Pszichológia tételek
Kidolgozta Csink Sára 2015
A pszichológia tudománya A pszichológia vagy lélektan az ógörög „lélek” (psziché) és a „tudomány (logosz) szavakból ered. A pszichológia az emberi gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. A pszichológia születését a legtöbb pszichológiatörténeti könyv 1879-re datálja és Wilhelm Wundt (1832–1920) nevével kapcsolja össze, aki Lipcsében pszichológiai laboratóriumot hozott létre. Az azóta eltelt idő során sokban formálódott a pszichológia: több egymás mellett létező elméleti irányzat született, megalakultak a főbb kutatási területek, és az alkalmazott területek száma is megemelkedett. A pszichológiát napjainkban is sokan azonosítják a gyógyító szakmában foglalkoztatott pszichológusok tevékenységével. A pszichológia viszont nem kizárólagosan az emberek lelki jóllétével foglalkozó gyógyító tudomány, hanem az emberekre jellemző mindennemű folyamatok megértésére törekvő diszciplína is. A terápiás szakma csak egyetlen része annak, ahol a szakképzett pszichológus elhelyezkedhet. A pszichológia aktív kutatói szerepet vállal olyan kevésbé közismert területeken is, mint például az emberi észlelés (látás, hallás, tapintás stb.) tanulmányozása, a tanulás és emlékezet törvényszerűségeinek feltárása, a nyelvelsajátítás folyamatának leírása, a matematikai gondolkodás megértése stb. A pszichológia elméleti irányzatai: A. behaviorizmus, Inger/válasz pszichológia, melynek lényege, hogy a viselkedés kondicionálás által alakul ki, azaz a megfelelő ingerre a tanult válaszreakciót adjuk. A behavioristák szerint az önmegfigyelés nem kielégítő egy vagy elmélet megalapozásához, a hiteles válaszokat objektív külső szemlélők megfigyelései alapján kaphatjuk meg. Fő képviselői Watson, Pavlov, Skinner. B. kognitív pszichológia, Az elnevezés a latin cognitio (megismerés) elnevezésből ered. A kognitív pszichológia az észleléssel, az emlékezéssel, a gondolkodással és a figyelemmel foglalkozik. C. a pszichoanalitikus pszichológia Megalapítója Sigmund Freud (1856 – 1939). Elmélete szerint a represszió (elfojtás) által tudattalanná vált emlékek, motivációk nagy hatással vannak a személy viselkedésére. A tudattalan gondolatok, általában szexuális, vagy agresszív jellegűek. Fő képviselői többek között Carl Jung, Szondi Lipót. D. a fenomenológikus pszichológia A fenomenologikus nézőpont az egyéni, szubjektív tapasztalásra alapoz. Többek között az egyén világképét és önképét tanulmányozza. Humanisztikus pszichológiának is nevezik. Megalapítója Carl Rogers (1902 – 1987), aki főbb munkáiban az empátia és az önismeret egyéni és csoportos fejlesztésére dolgozott ki módszereket. Az alkalmazott irányzatok Az alkalmazott irányzatok szerinti felosztásban azok a területek jelennek meg, amik a kutatásokból nyert adatokat a gyakorlati munka során használják fel:
Munkalélektan Pedagógiai pszichológia
Klinikai pszichológia Sportpszichológia Művészet pszichológia Kriminálpszichológia Reklámpszichológia Pasztorál pszichológia (vallással és hittel összefüggő kérdésekkel foglalkozik).
Pszichológiai személyiségfogalmak
A személyiség egy széles körben elfogadott meghatározás szerint egy az egyénre jellemző viselkedési, gondolkodási és érzésminta, ami állandósultan és ezzel együtt egyedien jellemzi magát az egyént.
Egy másik értelmezés szerint a személyiség különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, mely az embert megismételhetetlenné teszi, megkülönbözteti, meghatározza viselkedését és gondolkodását.
Freud pszichoanalitikus megközelítése szerint a személyiségnek három szférája különíthető el: o Ösztönén (ID): öröklött, tudattalanban lévő lelki tartomány. Azonnali szükséglet kielégítésre törekszik. o ÉN (EGO): közvetít a belső valóság és a külvilág, az ösztönén és a felettes én között. o Felettes ÉN (Szuperego): szülői hatásra alakul ki. Ez képviseli a hagyományokat, az erkölcsöt és a lelkiismereti funkciókat.
A személyiség alapvető kritériuma a tudat, amely lehetővé teszi, hogy az egyén elhatárolja magát környezetétől, megkülönböztesse magát minden más személyiségtől, viselkedését tudatosan irányítsa. A személyiség öröklött és veleszületett (szerzett) testi és idegrendszeri sajátosságai bázisán a társadalmi és természeti környezettel folytonos kölcsönhatásban álló és folytonosan fejlődő nyílt, dinamikus rendszere. A személyiség szerkezete A személyiség szerkezete Freud szerint Topológiai modellje szerint a személyiség két fő tartománya a tudatos és a tudattalan, valamint az ezek között található átjárható zóna, a tudatelőttes és leginkább a tudattalan határozza meg viselkedésünket. Később, strukturális modelljében az elméletet továbbfejlesztette az ösztönén, én és a felettes én személyiség-összetevők bevezetésével, ahol már e három összetevő erőviszonya határozza meg a viselkedést. A személyiség szerkezete Jung szerint A személyiségnek három fő tartományát különböztette meg: tudatos, személyes tudattalan és kollektív tudattalan. Utóbbin belül fontos összetevők pl. a persona, tudatos én, árnyék és az archetípusok. A személyiség legkülső burka a persona, ez érintkezik a külvilággal, míg a személyiség működésének irányítója a Selbst, a tudattalan ősvalónk.
A személyiség szerkezete a vonáselméletek szerint A vonáselméletek szerint tulajdonságaink hierarchiába rendeződnek és faktorokat, dimenziókat képeznek. Kutatásaiban az a legfőbb kérdés, hogy hány ilyen fő faktorba rendezhetők a tulajdonságok. A legáltalánosabb nézet szerint 5 szuper-vonás létezik. A hierarchia csúcsán elhelyezkedő vonásokat tartják determináló erejű alaptulajdonságoknak. Wiggins modellje szerint minden tulajdonságunk az alábbi két tényező függvénye:
Milyen jellegű a hatalmi késztetésünk,
Milyen a szeretet-viszonyulásunk.
