Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2.
RECENZIÓK
JOSEPH, ALUN E.—PHILLIPS, DAVID R.: ACCESSIBILITY AND UTILIZATION: GEOGRAPHICAL PERSPECTIVES ON HEALTH CORE DELIVERY Egészségügyi ellátás — a földrajz látószögéb ő l (New York: Harper and Row, 1984. 214 p.)
Az elmúlt éVtizedekben jelent ősen kiszélesedett a földrajztudomány látóhatára — a vizsgált társadalmi folyamatokat, a kutatók kérdésfelvetéseit, módszertani apparátusát egyaránt értve ezalatt. Új rész-diszciplinák, irányzatok sora jelent meg a földrajztudomány és a többi társadalomtudomány határai mentén. Ennek a folyamatnak része a hagyományos orvosföldrajzon (medical geography) belül, illetve mellett az egészségügy-földrajz (geography of health care) kibontakozása. A tradicionális orvosföldrajz a betegségek és a halálozások területi eloszlását és terjedését, valamint a természeti és települési környezetnek az emberi egészségre gyakorolt hatását vizsgálja. (Ez számos publikációban az irányzat megnevezésében is tükröz ődik — "disease ecology", "geography of disease", "ecological medical geography".) Az egészségügyföldrajz az egészségügyi rendszerek területi struktúráját és folyamatát els ősorban az egészségügyi munkaer ő , létesítmények és szolgáltatások területi elosztásának, „területi mintáinak" jellemzőit, egyenl őtlenségeit, továbbá az egészségügyi ellátás elérhet őségének és igénybevételének területi jellemz őit, területi-társadalmi különbségeit kutatja. JOSEPH és PHILLIPS könyvének középpontjában az egészségügyi-földrajz ez utóbbi kérdésköre, nevezetesen az egészségügyi szolgáltatások elérhetősége és igénybevétele áll. A szerzők nem elsősorban saját empirikus kutatási eredményeik, hanem az egészségügy-földrajz területén mások által felhalmozott tudás bemutatására törekednek; nagy súlyt helyeznek a különböz ő irányzatok, megközelítések rendszerezésére — erényeikkel és korlátaikkal, valamint a további kutatást igényl ő kérdéseik körvonalazásával együtt. Ezáltal nemcsak az egészségügyföldrajz kutatói, hanem a földrajz új irányzatai iránt érdekl ődők vagy az egészségügy más terü-
letével foglalkozók számára is hasznos olvasmány lehet a m ű. Az első fejezet az egészségügy-földrajzot tágabb diszciplináris környezetében mutatja be — vázolva szemléletének szoros összefonódását a társadalomföldrajz területén kibontakozott ‚jóléti" irányzatával —, amely a társadalomtudományok szintetizálásának tekinti a földrajzot. A második fejezet az egészségügyi rendszerek meghatározó tényez őit és ezek konkrét megnyilvánulásait vázolja néhány országban. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az egészségügyi szféra működését alapvet ően az országok politikaigazdasági berendezkedése befolyásolja. Az egészségügyi szféra jellemz ői közül az alábbiaknak tulajdonítanak meghatározó szerepet az egyes konkrét egészségügyi rendszerek közti különbségek kialakításában: az egészségügypolitika, a központi irányítás, ellen őrzés mértéke, az egészségügyi szolgáltatásokért való fizetés módjai, az orvosok és a páciensek közötti kapcsolatrendszer. A következ ő öt fejezet azokat az eltér ő elméleti megközelítéseket, empirikus kutatási irányzatokat és módszereket rendszerezi, melyekkel az egészségügy-földrajzi kutatások az elérhet őség és igénybevétel problémáit, területi meghatározottságát vizsgálták. A szerzők hangsúlyozzák az alapellátás (általános orvos vagy családi orvos) kiemelked ő fontosságát. Az egészségügyi hierarchiának ez az alapja; a legtöbb beteg az általános (családi) orvoson keresztül jut el a hierarchia magasabb szintjeihez. Következésképpen a szakellátás és a kórházi ellátás elérhet őségét is alapvet ően befolyásolja az általános orvosi ellátás elérhet ősége. Nemcsak az alapellátás jelent ősége, hanem a szerz ők eddigi munkássága is magyarázza, hogy az egészségügy egyes alkotóelemei közül legsokoldalúbban és legrészletesebben az általános
RECENZIÓK Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2. 116-121. p.
