PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. november 29-i ülésének JEGYZŐKÖNYVE 150/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a 2013. évi költségvetési koncepció elfogadásáról. 151/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratát módosító okirat elfogadásáról. 152/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának jóváhagyásáról. 153/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat pályázat benyújtásának szándékáról az Új Széchenyi Terv pályázati felhívására „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések” címmel. 154/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény főzőüst cseréjéhez szükséges összeg biztosításáról. 155/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft., mint az ivóvíz szolgáltatója felkéréséről, hogy az átmeneti ivóvízellátás formáját és költségeit dolgozza ki. 156/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a dr. Man Ilona házi gyermekorvossal kötött megállapodás módosításáról. 157/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat Versenytárgyalási Szabályzatának, Licittárgyalási Szabályzatának, valamint Közfeladat átadásának és a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásának pályázati eljárása szabályainak elfogadásáról. 158/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Karacs Ferenc Múzeum fenntartói jogának átvételéről, illetve a kötelezettségek átadásáról-átvételéről szóló megállapodás elfogadásáról. 159/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Karacs Ferenc Múzeum, mint önállóan működő új költségvetési szerv kiválással történő létrehozásáról, valamint alapító okiratának elfogadásáról. 160/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Kiss Istvánné megbízásáról a Karacs Ferenc Múzeum igazgatói feladatainak ellátásával. 161/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás módosított Társulási Megállapodásának elfogadásáról; a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó módosított Megállapodás elfogadásáról; a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Támasz Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátására vonatkozó módosított Megállapodás elfogadásáról; a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátására vonatkozó Megállapodás Kiegészítésének elfogadásáról; a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó módosított Megállapodás elfogadásáról.
2 162/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat pótelőirányzat nyújtásáról az Egyesített Óvodai Intézmény részére az intézmény működőképességének fenntartása érdekében. 24/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet egyes önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről. 25/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól. 26/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i soron következő üléséről. Jelen vannak: Dombi Imréné polgármester, Márkus Gábor és Kiss Zsigmond alpolgármesterek, Petőné Papp Margit, Szabó Attiláné tanácsnokok, Kovács Krisztina, dr. Felszeghy Szabolcs, Tóth László, Duró Ferenc, Borsos László, Kincses László képviselők, Keserű László jegyző, Karacs Zoltán jegyzőkönyvvezető, 15 fő érdeklődő. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Tisztelettel köszöntöm a képviselő-testület tagjait, a megjelenteket. Mielőtt elkezdjük ülésezésünket, egy bejelentést szeretnék tenni. A mai napon 11.00 órakor érkezik Mongólia nagykövete, aki további együttműködést szeretne Püspökladánnyal. Nagykövet asszonyt az alpolgármesterekkel együtt fogom fogadni az ERTI-nél. Az ülést emiatt 10.30 órakor fel fogom függeszteni kb. 12.00 óráig. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan lehetőség Püspökladány számára, amit nem szabad visszautasítani. Többször voltak már tárgyalások, amelyeket folytatni kell. Amennyiben mód és lehetőség lesz rá, hogy az ERTI-vel a nagykövet asszony meg tudjon állapodni, azt az önkormányzatnak, a képviselő-testületnek mindenképpen támogatnia kell. Megállapítom, hogy az ülésen 11 fő képviselő van jelen, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv-hitelesítőknek Tóth László és Kincses László képviselőket javaslom. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. Megállapítom, hogy a képviselő-testület Tóth László és Kincses László képviselőket jegyzőkönyv-hitelesítőknek kijelölte. A meghívóban szereplő napirendhez, a zárt ülés végére felvételre javaslom a következő anyagot: Előterjesztés ügyvezető igazgató megbízásáról. Aki a meghívóban szereplő napirendet a kiegészítéssel elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat.
2
Napirend: 1.
Jelentés a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről. Előadó: Dombi Imréné polgármester
2.
Tájékoztató a város közrend-, közbiztonság-, közlekedésbiztonság helyzetéről, a foganatosítandó rendőri intézkedésekről és a jövőben tervezett feladatokról Püspökladány Város területén. Előadó: Dr. Tóth Ferenc r. alezredes, városi rendőrkapitány
3.
Tájékoztató az önkormányzat 2012. III. negyedéves költségvetési gazdálkodásáról. Előadó: Dombi Imréné polgármester
4.
Az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepciójának megtárgyalása. Előadó: Dombi Imréné polgármester KÖZMEGHALLGATÁS
5.
Különfélék a)
Tájékoztató Püspökladány Város munkaerő-piaci helyzetére vonatkozóan a 2012. I-III. negyedév időszakát érintően. Előadó: Szöllősi Józsefné kirendeltség-vezető Dombi Imréné polgármester
b)
Előterjesztés alapító okirat módosítására. Előadó: Dombi Imréné polgármester
c)
Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programja módosításának jóváhagyására. Előadó: Dombi Imréné polgármester
d)
Előterjesztés „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések” ÉAOP5.1.1/D-12. kódszámú pályázat lehetőségeiről. Előadó: Dombi Imréné polgármester
e)
Előterjesztés főzőüst cseréjéről. Előadó: Dombi Imréné polgármester
f)
Előterjesztés egészséges ivóvíz biztosítási kötelezettségről. Előadó: Dombi Imréné polgármester
g)
Előterjesztés feladat-ellátási megállapodás módosítására. Előadó: Dombi Imréné polgármester
h)
Előterjesztés egyes önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről. Előadó: Dombi Imréné polgármester
3
i)
Előterjesztés az önkormányzat vagyonrendeletének megalkotásáról. Előadó: Dombi Imréné polgármester
j)
Előterjesztés a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendelet módosításáról. Előadó: Dombi Imréné polgármester
k)
Előterjesztés a Karacs Ferenc Múzeum átvételéről és az intézmény alapító okiratának elfogadásáról. Előadó: Dombi Imréné polgármester
l)
Előterjesztés a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítására. Előadó: Dombi Imréné polgármester
m) Előterjesztés az Egyesített Óvodai Intézmény részére nyújtandó önkormányzati többlettámogatásról. Előadó: Dombi Imréné polgármester n)
Beszámoló a Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2012-ben végzett munkájáról. Előadó: Lövei Csaba tű. alezredes, kirendeltségvezető
o)
Előterjesztés buszbeszerzésre. (zárt ülés) Előadó: Dombi Imréné polgármester
p)
Előterjesztés „Az év mecénása” díj adományozására. (zárt ülés) Előadó: Dombi Imréné polgármester
r)
Előterjesztés adósságkezelési szolgáltatás kérelem elutasítása ellen benyújtott fellebbezések elbírálására. (zárt ülés) Előadó: Dombi Imréné polgármester
s)
Előterjesztés ügyvezető igazgató megbízásáról. (zárt ülés) Előadó: Dombi Imréné polgármester
1. Napirend Kérdések BORSOS LÁSZLÓ képviselő Polgármester asszony október 24-én az adósságkezelés lehetőségeiről egyeztetett. Szeretném megkérdezni, mi lett az egyeztetés eredménye? Október 29-én a Belügyminisztériumban megtartott tájékoztatóval kapcsolatban kérdezem, hogy várható-e a közfoglalkoztatás területén nagyobb mértékű változás?
4
KINCSES LÁSZLÓ képviselő November 5-én rendőrkapitány úrral tárgyalt polgármester asszony. Szeretném megkérdezni, hogy miről. Észrevételezném, hogy szóbeli kiegészítés nem hangzott el a polgármesteri beszámolóhoz, és lehetséges, hogy emiatt több kérdést kell majd feltenni, mint amit eredetileg terveztem. November 13-án dr. Kenyeres Imrével tárgyalt polgármester asszony. Észrevételeztem korábban, hogy ezek a tőmondatok nem kellően orientálnak, ezért elvárható lenne, hogy minden esetben legalább az illető címét, titulusát is tudjuk, hogy milyen okból, mert így új kérdéseket kell feltenni. November 20-án a TESCO igazgatójával tárgyalt. Szeretném megtudni, hogy mi volt a témakör. Ugyancsak november 20-án Szegedi Balázs pénzügyi tanácsadóval milyen okból tárgyalt polgármester asszony? DOMBI IMRÉNÉ polgármester az alábbi választ adta Borsos László képviselő kérdésére Mindannyian tudják, hogy a vízszolgáltatást december 31-ig a Városüzemeltető Kft. látja el. Az adósságkezelésbe be kell vonni a püspökladányi szolgáltatókat. Gondolok itt többek között a fűtésre, vízszolgáltatásra. Január 1-jétől a képviselő-testület által elfogadott szerződés értelmében a TRV látja el ezt a szolgáltatást. Ahhoz, hogy az adósságkezelésbe azokat az adósokat tudjuk bevonni, akiknek vízhátraléka van, ebben az évben a Városüzemeltető Kft-vel kell, hogy szerződést kössünk, január 1jét követően pedig a TRV-vel. Erről folyt az egyeztetés. Október 29-én Márkus Gábor alpolgármester úr volt jelen a Belügyminisztériumban megtartott tájékoztatón. Október 29-e óta többször volt már egyeztetés közfoglalkoztatással kapcsolatban. A 2013. évi közfoglalkoztatásra vonatkozó Start Mintaprogram pályázat beadásra került, várjuk az elbírálását. Ezzel kapcsolatban volt Budapesten alpolgármester úr, ahol a közfoglalkoztatással, magával a pályázat kidolgozásával kapcsolatban kaphatott tájékoztatást. Amennyiben több információra van szüksége képviselő úrnak, megadom a szót alpolgármester úrnak. Kívánja-e képviselő úr? KINCSES LÁSZLÓ képviselő Igen.
5
MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Október 29-én a Belügyminisztériumba három megye – Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye – önkormányzati vezetői, illetve munkaügyi központ vezetői kaptak meghívást egy tájékoztatóra. A közfoglalkoztatásról esett főként szó. Összefoglalásképpen azt tudnám elmondani, hogy kb. kétszer annyi összeg lesz jövőre a közfoglalkoztatásra, összegszerűen 135 mrd Ft. Nyilván a közfoglalkoztatottak létszáma is a duplája lesz a mostaninak. A tájékoztatón feltett kérdéseinkre választ kaptunk. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Kincses képviselő úrnak kezdem meg a válaszadást. November 5-én rendőrkapitány úrral tárgyaltam. Több helyen is lehet látni a beszámolóban, hogy rendőrkapitány úrral tárgyaltam. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt időszakban milyen események történtek Püspökladányban. Úgy gondolom, ilyenkor még szorosabban együtt kell működnie a kapitányságnak és az önkormányzatnak. Véleményem szerint úgy sikerült ezt a helyzetet kezelnie a rendőrségnek, hogy mindannyiunkat megnyugtathatott az a körülmény, ami az esemény után folyt Püspökladányban. November 13-án dr. Kenyeres Imrével tárgyaltam. Dr. Kenyeres Imre megkereste azokat a településeket, ahonnan a hortobágyi kényszermunka-táborba embereket hurcoltak el. Püspökladány volt az első állomás, ahová eljött. Végigjárja azokat a településeket, ahol olyan emberekre kell emlékezni, akiket elhurcoltak, majd egy összegzést készít, hogy az elhurcoltak emlékére egy emléktáblát vagy emlékhelyet állíthassanak fel az önkormányzatok. A tárgyalásunk erről szólt. Természetesen további tárgyalások lesznek még Kenyeres úrral. Úgy gondolom, hogy azt a lehetőséget, amit felajánlott, együtt kell majd kezelnünk a többi településsel. Javasoltam neki, hogy amikor végigjárja a településeket, akkor minden településvezetőt egy öszszegzéssel keressen meg. Itt Püspökladányban is a képviselő-testületnek kell majd arról döntenie, hogy szeretnénk-e egy ilyen emlékhelyet vagy emléktáblát elhelyezni Püspökladányban. A következő kérdése képviselő úrnak november 20-át érintette. Ekkor Kaszonyi Norberttel, a TESCO igazgatójával tárgyaltam. Vezetőváltás történt a TESCO-ban. A korábbi igazgató Karcagra került, Püspökladányban pedig Kaszonyi Norbertet nevezték ki. Bemutatkozni jött hozzám, majd a folyamatban lévő ügyeket beszéltük át, hogy melyik milyen stádiumban van, gondolok itt pl. a TESCO-buszjáratra. A TESCO Áruház eddig elzárkózott az elől, hogy középiskolai gyakorlati oktatásban részt vegyenek. Felvetettem igazgató úrnak, hogy a püspökladányi középiskolában vannak olyan képzések, ahol gyakorlati oktatásként akár a TESCO Áruházba is kimehetnének a gyerekek. Pozitívan vette a kezdeményezést. Megadtam az iskola
6
igazgatójának telefonszámát, tehát innentől kezdve az egyeztetéseket igazgató aszszony fogja lefolytatni a részletekről. Szintén november 20-án Szegedi Balázs pénzügyi tanácsadóval tárgyaltam. Püspökladány város honlapján Szegedi úr utánanézett városunk pénzügyi helyzetének. Látta, hogy történt nálunk egy kötvénykibocsátás, aminek a nagy része betétként még az önkormányzat számláján szerepel. Miután nem tudta, hogy ez a betét le van kötve, elhozta az ajánlatait azzal kapcsolatban, hogy milyen pénzügyi tranzakciókat, lehetőségeket lát a pénz lekötésére, hogy minél több kamatot kapjunk rá. Meghallgattam a lehetőségeket, majd átkísértem Szegedi urat a Városgazdálkodási Iroda vezetőjéhez, akivel tovább folytatták a megbeszélést. Megnyugtató számomra, hogy ezidáig, jelen pillanatban is ezek a pénzügyek úgy vannak kezelve, hogy olyan lekötések vannak mindig, ami a piacon a legjobb. Tehát biztonságban van az a pénzeszköz, ami a kötvényünkből megvan. Véleményem szerint meg kell hallgatni, és amennyiben jobb ajánlatot tud adni ez a tanácsadó, akkor tovább kell a tárgyalásokat folytatni. Azóta még nem jelentkezett. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A legelső kérdésemhez kötődő válasz még homályos maradt, de a második napirendnél – rendőrségi beszámoló – rendőrkapitány úrtól a további kérdéseimre talán majd választ kapok. Nem tudom pontosan megmondani, hogy melyik naphoz kötődik, de november hónapban a televízióban láttam egy riportot arról, hogy az Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület és a Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért, rövidítve KEKSZ Egyesület egy olyan programot kezd, amelynek a meghívóját én tegnap délután kaptam meg, és döbbentem olvastam, hogy az Önkéntes Pont már délelőtt 10.00 órakor átadásra került. A lényeg az, hogy abban a riportban… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, most a polgármesteri beszámolóval kapcsolatban legyen kedves feltenni a kérdését. Köszönöm. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Abban a riportban Papp Gergely … DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem szerepel ilyen a beszámolóban.
7
KINCSES LÁSZLÓ képviselő Abban a riportban Papp Gergely alelnökként szerepel, ezen a meghívón pedig elnökként szerepel. Szeretném megkérdezni, hogy ennél az egyesületnél ez a tisztségválasztás mikor történt, mert ismereteim szerint polgármester asszony… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Megvonom a szót. Még egyszer elmondom, hogy polgármesteri tájékoztatóról van szó. Nem a képviselő-testületre tartozik egyik egyesületnek sem a működése, sem pedig más. Dombi Imréné polgármester megvonta a szót Kincses László képviselőtől. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Szeretném jelezni a jegyzőkönyvnek, hogy ez a szómegvonás nem az időkeret túllépése miatt történt, hanem hogy kínos politikai témához érkeztünk. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem jutottunk semmiféle kínos dologhoz. Bármikor hajlandó vagyok képviselő úrnak ezzel kapcsolatban elmondani a véleményemet. Kérem képviselő urat, az interpellációknál tegye fel ezt a kérdést, ne a polgármesteri tájékoztatónál. Kérem, hogy tartsuk magunkat az SZMSZ-hez, és mindig az aktuális témáról beszéljünk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Csak jelezni szeretném, hogy a kérdéseknél, illetve lehetséges, hogy az interpellációknál erre a bizonyos pontra vissza kell térnem. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nagyon helyesen fogja tenni képviselő úr. Ott lesz a helye. Aki a polgármesteri jelentést elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. Megállapítom, hogy a képviselő-testület a polgármesteri jelentést elfogadta. Interpellációkra adott válaszok DOMBI IMRÉNÉ polgármester Mivel Felszeghy képviselő úr az elmúlt ülésen nem volt jelen, most kérdezem meg tőle, hogy elfogadja-e a korábbi interpellációjára adott választ?
8
DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő Igen. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Megkérdezem Kincses László képviselő urat, elfogadja-e az interpellációjára adott választ? KINCSES LÁSZLÓ képviselő A válasz nagyon hiányos, éppen ezért valószínű, hogy ezt nem csak kiegészíteni kell, hanem újabb kérdéseket kell majd megfogalmaznom akkor, amikor odáig jutunk. A válasz ugyanis azt tartalmazza, hogy a Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. jogelődje, a Vagyonkezelő Holding ügyvezetője kötött szerződést ezzel a bizonyos őrző-védő céggel 2007-ben. Ez a válasz részben igaz, de ez az őrző-védő cég korábban, tehát 2006 előtt is végzett ilyen feladatokat a Városüzemeltető Kft-nél. Azt lehet mondani, hogy jogfolytonosan akár már 8-9 éve is tevékenykedik. Lehetséges, hogy az iratmegőrzés 5 éves korlátja nem teszi azt lehetővé az ügyvezetőnek, hogy erről is tudjon, de így kerek ez a válasz. A második része arról szólt a válasznak, hogy hétvégenként és az éjszakai órákban történik az őrzés. Lehet, hogy jelen pillanatban így van, de egészen biztos, hogy nem csak így volt eddig. 24 órás őrzések is voltak, de erre a válasz így nem tér ki. Azt sem kaptam meg válaszban, hogy a felülvizsgálatok, mert erre utal, hogy időszakosan felülvizsgálatra került ez a bizonyos szerződés, milyen indokkal és milyen mértékkel történtek. Volt módom hétfőn betekinteni a 2007. évi szerződésbe, így tudom, hogy 2010. március 31-ig tartott, és 2010. április 1-től december 31-ig született egy új szerződés azonos tartalommal, de 2011-től kezdve általam nem ismert szerződéssel végzi a feladatát, és nem tudhatjuk, hogy az milyen mértékben változott vagy változhat. Nem kaptam választ arra, hogy milyen eljárásban történt a cég kiválasztása, de amennyiben így igaz a dolog, nem a válaszból tudom meg, hanem az összerakott elemekből, hogy már 2006 előtt is foglalkoztatták a céget, akkor itt egy tevékenység-folyamatosságról van szó, tehát nem kellett újra kiválasztani, legfeljebb bízni benne, tehát lehet mondani, hogy 2007-ben nem volt politikai szempont a cég továbbfoglalkoztatása. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem kell mindig politikát keresni képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Csak azért, mert ugyanakkor a Tájékoztató Központnál 90%-os állománycsere történt, tehát ezért mondom, tehát volt, ahol volt politikai tisztogatás.
9
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, elfogadja ezt a választ vagy nem, erre adjon már választ. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Akkor itt jön a leglényegesebb dolog, hogy gyakorlatilag arra a kérdésre, hogy milyen személyes kapcsolat lehet a cég vezetője, illetve az önkormányzat vezetői között, nem kaptunk választ. És hogy milyen okból fogadta polgármester asszony az Ön által a múltkori testületi ülésen nem ismert cég vezetőjét, arra sem kaptam választ. Azt kell gondolnom, hogy így ez az írásos válasz további kérdéseket nyit ki, és az interpellációra adott válasz nem fogadható el. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Gratulálok. Borítékolni tudtam volna, hogy nem fogja elfogadni. Képviselő úr, kezdjük elölről. Önnek az volt a múltkori képviselő-testületi ülésen a problémája, hogy ezzel a Bt-vel melyik önkormányzati intézménynek van kapcsolata. Megkerestük az intézményeket, megkaptuk a Városüzemeltető Kft-től a levelet, mely szerint 2007 óta van szerződés alapján megbízása a Városüzemeltető Kft-nek a Bt-vel. Képviselő úr, nagyon jól tudom, hogy Ön bent volt a Városüzemeltető Kftnél. Szeretném megkérdezni képviselő úrtól, de nem kérek rá választ, csak költői kérdésként teszem fel, hogy ha már egyszer elmegy, feltartja az igazgatót, feltartja a kollégákat, miért nem ott tette fel ezeket a kérdéseket, miért nem kérdezte meg igazgató úrtól? Tudomásom szerint feltette ezeket a kérdéseket, azt is elmondta, egyértelműen látszik, hogy ez nem politikai szerződés. Ezeket mondja el képviselő úr, azokat a válaszokat, amelyeket megkapott. Mondja el mindenki előtt. Itt van a Városüzemeltető Kft. igazgatója, akit arra kérek, legyen kedves még egyszer elmondani képviselő úrnak a válaszokat. Képviselő úrnak nagyon sok ideje van, szerintem jóval több, mint amennyi nekünk van. Szeretném azt megkérdezni, hogy ami a Radian Újságban megjelenik számolgatás, amikor kint ülnek és számolgatják a gépkocsikat és a kamionokat, azt ki számolja, ki kapja érte a fizetést? VARGA LAJOS ügyvezető igazgató Képviselő urat hétfőn én hívtam fel telefonon. Jegyző úr jelezte nekem, és én azonnal felhívtam képviselő urat, hogy nyugodtan betekinthet az iratokba. Az említett céggel az irattárban fellelhető iratok szerint 2007 óta van szerződésünk. Képviselő úr 2004-től említette, de az irattárban ilyet nem találtunk. Egyébként 5 évig kell az iratokat megőriznünk. Előfordulhat, hogy előtte esetleg más volt a neve a cégnek. Amennyiben szükséges, még egyszer átnézzük az iratokat, hogy esetleg milyen néven történhetett a szerződéskötés. Úgy gondolom, hogy bárkinek bármikor van joga betekinteni. Minden szerződéskötés árajánlat-adás után történik, és nyilván a leg-
10
kedvezőbb árajánlat kerül kiválasztásra. Minden képviselő nagyon jól tudja, hogy az önkormányzati vagyon őrzés-védése kötelezettség volt nekünk, tehát nem mi akartuk ezt, hanem a testülettől volt elvárás már évek óta. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Mivel Kincses képviselő úr nem fogadta el a választ, a képviselő-testületnek kell szavaznia arról, hogy a képviselő úr interpellációjára írásban megadott választ elfogadja-e. Kérem, szavazzanak. A szavazás eredménye: 8 igen, 3 nem. Megállapítom, hogy a képviselő-testület elfogadta az interpellációra adott választ. Közérdekű bejelentések DOMBI IMRÉNÉ polgármester 2012. november 19-én kelt levelet szeretnék megosztani Önökkel. Felolvassa a levelet, amely dr. Ficzere Andrea a Püspökladányi Egészségügyi Nonprofit Kft. igazgatójának lemondását tartalmazza. Igazgató asszony a nyár folyamán beadott egy pályázatot egy budapesti kórház intézményvezetői állására, mely pozitív elbírálásban részesült. December 1-jétől a budapesti kórház igazgatója lesz. Szinte nincs olyan hét, hogy valamelyik pályázatunkat ne ellenőriznék. 2012. november 14-én is volt egy közbeni helyszíni ellenőrzés, mely a Püspökladány, újtelepi városrész szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítésére irányult. Szeretném megosztani Önökkel, hogy a jegyzőkönyv szerint a közbenső ellenőrzés mindent rendben talált. November 26-án szintén ellenőrzés volt nálunk, „Az esélyhez egy kézfogás is elég” pályázat pénzügyi vizsgálata, illetve a záró helyszíni ellenőrzés történt meg. Mindent rendben találtak, és a záró ellenőrzést követően az utolsó részszámla kifizetése is meg fog történni. A Püspökladányi Tájékoztató Központ vezetője arról tájékoztatott, hogy elnyertek egy pályázatot, amely 67%-os támogatottságú. A pályázat eszközbeszerzésre irányult. A pályázati pénzből nagyon sok olyan dolgot tudtak beszerezni, ami biztosítja a továbbiakban az intézmény működését, így megvásároltak 3 db kamerát, 3 db kameraállványt, 3 db mikrofont, 6 db számítógépet, vágószoftvert, videokeverőt, utómunka-állomást, mikroportokat, illetve akkumulátorokat. Ezúton is szeretnék gratulálni intézményvezető asszonynak, hiszen látszik, hogy minden pályázati lehetőséget megragadnak. Azt még szeretném elmondani, hogy a pályázat önerejének mértéke 1 164 eFt. Arra kérem minden képviselőtársamat, hogy ezeket az önerőket tartsák figyelmükben.
11
PETŐNÉ PAPP MARGIT tanácsnok Késő ősz lévén hullanak a fáról a levelek, imitt-amott a gallyak. Ebből két jelentős kupac gyűlt össze a Petritelep két közintézménye előtt. Szeretném ezen a fórumon megköszönni a Városüzemeltető Kft. munkatársainak, hogy kérésre nagyon gyorsan és nagyon szépen elszállították. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Szeretném folytatni évfordulós megemlékezésemet. 1 évvel ezelőtt, november 3-án zárt ülésen Püspökladány Város Önkormányzata egy olyan döntést hozott, amely egy biomassza erőmű létesítéséhez tanulmányterv elfogadásával 6 millió Ft-ot szavazott meg egy bizonyos cégnek. 1 év eltelt, és a tanulmányterv finoman fogalmazva nem kellő részleteiben ismert. Miután a múlt havi testületi ülésen megtudhattuk, hogy egy 2008-2009. évi ügy kapcsán a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozói minden képviselőt meghallgattak a polgármester asszony kivételével, nehezményeztem, hogy ez vajon miért is történhet. Szeretném ezt a párhuzamot felvetni. Ott is egy fiktív tanulmányi szerződés esetében lett több mint gyanús Püspökladány városa… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Milyen fiktív tanulmány képviselő úr? KINCSES LÁSZLÓ képviselő Szeretném jelezni, hogy ismételten megszakították a mondandómat. Időkereten belül vagyok, és szeretném javasolni, ahogy tettem az SZMSZ módosításakor is, hogy a polgármester kilengését is kellene szankcionálni. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr az, aki kileng jobbra-balra, én tudok stabilan, egyenesen menni. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Abban az esetben, ha a költői humort nem díjazzák, azt én el tudom fogadni. Azt azonban kevésbé tudom elfogadni, hogy egy ilyen eljárásban, természetesen nem nyilvános ülés volt, természetesen azonnali sürgősségű volt, és természetesen nem látjuk a produktumot letéve az asztalra. Bennünket egy éve hitegetnek azzal, hogy nyílik ez a pályázat, és nem nyílik. Ettől függetlenül mi már súlyos pénzekkel, több mFt-okkal mínuszban vagyunk ebben a kérdésben. Azt szeretném tehát akkor megtudni, hogy ebben az ügyben ki és mikor fog feljelentést tenni, ki és mi ellen? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Szerintem képviselő úr fog feljelentést tenni Püspökladány Város Önkormányzata ellen. Ezt már most tudom borítékolni. Annyira tudom már a gondolatait is képviselő úr.
12
Így van, a tanulmányi tervről született egy döntés. Emlékezzen vissza képviselő úr, 2011-ben is volt ilyen pályázat. Sajnálatos módon nem tudtuk beadni, mert nem voltak terveink. Képviselő úr tudja nagyon jól, mert sokkal több időt tölt az interneten, sokkal több időt tölt a televízió mellett, mint én vagy bármelyikünk, nagyon jó informátorai vannak itt-ott-amott, nagyon jól tudja, hogy ez a pályázat, amire elkészítettük ezeket a tanulmányterveket, hamarosan ki fognak nyílni. Rajtra készen vagyunk képviselő úr. Lehet, hogy Ön annak örülne, hogy itt újra rendőrségi feljelentés legyen, és ne tudjunk dolgozni, mert azért oda elmenni, és felkészülni, egyebek, nagyon sok időt vesz igénybe képviselő úr. Mi azalatt, míg elkészítettük a tanulmányterveket, kinyílik a pályázati ablak, be fogjuk adni, és korszerűsíteni tudjuk az intézményeinket. Tisztában vagyok én azzal, hogy Ön annak szurkolna, hogy megint maradjunk le erről a pályázatról, ne adjuk be. Így kell hozzáállnia egy képviselőnek. Így kell a püspökladányi emberekhez hozzáállni. Gratulálok hozzá. Kisszék ki a 4-es mellé, és lehet számolni a kocsikat. KISS ZSIGMOND alpolgármester November 16-tól 18-ig, három napig Püspökladány városát fogadta Krasnik város vezetése, ahová elvittük a Szabó Gábor Birkózó Egyesületet egy birkózóversenyre. Nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, és arról biztattak, hogy a jövőben nem csak a sport, hanem egyéb tevékenységek területén is szeretnének mélyebb kapcsolatot építeni Püspökladány Város Önkormányzatával. Arról számoltunk be, hogy ezen a versenyen, ahol több százan voltak, és nemzetközi verseny volt, egy 3. és egy 5. helyezést értünk el. MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Szeretném tudatni a képviselő-testülettel, a jelenlévőkkel és a város lakosságával, hogy az adventi készülődés megkezdődött a városban. Megkezdődtek tegnap a díszítések, és az ahhoz kapcsolódó munkálatok. December 2-án vasárnap lesz az első gyertyagyújtás, egymást követő négy vasárnapon szokás szerint, délután 16.00 órától 1,5-2 órás műsorral intézmények vesznek részt a műsorokban. Ezen kívül szeretném megemlíteni, hogy december 15-én Krampusz Fesztivál kerül megrendezésre a városban. Fischamendből kb. 30-35 fős delegáció érkezik a Krampusz Fesztiválra. Arra kérem a városban lakó gyermekeket, hogy a Krampusz Fesztiválon jelenjenek meg minél nagyobb számban, mivel a fischamendi krampuszok meglepetéssel készülnek. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Úgy gondolom, hogy egy olyan kezdeményezést vittek végbe Fischamendben, aminek 15-én tudjuk learatni a gyümölcsét, illetve a gyerekek.
13
Alpolgármester úr elmondta, hogy most hétvégén indul az adventi sorozatunk. Minden hétvégén meg fogunk gyújtani itt a város főterén közösen egy-egy szál gyertyát, hogy közeledve a karácsonyhoz együtt készüljünk erre a nagyon szép ünnepre. Úgy gondolom, hogy bensőséges, meghitt ünneppé kell tennünk városi szinten is. Alpolgármester úrtól kérdezem, hogy a Krampusz Fesztiválon a fénytechnika működni fog-e? MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Igen. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Ezt csak azért kérdeztem meg, mert nagyon sokan jönnek hozzám a fogadóórámra. Többen jelezték, hogy az egyik képviselőtársunknak, aki elég közeli kapcsolatban volt a Leader dolgokkal, van egy nyertes pályázata az egyesületének vagy valamelyik szervezetének, és így egy fénytechnikát tudott beszerezni néhány évvel ezelőtt. Aki megnyerte ezt a fénytechnikai berendezést, ajánlja már fel az önkormányzatnak hétvégenként. Nem is tudom, ki van, vagy ki volt a Leader-rel ilyen jó kapcsolatban. Támogassa már azt a kezdeményezést, ami már tavaly is megvolt, illetve az idén is, hiszen azért nem kevés bevétel van abból a fénytechnikai színpadból. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Ez egészen fantasztikus. Akkor néhány dolgot tegyünk most rendbe, és kérem, hogy ez most ne az időkeretem terhére történjen, hanem a megszólíttatásom miatt. A Leader-rel kapcsolatos dolgokban úgy látszik rendet kell rakni a fejekben, mert sokak számára ez a történet politikai mázzal beszórt, és ebből következően mindenki azt gondolja, hogy itt valami mutyi történt vagy történhetett. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem kevés. KINCSES LÁSZLÓ képviselő 2006 augusztusában egyesületünk tényleg adott be pályázatot, csak nem fénytechnikára, hanem mobil színpadra. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Akkor a hír igaz. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nem igaz a hír, merthogy 2006 októberében ezt a pályázatot az egyesületünk viszszavonta. Tehát nem történt meg az a bizonyos tranzakció, amit esetleg olyan sokan sejtetnek vagy sejtenek.
