+TV MŰSOR
ár m ! ató on is h p Ka sták o ap Regionális hetilap • Ára 10 Sk • 2008. május 5. • 41. évfolyam • 18. szám
Simont zárják ki... Javasolja az MKP Országos Tanácsának az etikai bizottság. „ ... Nem válogat az eszközökben, s ez a közösségi érdekek rovására megy.“ – állítja Csáky Pál, az MKP elnöke Simon Zsoltról. Simon nem szűkölködött az utóbbi időben a kritikus megnyilvánulásokban, de ő úgy véli, hogy olyan elnökre van szükség, aki a pártot integrálja, szerinte viszont Csáky azt megosztja...
Bűnügyi krónika
Nem tudták megmenteni a Ferenczy Alapiskolát.
Megpecsételődött a Ferenczy Alapiskola sorsa
H
osszas huzavona után döntöttek úgy a rimaszombati Városi Képviselő-testület tagjai (13 igen, és 1 nem szavazattal 7 tartózkodás mellett), hogy 15 év után megszüntetik a Ferenczy István Alapiskola jogalanyiságát. Bár a döntés már egy ideje várható volt, hiszen az iskola ebben a tanévben nem tudott önálló ötödik osztályt nyitni, a képviselők mégis a legvégsőkig kivártak. Az ülésen felszólalt Csúsz László, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója is, aki jelezte, hogy az a paradox helyzet állhat elő, hogy azok a szülők, akik eddig a Tompa Alapiskola Šrobár utcai épületébe adták a gyereküket, ősztől majd kénytelenek lesznek a Nyugat-lakótelepen lévő épületbe járatni, hiszen a két iskolát összevonják, s így az egy igazgatás alá kerül. Csúsz szerint nem engedhető meg, hogy az egyik épület túlzsúfolt legyen osztályonként 25-30 gyerekkel, míg a másik épületben 12 gyerek tanul egy osztályban.
Több szlovák képviselő is kérte, hogy szigorúan a tények alapján döntsenek, s ne csináljanak az iskola megszüntetéséből nemzetiségi kérdést. Bán Zoltán is ebben a szellemben érvelt, hozzátéve, hogy szerinte emberi mulasztás történt. Vas Vilmos azt hangsúlyozta, hogy sajnos gyors ütemben csökken a lakosság száma a városban és a környékén, s főleg a fiatalok hagyják el a várost. Ezt megerősítette Eva Alevová, az oktatási osztály vezetője is, aki jelezte a képviselőknek, hogy csak ebben a tanévben 13 gyereket vettek ki a rimaszombati iskolákból, akiknek a szülei külföldre költöztek jobb megélhetés végett. Egy fejezet sajnos véget ért a rimaszombati magyar oktatás történetében, és félő, hogy ha sürgősen nem történnek érdemi lépések, a helyzet csak fokozatosan rosszabodni fog.
Juhász Dósa János, foto: kan
Hizsnyan Géza is megkapta a Város díját
A
Városnapok alkalmával adták át a Város díjait, amelyet az idén három személynek ítéltek oda. A képviselő-testület döntése alapján a 14 jelölt közül Város díjat kapott Hizsnyan Géza
orvos, Katarína Mattyašovská, a Kereskedelmi Akadémia igazgatónője és Drahomíra Plichtová, kulturális munkatárs. Az ülésről további részletek a 3. oldalon
Gácsfaluban konyhakéssel halálos hasi szúrást mért élettársára a 45 éves Olga O., tettéért 9-12 év börtönbüntetést kaphat. Születésétől sanyargatták Rimaszombatban a négyéves Máriót, a tettes eddig ismeretlen. Ipolyhídvégnél egy fiatal férfi holttestet talált, mely az április közepén eltűnt tesmagi 37 éves nőé. Büntetőeljárás indult Rimaszombatban a 29 éves Štefan M. ellen, aki fizikailag is kínozta élettársát. Bernátfalván símaszkban loptak el 16 malacot, az éjjeli őrt megkötözték, fegyverrel tartották sakkban.
Összeállította: moly
16 ezer sertést pusztítottak el Befejeződött a sertések likvidálása a dán Pigagro k.f.t. feledi farmján. Az állatoknál, ahogyan korábban már beszámoltunk róla, sertéspestist diagnosztizáltak. Jelenleg az egész telepet fertőtlenítik, s csak hetek múlva helyezhetik el az első malacokat, amelyeket szigorú vizsgálatnak vetnek alá.
jdj
Játsszanak velünk! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy több játékunk is folyamatban van, amelybe bekapcsolódva komoly díjakat nyerhetnek. Várjuk továbbra is kedvenc állataikról készített fotóikat, s játsszanak velünk a Toplista játékunkon és továbbra is megtippelhetik a városi fociklub mérkőzéseinek eredményeit is. Ne feledjék, a tét komoly, s a pénznyeremények mellett tárgyi jutalmakat is elvihetnek tőlünk.
– szerk -
2
Közélet
2008. 5. 5.
Soha többé háborút! Május 8-án Németország kapitulált, másnap a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren befejeződött a második világháború, amely milliókat tett földönfutóvá, országokat és városokat rombolt le és közel 60 millió embert pusztított el. Tizenéves gyerekként élte át a háború borzalmait Sládek László is, aki a közelmúltban töltötte be a 80. életévét. Sládek László szlovák családban született Szencen, de mivel a kisváros lakosságának jelentős része akkor még magyar nemzetiségű volt, ő is gyorsan megtanult, s azt ma is anyanyelvi szinten beszéli. 1943-ban, amikor a müncheni döntés alapján Érsekújvár (ahol szüleivel akkor laktak) ismét Magyarországhoz tartozott, behívták leventének, de ő inkább megszökött otthonról, s Magyarországon át (ahol egy parasztcsaládnál dolgozott) eljutott Romániába, ahol Erdélyben bevárta a Vörös Hadsereget, s önkéntesnek jelentkezett. Magyar- és szlováktudását felhasználva tolmácsként alkalmazták. Részt vett Kiskőrös, Abony, Gödöllő, Rákospalota és Budapest felszabadításában is, ahol megsérült, amikor egy gránátszilánk eltalálta a bal lábát. 1944 tavaszán lépték át a szlovák-magyar határt, s a háború befejezése az ideiglenesen kialakított diószegi repülőtéren érte. Csak ekkor látta viszont a szüleit és
a rokonait. Tizennyolc évesen megnősült, majd hat hónapra behívták katonának. Ebből a hat hónapból életfogytiglan lett, ugyanis hivatalos katonát faragtak belőle. 1968-69-ben Vyškovban elvégezte a tiszti főiskolát, a hadseregben különböző funkciókat töltött be, s alezredesi fokozatig jutott. Azért csak addig, mert 1968-ban nem értett egyet a szovjet hadsereg csehszlovákiai bevonulásával (Sládek szerint a hadsereg tiszti kara javarészt Dubčeket támogatta). A pályafutása alatt dolgozott Komáromban, ahol egy autóbusz-egészségügyi egység vezetője volt, később Pozsonyban főiskolai tanárként dolgozott. Bár ezredessé soha nem nevezték ki, több hazai és külföldi állami kitüntetést is megkapott, 1974-ben Nagyabony tiszteletbeli polgárává is megválasztották. Trencséni, bazini, malackai kitérő után költözött második felesége szülővárosába, Rimaszombatba, aki tanítónőként dolgozott, s többek között Sajószentkirályon is igazgatóskodott. Munkája mellett Sládek László nagy focirajongó, s a (cseh)szlovákiai futballszövetségekben is igen magas funkciókat töltött be. Ha teheti, ma is ott van a rimaszombati csapat minden hazai bajnokiján, de gyakran idegenbe is elkíséri a csapatot. Ahogy elmondja, amikor a szovjet hadsereggel végigvonult Magyarországon, és eljutott szülőföldjére, rengeteg borzalommal találkozott, s bár akkor, mint fiatal suhanc, nem félt, mégis azt kívánja, hogy a mai generációk soha ne ismerkedjenek meg a háború, az öldöklés borzalmaival.
Juhász Dósa János, kép: moly
Jól megfértek egymás mellett
M
ájus elsején délelőtt a Fő téren zajlott az élet. A szabadtéri színpad előtt főleg az idősebb korosztály tagjai üldögéltek és hallgatták a szónokokat, akik főleg az 1989 előtti rendszert sírták vissza, s azokról az időkről nosztalgiáztak, amikor még mindenkinek jutott munka a városban, s 7,30-ba került egy kg cukor és 2 korona volt a tej ára.