órvosi és az elmeegészségügyi ellátás elérhet őséével foglalkoznak. Az elérhet őség és az igénybevétel — JOSEPH os PHILLIPS szerint — „ ... ugyanazon érem ét oldala, mivel az igénybevétel a feltárt eléret őség manifesztálódása." (9. o.) Ezen koncepió alapján különböztetik meg az elérhet őségogalom két irányzatát: a „potenciális" elérheő séget (potential accessibility) és a „feltárt" lérhetőséget (revealed accessibility), ez utóbbit z igénybevétellel azonosítva. Az elérhet őségnek három — egymással kölsönhatásban lévő — dimenziót tulajdonítanak: öldrajzi (fizikai), társadalmi-gazdasági és szerezeti. Ez utóbbi dimenzión belül alapvet ő szeepe van az egészségügyi ellátás hierarchikus elépítésének, amely meghatározza az egészség*gyi infrastruktúra egyes elemeinek területi elelyezkedését, koncentráltságát. A „potenciális" elérhet őség irányzata els őorban a térben egyenl őtlenül elhelyezett egészégügyi munkaer ő és intézmények, valamint a ‚potenciális" fogyasztók (tehát a lakosság) téreli elhelyezkedésének kapcsolatát vizsgálja. bből ered ően a fő hangsúlyt az elérhet őség öldrajzi (fizikai) dimenziója kapja. Az orvosok lérhet őségér ől — Anglia, Kanada és az USA éldája nyomán — megállapítják: „E század foyamán az egészségügyi munkaer ő növekvő spe*alizációja — párosulva a falusi térségek népeségcsökkenésével — az orvosok elosztásában a alu—város egyenl őtlenség folyamatos érvényeülését eredményezte." (83. o.) Továbbá „Minen területi szinten jelent ősek az orvosok nálatának egyenl őtlenségei, viszonyítva a ponciális kereslethez." (89. o.) A könyvben bemutatott makroszint ű megözelítések közül — a megjelenése óta eltelt ásfél évtized szakirodalma is bizonyítja — tudománytörténeti jelent őségű a HART által megogalmazott "ínverse care law". "Azokon a területeken, ahol több a megbetegedés és halálozás, az általános orvosoknak több a munkája, agyobb körzetének a lakosságszáma, rosszabb a kórházi háttere ... , mint az egészségesebb térségekben; a kórházi orvosok nagyobb esetszámot látnak el kevesebb személyzettel és felszereléssel, elavultabb épületekben, ismétl őd ő kríziseket elszenvedve a felhasználható kórházi ágyak és a helyettesítés területén. Ezek a tendenciák úgy összegezhet ők, mint az inverz ellátás törvénye: a jó orvosi ellátás elérhet ősége inverz módon változik a lakosság szükségletéhez viszonyítva." (81. o.)
