1 Régióközpont az ország peremén (A hagyományalapú fejlıdés lehetıségei Szegeden)1 Pál Ágnes2-Gyıri Ferenc3
Bevezetés
„Szeged fejlıdése miatt a térképeket is át kell rajzolni”. Ezzel a derősen bosszankodó, naivnak tetszı megállapítással kezdi az M5-ös autópálya Szegedig, illetve az államhatárig való elkészültérıl szóló beszámolóját a megyei jogú város önkormányzatának információs kiadványa (Szegedi Tükör 2006). Talán magától értetıdı, hogy a „térkép átrajzolása” – akár a gyarapodást, akár a pusztulást jelzi – egy város, egy térség további sorsát illetıen a legtöbbször óriási jelentéstartammal bír. Szeged esetében különösen igaz ez. A város történelmi fejlıdése során a háborúk vagy természeti csapások következtében többször került a pusztulás szélére, de a romok alól újra és újra kiemelkedett, élni akart. Szeged eme megújuló képessége optimistává kell, hogy tegyen bennünket a további térképi „átrajzolásokat” illetıen is. Az Európai Unió által felkínált perspektívák, támogatások és elvárások rendszere komoly esélyt ad Szegednek arra, hogy ismét európai színvonalú nagyvárossá váljék, oldódjon a trianoni államhatár okozta merev, aszimmetrikus kapcsolatrendszere (PÁL Á. 2003) és korábbi gazdasági, valamint igazgatási funkcióit legalább részben „visszaszerezze”, vagy akár újakkal gazdagítsa. Itt, a Tisza alsó szakaszának tágabb térségében kedvezı feltételek kínálkoznak az Unióban jól bevált, államhatárokon átnyúló regionális együttmőködések kialakítására. A vidéket három részre osztó, a történelmi, etnikai és gazdasági realitásokat egyaránt figyelmen kívül hagyó trianoni határ torzítva a földrajzi tér természetes szerkezetét, csökkenti, vagy minimalizálja a társadalmi-gazdasági érintkezés intenzitását. A rendszerváltozás után a három érdekelt országban (Magyarország, Jugoszlávia és Románia) – különösen a határmenti zónában – feltámadt az igény a régi kapcsolatok újjáélesztése, bıvítése iránt. Ennek köszönhetıen az 1990-es évek közepén háromoldalú regionális együttmőködési megállapodások kerültek aláírásra. A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió létrehozása, a térség kapcsolatrendszerének helyreállítására való törekvés, összecsengett az európai közösségi politika azon erıfeszítéseivel, hogy a gyakran nemzetiségileg kevert, ám történelmi, kulturális, vagy gazdasági szempontból hasonló vonásokkal rendelkezı tájegységek erıforrásaik jobb felhasználása érdekében az együtt-
1
Készült az OTKA T43105 (2003-2006) sz. pályázat támogatásával. Egyetemi magántanár, Pécsi Tudományegyetem; Fıiskolai tanár, Szegedi Tudományegyetem. 3 PhD-hallgató Pécsi Tudományegyetem; Középiskolai tanár, Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged. 2
2 mőködés felé mozduljanak el (Mészáros R. 1996). A DKMT alapító okiratát négy magyarországi (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok), négy romániai (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes) megye és a Vajdaság képviselıi írták alá. Szeged a térség természetes központjaként funkcionál, és úgy tőnik történelmi lehetıséget kapott, hogy aktívan részt vegyen egy európai régió kialakításában (Mészáros R. 2000). Kérdés, hogy tud-e élni ezzel az eséllyel, hiszen a Délvidék másik két meghatározó centruma Temesvár és Újvidék nem csak potenciális partnerként, de versenytársként is jelen van a régióban. Nem látszik ugyanis egyértelmően, merre is tart Szeged, kiváltképp ami a nemzetközi funkciók megszerzését és a nemzetközi munkamegosztásba történı bekapcsolódást illeti. A bizonytalanságot fokozza, hogy a város endogén fejlıdése ellentmondásos: az intézményi és piaci szolgáltatások széles körének és az itt tömörülı tudásbázisnak köszönhetıen fejlıdési potenciálja kedvezınek mutatkozik, de a helyi gazdaság struktúráját, dinamikáját elemzı tanulmányokban leszakadó, szerkezeti megújulásra nem képes városként jelenik meg (Nagy E. et al 2003). Szeged, Csongrád megye székhelye, a Dél-Alföld régióközpontja. A város – noha bizonyos funkcióinak és kapcsolatainak gyengesége okán ma már/még nem tekinthetı teljes értékő, nyugat-európai értelemben vett kapuvárosnak (Hegedős G. 2005) – a múltban kapuvárosként mőködött: a fejlettebb területektıl innovációt vett át és továbbított, dinamizálta szomszédos határvidékének gazdaságát, mintát adott, s egyúttal életstílust és kultúrát is közvetített (Beluszky P.-Dıry T. 1999). A település nyitottsága, innováció és kultúrabefogadó, valamint közvetítı képessége jól nyomon követhetı a különbözı európai eszmék, szellemi áramlatok, mővészeti stílusok lokális, történeti kifejlıdésében is.