14
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Szeretném én látni azt a visszamondást. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Jó. Természetesen ennek megvan a maga módja, ez nyilvánvaló, hogy megtekinthető. Nem az én tisztem azt eldönteni, hogy ezek után, 4 vagy 5 évvel később, akkor, amikor az önkormányzat a saját hatáskörében kiválasztott egy ilyen típusú hang- és fénytechnikai szolgáltatót, hogy ezeket a párhuzamokat itt elő lehetne idézni. Az én ismereteim szerint ez a szolgáltató 2009-ben vagy 2010-ben, nem tudom ennél pontosabban, önálló pályázatot adott be, és ezen az önálló pályázaton nyert hangtechnikai fejlesztésre lehetőséget. Így hát a két dologban az azonosság csak annyi, hogy én is ismerem azt az embert, mint Önök is. Azt viszont, ami miatt még szólnom kellett, mert az egyesületem – M4-est Biharnak Egyesület - tevékenységi köre az nyilvánvalóan a közlekedésfejlesztés. Ebből következően, mivel két teljesen más típusú felvetésemre polgármester asszony azirányba vitte el a beszélgetést, és megpróbált volna visszatámadni, hogy a saját problémáját leplezze, most muszáj vagyok összefoglalni a történetet. A forgalomszámlálás központi állami irányelvek alapján történik, de önkéntes alapon. Tehát minden olyan költséget, ami ezzel kapcsolatban felmerül, azt az egyesület magára vállalta, és magára vállalja. DOMBI IMRÉNÉ polgármester De gazdag egyesület. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nyilvánvalóan az a cél, hogy ha egy ilyen tehetetlen és alkalmatlan önkormányzati testület nem képes Püspökladány legfőbb problémáját a közlekedéssel kapcsolatban megoldani, akkor azt mi civil egyesületként ne engedjük el, és próbáljunk meg mindent megtenni, hogy még egy ilyen kormánnyal szemben is, vagy ilyen kormánnyal együttműködve is el tudjuk érni azt, hogy ez a lehetőség Püspökladány lakóinak minél hamarább megteremtődjön. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Letelt az idő képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Kértem az elején, hogy ez ne az időkeretem terhére …
15
MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Szóba került a támogatásra való felkérés polgármester asszonytól. El kell, hogy mondjam, egyelőre név nélkül, hogy nagyon sok cég, magánszemély csatlakozott az adventi rendezvénysorozathoz támogatóként, ki a munkájával, ki pedig anyagiakkal, amit nyilván a megfelelő módon, a megfelelő időben meg fogunk köszönni. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Akkor csak vannak itt információk Püspökladányban, és csak visszajönnek azok a hírek, hogy van itt valami. Ez egy nagyon jól menő egyesület, ha tudja ezeket finanszírozni. Ugye képviselő úr látszik, hogy valamilyen összegek csak kimennek. Érdemes lenne egy kicsit megvizsgálni ezt az egyesületet, honnan is vannak forrásai, hogy a számlálóbiztosokat tudja fizetni. Tisztelettel mondom képviselő úrnak, én is fogok jelentkezni, nagyon megéri ez a számlálás. A másik oldalon azért megkérdőjelezem, hogy mennyire jók azok a számadatok, mert egyébként azt is beszélik, hogy a kamionok után többet fizetnek. Tehát érdemesebb minél több kamiont beírni. Kérdések KISS ZSIGMOND alpolgármester A legutóbbi fogadóórámon megkeresett egy idősebb ember, aki azt a kérdést tette fel nekem, hogy valóban igaz-e az a hír, hogy a Bajcsy-Zs. utca sarkán lévő régi Tsz-épület értékesítésre került. Ez is összefüggésbe került azzal, hogy a falugazdászok onnan el fognak költözni. A legnagyobb problémát ennek az idős embernek az okozta, hogy az MSZP-nek is van ott egy irodája, és vajon az ottani képviselők hol tudják majd továbbra is felkészíteni Kincses urat az ilyen megnyilvánulásaira. A kérdésem az még ehhez, hogy esetlegesen tud-e a város egy olyan irodát biztosítani számukra, nyilván bérleti díj fejében, ahol ezt tovább tudják folytatni. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A Bajcsy-Zs. utcai épület nem az önkormányzat tulajdona. A falugazdászok a járási hivatalban lesznek elhelyezve. Azt, hogy a Magyar Szocialista Pártnak hol lesz a székháza, azt én nem tudom. Majd felkészítik valahol Kincses képviselő urat, ha másként nem megy, biztosítunk itt a Polgármesteri Hivatalban is akár egy termet, vagy akár a szobámat is odaadom, és nyugodtan lehet készülődni. DURÓ FERENC képviselő Szeretném megkérdezni, hogy építésitörmelék-lerakó hol van kijelölve jelen pillanatban Püspökladányban?
16
JENEY TIBOR irodavezető az alábbi választ adta Duró Ferenc képviselő kérdésére Építésitörmelék-lerakó a városban nincs. Az építési törmeléket jelen pillanatban Berettyóújfaluba kell elszállítani. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Számomra biztató jel, hogy ilyen össztűz irányul ellenem. Ez pontosan azt jelzi, hogy elég rohadt állapotban lehet a lelkiállapototok. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Testületi ülésen nem tegeződünk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Akkor az Önök lelkiállapota elég rossz állapotban van. Kérdéseknél járunk, tehát még két kérdést tennék fel. Azt hiszem, hogy két hónappal ezelőtt már ezzel kapcsolatban volt egy nem teljesen konkrét kérdésem, hogy Püspökladány Város Önkormányzata magántulajdonban lévő lakásokat vagy házakat bérel-e szociálisan rászorultak részére. Választ nem kaptam, viszont konkrét lakossági panasz több helyről érkezett mind a két oldalról. Tehát Petőfi u. 59. szám, ahová egy meglehetősen nagy, 10-15 fős család költözött be. A telken nincs szennyvízcsatorna, tehát régi típusú latrina van az udvaron. 15 fő számára gondolom, hogy ez közegészségügyi veszélyt hordoz magában. Ha ezt még mellé az alpolgármester úr tulajdonában követhetik el, az a legbizarrabb verziója, ami csak létezik ennek a dolognak. Én azt gondoltam ugyanis, hogy egy ingatlanszakértő tisztában van azzal, hogy mit ér egy tulajdon, abban hány fő tud biztonságosan tartózkodni, ez pedig lakossági veszélyeztetés kategóriája mind az ott lakókra, mind a szomszédaikra. Azt kell tehát gondolnom, hogy ebben az ügyben további vizsgálatot kell lefolytatni, mert ennek nem csak az az egy eleme fontos, hogy vajon ki finanszírozza mindezt, hanem az is, hogy miért teremtődhet meg egy ilyen közegészséget veszélyeztető állapot? Tehát milyen lépéseket tervez az önkormányzat, milyen vizsgálatokat fog lefolytatni, és milyen módon, milyen határidőben fogunk eredményre jutni? A másik, amiről a polgármesteri jelentés kapcsán azt mondták, hogy nem jó helyen mondom. Fontos dolog, hiszen a polgármesteri beszámoló néha olyan részletkérdéseket is tartalmaz, amire azt mondhatnánk, hogy ez biztosan nem közügy. Az pedig, ha egy civil egyesület gyűlésén tisztségviselő-választó gyűlésén a polgármester jelen van, tehát személyével szeretné biztosítani ennek a választásnak, és mindez az újonnan létrehozott Ifjúsági Házban történik meg, ami ugye önkormányzati fennhatóság alatt áll, akkor azt gondolom, hogy ez közügy. Az meg, ha erről polgármester asszony nem számol be, az aggályos. Így ezek után azt is meg kell kérdeznem, hogy hogyan történ-
17
het az meg, hogy az egyik képviselőtársunk ilyen fajta inszinuációt szenved el, miszerint eddigi áldásos tevékenysége, amiről meg volt győződve, és én is így tapasztaltam, hogy szívvel-lélekkel csinálta, egyik pillanatról a másikra befejezettnek nyilváníttatik egy ilyen típusú eljárásban, amely erősen megkérdőjelezhető. Ha minderről nem tudunk részleteket, akkor … DOMBI IMRÉNÉ polgármester Letelt az idő. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Szeretném, ha a lakosságot tájékoztatná polgármester asszony. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Magántulajdonban van-e a Petőfi u. 59. szám alatti ingatlan? Ezt a kérdést tette fel képviselő úr. Kérdezem az irodavezetőket, hogy a Petőfi utca 59. szám alatti ingatlan önkormányzati tulajdon-e? JENEY TIBOR irodavezető Nem önkormányzati tulajdon, és nem béreljük az ingatlant. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, maga megint hetet-havat összehord. Gratulálok. Képviselő úr állandóan csak provokál bennünket. Már nagyon unom. Nézzen már utána, hogy kié az az ingatlan, ki van ott. Nem béreljük, nincs hozzá közünk képviselő úr. Mint ahogy ahhoz sincs közünk, hogy annak idején, amikor a sportcsarnok épült, a téglajegyekből, amit az én szüleim és a képviselők szülei is megvásároltak, abból mi épült még fel. Annak nézzünk utána. Mi számít közügynek és mi nem. Képviselő úr az M4-est Biharnak Egyesület elnöke. Mit érdekel engem, hogy ott ki az elnök, hogy képviselő úr vagy a fia. Nem érdekel. Az viszont annál jobban érdekel, hogy hogy is van ez a számlálásokkal kapcsolatban. Az nagyon érdekel, és utána fogok nézni, ezt én ígérem. KOVÁCS KRISZTINA képviselő A KEKSZ Egyesület szabályzata két évenként tisztújítást ír elő, ami most következett be, és ez a tisztújítás törvényszerűen lezajlott. Az alelnök kapta a szavazatok többségét. Úgy gondolom, hogy egy egyesületben az alapító okirat szerint megtartott közgyűlésen a választás arányában aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az elnök, politikai indíttatás nélkül. Ez az egyesület az ifjúságért és az ifjúságról szól, és azt gondolom, hogy helyet kaphat a város ifjúsági házában, elkérheti annak egyik termét a tisztújító közgyűlés megtartására. Az egyesületnek tagja a polgármester is, illetve több tagja most itt a teremben ül, és szavazott ezen a tisztújításon. Nem gon-
18
dolom képviselő úr, hogy egy egyesület belső élete ide tartozna a testület elé, de ha annyira kíváncsi rá képviselő úr, nagyon szívesen válaszolunk. Úgy gondolom, hogy ezt az egyesületet én a hamvaiból élesztettem fel, büszke is vagyok rá, és ezután is büszke leszek. Remélem, hogy ez az egyesület ugyanazon az úton fog haladni tovább, amelyiken az elmúlt két évben haladt, és én ezt ugyanúgy fogom támogatni, mint ahogy eddig is támogattam. Tehát nem szeretném, ha ezek az egyesületek idekerülnének, mert képviselő úr mindenütt ellenséget lát. PETŐNÉ PAPP MARGIT tanácsnok Annyit szeretnék csak mondani, hogy azon a tisztújító gyűlésen minden törvényesen, szabályosan ment, és a választás rendjét betartva az lett az elnök, aki a legtöbb szavazatot kapta. Polgármester asszony is, én is, és még más képviselőtársam is tagja ennek a civil egyesületnek. Interpellációk KINCSES LÁSZLÓ képviselő Folytatni kell az ominózus őrző-védő szolgálattal kapcsolatos interpellációra a nem válasz utáni kérdezést. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem unja még képviselő úr? KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nem kaptam ugyanis választ dolgokra. Kaptam egy lehetőséget arra, hogy ismételten megtekintsem ezeket a szerződéseket, ezzel nyilvánvalóan élni fogok, de mindaz, ami nem a szerződésekkel kapcsolatos, hanem azon kívül, azt a két kérdést újra fel kell tennem. Milyen személyes kapcsolat lehetséges a cég, illetve az önkormányzat vezetői között? Illetve, ha szeptember hónapban a Városüzemeltető Kft. - ami jogutódja a Vagyonkezelő Holding Kft-nek – felbontotta a szerződését az őrző-védő cégnek, arra hivatkozva, hogy nyilvánvalóan megszűnt a holding, akivel szerződést kötött, és ilyen típusú felbontásokat gyakorlatilag minden szerződéses ügyfelével szemben jogszerűen meg kellett, hogy tegyen, de ehhez képest ügyfeleinek többségével szinte azonnal megkötötte a Városüzemeltető Kft. az új szerződést, logikus, jogfolytonos, akkor konkrétan ezzel az őrző-védő céggel miért nem kötött automatikus szerződést? Illetve hogyan függ össze a polgármester asszony nyilatkozata a múlt hónapban azzal, hogy nem ismeri ezt a céget, és mégis ebben a konkrét ügyben fogadta a vezetőit? Azt kell hinnem, hogy ez a dolog túlmutat azon, hogy esetleg valamilyen személyes ambícióm lenne. Ehhez az ügyhöz semmifajta más ambíció nem fűz, mint az, hogy Püspökladány közügyei átláthatók legyenek. Ez az ügy pedig egyelőre tisztázatlan.
19
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Egyetértek azzal, hogy átláthatóak legyenek az ügyek. Képviselő úr elmondta, hogy ismételten meg akarja nézni a szerződéseket. Tehát képviselő úr saját maga elmondja, hogy többszöri rugaszkodásra tudja értelmezni a szerződéseket. Ezt nagyon tudom sajnálni. Csak nincs meg az a felkészítés kellőképpen a faházban. El kell menni többször, hogy értelmezni tudjon egy szerződést, én javaslom, hogy a felkészítőit is vigye magával. Az, hogy a Holding Kft. beolvadással megszűnt, és beolvadt a Városüzemeltető Kft-be, és ehhez igazgató úr különböző további intézkedéseket tett, én ezt teljesen rendben találom. Azt tudom, hogy igazgató úr jogászokkal konzultálva úgy vitte véghez a beolvadást. Úgy gondolom, el kell ismerje az önkormányzatunk, hogy zökkenőmentesen olvadt be a Holding Kft. a Városüzemeltető Kft-be. Ezúton is szeretném megköszönni igazgató úrnak, mert nem volt kevés munka az, amit az elmúlt időszakban, az elmúlt nyáron véghezvittek a beolvadással kapcsolatban. Az, hogy automatikus szerződések kerüljenek megkötésre, nem értek vele egyet képviselő úr. Mi az, hogy automatikus szerződéskötések? Lehet, hogy Önöknek ez így jó. Képviselő úr, én már számtalanszor elmondtam önnek, hogy nem csak egy dologból kell felkészülni. Tudja nagyon jól képviselő úr, hogy januártól a vízszolgáltatást nem a Városüzemeltető Kft. fogja végezni. Bérleti szerződésképpen adjuk oda azokat a dolgokat, amit majd a TRV használni fog ahhoz, hogy Püspökladányban a vízszolgáltatást meg tudja oldani. Képviselő úr, ha ezeket a vagyonokat most jelen pillanatban a Városüzemeltető Kft. őrzi, előtte pedig a Holding Kft. őriztette, képviselő úr, ugyanaz, amit Borsos képviselő úr feltett a polgármesteri beszámolónál, hogy miért volt szükség arra, hogy tárgyaljunk, hát erről is igazgató úrnak, illetve a szerződésben lévőnek folyamatosan tárgyalni kell. Januártól nem a Városüzemeltető Kft. fogja ezeket őriztetni, vagy legalábbis bízom benne, hogy igazgató úr utánanéz ezeknek a dolgoknak, tehát ne a Városüzemeltető Kft. büdzséjét terhelje már. Képviselő úr, nagyon könnyű ide belibegni, eljönni egy testületi ülésre, beülni a kollégákhoz, órákra feltartani őket, de nem csak nézegetni kell azt a szerződést, el kell azon gondolkodni, hogy hogyan tovább, januártól mi lesz, hogy lesz. Azt a legkönnyebb, hogy megkapok egy kész anyagot, azt elkezdem kritizálni, rendezvényekre nem megyek, nem veszem ki a részemet a várost érintő dolgokból, itt egy hónapban egyszer eljövök a testületi ülésre, ingyencirkuszt csinálok a ladányi embereknek, hadd nézzék. Képviselő úr, nem erről szól a testületi munka. Készülni kell, átlátni, előkészülni mindenre, átfogóan nézni a dolgokat. Nem csak egy dologra kell koncentrálni, mint ahogy azt képviselő úr teszi. Mondjuk a számolásnál csak azt kell nézni, hogy kamion vagy kocsi vagy motor, az sokkal egyszerűbb. KISS ZSIGMOND alpolgármester Ha már a számolásnál járunk, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Mostmár én is kíváncsi lennék, hogy ki adott erre egyáltalán engedélyt, hogy Püspökladány területén, közterületén ilyen fajta tevékenységet folytasson. Ki a megbízó, ki az, aki a munkát vég-
20
zi, és milyen juttatást kap ezért? Szerintem, ha már egy ilyen jellegű munkát végzünk, akkor ezt inkább az önkormányzat szakhatóságára kellene bízni, és akkor nyilván egy olyan számszaki adat jön ki, ami megbízható, pontos, és ezt a különböző pályázatainknál be is tudnánk állítani, hiszen köztudott, hogy jónéhány pályázatnál ez egy szempontrendszer része, és úgy gondolom, hogy ez akkor inkább Püspökladány Város Önkormányzatának kellene végeznie. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Teljesen egyetértek. Az elmondottakra írásban fogok válaszolni. 2. Napirend DOMBI IMRÉNÉ polgármester A napirend tárgyalásánál tisztelettel üdvözlöm dr. Lingvay Csaba alezredes urat, Hajdú-Bihar megye főkapitány-helyettesét, rendészeti igazgatót, valamint dr. Tóth Ferenc alezredes urat, mb. rendőrkapitányság-vezetőt. Kérdések BORSOS LÁSZLÓ képviselő Mindannyian jól tudjuk, hogy az elmúlt időszakban elég nagy nyilvánosságot kapott balesetek, illetve bűncselekmény történt a városban. Kapitányságvezető úrtól kérdezném, hogy a kapitányságon ezt hogy beszélték át, esetleg milyen iránymutatások várhatók, vagy egyáltalán milyen szinten foglalkoztak a rendőrök ezekkel az ügyekkel? Az anyagban a visszaélés kábítószerrel bűncselekmények elég szűkszavúan vannak megfogalmazva. Nagymértékben nem tért ki arra, hogy jelen van-e a városban a kábítószer, illetve ezzel kapcsolatban milyen rendőri intézkedések történtek. Erről a részről kérnék egy bővebb tájékoztatót, ha lehet. DURÓ FERENC képviselő A beszámoló 25. oldalán olvasható, hogy „Az elmúlt év óta Kapitányságunknak külön roma összekötője van.” Itt nincs személynév hozzárendelve. Illetve Hajdú-Bihar Megye Cigány vajdájának, valamint az Országos Cigányok Érdekszövetsége Püspökladányban lakó elnökségi tagjának sincs a neve az anyagban. Ez a személyiségi jogok miatt van így, vagy miért nem lett leírva a beszámolóban, hogy kik ezek az emberek? KOVÁCS KRISZTINA képviselő Szeretném megkérdezni kapitány urat, hogy milyen pluszfeladatokat jelentenek a rendőrségnek a shengeni intézkedések, a shengeni felkészülés?
21
Üres állások vannak az állományban, ezeket miért nem tudják betölteni? Szeretnénk, ha minél több rendőr lenne jelen a városban. Az 5. oldalon olvashatjuk, hogy „Területünkön az országos átlagot meghaladó a roma kisebbség aránya.”. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy az elkövetőket tekintve milyen a romák és a nem romák aránya? A visszaélés kábítószerrel bűncselekmény milyen korosztályt érint elsősorban a mi városunkban? Milyen intézkedések történnek erre? KINCSES LÁSZLÓ képviselő Amikor kapitány úr tavasszal itt bemutatkozott, akkor egy kézfogás erejéig tudtunk találkozni. Az azóta eltelt időben még személyes konzultációra nem tudott sor kerülni. Szeretném remélni, hogy erre majd mód nyílik a következő hetekben. Ezért most két kérdésem van. Az egyik azt a kellemetlen és tragikus időszakot érinti, amely a 2012 novembere, amikor 3-4 haláleset történt különböző okokból, különböző szituációkban, de mindegyik fiatalt érintett. Volt gyilkosság, volt közlekedési baleset, és volt öngyilkosság. Kétségtelen, hogy a beszámoló október 31-ig szólt, az események pedig ezen túlmutatnak. Nem is ezért kérdezem, de azt hiszem, hogy egy lakosság számára az Ön elmondásában tett közlemény valószínűleg a legmegnyugtatóbb megoldás volna. A másik a közlekedési résszel kapcsolatos, hiszen 2005 óta, amióta én ezt a tevékenységet az egyesületemmel végzem, gyakorlatilag folyamatos kapcsolatban voltunk a rendőrkapitánysággal, és személyes értelemben ez most is igaz. Mind a járőrökkel, ha úgy találkozunk, mind pedig a vezetőkkel, ha a helyzet úgy hozza. Amikor a nyáron történt a Hortobágy-Berettyó főcsatorna utáni lekanyarodósáv építése, azt is június elején gyakorlatilag én kezdeményeztem, hogy ki tud róla, mi fog ott készülni, és sajnos nagyon-nagyon sokáig elhúzódott ez a rövid útszakasz-építés, és eközben rengeteg anyagi káros sérüléses és halálos baleset is történt. Az emberben az a gyanú keletkezik, hogy nem a városunk közlekedési veszélyeztetésének megoldását, hanem helyette pótcselekvéseket végez. SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok Az elmúlt hetek tragikus eseményei kapcsán több tv-interjú is láthatóvá vált a lakosság számára. Sokakat izgat az a kérdés, hogy valóban van-e szervezett alvilág Püspökladányban? Amennyiben van, mit tesznek ellene? Országosan amit vár a lakosság, hogy egyre szigorúbban lépnek fel ellene, tehát ennek a cselekvési sorozatát várnák. Ebben történtek-e intézkedések? Amikor van egy bejelentett rendezvény, és x ideig engedélyt kap rá a szervező, egy betelefonáló miatt végső esetben akár le is fújhatják a rendezvényt. Itt milyen szempontok szerint járnak el? Például volt egy jótékonysági rendezvény, amit a Vöröskereszt szervezett kint a fürdő területén, és felkérték a motoros egyesületet, hogy a
22
gyerekeket, akik fogyatékosak és hátrányos helyzetűek voltak, motoroztassák meg. Ez néhány személynek a kocsmában, akik erősen ittas állapotban voltak, nem tetszett, kifogásolták a rendezvényt, és nekimentek a gyerekeknek is majdnem. A végén rendőri intézkedésre is sor került, amiből nem igazán jól jött ki senki. A másik eset pedig, amikor a fürdő területén koncert volt, jelen voltak a rendőrök, amivel nincs is semmi baj, de amikor már a többedik betelefonálás történt, akkor azt mondták, hogy itt felfüggesztjük az egészet és vége. DR. TÓTH FERENC rendőrkapitány Sajnos rövid időnk maradt. Szerettem volna kiegészíteni a beszámolómat, és bizonyos dolgokra ráirányítani a figyelmet. A kérdésekből azért érzékeltem, hogy mi az, amire kíváncsiak Önök, és igyekszem ezekre a legjobb tudásom szerint válaszolni. Más képviselők kérdéseiből is érzékelhető, hogy bizony történtek olyan események a városban, amelyek magas fokú közérdeklődésről adnak számot. Szerettem volna elmondani Önöknek, hogy Püspökladány helyzete stabil és szélsőségektől mentes. Ebben az esetben azt, hogy szélsőségektől mentes, nem tudom elmondani, mert történt egy rendkívül súlyos bűncselekmény. Amit viszont el tudok mondani Önöknek, és meg tudom nyugtatni Önöket anélkül, hogy a nyomozás részletes adatait ismertetném, és ezt nem is tehetném meg, hiszen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a vizsgálatot, hogy ennek semmiféle etnikai, faji, semmiféle olyan indíttatása nem volt, ami a köznyugalmat súlyosan megzavarná. Az eddig beszerzett adatok alapján ez két félnek a személyes konfliktusa volt. Azt, hogy mi volt az oka, azt majd a vizsgálat kideríti. Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a helyzetet a legmagasabb fokú szakmaisággal kezeltük. Ezalatt azt értem, hogy a helyszínnek az akut kezelése is egy nyugodt és szakmai keretek között folyó tevékenység volt, még akkor is, ha magán a helyszínen nagyon sok érdeklődő gyűlt össze. Aki Önök közül ott volt, láthatta, hogy azért nem volt ez olyan egyszerű dolog. Rendkívül komoly rendőri erőt mozgósítottunk magának a helyzetnek a kezelésére, a helyszíni szemle lefolytatására, az elkövető felkutatására, aki egyébként később önként jött be a rendőrkapitányságra, nyilván látva a hatalmas rendőri készültséget. Utána is úgy éreztük, hogy a lakosság megnyugtatásaképpen folyamatos és nagyfokú rendőri erő jelenlétére van szükség a városban. Ezt megtettük, és a készenléti rendőrség erőit 1 + 20 fővel több mint egy héten keresztül a városunkban tartottuk. Ez egy nagyon komoly rendőri létszám. Nyilván Önök is érzékelték, hogy nem is volt ezzel kapcsolatosan semmilyen rendőri intézkedés. Az egy másik kérdés, hogy a városban bizonyos pletykák terjedtek interneten, különböző közösségi oldalakon, illetve szóbeszéd útján is, hogy mik készülnek, milyen atrocitások várhatók. Ki tudom jelenteni Önöknek, hogy ezeknek semmilyen alapja nem volt, és ezt igazolja, hogy nem is történt semmi. Engedje meg képviselő úr, hogy csatlakozzak a korábban feltett kérdéséhez, hogy polgármester asszonnyal én tárgyaltam. Igen, éppen ezért, mert azt gondolom, hogy a rendőrkapitánynak és a polgármesternek egyrészt közös érdeke, másrészt feladata a
23
koordináció és az együttműködés. Ennek a helyzetnek a kezelését is megbeszéltük, a sajtókezelést, a rendőri létszámot, egyáltalán, hogy kinek mi a feladata. Azt gondolom, hogy ez már lecsengett, a magas fokú rendőri erők is elvonultak, és úgy érzem, hogy visszatért a város a normális kerékvágásába. Remélem, hogy ezzel a bűncselekménnyel kapcsolatosan kielégítő választ adtam valamennyiüknek. A balesetekkel kapcsolatos kérdésekben talán szintén van párhuzam. 2011-ben közlekedési szakembereink azt mondták, hogy soha nem volt ilyen jó évünk baleseti szempontból, mint a 2011-es. Az 1960-as évek óta statisztikázzuk a baleseti adatokat. Nyilván az 1960-as években egészen más volt a járművek száma. Körülbelül visszatértünk a baleseti adatokban erre a szintre. Nyilván európai uniós elvárások is vannak Magyarország irányában. 2012-ben tovább javult a közlekedési helyzet, viszont Püspökladány területén ezidáig négy – halálos eredetű – baleset következett be. Ez most éppen olyan, mint a tavalyi év hasonló időszaka, viszont az összbaleseti szám tovább csökkent. Abban a speciális helyzetben vagyunk, hogy a 42es és a 4-es számú főút a területünkön átmegy, és a külföldi balesetet okozók aránya az országos átlaghoz, és Hajdú-Bihar megyéhez képest is magas, több, mint 40%-át a külföldiek okozzák. Itt azért jogszabály-gondok vannak. A külföldi elkövetőkkel szemben sajnos szerényebbek a lehetőségeink. Ezúton kérem majd Önöket is, akár az országgyűlési képviselőn keresztül is ezügyben hallassák a hangjukat. Kábítószerrel kapcsolatban is több forrásból érkezett hozzám kérdés. Igen, jelen van. Aki azt mondja bármelyik településen az országban, hogy nincs kábítószer, az hazudik. Igen, Püspökladányban is jelen van a kábítószer. Két részre van osztva a dolog, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság megfelelő egysége folytatja a terjesztőkkel kapcsolatos felderítést és bizonyítási eljárást, a Püspökladányi Rendőrkapitányság elsősorban a fogyasztókkal foglalkozik, ez egy viszonylag alacsonyabb szintje a büntetési hierarchiának, illetve a megelőzéssel foglalkozik. Itt hagy utaljak arra, hogy van a rendőrségnek DADA, Ellenszer programja. Sajnos ezek, a beszámolóból is kiderül, anyagi és humán erőforrások miatt egy kicsit elcsökevényesedtek az utóbbi időben. Célom és tervem, hogy ezt újra felélesztjük, ennek érdekében a lépéseket megtettük. Tehát a rendőrkapitányság kábítószer ügyben elsősorban a megelőzésre koncentrál, mert ez a feladatunk. Ennek folyományaképpen iskolarendőr programunk van. Különböző pályázatokban, amelyeket az oktatási intézmények nyernek, részt veszünk együttműködő partnerként. Előadásokat tartunk, szakelőadókat viszünk az iskolákba, mert nagyon fontosnak tartom a fiatalok ezirányú képzését, nevelését, oktatását, jómagam is részt veszek ilyen előadásokon, tartok ilyeneket. Igen, vannak kábítószerrel visszaélés miatt büntetőeljárások most is folyamatban, és nem árulok el nagy titkot, hogy vannak feljelentési szakban is különböző eljárásaink, és perrendtartásszerűen bizonyítani fogjuk, hogy ki a terjesztő, ki a fogyasztó, és megpróbáljuk ezeket az útvonalakat redukálni, de Önök nélkül és a lakosság közreműködése nélkül a rendőrség kevés. Ez nem elsősorban büntetőjogi probléma, sokkal inkább szociális, oktatási,
24
nevelési, családi. Ha ezeken a helyeken fogunk tudni eredményeket elérni, akkor a büntetőjog eszközeire is kevesebb szükség lesz. Úgy gondolom, hogy a büntetőjog eszközeivel elsősorban a terjesztőkkel szemben kell hatékonyan fellépni. Arra a kérdésre, hogy miért nincs neve a cigány összekötőknek a beszámolóban, azt tudom mondani, hogy ennek semmilyen különleges oka nincs, egyszerűen így készült el a beszámoló. Nincs mögötte semmilyen szándék. Folyamatosan kapcsolatot tartunk Macsaj úrral, akivel az olyan stratégiai kérdéseket beszélem meg, amelyek a cigány kisebbséggel kapcsolatos problémákat jelentik. Azt gondolom, hogy vele az együttműködésünk kiegyensúlyozott, szakmai alapon működő, és oda-vissza történő információáramláson alapul. Ugyanígy kapcsolat tartok egyébként a megyei cigány érdekvédelmi szervezetekkel, a területünk összes cigány kisebbségi önkormányzatával. Egyébként, ha már neveket kell mondanom, Aba Horváth Istvánnal is kapcsolatban vagyok. Kívánja-e, hogy még soroljam? DURÓ FERENC képviselő Igen. Érdekelne, hogy ki az Országos Cigányok Érdekszövetségének Püspökladányban lakó elnökségi tagja? DR. TÓTH FERENC rendőrkapitány Kovács úr. DR. LINGVAY CSABA megyei rendőrfőkapitány-helyettes Elnézést kérek, nem akarok udvariatlan lenni, de úgy gondolom, irreleváns, amikor egy rendőrkapitányság közrendjéről, közbiztonsági tevékenységéről és magáról a város helyzetéről van szó, megkérdezni a neveket. 10 éven keresztül írtam ilyen beszámolókat a településemen, illetve 31 önkormányzat részére, azonban soha, egyetlen nevet nem írtam bele, ugyanis jelen pillanatban nekünk a rendőrségi törvény alapján arról kell Önök előtt tájékoztatást adnunk, hogy milyen a város közrendje, közbiztonsága. Azt gondolom, hogy ha a tevékenységbe beépítjük pl. a roma közösségekkel a kommunikációt, kapcsolattartást, ahhoz nem szükségesek a nevek. DR. TÓTH FERENC rendőrkapitány az alábbi választ adta Kovács Krisztina képviselő kérdésére Üres állások vannak a kapitányságon. Igen, vannak feltöltetlen státuszaink. Egy kicsit a település helyzetében is kell keresni az okokat. Képzett rendőr Püspökladányban nem sok van, tehát olyan, aki ténylegesen itt nőtt fel, személy- és helyismerete van, elvégezte a rendőriskolát. Nekünk csábítanunk kell nem helyi rendőröket. Sajnos a Bűnügyi Osztály több, mint 20%-a nem helyi, és ez komoly szakmai kihívás elé állít bennünket. Igyekszem a folyamatos feltöltést biztosítani, rendőrtiszti főiskolával, rendőr-szakközépiskolákkal tárgyalok, és próbálok vonzó perspektívát kínálni a je-
25
lentkezőknek, de ehhez nagyon sok minden kell, pl. a feleségnek munkahely, lakás, tehát nem egyszerű. A kábítószer elsősorban a fiatal korosztályt érinti. Pályafutásom alatt 11 éves kislánytól is vettem már el kábítószert. Igaz, hogy kiderült a vizsgálatok eredményeképpen, hogy szappanreszelék volt, de kábítószerként vette. Így még veszélyesebb, mert nem tudjuk, hogy mit vesznek. Ők sem tudják. Roma kisebbség aránya. Igen, jelen van Püspökladányban is, a térség településein is, de azt gondolom, és nyugodtan mondhatom, hogy rendkívül jól van kezelve, a roma kisebbség részéről is. Nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil helyzet van roma vonalon is. Nincsenek olyan konfliktusok, amelyeket ne tudnánk megoldani. Igen, vannak roma elkövetők, ezeknek az arányát én nem tudom megmondani, mert maximum érzésből tudnám, ez pedig nem lenne hiteles. Nem gyűjtünk ilyen irányú számadatokat. Mindenkit egyenlő mércével mérünk, a büntetőeljárás nem tesz különbséget. Kincses László képviselő kérdésére Személyes konzultációra Kincses úrral bármikor, akár a jövő héten sort keríthetünk. Nagyon szívesen meghallgatom a tapasztalatait, és bármikor rendelkezésére állok természetesen. Szabó Attiláné képviselő kérdésére Van-e szervezett alvilág? Vannak bűnözők Püspökladányban, de komoly, igazi szervezett alvilág nincs. Amennyiben ilyen van, akkor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság megfelelő szervezeti egysége a nyomozást le fogja folytatni. Igen, laknak bűnelkövetők, vannak olyan emberek, akiknek ez az életformája. Amennyiben ezt szervezetten teszik, be fogunk avatkozni. A bejelentett rendezvényekkel kapcsolatban igazgató úr jelezte nekem, hogy ő fog rá reagálni. Amit még nagyon szeretnék Önöknek elmondani, hogy úgy érzékeltem az idejövetelem óta, és nyilván erre központi útmutatások is vannak, hogy a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkájában van még tartalék. Ezáltal egy kicsit átstrukturáljuk a gondolkodásmódot, egy picit alakiasabbá, egy picit katonásabbá, egy picit egységesebbé tesszük a rendőrséget, és ezirányban instruálom a kollégáimat. Egyforma rendőröket fognak látni az utcán, egyforma egyenruhában, azok mindig tiszták, szépek lesznek. A rendőreink intézkedése határozottabb, kulturáltabb lesz, legalábbis ezirányba vezetem ezt a rendőrkapitányságot. Amit szeretnék még Önöknek elmondani, hogy úgy ítéltük meg, hogy a tulajdon elleni szabálysértések elkövetőivel szemben nem elég hatékony az az eszköz, amit a rendőrség ezidáig folytatott. Nevezetesen a helyszíni bírságolási gyakorlat. Nem visz-
