Ratko Mladiæ: a háborús bûnös, a politikus, a hadvezér

II-06

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

Ratko Mladiæ: a háborús bûnös, a politikus, a hadvezér Farkas Tímea Jelen rövid cikkem megszületéséig még nem sikerült a hágai nemzetközi törvényszék elé állítani Ratko Mladiæ tábornokot, a boszniai háborús bûnöst. A tanulmányban megkísérlem röviden felvázolni Ratko Mladiæ életútját, „karrierjét”, majd bukásának eddigi stációit 2006 tavaszáig. Up until the writing of this article it hasn’t been managed to bring General Ratko Mladiæ, Bosnian war criminal to the ICTY. In this article I will provide brief outline of Ratko Mladiæ’s life, ’career’ and the stages of his downfall until the spring of 2006.

„Ratko Mladiæ tábornokról, a háborús bûnösrõl, aki a környezõ hegyekbõl hónapokig bombázta Szarajevót, az a történet járja, hogy egy alkalommal megpillantotta a célkeresztben egy ismerõsének a házát. Azt mondják, hogy a tábornok felhívta telefonon az ismerõsét, és értesítette, hogy öt percet ad neki, szedje össze az albumait, mert, mondja, épp a levegõbe akarja röpíteni a házát. Az album szóval a gyilkos a családi fényképalbumokra gondolt. A tábornok, aki hónapokig lõtte a várost, pontosan tudta, hogy az emlékezetet pusztítja. Úgyhogy az ismerõsét „nagylelkûen” megajándékozta az életével az emlékezés jogával. A puszta élet meg néhány családi fotó.”1 Ratko Mladiæ (született 1942. március 12-én Bosznia-Hercegovinában, Bo
inoviæi városában) nevét a világ az 1992–1995-ben bosnyák területen zajló háborúban ismerte meg, a boszniai szerb hadsereg (VRS) vezetõjeként. 1996-ban, több más szerb vezetõvel egyetemben népirtással, az emberiség ellen elkövetett bûntettekkel, a genfi konvenció súlyos megsértésével, a háborús szokások és törvények megszegésével, valamint egyéb háborús bûntettek elkövetésével vádolta meg az ICTFY (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia – az ENSZ hágai Jugoszlávia-törvényszéke). Legsúlyosabb bûntettei közé Szarajevó közel három és fél évig tartó ostromlása (a harcokban mintegy 10 000 ember vesztette életét), valamint az 1995. július 11-én bekövetkezett srebrenicai népirtás (az áldozatok száma 7000–8000 fõ közé tehetõ, pontosan soha nem fog kiderülni) tartozik.

1 In: Dubravka Ugrešiæ: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma, 10. pp.

47

II-06

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

1991 õszéig Bosznia viszonylag nyugodt régiónak számított a térségen belül. A szlovéniai, majd a horvátországi események turbulenciája, a szerbek és a horvátok túlfûtött nacionalizmusa odáig vezetett, hogy 1991. október 15-én a boszniai parlament bosnyák–horvát többsége kimondta a köztársaság függetlenségét (a szerb képviselõk bojkottálták a szavazást). December 20-án Bosznia-Hercegovina az EK-tól kérte függetlensége elismerését, az EK pedig ENSZ-békefenntartók Boszniába történõ küldését kezdeményezte. Az eseményekkel párhuzamosan alakul meg a boszniai szerbek parlamentje, majd a régi bosnyák tagköztársaság szerb dominanciájú területeibõl az önálló Szerb Köztársaság (Republica Srpska). A nemzetközi közösség újabb nehéz döntés elé került; a szlovéniai és a horvátországi negatív tapasztalatok után ezúttal az elismeréssel remélte megelõzni a harcok háborúvá fajulását. Így a függetlenségi népszavazás eredményes megtartása (a szerbek bojkottálták), valamint a Bosznia belsõ berendezkedésérõl szóló szerb–horvát–muzulmán tárgyalások elindulásának következtében az EK-tagállamok 1992. április 6-án (az USA másnap, Oroszország pedig április 28-án) elismerték Bosznia-Hercegovina állami függetlenségét.2 Az év eleje óta tartó egyre gyakoribb fegyveres incidensek az események hatására rendszeressé váltak, s a szemben állók hamar egységes hadseregekké szervezték fegyveres erõiket. Leggyorsabban és legnagyobb létszámmal a VRS szervezõdött meg: a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) boszniai alakulatai, a helyi milíciák és területvédelmi erõk, a csetnik szabadcsapatok és orosz zsoldosok képezték bázisát.3 Élére azt a Ratko Mladiæ tábornokot nevezték ki, aki a horvátországi szerb krajinai hadtest parancsnokaként az 1991-es szomszédos harcokban is jelentõs szerepet játszott. A boszniai horvát hadsereg részben szintén a helyi milíciákból jött létre, másik forrását pedig a Horvátországból már a háború elején átszivárgó 10 000–15 000 katona alkotta. Történelmi okokból itt is megjelentek paramilitáris katonai egységek (jogpárti – usztasa-erõk, fõ koordinációjukat az anyaországból kapták). A legnehezebb módon a hivatalos kormányerõ, Bosznia-Hercegovina Hadserege (ABiH) realizálódott, sorait a muzulmán milíciák, területvédelmi egységek (horvát és szerb tagok egyaránt megjelentek benne), valamint félkatonai szervezetek (korábbi maffiózó csapatok és közel-keleti mudzsahedin fundamentalisták) képezték. Mladiæ személyében a boszniai haderõ meglehetõsen önálló parancsnokra tett szert. A kilencvenes évek háborús irányítói közül talán õt lehet tekinteni a legkarizmatikusabb vezetõnek. A szerbek körében katonának lenni már önmagában is erõteljes presztízst jelent. Mladiæ aszketikus és fegyelmezett katona volt, nem félt a tûzvonalba menni, nem volt korrupt, nem szerzett vagyont a feketepiacon. Összeszedte Bosznia szerb parasztjait, és valódi hadsereget faragott belõlük, amely Bosznia területének nagy részét meghódította. Stratégiájának alapját Tito második világháborús

