Ravasz Ábel Kultúra és jogrend Vitaindító írásában Ámon Katalin arra kereste a választ, hogy szükséges és kívánatos-e az etnikai adatgyűjtés a magyarországi roma kisebbség szempontjából. A szerző szerint a roma népesség felmérése előrelépést jelenthetne „az etnikai alapú kirekesztés felismerésében” – a szöveg elsősorban erre az aspektusra koncentrál –, valamint segíthetne a „megfelelő közpolitikák kidolgozásában”, mivel az állam a társadalom jellemzőinek felmérésével jobb eséllyel jut el a megfelelő közpolitikai lépések kialakításához. A következőkben azonban amellett szeretnék érvelni, hogy az államot korántsem az akadályozza meg a hatékony cselekvésben, hogy nem ismeri állampolgárai pontos összetételét, sokkal inkább a jogrend kulturális kódoltsága. Az, hogy az elmúlt húsz év „romapolitikája” mennyire volt sikeres, nehezen elemezhető integrált romapolitika hiányában, valamint az intézkedések jelentős részének „színvaksága” miatt, amelyek a romakérdést a szegénykérdésben feloldva, az „általános jóléti intézkedések” között próbálták kezelni.1 A kormányzati lépések deetnicizálása mellett két fő érv hozható fel. Egyrészt kiemelten fontos a hátrányos megkülönböztetés minden formájának kerülése, ezért káros, sőt veszélyes is lehet az etnikai adatgyűjtés. Másrészt a cigányság mélyszegénységben élő részének problémái jelentős részben azonosak más mélyszegénységben lévők gondjaival, különösen a hagyományos kulturális hálójukból kilépő, felbomlott társadalmi közegben élőknél. A „színvak politika” azonban a hagyományaikat tartó romáknál anomáliák sorához vezet. A rászoruló romák például nukleáris családokra tervezett lakásokat kapnak, miközben társadalomszerkezetük egyáltalán nem ilyen mintára támaszkodik. Az állam a telepeken közös zuhanyzókat épít, miközben ezeket a rituális tisztasági szabályok miatt a telep különböző nemzetségekhez tartozó tagjai nem használhatják együtt. A széleskörű informális gazdaságot az állam nem ismeri fel, sőt vonzóvá teszi azáltal, hogy a feketén dolgozóknak segélyeket ad. 2 A példák sora folytatható. 1
2
Természetesen léteznek és léteztek a romákat célzottan támogató programok is, ezek súlya azonban az általános, etnikailag nem célzott szociális intézkedésekhez képest elenyésző. Pivoň, Rastislav (2009a) „Múr v Ostrovanoch vôbec nie je problém”. Sme, 2009. október 20. Letölthető: http://komentare.sme.sk/c/5071137/mur-v-ostrovanoch-vobec-nie-je-problem.html. Letöltve: 2011. március 1.
Az egyedi anomáliák egy súlyos rendszerhiba margóján alakulnak ki. Ferge Zsuzsa megfogalmazásában ahhoz, hogy élhető legyen a társadalom, „az is szükséges, hogy az emberek »egy adott társadalomhoz tartozóként« akarják magukat meg- és felismerni, önazonosságuk része legyen valamilyen – a nagyobb egységhez is kapcsolódó – csoporthoz tartozás.“3 Az álláspont alapjait a felvilágosodás korának szerződéselméletében kereshetjük. Jean-Jacques Rousseau úgy gondolta, hogy bár az emberek szerződést kötnek egymással, ezzel azonban más autoritásnak nem vetik alá magukat alá, csak saját kollektív akaratuknak. A jog hatálya alá tartozó állampolgároknak ebből következően egyben a jog szerzőinek is kell lenniük.4 Az állítás implikációit úgy is értelmezhetjük, hogy egy állam csak akkor gyakorol demokratikus hatalmat állampolgárai felett, ha azok nemcsak a jog alanyainak, de szerzőinek is tartják magukat. Első ránézésre úgy tűnik, ez az érvelés csak egyfajta inklúziós követelés megalapozására lenne alkalmas egy antidemokratikus állammal szemben. Egy olyan állam azonban, amely az állampolgárai egy bizonyos csoportjának életformáját nem integrálta jogrendjébe, képtelen ezen állampolgárok hatékony kormányzására demokratikus eszközökkel. Ha az állampolgárok valamely csoportja valamiért hajlandó is elfogadni magát a jog alanyaként, az állam a csoport szerzőségének hiányában képtelen megérteni annak kulturális gyakorlatát és a rá adott reakciókat. Ahol kicsi az eltérés a többségi szerzők és a kisebbségi nem-szerzők kulturális kódja között, ott ez a széthúzás elhanyagolható (ilyen például a magyarországi szlovákok, vagy a szlovákiai magyarok esete). Ha azonban nagy kulturális különbségek merülnek fel, a kommunikációra képtelenség döntő módon rontja a szakpolitika minőségét. Kétségtelen, hogy a magyar állam nem értéksemleges a roma kultúrával kapcsolatban, annak szókincsét pedig a jogrend szerzőinek etnikai összetétele miatt javarészt nem ismeri. Ez lehetetlenné teszi az állam és a (roma) állampolgár közötti hatékony kommunikációt, az érdekek egyeztetését, a megfelelő visszacsatolást és végső soron a hatékony kormányzást is.
