Rajongói forditás A könyv eredeti címe: Jay Crownover Jet (Marked Men #2)

Rajongói forditás 2013.

A könyv eredeti címe: Jay Crownover – Jet (Marked Men #2) A sorozatban megjelent többi mű címe: Jay Crownover – Rule (Marked Men #1) Jay Crownover – Rome (Marked Men #3) – Megjelenik 2014-ben!

A fordítás alapjául szolgáló könyv: Jay Crownover – Jet (Marked Men #2) Fordította:

KristinaTheT-Rex

Jet Keller mindenféle csábitás volt, túl szűk nadrágban

és túl sok démonnal, amik azokban a sötét, arannyal körülvett szemeiben rejtőztek. Ő volt minden lány rock-and-roll fantáziája, azonban volt egy része, ami nehezen kezelhetővé tette. És öcsém, hogy én mennyire kezelni akartam, mindenféle módon. A baj az volt, hogy nekem jobb döntésekett kellett hoznom és tiszta és leszűkitett utat járni. Nem lehetett megálljt fújni azokra a dolgokra, amiket Jet inspirált útközben, sem pedig kerülőút a spontán fellángolásra, amit magával hozott. Sajnos – vagy inkább szrencsére, attól függ ki nézte a szituációt – egy kettő-az-egy elleni harc volt ez, az elmémmel, amely szinte azonnal reagált, a testemmel és a szivemmel szemben, amelyek pedig a józan itélőképességemen uralkodtak felül.

Ayden Cross egy kirakós volt, amelynek, minden alkalommal

amikor úgy éreztem hogy közel járok a megfejtéséhez, kiderült, hogy volt még öt extra darabja és nem volt sarka. Sokáig azt hittem, hogy ő egy Déli szépség, kiteljesülve mérfölhosszú lábaival cowboy csizmákban, de olykor megfordult volna és olyasmit tett, amitől a seggemre zuhantam. Az volt az érzésem, hogy csöppet sem ismertem az igazi Ayden-t. Szivesen töltöttem el azt az időt, amit annek kibogozásával töltöttem, hogy kibontsam őt minden lehetséges módon. De elsőkézből tudtam milyen az, amikor két ember, a kapcsolat teljesen más gondolatával megpróbálja erőltetni azt. Nem álltam készen rá, még akkor sem ha csak ő volt az, aki képes volt minden megperzselt és lángoló részem kezelhetővé tenni, ahogyan arra eddig senki más nem volt képes.

Akkor hát kezdődjék

Teljesen az ellentéte volt ez annak, amit tennem kellett

volna az új életemben – hogy megkérjek egy igazán cuki bandatagot, hogy fuvarozzon haza. Léteztek szabályok. Voltak elvárásaim. Egyszerűen voltak dolgok, amiket tettem, hogy elkerüljem azt hogy bármikor visszaessek az előző helyzetembe – és az, hogy ölbe tett kézzel Jet Kellerre vártam a nem-nem listám legtetején szereplet. Volt benne valami, miközben azt néztem, ahogyan üvölt és részesévé válik a tömegnek amíg a színpadon állt, és ettől a normálisan érzekelő agyamat kásává változtatta. Jobban tudtam annál mi bajom, mint hogy megkérdezzem az öribarim. Ő odáig volt az olyan pasikért, akik tetőtől-talpig tintával voltak boritva és azokon a helyeken megszórva ékszerekkel, amelyeket az Úr sohasem szándékozott volna átlyukasztani. Azt mondta volna, hogy valaki olyan csábit, aki annyira más volt, annyira nem az én esetem, de tudtam, hogy nem ez volt. Jött befelé. Minden eggyes személy a zsúfolt bárban rámeresztette a szemeit és nem tudott máshová nézni. Átéreztette – és úgy értem tényleg átéreztette – a tömeggel azt amit visitott, és ez csodás volt. Utáltam a heavy metált. Számomra csak hangos ordibálás és visitás volt, még hangosabb hangszerekkel a háttérben. De a műsor, az intenzitás, és a vitathatatlan erőhullám, amit a hangjával keltett – volt benne valami, ami arra késztetett, hogy odavonszoljam Shaw-t a színpad elé. Nem tudtam félrenézni. Persze, hogy jóképű volt. Minden fiú, aki Shaw pasijával lógott az volt. Nem voltam immunis egy szép arcra és egy jó testre; valójában, egy pontban kiderült, hogy ezek voltak a gyengéim, amik miatt több bajba kerültem, mint amennyivel törődtem. Mostanában olyan pasik érdekeltek, akikhez inkább szellemi szinten vonzódtam. Akárhogy is, eggyel több kupica Patron és bármilyen őrült feromont is bocsájtott ki magából a csávó épp akkor, elfeledtették velem az új és javitott elvárásaimat a férfiaktól. A haja úgy festett, mintha az imént rázta volna le a csajt, aki összekócolta azt. A műsor alatt egyik pillanatban lehámozta magáról az atléta pólóját, hogy felfedje sovány és szoros izmokkal borított felsőtestét, amit egy a torkától

egészen valahol az öve alattig egy hatalmas fekete és szürke tetoválás boritott, ami a halál angyalát ábrázolta. A legszűkebb fekete farmer volt rajta, amit eddig egy pasin sem láttam, különböző láncokkal volt dekorálva, amelyek az övétől a hátsó zsebéig húzódtak, keveset hagyva a képzelőerőre. Ez lehetett az oka annak, hogy nem csak Shaw és én voltunk az egyedüli női rajongók a színpad előtt. Persze láttam már Jet-et előtte. Rendszeresen járt el abba a bárba, ahol dolgozom. Tudtam, hogy azok a szemek, amelyek most csukva voltak, miközben a zenét orditotta, amely elegendő volt ahhoz, hogy a bal felemen levő lány spontán elélvezzen, sötétek voltak, sötét barnák, amelyek könnyű humorral csillogtak. Tudtam a felháborító flörtölés iránti szeretetéről. Jet volt a csapat elbűvölő tagja, és nem volt lelkiismeretfurdalása felhasználni ezt, a szivszorító mosolyával kombinálva, hogy elérje amit akar. Egy meleg kezet éreztem a vállamon és megfordultam, hogy lássam Shaw pasiját, Rule-t. A tömeg felé tornyosult és a szája mozgásából ítélve tudtam, hogy készen áll távozni. Shaw meg sem várta, hogy megkérdezze tőle, mielőtt jámbor zöld szemeivel felém fordult. “Én elmegyek vele. Te készen vagy?” Shaw-nak és nekem volt egy “ne hagyj senkit hátra” eljárásunk, de még csak közel sem voltam ahhoz, hogy letudjam az estét. Kiabálnunk kellett a miközben a harsogó gitárok és a fülszaggató vokálok bombáztak bennünket az első sorban, igy hát lehajoltam, hogy a fülébe ordítsak. “Még egy kicsit itt lógok. Meglátom, hogy Rule haverja haza tud-e vinni.” Láttam a spekuláló tekintetét, de Shaw-nak megvolt a saját pasi drámája és tudtam, hogy nem próbálkozik mással. Beakasztotta a kezét Rule karjába és egy gyászos vigyort dobott felém. “Hívj, ha kellek.” “Úgy lesz.” Nem voltam az a lány, akinek szüksége volt szárnysegédre. Megszoktam, hogy egyedül repülök és olyan sokáig viseltem a magam gondját, hogy ez már természetes volt. Tudtam, hogy Shaw beugrott volna, ha nem találok fuvart haza, vagy ha taxit hívni túl soká tartana, és a tudat, hogy ott volt nekem, elég volt. A műsor többi részét elragadtatóan lenyűgözve néztem, és majdnem teljesen biztos voltam abban, hogy amikor Jet ledobta a mikrofonját az utolsó

dal után, rámkacsintott, mielőtt lehajtott volna egy kupica Jamesont. Még akkor is, amikor az agyamban lüktettek a dolgok amiket meg kellene tennem, tudtam, hogy az a kacsintás lezárta az alkut. Már nagyon régen nem jártam a rossz oldalon, és Jet tűnt a tökéletes idegenvezetőnek, hogy felfrissitse az útvonalat. Eltűnt a színpadról a többi bandataggal, én pedig odavándoroltam a bárpulthoz, ahol a többiek voltak a műsor előtt. Rule szobatársát, Nash-t, valószinűleg a gerlepár cipelte haza. Esélye sem volt annak hogy egyedül hagyta el a bárt az ő állapotában. Rowdy, Jet LBÖ-je, el volt foglalva azzal, hogy annak a lánynak a képét szopogatta, aki egész éjjel rosszaló pillantásokat vettem Shaw és az én irányomba. Egy “ennél sokkal jobbat is kifoghattál volna” pillantást vetettem felé, amikor feljött levegőért, majd találtam egy üres széket a pultnál. A baj a heavy metal bárokkal az, hogy minden sarokban heavy metal fickók vannak. A következő órát azzal töltöttem, hogy próbáltam levakarni a rámenős, ittallal kinálós csávókat, akik úgy néztek ki, mintha nem láttak volna zuhanyt, vagy borotvát évek óta. Már kezdtem dühös és utálatos lenni, amikor egy kéz, megpakolva nehéz ezüst gyűrűkkel, a térdemen landolt. Megfordultam és felnéztem egy nevető sötét szempárra, miközben Jet rendelt nekem még egy pohárka Platont, magának azonban csak vizet. “Leráztak, nem igaz? Ahogy azok ketten néztek egymásra, csodálom, hogy egyáltalán kibirták a műsor felét.” Hozzákoccintottam az apró poharat az ő poharának a széléhez, és egy olyan mosolyt intettem felé, amit a múltban mindig arra használtam, hogy megkapjam, amit akarok. “Azt hiszem Nash-nek küzdelme volt a tequilával és a tequila nyert.” Nevetett és megfordult, hogy beszéljen némi sráccal, akik gratuláltak neki a műsorért. Amikor visszafordult hozzám, egy kicsit zavarban volt. “Mindig is azt hittem, hogy ez furcsa.” Megemeltem sötét szemöldököm és kicsit közelebb hajoltam hozzá, majd pillantásom egy vöröske ragadta meg, aki túl szűk ruhában körözött. “Miért? Ti srácok nagyon jók vagytok, és szemlátomást az embereknek ez tetszik.” Hátradobta a fejét és nevetett, én pedig első alkalommal figyeltem fel a nyelve közepén levő kicsi sűlyzóra.

“Az embereknek, de neked nem?” Grimaszoltam, majd megvontam a vállam. “Kentucky-ból származom.” Szerintem ez mindent elmagyarázott. “Rule üzent, hogy szükséged van egy hazafuvarozásra. El kell mennem levakarni Rowdy-t arról a csajról és segíteni a srácoknak bepakolni a furgonba, de ha bírsz várni, mondjuk, harmincat, akkor biztosan elfuvarozlak.” Nem akartam túl buzgónak látszani. Nem akartam tudatni vele, hogy mennyire akartam hogy elfuvarozzon egy teljesen más módon, így hát csak megvontam a vállam. “Persze. Az jó lenne.” Megszorította a térdem, nekem pedig el kellett nyomnom a borzongást, ami tetőtől-talpig futott rajtam végig. Biztosra vettem, hogy volt ott valami, ha csak egy kis érintésétől is reszketni kezdtem. Visszafordultam a pulthoz, rendeltem egy pohár vizet, és megpróbáltam tisztázni a számlámat. Meg voltam lepődve, amikor a csapos közölte velem, hogy az ki lett fizetve, és egy kicsit mérges, mert nem tudtam kinek megköszönni. Forogtam a székemen és közelről néztem, ahogy az emberek átverekedik magukat egy olyan báron, ami tele volt túlságosan lelkes fickókkal és túlságosan nyilvánvaló lányokkal. A képzelgés egyik szakaszán sem voltam szent, de nem tiszteltem azokat a lányokat, akik hajlandóak voltak lekicsinyiteni magukat, csak hogy felajánlják magukat egyetlen élvezetes éjszakáért, csak mert Jet jól nézett ki szűk farmerben. Bármi is volt, ami velem történt, sokkal mélyebb volt annál; csak nem tudtam megnevezni. És ma éjjel elég részeg voltam – és eléggé hiányzott a régi énem – ahhoz, hogy ne vegyem figyelembe. Mire Jet visszaért, tettettem hogy érdekel a beszélgetés amit egy olyan fickó erőltetett rám, aki úgy nézett ki, mintha kifosztotta volna Glenn Danzig szekrényét. A metál számos műfajairól beszélt, és arról, hogy azok akik a különböző fajtáját hallgatták miért voltak nyomik, vagy éppen királyok. Ez volt minden, amit tehettem, hogy ne nyomjak egy rágógumit a szájába, hogy megakadályozzam az erős, részeges leheletét. Jet összeütötte vele az öklét és a válla mögé mutatott a hüvelykujjával. “Guruljunk, Lábaska.” Grimaszoltam a kifejezett becenévre, mert már számos változatát hallottam az életem során. Magas voltam, bár nem annyira mint ő a

százkilencven centijével, de Shaw mellet, az ő százhatvan centijével, toronynak tűnhettem, és valóban nagyon hosszú és nagyon szép lábaim voltak. Abban a pillanatban egy kicsit ingatagok és csöppet nyugtalanok, de összeszedtem magam és követtem Jet-et a parkólóig. A banda többi tagja és Rowdy egy Econoline furgonba tömörültek és mindenféle érdekes dolgokat kiabáltak felénk miközben kanyarogtak ki a parkolóból. Jet megrázta a fejét, majd a kulcsait használva kizárt egy fényes, fekete Dodge Challenger-t, ami félelmetesnek és gyorsnak tűnt. Meglepődtem, amikor kinyitotta nekem az ajtaját, amitől elvigyorodtam, igy hát beültem az ülésre és elkezdtem kitervelni a támadást. Mindenek után, ő egy olyan csávó volt, aki hozzászokott már a rajongókhoz és a bandás kurvákhoz, akik napi szinten rávetődnek, és az, hogy én is egy legyek közülük, nem volt a legfőbb vágyam. Lehalkította a dübörgő zenét, ami a nyilvánvalóan drága hangrendszerből szólt és szó nélkül kihajtott a parkolóból. Volt annyi ideje, hogy visszavegye a pólóját és amit most egy láthatóan szeretett bőrkabát takart, fém szegecsekkel kiteljesitve és egy tapasszal, amin egy olyan banda volt, amiről még nem is hallottam. A cuki rocker fiú, a sok tequila és a hirtelen bőr és izzadtság szagának a kombinációjától a fejem pörögni kezdett. Letekertem egy kicsit az ablakomat és figyeltem ahogy a belváros fényei elhalványulnak. “Jól vagy?” Felé billentettem a fejem és észrevettem az igazi aggodalmat a sötét tekintetében. A műszerfal halvány fényében, az arany kör, ami a szeme külső részét keretezte, úgy tűnt, mint egy Isteni glória. “Jól. Nem kellett volna felzárkóznom Nash-hez az első órában” “Ja, az nem jó ötlet. Azok a fiúk jól birják.” Nem válaszoltam, mert általában jól birtam az iramot, amikor pohárpohár ellen ittunk, de ez nem volt olyasmi amiről szerettem beszélni. Témát váltottam azzal, hogy végigfuttattam az újjaimat a kocsi nyilvánvalóan új és régi belsőjén. “Ez egy szuper jó verda. Nem gondoltam volna, hogy a mikrofonba ordibálás ennyire jól fizetne.” Felhorkant egy nevetéssel és oldalról rámnézett. “El kell hagynod az újrahasznosított vidéket, Ayd. Rengeteg jófajta indie country banda van és még néhány Americana banda is, amelyek biztosan tetszenének.”

Megvontam a vállam. “Az tetszik, ami tetszik. De tényleg, a bandád ennyire hires, hogy vezethetsz egy ilyen kocsit? Rule azt mondta, hogy a városban vagytok ismertek, ami a mai este után nem kétséges, de még ezzel a közönséggel sem tűnik úgy, mintha megélhetnél csak a zenélésből. Kiváncsiskodtam, de hirtelen rájöttem, hogy azon kivül, hogy tudom megdobogtatja a szívem, semmi mást nem tudtam róla. A jelenléte pedig arra késztette a fejemet, hogy különböző jeleneteket képzeljen el, amelyben csak mi ketten voltunk jelen, és sokkal kevesebb ruha. Ritmusosan dobolt a kormányon, fekete körmű kezével, én pedig nem tudtam másfelé nézni. “Van egy hangstúdióm itt a városban. Már régóta vagyok itt, igy rengeteg bandát és embert ismerek az üzletben. Rengeteg zenét irok, amit más emberek felvesznek, és az Enmity elég ismert ahhoz, hogy ne kelljen azért aggódnom, hogy éhen halok. Sokan csinálnak megélhetést a zenélésből. Csak az, hogy nehéz és elszántnak kell lenned, de inkább lennék teljesen leégve, miközben azt csinálom, amit szeretek, mintsem lennék gazdag és egy kilenctől-ötig tartó műszakban robotoljak.” Ez valami olyasmi volt, amit egyszerűen nem tudtam megérteni. Én vágytam a biztonságra és a jövőre, ami biztonságon alapszik. Azt akartam tudni, hogy képes leszek majd támogatni önmagamat; hogy soha sem kell majd valaki másra támaszkodnom az élet alapvető szükségleteiért. A boldogságnak semmi köze nem volt ehhez. Több kérdést akartam feltenni, de a lakás, amelyet Shaw-val osztottunk gyorsan a látóhatárunkba került és még csak meg sem próbáltam tudatni velem, hogy engem sokkal több érdekel egy egyszerű hazafuvarozástól. Az egész testem elcsavartam az ülésen, igy teljesen szemben voltam vele, majd felhúztam a legjobb “dugj meg” mosolyt az arcomra. Felemelte egyik szemöldökét, de nem mondott semmit, még akkor sem, amikor áthajoltam és kezem a feszes combjára helyeztem. Láttam a torkán a pulzust megugrani, ami vigyorra késztetett. Már nagyon rég érdekelt ennyire nyitottan valaki, és jó volt tudni, hogy ő sem volt immunis rám. “Feljössz velem, hogy megigyunk valamit? Shaw Rule-nál van, úgyhogy biztosan kimarad az üzemből egy pár napig.” A sötét szemei még sötétebbek lettek, valami olyat tükrözve, amit még nem tudtam felismerni, mert mi tényleg idegenek voltunk, de rárakta a kezét az

enyémre és gyengéden megszoritotta. Be akartam őt lélegezni; belé akartam bújni és soha többé nem akartam előjönni. De volt ott valami, volt benne valami különleges, ami azokat a rendezetten elvarrt szálaimat rángatta, amelyeket akkor varrtam el, amikor hátrahagytam a régi életemet. “Rossz ötletnek tűnik, Ayd.” A hangja mély volt és rejtett hullámokkal teli, amelyeket nem tudtam megfejteni. Egyenesbe hoztam magam az ülésen és a másik kezemmel felém forditottam az arcát. “Miért? Egyedülálló vagyok, te is az vagy, és egyetértő felnőttek vagyunk. Szerintem ez mesésen hangzik.” Felsóhajtott, majd megfogta mindkét kezem és visszahelyezte őket az ölembe. Óvatosan figyeltem, mert bár drámai életváltozáson estem át az elmúlt pár évben, még mindig elég okos voltam ahhoz, hogy tudjam, sokkal jobban néztem ki, mint azok a ringyók, akik a bárban megkörnyékezték. Az – és hogy még egy férfi sem utasitotta vissza a kötődésmentes szexet. “Közös barátaink vannak, akik együtt járnak. Fél üveg tequilát megittál az éjjel, és legyünk őszinték – nem vagy az a fajta lány, aki hazavisz egy fickót, akit alig ismer, egy éjszakára. Okos vagy és törekvő, és kibaszottul nincs ötleted arról, hogy mit tesz velem az a vontatott Déli akcentusod, vagy hogy milyen gyorsan idézné elő azt, hogy mindketten meztelenül és összegabalyodva kössünk ki. Mindent beleszámitva, te csak egy jó kislány vagy.” “Ne érts félre. Gyönyörű vagy, és reggel, amikor mindezt újra lejátszom a fejemben, biztosan seggbe akarom majd rúgni magam miatta, de nem akarod ezt tenni. Lehet ha biztosan tudnám, hogy soha többet nem találkozunk, hogy soha többet nem töltünk el egymással közös időt. Meg tudnám tenni, tiszta tudattal, de én valóban kedvellek Ayden, szóval azt választom, hogy nem cseszem ezt el.” Teljesen tévedett. Teljesen meg akartam ezt csinálni; őt csinálni, de valami vele kapcsolatban, hogy azt hitte tudta milyen fajta lány vagyok, megdöbbentette a libidómat, mint egy vödör hideg víz. Olyan erővel lóditottam hátra a fejem, hogy az beleütődött az anyósülés felén levő ablakba és a kocsi hirtelen olyan lett, mint egy koporsó. Összezavarodottan nyitottam ki az ajtót és kirohantam. Hallottam, hogy Jet a nevemen szólít, hogy megkérdezi jól vagyok-e, de nekem csak el kellett távolodnom tőle. Gyorsan bepötyögtem a boztonsági kódot az ajtónál és

berohantam a lakásba. Amíg be nem zártam az ajtót és amíg nem zúdúlt rám a meleg víz a zuhanyzóban, addig nem jöttem rá arra, hogy milyen közel voltam ahhoz, hogy felfedjem mindazt körülöttem, amiért eddig annyit dolgoztam. Bármi is volt az, amit Jet éreztetett velem az este, túl veszélyes volt ahhoz, hogy utánajárjak. Nemcsak, hogy megalázással és pánikkal ért véget, de kockáztattam mindazt, ami fontos a számomra, és ezt nem engedhettem meg. Jet Kellert is be kellett zárnom abba a dobozba, ahol a Colorado előtti Ayden-t tartottam. Biztosra kellett mennem, hogy a teteje most olyan szorosan legyen lezárva, hogy semmi esélye ne legyen kinyílni. Nem érte meg a kockázatot.

Első fejezet egy évvel később

A

számítógépem be volt kapcsolva és a biokémia órámra készítettem valamit. A szobatársam, Cora a kanapén ült a nappaliban és a körmeit ijesztő neon zöld színűre festette munkába indulás előtt, amikor a ház végében levő hálószoba ajtaja kinyílt. Feltoltam a szemüvegem az orromra és Cora-ra néztem. Megfordult a kanapén úgy, hogy a kezei a párnán lógtak. Vártunk és figyeltünk. Ez egy fajta rituálévá vált az a három hónap alatt, amióta Jet beköltözött hozzánk. Egy héten legalább két-három alkalommal aláztunk meg találomra egy olyan lányt, amelyet előző este hozott haza, miközben az a szégyen sétáját tette meg (megalázó a lány számára, de mókás a számunkra). Cora és én rangsorolni kezdtük őket egy egytől-tizes skálán az alapján, hogy mennyire voltak átdolgozva a következő reggel. Eddig Jet mindig szilárd heteseket vagy nyolcasokat hozott haza, de néhány lány annyira dühös volt az érdeklődése hiánya miatt, hogy kénytelenek voltunk négyeseket és ötösöket adni nekik. Az az egy, aki a fürdőszobába zárta magát és elutasitotta, hogy kijöjjön onnan amíg Cora meg nem fenyegette, hogy buzogánnyal megy neki, egyest kapott. Ez a mai elég jó volt. Szőke volt és nagy mellű, hosszú lábakkal. A tegnapi smink nem festett túl jól, elkenődve az arcán, de az álla alatt a szákálltól való kiütés látszódott és az az álmodozó, fülig szerelmes pillantása volt, mint ami a legtöbbjüknek, amikor kivándoroltak a szobából. Automatikusan megemeltem a pontját, mert ahelyett, hogy viselte volna a melltartóját, a kezében szorongatta, mint egy mentőkötelet. Biztos voltam benne, hogy a selymes felsője kifordítva volt rajta. A tekintete Cora-ról rám, majd vissza szegeződött, és az arcát beboritotta a szégyen. Nem értettem, Jet miért nem mondta el egyik lánynak sem, hogy a szobatársai csajok. Azt gondoltam, hogy egy beteg állat volt, aki valójában szerette azt a tényt, hogy a lányoknak végig kellett menniük ezen a megpróbáltatáson, de sohasem tagadta vagy helyeselte, amikor rákérdeztem. “Uh, hali.” A szegény teremtmény eldadogott egy kínos köszönést, ami

Cora-t őrült vigyorra késztette. Cora egy jó napon nagyszájú volt és hangos; ha kapott egy kiindulópontot, vagy egy gyengeséget, azzá a piranhává vált, aki épp megérezte a vér szagát a vízben. A szobatársam egy pint méretű tündér hercegnőre hasonlított; nos, egy punk rock hercegnőre. Cora kicsinyes alkata gyakran megtévesztette a szegény kis lényeket, akik a nappalin keresztül vándoroltak át, nem számítva a csapására. Ez az egy sugárzott az orgazmus utáni boldogsától, én pedig csak arra vártam, hogy Cora mikor engedi szabadjára keleti parti pimaszságát. “Jól telt az éjszakád?” Elég ártatlan kérdés volt, de az hogy ez egy bátor, két szemszinű szőkétől jött, tudtam, az minden volt, csak nem ártatlan. “Persze, én csak, uh, indulok is. Mondjátok meg Jet-nek, hogy ott hagytam a számom az öltözőasztalán.” Cora intett a kezével. “Hogyne, mert persze hogy vissza fog hívni. Nemigaz, Ayd? Nem akarja majd elveszíteni azt a számot.” Nem szerettem azt, amikor próbált bevonni a szójátékaiba, így hát csak megvontam a vállam és az arcom elé emeltem a kávés bögrémet, hogy elrejtsem a vigyorom. Olyan volt, mintha egy autóbalaset történt volna a szemem előtt. Cora drámai kézmozdulattal intett és a zavart lányhoz fordult, “Biztos vagyok benne, hogy felhívta a tegnapi vöröskét. Biztosan visszahívta a kis barnát, aki egész hétvégén itt volt, és teljesen biztosan téged is vissza fog hívni. Nemigaz, Ayd?” Megforgatta a szemeit és visszapottyant a kanapéra, mintha nem épp akkor rombolta volna le szegény lány romantikus vágyait és álmait. A lány rámnézett, majd vissza Cora-ra. Láttam megfeszülni a száját, mielőtt kibökte “kurva” és kidübörgött a bejárati ajtónkon. A pontjaimat még jobban megemeltem, amikor láttam, hogy a bugyija a hátsó zsebéből virított. Fel sem nézve, Cora a feje fölé emelte a kezét és a levegőbe nyújtotta hét újját. “Nem volt benne küzdőszellem. Kapott volna legalább egy nyolcast, ha beszól, hogy baszódjak meg. Vagy bármit.” Megráztam a fejem. “Egy kicsit tényleg kurva voltál.” Kuncogott. “Kell valami szórakoztató. Te mennyit adsz neki?” Épp válaszolni akartam, amikor egy másik alak bújt ki a szobából. Az ember azt hinné, hogy miután három hónapig láttam ki-be rohangálni a közös fürdőből, vagy félmeztelenül rohangálni miközben készülődött, hogy bulizni

menjen, vagy éppenséggel látni félmeztelenül táncolni a színpadon, hogy immun lettem Jet Keller meztelen mellkasára. De ahogyan egy fekete pólót felvéve a folyosón haladt el, elfelejtettem minden gondolatomat, ahogy az agyam kiürült, mint mindig. A katasztrofális incidens után, amely tavaly télen történt a lakásom előtt, valamiféle furcsa barátság alakult ki köztünk. Tudtam hogy voltak határok, amelyeken belül kellet tartanom Jet-et, és ő úgy viselkedett velem, mintha valamiféle szűz istennő lettem volna, akit nem ronthat meg. Ez működött is, mondjuk. Amikor Shaw végleg meghozta a döntést, hogy Rule-hoz és Nash-hez költözik, Cora és én azon aggódtunk, hogy ki veszi át az ő részét a lakbérben. Szerencsére a lány, akivel Jet lakott, teljesen megőrült, és Jet összes cuccát kidobálta az ablakon, amíg ő a legutolsó turnéján volt, arról nem is beszélve, hogy talált másvalakit, aki helyetesitette Jet-et, amikor a lány magányossá vált. Hajléktalanná vált és kellett neki egy hely, ahová befészkelhette magát, és itt is volt. Minden nap láttam és rengeteg időt lógtunk együtt. De mégis, az izmok látványa, a tinta, mi beborította azokat és az iker karikák a mellbimbóiban, minden jóindulatomat és szigorúan vezényelt gondolataimat sexyvé és csintalanná változtatták, amikor tisztán érthetően nem kellett volna. Amikor ránéztem, nehéz volt emlékezni az elutasításra, és hogy mit kellett volna tennem ahelyett, hogy a bűnös vigyora tönkretegye az önuralmam. Elforditottam a tekintetem és magamra parancsoltam, hogy ne lélegezzek amikor áthajolt felettem, hogy elvegye a maradék érintetlen kiflimet. Nem engedhettem meg magamnak, hogy járkáljak utána és szaglásszam, még ha kisértés és rock and roll illata is volt. Megemelte felém sötét szemöldökét és Cora felé mozdult a kiflivel. “Miféle pusztitást engedtetek itt szabadjára? Hallottam becsapódni az ajtót egészen a lákás másik végéből.” Kinyújtotta hosszú lábait elém, amelyek szuperszűk fekete farmerbe voltak öltözve és ismét azon töprengtem, hogy hogyan sikerült magára vennie azt. Még sohasem láttam pasit, akin ilyen szűk farmer volt, de rajta jól állt. Szemérmetlenül sok percet töltöttem azzal, hogy azon töprengtem hogyan szedjem le róla. “Cora csak jó utat kivánt az utolsó hódításodnak.” Egy percre szünetett tartott, amíg harapott egyet a kifliből, majd Cora

tarkójára szegezte szemeit. “Pontosan mit mondtál neki?” Láttuk, amint Cora válla a néma nevetéstől reszket, de nem forditotta meg a fejét. “Semmit. Legalábbis semmi olyat, ami nem volt igaz.” Jet beleharapott a reggelijébe és összehúzta a szemét. Annyira sötétek voltak, hogy nehéz volt megmondani hol találkozott az írisz a pupillával. “Csak mérges vagy, mert Miley Cyrus lekoppintotta a frizurádat, és most ártatlan lányokon vezeted le a dühödet.” Meglepett nevetés tört elő belőlem, amint Cora felpattant és Jet felé hajította a körömlakkos üveget. Szerencsére jók voltak a reflexei és még azelőtt elkapta azt, mielőtt az arcába csapódott volna, vagy a fapadlón törik darabokra. “Mindig is ilyen volt a hajam! Nem az én hibám, hogy úgy döntött hirtelen rock and roll-os lesz.” Megsértve ment ki a szobából és Jet-tel osztoztak egy vigyoron. “Érzékeny ezzel kapcsolatban. Legyél kedves.” “Az sem kedves tőletek, hogy egy skálán értekelitek azokat a lányokat, akiket hazahozok, mégsem láttok panaszkodni, vagy igen?” Nem igazán tudtam válaszolni igy hát visszafordultam a számítógépemhez. “A közelgő napokban jön majd egy tizes és akkor nem tudtok majd mit csinálni magatokkal.” Meglepett az, hogy tudta mit csinálunk. Ez nem azt tanusitotta, hogy tisztelte a lányokat, akiket szokásosan hazahordott. A fülem mögé raktam a rövid, bob stílusra nyírt hajamat és a szemüvegem felett néztem rá. Nem tudtam hogyan érezni azzal kapcsolatban, hogy mostmár ő is benne volt a játékban. “Miért nem mondtál semmit, ha tudtad, hogy mit csinálunk?” Megvonta a vállát és néztem ahogyan a szája egyik fele legörbül. Jet-nek kifejező arca volt. Azt hiszem ez abból származott, hogy ki akarta vetíteni minden érzelmét, minden szenvedélyét a tömegnek, amíg ő a színpadon volt. Jól ismertem ezt a kifejezését – azt jelentette, hogy valami olyanon gondolkodott, amiről nem szivesen beszélt. Mindig is tudni akartam mi váltotta ki azt. “Megkapják azt, amiért jönnek és elégedetten mennek haza. Rájöttem, hogy ha kifelé belebotlanak két tuskóba, ez csak az elismerés ára.” Visszanézett rám, majd a szája teljesen lekonyult. “Hol voltál tegnap este? Mindenki eljött

szórakozni néhány órára a Cerberusba. Shaw azt mondta, hogy ott kellett volna találkoznunk, de te nem jelentél meg.” Kitisztitottam a torkom és a bögrém fülével játszadoztam. “Randin voltam Adam-mel. Nem akart menni, így hát megkértem, hogy tegyen ki itt és a házival bajlódtam, amit eddig elhanyagoltam. Láttam amint a szemei kitágulnak és az arany karika fényesen és tisztán villant fel. Jet nem rajongott Adam-ért, és Adam minden porcikája utálta azt, hogy Jet-tel laktam. Próbáltam távol tartani őket egymástól, ami egyre nehezebb volt, mert Adam többet akart alkalmi randinál. Körül-belül négy hónapja találkozgattunk és logikusan tudtam, hogy lépnem kellene, egyik irányba vagy a másikba, de valami mindig megállított. “Persze, hogy Adam nem akart menni. Mikor tett az a fickó valami olyat, amit te akartál? Istenem, Ayd, hány operára, balettra, unalmas kiállításokra fog még ez az idióta elrángatni? Miért nem tud eljönni, hogy megismerkedjen a barátaiddal és hogy csak egy percet eltöltsön a bárban?” Már többször tárgyaltuk ezt meg, igy csak felsóhajtottam. “A barátaim megrémísztik. Rule és Nash nem épp az 'üdvözlő bizottság' benyomást keltik, Rowdy és te pedig túl nagy élvezettel nevetitek ki azt, akit nem kedveltek. Mindannyiónk számára kínos lenne, igy hát inkább teljesen elkerülöm. Adam jó fiú.” Ezt ismételgettem magamban legalább tízszer minden egyes nap. Adam kedves fickó volt és sokkal jobban illett a biztonságos jövő képbe, mint a fickó, aki heavy metalt játszva akart megélni. Meg sem kell említeni, hogy Adam nem késztette velem, hogy elveszítsem az uralmat és óvatosan tegyek meg minden lépést, ellentétben Jet-tel. “A barátaid vagyunk Ayden, és Shaw a barátnőd. Ha ez a fiú veled akar maradni, akkor nem gondolod, hogy férfi módjára próbálná megszokni a társaságunkat? Vagy azt tervezed, hogy minél előbb eldobsz minket a felsőbb rendért?” Volt valami a hangsúlyában, ami mélyebb beszélgetés felé intett, attól, amit épp folytattunk. De mint általában, mielőtt előrébbhaladtunk volna, témát váltott valami olyanra, amiről azt hitte biztonságosabb. “Mellesleg ha nem akarta volna, hogy Rowdy és én bohócot csináljunk belőle, akkor nem kellett volna neki gyapjúpulóverben megjelennie. Ki visel még pulóvereket?”

Gyengéden megrúgtam az asztal alatt. “Legyél elnéző. A pulóverek nem olyan szörnyűek.” Grimaszolt, majd lábra állt. Próbáltam visszatartani a nyálam, miközben a kezeit a kócos haja fölé emelve kinyújtózkodott és a pólója felgördült a nadrágja fölé. Csak ha kínoznának, akkor vallanám be, hogy az életcélom volt, hogy lássam az angyal tetoválás mennyire nyúlik le és hogy végigkövessem az egészet a nyelvemmel. Megköszörültem a torkom, hogy megpróbáljam kiszedni a fejem az árokból, és akkor vettem észre, hogy Jet közelről figyel. “Ez a lényeg; nem találod rossznak azt, hogy egy olyan sráccal járj, aki szerint a gyapjúpulóver király, én pedig nem találom rossznak azt, hogy felszedek csajokat, akiket a seggfej szobatársaim másnap rangsorolnak. Két különböző világ, Ayd, két teljesen különböző világ.” Felborzolta a hajamat, ami azt idézte elő, hogy néhány hosszú tincsem beleakadt a gyűrűjébe, miközben elhaladt mellettem. Ünnepélyesen figyeltem addig, amíg el nem tűnt a szobájába, miközben kiengedtem a visszatartott levegőt. Egy kis időbe telt, mire abbahagytam szorítani a bögrémet. Jet-nek fogalma sem volt arról mi rejtőzik a kifényezett, kialapozott külsöm alatt, amit akkor vettem fel, mielőtt Coloradoba jöttem, csak egy ruhákkal teli táskával a hátamon. Senki sem tudta igazán. Tömören és homályosan beszéltem róla Shaw-nak, de még a legjobb barátnőm sem tudta milyen életet éltem mielőtt három évvel ezelőtt nem kezdtem el fősulira járni. Csak huszonkettő voltam, de úgy éreztem, mintha száz életet éltem volna le ez a kis idő alatt. A jó lány, akit Jet annyira érinthetetlennek és annyira különbözőnek látott magától csak egy illúzió volt, amelynek fenntartásával minden nap bajlódtam. Az hogy olyan közel volt hozzám arra késztetett, hogy a régi Ayden-t, aki Kentucky dombjaiba volt eltemetve, próbára tegyem, minden nap minden percében. “Hé!” Köptem dühösen, amikor egy konyharuha arcon csapott. Cora lehuppant a székre, amit Jet épp szabaddá tett és sokatmondó pillantást vetett rám. “Gondoltam kelleni fog majd az álladon lecsorgó nyálhoz.” Összehúztam a szemeimet. “Hagyd abba.” “Tök mindegy. Minden alkalommal, Ayd – olyan mintha tűzben égnél vagy mi. Nem tudom hogy tudjátok semmibe venni a csattogást, pattogást és

pezsgést ami körülöttetek zajlik amikor légzési távolságon belül vagytok, de én mondom, kimerítő ezt nézni.” Szóra nyitottam a számat, hogy elmondjam neki, semmi bizonytalan szempontból, nem vonzódtunk egymáshoz, de felemelte a kezét és lézeres pillantást vetett rám még mielőtt szólhattam volna valamit. “És ne gyere nekem azzal a maszlaggal, hogy csak barátok vagytok. Vannak pasi haverjaim. Valójában több a férfi barátom, mint a női, és egyikre sem nézek úgy, mintha hajat tépő, harapásnyomokat hagyó, ágyat törő szexet akarnék velük. Ayd, amikor ránézel amikor éppen nem figyel – heves legyezésbe kezdett a konyharuhával, amit visszavett tőlem – úgy érzem hidegzuhanyt kell vennem.” Nem tudtam mit válaszolni, igy annál ragadtam, amit tudok. “Barátok vagyunk. Nem vagyunk egymás esete és már mondtam mi történt, amikor az alkohol az ellenkezőjét próbálta bemagyarázni.” Visszadőlt a székbe és megajándékozott az őrült pillantásával. A sötét barna tele volt itélettel és együttérzéssel, a türkíz pedig jó humorú vidámsággal és baráti szánalommal. Nehéz volt bármit is Cora észrevétele nélkül csinálni, de ez nem jelentette azt, hogy nem próbálkoztam.Ahhoz, hogy felépítsem azt az életete, amelyet akartam, mindenkit meg kellett győznöm arról, hogy mindvégig ezt érdemeltem. Az aki előbb voltam nem lehetett tényező a mostani életemben, és nem számít Jet mennyire volt jóképű, vagy hogy mennyire akartam lekerülni miatta a jó útról, egyszerűen nem engedhettem meg. “Mellesleg alapvetően más dolgokat várunk el az élettől. Miután leérettségiztem, azonnal mesterképzésre megyek. Jet tinédzser kora óta a rocksztárságra játszik. Nem értem, hogy nem vágyhat többre ennél, biztonságosabb jövőre. Teljesen különböző dolgokat akarunk.” Az pedig teljesen kikészített, hogy mennyire el akartam miatta felejteni mindazt, amit a vad oldal veszélyeiről tudtam. Megrázta a fejét, amitől úgy nézett ki, mint egy ítélkező Csingiling. Nehéz volt szavakba foglalni azt a sok személyiséget egy ilyen kis keretben. “Őszinte leszek veled babám. Kivűlről befelé nézve, te és az a fiú teljesen ugyanazt akarjátok, csak mindketten féltek valamitől, hogy ezt beismerjétek. És csak hogy tudd, senki, és úgy értem senki sem néz ki jól gyapjúpulóverben, úgyhogy szerintem le kellene állnod azzal, hogy azt a szegény Adam fickót próbálod eladni mint a barátodat.” Felállt, megragadta a szék támláját, és

tipikus Cora stílusban fogaskereket cserélt még mielőtt feldolgozhattam volna az utolsó bepillantást, amit rámzúditott. “Végül még mindig nem adtad le a voksod a mai rajongóra, akkor mit gondolsz?” Minden egyes alkalommal zavart az, amikor egy lány botladozott ki a szobából, de nem voltam hajlandó elismerni azt, így hát felemeltem kilenc újjamat és játszottam a szerepem, ahogy azt elvárták tőlem. “Hetese volt, köszönhetően a hiányzó melltartónak és a kifordított pólónak, de miután lekurvázott és hogy a bugyiját a hátsó zsebébe gyűrte, feljebb lépett a listán.” Cora féktelen nevetésben tört ki és az oldalait fogta. Olyan hangosan vihogott, hogy attól féltem a zaj megint előcsalogatja Jet-et a szobájából. “Picsába, észre sem vettem a bugyit. Tudod igaza van, egy nap egy tizese lesz és az a lány annyira át lesz dolgozva, hogy már nem is lesz vicces, mert tudni fogjuk, hogy a legjobb dolgot kapta.” Meg kellett harapnom az arcom belülről, hogy ne nézzek rá mogorván.“Már alig várom.” Egy pillanatra sem tévesztettem meg Cora-tát. “Persze, hogy várod.” A beszélgetéstől és alapjában az egész reggeltől frusztráltan, kikapcsoltam a laptopom és felkeltem. “Megyek futok egyet még mielőtt előadásra mennék.” Jelentettem ezt ki jóformán senkinek, mert Cora a telefonját babrálta, Jet pedig nem jelent meg ismét. Melegebb ruhákra váltottam, amelyek elég melegek voltak Denver-hez februárban és felvettem a már jó kopott sportcipőmet. Imádtam futni. Segitett kitisztitani a fejem, és mivel az egyik legegészségtudatosabb államban éltem, én is csak egy voltam a többszáz ember közül, akik egy kis edzésre vágytak. Beraktam a fülhallgatókat és elkezdtem hallgatni azt, amit Jet csak 'az istenverte pop-country'-nak nevezett és a leghangosabbra tekertem. Szerettem azt a zenét, amelyről nem kellett gondolkodni és a legtöbb country zene egyenesen a hallgató fülébe betűzött mindent. A lány dühös volt, mert a fiú megcsalta, a fiú dühös volt, mert a csaj akit felszedett a kukában landolt, mindenki szomorú volt, mert a kutya elpusztult, és Taylor Swift-nek nagyjából annyi szerencséje volt a fiúkkal, mint nekem. Tudtam, hogy Jet a hangosabb, nyomasztóbb dolgokat szerette, de valójába a srác egy zenesznob volt, és miután több, mint egy éve ismertem, a

folytonos civakodás arról hogy mi volt jó és mi nem, már kezdett hidegen hagyni. A hideg csípte az arcomat miközben állandó ritmusra találtam és elindultam a Washington Park felé, a szokásos útvonalon. Amikor futottam, szerettem minden mást kizárni, hogy a folytonos nyüzsgést kikapcsoljam, hogy csak a talajt érezzem a talpam alatt és az élénk levegőt az arcomon. De ma nem működött valami jól. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy valójában egy hazugságban éltem. Ott volt Ayden Cross, egy senki a kentuckyi Woodward-ból és Ayden Cross, kémia hallgató a colorado-i Denver-ből. Egy egésznek voltak a részei és időnként azt éreztem, hogy az egyik megfojtja a másikat és nem marad más csak hamu és rossz emlékek. Woodward nem volt rossz város, de kicsi volt, nagyon kicsi és mindenki ismert mindenkit. Amikor a te családod volt az, akiről a korodbeliek pletykáltak, akiről a tőled idősebbek beszéltek, akiről minden járókelő történeteket mesélt, az élet nem volt éppen könnyű. Az anyám nem volt rossz asszony, csak nem volt éppen felkészülve, hogy tizenhat évesen legyen anya, arra pedig még felkészületlenebb, hogy egy nehezen kezelhető lány és egy bajkeverő fiú anyja legyen. A bátyám, Asa, egy olyan bűnnel sem találkozott, amit ne akart volna elkövetni, vagy egy olyan törvénnyel, amelyet nem akart megszegni. Mivel egyikünk apja sem maradt anyu közelében, egyedül maradt velünk, miközben mi vadak módjára viselkedtünk, ő pedig próbálta a kárt minimális szinten tartani. A nehezebb módon tanultam meg azt, hogy ha elegendő alkalommal hallottad hogy minek neveznek, a végén el is hiszed azt magadról. Még ha okosabb is voltam annál, belekeveredtem egy olyan bandába, akik elpusztitották volna a tökéletesen jó jövőt, egy olyan nagy testvért követve, aki csak magával és a jelenlegi átverésével törődött. Szemetek voltunk; sohasem tartottunk volna sehova, és a rengetek bajjal és drámával, amit Asa teremtett, csoda volt, hogy még mindenki lélegzett. Ha nem lett volna az a jószándékú és túlzottan figyelmes technika tanár a középiskolában, valószinűleg úgy végeztem volna, mint anyám, felcsinálva és örökké az itélkezők szeme előtt, Woodward-ban. De alkalmazkodtam az iskolához, ösztöndíjat kaptam és nap mint nap a seggemet is ledolgozva küzdöttem azért, hogy ne kerüljek vissza az elejére.

Soha senkinek nem adtam okot arra, hogy valaha is könnyűnek, butának és semmirevalónak higgyen. Magamról akartam gondoskodni, kőkemény jövőt építeni és, Isten akaratával, kivinni anyámat abból az apró városból. Meg akartam neki mutatni, hogy van más az életben, mint a Miller High Life, egy doboz cigi és bármelyik teherautó vezetője akivel éppen arra a hónapra jött össze. Ami engem illet, Asa veszett ügy volt, és utoljára a börtönről hallottam – de én ismertem be elsőnek hogy ki-be sodródtam a woodmilli pletykamalomból, igy hát nem éppen tudtam, és már rég túl voltam azon a ponton, hogy mindig a bátyámat próbáljam megmenteni. Sokat hibáztam és rengeteg helytelen dolgot tettem, de most a jó úton haladtam. Rájöttem, hogy a helyesen élni eredményes volt, végre jó jegyeket szereztem az iskolában, olyan emberekkel barátkoztam, akik szerettek azért, aki vagyok és nem kellett attól félnem, hogy felébredek és már nem lesz semmim. Ha ez azt jelentette, hogy el kellett temetnem a vonzalmat és a folytogató nem vágyat, amit Jet iránt éreztem, akkor annak úgy kellett lennie. Ha úgy akart kezelni, mint egy katolikus iskoláslánykát, akinek nem volt szabad átmenni a kapun, annál jobb, hiszen megfelelően viselkedhettem. Nem volt okom arra, hogy tudassam vele, hogy félrevezetett volt, de valószinűleg adhattam volna azoknak a lányoknak egy tisztességes próbát a pénzükért, amikor az a lány voltam, aki mindent tudott az elismerés áráról. Megkerültem a park sarkát, majd lassítani kezdtem, amikor egy kisebb tömeg kezdett el kialakulni olyan emberekből, akik a kutyáikat sétáltatták és a gyerekeikkel játszadoztak. Amikor Cora megkérdezte, hogy rendben voltam-e azzal, hogy Jet bérelje ki Shaw régi szobáját, nemet akartam mondani. A tavaly téli autós incidens után nehezemre esett bármennyi időt is a közelében tölteni úgy, hogy ne gondoltam volna a megalázó részletekre, lassításban. Minden nap megköszöntem Istennek, hogy nem léptem semmit. Nem tudtam volna magamra nézni azok után, de figyelembe véve a borzalmas tényt, hogy Shaw min ment keresztül az exe miatt, rémísztő volt az ötlet, hogy megengedjük egy idegennek hogy velünk éljen, végül vondakodva megenyhültem. Brutálisan gondolkodtam, az, hogy mindig az arcomban lesz, lehet valahogy megöli a kitartó szimpátiát, amit éreztem iránta. Mármint szarkasztikus volt és néha tolakodó. De mindennek az elentéte történt. Kedveltem őt. Úgy értem még mindig pajkos dolgokat akartam művelni vele, de

most személyként is kedveltem. Meglepően vicces volt és okosabb, mint amennyire egy ilyen teletetovált és rossz zenei izlésű fiúnak lennie kellett volna. Eltűrte Cora minden egyes magatartását és sohasem zavart, amikor magányra volt szükségem. Általában együtt reggeliztünk és legalább egyszer egy héten mindannyian elmentünk inni valamit az egyik bárba, vagy a másikba. Még ha utáltam is – és tényleg utáltam – a zenét, amit játszottak, egy hónapban legalább kétszer elmentem a koncertjükre. Messze ő volt a kedvenc ivópajtásom. Nem volt nyers külseje, mint Rulenak, nem volt hajlamos a rosszkedvre, mint Nash és nem szeretett jelenetet rendezni, mint Rowdy. Ő laza volt és szerette jól érezni magát. Addig, amíg valaki el nem kezdett beszélni a bandájáról vagy hogy valaki úgy kezelte, mint egy nagymenőt, akkor azonban elzárkózott és távolságtartóvá vált. Egy pasinak, aki arra született, hogy rocksztár legyen, problémái voltak a félhírességgel és az elismeréssel. Furcsa volt, de egyben aranyos is, és egyik oka annak amiért szerettem a közelében lenni. Egy kicsit megbotlottam, amikor egy németjuhász kiszabadult a gazdája kezei közül és elrohant mellettem. Egy percre megálltam, hogy levegőt vegyek, majd lehajoltam és a térdeimre támaszkodtam. Most hogy már nem futottam, a szellő átjárta verejtéktől nedves bőrömet, amibe beleborzongtam. Fel kellett volna vennem egy sapkát és lehet valami kesztyűt, de már túl késő volt és vissza kellett indulnom, ha nem akartam elkésni az óráról. A mesterképzés szilárd képével suhantam keresztül az egyetemi órákon. Mindig is jó voltam a számokkal és a tudományok természetesnek tűntek a számomra, így hát amikor iskolába jelentkeztem, olyat kerestem ami a lehető legtávolabb volt Woodward-tól, de ugyanakkor a szakterületem legjobb részlegeivel rendelkezzen. Nem voltam biztos abban, hogy mit szerettem volna csinálni az egyetem után, de azt tudtam, hogy hat számjegyű keresetet, folyamatos növekedési potenciált, és kiadós nyugdijazási tervet akartam. Tudtam hogy ezek magasra törő célok a koromhoz képest, és egy olyan fakó múltú személytől, mint én, de nem akartam megelégedni a kevesebbel. Lassú kocogásba kezdtem és kiszedtem a fülhallgatókat a fülemből ahogy a ház közelébe értem. Lelassítottam amikor befordultam a sarkon, mert esküdni mertem volna, hogy valahonnan ismertem a fickót az út másik oldaláról. Az igaz, hogy még mindig meg voltam rázva Shaw támadása miatt és

minden idegenre veszélyként tekintettem, de volt valami abban, ahogy ez a fickó tartotta magát, amitől a járdához tapadtam és megpróbáltam megfejteni azt. Elhaladt mellettem a másik oldalon, anélkül hogy csak egy pillantást is vetett volna felém, így hát leráztam a hülyeségeimet és felszaladtam a bejárati ajtó előtti lépcsőn. Éppen ki akartam nyitni az ajtót, amikor Jet megjelent a másik oldalán, amitől majdnem hátraestem az első lépcsőfokon. Visitottam egyet és el akartam kapni a korlátot, de nem volt értelme. Túl nagy volt a lendület és egyenesen a beton felé zuhantam. Jet utánamkapott, de túl gyorsan mozogtam. Amikor elkapta a karomat, azzal csak annyit tett, hogy ő is utánam esett és így mindketten a levegőben lógtunk egy pillanatig. A szemeink becsukódtak mielőtt a földre zuhantunk, keményen. Ő félig rajtam, félig mellettem landolt. Csendben káromkodtam, amikor a fejem a kemény betonlaphoz ütközött, ami elég kemény volt ahhoz, hogy csillagokat lássak. A mellkasa az enyémhez tapadt és az én vékony futónadrágom és az ő felfestett nadrágja között nem volt egy hüvelyknyi távolság sem, ahol intimen nem tapadtunk egymáshoz. Elfelejtettem lélegezni és többnyire elfelejtettem azt is, hogy miért is volt ő rossz ötlet. Hozzá akartam dörgölőzni. A kócos hajára akartam tenni a kezem. Ott akartam megcsókolni a nyakát, ahol a pulzusa keményen és gyorsan kalapált, de ebből semmi sem történt meg. Feszesen fölém emelkedett és tágra nyílt szemekkel nézett rám. Az arany bekavargott a belső karikához, amitől úgy nézett ki, mint valami vadállat, miközben elkapta a fejemet és odasúgta, “Jól vagy? Nem tudtam, hogy ott voltál.” A gyűrűi fagyosak voltak az arcomon és a járda a hátam alatt elzsibbasztotta a testem. “Jól vagyok. Össze voltam zavarodva. Nem a te hibád.” Az akcentusom erősebb volt akkor, amikor feldúlt voltam és nem láttam hogy Jet észrevette. “Biztos vagy benne? Elvihetlek, hogy kivizsgáljanak. Nem hagyhatjuk, hogy ez a nagy agyad össze-vissza verődjön.” Másféle beszélgetést akartam folytatni, amíg ő gyakorlatilag rajtam feküdt. Megfogtam a csuklóját és elrántottam, elérve ezzel, hogy elengedjen. “Komolyan, jól vagyok. Megengednéd, hogy felkeljek? Valami megváltozott azokban a sötét szemekben, valami amit még nem láttam azelőtt. Mintha gondolkodott volna a kérdésen és “nem”-et akart volna

válaszolni, de ez elmúlt és talpraállt, engem is maga után húzva. Nem engedett el, és ott ahol a karomat fogta, égtem. El kellett távolodnom tőle, gyorsan. Vissza kellett tartanom egy nyögést, miközben megforditott és leporolta a hátam a tenyerével. “Biztosan teljesen rendben vagy? Nem vagyok éppen pehelysúlyú.” Nem volt az. Magas volt és szilárd, de nem izmos vagy nevetségesen tömött. Jó formában volt a színpadi rohangálástól és attól hogy folyton a felszerelést cipelgette, de tudtam, hogy nem volt állandó tornarituáléja amit követett – nem mintha számitott volna. Leráztam magamról, mert muszáj volt, hogy levegőhöz jussak és hátrasimitottam a hajam az arcombról. “Ja. Semmi sincs eltörve és mindketten tudjuk, hogy keményfejű vagyok. El voltam veszve a gondolataimban. Csak figyelnem kell miközben futok, különben megint pofára fogok esni.” Viccesen nézett rám és becsúsztatta a kezeit a bőrkabátja zsebébe. Mindig azon csodálkoztam, hogy hogy volt képes azt viselni a téli időben. Rájöttem, hogy a cipzár és a szögecsek valószinűleg jéghidegek voltak, de ez annyira a kinézetéhez tartozott, hogy Jet nem lett volna Jet nélküle. “Oké, ha biztos vagy benne, hogy jól vagy. Mennem kell. Értekezletem van egy új mexikói bandával ma délután és később gyakorlunk. Az egyik együttesnek, akikkel a Metalfesten játszottunk tavaly, szüksége van némi új cuccra.” Megborzongtam, mert kezdtem fázni és mert utáltam a tudatát annak, hogy megint turnéra kell majd mennie. Belefájdult a gyomrom. Hallottam a történeteket, amelyeket a srácok meséltek arról, hogy mi történik egy olyan pasival, aki populáris bandákkal jár turnékra, és nem voltak valami szépek. Erőltettem egy mosolyt, majd néhány lépést tettem hátra a lépcsők felé. “Hát, elfoglalt napnak tűnik. Nekem órám lesz és este én zárok, szóval majd csak későn érek haza.” Ő engem nézett, én pedig őt és rájöttem arra, hogy Cora-nak igaza volt. Egy zseni voltam a kémiát illetően és az ami köztünk volt, robbanásra készen állt. Nyomás alatt tartottam, lassú és állandó tűzön forralva, és semmiféle reakció nem lett volna képes azt a forróságot sokáig tűrni. Egyik újjával megvakarta az állát és felemelte felém egyik szemöldökét. “Lehet, hogy ha a srácokkal előbb végzünk, beugrunk egy sörre.” Lenyeltem egy pánikhullámot és magamra erőltettem egy mosolyt, amit

szerintem egy pillanatra sem hitt el. “Jól hangzik.” Nem vártam meg a válaszát miközben az ajtóhoz ugrottam. Ez alkalommal bejutottam a házba baleset nélkül, de késésben voltam, igy hát beverekedtem magam a zuhanyzóba, felvettem egy farmert és egy hosszú újjú felsőt mielőtt beültem volna a Jeep-embe és az egyetem felé vettem az irányt. A denver-i egyetem nem volt nagyon messze a háztól, de a parkolás néha idegesitő volt és én már igy is eléggé stresszhelyzetben voltam, így amikor a telefonom csörögni kezdett, nem törődtem azzal, hogy kikeressem a táskámból. Én voltam az utolsó érkező és el kellett szenvednem a kérdő pillantásokat és az irritálóan mogorva nézéseket, amint megzavartam a tanárt miközben a helyemre próbáltam eljutni. Próbáltam figyelni, de az agyam ezernyi mérfölddel távolabb járt, és miközben alvajárva tettem meg a labormunkát és a második órát, rájöttem hogy ki kellene szednem a fejem a fellegekből ha nem akartam rémálommá változtatni az éjjeli műszakom. Egy popláris sportbárban dolgoztam LoDoban, vagyis Denver kisebb belvárosában, ahol nevetséges egyenruhákat kellett viselnünk, ami több bőrt mutatott, mint amennyit eltakart. Nem messze voltunk a Coors Fieldtől, igy még ha nem is volt fociszezon, meg voltunk pakolva jéghoki és kosárlabda rajongókkal. Eleget kerestem ahhoz, hogy fedezni tudjam a lakbért és mindazokat a sulis költségeket, amiket az ösztöndíj nem takart. Nem bántam hogy riszálnom kellett a hátsómat addig, amíg az pénzhez juttatott. Azonban résen kellett lennem, mert nem volt hiány részeg, tapizós kezekből és tulságosan szeretetteljes törzsvendégekből, akik olyasmit akartak megérinteni, amit nem volt szabad. Úgyszintén a játékra is figyelnem kellett, amikor a gonosz munkatársaimmal kellett foglalkoznom. Azok a lányok a pletykákért és mindenféle mocskos titkokért éltek. Shaw és én hosszú ideje óvakodtunk Loren Deckertől, az uralkodó méhkirálynőtől, és ha így jelentem volna meg a műszakomra, nyitányt látott volna és pokollá változtatta volna az estémet. Addig, amíg nem voltam az öltözőben és épp a nevetséges pompomlány egyenruhámba nem próbáltam volna bújni, eszembe sem jutott a telefonom, ami korábban csörgött és meglepetten vettem észre, hogy öt nem fogadott hivásom volt egy 502-es körzetű számtól. Nem értettem, hogy miért akart volna bárki is Kentucky-ból érdeklődni irántam, arról nem is beszélve hogy hogyan szerezték

meg a számom. Nem volt semmi a hangpostán, sem üzenet, így hát begyűrtem a telefonom a melltartómba, ahol a műszakom alatt lakott és megjegyeztem, hogy majd vissza kell hívnom a számot. A fekete hajamat simitottam le és belenyomtam egy csillogó hullámcsatot az elejére, amikor Loren betegesen édes hangját hallottam valahonnan a vállam mögül. Nem voltam olyan kedvemben, hogy vele foglalkozzam, így hát összeszorítottam a fogam és megfordultam hogy a ránézhessek. Tökéletesen illett egy ilyen bárba, mint a Goal Line. Ő volt minden fickó pompomlányos fantáziája, teljesen felnőve, dupla D kosárral kiegészitve. Akkora volt az értelmi szintje mint egy buborékfejű babának és nem tudtam rájönni miért akart lépést tartani velem, mert sohasem nyert. Mellesleg vagy legalább három hüvelyknyivel alacsonyabb volt nálam, amikor pedig a jobb borravaló miatt a tüskés magassarkúmban voltam, csak még jobban le kellett rá néznem. Képletesen és szó szerint is. “Hogy ityeg Ayden?” “Szar napom van Loren, mit akarsz?” A hajvégeivel játszatozott, ami arra késztetett, hogy kicsupáljam a fejéből, egyik tökéletes szőke tincsét a másik után. “Azon töprengtem, hogy meg tudnál-e tenni egy ici-pici szivességet?” Megforgattam a szemem és becsaptam a szekrényt mögöttem. “Egész hétvégén dolgozom, szóval nem tudlak leváltani.” Pislogott a nagy búzavirágkék szemeivel és esküszöm, abban a pillanatban megszilárdult bennem az örökké tartó gyülöletem iránta. Mély lélegzetet kellett vennem, mert tudtam, hogy ok nélkül alaptalan és ingerlékeny voltam “Nem, azon töprengtem, hogy beszélnél-e Jet-tel és megkérdeznéd-e hogy bejuttatna-e engem és néhány barátnőmet az Ogdenbe, hogy lássuk Bryan Walkert. Egy csomó kapcsolata van, nemigaz?” Bryan Walker egy pop énekes volt, Justin Bieber útvonalát követve, de sokkal kevésbé ismert. Semmi esélye sem volt annak, hogy megkérjem Jet-et, hogy juttassa be ezeket a libákat a fellépésre. A homlokomat ráncolva haladtam el mellette. “Miért nem kérdezed meg tőle te? Azt mondta, hogy valószinűleg beugrik majd ma este egy sörre.” Úgy nézett rám, mitha most érkeztem volna egy másik bolygóról. “Én

nem birok beszélni vele.” Ez váratlanul ért és zavarodottan fordultam meg, hogy ránézzek. “Mi a fenéért nem? Mindig itt van. Tudom, hogy vártál már rá korábban.” Megrázta a fejét, mintha egy idióta lennék és megosztott egy mosolyt az egyik barátnőjével. “Oh, Ayden, olyan édes vagy. Olyan aranyos ahogy azokkal a szupersexy, imádnivaló fiúkkal lógsz és nem tudod, hogy hogyan csavard valamelyiket az újjad köré. Ha megkérem Jet-et egy szivességre, az azt jelentené, hogy tudom kicsoda és hogy milyen nagymenő a városban. Ha azt szeretném hogy észrevegyen, semmibe kell vennem, mintha nem lenne semmi különös. Máskülönben olyan lennék, mint te, örökkön-örökké a baráti zónában ragadva és egy olyan fiúval randiznék, akinek a szivárvány minden szinében van egy gyapjúpulcsija.” Annyira meg voltam döbbenve, hogy csak bámultam őt. Eléggé biztos voltam abban, hogy az összes vér a fejemből az arcomba ömlött, mert egy, nem tudtam elhinni, hogy érdekelte Jet miután az érdeklődése Rule iránt könyörtelenül lezárult Shaw által. Arról sem volt fogalmam, hogy kritizálta Adam-et és az izlésemet a férfiakban. Loren egyedileg gyártott trófeafeleség volt, akit megcsaltak volna azután, hogy kialszik a fénye. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan nézett ki egy igazi jövő, hogy egy olyan szilárdan álló pasi, mint Adam, mit nyújthatna. Éppen azon voltam, hogy elárasztom mindenféle szarságokkal. Kész voltam arra, hogy szóban széttépjen, és lehet akár fizikailag is, abban a hangulatomban. De a kényszer megszűnt amikor Lou, a bár kidobófiúja, bedugta a fejét és szólt, hogy vonszoljuk ki a seggünket. Elmondta, hogy egy rakás munka utáni férfi halmozódott fel, és az hogy fizetni tudjam a számláimat fontosabb volt annál, mint hogy helyrerakjam Lorent. Az egyenes úton nem volt megállás azért sem, hogy szajhákkal törődjek. Egy összeszoritott mosolyt küldtem felé, majd a vállam fölött odadobtam, “És én olyan cukinak tartom azt, ahogyan a nyálad csorgatod azok a szupersexy, imádnivaló fiúk után, akikkel lógni szoktam, mintha lenne valami esélyed arra, hogy bekerülj akár csak a baráti zónába is. Azok a srácok felismernek egy hamisitványt egy mérföldről Loren, és ezért, még az összes tulajdonságaiddal” - megvető pillantást vetettem a nagyon is hamis melleire – sem fogják rád pazarolni az idejüket. A részlegemhez pattogtam, reménykedve abban, hogy az egész

beszélgetés arról, hogy megkérjem Jet-et a szivességre, jegelve lett. A srácok tényleg felismertek volna egy hamisitványt; valójában nem egyszer láttam már őket akció közben. Ami engem illet én még mindig csodának tekintettem azt, hogy azt gondolták rólam, jó kislány vagyok, aki megérdemli a barátságukat és védelmüket, és ha ehhez a szerephez meg kellett tanulnom szeretni a gyapjúpólót, akkor Isten segítségével megtettem volna, megtettem volna, méghozzá mosollyal az arcomon.

Második fejezet

A

tánc, amit Ayden körül jártam, hamar unalmassá és fárasztóvá vált. Amikor beköltöztem a házba, azt hittem, hogy Cora és a nagy szája megkönnyíti majd a dolgot. Amikor ez nem következett be, azt hittem, hogy beválna, ha egy forgóajtó lenne a szobámban, de az sem tűnt megoldásnak. Állandóan ő járt a fejemben – a fejemben járkált amíg dolgoztam, a bőröm alatt mászkált miközben egy másik lánnyal voltam – és esküszöm, az a puha, Déli vontatott akcentusa arra volt tervezve, hogy teljesen kiforduljak magamból minden alkalommal amikor hozzám beszélt. Utáltam, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. A lányok mindig könnyen jöttek, de ez az egy kivétel volt. Egy évvel ezelőtt meg volt rá az esélyem, hogy megtegyek vele mindent, amiről éjszakánként álmodtam. Azt hiszem egy kicsit beleszerettem, amikor először megláttam a Goal Lineban, a sexy egyenruhájában és égigérő magassarkújában. Olyan “mindent leszarok” hozzáállása volt, ami be volt csomagolva szuperhosszú lábakba és whiskey szinű szemekbe, amik sokkal többet tettek, mint a Jameson, mert gyorsabban és erősebben szálltak a fejembe. Akartam őt, úgy akartam, mint a függő a biztostékát, de ő annyira nem az én súlycsoportom volt, más szinteken mozogtunk és azon is csodálkoztam, hogy meg tudtuk tartani ezt a fajta laza barátságunkat. Rule figyelmeztetett, hogy ha valamiféle módon felzaklatom Ayden-t, ami miatt Shaw is fel lesz zaklatva, olyan leszámolást rendez, amit Denver évek óta nem látott. Tartani tudtam magam a legtöbb helyzetben és sok időt töltöttem azzal, hogy ne rúgassam szét a seggem pogózás közben országszerte, de elsőkézből tudtam, hogy Rule olyasvalaki volt, akivel nem volt jó kikezdeni. Amióta pedig barlanglakóként védta Shaw-t, csak még ijesztőbb volt. Igy hát a helyes dolgot tettem, a megfelelő dolgot, és nemet válaszoltam, amikor legszivesebben igent mondtam volna. Most pedig abban a szörnyű pozícióban voltam, ahol barátok voltunk, de mégsem, és ahol végtelen álmaim voltak arról a hangról és azokról a lábakról, amíg ő nyugodtan aludt a folyosó

másik oldalán. Borzasztó nagy szívás volt, és nem tudtam mit tenni ezzel kapcsolatban azon kívül, hogy vagy kiköltözöm vagy pedig soha többet nem szólok hozzá – választások, amelyek nem voltak sem praktikusak sem élvezhetőek. Szerettem a lányokkal lakni. Cora lázadó volt és Ayden pedig alig volt ott, de amikor mind együtt voltunk, akkor egyszerű és mókás volt a hangulat. Nem kellett azon idegeskednem, hogy az összes cuccom a gyepen végzi majd, mert felidegesítem valamelyikőjüket amíg turnézom. A studióm egy régi raktárépületben volt California belvárosában. Az akusztika nagyszerű volt és a banda utolsó turnéja után elég pénzt kerestem ahhoz, hogy fel tudjam azt turbózni. Ismertem mindenkit, és úgy értem mindenkit, a városban, akinek valami köze volt a zenéhez. Persze Denver nem volt L.A. vagy New York, de pont az ország közepében volt. Nagy és változatos lakosságával minden felvételezni vágyó banda célállomásává vált, egyik híresebb volt, mint a másik. Az én bandám helyileg eléggé ismert volt és miután tavaly az Artifice-szal turnéztunk a Metalfesten, nemzetközileg is kezdtünk ismertebbé válni. Ami a számlákat fizette, az a studióvezetés volt és a zeneszerzés más embereknek. Nem érdekelt – amíg zenét szerezhettem és szöveget irhattam, boldog ember voltam. A zene volt az, ami reggel kisegített az ágyból és ami visszakisért oda éjszakánként. Igaz, heavy metal bandában énekeltem, de amikor fiatalabb voltam, minden a punk rock és az indie stílus körül forgott. Az igazság az, hogy szerettem a jó zenét. Nem érdekelt milyen színben és hitvallásban jött, még ha végtelen szarságokkal is tömtem Ayden fejét azzal, hogy mennyire függő a Top 40 Country zenéért. Az igazság az, hogy szerettem felbosszantani őt, csak azért hogy lássam a borostyánkő szemeit szikrákat szórni. Aznap el akartam veszíteni magam a munkában. A banda amelyikkel dolgoztam, elég jó volt és már volt egy tervünk a számlistához az új albumra. Amire nem számítottam miközben felhúzódtam a helyemre, hogy az öregem az ajtóban állva fog rám várni. Nem tudtam nem legörbíteni a szám és tudatos erőfeszítésbe került az, hogy kibontsam az újjaimat, amik a kormányra voltak csavarodva, annak érdekében hogy kiszálhassak a kocsiból és szembenézhessek vele. Pilóta napszemüveg volt rajta és farmer, ami túlságosan buggyos volt a korához képest, de ő volt az öregem, megtagadta hogy elengedje a fiatalságát és a régi szép időket, nem számított kit bántott meg ezzel útközben. Felsóhajtottam

és kilöktem az ajtót, óvatosan figyelve őt, ahogy megközelítette az autó motorháztetőjét. “Mit keresel itt apu? Dolgom van. Nem szarakodhatok.” Néha elég volt csak elhallgattatni mielőtt még elkezdte volna, de úgylátszik ma ez nem vált be. “Három hónappal ezelőtt jöttél haza a turnédról és még csak arra sem voltál képes, hogy felhívd az öregedet? Halálosan kiváncsi voltam a Metalfestes történetekre. Leszerződtetett már valamelyik nagy lemezkiadó?” Egy teljesen normális kérdésnek tűnhetett, amit egy szülő feltesz a gyerekének, kivéve ha ez az én szülőm volt. Dave Keller az életét professzionális utaskisérőként töltötte és olyan bandákkal járt turnékra, mint a Metallica vagy a Neurosis és minden olyan bandával, akiket útközben talált. És most csak azt akarta, hogy az egyetlen kicsi fia is befuthasson. Nem azért, hogy gondját viselhessem, vagy hogy vegyek neki egy villát Malibuban, hanem azért, hogy visszamehessen turnézni és újraélje a vad napjait, tele tiltott szexszel és kábitószerekkel, úgy mint a huszas éveiben. Az őrületbe kergette az, hogy én boldog voltam azzal, hogy helyben maradjak és hogy elég pénzt kerestem a felvételekkel és az alkalmi turnékkal, valamint az, hogy a hírnévtől és az elismeréstől kirázott a hideg. Arról ne is beszéljek, hogy hányszor lépett le, magamra hagyva engem anyámmal, ami miatt sem az év férje, sem az év apukája dijra nem volt alkalmas jelölt. Sohasem értettem hogy az anyám, az én édes, szerető, jószivű, odaadó anyám miért nem vált el egy ilyen szemétládától. Nem számított mennyire győzködtem és mennyit könyörögtem, elutasította azt, hogy elhagyja, ami miatt nehezemre esett nem utálni az apám lusta, csaló, hazug seggét. “Nem beszélek nagy lemezkiadókkal apu. Már vagy milliószor mondtam.” Gúnyolódott. “A többi srác a bandában tudja hogy fogva tartod a jövőjüket? Mit szólnak ahhoz, hogy ilyen döntéseket hozol?” Nem erről akartam beszélni vele. Semmiféle beszélgetést nem akartam folytatni vele, de nem ment volna el, ha nem kényszerítem rá. A banda akit épp felvételezni akartam, bármelyik percben megérkezhetett volna, és az utolsó dolog, amit akartam az az volt, hogy úgy viselkedjen mint egy középkorú rajongó. “A srácok tudják hogy hol állok és azt is tudják hogy merre van az ajtó ha ez nem tetszik nekik. Boone-nal és Von-nal tizennégy éves korunk óta játszunk

együtt, szóval kötve hiszem hogy valami is meglepné őket azzal kapcsolatban amit teszek. Catcher egy olyan bandából jött, amelyik már elérte a célt és ő utálta ezt, szóval nem hinném hogy ismét egy olyan bandában szeretne lenni, ami arra vár hogy berobbanjon. Ne avatkozz a dolgaimba apu. Ez téged nem érint, kivéve ha pénzt akarsz kérni – amely esetben anyu hívjon fel és majd az ő számlájára utalom át a pénzt és nem a tiédre.” Feltolta a szemüvegét a feje tetejére, így már nem kellett a mogorva tükörképemet néznem. A sötét szemem és a hajam tőle örököltem, de a hasonlóságoknak ott vége szakadt. Ő élt. Egy életet túl sok kábítószerrel és kemény éjszakákkal, aminek megvolt a hatása és amikor ránéztem, csak arra tudtam gondolni, hogy valaki ilyen szörnyű hogy volt képes rábeszélni valaki olyan csodálatosat, mint az anyám, hogy feleségül menjen hozzá. Olyan módon dühített fel, amit nem tudtam szavakba önteni. A vérző énekekkel és a fülsüketitő dallamokkal tudtam csak megtisztulni tőle. “Jobb lesz ha vigyázol a szádra fiam. Még mindig az apád vagyok és ellentétben veled, én megyek hozzá haza.” Millió dolgot akartam hozzáfűzni ehhez, de nem tettem; sohasem tettem. Bármennyire is szerettem az anyámat, nem maradhattam abban a házban, hogy nézzem apám időről időre hogyan alacsonyítja le őt. Nagyon zaklatottá vált, amikor elegem lett abból hogy apám figyelmen kivül hagyta anyámat és az érzéseit, így hát alig tizenöt évesen elköltöztem onnan. Vagy az, vagy a föld alá küldtem volna apámat. Nash nagybátyja gyakorlatilag egy kis házat vezetett szomorú tinédzserfiúknak, és nem volt gond bevenni engem is. Tudom, hogy nem tetszett anyámnak, hogy ritkán jártam haza, figyelembe véve hogy csak néhány mérföldnyire voltak. De nem tudtam megállni azt, hogy apám folyton lelépett és fájdalmat okozott anyámnak. Tudtam, hogy nyomott hagyott anyám érzelmi állapotán és bizonyára csak még rosszabbá tette, hogy olyan szintre helyezte ahol már senki sem tudta figyelmen kivül hagyni, de nem tudtam mit kezdeni velük. Az anyám nagyszerű asszony volt és azt érdemelte hogy úgy kezeljék mint egy királynőt, nem pedig mint egy vigaszdíjat. “Mit akarsz?” Fogytán volt a türelmem. Csendben bámultunk egymásra egy percig, majd visszahelyezte a szemüvegét a helyére és vigyort formázott a szájával, amitől legszivesebben arcon ütöttem volna. “Az a banda, amelyiknek segítettél leszerződni – az Artifice – eléggé nagy

szám mostanság. Te írtad az albumuk nagyrészét, nemigaz?” “És?” “Csak azt gondolom, hogy elég sokkal tartoznak, és nem ölne meg, ha felhívnád őket és megkérdeznéd, hogy nincs-e szükségük segítségre az elkövetkező európai turnéjuk alatt.” Két másodpercre voltam attól, hogy elkapjam a gallérját a hülye bowling ingjének és a falhoz csapjam, amikor felemelte a kezét és rámvigyorgott. “Tudom hogy szereted az anyádat fiam. Mi van vele? Komolyan a saját módszereimre akarsz hagyatkozni egy bizonytalan időre, amikor ennyire aggódik? Ki tudja hogy fog most végződni? Egyikünk sem lesz fiatalabb.” A kihivás tisztán kivehető volt a hangjából – ahogy a fenyegetés is anyám felé. Csak néztem miközben tudatosan beszéltem le magam arról, hogy ne tépjem le a fejét és ne kezdjem el rugdosni a parkolóban, mint egy focilabdát. “Elment az eszed öregember. Már most is utálom a merszedet. Tényleg ezen az úton akarsz végigmenni velem?” “Sohasem fog elhagyni fiam, és ezt te is tudod. Addig nem teszel velem semmit, amíg azon aggódsz, hogy otthon egyedül van velem, és ezt mindketten tudjuk. Intézz el valamit az Artifice-szal. Nem arra kérlek, hogy legyek a turnémenedzserük, vagy a hangtechnikusuk, de a műsorban akarok lenni. Kell egy kis kaland és rengetek jó időtöltés.” Elevenen akartam megnyúzni és színpadi kelléknek használni a hulláját. Egy morgással tolakodtam el mellette. “Meglátom mit tehetek, de ha anyu felhív és azt hallom a hangjában, hogy felzaklattad, vagy hogy csak éppen arra gondoltál, úgy fogok áthajtani rajtad, mint a kutyán, ami vagy. Ha azt hiszed hogy ez a kapcsolat a fenyegetésekre fog felépülni, akkor egy kicsit sem ismersz.” “Teljesen igazad van, nem ismerlek. Az én fiamnak nem kellene az Isten adta tehetségét egy ilyen városban elpazarolnia, amikor átutazhatná az egész világot és minden városban bugyik potyoghatnának utána.” A vállam felett néztem rá miközben kizártam az ajtót. “Az a halhatatlan vágyam, hogy ne legyek a fiad, de egyikünk sem ilyen szerencsés. Menj el apu, mielőtt még valami olyat tennék, amit egyikünk biztosan megbánna.” A sötétített helyiségbe mentem, felkapcsolva a lámpákat ahogy haladtam. Komoly erőfeszítésbe telt, hogy visszazárjam az összes bosszankodást és neheztelést, ami mindig felszinre tört amikor az öreggel kellett szembesülnöm.