Ez a kétfajta viszonyulás független egymástól, ezért sajátos kombinációjuk adja személyiségünk egyéni mintázatát. A személyiség kialakulásnak folyamata Erikson: személyiségünk alakulását születéstől halálig 8 kategória határozza meg. Minden periódusban vannak elkerülhetetlen krízishelyzetek, ha ezeket sikerül megoldani, akkor egészséges a személyiség fejlődés, ha nem, akkor a személyiség fejlődése megreked. A fejlődés egész életen át tart. 1. bizalom az ősbizalmatlansággal szemben 1 éves korig 2. autonómia a szégyennel, kétellyel szemben, toalett használat, saját testen való uralkodás kb. 1-3 éves kor 3. kezdeményezés a bűntudattal szemben
óvodáskor
4. teljesítmény a csökkent értékűséggel szemben 5. identitás a szerepdiffúzióval szemben
iskolába lépés
serdülőkor
6. párválasztás, intimitás az izolációval szemben, erős, tartós kötődések az elmagányosodással szemben
fiatal felnőttkor
7. alkotóképesség a stagnálással szemben
érett felnőttkor
8. én integritás a kétségbeeséssel szemben öregkor Erikson: Freud tanítványa – többmindent átvett elméletéből, de alapjaiban különbözik mesterétől, mert társas dimenziót adott Freud biológiai determinizmusának.
A tudat fogalma „A tudatosság lazán definiálható az elme jellemzőinek olyan együttállásaként, mint a szubjektivitás, az öntudat, az ítélőképesség, és annak képessége, hogy észlejük a kapcsolatot magunk és környezetünk között. A tudatosság részei a gondolatok, az érzések, az élmények, a hangulatok, az érzelmek, az álmok, és önmagunk észlelése, de nem feltétlenül egyszerre ezek mindegyike.” (Owen Flanagan) „Tudat az, amikor egy szervezet észleli saját magát és környezetét”. (Antonio Damasio) A tudat pontos definíciója még mindig nem lezárt kérdés a tudományban. A tudattal foglalkozó tudománynak arra kell vállalkoznia, hogy megmagyarázza a pontos kapcsolatot a mentális állapotok és az agy állapota között. Ez a lényege a klasszikus test-lélek problémának: milyen jellegű kapcsolat van az anyag nélküli, tudatos lélek és annak fizikai alapjai között a test elektrokémiai interakcióiban. Gyakorlati kérdések:
Hogyan vizsgálható a tudatosság megléte súlyosan beteg személyekben?
Milyen mértékben tudatosak és öntudatosak a nem humán élőlények?
Az egyedfejlődés melyik pontján kezdődik a tudatosság?
Elérhető-e (számító)gépek esetén a tudatos vagy öntudatos állapot?
A tudatnak két általánosan használt, de eltérő értelmű alkalmazása van, az egyik az éberségi szintre, ébreszthetőségre , a másik a tudat tartalmára és a tudatosságra. A mindennapi értelmezésben a tudatosság azt jelenti, hogy ébren vagyunk és reagálunk a környezetünkre. Az éberségi szint zavara például a kóma (olyan állapoot, amelyben a páciens érzéketlen a fájdalom-, fény- és hangingerekre, hiányzik nála a normális alvás-ébrenlét váltakozása, és nem képes akaratlagos cselekvéseket elindítani. A tudat tartalmának zavara például a delírium: idült alkoholistáknál fellépő, állandó reszketéssel, súlyos érzékcsalódásokkal és téveszmékkel járó elmebántalom.
A pszichoterápia A pszichoterápia gyógymód a lelki problémák, magatartászavarok kezelésében és gyógyításában. „Lélekgyógyászat”, mely lélektani módszerekkel dolgozik. Napjainkban számtalan iskola és irányzat műveli. Lényege kommunikáció és emberi kapcsolat. A pszichoterápia ambuláns (bejáró) és kórházi kezelésként alkalmazandó. Ambuláns pszichoterápiás ellátás keretében a terápia maga úgynevezett zárt rendelés keretében folyik, azaz várakozás nincs, a beteg adott időre jön és távozik. Bizonyos esetekben (például krízisveszélyeztetettség, környezetből való kiemelés szükségessége) kórházi pszichoterápiás kezelés szükséges. A pszichoterápiás eljárások meghatározott esetekben egymással, illetve gyógyszeres terápiával kombinálhatók.
A az emberek, akiknek pszichoterápiára van szükségük, három nagy csoportba sorolhatók: amikor a pszichés tüneteket testi problémák kísérik, és a betegséggel a pszichés probléma is elmúlik; amikor a lelki egyensúly megbomlása téveszméket, hallucinációkat, szélsőségesen ingadozó hangulatot okoz; illetve azok a betegek, akiket állandó vagy visszatérő szorongás, bizonyos szituációktól, élethelyzetektől, emberektől való félelem kínoz.
Amikor egy páciens hozzá kerül, a pszichoterapeuta egy első beszélgetést követően állapítja meg, mi a helyzet, tud-e a problémán segíteni, és ez körülbelül mennyi időbe telhet. A pszichoterápiás kezeléseknek több fajtája van. Az egyéni terápia során a pszichoterapeuta célja a beteg életét megkeserítő, átmeneti vagy már régóta létező probléma megoldása, illetve a tüneteken való segítés. A párterápia arról szól, hogy a pár két tagja között évek óta fennálló problémákat, feszültségeket kibeszéljék, megoldják. A családterápia a családtagok közti indulatok, feszültségek okát igyekszik feltárni és a gondokat megoldani. A leghatékonyabb a csoportterápia, mely a tartós pszichés problémákkal küzdők esetében hatásos: ennek során valós élethelyzeteket élnek át a jelenlevők, melyek segítségével a problémák felszínre kerülnek, fel lehet tárni gyökereiket, és megoldani a problémát. A pszichoterápia lényegében egy tanulási folyamat – a modernpszichoterápiák ugyanis azt veszik alapul, hogy a betegség tüneteit a páciens rossz beidegzései, téves következtetései, hibás viselkedése okozzák, valamint, hogy nem megfelelőek az érzelmi reakciói. A pszichoterapeuta segít, hogy a tünetek hátterében álló problémákat közösen feltárják, majd pedig módosítsák. A terápia során a szakember segít a rossz helyzetmegoldásokat és értelmezéseket olyanokra cserélni, melyek jobban hozzájárulnak, hogy a beteg alkalmazkodni tudjon másokhoz, helyzetekhez. A terápiák között van, amelyik a múltra, és olyan is, mely a jelenre koncentrál. A múltra fókuszáló esetében a jelenben felmerülő problémákra úgy próbálnak hatni, hogy feltárják a régi emlékeket, a múltat. Azok a terápiák esetében, ahol a jelenre koncentrálnak, itt és most kell kezelni a gondokat, amelyek jelen vannak. A jelenre irányulóak a kognitív viselkedésterápiák, melyek a pánik, az agorafóbia (nyílt tértől való félelem) gyógyításában például igen jól beválnak. Egyik részük kognitív, vagyis a gondolkodással és érzelmi reakciókkal kapcsolatos, a másik pedig viselkedéses.
