Pronto Pronto as Pronto DC
Pronto SW Pronto KR
Pronto td Pronto nt
Vetéstechnika minden adottságra
Mezőgazdaság szenvedéllyel
A legjobb mezőgazdasági gépeket
A SZENVEDÉLYÜNKET SZERETNÉNK MEGOSZTANI
SZENVEDÉLY NÉLKÜL
akarjuk gyártani
A MEZŐGAZDASÁG SZÁMÁRA
NINCS SIKER
Mi érezzük, hogy a gazdákkal való kapcsolatunk, és az
Mert mi is mezőgazdászok vagyunk, így állandó
Amikor azon gondolkodtunk, hogy milyen szlogen
ügyfeleink óhaja kötelez, ezért a legmagasabb igény
a kapcsolattartásunk az ügyfeleinkkel, ez által
talál tökéletesen a HORSCHhoz, nagyon gyorsan a
társul a termékeinkhez és szolgáltatásainkhoz. Ez egyaránt
tájékozottabbak vagyunk a termékeink iránt
„Mezőgazdaság szenvedéllyel“ -hez jutottunk.
vonatkozik a kutatásra, a tervezésre és fejlesztésre, valamint
támasztott követelményekről. Ők egyben motivációk,
Mert a szenvedély benne van minden termékünkben,
az összeszerelésre, a szervizszolgáltatásra és a tanácsadásra.
bíztatás és partnerek számunkra. Velük igyekszünk
és ott van minden egyes Horsch alkalmazott mögött is.
egyenrangú partneri kapcsolatot teremteni. Mi egy Nem sajnáljuk a fáradtságot a drága tanulmányokra,
fórum vagyunk és egy közösség, ahol a termelőkkel
A Horschnál az ügyvezetéstől a szervizesig, mindenki
és az új technikát a saját 3.000 ha feletti farmon próbáljuk
beszélgetünk, különböző dolgokat kipróbálunk és
szenvedéllyel él, ami egy egyszerű terméket először
ki, azért hogy saját magunk megtapasztaljuk, hogy mit
tapasztalatokat cserélünk, azért hogy együtt egyre
egy egyedi termékké varázsol, amelyet innováció és
fejlesztünk és hogy miről beszélünk.
jobbak legyünk. Ez a kötelék segít, hogy soha el ne
kompromisszum mentes minőség jellemez és tökéletesen
felejtsük céljainkat.
kielégíti a termelők igényeit bárhol a világon.
az ügyfeleink érzéseit – ezért vagyunk szenvedélyesen
A mi célunk a mezőgazdaság fejlesztése. Ebben
„Mi mezőgazdászok vagyunk és azok is voltunk, akik
elkötelezettek.
a munkában nap, mint nap újabb kihívásokkal
intenzíven foglalkozunk a fenntartható gazdálkodással.
szembesülünk, amelyek megoldására a gazdák
A mezőgazdaságnak jövője van, és ezért érdemes
is lehetőséget kapnak.
keményen dolgozni, mint a gazdának, mint a
Mi felelősséget vállalunk a mezőgazdaságban és osztjuk
mezőgazdasági gépgyártónak. Minden egyes alkalommal, amikor a gazda a vontató visszapillantó tükrébe néz és pirosat lát, akkor tudnia kell, hogy egy kompromisszum nélküli minőség mellett döntött.“
Philipp Horsch
Cornelia Horsch
Michael Horsch
Pronto rendszer Talajművelés, visszatömörítés, vetés és hengerezés egy munkamenetben
Melyek a vetéstechnikával szemben támasztott követelmények? — Pontos vetőmag-elhelyezés – mert csak annak a magnak van csúcshozama, amelyik helyesen helyezkedik el a talajban. — Nagy vetési sebesség – mert az optimális vetési idő egyre rövidebb. — Tolerancia a vetőmagágy elkészítését illetően – mert a rugalmassággal a talajmegmunkálásban költség takarítható meg.
Egyszerű kezelhetőség — Az opcionális SeedControl-al nincs szükség leforgatásra. Erről több információt a „Gyorsabban – Egyszerübben – Biztonságosabban“ oldalon olvashat.
