítópont sorszáma : 66 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 107. § (1) és (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 107. § (1) Ha a[A] bíróság az ideiglenes intézkedést[ elrendelését] biztosítékadáshoz köti [kötő] végzésében határid őt tűz a biztosíték teljesítésére . (2) A biztosíték teljesítését a bíróság végzéssel állapítja meg . Az ideiglenes intézkedé s [elrendelése ]e végzés meghozatalával[jogerő re emelkedésével] válik előzetesen végrehajthatóvá.
Módosítópont sorszáma : 67. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 109. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A per megindítása esetén a[z] keresetlevél benyújtása el őtt elrendelt ideiglenes intézkedé s hatályára a 105 . §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma: 68 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 113. § Módosítás jellege : módosítás 113 . § [A
nyelvhasználat tartalma]
(1) A bírósági eljárás nyelve a magyar . (2) Törvény, az Európai Unió kötelez ő jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltér ő rendelkezése hiányában a bíróságnak címzett beadványokat magyar nyelven kell el őterjeszteni, a bíróság a beadványokat és ahatározatát magyar nyelven küldi meg . (3) A bírósági eljárásban szóban mindenki jogosult anyanyelvét, nemzetközi egyezménybe n meghatározott körben pedig regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni .
22
(4) A bírósági eljárásban a hallássérült vagy siketvakszemély jogosult jelnyelvet vagy az általa ismert más, törvényben meghatározott speciális kommunikációs rendszert használni . A hallássérült vagy beszédfogyatékos személy kérésére a meghallgatás helyett írásban tehe t nyilatkozatot .
Módosítópont sorszáma : 69. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 115. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha az illeték lerovására kötelezett felet az illeték el őzetes megfizetése alól mentesít ő költségkedvezmény nem illeti meg, és a fél az illetéket egyáltalán nem vagy hiányosan rója le , a bíróság — e törvény eltérő rendelkezése hiányában — a felet azzal a figyelmeztetéssel hívja fel az illeték lerovására vagy a hiányzó illeték pótlására, hogy ha az illetéket nem rója le[,] vagy a hiányzó illetéket nem pótolja, a bíróság a beadványt vissza fogja utasítani .
Módosítópont sorszáma : 70. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 115. § (6) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (6) A bíróság a beadványt — törvény eltérő rendelkezése hiányában — visszautasítja, ha a) a fél a hiányokat — a (1) bekezdés szerinti hiánypótlási felhívás ellenére — a kit űzött határidő alatt nem pótolja[,] vagy a beadványt újból hiányosan adja be és emiatt a hiányo s tartalom alapján intézkedni nem lehet, vag y b) a fél az illetéket — a (2) bekezdés szerinti hiánypótlási felhívás ellenére — a kit űzött határidő alatt nem rója le, vagy a hiányzó illetéket nem pótolja .
Módosítópont sorszáma : 71 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 119. § alcím Módosítás jellege : módosítás 119 . § [A félbeszakadás okai, [ügygondnok-rendelés] ügygondnokrendelés ]
Módosítópont sorszáma: 72. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 120. § (5) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (5) A jogerős végzéssel a közreműködő számáramegállapított költség[tanúdíj] , illetve[szakértő i] díj letéttel fedezett részének kiutalásáról a bíróság a félbeszakadás tartam a alatt is intézkedik .
23
Módosítópont sorszáma : 73 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 121 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s 121 . § (1) Az eljárás szünetel, h a a) a felek erre vonatkozó megegyezésüket bejelentik, a bejelentésnek a bíróságho z történő beérkezésétől, b) az érdemi tárgyalást valamennyi fél elmulasztja, vagy az érdemi tárgyaláso n megjelent egyik fél sem kívánja az ügy tárgyalását, és a mulasztó fél egyik esetben sem kérte a tárgyalás távollétében történ ő megtartását, a tárgyalás id őpontjától, c) a fél a megadott címen nem elérhető, és a másik fél bírósági felhívásra nem jelöl me g másik elérhető ségi címet, vagy az ügy tárgyalását nem kívánja, a fél nyilatkozatának a bírósággal történ ő közlésétő l, ennek hiányában a bíróság felhívásában megadott határid ő eredménytelen elteltét követ ő naptól, d) a 63 . § (2) bekezdése szerinti esetben ügygondnoki díj el őlegezésének lenne helye é s a fél ezt bírósági felhívás ellenére nem teljesíti, a bíróság felhívásában megadott határid ő eredménytelen elteltét követ ő naptól, e) a felperes a bizonyítással nem összefügg ő fordítás, illetve külföldi kézbesíté s költségét a bíróság felhívása ellenére nem el őlegezi, a bíróság felhívásában megadott határid ő eredménytelen elteltét követő naptól, vagy hirdetményi, illetve e törvény alapján végrehajtói kézbesítésnek volna helye, és azt a fél nem kéri[,] vagy ha mindkettőnek a feltételei fennállnak egyiket sem kéri, illetve az eljárás lefolytatásához szükséges díjat nem el őlegezi, a fél nyilatkozatának a bírósággal történ ő közlésétő l, ennek hiányában a bíróság felhívásában megadott határid ő eredménytelen elteltét követ ő naptól.
Módosítópont sorszáma : 74. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 123 . § Módosítás jellege : módosítás 123 . § [A felfüggesztés bíróság által választható esetei] (1) Ha a per eldöntése olyan kérdés el őzetes elbírálásától fizgg, amelynek tárgyában az eljárás büntetőbíróság vagy közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, a bíróság az[ perindítás joghatásainak beállását] írásbeli ellenkérelem — vagy annak hiányában beszámítás — előterjesztésétkövetően a peres eljárást ennek az eljárásnak a joger ős befejezéséi g felfüggesztheti . Ha ez az eljárás még megindítva nincs, a bíróság az eljárás megindításár a harminc napos határid őt tűz. Ha a határidő eredménytelenül telik le, a peres eljárást folytatni kell. (2) A bíróság az[ perindítás joghatásainak beállását] írásbeli ellenkérelem — vagy anna k hiányában beszámítás — el őterjesztésétkövető en a peres eljárást akkor is felfüggesztheti, ha a per eldöntése olyan kérdés el őzetes elbírálásától függ, amelynek tárgyában közigazgatási per , más polgári per vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más közigazgatási vagy polgári eljárás má r folyamatban van .
24
Módosítópont sorszáma : 75. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 124 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 124 . § (1) Ha a bíróság kötelez ő közvetítő i eljárás igénybevételére kötelezi a feleket, ezze l egyidejűleg a peres eljárást felfüggeszti . A bíróság a közvetítői eljárásra kötelező és a pere s eljárást felfüggesztő határozatában felhívja a feleket arra, hogy a közvetít ői eljárás igénybevételére kötelező végzés másolatát csatolják a közvetít őhöz intézendő felkéréshez[, ] vagy a bírósági közvetítés lefolytatása iránti kérelmükhöz . A bíróság a határozat közléséve l egyidejűleg a jogi képvisel ő nélkül eljáró felet tájékoztatja a kötelez ő közvetítői eljárás kezdeményezésének törvényben meghatározott szabályairól .
Módosítópont sorszáma : 76 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 126. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Ha a peres eljárásban olyan jogkérdés merül fel, amelynek tárgyában folyamatban lév ő közigazgatási perben, más polgári perben, vagy a bíróság hatáskörébe tartozó má s közigazgatási vagy polgári eljárásban — azonos tényekre alapítva — az (1) bekezdés szerint i valamely eljárást már kezdeményezték, a bíróság az[ perindítás joghatásainak beállását ] írásbeli ellenkérelem — vagy annak hiányában beszámítás — el őterjesztésétkövet ően a peres eljárást e másik ügyben kezdeményezett eljárás befejezéséig felfüggesztheti.
Módosítópont sorszáma : 77. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 127. § Módosítás jellege : módosítás 127 . § [Felfüggesztés alkotmányjogi panasz, illetve felülvizsgálati kérelem előterjesztésér e tekintettel]
(1) Ha a bíróság részítéletet vagy közbens ő ítéletet hozott és a fél alkotmányjogi panasz t terjesztett elő, a bíróság a) a részítélettel el nem bírált kereseti kérelem, illetve keresetrész tárgyalását, vag y b) közbenső ítélet meghozatala esetén a per tárgyalását a követelés összegére vag y mennyiségére vonatkozóan — ha az ügy körülményei indokolják — felfüggesztheti . (2) Ha a bíróság közbenső ítéletet hozott és a fél a közbenső ítélet elleni felülvizsgálati kérelmet terjesztett el ő , a bíróság a felek közös kérelme esetén a per tárgyalását a követelés összegér e vagy mennyiségére vonatkozóan felfüggesztheti .
25
Módosítópont sorszáma : 78 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 128. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A peres eljárás folytatásának elrendeléséről a bíróság a) a 123 . § és a 125 . § szerinti esetekben az el őkérdés jogerő s elbírálásá[ról]nak részére történő bejelentésétő l, vagy — ha arról hivatalos tudomást szerez — a tudomásszerzéstől, b) a 124. § szerinti esetben a 124 . § (2) bekezdésében meghatározott igazolá s előterjesztésétől vagy határidő leteltét ől, c) a 126, § (1) bekezdése és a 127 . § szerinti esetekben az Európai Unió Bírósága, a z Alkotmánybíróság, vagy a Kúria határozatának a bírósággal történ ő közlésétől, d) a 126 . § (2) bekezdése szerinti esetben az Európai Unió Bírósága, a z Alkotmánybíróság[,] vagy a Kúria eljárásának befejezésér ől történő tudomásszerzést ől számított tizenöt napon belül meghozott végzéssel határoz .
Módosítópont sorszáma : 79. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 129. § alcím Módosítás jellege : módosítás 129 . § [A végrehajtás[i eljárás] felfüggesztése]
Módosítópont sorszáma : 80 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 134. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 134. § (1) A[ szüléssel kapcsolatos követelés, a] gyermek tartása iránt indított perekben, a szülői felügyelettel kapcsolatos [gyakorlásának rendezése, a gyermek harmadik személyné l történ ő elhelyezése] perekben, [az apaság és]valamint a származási [megállapítására irányuló egyéb perekben, továbbá] és a gondnoksági [alá helyezés iránti] perekben — az ismeretlen helyen lévő alperes, anya, illetve gyermek tartózkodási helyének megállapítás a érdekében — a bíróság elrendelheti az alperes, az anya, illetve a gyermek felkutatását .
Módosítópont sorszáma : 81 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 137. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Keresetlevél[,] és az eljárást befejező érdemi határozat kézbesítése esetén a bíróság a kézbesítési fikció beállásáról a címzettet nyolc munkanapon belül — egyszer ű postai küldeményben — értesíti . Az értesítésben a bíróság tájékoztatja a címzettet a kézbesítés i fikcióval szembeni kifogásra vonatkozó szabályokról, keresetlevél esetén a perindítá s joghatásainak beállásáról is . Ha a bíróságnak a címzett elektronikus levélcímét bejelentették , 26
az értesítést a címzett elektronikus levélcímére is meg kell küldeni . A postai úton megküldött értesítéshez mellékelni kell azt a bírósági iratot, amelyre vonatkozóan a bíróság a kézbesítés i fikció beálltát megállapította .
Módosítópont sorszáma : 82. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 139. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A kifogást visszautasító vagy elutasító határozat ellen külön fellebbezésnek van helye . A kifogásnak helyt adó, valamint az eljárás, illetve a végrehajtás felfüggesztése tárgyában hozot t határozat az [ügyet]eljárást befejez ő határozat elleni fellebbezésben támadható meg akkor, h a a kifogást érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani .
Módosítópont sorszáma : 83 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 141. § Módosítás jellege : módosítá s 141 . § [Végrehajtói kézbesítés meghatározott bírósági iratok kézbesíthetetlensége esetén ] (1) Ha a belföldi lakóhellyel, tartózkodási hellyel[,] vagy székhellyel rendelkez ő címzett megadott címére a postai szolgáltató útján kézbesíteni megkísérelt keresetlevél, illetve a z eljárást befejez ő érdemi határozat kézbesíthetetlen – ide nem értve a kézbesítési fikció eseteit , valamint azokat az eseteket, amikor a kézbesíthetetlenség oka a címzett halála[,] vag y megszűnése – és a kézbesíthetetlenség nem a bíróság vagy a postai szolgáltatóérdekkörében felmerült elhárítható ok miatt következett be, a kézbesítés teljesülésében érdekelt fél kérelmér e az irat kézbesítését a bírósági végrehajtásról szóló törvénynek a bírósági irat végrehajtó i kézbesítésére vonatkozó rendelkezései szerint kell megkísérelni, az e §-ban foglalt eltérésekkel . (2) A bírósági irat végrehajtói kézbesítése iránti kérelmet – a végrehajtói kézbesítés részlete s eljárási szabályairól szóló jogszabályban meghatározott formanyomtatvány kitöltésével – annál a bíróságnál kell [benyújtani]el ő terjeszteni, amelynek eljárása alatt a sikertelen kézbesítés i kísérlet történt. (3) A végrehajtó jogszabályban meghatározott díját a kérelmez ő fél köteles [– ]a bíróság részér e történ ő teljesítéssel [– ]előlegezni, amit a bíróság utal át [az eljárásra jogosult végrehajtó ] az eljáró bíróságra és bírósági ügyszámra hivatkozással – a Magyar Bírósági Végrehajtói Ka r részére . A végrehajtót megillető díjelőleg bírósági letétbe helyezéséről történő tudomásszerzés t követően a bíróság a kérelmet és a kézbesítend ő iratot – a szükséges intézkedések megtétel e érdekében, hiánypótlási felhívás kiadását mell őzve – haladéktalanul továbbítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar részére . (4) A bírósági irat kézbesítésével kezd ődő határidőt attól az id őponttól kell számítani, amikor a bírósági irat végrehajtói kézbesítése jogszabály szerint eredményesen megtörténik .
27
(5) Ha a bíróság által — a kézbesítéssel összefüggésben — megkeresett végrehajtó késedelme s vagy hiányos nyilatkozatot tesz, illetve nem válaszol, a megkeresett végrehajtót a bírósá g pénzbírsággal sújthatja . (6) Végrehajtói kézbesítés esetén a kézbesítés szabályszerű megtörténte a bíróság i végrehajtásról szóló törvény szerint igénybe vehet ő jogorvoslattal vitatható .
Módosítópont sorszáma: 84. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 144 . § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a fél által a hirdetményi kézbesítés iránti kérelemben el őadott tények valótlanna k bizonyulnak, és a fél err ől tudott[,] vagy kell ő gondosság mellett tudhatott volna, a fél a z elrendelt hirdetményi kézbesítéssel felmerült költséget a per eredményére tekintet nélkü l köteles megtéríteni, és őt ezen felül pénzbírságban is el kell marasztalni .
Módosítópont sorszáma : 85 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 145. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A hirdetményi kézbesítéssel felmerül ő költséget — ideértve a (4) bekezdés szerint i [ügygondnok rendelés]ügygondnokrendelés költségét is — az előlegezi, aki a hirdetmény i kézbesítést kérte.
Módosítópont sorszáma : 86. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 147. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) [A t]Törvényben megállapított határid őt csak [a] törvényben meghatározott esetben lehe t meghosszabbítani .
Módosítópont sorszáma : 87. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 149. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s 149. § (1) A fél az elmulasztott perbeli cselekményt — ha e törvény másként nem rendelkezik — többé hatályosan nem teljesítheti, az elkésetten teljesített perbeli cselekmény hatálytalan . A bíróság az elkésetten teljesített perbeli cselekmény hatálytalanságának tényér ől az érintett felet értesíti, kivéve, ha e törvény az elkésett perbeli cselekmény visszautasítását [vagy elutasításá t ]írja elő .
28
Módosítópont sorszáma : 88 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 150. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 150. § (1) Ha a fél vagy képviselője valamely határnapon önhibáján kívül nem jelent meg, vag y valamely határidő t önhibáján kívül mulasztott el, a mulasztás következményei — a (2 ) bekezdésben foglaltak kivételével — igazolással orvosolhatók .
Módosítópont sorszáma : 89. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 151. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 151. § (1) Az igazolási kérelmet az elmulasztott határnaptól[,] vagy az elmulasztott határid ő utolsó napjától számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. Ha a mulasztás kés őbb jut a félnek vagy képvisel őjének tudomására, vagy az akadály kés őbb szűnik meg, az igazolás i kérelem előterjesztésének határideje a tudomásszerzést[,] vagy az akadály megsz űnését követ ő napon kezdő dik, azonban a mulasztástól számított három hónap eltelte után igazolási kérelme t előterjeszteni nem lehet.
Módosítópont sorszáma : 90 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 156. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Amennyiben a bíróság a kifogásnak helyt ad, annyiban a kifogással érintett eljárás i cselekményt szabályszer űen lefolytatja[,] vagy a szükséghez képest megismétli. Ha a bíróság a kifogást elutasítja, erről határozatot hoz, e döntését legkés őbb az ítéletében köteles megindokolni.
Módosítópont sorszáma : 91 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 157. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 157. § (1) A fél[, valamint az eljárásban részt vev ő ügyész] az ügyben eljáró bíróság el őtt kifogást nyújthat be, h a a) törvény a bíróság részére az eljárás lefolytatására, eljárási cselekmény elvégzésér e vagy valamely határozat meghozatalára határid őt állapított meg, azonban az eredménytelenül telt el, b) a bíróság eljárási cselekmény elvégzésére határid őt tűzött, amely eredménytelenül telt el, és a bíróság a mulasztóval szemben nem alkalmazta e törvény által lehet ő vé tett intézkedéseket,
29
c) a bíróság az adott eljárási cselekményt az annak elvégzésére elegend ő [ésszerű]észszerű időtartamon belül nem végezte el[,] vagy annak elvégzésér ől nem rendelkezett .
Módosítópont sorszáma : 92 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 157. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A kifogást az ügyben eljáró bíróságnál írásban lehet benyújtani, a kifogás elbírálásár a hatáskörrel rendelkező bírósághoz címezve, kérve a kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkez ő bíróságtól a mulasztás tényének megállapítását, valamint – megfelel ő határidő tűzésével – a mulasztó bíróságnak az (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt esetben az elmulasztott eljárás i cselekmény elvégzésére vagy határozat meghozatalára, az (1) bekezdés b) pontjában foglal t esetben pedig az adott ügyben leghatékonyabb intézkedés foganatosítására történ ő utasítását .
Módosítópont sorszáma : 93 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 160. § Módosítás jellege : módosítás 160 . § [A jegyz őkönyvvel szemben támasztott formai és tartalmi követelmények, a jegyz őkönyv írásbeli kivonata]
(1) A jegyz őkönyvben rögzíteni kell : a) az eljáró bíróságot és a bírósági ügyszámot , b) a felek nevét és perbeli állását, továbbá a per tárgyát, c) a tárgyalás helyét, továbbá a tárgyalás kit űzött és tényleges kezd ő és befejező időpontját, valamint a tárgyalás elhalasztásának tényét, illetve a tárgyalás folytatólagos vag y ismételt, perfelvételi vagy érdemi tárgyalási jellegét , d) a bírák, a jegyz őkönyvvezető és a tolmács nevét, e) a jelen lévő feleknek és képvisel őiknek nevét és perbeli állását, a jelen lév ő más perbeli személyek nevét, fi annak tényét, ha a bíróság az ítélet kihirdetésének elhalasztása esetén a kihirdetésko r az írásba foglalt ítéletet a jelen lév ő feleknek nyomban kézbesíti , g) zárt tárgyalás esetén az erre történ ő utalást. (2) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell : a) az eljárás menetét és az annak során történteket úgy, hogy a jegyzőkönyv alapján azt is meg lehessen állapítani, az eljárás e törvényben meghatározott alaki követelményekne k megfelel-e, ha valamely kifejezés vagy kijelentés pontos szövege jelent ős, azt szó szerint kell a jegyz őkönyvben rögzíteni , b) a felek által elő adott lényeges kérelmeket és nyilatkozatokat, ideértve a fele k tényállításait, jogállításait és bizonyítási indítványait, valamint a keresetkiterjesztést, a keresetváltoztatást, a viszontkeresetet, a beszámítást, a korábbi kérelmekt ől és nyilatkozatoktó l
30
való eltéréseket, illetve valamely nyilatkozatnak bírói felhívás ellenére való elmulasztását vag y megtagadását , c) a keresettől való elállást, továbbá az elismerést és a jogról való lemondást, illetve a felek között létrejött egyezséget, d) az okiratok bemutatásának megtörténtét, valamint azoknak az eljárás szempontjábó l lényeges tartalmát, a tanúk vallomását, a szakért ők szóban előadott véleményét és a szeml e eredményét, e) a pervezetés és rendfenntartás körében tett intézkedéseket , a korábbi eljárás ismertetésének megtörténtét, az ismertetett iratok megjelölését , valamint • a bíróság által az eljárási cselekmény folyamán hozott végzéseket és az ítéle t kihirdetésének megtörténtét . (3) Ha kizárólag írásbeli jegyz őkönyv készül a felek beadványának, a szakért ők véleményéne k vagy más periratnak felolvasása, valamint okiratnak vagy másolatnak csatolása esetén a jegyzőkönyvben csupán ennek megtörténtére kell utalni . (4) Ha kizárólag írásbeli jegyz őkönyv készül és a felek bármelyike az eljárás során felmerül t valamely körülménynek vagy ott elhangzott nyilatkozatnak jegyzőkönyvbe vételét kéri, ezt csak abban az esetben lehet mell ő zni, ha a bíróságnak az illető körülmény vagy nyilatkozat megtörténtéről nincs tudomása . (5) Folyamatos felvétel készítése esetén írásbeli jegyz őkönyv helyett a jegyző könyv írásbel i kivonatát kell elkészíteni, amely tartalmazza : a) az (1) bekezdés szerinti adatokat , b) a folyamatos felvétel készítésére történő utalást, c) a fél személyes meghallgatásának, a beavatkozó, a tanú és a szakért ő meghallgatásának, valamint a szemlének a [kezd őidőpontját]kezdő időpontját, d) a felek között létrejött egyezség tartalmát, e) a bíróság által az eljárási cselekmény folyamán hozott végzéseket . (6) Ha a bíróság a perfelvétel[i]t lezáró végzés meghozatalát [tárgyalást a perfelvéte l lezárását] követ ően [nem halasztja el, hanem] az érdemi tárgyalást nyomban megtartja, a z érdemi tárgyalásra történő áttérés időpontját a jegyz ő könyvben rögzíteni kell . Áttérés esetén a jegyzőkönyv írásbeli kivonatát elkészíteni nem kell, elegend ő, ha annak tartalma a perfelvételről készült írásbeli jegyz őkönyvben rögzítésre kerül .
Módosítópont sorszáma : 94. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 161 . § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) Ha a jegyző könyv írásbeli kivonata folyamatos felvétel alapján kerül leírásra a (3) bekezdé s alkalmazandó azzal, hogy a bíróság a jegyz őkönyv írásbeli kivonatának kijavításáról, illetv e kiegészítéséről a folyamatos felvétel tartalmának [figyelembe vételével] figyelembevételével határoz.
31
Módosítópont sorszáma : 95. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 161 . § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Az írásbeli jegyzőkönyvet, a jegyz őkönyv írásbeli kivonatát és az esetleges módosításoka t az egyesbíró, illetve az elnök és a jegyz őkönyvvezető írja alá . Ha a bíróság tanácsban jár el, és az elnök az aláírásban akadályoztatva van, az írásbeli jegyz őkönyvet[,] vagy a jegyz őköny v írásbeli kivonatát helyette — helyettesi min őségének feltüntetésével — a tanács egyik tagja írj a alá.
Módosítópont sorszáma : 96. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 162. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (5) Az (1)—(4) bekezdésben meghatározott személyeken és szerveken kívül — a bírá k jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben szabályozott tájékoztatás kivételével — a z eljárásról felvilágosítás annak adható, akinek az eljárás lefolytatásához, illetve anna k eredményéhez jogi érdeke fűződik . Az eljáró bíróság elnöke — az ehhez fűződ ő jogi érdek igazolása után — engedélyezi az iratok megtekintését, az azokról való másolat vagy kivona t készítését, illetve a szükséges felvilágosítás megadását .
Módosítópont sorszáma : 97. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 162. § (6) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (6) A bíróság a perben érvényesített jog elbírálása céljából, azzal összefüggésben megismert személyes adatokat az adatkezelés céljának megvalósulásáig, de legkés ő bb az eljárás tárgyát képez ő ügy iratainak selejtezéséig vagy levéltárba adásáig kezeli . A bíróság e személye s adatokat eljárásának jogerő s befejezését követően kizárólag a joger ős döntés végrehajtása, a jogerő s döntésben foglaltak ellenő rzése, a joger ős döntésével összefügg ő jogorvoslat[,] vag y törvényben meghatározott egyéb feladat végrehajtása céljából kezelheti, és kizárólag e személyes adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére továbbíthatja .
Módosítópont sorszáma : 98 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 163. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A felek, az ügyész és a perben részt vev ő egyéb személyek, valamint azok képvisel ői az eljárás során az üzleti titkot, hivatásbeli titkot vagy törvényben meghatározott, az (1 ) bekezdés[é]ben nem említett más titkot tartalmazó iratok esetén — a titok megtartásána k kötelezettségét tartalmazó, írásba foglalt nyilatkozat megtétele mellett —, az eljáró bíró álta l megállapított rendben és szabályok szerint gyakorolhatják az iratbetekintési és másolatkészítés i jogot . Ha azonban a titoktartás alóli felmentés megadására jogosult a 322 . § (2) bekezdés e 32
alapján határidő ben úgy nyilatkozott, hogy az üzleti titkot, hivatásbeli titkot[,] vagy törvénybe n meghatározott más titkot tartalmazó irat megismeréséhez nem járul hozzá, a bíróságon, a jegyzőkönyvvezet őn, illetve a leírón kívül az irat e titkot tartalmazó részét más nem tekinthet i meg, azt lemásolni vagy arról kivonatot készíteni nem lehet .
Módosítópont sorszáma : 99. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 170. § Módosítás jellege : módosítás 170 . § [A keresetlevél]
(1) A keresetlevél bevezető részében fel kell tüntetni : a) az eljáró bíróság megnevezését , b) a felek nevét, perbeli állását, a felperes azonosító adatait, az alperes ismert azonosít ó adatait, de legalább lakóhelyét vagy székhelyét, é s c) a felperes jogi képvisel őjének nevét, székhelyét, telefonszámát, elektroniku s levélcímét, több jogi képvisel ő esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt jogi képvisel ő nevét. (2) A keresetlevél érdemi részében fel kell tüntetni : a) a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kereseti kérelmet [(kereseti kérelem)], b) az [keresettel] érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése[ével] útján j(jogállítás)] , c) az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeke t [(tényállítás)] , d) az [jogállítás] érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem között i összefüggés [jogi] levezetésé[t]re vonatkozó jogi érvelést [(jogi érvelés)], é s e) a tényállításokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítás i indítványokat az e törvényben meghatározott módon . (3) A keresetlevél záró részében fel kell tüntetni : a) a per tárgyának az értékét, valamint a meghatározásakor figyelembe vett tényeket é s j ogszabályhelyet , b) a bíróság hatáskörét és illetékességét — ha az ügyben külföldi elem van, a joghatóságát is — megalapozó tényeket és jogszabályhelyet , c) a megfizetett illeték összegét és megfizetési módját, vagy az eljárási illeté k megfizetésének hiányában a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet, illetv e jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén ennek alapjául szolgál ó tényeket és jogszabályhelyet, d) a nem természetes személy fél perbeli jogképességét, a fél törvényes képvisel őjeként megjelölt személy és a meghatalmazott perbeli képviseleti jogát megalapozó tényeket é s jogszabályhelyet, és e) a záró részben feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékokat .
33
(4) Keresethalmazat esetén a (2) bekezdésben foglaltakat keresetenként kell teljesíteni , feltüntetve a keresetek egymáshoz való viszonyát és — egymással eshet őleges viszonyban álló több kereset esetén —az elbírálás kért sorrendjét is . (5) A keresetlevélben feltüntethető az alpereshez intézett, indokolt felhívá s a) állítási szükséghelyzet esetén valamely tény állításához szükséges informáci ó szolgáltatására, [vagy]illetve b) bizonyítási szükséghelyzet esetén bizonyítási eszköz csatolására .
Módosítópont sorszáma : 100 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 173 . § (1) és (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 173 . § (1) Több kereset (valódi tárgyi keresethalmazat) akkor terjeszthető elő, ha a keresete k ugyanabból vagy = ténybeli és jogi alapon = összefügg ő jogviszonyból erednek és a keresete k között nincs olyan, amelynek elbírálása más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozik . Az e törvény hatálya alá tartozó ügyben el őterjesztett keresetet nem lehet összekapcsoln i közigazgatási perben, illetve egyéb közigazgatási bírósági eljárásban [ügyben] eljáró bíróság hatáskörébe tartozó keresettel, illetve indítvánnyal . (2) Egymással eshet őleges vagy vagylagos viszonyban álló több kereset (a továbbiakban : látszólagos tárgyi keresethalmazat) akkor terjeszthető elő, ha a) a keresetek ugyanabból a jogviszonyból erednek , b) az egyes keresetek között nincs olyan, amelynek elbírálása más bíróság hatásköréb e vagy kizárólagos illetékességébe tartozik, é s c) több alperes esetén[a felperes] valamennyi kereset[é]et [ugyanazon] valamennyi alperes[sel vagy alperesekkel szemben terjeszti el ő] ellen indítják .