A kognitív módszer lényege, hogy pszichoterapeuta segít a betegnek felismerni, melyek azok az elemek gondolkodásában és viselkedésében, melyek odáig vezetnek, hogy végül tüneteket produkál (például pánikroham). Belátja, hogy maga értelmezi félre az egyébként teljesen normális testi tüneteit. A pszichoterápia behaviorista (viselkedéses) részében a beteg feladatokat is kap. Persze csak fokozatosan haladnak – a páciens otthon gyakorol, illetve olyan helyzeteket kell átélnie, melyektől fél. Ha egykor rosszul lett egy buszon, ezért többet nem mert felszállni, figyelme elterelésével, relaxálással úrrá lehet a félelmén, és megtapasztalja: az, hogy egyszer rosszul lett, nem jelenti, hogy ez minden alkalommal és minden buszon megtörténik. A beteg eleinte kap kísérőt is, aki segít neki, hogy kezdetben ne kelljen egyedül szembesülnie félelmeivel. Pszichológusok mindig inkább a pszichoterápiát ajánlják, mint a gyógyszeres kezelést, mivel úgy vélik: a gyógyszer a tüneteket csak enyhíti és elfedi, de nem gyógyítja, az inkább a terápiás beszélgetések során valósítható meg. Sokkal tartósabbnak válik ezt a megoldást.
Fejlődéspszichológia A fejlődéspszichológia, amely az élőlények pszichikus jelenségeinek kialakulásával, az emberi tudat keletkezésével, az egyes életkori szakaszokra jellemző pszichikus sajátosságok, törvényszerűségek leírásával foglalkozik. A fejlődéspszichológia tárgya a pszichikus fejlődés tényezőinek, valamint a természeti és társadalmi környezet személyiségre gyakorolt hatásának vizsgálata, továbbá az életkori szakaszok jellemzőinek leírása. A fejlődéspszichológia három központi kérdés iránt érdeklődik: 1. A folyamatosság Hogyan fejlődik az egyedi élőlény az élete során? Két féle nézet áll szemben egymással, a folyamatos és szakaszoló nézet. Az egyik a fejlődést folyamatos és fokozatos felhalmozásnak fogja fel, a mennyiségi változásokat hangsúlyozza (például a szókincs), míg a másik hirtelen változások által megszakított folyamatnak tekinti, a minőségileg új minták megjelenését (például a mászásból a járásba váltást). Az egyéni fejlődés folyamatossága szempontjából fontos kérdés, hogy vannak-e a fejlődésnek kritikus periódusai – vagyis olyan időszakok, amely során sajátos környezeti vagy biológiai eseményeknek kell megtörténniük, hogy a fejlődés normálisan folytatódhassék. Ha valami miatt nem következik be az adott esemény, akkor károsodik a fejlődés folyamata. Az ember esetében a legerősebb kritikus periódus a nyelvi fejlődés terén található, azok a gyerekek, akik 6 vagy 7 éves koruk előtt bármilyen okból nem tanulnak meg beszélni, valószínűleg sosem lesznek képesek egyetlen nyelv elsajátítására sem. 2. A fejlődés forrásai Mi hozza létre a változásokat? A genetika vagy a környezet hajtóereje? Az öröklés és a környezet problematikája jelentős kérdés. Az öröklés az egyén veleszületett biológiai képességeit, lehetőségeit jelenti, míg a környezet a társas környezet, a család és a közösség egyénre gyakorolt hatásait foglalja össze. Azt, hogy milyen arányban felelős az öröklés és milyen arányban a környezet, nem lehet megállapítani, a különböző elméletek más és más arányokat állítanak fel. Iker-, örökbefogadási, és családvizsgálatok eredményei szerint a normális személyiségvonások 50%-ért a gének (öröklés), míg a változatosság 25-30%-ért a különböző környezeti hatások felelnek. A fennmaradó 20-25% mérési hiba és a személyiségvonásokkal nem összefüggő mutatók fluktuációjából adódhat. 3. Az egyéni különbségek Nincs két teljesen egyforma ember. Hogyan alakulnak ki azok az állandó jellemvonások, amelyek megkülönböztetik a másik embertől? Bizonyos szempontok szerint hasonlítunk a másik emberre, más szempontok szerint viszont senkire sem hasonlítunk. A hasonlóság az azonos fajhoz való tartozás, fontos biológiai vagy kulturális jellemzők miatt van. Ugyanakkor minden ember egyedi, még az egypetéjű ikrek sem azonosak minden tekintetben.
Az egyéni különbségek eredete a fejlődés forrásainál keresendők: öröklődésünk és környezetünk következtében különbözünk egymástól.