Hogyan érhető el a Pronto vetőgéppel az egyenletes kelés? — A tárcsás rendszer lazít, egyenget és porhanyós talajt állít elő. — A gumikerekes henger mélyreható visszatömörítést végez és ugyanazon feltételt biztosít minden vetőcsoroszlya előtt. Egy tengelyre szerelt sok keskeny, nagy átmérőjű gumikerék biztosítja a magas fokú talajegyenletességet. — A TurboDisc vetőcsoroszlyák pontosan lekövetik a talaj egyenetlenségeit (15 cm-es különbségig). Ezáltal az összes mag a beállított mélységben egyenletes pontossággal jut a talajba. — Csoroszlyánként négy gumibak gondoskodik a 120 kg-ig terjedő csoroszlya nyomásról és biztosítja a csoroszlyák pontos vezetését magas sebességeknél. — A csoroszlyatest végén elhelyezkedő nyomógörgő pontosan vezeti a csoroszlyát a vetési mélységben és gondoskodik a vetőmagok optimális talajzárásáról.
Seit 2015 – TurboDisc Schar der zweiten Generation in allen Pronto, Express und Focus Maschinen HORSCH verbaut ab sofort nur noch das TurboDisc Schar der neusten Generation unabhängig der Abbildungen in diesem Prospekt. Durch Hydroforming ist der Querschnitt der Rohre in fließenden Übergängen an die auftretenden Kräfte optimal angepasst. Die bestehenden Schare werden dadurch nicht abgewertet. Das neue Verfahren bringt Vorteile im Detail mit sich z. B. beim Innenabstreifer, dem Querschnitt des Saatrohrs, dem Uniformer und der Druckrolle mit ihrem Abstreifer.
Egyenletes kelés, mint a legmagasabb hozam alapja
TurboDisc vetőcsoroszlya Pontos vetőmag-elhelyezés nagy sebességeknél
Gumikerekes talajtömörítő optimált AS (traktorkerék)-profillal Hatékony visszatömörítés minden vetőcsoroszlya előtt
Tárcsás rendszer Hatákony magágykészítés bármilyen körülmény mellett
PPF műtrágya csoroszlyák A műtrágya precíz elhelyezése a vető sorok között
Pronto AS
Pronto DC
Gépkoncepció: Nagy befogadóképességű vetőmagtartály előmunkáló tárcsával és hárompontos függesztő karokkal különböző felszerelhető berendezések alkalmazásához.
Gépkoncepció: Kompakt, sokoldalú vetőgép, amelyet a nagy befogadóképességű tartállyal, csekély önsúllyal maximális teljesítményre és vetési minőségre terveztek. Alkalmazási területek: Precíz vetés szántás után, mulcs vetés, direkt vetés
Alkalmazási területek: Szemenkénti vetés műtrágyával, szántás utáni, mulcs és direkt vetés, valamint talajművelés és műtrágyázás a Focus-szal.
Járószerkezet: A középső gumikerekes tömörítő szolgál szállításkor járószerkezetként. Munkahelyzetben két-két vetőcsoroszlya előtt egy gumikerék jár a teljes munkaszélességben.
Járószerkezet: Különálló járószerkezet fékkel. A járószerkezet jó kihasználása a mezőn a forgón levő forduláskor ill. a Focus-szal vagy Maistroval történő alkalmazáskor. TurboDisc csoroszlyasínnel kombinálva ugyanaz a gumiabroncsos tömítőhenger kerül a gépbe mint a Pronto DC-nél.
Pronto AS Járószerkezet Nagy térfogatú gumiabroncsozás (800/40-26,5), könnyen vontatható, a mezőn talajkímélő.