Módosítópont sorszáma : 101 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 174 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 174. § (1) Ha a keresetlevél[b ől] alapján megállapítható, hogy a per elbírálása valamely má s bíróság [— ideértve a közigazgatási ügyben eljáró bíróságot is —] hatáskörébe vagy illetékességébe tartozik, a bíróság elrendeli a keresetlevélnek ehhez a bírósághoz történ ő áttételét . Áttételnek van helye akkor is, ha a jogvita elbírálása közigazgatási perben vagy egyé b közigazgatási bírósági eljárásban eljáró bíróság hatáskörébe tartozik .
34
Módosítópont sorszáma : 102 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 174. § új (5) bekezdé s Módosítás jellege : kiegészítés (5) A bíróság az áttétel tárgyában soron kívül jár el .
Módosítópont sorszáma : 103 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 176. § Módosítás jellege : módosítás 176. § [Visszautasítás] (1) A bíróság — hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve — a keresetlevelet visszautasítja, h a a) a perre magyar bíróság joghatósága — törvény, az Európai Unió kötelez ő jogi aktusa, nemzetközi egyezmény alapján — kizárt, vagy külföldi bíróság rendelkezik kizárólago s joghatósággal, b) az igény elbírálása más hatóság — ideértve a büntet ő vagy szabálysértési ügyben eljár ó bíróságot és a választottbíróságot is — hatáskörébe tartozik[,] vagy [nem] polgári nempere s bírósági eljárás[ra]ban [tartozik] érvényesíthet ő, c) a pert törvényben meghatározott más hatósági vagy egyéb eljárásnak, illetve a 24 . § (3) bekezdése szerinti eljárásnak kell megel őznie, d) a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt indítot t más perben a perindítás [hatálya] joghatásamár beállt vagy annak tárgyát már jogerősen elbírálták, e) a félnek nincs perbeli jogképessége, fi az igény — az elévülés esetét kivéve — bírósági úton nem érvényesíthet ő, g) a pert nem jogszabályban erre feljogosított személy indítja , h) a pert jogszabály alapján a munkáltató helytállási kötelezettségébe tartozó személyiségi jogot sért ő tevékenység, illetve károkozás miatt a közigazgatási, bírósági vag y ügyészségi jogkörében eljáró személy ellen indították , i) a felperes a perindításra jogszabályban megállapított határid őt elmulasztja , j) az nem tartalmazza a 170 . §-ban, illetve törvényben előírt egyéb kötelező tartalm i elemeket, illetve alaki kellékeket vagy a felperes nem csatolta a 171 . §-ban, illetve törvénybe n előírt egyéb kötelező mellékleteket , k) a felperes nem fizette meg a keresetlevélben megjelölt pertárgyértéknek vagy a jogszabályban meghatározott tételes illetéknek megfelel ő mértékű [az] eljárási illetéket, [és]valamint költségkedvezmény iránti kérelmet, illetve jogszabályon alapuló költségkedvezményre történő hivatkozást sem terjesztett el ő , vagy 1) azta felperes a kötelez ő jogi képviselet ellenére [azt] jogi képviselő közreműködése nélkül nyújtotta be. (2) A bíróság visszautasítja a keresetlevelet, ha a felperes hiánypótlási felhívás ellenére ne m a) pótolta a fél mell ő zött törvényes képvisel őjét, b) gondoskodott azon személyek perben állásáról, akik ellen jogszabály szerint a pe r indítható, illetve akiknek a perben állása kötelez ő,
35
c) nyújtott be — törvény által meg nem engedett keresethalmazatot vagy pertársaságo t tartalmazó keresetlevél esetén — e törvény rendelkezéseinek megfelel ő keresetlevelet, d) gondoskodott a 73 . § (3) bekezdése szerinti esetben a jogi képviseletér ől, e) pótolta az (1) bekezdés j) pontjában foglaltakat tartalmazó, de [kiegészítésre , kijavításra] egyéb okból hiánypótlásra szoruló keresetlevél hiányait, vagy [illetve a hiányzó illetéket .] f) pótolta — az (1) bekezdés k)pontja szerint a megjelölt pertárgyértéknek megfelel ő en megfizetett illetéken felül — a bíróság által a felperest ől eltér ő en meghatározott pertárgyértékhez képest a hiányzó illetéket . (3) A keresetlevelet vissza kell utasítani akkor is, ha az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott okok a keresetlevélnek csak valamely részét érintik . (4) Ha a fél, az ügyész, illetve a perindításra feljogosított személy keresete alapján a pe r tárgyában már joger ő s ítéletet hoztak, ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jo g iránt elő terjesztett keresetlevélre az (1) bekezdés d) pontját kell alkalmazni, feltéve, hogy a z ítéletet annak is kézbesítették, akinek igénye érvényesítése iránt a pert indították, és az vel e szemben is joger őre emelkedett . (5) Ha a büntet őel'árásról szóló törvén ala• ' án a bírósá s nak megküldött polgári jogi igén y vonatkozásában a 176 . § (1) bekezdés j)—l) pontja alapján a keresetlevél visszautasításának lenne helye, a bíróság el őször hiánypótlásra hívja fel a felperest ; ennek eredménytelensége esetén a 176 . § (1) bekezdés j)—l) pontját kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 104 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 178. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha a felperes a visszautasító végzés joger őre emelkedését megel őzően a keresetlevelet újra előterjeszti, azt a visszautasító végzés ellen el őterjesztett fellebbezés visszavonásának[,] vag y a végzés elleni fellebbezési jogról való lemondásnak kell tekintenie [erre vonatkozó külö n nyilatkozat hiányában is.]az ezzel ellentétes felperesi nyilatkozat hatálytalan .
Módosítópont sorszáma : 105 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 179. § (4) és (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) A bíróság a keresetlevelet kézbesíti annak is, akinek igénye érvényesítése iránt az ügyész , illetve a perindításra feljogosított személy pert indított[ .] ; nem akadálya az eljárás folytatásának, ha a keresetlevél e személy részére nem kézbesíthet ő . (5) A bíróság az alperes indokolt kérelmére az írásbeli ellenkérelem benyújtására el őírt határid őt kivételesen,legfeljebb [tizenöt] negyvenöt nappal meghosszabbíthatja.
36
Módosítópont sorszáma: 106 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 181. § új (3) bekezdés Módosítás jellege : kiegészítés (3) Ha az alperes írásbeli ellenkérelmében csak alaki védekezést terjeszt el ő , az érdemi védekezés előterjesztésének hiányára a 203 . § (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseit kel l alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 107 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 182. § Módosítás jellege : módosítás 182 . § [A bírósági meghagyással szembeni ellentmondás] (1) A bírósági meghagyás ellen a kézbesítést ő l számított tizenöt napon belül bármelyik fé l írásban, a meghagyást kibocsátó bíróságnál ellentmondással élhet . Nem tekinthető a bírósági meghagyás megtámadásának, ha a fél a követelés összegét teljes egészében elismeri, és csak a fizetésre halasztást vagy a részletekben történ ő fizetést, illetve csak a bírósági meghagyá s kijavítását kéri . Ha az ellentmondás csak a perköltséget, illetve a meg nem fizetett illetéket vag y az állam által el őlegezett költséget sérelmezi, erről a bíróság tárgyaláson kívül végzésse l határoz ; e végzéssel szemben külön fellebbezésnek van helye . (2) Az ellentmondással egyidej ű leg az írásbeli ellenkérelmet vagy beszámítást tartalmazó irato t is elő kell terjeszteni . Ennek elmaradása[,] vagy az ellentmondás elkésettsége esetén , [illetve]továbbá a 181 . § (2) bekezdése szerinti esetben a bíróság az ellentmondást visszautasítja . Ugyanígy jár el a bíróság, ha az ellentmondáshoz csak beszámítást tartalmaz ó iratot terjesztenek el ő , és azt a bíróság visszautasítja . Az ellentmondást visszautasító végzé s ellen az ellentmondással él ő fél külön fellebbezéssel élhet . Az ellentmondással egyidej ű leg viszontkereset indításának nincs helye . (3) Az (1) és (2) bekezdésnek megfelel ően előterjesztett ellentmondás esetén a bíróság i meghagyás hatályát veszti és a bíróság az eljárást a perfelvétel szabályai szerint folytatja . Az ellentmondás illetékét az ellentmondással él ő fél [a per eredményére tekintet nélkü l viseli]nem számíthatja fel . (4) A bírósági meghagyás vagy annak azon része, amelyet ellentmondással nem támadtak meg , vagy amellyel szembeni ellentmondást a bíróság joger ő sen visszautasította, az ellentmondásr a nyitva álló határidő leteltét követő naptól kezdve joger ős. (5) Ha olyan féllel szemben került sor bírósági meghagyás kibocsátására, akinek a keresetlevelet a) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben [keletkezett] a bírósági és
bíróságon kívüli iratok [tagállamokban történ ő] kézbesítésér ől (iratkézbesítés), és a z 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezésér ől szóló, 2007 . november 13-i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján, vag y
37
b) 2005 . évi XXXVI . törvénnyel kihirdetett, a polgári és kereskedelmi ügyekbe n keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történ ő kézbesítésérő l szóló, Hágában, 1965 . november 15 . napján kelt Egyezmény alapján
kellett kézbesíteni, a bírósági meghagyás megtámadására el ő írt határidő elmulasztása esetén igazolásnak a bírósági meghagyás kibocsátásától számított egy évig van helye ; az igazolási kérelem előterjesztésével egyidej űleg az írásbeli ellenkérelmet vagy beszámítást tartalmaz ó iratot is el ő kell terjeszteni .
Módosítópont sorszáma : 108 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 183 . § új (6) bekezdés Módosítás jellege : kiegészítés Ha a fél valamely perfelvételi nyilatkozatot a bíróság anyagi pervezetése ellenére nem vagy nem tel'eskörűen ter'eszt el ő a bírósá_ a fél erfelvételi n ilatkozatait hiányos tartalma szerint , a rendelkezésre álló peranyag alapján bírálja el . f._6_
Módosítópont sorszáma : 109 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 190. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha a perfelvételi tárgyalás a jelen lévő fél kérelmére megtartásra kerül, a) úgy kell tekintetni, hogy a mulasztó fél a megjelent fél[nek a] tárgyalást megelőzően [előterjesztett] vagy [a] tárgyaláson előterjesztett[előadott] tényállítását, jogállítását, illetve bizonyítékát nem vitatja, valamint kérelme, indítványa teljesítését nem ellenzi, kivéve, ha korábban ezekkel ellentétes nyilatkozatot tett , b) úgy kell tekinteni, hogy a mulasztó fél keresete vagy ellenkérelme megalapozásáho z egyéb perfelvételi nyilatkozatot nem kíván, illetve nem tud tenni , a mulasztó féllel közöltnek kell tekinteni a tárgyaláson jelen lév ő fél nyilatkozatát, a tárgyaláson csatolt, illetve kézbesíthet ő iratot, és cj)_[c)] a perfelvétel lezárható, kivéve, ha a perfelvételi tárgyalást e törvénybe n meghatározott okból el kell halasztani .
Módosítópont sorszáma : 110 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 191. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 191 . § (1) A bíróság a perfelvételi tárgyalás kezdetén összegzi a jogvita szempontjából lényege s [perfelvételi] nyilatkozatokat . A felek az összegzésre észrevételt tehetnek .
38
Módosítópont sorszáma : 111 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 192. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 192 . § (1) A bíróság elhalasztja a perfelvételi tárgyalást, h a a) a fél a tárgyalást elmulasztotta és az ellenfél a tárgyaláson [az érvényesíteni kíván t jogot,] a kereseti, viszontkereseti kérelem fajtáját, ajogállítását [az anyagi jogi kifogás útjá n érvényesíteni kívánt jogot] megváltoztatta vagy a kereseti[-], viszontkereseti kérelmét, illetv e beszámítás útján érvényesített követelése összegét felemelte , b) a fél a tárgyaláson az a) pontban meghatározott nyilatkozatát oly módon változtatt a meg, hogy a tárgyaláson jelen lévő ellenfélnek az ellenkérelem vagy annak módosítása, illetv e nyilatkozata el őterjesztésére megfelel ő időt kell biztosítani, c) a fél a perfelvételi nyilatkozatát a tárgyaláson önhibáján kívüli okból nem tudja [teljes körűen] teljeskörűen megtenni, vag y d) a perfelvétel lezárásának e törvény szerinti egyéb akadálya van .
Módosítópont sorszáma : 112 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 194. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A perfelvétel lezárása előtt a bíróság a feleket erre figyelmezteti és lehető séget biztosít további nyilatkozataik megtételére .
Módosítópont sorszáma : 113 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 199. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Az ellenkérelem érdemi részében – ha azzal a fél a perben védekezni kíván – fel kell tüntetni : a) alaki védekezés eseté n aa) az eljárás megszüntetésére alapot adó okot [(a továbbiakban : pergátló kifogás)], az azt megalapozó jogszabályhelyet és tényeket , ab) a tényeket alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítás i indítványokat az e törvényben meghatározott módon , b) érdemi védekezés eseté n ba) a beszámítás kivételével [az érvényesíteni kívánt jog fennállását kizáró , érvényesíthet őségét megszüntető vagy gátló] valamennyi anyagi jogi kifogást [(a továbbiakban együtt : anyagi jogi kifogás), annak jogalapját] a jogalap megjelölése útjá n [(jogállítás)] és az azt megalapozó tényeket, továbbá az ezek közötti összefüggés levezetésér e vonatkozó jogi érvelést, bb) a kereseti kérelem vitatott részét , bc) a keresetlevélben feltüntetett tényekre, bizonyítékokra és bizonyítás i indítványokra vonatkozó vitató nyilatkozatot és a védekezést megalapozó tényeket , bd) a [jogállítás] keresettel érvényesített jog, a tényállítás és a kereseti kérele m közötti összefüggést cáfoló jogi érvelést, és 39
be) a védekezést – ideértve az anyagi jogi kifogást is – megalapozó tényeke t alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, illetve bizonyítási indítványokat az e törvényben meghatározott módon .
(3) Az ellenkérelem záró részében fel kell tüntetni : a) az ellenfél – állítási, illetve bizonyítási szükséghelyzetre hivatkozással rögzített – felhívására tett nyilatkozatot, illetve csatolt bizonyítási eszközt, vagy ezek hiányában a felhívásban foglaltak nem teljesítésének indokát , b) a fél perben eljáró törvényes képviselője – ha az eltér az ellenfél által feltüntetett ől – és meghatalmazottja képviseleti jogát megalapozó tényeket és azok bizonyítékait .
Módosítópont sorszáma : 114 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 200. § Módosítás jellege : módosítá s 200. § [Az írásbeli ellenkérelem mellékletei] Az ellenkérelemhez csatolni kell : a) a 171 . §-ban [(1) és (2) bekezdésében foglaltakat]meghatározott fajtájú, az ellenkérelemhez kapcsolódó mellékleteket, és b) az ellenfél felhívásának teljesítése esetén azon bizonyítékokat, amelyekre a felhívá s vonatkozott .
Módosítópont sorszáma : 115 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 201 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 201 . § (1) A válasziratban a bíróság felhívásának megfelel ő körben fel kell tüntetni a) az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a fél az ellenkérelemben szerepl ő tény-, illetve jogállításokat, kérelmeket, továbbá a bizonyítékokra, bizonyítási indítványokra vonatkoz ó állításokat mennyiben és milyen okból vitatja , b) az ellenfél – állítási, illetve bizonyítási szükséghelyzetre hivatkozással rögzített – felhívására tett nyilatkozatot, illetve csatolt bizonyítási eszközt, vagy ezek hiányában a felhívá s nem teljesítésének indokát, é s c) a bíróság anyagi pervezetése szerinti felhívásra vonatkozó nyilatkozatot .
Módosítópont sorszáma : 116 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 203. § Módosítás jellege : módosítás 203 . § [Perfelvételi irat előterjesztése és kézbesítése) 40
(1) A fél perfelvételi iratot — ideértve a 63 . alcím szerinti perfelvételi iratokat is — akko r terjeszthet el ő , ha arra a bíróság felhívta, vagy azt törvény lehet ővé teszi. Az enne k megsértésével el őterjesztett irat — e törvény eltérő rendelkezése hiányában — hatálytalan. (2) Ha a perfelvételi irat hiánypótlásra szorul — ide nem értve a (3) bekezdésben meghatározot t esetet — és a fél a hiánypótlási felhívás ellenére a hiányokat nem pótolja, de ez az érdem i elintézését nem gátolja, a bíróság azt hiányos tartalma szerint veszi figyelembe ; ellenkez ő esetben a perfelvételi irat hatálytalan . (3) Ha a fél a perfelvételi iratban az e törvényben vagy a bíróság felhívásában meghatározot t valamely perfelvételi nyilatkozatot nem tüntet fel, hiánypótlásnak és visszautasításnak —e törvény eltérő rendelkezése hiányában — nincs helye. (4) A (3) bekezdésben meghatározott esetben a fel nem tüntetett perfelvételi nyilatkozat tekintetében — mindaddig, amíg a fél e törvény keretei között egyéb nyilatkozatot nem tesz — úgy kell tekinteni, hogy a) a fél az ellenfél érintett tényállítását, jogállítását, illetve bizonyítékát nem vitatja, a z ellenfél érintett kérelme, illetve indítványa teljesítését nem ellenzi, kivéve, ha korábban ezze l ellentétes nyilatkozatot tett, é s b) a fél keresete vagy ellenkérelme megalapozásához nem kíván, illetve nem tud az érintett perfelvételi nyilatkozat szerinti tényállítást, jogállítást, kérelmet, bizonyítékot vag y bizonyítási indítványt el őterjeszteni. (5) Ha a bíróság a felet valamely perfelvételi irat el őterjesztésére el őször hívja fel, egyidej űleg figyelmezteti az irat hiányosságának, előterjesztése elmulasztásának a következményeire . (6) [(3)] Több — ugyanolyan vagy eltér ő fajtájú — perfelvételi iratot külön beadványban kel l előterjeszteni. (7)[(4)] A bíróság a perfelvételi tárgyalás kitűzését követ ően elő terjesztett perfelvételi irato t kézbesíti a feleknek, ha pedig a kézbesítés a perfelvételi tárgyalás határnapjáig már ne m lehetséges, azt a tárgyaláson adja át .
Módosítópont sorszáma : 117 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 63. alcí m Módosítás jellege : módosítá s 63 . [Viszontkereset és beszámítás egyéb perfelvételi iratai, szabályai]A perfelvétel tovább i iratai és szabályai viszontkereset, beszámítás esetén
41
Módosítópont sorszáma : 118 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 204. § (1) és (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 204 . § (1) Az alperes a felperes ellen – a keresettel érvényesíteni kívánt joggal azono s jogviszonyból ered ő joga iránt – írásban el ő terjesztett viszontkereset-levéllel viszontkeresete t indíthat . A viszontkereset-levelet a kereset közlését ő l számított negyvenöt napon belül[,] vag y a bíróság által az ellenkérelem el ő terjesztésére meghosszabbított határid őn belül, de legkés őbb az írásbeli ellenkérelem, illetve beszámítást tartalmazó irat el őterjesztésével egyidej űleg kel l benyújtani . Más jogviszonyból eredő jog iránt akkor terjeszthet ő elő viszontkereset, ha a kerese t tekintetében a pereldöntése[hozandó döntés] függ a viszontkereset elbírálásától[,] vagy [fordítva .]a viszontkereset eldöntése függ a kereset elbírálásától . (2) Törvényszék el ő tt nincs helye járásbíróság hatáskörébe tartozó viszontkereset indításának , kivéve a vagyonjogi perben vagyonjogi igény iránt indított viszontkeresetet . Járásbíróság előtt olyan viszontkeresetet, amely a követelés egész összegére tekintettel a törvényszék hatásköréb e tartozna, csak akkor lehet indítani, ha a viszontkeresettel érvényesített követelés beszámításr a is alkalmas, és a követelés összegének a felperes kereseti követelését meghaladó részére a járásbíróságnak hatásköre van .
Módosítópont sorszáma : 119 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 206. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s 206 . § (1) A bíróság visszautasítja a viszontkereset-levelet, h a a) azt az alperes e törvény rendelkezéseinek megsértésével terjesztette el ő, b) a keresetlevél visszautasításának a 176 . § (1) és (2) bekezdésében foglalt valamel y oka áll fenn, vagy c) törvény egyéb rendelkezése értelmében nincs helye viszontkeresetnek .
Módosítópont sorszáma : 120 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 208. § Módosítás jellege : módosítás 208. § [Viszontkeresettel szembeni ellenkérelem elmulasztásának következménye ] Ha a felperes a viszontkeresettel szemben ellenkérelem el őterjesztését elmulasztja és beszámítást tartalmazó iratot vagy nyilatkozatot sem terjeszt el ő, illetve azt a bírósá g visszautasítja, a bíróság a felperest[,] a vele közölt viszontkereseti kérelemnek megfelel ően hivatalból bírósági meghagyással kötelezi, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye . A 181 . § (2) és (3) bekezdését és a 182 . § rendelkezéseit a viszontkereset vonatkozásában i s alkalmazni kell .
42
Módosítópont sorszáma: 121 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 209. § Módosítás jellege : módosítás 209. § [A beszámítás] (1) Az alperes a felperes követelésével szembeni ellenkövetelését a kereset közlését ől számított negyvenöt napon belül[,] vagy a bíróság által az ellenkérelem el őterjesztésére meghosszabbítot t határidőn belül írásban el ő terjesztett beszámítást tartalmazó iratban számíthatja be . Ha az alperes írásbeli ellenkérelmet, illetve viszontkereset-levelet is el ő terjesztett, a beszámítást tartalmazó iratot legkésőbb ezzel egyidej űleg kell elő terjeszteni. (2) A követeléssel szemben nincs helye olyan ellenkövetelés beszámításának, [amelynek] a) amelynek keresetként történő elbírálása más bíróság kizárólagos joghatósága alá , vagy – vagyonjogi követelés kivételével – hatáskörébe, illetve kizárólagos illetékességéb e tartoz[ik]na, [vagy] b) amelynek érvényesítése iránt az alperes [által indított] máspert indított, és abban a perben a perindítás [hatálya]joghatása már beállt[,] vagy [amelyben]azt jogerő sen elutasították[ásra került], vagy [amelyet az alperes más perben már beszámításkén t előterjesztett.] c) amelyet az alperes más perben a felperessel szemben beszámításként má r előterjesztett vagy azt az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben joger ősen elbírálták . (3) Egymással eshető leges vagy vagylagos viszonyban álló több beszámítás nem terjeszthet ő elő. (4) Az alperes beszámítani kívánt követelésével szemben a felperes részér ől beszámításnak ( a továbbiakban : ellen-beszámítás) nincs helye, kivéve, ha a felperes a beszámításra vonatkoz ó nyilatkozatát az alperesi beszámítás el őterjesztését megel őző en már közölte az alperessel_ (5) A viszontkereseti követeléssel szemben a felperes által el őterjeszthető beszámításra és az ellen-beszámításra az (1)–(4)[(3)] bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni . (6) A fél az (1) bekezdésben meghatározott határid ő után beszámítással – ideértve az ellen beszámítást is – írásban vagy a tárgyaláson szóban akkor élhet, ha a (2)–(4)[és (3)] bekezdé s szerinti kizáró ok nem áll fenn, é s a) a beszámítást az ellenfél elismeri , b) a beszámítani kért követelés a beszámítás[ra] előterjesztésére előírt határidő leteltét követ ően járt le, vag y c) a beszámítani kért követelésa fél által indított más perben hozott joger ős ítélete n alapul . (7) A beszámítást a (6) bekezdés b) pontja esetén [a beszámítást] az ellenkövetelés lejártától , a (6) bekezdés c) pontja esetén az ítélet joger őre emelkedésétő l számított harminc napon belül , de legkés őbb az első fokú ítélet meghozatalát megel őző tárgyalás berekesztéséig kell előterjeszteni [vagy el őadni] ; e határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye .
43
(8) Ha a fél a tárgyaláson szóban él beszámítással, azt a beszámítást tartalmazó iratra vonatkoz ó szabályoknak megfelel ő tartalommal kell el őadni. (9) E törvény eltér ő rendelkezése hiányában a beszámításra a keresetre vonatkozó szabályoka t kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 122 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 213. § alcím és (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 213 . § [A perfelvétel menetének további szabályai viszontkeresett illetve beszámítás esetén] (1) A bíróság a perfelvételre [megkezdésére] alkalmas viszontkereset-levelet, illetve a beszámítást tartalmazó iratot a perfelvétel 187 . § a) vagy b) pontja szerinti menetében a z írásbeli ellenkérelemmel együtt vagy annak hiányában önállóan kézbesíti a felperesnek é s megfelelő határidő tűzésével felhívja, hogy a viszontkeresettel, illetve a beszámítással szembe n az írásbeli ellenkérelmet terjessze el ő.
Módosítópont sorszáma : 123 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 215. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 215 . § (1) A perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ően a kereset, viszontkereset vagy beszámítás megváltoztatásának (e fejezetben a továbbiakban együtt : keresetváltoztatás) a z elsőfokú ítélet meghozatalát megel őző tárgyalás berekesztéséig törvény eltérő rendelkezése hiányában akkor van helye, h a a) tényállítás megváltoztatása esetén [azt olyan tény indokolja]a fél a korábbihoz képest olyan eltér ő vagy további tényre hivatkozik, amely [a félnek] önhibáján kívüli okból a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ő en jutott tudomására, illetve [vagy] következett be, vagy a tényre történő hivatkozás indokoltsága önhibáján kívüli okból utóbb vált számár a felismerhetővé, b) jogállítás, illetve kérelem megváltoztatása esetén azt az a) pont szerint megváltoztatott[,] és a megváltoztatott jogállítással, illetve [vagy] kérelemmel közvetlen okozati összefüggésben álló tény indokolja, vag y c) a keresetváltoztatást a bíróságnak a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ő anyagi pervezetése indokolja és azzal okozati összefüggésben áll , és a megváltoztatott kereset ugyanabból a jogviszonyból ered, továbbá a bíróság hatásköre é s illetékessége a megváltoztatott keresetre is fennáll .
44
Módosítópont sorszáma : 124 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 216 . § Módosítás jellege : módosítás 216 . § [Az ellenkérelem-változtatás megengedhet őségének feltételei] A perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ően a keresettel, viszontkeresettel, beszámítással szembeni ellenkérelem megváltoztatásának (e fejezetben a továbbiakban együtt : ellenkérelem-változtatás) az első fokú ítélet meghozatalát megel őző tárgyalás berekesztéséig törvény eltérő rendelkezése hiányában akkor van helye, h a a) tényállítás megváltoztatása esetén [azt olyan tény indokolja]a fél a korábbiho z képest olyan eltérő vagy további tényre hivatkozik, amely [a félnek] önhibáján kívüli okból a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ően jutott tudomására, illetve [vagy] következett be, vagy a tényre történő hivatkozás indokoltsága önhibáján kívüli okból utóbb vált számár a felismerhet ővé, b) jogállítás megváltoztatása esetén azt az a) pont szerint megváltoztatott, és a megváltozatott jogállítással közvetlen okozati összefüggésben álló tény indokolja , c) elismerés megváltoztatása esetén azt az a) pont szerint megváltoztatott tény indokolj a és e tény az elismerést nyilvánvalóan okszer űtlenné teszi, vag y d) az ellenkérelem-változtatást a bíróságnak a perfelvételt lezáró végzés meghozatalá t követő anyagi pervezetése indokolja és azzal közvetlen okozati összefüggésben áll .
Módosítópont sorszáma : 125 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 217. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A kereset-, illetve az ellenkérelem-változtatás engedélyezése iránti kérelemben fel kel l tüntetni a) a változtatás megengedhet őségének feltételeit, valamint a feltétel fennállásá t megalapozó tényeket, b) a keresetlevél, a viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat (e fejezetben a továbbiakban együtt : keresetlevél), illetve az írásbeli ellenkérelem tartalm[a]i elemeir e vonatkozó szabályok szerint a keresetnek, illetve az ellenkérelemnek aváltoztatással érintett részét, és c) a változtatásra okot adó tényről történő tudomásszerzés id őpontját és módját, valamint azokat a bizonyítékokat, amelyek ezeket és az önhiba hiányát valószín űvé teszik.
Módosítópont sorszáma : 126 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 218. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 218. § (1) A bíróság – hiánypótlási felhívás kiadását mell ő zve – visszautasítja a kereset-, illetv e az [ellenkérelem változtatás] ellenkérelem-változtatás engedélyezése iránti kérelmet, ha a z elkésett vagy nem tartalmazza a 217 . §-ban meghatározottakat, továbbá, ha a megváltoztatot t 45
kereset vonatkozásában e törvény szerint a keresetlevél visszautasításának lenne helye . A bíróság a visszautasító végzését köteles indokolni .
