Quasimodogeniti
Quasimodogeniti 2010. április 11.
Élı reménységre újjászületni Textus: 1Péter 1,3<9 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai /kortörténeti megértés 3.v.: Hasonlóan a 2Kor (1,3) és az Ef (1,3) levelekhez, az 1Pt elején is egy mővészien megszerkesztett eulogiát találunk, amely Isten nagyságos dolgait magasztalja (2Krón 2,11 [Károli: 2,12]; Zsolt 68,20; 72,18; 106,48; Lk 1,68).1 Mindez szépen kapcsolódik a húsvét utáni elsı vasárnap tartalmához, ha valaki a lectio selecta alapján választja meg igehirdetése textusát. Az antik levélforma része volt a köszönet és a címzettekért való közbenjárás, melyek a köszöntés és az ajánlás után következtek. Ennek felel meg az eulogia, amit Isten Krisztusban megmutatott irgalmas cselekedete alapoz meg, melynek következménye az aoristos participiumban (!) lévı ajnagennhvsa". Lk 1,68 Zakariás énekében „áldott az Úr, Izrael Istene” formulát említ, ám itt nem Izrael Isteneként említıdik, hanem Jézus Krisztus Atyjaként. Greijdanus arra mutat rá, hogy a levél szerzıje nem egyszerően az İ Istenérıl és Atyjáról beszél, mert Krisztusra nézve lett Istene és Atyja mindazoknak, akiket bőneibıl megváltott.2 Ahogyan itt Isten be van mutatva – oJ qeo;" kai; path;r touÖ kurivou hJmwÖn jIhsouÖ CristouÖ –, azt jelentette a levél olvasóinak, hogy Isten az emberért immár nem Izrael által, tehát nem népe kiválasztása által kötelezte el magát, hanem Fia, Jézus Krisztus által. Isten kegyelme nem a származás figyelembevételével, hanem a Krisztusban való hit által lesz az emberé. A keresztyén létforma alapja nem az ember döntése, nem is egy Istentıl jövı ajánlat elfogadása, hanem az Isten irgalmán alapuló második születés, egy újszerő létforma feltárulkozása. Az ajnagennavw az Újszövetségben csak 1Pt levelében található meg (1,3. 23).3 Az Ószövetség gondolatvilágához inkább az újteremtés áll közelebb, mint az újjászületés. Hellenisztikus talajon azonban nem jelentett akadályt újjászületésrıl beszélni. Az újjászületés képzete az Ószövetség hitvilágától idegen ciklikus gondolatból ered, mely szerint az emberlét a meghalás és születés körforgásából ered. Az Ószövetség szerint azonban emberlétünk Isten teremtési mővének köszönhetı, teológiailag, történetileg is ekként közvetítıdik, ezért egy tulajdonképpeni új kezdetet az Ószövetség újteremtésnek értelmez.4 Az újjászületés 1 Figyelemreméltó, hogy az ószövetségi szövegekben az eulogia 3. személyben fogalmaz. Késıbb, a zsidóság szóhasználatában pedig 2. személyben. A Tizennyolcas Ima egyes kérései egy-egy eulogiával végzıdnek, melyek Istenrıl úgy tesznek bizonyságot, mint aki a kéréseket be is teljesíti (STRACKBILLERBECK: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch, 211.). 2 GREIJDANUS: De eerste brief van de apostel Petrus, opnieuw uit de grondtekst vertaald en verklaard, 21. 3 Lásd még: Tit 3,5; Jn 1,13; 3,3; 3,5-6. 8; Jak 1,18; 1Jn 2,29; 3,9; 4,7; 5,1. 4. 18. 4 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 93.
190
1Péter 1,3<9
gondolata azonban nem idegen a Pál apostol utáni hellenisztikus keresztyénségtıl. Philo nem használja, Josephus Flavius pedig általános értelemben.5 Philo a fınévi formáját (ajnagennhsi") a világ sztoikus felfogás szerint ejkpuvrwsi" (világégés) utáni megújulására alkalmazza. Hasonlatosan a paliggenesiva-t is. 1Pt levelében az újjászületés Istennek az emberen véghezvitt cselekedete, egy új élethelyzetbe, új életértékek közé való áthelyezést jelent. Isten az újjászületést Jézus feltámasztása által (1,3) viszi végbe, illetve igéje által (1,23), tehát az evangélium által (v. ö. 25). Az újjászületés eredménye az emberben az élı reménység, az ejlpi;" zwÖsa. Az ejlpiv" itt nem a reménységet jelenti, hanem a reménylettet, a biztos és teljes jövendıt Krisztusban. Goppelt rámutat, hogy a 4. versben a klhronomiva (örökség) és swthriva (üdvösség) szavak párhuzamosan említıdnek. Újjászületettek mindazok, akiknek a reménység, vagyis az örökség, az üdv, tehát a biztos és teljes jövendı adatott.6 4.v.: A klhronomiva a LXX-ban az atyáknak megígért, örökségül hagyott földet jelenti (5Móz 12,9; 15,4; 19,10 etc.). Dán 12,13 versében az eszkatológikus üdvöt, az örökéletet jelenti. Az örökség meghitt relációt feltételez. Olyat, ami apa és gyermeke között áll fenn. A levél szerzıje három fosztóképzıs jelzıvel hívja fel a figyelmet arra, hogy ez az örökség több mint, amit a köznapi életben értünk alatta. Az alpha privativumos jelzık arról árulkodnak, hogy az eszkatonról direkt pozitív kijelentéseket nehéz volt mondani, s az újszövetségi szentírók épp ezért errıl idınként visszafogottan fogalmaztak, megelégedtek a totaliter aliterrel. Vegyük tehát sorra ıket. a[fqarto", azaz romolhatatlan. A második szó az ajmivanto", ami szeplıtelent, beszennyezetlent jelent. Végül az ajmavranto", ami hervadhatatlan jelentést hordoz. Annak az örökségnek a tartalma, amit a levél szerzıje leír, szavakkal nem körülírható, csak az emberi múlandóságot kifejezı kategóriák ellentétével (fqartov", v. ö. 1Kor 9,25; 1Pt 1,18; Róm 1,23; 1Kor 15,53, miaivnw, azaz tisztátalanság [kultuszi és erkölcsi értelemben is] v. ö. Jn 18,28; ApCsel 5,38; Tit 1,15 etc., maraivnw – jelentése: felemészt, megsemmisít, pass. eltőnik, elhervad), melyeket szépen kifejez a fosztóképzı. Emberi mélységet és isteni magasságot, múlandóságot és örökkévalót, tisztátalant és makulátlant, földet és mennyet köt egybe ez az örökség, mely a „mennyekben van fenntartva számunkra.” A threvw értelme itt épségben megırizni, megtartani valamit. Mivel ez a megırzés a mennyben történik, nem férhet hozzá kétség, hogy az ember örökségére ki az, aki vigyáz. Ez a körülmény adja az örökség megmaradásának biztosítékát. Az ejn oujranoiÖ" – ami itt ugyanazt jelenti, mintha ejnwvpion touÖ qeouÖÖ lenne, coram Deo értelmében – adja a garanciáját annak, hogy az örökség nem vész el, hanem az Atya által újjászülteknek jut részül. Ez a jelenvaló világ fölötti cél nem távoli remény tárgya, hanem már most elkészíttetett a mennyben. 5.v.: Isten nemcsak az elkészített örökséget ırzi a mennyben, hanem azokat is, akik arra várományosak(,) a földön. Ereje nemcsak a mennyben érvényesül azáltal, hogy amit a híveknek készített, megmaradjon, hanem a földön is. Gondoskodik BÜCHSEL szócikke az ajnagennavw szóról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 672. 6 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 94. 5
191
Quasimodogeniti