Hárompontos függesztő karok A felszerelt eszközök gyors és egyszerű cseréje
Pronto AS Maestro RC-vel kombinálva
Pronto 4 DC PPF
Pronto 6 DC
Pronto 9 DC
pronto Gyorsabban – egyszerűbben – biztonságosabban
Gyorsabban — Könnyen vontatható – kisebb sajáttömege illetve kevés vonóerőt igénylő, de nagyon hatékony munkaeszközök révén — nagy területteljesítmény – 10-20 km/h –ás vetési sebességek — rövid fordulási idők – kompakt felépítés — csekély állási idők – nagy vetőmag és műtrágya tartály
Egyszerűbben — rövid csatlakoztatási idő – egyszerű a traktorhoz való csatlakozás — gyors üzemelési mód elérése – a vetőmag mennyiség, a vetési mélység és a csoroszlyanyomás egyszerű beállítása — gondmentes vetőmag csere — csekély karbantartási idő
Biztonságosabban — TurboDisc vetőcsoroszlya – precíz vetés még nagy sebességek mellett is — egyenkénti nyomókerék vezette TurboDisc vetőcsoroszlya integrált lengéscsillapítóval — a talajegyenlőtlenségek pontos lekövetése egészen 15 cm különbségig — fokozatmentes csoroszlyanyomás állítás 5-120 kg TurboDisc csoroszlyánként
Új opcionális SeedControl — Az elosztó tornyon levő új innovatív szenzorok, az összes
magot egyenként sokkal gyorsabban érzékelik, mint ez előtt.
— A gép kezelése sokkal egyszerűbb, a leforgatási próbára már
nincs szükség. Az ISOBUS monitoron, csak a négyzetméterre
vetendő mag számot írjuk be, a kg/ha helyett. A monitor
végzi az átszámolást.
— Választható az összes HORSCH vetőgépben
Pronto SW
Pronto KR
Gépkoncepció:
Gépkoncepció:
— maximális átütőerő a nagy farmok részére – nagy vető kocsival ellátott Pronto technika (12.000 l a 8 és 9 SW–nél, 17.000 l a 12 SW-nél)
— a vető kocsi nem befolyásolja a vetési mélységet, a csoroszlyanyomást és a visszatömörítést, lehet a tartály akár tele akár üres.
— univerzális vetéstechnika nagy munkaszélességekben – opcionálisan a PPF műtrágya rendszerrel
— 3 m Transportbreite bei Pronto 8, 9 und 12 SW
— precíz maglehelyezés nagy sebességnél is — könnyen elérhető beömlési nyílások
— univerzálisan használható szántáson és mulcsvetésnél a legkötöttebb talajokon is. — vetőegység és vetőkocsi egy egységet alkotnak, ezáltal egy nagyon kompakt vetőgépet kapunk. A vetőkocsi hiányzó tengelye folytán, sok súly kerül a traktor hátúlsó tengelyére, így először lehet egy hat méter széles forgóboronás vetőgépet kevesebb lóerővel és csúszással vontatni.
— intenzív talaművelés TLT által meghajtott forgóboronával. — a vetőcsoroszlyák előtti hatékony visszatömörítést a vas Cracker henger végzi. — pontos vetés a TurboDisc duplatárcsás csoroszlyával.
— a vetőgép részegységeinek a jó megközelíthetősége
Járófelület a tárcsás rendszer felett a gép különböző pontjainak biztonságos megközelítéséért
Opciós mellső gumikerekes henger
Horsch vetőkocsi 12.000 l-es térfogattal, vetőmag és műtrágya számára (osztás 50:50)
A Horsch PPF rendszer műtrágya csoroszlyái a műtrágyát pontos mélyságbe helyezik a növény fiatalkori optimális fejlődéséért
Átütőerő a vetésnél A Pronto KR magtartálytérfogata 2.800 l-es.
Forgóborona Behúzza magát a talajba és tartja a beállított mélységet.
A forgóborona 3 m–es szegmensei ingaként vannak felfüggesztve az optimális talajkövetésért.