2 Az elismerés helyessége azóta is vitákat kulminál, errõl bõvebben: Noel Malcolm: Bosnia – A Short History, 230–233. pp., Juhász József–Márkusz László–Tálas Péter–Valki László: Kinek a békéje? – Háború és béke a volt Jugoszláviában, 82–85. pp. 3 E hadsereg létszáma (körülbelül 80–100 ezer fõ) megközelítette a hivatalos bosnyák államét (110 ezer fõ), technikai felszereltsége pedig (300 harckocsi, 180 páncélozott harcjármû, 480 ágyú, 30 rakétavetõ, 50 repülõgép, 36 helikopter és 8 föld–föld rakéta) mintegy háromszorosan felülmúlta azt. In: Takács Péter: Valahol Európában – A jugoszláviai háborús bûnösök perei, http://jesz.ajk.elte.hu/takacs1.html

48

II-06

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

FARKAS TÍMEA: Ratko Mladiæ: a háborús bûnös, a politikus, a hadvezér

védelmi offenzívája képezte. E szerint ugyanis az ellenséget Bosznia átjárhatatlan hegyei között kell legyõzni, ahogy a náci Németországgal is tették. Mladiæ hamar beláthatta, hogy Jugoszlávia egyben tartását nem lehet elérni, de Boszniából nehéz lesz kiverni haderejét, így Jugoszlávia megmentése helyett Nagy-Szerbia megteremtésén kezdett dolgozni. Sok anekdota szól róla mint parancsnokról, de mind ugyanazt mondja: hogy nem ijedt meg az ellenségtõl. Brutális és arrogáns volt, katonai zseninek tartotta magát, a nemzetközi szervezetek képviselõitõl és a külföldi parancsnokoktól a sajtóig senkit és semmit nem tartott tiszteletben.4 Karrierje tetõpontján, 1995-ben a legnépszerûbb ember volt a boszniai Szerb Köztársaságban, még Radovan Karad
iæ elnöknél is népszerûbb. Ugyanakkor tõle féltek és õt gyûlölték a legjobban a Balkánon – Slobodan Miloševiæ után. A szerb sajtó gyakran hasonlította õt Lazar Hrebeljanoviæ herceghez, aki a szerb sereget vezette a törökökkel vívott rigómezei ütközetben, 1389-ben. Érdekes módon Miloševiæet soha nem hasonlították Lazar herceghez, a Szerb Köztársaság tábornokát viszont igen. A katonák jobb alapanyagul szolgálnak a mitológiai hõsökhöz, a hõsi énekekhez. Miloševiæ csak politikus volt, akinek népszerûsége jön és megy.5 Mladiæ azonban, mint katona, a legújabb szerb mitológiában fölötte áll ennek. Mladiæ ráadásul a politikai hadszíntéren is helyt állt, 1993 májusában a boszniai szerb parlament az õ bemutatója után mondott nemet a Vance–Owen-béketervre, amit személyesen Slobodan Miloševiæ propagált Paléban, a boszniai szerb parlament ülésén.6 A hadviselés szerves részét képezték az etnikai tisztogatások. Ezek olyan szervezett akciók voltak, amelyek az elfoglalt területek homogenizálását szolgálták, részben közvetlen katonai, részben tágabb politikai megfontolásokból. A „katonai célszerûséget” az ellenséges oldal meggyengítése jelentette (csökkenteni kellett az ellenség fegyverforgatásra alkalmas férfiainak számát, valamint a lakossági ellenállás lehetõségét megelõzni a megfélemlítések, vérengzések által). A tisztogatások tágabb politikai célja pedig az etnikailag tiszta területek létrehozása volt (a háború elõtt a különbözõ etnikumok települései olyannyira egymásba szövõdtek, hogy a boszniai tartomány etnikai térképe leginkább egy leopárdbõrre emlékeztetett. Ráadásul az etnikai szempontból vegyes házasságok magas részaránya rokonságilag is szorosan összekötötte a bosznia-hercegovinai lakosokat). A hágai törvényszék Mladiæ és Karad
iæ elleni legfõbb vádpontjai között a népirtás, az emberiség ellen elkövetett bûntettek, a genfi konvenció súlyos áthágása, a háborús szokások és törvények megszegése szerepel. 1995 júliusában hajtották végre Mladiæ csapatai a srebrenicai vérengzést. A jelentéktelennek tûnõ kisváros az összefüggõ kelet-boszniai szerb területek közepén éktelenkedve veszélyt jelentett a boszniai szerb hadsereg utánpótlási vonalaira. A szerb alakulatok öt nap alatt mintegy 8100 bosnyák férfit és fiút végeztek ki. A NATO-erõk kezdetben a kedvezõtlen látási viszonyok miatt nem támadtak, késõbb pedig azért mondtak le a beavatkozásról, mert a szerbek a térségben állomásozó hol-