Az hogy ragaszkoszkodott ahhoz, hogy mennyire nagyon hasonlítottunk, megmagyarázhatatlan szinten bosszantott. Azzal a tehetséggel születtem, amit ő olyan kétségbeesetten akart. Az élet, amit éltem, amire ő olyan nagyon vágyot, gyakorlatilag az ajtómon kopogtatott, és az hogy nem szerettem volna mást, minthogy szegény anyám elhagyja őt, mert jobbat érdemel, nagyon feldühítette. Sohasem állítottam azt, hogy angyal voltam a turnék alatt, ahogyan azt sem tagadnám soha, hogy az hogy bandában vagyok tuti biztos utat nyitott arra, hogy minden készenálló és akaró lányt ágyba vihessek. De sohasem hagytam valakit hátra azzal az igérettel, hogy viselkedni fogok, és sohasem várt vissza senki különleges. Nem tettem olyan igéretet amit nem tudtam megtartani. Ezt elsőkézből tanultam meg tőle. Felszereltem a felvételhez szükséges helyet és átlapoztam a zenelistát, amit a srácok a Black Market Alphas-ból hagytak ott. Nagyon hülye név volt, de a fiúknak megvolt a tehetségük hogy nagyra törjenek. Egy kicsit popposabbak voltak, mint ahogy én szerettem, az Avenged Sevenfold nyomdokait követve. Elég kemények voltak a tinédzser fiúk izléséhez, de elég harmóniával és dallammal rendelkeztek, hogy a tinédzser lányok is bírják őket. Ráadásul fiatalok voltak – az énekes úgy tizennyolc vagy tizenkilenc lehetett, szóval egy egész élet állt előttük hogy jobbá váljanak, vagy hogy kialudjon a láng és kihaljanak, ami valószinűbb volt. Beleegyeztem a közös munkába, mert a dobosnak, aki az összes zenét írta, rengeteg tehetsége volt és a fiatalabb énemre emlékeztetett. Bandában lenni nehéz dolog volt, és egy jó bandában lenni sokszor több munkával járt, mint amennyi jutalom járt érte. Szerencsés voltam hogy a fiúk, akikkel együtt zenéltem, megértették azt hogy én nagy hal szerenték lenni egy kis tóban, nempedig egy pötty az óceánban, ami új bandákat fal fel mindehol. Lehet hogy más módon öntelt vagyok, de nem ez volt az eset, amikor a jó zenéléshez való képességemről volt szó. Tudtam, hogy tudok énekelni és azt is hogy bármelyik gitáron, amit a kezembe nyomnak, tudnék játszani. Elegendő dühöt és szorongást éreztem az öregem iránt ahhoz, hogy feltüzeljen arra, hogy erőteljes és lényeges zenéket irjak. Azt is tudtam, hogy voltam elég hencegő és olyan hozzáállással rendelkeztem, hogy bármelyik színpadot uralni tudjam amire rátettem a lábam, és ha azt akartam hogy a közönség érezze azt, amit én érzek, akkor bevonhattam őket, és addig nem engedtem volna el őket, amíg készen nem

álltam. Jó frontember voltam. Amim nem volt, az a türelem, hogy játsszam a játékot, vagy a vágy hogy megengedjem másoknak hogy azt higgyék joguk van ahhoz, amit teremtettem. Nem volt meg a kellő toleranciám a marhaságokra és a seggnyalásra, ami a zeneiparban való nagymenőséghez volt szükséges. Az a tudat is megrémített, hogy mi történt volna anyámmal, ha apám megtudja, hogy leszerződtem egy nagy lemezkiadóhoz. Ez csak leröpítette volna az öreget a tengelyéről, és anyámat is magával rántotta volna. Anyám egyszerűen csak jobbat érdemelt annál. Csak úgy otthagyta volna egy szempillantás alatt. A kabátomat rángatta volna, az összes pompa és a körülmények miatt, amik a nagy nevű bandával és a nagy lemezkiadóval jártak, és mindig azon gondolkodtam, hogy anyám képes lenne-e megbocsátani nekem azok után, hogy az öregem miattam hagyta el örökre az őt megillető jutalomért. Felnéztem amikor a kinti ajtó kinyílt és a banda elkezdett beözönletti a hangszereikkel. Az énekes egy Ryan nevű srác volt, aki elég rendes gyerek volt, de elléggé öntelt ahhoz, hogy megtévesszen. Megvolt a hozzáállása és szükséges megjelenése ahhoz, hogy vezesse a bandát, de éretlen volt még és jobban érdekelte a pénz és a nők, mint az hogy valami minőséges dolgot teremtsen. Amikor áthajolt a keverőpulton hogy összekoccantsuk az ökleinket üdvözlésképp, észrevettem, hogy a felkarja celofánba volt csomagolva és le volt ragasztva. Rábólintottam a szemmel láthatóan új tintára és megkérdeztem, “Az egyik haveromnál jártál?” Amikor turnén voltunk, az összes srác a BMA-ból szerelembe esett az Enmity bandatagjait borító “Marked” tetkókba, abból a tetoválószalonból, ahol a barátaim dolgoztak. Az angyal, ami az egyik kulcscsontomtól a másikig és jóval a köldököm alattig húzodott, volt a legismertem darab a testemen. Volt még egy japán sárkányom is, ami az egész karomat beborította, ez Nash műve volt még a kezdő korszakából, és volt egy komplikált Salvador Dali festménykavalkád, amit Rowdy nemrég fejezett be. Inkább hasonlított egy bőrön levő festményre, mint tetoválásra. Mindegyiküknek megvolt az erőssége. Rule az erős vonalakhoz és az olyan gótikus darabokhoz értett, amik nagy testrészt fedtek el, és a tradicionális stílus felé húzott. Nash a nagy színes és bátor dizájnt szerette. Könnyű volt észrevenni az utcai stílust és a new school ízlést minden darabjában. Rowdy, mégha a leglényegtelenebb is közülünk, tényleg művészetként kezelte a munkáját. Az olyan sajátosan megalkotott darabokban hitt, amelyeket senki más

nem talált volna ki, és úgy élesítette a tehetségét, mint egy igazi kézműves. A tetoválás csak egy másik művészeti forma volt a számára és azt hiszem, hogy komolyabban vette azt, amit csinált, mint a többiek. Valójában besoroztam, hogy ő tervezze meg mindegyik lemezünk borítóját és ő csinálta a dizájnokat a bandás pólóinkra. Cora kezei és tűi olyan helyeken jártak amelyekre nem voltam kiváncsi, de az egész személyzet nagyszerűen végezte a munkáját a Markedben. Nem volt semmi panaszom és nem hezitáltam abban, hogy elküldjek hozzájuk bárkit is aki róluk érdeklődött. “Ja, haver, nagyon állat volt. Felemlítettem a neved és a srác a lángokkal a fején rögtön elkezdett dolgozni rajtam.” Drámaian megforgatta a szemeit és úgy nézett rám, mintha nyilvánosságra hozható információkkal kellene rendelkeznem mielőtt a szalonba tanácsolnám őket. “Nem mondtad, hogy a hely meg van pakolva tehetséggel. A szőke a pult mögött, szent szar öregem, mintha álmaim nője lett volna.” Elfojtottam egy nevetést, mert Cora minden rock and rollernek az álmai nője volt addig, amíg ki nem nyitotta a száját. A nem egyforma szemeivel és a tagathatatlanul átlagos cukiságával a kinézete becsapós volt. A csávók, mint Ryan, vonzódtak az őrült hajához és a tényhez, hogy a bal karja végig volt tetoválva és apró, tömör fekete fültágító volt mindkét fülében. A valóság, hogy nagyszájú volt, főnökösködő és úgy kezelt bennünket, mintha önfejű óvodások lettünk volna, nem merült fel addig, amíg szegény csóka tetőtől talpig szerelmes nem lett belé. Megráztam a fejem és figyelmeztettem, “Túl idős hozzád és sokkal több baj van vele, mint amennyit ér. Higgy nekem. Mit csináltattál?” Lehámozta a védőcsomagolást és büszkén mutatta meg a vicsorgó vízköpőt. Nagyon állat volt, jól elkészítve, de őszintén egy kicsit fajlagos. Meg tudtam mondani, hogy Nash megtett minden tőle telhetőt hogy beleiktasson egy kis lobogást annak érdekében hogy egyedinek tűnjön, de ez csak egy tetkó volt, amit egy kölyök magára varratott, mert azt gondolta egy jó nagy darab tinta jól mutat majd a színpadon és a képeken. Mivel több, mint ezer dollárt fizettek óránként, ezért csak rábólintottam és beküldtem a banda többi tagjával a fülkébe. Láttam, hogy több kellékre van szüksége, de már majdnem elfogyott a türelmem ahhoz, hogy más emberek szarságaival foglalkozzam, így hát befogtam a szám még mielőtt olyasvalamit mondtam volna, amivel még több

bajba sodrom magam. A következő három órában az éneket csipkedtem és hangszerekkel kevertem, hogy elkészítsem az első öt dalt. A banda többi része elkötelezett volt azért, hogy egy tartós debütáló albumot rakjunk össze, de Ryan nehéz eset volt, és láttam, hogy kezdte zavarni az, hogy a dobos, Jorge ötleteire figyeltem, mert ő volt a fő szövegíró. Meg kellet hogy értsem a zene hátterét mielőtt igazságot szolgáltathattam volna neki, de Ryan nyilvánvalóan az összes figyelmet magára akarta vonni, ami miatt mindent megnehezített. A kölyöknek jó hangja volt és rengeteg karizmája, de ha nem húzza ki a fejét a seggéből, akkor nem lesz belőlük más, mint egy nyitózenekar nagyobb bandák előtt. A felvétel olyan sokáig tartott, hogy amikor a saját bandatagjaim kezdtek el megérkezni a mi próbánkra, én még mindig a refrént próbáltam jól áthidalni a második dalban. A társaim megszokták, hogy bele kellett kezdeniük miközben én a számlákat fizettem és amikor a kölykök észrevették, hogy közönségük van, amelyen jó benyomást tehetnek, összeszedték magukat és mindent be tudtunk fejezni az ötös számú dalig. Von volt a vezető gitáros és a szövegíró partnerem, Catcher volt a basszer és Boone kezelte a dobokat. Elég szoros csapat voltunk; az kellett hogy legyünk, hiszen olyan sok időt töltöttünk együtt. Így hát nem kellett semmit sem mondanom, csak viccesen felröfögtem és összehúztam a szemem amikor megkérdezték, hogy hogy ment. A srácok egymást lökdösve jöttek ki a fülkéből hogy köszönjönek mindenkinek, én pedig meg akartam ütni Ryant amikor megkérdezte, hogy maradhatnak-e miközben mi próbálunk. Túl voltam már a tini metálfejeken és csak egy gyors próbát akartam, hogy utána elmehessünk inni egy sört, bekapni valamit és piszkálni Ayden-t. Tudtam, hogy távol kellett volna maradnom tőle, de nem bírtam sokáig. A bandánknak nagy fellépése lesz Valentin napra, ami a következő hétvégén volt esedékes, és rájöttem, hogy könnyebb lesz, ha megengedjük hogy maradjonak, minthogy veszekedjünk ez ügyben. Mindenkit a hátsó szobába vezettem, ahol általában gyakorloni szoktunk, minden héten legalább kétszer az elmúlt öt évben. Egy jól megolajozott gépezet voltunk; tudtuk hogy mit csinálunk és azt, hogy egy banda sem működött, ha azt valaki egója hajtotta. Azt gondoltam, hogy ha Ryan lát egy valódi együttest gyakorolni, talán leszáll a piedesztáljáról. Boone megadta a kezdőütemet, majd

rámnézett a felszerelése mögül. “A műsor anyagát fogjuk játszani, vagy keményebb dolgot akarsz csinálni?” Tudták, hogy mikor milyen kedvem van, hiszen mindenekelőtt barátok voltunk, csak utána együttes, és megértették, tudták hogy merre járok. Beletúrtam a sötét és általában kócos hajamba és megforgattam a vállam. A mikrofon úgy nézett ki, mintha a kezemhez tartozna, amikor kivettem az állványból. Kiváncsi pillantások vettek körül és rábólintottam. “Ja, szellemüljünk át és csináljuk a műsorra szánt dalokat.” Még mielőtt befejezhettem volna a mondatot, a dobok mély ritmust kezdtek el játszani és mély basszushangok rengették meg a földet a kifűzött harci csizmáim alatt. Von olyan légkört teremtett a gitár akkordokkal, amik elég élesek voltak ahhoz, hogy lehámozza a festéket a falról, én pedig elkezdtem énekelni. Az összes dühömet kiengedtem amit apám iránt éreztem. Megengedtem hogy a csalódottságom azért, mert fiatal tehetségekkel kellett vitatkoznom, énekké váljon, ami elsüllyedt és áramlott az összes többi érzelmemmel ami próbált megfojtani. Mire a második zenéhez értünk, a fiúk a BMA-ból mind helyet foglaltak az üres hangszertartókon és tágra nyílt szemekkel és leesett állal néztek bennünket. Amikor átléptünk a lágyabb cuccra, amit a bár tömegének szoktunk játszani, láttam amint Jorge komolyan figyelte a szöveg mögötti erőt, ami jelentett valamit. Azt is láttam, hogy Ryan valószinűleg megpróbál majd versengeni mindazzal, amit én csináltam a következő előadásukon. Miután ordibáltam, izzadtam és megtisztultam minden rossz dologtól, ami aznap történt, leejtettem a mikrofont a földre és felhúztam a pólóm sarkát, hogy megtöröljem az arcom. Üresnek éreztem magam, de jobban voltam. A srácok felé fordultam és elmondtam nekik, hogy Rowdy-val sörözni megyünk és hogy ők szeretnének-e csatlakozni hozzánk. Általában hetente egyszer megpróbáltunk együtt lógni, de Catcher valami demót csinált egy másik bandának, Von-nak és a barátnőjének nemrég született meg a babája, és Boone éppen egy nagyon rövid ideje tartó józansági kisérlettel harcolt. Az utóbbi időben sok időt töltöttem Rowdy-val és a fiúkkal a szalonból. Rule-t és Nash-t középiskolás korunk óta ismertem, de ők ketten mindig szoros kapcsolatban álltak egymással, és amikor Rule idősebb testvére, Rome, a városban volt, csak rosszabb lett. Mindig valami olyanba keveredtem bele, amit ők főztek ki. Fel voltam tüzelve amikor Rowdy is kezdett eljárni, mert mókás volt, előreláthatatlan és mindig pokoli jól szórakoztunk. Mindegyikük jó barát

volt, és tetszett a tudat, hogy ők is így gondoltak rám, de Rowdy és én megtaláltuk a közös hangot és megértett, így hát végül a sörözős pajtásom lett. Mindkét banda tagjai kiszállingóztak az ajtón, de Jorge hátul maradt miközben lehúztam egy üveg vizet és elkezdtem elpakolni a cuccainkat. “Mi a pálya?” Megdörzsölte a nyakát és a tenniscipői orrát nézte ahelyett, hogy rám nézett volna. “Ti srácok sokkal jobbak vagytok, mint mi, sokkal jobbak, mint fele azoknak a bandáknak, akikkel együtt turnéztunk a Metalfesten. Miért nekünk segítesz és nem a saját albumodat készíted a studióban? Azon csodálkozom, hogy hogyan történhet ez?” “Ti is elég szilárdak vagytok, de ha nem tudjátok lecsillapítani Ryant, akkor az előtt oszlatok fel, hogy elérnétek valamit. Sok figyelmet kaptatok a Metalfest óta, amire építkeznetek kellene. Fizettek azért, hogy segítsek nektek, ami nem jelenti azt hogy nem ismerem fel a tehetséget, amikor látom. Nagyon jó szövegeket írsz, de bárki elénekelheti őket. Nem kell egy olyan frontember aki nem értékeli azt.” Felnézett rám és elvigyorodott. “Kössz.” “Semmi probléma.” “A zene amivel zártál, a “Whiskey in the Morning”, egy lányról szól, nemigaz?” Felsóhajtottam és megveregettem a tarkóját miközben kivezettem a raktárházból. “A legjobb zenék mind egy lányról szólnak, nem? Nem számít, hogy metál, country, blues vagy esetleg rock and roll; az összes zene ami arra késztet, hogy emlékezzünk és arra ösztönöz, hogy együtt énekeljünk, azok szólnak a legjobb fajta lányról, az olyanról aki nélkül nem tudsz élni, de nem is tudod megszerezni. “Neked is van egy olyanod?” Keserűen felnevettem és megálltam a Challenger mellett. “Ó, igen.” Üzentem Rowdy-nak, hogy úton vagyok, amire ő azt válaszolta, hogy jobb lenne ha sietnék, mivel a hely tömve van. A lányok mind nagyon csábítóan néztek ki a sexy kis sport témájú egyenruháikban, ami mellett a Hootersben dolgozó lányok úgy néztek ki, mintha templomba öltöztek volna fel. A bár általában meg volt pakolva, úgyhogy az nem volt semmi újdonság. Eleget jártunk oda ahhoz, hogy Lou, a kidobófickó lefoglaljon egy asztalt a számunkra,

még ha nem is volt hely, vagy ha hosszú volt a sor a bár előtt. Amikor beléptem, észrevettem a szőkét a hatalmas mű mellekkel, amint szemezni próbál velem, de még csak nem is pillantottam az irányába. Tudtam, hogy Ayden utálta és a kötelességem volt, mint a barátja – Istenem, utáltam ezt a szót, amikor vele volt kapcsolatos – hogy az összes közös ellenségünket sakkban tartsuk, még ha ez az ellenség úgy is nézett ki, mintha legszivesebben megfürdetne a nyelvével az első adandó alkalommal. Lou felém bólintott és a húsos újjával a bár egy olyan részére mutatott, ami el volt zárva. Az volt a legközelebb a hátsó udvarhoz, ami nyáron nyitva volt, és nem volt gond észrevennem sem Ayden sötét, sem Rowdy sokkal szőkébb és kiemelkedőbb fejét. Nem tudom mikor döntötte el, hogy a kefehaj, hosszú, tökéletesen ápolt tincsekkel jól áll majd neki a való életben, de az elmúlt egy évben ezt a James Dean frizurát viselte és úgy öltözött, mint egy macska az ötvenes évekből. Rowdy különc volt és szerette a fényt és a figyelmet, így hát csak úsztam az árral, mert ez csak egy része volt annak, aki ő volt és semmitől sem kuncogtam jobban. Elkaptam Ayden tekintetét és rávigyorogtam. Egy pillanatig figyelt, majd félrenézett anélkül, hogy megrándult volna a szája. Elszomorodtam miközben a Rowdy-val szemközti székre ültem. Még ha volt is némi komoly szexuális feszültség köztünk, ő általában mindig örült hogy láthatott. “Mi a problémája ma este?” Még mindig rosszul éreztem magam amiért úgy ellöktem, de ragaszkodott hozzá, hogy jól volt, szóval nem tudtam, hogy mivel idegesíthettem fel azóta. Ha csak nem érezte az azonnali merevedést, amit az okozott, hogy rajta feküdtem. Nem vonhatott felelősségre valami olyanért, ami egy irányíthatatlan reakció volt. Gyönyörű volt, és ha egy kevés fogalma is lett volna arról, hogy mennyire szerettem volna állandóan a tetején lenni, sokkal többet csinált volna annál, mint hogy legörbíti a száját. Rowdy elém tolt valami borostyánszinű folyadékot aminek olyan szine volt, mint Ayden szeme, és azt az úját használta amire egy apró koponya és keresztezett csontok voltak tetoválva, hogy a bár felé mutasson. “Úgy körülbelül húsz perccel ezelőtt érkezett meg és Ayden azóta úgy viselkedik, mintha egy vasrúd lenne a fenekébe szorulva.” Szétnéztem és az orrom alatt káromkodtam, amikor megláttam őt a tömegen keresztül. Nem tudom mit látott a fickóban. Igen, ugyanabba az

iskolába járt, mint ő. Igen, a kormánynál volt gyakornok, valami úttörő kutatást végzett a biokémiai üzemanyagokkal vagy mivel. Igen, ő rendben volt, az olyan száraz piritós, natúr joghurtos, fehér rizses módon. Igen, ő minden szempontból, a tökéletes pasas és úriember volt, de minden vele kapcsolatban azt kiáltotta, unalmas! Mindent félretéve, egy kibaszott gyapjúpólót viselt és úgy nézett ki, mintha nem tudna mit kezdeni azzal, ami Ayden Cross volt. Ő valami különleges volt, valami amiért a felnőtt emberek egy másik korszakban fényes pisztolyokkal vagy összecsapódó kardokkal harcoltak volna a halálig, csak hogy elnyerjék. De ez a fickó, ez a stréber, gyapjúpólós idióta még azt sem mondta, hogy dugjam fel magamnak oda, ahol a nap sem süt, még akkor sem, amikor tudta, hogy piszkos, sexy, plusz tizennyolcas álmaim voltak arról a lányról, akivel randizott. Bármennyire is próbáltam lecsillapodni, biztos vagyok benne, hogy a homlokomra volt írva amikor ránéztem. “Fasza.” Lehúztam az italt és elvettem azt is amihez Rowdy még nem ért hozzá és azt is a másik után öntöttem. Rámnézett és hátradőlt, hogy összekeresztezze a karjait a széles mellkasán. Majdnem egyforma magasak voltunk, pár centivel száznyolcvan felett, de ő úgy nézett ki, mintha le tudott volna gyűrni egy bikát, mivel a múltban All Star focista volt. Sohasem beszéltünk arról, hogy miért hagyta abba a játszást, de rájöttem, mivel megtalálta a helyét a tetoválások világában, valójában nem is számított, és ha el akarta volna mondani, tudta hogy meghallgattam volna. “Egy óriási virágcsokrot vett neki és valami hülye doboz csokit, vagy valami szív alakú szart. Szerintem le akarja foglalni Valentin napra.” A hideg futkosot a hátamon és éreztem, hogy a szemeim önkéntelenül megfeszülnek. “Állítólag a Fillmoreban levő fellépésre kellene neki eljönnie Rule és Shaw kiséretével.” Ez nagy dolog volt a bandának. Nagy dolgot jelentett a számomra, és azt akartam, hogy ott legyen. Azt feltételeztem, hogy ott lesz. Rowdy megvonta a széles vállát. “Már egy jó ideje lógnak együtt. Lefogadom ez az az este amikor egészen végig akar menni. Tudod mire gondolok, díszes vacsora, drága ajándék, és az éjjel egy csúcsminőségű hotelba vezető úttal zárul le. Adam annak a fickónak tűnik és ha jól értettem Cora handabandáját, amivel untat bennünket, akkor már egy ideje nyomasztja vele Ayden-t.”

Összeszorítottam a fogam és elnyomtam a kényszert, hogy felkeljek és ne fojtsam meg a saját romboidos felsőruházatával. Egy újabb pohár lett elhelyezve előttem egy tál csirkeszárnnyal. Egy kancsó sör landolt Rowdy előtt és összehúztam a szemeimet, hogy illjen Ayden óvatos tekintetéhez, amikor észrevettem, hogy mogorván nézett rám. “Hagyd abba.” Próbáltam ártatlannak tűnni, de be kellett vallanom, hogy még egy jó napon sem tudtam annak tűnni. “Mit?” “Ne vágj ilyen képeket Adam-re. Csak köszönni ugrott be. Mondtam neki, hogy jöjjön ide és igyon meg veletek valamit, de akkor észrevette hogy Jet úgy néz ki, mintha valaki gyilkosságát tervezné, így hát meggondolta magát.” Nem akartam tagadni, szóval felemeltem az italomat és szabadjára engedtem a tekintetem az egyenruháján. Aznap a pompomlány volt, a személyes kedvencem. Az apró rakottszoknyája narancssárga és kék volt, Bronco színei, és ezt egy szuperszűk, fehér póló egészítette ki, ami keveset hagyott a képzeletre. Már akkor magasabb volt mint az átlag, és amikor felvette azt a “dugj meg” magassarkút, majdnem egyforma magasságban volt velem, amitől a lábai – amelyek saját dicsőitő ódát érdemeltek – még jobban néztek ki. Elvesztem valahol a saját világomban, ahol azok a lábak a nyakam vagy a derekam – nem voltam válogatós – köré voltak csavarodva, amikor visszazökkentett a valóságba. Ayden megcsapta a fejemet. “Fejezd be. Nem tudom mi ütött beléd ma este, de szedd ki a fejed a lyukból. Biztos vagy benne, hogy nem te sérültél meg amikor elestünk korábban?” Megdörzsöltem a fülem, amelyik hegyéből egy kis tüske állt ki, ahol ő bizsergést idézett elő. Legurítottam az italt, amit hozott és Rowdy felé toltam a szárnyakat. Lehet, hogy le kellett részegednem, hogy a hirtelen jött rossz döntéseket ráfoghassam valamire. “Lelépsz a Valentin napi fellépésről?” Hallottam az intenzitást a hangomban és utáltam azt. Nem kellett volna hogy számítson mit csinál vagy kivel akarja az idejét tölteni, de számított. Azt akartam, hogy engem válasszon, még akkor is ha tudtam hogy én nem választhattam őt. A cipőire támaszkodott és a szoknyája szélével kezdett el játszani. “Nem tudom. Shaw el lesz Rule-lal, Cora pedig általában lelép és a maga dolgát teszi. Te” - egy újjával Rowdy felé mutatott - “mindig lerázol valami

kocsmai ribanc miatt és Nash lesz a sofőrünk, szóval nem fog inni, ami miatt morcos és utálatos lesz egész este.” Azok a szemek, amelyek az arany és bronz összes szinével csillogtak, rajtam landoltak és megharapta az ajkát. “Te a színpadon leszel, szóval magamat kellene megvédenem. Adam elhívott vacsorázni és az egész este meg van tervezve, szóval egyszerűen nem tudom.” Egy ideig némán bámultunk egymásra, olyan hosszú ideig, hogy végül kínossá és feszültté vált. Arra akartam kérni, hogy dobja Adam-et és jöjjön a koncertre, és azt hiszem azt akarta, hogy megkérjem, dobja Adam-et és jöjjön, mert megtette volna. De ha egy unalmas, előrelátható Valentin napi randit akart egy gyapjúinges szarzsákkal, ki vagyok én hogy megakadályozzam? Sohasem leszek az a fickó, akinek felsőfokű végzettsége és öt évre szóló költségvetési terve van. Sohasem lettem volna az a fickó, aki a biztonságot értékelte volna a szenvedély és kreativitás helyett. Abban pedig pokolian biztos voltam, hogy sohasem fogok romboidot viselni nyilvánosan. “Hát, jól kellene szórakoznod. Engedd meg Adam-nek hogy randira vigyen és legyen egy szép romantikus estétek. Megérdemled.” Majdnem megfulladtam a szavaimtól, de sikerült kimondanom őket. Valami átfutott a szép arcán, amit nem tudtam megfejteni. Ayden tényleg jó volt abban, elrejteni az érzéseit egy kacér mosoly és egy szarkasztikus visszavágás mögé. Bármi is volt az, eltűnt miközben elvette az üres poharamat és megkérdezte hogy kérek-e utántöltést. Némán bólintottam és visszafordultam Rowdy-hoz. Csalódottan nézett rám és elém tolta a teli korsó sörét. “Lerészegedünk?” Próbáltam kilélegezni a mellkasomban szorongó kötés mellett, és élesen bólintottam “Ja, jól hangzik.”

Harmadik fejezet

A

hét minden napján visszahívtam a Kentucky-s számot, de nem válaszolt senki. Felhívtam anyámat és fogalma sem volt arról, hogy ki lehetett az. Kitartott amellett, hogy nem hallott semmit Asa-ról, és amikor megkérdeztem, hogy még mindig börtönben volt-e, dühös lett. Az öcsémért könnyű volt kiállni – sármos, igénytelen, erőfeszítés nélkül jóképű és kedves. Ő az a fajta fickó volt, aki lelopta volna a pólódat amíg még viselted és később meggyőzött volna, hogy egész idő alatt a te ötleted volt hogy neki add. Arra késztetett, hogy minden áron gondját viseld, még ha sohasem viszonozta volna a szivességet. Nem tudtam kifürkészni miért érezte hirtelen azt, hogy szüksége van arra hogy el tudjon érni, de ennek mégis letartóztatás érzése volt, amit nem tudtam lerázni. A tetejébe pedig, az utolsó két alkalommal amikor futni voltam, esküszöm láttam azt a csávót, akiről azt hittem hogy felismertem a múltkor, a ház körül sétálni. Elfogott a kísértés, hogy megállítsam és megkérdezzem ismerjük-e egymást, de még mindig tartottam a távolságot az ismeretlenekkel, miután Shaw-t megtámadták a lakásunkban. Persze ő egy őrült ex által volt sarokba szorítva, aki mindenáron a sajátjává akarta tenni, de gondoltam inkább félni, mint megijedni. Szóltam volna róla Jet-nek, mint a ház egyetlen igazi férfi tagjának, de az elmúlt néhány napban úgy tűnt, mintha neheztelt volna rám és direkt került volna, így hát nem volt igazán alkalmam bármit is elmondani neki. Valami történt miután szombaton elmondtam, hogy nem megyek a koncertre, valami apró eltolódás, ami megváltoztatta a dolgokat köztünk és nem tudtam mit csinálni ez érdekében. Hogy őszinte legyek, nem akartam Adam-mel tölteni a Valentin napot. Olyan édes fickó volt és pontosan az volt, amit meggyőződésem szerint keresnem kellett egy hosszútávú partnerben. De amikor bejött a bárba azokkal a nevetséges virágokkal és a doboz csokival, ami úgy nézett ki, mint egy jelenet a Micsoda Nő!-ből, legszivesebben elbújtam volna. Tudtam, hogy a Valentin naptól többet akart. Az utolsó néhány

alkalommal már nyomasztott azzal, hogy legyen komolyabb a kapcsolatunk, de még amikor meg is próbáltam, nem tudtam olyan vágyat érezni iránta, mint Jet felé. Valójában az utolsó alkalom amikor szexeltem, az egy kémia szaktársam volt, Kyle. Arra használtam, hogy megpróbáljak megszabadulni Jet visszautasításától és a szégyentől, ami tavaly télen történt. Az egyetlen cél amit szolgált, az volt, hogy rosszabbul éreztem magam, mint előtte és hogy emlékeztessen arra, hogy a jókislányos szex unalmas és kielégitetlen volt. Azért vonzódott a nagyobb részem Jet-hez. Igen, a jövőre szánt tervei, vagy annak hiánya, aggasztott, de az igazi oka annak hogy távol kellett maradnom tőle, messze állt attól. Az, hogy milyen könnyen adtam volna fel mindent hogy vele lehessek, megfagyasztotta a vérem és a józan itélőképességem sikitott és ordibált. Lehet, hogy utáltam azt, hogy a lányok rendszeresen a folyosón keresztül járkáltak ki-be a szobájából, de elég őszinte voltam magamhoz hogy elismerjem, egyikőjük sem nézett ki úgy, mintha többre vágytak volna, vagy hogy bármilyen módon kielégitetlenek maradtak. Ez arra késztetett, hogy megkötözzem és a magamévá tegyem, de ez nem volt a pakliban. Így hát időközben el kellett döntenem, hogy mi legyen Adam-mel. Tudtam, hogy nem volt szép tőlem az, hogy kötélen rángattam, amikor nem akartam felvállalni valami komolyabbat. Tudtam, hogy nem volt igazságos, hogy folyamatosan próbáltam beilleszteni ezeket a tökéletes férfiakat egy szerepbe, amivel a tökéletes jövőm képébe illettek, hogy a végén rossznak tekintsem őket. Sajnos nem tudtam mi volt a másik választás. Mélyen tudtam, hogy valójában mit akartam, amit a legjobban kívántam, de nem passzoltunk. Jet nem passzolt a hibátlan elképzelésembe, és olyan érzésem volt, hogy ha megpróbáltam volna más szerepet adni neki, mint amelyiket épp játszotta, akkor nem csak a barátságunkat rontottam volna el. Jet nem az a pasi volt, aki tisztelte a határokat. A könyvtár előtt ültem egy asztalnál miközben ezen rágódtam, és nem figyeltem semmire ami körülöttem zajlott, amikor egy nehéz anatómia könyv csapódott le elém. Egy kicsit megijedtem, majd a legjobb barátomat figyeltem, miközben ő leült a szemközti székbe. Shaw Landon minden elképzelhető módon az ellentétem volt. Alacsony volt, majdnem tejfehér hajjal és levélzöld szemekkel, és gazdag és kiváltságos

hátterű családból származott. Ugyanakkor szégyenlős is, édes és, nem olyan régóta, annyira nevetsgégesen boldog és szerelmes, hogy koncentrált erőfeszítésre volt szükség, hogy ne öklendezzek rá. Nem kell félreérteni. Örültem, hogy végre tisztában volt az érzéseivel Rule iránt, és hogy némi komoly sérelem és komoly kibékülés után rájöttek arra hogy hogyan működhet a dolog kettejük között. Be kell vallanom, egy kicsit féltékeny voltam hogy bár annyira különbözőek voltak, egyszerűen véletlen volt amikor az együttlétükről volt szó. Nem tudtam hogyan csináljam ugyanazt. Ha megtettem volna, szexuálisan frusztrált lettem volna és nem más ok miatt bántottam volna meg egy fickót, mint hogy azért, mert nem felelt meg nekem vagy hogy feszes farmerről álmodoztam volna és arról, hogy mi van benne. “Legalább négyszer szólitottalak a neveden. Úgy tűnt mintha próbáltál volna rájönni valami nagyon fontosra.” Mindketten a denver-i Egyetemre jártunk és mindketten harmadévesek voltunk. Shaw orvos akart lenni, ezért a hosszabb út elé nézett, mint én, de jó volt, hogy néhány felsőbb szintű egyetemi óráink egybeestek. Ritkán találkoztam vele, kivéve ha bulizni mentünk, vagy ha épp egyszerre melóztunk, de még akkor is meg volt az esélye, hogy előbb hazament Rule-hoz, vagy tanulni. Hiányzott, és bár Cora szórakoztató volt és élveztem a vele töltött időt, más volt vele beszélni mint Shaw-val. Végigfuttattam a körmöm a könyv borítóján levő képen, mert nem akartam ránézni. “Azt hiszem ideje szabadjára engedni Adam-et.” “Hmm.. Ennek semmi köze a Valentin naphoz, vagy igen?” Grimaszoltam, majd visszaültem a székembe és felsóhajtottam. “Talán.” Olyan érzés volt azokba a zöld szemeibe nézni, mintha egy nyers darab smaragdba néztem volna. Egy pillanatig figyelt mielőtt hátradőlt és lemásolta a testtartásom azzal, hogy összekulcsolta a kezeit a mellkasán. “Mit akarsz csinálni holnap este?” Azt hiszem a megfelelő kérdés az volt, hogy kit akartam csinálni másnap este és a válasz tisztán érthetően nem Adam volt. Kifújtam egy leheletet, amitől a sötét hajam keresztülcsúszott a homlokom. “A koncertre akartam menni a többiekkel, de akkor Adam megjelent a bárban virágokkal és csokival és nagy bemutatót tartott a terveiről. Rowdy ott volt és látta az egészet. Jet bejött és azt mondta, hogy el kellene mennem a romantikus estére, mert megérdemlem – így hát most fogalmam sincs, hogy mit

akarok tenni, de tudom, hogy mindkettőjük más okból idegesít.” Shaw felemelte egyik halvány szemöldökét és az újja hegyével kezdett el kopogni, ami őrült leopárdmintába volt borítva, a könyve tetején. “Akkor mond el az okokat.” “Hülyeség.” “Hát ha ettől az alig öt fokos hidegben duzzogtál, akkor az nem hülyeség. Valami bánt téged és meg kellene beszélnünk.” Ismét felsóhajtottam és átfuttattam elnehezült kezemet a hajamon. Normál esetben sokkal rövidebb volt, de a suli és munka között nem volt elég sikerem ahhoz, hogy időt szakítsak valami olyanra, ami jelentéktelennek vagy időpocsékolásnak tűnt, ami beleértette a jelenlegi fiús összezavarodási állapotomat is. “Kedvelem Adam-et. Kedves és elég jól szórakozunk együtt, de zavar, hogy sohasem akar az én barátaimmal lógni. Túlságosan előrelátható, ha érted mire gondolok.” Vártam amíg rá nem bólintott. “Nagyszerűen kitervelt a jövője, az eddigiek szerint csodás családja van és tudom, hogy tényleg kedvel. Elég cuki és rengeteg közös van bennünk. De...” Nem kellett volna hogy legyen egy “de”, mégis volt. “De mi, Ayd?” Nem engedte, hogy szépítsem a dolgot. “De amikor megcsókol, vagy megpróbál megérinteni, akár reszelhetném a körmeimet is vagy nézhetném a CNN-t. Nincs az a szikra – A pokolba is, még csak egy kis légáramlat sincs. Unalmas és utálom ezt.” “Hát, az nem jó.” Gúnyolódtam. “Gondolod? Nem vonzódom ahhoz a fickóhoz, akivel állítólag járnom kellene, de ha, Isten ments, az a fickó aki a folyosó másik felén lakik, kijön a szobájából félmeztelenül, azonnal képes lennék spontán meggyulladni. Jet-et a színpadon nézni, elég közel lenni ahhoz, hogy megérintsem és megérezzem az illatát, többet izgat, mint bármi amit Kyle vagy Adam csinált az elmúlt egy évben, és ezért vagyok ideges és frusztrált miatta.” “Nem akarok vonzódni Jet-hez, Shaw. Olyas valaki felé akarok vonzódni, mint Adam, akivel potenciálisan felépíthetnék egy jövőt, és a végtelenségig zavar az, hogy bármennyire is próbálkozom, nem vagyok rá képes, hogy ezt megtegyem.” Egy hosszú percig tudatosan bámult. Shaw mindent tudott a katasztrofális csábítási kisérletemről Jet-tel és mindig azt mondta, hogy szerinte valami nem

stimmelt. Persze, Jet azt hitte, hogy csupa szűzies méltóság és érintetlen tisztaság voltam, de Shaw meg volt győződve arról, hogy több volt ez annál, mint hogy Jet próbált lovagias lenni. Mindig ara bátorított, hogy engedjem egy kicsit ki a régi énem, hogy Jet láthassa, hogy nem valami magas piedesztálon voltam, amire ő helyezett. Az utolsó alkalommal amikor azt tettem, megbántott és elmenekültem, így hát nem voltam valami lelkes azért, hogy kiengedjem a régi Ayden-t, hogy ismét elutasítson. Őszintén, megijesztett a tudat, hogy az összes óvatosságot a kukába dobtam volna miatta. “Hát, mindketten tudjuk, hogy nem tarthatsz fent egy kapcsolatot, amelyben nem vonzódsz fizikailag a fiúhoz, ami pedig Jet-et illeti, lehet hogy csak ki kell üritened a szervezetedből. Lehet hogy ha egyszer nem ő lesz az, aki elmenekült, akkor már nem is akarod majd őt annyira. Az a dolog ami kettőtök közt történt tavaly télen, mindig is jelen volt. Lehet hogy csak egy egész adagra lenne szükséged belőle és utána elmúlik a hatás. Akkor utána öszpontosíthatsz arra, hogy olyan pasit keress, mint Adam, akivel felépíthetsz egy komoly kapcsolatot.” “Már megpróbáltam azt. Rossz ötletnek tartotta, emlékszel?” Nem tudtam tenni a keserűség ellen a hangomban. Shaw összekulcsolta az újjait és áthajolt az asztalon, hogy ne tudjak máshova nézni, hanem a szuperzöld szemeibe. “Hát akkor hitesd el vele hogy ez egy nagyszerű ötlet. Komolyan azt hiszed, hogy ha odateszed magad és megpróbálod elcsábítani, nemet fog mondani?Hallottam amit mondtál, hogy mi történt az utolsó alkalommal, Ayd. Egy ici-picit tiltakozott és te pedig olyan gyorsan rohantál el, amilyen gyorsan csak tudtál, mert túlságosan emlékeztetett arra, amit egy másik életben megtettél volna. Nem beszélünk sokat Kentucky-ról, de van egy erős benyomásom arról, hogy a lány Woodward-ból nem engedte volna el Jet-et az este úgy, ahogy azt a denver-i lány tette.” Felnyögtem és beletemettem a fejem a kezeimbe, hogy eltakarjam az arcom. “Az a woodward-i lány sohasem keltette volna benne azt a benyomást, hogy valami jókislány volt, aki csak a tűzzel akart játszani. Az aki ez előtt voltam, nem volt szép látvány, Shaw. Elmondom ezt neked, de nem hiszem hogy megérted ennek a szörnyűségét.” Elutasítóan intett a kezével és felkelt a székéből, felemelve a nehéz

könyvét miközben elindult. Úgy nézett ki, mintha a könyv nehezebb lett volna nála. “Semmi sem számít abból. Én ezért az Ayden-ért aggódom. Ez az Ayden megérdemli hogy boldog legyen, tekintet nélkül arra mit hoz a jövő, és ez az Ayden az, akinek el kell döntenie azt, hogy miért elégszik meg tejjel és sütivel, amikor minden amit akar az az ehető testfesték és a bolyhos bilincs.” Ez előcsalt belőlem egy nevetést és felkeltem, hogy kövessem őt. “Mit tudsz te az ehető testfestékről?” Hátradobta a haját a vállán és a fekete csillogott a halvány szőke alatt. “Tetováló művész barát, emlékszel? Szeret rajzolni.” Ravasz pillantást vetettünk egymásra és elváltunk, hogy órára menjünk. Utáltam, hogy igaza volt. A végtelenségig húzhattam volna a dolgokat Adammel és sehol sem kötöttem volna ki. Túl kedves volt ahhoz, én pedig akkor már túl jó személy voltam ahhoz, hogy kínozzam és valami olyanért várassam amit úgysem adtam volna meg neki. Tudtam, hogy egy olyan személlyel lenni, mint Adam, segített abban, hogy sakkban tartsam a régi tulajdonságaimat. Egy olyan sráccal randizni mint ő nem engedte meg a spontaneitást vagy a meggondolatlan döntéshozatalt, amitől később csak a durva következmények miatt szenvedtem volna. Adam nyugodt volt és nem ajánlott fel sokat az izgalmat és szenvedést illetően, és a logikusan gondolkodó felem tudta, hogy ez az amit akarnom kellett volna. Bárhogyan is, de a nagyobb felem, ami az ösztönön és az érzelmeken alapult, tudta hogy nem fog beilleni az alapvető, fizikai elvárásokba. Az egész következő órát azzal töltöttem hogy ezen aggódtam és nem jutottam sehova. Sajnos Adam volt a tanár segédje az 1-es kémia órán, ami közvetlenül az én termemmel szemben volt, és amikor kiléptem az osztályteremből, ő már várt rám. Meg kellett próbálnom nem hátrálni miközben lehajolt, hogy könnyedén megcsókolja az ellenszegülő számat. Nem kellett volna ennyire nehéznek lennie. Eléggé jól nézett ki, barna hajjal és kék szemekkel. Sajnálatos módon, úgy öltözött, mintha bármelyik percben belekezdett volna egy előadásba a sejtosztódásról vagy a globális felmelegedésről. Nem volt ott semmi; semmi szikra, semmi bizsergés, semmi. Felajánlotta hogy elveszi a könyveimet, de nemlegesen megráztam a fejem. Készen álltam arra, hogy lemondjam a Valentin napot, és hogy elmondjam

neki hogy nem tartottam jó ötletnek azt hogy továbbra is találkozzunk, amikor elkapta és megcsókolta a kézfejem. “Tudom, hogy nyugtalanul vártad hogy együtt töltsük holnap a Valentin napot, ezért előre terveztem és lefoglaltam egy asztalt abban a brazil étteremben, amelyiket annyira szereted. Tényleg szeretném ha együtt töltenénk az estét, Ayd. Ez a kapcsolat nagyon különleges a számomra. Te nagyon különleges vagy számomra.” Az epe és bűntudat keverékét nyeltem le és megpróbáltam rámosolyogni, amiről tudtam, hogy inkább grimasz volt. “Ez nagyon édes Adam, de amint mondtam, nem vagyok biztos a vacsorában és abban hogy együtt töltsük az estét. Nem hiszem hogy ugyanabban a helyzetben vagyok ebben a kapcsolatban, mint te.” Láttam, hogy a szavaim fájdalmat okoztak neki és ettől szörnyen éreztem magam, de tudtam hogy ez az igazság. Nem tarthattam magam mellett csak azért hogy ne viselkedjek egy bizonyos módon. Lehet tényleg megváltoztam, vagy csak tettettem, de bárhogy is, nem húzhattam az orránál fogva csak azért, hogy rájöjjek. Nem kellett mentálisan elutasítanom amíg azzal voltam elfoglalva, hogy Jet-et vetkőztettem a fejemben minden öt percben. “Sajnálom, tudom hogy nem ez volt amit hallani akartál.” Megszorította a kezem amelyiket fogta és egy vigyor jelent meg az arcán, ami egyszerre volt szomorú és édes. “Nos, mit szólsz ehhez, elmegyünk vacsorázni és megengeded hogy megpróbáljalak elbűvölni? Utána eldöntheted, hogy mit akarsz tenni. Muszáj ennünk, és az éttermet lefoglalni ilyen rövid idő alatt eléggé trükkös volt. Szerintem valami nagyszerűről maradsz le, ha nem adsz esélyt ennek a dolognak ami közöttünk van.” Fel akartam nyögni, de ahelyett elrántottam a kezem és arra használtam, hogy összecsavarjam a pántokat a táskámon. Tudtam hogy a helyes dolog az lett volna hogy csak elsétálok, de olyan levertnek tűnt. Mindenét beleadta az elműlt négy hónapban, nekem pedig nehéz volt gyorsan lerántani a ragtapaszt. “Nézd, azt terveztemk, hogy elmegyek megnézni az egyik barátom koncertjét holnap este. Elmegyek veled vacsorázni, de meg kell értened, hogy csak vacsora lesz, semmi több. Nem hiszem hogy meg fogom gondolni magam. Tényleg rendes fickó vagy Adam, de valami hiányzik, és négy hónap után tudom mikor húzzam ki a dugót.” Nevetett és egy csöpp keserűséget hallottam. “Tudom mit jelent az,

amikor egy lány azt mondja hogy rendes fickó vagyok, Ayd. Nem kell megkímélned az érzéseimet. Rám untál. Láttam a fickókat akikkel együtt lógsz amikor nem dolgozol vagy amikor épp nem iskolában vagy. Senki épelméjű nem hívná őket rendes fickóknak, különösen azt nem akivel együtt laksz, a fickót a bandájával” Elértük a parkolót és a kocsimat, kinyitottam az ajtót és bedobtam a cuccaimat. A lábamra támaszkodtam és próbáltam nem bűnösnek tűnni. “Semmi köze ahhoz. Csak tudom hogy valami nem működik és egyikünk számára sem fogom ezt tovább húzni. Higgy nekem Adam, volt egy idő amikor addig jártam volna veled, amig ki nem facsartam volna belőled mindent, és utána bocsánatkérés nélkül mentem volna el, nem nézve hátra. Tudom hogy mindketten jobbat érdemlünk annál, szóval ha le akarod mondani a vacsorát, teljesen megértem.” Titokban reménykedtem hogy pontosan azt teszi majd. Nem akartam átülni egy kínos vacsorát egy fickóval akinek épp az imént mondtam el, hogy nem vonzódom hozzá. De Adam úriember volt és a jómodora csak nem engedte neki. “Nem. Már lefoglaltam a helyet és még mindig szeretnélek elvinni. Nem szeretnék egyedül lenni Valentin napon, főleg amikor azt hittem, hogy a dolgok kezdenek kedvezőbb irányt venni veled.” Öcsém, még a kikosarazást illetően is kedves volt. Felsóhajtottam és beültem a magas járműbe. “Rendben. Tényleg sajnálom Adam.” Bánatosan megrázta a fejét és bedugta a kezét a nadrágja zsebébe. “Hogy őszinte legyek Ayd, amíg együtt voltunk, úgy éreztem mintha egyik percben még ott voltál volna velem, jelen voltál, a másikban pedig már olyan volt mintha egy idegen nézett volna vissza rám. Nehezen kezelhető vagy, de azt hittem megéri az erőfeszítést.” Ettól rángatózni kezdett a szemem és el kellett távolodnom tőle. “Majd holnap találkozunk.” “Nyolckor megyek érted.” A nyelvem hegyén volt az, hogy megmondjam neki inkább az étteremben találkozzunk, hogy akkor rögtön utána elmehessek a koncertre anélkül, hogy neki kelljen majd elvinnie, de rájöttem hogy egy napra elegendő kárt csináltam. A megjegyzése miszerint két különböző ember voltam még mindig a fejemben futkározott, így hát csak elmentem. Meglepődtem amikor a házhoz értem és Cora Mini Cooperje a

kocsifelhajtóra volt parkolva. Általában ő zárta be a tetováló szalont és ő csinálta az elszámolást éjszaka. Általában akkor ért haza amikor én a műszakomra indultam a bárba. Egyben ideges és megkönnyebbült lettem amikor láttam hogy a Challenger nincs ott. Jet ritkán volt otthon az utóbbi időben, ami kiváncsivá tett hogy mit csinálhatott és hálás voltam, mert nem kellett az előreláthatatlan hangulataival foglalkoznom mostanság. Amikor besétáltam a nappalina, hamar magamhoz tértem, látván a kis alakot összegömbölyödve a kanapén. Cora nem az a személy volt, aki bolyhos takaróba csavarva szomorú filmeket nézett, szóval attól, hogy mindkettő dolog megtörtént, ledobtam a táskám a földre és odafutottam hozzá. Megriadtam amikor láttam, hogy a barna és a kékeszöld szeme is a könnyektől volt üveges, és hogy a normál esetben vidám mosolya el volt rejtve a reszkető ajka és kipirult arca mögé. Cora pár évvel idősebb volt nálam, de abban a pillanatban úgy nézett ki, mint egy öt éves. “Mi a baj?” Nem tudtam mit tenni, ezért a térdét veregettem a takaró alatt. Belefújta az orrát egy zsebkendőbe és a kezével megtörölte nedves arcát. Úgy nézett ki mint egy szomorú manó. “Csak nagyon rossz napom volt .” Legörbítettem a szám és közelebb ültem hozzá a kanapén. “Ismerlek már egy ideje és még csak beteget sem jelentettél soha, még akkor sem amikor mindannyian elrontottuk a gyomrunkat attól a thai kajától. Mi történt?” Felsóhajtott és a hátára fordult. Egyik kezét a felduzzadt szemeire helyezte és összeszorított fogakon keresztül mondta, “A volt vőlegényem megházasodik az év végén. A seggfej postázta az esküvői bejelentést.” Meglepetten pislogtam, mert azt sem tudtam, hogy el volt jegyezve, és sohasem gondoltam volna hogy az a tipus aki törődött volna valaki ilyennel. “Sajnálom. Ez bizonyára elég kemény.” Egy sor olyan káromkodást engedett ki, amitől Rule és a fiúk büszkék lettek volna rá, majd olyan helyzetbe ült fel, hogy átkarolta a térdeit. “Nem kellene hogy számítson. Egy rohadék volt és megcsalt egész idő alatt amíg együtt voltunk. Övé volt a szalon Brooklynban ahol dolgoztam. Később mentem vissza egy nap, mert elfelejtettem valamit, és éppen akkor nyitottam rájuk, amikor az egyik ügyfelet pakolta a hátsó szobában. Nem is ez volt a legrosszab rész. Azt hittem hogy egy család voltunk, hogy a szalon volt az otthonunk, de mindenki tudta és soha senki sem szólt egy szót sem. Nagyon ostobán éreztem

magam.” Keresztülfuttatta a kezét a rövid haján és felmorgott mint egy mérges kiskutya. “Ő volt az első fickó akit igazán szerettem, tudod? Biztos voltam benne hogy túltettem magam rajta, de akkor megláttam azt a hülye bejelentést és úgy éreztem mintha újraélném az egészet. Ha Phil nem húzott volna ki a városból amikor megtette, nem tudom mit csináltam volna. Szívás, hogy egy másik gyanútlan lányhoz lépett, miközben én nap mint nap egyedül vagyok.” A konyhába mentem hogy hozzak neki egy üveg vizet és hogy egy papírtörülközőt adjak neki amivel letörölheti az arcát. “Nem mintha nem lenne meg minden alkalmad arra hogy randizz és hogy találj magadnak egy barátot. Voltunk már együtt bulizni. Folyton legyeskednek körülötted a fiúk.” Megdörzsölte a sokszínű szemét és felsóhajtott. “Mindig ugyanaz a fajta legyeskedik körülöttem; teli tetovált, nyugtalan és olyan aki csak egy jó éjszakát akar. Hozzájuk hasonló fickókkal dolgozom, és néhány legjobb barátom is olyan, Ayd. Tudom hogy működnek. Összetaposták a szívem, szóval még ha egy percet is lógnék egy olyannal, hosszútávon megint csak összetörnék a szívem és egyedül maradnék.” “Hát járj valaki mással” A tüskés szempillái alól pillantott rám és a régi magatartása kezdett a felszínre törni. “Mondja ezt a lány, aki olyan pasassal jár aki úgy néz ki mintha pipát kellene szívnia és Chausert olvasnia.” Most rajtam volt a sor hogy sóhajtozzak és lepottyanjak a kanapéra. Összekulcsoltam a kezeimet a hasamon és a szemem sarkából néztem rá. “Szakítottam vele.” Megemelte egyik halvány szemöldökét, azt amelyikben a rózsaszin szegecs volt. “Komolyan? Azt hittem egy tökéletesen unalmas jövőt terveztél, ahol moziba jártatok volna és szuperzseniket nemzettetek volna, unalmas adag hagyományos szexszel.” “Ja, nos, tulajdonképpen akartam volna szexelni vele annak érdekében hogy valamit is teremtsünk, de ez egyszerűen nem fog megtörténni – hagyományosan vagy sem. Egyszerűen csak nem tudtam továbbra is becsapni.” Megbökte a vállam az apró öklével és egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán. “Remek. Most abbahagyhatod a színlelést hogy nem akarsz mindenféle

meztelen és vízszintes helyzetbe kerülni Jet-tel.” Felrántottam a fejem és tátott szájjal néztem rá. “Te vagy ma a második személy aki szerint le kellene feküdnöm vele.” Megvonta a vállát és lehajította a takarót a földre. “Shaw és én folyton erről beszélünk. Jet sexy, olyan fájdalmasan sexy, úgyhogy teljesen megértjük. Amit azonban nem értünk az az, hogy miért küzdesz olyan nyilvánvalóan azért hogy kartávolságban tartsd. Látom amint nap mint nap figyeled, és amikor a színapdon van, Ayd, látnod kellene azt, hogy hogy nézel rá.” Idegesen izegtem-mozogtam, nem voltam tudatában annak hogy ennyire átlátszó volt az hogy mit tett velem és a küzdelem az érdekében hogy ne nyúljak hozzá. “Mindenki úgy nézi amikor a színpadon van. Csodálatos és tehetséges.” Lábra állt és kinyújtotta a kezeit a feje fölé. A tetovált kezével megveregette a fejem miközben távozott a szobából, visszaszólva a válla felett, “Igen, az igaz, de te vagy az egyetlen akit ő keres a tömegben. Te vagy az egyetlen akiről megbizonyosodik hogy nézed, ha tudja hogy ott vagy.” Ettől megakadt a lélegzetem és a pulzusom is botladozni kezdett. Nem feledkeztem meg a tényről, hogy Jet és én eléggé hatásos mennyiségű vonzalmon osztoztunk, de elég okos voltam ahhoz hogy tudjam, miután visszautasított tavaly télen, nem volt üres az ágya, sem komoly kapcsolata. Egy kapcsolathoz több kellett mint tűz és lángok hogy működhessen. Plusz, nem ismerte az igazi énemet és azt amelyiket ismerte, túl tisztának tartotta ahhoz hogy bemocskolja. Az hogy valaki más mondja azt hogy lehet ő is figyel engem, hogy rájön az összes tiltott dologra amit vele akartam tenni és átlát a tökéletes képen amit megpróbáltam kivetíteni, tényleg idegessé tett. Küzdöttem körülötte, és ha sejtelme volt arról hogy mit akartam igazából, nem tudom hogy képes lettem volna magam mellett tartani a kezeimet és nem az ő nadrágjában. Magamban morogva felszedtem a cuccaimat a földről és visszabolyongtam a szobámba. Összevont szemöldökkel néztem a csukott ajtójára, majd bementem a szobámba hogy leckét írjak és tűnődjek. Nem akartam Adam-mel vacsorázni, és most hogy Cora is kezdte felfedni magát, a koncertre sem akartam nagyon elmenni utána. Lehet hogy amikor összepakoltam és elhagytam Kentucky-t, apácának kellett volna állnom. Abban a pillanatban sokkal könnyebbnek tűnt azt kezelni.

A

sötét hajammal és furcsa színű szememmel jól állt a piros, és mivel Valentin nap volt, azt gondoltam, hogy a szájrúzs vörös ruhám, aminek kiszélesedett szoknyája és csónaknyakú felsőrésze volt, tökéletes választásnak tűnt. A hajam túl rövid volt hogy bármilyen frizurát is csináljak, így hát begöndörítettem az arcom körül és a hosszabb részt felcsatoltam hátra egy hullámcsattal, amin egy óriási hegyikristály szív volt. Jet-nek már elég koncertjén voltam hogy tudjam a magassarkú nem épp a megfelelő cipő, de nem volt semmi másom ami passzolt volna a ruhához, így hát egy pár fekete lakkbőr Mary Janes mellett döntöttem. Amikor belenéztem a tükörbe elismertem, hogy túl jól néztem ki hogy egy egyszerű vacsorára menjek az ex-mondjuk-barátommal, és hogy valaki teljesen másnak öltöztem ki. És ez nem volt okos döntés, de nem érdekelt és nem öltöztem át. Adam pontosan érkezett a nagyon érzékelhető Subarujával, és a belváros felé hajtott. A beszélgetés az autóban merev és feszült volt, még ha megemlítette is hogy bájosan néztem ki és tökéletesen udvarias volt. Átháritotta a beszélgetést az iskolára és a kémiára. Mire a helyünkre kisertek bennünket az étteremben, az volt az egyetlen dolog ami visszatartott attól hogy ne nézzem meg minden öt percben a telefonomat, azért hogy tudjam hány óra. Ideges voltam és egy kicsit aggasztott a megjegyzése hogy úgy érezte két külön személy vagyok. Az olyan valami volt, amivel napi szinten küzdöttem és azt hittem rájöttem hogyan tartsam szorosan bezárva a régi énemet. Én lettem volna az első aki bevallja, hogy valószinűleg a legrosszabb Valentin napi partner voltam az ünnep történelmében. Amikor egy üveg bort rendelt a vacsora mellé, morogni akartam, mert az annyira randiszerű volt, de annyival tartoztam neki hogy legalább megpróbáltam kellemessé tenni. Megengedtem hogy töltsön egy pohárral és magamra erőltettem egy mosolyt. “Kössz Adam.” “Örülök hogy eljöttél. Tényleg szeretném hogyha gondolkodnál azon hogy megpróbáljuk helyrehozni ezt a dolgot kettőnk között. Tényleg kedvellek Ayden. Okos vagy, vicces és gyönyörű. Plusz, annyi minden közös van bennünk.” Mi a fene ütött belém? Ez a fickó kedves volt, aranyos és nyilvánvalóan

döbbenetsnek tartott. Ő volt az álomfiú akit a legtöbb lány akart, de valami okból, minél jobban dicsőitette az erényeimet, annál jobban nem érdekelt. Félretoltam a borral teli poharat és a vizes pohárért nyúltam. “Adam, nem hiszem hogy te valójában ismersz. Például, utálom a bort. Általában tequilát iszom, rengeteget, és aztán utálom magam másnap reggel. A kémia szak és az iskola a közös bennünk, de azon kívül nem sok. Tényleg nem szeretem a balettot vagy az operát, és én inkább az a vonalban táncoló, rodeós lány vagyok. Azt hittem hogy valami jót tesz majd velem az hogy valaki olyannal randizok, mint te, mert te annyira figyelmes és kedves vagy, de ezzel csak bebizonyítottam hogy ha valamit erőltetni kell akkor az nem fog működni.” Megköszörülte a torkát és ő is félretette a bort. “Ezt mind elmondtad hónapokkal ezelőtt Ayd. Esélyt sem adtál arra hogy megismerjelek. Már azelőtt eldöntötted, mielőtt még elkezdtük volna, hogy melyik változatoddal fogok járni, arra nem is gondolva hogy talán kedvelném mindkettőt és maradni akarnék. Lehet én is szeretek vonalban táncolni.” Teljesen igaza volt és ettől csak még rosszabbul éreztem magam. A vacsora többi részét duzzogással töltöttem és jóhíréhez hivően Adam felajánlotta hogy kifizeti a teljes számlát. Nem engedhettem meg hogy megtegye azt, így hát a saját részemet és a borravalót én fizettem, hogy helyrehozzam azt hogy ilyen suttyó voltam. Elvitt a Filmorehoz és megvolt minden szándékom hogy kiugorjak a kocsiból és berohanjak, de valami okból amikor észrevette a tömeget kint állni, egy csomó farmerbe és szegecsekbe burkolva, eldöntötte hogy le kellett parkolnia és bekísérnie. El akartam mondani neki hogy nem volt rá szükség. Már elég ilyen koncerten voltam az elmúlt évben, és míg a díszes ruhám magára vonzott volna pár furcsa tekintet, a legtöbb pasas nem is törődne velem. A zenéért jöttek. De már eleget rontottam a napját, szóval megengedtem neki hogy elkísérjen a bejárati ajtóhoz. Nem vétettem el a mogorva tekintetét amikor megmondtam a jegyszedő lánynak, hogy rajta voltam a listán. Kipipálta a nevem és a csuklómra tekert egy karkötőt amin az állt hogy elmúltam huszonegy. Kérdően nézett Adam-re, aki csak megvonta a vállát és kifizette a jegyet. Teljesen kitűnt, mint egy fájós hüvelykujj a többi maró gazember között, és nem volt szívem elmondani neki hogy csak még rosszabb lesz amikor bejutunk. Egy kisebb sorban kellett várnunk mire a bejárati ajtóhoz

értünk, és megpróbáltam elmondani neki hogy jól voltam, de ragaszkodott ahhoz hogy legalább elkísérjen a rám váró barátaimhoz. Mivel az Enmity volt a főegyüttes, tudtam hogy Jet egy VIP helyet intézett volna nekik, fent az erkélyen. Egy kis munkába és várakozásba telt Adam-nek mire odaértünk a többiekhez, hogy ne tátogjon az alulöltözött lányokon és a srácokon akik úgy néztek ki, mint akik üveget és fémet reggeliztek. Shaw hozzá volt tapadva Rule-hoz és aranyosan nézett ki egy kis fekete ruhában amelyet apró rózsaszín szivek díszitettek. Rule hozzájárulása az ünnephez az volt, hogy sokkolóan élénk rózsaszínűre festette a sötét haja elejét. Csak egy olyan srácnak állt jól a rózsaszín haj, mint Rule, és nem kérette vele azt hogy szétrúgják a seggét. Nash mély beszélgetésben volt Cora-val, aki sokkal jobban nézett ki aznap. Rowdy valamit mondott Jet-nek, próbálva magára vonni a figyelmét. Nem volt semmi haszna, mert amint Jet pillantása megakadt Adam-en és rajtam miközben próbáltunk eljutni hozzájuk, azok a sötét szemek koromfeketévé változtak és az arany körülötte parázsszerűen kezdett el égni. Le kellett nyelnem egy gombócot, mert az életben nem tudtam volna megmondani miért volt olyan dühös. Még mielőtt mondhattam volna valamit, ellökte magát az asztaltól és elosont onnan nem szólva sem hozzám sem máshoz. Azonnal megmeredtem amikor Shaw elcsusszant Rule mellől hogy megöleljen. “Hé csajszi, nagyszerűen nézel ki.” Megköszörültem a törköm és intettem a kezemmel az asztal körül. “Adam, ez itt mindenki, mindenki, ez itt Adam.” Nem vártam meg hogy lássak bárkit beszélni vele. A pillantásomat Rowdy-ra öszpontosítottam és szándékkal léptem oda hozzá. Mögém bámult, Adam-et, és éppen egy Coors Light-ot iszogatott. A látószögébe helyeztem magam és összekulcsoltam a karjaimat a mellkasomon. “Mi baja van Jet-nek?” Egy pillanatra voltam attól hogy elkezdek kopogtatni a lábammal mint egy kölyök és szerintem észrevette, mert elmosolyodott és felhajtotta a sörét. “Talán meg kellene kérdezned tőle.” Felbosszantva, a mellkasa kemény közepébe böktem. “Téged kérdezlek. Dühösen viselkedik egész héten. Mi van vele?” Elmozdította a sört és összehúzott szemekkel nézett rám. Rowdy a tipikus szőke hajú, kék szemű, tökéletesen megformázott Isteni ajándék volt a nőknek,

de mindig volt valami ami az óceánkék színű tekintete alól leselkedett, ami tudatta az emberekkel hogy több volt mint egy könnyed mosoly és jó időtöltés. Mélység rejlett az alatt a rengeteg tetoválás és a tökéletes haja alatt. Nem ismertem annyira jól mint a többiek közül néhányan, de benne rokonlélekre találtam, amit nem zavartam azzal, hogy megpróbáltam meghatározni. “Valentin nap van, Ayd, és te úgy jelensz meg mint egy istenverte elsőrendű modell, egy olyan fickó karján aki úgy öltözik mint valaki apja. Mint ahogy mondtam, lehet hogy el kellene menned és megkérdezni mi a baja. Azt hiszem végleg itt az ideje hogy ti ketten leüljetek és őszintén elbeszélgessetek, még mielőtt egyikőtök – vagy mindkettőtök – valamilyen orvosolhatatlan kárt okoz a másikban.” Egy nagy lélegzetet szívtam be a fogaim között és a kezem a hevesen dobogó szivemre helyeztem. A nyitózenekar elkezdte a műsort, így tudtam hogy Jet a háttérben van, hogy meggyőződjön arról a banda készen áll-e. Átnéztem a vállamon és láttam amint Adam felváltva nézte Rule-t, mintha egy földönkívüli lenne és Shaw-t, mintha őrült lett volna azért mert úgy ölelte őt, mint egy óriás plüssmacit. Egyszerűen nem értette, és még ha meg is próbáltam volna helyrehozni a kapcsolatunkat, akkor sem értette volna meg. “Beengednek hátra, hogy beszéljek vele?” “Édesem, ahogyan most nézel ki, senki aki ép elmével rendelkezik nem állítana meg.” Muszáj volt elmosolyodnom azért. “Szemmel tartod Adam-et? Bizonyosodj meg róla hogy Rule nem öli meg és hogy Cora nem győzi meg hogy valami hülyeséget tegyen, mint mondjuk az hogy elköltözzön az Antarktiszra.” Könnyedén bólintott és visszatért a söréhez. “Fedezlek, Ayd.” Sarkonfordultam és lerohantam a lépcsőkön, át a széles belépési szinten, a színpad melletti lépcsőkig. Az első banda már játszott és kezdett tömeg lenni, ami miatt többet kellett kígyóznom és keringenem mint terveztem. A lépcső tetején a biztonsági őr meg akart állítani, de elmondtam hogy a bandával vagyok. Azt mondtam hogy Jet-tel vagyok és ahogy azt Rowdy mondta, a fickó gyors felmérést tett a ruhámról (és elidőzött a lábaimon) mielőtt továbbengedett volna. Egy percembe telt mire megtaláltam a jó szobát, és amikor megtaláltam, csak Von-t és Catcher-t találtam ott, nagy bőrszékekben ülve, a hangszereiket babrálva. Meglepetten néztek rám, én pedig éreztem amint a szivem megakad

amikor nem láttam Jet-et sehol. “Ö, helló.” “Helló,” mondták kórusban. “Én, ö, Jet-et keresem. Nem láttátok véletlenül?” Egymásra néztek, amit nem értettem és Catcher megköszörülte a torkát. A szoba hátulján levő ajtó felé biccentette a fejét. “Bejött és a falhoz vágott egy üveg Jameson-t. Pár perccel ezelőtt ment be oda.” Az ajtóra néztem majd vissza rájuk. Ha az ajtó zárva volt és nem engedett volna be, nem tudom mit csináltam volna. Óvatosan lépkedtem a kábelok és kapcsolók között amik a földön hevertek. Azon voltam, hogy megpróbálom kinyitni az ajtót, amikor Von szólt, “Minél előbb össze kellene hogy szedje magát, szóval próbáld meg nem feldühíteni még jobban.” Szórakozottan bólintottam és gyengéden kopogtam az ajtón. “Jet?” Nem volt válasz, de a kilics könnyedén mozdult a kezem alatt, így hát csendben becsusszantam és azért imádkoztam hogy ne olyasmit csináljon ami mindkettőnket kellemetlen helyzetbe hozott volna. Háttal volt fordulva tőlem, és a mozsdó fölé volt hajolva, magát nézve a kopott tükörben. A pillantása találkozott az enyémmel a piszkos üvegen és nem volt félreértés arról, hogy a rosszindulata ráfagyott a jóképű arcára vagy hogy azok a sötét szemek mennyire vadak voltak. Az arany gyűrűk olvadtak és égtek, és úgy nézett ki mintha bármelyik percben elvesztené az uralmát. A bicepsze megfeszült, mintha ki akarta volna tépni a mozsdót a falból és elhajítani azt. “Mit akarsz, Ayden ?” Ez egy nehéz kérdés volt, ha volt ilyen egyáltalán. “Csak azt akartam megnézni hogy mi a baj veled? Egész héten úgy viselkedsz mintha dühös lennél rám és nem tudom miért.” Láttam amint a kezei megfeszültek és az újjai elgörbültek. Azt is észrevettem hogy a szokásos fekete körmei helyett most mindkét kezén a középső újja olyan vérpirosra volt festve, mint a ruhám. Ez nem kellett volna hogy sexy legyen, de rajta teljesen az volt. “Miért hoztad el azt a fickót a koncertemre?” A fürdőszoba fojtogatónak és kicsinek tűnt. Éreztem az intenzitását annak amit érzett, ahogy a bőrömön vibrált. Még sohasem láttam ilyen nyersnek, kivéve ha a színpadon énekelt és nem tudtam hogyan kezeljem ilyen közeli helyzetben.

“Nem hoztam. Vacsorázni voltunk és azt terveztem hogy kirakatom magam itt, de ő megrémült amikor meglátott mindenkit kint rohangálni és ragaszkodott ahhoz hogy bekísérjen. Ennek mi köze ahhoz hogy úgy viselkedsz velem mint egy pöcs? Nem lehetsz dühös azért, mert egy olyan fickóval lógok, akivel hónapok óta találkozgatom, amikor alig egy hete egy olyan lány hagyta el a szobádat akinek a bugyija a zsebéből lógott ki.” Szünetet tartottam. “Gyerünk már Jet, miért?” Azt hittem hogy összeszid majd. Azt gondoltam lehet azt mondja majd hogy semmi jogom sem volt elítélni őt. Azt hittem hogy kiabálni fog velem, mert nem kellett volna valaki olyat elhozni, akiről tudtam hogy nem kedveli, amikor épp egy nagy, fontos fellépésre készült. Amire nem voltam felkészülve az az volt, hogy elengedte a halálos szorítását a mozsdóról és felém kezdett el lépkedni, miközben tűz és valami más égett a sötét szemeiben. Vagy arra hogy kemény, a gyűrűktől nehéz kezek nyomják majd a hátam fürdőszoba ajtajához, majd felfelé kalandoznak a hajamig. Jet szája elég erősen csapódott az enyémre, hogy attól nyafogtam egy kicsit, és egy pillanatig annyira meg voltam döbbenve, hogy minden amit tenni tudtam az volt, hogy engedtem neki hogy felfaljon azokkal a kezekkel amelyeket hónapokon át bámultam és a nyelvével, ami a metál izével volt tele. Mire az agyam visszanyerte a tudatát, ő kezdett elhúzódni, de most hogy a pecsét megtört, nem állithattuk meg az árt. A vágy lobogott elsőnek és a kezeimet a nyaka köré csavartam hogy ott tartsam ahol volt. Olyan íze volt mint a whiskey és a legédesebb kísértés ami létezett. A bujaságtól olyan közel tapadtam hozzá amennyire csak tudtam és éreztem ahogy a térde becsúszik a szoknyám alá. A hideg és meleg kontrasztja amit a kis súlyzó keltett a nyelvében, sokkolta az enyémet és ettől zihálni kezdtem. Ez csak jobb hozzáférést nyújtott neki ahhoz amit megpróbált megszállni. Akkor már lábújjhegyen, az összes jó része keményen tapadt hozzám és ragszkodott az összes hiányt szenvedő részemhez, és nem tudtam emlékezni egyetlen olyan csókra sem ami ilyen erőteljes volt, mint ez. Nem akartam elengedni.

Negyedik fejezet

Az örökös düh állapotában éltem. Még mindig dühös voltam

azért, mert az önimádó és erőszakos apám azt hitte hogy megzsarolhat anyámmal. Elsápadtam a tudattól hogy anyám meg is engedte volna neki hogy arra használja. Fel voltam dühödve mert nem tudtam kiverni Ayden-t a fejemből és simán mérges voltam azért, mert nekem számított az hogy velem vagy Mr. Tökéletessel akarta-e tölteni a Valentin napot. Ennek eredményeként úgy viselkedtem mint egy seggfej, bárkivel aki az utamba került az elmúlt napokban. A fiúk a bandából megelégelték a hülyeségeimet és ha Rowdy még egyszer mondta volna, hogy vigyem ágyba Ayden-t, valószinűleg kiütöttem volna az összes első fogát. Minden amit akartam az volt, hogy befejezzük a műsort, rájönni hogy mit csináljak az öregeimmel és lehet megszervezni egy rövid turnét hogy kijuthassak a városból és némi távolságot helyezzek közém és egy bizonyos barna közé, aki beásta magát a bőröm alá.. De akkor meg kellett neki jelennie egy vérvörös ruhában, mintha épp akkor lépett volna ki egy autós magazinból, azzal a gyapjúpólós szarzsákkal, aki úgy követte mint egy elveszett kiskutya. Túl sok volt az nekem abban a pillanatban. Azok a végtelen lábak és a vörös ajkak arra késztették a fejemet hogy olyan helyre vándoroljon ahová nem lett volna szabad. Egy kisérővel jött, így én leléptem Rowdy beszédjének a közepén, és a háttérben levő szobába mentem. A többiek éppen bemelegítettek a műsorra, de az ötlettől hogy ilyen robbanékony állapotban álljak a színpadra, összetört bennem valami. Elkaptam a hozzám legközelebb álló dolgot – egy üveg whiskey-t amit iszogattam – és a falhoz vágtam. A srcácok abbahagyták amit csináltak és kiváncsi szemekkel figyeltek. Úgy éreztem darabokra szakadok, így csak felugattam, “Ne most!” és eldöntöttem hogy amíg nem hozom rendbe magam addig a fürdőszobában barikádozom el magam. Nehezen lélegeztem és láttam a tükörben hogy a sötét szemeim mennyire vadul néztek. Azon voltam hogy megmozsdom hideg vízzel, hogy

visszanyerjem egy kicsit az önuralmam, amikor meghallottam amit gyengéd Déli vontatott akcentussal szólitottak a nevemen, az ajtó másik feléről. Rá akartam förmedni hogy elmenjen, de nem volt időm rá, mert kinyitotta az ajtót és szembetalálkozott a pillantásommal a tükörben. Minden amit tenni tudtam az volt, hogy addig bámultam amíg a felszín alatt kavargó dolgok át nem törtek. Hallottam amint megkérdezte hogy mi a baj, és hogy követeltem tőle hogy megmondja miért hozta magával azt a fickót. De ez mind csak sistergés volt azzal az ordítással szemben, ami sokkal hangosabban és erősebben dübörgött a forró véremben. Nem voltam tudatában annak hogy felé indultam. Annak sem voltam tudatában hogy egész testemmel az ajtónak nyomtam. És annak sem voltam tudatában hogy a selymes hajába gabalyodtak az újjaim, amitől a haja beleakadt a gyűrűimbe. Hallottam a zihálását amikor a piercingem hozzáért a meleg szájának közepéhez. El akartam húzódni, hogy bocsánatot kérjek újból és újból, és hogy elmondjam neki hogy csak szar hetem volt, de mielőtt megtehettem volna, átölelte a nyakam és éreztem ahogy minden ellenállása és az összes önuralmam elolvad az élvezet gyengéd kis morajában A magasságunk pontosan megfelelő volt ahhoz, hogy a térdemet berakhattam a csodás lábai közé és még jobban hozzátapadhattam, miközben ő a mögötte levő ajtóra dőlt. Bor és csalogatás íze volt és biztos voltam benne hogy mindkét dolog a fejembe szállt. Amikor a nevemet suttogta, minden racionális gondolatom arról hogy nem kellene ilyen módon tapiznom ezt a lányt, főleg nem a hátterben levő mozsdóban, kirepült az ablakon. Egyik kezének az újjai levándoroltak a nyakamtól a pólóm hátuljáig. Még ha jobb is volt, mint hosszú ideje bármi más, nem volt elég tetőtől-talpig hozzátapadnom, így hát elengedtem a haját és a kezeimet a szoknyája alacsony szegélye alá raktam. Megmarkoltam a formás combjait, nagyobb ellenállásra számítottam, amikor a derekam köré csavartam őket és buzgó újjaimat olyan helyre helyeztem, amelynek közelében semmi dolguk nem volt. Rövid utazás volt zéró ellenállással és meglepett zihálásokkal. Láttam amint a borostyánsárga szemei kitágultak, de ahelyett hogy megkért volna hogy álljak meg, vagy hogy elküldött volna a pokolba, a nevemet suttogta. Éreztem ahogy az újjai belemélyednek a gerincem végébe, pontosan a hátsóm felett. Szemtől szemben voltunk, a homlokaink majdnem érintkeztek, és láttam

abban a folyékony mélységben csillogni minden reakcióját, amit az érintésem váltott ki belőle. Amikor az újjaimat a csipkés bugyija széle alá helyeztem, láttam fellobbani valamit, amitől a már kemény farkam még keményebb lett. Tudtam, hogy pokolian nem volt kényelmes. Megborzongott, és én nem tudtam hogy attól, mert a fém az újjaimon hozzáért a meztelen bőréhez, vagy azért, mert fel volt fedve és olyan módon akartam érinteni, amelyekről eddig csak álmodtam. Bárhogy is, a másik keze majdnem fájdalmasan feszült meg az összekócolt hajamban és a ragyogó szemei a félárbócra estek. Közelebb rántotta a fejemet, hogy a szánk egy vonalban legyen és megcsókolt. Bejutottam a nedves forróságába, a szájába és még többe, és káromkodtam, mert forró és sikamlós volt és olyan érzés volt, mintha olvadt tűz kerítette volna be a nyelvem és a felderítő újjaimat. Lehajoltam úgy, hogy az alkarom az ajtón pihent a feje felett, és még jobban beletelepedtem. A nyelvpiercingem megkoccant a fogában és elhúzódtam, hogy a fülei alatt lüktető gyors pulzust beszívjam. A kezei feszesek voltak a hajamon és a bőrömön. Az újjaimat ki-be húzgáltam belőle és végigsimítottam azt a részét, amely lüktetett és égett a tapintásomért. Minden nyafogás, minden zihálás, arra késztetett, hogy gyorsabban mozogjak, hogy olyan módon érintsem, ami átrepíti a peremen. Éreztem az izgalmát az újjaimon és hátrébb mozdultam hogy keményen és gyorsan megcsókoljam, épp mielőtt összerogyott volna és a szemei tüzijátékként jelezték a vágyat és a kielégülést. A mellkasa gyorsan mozgott fel-le, és a világosság kezdett lassan beszivárogni, amikor egy ököl kezdett el dübörögni az ajtón az ellazult feje mögött, amitől felugrott. “Jet, ember, mi leszünk soron, úgy tíz perc múlva. Abbahagynád a durcizást és kijönnél hogy megcsináljuk ezt a szart?” Von hangja ideges volt és nem hibáztathattam. Rendetlenül viselkedtem, és óriás tömeg várt ránk, amelyik fizetett azért hogy láthasson bennünket fellépni. Elhúztam őt az ajtótól és megengedtem hogy a kezeim eltávolodjanak tőle. Hátradőlt és óvatosan néztünk egymásra, nem szólva egy szót sem. Átfuttattam a kezeimet az arcomon, ami nagy hiba volt, mert az ő illata volt rajtuk és nem segített megszelídíteni a már így is kellemetlen helyzetet a nadrágomban. Már előtte nagyon feszült volt; ő elviselhetetlenné tette. “Mennem kell.” Beszívta a selymes alsó ajkát a fogai közé, én pedig csak egy sima felületet

akartam keresni és azt követelni tőle, hogy a csinos kis száját jobb dologra használja. “Jet?” Nem volt sem időm, sem anyagi helyzetem ahhoz, hogy belekeveredjek ebbe a kis enyelgésbe vele, így csak megráztam a fejem és őt megkerülve elértem a kilincset. “Nézd, mindketten tudjuk, hogy egy ilyen fickó mint én mit nyújthat, egy gyors szexet a háttéri mozsdóban, és mindketten tudjuk, hogy te egy selyemmel borított franciaágyas éjszakát érdemelsz, de megígérhetem hogy nem történik meg még egyszer. Oké?” Azt hittem hogy bűnbánóan és szégyenkezve fog nézni; nem voltam felkészülve arra hogy feldühödjön. Azok a whiskey szemek valami olyannal lángoltak fel, amit addig még nem láttam, és még mielőtt reagálhattam volna, egy olyan pofont adott, amitől még a hátsó fogaim is összekoccantak és az arcom égni kezdett. “Mi a fasz, Ayd?” Lefésülte a haját és elindult hogy ő maga nyissa ki az ajtót. Utáltam, hogy szerettem azt mennyire jómódúan és szeretetten nézett ki, és azt, hogy én voltam az, aki bemocskolta és összeborzolta. “Ha elfelejtetted volna, felajánlottam neked egy estét a selyemmel borított franciágyban, te seggfej. Visszautasítottál. Azt mondtad nem vagyok az a tipus. Ha egy percre abbahagynád azt, hogy megpróbálod elmondani mit és mit nem érdemlek meg, lehet észrevennéd hogy nem a helyszin számít, hanem a személy.” Annyira megdöbbentett hogy nem tudtam szólni, de ő jól volt, mérges és nyilvánvalóan még volt mondanivalója. “És csak hogy tudd, szakítottam Adam-mel tegnap, mert akárhányszor megpróbált hozzámérni, akárhányszor próbált megcsókolni, azt kellett hinnem, hogy te vagy, hogy egyáltalán át tudjam vészelni. De igazad van Jet, nem fog ismét megtörténni, mert felét sem tudod annak, amiről azt hiszed hogy én vagyok. Minden alkalommal amikor azt hiszem kezdesz rájönni, vagy legalább próbálkozol, csak azt éred el hogy úgy érezzem magam, mint egy idióta.” Kicsapta az ajtót a vörös és az igaz felháborodás forgatagában. A fiúk a bandából mind sokatmondó pillantással néztek rám, miközben ő kisöpört a szobából, mint egy istennő. Láttam Vot eltátani a száját, de összehúztam a szemem és felé mutattam. “El se kezdd.”