26
szatartó erő, éppen ezért szeptember óta a szabálysértési eljárással is büntethető szabálysértések elkövetői esetén élni fogunk az elzárás lehetőségével. Ez nem azt jelenti, hogy ha egy 15 éves kislány hajcsatot lop, akkor őt be fogjuk csukni. Ez azt jelenti, hogy súlyozni fogunk, és a terménylopások, falopások elkövetői, a notórius kerékpárlopók minden esetben szabálysértési őrizetbe fognak kerülni. Szeptember óta négy ilyet hajtottunk végre. 10, 20, 30 és 30 napokat kaptak a bíróságtól. Tehát súlyozni fogunk, de szigorúbbak leszünk. Visszaállítottuk a járőrszolgálat gyalogos végrehajtását. Ezügyben nyilván a sajtóból is értesülhettek. Azt remélem, hogy ez az Önök megelégedésére fog szolgálni. Kérem, hogy ha ezzel kapcsolatosan van olyan tapasztalatuk, jelzésük, ami előrébb visz bennünket, azt hozzák majd a tudomásomra. Azt gondolom, hogy ezáltal közelebb kerül a rendőrség a lakossághoz, mint autóból intézkedve, illetve a lakosság a rendőrséghez, az információáramlásunk hatékonyabb lesz, és talán emberibbnek tűnünk mi egyenruhások. További olyan jellegű rendőri intézkedésekre fog sor kerülni a városban, amely esetleg megzavarhatja a nyugalmukat. Mire gondolok? Razziajellegű portyaszolgálatok, razziajellegű területek átvizsgálása, ez elkezdődött a héten, nevezetesen a MÁV Pályaudvar környéke. Ez nem csak Püspökladányt érinti, hanem több települést is, ugyanis az értékesítési útvonalak nagyobb részben kötődnek a vasúthoz. Tehát ha valaki sok rendőrt lát egyszerre, egy helyen, az ezért van, mert egyszerre zárunk területet, és egyszerre fogunk intézkedés alá vonni nagyon sok embert. Azt remélem, hogy ezáltal is valamit javítani fogunk. Nem beszéltem még a statisztikáról, nagyon kényes kérdés lehet. A statisztika az mindig olyan, amilyen. Azt tudom önöknek mondani, hogy kb. 50%-os a felderítési eredményesség a kapitányságnál, de csak egy példát hadd mondjak, mennyire torzít a statisztika. Ha ellopnak egy női pénztárcát, és abban van 8 db okirat, akkor az egyrészről lopás, másrészről visszaélés okirattal bűncselekmény nyolcszor. Tehát egy lopás kilenc statisztikai adatban jelenik meg. Nem biztos, hogy ebből messzemenő következtetéseket kell levonni a regisztrált bűncselekmények számát illetően. Amit még szeretnék kiemelni, az a stratégiai partnerünkkel való kapcsolattartás, nevezetesen a polgárőrséggel. A rendőrség egyetlen stratégiai partnere a polgárőrség, semmilyen más szervezet nem végezhet közbiztonság fenntartására irányuló tevékenységet. Arra kérem Önöket, és Önökön keresztül a lakosságot, hogy amennyiben úgy érzik, hogy szeretnének tenni a közbiztonságért, akkor a polgárőrség útján tegyék ezt meg. DR. LINGVAY CSABA megyei rendőrfőkapitány-helyettes Először is engedjék meg, hogy tájékoztassam Önöket, hogy dr. Gyurosovics József dandártábornok úr, Hajdú-Bihar megye szeptember 1-jétől kinevezett főkapitánya
27
szeretett volna eljönni a testületi ülésre, de szolgálati elfoglaltsága ezt nem tette lehetővé. Ez bevett gyakorlat volt, illetve lesz a közeljövőben is, hogy a kapitánysági székhelyű városok rangjának megfelelően lehetőség szerint a testületi üléseken mi magunk is meg fogunk jelenni. Egyrészt azért, hogy tájékozódjunk a választott képviselők véleményéről, a lakosság szócsöveitől, hogy ők hogyan látják valójában a közbiztonsági helyzetet. Másrészt ez udvariasság, és úgy gondolom, meg kell tisztelnünk Önöket. Ráadásul egy dolgot szeretnék mindjárt az elején leszögezni. Igaz, hogy mi számolunk be, illetve adunk tájékoztatást, de ez közös feladat, mielőtt még valaki félreérti. A rendőrség alapletéteményese a közrendnek és a közbiztonságnak. Bennünket a vezetőink statisztikával, a normákban meghatározottan elszámoltatnak, de Önöket viszont négyévente a lakosság fogja elszámoltatni, hogy e szakterületen milyen tevékenységet fejtettek ki. Csak azért mondom, mert ez olyan egyoldalú kommunikáció szokott lenni. Mi kapjuk a kérdéseket, de mi nem tehetjük fel a kérdéseket. Márpedig ez jogos lehetne a részünkről is, hiszen együttműködési kötelezettség van. Tessék megmondani, hogy az elmúlt években milyen segítséget kapott a rendőrhatóság a településektől a közrend és a közbiztonság megteremtésében? Az előregondolkodás szól belőlem, hadd engedjek meg egy javaslatot Önöknek. Nagyon ritka és kivételes az a település, amelyik menet közben vált gázló lovat, azaz év közben tart egy ilyen ülést. Célszerű, és a gyakorlatot mondom más településeknél, hogy az újév első negyedévében tartják a beszámolókat az elmúlt évről. Akkor lehet levonni a következtetéseket a tendenciákról, a jellemzőkről, és akkor közösen meg lehet fogalmazni a jelen év hátralévő részére a feladatokat és az elvárásokat. Utána be tudunk számolni, hogy a meghatározott célok, célkitűzések, a közös vállalások hogy mentek teljesedésbe. Most csonka éveket hasonlítunk össze. Úgy gondolom, hogy lehet ezt a rendszert jobbá, hatékonyabbá tenni ezáltal. Érdeklődve hallgattam a bennünket érintő kérdéseket. Alapvetően le kell szögezni, hogy a világ legtermészetesebb dolgának kell lenni, hogy a képviselő-testületi tagok, a polgármester asszony, az alpolgármesterek, a választott vezetők és a rendőrség kommunikál egymással. Persze a rájuk tartozó egyedi ügyekben felvilágosítást nem adunk, de már ne tessenek haragudni, van egy olyan bűncselekmény a városban, amely nem megszokott, nem mindennapi, felzaklatja a kedélyeket. Természetes, hogy le kell kommunikálni a lakosság irányába, hogy megtettük az intézkedéseket, meg van az elkövető, nincs meg. Engedjék meg, hogy visszautaljak, tíz évig irányítottam a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságot, és például a város polgármesterével hetente egyszer találkoztam. Tájékoztattam a betörésekről, lopásokról, felderítésekről. Erről tudtunk kommunikálni, ő a testület irányába, a sajtó irányába, de ő is elmondta nekem, hogy hozzá milyen információk jutottak el, hogy milyen problémákat hallott a választott testületi tagoktól, illetve a lakossági fórumokról. Tehát volt egy találkozási pont, megnyílt a közös csatorna. Úgy gondolom, ennek természetesnek kell lenni. Ezt egyébként nekünk belső utasítások, normák is leszabályozzák. Mindig elmondom, hogy Hajdú-Bihar megyén belül is lehet érzékelni, hogy Debrecen és vonzáskörzeté-
28
nek a lehetőségei, ahol megvan a munkahelyteremtés, és a Bihar-Sárrét, ezt mindig együtt szoktam emlegetni, ahol elöregedő, elnéptelenedő falvak vannak, ott a munkahelyteremtő képesség is gyengébb, más lesz a bűnözés arányszáma, elhagyott, lakatlan házak, s nekünk ezzel a sajátossággal kell megküzdeni, és ezért kell többfajta kommunikációs szintet beépíteni a rendőrségnél. A kábítószer minden településen kérdésként hangzik fel, de amikor rákérdezek legalább egy konkrétumra, akkor az a válasz, hogy hallottam valakitől valamit. Butaság azt hinni, hogy nincs kereslet, kínálat, üzlet. A fiatalok kíváncsiak. Elmondom azonban Önöknek, hogy sokkal nagyobb bajunk van az alkoholfogyasztással. A kábítószer rejtett. Füves cigit nem lehet elszívni egy kocsma előtt, de sört inni igen. Amennyiben megnézzük az erőszakos, garázda jellegű jogsértéseket, a családon belüli erőszaktól kezdve megyünk tovább a kocsmai verekedésig, szinte mindenütt jelen van az alkohol. Az alkoholfogyasztás sokkal nagyobb problémát jelent az Önök városában is, mint a kábítószer-fogyasztás. Szeretném óvatosan megkérdezni, hány kocsma van Püspökladányban? Indokolt ennyi? A szervezett bűnözésről a rendőrhatóság egyetlen mondatot nem ejtett ki, ezt a bulvármédia és a különböző internetes újságok, kiadványok terjesztették. A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény leszabályozza a rendezvényeket. Ilyenkor nem azért vagyunk jelen, hogy ellenőrizzünk. Megnövekedett gyalogos-, kerékpárosforgalom, fokozott közlekedésbiztonsági veszély, több ember összegyűlik, a közterület rendjét az onnan kijövő illuminált állapotban lévő, felhevült fiatalok esetleg megzavarhatják. A legnagyobb gond az, hogy a lakókörnyezetben élőket ez általában zavarni szokta. Azért kapjuk a legtöbb bejelentés, mert valaki nem tud még aludni, mert a zene hangosan szól. Ez még a tűrési kötelezettségbe tartozik, mert évente egyszer vagy kétszer van a strandfürdő területén rendezvény, úgy gondolom, lehetne a lakosság részéről is egy tűrési kötelezettség, mert ez a lakosságnak szól tulajdonképpen. Ezt viszont ne tessék elvárni, hogy a rendőrhatóság kezelje. Azt megtehetjük, hogy szólunk a rendezőknek, hogy a hangerőt egy picit tessék lejjebb venni, ennyiben lehet intézkedésünk, de nem azért vagyunk, hogy megtiltsunk egy ilyen rendezvényt. SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok Szó sincs róla, éppen azt mondtam, hogy a rendőri intézkedés megfelelő volt. Kedvesek, udvariasak voltak, tehát nem a rendőrséggel volt baj, hanem a bejelentőkkel. DR. LINGVAY CSABA megyei rendőrfőkapitány-helyettes De egyezzünk meg abban, hogy ez nem rendőrhatósági kérdés, nem rendőrhatósági intézkedésre utal ez a körülmény.
29
SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok Erre nincs jogszabály vagy törvény? DR. LINGVAY CSABA megyei rendőrfőkapitány-helyettes Az önkormányzatnak volt korábban rendeletalkotási lehetősége. Ebben úgy gondolom, a közösségeknek kell valamit tenniük. Berettyóújfalu kb. ugyanilyen lélekszámú, mint Püspökladány. Ugyanezeket éltem át ott is. Említette kapitány úr a tulajdon elleni szabálysértések kérdéskörét. A jogalkotó április 15-ével a 2012. évi II. törvénnyel új szabálysértési normát alkotott. Ebben lehetőséget biztosított a rendőrhatóságnak, hogy 13 szabálysértési kategóriában ún. gyorsított eljárást folytasson le. Ez azt jelenti, hogy amennyiben megvan annak a törvényi feltétele, azaz tettenérés történt, nem gyermekkorú, nincs negyedik hónapot meghaladó áldott állapotban, szabálysértési őrizetbe vehető az elkövető. Csak a félreértések elkerülése végett mondom, az elzárást nem mi szabjuk ki, tehát mind a mai napig az igazságszolgáltatás azért a bíróság kezében van, és 1-60 napig elzárást szabhat ki, de nem csak ezt, hanem pénzbüntetést, figyelmeztetést és közérdekű munkát is. Ez azért lehetőség, mert ezidáig 20 eFt volt a szabálysértési értékhatár. A jogalkotó 50 eFt-ra felemelte. Amennyiben nincs minősítő körülmény, bekerített hely, vagy dolog elleni erőszak, akkor szabálysértést követnek el. Mondjuk egy asztalon hagyott 20 eFt-os mobiltelefont valaki eltulajdonít, az szabálysértés. Ez azért jó, mert van egy differenciált intézkedési lehetősége a rendőrnek. Tehát nem az a 15 éves kislány itt a célpont, aki egy bizsu fülbevalót ellop, azt gondolom, őt inkább nevelni kell. Aki viszont többszörösen visszaeső, és folyamatosan lop, szabálysértéseket követ el, lehetőséget kaptunk olyan intézkedésre, ahol van lehetősége a visszatartó erőnek, és akkor nem helyszíni bírságolunk, hanem van egy hatékony intézkedés, őrizetbe vétel, és innentől kezdve kötelező a gyorsított bíróság elé állítás. Tehát ez egy nagyon jó lehetőség. Csak, hogy a szemléletváltást érzékeltessem, szeptember 1-vel érkezett főkapitány úr, beálltak a rendszerei, bekerültem én is a főkapitányságra, az elmúlt másfél hónapban a tulajdon elleni szabálysértési őrizetbe vételek fele történt meg. Tehát beindult egy változás, és ezt akarta kapitány úr is érzékeltetni, hogy egy támadóbb szemléletű közrend és közbiztonsági tevékenységet kezdtünk el Hajdú-Bihar megyében végezni, és továbbra is nyilvánvaló a kapitánysággal szemben is ez az elvárás. Rendőri vezetőként megnézzük, hogy milyen a rendőri terület közrendje, közbiztonsága. Önök véleményt alkotnak, ami nagyon fontos, mert bármilyen statisztikát hozhatunk Önöknek, ha Önök nem érzik jól a városban magukat. A legfontosabb számunkra az Önök értékítélete, a lakosság véleménynyilvánítása. Ezek a statisztikák arra valók, hogy ezek alapján hozzunk döntéseket, hogy a további irányokat meg tudjuk szabni, és az intézkedéseinket valamilyen más irányba, súlypontok áthelyezésével javítani tudjuk. Annyit azért magamról hadd
30
mondjak, hogy én soha nem vagyok megelégedve az eredményekkel. A célunk a folyamatos javítás. Még annyit, hogy Püspökladány nem shengeni külső határos rendőri alegység. Debrecen, Hajdúhadház és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság külső határos. A Püspökladányi Rendőrkapitányság illetékességi területe az ún. mélységi, kompenzációs ellenőrzés hárul fő szabály szerint, amely, ha nem shengeni, azaz harmadik országból érkezőknek a szűrésére irányul, hogy az Európai Unióba a shengeni övezeten belülre irányuló ilyen jellegű illegális migrációt megfogja. Azért azt el kell mondani, hogy közel 3 millió román vendégmunkás dolgozik Nyugat-Európában. Gyakorlatilag áthaladó forgalmat indikál a 4-es, 42-es vonalán Ártánd, ami Püspökladány közbiztonsági helyzetére is hatást gyakorol. Még volt szerencsém ismerni Kovács Imre nyugállományú alezredes urat, aki elmondta nekem, hogy már a ’70-es évek óta véleményezte évi rendszerességgel az autópályát, ami elkerüli Püspökladányt. Tehát gyakorlatilag itt már egy több évtizedre visszanyúló adósság van, a Bihar-Sárrét térségének a megnyugtató közlekedését egy elkerülő út, vagy legalábbis egy 2 x 2 pályás autóút rendezné. El kell mondanom, hogy Ártándra irányul Kelet-Európa legnagyobb teherforgalma. Ez a nagy forgalom teszi tönkre ezeket az utakat. Ez szintén nem rendőrhatósági kérdés. A mi felelősségünk az, hogy az itt élők vonatkozásában a jogszabályokat betartassuk. Még egy dolgot szeretnék zárszóként mondani. Amikor értékelnek, egyet soha ne felejtsenek el, a Püspökladányon belül megvalósult jogsértéseket fő szabály szerint a Püspökladányban élő emberek a Püspökladányban élő emberek sérelmére követik el, a szabálysértéseket, a közlekedési szabálysértéseket és a bűncselekményeket is. Tehát a lakóközösségnek kell szembenézni ezzel a problémával. Kapitány úr mondta, hogy kb. 35 fővel működik most a polgárőrség. Több település létszámát ismerem, Berettyóújfalu ugyanekkora város, és 150 fölött van a taglétszáma a polgárőröknek. Hadd noszogassam Önöket, ott működik jól a polgárőrség, ahol maga a képviselő-testület is élen jár a polgárőrség munkájában, példát ad a lakosoknak, és a tagok is rendszeresen járőröznek. Természetesen az anyagi támogatás sem mellékes, és akkor viszont számon is lehet kérni a tevékenységüket. Nem önkormányzati szerv, hanem egyesület, de azt szokták mondani, hogy aki fizet, az pittyegtet, és úgy gondolom, akkor kérheti számon a testület a polgárőrségtől, hogy hány közterületi órában végzett szolgálatot. Azt kérem a képviselő-testülettől, hogy a polgárőrség munkáját élesszék újra, szervezzenek tagtoborzást. PETŐNÉ PAPP MARGIT tanácsnok Nagy érdeklődéssel olvastam a beszámolót, ami az előző évekhez megszokottan nagyon tartalmas, élményszerű. Még inkább örültem annak, hogy kapitány úr kiegészítve a következőt is megfogalmazta: „Vannak még tartalékok a Püspökladányi Rendőrkapitányságnál.”. A DADA programmal kapcsolatban szeretném mondani, hogy ugyanezek a tartalékok megvannak a nevelési-oktatási intézményeknél. Úgy
31
gondolom, még inkább törekedni kell arra, hogy az iskolai rendőrprogrammal megvalósuló tevékenységeket szilárdítsuk, és hiszem, hogy ez az együttműködés még inkább szorosabbá tehető. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Püspökladányban egy éve van olyan együttműködés a rendőrséggel, ahol a képviselők a saját körzetükben az ott élő emberekkel járják a környéküket hét végén, és segítenek a rendőrség munkájában, mert ők ismerik azt a területet. Mi ellenőrizzük a rendőrség munkáját azzal, hogy jelen vagyunk az intézkedéseknél, és megmondom őszintén, hogy ez nagyon pozitív, mert mi magunk is megismerjük az állományt személyesen, megismerjük a vezetők intézkedési stílusát, látjuk ennek a félkatonai szervezetnek a működését, látjuk hogyan történik a munkák kiosztása, látjuk, hogyan végzik a munkájukat, hogyan intézkednek a lakosainkkal szemben. Úgy gondolom, hogy Püspökladányban nagyon jó a kapcsolat a rendőrség, a lakosság és a képviselő-testület között, és én ezt szeretném meg is köszönni, és inspirálni kapitány urat arra, hogy ez maradjon is meg, és folytatódjon tovább. Nyilván bűnelkövetés mindenütt történik, nálunk is történnek balesetek, öngyilkosságok, olyan dolgok, amire felkapjuk a fejünket. Az az ominózus eset, amiről már szó volt, az én körzetemben történt, de úgy volt kezelve, hogy az emberek nyugodtan mehettek haza az otthonaikba. Köszönettel tartozom ezért a rendőrségnek, és kérem kapitány urat, adja át elismerésünket az állomány tagjainak. Elfogadásra javaslom a beszámolót. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Örülök, hogy elhangzott, elvárható és alapfeladat az, hogy a polgármester és a rendőrkapitány folyamatosan tartsa a kapcsolatot. Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy hónap valóban olyan helyzet elé állította az önkormányzatot és a rendőrséget, ami egy kölcsönös együttműködésnek az alapja kellett, hogy legyen. Ami történt, az mindannyiunk számára tragédia volt. Azon a napon írtam alá Debrecenben a járási hivatalokkal kapcsolatos szerződéseket, illetve anyagokat. Amikor hazajöttem a Kormányhivatalból, azt mondtam a polgármesteri hivatal dolgozóinak, hogy talán ma este egy kicsit nyugodtabban tudunk mindannyian otthon lenni, egy dolgot befejeztünk. Negyed óra múlva kaptam azt a hírt, hogy mi is történt Püspökladányban. Ezzel azt akarom mondani, hogy egy városvezetőnek, egy képviselő-testületnek nincs olyan, hogy én most nem dolgozom, befejeztem valamit, vagy most nincs testületi ülés, bizottsági ülés. Mindig a ladányi emberekért kell, hogy dolgozzunk. Aki részt vett ebben az együttműködésben, annak nagy tisztelettel megköszönöm. Bízom benne, hogy nem lesz több ilyen Püspökladányban. Ezúton szeretném megköszönni kapitány úr és az állomány segítségét. Természetesen a megyének is szeretném megköszönni, mert itt nem csak a Püspökladányi Rendőrkapitányság teljesített akkor szolgálatot, hanem egy nagyobb segítséget is kaptunk Debrecenből.
32
A beszámolóhoz gratulálok, és tiszta szívemből kívánom, hogy a jövő évi beszámoló sokkal kedvezőbb legyen. Bízom benne, hogy az együttműködésünk ugyanilyen szoros lesz. További jó munkát kívánok. Aki a beszámolót elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. Megállapítom, hogy a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkájáról szóló beszámolót a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. A polgármester felfüggeszti az ülést a mongol nagykövettel való találkozás idejére. 13.00 órakor az ülés folytatódik. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Szeretném átadni nagykövet asszony üdvözletét a képviselő-testület számára. 3. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság a tájékoztatót, és tudomásul vételre javasolja. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő Az anyag 5. oldalának közepén van egy megállapítás az ÖNHIKI II. ütemmel kapcsolatban, amelyben az szerepel, hogy szeptember 10-én történt a beadás, és a 101 870 eFt egyenlő a hiány összegével. Az anyag elején pedig az szerepel, hogy a hiány mértéke 113 mFt szeptember 30-án. A kérdés az, hogy 20 nap alatt mitől szaporodott 12 mFt-tal a hiány? Ismeretem szerint egy hónappal ezelőtt beszéltünk az iskolákkal kapcsolatos pótigényről, tehát abban az időintervallumban az nem lehetett ok. Természetesen az anyag elején lévő megállapítást nem lehet szó nélkül hagyni. Arról szól, hogy 2011 végén működési hitelállománnyal nem rendelkezett az önkormányzat. De facto ez így van, csak ne feledjük el, hogy 180 mFt-ot áldoztunk fel ezért, a református iskola pénzét, és így sikerült elérni ezt a látszólag hitelesnek tűnő eredményt. 180 mFt túlságosan sok ahhoz, hogy erről most ne ejtsünk egyáltalán szót. Az pedig, hogy az anyag most tartalmazza pl. azt, hogy a 2011. évi Krampuszfesztivál költségeire a Nemzeti Kulturális Alaptól 2 mFt-tot kaptunk, felveti a kérdést, mennyibe kerül az idei Krampuszfesztivál? Az anyag 16. oldalán van egy megállapítás az Egyesített Óvodai Intézménnyel kapcsolatban, hogy „Az intézmény várhatóan kifizetetlen szállítói számlaállománnyal fogja a 2012. évet zárni.”. Ez az anyag összeállításának időszakában lehetett így, de
33
mivel külön napirendben fogunk ezzel a témával foglalkozni, miben és hogyan érinti ezt a mondatot a későbbi döntésünk? DOMBI IMRÉNÉ polgármester az alábbi választ adta Kincses László képviselő kérdésére Az anyag 5. oldalán szerepel, hogy az ÖNHIKI II. ütemére beadásra került a pályázat 101 870 eFt-ra. A következő mondat, hogy „A pályázat eredményhirdetése a napokban várható.”. Tegnap voltunk jegyző úrral Debrecenben, ahol Tállai András ezzel kapcsolatban mondott néhány fontos információt, amely az adósságkonszolidációval kapcsolatos. December elejére várható az, amikor az 5000 főnél nagyobb létszámmal rendelkező településeknél az ÖNHIKI kihirdetésre fog kerülni. Már most folyamatban vannak az 5000 fő alatti településeknél az egyeztetések, amikor megnézik, hogy mennyi a hitelállománya a kisebb településeknek, és ugye ennek függvényében fogják a nagyobb települések részére az ÖNHIKI-t átutalni. NAGY SÁNDORNÉ irodavezető az alábbi választ adta Kincses László képviselő további kérdésére Nem készültem az ÖNHIKI II. pályázat tételes felsorolására. Nyilvánvaló, hogy az összes kifizetetlen számlaállomány megjelenik ebben a pályázatban, értve alatta a működési számlákat, és figyelembe véve az önkormányzatot, illetve az önkormányzathoz tartozó valamennyi intézmény kifizetetlen számláját. E pályázat keretében nyújtottuk be a Többcélú Oktatási Intézménynek a 30 mFt-os póttámogatását, amit a nyáron hagyott jóvá a képviselő-testület. Illetve a pályázat részét képezi a képviselőtestület által rekultivációs feladatokra jóváhagyott 15 mFt, ami a KÖZKÉV területének rendbetételét jelenti. Az anyag 16. oldaláról idézett mondatban rögzítjük, hogy várhatóan az Egyesített Óvodai Intézmény kifizetetlen szállítói számlaállománnyal fogja zárni az évet. Úgy van, ahogy képviselő úr elmondta, a beszámoló készítését követően intézményvezető asszony póthitel-igénnyel jött ide az önkormányzathoz, néhány napirendi ponttal később ezt fogjuk tárgyalni. Amennyiben ott a képviselő-testület pozitív döntést hoz, akkor év végén nem lesz szállítói számlája az intézménynek. DOMBI IMRÉNÉ polgármester az alábbi választ adta Kincses László képviselő harmadik kérdésére A Krampuszfesztivált 2012-ben is megtartottuk, és meg fogjuk tartani 2013-ban is. Mennyibe fog ez kerülni? Amennyiben képviselő úr is hozzá fog járulni, és akár az egyesülete nevében, akár más forrásból a támogatását tudja adni, akkor minden bizonnyal jóval kevesebbe. Úgy gondolom, hogy egy testvérvárosi kapcsolatnál egy
34
ilyen fajta felajánlást, amit a fischamendi polgármester tett 2011-ben, visszautasítani nem szabad, hiszen ez a püspökladányi embereknek szól, nem csak a testületnek. Ahogy alpolgármester úr korábban elmondta, nagy szeretettel várjuk azokat a családokat, ahol kisebb-nagyobb gyermekek vannak, hiszen meglepetéssel készülnek a fischamendiek. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Amennyiben a 8 tagú Fidesz-frakció egyöntetűen úgy döntött, hogy nem fog hozzászólni ehhez a napirendhez, úgy vesszük tudomásul, hogy szinte konstrukciós megoldás. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Meg voltak tartva a bizottsági ülések. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A bizottsági ülésen se szólt hozzá senki. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Ön nem tagja a Pénzügyi Bizottságnak képviselő úr, nem volt jelen. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Eddigi tudomásom szerint a testületi ülés előtt 1 héttel szoktak lenni a bizottsági ülések. Most 1 nappal voltak korábban. A hivatkozás a 4. napirend, de azt megtárgyalhattuk volna tegnap külön, míg az összes többi 23 napirendet meg kellett volna tárgyalni a múlt héten. Többek között ezért nem volt lehetőségem arra, hogy elmenjek a Pénzügyi Bizottság ülésére. Ilyen egyszerű ez a történet. A saját akadályoztatásunkat hajtjuk végre újabban ezekkel a lépésekkel. Beszéljünk a pályázatokról, illetve a beruházásokról. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Véleményt mondjon képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A KEOP-4.2.0/B. vagyis a biomasszával kapcsolatos napirendhez még mindig csak ez a mondat társul, hogy a pályázati konstrukció újranyitása után majd beadjuk. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Addig nem tudjuk beadni, amíg nem nyílik meg. KINCSES LÁSZLÓ képviselő
35
Ezt egy éve adják velünk elő. Talán azt kellene gondolnom, hogy igen intenzív kapcsolata van polgármester asszonynak az államtitkár urakkal, a politikai vezetőkkel, talán meg kellene velük értetni, hogy nem csak Püspökladányt, hanem az egész országot megfojtják azzal, hogy két éve gyakorlatilag a pályázatok nincsenek kiírva. Észre kellene venni, hogy két éve Püspökladányban egyetlen pályázat sem zajlott. Egyetlen egy dolog nem változott, nem javult, nüansznyi dolgokkal tudtunk csak foglalkozni. 2011 októberéig átadtuk a gyűjtőutat, és azóta…………… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, szerintem Ön nem ezen a képviselő-testületi ülésen szokott akkor részt venni, ha ilyen dolgokat fogalmaz meg. Úgy gondolom, hogy itt szinte nem volt olyan testületi ülés, amikor ne döntöttünk volna akár TÁMOP-os, akár más pályázattal kapcsolatban. Emlékezzen vissza képviselő úr, 100%-os támogatottságú pályázatokon hezitált. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Bocsánat, az én időmben vagyunk, tehát kérem az órát visszaállítani. Beruházásokról beszélek, beruházásokról, építésekről, a TÁMOP nem ez a kategória. Azt kell gondolnom, hogy a közmunkaprogram sem ez a kategória. Tehát ne keverjük össze a dolgokat. Én azt mondom, hogy mindazok, amelyekben mi döntést tudtunk hozni, jövőre vagy azután megvalósuló dolgok. Az idén építés a sportpálya meglehetősen kalandos történetén kívül 20 mFt értékben nem történt. Ez az igazi baj, ez nem az önkormányzaton múlott, hiszen mi akartuk, szavaztunk, a jegyzőkönyvek bizonyítják. A kormányon múlott, aki nem nyitotta ki a pályázati ablakokat. Arról, hogy miért nem nyitotta ki, főleg az energetikában, arról Bencsik államtitkár úr, amíg államtitkár volt tudott volna mondani valamit, amiért lemondott… DOMBI IMRÉNÉ polgármester A III. negyedéves gazdálkodásról van szó. Legyen kedves erre összpontosítani. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A problémám tehát az, hogy például a belterületi gyűjtőút-építési pályázatnál szerepel ez a mondat, hogy a közbeszerzés kiírása novemberben várható. Huszonkilencedike van, jó lenne tudni, hogy akkor hogy áll a közbeszerzés kiírása. A HURO pályázat, ami útépítésről szól, tartaléklistára került. A tartaléklista azt jelenti, hogy el van felejtve, vagy azt jelenti, hogy ha jó szerencsénk van, ebből jövőre még lehet valami. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Lehet valami. Ezt is elmondtam már többször, több testületi ülésen.
36
KINCSES LÁSZLÓ képviselő Elnézést, párbeszédet tudunk folytatni? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Úgy látom igen. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Ugyanez a történet van a belvíz-, csapadékvíz-elvezető csatornánál, hogy a közbeszerzés, a műszaki elemek kiválasztása történik. Ez azt jelenti, hogy a tél során fog majd a kivitelezői közbeszerzés lefolyni. Van itt egy számomra meglehetősen bizarr dolog, 1,8 mFt-ról már harmadik szezonban beszélgetünk, hogy a két balesetveszélyes csomópont a 42-es úton – a Vörösmarty, illetve a Dózsa György utcánál -, annak a tervezésére szánnának egy bizonyos összeget, de a közreműködő szervezet még mindig csak az adminisztratív munkáknál tart. Nem is mondom végig, de ezer ilyen van. Egy dolog teljesen biztos, hogy miközben nagyon sok pályázatunk lebeg, sok mindent el is fogadtak, tulajdonképpen indulhatna, elsősorban a közbeszerzések elhúzódása akadályozza a beruházásokat. Mikor tudunk változtatni a közbeszerzési eljárásokon, hogy azok rugalmasak legyenek és főleg eredményesebbek legyenek? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Véleményeknél járunk. Ilyenkor teszi fel képviselő úr azokat a kérdéseket, amelyeket néhány perccel ezelőtt kellett volna. Köszönettel veszek mindenfajta véleményt. SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok Azt szeretném elmondani, hogy nagyjából ezek a kérdések a bizottsági ülésen elhangzottak, irodavezető asszony és irodavezető úr bent volt, a kérdésekre megkaptuk a választ. Nagyon sok futó pályázatunk megy, nyilvánvaló, és ezt képviselő úr is tudja, hogy amikor egy pályázatot bead az önkormányzat, akkor az nem egyik napról a másikra történik, hanem ennek van egy hosszadalmas folyamata. A közbeszerzést közbeszerzési törvény írja elő, aminek határidői vannak, ezeket szintén be kell tartani. Nyilvánvaló, itt is időbeli csúszások vannak, és mindig benne van az, hogy meg lehet támadni egy-egy részfolyamatot, amivel megint csak elcsúszik időben. A megelőző évben képviselő úr éppen azt támadta, hogy mi ez a rengeteg beruházás, hogy mi állandóan avatunk, átadunk, most pedig az a hiba, hogy nem adtunk át semmit. Rengeteg átadás volt most is, hiszen szerencsére nagyon sok sikeres pályázat van, a gyermekeink rengeteg mindent megnyernek, elhoznak, a civil szervezeteink úgyszintén. Úgy gondolom, ezek is óriási eredmények. Az, hogy most többszáz mFt-os beruházás nem volt, de menetében zajlik, gondolom, nem a mi hibánknak tudható be.
