- 13 -
Ö.r. 11. §
/l/ A háztartási hulladékot (szemetet) tartalmazó tárolóedényt a szemétszállításra meghatározott napon és időpontban az ingat lan bejárata közelében lévő közterületen kell elhelyezni úgy, hogy az a közlekedést ne akadályozza, onnan késedelem és aka dály nélkül kiüríthető legyen. A szolgáltató köteles hetente legalább egy alkalommal a szemét elszállításáról gondoskodni. /2/ A tárolóedényt az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlanon belül tárolni, közterületre csak a szállítás napján reggel 5.oo órától lehet kihelyezni és legfeljebb 18.oo óráig hagy ható kint kivéve, ha a közterület-használatra a Jegyző külön engedélyt adott.
Ö.r. 12. §
/1/ A tárolóedényekben csak a háztartási hulladék (szemét) fogal mába tartozó anyagot lehet elhelyezni. Tilos a tárolóedények be mérgező, robbanó, folyékony vagy egyéb olyan anyagot elhe lyezni, amely veszélyezteti a szemétszállítással foglalkozó dolgozók egészségét, testi épségét.
/2/ Ha a szállítást végzó dolgozók azt észlelik, hogy a tároló edényben olyan anyagot, tárgyat helyeztek el, amely nem mi nősül háztartási hulladéknak (szemétnek), vagy súlya megha ladja az Ö.r. 9. § /4/ bekezdésében előírt mértéket, a sze mét elszállítását megtagadhatják.'
/
- 14 /3/ Ha a tárolóedény olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely az edényben összetömörödött, befagyott és emiatt azt az előírt módon kiüríteni nem lehetséges, a használó köteles a vissza maradt szemetet fellazítani és a tárolóedényt rendeltetés szerű használatra alkalmassá tenni.
Ö.r. 13. §
/!/ A tárolóedények meghatározott időközi, illetőleg szükség sze rinti fertőtlenítése, tisztántartása a használó feladata.
/2/ A tárolóedényt minden év május 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban hetenként egy alkalommal klórtartalmú oldattal fer tőtleníteni kell. Az év más időszakában a fertőtlenítés hathe tenként kötelező.
¡ 3/
A tárolóedény környékének és az odavezető útnak tisztántartá sa, hóeltakarítása, síkosság elleni védelme is a használó fe ladata .
/4/ A tárolóedény ürítésekor az úttestre hullott szemetet a szál lítók azonnal kötelesek feltakarítani és a gyűjtőkocsi tartá lyába helyezni.
/5/ A szállítást végző személyek fokozott gondossággal kötelesek a tárolóedényeket kezelni. A gondatlan vagy szándékos károko zásért a szolgáltató anyagi felelősséggel tartozik.
Ö.r. 14. § Az intézményes szemétszállításba be nem kapcsolt területen lakó tulajdonos köteles a nála keletkezett hulladékot, szemetet zárt tárolóban - a közegészségügyi rendelkezések betartása mellett -
. / .
- 15 -
összegyűjteni és szükség szerint, de évente legalább két al kalommal a kijelölt szeméttelepre elszállítani vagy elszállít tatni úgy, hogy elszállításkor a közterület ne szennyeződjék.
Ö.r. 15. §
/l/ Ha az egyéb - háztartásinak nem minősülő - hulladék (szemét) elszállítása a háztartási hulladékkal együtt - szervezett szol gáltatás keretében - az ingatlan tulajdonosa használatában lé vő tárolóedényben történik, a lakás, illetőleg a nem lakás cél jára szolgáló helyiség használója köteles az elszállítással kapcsolatos költségek arányos részét megtéríteni. Egyébként a háztartásinak nem minősülő, de az R. 3- § f) pontjában meghatá rozott egyéb szilárd hulladék elszállítására a szolgáltató az általa végzett intézményes szemétszállítás keretében vállalkoz hat az érdekeltekkel kötendő külön szerződés alapján és
meg
határozott díj ellenében. /2/ Az állati tetem elszállítása a város közterületeiről, valamint annak ártalmatlanítása a gyepmester feladata. Ezt a tevékeny séget a lakosság és egyéb szervek részére a gyepmester megren delés alapján végzi. /3/ Az állattartásból keletkező elhullott állatokat a városi dögkútban (döggyujto konténerben) kell elhelyezni a Bántai út és Hadi út mellett. Az elhelyezés díjtalan. (Az állattartásról kü lön önkormányzati rendelet rendelkezik.) /4/ A z R .