Felvettem az elektromos Les Paul-omat és átraktam a pántot a vállamon. Megráztam a fejem hogy megpróbáljam az agyamat és a libidómat lecsillapítani egy kicsit, és egy pengetőt dugtam a fogaim közé. “Valami mással akarok kezdeni. Tudnátok csak követni?” Évek óta játszottunk együtt, és nem volt egy olyan alkalom sem, amikor spontán megváltoztattam a műsor sorrendjét és hogy ők ne tudtak volna csatlakozni vagy felvenni a ritmust és követni a vezénylésemet. “Egyike lesz azoknak a fellépéseknek?” Kifújtam a levegőt és próbáltam nem arra gondolni, hogy Ayden mennyire jó érzés volt, hogy milyen tökéletes íze volt és hogy hogyan mozgott. Persze hogy éreztem iránta valamit egész idő alatt, de nem voltam felkészülve arra hogy a valóság alaposan kiverje a szart a fantáziámból. Ő az a lány volt, aki olyasmit akart az élettől, amit én sohasem adhattam volna meg neki. Nem kellett volna oldalvazva járnom minden alkalommal amikor közel voltunk, amikor tudtam hogy soha semmi nem lesz a dologból. Amíg nem ellenkeztem azért, hogy bármelyik csinos lány jó időtöltése legyek, valami azt súgta, hogy ha ő eltávozott volna miután kiszórakozta magát, többet vitt volna magával, mint amennyit hajlandó lettem voltam neki adni. A hangtechnikus, aki a fellépésért felelt, felhívott bennünket a színpadra és amint felléptünk, kitört a tömeg. Felemeltem a kezemet és láttam Von-t, amint egy kisebb tisztelgést csinált. Itt királyok voltunk, és nem számított hogy mi történt máshol, nem számíthatott. Szerettem előben zenélni. Szerettem a tömegnek olyan műsort rendezni, amitől mozogni és énekelni kezdtek. Így adtam ki a véremben keringő mérget, hogy ne tudjon megölni. A fények kialudtak és a piros refelktorfény az arcomba világított. Körülnéztem a tömegben, megtagadva azt, hogy mindig egy bizonyos sötét fejet kerestem. Egy őrült vigyort erőltettem magamra és beletúrtam a hajamba, és hallottam amint néhány hölgy hangosan füttyögetett. “Valentin nap van, gazemberek!!!” Mindenki sikoltozott és Von egy hosszú akkordot játszott a gitáron. Mindkét kezemmel megragadtam a mikrofont és a fénybe kancsalítottam. “Sajnos, gondolok a gerlepárokra, egy rock koncertre jöttetek. Nem énekelünk szerelmes zenéket.” Még több éljenzés hallatszott és valaki torka szakadtjából felkiáltott “Szeretlek Jet!”. Felnevettem és éreztem az intenzitást feljebb és feljebb zárkózni. Kilöktem a csípőm oldalra és a legjobb gúnyos mosolyomat mutattam, miközben éreztem az összes dolgot,

ami az imént Ayden-nel történt, a bőröm alatt lángolni. “Normál esetben nem dolgozunk fel zenéket, de ma este, ó ma este, azt hiszem bemutatunk egy kis metált az egyik régi kedvencemnek.” Éreztem ahogy a várakozás átsüvít a bőrömon, láttam Von-t és Catcher-t amint egy kissé aggódó pillantáson osztoztak, de még mielőtt megállíthattak volna, a húrok közé csaptam és a Crosby, Stills, Nash and Young-tól a “Love the One You're With”-et kezdtem el játszani. Szerettem a régi rock and roll-t, amikor még a zenét bizonyos okokból írták, és ez az egy tökéletesen illett az estémhez. A blues-os dallamokat és a halk folk-os hangokat hirtelen felsikoltó gitár aláfestéssel kezdtem el üvölteni. Stephen Stills megrémült volna attól, mennyire érzékelhetően hamisan énekeltem. Közvetlenül neki énekeltem, még ha ezt ő nem is tudta. A tömeg felfalta. Az idősebb korosztály velünk együtt énekelt, a fiatalabbak pedig úgy tekintettek rá, mint egy anti-szerelmes zenére. Mire befejeztem, az egész helység elektromossá vált és a srácok a bandában megnyugodva látták, hogy nem fogok felrobbani és elrontani mindent. Lobogó tűzként csináltuk végig a koncert hátralevő részét és tudtam, hogy jó műsort csináltunk. Amikor a pengetőmet a közönségbe hajítottam az utolsó dal után, láttam amint három lány birkozni kezdett érte, és ez biztos jele volt a sikernek. Visszamentünk a színpad mögé és teljesen le voltam törve, hogy egy tökéletesen jó üveg whiskey-t a falhoz vágtam dühömben. Meg kellett elégednem azzal, hogy Von-nal és Catcher-rel tequilát kellett iszogatnom, miközben Boone nyugodt maradt és egy Red Bull-t kortyolgatott. Von erősen megveregette a vállam és egyenesen a szemembe nézett. “Elmondanád, hogy mi volt ez a régi zenékkel?” Nem tudtam a szemébe nézni, inkább felvettem a gitártokomat és megvontam a vállam. “Tudod hogy szeretem felkeverni a dolgokat néhanapján.” “Igaz, de miért érzem azt, hogy ez valaki különlegesnek volt szánva? Nem vall rád, hogy csak úgy zenét szentelj valakinek.” Nem tévedett. Soha senkinem nem szenteltem egy zenét, soha, de az este úgy éreztem mintha teljesen kifordultam volna magamból és nem tudtam pontos választ adni, inkább csak megvontam a vállam. “Mindenre megvan az első alkalom.” Normál esetben, egy óriási after partyra mentünk volna egy hétvégi

fellépés után, de mivel Rule és Shaw teljesen a párkapcsolatukkal voltak elfoglalva, Nash és Rowdy pedig valószinűleg a legelső lehetséges lány bugyijában matattak, tudtam hogy senki sem marad hátra. A terv az volt, hogy felszedek egy lányt, vagy inkább megengedem egy lánynak hogy felszedjen azok után ami Ayden-nel történt, amitől kissé kényes lettem. Nem igazán akartam hazamenni, de miután annyi időt töltöttem a színpad mögött, amennyit csak tudtam, végül muszáj volt mennem. Senki sem maradt akivel lóghattam volna, vagy hogy elmondja milyen csodálatosak voltunk, így hát elmentem és átvágtam a Wash Parkon, a sexy szobatársammal való szembesüléstől rettegve egész úton. Sötét volt amikor beléptem az ajtón, de Cora ajtaja alól fény szivárgott ki. Próbáltam minél csendesebben eljutni a folyosó végére, de a katona csizmáim olyan hangot adtak ki, mintha egy csapat bivaly rohant volna végig a régi fapadlón. Ayden nem dugta ki a fejét a szobája ajtaján, amiért hálás voltam, de ugyanakkor bosszús is. Miután levetkőztem és lemostam a magamról a szexet és az izzadtságot, a szobámba mentem és leültem az ágyamra, egy törülközővel dörzsölve a hajamat és a csukott ajtómat bámulva, amíg már nem bírtam tovább. Felvettem egy fekete melegítőnadrágot és mezítláb átmentem hogy megkopogtassam a csukott szobaajtaját. “Ayd? Beszélnünk kell.” Vártam egy pillanatig, majd legörbítettem a szám amikor nem kaptam választ. Az biztos, hogy nagy vonalat léptünk át az este, de együtt laktunk, és meg kellett oldanunk, hogy a dolgok ne legyenek furcsák, vagy furcsábbak mint eddig voltak. “Gyerünk már Ayden. Ne legyél ilyen, nyisd ki az ajtót hogy beszélhessünk.” Az öklöm oldalával veregettem meg az ajtót, és komolyan fontolóra vettem hogy leszedem az egész dolgot a sarokvasról ha kell, hogy elérjek hozzá, amikor Cora ajtaja kinyílt és láttam amint kidugta a szőke fejét. Ellenségesen méregetett, de a hatás egy kicsit elveszett, mert rózsaszínű bolyhos pizsama volt rajta. “Nincs itt.” Udvariasan hangzott és nem szerettem azt az undok fényt a szemében. “Hol van?” A gondolatttól, hogy lehet a gyapjúpólós szamárral ment haza, a vér kezdett felrobbani a fejemben. Éreztem ahogy ökölbe szorulnak a kezeim és koncentrálnom kellett, hogy ne üssem át az ajtót. Cora összekulcsolta a kezét a mellkasán és felemelte egyik halvány szemöldökét.

“Érdekel?” Összeszorítottam a fogaimat és tízig számoltam hogy megakadályozzam magam attól hogy úgy rázzam meg mint egy rongybabát. “Persze hogy érdekel. Nem kérdeztem volna ha nem érdekelne.” “Nos, ez érdekes, mert úgy jött vissza a veled való beszélgetés után, minta egy kicsit... kezelték volna... és nagyon le volt törve. Shaw felajánlotta neki hogy hazaviszi, de ő végig akarta nézni a fellépést, legalábbis addig amíg bele nem kezdtél abba a dalba. Mi a fene ütött beléd, Jet? Ayden nem hülye. Ő nem egy azok közül a rajongóid közül, akik azt hiszik tökéletes vagy csak mert jó a hangod és a segged. Pontosan tudta mit üzentél azzal és teljesen kifordult magából.” Éreztem amint a szivem cserbenhagyott és összeszorult a torkom. Becsuktam a szemem és engedtem hogy a fejem hátraessen, amitől az a szobaajtón koppant. “Hova ment?” “Az a fickó akivel találkozgatott felajánlotta hogy elviszi a lakására.” Olyan hangosan káromkodtam hogy láttam amint elkezdte. “Nyugi. Elutasította és azt mondta majd megoldja egyedül, de szerencsédre, Rowdy egy nagyon klassz barát és a szőke herceget játszva lecsapott rá. Vele ment haza, és remélhetőleg ezt az időt arra használod majd hogy kiszedd a fejed a seggedből, mert ha nem, akkor fogom azt a gyűrűt, a szerszámod hegyére rakom és olyat teszek vele hogy még csak a szex gondolatától is sírni fogsz. Nem tudom mi folyik köztetek, de fejezzétek be.” Sértődötten fordult meg, tüskés szőke hajba és rózsaszín pizsamába burkolva, majd olyan erővel csapta be az ajtót amitől grimaszolnom kellett. Az életemben levő mindegyik fontos nőt felidegesítettem és ebből kezdett elegem lenni. Visszacsoszogtam a szobámba és a telefonomat kezdtem el kiásni a nadrágomból, ami egy kupacon volt a földön. Rowdy nevére böktem és vártam hogy háromat csörögjön mire válaszolt. “Mi a helyzet?” Egy percing csendben volt és amikor végre elkezdett beszélni, meglepetten hallottam a bizalmatlanságot a hangjában. “Nem tudom. Miért nem mondod el te?” Lesüppedtem az ágyam sarkára és megdörzsöltem a homlokom. “Elbasztam.” Felhorkantott. “Nagyon is. Nálam van a lány akiért epekedtél, a

kanapémon alszik, mert te dühös vagy az öregedre és úgy viselkedsz mint egy idióta. Rá kell jönnöd a dolgokra mielőtt eldobnád annak az esélynek a gondolatát hogy legyen köztetek valami. Fél lábbal már az ajtóban volt azzal a fickóval aki úgy öltözik mint egy középiskolás tanár, és nem hiszem hogy egyáltalán érdekelte hogy úgy jött vissza, mintha valaki átment volna rajta, kétszer.” Csendben káromkodtam az orrom alatt és megengedtem hogy a szavai a fejemben visszhangozzanak. Hátradőltem az ágyon és a sötét mennyezetet bámultam. “Fogalmam sincs hogy mit csinálok vele.” “Szart keversz.” “Az mellett.” “Senki sem tökéletes Jet. Mindenkinek vannak dolgai amik megtörténtek, amig meg fognak történni, amitől önmagunk leszünk, és lehet hogy csak túl kell nézned a felszines dolgokon, amiket látsz amikor erre a lányra nézel és megnézd hogy mi van alatta.” Kezdtem azt hinni hogy Ayden-nek mindvégig igaza volt, hogy felét sem tudtam annak ki volt ő, de Rowdy folytatta. “Igen, az apád anyádat az egykori énjének az árnyékává változtatta, és ez szívás, de tedd magad túl rajta. Az nem jelenti azt, hogy nem lehetsz kapcsolatban, vagy hogy a történelem megismétli önmagát.” “Öregem, nem is hiszem hogy ilyen lenne a dolog közöttünk. Ez csak egy csomó közös vonzalom, ami végre elérte a csúcspontját. Az én jövőm és az ő jövője nem éppen passzol.” Motyogott valamit, amit nem hallottam és utána olyan névvel illetett, amitől elvigyorodtam, bármennyire szörnyen is éreztem magam. “Komolyan kétlem hogy a jövőtök passzolására gondolt, amikor azzal volt elfoglalva hogy a hattéri mozsdóban etyepetyéljetek. Elmondta hogy holnap tízre kell neki munkába mennie, szóval emeld fel a segged és gyere el érte hogy helyrehozd a dolgot. Azt hittem magadtól is rájöttél volna mostanáig, de a ma esti mutatványod után kezdek azon csodálkozni hogy miért is vagyunk mi barátok.” Kuncogtam egy kicsit, majd megdörzsöltem az öklömmel a szemem. “Mert idióták vagyunk és senki más nem akar velünk lógni.” “Ez egy jó érv, Jet...” Hallottam a komoly hangnemét, így inkább elhallgattam. “Nem engedem hogy átcseszd ezt a lányt. Én kedvelem őt, okos és

szemtelen, plusz Shaw legjobb barátnője és nem akarok Rule-lal foglalkozni amikor még nagyobb zűrt csinálsz ebből. Szedd össze magad, vagy csak engesd el, de hagyd abba a szarakodást, mert őszintén ezzel nem csak engem dühítesz fel öregem.” Nem volt hozzáfűznivalóm, csak annyit mondtam “később” és ledobtam a telefonom az állványra az ágyam mellett. Keresztbe feküdtem a matracon, öszekulcsoltam a kezeimet a mellkasomon és folytattam a mennyezet bámulását. Rowdy-nak jól indokolt érve volt: Nem voltam az apám. Utáltam mindent, aminek köze volt hozzá, így hát nap mint nap próbáltam olyan döntéseket hozni amik az ellenkező útra vezettek, mint amit ő járt. Egy része annak azt jelentette hogy nem engedtem egy lányt sem túl közel magamhoz. Randiztam, átaludtam az éjszakát néhány helyen és olyan lányokkal cuccoltam össze, akiket könnyű volt elhagyni, akiktől könnyen sétálhattam el. Olyanokat próbáltam választani akik ismerték a szabályokat, így amikor turnézni mentem vagy elköltöztem, nem volt nagy ügy. Huszonöt voltam, sikeres, csodálatos barátaim voltak és több esélyem volt, mint amennyit a két kezemen megszámolhattam volna, de mégis mindezt egyedül éltem át. Nem volt senki akivel megoszthattam volna, akivel élvezhettem volna, mert mindig halálosan rettegtem attól hogy mi történt volna ha megengedtem volna valakinek hogy olyan sokat jelentsen a számomra. Azon az éjszakán Ayden-nel, hónapokkal azelőtt, azt hiszem tudtam. Azt hiszem már akkor, amikor még jóformán csak idegenek voltunk, tudtam hogyha besétáltam volna vele abba a lakásba, nem tudtam volna csak úgy elmenni, hogy lerázzam és hogy ne számítson. Azt hiszem már akkor rájöttem mennyire fontos lehet ő a számomra és teljesen megrémültem attól. Hirtelen el tudtam képzelni magam, amint a nemlétező pénzügyi portfólióm miatt aggódom, vagy hogy melyik adórészlegbe esnék bele, és ez nem volt rendben velem. Elvesztettem miatta az egyensúlyom és az egy kicsit sem tetszett. Nem tudtam hogy egyáltalán érdemes volt-e azon töprengeni hogy összejöjjek Ayden-nel hosszabb időre, de azt tudtam hogy az nem volt opció hogy tőzsdebrókerré alakuljak át azért hogy boldoggá tegyem, akkor nem amikor tudtam hogy nem áldoznám fel a zenét és azt amit szerettem egy lányért. Egyszerűen nem tudtam mit csinálni ezek után, mert az a csók után a dolgoknak nyilván meg kellett változniuk.

Ötödik fejezet

Alig

aludtam valamit, még akkor is, amikor

Rowdy kitett magáért hogy jó házigazda legyen. Beletuszkolt egy melegítőnadrágba, ami túl hosszú és túl nagy volt, és adott egy pólót, amin a tetoválószalon logója volt. Egy puha takarót és párnát adott a kanpéhoz, és még segítőkészebben, adott egy pohár Jäger-t a hűtőből és megengedte hogy több mint egy órán át nyafogjak neki arról mennyire dühös voltam Jet-re, anélkül hogy ő megpróbálta volna védeni vagy tisztázni a tetteit. Olyan volt mint egy óriási, szőke plüssmaci, kivéve hogy tetoválásokkal volt borítva és nagyon állatt fürtjei voltak és egy őrült vasmacska díszelgett a nyaka oldalán. Rengeteget bólogatott és morgott válaszként, de egyszer sem avatkozott közbe vagy próbált volna lenyugtatni. A nap már felkelőben volt mire a szemeim túlságosan nehézzé váltak hogy nyitva tartsam őket, és még akkor is amikor éppen álomba zuhantam, minden amit látni tudtam az Jet volt, amint gúnyosan mondja a tömegnek hogy ő nem játszott szerelmes dalokat. Elegem volt amikor felébredtem. Elegem volt hogy úgy éreztem a múlt és a jelen rabja vagyok. Elegem volt abból hogy próbáltam húsz lépéssel előrébb gondolkodni, mert nem számított mit tettem, jót vagy rosszat, a végén akkor is fájdalmas volt és szörnyű. Megbántottam a jó embereket és ösztönösen cselekedtem, és minden amit felmutathattam azért, egy olyan őrült érzés volt, amit egy olyan fickó iránt éreztem, akit arra sem tudtam rábírni hogy a valódi énemet lássa. Az elhatározás nagyszerű volt, és három méter magasnak éreztem magam, amíg a bejárati ajtó ki nem nyílt még én a takarót hajtogattam össze és az alkalmi ágyamat raktam el. Megfordultam hogy lássam a jelenlegi küzdelmem okát, amint két csésze kávéval táncolt be, mintha nem fordította volna fel a világomat az elmúlt éjjel egy egyszerű érintésével és a csókok csókjával. Azok a sötét szemek csak még homályosabbak voltak, mint általában és a szája meg volt feszülve, mintha visszatartotta volna magát attól hogy valami olyat mondjon, ami megint felborítana mindent. Csak még jobban feldühített az, hogy elfelejtettem mennyire nagyon, de nagyon jól nézett ki az

egy éjszakás borosta az arcán. Bámultam és összekulcsoltam a kezeimet a mellkasomon. “Mit keresel itt?” Felajánlotta az egyik kávét, de én csak megráztam a fejem és elmozdultam, közénk helyezve így a kanapét. Nem tudtam hogy múlt éjszaka egyedül ment-e haza, hogy egyáltalán hazament-e, és ez a legnagyobb oka annak hogy elfogadtam Rowdy ajánlatát, hogy a kanapéján töltsem az éjszakát. Ha Jet egyedül lett volna, kisértést éreztem volna arra hogy megfojtsam álmában. Ha pedig egy lánnyal jött volna haza, akkor nem csak hogy ki kellett volna költöznöm másnap reggel, de ügyvédet is kellett volna bérelnem a kettős gyilkosság miatt. “Cora mondta hogy itt vagy, és reméltem hogy beszélhetünk mielőtt hazaviszlek hogy elkészülj a munkára.” Egy kicsit elveszettnek tűnt, mintha ő maga sem tudta volna hogy mit keresett itt. Nem tudtam elfelejteni hogy azt hitte, én csak egy ártatlan kis virág voltam, amelyhez nem volt szabad mocskod kézzel hozzáérni. Elegem volt abból hogy azt hitte bármit is tudott rólam, vagy hogy igazából hogy éreztem iránta. “Az éjjel tisztán és érthetően hallottam mindent amit el akartál mondani, Jet. Nem kell elismételned – valójában, kérlek ne tedd. Egy életre elegem lett abból, hogy elmondd mi a helyzet köztünk.” Felsóhajtott és éreztem hogy az milyen mélyről jött. Mindkét kávét lerakta a kanapé előtt levő kisasztalra és berakta a kezeit a nadrágjába. Azon csodálkoztam hogy hogy fértek be. “Szar dolgot tettem az éjjel. Sajnálom.” Automatikusan megborzongtam, mert még ha pokolian dühös is voltam rá, nem akartam hogy sajnálja azt hogy megérintett és hogy többet éreztetett velem, mint amit évek óta nem éreztem. Azt akartam hogy ő is annyira érintett legyen ez ügyben, mint én és hogy ne tudja megállítani magát hogy újra megtegye. “Azt hittem nem kérsz bocsánatot érte, hogy csak megbizonyosodsz róla hogy azt higgyem meg sem történt.” Nem tudtam elrejteni a keserűséget a hangomban. A bársonyos szemei hirtelen fellángoltak és az arany gyűrű olyan szenvedéllyel égtek, ami elégette a távolságot ami kettőnk közt volt. “Nem azt

sajnálom Ayd. Istenem, egész éjjel ez járt a fejemben, te jártál a fejemben. Bocsánat a dalért, bocsánat azért hogy rosszul érezted magad miattam, bocsánat hogy ilyen seggfej vagyok. Folyamatosan azt mondogatod hogy nem ismerlek, hogy fogalmam sincs rólad, de az igazság az, hogy nem ismerjük egymást, és nem tudom hogy egyikünk is készen áll arra hogy kezelje a másikat. Amit tudok az az, hogy jobban akarlak, mint a levegőt amit belélegzek.” Olyan őszintén hangzott, és olyan komolynak tűnt, hogy éreztem amint valami kiszabadul a mellkasom közepén. Majd tágra nyílt, amikor nyers hangon folytatta. “Az apám egy hibbant és egy érzelmi roncs. Felcsinálta anyámat még amikor ő csak gyerek volt, és azóta is minden idejét azzal tölti hogy anyámból is roncsot csináljon. Elérte hogy anyám olyan állapotban legyen ahol nincs akaratereje, nincs semmi kívánsága, és nem hajtja semmi arra hogy csináljon valamit, kivéve hogy apám kedvében járjon. Apám megcsalja és hónapokra lelép anélkül hogy megmondaná mikor jön vissza. Sohasem volt rendes állása és anyám a mai napig a halálába dolgozza magát, hogy el tudja tartani mindkettőjüket, miközben újra és újra elmondja nekem hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik.” Láttam amint a sötét szemöldökei lejjeb húzódtak a szemére és ahogyan a kezei ökölbe szorultak. “Tudom hogy soha nem akarnék valami ilyesmit – nem akarok olyan lenni. Azt is tudom hogy hosszú ideje senki sem értett meg úgy, mint te. A lányok jönnek és mennek. Szeretem azt hinni hogy mindig jól szórakozunk, de egyikük sem maradt velem úgy, mint te. Lehet hogy nem vagy az eszményképe annak az erénynek, amibe bele akarlak tuszkolni. Valójában, miután rád és beléd tettem a kezem, eléggé biztos vagyok abban, hogy a közelében sem vagy. Miért nem adsz egy esélyt hogy megismerjem a másik feledet is?” “Pontosan mit akarsz ezzel mondani Jet? Azt akarod hogy legyünk barátok extrákkal? Át akarsz bolyongani a folyosón és alkalmankként összejönni velem? Világosíts fel arról amiről beszélünk, mert tegnap boldogan fojtottalak volna meg.” A hangom megtört egy kicsit, elárulva ezzel hogy a maró szavai és az elutasítása mennyire fájt. Pár lépéssel közelebb lépett hozzám, én pedig azzal küszküdtem hogy ne szívjak be egy ideges lélegzetet. Meg volt az esélye annak hogy féltem attól hogy az összes elzárt dolog, ahol ez a fickó is el volt zárva, kiszabadul és a döntés hogy mit jelentenénk egymásnak egyszerűen ki lenne tépve a kezemből.

Ő mindig sokkal nagyobbnak és erősebbnek tűnt, mint az összes többi dolog amivel folyton küzdöttem. A szájának egyik sarka egy vigyorba görbült és a hasüregemben éreztem annak a hatását. Nem kellett hogy flörtöljön vagy hogy sármos legyen, nem egy olyan vigyorral, ami sokkal többet igért egy fantasztikus időtöltésnél. “Szexelni akarok, Ayd. Rengeteget... veled és csak veled. Jelen pillanatban kell ennél több? A tegnap este után hogy mondhatod hogy te nem akarod?” Egy kicsit megráztam a fejem és lassan kilélegeztem. Meg akartam kérdezni hogy mi változott, mivel hogy a bonyodalmak még mindig jelen voltak, de csendre intett. “Nem mondom hogy idővel nem vezethetne többre, de jelenleg nagyon összetörve érzem magam és nem vagyok benne teljesen biztos hogy elég darab hever szanaszét hogy újra összeálljak.” Ez szívszorongató volt és nem tudtam hibáztatni az őszintesége miatt; valójában azt hiszem azt jobban értkéltem mint az elmúlt év huzavonáját. Csak néztük egymást, amíg a telefonom el nem kezdett csörögni valahonnan a háta mögül. Felemelte és felém hajította anélkül hogy megnézte volna a kijelzőt. A szemöldökömet ráncoltam amikor megláttam hogy ugyanaz a Kentucky-s szám volt, amelyik a múltkor hívott. Végighúztam az újjam a képernyőn, hogy válaszolni tudjak, de a vonal végén síri csend volt. Párszor beleszóltam a kagylóba, de nem kaptam választ. A kanapéra dobtam a telefonom; az a különleges probléma várhatott, majd visszafordultam Jethez. “Engedd meg hogy teljesen érthető legyek Jet. Pontosan szemben van a szobánk a folyosón, minden barátunk közös, és teljesen más rálátasunk van a jövőinkre és annak fontosságára. Azok közül egyik sem változott azóta, amióta azt mondtad hogy nem kezdhetünk el semmit, szóval pontosan hogyan teljesedne ez be?” Tudtam mit akartam: őt. Úgy éreztem mintha örökké őt akartam volna. Nem akartam őrült lenni és azt mondani neki hogy szerelmes voltam belé, hogy nem élhettem nélküle, de csinált velem valamit, olyan módon fogott meg, mint addig senki. Lehet azt hitte hogy öszetört volt, de én tudtam az igazat – hogy vicces volt, édes, és tagadhatatlanul tehetséges és több mint elegendő darab volt ott a számomra, hogy ha megpróbálnám összerakni, elegendő legyen. Annyi mindent ajánlhatott, még ha azok nem is azok a dolgok voltak, amikról évekig állítottam azt, hogy szükségem volt rájuk, és azon gondolkodtam hogy

megosszam-e vele a titkaimat és végre befejezzem magam cipelni őket. Hátrahimbálózott a csizmája sarkán, és a fülében levő tüskéktől extra ördöginek tűnt. Egy fél vigyor jelent meg az arcán és könnyű volt látni, hogy városszerte a lányok miért sóvárogtak olyan szenvedélyesen utána. “Napról napra és percről percre teljesülne be. Olyan érzésem van hogy ha annál több lenne, akkor fejvesztve rohannál a másik irányba.” Éreztem amint a meglepettségtől kitágultak a szemeim és tátva maradt a szám. Azt hiszem volt valami amit jogosan az arcomba kellett hogy mondjon, de nem számítottam erre. Nem fogtam fel hogy eléggé ismert ahhoz, hogy tudja valószinűleg pontosan úgy reagáltam volna. Nem volt esélyem válaszolni, mert nyilvánvalóan befejezte a beszédet. Felém mozdult és a kemény karjaiba vett. Ez alkalommal amikor megcsókolt, nem volt jele annak a dühnek, a kétségbeesettségnek és a fájdalomnak, ami előző este töltötte be közöttünk az űrt. Ez a csók tele volt igérettel, tele azokkal a dolgokkal amik olyan sokáig forrók és nehezek voltak közöttünk. Elfelejtettem hogy Rowdy lakásában álltam, és hogy percekkel ezelőtt még dühös voltam rá. Mindent elfelejtettem kivéve azt, hogy milyen érzés volt és hogy mit éreztetett velem, és elvesztem miközben a nyelve az enyémen siklott és a keze a csipőmet szorította. Egy örökkévalóságig vártam erre a fiúra, és akartam őt, olyan régóta kívántam, hogy olyan érzés volt, mintha a vágyakozás egy élő, lélegző dolog volt bennem. Jet egyenesen annak a helynek a szívébe nyúlt, ahol a vágyakozás élt, ahol az összes kéj szivárgott és forrt, és a felszínre hozta nem többel, mint az újjainak gyengéd érintésével és a művészien tekergő nyelvével. Úgy csókolt, mintha a világ minden ideje a miénk lett volna arra hogy azt tegyük, újra és újra. Úgy csókolt, mintha próbálta volna az emlékezetébe vésni az egészet, minden hangot, minden ízt, hogy aztán dalt tudjon írni róla. Úgy csókolt, mintha én lettem volna az egyetlen lány, akit ismét csókolni akart, és ettől a fejem kavarogni kezdett, a légzésem pedig akadozott. Úgy akartam szopogatni a piercingjét, mintha egy nyalóka lett volna. A kezeim a fekete kócos hajába voltak gabalyodva és azon dolgoztam, hogy megmásszam, mint egy fát, még ha nyitott helyen is voltunk, a legjobb barátja nappalijában, amikor torok köszörülést hallottunk és láttuk Rowdy-t kikóborolni a konyhából. Egy banán volt a kezében és a világoskék szemében táncoló humorral nézett bennünket. “Nem akartam zavarni, de szeretem a kanapémat és nincs szükségem rá

hogy Jet összeszexelje. Mellesleg meg kétlem hogy bármelyikőtök is figyel az időre. Ayd-nek indulnia kellene ha oda akar érni a munkahelyére.” Káromkodtam és odarohantam ahová az előbb a telefonom hajítottam. Igaza volt; alig volt időm hogy visszamenjek a lákásra és elvegyem az egyenruhám. Tágra nyílt szemekkel néztem Jet-re. “Mennem kell.” Bólintott, Rowdy-ra nézett és rámutatott az asztalon levő elhagyatott kávéra. “Még ha ilyen bulirontó is vagy, az a tiéd lehet.” Rowdy felkuncogott és felemelte egyik szemöldökét. ”Megmentettem a hátsódat és ezt te is tudod.” Nem tudtam miről beszéltek és nem volt időm hogy elmerüljek benne, így hát egy gyors búcsúpuszit adtam Rowdy-nak, miközben odasúgtam neki egy “köszönöm”-öt, elkaptam Jet-et a könyökénél, és kirángattam a lakásból. Minketten eléggé csendben voltunk hazafelé az autóban. Meg akartam kérdezni hogy egyedül ment-e haza az előző este, de rájöttem hogy ha nem, akkor esélye sem volt annak hogy Cora elmondja hol voltam. Alig engedtem meg neki hogy leparkoljon a felhajtóra, már rohantam is be a cuccomért. Nyugtalanul toporgott a hálószobám ajtaja előtt miközben én úgy rohangáltam mint egy őrült. Ránéztem a vállam felett, miközben begyömöszöltem az egyenruhám a táskába és kétségbeesetten fésültem a hajam. “Mi a baj?” Megvonta a vállát és az ajtófélfának dőlt. “Csak nem tudom hogy most mit csinálunk.” Nem voltam teljesen biztos abban hogy mit válaszoljak, akárhogy, így hát megálltam előtte és hosszan és erőteljesen csókoltam meg a meglepett száját. “Én sem, de lesz időnk rájönni később. Mit szólsz ahhoz, hogy most a sok sok szex részen dolgozunk, és azt használjuk kiindulópontnak? Azt hiszem mindketten megegyezhetünk hogy ez a rész nem okoz majd gondot, és ahogy azt te is mondtad, percről percre tökéletesen megfelel a számomra.” Amikor elsuhantam mellette, nem vétettem el az előérzet lángját az éjsötét pillantásában. Nem mondott semmi többet, amiért hálás voltam, mert úgy éreztem mintha egy nagyon nagy szikláról ugrottam volna le, annak tudata nélkül, hogy mi vár majd rám odalent, és az félelmetes volt. Nem volt biztosíték arra hogy itt marad azután hogy kiteljesedik előtte az egész kép, de meg akartam neki adni a kétség jutalmát. A valóságban, sokkal többet akartam adni neki annál, amitől ideges kiütéseim lettek. Kis mértékben visszatartottam az

önuralmam, annak érdekében hogy megőrizzem a védelmet amit az itteni élet ajánlott, és egy elmerülő érzésem volt, hogy miatta feladtam volna mindent. Amikor odaértem a munkahelyemre, egy ismerős terepjáró volt a járdaszegély mellé parkolva és láttam egy nagyon szőke és egy sötétebb fejet pink tüskékkel, amint egymással szemben voltak. Az ablakok fel voltak tekerve, így nem hallottam miről beszéltek, de Shaw dühösnek tűnt, Rule pedig a szemöldökét ráncolta, erősen. Amikor Shaw észrevette hogy elhaladok mellettük, intett a kezével és az anyósülés felőli ajtóhoz próbált sietni. Magamban nevettem amikor Rule azonnal visszarántotta, hogy egy forró csókot nyomjon a nyitott szájára még mielőtt elengedte volna. El volt vörösödve és nehezen lélegzett amikor megkerülte a jármű elejét hogy mellém szegüljön. Ránéztem, mire ő megforgatta a szemeit. A vezető felőli ablak legördült és Rule kidugta a fejét. Egy fiúnak sem kellett volna olyan jóképűnek lennie, főleg hogy a fél arca lyukakkal és ékszerekkel volt tele, de volt valami vele kapcsolatban ami figyelmet követelt és elutasította azt hogy figyelmen kívül hagyják. Vigyorognom kellett amikor megkérdezte, “Szükséged van arra hogy megtapossam Jet fejét? Totális pöcs volt az este és szivesen megteszem.” Megráztam a fejem és megengedtem Shaw-nak hogy összefonja a kezét az enyémmel. “Nem, mondjuk úgy, hogy kibékültünk.” Megemelte a szemöldökét a karikákkal és buja nézést irányított felém. “Ez azt jelenti, hogy végre meztelenül voltatok együtt?” Shaw fellélegzett és rászólt, “Rule!” de én csak nevettem amíg könnyek nem kezdtek el keletkezni a szemem sarkában. “Nem, még nem, de dolgozom rajta.” Megcsapta a terepjáró oldalát a tenyerével. “Ez az, kislány.” Rámutatott Shaw-ra. “Gondolkodj azon amit reggel mondtam, Casper.” Shaw grimaszolt mellettem, de odakiáltotta, “Szeretlek te szamár!” miközben Rule felhajtotta az ablakot. Küldött neki egy puszit, amitől Shaw bemutatott neki, és a bár felé kezdett rángatni. Próbáltam lelassítani az őrült iramát, de bizonyára fel volt dúlva és nem volt kedve lecsillapodni. “Mi a helyzet veletek?” Egy oldalas pillantást vetett felém, majd kinyitotta a nehéz hátsóajtót. “Nem én kellene hogy ezt kérdezzem tőled? Úgy rohantál ki tegnap este, mintha a hely lángokban állt volna, és egy szót sem hallottam felőled. Tudom hogy valószinűleg dühös voltál Jet-re, szóval mi történt?”

Ledobtam a táskám a padra és kutatni kezdtem. “Te elsőnek. Te mesélj én meg átöltözöm addig, és elmondom hogy utána mi történt velünk.” Úgy éreztem szükségem volt egy kis lelkesedésre a tegnapi bukásom után, így hát a focis egyenruhát választottam. Szerettem a fehér forrónacit a kék csíkokkal és fűzőkkel, és reálisan szemügyre véve azok többet takartak mint a bírós és a pompomlányos uniformis. Plusz, ezzel teniszcipőt is viselhettem és még mindig elég jól néztem ki ahhoz hogy magas borravalót kapjak. Hallottam ahogy Shaw felsóhajt és néztem amint a hosszú, kétszínű haját fonni kezdte. “Rome néhány hónap múlva hazajön. Mármint haza, haza. Végleg kilép a hadseregből.” Rome Rule idősebb bátyja volt és nagyon közel álltak egymáshoz, de egy nem olyan régi, ijesztő családi titok kiderülése miatt dühös volt a szüleire. Azt hiszem Rule-lal sem jött ki éppen a legjobban abban a pillanatban, de állítólag megbocsátott Shaw-nak amiért éveken át megőrizte a titkot. Némi zselét nyomtam a markomba és átfuttattam a hajamon hogy lapos maradjon, majd felborzoltam egy kicsit az elejét. Egy kék és narancssárga selyem virágot dugtam a fülem mögé és egy alapos kezelést végeztem az arcomon. “Nos, az jó, nem?” Felmorgott és elengedte a fejét, hogy a hozzá álló legközelebbi szekrénybe ütődjön. “Rule a fejébe vette hogy amikor Rome hazajön, nem akar majd a szüleivel lakni, és hogy szüksége lesz neki egy helyre ahol lakhat. Egy házat akar venni nekünk és megengedni Rome-nak hogy kibérelje a lakást Nash-nél.” Abbahagytam a cuppogást és a rúzsozást, hogy hitetlenkedve ránézzek. “Miért nem vagy izgatott? Ez csodásan hangzik. A legtöbb lány virágot és csokit kap Valentin napra, neked pedig álmaid pasija felajánlja hogy vesz egy házat.” Megfordult hogy rám nézzen és láttam amint az alsó ajkát harapdálta, mint amikor ideges volt, vagy gondterhelt valami miatt. “Nem tudom. Talán azért, mert mindig azt hittem hogy sorban csinálom majd a dolgokat, tudod? Szerelembe esni, megházasodni, házat venni, aztán a gyerekek. Ezek a dolgok mind kéz a kézben járnak és még csak a suli befejezéséhez sem járok közel. Ez csak egy óriási lépésnek tűnik és ha meggondolja magát vagy valami, akkor mihez fogok kezdeni?” “Shaw, az a fickó úgy szeret téged, mintha te lennél létezésének az oka. Nem fogja meggondolni magát és hacsak te nem gondolod hogy ez nem egy örökkétartó dolog, akkor mit számít a dolgok sorrendje?”

Ismét felsóhajtott és a fonatának a végével játszott. “Tudom hogy számomra ez egy örökké tartó dolog, és elhiszem hogy ő is ugyanígy érez, de Rule veszélyessé válik ha úgy érzi csapdában van. Megrémíszt az, hogy mit tenne ha a jelzálogot kell majd kifizetnie és hogy minden este ugyanahhoz a személyhez jön vissza.” Megböktem a vállát. “Már most is minden este hozzád megy vissza. Ne csinálj ebből valami olyat, ami nem is létezik. Ti szeretitek egymást és nem számít hogy az egy lakásban van vagy egy kastélyban, vagy egy rohadt sátorban a vadonban. Akkor is szeretni fogjátok egymást, és Rule rendben lesz. Mellesleg, megálltál egy percre hogy elgondolkozz azon, hogy lehet csak Rome-nak próbál segíteni? Rome mindig vigyázott mindkettőtökre. Lehet ez Rule módja annak hogy visszaadja a szivességet.” Láttam valamit fellángolni a zöld szemeiben és a feszültséget enyhülni egy kicsit az arcán. “Köszi Ayd, szükségem volt ezt hallani.” Megvontam a vállam és elhelyeztem a telefonom a melltartómban. “Semmi probléma.” “Szóóóóval, mi van veled és Jet-tel? Láttam hogy hogyan néztél amikor visszajöttél az asztalhoz. Azt hittem hogy vagy egy alibit kell majd kitalálnunk, vagy le kell hogy locsoljunk.” “Rowdy hazavitt és megengedte hogy egy órán át tomboljak. Dühös voltam, de Jet megjelent ma reggel és beszéltünk. Már minden jó köztünk.” “Mit jelent a 'jó'?” “Nem vagyok teljesen biztos. Azt hiszem megegyeztünk abban hogy mindketten egy elég komoly szinten vonzódunk egymáshoz és megnézzük ez hova vezet.” Megemelte az egyik halvány szemöldökét és elmentünk megkeresni Lout, hogy elkérjük az aznapi beosztást. “Szóval beleegyeztél a szexbe?” Megforgattam a szemem. “Megegyeztünk abban hogy meglátjuk hogy működnek a dolgok amíg megmaradunk csak barátoknak. Jet nem az a fajta fickó akivel megházasodsz és gyerekeid lesznek. Ő az a fajta fickó aki elfeledteti veled a neved és megrázza a világodat. Kedveljük egymást, és kezd elévülni az hogy próbálunk úgy tenni, mintha nem lenne ott semmi, de nagyon különböző elképzeléseink vannak néhány dologról, szóval valószinűtlen hogy ebből valami több lesz mint erős vonzalom és remélhetőleg nagyon jó időtöltés addig amíg tart.” Büszke voltam arra, hogy milyen nyugodtan mondtam ezt, mert a szívem

kalapált Shaw erős vizsgálódása alatt. Elsőre csendes volt, és többet akartam mondani, de Lou egy hatalmas maciölelésbe fogott bennünket. A bejárati ajtó nyitva volt és nekünk rohannunk kellett dolgozni. A válla felett rámnézett és kibökte, “Légy óvatos, Ayd.” amibe nem akartam nagyon belemélyülni. Tudtam hogy Shaw az a lány volt, aki a nagy szerelemben hitt. Hosszú ideig és keményen harcolt azért hogy megszerezze Rule-t. Küzdött a családjával és Rule családjával is, és a legnagyobb akadály maga Rule volt. Nem hiszem hogy én ennyi erőfeszítést helyeztem volna az egészbe. Az egyetlen dolog amire öszpontosítottam, az egyetlen dolog ami miatt robotoltam és izzadtam az az volt, hogy olyan életet építsek fel magamnak, ami nem fog összedőlni, és létrehozni egy kőkemény és elpusztíthatatlan jövőt. Azt akartam hogy a régi Ayden olyan mélyre legyen elásva az új Ayden-től, hogy ne legyen módja annak hogy visszamásszon a felszínre. A biztonság győzött volna bármely olyan játékban, ahol a szerelem vagy valamelyik más érzés volt megfontolóban, és ennek így kellett lennie. Hajlandó voltam megnézni hogy mit tudtunk volna kezdeni Jet-tel azzal a forrósággal, ami köztünk izzot, addig amíg a tűz irányítás alatt volt. Amint irányíthatatlanná vált volna, ha túlságosan égetett volna, kialtattam volna és elsétáltam volna, nem számított mennyi kárt okozva ezzel neki vagy nekem.

Hatodik fejezet

Elvarratlan

szálaim voltak, idővel az oldalamon és nyughatatlan azért, mert még mindig nem tudtam hogy pontosan mi volt az a dolog ami Ayden és köztem zajlott. Dolgozott, Cora hangulatos volt, a fiúk pedig ezt-azt csinálva szét voltak szóródva a városban. Azon kaptam magam hogy a Federal Hights felé tartok, egy egy ismerős téglaházhoz, amelyiket általában elkerültem mint a pestist. Telefonáltam előtte hogy megbizonyosodjak hogy az öregnek nyoma sem volt, és leparkoltam a zsúfolt utcában. Elég pénzt kerestem ahhoz hogy képes legyek átköltöztetni anyámat valami jobb helyre, valami biztonásgosabb és előkelőbb helyre, de addig nem akartam megtenni amíg el nem hagyja azt a seggfejet. Egyszerűen csak elutasította hogy lássa a fényt. Felkocogtam a megrepedezzet cementlépcsőkön és becsöngettem, összeszorítva a fogam amikor a ding-ding helyett áramütést éreztem. Nem volt alkalmas arra hogy megjavítson valami olyan egyszerűt, mint a csengő,és ettől a fejem őrült kavargásba kezdett az összes többi olyan dologgal amit elhanyagolt. Megdübörgettem az ajtót az öklöm oldalával és mogorván néztem anyámra amikor kinyitotta az ajtót. Vékony nő volt, pár centivel alacsonyabb nálam. Még az idő előtti vonalakkal az arcán és a fakult barna hajkoronája alatt is könnyű volt látni hogy egykor gyönyörű nő volt. Most csak fáradtnak és megviseltnek tűnt. A mosoly amit felém irányított törékeny volt és olyan múló volt, hogy azt hittem volna az egészet csak képzeltem, ha a madárszerű kezeivel nem ölelt volna át, ami olyan érzés volt, mintha egyenlő arányban lett volna a kétségbeesés és bánat keveréke. “Hé anyu, rég találkoztunk.” Veregettem meg ügyetlenül a hátát és éreztem amint beleremegett. Minden anyámmal kapcsolatban arra késztetett, hogy fogjam apámat és céltáblának használjam. Ő tette ezt vele, ellopta a vibrálását, ezzé az árnyékban sétáló nővé tette. Az utálat amit apám iránt éreztem olyan erősen volt belémcsavarodva, hogy tudtam, veszélyes lesz ha elpattan. A dühöm lángjai már elkezdték nyaldosni és megmászni a gerincemet. “Azt hittem még mindig turnén vagy.”

Bekísért a sárgásszürke házba, és megpróbáltam nem csóválni a fejemet amikor észrevettem a szétszórt sörösüvegeket és a hamutartókat tele csikkekkel, ahogy szemétként hevertek minden szabadon levő felületen. Nem sok változott meg amióta elmentem még gyerekkoromban, most csak rosszabbul nézett ki. Tisztán látható volt, hogy apám feljebb lépett a hitvány szarházi skálán. Követtem anyámat a konyhába és leültem a régi konyhaasztalhoz. A fa védekezésképpen csikorgott miközben kinyútottam a lábaimat és elvettem a sört, amit a hűtőből vett ki. Kinyitottam az üveget és hosszan belekortyoltam. “Már egy ideje visszajöttem. Apu nem mondta?” Megrázta a fejét és láttam valamit ami túl volt a szomoráságon a tekintetében. “Miért nem hívtál fel te magad? Csinálhattam volna vacsorát vagy valamit.” Sohasem mondtam neki hogy mikor jöttem-mentem, mert szükségszerűen úgy érezte volna hogy családi összejövetelt kellett volna csinálnia, ami sohasem végződött jól. Alig tűrtem el apámat egy jó napon, és hogy azt nézzem hogy hogyan viselkedik anyámmal és hogy hogyan utasítgatja abban a házban amiért anyám fizetett, egyszerűen túl sok volt. “Új bandákkal voltam lefoglalva, és megismertem egy lányt.” Egy kicsit meghamisítottam az igazságot, figyelembe véve hogy már több mint egy éve ismertem Ayden-t, de ez a reggel után végre úgy éreztem hogy beenged, bemutatja az igazi énjét. Láttam amint anyám szeme felcsillan a lány említésére és előrenyúlt hogy megveregesse a fejemet. Láttam a kék ereket közel a bőr felszíne alatt futni és ismét azon csodálkoztam hogy hogy engedhette meg magának hogy egy ilyen törékeny teremtéssé váljon, akit egy erősebb szél elfujhatott volna. “Ez csodálatos! Szükséged van egy rendes lányra aki mellett letelepedhestz. Túl különleges vagy és túl sokat ajánlhatsz fel ahhoz hogy ezt mind szétszórd városszerte, ahogy azt te és a barátaid szoktátok.” Felemeltem az egyik szemöldököm és meggörgettem a Pabst Blue Ribbon sörösdobozt a tenyereim között. “Honnan tudod hogy én és a srácok mit szeretünk csinálni, anyu?” “Én is voltam fiatal egyszer, Jet. Ismertem az együttesben levő fiatalemberek vonzerejét. Nehezen kezelhetőek voltatok fiatalabb korotokban, és csak elképzelni tudom hogy miféle bajba keveredtek most hogy már önnálló felnőttek vagytok. Mesélj erről a lányról. Biztosan valami különlges lehet, ha

elfelejtettél szólni arról hogy megint a városban vagy.” Hallottam a vádat a hangjában. Tudta miért nem jártam sűrűn haza, miért nem tartottam a kapcsolatot. De akkor sem tudta megállni hogy megpróbáljon a közelében tartani. Ittam még egy kortyot a sörből és ferde vigyorral néztem rá. “Ő más – okos, becsvágyó és törekvő. Más mint amihez hozzászoktam. Kedvelem, valójában nagyon is.” Láttam anyám szemeit nagyra nőni, és régóta először láttam bennük más érzelmet, mint nyomorúságos kétségbeesést. “Nos, ez jó. Szükséged van valakire aki olyan törekvő és tehetséges mint te. Nem voltam benne biztos hogy az egész hogy fog végződni, így inkább csendben maradtam, megittam a maradék sörömet és felkeltem hogy eldobjam a szemétbe. Összekulcsoltam a karjaimat a mellkasomon és komoly pillantást vetettem rá miközben elhetároztam hogy elterelem a témát a szexuális életemről. “Anyu, tudtad hogy apu felkeresett, hogy intézzem el néhány barátom bandájával hogy megint az úton lehessen?” Szinte azonnal, a fény ami a pillantásában ragyogott az én jó híremtől, kialudt. Átvette a helyét a magány és annak elismerése hogy ő apám számára mindvégig csak lábtörlőnek és helytartónak szolgált, amíg ő elutazott és nélküle élte az életét. Összekulcsolta a kezeit és lenézett az asztalra. “Az apád egy öregember mostmár. Miért akarna útra menni egy csomó fiatal kölyökkel? Milyen célt szolgálna az?” Beletúrtam a hajamba és megharaptam a nyelvem hogy ne förmedjek rá, mert nem volt haszna abból hogy elnézte az apám öncentrikus életmódjának. De ez ilyenféle támadással soha nem juttatott sehova. Kifújtam egy lélegzetet az orromon és a fogamhoz nyomtam a nyelvemben levő gyűrűt. “Anyu, mikor csinált ő valami olyasmit, ami egy bizonyos célt szolgált? Simán megmondta hogy ha nem intézem el, akkor hazajön és rajtad éli majd ki magát. Hogy ülhetsz ölbetett kézzel miközben megengeded neki hogy ilyet tegyen veled? Hogy engedheted meg neki hogy mindkettőnket így manipuláljon?” A gyűrűim gyors ütemet kopogtattak a pulton miközben a válaszára vártam. Évekig vártam hogy észrevegye azt hogy én is gondját tudnám viselni és hogy nem kellett apám hóbordjaival és a meggondolatlan viselkedésével

foglalkoznia. Nem tűrtem azt hogy újra és újra elmondta hogy ő szerette apámat és hogy nem engedné meg a családnak hogy széthulljon, még ha önkéntesen nem is álltam egy szobában az apámmal amióta tinédzser voltam. Nem akart rámnézni és a hangja is alig volt suttogó amikor válaszolt, “Csak nem érted hogy hogyan működik ez köztünk, Jet. Sohasem értetted.” Ellöktem magam a pulttól és elindultam oda ahol éppen előttem zárkózott magába. Ráraktam a kezem a vállára és legugoltam hogy ne legyen más választása mint hogy találkozzon a szúrós tekintetemmel. “Anyu, nem gondolod hogy az a probléma hogy túlságosan is jól értem? Tudod hogy találnál jobbat mint ő, jobbat mint ez. Mindig is tudtál.” Láttam megremegni az alsó ajkát, ami az összes düh alatt megrántott valamit a mellkasomban. Utáltam hogy minden alkalommal amikor ki akartam rángatni ebből a rémálomból, csak még több fájdalmat okoztam neki. Hálás kellene hogy legyen nekem, olyan gyorsan kellett volna az ellenkező irányba futnia ettől a helytől amilyen gyorsan csak tudott, de mégis olyan szilárdan legyökerezett, hogy nem számított milyen erősen ástam, nem tudtam kiszabadítani. A gyökerek túl mélyen húzódtak. “Ha boldoggá tennéd azzal hogy visszaküldöd az útra, talán meg kellene hogy tedd. Nem mintha olyan sokat kérne tőled.” Hirtelen felugrottam onnan ahol térdeltem és éreztem amint egy fehéren égető láng végigfut a nyakamon. Meg akartam rázni. Át akartam ütni a legközelebbi falat az öklömmel. Ki akartam rohanni abból a kopott konyhából ami abban a szörnyű házban volt, a rossz államközi oldalon és soha nem nézni vissza. Amit azonban megtettem az az volt, hogy behunytam a szemem és megpusziltam a feje búbját. “Majd meglátjuk anyu. Dolgoznom kell ezekkel a srácokkal. Nem tudom hogy meg akarnám-e kérni őket egy ilyen nagy szivességre. Jó volt látni téged. Vigyázz magadra.” El akartam menni még mielőtt valami hülyeséget csináltam volna, mint hogy ráordítsak, de elkapta az alkaromat, az újjai belemélyedtek a bőrömbe. Amikor felnézett, a szemei olyan szomorúak voltak, hogy szó szerint éreztem amint a szívem egy része meghal. “Hozd majd el a barátnődet. Szeretném megismerni.” Ez volt az utolsó hely a földön ahova elhoztam volna Ayden-t, de magamra erőltettem valamit, ami egy vigyorra hasonlított. “Persze anyu, lehet

egy nap majd össze tudom hozni.” Ayden az ellentéte volt ennek a nőnek akit szerettem, annyira hogy már majdnem fájt a gondolata. Ő erős volt és független, nem engedve azzal hogy egy másik személy diktálja a tetteinek és az életének az irányát, vagy hogy leértékelje a méltóságát. Utáltam a gondolatot miszerint Ayden meglátta volna az összetört anyámat és azon csodálkozott volna hogy miért nem tettem valamit hogy segítsek neki, vagy hogy miért nem akadályoztam meg még kezdetben azt, hogy ez megtörténjen vele. Azok a kérdések belülről tépkedtek minden nap. Amikor ránéztem anyámra, eszembe jutott minden alkalom amikor ezt az életet és azt a seggfejet választotta helyettem, és ez kiégetett néhány biztosítékot, amit azért helyeztem el, hogy megvédjék a szivemet attól a dühvel teli pokoltól, ami bennem lakozott. A telefonom azt a percet választotta arra hogy csörögni kezdjen, és a Memphis May Fire kezdett el dübörögni a zsebemből. Szóltam anyámnak hogy mennem kell és nem vesztegettem időt miközben lerohantam a bejáratnál levő lépcsőkön. Úgy éreztem mintha nem csak tőle rohannék, hanem az összes rossz dologtól ami abban a házban történt. Nash tetovált feje bámult vissza rám a telefonom képernyőjéről, így amikor megböktem hogy válaszoljak a hívásra, nem zavartattam magam azzal, hogy vidáman köszönjek. “Mizujs haver?” “Hol vagy?” Becsúsztam az autóba és az ülés támláján pihentettem a fejem. “Eljöttem meglátogatni anyámat. Az öregem a nyakamt rágta hogy összehozzam az Artifice-szal és azt hittem most az egyszer leállíthatom, de nem. Mint általában, egyszerűen csak nem értem, és anyám megengedi neki hogy ki-be szaladgáljon és hogy áttaposson rajta. Ez kibaszottul szívás.” Nash jobban ismerte a családommal való történetemet, mint a srácok közül bármelyikőjük. Amikor kamaszkoromban elmentem otthonról, neki megvolt a saját problémája az anyjával és az Istentől-is-gazdagabb új férjével. Mindkettőnk szerencséjére, Nash nagybátyja, Phil határozott és eltökélt volt hogy távol tartson bennünket a börtöntől és iskolába helyezett minket. Ő befogadott mindkettőnket és a kemény szeretet és az egyszerű jófejség keverékével jó útra terelt bennünket. Senki sem ellenkezett Phil bácsival, és a mai napig ő volt a felnőtt tanácsadónk amikor nem tudtuk egyedül összeszedni magunkat.

“Egy nap egyszerűen fel kell majd adnod a szellemet, Jet. Semmi értelme annak hogy próbálod őt elrángatni tőle amikor olyan mélyre ásta magát.” “Tudom, de ő az anyám és úgy tűnik nem tudok leállni.” Egy káromkodást motyogott és hallottam beszélni valakivel. “Mindannyian tekézni megyünk. Találkozzunk a Lucky Strike-ban a Tizenhatodikon.” “Miért tekézés?” “Mert a focinak vége és Rule úgy járkál a lakásban mint egy ketrecbe zárt tigris. Az őrületbe kerget. Rowdy húsz perc múlva ott lesz, plusz van náluk sör. Mi mást csináljunk vasárnap?” Tényleg nem volt kedvem hozzá, de az hogy egyedül lógjak biztos recept volt a katasztrófához a jelenlegi állapotomban. “Felhívtad Cora-t és megkérdezted hogy ő akarna-e jönni? Egy kicsit furcsán viselkedett az elmúlt néhány napban.” “Nem volt válasz. De hagytam neki néhány üzenetet.” Összehúztam a szemöldököm, mert otthon volt amikor eljöttem, a konyhában szomorkodott valami miatt. A szalon be volt zárva vasárnap, így tudtam hogy nem dolgozott, és nem vallott rá hogy ne válaszoljon valamelyik srác hívására. “Engedd meg hogy benézzek a házba és megnézzem mi van vele, és aztán visszahívlak.” “Rendben. Mellesleg nagyon szar húzás volt amit tegnap este műveltél a koncerten. Ayden bármire képes; szerencséd van hogy utána nem akasztott fel a golyóidnál fogva.” “Tudom. Bocsánatot kértem. Azon dolgozunk hogy próbálunk kitalálni valamit.” “Jó, mert ha Rule nem tör félbe azért mert szórakoztál vele, akkor majd én megteszem.” Nem kellett hogy kétszer figyelmeztessen. Ő nem egy rajongó volt, egy idegen akivel senki sem törődött ha leráztam és elfelejtettem egy szívdobbanás alatt. Ő egy olyan lány volt, aki az életünk anyagába volt szőve, az egységünk mintájába, és ha szándékosan bántottam volna meg, nem fogadták volna félvállról. Az ironikus dolog az volt, hogy ő többre volt képes mint hogy vigyázzon magára és a fiúktól való fenyegetések teljesen feleslegesek voltak. A konzolra dobtam a telefonom és a Morbid Angel-t tekertem fel a rádión,

amint átsüvítettem a városon hogy ránézzek Cora-ra. A sikoltó dalszöveg és az őrült basszus kiégette a még felszinen levő dühömet. Annyira utálhattam apámat amennyire akartam, az elkékülésig könyöröghettem volna anyámnak hogy elmenjen, de a dolgok sohasem fognak megváltozni és ez nem lehetett örökké az én keresztem. Az életemet úgy építettem hogy próbáltam apám örökségén túl élni. Kezdtem látni hogy már rég ideje volt annak hogy az életemet a saját örökségemre kezdjem építeni. Az utcán parkoltam, azzal a szándékkal hogy csak berohanok megnézni hogy a szőke kis tűgolyó mit csinált. Miközben az autóból másztam ki, a bejárati ajtó kicsapódott és egy számomra ismeretlen férfi repült ki rajta, Cora-val a sarkában. Éreztem amint leesik az állam, amikor megláttam hogy egy sokkolót lóbált és torka szakadtából trágár szavakat kiabált. Elindultam, hogy a fickó után rohanjak, de még mielőtt egyikünk is utolérte volna, átdobta a lábát a járdeszegély mellett parkoló motron és elhúzott. Próbáltam megnézni a rendszámtáblát, de Cora kicsi alakja olyan keményen vágódott hozzá a mellkasomhoz, hogy majdnem fellökött. “Mi a fene?” Egy kicsit reszketett és kivettem a sokkolót a kezéből, hogy nehogy véletlenül engem kábítson el. “Nem tudom. Valaki kopogott az ajtón és azt hittem hogy egy szomszéd vagy egy ügyvéd. Mármint ez Denver, nem Brooklyn; az ilyen szarságnak itt nem kellene megtörténnie. Amint nyitva volt az ajtó, hátralökött és bement a házba. A konyhába rohantam, mert még mindig megvan minden cucc amit Shaw ittléte alatt vettem hogy megvédjük az exétől. Utánam jött és azt kérdezgette hogy hol van.” Összezavarodottan megráztam a fejem, mert rendkívüli gyorsasággal beszélt. “Hol volt mi?” “Nem tudom. Csak az. Kiakadt amikor meglátta a sokkolót és azt hiszem hallotta a kocsidat felhúzódni. Lelépett.” “Hívnunk kellene a zsarukat.” Megveregettem a hátát, mert éreztem ahgy reszketett. Cora kemény csaj volt, és nem sok minden rázta meg, de az hogy egy idegen betolakodik a házba szörnyű lehetett. Kifújt egy kis leheletet a mellkasomba ahova be volt furakodva és egyik öklét a bordáimra helyezte. “Nem.” “Mi? Mi a fenéért ne?”

“Mert nem tehetnek semmit. Nem vitt el semmit és nem volt esélye hogy rám tegye a kezét. Eljönnek körülnézni és valami kemény dumával állnak majd elő. Egy hülye vagyok hogy kinyitottam az ajtót. Jobban kellene tudnom ennél.” Éles homlokráncolással toltam el magamtól. “Komolyan megsérülhettél volna.” Legyintett a kezével előttem. “Nem, nem sérülhettem volna meg. Valami után kutatott, nem engem akart. Csak megijesztett, ez az egész. Különben is, mit keresel itt? Azt hittem Ayd-del mentél szépen játszani.” Egy kicsit sem tetszett a dolog. Minden ösztönöm azt súgta hogy hívjuk a zsarukat, az egyik lány akivel törődtem már átesett egy közveszélyes helyzeten. Nem akartam megengedni hogy újból megtörténjen. Teljes ölelésbe emeltem fel, amitől egyidejűleg visított és nevetett. “Óvatosnak kell lenned Cora. Nem tudnánk mit kezdeni nélküled.” Gúnyolódott. “Komolyan azt hiszed hogy megengedem nektek hogy felügyelet nélkül kóboroljatok a városban? Denver női lakossága sohasem élné túl. Muszáj lesz megmondani Ayd-nek hogy legyen óvatos. Nem tudom mi történt volna ha ő lett volna itthon és nem én.” Az a gondolat még kevésbé tetszett. Nem tudom hogy hogyan maradt volna bennem az összes düh és tűz, ha valami történt volna Ayden-nel. Ha kiengedném, nem csak én égnék el a lángokban, de esély volt arra is, hogy a végén porrá égetnék vele mindenkit aki aközelemben volt. “Nem tetszik ez nekem Cora. Mindkettőtöket biztonságban akarom tudni.” Beakasztotta a karját az enyémbe. “Minden renben lesz, Jet. Komolyan, valószínűleg csak a rossz házba tévedt be, pénzt keresve kábítószerekre vagy valamire. Egy hely sem tökéletes és tudunk vigyázni magunkra. Nem válaszoltál” - az őrült szemei összehúzódva néztek rám - “rendbehoztad a dolgokat Ayden-nel?” Felsóhajtottam és megengedtem hogy berángasson a házba. “Mondjuk. Bocsánatot kértem azért mert olyan seggfej voltam múlt éjjel és elmondtam neki hogy többé nem tudok küzdeni a kettőnk között levő dolog ellen. Nem tudom neki hogy néz ki, de én most napról napra tudom csak csinálni.” “Rendben volt azzal?” “Azt hiszem. Őszintén, azt hiszem ez az egyetlen mód amivel rendben van. Nehéz őt lekötni.” “Ne legyél hülye Jet. Sok mindent adhatsz bárkinek. A klassz dolog az,

hogy Ayden nem az a fajta aki mindet elveszi. Ő képes ellátni önmagát, és boldog azzal ha elveheti tőled azt amit akar. Az egész rajtad áll, hogy megmutasd neki mennyit vagy képes neki adni és mennyire lesz jobb neki a teljes csomaggal. Érd el azt, hogy azt akarja hogy lekösd, és nem csak a sexy, mókás módon.” Csendben néztem őt. Ez a kis manó rongyossá vert mindannyiunkat és időnként azt hittem hogy jobban megértette az életünket, mint mi magunk. “Észben fogom tartani.” Megérintette az államat az újjával. “Jó.” “A többiek tekézni mentek. Te akarsz menni? Nash aggódott mert nem válaszoltál a hívására, szóval úgy döntöttem eljövök és rádnézek.” Összeráncolta az orrát és keresztülfuttatta a kezét a tüskés szőke hajában. “Nem. Azt hiszem elég izgalomban volt részem egy napra. Plusz, egy elég jó duzzogás közepén voltam az egész betöréses eset előtt. Azt hiszem be szeretném fejezni.” Éreztem amint a szemöldököm élesen lesüllyed. Cora nem volt az a duzzogós tipus. Vidám volt és fájdalmasan őszinte. “Miért duzzogsz? Az nem vall rád.” Felsóhajtott és erősen rávetette magát a kanapéra. “Az hogy látom Rule milyen jó kezekben tartja Shaw-t, egy kicsit nehéz nekem. Sohasem hittem hogy szerelmes lesz, sohasem gondoltam volna hogy lesz valaki aki rábírja arra hogy átnézzen maga felett, de Shaw megtette, és olyan tökéletesek együtt. Azt hittem az olyan fiúk mint ő – mint te – reménytelenek voltak. Most azon gondolkodom hogy talán én vagyok a reménytelen. Úgy értem, te csodás vagy, Ayden is csodás. Szóval bármivel is álltok elő, biztosan csodás lesz és én csak úgy érzem mintha hiányozna valami.” Barátok voltunk és sokat törődtem vele. Elég tükör volt a házban, szóval tudtam hogy tudta elég sexy volt ahhoz hogy megbolondítsa bármelyik férfit. Nem értettem teljesen, de az amire rá tudtam jönni az volt, hogy azért volt egyedül, mert egyedül akart lenni. “Gyerünk már Cora. Találhatsz magadnak egy fickót, kevesebb mint egy perc leforgása alatt. A banda felének a listáján vagy.” Megforgatta a kifejező szemeit. “Valami igazit akarok, Jet. Valami ami majd megváltoztatja az életem és drámai lesz, valami amitől elfelejtem hogy valaki más valaha is létezett. Egyszerűen nem látom ezt megtörténni és ettől

szomorú leszek.” “Azt hiszem valami olyanra vágysz, ami nem létezik.” “Látod Rule-t és Shaw-t. Létezik.” Nem igazán tudtam azzal kapcsolatban vitatkozni vele, de nem tudtam mást mondani. Hittem a szerelemben. Csak nem bíztam benne és abban hogy mi történt volna ha két ember nem teljesen megfelelő egymásnak. Mindegyik nagyszerű dal egy szerelmes helyről volt énekelve. Tudtam hogy a szerelem elég erős volt ahhoz hogy megváltoztassa az embereket. Az anyám úgy kapaszkodott az apám iránt érzett szerelmébe, mintha az egy tutaj lett volna az életében levő horror óceán közepén. Az én tapasztalatom szerint a szerelem senkit sem a jó irányba változtatott meg, Rule kivételével. Ő amúgy is mindig a saját dolgát csinálta, szóval nem mintha valaha is szeretett volna valakit abból a gyülekezetből ami általában körülvette. “Nos, ha egy fickó be is fut a képbe, ezzel nagy nyomást gyakorolnál rá.” “Tudom, szóval az a sorsom hogy életem végéig egyedül legyek és morcos. Azt ne is említsem, hogy szexuálisan frusztrált.” “Hagyd abba a nevetséges viselkedést és rázd le magadról ezt a szarságot. Vegyél fel valami cipőt és gyere velünk tekézni. Jól fogunk szórakozni.” Addig morgott amíg elegem nem lett és fel nem kaptam hogy beszállítsam a szobájába. Egész úton vitatkozott, de miután felhívtam a figyelmét arra hogy olyan nadrágot viseltem amelyben szinte lehetetlen volt elhajítani a tekegolyót anélkül, hogy félbe nem szakadt volna, írígykedve felvett egy pár Chuck Taylort és követett ki az ajtón. Elutasítottam hogy a kis cirkuszi autójával menjünk, így behoppantunk a Challenger-be és lesüvítettünk a Tizenhatodik Utcai üzletház széles háztömbjeihez, ahol a turisták és a város minden korcsa szokott lógni. Normál esetben elkerültem a város ezen részét. Túl sok emléket hozott vissza az iskolás lógásunkról és hogy Rule-lal és Nash-hel piát csentünk Phil-től. Akárhogy is, egy látványosan csúnya nap után nem zavart annyira a zaj és a rohangálás. A tekepálya kéken világított és velúr kanapék voltak szétszórva mindenfele. Személy szerint azt hittem hogy inkább hasonlított sztriptízbárra, mint tekepályára. A srácok söröztek és úgy tűnt jól szórakoztak miközben egymást váltva játszottak. A rózsaszín tekegolyó úgy nézett ki mint egy apró játék Rowdy húsos kezeiben, és amikor elhajította, elég erősen pattogott ahhoz hogy egyenesen a kis árokban végezze. Cora felnevetett és lepacsizott vele,

miközben Rule és Nash egy kör nevetséges tapssal dícsérték meg. Pár sávval arébb egy csapat kamaszlány nyíltan fecsegett, és azt hittem szükség lesz majd a mentőkre amikor Nash rájuk kacsintott mikor rá került a sor. Cora mellé ültem az egyik padra és időben hajoltam le ahhoz, hogy Rule tenyere elkerülje a fejemet. Összevont szemöldökkel néztem rá, de a jeges tekintetéből tudtam hogy nem viccelt. “Ha még egyszer olyan dolgot művelsz, mint a múlt éjjel, akkor a beleidet fogom húrnak használni a Les Paul-odon.” Nyeltem, mert a legtöbb embertől ez egy egyszerű fenyegetésnek tűnt, de nem ha tőle jött. Bólintottam. “Tudom haver, tudom. Megpróbáltam helyrehozni. Rendben vagyunk, nem utál engem.” Azok a hideg szemek komolyan tekintettek rám és valószinűleg elhitte hogy bármit is látott, igaz volt, mert a feszültség egy része elhagyta az arcát. “Jó, mert ha ő utál téged, akkor Shaw-nak is muszáj lenne utálnia, és ez azt jelenti hogy nekem jól szét kellene rúgnom a segged, amit utálnék megtenni.” Felhorkantam és elvettem egy korsó sört amit Rowdy odanyújtott nekem. “Egyáltalán nem utálnád.” Megvonta a vállát és Cora-ra bólintott, aki valamiféle vitába eredt Nashsel, hogy lecserélje a Chuck Taylor-át bowling cipőkre. “Mi ütött belé?” Éreztem a szám sarkait legörbülni és a szemeimet egy csöppet élesedni. Rowdy leült az alacsony asztalra és mindhárman összedugtuk a fejünket hogy tisztán halljanak amikor lejjebb vettem a hangom. “Rossz dolgok történnek a tanyán, srácok. Amikor odaértem, Cora épp valami fickót zavart ki az ajtón. Azt mondta hogy belökte a házba és követelte hogy elmondja neki hogy 'az' hol volt. Fogalma sincs mit kereshetett, de eléggé meg volt rázva. Egy nagyteljesítményű motorral húzott el még mielőtt bármit is csinálni tudtam volna. Azok után ami Shaw-val történt, ez egy kicsit sem tetszik.” Rowdy füttyentett, Rule pedig vadállatként morgott. “Hívtad a zsarukat?” Hátradőltem és a kezeimet a tarkómra helyeztem. “Cora nem engedte. Ismeritek őt, azt hiszi hogy ez még mindig a vadnyugat és hogy itt nem történnek olyan dolgok mint Brooklynban. Úgy tűnik azt hiszi hogy ez csak egy egyszeri eset volt és hogy a csávó csak egy meth függő volt, vagy valami, aki

pénzt keresett. Az a motor vadiúj volt és kizárt hogy csak úgy találomra tévedt be a házba. Túl messze vagyunk a belvárostól hogy egy narkós csak úgy benézzen egy kis pénzért.” “Ez kicsit sem király.” Rule egy kicsit zavarodottnak tűnt és nem hibáztattam. Egy kicsit letért a vágányról akkor amikor megtámadták Shaw-t, és még mindig attól próbáltunk lenyugodni. “Tudom, de nem akarok valami olyan miatt idegeskedni ami lehet nem is jelent semmit. Szólok majd Ayden-nek hogy legyen figyelmes és emlékeztetem majd Cora-t hogy a dolgok itt is lehetnek olyanok mint a keleti parton, de remélem hogy ez nem ismétlődik meg.” Rule erősen beletúrt a hajába és az összehúzott szemei úgy csillogtak, mint a jég a befagyott tó felszinén. “Nagyon remélem, mert nem fogok átvészelni még egy olyan esetet mint ami Shaw-val történt.” Megemeltem egyik sötét szemöldökömet. “Majd szemmel tartom őket. Tudjátok én is ott élek és próbálok rájönni a dolgokra Ayden-nel kapcsolatban.” Megrázta a fejét. “Nem erről van szó. Fogalmad sincs arról milyen az, amikor valaki akivel törődsz, valaki akit szeretsz, ilyen veszéllyel néz szembe. Megváltozol tőle, egy teljesen másik személlyé válsz. Alig bírtam ki amikor Shaw megsérült. Ha valaki fájdalmat okoz Ayden-nek vagy Cora-nak, nem lehet tudni, hogy mi fog történni.” Rowdy kinyújtotta a kezét és meglökte Rule-t. Haragosan nézett rá, de volt valami Rowdy-ban ami arra késztetett hogy meghallgasd a mondanivalóját. “Mindannyian törődünk a lányokkal, Archer. Egyikünk sem szeretné azt látni hogy valami is történik velük. Hagyd Jet-re az otthoni frontot. Te mond meg Shaw-nak hogy tartsa nyitva a szemét és emlékeztesd Ayden-t hogy legyen óvatos és figyeljen oda. Egy Istenverte csapat vagyunk és ezt senki se felejtse el.” Egy percbe telt mire Rule megenyhült, de amikor végre sikerült, a válla ellazult és a tetovált kezei is szétnyíltak. Egyetértően bólintottam, de a beszélgetésnek hamar végeszakadt, mert Cora a kanapéra vágta magát, Rowdy és közém, miközben azért duzzogott mert Nash rá akarta erőltetni a hagyományos bowling cipőket. A témát lényegében ejtettük, de nem tudtam kiverni a fejemből amit Rule mondott, hogy valakivel annyira mélyen törődsz hogy az megváltoztat, más emberré változtat. Az ő esetében, amikor eldöntötte hogy szeretni tudja Shaw-t, és még inkább, hogy Shaw szeretni tudja őt, egy teljesen másik fickó lett. Még

mindig egy seggfej volt, de egy olyan seggfej, aki túl tudott nézni önmagán, és ő volt a fényes példája annak hogy a szerelem jobbá változtathatott valakit. Nem tudtam hogy a barátságtól valami többé válni Ayden-nel hogyan fog működni, vagy hogy egyáltalán szükségem volt-e arra hogy jobb vagy roszabb legyek. Az amit tudtam, az az volt, hogy olyan érzést keltett bennem mint a hideg vízcseppek az égő dolgok mellett, amik évek óta bennem éltek. Nem siettem abban hogy kiszedjem őt onnan, mert volt benne valami ami lehűtötte és megnyugtatta azokat a részeimet amelyek már nagyon hosszú ideje égtek.

Hetedik fejezet

Fáradt

voltam amikor hazaértem. Sokat kellett dolgozni, ami jó volt, mert már belefáradtam abba hogy bújkáltam Shaw kérdései elől és az elmélkedésétől a Jet-tel való kapcsolatomról, vagy nem létező kapcsolatomról. Nem álltam készen arra hogy belekezdjek Shaw-val – pokolba is, arra sem álltam készen hogy belekezdjek Jet-tel. Amikor Rule felbukkant hogy hazavigye, majdnem fegyveres erőket vetett be hogy engem is hazavigyen. Amikor Lou megzavarta, szó szerint kiugrottam a hátsó ajtón, hogy a saját kocsimmal menjek haza. Valami furcsa dolog volt folyamatban, mert bár Rule normálisan parancsolgató és erőszakos volt, velem általában lejjebb vette az ütemet, mert én egy kicsit sem engedelmeskedtem neki. Amikor kifelé indultam a parkolóból, kaptam egy üzenetet Cora-tól hogy a felhajtóra parkoljak és hogy felcsapva hagyták a villanyokat a számomra. Minden olyan titkos volt és túlságosan óvatos, és ettől felállt a szőr a nyakamon. A ház csendes volt amikor beléptem a bejárati ajtón. Cora szobája sötét volt. Még mindig nem voltam biztos a terepen amin Jet-tel tapostam, szóval még ha az ajtója alatt ki is szűrődött a fény, eldöntöttem hogy kell egy zuhany és egy perc hogy összeszedjem a gondolataimat mielőtt beszélnék vele. Egy jóga nadrágot és egy bő felsőt vettem el mielőtt csendben a fürdőszoba felé vettem az irányt. A második fürdőszobán Jet-tel osztotztunk, és mielőtt elkezdtem volna ledugdosni a nyelvem a torkán, fel sem merült bennem hogy az mennyire intim volt. Például, az összes szemét amit a hajára használt, mind szét volt szórva a pulton, azok a cuccok mellett amelyeket arra használtam hogy jó illatom legyen és hogy csinosan nézzek ki. Egy vastag ezüstgyűrű gyüjteménye volt a mozsdó egyik felén és egy csomó gitárpengető a szappantartóban, a díszes parfümös üvegek mellett, amelyeket lusta voltam elrakni. Az egyik vasszögecses öve a wc felett volt összetekerve, az én pompomlányos egyenruhám szoknyája pedig le volt dobva egy kupacra a földön. Valahogy, észre sem véve, az életeink olyan alaposan kereszteződtek, hogy zökkenőmentesnek és egyszerűnek tűnt. Szerettem azt hogy az összes cuccom össze volt keveredve az ő összes dolgával. Ez nagy rendetlenséget teremtett, mint mi ketten.

Amikor a szobámba mentem vissza, meg kellett állnom az ajtóm előtt, mert zene szűrődött ki a folyosó másik végéből. Nem az a visító, fületsértő, fejfájást okozó hangzavar volt amit általában bömböltetett, hanem gyenge gitár és a legszebb hang amit valaha is hallottam, de nem tudtam rájönni a dalra, mert nem volt ismerős, de eléggé csábító volt ahhoz, hogy mindent ledobjak az ágyamra és habozás nélkül menjek át a folyosón. Bekopogtam és a gitár megállt annyi ideig, hogy beengedjen. Amikor bementem, a lélegzetem elállt valahol a mellkasom közepén, és a szívem lassan elkezdett lecsúszni a talpamig, majd vissza a torkomba. Jet az ágya közepén ült, a hosszú lábai a bokájánál voltak összekulcsolva. Nem volt rajta póló, ami már magában elég sexy és figyelemelterelő volt, és a hatalmas fekete és szürke tetoválás, ami a teljes felsőtestét takarta, csak még veszélyesebbnek tűnt az akusztikus gitár mögött amit fogott. Ez az a látvány volt, amitől megakadt a lélegzetem és emlékeztetett arra hogy miért tette próbára minden jószándékomat. A sötét feje le volt hajtva és valamit firkálgatott egy noteszbe, ami mellette volt kinyitva. Kócos volt és sexy, a nyugalomban levő rocksztár, de az amit a gitárral művelt és az attól a hangtól, amivel a következő szakaszt énekelte, megremegett a térdem. Kábulva mentem át a szobán, nem tudván hogy egyedül a hangjával húzott magához. Az ágy szélére süppedtem és tágra nyílt szemekkel figyeltem. Addig nem vett figyelembe amíg be nem fejezte, és addigra egy réteg könny volt a szememben és éreztem amint a lelkemben megérintett valamit az a dolog amire ez a fiú képes volt. Áthajolt felettem és lerakta a gitárt a földre, a noteszt pedig az ágy mellett levő szekrény fiókjába lökte. A sötét szemei csendben tekintettek rám és nem tudtam mást tenni mint kinyújtani a karomat és megérinteni őt. Megragadtam a combját és odahajoltam hogy szemtől szembe legyünk. “Ha tudsz így énekelni akkor mi a fenéért állsz fel a színpadra és sikítozol és ordibálsz, hogy azt senki se értse? Csodálatos vagy. Ez gyönyörű volt, belefájdult a szívem.” Megköszörülte a torkát és a válla fel – le mozdult. Sok tetovált bőrfelület volt felfedve és még ha hozzá is voltam szokva a látványához a színpadon vagy miközben a folyosón haladt el, eléggé megkapó és nagyon figyelemelterelő volt közelről, én pedig meg akartam érinteni az egészet. Nem voltam biztos abban hogy hova irányítsam a tekintetem, így eldöntöttem hogy az éjsötét tekintete az

arany koszorúval volt a legjobb választásom. “Ez csak zene, Ayd. Mindegyik valami olyanhoz szól ami bennünk lakozik.” “De gyönyörű hangod van. Híres lehetnél, mármint nevetségesen szinten híres.” A feje mögé rakta a kezeit és hátradőlt, ami következtében a hasizmai megfeszültek a tinta alatt, ami nyáladzásra méltó módon takarta azokat. Az újjaim viszkettek azért hogy végigfuthassonak azon a halvány szőrvonalon ami a túl szűk nadrágja fölött húzódott, keresztül a jól definiált hasizmain, amelyek a fekete és szürke tinta alól gúnyolódtak. “Metált vagy mondókákat énekelve is nevetségesen híres lehetnék. De én nem azt akarom.” Megharaptam az ajkam, mert bonyolultabb volt, mint amennyire azt elismertem neki. Azt hittem a bandája csak egy mód volt arra hogy elüsse az időt, hogy elismerést kapjon. Fogalmam sem volt róla hogy ennyire képzett volt, vagy hogy aktívan kerülte azt hogy rohadt nagy szám legyen. “Mit szeretnél hosszú távon elérni, Jet? Hova tartasz mindezzel? Elvesztegetni egy ilyen tehetséget bűntettnek kellene hogy számítson.” A szája sarka egy vigyorba ugrott fel ami a bőröm bizseregni kezdett. “Amíg folytathatom azt hogy olyan zenéket írok, amik elég jók ahhoz hogy gyönyörű, sötéthajú lányok kopogjanak az ajtómon az éjszaka közepén, addig boldog lehetek. Elénekelek neked bármit amit szeretnél, Ayd, ha ez azt jelenti hogy továbbra is úgy nézel majd rám, mint most. A hosszú távú tervek ráérnek később is.” Tudtam hogy ha megengedtem volna neki, akkor a sajátjává tett volna. Ha azzal a gyönyörű hanggal énekelt nekem és ha csak nekem játszott volna a gitárján, azokkal a nehéz gyűrűkkel borított kezekkel és fekete körmökkel, egyszerűen az övé lettem volna. Már akkor elég közel volt, én pedig mindent beleadtam hogy távolságot tartsak köztünk. Tudtam, hogy azok a dolgok közül, a gyönyörű hangja, vagy a kócos haja, vagy a tetovált bőre, egyik sem szerepelt a jövőmben, de megengedni hogy az mind a saját módján intézze el magát egyre jobban és jobban hangzott. Feljebb csúsztattam a kezem a combján és figyeltem ahogy apró szikrák szóródtak az arany karikából az éjsötét írisze köré. Ő volt az én kísértésem, és már egy hosszú ideje volt az. Jó Ayden vagy Rossz Ayden, mindketten akartuk őt, csak őt.