Kultúrák határán, az ország közepén
Helyzeti energiáinak köszönhetıen Szeged urbánus jellege, kapuszerepe és térszervezı ereje már a magyar középkor elıtt kialakult (római ırség és postaállomás felügyelte itt a sóés aranyszállítást). Honfoglaló eleink, majd a késıbb betelepülı nomádok a primitív keleti nagykultúrák számos kultúraelemét sokáig ırizték. A nyugati kultúra a 11-12. században a román stílusú monostorokat építı bencés és cisztercita szerzetesek közvetítésével érkezett a vidékre. 1246-ban a sószállítás és -elosztás központja, Szeged szabad királyi városi rangot szerzett, vára pedig hamarosan a Délvidék kiemelt hadászati központjává és a balkáni missziók fontos kiindulópontjává avatta. A gótika szellemét a 15. században betelepülı rendek (ferencesek, domonkosrendiek, premontreiek) hozták magukkal. Kolostoraik a magyar kultúra jeles mőhelyei voltak. Ez idıben a város tudást szomjazó fiai nagy számban tanulhattak kül-
3 földi egyetemeken, hazahozván a reneszánsz látásmódját és a humanizmus polgári eszméit. Virágzott a kézmővesség, a hajóépítés, a vízi közlekedés, a halászat és az Itália felé irányuló marhakereskedelem. A források szerint Szeged a XVI. század elején közel 9 ezer lelket számláló „nagy” város volt (Reizner J. 1900). Az európai mőveltség áramlatában élı Szegedre az Alföld egyetlen olyan városaként tekinthetünk, amely mind gazdasági, mind kulturális szempontból kiemelkedı szerepet játszott a középkorban (Péter L. 1981). A török uralom alatt (1543-1686) a mőveltebb, vagyonosabb polgárok elmenekültek a városból, s az 1552. évi „szegedi veszedelmet”, a pestisjárványt, majd a tatárdúlást (1596) követıen a város lakossága másfél ezer fıre zsugorodott. A megüresedett lakhelyeket a környék szpáhik elıl menekülı agrárnépessége foglalta el. A beköltözı a törökök, rácok, bunyevácok és görögök a mediterrán világ számos kultúraelemét hozták magukkal (kertkultúra, új mesterségek, népmővészet). A nyugati mőveltség ırzıivé a mőködésüket a rendek
1. ábra: Szeged a 18. század második felében
közül egyedül folytatható ferencesek váltak. Az észak-déli, illetve kelet-nyugati irányú áramlásokban betöltött csomóponti szerepét Szeged a török hódoltság idején is megırizte (Nagy E. et al 2003). A török kiőzése és az 1712. évi árvíz után a vár újjáépítésével járó gazdasági konjunktúra megmentette a várost a teljes pusztulástól. 1719-ben visszanyerte szabad királyi városi rangját és kiváltságait, s megindult a német és a felvidéki magyar polgárok, valamint az otthont keresı görög, szerb és zsidó kereskedık újabb betelepülése. Az ipar felvirágzását a szolgáltató funkciók újjáéledése (vízi és szárazföldi fuvarozás, sókamara) és születése (postahivatal) kísérte, így a város anyacéhei lassan az egész Délvidéket uralhatták. Gyorsan terjedt a kor nyugati ízlése, a barokk, a népi kultúrát is megtermékenyítve. Az 1720-ban a városba kerülı kegyesrendi szerzetesek hamarosan a város szellemi életének vezetıi lettek. Iskolájukba sereglett a Délvidék mindenfajta nemzetiségő ifjúsága. Dugonics András, (1740-1818) az idıszak kiváló polihisztora így jellemzi városát: „Maga a város nemcsak tudós hazafiak által kormányoztatik, hanem máshová is értelmes papokkal, földmérıkkel, orvosokkal, haditisztekkel szolgál”. A város fejlıdése a szabadságharc bukásával megtorpant ugyan, de a tiszai gızhajózás és a vasútépítkezések megindulása újradinamizálta gazdaságát, megerısítette regionális szerepkörét. Kibontakozott a gyáripar (élelmiszer- és könnyőipar), jól jövedelmezett a gabo-