37
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a tájékoztatót tudomásul veszi, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 8 igen, 3 tartózkodás. Megállapítom, hogy a képviselő-testület az önkormányzat 2012. III. negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót tudomásul vette. 4. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság a koncepció irányelveit megtárgyalta. Irodavezető asszony részletesen kifejtette az irányelvekre vonatkozó törvényi hátteret. Tulajdonképpen szűk az anyag, mert 2013. január 1-től nagyon sok törvényi változás várható, amit még mi sem tudunk igazán előre, hogy mire számíthatunk. Ez az anyag még többször elénk fog kerülni, több vitát fog megérni. Ugyanakkor ez a költségvetési koncepció azokat az elveket tartalmazza, amelyeket figyelembe kell vennünk a jövő évi költségvetés elkészítésénél. A bizottság támogatta a koncepció elfogadását. TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság is megtárgyalta a 2013. évi koncepciót, és elfogadásra javasolja. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság megtárgyalta a koncepciót, és elfogadásra javasolja azzal egyetértve, hogy most elfogadjuk a koncepciót, de ahogy kijönnek a konkrétabb adatok, azzal fogjuk majd a végleges költségvetésünket elkészíteni. DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő Az Egészségügyi, Szociális Bizottság is megtárgyalta a koncepciót, egyetértettünk minden lényeges megállapításával, ennek megfelelően elfogadásra javasoljuk. MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Ügyrendi kérdésben szeretnék hozzászólni. Az SZMSZ-ünk 8. § (5) pontja alapján kezdeményezem, hogy a 4. napirendi pontnál maximáljuk az időtartamot 1 órában. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki egyetért alpolgármester úr kezdeményezésével, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 9 igen, 2 tartózkodás.
38
Megállapítom, hogy a képviselő-testület egyetért a kezdeményezéssel. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő Lehet, hogy van itt egy értelmezési kérdés, mert én úgy emlékszem, hogy az SZMSZmódosítás mindent korlátozott 1 órában, nem kell erről külön szavazni. Egyébként egyetértek, nem probléma. Az viszont érdekes, hogy miközben tudom, hogy nekem 8 percem van, a kérdésemre adott válasz esetleg lehet 8-10-12 perc, kíváncsian várom a képviselői aktivitást, amely ezt a 40 percet kitöltené, hogy aggályos legyen ez a dolog. Eddig még nem tapasztaltam meg, hogy ennyire aktív lett volna a Fidesz frakció. Kezdjük az első oldalon lévő preambulummal, amely az országos költségvetésről szól. Az embernek olyan érzete van, mintha a 2010-es „hurrá” optimizmust olvasnánk vissza. Sajnálatos, hogy nem veszik tudomásul a kormány vezetői, hogy mi minden változott itt körülöttünk, elsődlegesen az ő eredménytelen munkájuknak köszönhetően. Amikor ilyet ír, hogy egy óvatos GDP növekedésen alapulhatnak a sarokszámok, akkor talán kellene tudnunk, hogy miért minősítgetnek le bennünket folyamatosan, és majd még fognak is. Nyilvánvaló, hogy a tündérmese csak úgy folytatódhat, ahogy elkezdődött, majd átvált horrorba, de akkor már késő. Van egy érdekes mondat, miszerint az államháztartási hiánycél 2,2%, hát tudjuk, hogy a három Matolcsy-csomag pontosan azért van, hogy egyáltalán aláférjen a háromnak, tehát nem tudom, itt miért kellett a 2,2%-ot leírni, amikor nagyszerű lesz a 2,9% is, 800 milliárdos áron természetesen, és ezt úgyis a lakosság fogja megfizetni, még ha leírják is, hogy a nyugdíjasok és a családok érdekeit nem sértő takarékossági intézkedésekkel törekszenek rá. Azt kell hinnem, hogy ilyen alapokon, miközben törvények során nem hozta meg még az országgyűlés a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban, ez az anyag a tárgyalhatatlanság szintjén van. Így hát nem véletlen, hogy tartalmaz egy ilyen javaslatot, hogy januárban is foglalkozzunk ezzel. Talán januárra többet fogunk tudni, így hát én a magam részéről lehet, hogy még a vélemények között fogok egyszer időt kérni, de nem fogom rabolni az időt, ezért az előterjesztésért nincs mit időt tölteni. Erről nem az előterjesztők tehetnek, hanem a kormány. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem hallottam kérdést, de azért reagálok azokra a dolgokra, amiket elmondott képviselő úr. Úgy gondolom, hogy most ennél a költségvetési koncepciónál értékelte azt, hogy milyen munka folyik itt az önkormányzatnál, a különböző irodákon. Képviselő úr, az elmúlt időszakban, tehát amikor 2011. év végén tárgyaltuk a 2012. évi koncepciónkat, pontosan Ön volt az képviselő úr, aki azt a javaslatot tette a testületi ülésen, illetve a bizottsági üléseken is, hogy többször kellene ezzel foglalkozni. Akkor én azt válaszoltam képviselő úrnak, hogy úgy gondolom, aki ki akarja venni a részét a munkából, az megteheti, akár az irodákba bejöhet, tájékozódhat, javaslato-
39
kat tehet az irodavezetőknél, hogy milyen szempontokat vegyünk figyelembe a koncepciónál, illetve a költségvetés elkészítésekor. Most azt kifogásolja képviselő úr, most ezt beletettük ebbe az anyagba, hogy igen, 2013 januárjában, amikor már kimondottan a költségvetést kell, hogy megtárgyaljuk, előkészítsük, igen, tárgyalja meg a bizottság, több körben is tárgyalja meg, tegyenek javaslatokat, és azokat a javaslatokat a költségvetés elkészítésekor figyelembe fogjuk venni. Az gondolom, hogy ez így van rendjén, igen, mondhassa el mindenki a véleményét, mert egyszer ilyen megfogalmazást tesz képviselő úr, egyszer olyat. Nem lehet kedvére tenni képviselő úrnak. Úgy gondolom, innentől fogva nem is akarok, bármennyire szerettem volna eddig. BORSOS LÁSZLÓ képviselő A bizottsági ülésen is elhangzott, hogy egy nem túl bőséges anyagot kaptunk koncepció szintjén. Ez az előző évben egyáltalán nem így volt. Sajnos még azok az irányelvek sincsenek meg a nagypolitikában és a kormány gazdaságpolitikájában, ami alapján most egy olyan koncepciót tudnánk tárgyalni, ami esetleg irányszámokat, sarokszámokat mutatna. Persze - biztos vagyok benne - ez változni fog, akár decemberben, akár januárban, mert sem az államnak, sem az önkormányzatnak nem lehet, hogy ne legyen költségvetése. Reméljük, az időkivárás azért van, hogy minél jobb és megfelelőbb költségvetése legyen az országnak, illetve ezen belül Püspökladánynak is. Az első oldalakon a kormány gazdaságpolitikájáról van szó, itt néhány gondolatot kiemelnék, amivel egyébként egyet lehet érteni. Tehát, ha így lenne, akkor mondhatnánk, hogy jó lenne, miszerint „reálbérek növekedését eredményezhetik” a várható intézkedések. Emberekhez eljutó reformról is van szó. Sajnos az utóbbi évtizedben elmondhatjuk, hogy a reform szónak egészen negatív kicsengése van. A helyi önkormányzatok támogatása, ami számunkra ugye nagyon fontos gazdaságpolitikai kérdés. Egy egészen bő mondatban írja az előterjesztő, hogy hogyan is lesz a későbbiekben. Egyértelműen kiolvasható belőle, hogy feladatfinanszírozás lesz. Nem véletlen az, hogy az állam ilyen mértékig beavatkozott az önkormányzatba, magába az önkormányzatiságba. Mostmár azért ’90 óta elmondhatjuk, hogy maga az az elgondolás, ami a rendszerváltás környékén volt, hogy helyhatóságok, illetve önkormányzatok jöjjenek létre, ez egy kicsit átértékelődött, tehát mostmár az önkormányzat tartalma sem ugyanaz lesz 2013-ban és a későbbiekben, és ezt mindenkire rábízom, hogy ez jó vagy nem jó. Egyértelmű, hogy feladatok és források vonatkozásában fog a leosztás történni, tehát ahogy már mondtam, feladatfinanszírozásban gondolkodik a kormány. Az előterjesztésben vannak olyan momentumok, amelyek egészen kritikai megfogalmazásúak, illetve értékelendők. Ilyen például egy rész a 6. oldalon szinte követhetetlen jogszabályi változásokról. Sajnos ez így van, a törvényhozás hoz egy törvényt, viszont a végrehajtásával kapcsolatos rendelkezé-
40
sek, rendeletek csúsznak, esetleg majdnemhogy a törvény által sugalmazott gondolatiságot kicsit fölülírják, gondolok itt a köznevelési törvényre. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Borsos képviselő úr azt mondta, hogy a sarokszámokat se igazán lehet tudni. Azt gondolom képviselő úr, hogy 2012. év végén elmondhatjuk azt, hogy a jelenleg regnáló kormány egy olyan fajta átalakítást tervez, illetve már benne is vagyunk, ami eljuttatta odáig akár az oktatást, ami úgy gondolom, hogy az önkormányzatokat nagyon nehéz helyzetbe sodorta. Meg voltak azok a kötelező feladatok akár az oktatásnál is, amit el kellett látnia az önkormányzatoknak. Ezekre forrásokat kellett biztosítani, hiszen jól tudja képviselő úr is, hogy az elmúlt 10 évben finanszírozást nem adott hozzá az állam. Ezért van szükség arra, hogy feladatalapú finanszírozás legyen. Tehát amiket elvégeznek az önkormányzatok, mint kötelező feladat, azokra a finanszírozást az állam oda fogja adni. Néhány számot azért tartalmaz ez a koncepció. Egyetlen dologra hadd hívjam fel a képviselőtársaim figyelmét. Van egy olyan döntésünk, tehát a képviselő-testület felhatalmazott arra, hogy tárgyalásokat folytassak a folyószámlahitelkeretünkkel kapcsolatban az OTP-vel, mivel december 21-én az le fog járni. Tehát az önkormányzatok nem tervezhetnek 2013-ban hiánnyal. A mi hitelkeretünk lejár december 21-én, és testületi felhatalmazással elkezdtem a tárgyalásokat, hogy hogyan tudjuk ezeket áthidalóan megtenni, hiszen 21-étől 31-éig itt még működni kell, mivel kötelező feladataink vannak. Kedden az országgyűlés elfogadta azt a törvényt, azt a javaslatot, mely szerint a hasonló településeknél, mint amilyen Püspökladány is, a folyószámla-hiteleket meg lehet hosszabbítani június 30-áig. Erre azért van szükség, hogy ne kelljen felmondani ezeket a folyószámla-hiteleket, hanem rendezni tudja minden olyan önkormányzat, aki nehézséggel küzd a számláit, kintlévőségeit, kötelezettségeit. Pontosan a tegnapi konferencián mondták el az önkormányzatoknak, hogy ezeket a tárgyalásokat fel lehet függeszteni, mert a törvény értelmében június 30-áig élő folyószámla-hitele lehet az önkormányzatnak. Tehát itt folyamatosak a törvényalkotások, és hiszem, hogy ezeket azért hozzák meg, hogy még jobban tudjanak az önkormányzatok kalkulálni 2013-ra. Nagyon jól tudják képviselőtársaim, hogy az elmúlt időszakban nem feladatalapú finanszírozás volt. Kötelező feladatként el kellett, hogy lássanak az önkormányzatok olyan dolgokat, amire nem kaptuk meg a finanszírozást. Miből tettük mellé képviselő úr? A saját bevételeinkből kellett, hogy mellétegyük, amit fejlesztésekre lehetett volna fordítani. Ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, és éppen ideje már, hogy rendbe tegyék ezeket a dolgokat, és ahogy képviselő úr is mondta, feladatalapú finanszírozás lesz. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nem mondhatom azt, hogy a hír annyira örömteli lenne, bár tartalmát tekintve számunkra működési szempontból pozitív. Ez azt jelenti, hogy a kormány gyakorlatilag lövőcselt alkalmazott, és utána pedig másik irányba dobta el a labdát, mert ilyenkor
41
látja november végén, hogy egyszerűen betarthatatlan az ő korábban meghozott rendelkezése. Így tehát azt hiszem, és sok mindennel van így, hogy amit mi most teszünk, az gyakorlatilag az, hogy formálisan megfelelünk a törvényi előírásnak, tehát tárgyaljuk a koncepciós napirendet, mondjuk inkább azt, hogy napirendre tűzzük. De a januárban napirendként tett javaslat, természetesen üdvözlendő. Egyetlen baj van vele, hogy ezt kényszer nélkül kellett volna csinálniuk, tehát normális ügymenetben novemberben is, januárban is, februárban is tárgyalni kellene ezeket a dolgokat. Most a kényszer hozza azt, ezzel gyakorlatilag de facto elismerik, hogy ez a mai napirend finoman fogalmazva okafogyott, kár az időt rászánni. De hogy ne csak rosszat mondjak, számomra az az igazán üdvözlendő, hogy itt egészen komoly meghatározás van arra nézve, hogy az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladatok ellátását. Magyarán szólva önként vállalt feladat akkor vállalható, ha a kötelező feladat ellátása megtörténik. Úgy tapasztalom, hogy az idei évben a kötelező feladatok ellátása szenvedte a legnagyobb hiányokat, és ezt bizonyos pótcselekvésekkel sürgős, azonnali, havária intézkedésekkel tudtuk rendben tartani, vagy a látszatát fenntartani a rendnek. Azt gondolom tehát, hogy ha ezt a fő szabályt figyelembe vesszük, és januárban visszatérünk a konkrét javaslatokra, amelynek nagyon sok elemével egyet tudok érteni, úgy tapasztalom, hogy az egy-két évvel ezelőtti írásban tett javaslataim elég jelentős mértékben visszaköszönnek a mostani állásfoglalásokban, így hát számomra ez kétes öröm, mert ez csak azt jelenti, hogy eddig a Pató Pál urak uralkodtak a dologban, most pedig nyakunkra ég a ház, és amikor nyakunkra ég a ház, akkor nem nagyon van más mozgástér, mint abba az irányba elindulni nagy, mély levegővételekkel, hogy szembesülnünk kell a problémákkal. Egyetlen elemet emelnék csak ki. Ha úgy lesz, ahogy az 1. táblázat első sora mutatja, hogy az önkormányzati testület 30 fővel lesz kénytelen működni, akkor a két épület egyike kihasználatlan lesz, és beállnak az intézményi sorba, ahogy az iskolák kihasználtsága végtelenül alacsony, maga a polgármesteri hivatal is azzá válik. Fontos kérdés lenne ezt külön napirendben tárgyalni, mit teszünk az ingatlanjainkkal, hogyan lehet ebből a helyzetből kijönni? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Azt mondja képviselő úr, hogy ég a ház. Csak annyit teszek fel költői kérdésként, hogy annak idején ki juttatta ide, hogy itt égjen a ház? Nem csak itt, hanem az öszszes önkormányzatnál. Nagyon jól tudja képviselő úr, hogy melyik az a párt, amelyik ide juttatta egész Magyarországot. Igen képviselő úr, ezen kellene elgondolkozni. Sajnos nekünk jut az, hogy itt a bizottsági elnökök összeülnek, mennek a pénzügyi irodára, és próbálnak olyan javaslatokat tenni, hogy ez az anyag ide kerüljön. Képviselő úr meg csak azt tudja mondani, hogy ez mi, meg egyebek. Nagyon jól tudja képviselő úr, hogy hány mFt-ot kellett odaadnunk a kötelező feladatokra. Azt nekünk azokból a bevételekből kellett odaadni akár az iskolának, akár más kö-
42
telező feladatra, amit pályázatok önrészére tudtunk volna fordítani. Igen, valóban ez az a kormány, hangsúlyozzuk csak ki, amelyik tud olyan pályázati ablakokat megnyitni, hogy a települések tudnak fejlődni. Nézzük már meg, hogy 2006 előtt itt milyen fejlesztések voltak. Mikor volt az iskolának az átadása, mindig előhozta képviselő úr azt a 180 mFt-ot az egyházi iskolával kapcsolatban. Képviselő úr, megvannak azok a dokumentációk visszamenőleg. Mennyit költöttek rá? Semmit. Úgy adtuk át az egyháznak az ingatlanokat, hogy szinte szégyenkeztünk az állapota miatt. Ott vannak a dokumentációk, meg lehet nézni. Azokkal vigéckedjen képviselő úr, hogy Önök mit fordítottak, mire fordítottak, milyen pályázatokat adtak be, milyen fejlesztéseket csináltak meg. Semmit. KOVÁCS KRISZTINA képviselő A koncepcióhoz szeretnék néhány dolgot mondani. Látszik az elején a koncepciónak, hogy a kormány szándékának megfelelően átalakította az alrendszereket, mert látszik, hogy fenntarthatatlan az egészségügy, az oktatás, önkormányzati részleg, és igyekezett ehhez a törvényi hátteret biztosítani. Ebben a gazdasági helyzetben pedig egyértelmű, hogy anyagi források nem állnak rendelkezésre, hogy az önkormányzatot is úgy kistafírozza, hogy az problémamentes legyen. Ez a koncepcióban is látszik. Az viszont kitűnik belőle, hogy mi a szándéka, a munkanélküliség csökkentése és a GDP leszorítása. Egyértelműen látszik, hogy a munkanélküliség csökkentésével az embereket olyan helyzetbe hozza, ahol a megélhetésük könnyebbé válik. Ez a koncepció elénk vetíti, hogy a következő év egy kicsit nehézkesebb lesz. Egyértelműen meg is fogalmazza, hogy az önkormányzat gazdálkodásának feltételei a következő évben romlani fognak. Az is látszik, hogy az előrevetített hiány nem kevés. Bízom abban, hogy amint a gazdaság egy kicsit elindul majd, ez is jobbra fordul. Képviselőtársam mondta, hogy az eddigi normatív támogatás helyett feladatot fog finanszírozni. Az is látszik, hogy az önkormányzat feladatai mérséklődnek, létrehozta a járási hivatalokkal azt a struktúrát, amelyben átvett az önkormányzatoktól állami feladattá olyan feladatokat, ami eddig az önkormányzat számára jó volt. Megjelent a koncepcióban is a lét alapfogalma, amely egyértelműen azt próbálja elérni, hogy a családokhoz koncentráltan odakerülő pénzeszközök a család lehetőségeit növeljék, vagy az odakerült pénzeszközök elosztása legyen egy kicsit egészségesebb, és ne innen is, onnan is segélyeket vegyenek fel, ami jelenleg többet hoz a konyhára, mint annak aki 8 órában tisztességesen dolgozik. A koncepció leírja, hogy mik azok a feladatok, amelyeket kötelezően el kell látnunk. Ott olyanokkal találkozunk, mint pl. sportifjúsági ügyek, ami eddig inkább az önként vállalt feladatok közé tartozott. A mi feladatunk lesz azt eldönteni, hogy mi az az önként vállalt feladat, amit be tudunk vállalni, és kell is bevállalni ahhoz, hogy a városunk úgy működjön az elkövetkezendő egy évben is, ahogy az egy városhoz méltó. Amit ki lehetett hozni a most ismert számadatokból, azt a koncepció tartalmazza. Bí-
43
zom abban, hogy a gazdaságunk egy kicsit gyorsulni fog, és ez a koncepció újra átgondolva a végleges költségvetésünk elkészítésénél pozitívabb eredményt fog hozni. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Biztos, hogy ez az a napirend, ahol nem lehet az országos vonatkozásoktól eltekinteni. Így aztán én a magam részéről megbocsátom polgármester asszonynak az iménti politikai kirohanását, csak szeretném kicsit pontosítani a dolgot. Püspökladányban 2006 óta a Fidesz van önkormányzatban. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Azóta van is fejlesztés. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Adóssága a 2006-os 200 mFt-ról 2,1 mrd Ft-ra emelkedett. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Az Önök kormánya nem adott támogatást, képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Azt lehet mondani, hogy amikor Orbán Viktor 2008-ban a gazdasági válság kitörésekor minden fideszes önkormányzatot arra biztatott, hogy csak vegyen fel hiteleket, és ha nincs, akkor bocsássanak ki kötvényt. Most ezt szívjuk és nyeljük, és akkor mindenkinek mindenhol folyik már… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, meg kell vonnom a szót, ha nem a témáról beszél. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Ha meg kell vonni a szót, akkor vonja meg a szót, de akkor is azt fogom mondani, hogy ez az az eljárás, amit kikérek magamnak Püspökladány lakossága nevében, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt a méltatlan, történelmet hamisító hazudozást abba kéne már hagyni. Tízszeres hitelállománya van Püspökladánynak, mint volt 2006-ban, és ezért Önök a felelősök. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Megvonom a szót. Megkérem képviselő urat, hogy az ilyen fajta kirohanásoktól tartózkodjon, úgy gondolom, nem méltó ehhez a testülethez, ahogy viselkedik képviselő úr. Én mindig a ladányi önkormányzattal szoktam foglalkozni, képviselő úr az, aki folyamatosan felhoz különböző dolgokat. Azt gondolom, hogy nem itt van a
44
helye, mint ahogy már többször figyelmeztettem erre képviselő urat. Valóban, 2006 óta itt volt egy fideszes polgármester, 2011-ben ismételten választások voltak, de 2006-tól 2010-ig az Ön pártja volt kormányon, és az juttatott el idáig. Nézzük már meg képviselő úr, vegyük elő azokat a dokumentációkat, hogy mennyi forrást biztosítottak a kötelező feladatokra, kb. 40-45%-át, a többit innen, ebből a költségvetésből kellett mellétenni. Mindig csak azt mondta az Önök kormánya, hogy ezt is meg kell csinálni, azt is meg kell csinálni. A mostani kormány feladat alapra fogja rakni az egész finanszírozást. Dombi Imréné polgármester 2. alkalommal vonta meg a szót Kincses László képviselőtől. BORSOS LÁSZLÓ képviselő Látható volt, és ezt érzékeltük is, hogy a normatív támogatás egyáltalán nem fedezi azt a feladatot, amire szánták. Bizony, nagyon sokat mellé kellett tenni. A feladatalapú finanszírozásnál viszont majd meglátjuk, hogy az a fajta keretösszeg, amit kapunk, az a feladatot tudja-e maximálisan támogatni vagy nem, én pozitív változásokat várok ebben a tekintetben. Mindenképpen a centralizált állami berendezkedésünk egy része az, hogy az önkormányzattól feladatokat, nem is kis feladatokat vontak el. Ami a legfontosabb talán, a 2013. évi költségvetésünkkel kapcsolatban, és azt befolyásoló tényező, amiről ma már szó esett, az önkormányzatok konszolidálása. Még most nem tudjuk, én legalábbis személyesen nem, hogy milyen mértékű lesz ez a mi településünkkel kapcsolatban, tehát a 2013-as költségvetésünk nyitószámait bizony nagyon fogja befolyásolni. A kormányzat törekvése az, hogy minél jobban támogassa az önkormányzatokat, akkor most megmutathatja valóban, hogy milyen mértékű ez a támogatás. Találunk még egyébként iránymutatásokat a koncepcióban, amit bizony át kell tárgyalnunk, hogy ez alapján állítsuk össze majd a 2013. évi költségvetésünket. Gyakorlatilag minden egyes átgondolandó feladat a szűkítés irányába történik, tehát egy megfontolt gazdálkodást kell folytatnunk 2013-ban is. Itt egyébként egészen merész megfogalmazások is vannak, adórendelet-módosítás, ami nagyon átgondolandó, hogy milyen szinten nyúlunk hozzá, hozzányúlunk-e egyáltalán az adórendeletünkhöz, illetve az egyes intézményeink támogatását is felül kell vizsgálni, ha ez mondjuk az intézményeinknek nem is nagyon fog tetszeni. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Mivel közmeghallgatás keretében tárgyaljuk a koncepciónkat, a jelenlévőket kérdezem, van-e valakinek kérdése, illetve véleménye az elhangzottakról? Nincs hozzászóló. Aki a 2013. évi költségvetési koncepciót elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 8 igen, 1 nem, 2 tartózkodás.
45
150/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, és annak megfelelően készíti el az önkormányzat 2013. évi költségvetését. Püspökladány Város Önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióban megfogalmazott tervezési irányelveket a jegyző és a polgármester tekintse át és az abban meghatározott feladatok elvégzésére tegyen intézkedést. Határidő: Felelős:
2012. december, 2013. január, 2013. február Dombi Imréné polgármester és Keserű László jegyző
5/a. Napirend FERENCZIKNÉ KARACS MARGIT kirendeltségvezető-helyettes szóbeli kiegészítése A tájékoztatót szeretném azzal kiegészíteni, hogy 2012. április 15-én hatályba lépett a 2012. évi II. törvény, amely a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szól. Ennek keretében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat is új feladatot kapott. A szabálysértési, illetve a közigazgatási hatósági eljárások során közigazgatási bírsággal, szabálysértési bírsággal sújtott elkövetők, kötelezettek kirendeltségünket keresik mostmár fel a közérdekű munka letöltése céljából. Eddig az önkormányzathoz jöttek jellemzően ezek az elkövetők, mostmár a mi feladatunk lett. Tehát illetékességi területünkön a rendőrség, bíróság által kiszabott bírságot, illetve majd a képviselő-testület által kiszabott közigazgatási bírságot kapott elkövetők hozzánk fognak bejönni. Ennek következtében felvettük minden önkormányzattal a kapcsolatot, és nyilvántartjuk azokat a foglalkoztatókat, önkormányzatokat, akik tudnak a közérdekű munkát vállalni kívánók részére közérdekű munkát felajánlani. Ennek eredményeként minden önkormányzat vállalta a térségünkben, hogy tudja fogadni az ilyen ügyfeleket, és amennyiben kizárjuk annak tényét, hogy a közérdekű munkát ő nem töltheti le, kiirányítjuk a foglalkoztatókhoz. Püspökladányban egyetlen foglalkoztató van, itt nem az önkormányzat, hanem a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. vállalta ennek a feladatnak az ellátását. Ez a létszám, az elkövetők létszáma, amit 2012. április 15. napja óta tapasztalunk, hónapról hónapra egy picit mindig emelkedik, és ez várhatóan még fog is emelkedni. Egyrészt még nem mindenki tudja, hogy minket kell felkeresni, és megy az önkormányzathoz, ahová eddig is. A segítségét kérjük minden önkormányzatnak, és a tisztelt képviselő-testületnek is, amennyiben tanácstalan személyek megkeresik Önöket, hogy hová kell menni az ilyen ügyükben, hozzánk nyugodtan lehet irányítani, fogjuk őket a megfelelő foglalkoztatókhoz kiirányítani, ahol letöltik a számukra kiszabott helyszíni bírságnak, illetve közigazgatási bírságnak megfelelő közérdekű munkát.
