REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
Szolgál: Johannes Wöhr apostol
info: www.nagykovetseg.com
www.fegyvertar.com
www.km-null.de
Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak szabadon felhasználhatók a Creative Commons: Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! feltételei alapján.
Első rész Azt hiszitek, hogy őrültség, amit most teszünk. Azt gondolom az Írás sehol sem szól arról, hogy az áldozati kosarat kiürítsük. Nem így van? De én itt vagyok. Az a vicces, hogy amit most tettünk, olyat még sohasem tettünk ezelőtt. De ezt az igehelyet már korábban megkaptam. Gyorsan el szeretném mondani, hogy mi vezetett a mai estéhez. Ha szeretnénk valami újat látni az országunkban, akkor el kell kezdenünk olyan dolgokat tenni, amiket nem tettünk ezelőtt. Ha továbbra is azokat a dolgokat tesszük, amit idáig tettünk, akkor legjobb esetben ugyanazokat az eredményeket fogjuk látni, amiket idáig láttunk. Mi vagyunk a világon az egyetlen olyan „vállalkozás”, amely megengedi magának azt a luxust, hogy azokkal a dolgokkal próbálkozunk, amelyek 500 éve nem működnek. Minden ilyen vállalkozás már rég tönkrement volna. Ha úgy gazdálkodnánk, ahogy Isten gazdálkodik, akkor egyszerűen kidobnánk az ablakon azt, ami nem működik. Valamit Isten a szívemre helyezett, mindig tudtam, hogy az én életemben az országról van szó. Később bibliaiskolába jártam, és azt mondták, kell, hogy legyen látásunk. És nekem sohasem volt látásom. Egyetlen dolog, amit éreztem, hogy az életem az országgal van kapcsolatban. Aztán Isten elküldött engem Németországból a világ végére. Amikor Berlinben voltam, mindig azt gondoltam, hogy jó helyen vagyok, mert az ország volt a szívemen. Németország fővárosa Berlin, és azt gondoltam, ha az országot meg akarom változtatni, akkor a fővárossal kell valamit tenni. Igazából ez abban az időben volt, amikor szellemileg semmi megértésem sem volt. De a szívemben ott volt a vágy, hogy ezt az országot Isten ennek a népnek adta. Aztán megpróbáltam látást kapni, de nem igazán működött. Ekkor Isten Konstanzba küldött minket. Ez olyan világosan Istentől jött, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Hála Istennek, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy Isten ide küldött engem. Ez egy olyan kicsi város, hogy nem sok jelentősége van Németországban, dél-nyugaton található, gazdaságilag sem erős város, az autópálya 20 km-re a várostól befejeződik, vonat alig jár erre, a repülőterünk Zürichben van: a nemzetközi Konstanz. Az autópálya innen csak Svájcba vezet. Németország számára Konstanz teljesen jelentéktelen, ha az emberi szemeinkkel nézzük. Nekem tényleg itt kell lennem? Az első 5 évben egyáltalán nem fogtam fel, miért ide küldött minket Isten. De tudtam, hogy itt kell lennem. Ezt csak azért akartam elmondani, hogy megértsük: ha nem értjük, hogy mit készít Isten, akkor egyáltalán nem értünk semmit. Ha nincs prófétai látásunk, akkor nem
értünk semmit. Nagy szükségünk van arra, hogy Isten valamit elénk tárjon. Ugyanis Ő összeköt minket az Ő terveivel. Egyszer csak Isten elkezdett valamiről beszélni. De ez csak akkor vált lehetségessé, amikor elkezdtünk rájönni, hogy amit idáig csináltunk, egyáltalán nem működik. A végére értünk, inkább úgy mondanám, hogy a városban sok mindennek a végére értünk már, és tudtuk, hogy valaminek drámai módon meg kell változnia. Az utóbbi 200 évben felgyülemlett minden keresztény ötletről tudtuk, hogy nem fog működni, mindig ugyanazokat a dolgokat képes előhozni, de semmiképpen sem az ország szabadságát és változását. Németországban a lakosság 1,58 %-a keresztény,
Svájcban 3%. ez nem valami sok. Habár
örülhetnénk, és mondhatnánk, hogy kétszer annyian vannak Svájcban, mint Németországban, de ilyen csekély eredménnyel nem vagyunk elégedettek. Egyszer csak a szívemre került, hogy valamit drámai módon meg kell változtatnom. Nem csak felületesen, nem csak a fény árnyékában, hanem valaminek lényegében kell megváltoznia. Valami a magból kiindulva nem stimmel.