4 na, a város csinosodott. A feltörekvı polgárság növekvı igényeit egyre gyakrabban külhoni (francia, holland, német), vagy külföldön tanult magyar mesterek munkáival elégítette ki (klasszicizmus és romantika). Az 1879. évi nagyárvizet követıen Szeged – számottevı nemzetközi segítséggel – az eklekticizmus jegyében született európai igényő nagyvárossá. Rekonstrukcióját, egy a nyugati, polgárosultabb országokhoz méltó város létrehozását a nemzeti törvényhozás vette kezébe. A város írói, költıi, zeneszerzıi, képzımővészei korán felismerték a népi hagyományok meginduló erózióját, s győjtımunkáikkal, alkotásaikkal igyekeztek megmenteni a múlt letőnı szellemiségét. „A szegedi tradíció és magatartás, a városnak és népének személyisége rajtuk keresztül már egyetemes magyar élménnyé és értékké vált (Bálint S. 1959)”. Az új, „palotás” Szeged lakossága a századfordulóra több mint 100 ezer fıre duzzadt. A bevándorlók lakásigénye hívta életre az újabb, már a szecesszió jegyében fogant épületegyütteseket, melyek ornamentikája újra fölfedezte a népi díszítıelemeket. „A város szaporodó népességének fölöslege úgy a régi idıkben, mint utóbb is Torontál-, Temes- és Krassó-Szörény megyék távolabbi vidékeire egész rajokban özönlött ki… A szegedi gyarmatok származási helyükkel az érintkezést mindenkoron fenntartották s Szegednek a délvidékre gyakorolt vonzóereje részben ezen körülménybıl magyarázható (Reizner J. 1900)”. Már a 19. század utolsó negyedében megkezdıdött a Szeged környéki haszonbérleti földek „örök áron” való megvétele. A közigazgatási kényszerőség elemi követelményeinek eleget téve, a város tanyai központokat létesített, majd 1924-tıl több helyen, ahol „a tömörülésnek az összes elıfeltételei” megvoltak, házhelyeket bocsátott áruba (Tonelli S. 1926). Az 1950-1952-es közigazgatási rendezés során az egykori tanyaközpontokból új községek alakultak.
Határok metszéspontjában
A trianoni döntés végzetesnek tőnı sokkhatást jelentett Szeged számára. A lendületesen fejlıdı, tág vonzásterő modern nagyváros – noha „megszabadult” versenytársaitól, Aradtól és Temesvártól – az ország peremére került. Reménytelennek tőnı helyzetébıl ama kultúrpolitikai szándék vezette ki, mely a mőveltség eszményében, a szellemi és erkölcsi felemelkedésben kereste az európai dimenziókat. Az 1920-as években egyetemi várossá, egészségügyi központtá és püspöki székhellyé válás olyan impulzusok voltak számára, melyek a mai napig meghatározzák társadalmi arculatát, s talán nem túlzás azt állítani a jövıjét is. A város hatalmas áldozatokat vállalt, hogy otthont teremtsen a Kolozsvárról menekülı egyetemnek, mely hamarosan világhírő kutatási eredmények megszületésének helye lett. 1928-ban a polgári is-
5 kolai tanárképzés Budapestrıl Szegedre került, s újjáéledt az egyházi felsıoktatás is. Megjelent a turizmus (Szabadtéri Játékok, Ipari Vásár), életben tartva a város nemzetközi kapcsolatait. A város oktatási, kulturális és egészségügyi funkciói erısödtek, a lakosság átrétegzıdése határozottan a tercier szektor irányába mutatott (Nagy E. 1993). A II. világháború után a várost – ismert okok miatt – a szocialista iparosítás elsı szakasza elkerülte, így a mezıgazdaság kollektivizálása következtében felszabadult munkaerı jelentıs része a távoli ipari körzetekbe vándorolt. A krónikus munkaerıgondok azonban átértékelték az alföldi centrumok szerepét, így az ötvenes évek végétıl Szeged is több új ipari üzemmel gazdagodhatott (kábel-, gumi-, festék-, ház-, bútor-, gyufa-, hangszergyár, élelmiszer-, textilés ruhaipari üzemek, vasöntöde, autóbusz összeszerelı üzem). Az építıipar számára konjunktúrát jelentett a nagy lakótelep-építkezések