46
Kérdés DURÓ FERENC képviselő Egy ilyen ledolgozott munkanapra mennyit számolnak le összegszerűen? FERENCZIKNÉ KARACS MARGIT kirendeltségvezető-helyettes az alábbi választ adta Duró Ferenc képviselő kérdésére 5.000 Ft/nap, és 6 órában számolunk. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a tájékoztatót tudomásul veszi, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. Megállapítom, hogy a Munkaügyi Központ tájékoztatóját a képviselő-testület egyhangúlag tudomásul vette. 5/b. Napirend DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő Az előterjesztést az Egészségügyi, Szociális Bizottság megtárgyalta, és teljes egyetértésben jóváhagyásra javasolja. Kincses László képviselő elhagyta az üléstermet. Jelenlévő képviselők száma: 10 fő. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A pszichiátriai betegek ellátásáról már döntött a képviselő-testület az elmúlt ülésen, hogy szeretnénk ezt beindítani. Jelen pillanatban az engedélyezések folyamatban vannak. Az előterjesztésünk arról szól, hogy Püspökladányban pszichiátriai betegek közösségi alapellátása működött, ezt 1 évvel ezelőtt kellett megpályázni. Sajnos elutasították. Nem volt megfelelő az a pályázati anyag, amit az intézmény beadott. Mivel megszűnt a közösségi alapellátás, ez kerül törlésre most az alapító okiratból. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 fő nem szavazott. 151/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
47
60/VIII/2009. (V. 28.) önkormányzati testületi határozatával elfogadott alapító okiratát módosító okiratot a melléklet szerint. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
5/c. Napirend DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő Hasonlóan az előző napirendi ponthoz az tette szükségessé az előterjesztést, hogy az intézmény új szolgáltatásként pszichiátriai betegek nappali ellátását kívánja biztosítani székhelyén, a Püspökladány, Szent István u. 33. szám alatt, illetve a Karcagi u. 32. szám alatt. Ehhez szükséges a szakmai program módosítása. Az Egészségügyi, Szociális Bizottság megtárgyalta ezt az előterjesztést is, és egyhangúlag elfogadásra ajánlja. Kincses László képviselő visszatért az ülésterembe. Jelenlévő képviselők száma: 11 fő. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. 152/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata, mint a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat fenntartója a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 92/B. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programját jóváhagyja. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak erre a döntésére Kincses képviselőtársamnak. Nem is hallotta a vitát, nem volt benn, és mégis, ahogy helyet foglalt, egyből tudott szavazni. 5/d. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta. Ez lényegében egy visszakerült pályázat, amit már egyszer kidolgoztattunk, és beadásra is került. Akkor persze kb. 1 mrd Ft-ra lehetett volna pályázni, és bizonyos önerő is szükséges
48
volt hozzá. Idővel megváltozott a pénzügyi helyzet és az egyéb lehetőségek köre, így azt visszamondtuk. Most újra kiírták ezt a pályázatot, viszont nem szükséges hozzá önerő, 100%-os támogatottságú. A megpályázható keretösszeg viszont csökkent, 450 mFt pályázható. Úgy gondoljuk, hogy újra be tudjuk adni ezt a pályázatot, hiszen azok a részelemek, amelyek beletartoztak az előző pályázati anyagunkba, hasznosíthatók ennél a pályázatnál, illetve vannak benne olyan területek, amelyeket valóban célszerű lenne fejleszteni, főleg így, hogy önerő nem szükséges hozzá. A bizottság támogatja a pályázat benyújtását. TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és javasolja a pályázat benyújtását. Úgy gondolom, hogy be kell nyújtanunk ezt a pályázatot. Vannak benne olyan elemek, amelyek a 2010-esből átvihetők, illetve gondolkoznunk kell azon, hogy miket tudunk még beemelni, nyilván a 450 mFt erejéig. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő Ez az újabb pályázat-kinyitás váratlan ajándéknak tűnik nekünk. Érdemes volt várnunk, mert nem csak hogy 200 mFt-ot spóroltunk meg, hanem … DOMBI IMRÉNÉ polgármester Dicsérjen bennünket. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Tudom, hogy az nagyon jól esne polgármester asszonynak, de ez nem a dicséret lesz, csak ki kell várni a végét. Mert így legalább a Polgármesteri Hivatal emeletráépítése okafogyott intézkedéssé válik. A legnagyobb sajnálatom az, hogy ha visszagondolunk, és véletlenül nyertünk volna a múltkor, lett volna esélyünk rá, de hát az egy olyan hevenyészett dolog volt, hogy azt nem lehetett volna átvinni azt a pályázatot, azt a salátát nem lehetett volna pályázati módon elfogadtatni, csak nyilvánvalóan politikai ráhatással. Egy a lényege, akkor most lehet, hogy nyakig lennénk egy olyan folyamatban, hogy a polgármesteri hivatal lapostetejére már épülne a … DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, jelzem Önnek, hogy megnyertük azt a pályázatot első körben. Visszaléptünk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nem az a kérdés, hogy első körben megnyertük, hanem, hogy második körben úgysem nyertük volna meg. Ez a legfontosabb jellemző. Szakmailag kifejezetten rossz lett volna azt a pályázatot megnyerni, mert jelen pillanatban most azt néznénk, hogy
49
még nem készült el a tetőtér, de már oda kellett volna adni a járási hivatalt, mert az meg indul. Nézzük a dolgok lényegét. … DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, van egy pályázati lehetőség előttünk, erről beszéljünk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A pályázatok olyan mértékben csúsznak, hogy ezek a csúszások azt a pályázatot lehetetlenné tették volna, hogy még meg is tudjuk valósítani, vagy csak az intézményi területet növeltük volna. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Ne beszéljünk már arról, ami nincs. Arról beszéljünk, ami van. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Tehát mindazt, ami ebből a régi pályázatból átemelhető, az az én olvasatomban gyakorlatilag két vagy három dolog összesen. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Kérdéseknél tartunk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő A Művelődési Központ környékének a rendbetétele, az hogy milyen módon, az a nyitott kérdés, talán ez a kérdés? Ugyanez a Bajcsy-Zs. utca felújítására is igaz, hiszen ha terveink vannak idősek otthona ellátására, továbbá terveink lehetnének az Ördögárokkal kapcsolatban, akkor ezt át kell gondolnunk. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A kérdéseknél jártunk, de képviselő úr megint előadott nekünk egy gyönyörű monológot. Tehát ismételten van egy olyan lehetősége az önkormányzatunknak, hogy egy 100%-os támogatású pályázatot beadjon, aminek a beadási határideje 2013. január 15. A támogatás mértéke 450 mFt-ban van korlátozva. Fontos megjegyezni, hogy volt már egy ilyen pályázati lehetőség, amin Püspökladány Város Önkormányzata indult, ez a városrehabilitációs pályázat volt, amit első körben megnyertünk, de az önerő miatt visszaléptünk. Nagyon sok dokumentációt, amit már erre a pályázatra elkészített az önkormányzat, át tudunk emelni ebbe a pályázatba, ami azt jelenti, hogy jócskán le tudjuk rövidíteni a pályázat előkészítését. Nagyon fontos megjegyezni azt is, hogy ez a konstrukció támogatja a barnamezős területek funkcióváltással történő megújítását, tehát itt olyan ingatlanvásárlásokra is ad lehetőséget a pályázat, amiben azt gondolom a képviselők elgondolkoztak, illetve gondolom
50
mindenki fogja hozni a javaslatát, hogy mi az a barnamezős beruházás, amit ebbe a pályázatba bele tudunk tenni. Nagyon fontos még a pályázatnál, hogy a civil szervezetekkel, gazdasági szervezetekkel partnerségi alapon nyugvó városrehabilitáció valósuljon meg, tehát nagyon sok elképzelés van, van egy kiindulási pontunk a már megnyert pályázatból, tehát itt már meg vannak azok a tervek. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy erről az előterjesztésről beszéljünk, hogy induljunk-e ezen a 100%-os támogatottságú pályázaton, igen vagy nem. Azt, hogy majd el kell gondolkodni azon, mire adjuk be, hogyan adjuk be, az majd a következő testületi üléseknek lesz a napirendje, most csak erről kellene, hogy döntést hozzunk. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Máris előrebocsátom, hogy természetesen támogatható a gondolat, ezen ne legyen vita. Az én véleményem csak akkor változik meg, ha hasonló, engedjék meg ezt a kifejezést most ide, átgondolatlan agyamentségeket látok, mint a 2010-esben. Mert ha abból az idemásolt 2010-es pályázati összefoglalóból végigtekintünk a dolgokon, akkor az 2012. végén egyszerűen értelmezhetetlen, hogy hogyan gondolhattuk azt 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben. Mindenesetre tény, és javasoltam is tegnap a bizottsági ülésen, hogy informális módon a következő bizottsági és testületi ülés előtt tervezővel, pályázatíróval jöjjenek össze a képviselők, és ott fejtsük ki, talán időkeret nélkül elgondolásainkat, javaslatainkat, mert azt gondolom, hogy tényleg nincs abban az állapotában ma még ez a pályázat, hogy sok időt töltsünk itt most a nyilvános ülésen. Sok megbeszélnivalónk van, én tehát ezt javaslom. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Úgy gondolom, hogy nem is kérdés a 100%-os támogatottságú pályázatnál, főleg, ha olyan elemeket tudunk beemelni a pályázatba, ami a város élhetőségét javítja. Ezek között én kimondottan jónak találom a piacnak a rendbetételét végre, úgy gondolom, hogy a művelődési ház és környékének rendbetétele, ami a városnak nagyon-nagyon fontos, ezekhez a BajcsyZs. u. felújítását, de én a polgármesteri hivatalnak a rendbetételét is ide sorolnám, mert ha bejövünk az udvarra, és egy kicsit körülnézünk, úgy gondolom, hogy van mit tenni. Ráépítés nem ráépítés, mivel egy pályázat, amit újra kell gondolni, és újra össze kell szedni, hogy melyek azok a területek, amelyekben nekünk előre kell lépni. Nem feltétlenül a 2010-est kell lemásolnunk, hanem ezekhez hozzátenni azokat, amelyekre szüksége van a városnak. Én mindenképpen azt javaslom képviselőtársaimnak, ragadjuk meg az alkalmat és próbáljunk olyan elemeket bevinni ebbe a pályázatba, amivel a város élhetőségét javítjuk. PETŐNÉ PAPP MARGIT tanácsnok Először is azzal kezdeném, hogy úgy gondolom, mindenkinek kötelessége támogatni ezt a pályázatot, már csak azért is, mert 100%-os támogatottságról van szó. Egy rövid gondolat erejéig hadd védjem már meg az előző pályázatot, tervet. Nagyon sok használható, jó gondolat volt benne. Arra biztatok mindenkit, hogy amikor az
51
egyeztető megbeszélés folyik arról, hogy ebbe a pályázatba mit emelünk be, vannak értékelhető részei, azon kell majd elgondolkodni. MÁRKUS GÁBOR alpolgármester Mindenképpen támogatható ez a pályázat, viszont egy mondatban szeretnék reagálni, Kincses képviselő úr az előbb olyan kifejezést használt a korábbi pályázathoz kapcsolódó elképzelésekről, ami szerintem nem ideillő, erre a testületi ülésre. Az akkor egy átgondolt tervezés, átgondolt városközpont-fejlesztés volt, közel 1 milliárdos összegű lehetőség volt rá, nyilván átgondoltuk az első forduló után, amit megnyertünk, hogy a második fordulóban tudunk ebben indulni. Ezek közül is lehet szemezgetni nyilvánvalóan, amik abban a pályázatban szerepeltek. Azt meg maximálisan támogatom képviselő úr, mivel január 15-e a beadási határidő, hogy ebben az évben bizottságon kívül, bizottságon belül, bármilyen formában össze kell jönni. Azonban én azt kérem Öntől, hogy azért, ha máshonnan származnak ötletek, azt is fogadja jó szívvel, ne gondolja azt, hogy csak az a jó, amit Ön kitalál. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Az előterjesztésbe azért került bele a 2010-ben benyújtott pályázati összefoglaló, mert a képviselőknek előkerestük az akkori pályázati anyagot, hogy ne kelljen egyenként bemenniük az irodára. Itt egy tőmondatokban összeszedett leírást találnak a pályázatról. Természetesen, akinek ezzel kapcsolatban van további véleménye, mint pl. a piac kialakítása, ha az támogatható, én tiszta szívből örülnék, ha belekerülne. Ezeket át kell nézni, tehát ezek azok a pontok, amikkel már foglalkozott a testület, illetve az iroda. Előkészületekben vannak, hiszen a pályázathoz ugye ezeket be kellett adni 2010-ben, tehát innen már néhány olyan adatot, amelyre esetleg szükségünk van, vagy a képviselők is úgy látják, hogy támogatható ebben a kisebb összegű pályázatban, természetesen ezeket át tudjuk emelni. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Az előterjesztési rész írja egyrészt, hogy új alközponti területek funkcióbővítéssel járó kialakítása. Ez számomra mindenképpen azt mutatja, hogy nem feltétlenül a hivatal 300 méteres körzetében kell gondolkozni. A barnamezős területek nyilvánvalóan utalnak arra, hogy bár ebbe az irányban 300 méternél nem nagyon van messzebb, de a volt szülőotthon épülete, illetve annak a térsége mindenképpen átgondolásra érdemes. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem javaslatokat kell most tenni. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Véleményt mondok, és a véleményem, hogy a legfontosabb lenne annak a területrésznek az intenzív és igazán jövőmutató beintegrálása ebbe a pályázatba a lehetőségek szerint.
52
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, ez okafogyott addig, amíg nem dönt arról a képviselő-testület, hogy induljunk-e vagy sem. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Mondom javaslatot teszek. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nem most kell képviselő úr, időzavarban van. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Nem vagyok időzavarban, csak akkor, ha elveszik az időmet. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Egyszerűen nem tudja eldönteni, hogy most mit csináljon. Pályázati lehetőségről van szó. Amennyiben úgy dönt a képviselő-testület, hogy induljunk ezen, akkor további egyeztetések várhatók ezzel kapcsolatban. Induljunk-e ezen a pályázaton, igen vagy nem, ilyen egyszerű a kérdés. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Megvonta tőlem a szót? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Folytassa akkor képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Jó, akkor ezentúl homokórát fogok idehozni, hogy lássuk az időt. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Én látom. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Tehát a lényeg az, hogy a 2010-es pályázat összefoglalóját idetette az előterjesztésbe, bár jó szándékú, de nem szerencsés. Ez ugyanis azt jelezte sokaknak úgy látom, hogy mintha tovább élhetnének a 2010-ig reálisnak tartott verziók. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Félreérti képviselő úr. Most mondtam el. Nem tudok mit kezdeni azzal, aki orvosi segítségre szorul. Mostmár doktor úr csináljon valamit.
53
KINCSES LÁSZLÓ képviselő Azt gondolom, hogy ha valaki az ügyben ideges, akkor rendeljen el szünetet, menjen ki és pihenjen. Ha folyamatosan ez történik, hogy szót kértem, és belevágnak mindig a szavamba, annak ilyen hangnem lesz a következménye. Ezt végtelenül tudom sajnálni, mert nekünk a tárgyról kellene beszélni, de önöknek valamilyen oknál fogva az én véleményem úgy látszik, hogy zavaró, irritáló és ezért elhallgattatik. Diktatúrában így viselkednek azok, akik………… DOMBI IMRÉNÉ polgármester Annyira komolytalan, képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Szoktak tükörbe nézni kollégák? Ajánlom polgármester asszonynak, nézze meg a Ladány TV-ben, milyen eltorzult arccal tudott reagálni néhány felvetésre. Abban a pillanatban rá fog jönni, hogy Önnek nagyon sokat ártott ez az elmúlt másfél év. Talán hibás döntést hozott, talán alkalmatlan erre a feladatra. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki egyetért a határozati javaslatban foglaltakkal, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. 153/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kifejezi azon szándékát, hogy pályázatot nyújt be az Új Széchenyi Terv Pályázati felhívására, „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések” című, ÉAOP-5.1.1/D-12. kódszámú támogatási programjára. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos ügyekben eljárjon. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
5/e. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést. Arról van szó, hogy az Egyesített Óvodai Intézmény vezetője azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy balesetveszélyessé vált a Karcagi utcai főzőkonyhán a főzőüst, és a cseréje esedékessé válik, hiszen javítása költséges és nem éri meg. Szeretnének erre forrást kérni. A bizottság a határozati javaslatban foglaltakat elfogadásra javasolja.
54
TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és az abban foglaltakat elfogadásra javasolja. PETŐNÉ PAPP MARGIT képviselő Úgy gondolom, hogy mindenképpen támogatnunk kell az előterjesztést. Több oka is van, egyrészt a gyermekétkeztetés kötelező feladata a város önkormányzatának, másrészt ez a főzőüst a Petritelepi Óvodában van, ahol a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény meleg élelemmel való ellátását is biztosítja. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Sajnos ez a főzőüst is meghibásodott, ezért új főzőüst beszerzésére van szükség, hiszen valóban kötelező feladat az étkeztetés megoldása. Nem ehhez a napirendi ponthoz tartozik, de annyit hadd mondjak el, hogy a kispetőfi intézményben pedig meghibásodott a kazán, illetve nem is a kazán hibásodott meg, hanem több mint 80 m3 víz folyt el a rendszerből, nagy valószínűséggel a föld alatti vezetékben van a hiba. Ezek olyan problémák, amire az önkormányzatnak reagálnia kell, akár legyen az főzőüst, vagy a fűtési rendszernek a meghibásodása. Az a probléma is ide fog kerülni majd a testület elé, hiszen jelen pillanatban most a feltárásokat végzik a kollégák, és biztos vagyok benne, hogy akár rendkívüli ülés keretében is, de ide fog kerülni a képviselők elé ez a probléma is. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. 154/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény főzőüst csere kérelmét támogatja, Püspökladány, Karcagi u. 37. sz. alatti Nyitnikék tagóvoda főzőkonyhájában lévő főzőüst cseréjéhez szükséges bruttó 2 350 000.- Ft-ot a kibocsátott kötvény terhére biztosítja. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
5/f. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és a határozati javaslatban foglaltakat támogatta.
55
TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság is támogatja a határozati javaslatban foglaltak elfogadását. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő A kormányrendelet által előírt 3 liter/fő/nap ugye az városunkra 45 ezer liter/napot jelent. Kérdésem arra vonatkozna, hogy a logisztikai megoldás hogyan fogja tudni majd segíteni azt, hogy ne alakuljanak ki sorbanállások télvíz idején? A másik kérdésem arra vonatkozik, hogy honnan tudhatjuk ma, hogy 2013. február 8-án kerül sor a kivitelezői szerződés aláírására az ivóvízjavító programban? Tudtommal még nem volt közbeszerzés. DOMBI IMRÉNÉ képviselő az alábbi választ adta Kincses László képviselő kérdésére A határozati javaslatban egyértelműen ott van, hogy a képviselő-testület felkéri a Városüzemeltető Kft-t, mint ivóvízszolgáltatót, hogy az átmeneti ivóvízellátás formáját és költségeit dolgozza ki december 20-ig. VARGA LAJOS ügyvezető igazgató Mindenképpen fontosnak tartottam, hogy hozzászóljak ehhez a napirendi ponthoz. Bizottsági ülésen megbeszéltük az erre vonatkozó intézkedéseket. Mindenki tudja azt, hogy január 1-jétől a TRV, mint állami szolgáltató átveszi az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft-től. Úgy gondolom, hogy őket abszolút nem lehet megkerülni, közösen kell megoldást találni erre a dologra. Ez folyamatban van. Nagyon sok alternatíva van, a Honvédelmi Minisztériummal történtek tárgyalások, a Városfejlesztési Iroda vezetője is bekapcsolódott ebbe a dologba. A megoldás, hogy 5-ére majd megtudjuk a konkrétumokat. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A képviselő úr második kérdésére is ott van a válasz az előterjesztésben. A kivitelezési szerződés aláírása várhatóan 2013. február 8-án kerül sor. Tehát ez a várható időpont. Egyébként az előző napirendnél a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy amikor van egy pályázat, milyen megfelelések vannak, milyen határidőket kell betartani. Ezekből a dátumokból kiindulva van az, hogy február elejére várható a szerződés aláírása. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Tulajdonképpen csak azért fontos ez, mert így a kivitelezés befejezési határidejét sem lehet pontosabban meghatározni, maximum az időtartamot, amíg ezt a szolgáltatást fenn
56
kell tartani, azt nem tudjuk most igazán még. De biztos vagyok benne, hogy december 20ig, a következő testületi ülésen sokkal konkrétabb számok birtokában lehetünk. Mégis azt kell gondolnom, hogy a tegnapi bizottsági ülés vége felé, amikor Márkus Gábor alpolgármester úr viszontválaszában megpróbálta már megint az elmúlt 8 évre fogni ezt a problémát, ami miatt most mi nem vagyunk a teljesítés állapotában, tehát nem készült el, nem készülhetett el az ivóvízminőség javítására vonatkozó pályázat keretében ez a munka. Akkor idézzük mindenkinek a tisztelt figyelmébe, hogy 2008. január 31-én ennek a testületnek az akkori elődei, Önök mind a nyolcan, sőt a teremben tartózkodó mind a 15 képviselő megszavazta, hogy a KIOP-1.3.0 ivóvízjavító programban Püspökladány pályázik. Néhány nappal később ebben mondjuk azt, hogy konszenzusos megállapodás született minden érdekelt fél vagy párt részéről, és erről a megállapodásról utána megjelent, már ahol megjelent, mert a hivatalos püspökladányi médiában nem, olyan jellegű közlemény, amelyben kialakult egy prioritási rangsor, hogy a püspökladányi önkormányzat milyen pályázatokat kíván megvalósítani. Ennek a rangsornak a 3. pontja volt az ivóvízminőség-javítás, de akkor felbukkant egy narancsvörös bojt, miszerint nem fogunk abban a pályázatban elindulni, mert ez nyilvánvalóan az akkori kormány érdekeltségi körébe tartozó kivitelezőknek hozna hasznot, szólt a mondat. Na most meg ennek a kormánynak a képviselőinek fog okozni kárt, mindaz, ami miatt nekünk most egy ilyen dolgunk van. 2008-ban Önök önző módon, felelőtlenül döntöttek abban, hogy abból a pályázatból viszszaléptek. Most pedig, és ez volt az alpolgármester úr mondatára való válaszom igazi lényege, így teszünk, hogy nem mi tehetünk róla. Hát hogyne tehetnénk róla, itt a bizonyíték rá, van egy akkor érvényes testületi határozat, amit ez a testület ilyen, olyan, amolyan okok miatt nem hajtott végre. De hozzá kell tennem azt is, hogy így volt a prioritási sorrend, hogy gyógyfürdő fejlesztése, nem valósult meg, egészségügyi központ építése, nem valósult meg, ivóvízminőség-javítás, nem valósult meg, iskolafelújítás, nem valósult meg, szennyvízhálózat-építés, nem valósult meg, városrehabilitáció, nem valósult meg, hulladéktelep-rekultiváció, nem valósult meg, vízelvezető rendszerek felújítása, nem valósult meg. Ennyit az Önök fejlesztési munkájáról. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr nagyon szeretné, ha ezek nem valósulnának meg. Jelen pillanatban Püspökladány Város Önkormányzatának van egy nyertes pályázata, ami az egészséges ivóvíz biztosítására vonatkozik. Tudja képviselő úr, már az önerőt is megnyertük, tehát 100%-os támogatottságú lesz ez a pályázat. Ezzel foglalkozzon képviselő úr. Nagyon jól tudom, sok mindent szeretne, hogy ne valósuljon meg itt Püspökladányban, amiket felsorolt. Igenis, meg fognak valósulni képviselő úr. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Megismétlem. Hány évig hitegetik még a lakosságot azokkal a dolgokkal, amit 2008-ban itt nagy dírrel-dúrral meghirdettek, határozatokat hoztak, pályázatokat adtak be, aztán pedig nem valósult meg belőle semmi. Ugyanennél a problémánál
57
tartunk most is. Nem az az igazi lényeg, hogy pótmegoldásokkal mostmár önerő sem kell hozzá. Ez jó dolog, de az, hogy azt a 45 ezer liter vizet naponta miből fogjuk finanszírozni? Hát az több lesz, mint amit az önerőben kapunk most állami támogatást, attól tartok. Az igazi probléma ez, hogy egy felelőtlen 2008-as döntés után most meg akarják a felelősségi kérdést úszni, illetve vissza akarják hárítani az elmúlt 8-10 évre. Azt tudom mondani, hogy Püspökladány vize sem most, sem egy hónappal később nem lesz ihatatlan, mert a minősége állandó. Ez az ügy lényege. Az, hogy változik az európai uniós szabály, ….. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Végre valami jót mond. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Ezek objektív dolgok. Ha ettől a vízfogyasztástól mi valamilyen módon is károsodhatunk vagy károsodhattunk, akkor eddig is károsodhattunk, és ezután is károsodni fogunk, de az, hogy 2014. május 31-dike legyen egy beruházásnak a vélt befejezési határideje, azért nem fogadható el, mert ezt a folyamatot 6-8 hónap alatt meg kellene csinálni. Minél rövidebb idő alatt. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Ezt nem képviselő úr dönti el. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Bocsánat, itt le van írva a 2013. február 8-dikai kivitelezési szerződés aláírása. Hogyan létezik, hogy február 8-dikához képest november 30-ra nem lehet elvárni egy kivitelezőtől, hogy megcsinálja ezt a dolgot? Láttunk ellenpéldát az északi gyűjtőútnál, ahol 51 nap alatt kívánták a megvalósítást, az volt a nonszensz, de az, hogy másfél évre húznak szét egy ilyen beruházást, ami a legsürgősebb beruházás emiatt, hogy többletköltségeink vannak, itt minden nap számít. Minden nap félmilliókkal vagy milliókkal növeli meg a számlát, rosszabb, mint egy kötbér. Miért nem tudunk egy reális számítást végezni arra, hogy 8 hónap alatt ez a beruházás kivitelezhető legyen? DOMBI IMRÉNÉ polgármester Képviselő úr, se eleje, se vége az Ön által elmondottaknak. Azt viszont köszönöm, hogy elmondta, Püspökladányban az ivóvíz minősége egyik napról a másikra nem változik meg. Itt külső döntések voltak, tehát az Európai Uniónak kell, hogy megfeleljenek az ivóvízzel kapcsolatos értékek. Megnyertük ezt a pályázatot, remélhetőleg 2013 februárjában aláírásra fognak kerülni a szerződések, utána a pályázat további bonyolítására fog sor kerülni, és a kivitelezés utána el fog kezdődni. Azzal abszolút nem értek egyet, amit képviselő úr mond, hogy ezt mennyi idő alatt kell, hogy megvalósítsa az önkormányzat. Higgye
58
el képviselő úr, ennél a beruházásnál is az a cél, hogy minél hamarabb megvalósuljon. A törvénynek meg kell, hogy feleljünk, bizonyos határidőket be kell, hogy tartsunk. Azért, mert képviselő úrnak vannak ilyen kirohanásai és felkérései, nem vagyunk hajlandóak törvénytelenséget elkövetni, bármennyire is szeretné. JENEY TIBOR irodavezető Annyit szeretnék hozzátenni, hogy a 2014. május 31-ei határidő az a próbaüzemmel együtt értendő határidő. Hat hónapos próbaidővel számolunk ebben a beruházásban, tehát tulajdonképpen 2013 végére a kivitelezés megtörténik. A próbaüzem alatt már egészséges ivóvízszolgáltatásnak kell lennie. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Ez már több körben is elhangzott. Képviselő úr, ilyenkor lehet azt látni, hogy nem mindegy, hogy milyen formában és milyen módon tájékozódunk, és hogy adjuk elő itt a testületi ülésen. Én szánalmasnak tartom az ön megnyilvánulásait. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. 155/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft-t, mint az ivóvíz szolgáltatóját, hogy az átmeneti ivóvízellátás formáját és költségeit dolgozza ki és 2012. december 20-ig terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
5/g. Napirend DR. FELSZEGHY SZABOLCS képviselő Ez egy technikai előterjesztés lényegében. Az egyik gyermekgyógyász orvosunk az OEP-pel történő korábbi megállapodásában bizonyos adatokat nem egyértelműen tüntetett fel, aminek a pótlására szólították fel. Ezt tartalmazza ez az előterjesztés. Az Egészségügyi, Szociális Bizottság támogatja a határozati javaslat elfogadását. DOMBI IMRÉNÉ polgármester 1995. április 26-án került megkötésre ez a feladatellátási szerződés. Jelen pillanatban 2012 novemberét írjuk, és most derül ki, hogy minden rosszul szerepel abban a szerződésben. Szeretném megkérdezni Kincses képviselő urat, mennyire tartja jogosnak ezt a fajta munkát? Nem tudom, hogy ki volt akkor hatalmon, de képviselő
59
úr biztosan tudja, hogy 1995-ben ilyen munkát végeztek, ilyen szerződéseket kötöttek. Gratulálok hozzá. Szép. Van mit helyrerakni. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. 156/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete I.
a Dr. Man Ilona házi gyermekorvossal 1995. április 26-án kötött, többször módosított megállapodást az alábbiak szerint módosítja: 1. A bevezető részben a „… MAN-PED BT …” megnevezés helyett „…MAN-PEDIATRIA Bt. …” megnevezés kerül, a szöveg egyebekben nem változik. 2. A megállapodás 1. pontjának szövege „… elfogadja Dr. Man Ilona beltag képviselőnek /gyermek szakorvos/ az 1992. évi LXXXIV. törvény 21. paragrafus /6/ bekezdésében meghatározott formában kinyilvánított ajánlatát és megbízza a BT-t azzal, hogy háziorvosi gyakorlatot Dr. Man Ilona gyermek szakorvos társas vállalkozásban folytassa a jelen szerződés 1. sz. mellékletében részletezett 5072 praxisszámú háziorvosi körzet gyermek lakosainak gyógyítómegelőző alapellátását, a 6/1992. /III. 13./ NM rendeletnek megfelelő folyamatos területi ellátási kötelezettséggel.” az alábbira módosul: „…megbízza Dr. Man Ilona gyermek szakorvost azzal, hogy háziorvosi gyakorlatot folytatva a 4/2000. (II. 25.) EüM. rendeletben foglaltaknak megfelelően biztosítsa a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről szóló mindenkor hatályos helyi önkormányzati rendeletének gyermek háziorvosi körzetek meghatározását tartalmazó mellékletében feltüntetett ágazati azonosító kódhoz rendelt utcajegyzékben részletezett gyermek házi orvosi körzet gyermek lakosainak gyógyító- megelőző alapellátását, a hivatkozott rendeletnek megfelelő folyamatos területi ellátási kötelezettséggel.” Az 1. pont utolsó mondata változatlan marad. 3. A szerződés 2. pontjában megnevezett feladat ellátási hely „ Püspökladány, Mező I. u. 67.” pontos megjelölése „ Püspökladány, Mező I. u. 52.”. „Az 1992. évi LXXXIV. törvény 22. paragrafus /5/ bekezdésében foglaltaknak megfelelően a rendelő helyiségei és a leltár szerinti felszerelési tárgyai továbbra is megbízó tulajdonában maradnak, de használatukért a megbízó bérleti díjat nem számol fel.” mondat törlésre kerül, helyébe az alábbi szöveg lép: „Megbízó a tulajdonában
60
lévő gyermek háziorvosi feladatok ellátásához szükséges orvosi rendelő helyiséget és az egészségügyi célokat szolgáló közös helyiségek használatát a Püspökladány, Kossuth u. 1. sz. alatt működő Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Rendelőintézetében és a Mező I. u. 52. sz. alatti orvosi rendelő helyiségét és a hozzá tartozó helyiségeket térítésmentesen a Bt. rendelkezésére bocsájtja, eltérő jogszabályi rendelkezés hatályba lépéséig.” 4. A szerződés 3. pontja első bekezdésében a „…6/1992. /III. 31.// NM sz. rendeletben…” hivatkozott jogszabály helyébe a „… 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben…” jogszabály megjelölés lép. 5. A szerződés 4. pontjában a „Mező I. u. 67. sz.” helyébe a „Mező I. u. 52. sz.” lép. 6. Az aláírás helyénél a „MAN-PED Bt.” „MAN-PEDIATRIA Bt-re módosul. II.
Dombi Imréné polgármestert felhatalmazza a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt megállapodás aláírására.
Határidő: Felelős:
2012. november 30. Dombi Imréné polgármester
5/h. Napirend DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a rendelet-tervezetet elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 8. § (1) bekezdésében és 10. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Az önkormányzati címer és zászló használatáról szóló 15/1991. (X. 31.) önkormányzati rendelet módosítása.
61
1. § Az önkormányzati címer és zászló használatáról szóló 15/1991. (X. 31.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R1.) 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A polgármester a címer használatára vonatkozó engedélyt visszavonja, ha azt, nem az engedélyben szereplő módon, vagy ezen rendelet rendelkezéseitől eltérően használják.” (2) Hatályát veszti R1. V. fejezete. 2. A közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása. 2.§ (1) A közműves vízellátás és csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. §-ában szereplő „Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. (2) Hatályát veszti az R2. 9. §-a és az azt megelőző alcím. 3. A vásár és piac fenntartásáról szóló 11/1996. (III. 27.) önkormányzati rendelet módosítása. 3. § A vásár és piac fenntartásáról szóló 11/1996. (III. 27.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdésében szereplő „Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 4. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendelet módosítása. 4. § A lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdésében szereplő „Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 5. A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 8/1998. (IV. 29.) önkormányzati rendelet módosítása. 5. § (1) A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 8/1998. (IV. 29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R3.) 7. §ában szereplő „Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép.
62
(2) Hatályát veszti az R3. 8/A. §-a és az azt megelőző alcím. 6. A távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendelet módosítása. 6. § A távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendelet 14. § (2) bekezdésében szereplő „Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 7. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 3/2002. (III. 4.) önkormányzati rendelet módosítása. 7. § Hatályát veszti a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 3/2002. (III. 4.) önkormányzati rendelet 15. §-a és az azt megelőző alcím. 8. A szeszes ital fogyasztásának korlátozásáról közterületen és egyéb helyeken szóló 1/2003. (I. 31.) önkormányzati rendelet módosítása. 8. § Hatályát veszti a szeszes ital fogyasztásának korlátozásáról közterületen és egyéb helyeken szóló 1/2003. (I. 31.) önkormányzati rendelet 3. §-a és az azt megelőző alcím. 9. Az utcanév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól szóló 2/2003. (I. 31.) önkormányzati rendelet módosítása. 9. § Hatályát veszti az utcanév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól szóló 2/2003. (I. 31.) önkormányzati rendelet 4. §-a és az azt megelőző alcím. 10. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosítása. 10. § Hatályát veszti a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet 6/B. §-a és az azt megelőző alcím. 11. A sportról szóló 18/2004. (V. 28.) önkormányzati rendelet módosítása. 11. § A sportról szóló 18/2004. (V. 28.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bekezdésében szereplő „Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 12. A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 12/2005. (VII. 1.) önkormányzati rendelet módosítása.
63
12. § A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 12/2005. (VII. 1.) önkormányzati rendelet 1. § (7) bekezdésének b) pontjában szereplő „Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató KFT” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 13. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosítása. 13. § Hatályát veszti a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 9. § (2) bekezdése. 14. Az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló 12/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása. 14. § Hatályát veszti az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló 12/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelet 2/A. §-a és az azt megelőző alcím. 15. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 31/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet módosítása. 15. § Hatályát veszti a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 31/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet a) III. fejezete, b) 18. § (3) bekezdése. 16. A talajterhelési díj helyi szabályairól szóló 9/2008. (III. 28.) önkormányzati rendelet módosítása. 16. § A talajterhelési díj helyi szabályairól szóló 9/2008. (III. 28.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „Püspökladányi Városüzemeltető és Vízszolgáltató Kft.” szövegrész helyébe a „Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft” szöveg lép. 17. Az állatok tartásáról szóló 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosítása. 17. § Hatályát veszti az állatok tartásáról szóló 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelet 3. §-a és az azt megelőző alcím. 18. Záró rendelkezések 18. §
64
(1) Ez a rendelet 2012. december 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. (2) Hatályát veszti 1. 2. 3.
4. 5.
6. 7. 8. 9.
10.
11. 12.
13. 14.