Módosítópont sorszáma : 127 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 219. § Módosítás jellege : módosítá s 219. § [A kereset- és az [ellenkérelem változtatás] ellenkérelem-változtatás megengedhetőségének vizsgálata]
(1) Ha a fél a kereset-, illetve ellenkérelem-változtatás iránti kérelmét szabályszer űen előterjesztette, a bíróság – ha a változtatás feltételei fennállnak – a változtatást engedélyezi és a 222 . §-ban foglaltak szerint jár el, ellenkező esetben a változtatás iránti kérelmet elutasítja . A határozathozatal el őtt a feleket írásban vagy az érdemi tárgyaláson szóban meghallgathatja . A kérelem elutasítását a bíróság legkés őbb az ítéletében indokolja . (2) A bíróság azt a felet, aki nyilvánvalóan alaptalan vagy ismételten alaptalan kereset-, illetv e [ellenkérelem változtatás] ellenkérelem-változtatás iránti kérelmet terjeszt el ő, a kérelme t elutasító végzésben pénzbírsággal sújtja .
Módosítópont sorszáma : 128 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 220. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 220 . § (1) A perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ő en a fél az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig akkor terjeszthet elő további bizonyítás i indítványt, illetve bocsáthat rendelkezésre további bizonyítékot, ha a z a) a keresete, ellenkérelme[,] alapjául hivatkozott tény bizonyítására vag y ellenbizonyításra szolgál, feltéve, hogy az utóbb keletkezett vagy arról önhibáján kívül utób b szerzett tudomást, b) valamely bizonyítási eszköz bizonyító erejének, bizonyítás eredményének cáfolatár a szolgál, feltéve hogy az ellenbizonyítás lehet ő ségének módja, eszköze csak a lefolytatott bizonyításból vált számára felismerhet ővé, c) a keresete, illetve ellenkérelme megváltoztatásának alapjául hivatkozott tén y bizonyítására vagy ellenbizonyításra szolgál, feltéve, hogy a kereset-, illetve [ellenkérele m változtatását] ellenkérelem-változtatást a bíróság engedélyezi, vagy d) a bíróságnak a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ő anyagi pervezetés e folytán vált szükségessé .
46
Módosítópont sorszáma : 129 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 221 . § Módosítás jellege : módosítá s 221 . § [Feltételhez nem kötött perfelvételi nyilatkozatok[kereset- és ellenkérelem-változtatás, utólagos bizonyítás] ]
(1) A fél az ellenfél hozzájárulása és e törvényben meghatározott feltételek nélkül írásban vag y tárgyaláson szóban bármikor a) leszállíthatja önállóan elbírálható kereseti követelésének – ideértve a viszontkeresete t és beszámítást is – összegét, b) elismerheti [a keresettel – ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is – érvényesített jogot] az ellenfél jogállítását, [és] kérelm[e]ét, vagy annak valamely részét , illetve beismerheti az ellenfél azon tényállítását, melyet korábban vitatott [tényállítását] , c) visszavonhatja anyagi jogi kifogását, illetve azon tényállítását, melyet az ellenfé l [által] korábban vitatott [tényállítását], vagy d) a bizonyítás lefolytatása el őtt visszavonhatja bizonyítási indítványát . (2) Az (1) bekezdés szerint megváltoztatott nyilatkozat nem vonható vissza és a megváltoztatást[visszavonást] megel őző nyilatkozatot újból el őterjeszteni nem lehet ; az ezze l ellentétes nyilatkozat hatálytalan .
Módosítópont sorszáma : 130 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 222 . § (1)–(3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 222 . § (1) A bírósága kereset-, illetve az ellenkérelem-változtatás, továbbá a keresetkiterjeszté s engedélyezésér ő l szóló végzésében a változtatással érintett részben elrendeli a perfelvéte l kiegészítését, egyidejű leg közli a kereset-, illetve ellenkérelem-változtatás iránti kérelmet, keresetkiterjesztés esetén a személyváltozással összefügg ő keresetet . Keresetkiterjesztés esetén a bíróság a perfelvétel kiegészítését a perfelvételre vonatkozó szabályok alkalmazásáva l folytatja le az új peres fél tekintetében . (2) Ha kereset-, illetve az ellenkérelem-változtatás esetén az (1) bekezdésben foglal t intézkedésre az érdemi tárgyaláson kerül sor, a bíróság a kiegészít ő perfelvételi tárgyalást nyomban megtarthatja és felhívja a változtatással élő fél ellenfelét[feletl, hogy a szükséges perfelvételi nyilatkozatot szóban adja el ő , illetve[,] ha a perfelvételi tárgyalás elhalasztás a szabályainak alapján szükséges – azok megfelelő alkalmazásával – a kiegészít ő perfelvételi tárgyalást elhalasztja . (3) Ha kereset-, illetve az ellenkérelem-változtatás esetén az (1) bekezdésben foglal t intézkedésre nem az érdemi tárgyaláson kerül sor, a bíróság kit űzi a kiegészítő perfelvétel i tárgyalást, és az idézésben megfelelő határidő tűzésével felhívhatja a változtatással él ő fél ellenfelét[felet], hogy el őkészítő iratát terjessze elő. Ha a bíróság a kiegészít ő perfelvétel i tárgyalás mell ő zésével kíván eljárni, az (1) bekezdésben foglalt intézkedéssel egyidej ű leg erről, és a tárgyalás tartása iránti kérelem el őterjeszthetőségéről a feleket tájékoztatja, valamint felhívja a változtatással él ő fél ellenfelét megfelelő határidővel előkészítő irat előterjesztésére. 47
A határidő elteltét követő en, ha a felek nem kérték tárgyalás tartását, a bíróság — el őkészítő irat előterjesztése esetén annak kézbesítésével egyidej űleg — a kiegészít ő perfelvételt végzésse l tárgyaláson kívül lezárhatja vagy további írásbeli kiegészít ő perfelvételt rendelhet el, tovább á kitűzhet kiegészítő perfelvételi tárgyalást .
Módosítópont sorszáma : 131 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 223 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 223 . § (1) A bíróság az érdemi tárgyalást és a folytatólagos érdemi tárgyalást több, akár egymás t követ ő [határ]tárgyalási napokra is kitűzheti . Ha az érdemi tárgyaláson a bizonyítá s lefolytatása nem [lehetséges,] vagy csak részben lehetséges, a bíróság a tárgyalást elhalasztj a és nyomban kitűzi a folytatólagos érdemi tárgyalás határnapját, amelyre a feleket idézi .
Módosítópont sorszáma : 132 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 226 . § új (4) bekezdés Módosítás jellege : kiegészítés (4) A bíróság a tárgyalásra idézi azt is, akinek igénye érvényesítése iránt az ügyész, illetve a perindításra feljogosított személy pert indított ; nem akadálya a tárgyalás megtartásának e személy távolléte akkor sem, ha az idézés számára nem volt kézbesíthet ő.
Módosítópont sorszáma : 133 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 227 . § (4)—(6) bekezdé s Módosítás jellege : módosítá s (4) Ha a szabályszerűen idézett fél nevében — a jogi képvisel ő mellett — képvisel őként megjelen t személy a perbeli képviseleti jogát nem igazolja[,] vagy képvisel őként nem járhat el, a képviseleti jog igazolására vagy törvénynek megfelel ő képviselő állítására vonatkozó hiánypótlásnak nincs helye . Ha a képviseleti jog igazolása nem szabályszer ű, a bíróság rövid határidő vel felhívja a megjelent személyt a képviseleti jog szabályszer ű igazolására. (5) A (3) és (4) bekezdés[ben] szerinti szabályszer ű igazolás hiányában a bíróság a tárgyalást megtarthatja, a jelen lév ő fél kérelmére megtartja . Ha a megadott határidőben a képviseleti jogot szabályszerű en nem igazolták, a megjelent személy valamennyi perbeli cselekménye hatálytalan és a mulasztásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni . Ha a bíróság a tárgyalást berekesztette, a bíróság csak a határozata kihirdetését t űzi ki, amelyr ől a feleket értesíti . A határozat kihirdetésének nem akadálya, ha az értesítés kézbesítése nincs igazolva . (6) A mulasztás esetére megállapított következmények alkalmazásának helye van akkor is, h a a) az idézést az alperesnek a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekbe n [keletkezett] a bírósági és bíróságon kívüli iratok [tagállamokban történ ő] kézbesítésér ől (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezésér ől szóló, 2007 . 48
november 13-i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján kellett kézbesíteni , de a kézbesítés megtörténtéről kézbesítési igazolás nem érkezett vissza, feltéve, hogy a rendele t 19 . cikk[e (2) bekezdésének a)–c) pontjában] (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak , vagy b) az idézést a 2005 . évi XXXVI. törvénnyel kihirdetett, a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történ ő kézbesítéséről szóló , Hágában, 1965 . november 15 . napján kelt Egyezmény alapján kellett kézbesíteni, de a kézbesítés megtörténtéről kézbesítési igazolás nem érkezett vissza, feltéve, hogy az Egyezmén y 15 . cikk[e második bekezdésének a)–c) pontjában] második bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.
Módosítópont sorszáma : 134 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 228 . § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a (2) bekezdés b) pontja esetén a bíróság a tárgyalást berekesztette, a bíróság csak a határozata kihirdetését tűzi ki, amelyről a feleket értesíti . A határozat kihirdetésének ne m akadálya, ha az értesítés kézbesítése nincs igazolva .
Módosítópont sorszáma : 135 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 230. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A fél meghallgatásakor a bíróság a fél személyi adatait a személyazonosításra alkalma s iratok megtekintésével állapítja meg . Ha a személyazonosság tekintetében kétsége merül fel, a bíróság a fél által a) a személyazonosságának és lakcímének igazolása érdekében [a] rendelkezés[é]r e bocsátott adatai nyilvántartási adatokkal való egyez őségéről, és b) a személyazonosságának igazolására alkalmas, bemutatott hatóság i igazolványának[a,] és tartózkodásra jogosító okmányának[a] a nyilvántartási adatokkal val ó egyezőségéről, valamint érvényességéről elektronikus úton vagy az adatbázisok közvetlen elérésével is meggy őződhet.
Módosítópont sorszáma : 136 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 232 . § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A bíróság felhívása esetén [– a hatósági nyilvántartás adatai és sajtóigazolvány útján , vagy más megfelelő módon –] a felvétel készítője köteles hitelt érdeml ő módon igazolni, hogy médiatartalom-szolgáltató érdekében eljáró személy . Ha ez nem igazolható, illetve ne m ellenőrizhető, a bíróság a felvétel készítését megtiltja .
49
Módosítópont sorszáma: 137 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 232 . § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Az e §-ban foglaltak betartásáról és a[A] (4) bekezdésben említett személyek személyiség i jogainak védelmérő l a tárgyaláson az elnök a rendfenntartás keretében gondoskodik .
Módosítópont sorszáma : 138 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 236. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A bíróság az (1) bekezdésben említett személyeket az ismételt vagy súlyosabb cselekmén y esetén – akár a pénzbírság kiszabásával egyidej űleg, akár anélkül[,] vagy azt követ ően – a tárgyalásról kiutasíthatja, illetve kivezettetheti . Kiutasításnak, illetve kivezettetésnek van hely e akkor is, ha az (1) bekezdésben említett személyek állapota vagy a megjelenése a pénzbírsá g kiszabását követ ő folytatólagos tárgyalások bármelyikén sérti a tárgyalás méltóságát . A kiutasítás hatálya az elrendelésétől kezdve – a bíróság rendelkezését ől függ ő en – az adott tárgyalási határnapra, annak egy részére, vagy az egész eljárásra terjed ki .
Módosítópont sorszáma : 139 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 237. § Módosítás jellege : módosítás
237 . §
[Anyagi pervezetés]
(1) Ha a fél perfelvételi nyilatkozata – e § alkalmazásában ideértve a keresetlevélben feltüntetet t nyilatkozatokat is – hiányos, nem kell ő en részletezett vagy ellentmondó, a bíróság közreha t abban, hogy a fél a perfelvételi nyilatkozatát teljeskörűen[teljes körűen] előadja, illetve anna k hibáit kijavítsa . (2) Ha a perfelvételi nyilatkozat nem terjed ki valamely lényeges tény vonatkozásában a bizonyításra vagy a felek között vita van abban, hogy valamely tény bizonyítása mely fele t terheli, a bíróság az (1) bekezdésben foglaltakon túl tájékoztatja a feleket a bizonyíté k rendelkezésre bocsátása, illetve a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményér ől is. (3) A bíróság hozzájárul a jogvita kereteinek tisztázásához[meghatározásához] azzal, hogy a [fél]felek tudomására hozza, h a a) az általukhivatkozott jogszabályi[t] rendelkezést[a felektől] eltérően értelmezi , b) a rendelkezésre álló adatok alapján olyan [jogi] tényt észlel, amelyet hivatalból kel l figyelembe venni, vagy c) jogszabály szerint a kérelemhez nincs kötve ,
50
és lehető séget biztosít a feleknek nyilatkozataik megtételére . (4) A bíróság az (1)—(3) bekezdésben [foglaltak érdekében]meghatározott esetekben az üg y körülményeitől függően[, szükség szerint a leghatékonyabb módon] a félhez intézett kérdéssel, nyilatkozattételre felhívással, illetve [a] tájékoztatással járul hozzá ahhoz, hogy a felek eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék . (5) A bíróság a felek kérelm[e]ének és jogállításának korlátain belül [az általuk érvényesített jog keretei között] gyakorolja az anyagi pervezetést[i tevékenységét], amelyet a felek [rendelkezési jogukkal élve —] perbeli cselekményeik megtételekor [—] szabado n felhasználhatnak .
Módosítópont sorszáma : 140 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 238. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A bíróság — ha annak sikerére esély mutatkozik, különösen, ha a felek bármelyike kéri — tájékoztatja a feleket a közvetít ői eljárás lényegér ő l, igénybevételének lehetőségéről, feltételeiről és ezzel összefüggésben a szünetelés szabályairól . Ha a felek a közvetítői eljárás során megállapodást kötnek, azt a szünetelés id őtartamán belül a bírósághoz egyezségkén t történő jóváhagyás végett benyújthatják . Ebben az esetben a bíróság az eljárást folytatja és a 239. § (1) bekezdése szerint jár el .
Módosítópont sorszáma : 141 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 240. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 240. § (1) A bíróság az eljárást — annak bármely szakaszában — hivatalból megszünteti, h a a) a keresetlevelet már a 176 . § (1) bekezdés a)—i) pontja és a 176 . § (2) bekezdés a)—c) pontja alapján vissza kellett volna utasítani , b) magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg , ugyanakkor a joghatóság az alperes perbe bocsátkozásával megalapozható, d e ba) az alperes írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett el ő vagy bb) az alperes a bíróság joghatóságának hiányát kifogásolja , c) magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg é s a bíróság joghatóságát az alperes perbe bocsátkozása sem alapozhatja meg , d) a fél törvényes képviselőjét mellőzték, és e hiányt a kitűzött határidő alatt sem pótolták, e) megállapítja, hogy a per más — az e törvény hatálya alá tartozó — ügyben eljáró bírósá g hatáskörébe vagy kizárólagos illetékességébe tartozik, kivéve, h a ea) a hatáskör a per tárgyának értékét ől függ és az alperes hatásköri kifogá s nélkül írásbeli ellenkérelmet már előterjesztett, vagy eb) az illetékesség a felek alávetésén alapul és az alperes illetékességi kifogá s nélkül írásbeli ellenkérelmet már előterjesztett,
51
fi a fél meghal vagy megszűnik, feltéve, hogy a jogviszony természete a jogutódlást kizárja, g) a perfelvételi, illetve a folytatólagos perfelvételi tárgyalást a felek elmulasztottá k vagy a [jelenlév ő] j elen lév ő fél a tárgyalás megtartását nem kéri , h) a felperes a bíróság felhívása ellenére – ideértve a 73 . § (1) bekezdése szerinti esete t is – a hiányzó vagy megsz űnt jogi képviseletének pótlásáról a bíróság által megállapítot t határidő alatt nem gondoskodik, vagy i) megállapítja, hogy az ügy közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik .
Módosítópont sorszáma : 142 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 240. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) Az (1) bekezdés b) pont[ja] ba)alpontja alkalmazása során nem tekinthet ő írásbeli ellenkérelemnek a fizetési meghagyással szemben elő terjesztett ellentmondás . Az alperes az (1 ) bekezdésb)pontbb)alpontja szerinti joghatósági kifogását legkés őbb az írásbeli ellenkérelmében, az érdemi védekezéssel egyidej űleg terjesztheti elő.
Módosítópont sorszáma : 143 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 241 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s 241 . § (1) A bíróság az eljárást – a kereset közlését megel őzően is, annak bármely szakaszában – kérelemre megszünteti, h a a) a felperes a teljes keresetét ől elállt, b) a felek ezt közösen kérték , c) a megszűnt félnek nincs jogutódja, és bármelyik fél az eljárás megszüntetését kérte , vagy d) a bíróság a felperest perköltség-biztosíték adására kötelezte, de a felperes a kit űzött határidő alatt biztosítékot nem adott és az alperes a biztosíték adása iránti kérelemben az eljárá s megszüntetését is kérte.
Módosítópont sorszáma : 144 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 244. § Módosítás jellege : módosítá s 244 .
§ [Jogi képviselővel történő eljárás választása és áttérés a jogi képviselő nélkül i eljárásra]
(1) Ha a fél járásbíróság hatáskörébe tartozó perben jogi képvisel ő közreműködését veszi igénybe, azt a jogi képviselővel történ ő eljárás választásának kell tekinteni és enne k időpontjától az eljárás jogerő s befejezéséig – kivéve a (2) bekezdésben meghatározott esetet – a jogi képviseletet köteles fenntartani . Ha a fél a jogi képvisel ővel történő eljárást választotta, 52
rá a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel a kötelez ő jogi képviselet szabályait, valamint a XI–XIV . Fejezet rendelkezéseit az e fejezet szerinti eltérések nélkül kell alkalmazn i akkor is, ha a jogi képviselete megsz űnik. (2) Ha a fél a jogi képvisel ővel történő eljárást választotta, egy alkalommal áttérhet a jog i képviselő nélküli eljárásra. Az áttérés a fél bejelentését ől kezdve hatályos . A félnek a jog i képviselővel történő eljárás választására és az áttérésre vonatkozó perbeli cselekménye a fé l jogutódjával szemben nem hatályos . (3) Ha a fél a jogi képvisel ővel történő eljárást választotta, a perben jogi képviselőnek kel l tekinteni az ügyvédjelöltet és a jogi elő adót is. (4) A bíróság az (1)–(3)[és (2)] bekezdésben foglaltakról a felet, illetve jogutódját a hozz á intézett els ő intézkedése alkalmával tájékoztatja .
Módosítópont sorszáma: 145 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 246. § Módosítás jellege : módosítás 246. § [Beadványok benyújtása] (1) A félnek jogszabályban meghatározott, erre rendszeresített nyomtatványon kel l előterjesztenie a) a keresetlevelet , b) a viszontkereset-levelet, valamint a beszámítást tartalmazó iratot, é s c) az írásbeli ellenkérelmet . (2) A felperes a keresetet a lakóhelye, székhelye, [szerinti, a] munkahelye szerinti vagy a perr e illetékes járásbíróság[nál]on, a bíróság elnöke által jogszabályban foglaltak szerint erre a célr a meghatározott ügyfélfogadási id őbenszóban is előadhatja,[ .] melyeta[A] bíróság [a keresetet ] az erre rendszeresített nyomtatványon rögzít[i] . Ha a keresetet nem a perre illetékes bírósá g rögzítette, azt – a kereset előadása id ő pontjának feltüntetésével – az illetékes bíróságho z haladéktalanul megküldi . A keresetlevél beadása id őpontjának a kereset szóbeli el őadásának időpontját kell tekintetni . (3) A fél a viszontkeresetet, a beszámítást és az ellenkérelmet tartalmazó nyilatkozatot a[z] perben eljáró bíróság[nál]on a (2) bekezdésben meghatározott módon szóban is előadhatja,[.] melyeta[A] bíróság [a nyilatkozatot] az arra rendszeresített nyomtatványon rögzít[i] . (4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott esetekben a felet perbeli eljárási jogairól é s kötelezettségeir ől a szükséges tájékoztatással is el kell látni és az esetleges hiányok pótlásár a nyomban fel kell hívni ; ha a fél a hiányok pótlását felhívás ellenére elmulasztja, a keresetet , illetve a nyilatkozatot hiányos tartalmával kell a nyomtatványon rögzíteni . A szóbeli előadásról külön jegyzőkönyvet nem kell készíteni, kivéve, ha hiánypótlásra történ ő felhívásra került so r és a hiányok pótlását a fél elmulasztotta .
53
(5) A fél a folyamatban lév ő perben a (2) és (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli egyé b kérelmet, nyilatkozatot is el ő terjeszthet szóban a[z] perben eljáró bíróság[mál]on a (2) bekezdésben meghatározott módon, amelyet jegyzőkönyvbe kell foglalni . (6) A bíróság a felet válaszirat, viszontválasz vagy el őkészítő irat előterjesztésére csak akkor hívja fel, ha az a félnek vagy jogi képvisel őnek nem min ősül ő képviselőjének (a továbbiakban : nem jogi képvisel ő ) nem okoz különösebb nehézséget.
Módosítópont sorszáma : 146 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 247. § és 248 . § Módosítás jellege : módosítá s 247. § [A b[B]eadványok tartalma[ és hiányosságai] ) (1) A félnek a keresetlevélben, viszontkereset-levélben, beszámítást tartalmazó iratban, illetve [és] az írásbeli ellenkérelemben az e törvény szerint kötelező tartalmi elemek közül nem kel l feltüntetni a jogalapot, a jogi érvelést és jogszabályhelyet . (2) A félnek az érvényesíteni kívánt jogot, illetve az anyagi jogi kifogást úgy kell megjelölni , hogy a jogalap beazonosítható legyen . [A bíróság – a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásr a hívja fel a felperest, ha a keresetlevelet nem a jogszabály szerinti nyomtatványon terjeszt i elő, illetve a 176 . § (1) bekezdés j) vagy k) pontja alapján a keresetlevél visszautasításána k lenne helye, kivéve az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi elemek hiányának esetét . Ha a felperes a hiányokat nem pótolta, a bíróság a keresetlevelet visszautasítja ; e végzé s ellen külön fellebbezésnek van helye . (3) A bíróság a kereset közlésekor – a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett – tájékoztatja az alperest, hogy az írásbeli ellenkérelmet, viszontkereset-levelet é s beszámítást tartalmazó iratot jogszabály szerinti formanyomtatványon kell el őterjeszteni. A bíróság az e bekezdésben meghatározott beadványt visszautasítja, ha azt az alperes ne m a jogszabály szerinti formanyomtatványon terjeszti el ő ; e végzés ellen külö n fellebbezésnek van helye. (4) A bíróság – a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel a felet, ha a 176 . § (1) bekezdés j) vagy k) pontja alapján a viszontkereset-levél és beszámítást tartalmazó irat visszautasításának lenne helye, kivév e az (1) bekezdésben meghatározott tartalmi elemek hiányát . Ha a fél a hiányokat ne m pótolja, a bíróság a viszontkereset-levelet, illetve beszámítást tartalmazó irato t visszautasítja ; e végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . (5) Ha az írásbeli ellenkérelem nem tartalmazza az e törvény szerint kötelez ő tartalm i elemeket és mellékleteket, a bíróság felhívja a felet a hiányok pótlására ; enne k elmulasztása esetén a bíróság alkalmazza a mulasztás e törvényben el őírt következményeit.]
54
248. § [[ Viszontkereset]A beadványok hiányosságai/ (1) [Járásbíróság el őtt olyan viszontkeresetet, amely a követelés egész összegére tekintettel a törvényszék hatáskörébe tartozna, csak akkor lehet indítani, ha a viszontkeresette l érvényesített követelés beszámításra is alkalmas, és a követelés összegének a felpere s kereseti követelését meghaladó részére a járásbíróságnak hatásköre van . (2) Az (1) bekezdésben foglaltakat a jogi képvisel ővel eljáró félre is alkalmazni kell .] A bíróság — a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett — hiánypótlásra hívja fel a felperest, ha a keresetlevelet nem a jogszabály szerinti nyomtatványon terjeszti el ő, illetvea 176. (1) bekezdés )) vagyk)pontja alapján a keresetlevél visszautasításának lenne helye , kivéve a 247 . (1) bekezdésében meghatározott tartalmi elemek hiányának esetét . Ha a felpere s a hián okat nem sótolta a bírósági a keresetlevelet visszautasít' a• e végzés ellen külö n fellebbezésnek van helye . (2) A bíróság a kereset közlésekor — a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett — tá'ékoztat'a az al•erest ho• az írásbeli ellenkérelmet viszontkereset-levelet é s beszámítást tartalmazó iratot jogszabály szerinti formanyomtatványon kell el őterjeszteni .A bíróság az e bekezdésben meghatározott beadványt visszautasítja, ha azt az alperes nem a jogszabály szerinti formanyomtatványon terjeszti el ő ; e végzés ellen külön fellebbezésnek van helye. (3) A bíróság — a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett — hiánypótlásra hívja fel a felet, ha viszontkereset-levél, illetve beszámítást tartalmazó irat visszautasításána k lenne helye a 176 . § (1) bekezdésj) vagy k) pontjában foglalt valamely ok fennállása miatt , kivéve a 247 . § (1) bekezdésében meghatározott tartalmi elemek hiányát . Ha a fél a hiányokat nem pótolja, a bíróság a viszontkereset-levelet, illetve beszámítást tartalmazó irato t visszautasítja ; e végzés ellen külön fellebbezésnek van helye .
Módosítópont sorszáma : 147 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 249. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha az (1) bekezdésben említett igazolást vagy nyilatkozatot a megadott határid őben nem csatolták, a fél képviseletében megjelent személy által teljesített valamennyi perbel i cselekmény hatálytalan és a mulasztásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni . Ha a bíróság a tárgyalást berekesztette, a bíróság csak a határozata kihirdetését t űzi ki, amelyről a feleket értesíti . A határozat kihirdetésének nem akadálya, ha az értesítés kézbesítése ninc s igazolva.
Módosítópont sorszáma : 148 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 253. § Módosítás jellege : módosítás 253 . § [Anyagi pervezetés)
55
Az anyagi pervezetés szabályait azzal a kiegészítéssel kell alkalmazni, hogy a bírósá g a) elrendelheti a fél személyes meghallgatását a jogvita kereteinek meghatározásához , így különösen a fél tényállításai, jogállításai és kérelme, ellenkérelme, valamint[és] bizonyítási lehetőségei tisztázása érdekében, é s b) a felet a bizonyításra szoruló tények vonatkozásában az e törvény szerinti bizonyítás i lehető ségek, bizonyítási eszközök és ezek feltételei tekintetében – szükség esetén – tájékoztatással látja el .
Módosítópont sorszáma : 149 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 254. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Az (1) bekezdés nem zárja ki, hogy a fél igényét [az Európai Parlamentnek és Tanácsnak] a kis érték ű követelések európai eljárásnak bevezetésér ől szóló, 2007 . július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet[é]ben meghatározott eljárásban vagy választottbíróság i eljárásban érvényesítse .
Módosítópont sorszáma : 150 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 257. § Módosítás jellege : módosítás 257. § [A keresetet tartalmazó irat]
(1) A felperes a közjegyzőnek az Fmhtv. 37. § (3) bekezdése szerinti felhívása kézbesítését ől számított tizenöt napon belül köteles az eljárási illetéket kiegészíteni és keresetét a keresetlevélre, valamint mellékleteire vonatkozó rendelkezéseknek megfelel ő tartalmú iratban el őterjeszteni a közjegyz ő felhívásában megjelölt bíróságon . Az irat bevezető részében utalni kell – a közjegyzői ügyszám feltüntetése mellett – a per fizetési meghagyásos eljárás i elő zményére, és az irathoz mellékelni kell a közjegyz ő felhívásának másolatát . (2) Ha a per járásbíróság hatáskörébe tartozik és a felperes jogi képvisel ő nélkül jár el, a keresetet tartalmazó iratot jogszabályban meghatározott, erre rendszeresített nyomtatványo n kell előterjeszteni[ .] ; az iratra a 247 . §-ban foglaltakat alkalmazni kell . A felperes a keresetet a közjegyző felhívásában szerepl ő járásbíróság[ná1]on a bíróság elnöke által jogszabályban foglaltak szerint erre a célra meghatározott ügyfélfogadási id őben szóban is el őadhatja, amelyet a bíróság az erre rendszeresített nyomtatványon rögzít . A beadványra a 246 . § (4) bekezdését [és a 247 . § (1) bekezdését] alkalmazni kell .
56
Módosítópont sorszáma : 151 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 259. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha a felperes a járásbíróság hatáskörébe tartozó perben jogi képvisel ő nélkül jár el, az (1 ) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben, valamint ha a keresetet tartalmazó iratot nem [a ] jogszabály szerinti nyomtatványon terjeszti el ő , az eljárás megszüntetésének csak akkor van helye, ha a bíróság tizenöt napos határid ővel – a mulasztás következményére történ ő figyelmeztetés mellett – a felperest hiánypótlásra felhívta és az eredménytelenül eltelt .