Lapszélre
Babba ünnepe! Homoly Erzsébet szerkesztő Gyanúsan sok minden kötődik Ígéret havához, s magához a májusi-pünkösdi ünnepkörhöz, ezért lényeges utánanéznünk. Egyik Vízöntő havában született feltalálónk tanulmányában olvasom, hogy az a bizonyos májusfa a lány értékét, a lány szüleinek büszkeségét jelölte, s egyben a nászt is jelentette. Ezeket a lányokat a nászéjszaka után már úgy köszöntötték, mint ifjú anyákat. Május első vasárnapja az édesanyák napja! Az anyákban ünnepelte a nemzet azokat a nőket, akik a világra hozták „a tündér Ilonkákat, az okos Katicákat, az Árgilus királyfikat”. Őseink magas fokú csillagászati tudásnak voltak a birtokában, amellyel tudtak s akartak is élni, hogy a magyar nemzet megmaradhasson a tudás népének. Rájöttek, ha az említett időszakban fogan meg a jövő gyermeke, akkor Jégtörő havában látja meg a Napistent, pozitív erővel rendelkezik majd, s képes lesz a magyar sors megváltoztatására, fogékonyabb a tudományok és az újdonságok iránt. Az is kirajzolódik a csillagokból, hogy a Vízöntő csillagjegyet a Kozmikus Világrendszerben Egyenes Út köti össze a Nappal. Ez az egyenes út, amelyről nem szabad letérni, s amelyen mindannyiunknak haladni kell a Teremtő Istenanyától (Babba) a Teremtő Atyáig! Ezek után világos, miért is lett ez a szent nap pl. a munka ünnepe, hogy miért pont ezen a napon kellett az Európai Unióhoz csatlakozni, hogy miért kellett szerelmesek napját kreálni február 14-re, vagy március 8-ra tenni a Nemzetközi Nőnapot, s eltolni egyes helyeken az anyák napját is egy héttel. Mindez számomra rávilágít a félrevezető propagandára, mely az ősi nők napi és szerelmesek napja-béli május elsejei Babba szent ünnepéről akarja tudatalattink figyelmét elterelni...
Ötven diák jelentkezett a hoteliskolába
Előttük és utánuk a muzsikáé volt a főszerep, (itt is) szerepet vállalt a Sobotienka fúvószenekar, a helyi mazsorettek és a kokavai folklórcsoport. A tér másik oldalán, a katolikus templom előtt bérmálkozásra gyűltek össze a hívők. Volt, aki itt is, és ott is hivatalos volt...
Több mint 50 diákot vettek fel a dunaszerdahelyi hoteliskola kihelyezett rimaszombati tagozatára. Ahogy az iskola alkalmazottjától, Nyári Gabriellától megtudtuk, sikeres tárgyalásokat folytattak a Daxner Alapiskola igazgatójával, Viliam Vidinskývel is, így szeptembertől két osztályban elindulhat az oktatás.
Kép és szöveg: jdj
jdj
Városunk életéből
2008. 5. 5.
3
Maratoni ülés számos égető kérdéssel E
ste kilenc órakor ért véget a képviselőtestület maratoni ülése, amelyen 15 programpontot tárgyaltak meg a képviselők. A rázósnak bizonyult vagyonjogi kérdések mellett döntöttek a Város díjairól és a Ferenczy István Alapiskola jogi önállóságának megszüntetéséről is. De tárgyaltak a költségvetés módosításáról, a hőenergia árának emeléséről és számos más jelentést is megvitattak. Heves vita kísérte a Városi Hivatal új szerkezeti ös�szetételét véleményező jelentést, amelyet Magdaléna Valušová, az illetékes bizottság vezetője tárt a képviselők elé. A képviselők számos kritikai észrevételt megfogalmaztak a jelentéssel kapcsolatban, többen konkrét adatokat hiányoltak, s felkérték a hivatal vezetőjét, Kovács Lászlót, hogy a júniusi ülésre egészítse ki a jelentést. Kovács a felvetett bírálatokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy elengedhetetlen volt több munkatárs felvétele, s példaként említette lapunkat is, ahol sokáig egyetlen főállású alkalmazott sem dolgozott.
Elfogadták a tavalyi zárszámadást is, a város bevétele 445,465 millió korona volt, míg a kiadások 380,022 millió koronát tettek ki. Amíg például a Városi Közterület-fenntartó Vállalat 265 ezer koronás nyereséggel zárta az évet, addig a Városi Művelődési Központ vesztesége elérte a 854 ezer koronát. A képviselők jóváhagyták az Energobyt által biztosított hőenergia árának emelését is 669,97 koronára március elsejei visszamenőleges hatállyal. Megtárgyalták azt a javaslatot is, amelyet az Energy Changes Társaság
nyújtott be, amely biomasszára épülő hőerőművet szeretne felépíteni, s amelynek éves teljesítménye 144 ezer GJ lenne. A projekt stabilizálná a hőenergia árát városunkban, s jelentős széndioxidot takarítana meg. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövő ősszel elkezdődhet az építkezés. Megszavazták a Városi Lakásigazgatóság igazgatójának a tavaly második félévre esedékes jutalmát, amely a fizetés 25%–át teszi ki, s elfogadták a város főellenőre, Csank Lajos jelentését is. Az ülés utolsó napirendi pontjaként került terítékre a Vitalita Polgári Társulásnak a város által nyújtott kölcsön ügye. A város 2007 december 11-i ülésén 2,4 millió koronás kölcsönt nyújtott a társulásnak, azzal a céllal, hogy az a városi futballklubot támogassa. A felek abban állapodtak meg, hogy a kölcsönt 2008 április 15-ig visszatérítik. De mivel nem sikerült elegendő szponzori támogatást szerezni, a társulás kérte a határidő meghosszabbítását szeptember 30-ig.
jdj, foto: kan
Szolgálati lakásokat alakít ki a MAD M
indig komoly vitákat váltanak ki a képviselő-testületi üléseken a vagyonjogi kérdések. Nem csoda, hiszen több szempontot is figyelembe kell venni egy-egy ügy megvitatásánál. A Városi Tanács azonban már előkészített javaslattal áll elő, hiszen ez a feladata, hogy átértékelje a kérdést. A képviselők minden szükséges dokumentumot kézhez kapnak házi használatra, amit addig böngészhetnek, míg meg nem értik az adott problémát. Ideális esetben.
A legutóbbi ülésen ugyanis több mint másfél órán át tárgyaltak egy kérdéskört, hogy eladják-e a Dobšinský út egyik 64 lakásegységes bérházát. Megvásárlási szándékkal önállóan jelentkezett a MAD Kft. képviselője a városnál, azzal az indokkal, hogy szolgálati lakásokat alakítana ki alkalmazottainak, s nem mellékesen 2,5 év alatt felújítaná 40 millió koronás befeketetéssel az igencsak lelakott bérházat. A város nem hirdetett nyilvános
eladást, furcsa módon valahogyan mégis felbukkantak további komolytalan vevők is, akik szintén számot tartottak volna a bérházra. Vargicová képviselőasszony nyilvános eladási javaslatát nem támogatták meg a képviselők. Végül a Városi Képviselőtestület megszavazta az épület eladását 6,5 millió koronáért a szükséges jogi intézkedések betartásával.
he
Hizsnyan Géza, Katarína Mattyašovská és Drahomíra Plichtová a Város díj idei kitüntetettjei
T
izennégy jelölt volt idén a Város díjára, akik közül hárman kapták meg a kitüntetést, amelyről az előterjesztések és egyeztetések után a képviselők titkos szavazással döntöttek. A jelöltek között három magyar is volt, Hizsnyan Géza mellett Csomós Barnabás nyugalmazott pedagógus és Lenner Egon, aki 1969 és 1980 között a város vezetője volt, de sok éven át igazgatta a magyar alapiskolát is. A frakcióknak valószínűleg sikerült megegyezniük, ugyanis három
jelölt vitte el szinte az összes szavazatot. A 23 jelen lévő képviselő közül 20-20-an voksoltak Hizsnyan Gézára és Drahomíra Plichtovára, míg Katarína Mattyašovská 17 szavazatot kapott. Hizsnyan Géza doktor neves belgyógyász, aki mind Nyustyán, mind Rimaszombatban dolgozott. Orvosi munkája mellett a helyi közéletből is aktívan kivette a részét, évekig volt a Tompa Mihály Klub elnöke, s amatőr színjátszó csoportot is vezetett. Hosszú évek óta az
egyik legelismertebb szlovákiai színikritikus. Katarína Mattyašovská 1996 óta vezeti a Kereskedelmi Akadémiát, egyik alapítója a Matica slovenská rimaszombati újjáalapított szervezetének, s 2001-től a Művelődési Akadémia alelnöke is. Fia a Markíza Televízió szerkesztője. Drahomíra Plichtová kulturális munkatárs, aki 30 éve konferálja a városi rendezvényeket, s aktív szerepet tölt be az idén 55 éves Polgári Ügyek Bizottságában is.
jdj
4
TMOVPV
2008. 5. 5.