g
117
Az "inverse care law" kérdésfelvetése, azaz a szükségletek területi (és társadalmi) eloszlása, valamint az egészségügyi szolgáltatások területi elosztása közötti viszony vizsgálata — véleményünk szerint — alapvet ő feladat a magyarországi területi és egészségügyi kutatások számára is. E törvényszer űség konkrét érvényesülésére irányuló empirikus kutatások ugyanakkor közelebb hozhatják egymáshoz az orvosföldrajz tradicionális irányzatát és az egészségügy-földrajzot. Az elérhet őség másik irányzata (revealed accessibility) az egyes szolgáltatások igénybevételének területi különbségeit vizsgálja. A szerzők részletesen foglalkoznak az igénybevételt befolyásoló nem-területi tényez őkkel, mint pl. a társadalmi rétegz ődés, a jövedelmek, az életkor és a nemek, az etnikai csoportok szerinti, valamint az egyéni „magatartásból" ered ő különbségekkel (az egyének különböz ő mértékben ismerik fel szükségleteiket, eltér ő szinten informáltak a lehetséges szolgáltatásokról és azok elérhet őségéről.) Alapvető jelentőségű a távolság igénybevételt csökkent ő hatásának ("distance decay effects") a tárgyalása. A szerz ők hangsúlyozzák: annak ellenére, hogy a távolság hatását nem lehet elkülöníteni a társadalmi, gazdasági, pszichológiai, intézményi tényez őktól, a geográfusok meggy őződése, hogy a területi tényez ők fontos, esetenként meghatározó szerepet játszanak az egészségügyi ellátás igénybevételében. A távolság igénybevételt csökkent ő hatását (azaz a létesítményt ől való távolság és a 10 000 lakosra jutó igénybevétel közötti inverz kapcsolatot) JARVIS fogalmazta meg 1851-ben az elmekórházakra, ezért az irodalomban „Jarvis törvénye"-ként is ismert. A távolság negatív hatása különböz ő mértékben érvényesülhet az egyes egészségügyi szolgáltatások esetében. A könyv a kórházak sürg ősségi osztályára, a fogorvosi ellátásra, az általános orvosi ellátásra, a kórházi ellátásra és az elmeegészségügyi ellátásra vonatkozó empirikus tanulmányokat sorakoztat fel. Egy példa: „A kórháztól 20 km-re a fekvőbetegek aránya 40%-ára csökkent annak, amely a kórház közvetlen környezetében volt, amíg a járóbeteg igénybevétel még nagyobb mértékben, 25%-ra esett" — közlik egy New South Wales-i kórházra vonatkozó vizsgálatról. A fenti irányzat alapvet ő problémája túlmutat az egészségügy-földrajz terrénumán. A lakosság egészségügyi ellátás iránti szükséglete ugyanis nem ismert, nem rendelkezünk megfelel ő
118
RECENZIÓK Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2. 116-121. p.
módszerekkel a meghatározásához, sőt maga a fogalom is sokféleképpen (és hozzátehetjük, gyakran az egyes értelmezések összekeveredve) jelentkezik a szakirodalomban. Ha a szükséglet (és annak területi elosztása) nem ismert, az sem mondható meg, hogy mekkora része maradt kielégítetlen —. a mérhet ő igénybevételhez viszonyítva. További megválaszolatlanul maradt kérdéseink sem a szerzőknek róhatók fel — az egészségügy-földrajz jelenlegi állapotából fakadnak. Ezek közül egyet emelünk ki: az igénybevételt befolyásoló nem-területi tényez ők is (társadalmi réteg, életkor stb.) jelent ős területi különbségeket mutatnak. Hogyan fonódnak össze ezek a területi különbségek a földrajzi természet ű tényez ők különbségeivel, illetve melyik játssza a
meghatározó szerepet az elérhet őség területi különbségei alakításában? A könyv utolsó fejezete az egészségügyi tervezés területi vonatkozásait tárgyalja, bemutatva a lehetséges stratégiákat és néhány konkrét gyakorlati példát a területi problémák kezelésére. A szerzők az előszóban hangsúlyozzák, hogy könyvük részben az orvosföldrajz egyetemi oktatása számára íródott. Az ilyen jelleg ű speciális kurzusok — ha lennének —, Magyarországon is hasznosítani tudnák a könyvet. Az egészségügyföldrajzzal való további ismerkedést megkönnyítheti a könyv közel 500 tételt tartalmazó irodalomjegyzéke is. Orosz Éva
SZENTI TIBOR: PARASZTVALLOMÁSOK (Gondolat; Budapest, 1985 390 pi