Pronto TD
Pronto NT
Gépkoncepció:
Gépkoncepció:
— teljes értékű TurboDisc vetősín, a HORSCH talajművelési program kiegészítéseként, mint pl. a Tiger
— nagy teljesítmény a nagy farmok részére
— TurboDisc csoroszlyák a precíz vetésért
— direkt vetésre optimalizált
— teljes értékű pneumatikus vetőgép E-Manager-rel ellátva
— csekély vonóerő igény – csak ott lesz a
— 12.000 l vető kocsi (a vetőmag: műtrágya 50:50 osztásban)
— függesztett 2.000 l-es vetőmagtartály ventilátorral, HORSCH adagolóval és elosztóval ellátva
— kevés vonóerő igény – hullámos/vágó tárcsák mint művelő eszközök – opcionálisan PPF műtrágya rendszer (műtrágya kijuttatása a vetőmaggal együtt a TurboDisc vetőcsoroszlyán keresztül, vagy külön a mélységben is állítható, a vetett sorok között elhelyezkedő műtrágya csoroszlyákon keresztül lehetséges)
— időt és munkamenetet spórol: talajművelés és vetés egy munkamenetben — TurboDisc vetősín 15 cm-es sortávolsággal a gumikerekes henger mögött (két csoroszlya/gumikerék)
Pronto TD 2.000 l vetőmagtartály adagoló ventilátor
Egyedi mélységállítás az AluClips segítségével
talaj megművelve ahová a vetőmag kerül
TurboDisc vetősín Pronto TD
Nyomjelző a Tiger AS-en
A nehéz direktvetési felttételek sem okoznak gondot
— fordulékony gép a kompakt felépítésének köszönhetően — könnyen vontatható a csekély saját súlyánál fogva
Nagy területteljesítmény a nagy tartálynak és a nagy beömlő nyílásnak köszönhetően
A hullámos tárcsák a talajt hatékonyan művelik és könnyen vontathatóak
Tárcsás rendszer – gumikerekes tömörítő – TurboDisc
Tárcsás rendszer – ideális vetőágy előkészítés minden adottságnál
Gumikerekes tömörítő AS (traktorkerék) profillal – robusztus, hatékony, alacsony vonóerő igény
TurboDisc – a prémium csoroszlya, tökéletes vetés!
— Hatékony porhanyítás és egyenletes talajfelszín kialakítás teljes munkaszélességben — Magas áteresztőképesség bővíti az alkalmazási lehetőségeket és növeli a megbízhatóságot
— Célzott és egyenletes talajfelszín kialakítás és visszatömörítés minden vetőcsoroszlya előtt. A szögletes abroncsprofil növeli a visszatömörítést a szélső részeken.
— A beépített nyomógörgővel a csoroszlyák kimagaslóan igazodnak a talaj egyenetlenségeihez (15 cm) és biztosítják a csoroszlyatest egyenletes mélységtartását
— Egyre jobb munkaminőség növekvő munkasebességnél
— A tömörítő – középszegmens járószerkezetként is szolgál a közúti szállításhoz (Pronto DC)
— Menetközben fokozatmentesen szabályozható hidraulikus mélységállítás
— Hatékony visszatömörítés a vetési mélység alatt a kapilaritás visszaállítás — Nagy átmérőjű gumiabronccsal (780 mm) és sárkaparók nélküli könnyű vontathatóság
— A csoroszlyák egyenkénti magas nyomása max. 120 kg-ig az integrált csoroszlyacsillapítás segítségével biztosítja a nyugodt haladást 12 km/ó sebességek felett is — A mélyen húzott vetőmag bevezetés a guminyelvvel kombinálva támogatja a vetőmagok pontos elhelyezését a vetőbarázdába — A nyomógörgős vezetésű gereblye biztosítja a vetőmagsorok egyenletes betakarását — Kiváló minőségű, karbantartást nem igénylő komponensek biztosítják a magas teljesítményt a minőség azonos szinten való tartásával
Csipkés tárcsák Jó behatolás kemény talajokon is
Páros tárcsaelrendezés Megnövelt áteresztőképesség a nagyobb alkalmazási biztonsághoz
Mozgó külső terelőlemezek Bakhátak keletkezésének elkerülése a csatlakozásnál
Lengéscsillapított felfüggesztés Optimális talajkövetés és kő elleni biztosítás
Duplatárcsás vetőcsoroszlya Egyenes tárcsák belülre szerelt, karbantartásmentes csapágyakkal
Guminyelv és sárlehúzó A vetőmag biztos elhelyezése a barázdába nedves körülmények között is
Áttekinthető mélységbeállítás Menetközben hidraulikusan állítható
Karbantartásmentes olajban futó csapágyazás Magas élettartam alacsony kopás mellett
Rugalmas gumiabroncs feltöltés Megnövelt stabilitás változatlan talajkímélés mellett
Hatékony gumiabroncsos tömörítő Optimalizáltt AS (traktorkerék) profil az egyenletes visszatömörítéshez
Fokozatmentes csoroszlyanyomás állítás a kézi beállítás során a gumi elemek feszítését növeljük
A tárcsák állítása mint nyomlazító (opció)
Hatékony csoroszlya csillapítás Karbantartásmentes és kevésbé kopó felfüggesztés
ISOBUS számítógép PPF műtrágya adagoló rendszer ISOBUS számítógép és adagoló berendezés – itt fut össze minden.