„S ha szívünk kész, hogy érzelmeit kiöntse: Ajkaink az igaz szót keresik” 248 versenyző, számos egyéb közreműködő, tanár, szervező és érdeklődő – ez lehetne a gyorsmérlege a XVII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt- és Megzenésített Versek Versenye, Lírai Színpadok Seregszemléjének, amely minden évben a nagy találkozások ideje is. Gecse Attila fotói segítségével felidézzük a rendezvény hangulatát. A gömöriek ebben a számban kifejezetten jól szerepeltek, hiszen a tornaljai Ferencz Mihály a 2., míg a balogfalai Oláh Balog Lívia a 3. helyen végzett.
Nagy sikerrel lépett fel a budapesti Aranyszamár Bábszínház, amely a Csodaszarvas történetét vitte színre.
Marek Adrienn és Miko Attila többéves kihagyás után tértek vissza a felnőttek mezőnyébe. Marek megnyerte a kategóriát, Miko Attila különdíjas lett.
Gál Laura első alkalommal indult, s rögtön különdíjat kapott, hiszen Tóth Elemér szlovákiai magyar költő versét tolmácsolta hitelesen.
Oláh Balog Lívia az elmúlt négy évben háromszor állhatott fel a képzeletbeli dobogóra. Az idén 3. lett a Csodatarisznya c. mesével.
A Sorsvirág az idén nem nevezett be a versenybe, hanem a fesztiválklubban mutatta (volna) meg a tudását.
Pelle Rita N. Tóth Anikó Puszi c. bűbájos történetével érdemelte ki a zsűri különdíját.
A rimaszombati Kereskedelmi Akadémia diákja, Paulenda Mária Ratkó József Halott, halottaim c. versévela 3. helyet érdemelte ki.
A lírai színpadok kategóriáját a rimaszombati Tompa Református Gimnázium csapata, a Suttogók nyerték.
Közoktatás
2008. 5. 5.
5
A Ferenczysek gyümölcsöző angol kapcsolatai Hónapok óta várták a Ferenczy István Alapiskola kiválasztott angolosai, hogy repülőre ülhessenek, s Norwichba látogassanak. Április közepén elérkezett a várva várt pillanat. A tíz diák és öt pedagógus Londonba érkezett, akiket a norwichi partneriskola képviselői vártak, s a díszes fogadtatásra kísértek. A helyi polgármester, az iskola vezetősége és a régió oktatási biztosa köszöntötte és vezette végig az iskolában a rimaszombatiakat. „A gyerekek nagyon otthonosan mozogtak. Hihetetlen élmény volt látni, ahogyan használták az angol nyelvet, barátokat szereztek. Baráti jellegű iskola. Osztályonként a tanár mellett két asszisztens tanít. A mi iskolánk is egy nagyon jól felszerelt iskola, de ott már minden osztályban van pl. interaktív tábla. A könyvtárat effektíven használják a gyerekek. A felzárkóztatás terén új módszereket alkalmaznak, amelyekből néhányat, lehet, mi is bevezetünk.” – mondja lapunknak Ádám Norbert, angol szakos tanár, a projekt vezetője. De vajon hogyan látták a tanulók a tanulmányutat? Bede Krisztinát London belvárosában az őrségváltás fogta meg a legjobban. „A London Eye óriáskerékből, amit nagyon vártam, mert angolórán is beszéltünk róla, be lehetett látni az egész várost, ez nagy élmény volt. Az iskolában több lánnyal is megismerkedtem, elmagyaráztuk nekik a
kiütőméta játékot, ők pedig a notballt mutatták meg.” – emlékszik vissza vágyakozva Krisztina. Kiss Zsuzsanna a repülőutat, az iskola tanulóinak és tanárainak a kedvességét idézi fel. „Mindig köszöntek. A gyerekek énekeltek is nekünk. A polgármester a kedvünkért be is öltözött, s mindannyiunkkal kezet is fogott.” Mihály Máté a norwichi iskola színességét és modernségét emeli ki. „Vannak angol barátaim, akikkel levelezem. A projektnek köszönhetően könnyebben jutnak eszembe az angol szavak, sokat segített.” – mondja Máté. Az iskola igazgatója,
Balázs Emese
Homoly E., fotó: archív
Kassa után Udvardra
A XXXIII. Duna Menti Tavasz regionális fesztiválja Tornalján 33. alkalommal hirdették meg a Duna Menti Tavaszt, amelyre régiónkból hat csoport nevezett be: a Harkácsi Pimpó Bábcsoport, a Csicsóka (szerkesztett játék kategóriban), a tornaljai Kincskeresők Színjátszó Csoport és Csillagvirág Bábcsoport, a feledi Meseláda Bábcsoport és a losonci Pitypang (szerkesztett játék kategóriában). A tornaljai regionális elődöntőből a Dunaszerdahelyen június 3-6. között megrendezendő döntőbe továbbjutott a Harkácsi Pimpó Bábcsoport, akik a Tündérszép Ilona és Árgyélus c. magyar népmesét, a tornaljai Csillagvirág Bábcsoport, akik A három kismalac c. mesét, a feledi Meseláda Bábcsoport, akik A világ eleven kardja című, B. Kovács István által gyűjtött gömöri népmesét adták elő. A tornaljai Kincskeresők Színjátszó Csoport A becsületes tolvaj Marci című népmesével, míg a losonci Pitypang a szerkesztett játék kategóriában a Vetéstől az aratásig című játékfűzés előadásával jutottak a döntőbe.
Kubačka Gizella is megerősíti ezen partneri iskolákkal való gyümölcsöző kapcsolatot. „Ezek a partneri kapcsolatok az iskola és diákjaink előnyére válnak, hiszen azonkívül, hogy a gyerekek külföldi tapasztalatokat szereznek, gyakorolhatják az aktív angol nyelvet interaktív módon. Természetesen nem csak azzal a tíz tanulóval számolunk, akik kinn voltak Angliában, hanem az osztályokat is bevonjuk.” Már most készítik a következő találkozókat, de erről majd a későbbi számunkban írunk bővebben.
A
Középfokú Gépészeti Szakmunkásképző Iskola diákjai ismét tanúbizonyságot tettek arról, hogy az intézmény falai között nem csak a szakmai nevelés terén folyik a munka. Az alma mater tehetséges diákjai most a nyelvi versenyeken bizonyították rátermettségüket. Az iskola magyarszlovák szakos tanárnője, Benyo Mária nem kis gonddal és körültekintéssel választotta ki a diákokat, majd a próbák hosszú sora, a gyakorlás órái, a szövegszerkesztés és értelmezés fortélyai következtek. Az alapos felkészülésnek bő gyümölcse termett: A Szép magyar beszéd kerületi megméretésén úgy Szabó Dávid (1.C), mint Kósik Attila (2.C) magabiztosan „vették az akadályokat” és jutottak el a kassai országos versenyre. A Kazinczy Nyelvművelő Napokon csak Szabó Dávid vett részt, mivel diáktársa egy sajnálatos baleset következtében megsérült. Dávid Németh László: A nyelv méltatása c. esszéjével készült, majd ezt egy kötelező szöveg értelmezése és hangsúlyos előadása követett, végül pedig egy választott szöveg méltatása volt a próbatétel. Ő a márciusi ifjakról kreált egy ünnepi beszédet. Mindez
jól sikerült, mert a zsűri a második helyre rangsorolta. Április 22-én Losoncon zajlott a Spoznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet kerületi versenye. Ezen Szabó Tamás (2.C) képviselte az iskolát és ő is eredményes volt. Először egy szöveg értelmezése és tartalmi összefoglalója, majd a saját iskola bemutatása, végül pedig egy, öt alapszóra épített élménybeszámoló elkészítése volt a feladat. Tamás a második lett és jogot nyert az országos döntőn való részvételre. Erre június 11-13 között kerül sor az Érsekújvár melletti Udvardon.