15.
az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet kiegészítő 15/1995. (V. 31.) önkormányzati rendelet, az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet kiegészítő 23/1995. (XI. 1.) önkormányzati rendelet, a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, valamint közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjak megállapításáról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 29/1995. (XII. 20.) önkormányzati rendelet, az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet módosító 5/1996. (I. 31.) önkormányzati rendelet, a települési képviselők és a nem települési képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 7/1996. (I. 31.)önkormányzati rendelet, az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet módosító 17/1996. (V. 1.) önkormányzati rendelet, a városi címer és zászló használatáról szóló 15/1991. (X. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 18/1996. (V. 1.) önkormányzati rendelet, az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet módosító 36/1996. (XII. 18.) önkormányzati rendelet, a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, valamint közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 39/1996. (XII. 18.) önkormányzati rendelet, a települési képviselők és a nem települési képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 2/1997. (II. 26.) önkormányzati rendelet, a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 7/1997. (IV. 30.) önkormányzati rendelet, az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 9/1997. (VI. 25.) önkormányzati rendelet, egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 1/1998. (I. 28.) önkormányzati rendelet, a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, valamint közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 5/1998. (IV. 1.) önkormányzati rendelet, az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 6/1998. (IV. 1.) önkormányzati rendelet,
65
16. az adóigazgatási feladatot ellátók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló 21/1996. (V. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 11/1998. (VII. 1.) önkormányzati rendelet, 17. az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lakbéréről szóló 1/1997. (II. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 7/1999. (II. 26.) önkormányzati rendelet, 18. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 10/1999. (III. 26.) önkormányzati rendelet, 19. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 14/1999. (VI. 25.) önkormányzati rendelet, 20. a városi címer és zászló használatáról szóló 15/1991. (X. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 17/1999. (X. 1.) önkormányzati rendelet, 21. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 19/1999. (X. 29.) önkormányzati rendelet, 22. a települési képviselők és a nem települési képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 2/2000. (II. 25.) önkormányzati rendelet, 23. az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lakbéréről szóló 1/1997. (II. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 8/2000. (II. 25.) önkormányzati rendelet, 24. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2000. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, 25. a települési képviselők és a nem települési képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 16/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendelet, 26. a városi címer és zászló használatáról szóló 15/1991. (X. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendelet, 27. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 28. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 25/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 29. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 1/2001. (I. 26.) önkormányzati rendelet, 30. a mezei őrszolgálatról szóló 29/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 3/2001. (I. 26.) önkormányzati rendelet, 31. az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet módosító 5/2001. (II. 23.) önkormányzati rendelet, 32. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 7/2001. (III. 30.) önkormányzati rendelet,
66
33. az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2001. (X. 26.) önkormányzati rendelet, 34. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2001. (XI. 30.) önkormányzati rendelet, 35. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 25/2001. (XI. 30.) önkormányzati rendelet, 36. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 1/2002. (II. 1.) önkormányzati rendelet, 37. az önkormányzat polgármesteri hivatala köztisztviselői díjazásának és egyéb juttatásának szabályairól szóló 16/2001. (IX. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 11/2002. (VI. 1.) önkormányzati rendelet, 38. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 14/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendelet, 39. az adóigazgatási feladatot ellátók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló 21/1996. (V. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 15/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendelet, 40. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 20/2002. (XII. 13.) önkormányzati rendelet, 41. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 27/2002. (XII. 20.) önkormányzati rendelet, 42. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 3/2003. (I. 31.) önkormányzati rendelet, 43. az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 9/2003. (V. 30.) önkormányzati rendelet, 44. a mezei őrszolgálatról szóló 29/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2003. (IX. 26.) önkormányzati rendelet, 45. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 18/2003. (X. 31.) önkormányzati rendelet, 46. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 20/2003. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, 47. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2003. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, 48. az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lakbéréről szóló 1/1997. (II. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2003. (XI. 28.) önkormányzati rendelet,
67
49. a települési képviselők és a nem települési képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 1/2004. (I. 30.) önkormányzati rendelet, 50. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló (Jogharmonizáció I.) 5/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet, 51. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló (Jogharmonizáció II.) 15/2004. (IV. 30.) önkormányzati rendelet, 52. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2004. (V. 28.) önkormányzati rendelet, 53. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2004. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, 54. az egyes önkormányzati hatáskörök gyakorlásának átruházásáról szóló 8/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2004. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, 55. a települési képviselő és bizottsági tag egyes juttatásairól szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 1/2005. (I. 28.) önkormányzati rendelet, 56. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 6/2005. (IV. 1.) önkormányzati rendelet, 57. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 14/2005. (VII. 1.) önkormányzati rendelet, 58. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló (Ket.-es) 19/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelet, 59. a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 12/2005. (VII. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet, 60. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet, 61. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2005. (XII. 2.) önkormányzati rendelet, 62. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 3/2006. (III. 3.) önkormányzati rendelet, 63. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 4/2006. (III. 3.) önkormányzati rendelet,
68
64. a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról szóló 7/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 5/2006. (III. 3.) önkormányzati rendelet, 65. az önkormányzati lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 7/2006. (III. 31.) önkormányzati rendelet, 66. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 8/2006. (III. 31.) önkormányzati rendelet, 67. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 10/2006. (V. 26.) önkormányzati rendelet, 68. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendelet, 69. az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló 12/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2006. (IX. 1.) önkormányzati rendelet, 70. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 19/2006. (IX. 29.) önkormányzati rendelet, 71. a települési képviselő és bizottsági tag egyes juttatásairól szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 20/2006. (X. 14.) önkormányzati rendelet, 72. a Püspökladány Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2006. (XI. 3.) önkormányzati rendelet, 73. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2006. (XI. 3.) önkormányzati rendelet, 74. az önkormányzati lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2006. (XI. 3.) önkormányzati rendelet, 75. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 27/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 76. az önkormányzati bérlakások lakbéréről szóló 1/1997. (II. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 28/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 77. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 78. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 30/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 79. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 34/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet,
69
80. a helyi iparűzési adóról, a magánszemélyek kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról szóló 10/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 2/2007. (I. 26.) önkormányzati rendelet, 81. a mezei őrszolgálatról szóló 29/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 5/2007. (III. 2.) önkormányzati rendelet, 82. Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 10/2007. (III. 30) önkormányzati rendelet, 83. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 11/2007. (III. 30) önkormányzati rendelet, 84. az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 22/1993. (XII. 29.) önkormányzati rendeletet módosító 12/2007. (III. 30) önkormányzati rendelet, 85. az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2007. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, 86. Püspökladány Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 15/2007. (V. 30.) önkormányzati rendelet, 87. a mezőőri szolgálatról szóló 29/2000. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 16/2007. (VI. 29.) önkormányzati rendelet, 88. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 18/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 89. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 3/2002. (III. 4.) önkormányzati rendeletet módosító 19/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 90. a települési képviselő és bizottsági tag egyes juttatásairól szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 20/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 91. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 92. a rászorulók részére nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 93. az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lakbéréről szóló 1/1997. (II. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 94. a Püspökladány Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 27/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelet, 95. a települési képviselő és bizottsági tag egyes juttatásairól szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2007. (X. 26.) önkormányzati rendelet,
70
96. az egyes oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításáról szóló 12/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 30/2007. (X. 26.) önkormányzati rendelet, 97. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 31/2007. (XI. 30.) önkormányzati rendelet, 98. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 32/2007. (XI. 30.) önkormányzati rendelet, 99. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 33/2007. (XI. 30.) önkormányzati rendelet, 100. a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjainak és az ehhez kapcsolódó pót- és mellékdíjak, illetve kezelési költségek megállapításáról szóló 26/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 35/2007. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, 101. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 37/2007. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, 102. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 2/2008. (II. 1.) önkormányzati rendelet, 103. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 3/2008. (II. 1.) önkormányzati rendelet, 104. a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról szóló 7/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 5/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet, 105. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 7/2008. (III. 28.) önkormányzati rendelet, 106. az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló 12/2006. (VI. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 8/2008. (III. 28.) önkormányzati rendelet, 107. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 11/2008. (V. 30.) önkormányzati rendelet, 108. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2008. (VI. 27.) önkormányzati rendelet, 109. a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díjról szóló 25/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 15/2008. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet,
71
110. a települési képviselő és bizottsági tag egyes juttatásairól szóló 7/1995. (III. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 16/2008. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet, 111. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 18/2008. (IX. 26.) önkormányzati rendelet, 112. a Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 19/2008. (IX. 26.) önkormányzati rendelet, 113. az egyes oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításáról szóló 12/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 20/2008. (X. 31.) önkormányzati rendelet, 114. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 21/2008. (X. 31.) önkormányzati rendelet, 115. a Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2008. (X. 31.) önkormányzati rendelet, 116. a Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, 117. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 31/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, 118. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 25/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, 119. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 28/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet, 120. a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjainak és az ehhez kapcsolódó pót- és mellékdíjak, illetve kezelési költségek megállapításáról szóló 26/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet, 121. a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról szóló 15/1994. (VI. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 30/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet, 122. az egyes önkormányzati hatáskörök gyakorlásának átruházásáról szóló 8/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 2/2009. (I. 30.) önkormányzati rendelet, 123. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 3/2009. (I. 30.) önkormányzati rendelet,
72
124. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 6/2009. (III. 27.) önkormányzati rendelet, 125. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 7/2009. (III. 27.) önkormányzati rendelet, 126. a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 14/2000. (IX. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 9/2009. (V. 1.) önkormányzati rendelet, 127. a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 12/2005. (VII. 1.) önkormányzati rendeletet módosító 10/2009. (V. 1.) önkormányzati rendelet, 128. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 11/2009. (V. 29.) önkormányzati rendelet, 129. az egyes oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításáról szóló 12/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 12/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet, 130. a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjainak és az ehhez kapcsolódó pót- és mellékdíjak, illetve kezelési költségek megállapításáról szóló 26/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 14/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet, 131. a Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendeletet módosító 15/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet, 132. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 17/2009. (VIII. 28.) önkormányzati rendelet, 133. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 18/2009. (VIII. 28.) önkormányzati rendelet, 134. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló (belső piaci szolg. jogh.) 20/2009. (IX. 25.) önkormányzati rendelet, 135. a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díjról szóló 25/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 22/2009. (X. 30.) önkormányzati rendelet, 136. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 31/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 23/2009. (X. 30.) önkormányzati rendelet, 137. a Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati rendeletet módosító 24/2009. (X. 30.) önkormányzati rendelet,
73
138. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 26/2009. (X. 30.) önkormányzati rendelet, 139. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 28/2009. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, 140. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2009. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, 141. a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjainak és az ehhez kapcsolódó pót- és mellékdíjak, illetve kezelési költségek megállapításáról szóló 26/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 31/2009. (XII. 18.) önkormányzati rendelet, 142. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 32/2009. (XII. 18.) önkormányzati rendelet, 143. a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díjról szóló 25/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendeletet módosító 33/2009. (XII. 18.) önkormányzati rendelet, 144. a rászorulók részére nyújtott pénzeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 13/2004. (III. 26.) önkormányzati rendeletet módosító 2/2010. (I. 29.) önkormányzati rendelet, 145. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről szóló 13/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendeletet módosító 3/2010. (I. 29.) önkormányzati rendelet, 146. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről szóló 13/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendeletet módosító 5/2010. (II. 26.) önkormányzati rendelet, 147. a lakások és helyiségek bérletéről szóló 30/1996. (X. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 8/2010. (III. 26.) önkormányzati rendelet, 148. a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló 16/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelet. D o m b i Imréné polgármester
K e s e r ű László jegyző
5/i. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok A tavalyi év végén új önkormányzati és új nemzeti vagyonról szóló törvényt fogadott el az országgyűlés. Ennek értelmében az alaptörvény rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyonunkat képezi. Ennek megfelelően kellett kidolgozni
74
kötelezően Püspökladány Város Önkormányzata és a képviselő-testület részéről a versenytárgyalási szabályzatot, a licittárgyalási szabályzatot, illetve a közfeladat átadásának, és az ehhez kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásának az eljárásai során alkalmazott szabályokat. Ez a határozati javaslat, illetve előterjesztés ezt tartalmazza bőségesen, precízen, pontosan A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja. TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és a határozati javaslatban foglaltakat elfogadásra javasolja. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő Még mielőtt Trianonért is engem tenne felelőssé polgármester asszony, szeretném jelezni, hogy sem az 1995-ös, de még a 2010 előtti önkormányzatokhoz sincs semmi közöm. Teljesen felesleges ezt a színjátékot eljátszani. Ám itt van ez a vagyonrendelet, amely olyan bőséges, olyan tartalmas, olyan szerteágazó, és nyilvánvalóan annyira jogi szakmunka, hogy ennek bármelyik sorában lehet téveszteni, és lehet, hogy évek múlva fogunk rájönni, hogy valamiben tévesztettünk. Tehát akkor, amikor egy 1995-ös üggyel kapcsolatban 2012-ben ilyen megjegyzést tesz, akkor ne feledkezzen el legyen szíves arról, hogy 6 éven keresztül Önöknek állt rendelkezésére és módjában, hogy ezeket a rendeleteket korrigálják. Ezzel a rendelettel kapcsolatban pedig csak azt lehet most mondani, hogy ha van időbeli korlát, tehát sürgős ezt most nekünk eldönteni, akkor döntsük el, de nagyon valószínűnek tartom, hogy lesznek olyan részei, aminek következményeit is majd a testületnek kell viselnie, így hát a magam részéről: nem. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Nagyon üdvözlöm a 2. oldalon lévő harmadik bekezdésben lévő sorokat: „Az államot a jövőben az önkormányzati ingatlanok értékesítése esetére minden más jogosultat megelőző elővásárlási jog illeti meg, …”. Tehát, ha az önkormányzatok bármelyik településen el szeretnének adni valamit, elsődleges elővásárlási joga az államnak van. Egyetlen kivétel van, ha önkormányzati bérlakást ad el az önkormányzat. Ebben az esetben az elővásárlási jog a lakásban élőket illeti meg. Ebből is látszik, hogy mennyire akarnak vigyázni a magyar vagyonra, állami vagyonra, önkormányzati vagyonra, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy az önkormányzati vagyon egyben állami vagyon is. Nagyon helyesnek tartom, hogy bevezetésre kerülnek a különböző licittárgyalások is. Itt nem lesz semmi elkótyavetyélve, sem Püspökladányban, sem Magyarországon. Kérem Önöket, támogassák ezt az előterjesztést.
75
Közben súgja nekem Felszeghy doktor úr, hogy Sukoró. Ez a szó sok mindent mond, Kincses képviselő úrnak is gondolom nagyon sokat mond. Itt mi mindenre vigyázunk, és nem eladó semmi. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Én nem szeretnék ebbe az irányba elmenni, azt gondolom, hogy 2010-ben arcátlan, aljas módon 2/3-os többséget lehetett szerezni az ilyen fajta hangulatkeltésekkel. Érdekes módon azóta a Fidesz-ügyészség és a Fidesz-bíróság valahogy nem akar ebben a kérdésben határozott álláspontot, ítéletet hirdetni. Lehetséges, és nem is biztos, hogy minden úgy van, talán meg kellene kérdezni Orbán Viktort, hogy miért fogadta ezt a befektetőt, és ugyan miket mondott neki? Hagyjuk, úgy gondolom, hogy beszéljünk Püspökladányról. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Úgy gondolom, hogy nem az én kompetenciám. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Akkor ne hozzuk fel, nem tudunk róla. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A parlamentbe kell kerülni képviselő úr, és meg lehet kérdezni. KINCSES LÁSZLÓ képviselő Egyet tudunk, az M4-es autópálya építését 2009-ben beblokkolta ez a dolog. A Pilis és Monor közötti gyümölcsös területeknek az értékesítését ilyen módon a Fidesz megakadályozta. DOMBI IMRÉNÉ polgármester A vagyonrendeletről van szó képviselő úr. Megvonom a szót. Dombi Imréné polgármester 3. alkalommal vonta meg a szót Kincses László képviselőtől. Kincses képviselő úr tovább besszél. Kétszer kell most szavaznunk. Első körben a határozati javaslatról. Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 nem. 157/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat Versenytárgyalási Szabályzatát, Licittárgyalási Szabályzatát, valamint
76
Közfeladat átadásának és a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásának pályázati eljárása szabályait a Vagyonrendelete 1., 2., és 3. függelékeként az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a rendelet-tervezetet elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 nem. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés i) pontjában, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat - és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdés a) és b) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Ügyrendi, valamint Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Püspökladány Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) tulajdonában lévő, és tulajdonába kerülő a) ingatlan és ingó vagyonra, valamint vagyoni értékű jogokra (továbbiakban: ingatlan és ingó vagyon), továbbá b) a tagsági jogot megtestesítő értékpapírokra, a kárpótlási jegyekre, és közhasznú társaságban és gazdasági társaságban az önkormányzatot megillető egyéb társasági részesedésekre (portfolió vagyon). (2) Az önkormányzati tulajdonú nem lakás célú helyiségekre, a vállalkozás céljára kijelölt földterületekre, az említett vagyontestek elidegenítésére, az e vagyontárgyakra vonatkozó önkormányzati rendeletek szabályait kell alkalmazni az e rendeletben nem szabályozott ügyekben és eljárásokban.
77
(3) Ezen rendelet szabályait akkor kell alkalmazni: a) a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok megszerzésére és elidegenítésére, valamint a pénzeszközökkel való gazdálkodásra, továbbá az önkormányzatot illető követelések elengedésére és mérséklésére, ha az önkormányzat éves költségvetéséről szóló rendelete, b) közterületek hasznosítása esetén, ha a közterületek rendjéről szóló önkormányzati rendelet, c) piacok, vásárok esetén, ha a vásárok és piacok rendjéről szóló önkormányzati rendelet, d) lakások esetén, ha a lakások bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelet eltérően nem rendelkezik. 2. Az önkormányzati vagyon 2. § Az önkormányzat vagyona törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll. Az önkormányzat törzsvagyona forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes vagyon. 3. Törzsvagyon 3. § (1) Forgalomképtelen vagyontárgyak: a) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 5. § (2) bekezdésében megjelölt vagyontárgyak, valamint b) mindaz a vagyon, amelyet törvény, vagy az önkormányzat rendelete nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősít. (2) Az önkormányzat tulajdonában álló forgalomképtelen vagyontárgyak: a) a helyi közutak és műtárgyaik, b) a járdák, terek és parkok, c) a vizek és vízi közműnek nem minősülő közcélú vízi létesítmények, d) a levéltári anyagok, tervtárak terv- és iratanyagai, e) a védett természeti területek, f) mindaz a vagyon, melyet törvény, vagy az önkormányzat képviselő-testülete rendeletével annak nyilvánít. (3) Az ingatlan forgalomképtelensége megszűnik, amennyiben a külön jogszabály alapján lefolytatott telekrendezési eljárásban megváltozik az ingatlan jellege, vagy a telekrendezési határozat végrehajtása érdekében a tulajdonosok megállapodnak. (4) A forgalomképtelenség megszüntetéséhez az önkormányzat képviselő-testülete döntése szükséges. 4.§ (1) Korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak: a) a műemlékek, műemlék jellegű ingatlanok,
78
b) c) d) e) f)
a muzeális gyűjtemények és muzeális emlékek, közművek, önkormányzati költségvetési szervek használatában lévő vagyon, középületek, közüzemi tevékenységet ellátó egyszemélyes vagy többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságban vagy közhasznú társaságban, valamint az elsődlegesen nem közüzemi jellegű, önkormányzati vagyonkezelést ellátó, egyszemélyes vagy többségi tulajdonú gazdasági társaság(ok)ban lévő önkormányzati részesedések (tagsági jogok), g) köztemetők, h) sportpályák és sportcélú létesítmények, i) erdők. (2) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyon csak az önkormányzat képviselőtestülete egyedi döntése alapján minősíthető át és idegeníthető el. 4. Üzleti vagyon 5. § Üzleti vagyon mindazon vagyontárgy, amely nem tartozik a törzsvagyon körébe. 5. Vagyonkimutatás, a vagyon nyilvántartása 6. § (1) Az önkormányzat tulajdonában lévő vagyontárgyakról a jogszabályokban meghatározott módon folyamatos nyilvántartást, vagyonkatasztert vezet. Az önkormányzat vagyonát a hatályos jogszabályok alapján a Polgármesteri Hivatal tartja nyílván. (2) A vagyonkimutatás az önkormányzat tulajdonában - a költségvetési év zárónapján meglévő vagyoni állapot szerinti kimutatása, melynek célja az önkormányzati vagyontárgyak tételes kimutatása. (3) A vagyonkimutatásban szerepeltetni kell az önkormányzati vagyont terhelő kötelezettségeket is. (4) A vagyonkimutatás az önkormányzati vagyont törzsvagyon, ezen belül forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyon, valamint üzleti vagyon (nem törzsvagyon) bontásban, az egyes vagyoncsoportokon belül: a) az ingatlanokat és a vagyoni értékű jogokat tételesen, beszerzési (bruttó) értéken, b) az ingó vagyontárgyakat (gépek, berendezések) vagyonkezelőnként összesített mérleg szerinti (nettó) értéken, c) ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az értékpapír vagyont tételesen és mérleg szerinti értéken, d) a vagyonkezelőnek átadott ingatlan, vagy értékpapír vagy vegyes portfolió vagyont tételesen és a vagyonkezelési szerződés szerinti induló értéken, vagy - az évenkénti beszámolók alkalmával korrigált vagyoni értéken – vagyonkezelőn-
79
ként veszi számba. A vagyonkezelőnek az átadott portfolió értékelését a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX törvény alapján kell elvégezni. e) A vagyonkimutatás a könyvviteli nyilvántartásban szereplő eszközökön és kötelezettségeken kívül a „0”-ra leírt használatban lévő, és használaton kívüli eszközök állományát, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 44/A. §-a alapján érték nélkül nyilvántartott eszközök állományát (mint képzőművészeti alkotás, régészeti lelet, kép- és hang archívum, gyűjtemény, kulturális javak), intézményenként természetes mértékegységben tartalmazza. A kezességgel, és garancia-vállalással kapcsolatos függő kötelezettségeket is be kell mutatni. (5) A vagyonkimutatást az éves költségvetési beszámolóhoz (zárszámadáshoz) csatolva az önkormányzat képviselő-testületének kell bemutatni. 7. § (1) A vagyonkimutatás alapját képező nyilvántartás(ok) állományának felfektetéséről és folyamatos vezetéséről, valamint a vagyonkimutatás összeállításáról, az ingatlanok esetében a vagyonkataszterben szereplő adatok egyezőségéről, - az önkormányzati vagyonkezelő szervek közreműködésével - jegyző gondoskodik. (2) Az önkormányzati vagyon elidegenítése, hasznosítása tárgyában a jelen rendelet alapján kötött szerződéseket a szerződéskötésre feljogosított személy vagy szervezet (képviselője) a szerződés megkötését követő 30 napon belül köteles a jegyző részére megküldeni. (3) Az önkormányzat tulajdonában lévő eszközök – kivéve az immateriális javakat, a követeléseket (ideértve az adott kölcsönöket, a beruházási előleget és az aktív pénzügyi elszámolásokat) – leltározását mennyiségi felvétellel, a csak értékben kimutatott eszközök (az immateriális javak, a követeléséket, az idegen helyen tárolt - letétbe helyezett, portfolió-kezelésben, vagyonkezelésben lévő értékpapírok, dematerializált értékpapírok) és a források leltározását egyeztetéssel kell végrehajtani. (4) Az önkormányzat eszközeit és forrásait évente leltározza. Kivételt képeznek az ingatlanok, a gépek, berendezések, felszerelések, a járművek, az üzemeltetésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök, melyek leltározása kétévente történik. 6. Az önkormányzati vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának közös szabályai 8. § (1) A tulajdonosi jogokat az önkormányzat képviselő-testülete gyakorolja, ha e rendelet másképp nem rendelkezik.
80
(2) A tulajdonosi jogok gyakorlója az önkormányzat vagyontárgyait e rendelet keretei között bízhatja másra, adhatja át üzemeltetésre. A vagyontárgyak vagyonkezelésbe történő átadása előtt e rendelet 25-28. §-a szerinti vagyonkezelési szerződést kell kötni. (3) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a) a tulajdonosi jog gyakorlója döntései alapján a szerződéseket megkösse, b) ellenőrizze a szerződésben foglaltak teljesítését és indokolt esetben megtegye azokat a jognyilatkozatokat, amelyek szerződés felbontására vagy megszüntetésére irányulnak, vagy érvényesítse az önkormányzat igényeit, ideértve bírósági eljárás megindítását is, c) önállóan elutasítson olyan szerződési ajánlatokat, amelyek elfogadása jogszabályi rendelkezéssel, vagy önkormányzati határozatban előírtakkal ellentétes lenne, d) közműszolgáltatók részére közművezetékek elhelyezése céljára vezetékjogot, vagy szolgalmi jogot, vagy használati jogot önkormányzati ingatlanokon olyan mértékig biztosítson, amelyek az érintett ingatlanok rendeltetés szerinti felhasználását nem befolyásolják, e) vezeték-, szolgalmi- és használati jogot biztosító szerződéseket az önkormányzat, mint jogosult javára egymillió forint értékhatárig önállóan megkössön, f) hozzájáruljon közterület használatához, vagy erre szerződést kössön, ha a használat közterületként nyilvántartott földrészlet rendeltetésének megfelelő használatát biztosítja, g) döntsön az építési telkekre bejegyzett visszavásárlási joggal kapcsolatos kérelmekről, h) döntsön a vállalkozói telkekre bejegyzett jogokkal, tényekkel kapcsolatos kérelmekről. 7. Az önkormányzati vagyon hasznosítása 9. § (1) Az önkormányzati vagyon hasznosításának célja az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai hatékony és eredményes ellátása. (2) Hasznosítás alatt az egyes vagyontárgyak használata, bérbe, használatra, haszonbérbe vagy haszonkölcsönbe, üzemeltetésbe adása, vagyonkezelésbe adása, apportálása, valamint a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához nem szükséges vagyon elidegenítése értendő. (3) Az önkormányzati vagyon hasznosításának előkészítésekor a tulajdonosi jog gyakorlója részére előterjesztést kell készíteni. Ennek során számba kell venni a feltételeket, vizsgálni kell a jövedelmezőséget, javaslatot kell tenni az alternatívák mérlegelésével a legmegfelelőbb hasznosítási formára. 10. § Az önkormányzat nevében az arra jogosult a következő esetekben mondhat le részben, vagy egészében követeléséről:
81
a) csődegyezségi megállapodásban, b) bírói egyezség keretében, c) felszámolási eljárás során, ha a felszámoló által írásban adott nyilatkozat alapján az várhatóan nem térül meg, d) ha a követelés bizonyítottan csak veszteséggel vagy aránytalanul nagy költségráfordítással érvényesíthető, e) kötelezett bizonyítottan nem lelhető fel, f) az önkormányzat a többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságaival szemben fennálló követeléséről, amennyiben a követelés rendezése a gazdasági társaság működőképességét veszélyezteti a Képviselő-testület külön döntése alapján. 11. § (1) Amennyiben a követelés behajthatatlan és összege 100 000 Ft-ig terjed, a követelésről lemondani a polgármester engedélyével lehet, melyről a Képviselő-testületet a következő rendes ülésen tájékoztatni kell. (2) Amennyiben a követelés behajthatatlan és összege az 100 000 Ft-ot meghaladja, úgy a követelésről való lemondásról a képviselő-testület dönt. 8. Az önkormányzati vagyon értékének és ez alapján a tulajdonosi jog gyakorlójának meghatározása 12. § (1) Az önkormányzat a számviteli nyilvántartásban a) ingatlan vagyonát beszerzési (bruttó) értéken, b) az ingó vagyonát beszerzési értéken, c) értékpapír vagyonát beszerzési értéken, d) vagyonkezelésbe adott portfolió vagyonát - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - a 6. § (4) bekezdés d) pontjába foglalt rendelkezést is figyelembe véve tartja nyilván. (2) Az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyontárgy értékesítésére, apportálására és megterhelésére irányuló döntést megelőzően – kivéve az ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítása esetét – az adott vagyontárgy forgalmi (piaci) értékét az alábbiak szerint kell meghatározni: a) ingatlan vagyon esetén forgalmi értékbecslés alapján, b) ingó vagyon esetén értékbecslés alapján, c) tagsági jogot megtestesítő értékpapír esetén, ha az a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vagy forgalmazott, úgy a tőzsdén kialakult tőzsdei árfolyamon, ha a tőzsdén kívüli másodlagos értékpapírpiacon forgalmazott, úgy az értékpapír kereskedők által a sajtóban közzétett vételi középárfolyam alapján d) egyéb társasági részesedés esetén 1 évnél nem régebbi üzleti értékelés alapján. (3) Átlag értékbecslést lehet alkalmazni mindazokban az esetekben, amikor a tulajdonosi jog gyakorlója az egyes vagyoncsoportokat portfolió vagyonkezelésbe adja. Ez eset-
82
ben meg kell határozni a vagyonkezelési szerződés induló vagyoni értékét, és a vagyonkezelés lezárásával (a vagyonkezelési szerződés megszűntével) a tulajdonos felé történő elszámolási vagyoni értéket (vagyoni változást, vagyongyarapodást) a megkötött szerződésbe foglalt módszerhez igazodóan. (4) A vagyontárgy feletti tulajdonosi jog gyakorlóját - ide értve az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó jogosultságot is - az adott vagyontárgy értékétől függően, vagy - ha a hasznosítás csak a vagyontárgy egy részére vonatkozik - a vagyonrész értéke alapján kell megállapítani. A vagyontárgy részletekben történő elidegenítési szándéka esetén azonban az értékesítést végző szerv köteles a teljes önkormányzati részesedés vonatkozásában tulajdonosi jogot gyakorló hozzájáruló nyilatkozatát előzetesen külön megkérni. (5) Ha a szerződés tárgya több vagyontárgy (vagyontömeg), a rendelet értékhatárra - és ez alapján a tulajdonosi jog gyakorlójának meghatározására - vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásakor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó. (6) Üzleti vagyon esetén a vagyontárgyak együttes értékesítésének, hasznosításának az tekintendő, ha a vagyontömeg elidegenítése, vagy hasznosítása csak egyetlen természetes, vagy jogi személy, vagy ezek konzorciuma részére történik. 9. Eljárás a tulajdonos képviseletében 13. § (1) A tulajdonos képviselet szabályai a következők: a) a képviselő-testület képviseletében a polgármester jár el, b) az e rendeletben vagy a Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatában (a továbbiakban: SZMSZ) meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására kijelölt átruházott hatáskörben a bizottság, vagy annak elnöke vagy a polgármester jár el, c) az e rendelet szerinti vagyonkezelési szerződéssel megbízott vagyonkezelő szerv, vagy vezetője, d) e rendeletben szabályozott feladat- és hatáskörben az intézmény vezetője. A tulajdonos képviseletében eljáró személy a továbbiakban a tulajdonosi jog gyakorlója. (2) A tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet vagy személy (a továbbiakban: a tulajdonosi jog gyakorlója) vagy megbízottja a tulajdonosi jogok gyakorlása körében - a vagyonkezelési szerződés rendelkezései szerint - önállóan gyakorolja a vagyontárgyat érintő, a tulajdonost illető jogosítványokat, továbbá hatósági, közigazgatási és bírósági eljárásban az ügyfél (peres fél) jogát is. (3) A tulajdonosi jogokat gyakorló, vagy megbízottja gyakorolja az osztatlan közös tulajdon esetében a tulajdonostársat, társasház és a lakásszövetkezet esetében a külön tulajdoni illetőség tulajdonosát illető jogokat, teljesíti a tulajdonos kötelezettségeit. (4) A tulajdonosi jogokat gyakorló a vagyontárgy használatával (bérletével) összefüggésben gyakorolja a használatba adó vagy a használatba vevő jogait és kötelezettségeit.
83
(5) Az önkormányzati tulajdonban (rész-tulajdonban) lévő gazdasági társaság, közhasznú társaság legfőbb szerve ülésén a részvénytársaságnál eseti, egyéb társaságnál általános meghatalmazással képviselteti magát a tulajdonosi jog gyakorlója, vagy szerződéses vagyonkezelés esetén - meghatalmazás alapján - a vagyonkezelő. 10. Az önkormányzati vagyonkezelő szervek és jogállásuk 14. § (1) Önkormányzati vagyonkezelő szervek: az önkormányzat gazdasági társaságai (egyszemélyes vagy többségi), intézményei, a Polgármesteri Hivatal, e rendelet szerinti vagyonkezelési szerződés alapján a vagyonkezelő. (2) Az önkormányzati vagyonkezelő szerv a kezelésében, használatában lévő önkormányzati vagyonnal - az önkormányzat kötelező feladatainak sérelme nélkül - e rendelet és egyéb hatályos jogszabályok keretei között gazdálkodik. (3) A vagyonkezeléssel megbízott szervek vezetői a vagyonkezeléssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról az éves zárszámadás keretében kötelesek számot adni. 11. Az önkormányzati vagyon ingyenes és kedvezményes átengedése, a felajánlott vagyon elfogadásának szabályai 15. § (1) Az önkormányzati vagyon tulajdonjogát kedvezményesen, vagy használatát - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - ingyenesen vagy kedvezményesen átruházni a) ajándékozás, közérdekű kötelezettségvállalás, közalapítvány javára alapítványrendelés és alapítványi hozzájárulás jogcímén, b) az egyházak - elsősorban az 1991. évi XXXII. törvény végrehajtásának elősegítése céljából - és más társadalmi szervezetek részére, valamint c) más önkormányzat részére feladat- és hatáskör átszállása, ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése kapcsán, d) önkormányzat költségvetési szerve részére, e) önkormányzati egyszemélyes vagy többségi tulajdonú gazdasági társaságok részére, f) egyéb gazdálkodó szervezet részére, várospolitikai szempontból jelentős beruházás megvalósítása érdekében lehet. (2) Az önkormányzati vagyon ingyenes vagy kedvezményes megszerzéséről és önkormányzati vagyon átruházásáról a képviselő-testület határoz. (3) Ha a vagyonról az önkormányzat vagy intézménye vagy egyéb szervezete javára lemondtak, a vagyon csak abban az esetben fogadható el, ha a kedvezményezett a vagyon elfogadásával együtt járó tulajdonosi kötelezettségek teljesítésére képes. 12. Rendelkezés az egyes önkormányzati tulajdonú vagyontárgyakkal a forgalomképtelen törzsvagyon feletti tulajdonosi jog gyakorlása 16. §
84
(1) A forgalomképtelen vagyon: a) tulajdonjogát nem érintő hasznosítása - amennyiben a vagyontárgyak hasznosítására irányuló szerződések időtartama a három hónapot nem haladja meg - a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság feladatkörébe tartozik. b) a három hónapot meghaladó időtartamra történő, tulajdonjogát nem érintő hasznosítására vonatkozó szerződés megkötéséről vagy tulajdonjogának megszerzéséről a képviselő-testület dönt. (2) A polgármester a forgalomképtelen vagyon hasznosítása során eljárva gondoskodik a vagyontárgyak hasznosítására irányuló megállapodások, szerződések megkötéséről, valamint a tulajdonosi pozícióból eredő jognyilatkozatok kiadásáról. (3) Az önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken közművek, valamint nyomvonal jellegű építmények és ezekkel összefüggő egyéb építmények létesítéséhez, bővítéséhez és áthelyezéséhez - amennyiben ahhoz építési engedély szükséges - a tulajdonosi hozzájárulás megadása kérdésében az illetékes szakmai bizottság dönt. A tulajdonosi hozzájárulást a bizottság ellenszolgáltatáshoz kötheti. (4) A forgalomképtelen törzsvagyont érintő esetleges koncessziós pályázat kiírásáról és elbírálásáról a képviselő-testület dönt. (5) A forgalomképtelen vagyon elidegenítésére kötött szerződés semmis. Az ilyen vagyontárgy nem terhelhető meg, nem köthető le, nem lehet követelés biztosítéka, tartozás fedezete, végrehajtás nem vezethető rá. 13. A korlátozottan forgalomképes vagyon feletti tulajdonosi jog gyakorlása 17. § (1) A 4. §-ban meghatározott korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak megszerzéséről, megterheléséről, bérleti vagy a használati jogának átengedéséről a képviselőtestület határoz. (2) Mindazokban az esetekben, amelyek során más jogszabályok értelmében az illetékes miniszter hozzájárulása, vagy hatósági hozzájárulás szükséges, azt a tulajdonosi jogot gyakorló köteles beszerezni. (3) A korlátozottan forgalomképes törzsvagyont érintő esetleges koncessziós pályázat kiírásáról és elbírálásáról a képviselő-testület dönt. 18. § (1) Az önkormányzat tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes - a rábízott vagyonon felüli - vagyont az önkormányzat, intézménye, egyszemélyes vagy többségi tulajdonú gazdasági-, nonprofit társasága szerződés alapján kezelheti, mely szerződés megkötéséről a 17. § (1) bekezdésben meghatározott jogosult dönt.