megindulása. A fejlıdésnek nagy lendületet adott a hatvanas évek második felétıl megkezdıdı szénhidrogén-bányászat. A Jugoszláviával normalizálódó kapcsolatok újra lehetıvé tették a tranzitforgalom növekedését. A nagy hagyományú egyetemi kutatóhelyekhez és a régi kelető mezıgazdasági kutatásokhoz kapcsolódott az a törekvés, hogy a Tisza-parti város a biológiai kutatások központja legyen4. A kutatásfejlesztési háttérre a hetvenes években húzóágazatok (biotechnológia, finomvegyészet) települtek. A szocializmus utolsó évtizedének fı problémájaként jelentkezett, hogy a város meghatározó vállalatainál alig-alig volt innovációs tevékenység, a termékek nagy része korszerőtlen, a közepes technológiai színvonalat nagyobbrészt know-how és licencvásárlások kapcsán behozott termékek képviselték. Így annak ellenére, hogy Szeged gazdaságirányító, és –szervezı szerepe mennyiségi értelemben kiterjedt, a helyi gazdaság nem erısödhetett meg annyira, hogy a rendszerváltás idıszakának sokkszerő változásait komolyabb károsodások nélkül tudta volna átvészelni (Nagy E. et al 2003).
Egy születı régió közepén
A rendszerváltozás felszínre hozta a helyi gazdaság gyengeségeit, egyúttal lendületet adott a posztindusztriális fejlıdésnek. A szocialista ipar darabokra hullását, illetve felszámolását csak kevés nagyvállalat élte túl. Az ipari dolgozók létszáma egy évtized alatt közel felére esett vissza. Az ipar és építıipar romjain létrejött utódszervezetek mérete, tıkeereje, termelési kapcsolatainak megszőnése és a gazdasági recesszió egyaránt visszafogta a fejlıdést. Szeged po4
Az 1924-ben alapított Gabonatermesztési Kutatóintézet (korábbi Magyar Királyi Alföldi Mezıgazdasági Intézet) tovább mőködött, s a hatvanas évek végén megkezdték a Szegedi Biológiai Központ építését.
6 zíciójának gyengülését is mutatja, hogy régiója, a Dél-Alföld gazdaságának növekedési üteme, munkatermelékenysége 1996-2000 között a legalacsonyabb volt az országban és messze elmaradt az EU átlagától. A jövıben a komparatív elınyök ésszerő kihasználása mindennél fontosabbá kell, hogy váljon. Feltehetı, hogy Szeged jövıbeni regionális funkciórendszerében nem a hagyományos dél-alföldi központi szerepkör dominál majd, hanem visszatér egy olyan regionális kapcsolatrendszerbıl adódó központi szerepkör, amelyben a kapcsolatok többsége a SzegedBékéscsaba-Arad-Temesvár-Újvidék térségben, részben az országon belüli speciális vonzásokban és részben egy tágabb nemzetközi térben él (Mészáros R. 2000). A város kiváló közlekedésföldrajzi potenciállal rendelkezik, ami a kereskedelmi és logisztikai funkciók további bıvüléséhez vezethet. A betelepült multinacionális vállalatok az elsık között növelték Szeged határokon átnyúló regionális szerepkörét. A bevásárló központok, szakáruházak, piacok árudömpingjükkel valóságos kereskedelmi oázissá teszik a várost. Ehelyett azonban célszerő volna Szeged hagyományos vásárvárosi szerepkörének erısítésére fektetni a hangsúlyt (Krajkó Gy. 1990). Számos új szolgáltatás (deviza-elhelyezési, üzleti, vállalkozás-szervezési) utal arra, hogy – legalábbis részben – Szeged jelenleg újra Délvidék természetes központjaként funkcionál. A szerb határt elérı M5-ös autópálya elkészülése növelte a regionális logisztikai központtá válás esélyét, amihez viszont a balkáni helyzet stabilizálódása is szükséges volna. Az autópálya megléte azonban önmagában így sem elegendı, a régió érdekében további infrastruktúrafejlesztések is szükségeltetnek (kelet-nyugat irányú közúti közlekedés feltételeinek javítása, a budapesti vasúti fıvonal kétvágányúsítása, Szeged-Temesvár