Kép és szöveg: - polgári –
6
Pihenő
2008. 5. 5.
Ajánló Itthon
Irodalmi Szemle
A Jel P.T. kiadásában megjelenő nemzeti kulturális havilap idei negyedik száma is gazdag olvasnivalóval jelent meg. A tartalomból: Jeszenszky Géza írása A magyarok és a szlovákok mártírja: Esterházy János; Múltunk számbavétele – részlet Takács András könyvéből; Hrubík Béla riportja a muravidékiek között; Kiszely István – A magyarság embertana – A palócok; Téglásy Imre: Méhében él a nemzet; Batta György: Akire azt mondjuk: vérbeli tehetség – Priskin Tamás labdarúgó.
Az áprilisi szám Csehy Zoltán, Tőzsér Árpád, Bodnár Éva és Tóth Elemér verseit tartalmazza. Kinek, kiknek állítsunk szobrot ... címmel Pomogáts Béla ír a Wass Albert-jelenségről, Koncsol László a nyolcvanéves Ág Tibort köszönti, Duba Gyula pedig a hatvanéves Grendel Lajost. Közli a folyóirat Rónay László kritikáját a Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent háromkötetes irodalomtörténetről ill. Vígh Károly írását T. G. Masaryk és a magyarok címmel.
Tücsök
Gömöri Futár
Az óvodások és kisiskolások lapja az évszaknak megfelelő tudnivalókkal szolgál a gyerekeknek. A játékokon, kifestőkön, keresztrejtvényen kívül több fejtörő megfejtésre váró feladvány található a lapban, mindez történelmi, természeti, technikai érdekességekkel fűszerezve.
A Délgömöri-, Sajónémetiés Túróc Kistérségi Társulások kiadásában kéthavonta megjelenő perioditás sok apró hírről, eseményről számol be. A Művészlelkek rovat vendége Kogler László festőművész, míg a Hírharang Sajógömörre, Felfalura, Méhibe, Lévártra látogat. A folyóiratok megvásárolhatók a Tompa Mihály Könyvesboltban.
Összeállította: moly
állat(om) a képen
Kerti munkák a 19. hétre Gyümölcsöskert A gyümölcsöskert talajára szórjunk ki 40-50 g/m2 nitrogéntartalmú műtrágyát, melyet haladéktalanul kapáljunk be. A szamócaágyásokat is műtrágyázzuk, a leveleket a trágya ne érje, mert perzsel. A szamócatöveken megjelenő indákat vágjuk le, mert sok tápanyagot von el, és ezzel csökkenti a termést. Csonthéjasainkat sziromhullás után számos kártevő és kórokozó ellen védeni kell.
Szőlészet A késői fagyok okozta kártételt füstöléssel enyhíthetjük. Erre a célra nehezen égő anyagot használjunk. Rügyfakadás idején szükséges a kártevők elleni védelem. Ne feledkezzünk meg a pincék tavaszi nagytakarításáról sem. Miután mindent elmostunk, kitisztítottunk, a helyiséget kénezzük ki.
Zöldségeskert A fűtött fóliasátorban a folytonos növekedésű paradicsomot vezessük fel a vázszerkezetről függő zsinórokra. A fűtetlen fóliában a sárgadin�nye másodrendű hajtásain csak 6-7 termést hagyjunk meg. Szabadföldön fagyveszély esetén a paradicsomot vízporlasztással védjük. Készítsük elő a talajt a paprika kiültetésére. Dolgozzunk a talajba 8-10 kg érett trágyát, 50 g kálisót és 85 g szuperfoszfátot/m2. Ha a burgonya szára elérte a 25-30 cm-es magasságot, kezdjük el a második töltögetésüket. Készítsük el a görögdinnye fészkeit, 2x2,5 m-es kötésbe ássunk ki 40x40x40 cm-es gödröt, melybe 2,5-3 kg érett trágyát tegyünk, a trágyát a földdel keverjük össze. A fészekbe vetett dinnyét, tököt és uborkát fagyveszély esetén fóliával, esetleg szalmával takarjuk. Ültessük a nyári és az őszi káposzta palántáit 50x50 cm-es térállásba. A későbbi vetésű borsót virágzás előtt védjük a borsóormányos ellen. Folytatjuk a babfélék, csemegekukorica, cékla vetését.
Virágoskert
Pál Tamás nagybalogi olvasónk újabb képekkel lepett meg bennünket, ezúttal kisnyulait mutatjuk be Önöknek. A pálfalai Majoros Gabriel és Achym pedig kedvenc kiskutyáját küldte be szerkesztőségünkbe. Várjuk az Ön állatfotóit is.
Frissítsük fel az erkély- és ablakládáink földjét, miután megtisztítottuk őket a szennyezéstől. A szobai kúszónövények megnyúlt hajtásaiból vágjunk dugványokat és vízben gyökereztessük (ilyenek pl. a filodendron, a szcindapszusz, stb.). Az elvirágzott cserepes hortenziát ültessük ki a kertbe, védett félárnyékos helyre.
Farsang István
Tájak, emberek
2008. 5. 5.
Dömötör Tibor szobra
7
A szerző Breznay Juliska nénivel és annak fiával, Lászlóval
Gömöriekkel találkoztam Amerikában Ú
gy hozta a sors, hogy az elmúlt hónap során néhány hétig Washingtonban tartózkodtam (USA), ahol a fiam családját, unokáimat látogattam meg. Mondhatni, a véletlenek sorozata, vagy sors kifürkészhetetlen, egymást követő események láncolatának köszönhetően jutottam el Akronba is, a Lórántffy Zsuzsanna Református Öregek Otthonába. Ennek előzménye, hogy meglátogattam a jelenleg Philadelphiában élő kedves barátomat, Breznay Lászlót, akivel diákkorunkban együtt táncoltunk a kassai Új Nemzedék tánccsoportjában. Az ottani református egyház, és személyesen Dömötör Tibor gondoskodott az első időben szállásukról és kutatta fel számukra a munkalehetőségeket. A fiatalok hamarosan saját lábukra álltak, és mi több, magyar tánccsoportot hoztak létre, amely 9 évig profi szinten működött. A tánccsoportban ismerkedett meg feleségével, Marikával, aki ugyan már kint született, de a hanvai Darvas László földbirtokos unokája. Két gyermekük van, Csilla és Miklós, akik, habár második generációként Amerikában születtek, mindketten kiválóan beszélnek magyarul. Breznay Laci édesanyját, miután az Bátkában több mint 20 évvel ezelőtt megözvegyült, kivitte magához Amerikába. Múlt évben, amikor egészsége megromlott, Breznay Juliska nénit a címben említett Öregek Otthonában helyezték el. Váratlanul érkeztünk meg az otthonba. Ahogy beléptem az előcsarnokba, amit
közösségi rendezvényekre és ebédlőnek is használnak, szinte elállt a lélegzetem, mert minden: a falakon lévő rengeteg festmény (Kossuth Lajos, Bem apó, Horthy Miklós, díszmagyarban lévő hölgyek és urak portréi, stb.), az asztalok dísze (piros-fehér-zöld) mind-mind azt sugározta, hogy magyar területre léptem. Az ott lakók zöme magyar, de vannak amerikaiak is, tehát angolul beszélők. Ami a Breznay Juliska néni esetében kuriózum: az otthont az a Dömötör Tibor ref. lelkész alapította, aki a hatvanas években a Breznay fiút kivitette és gondoskodott róla, valamint társairól. A lelkész már nem él, az otthont a felesége vezeti. Persze nagy öröm volt a találkozáskor! Juliska néni elmondta, hogyan él, mit csinál és rögtön indultunk, hogy megmutassa ezt a kedves, meleg helyet, ahol szeretettel veszik körül, gondoskodnak róla, ahol a távolság ellenére is gömöri magyarként él. Megmutatta az otthon belső udvarát, amely a téli időre való tekintettel csak sejtetni engedte, hogy amikor melegebb van, milyen kellemes lehet üldögélni, beszélgetni, kártyázni a virágos, szinte szoborparkként működő területen. Csak néhányat említek meg az igényesen kivitelezett szobrok közül: Dömötör Tibor mellszobra, ötvenhatos emlékmű (gyönyörű!), Horthy Miklós emléktábla, Kossuth Lajos mellszobra, I. világháborús emlékmű, stb. A házon belül van a fodrász, orvos, kápolna, tornaterem. Találkoztam az intézmény vezetőjével, Dömötör Tibornéval is, aki egy végtelenül kedves, inteligens hölgy.