Ez volt az, ami imádkozásra ösztönzött először az életemben. Ezelőtt
normális módon imádkoztam, de sosem kiáltottam a nemzetünkért. Még sosem. Ezelőtt imádkoztam a nagymamámért, vagy pénzért, a legtöbb keresztény ezt teszi az országunkban. Teljes mértékben szükség-orientáltak vagyunk. Az országunk, a társadalmunk mellettünk megy tönkre az istentelenségben. Ebben az évben Németország több köztársasági elnököt is elveszített, mivel feladták, nem voltak képesek folytatni. Egyvalamit végre meg kell gondolnunk: az ördög azt akarja, hogy az országunk kormányozhatatlanul működjön. Fontos lenne tudnunk, hogy Isten mit szól ehhez, nem formulákra van szükségünk, hanem Isten tervére. Ez minden német nyelvű országot érinti, bármelyikről is legyen szó. Lehet a számokat ide-oda tologatni: az egyik ország vagy a másik egy kicsit jobban áll. Ugyanaz jön ki, ha az egyiket alulkerekíted, a másikat pedig felül, ez a szint, ahol állunk. És Isten elkezdett a szívemhez szólni. Kezdtem felfogni, hogy valóságosan a nemzetről van szó. Isten oda akarja adni ennek az országnak azt az örökséget, amire megesküdött apáinknak, hogy odaadja. Nagyszerű apák országa vagyunk: Luther Márton, Zwingli Ulrich, országa vagyunk, és még sokakat sorolhatnánk. Nagyszerű apák országa vagyunk. Apák, ismertek és ismeretlenek, akiknek Isten szólt, hogy mit tervez ezzel az országgal. Úgy tűnik, akik ezt a tervet teljesen keresztülvitték, azok
voltak, akik olyan erővel imádkoztak, hogy a pokol és a Föld is
megrázkódott. Nem azok, akik úgy imádkoztak, ahogy a Mennyben kellene. Ezt tanultam tegnap. Emberek, ez sokkolóan kell, hogy hasson ránk, ha látjuk, hogy az országunkban ennyi
pokoli-dizájn található. Nem hagyhat minket hidegen.
Emberek, a társadalmunk világossá
akarja tenni a számunkra, hogy ma nem a reformáció napja van, hanem Haloween napja. Számomra ez a nap azt jelenti, hogy tudjuk, volt egy reformáció, és megint fog jönni egy. Isten ki akarja osztani az ország örökségét, és nekünk akarja adni azt, amit apáinknak megígért. Isten ki akarja árasztani az áldását ebből az országból. Sokkal több áldást, mint amekkora rombolást okozott Németország.