4 Számos példát találhatunk erre Richard Holbrooke To End A War c. könyvében. 5 Ezt a nézõpontot tükrözi a szerb nép viselkedése, hozzáállása és létszáma Miloševiæ ravatalánál a temetése elõtt egy nappal. 6 In: Laura Silber–Allan Little: Jugoszlávia halála. 375–394 pp.

49

II-06

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

land békefenntartók és a civil polgárok megtámadásával fenyegetõztek. A kivégzések helyszínén – szemtanúk beszámolója szerint – Mladiæ többször megjelent, állítólag egy alkalommal kijelentette: „A kormányotok nem akar benneteket, nekem kell 7 hát gondoskodnom rólatok.” A mészárlással azonban Mladiæ túllõtt a célon, kiprovokálta a NATO beavatkozását, és végsõ soron megalapozta a horvátországi szerb területeket felszabadító horvát Oluja (Vihar) hadmûveletet. Az amerikaiak ugyanis ezután adtak szabad kezet a horvát hadseregnek Boszniában is, a horvát alakulatok a muzulmán–bosnyák csapatokkal közösen kis híján elfoglalták Banja Lukát, a boszniai szerbek legnagyobb városát is. A boszniai szerb vezetésben a káosz jelei mutatkoztak: Karad
iæ kísérletet tett Mladiæ leváltására (kettejük kapcsolata már 1994 óta erõteljesen romlott), de a tábornok nem engedelmeskedett neki. A NATO-légicsapások után a katonai összeomlás már elkerülhetetlen volt. 1995 októberében a harcoló boszniai felek fegyverszünetet kötöttek, november 12-én a hágai törvényszék háborús bûntettekért vádat emelt Radovan Karad
iæ és Ratko Mladiæ ellen, november 21-én Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Jugoszlávia képviselõi a nemzetközi közvetítõk jelenlétében parafálták a daytoni békemegállapodást. A „boszniai mészáros” egészen 1996 novemberéig a boszniai szerb hadsereg élén maradt (papíron), csak ekkor tudta Karad
iæ utóda, a Republica Srpska új elnöke, Biljana Plavšiæ hivatalosan is elmozdítani, bár pénzbeli járandóságát egészen 2005 novemberéig megkapta. Vádemelése után rövid ideig a Szarajevó melletti Han Pijesak katonai bunkerében bujkált, de hamar biztonságra talált a még négy évig Miloševiæ uralma alatt álló és Hágáról még csak hallani sem akaró Jugoszláviában. Nyilvános eseményeken vett részt – a Jugoszlávia–Argentína – labdarúgó mérkõzést a díszpáholyból, húsz testõr gyûrûjében nézte végig. Tehette, mert sértetlenségét a hadsereg mellett a belügyminisztérium Boszniát is megjárt különleges alakulatai, a vörössapkások is biztosították. A miloseviæi rezsim 2000 októberi bukása után már nehezebbé vált a rejtõzködés a volt tábornok számára, megkezdõdött az (ál)hírek, rejtélyek tömeges felbukkanása a sajtóban Mladiæ tartózkodási helyével kapcsolatban. A következõ években rejtélyes gyilkosságokat kötnek Mladiæhoz, illetve bujtatóihoz. Három belgrádi kiskatona rejtélyes halálának ügye is arra utal, hogy a tábornok Belgrádban bujkált. Ugyanakkor a hírek szerint Mladiæ Moszkvában és a görögországi Theszalonikiben is többször felbukkant. Visszafogottabb elemzõk szerint ezek a hírek akár a nemzetközi hatóságok megtévesztését is szolgálhatták. Annyiban feltétlenül sikeresek, hogy tíz évvel a srebrenicai mészárlás és kilenc évvel a hágai vádemelés után még mindig nem tudni a tábornok hollétérõl igazándiból semmi biztosat.8 Napjainkra Ratko Mladiæ tábornok – Radovan Karad
iæ mellett – a délszláv térségben elkövetett háborús bûnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék által

