PROJEKTNAPLÓ ÚTI BESZÁMOLÓ A FEJEDELMEK VÁROSAIBAN TETT ERDÉLYI KIRÁNDULÁSRÓL 2015. 05.14.-2015.05.16. Létszám: 33 tanuló, 4 kísérő tanár, 1 idegenvezető
05. 14. CSÜTÖRTÖK 3.40. Gyülekező: Félig alva, nagy pakkokkal, elemózsiás zsákokkal és aggódó szülőkkel, a zuhogó eső miatt kicsit reményvesztetten gyülekezett a csoport. 4.00 Indulás: A vasútállomásnál csatlakozott hozzánk Horváth Tamás, aki az idegenvezetői teendőket látta el. A zuhogó eső ellenére lelkesen nézett mindenki az előtte álló nap elé. 10.00 Határátkelés Nagylaknál: Megérkezés a határhoz, gyors, előzékeny adminisztráció - magyar nyelven. Még mindig esik az eső.
11.15 Nagyvárad Az 1093-ban I. László által alapított város, „Erdély kapuja” borúsan, időnként szemerkélő esővel várt bennünket. Program: Győzelem tér -
-
A városban legelőször a Sas-palotát tekintettük meg. Megtudtuk, hogy az 1909-ben épült keleti mór elemekkel díszített szecessziós épület helyén állt valaha a legendás Fekete Sas Szálló, Ady egyik kedvenc tartózkodási helye. A Kőrös hídja felé tartva megtekintettük a tér épületeit, különösen az 1900-as évek elején épült Városháza hatalmas óratornya tetszett a gyerekeknek.
Múzeum utca környéke -
Az 1773-ban 56 pillérű árkáddal épült Kanonok-soron keresztül ( amely az egykori váradi kanonokok palotasora volt) közelítettük meg fő úticélunkat a székesegyházat. A templomban Tőttös Zsolt régésztől rengeteg információt tudtunk meg. A Püspöki székesegyház alapkövét 1752-ben gr. Forgách Pál püspök helyezte el, de csak 1780-ban fejezték be. A kéttornyú barokk templomot Battista Ricca olasz építész tervezte, Hillebrandt építette. Belső falait carrarai és vaskohi márvány borítja. Orgonáját Mária Terézia királynő ajándékozta. A főoltár Mária mennybemenetelét ábrázolja (Vincenz Fischer műve), s örömmel fedeztük fel, hogy ez az ábrázolás teljesen megegyezik a győri székesegyház oltárképével . Itt található Scolari és Ipolyi Arnold váradi püspökök sírköve, egy domborműves Szent Lászlót ábrázoló alkotásba építve pedig az a szekerce, amely László király sírjában volt eredetileg. Óriási hatást tett a csoportra a kincstár. A gyönyörűen hímzett papi ruhák mellett rengeteg értékes kelyhet, ostyatartót láthattunk, a koronás hermában pedig a győri Szent Lászlóereklye testvérét, amelyen koszorút helyeztünk el egy rövid megemlékezést követően.
-
A rövid pihenő alatt, kihasználva a napsütést, a székesegyház előtti nyugalmas, gondozott parkban megcsodáltuk I. László ércszobrát, Tóth István szobrászművész alkotását, s az oldalt elhelyezkedő 1762-1770-ben épült kétemeletes barokk püspöki palotát, amelyet Hillebrandt tervezett. Ennek ugyancsak van megyei vonatkozása, hiszen a díszterem mennyezetét id. Stornó Ferenc soproni festő freskói díszítik.
Köztársaság út környéke
Városnézésünk a Holnaposok szoborcsoportjának meglátogatásával folytatódott. Deák Árpád szobrászművész 2011-ben felavatott alkotása Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás életnagyságú szobra, amelynek nagy sikere volt. A költőkkel szinte mindenki közös fotót készített. Ezután megtekintettük a Petőfi parkot és az Ady-múzeumot. A háromszögletű parkban található hajdani cukrászda Ady másik kedvelt tartózkodási helye volt, emlékére ezért rendeztek itt be múzeumot. Előtte a költő mellszobra áll.
Köztársaság tér -
Sétánk következő állomása, az oszlopos, timpanonos Állami Színház 1900. október 15-én nyílt meg Fellner és Helmer építészek tervei alapján épült. Előtte található Szigligeti Ede, váradi születésű híres színműíró szobra, amely Margó Ede műve. A mellette lévő utcában áll az EMKE kávéház, amelynek Ady Endre ugyancsak gyakori vendége volt.
Királyhágó A Sebes-Körös széles völgyében való utazás közben megálltunk a Királyhágón. Az 582 méter magas hágó-nyereg a Bihar és a Meszes-hegység között található, a történelmi Magyarország határa. Az innét elénk táruló gyönyörű panorámát mindenki megcsodálta. Folytatva utunkat, láttuk Csucsán baloldalt a domboldalon lévő parkban a hajdani Boncza-kastélyt. Itt élt az I. vh alatt Ady Endre feleségével, Csinszkával Ugyancsak útközben néztük meg Kőrösfő régi házait, faragott kiskapuit, fallal körülvett templomát, miközben közösen elénekeltük a „Kőrösfői kertek alatt” t című népdalt.