PPF-rendszer – a műtrágya gazdaságos és pontos elhelyezése
— Egyszerű kezelés
— Kultúrnövények célzott tápanyagellátása
— Minden folyamat igényhez igazodó programozása
— Gyors és tartós műtrágya hatás
— Pontos adagolás jól behangolt cellás kerékkel
— Műtrágya magas hatékonysága
— Folyamatos ellenőrzés és korrekciólehetőség
— Tápanyagtárolás magas stabilitása
— Jól áttekinthető kijelző
— Növények legjobb tűrőképessége magas műtrágyamennyiségeknél is — Magasfokú gazdaságosság a műtrágyák alkalmazásában
Kompakt kialakítású adagoló berendezés Precíz adagolás elektromos meghajtással
Könnyen járó, pontosan működő adagoló Különböző vetőmagmennyiséghez egyszerűen cserélhető cellás adagolók
Radar Elektronikus sebességmérés csúszásveszteség nélkül
Robusztus ellenőrző szenzorok a vetőmaghoz és műtrágyához
Egyszerű leforgatási próba ISOBUS számítógép gyors és pontos kalibrálása
ISOBUS számítógép
Megbízható művelő út váltása vetőmagmennyiség automatikus igazításával
PPF műtrágya csoroszlya karbantartásmentes csoroszlya, nagy csoroszlyanyomással
Változtatható mélységállítás Műtrágyalehelyezés a vetősorok közé a gumikerekes tömörítőkhöz képest központosan
Nagy térfogatú dupla tartály 5000 l-ig osztott 40:60 osztásban
Két azonos felépítésű adagolóberendezés Vetőmag és műtrágya pontos adagolása
Műszaki adatok
HORSCH Pronto DC
3 DC
4 DC
4 DC Starr
6 DC
HORSCH Pronto SW
8 SW
9 SW
12 SW
12 SW (3 Meter)
Munkaszélesség (m)
3,00
4,00
4,00
6,00
Munkaszélesség (m)
8,00
9,00
12,00
12,00
Szállítási szélesség (m)
3,00
3,00
4,00
3,00
Szállítási szélesség (m)
3,00
3,00
5,30 / 5,50 az SW 17.000 SD-vel
3,00
Szállítási magasság (m)
2,95
2,95
2,95
3,60
Hossz (m)
6,40
6,90
6,80
8,20
Szállítási magasság (m) Hossza vető kocsi nélkül/val (m) Súlya vető kocsi nélkül/val (kg) A vetőkocsi tartálytérfogata (l)
3,95 8,50 / 15,55 az SW 12.000 SD-vel
4,00 8,50 / 15,55 az SW 12.000 SD-vel
4,90 / 3,60 az SW 17.000 SD-vel 7,70 / 16,00 az SW 17.000 SD-vel
4,00 6,90 / 14,00 az SW 12.000 SD-vel
9.060 / 12.520 az SW 12.000 SD-vel 12.000 (50:50)
9.740 / 13.200 az SW 12.000 SD-vel 12.000 (50:50)
14.050 / 19.110 az SW 17.000 SD-vel 17.000 (50:50)
14.100 / 17.600 az SW 12.000 SD-vel 12.000 (50:50)
Tankolási nyílás (m) Tankolási magasság duplatartály (m) PPF-csoroszlyák száma Csoroszlyanyomás PPF-csoroszlyák (kg) Vetőcsoroszlyák száma
egyenként 0,99x0,72
egyenként 0,99x0,72
egyenként 0,99x0,72
egyenként 0,99x0,72
3,35
3,35
3,55
3,35
26 max 200-ig
30 max 200-ig
40 max 200-ig
-----
52
60
80
80
Csoroszlyanyomás (kg) Vetőcsoroszlyák / nyomógörgők Ø (cm) Sortávolság (cm)
5-120 34 / 32
5-120 34 / 32
5-120 34 / 32
5-120 34 / 32
15,4
15
15
15
Gumikerekes tömörítő méret
7.50-16 AS
7.50-16 AS
7.50-16 AS
7.50-16 AS
Gumikerekes tömörítő Ø (cm)
78
78
78
78
Munkasebesség (km/h)
10-20
10-20
10-20
10-20