Még közelebb hajoltam hozzá, így akkor már mindkét kezem a csipőjén volt. Szemtől szemben álltunk egymással, és csak a lélegzetünk választotta el az ajkainkat. Egyikünk testrésze sem ért a másikéhoz, de gyakorlatilag éreztem az elektromosságot a színes bőréről az én bőrömre ugrani. “Miért érzem azt hogy mindig én vagyok az aki utánad fut, Jet?” A hangom alig volt suttogás, és láttam hogy amikor megütötték az ajkait, azok megrándultak. Kihúzta a kezét a feje mögül és éreztem a gyűrűinek hűségét amint az arcomon húzódtak végig, miközben a halántékomnál levő hajamba túrt az újjaival. “Nem tudom, Ayd.” Valószinűleg nem lett volna egy okos megjegyzésem amivel visszavághattam volna, de áthúzott a lábain és úgy fordított meg, hogy a hátamra feküdjek, ő pedig felettem lebegett a kihangsúlyozott és tetovált dicsőségében. A szája járt már ez enyémen, szóval nem kellett volna megdöbbennem, nem kellett volna ijesztőnek lennie, de volt valami abban hogy vízszintesben voltunk és hogy nem volt semmi más köztem és az a lenyűgöző erekció között, mint egy vékony gyapjúnadrág, amitől az előző csókok csak bemelegítésnek számítottak a nagy esemény előtt. Jet előtt sohasem érdekeltek a tetőtől talpig feldíszített fiúk, de most akartam az összes dolgot amitől Jet Jet volt. Ez beleértette a művészi alkotásokat is, amelyek az egész testén húzódtak és a karikákat a mellbimbóiban, amelyeket a saját mellkasomon éreztem. Szerencsés voltam, mert az összes dekoráció egy pár átlyukasztott mellbimbóval, szorosan kihangsúlyozott bicepsszel és egy olyan fenékkel jött, ami sokkal jobban nézett ki ebben az ágyban, mint a színpadon valaha is. Nem tudtam eldönteni hogy először mire tegyem a kezem. Olyan volt, mintha egyszerre kaptam volna el az összes ajándékot amire vágytam. Jet természeténél fogva forró volt, és úgy éreztem hogy ha nem kapom meg mindenét egyszerre, akkor mindkettőnk beleolvad a paplanba. Úgy éreztem hogy erre éheztem egész életemben és most a hétfogásos tálalás, ami Jet Keller volt, az enyém volt hogy megkóstoljam és úgy éreztem hogy egy torkos szörnnyé válok. Elég jó munkát végzett azzal hogy elfelejtette velem a gondolatmenetemet azzal hogy megtámadta a számat olyan csókokkal, amelyek több harapást és tüzet tartalmaztak, mint amelyekhez hozzászoktam. Egy helyben tartotta a fejemet és a nyelvével egy támadás és visszavonulás

játékot játszott, amitől felnyögtem. Az egyetlen dolog amit megtehettem az volt, hogy megöleltem a szűk derekát és az újjaimat a feszes izmaiba mélyesztettem a hátsója felett. Elég nagy volt a nyomás ahhoz, hogy felemelje a fejét, és amikor felemelte, nem tudtam visszatartani a kielégítéstől fellángoló szikrát, amit a sötét szemében levő pislákoló obszídián váltott ki és az arany, ami teljesen elmosódott a ködös, szendvedélyes ragyogásban. A szája nedves volt és amikor a nyelvével átsiklott rajta, a térdeim ösztönösen szétnyíltak, így ő egyenesen a szívében volt annak, ahol lennie kellett. Becsúsztattam néhány újjam a szűk nadrágjába és megemeltem egyik sötét szemöldököm. “Hogy jön ez le?” Lejebb eresztette a fejét és valami csodálatosat művelt a nyaki inammal, így a választ az érintésétől reszkető bőrömbe mormogta. Beakasztottam egyik hosszú lábamat az övébe és hozzászoritottam magam ahhoz a részéhez, amelyhez meg volt tagadva a hozzáférés. “Komolyan, ez a nadrág nevetséges. Hogy szedjem le őket?” Minden amit viseltem nyúlékony és kényelmes volt és megfelelő az ágyban összebújáshoz. Pofát vágtam, ő pedig feljebb tolta magát és probléma nélkül levette a felsőmet is. Az arcát keresztező nézéstől forróság hullámzott a mellkasomban, majd az arcomban. Elég jól gondomat viseltem, nem voltam idióta, szóval tudtam hogy több mint oké volt az hogy megbámuljon. De ahogy rámnézett, még sohasem éreztem magam annyira értékesnek, annyira megbecsültnek, annyira imádottnak, mint abban a pillanatban. Valami komoly ment végbe azokban a sötét szemekben, és ha megálltam volna hogy elgondolkozzam rajta, kiborulok és a szobámba iszkoltam volna. Szerencsére, bizonyára érezte hogy forrt bennem valami, mert felkapaszkodott és a lábaira támaszkodva a nadrágjának az övével kezdett el foglalkozni. “Annyira nem szűk.” A könyökeimre támaszkodtam hogy nézzem a műsort és siettségre intettem a mohó szemeimmel. “De az, és pillanatnyilag útban van.” Egy percre abbahagyta a cipzárral való bíbelődést hogy rámnézzen, de én a jóga nadrágomból ficánkoltam kifelé és ez elegendő volt ahhoz hogy visszatérjen a dolgára. A farmer és a bőr csattanással ért földet és meglepetten pislogtam amikor szemtől szemben voltam a nem csak megkapó erekciójával és a kockás hasával, hanem egy olyan karikával is, amire nem számítottam. Mivel

Shaw és én mindent megbeszéltünk, tudtam hogy a fiúk a csapatunkból szerették az ilyen fajta dolgokat, de még sohasem láttam előtte, nem hogy a közelemben legyen egy. Megnyaltam az alsó ajkamat és az újjammal körözni kezdtem előtte. “Mit kellene kezdenem azzal?” Nevetett egy kicsit, majd hátrafésülte a haját az arcáról. “Élvezni?” Egy kicsit megráztam a fejem miközben a bokámnál fogva az ágy széléhez húzott, közelebbé kerülve hozzá és az izéhez, mint amennyire készen álltam. A vágyakozás nőtt és gőzölgött a felszín alatt, de az ismeretlentől való félelem még mindig leselkedett, és a váratlan helyen levő fém egy jól jött figyelemelterelés volt. “Nem fáj?” Ismét felnevetett és én meg akartam érinteni. Próbaként kinyújtottam a kezem, attól félve hogy fájni fog, attól félve hogy valami rosszat teszek. Elkapta a kezemet és rárakta a szerszámjára majd megszorította. “Már egy örökkévalóság óta megvan. Már nem is gondolok rá. Megérintheted, meg is nyalhatod – valójában miért nem csinálnád mindkét dolgot rendszeresen?” Előre és hátra csúsztattam a kezem és éreztem amint megremeg a gyenge érintésem alatt. Elengedtem és a mutatóújjam használtam arra hogy gyengéden végigsimítsam a fémet. Meleg volt attól hogy a bőréhez volt tapadva és a kis gömb a közepén sima volt. Csak elképzelni tudtam hogy milyen lehetett amikor a dolgát csinálta. Annyira volt sexy mint amennyire megfélemlítő. “Ez érdekes lesz.” Rámkacsintott és áthajolt felettem hogy kivegyen egy óvszert az ágya mellett levő éjjeliszekrényből. Biztos voltam benne hogy a várakozás megöl majd. A kezembe nyomta a kis fóliába tekert csomagot és visszalökött az ágyra. A kezeimet a szélles válla köré csavartam és belenéztem a szemébe, amiben megvolt minden amire vágytam. “Ki kell lépned a dobozból, Ayd. A legjobb dolgok egyike sem a főáramlatban van.” Igaza volt. De az az ár biztonságos volt, és senkinek sem okoztak fájdalmat, senkit sem itéltek el vagy közösítettek ki a főáramlatban. Nem volt ideje ennek a vitának, mert ismét csókolni kezdett és olyasmit tett a mellbimbóimmal, amire csak egy olyan pasi volt képes aki úgy játszott a gitáron, mint ő. Volt valami abban ahogy megérintett, ahogy az újjai a bőrömre simultak, ahogy a fogai nyomot hagytak és ahogyan az itt – ott elszórt fémtől

libabőrös lettem, amitől elfelejtettem mindenki mást aki meg akart kapni. Ő kemény volt és puha; a szája bársony és acél, és azon gondolkodtam hogy ebből lesz-e visszaút. Csak Jet tudta megtenni. Csak Jet volt az, aki elfeledtette velem hogy nem egy olyan lány voltam aki átadta magát a szenvedélynek és az esztelen feledésnek, és csakis Jet érte el azt, hogy a nevét kiáltsam miközben széttolta a lábaimat és megérintett, megsímogatott, megtette velem az összes dolgot amit a mozsdóban tett akkor éjjel. Csak ez alkalommal azzal végződött, hogy csillagokat láttam és a hátára fordítottam hogy rámászhassak. Ez a fiú kétségtelenül úgy tudott egy lányon játszani, mint a gitárján. Lenéztem rá ahogy úgy feküdt alattam és valami bennem a felszínre tört. Olyan régóta akartam már őt. Lenyűgöző volt, fájdalmas módon tehetséges, és tagadhatatlanul csodálatos olyan módon, ami a bennem levő primitív és ösztönös valamihez szólt. Nem érdekelt a jövő amikor ránéztem, nem érdekelt hogy a tervei nem többről mint egy gitárról és egy szép dalról szóltak. Minden ami érdekelt az volt, hogy soha ne nézzem rám másképp mint akkor és hogy amikor azzal a gyönyörű hangjával mondta a nevemet, úgy mondta mintha az a kedvenc dalának a szövege lenne. Mindkét kezemet használtam, hogy betakarjam a latex-szal, mert még mindig nem voltam száz százalék biztos abban, hogy mit csináljak azzal a karikával a hegyén, és őszintén, ideges voltam. A szex csak egy dolog volt amit előtte csináltam. Néha jó volt, néha nem, de akármi is volt itt folyamatban, egy teljesen más szinten volt. Tudam hogy miután átkelünk a hídon, bárki is jön utána, esélye sem lesz. Éreztem azt ahogy belélegeztem őt és néztem ahogy ő néz engem. Ez már régóta készülődött és akkor, a valóság is olyan erős volt, mint maga a tevékenység. Volt valami abban ahogy egy kicsit erősebben érintett, ahogyan egy kicsit tovább csókolt, ahogyan egy kicsit tovább tolt, mint amennyire általában szerettem, amitől ez az egész más volt. Olyan volt, mintha minden részem amihez hozzáért, minden olyan részem ahova az ajkai landoltak, túl érzékenyek és túl ingereltek lettek volna. Úgy éreztem mintha azonnal kibújtam volna a bőrömből. Egy részem sem szökött meg az alapos és figyelmes vizsgálata alól; senki sem volt még ilyen alapos a testemmel. Azt hiszem sikerült neki még új pontokat is felfedeznie, azokat a részeimet, amikről nem is tudtam hogy

izgatnak, mint a tarkóm vagy a csuklóm belső része. Minden olyan pontot ahova a keze landolt, – a mellem alsó része, a bordáim – a szája követte és olyan érzés volt, mitha a bőröm minden pontján nyomot akart volna hagyni, hogy utána senki más ne érhessen hozzá. Volt valami abban az ijesztő kontrasztban a nyelvének puha simogatása és a kemény fémgolyó között a nyelve közepén, ami minden eddigi tapasztalatomtól erotikusabb volt. Nem volt rajtam egy olyan hely sem ami nem volt megharapdálva, és mire már nem bírtam tovább, mire már nedves és vágyakozó voltam, már alig tartottam vissza magam és akkor felés magára húzott. A kezem a szívére helyeztem. Éreztem a folyamatos lüktetést az újjaim alatt és az angyal csontvázszerű maszkjára néztem, ami az újjaim közül lesett vissza rám. Jet a derekam köré rakta a kezeit és úgy emelt meg, mintha súlytalan lettem volna. Mielőtt még vissza lehúzhatott volna, mielőtt még felnyársalt volna azzal az égő húsdarabbal, ami gúnyosan feszült közöttünk, a fogaim közt kisziszegtem egy leheletet és a homlokom előre döntöttem, hogy így az övén pihenhessen. “Ez mindent meg fog változtatni.” Azok a szavak épp hogy csak kipréselődtek, amikor a hegye, és az az átkozott ki karika, arra a helyre nyomult, amelyik mindezért kapzsi volt. Éreztem a hasát összehúzódni alattam és azt hogy érezte az én reakciómat. A lehető legjobb módon égett. Ő forró volt, kemény, és esküszöm, olyan helyeket érintett meg bennem, amelyeket addig még senki. A kis gyűrű a farka hegyében ki-be húzódott a lágy húsban, ami nem tudott ellenállni az érzésnek, amitől gyorsabb lett a légzésem és a szívem hevesen kezdett dobogni. Nem sokáig tartottam volna ki ebben az iramban. Miközben azt vártam hogy ez megtörténjen, és hogy ez Jet volt, az egyik szorítás vagy a másik után már a csúcson lettem volna. Remegés futott végig a farkán, amit egészen a lábújjamig éreztem miközben visszahúzott, és mindketten ziháltunk az érintkezés intenzitásától. A sötét szemei lecsukódtak amikor elkezdtem mozogni annak érdekében hogy találjak egy olyan ritmust, amitől lihegni kezdtem és amitől ő a torka mélyéből morgott. Semmi sem lett volna ennél jobb, ennél jobb érzés. A kezem a puha és tintával borított testére helyeztem, a feszes izmaira és engedtem hogy átvegye az irányítást az, ahogy mozgott, ahogy megérintett, mintha valami különleges lettem volna. Amikor már közeledtem, a kezeit a fenekem alá rakta és egy könnyed

mozdulattal átfordított bennünket. Hosszan és keményen csókolt, a kezei a hajamba túrtak, és rövidesen rájöttem, hogy minden amit tennem kellett azzal a kis gyűrűvel a farka hegyén az volt, hogy hátradőljek és élvezzem. A fém golyó még egyszer végigsimult a csiklómon, egyetlen egyszer és vége volt. Levegőhöz jutottam és megengedtem neki hogy úgy tépázzon meg,ahogy akart, és amikor befejezte és mindketten az ágyon feküdtünk kimerülten, megfordult és rámnézett, olyan kábult szemekkel mint ahogy én éreztem magam. “Néha a dolgoknak meg kell változniuk, mert egyszerűen nincs rá mód hogy ugyanolyanok maradjanak.” Nem tudtam mit mondani arra. Ezt kellett volna csinálnunk, ezt kellett volna csinálnunk az elmúlt egy évben – ezzel már teljesen tisztában voltunk akkor. A szex véletlen volt és felejthető. Ez nem az volt. Amikor a tisztálkodása után visszajött az ágyba, átölelte a derekamat és magához húzott. Miközben átnyúlt felettem hogy lekapcsolja a lámpát, azt gondoltam hogy ez egy olyan esély volt, ami túl sok volt a saját nyugalmamnak. Úgy aludtam el, hogy az újjait az én újjaim körül kanyarogtatta a hasamon, miközben George Jones-tól a “Tennesse Whiskey”-t dúdolta. Jet azon volt, hogy kibontson engem, amilyen módon csak tudott, és én nem tudtam hogy képes leszek-e majd megállítani őt. A következő reggel a telefonom ébresztője kezdett el csörögni és egy percre pánikba estem, mert rengeteg meztelen bőr vett körül. Nagyon jó módon fájt, és harcolnom kellett azért hogy ne bújjak oda hozzá ahelyett hogy csendben kiosonjak. Egy percbe telt mire megtaláltam a szétdobált ruháimat és visszamentem a szobámba. Amikor egy pillantást vetettem magamra az öltözőm felett álló tükörben, összerándultam; kellemesen és alaposan züllöttnek tűntem. A hajam mindenfelé kiállt és a szemeim nehéznek és ábrándozónak tűntek. Egy határozott harapásnyom volt a nyakamon és nem volt tagadás arról hogy alaposan megdolgozottnak tűntem. Jet-tel nem volt unalmas. Tudta hogy mit csinál és ez tetőtől – talpig látszott rajtam. Az, hogy feltétlenül és teljesen elvesztettem vele az irányítást és hogy felzárkóztam a pillanatban, nem tűnt el bennem vagy a tükörképemben, egyik sem, és emiatt egy erős pánikrohamot kellett leküzdenem. Átöltöztem a futáshoz illő ruhákba és a szétálló hajamat egy zömök lófarokba fogtam. El akartam venni az iPod-omat, de valami oknál fogva ugyanazok a szerelemről és veszteségről szóló zenék nem tűntek elég

csábítónak, így hát átfutottam a folyosón, remélve hogy Jet még aludt és hogy Cora még mindig a szobájában üldögélt. Épp az üvegemet töltöttem meg a mosogató felett, amikor Cora dalolászva jött a nappaliból. “Valaki nagyon kipihentnek tűnik.” Becsuktam a szemem egy pillanatra és káromkodtam az orrom alatt. Ránéztem a vállam felett. Még mindig a bolyhos rózsaszín pizsijében volt és a kétszínű szeme csintalanul csillogott. “Ja.” Az újját csóválta előttem és hirtelen komolynak tűnt. “Óvatosnak kell lenned, Ayd.” Összeráncoltam a szemöldököm, mert szó szerint és képletesen értve is túl korán volt még ehhez a beszélgetéshez. “Az óvatos a második keresztnevem, Cora.” “De Jet-é a szenvedély, és eléggé belegabalyodhat azokba a dolgokba, amik fontosak a számára. Ha nem akarsz belegabalyodni, jobb lesz ha őszinte leszel vele.” Nem tudtam erről beszélni vele, nem úgy hogy még én sem tudtam mit akarok, így hát felvettem a könnyű gyapjúfelsőmet és becipzároztam. “Megjegyzem. Pár perc múlva jövök.” “Hé, tartsd nyitva a szemed. Furcsa dolgok történnek.” Megemeltem egyik szemöldökömet. “Te is észrevetted a leskelődő srácot?” “Mi? Nem! De valami ijesztő pasas tegnap be akart törni.” Riasztó borzongás futott végig a nyakamtól, le a gerincemen. A Kentuckys hivások és a fickó ismétlődő megjelenése között, a betörést nem tudtam a véletlenre róni. “Hivtad a zsarukat?” Megrázta a fejét. “Megfenyegettem hogy elkábítom a seggét és ő meglépett. Biztos csak egy őrült narkós volt vagy valami, de óvatosnak kell lenned a környéken ha egyedül indulsz futni.” Bólintottam, de valójában azon gondolkodtam, hogy sokkal több miatt kellett óvatosnak lennem a környéken. A bejárati ajtóhoz indultam, azt fontolgatva, hogy mi fenyegetheti az új életemet, az új otthonomat, amikor Cora a nevemen szólított. A hangjában levő vidámságtól tudnom kellett volna, hogy meg fogom bánni ha megfordulok. A kanapén állt, mindkét kezével a

levegőben, mind a tíz újjával előre – hátra integetve miközben újra és újra énekelte, “Te egy tizes vagy!”. Ha lett volna valami könnyebb nálam, mint a vizesüvegem, akkor biztosan hozzávágtam volna. Ahelyett megforgattam a szemem és kiléptem az ajtón. Igaza volt. Totális tizes voltam, és ez szívás volt, mert nem tudtam feldolgozni azt hogy az előző esti történtek után úgy kell majd viselkednem, mintha csak barátok lennénk, valami sokkal többel, és hogy végül ne lépjem át a határt azzal hogy többet akarok. Nem tudtam azzal foglalkozni. Jet a régi Ayden-t arra késztette hogy benne legyen minden jóban, és ez veszélyt jelentett a nyugalmamra és a gondosan felépített falamra. Erősen ütődtem a földre és megengedtem hogy a fizikai megterhelés tegye a dolgát, hogy megszüntesse a fejemben levő zűrzavart. Már majdnem elértem a parkot és elég nehezen lélegeztem, amikor egy ismeretlen sedan húzódott fel mellém az úton. Ránéztem a szemem sarkából, és ha szólt volna a zene a fülemben, észre sem vettem volna. Lelassultam és még egyszer megnéztem, amikor teljesen megállt mellettem az úton és legördült az ablak. Normál esetben futottam volna tovább. Valójában, ha okos lettem volna, futottam volna tovább, de amikor a sofőr kihajolt az ablakon és az az ismerős, bánja-az-ördög vigyor jelent meg az arcán, le kellett lépnem a járdáról az útra. Az autó motorháztetőjére támaszkodtam az egyik kezemmel és olyan borostyánszínű szemekkel találtam magam szemben, mint az enyéim. Tényleg ez volt csak az egyedüli közös jellemvonásunk, mivel hogy nem egy apánk volt. Asa szőke volt és körül – belül olyan magas, mint én, de ő gyönyörű volt és tudta is azt. Azt is tudta, hogy kevesebb, mint izgatott voltam azért, hogy láttam. “Hogy találtál meg? Rámmosolygott és éreztem a szivem összeszorulni. Amikor úgy nézett rád, majdnem lehetetlen volt bármit is megtagadni neki, még ha hideg, kemény tapasztalatból is tudtam, hogy minden amivel Asa törődött az maga Asa volt. Életem egyik legnehezebb dolga volt az, hogy szeressem a bátyámat. “Miféle nagytesó lennék ha nem figyelnék arra amit a kishugom csinál?” “Aféle amilyen mindig is voltál. Mit keresel itt?” Nem tudtam közelebb engedni, mert ha megtettem volna, akkor elvette volna a többezer mérföldet, amit közénk helyeztem. “Beszélnem kell veled valamiről. Épp egy balhé van folyamatban otthon és

lehet kelleni fog egy kis segítség.” Mindig volt valami balhé Asa-val, és ha azt mondta, hogy folyamatban van, akkor az igazság az volt, hogy már valószínűleg felforrt és hogy mindketten egy szarral teli viharral néztünk szembe. Az volt az ő módja. Zűrt kavarni és rábízni valakire, általában rám, hogy feltakarítson utána. Meg sem állt megkérdezni hogy hogyan sikerült időről – időre megtennem azt, csak biztos volt abban hogy megteszem, és mindig meg is tettem, találtam megoldást. Megráztam a fejem és ellöktem magam az autótól. “Nem.” Megemelte rám szőke szemöldökét. “Hogy érted azt hogy nem?” A kezeimet fel – le dörzsöltem a karjaimon, mert hirtelen fázni kezdtem, pedig nem is volt annyira hideg. “Csak nem. Nem, nem fogok segíteni. Nem, nem adok pénzt. Nem, nem maradhatsz velem. Bármi is az, a válaszom csak az, hogy a pokolba, de nem. Jól mennek itt a dolgaim Asa. Jó vagyok a suliban, fasza barátaim vannak és király melóm. Nem fogsz csak úgy felbukkanni és elrontani mindent.” Csak elmosolyodott, amitől megráztam volna a fejem és követtem volna bármilyen őrült tervébe aminek épp a közepében volt akkor. Most felállt tőle a szőr a hátamon. “Kifelejtetted a díszes barátodat a listáról, hugi.” Összevontam a szemöldököm, mert senki éppeszű nem nevezte volna Jetet díszesnek, de nem akartam neki lőszert adni ahhoz hogy rajtam használja. “Mennem kell, Asa. Fejezd be azt, hogy felhívsz, majd lerakod, és ha vannak leselkedő barátaid, akkor szólj nekik hogy álljanak le. Azok a fickók akikkel barátkozom nem félnek egy kis verekedéstől.” Valami megmozdult a csillogó borostyán szemei mélyén. Elégszer láttam a tükörben. A félelem volt az. “Nem hívtalak, Ayd, és ma este érkeztem meg a városba. Egyedül.” Összehúztam a szemeimet és úgy néztem rá, mert lehet hogy igazat mondott, de épp annyi esély volt arra is, hogy az csak egy újabb trükkje volt. “Komolyan.” Meg kellett erősítenem a tartalékaimat. Asa nem rángathatott bele ismét abba, ami elől futott. Túl sok ideig csináltam olyan dolgokat, amelyek elfelejtésével küszködtem, annak érdekében hogy életben tartsam és távol a börtöntől, amikor ottalvós bulikra kellett volna járnom, vagy bepróbálkozni a

pompomcsapatba. “Bár azt mondhatnám, hogy jó volt látni téged, Asa, de már nem hazudok úgy mint régen. Remélem rájössz arra, hogy mi elől menekülsz, de már nem az én dolgom hogy mindent helyrehozzak neked. Anyunak figyelmeztetnie kellett volna rá, mielőtt lenyomoztad volna a helyzetemet.” Megfordultam hogy visszamenjek a járdára, és éreztem a pillantását beleégni a hátamba miközben elsétáltam. “Úgy tűnik te még mindig menekülsz, Ayd. Nem jöttél még rá arra hogy a láthatár egyre csak messzebb és messzebb lesz, és a múlt pontosan ott marad ahol hagytad?” Ez volt az egyik olyan dolog ami miatt Asa olyan veszélyes volt. Mérföldekről tudott olvasni egy idegenben. De engem, engem már kivül – belül ismert, és meg sem kellett próbálnia kitalálni a gyengéimet és a félelmeimet. Nem válaszoltam neki, és olyan gyorsan futottam a park felé, amilyen gyorsan csak tudtam. De nem csaptam be magam azt gondolva, hogy ez volt az utolsó alkalom hogy Asa-ba botlottam. Ha bajban volt, nem ment sehova. Meg kellett győződnöm róla, hogy bármit is hozott magával Woodward-ból, nem volt esélye rá, hogy drámával és káosszal vérezze be az összes csodálatos dolgot, amit Denver-ben építettem fel.

Nyolcadik fejezet

Egyedül

ébredtem, ami nem volt teljesen meglepő. Ami vártalanul ért az az volt, hogy dühös voltam miatta. A barátság extrákkal rendben volt és nagyszerű, de az előző este után olyan érzés volt, mintha valami más lenne kialakulóban, amit egyikünk sem volt képes nem észrevenni. Egyszerűen passzoltunk. Működtünk együtt. Ha két embernek rendszeresen szexelnie kellett volna, akkor azok mi voltunk, és a tény hogy olyan könnyen sétált ki utána, nagyon bosszantott. Nem voltam elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem én voltam a lehető legjobb szerető, de mint ahogy megígértem neki, jól szórakoztunk és zavart az, hogy olyan gyorsan lelépett. Nem tudtam hogy az az egóm volt, vagy valami más, és az nem tetszett. Kikecmeregtem az ágyból és a zuhany alá ugrottam. Mire kiértem, a telefonom majd' felrobbant az éjjeliszekrényemen, ahova azt az éjjel hajítottam. Felvettem egy élénkpiros farmert és egy fekete pólót, a lábaimat pedig a csizmáimba csúsztattam és elutasítottam még egy hívást az apámtól, amikor észrevettem hogy ez első néhány nem fogadott hívás Dario Hill-től volt, az Artifice énekesétől. Egy csomót dolgoztam vele az utolsó albumon és ők voltak a fő okai annak, hogy turnézhattunk velük tavaly a Metalfesten. Ők már a rivaldafényben voltak, és Dario egyre kevesebb és kevesebb időt talált arra hogy csak úgy felhívjon és fecsegjünk, így kezdtem egy kicsit kiborulni, azon gondolkodva, hogy talán az apám megkerült engem és a segítségem nélkül próbált kapcsolatba lépni velük az európai turnéval kapcsolatban. Hátrafésültem a nedves hajamat az arcomból és körbe – körbe kezdtem el forgatni a hüvelykujjamon levő gyűrűt mielőtt visszahívtam volna. Kész voltam üzenetet hagyni, de Dario a második csengés után felvette. “Öregem, egész reggel próbállak elérni.” Felvettem a gitárom a földről, ahova azt előző este fektettem, és átfuttattam az újjaimat a húrokon. “Ja, hosszú volt az éjszaka és lassan kezdtem hozzá ma reggel.” Felnevetett. “Úgy tűnik jó móka volt.”

Nem tudom hogy a móka jó kifejezés volt-e rá, inkább életet változtató, de Dario egy old-school metal arc volt és nem értette volna mindennek a jelentését, így nem is kezdtem el magyarázni. “Mondhatjuk. Mi a helyzet? Azt hittem készültök hogy lelépjetek Európába az új albumotok turnéjára.” Európába menni nagy dolog volt. Globálisan bemutatkozni óriási volt, jó és izgalmas volt új helyszineken játszani és megérinteni azt a közönséget, ami sokkal többet akart. A tengeren túli metal a szart is kiverte az amerikaiból a hét bármelyik napján. “Pontosan ezért hívtalak.” Szellemileg felkészítettem magam arra, hogy elmondja az apám zaklatása átlépte a barátságunk és a hivatásunk határait is, és kihagytam egy szakaszt a dalból amit szórakozottan pengettem. Káromkodtam és leraktam a gitárt. “A banda, amelyiket a kiadó a turnéra akart küldeni velünk, kudarcba fulladt. Nem tudom mi történt. De ők kiestek, szóval kellene egy helyettes fellépő. Dobálóztak pár névvel, de nem vagyok feltüzelve azért hogy bármelyikkel is három hónapig úton legyek. Akkor beajánlottalak titeket, ha véletlenül beleegyeztek volna, és azt hittem hogy a kiadó fejese összeszarja magát. Miért nem mondtál bármit arról hogy már vagy ezer éve a nyomodban vannak hogy leszerződj hozzájuk?” Felsóhajtottam. “Mert nem akarok leszerződni senkihez, főleg nem egy ilyen nagy valakivel.” “A francba Jet, egy bonyolult és összezavarodott személy vagy.” “Legyél hálás érte. Azért írok ilyen fasza dalokat.” Ismét nevetett, de nagyon gyorsan megkomolyodott. “Gyere, turnézz velünk. Nem kérhetlek, mert az Enmity sokkal jobb, mint mi vagyunk, de jó szórakozás lesz és a bemutatkozás semmihez sem lesz hasonlítható. Csak három hónap és te is tudod hogy tökéletesek vagytok hozzá.” A három hónap az három hónap volt, és attól, hogy annyira távol legyek anyámtól amíg apám a városban van, kirázott a hideg. Plusz, rá kellett jönnöm hogy mi történik Ayden-nel. Ha elmentem volna három hónapra, úgy éreztem, hogy amikor hazaértem volna, ő már egy másik fickóval ölelkezett volna, akin jól festett a szövetkabát, azokkal a bőr foltokkal a könyökén. Tudtam hogy mire vágyott, de amire valójában szüksége volt az teljesen más volt. Ha Európában lettem volna, nem volt nehéz elképzelnem hogy rábeszélje magát arra, hogy visszamenjen az unalmashoz és az előreláthatóhoz.

“Nem tudom, ember. Az egyik tagunknak épp most született gyereke és nekem is vannak elfoglaltságaim. Ez elég nagy elkötelezettségnek hangzik.” Hallottam fellélegezni. “Jet, te messze a legjobb zenész vagy, akivel eddig találkoztam és nem csak azt értem ez alatt, hogy jó vagy a metal dalokkal, hanem mindent összevetve. Senki sem jobb tőled a színpadon, senki sem tud olyan dalt írni, mint te. Értem hogy boldog vagy azzal, hogy helyi szinten vagy nagy arc, de gyerünk már, örökké így fog maradni? Mikor fogod meglátni a nagy lehetőséget? Hogy tudod reálisan elutasítani az ajánlatot hogy Európában turnézz a kiadó pénzével? Logikusan, tudtam miről beszél és igaza volt, de az a részem ami a dühben élt és lélegzett, félelemben attól hogy apám végül mit tesz majd hogy tönkretegye anyámat, nem tudtam azonnal megengedni. “Had beszéljek a srácokkal és akkor visszahívlak.” Még egy sóhaj, és ezt gyakorlatilag éreztem a telefonon keresztül. “Csak pár napod van, haver. Le kell szögeznünk a nyitózenekart még a hétvége előtt és aztán március elsején indulunk.” Nem éreztem úgy, hogy az elég idő volt arra hogy átgondoljak mindent, de legalább meg kellett kérdeznem a srácokat, hogy mit gondolnak ezzel kapcsolatban, mielőtt aljasul elutasítom. Azt akartam mondani, hogy “később” és lerakni, de megállított azzal, amitől rettegtem amióta megláttam a nem fogadott hívást tőle. “Hé, mielőtt elengedlek, a kiadó kapott egy hívást egy pasastól, aki azt állította hogy ismer téged és hogy be akar kapcsolódni a turnéba. Tudsz valamit erről? Mondtam a srácoknak, hogy megkérdezlek mielőtt még döntünk bármiről, de őszintén kissé zakkantnak tűnt.” Most rajtam volt a sor hogy sóhajtsak. A hüvelykujjamat keményen dörzsöltem a szemeim között és éreztem a hátsó fogaimat összekoccanni. Napi szintű küzdelem volt nem megfojtanom a rohadékot, és minél idősebb lettem, egyre nehezebb és nehezebb volt nem megöklözni őt. “Utasítsátok el. Valójában, küldjétek a pokolba. Ha ismét felhív, mondd meg neki, hogy ráállítod a biztonságiakat. Nincs szükség arra hogy bárhol a turnéd vagy a bandád közelében legyen.” Ami azt jelentette, hogy keresnem kellett neki egy másik módot arra hogy elüsse az idejét, mást, mint hogy anyám életét nyomorulttá tegye. Talán a legjobb megoldás az lett volna, hogy elküldöm Dario-val Európába és

reménykedni hogy nem jön vissza. Undorítóan azonban, ő az én problémám volt, mindig is az volt, és nem akartam egy barátomat terhelni vele. “Rendben, de komolyan Jet, gondolkodj el hosszan és keményen a turnéról. Ez tökéletes a számodra és nem történhetne ez egy jobb fickóval vagy egy jobb bandával. Megérdemled hogy elismerést kapj.” Morogva elköszöntem és beraktam a telefonom a zsebembe. Egy gyors utat tettem a fürdőszobába, hogy uralom alá helyezzem a hajam, ami következtében a fekete tincsek bozontosan lógtak a homlokomra. Megmostam a fogam és befűztem az övem a nadrágomba. Úgy tűnt Ayden már jött és ment, mert minden lányos cucca el volt rakva és a normál esetben ledobott ruhagyűjteménye nem volt szem előtt. Visszamentem abba az ingerelt állapotba hogy csak úgy ott tudott hagyni az előző este után, és egész idő alatt amíg a konyhába tartottam, malacságokat motyogtam az orrom alatt. Cora babrált valamivel, munkára készen, és ravasz szemekkel nézett rám, amikor lepottyantam az egyik székre a konyhaasztal mellett. “Ayd már le is lépett?” Egy csésze kávéval és egy vigyorral közelített felém. “Igen, le. Korán felkelt és futni ment, aztán pedig előadásra. Minden oké veletek? Egy kicsit nyers volt amikor visszajött a futásból.” Engedtem hogy a fejem hátradőljön, hogy a mennyezetet nézzem. “Fogalmam sincs.” Leült velem szemben és én lejjebb engedtem a fejem hogy egymást tudjuk bámulni. Volt valami azokban a többszínű szemeiben amitől az ember tudta, hogy ő több volt és hogy többet értett, mint amennyit mutatott. Cora jobban tudott olvasni az emberekben, mint majdnem bárki más akivel találkoztam, és ha volt valami bepillantása abba hogy mi történt Ayden-nel, akkor csupa fül voltam. “Azt hiszem Ayden-nel sokkal több történik a felszín alatt, mint amennyit megmutat. Úgy értem, már egy ideje együtt lakom vele és még egyszer sem említette meg az otthonát vagy a családját, és sohasem beszél arról, hogy milyen volt az élete az egyetem előtt. Még Shaw is csak az alapokat tudja. Mintha az ideköltözése előtt nem is létezett volna. Néha azok a dolgok amiket az emberek elhallgatnak, azok tartalmazzák a fontos történetek. Leesett az állam, mert fogalmam sem volt arról, hogy hogyan látta az öszképet olyan tisztán. Néha könnyű volt nem odafigyelni arra ami vele történt,

mert a punk-rock, tündér-hercegnő személyisége annyira meg tudott zavarni. “Mint te.” Az egyik neonba mártott újjával az orrom felé mutatott, majd megpöccintette azt. “Nem említetted, hogy tegnap meglátogattad anyukádat. Miért?” Felnyögtem és mindkét kezemmel beletűrtam a hajamba, amitől trutyi borította be őket. “Mert nem szeretek beszélni róla. Nash-nek nagy a szája.” “Nem, Nash egy jó barát, aki tudja hogy milyen keményen bánsz magaddal, amikor a szüleid szar házassága miatt kell felelősséget vállalnod. Egy nap rá kell majd jönnöd, hogy anyád egy felnőtt asszony, felelős minden meghozott döntéséért és amit meg fog hozni majd apád miatt. Minden tőled telhetőt megtettél azért hogy segíteni próbáltál rajta, hogy kihozd onnan, és ő nyilvánvalóan nem akar elmenni. Ez nem lehet életed végéig a te terhed, Jet.” Nagyjából ugyanezt mondta Nash is az előző nap, de megérteni azt, hogy igazuk volt és képes lenni arra hogy csak feladjam és elsétáljak, két teljesen különböző fogalom volt. Így neki is azt mondtam amit Nash-nek. “Ő az anyám.” Csak éppen Cora nem Nash volt, és nem volt az a tipus aki evangéliumként elfogadja azt, hogy miért kínoztam magam továbbra is a dologgal. Egyik apró kezét ráhelyezte az enyémre és megszorította. “Igen, az, ami azt jelenti hogy neki kellene törődnie veled, és büszke kellene hogy legyen arra hogy milyen csodás dolgokat művelsz. Bele kellene szédülnie az izgalomba, hogy milyen tehetséges a fia és ő kellene hogy a legnagyobb rajongód legyen. Amint viszont nem kellene csinálnia az az, hogy megengedje hogy az apáddal való beteg kapcsolata ehhez a városhoz és hozzá láncoljon, amikor mindenki, és Jet, úgy értem mindenki tudja hogy sokkal többet tudnál csinálni, sokkal nagyobb léptekkel.” Nem tudtam vitatkozni vele, mert igaza volt. Mindenkinek igaza volt, de ez nem változtatott a tényen, hogy kővé dermedtem attól hogy mi történt volna azzal a nővel ha leveszem róla a kezeimet és megengedem apámnak hogy teljesen leépítse. Nem tudtam hogy képes lettem volna élni magammal ha megengedem azt megtörténni, és semmiféle siker vagy személyes teljesítmény nem érte meg a kockázatot. Meg sem akartam említeni a turnéra való ajánlatot az Artifice-szal, mert ez csak olaj lett volna a tűzre. Ha Denver-ben voltam hogy lefoglaljam az öregemet, kevesebb volt az esély arra, hogy teljesen tönkretegye anyámat.

“Jelenleg ez van.” Megemelte halvány szemöldökét. “De nem kell ennek lennie. Nézz magadra és Ayd-re. A dolgok hosszú ideig egy irányba tarthatnak, és aztán meg kell változniuk, mert nincs más választás.” Csak megvontam a vállam. ”Talán.” Megforgatta a szemeit, majd felkelt az asztaltól. “Mennem kell, vagy el fogok késni. Hagyd abba hogy úgy viselkedsz mint egy tűnődő zenész és vedd rá Ayd-et hogy beszéljen veled. Mellesleg, egy totális tizes volt amikor megláttam reggel, szóval jó munka, gyilkos.” Az előcsalt belőlem egy nevetést és lerázott némi homályt a jelenlegi állapotomról. “Mondtam hogy egy nap lesz egy.” Felnevetett és rámkacsintott a kék szemével. “Nos, az igazság az, hogy te is egy totális tizes vagy most, és nem hiszem hogy valaha is voltál több, mint egy ötös. Jók vagytok együtt, Jet, bármilyen formában. Ne engedd meg neki hogy másról győzzön meg.” “Ja. Valami okból azt hiszem hogy az nehezebb lesz, mint hiszem.” Miután Cora elment dolgozni, pár óráig lófráltam és megpróbáltam befejezni azt a dalt, amin az előző este dolgoztam, amikor Ayden lesből letámadott. Szomorú volt és volt valami a dallamában amitől fájt valami a mellkasom közepén. Hiányzott belőle valami amit nem tudtam megérinteni. Miközben az agyam a turné és egy bizonyos Déli lány körül forgott, nem tudtam jól csinálni, így elraktam a gitárom a tokjába és lementem a stúdióba. Állítólag be kellett volna fejeznem a Black Market Alphas-szal a dolgokat az este folyamán, de a jelenlegi hangulatom nem volt jó előjel arra, hogy bármit is megvalósítok, főleg ha Ryan azzal az idióta hősködésével és a meg nem érdemelt gőgösségével bukkant volna fel. Megcsipkedtem néhány számot, babráltam egy kicsit a sajátomat, és üzentem minden bandatagnak, hogy össze kell jönnünk beszélgetni. Apám háromszor hívott, és mindháromszor a hangpostára küldtem. Azt vitattam hogy felhívjam-e Aydent, és eldöntöttem hogy a telefon mindkét irányba működött. Ha beszélni akart, tudta hogy kerüljön velem kapcsolatba. Mindenek után, nem én voltam az aki magára hagyta az ágyban egy éjszaka forró szex után. Mielőtt észrevettem volna, már délután volt és Ryan és a többi bandatag kezdtek beözönleni a stúdióba. Kár volt, hogy az énekes egy olyan kis tapló volt, mert a többiek királyok voltak és Jorge-ban sokat láttam önmagamat. Éppen

készülődtek, amikor a telefonom csipogni kezdett egy üzenettel. Meglepődtem és igazán fel voltam tüzelve amikor megláttam hogy Ayden az. Hol vagy? Dolgozom. Te? Dolgozol? ;)

Ettől mogorván néztem. Mit gondolt mit csináltam egész nap amikor nem volt fellépésem? Persze hogy dolgoztam, mit gondolt hogy fizettem a számlákat? Amikor van hozzá kedvem. Miért, mi a helyzet? Meg akartam kérdezni, hogy éhes vagy-e. Lemondták az utolsó órámat és éhen halok. Nem mehetek el. Egy felvétel közepén vagyok. Elmehetek én hozzád.

Ez furcsa volt. Sohasem engedtem be senkit a stúdióba, hacsak nem dolgoztam vele vagy nem volt bandatag. Ez a hely valójában a menekülést jelentette a világ elől. Ide szoktam jönni hogy elszökjek azok a dolgok elől, amelyekkel normál esetben nem tudtam foglalkozni. Beengedni őt nagyobb dolognak tűnt, mint az valójában volt, és kemény tíz percbe telt mire válaszoltam neki. Rendben. De lehet utálni fogod. Nem hiszem hogy a srácok akikkel dolgozom ismernek egyetlen egy Kenny Chesney dalt. Nagyon vicces, seggfej. Mit akarsz, mit vigyek? Mindegy. Egyszerű vagyok. Nem Jet, minden vagy, de az nem.

A telefonomat bámultam, mintha az megmagyarázta volna hogy mit értett ez alatt. A fiúk a bandából kezdtek nyugtalanok lenni, így azt mondtam neki hogy

hozzon néhány pizzát és néhány Coors Light-ot, hogy megetethessem őket. Elmagyaráztam neki a stúdióhoz vezető utat. Nem tudtam dönteni aközött hogy élegedettnek kellett volna lennem mert aktívan keresett, vagy ki kellett volna borulnom, mert beengedtem a szentélyembe. Úgy döntöttem hogy csak lógok majd a kettő között és hogy a munkára koncentrálok amíg nem ér oda. Valami nem stimmelt a bandával, a srácok fele nem beszélt, Jorge pedig egy ütemmel le volt maradva három dalban, a négyből. Miután hatszor kezdtük újra az első dalt, meg akartam ölni mindegyiküket. A kezemmel a keverőpultra csaptam és lekapcsoltam a kapcsolót, ami a fülkében felvett mindent. Megropogtattam az újjaimat mindkét kezemen és elindultam oda ahol egymást nézegették, és ahonnan Ryan mogorván nézett rám. “Mi a fene, haver? Ma van az utolsó nap hogy időnk van itt lenni a stúdióban és már ki is fizettünk érte.” Megforgattam a középső újjamon levő gyűrűt a hüvelykujjammal és találkozott a tekintetünk. Ez a kölyök nem ismert eléggé hogy azt higgye lenyúgözött a fiatalos túlzott önbizalmával és a közepes tehetéségével. “Mi a fene folyik itt ma? Szívás az ahogy játszatok, és úgy értem szívás. Bármit is csináltok, az szemét és én nem fogok azzal dolgozni. Elfelejtettétek hogy egy banda vagytok, és hogy ez azt jelenti hogy ugyanazt a dalt kell játszanotok, ugyanabban az időben? Mi a fasz van?” Ryan felfújta a mellkasát és Jorge ledobta a dobverőit. A másik két srác összeráncolt szemöldökkel nézett rám, miközben Ryan előrébb lépett, hogy megbökje a mellkasom közepét. “Vigyázz a szádra. Mi fizetünk neked, emlékszel?” Leütöttem a kezét és fenyegetésképp összehúztam a szemeimet. “Ja. Azért fizettek hogy összerakjak egy lemezt amire felfigyelnek a nagyobb kiadók és leszerződtetnek benneteket, nem pedig egy olyan lemezt, ami úgy hangzik mintha egy csomó lábas és fazék potyogna ki a konyhaszekrényből. A nevem nem fog fűződni valami olyanhoz amit nem lehet meghallgatni. Szóval mi lesz az Istenverte megegyezés?” Jorge megütötte az egyik cintányért az ökle szélével. “Ja, Ry, miért nem mondod el hogy mi folyik itt? Miért nem mondod el neki azt, hogy hogyan vállaltad magadra az érdemet az én dalaimért és az összes koncertért, amikor az a lány a Shred-ből interjút készített veled? Miért nem magyarázod el Jet-nek,

hogy ez az új lemez egy kollaboráció kettőtök között, és hogy mi csak a fizetett segítség vagyunk?” Ismét megütötte a cintányért. “Nincs szükséged ránk, nem igaz? Miért nem fogod és fejezed be egyedül az albumot, mert nekem elegem van.” Hátrébb léptem ahogy Jorge megkerülte a nagy dobfelszerelést. Ryan bájos lila színre váltott és kétségbeesetten nézett felém és arra a helyre ahova a dobosa elviharzott. Megdörzsöltem az államat és rákényszerítettem hogy találkozzon a kérdő pillantásommal. “Tudsz dalt írni? Tudod hogy hogy rakj össze egy dallamot egy szöveggel úgy, mint Jorge?” Összeráncolta a homlokát és egy nagyot nyelt. “Nem.” “Tudsz gitáron játszani?” “Nem.” “Tudsz dobolni?” “Nem értem mi köze ennek bármihez is.” Hátradőltem és keresztbe raktam a karjaimat a mellkasomon. “Szólista vagy, Ry? Mert ha az vagy, akkor félre kell dobnunk a számokat amiken dolgoztunk és újra kell kezdeni az egészet.” Megakadt, és a mikrofon a kezéből a földre zuhant. “Nem. Semmiképp sem. Az a cucc állat volt, amit a minap vettünk fel.” “Pontosan. Állat volt, mert Jorge kiváló dalokat ír és van egy kiváló bandád aki támogat. Azok nélkül csak egy kis szardarab vagy, aki a színpadon ugrándozik miközben hülyeségeket ordibál. Nem kollaborálok hülyékkel. Jobb lesz ha rájössz hogy mit érhetsz el velük, Ry, nem pedig fordítva, mert garantálni tudom hogy ha Jorge kilép, egy szempillantás alatt találok neki másik bandát. Te pedig csak egy emlék leszel egy fickónak, aki egyszer látott téged valahol játszani. Ne csak magaddal törődj, mint tegnap, és ne pazarold mások idejét. És ha ezt sem tudod megtenni, nekem biztosan adódik jobb dolgom, mint hogy egy rocksztárt játszó csecsemőre vigyázzak.” Csendben bámult rám, próbálta kitalálni mennyire voltam komoly. Nem játszadoztam akkor, amikor a bandatagjaid tiszteléséről volt szó. Tudtam hogy egy elég jó énekes voltam, de tudtam hogy a srácok nélkül nem csinálhattam volna azt, amit csináltam, és egy olyan tehetséget, mint Jorge, nem volt szabad félvállról venni. Ryan és én épp farkasszemet néztünk egymással, amikor hallottam egy mély füttyöt és Jorge felszólalt,

“Ki az a dögös csaj? Istenem, szerelmes vagyok. Még sör és pizza is van nála.” Átnéztem a vállam felett és láttam Ayden-t lerakni a cuccokat a vezérlő szobában. Egy nagy selyem virág volt a sötét hajában és a szemüvege az orrán ült. Egy szűk farmer volt rajta, ami szűkebb volt az enyémnél is, ha az lehetséges volt, és valami lenge fehér felső, ami teljesen lelógott az egyik válláról. Igen, nagyon dögös volt és akkor ott volt, a belső körben, egyáltalán nem volt olyan furcsa vagy zavaró, mint azt hittem hogy lesz. Az újjaival az irányomba mutogatott és belehuppant a székembe. Megemeltem felé az állam és visszafordultam Ryan-hez. Belül azon gondolkodtam, hogy miért tűnt olyan helyesnek hogy Ayd is ott legyen. “Nézd, a tanácsom az, hogy ne bazd el ezt a jó dolgot. Jók vagytok, de csak ha együtt zenéltek. Rendezd ezt le az egóddal és kérj bocsánatot a bandától. Nem rakom a nevem olyasmire amire nem vagyok büszke, és jelenleg ez nagyon szar. Együnk egy kis pizzát és igyunk néhány sört, és rendezzük le ezt. Rendben?” Egy hosszú percig csendben volt, de végül bólintott és irígykedve indult el oda ahol Jorge a vezérlő szoba előtt állt, figyelve Aydent ahogy a telefonját babrálta. Kinyitottam az ajtót és majdnem kihagytam egy lépcsőt amikor rámvigyorgott. “Hé.” “Hé, neked is. Hiányoztál ma reggel.” Egy kicsit összerezzent és lerakta a telefonját. “Sajnálom. Csak...” Egy vállvonással elhalkult. “Futnom kellett.” Előrehajoltam és a kezeimet a szék támlájára helyeztem, így lenéztem rá, és nem volt más választása mint hogy felnézzen rám. Volt valami azokban a whiskey színű szemekben, valami erős és tiszta. Ez a lány veszélyes volt. Mindenféle dolgot akartam tenni vele, olyan dolgokat tenni érte, amiket előtte sohasem akartam. “Meg kell mondjam, Ayd, jobban szeretem azt amikor felém futsz és nem pedig tőlem.” Egy kicsit hátrébb billentette a fejét és felemelte a karjait hogy a derekamon pihentesse őket. A forróság és valami komoly dolog keveréke tekergett a gyomromban. Mindent az agymba akartam vésni róla. Emlékezni akartam minden pillantásra, minden érintésre, és minden ízre. Minél több időt

töltöttem vele, annál jobban nem tudtam megszabadulni az érzéstől, ami olyan volt, mintha olvadó órák lettek volna a karomra tetoválva; hogy csak egy illúzió volt, csak egy álom amibe kapaszkodtam mielőtt még elhalványult volna. “Nem menekültem, Jet. Csak nem vagyok tisztában vele, hogy mi ez az egész és hogy mit kezdjek vele.” “Én sem, de nincs annak több értelme ha együtt próbálunk rájönni és nem egyedül zavarodunk bele? Bármi is ez, pillanatnyilag jól működik, szóval hagyjuk békén.” Összeráncolta az orrát, ami túl cuki volt a sexy szemüvegével, és nem tudtam ellenállni annak hogy lehajoljak és megcsókoljam. Szakemberként akartam kezelni, mivel közönségünk volt, de az íze kávé, titok és egy olyan hely volt, ahol nagyon lenni akartam. Arról nem is beszélve, hogy az újjaival a pólóm alá nyúlt ás az oldalamba fúrt velük. Egész nap csókolhattam volna – örökké – de gyorsabban szállt a fejembe, mint az ital amire a szemei emlékeztettek, és egy kicsit még mindig dühös voltam rá amiért reggel csak úgy otthagyott. Egy kicsit megharaptam és ellöktem magam a széktől, amitől megpörgött, amit egy kisebb visitás követett. “Komolyan, Ayd. Mindketten okosak vagyunk. Miért ne tehetnénk ezt, csináljuk úgy, hogy a szex és egy kicsivel több működjön a számunkra?” Lerakta a lábait, hogy megállítsa a széket és megvonta a vállát. “Megtehetjük. Meg akarom tenni. Csak próbálok óvatos lenni. Amikor nem voltam elég óvatos a dolgokkal a múltban, nagyon csúnya nyomot hagytak.” Felé nyújtottam a kezem, amit ő megragadott miközben a lábaira segítettem. Egy ölelésbe rántottam és a fejét az állam alá helyeztem. Úgy passzoltunk egymáshoz, ahogy kellett. A kezeit a farmerom hátsó zsebeibe rakta és a homlokát a torkomon pihentette. “Ha megmondod hogy hogyan kerülhetjük azt el, Ayd, hajlandó vagyok meghallgatni azt. Én csak olyan nyomokat akarok hagyni rajtad, amelyeknek örülnél.” A puha haja a nyakamhoz dörzsölődött és egy kicsit közelebb húzott. “Egy nap, talán, de most próbáljuk meg élvezni azt, amink van, a terhek nélkül.” Éreztem ahogy a szemöldököm felugrott, de a srácok a bandából beinvitálták magukat a fülkébe, és már nem voltunk egyedül. Végigfuttattam a kezem a gerincén és rácsaptam a fenekére a tenyeremmel. Egy kicsit megugrott

és ellökte magát tőlem. “Azt hiszem általában a srácnak kell ezt bemagyarázni a csajnak.” Azok a borostyán szemek humorral csillogtak, és minden amit tenni akartam az volt, hogy levetkőztessem és rátegyem a kezeimet. Egyszerűen valami más volt, és nem voltam biztos abban, hogy mit kéne kezdenem vele, vagy azzal, hogy olyan gyorsan az újja köré csavart. Nem volt időm arra hogy átgondoljam, mert Jorge befurakodott közénk és olyan módon kezdte el fel-le rázni Ayden kezét, amit röhejes volt nézni. Hátrébb léptem pár lépést és elvettem egy sört, miközben Ryan mindent beleadott hogy elkápráztassa őt. Mindegyikőjükre tágra nyílt szemekkel nézett és visszaült a székbe, miközben mindannyian körülötte csacsogtak. Szórakozva néztem az egészet. Nagyon csinos lány volt és jól megállta a helyét. Láttam őt ahogyan a részegeket kezelte, akik évekkel idősebbek voltak ezektől a srácoktól és meg sem izzadt, de lehet hogy azért mert figyeltem és mert valami meg nem nevezett dolog volt köztünk, óvatosan nézte őket és nem volt olyan laza mint általában. Gyorsan lőtték a kérdéseket; honnan ismert engem, egy pár voltunk-e, melyik volt a kedvenc együttese, hallott-e róluk valaha, melyik volt a kedvenc dala, ott marad-e nézni őket játszani? Szájtátva figyelte őket amíg azt hiszem elege nem lett, és le nem telepedett mellém. Egyik karját a derekam köré csavarta és úgy tekintett rájuk mint egy farkasfalkára és nem egy csomó túlfűtött tinédzser zenészre. “Mindig ilyenek?” “Amikor egy sexy csaj van a közelben, akkor igen. Nem tudtad hogy a legtöbb fickó azért kezd el bandában játszani, vagy azért tanul meg hangszeren játszani, hogy lefeküdjön valakivel?” Felnézett rám, én pedig nevetni kezdtem a hitetlenkedő pillantásán. Átadtam neki a sört és intettem a többieknek hogy ideje munkához látni. Most hogy már ott volt, csak be akartam fejezni mindent és hazavinni őt, vagy a falhoz szegezni, vagy az autóm hátsóülésére vinni. Nem voltam válogatós, de türelmetlen voltam. Olyan volt, mint a zene, valami ami után sóvárogtam, valami amit mélyen a véremben éreztem és nem tudtam mit kezdeni vele. “Miért gondolom azt, hogy neked egyik dolog sem kellett ezek közül, hogy lefektess valakit az ő korukban?” A szemem sarkából néztem rá és visszatértem a keverőpulthoz. Követett és folyamatosan kortyolgatott a sörből, miközben a vállam felett legyeskedett.

Most hogy már ilyen vonzó közönségük volt, a fiúk nem szarakodtak és megújúlt lelkesedéssel vágtak bele a számba, amit előzőleg felségesen csesztek el. “Mert nem kellett. Azért tanultam meg gitáron játszani hogy dalokat írjak. Azért léptem be a bandába, hogy elmondhassak dolgokat amiket el akartam mondani, és akkoriban az felelt meg hogy punk-rock szövegeket ordibálva ugrándozzak.” A kezét a nyakam hátsó részére helyezte és a sörösdoboztól hideg kezeitől megborzongtam egy kicsit. “Most pedig heavy-metal dalokat sikítasz és ordítasz, mert állandóan dühös vagy az apádra és az anyádra, és ez felel meg neked.” Ezt úgy mondta, mintha egy tényt állapított volna meg, amitől ismét megborzongtam, mert fején találta a szöget. “Én is tudok hallgatni, Jet. Talán elmondhatnád hogy miért vagy ennyire dühös, és lehet tudok segíteni.” Megpöccintettem néhány kapcsolót és játszottam egy kicsit, hogy lejjebb vegyem a gitár hangját. “Talán ha kész leszel beszélni azokról a nem-éppenokos döntéseidről, akkor elmondhatnánk egymásnak mindent.” A dühöm már olyan régóta volt velem, egy olyan sötét helyen élt bennem, hogy nem tudtam mi történt volna ha világosságra hozom. Féltem hogy elég erős lesz ahhoz, hogy befedjen mindent és hamuvá égesse az egész világomat. Azok a hideg kezek eltávolodtak a nyakamtól a vállamra és megszorította őket. Abban a pozícióban álltunk a következő három dal idejéig. Csak figyelte ahogy utasításokat adtam a srácoknak és megpróbáltam a lehető legjobb dalt kihozni mindegyik számból. Egy ponton visszaadta a sört és mielőtt észrevettem volna, az egész album össze volt vágva és majdnem éjfél volt. A srácok izgatottak voltak és ki akartak ruccanni. Minden előbbi veszekedést félretettek, mert tudták, ahogyan én is, hogy épp akkor teremtettünk meg egy gyilkos albumot, ami biztos út volt a leszerződtetéshez. Egyedül akartam maradni Ayden-nel és megkérni hogy dobjon le magáról mindent – kivéve azt a szemüveget – így elutasítottam a meghívást és megpróbáltam kihessegetni őket az ajtón. Ő nyugton maradt és elindult feltakarítani a rendetlenséget, amit öt fickó, a sör és pizza idézett elő. Azon voltam hogy becsukjam az ajtót és bezárjam, amikor Jorge megállt és visszajött oda ahol áltam. Kinyújtotta a kezét és úgy rázott velem kezet, hogy érezzem komolyan gondolta.

“Te tényleg egy csodálatos zenész vagy, Jet. Senki sem lett volna képes arra, amit épp most megtettél.” Rábólintottam a dicséretre. “És az a lány...” Egy mélyet füttyentett. “Öcsém, minden adandó alkalommal dalokat írnék róla. Szóval bármit is csinálsz, folytasd, mert teljesen olyan akarok lenni mint te amikor felnövök.” Felhorkantam és bemutattam neki. Amikor visszamentem a felvételező szobába, Ayden a stúdióban volt és az újját futtatta végig az egyik elektromos gitáromon, amit ott tároltam. Olyan tökéletes volt, olyan helyes, hogy valami a mellkasomban felfordult, amitől egy pillanatra nehéz volt lélegeznem. Amikor megfordult, a szemei komolyak voltak és valami dolgozott bennük. “Jet, fogalmam sem volt róla, hogy ennyi minden folyik körülötted.” “Hogy érted?” A stúdió felé intett és megpengette a gitárt, ami éles hangot adott ki. “A stúdió, ahogy azokkal a srácokkal viselkedtél. Fogalmam sem volt arról hogy valamiféle rock Isten vagy. Ahogy elérted hogy azok a fiúk ilyen hangot adjanak ki, úgy értem tudod hogy mennyire utálom ezt a zenét, de te valami gyönyörűt csináltál belőle.” Általában megvontam a vállam amikor az emberek megdicsérték a hozzáértésemet, de ha ettől valami többet látott bennem, nem akartam olyan gyorsan lerázni azt. “Ezt szeretem csinálni.” “Ez több annál, nem igaz? Erre születtél.” “Igen, az.” Az a sok whiskey és rejtély, az összes dolog amitől Ayden sokkal több volt, mint a maradék lány, bennem kavargott és fellobbant. Még mindig nem tudtam rájönni, de amikor rámvigyorgott és átkarolta a nyakamat, majd megkérdezte hogy készen állok-e távozni, az egyetlen válasz amit adhattam neki az a “De még mennyire.” volt.

Kilencedik fejezet

Késésben

voltam, ami nem vallott rám. De ez már egyre gyakoribb volt most hogy már nem egyedül töltöttem az éjszakákat, és hogy Jet szeretett úgy ébreszteni, hogy a kezeit és a száját olyan helyre rakta, aminek a gondolatától is elpirultam. Két napja nem hallottam Asa-ról, és miközben mindenki a megkisérelt betörés miatt volt ideges (amiről tudtam hogy valami összeköttetésben volt a bátyámmal), többé nem láttam leselkedni az ismerős idegent. A dolgok ismét normális módon zajlottak, és volt egy erős érzésem arról, hogy kihivás lesz Jettel megtartani a kezelhető kapcsolatot. A benne levő férfinak és zenésznek olyan rétegei voltak, amiket addig észre sem vettem, és most hogy tudtam hogy a valóság messze túlszárnyalta a róla alkotott elképzelésemet, éreztem amint olyan helyre zuhanok, ahova nem szándékoztam. Minden amit tett, azt olyan intenzitással és összpontosítással tette, aminek birtoklásáról fogalmam sem volt. Hajtotta valami és úgy tűnt nagyon is keresett volt. A telefonja a nappal és éjszaka minden órájában csörgött, és mindig rohant hogy elintézze ezt vagy azt a fellépést, vagy hogy megoldja ezt vagy azt a krízist egy bandával. Volt valami a saját bandájával amitől izgatott volt és feszült. Nem akart beszélni róla, de abból amit össze tudtam rakni, a többiek azt akarták hogy csatlakozzon valami turnéhoz, és mérgesek voltak mert ő egyszerűen nem akart beleegyezni. Ott voltak még a hívások, amiktől órákig kedvetlen és mogorva volt, és amikor azokról kérdeztem, csak megvonta a vállát és témát váltott volna. Mivel még nem álltam készen arra hogy felfedjem neki a múltamat, gondoltam a legjobb megoldás az volt, hogy békénhagyjam. Csak hát fájt látni őt úgy harcolni azzal a valamivel. Az is megdöbbentett, hogy mennyire akartam neki segíteni. Aztán ott volt az a tény, hogy minden éjjel énekelt nekem. Nem tudom hogyan kellett volna megakadályoznom magam hogy ne szeressek belé, hogy megállítsam magam attól, hogy ne álmodjak vele valami többről, amikor minden este az a csodálatos hang altatott el, szerelemről és veszteségről szóló dalokkal. Egy olyan fickóhoz képest, akinek a halál volt a mellkasára tetoválva

és ördögi szarvak voltak a fülében, elég sok régi country és Déli népdalt tudott. Néhány este Johnny Cash és Patsy Cline volt az; más estéken Hank William Sr. és Waylon Jennings volt az. Nem igazán szerettem a régi country-t, de nem volt tagadás afelől, hogy amikor Jet énekelte őket, láttam a különbséget a szöveg minőségében azokkal a dalokkal szemben amelyeket általában hallgattam. Azt is tudtam, hogy a legjobb szándékaim ellenére is, a karjai gyorsan azzá a hellyé váltak, ahol a legszivesebben lettem volna. A kiskoromra emlékeztetett és azt gondoltam hogy milyen szomorú volt az, hogy anyám sohasem énekelt nekünk amikor ágyba rakott bennünket. Mindegyik jó Déli anyuka énekelt a gyerekeinek. Ez csak még egy olyan dolog volt, amiből kimaradtam és amit ebben az új életben találtam meg, amit magamnak építettem fel. Arra próbáltam emlékezni, hogy befejeztem-e a házimat és hogy elvetteme az egyenruhámat, amikor hirtelen megálltam. A Tudományos épülethez vezető lépcső aljában két ismerős alak állt és a gyomrom a sarkamba zuhant. Adam lelkesen bólogatott és egy ismerős szőke drámaian hadonászott a kezeivel, amitől Adam hátravetette a fejét és nevetett. Nem volt jó hogy Asa ott volt, az pedig még rosszabb volt hogy valahogy Adam-et választotta, mint valakit aki kötődik hozzám. Összehúzott szemmel néztem a bátyámra, amikor megfordult és észrevett. Vigyorgott és kimutatta a fogait, és azonnal tudtam hogy tervez valamit. Ez az ő jó-öreg-fiú szerepe volt, és arra volt tervezve hogy sármos és csábító legyen, miközben teljesen kirabolta az áldozatát, vagy miközben a pusztitása nyomait hagyta hátra. “Mit keresel itt?” Próbáltam nem meghátrálni amikor egyik kezével átkarolt és egy úgynevezett testvéri ölelésben nem részesített. Ismertem Asa-t, és ez volt az ő módja arra hogy elmondja, játszam a szerepemet, vagy számoljak a következményekkel. “Nos, olyan elfoglalt voltál az iskolával, a munkával és az összes barátoddal, hogy eldöntöttem eljövök megnézni hogy a kishugom hol tölti az idejét. Belebotlottam ebbe a fickóba és ő megemlítette hogy ti ketten elég közel álltok egymáshoz. Elmondtam neki hogy jó az ha van egy úriember aki rajtad tartja a szemét, mivel a legjobbat érdemled.” A szemem sarkából bámultam és az oldalába nyomtam a könyökömet amíg el nem engedett. “Mondtam hogy elfoglalt vagyok. Nincs időm arra hogy

téged szórakoztassalak.” Addig néztem rá, amíg már kénytelen volt félrenézni. Nem akartam hogy ott legyen és bármit is gondolt Adam-mel csinálni, annak vége kellett hogy legyen. “Már késésben vagyok az előadásról. Később folytathatjuk.” Az első Kentucky-ba induló gépen akartam tudni Asa-t. Adam gyengéden megérintette a karomat és rámmosolygott azzal az átlagos barátságos mosolyával. “Van egy kis szabad időm. Ha akarod, körülvezethetem a bátyádat a egyetemen amíg te előadáson vagy.” Semmi féleképp, az volt az utolsó dolog amit akartam. Adam túl kedves fickó volt ahhoz hogy egyedül maradjon Asa-val. A bátyám dolgozott valamin és rá kellett jönnöm, hogy mi volt az. “Nem, nem szükséges. Mondtam ugyanakkor amikor Asa csiripelve szólalt meg, “Az nagyszerű lenne.” Egymást bámultuk az egyforma borostány szemeinkkel. Előtte, minden amire vágytam az volt, hogy Asa megvédjen és hogy gondomat viselje, mert egy család voltunk. Azt akartam hogy lássa és értékelje az érte hozott áldozatokat. Csak akkor értettem meg hogy a vér nem jelentett családot és hogy az áldozat sem számított. Időről időre rossz döntéseket hoztam rossz döntések után a bátyámért, de most megvolt a saját életem és a saját utam, és nem akartam megengedni hogy elcsessze azt nekem, vagy hogy visszahúzzon. Adam valószínűleg megérezte a köztünk kialakuló feszültséget, mert megköszürülte a torkát és megdörzsölte a tarkóját. “Hát, én megyek veszek egy kávét. Örvendtem a találkozásnak, Asa, és ha szeretnéd, a körbevezetési ajánlatom még mindig áll, de rátok bízom hogy eldöntsétek. Ayd, meg kell mondjam, jó látni téged, jól nézel ki.” Felsóhajtottam és elkaptam a bátyám karját miközben elindult Adam után. “Kössz. Téged is jó volt látni.” Addig nem engedtem el Asa-t, amíg Adam el nem tűnt, majd visszarántottam hogy szemtől szemben legyünk. Erősen megböktem a mellkasa közepét és elégedetten láttam összerezzenni. “Mi. A. Fasz.” A tenyerével dörzsölte a helyet ahova döftem és összehúzta a szemeit. “Mi történt azzal a Déli jómodorral, amivel régen rendelkeztél?” “Mit próbálsz véghez vinni, Asa? Már megmondtam hogy nem megyek veled oda. Ha azt hiszed Adam-ről hogy meg van tömve, akkor tévedsz. Okos

és egy vasa sincs. Az egyetemistáknak nincs pénzük.” Félrelökte a szőke haját az arcáról és a csípőjét a korlátnak támasztotta. Láttam amint néhány fiatalabb lány megbámulja őt, és rájuk akartam ordítani hogy az olyan fickók, mint Asa, olyanok voltak mint a méreg és hogy a természetes védelmi szerkezetüknek figyelmeztetnie kellett volna őket az ilyen pasasokra. Rájukvigyorgott és visszafordult hozzám, a szemeiben a hideg számításon kívül nem volt semmi. Ez volt az az Asa akit ismertem. Ez volt az a báty, aki miatt olyan sokat küzdöttem azért hogy elválasszam magamtól. “Neki lehet nincs egy vasa sem, de a családjának van, és az a fiú fülig szerelmes beléd. Amikor elmondtam neki hogy a bátyád vagyok, azt hiszem megtett mindent, hogy ne kérje meg a kezed.” Hátrébb léptem, mintha valóban megütött volna, és pislogtam. “Nem olyan a dolog közöttünk. Volt egy alkalmi valami köztünk, de már vége.” “Számodra igen, de nem neki. Az sem érdekli hogy azzal a bandataggal jöttél össze. Lefogadom azt hiszi hogy ez csak egy átmeneti dolog. Elvégre melyik lány tud ellenállni egy bandatagnak, nemigaz, Ayd?” Öszpontosítanom kellett a légzésemre. Az hogy tudott Adam-ről rossz volt, az pedig hogy Jet-ről is tudott, csak még rosszabb volt. Éreztem a kezeimet ökölbe szorulni magam mellett. “Mi történik, Asa? Igazából? Nem játszadozom többé veled és ha nem tisztázod magad előttem, nem lesz gondom tudatni néhány nagyon nagy, nagyon tetovált sráccal, hogy te voltál a betörés mögött. Esküszöm nem úgy fog végződni ahogy szeretnéd.” Összehúzta a szemeit, mert nem szerette ha fenyegették és az hogy én fenyegettem, egyszerűen hallatlan volt. “Mondtam hogy bajban vagyok.” Összefontam a karjaimat a mellkasomon és próbáltam nem reszketni. “Miféle bajban?” “Elvettem valamit ami nem tartozik hozzám és most nagyon rossz, nagyon dühös emberek akarják visszaszerezni azt.” Mostmár nem tudtam nem remegni. “Mit vettél el?” A szemek, amelyek illettek az enyéimhez, valódi félelemben égtek és éreztem ahogy a gyomrom egy cement téglává változik. “Mondjuk azt, hogy valami amit nem tudok könnyen helyettesíteni.” Rájöttem hogy kábítószerről vagy pénzről beszél, ami azt jelentette hogy

azok az emberek nem rosszak voltak, hanem tényleg rosszak. Ismét egy olyan helyzetben volt ami vagy a börtönbe, vagy a temetőbe vezetett. “Mennyi pénz?” Hosszú ideig nem válaszolt. A fejem felett nézett valamit kemény öt percig mielőtt leengedte volna rám a tekintetét. “Húszezer.” Hányni akartam. Mintha gyomron vágtak volna. Összeszorítottam a szemeimet és a ki- és belélegzésre koncentráltam. “Uram Isten!” “Nagy szarban vagyok, Ayd. Meg fognak ölni ha nem csinálok valamit.” “Szóval az első gondolatod az volt, természetesen, hogy idejössz és elbaszol mindent, amiért olyan keményen dolgoztam. Azért hogy kisegítselek a bajból, mint mindig, azzal nem is törődve hogy ez mit jelentett nekem?” “Egy család vagyunk, vigyázunk egymásra és megtesszük azt, amit meg kell tennünk hogy túléljük.” Összeszorítottam a fogaimat. “Ja, csak hogy az mindig azt jelentette, hogy nekem kellett a te gondodat viselnem, Asa. Elegem van. Nem fekszem le senkivel azért hogy ne törjék el a lábaidat, mert az az egyetlen választás. Többé nem lógok olyan fickókkal akik túl idősek hozzám, vagy csak azért érdeklem őket hogy kihasználjanak, hogy te bejuthass az ajtón. Nem szívok kokain csíkokat hogy elzsibbadjak és elfelejtsem milyen szarul éreztem magam azoktól a dolgoktól. Jól mennek itt a dolgaim és nem fogom megengedni sem neked, sem pedig az idióta döntéseidnek hogy ezt elrontsátok.” Mogorván nézett rám. “Nekem nem fogsz segíteni, de lefekszel bármelyik fickóval, aki tud gitáron játszani?” Olyan közel volt a bátyám, a vérem, hogy beismerje, volt fogalma azokról a siralmas dolgokról, amiket magamra vállaltam hogy őt egy darabban tartsam. Rosszabbul éreztem magam tőle, mint általában és magamat hibáztattam az igazán szörnyű döntések miatt, amiket akkoriban általánosan hoztam. Ismét megböktem a mellkasát és az arcába másztam. “Azzal fekszem le akivel akarok, amikor akarok, Asa. Semmi jogod bármit is mondani, mindazok után amiket érted tettem. Elmondom egyszer: hagyd békén Jet-et. Ő nem olyan kedves, mint Adam. Nem hülye, és nem fog bedőlni ennek a fajankós szerepnek.” Leugrott a lépcsőkről és mogorván nézett fel rám. “Ó, igen, és mit

gondolsz a többi kedves kis barátod mit szól majd a Jó-Időtöltés Ayden-hez? Tudja bármelyikőjük is hogy mit csináltál szórakozásból, hogy miből éltél meg? Tudja bármelyikőjük hogy az igazi éned honnan jött, vagy mindenki csak a kicsiszolt változatot ismeri és arcról itélnek? Még ha a Rocker Fiúnak nincs is baja vele, mi van a többiekkel? Tudna ugyanúgy tekinteni rád, ha a többiek úgy döntenek hogy nem vagy más, mint egy lakókocsis szajha?” Beszívtam egy lélegzetet és ránehezedtem a sarkamra. Pontosan ettől féltem, de ez egy mérföld mélységű vágás volt tőle. A fele a környéken való utazásoknak éppen miatta történt, mert állandóan meg akartam menteni. A most elzárt legtöbb dolog mind miatta történt. A mai napig sincs kézzel fogható bizonyítékom arról hogy Asa-nak volt-e fogalma arról, hogy milyen messzire mentem azért hogy életben tartsam őt. Ha pedig tudta, hogyan merészelt még többet kérni tőlem. És ha nem tudta, a tény hogy sohasem kérdezett semmit róla, valójában ugyanolyan szívfájdító volt. Szerettem a bátyámat, és szerettem azt hinni hogy valahol, valami helyen legbelül ő is viszont szeretett engem, de egyszerűen nem voltam benne biztos és azért sohasem tudtam benne teljesen megbízni. Felhúztam a közömbösségi fátylat, amit azóta építettem hogy utoljára láttam Woodward-ot körülöttem és elindultam felfelé a lépcsőkön, hogy előadásra mehessek anélkül hogy tovább zavarnám magam vele. Dühös voltam, mert az előadás már rég elkezdődött. “Nem számít. Ahhoz hogy mit csinálok Jet-tel semmi közöd, és semmi szándékom eléggé belemerülni abba hogy a múltam számít-e vagy sem. Tartsd magad távol Adam-től és maradj távol tőlem. Ha kitalálok valami módot hogy megszerezzem a pénzt, megteszem, de ez az utolsó alkalom, Asa. Nem veled vagy érted teszem. Azt hiszem megölne, ha el kellene temetnem téged mindazok után amit érted tettem, és jobbat érdemlek ennél.” “Nincs nagyon sok időm erre, Ayd, szóval még ha nem is tudsz segíteni, akkor is ki kell találnom valamit.” “Azt hiszem erről az előtt kellett volna gondolkodnod mielőtt megloptál egy csomó bűnözőt.” Ismét az a mosoly jelent meg az arcán amitől libabőrös lettem. “Egy leopárd nem változtathatja meg a foltjait, hugi. Lehet jót tenne a számodra ha megjegyeznéd ezt.” Figyeltem ahogy távozott és úgy éreztem mintha a világ a lábam alatt

emelkedett volna. Asa könyörtelen volt – egy túlélő és nem érdekelte hogy kinek okozott fájdalmat vagy hogy kin gázolt át azért hogy megszerezze azt amit akart. Gyorsan ki kellett találnom valamit, vagy szisztematikusan szétszedte volna az egész életemet itt Denverben. Egy meglepődött sikoly hagyta el a számat, amikor egy kéz landolt a vállamra. Shaw megadásképp felemelte a kezeit és felnevetett. “Egy kicsit idegesek vagyunk, nemde?” Felnyögtem és beletúrtam a hajamba. “Ja, mondhatjuk.” A fényes zöld szeme aggodalomtól feszült volt. “Minden rendben?” Ő volt a legjobb barátom. Szeretett és tudtam hogy nem itélkezett volna felettem. Csak hogy beengedni őt, hozzáférést adni neki az összes mocsokhoz és vitriol-hoz, amit Asa megemlített, belülről fagyasztott meg. “Igen, azt hiszem még mindig feszült vagyok. Tudod, mindkét szememet nyitva kell tartani meg minden.” “Valószinűleg jobb félni mint megijedni.” Szórakozottan bólintottam és lemondtam arról hogy bemenjek az előadásra és inkább próbáljak valami megoldást találni arra hogy hogyan szerezzek rengeteg pénzt, rövid idő alatt. “Mi történt veled?” Megforgatta a szemeit és hátrafésülte a haját a füle mögé. “Még mindig vitatkozunk Rule-lal a házzal kapcsolatban. Megmondtam neki, hogy nagyon szeretnék beköltözni vele egybe, ha megengedi hogy én álljam a költségek felét. Elvesztette az eszét.” Követtem őt fel a lépcsőn és engedtem hogy beszéljen, miközben én bólogattam és együttérzően hallgattam. Megálltunk a tanterem előtt, ahol a következő előadásom volt és megrángattam a fonatát, hogy levegőt vegyen. “Shaw, egy percre gondolj bele ebbe az ő szemszögéből. Ez a srác nehezen kötődik valakihez, nehezen kötelezi el magát bármi iránt, és egy otthont akar venni neked. Az hogy felajánlottad hogy kifizeted a felét logikusan hangzik a számomra, mert több pénzed van, mint Istennek, de neki ez olyan, mintha az amit próbálna érted tenni, kettőtökért, kevésbé lenne fontos. Mellesleg meg az a pénz a szüleidtől jön, akik utálják őt, és egy átkozott fillért sem fogadna el azoktól az emberektől azok után ahogy veled viselkedtek. Ezt érted akarja megtenni, Shaw. Miért ne vigyázna rád? Feltétel nélkül szeretted éveken át. Nem lehetne ez a jutalmad azért?”