3. § f) pontjában meghatározott egyéb szilárd hulladék,
nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, egyéb háztartási berendezés és készülék stb. szervezett összegyűjtéséről és el szállításáról a Közüzemi Vállalat gondoskodik évente két alka lommal - április, illetve szeptember hónapokban - szervezett lomtalanítási akció keretében.
/
- 16 -
/5/ A szervezett lomtalanítási akció közötti időszakban az egyéb szilárd hulladék elszállításáról az köteles gondoskodni, aki nél a hulladék keletkezett. Abban az esetben ha a hulladék keletkezésének helye nem állapítható meg, annak kezelése és elszállításának költsége az ingatlan tulajdonosát terheli.
A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS DÍJAZÁSA
Ö.r. 16. § /l/ A szemétszállításért az ingatlan tulajdonosa vagy bérlője nyugta vagy számla alapján köteles szemétszállítási díjat fizetni a szolgáltatónak. /2/ A szemétszállítás és kezelés díját az Önkormányzati Képvi selő-testület hagyja jóvá. /3/ A háztartási szemétszállítási díjat tárolóedényenként kell megállapítani.
/4/ Átmenetileg használaton kívüli ingatlan
után szemétszállí
tási díjat nem kell fizetni - amennyiben e körülményt
a
szolgáltatónak bejelentik - a bejelentés napjától.
/5/ Az ingatlan év közben történő újbóli használatba vételét (bérbeadását) az ingatlan tulajdonosa vagy bérbevevője a szolgáltatónál 15 napon belül köteles bejelenteni. A sze métszállítási díjat az újbóli használatba vétel időpontjától
/
- 17 -
kell fizetni akkor is, ha a bejelentés később történt meg vagy elmaradt. /7/ Városképi, tűzvédelmi, közegészségügyi szempontból vagy egyéb közérdekből a Jegyzó az ingatlan tulajdonosát vagy kezelőjét ingatlanának rendbetételére és az ott összegyűlt szemét elszál lítására kötelezheti.
a
_ T ^ ? ? 5 l I§í _ s z i l á r d _ h u l l a d é k _ á r t ^ ^ t l a n í t á s a
|S_HASZNOSÍTÁSA
"R. 10. §
/l/ Települési szilárd hulladékot kizárólag a jegyző által a területi adott ságok figyelembevételével e célra kijelölt, lehetőleg több települést (kör zetet) kiszolgáló - a közegészségügyi, a vízügyi, a környezetvédelmi, az építésügyi és közlekedési hatósági előírásoknak megfelelően kialakított és üzemeltetett - lerakóhelyen (telepen), illetőleg létesítményben ( a to vábbiakban együtt: lerakóhely) szabad elhelyezni és ártalmatlanítani. /2/ A lerakóhelyen elhelyezhető és ártalmatlanítható minden olyan termelési hulladék, amely a települési szilárd hulladékkal együtt kezelhető és a le rakóhely üzemeltetését károsan nem befolyásolja. R. 11. § /l/ A rendelet hatálybalépésekor kialakítás alatt levő, illetőleg azt követő en kijelölt új lerakóhelyet - a beszállított hulladék tömegének megálla pítása céljából - a gyűjtő-szállító járművek mérésére alkalmas mérleggel kell felszerelni. /2/ A megyeszékhelyeken, továbbá az olyan - több települést (körzetet) kiszol gáló - már működő lerakóhelyen, amely a rendelet hatálybalépését követően még legalább tíz évig működtethető, az üzemeltető 1988. december 31. nap-
/
- 18 -
jáig, a többi körzeti lerakóhelyen pedig 1990. december 31. napjáig kö teles a mérleg felszereléséről gondoskodni. /3/ A lerakóhely kezelője a hulladék összetételének, illetőleg fontosabb fi zikai-kémiai jellemzőinek vizsgálatára is kötelezhető. /4/ A lerakóhelyet úgy kell bekeríteni, hogy annak területére települési szi lárd hulladék ellenőrzés nélkül ne kerülhessen, illetőleg az a hulladék szél által történő széthordását megakadályozza. /5/ A lerakóhelyen elhelyezett települési szilárd hulladék folyamatos takará sáról gondoskodni kell. A telepet úgy kell üzemeltetni, hogy a környezet re káros zaj- és légszennyezést, valamint az ott dolgozókra egészségkáro sodást ne jelenthessen. Azokon a lerakóhelyeken, amelyeken a lerakás meg szűnt, olyan mértékű takarást kell alkalmazni, hogy a területek újrahasz nosításra ( erdősítés, gyepesítés ) alkalmasak legyenek. /6/ A lerakóhely területén megfelelő világításról, nyílttéri üzemanyag-tároló ról, öltözködési, mosakodási lehetőségről és illemhelyről is gondoskodni kell.”