Közvetlenül indulásunk előtt tudtam meg, hogy lakik ám a házban egy 82 éves bácsi, aki szintén gömöri. Betoppantam Kálmán bácsi szobájába azzal, hogy: „Hoztam egy kis rimaszombati levegőt!” –……..Kimondhatatlan örömet szereztem neki! Kálmán bácsi szellemileg teljesen friss, érdeklődő, aranyos bácsi. Amikor beléptem, akkor is egy amerikai magyar újságot olvasott, és az volt az első kérdése, hogy: „Mondja kedves, igaz ez, amit Magyarországról, Gyurcsányról, Horváth Ágnesről írnak?” Rövid beszélgetésünk során kiderült, hogy Balogfaláról származik, Elek Kálmánnak hívják és 1942ben érettségizett a Rimaszombati Protestáns Gimnáziumban. Sokat, nagyon sokat szeretett volna még elmondani, elmesélni, de az idő sürgetett. Annyit tudtam meg, hogy érettségi után katonaként Nyugat-Magyarországra került, majd a visszavonulások során Nyugatra, onnan pedig Amerikába. Kértem, hogy levélben írja meg életét sorsát. Talán többet megtudunk róla, és sorsa által szüleink, nagyszüleink hányatott, második világháborús, majd szélsodorta életéről. Könnybelábadt szemmel búcsúzott tőlem, mondván, hogy neki sem Amerikában, sem otthon (Gömörben) nincs már senkije. Szívet melengető, boldog érzéssel jöttem el, hiszen sikerült egy kis gömöri „levegőt” vinni, és egy kis palócsággal örömet szerezni a messzi távolban öreg napjaikat (valójában) magányban megélő gömörieknek.
Dr. Fehérné Tamás Judit, képek: archív
8
Hirdetmények
Gyógyszertárak Készültségi ügyeletek ütemterve a 19. hétre Hétköznapokon Dr. Max gyógyszertár a Kauflandban 8-tól – 20 óráig május 8-án, csütörtökön Kamilka gyógyszertár május 10-én, szombaton Salvator gyógyszertár május 11-én, vasárnap Rimava gyógyszertár
Fogorvos május 8-án MUDr. id. Benčík Igor Hviezdoslavova 17., tel: 56 25 939 május 10-én és 11-én MUDr. Pálešová Marcela OZS-Osgyán, tel: 56 94 666
VÉRT ADTAK
A rimaszombati kórházban április 29-én az alábbi személyek adtak önkéntesen vért: Mogyoródi István, Roman Oros, Mag Péter, Branislav Bánik, Michal Kováčik, Renáta Breznyáková, Radoslav Rimavec, Marek Lakota, Peter Magic, Róbert Ádám,Marian Obšel, Roman Čarnoký Rimaszombatból, Ján Lupták, Anna Luptáková, Vladimír Lupták, Denisa Ráczová Osgyánból, Varga Lajos Kurincról, Csépe György Balogfaláról, Ľudovit Bačo Baktiról, Miroslav Gajdoš Kecegéről, Štefan Repka Forgácsfalváról, Štefan Faltus Harkácsról, Ladislav Kožár, Štefan Kožár Runyáról, Vladimír Boroš, Monika Vrábľová, Stanislav Vrábeľ Kokaváról, Štefan Malček Rimajánosiból, Ladislav Borák, Vladimír Sakáč, Adam Sakáč, Tomáš Rosiar Nyustyáról, Adriana Kántorová Cserencsényből, Tóth András Nagybalogról, Vladimír Kuchta Tiszolcról, Lőrincz Ferenc, Ján Marek Fazekaszaluzsányból. A Vöröskereszt Rimaszombati Területi Választmánya minden véradónak köszöni.
MOZIMŰSOR Május 7-én 19.00 óra Vak szerelmek szlovák film
Május 8-11. között–csüt. és péntek 18.30 és 21.00 ó. szombat és vasárnap 21.00 ó. Acrosse The Universe amerikai musical
május 10-én és 11-én 19.00 ó. A Spiderwickek krónikája amerikai fantasyfilm
2008. 5. 5.
Felhívások Hallgassa naponta a Pátria Rádiót! Rimaszombatban ismét az 1017 kHz frekvencián fogható a Pátria Rádió. Az új műsorszerkezet szerint hétköznapokon 10-18 óráig, szombaton és vasárnap pedig 7.00-15.00 óráig közvetít a Szlovák Rádió magyar adása. Hétköznapokon 12 órakor jelentkezik a Napi krónika, 12.30-kor a kívánságműsor, 13.30-tól 17.00 óráig a Naprakész, 17 órakor börze és a játék, 17.30tól pedig a Napi krónika második kiadása hallható.
Pro Probitate - díj A MKP parlamenti képviselői felhívják a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjainak és társadalmi szervezeteinek figyelmét, hogy az idei Pro Probitate – Helytállásért díjra május 10-ig jelölhetnek arra érdemes személyiségeket. A jelöléseket a részletes indoklással a MKP parlamenti képviselőihez vagy a párt központi irodájába kérik eljuttatni. Cím: MKP-SMK, Čajakova 8., 811 05 Bratislava, fax: 02/52 495 264.
Nekünk és rólunk – www.felvidek.ma Friss információkkal, hírekkel és tudósításokkal, programajánlókkal várja Önöket a www.felvidek.ma internetes honlap, amelyen mindent megtalál, ami a szlovákiai magyarság berkein belül történik. Ha azt szeretné, hogy az Ön rendezvényéről is tudjanak, azonnal küldje el a szerkesztőség címére, s néhány percen belül az egész felvidéki magyar közösség tudomást szerezhet róla. Olvassa és szerkessze Ön is!
Támogassuk a Rákóczi Szövetséget! A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség és Alapítványa 1989-es megalapítása óta sokrétű tevékenységével támogatja a felvidéki magyarságot identitásának megőrzésében. Kiemelt feladatuknak tekintik a magyar kultúra és oktatásügy támogatását. Évenként sok száz felvidéki fiatal vesz részt a különböző korosztályok részére szervezett ifjúsági programokban és ebben az évben is közel 2000 magyar iskolába beíratott gyermek részére a magyarországi civil társadalom adományaira alapozva ösztöndíjat adnak át. A szövetség szlovákiai barátai jelentős segítséget nyújthatnak a programok megvalósításához szükséges források előteremtésében. Magyarországon az adózó állampolgárok személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogathatják az általuk kiválasztott civil szervezetet. Ha a felvidéki magyarok magyarországi rokonaikat, barátaikat arra buzdítanák, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át a Rákóczi Szövetség javára ajánlják fel, ezzel nagymértékben segíthetnék a Szövetség programjainak megvalósítását, esetleges kibővítését. A magyarországi polgárok adóbevallásának határideje: május 20.
Prágai Tavasz A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, tevékenységének országos jellegére építve, 2008 júniusában az 1968-as (cseh)szlovákiai események kapcsán nagyszabású és több hónapig látogatható, kísérő rendezvényekkel is gazdagított, visszanéző kiállítás megnyitását tervezi. Szándékunk egy igaz és minél teljesebb történelmi képet nyújtó, tehát eredeti dokumentumokat is a lehető legnagyobb számban bemutató tárlat közönség elé tárása. Ezért
arra kérjük mindazokat a magánszemélyeket, közületi intézményeket, társadalmi szervezeteket, akik és amelyek az 1968-as Prágai Tavasz időszakának, illetve az 1968. augusztus 21-ei s azt követő napok eseményeinek korhű és eredeti fotóinak, írásos dokumentumainak (táviratok, munkahelyi állásfoglalások, a katonai megszállás elleni tiltakozások, a Csemadok 1968. március 12-ei kisebbségi alkotmánytörvény javaslatához fűzött vélemények és más, az időszakhoz fűződő okmányok, bizonyítékok) birtokában vannak és azokat kölcsönözni, esetleg a Múzeum tárgyi gyűjteményének bővítésére is fel tudják ajánlani, szíveskedjenek ezt 2008. május 12-ig megtenni az alábbi postacímre: SNM-Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, Žižkova ul. 18, P.O.BOX 13, 810 06 Bratislava 16., tel: 02/59207253, email:
[email protected]
Meghívók A GÖMÖRI FOTÓKLUB BEMUTATKOZÁSA A Bástya Egyesület szeretettel várja Önt és családját május 9-én 17 órai kezdettel a Három Rózsa Kávézóba a madarak és fák napja alkalmából rendezett vetítéssel egybekötött összejövetelre, melyen A Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás mellett működő Gömöri Fotóklub tagjai mutatkoznak be. Benedek Lászlóval a fotóklub vezetőjével, Gecse Attilával, Szőke Attilával, Mács Istvánnal, Csomós Árpáddal és Kovács Attilával a Bástya Egyesület elnöke, Vörös Attila beszélget. A rendezvény alatt megtekinthetőek majd a fotósok alkotásai. A kávéház falait egyébként Mács István Rimaszombat városáról készült fényképei díszítik.