Uő. (2009b) „Pri riešení rómskeho problému sa treba zbaviť mítov”. Sme, 2009. december 2. Letölthető: http://komentare.sme.sk/c/5137331/pri-rieseni-romskeho-problemu-sa-treba-zbavit-mytov.html. Letöltve: 2011. március 1. 3 Ferge Zsuzsa (1999) „Szegénység és bűnözés, azaz: van-e dezintegrációs és decivilizációs veszély?”. Belügyi Szemle, 2. sz. Letölthető: http://www.fergezsuzsa.hu/docs/szegenyseg_es_bunozes.pdf. Letöltve: 2011. március 1. 4 Rousseau, Jean-Jacques (2002) The Social Contract and the First and Second Discourses. New Haven – London, Yale University, 179. o.
A megoldást a roma közösség(ek) a jog szerzői közé beemelése jelenthetné. Ez egyszerre növelné az állam legitimitását a romák körében, a roma kultúra nyelvének megismerésén keresztül pedig az állami szakpolitikák effektivitását és a társadalmi kohéziót is. Egy lehetséges megoldást az jelentene, ha megkeresésre és felhasználásra kerülnének a cigányság azon partikuláris kulturális gyakorlatai, melyek a jogrendbe építése javíthatná integrációjukat a társadalomban, miközben a többség számára is elfogadhatók. Egy ilyen rendszer magját a jelenlegi jogrend alkotná, melyhez egyes pontokon (alrendszerekben) a roma kultúra praxisaiból kialakított alternatív jogi lehetőségek kapcsolódnának. A jogalanyok – azaz Magyarország teljes lakossága – minden egyes olyan alrendszerben, ahol a két modell konkurens megoldásokat kínálna, kijelölt csomópontokon választhatnának a két lehetséges megoldás között. A végeredmény olyan jogalkalmazási „koktél” lenne, melynek elemeit mindenki saját maga keverhetné össze a régi és a partikuláris jogrendszer elemeiből, saját kulturális és piaci preferenciáit követve. Példának okáért, ha a jogrend kodifikálná a közösségi tulajdon tradicionális roma kultúrában ismert intézményét, akkor lakásvásárlási támogatás felvétele előtt az érintett tisztázhatná, hogy a standard (nuklerális családdal számoló) vagy a partikuláris (közösségi tulajdonnal számoló) jogalkalmazást kéri. A döntés után a tulajdonviszony megszűntéig ez a jogrend maradna érvényben. A tulajdonviszony átalakítása olyan csomópontot jelentene, melynek elérésekor a következő tulajdonos eldönthetné, hogy a standard vagy a partikuláris jogrendet tartja maga számára előnyösnek. Az előnyök? Egy, a partikuláris jogalkalmazást kérő roma jogalanynál az állam nem dobna ki pénzt arra, hogy számára használhatatlan lakást juttasson neki. A jogalany pedig olyan lakáshoz jutna, melyet lenne esélye megosztani a családi közösséggel anélkül, hogy a saját lakhatását ezzel veszélyeztetné. Mindamellett a tranzakcióban érintett romák ezzel számukra sem idegen koncepciókról tárgyalnának az állam képviselőjével, egyszerre növelve a beszéd hatékonyságát, és az alany jogállammal szembeni bizalmát. Az állam számára pluszt jelentene az is, hogy a lakás túlhasználat miatti lepusztulása esetén legitim módon tárgyalhatna a szankciókról a tulajdonossal. Jeremy Waldron szerint az a tény, hogy a körülöttünk lévő világ elemeinek kultúránk segítésével adunk értelmet, még nem jelenti azt, hogy ezeknek a lehetőségek feltétlenül egyetlen rendszerbe illeszkednek. Szerinte lehetséges, sőt kívánatos eltérő kultúrák részleteinek megértése, mivel ez kibővíti az elérhető értelmes jelentések halmazát. Waldron a zárt, egységes kultúrák helyett a