Nagy szemekkel pislogott rám és felnyögött. “A picsába. Miért nem láttam ezt?” Felnevettem. “Mert próbálod megekadályozni azt hogy megbántsanak. Az a fiú előbb rágná le a karját, mint hogy ismét megbántson. Lazulj el és élvezd azt hogy szeretitek egymást.” Megemelte egyik halvány szemöldökét, majd kinyitotta a terem ajtaját. Már a kezében volt a telefon és üzenetet írt Rule-nak. Tényleg a legjobbat akartam nekik. Rázós utuk volt és megérdemeltek egy kis pihenőt. “Honnan jön ez a rengeteg romantikus betekintés? Jet bebújt a bőröd alá, vagy mi?” Jet nem csak a bőröm alá bújt be. Olyan dolgokat művelt velem, amik egyenesen ijesztőek voltak, és Asa fenyegetéseivel a háttérben, össze kellett kapnom azt vagy megkockáztatni azt hogy apró fájdalmas darabokra robbanjon szét körülöttem. Kellett az irányítás, hogy kézben tartsam az életemet amit azóta tartottam rendben amióta évekkel ezelőtt megérkeztem Denver-be. Emlékeznem kellett arra hogy az én kezemben volt a sorsom, nem Asa vagy Jet kezében. “Jet sokkal eltérőbb, mint azt hittem. Egy csomó olyan dolog van ott, amire nem számítottam és amit nem értékeltem teljesen.” Nem csak a nadrágjában levő dologra gondoltam. Shaw mosolygott arra mi a telefonjára jött válaszként, de válaszolt nekem is. “Tényleg könnyű azt hinni ezekről a fiúkról hogy egyirányúak, a kinézetük és a beszédük miatt, de amikor megismered őket, rájössz hogy sokkal több rejlik a felszin alatt.” Felsóhajtottam és kiástam egy ceruzát a táskámból. “Kedvelem őt, Shaw. Úgyértem tényleg kedvelem. Minden este énekel nekem és ettől megfájdul a szivem. Ahogyan rámnéz, úgy érzem mintha szét akarna szedni és valami sokkal jobb módon összerakni.” Egy kicsit kinyílt a szája. “Hűha.” “Tudom. Nem állok készen erre vele.” “Miért nem? Ha ilyesmit vált ki belőled, miért nem ugrálsz örömödben?” “Mert akkor már nem tudnám irányítani a dolgokat kettőnk között.” Mondani akart valamit, de meg kellett állnia, mert a tanár belekezdett az órába és figyelnünk kellett. Úgy éreztem hogy az életem irányíthatatlanná válik. Minden amire vágytam az volt, hogy egy szilárd utat építsek a jövőm felé, hogy

ne juthassak vissza oda ahol előtte voltam. Most nem csak a múltam nlzett rám egy töltött pisztoly csövéből, de a jövőm egy olyan fickóval volt összekötve akit nem érdekelt a biztonság és a stabilitás, de úgy éreztem magam miatta, mintha én lettem volna az egyetlen dolog a világon, aki számított neki. Összezavaró volt és stresszes, és minél több időt töltöttem azzal hogy azon gondolkodtam, annál nehezebbé vált az a cement tégla a gyomromban. Jet nagyszerű fickó volt, de a probléma az volt hogy én nem épp voltam egy nagyszerű lány, és nem tudtam hogy készen álltam-e arra hogy tudassam vele azt. Biztos voltam benne hogy nem álltam készen az ő irányába terelni ezt a kapcsolatot ami köztünk létezett, vagy nem létezett. Miután vége lett az órának, tudtam hogy Shaw ismét felhozza majd a témát amiről előzőleg beszéltünk, de az annyira kellett, mint egy golyó a fejembe, így elrohantam miközben az egyik évfolyamtársunk megkérdezte az egyik feladatról. Más problémákkal kellett foglalkoznom, mint mondjuk azzal hogy honnan a pokolból kellett volna megszereznem a pénzt Asa-nak. Valójában tudtam hogy Shaw-tól kérhettem volna segítséget. Lehet nem hevert volna előtte annyi pénz, de ő volt az egyetlen személy akit ismertem, aki megszerezhette volna azt. Nagyjából ötezrem volt összespórolva, de az gyorsan a sulira és a bérre ment el, és semmiképp sem lett volna elég arra hogy Asa-t életben tartsa ha olyan mélyen volt benne mint hittem, vagy olyan rossz volt a helyzet, mint amire célzott. Még két órám volt és az esti műszakra voltam beosztva, de el kellett érnem anyámat hogy megbizonyosodja arról hogy minden rendben volt vele. Kétszer hívtam, de a hangpostán kötöttem ki, és próbáltam nem pánikba esni. Libabőrös lettem attól, hogy Asa hogy lehetett olyan felelőtlen, olyan vakmerő, hogy ne vegye észre a tettei mennyire érintettek mindenkit körülötte. Reménykedtem és imádkoztam azért, hogy miután elhagytam Woodward-ot, az összes olyan dolgot is hátrahagyjam amikbe a bátyám rángatott bele. Shaw üzent, hogy semmilyen szempontból nem fejeztük be a beszélgetést, és kezdtem rettegni attól, hogy vele együtt kellett dolgoznom. Nem tudtam mit kezdjek Jet-tel, az pedig nem nagyon segített, hogy neki próbáljam elmagyarázni a dolgokat. Átfutottam a parkolón, mert megint késésben voltam és el kellett jutnom a belvárosba, amikor a telefonom csörögni kezdett. Mivel anyám végre visszahívott, megálltam és kifulladva szóltam bele, “Hello, mama.”

“Miért hívogattál egész nap, Ayden? Elfoglalt vagyok.” Ez volt az anyám – megrekedve tizenhat évesen és felcsinálva. Nem hiszem hogy érzelmileg túlnőtt azon. “Tudtad hogy Asa Denver-be jött?” “Persze hogy tudtam. Hiányzol neki és látni akart.” Meg kellett harapnom az ajkam hogy ne kezdjek el káromkodni. “Nem, mama, sok pénzzel tartozik néhány embernek otthon. Azért van itt, hogy szokás szerint segítsek neki.” “Asa jó fiú, Ayd. Jó az ha segítesz a bátyádnak.” Mindig ugyanaz volt. Minden alkalommal amikor börtönbe ment, minden alkalommal amikor gazemberek dübörögtek az ajtón, minden alkalommal amikor engem vagy anyámat használta ki, Asa mindig is csak egy jófiú volt az ő szemében, és ez sohasem változott meg. “Rendben, mama. Csak légy óvatos, oké.” “Túl sokat aggódsz, te lány. Az hogy abba a drága iskolába jársz, nem tett veled mást, mint hogy olyanná változtatott, mint azok az emberek akik miatt fennhordtad az orrod és akik körül futkároztál.” Felsóhajtottam és becsuktam a szemem és megszorítottam az újjaimat a telefon körül. “A dolgok változnak.” Felhorkantott. “Nem, kislány, az emberek változnak. A dolgok ugyanolyanok maradnak.” Az ilyen hozzáállás miatt élete végéig a lakókocsiban élt volna Woodwardban. Letettem a telefont és azon voltam hogy bemásszak a Jeep-be és munkába induljak, amikor meghallottam a nevemet. Shaw a parkolón futott keresztül és gyorsan beszélt a telefonon. Beraktam a cuccaimat az anyósülésre és elindultam felé hogy találkozzunk félúton. Ugyyanabban a műszakban dolgoztunk, ami miatt azt hittem hogy baj van a kocsijával vagy hogy valami közbejött Rule-lal és hogy lemondja azt. Amire nem voltam felkészülve az az volt hogy elkapja a kezemet és a fülembe zihálja, “Jet börtönben van!” Először azt hittem viccel. Elvégre összegömbölyödve és elégedetten hagytam ott őt reggel, mielőtt órára mentem. Nem tudtam hogy hogyan keveredhetett elég bajba azóta. Egy kicsit felnevettem. “Viccelsz velem.” Megrázta a fejét, amitől a szőke haja minden irányba repdesett. “Nem, Cora most hívott. Mindhárom fiú épp most hagyta el a szalont. Azt hiszem

felhívta Rowdy-t hogy hozza ki őt, de mindannyian elmentek. Azt mondta hogy testi sértéssel kellett megfenyegetnie Nash-t, hogy elmondja mi történt. Próbált felhívni téged, de a hangpostán kötött ki.” A telefonom kijelzőjére néztem és tényleg volt két nem fogadott hívásom Cora-tól, miközben anyámmal beszéltem. Bután pislogtam, miközben próbáltam összerakni a darabkákat, hogy mi történt az egykor rendes életemmel. “Miért van börtönben?” “Nem tudta megmondani. A srácok mind az időpontok közepén léptek le és el volt foglalva azzal hogy új időpontokat adjon és tartsa a frontot. Akarod hogy elvigyelek a rendőrállomásra? Egy kicsit sápadtnak tűnsz.” Nem tudtam hogy mit akartam tenni. El akartam futni egy olyan helyre, ahol Asa Kentucky-ban volt, egy helyre ahol csendben vágyakoztam Jet után és tettettem azt, hogy képes voltam kapcsolatot teremteni Adam-mel. Megráztam a fejem és a Jeep felé fordultam. “Ha azt akarta volna hogy ott legyek, akkor engem hívott volna és nem Rowdy-t. Munkába kell mennem.” “Ayden?” Hallottam a kérdést a hangjában, de csak felemeltem a kezem. Szükségem volt valami normális érzésre, valami megszokott sablonra, csak egy pillanatra. “Ne most, Shaw. Majd beszélek vele ha hazaértem. Nem tudom mi történt vele, de ha elég rossz volt ahhoz hogy letartóztassák, akkor nagyobb az esély arra hogy a fiúk most jobbak a számára, mint én.” Összeráncolta a homlokát és az első találkozásunk óta, még gólyaként, akkor láttam először hogy itélkezett felettem és hiányosnak talált. “Nem hiszem hogy egyetértek veled, Ayd.” Csak megráztam a fejem. “Nos, nem rajtad áll. Találkozunk a munkán.” Láttam amint összezavarodottan összehúzta a szemöldökét, miközben kihajtottam a parkolóból és a bár felé indultam. Az agyam milió irányban kavargott, és nagyon nehéz volt a gondolataimat a megfelelő helyre rakni. Aggódtam Asa-ért, Jet-ért, és lehet, még attól is jelentősebben, aggódtam magam miatt. Éreztem amint elvesztem az irányítást, amint a rossz dolgok megtörténése ellen felállított falam lassan összomlik, és mindezt alig tartottam egyben. Az aki voltam és az aki lenni akartam két külön részre szakadt, és az az énem amelyik

megmaradt, sebezhető és nyers volt. Fogalmam sem volt hogyan öltsem ismét össze az egészet, vagy hogy egyáltalán akartam-e.

Tizedik fejezet

Tudnom

kellett volna, hogy amikor anyám hisztérikusan és sírva hívott fel, az nem vezetett semmi jóhoz. Általában nagyon levert volt, túl megfélemlített ahhoz hogy bármit is csináljon, a levertséget és csüggedtséget leszámítva. Nem aznap. Aznap zokogott és arról hadobált, hogy apám meg akarta ölni, és miközben én a csodás reggeli szex fényében sütkéreztem volna, inkább kétségbeesetten rángattam magamra a nadrágom és rohantam a város másik felére hogy megnézzem mi a frász történt ott. Csikorgó fékezéssel álltam meg a ház előtt és úgy rohantam fel a lépcsőn, mintha a ház lángokban állt volna. Nem zavartattam magamat a kopogással, csak kilöktem a bejárati ajtót és mielőtt egyenesbe hoztam volna a gondolataimat, vagy mielőtt felmérhettem volna, hogy mivel volt dolgom, az apám kijött a konyhából és kilökött az ajtón. Egy tompa puffanással érkeztem a repedezett betonra a járdán és egy pillanatig csillagokat láttam, mert a fejem keményen a földre koppant. Mielőtt még összeszedtem volna magam, vagy mielőtt még a kezeimmel felsegíthettem volna magam, az apám felém vetette magát, és az ökle az arcom oldalához csatlakozott. Éreztem szétrepedni a bőrt az arcomon és időben rántottam el magam az elől az ütés elől, ami biztosan eltörte volna az orrom. Elkaptam a lecsapó öklét és éreztem amint felfordul a gyomrom amikor megéreztem az állott pia és a csípős düh illatát kipárologni a pórusaiból. Majdnem ugyanolyan magasak voltunk, azt kivéve hogy én józan voltam és eleget verekedtem annak idején, hogy tudjam hogyan kerekedjek felül. Ellöktem magamtól és feltápászkodtam a lábaimra, hogy így lenézhessek rá. Megérintettem a véres arcom és letekintettem rá. “Mi a fasz, öregember?” Elkezdett ordítani valamit, de anyám azt a percet választotta arra hogy lefusson a lépcsőn. Egy zűrzavar volt. A pólója szét volt tépve és a haja össze volt kuszálva, de amitől vörösen kezdtem látni, ami előidézte azt, hogy az a tűz, amit olyan keményen próbáltam visszatartani attól, hogy lángokban és dühben törjön ki, az az volt, hogy nem csak egy monoklija volt, de szét volt repedve az

ajka és könnyek nyomai látszottak a túl sápadt arcán. Egyértelmű volt, bármi is inditotta el apámban a részeg tombolást, nem én voltam a nap első áldozata. Anyám siránkozott hogy hagyjuk abba, hogy menjünk be mielőtt a szomszédok kihívják a rendőröket, de nem érdekelt. Kiköptem némi vért ami az arcomról a szám sarkába szivárgott, és teljes komolysággal mondtam apámnak, “Meg foglak ölni.” A lábaira tántorgott és úgy bámult, mintha én lettem volna a hibás. “Mint ahogy te megölted az álmaimat? Ha nem lettél volna te és az a buta szuka, azt csinálhattam volna amit akartam. Körülturnézni a világot, nagyszerű bandákat látni. Elrontottál mindent, te önző kis pöcs. Egy dolgot kértem. Nézd mit műveltem miattad!” A szavainak nem volt értelme és amúgy sem számítottak. Anyám sírt és ez volt minden amit láttam, és hallottam ahogyan könyörgött apámnak hogy álljon le. Már nem volt megállás. A lángok tomboltak és nem érdekelt ha azok szénné égették volna apámat. Még mindig eléggé ittas volt, így amikor megütöttem, könnyen esett el. Hallottam anyámat a nevemet sikítani valahonnan nagyon távolról és óriási elégedettséget éreztem attól, hogy apám nem volt olyan gyors, mint én. Az orrára szánt ütésem örömteli ropogással landolt. Nem tudom hányszor ütöttem meg. Nem tudom ki hívta ki a zsarukat, vagy azt hogy anyám miattam, vagy apám miatt sírt. Addig fel sem fogtam hogy mit tettem, amíg a bilincsek nem csattantak a csuklóimon és a zsaru, aki olyan idősnek tűnt mint én, be nem tuszkolt a kocsijába. Az apám mozdulatlanul hevert a járdán. Az arca vérrel volt beborítva és egy mentős oxigénmaszkot rakott a szájára és az orrára. Az anyám, a szegény anyám, az összevert, könny áztatta dicsőségében az apám kezét szorongatta miközben azzal nyugtatta hogy minden renben lesz. Azt hiszem valami bennem hivatalosan meghalt amikor beszállt apámmal a mentőkocsiba, hogy a kórházba szállítsák. A fiatal zsaru merev pillantást vetett rám, mintha már százszor látta volna ugyanezt aznap, és megkérdezte, “El szeretnéd mondani, hogy mi folyik itt?” Felsóhajtottam és engedtem hogy a fejem a hátsó ülés támlájára essen. Nem az volt az első alkalom hogy egy rendőrautó hátsó ülésén ültem, de volt egy rossz érzésem, hogy ez volt a legkomolyabb ok, amiért ott ültem. “Megütötte őt. Általában csak úgy kezeli mint a szart, elszomorítja és

elhiteti vele hogy értéktelen, de ez alkalommal kezet emelt rá. Csak elvesztettem a fejem.” A zsaru közelről figyelt. “Ő tette ezt az arcoddal?” Elfelejtettem az arcomat és megnyomkodtam a belsejét a nyelvemmel. Még mindig fájt, de már nem vérzett, szóval nem hittem hogy szükség lett volna összeölteni. “Ja. Váratlanul megütött amikor beléptem a házba.” A kezeim lüktetni kezdtek, a bütykőjeim tagadhatatlanul szét voltak nyílva és repedve. A tetteim terhe lassan kezdett lessüppedni a vállaimra. A rendőr bólintott és megveregette a kocsi tetejét. “Mindketten azt mondták, hogy te kezdted. Az öregember vádat akar emelni.” Felnyögtem. Lefogadtam volna, hogy abban a pillanatba ejtette volna a vádakat, ha összehoztam volna neki a turnét az Artifice-szal. “Be kell vinnünk az állomásra és bejegyezni a jegyzőkönyvbe. Van valaki akit fel tudsz hívni hogy kihozzon?” Bólintottam és felhívattam vele Rowdy-t. A tömör verziót mondtam el neki, és semmi kétségem nem volt afelől, hogy a lovasság többi része is követi majd, de elég olyan törvénnyel kapcsolatos helyzetben voltam még fiatalabb koromban, hogy tudjam, bármennyire is siet, egy egész napos elzárás várt rám. Értékeltem azt hogy a rendőr nem vallatott erőszakosan, vagy azt hogy nem próbált nemkívánatos tanácsokat adni az állomásig vezető úton. Azt is értékeltem hogy nem kérdeztem meg újra és újra, hogy érdekelt-e apám állapota. Nem akartam tudni, és azt sem hogy anyám mit akar mondani róla. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. El akartam menni az európai turnéra. Keresni akartam egy kiadót akinél leszerződhetek, ha a srácok is azt akarták. Mindent meg akartam csinálni, mindent amit csak anyám miatt nem tettem. Az amit többé nem akartam csinálni az volt, hogy őrszemként álljak anyám és az a gazember között. Feljegyeztek a jegyzőkönyvbe, lefuttatták az újlenyomataimat, elvették a gyűrűimet és az övemet, a pénztárcám és a telefonom, és egy olyan fickóhoz zártak be, aki láthatóan valami drogos ügy miatt került oda. Izgága volt és folyton azt kérdezgette hogy volt-e nálam cigaretta, még ha nyilvánvalóan nem cigizhettél amikor be voltál zárva. A kemény padkán ültem és a mennyezetet bámultam, ami olyan érzés volt, mintha órák múltak volna el. Ahogy múlt az idő, egyre több ember volt be- és kikísérve a cellákból, én pedig csak nyugton ültem. Csak be akartam olvadni a téglafalba és elmúlasztani azt a napot.

Azt sem tudtam hogy hogyan magyarázzam el az egészet Ayden-nek. Nem voltunk éppen a “hozd ki a barátodat a börtönből” stádiumban a kapcsolatunkban. A pokolba is, azt sem tudtam hogy a kapcsolati résznél tartottunk-e a kapcsolatunkban. Valami azt súgta hogy ez a kis botlás olyan lesz, mint a heavy metal egy temetésen. Már akkor sem látott többet egy ágyban töltött szórákozásnál velem, és az utolsó dolog amire szükségem volt az az volt hogy be is bizonyítsam azt neki. Jóval sötétedés után volt már amikor végre letették az óvadékot. Meg kellett jelennem a bíróságon a következő héten, hogy meghozzák az ítéletet, és ugyanaz a rendőr aki bevitt az őrsre, az vezetett ki oda ahol Rowdy egy csomó papírral állt. Komoly pillantás volt az arcán és láttam hogy nem volt boldog. A rendőr átadott egy zacskót amiben a cuccaim voltak és kezet rázott velem. “Ha ez számít valamit, sokkal szivesebben raktam volna a bilincset az öregember csuklóira. Minden nap látok ilyet. Megértem hogy csak anyád miatt próbáltál helyesen cselekedni. Túl sok gyerek találja magát ebben a helyzetben, sokuk sokkal fiatalabb mint te.” Csak felsóhajtottam és megköszöntem neki a rám szánt idejét. Rowdy megveregette a tarkómaz és gyakorlatilag kivonszolt az állomásról. Meglepődtem amikor láttam hogy egyedül volt, de miközben a fekete SUV-jéhez sétáltunk, elmondta, “A rendőr megemlítette hogy a Challenger-t a Heights-ben hagytad a kulcsaiddal együtt. Nash rábeszélte Rule-t hogy menjenek el és vigyék el hozzátok. Nem tudtuk az öreg gazember mit tett volna vele.” Az eszembe se jutott, így csak egy köszönömöt mormogtam és ránéztem a szemem sarkából. “Kössz hogy eljöttél értem, haver.” Megvonta a vállát. “Bármit.” “Komolyan. Visszafizetem.” “Oké, azon vagyok hogy behúzzak az arcod másik felére. Hagyd abba és mondd el mi történt.” “Egy teljesen szar műsor volt, beleértve azt hogy apám a földhöz vágott, anyámnak monoklija volt, és néhány elég komoly támadással kapcsolatos váddal állok szemben.” Összeszorítottam a kezeimet és összerándultam amikor a sebek a bütykőimen meghúzódtak. “Megöltem volna. Komolyan, Rowdy. Olyan átkozottul közel voltam.” Egy hosszú percig csendben volt és azt hittem hogy átléptem egy határt a

barátságunkban, de amikor megszólalt, a hangja nyugodt volt és cenzúra nélküli. “Megérdemelte volna. Egy férfi sem kellene hogy megüssön egy nőt.” Felmorogtam és ki akartam tépni a hajamat. “Most minden amire gondolni tudok az, hogy milyen régóta mehetett ez és miért nem szólt soha semmit. Beszállt a kibaszott mentőautóba vele és a kórházba ment. Vérzett és monoklija volt, és elment azzal a rohadékkal a kórházba, ahol dolgozik. Egy szót sem szólt amikor megbilincseltek és az autóba tuszkoltak, még annyit sem hogy 'köszönöm'. Elegem van, haver. Egyszerűen elegem van.” “Keresned kell egy ügyvédet.” “Ja, azt hiszem valószinűleg kell.” “Beszélj anyáddal. Vedd rá hogy elmondja, apád ütött meg előbb.” Megráztam a fejem. “Az nem fog megtörténni. Úgy értem, azt hiszem előreláthattam volna ezt. Csak rosszabb és rosszabb lett. Elutasítottam hogy összehozzam Dario-val és a fiúkkal az Artifice-ból. Utaskisérőként akart velük menni a turnéra. El tudod hinni ezt a szarságot? Nemet mondtam neki, erre kiveri a szart anyámból, aztán engem is el akart páholni. Megőrült.” “Mit fogsz tenni?” Ez volt a kérdés. Mit akartam tenni? Mivel nem volt válaszom, csak csendben maradtam. Boldog voltam amikor megláttam a Challenger-t a felhajtón leparkolva. Azért is boldog voltam, hogy Cora Mini-je nem volt ott, és Ayden Jeep-je sem. Nem voltam biztos abban, hogy mit mondtam volna bármelyikőjüknek, és mivel volt időm arra hogy lemossam magamról a börtön bűzét és megpróbáljam rendbehozni a fejem, szivesen használtam ki. Rowdy felé fordultam és egy ferde vigyort villantottam, amiben egy csepp humor sem volt. “Mondd meg a srácoknak hogy rendben vagyok. Főleg Nashnek. Ez nem az első rodeó az öregemmel. Kétlem hogy az utolsó lenne.” “Melletted állunk, Jet. Ne idegesked miatta.” Köszönésként bólintottam és kiszálltam az SUV-ból. Éjfél körül járt az idő és kicsavartnak és koszosnak éreztem magam. Minden amit tenni akartam az volt, hogy meztelenre vetkőzzem fizikailag is és mentálisan is. Úgy éreztem hogy látnom kellett volna ezt bekövetkezni, és bántott az hogy még mindig csalódott voltam azért hogy az egész velem történt. Mielőtt meggondolhattam

volna magam, mielőtt megengedhettem volna a bűntudatnak vagy valami másnak hogy megakadályozzon, küldtem Dario-nak egy üzenetet hogy a srácokkal benne voltunk a turnéban. Azzal, hogy az mit jelentett a jelenlegi állásunkra Ayden-nel, később akartam foglalkozni. Akkor valami megfoghatóra kellett összpontosítanom és beleadni minden energiámat, és hogy összeállítsak egy eszméletlen műsort amit elviszünk a tengerentúlra csak egy belépőjegy volt. Kikapcsoltam a telefonom mielőtt még megnéztem volna hogy mit válaszolt, és a fürdőszobába bolyongtam. Mindent egy rendetlen, vérrel foltos kupacba dobtam a földre és olyan forróra állítottam a vizet amennyire csak lehetett. Amikor a pára megtöltötte a szobát, bemásztam és engetem a forró égetésnek hogy végigcsorogjob a fejemen és le a vállaimra. El akartam mosni az egész napot, de ez nagyon nagy túlzás volt, mert még mindig volt egy kórházban fekvő apám és egy fenyegető randim a bírósággal, és nem számított milyen forró volt a víz, egyik dolog sem mosódott le. Megfeszítettem a kezeimet a víz alatt és szenvtelenül néztem ahogy a megszáradt vér a vízzel a lefolyóba kavargott. A vágás az arcomon csípni kezdett és meg akartam dörzsölni, amikor a zuhany üvegajtaja kinyílt és puha kezeket éreztem a derekam köré csavarodni és a hasamon pihenni. Egy pehelykönnyű csók landolt a tarkómra és éreztem az arcát a gerincem közepére feküdni. Teljesen puha volt, puha kéz, puha bőr, puha mellek, és a legédesebb hang amit életemben hallottam. Darabonként az összes borotvaéles és szurkáló fájdalom elvérzett és a lefolyóba kanyargott minden mással együtt. Némi szörnyű feszültség ami bennem kavargott, kezdett felengedni és az egyik összevert kezemet az ő sokkal kisebb kezeire helyeztem. “Rossz nap?” A pengés egy kicsivel kihangsúlyozottabb volt, mint általában és azt akartam hinni hogy az azért volt, mert aggódott értem és hogy tényleg olyan módon törődött velem, mint ahogy én kezdtem törődni vele. Éreztem ahogy közelebb jött, így a testének az egész első része a hátamhoz tapadt. Éreztem amint a testem más részei megfeszültek, de egy egészen jobb módon. Csak egy érintésre volt szükségem ettől a lánytól és semmi más nem számított. “Nem volt egyike a jobb napoknak, az biztos.” Feljebb mozdíotta egyik kezét úgy, hogy az a szívemen pihent, és elég biztos voltam abban hogy érezte azt dobogni az érintésétől. A másikat lejebb

mozdította és majdnem elég volt ahhoz hogy elfelejtsem milyen szar napom volt. Meg akartam fordulni, át akartam ölelni, de engedni neki hogy belém kapaszkodjon, megengedni neki hogy vissza összerakjon, az volt az amire a legnagyobb szükségem volt akkor. Így csak lehunytam a szemeimet és kinyújtottam a kezeimet hogy a falnak támaszkodhassak. Nem láttam anyám megvert arcát és nem éreztem apám arcát összetörni a kezeim alatt. Minden ami számított az Ayden volt, és ő jóvá tehette azt, jóvá tehetett engem. Az újjai bizsergő mintával szaladtak végig a farkamon. Éreztem minden simítást, minden csavarást amit a kezeivel művelt a mellkasomon. A szívem olyan ritmust dobogott amit biztosan érzett, és minden alkalommal amikor megszorított, vagy átsimította az újját a hegyében levő gyűrűn, beleborzongtam és éreztem a mosolyát a tarkómon. A kezét ami a mellkasomon volt úgy mozdította hogy az újjaival át tudott futni a mellbimbóimban levő karikákon, és egy pillanatig azt hittem hogy a térdeim fel fogják adni a szolgálatot. Általában nem figyelt a fémre ami olyan helyen volt amit csak akkor láthatott ha mindketten meztelenek voltunk. A tény hogy akkor külön figyelmet szentelt neki, hogy egyszerűen olyan jól viselte gondomat, azt hiszem az hajított át a túloldalra. Megcsókolt a fülem mögött és végigfuttatta a nyelvét a tüskén, ami a hegyét díszítette. Az ügyes kezei csináltak valamit a gyűrűvel a farkam hegyében, amitől kilélegeztem a nevét és tudtam hogy már nem tudtam sokáig visszatartani magam. Megharaptam az alsó ajkamat és ritmusosan lökődtem az ügyes kezeiben. A tenyere puha volt és jól hajlott, mintha pontosan tudta volna mire volt szükségem hogy kiadjam magamból a mérget. Amikor az erős fogaival megharapta a nyakam, ami az élvezet és a tőle felajánlott felejtés minden pillanatának kihasználása miatt feszült meg, kész voltam. Nevetett, miközben lágyan simult a vállamhoz és éreztem az ajkát megpihenni a nedves bőrömön. Szárazra facsart, miközben én lihegtem és ő megveregette a feszült izmokat a hasamon. “Jobb?” Leráztam a vizet az arcomról és kinyújtottam a kezem hogy elzárjam a csapot. Megfordultam hogy ránézzek. Láttam a szép szemeit tágra nyílni amikor a pillantása az arcomon levő sebre landolt és felemeltem a kezeimet hogy a rajtuk levő sérüléseket is megláthassa. “Közel sem.”

Előre nyúlt hogy megérintse az arcomat, de elrántottam még mielőtt megérinthette volna. Nem akartam hogy bármi köze legyen ahhoz a rondasághoz, mégha az csak a vigasz és törődés jele volt is. A mellkasomhoz rántottam, így egymáshoz tapadva álltunk, csupa vizes bőr és sima testek, és azt kívántam bárcsak örökké tartott volna az a pillanat. Átölelt és én majdnem megfulladtam a megkönnyebbülés sóhajától. Volt egy részem ami nem tudta hogy ennek a lánynak hol jártak a gondolatai, és tényleg azt hittem hogy látni a tönkrement formámat amiben voltam, elég volt ahhoz hogy azt mondja, “Szórakoztató volt, Jet, de nincs időm erre.” Ahelyett, a kezeit a seggemre rakta és a puha ajkát hozzádörzsölte az én egyik még érintetlen ajkamhoz. “Nekem kellett volna bezárnom, de aggódtam érted, szóval addig zaklattam Shaw-t még bele nem egyezett abba hogy beugrik helyettem. Mindenki ki volt borulva.” Belesóhajtottam a hajába és kinyitottam a zuhany ajtaját. Először körécsavartam egy törülközőt, ami nagy kár volt, mert semmit sem szerettem jobban a világon, mint a meztelen Ayden-t, majd az én derekam köré is csavartam egyet. Nem tudtam hogy az én szobámba vagy az övébe akart-e menni, így követtem őt a fürdőszobából, ami egy ráadás volt, mert egész úton nézhettem azokat a hosszú, meztelen lábait. Az én szobámat választotta, ami nem volt meglepetés. Szerette amikor a gitáron játszottam és dalokat írtam, és azt hiszem tudta hogy az események után szükségem lesz valamit papírra vetnem mielőtt véget ért volna az éjszaka. Nem tudom hogy hogyan csinálta azt amit csinált, de tekintet nélkül arról hogy milyen irányba tartott a kapcsolatunk – vagy nem kapcsolatunk – Ayden Cross volt az egyetlen személy aki egyszerűen megértett. Csak az az egy dolog elég volt arra hogy úgy törődjek vele, mint addig senkivel. Olyan könnyű lett volna beleszeretni, a titkokba és mindenbe. Engedte leesni a törülközőt és rámászott a sötét vörös paplanra. Elragadtattak azok a lábak, az a sötét hajkorona és azok a szemek amik csak úgy égtek a titokzatos történetekkel és mindenféle csábítással, és őt nézni volt minden vágyam. Egy hosszú percig folyamatosan figyelt. Nem tudtam mit mondani neki, így ismét ránéztem a felszakadozott kezeimre és összeráncoltam a homlokom miközben ki és be hajlítottam őket. “Nem kellett volna korábban eljönnöd a munkából. Meglettem volna még nem érsz haza.”

Az egyik fekete szemöldöke megemelkedett és a szája egyik sarka egy sexy vigyorba görbült. Hátradőlt a könyökére, amitől a mellei olyan dolgokat műveltek amitől a bolygón élő minden férfi, akiben vörös vér folyt, eladta volna az egyik golyóját. “Állj le, Jet. Aggódtam érted. Egész délután azon vitáztam magammal hogy lemenjek-e az őrsre, de rájöttem hogy ha akartál volna ott, akkor felhívtál volna. Tudtam hogy a fiúk a saját módjukon gondoskodnak majd rólad, de el kellett jutnom hozzád, hogy saját kezűleg is gondozásba vegyelek. Meg fogom kérdezni hogy mi történt és tényleg elbeszélgetünk róla, mert látom a kezeidet Jet, már minden testrészemet átjárták és tudom hogy bármi is idézte elő ezt az állapotot, az rossz. Nem látok semmi okot arra hogy erről azelőtt beszéljünk, mielőtt nem kezdünk valamit azzal a csúnya dologgal ami azokban a szemekben úszkál, szóval indítsd be a felszerelésedet és gyere ide.” Megveregette az ágyat maga melett és az elég volt hogy kicsalogasson belőlem egy nevetést. Ledobtam a törülközőt és engedtem az olvadó tekintetének hogy átutazzon rajtam. Értékelés volt ott és valami mély, ami keméyen ütött meg amikor elkaptam a bokáit és széthúztam azokat a hosszú lábakat. Felszisszent és most rajtam volt a sor hogy megemeljem a szemöldököm. Csinos volt és ragyogó mindenütt. Mindenhol ahol megérintettem, sima és selymes volt és tudtam hogy fahéj és cukor íze volt. Annyira helyesen nézett ki az ágyamban, hogy nehezen emlékeztem arra milyen volt mielőtt szabályos hozzávalóvá vált ott. A kezeimet felfuttattam az egyik sima lábán és megcsiklandoztam a térdét. Összehúzott szemekkel nézett rám és én rávigyorogtam. “Mi az?” “Hagyd abba a játszadozást.” Sima hasa volt, ami finoman hajlott a csipőcsontjai között. Lehajoltam és megcsókoltam pontosan a köldöke alatt, és aztán nedves nyommal vonultam egészen a sima redőiig és megálltam, majd hallottam őt káromkodni. Átfuttatta az újjait a még nedves hajamon és a lábait a bordáimig hajlította. “Olyan módon akarok gondot viselni rólad, mint ahogy te viseltél gondot rólam.” Ismét megcsókoltam, ez alkalommal lejjeb, és hallottam egyidőben zihálni és káromkodni. A combjai megfeszültek a fejem mellett, és a nyelvemben levő sulyzó hegyét átfuttattam a csiklóján és éreztem az egész testét görcsbe rándulni a gyengéd érintéstől. Kuncognom kellett, amitől ő megcsupálta a

hajamat. “Istenem, Jet, tönkre fogod tenni az elképzelésemet arról, hogy a szex milyen kellene hogy legyen.” Remek. Nem kellett tudnia hogy rajtam kívül milyen volt a szex mással, és azt akartam hogy velem jobb legyen, mint addig bárkivel. Ismét használtam a nyelvemet, ez alkalommal mélyebben és erősebben és körécsavartam azt, és addig szopogattam, amíg meg nem hajolt alattam és a bőre mindenhol reszeketetni nem kezdett ahol érintkeztünk. A körmei beleválytak a fejbőrömbe és én végigsimítottam a sérült bütykőimmel a mellének bársonyos csúcsát, amíg nem súgta ismét a nevemet és nem kezdett szétválni a kezeim alatt és a számban. Ayden úgy jött mint ahogy minden mást csinált, édesen és simán. Életem végéig minden nap felfalhattam volna, de türelmetlen volt. Érthetően, az éjszaka gondoskodási része véget ért, mert kikecmergett alólam és megengedtem neki hogy átfordítson a hátamra. A kezeimet a fejem alá helyeztem és nagy szemekkel figyeltem amikor áthajolt felettem hogy kihalásszon egy óvszert az éjjeliszekrényem fiókjából. Mindig extra óvatos volt amikor a gumit helyezte fel. Azt hiszem a lent levő fém még mindig megfélemlítette egy kicsit. Tudtam hogy élvezte, szerette azt hogy milyen érzést nyújtott, de mindig extra gyengéd volt amikor hozzáért, mintha még mindig nem lett volna biztos abban hogy mit kezdjen vele. Nem volt rá megfelelő szó, hogy mennyire akartam a forró kicsi nyelvét akörül érezni, hogy megkóstolja, hogy érezze a fémet a szájában. Nem mintha panaszkodhattam volna; nem volt szégyenlős és imádtam amit a testem többi részével művelt. Szerettem amikor elvesztette az uralmat és belemélyesztette a körmeit a hátamba, amikor elfelejtette lezárva tartani azt a rengeteg szenvedélyt és vágyakozást ami forrt és tajtékzott közöttünk és épp csak egy kicsit használta a fogait, vagy egy kicsit jobban húzta meg a hajam, mint ahogy szerintem szándékozta. Átlendítette egyik lábát a derekamon és felém emelkedett. Minden amit láttam az a borostyán volt, amint rám nézett. Belemélyesztette a fogait az alsó ajkába amikor elkaptam a kezeit és keményen a farkam hegyére nyomtak őket. Mindkét szemöldöke felemelkedett és láttam az aggodalmat átsuhanni a kipirult arcán. A karika a lehető legjobb módon lüktetett és rávigyorogtam. “Nyeregbe, cowgirl.” Lágy rózsaszín lett az arca és lesüppedt rám, amitől mindketten

felnyögtünk. Passzoltunk. Ez volt az egész, passzoltunk. Lehajolt hogy megcsókoljon, és a hegyes mellének érintése az enyémen mindkettőnből kiváltott egy élvezettel teli sziszegést. A homlokát az enyémhez támasztotta és egy olyan ritmust talált, amitől az újjaimat a csípőjébe mélyesztettem és káromkodtam az orrom alatt. Minden alkalommal amikor megemelkedett, a felduzzadt húsa az enyémen húzódott végig, olyan módon amitől fel akartam robbanni. Mindketten eléggé jóllakottak voltunk a korábbi játszadozásunktól, szóval ez a lassú felépülés, ez a finom mászás az orgazmus felé mindkettőnket arra késztette hogy elszántan nézzük egymást. Ez sokkal intimebb, sokkal személyesebb volt, mint az eddigi szexuális kapcsolataim közül bármelyik. Láttam amint megtölti őt, éreztem a belső izmait rezegni és húzódni, de a szemei voltak azok – azok a szemei amelyekből újra és újra inni akartam – , amik a csúcsra vittek. Egyszer láthattam őt, láttam hogy van ott valami a számomra, és a tetőpontig húztam, amitől mindketten izzadtunk és levegőért és határokért küzdöttünk, mihelyt vége volt. Rajtam rogyott össze, a kezeit a szivemen kulcsolta össze és rájuk támasztotta az állát. Az egyik kezemmel a hajához nyúltam és a sötét tincseket az újjaim köré csavartam. “Kivertem a szart ma az öregemből.” Láttam a pillantását az arcomon levő vágásra vándorolni és elidőzni. “Miért?” Nem tudtam találkozni a pillantásával, így inkább felnéztem a mennyezetre és engedtem hogy egy egész élettartam eseményei átsuhanjonak a kellemes utóhatáson amit körémszőtt. “Mert szar. Szar mint szülő, szar mint férj, szar mint férfi, és általánosan szar mint ember. A fejébe vette hogy anyám terhessége valahogy kisiklasztotta őt a csodálatos bulikból, ami az élete részét képezték mielőtt mi bekerültünk a képbe, és éveken át hibáztatta érte anyámat és engem. Inni akar és bulizni, és úgy viselkedni mintha tizennyolc éves lenne, miközben anyám értéktelennek és szörnyen érzi magát miatta. Eljöttem otthonról hogy távol maradjak attól és mindig próbáltam kordában tartani apámat, de ma részeg volt és megütötte anyámat. Elvesztettem az átkozott fejemet amikor megláttam. Ő ütött meg elsőnek, de aztán megláttam anyámat a monoklijával és minden amire gondolni tudtam az volt, hogy meg megöljem apámat. Eléggé biztos vagyok abban hogy eltörtem az orrát és el kellett szállítani a kórházba, egy pillanatig azt hittem

hogy megöltem, de a zsaruk elmondták hogy nem volt olyan szerencsém. De a legroszabb dolog...” Nem mondott semmit, csak figyelt miközben beszéltem és hallgatta a szívverésemet a kezei alatt. “A legrosszabb az volt, hogy anyám beszállt a mentőautóba és elment az apámmal a kórházba, miközben engem elfuvaroztak a börtönbe. Az apám oldalára állt és azt mondta a rendőröknek hogy én kezdtem, engem okolt. Egyszerűen csak nem tudom tovább csinálni és ez nagyon szar.” Felemelte egyik kezét és a körme szélével végigsimította a szám körüli vonalat, ami erősen le volt konyulva. “Az hogy milyen mértékig áldozhatjuk fel az életünket a családunkért, valahol véget kell hogy érjen, Jet. Nem lehetsz örökké mérges és megbántott azért, mert anyád nem engedi hogy segíts rajta. Egy pontban rá kell jönnöd hogy meghozta a döntést, és hogy az szemmel láthatóan nem te vagy.” Végtére, ez volt az, ami a legjobban fájt. “Pár nap múlva lesz egy tárgyalás. Feljelentett testi sértésért.” “Ő ütött meg először. Hivatkozz az önvédelemre.” Azt tettem volna, de a tény az volt, hogy ha a rendőrök nem érnek ki akkor, amikor kiértek, akkor valószinűleg emberölés vádjával néztem volna szembe. Felsóhajtottam amikor kiszedte a kezeimet a hajából és gyengéden megcsókolta mindegyik megsebzett bütykőmet. Nem tudtam milyen érzés meggyógyulni, de tudtam hogy az volt az amit ő próbált tenni értem. Lenyugtatta azt a dühös lángot ami mindig olyan közel járt a felszínhez. “Nem választhatjuk ki a családjainkat, vagy hogy honnan származunk, Jet. Amit kiválaszthatunk az az, hogy kik akarunk lenni ezek ellenére, és miattuk.” Végigsimítottam a tenyerem az arcán és a hüvelykujjammal átfutottam a kihangsúlyozott csonton. Számomra ő mindig elegánsnak és kifinomultnak tűnt, mintha valami drága lett volna ahhoz hogy megízleljem és élvezzem, mint egy jutalmat a jó viselkedésért. Sohasem értettem amikor arra utalt, hogy az egész csak egy jól megformált külső volt. “Miért nem mesélsz sohasem arról hogy honnan jöttél, vagy a családodról? Nem úgy értem hogy csak nekem. Cora azt mondja, hogy alig mondasz valamit arról hogy milyen volt az életed az egyetem előtt. Annyira rossz volt?” Láttam a falakat felemelkedni és az ajtókat bezárulni, még ha még mindig

meztelenek és intim kapcsolatban voltunk. A szája megfeszült és az összes bolyh amit a szemébe raktam, eltűnt. Azt hittem sírni fog, hogy elhúzódik tőlem, így összezártam a kezeimet a nyakánál, a haja alatt és egy helyben tartottam. Morcosan nézett rám, de nem próbált meg elmenni. Leengedte mindkét kezét és engedte lebukni a fejét úgy, hogy az arca a halál angyalának vicsorgó fejéhez tapadt a mellkasomon. A kezeit a bordáimra helyezte és inkább a falnak válaszolt, mint nekem. “Az nem volt olyan rossz, de én az voltam.” “Ez pontosan mit jelent, Ayd?” A kezemet fel – le simítottam a gerincén. Nem számított hogy hol érintettem meg ezt a lányt, sehol sem éreztem jobban mint a farkamban. Kifújt egy lélegzetet amitől megdermedt a bőröm. “Azt jelenti hogy nem olyan rég még nem voltam valami jó személy. Túl sok fiú volt, túl sok rossz ok miatt. Volt ott kábítószer és a törvény általános figyelmen kivül hagyása, és az egyetlen dolog amire mások fel tudtak használni az arra volt amit meg tudtak tenni velem. Bármit felhasználtam – és úgyértem bármit – hogy megszerezzem azt, amit akartam, és nem érdekelt kit bántottam meg vele, vagy hogy milyen fényt vetett rám. Egy roncshalom voltam, és az egyetlen ok amiért az voltam, az azért volt, mert az ott levő emberek ezt várták el tőlem. Senki sem hitte hogy okos vagyok. Senki sem hitte hogy egyszer eléggé össze tudom majd szedni magam hogy elmenjek, és ha egy tanár nem érdeklődött volna irántam és nem vett volna rá hogy szedjem össze magam mielőtt még túl késő lett volna, akkor valószínűleg igazuk lett volna.” Egy idegent írt körül. Az a személy olyan távolinak tűnt ettől az erőteljes lánytól, aki az egész testemet befedte, hogy még csak egy szobában sem tudtam volna elképzelni őket, nem pedig ugyanabban a testben. “Nem is tudom mit mondjak erre. Nem ismerem azt a lányt.” A hüvelykujja a bordáimon siklott és megdörzsölte a bőrt amely köztük húzódott. Megnyugtató volt; ő volt megnyugtató, és minden amire vágytam az volt, hogy ő legyen a gyógyír ami kioltja bennem a tüzet egyszer s mindenkorra. Meg tudtam mondani a hangszínéről, arról hogy még mindig nem tudott rámnézni, hogy az örökkévalóság és én nem jártunk kéz a kézben a fejében, nem számitott hogy milyen forrók voltunk az ágyban, vagy hogy milyen mélyen hatottunk egymásra azon kívül. “Nem, de ő ismer téged. Tudja hogy miattad vadnak érzem magam és

hogy elveszítem az uralmat, és hogy sohasem akarok leállni. Tudja hogy miattad képes vagyok bármire, hogy az enyém legyél, és hogy nem érdekelnek a következmények és semmi ami az utamba kerül. Mert úgy jutottál el hozzám mint eddig még senki és hogy te függőbbé teszel, mint bármelyik illegális dolog amit a múltban kipróbáltam. Főleg azt tudja, hogy amikor veled vagyok, minden amire gondolni tudok az te és én vagyunk és hogy milyen gyorsan tudunk olyan helyet találni ahol levetkőzhetünk, vagy hogy mennyi idő kell ahhoz hogy összegömbölyödjek a karjaidban és hogy énekelj nekem. Nem gondolkodom a jövőről, vagy az iskoláról, vagy azokról a fontos dolgokról amiken dolgoznom kéne ahhoz hogy megteremtsek magamnak egy életet. A tulajdonod lehetnék, Jet, és ezt sohasem akarom hogy megtörténjen.” Behaljítottam a hazem a fenekén és a combjánál fogva meghúztam, hogy szétterpeszkedjen rajtam. Fel kellett volna kelnem és elintéznem a dolgokat, de nem akartam mozdulni. A karom, amelyiken Dali órái voltak, átölelték a vállát, és ismét nem tudtam nem arra gondolni, hogy minden egyes közösen töltött perc egy élettartamig fog tartani miután ez a lány már nem lesz az enyém. “Mi van akkor ha nem számít? Mi van akkor ha vele is annyira törődöm mint ezzel a változatoddal? Nem akarlak birtokolni, Ayd, csak veled akarok lenni.” Felsóhajtott és megcsókolta a szegycsontomat. “Nem is tudok törődni vele, Jet, és nem hiszem hogy tudnál segíteni.” El akartam mondani neki, hogy semmi sem számított. El akartam neki mondani, hogy milyen fontos volt ő a számomra. Hogy Phil bácsin és a srácokon kívül senki sem törődött velem, és hogy nem tudtam mit kezdeni azzal hogy ő aggódott értem. Úgy éreztem, mintha az elég óriási lett volna ahhoz hogy azt gondoljam esetleg bele tudnék szeretni és hogy örökké ragaszkodni akartam hozzá. El akartam mondani neki hogy nem tartottam egy helyet sem az életemben, vagy az ágyamban más személynek, mint neki, és hogy az addig írt és elénekelt szerelmes daloknak nem volt semmi értelme amíg ő be nem lépett a képbe. De nem mondtam, mert tudtam hogy nem állt készen hallani azt, és én sem voltam biztos abban hogy mit jelentett nekem az az érzés. Épp úgy, mint az olvadó időm, addig akartam ragaszkodni hozzá, ameddig csak tudtam, amíg a tűz nem vált volna túl forróvá és élve el nem égetett volna belülről, és nem lett volna más választása mint hogy nézze

parázslani azt.

Tizenegyedik fejezet A csütörtök este csajos este volt, még azóta amióta Shaw, Cora és én osztoztunk a házon. Néhány este csak összeültünk egy üveg borral és nyálas filmeket néztünk, néhány este pedig kicsinosítottuk magunkat és elmentünk egy klubba, és akkor voltak olyan esték mint ez az egy, amikor csak el akartuk felejteni azt, ami egész héten bennünk mászkált. Csak azért mentünk ki hogy a végén tönkre vágjuk magunkat és ellazuljunk. Régen megtanultam a leckémet, miszerint nem volt szabad kora reggeli órákat választani pénteken, mert az ilyen esték szörnyű másnapossággal jártak, és nem voltam bolond. Shaw egy szomszédos bárt választott a Tizenharmadik utcán, ami eléggé közel volt a lákásához a Hill-en. Cora és én taxival mentünk, mert egyértelmű volt hogy az este nem lesz szép és mindketten tudtuk hogy mire a buli befejeződik, egyikünk sem lesz olyan állapotban hogy kormány mögé üljön. Egy korsó sörrel kezdtünk, és a fiúkat hibáztattam. Volt olyan idő amikor borral vagy margaritával kezdtük volna, de miután olyan sok időt töltöttünk a fiúkkal, azt hiszem szokásunkká vált hogy mindig egy korsó hideg Coors Light-tal kezdtünk. Egy korsó után jött a második, és mire a harmadik is megérkezett az asztalra, Shaw kész volt hogy hozzáadja a rövid italokat a mixhez. Én tequila-s lány voltam, Shaw a whiskey-t szerette, Cora pedig a Jäger-nél maradt. Nem tartott sokáig, hogy a beszélgetés nevetséges témákra kóboroljon és hogy a nevetésünk hangos és ellenszenves legyen. Cora kéttónusú szemei óriásiak voltak és Shaw pedig az egyik kezét tartotta a száján hogy visszatartsa a nevetést. Csak bámultam őt, mert tipikus Cora fazonban magyarázta hogy sohasem értette hogy mi hárman hogyan lehettünk barátok, figyelembe véve hogy Cora közelről és személyesen ismerte a pasijaink szerszámát. Megemeltem az egyik szemöldökömet. “Mindet?” Megnyalta az ajkát és oldalra döntötte a fejét. “Hogy érted?” “Mindet láttad?” Shaw felsóhajtott nevetés közben és meglökte a vállam. “Ne kérdezt ezt tőle.”

“Miért ne?” “Kell hogy legyen valamiféle kiváltság.” Megforgattam a szemem. “Ő egy testmódosító, nem egy orvos, és kíváncsi vagyok.” Cora egy pajkos vigyort irányított felém, és míg be kellett vallanom, örültem annak hogy ő volt az aki berakta azt a karikát Jet-nek és nem valami ismeretlen ribanc, még mindig elég furcsa volt elképzelni őt a kezeivel bárhol Jet micsodája körül. Rendelt még egy kört és intett hogy hajoljunk közelebb. Shaw lehet tiltakozott a terv ellen, de ismertem azt a csillogást a zöld szemeiben és épp olyan kíváncsi volt, mint én. “Mindet. Nos, mindet, kivéve a nagy tesóét. Csak egyszer találkoztam vele és már akkor tudtam hogy túl feszült volt és egyáltalán nem érdekelték ezek a dolgok. Rule-nak van a legtöbb fémárúja, Rowdy a második, és Jet-nek és Nashnek ugyanannyi van. És had áruljam el, nem könnyű dolog átszúrni egy fém tűt azoknak a srácoknak a privát részein, akiket a barátaidnak tekintesz. Azt hittem Rowdy el fog ájulni, Nash pedig meg akart ütni.” Egy kicsit legyeznem kellett magam egy koktél szalvétával. Nem olyan régen a gondolattól, hogy valaki olyannak legyek akinek tetoválásai voltak az egész testén és ékszerek a privát részein, nevetnem kellett. Most tudtam hogy milyen sexy volt az, tudtam hogy senki sem tudná ugyanazt csinálni amit Jet tudott. Nem volt visszaút az unalmashoz és az egyszerűhöz, és Shaw álmodozó tekintetéből tudtam hogy ő is így gondolta. Félretoltam a Patrón-t és Cora tiszteletére felemeltem a kis poharat. “Denver női lakosainak nevében, köszönetet mondok és fogadd örök hálánkat. Jó munka, Cora.” Ettől mindketten felnevettek, de Shaw egyetértően bólogatott. “Ja, köszi.” “Nagyon szívesen, hölgyeim. Tudjátok, csinálnom kellett valamit hogy kisegítsem azokat az idiótákat. Nem mintha valaha is találtak volna jó csajokat csak a személyiségükkel. Szörnyűek.” Shaw felhorkant, mert semmi kétség nem volt arról, hogy Rule igazi seggfejjé tudott válni ha igazán akarta, de én csak megráztam a fejem. “Jet-nek nincs rá szüksége. Az ő személyisége rendben van. Ő csodás.” Ettől mindkettejük feje felém fordult és ha józan lettem volna, akkor ki sem nyittam volna nekik azt az ajtót. Shaw felém fordította a fényes szemeit.

“Szóval, mi a hézag ezzel az egésszel?” Bár tudtam volna. “Semmi. Barátok vagyunk, szeretünk együtt lógni, és törődöm vele, sokat. Csak együtt vagyunk, se több, se kevesebb.” Csak hogy az egy nagy kövér hazugság volt. Teljesen több volt. Jet roszkedvűbb volt és visszahúzódottabb amióta visszajött a börtönből. Tudtam hogy az egyik része az volt, hogy megemésztette a dolgokat az anyjával, de volt még valami amitől titokzatos és gyanús volt. Minden alkalommal amikor beléptem a szobájába és ő éppen telefonált, lerakta. Egy csomó időt töltött a stúdióban, és úgy tűnt a banda sokkal több idejét követelte mint amióta megismertem. Abból amit össze tudtam rakni, úgy tűnt, hogy azt tervezte hogy visszamegy az útra, és nem tudtam rájönni hogy egyszerűen miért nem mondta el nekem. Nem mintha lett volna bármi beleszólásom, de mégis, jó lett volna tudni hogy meddig tervezett távol maradni. Bármennyire is utáltam bevallania azt, a gondolattól hogy egyedül aludjak amíg ő úton volt, megfájdult a gyomrom. A bíróságról sem szólt egy szót sem. Talált egy ügyvédet és pár héttel arréb tolták a tárgyalás napjának dátumát. Tudtam hogy aggódott amiatt hogy a bíró rendelete hogy hat majd az idejére, de a tényleges ítélet miatt nem tűnt gondterheltnek. Azt hiszem rájött hogy valami kis büntetést kap majd és némi közösségi munkát, de aggódtam azért mert nem hozta fel a dolgot, vagy hogy egyszer sem említette meg a szüleit. Tudtam hogy valami eléggé nehéz dologgal küzdött és ott akartam lenni érte, de nem volt hajlamos megengedni azt. “Beszélt veled arról hogy miért tartóztatták le?” Bólintottam. Tudtam hogy Rule tudta az egész történetet, kivül – belül, de Jet mindenkinek azt mondta hogy verekedésbe keveredett, így nem éreztem úgy hogy nekem kellett volna elmagyaráznom a családi állapotát Shaw-nak. “Igen. Nem az ő hibája volt.” Megrázta a fejét és a fehéres-szőke haja körülötte csavargott, ami odavonzotta a szemközti asztalnál ülő fickók figyelmét. Egész éjjel kérdő pillantásokat vetettek felénk. Általában egy jól-elhelyezett mosolyt szoktam használni arra hogy egy-két ingyen kört szerezzek magamnak, de most hogy egy bizonyos rocker volt a képben, ez nem tűnt helyesnek. “Sohasem az ő hibájuk, hidd el. Hallottam Rule-t újból és újból ismételgetni ezt.” Cora megforgatta a kifejező szemeit és visszadőlt a székében. “Ez azért

van, mert azokból a fiúkból sikít a szex, a bűn és egy csomó szórakozás, és soha senki sem tartsa felelősnek őket azért hogy az idő legnagyobb részében ilyen szamarak.” “Ez alkalommal a szamárság tényleg nem Jet hibája volt. A körülmények áldozata volt.” Megfordult hogy rámnézzen, én pedig nagyon erősen próbáltam nem feszengeni. “Azt ugye tudod, hogy hallom őt esténként énekelni.” Éreztem amint forróság önti el az arcom. Tényleg témát akartam váltani, de tudtam hogy az valószinűleg nem történt volna meg. Próbáltam hanyagul megvonni a vállam. “Gyönyörű hangja van.” “Igen, de amikor még nem aludtál a szobájában, sohasem használta azt így.” Az egyik kezem a torkomon pihentettem és elutasítottam hogy találkozzam a pillantásával. “Tudod, egy nap bele fogsz botlani egy fickóba, aki ledönt majd a lábadról és akkor rajtunk lesz majd a sor hogy belemásszunk a képedbe és rámutassunk a bosszantóra és nyilvánvalóra.” Shaw megemelte mindkét szemöldökét és bólintott. “Egek, már annyira várom.” Cora meglebegtette a kicsi kezét maga előtt. “Nem kell majd semmire rámutatnotok, mert én a tökéletesre várok.” Shaw és én osztoztunk egy pillantáson, majd mindketten kitátottuk a szánkat. Shaw volt az aki kiköpte, “Most ugye csak viccelsz.” Cora megrázta a fejét. “Nem, nem viccelek.” “Nincs olyan dolog hogy tökéletes, Cora. Nézz Adam-re. Jól néz ki, olyan édes amennyire csak lehet, csodás jövővel rendelkezik, arról nem is beszélve hogy egy csomó közös volt bennünk és tényleg élveztem a társaságát. Egyik sem számít azok közül, mert egy átkozott dolgot sem tett értem, és minden amit Jet-nek tennie kell, az annyi hogy rámnézzen, vigyorogjon egy kicsit és készen állok ráugrani és elégni a hatástól.” Shaw élénken bólintott. “Az én tökéletes változatom megpróbált majdnem halálra verni és megerőszakolni. Nincs olyan dolog, kislány. Csak csalódni fogsz.” Leintett bennünket és a söréért nyúlt. “Jimmy összetörte a szívemet,

milliónyi apró darabra zúzta. Sohasem tudtam hogy valami fájhat annyira, amíg meg nem találtam azzal a lánnyal. Nem fogok mégegyszer átesni ugyanazon. Arra a fickóra várok, aki tökéletes – probláma nélkül, dráma nélkül, és érzelmi hiányosság vagy ingatagság nélkül. Kell hogy legyen valaki odakint aki beleillik ebbe.” Rámszegezte egyik újját. “És Adam gyapjúpólókat viselt, szóval érthetően nem illett hozzád.” Ugyanazt az újját Shawra irányította. “Te pedig végig Ruleba voltál szerelmes, szóval még ha mindenki más azt is hitte hogy az az őrült tökéletes volt, te mélyen mindig is tudtad hogy Rule volt az egyetlen a számodra.” Ettől mindketten csendben maradtunk, így csak felsóhajtottam. “Cora, mi szeretünk, és igen, legtöbbször idegesítően igazad van, de azt hiszem hogy most az egyszer túl magasra raktad az elvárásaidat.” Motyogott valamit amit nem hallottam és megpróbálta felvilágosítani a beszélgetést, rámutatva arra, “Nem mintha a legtöbb fiú átjutna a Rettenetes Trió szemléjén. Százszor rosszabbak, mint egy légpuskás apa.” Mindannyian rekedt nevetésben törtünk ki, amitől Shaw a könnyeit törölgette. “Ó. A nagy, gonosz tetováló műveszek szeretik a kis manójukat.” Cora összevonta a szemöldökét és hozzávágott egy nedves koktél szalvétát, ami következtében Shaw ráfröcskölt a szívószálával. Mivel óvodásokká alakultunk át, eldöntöttem hogy ideje volt elmenni a mozsdóba. A közeli bárt választottuk, így a cowboy csizmám volt rajtam, farmer szoknyával és egy szűk fekete pólóval amin a Jack Daniel's logója volt. Cuki volt, de visszafogott, és örültem annak hogy nem kellett magassarkúban navigálnom az asztalok és székek között, mert eléggé ingatag állapotban voltam. A mozsdó rettenetes volt, úgyhogy a dolgom a lehető legmesszebb végeztem el és úgy mostam kezet, mintha műtétre készültem volna. Egy réteg szájfényt simítottam el az ajkamon és próbáltam meghatározni hogy mennyire voltam részeg, azzal hogy a mutatóújjammal az orrom hegyét érintgettem, amikor a kis helységbe vezető ajtó csörögni kezdett. Elugrottam a tükörtől és kikiáltottam hogy egy perc és kint leszek, de ez nem riasztotta vissza azt aki be akart jutni. Ha józan lettem volna, valószinűleg jobban meg lettem volna rémülve. Ahogy az volt, amikor a kopott kilincs feladta a harcot, és az alak betolakodott hozzám a helységbe, az volt az összes amit tenni tudtam hogy előhívjak egy döbbent meglepődöttséget.

Egészen biztosan nem számítottam a leselkedő idegenre aki a szomszédságban keringett, a fickóra, akiről biztos voltam hogy megpróbálta megtépázni Cora-t, hogy megjelenjen ebben az undorító mozsdóban és hogy rögtön az arcomba másszon. Megragadta a vállamat és a mozsdónak lökött. Most hogy a távolság csak egy töredéke választott el bennünket, már nem volt nehéz beazonosítanom őt. “Silas.” Úgy mondtam ki azt, mint az emberek a rák szót, ami ő igazából volt. Silas Anderson volt az összes rossz dolog az összes rossz embernek, és ha ő volt az aki elől a bátyám futott, akkor bármit is mesélt nekem Asa, az csak a fele volt a történetnek. Az ok amiért előbb nem tudtam felismerni, az nyilvánvalóan az volt hogy az idő eljárt felette amióta eljöttem Woodward-ból. Egy évvel volt idősebb Asa-tól, de úgy nézett ki mint egy ötven éves. A bőre undorító volt és gúnyos, a szemei vadak és beesettek, és a valamikor illedelmes haja tincsekben és zsírosan lógott a ronda arca körül. Nehéz volt elhinni hogy egykor ez a fickó igazi kapásnak számított. Ugyanolyan nehéz volt elhinni azt is, hogy egykor azt fontolgattam hogy lefeküdjek vele, hogy ő legyen az a rossz házimunka, ha az távol tartotta őt a bátyámtól. Most, a gondolattól felfordult a gyomrom és kavargott a fejem. Hol van a könyv, Ayd? Tudom hogy Asa itt van. Tudom hogy az a nyuszi nem tudott ellenállni annak hogy hozzád fusson azért hogy rendbehozd a szarságát, mint mindig. Most kell az a könyv.” Próbáltam lerázni, de a hely túl szűk volt, őt pedig a kétségbeesés és a pánik fűtötte. “Nem tudom miről beszélsz.” A fogaim keményen csapódtak össze amikor rázni kezdett. “Nem tudom hogy az idióta bátyád mit mondott neked, de ez nem kispályás dolog amibe belebotlott. Ha nem adja vissza a könyvet, ezek az emberek nem csak őt ölik meg, hanem a mérgüket az anyádon vezetik majd le és aztán eljönnek érted is.” Az egyik kezemet sikerült a mellkasára helyeznem és ellökni őt annyira hogy az ajtóhoz kecmeregjek. “Miről beszélsz? Asa azt mondta hogy tartozik valakinek húszezer dollárral, amiért elvett valamit.” Silas nevetésképp felugatott amitől libabőrös lettem. “Nem lehet. Az az

ökör ellopta a kis fekete könyvet az egyik helyi szervezőtől. Benne van az összes határidő és a tartozások bárkinek és bárkitől a kibaszott Déli részen. Nem tudom mit gondolt csinálni vele, de most mindenki az ő nyomában van hogy visszaszerezzék azt. Tudod hogy előbb ad fel téged mint egy zsíros disznó, hogy elkerülje a balhét, Ayd. Csak mondd meg hogy hol van.” “Megpróbáltál betörni a házamba?” Szétnézett a helyiségben és a szemei féleszűek és vadak voltak. “A kis szuka majdnem megsokkolózta a golyóimat.” “Szerencséd hogy nem lőtt le. Brooklyn-ból jött és nem szórakozik.” “Ne kerülgesd a kérdést. Tudom hogy itt van. Napokon át követtelek, arra várva hogy megkeressen és segítséget kérjen tőled. Úgy ahogy azt mindig is csinálta.” Próbáltam nem megrázkódni az undortól amikor a szemei tetőtől – talpig végigvándoroltak rajtam. “Már nem teszem meg neki azt, egyiket sem. Ezt a felfordulást neki kell eltakarítania.” Biztosra mentem hogy tisztán érthető legyen a mondanivalóm. “Nem tudom hogy hol van, és nem tudok semmilyen könyvről.” Silas káromkodott, és felugrottam amikor a húsos ökle a mozsdó felett levő kopott tükörpe csapódott, üvegszilánkok záporává törve azt. “Ez nem egy játék, Ayd. Ez egy csomó felbőszített motoros, akik kábítószerrel és fegyverekkel üzletelnek és semmi gondjuk nem lesz azzal hogy az egész családodat a föld alá juttassák az erdőben, ha nekik az felel meg. Asa hibázott és én csak próbálom csökkenteni a károkat.” “Azzal hogy követsz engem? Hogy a frászt hozod a lakótársamra és megpróbálsz betörni a házamba? Ez nem Woodward. Ezek közül egyiket sem fogom eltűrni itt.” Kinyitottam az ajtót és a vállam felett néztem rá. “Majd beszélek Asa-val. Ha ráveszem arra hogy átadja a könyvet, jobban teszed hogy biztosítod azt hogy anyámnak ne essen baja. De esélyes az is hogy már valami hülyeséget tett vele és hazudott a húszezer dollárról, hogy el tudjon tűnni. Ez Asa, tudod hogy mire képes.” Silas tapadós szemei végigsimultak rajtam a fejem tetejétől egészen a csizmám kopott sarkáig. “Ahogy te is, Ayd, és ha egy pillanatig is azt gondoltad hogy az a szardarab nem adná el a seggedet a szervezőnek, csak hogy mentse a saját hátsóját, akkor halálosan tévedsz és az a drága egyetem nem tanított meg

semmire.” Egész testemmel reszketve léptem ki az ajtón. Olyan keményen próbáltam távol tartani a múltat az új életemről, olyan keményen próbáltam elfelejteni a dolgokat amiket tettem és azt hogy milyen módon éltem, de úgy tűnt a sors elhatározta hogy bármi áron lenyomja azt a torkomon. Abban a percben, minden őszinteséggel mondhattam azt hogy utáltam a bátyámat, mindent amit képviselt, és mégis azon voltam hogy mindent megpróbáljak azért hogy életben tartsam. Bántott az hogy nem hagyhattam csak úgy lógni a hülyesége és kapzsisága kötelén. Amikor visszaértem az asztalhoz, nem voltam meglepődve azon hogy látogatóink voltak. Shaw Rule ölében ült, miközben Rule az ő sörét iszogatta, Jet pedig elfoglalta a széket amit nemrég szabadítottam fel. Mindannyian nevettek valamin amit Cora mondott, és éreztem a szívemet elsüllyedni. Ez volt az a család amelyikre mindig is vágytam. Ezek voltak azok az emberek akikre mindig számíthattam, jóban és rosszban, és nem kértek tőlem semmit cserébe, és én csak hülyítettem őket hogy azt higgyék többet érek annál ami valójában voltam. Jet sötét tekintete találkozott az enyémmel és próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt. Olyan sok kérdés fénylett azokban a sötét mélységekben. Olyan nagyon kívántam azt hogy legalább csak egyet megválaszolhattam volna. Az oldalához léptem és igazából elmosolyodtam amikor a karját a derekam köré csavarta. “Mi folyik itt?” “Rule-nál lógtunk amikor Shaw küldött egy SOS-t neki. Rájöttem hogy mivel közel vagyok, eljövök értetek tökfejekért is és hazaviszlek benneteket, hogy ne kelljen taxira várnotok.” Ez édes volt; ő volt édes, és olyan nevetségesen jóképű. Ember, ó ember, tényleg jóképű volt. A fekete haja szanaszét állt, mint általában, és egy szűk, fekete hosszú ujjú póló volt rajta, pentagrammal és tehén koponyákkal. Biztos voltam benne hogy az valamilyen banda logója volt amelyikről még nem hallottam, de jól állt rajta, majdnem olyan jól mint az a fekete felfestett nadrág amit viselni szeretett, amelyik bele volt rakva a kifűzött harci csizmáiba. Minden tetszett vele kapcsolatban, a minden újján levő ezüst gyűrűktől a mindkét fülében levő ördögtüskékig. Úgy nézett ki mint egy rocksztár és elsőkézből tudtam hogy az a szakértelem kiterjed a színpadon túlra. Megnyaltam az

ajkaimat és éreztem az újjait még jobban belenyomódni a csípőmnél levő puha bőrbe. “Nos, ez szörnyen kedves volt tőled.” Nem akartam Asa-ra gondolni, vagy Silas-ra, vagy az anyámra. Csak azt akartam hogy elmenjek vele valahova egyedül és megengedjem neki hogy elfelejtessen velem mindent. El tudtam volna aludni mellette miközben a fülembe énekelt, és tettethettem volna hogy minden rendben volt. Rule felnevetett és megemelte egyik sötét szemöldökét. A szemöldökében levő fémtől gonosznak és baljósnak tűnt, és nem volt nehéz látni miért tartott Shawn-nak olyan sokáig megszerezni őt. “Nem kell megköszönnöd. Teljesen a mi hasznunkra válik hogy ilyen ittasak vagytok és készen álltok munkához látni. Elmondtam Jet-nek az úton ide, hogy a lányos est a hét legjobb estéje. Shaw mindig játszásra készen jön haza.” Shaw felháborodva felsóhajtott és rávágott a karjára. A fiúk felnevettek, én pedig nem tudtam visszatartani a vigyort amikor halvány rózsaszínűre változott a vizsgálódástól. Jet-tel játszani, részegen vagy józanon, sokkal szórakoztatóbbnak hangzott mint a bárban lógni, így hát próbáltam elkapni a pillantását és jelezni arra hogy bármikor kész voltam távozni. Cora rendelt még egy kör rövidet és mire befejeztük, már rég elmúlt az indulásra szánt idő. Jet-en és rajtam pihent, és Jet-nek be kellett gyömöszölnie az apró alakját a Challenger hátsó ülésére. Jet vetett ránk egy pillantást és figyelmeztetett bennünket hogy ha egyikünk is hányt volna a drágájában, akkor azt mi takarítottuk volna fel, bebaszva vagy sem. Cora viccesnek találta azt és nevetett és nevetett, amíg nem hallottam levegőért kapkodni. Jet füttyentett, és dudált amikor elhaladtunk Rule nagy teherautója mellett. Láttam amint Rule bemutat nekünk, de az nem akadályozta meg abban amit Shaw-val művelt. Az utas felőli ajtónak volt nyomva, a karjai Rule nyakában és a lábai a dereka köré voltak csavarva. Próbáltam nem megijedni amikor a zene elkezdett üvölteni a hangszórókból. Olyan hangos volt és olyan erőszakos hangzású, és utáltam hogy az volt az amihez kapcsolódni tudott. Vállvonva lehalkította. “Wolves in the Throne Room.” “Miféle név ez egy bandának?” A szeme sarkából felém irányított egy pillantást. “Egy remek név.

Felhorkantam és visszadőltem az ülésbe. Sohasem egyeztünk volna meg ugyanabban a zenében, mint ahogy arra sem kértem volna soha hogy jöjjön el velem sortáncolni. Plusz, ha valaha is berángatott volna pogózni, megfojottam volna. Jó volt hogy annyi más szinten kapcsolódtunk. Cora hadobált valamiről a hátsó ülésen, majd hasra feküst és az arcát a bőrülésbe mélyesztette. Egy kicsit megrezzentem amikor Jet egyik keze a combomon landolt, épp ahol a szoknyám szegélye felcsúszott. “Feszültnek tűntél amikor visszaértél az asztalhoz. Minden oké?” A nyelvem hegyén volt hogy elmondjak neki mindent – Asa-ról, Silas-ról, és az összes csúnya, aljas zűrzavarról – de ahelyett inkább ráraktam a kezét az övére és feljebb csúsztattam a lábamon. “A mozsdó koszos volt, és meglepődtem hogy téged is ott láttalak. Tényleg elfoglalt voltál az elmúlt néhány napban. Azt hittem még mindig a stúdióban voltál.” A hüvelykujja előre-hátra simult a puha bőrömön és még feljebb mozdult, amíg figyelmeztetnem nem kellett magam hogy lélegezzek és hogy nem voltunk egyedül. “Ja, azon dolgozom hogy összehozzam a dolgokat.” Részeg voltam, de nem annyira hogy ne tudjam hogy szándékosan volt bizonytalan. “Mivel kapcsolatban kell összehoznod a dolgokat?” Felsóhajtott és a cirógatásból átment szorongatásba. Beleborzongtam egy kicsit és megemelkedtem az ülésemben, ami csak még nagyobb hozzáférést adott neki a húshoz, ami gyorsan nedvesedett és készülődött. “Tényleg most akarsz belemerülni ebbe?” Pislogtam és ingerülten összehúztam a szemeimet. “Nos, kezdtem azon tűnődni hogy egyáltalán mondasz-e majd valamit, vagy egy nap csak megkérsz hogy vigyelek el a reptérre.” A hüvelykujja megérintette a bugyim korcát és egy pillanatra elfelejtettem hogy dühös próbáltam lenni rá, mert csillagokat láttam. “Néhány hónapra turnézni megyek.” A fogaimon keresztül szívtam be a levegőt amikor a kezével eltávolította az útból a csipkés anyagot. Rá akartam pillantani Cora-ra hogy megbizonyosodjam róla hogy még mindig ki volt ütve, de féltem megmozdulni, féltem hogy elárulom mindazt a pajkos dolgot amit velem művelt. “Miért volt ez ennyire elhallgatva? Nem jársz mindig turnékra?”

Ismét felsóhajtott és én majdnem megütöttem, mert teljesen eltávolította azokat a felderítő újjakat. Arra lettem figyelmes hogy a ház előtt parkoltunk le. Hátrafordultam hogy segítsek Cora-nak kijutni az autóból, amikor ő szó szerint átrepült az ülés felett és átmászott rajtam hogy kijuthasson az ajtón. “Most azonnal pisilnem kell!” Olyan gyorsan rohant a bejárati ajtóhoz, hogy senki sem mondta volna azt róla hogy néhány másodperccel előtte még az eszméletvesztés szélén állt. Felnevettem és azon voltam hogy kövessem őt a házba, de Jet átnyúlt felettem és becsukta az ajtót. Megállította a motort így a rádió is elnémult, és csak ő és én voltunk ott az első ülés csendes fészkében. “Európába megyek. Az Artifice-szal megyünk, szóval ez úgymond nagy dolog. Még sohasem mentem el ilyen hosszú időre, vagy olyan messzire, mert mindig aggódtam hogy mi történne anyámmal. Most egy másik ok miatt őrlődöm.” “Mert aggódsz hogy apád ismét megüthetné?” “Gyerünk már, Ayd, tudod hogy nem arról beszélek.” A sötét szemei még sötétebbek voltak a bennünket körülvevő csendben. “Minden nap azt várom hogy azt mondd hogy jó szórakozás volt, de jobb dolgod van. El sem akarom mondani hogy mi fut át az agyamon amikor arra gondolok hogy elmondjam azt hogy három hónapig úton leszek.” Erősen beleharaptam az alsó ajkamba. Az egyik kezemet a vállára tettem, a másikat pedig arra használtam hogy a kormány segítségével felé emelkedjek, így terpeszülésben voltam rajta a vezetőülésen. A kezeimet az arcának mindkét felére helyeztem és közelebb hajoltam hogy megcsókoljam. Nem akartam hogy értem aggódjon, hogy hol járt volna a fejem amíg ő nem lett volna ott. Azt akartam hogy turnéra menjen, hogy egyszer azt csinálja amit szeret, csak önmagáért, a terhei nélkül. Átsimítottam a nyelvem az övén, játszottam a közepén levő fémmel és megharapdáltam az alsó ajkát. Úgy csókoltam őt, mint ahogy ő csókolt engem állandóan, mintha ő lett volna az utolsó férfi a világon akire a számat helyeztem volna. Végigfutottam a kezeimmel a vállain és egyenesen a szemébe néztem. “Énekelsz majd dühös anti-szerelmes dalokat bárki másnak amíg távol leszel?” Felköhögött egy nevetést és a kezeit a fenekemre helyezte, ahol a szoknyám illetlen magasságra csúszott fel. “Nem.”

“Találsz valaki mást akinek csöpögős régi country dalokat énekelsz majd lefekvés előtt?” Megfeszült, mert sikerült behelyeznem a kezem a testünk közé, ahol olyan szorosan tapadtunk egymáshoz, és kikapcsoltam az övét. Nem voltam biztos abban hogy volt-e elég hely arra hogy manőverezzek azzal a szűk nadrággal, de több mint elszánt voltam hogy megpróbáljam. “Nem, Ayd. Ezt mindig is csak a számodra akartam csinálni.” Kiesett, forrón és keményen a kezembe és bizonyára készen állt a műsorra, mert hallottam a szakadó anyag hangját és éreztem a hűs éjjeli levegőt a már nem fedett hátsómon. “Akkor ne törődj mással magadon kívül. Itt leszek amikor visszatérsz és lehet addigra már készen állok majd erre a beszélgetésre, ami nyilvánvalóan megemészt belülről. Percről percre, emlékszel?” Felmorgott amikor lehajoltam hogy ismét megcsókoljam. Elegem volt a beszélgetésből, a gondolkodásból. Csak azt akartam hogy bennem legyen és nem érdekelt hogy kint voltunk az autójában, amikor két tökéletesen jó ágy volt alig pár méterre tőlünk. Sokkal nehezebb volt figyelmen kívül hagyni Rossz Ayden-t, amikor ő forró és háborgó volt, és olyan finoman lüktetett a lábaim között. A Silas-szal való összefutás és minden ami Asa-val kapcsolatos volt, közel juttatta azt az Ayden-t ahhoz hogy kiváncsian kilessen a dobozból, amibe olyan könyörtelenül volt bezárva. “El kell beszélgetnünk valamiről előtte is, Ayden, és ezt te is tudod.” Pontosan ott volt ahol lennie kellett, a hegye és az a hideg karika a nedves és kívánatos részeimnél jártak. Készen álltam lecsúszni, hogy elnyeljem őt és eltűnjek az érzésben amit csak ő tudott nyújtani, amikor az újjai hirtelen fájdalmasan belefúrtak a farpofáimba. Felemeltem a fejem hogy lenézzek rá, szükölkődően és frusztráltan, mert neház volt megérteni. A szexuális bizsergés amit felkínált sokkal részegítőbb volt mint egy egész üveg Patrón, és hamarosan le lett volna kiabálva ha nem adta volna meg azt amit akartam, mint ahogy azt az előző éjszaka tette. “Jet, komolyan, ez várhat.” Próbáltam kikecmeregni, próbáltam lesüllyedni és ráhelyezni magam, de túl szorosan tartott, így megrekedtem a kemény kezei és a kormány között. “Nem csinálhatjuk ezt itt, Ayd. Nincs nálam semmi.” Nos, az szívás volt. Készen álltam, nagyon készen, és éreztem hogy ő is.

Ismét megcsókoltam és Rossz Ayden kint volt a dobozból, egyszerűen túl fáradt voltam ahhoz hogy továbbra is bent tartsam. “Nem érdekel.” És nem is érdekelt, legalábbis akkor nem. Másnap, kétségtelenül bántam volna. A pokolba vele, már öt perccel utána valószínűleg pánikoltam volna, de akkor csak őt akartam. Semmi köze nem volt a véremben kavargó tequila-hoz. Elég volt az hogy ő törődött, hogy eléggé aggódott miattam, hogy megfékezze magát amikor éreztem milyen kemény volt, és hogy olyan közel volt a szakadékhoz mint én. Még mindig próbált távol tartani magától, de hatástalan volt. Túlságosan bizseregtem és ő túl kemény volt, és volt valami egy kicsit őrült és nagyon sexy abban hogy a kocsija első ülésén csináljuk. Semmi esély nem volt arra hogy nagyon sokáig kitártsunk. Amikor éreztem a hideg fém érintését, most az egyszer szabadon, gumi nélkül, majdnem elájultam. A szemeim lángban égtek és azt hittem hallottam őt káromkodni, vagy lehet azt mondta hogy szeret. Bárhogyan is, az elveszett az érzésben ami a gerincemet égette fel és amitől a torka mellett ziháltam. A kezei eléggé durvák voltak ahhoz hogy zúzódásokat hagyjonak, és úgy örültem hogy a szoknya mellett döntöttem, hogy le akartam pacsizni magammal, amíg fel nem emelt és vissza nem húzott volna, és már nem tudtam megmondani hogy milyen nap volt akkor. Újra és újra mondogattam a nevét, mert az volt az egyetlen dolog ami értelmet nyert abban a percben, és hallottam amint valami mocskosat és összefüggéstelent morgott. El akartam veszíteni magam, szilánkokra akartam törni és őt is magammal rántani, amikor hirtelen megemelkedett alattam és éreztem kihúzódni. Túl messzire mentem, túl közel a célhoz hogy az számítson. Megborzongtam és megremegtem, széttörtem rajta és hallottam őt morogni és a nevemet suttogni. Amikor képes voltam kinyitni a szemeimet és levegőhöz jutottam, csak figyelni tudtam őt kerek szemekkel. Megcsókolta az arcom és mozogni kezdett hogy valami hasonló helyzetbe kerüljünk. Még mindig kemény volt, még mindig úgy nyomult hozzám mint egy vasrúd, és nem tévesztettem el azt hogy az arca olyan volt mintha valami savanyút nyelt volna le. Elkaptam az állát az egyik nyugtalan kezemmel és arra kényszerítettem hogy rámnézzen. Az izmai megfeszültek és ellazultak, és azok a sötét szemek

azokkal a szentségtelen glóriákkal jobb munkát végeztek a levetkőztetésemmel, mint bármi más amit addig használt rajtam. “Miért csináltad ezt? A hangom rekedt volt és túlságosan feltüzelt még a saját füleimnek is. A kezeit a csípőmre helyezte és megemelt épp csak annyira hogy többé ne zúzzam össze azt a lenyűgöző erekciót kettőnk között. Engedte hogy a feje az ülés támlájára pottyanjon és összehúzott szemekkel nézett rám. “Ayd, nem fogom hagyni hogy arra használj fel hogy rossz döntéseket hozz, amiket kifogásként használsz majd arra hogy le tudj lépni. Ha elmész, akkor annak valódi oka kell majd hogy legyen, és nem csak azért mert pokolian megrémíszt az hogy elveszted az irányítást velem szex közben.” Nem tudtam mit mondani erre, mert még ha az a csodálatos bizsergés működött is, tudtam hogy igaza volt. A nap felkelő fényénél, a védelem nélküli szex egy király autó első ülésén lett volna az amitől úgy futottam volna tőle amilyen gyorsan csak tudtam. Pontosan ez a dolog volt az amiről szerettem azt hinni hogy jól mögöttem hagytam. Próbáltam valami módot találni arra hogy helyet teremtsek közte és az új énem között, és a legjobb módja annak az volt, hogy megengedtem a régi énemnek hogy végre kiélje rajta őrült vágyait. Megengedtem neki hogy összeszedjen egy ölelésbe úgy, hogy a legjobb részeink ismét egy vonalban voltak. Nem tudtam hogy hosszú távon mit fogok kezdeni vele. Volt egy rossz érzésem, hogy össze fogom törni a szívét és vele együtt az enyémet is. Akkor, minden amit tenni akartam az volt, hogy úgy viseljem gondját ahogy azt ő tette velem állandóan. “Vigyél be, Jet.” Nem kellett kétszer mondanom.