A fejlődéspszichológia tárgya az egészséges fejlődés fontosabb kérdéseinek - mint például a személyiségfejlődést meghatározó tényezőknek, a pszichikus fejlődés formáinak, és törvényszerűségeinek, életkori és egyéni sajátosságainak -, és az egyes életkori szakaszok jellemzőinek a bemutatása. A fejlődéspszichológia tárgyköréhez tartoznak az alkalmazásra kerülő módszerek is, a kutatási és vizsgálati eljárások. A fejlődéspszichológiai kutatás fő módszerei a megfigyelés és kísérlet. A megfigyelés céltudatos és tervszerű, nagy szerepe van a gyermek megismerésében. A megfigyelés lehet önmegfigyelés, vagy mások megfigyelése. Az önmegfigyelés a gyermekpszichológiában egyáltalán nem alkalmazható. A gyermek figyelme kifelé irányul, önismerete nincs, vagy fejletlen, saját pszichés működéséről alig van tudomása, éntudata fejletlen. A serdülőkortól ez a módszer már alkalmazható. A mások megfigyelése lényegesen megbízhatóbb módszer. A megfigyelés lehet alkalmi, vagy rendszeres. Az alkalmi megfigyelés segíti a gyerek megismerését és a helyes nevelői magatartás kialakulását. A rendszeres megfigyelés célokat követ, hosszabb időn át tart, kiterjedhet egy vagy több megnyilvánulásra. A megfigyelés fő problémája, hogy passzív, a megfigyelést végző szakember nem avatkozhat be az események menetébe, így bizonyos jelenségek felbukkanására gyakran hosszú ideig kell várni. Ezt kiküszöbölendő szükség van egy olyan módszerre, amelyben direkt módon felszínre lehet hozni az egyes pszichés jelenségek és az egész személyiség fejlődésének adott életkorban jellemző adatait. Ezt az igényt elégíti ki a fejlődéspszichológiai kutatás másik fő módszere a kísérlet. A kísérlet előnyei a megfigyeléssel szemben:
Nem kell megvárni a vizsgálandó pszichikus jelenség véletlenszerű előfordulását. Előre felkészülhetünk a vizsgálandó jelenség fogadására. A feltételek variálhatók, változtathatók. Tanulmányozhatjuk az okokat és következményeket. A kísérlet megismételhető. A pszichikus jelenségekre vonatkozó adatok regisztrálhatóak, mérhetőek és értelmezhetőek.
A kísérlet lehet laboratóriumi és természetes kísérlet. A laboratóriumi kísérletben a vizsgált jelenséget mentessé tesszük a zavaró körülményektől, és pontos regisztráló berendezésekkel végezzük el a folyamat rögzítését és a méréseket. A természetes kísérletek a vizsgált személyek természetes közegében kerülnek lebonyolításra. A megfigyelés és kísérlet mellett számos más eljárást is alkalmaznak a kutatással foglalkozók. Fontosabb kiegészítő módszerek az explorációs módszerek, a kikérdezés (szóbeli, vagy írásbeli) különböző fajtái. További jelentős módszer a tesztekkel végzett vizsgálatok. A fejlődéspszichológiában legismertebb és leggyakrabban használt tesztek az. ún. projekciós tesztek közé tartozó, a gyermeki produktumok elemzésére használatos eljárások (bábjáték-teszt, rajz-tesztek, mese tesztek stb.). A megfelelő módszer kiválasztását a felhasználás célja, kutatási, vagy diagnosztikai jellege határozza meg.
A fejlődéspszichológia a pszichikus fejlődést több oldalról vizsgálja. Megkülönböztetünk keresztmetszeti vizsgálati módot, hosszmetszetivizsgálati irányt, valamint ezek kombinációját. A gyermek gyakorlati megismerése keresztmetszeti úton történik. Ez az eljárás az életkorokat időrendben követi – az újszülött kortól kezdve halad az életkori szakaszokon tovább a felnőttkorig. A személyiség – vizsgálat szempontjából – legfontosabb tulajdonságait (pl.: intelligencia, érdeklődés, testi fejlődés, tanulás, stb.) teszi a vizsgálat tárgyává. Minden egyes életkorban ugyanazokat a pszichikus működéseket vizsgálja, de már fejlettebb fokon, így minden életkorban megkapja a fejlődés szintjét keresztmetszetben, és kimutatja az előző szakaszhoz viszonyítva bekövetkezett fejlődés mértékét. A hosszmetszeti vizsgálat nem az életkorokat, hanem egy-egy pszichikus funkció fejlődését (külön-külön vizsgálva) tanulmányozza a születéstől haladva. Az eljárással ki lehet mutatni a vizsgálati funkciókban bekövetkező változásokat, így a fejlődés eredményei jól meghatározhatóak. Az eljárás előnye, hogy megmutatja, hogyan fejlődnek az ember pszichikus funkciói, illetve hogyan alakul a fejlődés. Hátránya, hogy nagyon időigényes – ugyanazon vizsgálati személynél ki kell várni az évek múlását -, és a pszichikus funkciókat elszigeteli egymástól. A hosszmetszeti és keresztmetszeti módszert lehet kombinálni, hogy azonos életkorú csoportokat állítunk össze és ezeket néhány éven át megfigyeljük.
A szociálpszichológia alapkérdései
Mi a szociálpszichológia? A pszichológián belül a társas, társadalmi viselkedést tanulmányozó önálló tudományág, azt vizsgálja, hogyan zajlanak le az emberi interakciók, és hogyan befolyásolják a társak az ember gondolkodását, viselkedését és szándékait. Az emberi együttélés törvényszerűségeit vizsgálja, hogy miképpen hat a társ(ak) vélt vagy valós jelenléte a személy gondolkodására, érzelmeire és viselkedésére, azaz, hogyan befolyásoljuk tudatosan vagy tudattalanul egymást. Melyek a szociálpszichológia főbb vizsgálati területei?
A szociális attitűd (viszonyulás) kutatása: A szociális attitűd azt mutatja, hogy a kisebb-nagyobb társadalmi csoportok értékrendszere miképpen hatol be és tükröződik az egyén érzelmeinek és gondolatainak világába. Az egyén felől nézve pedig azt mutatja, hogy érzelem és gondolat egymást átszőve, együttesen hogyan szabályozzák az egyén magatartását, a valósághoz való viszonyát. Az attribúció kutatása: a társas viselkedés kutatása. Az attribúció-elmélet azt kutatja, hogy egy adott személy viselkedését külső vagy belső ok magyarázza, és ha belső, szándékolt vagy szándékolatlan az illető cselekvése. A csoportdinamika viselkedési és pszichológiai folyamatok rendszerére vonatkozik, amely egy adott szociális csoporton belül, vagy esetenként csoportok között alakul ki. A csoportdinamika tanulmányozása hasznos lehet a csoportok döntéshozatali folyamatának megértéséhez, és hatásos csoportterápiák kialakításához.