arról, hogy akik számára az örökséget elkészítette, megkaphassák. Isten hatalma ezáltal történetivé válik, ami szétfeszít (duvnami") minden keretet és akadályt, hogy akarata célt érhessen. Ezt mutatta meg Jézus Krisztus feltámasztása és a róla szóló evangélium hirdetése által. Isten üdvösségre vezetı hatalmában az ember hit által részesül. Goppelt azt mondja, Isten hatalma nem determinisztikusan vezeti az erre elhívottakat, nem mint valami sorshatalmasság. Sokkal inkább személyként tesz érdekeltté bennünket. Ezért dia; pivstew" ıriztetnek meg, hogy hitük megtartasson.7 A frourevw ige az elızı versben lévı threvw megfelelıje. Azzal mintegy szójátékot alkot. Jelentése ırizetben tartani (v. ö. 1Kor 11,32; Gal 3,28; Fil 4,7). Az üdvöt kifejezı swthriva a minden szorongattatásból való szabadítást jelenti (1,9) a héber jš‘ értelmében, aminek az alapjelentése tágasság.8 A terminológia az ószövetségi-zsidó tradícióban gyökerezik, s használata révén a hellenisztikus környezetben felfrissült. Goppelt ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ennek következtében a hellenisztikus egyházban a swthriva és swthvr fınevek léptek elı, míg a palesztinai hagyomány lényegében az igei formát használta.9 Mindaz, amit Isten az ember üdvössége felıl elgondolt, nyilvánvalóvá lesz majd (5) csakúgy, mint Krisztus maga is, amikor az elrejtettségbıl elılép (7). Mindkét megjelenést az ajpokaluvptw ige fejezi ki. 6.v.: Az ajgalliavw hellenisztikus továbbképzés, csak a bibliai és egyházi szóhasználatban elıforduló új szóalkotás, már a LXX-ban is így találjuk, az ajgallwv helyett.10 Jelentése: ujjong, (hangosan) örvend, örül, gyönyörködik. Az ajgalliaÖsqe ind. praes., mely azonban tartalmát tekintve jövı idejő. Goppelt „futurumi jelennek” mondja.11 A Vulgata is jövı idejőnek értelmezi és Luther is.12 A praes. jövı idejő használata élénkebben jeleníti meg a futurumot, melyet a görög a népies szóhasználatban alkalmazott.13 Az ejn w/|Ö az 5. vers végén lévı „utolsó idıben” (ejn kairw'/ ejscavtw) megjegyzésére vonatkozik. Versünk kontextusához ld. 4,13. A Szentlélek munkájaként áradó eszkatológikus öröm már itt jelen van (Lk 10,21; ApCsel 2,46; 16,34), a beteljesedéskor pedig igazi valóságában lesz majd (1Pt 1,6. 8; 4,13; Júd 24; Jel 19,7). A közelgı eszkatológiai öröm meghirdetése megtörtént, hogy a jelenben végbemenı sokszínő (poikivlo" sokféle, tarka) kísértések fontossága tudatosodjon. A kísértés azok ellen irányul, akik Istennel közösségben voltak, akik elhívó szavát megértették. De miben van a kísértés lényege? A kísértés mindig a másik lehetıség. Alternatíva azzal szemben, amit Isten mondott. Másfelıl – Seesemann szóhasználatával élve – Isten hatalmát nem felismerni, üdvakaratát nem GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 97. KOEHLER-BAUMGARTNER: Lexicon in Veteris Testamenti libros, 412., FOHRER, Georg: a swvzw ige magyarázata, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 973., KRAUS: Psalmen 159, 160. Megjegyezzük, hogy újabban ezt a többnyire széles körben elfogadott elméletet megkérdıjelezik, elvetik (lásd Fabry, H.-J. in: BOTTERWECK-RINGGREN: Theologisches Wörterbuch zum Alten Testament, 1037.) és a jš‘ -t a jt‘ protosémita gyökbıl eredeztetik. 9 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 97. 10 BAUER: Griechisch-Deutsches Wörterbuch zu den Schriften des Neuen Testaments und der übrigen urchristlichen Literatur, 7., VARGA: Görög-magyar szótár az Újszövetség irataihoz, 3. 11 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 99. 12 Vulgata: „in quo exultatis…“, Luther: „Dann werdet ihr euch freuen…“ 13 DEBRUNNER: Friedrich Blaß’ Grammatik des neutestamentlichen Griechisch, 323. 7 8
192
1Péter 1,3<9
komolyan venni.14 Ez a magatartás megkérdıjelezi a választottak Istennel való kapcsolatát, annak komolyságát. A kísértések idıszaka az eljövendı örök dicsıséghez képest rövid lesz (ojlivgon: kevés, csekély).15 A kísértésekrıl azt mondja a levél szerzıje, „ha meg kell lenni” (v. ö. 3,17: „ha ez az Isten akarata”). A deiÖ az isteni szükségszerőség szava, melynek a héberben nincs megfelelıje. Ennek az oka az, hogy a héber embertıl idegen volt a görög gondolkodásban meglévı, sorsszerően mőködı szükségszerőség képzete. A deiÖ LXX-ba való felvétele és ennek révén az újszövetségi jelenléte a hellenizmus hatásával függ össze. Goppelt szerint a deiÖ az ókeresztyén tradícióban Istennek a végidıkre vonatkozó üdvdöntését jelenti, tehát nem úgy, mint a zsidó apokaliptikában, ahol Istennek a történelemmel kapcsolatos tervét fejezi ki vagy miként a hellenisztikus környezetben a sorsot.16 Olyan „kell”rıl van itt szó, ami végsı soron Istennel függ össze, ezért elhordozható és jó lesz.17 A lupevw (aor part. pass.) jelentése szomorúságot okozni, megszomorítani. 7.v.: A dokivmion értelme Varga Zsigmond szerint: „kipróbált; ami próba alapján igazinak, valódinak bizonyult; bizonyos. to; dokivmion uJmwÖn thÖ" pivstew" »hitetek kipróbáltsága« (1975-ös ford. »megpróbált hitetek«, de ez egyszerő jelzıvé teszi a fınévként használt melléknevet, amely itt birtokviszonyban van a másik fınévvel.”18 A dokivmion nem azt az eszközt és módot jelenti, ami által kiderül valamirıl, hogy igazi-e. Ha így lenne, esetünkben a kísértések és megszomorodások lennének az eszközök arra, hogy a hit mind tisztább legyen. Vizsgált szavunk azonban a dokivmio" melléknév fınevesített semleges nemő formája, és Grundmann szerint azt jelenti, ami igazi, ami eredeti, ami igazinak minısül. Az apostol ezzel a keresztyéneknek a következıt akarja mondani: a hitnek a szenvedésben igaznak bizonyult valódisága értékesebb az arany tőzben megpróbált valódiságánál.19 A tertium comparationis által tehát a próbatételek közepette is igaznak minısülı hitrıl van szó, nem pedig a próbák általi tisztuláson van a hangsúly. A megszomorodás oka fogalmazódik meg ebben a gondolatban: „megpróbált hit.”A próbatételek oka tehát, hogy a híveknek valódi hite legyen. De az is kiderül, hogy a próbatételek szükségesek azért, hogy a hit tisztulása végbemenjen. A próbatételek szükségességének azonban van egy távolra mutató jellege is. Eszkatológiai megítélése abban van, hogy Krisztus megjelenésekor – amikor ı ismét láthatóvá lesz –, a hívek méltónak találtassanak. A szenvedések által valódinak bizonyult hit következménye a dicséret, dicsıség és tisztesség. Az e[paino" itt az Istenhez tartozás elismerését jelenti. Ezt a tartozást azonban végül Isten mondhatja ki (Róm
14 SEESEMANN tanulmánya a peiÖra szóról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 27. 15 Trito-Ézsaiás „rövid szempillantásnak” (54,7) nevezi a Babilóniában elszenvedett sok nyomorúságot Isten irgalmához képest, Pál „hasonlíthatatlannak” (Róm 8,18) és „könnyőnek” (2Kor 4,17) nevezi a pillanatnyi szenvedést az eljövendı dicsıséghez képest. 16 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 99. 17 HAUCK: Die katholischen Briefe, in: Das Neue Testament Deutsch, 42. 18 VARGA: Görög-magyar szótár az Újszövetség irataihoz, 235. 19 GRUNDMANN szócikke a dokivmio"-ról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 262.