kultúrák keveredését tartja gyümölcsözőnek.5 Ez az álláspont közel áll a nagy-britanniai diskurzusban előforduló hibrid identitások szókincséhez. A hibrid identitás elmélete szerint az etnikai hovatartozás nem „adott” és statikus, hanem a más kultúrákkal érintkezés vagy a megváltozott életkörülmények miatt folyamatosan változó. A magyarországi romáknál a hibriditás Nagy-Britanniához képest ugyan csak korlátozott mennyiségű kútfőből merít, azonban annál fontosabb strukturáló tényező. A romungrókat és az oláhokat sokszor éppen identitásuk konstrukciója különbözteti meg. Míg az asszimiláns romák magyarok szeretnének lenni, addig a romungrók „cigányok és magyarok” egyszerre, a hagyományőrző oláhok és beások pedig inkább az autentikus cigányság képét preferálják. Ehhez jön harmadik lehetőségként a talajt vesztett, mélyszegénységben élő egykori integránsok (például a szocialista ipari munkások) útja, akik jelenleg elsősorban szegények tudnak lenni, etnikai identitástól függetlenül. A roma kulturális gyakorlatok kanonizálása lehetővé tenné a magyar és a roma identitás különböző keverékeivel rendelkező romák számára azt, hogy saját joghasználati „koktéljuk” kiválasztásával egyszerre definiálhassák romaságukat és magyarságukat, egymást kiegészítő módon. Egyértelmű, hogy a kisebbségi kultúra jogrendbe csatornázása lehetővé tenné ezen kultúra piaci körülmények közötti evolúcióját. Az esszencializmus terhe alól felszabadítva a kultúra egyes elemei hangsúlyosabbá válhatnak, vagy éppen visszaszorulhatnak, új beépítendő praxisok jelenhetnek meg, mások pedig megváltozhatnak. A folyamat azonban a többségi kultúrában is lejátszódhat: a kisebbségi gyakorlatok elérhetővé tétele közvetlen kihívást jelenthet a kanonizált magyar kultúra merev struktúrái számára, illetve demokratikus párbeszédet alakíthat ki annak fejlődéséről. Nem elképzelhetetlen, hogy az eredetileg kisebbségi gyakorlatként integrált lehetőségek némelyike olyan vonzóvá válik a társadalom széles rétegei számára, hogy háttérbe szorítja az eredeti praxist. A többségi jogi gyakorlatok piaci versenyre kényszerítése egyszerre számolna le a fundamentalizmussal és erősítené meg a kultúra szövetét, ellenállóbbá téve azt a merevségből adódó törékenységgel szemben.
5
Waldron, Jeremy (1992) „Minority Cultures and the Cosmopolitan Alternative”. University of Michigan Journal of Law Reform, 25/3, 783-784. o.
Egy ilyen jogi modell egyebek mellett túlhaladottá tenné az etnikai adatgyűjtés problémáját is, mivel a kulturális különbségek hivatalos felismerésével és kezelésével leválasztaná a jelenlegi romakérdésről annak egyik legfontosabb alkotóelemét. Ami ezek után ebben a kategóriában maradna, az nem lenne más, mint a mélyszegénységben élők integrációjának kérdése, annak viszont valóban nincsen „színe”. A szerző szociológus, a Publicus Slovensko vezető elemzője