85
(2) A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak megszerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről, bérleti vagy a használat jogának átengedéséről vagy gazdasági társaságba beviteléről az önkormányzati vagyonkezelő szervezetek - a jogszabályok és e rendelet alapján - a velük megkötött vagyonkezelési szerződés rendelkezései szerint járhatnak el. 14. Intézmények, vagyonhasznosítása 19. § Az önkormányzati intézmények annak a törzsvagyonnak a használati jogát gyakorolhatják, amely adott intézmény alapító okiratában vagy vagyonkimutatásában szerepel. Kötelesek a vagyontárgyakkal jó gazda módjára bánni, állagmegóvásukról, karbantartásukról és felújításukról gondoskodni. 20. § (1) Az önkormányzati intézmény vezetője az alapító okiratban (létesítő határozatban) meghatározott tevékenységi körön és mértéken belül az alap-tevékenység sérelme nélkül önállóan dönt - a használatában lévő ingatlan, ingatlanrész használatba (bérletbe) adásáról legfeljebb egy évi időtartamra. (2) Az önkormányzati intézmény vezetője a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság előzetes hozzájárulásával dönt: a) a használatában lévő ingatlan, ingatlanrész határozatlan jellegű, vagy az egy évet meghaladó használatba (bérbe) adásáról, b) vagyoni értékű jog megszerzéséről, elidegenítéséről, megterheléséről és egyéb módon történő hasznosításról kétmillió forint értékhatárig, 21. § A vagyonhasznosításból befolyó bevétel a hasznosító intézmények, feladatainak ellátására, színvonalának javítására fordítható. 22. § Az önkormányzati intézményeknél feladatváltozás miatt feleslegessé vált ingatlanok hasznosításáról a képviselő-testület dönt. Az intézmények feleslegessé vált ingatlanjainak értékesítésére vonatkozó döntést megelőzi az adott ingatlannak a korlátozottan forgalomképes vagyoni körből való kivonása és üzleti vagyonná történő átminősítése. Ugyanígy kell eljárni az intézményi ingatlanok hasznosítása esetén, ha az ingatlannal/ingatlanrésszel kapcsolatos önkormányzat által meghatározott közszolgálati igény megszűnik. 15. Önkormányzati tagsági jogok gyakorlása 23. §
86
(1) Az önkormányzat egyszemélyes vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság, vagy nonprofit társaság vonatkozásában, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben meghatározott tulajdonosi jogait a képviselő-testület gyakorolja. (3) Nem többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokban az önkormányzatot a képviselő-testület külön döntése hiányában a polgármester képviseli. (4) Az önkormányzat egyszemélyes vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságai, vagy közhasznú társaságai az 1 000 000 Ft-ot meghaladó elidegenítéssel járó jogügyletei megkötése előtt a képviselő-testület hozzájárulását meg kell kérni. 16. Az üzleti vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlása 24. § (1) Az üzleti önkormányzati ingatlan és ingó vagyon tekintetében - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivételekkel: a) az 1 000 000 Ft egyedi forgalmi értéket meghaladó üzleti önkormányzati ingatlan, ingó vagyon felett a Képviselő-testület gyakorolja a tulajdonosi jogokat, a pénzügyi befektetések szabályaira az adott év pénzügyi tervéről szóló rendelet az irányadó; b) az 1 000 000 Ft egyedi forgalmi értékig az üzleti ingatlan, ingó és értékpapír vagyon felett a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, valamint a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság gyakorolja a tulajdonosi jogokat; c) az 1 000 000 Ft egyedi forgalmi érték alatti ingó vagyon tekintetében a költségvetési szerv vezetője gyakorolja a tulajdonosi jogokat; d) a felesleges, használhatatlanná vált, elavult, vagy gazdaságtalanul üzemeltethető vagyontárgyak a tulajdonosi jog gyakorlója döntését követően bármely gazdasági szervezet vagy magánszemély részére értékesíthető. Értékesítés során be kell tartani e rendeletnek a vagyonhasznosítási eljárási rendjére és nyilvánosság szabályaira vonatkozó rendelkezéseit és az intézmény értékesítéssel kapcsolatos belső szabályzatát; e) az intézményekben feleslegessé vált és a könyvviteli nyilvántartásban érték nélkül szereplő vagyontárgyak az adott intézményvezető döntése alapján más intézménynek átadhatók, egyéb esetben a nem az önkormányzat fenntartásában működő szervnek, egyéb szervnek a hivatalnál, vagy intézményeknél feleslegessé vált és könyvviteli nyilvántartásban érték nélkül szereplő vagyontárgyak átadása a jegyző engedélye alapján történik. (2) Értékhatártól függetlenül a képviselő-testület hatásköre az önkormányzat feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben a használat jogának más önkormányzat vagy állami szerv részére történő átadását, vagy ezen szervektől történő átvételét szolgáló megállapodás jóváhagyása. (3) Vagyonkezelési szerződés megkötéséről a 25. § (2) bekezdése szerinti jogosult dönt.
87
(4) Értékhatártól függetlenül önkormányzati vagyon ingyenes vagy kedvezményes megszerzésére és önkormányzati vagyon átruházására a 13. § rendelkezései az irányadóak. 17. Az önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adása 25. § (1) A képviselő-testület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes és üzleti vagyonának meghatározott körét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 109. § (1) bekezdése és a Nvtv. 11. §-a, valamint e rendelet keretei között, önkormányzati közfeladat ellátása érdekében vagyonkezelésbe adhatja. (2) A vagyonkezelői szerződés megkötéséről szóló döntés joga és szerződés tartalmának meghatározása kizárólagosan a képviselő-testület hatásköre, mind a pályáztatással, mind a kijelöléssel történő vagyonkezelésbe adás esetében. (3) A képviselő-testület által vagyonkezelésbe adott vagyont a vagyonkimutatás elkülönítetten tartalmazza. 26. § (1) A vagyonkezelésbe adást megelőzően meg kell határozni azt az önkormányzati közfeladatot, feladatkört, melynek ellátása hatékonyabban látható el a vagyonkezelő által. (2) A vagyonkezelésbe adás az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, amely a Mötv. 109 § (3) bekezdésében meghatározott célból történhet. (3) A feladatellátás átadását célzó döntést megelőzően részletes elemzést kell készíteni, mely keretében értékelni kell a célt szolgáló vagyon állapotát, alkalmasságát, annak működtetési, várható felújítási és fejlesztési költségeit, s mindezeknek az önkormányzati költségvetésre gyakorolt hatását is. (4) A vagyonkezelésbe adásra vonatkozó javaslatot annak Képviselő-testületi megtárgyalását megelőzően megvitatja a feladattal érintett önkormányzati bizottság is. (5) Az önkormányzat vagyonának kezelője a Nvtv. 11. § (1) bekezdésének megfelelő szervezet lehet. (6) Az önkormányzati vagyont kezelő szerv a rábízott vagyonról – az Önkormányzat közfeladatainak sérelme nélkül – e rendelet és más hatályos jogszabályok, valamint a vele kötött vagyonkezelési szerződésben foglaltak szerint gondoskodik. (7) A vagyonkezelő szerv a szerződéssel reá ruházott jogok gyakorlását saját szervezete útján vagy - az önkormányzattal kötött szerződéssel összhangban – más, a Nvtv. 11. § (11) bekezdése c) pontjának megfelelő szereplők közreműködésével látja el, azonban az általa alkalmazott harmadik személy (alvállalkozó) eljárásáért úgy felel, mintha maga járt volna el és azokat a jogosultnak be kell jelentenie.
88
(9) A vagyonkezelői joggal felruházott szervezetek az átalakulással egyidejűleg kötelesek szerződéseiket a működési forma változás miatt felülvizsgálni és ha szükséges a szerződések módosítását kezdeményezni. (10) Az önkormányzati vagyon kezelője jogosult a működés feltételeként rábízott vagyontárgyak: a) birtoklására, b) használatára, hasznainak szedésére, c) bérbeadására és egyéb tulajdonviszonyokat nem érintő hasznosítására. (11) Az önkormányzati vagyon kezelője köteles a működés feltételeként rábízott vagyontárgyak: a) biztosítására, b) a közterhek viselésére, c) a vagyon jó gazda módjára történő megőrzésére, d) a gazdálkodás szabályai szerinti használatára és gyarapítására, e) fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos feladatok ellátására. 27. § (1) A vagyonkezelési szerződésben az önkormányzati döntést figyelembe véve meg kell határozni: a) a vagyonkezelési jog gyakorlásának terjedelmét, mértékét és korlátait, az esetleges korlátozások pontos megjelölésével, b) a közfeladat ellátása érdekében a vagyonkezelésbe adott eszközöknek az önkormányzat számviteli nyilvántartási adataival megegyező tételes jegyzékét értékével együtt, az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének módját és formáját, c) az ellenőrzéssel kapcsolatos eljárást, teljesítésének biztosítékait, d) a vagyonkezeléssel kapcsolatos beszámolási kötelezettség módját, az elszámolási kötelezettség tartalmát. A vagyonkezelési szerződés melléklete - a vonatkozó jogszabályi lehetőségekkel összhangban - az elkészített elszámolási rend, amely biztosítja, hogy a vagyonkezelő saját vagyonától elkülönítetten, analitikus nyilvántartások útján tételesen kimutassa a vagyonkezeléssel kapcsolatos bevételeit, költségeit, számláit, vagyon- és pénzmozgásokat, a vagyonkezeléssel kapcsolatos beszámolót a vagyonkezelőnek a tárgyévet követő év február 28-ig kell elkészíteni. e) a felmondási lehetőségeket és feltételeket, felmondási időt. Ezzel összefüggésben ki kell kötni, hogy a vagyonkezelő súlyos szerződésszegése esetén, vagy ha az ellenőrzésre feljogosított tevékenységét akadályozza, a szerződés azonnali hatállyal felmondható. f) a vagyonkezelési szerződésben az is kiköthető, hogy a kezelőt csak a szerződésben meghatározott eredmény elérése esetén illeti meg díjazás, mely azonban nem érinti a vagyonkezeléssel kapcsolatban felmerült költségek megtérítését,
89
g) az átvevő a vagyont érintő beruházást, fejlesztést megelőzően köteles beszerezni az átadó írásos hozzájárulását is, h) a vagyonkezelő a beruházást, felújítást, ha annak fedezete önkormányzati forrásból származik csak az önkormányzat költségvetési rendeletében, vagy egyéb testületi határozatokban szabályozott módon és keretek között végezheti, az egyéb forrásból megvalósuló beruházások és felújítások esetében a feltételeket a vagyonkezelési szerződésben kell rögzíteni, i) a vagyonkezelési szerződés szerződésszerű teljesítésének biztosítására szolgáló mellékkötelezettségeket (letét, engedményezés, stb.) és egyéb biztosítékokat, j) a vagyoni, személyi és szakmai jellegű feltételek igazolásának módját, k) a vagyon megterhelésével kapcsolatos tiltást, l) a vagyonkezelési szerződés megszűnésének eseteit, azaz: 1. határozott időtartamú vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével, 2. a szerződés felmondásával, 3. közös megegyezéssel, 4. határozatlan időtartamú vagyonkezelési szerződés esetén a szerződés felmondásával, 5. közös megegyezéssel, 6. a vagyonkezelő halálával, 7. vagy jogutód nélküli megszűnésével, 8. az adott vagyontárgyra vonatkozóan a vagyontárgy megsemmisü-lésével, vagy 9. a gazdasági társaság, vagy a közhasznú társaság jogutód nélküli megszűnésével, 10. a szerződésben, vagy a vonatkozó jogszabályokban meghatározott egyéb ok, vagy feltétel bekövetkezése esetén. m) felmondási idő: 1. rendes felmondás esetén legalább 6 hónap 2. rendkívüli felmondás esetén legalább 1 hónap, 3. a felmondás azonnali hatállyal történhet, ha a vagyonkezelő a vagyonban kárt okoz, vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget, a feladatellátásra vonatkozó szabályok megszegése miatt az érintett szakmai bizottság, a vagyon kezelésével kapcsolatos szabályok és szerződési kikötések megszegésekor kezdeményezheti a képviselő-testületnél a szerződés megszüntetését. (2) A vagyonkezelési szerződés tartalmazza a Nvtv. 11. § (11) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. 28. § (1) A vagyonkezeléssel kapcsolatos ellenőrzés megszervezésével és elvégzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáért a Püspökladány Város Önkormányzat Jegyzője felelős.
90
(2) Az ellenőrzés feladata a vagyonnal való gazdálkodás vizsgálata, ennek keretében a nyilvántartás hitelességének, teljességének és helyességének ellenőrzése, továbbá a jogszerűtlen, szerződésellenes, vagy a tulajdonos érdekeit sértő vagyongazdálkodási intézkedések feltárása és a jogszerű állapot helyreállítása. (3) Az összefoglaló ellenőrzési jelentés az alábbiakat tartalmazza: a) a tulajdonosi ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása, b) a tulajdonosi ellenőrzés által tett megállapítások és javaslatok. (4) Az ellenőrzést szükség szerint a helyszínen, vagy adatbekérés útján, elsősorban a tulajdonosi ellenőrzés végrehajtásához szükséges dokumentációk értékelésével és a belső szabályzatokban található leírások, útmutatók, valamint a részletes vizsgálati programban meghatározott ellenőrzési módszerek alkalmazásával kell végrehajtani. 18. A vagyonhasznosítás eljárási rendje és nyilvánosságának szabályai 29. § (1) A vagyon elidegenítését, hasznosítását: a) a képviselő-testület és bizottságai; b) a polgármester; c) az önkormányzat vagyonkezelő szerve kezdeményezheti. Valamennyi vagyonhasznosításra vonatkozó javaslatot az SZMSZ alapján hatáskörrel rendelkező bizottsága véleményez a tulajdonosi döntést megelőzően. (2) Az önkormányzati vagyon elidegenítése, használatba vagy bérbeadása, vagy más módon történő hasznosítása, főszabályként pályáztatási eljárás eredményeként történhet. (3) Nem kell versenyeztetési eljárást tartani: a) amennyiben az önkormányzati vagyontárgy piaci értéke nem éri el: − ingó vagyon esetén az 1 000 000 Ft-ot, − ingatlan vagyon esetén a 3 000 000 Ft-ot, b) vagyontárgynak többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásba vitele esetén; c) mezőgazdasági művelésre alkalmas földterület haszonbérbe adásakor; d) bérleti időszak meghosszabbításakor; e) állami feladatot ellátó állami szerv elhelyezése esetén; f) határozatlan idejű bérleti szerződés esetén – 10 évet meghaladó bérleti jogviszony után – a bérlemény bérlő számára történő értékesítésekor; g) kisajátításnál csereingatlan biztosítása esetén; h) telekhatár-rendezés esetén. i) ingó vagyon értékesítése esetén, amennyiben az olyan személy részére történik, aki az adott vagyontárgyat legalább két éve kizárólagosan használja. (4) A versenyeztetési eljárás, a licittárgyalási eljárás és a vagyonkezelői jog átruházásának szabályait e rendelet 1., 2., 3. függelékei határozzák meg. A szabályzat rendelkezéseit az önkormányzati vagyont kezelő, hasznosító szerv vagy személy a képviselő-
91
testület által jóváhagyott vagyonkezelési szerződés rendelkezésének megfelelően köteles alkalmazni. (5) A tulajdonosi jog gyakorlója hoz döntést az alábbiakról: a) ingatlanvagyontárgy hasznosításának módja (értékesítés, bérbeadás, használatba adás, társaság alapításánál apportként szolgáltatás), b) a szerződés céljának meghatározása, c) érték elfogadása vagy megállapítása (ingatlan vételár, kikiáltási ár, apport érték, bérleti vagy használati díj mértéke, ellenértéke), d) ingatlanértékesítés esetén részletfizetési kedvezmény biztosítása és ezzel egy időben a vételár hátralék értékállóságának biztosítása, a vételár hátralékra alkalmazható kamat évi mértékének megállapítása, e) szerződés időtartamának meghatározása f) árverésre kijelölés vagy pályázatra kijelölés, ez utóbbi esetén a pályáztatás módja, g) ingatlan csere céljára történő biztosítása, a rendeletben fel nem sorolt esetekben a tipikus vagy a gyakorlatban ritkán előforduló szerződéstípushoz sorolható szerződések megkötése során, h) azokról az alapvető szerződéses feltételekről való rendelkezés, melyek hiányában szerződés nem jöhet létre. (6) A tulajdonosi jog gyakorlója a részletfizetési kedvezmény megállapítása során az önkormányzati költségvetés vizsgálatát követően külön kérelemre, maximum két év időtartamra adhat részletfizetési lehetőséget. A részletfizetés a fizetendő teljes összeg 50 %-a lehet, minimum a szerződéskötéskor érvényben lévő jegybanki alapkamat kikötése mellett. Részletfizetés esetén annak visszafizetését jelzálogjog bejegyzéssel kell biztosítani. 19. Értelmező rendelkezések 30. § E rendelet alkalmazásában: 1. Egyéb (atipikus) szerződés: e rendeletben meghatározott vagyonkezelési szerződés típusok egy szerződésen belüli előfordulása. 2. Erdő: a nyilvántartott művelési ágtól függetlenül az a legalább 1500 m2 alapterületű, erdei fákkal és cserjékkel borított terület, amely legcélszerűbben erdőgazdálkodással hasznosítható, továbbá ezen övezetbe sorolt területek, függetlenül attól, hogy a fásítás ténylegesen kialakításra került-e. Az erdő elsődleges rendeltetés szerint lehet: gazdasági, védelmi, közjóléti, egyéb. 3. Helyi közforgalmú vasút: a közúti vasút (villamos), a közúttól elkülönített vasút, valamint a nem saját használatú, különleges pályával rendelkező, helyi forgalmat ellátó vasút. 4. Helyi közút: az önkormányzat tulajdonában lévő gyalogos- és járműközlekedésre szolgáló közterület.
92
5. Helyi közút műtárgya: a híd, a hajóhíd, felüljáró, áteresz, alagút, aluljáró, támfal, bélésfal, az út víztelenítését szolgáló burkolt árok, csatorna vagy más vízelvezető létesítmény. 6. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír: az átváltoztatható kötvény kivételével a kötvény, a váltó, a kincstárjegy, a letéti jegy és minden olyan egyéb értékpapír, amelyben a kibocsátó feltétlen és egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy az értékpapíron megjelölt összeget, valamint annak esetleges kamatát és/vagy egyéb járulékait az értékpapír birtokosa/tulajdonosa részére az értékpapíron megjelölt idő-pontban megfizeti. 7. Kedvezményes átruházás: a rendelet alkalmazásában kedvezményes átruházásnak minősül a vagyon olyan értéken történő átruházása, mely egyébként a polgári jogi szabályok szerint a szerződés feltűnő értékaránytalanság címén történő megtámadását tenné lehetővé. 8. Középület: az önkormányzat és szervei elhelyezésére szolgáló ingatlan. 9. Közművek: a lakossági és üzemi szükségleteket kielégítő, a víz, a gáz, a csatorna és a távfűtés vonalas létesítményei, berendezései, építményei. Így különösen a vízellátást szolgáló vízbázis, a víztorony, a magas víztároló medence és tartozékai; a gerinc- és elosztóvezeték-rendszer tartozékaival együtt; az elválasztó és egyesített szennyvíz csatornázási rendszerek, gyűjtő és főgyűjtő hálózatok a tartozékaival együtt; a szennyvíztisztító berendezések, a zárt, önálló csapadékvízhálózat, a hő-központok, hő-fogadó állomások berendezései, a táv-hővezeték és tartozékai, a gázvezetékek, a körzeti nyomásszabályozó rendszerek. 10. Levéltári anyag: az önkormányzat tulajdonában lévő, a levéltári anyag védelméről szóló jogszabály szerint gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, tudományos, műszaki, művelődési vagy egyéb szempontból jelentős történeti értékű irat. 11. Muzeális emlék: a természet és a társadalom kiemelkedő tárgyú, írásos és egyéb emléke, amely a természet alakulásának és a társadalom fejlődésének pótolhatatlan, jellegzetes bizonyítéka. 12. Muzeális gyűjtemény: a muzeális emlékek védelme tekintetében a muzeális emlékeknek olyan, egy helyen őrzött és kezelt csoportja, amely valamely egységes szempont alapján folytatott gyűjtés útján jött létre. 13. Műemlék: a műemlék, a műemlék jellegű és városképi jelentőségű épület, építmény. 14. Park: a település belterületén önkormányzati tulajdonban lévő közhasználatú zöldterületek közül minden közterületnek minősülő közpark (park, játszótér), a pihenésre, szórakozásra, testedzésre is szolgáló véderdő és ezen övezetbe sorolt területek, függetlenül attól, hogy a zöldterület ténylegesen kialakításra került-e. 15. Tagsági jogot megtestesítő értékpapír: az olyan értékpapír, melyben a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, vagy pénzben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonba vagy használatba vételét elismerve egyidejűleg arra vállal köte-
93
lezettséget, hogy az értékpapír birtokosának meghatározott vagyoni és egyéb jogokat biztosít. 16. Terek: az önkormányzat tulajdonában lévő terek, amelyeket használatuk rendjére vonatkozó jogszabályok keretei között bárki szabadon használhat, a gyalogosok és a járművek közlekedését szolgálja és ezen övezetbe sorolt területek. 17. Üzleti értékelés: e rendelet alkalmazásában az adott gazdasági társaság tőkeszerkezetére, gazdasági-pénzügyi helyzetére, vagyoni viszonyaira, üzleti-piaci pozícióira vonatkozó komplex közgazdasági elemzés. 18. Vagyoni értékű jog: polgári jogi értelemben minden olyan jog, amely pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bír és önálló forgalom tárgya lehet. 19. Vagyonkezelő szervek: a rendeletben meghatározott önkormányzati vagyonkezelő szervek és vagyonkezelésre szerződés alapján feljogosított más, nem önkormányzati szervek. 20. Vasúti pálya: a sínpálya, a hozzá tartozó jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő (biztonsági) földterülettel, valamint a magasvasút, a függőpálya és a sífelvonó esetében a hordozásukra és mozgásirányuk vezérlésére szolgáló tartószerkezet, kötél és sín, ideértve ezek tartozékait és az elhelyezésükre szolgáló földterületeket. 21. Vasúti pálya tartozékai: a vasúti alagút, a híd és az áteresz, a vasútnak a vasúttal és más közlekedési úttal való kereszteződése, a vasúti peron, rakodó, járműmozgató, mérlegelő és egyéb, a személyszállítást és áruforgalmat kiszolgáló berendezés, a vasúti távközlő, jelző és biztosító berendezés, a vasúti villamos felső vezeték és az ehhez kapcsolt berendezés. 22. Védett természeti terület: a nemzeti park, a tájvédelmi körzet, a természetvédelmi terület és a természeti emlék. 23. Vizek: a folyóvizek (folyók, állandó és időszakos vízfolyások), a közcélú csatornák és a természetes tavak, vagy ezek medre. 24. Vízi közműnek nem minősülő közcélú vízi létesítmény: az a létesítmény, ami a vízügyről szóló törvényben meghatározott vízgazdálkodási célkitűzések érdekében valamely vízgazdálkodásilag összefüggő területen lévő települések vagy érdekeltek együttes szükségletét szolgálja. 25. Vagyontárgyak: a vagyonelem térben, időben forgalmazásban elkülöníthető, önálló értékkel és megjelenési formával bíró egyede. 26. Törzsvagyon: az a vagyon, amely közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatés hatáskör ellátását, a közhatalom gyakorlását szolgálja. 27. Forgalomképesség: vagyonnak, vagyontárgynak az a képessége, hogy polgári jogi jogügylet szabad tárgya lehet. 28. Korlátozott forgalomképesség: a törzsvagyon törvényben vagy e rendeletben meghatározott vagyontárgyainak azon tulajdonsága, mely szerint polgári jogi jogügylet tárgyai csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek betartásával lehetnek.
94
29. Forgalomképtelenség: törvény vagy e rendeletben meghatározott vagyontárgyak azon tulajdonsága, hogy az ilyen vagyontárgy tulajdonjoga jogügylet útján nem ruházható át, nem terhelhető meg, nem köthető le, nem lehet tartozás fedezete és végrehajtás sem vezethető rá. 30. Portfolió: értékpapírból és/vagy más befektetési eszközből álló együttesen kezelt befektetés-állomány. 31. Bruttó érték: az eszközök számviteli törvény szerinti bekerülési értéke. 32. Nettó érték: a bekerülési érték tervszerinti vagy rendkívüli értékcsökkenéssel csökkentett összege. 33. Ingatlan vagyon: a földterület és minden olyan eszköz (épület, építmény) amely a földdel tartós kapcsolatban létesítettek. 34. Ingó vagyon: minden olyan eszköz amely nem tartozik az ingatlan vagyon körébe. 20. Záró rendelkezések 31. § (1) Ez a rendelet 2012. december 1-jén lép hatályba. (2) Hatályát veszti a) az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendelet, b) az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2003. (VI. 27.) önkormányzati rendelet, c) az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 29/2005. (XII. 23.) önkormányzati rendelet, d) az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2007. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, e) az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) önkormányzati rendeletet módosító 28/2007. (X. 26.) önkormányzati rendelet, f) az önkormányzati lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 28/1996. (IX. 25.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdése, g) Püspökladány Város Önkormányzata költségvetési- és zárszámadási rendeletéhez kapcsolódó tájékoztató mérlegek, kimutatások tartalmi követelményének meghatározására szóló 32/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, h) az önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendeletéhez kapcsolódó tájékoztató mérlegek, kimutatások tartalmi követelményének meghatározásáról szóló 32/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendeletet módosító 9/2007. (III. 30) önkormányzati rendelet. D o m b i Imréné polgármester
K e s e r ű László jegyző
95
5/j. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ tanácsnok Városunkban a temető üzemeltetését, illetve a temetkezési tevékenységet a Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. végzi kegyeleti közszolgálati szerződés keretében. Tudjuk, hogy az elmúlt évben, vagy előtte egy évvel egy idegen vállalkozás lépett itt be a püspökladányi „temetkezési piacra” tulajdonképpen. Olyan belső tevékenységeket is próbáltak megvalósítani, amiről úgy gondoljuk, hogy a mi kft-nk érdekeit sértette. Ennek megfelelően alkotott rendeletet a temetőkről önkormányzatunk, amit ők jogi úton megtámadtak. Ezek a rendeletek helyénvalóak, de bizonyos hivatkozott részeit pontosítani kellett. Erre irányul ez az előterjesztés. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság támogatja a rendelet módosítását. TÓTH LÁSZLÓ képviselő A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság szintén megtárgyalta az előterjesztést, és támogatja a rendelet módosítását. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a rendelet-tervezetet elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 11 igen szavazat. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében biztosított feladatkörében, valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (3) bekezdésében és a 42. §-ban kapott felhatalmazás alapján, Püspökladány Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 21/2006. (X. 14.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdés a) és b) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Ügyrendi, valamint Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. § A temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 14/2004. (III. 26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
96
„ (3)
Az önkormányzat a köztemető fenntartására és üzemeltetésére vonatkozó kötelezettségéről a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft.vel kötött kegyeleti közszolgálati szerződés keretében gondoskodik.” 2. §
A Rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „ (1) (2)
Sírhelyet előre megváltani nem lehet. Temetési hely díjak a)
gyermek sírhely 25 évre - megváltás - újraváltás
b) egyes sírhely 25 évre - megváltás - újraváltás c)
kettős sírhely 25 évre - megváltás - újraváltás
d) urnasírhely 25 évre - megváltás - újraváltás e)
urnafülke 25 évre - megváltás - újraváltás
f) két koporsó elhelyezését biztosító sírbolt 60 évre - megváltás - újraváltás (3)
3 576,- Ft ingyenes 18 816,- Ft 6 832,- Ft 24 256,- Ft 12 276,- Ft 12 360,- Ft 8 788,- Ft 27 296,- Ft 27 296,- Ft
65 510,- Ft 65 510,- Ft
Temetkezési szolgáltató által megfizetendő díjak Létesítmény igénybevételi díj: a)
halott hűtő és halott kezelő helyiség használatával összefüggő létesítmény igénybevétel (energia, hűtés, takarítás, fertőtlenítés, stb.)/elhunyt - 1-4 nap között - 5. naptól/nap
b) ravatalozó használatával összefüggő
30 000,- Ft 3 500,- Ft
97
létesítmény igénybevétel (energia, takarítás, stb.)/temetés (4)
34 000,- Ft
Üzemeltető által biztosított szolgáltatások díjai: a) elhunyt sírhoz szállítása gyászgépkocsival/gépjármű b) sírhelynyitás - normál sírhely - mélyített sírhely - gyerek sírhely - urna sírhely c)
5 000,- Ft 9 134,- Ft 13 178,- Ft 3 934,- Ft 3 934,- Ft
visszahantolás - normál sírhely - mélyített sírhely - gyerek sírhely - urna sírhely
3 916,- Ft 5 650,- Ft 1 690,- Ft 1 690,- Ft
(5) Temetőfenntartási hozzájárulási díj/nap:
946,- Ft
(6) A díjak nem tartalmazzák az ÁFA-t.” 3. § A Rendelet mellékletének I. fejezet második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „Az üzemeltető kizárólagos hatáskörébe tartoznak a temetőn belül a következő tevékenységek: sírásás, temetési hely kijelölése, valamint az alábbi szolgáltatások: elhunyt hűtése, sírhelynyitás, visszahantolás, elhunyt sírhoz szállítása gyászgépkocsival. „ 4. § A Rendelet mellékletének II. fejezet 9. pont n) alpontjának helyébe a következő rendelkezés lép: „ n) A köztemetőkben felállítható síremlékekkel, sírkőtermékekkel kapcsolatos hozzájárulás megadása, a folyamatos szegély-alap alapozási szintjének jóváhagyása, a sírkövek rögzítési módjának ellenőrzése, a sírkőtermékek kiszállításának engedélyezése és ellenőrzése.” 5. § A Rendelet a) 2. § b) pontjában a „vállalkozási tevékenységet folytató személy” szövegrész helyébe a „temetkezési szolgáltató” szöveg,
98
b)
II. fejezet 7. pont d) alpontjában a „zárt temetés” szövegrész helyébe a „rátemetés” szöveg
lép. 6. § Hatályát veszti a Rendelet melléklete II. fejezete a) 7. pont d) alpontjában szereplő „exhumálás,” szövegrész, b) 9. pontjának o) és p) alpontja. 7. § Ez a rendelet 2012. december 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. D o m b i Imréné polgármester
K e s e r ű László jegyző
5/k. Napirend KOVÁCS KRISZTINA képviselő Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság megtárgyalta az előterjesztést, és mivel a megyei fenntartású múzeum visszakerül Püspökladány önkormányzatának a tulajdonába, ezért kell ezt az előterjesztést idehozni. Örültünk annak, hogy visszakerül hozzánk, és ugyanazokat a célokat szolgálja, mint eddig, csak mostmár a mi tulajdonunkban. Elfogadásra javasolja a bizottság. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Eddig is mi voltunk a tulajdonosok, tehát nem a tulajdon került el illetve vissza, hanem a fenntartás. Mi leszünk a fenntartók, jelen pillanatban ugye még a megye. December 15-éig kell a megállapodásokat aláírnia az önkormányzatnak, illetve a megyének. Erről kell most döntenünk. SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, és támogatja a határozati javaslatban foglaltak elfogadását. Mi is üdvözöljük olyan szempontból, hogy így még szorosabbra tudjuk a kapcsolatot fűzni a múzeummal. A fenntartása átkerül a mi költségvetésünkbe. Bízzunk benne, ugye kötelező feladatként határozza meg a következő évben a költségvetési törvény a kultúra támogatását, illetve a helyi múzeumok fenntartását. Úgy gondoljuk, hogy így tehát még szélesebb körű lehet az a kapcsolat, amit eddig is ápoltunk egymással, ez a kölcsönös együttműködés, segítségnyújtás, rendezvényeinken való aktív részvétel. Mindenképpen támogatjuk.