193
Quasimodogeniti
2,29) mentı ítéletekor az utolsó napon (1Kor 4,5; 1Pt 1,7).20 A dovxa az Isten lényében való részvételt jelenti.21 Isten kijelentett szentsége, az ı dicsısége. Dicsısége által válik az ember számára megközelíthetıvé. A harmadik kifejezés a timhv. Jelentése tisztesség. Azt az értéket jelenti, amit egy személlyel kapcsolatban az ember megad: elégtételt, bőnbánatot, nagyrabecsülést, tiszteletet.22 8.v.: Jézus az övéi számára bizonyos elrejtettségben van. A földi mőködése utáni nemzedékek hitét azoknak a bizonyságtétele táplálta, akik még találkoztak vele, akiknek feltámadása után megjelent. Némelyeket néven is megneveznek az újszövetségi iratok (Lk 24,10. 18; 1Kor 15,5. 7<8; Jn 20,11 kk. 27), másokra utalás történik (Mt 28,4. 9; Mk 16,12; 1Kor 15,6). A látás bizonyosságával és hitelességével adták át tapasztalásukat, akik közül sokak a mártíriumot is vállalták ezért a meggyızıdésükért. Akiknek a személyes találkozás nem adatott meg – akik „nem látnak, de hisznek” –, boldogoknak mondatnak (Jn 20,29). A hit minısíti azt a körülményt, hogy a hívek nem látják az Urat. Vizsgált igeversünk is ebbe az irányba mutat: „ıbenne hisztek, bár nem látjátok.” Goppelt arra mutat rá, hogy itt nem olyan láthatatlanságról van szó, ami adott körülmények között misztikus vagy vízió általi élményekkel áttörhetı lenne. Ez a nem-látás sokkal inkább azt a felismerést jelenti, hogy minden keresztyén megtapasztalás kettıs értelmő és az üdv nem található meg. Krisztus és vele az üdvösség a szó lutheri értelmében absconditus.23 Igénk megjegyzése – „akit noha nem láttatok, szeretitek” – nem csupán a történeti tapasztalás hiányára utal. Aki hittel viszonyul az elrejtettségben lévı Krisztushoz, mert megragadta ıt, részesül az eszkatológikus örömben (1Kor 2,9; 1Pt 4,13 stb.). 9.v.: Krisztus magasztalásának öröme a hit végsı célja és a lélek üdve. A hit célja a swthriva, a szabadulás. Krisztus földi mőködése során bemutatta, hogy ahol hitet tapasztalt, ott ı a szabadulás ígéretét és valóságát adta. Erre épülnek a gyógyítási történetek. A héber nǽfæš gazdag jelentéstartalmának értelmében a yuchv-t itt szükségtelen „léleknek” fordítani. A szó megengedi, hogy személyként, individuumként értelmezzük vagy egyszerően névmásként.24 A swthrivan yucwÖn ezek figyelembevételével egyszerően „üdvösségeteket”-ként fordítható. Goppelt szerint a 1Pt számára a hit magatartásformát jelent, ami a „cél” felé, a beteljesedés felé vezet, ezért a kísértések közepette kitart. Pál a hitet mint valami döntıen újat említi, ami az eddigieket eltörli. 1Pt a második generáció helyzetérıl beszél. Hitrıl szóló tanítása azt a kérdést veti fel, hogy az üdvösség a keresztyének számára éppoly jövıbeni-e, éppúgy csak ígéretképpen adatik-e, mint Izraelnek? Erre a kérdésre ad választ a perikópa záró szakasza, mely fı gondolatként ismét a swthriva-t, az üdvösséget említi.25 PREISKER szócikke az e[paino" -ról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 584., EßER szócikke az e[paino"-ról, Danksagung, in: COENEN: Theologisches Begriffslexikon zum Neuen Testament, 171. 21 AALEN szócikke a dovxa-ról, in: COENEN: Theologisches Begriffslexikon zum Neuen Testament, 204., KITTEL szócikke a dovxa-ról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 253. 22 SCHNEIDER szócikke a timhv-ról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 177. 23 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 103. 24 WOLFF: Anthropologie des Alten Testaments, 41<44. 25 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 104. 20
194
1Péter 1,3<9
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása Mivel perikópánk gazdag üzenetébıl most az újjászületés gondolatát emeljük ki, ennek rövid bibliai teológiai vázlatát adjuk. Az újjászületés fogalma a viszonylag késıi újszövetségi iratokban fordul elı. Az elıfordulási helyek ritkák és eltérı tradícióból, különbözı háttérbıl származnak. Az Újszövetségtıl távol áll az a gondolat, hogy az ember újjászületése révén Istennel lényegi rokonságba lépne. Az újjászületés az Újszövetségben nem az ember birtokában lévı képességet jelenti, ami fölött szabadon rendelkezhetne, hanem mint ami egyedül Isten irgalmassága által lehetséges. A vallások történetében ugyanis az istenségtıl való leszármazás, lényegi rokonság nem idegen gondolat. Az istenség nemzése vagy az istenségtıl való születés révén nyer valaki valamilyen kiválóságot (pl. királyságot).26 Az újszövetségi újjászületés gondolat a hellén-zsidó környezet saját hozzáadásából és hatásából fejlıdött ki. A qumráni közösség fennmaradt iratai között a hálaadó imádságok (Hodajot, 1QH) egyikében ezt olvassuk: „Magasztallak téged Uram, hogy megmentetted lelkemet a verembıl, és a pusztulás Seoljából. Felemeltél az örökkévalóság magaslatára, kifürkészhetetlen síkon járok és megismertem, hogy reménysége van annak, akit a porból formáltál örök közösségre és az esendı lelket megtisztítottad számos bőnébıl, hogy ırhelyére léphessen…”.27 A porból örök közösségre formálás olyan minıségi változás, ami szinte az újjáteremtés vagy újjászületés kategóriája lehet. A zsidóság a pogányok áttérését „megújulásnak” értelmezte, az áttért emberre pedig mint megújultra tekintettek. Egy épp áttért prozelita hasonlatos ahhoz a gyermekhez, aki pont most született meg.28 Az újjászületés képét nem használja, de a terminológia közel áll hozzá. Mindenesetre a képpel egy olyan belsı változást fejez ki a nyelv, aminek a megtérés felel meg. A héber gondolkodásnak megfelelı „megtérés”, „újteremtés” fogalmakat a hellenisztikus zsidóság gond nélkül behelyettesítette az újjászületés fogalmával. Tit 3,4<7 verseiben a „megújulás” és az „újjászületés” fogalmak szinonimáknak számítanak. A Jn 3,3 kk.