Teljesítményigény (kW/LE) Kettős működ. vezérlőberendezések Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar) Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min)
155-215 / 210-290 2
235-330 / 320-450 2
330-440 / 450-600 2
295-405 / 400-550 4
1
1
1
1
50-60
50-60
70-90
60-80
Hashúzós csatlakozás
Csapszeg Ø 50-55 u. 60-70 mm
Csapszeg Ø 50-55 és 60-70 mm
Csapszeg Ø 50-55 és 60-70 mm
Csapszeg Ø 50-55 és 60-70 mm
Golyófelyes csatlakozás
K 80
K 80
K 80
K 80
Súlya PPF rendszer nélkül/-rel (kg)
3.355 / 4.025
4.745 / 5.600
4.330 / 5.175
6.470/7.565
Vetőmag tartály térfogata (l)
2.800
2.800
2.800
3.500
Dupla tartály térfogata (l)
3.800 (40:60)
3.800 (40:60)
3.800 (40:60)
5.000 (40:60)
Beömlési nyílás egytartályos (m)
1,00x2,40
1,00x2,40
1,00x2,40
1,00x2,40
Beömlési nyílás dupla tartályos (m)
egyenként 0,66x0,90
egyenként 0,66x0,90
egyenként 0,66x0,90
0,66x2,45
Tankolási magasság (m) Tankolási magasság dupla tartálynál (m) PPF csoroszlyák száma
2,35
2,35
2,35
2,65
2,90
2,90
2,90
2,95
10
14
14
20
PPF csoroszlyák nyomása (kg)
max 200-ig
max 200-ig
max 200-ig
max 200-ig
Vetőcsoroszlyák száma
20
28
28
40
Vetőcsoroszlyák nyomása (kg)
5-120
5-120
5-120
5-120
Vetőcsoroszlya / Nyomókerék Ø (cm)
34 / 32
34 / 32
34 / 32
34 / 32
Sortávolság (cm)
15
14,3
14,3
15
Gumikerekes henger mérete
7.50-16 AS
7.50-16 AS
7.50-16 AS
7.50-16 AS
Gumikerekes henger Ø (cm)
78
78
78
78
Munkasebesség (km/h)
10-20
10-20
10-20
10-20
Teljesítmény szükséglet (kW/Le)
80-110 / 110-150
95-130 / 130-180
95-130 / 130-180
120-185 / 160-250
Hidr. kettős kihelyezett
3
3
3
3
Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar)
1
1
1
1
Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min) Hidraulikus nyomjelző
20-25 gy tartályos/ 35-45 Dupla tartályos Széria
20-25 gy tartályos/ 35-45 Dupla tartályos Széria
20-25 gy tartályos/ 35-45 Dupla tartályos Széria
20-25 gy tartályos/ 35-45 Dupla tartályos Széria
ISOBUS számítógép / Világítás
Széria
Széria
Széria
Széria
* Gewichte der Maschinen in Minimalausstattung
HORSCH Pronto DC
7 DC
8 DC
9 DC
HORSCH Pronto KR
6 KR
HORSCH Pronto AS
6 AS
Munkaszélesség (m)
7,50
8,00
9,00
Munkaszélesség (m)
6,00
Munkaszélesség (m)
6,00
Szállítási szélesség (m)
3,00
3,00
3,00
Szállítási szélesség (m)
2,95
Szállítási szélesség (m)
2,95
Szállítási magasság (m)
3,60
3,70
3,97
Szállítási magasság (m)
3,50
Szállítási magasság (m)
4,00
Hosszúság (m)
8,30
8,25
8,50
Hosszúság (m)
7,05
Hosszúság (m)
9,50 (csoroszlya végéig) / 9,90 (nyomjelző végéig)
Súlya (kg) – tól
8.570
8.805
9.625
Súlya (kg) -tól
7.260
Súlya (kg) -tól
7.880/9.000 (PPF rendszerrel)
Vetőmag tartály térfogata (l)
4.000
4.000
4.000
Kerékméret (járószerkezet)
550 / 45-22.5
Vetőmagtartály térfogata
3.500
Tankolási nyílás mérete (m)
1,00x2,40
1,00x2,40
1,00x2,40
Vetőmag tartály térfogata (l)
2.800
Tankolási magasság (cm)
3,10
3,10
3,10
Vetőcsoroszlyák száma
40 / 48