7 In: Kemenszky Ágnes: A délszláv háborúk. Rubicon, 2006/2–3, 76. pp. 8 A háborús bûnösök kutatása kapcsán számos bírálat érte a nemzetközi békeerõket is (IFOR/SFOR), noha azoknak nem elsõdleges feladat a háborús bûnösök felkutatása és elfogása (részletesebben lásd: Padányi József: Békefenntartás Boszniában: a Magyar Mûszaki Kontingens. Budapest 2004. ZMNE SVKK).

50

II-06

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

FARKAS TÍMEA: Ratko Mladiæ: a háborús bûnös, a politikus, a hadvezér

leginkább keresett, szökésben lévõ vádlottja. A nemzetközi közösség a fejére kitûzött hatalmas összegû vérdíj mellett újabb és újabb határidõk kitûzésével próbálja rákényszeríteni a szerbeket a kiadatásra, ám a szerb vezetés továbbra sem sieti el az együttmûködést Hágával, Mladiæ kérdésében. Szerbia esetében láthatólag az a taktika sem mûködik, ami Ante Gotovina horvát háborús bûnös esetében bevált. Horvátország kormánya is folyamatosan tagadta, hogy tudna Gotovina hollétérõl, de fél évvel azután, hogy emiatt az EU elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését az országgal, váratlanul mégiscsak nyomára bukkantak a hatóságok a korábban a hírek szerint hercegovinai ferences kolostorokban rejtõzõ Gotovinának. A horvát tábornok azonban addigra már elveszítette politikai hátországát. A tuðmani rezsim szélsõségesei ugyanis 2005-re már kiszorultak a horvát politikai elitbõl, és bár a titkosszolgálatoknál még ott vannak, ez már csak arra volt elég, hogy a brit hírszerzésnek komoly károkat okozva leleplezzék azokat a brit kémeket, akik a tábornok után kutattak. Szerbia hamarosan kénytelen lesz meghozni a végleges döntést Mladiæ kiadásáról, máskülönben gyengülnek pozíciói az euroatlanti integráció, a montenegrói függetlenségi kérdéskör, s a koszovói státustárgyalások ügyében. 2006. március 11-én azonban scheveningeni cellájában meghalt Slobodan Miloševiæ, ami vélhetõleg újabb nehézségeket okoz Szerbia számára Ratko Mladiæ elfogásával kapcsolatban.

FELHASZNÁLT IRODALOM Dubravka Ugrešiæ: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000. Juhász J.–Márkusz L.–Tálas P.–Valki L.: Kinek a békéje?, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2003 Kemenszky Ágnes: A délszláv háborúk. In: Rubicon, 2006/2–3. Laura Silber–Allan Little: Jugoszlávia halála. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1996. Noel Malcolm: Bosnia – A Short History, Papermac, London, 1996. Padányi József: Békefenntartás Boszniában: a Magyar Mûszaki Kontingens. Budapest 2004. ZMNE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont. Richard Holbrooke: To End A War, The Modern Library, New York, 1999. Takács Péter: Valahol Európában – A jugoszláviai háborús bûnösök perei, http://jesz.ajk.elte.hu/takacs1.html

51