A pozsonyi West szÍnhÁz rimaszombati vendégjátéka Május nyolcadikán a pozsonyi West Színház vendégeskedik Rimaszombatban, amely Albert Ramsdell Gurney Sylvia c. darabját mutatják be Emil Horváth rendezésében. Az előadás főbb szerepeiben Emil Horváthot, Gabika Škrabákovát, Karin Haydut, Viera Richterovát, Marek Ťapákot, Erik Peťovskýt és Miloš Krajčíkot láthatják.
Molnár Imre történész lesz a PLIKK vendége A Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház következő rendezvényére május 15-én (csütörtök) 18.00 órakor a Három rózsa Kávézóban (Fő tér 20.) kerül sor, amelynek vendége Molnár Imre történész lesz, aki bemutatja a „Kegyelem életfogytig” című könyvet, amely Esterházy János szenvedéstörténetének dokumentumait tartalmazza. A könyvbemutató vendége lesz Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter és Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke. Az est házigazdája Batta György író, lapszerkesztő.
Az Edda Művek Rimaszombatban A rimaszombati Egyesített Szakközépiskola Közösen az EU-ban – a megértés napjai találkozón belül ad koncertet Rimaszombatban május 16-án este 18.00 órai kezdettel a Fő téren a pozsonyi Modus (Janko Lehotský együttese) és az Edda Művek. Előzenekaruk a rimaszombati Porticus lesz.
Városnapok
2008. 5. 5.
Ünnepelt a város H
a május első hétvégéje, akkor Városnapok Rimaszombatban. A rendezvényt hivatalosan Cifruš István polgármester nyitotta meg, aki a Városházán hazai és külföldi vendégeket, többek között a testvérváros képviselőit fogadta. A Városnapok keretén belül számos rendezvényre került sor, így volt elsősegélynyújtási és képzőművészeti verseny, óriásbáb-bemutató, ökumenikus istentisztelet, íjászbemutató, s különböző koncertek. Fellépett az EXIL zenekar, a kokavai Sendrei család, a Superstar harmadik sorozatából Martin Konrád, Natália Hatalová és Marcel Berky, a Marián Lacko vezette M.E.L.L együttes, a country zenét játszó TREND zenekar és itt is bemutatkozott a Sobotienka fűvószenekar. Rák Magda,
9
Ankét
Jozef Mikulec és Robert Ligárt magyar slágereket adott elő. A Kishonti utcában ezúttal is sor került a tavaszi vásárra, ahol a ruhaneműktől kezdve a különféle bóvlin át a frissítőkig szinte minden kapható volt. Pénteken este ünnepi ülést tartott a Városi Művelődési Központban a képviselő-testület, amelyen átadták a Város díjait. Több kiállítást is megnyitottak a két nap alatt, így a Városházán a rimaszombati származású Jolana Stuhlová tárlatát valamint a GömörKishonti Múzeumban a Rimaszombat régi képeslapokon c. tárlatot. A RELAX szabadidőközpontban állatkiállításra és börzére került sor. A focirajongók pedig a Vágsellye elleni rangadóra látogathattak ki.
jdj
A szabadtéri színpadon a Relax -, a Városi Művelődési Központ- és az iskolák mellett működő csoportok mutatkoztak be.
Arról faggattuk a járókelőket, hogy fontosak-e számukra a Városnapok? Monika Staroňová, zálogházi becsüs, Rimaszombat: Mindig élvezem a hangulatát a tavaszi vásárnak. A műsorkínálat is gazdag, a lányom nagyon szereti a zenés programokat, így alig várjuk már a Superstar döntőseinek a fellépését. De elmegyünk a négylábúak kiállítására is. Ami engem illett, az Oriflame kozmetikai cég bemutatója vonz leginkább az idei kínálatból. Balázs Tibor, pénzügyi szakember, Pádár: Nem járok rendszeresen a városnapi rendezvényekre. A tavaszi vásárt viszont a családdal együtt nagyon szeretjük, sok helyi specialitást meg tudunk kóstolni. A legjobban a rendezvények közül a Város díjának az átadása érdekel, amelyet olyan emberek kapnak meg, akik valami értékeset tettek ezért a városért, közösségért. Ing. Oľga Szőkeová, pénzügyi dolgozó, Rimaszombat: Minden évben várom a városnapi rendezvényeket. Rendszeresen eljárok a tavaszi vásárba, s a kulturális rendezvényeken is részt veszek. Az idén a legjobban az eperjesi ifjúsági fúvószenekar fellépését, az alapiskolások képzőművészeti kiállítását és Jolana Stuhlová kiállítását várom.
Kép és szöveg: Kalmár Katalin Táncolt a tér, amikor a kora délutáni órákban Cifruš István polgármester hivatalosan is megnyitotta az idei Városnapokat. Felidézte, hogy Károly Róbert 1335-ben adott Rimaszombatnak városi jogokat.
Az időjárás kedvezett, az utcák megteltek. Jó néhányan akadtak, akik megtudták fogadni a polgármester szavait, hogy legalább ezen a hétvégén figyeljenek egymásra.
Rimaszombat legtöbb testvérvárosának a képviselője ellátogatott a Városnapokra. A polgármester díszvendégeit a Városházán fogadta. Felvételünkön Ózd polgármesterét üdvözli.
A több kísérőrendezvény mellett jelentős volt a Vöröskereszt helyi szervezetének elsősegélynyújtási járási versenye, amelyet Pavol Piliarik alpolgármester nyitott meg.
Az eperjesi J. Peschal ifjúsági fúvószenekar emelte a délelőtt színvonalát, s a vásári forgatagban tévelygők is a megálltak a Fő téren.
Képriport: Homoly Erzsébet
10
Hirdetés
Szolgáltatások *Kedves hölgyek, teltkarcsú hölgyek! Gazdag kínálat vár Önökre 4464 nagyságú ruha méretekben. Zakók, blúzok, nadrágok, kosztümök 64-es méretig. Ajándék vár minden egyes vásárlóra, aki feltölti a saját ruhatárát kínálatunkból. Rimaszombat, Vasúti u. 9. szám alatt.
455-19 *Meditációs Buddhista Központ. Minden kedden 18.00 órától. Rimaszombat, Vasúti u. 37. szám alatt. Belépés ingyenes. Információ tel: 0903 506 983
515-19 *Gyakorlás az egészség, hátgerinc (taj-csi) relaxáció és az összhang jegyében. 18.00-tól – 19.00-ig. Relax épület tánctermében a SzNF utca 9. szám alatt Rimaszombatban. Információ: 0903 506 983 vagy www.taiji.sk
515-19
Állás *Fodrásznőt alkalmazok június 1-től, 2-éves szakmai gyakorlat szükséges. Tel: 0907 190 212
523-19 *AGRORIS, s.r.o. Rimaszombat, Fő tér 1, felvesz munkaviszonyba szezonmunkára: traktoristákat – kémiai védekezésre traktoristákat – javításra kombajnistákat teherautó vezetőket + utánfutó. Feltételek: iskolai végzettség és gyakorlat a szakmában. Információ: Tel.sz.: 0903 278 037
507-18 * Bonifacio s. r. o. felvesz Co, Awi/elektróda hegesztőket, szerszámkészítő lakatosokat, gépjármű szerelőket, mezőgazdasági gépjárműszerelőket, targoncásokat, fémipari segédmunkásokat, NC-CNC megmunkáló központ kezelőt, NC esztergályost, NC maróst, valamint köszörűs-esztergályos és marós szakmunkásokat magyarországi munkára. Tel.: 031/7020413, 0918 423 517 542-18,20,22
* Felveszek pincérnőt rimaszombati pizzériámba. Tel: 047/ 56 34 777, 0908 260 305
573-20
2008. 5. 5.