vasútvonal rekonstrukciója, közúti és vasúti hidak építése, a repülıtér korszerősítése). A közlekedési körülmények javítása a város idegenforgalmi potenciálját is nagymértékben növelné. Szeged attraktivitása, nemzetközileg is elismert rendezvényei, gyógyintézetei, a város nevét fémjelzı hungarikumok, a vízisportokhoz, a zöld- és falusi turizmushoz kapcsolódó lehetıségek, termálvízkincse, valamint határmenti pozíciója a befektetıket is vonzaná. Szeged oktatási és kulturális létesítményeinek, intézményeinek hatása hagyományosan nemcsak a Dél-Alföldre, hanem az ország egész területére (Tóth J.-Pénzes I. 1971), sıt a határon túlra is kiterjed. Komparatív elınyként jelentkezik a város szellemi feltöltöttsége, társadalmának iskolázottsága, innovációs hajlama. A Szegedi Tudományegyetem a város legnagyobb foglalkoztatója, s egyben a legnagyobb fogyasztója is. Az egyetemi és akadémiai kutatóintézetek nemzetközileg is elismert mőhelyek (lézerfizika, biológiai és agrárkutatások). Az egyetemi oktatást, a tehetséges, kreatív fiatalok kiválasztását magas színvonalú középiskolai
7 hálózat segíti (Gyıri F. 2004). Szegeden a tudás-akkumuláció olyan szintjét találjuk, amely alapját jelenthetné egy fejlettebb típusú gazdasági inkubációnak, ám ehhez a húzóágazatokban igen jelentıs beruházásokra volna szükség (Bajmóczy Z. 2005). A tudásigényes ágazatoknak elsısorban a helyi tradíciókra, háttértudásra kell épülniük. Az Európai Unióba belépve annak a városnak nincs esélye a sikerre, azaz polgárai életszínvonalának javítására, amelyben nem próbálnak a gazdasági szereplık (befektetık, helyi és gazdasági önkormányzatok, tudástranszfer intézmények és a fejlesztı ügynökségek) konszenzusán alapuló fejlesztési stratégiákat megvalósítani (Lengyel I. 2005). Sajnos messze vagyunk még a valódi piacgazdasági szemlélettıl, a helyi érdekek pártpolitikától mentes felismerésétıl. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem hogy Szeged népe mindig kötıdött a mezıgazdasághoz is. Ma, amikor az Európai Unióban a „biztonságos” élelmiszereknek szinte korlátlan piaca van, komoly kitörési pont lehetne a kiváló táji adottságokra és termelési hagyományokra épülı a biogazdálkodás, valamint a hozzá kapcsolódó melléküzemágak kiépítése, ami fellendíthetné kis- és közép-vállalkozásokat. A Duna-Körös-Maros-Tisza Regionális Együttmőködésben résztvevı három ország eltérı közigazgatási és jogrendszere, politikai kultúrája, eltérı mentalitása, a nyelvtudás hiánya nehezítik a társadalmi és gazdasági kapcsolatok kibontakozását (Marosvári A. 2005). A térségben még a perifériákra jellemzı fejlıdési tendenciák érvényesülnek. A határok gátolják a növekedési pólusok, így Szeged fejlıdését is. A kapcsolatrendszerek féloldalasak, s a szocializmus összeomlása után az egyes aszimmetrikus vonások nemhogy megszőntek volna, hanem helyenként még inkább elmélyültek. Az elszigeteltség feloldása céljából törekedni kellene a tudás, az innováció és a munkaerı szabadabb áramlásának biztosítására. A humán erıforrások „felszabadítása” tıkét vonhatna be a térség gazdaságába. Szeged már a 20. század végén nagy számban fogadta a délvidéki immigránsokat. A betelepült, más-más etnikumokhoz tartozó családok, személyek etnokulturális közösségekké szervezıdtek (Sümeghy Z-Rátkai Á. 2001), melyek hajdani és új kötıdései a régió kohézióját erısíthetik. Elképzelhetı, hogy a város legfontosabb komparatív elınyévé a jövıben az a nyitottság és tolerancia válik, mely a tradíciók megırzése mellett képes más kultúrákat, szellemi áramlatokat befogadni, integrálni és hatékonyan közvetíteni.