Kolozsvár
A város a Kis-Szamos völgyében fekszik. i.sz. 124-ben a rómaiak birtokolták Napocája (Cluj-Napoca) néven. 1270-ben V. István városi rangra emelte, Zsigmond pedig 1409-ben a kulcsos városok közé sorolta. Szabadság tér (régi piactér) -
Sajnos sétánkat itt is esőben kellett kezdenünk. Először a XIV. században, gótikus stílusban épült Szent Mihály plébániatemplomot látogattuk meg, amely egy évszázadig, az erdélyi fejedelmek idejében unitárius, majd 1718-tól újra katolikus birtokban volt. Megtudtuk, hogy itt mondott le Izabella királyné a magyar trónról 1551-ben,s fia itt fogadott a rendeknek hűségesküt. Itt ravatalozták fel Bocskai Istvánt, itt választottak meg több erdélyi fejedelmet, s országgyűlések helyszíne is volt. A főkapun a gyönyörűen kidolgozott Sz Mihály-dombormű mindenkinek nagyon tetszett, akárcsak a templom előtt található Mátyás király bronz lovasszobra Fadrusz János 1902-ben készült alkotása. A daliás király lován ül, mellette hadvezérei: Magyar Balázs, Kinizsi Pál temesi bán, Zápolya István nádor,s Báthori István erdélyi vajda. A szobor előtt közös képet is készítettünk.
-
A városnézés következő helyszíne Mátyás király szülőháza . Az épület Méhffi Jakab szőlősgazdáé volt, s mikor itt megszállt Szilágyi Erzsébet 1467-ben, megszületett gyermeke, Mátyás. Az örökösök a későbbi királytól ezért adómentességet kaptak.
-
-
-
Ezután megtekintettük az 1785-ben épült barokk Bánffy-palotát, a Bánffy-címerrel a, a városi Tanács 1846-ban készült klasszicista épületét, Kolozsvár ősi címerével a homlokzaton, majd a Karolina-oszlopot, amely az empire szobrászat emléke 1831-ből, s I. Ferenc és neje császári látogatása emlékére készült Josef Kleiber bécsi szobrász által. Az 1872-ben, Alpár Ignác tervei alapján készült neoreneszánsz Babes-Bolyai Egyetem volt a következő jelentős épület, amelyet megnéztünk ( Babes bakteriológusról, és Bolyai matematikusról nevezték el) Megtudtuk, hogy a Bolyai egyetem alapítása 1945, egyesítésük pedig 1959. Az utca végén található Farkas utcai templom Mátyás király alapítványa volt (1486-94) és saját költségén építtette gótikus stílusban. A reformáció idején került 1644-ben a reformátusokhoz. Tornya, oltára és freskói a vallási zavargások miatt elpusztultak. Itt található az Apafiak fejedelmi sírja, és sok XII-XIII.sz-i temetési címer. A templom előtt az eredetileg 1373-ban Kolozsvári Márton és György által készített Szt György-szobor másolata áll.
-
Kolozsvári városnézésünket a Házsongárdi temető megtekintésével zártuk, ahol sok jelentős személyiség nyugszik, így pl. Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kriza János, Misztótfalusi Kis Miklós, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Kós Károly.
-
Késő este megérkeztünk - ugyancsak esőben -, Torockóra, a szálláshelyünkre, ahol mindenkit meleg vacsora és példás vendéglátás várt.
05. 16.PÉNTEK Torockó - Az ősi szász bányaváros, amely vasbányászatával, vasfeldolgozásával vált jelentőssé -, másnap reggel lepett meg bennünket igazán, amikor megpillantottuk a település fölé magasodó 3 csúcsú, 1130 m magas Székelykő hatalmas hegyét. A település látnivalói közé tarozott még a rajta átfolyó patakon kívül az unitárius templom és Ida néni tájháza. Itt a gyönyörű népművészeti gyűjteménnyel nagy lelkesedéssel ismerkedett a csoport. Örömmel fedezték fel, és fogták kézbe azokat a tárgyakat, amelyeket az előkészítő foglalkozáson csak képen láthattak. A híres torockói pártát néptáncos tanulónk fel is próbálhatta.
Tordai hasadék -
A – végre- napsütéses délelőtt során túrán vettünk részt a Tordai hasadéknál. Az Aranyosmelléki mészkőhegység karsztos barlangjainak beomlása folytán keletkezett 3 km hosszú szurdok, amelynek 200m-ig emelkedő sziklafalai vannak, s alján folyik a Hesdát –patak, csodálatos természeti környezetben található. Szinte nem is érzékelte a csoport a megerőltető túrát a sok látnivaló közben. Megismertük a hozzá és Szent Lászlóhoz fűződő
mondákat (Patkós-kőnél lova nyoma, szétváló hegy mentette meg, pénzek) Ennek következtében aztán a túra kiegészült kitartó „Szent László pénze kereséssel”. Izgalmak is akadtak a patakon való átkelések kapcsán, különösen a lengőhíd nyújtott nagy élményt.