Isten ki akarja árasztani az áldását. Lehet, hogy nincs alkalmasabb
nemzet a németnél, amelyen meg tudja mutatni Isten, hogy meg tud menteni egy nemzetet. Ha Togoba megyek, még ott is tudnak Németország Hitleréről. Ennek az országnak még csak 12 éves a történelme. Több mint egy örökség. Ismerjük ennek a 12 évnek a felelősségét. De van egy örökségünk, és ez a reformáció öröksége. Ez az átformálódás Isten rendjének az eredeti képébe. Ez nem olyan, amit kitalálhatnánk a német mérnökagyunkkal, vagy a svájci bankár-agyunkkal. Sokkal több vár ránk ennél. Olyan emberekre van szükségem, akik engedik, hogy megérintsék a szívüket, mert eljött az idő. Ha ezt feláldozzuk, úgy, ahogy az előbb megtettük, lehet, hogy hátborzongatónak fogjuk találni, jónak, vagy rossznak. A lényeg, hogy valami teljesen más történjen, nem az a fontos, hogy jónak találjuk-e. Arról van szó, hogy végre megértjük, hogy eljött Isten ideje. Hogy végre megértsük, hogy Isten tud és akar is valamit tenni, és embereket talál, akik figyelnek is erre. Sajnálom, hogy kicsit hangosabb vagyok, amikor előjön ez a téma, de ez van a szívem legmélyén. Isten meg akarja változtatni ezt az országot. Nem emberi, politikai reformokkal. Ő be akarja hozni az Ő királyságát a német nyelvterületekre. Valamit kezdenie kell a gyülekezetével. Honnan jönne máshonnan a szabadulás? Hol máshol prédikálnák Istennek sokféle bölcsességét, ha nem a gyülekezetében? De ha ez a gyülekezet elkorhadt, nincs ereje, nincs kijelentése, nincs készenlétben, nincs a szíve ott, akkor hogyan tudná Isten ezt a gyülekezetet használni, hogy megváltoztassa a társadalmunkat? Emberek, ebben a városban volt valaki, aki az egész nyugati egyház igazságszolgáltatása előtt állt. Itt állt ő. Még sokkal azt megelőzően, hogy Luther mondta: Itt állok, nem tehetek mást, Isten, segíts! Több mint 100 évvel azelőtt itt állt Husz János, egy pár száz méterrel odébb. Az mondta: az igazságot, amit kimondtam, semmiképp nem vonom vissza. Elpusztíthattok, elégethettek, de soha nem vonom vissza. Tehát nem mehet tovább, ahogy eddig, a rossz ösvényen vagyunk. Rómában akkoriban azt mondta az inkvizíció: alig meri egy keresztény is megmondani az igazságot, azokat a dolgokat, amelyek annyira világosak. Azért történt ez, mert ismert keresztény próbálkozások összessége elfelejtette velünk, hogy Istennek
saját rendje van. Szüksége van emberekre, akiknek felrázhatja a szívét. Szüksége van emberekre, akiket ma reggel, a reformáció napján elhívhat egy új reformációra. Akik valóban véghez viszik azokat a dolgokat, amelyek akkoriban befejezetlenül maradtak. Nem olyan egyházra van szükségünk, amely a reformáció után a világ rendjébe tagolódik. Olyan egyházra van szükségünk, amely Krisztussal együtt kormányoz, és a Menny rendjét újra a Földre hozza. Ehhez olyan emberekre van szükség, akik készek arra, hogy mindenüket odaadják. Ezért van szükségünk háborús áldozatokra. Értenünk kell, hogy az életünkről van szó, valódi dolgokról, ahhoz hasonló dolgokról, mint ami Husz Jánossal is történt. A herrnhutiak kirohantak, és lefejezték őket, és amikor a többiek meghallották, hogy mi történt, kiküldték a következőt. Egy 50 főből álló kis csoport hatással volt az egész világra. Mert nem riadtak vissza attól, hogy kockáztassák azt, ami mindig is sokba került. Akkoriban nem hozhattak kevesebb áldozatot, mint Husz János, vagy Luther Márton. Nicolas Fondafleu-t nem messze innen, Luzernben 20 évre bebörtönözték és így kapoccsá vált Husz János és a 100 évvel későbbi korszak között. Azt hiszem, hogy a mi helyzetünkben, amiben ma élünk szükség van arra, hogy az egyházban megmozdítsuk a hátsónkat. Az egyháznak törekednie kellene minden vasárnap reggel arra, hogy megtudja, amit Isten tenni akar. Ha már egyszer „becsavarodtál”, lehetsz-e újra „normális”? Nem, nem megy, mert az egyetlen láng, ami bennem ég, hogy akarom látni, amint megkapja Jézus a gyülekezetét a mi országunkban. Nem akarom, hogy