Összegzés
A formálódó DKMT eurorégióban Szeged geostratégiai pozíciója – különösen uniós tagságunkkal – felértékelıdött. Szegednek meghatározó módon kell résztvenni a térségben fennál-
8 ló, a határokon is átnyúló társadalmi és gazdasági kapcsolatrendszer kialakításában, mőködtetésében és fejlesztésében. Mielıbb csatlakoznia kell az európai hálózatokhoz, be kell kapcsolódnia a fı áramlási folyamatokba, növelnie kell vállalkozásainak számát, a város jövedelemtermelı képességét, javítani kell a közlekedési infrastruktúrát, többet kell fordítani a nagy múltú kutatás-fejlesztési tevékenységre, megújítani a hagyományos élelmiszeripari ágazatokat és logisztikai szerepkörrel bıvülve szélesíteni kell nemzetközi kereskedelmi funkcióját. Szeged vonzó, élhetı, és nyitott város, ahol „A múlt, a jelen és a jövı nem kényszerül elválni egymástól. Ez a történelmi pálya a város talán legnagyobb tartaléka… (Mészáros R. 2000)”. A jövıre nézve biztató, hogy a határ menti együttmőködés elmélyítésére az Európai Unió újabb lépéseket tett (PHARE CBC). A különbözı fejlesztési projektek, kutatások támogatásai közvetlenül segíthetik a jelenleg formálódó Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakulását és Szeged valódi centrumhelyzetbe kerülését.
Irodalom
Bajmóczy Z. 2005: Üzleti inkubátorok: az endogén helyi fejlesztés eszközei. In: Nagy E.-Nagy G. szerk. Az Európai Unió bıvítésének kihívásai. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba, pp. 250-254. Bálint S. 1959: Szeged városa. Képzımővészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 171 p. Beluszky P.-Dıry T. 1999: A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás. Tér és Társadalom, 1-2, pp. 1-30. Gyıri F. 2004: A régióközpontok szerepe a tehetségeloszlásban. In: Csapó T. et al szerk. A településföldrajz helyzete és fıbb kutatási irányai az ezredforduló után. Berzsenyi Dániel Fıiskola Társadalomföldrajz Tanszék, Szombathely, pp. 182-193. Hegedős G. 2005: Szeged kapuvárosi funkcióinak vázlatos áttekintése. Kézirat, Szeged, 5 p. Krajkó Gy. 1990: A város fejlıdésének fıbb sajátosságai, funkcióinak változó szerepe. In: Mészáros R. szerk. Az urbanizáció térbeli folyamatai Szegeden. JATE, Szeged, pp. 26-34. Lengyel I. 2005: A regionális gazdaságfejlesztés néhány hazai dilemmája. In: Nagy E.-Nagy G. szerk. Az Európai Unió bıvítésének kihívásai. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba, pp. 232-238. Marosvári A. 2005: Az Alföld jövıje és a DKMT Regionális együttmőködés. In: Nagy E.-Nagy G. szerk. Az Európai Unió bıvítésének kihívásai. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba, pp. 232-238. Mészáros R. 1996: Az európai regionalizmus néhány számunkra is figyelemre érdemes eleme. In: Határon innen – határon túl. Nemzetközi Földrajzi Tudományos Konferencia. Pál Á.- Szónokyné Ancsin G. szerk. JATE Gazdaságföldrajzi Tanszék, JGYTF Földrajz Tanszék, Szeged, pp. 22-25. Mészáros R. 2000: Szeged a 21. században. Tiszatáj. Június, pp.44-49.
9 Nagy E. 1993: A helyi elit és a lakosság iskolázottságának szerepe Szeged fejlıdésében. Alföldi Társadalom, 4. pp. 49-64. Nagy E.-Nagy G.-Kiss J. P. 2003: Szeged: kihasználatlan tartalékok és részsikerek. In: Timár J.Velkey G. szerk. A városiker alföldi nézıpontból. MTA RKK ATI-MTA TK, Békéscsaba, Budapest, pp. 120-162. Pál Á. 2003: Dél-alföldi határvidékek. Bornus Nyomda, Pécs, 235 p. Reizner J. 1900: Szeged története. I-IV. Szeged. Sümeghy Z.-Rátkai Á. 2001: A Dél-Alföld etnikai arculata. In: I. Magyar Földrajzi Konferencia, CDROM, Szeged, SZTE TTK Természeti Földrajzi Tanszék. Szegedi Tükör 2006: Sztrádák, elkerülı utak a város körül. Március, pp. 1-2. Tonelli S. 1926: Szeged. Délmagyarország Hirlap és Nyomdavállalat Rt. Szeged. pp. 56-58. Tóth J.-Pénzes I. 1971: Szeged oktatási-kulturális vonzása és idegenforgalma. Földrajzi Közlemények, 10. 1. pp. 51-62.