SZENTI TIBOR t 1979-ben megjelent „A tanya" c. m űve avatta igazi néprajzkutatóvá, .ez a szakmai elismerés mellett szép közönségsikert is hozott számára. Ez a kezdet visszatérésre kötelez. Új könyve: f őhajtás a vásárhelyi parasztember el őtt. A dél-alföldi tanyás város népéletének megrajzolását már a neves etnográfus, KISS LAJOS (1881-1965) tervbe vette. A szegényparasztság társadalomrajzával — „A szegény emberek élete" (Bp. 1955) — el is készült, halála azonban megakadályozta abban, hogy vállalkozását a középbirtokos gazdaréteg életmódjának bemutatásával teljessé tegye. SZENTI TIBOR munkája — noha Hódmez ővásárhely néprajzi szempontból korántsem föltáratlan terület — több egyszerű, hiányt pótló folytatásnál. „Parasztvallomások" — ígéri a cím. Kik vallanak hát, hogyan és mir ől? Századunk első felének vásárhelyi gazdatársadalmát zömmel kis- (5-20 hold) és középbirtokosok (20100 hold) alkották, akik, ha más-más szinten is, de a hagyományos tanyai parasztéletmódot élték. Amit e könyv őriz: közel ötven képvisel őjük tudás- és élményanyaga. Mivel a gazdacsalád vagyona fölött az apa rendelkezett, s a termelést is ő irányította, nem meglep ő, hogy jórészt fér-
fiak emlékeznek. Hetven-nyolcvan felé járó id ős emberek szinte valamennyien — az öregkor bölcsességével és megnyugvásával visszatekint ők. Megszólítani őket! Az etnográfus kutatói mentalitása példaadó: ill ő alázattal, egyéniségük tiszteletben tartásával fordul hozzájuk — s a bizalmukkal tisztelik meg érte. Még a magnetofon, az interjú jelleg ű anyaggyűjtés bevett segédeszköze sem áll ember és ember közé; ha mégoly sok időt, fáradságos gondot és türelmet igényel is a kézzel történ ő lejegyzés. Adott azonban a könyvbe gy űjtött szavak hitelét biztosító „parasztlektorálás" lehet ősége. Ugyanaz leírva is, mint elmondva? A szerz ő által továbbfejlesztett módszer nagy értéke, hogy a kérdezettek névtelen „adatközl ők" helyett a szó szoros értelmében vallomástev ők, az alkotás folyamatának aktív résztvev ői lehetnek. Az olvasó számára így válik érthet ővé, hogy a családi hagyományok, valós élethelyzetek, racionális tapasztalatok — azaz a viszonylag egyszer űen átadható ismeretanyag — mellett a paraszti lét értelmét summázó, soha ki nem mondott „hitvallások" is utat találhattak a kérdez őhöz. megérti és közvetíteni tudja ezt az üzenetet! „Mélyfúrással rést nyitottam egy múltba vesző világba" — fogalmazza meg bevezet őjében
RECENZIÓK Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2. 116-121. p.
SZENTI TIBOR. Ami felszínre kerül: -egy eltűnt társadalmi réteg megfogyatkozott szellemi iröksége. Az etnográfus a szóbeli vallomásokon lívül a paraszti írásbeliség fölkutatott emlékeiből igyekszik rekonstruálni ezt a hagyatékot, de hogy minél pontosabb, minél teljesebb legyen, éll a helytörténeti források, korabeli térképek, talaprajzok és fényképek adta lehet őségekel is. Mozaikokból építkezik tehát, mégis mind 14 fejezet megkomponált egész. A hiteles , paraszti művelődéstörténethez" b őséges jegytanyag, elmélyült kutatómunkáról tanúskodó ,Jmini tájszótár" s a legalapvet őbb műveket tarmazó szakirodalmi tájékoztató ad útmutatást. ki a kezd őbetűk olvastán nem röstell mindig ítralapozni, még a vallomástevőket is azonosíthatja a Függelékben található névjegyzék alapján. Apródonként összeáll így egy-egy emberlet története.) Teljességre törekvő paraszti rétegvizsgálata dredményeit tematikus elrendezésben tárja elénk a szerz ő. Gondolatmenetét — már csak az idézett vallomástöredékek varázsáért is — érdemes megismerni!
él
Történelmi emlékezet
(„Mindég a parasztot vitték a tűzvonalba, és azt nem sajnálta sönki. Hó lepte, akna roncsolta, golyó fogta. A paraszt, aki termelt, aki éjt nappallá téve dolgozott, hogy eltartsa a nemzetet, ő volt a történelöm, a háborúk martaléka." 56. o.) Kiindulópont: az id ő-határok és a földrajzi eretek megrajzolása. A múltidézés ennek meglelően a népi emlékezet különböz ő valóságért kű szféráihoz kapcsolódik: 1) a nemzedékr ől emzedékre hagyományozott mondai világ, ) az ősök, a déd- és nagyszül ők révén átfogható ő, 3) a két világháború által meghatározott emélyes élmények. Külön fejezet foglalkozik nemzeti múlt emlékeinél is értékesebb, ám ind ez ideig kevés figyelemre méltatott paszti helytörténet problémakörével. Szenti ibor tudakozódása nyomán eddig ismeretlen ézőpontból tárul föl előttünk mezőváros és tára, továbbgondolásra érdemes szempontot adva történésznek és a települések bels ő erkezetét kutató geográfusnak egyaránt.