Módosítópont sorszáma : 152 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 266. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 266 . § (1) A bíróság az ellenérdek ű fél által beismert, a felek által egyez ő en elő adott, az ellenfél által bírói felhívás ellenére nem vitatott[,] vagy e törvény értelmében nem vitatottnak tekintend ő tényállítást valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel .
Módosítópont sorszáma : 153 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 267. § Módosítás jellege : módosítás 267. § [A
bizonyítás módjai)
A bizonyítás történhet különösen tanúbizonyítás, szakértői bizonyítás, okirati bizonyítás é s szemle útján . A bíróság bármilyen olyan egyéb bizonyítást is foganatosíthat, amely a perbe n jelentő s tények megállapítására alkalmas, ha ez a jogvita eldöntése szempontjából célszer űnek mutatkozik, kivéve, ha a bizonyítás[-]felvétel adott módja a közrendbe ütközik .
Módosítópont sorszáma : 154 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 269. § (5) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (5) Ha a jogsértő bizonyítási eszköz nem használható fel és a perben [releváns]jelent ős tényt a bizonyító fél más módon bizonyítani nem képes, a bíróság a bizonyítási szükséghelyze t szabályait alkalmazhatja .
57
Módosítópont sorszáma: 155 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 270. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) A más eljárásban felvett bizonyítás eredményét a bíróság a tárgyaláson a szüksége s terjedelemben ismerteti, és arra a felek észrevételeket tehetnek . Ha a felhasználni kívánt bizonyíték bármely [jelenlév ő] jelen lév ő fél el őtt korábban nem volt ismert, a [jelenlév ő]jelen lévő fél kérelmére a bíróság azt részletesebben is ismerteti .
Módosítópont sorszáma : 156 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 271 . § Módosítás jellege : módosítás 271 . § [A közrem űködők kötelessége és jogai]
A tanú, a kirendelt szakértő , az okirat, illetve a szemletárgy birtokosa, és mindazok, akiknek a bizonyításban történő részvételét a bíróság szükségesnek tartja (a továbbiakban együtt : közrem űködők), kötelesek közreműködni a bizonyítás felvételében. [A]Ha törvény eltérően nem rendelkezik, kérelemre aközreműködők jogosultak a közrem űködésükkel összefüggésbe n felmerült költségeik [és káruk] megtérítésére, és – ha a közreműködés a hivatásuk gyakorlásával valósul meg – megfelel ő díjazásra . A költség, illetve a díj meghatározás a tárgyában hozott végzéssel szemben az érintett közrem űködő és a felek külön fellebbezésse l élhetnek ; a fellebbezésnek – a fellebbezéssel nem érintett részben – a kifizetésre halaszt ó hatálya nincs .
Módosítópont sorszáma : 157 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 82. alcím Módosítás jellege : módosítás 82 . A bizonyítás[-] felvétel és a bizonyítás eredményének mérlegelés e
Módosítópont sorszáma : 158 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 276 . § Módosítás jellege : módosítás 276. § [A bizonyítás elrendelése vagy mellőzése]
(1) A bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el . (2) A bíróság bizonyítást hivatalból akkor rendelhet el, ha azt törvény megengedi . (3) A bíróság a fél által el őterjesztett bizonyítási indítványhoz, a bizonyítás felvétele tárgyába n hozott határozatához nincs kötve .
58
(4) A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését [mellőzi], ha a) a bizonyítási indítványt a fél nem e törvényben [meghatározot t tartalommal] foglaltaknak megfelel ően terjeszti el ő, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik , b) a bizonyítással járó költségek el ő legezésére kötelezett fél — felhívás ellenére — az elő legezési kötelezettségét nem teljesítette[,] _ [c) az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen.] (5) A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását, h a az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen .
Módosítópont sorszáma : 159 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 277 . § Módosítás jellege : módosítás 277. § [A bizonyítás[-]felvétel helye]
(1) A bíróság csak a saját illetékességi területén vagy a székhelyén teljesítend ő bírói cselekményeket foganatosíthatja közvetlenül, [és ]más bíróság területén csak akkor járhat el , ha a) ez a területének határán foganatosítandó cselekmény befejezése végett szükséges , vagy b) a cselekmény közvetlen foganatosítását a sürgősség, kiskorú érdeke vagy más fonto s érdek indokolja. (2) Ha a bíróság az illetékességi területén kívül jár el, err ő l értesíti az illetékes járásbíróságot , amely megkeresésre a bizonyítás[-]felvétel során segédkezik . (3) A bizonyítási eljárást a bíróság rendszerint tárgyaláson folytatja le . Ha annak e törvénybe n meghatározott feltételei fennállnak, a bizonyítás[-]felvétel történhet elektronikus hírközl ő hálózat igénybevételével . (4) Ha a bizonyítás[-]felvétel tárgyaláson történ ő lefolytatása jelentős nehézséggel vag y aránytalanul nagy költségtöbblettel járna, a bizonyítás[-]felvétel történhet kiküldött bíró vag y megkeresett bíróság útján is .
Módosítópont sorszáma : 160 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 278. § Módosítás jellege : módosítá s 278 . § [A bizonyítás[-]felvétel módja és a felek által gyakorolható jogosultságok)
59
(1) A bíróság a felek bizonyítási indítványainak keretei között szabadon állapítja meg a bizonyítás felvételének módját, eszközeit, az egyes bizonyítási cselekmények körét é s sorrendjét. (2) A bizonyítás felvétele során a közrem űködőket – e törvény eltér ő rendelkezése hiányában – a bíróság nyilatkoztatja . A bíróság tagjai a közreműködő khöz és a felekhez a ténybel i nyilatkozataik valós tartalmának tisztázása, a közreműködő szavahihetőségének és illetéktelen befolyástól való mentességének ellenőrzése, a tudomásszerzés körülményeinek, illetve a z okirat vagy más bizonyítási eszköz hitelességét érintő körülményeknek a feltárása érdekében kérdéseket intézhetnek . (3) A felek a bizonyítás[-]felvételnél jelen lehetnek, azzal kapcsolatban észrevételeket é s indítványokat tehetnek, a bíróság számára további kérdések feltételét indítványozhatják . A bíróság engedélyezheti, hogy egyes kérdéseket a fél közvetlenül tegyen fel a közrem űködőnek. (4) Ha e törvény szerint a fél a bizonyítás felvétele során indítvány megtételére jogosult, a z indítvány az érdemi tárgyalási szakban is el őterjeszthető. A 277. § (4) és (5) bekezdésbe n meghatározott ok fennállása esetén, továbbá ha a fél az indítvány el őterjesztésével alapos ok nélkül késlekedik, a bíróság az indítvány teljesítését mell ő zi.
Módosítópont sorszáma : 161 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : XIX. Fejezet alcím Módosítás jellege : módosítás A bizonyítás[-]felvétel különös szabálya i
Módosítópont sorszáma : 162 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 83. alcím Módosítás jellege : módosítás 83 . Bizonyítás[-]felvétel elektronikus hírközl ő hálózat igénybevételével és kiküldött bíró útjá n
Módosítópont sorszáma : 163 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 280. § Módosítás jellege : módosítás 280. § [Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás] Ha a bizonyítás[-]felvétel során a fél és más perbeli személy, a tanú, valamint a szakért ő meghallgatása szükséges, a bíróság a XLVII . Fejezet rendelkezései szerint a meghallgatást elektronikus hírközl ő hálózat útján is foganatosíthatja .
60
Módosítópont sorszáma : 164 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 281. § Módosítás jellege : módosítás 281 . § [Bizonyítás[-]felvétel kiküldött bíró útján] (1) Kiküldött bíróként – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a bíróság eljáró tanácsána k elnöke, egy vagy több tagja, továbbá az eljáró bíróság egy vagy több bírája, bírósági titkár a járhat el. (2) A bizonyítás[-]felvétel kiküldött bíró útján történő foganatosítását elrendel ő végzésben me g kell jelölni a) a kiküldött bírót, b) a bizonyítás[-]felvétel időpontját, c) a meghallgatandó személy nevét, címét, perbeli szerepét vagy a szemle helyszínét , d) a bizonyítandó tényeket, és azokat a kérdéseket, amelyekre a meghallgatott személyt nyilatkoztatni kell , e) azt az okiratot vagy tárgyi bizonyítási eszközt, amelyet a közrem űködő a meghallgatás helyszínén köteles felmutatni . (3) A bíróság a végzésben elrendelheti, hogy a) a kiküldött bíró útján történ ő bizonyítás[-]felvételre meghatározott helyszínen vagy az érintett személy tartózkodási helyén kerüljön sor , b) a kiküldött bíró készítsen képfelvételt, hangfelvételt, illetve kép- és hangfelvételt a bizonyítási cselekményről. (4) A bíróság a meghallgatandó személyt és a feleket a bizonyítás[-]felvétel kit űzött határnapj ára megidézi . (5) A kiküldött bíró a bizonyítási cselekményr ől jegyz őkönyvet vesz fel .
Módosítópont sorszáma : 165 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 84. alcím Módosítás jellege : módosítás 84. Bizonyítás[-]felvétel megkeresett bíróság útjá n
Módosítópont sorszáma : 166 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 282. § alcím Módosítás jellege : módosítás
282. § [Megkeresett bíróság útján történ ő bizonyítás[-]felvétel elrendelése
61
Módosítópont sorszáma : 167 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 282 . § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A bizonyítás[-]felvétel megkeresett bíróság útján történ ő foganatosítását elrendelő végzésben meg kell jelölni a megkeresett bíróságot és a 281 . § (2) bekezdés c)–e) pontjában foglaltakat, továbbá a bíróság elrendelheti a 281 . § (3) bekezdésében foglaltakat. A megkeresett bírósággal az elnök közli azokat a kérdéseket, amelyeket a bizonyítás során tisztázni kell é s azokat az adatokat, amelyek a bizonyítás lefolytatásához szükségesek, így különösen a z eljárásban résztvev ők, továbbá a képvisel ő ik nevét és egyéb szükséges azonosító adatait, a költségek el ő legezésére vonatkozó adatokat, a szükséghez képest az ügy vázlatos leírását és a bizonyítandó tényállást, valamint azt is, ha az eljárásban résztvev ők valamelyike költségkedvezményben részesül .
Módosítópont sorszáma : 168 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 291. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 291. § (1) Ha a tanú a 289. § (1) bekezdése értelmében nem hallgatható meg[,] vagy a 290 . § (1) bekezdése alapján nem kíván vallomást tenni, ezt a bíróságon a kit űzött határnap el őtt is bejelentheti . A megtagadás okát a bejelentéssel egyidej űleg el ő kell adni és egyben valószínűsíteni kell . A bíróság egyéb valószínűsítő adat hiányában a tanút a megtagadás okár a nézve is meghallgathatja .
Módosítópont sorszáma : 169 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 292. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 292. § (1) A megidézett, [jelenlév ő]jelen lévő tanút a tárgyalási napon meg kell hallgatni . Ettől eltérni csak rendkívül indokolt esetben lehet .
Módosítópont sorszáma : 170 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 292. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) A fogyatékossággal él ő tanú meghallgatásának a fogyatékosságára tekintettel, a z állapotának megfelelő módon kell megtörténnie . A fogyatékossággal [el ő]élő tanú meghallgatása mell őzhető, ha az állapota miatt t őle értékelhető vallomás nem várható .
62
Módosítópont sorszáma : 171 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 294. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (3) A bíróság a tanú személyi adatait a személyazonosításra alkalmas iratok megtekintéséve l állapítja meg . Ha a személyazonosság tekintetében kétsége merül fel, a tanú álta l a) a személyazonosságának és lakcímének igazolása érdekében a rendelkezésér e bocsátott adatai nyilvántartási adatokkal való egyez őségéről, és b) a személyazonosságának igazolására alkalmas, bemutatott hatósági igazolványa[,] é s tartózkodásra jogosító okmánya nyilvántartási adatokkal való egyez őségéről, valamint érvényességéről elektronikus úton vagy az adatbázisok közvetlen elérésével is meggy őződhet.
Módosítópont sorszáma : 172 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 294. § (6) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (6) Ha a tanú vallomása más tanúnak vagy a személyesen meghallgatott félnek az előadásával ellentétben áll, az ellentét tisztázását szükség esetén szembesítéssel kell megkísérelni .
Módosítópont sorszáma : 173 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 299. § Módosítás jellege : módosítás 299. § [[A tanú díjazása]Költségtérítés] (1) A tanúnak igénye lehet a megjelenésével szükségképpen felmerült költségek megtérítésére . Erre a tanút meghallgatása után figyelmeztetni kell . (2) A [tanúdíj]tanúnak járó költségtérítés számításáról és részletes szabályairól jogszabál y rendelkezik . (3) A megállapított tanúdíjat a meghallgatást foganatosító bíróság az annak fedezésére letet t összegb ől nyomban kiutalja . Ha a bíróság letétbe helyezést nem rendelt el, vagy a letett összeg nem elegendő, a megállapított tanúdíj el őlegezésére az e törvény alapján a költség el őlegezésére köteles felet kell kötelezni . (4) [A tanúdíj megállapítása tárgyában hozott határozat ellen a tanú és a felek külö n fellebbezéssel élhetnek; a fellebbezésnek — a fellebbezéssel nem érintett részben — a kifizetésre halasztó hatálya nincs . (5) ]Ha a tanút a bíróság székhelyét ől eltér ő településrő l idézték meg, a bíróság az útiköltséget a tanú részére el ő legként is kiutalhatja.
63
Módosítópont sorszáma : 174 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 300. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Törvény eltér ő rendelkezése hiányában [S]szakért ő a fél megbízása vagy kirendelés alapjá nz indítványraalkalmazható .
Módosítópont sorszáma: 175 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 301. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 301 . § (1) Szakértőként nem [lehet alkalmazni] járhat el , a) akire a 12 . § a)—c), e) vagyj) pontjában meghatározott kizáró ok áll fenn , b) aki az ügyben, mint bíró vett részt, c) aki olyan gazdasági társaságnak vagy szolgáltatónak tagja, alkalmazottja, amelyet a z ügyben szakértőként már korábban [alkalmaztak]eljárt .
Módosítópont sorszáma : 176 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 301 . § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Szakértőként nem lehet alkalmazni azt a gazdasági társaságot vagy szolgáltatót, amelyne k tagjával vagy vezet ő tisztségviselőjével szemben a 12 . § a)—c) vagy e) pontjában, illetve vezető tisztségviselőjével szemben a 12 . § f pontjában meghatározott kizáró ok és azt a szakért ői intézményt, intézetet, testületet, szervet vagy szervezetet sem, amelynek vezet őjével, elnökével szemben a 12 . § a)—c), e) vagy) pontjában meghatározott kizáró ok áll fenn .
Módosítópont sorszáma: 177 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 302. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A bizonyító fél ellenfele akkor jogosult magánszakért ői vélemény benyújtását indítványozni, ha a bizonyító fél [indítványt tett] magánszakértő i vélemény benyújtását[ra ] indítványozza.
64
Módosítópont sorszáma : 178 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 302. § (5) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (5) Kirendelt [S]szakért ő [kirendelését] vagy más eljárásban kirendelt szakért ő alkalmazásá[t]nak az indítványozása esetén [követően] ugyanazon szakkérdés vonatkozásába n már nincs helye magánszakértő alkalmazásának[nincs helye] .
Módosítópont sorszáma : 179 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 303. § Módosítás jellege : módosítás 303. § [A magánszakért őperbeli jogai és kötelezettségei] (1) A magánszakértő a perben jogosul t a) a feladata teljesítése érdekében a per irataiba betekinteni és azokról másolato t készíteni, é s b) a tárgyaláson vagy egyébként a bizonyításfelvételnél jelen lenni, ott a magánszakértői vélemény benyújtását követ ően a felekhez, az ellenfél magánszakértőjéhez és a közreműködőkhöz kérdések feltevését indítványozni . (2) A magánszakértő a perben kötele s a) a megbízója ellenfelét értesíteni a megbízás tárgyáról, a vizsgálandó kérdése k körér ől, az általa kitűzött helyszíni szemléről és vizsgálatról, b) lehető vé tenni, hogy az ellenfél a megbízás tárgyára vonatkozó nyilatkozatát, a vizsgálat tárgya szempontjából lényeges észrevételeit el őterjessze, c) a szakvéleményét az ellenfél vele közölt nyilatkozatát, észrevételeit is értékel ő módon elkészíteni, é s d) a tárgyaláson vagy egyébként a bizonyításfelvételnél a bíróság, a felek, valamint az ellenfél magánszakért őjének a kérdéseire válaszolni .
Módosítópont sorszáma : 180 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 304. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A fél a) az ellenfél[nek a] magánszakért ői véleményre vonatkozó kérdéseinek a megválaszolása , b) az ellenfél magánszakértői véleményével szemben szakkérdésben fennálló ellenté t indokainak az ismertetése, [vagy] c) a magánszakértő i vélemény egyéb aggályosságának a kiküszöböléséhez szüksége s felvilágosítás megadása, vagy
65
d a ma ánszakért ővel nem közölt lényeges perbeli adatokra vonatkozó kérdése k megválaszolása érdekében az általa benyújtott magánszakért ői vélemény írásbeli vagy szóbeli kiegészítésé t indítványozhatj a .
Módosítópont sorszáma : 181 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 304 . § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A bíróság a magánszakértő meghallgatása előtt [a bíróság] megállapítja a magánszakértő személyazonosságát — igazságügyi szakért ő esetén a magánszakért ő nevének, szakértői igazolványa számának és elérhet őségi címének rögzítésével — továbbá azt, hogy a felekke l milyen viszonyban van, és hogy nem áll-e fenn vele szemben kizáró ok[ .], valamint figyelmezteti a magánszakért őt a hamis szakvéleményadás jogkövetkezményére . A kérdése k vonatkozásában a 308 . § (2) bekezdését alkalmazni kell .
Módosítópont sorszáma : 182 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 306. § (3) és (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) A felek [a szakértőhöz] a szakvéleményre vagy a szakért ővel nem közölt, lényeges perbeli adatokra vonatkozóan kérdések[et intézhetnek] feltevését és azt is indítványozhatják, hogy a szakért ő a szakvélemény aggályossága kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítást adja meg . (4) Kirendelt [S]szakértő [kirendelését] vagy magánszakért ő alkalmazásá[t]nak az indítványozása esetén [követően] ugyanazon szakkérdés vonatkozásában már nincs helye más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazásának[nincs helye] .
Módosítópont sorszáma : 183 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 307. § Módosítás jellege : módosítás 307. § [Szakértő kirendelésének feltételei] (1) A bíróság indítványra szakért őt rendel ki, ha az adott szakkérdés vonatkozásában a) a bizonyító felek egyike sem [alkalmazott]indítványozza magánszakértő [t] vagy más eljárásban kirendelt szakért ő [t] alkalmazását, b) valamennyi magánszakért ői vélemény aggályos, vag y c) a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleménye aggályossága kiküszöböléséhe z szükséges felvilágosítás megadása vagy a [szakvéleményre vonatkozó] feltenni indítványozott kérdések megválaszolása érdekében szükséges .
66
(2) [Az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetekben az indítvány — az utólago s bizonyítás feltételeinek hiányában is — az érdemi tárgyalási szakban is el őterjeszthető. (3)] A szakért ő kirendelésére irányuló indítványban fel kell tüntetni azokat a határozot t kérdéseket, amelyeket a szakértőnek a szakvéleményében meg kell válaszolnia . A fél az indítványát a kirendelésig kiegészítheti . Ugyanezen id őpontig az indítványozó fél ellenfele i s jogosult kérdések feltevését indítványozni .
Módosítópont sorszáma : 184 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 308. § Módosítás jellege : módosítás 308. § [A szakértő kirendelése]
(1)A bíróság ugyanazon szakkérdésre rendszerint egy szakért őt rendel ki . A 307 . § (1) bekezdé s c) pontja esetén a korábban alkalmazott szakért őt, ha ez a szakértő személyében rejl ő okbó l nem lehetséges, továbbá a kirendelés minden más esetében a felek által közösen megjelöl t szakért őt kell kirendelni . Megállapodás hiányában a szakért ő személyéről a bíróság dönt. (2) A bíróság [az indítványban] a felek által feltüntetett kérdésekkel érintett tényállításo k tekintetében tehet fel a szakért őnek kérdést, és a kirendelésb ől mellőzi az ügyre, valamint a szakért ő szakismereteinek a körébe nem tartozó kérdéseket [feltüntetését] . (3) A bíróság a kirendelésben a szakért őt a szakvélemény írásbeli el őterjesztésére vagy kiegészítésére hívja fel . Kivételesen, ha az célszerűnek látszik, a szakért őt a tárgyalásra idézi . A szakért ő idézésének különösen akkor van helye, ha a jogvita kereteinek vagy a véleménynyilvánításhoz szükséges adatoknak a meghatározása a szakért ő tárgyaláson való jelenlétét indokolja. (4) Ha a szakért ő i munka várhatóan nagy költsége miatt ez szükséges, a bíróság a fél kérelmér e a szakértőt a kirendelésben els ődlegesen arra hívja fel, hogy szakértői feladatáról és annak várható költségeir ől készítsen munkatervet . A bíróság a szakértőt csak azt követően hívja fel a szakvélemény írásbeli [be]el őterjesztésére vagy idézi meg, ha a fél a munkaterv ismeretében, a bíróság felhívásában meghatározott határid őn belül úgy nyilatkozik, hogy kéri a szakért ői munka elvégzését . Ha a fél a szakért ői munka elvégzését határidőn belülnem kéri, [más szakértő kirendelésének csak akkor van helye, ha a fél a felhívásban megjelölt határid őn belül arra indítványt tesz] úgy kell tekinteni, hogy a szakért ő alkalmazására irányuló indítványát visszavonta .
Módosítópont sorszáma : 185 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 310 . § Módosítás jellege : módosítás 310. § [A kirendelt szakértőfelmentése] A bíróság a kirendelt szakértőt a kirendelés alól hivatalból felmenti, h a 67
a) a kirendelés alapján törvény értelmében nem jogosult eljárni, vagy az eljárását má s fontos ok akadályozza, b) a szakértő a szakkérdésről a 309. § alapján nem nyilváníthat véleményt, illetve a véleménynyilvánítást a bíróság határozata szerint alappal megtagadta , c) [a fél a jogszabály szerinti munkaterv ismeretében úgy nyilatkozik, hogy nem kéri a szakértői munka elvégzését vagy errő l a bíróság erre irányuló felhívásába n megjelölt határidő n belül nem tesz nyilatkozatot] a szakvélemény el őterjesztése előtt a féla szakértő alkalmazására irányuló indítványát visszavonta vagy a bíróság a szakértői bizonyítá s elrendelését vagy lefolytatatását mellőzte, vagy d)jogszabályban meghatározott egyéb ok áll fenn .
Módosítópont sorszáma : 186 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 311 . § Módosítás jellege : módosítás 311 . § [Más szakértő kirendelése] A bíróság — a (2) és (3) bekezdésben fogalt kivétellel — hivatalból más szakértőt rendel ki, ha a [kirendelt] szakértőt a perből kizárta vagy a kirendelés alól felmentette . (2) Ha a bíróság nem természetes személy nevében eljáró szakért őt zárt ki, más szakértő t csak akkor rendel ki, ha a kirendelést a nem természetes személy visszautasította . (3) A 310 . § c) pontja esetében nincs helye más szakért ő kirendelésének .
Módosítópont sorszáma : 187 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 312 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 312 . § (1) A kirendelt szakértő a feladata teljesítése érdekében a tárgyaláson vagy egyébkénta bizonyításfelvételnél jelen lehet, a felekhez és a közreműködőkhöz kérdések feltevését indítványozhatj a .
Módosítópont sorszáma : 188 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 313. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A felek a szakvéleményre vagy a szakért ő vel nem közölt, lényeges perbeli adatokr a vonatkozóan a szakértőhöz kérdések[et intézhetnek] feltevését[, illetve] és azt is indítványozhatják[azt is], hogy a szakértő a szakvélemény aggályossága kiküszöböléséhe z szükséges felvilágosítást adja meg .
68
Módosítópont sorszáma: 189 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 315. § Módosítás jellege : módosítás 315 . § [Új szakértő kirendelése] (1) Ha a kirendelt szakért ő szakvéleménye aggályos és az aggályosság a szakértő által adott felvilágosítás után sem volt kiküszöbölhet ő , a bíróság indítványra új szakértőt rendel ki. (2) A bíróság szakértői testületet rendelhet ki.,h[H]a az új szakértő kirendelését követ ően további új szakértő kirendelésének van helye és a szakkérdés jogszabály alapján a szakértői testület szakterületébe tartozik[, a bíróság új szakért őként a szakért ői testületet rendeli ki] . A szakért ői testület által létrehozott bizottság tagjára a kirendelt szakért őre vonatkoz ó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a tárgyalásra a szakvélemény el őterjesztésekor a bizottság által megjelölt bizottsági tag vagy a bizottság képvisel ője idézhető.
Módosítópont sorszáma : 190 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 316. § (2) és (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A magánszakértői vélemény aggályos, ha a) az (1) bekezdésben [a)—d) pontjában] meghatározott eset áll fenn , b) a magánszakért ő e törvény szerinti perbeli kötelezettségeit nem teljesítette , c) annak kiegészítése az ellenfél kérdései vonatkozásában nem történt meg , d) annak kiegészítése az ellenfél magánszakért ő i véleményével szemben a szakkérdés vonatkozásában fennálló ellentét indokai tekintetében, szóban nem történt meg, vag y e) közte és az ellenfél magánszakért ői véleménye között szakkérdésben ellentét áll fenn, és az a)—d) pontban foglalt okok egyik magánszakért ői vélemény tekintetében sem állnak fenn . (3) A kizárt vagy a kirendelés alól felmentett szakért ő szakvéleménye, az aggályo s magánszakértői vélemény vagy kirendelt szakért őtől száimazó szakvélemény, valamint a jele n fejezetben foglalt rendelkezések megsértésével [beterjesztett]benyújtott magánszakért ői vélemény vagy [a]más eljárásban kirendelt szakértőtől származó szakvélemény[e] a perben [szakvéleményként]bizonyítékként nem vehető figyelembe .
Módosítópont sorszáma : 191 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 317. § Módosítás jellege : módosítás 317 . § [Pervezetés] (1) A bíróság felhívja a fél figyelmét, h a a) szakértő alkalmazása szükséges, 69
b) jogszabály értelmében szakért ő csak kirendelés útján alkalmazható , c) [a perben nem szolgáltatott,] a szakvélemény elkészítéséhez a perben ne m szolgáltatottadatok szükségesek, vag y d) a magánszakért ő i vélemény vagy a kirendelt szakért ő szakvéleménye aggályos . (2) Ha a bíróság a szakért őt hivatalból rendelte ki, szükség szerint hivatalból jogosul t [elrendelni] elvégezni minden olyan perbeli cselekményt, amit a fél e fejezet szerin t indítványozhat.
Módosítópont sorszáma : 192 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 318 . § (1) és (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 318 . § (1) Ha a magánszakértői vélemény aggályos,[A] a fél a magánszakértő[nek kifizetett díjat] díját a perben nem [fel]számíthatja fel . (2) A munkaterv elkészítésének a költségét a bizonyító fél [köteles] előlegez[n]i . Ha a bizonyító fél a 308 . § (4) bekezdése szerinti felhívásban[ra] meghatározotthatáridőn[ben] belül [nem nyilatkozik] a szakértő i munka elvégzését nem kéri[, vagy a kirendelésre irányul ó indítványát visszavonja,] vagy a munkatervben megjelölt szakért ői díjat nem helyezi letétbe , a munkaterv elkészítésének a költségét nem számíthatja fel .
Módosítópont sorszáma : 193 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 319. § Módosítás jellege : módosítás 319 . § [A kirendelt szakértő díjának a csökkentése] A bíróság a 272 . § (1) bekezdés[ének] d) pontjában foglalt kényszerít ő eszköz alkalmazásako r a kirendelt szakértő munkadíját a határid ő lejártát követ ő naptól kezdve naponta eg y százalékkal csökkenti .
Módosítópont sorszáma : 194 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 320. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 320 . § (1) Ha a fél tényállításait okirattal kívánja bizonyítani, az okiratot beadványához kel l csatolnia[,] vagy a tárgyaláson be kell mutatnia . Idegen nyelv ű okirathoz csatolni kell annak legalább egyszerű magyar nyelvű fordítását is. Ha a lefordított szöveg helyessége, illetv e teljessége tekintetében kétely merül fel, hiteles fordítást kell alkalmazni ; ennek hiányában a z okiratot a bíróság figyelmen kívül hagyja.
70
Módosítópont sorszáma : 195 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 322 . § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) Ha a rendelkezésre bocsátott okirat az azt megküld ő nyilatkozata szerint olyan min ősített adatot, üzleti titkot, hivatásbeli titkot[,] vagy törvényben meghatározott más titkot tartalmaz , amelynek felhasználásához a min ősítő vagy a titoktartás alóli felmentés megadására jogosult ( a továbbiakban : titokgazda) nem járult hozzá, a bíróság megkeresi a minősítőt vagy a titokgazdát a minő sített adat vagy titok megismerésének engedélyezése céljából, kivéve, ha az okira t tartalma törvény rendelkezése alapján nem min ősül üzleti titoknak, vagy a per tárgya annak az eldöntése, hogy az okirat tartalma közérdek ű adatnak minő sül-e.