-ben megfogalmazott „felülrıl (a[nwqen! = felülrıl, újonnan) születés” gondolata szintén a hellenizmus hatását tükrözi, ami „Én fiam vagy te, ma nemzettelek téged” (Zsolt 2,7) látszólag ellentmond ennek az állításnak. Az ószövetségi király istenfiúsága egy adopciós eljáráson alapul. A régens per adoptionem, egy jogi aktus révén Isten fiának mondódik ki (1Móz 30,3; 50,23 – jóllehet ezekben a versekben nem királyról van szó), mely által az illetınek szinte új exisztenciája teremtıdik meg. Az adopcióval összefügg a kiválasztás gondolata. Az „Én fiam vagy te….” kijelentés azonban az Ószövetségben soha nem jelentette, hogy a király a trónra lépése által Isten természetét, az ı lényegét is bírta volna. Nem lett általa istenivé, hanem az Úr akarata révén lett az ország uralkodója. Azáltal, hogy a királyt Isten választottjának tekintették. Ám továbbra is mindig ember maradt. A király istenfiúsága az Ószövetségben nem születés által, hanem az isteni kiválasztás által jut érvényre. Ezért lényeges a Zsolt 2,7-ben a hajjōm megjegyzés. Azt jelenti, ma (!) lettél a fiam. Ezzel kimondódik az, hogy nem vagy fiam a születésed révén, hanem kiválasztásom révén lettél azzá. Az egyiptomi kultúrában a király istenfiúi uralkodói mivolta elıre meghatározott volt (RINGGREN: Die Religionen des Alten Orients, 48.), ugyanígy az asszír-babiloni kultúrában is ismeretes volt az uralkodó születése elıtti isteni rendeltetése, bár itt az nem annyira fizikai jellegőnek, mint inkább szimbolikusnak volt érthetı (i. m., 161.). A hajjōm azonban fékez arra nézve, hogy a Zsolt 2,7-ben említett királyt is ebbe a vallástörténeti kontextusba illesszük be. 27 BARDTKE: Die Handschriftenfunde am Toten Meer, 237. 28 RENGSTORF szócikke a gennavw szóról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 664. 26
195
Quasimodogeniti
Jézus terminológiájában egyszerően a megtérésnek felel meg. Jézus számára a megtérés olyan, mint a születés. Egy nagy és döntı esemény, melynek hatásai a következendı életre kihatnak. A 1Pt 1,3. 23. versei az Isten választott jövevény népének – ószövetségi-zsidó népének – hagyományára építenek. Ugyanakkor azonban kiegészül azzal a bizonyságtétellel, hogy az újjászületés Krisztus feltámadása (1,3) és Isten igéje által megy végbe, mely romolhatatlan mag (1,23). Ugyancsak az ószövetségi hagyományra épül az Isten diaspórában élı népének a képe is. Ám a hagyomány új tartalmat kap azzal, hogy a világban szétszéledt zsidóságnak az Isten újszövetségi népe felel meg, Isten kiválasztó tevékenysége pedig a Lélek megszentelésével és a Jézus vérével való meghintéssel összefüggésben említıdik. Az Isten népe idegen a népek világában, ám ugyanakkor Ura által elhívott közösség (1,1). Szétszóratása erıtlenségérıl beszél, meg arról, hogy nem kérkedhet a hatalmával. Ugyanakkor elhívott mivolta mögött Isten rejtızik, akinek jelenléte a diaspóra-szituáció ellenére is a jövendı reménységét adja. A kiválasztó Isten evangélium általi elhívása 1Pt levelében a keresztség szabadítást megpecsételı cselekményében megy végbe. Hogy az újjászületés nyugvó, észrevehetı állapotot eredményez, vagy hogy mint élmény lélektanilag meghatározható volna, nem mondódik ki. Arról sincs szó, hogy az újjászületett ember valamilyen erıt vagy képességet nyerne az újjászületése által. Sokkal inkább az újjászületett ember Istenre utaltságáról van szó (1,23; 2,2). Az újjászületés kezdetet jelez, nem befejezettséget.29 Érdemes említést tenni röviden a jánosi iratokban elıforduló istengyermekség gondolatáról (Jn 1,12<13; 1Jn 3,9<10; 5,1<2). A hívek Isten gyermekei, akik Istentıl születtek. Ez a kép az Istenhez tartozás gondolatát ugyanúgy magában foglalja, mint azt, hogy Isten szülte (újjá) ıket. Kérdés, mitıl, hogyan válik valaki Isten gyermekévé? Úgy-e, hogy már eleve isteni gyermekként érkezik a világra, ahogyan a gnosztikusok vélték? Bolyki János úgy mondja ezt, hogy a hellenizmus világában az eszkatológiát hangsúlyozó vallásokban (misztériumkultuszok, zsidóság) Isten gyermekévé válni új egzisztencia elnyerését jelentette. Erre utal a genevsqai („legyenek, váljanak” Jn 1,12) kifejezés, ami arra utal, hogy nem voltak azok (ti. Isten gyermekei). Ez ellentétes a gnózissal, mely szerint a választott emberek lényük legmélyén már születésüktıl fogva Isten gyermekei.30 Rendszeres teológiai szempontok Az újjászületés lényegét a rendszeres teológiában nem mindig súlyának megfelelı módon kezelték. Oka ennek az, hogy az újjászületés lényegét nem könnyő meghatározni, mivel az embernek ezt az állapotát más fogalmak is lefedik. A megtérés, elhívás, megszentelıdés szavak érintik azt a fogalomkört, amikor az ember újjászületésérıl beszélünk. Brunner azt írja, hogy az újjászületés a teológia és az egyház történetében végzetes szerepet játszott azért, mert a példázatot nem példázatnak értelmezték, hanem valóságosan. Ezáltal az én-te-történésbıl, Isten igéjébıl amint azt hit által elfogadjuk, valami természetszerő, valami hittıl és az
29 BÜCHSEL szócikke az ajnagennavw szóról, in: KITTEL: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, 672. 30 BOLYKI: „Igaz tanúvallomás”, 72.