119
II. Cseléd, m űveltség, gazdálkodás
(„Úgy tartották, hogy Amég a vásárhelyi gazda az ágyban a lábát föl tudja emelni, nem írat sömmit a fiaim." 116. o.) Az általánosan elfogadott közösségi normák és a különc egyediség sajátos kett őssége „szocionéprajzi" megközelítésben — ez a második nagy gondolatkör summázata. A nemzedékeket egységbe fogó gazdanagycsalád a termelés szervezeti kereteként s mintaadó szűkebb közösségként jelenik meg. Az összetartozás igazi erejét az anya, nagyanya szeretete biztosította, míg a gazdaság irányítása, vagyona révén, a családf ő kezében összpontosult. Az emlékező parasztember most válik csak igazán szakért ővé, lett légyen szó a határhasználat rendjéről, a termelési folyamatok egymásutánjáról, a cselédek rangsoráról vagy akár a tanya és a városi ház kapcsolatáról. „Különös parasztok — furcsa szokások." É letteli történetek következnek „tanyai donquijotékról"; gőgös, vagyont herdáló vagy éppen fukar gazdákról; idevet ődött vándorokról — félelmet kelt ő vagy nevetésre ingerl ő idegenek itt valahányan. Egészen más — mert elfogadott — az átlagnál érzékenyebb lelki alkatú versfaragó parasztok világa. III. A test és a lélek tükre
(„Ezt az életöt akkor is végigélném, ha újra születnék, mert az igazi boldogságot csak a földtül löhet mögkapni. Nem csuda, hogy anyaföldnek hívják, mert az anya és a föld adta szeretet egyazon boldogság." 355. o.) A befejező rész központi gondolata: az élet csodája. Megóvásának vágya, az egészség, a munkaképesség visszaszerzésének igénye nemzedékek gyógyító tapasztalatait érlelte tudássá Vásárhelyt is. A szerzőnek valóságos kis gyűjteményt sikerült összeállítania az embert gyötr ő, állatot kínzó nyavalyák orvoslására szolgáló népi receptekb ől. Bölcs ő, nászágy, koporsó — az emberélet fordulóinak ismert kellékei. Az újszülött fogadása és a halott búcsúztatása nem tér el lényegesen más református vidékek hagyományaitól. Annál többet mond azonban a szerelmi élet benső titkainak föltárása. Szenti Tibor szinte példa nélkül álló vállalkozása a szemérmes hallgatás világába enged bepillantást.
120
RECENZIÓK Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2. 116-121. p.
Mi adja meg az élet értelmét? A kérdésre — a számvetést készít ő öregek sajátos filozófiájával — sosem hallott paraszti „ars poeticákban" fogalmazódnak meg a válaszok. Nemcsak a néprajzosokhoz szól, s nemcsak a vásárhelyieké ez a könyv. Amit írója vállalt: az emlékezettel még éppen elérhet ő parasztmúlt emberi értékeinek átmentése. Értük és általuk, akik sorsként élték
meg azt — mindannyiunknak, hogy merítsünk belőle. Mert az üzenet így hangzik: „A mi sorsunk a halálunkkal lezárul, de mégis folytatódik tovább, mert gyerökök születtek. A szül ők, az embörök a gyerökeikben élnek majd tovább." (338. o.) Legyen ez ajánlás valamennyi társadalomkutató számára. Duró Annamária
FRISNYÁK SÁNDOR: TÖRTÉNETI FÖLDRAJZ (Szabolcs-Szatmár megyei Pedagógus Továbbképz ő Intézet; Nyíregyháza, 1985. 390 p.)