azt építsük tovább, amiről mi magunk gondoljuk, hogy fel tudjuk építeni. Ami az utóbbi 500 évben nem működött, az a következő 500 évben sem fog működni. Istennek olyan emberekre van szüksége, akiket meg lehet rázni egészen a szívükig, mert megértették az órát, megértették, hogy itt az idő. 100 évvel ezelőtt felnövekedett Németországban egy generáció. Amint mondtam, sosem voltak készek az életüket adni. Egy keresztény sem volt jelen, aki megkérdezte volna, hogy mi célból? Aztán a börtönben megtudhatták, miért adták oda az életüket. Készek voltak a vezetőjükért és szülőföldjükért elveszni. Képzeld csak el, ha a német hadsereg kivonulna az Úrért, a Békesség Fejedelméért, Jézusért ugyanazzal a buzgalommal, hogy békességet és változást hoznának az egész bolygóra, katonai világháború helyett, és győzelmet aratnának Jézusért az egész Földön. Emberek, meg kell értenünk az időket. Országunk sokszor elment az idők mellett. Sokszor vagy nem értettük meg a Szent Szellem beszédét, vagy pedig tudatosan elhajítottuk. Nem vagyunk
példaértékű nemzet. De van
valami, amit Isten helyezett erre a német nyelvterületre, Európa szívébe. Innen még egyszer
fénynek kell kiáradnia. Még egyszer fénynek kell kiáradnia. Ezért szükségem van emberekre, akiket a szívükben meg lehet rendíteni ebben az időben, amelyben most élünk. Ami a szívemen van ma este, mielőtt belemerülünk az estébe, elkezdeni meghallani ezt a hívást, itt, ahol vagyunk. Mert ez a hívás évekkel ezelőtt elérte az országunkat, és sokan nem akarják hallani, mert ez azt jelenti, hogy mindent ott kell hagynunk. Az életről van szó, az életről. A teológiánkat nem sokáig fogjuk tudni fenntartani. Elgondoljuk, hogyan kell kinéznie az áldozati kosarunknak, vagy ehhez hasonlók, milyen hangos vagy halk legyen a dicséret. Vitatkozni arról, hogy a Csillagok háborúja az Úrtól van-e, és meg szabad-e nézni, lehet-e elektromos gitárt használni a dicséretben: ezek szemétbe való viták, abba kell hagynunk ezeket, és azzal kell foglalkoznunk, ami Jézusról szól. A Bibliában van két ember, akik nagy hatást gyakoroltak rám ebben a helyzetben. Az egyik közülük Nehémiás. Amikor Nehémiás megkapja az üzenetet arról, hogy, mi a helyzet otthon, Jeruzsálemben, tudjuk, hogy Izrael fogságban van Babilonban (amit időközben Perzsia elfoglalt). Ha a szívét nézzük, azt látjuk, szívén viselte Jeruzsálem sorsát. A legtöbb keresztény meg sem kérdezi, hogyan állnak a dolgok, biztos minden jól megy. De abban a pillanatban, amikor meghallotta, hogy minden lakos nagy bánatban van, és romokban hever, és a kapuk sem állnak már, akkor napokon át tartó böjtbe és imádságba kezdett, és kiáltott Istenhez. Azt a választ kapta, hogy az apák vétkei miatt történt mindez. Kiáltott Istenhez, hogy valami történjen. A másik személy Jósiás. Jósiás prófétai ígéret volt. Apját éppen legyilkolták, nagyapja a legrosszabb volt az összes király között, akik valaha is éltek. Tehát nem volt minden részletében egyenes az útja, nem volt minden rendben körülötte, „nem hívő családból jött”. Érdekes dolgot jegyez meg a Biblia Jósiásról. 8 évesen lett király, rendkívül fiatal volt. Amikor pár évvel idősebb lett, elkezdte Istent keresni. Kormányzásának nyolcadik évében volt ez, amikor 16 éves lett és elkezdte Istent keresni. 16 évesen lehet keresni Istent. Ámen. –Azt gondolod, 16 évesen, hogy idősebbnek kellene lenned –, de ő király volt, és 16 évesen elkezdte keresni Istent. Éveken keresztül imádkozott, kormányzása nyolcadik évében elkezdte atyáinak Istenét keresni. 4 évvel később, uralkodásának 12. évében elkezdte megtisztítani Júdát és Jeruzsálemet
Baál és Asera magaslataitól, bálványaitól. Négy évig kellett az Urat
keresnie, mire rájött, hogy az országban valami nem stimmel, és elkezdett szellemi jólétet teremteni. De csak a tizennyolcadik évben, hat évvel később, tehát 10 évvel azután, hogy elkezdte keresni Istent, kezdte felfogni, hogy Isten háza tönkrement és helyre kell
állítani.