Melyek a legjelentősebb kapcsolódó tudományok? Szociológia: a szociálpszichológiához hasonló problémákat vizsgál annak érdekében, hogy megmagyarázza a nagyobb léptékű társadalmi rendszerek működését. Kulturális antropológia: a társadalmi együttélést, a kisebb társadalmak struktúráját, szokásait, kultúráját tanulmányozza. Melyek a szociálpszichológiai tudomány főbb vizsgálati módszerei?
Megfigyelés: az adatgyűjtés legelterjedtebb módszere. A szociálpszichológia általában előre meghatározott szempontrendszer szerint megfigyelést végez. Természetes kísérlet: ha valamilyen eseményről előre tudjuk, hogy be fog következni, és ilyenkor a megfigyelést azzal a szándékkal végezzük, h az emberek hogyan reagálnak az adott eseményre (pl.: napfogyatkozás) o Nem beavatkozó kísérlet: természetes körülmények között maguk a kísérletvezetők végeznek valami előre eltervezett manipulációt, majd megfigyelik az emberek reagálását (pl.: ún. Kandi kamera). Előnye, hogy a megfigyelt személyek természetesen viselkednek, hátránya, hogy nehezen
alakíthatók ki standard körülmények, így a kapott eredmények bizonytalanok, összehasonlításban nehezen használhatók. o Laboratóriumi kísérletek: a kísérleti személy reakcióit laboratóriumi körülmények között, ellenőrzött feltételek mellett vizsgálják, így pontosan meghatározható, hogy mely hatásokra történik változás. Az így kapott eredmények nagyon megbízhatóak. A szociálpszichológia legjellemzőbb eljárása.
Interjútechnika: bizonyos témákban kikérdezzük az egyént. o Nyílt interjú: beszélgetéshez hasonlít, a meginterjúvolt fél a nyitott kérdésekre szabadon, saját szavaival válaszolhat. Jól feltárja a kérdezett egyén valódi attitűdjeit, értékeit, hozzáállását, azonban feldolgozása bizonytalanabb, hosszadalmas. o Strukturált interjú: az interjú kérdéseit előre elkészítjük, akár válaszalternatívákkal együtt, amelyek iránya és a válaszlehetőségek előre behatároltak. Éppen behatároltsága miatt kevésbé alkalmas az attitűd mérésére, de gyorsan, pontosan feldolgozható.
Kognitív képességek: az intelligencia A kognitív képesség fogalmába tartoznak többek közt az észlelési, emlékezeti, gondolkodási, tanulási képességek tartoznak. Mi az intelligencia? Az emberek különböznek azon képességükben, hogy
megértsenek bonyolult gondolatokat hatékonyan alkalmazkodjanak a környezetükhöz tanuljanak a tapasztalataikból különféle okfejtéseket levezessenek akadályokat győzzenek le gondolkodás segítségével.
Az IQ-ban tapasztalt egyéni különbségek jelentős mértékűek lehetnek, ugyanakkor egy adott személy intellektuális teljesítménye alkalomtól, helytől és a kritériumtól függően változik. A pszichometriai (mérésen alapuló) megközelítés szerint az intelligenciát az IQ teszt pontszám szerint lehet mérni (Alfred Binet). A teszteket úgy kalibrálják, hogy az átlagos eredmény 100 IQ pont körül legyen, és az emberek közel 68%-ának 85-115 IQ pontot mérjen. IQ
mentális kor 100 életkor
Példa: mennyi az IQ-ja annak a 10 éves gyermeknek, aki a 13 éveseknek megfelelő átlagos szinten teljesít? A fentiek alapján (13/10)*100=130. A Binet-Simon-féle teszt a ma használatos összes intelligenciateszt ősmintájának tekinthető. Ez volt az első teszt, melyet a gyermekek intelligenciájának mérésére használtak. A teszt skálája több ízben módosult, a hazai viszonyokra Éltes Mátyás adaptálta. A tesztben a feladatok és a kérdések nehézségi fok szerint vannak csoportosítva és az intelligencia szintjét az jelzi, hogy a vizsgált személy hány, egyre növekvő nehézségű feladatot tud egymás után hibátlanul megoldani. A Budapest-Binet teszt 3-16 éves kor közötti fiatalok általános, más szóval globális intelligenciáját képes mérni. A Raven-féle teszt a nonverbális elvonatkoztatást mérő próbasorozatot tartalmaz. A teszt igen jól tükrözi az életben elért teljesítményeket, kevésbé az iskolai sikerességet. A teszt feladatai geometriai figurákat tartalmaznak, így kultúrától, nyelvi tényezőktől független módon működik, a világon bárhol használható. Ezért az egyik legjobban használható eljárás a tehetségvizsgálatokban. A Magyar Wechsler Intelligenciateszt tíz részfeladatot tartalmaz, összehasonlító, műveltségi, élethelyzetek megértésére vonatkozó, számterjedelemmel, számolással foglalkozó, mozaikpróbás, képkiegészítő, képeket sorbarendező, tárgyösszeillesztő és rejtjelező feladatokat. Mit tudhatunk meg az eredményből és mit nem? Az intelligenciatesztek segítségével globális képet kapunk a gyermek értelmi képességéről, az adott tesztek által mért területek fejlettségéről. Emellett a mérések segítséget nyújthatnak a normától való eltérés megállapítására, jó módszert jelentenek fogyatékosság vagy éppen kiemelkedően magas intelligencia megállapítására, de a gyermek személyiségét, részképességeit nem állapíthatjuk meg ilyen tesztek alkalmazásával. A tesztek sajátossága,
hogy sohasem lehetnek teljesen függetlenek attól a nyelvtől és kultúrától, amelyben létrehozzák őket, hiszen megalkotóik adott struktúrákban gondolkodnak. A nyelvi és kulturális különbségek így a mérést pontatlanná tehetik, de számos egyéb tényező (betegség, fáradtság, szorongás) is befolyásolhatja a gyermek eredményét. Az IQ-ból önmagában nem vonható le következtetés az egyén tehetségével kapcsolatban, tehát alacsonyabb intelligenciaérték sem zárja ki, hogy a gyermek egy-egy tehetségterületen kimagasló képességű legyen és fordítva is igaz, nem feltétlenül tehetséges az a fiatal, akinek nagyon magas az IQ-ja. Mindemellett az intelligenciateszt eredménye egy irányadó érték, ami alapja lehet további vizsgálatoknak. Gardner: többtényezős IQ olyan problémamegoldó képesség, amelyet értéknek tartanak legalább egy kultúrában. Környezeti tényezők hatása az intelligenciára: az adott kultúra elvárásai fontosak. (Példa: a spanyol rizstermesztők jók a rizs mennyiségének felbecslésében, a botswanai gyerekeknek remek emlékezőtehetsége van a mesékre, az amerikaiak a „kultúra független” pszichometriai tesztekben jobban teljesítenek a hagyományos társadalmakban élőknél.) Az intelligencia-vita A pszichológiában gyakran fellángol a vita, hogy az intelligencia az örökletesség vagy a környezeti tényezők (iskola, család) által meghatározott. Egyesek szerint (Jensen) az intelligencia örökletes és nem fejleszthető, mások szerint mindig érvényesül a környezeti hatás is.