Módosítópont sorszáma : 196 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 322 . § (5) és (6) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A perben nem használható fel bizonyítékként az a min ő sített adatot tartalmazó okirat, illetve [okirat rész]okiratrész, melynek a fél általi megismeréséhez a min ősítő nem járult hozzá . (6) Az (5) bekezdés nem alkalmazható, ha a pert a megismerési engedély megtagadása miat t indították, vagy a per tárgya annak eldöntése, hogy az okirat tartalma min ősített adatnak minősül-e. Az ilyen perben a felperes, a felperes oldalán beavatkozó személy és eze k képviselője a minősített adatot az eljárás során nem ismerheti meg . A perben [résztvev ő]részt vevő egyéb személyek, valamint azok képvisel ői a minősített adatot csak akkor ismerhetik meg, ha a nemzetbiztonsági ellenő rzésüket elvégezték .
Módosítópont sorszáma : 197 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 324. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 324. § (1) Az eredeti közokiratéval azonos bizonyító ereje van a közokiratról készítet t másolatnak – a másolat[-]készítés technológiájától és adathordozótól függetlenül –, ha a másolatot közokirat kiállítására jogosult vagy meg őrzésére hivatott szerv, továbbá ha eze k ellenőrzése mellett más személy vagy szervezet készítette, valamint, ha azt az E-ügyintézési tv . szerinti hiteles másolatkészítés központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás szabályai szerin t készítették.
Módosítópont sorszáma: 198 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 325. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 325 . § (1) Teljes bizonyító erej ű a magánokirat, ha a) a kiállító az okiratot saját kezűleg írta és aláírta , 71
b) két tanú igazolja, hogy az okirat aláírója a részben vagy egészben nem általa ír t okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el ; az igazolásho z az okiraton mindkét tanú elhelyezi az aláírását, továbbá saját kez űleg, olvashatóan feltünteti a nevét és lakóhelyét, ennek hiányában tartózkodási helyét , c) az okirat aláírójának aláírását vagy kézjegyét az okiraton bíró vagy közjegyz ő hitelesíti, d) az okiratot a jogi személy képviseletére jogosult személy a rá vonatkozó szabályo k szerint megfelel ően aláírja, e) ügyvéd vagy jogtanácsos az általa készített okirat szabályszer ű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot el ő tte írta alá[,] vagy aláírását el őtte saját kezű aláírásának ismerte el , az elektronikus okiraton az aláíró a minő sített vagy minősített tanúsítványon alapul ó fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegz őjét helyezte el, és – amennyibe n jogszabály úgy rendelkezik – azon időbélyegzőt helyez el , g) az elektronikus okiratot az aláíró a Kormány rendeletében meghatározott azonosításr a visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással hitelesíti, vag y h) olyan, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott szolgáltatás keretébe n jött létre, ahol a szolgáltató az okiratot a kiállító azonosításán keresztül a kiállító személyéhe z rendeli és a személyhez rendelést a kiállító saját kez ű aláírására egyértelműen visszavezethet ő [adatokkal] adattal együtt vagy az alapjánhitelesen igazolja ; továbbá a szolgáltató a z egyértelmű személyhez rendelésr ől kiállított igazolást elektronikus dokumentumba kapcsolt , elválaszthatatlan záradékba foglalja és azt az okirattal együtt legalább fokozott biztonság ú elektronikus bélyegz ővel és legalább fokozott biztonságú id őbélyegz ővel látja el .
Módosítópont sorszáma : 199 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 325. § (8) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (8) [A lenyomatképző algoritmusok biztonsági gyengülése ellen védett, min ősített bizalm i szolgáltató vagy archiválási rendszerek megfelel ő ségének értékelésére feljogosítot t szervezet által értékelt az (1) bekezdés /z) pontja szerinti szolgáltatás, jogszabályba n meghatározott hosszú távú meg őrzésre alkalmas archiváló rendszerében tárolt, legaláb b fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegz ővel ellátott, vagy az (1) bekezdé s /i) pontja szerinti szolgáltatás keretében kiállított és a szolgáltató által a kiállít ó személyéhez rendelt elektronikus okirat valódiságát vélelmezni kell .]Az elektronikus okira t esetén az aláírt vagy bélyegz ővel ellátott adatokat az ellenkező bizonyításáig meg ne m hamisítottnak kell tekinteni a tárolást végz ő szolgáltató igazolása alapján, ha a szolgáltat ó a) a tárolásra átvételkor meggyőződött az elektronikus dokumentum hitelesítéséne k érvényességér ől, b) a tárolást a Kormány rendeletében meghatározott feltételeknek megfelel ő, az Eügyintézési tv. szerinti minősített archiválási szolgáltatás vagy elektronikus dokumentumtárolás központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás keretében végzi, é s c) a Kormány rendeletében meghatározottak szerint igazolja az elektronikus okira t hitelességét.
72
Módosítópont sorszáma : 200 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 326. § Módosítás jellege : módosítás 326 . § [Az egyszer ű magánokirat]
A magánokirathoz – ha azt nem a 325 . § (1) bekezdése szerint állították ki – nem fűződik törvényi vélelem, és annak bizonyító erejét a bíróság a bizonyítás általános szabályai szerint a tárgyalás és a bizonyítás összes adatának figyelembevételével állapítja meg, kivéve, h a jogszabály a) adott magánokirat bizonyító erejét másként szabályozza, vag y b) az okirati bizonyításhoz meghatározott alakban kiállított okiratot ír el ő. Módosítópont sorszáma : 201 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 327. § Módosítás jellege : módosítás 327. § [A jogi személy által kiállított vagy őrzött okiratról készült másolat bizonyító ereje]
A jogi személy által kiállított vagy őrzött okiratról készített papír alapú vagy elektroniku s másolat teljes bizonyító er ővel bizonyítja, hogy tartalma megegyezik az eredeti okiratéval, feltéve, hogy a jogi személy, amely az okiratot kiállította vagy azt őrzi, ezt szabályszerűen igazolta a 325 . § (1) bekezdés d) vagy J) pontjának megfelelő másolat kiállításával . A jogi személy által készített másolat bizonyító ereje az eredeti okiratéval azonos, kivéve, ha a másola t közokiratról készült .
Módosítópont sorszáma : 202 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 328. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Ha a szemle tárgya más bíróság, [vagy ]hatóság, [a]vagy ezek megbízása alapjá n magánszemély őrizetében van, a bíróság ezeket keresi meg a szemletárgy megküldése vagy a szemle foganatosításának lehet ővé tétele érdekében .
Módosítópont sorszáma : 203 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 332. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A vizsgálat tárgyáról a bíróság képfelvételt, hangfelvételt, illetve kép- és hangfelvételt , vázrajzot készíthet, a szemletárgy felett rendelkezni jogosult engedélyével mintát vehet[,] vag y más alkalmas módon gondoskodhat a ténymegállapításainak szemléltethet őségéről. A szeml e foganatosítása során nyert tárgyi szemléltet őeszközök a jegyz ő könyv mellékletei . Módosítópont sorszáma : 204 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 333. § 73
Módosítás jellege : módosítás 333. § [A szemle költségei] A szemletárgy birtokosa a szemle foganatosítása folytán felmerült kárának megtérítését i s igényelheti. A szemletárgybirtokosának költség- és kártérítési igényér ől a bíróság a tanú[díjra] költségtérítésérevonatkozó szabályok szerint határoz .
Módosítópont sorszáma : 205 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 334. § Módosítás jellege : módosítás 334. § [Az előzetes bizonyítás elrendelésének feltételei] Előzetes bizonyításnak van helye az érdekelt fél kérelmére a per megindítása el ő tt vagy annak folyamatban léte alatt — [már a perfelvétel során is]a keresetlevél perfelvételr e alkalmasságától kezd ődően —, ha a) a bizonyítás a per folyamán, illetve annak kés ő bbi szakaszában nem lenne sikeresen lefolytatható, vagy az jelent ő s nehézséggel járna, b) a bizonyítás el ő zetes lefolytatása a per elkerülését, illetve [ésszerű]észszerű időn belül történő befejezését elősegíti, vag y c) a bizonyítás előzetes lefolytatását jogszabály megengedi .
Módosítópont sorszáma : 206 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 338. § Módosítás jellege : módosítás 338. § [Az előzetes bizonyítás felvétele] (1) Az előzetes bizonyításra a bizonyítás szabályait kell alkalmazni . (2) A 334. § a) pontjában meghatározott esetben az előzetes bizonyítás során a bíróság soro n kívül jár el . (3) Az előzetes bizonyítás során kizárólag a bíróság által kirendelt szakért ő alkalmazható . (4) Az előzetes bizonyítás eredményét a perben bármelyik fél felhasználhatja . Módosítópont sorszáma : 207 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 341 . § (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (4) Ha a keresettel[ vagy a viszontkeresettel] érvényesített jog fennállása és az [ezek]enne k alapján a [felet]felperest megillet ő követelés összege vagy mennyisége tekintetében a vit a elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását közbens ő ítélettel el őzetesen is megállapíthatja . Ebben
74
az esetben a tárgyalás a követelés összege vagy mennyisége vonatkozásában csak a közbens ő ítélet jogerőre emelkedése után folytatható .
Módosítópont sorszáma : 208 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 342. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 342. § (1) Az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen és a beszámításion] kérelmen. Ez a szabály a főkövetelés járulékaira is irányadó .
Módosítópont sorszáma : 209 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 342. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Törvény eltérő rendelkezése hiányában[A]az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra , amelyet a fél a perben nem állított[érvényesített . Törvény eltér ő rendelkezése hiányában a bíróság nem alapíthatja érdemi döntését olyan, az érvényesített jog fennállását egésze n vagy részben kizáró, vagy annak érvényesíthet őségét egészen vagy részben megszüntet ő, gátló jogszabályi rendelkezésre, amelyre a fél az ellenkérelemben nem hivatkozott] .
Módosítópont sorszáma : 210 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 343. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 343. § (1) A bíróság a határozatát – ha tanácsban jár el – zárt tanácskozás után szavazássa l hozza meg[ .]JE]egyhangúság hiányában szavazattöbbséggel dönt .
Módosítópont sorszáma : 211 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 344. § (2)-(3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha ez a felek méltányos érdekeinek mérlegelése alapján, illetve a kötelezettség természete miatt[, illetve a felek jó- vagy rosszhiszem ű joggyakorlása alapján] indokoltnak mutatkozik , a bíróság a határozatában tizenöt napnál rövidebb[,] vagy hosszabb teljesítési határid őt is megszabhat, vagy elrendelheti a kötelezettségnek részletekben történ ő teljesítését is. (3) Kivételes esetben az elsőfokon eljárt bíróság a fél indokoltkérelmére a határozat joger őre emelkedése után is engedélyezheti a részletekben történ ő teljesítést, illetve a részletekben történ ő teljesítés módosítását[.], kivéve, ha a kötelezettség teljesítése iránt a bíróság i végrehajtásról szóló törvény szerint bírósági végrehajtási eljárás van folyamatban . A bíróság a határozatát tárgyaláson kívül hozza meg, de határozathozatal el őtt az ellenfelet meghallgatja . A bíróság határozata ellen külön fellebbezésnek van helye .
75
Módosítópont sorszáma : 212 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 347. § Módosítás jellege : módosítás 347 . § [Rövidített indokolást tartalmazó ítélet] (1) Az ítélet rövidített indokolást tartalmaz, h a a) az ítélet jogról való lemondáson[, illetve] vagy a jog és a kérelem elismerésén alapul, b) az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszer ű, c) a fellebbezésre jogosultak e jogukról a határozat kihirdetését követ ő en valamennyie n lemondtak, vag y d) ahhoz valamennyi fél hozzájárult . (2) A rövidített indokolás kizáróla g a) a bíróság által megállapított tényeket, b) a feleknek a per tárgyára vonatkozó kérelmét, illetve nyilatkozatát és azok alapjána k rövid ismertetését, c) az ítélet alapjául szolgáló jogszabályokat, és d) a rövidített indokolás törvényi feltételére történ ő utalás t tartalmazza.
Módosítópont sorszáma : 213 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 349. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 349 . § (1) A végzésre a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel a 346 . §-ban foglaltakat kel l alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 214 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 350. § (2)-(3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A tárgyaláson hozott határozat kihirdetése a rendelkez ő rész ismertetéséb ől, a határozat elleni fellebbezés lehetőségéről, [annak] benyújtásának a helyéről és a határidejéről történő tájékoztatásból és az indokok ismertetéséb ől áll. (3) A tárgyalás berekesztése folytán hozott határozat rendelkez ő részét – a (4) bekezdésbe n foglalt kivétellel – a határozat kihirdetése előtt le kell írni és azt az egyesbírónak vagy a tanác s elnökének és tagjainak alá kell írniuk . A határozat kihirdetése a rendelkez ő rész felolvasásából , a határozat elleni fellebbezés lehet őségér ől, [annak] benyújtásának a helyér ől és a határidejér ől történő táj ékoztatásból és az indokok rövid ismertetéséből áll.
76
Módosítópont sorszáma : 215 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 351 . § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A bíróság kézbesítés útján közli : a) az ítéletet és a bírósági meghagyást a felekkel, b) a tárgyaláson hozott végzést azzal a féllel, aki a tárgyalásra nem volt szabályszer űen megidézve , c) a tárgyaláson hozott perfelvételt lezáró végzést és az olyan végzést, amely új határnap kitűzésére vonatkozik, vagy amely ellen külön fellebbezésnek van helye, azzal a féllel, aki a tárgyalást elmulasztotta , d) a tárgyaláson kívül hozott végzést az érdekelt féllel é s e) az eljárás során hozott minden határozatot azzal a személlyel, akinek érdekében a z ügyész, valamint a perindításra feljogosított személy az eljárást megindította .
Módosítópont sorszáma: 216 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 352. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A bíróság a feleket a kijavítás tárgyában szükség esetén meghallgatja . Ha a fél a meghallgatásra kitűzött határnapot vagy megállapított határid őt elmulasztja, az a határozathozatalt nem gátolja és a mulasztás miatt igazolásnak nincs helye .
Módosítópont sorszáma : 217 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 354. § (1) és (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 354 . § (1) Ha az önálló fellebbezéssel, illetve felülvizsgálattal nem támadható [érdemi határozat] ítélet indokolása homályos vagy ellentmondásos, a bíróság azt a fél kérelmér e kiigazíthatja. A kérelem az ítélet közlését ől számított tizenöt napon belül terjeszthető elő. A kiigazítás iránt határozott kérelmet kell el őterjeszteni, és abban meg kell jelölni, hogy a kiigazításnak milyen okból és mennyiben van helye . (2) A bíróság visszautasítja a kiigazítás iránti kérelmet, ha [annak elő terjesztését törvény kizárja vagy, ha ]az elkésett vagy olyan határozat ellen irányul, amely vonatkozásában ninc s helye kiigazításnak .
Módosítópont sorszáma : 218 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 355. § Módosítás jellege : módosítás
77
355. § [Az ítélet kiegészítése] (1) A bíróság az ítéletet kérelemre kiegészítheti, ha abban nem határozot t [valamennyi]valamely kereseti kérelemr ől vagy annak valamely része fel ől, továbbá — habár [ezeknek]annak helye lett volna — a perköltség viselésér ől vagy az ítélet el őzetes végrehajthatósága fel ől. (2) Ha a bíróság az ítéletben nem rendelkezett olyan kérdésr ől, amelyről a rendelkezé s jogszabály értelmében hivatalból kötelező, a mulasztást a hiányosság észlelését követően haladéktalanul pótolja . Az ítélet kiegészítésének hivatalból van helye akkor is, ha a 365 . § (2) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott végzés elleni fellebbezés elbírálása tárgyában hozot t döntés következtében az szükséges . (3) A kiegészítés iránti kérelem az ítélet közlésétől számított tizenöt nap alatt terjeszthető elő. A kiegészítés iránt határozott kérelmet kell el őterjeszteni, és abban meg kell jelölni, hogy a kiegészítésnek milyen okból és mennyiben van helye . A kérelemnek az ítélet elleni fellebbezé s beadására és az ítélet végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bíróság azonban az ítéle t végrehajtását a kiegészítési kérelem elintézéséig hivatalból is felfüggesztheti . (4) A bíróság visszautasítja a kiegészítés iránti kérelmet, ha [azt törvény kizárja vagy, ha ]az elkésett vagy az ítéletnek olyan részére irányul, amely vonatkozásában nincs helye kiegészítésnek . A végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . (5) A bíróság az ítélet kiegészítésér ől tárgyalás[on] alapjánhatároz, kivéve, h a a) a kiegészítés iránti kérelmet visszautasítja, b) a tárgyaláson kívüli elbíráláshoz valamennyi fél hozzájárult , c) a fél az ítélet kiegészítését nem a kereseti kérelem vagy annak valamely rész e vonatkozásában kéri, vagy d) a bíróság a tárgyaláson kívül hozott ítéletet egészíti ki vagy a kérelem erre irányul . (6) A tárgyalás elmulasztása a határozathozatalt nem gátolja és a tárgyalás elmulasztása miat t igazolásnak nincs helye . (7) Ha az ítélet kiegészítésének van helye, a bíróság kiegészít ő ítéletet hoz, a kérelmet ellenkez ő esetben végzéssel elutasítja. A kiegészítő ítéletet az eredeti ítéletre és lehet ő leg annak kiadmányaira is fel kell jegyezni . ([7]8) Az ítélet joger őre emelkedésétől számított öt év elteltével nincs helye kiegészítésnek .
Módosítópont sorszáma : 219 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 356. § Módosítás jellege : módosítás 356 . § [A bírósági meghagyás ésa végzés kiegészítése]
78
(1) A 355 . § rendelkezései a bírósági meghagyás kiegészítésére is irányadók azzal, hogy a bíróság kiegészítés esetén kiegészít ő bírósági meghagyást bocsát ki, a felek meghallgatásá t pedig mellőzi. (2) A 355 . § rendelkezései a végzés kiegészítésére is irányadók, azzal, hogy a bírósá g kiegészítés esetén is végzéssel határoz, a felek meghallgatását pedig mell őzheti.
Módosítópont sorszáma : 220 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 358. § (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (4) A fellebbezésre jogosult a fellebbezési jogáról a határozat kihirdetését, kihirdetés hiányában annak közlését követ ően lemondhat . A lemondó nyilatkozat nem vonható vissza . A lemondás csak akkor hatályos, ha azt valamennyi fellebbezésre jogosult bejelenti . Ha valamennyi arra jogosult a fellebbezési jogáról a határozat kihirdetését követ ően lemond, a határozat a bejelenté s napján, egyébként az utolsó bejelentésnek a bírósághoz érkezését követ ő naptól kezdve joger ős.
Módosítópont sorszáma : 221 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 362. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Az előzetes végrehajthatóság a perköltségre, a meg nem fizetett illetékre és az állam álta l előlegezett költségre nem terjed ki .
Módosítópont sorszáma : 222 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 364. § Módosítás jellege : módosítás 364. § [Az elsőfokú eljárás szabályainak alkalmazása] E fejezet eltérő rendelkezése hiányában a másodfokú eljárásban az elsőfokú eljárásra vonatkoz ó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a másodfokú eljárás nem különül el perfelvételi é s érdemi tárgyalási szakra, valamint a jegyz őkönyv folyamatos felvétel útján történ ő készítésének nincs helye.
Módosítópont sorszáma : 223 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 370. § Módosítás jellege : módosítás 370 . § [A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének korlátai]
79
(1) A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a z erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak min ősülnek a 371 . § (1) bekezdés a)–d) pontjában megjelöl t tartalmi követelmények körében el őadottak. (2) A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét erre irányuló fellebbezési kérelem, csatlakoz ó fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül, hivatalból gyakorolja a z ítélet kötelező hatályon kívül helyezésére okot adó esetekben . (3) Ha a másodfokú bíróság a fellebbezésben nem hivatkozott eljárási szabálysértést [vagy az első fokú bíróság anyagi pervezetésével összefüggő körülményt] észlel, azt – a következményekre vonatkozó figyelmeztetés mellett – a felek tudomására hozza és a fellebbez ő fél kérelmére veszi figyelembe. (4) Haa[A] másodfokú bíróság [az anyagi pervezetésén alapuló felülbírálati jogkörét a fellebbezésben erre történő hivatkozás nélkül gyakorolja .] az üggyel kapcsolatos, a z első fokú bíróságétól eltérő anyagi jogi álláspontjának következményeként azt állapítja meg , hogy az első fokú bíróság által végzett anyagi pervezetés az érintett kérdéshez kapcsolódóa n nem volt megfelel ő , ezt a felek tudomására hozza és a fellebbez ő fél kérelmére veszi figyelembe . Ilyen esetben a másodfokú bíróság a továbbiakban a 369 . § (4) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.
Módosítópont sorszáma : 224 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 372. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A fellebbezési ellenkérelmet és a csatlakozó fellebbezést írásban, a fellebbezé s kézbesítésétő l számított tizenöt napon belül a másodfokú bíróságnál kell el őterjeszteni. Az elnök a fellebbező fél ellenfelének indokolt kérelmére a fellebbezési ellenkérelem benyújtásár a előírt határid őt kivételesen, legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbíthatja . A 371 . §, 373 . § és 374 . § rendelkezései a fellebbezési ellenkérelemre, valamint a csatlakozó fellebbezésre i s irányadóak .
Módosítópont sorszáma : 225 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 373. § (1)-(2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 373 . § (1) A fellebbezésben és a másodfokú eljárás során – a (2)–(5)[és (3)] bekezdésben foglal t kivételekkel – a keresetet, a viszontkeresetet és a beszámítást (e §-ban a továbbiakban együtt : kereset), illetve az ellenkérelmet megváltoztatni nem lehet, utólagos bizonyításnak nincs helye . A kereset-, illetve ellenkérelem-változtatás elutasításáról szóló végzést a másodfokú bírósá g legkésőbb az ítéletében vagy az ítéletet hatályon kívül helyez ő végzésében indokolja. (2) A fél akkor változtathatja meg tényállítását, ha azt az els őfokú ítélet meghozatalát megelőz ő tárgyalás berekesztését követ ően bekövetkezett tény indokolja vagya fél tudomására jutott olyan tény indokolja, amelyr ő l az elsőfokú ítélet meghozatalát megel őző tárgyalás 80
berekesztéséig önhibáján kívül [korábban] nem tudott, feltéve, hogy az elbírálás esetén r á nézve kedvezőbb ítéletet eredményezett volna .
Módosítópont sorszáma : 226 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 373. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) Ha a 369 . (4) bekezdése vagy a 370 . § (4) bekezdése alkalmazásával a másodfokú bíróság közöl a felekkel általa hivatalból észlelt tényt vagy a felekt ől és az els őfokú bíróságtól is eltérő jogértelmezést, hivatalból észlelt jogi tényt, illetve a kérelemt ő l jogszabály alapján való eltérés szükségességét, a fél ezzel összefügg ő kereset-, illetve ellenkérelem-változtatással élhet , utólagos bizonyítást ajánlhat fel .
Módosítópont sorszáma : 227 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 375. § Módosítás jellege : módosítás 375 . § [A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés megváltoztatása ] A fellebbezési és a csatlakozó fellebbezési kérelmet az els ő fokú ítéletnek fellebbezéssel, illetve csatlakozó fellebbezéssel nem érintett részére nem lehet kiterjeszteni . A fellebbezési és csatlakozó fellebbezési kérelemnek a 371 . § (1) bekezdés a)–d) pontjai szerint meghatározot t tartalmát nem lehet megváltoztatni, kivéve a 370 . § (3) és (4) bekezdése és a 374 . § alapján megengedett, illetve a 373 . (2) bekezdésének alkalmazása következtében szükségessé vál ó körben; ezekben az esetekben [Egyébként] a fellebbezést, illetve a csatlakozó fellebbezést – a 373. és 374 . § keretei között – a másodfokú határozat meghozataláig[,] vagy tárgyalás tartás a esetén a másodfokú tárgyalás berekesztéséig lehet megváltoztatni .
Módosítópont sorszáma : 228 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 377. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha az ügy körülményei ezt nem zárják ki, a tárgyalást úgy kell kit űzni, hogy a tárgyalás az iratoknak[,] vagy az ellenfél tárgyalás tartását kér ő nyilatkozatának a másodfokú bírósághoz történ ő beérkezését követ ő négy hónapon belül megtartható legyen . A tárgyalást úgy kel l kitűzni, hogy a fellebbezésnek az ellenfél részére történ ő kézbesítése a tárgyalás napját legalább tizenöt nappal megelőzze.
Módosítópont sorszáma : 229 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 378 . § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás
81
(5) A fellebbezési tárgyalásra szabályszer űen megidézetteknek vagy valamelyiküknek a z elmaradása a tárgyalás megtartását és a fellebbezés elintézését nem gátolja . Ilyen esetben a tárgyalás elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye .
Módosítópont sorszáma : 230 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 381 . § Módosítás jellege : módosítás 381 . § [Az ítélet mérlegelhető hatályon kívül helyezése eljárási szabálysértés miatt] A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét végzéssel hatályon kívül helyezheti, és a z első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasíthatja, ha szükséges az els őfokú eljárás megismétlése vagy kiegészítése, mert az els ő fokú eljárás lényeges szabályaina k megsértése az ügy érdemi eldöntésére kihatott, és annak orvoslása a másodfokú eljárásban ne m lehetséges, vagy nem [ésszerű]észszerű.
Módosítópont sorszáma : 231 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 386. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A hatályon kívül helyez ő végzésnek tartalmaznia kel l a) az első fokú bíróság megnevezését és ügyszámát , b) az első fokú ítélet és a fellebbezés, csatlakozó fellebbezés, fellebbezési ellenkérele m ismertetését, c) a hatályon kívül helyezés okait, jogszabálysértés esetén a megsértett anyagi vag y eljárási jogszabályhely megjelölését is , d) a másodfokú bíróság állásfoglalását az ügy jogi megítélésér ől, e) utasítást arra vonatkozóan, hogy az els ő fokú bíróságnak a perfelvételi vagy az érdem i tárgyalási szaktól kell lefolytatnia az új eljárást, és[,] hogy melyek a szükséges eljárás i cselekmények .
Módosítópont sorszáma : 232 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 387. § Módosítás jellege : módosítá s 387. § [Intézkedések a másodfokú határozat meghozatala után ] A másodfokú határozat írásba foglalása után az iratokat a bíróság nyolc napon belül megküldi az elsőfokú bíróságnak, amely az iratok hozzá érkezését követ ő tizenöt napon belül közli a felekkel a másodfokú eljárást befejező határozatot. Ha a másodfokú bíróság az ítéle t kihirdetését elhalasztotta, a már írásba foglalt ítéletét a [jelenlévő] jelen lévő feleknek nyomban kézbesíti és ezt a jegyző könyvben is feltünteti .
82
Módosítópont sorszáma : 233 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 389. § Módosítás jellege : módosítás 389 . § [Az ítélet elleni fellebbezés szabályainak alkalmazása ] A végzés elleni fellebbezésre az ítélet elleni fellebbezésre vonatkozó rendelkezéseket [is megfelel ően alkalmazni kell] a jelen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 234 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 393. § Módosítás jellege : módosítás 393. § [A perújítási okok] A jogerő s ítélet és az ítélet hatályával rendelkez ő határozatok ellen perújításnak van helye, h a a) a fél olyan tényre vagy bizonyítékra, illetve olyan jogerő s bírói vagy más hatóság i határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az[,] = elbírálás a esetén = rá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna , b) a fél az ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak a bűncselekménye miatt törvény ellenére lett pervesztes , c) a fél az Emberi Jogok Európai Bíróságának az [1993 .évi] 1993 . évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvet ő szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950 . november 4-én kelt Egyezményben vagy annak kiegészít ő jegyzőkönyveiben meghatározott valamely jog megsértését megállapító saját ügyében hozott ítéletére hivatkozik, feltéve, hog y az ügyében hozott jogerő s ítélet ugyanezen a jogsértésen alapul, és az Emberi Jogok Európa i Bíróságától elégtételt nem kapott, vagy a sérelem kártalanítással nem orvosolható , d) a perben hozott ítéletet megel őzően ugyanarra a jogra nézve már korábban joger ős ítéletet hoztak, e) a keresetlevelet vagy más iratot a fél részére a hirdetményi kézbesítés szabályaina k megsértésével hirdetmény útján kézbesítették .
Módosítópont sorszáma : 235 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 394. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 394. § (1) A 393 . § a) pontja alapján a perújítás csak akkor engedhet ő meg, ha a fél önhibáján kívül nem volt abban a helyzetben, hogy a perújítási kérelmében felhozott tényt, bizonyítéko t vagy határozatot a korábbi eljárás során érvényesítse, így különösen, hogy azt ellentmondás , fellebbezés[,] vagy csatlakozó fellebbezés keretében el ő adja.