A 2Krónikák 34,8. versében olvashatjuk, és aztán további versekben, hogy
uralkodásának tizennyolcadik esztendejében, minekutána a földet és a házat megtisztítá, elküldé Sáfánt az Asália fiát és Maaséját, (…..) hogy kijavíttatának az Úrnak, az ő Istenének házát. Most a pénzről lesz szó. Fogta a pénzt, ami a templomban volt, és a templomra fordította. Idáig senki sem törődött a templommal. Tehát fogta ezt a pénzt, és elkezdett azzal foglakozni, hogy ez a templom, Isten háza újra helyreálljon. Ma Istennek a háza nem egy épület, tehát a pénzből nem kell házat építenünk. Pál azt mondta Timóteusnak, szeretném, ha tudnád, „hogyan forgolódjál Isten házában, ami a gyülekezet”. A gyülekezet a ház, élő kövekből áll. A gyülekezet nem egy hely, ahova odautazol, hanem a gyülekezet mi vagyunk. Még csak a szavak sem stimmelnek, ha azt mondod: megyek a gyülekezetbe. Ha ez a te elképzelésed, akkor valaminek tényleg meg kell változnia. A gyülekezet nem a templomépület, a gyülekezet élő kövekből épül fel, mi vagyunk a gyülekezet. Igen! Helló! Hatalmas következményei vannak annak, ha ezt elhisszük. Igen, most ujjonghatunk, és aztán folytathatjuk a normális menetben, de emberek, ennek ára van, máshogy élni, mint eddig. Ha mi akarunk lenni a gyülekezet, akkor máshogy kell az úton lennünk. A gyülekezet az a hely, ahol Istennek sokféle bölcsessége, a Szellem hatalma által kijelentetik. Ez a gyülekezet teljesen más, mint amit idáig az országunkban megismerhettünk. Ezért prédikálom olyan szívesen, tudom, hogy van egy másik szint, amihez prédikálni kell. Ezt hallanunk kell. Ez a helyzet. Jósiás király is reagált, abban a pillanatban, amikor a pénzt a templomra fordította – ezért vagyok olyan izgatott, hogy mi ezt megtettük, előtte nem tettük ezt soha – Itt áll. 2Krónikák 34, és a Királyok könyvének ezzel párhuzamos verseiben. Vette a pénzt, és végre olyan mesterek kezébe adta, akik tudták, mit kell kezdeni vele. Úgy tűnik, ezzel megteremtette az alapot a próféciáknak. Amikor kihozták a pénzt, amely az Úr házában összegyűlt, valami előkerült, egy könyv. Senki sem tudta a könyv címét, mert senki sem ismerte, így is olvasható az Írásokban: a könyv. Hirtelen találtak egy könyvet. Ezért a kulcs az áldozat. Ha vesszük azt a pénzt, ami a házban van, beadjuk, és Isten házának a rendelkezésre állítjuk, azzal valamit felfedezünk, ami korábban nem volt.
–––––Folytatás hamarosan–––––