A motiváció fogalma A pszichológia egyik fontos kérdése, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen erők állnak a viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre, hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem. A motiváció belső indítékokból eredően dinamizálja és irányítja a célirányos és szervezett viselkedést. Összetevői:
biológiai és szexuális elemnek szokások, elvárások tudatos szándékok érdeklődés értékorientációk
Mindezeket önmagunkra és környezetünkre vonatkoztatjuk. Drive-elmélet (Hunt 1952): a motiváció szükséglet-megvonásból származik, amely állapot megszüntetése érdekében aktivizálja a szervezetet. Megerősítés elmélet: (Skinner 1953): a visszajelzések hatásai szabályozzák a viselkedést. Az cselekvés megérthető a tudatra való hivatkozás nélkül is. McClelland elmélete (1961): elismeri a tudat fontosságát az emberi cselekvésben, de a tudatalatti szerepét hangsúlyozza, a személy az adott pillanatban nincs tudatában, hogy milyen értékek, hit, emlékek stb. alapján dönt. Három szükséglet szerint magyarázható a motiváció: a teljesítmény-motiváció (belső hajtóerő a sikerre), a hatalmi motiváció (az egyén befolyással akar lenni másokra), és a kapcsolat-motiváció (elfogadottság iránti vágy). Maslow „piramis” elmélete (1954): A piramis legalsó szintjén az alapvető élettani szükségletek, mint például az éhség, szomjúság stb. helyezkednek el, majd a piramis csúcsa felé haladva egyre magasabb rendű motívumokkal találkozunk. Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek nagy részben kielégítettek. Például a piramis második szintjén található biztonság iránti szükséglet csak akkor lép fel, ha az alsó szinten lévő fiziológiai szükséglet részben kielégített. A piramis csak az emberre jellemző szükségleteket is tartalmaz, ilyen a megbecsülés, a kognitív, az esztétikai és az önmegvalósítás szükséglete. Az önmegvalósítás alatt a bennünk lévő lehetőségek kiteljesedését érti. A Maslow által elképzelt hierarchia azonban nem minden esetben érvényesül, például ez a rendszere a motivációknak nem magyarázza meg az éhező tudósok, vagy az éhségsztrájkot folytatók viselkedését, akik alapvető szükségleteiket alárendelik egy magasabb szükségletnek.
A Pygmalion hatás: Pygmalion görög szobrász, aki beleszeret saját szobrába, és a szobrász imáját meghallgatva a szobrot az istenek életre keltik. G. B. Shaw-t ihlette drámára, melyet megzenésítettek később (My Fair Lady, Higgins professzor és Eliza története). Pszichológiai vonatkozás: ha magas a mérce + hiszünk benne, hogy el lehet érni nagyon erős a motivációs erő. Egy kísérletben néhány pedagógus azt az információt kapta, hogy munkájuk elismeréseként válogatott elit osztályokat fognak kapni, amelyeknek mindegyik tanulója átlagon felüli képességekkel rendelkezik, az iskola vezetése pedig elvárja, hogy teljesítményük meghaladja a többi osztályét. Pontosan így is történt. A csavar a történetben az, hogy mint utólag kiderült, sem a pedagógusok, sem a diákok nem estek át semmiféle szelekción, mindegyikük átlagos képességekkel bírt, ám a velük szemben támasztott elvárások (akár konkrétan megfogalmazva, akár csak sugallva) önbeteljesítő jóslatként működtek. Tehát az elvárások hatékonysága független az információk előjelétől és elérhetőségétől. Ennek ismeretében kijelenthetjük, hogy a tanár a növendékébe vetett hite által kimondatlanul is képes elősegíteni a teljesítményt, míg sajnálkozása, együttérzése rontja azt. Így egy átlagos képességű diák eminenssé, vagy akár lemorzsolódóvá is válhat, mintegy életre hívva a tanár elvárásait. Hogyan érdemes motiválni a diákokat (Herczeg Attila szerint): A alkalmazzunk kevesebb külső kontrollt, engedjük, hogy tanítványaink megismerjék önszabályozó képességeiket és azokra támaszkodjanak. Rendkívül fontos, hogy a lelkesítés és a lelkesedés mindig reális legyen. Ne a konkrét sikert, hanem az ahhoz vezető utat képzeljük el, és ebben legyünk növendékeink segítségére. Kell építő kritika is, de arra ügyeljünk, hogy a negatív visszacsatolások minden esetben kizárólag a tárgyra korlátozódjanak, míg pozitív megerősítéseink a személyre és a tárgyra egyaránt irányuljanak.