Tizenkettedik fejezet

Már az előtt tudtam hogy valami nincs rendben, mielőtt még

kinyitottam volna a szemeimet a következő reggel. Általában végtelen lábak voltak belegabalyodva az enyéimbe és egy csomó pihepuha fekete haj volt az arcomban és a mellkasomon. Nem azon a reggelen. Az ő oldalán volt összegömbölyödve, háttal nekem. A kezei az arca alá voltak rakva és elmosódott smink volt a még csukott szemein. Majdnem olyannak tűnt, mintha az este egy pontján sírt volna. Adott volt az, hogy másnapos legyen attól az üveg tequila-tól amit megivott, és nem is voltam valami gyengéd vele múlt éjszaka. De volt ott valami más, valami működött amit nem láttam, de pokolian éreztem. Az volt az egyetlen mód arra hogy meg tudtam állítani magam az autóban múlt éjjel. Olyan érzés volt mitha valami fizikai dolog állt volna közöttünk, amit nem tudtam megkerülni hogy elérjem őt. Majdnem megölt; a farkam kellemetlen és csúnya bosszút fogadott ellenem, de tudtam valahol a lelkemben hogy minden amire Ayden-nek szüksége volt, az egy olyan kifogás, egy egyszerű botlás azért hogy elsétálhasson. Fel akartam ébreszteni, megcsókolni a meztelen vállát és talán még néhány érdekes testrészét, amelyek a skarlátvörös takaró alatt voltak, amikor a telefonom dühös dübörgésbe kezdett és a Mastodon siránkozó gitárszólója töltötte be a szobát. Azért küzdöttem hogy válaszoljak még mielőtt felébresztené Ayden-t, de túl késő volt. Felnyögött és megragadta a fejét, mintha az segített volna. Mire válaszoltam, ő már ráhúzta a takarót a fejére és úgy káromkodott amitől a srácok büszkék lettek volna rá. Felkuncogtam egy kicsit és megveregettem a nehéz takaró alatt levő fenekének a formáját. Nem vallott Von-ra hogy még dél előtt hívjon, de az egész banda teljes gőzzel dolgozott azért hogy összehozzuk a műsort a turnéra. “Mi a helyzet?” Sok zaj volt a háttérben, dühös hangok összecsapása, és a szirénák vonyítása keveredett a gitárosom pánikkal teli hangjával. Hideg borzongás futott végig a gerincemen.

“Haver, le kell jönnöd a stúdióhoz. Most.” Már talpon voltam és egy nadrágért kutattam a földön. “Mi történt?” Nem láttam Ayden fejét a takaró alól kibújni, de éreztem a fényes szemeit magamon amint beleküzdöttem magam egy pólóba és a csizmáimba. “Valaki betört. Minden eltűnt.” Pislogtam, mert annak nem volt semmi értelme. “Hogy érted?” Valószinűleg idiótának tűnhettem, de a fejem millió irányba forgott. Minden amire gondolni tudtam az volt, hogy ha az öregem bele volt keverve, a földön egy bíróság sem akadályozott volna meg abban hogy ez alkalommal tényleg megöljem. Ayden lelendítette a hosszú lábait az ágyról és én zavartan figyeltem miközben belebújt az előző esti ruháiba. Csak hogy ez alkalommal az én koponyás hosszú ujjú pólómat vette fel. Nem lett volna szabad feldolgoznom azt hogy milyen sexysen nézett ki, de ez ő volt, szóval teljesen megtettem. “Minden. A hangszerek, a felvétel felszerelései, minden. Mintha valaki leparkolt volna egy teherautót és kipucolta volna a helyet. Hívtam a zsarukat és a srácokat a bandából, de neked kell lejönnöd, mivel te vagy a tulajdonos és minden a te neveden van.” A szabad kezemmel beletúrtam a hajamba és elvettem a kulcsaimat. Ayden kikapta őket a kezemből és megrázta a fejét. A szájával némán a “Majd én vezetek.” szavakat formázta meg és kilökött az ajtón. Szerencsére Cora még mindig ki volt ütve, mert nem volt sem időm sem kedvem arra hogy elmagyarázzam neki miért rohantuk ki úgy a házból mintha az ágyam lángokban állt volna. “Mondd meg a zsaruknak hogy az egész épület riasztózva van és hogy biztonsági kamerák is vannak, ha az segít.” Láttam Ayden-t rámpillantani a szeme sarkából olyan módon, amit nem tudtam olvasni, de túl elfoglalt voltam a kár felmérésével a fejemben. Csak a hangszerek közel voltak a húszezerhez, de a felvételhez szükséges felszerelés és az a sok magas szintű cucc, ami együtt járt a többivel, könnyen a háromszorosára emelte azt a számot. Arról nem is akartam gondolkodni, hogy mindent egy szempillantás alatt helyettesítenünk kellett ahhoz, hogy eljuthassunk a turnéra. Az ötlettől felforrt a vérem és vörös csíkok villantak fel a szemem előtt. Ha az apám volt az, semmi az ég adta világon nem gátolt volna

meg abban hogy porig égessem a világát, és hogy táncoljak a kapcsolatunk csupasz, vérrel beborított csontjain. Hallottam Von-t amint megismételte az információt amit épp adtam neki, és hallottam valakit a közelben hangosan és hosszan káromkodni. “A rendőrök tudni akarják hogy biztosítva volt-e minden.” Felhorkantam és csalódottságomban a hajamat tépkedtem. “Persze hogy biztosítva volt. Még a metalosoknak is szükségük van biztosításra. Ez előidézett belőle egy nevetést, én pedig felsóhajtottam, mert hirtelen kimerültnek éreztem magam. “Noha nem számít. Minden felszerelésünket helyettesítenünk kell majd, legalább hogy eljuthassunk a turnéra.” “Használhatjuk a pótfelszerelést, ha arra lesz szükség.” “Nem. Elkötelezettek vagyunk a turnéhoz, elkötelezettek hogy kemény előzenekar legyünk annak érdekében hogy az Artifice világszerte ismert név legyen. Nem fogom cserbenhagyni Dario-t. Egyszerüen csak új dolgokat kell vennünk.” “Megengedhetjük ezt magunknak?” “Valószínűleg nem, de ez van. Egy perc és ott vagyok.” Ránéztem Ayden-re és észrevettem hogy aggodalmában erőszakosan harapdálta az alsó ajkát. Észrevehette hogy tanulmányoztam, mert rámnézett és magára erőltetett egy mosolyt, amit egy pillanatra sem vettem be. Visszament oda hogy ismét füst és árnyék legyen, és az Ayden akit kezdtem megismerni, az Ayden akibe lassan, de biztosan kezdtem beleszeretni, eltűnt, és a helyében ott volt az a lány, aki úgy nézett rám, mintha idegenek lettünk volna egymásnak. “Nem kell itt maradnod. Csak tegyél ki és majd a srácok közül valaki hazavisz amikor végzek a rendőrökkel.” Nem mondott semmit, de láttam a kezeit megfeszülni a kormányon, és bármit megadtam volna azért, hogy megtudjam mi járkált abban a túl komplikált agyában. “Egy millió dollárba lefogadom, hogy az apám volt az. Dühös azért mert bíróságra kell mennünk, hogy nem adtam be a derekam és nem adtam meg neki azt amit akart. Valószínűleg igy próbál visszavágni, és most az egyszer átkozottul hatásos.” “Vannak biztonsági kameráid? A kérdés erőltetettnek tűnt. “Ja. Az a felszerelés drága és a hangszerek is a lehető legjobbak, plusz

néha más bandák cuccai is ott vannak, ezért próbálom minél biztonságosabbá tenni. Miért?” Nem nézett rám, a szája pedig úgy konyult le, mintha fájt volna neki. Majdnem el akartam felejteni a rendőröket, és rávenni őt arra hogy vigyen el bennünket valami csendes és elzárt helyre, ahol rákényszeríthettem volna arra hogy beszéljen, de az nem tűnt reálisnak. Megvonta a vállát és tovább harapdálta az ajkát. “Csak kérdezem. Nem fogtam fel hogy ez mind mennyit ért.” Kifújtam egy hosszú lélegzetet és a szemgödreimbe nyomtam a kezem sarkait. “Ez nem csak valami hobbi, valami banda amelyikkel a hétvégén zenélek. Ez a munkám, a megélhetésem, Ayd. Jó hogy tettem lépéseket ahhoz hogy megvédjem.” Feszült némaságba csusszantunk. Nem tudtam mit mondani neki, és túlzottan belemerültem a csúnya dolgokba amik a bőröm alatt keringtek, és nem akartam ráförmedni és rosszabbá tenni ezt a helyzetet. Amikor leparkoltunk a stúdió előtt, az épületet körülvették a rendőrautók, és a banda többi tagja mind előtte állt, dühösen és frusztráltan. Ráraktam a kezem az ajtókilincsre és meghátráltam amikor a puha keze az enyémen landolt mielőtt még kiszálhattam volna a Jeep-ből. Azok a topáz színű szemek olyan kemények voltak, mint a drágakő amit képviseltek, és tudtam még mielőtt mondhatott volna valamit, hogy az ami a stúdióban várt, közel sem lett volna olyan pusztitó, mint az amit épp mondani akart. “Sajnálom, Jet. Bármi is ez, nem tudom tovább csinálni. Ez... Csak nem működik tovább a számomra. Nem tűnik már olyan percről-percre érzésnek és én nem tudom tovább kezelni.” Könnyíthettem volna rajta, csak el kellett volna engednem. Mindenek után, nem voltunk kapcsolatban, de nyersnek és felhasítottnak éreztem magam, és kibaszott jó időt választott arra hogy megtegye ezt. Összehúztam a szemeimet és leráztam a kezét magamról. “Hogyne, Ayd. Sajnálnod is kell, már csak azért az egyszerű tényért, hogy én el tudlak juttatni a csúcsra és egy gyapjúpólós szarzsák nem képes rá.” Láttam grimaszolni és úgy súgta a nevem mintha megütöttem volna. Felemeltem az egyik kezem és kilöktem az ajtót. “Csak ne. Ne mondd el hogy milyen okot tudtál kifőzni a tegnap este

után, mert akármi is az, mindketten tudjuk a valódi okot, az igazi probléma az, hogy nem is gondolkodtál azon hogy megpróbálj beengedni. Ez csak el van baszva, mert belédszerethettem volna. Pokolba vele, valószinűleg már megtettem. El kell intéznem ezt a szart, szóval azt hiszem látjuk majd egymást.” Nem ismételte meg a nevemet, és nem néztem hátra, de az biztos, hogy hatalmas élvezettel csaptam be az autó ajtóját mogöttem, amitől az egész jármű billegni kezdett az alvázán. Von és Catcher odajöttek hozzám, és én nem akartam átnézni a vállamon amikor Ayden kihajtott a parkolóból. Egy lyuk tátongott a mellkasomban, amit Ayden hagyott ott. Az elutasítása egy széles gödröt képezett az összes tűznek és lángoló érzelemnek, amit olyan keményen próbáltam visszatartani. Az irónia az volt, hogy az egyetlen létező személy aki könnyíteni tudott a forróságon, és aki el tudott menekíteni a lángoktól, az ugyanaz a személy volt aki feltépte és kiengedte mindazt. Feltépte és otthagyta tátogni, hogy az összes szörnyű méreg kifolyhasson a világba. Órákon át állítottuk össze az elveszett cuccok listáját a rendőrök számára. Elvették a biztonsági felvételeket és megmondtam nekik hogy ne lepődjenek meg ha a rabló képe az apám lett volna. Elmondtam hogy minden lehetséges vádat felállítok majd ellene. A banda többi tagja feszült volt és a már amúgy is vékony idegeimre mentek, így hát elhessegettem őket azzal az igérettel, hogy majd mindent elrendezek amíg a biztosítóra várok. Szívás volt az, hogy volt elég időm ahhoz hogy újra és újra lejátszam a történteket a fejemben. Tudtam hogy a dolog Ayden-nel nem volt állandó, de mégis úgy éreztem mintha kitépte volna a szívemet, majd visszaadta miután rájött hogy nincs rá szüksége. Percről-percre a francokat, több volt az annál, mindig is több volt, és nem kellett volna hagynom hogy elterelje a figyelmem arról a beszélgetésről az autóban az előző este. Nem tudtam hogy mitől kattant be ilyen hirtelen; csak annyit tudtam hogy fájt és hogy úgy éreztem mintha még távolabb húzódott volna tőlem, mint azt valaha is tette. Egyikünk számára sem volt igazságos. Olyan sok feszültség volt ott, annyi vonzalom, amiből mindvégig tudnom kellett volna hogy a csak szex nem működött volna köztünk. De valami azt súgta, hogy ha hónapokkal azelőtt elfogadtam volna az ajánlatát, akkor most nem lettem volna ebben a zűrben. Ha elkaptam volna akkor amikor a védelme lent volt, esély volt arra hogy képes lettem volna bejutni a falon még mielőtt újra felépítette volna azt. Mostmár túl késő volt, és csak arra kellett összpontosítanom, hogy megoldjam a jelenlegi

felfordulást és hogy úgy viselkedjek, mintha még egy olyan nő akivel olyan sokat törődtem, nem választott volna valami mást az életben helyettem. Mire a biztosító végre megjelent, én már a dühtől reszkettem. Eléggé biztos voltam benne hogy a fickó félt bemenni velem az üres épületbe, de figyelembe véve hogy az volt a munkája, nem volt más választása. Minden ami megmaradt a csillogó-villogó felszerelésemből, az néhány összegubancolt fekete zsínór volt és a forgószék amiben ülni szoktam. A banda fotója és a poszterek amik a falakat díszítették, véletlenszerűen lógtak, és egy doboz Coors Light volt felborulva, ami a földre szivárgott. A stúdió üres volt és úgy nézett ki mint egy szemétdomb, és teljesen tükrözte azt amit belül éreztem. Miután elküldtem egy csomó képet a felszerelésekről a biztosítónak, aki nem tudott elég gyorsan elmenekülni a gyilkos kisugárzásom elől, lassan előrehátra lépegettem a kopár és üres helységben, miközben a haléntékaimat dörszölgettem. Minden amit láttam az a kopár helyszín volt, és minden amit éreztem, az a forró hely volt a mellkasomban ami veszélyesen parázslott. Mielőtt még tudtam volna hogy mit történt, valami belül elszabadult. Olyan volt mint amikor anyámat láttam a monoklijával, csak ez alkalommal a jövőm volt törött és kopott. Az volt az egyetlen dolog amit valaha szerettem és ami feltétel nélkül viszont szeretett, és az is egy ismeretlen bántalmazó kezeibe került. Sikítottam, ami visszaverődött a falakról és felkaptam az egyetlen megmaradt bútort és keresztülhajítottam a felvételi fülkét körülvevő üvegen. Millió szilánk zuhant a földre és csilingelt a fülembe. Lerántottam a maradék fényképeket a falról, leszaggattam a posztereket és újra felnyitottam a sebeket a bütykőimen, amíg minden egyes újpercemről nem csöpögött a vér. Átrúgtam a Coors Light-os dobozt a padlón, kiöntve az állot sört minden irányba és kiszaggattam az összes kábelt és csatlakoztatót a falból és egy halomba dobtam őket. Rendetlenséget csináltam. Lihegtem és izzadtam mire végeztem és a düh ami belül pörkölt, egy kezelhetőbb szintre csökkent. Meg akartam ütni valamit, széttépni valakit, így hát ráhelyeztem a kezeimet a térdemre hogy levegőhöz jussak mielőtt még a forróság elfeketítette volna a látásomat. Nem tudom meddig álltam úgy, de amikor egy mély füttyszó visszhangzott a már kopár helységben, eléggé megriasztott ahhoz hogy felpattanjak és harcra készen forduljak meg. Rowdy kezei a farmerjában voltak és az óceánszínű szemei együttérzőek voltak, miközben végigbarangoltak a pusztitáson, ami a kiborulásomtól csak még rosszabb állapotba került.

“Mit keresel itt?” Nem akartam mogorvának és hálátlannak hangzani, de ez a szar napok szar napja volt és egy csepp jókedv sem volt bennem abban a pillanatban. “Ayden felhívott. Elmagyarázta a helyzetet. Szerinte szükséged lehet egy barátra vagy valakire akivel bokszolhatsz. Bármelyik szerepet vállalom.” Káromkodtam és végül a földre rogytam. Némi üveg a fülkétől átszúrta a farmeremet a lábamon, de nem tudtam elég energiát gyűjteni ahhoz hogy érdekeljen. “Azt is elmondta hogy leépett? Itt hagyott lógni, mert ez van, és nem akarja hogy ez valaha is több legyen?” Körbenézett, mindent szemügyre véve, és a szájáról láttam, hogy tudta mennyire rossz volt, hogy milyen nehéz lett volna összeszedni mindent a turnéra. “Nem, de szörnyen hangzott, szóval rájöttem hogy valami történhetett.” Felhorkantam és becsuktam a szemeimet egy pillanatra. “Elmondtam neki hogy turnéra megyek, elmondtam neki hogy szerethetném, és megakadályoztam abban hogy döbbenetesen jó, védelem nélküli szexben legyen része a Challenger első ülésén. Aztán hatékonyan dobott, épp azután hogy megkaptam a hírt arról, hogy a világi javaimat ellopták. A mai nap leszophatja.” “Adott rá okot hogy miért?” “Nem kellett. Nem mintha jártunk volna vagy kapcsolatban lettünk volna, vagy valami hasonlóan tartós dologban.” “Ez nem vall Ayden-re.” A szívem olyan erősen szorult össze, hogy tulajdonképpen meg kellett dörzsölnöm a helyet a tenyeremmel hogy enyhítsek a szorításon. “Nos, én vagyok az, aki úgy ül itt mint akit tökönrúgtak, majd elütötték egy teherautóval, és eléggé biztos vagyok benne hogy egy whiskey-szemű barna volt a tettes. Szóval, ja, ez pontosan Ayden-re vall.” Megcsóválta a fejét és egyetlen szál szőke haj sem mozdult meg abból az ötvenes évek beli frizurából, amit olyan szivesen lőtt be. “Én csak azt hiszem hogy ez sokkal összetettebb annál. Olyan széttépettnek hangzott mint ahogy te kinézel, és minden idióta aki néhány lépésnyire van tőletek, érezheti hogy valami erőteljes van jelen. A pokolba, már akkor láttam azt amikor első alkalommal rávetetted a szemeidet a Goal Line-

ban, és be voltam baszva.” “Szex.” Engedtem ki a lélegzetet. “Döbbenetes kémia van közöttünk és nagyon forró szex, ez az egész, minden amit ő valaha is akart.” “Csak nem hiszem hogy ez az egész történet.” “Hát, ez az amelyiket ő meséli, és most mindenre rá kell jönnöm, és ott a bíróság, és az elbaszott családom. Nincs időm megpróbálni felülvizsgálni és átírni a dolgokat. Megrúgta a gyűrött dobozt, ami korábban a haragommal szembesült. “Szerinted apádnak köze van ehhez az egészhez?” “Ki más lehetett volna? Túl gőgös ahhoz hogy megkérdezze mit csinálok, szóval kétlem hogy tudott a biztonsági beállításokról.” “Lehet hogy ha rajta lesz a felvételen, akkor ráveheted hogy ejtse a vádakat.” “Ha rajta lesz a felvételen, akkor a lehető leghosszab időre börtönbe juttatom a seggfejet. Nem félek a közösségi munkától vagy a dühkezelési terápiától, de ha lecsukathatom legalább annyi időre amíg turnéra megyek, akkor tudni fogom hogy nem emelhet majd kezet anyámra amíg távol leszek.” “Jó meglátás.” A kezeit a csípőjére rakta és még egy utolsó pillantást vetett a pusztításra. Itt akarsz maradni még egy kicsit duzzogni, vagy inkább keressünk egy sötét bárt ahova beülhetünk és leihatjuk magunkat?” Igazából a gitáromat akartam elvenni és találni valami csendes és magányos helyet, ahol a lehető legszomorúbb dalokat írhattam volna egy lányról, aki egyszerűen nem akarta azt, amit adhattam volna neki. Az veszélyesebbnek hangzott mint az hogy belemerüljek egy üveg Jameson-ba, így hát elkaptam a húsos kezet amit felém nyújtott, és segített lábraállni. “Akkor hát irány a bár.”

A

következő reggel két dolog volt nyilvánvaló amint kinyitottam a szemeimet. Az első az volt, hogy nem volt rajtam nadrág, és a második pedig az, hogy szornyű ötlet volt meginni egy egész üveg whiskey-t annak érdekében hogy elfelejtsek egy whiskey-szemű lányt. Felmorogtam és megpróbáltam elfordítani a fejem, csak azért hogy fájdalom és rossz ötletek tömege robbanjon szét minden

irányba. Szerencsére éreztem a kanapé bőr anyagát a meztelen lábaimhoz tapadni, így nem kellett kinyújtanom egy felderítő kezet ahhoz, hogy megbizonyosodjak arról hogy magam voltam. Azon voltam hogy megfojtsam a bánatomat, de az hogy bosszúból hazavigyek valakit, nem tűnt igazságosnak a másik fél számára. Hálás voltam azért hogy bár nem törődött azzal hogy meg akartam büntetni a májamat, Rowdy úgy tűnt távol tartotta a megbántott érzéseimet a nadrágomtól, bárhol is volt az abban a percben. Jó öt percbe telt mire meg tudtam fordulni és még tíz arra hogy összeszedjem a bátorságomat azért hogy kinyissam a szemem. Amikor megtettem, minden amit tenni tudtam az volt, hogy felmorogtam és káromkodtam hogy soha többé nem iszom olyan módon. Mint mindig, ez is egy olyan fogadalom volt, amit olyan gyorsan szegtem meg, amilyen gyorsan csak tudtam. Hallottam Rowdy-t a konyhában mozogni és hallottam egy női nevetés csilingelését, így Herkulesi erőfeszítéssel felültem és megpróbáltam megkeresni a nadrágomat. Nem voltam olyan állapotban hogy kedves legyek bárkihez is akit hazahozott a bárból, és bizony nem voltam abban a formában hogy azt csak a boxer alsómban tegyem meg. Egy nyögés hagyta el a torkom és egy vizilóhorda kezdett el ír táncot járni a füleim mögött amikor áthajítottam a lábaimat a kanapé szélén. Hallottam őt és a barátnőjét felém sétálni, de a világon nem volt semmi amitől gyorsabban mozogtam volna. Hálásan elvettem a kávéval teli bögrét amit Rowdy a kanapé mögül nyújtott nekem, és próbáltam nem grimaszolni amikor lehajítottam a maréknyi fájdalomcsillapítót amit a kezembe nyomott. Próbáltam elkerülni az ajtóhoz sétáló szőke kíváncsi tekintetét. Jól nézett ki, legalább is annak tűnt abból amit a másnaposságtól ködös szemimmel láttam, és homályosan emlékeztem arra hogy ő és a barátnője az éjszaka egy pontján csatlakoztak hozzánk. Egy olyan mosolyt küldött felém, amihez nem volt tehetségem viszonozni és Rowdy-ra néztem, aki a csípőjét a kanapé hátuljára helyezve nyíltan röhögött a szomorú állapotomon. “Kár hogy olyan seggfej volt. Heather élvezte volna ha rátehette volna a kezeit.” Figyelembe véve hogy nagyjarészt meztelen voltam, csak lehunytam a szemeimet és hátradőltem a kanapé párnájára, és a másnaposság isteneihez imádkoztam hogy nyeljenek el. Hallottam Rowdy-t kuncogni és a bejárati ajtót

ki- és becsukódni. Egyikünk sem volt idegen az egyéjszakás kalandokkal, és ez az egy kisebb felhajtást rendezett, mint arra néhányan hajlamosak voltak. Szívás volt hogy úgy éreztem mintha én lettem volna az, akit rajtakaptak a szégyen sétája közben, pedig még csak nem is feküdtem le vele. “Mi a fene történt tegnap este?” Rowdy elmozdult a kanapé mögül és a nagy testével lehuppant a szoba másik felében levő fotelbe. A szemei komolyak voltak és nem tűnt vidámnak, így azon gondolkodtam hogy talán egy kicsit meg kellett-e dolgoznia azért hogy a szőke hazajöjjön vele, figyelembe véve azt hogy milyen roncs voltam. “Sohasem mondtad hogy szerelmes voltál Ayden-be.” Meglepetten pislogtam, amitől a fejem lüktetni kezdett. Összevontam volna a szemöldököm, de valami azt súgta hogy az meg fog ölni, így csak oldalra billentettem a fejem és óvatosan figyeltem őt. “Miről beszélsz? Mondtam hogy fel voltam tüzelve miatta.” Megrázta a fejét és az arcomra szegezte az egyik újját. “Feltüzelve nem ugyanaz mint szerelmes lenni. Mi a fenéért engedted őt csak úgy elsétálni tegnap?” “Még mindig nem tudom miről beszélsz.” Ez hazugság volt, de nem tudtam hogy honnan szedte az információkat, szóval még nem álltam készen beismerni a vereségemet. “Jet.” Olyan mélyen sóhajtott fel, hogy szinte éreztem az elkeseredését a padlódeszkákon keresztül. ”A súlyodnak megfelelő whiskey-t ittál az éjjel. A legtöbb csávónak ez egy egész éjszakás hányást jelentene, vagy azt hogy valamelyik udvarban feküdne kiütve. Te barátom, az éjszakát azzal töltötted, hogy mindenkinek aki meghallgatott, egy whiskey-szemű lányról meséltél és arról hogy hogyan törte össze a szívedet. Amikor az nem volt elég, azt mondtad egy nagyon kedves, nagyon csinos lánynak, aki azt hitte hogy édes és romantikus volt az, hogy ilyen szerelmes bolond módjára viselkedtél, hogy soha többé nem fogsz szexelni, mert nem vagy egy felbérelhető ménes, és ha gyapjúpólót kell viselned ahhoz hogy megszeressen, akkor romboidos pólót vennél fel érte. “Az említett csajszi még akkor is hajlandó volt hazajönni veled, és ténylegesen a keze már majdnem a nadrágodban volt, amikor Ayden-nek nevezted, nem egyszer, nem kétszer, hanem három átkozott alkalommal. Aztán csak azt hitte hogy szomorú voltál. Egy roncshalom voltál, még mindig az vagy,

és nem értem miért, ha így érzel egy lány iránt, akinek nyilvánvalóan elég erős érzései vannak veled kapcsolatban, akkor ezzel csak engeded őt kicsúszni őt a kezeid közül.” Nem volt kedvem lelkizni. Valójában nem volt kedvem Ayden-re vagy bármi olyanra gondolni ami előző nap történt, de Rowdy nem ment sehova és nem úgy tűnt mintha siettem volna vissza a házba hogy szembenézzek vele vagy Cora-val. “Mindig menekül. Újra és újra elismétli hogy valójában nem ismerem őt és eléggé nyilvánvalóvá tette azt, még tavaly télen, hogy minden amire vágyott csak egy gyors dugás volt. Nincs meg bennem az hogy valaki hibája legyek. Nézd meg mit tett ez az anyámmal. “El fogok menni erre a turnéra. Egy egész lemeznyi dalt fogok írni arról, hogy milyen szar érzés az amikor a szíveden áttapos egy csaj, mérföldnyi lábakkal és cowboy csizmákkal, és aztán lehet ha eléggé lerészegedem, ágyba viszek majd egy sexy spanyol lányt és hagyom majd hogy mindenféle szavakat suttogjon a fülembe, amiket nem értek.” Hosszú ideig bámultunk egymásra és felmorogtam amikor hozzámvágta a nadrágomat a szoba másik feléről, és az a mellkasom közepén talált el. “Szerintem egy idióta vagy, ha elhiszed hogy bármi azok közül segíteni fog. Szerintem el kellene mondanod neki hogy mit érzel. Szerintem követelned kellene tőle azt hogy jelenleg miért nem képes ennél többet kezelni. Az anyád elfogadja a hibáztatást az apád boldogtalansága miatt, és megengedi apádnak hogy úgy viselkedjen mint egy őrült. Ayden csak meg van győződve arról hogy valami másra van szüksége, és ha meg tudnád neki mutatni hogy téved, szerintem az mindkettőtöket megmentene a szükségtelen fájdalmaktól. Mellesleg meg nem beszélsz spanyolul.” Sokkal több összpontosításra volt szükségem a kelleténél ahhoz, hogy az egyik lábam beletuszkoljam a szűk farmerba. “Az nem számít. Bandában vagyok. Az a nyelv lefordít minden akadályt.” Megrázta rám a fejét és fellökte magát a fotelból. “Mit fogsz kezdeni vele amíg el nem mész? Ugye emlékszel arra hogy a folyosó másik felén lakik?” Lefagytam, mert az nem jutott eszembe. Ha hazahozott volna valakit, valami blézeres és aktatáskás fickót, tökéletesen ápolt hajjal és majom szemüveggel, valakit aki az én ellentétem lett volna, nagy volt annak az esélye

hogy a bennem tomboló düh robbanása porig égette volna a házat és vele együtt minden benne élő kapcsolatot. Még ha nem is hozott volna senkit haza, még mindig ott volt az a szörnyű kellemetlenség közöttünk, ami elég volt ahhoz hogy reszketni kezdjek. Adjuk hozzá Cora nagy száját és a hajlamát hogy sót szórjon a nyílt sebre a saját szórakoztatása érdekében, és a következő néhány hét igazi rémálom lett volna. Tudtam hogy Rowdy megengedte volna hogy a kanapéján lakjak addig ameddig akartam, de nem vágyakoztam arra hogy végignézzem a reggeli kiszavazóversenyeit. Normál esetben a studióban sátoroztam volna le, de olyan összezúzottan és meztelennek látni túl sok volt a számomra. Nash-nél és Rulenál nem volt hely, és miközben ide-oda ugrálhattam volna a srácok kanapéin, kellett egy szilárd otthoni alap ahol dolgozhattam amíg a helyettes cuccok biztosítva nem voltak a turnéhoz. Ez azt jelentette hogy gatyába kellett ráznom magam és felnőtt módjára szembe kellett néznem a csodálatos kínzómmal. “Azt hiszem egyszerűen csak el kell fogadnom.” “A nadrágodban kell majd tartanod. Cora nem fogja megengedni hogy rajongókat hurcolj haza, tekintet nélkül arra hogy Ayden volt az aki végett vetett ennek. Azt fogja állítani hogy őt védelmezi.” Káromkodtam. “Jelenleg nem vagyok elérhető egy csapat rajongónak.” Igaz volt. Az anoním szex, névtelen és arctalan lányokkal, célt szolgált az életemben, de most láttam hogy az milyen üres és sekély volt. A fogadó oldalán lenni annak hogy szexuális levezetésnek szolgáljak, és semmi többnek, egy teljesen új felértékelést nyújtott az összes többi csaj számára, akiket könyörtelenül rúgtam ki a következő reggel. Az volt az oka annak hogy kezdetben olyan sokáig visszautasítottam Ayden-t. Már akkor tudtam hogy egy éjszaka vele képes lett volna tönkretenni engem. “Jet, azért mondom ezt el neked, mert szerintem van valami kettőtök között, ami örökké tarthat. Amikor találsz valakit, valakit aki megért téged, akkor azért érdemes harcolni. Az utolsó dolog amit tenni akarsz az az, hogy öt év múlva visszanézel és azon fogsz töprengeni hogy mi történhetett volna. Hidd el, az olyan fajta megbánás, az olyan fajta mi-van-ha addig képes rágni a lelkedet, amíg már semmi sem marad belőle.” Úgy néztem rá mintha még sohasem láttam volna igazán előtte. Rowdy volt a szórakoztató arc. Ő volt az aki mindig gyorsan javasolt volna egy bárt vagy bulit. Ő volt az aki viccel és könnyed mosollyal felszerelkezve jelent meg.

Az évek során amióta barátok voltunk, amikor részegen öntöttük ki mangunkból a legmélyebb és legsötétebb titkainkat, egyszer sem utalt arra hogy lett volna valami ilyen a múltjában. “Tapasztalatból beszélsz?” Csak bámult rám és megvonta a vállát. Úgy tűnt ez nem volt olyan dolog amibe mélyebbre akart ásni, ami valószinűleg jó dolog volt, figyelembe véve hogy még mindig olyan szagom volt, mint egy whiskey-s üveg belsejének és a fejem úgy lüktetett mint egy dob szóló egy Slayer dalban. “Nézd, haver, értem hogy a szüleid rossz példát mutattak arról hogy egy tartós kapcsolat hogy néz ki, és tudom hogy egyikünk sem kap majd arany csillagot a monogámia és a boldogan-éltek-amíg-meg-nem részlegen. De azt hiszem te látod az 'egymásnak teremtve'-t, amikor az az arcodba bámul.” Tudtam hogy érvényesség volt belefűzve abba amit mondott, de egyszerűen nem tudtam kibékíteni magam azzal, hogy megpróbáljak valaki olyan lenni akit Ayden akart ahhoz hogy boldog legyen, azzal a fickóval aki valójában voltam és maradni is akartam. Egyszerűen csak nem gondoltam hogy volt valami mód arra hogy együtt legyünk, amikor ő nem akart beengedni, és a tüzet sem tudtam teljesen kioltani magamban. Nem mintha az együtt többé bármelyikünk számára is választás lett volna.

Tizenharmadik fejezet

Egy reggel csak felébredsz és rájössz arra, hogy ha a

dolgok mindig ugyanúgy álltak, nem jelntette azt hogy mindig úgy kellett maradniuk. Már annyira hozzá voltam szokva ahhoz hogy kurvának, szajhának, ribancnak és bármi olyannak nevezzenek, ami az életemmel párosult, hogy eszembe sem jutott addig amíg már késő nem volt, hogy elhagyni azt a helyet ahol az a lány voltam, azt jelentette hogy mindent hátra kellett hagynom. Abban a pillanatban amikor átléptem Kentucky határát, az Ayden aki elveszett volt és hozzászokott ahhoz hogy kihasználják, eltűnt. Általában nem hiányzott semmi vele kapcsolatban, de az utóbbi időben ez nem így volt.” A kezeim közt szorongattam a kávéscsészét és a sötét folyadékba bámultam, mintha tartalmazta volna a választ az univerzum összes kérdésére. Éreztem Shaw fényes tekintetét ahogy szétszed és kielemez, de addig csendben maradt és engedte hogy beszéljek. A suli környékén levő egyik kávéző sarkában voltunk és meg tudtam mondani a merev testtartásából, hogy nem volt egészen boldog miattam. Pánikolva hívtam fel őt az előző nap és beleegyezett hogy teljesítse a felháborító szivességet amit tőle kértem, azzal a feltétellel, hogy elmondjak neki mindent, minden mocskos részletet arról, hogy miért voltam abban a borzalmas helyzetben. “Sohasem ismertem az apámat, és őszintén, szerintem anyám sem ismerte őt igazán. Egy roskadó lakokócsiban éltünk egy olyan város legszegényebb részén, amelyik maga is szegényes volt, és nem volt szokatlan hogy idegen férfiakat hozott haza, vagy hogy áram és étel nélkül maradjunk egy bizonyos időre. Most, visszatekintve mindenre, megértem hogy elkövetett mindent annak érdekében hogy tető legyen a fejünk felett, ami nagy valószínűséggel hozzásegített ahhoz, hogy Asa, a bátyám ilyenné váljon. Az emberek nem emberek a számára, ők csak eszközök az ő szemében, és sokáig én voltam a kedvenc záloga azért, hogy használni tudja ezeket az eszközöket.” Éreztem a szégyent a torkomban égni, de azok a könnyek már rég nem hullottak, és most sírni akartam, az árulás abszolút megjelenése volt az, a csalódásé, ami Jet arcán futott át, anélkül hogy én bármit is mondtam volna.

“Fiatal voltam és ostoba, és elsőre azt hittem hogy menő volt az, hogy a bátyám idősebb barátai velem akartak lógni, és összejönni velem. Azt hittem populáris voltam és hogy a lakókocsis szemetek sztereotípiája fölé emelkedtem. Végül észrevettem hogy Asa csak kihasznált, és a jól kiérdemelt party-lány hírnevemet használta – a lány, aki sohasem mondott nemet semmire vagy senkinek – ahhoz, hogy hozzáférjen a pénzesebb kölykökhöz, a kábítószeres kölykökhöz, azokhoz a kölykökhoz, akiknél valami olyasmi volt amire neki akkor szüksége volt. Hihetetlen hogy egy rövid szoknyával és rossz hírnévvel mit érhetsz el, és Asa ezt a a hasznára fordította. Ha okosabb lettem volna, ha észrevettem volna magam és azt ami körülöttem történt, sok megbánást és fájdalmas emléket spórolhattam volna meg magamnak.” Végre megkockáztattam azt hogy Shaw-ra nézzek és némi keserűség eltűnt a zöld pillantásából, de a szája még mindig össze volt szorulva, ami nem tűnt megbocsájtónak. “Kábítószerekkel kisérleteztem hogy elviselhetőbbé tegyem, hogy kevésbé tűnjek annak aminek mindenki mondott. A dolgok felét azért tettem hogy távol tartsam Asa-t a bajtól, vagy azért mert azt hittem az segített volna a helyzeten amit okozott, amitől időről időre szörnyen éreztem magam. A mai napig sohasem kérdeztem meg hogy tudott-e arról, miket kellett megtennem azért hogy segítsek neki. Ő sohasem mondta, mert nem hiszem hogy egyikünk is tudott volna a másik szemébe nézni miután kiderült volna az igazság.” Shaw szája aggodalmat sugárzott, de csendben várta hogy folytassam. Nem tudtam hogy az aggodalom a régi vagy az új énem miatt volt, akárhogy is, csak meg kellett értetnem vele hogy miért hoztam meg azokat a döntéseket.” “Volt egy tudomány oktató tanárom a középiskolában, Mr. Kelly, aki figyelt rám. Mindig sikerült elég jó jegyeket kapnom, még ha több órát múlasztottam mint amennyin jelen voltam. Szerintem látta az elpazarolt lehetőséget, a lányt aki a körülmények rabja volt, és azt hiszem hogy Asa-val is volt dolga néhány évvel előttem, szóval tudta hogy a bátyám mire volt képes. Fenyegetőzni kezdett azzal hogy felhívja Kentucky Egészségügy és Családvédelmi részlegét és belekeveri az államot, ha anyám nem szedte volna össze magát, és szerintem az eléggé motiválta ahhoz hogy Asa-t visszatartsa. Mr. Kelly kényszerített hogy egy ösztöndíjas jelentkezőlapot töltsek ki a másik után, és addig nem hagyta abba amíg nem értem el tökéletes pontot a felvételin. Azt hiszem tudtam hogy az volt az egyetlen esélyem arra hogy kijuthassak

Woodward-ból, és ha nem tettem volna meg, akkor bekattantam volna és olyan módon fizettem volna a lakbért mint anyám.” Kényelmetlenül emelkedtem fel a székben és körülnéztem hogy megbizonyosodjak arról hogy senki sem hallgatta a beszédünket. Szégyelltem hogy úgy kiteregettem a dolgaimat. Nem az volt hogy nem bíztam Shaw-ban; az csak egy seb volt, ami sohasem gyógyult be igazán, és az hogy valaki ránézett, ismét felszakította azt és vérezni kezdett. “Egy részleges ösztöndíjat kaptam a Denveri Egyetemre. Nem volt elég hogy takarja az összes költséget, de a szoba és étel biztosítva volt, és Mr. Kelly annyira elkeseredetten akarta azt hogy elhagyjam Woodward-ot és Asa befolyását, hogy a nyugdíjalapjából vett ki pénzt hogy kifizesse a különbséget. Amikor jogosultam a diákhitelre, olyan gyorsan fizettem neki vissza amilyen gyorsan csak tudtam. A Jeep-et egy roncstelepen találtam és néhány srác aki autómechanikusnak tanult megjavitótták azt némi fűért, amit Asa-tól loptam. A lábam alá vettem az utat és nem néztem hátra. Amikor együtt beköltöztünk a koleszba, és megláttalak téged illően és elegánsan, azt mondtam magamnak hogy attől kezdve én is ilyen leszek. Senki sem kényszeríthetett volna arra hogy azt tegyek amit nem akartam, senki sem kérdőjelezte volna meg az érdemem, vagy azt hogy nőként mennyit érek, senki sem kételkedett volna abban hogy inteligens és motivált voltam. Mindaz akartam lenni, ami anyám nem lehetett, és sohasem akartam visszamenni Woodward-ba. Asa halott volt számomra. Ki kellett jutnom az a felhő alól, amelyik alatt az voltam amivé váltam.” Kifújtam egy lélegzetet és láttam Shaw-t megemelni az egyik szemöldökét. Itt jött képbe a szívesség, amit kértem. “Csak az van hogy Asa nem halott és nincs is börtönben. Itt van Denverben, és Woodward minden szemetét magával hozta. Itt van egy Silas nevű fickó, aki odahaza igazán szörnyű dolgokat tesz igazán rettenetes emberekkel. Ő az aki megpróbált betörni a házba amikor Cora otthon volt. Úgy tűnik Asa elvett valami fontosat – valami fontos könyvet – egy motoros bandától és ők követelik azt vissza, nagyon. Silas megtesz bármit hogy visszaszerezze a banda könyvét, és eléggé jól ismerem Asa-t ahhoz hogy tudjam, bármit megtesz azért hogy megtartsa azt, ha szerinte pénzt kereshet belőle. Asa mindig számított rám hogy elintézzem a gondjait, és semmi kétségem nincs afelől hogy anyám küldte őt ide, hogy gondját viseljem neki.” Shaw megkopogtatta a körmeit az asztalon és oldalra billentette a fejét.

“Rendben, Ayd. Ez szívás, tényleg, és örülök hogy végre elmondtál mindent. Meg tudnám ölni az embereket akik megbántottak téged. De egyszerűen nem értem hogy mi köze van bármelyik iszonyatos történetnek a Jet-tel való szakításodhoz, amikor érthetően fülig szerelmes vagy belé? Amikor ő sohasem bánna veled rosszul.” Összerezzentem, mert nem volt semmi a világon, ami eltörölhette volna azt a kifejezést az arcáról, amikor kitettem a stúdiónál. A fény, ami az éjsötét szemei körül keringett, olyan ponton halványult el, hogy már fekete volt. “Nem voltunk együtt, szóval nem is szakítottam vele igazából.” Ennyire voltam képes ahhoz, hogy lecsökkentsem a kárt, még ha ez csak egy zajos hazugság is volt. Nem csak elsétáltam attól amit ketten építettünk, hanem azt tettem amiben a legjobb voltam – futottam. Megrémültem, mert még ha Shaw apró is volt, amikor akarta, elég magatartása volt ahhoz hogy sokkal nagyobbnak tűnjön. Nem számítottam arra hogy eltolja magát az asztaltól és arra sem számítottam hogy úgy néz majd le rám, mintha épp akkor rúgtam volna át a kiskutyáját a szobán. “Az igazságon egyeztünk meg, Ayd. Ha nem tudod ezt megtenni, akkor nem ülök itt és nem hallgatom ezt tovább. Már így is eléggé dühös vagyok, mert azt hiszed hogy bármi a múltadból számított volna nekem. Te tudod a legjobban azt hogy Rule egy hímkurva volt, valószínűleg nagyobb szajha mint azt valaki is tudja, és én így is szerettem. Szeretném azt hinni hogy miután a barátságunk gyökeret vert, tudtad volna azt, hogy túlnéztem volna mindenen hogy lássam mindazt a csodálatos dolgot, amitől te, te vagy.” El akart menni. Valójában sietve távozott, amikor kinyújtottam a kezem és elkaptam a karját. Az agyam nehezen fogta fel azt, hogy Jet miatt volt dühös, hogy hogyan viselkedtem vele, és nem azért, mert éppen húszezer dollárt kértem tőle kölcsön, vagy mert a múltam olyan csúnya volt és hogy ilyen sokáig eltitkoltam azt tőle. “Shaw.” Próbáltam megtalálni a szavakat, de ő már elindult. “Nem, Ayd, te figyelj rám. Láttalak vele egyik este. Pokolba is, láttam azt, hogy hogyan néztél rá egy éven át. Nem, ő nem egy olyan fickó, aki egy kis irodában fog dolgozni, papírokat hordozgatva a fizetésért. Ő olyan fickó, aki ki fog fordítani önmagadból, és elfeledteti veled az összes hülye szabályaidat, amiket azért teremtettél, mert félsz. Jet nem fog törődni a múltaddal; neki is van egy, ami nem igazán szép. De, mint egy gyáva, te elfutottál tőle, amikor neki a

legnagyobb szüksége volt rád. Akkor dobtad, amikor arra készül, hogy három hónapra turnézni menjen, és gyakorlatilag rákényszerítetted arra, hogy beledugja a farkát minden európai rajongóba, aki az irányába néz, csak hogy ne gondoljon rád.” Visszarántottam a velem szemben levő székbe, és vártam hogy a kiváncsi tekintetek leccsillapodjanak, amit Shaw kirobbanása vonzott oda. A szívem már így is egy nehéz kőnek tűnt a mellkasom közepén. Amikor Jet nem jött haza előző este, az elképzelhető legrosszabb jelenetek játszódtak le a fejemben, órákig ismétlődően. Nagyon rég óta először, álomba sírtam magam, miközben még mindig az ő pólóját viseltem és azt kívántam bárcsak ott lett volna és jobbá tehette volna. “Nézd, véget kellett vetnem a dolgoknak. Nem ismered a bátyámat, de kirabolni Jet stúdióját, elvenni mindent ami fontos a számára, ez pontosan Asa módszere. Nem fogom megengedni, hogy valaki akivel törődöm, a bátyám áldozata legyen miattam. Jet megérdemli hogy elmehessen erre a turnéra, hogy legyen valami, amit csak magáért tesz, végre. Azért tettem amit tettem, hogy megvédjem őt.” Nehezen felsóhajtott és megszorította a kezem. Kiáramlott némi melegség a zöld szemeiből. “Szerintem Jet már nagyfiú. Szerintem ha őszinte lennél vele, akkor nem csak magát, de téged is meg tudna védeni.” Hevesen megráztam a fejem. Nem. “Asa csak baj, és el kell mennie.” “Na és? Azt hiszed hogy ha ő tört be a stúdióba, felajánlhatod neki a pénzt és mindent visszaad? Nem értem.” “Azért kell a pénz, hogy meglássam vissza szerezhetem-e a könyvet és rábírhatom-e vele Silas-t hogy elhagyja a várost és leszálljon rólam. Asa csak Asa-t akarja menteni. Ha elmondom neki hogy a stúdió fel volt kamerázva, jó eséllyel elfogadja a pénzt és lelép.” “Mi van akkor, ha Jet apja csinálta? Rule és Nash arról beszéltek tegnap este. Szerintük Jet apja a legvalószínűbb bűnös. Úgy tűnik hogy egy igazán ronda történet van a háttérben, amelybe egyikük sem akart beavatni.” Rajtam volt a sor hogy sóhajtsak. “Nem kockáztathatok. Ha ez alkalommal nem Asa volt, akkor majd a következő alkalommal lesz ő. Mindez azt bizonyítja hogy senki sincs

biztonságban tőle és a puzstítástól, amit szabadjára tud engedni. Minél közelebb állsz hozzám, annál rosszabb a pusztítás. Nem vagyok hajlandó Jet-et ebbe a tűzvonalba helyezni.” Hossző percing bámultuk egymást. Láttam a fogaskerekeket forogni a fejében, és láttam, amint próbálja összerakni a kirakós darabkáit. Tudtam, hogy bármi is történjék, magam mellett tudhattam őt. Shaw szeretett, és mivel vele voltam akkor, amikor a világa fejtetést és oldalt fordult, tudtam hogy nem tett volna lapátra, amikor az én világom olyan kiszámíthatatlanul lógott. Lenyelve a félelmet, ráharaptam az alsó ajkamra és elmondtam neki az igazságot, amit olyan sokáig tartottam vissza. “Nézd, nem tudok a szerelemről, sem arról, hogy valakinek vagy teremtve, de bele vagyok bolondulva. Már attól mosolyra késztet, ha egy szobában vagyunk. Amikor megérint, elfelejtek lélegezni és amikor énekel nekem, oh Istenem, amikor énekel, nem tudom szavakba foglalni, hogy mit érzek akkor. Neki is megvan a saját küzdelme, és a saját fényes és forró helye, amihez nehéz közel kerülni a nagy hő miatt, de az nem állítja meg abban, hogy megpróbáljon közelebb férkőzni hozzám. Senki iránt sem éreztem úgy, mint iránta. Utálom, hogy bármikor azt hitte hogy olyan tiszta vagyok, olyan törékeny, de most úgy érzem hogy millió darabra törtem a bűntudattól és a megbánástól, mert pontosan tudja, hogy mennyire könnyen esek bűnbe. Lehet hogy szerelmes vagyok belé, de nem lehetek, mert nem vagyok hajlandó az lenni, aki tönkreteszi őt.” Éreztem a nyomást és a nedvességet a szemembe gyűlni, így a körmeimet a tenyerembe mélyesztettem hogy visszatartsam. “Nem érdekeltek a jövőjével kapcsolatos tervei, vagy hasonlítottam össze azt, hogy milyen lenne az életem vele, egy olyan fickó helyett, mint Adam, azóta, amióta megcsókolt a mozsdóban Valentin napkor a Fillmore-ban. Ő csak... “ Elkalandoztam és be kellett csuknom a szeme, hogy visszatartsam az érzelmeket a kitöréstől. “Minden. Ő minden amit akarok.” Shaw csendben káromkodott az orra alatt. “Akkor ne csináld ezt, Ayd. Szörnyű hibát követsz el. Nem csak azt hiszem, hogy ő minden amit akarsz; szerintem ő minden amire szükséged van.” Ez a beszélgetés kezdett ismerőssé válni. Köröket tettünk meg, amikor ő próbált rájönni arra, hogy mit kezdjen Rule-lal, szóval tudtam, hogy egy olyan helyről beszél, ahol őszintén akarta a legjobbat a számomra, és boldognak

szeretett volna látni. De egyszerűen nem értette hogy mivel álltam szemben; senki sem érthette, aki nem ismerte Asa-t. Ez, azzal megtetejezve, hogy Jet is küzködött az elcseszett családjával, nem tudom hogy miért hittem valaha is, hogy megúsznám ezt a tüzet komoly égések nélkül. Két ember voltunk, akiket megjelöltek a körülöttünk élők, és fájt tudni azt, hogy az elég volt ahhoz, hogy távol tartson minket egymástól. “Nézd, Shaw, tényleg szükségem van a segítségedre. A dolgok Jet-tel azok aminek látszanak, de a dolgok Asa-val csak rosszabbak lesznek, amíg Silas-nak nem lesz más választása mint hogy utánam, vagy – Isten ments – Cora után jöjjön. Engedd meg hogy elintézzem és lehet, csak lehet, amikor Jet visszajön a turnéról, akkor kigondolhatunk valamit.” Persze, ettől az ötlettől hánynom kellett, de nem voltam más, mint valóságos. “Megértem, hogy Asa egy szardarab és nem kellene a segítségére sietnem. Az idő legnagyobb részében utálom, utálom azt ahogyan éreztem magam miatta amikor fiatalabb voltam, de anyám megtett mindent, és tényleg mindent értek ezalatt, ami az erejéből telt, hogy együtt tartson minket, egy meleg és száraz helyen. Nem tartozom neki sokkal, de tartozom neki azzal, hogy megpróbálom megmenteni Asa-t még egy utolsó alkalommal.” Shaw elkaptam a kezemet és erősen nyomta hozzá a tenyerét, hogy tudjam, bármit is akart mondani nekem, komoly és szívhez szólónak igérkezett. “Nem kell feláldoznod Jet-et Asa miatt, amikor tisztán kivehető hogy az egyikük örökké tudna szeretni, amíg a másik csak fel akar használni arra amire tud. Tudod, tapasztalatból beszélek.” Tudtam, de azt is tudtam, hogy ha Silas elkapta volna Asa-t és átadta volna annak, akitől ellopta a könyvet, rosszul végződött volna. Nem igazán érdekelt, hogy mi történt Asa-val, de ha megkímélhettem anyámat a szívfájdalomtól és a szégyentől, hogy a fiát egy koldus sírjába kell hogy temesse, akkor meg akartam tenni. És az igazság az volt, hogy nem nézhettem őt csak úgy meghalni. A plusz az volt, hogy távol tarthattam Asa-t mindenkitől, akivel törődtem, legfontosabban Jet-től. “És ha bármi történik veled, ha csak egy hajszálad is hiányzik miközben a bátyád mocskát takarítod fel, nem fogok habozni és felhívom a rendőrséget. Jobb lesz ha elmondod neki, hogy be fogok számolni erről Rule-nak, szóval jobban teszi ha felkészül egy adag dühre a srácoktól, amikor meghallják a teljes történetet. Ő törődik veled, és nem kedves azokkal az emberekkel, akik

manipulálnak és igazságtalanul bánnak a családtagjaikkal.” Megdörzsöltem a homlokomat és próbáltam rendet rakni az összekúszált gondolataim között. Jó volt tudni, hogy volt egy egész seregem, amelyik tetovált és veszélyes fickókból állt, akik kiálltak volna mellettem, de ugyanakkor frusztráló is volt, hogy senki sem értette, a saját módszereimmel kellett elintéznem Asa-t. Ha ő volt a felelős a lopásért Jet stúdiójában, magam akartam őt tönkretenni. Shaw a táskájában kutatott, majd kivett egy borítékot és az asztalra csapta. Úgy néztem rá, mintha egy élő kígyó lett volna, amely készen állt arra, hogy megmarjon. Nem akartam elhinni, hogy csak úgy ideadta volna azt a pénzösszeget, hogy nem vérrel íratott alá velem valamiféle szerződést, biztosítékként, hogy visszafizetem majd neki. A szemei az enyémre tapadtak, és utáltam az együttérzést, amely azokban csillogott. “Felvettem némi készpénzt az egyik hitelkártyámról. Apu annyira elfoglalt a válással és azzal hogy ne ő legyen a hibás, hogy észre sem fogja venni egy ideig.” Nyeltem, és le kellett nyelnem a hirtelen felemelkedő epét a torkomban. Mindaz olyan mocskonak és rossznak tűnt. “Vissza fogom fizetni.” Intett a kezével, mintha húszezer dollár csak húsz dollár lett volna. “Végső esetben. Ha előbb akarod visszafizetni, akkor húzd ki a fejed a seggedből és hozd helyre a dolgokat Jet-tel. Mondd el neki hogy miért teszed, amit teszel; megérdemli hogy tudja mielőtt elmegy.” Ettől beszívtam egy lélegzetet és összeszorítottam a fogaimat. Felkelt és áthajolt a kis asztal felett hogy egy puszit adjon az arcomra. “Szeretlek Ayd. Tényleg reménykedem abban hogy rendbe hozod ezt amíg csak törött és nem tönkrement.” Végignéztem ahogy kisétál a kávézóból és éreztem a világot megfordulni a tengelye körül. Gyorsan kellett pislognom, hogy elűzem a sötétséget, ami a látásom köré kezdett csavarodni. Minden, és tényleg minden, amiért dolgoztam, a személy, akivé olyan nagyon akartam válni, csúfot űzött belőlem. Ő a lakókocsiból nézett rám Woodward-ból, és emlékeztetett arra, hogy nem számít mennyi távolságot rakok közénk, én mindig is Ayden Cross maradok, a fehér szemét, és a Cross gyerekek által tett rossz dolgok örökös javítója. Elvettem a pénzt az asztalról, hozzáadtam az ötezret, amit a saját számlámról vettem fel, és

a fenyegető alakra vártam, aki egész idő alatt a kávézó másik felén ült, hogy odasétáljon hozzám. Nem akartam odaadni Silas-nak a pénzt és csak utána kérdezni, hogy hol volt Asa, így össze kellett raknom egy tervet, amelyik mindenkit biztonságban tartott. Silas még rosszabbul nézett ki a bár mozsdójának homályos fényén kívül, és utáltam azt ahogyan figyelmesen futtatta át rajtam a szemeit. “Hol van a bátyád?” A kezeimet a kávéscsésze köré helyeztem és találkoztam a tekintetével. “Nem tudom, de meg fogom találni és visszaszerzem a könyvet.” Nem mondott semmit egy hosszú percig és láttam a pillantását a földön levő táskára libegni, amibe a pénzt rejtettem. “Azt hiszed el tudod intézni hogy eltűnjön, büntetlenül?” Megráztam a fejem egy kicsit. “Meg fogom szerezni neked a könyvet, de Asa ezzel befejezte. Elmehet Kanadába, Mexikóba vagy oda ahova akar, és engem és anyukámat is békén hagytok.” “Az emberek, akiktől a könyvet lopta, nem olyan módon dolgoznak. Vérrel fizetnek vissza, Ayd. Elég okos vagy ahhoz, hogy tudd ezt. Francokat, mindig is túl okos voltál ahhoz a szarsághoz, amibe Asa belerángatott. Egyikünk sem tudhatja, hogy mit kerestél ott, nem mintha nem értékeltük volna a jelenléted. Valószinűleg az egyetlen alkalom volt, hogy a többségünknek egy ilyen jó csaja volt, mint te.” Vonyítani akartam, de csak megforgattam a szemeimet. Tudtam hogy hogyan bírjam rá a pasasokat, mint Silas, arra hogy megadják azt, amit akartam. Flörtölhettem volna, tehettem volna ajánlkozó megjegyzéseket, ágyba vihettem volna és elfeledhettettem volna vele a saját nevét, de az a részem, amely nem akarta visszaengedni azt az Aydent, csak egy untatott pillantást vetett rá és megveregette rövid körmeit az asztalon. “Ha akarod a könyvet, akkor ez a megállapodás.” “Honnét tudod hogy még mindig Asa-nál van, vagy hogy odaadja majd neked?” Nem tudtam, de nem csak a bátyám volt tehetséges hazudozó a családban. “Ide fogja adni, máskülönben átadom őt neked és azt teszel vele amit akarsz. Nem kértem arra hogy idejöjjön és a ragacsos újjait a tökéletesen jó életemre helyezze. Ha Asa nem akar szépen játszani velem, akkor

megpróbálkozhat veled és a motorosokkal.” Összehúzta kovás szemeit. “Szükségem lesz valamiféle biztosítékra.” Meg sem lepődtem attól. Lehajoltam és kikerestem az öt rugót. Odatoltam hozzá, óvatosan hogy nehogy hozzám érjen. “Ez az utolsó szivesség, amit Asa-nak teszek. Ha lopni akar és olyan emberek közé keveredni, akik megölnék mihelyt ránéznének, én befejeztem. Megszerzem a könyvet, Silas, de ha követsz, ha zaklatod a lakótársam vagy az anyámat, akkor elmondom hogy elég olyan ember él ebben a városban akik szivesen elintézik azt, hogy ne érj vissza Kentucky-ba.” Pislogás nélkül figyelt. Azt hiszem azt fontolgatta hogy mennyire voltam komoly, és figyelembe véve azt, hogy úgy éreztem mintha mérget és fájdalmat szivárogtattam volna minden felé, valószinűleg meglátta azt, amit keresett. “Kell a könyv még ma este.” Összehúztam a szemeimet. “Majd felhívlak ha meglesz.” “Kifutunk az időből, Ayd.” Felszedtem a táskám és eltoltam magam az asztaltól. “Akkor jó hogy mindig gyors voltam.” Mielőtt elhagytam volna a kávézót, egy szalvétára leírattam vele egy telefonszámot amin el tudom majd érni. Amikor odaértem a Jeep-hez, az első dolog amit tettem az volt, hogy hazatelefonáltam. Ezerszer kérdeztem anyámat, hogy van-e valami mód, hogy kapcsolatba lépjek Asa-val, de minden alkalommal falba ütköztem. Próbáltam tudatni vele a helyzet komolyságát, hogy lehet ő is veszélyben volt, de mint általában, csak lerázott és elmondta hogy amióta Denver-be költöztem, paranojjássá váltam. Újra és újra felhívtam a furcsa Kentucky-s számot. Párszor még üzenetet is küldtem, de nem volt válasz. A kiborulás szélén álltam, és hisztizni kezdtem, mert ahhoz hogy helyre tudjak hozni bármit is, először Asa-t kellett megtalálnom. Már azon voltam, hogy beleverem a fejem a kormányba és sikítok frusztráltságomban, amikor hirtelen ötletem támadt. Reszkető kezekkel hívtam fel Adam-et, és csak még rosszabbul éreztem magam, amikor hallottam az őszinte elégedettséget a hangjában. “Hé, Ayd. Nem hittem hogy hallok még felőled. Minden rendben?” Behunytam a szemeimet és a kormányon pihentettem a homlokom. Fáztam, és nem Denver hűvös levegőjétől, csak fáztam és megfagytam attól,

hogy az egykor tökéletesen normális életem merre tartott. “Nem, nem, semmi sincs rendben.” Nem akartam kikotyogni azt, de nem tudtam uralni magam. “Ah, van valami amit tehetek érted? Rendben vagy?” Ez a fickó alapjában kedves volt, mindent összevetve csak egy jófiú, amitől csak még rosszabul éreztem magam, mert nem tudtam viszonozni az érzéseit. Az is nyilvánvaló volt, hogy bármi is volt Jet és köztem, az sokkal nagyobb volt, sokkal többet követelt, mint bármi más, ami valaha volt bárkivel is, és én csak úgy elsétáltam attól. A szívem magába zárult és éles fájdalomtól sóhajtottam fel. “Csak azt akarom tudni, hogy hallottál-e a bátyám felől. Elég barátságos fickó és rájöttem hogy mivel a városban van, valószinűleg betartotta a fenyegetését hogy kapcsolatba lép veled, ha unatkozott volna.” Csend volt a vonal másik végén és vissza kellett fognom magam attól, hogy a szélvédőnek hajítsam a készüléket. “Ez minden? Eléggé rosszul hangzol, Ayd.” “A dolgok Jet-tel nem éppen működtek, és nehéz dolgom van vele mostanság.” Megköszörülte a torkát és az úgy recsegett végig a bőrömön, mint egy csomó apró penge. “Meg kell mondjam, eléggé meglepett hogy ezt hallom. Bármennyire is akartam hogy a dolgok működjenek köztünk, azt hiszem mindvégig tisztán látható volt az, hogy volt valaki más akivel szivesebben lettél volna. Csak Valentin napkor jöttem rá hogy róla van szó, de úgy érzem hogy előbb kellett volna rájönnöm.” “Sajnos a dolgok nem mindig úgy alakulnak ahogy terveztük. De komolyan, meg kell találnom Asa-t és nem mondta hogy hol szállt meg. Nem tudom elérni telefonon.” Adam ismét csendben volt és azon kaptam magam, hogy visszatartottam a lélegzetem. Végül olyan erősen sóhajtott, hogy éreztem az áramlatot a telefonon keresztül. “Az autópálya melletti hotelben találkoztam vele néhány napja, egy italra. A stadium melletti hotelben tartózkodik. Kedvelem a bátyádat, Ayden. Nagyon rendes fickónak tűnik és azt mondja hogy csak aggódik érted, mert egyedül vagy itt, család nélkül, akik vigyáznának rád.” Ó, semmi tagadás afelől hogy Asa volt a világ legkedvesebb fickója,

amikor akart valamit tőled, és az egyetlen dolog amiért aggódott, az volt, hogy hogyan segítem majd ki a zűrből. “Kért tőled pénzt?” Ha Adam már eljátszotta a szerepét, amire Asa kiválasztotta, akkor cseszhettem. Semmi áron sem maradt volna ott és nem cserélte volna el velem a könyvet, ha már nála volt a pénz. Adam ismét felsóhajtott és ez alkalommal már idegesítő volt. Persze hogy mindig rosszul éreztem volna magam hogy ilyen sokáig vesztgettem az idejét, de élet-halál kérdése volt, és szükségem volt arra hogy tisztában legyen a dolgokkal, minél előbb, annál jobb. “Nem. Azt kérdezte hogy mennyit dolgozol és egy csomó kérdés arról, hogy hogyan szokott kinézni egy napod. Mint ahogy mondtam, csak aggódik érted. Úgy hangzott, mintha nem fordítanál elég figyelmet arra, hogy kapcsolatban maradj a családoddal.” Hallottam a megtagadást a hangjában, de nem engedtem, hogy az zavarjon. Adam még csak a szívem közelébe sem ért, szóval rendben volt, hogy azt higgye csak egy rossz húg és egy rossz lány voltam. A dolgok kezdtek kitisztulni előttem. Minden részem, amit utáltam, és amelyeket olyan mélyre ástam, azok voltak a felelősek azért, hogy ilyen nagyszerűvé válhattam. Ha olyan csodálatos emberek, mint Shaw és Cora, és egy fickó, mint Jet képesek voltak törődni velem, akkor mindkét részem megérdemelt egy kis szünetet, végre. “Oké, köszi, Adam. Vigyázz magadra.” “Hé, Ayd.” Minden amire vágytam az volt, hogy lerakjam neki és megkeressem Asa-t, de nem tehettem ezt vele, nem akkor, amikor minden amit értem tett az volt, hogy aggódott. “Amikor készen állsz, amikor a rocker-rel a dolgok nem tűnnék már olyan fájdalmasnak, talán hívj fel.” A kezeim reflex szerűen szorultak a telefon köré. A gondolattól, hogy visszamenjek Adam-hez, hogy még mindig akart engem, fel kellett volna lázadnom. Ő volt a tőkéletes partner álmaim jövőjéhez, de a gondolattól, hogy valaki olyannal legyek, akinek nincsenek bársonyosan fekete szemei és olyan hangja, amibe beleborzongtam, a hideg futkosott a hátamon. Jet lett volna az a számomra, és nekem csak meg kellett tanulnom azzal a tudattal élni, hogy elengedtem őt. “Kössz, Adam, de nem hiszem hogy a közeljövőben készen állnék

bármilyen kapcsolatra.” “Hát, ha csak barátra is van szükséged, én itt vagyok.” Befejeztem a hívást, és az anyósülésre dobtam a telefonom. Úgy éreztem, mintha ki lettem volna fordítva magamból, de a dolgok tisztán érthetőek voltak, és az irány, amely felé indulnom kellett, éles volt és meghatározott. Amióta Denver-be jöttem, az volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, egy hazugságban éltem. Áthajtottam a város másik felére, ahol a Sports Authority mellet levő összes hotel és motel volt. Egész úton rajta tartottam a szemem a visszapillantó tükrön, hogy megbizonyosodjak róla, Silas nem követett. A hotelek nem voltak olyan jó állapotban, mint a belvárosban, de tökéletesen illettek Asa-hoz. Megtaláltam a hotelt, amelyet Adam megemlített és bementem. Tudtam, hogy senki sem adta volna csak úgy oda nekem a bátyám szobaszámát, de eleget figyeltem, hogy tudjam, ha volt egy csinos lány a pult mögött, akkor kétségkívül megragadta volna a bátyám sármossága. Volt ott egy vöröske, aki pár évvel fiatalabbnak tűnt nálam, és teljesen beleillett a képbe. Aranyosnak tűnt, a tökéletes áldozat Asa hadműveletéhez. Egy kellemes mosolyt ragasztottam az arcomra és megvártam amíg maga marad a recepciónál. Keresztbe raktam a kezeimet a pulton annyira ártatlannak és nem fenyegetőnek próbáltam tűnni, amennyire csak lehetett. Az akcentusomat a legnagyobb fokra emeltem, hogy ne legyen kétség arról, hogy Asa és én rokonok voltunk. “Hello. A bátyámmal kéne itt találkoznom. Most érkeztem meg a városba és elfelejtettem hogy melyik szobában szállt meg. Tudná' segíteni?” Láttam őt meglepetten rámnézni. Már a szemeink miatt is mindenki láthatta hogy Asa és én testvérek voltunk, de a különböző hajszín megtévesztő lehetett. Megharapta az ajkát és szétnézett. “Mi a bátyád neve?” Csak még szélesebben mosolyogtam. “Asa Cross. Egy jóképű ördög, és tudom hogy nagyon hálás lenne ha segíteni tudnál nekem. Denver sokkal nagyobb, mint a város ahonnan mi jöttünk, és egy kicsit túlterheltnek érzem magam, szóval értékelnék minden segítséget.” Megbizonyosodtam róla hogy annyira hozzam elő a falusi lány, amennyire csak tudtam és megrebegtettem rá a szempilláimat. Bűnösnek kellett volna

éreznem magam azért, mert más személy voltam annak érdekében hogy manipulálhassak vele, de a végjáték fontosabb volt az érzéseinél. A hajával játszadozott és folytatta a körülnézést, mintha attól félt volna hogy rajtakapják amint valami rosszat csinált. “Öm, nem szabad kiadnom a szobaszámokat, de feltelefonálhatok és szólhatok neki hogy itt vagy, és megkérdezheted tőle hogy melyik szobában van.” Nem bíztam Asa-ban, de gondoltam hallani szeretné azt, amit mondani akartam, így egyetértően bólintottam és nyitva tartottam a szemem a hotel előszobájában. A lány feltelefonált és csupán egy percbe telt, hogy rámmosolyogjon és elpiruljon attól, amit a bátyám a vonal másik végén mondott neki. Kuncogott, amitől libabőrös lettem, és ráfirkantott valamit egy darab papírra. “Azt mondja hogy várt már rád, és hogy örül annak hogy végre megérkeztél.” Egyik kezét a mellkasára helyezte és áthajolt a pulton, ami hátrálásra késztetett, hogy ne bújjon a képembe. “Olyan aranyos, és kedves. A nevem Heather. Nyugodtan mondd meg neki, hogy szuper izgatott voltam azért hogy segíthessek neked.” Összeszorítottam a fogaimat és magamra erőltettem egy mosolyt, hogy barátságosnak tűnjek és ne utálatosnak. “Nos, köszönöm, Heather, átadom. Nagyon aranyos voltál.” Elkaptam a papírt a szobaszámmal és majdnem futottam a lifthez. Tudtam hogy hol van, mostmár csak arra kellett rávennem, hogy beengedjen. Az út a szobájáig egy örökkévalóságnak tűnt, felszállt egy nő egy síró csecsemővel, és folyamatosan bocsánatot kért a kölyök viselkedéséért. Meg akartam mondani neki, hogy megértem, mert belül én is ugyanúgy fel voltam zaklatva, olyan hangosan sírtam, mint a baba, de csak megvontam a vállam és rámosolyogtam, tudatva vele, hogy ez is az élet része. Amikor megtaláltam Asa szobáját, egy pillanatig az ajtó előtt álltam, próbáltam eldönteni a tetteim folyamát, ha nem engedett volna be, de kiderült hogy a semmiért aggódtam. Épp amikor felemeltem az öklöm hogy kopogjak, az ajtó kinyílt és a csuklómnál fogva berántottak a szobába. Megbotlottam egy kicsit, amitől Asa felnevetett, és először meg akartam csapni. Mackónadrág volt rajta és gyűrötten nézett ki, és jól kipihentnek tűnt, nem úgy, mintha egy csapat dühöngő motoros lett volna a nyomában, kárpótlást

követelve. “Mi a hézag, hugi? Elég sokáig tartott megtalálnod.” Ellöktem magamtól és bevándoroltam a szobába hogy leülhessek a vetetlen ágy sarkára. “Silas itt van.” Láttam tágra nyílni a szemeit és előre-hátra kezdett el lépkedni előttem. “Rád vár hogy felbukkanj. Mesélt a könyvről, a motoros bandáról. Mi járt a fejedben, te idióta?” Azok a szemek amelyek ugyanúgy néztek ki mint az enyémek, tűzben lobogtak amikor rámnézett. “Azon gondolkoztam, hogy az a könyv tartalmaz minden jelölést, minden tartozást, a Dél minden államában. Van fogalmad róla, hogy ez mekkora hatalmat jelent? Tudod, hogy mit kezdhetek ezzel az információval? Ez több mint egy börtönből kijuttató kártya; ez egy költözz-ki-a-lakókocsis-parkból-ésjátsz-a-nagyfiúkkal kártya. Ez volt az egyik legokosabb dolog, amit valaha tettem. Gondját viselhetem vele anyunak, biztosíthatom vele, hogy soha egyikünknek se kelljen dolgoznia. Hazajöhetnél és ismét egy család lehetnénk.” Azon gondolkodtam, hogy egyáltalán törődött-e anyuval, vagy csak kifogásnak használta, és fogalmam sem volt arról hogy azt gondolta, valaha is visszatérek Woodward-ba. Asa szép férfi volt, szép szavakkal, és ettől volt mindig olyan veszélyes. “És olyan embereket is tartalmaz, akik szivesen megölnek téged, és bántanák anyát és engem, hogy visszaszerezzék azt. Ez egy rémálom, Asa, és ezt te is tudod. Azért jöttél ide, hogy helyrehozzam, hát ezt fogom tenni, de először elmondod, hogy volt-e valami közöd Jet stúdiójának a kirablásához. Ha igen, akkor átadlak Silas-nek és elsétálok.” Megállított és összehúzta a szemeit. “A rock-and-roll fickó? Azt sem tudtam hogy volt egy stúdiója. A gazdag családos gyíkra öszpontosítottam. A srác annyira szerelmes beléd, azt hittem könnyű lesz. A bandás fickó kemény diónak tűnt.” Felsóhajtottam és a könyökeimre támaszkodtam. Nem tudtam hogy hittem-e neki vagy sem. “Biztonsági kamerái vannak, szóval ha hazudsz, meg fogom tudni és a te segged bánja majd, mert azok a fickók mellett Silas csak egy kis cserkészfiú.” “Esküszöm, Ayd, én nem csináltam semmit a stúdióval. Még ha valami

komoly is volt köztetek, nem tűnik olyannak akivel könnyű dolgom lenne. Tudod hogy okosabban választom ki a célpontjaimat.” Felmértük egymást, ő annak a nyomát kutatta, hogy mit terveltem ki, én pedig valami jelet, ami azt bizonyította, hogy hazudott Jet-tel kapcsolatban. Beletúrtam a táskámba és elővettem a borítékot, ami Shaw pénzével volt megtömve. A combomhoz veregettem, és láttam a szemét, amint a mozdulatsort követte. “Azt akarom hogy tűnj el a városból. Olyan messze akarlak tudni magamtól és anyutól, amilyen messze csak lehet. Megszereztem a pénzt hogy ezt meg tudd tenni.” Megemeltem egyik szemöldököm. “Add ide a könyvet, hogy odaadhassam Silas-nak.” A szemei a pénzről az arcomra, majd vissza a pénzre ugrottak. Gyakorlatilag láttam a fogaskerekeket a fejében dolgozni és a nyálat összegyűlni a szája sarkában. “Honnan szerezted a pénzt?” “Semmi közöd hozzá.” Rámorogtam, valójában mint egy állat, mert eléggé biztos voltam benne hogy percekkel később a torkának estem volna. “Vedd el a pénzt, Asa. Add ide a könyvet. Ez az egyetlen mód kijavítani ezt.” “A könyv sokkal többet ér húszezer dollárnál, Ayd.” Összeszorítottam az öklöm és nyugtatni próbáltam magam. Ha felhúztam volna magam, Asa a maga hasznára fordította volna azt, és nekem kellett irányítanom. “A te életed is többet ér húszezernél. Tudom hogy megölné anyát, ha haza kellene mennem hogy azonosítsam a testedet, Asa. Fogd a pénzt, és tűnj a franca az életemből, egyszer s mindenkorra. Ez az ajánlat csak bizonyos ideig érvényes. Amikor kilépek azon az ajtón, magadra maradsz, jöjjön a pokol, vagy a nagy árvíz és én megteszem azt, amit meg kell tennem, hogy megóvjam magamat és anyut és téged önmagadtól, mint mindig.” “Mit jelent ez?” Unottnak tűnt, mintha nem hitte volna el, hogy beváltanám a fenyegetéseimet. Lehet hogy a régi Ayden nem tette volna, de az új és régi kemény hibridje voltam, akinek nem volt ideje játszadozni a bátyám játékaival, nem akkor, amikor összetört a szívem és olyan nyersnek éreztem magam. Felkeltem és felé tartottam a pénzt.

“Azt jelenti, hogy vedd el a pénzt, vagy felhívom Silas-t az ajtón kívülről. Mint ahogy azt mondtam, követett engem a városban, és lehet hogy most épp kint áll a parkolóban. Ha nem dolgozol össze velem, Asa, őszintén nem érdekel, hogy mi történik veled ezek után. Már nincs meg bennem az, hogy megmentselek, hogy megtegyek bármit érted, mint azt egykor tettem.” Látnia kellett a komolyságot az arcomon, és azt hogy már nem volt mit veszítenem, mert kikapta a borítékot a kezemből és belenézett. Láttam a szemeit szélesre tágulni a sok zölfülű láttán, de nem mozdult azért, hogy ideadja a könyvet. Összekulcsoltam a kezeimet és a cowboy csizmámmal doboltam a padlón. Azt hiszem arra várt, hogy mit fogok tenni, így addig néztem rá, amíg nem káromkodta el magát. Időbe telt neki mire odament a bőröndjéhez és kiásott belőle egy bőrrel beborított könyvet, ami akkora volt, mint a tenyerem. A bűnözők miért nem tudták digitális formában tárolni a törvénytelen dolgaikat és jelszóval védhették volna azt a szart előlem. Egy kézzel elkaptam, amikor felém hajította azt, és a farmerem hátsó zsebébe dugtam. Abban a pillanatban úgy tűnt, mintha olyan nehéz lett volna, mint a szívem. A vállamra vettem a táskám és az ajtóhoz indultam. “Komolyan mondom, Asa. Ez az utolsó alkalom, hogy érted, vagy miattad teszek valamit. Tetszik itt az életem, tetszik az, aki itt lehetek, és hajlandó vagyok megtenni bármit annak érdekében, hogy megtartsam ezt. Még ha te vér és család is vagy.” Összekulcsolta a karjait a meztelen mellkasán és a sugárzó szemei rámvillantak. “Megváltoztál, hugi. Sokkal keményebb vagy, mint voltál.” Visszanéztem a vállam felett. “Pontosan, és okosan tennéd ha ezt nem felejtenéd el.” “Tudom, hogy nem fogsz hinni nekem, Ayd, de a dolgok amiket tettem, a dolgok amelyeket megtettél és én nem szóltam semmit, még ha nyilvánvalóan az belül megölt téged, csak segíteni akartam velük, hogy át tudjuk vészelni a helyzetet. Mindig is jobban szerettelek, mint bármit. Mindig is te voltál az egyetlen, aki vigyázott rám.” Megfordultam hogy ránézzek és harcolnom kellett a könnyekkel. “Mikor vigyáztál te rám?” Egy pillanatig zavartnak tűnt, de Asa jó volt és olyannak tűnhetett,

amilyennek akart. Szívás volt hogy nem tudtam hinni annak, ami azokból a szemekből sugárzott ki, amelyek annyira hasonlítottak az enyéimre. “Miről beszélsz, Ayd?” Egy pillanatig úgy tűnt, mintha felém próbált volna közeledni, hogy megpróbáljon megölelni vagy megvígasztalni, de ez túl kevés volt és túl késő ahhoz hogy ezek közül bármi is létezzen közöttünk. Lehet tényleg nem tudta, lehet nem akarta tudni, bárhogyan is, már túl késő volt és mindazok a dolgok, vele együtt, már a múlté voltak. Nem olyan beszélgetésnek tűnt, amit vele folytattam volna. Amikor válasz nélkül becsuktam rá az ajtót, nem csak a bátyámat csuktam ajtó mögé. A múltamat is, amely túl régóta tartott fogságban. Nem voltam biztos abban, hogy Asa egyáltalán tudta-e milyen a szeretet, de azt tudtam, hogy mostmár én igen. Egy olyan életet éltem, amely jó ötletnek tűnt, de felszinesnek bizonyult és csak egy páncél volt, amely mögé elbújhattam. Előre lépni arról szólt, hogy egyensúlyt próbáljak teremteni aközött amit akartam és amire szükségem volt. Szívás volt, hogy Jet Keller volt az, aki beleillet mindkét elvárásba, amikor eléggé biztos voltam abban, hogy soha többé nem akart tőlem semmit.