Tartálytérfogat/kéttartályos (l) Betöltő nyílás mérete (m)
Vetőcsoroszlyák száma
52
52
60
Csoroszlyanyomás (kg)
5-120
Csoroszlya nyomás vetőcsoroszlyák (kg)
5-120
5-120
5-120
Vetőcsoroszlyák / nyomógörgők Ø (cm)
34 / 32
5.000 (40:60) 1,00x2,40 (Egytartályos gép) egyenként 0,66x2,45 (Kéttartályos gép) 2,70
Vetőcsoroszlyák / nyomógörgők Ø (cm)
34 / 32
34 / 32
34 / 32
Sortávolság (cm)
15,0 / 12,5
Henger (cm)
FarmFlex Packer Ø 55 cm/ Cracker Packer Ø 54 cm
Munkasebesség (km/h)
6-13
Teljesítményigény (kW/LE) Kettős működ. vezérlőberendezések Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min)
Sortávolság (cm)
14,4
15,4
15
Gumikerekes henger Ø (cm)
7.50-16 AS / 78
7.50-16 AS / 78
7.50-16 AS / 78
Munkasebesség (km/h)
10-20
10-20
10-20
Teljesítményigény (kW/LE)
145-205 / 200-280
155-215 / 210-290
175-240 / 240-330
Kettős működ. vezérlőberendezések
3
3
3
Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar)
1
1
1
Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min)
35-45
35-45
35-45
Hidr. nyomjelző
Széria
Széria
Széria
ISOBUS számítógép / Világítás
Széria
Széria
Széria
Tankolási magasság egytartályos (m)
160-240 / 220-330
Tankolási magasság duplatartály (m) Vetőcsoroszlyák/ PPF csoroszlyák száma Csoroszlyanyomás vetőcsor./ PPF csoroszlya (kg) Vetőcsoroszlya/Nyomókerék Ø (cm)
34 / 32
2
Sortávolság (cm)
15
20-25
SW gumirozása
800/40-26.5 / 12 TR
Forgóborona forgásjelzője
Széria
Gumikerekes henger
Ø 78 cm - 7.50 / 16 AS
Vetésellenőrző
Széria (2 szenzor)
Munkasebesség (km/h)
10-20
Mechanikus féloldalas lezárás
Széria
Teljesítményigény (kW/LE)
130-185 / 180-250
Hidr. nyomjelző
Széria
Kettős működ. vezérlőberendezések
3
Széria
Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar)
1
Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min) Hidr. nyomjelző
20-25 (Egytartályos gép); 35-45 (Dupla tartály/hidr. hajtás Maïstro RC) Széria
ISOBUS számítógép / Világítás
Széria
Fékrendszer
opció
ISOBUS számítógép / Világítás
2,95 40/20 5-120 / max 200-ig
HORSCH Pronto TD
3 TD
4 TD Starr
4 TD
5 TD
Munkaszélesség (m)
3,00
4,00
4,00
4,80
6 TD 6,00
8 TD
HORSCH Pronto NT
10 NT
12 NT
7,50
Munkaszélesség (m)
10,40
12,00
Szállítási szélesség (m)
3,00
4,00
3,00
3,00
3,00
3,00
Szállítási szélesség (m)
4,30
4,30
Szállítási magasság (m)
3,30
3,30
3,30
3,30
3,30
3,70
Szállítási magasság (m)
4,05 / 4,34 nyomjelzővel
4,95 / 5,20 nyomjelzővel
Plusz hossz Tiger (m)
2,90
2,90
2,90
2,90
2,90
2,90
Plusz súly Tiger (kg)
1.580
1.850
1.970
2.120
2.380
2.990
Hossza SW 12 000 SD-vel (m)
11,40 (12,00 PPF-rendszerrel)
11,20 (11,80 PPF-rendszerrel)
Vetőmag tartály térfogata (l)
2.000
2.000
2.000
2.000
2.000
2.000
Súlya SW 12 000 SD-vel (kg)
13.150
13.840
Betöltő nyílás mérete (m)
70x125
70x125
70x125
70x125
70x125
70x125
Dupla tartály térfogata (l)
12.000 (50:50)
12.000 (50:50)
Tankolási magasság (cm)