A személyközi kommunikáció pszichológiai háttere A kommunikáció jelenségeinek közös összetevői vannak, melyek minden rendszerre érvényesek. Az általános modell személyekre vonatkoztatva a következő elemekkel rendelkezik: 1. Információforrás: egy személy, akinek üzenete van. 2. Adó/kódoló: a forrás üzeneteit kódolja és eljuttatja a csatornához, amely azt továbbítja. 3. Csatorna: a jeleket közvetítő közeg. 4. Vevő/dekódoló: a csatorna „végén” (kimenetén) megjelenő jeleket állítja vissza olyan formába, amit a rendeltetési hely (a másik személy) észlelni tud. 5. Címzett: a rendeltetési hely, az üzenet címzettje, a forrás által kibocsátott üzenetet észlelő másik személy. 6. A zaj: a nem tervezett torzulás a kommunikációs folyamatban a környezet hatására. A két ember között lezajló beszélgetés során forrás a küldő fél tudata (az agy), a küldő – nyelvi szinten – a mozgató rendszer, a hangszalagok, a gége és az ajkak. A jel hanghullám (nyomásváltozás a levegőben), ami beszédként azonosítható. A közvetítő közeg a levegő, amelyben a hanghullámok terjednek. A vevő a hallgató halló szerve, a hallóideg, és a nyelvi szinten a hallgató agya "dekódolja" az információt, és kiszűri a zajokat. A címzett ebben az értelemben a másik fél tudata. Az személyközi kommunikáció A személyközi kommunikáció során a felek nem csak szavakban kommunikálnak, hanem teljes lényükkel. Közvetlen emberi kommunikáció során (mindkét ember jelen van), teljes érzékszervi apparátusuk révén – eszköz nélkül történik– az információ csere. A közvetett kommunikációnál nincs személyes jelenlét, például telefonon beszélgetnek. A kölcsönhatásban álló felek kölcsönösen értelmezik egymás viselkedését, és ebből a tudatból kiindulva reagálnak egymásra. A mindennapi viselkedések jó részét kölcsönhatások, elvárások vezérlik. A kölcsönhatást befolyásolja az önmagunkról alkotott kép (énkép) és a másikról kialakított kép (impresszió, előítélet, hírnév) is. A kommunikáció csatornái a teljesség igénye nélkül az alábbiak: írás, beszéd, testbeszéd, mimika, gesztusok, térszabályozás, hanghordozás. A szavak által való közlést nevezzük verbális kommunikációnak. A nem szavakkal történő kommunikációt nevezzük non-verbális kommunikációnak, míg a nem szándékolt, nem tudatos megnyilvánulásokat pedig metakommunikációnak. Tehát a szavakon túli, nem szándékolt közléseinkkel is közölhetünk üzeneteket másokkal. Kísérletek szerint az üzenetek átadásában a szavak a kommunikáció kb. 7%-át, míg a hanghordozás és hangsúly kb. 38%-át, a gesztusok, mimikák, azaz a testbeszéd a fennmaradt kb. 55%-át teszik ki. Mivel a szavakon kívüli kommunikációt általában nem kontrolláljuk tudatosan, holott ezek felelősek a kommunikáció 93 %-áért, érdemes őszintének lenni, mert a másik fél hamar rájön ellenkező esetben, hogy a 93 % mást mond, mint a 7 %.
Társas interakciók, sztereotípiák, előítéletek A személyészlelés a sikeres társas interakció első lépése. Ahhoz, hogy embertársainkkal sikeresen érintkezzünk, szükségünk van arra, hogy a másik ember viselkedését helyesesen értelmezzük, megértsük, és bizonyos fokig előrelássuk. A nem megfelelő ítéletek a kommunikáció meghiúsulásához vezetnek, így az elszigetelődést mozdítják elő. Ennek fő oka, hogy emberekkel kapcsolatban ritkán vagyunk elfogulatlan megfigyelők, előzetes érzelmek, elvárások, motivációk kezdettől fogva befolyásolják ítéleteinket. Hajlunk arra, hogy a hozzánk hasonló emberekben jó, míg a tőlünk különbözőkben rossz tulajdonságokat vegyünk észre. Egyes esetekben a hibás észlelés észrevételét még az is nehezíti, hogy téves ítéleteink önbeteljesítő jóslatként működhetnek, például a (hibásan) zsarnoknak tartott főnökből olyan viselkedést válthatunk ki, ami tényleg zsarnokká teszi. Az emberek igen jól képesek alapérzelmeket (élvezet, bánat, harag, félelem, undor, meglepetés stb.) felismerni arckifejezés alapján (Ekman kísérlete). Azt is tapasztalták, hogy a felismerés kultúrától független univerzális módon történik (más kultúrából származó kísérleti személyek is képesek voltak európai emberek arcáról készült fényképek alapján az érzelmeket helyesen beazonosítani). Cronbach szerint a pontos észlelés nem egyetlen egységes jellemző, hanem több tényezőből áll össze. Akik például, jól észlelik az emberek valamelyik csoportjának általános jellemzőit (sztereotípia-pontosság), gyakran nem tudják jól megkülönböztetni az adott csoporton belüli egyéneket (differenciális pontosság), és ez fordítva is igaz. A másik ember észlelésének pontosságáért inkább a sztereotípia-pontosság felelős (vagyis az a készség, hogy az emberek egy „típusának” általános jellemzőit azonosítani tudjuk), anélkül, hogy túl sokat törődnénk az adott egyén egyedi, speciális jellemzőivel. A csoportok észlelése Mi a sztereotípia és az előítélet? Egy példával: sztereotípia pl. a plázacica. A plázacica, az egy megjelenés, ruházat, smink, viselkedés stb. Az előítélet meg az, amikor meglátsz egy plázacicát és azt gondolod pl., hogy értelmi képességek terén kihívásokkal küzd (buta, mint a föld), mert külső tulajdonságai alapján következtetsz egy olyan tulajdonságára, amiről valójában nincs információd. A sztereotípiák az egyén számára emberek osztályait reprezentáló sémákat jelenti, azaz embereket csoportosítunk részleges információk és érzelmek alapján, és a csoport minden tagját egyformának tekintjük. Az általánosító jellege miatt az elraktározott információ könnyen torzul és részleteiben pontatlan lesz. Ugyanakkor a sztereotípiák megkönnyítik az információ feldolgozást (azonnal látjuk, ki plázacica és ki nem, anélkül, hogy az egyént megismernénk). Az előítélet a sztereotípiához kapcsolódóan az adott társadalmi csoport tagjainak pozitív vagy negatív értékelése. Az előítélet akkor jelent problémát, ha az adott embert megismerve a sztereotípiának ellentmondó új információk (például a plázacica értelmes, normális lány) nem hatnak vissza az előítéletre, azaz hogy „minden plázába járó lány buta”. A diszkrimináció nemcsak ítélet alkotás, mint az előítélet, hanem egy pozitív vagy negatív viselkedés a társadalom valamely csoportja, illetve annak tagjai iránt. Ha egyszer egy sztereotípia kialakult az egyénben, a csoporttagokról kialakított gyors ítéletek alkotásához vezethet. Ha egy egyént egy csoport tagjaival azonosítja valaki, úgy fog rá
tekinteni, mint aki a csoportra jellemző összes tulajdonsággal rendelkezik és mással nem („ha belépek egy üzletbe, nem látszik rajtam a princetoni és a harvardi diplomám és ügyvédi státusom. Csak egy feketét látnak” Williams). A csoportok tagjaival kapcsolatban szerzett személyes tapasztalatokból kialakított sztereotípiák elfogultak lehetnek, mivel az emberek a szélsőséges jelenségekre jobban odafigyelnek. A sztereotípiákat a társadalom is közvetíti az egyénnek. A szülők, a tanárok és a kortársak adják az első leckét a csoportkülönbségekről. Még ha nem is mondják ki nyíltan, a gyerek átveszi a sztereotípiákat. A sztereotípiákat a média is közvetíti. A sztereotípiák megváltoztatása Kontaktushipotézis: az ellenséges csoport tagjaival való közvetlen és személyes kapcsolat csökkentheti az előítéletet a csoporttagok egyenkénti megismerése logikusan felbontja a sztereotípiát.