Tizennegyedik fejezet Az

előző hét igazi kínszenvedés volt. Érzelmileg kimerült voltam és az elkerüléstől tűzben és lángokban égtem. Aközött, hogy a pokolba és vissza rohangáltam, hogy helyettesítsem a dolgokat, amik a turnéhoz voltak szükségesek a hét végéig, és az hogy kétéségbeesve próbáltam elkerülni azt, hogy összefussak Ayden-nel, darabokra tört és alig tudtam egyben tartani magam. Eddig sikerült a legtöbb időt a bandámmal töltenem, gyakoroltunk és vért izzadva dolgoztunk, addig a pontig, hogy végül a stúdióban telepedtem le éjszakára egy felfújható matracon, vagy jóval Ayden műszakja után mentem haza. Dalokat írtam, amiktől fájt a fejem és a szívem, és azt hiszem a srácoknak elegük volt az összetört szívekről szóló balladákról. Nem tudtam mit mondani neki, és nem tudtam hogy ránézni, anélkül hogy darabokra tépne és jobban elégetne, mint az szerintem lehetséges volt. Nem akartam állandóan dühös lenni rá, vagy tudatni vele hogy megölt a szakadék, amit közénk rakott, így a távolság volt az, ami miatt nem őrültem meg. Néha kereszteződtek volna az útjaink reggel a fürdőszoba előtt, vagy a konyhaasztalnál reggelinél, és meg kell mondjam, olyan töröttnek tűnt, mint ahogyan én éreztem magam. Egyik miatt sem éreztem magam jobban, és a tény, hogy Cora nem hagyta annyiban, csak megkönnyítette azt, hogy minél jobban elkerüljem a házat. Abban a percben a bíróságon ültem, és bár már vártam ezt a percet, úgy éreztem magam, mint egy gyújtózsinór a dinamit végén. Az ügyvédem azt hajtogatta hogy hagyjam abba a mocorgást, de szorongtam, mert az apám a terem másik felében ült a gyógyuló sérüléseivel, és dühösebb volt, mint egy zsák vizes macska. Az anyám mögötte ült, a pillantása idegesen cikázott kettőnk között. A monoklija művészien volt eltakarva némi sminkkel és láttam, hogy keményen próbálta visszatartani a sírást. Nekem is kényelmetlen volt a szerelésemben, egy csíkos nadrágban és egy fehér, felgombolós ingben, amitől úgy éreztem magam, mint egy nagy, kövér áruló. A bírósági öltözék egy nagy szívás volt, de miközben a bíró a hajamat és a fülemben levő szögecseket

nézegette, láttam hogy az öltözékem a hasznomra vált. Az apám ügyvédje azzal nyitott, hogy a testi sértés milyen komoly vádakat jelentett, és hogy hogyan juttattam kórházba az apámat. Azt mondta, hogy traumát és kárt okoztam a családnak. Megemlítette azt is, hogy már előtte is kerültem bajba, és jóformán egy vad, uralmát vesztett huligánnak próbált beállítani. Az ügyvédem azzal vágott vissza, hogy az apám kezdte a verekedést, és hogy én csak az anyámat próbáltam védeni. Ide-oda ment ez egy ideig, miközben az apám egész idő alatt dúlt-fúlt. Próbáltam nyugodtan ülni, próbáltam nem átdöfni senkit a tekintetemmel. A bíró hozzáadta, hogy már túl sokszor látott ilyen esetet, és még ha az öregem börtönbe is akart dugni, azt kaptam, amit előreláttam – millió órányi közösségi munkát, egy év próbaidőt és pénzbírságot. Az apám gyógyszer számláit is az én felelősségemre bízták, és egy száz mérföldes távoltartási végzést is kaptam, kilencven napra. Felkészülve egyeztem bele mindenbe és meg volt a hasznom is, amikor láttam apám arcát belilulni, mikor megkértem a közösségi munka elhalasztását és megbizonyosodtam arról, hogy a próbaidő nem akadályozott meg abban, hogy elhagyjam az országot a turné miatt. Hallottam anyámat felsóhajtani amikor az ügy lezárult, de ugyanaz a rendőr, aki akkor berakott a kocsija hátsó ülésére, odajött az asztalhoz és egy nehéz aktát rakott az asztalra, apám elé. Fel akartam kelni és győzelmi táncot lejteni. Minden szivességre szüksége volt az ügyvédemnek, amire a törvényből tellett, hogy ezt el tudja intézni, és több mint feltüzelt voltam, amikor ugyanazt a rendőrt érte a megtiszteltetés, hogy letartóztassa az öreg majmot. “Tudja, hogy ezek a képek mit mutatnak, Mr. Keller?” Az apám ügyvédje a kiborulás szélén állt, olyan szarságokra hívta fel a figyelmet, amelyekre senki sem figyelt, anyám pedig a szájához emelte a kezeit, amikor a tiszta, fényes képek az apámról, amint szétrombolja és kiüríti a stúdiót, szétterültek az asztalon, bünösségének bizonyítékaként. Az apám a liláról valami másik színre váltott, amit még nem láttam, és olyan erővel kelt fel a székéből, hogy az feldőlt, amitől a rendőrtisztek megfeszültek a helyiségben. “Az nem én vagyok!” Újjal mutogatott rám. “Te szarházi! Felültettél!” Visszadőltem a székembe és erősen próbáltam nem mosolyogni. “Azért szereltem be a biztonsági dolgokat, hogy megakadályozzak valami

ilyesmit a megtörténéstől. Nem az én hibám, hogy elkaptak, és jobban teszed ha elhiszed, hogy emelni fogom a lehető összes vádat ellened.” A fejem a rendőr felé biccentettem, aki éppen a bilincseket rakta apámra. “Utoljára szórakoztál velem, öreg. Itt a vége, és remélem hogy ott rohadsz meg.” “Az apád vagyok, Jet!” Csak megráztam a fejem és lábra álltam. “Nem, sohasem voltál az.” Nem tudtam ránézni sem az anyámra, sem a bíróra, aki szemmel követte a vitánkat, szomorú, megértő szemekkel. Nem is akartam rágondolni azokra a családokra, akik rosszabb állapotban kerültek ezekre a padokra. Megráztam az ügyvédem kezét, és beleegyeztem, hogy aláírok minden szükséges papírt, ami a közösségi munkámhoz kellett és a fizettségért. Megkértem hogy próbálja meg visszaszerezni a dolgokat amiket az apám ellopott, de nem hagzott úgy, mintha túl sok reményt táplált volna a dolog iránt. Kifelé tartottam a bíróságról és a bőrdzsekimet vettem fel a hülye ingemre, amikor hallottam ahogy a nevemen szólitottak. Nem akartam megállni, nem akartam beszélni vele, figyelembe véve hogy még mindig véreztem attól, hogy legutóbb azt a szemétládát választotta helyettem. Azonban volt valami a DNSemben, ami arra késztetett, hogy megforduljak és megvárjam hogy utolérjen. Kint, a nap fényénél, láthattam minden jelet, minden vonalat az arcán, ami egy keserű és szenvedéssel teli életre mutatott. Annyira szörnyen nézett ki, és olyan messzinek tűnt. Még csak az árnyéka sem volt meg benne annak a nőnek, akit anyámnak akartam szólítani. “Jet, várj csak egy percet, kérlek.” Káromkodtam az orrom alatt és azt kívántam bár cigarettáztam volna, mert akkor tudtam volna mit kezdeni a kezeimmel. A kabátzsebembe raktam őket és próbáltam kifejezéstelen arcot vágni. “Nem hiszem hogy van még mit mondanunk, anyu.” A táskáján levő fűzőt piszkálta, és nem akart találkozni a tekintetemmel. “Ő az apád, Jet. Nem küldheted őt börtönbe.” Felsóhajtottam. Tudtam hogy ez jön, de még akkor is egy ütésnek tűnt. “De igen. Lopott tőlem és tönkretette a megélhetőségeimet, mert nem adtam be a derekam a kéréseinek. Nem csak hogy börtönbe küldhetem, ő oda tartozik. Európába megyek három hónapra, anyu. Nem leszek csak egy

telefonhívásnyira a legközelebb, amikor homokzsákként akar majd használni. Még csak nem is leszek ezen a kontinensen a következő alkalommal, amikor az összes pénzed kurvákra és piára költi majd. Szóval lehet hogy ha lecsukatom, akkor talán ráébredsz, hogy jobb lesz nélküle.” Önkéntelenül megérintette a még sárgás szemét. “Csak az egy alkalommal tette azt, és nem húzta volna fel magát annyira, ha segítettél volna neki, mint ahogy azt mindig tetted.' Felnevettem, és az annyira törött volt, hogy ostorcsapásként ért mindkettőnket. “Komolyan engem akarsz hibáztatni azért, amiért úgy ellátta a bajodat? Szép próbálkozás, anyu, de ez már nem fog működni rajtam. Elegem van abból, hogy próbálok valami jobbat ráderőltetni, abból hogy próbállak a fény felé húzni. Ha a sötétben akarsz élni, a te döntésed, anyu, és nem hibáztathatsz mást, csak magadat.” El akartam sétálni, de a keze a könyökömön megállított. Az alsó ajka reszketett és szerettem volna azt mondani, hogy összetörte a szívem, de tudtam hogy nem miattam, vagy önmagáért aggódik, hanem az önző gazemberért, aki rács mögött ült, mert megpróbálta megölni az álmaimat. “Ha te elmész és ő börtönben lesz, akkor teljesen egyedül leszek, Jet. Nem lehetek egyedül.” Az utolsó szó suttogva lett kimondva, amit alig hallottam. “Tudod mit, anyu? Az egyedül is jobb mint hogy egy pillanatot is eltölts azzal a seggfejjel. Egész életemben próbáltam megmutatni neked, hogy törődnék veled, hogy sohasem hagynálak egyedül. Ez mind megváltozott, amikor megengedted nekik hogy betuszkoljonak a rendőrautó hátsó ülésére azért, mert próbáltalak megmenteni. Ideje hogy elkezdd magadat védeni.” Leráztam a kezét magamról, ami meglepően könnyebben ment, mint azt hittem. Már nem tudtam ránézni, nem engedhettem hogy az árnyéka magával rántson, így egy lépéssel arrébb léptem tőle és ezt mondtam, “Majd felhívlak ha hazaértem. Talán az egyedül töltött idő tesz majd valami jót veled és akkor tudunk majd beszélni. Ha nem, akkor befejeztem. Ha az öreg azt hiszi, hogy baszakodhat velem, baszakodhat a bandámmal és a zenémmel, jobb lesz ha felébred. Évekig tűrtem, mert aggódtam érted és hogy mit tenne, de most csak magamért aggódom. Viszlát, anyu.” Azzal a rossz érzéssel sétáltam el tőle, hogy nem látom őt többé. Kivettem a telefonom a zsebemből és tárcsáztam a Marked-et, a tetováló szalont, ahol

Cora és a srácok dolgoztak. Mivel a szalonnak volt hívásazonosítója, Cora kevésbé volt hivatalos, amikor felvette a telefont. “Hé.” “Hé, Rowdy ott van a közelben?” “Most jöttél ki a tárgyalásról?” Ember, a kis manó olyan volt, mint egy pit bull, akinek a foga közé szorult valami. “Ja.” “Hogy ment?” “Jól. Komolyan, Cora, beszélni akarok Rowdy-val, ha nincs elfoglalva.” “Tudod, mindenki le fogja őt támadni, hogy megtudja mi történt, mihelyt lerakja a telefont, szóval akár el is mondhatnád nekem, hogy elmondhassam nekik. Időt spórolnánk meg.” Felsóhajtottam, és engedékenyebb lettem. “Egy csomó társadalmi munkát kaptam, egy csomó pénzbírságot és egy távoltartási végzést. Az öreg kapott egy bilincset és egy elzárást.Biztosan tudom, hogy anyám megpróbálja majd kihozni, de a rendőr meggyőzött, hogy a rablás elég arra, hogy egy jó ideig bent tartsa, és hogy a váltságdíj nem lesz olcsó. Szeretném azt mondani, hogy ott lesz amíg haza nem érek, de nem tudom hogy ez elég valóságos-e. Rendben vagyok, Cora, tényleg.” Motyogott valamit az orra alatt és hallottam amint Rowdy nevét szólítja a szalonban. “Majd akkor számítasz jónak, ha abbahagyod a bújócskát Ayden-nel és beszélsz vele.” Felhorkantam. “Az a hajó már elment, kislány.” Azt hiszem vissza akart vágni, de veszekedés hangját hallottam és Rowdy érdes hangja váltotta fel a vonalat. “Yo.” “És Jet csapata a nyerő.” “Semmi kétség, haver. Mi a helyzet?” “Milyen a mai beosztásod?” “Várj egy percet, mindjárt megnézem, már ha a Tasmán Ördög elmozdítha a seggét az utamból.” Hallottam Cora-t mérgelődni, és mégtöbb veszekedés hangját, csak hogy ez alkalommal férfi nevetés csengett a háttérben.

“Az utolsó időpontom négykor lesz és gyors kellene hogy legyen. Egy lány, aki valami virágmintát akar a lábára.” “Csinálnál valamit nekem?” “Mi jár a fejedben? Valami nagy, vagy valami kicsi?” “Nagy.” “Nem lesz rá időnk mielőtt elmész.” “Tudom, csak azt akarom hogy lerajzold, és hogy meglegyen a vázlat.” “Beszélj hozzám.” Azóta gondolkodtam róla mióta a studiót elintézték, mióta Ayden kitépte a szívem és eldobta azt. Valami olyat akartam, ami megörökítette azt, hogy a zene hogyan tört ki belőlem, ahogy a tűz ki és be áramlott belőlem a szavakkal, amikor a színpadon voltam. “Egy régi törött mikrofont akarok, mintha széthasadt volna, egy csomó tűzzel, ami belőle árad. Töröttnek és nyersnek kell hogy tűnjön, nem old-schoolnak, vagy tradicionálisnak.” Hallottam amint papírra jegyzetel miközben beszéltem vele. “A tűz forró és uralmát vesztett kell hogy legyen, és nem érdekel milyen nagyra csinálod. Az egész hátam szabad, szóval annyi helyed van, amennyit akarsz.” A fogain keresztül füttyentett. “Rendben. Összeállítok valamit és elküldöm. Ha tetszik, akkor ugorj be öt körül.” “Ne zavartasd magad az üzenettel, csak rajzold le és csináljuk. Gyerünk, haver, ismersz; ez a tetkó rólam és a zenéről szól. Tudom hogy megértetted.” “Teljesen meg lehetsz őrülve, ugye tudod?” Vicces volt, mert hosszú ideje először úgy éreztem hogy karban tartottam a dolgaimat és az őrültségnek semmi szerepe nem volt benne. “Nem azt mondják, hogy minden nagyszerű műalkotás szenvedésből vagy őrületből születik?” Felnevetett. “Szerintem nálad mindkettő le van tudva. Később találkozunk.” Elkerültem a házat napközben, annak érdekében hogy ne ütközzek Ayden-be, de nem akartam továbbra is a tárgyalási ruháimban lenni, szóval megkockáztattam. Hangosan káromkodtam, amikor megláttam a Jeep-jét ahogy még mindig a felhajtón parkolt. Összeszorítottam a fogaimat és eldöntöttem

hogy eléggé felnőtt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam azt, ha összefutok vele, még ha az, hogy ránéztem, fájdalmat okozott minden porcikámban. Kinyitottam a bejárati ajtót és halálra fagytam léptemben. Tisztán láthatóan éppen akkor érhetett vissza a futásból, mert abban a nyúlós fekete nadrágjában volt, amitől a lábai álombelinek tűntek, egy sportmelltartóval és semmi mással. Ez az egész túl sok bőrt fedett fel, és túl sok Ayden-t, amivel megbírkóztam volna a jelenlegi állapotomban, így csak el akartam suhanni mellette, és úgy tenni, mintha észre sem vettem volna őt. Úgy tűnt más ötletei voltak, mert letette a vizes üvegét és a kanapére dőlve rámnézett. “Hogy ment a tárgyalás?” A nyelvem hegyén volt hogy megkérdezzem, honnét tudta hogy hol voltam, de akkor eszembe jutott a csinos öltözékem és az, hogy Cora-nak volt a lehető legnagyobb szája. Leráztam magamról a bőrdzsekimet és ledobtam mellé, majd visszaszámoltam tíztől, míg végül úgy éreztem, hogy képes voltam beszélni vele. Úgy akartam beszélni vele, hogy közben nem öntöttem ki és nem fulladtam meg a keserűségben, ami ellen minden nap harcoltam. “Jól ment.” Láttam amint félrenéz. Láthatóan ő is annyira volt kényelmetlen helyzetben, mint én. “Az jó. Örülök miattad.” Keserűen felnevettem és mérgesen túrtam a hajamba. “Ja, minden kölyök álma az, hogy börtönbe küldje az apját, mert az meglopta őt és megpróbálta elcseszni az egy életreszóló esélyét.” A szarkazmus egy pengének tűnt, ami a köztünk levő kényelmetlenségen vágott át. Megköszörülte a torkát és fellökte magát a kanapéról, átkulcsolva a kezét a mellein, amikről életem végéig álmodoztam volna. “Megérdemled hogy boldog legyél, Jet. Megérdemled hogy végre ez egyszer magaddal törődj.” “Ja, azt hiszem.” Sokkal jobban szerettem volna, ha ő törődik velem, sokkal szívesebben törődtem volna vele, de mivel ez már nem jöhetett szóba, azt hiszem az egyetlen választás az volt, hogy magammal törődjek. A szobámba indultam, így elkezdtem kigombolni az ingemet. A szemei élesek voltak és követték minden mozdulatomat. A telefonja csörgött a konyhaasztalon és elindultam hogy odanyújtsam neki. Minden megfagyott bennem, amikor megláttam a kijelzőn a nevet. Gyapjúpólós. Az átkozott

Gyapjúpólós hívta őt és én egyetlen gondolattal akartam felgyújtani a világot. Szó nélkül nyújtottam oda neki a készüléket és a szobámba viharzottam. Megálltam amikor a keze a vállamon landolt. Azok az aranyszínű szemek olyan érzelmet sugároztak, amit nem tudtam beazonosítani, de elegem volt abból, hogy ez a lány az újja köré csavart, majd elengedett. Már nem veszthettem el az uralmamat. A szédülés csak egy pillanatig volt mókás. “Nem az aminek gondolod, Jet. Semmi sem az, aminek gondolod.” A hangja megremegett és törődni akartam vele, meg akartam csókolni és ágyba akartam vinni. Énekelni akartam neki, könyörögni neki, hogy jöjjön velem a turnéra, gyűrűt akartam rakni az újjára és arra kérni, hogy legyen az enyém örökre. Sajnos, minden amit tehettem az volt, hogy megvontam a vállam és összehúztam a szemeimet. “Próbálok egyáltalán nem gondolni rá, Ayd.” Hallottam felsóhajtani, de csak a szobám felé mozogtam. Nem akartam hallani semmit abból, amit a romboidos idiótának mondott, így becsaptam a hálószobám ajtaját és levetettem a ruhákat, amik fojtogattak, miközben azt kívántam bár ugyanígy le tudtam volna vetni az érzelmeket is, amelyeket olyan könnyen csavart körém. Olyan hangosra tekertem a Venom-ot, amilyen hangosra csak lehetett, hogy megakadályozzam őt abban, hogy kövessen és beszéljen velem. A zene olyan hangos volt, hogy még az én fejem is megfájdult, de elég ideig vonta el a figyelmemet ahhoz, hogy elintézzek még néhány utolsó simítást a turnéhoz, és elintézzem a felvétel körülményeit a Black Market Alphas-szal. Tényleg, segíteni egy kezdő bandának, új bandákat küldeni a világba, hogy az emberek hallhassák őket, boldogabbá tett, mint bármi más abban a pillanatban. Egyszerűen csak annyira sok jó zene volt odakint, amit senki sem hallhatott, mert sohasem futottak be, sohasem jutottak el a rádióra vagy egy nagy turnéra. Kár volt, és minden részvételem a változásban sokkal több önbecsülést nyújtott, mint bármi amit magamnak teremtettem. Amikor elindultam a tetováló szalonba, Ayden-nek nyoma sem volt, és nem tudtam hogy attól jobban, vagy rosszabbul éreztem magam. Eldöntöttem hogy nem fogok arra gondolni, és a belváros felé vettem az irányt. Utáltam a Colfax-on hagyni a kocsimat, így messzebb mentem, ahol Nash és Rule egy átalakított Viktoriánus stílusú házban laktak és ott parkoltam le. Néhány percbe telt, mire visszasétáltam a szalonig, és még ha egy pár percet késtem is, Rowdy

még mindig egy lányon dolgozott, aki alig tűnt tizenhatnak. Cora megforgatta a szemeit és elmondta, hogy a lány késett és hogy kiderült róla, hogy alacsony a fájdalomküszöbe, így a haverom küszködött vele. Elmondtam neki hogy majd várok, de Rule jött ki hátulról, homlokráncolva nézte a telefonját és megkérdezte, hogy van-e pár percem. Nem igazán volt kedvem arra, hogy a dumájával untasson, de a szalon nem volt olyan nagy, így nem volt más választásom. Bólintottam Nash-nek, aki homlokráncolva nézte azt, ahogy kilépünk a bejárati ajtón. Habár valami összetett dolgot tetovált egy fickó vádlijára, így nem mondott semmit, és a homlokráncolást kivéve, meg sem mozdult. Rule motyogott valamit a telefonja képernyőjére és a felsője zsebébe dugta. “Rome pár hónap múlva végleg hazajön.” Nem számítottam erre, így nem tudtam mit mondani. Rule bátyja király volt, és egy nagy arc, olyan fickó, aki nem tűrt semmiféle szarozást, és nagyon kedveltem. Tudtam, hogy volt valamilyen feszengés a családjukban, és a tény, hogy Rule ikertestvére – aki már nem élt – sikeresen vitt magával egy elég nagy titkot a sírba. “Az király.” “Az lenne, ha abbahagyná azt, hogy ilyen seggfej legyen. Azt akarom, hogy átvegye a lakást a Viktóriánusban amikor visszajön, így nem kell neki azon aggódnia, hogy hova menjen amikor hazajön. Tudom hogy most nem akar hazamenni. Még mindig nem beszél az öregekkel.” Megdörzsöltem a tarkómat és azon töprengtem, miért akart erről négyszemközt beszélni. “Ha beköltözik a Viktoriánusba, hova fogtok Shaw és te menni?” “Venni fogok neki egy házat.” Elképedtem egy kicsit, mert már hosszú ideje ismertem Rule-t, és miközben az ötlet, hogy megállapodik egy lány mellet egy igazi sokkoló volt, az hogy egy végleges otthonba költözik egyel, egyszerűen elképzelhetetlen volt. “Hű, haver, ez egy óriási lépés.” Megvonta a vállát és nekidőlt az üvegnek, ami a szalon eleje volt. “Nem tűnik annak. Ő az igazi a számomra.” Felemeltem egyik szemöldökömet és lemásoltam a testtartását a hűvös üvegen. “Házzasságra és babákra gondolsz, Archer?” Összezavart. Ő volt a valódi

magányos farkas, és legendás és majdnem ijesztő volt a nőcskés listájának a hossza. De amint eldöntötte hogy kötődik Shaw-hoz, olyan erősséggel csinálta azt, mint minden mást az életében. “Komolyan, ember, bármit amit Shaw akar. Gyűrűt akar, egy akkora méretűt veszek neki, mint a feje. Gyereket akar, addig fogom ágyba vinni, amíg nem lesz egy, és egy csöppet sem fogok panaszkodni miatta. Ha azt akarja, hogy a dolgok maradjanak úgy, ahogy most vannak, az idők végezetéig, azzal is rendben vagyok. Minden ami számít, az az, hogy a nap végére mi ketten legyünk azok. Erről akartam beszélni veled.” A szemei komolyak és az üvegre szegezettek voltak. Nehéz volt elnézni attól a téli viahrtól, amikor teljes erejét fordította rád. “Amikor összefutsz az igazival, Jet, rá fogsz jönni. Hegyeket mozdítasz meg, megváltoztatod az életed és megteszel mindent, hogy magad mellett tartsd. Félember lennék Shaw nélkül. Ő jobbá tesz, boldoggá, és látom hogy Ayden is ugyanezt teszi veled.” Közbe akartam szólni, meg akartam mondani neki, hogy nem én voltam az, aki elsétált, hogy tűrtem a titkait és kitérőit, és hogy ezek ellenére is beleszerettem, de felemelte a kezét és megállított. “Tudom hogy a dolgok vele eléggé zavarosak. Tudom hogy nem könnyíti meg azt, hogy szeresd őt, de akkor a legfontosabb, hogy te mégis megtedd azt. Higgy nekem, voltam az ő helyzetében. Shaw elmagyarázta egy kicsit, hogy Ayd min megy keresztül, és az nem szép, és az is biztos, hogy nem könnyű, de tudom, hogy tudnád kezelni, ha egy kicsit próbálkoznál.” Összeráncoltam a homlokom és próbáltam nem engedni a szavainak, hogy a fejemben pattogjanak. Értékeltem, amit mondott, értékeltem azt, hogy azt hitte a szerelem mindent legyőzhet. Gyönyörű volt ezt egy olyan fickótól hallani, mint ő, de nem ő harcolt a fal ellen, amit Ayden felállított, és nem volt ott akkor, amikor az az átkozott telefon délután csörögni kezdett. Felsóhajtottam és ránéztem a szemem sarkából. Nem akartam hazudni az érzéseimről Ayden iránt, de nem is akartam tettetni azt, hogy reménykedtem abban, hogy a dolgok ismét működhetnének köztünk. “Kössz, Rule. Komolyan, értem hogy mit mondasz és azt kívánom, tényleg azt kívánom, hogy ugyanaz lehessen Ayden és köztem, mint ami Shaw és közted van. Egyszerűen csak nem olyan. Tudom mi történik amikor erőltetsz valamit, nézz csak a szüleimre.”

Egy hosszú percig bámultuk egymást, a fakó kék szemei úgy csillogtak, mint a gyémánt, miközben megforgatta a szavaimat a fejében. Végül felsóhajtott és ellökte magát az üvegtől. “Csak tudom, hogy ha a személy megéri, ha a végeredmény megéri, akkor nem kellene feladnod.” Követtem őt és ellöktem magam az üvegtől. Egy csapat lány haladt el el és szemügyre vettek bennünket, de egyikünk sem viszonozta a figyelmet, vagy a flörtös mosolyokat, amiket felénk irányítottak. Bele akartam rúgni valamibe. “Azt hiszem a bolgogság mostmár önként érthetődő.” Visszamentünk a szalonba és Rowdy a pulthoz vezette a lányt, akin dolgozott. Cora szúrós tekintettel nézte és eléggé morgós volt miközben kiadta neki a számlát. Rowdy és én összeütöttük az ökleinket és a fejével a szalon hátsó szobája felé mutatott, ahol mindenkinek volt egy rajzolós részlege és egy kis pihenőszoba.” “Gyere hátra és nézd meg mit dobtam össze. Ha nem tetszik, akkor van elég időm arra, hogy megváltoztassam.” Rule megveregette a vállam. “Egész nap dolgozott rajta. Kibaszottul csodálatos.” Megemeltem a szemöldököm és követtem Rowdy-t a szalon hátsó felébe. “Kössz, hogy ilyen gyorsan összedobtad.” “Nem sűrűn van olyan ügyfelem, aki szabad kezet ad, hogy azt csináljak amit akarok, szóval jót szórakoztam vele.” A vázlat óriási volt. A hátam felét eltakarta volna, a seggemtől a vállamig. A tűzön volt a fő hangsúly, csavargó, kavargó lángokkal, amelyek egy régimódi mikrofont nyaldostak, amelyik a közepén volt szétrepedve és egy ordító szájra hasonlított, amelyből még több láng csapkodott kifelé. Mocskos volt, gonosz, fényes és teli volt élettel. Pontosan úgy nézett ki, ahogy a színpadon éreztem magam, és a színek, amelyeket használt, a folyam, amit talált neki, inkább hasonlított festményre, mint a tipikus, erős vonalú tetoválásra. Félelemmel bámultam egy hosszú percig, amíg Rowdy meg nem köszörülte a torkát és észre nem vettem, hogy egy kicsit idegesnek tűnt. “Valami ilyenre gondoltál?” Nevettem, tényleg nevettem. Olyan erősen nevettem, hogy éreztem a szemem sarkában összegyűlő vizet. “Haver, ha nem tudnám, hogy pofán vágnál, megcsókolnálak. Tökéletes.

Pontosan az, amit akartam.” “Nagy. Minden amit ma este meg tudunk csinálni, az a körvonal felrajzolása lesz, és csak erre úgy négy-öt órára számíts. El kell döntened, hogy melyik feledre szeretnéd.” “Az halál angyalával ellentétes oldalra.” Úgy jobban kihagsúlyozottnak tűnhetett volna, mintha mindkettő egy oldalon lenne, még ha a halál angyala elfoglalta is a mellkasom legnagyobb részét. “Király, adj egy pár percet hogy felkészüljek. Nash azt mondta, hogy amikor befejezi a jelenlegi klienssel, akkor kiugrik majd pizzáért. Rule pedig azt mondta, hogy vesz majd sört és visszajön. Neked azonban meg kell várnod, hogy befejezzem rajtad a munkát és csak utána bírsz inni, máskülönben kilöknéd a tintát. Mindannyian itt lógunk majd.” Beleegyeztem és hátradőltem amíg ő elment elintézni a dolgokat. A családom annyira volt lecsillapodva, amennyire csak lehetett, a zeném a siker küszöbén állt, és a lehető legkirályabb baráti társaságom volt. Kár, hogy azok közül egyik sem tudta betölteni azt a tátongó lyukat, ami egy whiskey szemű barna miatt tátongott. Semmi sem könnyítette meg a tényt, hogy még mindig beszélt a Gyapjúpólóssal, és egyik dolog sem könnyítette meg azt, hogy nem tudtunk rájönni arra, hogy az együttlétünk hogy ne legyen szívás. Megengedni Rowdy-nak hogy órákon át bökdössön egy tűvel, jó megoldásnak tűnt ahhoz, hogy az endorfin és az andrenalin áradni tudjon, és jó megoldásnak tűnt ahhoz, hogy a parázsló, izzó érzés, amit Ayden felszakított, elvérezhessen.

Tizenötödik fejezet

Feláldozni

valamit a személyért, akit szeretsz, megnyugvást kellene hogy keltsen. Sajnos, az én esetemben ez a keserűség és a kényelmetlenség érzése volt. Elsétálni Jet-től, mielőtt Asa rátehette volna a koszos kezeit, vagy mielőtt minden mocskos dolog, amiről azt hittem irányítás alatt tartottam, beférkőzött volna közénk, sokkal nehezebb volt mint hittem. Nem tudtam mi volt a rosszabb, a kínos találkozások Jet-tel, amikor összefutottam vele a házban, vagy az éjszakák, amikor egyáltalán nem jött haza. A fejem őrült módjára kavargott, próbáltam nem arra gondolni hogy kivel volt és hogy mit csinált. Mindig is csak kémiai és szexuális szinten akartam őt, de miután megismertem, miután megértettem minden dolgot, amelyek azok a sötét szemek mögöt zajlottak, minden másért is akartam őt. Millió apró darabra tört a szívem minden alkalommal, amikor észre sen vett, és hogy nem érdekelte mi rejtőzik a másik oldalon. Megölt, amikor csak úgy átnézett rajtam. Az igazság az volt, hogy ha közelebbről nézett volna, láthatta volna a szívem összes darabkáját olyan helyen, ahova azok nem tartoztak. A torkomban voltak, a kezeimben, és valahol a gyomrom mélyén vesztek el. Aznap távozott. Amikor előbb indultam futni, ő épp a bejárati ajtóhoz készítette a cuccait és azzal beszélt, aki eljött volna érte hogy elvigye. Egy részem örült, hogy a feszültség közöttünk enyhülni fog miután többezer mérföldnyire lesz tőlem, de egy nagyobb részem, egy hangosabb részem, azt kiáltotta, hogy miután kilép azon az ajtón a gitárjával, köztünk mindennek vége. Tudtam, hogy megérdemelte az igazi okot amögött, hogy miért alakultak így a dolgok, de nem találtam a helyes szavakat hogy elmondjam neki. Nem hallottam sem Asa-ról, sem Silas-ról több mint egy hete. Reméltem hogy a bátyám megfogadta a tanácsomat és talált egy lakatlan szigetet, ahol megbújhatott, de őt ismerve, kétségeim voltak. Nem voltam olyan hülye, hogy egyedül találkozzak Silas-szel, így azt a kis könyvet, amely felfordította az életemet, Lou-nak adtam, és megkértem Silas-t hogy jöjjön el a Goal Line-ba, hogy át tudja azt venni. Lou rendben volt vele és nem kérdezgetett róla. Plusz, megvolt a haszna, hogy úgy nézett ki, mint aki képes volt kitépni Silas karjait és kevés érőfeszítéssel azokkal verje meg őt, szóval biztonságosabbnak éreztem azt

hogy ő adja át Silas-nek a könyvet. Próbáltam felhívni anyámat, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet, de mint mindig, akkor sem érdekelte semmi, és inkább valami pasasról akart beszélni, akit egy bárban ismert meg. Úgy tűnt, azt akarta, hogy anyám vele utazzon a nagy teherautójával és ő nagyon fel volt dobva emiatt. Mint általában, próbáltam hatni rá, elmondtam neki hogy nem ismerte a pasast, és hogy ha összevesztek volna, vagy ha nem kedvelte volna, akkor ott hagyhatta volna őt a semmi közepén. Nem akart hallani erről. Még csak meg sem köszönte, nem is volt hálás azért, hogy találtam módot arra, hogy Asa továbbra is lélegezzen, legalábbis mostanra. Mindaz arra emlékeztetett, hogy miért akartam olyan kétségbeesetten kijutni Woodward-ból, és hogy miért akartam azt hogy az életem teljesen másképp nézzen ki. Adam szokásává vált, hogy naponta egyszer-kétszer felhívott, most hogy tudta Jet és én már nem voltunk összeköttetésben. Éreztem hogy igazán aggódott értem, de nekem el kellett mondanom neki, hogy nem érdekelt a mással való randizgatás. A tény, ami számított, az volt, hogy soha senki sem lehetett biztonságban velem, biztos pénzügyi jövővel rendelkezett az, vagy sem. A dolgok a múltamban, az emberek az életemben, mindig is kiszolgáltatottak voltak a fenyegetéseknek, és én semmiféleképp sem akartam kockáztatni azok épségét, akikkel törődtem. Nem volt igazságos. Amikor visszaértem a házhos, megálltam hogy visszakapjam a lélegzetem és megriadtam egy kicsit, mert Jet jött ki a bejárati ajtón, le a lépcsőkön. Rövid időre megállt amikor meglátott, majd lenézett a harci csizmái orrára. A pillantása összetörte a szívemet, és minden amit tenni akartam az volt, hogy megöleljem őt és elmondjam, hogy minden rendben lesz. Tudtam hogy az nem volt teljesen igaz, így csak nekidöntöttem a csípőm a vaskorlátnak és felnéztem rá. “Jól vagy?” Rám sem nézett, de láttam megfeszülni a vállait és a körmeit a tenyerébe mélyedni. Nem tudtam hogy szerelmes voltam-e abba a férfiba, de azt hittem az voltam, és teljesen biztos voltam benne, hogy nem akartam azt, hogy ismét úgy érezze magát, mint akkor, abban a pillanatban. Ha Jet és aközé a dolog közé állhattam volna amitől parázslott és izzott, akkor megtettem volna, még ha az azt is jelentette volna, hogy távol kellett maradnom tőle. Megérdemelt némi nyugalmat, hogy a démonjai, amelyek folyton zaklatták lecsillapodjanak, és

még ha ez azt is jelentette, hogy nem lehettem az életének a része, elhatároztam hogy megadom azt neki. “Jól vagyok.” Felemelte a fejét hogy rámnézzen, és azok a szemek olyan sötétek és olyan dühösek voltak, hogy éreztem amint keresztülhasítja a bőrömet. Jobban értettem azt, mint amennyire ő el tudta képzelni, hogy milyen amikor megbánt valaki akit szeretsz, és el akartam mondani neki, elmagyarázni az egész csúnya zűrzavart. De akkor ő csak helyre akarta volna hozni azt, és Asa-t nem lehetett helyrehozni, mint ahogyan azt a lányt sem, aki a múltban voltam. Csak előrehaladás létezett és megkapni a dolgokat, amikért dolgoztunk, jobb életet építve magunknak, és remélhetőleg jobb emberekké válni az út során. “Nos, jó szórakozást a turnén. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos leszel.” Feszült volt és kínos, mint a többi köztünk folytatott beszélgetés. Képesek voltunk beszélni egymással, ránézni egymásra és tudni azt, hogy a másik éppen mire gondolt. Most csak két személy voltunk, akik különböző okokból szenvedtek, próbáltunk úgy tenni, mintha nem tépne szét bennünket minden egyes közösen tett levegővétel. Nem számítottam arra hogy megmozduljon, de hirtelen az arcomba mászott, csörgéssel, amit a lánc idézett elő, ami a pénztárcájától az övéig húzódott, és az újján levő gyűrűk csattogásával. Mindkét felemen elkapta a korlátot. Azok a sugárzó szemek milliméterekre voltak az enyémektől, és láttam ahogyan a düh legörbitette annak a szájnak a sarkait, amely olyan sok módon szeretett. Tudtam hogy Jet-ben rengeteg düh lakozott, tudtam hogy fedél alatt tartotta az érzelmei vulkánját, de nem gondoltam hogy valaha is rám fogja szabadítani azokat. Égett és sajgott a felfedett bőröm és csak annyit tudtam tenni, hogy álltam ott és tűrtem, amíg ő engem bámult és morgott. “Számít az valamit?” Nem féltem tőle, nem féltem attól a dühtől. Ami megrémísztett, az az volt, hogy egy újabb személy voltam, aki végül lemondott róla, aki valaki szörnyűt és kegyetlent választott helyette. Nem ez volt a célom, de végül ezt tettem. “Persze, hogy számít. Ami köztünk volt, az mindig számított; te számítasz. Mindketten tudtuk, hogy ez nem lesz hosszútávú, csak egy kis szórakozás, emlékszel? Nem vagyunk jók egymásnak, Jet.” A szavaimnak mocskos íze volt. Őt akartam örökre, azt akartam hogy

minden éjjel álomba énekeljen, látni akartam őt a színpadon és tudni azt, hogy velem jött volna haza. Mindent akartam, és egyik sem az a jövő volt, amit magamnak terveztem, de még annál is jobban akartam azt, hogy ő boldog legyen. Azt akartam hogy legyen neki valamije, amit senki sem tehet tönkre; sem az apja, sem az anyja, sem én, és biztosan nem a seggfej bátyám. Nagyszerű volt és tehetségesebb, mint egy embernek lenni kellett volna, és tudtam hogy csodálatosat érdemelt. Elutasítottam azt, hogy ennek útjába álljak. Lehajolt, ezzel még közelebb hajolva hozzám, hogy az orrunk már jóformán érintkezett a másikéval. Tetőtől talpig reszkettem, mert túl rég tapadtam hozzá a hosszú, kemény testvonalaihoz. Mindig is akartam volna őt, mindig is csábított volna, és az önuralmam minden morzsájával harcoltam az ellen, hogy ne kapjam el és ne tapasszam a szám az övére, hogy ne kérjem arra, hogy tartsa a gatyájában, amíg úton lesz. De nem volt jogom megtenni egyik dolgot sem, így csak óvatosan figyeltem és próbáltam nem reszketni. “Miért nem tudod kimondani azt, hogy nem vagyok jó neked, hogy nem az vagyok, akit akarsz? Ennek semmi köze hozzám, vagy hogy mit gondolok vagy akarok, Ayd. Az örökkévalóságot látom veled, és minden nap meg tudnám ígérni, hogy csak te és én lennénk.” Ez megszorította a szívem. Meg akartam ragadni az arcát, meg akartam csókolni azokat az ajkakat, amelyek keserűnek és rossznak tűntek. Csak jobbá akartam tenni, de nem volt rá semmi mód. Felsóhajtottam és megráztam egy kicsit a fejem. “A legjobbat akarom mindkettőnk számára. Tudom, hogy nem érted ezt, és látom, hogy nem igazán hiszed el, de igaz. Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb a számodra, Jet. Nekem is ugyanúgy vannak elintéznivaló dolgaim, ahogy neked is. Nem hiszem, hogy az univerzum, vagy az a lány a multamból valaha is adott volna nekünk egy igazságos próbát.” Sohasem lettem volna a legjobb senkinek, de ez sem itt sem ott nem számított. Úgy nézett rám, mintha lassan megöltem volna őt, újra és újra. Erőszakos módon lökte el magát a korláttól, amitől megrezzentem egy kicsit. Mogorván nézett rám és beletúrt a kócos hajába. Néhány lépcsőfokkal lejeb lépett, hogy fölé tornyosulhassak. Amikor felnézett rám, a fájdalom a szemében elszakította azt, amit még rejtegettem. Semmi sem számított és az igazság túl erős volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk.

Szerettem őt, úgy szerettem őt, mint addig senkit és semmit, és rájöttem hogy azért tudtam elengedni őt. Láttam mennyire fájt neki, elképzeltem hogy én is ugyanúgy néztem ki, de tudván hogy jó okok miatt csináltam, mert szerettem őt, azt hitette el velem, hogy mindketten rendben leszünk a végén. Megérte elengedni őt a saját érdekében, hogy megvédjem őt a sok dologtól, amitől szenvedett volna ha viszont szeretett volna. “Ez vicces, Ayden, mert amikor veled vagyok, jobban érzem magam. Jobban viselkedem, jobban hangzom, és némi szarság, ami belülről mardos, nem tűnik annyira rossznak. Senki sem csinált velem ilyesmit ezelőtt, szóval ha nem te vagy a legjobb a számomra, nem tudom elképzelni, hogy mi lenne az.” Beharaptam a számat és beadtam a derekam. Leugrottam a következő lépcsőfokra és mindkét kezemmel elkaptam a homlokráncolt arcát. Az érdes arca megdörzsölte a tenyereimet és meleg volt, mintha mindaz amit legbelül érzett, a bőrén keresztül akart volna távozni. “Nem kell neked senki, hogy jobb legyél, Jet. Már most a legjobb vagy.” Csak végig akartam simítani a számat az övén, csak megérinteni az ajkát, elsimítani némi törött szélet, amivel egymást szurkáltuk. Mint általában, amikor én és ő voltunk, egy pillanat alatt a nyugodt és könnyűből egyenesen a pokolba ment minden. A kezeim a hajába gabalyodva, az ő kezei a derekam köré csavarodva, és egy búcsúpusziből egy olyan csókká alakult ki, amelyet akkor csináltak az emberek, amikor jó esély van arra, hogy soha többé nem látják egymást. Az ajkai kemények voltak, a nyelve pedig követelő az enyémmel szemben, és az elkeseredettségnek egy bizonyos fokozatát éreztem mindkettőnkben, amitől a csók egy teljesen más irányt vett, veszélyesebbé vált, mint amit kezelni tudtam, most hogy rájöttem mennyit jelentett nekem. Jet-tel kapcsolatban minden érzéki volt – a szája, a kezei, és az, hogy úgy tartott, mintha bármelyik pillanatban elrohantam volna. Úgy csókolt, mintha szeretett volna és ettől csak még jobban összetörtem. Semmi kétség nem volt afélől, hogy ha a házban lettünk volna és nem az ajtó előtt, amikor a furgon a banda többi tagjával megérkezett, akkor bizonyára valami sokkal intimebbet szakítottak volna félbe, mint egy csókot. Valaki dudált és Jet elhúzódott. Egy kis harapást hagyott azért, hogy emlékezzek rá, és most, ahelyett hogy dühös lett volna, azok a csodás szemek az arany karikákkal csak szomorúnak tűntek.

“Viszlát, Ayd.” Vissza kellett tartanom a könnyeimet. A reszkető újjait a számra helyeztem, mintha ott tarthattam volna, örökre, velem, és odasúgtam, “Viszlát, Jet.” Az összes felszerelését a furgonhoz vonszolta, én pedig mozdulatlanul álltam. Még mielőtt becsukta volna az ajtót, rámnézett és magára erőltetett egy feloldalas vigyort. Kész voltam. Még mielőtt a furgon eltűnt volna a ház elől, beviharzottam a szobámba és rávetettem magam az ágyamra. Sírtam, mert nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez a végső búcsúnk volt, és sírtam, mert nem volt rá esély hogy az enyém lehessen. Sírtam, mert az anyám sohasem nőtt volna fel, és sohasem kaptam volna vissza a gyerekkoromat. Sírtam, mert bármennyire is volt szörnyű és manipulatív Asa, még mindig szerettem a patkányt. De legfőképp magamért sírtam. Olyan sok időt töltöttem azzal, hogy megtagadtam saját magamat, és hogy egy biztonságos jövőért dolgoztam, és az Isten tudja mennyi időt pazaroltam arra, hogy elkerüljem és megtagadjam az egyetlen személyt, aki az örökkévalóságot igérhette volna nekem. Egy zűrzavar volt az egész. Nem hallottam Cora-t bejönni, de éreztem lesüppedni az ágyamat, amikor helyet foglalt rajta. Az újjai hidegek voltak, amikor kisöpörte a hajamat az arcomból. “Ez brutális volt.” Szipogtam és próbáltam letörölni a nedvességet a párnahuzattal, de a szemeim folytatták a csöpögést. “Mennyit láttál belőle?” “Eleget, hogy lássam a két legjobb barátom szívét összetörni. Gyerünk már, Ayd. Miért csinálod ezt? Nyilvánvaló, hogy ti ketten összetartoztok.” A könnyek erősebben és erősebben jötték, és a szívem olyan erősen szorult össze, hogy egy percre azt hittem megáll a lélegzetem. “Így a legjobb.” Nem tudom hányszor kellett ezt elismételnem, mire én magam is kezdtem elhinni. Nem mondott semmi mást, ami Cora-tól egy Isteni tett volt, de ott maradt velem és továbbra is símogatta a fejemet, amíg ki nem sírtam magam.

Távollétének első hete volt a legszörnyűbb. Bedobtam magam az iskolába

és felvettem minden lehetséges műszakot a bárban, és nem csak azért mert vissza kellett fizetnem Shaw-nak az orbitális nagyságú összeget. Elfoglalt kellett hogy legyek, mert úgy éreztem máskülönben darabokra szakadok. A barátaim minden nap megkérdezték, hogy hogy voltam, és minden nap hazudtam nekik és azt mondtam hogy jól. Még a fogaimat is összeszorítottam és hallgattam Cora-t amint beszámolt a turné menetéről. Úgy tűnt az Enmity még a főzenekartól is népszerűbb volt, ami kicsit sem volt meglepő. Jet egy rock Isten volt és mostanra már egész Európa is tudta azt. Azon töprengtem, hogy visszatérve leszerződik-e egy nagy kiadóhoz és elindul-e a hírességek útján. Megérdemelte az elismerést azért, amiért olyan csodálatos volt. Többet futottam, mint eddigi életem során bármikor. Az volt az egyetlen dolog, ami eléggé kimerített ahhoz, hogy éjjel aludni tudjak, és még akkor is felébredtem és az ágyam üres felét tapogattam. Amikor az megtörtént, csak forgolódtam, míg végül fel nem adtam és át nem mentem Jet szobájába hogy az ő ágyában aludjak, mert annak még mindig olyan illata volt, mint neki és kevésbé fájt tőle a szívem. Azt hittem jó munkát végeztem abban hogy mindent összetartottam, de néha észrevettem amint Shaw úgy nézett rám, mintha attól félt volna hogy darabokra hullok, vagy valami őrültséget teszek, mint például halálra verem Loren-t a saját hülyeségével. Voltak pillanatok amikor Cora mondott volna valamit, majd rámnézett és rájöttem hogy nevetnem kellett volna, vagy visszavágni valamivel, de már semmi sem tűnt viccesnek. Szívás volt az egész. Úgy éreztem mintha üres lettem volna, és az jobban fájt attól mint hogy valaki tudta volna milyen volt régebben az életem. A második hét egy kicsit jobb volt. Abbahagytam hallgatni a szomorú gitár dallamokat és a hét legtöbb napját a saját ágyamban töltöttem. Az egyetlen nehéz pontja az volt, amikor hallottam Cora-t vele telefonálni, és oda akartam rohanni, kikapni a telefont a kezéből és meg akartam kérdezni hogy hogy volt, megkérdezni hogy talált-e egy szaros európai változatot rólam, hogy segítsen begyógyítani a szívét. Az éjjel, nem csak hogy a szobájában aludtam, de az egyik pólóját is magamra vettem. Szánalmas volt. Ezernyi elküldetlen üzenet volt a telefonomon, amivel nap mint nap küszködtem, hogy ne küldjem el neki. El akartam mondani neki hogy hiányzott, hogy szerettem, és hogy senki sem jelentette nekem azt, mint ő. Ahelyett szomorú country zenéket hallgattam (újabbakat, nem a régebbieket) és újra és

újra elmondtam magamnak, hogy így volt a legjobb. Mire a harmadik hét is eljött, már profiként tettettem a jóllétet. Shaw már nem nézett rám úgy, Cora pedig úgy beszélt Jet-ről, mintha az nem hasított volna fel minden alkalommal, amikor ő kimondta a nevét. Még abba is beleegyeztem hogy legyen néhány csakis platónikus kávés randim Adam-mel, csak hogy megerősítsem neki, hogy nem érdekelt, és amíg azt hittem hogy ő egy szuper fickó, a szívem valaki máshoz tartozott. Kissé nehézkessen vette, de folytatta a hívogatást, és amíg mindenki a repedéseket kereste a változatlanságom falában, úgy döntöttem nem volt rossz ott tartani Adam-et. Kezdtem hozzászokni a hiányzó érzéshez amivel járkáltam, kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy az életem ezentúl így fog majd kinézni, mert nem lehetett helyettesíteni valaki olyant, mint Jet. Nem lehetett tagadni azt, hogy ő volt a jövőm, amikor a múltam úgy döntött, hogy még nem fejezte be velem a játszadozást. A munkába készülődtem, tudat alatt keresgélve azokat a dolgokat, amelyeket Jet szokott szanaszét hagyni, amikor a furcsa Kentucky-s szám, amely hetekig hívogatott, megint feltünt a képrenyőmön. Nem akartam figyelembe venni, de aztán azt gondoltam hogy Asa volt az, és mivel már több mint egy hónapja nem hallottam felőle, eldöntöttem hogy a legjobb az lesz ha felveszem és megengedem neki hogy ellenőrizzen, vagy pénzt kérjen, ami valószinűbb volt. A telefont a fülem és a vállam közé raktam miközben a hajammal küszködtem, és válaszoltam. “Haló?” Nem Asa volt az. Nem is Silas. Nem is az anyám. Nem olyasvalaki volt, akire számítottam. “Helló, Ayden.” Pislogtam egy pillanatig és sokkolva bámultam a saját tükörképemet a fürdőszoba tükrében. “Mr. Kelly?” Nem lehetett eltéveszteni azt a kedves hangot azzal a vontatott Déli akcentussal.Az a hang volt az, amelyik kiszakított Woodward-ból. Az a hang volt az, amely ráébresztett, hogy sokkal jobb voltam azoknál a dolgoknál, amelyeket rosszul csináltam. “Biztos vagyok benne, hogy ez meglepett, de fel kellett hogy hívjalak, hogy értesítselek Asa-ról.” Láttam a saját összezavarodott tekintetemet amint az visszanézett rám.

“Asa?” Biztos voltam benne, hogy olyan zavartnak hangzottam, mint ahogyan kinéztem, de nehezemre esett összerakni a két dolgot. Egy sóhaj volt hallható a vonal másik végén. “Tudod, hogy mindig hittem a karmában. Azt hittem hogy ha segítek neked, kijuttatlak a lakókocsis parkból és el a bátyád szárnya alól, egyenesbe hozom az univerzumomat, és egy ideig az is volt.” “Maga hívogatott az elmúlt hónapban?” “Igen. Tudtam, hogy Asa után küldik Silas-t, így hát ellenőrizni akartalak. Azt gondoltam, hogy amíg felveszed a telefont, addig jól vagy.” A mozsdónak támaszkodtam, mert a térdeim hirtelen gyengék lettek. “Mi történt a bátyámmal, Mr. Kelly?” Még egy sóhaj volt hallható, és ennek a nehézségét már majdnem érezni tudtam. Az életemmel tartoztam ennek az embernek, de egy hirtelen, kúszó kételyem támadt arról, hogy ő is a “semmi jó nem jön ki Woodward-ból” kategóriába soroltatta magát. “Asa nem adta oda neked a teljes könyvet amikor fizettél neki. Néhány oldal hiányzott belőle és a motoros klub nem örül neki. Ez teljesen Asa-ra vallott. Az hogy eleget tegyen, sohasem volt az ő stílusa, és a kapzsiság túl erős érv volt. “Asa rég elment, Mr. Kelly. Elég pénzt adtam neki, hogy egy tengerparton üldögéljen és margaritákat iszogasson addig, amíg akar. Nem szerezhetem vissza azokat az oldalakat.” “Oh, azt tudom, Ayden, és nem kell aggódnod a hiányzó oldalak miatt. A klub már visszaszerezte őket, és ezért hívlak.” A gyomrom felfordult, és éreztem a sötétséget kavarodni. “A bátyám halott?” Hosszú csend volt a vonal másik végén, és azt hittem, hogy el fogok ájulni. “Nem, de lehet haza szeretnél jönni, mert őszintén nem tudom mennyi ideje maradt hátra. Rossz passzban van. A Lousville-i kórházban van.” Öklendeztem egy kicsit és a földre süllyedtem. A hideg csempe a lábam alatt egy kicsit visszazökkentette a kavargó agyamat a valóságba. “Mi köze van magának ehhez az egészhez?” Egy dolog nyilvánvaló volt a számomra, ez az ember sohasem a saját jószívűségétől segített nekem. “Azt kívánom bár ne lenne. Azt kívánom, bárcsak nézhettelek volna csak úgy elhajtani és sohasem gondolni rád megint, de ezt nem lehet, ha ilyen kis

városban élsz, mint ez. “Mr. Kelly, kérem térjen a lényegre.” “A nevem benne van abban a könyvben, már évek óta.” Felköhögtem egy nevetést, ami inkább hasonlított egy haldokló állat hangjára. “Szóval megmentett, csak hogy fel tudjon áldozni, amikor szüksége lesz rám?” “A bátyád a felelős a bajért, Ayden. Őt hibáztasd, ne engem. Amikor eldöntöttem hogy segítek neked, pénzt kellett szereznem valahonnan és kizárt hogy egy tanárnak van annyi pénze. Szerencsejátékokat játszottam, évekig, és néha a szerencsém jobb, mint máskor. Akkor épp nyerő pozicióban voltam, amikor segítettem neked, és most... “ Egy hosszú, elvont szünetet tartott és majdnem éreztem azt, ahogyan küzd azért, hogy a szavai a lehető legkisebb kárt okozzák az életem anyagán. “Az összes szerencsém eliszkolt, és választhattam Asa és a könyv között és a hullaház között. Annyira sajnálom hogy téged is belekevertünk Ayden.” “Mi a fenéért ment volna Asa vissza Woodward-ba, amikor tudta, hogy mi vár rá?” El voltam veszve, annyira összezavart, de egy dolog nyilvánvaló volt, ez csak még egy személy volt, aki kihasznált a maga céljaira. Még egy személy, aki nem tudott átlátni azon, aminek engem hittek. Ahogy kiderült, az hogy az egyetlen személy volt, aki tudta hol talál meg, az egyetlen személy otthon, aki tudta hogyan éltem az életem a hegyekben, túl jónak tűnt ahhoz, hogy ne használjon fel. “Mert felhívtam őt, és átadtam neki az üzenetet, miszerint ha nem jön vissza, akkor a klub utánad fog eredni.” Sziszegtem a fogaimon keresztül. “Ide küldte volna őket?” “Sok pénzről van szó, Ayden. Egy nap talán megérted. Én hívtam a mentőket, amikor végeztek a bátyáddal, szóval lehet hogy az ítélkezés helyett talán meg kellene köszönnöd. Mindenek után, az élet, amit most élsz, nem számít hogy értél el oda, az miattam van. Tudtam, hogy a jó dolgot tettem, amikor megmentettelek ettől a várostól. Tudtam, hogy nagyszerűség lakozik benned és nem is tévedtem. Egy kiváló fiatal nő lettél, egy csomó potenciállal. A bűnös részemnek jól esik az, hogy tudom az én kezem is benne volt ebben.” “Asa miattam ment vissza?”

Ennek nem volt semmi értelme. A bátyám önző volt, arrogáns és valójában az egyetlen személy, akivel törődött, az saját maga volt. A gondolat, hogy feláldozta volna magát a biztonságom miatt, egyszerűen őrültségnek hangzott. “Igen. Tudta, hogy bármit is tenne vele a klub, az nem is lett volna hozzáhasonlítható ahhoz, amit veled tettek volna, ha elkaptak volna. Ami azt illeti, a bátyád kevesebbet kapott, mint amennyit megérdemelt, és ha átvészeli, lehet megtanulja a leckét. Sajnálom, hogy idáig fajult a dolog, Ayden. Jobbat érdemelsz.” A vonal megszakadt. Én engedtem a telefonom a földre esni. A homlokomat a térdeimre helyeztem és arra öszpontosítottam, hogy ne ájuljak el. Túl sok volt ez egyszerre. A bátyám, Mr. Kelly, a dolgok Jet-tel, minden összeomlott körülöttem, mint egy kártyavár. A fejemben gondolatok dübörögtek dolgokról, amiket másképp kellett volna tennem. A döntések amelyeket hoztam, jók és rosszak, egy körben kezdték üldözni egymást, olyan gyorsan hogy szédültem és hányingerem volt egyidőben. Hallottam a fürdőszoba ajtaját kinyílni és rémült szemekkel felnéztem Cora-ra. Jó látványt nyújthattam, mert egy kicsit kiborult, amikor a nevemen szólított. “Mi a pokol történt? Azt hittem elestél a zuhanyzóban, vagy valami.” Csak néztem rá, erre a kis punk-rock manóra akit szerettem, és rájöttem hogy Mr. Kelly halálosan tévedett. Senki másnak nem volt köze a mostani életemhez, csak nekem. Ezek az emberek önmagamért szerettek és mindenek ellenére is szerettek volna. Szerettek mindent, amit adtam nekik, kérdések nélkül. A rossz döntéseim és a meggondolatlan életvitelem miatt nem kellett volna egy örökkévalóságon át szenvednem, azt pedig hogy Jet-et próbáltam magamtól védeni, hülyeség volt. Ő volt az egyetelen ember, akivel valaha is törődtem, aki csakis magamért akart, és nem azért, amit megtehettem érte. Ha megengedtem volna neki, akkor szerette volna minden részemet, és gondoskodott volna arról, hogy mindketten biztonságban legyünk a dolgoktól, amelyekbe a múltunk próbált visszarángatni minket. Rápislogtam Cora-ra, épp mielőtt felpofozott volna, hogy elnyerje a figyelmemet. “Haza kell mennem.” Megtört a hangom. Azt hiszem az összes dolog, amitől az voltam, aki voltam, lassan szivárogni kezdtek, de már nem féltem attól, hogy valaki meglássa őket. Nem féltem attól, hogy minden nap a tükörben

kell majd látnom. “Haza? Haza, mint Kentucky? Miért?” “A bátyám kórházban van. Nem hangzik jól.” Letérdelt elém és az apró kezeit az enyéimre rakta, ahol azok a térdeimen pihentek. “Oh ne, szeretnéd, ha veled mennék? Felhívjam Shaw-t? Azt sem tudtam, hogy van egy bátyád.” Csak megráztam a fejem és engedtem hogy hátradőljön, amig bele nem ütődött a szekrény ajtajába. “Nem. Az anyám elindult egy kamionossal, Earl vagy Daryl, vagy mi a neve. Nem mintha visszajönne. Nem éppen az Év Anyukája. Csak én és Asa vagyunk, és általában csak én vagyok, de megsérült, amikor végre a jó dolgot próbálta tenni a keserves életében. Most haza kell mennem és reménykednem abban, hogy túlvészeli, hogy aztán szétrúghassam a hátsóját és megköszönjem neki, ebben a sorrendben.” Ijedt volt a csinos arca. “Azt hiszem ez a legtöbb, amit valaha is meséltél nekem a múltadról.” Becsuktam a szemem és kifújtam egy lélegzetet. “Azért, mert az nem valami szép mese és sok időt töltöttem azzal, hogy úgy tettem, mintha meg sem történt volna. Csak most, egyenesen a pofámba bámult és ettől ellöktem magamtól az egyetlen férfit, akit valaha szerettem. Azt hittem Jet nem volt jó, mert arra késztette a régi énemet, hogy kitörjön és átvegye az uralmat a csodás életem felett, amit itt élek. Azt hiszem büntettem magam a dolgokért, amiket a múltban tettem. Jet lett volna a jutalom, és elutasítottam, mert nem hittem hogy megérdemeltem.” Megmozdult, így keresztbe helyezve a lábait előttem a padlón. Nem tudtam levenni a tekintetem azokról a többszínű szemekről. Az egyik felén a kék feszült volt és szomorú, a barna pedig sötét volt és együttérző. “Ayd, nem tudom hogy szerinted ki jön valami csodás háttérrel. Rule alig beszél a szüleivel, Shaw anyja az Őrült boszorkány, Nash pedig annyira utálja az anyja férjét, hogy még gyerekkorában elköltözött tőlük. Rowdy azt sem tudja, hogy kik a szülei, az anyám elhagyott még mielőtt járni tudtam volna és egy olyan apára hagyott, aki általában elfelejtette hogy lány vagyok, és mindannyian tudjuk, hogy Jet apja mennyire rosszul bánik az anyjával. Egyikünknek sem süt napfény a seggéből, kislány, szóval nem tudom miért hiszed azt, hogy egyedül

kell szenvedned.” Átöleltem a nyakát és engedtem hogy visszaöleljen. Olyan jó volt értékelni a barátomat, tudni, hogy egyszerűen ott volt nekem. Minden más, ami otthon várt rám, már nem tűnt olyan rémísztőnek. “Köszi, Cora.” “Nagyszerű ember vagy, Ayden, és a legjobbat érdemled.” Beletúrtam a hajamba és megengedtem Cora-nak, hogy felsegítsen a padlóról. “Megvolt. Elengedtem.” “Nem ment messzire. Csak hívd fel.” “Talán miután megtudtam, hogy mi történt a bátyámmal, akkor tudok majd foglalkozni a dologgal. Lehet Asa tényleg nem éli túl.” Meglepett, hogy a gondolat fojtogatni kezdett. “Engedd meg, hogy veled menjek, vagy hogy felhívjam Shaw-t. Tudod, hogy dobni fog mindent és talán még egy magánrepülőt is előszed valahonnan.” Megráztam a fejem és a szobám felé indultam. “Nem, egyedül kell ezt megtennem.” “De Ayd, ha valami nagyon rossz történik, nem kellene egyedül csinálnod azt.” “Ha valami nagyon rossz történik, igérem, hogy felhívom a csapatot, oké?” Csak figyelt egy pillanatig, majd megszorította a kezemet. “Igéred?” Ismét megöleltem. “Igérem.” “Rendben, nos, miközben csomagolsz, én telefonálok és lefoglalok neked egy szobát, és segítek készülődni, oké?” “Imádlak, Cora.” “Nos, imádnivaló vagyok, szóval ez teljesen érthető.” A telefonhoz futott, én pedig minden elképzelhető dolgot egy táskába dobáltam. Betelefonáltam a munkára és elmondtam hogy pár napot hiányozni fogok, felhívtam Shaw-t, hogy értesítsem a fejleményekről. Az tovább tartott, mint vártam, mert követelte hogy velem jöhessen, és az nem maradt abba amíg Rule el nem birkozta tőle a telefont és elmondta nekem, hogy addig fog Shaw-n ülni, amíg le nem szálltam a géppel, hogy kijuthassak az ajtón. Cora elvitt a repülőtérre, és mivel volt annyi szerencsém hogy azonnal tudtam jegyet venni,

csupán pár órába telt mire földet értünk Louisville-ben. Visszatérni Kentucky-ba felért egy ütéssel. Mindenki lassabban mozgott és édesebben beszélt, és mire a bérelt kocsimmal a kórház felé tartottam, úgy éreztem mintha sohasem mentem volna el. Gyors út volt az Lousville szívébe, mert Woodward túl kicsi volt ahhoz, hogy kezelni tudja Asa állapotát. Egész idő alatt arra godoltam, hogy Asa legalább addig tartson ki amíg oda nem érek. Nem számított, hogy a bátyám mennyire önző tudott lenni, senki sem érdemelte meg hogy egyedül és megrémülve haljon meg. Előre felhívtam a kórházat és kiderült, hogy még mindig eszméletlen volt és az intenzív osztályon feküdt. Libabőrös lettem amikor meghallottam a szomorúságot a nővér hangjában. Nyilván nem volt jó állapotban, és utáltam azt, hogy miattam volt az egész. Meg sem kellett kérdeznem, hogy hol volt amikor odaértem. A nővér szemmel láthatóan várt arra hogy felbukkan-e valaki a szép, törött fiúért. Asa még a halál küszöbén is tudott hatni a nőkre. Egy kicsi szobába vezettek és majdnem hanyatt estem, amikor megláttam a bátyámat. A nagydarab bátyám egy törött marionettbabára hasonlított. Mindenhonnan csövek és zsinórok lógtak. Nem láttam az arcát a kötésektől. Lélegeztető gép volt a szájában és láttam a mellkasának természetellenes mozgását, ami azt bizonyította, hogy nem volt képes egyedül lélegezni. Mindkét keze gipszben volt, a lábán pedig egy középkori kínzószerkezetre hasonlító valami volt. A rossz állapot meg sem közelítette az övét. Nem tűnt emberinek, vagy élőnek. Nyeltem és az ágy széléhez lépkedtem. A kezem az ő kezén levő kötésre helyeztem. Egy orvos jött be egy listával, és eléggé ijedtnek tűnt, amikor meglátott engem. “Családtag? Próbáltuk elérni az édesanyját, de azt mondta, hogy Illionoisban van és hogy majd csak pár hét múlva tér vissza.” Megköszörültem a torkom. “A húga vagyok.” A doktor a szemüvege felett nézett rám. “Talán el kellene magyaráznia az anyjának, hogy a helyzet eléggé komoly. Talán el szeretne jönni még mielőtt rosszabbodna az állapota. Agyvérzése volt. Mesterséges kómába kellett helyeznünk, hogy segítsünk a duzzanatokon és hogy megnézzük, le tudjuk-e állítani. Apró lépésekkel kell haladnunk.” A kórházi ágy rácsaira szorítottam a kezeimet.

“Vele maradok. Az édesanyánk nem jön vissza.” “Nem fest valami jól. Még ha fel is ébred, semmi biztosíték nincs arra, hogy olyan lesz, mint régen. Őszintén, csoda hogy ilyen sokáig kibírta. Sohasem láttam még valakit ennyire összeverten. Nagyon rossz embereket dühíthetett magára.” Behunytam a szemeimet. “Külön tehetsége van hozzá.” “A rendőrség átvette a nyomozást. Remélhetőleg elő tudnak állni valamivel.” Nem tudtak. Woodward kis város volt és a dolgok nem úgy működtek odakint. Ez csak régimódi igazságosztás volt, szemet szemért, és Asa szerencsés lett volna, ha túléli. Lehajoltam egy megpusziltam a vastagon bekötözött fejét. Még mindig a kocsiban volt az összes cuccom. Semmi féleképp sem mentem volna vissza abba a lakókocsiba, és úgy tűnt, hogy egy ideig maradnom kellett, szóval keresnem kellett egy hotelt a kórház közelében. “Nem hittem, hogy volt bennünk még valami közös, Asa, de úgy tűnik, hogy védelmezni azokat, akiket szeretünk, akár az életünk árán is, egy Cross vonás. Okosabbnak kellene lennünk ennél, bátyó.”

Tizenhatodik fejezet

Egy meztelen szőke volt az ágyamban, a kis étkezőkonyhával

szemben, ahol ültem. Szomorú megállapítás volt, hogy sokkal jobban érdekelt a magam előtt levő üveg whiskey, mint a lány. Alig beszélt angolul és az egyik Artifice-es sráccal jött vissza, de valami oknál fogva egész éjjel rajtam lógott, még ha távolról sem érdekelt az egész. Lehet hogy a nyelvi korlátok miatt volt. Nem értettem németül, ő pedig úgy tűnt csak annyit értett, hogy minél több piát hajtottam le, annál vonzóbbá vált ő, így hát végtelen mennyiségű pia érkezett a szobámba. Jól nézett ki, magas, nagyszerű dudákkal, mérföldes hosszú szőke hajjal és szép, nagy kék szemekkel. A gond az volt, hogy mindezekkel a dolgokkal az ágyamban volt, ahol egy borostyánszemű barnának kellett volna lennie. Egy részem halálosan be akart mászni mellé és engedni, hogy a whiskey és egy gyengéd lány csak egy percre elűzzék Ayden szellemét. Sajnos egy nagyobb részem tudta, hogy mindez csak ideiglenes megoldás lett volna, amitől reggel szarul éreztem volna magam, és amitől a srácok jobban aggódtak volna miattam, mint amennyire azt eddig tették. Kimerített a turnézás és nem hittem, hogy elég jól álcáztam. A lányok, a bulik, a pia és a kábítószer – túl sok volt azt feldolgozni, miközben egy összetört szívvel foglalkoztam, és nem számított hogy a saját srácaim mivel dobtak meg, vagy hogy mivel próbáltak elcsábítani Dario és a srácai, nem vonzott semmi. Hiányzott Colorado. Hiányoztak a fiúk a szalonból, hiányzott Cora, és mindenek ellenérte, aggódtam az anyám miatt. Nem tudtam elrejteni a bennem levő lyukat, ahol Ayden-nek kellett volna lennie, és kétség kívül ő hiányzott a legjobban. Akárhogy is, az igazi ok, amiért nem tudtam rámászni a szőkére és nem taníthatta meg nekem a Jet német megfelelőjét, az Ayden volt. Nem tudtam nem rá gondolni, és nem tudtam nem látni az érzéseimet visszatükröződni azokban a mézszínű szemekben. Olyan magányosnak éreztem magam nélküle, és egy pillanatra sem hittem azt, hogy várni fog rám amikor visszatérek, még azután a búcsúcsók után sem.

Addig a legjobb dolog Európával kapcsolatban az volt, hogy esélyünk volt megismerni egy csomó nagyszerű bandát. Minden országban ahol megálltunk, minden bárban ahova bementünk, bandák játszottak. Elképesztő bandák, amelyek sűrűn fiatalabb kölykökből álltak, mint én, és boldoggá tett minden alkalom, amikor hallottuk őket játszani. Emlékeztetett arra, hogy mennyire szerettem hallgatni más bandákat zenélni, szerettem új tehetségeket felfedezni és megmutatni, sokkal jobban szerettem azt, mint azt hogy engem imádtak és nekem hízelegtek amíg a színpadon voltam. Persze szerettem játszani, szerettem zenét írni és fellépni, de semmiképp sem akartam azt tenni a megélhetőségért. Turnén lenni, nem számított a világ melyik részén, egy idő után fárasztó volt. A saját ágyamat akartam, lehetőleg egy szép, déli lánnyal, és nem akartam az estéket bárokban tölteni, rajongók és metálosok lekoptatásával. Nem voltam rocksztár alkat, de tökéletes voltam ahhoz, hogy másokat azzá tegyek. Miután hazaértem volna, újjá akartam építeni a stúdiót és saját kiadót inditani. Az ötlet olyan izgatottá tett, amiről a szőke csak álmodni tudott. Szerencsémre, a banda többi tagja is ugyanolyan levertnek tűnt, mint én. Von-nak hiányzott a barátnője és a gyereke, és több időt töltött a Skype-on, mint amennyit a bárban. Catcher a legtöbb idejét az Artifice-es fickókkal töltötte, de valójában csak örült hogy részese lehetett az utazásnak, Boone-t pedig minden nap figyeltük, hogy lássuk küzdött-e egyáltalán józanságának hosszú szakaszával. Nehéz volt úton lenni, és az hogy ilyen sokáig, ilyen távol voltunk az otthonunktól, attól féltünk hogy elbukik. Nem hiszem hogy egyikünk is a leszerződtetésen gondolkodott, és ennek örültem. A banda összetartó volt és utáltam volna ha feloszlik, mert különböző dolgokat akartunk. Az a gondolat akkor egy kicsit jobban telibe talált. Dario ragaszkodott hozzá hogy mi voltunk a jobb együttes, hogy olyan helyekre mehettünk volna és olyasmit tehettünk volna, amit az Artifice csak súrolt, és még én azt bóknak vettem, olyan dolgok voltak, amelyeket egyszerűen nem akartam. Az egyetlen dolog amit akartam, az egyetlen dolog ami számított, nem gondolta azt hogy jók vagyunk egymásnak, és úgy tűnt én ottragadtam. Nehézkesen lábraálltam, részeg voltam, de nem eléggé, és szemügyre vettem a lányt. Vagy alám kellett helyeznem őt, vagy ki az ajtón, és a fáradt agyam nem tudta eldönteni, hogy melyiket válassza, amikor a telefonom a nagyon visitó Jucifer-t kezdte el játszani a hátsó zsebemben. Az időeltolódás az óceánon túl még mindig furcsa volt, és a tény hogy Shaw hívott,

megfagyasztotta a véremet. Fel sem figyeltem arra, hogy a lány az ágyamban külföldiül káromkodott, vagy hogy a fejemhez hajította a távkapcsolót miközben a fürdőszobába indultam, hogy válaszoljak a hívásra. Nehéz lesz megszabadulni tőle, de nem érdemeltem mást a gyenge itélkezésen kívül. “Hé, Shaw minden rendben? Rule jól van?” A legrosszabb lehetőségek futottak át az agyamon, hihetetlen sebességgel és nem tudtam lelassítani őket. Dühös Német az ajtó másik feléről dörgött az ökleivel. Ha csak egy csöppet mámorosabb lettem volna, ez az egész helyzet olyan nevetséges lett volna, hogy lehet belehaltam volna a röhögésbe. “Hé, bocsi hogy zavarlak, de fel kellett hogy hívjalak, még ha Rule meg is fenyegetett azzal, hogy elrejti a telefonom ha megteszem.” “Mi a helyzet?” Idegesnek tűnt, amitől ideges lettem és dühös, hogy Colorado egy óceánnyira volt tőlem. Valami igazán nehéz ütötte meg az ajtót, és azon tűnődtem, hogy a lány egyáltalán felöltözött-e még mielőtt hisztit csapott volna. Viccesnek találtam azt, hogy nem számított a világ melyik táján voltam, egy dühös rajongó akkor is csak egy dühös rajongó volt. “Ayden-ről van szó.” És csak úgy, megállt a világ. Nem volt dühös szőke a másik szobában. Nem volt együttes. Nem volt más, csak Ayden, és a tény hogy túlságosan távol volt. Elég ideig nem lélegeztem ahhoz, hogy a szoba ködössé váljon, és Shawnak a nevemet kellett mondogatnia, hogy kizökkentsen. “Mi van Ayden-nel?” Próbáltam lazának tűnni, de tudtam, hogy keservesen elbuktam, amikor Shaw csendben káromkodott. “Nézd, egy csomó dolog van, amit el kell hogy mondjon neked, amire rá kell venned, hogy elmondja őket. Megértem hogy miért lökött el magától, és el kell hinned, hogy tényleg azért csinálta, mert azt hitte ezzel téged védett, de most egyedül van és szüksége van rád. Nem engedte meg hogy vele menjek, és Cora-nak sem, de szüksége van valakire, és őszintén, az a valaki te vagy.” “Shaw, ugye tudod, hogy most épp Hamburgban vagyok és hogy holnap délutánra Berlinben kell lennem?” Felsóhajtott, és valami, ami olyannak hangzott, mintha a feje beleütődött volna valamibe, hallatszott a vonal másik végén. “Tudom. De szüksége van rád.” “Azt hiszem eléggé nyilvánvalóan kimutatta, hogy én vagyok az utolsó

dolog, amire az életében szüksége van, Shaw.” Az ajtó másik felén valami összetört és megrándultam. Úgy tűnt a szoba ára hirtelen kitevősen megdrágult. “A bátyja kórházban van, Jet. Majdnem halálra verték és nem tudják hogy túléli-e. Ayden anyja eltűnt, Ayden egyedül ül a Lousville-i kórházban, arra vár hogy az egyetlen testvére átvészeli-e a dolgot. Gyerünk már, tudom hogy nem érted miért taszított el magától, de valójában csak elég távol akart tartani ahhoz, hogy ne sérülj meg. Próbált megvédeni.” “Mitől?” “Egy másik helyzettől, ami csúnya volt és szörnyű dolgokkal teli. Szerelmes beléd.” Összeszorítottam a fogaimat és tudat alatt belerúgtam a fürdőszoba ajtajába. “Azt sem tudtam hogy volt egy bátyja. Ha szeretett volna, nem gondolod, hogy időközben szóbajött volna? Shaw, tudom hogy csak segíteni próbálsz, de szerintem szalmaszálakba kapaszkodsz.” Most hangosan káromkodott, és Rule magatartását hallottam benne, amikor visszavágott. “Ne legyél már ilyen hülye! Semmit sem kell adnod neki, csak meg kell jelenned. Csak az kell neki hogy felbukkanj, Jet. Nem olyan nehéz.” Nem volt időm válaszolni miélőtt folytatta volna. “Tudom hogy fáj, de neki is, és ahhoz hogy a fájdalom megszűnjön, valamelyikőtöknek rá kell jönnie arra, hogy összetartoztok. Ilyen egyszerű. Ha nem látod ezt, akkor meg sem érdemelted őt. Később beszélünk, Jet.” Lerakta, megdöbbenve és tántorogva hagyva ezzel engem a fürdőszobában, millió mérföldnyire otthontól. Az ösztönöm azt súgta, hogy dobjak mindent egy táskába és legyek a megmentő, csak hogy az utolsó alkalommal amikor azt próbáltam, börtönben végeztem. Elegem volt az emberek megmentéséből, kivált a nőkből, akik a végén nem is akarták azt hogy a hősük legyek. A gondolat hogy Ayden egyedül szenvedett, a gondolat hogy egyedül próbált valami olyat kezelni, kifordított magamból, de ő nem akart engem. Ha ő nem akart engem, nem tehettem érte semmit, amit a barátnői vagy a Gyapjúpólós nem tehetett volna meg. Mellesleg, volt egy meztelen és nagyon dühös német lány, akivel vitatkoznom kellett, és az legalább egy olyan probléma volt, amit helyre tudtam hozni.

A következő nap a berlini vonaton voltunk és szörnyen éreztem magam.

Egész éjjel nem aludtam és lerázni a St. Pauli-i szteroidos lányt nehezebbnek tűnt, mint azt vártam. Nem tudtam kiverni a fejemből Shaw hívását, az pedig hogy be voltam zárva egy csomó másnapos metálossal és hangos német családdal, elég volt ahhoz, hogy azt kívánjam bár kitéphettem volna a hajam és ordítva menekülhettem volna a hegyek felé. Von ült velem szemben, felváltva szunyókált és a telefonját babrálta, látszólag ügyet sem vetve a minket körülvevő zajra és irigyeltem a természetes higgadtságát. “Minden rendben, haver? Egész nap úgy néztél ki, mint aki az ablakon át akarna elmenekülni.” Nyugtalanul megemelkedtem a székemben. “Rendben vagyok.” “Tényleg? Marhaság. Azóta nem vagy rendben, amióta a dolgok rosszra fordultak Ayden-nel. A tested lehet itt van, de a fejed otthon maradt Denverben, amióta felszedtünk.” “Jól vagyok. Csak időbe telik túltenni magam egy olyasvalakin, mint ő, ez minden. Azon töprengek hogy talán fel kellene hívnom.” “Haver, mit gondolsz kivel beszélsz? Azóta ismerlek, amióta még kis vacak kölyök voltál. A lányok csak lányok voltak, egészen Ayden-ig. Ő más, mindannyian észrevettük. Bazd meg, régi dalokat énekeltél Valentin napkor, Jet. Azt hiszed mind hülyék vagyunk? Tudtuk hogy kinek énekeltél.” “Ő csak megértett, ennyi az egész.” “Jó. Ő okos, csinos, és elég spiritusz van benne, hogy eltűrje a hangulatingadozásaidat, és lefogadom, hogy nem fél a Keller családtól sem. Az istenit, Jet, jobb zenét írsz, mint bárki más a világon, jobb énekes vagy, mint nagyjából bárki aki valaha színpadra lépett, és egy kibaszott jó fickó vagy. Szükséged van valaki olyanra az életedben, mint Ayden. Ne gondolj arra, hogy valami őrült bűnbánást kell tenned azért, mert apád egy szemétláda és hogy anyád nem akarja ezt észrevenni. “Hóha, honnan jött mindez?” “Nagyszerű alkalom volt eljönni erre a turnéra. Mindannyiunknak meg kellett tennünk, hogy lássuk hol állunk a bandával. Nem ezt akarom, és könnyű látni azt, hogy te sem. Szeretek zenélni és itt-ott fesztiválozni, és tökéletesen jó a Cerberus-ban játszani, de azért jó, mert utána Blain-hez és a babához térek

vissza. Ők azok, amit akarok, ahol lenni akarok, és most ugyanezt látom benned. Előtte a félelem volt az. Féltetted anyádat, féltél attól hogy mi történne ha elengednéd magad és azt tennéd amit szeretnél, de ez most más. Ott akarsz lenni ahol az a lány van, még ha ő véget is vetett mindennek.” Megemeltem a szemöldököm. “Ha múlt évben lettünk volna ezen a turnén, minden este másik lány lett volna a szobádban. A súlyodnak megfelelő whiskey-t ittál volna és olyan őrülten viselkedtél volna, mint a srácok az Artifice-ból. Megváltoztál.” Az ablakon pihentettem a homlokom és figyeltem ahogy a német vidék elsietett mellettünk. “Az egyetlen másik személy, aki miatt ilyen rosszul éreztem magam, az az anyám volt.” “Mindenkinek vannak dolgai, amelyekkel foglalkoznia kell. Te ki tudod engedni a gőzt – felmész a színpadra és kiordítod magadból. Lehet hogy a csajodnak nincs ilyen kijárata. Becsuktam a szemem és engedtem hogy a dolgok keringjenek a fejemben. Érvényes pontja volt. Mindig is tűzként kezeltem a bennem lakozó dühöt – forróság és lángok – és dolgokként, amik elégethették volna a világomat. Nos, ha én voltam a tűz, Ayden volt a víz. Folyton emelkedett, mozgott, visszatükrözte a dolgokat és kedvére váltott alakot. Hűvös volt és úszott az áral. Nem kellett volna összedolgoznunk, de megtettük, és ha összeraktál bennünket, akkor minden forró és párás volt, ami mindaz volt, amit valaki olyantól kérhettem volna, akit örökké magam mellett akartam tartani. “Hogyan kellene helyrehoznom ezt, amikor fellépésünk lesz ma este és holnap este is? Hogyan csináljak bármit is amikor én itt vagyok, ő meg ott? Mihez kezdjek ha egyáltalán nem is akarja hogy ott legyek és Shaw tévedett, mert rosszul ítélte meg a helyzetet?” “Ne legyél már ilyen puhány és csak tedd meg. Ha Blain-nek szüksége lenne rám, biztos lehetsz benne, hogy itthagynám a seggeteket.” “Seggfej.” Nevetett egy kicsit és kinyújtotta a lábait. “Ma már úgysem tudsz tenni semmit, szóval ma este fellépünk, holnap összeszeded a cuccaidat, és megengeded hogy a srácokkal elintézzük a következő néhány fellépést, amíg vissza nem jössz. Meg tudom csinálni a legtöbb éneket, és amit nem tudok, azt majd Catcher elintézi. Nem leszünk fele

olyan jók nélküled, de kit érdekel?” Becsuktam a szemem és átgondoltam az egészet. Nem akartam cserben hagyni a srácokat; egy csapat voltunk és ez nagy dolognak számított, de azt is tudtam, hogy senkinek sem tennék semmit jót, amikor minden ami miatt olyan jó voltam a színpadon el volt rakva, és valami másra összpontosult. Még ha végül azt is mondta volna, hogy végleg tűnjek el, legalább megpróbáltam. Előkerestem a telefonom és felhívtam Cora-t. “Hé.” “Hé, mi történt?” Álmosnak tűnt és ismét eszembe jutott az időeltolódás. “Tudnom kell, hogy Louisville melyik részén van Ayden.” “Mi?” Az álmosság eltűnt a hangjából. “Shaw felhívott és szólt Ayden bátyjáról. Elmegyek hozzá.” “Ó, hála Istennek.” “Gyerünk már, Cora, segítened kellene.” “Tegnap beszéltem vele. Valamiféle sürgős műtétre kellett szállítaniuk. Rémültnek tűnt és szomorúnak. Shaw és én érmét akartunk feldobni, hogy eldöntsük ki nem vesz róla tudomást és mindenképp Kentucky-ba megy. A bátyja a Baptist Hospital East-ben van, vagy valami hasonló. A belvárosban van. Szüksége van valakire, Jet. Ne szúrd el.” Ironikus volt az, figyelembe véve, hogy Ayden akasztott le engem, hogy mindenki azért aggódott, hogy én szúrtam volna el mindent. “Próbálom helyrehozni, ami elég furcsa, figyelembe véve hogy nem én szakítottam.” Felhorkant, én pedig figyelmen kívül ropogtattam a bütykőimet és csavargattam a gyűrűt a hüvelykujjam körül. “Ma este fel kell lépnem Berlinben és holnap azon leszek hogy eljussak az Államokba, de még akkor is eltart majd mire Kentucky-ba érek. Tartsátok szemmel amig oda nem érek, ha olyan rossz a dolog, mint azt Shaw mondta.” “Azt csináltuk. Mi is szeretjük őt, tudod?” Felhorkantam. “Igen, tudom.” “Elmondod neki, hogy jössz?” Magam is ezt vitattam. Küldeni akartam neki egy üzenetet, valamit, amivel tudathattam volna vele, hogy a fejemben járt, hogy bármi történt is, nem volt egyedül. Tudtam hogy ha figyelmen kívül hagyta volna azt, vagy hogy megkért volna hogy ne zavarjam, jó esély lett volna rá, hogy félredobtam volna

az egész ötletet és folytattam volna a turnézást. “Nem. Azt hiszem jobb lesz csak úgy felbukkanni. Így ha nem akar ott látni, akkor elmondhatja és nem kell hogy egy hosszú, előkészített szöveggel álljon elő.” “Jet, még ha azt is mondja, hogy nem akarja hogy ott legyél, hazudik. A te dolgod hogy tudd azt, és hogy mindenképp ott maradj.” A nők teljesen komplikáltak voltak. “Kössz, Cora. Küldök majd egy üzenetet később, hogy tudassam veled hogy mentek a dolgok.” “Úgy fog menni, ahogy kell. Hiszek bennetek, srácok.” Morogtam és leraktam a telefont. Pár percig forgattam a kezemben és az üres képernyőt bámultam, míg végül fel nem adtam és bepötyögtem egy üzenetet Ayden-nek. Nem beszéltünk az indulásom előtti csók óta, és még mindig éreztem őt a porcikáimban. Rád gondoltam. Hiányzol.