Ö.r. 17. §
/l/ A Jegyző által az R.
10. § /l/ bekezdésében foglaltak sze
rint kijelölt lerakóhelyet az Ö.r. 9. §
/ !/
bekezdése szerin
ti szervezet vagy vállalkozó ( a továbbiakban: kezelő ) tart ja fenn a lerakóhelyre vonatkozó érvényes üzemeltetési elő írások betartásával. /2/ Kezelő a lerakóhelyet úgy köteles kialakítani, hogy oda elle nőrzés nélkül hulladék ne kerülhessen be, az elhelyezett hul ladék a lerakóhely környékét ne szennyezhesse, azt a szél szét ne hordhassa. /3/ A lerakóhely területének megfelelő világításáról, az ott dol gozók öltözködési, tisztálkodási lehetőségének és megfelelő egészségügyi
körülményeiről a kezelő köteles gondoskodni.
/
- 19 /4/ A lerakóhelyen elhelyezett települési szilárd hulladék el takarása, kezelése, megsemmisítése a közegészségügyi és egyéb - a hulladék (szemét) kezelésére vonatkozó - rendel kezések betartásával a kezelő kötelessége.
Ö.r. 18. §
/ ! / A Jegyző külön engedélyével a lerakóhelyen elhelyezhető és ártalmatlanítható minden olyan egyéb hulladék, amely a te lepülési szilárd hulladékkal együtt kezelhető és a telephely üzemeltetését károsan nem befolyásolja/2/ Jogi személyek, vállalkozók vagy ezek társasága hulladékot (szemetet) a lerakóhelyen a vonatkozó rendelkezések betartá sával, meghatározott díj fizetése mellett, a kezelő hozzájá rulásával helyezhetnek el. Várpalota város lakossága a lerakóhelyet külön díj fizetése nélkül igénybe veheti.
Ö.r. 19. § /l/ A Jegyző a Képviselő-testület megbízása alapján intézkedhet lerakóhely bezárásáról és új vagy átmeneti telephely kijelöléséről. /2/ A lerakóhely bezárása, megszüntetése esetén a kezelő köteles a lerakóhelyet olyan állapotba hozni, hogy az újrahasznosí tásra alkalmas legyen.
Ö.r. 20. § /l/ Közterületről a téli időjárási viszonyok következtében felgyülem lett havat és jeget a Közüzemi Vállalat szükség esetén köteles
- 20 A összegyűjteni és elszállítani a Jegyző által e célra kije lölt területre. /2/ Az egyéb területekről (ingatlanokról) származó havat és je get szükség szerint a tulajdonos (használó) köteles a kije lölt helyre - saját költségén - elszállítani vagy elszállít tatni .
KÖZTISZTASÁGG^_ÖSSZEFÜGGŐ_EGYÉB_REraEXKEZÉSEK
,fR. 12. §
Minden huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épülethez és minden olyan terü leten, illetőleg létesítményben, ahol tömegforgalom bonyolódik le, a közegész ségügyi és az építésügyi hatósági előírásoknak, továbbá a várható forgalomnak megfelelő számú illemhelyet kell létesíteni, fenntartani, folyamatosan tisz tán tartani és rendszeresen fertőtleníteni.
"R. 13. §
/!/ Élelmiszer- és vendéglátó üzemekbe, üzletekbe, helyiségekbe, szórakozó helyekre, játszóterekre, egészségügyi intézményekbe, bölcsődékbe, óvo dákba, iskolákba, strandokra ebeket - az üzemeltető által meghatározott feltételek mellett, a vakvezető kutya kivételével - még pórázon sem szaban bevinni. /2/ Ebeket csak olyan szállodákba és kempingekbe szabad bevinni, amelyeket erre a közegészségügyi-járványügyi felügyelő kijelölt. /3/ Ebek ürítése közterületen csak az erre kijelölt helyeken, továbbá a járda me'lletti víznyelőbe engedhető meg- Bármely más helyen az általuk okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója köteles gondoskodni. /
- 21 -
/4/ Állatokat közterületen legeltetni csak a jegyző által kijelölt helyen szabad.”