196
1Péter 1,3<9
igétıl elváló dolog lett.31 Az újjászületésrıl szóló tanításában Brunner felveti a kérdést, hogy miképpen lehet azt az embert, aki a természetben vagy a kultúra terén hatalmas dolgokat képes véghezvinni, halottnak nevezni? Olyannak, akibıl hiányzik az élet. Egy hasonlattal világítja meg a kérdést. Vannak erıtıl duzzadó emberek, akikrıl azonban az orvosuk tudja, hogy a halál csíráját hordozzák a testükben. A halál alattomosan széjjeltöri életerejük gyökerét. Példázat ez a „halálról”, ami az Újszövetségben az újjászületésrıl szóló tanítást megelızi. Isten, az élet Ura, aki bennünket teljes mivoltunkban lát, mindenikünkrıl azt mondja, amit az orvos a halálos beteg emberrıl gondol: „beteg a halál számára” (Krank zum Tode).32 Az embernek ez az öntudatos, veszélyt nem érzı állapota az alap arra, hogy Isten Lelke újjászülje. Újjászületés alatt Istennek azt a kegyelmi munkáját értjük, mellyel az elbotlott embert újjáteremti és a Krisztusban való életre újjászüli. Az újjászületéssel sem egyszer s mindenkorra tekinthetı befejezettnek az ember Istennel való kapcsolatának az újragondolása. Barth azt tanítja ezzel kapcsolatban, hogy az újjászületett embernek újból és újból fel kell ismerni magában a nem újjászületettet. Boldognak mondatik azonban, ha ezt mégis a legkevésbé sem teszi! Újjászületésének, mint olyannak, hitének, megújulásának, istengyermekségének, Isten kegyelme iránti szeretetének azonban ténylegesen önmaga által ellentmond szüntelen akkor is, ha ezt nem ismeri fel. Az egyház mindig világ is egyben. Mint ilyen azonban semmi esetre sem az, amit a világ meggyızött. Akkor csak azért is elveszne a világgal együtt, ha effélét képzelne be magáról.33 Sebestyén Jenı szerint az újjászületés nem valami érzelmi átalakulás, nem is csak a cselekedetekben való megváltozás, hanem egész lelki egzisztenciákban való újjáteremtés. Sosem az emberi természet szubsztanciájában való valamilyen változást jelenti, amint a manicheusok vélik, de valami új teremtménnyé lételt sem, ahogyan a baptisták gondolják; tehát nem új személyiség születik a régi helyett, hanem a régi újul meg egészen.34 Az újjászületés nem az ember cselekedete, hanem Isten munkája az emberben. Kálvin arról tanít, hogy az újjászületés egyedül a kiválasztottaknak adatik.35 İ a bőnbánat (=megtérés) szót azonosnak tekinti az újjászületéssel, melynek célja, hogy Isten képe visszaállíttassék az emberen.36 Az újjászületés által Krisztus jósága az embert Ádám bőne miatt megromlott állapotából visszaállítja abba, amitıl elszakadtunk. Ez a megújulás olykor hosszú idıt vesz igénybe. Az ember a bőn rabszolgaságából az újjászületés által szabadul meg.37 Az újjászületés után is megmarad az emberben a „rossznak szikrája”. Isten azonban az újjászületés által eszközli azt, hogy az övéiben a bőn hatalmát megsemmisíti. Mindezt a Szentlélek munkája által viszi végbe.38 Kálvin felfogása szerint a Szentlélek hathatós szerepet BRUNNER: Die Lehre von der Kirche, vom Glauben und von der Vollendung, 305. i. m. 308. 33 BARTH: Kirchliche Dogmatik, II/1, 161. 34 SEBESTYÉN: Református dogmatika, 15. 35 KÁLVIN: Institutio, 2,6 36 i. m. 3,9 37 i. m. 3,10 38 i. m. 3,11 31 32
197
Quasimodogeniti
tölt be Krisztus és az ember közötti közvetítésben. Hasonlóképp, mint ahogyan Krisztus közvetítı személy Isten és az ember között. Amiként Krisztus mőve feltétlen eszköz, melynek révén a megváltást a megigazulás és az újjászületés által nekünk adja.39 A Heidelbergi Káté 7<8. kérdés-felelete foglalkozik az újjászületéssel.
3. Prédikációvázlat Amikor az újjászületés témakörével foglalkozunk, érzékeljük, hogy az Újszövetség más szavakkal is kifejezi Isten Lelkének ezt a különleges csodáját (Tit 3,5; Jak 1,18; Jn 1,12<13; 3,5<7; stb.). Isten Lelkének újjászülı munkája nemcsak a földi életre nézve bír érvénnyel, hanem 2Kor 5,17 értelmében Isten egyetemes újjáteremtı munkájának része, ami bennünk már most megtörténik. Élı reménységre újjászületni. Ebben a mondatban foglalható össze röviden igénk tartalma. A tételt három megközelítés szerint fejthetjük ki. 1. Mert a jövendınk nem gazdátlan Élı reménységre újjászületni, mert a jövendınk nem bizonytalan. A levél egy gyönyörő eulogiával kezdıdik, ami az ókori levélforma szabályaihoz igazodik. Szépségét nem a levél szerzıjének spontaneitása adja, hanem bizonyos kötött formák érvényesülnek, amiket azonban a szerzı a keresztyén hit tartalma szerint applikál. A bevezetés szépségét tehát ez a sajátos applikáció adja. Ez az applikáció a feltámadott Krisztussal való közösség felvázolásában van. Valami egészen új, a korábbihoz képest más indul az ember életében, amikor a feltámadott Krisztussal való közösség valóság lesz számára. Mindez egy fordulat által történik bennünk, amit az apostol újjászületésnek nevez. Idıpontja nem mindig köthetı naphoz és órához, nem ritkán egy folyamat ez. Úgy, ahogyan Barth Károly mondja: az újjászületett embernek újból és újból fel kell ismerni magában a nem újjászületettet (ld. Rendszeres teológiai szempontok c. fejezetünket). Az ilyen ember megérti, hogy az Úr mennyei jelenléte a jövendınk alapja. Ha tudom, hogy nem valami van a jövendımben, hanem Valaki, aki egy nagy összefüggésben lát múltat, jelent és jövıt, biztosítékot ad számomra, hogy a valami nem árthat nekem. Aki ezt a saját életére nézve hittel elfogadja, az azt is tudja, hogy Isten tovább lát. Valahogy úgy, ahogy a tanítványok, Jézus elsı követıi is tapasztalták, amikor csak annyit tudtak, hogy nagypénteken meghalt az Úr. Így élték szomorú életüket akkor is, amikor a feltámadás már ténylegesen megtörtént, de ık még nem tudtak róla. Isten tehát tovább lát. Ezt ígérte Krisztus a tanítványainak is, amikor azt mondotta nekik, hogy „feltámadásom után elıttetek megyek Galileába” (Mt 26,32). Krisztusnál mindig van egy „elıttetek megyek.” Akkor is, amikor nem látszik a következı lépés. Élı reménységre születtünk újjá. Az a reménység, amirıl itt (3) szó van, a reménylettet jelenti. A biztos és világos jövendıt.40 Ennek az élı reménységnek a tárgya az, hogy a feltámadott Krisztus által Isten nekünk a létezés új formáját adta. Az új élet – ami itt a születéshez van hasonlítva – immár készen van. Ez az új élet Krisztussal jelent WENDEL: Calvin, 209., vö.: „… mert amiképpen Krisztus beteljesedése a törvénynek és a prófétáknak, azonképpen a Szentlélek beteljesedése az evangéliumnak.” (Inst. IV. 8,13). 40 GOPPELT: Der erste Petrusbrief, 94. 39