A deviancia fogalma, formái A deviancia a normaszerűtől való eltérést jelenti. A társadalmi normáktól nemcsak a bűnözők, de a zsenik vagy akár a furcsa viselkedést tanúsító művészek, tudósok is eltérhetnek. Eltérhetnek csoportok, egyének kulturális szokásaikat, nyelvhasználatukat illetően is. Ezek a csoportok hatással vannak a társadalom egészére is, létük pozitív jelentőséggel bír a társadalom folyamatos megújulása szempontjából. Deviánsaknak tekinthet a társadalom a kulturális eltérések okán az adott normáktól eltérő magatartásformákat is. Gondoljunk csak a Magyarországon élő romákra, akiknek szokásai a többségi társadalom értetlenségével találkoznak számtalan esetben. Ilyen eltérő szokás például, hogy a roma beteget a teljes nagycsalád meglátogatja a kórházban. Mit kér valójában számon ilyenkor a társadalom? Vegyük figyelembe, hogy a családi összetartás ma alapvető társadalmi érték. Deviánsaknak tekinthetők a hajléktalanok is, ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy a tisztálkodás és a rendszeres munkavégzés számukra szinte elérhetetlen, könnyen találhatunk olyan társadalmi jellegű okokat, melyek kényszerpályára terelik viselkedésüket. Általában deviánsnak tekintik a prostituáltakat és a melegeket. Tudnunk kell azonban, hogy e viselkedésformák megítélése korról korra, országról országra változik, ennek napjainkban is tanúi lehetünk. Mondhatnánk, hogy van olyan viselkedés, melyet minden társadalom kivétel nélkül deviánsnak tekint. Első ránézésre ilyen az emberölés, melyet szinte minden kultúra elítél, ám ez egyáltalán nem igaz. Gondoljunk csak a háborúban mások vérét hősiesen ontó katonára! Tetteit egyenesen pozitív cselekedetnek tekintik, s kitüntetéssel díjazzák. Az íratlan szabályokat tulajdonképpen akkor vesszük észre, ha megszegjük őket. A normasértést a társadalom rosszallással, kiközösítéssel szankcionálja: egy kis faluban deviáns, aki nem reggel hat és reggel nyolc óra között megy a boltba, hanem később; kellemetlen perceknek teszi ki magát egy arab ország kisvárosában az, aki rövidnadrágban sétál az utcán. A devianciák fajtái igen széleskörűek. Néhányat sorolok fel az alábbiakban. Mindegyik esetben megfigyelhető, hogy a deviancia jellegéről koronként és kultúránként eltérők a vélemények, és a helyzet folyamatosan változik. Sőt, ami egykor deviancia volt, ma sokak szerint már nem is az. Elmebetegek A 19. század előtt az elmebetegeket bűnözőknek tekintették. A 19. század elején vált ki az elmebetegség a bűnözés kategóriájából, ekkor jött létre az első zárt intézet is. Gyakran zártak politikai okokból egészséges embereket elmegyógyintézetbe, mert bírósági tárgyalás nélkül egy orvosi véleménnyel ezt megtehették. Ma már tudjuk, hogy a legtöbb tünet gyógyszerrel kezelhető, illetve az is nyilvánvaló, hogy az elmebetegségek különböző súlyosságúak, és ennek alapján meg kell különböztetni a különböző gyógyító eljárásokat is. Ma már a kórházi kezelés is háttérbe szorul az ambuláns ellátás javára. Bűnözők A bűnözés társadalmi jelenség, s mint ilyennek, társadalmi okai vannak. Bűnözőnek az minősül, aki egyszer vagy többször volt börtönben. Ha azonban azt tekintjük, hogy a társadalmi hátrány
a bírósági eljárás során jogi hátrányhoz vezet, leginkább azok az emberek kerülnek börtönbe, akik a jövedelem, az iskolai végzettség alapján a társadalmi hierarchia alsóbb pontjain foglalnak helyet. Vajon deviáns-e a „megélhetési bűnöző”, akinek úgymond nem volt más lehetősége jövedelemhez jutni? E kérdésre adott nemleges válasz szerint a bűnözés nem feltétlenül deviancia. Melegek Az antik görög világban a homoszexuális vonzalom és gyakorlat a legmagasabb rendű és legnemesebb szenvedély volt. A római korban a homoszexualitás a társadalom egészét átható életfelfogás részévé vált: a zabolátlan szórakozás egyik megnyilvánulási formája volt. A kereszténység térhódításával a homoszexualitás Isten és természet elleni bűnné vált. Az európai társadalmakban évszázadokon keresztül büntetendő cselekménynek számított az azonos nemű emberrel folytatott szexuális aktus. Jelenleg a melegek és leszbikusok házasságot köthetnek számos országban (többek között Belgiumban, Dániában, Egyesült Királyságban). Magyarországon nem engedélyezett az azonos neműek házasságkötése. A helyzet tehát változóban van. A deviancia tehát az adott kortól és kultúrától függően határozható meg, mint a többség védekezése nem kívánt viselkedésformák ellen. A deviánsnak tekintett csoportok küzdenek a besorolás ellen, és gyakran sikerül a társadalom véleményét számukra kedvezően befolyásolniuk.