Ö.r. 21. §
Az állattartókat az állattartással összefüggő, abból eredő köztisztasági feladtok terhelik./Részletes szabályai az állattar tásról szóló önkormányzati rendeletben./
"R. 14. §
/l/ Az ivóvizet szolgáltató kutak, közkifolyók, közterületi ivókutak és foglalt források környezetét az üzemeltetőnek különös gonddal kell tisz tán tartani és megvédeni az esetleges szennyeződéstől. /2/ Olyan szennyező forrást, amely az ivóvizet szolgáltató kút, illetőleg forrás vizét közvetlenül vagy a talajon keresztül szennyezheti, a köz egészségügyi, a vízügyi és az építésügyi hatósági előírásokban megha tározott távolságon (védőtávolságon, védőterületen) belül nem szabad lé tesíteni és fenntartani. /3/ Az ivásra alkalmatlan, szennyezett vagy fertőzött vizet szolgáltató közhasználatú kutat és forrást a vízügyi hatóságnak - a tisztiorvos kezde ményezése alapján - "nem ivóvíz" szövegű felirattal és nemzetközi jelzé sű ábrával kell megjelölni.
^_ÍS9ZTISZTASÁGI_RE^ELKEZÉSEK_BETARTÁSÁNAK_ I^LENORZÉSE
"R. 17. §
/!/ A köztisztasággal kapcsolatos a) közegészségügyi előírások megtartásának rendszeres ellenőrzéséről a tisztiorvos;
/
- 22 -
b) kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséről pedig - a közterület felügyelet és az érdekelt szakhatóságok közreműködésével - a Jegyző gondoskodik. /2/ Ha alaposan feltételezhető, hogy valamely lakás vagy lakás céljára hasz nált helyiség tisztán tartása nem megfelelő, és állapota a közegészségügyi előírásoknak nem felel meg, azt a tisztiorvos megszemlélheti és intézke dést kezdeményezhet. /3/ Az /!/ és /2/ bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, továbbá a rendőrség általános feladat- és hatásköréből fakadó ellenőrzési és intézkedési jogkörét.
"R. 18. § E rendeletnek a közterületekre és az egyéb szilárd hulladékra vonatkozó ren delkezéseit a közforgalmú közlekedési vállalatok pályaudvarai, állomásai,ki kötői, repülőterei, alul- és felüljárói, továbbá az azok tömegközlekedést szolgáló járművei tekintetében is megfelelően alkalmazni kell."
közt isztasági
_
s zabál ysértés
^
17/1968./IV.14./ Kormány számú rendelet ”71. §
/l/ Aki a) a közterületet beszennyezi, illetőleg a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épületnek, lakásnak és lakás céljára használt helyiségnek, to vábbá tömegforgalom lebonyolítására szolgáló létesítménynek, valamint ingatlan előtti járdaszakasznak és műtárgyainak tisztántartására vagy fertőtlenítésére, b) a vizek és a levegő tisztaságára vonatkozó jogszabályt vagy annak alap ján kiadott rendelkezést megszegi,
/
-
23
-
c) az állattartási szabályok megszegésével a közterületet beszennyezi, il letőleg az állat által okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondos kodik, ötezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. /2/ Aki a) a közterületet, illetőleg a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épüle tet, továbbá tömegforgalom lebonyolítására szolgáló létesítményt maradan dó módon beszennyez, b) települési szilárd hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, il letőleg nem a kijelölt lerakóhelyen helyez el vagy ártalmatlanít, c) a lerakóhely üzemeltetésére vonatkozó szabályokat megszegi, ha ezzel a környezetre káros zaj- és légszennyezést okoz, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. /3/ Az /l/ bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás - az ál talános eljárási szabályok által megállapított keretben - az Állami Nép egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség hatáskörébe is tartozik. /4/ Az /!/ bekezdés a) pontjában meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, az /!/ bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának ügyintézője, valamint a közterület-felügye lő és a közegészségügyi ellenőr helyszíni bírságot szabhat ki." Ö.r. 22. §
/!/
E rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a köztisztaság fenntartásáról szóló 4/1988. /VI.17./ számú tanácsrendelet hatályát veszti.
/2/
E rendelet kihirdetéséről a Jegyző gondoskodik. napjan Dr. Czeídli István jegyző