Egyéb
EREDETVIZSGÁLAT
*Eladó unimobunka. Tel. 0907719699
Az SZTK areáljában
425-18 * Felvásárlok: öreg tollat, autóelemeket és régiségeket. Tel. sz.: 0903 537 225
463-20 * Szántóföldet vásárolnák. Tel.: 0905 435 823
545-23
Komplex szolgáltatás STK – EK – KO
előnyösen egy helyen Telefonos megrendelés:
KO: 047/5633488, STK-EK: 047/5633769
Várjuk Önöket!
Autó motor * Eladó Lada 2107, STK,EK,LPG. Tel: 0907719699
425-18
Állatok *Kecske eladó. Tel: 0907 036 585
525-18
Eladó 32 áras építkezési telek a Molnárpusztán. Ár megegyezés szerint. Tel: 0908 931 360
Reisz András jelenti
2129
Ingatlanok * Eladó lakás magántulajdonban Kishont utca 20, 7. –ik emelet. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0907 113 379
553-19 *Eladó 2 szobás lakás a Kishont utcán. Nem felújított. Ár 700.000,-Sk. mob.: 0914196 233
565-18 *Bérbe adok átlagon felüli (130m2) lakást Rimaszombatban a város központjában.
566-19
Hirdessen magyarul is! Meghívjuk Önöket most megnyílt IBOLYA (FIALKA) virágboltunkba, a Bartók B. utca 2727 szám alatt. (Tatra Bank meletti aluljáróban).
Kínálatunk: kis koszorúk, virágcsokrok – telefonos megrendelésre is. Tel.: 0908 650 889
Nyitvatartás: Hétfő – Péntek 9.00 – 18.00 Szombat: 9.00 – 13.00 2126-18,19,21
Rimaszombat központjában bérbe vehetők irodai- és üzlethelyiségek kedvező áron
Bérbe adok üzlet- és irodahelyiségeket 37 m2-en a rimaszombati Vasúti utcában. Bejárat közvetlenül az utcáról. Tel:. 0915 823 031 298-11
LILIPUT gyerekruhák Új tavaszi kínálat! Rimaszombatban a posta mellett
hétfő és péntek 9.00–17.00 szombat 9.00–12.00
A jövő hét folyamán változékony, de viszonylag meleg tavaszi idő várható. Főleg délelőtt lesz sok napsütés, de délután szinte minden nap megnövekszik a gomolyfelhőzet és záporok, zivatarok is kialakulnak. Egy-egy zivatargócban kis területen jelentősebb mennyiségű csapadék eshet. Az enyhe hajnalokat követően napközben 20 fok kürüli hőmérséklet várható, de a záporok környezetében átmenetileg hűvösebb lesz.
KAMENÁRSTVO Ulický KŐFARAGÓ
Új műhely Rimaszombat Temető u. 4192 Mob.: 0905 681 163
980 53 Rimazaluzsány 145. Tel.: 047/54 95 358 Mob.: 0907/528 039
Tel: 0908 948 971 2003
2036
Sport / Hirdetés
2008. 5. 5.
11
Meghívók Emlékkoncert és adománygyűjtés A Martin Sucháč Alapítvány nyilvános gyűjtéssel egybekötött emlékkoncertet szervez május 10-én 16.00 órai kezdettel a rimaszombati Városi Művelődési Központban. Közreműködik: Senzus, Robert Kazík, Helena Vondráčková, Samo Tomeček – Tomeček & Free Inna Cage, Štefan Skrúcaný és Martin Nikodým, Robert Kajzer és Peter Meluš, Witches – eperjesi mazsorettek. Részletek a www.nadacia-sucho.sk honlapon. Adományaikat a 2627056584/1100-es számlaszámra küldhetik.
Nyújtsd a kezed! roma szavalóverseny A szervezők értesítik a versenyzőket, hogy a Nyújtsd a kezed! roma szavalóverseny május 9-én, pénteken 8.00 órakor kezdődik a rimaszécsi kultúrházban.
Caramel Füleken A Megasztárból megismert Caramel és zenekara vendégeskedik Füleken május 8-án, csütörtökön. A koncert este nyolc órakor kezdődik a Klub kultúrházban.
Nyilvános diákkoncert a rimaszombati VMK-ban A rimaszombati Művészeti Iskola május 13-án, kedden 17.00 órai kezdettel nyilvános diákkoncertet rendez a Városi Kulturális Központban.
Kiállítások Rimaszombatban A Sajó folyót és élővilágát bemutató kiállítás május 31-ig látogatható a Gömör-Kishonti Múzeumban. A Régi sírkövek fotókon c. kiállítás ugyanitt látható június 2-ig, a Rimaszombat régi képeslapokon c. tárlat pedig június 30-ig. A Városháza dísztermében Jolana Stuhlová szerzői kiállítása május 30-ig tekinthető meg. A Városi Galériában a helyi alapiskolák alkotóműhelyeinek munkáiból nyílt kiállítást június közepéig látogathatják. A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének kiállítása a VMK Ganevia Galériájában május 8-ig tart nyitva, ahonnan Feledre vándorol.
Érettségi gépészeknek ! A rimaszombati Középfokú Gépészeti Szakmunkásképző Iskola a 2008/2009 – es tanévben kétéves nappali felépítményi tagozaton „gépészet” (2414 4 01) szakon osztályt nyit a hároméves szakmunkásképzöt végzett gépészek (autómechanikusok is) számára. Jelentkezni 2008. május 31-ig lehet. Információk : Tel: 047/5634230, 047/5634231 Cím: SOU strojárske, Školská 15., 97901 Rimavská Sobota 2123
Rally Osgyánban Május nyolcadikán a Mini Rally Cup (MRC) sorozat keretében kerül sor az Osgyáni rallyra. A versenyt öt kategóriában rendezik meg, kezdés 10.00 órakor a falu központjában.
Életutak B. Kovács Istvánnal B. Kovács István gömörológus lesz az Életutak vendége május 6-án, kedden 17.30 órai kezdettel a Rákóczi Magyar Házban. Beszélgetőtársa Balázs Emese lesz.
Sporthírmorzsák Asztalitenisz emlékverseny A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola tornatermében május 10-én 9.00 órai kezdettel rendezi meg a Rimaszombati rendőrség sportklubja az Alexander Mihálik, Huszti Gyula és Pintér János emlékére szervezett asztalitenisz-tornát a klub elnökének vándorserlegéért.
Martin Antal Zólyomban is győzött Rimaszombatot két versenyző képviselte a 18. alkalommal megrendezett Zólyom Kupán, amelyen az idősebb diákok versenyében ismét remekelt Martin Antal, aki Poprád után itt sem talált legyőzőre. Antal az első
fordulóban a kassai Vralíkot győzte le 4:1-re, ugyanilyen arányban múlta felül a szenici Babicot, a döntőben pedig azt az osztravai Wojtylát győzte le 5:0 arányban, akivel Poprádon is a döntőben találkozott. Dorotka Balciarovának viszont Zólyomban nem termett babér, már az első fordulóban kikapott és elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Cselgáncsozóink Bártfán remekeltek Április 26-án mind a Lokomotíva, mind a Mladosť versenyzői Bártfára utaztak, ahol a város nagydíjának XV. évfolyamára került sor. Öt ország 252 versenyzője mérte össze
az erejét, s a rimaszombatiak több aranyérmet (Frederik Strečka – 24 kg mini, Patrik Boršoš – 27 kg mini, Christopher Pfeifer – 46 kg mini, Kristián Slíž – 55 kg idősebb diákok) is elhoztak. Ezüstérmet szerzett: Andrej Suja – 22 kg mini, Richard Utis – 30 kg mini, Kristína Tommová – 52 kg ifjabb diákok, Jakub Páleš – 60 kg idősebb diákok. Bronzérmes lett Jaroslav Maďar – 46 kg mini, Andrik Bence – 30 kg ifjabb diákok, Zsolt Kónya – 46 kg ifjabb diákok. A saját kategóriájában a legtechnikásabb versenyzőnek Frederik Strečkát választották (TJ Lokomotíva Rim. Sobota).
Összeállította: jdj
12 Sport
2008. 5. 5.