198
1Péter 1,3<9
meg és jött el hozzánk. İ ezt az új életet éli már, s úgy tekinti, hogy ami az övé, az legyen a miénk is. Mindezt igénk a kleronomiva (örökség) képével mondja el, ami együtt említıdik a swteriva (üdvösség) szóval. Isten tehát azáltal készít biztos jövendıt, hogy ugyanabban az örökségben akar részeltetni, ami Krisztusnak jutott. Így vagyunk mi Krisztus „örököstársai” (sugklhronovmoi [de;] CristouÖ - Róm 8,17). Ez voltaképp azt jelenti, hogy nem a magunk régi életét éljük, hanem Krisztusét. Ezért ez az új élet mentes immár romlástól, szennytıl és gonoszságtól. Ami Krisztusé, az a miénk is immár. 2. Mert a jelenünkben felismerhetjük Istent Újjászületni élı reménységre, mert jelenünkben felismerhetjük az Urat. A levél írója nem feledkezik meg arról, hogy feladatunk, küldetésünk mégis csak ebben a világban van. Ez a körülmény magában rejti azt is, hogy a hívek nem ritkán komoly életkérdések megválaszolásával tartoznak egymásnak és önmaguknak. A levél keletkezési idejének meghatározásával nem kívánunk most foglalkozni, annyit azonban kimondunk, hogy megírásakor már elkezdıdhettek a keresztyénüldözések.41 Erre utal a sokféle kísértés” (6) és a „kipróbált hit” (7). A jelenben a kitartást egyedül az adja, ha Istent istenként tapasztaljuk meg, és elszakadunk a szőkös emberi kategóriáktól és lehetıségektıl. Istenre ezek nem vonatkoznak, ıt nem is lehet azok közé szorítani. Amikor a bajokban Istent nem Istenként dicsıítjük (Róm 1,21), emberi lehetıségeink közé szorítjuk ıt. Az istenismeret ilyenkor nem válik Isten megismerésévé, hívása nem vált ki visszhangot az ember szívében. Elmarad Isten dicsıítése. Isten igazsága nem válik a mindennapi élet igazságává. Nem ı számít a legfıbb hatalmasságnak, hanem ismereteink tárházában dologgá silányul. Isten megismerése a korábbiakhoz képest újszerő viszonyulást és magatartásformákat követel. Amikor Ezékielnek Isten egy megrázó látomásban a temetetlen holtak megszáradt csontjaival teliszórt völgyet mutatta meg, majd megkérdezte a prófétát: „Megelevenednek-e ezek, Emberfia?” (37,3). A próféta nem a saját tapasztalásából indult ki, nem zárta Istent a szőkös emberi lehetıségek korlátjai közé, hanem ezt válaszolta: „Ó, Uram, Uram, te tudod”. Meghagyta, hogy Istennél létezhet emberi tapasztalás és lehetıségek fölött álló megoldás is. Ezt jelenti Istent Istenként dicsıíteni. A jelenben bekövetkezı szenvedések Isten tudtával történnek. „Ha meg kell lenni” (6), az apostol Istenre utaló megjegyzése. Isten van az események mögött. Amikor Bonhoeffer úgy tudta, hogy golyó általi halállal kell meghalnia, azt mondta, minden felém kilıtt golyó elıbb Isten elıtt halad el. Nos, így lehet Istent a terhelı események közepette is Istenként felismerni.
41 Balla Péter a keresztyénüldözések elkezdıdése utáni idıre teszi, in: BALLA: Az újszövetségi iratok és kanonikus győjteményük kialakulásának története, 233.; az Erdıs & Pongrácz bevezetés 63. vagy 64. esztendıre teszi, in: ERDİS-PONGRÁCZ: Újszövetségi bevezetés, 359.; Herczeg Pál a századforduló körüli idıre datálja a levél keletkezését (in: BUDAI–HERCZEG: Az Újszövetség története, 170.; Marxen szerint a 90-es években vagy esetleg valamivel késıbb, in: MARXEN: Einleitung in das Neue Testament, 234.; Kümmel 90<95 körüli idıre teszi a levél keletkezési idejét, in: KÜMMEL: Einleitung in das Neue Testament, 375.); Imre Ernı tagadja, szerinte a Néró által elindított keresztyénüldözések elıtt keletkezett, in: Jubileumi Kommentár, 340.
199
Quasimodogeniti
3. Mert istenközelségben élhetünk Amikor élı reménységre születünk újjá, miénk lesz az a felismerés, hogy velünk van Isten. A levél elsı olvasói földi mőködése idején nem találkozhattak Jézussal, miképpen mi sem. Ennek ellenére nem számít idegennek, akirıl szó van. Az újjászületett ember nem a helyzetekhez viszonyul másképpen. Nem a helyzetek terhelı volta változik meg. Az újjászületett ember Istent látja az események mögött. Istenként látja ıt. Úgy, mint aki uralja azokat a körülményeket, amelyek hit nélkül megbéníthatják az embert. Nem az a döntı, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy ami velünk történik, hogyan hat ránk és hogyan dolgozható fel hitben. „Akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28). Akik nem szeretik Istent, akik nem számolnak vele, azoknak minden mindegy. Az igazi szeretet a körülményekre mindig másodlagosan tekint. Igazi iránya a szeretett személy felé irányul. „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban” (Zsolt 73,25). Isten kizárólagosságot kíván minden területen (v. ö. Mt 6,33). A mai ember pedig szüntelen kísérletet tesz arra, hogy Isten mellett – vagy helyette – szellemi hatalmasságban gyönyörködjön. Az idegen vallások, szellemi hatások sokféleségének hatásai mutatják ezt. De nemcsak a mennyben, hanem a földön is sokféle, Istent félretevı dologban gyönyörködik. Ez akkor történik meg, amikor dolgai kedvezı alakulásában csak emberi tényezıket lát. Ilyenkor meglopja Istent. Sem szellemi, sem földi hatalmasság nem férhet meg Isten mellett, aki bármilyen módon pótolhatóvá tehetné ıt. Ez pedig az embertıl azt követeli, hogy Istent önmagáért szeresse. Ne az ajándékaiért, hogy valami sanda, álságos hátsó szándékkal a viszonosság reményében tartoznánk hozzá. Isten azonban szabad akarata szerint „nagy irgalmassággal” (3) van az övéi iránt. Ez az irgalmassága láthatóvá lett Krisztusban. Amikor azonban hitünk gyengesége miatt mégsem látható, az a legnagyobb próbatételnek számít. „Hol van a te Istened” (Zsolt 42,4), kérdezik a kívülállók, s kérdezi az ember önmagától. Ezek a kísértések sötét órái, melyek néha veszedelmesebbek minden külsı fenyegetettségnél. Ilyenkor az ember kisebbnek látja Istent a fenyegetı bajoknál. „Deus [est] semper maior.” – mondák a régiek. Krisztus feltámasztása által meg is mutatta Isten, hogy nagyobb mindeneknél, mert sem halál, sem élet … el nem szakíthat szeretetétıl, mely Jézus Krisztusban van (Róm 8,38-39).