83
Módosítópont sorszáma : 236 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 394. § (5) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (5) Az ítélet elleni perújításra vonatkozó rendelkezések megfelel ő alkalmazásával perújításnak a bíróság által jóváhagyott egyezség ellen is helye van, a 393 . § a) pontja alapján azonban csak akkor, ha a perújító fél a perújítás alapjául szolgáló tényr ől vagy bizonyítékról, [ítéletről,] határozatról az egyezség megkötésekor nem tudott .
Módosítópont sorszáma : 237 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 399. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 399 . § (1) Ha a perújítási kérelmet a megtámadott ítélet joger őre emelkedésétől számított öt é v elteltével vagy olyan határozattal szemben terjesztették el ő, amely ellen nincs helye perújításnak, a bíróság azt tárgyalás kitűzése nélkül visszautasítja ; e végzés ellen külö n fellebbezésnek van helye.
Módosítópont sorszáma : 238 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 401. § (1)-(2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 401 . § [Döntés a perújítás megengedhetőségér ől tárgyaláson kívül] (1)A bíróság a perújítás megengedhető ségér ől tárgyaláson kívül is határozhat, amennyiben a z ügy valamennyi körülményét mérlegelve a perújítási perfelvételi tárgyalás megtartásá t szükségtelennek tartja . A bíróságnak a megengedhetőség tárgyában hozott végzése ellen külö n fellebbezésnek van helye . A bíróság az eljárást a végzés joger őre emelkedése után a perújítási perfelvételi tárgyalás kitűzésével folytatja. A perújítási perfelvételi tárgyalásra a 402 . § (4)–(6) bekezdésében foglaltak irányadók. (2) Ha a bíróság a perújítást megengedte és a perújítás sikere valószín űnek mutatkozik, a bíróság a megtámadott ítélet végrehajtását, közbens ő ítélet elleni perújítás esetén pedig az alapper tárgyalását hivatalból is felfüggesztheti . A végrehajtás felfüggesztése tárgyában hozot t végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . A feleket a felfüggesztés tárgyában meg kel l hallgatni . A bíróság a felfüggesztés tárgyában hozott végzését utóbb megváltoztathatja .
Módosítópont sorszáma : 239 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 402. § Módosítás jellege : módosítás 402. § [A perújítási perfelvételi tárgyalás]
84
(1) Ha a bíróság tárgyaláson kívül nem döntött a perújítás megengedhet őségéről, perújítási perfelvételi tárgyalást tart . (2) A perújítási perfelvételi tárgyaláson az alapperben eljáró peres felek, valamint a perújítás t kérelmező — ha a perújítási kérelmet nem a peres felek terjesztették el ő — megjelenése kötelez ő. Ha a perújítási kérelem el őterjeszt ője a tárgyalást elmulasztja, a bíróság a perújítási kérelmet visszautasítja ; e végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . (3) A perújítási perfelvételi tárgyaláson a bíróság el őször a perújítás megengedhet őségének kérdésében határoz . A bíróságnak a megengedhet őség tárgyában hozott végzése ellen külö n fellebbezésnek van helye . A perújítási perfelvételi tárgyalást folytatni, illetve perújítási érdem i tárgyalást tartani csak a bíróság végzésének jogerőre emelkedése után lehet . (4) Ha a bíróság megengedte a perújítást, folytatja a perújítási perfelvételi tárgyalást . Amennyiben az ügy körülményei megengedik, a perfelvételt lezáró végzés meghozatala utá n nyomban perújítási érdemi tárgyalást tarthat . Ha a bíróság nem tart azonnal perújítási érdem i tárgyalást, a perújítási perfelvétel lezárása után határnapot t űz ki a perújítási érdemi tárgyalásra . (5) [Ha a bíróság a perújítást megengedte és a perújítás sikere valószín űnek mutatkozik, a bíróság a]A perújítással megtámadott ítélet végrehajtásá[t]nak, közbens ő ítélet ellen i perújítás esetén pedig az alapper tárgyalásá[t]nak a felfüggesztésére a 401 .§ (2)bekezdését kell alkalmazni .[ hivatalból is felfüggesztheti . A végrehatás felfüggesztése tárgyában hozott végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . A feleket a felfüggesztés tárgyában meg kel l hallgatnia . A bíróság a felfüggesztés tárgyában hozott végzését utóbb megváltoztathatja .] (6) A perújítási perfelvételi tárgyalásra egyebekben a perfelvételi tárgyalás szabályait kel l alkalmazni.
Módosítópont sorszáma : 240. Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 405. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 405. § (1) Törvény eltér ő rendelkezése hiányában a felülvizsgálati eljárás során a Kúria az e fejezetben foglalt eltérésekkel a fellebbezésre vonatkozó szabályok alkalmazásával jár el .
Módosítópont sorszáma : 241 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 408. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 408 . § (1) Nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi perben, amelyben a felülvizsgálat i kérelemben vitatott érték, illetve annak a 21 . § (1)—(4) bekezdése alapján, továbbá a 21 . § (5) bekezdésének az egyesített perekre történ ő megfelel ő alkalmazásával megállapított értéke a z [harmincmillió]ötmillió forintot nem haladja meg . Ez az értékhatártól függő kizárás ne m vonatkozik a közhatalom gyakorlásával kapcsolatos kártérítés, illetve sérelemdíj megfizetés e iránt indított perekre, valamint a tartási vagy élelmezési követelés, egyéb járadék iránt indítot t perekre.
85
Módosítópont sorszáma : 242 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 409. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) A Kúria a felülvizsgálatot akkor engedélyezi, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysérté s vizsgálata a) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása , b) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelent ősége, c) – a másodfokú bíróság err ől való döntése hiányában – az Európai Unió Bíróság a előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége, vag y d) a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatától eltér ő ítéleti rendelkezé s [folytán]miatt indokolt .
Módosítópont sorszáma : 243 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 411 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 411 . § (1) Ha a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem érdemi elbírálásra alkalmas, a Kúri a háromtagú tanácsban, tárgyaláson kívül határoz a felülvizsgálat engedélyezésér ől[,] vagy annak megtagadásáról .
Módosítópont sorszáma : 244 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 414 . § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a végrehajtást már elrendelték[,] vagy a végrehajthatóság felfüggesztése iránti kérelme t terjesztettek el ő , a felülvizsgálati kérelmet a beérkezését követ ő en haladéktalanul fel kel l terjeszteni.
Módosítópont sorszáma : 245 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 416. § Módosítás jellege : módosítás 416. § [Döntés a határozat végrehajthatóságáról] A felülvizsgálati kérelem benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, de a határozat végrehajthatóságát a Kúria kérelemre kivételesen felfüggesztheti . A végrehajthatósá g felfüggesztésérő l szóló végzés meghozatala során a bíróságnak különösen arra kel l figyelemmel lennie, hogy a végrehajtást követő en az eredeti állapot helyreállítható-e, vagy[,]
86
hogy a végrehajtás elmaradása nem okoz-e súlyosabb károsodást, mint amilyennel a végrehajthatóság felfüggesztésének elmaradása járna.
Módosítópont sorszáma : 246 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 421 . § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A legfő bb ügyész álláspontját a felekkel közölni kell, [és]akik arra az elnök által t űzött határidőn belül észrevételt tehetnek . Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a legfőbb ügyész nem az elnök kezdeményezésére fejti ki álláspontját .
Módosítópont sorszáma : 247 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 441 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 441 . § (1) Ha a gyámhatóság a felperes[,] és a perindítást megel őzően az alperes vagyonár a zárlatot rendelt el vagy az alperes számára ideiglenes gondnokot rendelt, a bíróság a keresetlevél bírósághoz érkezésétő l számított harminc napon belül megvizsgálja a gyámhatósá g által hozott intézkedések fenntartásának szükségességét . Ennek során a 334 . §-ban meghatározott előfeltételek hiányában is el őzetes bizonyítást rendelhet el, így különösen a z alperes igazságügyi pszichiátriai szakért ővel történő megvizsgálását .
Módosítópont sorszáma : 248 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 449. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 449 . § (1) A gondnokság alá helyezés kötelez ő felülvizsgálata esetén a gyámhatóság keresete a 448 . § [-ban] (1) bekezdésében meghatározottakon kívül a gondnokság alá helyezé s fenntartására is irányulhat .
Módosítópont sorszáma : 249 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 449. § (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (4) Ha a bíróság a gondnokság alá helyezést módosítja, megszünteti, a választójogból kizár[, ] vagy a választójogból való kizárást megszünteti, a gondnokoltak nyilvántartásában az alperesr e vonatkozó adatokat az ítéletnek megfelel ően módosítani kell.
Módosítópont sorszáma : 250 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 454 . § (2) bekezdés 87
Módosítás jellege : módosítás (2) Ha házassági per van folyamatban, kizárólag annak bírósága előtt indítható az ugyanarra a házasságra vonatkozó újabb házassági per[,] vagy a házassági perhez a 455 . § (1) bekezdése szerint kapcsolható kereset.
Módosítópont sorszáma : 251 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 456. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A bíróság köteles a felek figyelmét felhívni a közvetítői eljárás igénybevételéne k lehetőségére[,] és el őnyeire.
Módosítópont sorszáma : 252 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 466. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 466 . § (1) Az apaság megállapítása és az apaság vélelmének megdöntése iránti pe r megindításához a gyámhatóság a gyermek törvényes képviseletének ellátására eseti gyámo t rendel ki, ha a perben gyermeke törvényes képvisel őjeként az anya nem járhat el[,] vagy ne m kíván eljárni .
Módosítópont sorszáma : 253 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 466. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani[ ;], az egyenesági roko n beavatkozóként bármelyik félhez csatlakozhat . Az ügygondnok kirendelésér ől a bíróság értesíti a gyámhatóságot, és tájékoztatja a per adatai szerint ismert helyen lakó egyenesági rokonokat a beavatkozás lehetőség[ei]éről.
Módosítópont sorszáma : 254 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 468. § (3)-(4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti figyelmeztetéssel együtt az apát és a többi érdekelte[ke]t i s tájékoztatni kell a nyilatkozat, illetve a hozzájárulás jelent ő ségéről és következményeiről; ennek megtörténtét a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni . (4) A tárgyaláson jelen nem lév ő érdekelteket megfelel ő határidő tűzésével fel kell hívni , hogy hozzájáruló nyilatkozatukat a megszabott alakban mutassák be[,] vagy a bíróságo n foglaltassák írásbeli jegyz őkönyvbe. 88
Módosítópont sorszáma: 255 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 469. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Az apaság megállapítása és az apaság vélelmének megdöntése iránti perben a gyerme k anyját — ha a perben félként vagy beavatkozóként nem vesz részt — tanúként kell meghallgatni ; meghallgatása csak akkor mell őzhető, ha cselekvőképtelen[,] vagy meghallgatásának más elháríthatatlan akadálya van .
Módosítópont sorszáma: 256 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 473. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A meghallgatás végén, még a kiskorú jelenlétében az írásbeli jegyz ő könyvbe vett vallomást fel kell olvasni: vagy[,] ha a jegyzőkönyv a jegyz ő könyvi tartalmat összefoglaló hangfelvéte l útján készül, azt a kiskorú jelenlétében kell rögzíteni . Ennek megtörténtét vagy mell őzését a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni . A felolvasáskor, illetve a rögzítéskor a kiskorú az által a elmondottakat kiigazíthatja vagy kiegészítheti . A jegyző könyv — az elnök engedélyével — a z ügygondnok, vagy ha a meghallgatás a felek jelenlétében történik, a felek észrevételei alapjá n is kiegészíthető és módosítható . Az ügygondnok, illetve a felek erre vonatkozó kérelmét — annak elutasítása esetén — a jegyz őkönyvben fel kell tüntetni .
Módosítópont sorszáma : 257 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 474. § Módosítás jellege : módosítás 474. § [A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított per meghatározása] A szülő i felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított peren a szül ői felügyelet gyakorlásának rendezése, a felügyelet, továbbá egyes felügyeleti jogok gyakorlásána k megváltoztatása, a különél ő szülő feljogosítása egyes felügyeleti jogok gyakorlása és a közö s szülői felügyelet[et] megszüntetése iránt indított pert kell érteni .
Módosítópont sorszáma : 258 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 483. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 483 . § (1) A szül ő i felügyelet megszüntetésére irányuló kereset kizárólag az ugyanazon szül ő más gyermeke feletti szülői felügyelet megszüntetésére irányuló keresettel, a gyermek tartására , a szülő i felügyeleti jog gyakorlásának rendezésére, a gyermek harmadik személynél történ ő
89
elhelyezésére irányuló keresettel[,] vagy a szül ő gondnokság alá helyezésére irányuló keresette l kapcsolható össze .
Módosítópont sorszáma : 259 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 485. § Módosítás jellege : módosítás 485. § [Ideiglenes intézkedés] A bíróság ideiglenes intézkedéssel elrendelheti a szül ői felügyeleti jog megszüntetésétz különösen a gyermek súlyos veszélyeztetése esetén .
Módosítópont sorszáma : 260 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 496. § (4) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (4) A keresetlevélnek – a 170 . §-ban meghatározottakon túl – tartalmaznia kel l a) határozott tartalommal az igényelt helyreigazító közleményt [tartalmát, melyben meg kell jelölni a sérelmezett közleményt, a valótlan, illetve hamis színben feltüntetet t tényállításokat és – feltéve, hogy a felperes ezek közzétételét is igényli – a valós tényeket , és] b) a sérelmezett közlemény, a valótlan, illetve hamis színben feltüntetett tényállításo k és – feltéve, hogy a felperes ezek közzétételét is igényli – a valós tények megjelölését, é s c) az arra vonatkozó tények [annak] elő adását, hogy a felperes a helyreigazítás t törvényes határidőben igényelte az alperestől.
Módosítópont sorszáma : 261 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 497. § (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 497. § (1) Ha a keresetlevél perfelvételre alkalmas a bíróság legkés őbb a keresetlevél előterjesztésétől számított tizenötödik napra kit ű zi a perfelvételi tárgyalást, amelyre a feleket idézi . Ha a keresetlevél csak a bíróság intézkedését követően válik tárgyalásra alkalmassá, a tárgyalás kitűzésére el őírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítani . A tárgyalási id őköz legalább három nap .
Módosítópont sorszáma : 262 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 497. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás
90
(4) Ha a perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta és írásbeli védekezést sem terjesztet t elő , a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni és a bíróság a perfelvétel lezárását követőe n ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye . Ha a [jelenlév ő] jelen lév ő alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett el ő, azt legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles el őadni.
Módosítópont sorszáma : 263 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 498. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s (2) Az érdemi tárgyalást akkor lehet elhalasztani, ha a) ezt valamely fél kéri és a már feltárt bizonyítékokkal vagy egyéb módon valószín űsíti, hogy az általa felajánlott bizonyítás alkalmas és eredményes lehet a keresetben, illetv e védekezésben el őadottak igazolására vagy cáfolatára, vag y b) az elrendelt bizonyítás lefolytatásának a fél körülményein kívül eső akadálya van és a bizonyítást indítványozó fél a bizonyítás lefolytatását továbbra is kéri ; a [távollévő]távol lévő fél e nyilatkozatának beszerzése érdekében a tárgyalás elhalasztásának nincs helye .
Módosítópont sorszáma: 264 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 500. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A perbe n a) igazolásnak – a 496 . § (3) bekezdésben meghatározott esetet kivéve – , b) viszontkeresetnek , c) a felek megegyezésén alapuló szünetelésnek , d) felfüggesztésnek, e) bírósági meghagyás kibocsátásának , fi keresetkiterjesztésnek, g) kereset- és ellenkérelem-változtatásnak, é s h) beavatkozásnak nincs helye.
Módosítópont sorszáma : 265 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 500. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) A 121 . § (1) bekezdés c) J) pontjában meghatározott esetekben a szünetelés [id ő]tartam a legfeljebb egy hónap.
91
Módosítópont sorszáma : 266 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 503. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A keresetlevélnek – a 170. §-ban meghatározottakon túl – tartalmaznia kel l a) annak határozott megjelölését, hogy a felperes a Ptk . 2 :51 . § (1) bekezdés a)–d) pontjában foglalt szankciók közül melynek az alkalmazását kéri , b) a sérelmezett képnek, illetve hangfelvételnek, valamint – felhasználás esetén – a felhasználás idejének, módjának és a tudomásszerzés id őpontjának a megjelölését, c) annak előadását, hogy a felperes a sérelem orvoslása iránti kérelmet törvénye s határidőben igényelte.
Módosítópont sorszáma : 267 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 508. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 508 . § (1) Munkaügyi peren e fejezet alkalmazásába n a) a munka törvénykönyvéről szóló 2012 . évi I. törvény (a továbbiakban : ML) alapján létesített, b) a közalkalmazotti , c) – törvényben foglalt kivételekkel – a szolgálati , d) a közfoglalkoztatási, e) a sporttörvény alapján kötött munkaszerz ődéses, j) a szakképzés során kötött tanulószerző désből eredő, g) a nemzeti fels őoktatási törvény szerinti hallgatói munkaszerz ődésből eredő, h) a szociális szövetkezettel és foglalkoztatási szövetkezettel létesített tag i munkavégzési jogviszonyból (a továbbiakban együtt : munkaviszony) származó pert kell érteni .
Módosítópont sorszáma : 268 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 508 § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e fejezet alkalmazásában munkaügyi per az Mt . 285 . § (1) bekezdése szerinti további munkajogi igény érvényesítésével [– beleértve a felszámolás elrendelésének közzétételét követ ő en benyújtott munkajogi igény érvényesítését – ] kapcsolatos per .
Módosítópont sorszáma : 269 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 508. § (3) bekezdés 92
Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a peres felek bármelyikének személye engedményezés, [tartozás átvállalás]tartozásátvállalás, munkáltatói jogutódlás, illetve a munkáltató személyébe n bekövetkező változás alapján módosul, a per változatlanul munkaügyi pernek min ősül.
Módosítópont sorszáma : 270 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 508. § (7) bekezdé s Módosítás jellege : kiegészítés (7) A felszámolás kezd ő időpontjától a felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben a munkavállaló a felszámoló által vitatott, a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolato s munkajogi igényen alapuló pénzkövetelését munkaügyi perben érvénítheti . A felszámolás alatt álló munkáltatóval szembeni keresetlevelet a követelés vitatásáról szóló felszámoló i közléstől számított harminc napon belül kell el őterjeszteni; a határidő elmulasztása miatte törvény szerint igazolásnak van helye . A keresetlevél előterjesztésének határidejét megtartottnak kell tekinteni, ha a bíróságnak címzett beadványt a bíróság címére a határid ő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták . Ha a fél a perben keresetváltoztatással él , a keresetváltoztatás iránti kérelem el őterjesztése nem mentesíti a további munkajogi igénye n alapuló pénzkövetelés hitelezői igényként történ ő bejelentési kötelezettség alól .
Módosítópont sorszáma : 271 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 513. § Módosítás jellege : módosítás 513 . § fHatásköYés i[I]lletékességJ (1) Ha valamelyik pertársra, illetve kereseti kérelem elbírálására a munkaügyi perben eljár ó bíróságnak, míg a többi pertársra, illetve kereseti kérelemre a járásbíróságnak vag y törvén széknek van hatásköre a . er a munkaü • yi bíróság hatáskörébe tartozik, feltéve, hogy a pertársaság vagy a keresethalmazat törvény által megengedett. (2) Munkaügyi perben a munkavállaló felperes a pert az alperesre általánosan illetékes bírósá g helyett belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye szerint illetéke s közigazgatási és munkaügyi bíróság előtt is megindíthatja . (3)((2)] Munkaügyi perben a munkavállaló felperes a pert az alperesre általánosan illetéke s bíróság helyett megindíthatja azon közigazgatási és munkaügyi bíróság el őtt is, amelyne k illetékességi területén huzamos ideig munkát végez[,] vagy végzett .
Módosítópont sorszáma : 272 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 514. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás
93
514 . § (1) A perben fél lehet az a szakszervezet, munkáltatói érdek[-]képviseleti szervezet vag y üzemi, közalkalmazotti tanács is, amelynek egyébként nincs perbeli jogképessége .
Módosítópont sorszáma : 273 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 516. § alcím e Módosítás jellege : módosítás 516 . § [Soronkívüliség [per]]
Módosítópont sorszáma: 274 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 517. § alcíme Módosítás jellege : módosítás 517 . § [A bíróság[i] székhelyen kívüli eljárása]
Módosítópont sorszáma : 275 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 521. § Módosítás jellege : módosítás 521 . § [[Keresetváltoztatás]A munkajogviszony jogellenes megszüntetéséne k jogkövetkezménye iránt per]
[Ha a felperes az igényét az Mt . 82. § (1) és (2) bekezdésére, illetve az Mt . 83. § (3) bekezdésére alapította, kereseti követelésének összegét a per bármely szakába n megváltoztathatja .] (1) Ha a felperes az Mt. 82 . ' (1) bekezdése alapján kártérítésként elmaradt jövedelem iránt i igényt érvényesít, a keresetlevélben – a 170 . -ban meghatározottakon túl – fel kell tüntetni az elmaradt jövedelem tételeit jogcímenként és összegszerűen elkülönítve, valamint munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés esetén a munkavállal ó tizenkét havi távolléti díjának megfelel ő összeget. (2) Ha a felperes az igényét az Mt . 82 . § (1) bekezdésére vagy az Mt. 83. § (3) bekezdésére alapította, a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követ ően keletkezett kár vagy elmarad t munkabér, egyéb járandóság érvényesítése esetén a keresetváltoztatás iránti kérelem előterjesztésének határideje a követelés esedékességét ől számított harminc nap . Az els őfokú tárgyalás berekesztését követ ően esedékessé vált követelés tekintetében a keresetváltoztatás a fellebbezésben, míg a fellebbezés előterjesztését követő en esedékessé vált követelés esetében az esedékességét ő l számított tizenöt napon belül terjeszthető elő. (3) A (2) bekezdésben meghatározott esetekben a fél a keresetváltoztatással érintett részbe n utólagos bizonyítással élhet, feltéve, hogy a bíróság a keresetváltoztatást engedélyezi .
94
Módosítópont sorszáma : 276 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 528. § Módosítás jellege : módosítás 528 . § [A per tárgya] (1) Az adós keresettel kérheti a végrehajtási lappal és [a vele] az azzal egy tekintet alá es ő végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetését vagy korlátozását, ha a perbe n közölni kívánt tény a) akkor történt, amikor az már nem volt közölhet ő a végrehajtható okirat kiállításána k alapjául szolgáló határozat meghozatalát megel őző eljárásban, vagy b) a végrehajtható okirat kiállításának alapjául szolgáló egyezség megkötése utá n következett be . (2) Az adós keresettel kérheti a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal és [a vele] az azzal egy tekintet alá eső végrehajtható okirattal elrendelt végrehajtás megszüntetését vagy korlátozását , ha a) a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévült , b) a követelés vagy annak egy része megsz űnt, c) a végrehajtást kérő a teljesítésre halasztást adott, és az idő tartama nem járt le, vag y d) az adós a követeléssel szemben beszámítható követelést kíván érvényesíteni .
Módosítópont sorszáma : 277 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 530-531 . § Módosítás jellege : módosítás 530. § [Illetékesség éspertárgyérték[Perindítás] J [(1) A pert a végrehajtást kérő ellen kell megindítani .
(2) A keresetlevélnek — a 170 . §-ban meghatározottakon túl — tartalmaznia kel l a) a végrehajtható okiratot kiállító megnevezését és a végrehajtható okirat számát , valamint b) a végrehajtást foganatosító végrehajtó nevét és székhelyét, továbbá a végrehajtási ügyszámot . (3) A végrehajtás korlátozása iránti pert megindító keresetlevélnek — a 170 . §-ban és a (2) bekezdésben meghatározottakon túl — tartalmaznia kell a végrehajtani kívánt követelé s azon részét, amelyre a fél a végrehajtást korlátozni kívánja . (4) A keresetlevélhez — a 171 . §-ban meghatározottakon túl — csatolni kell azt a végrehajtási eljárásban keletkezett okiratot, amely a perindításnak az 529 . § szerinti feltételét bizonyítja .]
95
(1) A perre kizárólag a végrehajtást elrendel ő járásbíróság, ha pedig a végrehajtást nem járásbíróság rendelte el, az adós lakóhelye szerinti járásbíróság az illetékes . (2) A per tárgyának az értéke a végrehajtási összeggel vagy annak azon részével egyezik meg , amelyre a végrehajtási jog megszűnését állítják . 531 . § [Perindítás[Illetékesség11 [A perre kizárólag a végrehajtást elrendel ő járásbíróság, ha pedig a végrehajtást ne m járásbíróság rendelte el, az adós lakóhelye szerinti járásbíróság az illetékes .] (1) A pert a végrehajtást kérő ellen kell megindítani. (2) A keresetlevélnek – a 170 . §-ban meghatározottakon túl – tartalmaznia kel l a) a végrehajtható okiratot kiállító megnevezését és a végrehajtható okirat számát , valamint b) a végrehajtást foganatosító végrehajtó nevét és székhelyét, továbbá a végrehajtás i ügyszámot . (3) A végrehajtás korlátozása iránti pert megindító keresetlevélnek – a 170 . §-ban és a (2) bekezdésben meghatározottakon túl – tartalmaznia kell a végrehajtani kívánt követelés azo n részét, amelyre a fél a végrehajtást korlátozni kívánja . (4) A keresetlevélhez – a 171 . ,-ban meghatározottakon túl – csatolni kell azt a végrehajtás i eljárásban keletkezett okiratot, amely a perindításnak az 529 . § szerinti feltételét bizonyítja._
Módosítópont sorszáma : 278 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 532. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A 121 . § (1) bekezdés c) J) pontjában meghatározott esetekben a szünetelés tartam a legfeljebbegy hónap.
Módosítópont sorszáma : 279 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 535. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Az ellenkérelem, illetve a viszontkereset el őterjesztésére vonatkozó határid ő tizenöt nap. Az írásbeli ellenkérelem benyújtására el őírt határidő meghosszabbítására vonatkozó határid ő legfeljebb tizenöt nap .
Módosítópont sorszáma : 280 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 538. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás
96
538 . § (1) Keresettel kérheti a lefoglalt vagyontárgy foglalás alóli feloldását az, aki a lefoglal t vagyontárgyra a tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely akadálya a bírósági, [közigazgatási- vagy]közigazgatási vagy adóvégrehajtás során történ ő értékesítésnek.
Módosítópont sorszáma : 281 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 539. § Módosítás jellege : módosítás 539 . § [Illetékesség és pertárgyérték] (1) A perre — a (2) bekezdésben foglalt kivétellel — kizárólag az a járásbíróság illetékes , amelynek területén a foglalás történt . (2) [Ingatlan-igényperre] Ingatlanigényperre járásbíróság illetékes .
kizárólag az ingatlan fekvése szerint i
(3) A per tárgyának az értéke a végrehajtani kívánt követelés értékével, vagy ha a foglalás aló l feloldani kívánt vagyontárgy értéke kisebb, ez utóbbi értékkel egyezik meg . Módosítópont sorszáma : 282 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 543. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 543 . § (1) A bíróság a halasztó hatályú igényperben a keresetlevél vizsgálata és a kerese t közlése során [haladéktalanul]soron kívül jár el.
Módosítópont sorszáma : 283 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 549. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítá s (2) Ha a bíróság az igénykeresetnek helyt ad, az igényl ő közös vagyonból rá es ő hányadának megfelelő értékű meghatározott vagyontárgyakat feloldja a foglalás alól . Ha az igénylőt így nem lehet teljesen kielégíteni, a bíróság meghatározott vagyontárgyat azzal a feltétellel old fe l a foglalás alól, hogy az igényl ő a közös vagyonból rá es ő hányad értékét meghalad ó értékkülönbözetet tizenöt napon belül megfizeti a végrehajtói letéti számlára. Ha ezt az igényl ő a perben nem vállalja, a bíróság a meghatározott vagyontárgy értékesítését és [az igénylő] a közös vagyonból rá es ő hányad[a] értékének megfelel ő vételárrész [az] igénylő részére történ ő kiutalását rendeli el .
Módosítópont sorszáma : 284 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 555. § Módosítás jellege : módosítás 555 . § [Előzetes eljárás]
97
A zálogjogosult a végrehajtási eljárásba történ ő bekapcsolódásának engedélyezése iránt akko r indíthat pert, ha a bíróság a kérelmét a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerint i végrehajtási eljárásban azért utasította el, mert az adós vagy a végrehajtást kér ő a zálogjogga l biztosított követelés jogalapját és összegszer űségét – önálló zálogjog eseten a jogalapot és az összegszerűséget – vitatta, és állítását valószínű sítette . Módosítópont sorszáma : 285 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 560. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 560. § (1) Az ellenkérelem előterjesztésére [meghatározott]vonatkozó határidő tizenöt nap. Az írásbeli ellenkérelem benyújtására el őírt határidő meghosszabbítására vonatkozó határid ő legfeljebb tizenöt nap .