3,10
3,10
3,10
3,10
3,10
3,10
Beömlési nyílás dupla tartályos (m)
egyenként 0,99x0,72
egyenként 0,99x0,72
Vetőcsoroszlyák száma
20
28
28
32
40
52
Tankolási magasság duplatartály (m)
3,40
3,40
Csoroszlya nyomás vetőcsoroszlyák (kg)
5-120
5-120
5-120
5-120
5-120
5-120
PPF-csoroszlyák száma
26
30
Vetőcsoroszlya/Nyomókerék Ø (cm)
34/32
34/32
34/32
34/32
34/32
34/32
Csoroszlyanyomás PPF-csoroszlyák (kg)
max 250-ig
max 250-ig
Sortávolság (cm)
15,00
14,30
14,30
15,00
15,00
14,40
Vetőcsoroszlyák száma
52
60
Csoroszlyanyomás (kg)
5-120
5-120
Teljesítményigény (kW/LE)
25-35 / 35-50
30-40 / 40-55
30-40 / 40-55
35-45 / 50-60
45-50 / 60-70
55-65 / 75-90
Kettős kihelyezett (Tigert kiegészítve)
1
1
1
1
1
1
Vetőcsoroszlyák / nyomógörgők Ø (cm)
34 / 32
34 / 32
1
Sortávolság (cm)
20 / 40 PPF rendszer
20 / 40 PPF rendszer
46 / 18
46 / 18
Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar)
1
1
1
1
1
Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min)
35-45
35-45
35-45
35-45
35-45
35-45
Vágótárcsa rendszer Ø (cm/coll)
ISOBUS számítógép
Széria
Széria
Széria
Széria
Széria
Széria
Kerékméret SW
650 / 65 R38 / ikerkerekezés 20.8 R 42
650 / 70 R38 / ikerkerekezés 20.8 R 42
Kerékméret hátsó járószerkezet
400 / 60-15.5
400 / 60-15.5
Munkasebesség (km/h)
10-20
10-20
Teljesítményigény (kW/LE)
191-208 / 260-310
205-240 / 280-330
Kettős működ. vezérlőberendezések
2
2
Hidr. szabad visszafolyás (max. 5 bar)
1
1
Olajszükséglet hidr. ventilátor (l/min)
90
90
ISOBUS számítógép / Világítás
Széria
Széria
Felszereltség
Egytartályos gép
Kéttartályos gép
Cracker henger
Hidraulikus feltöltő csiga
Tartályleürítés
Szerszámosláda
Pronto Grain&Fertiliser a vetőmag és a műtrágya egy menetben való kijuttatása
Pronot DC fékrendszere
LED Beleuchtung
Tengelyek közötti tömörítő
Mellső tömörítő
Hidraulikus feltöltő csiga a 9 DC-nél
Nyomógörgős vezetésű pontos járású borona
Világítás
A SeedControl szenzorokkal nem kell leforgatás
Nyomjelző
Nyomlazító kapák
Elektromos féloldalas lezárás Pronto 6 DC/AS
Féloldalas lekapcsolás Pronto
Féloldalas lekapcsolás Pronto 8/9DC
Lengő vonórúd csatlakoztatás
Függesztőkaros csatlakozás
Scharmüller csatlakozó
Nyomvonal előjelző
Hidraulikus CrossBoard
Opció a hidraulikus csoroszlyanyomás állítás
Hidraulikus ventillátor
TLT hajtású szivattyú
Művelő útelzáró
Absperrschieber Pronto Einzeltankversion
Opcionális SteelDisc mellső henger a Pronto 4 DC Merev-hez
Mikrogranulatum adagoló a Pronto 3-6 DC-nél
HU-90.020.501 (2016.01_ver.05) Az ábrák és adatok a valóságot megközelítően tükrözik és kötelezettség nélküliek. A műszaki és konstrukciós változtatások joga fenntartva.
www.horsch.com
Az Ön szakkereskedője:
Axial Kft 6500 Baja Szegedi u. 147 Phone HU: +36 30 9 78 17 43
HORSCH Maschinen GmbH Sitzenhof 1 92421 Schwandorf
Phone: +49 94 31 7 14 3-0 Fax: +49 94 31 4 13 64
[email protected]