4. Példák, képek, szemelvények a. Irodalmi példák Comenius: A világ útvesztıje és a szív paradicsoma címő, klasszikusan szép bölcselı írásában párbeszédes formában írja le Krisztussal való elképzelt beszélgetését: „Hol voltál, fiam? Hol voltál oly sokáig? Merre jártál? Mit kerestél a világban? Boldogságot? Hol kellett volna keresned, ha nem az Úrban? [...] Néztem fiam, hogyan tévelyegsz, de nem akartam már tovább nézni, elvezettelek magamhoz... Mert itt választottam palotát magamnak lakóhelyül: ha akarsz itt lakni velem, megtalálod mindazt, amit a világban hiába kerestél, a békét, boldogságot, dicsıséget és mindeneknek bıségét. Ígérem, fiam, nem fogsz csalatkozni, mint amott. E beszédet hallva s megértve, hogy Üdvözítım, Jézus Krisztus szólt hozzám, akirıl már azelıtt is hallottam a világban felületesen valamit, nem félelemmel és 200
1Péter 1,3<9
kételkedéssel, mint a világban, hanem örömmel eltelve és teljes bizalommal feléje nyújtottam összekulcsolt kezem és így szóltam: - „Itt vagyok, Úr Jézusom, fogadj el magadénak, tied akarok lenni és maradni örökké. Szólj a te szolgádhoz, és add, hogy engedelmeskedjem, mondd meg, mit kívánsz, és add, hogy abban kedvem teljék; terhelj meg, amivel tetszik, s add, hogy elviseljem, használj, amire akarsz, s add, hogy gyızzem; parancsolj, amit akarsz, s amit parancsolsz, add meg; én ne legyek semmi, egyedül te légy minden.” [...] - „Elfogadom ezt tıled, fiam... Légy állhatatos ebben, nevezd magad és maradj meg enyémnek. Enyém voltál és vagy ugyan öröktıl fogva, de ezt eddig nem tudtad. A boldogságot, amelyhez most vezérellek, régen készítettem számodra, csak te ezt nem értetted. Különös utakon, kerülıkkel és kitérıkkel vezettelek el magamhoz, amirıl te nem tudtál, és nem tudtad, hogy nekem, minden választottaim kormányzójának, mi ezzel a szándékom, sıt azt sem vetted észre, hogy én munkálkodom benned. Pedig mindenütt veled voltam, s azért vezettelek egy darabig kerülı utakon, hogy végül annál közelebb vezesselek magamhoz.”42 Ez a szép allegorikus mő, mely a cseh szépirodalom kezdeteihez is elvezet bennünket, emelkedetten beszél arról, hogy miként történhet egy ember csöndes újjászületése. Comenius a lapszéli jegyzetben meghatározza egy-egy részlet rövid tartalmát. Amikor a fentieket írta, így foglalta össze a lapszélen: „Teljes odaadás Jézus Krisztusnak.” Még konkrétabban ír néhány fejezettel késıbb az újjászületésrıl. „Míg ezeket mondom, egyre nagyobb fényesség támad, és azok a képek, melyek elıbb még kopottnak és töredezettnek tőntek fel, most már épek, jól észlelhetık és szép formájúak; sıt mozogni kezdenek a szemem elıtt. A szanaszét heverı törött kerekek is eggyé álltak össze, és valamiféle, az órához hasonló tökéletes szerkezet képzıdött belılük, mely a világ folyását és annak tökéletes isteni kormányzását szemlélteti. Szintúgy éppé váltak a létrák, és felállíttattak az ablakhoz, melyen át behatolt a mennyei fény, úgyhogy, amint rájöttem, ott ki lehetett tekinteni. Az elıbb még tépett tollú szárnyak sőrő új tollazatot kaptak, s az én Uram, aki beszélt hozzám, megfogta a szárnyakat, rám erısítette ıket és így szólt: »Fiam, én két helyen lakozom, a mennyekben, az én dicsıségemben s a földön, az alázatos szívben. Azt akarom, hogy mostantól fogva neked is két hajlékod legyen: az egyik e helyütt itthon, ahol ígéretem szerint én is veled vagyok, a másik nálam a mennyekben, ahova hogy felemelkedhess, adom neked e szárnyakat (melyek az örökkévaló dolgok áhítása és az imák); fel tudsz majd szállni hozzám, amikor akarod, és örömet lelhetünk egymásban.«”43 Az újjászületett ember különleges finomsággal megalkotott lélekrajza. A világot egy városhoz hasonlítja, melynek minden zegzugát vándorként járja be. Kalandos útján megismerhetıvé válnak a kor különféle társadalmi rétegei. Megismeri a foglalkozásokat, mesterségeket, a gazdaság, a politika, a tudomány helyzetét és a hit dolgait. Ebben az utazásában kísérhetjük el az iménti szemelvény olvasásakor. Az újjászületett ember számára a kopott képek, melyeket a körülötte lévı világról alkotott, egyszeriben épekké lettek, formájukat visszanyerték. A világ rendjét mőködtetı rozoga gépezet törött kerekei rögtön szép renddé állnak össze. Már nem a rendetlenség, hanem a kiszámíthatóság jellemzi. A vallásos életet szimbolizáló 42 43
COMENIUS: A világ útvesztıje és a szív paradicsoma, 169<170. i. m. 176<177.
201
Quasimodogeniti
tépett szárnyak is visszanyerik eredeti funkciójukat. Hangsúly esik arra, hogy a szárnyakat Isten adja neki. Mert a hit nem tılünk van, hanem adatik. Imádság által emelkedik fel a lélek és tapasztalja meg a hit, hogy két hazánk van. Itt a földön, ahol Isten a jelenlétét ígéri az övéinek és ott nála. b. Képzımővészeti utalás Michelangelo Szent Pál megtérése címő festménye a pápa magánkápolnájában van. A képet lsd. 1. sz. melléklet, a kötet végén. A Capella Paolina kápolnát Pál megtérésének és Péter mártírhalálának ábrázolása díszíti, melyet az idıs korában járó mővész festett. A két ábrázolás üzenethordozó, a festészet nyelvén az egyház küldetését mondja el: a megtérés és a bizonyságtétel – marturiva – fontosságát. A kettı közül most Pál megtérésének ábrázolásával foglalkozzunk. A kép nem a pápaság nagyságát, nem az egyház hatalmi törekvéseit mutatja be, hanem Isten végtelen nagyságát és hatalmát, melyet nem a tévutakon járó ember ellen, hanem ellenkezıleg; az emberért használ. Pál a földön fekszik, egy hatalmas, villámlásszerő fénycsóva a földre teríti. Krisztus jobb keze megítéli Saulban a bőnös embert, aki Krisztus ellensége volt. Baljával pedig határozott mozdulattal Damaszkusz irányába mutat. Érthetıvé válik belıle, hogy az isteni terv abban a városban folytatódik majd, de immár nem Saulban, hanem Pálban, az újjászületett emberben. Az újjászületett ember szemének megnyílása nem csupán testi gyógyulását jelenti, hanem egy más, eddig nem érzékelt összefüggés szerinti tapasztalást, a hit látását. Rembrandt Hazatérés címő festményén jelenítıdik meg a festészet eszközeivel az ember megújulásának megrázó eseménye. A képet lsd. 2. sz. melléklet, a kötet végén. A fiát visszafogadó atya arcának egyik felét letakarva(,) egy markáns férfiarcot találunk, mert igaz, amit a zsoltáros mond: „amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélıkhöz” (103,15). Az atyát ábrázoló alak arcának másik fele egy törékeny nıi arcot mutat, mert az elıbbi ige igazságát nem csorbítja Trito-Ézsaiás gondolata: „ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket” (66,13). Az arcot a maga egészében szemlélve mégis tökéletes az összhatás. Isten személyében együtt van, amit mi atyai szeretetként és édesanyai vigasztalásként tapasztalunk. A férfialak egyik keze egy markáns férfikéz, míg a másik egy törékeny nıi kéz. Rembrandt a kettıt gyönyörő egységben festette meg. A visszatérı fiú fejét az atya ölére hajtva fogja át. Merészség-e az ószövetségi rhm fınévi (‘anyaméh’) és igei (‘irgalmazni’) formájára gondolnunk, amikor a visszatérı gyermek atyja (és anyja!) ölére (!) hajtja a fejét? Az atya (és anya) ölébe hajtott fej az isteni irgalmasságra utal Rembrandtnál, egészen Ézs 49,15 értelmében: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérıl, hogy ne könyörülne méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek, én terólad el nem feledkezem…” A visszatérı fiú feje, haja olyan pihés, mint egy újszülött gyermeké. Lábáról leesett a szandál. Németalföldön a halál beállta után azonnal lehúzták az illetı lábbelijét. A leesett lábbeli a tékozló fiú meghalását, atya-nélküliségét jelenti, egy szóval az óemberét. Az újszülött gyermekére emlékeztetı pihés haj pedig az újjászületését. Újonnan született.