Módosítópont sorszáma : 286 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 566. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 566 . § (1) A keresetlevélnek – a 170 . §-ban meghatározottakon túl – tartalmaznia kel l a) a megváltoztatni kért birtokvédelmi határozatot hozó jegyz ő által vezetett hivatal megnevezését és a birtokvédelmi határozat számát, [és]valamint b) az arra történő utalást, ha a birtokvédelmi határozat meghozatala iránti eljárásban a jogi képviselő olyan meghatalmazást csatolt, amely a per vitelére is vonatkozik .
Módosítópont sorszáma: 287 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 577. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) A felperes pernyertessége esetén az ítéletben az alperest az érintett jogosultak javára kell a teljesítésre kötelezni . A perköltség tekintetében a felperest kell kötelezni pervesztesség, illetv e jogosítani pernyertesség esetén .
Módosítópont sorszáma : 288 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 578. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 578 . § (1) A közérdekű perben hozott ítélet anyagi joger őhatással rendelkezik az alperes új keresetindítása vonatkozásában, továbbáaz érintett jogosultak közül azoknak az új keresetindítása vonatkozásában, akik esetében a következ ő feltételek teljesülnek : a) az alperes az [adott] érintett jogosultat az ítélet közlését ől számított harminc napon belül egyedileg, írásban értesíti a perben hozott joger ős ítéletről, b) az alperes az értesítésben tájékoztatást ad arról is, hogy az ítélet anyagi joger ő hatása az [adott] érintett jogosultra is kiterjed, kivéve, ha a jogosult az értesítés kézhezvételét ől
98
számított hatvan napon belül írásban bejelenti az alperes számára, hogy az egyéni keresetindítá s jogát fenn kívánja tartani, é s c) az [adott] érintett jogosult nem tette meg a b) pont szerinti bejelentést . Módosítópont sorszáma : 289 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 583. § alcím e Módosítás jellege : módosítás 583 . § [A társult perben elbírálhatóügvek[perindításfeltételei]) Módosítópont sorszáma : 290 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 583. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Társult per csak a következő esetekben indítható : crl fogyasztói szerz ődésből eredő követelés érvényesítése céljából [vagy] b) a XXXIX. Fejezet szerinti munkaügyi perben, vagy [indítható] c) emberi tevékenységen vagy mulasztáson alapuló, el ő re nem látható környezetterhelés által közvetlenül okozott egészségkárosodásból fakadó igények vagy vagyoni kárigénye k érvényesítése esetén .
Módosítópont sorszáma : 291 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 585. § Módosítás jellege : módosítás 585 . § [Döntés az engedélyezésről] (1) A bíróság a társult per engedélyezése iránti kérelmet elutasítja, ha a perfelvétel során az t állapítja meg, hogy a) a felperesek száma kevesebb, mint tíz , b) az ügy tárgya nem az 583 . § (2) bekezdése szerinti jogvita, [b)]cl az állított jog nem reprezentatív , [c)]cll a jogállítást megalapozó tények nem reprezentatívak , [d)]1 az összekapcsolás igazolására megjelölt eszköz, módszer erre a célra alkalmatlan , [e)]Q a társult per engedélyezése nem célszer ű, mivel a [b)–d)]c)–f) pontok bármelyikében meghatározott kérdésben való döntés[,] vagy az összekapcsolás ténylege s igazolásának idő-, illetve munkaigénye olyan jelentő s lenne, melyre tekintettel a társult pe r hatékonysági előnyei feltehetően elenyésznének . (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó esetekben az engedélyt meg kell adni . (3) A társult per engedélyezésérő l leghamarabb a keresetlevél benyújtásától számított hatva n napon belül lehet, legkés őbb pedig a perfelvételi szak lezárásával egyidej űleg kell határozni . A társult pert engedélyez ő végzésben rögzíteni kell az elbírálandó reprezentatív jogot, a
99
reprezentatív tényeket[,] és az összekapcsolás igazolásának eszközét, valamint a z összekapcsolás tényleges igazolására adott[, legalább hatvan napos] határid őt. (4) Az engedély iránti kérelem elutasítása esetén az eljárást egyidej űleg meg kell szüntetni . A keresetlevél beadásának jogi hatályai fennmaradnak azoknak a felpereseknek a vonatkozásában, akik a végzés joger őre emelkedésétő l számított harminc nap alatt a keresetlevelüket akár egyénileg, akár a társult per szabályai szerint szabályszer űen benyújtják, vagy követelésüket egyéb úton szabályszerű en érvényesítik. (5) Az engedély iránti kérelemr ől döntő , illetve az eljárást megszüntet ő végzés ellen külö n fellebbezésnek van helye . A másodfokú bíróság a fellebbezést harminc napon belül bírálja el . Az eljárás csak a végzés joger őre emelkedése után folytatható . Módosítópont sorszáma : 292 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 586. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítá s 586 . § (1) A társult per megindítása el ő tt az igényüket ebben a formában érvényesíteni kívánó jogosultaknak írásban társult perlési szerz ődést kell kötniük . A társult perlési szerz ődésnek tartalmaznia kell a) a társult per felpereseit (e §-ban a továbbiakban : felek) , b) a reprezentatív felperes kijelölését, c) a reprezentatív felperes helyettesének kijelölését, d) a társult per vitelére meghatalmazott jogi képvisel őt, e) a társult perlési szerző dés megkötésével és a társult per el őkészítésével kapcsolatos költségek, továbbá a társult per perköltsége el őlegezésének, viselésének, megosztásána k szabályait, f) a feleknek a peranyag szolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeit , g) a reprezentatív felperes felel ő sségére vonatkozó szabályokat, különösen a szakszerűtlen pervitelből következő károkért való helytállás módját, eszközét , h) annak szabályait, hogy a társult per megindítása után új felek csatlakozhatnak-e a társult perlési szerz ődéshez, illetve a szerződő felek felmondhatják-e egyedileg a társult perlés i szerződést, i) az egyezségkötés kifejezett tilalmát vagy az egyezségkötésre való kifejezet t felhatalmazást azzal, hogy egyezségkötésre felhatalmazás esetén meg kell jelölni azt a minimum összeget és egyéb feltételt, amelynek az egyezségben szerepelnie kell ; a felek azt is kiköthetik, hogy az egyezségkötéshez az egyezségtervezet[egyezség-tervezet] megküldéséve l hozzájárulásukat kell kérni , j) az arra vonatkozó kikötést, hogy a reprezentatív felperes meghatározott perbel i nyilatkozatainak, perbeli cselekményeinek megtételéhez a felek el őzetes jóváhagyás a szükséges-e, k) annak szabályait, hogy a reprezentatív felperes milyen módon tájékoztatj a perviteléről a feleket, és hogyan biztosítja a felek tájékozódási lehetőségét, valamint a pervite l ellenőrzését, 1) azt, hogy a társult perben a felperesek számára megítélt, illetve jóváhagyott egyezsé g alapján a felpereseket megillető pénzösszeg, egyéb dolog vagy jog a felpereseket eredet i követelésük arányában illeti meg,
100
ráz) a társult perben hozott ítélet anyagi joger őhatásáról szóló tájékoztatást, a lefedett jo g és tényalap konkretizálásával , n2 a társult perlési szerződés megszűnésének eseteit, feltételeit . Módosítópont sorszáma : 293 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 586. § (3) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a társult perlési szerz ődés az (1) bekezdésben el ő írtakat nem tartalmazza vagy a szerződés tartalmában ellentétes valamely kötelez ően alkalmazandó kikötéssel, a bíróság a keresetlevelet visszautasítja . A visszautasítás el őtt hiánypótlásra felhívásnak nincs helye . E végzés ellen külön fellebbezésnek van helye . A keresetlevél beadásának jogi hatálya i fennmaradnak azoknak a felpereseknek a vonatkozásában, akik a végzés joger őre emelkedésétő l számított harminc nap alatt a keresetlevelüket akár egyénileg, akár a társult pe r szabályai szerint benyújtják[,] vagy követelésüket egyéb úton szabályszer űen érvényesítik . Módosítópont sorszáma : 294 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 587. § Módosítás jellege : módosítás 587. § [Belépés a perbe, kilépés a perb őli félbeszakadás) (1) A társult perbe új felperesként belépni, illetve a társult perb ől kilépni csak a perfelvétel i szakban lehet, és csak a bíróság engedélyével . A bíróságtól az esetleges perbelépések é s kilépések engedélyezését a reprezentatív felperes egy alkalommal, összesítetten kérheti. A bíróság az engedélyt akkor adja meg, ha a belépések, illetve a kilépések következtében nem ál l be olyan változás a társult per engedélyezésér ől való döntésre hatással bíró körülményekben, mely a korábbi perfelvételi cselekmények megismétlését vagy tartalmuk jelentős módosítását tenné szükségessé[a keresetlevél benyújtásától számított hatvan napon belül lehet . Az esetleges perbelépéseket, illetve kilépéseket a reprezentatív felperes egy alkalommal , összesítetten köteles közölni a bírósággal] . A belépés és kilépés igazolására a belép ő felpereseknek a társult perlési szerző déshez való csatlakozó nyilatkozatát, kilépéshez pedig a kilépő felperesek felmondását kell csatolni . (2) A reprezentatív felperes halála, jogutódlással vagy jogutód nélküli megsz űnése esetén a keresetlevélben megjelölt helyettes járhat el a továbbiakban reprezentatív felperesként . E tényt a helyettes reprezentatív felperes köteles bejelenteni a bíróság számára . Bármely más felpere s halála, jogutódlással vagy jogutód nélküli megszűnése esetén az eljárás nem szakad félbe ; haa reprezentatív felperes a jogutódot bejelenti, a bíróság az adott felperes jogutódjának javára , illetve terhére rendelkezik ítéletében .
Módosítópont sorszáma: 295 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 590. § Módosítás jellege : módosítás 590. § [A per tárgya, az ítélet tartalma, fellebbezés, perújítás )
101
(1) A bíróság a társult perben a felperesek keresetér ől egységesen dönt, határozatát a reprezentatív jog tekintetében, a reprezentatív tények vonatkozásában megállapított tényállá s alapján hozza meg . (2) A bíróság az ítéletében azoknak a felpereseknek a javára marasztalja alperest, aki k vonatkozásban az összekapcsolás tényleges igazolása az el őírt határidőben megtörtént . (3) A perköltség tekintetében a reprezentatív felperest kell kötelezni, illetve jogosítani . (4) Ha a bíróság egy vagy több felperes keresetét az összekapcsolás igazolásána k eredménytelensége miatt utasítja el, az ítéletet ebb ől az okból a reprezentatív felperes csak a z érintett felperesekre kiterjedő hatállyal is megfellebbezheti . E szabályt megfelelően alkalmazn i kell perújítás esetén is.
Módosítópont sorszáma : 296 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 153. alcím Módosítás jellege : módosítás 153 . A perköltség-biztosíték és a [személyes] költségkedvezménye k Módosítópont sorszáma : 297 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 597. § Módosítás jellege : módosítás 597 .
§ [Személyes költségmentesség és személyes költségfeljegyzési jog]
(1) Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak a z Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára a magyar állampolgárokr a irányadó feltételek szerint, egyéb külföldi [fél]állampolgár pedig nemzetközi szerződés alapján jogosult személyes költségmentességre és személyes költségfeljegyzési jogra . (2) Az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unión kívüli államnak a z Európai Unió tagállamában jogszerű en tartózkodó állampolgára esetén a költségmentesség a tárgyalásra történő utazás költségére is kiterjed, ha a fél tárgyaláson történ ő jelenléte a törvény alapján kötelez ő. (3) Ha külföldi állam joga a magyar félnek a tárgyi költségfeljegyzési jognál több kedvezmény t biztosít a külföldi bíróság el őtt, a perben ezen el őnyösebb szabályokat kell alkalmazni a magya r bíróság el őtt peresked ő külföldi féllel szemben is.
Módosítópont sorszáma : 298 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 598. § Módosítás jellege : módosítás 598 . § [Általános szabályok alkalmazása]
102
A[z Európai Parlament és a Tanács] kis értékű követelések európai eljárásának bevezetésér ől szóló, 2007. július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet[é]ben (ezen alcímben a továbbiakban : rendelet) nem szabályozott kérdésekre e törvény rendelkezéseit a jelen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni . Módosítópont sorszáma : 299 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 602. § alcíme, és (1) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás 602. § [Arendelet szerinti [F]felülvizsgálat) (1) A rendelet 18 . cikk (1) bekezdés[ének] a) és b) pontjában meghatározott felülvizsgálatra e törvénynek a mulasztás igazolására vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni . Módosítópont sorszáma : 300 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 603. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 603. § (1) Az [Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az] európai fizetési meghagyáso s eljárás létrehozásáról szóló, 2006 .december 12-i 1896/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet[é]ben (ezen alcímben a továbbiakban : rendelet) meghatározott európai fizetés i meghagyásos eljárásból perré alakult eljárás során e törvény rendelkezéseit az ezen alcímbe n foglalt eltérésekkel kell alkalmazni .
Módosítópont sorszáma : 301 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 603. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) A kérelemnek a rendelet 11 . cikke szerint történő elutasítása esetén a jogosult a bíróságná l keresetet indíthat . Ebben az esetben az európai fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérele m beadásának joghatásai fennmaradnak, ha a keresetlevelet az elutasító végzés kézbesítését ől számított harminc napon belül a jogosult a bírósághoz benyújtja . E határidő elmulasztása elle n nincs helye igazolásnak . Az európai fizetési meghagyás kibocsátása iránti [kérlelem]kérelem előterjesztésének, illetve kézbesítésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél beadásának , illetve kézbesítésének .
Módosítópont sorszáma : 302 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 603. § (4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (4) Ha a rendelet szabályaiból más nem következik, a rendelet 20 . cikk[ének] (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálatra a perújítás megengedhető ségének vizsgálatára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni .
103
Módosítópont sorszáma: 303 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 605. § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 605 . § (1) A perben az elektronikus kapcsolattartásra nem köteles fél vagy a jogi képvisel őnek nem min ősülő képvisel ője – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a keresetlevelet, tovább á minden egyéb beadványt és ezek mellékletét, valamint okiratot (e fejezetben a továbbiakba n együtt: beadvány) választása szerint elektronikus úton is benyújthatja, [jogszabályban]az Eügyintézési tv .-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon[, elektronikus úton i s benyújthatja] .
Módosítópont sorszáma : 304 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 605. § (5) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (5) A bíróság a fél részére – feltéve, hogy az elektronikus kapcsolattartásra személyében ne m köteles vagy azt nem vállalta – papír alapon kézbesíti a bírósági iratot, ha a fél az eljárásban jogi képviselője vagy elektronikus kapcsolattartást vállaló egyéb képvisel ője útján jár el és az iratot nem a képvisel ő , hanem a fél részére kell kézbesíteni, vagy a képvisel ő részére nem lehet kézbesíteni . A bíróság a felet tájékoztatja arról, hogy a bírósággal a kapcsolatot elektroniku s úton is tarthatja.
Módosítópont sorszáma : 305 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 607. § alcím e Módosítás jellege : módosítás 607 . § [Jogutódlás az elektronikus kapcsolattartásban] Módosítópont sorszáma : 306 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 608. § Módosítás jellege : módosítás 608 .
§ [Kötelező elektronikus kapcsolattartás]
(1) Az E-ügyintézési tv . alapján elektronikus úton történ ő kapcsolattartásra kötelezett minde n beadványt kizárólag elektronikusan – [jogszabályban]az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtás i rendeleteiben meghatározott módon – nyújthat be a bírósághoz, és a bíróság is elektronikusa n kézbesít a részére . (2) E fejezet alkalmazása szempontjából jogi képvisel őnek kell tekinteni a 75 . § (1 ) bekezdésében meghatározott személyeket, valamint az ügyvédjelöltet és a jogi el őadót, hae törvény szerint a perben eljárhat .
Módosítópont sorszáma : 307 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 609. § (2)-(4) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 104
(2) Ha a szakért ő és a szakért ői tevékenységet végz ő szerv az E-ügyintézési tv . alapján elektronikus úton történ ő kapcsolattartásra köteles vagy azt az (1) bekezdés szerint vállalja – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – a szakvéleményét és egyéb beadványai t [jogszabályban]az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon, elektronikusan kézbesíti a bíróságnak és a bíróság is valamennyi bírósági iratot elektronikusa n kézbesít a részére . (3) A bíróság a szakért ő, illetve a szakértői tevékenységet végz ő szerv indokolt kérelmére – a 613 . § (3) bekezdésében meghatározott okból, kivételesen – elektronikus kapcsolattartás eseté n is engedélyt adhat a szakvélemény vagy [annak] egy részének papír alapú benyújtására. (4) A bíróság papír alapon vagy adathordozón bocsátja rendelkezésre a szakért ő, illetve a szakértői tevékenységet végz ő szerv részére a bírósági irat mellékletét, ha [annak nagy mennyisége miatt vagy] az adathordozó jellegéb ől adódóan a digitalizálás [aránytalan nehézséggel járna vagy ]lehetetlen, valamint ha a papír alapú okirat valódisága vitás vagy annak papír alapú megtekintése egyéb okból szükséges . Ha a bíróság által elektronikus úto n megküldött bírósági irathoz e bekezdés szerinti melléklet kapcsolódik, a határid őt a melléklet átvételétől kell számítani.
Módosítópont sorszáma : 308 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 610. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Az elektronikus kapcsolattartás alóli kivételt jelenti, ha a kézbesíttetni rendelt okirat papí r alapú bemutatása, megtekintése szükséges ; erre különösen akkor kerülhet sor, [ha az eredetile g papír alapú bizonyítékok nagy mennyisége, illetve sajátos alakja miatt azok digitalizálás a aránytalan nehézséggel járna, vagy ]ha a papír alapú okirat valódisága vitás . Módosítópont sorszáma : 309 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 613. § (3) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (3) Ha a fél az elektronikus úton történő kapcsolattartást választotta vagy elektronikus útra kötelezett, az elektronikus benyújtás alóli kivételt jelenti, ha az eljárásban az okirat papír alap ú bemutatása, megtekintése szükséges ; erre különösen akkor kerülhet sor, [ha az eredetile g papír alapú bizonyítékok nagy mennyisége, illetve sajátos alakja miatt azok digitalizálás a aránytalan nehézséggel járna, vagy ]ha a papír alapú okirat valódisága vitás . A papír alap ú benyújtást a bíróság hivatalból és a fél indítványára is elrendelheti .
Módosítópont sorszáma : 310 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 614. § (2) bekezdés Módosítás jellege : módosítás (2) Ha az irat azért nem kézbesíthető , mert az elektronikus úton kapcsolatot tartó a kézbesítés i rendszer azon szolgáltatása tekintetében nem kötött szolgáltatási szerz ődést vagy azt
105
megszüntette, amelyen keresztül részére a bírósági iratokat kézbesíthetik, az elektronikus úto n kapcsolatot tartót a bíróság pénzbírsággal sújtja és a bírósági iratot papír alapon kézbesíti . Módosítópont sorszáma : 311 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 615. § Módosítás jellege : módosítá s 615. § [AzOrszágos Bírósági Hivatal informatikai rendszere és az elektronikus kapcsolattartással összefüggő adatkezelés[Felhatalmazás adatkezelésre]]
(1) Az Országos Bírósági Hivatal az erre szolgáló informatikai rendszer alkalmazásáva l biztosítja, hogy a bírósággal kézbesítési szolgáltatást nyújtó rendszer útján folyamatosa n lehessen kapcsolatot tartani . (2) Az Országos Bírósági Hivatal és a bíróság jogosult az elektronikus úton kapcsolato t tartóknak az elektronikus kapcsolattartás biztosítása céljából hozzá érkezett adataina k kezelésére.
Módosítópont sorszáma : 312 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 616. § Módosítás jellege : módosítás 616 . § A bíróság az általa elektronikusan megküldött bírósági iratot a bels ő piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalm i szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezésér ől szóló 2014 . július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, törvényben vag y kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel ő elektronikus bélyegzővel látja el . A bíróság által készített, törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott feltételekne k megfelel ő elektronikus bélyegző vel ellátott irat közokirat.
Módosítópont sorszáma: 313 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 617. § Módosítás jellege : módosítá s 617 . § [A határidő számítása üzemzavar, üzemszünet esetén] A törvényi, illetve a bíróság által napokban és munkanapokban [meghatározott] megállapított határidőbe nem számít bele az a nap – hónapokban és években megállapított határid ő esetén az a lejárati nap –, amely során legalább négy órán át jogszabályban meghatározottak szerint i üzemzavar vagy üzemszünet állt fenn . Ha az órákban megállapított határid ő jogszabályban meghatározott üzemzavar vagy üzemszünet fennállása alatt járna le, a határid ő a következő munkanapon, a hivatali id ő kezdetét követő első óra leteltével jár le . Módosítópont sorszáma : 314 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 618 . § (1) bekezdés Módosítás jellege : módosítás 106
618 . § (1) Ha az elektronikus úton kapcsolatot tartó beadványá t a) nem elektronikus úton, vag y b) elektronikus úton, de nem [jogszabályban]az E-ügyintézési tv .-ben és végrehajtás i rendeleteiben meghatározott módo n terjeszti el ő – ha e törvény másként nem rendelkezik –, a bíróság a keresetlevelet, a fellebbezést , a felülvizsgálati kérelmet és a perújítási kérelmet visszautasítja, az egyéb beadványban foglal t nyilatkozat pedig hatálytalan .
Módosítópont sorszáma: 315 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 625. § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Az elektronikus hírközlő hálózat útján történ ő meghallgatás során biztosítani kell, hogy a tárgyalás vagy a személyes meghallgatás, illetve a szemle kit űzött helyszínén jelen lév ő résztvevők láthassák az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatásra kialakított helyiségben a meghallgatott személyt, valamint a meghallgatott személlyel egyidej űleg otttartózkodó valamennyi személyt . Biztosítani kell továbbá, hogy az elektronikus hírközl ő hálózat útján történő meghallgatásra kialakított helyiségnek minden pontja látható legyen a tárgyalás, a személyes meghallgatás, illetve a szemle kit ű zött helyszínén [jelenlév ő] jelen lévő elnök, illetve bírósági titkár számára .
Módosítópont sorszáma : 316 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 628 . § (2) bekezdé s Módosítás jellege : módosítás (2) Felhatalmazást kap az igazságügyért felel ős miniszter, hogy a) – az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének kikérésével – a bíróság i ügyvitel rendjére, b) – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – az ügygondnok részér e járó díjazásra, c) a bírósági letétkezelésre , d) a tanú által a peres és nemperes eljárásban felszámítható költségekre, e) az elővezetés végrehajtásával felmerült költség mértékére, megtérítésére , fi – az informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben, az Országos Bírósági Hivata l elnöke véleményének kikérésével –a tárgyalás (meghallgatás) elektronikus hírközl ő hálózat útján történő megtartására, g) a polgári peres eljárásban használt elektronikus beadványok űrlapjának tartalmi és formai kellékeire, az űrlaphoz csatolható mellékletekre, valamint az űrlapok közzétételének módjára, h) a bíróságokkal történő elektronikus kapcsolattartásra és az elektronikus bíróság i iratkezelésre , i) – az állami vagyon felügyeletéért felel ős miniszterrel egyetértésben – az ügyész , valamint a perindításra feljogosított személy, továbbá az ügygondnok polgári eljárásbel i részvételével kapcsolatos költség el őlegezésére és viselésére , 107
j) a költségjegyzék tartalmára, vezetésére és benyújtására , k) a feljegyzett illeték és az állam által el ő legezett, továbbá a bírósági szerveze t érdekkörében felmerült költség [vagy bevételkiesés] megfizetésére, 1) – az adópolitikáért felel ős miniszterrel egyetértésben – az ítéletr ől és az ítélettel szembeni perorvoslat során hozott, az alsóbb fokú bíróságot új eljárásra és új határoza t hozatalára utasító végzésrő l adott anonimizált másolat bíróságnak fizetend ő díjára, m) – a foglalkoztatáspolitikáért felel ős miniszterrel egyetértésben – a munkavállalói költségkedvezmény vonatkozásában az 525 . §-ban meghatározott mértékre, valamint a költségkedvezmény érvényesítésének eljárási szabályaira , n) az eljárás anyagát rögzítő felvétel hitelesítésére, megtekintésére, illetv e meghallgatására, az arról történő másolat készítésére és kiadására, valamint a felvétel tárolására, őrzésére és törlésére vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg .
Módosítópont sorszáma : 317 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 630. § Módosítás jellege : módosítás 630. § [Átmeneti rendelkezések] (1) E törvény rendelkezéseit a 2018 . január 1-jén és az azt követ ően indult [perekben]ügyekben kell alkalmazni . (2)E törvény 94 . alcíméta[A] 2018 . január 1-jé [t]nés az azt követ ően [megel őzően] keletkezett [okiratra a keletkezésekor hatályos rendelkezéseket]okiratokra és másolatokra kell alkalmazni . (3) Ha a címzett ellen a joger ős határozat alapján a bírósági végrehajtást megel őzően a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009 . évi LXXXV . törvény 66 . §-a alapján pénzforgalmi úton történő behajtást kezdeményeztek, és arról tudomást szerzett, a 140 . § szerinti kifogást a pénzforgalmi úton történő behajtásról történ ő tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjesztheti elő . (4) A 159 . § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket 2019 . december 31 . napjáig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bíróság – a technikai feltételek rendelkezésre állása esetén – bármelyik fél kérelmére vagy hivatalból elrendelheti a jegyz őkönyv folyamatos felvétel útján történő készítését .
Módosítópont sorszáma : 318 . Törvényjavaslat érintett rendelkezése : 631 . § Módosítás jellege : módosítás 631 . § [Európai uniós követelményekre utaló rendelkezések] (1) E törvény
108
a) 514 . § (3) bekezdése az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgároka t foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkoz ó minimumszabályokról szóló, 2009 . június 18-i 2009/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikk (2) bekezdésének, 121 603 . §-a [összeegyeztethet ő szabályozást tartalmaz az Európai Parlament és a Tanács] a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésr ől szólót 2011 . február 16-i 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv[ének] 10 . [cikkével] cikkének való megfelelést szolgálja. (2) E törvény a) 603. §-a az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló 2006 . december 12-i 1896/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet , b) 598-602 . §-a a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetésér ől szóló, 2007 . július 11-i 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendele t [végrehajtását szolgálja] végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg .
109
INDOKOLÁ S A javaslat 1 ., 2., 6., 9–12 ., 15., 18 ., 27., 29 ., 32., 33 ., 35 ., 39 ., 40., 46 ., 48., 58 ., 60., 63 ., 64. , 67 ., 69–71 ., 75 ., 81 ., 84 ., 85 ., 89., 90., 92 ., 94., 95 ., 97., 98 ., 112., 119., 123 ., 125 ., 126 ., 128. , 133–135 ., 138., 140 ., 141 ., 143 ., 147., 148 ., 151–153., 155 ., 157 ., 159., 161–172 ., 175., 177 . , 189 ., 191 ., 193 ., 195–198 ., 200–203 ., 210 ., 212–214 ., 216 ., 228–233 ., 235 ., 240 ., 242–247 . , 249–264 ., 266 ., 267., 269., 272–274 ., 276., 280., 283 ., 287., 288 ., 291 ., 293 ., 298., 301 ., 302. , 305., 310 ., 315 . pontjai nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaznak . A javaslat 4., 7 ., 13 ., 16 ., 17 ., 19., 20 ., 30., 31 ., 34., 36., 65 ., 66., 79., 82., 86–88 ., 93., 96., 101 ., 110., 114., 115., 117., 120., 121 ., 124.,131 ., 136 ., 137., 139., 142., 145., 149., 150., 154., 248 ., 265., 286., 289. 300 ., 312. pontjai szövegpontosítást tartalmaznak . A javaslat 21–26 ., 28 ., 38., 42-45 ., 47., 49–57., 59 ., 61 ., 62 ., 68., 72–74 ., 76., 78 ., 109., 158., 174., 176 ., 178., 179 ., 186., 187 ., 192., 194 ., 205., 207–209 ., 215 ., 217–222., 225–227 ., 234 ., 236–239 ., 278 ., 279., 282 ., 284 ., 285 ., 292., 294–296 ., 299., 304., 316. pontjai szövegpontosítást tartalmaznak, az összefügg ő jogszabályi rendelkezések között i koherencia megteremtését szolgálják. A javaslat 100., 107 ., 111 ., 122., 129 . pontjai nyelvhelyességi és egységes terminológiai szempont szerinti szövegpontosítást tartalmaznak. A javaslat 3 . pontja az Értelmez ő rendelkezéseknek az 1 . alponttal történ ő kiegészítésével jogszabályszerkesztési okból áthelyezi a törvényjavaslat 199 . § (2) bekezdése b) pontja ba) alpontjában szereplő fogalom-meghatározást az értelmez ő rendelkezések közé és ennek megfelelő en módosítja a 4 . alpont szóhasználatát . A 4 . és 12 . alpont terminológiai egysége t szolgáló, az 5 . alpont nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz . A javaslat 5 . pontja részben szövegpontosító jelleg ű, illetve annyiban kiegészíti a szabályozást, hogy meghatároz olyan eseteket, amelyek önmagukban az eljáró bíróságga l szemben kizárási okként nem vehet őek figyelembe . A szabályozás célja a megfelel ő jogalkalmazási gyakorlat biztosítása az eljárások szükségtelen elhúzódásának megakadályozása érdekében . Kizárási ok ezekben az esetekben is fennállhat, ugyanakkor a szubjektív körülmények vizsgálata nélkül ezekben az esetekben a kizárási ok fennállásá t megállapítani nem lehet, önmagában a megjelölt körülmények az eljáró bíróság kizárását nem alapozhatják meg . A javaslat 8 . pontja egyrészt szövegpontosító jellegű, másrészt rendszertani módosítást haj t végre azzal, hogy a végrehajtási perek pertárgyértékére vonatkozó szabályokat áthelyezi a végrehajtási pereket szabályozó rendelkezések közé . A javaslat 14. pontja az Országos Bírósági Hivatal javaslatára a törvényjavaslat 32 . § (3) bekezdése elhagyásra kerül . Az előzetes nyilatkozat bekérése adott esetben az eljárás szükségtelen elhúzódását is eredményezheti . A javaslat 37. pontja alapján kikerül a kötelező jogi képviselet esetén eljárni jogosult személyek köréből a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyek vonatkozásában az ügyvédjelölt é s a jogi el őadó . Ha ugyanis törvény a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben kötelező jogi képviseletet ír elő, akkor értelemszer űen ugyanazoknak a feltételeknek kell érvényesülni e ebben az eljárásban is, mint más kötelez ő jogi képviseletet igényl ő ügyekben. Ezzel 110
párhuzamosan ugyanakkor a törvényjavaslatnak a járásbíróság hatáskörébe tartozó perr e vonatkozó 244 . §-a kiegészül azzal a rendelkezéssel, hogy ha a fél a járásbíróság el őtt a jogi képviselővel történő eljárást választja, a perben jogi képvisel őnek kell tekinteni az ügyvédjelöltet és a jogi el őadót is . Kötelező jogi képviselet hiányában tehát a járásbíróság el őtt i eljárásban jogi képviselőként az ügyvédjelölt, illetve a jogi el őadó is eljárhat . A szabályo k részleges megváltoztatása tehát a szabályozás koherenciáját és következetességét teremti meg . A javaslat 41 . pontja az ügygondnok jogállását szabályozó rendelkezéseket kiegészíti a z ügygondnoknak a díjazásra való jogosultságát törvényi szinten el őíró szabállyal, valamint a z arra vonatkozó rendelkezéssel, hogy a díjról milyen módon kell határozni .