A könyv a szerz ő „Adalékok a SzatmárBeregi síkság, a Rétköz, a Nyírség és a Zempléni-hegység történeti földrajzához (XVIII— XIX. század)" c. kandidátusi értekezése alapján készült. A vizsgált mintaterületek eltér ő jellege (alföldi és hegységi) módot ad annak bemutatására, hogy a különböz ő környezettípusok — mint a társadalmi termelés állandó és szükségszerű feltételei — többféle termelési-gazdasági tér kialakulását segítették el ő. Az „id őkeresztmetszet" (a XVIII—XIX. század) kiválasztását a földrajzi környezet átalakulásának felgyorsulása, a természeti képben és a társadalmi-gazdasági szférában bekövetkezett változások magyarázzák. A történeti földrajznak két ága van. Az egyik a topográfiai rekonstrukció, amellyel a historikusok foglalkoznak. Ez a jelenségek és folyamatok térbeli regisztrálására törekszik. A geográfusok által művelt önálló történeti földrajz feladata a földrajzi környezet (valamely szintű regionális egység) múltbeli állapotának komplex geográfiai feltárása és értékelése. A történeti földrajz — véli a szerz ő — a gazdaságföldrajz önálló tudományága, ugyanúgy mint az ipar-, az agrár-, a településföldrajz stb. Azonban Magyarországon a történeti földrajz mindmáig kevésbé művelt tudomány, s e m űfajban elért eredmények nagy része a történészek érdeme. Magyarország történeti földrajzának feldolgozása a makroregionális vizsgálatok eredményeire kell hogy épüljön. Mivel nagytáj-szint ű történeti földrajzi munkák még nem állnak rendelkezésre, mezo- és mikrotérségek kutatása látszik reális feladatnak. Ennek a koncepciónak az
értelmében született meg ez a munka is. A szerző kutatásai során a források széles körét használta fel, köztük els ősorban a történeti földrajz speciális forrásait (írott emlékek, íratlan szellemi hagyatékok, földrajzi nevek, régi kéziratos és nyomtatott térképek, látképek, rajzok, fényképek, tárgyi emlékek). A forrásanyag feldolgozása során alkalmazni kellett a történeti földrajzban ismert metodikai eljárásokat, így a reduktív (egyszer űsítő), a retrospektív (visszaf lé retrogresszív (visszafelé haladó) és különösen a komparatív (összehasonlító) módszert. Ez utóbbi lehet ővé teszi, hogy egy-egy korszak értékelése ne szakadjon el az akkor adott fejl ődési színvonaltól, az akkori társadalmi, gazdasági és politikai hatótényez őkt ől. A könyv a földrajztudományban klasszikusan alkalmazott logikai menetet követi. Els ő érdemi fejezete az említett területek XVIII. századi ősi, folyószabályozás és belvízrendezés előtti állapotát tárja elénk. Az olvasó sok érdekességet, részletekre is kiterjed ő leírást, korabeli rajzolt térképeket talál e vidékek XVIII. századi természetföldrajzi és els ősorban hidrogeográfiai képér ől. Nagyon karakteresen jelentkezik a társadalom természetátalakító szerepe és ereje a XIX. század folyamán az alföldi térségek példáján (belvízrendezés, folyószabályozás stb.). A hegyvidéki mintaterület természetföldrajzi képe az egymásra épül ő kultúrák nyomán kisebb változáson ment keresztül, mint síksági környezete. A következ őkben a szerz ő a termelés társadalmi-gazdasági feltételeit elemzi, elhelyezi a térséget a vizsgált id őszak sz űkebb és tágabb
RECENZIÓK Tér és Társadalom 1. évf. 1987/2. 116-121. p.