202
1Péter 1,3<9
c. Zenei szemelvények Két Bach kantáta kapcsolódik ehhez a vasárnaphoz (BWV 42 – „Am Abend aber desselbigen Sabbats”, és BWV 67 – „Halt im Gedächtnis Jesum Christ”). Elıadásukra egy gyülekezeti istentisztelet keretében nem kerülhet sor, Bach mindenesetre Quasimodogenti vasárnapjára írta ıket. Ha van lehetıség, a gyülekezet énekkara tanulja meg erre a vasárnapra Goudimel négyszólamú 116. zsoltár feldolgozását. Javasoljuk a prédikáció elıtti éneket megelızıen, a lectio után beilleszteni az istentiszteleti rendbe. Ez esetben a záró énekként a 116. Zsoltár 7-11. verseit énekelje a gyülekezet.
5. További szempontok az istentisztelet alakításához a. Információk az egyházi év adott vasárnapjához, az ünnep kialakulásához Az egyházi évben a Szentírást lectio selecta szerint magyarázó egyházakban az egyes vasárnapoknak neve van, melyeket az adott zsoltár introitusa kezdı sorából eredeztetnek. „Quasi modo geniti infantes, halleluja, rationabile, sine dolo lac concupiscite.“ (v. ö. 1Pt 2,2a). A vasárnap elnevezése a Krisztusban húsvétkor elkezdıdı új életre emlékeztet. Quasimodogeniti az óegyházi perikóparend szerint a húsvét utáni elsı vasárnap. Ismert kishúsvétként vagy fehérhúsvétként is. Utóbbi név onnan ered, hogy a megkereszteltek a kereszteléskor hordott fehér ruhájukat ekkor vetették le. b. Lekció: nem szigorú kötelezı érvénnyel, de ha lehet, jónak látjuk, hogy amikor újszövetségi igeszakasz az igehirdetés textusa, a lekció ószövetségi legyen, ill. fordítva. Ezzel az Ó- és Újszövetség egységét kommunikáljuk a gyülekezetnek szavak nélkül is. Lekcióként javasoljuk a Zsolt 116,1-9 verseit. A zsoltár valamikor a fogság után keletkezett, amit a szövegben lévı arameizmusok mutatnak (7. 12. 16). Keletkezésének körülményeire, megírásának okára nem tudunk biztos választ adni. Lehet, hogy életveszedelemben fogalmazódott meg (3. 15). Mindenesetre a nagy ünnepek alkalmával énekelték. Lekcióként éppen azért jöhetnek szóba az 1-9. versek, mert hasonló gondolatok a 1Pt 1. fejezetében is megfogalmazódnak, illetve a zsoltár tartalmát tekintve szépen harmonizál a textussal. c. Énekek: MRÉ 81,1–3; 354; 185; 232,1 (esetleg 1–3); 116,1–3. Ezzel az énekrenddel elfogadjuk egyházzenészeink ajánlását. Ha ezt tesszük, érdemes egy-két mondattal utalni arra, hogy ma több gyülekezetben is ezeket az énekeket éneklik. Növeli egy ilyen megjegyzés az összetartozás érzését.
6. Felhasznált és ajánlott irodalom BALLA PÉTER: Az újszövetségi iratok és kanonikus győjteményük kialakulásának története, Budapest, Bevezetéstani alternatívák, Budapest, 2005. BARDTKE, HANS: Die Handschriftenfunde am Toten Meer, Die Sekte von Qumrān, Evangelische Haupt-Bibelgesellschaft zu Berlin 1958. BARTH, KARL: Kirchliche Dogmatik, Die Lehre von Gott, II/1., Zollikon-Zürich, Evangelischer Verlag A. G., 1948. BAUER, WALTER: Griechisch-Deutsches Wörterbuch zu den Schriften des Neuen Testaments und der übrigen urchristlichen Literatur, Berlin, New York, Walter de Gruyter 1971. 203
Quasimodogeniti
BOLYKI JÁNOS: „Igaz tanúvallomás”, Kommentár János evangéliumához, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. BOTTERWECK, G. J.-RINGGREN, H. (szerk.): Theologisches Wörterbuch zum Alten Testament, III., Suttgart, Berlin, Köln, Mainz, Verlag W. Kohlhammer, 1982. BRUNNER, EMIL: Die Lehre von der Kirche, vom Glauben und von der Vollendung, Dogmatik III., Zürich, Zwingli Verlag Zürich, 21964. BUDAI G.– HERCZEG P.: Az Újszövetség története, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980. COENEN, LOTHAR (szerk.): Theologisches Begriffslexikon zum Neuen Testament, StudienAusgabe, Wuppertal, Theologischer Verlag R. Brockhaus, Band I., 41977. COMENIUS, JOHANNES AMOS: A világ útvesztıje és a szív paradicsoma, Budapest, Madách/Európa, 1977. DEBRUNNER, ALBERT: Friedrich Blaß’ Grammatik des neutestamentlichen Griechisch, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 51921. ERDİS KÁROLY-PONGRÁCZ JÓZSEF: Újszövetségi bevezetés, Theologiai Kézikönyvek 4., Pápai Fıiskolai Könyvnyomda 1934. GOPPELT, LEONHARD: Der erste Petrusbrief, in: Kritisch-exegetischer Kommentar über das Neue Testament, XII/1., 8., Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen, 81978. GREIJDANUS, SEAKLE: De eerste brief van de apostel Petrus, opnieuw uit de grondtekst vertaald en verklaard, Kampen, Uitgeversmij Kok, é. n. HAUCK, FRIEDRICH: Die katholischen Briefe, in: Das Neue Testament Deutsch, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1935. JUBILEUMI KOMMENTÁR, Budapest, Kálvin Kiadó, 1967. KÁLVIN JÁNOS: Institutio, Pápa, Református Fıiskolai Könyvnyomda, 1909. KITTEL, GERHARD: Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament, Stuttgart, Verlag von W. Kohlhammer, 1935, 1946, 1949, 1959. KOEHLER, L.-BAUMGARTNER, W.: Lexicon in Veteris Testamenti libros, Leiden, E. J. Brill, 1958. KRAUS, HANS-JOACHIM: Psalmen 1<59, in: Biblischer Kommentar Altes Testament, XV/1., Neukirchener Verlag, 51978. KÜMMEL, WERNER GEORG: Einleitung in das Neue Testament, Heidelberg, Quelle & Meyer, 201980., MARXEN, WILLI: Einleitung in das Neue Testament, Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, 41978. RINGGREN, HELMER: Die Religionen des Alten Orients, ATD Ergänzungsreihe, Sonderband, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1979. SEBESTYÉN JENİ: Református dogmatika, Budapesti Református Theologiai Akadémia Kurzustára, Diószegi Lehel Sokszorosító Irodája, 1940. STRACK, H.-BILLERBECK, P.: Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch, Exkurse zu einzelnen Stellen des Neuen Testaments, Abhandlungen zur neutestamentlichen Theologie und Archäologie, IV/I., München, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 71978. WENDEL, FRANÇOIS: Calvin, Ursprung und Entwicklung seiner Theologie, Neukirchen-Vluyn, Neukirchener Verlag des Erziehungsvereins, 1968. WOLFF, HANS WALTER: Anthropologie des Alten Testaments, München, Chr. Kaiser Verlag, 31977. Dr. Fodor Ferenc (Nagykırös) 204