Kemény fél óráig nem volt válasz, de egy eltérő időzónában volt és nem tudtam hogy a kórházban tartózkodott-e vagy sem, szóval nagyon erősen próbáltam nem sokat gondolni rá. Ahelyett elcsentem egy tollat és egy darab papírt és kidolgoztam egy új dal refrénjét, ami azóta gyötört, amióta eljöttünk. Annyira el voltam veszve a gondolataimba, hogy amikor a telefonom megcsörrent, jelezve az üzenetet, majdnem figyelmen kívül hagytam, amíg esezmbe nem jutott, hogy üzenetet írtam neki. Te is nekem.

Egyszerű és lényegre törő. Ez volt minden amit hallanom kellett.

Tizenhetedik fejezet

Annyira kimerült voltam, hogy már alig láttam tisztán.

Az utolsó három estét a világ legkényelmetlenebb székében töltöttem Asa szobájában és már halálian untam az anyámmal való veszekedést a telefonon keresztül. Asa-nak rohama volt az első éjszaka amikor Kentucky-ban voltam és sürgősen meg kellett műteni. Az orvosoknak fúrniuk kellett egy lyukat a fejébe, hogy lecsökkentség a duzzanatot és hogy kiutat adjanak a felgyülemlő vérnek. Asa szíve kétszer állt le, és azt mondták, hogy a szerencse meg sem közelítette azt, hogy a bátyám hányszor menekült meg a halál markából. Még mindig eszméletlen volt, és percről percre tudtuk csak meg a dolgokat, de le kellett zuhanyoznom, és ha anyám felhívott volna hogy elmondja egyszerűen nem tudott eljönni, mindenkit megöltem volna. Nem akartam elhinni, hogy úgy viselkedett, mintha Asa-nak csak némi horzsolása lett volna. Nem akkor, amikor elmondtam neki hogy a kórház halottnak nyilvánította, nem egyszer, hanem kétszer, amíg a műtőasztalon volt. Ha meghalt volna, és anyám arra késztetett volna hogy egyedül temessem el a bátyámat, az lett volna az utolsó alkalom hogy hall felőlem. A hotel nem igazán volt ötcsillagos szálláshely, de elég közel volt a kórházhoz és rengetek szabad szobájuk volt, szóval megfelelt volna addig, amíg ki nem találtam volna valami mást. Gyorsan küldtem egy üzenetet a lányoknak, beszámoltam a történtekről és tíz percig győzködtem őket hogy rendben voltam, és hogy egyiküknek sem kellett repülőre ülnie. A legjobbak voltak, de egyedül kellett kezelnem azt, ami rám várt. Megígértem nekik hogy hívni fogok őket, ha szükségem lesz rájuk és aztán az üzenetet bámultam amit Jet előző nap küldött. A várószobában ültem Asa műtétje alatt, amikor megérkezett az, és fél órába telt mire abba tudtam hagyni a csendes sírást, hogy válaszolni tudjak neki. A tudat hogy gondolt rám, elég volt ahhoz hogy átsegítsenek a várakozás végtelen óráin, és amikor kijöttek és elmondták hogy Asa szíve leállt, az az egyszerű hiányzol volt az, ami egyben tartott. Játszottam a gondolattal, hogy tudassam vele, én is gondoltam rá, de túl

fáradt voltam a gondolkozáshoz és nem találtam a megfelelő szavakat ahhoz, amit mondani akartam neki. El akartam mondani neki, hogy szükségem volt rá, hogy az volt a legfélelmetesebb dolog, amit életemben átéltem, hogy többé nem fogom eltaszítani magamtól a saját jóvolta miatt, hogy ha tudta volna szeretni minden részem, akkor neki adtam volna mindenemet. Csak nem akartam betemetni ezekkel a dolgokkal amíg a turnéra összpontosított. Nagyobb kötelezettségei voltak, mint én, és türelmes tudtam lenni. Hazaérkezése után beszéltem volna vele és reménykedtem volna benne, hogy útközben nem talált senkit, akivel pótolni tudott. Megdörzsöltem az érdes szemeimet és felvánszorogtam a beton lépcsőkön, amelyek arra a szintre vezettek, ahol épp tartózkodtam. Csak öt percig voltam a szobámban, elég ideig hogy ledobjam a táskámat és megmossam a fogamat. Mindkét oldalamon családok voltak és jókedvűek voltak, de akkor abban reménykedtem hogy nem voltak ott, hogy le tudjak dőlni legalább egy órára, vagy amíg vissza nem kell mennem a kórházba. Amikor felértem a szintre, pislogtam néhányat, mert úgy tűnt egy hosszú, sovány alak ült az ajtóm előtt. Egy pillanatra megráztam a fejem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem az álmos agyam játszadozott velem, mert a világon csak egy olyan személyt ismertem, aki feszülős lila farmert viselt volna egy falusiakkal hemzsegő helyen, és ő millió mérfőldnyire kellett volna hogy legyen, rocksztársággal elfoglalva. “Jet?” A szó inkább suttogás volt, mint egy valódi hang, de meghallhatott, mert a feje felém fordult és végre meglátott. Az ajtónak támaszkodott és a lábraállt. Sötét napszemüveg volt rajta, és egy szük fekete póló, amin valami lángok és egy pentagramma volt. A sötét haja úgy nézett ki, mintha napokig azon aludt volna, de a szája egy félvigyorba kunkorodott fel és hirtelen ő volt minden amit láttam. Nem volt lepusztult hotel, nem voltak a medencében sikítozó gyerekek, nem volt egy túléléssel küszködő bátyám – csak Jet, és ő volt minden amit a világon akartam. Nem voltam tudatában annak, hogy felé mozogtam, hogy futottam. Nem voltam tudatában annak, hogy sírtam, ismét, és annak sem voltam tudatában, hogy elkapott, amikor olyan erősen csapódtam hozzá, amitől egy-két lépéssel hátrébb tántorodott. Csak a kezeit éreztem amint körém fonódtak és az ajkát, amint a fejbúbomhoz ért, miközben én rárogytam. Próbáltam rámászni, mint a mászókára, hogy a lábaimat is köré fonhassam.

“Mi keresel itt?” Nem voltam biztos abban, hogy a szavaim jelentést nyertek-e a hisztizésem közben. Egyik kezét a fenekem alá helyezte, hogy magasabbra emeljen, a másikat pedig átfuttatta a komolyan fésületlen hajamon. “Itt a helyem. Még jó hogy a tini a melletted levő szobában megkedvelte ezeket a hosszú lábakat, máskülönben még mindig a parkolóban kóborolnék. A kórházba akartam menni, ha nem jelentél volna meg egy órán belül, de rájöttem hogy itt jobb lett volna, ha a helyzet a bátyáddal olyan súlyos lenne hogy nem akarnál ott látni.” Belemélyesztettem az orrom a nyakába és belélegeztem őt. Olyan szilárdnak és igazinak tűnt. Megesküdtem magamnak, hogy soha többé nem engedem el. Sós volt az íze Kentucky párás levegője és a nyakán legördülő könnyeim miatt, amelyek a pólója gallérjába szívódtak be. “Akarom hogy itt legyél.” “Ideadnád a szobád kulcsát, hogy ne csináljunk műsort ennek a Michigani családnak?” “A hátsó zsebemben van.” Éreztem amint az elvágott rövidnadrágom zsebében kutatott, és éreztem a mellkasát fel-le mozogni a kis kuncogásától. “Meg kell mondjam, Ayd. A Dél rajongója vagyok, ha ezt fogod viselni amíg itt vagy.” Egy elvágott farmer rövidnadrág volt rajtam, a cowboy csizmáimmal és egy pántos póló, ami jóformán az egyenruhám volt, amíg otthon voltam, és nem igazán illet Colorado-hoz, mivel az idő ott sohasem tudta eldönteni hogy mit akart. Éreztem ahogy kinyitotta az ajtót és betessékelt bennünket. Végig tartott engem és leült az ágy szélére. El akartam mondani neki hogy valószinűleg undorító volt és hogy talán le kellett volna vennie a takarót, de még annál is jobban akartam azt, hogy magánál tartson és jobbá tegye a dolgokat. “Annyira boldog vagyok hogy látlak.” Megdörzsölte a tarkómat és én becsuktam a szemem, megengedve neki hogy megnyugtasson. “Bármikor felhívhattál volna, Ayd. Az első repülővel jöttem volna ide.” “Nem tudom mit csinálok, Jet. Azt sem tudom, hogy hogy jutottam el idáig egyedül.” Kilélegeztem a nyakára és éreztem amint megborzongott. “El kell mondanom neked néhány dolgot és meg kell ígérned, hogy nem mész

sehova amikor befejeztem.” Éreztem megfeszülni egy kicsit, de a kezei nyugton maradtak és a hangja is nyugodt volt amikor válaszolt, “Nem megyek sehova, Ayd. Átrepültem a kibaszott földgolyót azért, hogy itt lehessek. Nem ijesztesz meg, ez nem ijeszt meg.” “Ezzel egyedül vagy.” Hátrébb húzódtam, hogy lássuk egymást és a kézfejemmel letöröltem a könnyeimet. Felemelte a kezét és néhány kikandikáló hajtincsemet a fülem mögé helyezte. A gesztus olyan édes volt, olyan gondoskodó, hogy majdnem ismét bőgni kezdtem. Mély lélegzetet vettem és engedtem mindent kibontakozni. Meséltem neki az anyámról. A lakókocsiról. A fiúkról. Meséltem neki a kábítószerekről. A szexről. Mr. Kellry-ről és az iskoláról, és végül Asa-ról. Annyira csupaszítottam meg magam, amennyire lehetséges volt. Félrehúztam a függönyt és megmutattam neki a mögötte rejtőzködő titkokat. Nem pislogott, csak figyelt, a sötét szemeit az enyémen tartva egész idő alatt, és azok a gyűrűk a szemei körül néhány fokkal fényesebbek és élesebbek lettek, minél többet beszéltem. Meséltem neki arról, hogy hogyan ejtett rabul az első éjszaka, amikor megláttam őt a színpadon. Meséltem arról, hogy mennyire akartam őt az első alkalommal, amikor elutasított azért, mert túl jó lánynak hitt, és hogy az hónapokon át hogyan kavargott a fejemben, mert soha senkinek sem a jó jutott eszébe rólam. Elmondtam neki, hogy csak védeni akartam őt, és a gondolattól hogy Asa állt a stúdió kirablása mögött, fejvesztve pánikoltam, és azért kellett elengednem őt. Próbáltam mindent elmondani, elmagyarázni minden döntésemet, legyen az jó vagy rossz, amik ide vezettek. El akartam mondani neki hogy mennyire hiányzott, hogy szerettem és hogy sohasem akartam elengedni őt, de nem jutottam el odáig, mert félbeszakított azzal, hogy a száját az enyémre tapasztotta. Hatásosan fosztott meg a szavaimtól, és megvolt az a plusz is benne, hogy elvesztettem a gondolatmenetemet és még jobban az ölébe szedelőzködtem. A kezeit végigfuttatta a karjaimon és a gyűrűi hideg nyomot hagytak a bőrömön. “Ayden. “ a hangja komoly volt, a sötét szemei pedig elszántak. “Sohasem kellett volna ezeket egyedül csinálnod. Ott lettem volna neked.” Engedtem a homlokomat előreesni és az övén pihenni. Ez a férfi, aki csupa

fém volt, dühvel és csalódottsággal vérző tetoválásokkal, a leggyengédebb és legkedvesebb szívvel rendelkezett, amellyel életemben találkoztam. Most hogy már tudtam milyen könnyű félbeszakadni, megígértem magamnak, hogy ezentúl én leszek az, aki az ő gondját viseli. “Tudom, de most vagy itt, amikor a legjobban van rád szükségem, és ez számít nekem igazán. Ha még mindig akarod az örökkévalóságomat, a tiéd, Jet. Senki más nem közelítette meg és te vagy az egyetlen, akinek valaha is fel akartam ajánlani.” Megemelte a sötét szemöldökét és rámvigyorgott. “Szerelmes vagy belém, Ayd?” Becsuktam a szemem és úgy csókoltam meg, mint ahogy ő engem. Együtt értelmet nyert minden, még ha semminek sem volt értelme. “Szerelmes vagyok beléd, Jet.” Ettől hangosan felnevetett és csak még szorosabban ölelt. “Még jobb. Ha ez számít, akkor nem kellett volna engednem hogy a megbántott érzéseim és a félelmeim közénk álljonak. Tudtam hogy menekülő voltál, és nem kellett volna szamárként viselkednem és feladni az üldözésedet. Most hogy tudom mi mindenen kellett egyedül átvergődnöd, csak még gyengébbnek érzem magam. De figyelmeztetlek, ha a bátyád átvészeli ezt a zűrt, nagy rá az esély hogy rögtön visszakerül a kórházi ágyba.” A szája mellett engedtem ki egy sóhajt és le akartam mászni róla. Örült a szívem amikor a keze egy kicsit megfeszült, hogy közel tartson mielőtt elengedett volna. “Talán sorba kéne állnod. Asa, ő Asa. Mindig is ilyen marad, de ugyanúgy a bátyám is marad, és a jó dolgot cselekedte, amikor végül azt kellett tennie. Ugyan már, te is tudod hogy majdnem lehetetlen hátatfordítani a családnak.” Hátradőlt és a könyökeire támaszkodott, és csuklyás szemekkel nézte amint a szobában járkáltam. “Végre elengedtem anyámat.” A vállam felett néztem rá és beszívtam egy lélegzetet. Ha nem lettem volna mérhetetlenül kimerülve, ha az agyam nem Asa-val és a bizonytalan állapotával foglalkozott volna, rávetettem volna magam és órákig ott tartottam volna. Kiváncsi voltam, hogy a dolgok mindig ilyenek maradtak volna köztünk, vagy hogy a tetovált bőrének, a sötét szemeinek és az ördögi szögecseknek a csábítása elhalványult volna.

“Nem engedted el, csak végre adtál neki időt, hogy megtalálja a maga útját. Csak ennyit tudsz tenni.” “Nem engedlek el, Ayden, és semmiféle időt nem adok, szóval jobb lesz ha felkészülsz arra, hogy hosszú ideig kell ezzel foglalkoznod. Az örrökkévalóságot ígérted és én a szavadon foglak.” A habozás a hangjában megtépte a szívem. Utáltam magam amiért odahelyeztem azt, hogy fokoztam a bizonytalanságát. Mindent tudtam a nyugodt és biztonságos alapra épülő jövő utáni vágyról. Csak nem tudtam hogy az egy jóképű fiú alakjában jelenik majd meg, aki túl szűk farmert hordott, gitárral a kezében és aki csodálatos hangon énekelt nekem. “Régi én, új én és minden a kettő közt, vagy ami még jön, minden a tiéd, Jet.” Ellökte magát az ágyról és felém lépkedett, amíg a lábújjaink össze nem értek és a fejemet hátra nem kellett hajtanom hogy a szemébe nézzek. “Megvárhatjuk amíg a bátyád rendbe jön, hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat. Van pár napom még mielőtt vissza kellene mennem, te pedig úgy nézel ki, mint aki bármelyik percben elájulhat. Azért vagyok itt, hogy gondodat viseljem, nem pedig fordítva.” Elkaptam az egyik szabadon levő kezét és egy kis erőfeszítésbe került mire leszedtem az egyik ezüst gyűrűt az újjáról, de amikor sikerült, feltartottam kettőnk közé és halálkomolyan a szemébe néztem. Óvakodva figyelt, de nem kérdezte meg hogy mit csináltam. “Szeretsz engem, Jet? Mindenek ellenére, szeretsz?” “Ayden, itt vagyok. Persze hogy szeretlek. Előtte is szerettelek, utána is szeretlek, és közben is szeretni foglak.” Ha nem lettünk volna egy szutykos hotelszobában Kentucky-ban, jó eséllyel letérdeltem volna, hogy növeljem a pillanat drámai hatását, hogy bebizonyítsam neki mennyire komolyan gondoltam azt, hogy nem menekülök tovább. De egy lány színvonalas kellett hogy legyen. Elkaptam a bal kezét és megcsókoltam a tenyere közepét. “Jet Keller, szeretlek, és számomra nem létezik a jövő, ha te nem vagy a része. Soha többé nem fekszem ágyba senki mással, csak veled. Nem érdekel hogy rocksztár vagy, vagy autókereskedő, csak azt akarom hogy 'te és én' legyünk örökké. Hozzám jössz?” Elé tartottam a gyűrűt és arra vártam hogy válaszoljon. A szája hal

módjára csukódott be és nyílt ki, a szemei pedig majdnem kiugrottak a helyükről. Az egész dolog komikus lett volna, ha nem éreztem volna úgy hogy bármelyik pillanatban elájulok, vagy lenyelem a nyelvem. “Komolyan kérdezed?” Meglepődtem amikor a hangja megtört egy kicsit. Sokfélekkép láttam már Jet-et, de szótlanul és könnyekkel küszködve még nem. “Nem kell hogy ma legyen. Nem is holnap. Még csak nem is ebben az évben vagy öt év múlva. Azt akarom hogy megértsd, itt vagyok, nem megyek sehova, és sohasem választok mást rajtad kívül, Jet, soha többé, még magamat sem. Ez az. Te vagy az.” “Nem nekem kellene egy ilyet adnom neked és balladákat énekelnem?” Ha nem válaszolt volna azonnal, mogyorón rúgtam volna. “Jet, már engem választottál. Most én is ugyanezt teszem veled. Abbahagynád a nehezen kaphatót és válaszolnál az átkozott kérdésre?” Elvette tőlem a gyűrűt és visszahelyezte az újjára, ahol annak a helye volt. “Igen, Ayden Cross, szivesen hozzád megyek. Szuperokos kémia hallgató vagy mezítlábas falusi lány, nem számít. Csak kettőnket akarom.” A karjaiba ugrottam és megengedtem hogy körbeforgasson. Ezúttal amikor megcsókolt, az tele volt ígérettel és mindenféle jó dolgokkal. “Most, bármennyire is szeretnélek ágyba rakni egy teljesen más oknál fogva, tényleg úgy nézel ki, mint aki kipurcanna, és el sem akarom mondani hogy az elmúlt napokban hány órát töltöttem repülőn. Pihenjünk egy kicsit és látogassuk meg a bátyádat. Megoszthatod vele a jó hírt.” A mellkasára bólintottam és engedtem hogy az ágyhoz vezessen. A földre dobtam a csúnya takarót és örültem annak, hogy a lepedők tiszták voltak és legalább láthatóan foltmentesek. Leráztam a cowboy csizmáimat és lepottyantam, arccal előre és felnyögtem amikor a fejem a lapos párnára csapódott. Bármennyire is voltam boldog hogy láthattam őt, bármennyire is örültem hogy a dolgok végre egyenesben voltak kettőnk közt és hogy nem voltak titkok amiket rejtegetnem kellett, semmiféleképp sem tudtam továbbra is nyitvatartani a szemeimet. Pihennem kellett és visszamenni Asa-hoz. Jet bebújt mellém és magához húzott, így őt használtam párnának. Az arcom a szívére helyeztem, a halál angyalán pihentetve azt, és becsuktam a szemeimet. A kezét végigsimította a fejemtől a gerincem tövéig. “Tényleg össze fogunk házasodni?” Felnevettem egy kicsit. “Persze. Miért ne?”

“Mi van akkor ha előbb akarom megtenni, mint később?” A pólója anyagán keresztül megveregettem a körmömmel a karikát a mellbimbójában. “Amikor akarod, Jet. Mondtam hogy nem megyek sehova.” “Úgy érzem hogy egy átkozott nagy követ kell az újjadra helyeznem mielőtt felszállnék a repülőre.” Felsóhajtottam és átöleltem a derekát. “Azt csinálsz amit akarsz, ha előbb pihenhetek egy kicsit.” Felhorkantott és mondott valamit, amit nem hallottam, mert már nem bírtam küzdeni az álom ellen. Ott vele, végre úgy éreztem, hogy minden jóra fordulhat. Két óráig úgy aludtam, mint a bunda. Az ébresztő a telefonomon már egy óra után csipogni kezdett, de látszólag annyira ki voltam dőlve, hogy Jet engedte hogy még egy órát aludjak. Amikor felébredtem, rohangálni kezdtem, próbáltam lezuhanyozni és tiszta ruhákba bújni, miközben mindenkit Denverben beavattam a dolgokba. Jet nem tűnt kipihentebbnek, mint én, de nem panaszkodott, és amikor elmondtam neki hogy lehet ismét a kórházban kell majd töltenem az éjszakát, csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy addig lógunk majd, amíg ki nem zavarják őt onnan. Amikor besétáltunk az intenzív osztályra, észrevetem hogy a nővérek hogyan néztek ránk – nos, Jet-re, és nem csak azért mert a stílusa elütött a Déli viselettől. Volt valami a vad hajában és az általános hencegésében, ami magára vonzotta a figyelmet, legfőképp a nőkét, de nem zavart. Szexi volt, olyan szűk nadrágokat hordott, amelyek keveset hagytak a fantáziádra, és olyan szemei voltak, amelyek minden pillantással összetörték a szíved. Ő valami különleges volt és az enyém, szóval ki akartam azt élvezni. A vállamra rakta a kezét és magához húzott amikor beléptünk a szobába. Asa kicsit sem nézett ki jobban. Még mindig be volt fáslizva és még mindig eszméletlen volt, de a mellkasa nyugodt ritmusban emelkedett fel-le, ami azt jelentette, hogy nem volt halott és abban a percben az nyerésnek számított. Jet abba a székbe ült bele, ami az otthonom volt az elmúlt néhány napban, én pedig átnyúltam az ágy felett, hogy megérintsem a gipszet, ami Asa kezén volt. “Hé, nagy tesó, elhoztam valakit, hogy bemutassalak neki. Fel kellene ébredned és üdvözölni őt.”

Egy kicsit küzdöttem a könnyeimmel. Nehéz volt így látni őt, és szörnyű volt belegondolni abba, hogy lehet nem ébred fel és ha mégis, nem lett volna ugyanaz a makacs seggfej, aki mindig is volt. Jet az ölébe húzott és hosszú ideig ültünk úgy. A turnéról beszéltünk és arról, hogy milyen elege volt abból, hogy folyton úton voltak, de hogy Európát látni csodálatos volt. Elmondta, hogy fontolóra vette azt, hogy saját kiadót nyit, ami a számára tökéletes karriernek tűnt, és hogy az azt jelentette, hogy többet kellene neki Colorado, Los Angeles, New York és Austin között utazgatnia. Izgatottnak tűnt, ami miatt én izgatott voltam érte. Elmeséltem neki milyen volt Woodward-ban felnőni, és hogy Asa volt a legnagyobb hazudozó, a legügyesebb csaló, aki valaha élt. Elmondtam neki, hogy majdnem lehetetlen volt nem szeretni őt, de valahogy, amikor az számított, igazi nagytesóként viselkedett. Meséltem neki Silas-ról és hogy ő volt az, aki megpróbált betörni a házba. Azon a ponton azt hittem, hogy meglincsel majd, és felajánlottam hogy elmegyek kávéért és harapnivalóért, hogy megnyugtassam. Amikor elhaladtam a nővérpult mellett, a két fiatal nővér összedugott fejjel beszéltek Jet emlékezetes hátsójáról. Mindketten rémült pillantást vetettek rám, és minden amit tenni tudtam az volt, hogy megvontam a vállam és egyetértettem velük. “Tudom. Higgyétek el, tudom.” A kis kávézó előtti sor sokkal hosszab volt, mint hittem, és nem igazán voltam éhes, de nem tudtam Jet mikor evett utoljára, így egy csomó különböző dolgott vettem, abban reménykedve hogy valami majd leköti. Amikor visszaértem a szobához, az ajtó résnyire volt nyitva, szóval be tudtam volna csusszanni, de megálltam, mert Jet az ágy mellett állt és Asa-hoz beszélt. Nem állt szándékomban hallgatózni, de feltüzeltnek tűnt és nem akartam megzavarni. “Feleségül fogom venni a húgodat.” A gondolattól hogy Jet-tel fogom tölteni életem hátralevő részét, még mindig megborzongtam. “Ami annyit jelent, hogy meg fogom védeni őt. Ami annyit jelent, hogy vigyázni fogok rá és biztosítani fogom arról, hogy többé semmi se okozzon neki fájdalmat. Meg fogok adni neki mindent, amire vágyik és bármit amire szüksége lesz. Amikor felébredsz” - szünetet tartott és majdnem éreztem azt, hogy milyen keményen próbálta lenyűgözni Asa-t azzal amit mondott, még ha ő eszméletlen is volt - “ha a csodás bátyja helyett valami más akarsz lenni, a családunk

támogató, szerető tagja, esküszöm mindenre, amiben hiszel, hogy amit azok a motrosok tettek veled, piknikre fog hasonlítani azok után, hogy végeztem veled. Szeretem őt és senkinek sem fogom megengedni hogy kihasználja őt, vagy manupiláljon vele, soha többé. Remélem hogy ez az állapot ráébreszt arra, amit látnod kell, mert egy csodálatos húgod van, aki szeret téged és hajlandó eltűrni a szarságaidat. Ismét elbeszélgethetünk amikor már válaszolni is tudsz, de gondoltam jobb minél előbb a felszínre hozni a dolgot.” Nem tudtam hogy nevetni vagy sírni akartam annak hallatán, így inkább csak megköszörültem a torkom, hogy jelezzem a jöttömet, és beléptem a szobába. Átadtam neki a kávét és a harapnivalókat, és a derekára raktam a kezem, majd egy puszit nyomtam az arcára. “A kinti nővérek szerint jó segged van, még ha az egy lányos lila nadrágba is van csomagolva.” Megemelte a szemöldökét. “Szeretem a nadrágomat.” “Én is. Azt pedig még jobban, ami benne van.” Felnyögött és kibontotta az egyik szendvicset, amit átadtam neki. “Ne menj oda, Ayd. Elég sok idő múlt el azóta.” A vállam felett néztem rá és megsímogatta Asa egyik újját a sajátommal. Az volt az egyetlen látható bőrfelület, amiből nem lógtak csövek, vagy nem volt befáslizva. “Nem volt egy szép francia lány sem, vagy szexi spanyol csaj, aki társaságot csinált volna neked?” Nem igazán akartam tudni a választ arra a kérdésre, de gondoltam meg kellett kérdeznem. Nem változtatott volna a dolgokon, de úgy éreztem tudnom kellett. “Nem. És nálad? Gyapjúpólós épp felrobbantotta a telefonod amikor eljöttem.” Nemlegesen megráztam a fejem. “Adam egy igazán kedves fickó, de ő nem te. Mindvégig ez volt vele a gond.” Éreztem a kezeit felfutni a meztelen combomon és el kellett nyomnom egy reszketést, amit az keltett. “Mikor kell indulnod?” “Van négy napom és aztán csatlakoznom kell a bandához Amsterdamban. Ha azt szeretnéd hogy maradjak, akkor maradok.”

Ránéztem és egy szomorú, féloldalas mosolyt irányítottam felé. “Nem. Nem tudom milyen lesz az állapota a következő néhány napban. Ha szükségem lesz rá, akkor felhívom a lányokat.” “Meg kellene engedned hogy eljöjjenek. Betegre aggódják magukat miattad.” Felsóhajtottam és odébbléptem hogy megtámasszam magam a szék karzatján. A térdemre rakta a kezét, én pedig ráraktam az enyémet. “Asa-val egyedül nőttünk fel. Anyu mindig a saját dolgait csinálta. Persze nem mindig volt a legjobb gondviselő. Őszintén, egy szardarab volt az idő legnagyobb részében és olyan módon használt ki, amelyekre most nem is akarok gondolni. De egy család vagyunk, és nem számít az mennyire diszfunkcionális. Kezdem azt hinni, hogy így kell lennie. Ha rosszabbra fordul, akkor ő és én kell hogy jelen legyünk, tudod?” “Sajnálom hogy ezzel kell foglalkoznod, Ayd, és sajnálom azt, amit a múltban úgy érezted hogy meg kellett tenned.” “Én is.” Valamiféle sablonba estünk a következő két nap. Nem akartam hogy Jet állandóan a kórházban legyen, így visszaküldtem a hotelbe, hogy a látogatási órák után tudjon aludni, én pedig Asa-val maradtam. Reggel visszamentem volna lezuhanyozni és elmentünk volna reggelizni, majd a nap legnagyobb részét a a bátyám mellett töltöttük. Nem változott az állapota, és mindenki azt próbálta beadni nekem, hogy az jó dolog volt, de nem hiszem hogy bevettem. Még mindig eszméletlen volt, még mindig gép segítségével lélegzett, és nem mutatkozott jele semmiféle csodás felépülésnek az agyröntgenén. Jet támogató volt. Mindent lépésről lépésre vett és egyszer sem panaszkodott, hogy idáig kellett eljönnie azért, hogy leppukkadt hotelszobában aludjon és hordószámra igya a szörnyű kórházi kávét. Ha még nem szerettem volna, ez lezárta volna az alkut. Kőkeményen állta a sarat, és az egyetlen szórakoztató dolog, amit egész nap csináltunk, az volt, hogy figyeltük a nővéreket, a hatvan évestől a fiatalabbaking, ahogy magukra akarták vonni Jet figyelmét. Nagyon gyorsan az intenzív osztály sztárjává vált. Egy pontban elhatározta, hogy elénekli nekem az összes régi Déli népzenét, ami eszébe jutott neki - “Little Birdie,” “I am a Man of Constant Sorrow,” “Amazing Grace” olyan volt, mint egy privát kis koncert, és mire befejezte, minden egyes női dolgozó az intenzív osztályon olyan szerelmes volt belé, mint én.

Az indulása előtti nap volt és mindketten fáradtak voltunk, és azt hittük hogy a dolgok Asa-val nem fognak változni. Láttam, hogy Jet rosszul érezte magát amiért el kellett mennie, hogy aggódott értem, és idegessé tette a gondolat hogy magamra kellett hagynia. Megígértem neki hogy felhívom, ha bármi változás történt volna Asa-val, és ragaszkodott hozzá, hogy ha még egy hétig ott kellett maradnom, akkor érősítésre lett volna szükségem. Keserédes volt. Annyira csodás volt, hogy félretette az életét miattam, és tisztázta azt, hogy benne volt az egészben, amitől azt kívántam, hogy annak a tudatában menjen vissza a turnéra, hogy rendben leszek. Azt kívántam hogy Asa ébredjen fel és hogy a dolgok visszatérhessenek a régi kerékvágásba. Mivel ezek közül egyik sem tűnt valóraválthatónak, csak próbáltam megnyugtatni azzal, hogy minden rendben lesz, és hogy még mindig ott lettem volna miután befejeződött a turné. Mély hangon beszéltem Asa-hoz, meséltem neki a Denver-i csapatról, Rule-ról és Shaw-ról és az őrült szerelmükről. Elmeséltem neki mindent Coraról és hogy milyen vad volt, milyen szórakoztató és előreláthatatlan. Meséltem neki Nash-ről és Rowdy-ról, és elmagyaráztam azt, hogy a pasimnak voltak a lehető legjobb barátai, de legfőképp Jet-ről meséltem neki. Elmondtam neki mennyire tehetséges volt, milyen kedves, hogy mennyire szerettem őt az első perctől amikor megláttam őt a színpadon. Meséltem neki a rázós útról, amit meg kellett tennem, hogy végre elérjem őt, és hogy sohasem gondoltam volna hogy valaki olyan mellett kötök ki, mint Jet. Csak beszéltem és beszéltem és miközben arról meséltem neki, hogy milyen boldog voltam és hogy milyen nagyszerű volt az életem, még ha ő bele is botlott és zűrzavart okozva benne, az újjai elkezdtek rángatózni. Először azt hittem csak képzelődtem. Azt hittem csak vágyálom volt, de ismét megtették és felnéztem, és az enyémhez passzoló szemek néztek vissza rám. Kiborultam és az emeleten levő minden nővért a szobájába hívtam, hogy megbökdössék és megdöfködjék. Félrelöktek az útból, miközben körülötte mozogtak, leolvasták az életjeleit és megpiszkálták a csöveket és zsinórokat. Azok a whiskey szinű szemek bágyadtak és céltalanok voltak, de rám voltak tapadva és tudtam, egyszerűen csak tudtam, hogy minden rendben lesz. Amikor Jet felbukkant, én egy összefüggéstelen zűrzavar voltam. Minden amit el tudtam magyarázni neki az volt, hogy Asa kinyitotta a szemeit és hogy megmozdultak az újjai, és hogy az egész orvosi személyzet optimistának tűnt,

ami jó jel volt. Olyan jó jel volt, valójában a személyzet ragaszkodott hozzá, hogy végre a hotelben töltsem az éjszakát, mivel egy óriási akadály omlott le. Eleinte nem akartam menni, az esetben ha ismét felébredt volna és tudatos lett volna, de az volt Jet utolsó éjszakája és kemény két hónapig lett volna távolt. A szexi üzenetek és a telefonszex csak addig mentek. Jet besegített a bérelt kocsiba és amikor elhagyta a kórházi parkolót, észre sem vettem hogy a hotellel ellentétes irányba ment. Elvesztem a gondolataimban, és annyira fellelkesültem amiért Asa legalább kinyitotta a szemeit, hogy nem is figyeltem, amíg fel nem húzódott a Brown Hotel elé. A város legszebb, legelegánsabb és legdrágább hotelébe vitt bennünket. A rövidnadrágom és a csizmám, és az ő harci csizmái és a Lacuna Coil-os pólója nem illettek ehhez az öreg és drága helyhez, de nem tűnt úgy, mintha érdekelte volna. “Mit keresünk itt?” “Ez az utolsó estém a városban. Ez az utolsó este amit veled töltök a következő két hónapig, szóval stílusosan fogom csinálni.” Nem vitatkoztam és nyilvánvalóan már lefoglalta a helyet. Bejelentkeztünk a pult mögötti fickónál, aki egész idő alatt gúnyosan figyelt minket. Ez a végtelenségig szórakoztatta Jet-et, szóval csendben maradtam és engedtem neki hogy felcipelje a cuccainkat a csinos szobába. Be kellett vallanom, a gondolat, hogy igazi ágyban aludhattam, olyan takarókkal, amelyekről tudtam hogy tiszták voltak, majdnem annyira feltüzelt, mint a gondolat hogy Jet meztelenül feküdjön rajtuk. “Oh, Jet, ez egyszerűen... “ Ahol nekem nem volt ínyemre letérdelni egy koszos szőnyegre, neki ez itt nem jelentett gondot. Elállt a lélegzetem amikor megfordultam és ő letérdelt elém. A számra raktam a kezem amikor átnyújtotta a gyűrűt, ami olyan egyedi volt mint ő. Platina volt és egy csillogó topáz ékeskedett a közepében, egy csomó apró kanári sárga gyémánttal körülvéve. Még sohasem láttam ahhoz hasonlót, és fogalmam sem volt róla, hogy hol talált valami ilyet ebben a városban. “Mondtam, hogy egy átkozott nagy követ akarok az újjadra helyezni mielőtt elmegyek.” Remegő újjakkal vettem el a gyűrűt. “Olyan szép. Mégis hol találtad?” “Rowdy. Mondtam neki hogy találjon valamit, ami passzol a szemeidhez

és ő egy csomó képet küldött, majd átszálította a csomagot. A barátocskámnak jó ízlése van, neked pedig gyönyőrű szemeid vannak.” “Igen, jó ízlése van. Imádom. Szeretlek.” “Csak azt akartam hogy tudd, nem leszel egyedül miután elmentem. Ez csak valódibbnak tűnik a számomra.” Felhúztam a gyűrűt és ránéztem Jet-re. Tökéletes volt, a tetoválások, a piercingek, a kócos haj, és a túl szűk farmer, minden dolog amitől Jet Jet volt, csodálatosak voltak és egyediek. Vele mindig önmagam lehettem, bármilyen formámban is voltam éppen, és ez egy olyan ajándék volt, amit csak tőle kaphattam. Örökké magához láncolt volna. Az enyém volt a gyűrűje, a szerelme és ő is az enyém volt, és csak egyetlen módot találtam arra, hogy megmutassam neki a méltányolásomat és a tényt, hogy boldoggá tett volna azzal, ha örökké az övé lehettem volna. Nem tudott mihez kezdeni amikor letepertem a földre és csókolgatni kezdtem őt a drága hotelszoba plüss szőnyegén. Nos, egy pillanatig nem tudott mihez kezdeni, de végül is Jet-ről beszélünk, gyorsan felzárkózott; hajlamosak voltunk arra, hogy egy pillanat alatt felgyújtsuk a szobát.

Tizennyolcadik fejezet

El

akartam venni Ayden-t. Azonban először megpróbáltam nem elveszíteni az uralmamat, miközben ő jóformán megfosztott a pólómtól és a nadrágomtól. Adott volt az, hogy mindkettőnkben rengeteg felgyülemlett szexuális kielégítetlenség volt, amit kezelni kellett, de azt hiszem volt valami abban, hogy az újjára helyeztem azt a gyűrűt, amitől lelkesebben törekedett arra, hogy meztelen legyek és alá kerüljek. Nem mintha panaszkodtam volna. Kívánni sem tudtam volna jobb véget a visszatérésemnek. Azt akartam hogy tudja, nem volt egyedül, hogy törődtem vele, és dolgozni akartam a kettőnk kapcsolatán. Mostmár örökké az enyém volt és nem volt több kétely, nem kínzott többé gyötrő félelem azért, hogy az első alkalommal elfutott volna. Mi csak két egymáshoz tartozó személy voltunk, és ez volt minden ami számított. Egy csinos helyen akartam vele tölteni az éjszakát, megmutatni neki, hogy bár túl sietősek és túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy az örökkévalóságról beszéljünk, én komolyan gondoltam, hogy az komoly volt és hogy az jelentette nekem a mindent. Azt is akartam, hogy legyen nála valami szép, amibe kapaszkodhatott volna, ha a bátyja állapota zuhanórepülésbe váltott volna. Csak hogy fordult a kocka, és most én voltam a földön, Ayden alatt. Elég jó volt ott lenni, de legyőzte a szándékot, amit érte akartam tenni. Arra készültem hogy elmondom neki azt, hogy átfordítsam őt és felvegyem, hogy abba az órmótlan nagy ágyba vigyem, ami elfoglalta a szoba legnagyobb részét, de mire bevállthattam volna a gondolataimat, azt csinálta, aminek belehaltam a gondolatába, a pimasz kis száját a piercinges farkam köré helyezte. Azt hiszem már nem félt tőle és nem is habozott. Egy sorozat olyan káromkodást mondtam, ami egyáltalán nem illett egy olyan öreg és királyi épületbe, de attól annyira jobbá vált az, amit az ajkaival és a nyelvével művelt. Nem hiszem hogy valaha is olyan kemény lettem volna, ennyire hangsúlyban azzal, ami a testemmel történt, és végül le akartam pacsizni azzal, aki megtanította őt erre, majd hideg vérrel megölni azt. A csajom tisztán láthatóan tudta, hogy mit csinált, és ha hamarosan nem fékeztem volna

meg egy kicsit a helyzetet, a közös esténk, ami emlékezetes és romantikus kellett volna hogy legyen, azélőtt véget ért volna, mielőtt egyáltalán elkezdődött. Minden szándékom megvolt, hogy elmondjam neki azt, csak hogy a nyelve akkor csinált valami hihetetlen dolgot a farkam hegyében levő karikával, amikor a kezei megtalálták az utat a mellbimbóimban levőkhöz, és szegény agyam rövidzárlatot kapott, és én csak feküdtem ott, rábízva a dolgokat. A nevét motyogtam, és eléggé biztos voltam abban, hogy azt mondtam neki, szeretem és hogy megtettem volna mindent amire az életben megkér, és ettől felnevetett. Mivel a szája ott volt, ahol volt, csak még nehezebbé vált kezelni a helyzetet, így feladtam a próbálkozást. Belecsavartam az újjaimat a puha hajába és engedtem hogy tegye a dolgát. Akárhányszor futtatta végig a nyelvét a karikámon levő golyón, úgy éreztem hogy felrobban a fejem, mindkettő. A kezei követték a mellkasomon levő angyalt, majd a hátamon levő befejezetlen darab köré fonódtak, miközben dolgozott rajtam és olyan helyekre vitt el, ahol még sohasem voltam. Már majdnem felrobbantam, így a fejét egy ügyes mozdulattal húztam félre. Azok a szemek kifordítottak önmagamból, és esküszöm, lerészegedhettem volna attól, ahogy őt néztem, miközben ő úgy nézett rám, mint akkor. Megnyalta az alsó ajkát, ami most fel volt duzzadva, és meg akartam harapni. Megemelte egyik sötét szemöldökét és rám mászott, így a hasamon ült, nedvesen, melegen és felkészülve. “Azt mondtad hogy élvezzem.” Az arany szemeinek pimasz tekitetéből és a vigyorából meg tudtam állapítani, hogy elégedett volt magával. Hogy ne legyek maradjak alul, felcsúsztattam a kezeimet a felsője alá, a bordái mentén. A szemei kitágultak és egy kis ellenállást mutatott, amikor áthúztam az anyagot a feje felett és félredobtam azt. A melltartója csinos volt és csipkés, de az utamban volt, így az is csatlakozott a mellettünk növekvő ruhakupachoz a földön. Az, hogy bármikor levetkőztethettem ezt a nőt, amikor akartam, a lista élén szerepelt, amely a vele töltött örökkévalóság hasznait tartalmazta. A mérföldes napsütötte lábai, az édesen ívelő dereka, a nagy, kerek mellei a szép rózsaszín mellbimbókkal, a ragyogó szemei és a selymes fekete haja, mind az enyém volt és ő volt a valóravált álmom. “Én jövök.” Lábra álltam és őt is magammal vittem. Egy kicsit trükkös volt levenni azt a nadrágot a csizmákon keresztül. Rám nézett amikor a nagy ágy

közepére dobtam és elindultam, hogy rámásszak. Lehajoltam hogy megcsókoljam mindkét kiemelkedő csípőcsontját és megborzongtam amikor beletúrt a hajamba. “Még mindig rajtam van a csizmám.” “Ja.” Szerettem azokat a fekete cowboy csizmákat. Szerettem őket rajta. Szerettem hogy a gyökereihez kötötték, de ugyanakkor illetek az új Ayden-hez is, aki akkor volt, amikor együtt voltunk. A képet, ahogy semmi más nem volt rajta csak az a csizma, garantáltam magammal vittem az útra. Annyi elég volt ahhoz hogy lenyugtasson amíg vissza nem értem. A hasát csókoltam meg és belemártottam a nyelvem a köldökének szexi mélyedésébe, amitől megborzongott. A csizmájának a sarkai a seggembe ágyazódtak, ami mosolyra késztetett még mielőtt még lejebb csókoltam volna meg. Olyan módon lehelte a nevemet, hogy reméltem idősebb korunban is képes leszek majd ugyanezt előhozni belőle, majd a kezei szorosabbak és ragaszkodóbban voltak a hajamban. Átfuttattam a nyelvem a nedves hasadékán, majd megpöccintettem a rejtett kis csiklóját a nyelvem hegyével. Keményen felívelt és összeszorított a lábaival. Most rajtam volt a sor, hogy a legérzékenyebb testrészével szemben kacagjak. Szerettem a dolgokat, amiket egymással tettünk. Ő volt számomra a megfelelő és tudatni akartam azt vele. Nyaltam és csókoltam és egészen feltüzeltem, így amikor végül ki és be mozdítottam a nyelvem, amit perceken belül újra és újra meg akartam tenni a nagyon buzgó farkammal, nem kellett túl messzire mennie hogy széttörjön alattam, miközben a nevemet mondogatta és a lehető legjobb módon vonaglott alattam. Hátrébb húzódtam és megcsókoltam az egyik puha combját, ami elzsibbadt a fejem mellett, és felmásztam az elterülő testére. A nyakam köré fonta a kezeit és kielégített és fénylő szemekkel vigyorodott rám. “Gyiá... “ Alig egy lélegzetnyi hang volt. Ez nevetésre késztetett. Megsímogattam a szemöldökének az íveit a hüvelykujjammal és megcsókoltam a szájának mindkét sarkát. “Te is a legjobb vagy. Ugye tudod?” Mocorgott egy kicsit, hogy a szükséges részek jól elhelyezkedjenek, és akárhányszor hozzámért a bőrcsizmája, esküszöm, a farkam várakozva rángatózott. “Azt hiszem mindketten eléggé elcseszettek vagyunk, de együtt egyszerűen működünk és jobbá tesszük a másikat.”

Az egyik kezét az oldalam és a hátam köré fonta, és a seggembe mélyesztette a csizmájának a sarkát, hogy indulásra késztessen. Szólni akartam neki, hogy engedjen el egy óvszerért, de ez alkalommal én voltam a türelmetlen és az, aki nem tudott lelassulni. Becsúsztam, keményen, forrón és csupaszon, és mindketten felnyögtünk a perzselő érintéstől. Káromkodtam, az ő szemei pedig becsukódtak amikor mozogni kezdtem. Lehajoltam hogy megcsókoljam és az egy olyan csók volt, ami megpecsételte a közös sorsunkat. Sohasem létezett volna más a számomra, és tudtam hogy ez rá is igaz volt. Ugyanannak az érmének voltunk a két oldala, és amikor a nyelvem közepén levő golyót megharapta, a romantikának a látszatja eltűnt. Olyan mélyre akartam hatolni benne, amennyire csak tudtam. Elég erősen húztam fel a csípőjét ahhoz, hogy a következő reggel valószínűleg meglátszottak rajta az újjaim nyomai. Addig mozogtam benne, míg végül mindketten uralmunkat nem veszítettük és éreztem őt megfeszülni körülöttem. Éreztem a körmei hegyét a vállamon és a kapzsi szorítását a testemen, és engem is átlódított a rúdon. A fogaimat a nyakába mélyesztettem amikor oldalra hajtotta a fejét, majd lágyítottam a harapást egy kis csókkal. Rárogytam, óvatosan, hogy minél kevesebb súlyt helyezzek rá. Amikor a mellbimbómban levő gyűrűk az ő még kiálló bimbóival súrolódtak, mindkettőnk fellélegzett egy kicsit. “Ayd, meg fogsz ölni, és bármennyire is szeretem ezt a bőr-a-bőrön érintkezést, valami olyannal fogunk foglalkozni, amelyre egyikünk sem áll készen.” A gondolat hogy egy gyereket helyezzek belé, közel sem volt olyan rémísztő mint azt hittem, figyelembe véve a nem olyan fényes apafigurámat, de az időzítés nem volt jó. Elég őszinte voltam ahhoz hogy azt beismerjem. Épp csak hogy megkaptam őt, szóval még nem álltam készen osztozni rajta. Letáncolt az újjaival a gerincemen és elfordította a fejét, hogy egymást nézzük. A szemei folyékonyak voltak és simák, és tisztábbak mint valaha láttam őket. “Az autós dolog után ráálltam a tablettákra.” Éreztem amint az egyik szemöldököm felszökött. “Másnap dobtál.” Ha azt tervezte hogy utána visszamegy Adam-hez, jó esély volt arra, hogy a fejem szétrobbant volna. Az újjai ismét felfelé mozogtak.

“Nem dobtalak. Csak össze voltam zavarodva és azt hiszem legbelül mindig is tudtam, hogy te leszel az. Égek tőled, Jet. Mindig is égtem. Jobb félni, mint megijedni.” Köréfontam a karjaimat és átfordultam, hogy ő elterülhessen rajtam. “Tudod, mindig is így éreztem. Mintha lángoltam volna belül, olyan dühös voltam az apámra, annyira elegem volt az anyámból és egy kicsit égtem az élet dolgai miatt is, miközben azt csináltam, amit akartam és azzal voltam, akivel akartam, és azt hittem hogy végül kiégek. Amikor megismertelek, az egy kicsit lenyugtatta a tüzet. Már nem volt szükségem a színpadra, hogy kiürítsem azt magamból. Csak rámnéztél volna, vagy mondtál volna valamit azzal a vontatott akcentusoddal és úgy éreztem, hogy képes vagyok fedél alatt tartani. Ha együtt égünk, és ha van egy közös tüzünk, akkor szerintem az nem rossz dolog.” Az újjbegyét használta arra, hogy körülrajzolja az angyal arcát a szívemen. “Szökséged van rá. A tűz a te szenvedélyed, a kreativitásod. Erősen érzel a dolgokkal kapcsolatban, és ugyanúgy törődsz az emberekkel akiket szeretsz. Tudom kezelni a benned levő tüzet, Jet. Az csak egy részed.” Ezért szerettem őt. Épp olyan volt, mint ahogy Rule mondta, hegyeket mozgattam volna meg érte, hogy a végén csak mi ketten legyünk. “Bármennyire is szeretnélek egész nap ágyban tartani, biztos vagyok benne hogy be szeretnél nézni Asa-hoz.” Az állam alatt bólintott és lekecmergett rólam. Magára vette a pólómat és a telefonja után kutatott. Visszavettem a nadrágomat és elvettem a szobaszervisz menüjét. Rájöttem, hogy az elmúlt egy óra kemény munka után a legkevesebb amit érte tehettem az volt, hogy megetessem. Egy csomó dolgot rendeltem, ami valószínűleg annyiba került volna, mint a repülőjegyem vissza a tengeren túlra, majd leraktam a telefont amikor összekuporodott mögöttem és átölelte a vállamat. “Ingadozik. Még nem kapcsolják le a lélegeztetőgépről, mert annyira instabil és nem igazán tudják megállapítani, hogy az agyi sérülés milyen hatással volt rá. Azt mondják reagál, ami jó jel, szóval elfogadom.” “Rendeltem némi kaját. Haraphatunk valamit és elindulhatunk ha akarod.” A haja selymes volt az államon és nemlegesen megrázta a fejét. “Nem. Neked reggel indulnod kell és ez is fontos.”

“Észre sem veszed és már vissza is jöttem. Nem akarom hogy aggódj érte.” “Még mindig azon dolgozom, hogy megbocsájtsam neki azt, hogy legtöbször szörnyű ember volt. Remélem ez valami isteni beavatkozás, de nagy rá az esély hogy Asa, Asa marad. Amikor elmész, magaddal viszed a szívemet, Jet, és ez sohasem fog megváltozni.” Hátrébb dőltem hogy megcsókolhassam, és épp kezdett jó lenni, amikor kopogtattak az ajtón. Ráparancsoltam hogy takarja el a lábait és beengedtem a fickót az étellel. Nagylelkű borravalót adtam neki, mert még csak a szempilláit sem rebegtette meg Ayden irányába, de amikor megemlítettem ezt neki, olyan erősen nevetett, hogy könnyek folytak a szeméből. Elmondta hogy a fickó szemei végig rám voltak tapadva, mivel nem törődtem azzal, hogy becsatoljam a farmeromat. Megforgattam a szemeimet és felültem az ágyra, hogy ehessünk. Mesélt még egy kicsit arról, hogy milyen volt egy lakókocsiban felnőni, hogy hogyan mőködtek a kisvárosok, és furcsamód arra emlékeztetett, hogy az anyám hogy került az apám markába. Csak még büszkébbé tett, még jobban lenyúgözött azzal, hogy küzdött ellene, és megtalálta az utat egy döbbenetes helyhez. Mindent összevetve, átkozottul lenyűgöző volt. A nap hátrelevő részét ágyban töltöttük, és mire lement a nap, mindketten a lehető legjobb módon voltunk kimerülve. Vele az oldalamon aludtam el, és a gondolat, hogy ezentúl mindig ott lesz, valami olyat nyugtatott meg bennem, ami addig sohasem volt nyugodt és csendes. A következő reggel arra ébredtem, hogy a kezeivel és a szájával olyan dolgokat művelt, ami arra volt tervezve, hogy megnehezítse az otthagyását. Amikor befejezte, meg voltam győződve arról, hogy eléggé elrontottam őt bárki más számára, amíg én úton voltam. Mindketten ki voltunk fulladva és késésben voltunk amikor beültünk a bérelt kocsiba és elindultunk a repülőtérre. New York-ba kellett repülnöm, majd várnom kellett két órát mielőtt Amsterdamba repülhettem volna, és a gondolattól, hogy két hónapig távol legyek tőle, teljesen kiborultam. Még mindig aggódtam a bátyja miatt, de voltak kötelezettségeim, amiket végre kellett hajtanom, és ez csak a kapcsolatunk része volt. Csend volt a kocsiban és azon kaptam magam, hogy a “Whiskey River”-t dúdoltam Willie Nelson-tól. Vetett rám egy oldalas pillantást és megveregette az újjait a kormányon. ”Hogy a fenébe ismered az összes régi country dalt, de nem

tudsz nekem Tim McGraw-t énekelni, hogy megmentsd az életed?“ Megforgattam a szemeimet és hátradőltem az anyósülésen. “Az anyám. Imádta a country-t. Kiskoromban énekelt nekem. Valójában elég jó hangja van.” “És az apád rocker volt?” Az irónia hirtelen az arcomba mászott. “Ja, de ugyanakkor egy szadista állat is volt, szóval a történelem nem fogja megismételni önmagát veled és velem.” Kinyújtotta a karját és a téremre helyezte azt. “Tudom. Plusz, utálom bevallani, de a ház majdnem túl csendes volt az a lárma nélkül, amit zenének nevezel.” Ez kuncogásra késztetett és mielőtt észbe kaptam volna, az utas kirakó helyen álltunk és el kellett búcsúznunk. Átjött az én felemre és az ajtóra dőlt. A kezeimet a rövidnadrágja hátsó zsebeibe raktam és közelebb húztam hogy egy szintben legyünk. Átkarolta a nyakamat és egy puszit adtam az orra hegyére. “Egész idő alatt rád fogok gondolni.” “Ne tedd. Csak szórakozz és legyél rocksztár. Az hogy itt voltál, ez volt minden ami kellett.” “Hívj fel ha szükséged lesz rám.” “Mindig szükségem lesz rád. Majd csak úgy felhívlak.” “Elég tisztességes.” Elég erősen nyomtam a számat az övére, hogy tudassam vele, hiányozni fog. Amikor elhúzódtam, nedvesek voltak a szemei és készen álltam arra, hogy széttépjem a repülőjegyem amíg rám nem mosolygott. “Tényleg szeretlek.” “Akkor jó, hogy feleségül veszlek.” Rákacsintottam, ő pedig rávágott a karomra. Ismét elbúcsúztunk és ez alkalommal ő csókolt meg engem. A búcsúzás szívás volt, de elviselhető, mert az utolsó alkalom ellenére, most tudtam hogy várni fog amikor hazaérek. Rajta volt a gyűrűm, és nekem adta a szívét és a bizalmát. Én voltam az ő jövője, ő pedig az én örökkévalóságom. A fenébe, talán az első olyan metal együttesben voltam, amelyik szerelmes dalokat énekelt.

Epilógus Néhány hónappal később, Július Negyedike

“Nem

tudom elhinni, hogy van egy füves udvarod, locsolókkal és grillsütővel. Ez valami komoly felnőtt dolog.” Jószándékúan nyújtottam át egy sört Rule-nak, még ha ő tüzesen is nézett rám. “Nem én viselek egy karikagyűrűt.” Szórakozottan lenéztem a széles platinagyűrűre a bal kezemen. Ugyanaz a topáz volt az én újjamon is, mint Ayden-nek. Mondtam neki, hogy vártam volna amíg befejezi az iskolát, hogy vártam volna amíg beindul az új vállalkozás, de miután két hónapig külön voltunk, egyikünk sem akart, és nem is volt türelmünk várni. Mihelyt visszaértem az Államokba, összepakoltam őt és Vegas-ba rángattam egy hosszú hétvégére. Egy egyszerű szertartásból, egy epikus bulihétvége lett, amelyen a barátaink is részt vettek. Tudtam hogy valami hivatalosabbat akart, hagyományosabbat, de akárhányszor szóba hoztam az esküvőt a barátaink jelenlétében, megforgatta volna a szemeit, mondván hogy vissza kellett fizetnie Shaw-nak a kölcsönt, és hogy Asa kórházi számlái sem tűntek volna el. Egy kis ideig engedtem volna a kifogásának, utána pedig kiterveltem volna neki egyet. “Nem mondtam hogy rossz dolog. A ház király és ez az udvar is nagyon fasza. Csak sohasem képzeltelek olyannak, aki kezelni tudja a grillsütőt és ilyen otthoniasnak.” Azok a halvány szemek még mindig olyan élesek voltak, mint a jégszilánkok, és még mindig változtatta a hajszínét; aznap a természetes barna haja volt és ijesztő lime zöld, ami százfelé volt felállítva. Noha mostmár volt valami eredendően változatlan benne. Azon gondolkodtam, hogy Ayden is ugyanazt váltotta-e ki belőlem, hogy nyilvánvaló volt-e az mások számára, hogy vele megtaláltam a helyemet és hogy kioltottam vele a bennem égő máglya azon részét, ami elevenen elégetett. A lányok felé billentette a fejét, akik a ház mögött levő kis teraszon ültek. Shaw éppen Asa egyik történetén nevetett, Ayden pedig hátradőlve figyelt engem és Rule-t. Megemeltem a szemöldököm, ő pedig megvonta a vállát. Asa

egy apácáról is lecsalogatta volna a bugyit, de amióta ismét mozgékony volt, a lehető legjobban viselkedett. A felépülése hosszú volt és fáradalmas. Nem egyszer, hanem kétszer esett vissza az állapota, és Ayden épp eldöntötte, hogy megismétli az egyetemi félévét, amíg ki nem engedték volna Asa-t a kórházból, mert rengeteg időt töltött a bátyja ápolásával és azzal, hogy Kentucky-ban tartózkodott. Amint képes volt rá, összeszedte Asa cuccait és magával hozta Denver-be, így nem csak Cora nagy szájával kellett versengenem, hanem Asa ügyesnél-ügyesebb sármjával is. Asa és én nem igazán voltunk barátok. Egy kicsit sem bíztam benne, de úgy tűnt próbált jobban viselkedni. Azt hiszem volt benne egy kis egészséges félelem attól, hogy mit tettem volna vele, ha egy kicsit is megbántotta volna Ayden-t, és a halállal való találkozás úgy látszik ráébresztette a dolgokra. Bármennyire is idegesített az hogy már tudtam milyen összetett is volt a dinamikájuk, láttam hogy Asa tényleg szerette Ayden-t. Tudom hogy Ayden egy teljes átalakulásban reménykedett, de a fickó túl egyenes volt, túl jó volt az emberek olvasásában és a játszadozásban ahhoz, hogy tudjam az nem következett volna be. Tényleg úgy tűnt, mintha meg akart volna változni a húga miatt, és csakis azért hajlandó voltam adni neki egy esélyt. Mivel legalább egyszer vagy kétszer úton voltam egy héten az új kiadóval, szerettem hogy ott volt a lányokkal, még ha az egyik keze és lába gipszben is volt. “Majdnem olyan szép, mint ő, nem igaz?” Rule kérdése kizökkentett az álmodozásomból és Ayden-re kacsintottam mielőtt visszafordultam volna hozzá.” “Ő egy seggfej.” Rule felhorkant és megfordította a hamburgereket, amelyekre vigyázott. “Shaw kedveli őt, ami meglep, figyelembe véve azt, hogy mi mindenen kellett Ayden-nek keresztülmennie miatta, és Cora szerint pedig lázadó.” “Ez azért van, mert ők csajok és annak a csávónak több határozottsága van a kisújjában, mint nekünk összesen. Irreális” Rule abba az irányba hunyorított egy kicsit, ahol a társaság többi tagja egy kis pihenőt tartott a kerti székeken. Rowdy és Nash egy halom olyan tüzijátékkal babráltak, amelyek pokolian illegálisnak tűntek. Azt feltételeztem, hogy az államhatáron át jöttek, Wyoming-ból. Cora Rome mellett ült, aki Rule idősebb bátyja volt, és egyikük sem volt túl boldog a helyzettől és a társaságtól. “Mindent tudok a testvérek seggfejségéről.”

Csak párszor láttam Rome-ot amióta visszajött Afganisztánból. Egy kismadárka elmesélte – a kismadárka Rowdy volt – hogy ő és Rule nem igazán osztoztak a testvéri szereteten. Azt hiszem Rule még mindig dühös volt a szüleire, aminek valami köze volt a másik testvérükhöz, és eléggé nyilvánvaló volt, hogy Shaw-nak is volt valami köze a dologhoz, mert az idősebb Archer fiú alig volt udvarias vele, még ha az az ő háza is volt. Tudtam hogy Rome és Rule összetartóak voltak, szóval bármi is volt köztük, meg kellet hogy beszéljék, de azt hiszem Rome eléggé szűkélkedő és előreláthatatlan volt amióta visszatért. Nash megemlítette párszor, mivel ők ketten szobatársak voltak, hogy még sohasem látta a nagydarab fickót úgy inni, mint akkor. Tudtam hogy a srácok aggódtak érte, de Rome volt a legidősebb és így a vezér is, szóval szerintem nehéz volt akkor valamit is megbeszélni vele. Rule halvány szemei visszapattantak rám. “Mi a helyzet a család többi tagjával?” Megvontam a vállam és néztem ahogy Ayden felkelt és lesétált a lépcsőkön. Arra voltam kíváncsi, hogy a szívem mindig felfordult-e volna, amikor felfogtam azt, hogy hozzám indult, mindig hozzám. Egész nap el tudtam volna nézni, ahogy azokon a gyilkos lábakon járkált, és oldalba könyököltem Rule-t amikor elkaptam, hogy ő is felmérte őket. Csak megemelte a szemöldökét, mintha az egy önkéntelen reflex lett volna. “Azt hiszem semmi. Anyu még nem bocsájtott meg azért, mert nem hívtam meg őket a Vegas-i esküvőre, még ha azt is mondtam neki, hogy ő eljöhetett volna, ha otthon hagyja azt a gazembert. Egyszerűen nem érti. Ayd próbált beszélni vele, próbálta elmagyarázni neki, hogy amíg apámmal marad, addig nem lehet a családunk része. Isten ments, hogy gyerekeink legyenek, mert az öregemet biztos nem engedem a közelükbe. Néha úgy tűnik, mintha lenne egy kis napsugár a felhők mögött, csak hogy az megint eltűnjön. Sokkal fontosabb dolgok miatt kell aggódnom és összpontosítanom, szóval azt teszem.” Amikor Ayden odaért mellém, magamhoz rántottam és megcsókoltam a feje búbját. A keze a derekam köré fonódott és gyengéden rámdőlt. Rowdy már majdnem kész volt a darabbal, ami eltakarta a bordáim legnagyobb részét a hátamon, és Ayden már hozzá volt szokva ahhoz, hogy óvatosan bánjon az érzékeny bőrrel és az új tintával. “Miről pletykáltok itt, mint egy csapat lány?”

Rule összehúzta a szemeit, én pedig felkacagtam. “Családi dráma.” Grimaszolt és kikapta a sört a kezemből. “Fúj. Hé, egész héten a városban maradsz? Azon gondolkodtam, hogy felveszek néhány nyári szakmai órát, hogy felhozzam a lemaradásomat, de ha itt leszel, akkor nem akarom azt csinálni.” Nehéz volt mindkettőnk napirendjével egyensúlyoznunk. Sokkal többet voltam távol, mint azt gondoltam, mert kiadót inditani annyit jelentett, hogy új bandákat kellett találnom, ahhoz pedig olyan helyekre kellett mennem, ahol bandák léptek fel. Mivel ő iskolában volt, nem jöhetett velem. Ami mindkettőnk számára szívás volt, de próbáltunk igazodni hozzá. Az első banda, amelyiket tulajdonképpen először leszerződtettem, az Jorge új együttese volt, amelybe akkor lépett be, amikor megelégelte Ryan szarságait a Black Market Alphas-szal. A banda nagyszerű volt, még az Enmitynél is jobb, az én véleményem szerint, és tényleg hittem abban, hogy olyan sztárt csinálhatok Jorge-ból, mint amilyennek mindig is képzeltem. Imádtam azt, és érthetően megtaláltam a hivatásomat, még ha még mindig játszottam is a srácokkal a városban és dalokat írtam amikor volt rá időm. A kedvenc időm az énekléshez akkor volt, amikor éjjelente álomba énekeltem Ayden-t. Még mindig elutasítottam azt, hogy megtanuljam az új country ócskaságokat amelyeket kedvelt, de szerencsére a régiek még mindig a fejemben csörögtek és ő nem panaszkodott miattuk. El akartam mondani neki, hogy tekintet nélkül fel kellett volna vennie az órákat, mert az fontos volt neki és miénk volt az örökkévalóság minden pillanata, amit együtt tudtunk volna tölteni, de nem volt esélyem megszólalni. A kert másik felében, Cora sikított, és a következő dolog, amit láttunk az volt, hogy Rome hogyan ázott el, miközben Cora a sötét hajára öntötte a sört, ami egy olyan tett volt, amit képtelenség lett volna végrehajtani, ha a fickó állt volna, mert Cora apró volt, Rome pedig egy óriás. Nash felkapta őt még mielőtt rátámadhatott volna a vicsorgó katonára, és Rowdy közéjük lépett. Shaw talpra ugrott és futott le a lépcsőn, miközben Rule a harcmező felé vette az irányt. Asa csak nézni tudta a dolgot, mivel a silány végtagjai eléggé mozgásképtelenné tették, Ayden és én pedig csendben figyeltük az egészet. “Egy seggfej vagy!” Cora hangja éles volt és hangos miközben Nash felénk vonszolta őt. Rome-ra mutogatott és a perzselő dühe már majdnem életre kelt. Nash egyenesen elhaladt mellettünk és hallottam amint Rule leordítja a bátyját.

“Mi a franc volt ez az egész?” Shaw aggódónak tűnt Rule oldalán, amikor Rome lábraállt. A fickó könnyedén meghaladta a százkilencven centit, és úgy nézett ki, mint aki könnyűszerrel lenyomott volna egy kisteherautót. Jól nézett ki, és dühösnek, és még az is idegesítette, hogy az öccse folyton a képébe mászott. Lenéztem a feleségemre (ó, igen, minden adandó pillanatban annak neveztem) és kérdő pillantást vetettem rá. “Mit következtettél le ebből?” Megvonta a vállát és a kezét a hasamon pihentette, a pólóm alatt. A kisújja besurrant az övrész alá, amitől beszívtam a levegőt. Még mindig előbb szállt a fejembe, mint egy pohárka Jameson, és ha rajtam múlott, soha semmi sem lett volna jobb attól. “Ki tudja? Cora-nak nagy a szája és nem fél attól, hogy bárkiről elmondja a véleményét, még ha a másik nem is akarja azt, Rome pedig nem olyan fickónak tűnik, aki képes lenne hátradőlni és tűrni a dührohamát. Eléggé heves személyiség.” Egy kicsit lejebb csúsztatta az újjait, és összehúztam a szemeimet. Gonoszkodó vigyort vágott és megrebegtette a fényes szemeit. A dolgok a kertben feljebb fokozódtak, amikor Rule mellkason lökte a nagydarab bátyját. Shaw kiáltott valamit, amit nem hallottam, és Rowdy elrántotta őt az útból, miközben az idősebb Archer testvér viszonozta a szívességet és seggre ültette Rule-t. Néhány igazán dühös és fűtött szavat váltottak és a következő dolog amit észrevettünk, Rome elviharzott mellettünk, becsapva a hátsó kaput. A Harley üvöltése, amin érkezett, megzavarta a levegőben levő feszültséget és mindenki csendben figyelte a másikat. Felsóhajtottam és kinyújtottam a kezem, hogy Ayden hátsó zsebébe rakhassam. “Sohasem unalmas ezzel a társasággal, ugye?” Lábujjhegyre állt a csizmáiban – ezek pirosak voltak és az új kedvenceim – és megcsókolt az állkapcsom alatt. “Egy család vagyunk, és ha egy családhoz tartozol, lesznek gondok. Majd megoldják. Shaw kényszeríteni fogja őket. Menjünk, nézzük a tüzijátékot.” “Még nincs is sötét.” Addig kecmergett, amíg rám nem tapadt, majd a nyakam köré csavarta a kezeit. Ez a lány volt a napom legjobb része, minden nap, és sohasem vettem volna biztosra.

“Nem azokról a tüzijátékokról beszéltem.” Nevetésre késztetett. Boldoggá tett. Ő volt a családom és a jövőm, és bár el kellett engednünk a gondolatainkat, amikről azt hittük, hogy szükségünk lesz rájuk a boldogságunkhoz, rájöttünk, hogy mindvégig egymásra volt szükségünk. “Már meggyújtottad a kanócot, Ayd. Jobb lesz ha felkészülsz a készülődő dörgésre.” Megnyalta az alsó ajkát és rámnézett, ami azt sugározta, hogy sohasem félt volna a tűztől és a hőtől, amit feléje dobtam volna. Ő csak a közepében állt, és engedte hogy a parázs köré potyogjon. Minden alkalommal sértetlenül sétált el, és bennem kevesebb dolog égett. Búcsúzás nélkül akartunk elmenni, amikor Cora feje bukkant fel a korlát mögül. Még mindig dühösnek tűnt, de volt valami más, ami azokban a két-tónusú szemeiben kavargott. “Látjátok... Mint ahogy azt mindig is mondtam, ti ketten tökéletesek vagytok. Én is ezt akarom.” Olyan szomorúnak és vágyakozónak tűnt, hogy aggódni kezdtem. “Folyton azt magyarázom, hogy túl magasak az elvárásaid.” Ayden bólintott. “A szerelem nem tökéletes. Nehéz munka és néha több igyekezet kell ahhoz, hogy szerelmes legyél, mint hogy egyszerűen elfuss. Ha továbbra is a tökéletest keresed, a dolgok egyszerűen elhaladnak majd melletted.” Intett a kezével és elsétált, hogy leüljön Asa mellé, aki az egész műsort csendben figyelte. Megesküdnék rá, hogy láttam a fogaskerekeket forogni a fejében. “Hiszem ha látom.” Nem tudtam mit válaszolni arra, mert bár Cora jó ítélőképességgel rendelkezett, amikor a személyes életéről volt szó, olyan volt mint egy oroszlánszelidítő, mindig egy korbáccsal és egy székkel tartott távol magától mindenkit, nem számított milyen vad, vagy szelíd volt a ragadozó. Lenéztem Ayden-re és láttam, hogy ő is valószinűleg ezt gondolta. “Indulhatunk?” “Igen.” És így is történt. Ugyanabba az irányba mentünk, nem volt több menekülés, nem volt több félelem, sem titkok. Csak én és ő, összehangolva és együtt, még ha a színkép két külön feléről is jöttünk. Én voltam az ő tökéletes

jövője, ő pedig az én tökéletes szerelmem, és minden jó szerelmes dalnak így kellene végződnie. És itt ér véget... legalábbis mostanra.

Jet lejátszási listája: (Lehet szükséged lesz füldugóra, ha nem szereted a metal-t) Slayer: “Love to Hate” Danzig: “Twist of Cain” Neurosis: “Black” Metallica: “Master of Puppets” Dystopia: “Backstabber” Morbid Angel: “Rapture” Mastodon: “Black Tongue” Wolves in the Throne Room: “Astral Blood” Jucifer: “Contempt” Lacuna Coil: “Heaven’s a Lie” Memphis May Fire: “ The Sinner,” “Vices,” “Prove Me Right” (ők kapták a legtöbbet, mert szerintem az Enmity ilyen hangzású és Jet-nek ilyen hangja lenne) Venom: “Black Metal”

Jet lejátszási listája Ayden-nek: Crosby, Stills, Nash & Young: “Love the One Y ou’re With” George Jones: “Tennessee Whiskey” Waylon Jennings: “Good Hearted Woman” Merle Haggard: “Today I Started Loving You Again” Willie Nelson: “Always on My Mind,” “Whiskey River” Conway Twitty: “Hello Darlin’” Johnny Cash: “I Walk the Line” Hank Williams: “So Lonesome I Could Cry” Patsy Cline: “Crazy” Tanya Tucker: “Would Y ou Lay With Me”

Ayden lejátszási listája: (A kedvenc személyem érdeme: az anyukámé!) Zac Brown Band: “Colder Weather” Kenny Chesney: “You and Tequila” Eli Young Band: “Even If It Breaks Your Heart” Brad Paisley & Alison Krauss: “Whiskey Lullaby” Carrie Underwood: “Blown Away” Lady Antebellum: “American Honey” The Band Perry: “If I Die Young” Kid Rock & Sheryl Crow: “Picture” Blake Shelton: “Drink on It” Hunter Hayes: “Wanted”

Köszönetnyilvánítás Mindig azt kérdezik, hogy ki inspirál, és ahelyett, hogy valakinek szenteljek egy oldalt, inkább csak válaszolok a kérdésre. Az anyukám. Szeretem az anyukámat – ő minden, aminek egy anyának lennie kell. Szerető, erős, kedves, vicces, a legnagyobb rajongóm, és bármikor szükséges, ő vissza összerak és emlékeztet rá, hogy nagyszerű vagyok, és hogy nagyszerű dolgokat érdemlek. Ő a legjobb barátom és bármi nagyszerű, amit valaha tettem, az azért volt, mert sohasem kételkedett bennem és sohasem kérdőjelezte meg a döntéseimet. Még ha rossz döntéseket is hoztam vagy utálta azt, amit a hajammal csináltam, soha, de soha nem hagyott cserben. Az apám. Az apám az a fickó, akiről ezekben a könyvekben olvashatunk. Ő elő és lelegző példája egy hősnek, aki meghalna az anyámért és mindig – úgy értem MINDIG – azt tette, amire épp szükségem volt, legyen az a kocsim megjavítása, vagy hogy átrohanjon a házamba, mert kiborultam ezért, vagy azért, és csak ő bírkózhat meg vele. Ő az én hősöm, és sohasem fogsz egy ilyen király fickóval találkozni a való életben. A nagyim. A nagyim csodálatos. Ő a mátriárka egy erős, akaratos nőkkel teli családban, és ő az alapja annak, hogy mindenki ismerje a saját elméjét, és a család fontosságát. Sohasem fordult el tőlem, amikor segítséget kértem, és még a számtalan egészségügyi problámával is, ő a legagyafúrtabb nő, akivel valaha talákoztam. Linda nénikém. Linda néni a legokosabb személy, akit ismerek, és amikor pánikban e-mail-t írtam neki, mert Rule fogyni kezdett a polcokról és nekem fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok, nem hezitált hogy elmondja, segít és egyenesbe hoz. Rajta keresztül intéztem a munkával kapcsolatos döntéseimet, és nemrég küldtem neki hadobálós, kistresszelt e-mail-eket, amire egyszerűen ennyit válaszol, “Rendben vagy. Nyugodj meg és élvezd a sikeredet.” Amikor kicsi voltam, ő akartam lenni, amikor felnövök. Néha még most is. A legjobb barátom. A legjobb barátom a száz százalékos hangja a tudatalattimnak. Próbáltam melodramatikus és forrófejű lenni; a legjobb barátom az egyetlen az egész világon, aki meg tudja mutatni az erdőt a fa mögött. Vele szórakozom a legjobban, és valójában Kentucky-ból származik, így hát meg van benne az a Déli csípősség, amit bárki szeretne. Ő egy nagyszerű anyuka, nagyon segítőkész, és soha, de soha sem tellik be a millió és egy

kérdésemmel, amit minden lehető dologról kérdezek, egész álló nap. Mindenestül szeretem és amikor az életem vakvágányra tévedt, az egyidőben az övé is, és nem hiszem, hogy egyikünk is kijött volna a végére a másik nélkül. Végre, ő, akit nem nevezhetek nevén. Ha az életem nem esett volna szét és nem fordult volna a feje tetejére, sohasem kényszerültem volna rá az új játékmenetre. Sohasem kényszerítettem volna magam, hogy valamit csak magamért tegyek, hogy kihívjam magam azért, hogy bebizonyítsam, én is képes vagyok rá. Nyertem. Meg szeretném köszönni nektek, bloggereknek, tweet-előknek, Facebook követőknek, és minden olyan személynek, aki valami módon megosztotta a munkámat egy barátjával. Gyorsan megtanultam, hogy milyen fontosak vagytok ehhez a folyamathoz, és hogy a befogadásotok hogyan hat az író történetének sikerére. Köszönöm, hogy megosztottátok a szeretetet, és legyetek szívesek, olvassatok tovább. A világot jelenti nekem és mindegyikőtök fontos szerepet játszott abban, hogy kigondoljam az életem következő szakaszát! Köszönöm nektek a tetovált szívem mélyéről.

Rólam Először is, csaj vagyok. Nem hiszem hogy ez kellett a “Rólam” részlegbe, de miután kaptam néhány e-mailt-t, rájöttem hogy jobb lesz tudatni veletek, hogy a Jay a Jennifer rövidítése. Colorado-i vagyok, és ha itt élsz, akkor tudod, hogy ez a hely a becsület forrása. Szeretek mindent, amit Colorado ajánlani tud és ezért választottam hasonló helyeket a könyveimhez. Próbálok azokról a dolgokról írni, amelyekről tudok és ismerős vagyok, ezért tartalmaznak a könyveim elég rock and roll-t és testmódosítást. Egyetemista korom óta dolgoztam bárokba, és több mint negyven órát töltöttem el hetente azzal, hogy egyedi módon megfigyeljem a férfiak és nők közötti társalgást. Azt hiszem a kilenctől-ötig tartó munkám elég betekintést nyújt ahhoz, hogy hogyan működnek a kapcsolatok és hogy hogyan fejlődnek tovább. Imádom. Szeretek New Adult regényeket írni, mert emlékszem amikor a kora húszas éveimben jártam, és azt hittem mindenre rájöttem, csak hogy időrőlidőre az ellenkezője bizonyosodjon be. Amikor visszatekintek, azok voltak azok az évek, amelyek azzá tettek, aki ma vagyok, és jó vagy rossz, azok a döntések indítottak el ezen az úton, és ezt szeretem felkutatni az írásaimban. Szeretnél beszélni velem? Nyugodtan keress fel a következő helyeken. Szeretek hallani az olvasók felől. A visszajelzés fontos része ennek az egész folyamatnak a számomra: Jaycrownover.blogspot.com @jaycrownover a Twitter-en facebook.com/jay.crownover a Facebook-on, vagy kedvelt a rajongói oldalamat, Author Jay Crownover [email protected]