Rimaszombat–Vágsellye 2:0 Győzelem – a hagyományokhoz hűen
A
vágsellyeiek bajnokin még soha nem győzték le a rimaszombatiakat, így a Városnapok alkalmából keresve se lehetett volna találni jobb ellenfelet. A hagyomány ezúttal sem szakadt meg, bár a nézők két ellentétes félidőt láthattak. Hazai szempontból az első volt a jobb félidő, amikor Piszárék egymás után dolgozták ki a helyzeteiket. Piszár már a 8. percben gólt szerezhetett volna, de lövése erőtlen volt. Nem úgy két perc múlva Lazúr: Janečka szerzett labdát, Piszárhoz passzolt a jobbszélre, a beadásról Čižmár még lemaradt, Lazúr viszont pontosan érkezett és pontosan lőtt – 1:0. A hazai balszélső egy perc múlva akár újra betalálhatott volna: Janečka pontos passza után a védőt becsapta, de végül a kapu fölé bombázott. A 24. percben a
Régiófoci A III. ligában magára talált a rimaszombati fakó, s biztosan hozta el a pontokat a sereghajtó Liptóselmec otthonából. A fülekiek viszont csak keserves győzelmet arattak a szintén kiesőjelölt karasznóiak ellen. A 20. forduló eredményei: Lipt. Štiavnica – Rimaszombat B 0:3 (0:3), g.: Laňák, Novosedliak, Fízel Fiľakovo – Krásno n/K. 1:0 (1:0) Kremnička – Zvolen 1:0 (0:0), D. Strehová – Králiky 1:1 (0:0), Makov – Bánová 1:1 (1:0), St. Bystrica – Kys. N. Mesto 3:0 (0:0), Bytča – Námestovo 0:0; D. Ždaňa – Liet. Lúčka 3:0 (1:0) A rimaszombatiak győzelmükkel feljöttek a hatodik helyre, a fülekiek a kilencedikre. A IV. ligában az ajnácskőiek és a felediek is idehaza játszottak, s mindkét csapat győztesen hagyta el a játékteret. A felediek a táblázat 5. helyét foglalják el, az ajnácskőiek továbbra is a 11. helyen szerénykednek. A 18. forduló eredményei: Feled – Selce 2:1 (1:0), g.: Váradi (35.), Štavina (72.), ill. P. Matonok (88.); Ajnácskő – Losonctamási 4:2 (2:1), g.: Sepeši (2), Sendrei, Ruszó, ill. Kamenský (2). Tisovec – Brusno 3:1 (2:1), Podlavice – V. Krtíš 2:1 (2:0), N. Baňa – Hliník n/Hr 3:0 (2:0), Poltár – Revúca 5:1 (3:1), Kalinovo – Ružiná 1:2 (0:2) Az V. ligában a listavezető nagybalogi együttes Kékkőről is elhozta a pontokat,
vendégek is bejelentkeztek: a remekül játszó Lalák adott középre Vyskočnak, ám Kuciak jó ütemben kivetődve hárított. A 27. percben Piszár kapott remek labdát Čižmártól, elvitte a kapus mellett, de a hátvédek még menteni tudta. Két perc múlva Čižmár átadása után Janečka indult meg a jobbszélen, s már csak a 16-oson belül tudták megállítani – szabálytalanul. A megítélt tizenegyest Piszár biztosan értékesítette – 2:0. Az eseménydús első félidő izgalmas folytatást ígért, ám a második félidőben elmaradtak a rimaszombati rohamok. A vendégek vették át az irányítást. Mezőnyfölénybe kerültek, szépen adogattak, és a 66. percben majdnem szépítettek is: Šajbidor tisztán lőhetett, ám Kuciak nagyszerű reflexszel hárított. A hazai kapus később Klusa lövésénél
a rimajánosiak viszont idehaza szenvedtek súlyos vereséget a málnapatakiaktól, s ezzel egyre lejjebb csúsznak a táblázaton. Mivel a nyustyaiak vereséget szenvedtek, így a nagybalogiak előnye nyolc pontra nőtt. A 18. forduló eredményei: Rimajánosi – Málinec 3:7 (1:1), g.: Brezovický, Nôta, Antl, ill. Dibala (2), Levčík (2), Oláh, Turic, Števova M. Kameň – V. Blh 1:2 (0:1), g.: Krahulec, ill. Vraniak, Doležal Radzovce – Olováry 2:0 (1:0), Sklabiná – Hnúšťa 3:1 (2:1), Boľkovce – Vinica 1:1 (1:0), Hrnč. Zalužany – Lubeník 0:1 (0:0), Mýtna – Nenince 0:0. A járási I. osztályban a hanvaiak ezúttal is tavaszi formájukat mutatták, s ismét odahaza szenvedtek megalázó vereséget. Mivel a sajógömöriek lehengerelték az osgyániakat, a bátkaiak viszont Szárnyában hagyták a pontokat, úgy tűnik, senki sem veheti el az első helyet a sajógömöriektől. A 14. forduló eredményei: Hanva – Muráň 2:8 (0:2), g.: Zsíros G. (2), ill. Auszt (4), Velk (2), Horváth (2); Sajógömör – Osgyán 5:0 (2:0), g.: Barci (3), Lenkey, Ulický; Guszona –Rimaszécs 3:2 (2:1), g.: Badinka, Vanic, Mező, ill. Lakatos (2); Revúčka – V. Teriakovce 1:0 (0:0), g.: Szilágyi; Szárnya – Bátka 3:0 (1:0), g.: Szántó, Ferko, Árvai; Klenovec – Sajószentkirály 3:1 (1:0), g.: Parobek, Barto, Hruška, ill. Kovács A járási II. osztályban megszakadt a balogfalaiak győztes sorozata, s idegenben csak a cserencsényieknek termett babér
is bizonyította képességeit, nem véletlenül dicsérte a meccs végeztével mindkét edző. „Legjobb idegenbeli teljesítményünket nyújtottuk, de a hazai kapus kitűnő védései megakadályozták, hogy pontot szerezzünk” – értékelte a találkozót Martin Babinec, a vágsellyeiek edzője. „Meg kell dicsérnem Kuciak kapust – értett egyet kollégájával Vass Ferenc – több fontos pillanatban is góltól mentette meg a csapatot. Kellemesen meglepett Janečka teljesítménye, aki remekül helytállt a számára szokatlan poszton.” Rimaszombat – Vágsellye 2:0 (2:0) Góllövők: Lazúr (17.), Piszár (40., 11-esből). Sárga lap: Čižmár. Játékvezető: Smolák, 622 néző. RIMASZOMBAT: Kuciak–Rubint, Nachtman, Geri, Mráz–Sihelský, Janečka, Filo (84. Ádám), Lazúr–Piszár, Čižmár (41. Šándor, 80. Zsivanovics).
B. T.
a reménytelenül utolsó Uzapanyit otthonában. A gömöralmágyiak odahaza ütötték ki a jolsvaiakat. A 11. forduló eredményei: Zeherje – Tiszolc B (Rimapíla) 1:1 Abafala – Balogfala 4:2 Uzapanyit – Cserencsény 1:3 Gömöralmágy – Jolsva 6:1 Elkezdődött a tavaszi idény a járási III. osztályban is. A 6. forduló eredményei: Harkács – Szirk 4:3 Szútor – Nemesradnót 1:8 Tajti – Harmac 8:0
Tippeljen velünk! Folytatjuk tippversenyünket, amelyben hetente megtippelhetik a VFK mérkőzésének pontos eredményét. A pontosan tippelők közül egy játékos minden héten 500 koronát nyerhet, de akik a legtöbb pontos tippet küldik be, az évad végén újabb szavazáson vesznek részt, ahol értékes díjakat és emléktárgyakat nyerhetnek. A megfejtéseket legkésőbb május 7-ig adják postára. A 10. forduló szelvénye:
Eperjes – VFK Rimaszombat ..... : ..... ( ..... : ..... )
Gömöri Hírlap Kiadja a Rimaszombati Városi Hivatal. Főszerkesztő: Juhász Dósa János (tel.: 047/56 04 676, e-mail:
[email protected]) Szerkesztő: Homoly Erzsébet (e-mail: gomorihirlap@ rimavskasobota.sk). A szerkesztőség címe: 97901 Rimaszombat (Rim. Sobota), Svätopluk u. 5, P.O.Box 79. Hirdetési iroda: Dana Vojteková (tel. 56 04 673, fax: 56 33 742, e-mail:gemerskezvesti@ rimavskasobota.sk), Hirdetési menedzser: Ing. Silling Géza (Mob.: 0907 255 600, 0910 913 191) Nyomda: Reality-Print, Rimaszombat, Fábry u. 10. Engedélyszám: 2/2000. Terjeszti: A Mediapress és magánterjesztők. Kapható: a rimaszombati és a tornaljai Tompa Mihály Könyvesboltban is. Lapunk a Szülőföld Alap támogatásával készült.