Torockószentgyörgy -
A Tordai hasadék után újabb erőpróba várt a csapatra, a torockószentgyörgyi várhegy megmászása. A hegy tetején álló vár a XIII. században épült, s 1707-ben Tiege osztrák tábornok pusztította el. Szerencsére továbbra is szép napsütéses időnk volt. A faluban még megtekintettük Erdély híres polihisztorának, Brassai Sámuel szülőházát.
05.16. SZOMBAT
Nagyenyed Nagyenyed az Enyedi patak mentén, az Őrhegy lábánál, védett völgykatlanban található. Fehér megye gazdasági központja. Már a rómaiak idejében Brucla nevű erősség állt itt. Mai nevét a szászok első, Szt Egyednek szentelt templomáról kapta. -
A város két fontos nevezetességét tekintettük meg a délelőtt során. Először a bástyákkal védett vártemplomot, amely a XV. században, gót stílusban épült, majd a XIX. században
barokk elemekkel bővült. Épp jókor érkeztünk, hiszen a templomot fűzfa-füzérekkel és virággal díszítették a másnapi konfirmálásra. Nagyon szép látványt nyújtott.
-
A másik látnivaló a híres Bethlen-kollégium volt, amelyet 1662-ben Gyulafehérvárról Apafi Mihály a török miatt költöztetett ide. Megtudtuk, hogy eleinte csak filozófia, jog, és református teológia volt a tananyag, ez később bővült. Továbbá azt is, hogy a fejedelmi alapítványból a szegény, tehetséges székely gyerekek tanulhattak itt, s nem akármilyen tanároktól pl. Apáczai Csere Jánostól, Pápai Páriz Ferenctől. Olyan tanítványok kerültek ki a kollégiumból, mint Bethlen Miklós, Bod Péter, Kőrösi Csoma Sándor, Kemény Zsigmond, Barabás Miklós, Bolyai Farkas. Az 1704-es labanc betörés visszaverésének emlékét, amelyet Jókai Mór regényben örökített meg, még máig őrzi az udvaron a két fűzfa. a gyerekek legnagyobb örömére, meghúzhatták a kollégium harangjait, s beszélgethettek István bácsival, egy hajdani tanítvánnyal is, aki a 68. évi osztálytalálkozóra érkezett, és sok érdekes, kollégiumi életére vonatkozó élményt osztott meg velünk.
Gyulafehérvár Körutazásunk következő helyszíne a Maros völgyében, az Ompoly torkolatánál lévő Gyulafehérvár volt. Jelentős város, miután az egyetlen erdélyi katolikus püspökség székhelye, s egyben az ortodox vallásé is. -
A fallal körülvett központban található mindkét vallás temploma, s központi épületei. A díszes görög-keleti katedrális 1921-22-ben épült, Stefanescu tervei alapján a tirgovistei fejedelmi templom mintájára, régi havasalföldi bizánci stílusjegyekkel. Hatalmas oszlopos kerengőjével, bent a rengeteg ikonnal, mécsessel, sajátos hangulatával nagy hatást tett mindenkire.
-
A keresztény székesegyház, amely román, majd a XII. sz végén gót stílusban épült fel, ugyancsak csodálattal töltötte el a csoportot. Lászai János kápolnájának 1512-ben készült reneszánsz bejárata különösen tetszett tanulóinknak, akárcsak Izabella királynő, János Zsigmond díszes szarkofágjai, s Corvin János Bocskai István, Báthori András I. Apafi Mihály sírja. A három Hunyadi szarkofágját is megtekintettük, s a nándorfehérvári hős, Hunyadi János sírjánál rövid megemlékezés, s Janus Pannonius versének meghallgatása után koszorút helyeztünk el.
Arad felé, útközben megtekintettük a híres kegytemplomot Máriaradnán. A templom és kolostor elődjét az 1552-ben Lippáról ide menekült ferencesek építették. Mai formája, a barokk kéttornyú templom 1756-60 közt épült. Búcsújáró hely.
Arad -
Erdélyi utazásunk utolsó állomása Arad volt. A hajdani vesztőhely helyén, egy kőobeliszk jelzi a kivégzés helyszínét, illetve őrzi annak a 11 vértanúnak a hamvait, akik itt nyugszanak. Egy rövid megemlékezés után az iskola nevében koszorút helyeztünk el a hősök emlékére, majd hazafelé vettük az irányt.
A határhoz érkeztünk. A kedves sofőr bácsi hathatós segítségének köszönhetően elég gyorsan, másfél óra alatt sikerült letudni a hivatalos intézkedést. Miközben várakoztunk, a három nap látnivalóiból a tanulók műveltségi totót töltöttek ki.
19.15 Ártándnál átléptük a határt, s szomorúan vettünk búcsút Erdélytől, amelynek természeti és történelmi értékei örök emléket, s számtalan élményt hagytak tanárban, tanulóban egyaránt.