A törvényjavaslat 417 . § (2) bekezdése szerint közbens ő ítélet elleni felülvizsgálati kérele m esetén – ha annak sikere valószínűnek mutatkozik – a Kúria az eljárás folytatását hivatalból i s felfüggesztheti . A javaslat 77. pontja szerinti módosító e rendelkezés mellett teszi lehet ővé, hogy a felek egyező akaratnyilvánítása esetén maga az eljáró bíróság is mérlegelhesse az eljárá s felfüggesztésének szükségességét, ha valamelyik fél a közbens ő ítélet elleni felülvizsgálat i kérelmet terjesztett el ő. Ennek lehető vé tétele azért indokolt, mert a felülvizsgálat eredmény e adott esetben befolyásolhatja az eljárás további lefolytatásának szükségességét . Az eljárás felfüggesztése ugyanakkor sértheti is az ellenérdekű félnek az eljárás észszerű időben történ ő befejeződéséhez fűződő jogos érdekét, ezért a rendelkezés a felek konszenzusát követeli me g ebben az esetben ahhoz, hogy az eljáró bíróság az eljárás felfüggesztése kérdésében dönthessen . A javaslat 83 . pontja szövegpontosításokat tartalmaz, az összefügg ő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgálja, valamint a változó jogszabály i környezethez igazítja a rendelkezéseket . A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001 . (X. 26.) IM rendelet 2017 . január 01 . napjától hatályos rendelkezései szerint az önálló bíróság i végrehajtók ügyeinek elosztása egy új rendszer szerint fog történni . A végrehajtási ügyeket a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve a Kar hivatali szervéhez érkezésü k sorrendjében a központi nyilvántartó rendszer útján, egyesével osztja ki az ugyanazo n járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtók között . A módosító javaslat az ennek történő megfelelést is szolgálja. A javaslat 91 . pontja szerinti módosító javaslattal az eljárásban részt vev ő ügyész megnevezése azért kerül elhagyásra a szövegb ől, mert a törvényjavaslat 59 . § (4) bekezdése é s 60. § (1) bekezdése alapján az ügyészt vagy megilletik a félt megillet ő jogok, vagy azokat maga gyakorolja. Ebből következik, hogy kifogást is el őterjeszthet az eljárás elhúzódása miatt, külön nevesítése szükségtelen . A módosító javaslat a szöveg-koherencia el őmozdítása mellet t nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást is tartalmaz . A javaslat 99. pontja jogszabályszerkesztési okból és a normaszöveg terminológia i egységesítése, egyértelműsítése érdekében elhagyja a zárójelbe helyezett rövidített megfogalmazásokat és azt a normaszövegbe beépíti . Az egyéb módosítások szövegpontosítás t tartalmaznak. A javaslat 102. pontja kiegészítést tartalmaz . A hatályos szabályozás jól bevált és a pere k ésszerű időn belül történő befejezését segít ő – az inaktív bírósági szakaszokat lerövidítő – szabályának megtartása indokolt teljes szövegegyezés mellett . A soron kívüliség ezen külö n bekezdésben szabályozandó megoldása biztosítja, hogy mind az első, mind pedig a másodfokú eljárás során a soron kívüliség érvényesüljön . 111
A javaslat 103 . pontja az (1) és (2) bekezdésben részben nyelvhelyességi jelleg ű és az egységes jogalkalmazás érdekében az egyértelm űséget szolgáló szövegpontosítást tartalmaz . Emellett tisztázza az (1) bekezdés k) pontja és a (2) bekezdés f) pontjának második fordulat a közötti viszonyt azzal, hogy utóbbit külön alpontba helyezi és a megfelel ő jogalkalmazási gyakorlat biztosítása érdekében pontosabban és részletesebben meghatározza az eljárás i illetékfizetéssel kapcsolatos hiánypótlási felhívással vagy anélkül történő keresetlevél visszautasítási eset feltételeit . A módosító javaslat kiegészíti a szabályozást a 360 . § (2) bekezdésének az anyagi joger őhatásra vonatkozó rendelkezésével való koherencia érdekébe n azzal, hogy a (4) bekezdésben az ítélt dologra vonatkozó visszautasítási szabályt rendel i alkalmazni az ügyész vagy perindításra feljogosított személy keresete alapján már joger ősen elbírált ügyben . Kiegészítésre kerül továbbá a szabályozás az (5) bekezdéssel a büntető eljárásról szóló törvénnyel való összhang érdekében azzal, hogy a büntet ő eljárási törvény el ő írásai szerint benyújtott polgári jogi igénynek a polgári bírósághoz történ ő megküldése esetén a keresetlevél visszautasítása el őtt hiánypótlást ír elő olyan esetekben, aho l annak egyébként nem lenne helye, mivel ez alapvet ően a két eljárási törvénynek az eljárás t megindító beadvánnyal szembeni eltérő követelményeib ől fakad. A javaslat 104 . pontja kiegészíti a szabályozást a jogalkotó céljával ellentétes felperes i nyilatkozat hatálytalanná nyilvánításával az eljárások szükségtelen elhúzódásának, illetve a visszaélések megakadályozása érdekében . A javaslat 105 . pontja egyértelműsíti a jogalkalmazás számára, hogy az 52 . § (1) bekezdés szerint perbe be nem lépett személy esetében a keresetlevél kézbesítésével kapcsolatos akadál y nem gátolja az eljárást . A módosító javaslat az írásbeli ellenkérelem el őterjesztésére vonatkozó törvényi határidő bíróság általi meghosszabbíthatóságát egyrészt csak kivételes esetre sz űkíti, másrészt a meghosszabbítás időtartamát növeli . Ezt az indokolja, hogy vannak olyan kivételes , összetett és bonyolult ügyek, amelyekben már a megfelel ő képviselő kiválasztása, a felperesi és alperesi iratok áttanulmányozása, az ellenkérelem és esetleges viszontkereset, beszámítá s elkészítése hosszabb határid őt tesz szükségessé . A javaslat 106. pontja a beadványok, illetve perfelvételi iratok hiányosságaival kapcsolato s összefüggő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgálja . A javaslat 108. pontja a beadványok, illetve perfelvételi iratok hiányosságaival, valamint az anyagi pervezetéssel kapcsolatos összefügg ő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgálja . A javaslat 113 . pontja egységes terminológiai szempont szerinti szövegpontosítást tartalmaz , valamint elhagyja a pergátló kifogással és az anyagi jogi kifogással kapcsolatos fogalo m meghatározást, mivel el ő bbi a normaszövegben máshol nem szerepel, utóbbi pedig áthelyezésre került az Ertelmező rendelkezések közé . A javaslat 116. pontja a beadványok, illetve perfelvételi iratok hiányosságaival kapcsolatos é s összefügg ő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgálja a jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében . A javaslat 118. pontja szövegpontosítást tartalmaz, valamint a rendelkezések közötti koherencia megteremtése érdekében áthelyezi a 248 . §-ból a viszontkereset
112
előterjeszthetőségére vonatkozó szabályt, mivel az jogi képvisel ővel és anélkül eljáró félre egyaránt vonatkozik . A javaslat 127 . pontja egyértelműsíti a jogalkalmazás számára, hogy megengedett kereset vagy ellenkérelem-változtatás esetén a perfelvétel kiegészítésére kerül sor, valamint nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz . A javaslat 130. pontja szövegpontosító és az összefüggő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgáló módosítások mellett tisztázza, hogy keresetkiterjeszté s esetén, tekintettel arra, hogy új felperes vagy új alperes jelenik meg a perben, a perfelvételt a z ő vonatkozásában az általános szabályok szerint kell kiegészíteni . A módosító javaslat – különösen a kisebb jelentőségű vagy nyilvánvalóan alkalmatlan kereset-, illetve ellenkérelemváltoztatások gyorsabb kezelése érdekében – kiegészíti szabályozást a tárgyalás mell őzésével történő perfelvétel kiegészítés szabályaival . A javaslat 132 . pontja egyértelműsíti a jogalkalmazás számára, hogy az 52 . § (1) bekezdés szerint perbe be nem lépett személy esetében a tárgyalásról való távolmaradása és az idézésse l kapcsolatos akadály nem gátolja az eljárást. A javaslat 144. pontja az összefüggő jogszabályi rendelkezések közötti koherenci a megteremtését szolgálja azzal, hogy a 75 . §-bál áthelyezi a járásbíróság hatáskörébe tartoz ó ügyben jogi képvisel ő igénybevételével eljáró félre vonatkozó szabályok közé az ügyvédjelöl t és jogi el őadó képviseleti jogára vonatkozó – főszabálytól – eltér ő rendelkezést. A javaslat 146. pontja az összefüggő jogszabályi rendelkezések közötti koherenci a megteremtése érdekében egyértelműsíti, hogy a jogi képvisel ő nélkül eljáró félnek is kell jogállítást tennie és a jogalkalmazás számára iránymutatást ad ennek módját illet ően. A módosító javaslat a beadványok tartalmára vonatkozó szabályokat elkülöníti a beadványo k hiányosságaival kapcsolatos rendelkezésektől és utóbbiakat áthelyezi a 248 . §-ba, valamint err e tekintettel módosítja a 247 . és a 248 . § címét . A módosító javaslat a szabályozás rendelkezései közötti koherencia megteremtése érdekében a 248 . §-ból áthelyezi a 204 . §-ba a viszontkereset előterjeszthetőségére vonatkozó szabályt, mivel az a jogi képviselővel és anélkül eljáró félr e egyaránt vonatkozik . A javaslat 156 . pontja szövegpontosítást tartalmaz . Emellett a módosító javaslat a közreműködőkre vonatkozó közös szabályoknál helyezi el a költség és díj megállapítás a tárgyában hozott végzéssel szemben külön fellebbezést biztosító szabályt, így azt nem kell a z egyes közrem űködőkre vonatkozó külön rendelkezések között többször ismételni . A módosító javaslat továbbá a hatályos szabályozáshoz visszatérve a közrem űködők közül a szemletárg y birtokosa számára biztosítja – a szemletárgy birtokosára vonatkozó szabályok között – a kárának megtérítését, mivel az ő esetében merülhet fel a bizonyítási eljárás során károsodá s veszélye . A javaslat 160. pontja nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz . Emellett a bizonyításfelvétel szabályait, a bizonyítási indítványokra irányadó szabályozási tartalommal kiegészíti azon indítványokra vonatkozó rendelkezésekkel, amelyeket a fél a törvény kifejezet t rendelkezése értelmében a bizonyításfelvétel során tehet meg . A javaslat 173 . pontja a közreműködőkre vonatkozó közös szabályokat tartalmazó 271 . §-hoz igazítja a tanúra vonatkozó rendelkezést, tekintettel arra, hogy a tanúnak költségtérítésre és ne m 113
díjra lehet igénye . Emellett elhagyni javasolja a módosító javaslat azokat a rendelkezéseket , amelyeket a 271 . § tartalmaz. A javaslat 180. pontja egyrészt nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz , másrészt a magánszakértő i vélemény kiegészítésének az indítványozása lehetséges esetei t kibővíti azzal, amikor a perben a szakkérdés megítélése szempontjából jelent ős adatokat a magánszakért ő azért nem értékelte, mert azokat vele nem közölték . A javaslat 181 . pontja egyrészt nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz , másrészt megteremti a szükséges koherenciát a magánszakért ő és a kirendelt szakértő meghallgatására vonatkozó szabályok között . A javaslat 182 . pontja egyrészt a szakvélemény kiegészítésének az indítványozása lehetsége s eseteit kibővíti azzal, amikor a perben a szakkérdés megítélése szempontjából jelent ős adatokat a szakért ő azért nem értékelte, mert azokat vele nem közölték, másrészt koherenci a megteremtését szolgáló szövegpontosítást tartalmaz . A javaslat 183 . pontja nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz, továbbá a z indítvány előterjesztésének az idejére vonatkozó szabály elhagyásával megszünteti a párhuzamos szabályozást, valamint a perhatékonyság érdekében már a kirendelés el őtt is lehetőséget biztosít az indítványozó fél ellenfelének arra, hogy kérdések feltevésé t indítványozza . A javaslat 184 . pontja nyelvhelyességet biztosító szövegpontosításokat tartalmaz és a perhatékonyság érdekében nem teszi lehetővé, hogy a fél más szakért ő kirendelésére tegye n indítványt akkor, ha a munkaterv ismeretében nem kéri a szakért ői munka elvégzését . A javaslat 185 . pontja a bizonyítás általános szabályaival való koherenciát teremti meg . A javaslat 188. pontja nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz és a szakvélemény kiegészítésének az indítványozása lehetséges eseteit kib ővíti azzal, amikor a perben a szakkérdés megítélése szempontjából jelent ős adatokat a szakértő azért nem értékelte , mert azokat vele nem közölték . A javaslat 190. pontja szövegpontosítást tartalmaz és egyértelmű megfogalmazással juttatj a kifejezésre, hogy a törvény szerint nem megfelel ő szakvéleményt a bíróság a tényállás megállapítása érdekében bizonyítékként nem használhatja fel . Az elektronikus okiratok esetében is fontos a meg őrzés módja, és az, hogy a megőrzött elektronikus okiratok esetében milyen módon biztosítható, hogy az idő múlása ellenére az elektronikus okiratba foglalt adatok esetében is felállítható legyen a hamisítatlanság vélelme . Ennek érdekében a A javaslat 199. pontja rögzíti azokat a feltételeket, amelyek teljesítés e esetén az archivált elektronikus okirat aláírt vagy bélyegzővel ellátott adatai az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak tekintend ők. A módosító javaslat nem egyetlen konkré t archiválási módot szabályoz, hanem egy keretszabályt ad. A részletes követelménye k kormányrendeleti szinten kerülnek meghatározásra, ugyanakkor a módosító javaslat a hamisítatlanság vélelméhez szükséges alapvet ő garanciális el őírásokat rögzíti a következ ők szerint. A tárolásra átvételkor az archiválási szolgáltató meggy őződik az elektronikus dokumentum hitelesítésének érvényességér ől, majd a szolgáltató a jogszabályi feltételekne k
114
megfelelő körülmények között tárolja az elektronikus okiratot, végül a szolgáltató igazolja – szintén a kormányrendeletben meghatározott módon – az elektronikus okirat hitelességét . A javaslat 204. pontja a közreműködőkre vonatkozó közös szabályokat tartalmazó 271 . §-hoz és a tanúra vonatkozó el őírásokhoz igazítja a szemletárgy birtokosára vonatkozó rendelkezést . A módosító javaslat továbbá a hatályos szabályozáshoz visszatérve a közrem űködők közül a szemletárgy birtokosa számára biztosítja a kárának megtérítését, mivel az ő esetében merülhet fel a bizonyítási eljárás során károsodás veszélye . A javaslat 206 . pontja az előzetes bizonyítás jellege miatt kifejezetten szabályba foglalja azt , hogy az el őzetes bizonyítás során csak a bíróság által kirendelt szakért ő alkalmazható . A javaslat 211 . pontja összefüggő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtését szolgálja . Emellett a módosító javaslat az ítélet jogerőre emelkedése után engedélyezhet ő részletfizetés vonatkozásában a megindult végrehajtási eljárás eseté n megszünteti a párhuzamos – a bíróság és a végrehajtó által lefolytatható – engedélyezési eljárá s lehetőségét. A javaslat 223 . pontja az (1) bekezdésben egyértelművé teszi, hogy a felülbírálati jogkör gyakorlásának korlátját jelenti a fellebbezés indokolásában kötelezően feltüntetendő minden részelem, így a hivatkozott jogszabálysértés, a gyakorolni kért felülbírálati jogkör is, nem csa k az, hogy a fellebbez ő mennyiben és milyen módon kéri az ítélet megváltoztatását vagy hatályo n kívül helyezését . A (3) bekezdés módosítása azért szükséges, mert az anyagi pervezetéshe z kapcsolódó szabályokat egységesen a (4) bekezdésbe helyezi a módosító javaslat . A (4) bekezdés egyértelművé teszi, hogy a másodfokú bíróságnak milyen esetben van lehet ősége arra, hogy az els őfokú bíróságétól eltérő anyagi jogi álláspontját olyan részletkérdésekben i s érvényesíthesse, melyek nem képezték a fellebbezés (csatlakozó fellebbezés) tárgyát, vagyi s amely jogkérdésben a felek nem támadták az els őfokú ítéletet . Erre a felülbírálat kiterjesztésre akkor van lehetősége a másodfoknak, ha anyagi pervezetési hibát észlel, azaz ha a saját anyag i jogi álláspontja más tartalmú anyagi pervezetést kívánt volna meg . Nincs azonban lehetőség arra, hogy olyan, a felek által nem vitatott jogkérdéseket is felülbírálat körébe vonjon a másodfok, melyek vonatkozásban nem állapítható meg, hogy az anyagi pervezetés hiányo s vagy helytelen volt . E szabály alapján a másodfokú bíróság ugyanolyan korrekciós eszközökke l rendelkezik a jogvita körvonalainak tisztázása körében, mint az els őfok. Természetesen a másodfokú bíróságnak hivatalból csak figyelemfelhívásra van lehet ősége, ahhoz, hogy a felülbírálat ténylegesen ki is terjedjen az adott kérdésre, a felek kérelme szükséges . Ebben a z esetben a fellebbezés megváltoztatható . A fellebbezés módosítása esetén a másodfokú bíróság a továbbiakban a 369 . § (4) bekezdése szerint jár el (elvégzi az anyagi pervezetést, stb.) Itt kel l felhívni a figyelmet arra, hogy a 369 . § (4) bekezdése szerint az anyagi jogi felülbírálat részeként van csak lehet őség az anyagi pervezetés felülbírálatára. Alapesetben ez a fellebbezésben megjelölt anyagi jogi jogszabálysértéshez kapcsolódóan történik, annak korláta i között a 369. § (4) bekezdése alapján. Ugyanakkor a 370 . § (4) bekezdése szerinti eset egy többlet lehetőséget szabályoz, ilyenkor a fellebbezés korlátai nem kötik a másodfokot, ahog y azt a 370 . § (1) bekezdése rögzíti . A javaslat 224 . pontja a fellebbezési ellenkérelem el őterjesztésére vonatkozó törvényi határidő bíróság általi meghosszabbíthatóságát lehet ővé teszi, mivel vannak olyan kivételes, összetett é s bonyolult ügyek, amelyekben hosszabb határid ő lehet indokolt.
115
A javaslat 241 . pontja a hivatásrendek egyező kezdeményezésére tekintettel csökkenti a felülvizsgálati értékhatárt . A javaslat 268. pontja utalás helyett szövegpontosító jelleggel új (7) bekezdéssel egészíti ki a törvényjavaslatot, amely külön kimondja és szabályozza a felszámolás alatt álló munkáltatóva l szembeni munkaügyi igények érvényesítését . A javaslat 270. pontja az összefügg ő jogszabályi rendelkezések közötti koherencia megteremtése érdekében a (2) bekezdésben alkalmazott betoldás helyett kifejezetten kimondja , hogy a Cs ődtörvénytől eltérő szabályt engedve munkaügyi perben érvényesíthet ő a felszámolá s alatt álló munkáltatóval szembeni pénzkövetelés . Kiegészül a szabályozás azzal, hogy csak a vitatott munkavállalói követelések érvényesíthet ők perben, mivel a felszámoló által ne m vitatott követelések esetében nincs jogvita és szükségtelen a peres eljárásra utalás, valamin t meghatározásra kerülnek az igényérvényesítés feltételei . A javaslat 271 . pontja a szabályozás rendelkezései közötti koherencia megteremtés e érdekében egyértelműen meghatározza a különböz ő bíróságok hatáskörébe tartozó keresetek esetén a hatáskörrel rendelkező bíróságot és erre tekintettel módosítja a § címét . A javaslat 275 . pontja a bírói gyakorlatra, jogalkalmazási igényekre tekintettel és a hatékon y igényérvényesítés érdekében egyértelm űsíti a jogellenes munkaviszony megszüntetéséne k jogkövetkezménye iránti perekben a keresetlevéllel szembeni követelményeket, valamint a munkavállaló igényérvényesítésének el ősegítése érdekében eltér ő szabályokat tartalmaz a keresetváltoztatás tekintetében. A javaslat 277 . pontja egyrészt a rendelkezések közötti logikai rend megteremtése érdekébe n a perindítás szabályait megcseréli az illetékesség szabályaival, másrészt a végrehajtá s megszüntetési illetve korlátozása iránti perekre irányadó, a pertárgyértékre vonatkoz ó szabályokat az általános szabályok közül átemeli az általános szabályok közül . A javaslat 281 . pontja egyrészt nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz , másrészt a végrehajtási igényperekre irányadó, a pertárgyértékre vonatkozó szabályokat a z általános szabályok közül átemeli . A javaslat 288. pontja szövegpontosítást és nyelvhelyességet biztosító szövegpontosítást tartalmaz . Az Alapvet ő Jogok Biztosa és a Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettes módosító javaslatot terjesztett elő a társult per tárgyi hatályának a környezetterheléssel okozott igények körére történő kiterjesztésére, mely társadalmi fontosságára való tekintette l támogatandó, a javaslat 290. pontja ezt a kiegészítést tartalmazza . A javaslat 297. pontja a nemzetközi polgári eljárásjogi szabályokat a költségkedvezményekr e vonatkozó általános szabályokkal való koherencia megteremtése érdekében kiegészíti a kizárólag a külföldi állampolgárokra irányadó egyes kedvezmények szabályaival . A javaslat 303 . pontja szövegpontosítást tartalmaz és emellett egyértelm űvé teszi, hogy az elektronikus kapcsolattartásra az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általáno s
116
szabályairól szóló 2015 . évi CCXXII . törvényben (a továbbiakban : E-ügyintézési tv .) és a végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon kerülhet sor . A javaslat 306. pontja szövegpontosítást tartalmaz és emellett egyértelm űvé teszi, hogy az elektronikus kapcsolattartásra az E-ügyintézési tv . és a végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon kerülhet sor . A módosító javaslat továbbá, rögzíti, hogy az elektroniku s kapcsolattartást szabályozó fejezet alkalmazása szempontjából jogi képvisel őnek kell tekinteni az ügyvédjelöltet és a jogi előadót is. Ez az előírás azért szükséges, mert az ügyvédjelölt és a jogi el őadó nem járhat el kötelez ő jogi képviselet esetén a 75 . § (1) bekezdése alapján, ugyanakkor, ha nem kötelez ő a jogi képviselet járásbíróságon eljárhat, így indokolt, hogy a z elektronikus kapcsolattartás tekintetében jogi képviselőnek minősüljön. A javaslat 307 . pontja szövegpontosítást tartalmaz és emellett egyértelm űvé teszi, hogy az elektronikus kapcsolattartásra az E-ügyintézési tv . és a végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon kerülhet sor . A módosító javaslat továbbá az E-ügyintézési törvénnye l való összhang biztosítását is szolgálja, tekintettel arra, hogy az E-ügyintézési tv . szabályozza arra az esetre az eljárást, ha a digitalizálandó iratok nagy mennyisége miatt a digitalizálá s aránytalan nehézséggel járna . A javaslat 308. pontja az E-ügyintézési törvénnyel való összhang biztosítását szolgálja, tekintettel arra, hogy az E-ügyintézési tv . szabályozza arra az esetre az eljárást, ha a digitalizálandó iratok nagy mennyisége miatt a digitalizálás aránytalan nehézséggel járna . A javaslat 309. pontja az E-ügyintézési törvénnyel való összhang biztosítását szolgálja , tekintettel arra, hogy az E-ügyintézési tv . szabályozza arra az esetre az eljárást, ha a digitalizálandó iratok nagy mennyisége miatt a digitalizálás aránytalan nehézséggel járna . Az elektronikus úton történő kapcsolattartási módokat az E-ügyintézési tv . és végrehajtási rendeletei szabályozzák, ugyanakkor szükséges a törvényjavaslatban annak feltüntetése, hog y a polgári eljárások esetében speciálisan az Országos Bírósági Hivatal az erre szolgál ó informatikai rendszer alkalmazásával biztosítja, hogy a bírósággal kézbesítési szolgáltatás t nyújtó rendszer útján folyamatosan lehessen kapcsolatot tartani . A javaslat 311 . pontja az ezzel összefügg ő módosítást tartalmazza . A törvényjavaslat szerint a határidőket órákban, napokban, munkanapokban, hónapokban , években lehet megállapítani . Erre figyelemmel az üzemzavar, üzemszünet esetére megállapított szabályokat is pontosítani szükséges a különböző határid ő megállapítási módok sajátosságair a tekintettel. A módosító javaslat más-más módon rendelkezik az órákban megadott, a napokba n és munkanapokban megadott, illetve a hónapokban, években megadott határid ő esetén arról , hogy az üzemzavart, üzemszünetet a határidő számítása szempontjából hogyan kell figyelemb e venni. A javaslat 313 . pontja az ezzel összefüggő módosítást tartalmazza . A javaslat 314. pontja az E-ügyintézési törvénnyel való összhang biztosítását szolgálja , tekintettel arra, hogy az E-ügyintézési tv . szabályozza arra az esetre az eljárást, ha a digitalizálandó iratok nagy mennyisége miatt a digitalizálás aránytalan nehézséggel járna .
117
A javaslat 317. pontja egyrészt a normavilágosságot elősegítő szövegpontosító rendelkezést tartalmaz, másrészt a jegyz őkönyvezés tekintetében is átmeneti szabályt ad . Az írásbel i jegyzőkönyvezés alkalmazásának azonnali és átmenet nélküli helyettesítése a jegyz őköny v anyagának kizárólag képet és hangot egyidej űleg rögzít ő folyamatos felvétellel történ ő rögzítésével, a polgári peres eljárás valamennyi szerepl ője tekintetében kiemelt jelentőségű változást eredményez . Az alternatív jegyz őkönyvezési szabályok megfelel ő időtartam ú átmeneti szabályozást tesznek szükségessé ahhoz, hogy elégséges felkészülési id ő álljon rendelkezésre a bíróságoknak az új szabályok szerinti jegyz őkönyvezés gördüléken y megvalósítására, a polgári eljárások jellegéhez megfelelően igazodó technikai feltétele k szélesebb körű kiépítésére. A tárgyalásokon alkalmazandó, papír alapú jegyz őkönyvet kiváltó kép- és hangfelvétel technikai, informatikai és tárgyi feltételeinek megteremtését indokol t összekötni annak vizsgálatával, hogy a gyakorlatban milyen feltételek, eljárási techniká k biztosítása képes a leghatékonyabban megvalósítani az elérni kívánt célt . Mindezekr e tekintettel indokoltabb e jegyz őkönyvezési mód korlátozottabb bevezetése, illetve való s körülmények közötti tesztelése . A választhatóság lehetőségének felekre történő kiterjesztését ezért csak az el őbb is említett fejlesztések és tesztüzemek elvégzését követ ően indokol t fokozatosan bevezetni . A javaslat 318. pontja a jogharmonizációs záradék pontosítását szolgálja .
Budapest, 2016 . november 2 .