99
Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő Bő egy éve napirend volt a múzeum épületének bővítése, korszerűsítése pályázat. Én akkor tettem egy olyan megállapítást véleményemben, hogy ha ez megvalósulhat, persze nem valósult meg, akkor pedig majd többszörös, vagy legalábbis a jelenleginél több rezsi-, fenntartási költsége lesz. És amikor majd az állam ránk bízza, vagy inkább ránk sózza a múzeum üzemeltetését, akkor pedig milyen jót fogunk mi cselekedni. Mivel az egész anyagból egyetlen fontos adat hiányzik, az állami támogatás mértéke, ezért ez egy roppant kérdőjeles üzlet, még akkor, ha a lelkünknek a múzeum fontos. Csak abban az ellenszélben, ahol mindenfajta feladatfinanszírozásban a kurtítás szándéka jelenik meg, abban az is meg kell, hogy jelenjen akkor, hogy nem lesz kivétel a múzeum sem, tehát a fenntartásával kapcsolatban szeretnék mindenkit óva inteni arra, hogy a múzeum üzemeltetésével kapcsolatban dolgozói létszám bővítésen gondolkozzunk. Azt gondolom, hogy szerényen kell viselkedni ilyen esetben, mert az önkormányzati források végesek jelentős mértékben. Tehát úgy gondolom, hogy ez a részletes anyag, ami soha nem látott részletességű anyag, ilyen terjedelmes és szerteágazó anyagot mi még soha nem olvastunk, nem is lett volna rá szükségünk, hogy ezt mind megismerjük, de így történt, ezáltal van az embernek az a képzete, hogy fontos lenne átgondolni azt a részt, hogy hány ember fogja üzemeltetni ezt a múzeumot. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Kérdéseknél járunk képviselő úr. Ön egy kijelentést tett. Nem tudom, hogy honnan szedegeti össze ezeket az információkat, de nem is érdekel, nem is akarok ezzel foglalkozni. Nem kaptam kérdést. Azt mondta, hogy elég bő anyag. Azt gondolom, hogy a megállapodást mindenkinek meg kell néznie. Emlékszik képviselő úr, a járási hivatallal kapcsolatos dokumentációkat is csatoltuk az előterjesztéshez, amiket a törvény ír elő. Maga az előterjesztés kb. másfél oldal, a határozati javaslat szintén másfél oldal, hiszen három határozatot kell hoznunk ezzel kapcsolatban. Aki egyetért az I. határozati javaslatban foglaltakkal, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. 158/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény 30. § (3) bekezdése alapján a Karacs Ferenc Múzeum (4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. ) fenntartói jogának átvételéről, il-
100
letve a kötelezettségek átadásáról-átvételéről szóló 1. sz. melléklet szerinti megállapodás tervezetet elfogadja. 2. felhatalmazza Püspökladány Város Polgármesterét az 1. pont szerinti megállapodás Püspökladány Város, mint Átvevő képviseletében történő aláírására. Határidő: Felelős:
2012. december 15. Dombi Imréné polgármester
Aki egyetért a II. határozati javaslatban foglaltakkal, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. 159/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. a Karacs Ferenc Múzeumot, mint önállóan működő új költségvetési szervet a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága költségvetési szervből kiválással hozza létre. 2.
2013. január 1-jei hatállyal elfogadja a Karacs Ferenc Múzeum (4150 Püspökladány, Kossuth u. 28.) alapító okiratát a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal.
Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
Aki egyetért a III. határozati javaslatban foglaltakkal, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 fő nem szavazott. 160/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egy év határozott időre megbízza Kiss Istvánnét (4150 Püspökladány, Szigligeti u. 18.) a Karacs Ferenc Múzeum igazgatói feladatainak ellátásával a 3. sz. melléklet szerinti megbízás tervezetben foglaltak alapján. Határidő: Felelős:
2013. január 1. Dombi Imréné polgármester
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Intézményvezető asszonynak gratulálok. Arra kérem, keresse a polgármesteri hivatal dolgozóit, ha bármilyen egyeztetésre kell, hogy sor kerüljön. Nagyon jó munkát kívánok Önnek is és a kedves kollégáknak is.
101
5/l. Napirend DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. 161/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat I) Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint elfogadja a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás módosított Társulási Megállapodását: -
A Társulási Megállapodás II. Fejezet I/B) pontjában szereplő „A Társulás keretein belül a szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására az alábbi intézményfenntartó társulások kerültek kialakításra” rendelkezésben a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulásra vonatkozó rész az alábbiak szerint módosul: „ - Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Kaba-Báránd-Sáp-Biharnagybajom) Székhely: 4183 Kaba, Szabadság tér 1. Kezdő időpont: 2005. október 1. Gesztor település: Kaba Város Önkormányzata Ellátandó feladatok: - pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása (2011. január 1-jétől) Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen településeken. Püspökladány településen 2012. december 31-ig.”
A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulásra vonatkozó rész az alábbiak szerint módosul: „ - Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (Püspökladány -SárrétudvariSzerep) (Földes-Nagyrábé 2011. július 1-jétől csatlakozik) Székhely: 4150. Püspökladány, Bocskai u. 2. Kezdő időpont: 2008. október 1. Gesztor település: Püspökladány Város Önkormányzata Ellátandó feladatok: - pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása
102
Püspökladány közigazgatási területén 2013. január 1-jétől.” A Társulási Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A társult önkormányzatok polgármesterei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Társulási Megállapodás módosítását a soron következő testületi ülésen megtárgyalják, és azt követően a határozatot a munkaszervezet részére haladéktalanul megküldik. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
II) Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint elfogadja a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó módosított Megállapodását: „2) A megbízott vállalja, hogy szervező tevékenységével ellátja a szociális alapszolgáltatások közül: … a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátását 2011. január 1-jétől Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen településeken, Püspökladány településen 2012. december 31-ig.” „12) Jelen Megállapodással a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Támasz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között 2011. szeptember 14-én kelt, a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó megállapodás hatályát veszti.” A Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A társult önkormányzatok polgármesterei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Társulási Megállapodás módosítását a soron következő testületi ülésen megtárgyalják, és azt követően a határozatot a munkaszervezet részére haladéktalanul megküldik. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
III) Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint elfogadja a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Támasz Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a pszichi-
103
átriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátására vonatkozó módosított Megállapodását: - A Megállapodás preambulumában a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás képviseletében eljáró: Arnóth Sándor elnök helyébe, Dombi Imréné elnök lép. „1) A megbízott vállalja, hogy ellátja a szociális alapszolgáltatások közül: A pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátását 2011. január 1. napjától Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések közigazgatási területein, Püspökladány településen, 2012. december 31-ig.” A Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A társult önkormányzatok polgármesterei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Megállapodás módosítását a soron következő testületi ülésen megtárgyalják, és azt követően a határozatot a munkaszervezet részére haladéktalanul megküldik. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
IV) Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a elfogadja a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátására vonatkozó Megállapodás Kiegészítését azzal, hogy Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete kikerül a Megállapodás Kiegészítésének szövegéből. A Megállapodás Kiegészítését módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A társult önkormányzatok polgármesterei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Megállapodás Kiegészítésének módosítását a soron következő testületi ülésen megtárgyalják, és azt követően a határozatot a munkaszervezet részére haladéktalanul megküldik. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
V) Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó módosított Megállapodását az alábbiak szerint elfogadja:
104
„2) A megbízott vállalja, hogy szervező tevékenységével ellátja a szociális alapszolgáltatások közül: … Püspökladány közigazgatási területén 2013. január 1-jétől - pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása” „12) Jelen megállapodással a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás és Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás között 2011. június 29-én kelt, a szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő ellátására vonatkozó megállapodás hatályát veszti.” A Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. A társult önkormányzatok polgármesterei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Megállapodás módosítását a soron következő testületi ülésen megtárgyalják, és azt követően a határozatot a munkaszervezet részére haladéktalanul megküldik. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
5/m. Napirend SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, amely arról szól, hogy az Egyesített Óvodai Intézmény vezetője tájékoztatott bennünket, hogy december 31-ig nem tudja a költségvetését tartani, és 10 mFt-os pótelőirányzati kérelmet nyújtott be. A pótigény benyújtását megindokolta, több kritériumot felsorolt, hogy mi idézte ezt elő, és arra kéri a testületet, hogy támogassuk a dologi kiadások kifizetését, hogy pénzügyi egyensúllyal tudja zárni az évet. A bizottság javasolja a határozati javaslat elfogadását. Kérdések KINCSES LÁSZLÓ képviselő A tegnapi bizottsági ülések torlódása miatt ezen a napirenden nem tudtam részt venni, mégpedig sajnálatos módon passzív okokból, mert mi vártuk a Pénzügyi Bizottságot, hogy idejön, de nem jött. Helyette belekezdett a saját napirendjébe, 3 perc türelem úgy látszik nem várható el, ezért nekünk 50 perc türelemmel kellett lenni, ez nem túlságosan kollegiális hozzáállás a dolgokhoz. A napirendre térve, az indoklás, legalábbis annak első és utolsó bekezdése kifejezetten az önkormányzati tevékenység minősítése, mert ha azt írhatja indoklásként, hogy kevesebb dologi költségve-
105
téssel tervezhettek 2012-ben, és akkor itt szerintem egy elírás lehet, mint 2008-ban, nem a 2010-hez viszonyítunk, hanem 2008-hoz. Miért? Ja, az volt az az év, amikor Püspökladány utoljára nem volt eladósodva, úgy igen. Azóta meg látjuk. Tehát mindenesetre, ha ezt leírja indoknak, hogy kevesebb dologi költségvetéssel tervezhettek, az mintegy beigazolása annak, ami a többcélúnál is történt, hogy év elején bizony minden intézményvezető fejéhez oda volt nyomva a képzeletbeli pisztoly, vagy aláírod vagy repülsz. Nyilvánvalóan a fenyegetés ugyanolyan, mint a kormányé, amelyik azt mondta, hogy december 21-nél tovább nem lehet önkormányzati tartozás. Mindegy. Év végére most az idén, még amikor lehet ÖNHIKI, akkor meg elkezdjük visszafelé pótolni a dolgokat. Legnagyobb sajnálatomra, és nem kívánok többet az ügyben szólni, az a mondat mindent elárul, hogy „jobb pozíciót érjen el az önkormányzat az állam által történő hitel-átvállalási eljárás során”. Kérem szépen, ha még ezt is leírjuk, hogy mi tulajdonképpen az államot is át akarjuk verni, de azt nem kell egyébként, mert a kormány nyilvánvalóan összekacsintott a fideszes önkormányzatokkal, tehát gyakorlatilag ez egy önfeljelentéssel felérő dolog. Majd gondolkozzon el mindenki akkor, amikor a számonkérés ideje eljön, hogy ha így működik a püspökladányi önkormányzat a Fidesz alatt, akkor ne csodálkozzunk, hogy a szakadék vár ránk, semmi más. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Megint menjünk vissza a kályhához. Képviselő úr, 2013. január 1-jétől az önkormányzatok számára az óvodai ellátás kötelező feladat lesz, az állam ezt előírja. Természetesen a Többcélú Oktatási Intézménynél is 2011-ről 2012-re ha visszaemlékszik képviselő úr, és előveszi a tavaly ilyenkori, illetve decemberi beszámolókat, lehet azt látni, hogy vannak olyan számlák, amelyek áthúzódóak voltak, pl. az általános iskolában, középiskolában vagy az óvodában. Néhány órával korábban tárgyaltunk a koncepcióról a 2013. évet érintően. Jól tudja képviselő úr, hogy mínuszszal nem lehet tervezni 2013-ra. Ez egy alap dolog lesz. Megteheti azt az önkormányzat, hogy az intézményein keresztül áthúzódó számlákat engedélyez az intézmény számára, jelen esetben az óvoda számára, de ez a 2013-as költségvetésünket fogja terhelni, úgy az intézményét, úgy az önkormányzatét. Tehát itt, nem tudom miket hadovál össze képviselő úr, úgy gondolom, hogy ezek az állítások a valóságnak megfelelnek, és ez az előterjesztés amikor elkészült, akkor még nem tudtuk azt sem, amit szintén elmondtam, hogy a folyószámla-hitelt Püspökladányt érintően a folyószámla hitelünket 2013. június 30-ig meg lehet hosszabbítani. Ez megint egy olyan lehetőség számunkra, hogy nem kell hitel nélkül zárni az év végét. Képviselő úr, amik itt le vannak írva, minden szó igaz, és erről az előterjesztésről kell, hogy a képviselők elmondják a véleményüket, illetve akár pozitívan, akár negatívan szavazzanak. Azzal kapcsolatban, amit elmondott képviselő úr, hogy a 2012-es költségvetésnél mi történt, kikérem magamnak a saját magam, illetve a kollégáim nevében is. Lehet, hogy képviselő úr él ilyen dolgokkal, az én számomra, amiket el-
106
mond, elfogadhatatlan. Nem is javaslom senkinek, hogy a Kincses képviselő úr által elmondottakkal éljen, akár intézményvezető, akár beosztott, akár önkormányzati képviselő. SZABÓ ATTILÁNÉ képviselő Képviselő úrnak mondanám, hogy a tegnapi bizottsági ülések nem voltak együttes ülések, tehát két külön ülés volt. A nagytanácskozóban a Városfejlesztési Bizottság ülésezett, a kistanácskozóban pedig a Pénzügyi Bizottság. Úgy gondolom, hogy képviselő úr nem is tagja a Pénzügyi Bizottságnak, bár mindig itt szokott lenni az ülésünkön. Nyilván most ez sértette képviselő úr elképzelését vagy érdekeit, de amit úgy gondoltunk, hogy együtt kell tárgyalni, arra mi átültünk. Az meg, hogy tegnap nekünk 12 napirendi pontunk volt, nehogy mi legyünk a felelősök, hogy Önöket megvárakoztattuk. Engedtessék már meg a bizottság tagjai részéről, hogy mi is kikérjük magunknak, hogy nem pletykálni ültünk be és kávézni, hanem végeztük a dolgunkat. Mindenkit meghallgattunk, és még intézményvezető asszony is elmondta a kritériumait, és abban egyeztünk meg, hogy igen, a pénzügyi irodával nap mint nap tartják a kapcsolatot, mint ahogy tartották is, és amennyiben azt mondtuk minden intézményünknek, hogy fogjuk a kezüket, és amennyiben szükségük van pótelőirányzatra, forduljanak ide kérelemmel, időben jelezzék, és az önkormányzat amennyiben tud, segít. Úgy gondolom, ezt megtettük minden intézményünknél, és ezután is meg fogjuk tenni, amennyiben lehetőségünk lesz. Mivel itt az óvodáról, a gyermekeinkről van szó, nyilvánvaló, hogy nem hagyhatjuk őket pácban, az ő költségvetésüket is rendbe kell tenni, hiszen itt beszállítói számlák vannak, ami a mi helyi vállalkozóinkat érinti, azon kívül pedig, amit még igazgató asszony mondott, hogy pályázati forrásuk ebben az évben nem volt annyi, mint amennyire számítottak, az előző évihez képest. Ugyanakkor pedig mindent megtettek szakmai oldalról is és működtetési oldalról is, és a feladat-ellátásukat is, amennyivel tudták, bővítették, és tényleg már mindent lefaragtak, amit csak tudtak. Tehát ez mind mind dologi kiadást és egyéb működtetői számlákat érint. PETŐNÉ PAPP MARGIT képviselő Az intézmény működésének további biztosítása okán mindenképpen támogatni szükséges ezt a pótelőirányzatot, és mint volt intézményvezető is kijelenthetem, hogy igen, az intézményvezetők megtesznek mindent annak érdekében, bárki legyen, hogy a költségvetés tartható legyen, de amennyiben olyan, előre nem tervezhető dolgok következnek be, ami ezt megborítja, ott kell állnia az önkormányzatnak, hogy a támogatást számukra megadja. Csatlakozom az előterjesztésben leírtakhoz, miszerint nem volt olyan pályázati lehetőség, ami javíthatta volna az intézmények költségvetését, akár úgy, hogy a működési kiadásokban lehetett volna összeget felhasználni. Ez nem csak az óvodánál volt így, hanem a többi nevelési-oktatási intézménynél is. Még talán annyit, hogy az én fejemhez
107
nem tartottak pisztolyt. Valóban érzékelhető volt, hogy az önkormányzat által kért viszszalépés nem valószínű, hogy tartható, de képviselőként is és intézményvezetőként is úgy gondolom, hogy érezhetik az intézmények, hogy az önkormányzat a hátuk mögött áll és segíti őket. Ez az óvoda esetében is így kell, hogy legyen. KOVÁCS KRISZTINA képviselő Ha csak azt olvasom el, hogy 2012-ben 10 mFt-tal kevesebbet kaptak, mint 2008-ban, ez már beszédes. Évek óta folyamatosan foglalkozunk azzal, hogy az intézményekre próbáljuk visszaosztani a költségvetés hiányát. Érezhető volt már az év elején, hogy ez a költségvetés annyira szorítja az intézményeket, hogy nem valószínű, hogy tudnak kigazdálkodni a rendelkezésre álló forrásból. Látjuk, hogy megtette az óvoda is, csoportösszevonás, elbocsátások, tehát minden olyan lehetőséget.megpróbált, amivel csökkentheti a költségvetését, de nem tudott tovább már szűkíteni, ezért fordult hozzánk. Segítettünk a másik intézményen is, amikor bajban volt. Most ez az intézmény van bajban, és ha lehetséges, próbáljunk segítő kezet nyújtani. Én támogatni fogom az előterjesztést, és ezt javaslom képviselőtársaimnak is. DOMBI IMRÉNÉ képviselő Aki a határozati javaslatban foglaltakkal egyetért, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen, 1 tartózkodás. 162/2012. (XI. 29.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egyesített Óvodai Intézmény részére 10 millió Ft póttámogatást nyújt az intézmény működőképességének fenntartása érdekében, melyet a dologi kiadások kifizetésére fordíthat. Az előirányzat forrása az önkormányzat működési hitelkeretének emelése. Határidő: Felelős:
azonnal Dombi Imréné polgármester
Kovács Krisztina képviselő elhagyta az üléstermet. Jelenlévő képviselők létszáma: 10 fő. 5/m. Napirend LÖVEI CSABA kirendeltségvezető szóbeli kiegészítése Köszönöm a lehetőséget, hogy a 2012. évben végzett tevékenységünkről beszámolhatok a képviselő-testület előtt. Szeretném az írásos anyagot egy prezentációval kiegészíteni a katasztrófavédelmi rendszer kialakulásáról, illetve mostani helyzetéről. Először is az állam részéről az állampolgárok védelme az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szemszögéből nézve három pilléren áll. Az első az állam által nyújtott segítség, a második a Belügyminisztérium OKF részéről nyújtott segítség, illetve az
108
állampolgár részéről jogosan elvárható tevékenység a saját védelme érdekében. Ezeknek a védelmi tevékenységeknek az irányelvét követte a régi katasztrófavédelmi törvény, de ennek a törvénynek a régmúltsága, illetve az, hogy nem követte teljesen a mai nap követelményeit, ezek, ahogy felírtam, látszik is a 2010-ben bekövetkezett árvízi veszélyhelyzet, ahol a püspökladányi tűzoltók is részt vettek, illetve a püspökladányi illetőségű katasztrófavédelmi irodavezető úr is részt vett anno, valamint a vörösiszap-katasztrófa, a katasztrófák számainak növekedése, ugye itt a katasztrófák között lehet említeni akár a püspökladányi esőzések időszakát is, illetve, hogy összetettebbekké váltak a veszélyforrások, gondolok itt az ipari üzemekre, közlekedésre, és különböző természeti katasztrófákra. Tehát változik a kor, változik a követelmény. A cél a tavalyi év folyamán elfogadott 2011. évi CXXVIII. törvényben a lakosság biztonságának, biztonságérzetének növelése, a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának fokozása, a katasztrófavédelmi szervezetrendszer erősítése, és a katasztrófavédelmi intézkedések eredményességének növelése. Az integrált feladatrendszert három részre lehet bontani igazából, mely megjelenik a kirendeltségen is itt Püspökladányban, a polgári védelem, az iparbiztonság és a tűzvédelem. Az integrált intézményrendszer is átalakult, igazodva teljesen a polgári rendszerekhez, ugye legfelül a kormány, ennek irányítására a belügyminiszter, ez alatt a Belügyminisztérium OKF, és ezek alatt van a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei, illetve fővárosi szinten, amely a kapcsolatot tartja a megyei, illetve fővárosi védelmi bizottsággal, a katasztrófavédelmi kirendeltség, mely a helyi védelmi bizottsággal tartja a kapcsolatot, a tűzoltóparancsnokságok, amelyek a polgármesterekkel, illetve a katasztrófavédelmi őrsök, katasztrófavédelmi irodák, és bejött egy új elem, a közbiztonsági referens, aki Püspökladányban is van, és az összes ilyen kötelezett településen. Ezen a térképen látható Magyarország veszélyeztetettsége különböző szempontokat figyelembe véve. A mi térségünknél az árvízi övezet, ami igazából veszélyeztetett, nekem ez kékkel van bejelölve. Itt belépett a különleges jogrend alkalmazása is, a megelőző állapot katasztrófavédelmi szempontból katasztrófaveszélyt, utána, amikor már különleges jogrendet alkalmaznak, akkor ugye a rendkívüli állapot, szükségállapot, váratlan támadás, és a megelőző védelmi helyzet, ez mind fegyveres rendvédelmi tevékenység. Ami minket érint, az a veszélyhelyzet. A kormányzati koordináció egyszerűsítve lett, a kormány, és alatta a titkárság, operatív törzs, veszélyhelyzeti központ, védekezési munkabiztonság és tudományos tanács a bizottság irányításával. Ez a három, ami katasztrófavédelmi szempontból mindenképpen részt vesz a beavatkozások során. A katasztrófavédelem az nemzeti ügy. A polgármester az illetékességi területén irányítja, szervezi a felkészülés és a védekezés feladatait. Veszélyhelyzetben a településen a helyi katasztrófavédelmi tevékenység irányítását a helyszínre érkezésétől a polgármestertől a megyei katasztrófavédelmi igazgató által kijelölt személy veszi át. A püspökladányi térségben ez a személy én vagyok, a berettyóújfalui térségben pedig Bende Zsolt kollégám végzi ezt a tevékenységet. Biztosan hallottak már a települések katasztrófavédelmi besorolásáról. Ez minden évben megtörténik. Különböző szempontok figye-
109
lembevételével osztályba sorolása történik a településeknek. Ez most jelen pillanatban ott tart, hogy belügyminiszteri rendelet lesz kiadva rá, tehát minden évben, minden külső tényezőt, számadatokat, statisztikákat figyelembe véve ezt a besorolást elvégezzük, és erről belügyminiszteri rendelet születik. A veszélyelhárítás tervezésénél itt a folyamatot láthatjuk. Van központi terv, területi terv, települési terv, munkahelyi terv, összesített terv, és itt a kapcsolódó adatok beszerzése, forgatókönyvek, általános tevékenységi sorok veszélyeztetettség leírása. Ezek, amelyek a besorolásnál részt vesznek mindenképpen. Ugye már az előbb említettem, közbiztonsági referensi új státusz jött létre. Segíti a polgármestert a katasztrófák elleni védekezés feladatai során, rendvédelmi, honvédelmi feladatokban is közreműködik. A közbiztonsági referensek a kötelezett településeken ki lettek jelölve. Ezeknek a referenseknek a gyorsított felkészítését elvégeztük, és le is vizsgáztattuk őket. A katasztrófavédelemnél nagy hangsúlyt kapott a lakosság riasztása. Veszélyhelyzet esetén, amikor ilyen kialakul, mindenképpen a lehető leghamarabb kell ezt elvégezni, és közérdekű közleményt kell közzétenni, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételével ezt megtenni. Volt már ilyenre példa, tavasszal. A polgári védelmi szervezeteknél is egy új rendszer alakult ki, át lett alakítva, lett a köteles polgárvédelmi szervezet, illetve az önkéntes. A köteles polgárvédelmi szervezetnél meg van a munkahelyi, települési, területi, központi, itt mindenképpen a polgármestereknek van nagy felelőssége, ők voltak azok a személyek, akik ezeknek a személyeknek a kötelezést kiadták, illetve az önkéntes szervezetek, mentőszervezetek, társadalmi és karitatív szervezetek, valamint az önkéntes állampolgárok, amelyek, megjelent a püspökladányi honlapon is, ha jól tudom, letölthető ez a jelentkezési lap önkéntes polgárvédelmi szolgálatra. A tűzvédelem rendszere. A mentő tűzvédelem egy kicsit lejjebb lett sorolva a katasztrófavédelemben, de nem a fontossági sorrendet figyelembe véve, hanem a szervezeti egység felállítását tekintve. Mentő tűzvédelem , ugye tűzoltás, műszaki mentés, tűzvédelmi hatósági feladatok is megvannak, és a tűzvizsgálat is folyik. A tűzvizsgálatnak egyre nagyobb jelentősége van a tevékenységünkben, ugyanis a tapasztalatok és a lezajlott folyamatokból megállapított tények alapján tudjuk a tűzoltóságnak az elhelyezését, erőeszközét, állományát, és ilyen tevékenységét irányítani. Minden terület alapjaiban megújult, helyi érdekektől mentes, egységes rendvédelmi szerv lettünk. Erő- és eszközállomány optimális tervezéséről már mondtam a tűzvizsgálatok és a mentő tűzvédelem figyelembe vételével, illetve a meglévő kapacitások jobb hatásfokú kihasználása. Így hatékonyabb tűzvédelem léphetett elő. Mint ahogy az írásos beszámolóban is szerepelt a berettyóújfalui tűzoltóknak a balesete, itt lépett elő az a dolog, hogy az ő autójuk sérült, az ő legénységük nem tudott beavatkozni, tehát át kellett csoportosítani, és szerencsére Püspökladányból tudtunk egységet biztosítani, illetve autót is arra, hogy Berettyóújfalu nehogy védelem nélkül maradjon. A tűzvédelem rendszere. 2012. január 1-e előtt hivatásos önkormányzati tűzoltóságok voltak, önkéntes tűzoltóságok és létesítményi tűzoltóságok. A hivatásos tűzoltóságok állami irányítás alá kerültek. A katasztrófavédelmi törvényben is le van írva, a tűzoltás
110
és a műszaki mentés állami feladat. Az ország egész területét hivatásos tűzoltóságok védik, ezen belül az önkormányzati és a létesítménybeli tűzoltóságok elsődleges műveleti körzettel rendelkezhetnek. Az önkéntes tűzoltóságoknak együttműködési megállapodást kellett kötniük a hivatásos tűzoltóságokkal. Akik ilyet kötöttek, azok kaptak állami támogatást a működésükre. Püspökladány tekintetében négy önkéntes tűzoltó egyesülettel van megállapodás, Kabával, Sáppal, Földessel és Biharnagybajommal. Ők azok, akik a saját települési körzetükön belül, ha szükség van segítségre, jönnek. Ennek fejében ők pályázhattak és különböző eszközöket, oktatást kaptak állami támogatásképpen. Már említettem az elején az iparbiztonságot, polgári védelmet és a tűzoltóságot. Az iparbiztonság belépett a rendszerünkbe. A veszélyes üzemek felügyelete, veszélyes áruk, szállítmányok ellenőrzése, iparbiztonsági ellenőrzések társhatóságok bevonásával. Itt a „supervisor”-i ellenőrzési lehetőség meg lett a katasztrófavédelemnél, tehát bármi olyan eseményt tapasztalunk, a társhatóságokat összevonjuk, és azt a helyszínen leellenőrizzük, és a szükséges intézkedéseket megtesszük. Lakosság felkészítése, tájékoztatás, események kivizsgálása. Amiért erre nagyon nagy szükség volt, és ez a saját tapasztalatom, hogy igazán az iparbiztonsági résszel nem foglalkoztunk, a tavalyi év folyamán lementünk a vasúthoz, és megkérdeztük, tudják-e, hogy milyen veszélyes anyagáramlás van Püspökladányon keresztül. Nem mondok semmit. És a közúton ami megy. Szóval nagyon-nagyon sok veszélyes anyag van, és ugye itt vannak még az üzemek is, pl. a püspökladányi Klorid, vagy a nádudvari üzemek. Ezeknek a tevékenységét felügyeljük, illetve koordináljuk, ha arról van szó. Ellenőrzött veszélyes tevékenységről néhány számadat. Ugye közúti, vasúti, vízi, légi veszélyes áruszállítás, és a kritikus infrastruktúrának a védelme, amire most fog jönni szabályozás. Érdekes számok vannak, vízi szállításnál 6 millió tonna, légi szállításnál 300-400 járat évente. Ez elég sok, és ennek a felügyeletét mindenképpen biztosítani kell. Akkor most egy kicsit szűkítsük a kört. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felépítését láthatjuk. Igazgató, igazgatóhelyettesi szervezet, szakmai irányítás, gazdasági igazgatóhelyettesi szervezet, humán ellenőrzés, és hivatalvezetés. Ezek alá vagyunk beintegrálva mi is teljes egészében, a debreceni, a hajdúnánási és a püspökladányi kirendeltség. A Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek van két tűzoltósága Püspökladány és Berettyóújfalu, valamint Katasztrófavédelmi Hatósági Osztálya. Nem részletezném, de látszik, hogy a területünk nagy. A földrajzi adottságai is megvannak, sík terület, folyónk van, kövesutunk, vasút rendesen van, tehát van feladatunk bőven. Közigazgatási adatok, ugye a kirendeltséghez jelen pillanatban 33 település tartozik, január 1-jével ez változik. Városok száma 5, községek száma 28, a helyi védelmi bizottság székhelye Berettyóújfalu és Püspökladány. Az úthálózatról, amit már az előbb említettem, a 42-es és a 4-es számú főút, 47-es számú főút, illetve a főközlekedési vasútvonal Budapest - Záhony közötti, valamint amelyik a román határ felé megy.
111
Kirendeltségünk szervezeti felépítése a következőképpen néz ki: kirendeltség-vezető, utána tűzoltósági felügyelő: Kiss Lajos őrnagy, polgári védelmi felügyelő: Bende Zsolt őrnagy, iparbiztonsági felügyelő: Zsiga Zsombor őrnagy, gazdasági-humán kiemelt főelőadó: Németh Attila őrnagy, illetve van egy ügykezelő hölgy. A Katasztrófavédelmi Hatósági Osztálynál: Rácz Tibor osztályvezető, Kiss Péter kiemelt főreferens, Földesi Csaba kiemelt főelőadó, és Gut Béla a főelőadó. Amit még tudni kell, a tűzoltósági, polgárvédelmi, iparbiztonsági felügyelők feladatából adódóan keletkező ügyiratokra a hatósági tevékenységet a Hatósági Osztály végzi. Ők szolgáltatják az összes információt, adatot a Hatósági Osztálynak. Ezután lesz a kiadmányozás, bármiféle határozat vagy végzés. A Hivatásos Tűzoltóparancsnokságok felépítése, ez értendő a püspökladányira és a berettyóújfaluira is: tűzoltóparancsnok Püspökladányban Karacs Károly tűzoltó százados, parancsnok-helyettes Petruska Gergő tűzoltó főhadnagy, és van egy műszaki biztonsági tiszt, akinek a feladata a járművek, technikák, és a tűzoltók által használt mindenféle eszköz állapotának, karbantartottságának a felülvizsgálata és jelentése, ha szükséges. Van három szolgálatparancsnok minden napra, szerparancsnokok, beosztott tűzoltók és gépjárművezetők. A humán szakterületről egy kis létszámadat: a kirendeltség 10 főből áll, benne a hatósági osztály 4 fő, a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 56 fő, a Beretytyóújfalui Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 53 fő. Ebben az évben hivatásos szolgálati viszony megszűnése 3 főnél következett be, közalkalmazotti jogviszony megszűnése év elején 6 főnél az átalakulás során, soron kívüli előléptetés idén 10 főnél volt, fegyelmi eljárás 1 fő ellen, eltérítési eljárás 2 főnél volt. Köszönöm a türelmet. Kérdések DURÓ FERENC képviselő A közelmúltban a sajtóban felröppent a hír, hogy fegyveres kiképzést kapnak a tűzoltók. Ez igaz vagy nem? LÖVEI CSABA kirendeltségvezető az alábbi választ adta Duró Ferenc képviselő kérdésére Valamikor, amikor mi katonák voltunk és bekerültünk ebbe a szervezetbe, tudtuk a rendet. Amióta nincs katonaság, jártam egyszer úgy, hogy bejött egy anyuka, és megköszönte a tevékenységünket. Körülbelül 10 percbe került, mire kifaggattam, hogy mit köszön meg. A kisfia azóta a szennyest a szennyesbe, a mosatlant a mosatlanhoz teszi, de olyan is van, hogy elmossa. Ez a fegyveres kiképzés egy alap katonai kiképzésnek minősül, tehát nem fegyveres szolgálatra képezik ki őket, ez egy alap katonai rendvédelmi kiképzés, semmi több.
112
DOMBI IMRÉNÉ polgármester Aki a beszámolót elfogadja, kérem szavazzon. A szavazás eredménye: 10 igen szavazat. Megállapítom, hogy a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a Püspökladány Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. LÖVEI CSABA kirendeltségvezető Elnézést kérek, hogy utólag mondom, de a vonulási adatok kimaradtak. Azért maradtak ki, mert én, mint a Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője jöttem ide beszámolni. A tűzoltóparancsnok úrnak is lesz beszámolója, úgy, ahogy az évi tervezetben van, decemberben ő fog majd erről beszámolni. DOMBI IMRÉNÉ polgármester Megköszönöm az egész éves munkájukat. 2012. január 1-jétől a változások miatt elég sok mindent át kellett alakítani az intézményben. Megnövekedett a települési nagyságszám is. Azt gondolom, hogy az a 33 település, ami ide tartozik Püspökladányhoz, nagymértékben megnöveli a munkát. Április 1-jétől működik valójában teljesen ebben a formában, ahogy most hallhattuk. Kívánok a jövőben jó egészséget és kevés munkát. Köszönöm a megjelenést, az ülést bezárom.
K.m.f.
D o m b i Imréné polgármester
K e s e r ű László jegyző
T ó t h László képviselő
K i n c s e s László képviselő