gazdasági térszerkezetében. A termel őerők területi elhelyezkedésének során vizsgálja a terület népesség- és településföldrajzát, ennek változásait. A XVIII. század id őszakában, a török kiűzése után indul meg a népesség bels ő migrációja és az idegenek betelepedése. A fölszabadított földekre a különböz ő adózási és robotkedvezmények reményében kárpátukránok (xuténok), szlovákok, németek és románok is érkeztek a magyarok mellett. Rendkívül érdekes képet mutat Nyíregyháza népességének nemzetiségi megoszlása, hiszen 1850-ben a magyarok aránya még alig egyharmad, 40 évvel később már 80% feletti, 1930-ra pedig gyakorlatilag tiszta magyar a város népessége. A terület településviszonyai sajátos kett ősséget mutatnak, mivel a Nyugat-Nyírség és a Mez őség településhálózata a XVI—XVII. században elpusztult, de a megye többi részén, a Rakamaz—Nyíregyháza és Nyírbátor vonaltól keletre es ő területeken a falvak és mez ővárosok életfolytonossága nem szakadt meg. Az elpusztult települések helyén a XVII—XVIII. században nagyfalvas tanyás települések (óriásfalvak) alakultak ki. A Nyírség keleti felén és a Rétközben közepes nagyságú falvak, a Szatmár-Beregi síkságon a középkori eredetű aprófalvak a jellemzőek. Korabeli, kétbeltelkes („kertes") településeket, települések belterületeit, nyírségi bokortanyák alaprajzi típusait ábrázoló térképek sora egészíti ki és illusztrálja a leírtakat. A szerzőnek igaza van abban, hogy az alföldi é$ hegyvidéki területet a gazdaság elemzése során is külön kell választani. Az el őbbi tipikus agrárvidék, ahol a XVIII. század folyamán a földrajzi munkamegosztás még jelentéktelen, éppen ezért a termel őegységek önellátó gazdaság* voltak. Fontos kutatási eredmény, amit a s erző az ún. fok-gazdálkodásról ír. „A folyókat sérő, néhány m-rel kiemelked ő hátak árvízentes térszínét a folyó partjait megszakító nyísok, a fokok (erek) tagolták. A természetes vagy mesterséges fokokon kitör ő víz a mélyebb fekvésű (ár-) területekre ömlött, majd apadáskOr ezeken az ereken a folyómederbe nagyrészt
121
visszaáramlott. A több méter széles erek feudális kori ártérgazdálkodás alapjai voltak (halászat, vízi szállítás, energiahasznosítás stb.)." (78. oldal). Részletes leírást kapunk a növénytermesztés és állattenyésztés különböz ő, itt jelent ős ágazatairól és ezek területi elhelyezkedésér ől. A hegységi területen a változatosabb és gazdagabb természeti er őforrások már a XVIII. századtól lehet ővé tették az önellátó agrárgazdálkodás kereteinek megbontását. Az árutermelő Tokaj-Hegyaljai sz őlőművelés mellett a Zempléni-hegység területén a bányászat, az ipar is megtalálható, és megindul a feudális céhszervezeteket felváltó manufaktúrák szervez ődése is. A térség manufaktúraiparát az üveg- és keménycserépgyártás, a fafeldolgozás és az élelmiszeripar jellemzi. „A táj (és egyben Magyarország) els ő porcelángyára a regéci uradalomban, Telkibányán épült 1825-ben." (101. oldal). A mezőgazdaság az intenzív földhasznosításra (a sz őlő- és gyümölcstermelésre), a szántógazdálkodásra és a halászatra, illetve az extenzív állattartásra épül. A vizsgált terület, vagyis a Fels ő-Tiszavidék, a Nyírség és a Zempléni-hegység közlekedési centruma a tokaji átkel őhely volt, melyet a korabeli térképek alapján lehet rekonstruálni. Ennek az ősi Tisza-révnek, illetve hídnak különleges helyzete volt a XVIII—XIX. századi áru- és személyforgalomban, a küls ő helységkeret és a bels ő medencecsoport gazdasági kapcsolatában. Azonban csak a XIX. század második felében, a korszer ű közlekedési (vasút-) hálózat kiépülésével valósult meg e vidéken a területi munkamegosztás. A könyvet német nyelvű összefoglalás és gazdag forrásanyag zárja. Ezt a munkát olvasva felmerül: jó lenne, ha a két tudomány közötti kapcsolat nyújtotta lehet őségeket jobban kihasználnánk, hiszen ELISÉE RECLUS frappáns megfogalmazása szerint: a földrajz térbeli történelem, a történelem pedig időbeli földrajz. Ennek jegyében ajánlom a könyvet minden történelem iránt érdeklőd ő geográfusnak és földrajz iránt érdekl ődő történésznek. Horváth János
